Fran Baker - A Holgy Es A Bokszolo

Fran Baker

A HÖLGY ÉS A BOKSZOLÓ

Maureen Bryant számára nem volt nehezebb dolog, mint hogy belátogasson a bokszolók edzőtermébe és szembetalálja magát Jack Ryannel. Jack most már Maureen alkalmazottja… Jack Ryannel megfordult a világ, mikor az edzőterem új tulajdonosa, Maureen belépett hozzá. El is határozta, hogy újra kesztyűt húz, és ringbe száll… De kiért is harcol vajon? Csak nem éppen Maureenért? A választ megtudhatjuk ebből a témaválasztásában szokatlan, nagyon modern és szépséges szerelmi történetből.

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Fran Baker: The Lady and the Champ Bantam Books, 1993 © 1992 by Fran Baker

Fordította PAP VIOLA

Hungarian edition © by Maecenas Könyvkiadó, 1995 Hungarian translation © by Pap Viola, 1995

Bevezető 1963 márciusa Felemelte a kezét, kifújta a levegőt, majd kopogott. – Szabad! – szólt ki Seamus Sullivan. Az asszony belépett az irodába Kansas City leghíresebb edzőtermének emeletén. Sullivan az asztalnál ült, háttal az ajtónak, lábát a széles ablakpárkányon pihentette. A Ring egyik számát olvasta. Az ismerős kép úgy megrázta az asszonyt, mintha gyomorszájon ütötték volna. Levegő után kapott. A férfi hátranézett. Szemében őszinte, leplezetlen öröm lobbant. Aztán meglátta az asszony arcát, s öröme tovatűnt. Az a kínos udvariasság ült a helyébe, amit válásuk óta vett fel az asszonnyal szemben. Félredobta az újságot és szembefordult vele. – Hello, Laura! – mondta halkan. – Hello, Sully! – Laura becsukta maga mögött az ajtót és beljebb lépett az irodába. Sullivan felállt és egy székre mutatott. – Foglalj helyet! Az asszony nemet intett műgonddal fodrászolt fejével és állva maradt. – Csak egy percig maradhatok – mentegetődzött. A lehető leggyorsabban és legkevésbé fájdalmasan túl akart lenni a dolgon. A galérián öklözött homokzsák tompa puffanásai szakították csak meg a feszült csendet, amely hirtelen betöltötte a rendetlen irodát. Laura körülnézett és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy semmi sem változott, amióta elhagyta a férfit. Sully asztalán ezúttal is szerteszét hevertek a szerződések és az újságkivágások. A fal még mindig brutális arcú ökölvívók posztereivel volt kitapétázva. Az ablakpárkányon lévő hamutartóban most is bűzös szivar füstölgött. A látványtól valósággal lyukat égettek a táskájába az iratok. Így könnyebb lesz odatolni őket Sully elé. – Jól nézel ki, Slim. – Az, hogy a férfi becenevén szólította, amit fergeteges együttjárásuk során szeretetteljesen ráragasztott, majdnem annyira felkavarta Laurát, mint a rajongó tekintet, amellyel rózsaszín vászonkabátjának és a hozzáillő karimátlan kalapkának adózott. – Akár Jackie Kennedy szőkében. Az asszony fejbólintással mondott köszönetet, s érezte, mint önti el arcát a lelkifurdalás pírja. Szándékosan öltözött és fésülte a haját így, mert emlékezett rá, hogy a férfi az elnök feleségét tartotta a tökéletes feleségnek. De immár azon tűnődött, vajon nem ment-e kicsit túl messzire abbéli igyekezetében, hogy a férfit engedékennyé tegye. – Hogy van Maureen? – érdeklődött a férfi. – Gyönyörű, Sully, igazán gyönyörű. A férfi mosolya lelohadt. – Az utóbbi időkben sose hozod magaddal… – Egy edzőterem nem a megfelelő hely egy kislány számára. Sully szólásra nyitotta a száját, hogy vitába szálljon az asszonnyal, de aztán megadóan sóhajtott és témát váltott. – Megkapta Maureen a babát, amit születésnapjára küldtem?

Porcelánfejű baba a polcra való, nem pedig egy ötéves lányka kezébe. De Laura inkább nagylelkűen hazudott, annyira örült, hogy sikerült megúsznia egy újabb csatát. – Minden este azzal fekszik le. A férfi egyik kezével végigsimította dús, vörös haját, amit a lányuk örökölt. – Magam akartam elvinni a babát a szüleidhez, de épp aznap egy új versenyzőt szerződtettem, egy igazi reménységet, és egyszerűen elszaladt az idő. A jó öreg Sully semmit sem változott, szögezte le magában az asszony. Változatlanul a fiúpótlékok állnak az első helyen, a felesége meg a lánya pedig a másodikon. Visszanyelte keserű emlékeit, s nehogy elveszítse a bátorságát, előhozakodott az újsággal: – A jövő hónapban ismét férjhez megyek. – Hát, gratulálok. – A férfi álla leesett, de hangja kényszeredetten vidám maradt. – Ki a szerencsés fickó? – A neve Paul Bryant. – Ismerősen hangzik. – Láthattad a fotóját az újságokban. – A társasági rovatban, ugye? – A pénzügyiben – pontosított az asszony. Nem volt hajlandó fennakadni a gúnyos hangon. – Paul bankár. A férfi szárazon felnevetett. – És adja a bankot? Laura elbizonytalanodott, de nem volt más választása, mint kerek perec kimondani: – Ha összeházasodtunk, Paul örökbe akarja fogadni Maureent. A férfi, mint akit oldalba talált egy homokzsák, megingott. – Nem! – Paul akkor sem szerethetné jobban Maureent, ha a saját lánya volna! – ő pedig úgysem nyugszik addig, amíg ők hárman nem alkotnak törvény szerint is egy családot. – Maureen az én lányom – verte a férfi ököllel a mellét, hogy nyomatékot adjon közlendőjének.– Az enyém! – Hiszen alig emlékszik rád! – Kétségbeesett hazugság volt, egy kétségbeesett asszonyé. A kislány lelki sebei minden esti ágybabújásnál felszakadtak. Ez övön aluli ütés volt. Sully tekintete elhomályosult a fájdalomtól. Lassan székére rogyott. Lent valaki ugrókötelezett, s a hang beszűrődött az edzőteremre néző ablakon át. Laura kinyitotta táskáját, elővette a lemondó nyilatkozat űrlapjait, s a férfi rendetlen asztalára helyezte őket. Megfordult, elindult az ajtó felé, majd megtorpant és hátranézett. Száraz szemmel – szilárdan elhatározta, hogy több könnyet nem ejt a férfi miatt, aki lányának az apja – megadta a kegyelemdöfést: – Sully, ha szereted, ha igazán szereted Maureent, lemondasz róla.

A MÉRKŐZÉS Első menet A Sullivan Edzőterem hölgyeknek sem volt való. Maureen Bryant nemcsak azért kerülte meg kétszer is a háztömböt, mielőtt leállt az ócska téglaépület járdája mellé, mert az északkeleti negyed szomszédságában volt, ahol valaha a város krémje lakott, és amit most azonban csupa kilátástalan helyzetű pária népesített be. Még csak nem is kimondottan a tarkabarka fiúsereg miatt, akik az épületbe igyekeztek, míg ő hevesen dobogó szívvel üresben járatta a motort. – Egyiknek-másiknak a haja tüskésen meredezett a júniusi ég felé, mások köldökig kigombolva viselték ingüket. A lélekfacsaró titokzatosság fogta vissza, ami körüllengte. Már nyúlt, hogy leállítja a motort, de kezét visszahúzta, s hagyta, hadd járjon. Általában nem tétovázott ennyit. Eleddig persze nem is volt oka ilyen messze eljönni a Country Club Plazától az északi városrészbe. A távolban sziréna sivított, ami megerősítette kételyeit. Ezt az ügyet nem neki kellene elintéznie. A család ügyvédje valósággal könyörgött, hogy hadd küldje el ő a kiköltözési felszólítást ajánlott levélben. A gyors beszédű, beruházásfejlesztő Marks úr, aki felhívta a múlt héten és bejelentette, hogy megvenné az ökölvívás rogyadozó fellegvárát meg a szomszédos elgazosodott telket is, igencsak lelkesedett azért, hogy maga kézbesíti a felszólítást. Az évek során Maureen mindig engedte, hogy a mások érzései és a tulajdon félelme a visszautasítástól diktálja tetteit, illetve tartsa vissza a tettektől. A legkevesebb, amit tehet, hogy maga rendezi az ügyet, még ha keserű lesz is a vége. Különben is, meghal a kíváncsiságtól, ismerte el magában, majd csuklójának határozott mozdulatával leállította a motort. Az, hogy meghal, akár meg is eshet, villant át fején a gondolat az öt kamasz láttán, akik tanyát vertek az edzőterem düledező bejárati tornácán. Piros sapkájukon az utcai zsargon jelszavai díszelegtek, alkarjukat pocsékul kitetováltatták, csuklójukat bórpánt szorította. Ádáz tekintetük – amilyenné az utca nevelte őket – bizonyára megihlette volna Spike Leet, hogy elindítsa filmfelvevőjét. Maureen saját biztonságát illető kétségei alátámasztására mohó pillantásokat vetettek az ezüst Mercedes SEL-re – a kocsi volt a lány büszkesége, öröme. Maureen tudta, hogy a fiúk magukban talán nem lennének rosszak, de így együtt, a csürhe mentalitástól hajtva és a gyors pénzkereseti lehetőségtől csábítva – bár otthon hagyta volna a Mercedest! – veszélyesek lehetnek. Miközben segítséget keresve körbenézett, óvatosságból zárva tartotta az ajtókat. Az utca túloldalán álló piros téglás bérház egyik emeleti ablakából fehér hajú asszony kukucskált ki bátortalanul, majd nyomban visszahúzódott. A sarki presszóból kibotorkáló férfi azt a benyomást tette, mint akire ráfér a támogatás. A járdáról, amit az imént még bokszolónövendékek leptek el, eltűntek az emberek

Miután senkit nem látott, aki segítségére jönne, Maureen más lehetőséget kezdett mérlegelni: kihívhatná a rendőrséget autótelefonján, és birtokháborítás címén elvitethetné a bandát. Így a fiúk nemcsak birtokáról tűnnének el, de a Mercedesét sem piszkálhatnák. De be is indíthatná a motort és elhajthatna délre, holnap pedig visszajönne az ügyvédjével. Persze, az ügyvéd kocsijával. Ezzel viszont elismerné a vereséget, ami kínos lenne azok után, hogy olyan nagy ügyet csinált a személyes ügyintézésből. „Sose mutasd, hogy majrézol!” Maureen nem emlékezett rá, hol hallotta ezt, de, miközben kiszállt a kocsiból, hasznosnak érezte, ha mondogatja. Nem mintha bárki is látta volna őt majrézni az utóbbi időkben, már amennyire vissza tudott emlékezni. Ügyfelei csodálták, milyen higgadtan tudja kezelni a kritikus ügyeket, kollégái ámultak a határidők szorításában tanúsított önfegyelmén. Egy vállalkozó pedig, aki durván kikezdett vele, ő pedig gyakorlottan visszautasította, jégcsap királynőnek nevezte. Még volt vőlegénye is gyakran hangoztatta: ő a leghidegebb vérű összes ismerőse között. Jeges külsőt öltve gondolatban lajstromba vette gépkocsija tartalmát a biztosítónál: a szőnyeg- és bútorszövet-minták hátul voltak a csomagtartóban, a hátsó ülés üres, autótelefonja a műszerfalra erősítve. Mielőtt lezárta volna az ajtót, fokozott körültekintésből bekapcsolta a riasztót. Ha más nem is történik, legalább megsüketülnek, ha megkísérlik ellopni az autóját, mélázott magában a huligánokon, akik az ő épületét állják el. Vigasztaló gondolat volt. Rászánt egy percet, hogy megigazítsa bézs kosztümjének szoknyáját, amihez egysoros gyöngy nyakláncot viselt gyöngy fülbevalóval, és fegyelmezett fonatba csavart tűzvörös haját. Általában olyan frissnek érezte magát a munkanap végén, mint az elején, de egy építész után, akinek a tervei minden lakberendező rémálmának bizonyultak, és egy régiségkereskedő után, aki váratlanul felemelte az árait, kezdett kimerülni. Valami azt súgta, hogy a teljes kifáradás felé tart. – Csa-la-fin-ta a hölgy – mondta vontatottan a banda egyik tagja, amivel megnevettette társait. A másikon még jobban hahotáztak, amikor hozzátette: – Új Mer-cé-de-sze van. Ha ezzel meg akarták ijeszteni Maureent, sikerült nekik. Szó szerint remegett csontszínű angolnabőr cipőjében. De ha azt hitték, hogy el fog szaladni, hát tévedtek. A bejárat felé közeledve, cipősarka szaporán lüktető pulzusa ütemére kopogott az elgazosodott járdán. Talán ellentmondást nem tűrő mozgása indította arra a fiúkat, hogy felcihelődjenek, de valószínűbb, hogy a járőröző rendőrautó tette, mely éppen akkor ért az Independence útra, amikor Maureen a magas bejárati tornác felé tartott. Mindenesetre, amikor besétált az épületbe, a banda úgy nyitott neki utat, mint egykoron Mózesnek a Vörös-tenger. Most, hogy túlélte a banda szóbeli támadását, Maureen mindenre kész volt. Azonban semmiféle tapasztalata nem készítette elő arra, amivel a keskeny előtérben szembesült. A padlón üres burgonyaszirmos zacskók és cigarettacsikkek hevertek. A falra festékszóróval tigriseket mázoltak, amelyek sárgán izzó, fenyegető szemmel néztek le rá. Az előtér végében álló nyitott ajtó felett tábla hirdette: NINCS KESZTYŰ – NINCS MUFF.

Lába alatt megreccsent egy darab burgonyaszirom – vagy talán bogár volt? Megborzongott, de folytatta útját. Magyarázni kezdte magában, hogy csupán képzelete szabadult el, s azok a tigrisszemek nem is követik ót. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy futkosson a hideg a hátán. Volt róla fogalma, mire számíthat, hála ügyvédjének, aki nyomban pánikba esett, amikor előállt vele, hogy az ügyet maga akarja elintézni. Szinte üvöltött vele: – Ezt nem mondhatja komolyan! Lepra egy hely, tele közönséges emberekkel. Azon a környéken akár filmet lehetne készíteni Rockyról, amint gengszter-ivadékokkal hadakozik! Maureen megtorpant a piszkos, lestrapált tornacsarnok ajtajában. Az Omega olaj szaga és az áporodott szivarfüst halvány emlékeket ébresztett benne. Akárcsak az öltözőben hirtelen feltörő nevetés és a homokzsákoknak a galériáról leszűrődő folytonos püfölése. A férfiak, akik szenvedés-nélkül-nincs-győzelem arccal emelgették a súlyokat és futották a köröket, barátok vagy családtagok is lehettek volna, olyan ismerősöknek tűntek. Megállapította, hogy enyhén szólva nevetségesen viselkedik. Szinte semmire sem emlékszik. De mégis, amikor elhessentette a képzelgést és belépett, akkor sem tudott megnyugtatóan szabadulni az érzéstől, hogy hazaérkezett. Az otthon viszont nem ilyen hely. Az ökölvívás templomát az éppen üres, szabvány nagyságú ring uralta. Csukló vastagságú kötelek övezték, sarkain olyan mereven álltak a cövekek, akár a palotaőrség. A felette lógó lámpa inkább szürke, mint fehér szőnyegre vetette világát. Maureen fintora közel nem fejezte ki a belső díszítésről alkotott véleményét. A falakat gyári zöldre festették, a padló háborgó tengerre hasonlított, és az ingatag, földig érő tükör olyan volt, mintha az elvarázsolt kastélyból származna. A berendezés sem volt a tökély. Egy szőnyegen evezőpad állt, partra vetetten, evezők nélkül. A homokzsákok varratán kiszóródott tölteléket a sarokba kotorták. Az összecsukható fémszékeken a vizespalackoktól és a szennyes törülközőktől kezdve az ugrókötélig és – Maureen elszörnyedve behunyta a szemét – a szuszpenzorig mindenféle holmi hevert. Végül is mit várt, mit fog itt találni, széktámlára vetett harisnyanadrágot? Ez itt bokszolok edzőterme, nem pedig leánykollégium. ő pedig nő a férfiak világában. Talán a legsovinisztább világban. Ha itt meghátrál, azt sose bocsátja meg magának. A néma lelki fröccs segített. Kinyitotta a szemét, s hosszan elnézte a szuszpenzort, ami az imént úgy kihozta a sodrából. Nem is olyan borzasztó. Aztán észrevette a kézírásos táblát a felfelé mutató nyíllal: IRODA, s megindult a lépcső felé. Abban a pillanatban egy férfi szállt be a ringbe. Maureennek földbe gyökerezett a lába. A férfi fehér műanyag fejvédőt, fekete szaténsortot viselt, a kettő közt pedig semmit. Sima, napbarnította nyakszirtje majdnem méteres vállban folytatódott, bicepsze olyan kerek és kemény volt, akár a zöld alma. Dühödt jobb- és balkezesekkel püfölte képzeletbeli ellenségét, piros kesztyűs keze villámsebesen mozgott. Maureen irtózott az erőszaktól és semmiféle értéket nem tulajdonított a véres sportoknak. A ring mellől azonban váratlanul valami brutális reneszánsz szépséget fedezett föl a bokszoló kisportolt testében és atletikus ügyességében, olyan szépséget, ami egyszerre félelmetes és káprázatos.

– Mindenestül a magáé – szólalt meg Maureen mellett egy recsegő hang. A lány ijedten összerezzent, majd megfordult. Kopaszodó kisember állt mellette, széles mosollyal az arcán. Maureen bizalmatlan tekintettel válaszolt a széles mosolyra. Malaclopó, skót mintás dzsekijében, műszálas, majdnem hónaljig felhúzott nadrágjában ez az ember úgy nézett ki, mint aki Damon Runyon egyik novellájából lépett elő. Teljesen ártalmatlannak tűnt – ez legalább megnyugtatta Maureent azok után, amit eleddig tapasztalt. Félrehajtotta a fejét, hogy jobban hallja a kisembert. – Tessék? Az emberszabású manó meggyújtatlan szivarjával a ringben álló izomkolosszusra mutatott. – Azt mondtam, a bokszoló mindenestül a magáé. – Hogyhogy az enyém? – Hát maga Maureen, nem? A lány pillanatnyi döbbenetében csak bólintani tudott. – Akkor magáé a bokszoló szerződése. Maureen a fejét rázta: – De… – És a bokszoló tartozik magának egy mérkőzéssel. A lány zavartan hátranézett a bizarr társalgás főszereplőjére. A beruházásfejlesztő említett valamit, hogy majd ki kell fizetnie valami kiöregedett bokszolóféle szerződését, amikor eladja az edzőtermet. A ringben álló férfi azonban láthatólag erejének teljében volt. – Hány éves ez a bokszoló? – firtatta Maureen, miközben próbálta magában feldolgozni a meglepő újságot. – Harmincnyolc. – Hiszen az még nem kor! – szögezte le a lány. A férfi csak három évvel volt idősebb nála. – Egy bokszolónak az. Fogyatékosságok után kutatva, Maureen kicsit alaposabban szemügyre vette a bokszolót. Nem indult hízásnak, ami jellemző az idősödő atlétákra. Ellenkezőleg, háromszög alakú mellkasa keskeny derékban, és a fekete szaténsortból ítélve feszes csípőben folytatódott. A Royal's egyik régi játékosának szavaival élve, akinél Maureen nemrégiben rendezett be tárolót a díjaknak, az sem látszott rajta, hogy a lábai „odalettek” volna. Éppen ellenkezőleg! Miközben az ökölvívók balettjét járva előre, hátra és oldalra ugrált a szőnyegen, Maureennek elállt a lélegzete a tökéletes összhangban dolgozó izmos comboktól és feszes lábikráktól. Arcát hirtelen forróság öntötte el, és lapos, csontszínű retiküljével legyezni kezdte magát. Amikor lehűlt, odavetette a kisembernek: – Mennyi a súlya? – Kilencvenöt kiló – felelte az, s feljebb húzta a nadrágját. Maureen csodálkozott, hogy nem fojtja meg magát vele. – Persze, levetkőzve. Mire Maureen ismét meg tudott szólalni, sípoló hang jött ki a torkán: – Persze.

– Fel kellene hizlalnia vagy hét kilóval, mielőtt ismét mérkőzésre küldi. A lány elengedte füle mellett a tanácsot. – Nyert már valaha valamit? – Az Arany Kesztyű díjat. – Úgy tudtam, azért amatőrök versenyeznek. – Maureen még szinte ki sem mondta, máris azon tűnődött, vajon agyának mely szegletéből toppant elő ez a kulisszatitok? – Jól tudta. – De én úgy értettem, profiként nyert-e már? – Tizennyolc mérkőzésből tizenhetet K. O.-val. – K. O.-val? – Maureen felvont szemöldökkel próbálta lefordítani a furcsamód ismerősen hangzó kifejezést. – Kiütéssel. – Értem – mosolygott a lány végtelen örömében, hogy tisztázódott a dolog. – Mi történt a tizennyolcadik mérkőzésen? A kisember, amióta Maureen mellé lopódzott és megszólította, most első ízben elbizonytalanodott. Tömpe, cigarettafüsttől megsárgult ujjaival szája egyik szögletéből a másikba tologatta olcsó szivarját, aztán kivette, s a nem létező hamut leütögette a földre. – Technikai kiütés – közölte fojtott hangon. Maureen érdeklődve előrehajolt. – Az meg mit jelent? – A bíró a második menetben lefújta a mérkőzést. – Miért? – firtatta Maureen, de a kisember vonakodó kék szemén látta, hogy nem kap választ. Gyanúja be is igazolódott, amikor a kisember a ring felé intve, zavarba ejtő fennhéjázással visszakérdezett: – Tán nem arra született ez a csirkefogó, hogy mérkőzzön? – Hát… elég magas – mondta Maureen inkább a kisembernek, mint a bokszoló szőnyeget betöltő árnyékának – Száznyolcvannyolc centi. – És jó hosszú a karja is – szögezte le a lány összeszorult a gyomra, amikor a bokszkesztyűs kéz villámsebesen átcikázott a levegőn. – Kinyújtva százötvenöt. Maureen fejében sötét gondolat villant: – Ugye, nem szed szteroidokat? A kisember kajánul felnevetett. – Annyira gyógyszerellenes, hogy még aszpirint sem vesz be fejfájásra. – Nos, az emberünk… – A bokszoló csupasz hátának láttán Maureen hangja kissé elcsuklott. – Szóval, különösen jó felépítésű. – Mindennap edzi magát, ha fúj, ha esik. – Látom. Amit látott, az maga volt Michelangelo életre kelt Dávidja, fekete szatén tornanadrágban. – Amikor alkalma lesz rá, fogja meg a bicepszét, s meglátja, a fiú kilencvenkét százalékban csupa izom.

A javaslat egy csapásra visszarántotta Maureent a valóságba. Nem állt szándékában megfogni a bokszoló bicepszét, de más testrészét sem. Ám két tenyerének – ó, ezek az árulók! – más volt a véleménye. Már-már érezték a férfi bőrét, forró, acélkemény húsát. Két kezébe fogta táskáját, maga elé tartotta, és nyugodtabb vizekre irányítottá a beszélgetést. – Hogy hívják a bokszolót? – Jack Ryannek. – Maureen még meg sem jegyezte a nevet, a kisember már hozzá is tette: – De Sully, Isten nyugosztalja, mindig úgy nevezte: az „ír Rém"! Abban a pillanatban, ahogy elhangzott vér szerinti apja neve, Maureen szíve átsurrant gyermekkori képzelgéseinek bezárt ajtaján. Valamikor azt gondolta, majd kinövi érzéseit: titkos csodálatát és néma sóvárgását, amit örökbe fogadó apja odaadó szeretete ellenére érzett apja iránt, aki elhagyta őt. A nőt, aki oly fagyosan tudta intézni magán- és szakmai életét, valahol mélyen kétségbeesett vágyakozás marta valami után, amit már sosem szerezhet meg. Sully szeretete után. Lekésett róla. Valahogy sikerült uralkodnia hangján és folytatni a beszélgetést: – Az „ír Rém", gondolom, az a név, amellyel Mr. Ryan a ringbe száll. – Igen. Így hívják a szakmában. – Úgy hangzik, mint egy szójáték az ír pékkel. – Sully-t ismerve, tényleg az. Maureen szíve ismét nagyot dobbant. Azon tűnődött, mindig így meg fogja-e dobogtatni apja neve? Szorongásánál azonban sokkal nagyobb volt kíváncsisága a férfi iránt, aki egészen addig, amíg végakaratát le nem jegyezték a második, végzetesnek bizonyuló szívroham után, gyakorlatilag arról is elfeledkezett, hogy ő a világon van. – Szeretett Sully játszani a szavakkal? – firtatta. Úgy találta, az alkalom éppúgy alkalmas gyötrő kíváncsiságának kielégítésére, mint akármelyik. – Hát, nem volt egy angol úriember, ha ide akar kilyukadni. – Ó, dehogy! Csak… – Ha egyszer valakire gúnynevet ragasztott, az rajta is maradt! Márpedig, ha elemében volt, jó néhány embert elkeresztelt. – Mondjon egy példát! – kérte Maureen. – Nos, vegyünk például engem! – Az ősz hajú kisember magára bökött a szivarjával. – Oly sok éven keresztül hívott Kacsának, hogy tisztára elfelejtettem az igazi nevemet. Maureen, azon aggódva, hogy rosszul hallotta, visszakérdezett: – Kacsának? A kisember világoskék szeme kajánul felvillant bozontos ősz szemöldöke alatt. – Azért, mert mindig elfelejtettem elkacsázni. – Maga bokszoló volt? – Törékeny állkapcsú. Maureen nem tudta pontosan, mit jelent, amit hallott, de nem hangzott jól. – Az nagy baj. Kacsa egykedvűen megvonta a vállát. – Az edzők mindenesetre tovább működnek, mint a papírsúlyú versenyzők. Maureen immáron elismeréssel tekintett rá. – Tehát ön most az edző?

A kisember arcán férfias büszkeség suhant át. – Meg az ész is én vagyok. – És mindenki Kacsának hívja? – Csak akkor, ha azt akarják, hogy meghalljam, amit mondanak. Maureen hátravetett fejjel nevetni kezdett. – Amikor maga csecsemő volt, Sully Répafejnek hívta. Kacsa kijelentésére lelohadt a mosoly Maureen ajkáról. Tudta, hogy vörös haját és zöld szemét Seamus Sullivantől örökölte, de Paul Bryant iránti méltányosságból tagadta, hogy bármiben is hasonlítana ahhoz a férfihoz, akinek életét köszönheti, s aki a törvény előtt lemondott róla. Akkor most miért izgatja őt annyira, hogy Seamus Sullivan gúnynevet ragasztott rá? Még ha olyan gügyét is, mint a Répafej? – Maga is Répafejként ismert engem? – firtatta. – A hajam után? – Igen, meg a képekről is, amelyeket magáról láttam – szögezte le Kacsa, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Azonban nem így történt, s Maureen még zavartabban ingatni kezdte a fejét. Ám mielőtt megkérdezhette volna, hol és mikor látott róla fényképeket, Kacsa már elfordult, hogy fogadja a négy becsörtető kamaszt. Kockára nyírt fejükből, a hajukba nullásgépezett mintákból, motoros csizmájukból ítélve tízes éveik közepe táján lehettek – egyidősnek tűntek azzal a bandával, amelyikkel Maureen odakint összefutott. De míg a bandabeliek galeris színeikkel és nyers ellenségességükkel kérkedtek, addig ezek a SULLIVAN ÖKÖLVÍVÓ ISKOLA feliratú zöld szaténdzsekijükben csupa lelkesedést árasztottak magukból. – Majd később beszélünk fenn az irodában – vetette oda a válla felett Kacsa. – Most be kell gyűjtenem a srácok füzeteit. – A füzetüket? – A bizonyítékot, hogy ma is voltak iskolában. – Hiszen most nincs iskola – érvelt Maureen, mert hogy titkárnője gyerekeinek nem volt. – Nekik van. A lány szólásra nyitotta száját, hogy megtudakolja, miért, de aztán összecsukta, s szó nélkül hagyta, hadd menjen a kisember az útjára. Korához képest Kacsa meglepően könnyed léptekkel tartott a bejárat felé, amelyen Maureen lépett be pár perccel korábban. A bejáratnál ökölbe szorította kezét, s valami viccelődő, férfias üdvözlő rituálé szerint megveregette mindegyik fiú vállát. Végül a jó vágású fiúnégyes lecsendesedett és kinyitották az iskolafüzetüket. Kivették a cserelapokat, odaadták Kacsának, aki viszont, akár egy parkolóőr, átnyújtotta nekik a csiricsáré dzsekije zsebéből előhalászott, csillogó apró kulcsokat. A fiúk, kulccsal a kezükben, versenyezve rohantak az ÖLTÖZÓ feliratú ajtó felé, s nagy lármával lecsörtettek a lépcsőn. Amikor az edző könyökével lesöpört mindent az egyik összehajtható székről, jókedvű hahotájuk még felhallatszott az edzőterembe. Aztán Kacsa leült és böngészni kezdte a nála lévő papírkupacot. Maureen ráeszmélt, hogy magára maradt. Figyelmét ismét a bokszoló vonta magára.

Még az arcát is meg kell néznie, bár el tudja képzelni: karfiolfül, lapos orr, visszataszító hegek – az erőszakos pálya következményei. Mindennek a tetejébe egy belső hangocska azt magyarázta, hogy a férfi valószínűleg olyan ütődött, hogy csak idejét és energiáját pocsékolná, ha vele beszélne az üzletről. Ha egy csöpp esze lenne, máris távozna és az ügyvédjére bízná az ügy elintézését, futott át fején a gondolat. Azonban csak állt ott, mozdulatlanul, a szörny szépségének bűvöletében. A fentről jövő fény meg-megcsillant a férfi felsőtestének kidudorodó izmain. Napbarnította bőre, hatalmas mellkasának közepén a sötét szőrzet nyirkos volt a verejtéktől. Bicepszét úgy hálózták be az erek, mint a térképet a boldogtalan ellenfél vesztéhez vezető utak. Teste maga volt a tökély. Éveken át tartó szigorú edzéssel tökéletesre munkált sovány, kemény bokszológép. És ha meggondolja, hogy mindenestül az övé… Jack Ryan olyan törékenynek látta a lányt, akár egy pillangót, ugyanakkor olyan veszélyesnek, mint egy bulldózert. Jack Ryan káromkodott magában egy hosszút és püfölni kezdte képzeletbeli ellenfelét, amikor a sudár vörös lány nem követte Kacsát az irodába, amikor az felment, hogy beírja a fiúkat. Nem elég, hogy harminc évet várt azzal, amíg megjelenésével megtisztelte az edzőtermet. Aztán pedig, amikor végre idekerül, csevegésbe elegyedik a szószátyár edzővel és megzavarja az ő összpontosítását. Most meg csak áll ott, bámulja őt, mintha legalábbis két feje lenne, vagy valami ilyesmi. Jack Ryan tudta, ki a lány. Azok után, hogy Sully minden második hónapban nyakon csípte és a képébe nyomta drágalátos Maureenje legújabb fényképét, vaknak kellett volna lennie, hogy ne ismerje fel. Hogy élőben még szenzációsabb volt, apja kelta színeivel, anyja nemes vonásaival, nem befolyásolta előnyösen a róla alkotott véleményét. Mert nagyon is jól tudta, miért jött. Az a bártöltelék befektető tehet róla. Miután nem tudta rávenni Seamus Sullivant, hogy adja el neki az edzőtermet, hogy földig rombolhassa és go-go bárt építhessen a helyébe, Lenny Marks az elmúlt héten besétált ide és előadta, hogy a rég elveszejtett lányka aláírt a kipontozott helyen. Jack Ryan égett a vágytól, hogy letörölje Marks vigyorát önelégült pofájáról. Vagy hogy feltörölje a pasassal a padlót. De ahelyett, hogy megkockáztatott volna egy testi sértésért és tettlegességért indított pert, mosolyogva csak annyit mondott: – Félrecsúszott a parókája! – A seggfej pedig nyomban kirohant tükörért, meg egy kis ragasztóért. Így visszagondolva nevetségesnek tűnt, pedig korántsem az. A szomszédságnak már így is van éppen elég baja. Más se hiányzik ide, mint még egy istenverte lokál. Düh, az egész élet során felgyülemlett düh adta Jack következő ütésének erejét. Ereiben harsogott a harag, pumpálta az adrenalint, ő pedig kíméletlenül öklözte jobbjával a levegőt. Aztán feltört a múlt: kesztyűjén keresztül hirtelen megérezte, hogy csontokat és porcokat tört. Látta, hogy körülötte kék-fehér vakuk pukkannak. És hallotta, amint egyetlen torokként hördül fel a tömeg: – ellenfele elterült a szőnyegen. Orrából, szájából

és – édes Isten! – szeméből és füléből előbuggyant a fémes szagú vér. A bíró a sarokba parancsolta, majd orvosért kiáltott, neki pedig epévé keseredett a szájában a jól bevitt ütés öröme. A bokszoló pislogott egyet, és rájött, hogy megint visszazökkent a múltba. Alig néhány másodpercig tartott az egész. Sose tartott tovább. Mégis, mint mindig, leizzadt tőle, remegni kezdett, meg káromkodni, akár egy kocsis. Mindezért, talán oktalanul, az elegánsan öltözött méreglabdacsot hibáztatta – már igazán levehetné róla a szemét! Feleleveníti benne azokat az időket, amiket jobb elfelejteni és azokat, amikre jobb csak visszaemlékezni. Egy-két kombinációval később úgy döntött, mégis köszönetet kellene mondania a nőnek. Azt is eszébe juttatta, hogy van az életben egypár dolog, amiért érdemes küzdeni. A fiúk bezúdultak az öltözőből az edzőterembe, hogy bemelegítés után ringbe szállhassanak a bajnokkal. Az egykori bajnokkal, pontosított magában Jack Ryan sajgó büszkeséggel, miközben sortűzszerűen négyet öklözött, amiből látszott, hogy még mindig tud valamit. És még mindig jobb hajdani valakinek lenni, mint mostani kis senkinek, ő pedig Seamus Sullivan szigorú, ám szeretetteljes irányítása nélkül senki lett volna, egy nulla. Kimaradt a középiskolából és priuszával börtönbe került volna, ha Sully meg nem állítja a lejtőn, azzal, hogy ráveszi a bírót, bízza az ő felügyeletére azzal a feltétellel, hogy le kell járnia az edzőterembe. Jack azt hitte, és lelke mélyén bízott benne, hogy könnyen elengedi a bíró. Mégis ő döbbent meg a legjobban, amikor az első nap jelentkezett az edzőteremben. – A bokszolás kemény munka – magyarázta neki Sully szivarja füstfelhőjén keresztül. – Az pedig, hogy valakiből, bármennyire is igyekszik, versenyző legyen, még nehezebb. – És mit nyerek én ezzel? – firtatta önző módon. – Bajnoki címet, amennyiben van hozzá lábad, eszed és kitartásod, hogy eljuss odáig. – Sully hátradőlt a forgószékében, lábát felrakta az asztalra és belefúrta kemény tekintetét. – Ha nincs, az marad, amid volt: a semmi. Akkor megtorpant a dolog előtt. Ki akar hajnali öt harminckor kelni, hogy futkározzon a rablók paradicsomában, amit szépítő célzattal parknak neveznek? Aztán meg ugrókötelezni, mint valami dedós, majd felüléseket végezni és térdhajlításokat, míg csak izmai remegni nem kezdenek, és pihenőt nem követelnek? Izzadni, vérezni, lemondani, amikor az sem biztos, hogy megéri? De nem volt sok választási lehetősége: vagy a bokszolás, vagy a megyei börtön. Határozott: elbokszolgat egy ideig, legalább szabadon jöhet-mehet, de aztán azon kapta magát, keményebben hajt, mint valaha is gondolta volna – és minden percet élvezett. Miután kijelölte az útvonalat, merre fusson, felfedezte, hogy nappal másmilyen a park. A füvet, már ami fű ott nőtt, belepte a harmat. Hajnalban, amikor a kipufogógáz nem szennyezte be, még friss volt a levegő. És a felkelő nappal az árnyékokban meghúzódó részeg alakok is felszívódtak. Aztán amikor már látszott a testén, hogy sportol, felfigyelt rá, hogy a környékbeliek kezdik tisztelni. Nemcsak külseje miatt, hanem azért is, mert igazi versenyzőt láttak benne. Amikor elfutott mellettük, mosolyogva üdvözölték még a rendőrök is, akik a zűrös időkben bevitték az őrsre.

Ahhoz, hogy ringbe szállhasson, a felkészülést nem lehetett lerövidíteni. Szabályok voltak rá, szabályok, amik otthon nem igazán kerültek elő, az utcán pedig nem is léteztek. Később, amikor látta, hogy a régi haverjai dohányoznak, isznak és egész éjjel szórakoznak, nappal meg alszanak, jöttek a kísértések. Az edzésterv első hónapja után fellázadt. Le van szarva a koránkelő-koránfekvő marhaság. A haverjaival akart tartani és fel akart szedni egy lányt – minél tüzesebbet, annál jobb. És le volt szarva a hús-zöldség-tej étrend is. Sört akart – minél hidegebbet, annál jobb. És le volt tojva az öreg is, aki buzdította, tartson ki, hogy ringbe szállhasson, ő fejét akarta venni valakinek – minél hamarabb, annál jobb. Aztán megkapta, amit akart. A haverok testvérükként fogadták, a lány oly bársonyos volt, akár a sör, és valakinek egy sikátori bunyóban odalett a két első foga. De azon a füstös, kellemetlen, fergeteges hétvégén, valahol a péntek esti lázadás és a hétfő reggeli agónia között rájött, hogy ő valami másra vágyik. Nagy ember akart lenni. Különleges valaki. Bajnok. Halálbiztosra vette, hogy semmiféle díjat nem fog nyerni, ha hideg verítékben ázva hever a konyhapadlón és sajnálja magát. Sully nem szidta le, amikor tékozló fiúként visszatért az edzőterembe. De nem is babusgatta. Csak végigmérte bűnbánó arcát, semmitmondó zöld tekintetével és fejével az emelet felé intett. A gyötrelmes önfegyelem újabb hónapja, amikor homokzsákot kellett püfölnie, hogy ereje legyen, és bokszlabdát, hogy felgyorsuljon és jól időzítsen, meghozta az eredményt. Egyik reggel Sully felhívta az irodába és közölte, itt az idő, hogy ringbe szálljon. Kacsa kezet rázott vele, ő pedig alig bírt megállni a lábán. Így kezdődött uralkodása. Szédítő tempóban kapaszkodott fel a nem-hivatásosak ranglétráján. Szenzációs kiütéssel nyerte meg az Arany Kesztyűt, csak azért, hogy profi pályája tragikus véget érjen. Most, húsz év után ott van, ahol kezdte… Ám egészen más okból. Megpróbálta elhessegetni a múltat és arra koncentrálni, hogyan mutassa be a lábmunkát a fiúknak, amit aznap akart megtanítani – a lábmunkát, ami a bokszoló mérkőzési tervének fontos része. Azonban akárhányszor megfordult, tekintete mindannyiszor a fotogén arcot körülölelő, aranyban játszó, selymes vörös hajra esett, amit már akkor felismert, amikor belépett a ringbe. Ahogy emlékei előbukkantak, rájött, hogy szó szerint végigkísérte, amíg a csipkeruhás, masnis szép kicsi Maureen Bryant a mostani lakberendező hölggyé cseperedik. Szüleinek társadalmi helyzete és a saját teljesítményei révén szabályszerű kedvence lett a tömegtájékoztatásnak. De a legnagyobb hódolója az a szomorú öregember volt, aki csupán egy féltve őrzött, újságkivágásokkal tele albumon keresztül tartotta vele a kapcsolatot. Egyes képek különösen megragadtak Jack emlékezetében, mert ezek az ő életének fő állomásaihoz is kapcsolódtak. Amikor Maureen első kutyájával, a göndör szőrű, fekete skót terrierrel elvonult a verseny zsűrije előtt, ő első ízben lépett a fiatalkorúak bírósága elé. Abban az évben, amikor a lány tánciskolába kezdett járni, ő javítóintézetbe került. Amikor Maureen a

Saddle & Sirloin sportklubban lovagolni kezdett, ő ugyanebben az edzőteremben káromkodva emlegette Queensberry márki nevét.1 A lánynak aligha lehet róla tudomása, hogy amikor ő a büszke Paul Bryant karján bevonult a társasági életbe, Jack akkor lépett először – Sullytól kapott gúnynevével – profiként a ringbe, vagy, hogy azon a nyáron, amikor bizalmas viszonyba került a város egyik vezető lakberendezőjével, Ryan első televíziós mérkőzésére edzett, amiért csak filléreket kapott. Maureen arról sem tud, hogy amikor egypár évvel azelőtt nagy hűhóval megnyitotta saját üzletét, ő szép csendben szögre akasztotta bokszkesztyűjét és folytatta iskolai tanulmányait. Elképesztő, mennyi mindent tud Sully drága Maureenjéről, ugyanakkor nevetséges, hogy a lány minden bizonnyal semmit sem tud róla. Ez előnyére is válhat, állapította meg, miközben utoljára körbebokszolta a ringet. Ha Maureen benne egy nagy, mafla ökölvívót lát, akinek tojásrántotta van az agya helyén, ugyancsak meg fog lepődni. A meglepetés pedig, ahogy ő az utcai bunyókban megtapasztalta, eredményes támadást hozhat. A fiúk, akik rekordidő alatt befejezték a bemelegítést, odaszállingóztak a selyemharisnyás úthenger köré, aki azért jött, hogy szétlapítsa álmaikat. Jack Ryan a kötélnél azon kezdett tűnődni, mit szólna Maureen, a Gucci-topánkás kisasszony, ha tudná, hogy az őt körülvevő kölykök szerint a lakberendezés ugyanaz, mint a kábítószerezés? Vagy lehet, hogy már asszony? Eszébe jutott, néhány éve Sully mutatott neki egy újsághirdetést, amelyben bejelentették Maureen eljegyzését, de nem emlékezett rá, hogy követte volna az esküvőről szóló híradás. Nem mintha izgatná a dolog, persze. Akár hajadon, akár férjezett, a lány, a felső tízezerbe tartozó lakberendező nincs a helyzet magaslatán a javítóintézetben tolvajok és talpra állt kábítósok odújában. Bár azt még rosszabbnak találta, hogy Maureen az anyja lánya. Lenézett a feléje forduló Maureen Bryantre s arcában megrándult egy izom. A legszívesebben megragadta volna, és addig rázza, amíg szabályos fogai össze nem verődnek. Arisztokratikus orrát szerette volna beleverni azokba az életekbe, amelyeket Sully megmentett halála előtt. Valahogy kényszeríteni akarta, hogy lássa meg azzal a zöld szemével az apja igazi örökségét. De csak csípőre tett kézzel, kurtán bólintott neki, ami messze nem tolmácsolta a Maureenhez hasonló emberekkel szembeni megvetését. Aztán tekintetét a ring melletti púdertartóra meresztve odamordult a fiúknak: – Ki az első?

Második menet 1

John Scholto Douglas, Queensberry nyolcadik őrgrófja (1844– 1900) állította fel az amatőr ökölvívás tizennégy, máig is érvényes szabályát

Maureen arra zökkent ki mélázásából, hogy Jack Ryan, lábát támadó állásban megvetve, kesztyűs kezével csípőjén barátságtalanul néz rá a szorítóból. A mogorva „Ki az első?” kérdés visszahúzta a valóságba. Biztos, hogy nem hozzá szólt? A félelmetes látvány azonban mást sugallt. A férfi lebiggyesztett ajka arról árulkodott, hogy nem viccel. Széles orrából csak úgy fújtatta a velős mondanivalót, és amikor Maureen belenézett tüzet okádó barna szemébe, olyan érzés futott át rajta, mintha gyomorszájba rúgták volna. – Én vagyok az első! – Nem igaz! – Tegnap is te voltál az első! Maureen megpördült a mögötte támadt tülekedés lármájára. Néhány percig annyira elmerült a gondolataiban, hogy meg sem hallotta, amikor a fiúk feljöttek az öltözőből. Azt sem vette észre, hogy köréje tömörültek, s bepréselték maguk és a ring közé. Jack Ryanhez hasonlóan tornanadrágot és bokszkesztyűt viseltek, az egykori bajnoktól eltérően viszont még nem sportolták ki testüket. Vállukból, könyökükből és térdükből nyílhegyként ágaskodtak a csontok. Fekete fűzős cipőbe bújtatott lábuk olyan nagy volt, hogy folyton elbuktak, amint gyerekes tülekedésükben megpróbáltak hősük közelébe férkőzni. – Várjatok egy percet, fiúk! – vetett véget Kacsa üvegcserép hangja a tolakodási versenynek. Ott hagyta összehajtható székét és kezében a házi feladatokkal utat könyökölt magának a tömörületben. – Hiányzik egy matek házi feladat. – Tényleg? – kérdezte az egyik fiú felháborodva. A szőke kamasznál fejjel alacsonyabb, kopaszodó Kacsa nem reagált a fiú pimaszkodására. Lerakta a füzetlapokat egy közeli székre, kihúzta magát és azt mondta: – Ugye, tudod, mi a szabály, Frankie? – Szarok én a matekra. – Vigyázz a szádra! A halk figyelmeztetés pallosként hasított a feszültségtől sistergő levegőbe. Egy fiún kívül mindnyájan visszahőköltek. Az csak állt ott az „ír Rém” hatalmas árnyékában, és hirtelen elpirult. Szemmel láthatóan mindenki érezte, hogy a hangulat megváltozott. Akik futóedzést tartottak, megtorpantak, akik súlyt emeltek, letették a kézi súlyzókat. Minden sarokból odanéztek a kíváncsiak. Maureent az az érzés kerítette hatalmába, hogy beállt egy forgóajtóba, ahonnan nem lehet kilépni. Visszafordult a ringben álló férfihez. Jack Ryan, tekintetét a fiúra szögezve, állával Maureen felé bökött: – Azt hiszem, bocsánatot kell kérned a hölgytől. – Megértette Frankie nemtörődömségét, hiszen a kezdeti időkben maga is bukdácsolt matematikából. De félretolta a rokonszenvet. Az ő dolga az, hogy megtanítson néhány olyan dolgot ezeknek a fiúknak, amit sem a szüleik, sem tanáraik nem tudnak, vagy nem akarnak megtanítani nekik, olyasmit, mint az önfegyelem, a kitartás, és Isten bocsá, a jó modor. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a fiúk gyűrűjében álló Frankie dacol a bokszbajnokkal. Szeme kék lángokat lövellt, orrcimpái behorpadtak.

– Elnézést, hölgyem! – motyogta végül. Maureen alig érzékelhető fejbiccentéssel és kegyes mosollyal fogadta a bocsánatkérést. Mellkasában különös szorítást érzett. A legszívesebben átkarolta volna a fiú csontos vállát, hogy magához ölelje, s megnyugtassa, hallott ő ennél már csúnyábbat is, sokkal csúnyábbat a munkásoktól, akikkel dolgozni szokott. De mert nem szokott ösztönszerűen cselekedni, visszafogta magát. Aztán nyomban meg is bánta. – Holnap majd találkozunk, Frankie – mondta Jack Ryan ugyanolyan higgadtan, mint ahogy kikényszerítette a fiúból a bocsánatkérést, de hangszíne nem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan gondolja, amit mond. Ismerve a rájuk leselkedő veszélyeket, nem szívesen küldött el egy fiút sem az edzőteremből. De a szabály az szabály, és ha nem szerez neki érvényt, semmi értelme ragaszkodni hozzá. Frankie megfordult és elindult az öltöző felé. Kacsa barátságosan megveregette a vállát: nincs harag. – Mindjárt jövök és segítek kifűzni a kesztyűdet. – Magam is boldogulok – szegezte le Frankie változatlan makacssággal. Miután helyreállt a rend, Jack Ryan mosolygós tekintetét végighordta a fiúkon. – Tehát, ki az első? Három kesztyűs ököl repült a magasba. – Jamal! Tony! Deron! – Kacsa rajuk csatolta a fejvédőt, majd abban a sorrendben, ahogy ringbe szálltak, kipipálta nevüket a névsorban. Maureen megkönnyebbült, hogy Jack Ryan már nem áll ott vésztjóslóan; szörnyülködő hitetlenkedéssel kellett azonban rádöbbennie, hogy a bokszoló kezdettől fogva csak a fiúkkal törődött. Vétkes mulasztást követett el, amikor az imént nem nyitotta ki a száját. De most megfogja akadályozni, hogy a szeme előtt következzék be tragédia. Megragadta Kacsa csiricsáré zakóját. – Nem engedheti fel a fiúkat a ringbe ehhez a bokszolóhoz! – kiáltotta. Kacsa úgy nézett Maureenre, mintha annak két feje lenne. – Miért nem? – Te jó ég! Hisz feleakkorák! – mutatott ra a lényegre a lány. – De nőnek, mint a bolondgomba! – büszkélkedett Kacsa. – De hát Jack Ryan hivatásos bokszoló! – És tartozik magának egy mérkőzéssel. – Bántani fogja a srácokat – vicsorított Maureen. – Még sose bántotta őket. – Csak nem azt akarja mondani, hogy ez mindennap így megy? – bámult Maureen elhűlve Kacsára. – Csak ötször hetente, viszont egész éven át. – Élve az alkalommal, hogy a lány szorítása enyhült, megigazította magán a dzsekijét. – Kinek támadt ez az őrült ötlete? – Sullynek. Maureen az ajkába harapott. Most könnyebb volt hallania apja nevét, de nehezen hitte el, hogy Sully ilyen szándékos kegyetlenkedésre adta a fejét. – De miért csinált volna ilyesmit? – Milyesmit? – firtatta Kacsa őszinte meglepetéssel.

A lány a ring felé mutatott, ahol Jamal az izgatottságtól fénylő fekete szemmel éppen átbújt a kötelek közt, melyeket Jack Ryan szétfeszített neki. – Azt, hogy kamaszokat állít szembe egy hivatásos bokszolóval. Jamal a számára kijelölt sarokba tartott, hogy előkészüljön a mérkőzésre. Tony és Deron pedig felhúzták kesztyűjüket és odakiabáltak Jamalnak. Kacsa arcára széles mosoly telepedett. – Azért, hogy megmentse a fiúkat a bajból. – Úgy, hogy kórházba juttatja őket? – Úgy, hogy becsalja őket az utcáról. Maureen visszagondolt a bejárat előtt tanyázó bandára, s némi logikát vélt felfedezni a válaszban. – Az iskola és a bokszolás közötti időben – tette hozzá Kacsa – ezek a fiúk nem érnek rá capcarálni. – Capcarálni? – Zsargon. Azt jelenti: lopni. A lány lelki szeme előtt kirajzolódott csodálatos ezüst Mercedese és szíve hatalmasat dobbant. A következő pillanatban azonban a két bokszoló előlépett a sarokból és a ring közepén köszöntötték egymást. Maureen úgy döntött, nem foglalkozik a Mercedesszel – azt már biztosan úgyis ellopták –, s várakozással figyelte, mi fog történni. Jack Ryan és Jamal egy percig mozdulatlanul álltak a fentről rájuk eső lámpafényben. Az egyik nagyobb csontú, izmosabb volt, maga a férfiszépség, a másikból sugárzott a fiatalos tettvágy, ami reményteljes jövőt ígért. Maureen mindkettőjüket olyannak látta, mint a tökéletes, időtálló bronzszobrokat. Amikor a versenyzők összeérintették kesztyűjüket, hogy viadalra hívják egymást, mint egykoron a gladiátorok, a lányt mélyen meghatotta a sportszerű viselkedés. Nem talált jobb szót, mint hogy kedvesek voltak – ami nem is sejttette az utána következő erőszakot. És valóban erőszak következett. Maureen észre sem vette, hogy előrelépett, közvetlenül a ring mellé. Az ex-bajnok és a vakmerő kamasz ökölre ment. Minden sóhajukat, minden nyögésüket hallotta. – Fejet le! Alapállás! – sürgette Kacsa a versenyzőket az ócska edzőtermekben honos, ellenkezést nem tűrő hangon. – Lépj ki! Most fordulj!… Fordulj! – Óriásssiii! – éljenzett Tony és Deron, amint Jamal balra hajolt és megúszott egy ütést. Óriásssiii – visszhangozta némán Maureen a forró pillanat hatása alatt. Ám amikor Jamal kapott egyet az állára, lelkesedése felháborodásba csapott át. Villámgyorsan történt a dolog, nem figyelmeztették rá. Teljesen felkészületlenül érte, hogy Jack Ryan kesztyűje villámként csapott le a fiú alsó állkapcsára. Jamal hátratántorodott, majd hátrahajolt és kiköpött valami fehéret. – A foga! – kiáltott fel Maureen hisztérikusan. A teremben mindenki, Jamalt és Jack Ryant is beleértve, úgy bámult rá, mint aki eszét vesztette. A lány viszont csak Jack Ryant látta. – Kiverte a fiú fogát! Maga… Maga állat! – üvöltötte. – Várjon, kérem! – fordult hozzá Kacsa, de süket fülekre talált. Annyira igyekezett megmenteni a sérült fiút, hogy eldobta a táskáját, és megfeledkezve magas sarkú cipőjéről és szűk szoknyájáról, felmászott a ring szélére, s

becsusszant a kötelek közt. Nekiiramodott a szokatlanul ruganyos szőnyegen Jack Ryan felé, s két kezét ökölbe szorította, hogy majd elbánik vele, ha a férfi megpróbálná megakadályozni, hogy kimentse a szorítóból a fiút. – Miért nem olyan valakivel áll ki, aki akkora, mint maga? Maga túlméretezett ökör! – förmedt rá és meg se fordult a fejében, hogy a maga 170 centis magasságával és ruhával együtt 60 kilójával ő aligha testesítheti meg azt a valakit. Már-már karnyújtásnyira került sziklanagyságú célpontjától, amikor Jamal lehajolt és felvette a földről a viaszfehér fogvédőt. Maureen kővé meredt a felismeréstől, hogy amit a fiú kiköpött, nem a saját foga volt. Aztán a szorító körül felharsanó vad hahota hallatán azt kívánta magában, bárcsak megnyílna a szőnyeg és elnyelné! – Elnézést, Mr. Ryan! – kezdett hátrálni Maureen a kötél felé, s azon tűnődött, hogyan is fogja ezt túlélni? – Igazán sajnálom – kérte a férfi bocsánatát, miközben megpróbált angolosan távozni a ringből. – Csak azt hittem… Akarom mondani, onnan, ahol álltam… Rejtély, hogyan akadhatott be a kötelek közé. Az egyik percben még a két alsót lefelé, a két felsőt felfelé tolta, hogy majd átcsúszik közöttük, a következőben pedig már lovaglóülésben trónolt a két alsó fekete kenderkötélen, vászonszoknyája az Ég tudja, hova csúszott, s mint aki életéért küzd, kapaszkodott a felső kötélbe. Miközben azon manőverezett, hogy megtartsa egyensúlyát, a nyakán végigcsúszott egy csat. Ezt újabbak követték, mintha blézerében keresnének otthont maguknak. Vastag hajtincsei, melyeket reggel oly nagy gonddal igazított helyükre, szétbomolva hullottak válltöméseire. A ringet körbeállók nem siettek Maureen segítségére. Kacsa szája úgy tátva maradt a csodálkozástól, hogy félő volt, kiesik a szivarja. Tonynak és Deronnak a döbbenettől szabályosan kigúvadt a szeme. Úgy tűnt, mindenki oly mélyen belefeledkezett a lábmutatványba, hogy el sem jutott a tudatukig: Maureen komoly pácba került. Utolsó mentsvárként tekintetét a ringben álló férfire emelte, akit az imént még oly könyörtelenül ostorozott – éspedig, saját bevallása szerint is, jogtalanul. – Kérem! – suttogta Maureen, egyszerre esedezve bocsánatért és segítségért. Azt leszámítva, hogy kiköpte a fogvédőjét, Jack Ryan meg sem mozdult, amióta a lány nekitámadt. Szíve szerint azt mondta volna, Maureen azt kapta, amit megérdemelt, a saját vermébe esett, de aztán eszébe jutott, milyen vakmerően robbant be a lány a küzdelem közepébe Jamal védelmére, mint aki józan eszét és saját biztonságát nem is tartja szem előtt. De leginkább az járt az fejében, hogy Maureen Sully lánya. – Várjon! – mondta kelletlenül, s megindult a lány felé. – Le kell vennem a kesztyűmet. Maureen összeborzongott, amivel még tovább rontott kényes helyzetén, miközben nézte, hogyan tépi Jack Ryan erős, fehér fogaival a bőrfűzőket: mint amikor egy vadállat próbálja kiszabadítani magát a vadász csapdájából. Aztán újabb borzongás futott rajta végig: érezte, hogy izzadt tenyere csúszni kezd, s bosszankodva képzelte el magát, amint lepottyan az alanti kemény padlóra. Minden reménye Jack Ryan volt. A bokszoló bal kezét a jobb, jobb kezét a bal karja alá szorította, s lehúzta a kesztyűjét, ami tompa puffanással hullott a szőnyegre. Tudta, hogy az idő sürgeti, s ezért nem bíbelődött az ujjai közé tekert gézzel meg a csuklójára nyomott tapasszal. Csak ment, hogy kiszabadítsa a vörös Fúriát a kalitkából, amit a kötelekből csinált magának.

Maureen kővé dermedt. Attól félt, hogy azok után, ahogy az imént lehordta a férfit, az egyszerűen csak átbillenti őt a ring túlsó oldalára. De Jack Ryan bal kezével megragadta a felső köteleket, s ezzel felszabadította a lány izzadt tenyerét, majd bal lábával lefeszítette az alsókat. – Ha szólok, másszon ki! Maureen végtelen megkönnyebbülésében csak bólintott. – Először emelje át a lábát az alsó köteleken úgy, hogy velem szembe kerüljön. Maureen fellendítette, majd leeresztette a lábát – ezzel elveszítette egyik cipőjét és előkelő fellépése maradványait. A következő pillanatban elfordult, és pontosan szembekerült a bokszoló fekete szatén tornanadrágját feszítő dudorral. Maga előtt látta a nemrég felfedezett szuszpenzort, s a vér az arcába tolult. – Most engedje el a kötelet és fogja meg a … A lány becsukta a szemét és rezzenéstelenül várta, hogy a bokszoló befejezze a faragatlan felszólítást. –… a kezemet! Maureen szemhéja fölpattant. Jack Ryan a jobbját nyújtotta. Szó nélkül elengedte a köteleket és izzadt tenyerét a férfi félig bekötözött kezébe csúsztatta. Jack Ryan erős ujjai az övéire fonódtak, s amint felhúzta ót, érezte verejtékének férfias szagát. Szánalmasan, félcipősen – a másik ki tudja, hol – csak állt a bokszoló előtt, míg az egy hangos banggal visszaeresztette a feszes köteleket. Jack Ryan szorosan a derekánál fogva fölkapta, hogy kiemelje a ringből. Maureen viszont azt hitte, a férfi ki fogja dobni, s vadul hadonászni kezdett. Amint Jack Ryan átemelte Maureent a kötélen, tekintetük találkozott. A lány zöld szemében rémület ült, a férfi barna tekintete háborgott. Maureen egyre süllyedt és tudta, a bokszoló el fogja ejteni. Azonban amikor a férfi gyengéden az edzőterem padlójára engedte, félelme elpárolgott. – Köszönöm! – suttogta, és máris igyekezett elfelejteni az érzést, amit a férfi keze keltett benne. Ám a bőre még mindig bizsergett ruhája alatt. – Nagyon szívesen – felelte fojtott hangon a bokszoló, miközben egyszerre zavart és szelíd pillantásával a lány szemét kereste. A kölcsönös udvariaskodás után megszakították a vizuális kapcsolatot. Éspedig alaposan. Jack Ryan körbenézett a teremben és úgy találta, hogy a figyelem középpontjába Maureen hátsó fertálya került. A lány ugyanis, amint megigazította blézerét és a szoknyáját, majd belebújt elhagyott cipőjébe, lehajolt táskájáért és csatjaiért. A bokszoló kissé elkedvetlenedve állapította meg, hogy nem tetszik neki, amikor a többiek kihívó pillantásokat vetnek Maureenre. Lekapta a fejvédőjét és elordította magát: – Vége a műsornak, fiúk! Maureen felnézett, hogy minek szól a kiáltás, és most először látta igazán a bokszoló arcát. Ez volt élete legnagyobb megrázkódtatása. – Az erőszakos foglalkozás ellenére, Jack Ryan szó szerint a legjóképűbb férfi volt, akit valaha is látott. Fenséges, csodálatos formájú, rövidre nyírt, göndör, bronzbarna hajjal övezett feje egy Periklész-korabeli görög mellszoborra hasonlított. A lány belefeledkezett a bokszoló határozott arcvonásaiba, erőteljes állába, keskeny arccsontjába, meglepően érzéki ajkába és

nem is túlságosan elferdült orrába. A bal szemöldöke felett húzódó fehér heget leszámítva bőre sértetlen volt és verejtéktől csillogó. – Le kell zuhanyoznom – közölte Jack Ryan. Maureen ráeszmélt, hogy a férfi hozzá szol, s tűnődni kezdett, milyen választ vár tőle, Talán ajánlja fel, hogy megmossa a hátát? Hirtelen kirajzolódott lelki szeme előtt, amint habos keze végigsiklik a mezítelen férfin, szappanos ujjai végigfutnak a gerincén, le a feszes tomporáig. Arcát kamaszos pír öntötte el. A képzeletbeli ködös románc felkorbácsolta vérét és felborzolta idegeit. Képzelegni bolondos nők szoktak, akiknek nincs jobb dolguk, nem pedig üzletasszonyok, akik utaznak, emberekkel találkoznak és kilakoltatási határozatokat kézbesítenek. – Menjek fel az irodába magához, mondjuk úgy tíz perc múlva? – kérdezte szükségtelenül kemény hangon. – Rendben – húzta el a száját a bokszoló. El kell ismerni, Maureen tetőtől talpig olyan, akár egy hercegnő. Minden porcikájában előkelő, az élénkzöld szemébe hulló, tűzvörös haja és a művészies sminkkel dacoló összes szeplője ellenére. ő viszont nem úriember. Sose mondta, hogy az. Gátlástalanul végiggusztálta a Vogue-ba illő testet és a Chicagóig érő lábakat. És akkor sem furdalta a lelkiismeret, amikor tűnődni kezdett, miféle finom kis csipkét viselhet a lány a csinos lenvászon kosztümje alatt. – Akkor hamarosan találkozunk! Maureen alig várta, hogy megszökhessék a férfi mustráló tekintete elől. Az utolsó öt percben a bokszoló hol a szemével, hol a kezével sokkal több testrészét végigtapogatta, mint amennyire szívesen emlékezne, aztán pedig… aztán meg leplezetlen arcátlansággal futkároztatta rajta a tekintetét, mintha gondolatban levetkőztetné őt. Sarkon fordult, s nyílegyenes gerinccel, tökéletes járásával a lépcső felé sietett, s felment a galériára, ahol egy magányos bokszoló a mennyezetről lógó homokzsákot püfölte. Az utolsó lépéseknél majdnem futott. Dübörgő füllel nyúlt a kilincs felé. Magában azt bizonygatta, azért dübörög a füle, mert nincs formában – ismét rendszeresen kell járnia a fitness szalonba! Aztán hozzátette, hogy amit érez, azt az éhség és a hőség együttesen váltotta ki. Ahelyett, hogy elment volna ebédelni, befejezte az új irodaépület berendezési tervét, és besétált ebbe a forrongó kohóba, holott azt sem tudta, mennyi idejét veszi ez el. Valójában azért nem jutott levegőhöz, mert Jack Ryan megbabonázta. Amikor elindult ide, arra számított, a bokszoló valamiféle mafla vénember, akinek már leáldozott, csupa izom és brutalitás, akinek az értelmi képessége fordított arányban áll izomerejével. Azon tűnődött, mi jön most? A legrégibb és legmagasabb színvonalú amerikai egyetem tudományos társaságának jelvénye? Életveszélyes bajnoki torna? Mindezt persze nem gondolta komolyan, de nem is zárhatta ki. Tisztában volt vele, hogy inkább a bizonytalanság kavarta fel, mintsem a rendszeres torna, az ebéd vagy a légkondicionálás hiánya. Amióta betette a lábát ebbe a szerencsétlen vita tárgyát képező épületbe, az iroda keltette az első kellemes benyomást. A falakat ugyan itt is gyári zöldre festették és a letűnt idők arany fiainak a plakátjaival tapétázták ki, ám felsöpörtek, és letörölték az összekarcolt, de még mindig használható asztalt, sőt ablakot is mostak, az utcait is, meg azt is, amelyik az edzőteremre néz.

Abban a reményben, hogy talál egy mosdót, ahol feltűzheti a haját és rendbe szedheti magát, benyitott a túlsó falból nyíló mindkét ajtón, de azok csak szekrényajtók voltak. A mennyezetről csupasz égő lógott alá, és a sarokban egy összehajtott priccs állt. A farúdon flanelingek és munkásnadrágok lógtak. Köztük gubbasztott egy pár barna bőrcipó, melynek lekopott az orra és lejárták a sarkát. A polcokon gondosan egymásra rakva könyvek, törülközők és iratok. – Mit keres? Maureen ijedten hátrafordult. Kacsa jött be. Időközben elveszítette a szivarját. A lány visszakérdezett. – Ezek kinek a ruhái? – Sullyé. – És miért itt vannak? Miért nem az otthonában? – Ez volt az otthona. Maureen mély lélegzetet vett. – Itt lakott? Kacsa bólintott. – A válás után ideköltözött. A gondolatra, hogy apja esténként azon a visszataszító összecsukható ágyon tért nyugovóra, s reggelenként a levegőtlen helyiségben ébredt, szomorúság kezdte fojtogatni Maureen torkát. Azért jött ide, hogy kiderítse az igazságot, de az már-már meghaladta tűrőképességét. A galériáról felhallatszó hang, ahogy a homokzsákot püfölték, ellensúlyozta a szekrényajtó halk csukódását. Maureen megköszörülte a torkát és vegyes érzelmekkel meredt a másik ajtóra. – Mit keres? – kérdezte Kacsa újfent. – A fürdőszobát. – Ott van! – Csak egy pillanatra megyek be. A fürdőszoba minden képzeletet felülmúlóan egyszerű volt. A fehér porcelán fiókosszekrény és a szintén fehér mosdókagyló megrepedezett az évek során. Akár az iroda, a fürdőszoba is aránylag tiszta volt, s valójában ez számított. Maureen majdnem meghalt, amikor megpillantotta magát a gyógyszerszekrény ferde tükrében. Rúzsát rég lenyalta, ahány szál haja, annyi felé állt, s orra szeplői szabályos SOS jelzéseket küldtek. Örült, hogy módja van rendbe hoznia magát, mielőtt az üzlet kerül szóba. Először a haját vette kezelésbe, és sikerült elegánsan hátrafésülnie. Egy kis ajakfény és púder segítségével majdnem visszanyerte eredeti külsejét. Végül letépett egy darab papírtörülközőt a gurigáról, bevizezte, s abban a reményben, hogy egy kicsit lehűl tőle, tarkójára nyomta. Amikor azonban eszébe jutott, micsoda bolondot csinált magából az imént mindenki előtt, a dühtől megint csak arcába tolult a vér. Az volt egyetlen vigasza, hogy a nap elmúltával egyetlen szemtanúval sem fog találkozni többé. Még az „ír Rémmel” sem. Ez utóbbi gondolatára különös módon belenyilallt a sajnálkozás. Annak ellenére, hogy Jack Ryan lábon járó műalkotás, mégis csak egy filiszteus. Abból él, hogy másokat ver.

Akár kamaszokat is. Valószínűleg a nőkkel még rosszabbul bánik, s már csak a móka kedvéért is felborzolja az idegeiket. Akkor miért kell erőszakkal kivernie a fejéből a férfi gyengéden gunyoros mosolyát? – Jól van? – szólt be Kacsa. Maureen bűnbánóan összerázkódott. Nem, egyáltalán nincs jól. Képzelete nem úgy viselkedik, ahogy szokott, ő pedig nem tudja, mihez kezdjen most. Ezt persze nem mondhatja meg Kacsának. Belegyűrte a papírtörülközőt a szemetesbe, magához vette táskáját és elhagyta a fürdőszobát. – Jobban érzi magát? – Sokkal jobban – bólintott a lány. Határozott léptekkel odament az utcára néző ablakhoz, s kinézett. Látta, hogy kocsija még mindig a járda mellett parkol, s megkönnyebbülésében mélyet szippantott a levegőből. Eszébe jutottak Kacsa szavai, miszerint azért foglalkoznak a fiúkkal az edzőteremben, hogy ne csellengjenek az utcán. Azon kezdett tűnődni, vajon a banda, amelyik leszólította, lekésett-e a lehetőségről? Nevetséges ötlet, és igazán nem az ő gondja. A szeme sarkából fémes csillanást vett észre és meglátta az ablakpárkány sarkában a hamutálat. Kockás alja kifakult agyagbarnában játszott, a sárgaréz tálka fénye megkopott az idő múlásával. Emlékei között hirtelen felvillant egy vastag, kézzel sodort szivar emléke, melynek parázsló végéből füst tekerődzik felfelé. Ez aztán még nevetségesebb gondolat, állapította meg magában, s visszafordult Kacsához. A kisember végigmutatott a helyiségen. – Ismerős? – Annak kellene lennie? – kérdezett vissza Maureen meglepetten. A képzeletbeli szivar füstje még mindig facsarta az orrát. – Azok után, hogy minden babáját ide cipelte fel és teadélutánokat játszott velük, azt mondhatnók, igen. – Kacsa Sully ócska forgószékére bökött az asztal mögött. Maureen leült. Túlságosan kába volt ahhoz, hogy bármit is mondjon. Egy emlék, amelyről nem is tudta, hogy elfojtotta, hátborzongató élességgel rajzolódott ki előtte. Lelki szemével hirtelen látta a kislányt, aki egy törékeny porcelánfejű babát szorít magához és könnyeivel áztatja a kispárnát, amiért apukája nem jött el a születésnapi zsúrra. Eltökélte, nem fogja lejáratni magát másodszor is, így hát lenyelte könnyeit, mielőtt kibuggyantak volna oly sok év után. Visszavette udvarias maszkját, amelyet az emberek előtt viselni szokott. – Az imént említette, hogy látott rólam fényképeket – emlékeztette Kacsát. A kisember mindkét hüvelykujját beakasztotta a nadrágtartójába, s rántott egyet nadrágján. – Igen, láttam. Az albumban. – Miféle albumban? – érdeklődött Maureen fokozott kíváncsisággal. – Sullyéban. – Volt Sullynak egy olyan albuma, amelyikben az én fényképeimet tartotta? – Egy egész halom fényképet. Maureen értetlenül ingatta a fejét. – De hát honnan szerezte a fényképeket? Kacsa megvonta a vállát.

– Az újságokból, rendszerint a társasági rovatból meg azoknak a bemutatóknak a brosúráiból, amiket ön jótékony célból adott. – Maga viccel! – Sullynak még arról is volt egypár kivágása, hogy eljegyezte magát azzal a hippi tőzsdeügynökkel. – Hippi? – értetlenkedett Maureen, miközben azt latolgatta, tudtára adja-e a kisembernek, hogy felbontotta az eljegyzést. – Azt hiszem, juppit akart mondani. A mély férfihangra Maureen majdnem felpattant a székből. Oldalra fordult, s megpillantotta az ajtónyílást betöltő Jack Ryant. A férfi barna haja, mely még mindig vizes volt a zuhanytól, úgy göndörödött a fején, akár a rododendron virága. Kék melegítőfelsőjén csak félig húzta fel a zippzárt, bronzbarna mellkasa Maureen örömére félig-meddig szabadon maradt, kék sortja pedig látni engedte hosszú, tökéletes, izmos lábát. Maureen kővé dermedve állapította meg magában, hogy a bokszoló tornacipője a legnagyobb, ami eleddig a szeme elé került. – Hippi, juppi – nyájaskodott Kacsa, amikor a lány ismét felé fordult. – Sullynak csak az az egy képe nem volt meg, ahol maga férjhez ment a pasashoz. – Merthogy nem mentem férjhez – közölte a lány kurtán. – Miért nem? – Azért – szűrte a fogán keresztül – mert nem a tőzsdei árfolyamokkal akarom leélni az életemet. – Elfogadható magyarázat – jegyezte meg a kopaszodó edző elégedett bólintással. Maureen nem mert Jack Ryanre nézni, hogy lássa, hogyan fogadja a hírt a férfi. – Hol van az az album? – Gondolom, a szekrényben a polcon. – A lány megindult a szekrény felé, de Kacsa leintette. – Majd én megnézem. Maureen nem ült vissza, amikor Ryan bejött az irodába. Nem volt hajlandó megijedni sem a bajnok magas termetétől, sem fűszeres illatától, amely átsuhant az asztal felett – ami már az ő asztala. Jack Ryan az edzőteremben keménynek tűnhet, de észbelileg valószínűleg puhának. E gondolatokkal a fejében olyan hangot ütött meg, mint amilyet titkárnője másodikos gyerekével szokott. – Tudja, hogy miért jöttem, ugye? – Mert eladja az edzőtermet – vágta rá Jack Ryan. – Van rá vevőm. – Egy seggfej. Maureen ösztönösen mellére szorította a kezét. – Mihez kezdhetnék én egy edzőteremmel? – Például kifesthetné rózsaszínre és csinálhatna belőle egy csicsás szépségszalont – gúnyolódott a bokszoló. – Ugye maga is úgy találja, hogy ráférne egy kis festés? – lőtt vissza a lány. Kacsa egy halom törülközővel a karján tért vissza a szekrényből. – Hát nincs. Nincs itt az album. – Utoljára ott láttam a felső polcon – állította Jack Ryan.

– Akkor valaki biztosan eltette onnan. – Kacsa megindult a lépcső felé. Nagy igyekezetében majdnem elhagyta a két felső törülközőt. – Kiakasztom ezeket a fiúknak, aztán körülnézek az öltözőben is. – Éppen onnan jöttem – szólt utána a bokszoló –, de nem volt ott az album. – Ha te mondod – hagyta rá Kacsa, s becsukta maga után az ajtót. Maureennek az a benyomása támadt, hogy egy pennsylvaniai rendőrfilm közepébe csöppent. – Komolyra fordítva a szót, Mr. Ryan… – Jack. A lány pislogott. – Tessék? – Én errefelé egyszerűen csak Jack vagyok. Csokoládébarna szemével és lefegyverző mosolyával minden volt, csak nem egyszerű. Maureen megköszörülte a torkát és újra kezdte– Rendben, Jack… – De szólíthat Bajnoknak is. Maureen tízig számolt magában. – Remek! – Mindkettőre hallgatok. – Nos, miután ezt már elintéztük, megmondaná tehát, mihez kezdhetnék egy ökölvívó edzőteremmel? – firtatta a lány, miközben az járt a fejében, hogy rongyosra fogja beszélni a száját, mire elintézi az ügyet. – Változást hozhatna vele az emberek életébe. – Ez roppant tág meghatározás. A bokszoló megfordult és odalépett a földszintre néző ablakhoz. Elég reálisán gondolkozott ahhoz, hogy tudja, az edzőteremmel nem tudja megváltani a világot. ő csupán egy ember. De ha csak egy gyereket megtud menteni, mint ahogy Sully tette vele, már megérte a fáradozást. – Jöjjön ide, Maureen! A lány sem nem javasolta, sem nem engedte meg, hogy keresztnevén szólítsa. – Miért? – Bizonyítékokat akar, nem? – Nem kifejezetten. Használd a nőket és használd ki őket, jutott eszébe Jack Ryannek erőszakos apja példája, és fegyelmeznie kellett magát, hogy Maureent ne a hajánál fogva húzza oda az ablakhoz. – Én viszont mégis szolgálok néhánnyal. Maureen türelmetlenül sóhajtott, s odaállt mellé az ablakhoz. Jamal már elhagyta a ringet, s helyében a Kacsa által Tonynak szólított fiú mérkőzött egy magas férfival, aki nem kímélte. Maureen belesápadt, amikor egy jobbegyenes a fiú gyomrába talált és Tony, majdnem úgy, mint Jamal, hátratántorodott, s meggörnyedt. A következő pillanatban azonban megrázta magát és szökdécselve visszatért. – Én ezt nem értem – mondta halkan Maureen. Jack Ryan, látva a lány felindultságát, barátságosabb hangra váltott. – Mit? – Azt, hogy miért járnak ide ezek a fiúk.

– Azért, mert lehetőséget kapnak, hogy visszaüssenek. Maureen kérdőn nézett fel a bokszolóra. – Hogy visszaüssenek? Jack Ryan megérezte a lány parfümjét. Friss volt, vonzó és drága. Mint Maureen. Megdühödött magára, amiért erre egyáltalán felfigyelt. Jamalra mutatott, aki integetve búcsúzott Tonytól. – Azoknak, akik bántják őket. – Mint például? – Például a goromba szülőknek. – Jamal szülei gorombák? – Az anyja büntetésképpen le szokta vinni az alagsorba, a kötél egyik végét a nyaka köré köti, a másikat átdobja a tartógerendán, neki pedig lábujjhegyen kell állnia. – Jack Ryan eldurvult ujjaival beletúrt a hajába. – Ha a sarkára áll, felakasztja magát. Maureen, aki a testi fenyítésről mindössze annyi tapasztalatot szerzett, hogy papuccsal elnadrágolták, megborzongott a képzeletében hirtelen kirajzolódó visszataszító látványtól. Nézett tévét, olvasott újságot és tudta, hogy az egész országban járvány módjára terjed a gyermekek bántalmazása. Csak éppen senkit nem ismert, aki ilyesmit átélt volna. Eleddig nem. – Hol volt Jamal apja, amikor mindez megtörtént? – tudakolta. – Ki tudja? – vonta meg a vállát a bokszoló. – Nem lakik otthon? – Valószínűleg azt sem tudja, hogy van egy fia. Maureen nem tudta, meddig bírja még. Legjobb belátása ellenére lemutatott Tonyra. – Ő például kinek üt vissza? Jack Ryan szeme követte a lány ápolt, hosszú ujját. – Az egész angol nyelvterületnek. – Ennek nincs sok értelme. – Hacsak nem bevándorlók gyermeke az ember, akik nem beszélnek angolul, viszont az iskolában megkövetelik, hogy a gyerek ezen a nyelven írjon és olvasson. Maureennek eszébe jutott, hogyan kiáltott fel örömében Tony, amikor Jamal kitért egy ütés elől: óriásssiii. – Azt hittem, kétnyelvű osztályba jár. – Csak két éve. – És Deron? – firtatta a lány. – Szeszes ital reggelire, ebédre, vacsorára, uzsonnára meg verés – tálalta elébe a bokszoló. Maureen gyomra görcsbe rándult. – Csoda, hogy még él. – Most, hogy edzésre jár, csak egyszer iszik egy nap. – Azt hittem, kábítószert vásárol az utcáról – közölte a lány. – De honnan szerez egy ilyen kamasz szeszes italt? – Ugyanonnan, ahonnan maga is, meg én is ilyen idős korunkban. Maureen finnyásan elhúzta a száját: – Huszonegy éves koromig még csak meg sem próbáltam szeszes italt beszerezni. A bokszoló felmordult, s majdnem kimondta, amit gondolt.

– Nos, akkor ön, sz… szép cipős hölgyem, a kivétel, aki erősíti a szabályt. Frankie jött ki az öltözőből. Pólót és farmert viselt. Megállt, s megvárta, amíg Tony befejezi a ringben, és Deron felkészül, hogy a helyébe lépjen. Vágyakozó sápadt arca eltorzult a gyűlölettói, s amikor alulmaradt a képzeletbeli démonjaival vívott csatában, sarkon fordult és kiviharzott az ajtón. – Itt hagyta a dzsekijét – motyogta a bokszoló az orra alatt. Maureent meglepte a férfi aggódó hangja. – Azt hittem, örül, hogy megszabadult tőle. – Az igazat megvallva, magamra emlékeztet, amikor ennyi idős voltam. – Kicsit pukkancs? – kíváncsiskodott a lány. – Nagyon is. – Kisokos? – A legnagyobb pofájú a Mississippitől innen. Maureen ellépett az ablaktól és visszament az asztalhoz. – Rosszul hangzik. A bokszoló falta szemével a megejtően ringó karcsú csípőt. – Rosszabbul, mint gondolná. A lány hátrafordult, s rajtakapta a férfit. – Mi az? Jack Ryan parasztnak érezte magát, de bűntudat nélkül vigyorgott: – Fegyveres rablás! – A tinédzser, vagy a felnőtt Jack Ryan részéről? – Mindkettő. Maureen megvárta, amíg az asztalt kettejük közt tudhatja, majd megkérdezte: – Maga kiket püfölt? – Akikről beszéltünk. – A kegyetlen szülőket? Jack Ryan széthajtott egy alumíniumszéket és lovaglóülésben rátelepedett szemben Maureennel. – Azt kell mondjam, amíg nem nőttem akkorára, hogy ellenállhassak, az apámtól csak pofonokat meg a sörszagú leheletét kaptam. – És az anyja? – érdeklődött a lány csendesen. – Amikor tízéves voltam, belső vérzés következtében meghalt. Megadta magát a kétségbeesésnek – felelte a bokszoló ugyanolyan csendesen. Maureen már-már könnyre fakadt a megtört szívű gyermek miatt, akit hirtelen Jack Ryan barna szemében látott. De csak ült ott, remegő kezét összekulcsolta az összekarcolt asztalon, gyanítva, hogy a férfi nem igényli az ő együttérzését. Kétségbeesetten próbálta könnyedre venni a hangot: – Érdekes, maga nem látszik külföldinek. – A dyslexia megteremti a maga nyelvi korlátait. – Nem tudott olvasni? – Addig nem, amíg Sully be nem Íratott egy kisegítő tanfolyamra.

A gondolatra, hogy vér szerinti apja oly nagy gondot fordított egy idegen olvasni tudására, Maureenbe belehasított a sértődöttség, ő Sully húsa és vére! De amennyit törődött vele, afelől akár a Holdon is lakhatott volna. Belátta, nem Jack Ryan hibája, ha apja elhagyta a lányát s helyette Ryannel törődött. A bokszoló csupán szerencsés fickó: jókor tartózkodott a megfelelő helyen. Ezzel együtt nehezen bírta tudomásul venni, hogy vér szerinti apja oly könnyen talált helyette valaki mást, akit szerethet. – És mi újság az ivással? – firtatta. A bokszoló ördögi mosolyt eresztett meg. – Öt az egyhez! Maureen felnevetett. – Úgy hangzik, mintha már ki is próbálta volna! – Nem is egyszer, amíg edzeni nem kezdtem. Maureen mélyebbre merült a dologban. – És a kábítószert? – Egyszer-egyszer egy kis fű, de semmi anyagozás. – Mit jelent, hogy anyagozás? – Rászokást. – Azt mondta, egyszer-egyszer… – vonta össze a szemöldökét Maureen. – Nem élek vele, amióta… – Amióta elkezdett bokszolni – fejezte be a lány Jack Ryan helyett a mondatot. A férfi belefúrta tekintetét Maureen szemébe. – Isten látja lelkemet. Maureen vakon hitt neki. – Tehát lényegében azt akarja mondani, hogy magát az edzőterem mentette meg. Jack Ryan bólintott. – Dióhéjban. – Ön pedig viszonzásul… – Ugyanúgy meg akarom adni a srácoknak a lehetőséget, mint egykor Sully megadta nekem. – Biztosan sok időt eltölt itt. – Éjszakáim túlnyomó részét azon a nyamvadt priccsen töltöttem. Maureen habozott egy darabig, majd fejest ugrott a témába. – Mit szól a felesége ahhoz, hogy állandóan otthon kell lennie egyedül? A bokszoló a Maureennek már ismerős mozdulattal vonta meg a vállát. – Sullyt idézve: egy bokszolónak nem üzlet a házasság. – Kár, hogy Sully nem fogadta meg a saját tanácsát. – Maureen könnyed akart lenni, de keserűre sikeredett. – Ha megfogadta volna, maga most nem ülne itt – mutatott rá a bokszoló. Maureen felállt és a táskájáért nyúlt. – Elismerem, szükség van az olyan helyekre, mint ez az edzőterem. És hozzáteszem, az ön céljai igen nemesek. De nekem a saját dolgaimmal kell törődnöm. A bokszoló ülve maradt. Azt tervezte, hidegvérrel végigviszi a dolgot. – Mint tulajdonos, megtarthatná az edzőtermet, én pedig eligazgatnám. – Éppen elég gondom van, nem kell még egy edzőtermet és hátrányos helyzetű gyerekeket is a nyakamba vennem.

Jack Ryan sokatmondóan felhúzta a szemöldökét. A fehér heg ide-oda vonaglott a homlokán. – Akár ki is festhetné az irodát rózsaszínre. – A világos színek valóban jobbak lennének. Sokkal több erőt sugároznak, tudja? – Amint észbe kapott, miket beszél, a legszívesebben elharapta volna a nyelvét. – Majd továbbítom javaslataimat Mr. Marksnak. A bokszoló olyan gyorsan ugrott fel, hogy a szék eldőlt. Átlépett rajta, kezére támaszkodott az asztalon, s előrehajolt. – Lenny Marks le akarja rombolni az edzőtermet, hogy bárt építsen a helyébe. Maureen tisztában volt vele, mennyire bőszítheti ez a bokszolót. – Sajnálattal hallom – adta elő őszintén. – De esetleg beszélhetne vele. Meggyőzhetné, hogy gondolja meg magát! – Majd ha fagy. – Nos, esetleg én is beszélhetnék vele. – Csak beszéljen – hagyta helyben a bokszoló. – Ha szívesen pazarolja az energiáját – tette hozzá indulatosan. Maureen arcára kiült az értetlenség. – Tulajdonképpen mit vár tőlem? A bokszoló sokatmondó pillantást vetett rá. Maureen ingatni kezdte a fejét. – Na, nem! Azt már nem! Jack Ryan sovány arcán jeges mosoly suhant át. – Sully aggódott is, hogy így fog dönteni. – Akkor miért hagyta rám az edzőtermet? – kérdezte a lány merev hangon és merev tartással. – Mert maga a lánya. – A törvény szerint nem vagyok az. – Szerette magát. – Hát persze! – A felnőtt asszonyban megbúvó kislány a legszívesebben elsírta volna magát. – Olyan nagyon szeretett, hogy örökbe adott. A bokszoló észrevette, hogy a lány szemében könny csillan. Utolsó rongy alaknak érezte magát. – Olyannyira szerette magát, hogy azt akarta, megfelelő körülmények között nőjön fel. Homokzsák puffant a galérián, utána cifrán káromkodott valaki, nyomatékot adva Ryan szavainak. Maureen alig bírt uralkodni magán. – Ha olyan nagyon meg akarja tartani az edzőtermet, miért nem vásárolja meg? – Megvenném, ha lenne pénzem. A lány órájára pillantott, s észbe kapott, hogy el fog késni. Még el kell látogatnia Mission Hillsre. – Valahol azt olvastam, hogy ebben az országban a bokszolok a legjobban fizetett sportolók közé tartoznak. Jack Ryan ajka megvonaglott a keserűségtől. – Nem tagadom, hogy fénykoromban jól kerestem, de…

– Bocsásson meg! – szakította félbe Maureen leereszkedő hangon, s előlépett az asztal mögül. – Tényleg mennem kell. A bokszoló elébe toppant, s elállta az útját. – Mindig ezt csinálja? – Mit? – Hogy félbeszakítja az embert a mondat közepén. Maureen gőgösen felvonta a szemöldökét. – Mondtam, hogy bocsásson meg! A férfi hangja fenyegetően mélyre váltott. – Szóval, ez nem rossz modor, hanem olyan ómódi lekoptatás. Egymásba fonódó tekintetük néma csatát vívott. Szinte sistergett a levegő a perzselő indulatoktól. Aztán az ajtó nyikorogva kinyílt, s ők hallgatólagos egyetértéssel visszavonultak. – Nincs – közölte Kacsa, miután becsoszogott. – Az album nincs az öltözőben sem. – Azt hiszem, holnap vissza kell jönnie, hátha megtaláljuk addigra. A lány döbbenten meredt rá. – Holnap? Jack Ryannek felrémlett a szokatlanul nagy halom törülköző, amit Kacsa néhány perce levitt a szekrényből, s tudni vélte, miben sántikál a vén róka, jóllehet nem hitte, hogy sikerülni fog a dolog. – Azt hiszem, most láttuk utoljára a mi Bryant kisasszonyunkat. A lány a legszívesebben megkérdezte volna, hova tette a jóval barátságosabban hangzó Maureent. – Egészen véletlenül nem érek rá holnap. – Hát persze, az üzlettel kell törődnie. Maureen derűsen válaszolta burkoltan becsmérlő megjegyzésre: – Mr. Ryan! A hétvégéig tartom az ajánlatomat. – Miféle ajánlatot? – érdeklődött Kacsa. Jack Ryan mintha nem is hallotta volna Kacsa kérdését. – És mit gondol, honnan szedjek én annyi pénzt, hogy megvehessem az edzőtermet? – Ez nem az én gondom – közölte Maureen. – A mérkőzésből, amivel tartozol neki – szólt közbe Kacsa. – Például onnan – mosolygott le a lány az alacsony, ám eszes emberre, aki a pártjára állt. – Mérkőzzön és a jövedelméből vegye meg az edzőtermet. Jack Ryan a gyönyörűséges vörös lány és a lángeszű edző csapdájába kerülve azt fontolgatta, hogy kiveri a falat. – Keveset hoz egy mérkőzés, s különben is, legalább két hónapot vesz igénybe, hogy megfelelően felkészüljek. Kacsa azonban nem hallgatott az ész szavára. Megragadta nadrágját, s feljebb rántotta. – Már látom is a főcímet: Az Arany Kesztyű egykori bajnoka megmérkőzik a belvárosi edzőteremért! – És gondoljon arra is, milyen jó hírverés lenne a fiúkkal végzett munkájának – tette hozzá Maureen. – De még ennél is jobb, gondold csak el – győzködte Kacsa a bokszolót –, milyen kiváló gyakorlat lenne a srácoknak, hogy valódi mérkőzésre edzenek veled.

– Kérem, hívjon fel, ha megtalálták az albumot – szólt oda távozóban Maureen Kacsának. – Felhívom – Ígérte a kisember. A lány kinyitotta táskáját, kivette a kocsikulcsot, majd elutasítóan mosolygott Jackre. – Amennyiben a hétvégéig nem hallok ön felől, az ügyvédem meg fogja keresni, hogy kifizesse a szerződését. – Nagyszerű! Maureennek kezébe akadt a kilakoltatási felszólítás. Elfelejtette odaadni a bokszolónak. – Ha talál benne valamit, amit nem ért, beszélje meg az ügyvédjével. Jack Ryan előbb a papírokra nézett, aztán a lány arcára. Maureen leereszkedése az utolsó csöpp volt a pohárban. – Nagyon meglepné, ha azt mondanám, ügyvéd vagyok? Maureen túl későn eszmélt rá, hogy alaposan alábecsülte ezt a férfit, így csak bólintott válasz helyett. Jack Ryan, emlékezete szerint egyetlen ringen belüli és ringen kívüli győzelmét sem élvezte annyira, mint a mostanit. – Akkor máris kezdhet pirulni.

Harmadik menet – És akkor mit csináltál? Maureen gyászos pillantást vetett a raktári munkaasztal túloldalán álló titkárnőjére. – Mit gondolsz? – Azt, hogy megfordultál… – Donna Martin leemelt egy dekorszövet mintaköteget a szegről, s pörgetni kezdte, míg meg nem találta, amelyiket kereste – egy darab sötétrózsaszín selymet. – Ez az a szín. – Vagy inkább sötétebb – javasolta Maureen. Túlságosan is jól emlékezett, hogy elpirult, amikor tegnap délután Jack Ryan elsütötte a poénját. Ha a bokszolónak az volt a célja, hogy bolondot csinál belőle – márpedig a lány szerint ezt akarta –, jobban nem is sikerülhetett volna neki. Miközben kereste a szavakat, kiejtette kezéből a kilakoltatási felszólítást. Aztán teljesen összezavarodott, sarkon fordult, kiviharzott az irodából, s rácsapta az ajtót Jack Ryan bűnügyi nyilvántartóba illó mosolyára. Nem akart tovább foglalkozni a tulajdon együgyűségével. A szállítólevél után nyúlt, ami az új kárpitminták tetején hevert. Múlt héten küldte őket az egyik szállítója, neki azonban a kiszállások-tervezések közepette nem maradt ideje a leltározásra. Nagyon szerette volna látni, milyen üde színeket és ihlető textúrájú kelméket használhat fel új munkájához. Maga felé húzta a legfelső raklapot, és elkezdte átbogarászni a mintákat. – Szerintem ez izgalmas. Maureen, aki már alig várta, hogy berendezhessen egy lakást a bársonyos, vadászzöld plüssel, felemelte a fejét, és odabólintott az idősebb nőnek az asztal túloldalán.

– Szerintem is. Donna szeme nevetősen csillogott divatos teknőckeretes szemüvege mögött. – No, nem a szövetminta. – Hanem mi? – Az, hogy valakinek van egy bokszolója. Maureen megrázta műgonddal fodrászolt fejét. – Jack Ryan nem az enyém. Tartozik nekem. Illetve, még Sullynak. – A boksz roppant fegyelmezett sportág – vélte a titkárnő, miközben felakasztotta a mintaköteget, s visszatette a bútorkatalógusba a kivett lapokat. – Mondod te – vágott vissza Maureen hetykén. A titkárnő komolyan gondolta, amit mondott. – Az ökölvívás az akció és a reakció művészete. Vagy ütsz, vagy téged ütnek. Maureen alig akart hinni a fülének. Rákönyökölt az asztalra, tenyerébe fogta állát, s úgy bámult titkárnőjére, mintha most látná először. A negyvenöt éves Donna harmincötnek látszott, egyébként élő példája volt azoknak a nőknek, akik előnyükre öregednek. Gombafeje volt, törékeny termete meghazudtolta, hogy négy gyermeket szült és annyit eszik, mint egy aratómunkás. Divatosan, sikkesen öltözködött, amivel jó benyomást tett Maureen utcáról beeső üzletfeleire. Maga is lakberendező akart lenni, s ezért beiratkozott a Kansasi Művészeti Intézetbe, ahol Maureen régi tanárainak előadásait látogatta a legjobb eredménnyel. – Honnan tudsz ilyen sokat az ökölvívásról? – Kislány koromban együtt néztem apámmal a péntek éjszakai ökölvívó-mérkőzéseket a tévében. – Donna elmosolyodott az emlékre. – Mindig fogadtam vele a zsebpénzem negyedébe, és persze majdnem mindig vesztettem. Maureen elképedt. – Megnézted a mérkőzéseket? – A tizedik születésnapomon az apám elvitt egyre, hogy élőben is lássam. – Elmentél egy bokszmeccsre? – A Városi Sportcsarnokba, a nagyterembe. Maureen felkapta a két kezét. – Képtelen vagyok elhinni! Donna lapozott egyet a katalógusban. – Mit? – Már két éve nálam dolgozol… – Most már majdnem három éve. – Az égvilágon mindenről beszéltünk… – A diploma utáni továbbképzéstől Picassóig mindenről – pontosított Donna. – De azt sosem említetted, hogy szereted az ökölvívást. – Sok nő szereti az ökölvívást – szögezte le Donna egy vállrándítással. – Ízlések és pofonok különböznek – jegyezte meg Maureen fintorogva. Csörgött a telefon. Donna lekapta a munkaasztal melletti fali készülék hallgatóját, és beleszólt: – Tessék, Bryant Lakberendezés. Maureen annak idején hónapokig szenvedett azzal, hogy milyen nevet adjon vállalkozásának. A tévészereplés után a fül bemászó Elegáns Lakástól kezdve a furfangos

Otthonszabászatig egy tucat névvel próbálkozott. Végül azt választotta, amelyik a legtöbbet mond az üzletről. – Egy pillanat türelmet, Mr. Marks, megnézem, itt van-e Ms. Bryant – mondta Donna, majd várakozásra kapcsolta a vonalat. Lenny Marks volt az, akivel Maureen a legkevésbé óhajtott beszédbe elegyedni. Nem ígérte meg neki, hogy eladja az edzőtermet, csak azt, hogy fontolóra veszi az ajánlatát. Jack Ryannek viszont megígérte, vár a hétvégéig, hogy eldönthesse, megveszi-e az edzőtermet. – Mondd azt… – Nem akart hazudni, így hátfelállt, s odament az ajtóhoz, amelyen át az árut szokták fogadni. Aztán a szűk sikátorból visszaszólt Donnának: – Mondd azt neki, hogy kiszaladtam egy kis időre! – Sajnálom, Mr. Marks, Ms. Bryant kiugrott egy percre… A sikátor elég széles volt ahhoz, hogy a dombos útról beálljanak az áruszállító teherautók. Ez volt az egyik ok, amiért Maureen megvásárolta a kétszintes házat, amelyben lakott, és ahol helyet kapott az üzlet. A másik ok a kilátás volt az utcára. A ház délre nézett, a Country Club Piazára. Sose unta meg, hogy éjjel vagy nappal, télen vagy nyáron elgyönyörködjék a kőszobrokban, a szökőkutakban és a spanyol stílusú épületekben, melyek úgy feldobták a világhírű sétálóutcás üzletközpontot Időnként, amikor egy csésze gyógyteával a kezében álmodozva bámult ki az ablakon, minden bizonnyal műkedvelő benyomását kelthette, ám a művész akkor is munkálkodott benne. Egyszer a Sevilla tér szélének mozaikjától kapott ihletet egy megbízója konyhájához. Egy barátságtalan decemberi estén pedig, amikor a temérdek pislogó, színes karácsonyi égőt figyelte, az jutott eszébe, hogy élénkebbé tehetné egy másik megrendelőjének lakását, ha a selyem-fikuszt kis fehér gömbökkel díszítené. – Tiszta a levegő! – kiáltott ki Donna, miután lerakta a kagylót. Maureen visszatért a raktárba, s becsukta maga mögött a nehéz vasajtót. – Mérges volt? – Inkább egy kicsit idegesnek tűnt. – Tényleg? Maureen még nem találkozott vevőjelöltjével, de a vele folytatott telefonbeszélgetésből arra gondolt, a férfi igencsak elbizakodott. – Azt mondta, hallotta, hogy tegnap elmentél az edzőterembe. – Minden oka megvan, hogy idegeskedjék – jegyezte meg Maureen. Eszébe jutott, amit Jack Ryan említett, hogy a vevő bárt akar építeni az edzőterem helyébe. Aztán emlékei közül előbukkant Jack Ryan keze, amint a derekára fonódik, hüvelykujja gyengéden a gyomorszájára simul, a többi a bordáit szorítja. Úgy emelte fel ót, mintha nem lenne nehezebb egy madártollnál. Zavarba ejtő, hogy egy férfi ilyen erős és mégis ilyen gyengéd tudjon lenni. – Éhen halok – közölte Donna, amivel kizökkentette Maureent az álmodozásból. – Odaszólok Bo Lingéknek. – Már ebédidő lenne? – pillantott Maureen az órájára, s látta, hogy valóban elérkezett az ebéd ideje. – Leltározás közben elrepül az idő – viccelődött Donna. Ráksalátát rendelt párolt és pirított rizzsel, majd letakarta a beszélőt, s megkérdezte Maureent: – Kérsz valamit?

– Köszönöm, semmit – felelte Maureen. Amikor valami nehezet evett napközben, másra sem vágyott, minthogy átaludja a nap hátralévő óráit. – Ha megéhezem, megeszem az irodában az epres spenótsalátámat, amit lejövet betettem a hűtőszekrénybe. – Ne dolgozd agyon magad! – búcsúzott Donna távozóban. Maureen megeresztett egy mosolyt, de már nem nyerte vissza azt a hangulatát, amelyben Lenny Marks telefonja előtt volt. Rendszerint igen könnyen elmélyedt a munkájában. Imádta az anyagokat, legyen az finom selyem vagy sokkal durvább bútorangin. Imádta a színeket is, a drágakő-csillogású bordót és lilát, a kék és a zöld hűvös árnyalatait. Ezúttal azonban csak ült gyönyörűséges munkaeszközei közepette, és képtelen volt túltenni magát a tegnapi emlékeken: a galeri közönséges színein, hátborzongató modorán, Kacsa gyújtatlan szivarján és folytonos közbeszólásain, a fiúk szívettépő családi hátterén, hősimádatán, Jack Ryan olümposzi alakján és filozófiáján… Nem az ő dolga, magyarázta magának, amikor elhagyta az edzőtermet. Amíg a galeri a saját felségterületén marad, nem fenyegeti sem őt, sem szeretteit. Ha Jack Ryan nem tudja összeszedni az edzőterem megvásárlásához szükséges pénzt, kap még egy hetet, hogy megpróbálja előteremteni, s addig Kacsával folytathatja a srácokkal megkezdett munkát. Amikor e gondolatokkal a fejében beült a kocsijába és elhajtott, azt gondolta, ezzel vége a dolognak. Azonban egy kérdés nem hagyta nyugodni, és az edzőterem gettóval felérő környékétől egészen a gazdag Mission Hillsig űzte. És kísértette egy rettenetesen nyugtalan éjszakán át. Most pedig rátelepszik a csendes raktárhelyiségben, feltartja a munkájában, és arra kényszeríti, hogy feltegye magában a kérdést: Kinek a dolga? – Az enyém nem! – vágta rá Maureen hangosan. Összerezzent saját hangjának erejétől. Azután felugrott, s abban a reményben, hogy az epres spenót elveszi szájának váratlanul megkeseredett ízét, a hűtőszekrény felé vette az útját. Jack Ryan kiköpte fogsorvédőjét, és Jamalra mosolygott. – Alakulsz, kis krapek! A tizennégy éves Jamal felnevetett. Jack Ryan fülének olyan volt, mint a muzsikaszó. A fiú felmutatta a fogvédőjét. – Ma még egyszer sem esett ki! Az ártatlan megjegyzés felidézte Jack Ryanben Maureen Bryantet, ahogy két nappal előbb kipirult arccal, lángoló szemmel beviharzik a ringbe. Szinte látta, ahogy haja szétzilálódva a vállára hull, s a veríték harmatként csillog felső ajkán. Maureen orgonaillatú parfümje csökönyösen bevette magát a fejébe, s elűzte az edzőtermet átjáró izzadtság-, piszkos zokni- és küzdelemszagot. Olyan nyugodtan fojtotta vissza emlékeit, mintha egy bogarat taposna el. Önfegyelem dolga az egész, azé a szellemi fölényé, amelyért minden bokszoló küzd ringen belül és ringen kívül. Semmi értelme, hogy eméssze magát egy nő miatt, aki le akarja gázolni őt. – Hogy megy a suli? – érdeklődött, miközben Jamalt a kötélhez kísérte. – Hullára – felelte a fiú, ami nála a „nagyon jót” jelentette. – Megírtad egyáltalán Douglas MacArthur hadseregtábornokról azt a történelemleckét, amiben Kacsa segített neked?

– Gyenge ötöst kaptam rá. – Ami valóságos csoda egy olyan sráctól, aki egykettedes átlagról küzdötte fel magát tavaly ősz óta, amikor elkezdett az edzőterembe járni. – Csak így tovább! – Jack Ryan kesztyűs kezével elismerően vállon veregette a fiút, majd rátért a lényegre. – Hallottál mostanában édesanyád felől? Jamal nyakáról már majdnem eltűntek a kötél horzsolásai, azt azonban nem lehetett tudni, mennyire mélyek belső sebei. – Holnaphoz egy hétre kijön a börtönből. Jack Ryan bejegyezte az időpontot a fejében lévő naptárba. – Hogy állsz a dologhoz? – Szeretem az anyámat – nyögte ki Jamal vontatottan. – És ő is szeret engem. – Persze hogy szeret. – Csak azt remélem, hogy helyén lesz az esze, tudja? – Én is remélem, fiam – válaszolta a bokszoló gyengéd hangon. – Én is remélem. Jamal lehajtotta a fejét, és a szőnyegre meredt. Aztán felnézett. Arcáról lerítt a kíváncsiság. – Említettem már, mit mondott Fanny néni a minap? – Nem. Mit mondott? – Jack Ryan magában áldotta a nagynénit, aki hírét hallva, hogy kékre-zöldre vert unokaöccsét az anya börtönbüntetésének idejére állami gondozásba akarja vetetni a bíróság, nyomban befogadta a fiút szeretetteli nagy családjába. – Azt mondta, hogy az ő anyukájuk véresre szokta őket verni a vasalózsinórral. A bokszoló cseppet sem lepődött meg a hallottakon – az erőszak erőszakot szül. Azokból a gyerekekből, akikkel kegyetlenül bántak, kegyetlenkedő szülők lesznek, hacsak nem szakítják meg tudatosan a láncot. – Hogy boldogul Fanny néni a maga hat gyerekével meg veled? – Sokat imádkozik – viccelődött Jamal. Aztán megint elkomorult az arca. – Nem bánja, ha az idegeire megyünk. Sosem üt meg, ha felmérgesítjük. Sőt, inkább megölel bennünket. – Fanny nénéd nagyon okos, bölcs asszony. – Jack Ryan barátságosan megbökte a fiú oldalát, amin lényegesen több volt a hús, amióta a gyereket a nagynénje istápolta. – És úgy veszem észre, jó szakács is. Jamal örömtől sugározva válaszolt: – Azt mondta, minden este hoz majd nekünk vacsorát, amíg anya bele nem rázódik a dolgokba. – Remek ötlet. – Jack tartotta a köteleket, hogy a fiú ki tudjon mászni a ringből. Jamal azonban egyik lábáról a másikra állt, mint aki nem szívesen távozik a szorítóból. – Mi a probléma? – firtatta a bokszoló. – Az a hír járja itt az edzőteremben, hogy ismét versenyezni fog. Jack Ryan elengedte a köteleket. – Ki mondta ezt? – Ugyanaz, aki azt mondta nekem, hogy MacArthur hadseregparancsnok úgy búcsúzott a Fülöp-szigeteken: „mindjárt visszajövök", s ezzel elrontotta a történelemdolgozatomat. – Szóval Kacsa az. Jamal leszegte az állát, és jobb- meg balkezesekkel bombázta a levegőt. – Azt is mondta, ha kellőképp igyekezünk, lehet, hogy velünk fog gyakorolni.

– És még mit mondott Kacsa? – Hogy megfogja venni az edzőtermet a pénzből, amit a mérkőzésért kap. Jack Ryan megelégelte a hallottakat. Ismét széthúzta a köteleket, egy fejmozdulattal kihessegette Jamalt, majd maga is elhagyta a ringet. Fortyogó indulatokkal telve indult a galériára. Kettesével vette a lépcsőket, hogy helybenhagyja öreg edzőjét a pletyka miatt, amivel túlzott reményeket kelt a fiúkban. – Elment a józan eszed? – üvöltötte Jack Ryan, s amint elhaladt egy edzőlabda mellett, úgy telibe találta kesztyűjével, hogy az ropogott, mint a géppisztoly. – Nekem? – Kacsa egyedül tartózkodott a galérián. Éppen befejezte a beosztást, hogy a fiúk aznap milyen sorrendben kerülnek a bokszlabdákra. Csöppet sem lepte meg, hogy kedvenc bokszolója viharos gyorsasággal közeledik feléje. Sőt, szeme felvillant, s szivarjával a szájában elmosolyodott, mint aki már várta a bokszolót. Jack Ryan olyan közel állt meg Kacsa előtt, hogy majdnem a lábára lépett. – Igen, neked – préselte ki vicsorgó fogai közt. – Mi a gond? – kérdezte Kacsa. Szivarját szájának egyik szögletéből a másikba tolta. – Először is, kicsempészed az albumot a törülközők közt… – Kíváncsi voltam, mikor jössz rá, hogy ezt csináltam. A bokszoló szigorú tekintetétől mindenkinek leesett volna a nadrágja, aki kisebb, mint Kacsa. ő viszont csak beakasztotta két hüvelykujját az övébe, és pár centivel feljebb húzta műszálas nadrágját. Száz és száz alkalommal ugrottak már egymásnak, különösen az ökölvívással, de az élet dolgaival kapcsolatban is. Az ilyen veszekedésekkor azonban egyikőjük sem sértődött meg. Semmi ok nem mutatkozott, hogy ezúttal másképp lesz. – Hova dugtad azt az istenverte albumot? – üvöltötte Jack Ryan. Kacsa rendíthetetlen volt. – Az én dolgom, hogy tudjam, Maureené meg, hogy kitalálja. – Ugyan! A lány már el is feledkezett róla. – Ötöt teszek egy ellen, hogy nem. – Mitől vagy ebben olyan biztos? – Attól, amilyen képet vágott, mikor megtudta, hogy Sullynak van egy albuma az ő képeivel. Jack Ryannek az jutott eszébe, hogy Maureen úgy nézett rá, mint egy szabályos analfabétára, aki nemcsak hogy egy kilakoltatási végzést nem bír elolvasni, de még azt sem, amit a falra firkáltak. Elöntötte a düh, és mindenáron ki akart fakadni belőle. Hátat fordított Kacsának, s óriási banggal belebokszolt a mennyezetről lógó homokzsákba, amitől az nyikorogva körbecsavarodott. Kacsa eszébe juttatta Maureent. No, jó. Az idők végezetéig nem fogja elfelejteni, mennyire elvörösödött Maureen, amikor tudtára adta, hogy ügyvéd. A testet pedig, ami álmaiban együtt kísért az arccal, sürgősen elfelejti. Az a hosszú lábú, feszes test, ahol minden domborulat a helyén van, már két éjszakáját tette álmatlanná. Mindkét reggelen emlékeztetnie kellett magát, hogy Maureen túl merev az ő ízléséhez, hogy ő azokat a nőket kedveli, akik felszabadultak, melegség árad belőlük,

nincsenek kikeményítve tetőtől talpig, és nem fagyosak, hogy az ember azt hiszi, egy jégcsappal van dolga. Ismét felemelte a karját, hogy belevágjon a homokzsákba, de már elpárolgott a haragja. Nyoma veszett. Kiszorította egy vörös hajú kirakati bábu, aki minden bizonnyal a kisujját se mozdította soha senkiért, mielőtt belépett a ringbe, hogy megmentse Jamalt. Ez eszébe juttatta Jack Ryannek, miért is ment fel a galériára. Leengedte a karját, és újult dühvel fordult Kacsához. – Tudod, mit? Felejtsd el! – Mindig én vagyok a vesztes, ha kinyitom a számat – ismerte be az edző. Jack Ryan alig bírta türtőztetni magát. Sarkon fordult, s a galéria egyik végéből a másikba járkált fújtatva. – Nem, ismétlem, nem megyek vissza a ringbe! Kacsa nem mozdult. Profimód adta az ördög ügyvédjét. – Persze, hiszen valószínűleg csak egy papírsúlyú versenyzővel tudnál elbánni. – Fenét! – üvöltötte önmagának is ellentmondva Jack erre a csípős megjegyzésre. – Sokkal jobb formában vagyok, mint bármikor. – Talán igen, talán nem. – De még ha ki is akarnék állni, amit persze nem akarok, mikor tudnék edzeni? – Hát igen, nagyon elfoglalt vagy. – Esetleg a fiatalkorúak bírósága és a javító-nevelő foglalkozások között… – És azzal a púppal a hátadon. Jack Ryan előtt felrémlett a múlt. Megtorpant. A múlt nem hátulról köszöntött rá, egy barátságos bökéssel. Óránkénti kilencven mérföldes sebességgel gázolt át rajta. Hirtelen megfordult. Arra számított, azt a koponyát fogja látni, amelyik reggelenként gúnyolódik vele a tükörben. De csak Kacsát látta, amint előre-hátra hintázva a szivarját rágja. Kacsa, amikor Sullyval dolgozott, kezelésbe vett egy bűnöző fiút, és megtanította felhasználni fizikai és szellemi erejét, hogy vigye valamire az életben. Sully eltávozott, a fiú felnőtt. Kettejük között, akik itt maradtak, visszhangzott az emlékeztető, hogy miért kerültek e nehéz helyzetbe. Jack Ryan lenézett a kezére. Hat deka puha, piros bőrbe bújtatott halálos fegyver. Felemelte fejét, szemét az edzőre meresztette, aki vele tartott sikerben, bukásban. – Mondták már neked, hogy egy piszkos disznó vagy? – morogta csak félig tréfásan. Kacsa elhúzta a száját, mint aki épp az imént kapta kézhez az edzőterem tulajdoni lapját. – Mást se mondanak. A Tudor stílusú stukkós téglaépület dacolt az idők viszontagságaival. Maureen elmosolyodott, mint ahogyan mindig mosolygott, amikor begördült szülei háza elé. Kikapcsolta az autó motorját, s egy percig üldögélt, elgyönyörködve a nyeregtető és a boltíves bejárat gyámköveinek szépségében, amelyet még vonzóbbá tettek a bejárat két oldalán álló aranyfa bokrok és az ablakok alatti, körültekintéssel gondozott, szögletesre nyírt élősövény.

Az 1927-ben épült ház káprázatos példája volt annak az alkotómunkának, amelyet Napóleon Dibble kansasi építész végzett a Sunset Hillsben, ahol Maureen felnőtt. Még most is, tizenkét évvel azután, hogy saját otthonába költözött, bekötött szemmel letalált volna a régi, emeleti hálószobájából a konyhába, melyet szülei az ott leélt harminc évük alatt kétszer is átrendeztek. Jóllehet az utóbbi három napban emlékeinek földrajza riasztóan kibővült Sully ócska, lerobbant ingatlanának fájó tudatával, ez a ház neki mindig is az otthon marad. Maureen gyomorszájában erezte a felgyülemlett félelem hidegét. Évekig nem ment el az edzőterembe, mert nem tudta, milyen fogadtatásra számíthat. Nem akaródzott elmondania szüleinek, hogy végül megtette. Komolyan fontolgatta, hogy a gyávábbik megoldást választja, és csak telefonon tudatja velük, de aztán úgy gondolta, ez olyasmi, amit személyesen kell közölnie. Lezárta a kocsiajtót, s elindult a téglával kövezett járdán. – Most vagy soha! – biztatta magát. A szomszéd szabadúszó írónő, aki éppen déli sétáját rótta, integetve üdvözölte. A rendezett udvar szélén a galagonya szív alakú levelei szeretetteljesen susogták üdvözletüket. Miközben a magánál tartott kulccsal a kovácsoltvas külső ajtót nyitotta, a lenti lépcső agyagcserepeibe ültetett muskátlik, mint pletykás vénasszonyok hajbókoltak piros és fehér virágjukkal. A hallban, amelyet a mahagóni lépcső uralt, tett néhány lépést, aztán megtorpant. Magába szívta a kulturált otthonosságot. A csontfehér stukkó falakat elegáns, kecses minták díszítették. A politúros konzolon színes kardvirágcsokor díszelgett egy Baccaratvázában. Az aranykeretes tükör visszaverte a hagyományosan bebútorozott, tágas nappaliba és az ebédlőbe nyíló boltíves ajtókat. A hall túlsó oldalán álló konyhaajtón két fekete skót terrier viharzott ki Maureen fogadására boldog csaholás közepette, farkukat csóválva. – Szia, Bonnie! Szia, Clyde! – Maureen letérdelt a keleti perzsaszőnyegre, hogy megsimogassa a kutyákat. Bonnie az ő gyerekkori kutyájának, a díjnyertes Scottie-nak volt a lánya, aki Clyde közreműködésével hat kölyköt hozott világra az elmúlt évben. A két kutya fülét hegyezve, csillogó szemmel ült. Maureen simogatta drótszőrüket, s közben gügyeségeket mormolt nekik. – Maureen! A lány bűntudatosan nézett fel a világos hajú, magas, vékony, kedves arcú asszonyra, aki a kutyák nyomában jött át a hallon, de sikerült derűs hangot megütnie. – Szia, anya! – Milyen kellemes meglepetés, hogy így napközben eljöttél! – Hát… Igen. – Maureen még egyszer megsimogatta a kutyákat, majd felállt, s kipréselte magából a reggel óta magában hordott mondanivalót. – Beszélnem kell veled, meg apával. Laura Bryantben megfagyott a vér. Amikor első férje halálhírét olvasta az újságban, rettenetes előérzete támadt: mintha a múlt ajtaja, amit oly régen bezárt, hirtelen kinyílt volna. Az pedig, hogy Sully a nyavalyás edzőtermét a lányára hagyta, akire sose volt képes az idejéből áldozni, felkavarta benne a régi keserűséget.

– Voltál az edzőteremben – szögezte le az anya, de miközben mondta, még akkor se tudta felfogni, miként lehetett olyan ostoba, hogy azt hitte, Sullyból, az ökölvívóból családapát faraghat. – Igen. Hétfőn elmentem – ismerte be kissé elfogódottan Maureen. – Hétfőn? – Igen. Az anya pávakék szeme elfelhősödött. Három nap telt el közben, hogy Maureen elment az edzőterembe és őket felkereste. – Azt hittem, az ügyvéddel fogod kézbesíttetni a kilakoltatási felszólítást. – Úgy döntöttem, magam intézem el az ügyet. – Értem. – Nem. Azt hiszem, anya, nem érted. – Felnőtté érve Maureen mindig el tudta titkolni, sőt, magába tudta fojtani kérdéseit. De azóta, hogy felkereste az edzőtermet, ezek mind előnyomakodtak. Eszébe juttatták, fogalma sincs, kicsoda ő valójában, kitől származik, és miért érzi magát időnként oly reménytelenül magányosnak. – Éppen apád ebédjét készítettem – újságolta az anya, szándékosan hangsúlyozva az „apád” szót. Aztán megfordult, s elindult a konyha felé. – Amíg nyugdíjba nem ment, sosem ebédeltem. Mostanában, ha szép az idő, a teraszon tálalok. – Anya, kérlek! – Ha éhes vagy… – Későn reggeliztem. – Maureen megveregette a lábánál őgyelgő kutyákat, majd anyja után eredt. Amikor csak szóba került Sully, mindig ez a rémes hallgatás ült közéjük. Most azonban választ kell kapnia. – Bár egy teát innék. Anya és lánya egymástól karnyújtásnyira léptek be a napsütötte konyhába, mégis mérföldes távolság tátongott közöttük. – Van egy csodálatos új csirkesaláta-receptem. – Laura Bryant szíve a torkában dobogott, amitől alig hallotta saját hangját, de kétségbeesettségében úgy döntött, egy pillanat szünetet sem enged, nehogy a lánya átvehesse a szót. – Mákos öntet kell hozzá. – Csodálatosan hangzik. – Apád imádja. Maureen belekortyolt a teába. Igyekezett elfojtani a torkát fojtogató csalódottság hangját. – Egyébként most hol van apa? – Kint van a melegházban. – Kimegyek és beszélek vele. Maureen megindult az ajtó felé. Az anyja hirtelen megpördült a pultnál. A kutyák megijedtek. Laura Bryantnek az járt a fejében, hogy ha Paulnak is tudott volna gyereket szülni, most nem törné magát, hogy fenntartsa a kialakult állapotot. Azonban az új házasság alatti méhen kívüli terhesség és két vetélés után az orvos azt ajánlotta, mondjon le a gyerekszülésről, különben belehalhat. Feladta tartózkodását, és lánya után szólt. – Amikor kicsi voltál, mindig kimentél apáddal a melegházba. Maureen megtorpant az ajtóban, és elmosolyodott. Felmerült emlékeiben a melegház állott földjének és a műtrágyának a szaga. – Azt szokta mondani, ho-ho-hó, és a kezembe nyomott egy kapát.

– Hányszor elnéztelek benneteket, miközben a virágágyásokban dolgoztatok! Akkor arra gondoltam, nincs semmi baj a világon. – Én meg arra emlékszem, hogy tiszta sarak lettünk, te pedig ránk parancsoltál, vegyük le a cipőnket, mielőtt bejövünk. Az erőltetett színlelés soknak bizonyult Laura Bryantnek. Végül kibökte: – Ha megsérted apádat, sose bocsátom meg neked! Maureen anyjára bámult. Megdöbbent arckifejezésétől, de szavaitól is. – Nem szándékozom megbántani apát. – Neki te vagy a mindene. – Tudom. Laura Bryant az ajtóhoz lépett. Megzabolázta elszabadult érzelmeit, s egy összezörrenésre kevésbé alkalmas megjegyzéssel próbálkozott: – Apád attól a pillanattól fogva, hogy meglátott, imád! Maureen kezébe fogta anyja kezét és megszorította. – Én is imádom apát. És téged is. És éppen azért, mert mindkettőtöket olyan nagyon szeretlek, jöttem el ma, hogy elmondjam az igazságot, ahelyett hogy elhallgatnám és hazudnék nektek. Az anya a hallottaktól kissé fellélegzett. De csak egy kissé. Még mindig azt gondolta, valami tragédia fog bekövetkezni. Úgy érezte, Sully kinyúlt a sírból, hogy elragadja a lányukat. Maureen elengedte anyja kezét, és kinyitotta az ajtót. Fél lábbal kint megtorpant, s fejét visszadugta a házba. – Ha még nem késő, hogy meggondoljam magam, mégis ennék abból a csirkesalátából. – Szólok, ha kész van – mondta az anya, mint az évek hosszú során át megannyiszor. A hátsó kert Paul Bryant koronájának ékköve volt. Kora tavasztól késő őszig igazi színpompában tobzódott. Paul a pecázás és a golf helyett a kertészkedést választotta hobbijának, mert így közelebb lehetett otthonához és a „két kedvenc nőjéhez”. A belső teraszt övező buja levendulákból és a júniusi napsütésben fürdőző, derékig érő mályvarózsákból ítélve helyesen tette. Maureen nem állt meg, hogy beszívja a rózsák illatát, amelyeket még ő segített ültetni kiskorában. De nem állította meg a lángvirág erős és a verbéna édes aromája sem. Egyenesen a melegházhoz tartott, amit a különálló dupla garázshoz toldottak hozzá. Paul Bryant magánbirodalmának ajtaja hangtalanul nyílt ki. Amikor szeme hozzászokott a félhomályhoz, Maureen látta, hogy a kis helyiségben ugyanolyan rend van, mint mindig. Aztán észrevette az apját, és elmosolyodott. Apja a munkaasztalnál állt, ezüst fejével a sövénynyíró olló fölé hajolt, amit éppen élesített, hogy aztán visszaakassza a szögre. Ízig-vérig bankár volt még skótkockás ingben, cejgnadrágban és gumicsizmában is, amit Maureen ajándékozott neki, amikor nyugdíjba vonult. – Ho-ho-hó! – mondta Maureen halkan, nehogy megijessze apját, és az megvágja magát. Paul Bryant az ollóval a kezében megfordult. Hosszúkás, Modigliani-arcán egyszerre suhant át a meglepetés és az öröm. Letette az ollót, és szélesre tárta a karját. – Nem is jár egy ölelés az öregednek? – Ölelés csak a legkiválóbb férfinak jár! – mondta a lány, és apja nyakába borult.

Melegebb és meghittebb lett az üvegház, ahogy apa és lánya összeölelkeztek. Az apa erősen magához szorította Maureent. – Mit forgat a fejében az én kedvenc lakberendezőm? A lány mély lélegzetet vett. – Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy mondanivalómnak semmi köze ahhoz, amit irántad érzek: hogy mindig is téged tekintlek az apámnak. Paul Bryant előkészítette magát arra, amit váratlanul hallani fog. A banki körökben leélt sikeres élete megtanította a sorok közötti olvasásra. Harminc éve ismerte ezt az imádott vörös lányt, és megértette, hogy bekövetkezett az elkerülhetetlen. – Apa, elmentem az edzőterembe – bökte ki végül Maureen, hogy véget vessen mindkettőjük kínlódásának. Paul Bryant régóta attól félt, hogy Maureen el akar majd menni az edzőterembe, de most, hogy ez megtörtént, különös módon mégis megkönnyebbült. Túlságosan is szerette a lányt ahhoz, hogy felrója neki, amiért meg akarja találni az elveszített éveit. És egyedül ő értette meg, hogy amit Maureen keres, az nem is a vér szerinti apja, hanem saját maga. – Ügyes üzleti fogás – gratulált a lánynak. – Látnod kell, hogy mit adsz el. – Nem vagyok benne olyan biztos – sóhajtott Maureen. – Miért nem? – Tiszta szemétdomb az egész. – Én is úgy hallottam. Nem is kellett mondania, kitől hallotta. Mindketten tudták, hogy Laura mennyire lebecsülte az edzőtermet. – Viszont annyi minden jó történik ott… – El akarod mesélni? – Nehezére esett megkérdeznie, de megérezte, hogy Maureen zavarban van és szeretné, ha a dolgok tisztázódnának. – A kérdés az, hogy valóban akarod-e hallani – válaszolta a lány, miközben a sírás fojtogatta. – Ami téged érint, érint engem is – felelte az apa halkan. Maureen e pillanatban oly határtalan szeretetet érzett apja iránt, hogy az már szinte fajt. Puhatolózva karjára tette a kezét. – Biztos vagy benne? Paul Bryant válaszképp előhúzta a lány régi székét a munkaasztal alól, ingujjával leporolta, majd így szólt: – Ülj le! Maureen leült, aztán karját a tiszta munkaasztalon összefonva kiöntötte szívét az apjának, mint ahogyan régen szokta, amikor bizalmas mondanivalója akadt, vagy amikor megértő fülekre volt szüksége. Mindenről beszámolt, a lehangoló környékről, a veszélyes galeriről, Kacsa nadrágjáról, meg a fiúk családi hátteréről. Bármennyire szégyellte, de azt is elmesélte, mint akadt a kötelek közé, és hogyan mentették ki. Utoljára pedig, de nem utolsósorban, Jack Ryanról is mesélt. – Úgy hangzik, a bokszoló jó példakép a fiúknak – jegyezte meg Paul, amikor Maureen elhallgatott. – Flanagan atya tornanadrágban. – Bár sehogy sem tudta Jack Ryant papi gallérral elképzelni, de még hagyományos ingben sem, a széles válla miatt. Paul Bryant felnevetett.

– Mindenesetre holnapig el kell döntenie, megvásárolja-e az edzőtermet. Az apa megélesítette az ollót, és az olajoskanna felé nyúlt. – Te pedig számon kéred tőle, igaz? – Mi mást tehetnék? – Maureen elvett az asztal széléről egy üres virágcserepet, felfordította, s átkukucskált az alján lévő lyukon. – Adjam oda neki a tulajdoni lapot és mondjam azt, jó szórakozást? – Adhattál volna neki egy kicsit hosszabb időt a döntésre – jegyezte meg az apa. Maureen visszafordította a cserepet, s hangos koccanással a helyére tette. – Azt hiszem, pontosan ezt tettem volna, ha nem dühít fel annyira. Paul Bryant hegyezni kezdte a fülét: íme egy férfi, aki kihozta a sodrából az ő hidegvérű leányát. Mosolyát visszafojtotta, nehogy magára haragítsa. De azért csodálkozott, hogy Maureen, oly hosszú idő után, emberére talált. – Mivel dühített fel? – Először is, burkoltan tudomásomra hozta, hogy durva vagyok. – És az voltál? – Dehogy! – A lány belegondolt, s úgy találta, kissé erélyesen hallgattatta el a bokszolót. – Bár lehet, hogy egy kicsit az voltam. – És? – Tiszta bolondot csinált belőlem Kacsa előtt. Az apa szögre akasztotta az ollót. – Hogyhogy? Maureen smaragd szeme tüzet okádott. – Nem közölte velem előre, hogy ügyvéd. Valóban ritka ember, jegyezte meg magában az apa. Ezúttal megengedett magának egy mosolyt. – Azt akarod mondani, hagyta, hogy azt hidd, ő is csak egy bokszoló, aki egyedül a homokzsákot tudja püfölni? A lány izegni-mozogni kezdett, mintha villamosszékben ülne, és nem a zsámolyon. – Azt hiszem, némi előítélettel mentem el az edzőterembe. – Pa-a-ul! Mau-reen! – járta be a kertet és a melegházat Laura Bryant múltat idéző, dallamos hangja. – Ebédidő! – Elmondtad ezt már anyádnak? – kérdezte az apa, s helyére tette a reszelőt meg az olajoskannát. Maureen bólintott, majd felállt, s a munkapad alá tolta a zsámolyt. – Elég mérges. – Légy hozzá türelmes! – Igyekszem – felelte a lány halovány mosollyal Paul Bryant beletúrt ezüst hajába. – Ez olyan időszak volt anyád életében, amit igyekezett minél hamarabb elfelejteni. – Értem. – Tudod mit? – fordult hozzá apja abban a reményben, hogy elhatározását nem fogja egy életen át bánni. – Este beszélek anyáddal, és közlöm vele, hogy teljes támogatásomat élvezed.

Maureen átölelte apját, aki az ő boldogságát mindig is a magáé elébe helyezte, és szorosan megölelte. – Köszönöm, apa! Paul Bryant vállára vonta Maureen fejét, elrejtve szorongó tekintetét a lány hajában. – Erre vannak az apák, drágám! Ha válogathatott volna az apák között, Jack Ryan Sullyt választotta volna. Kétségkívül őt. Soha nem szűnt meg azon csodálkozni, ahogy Sully betoppant az életébe, amikor őt az apja végleg kiebrudalta otthonról. Mert az edző az erény keskeny útjára terelte. Az ósdi irodai asztalnál ült. A nyitott telefonkönyvbe bámult, Maureen telefonszámára. Eljött az idő, amikor vissza kell fizetnie, amit kapott. Ha meg akarja tartani az edzőtermet és folytatni akarja a javító-nevelő munkát, akkor a pénzét ebbe kell fektetnie. Vagy ebbe, vagy valami más jó dologba. A probléma csak az, hogy még aznap döntenie kellett. – Miért éppen én? – kérdezte ama réges-régi napon. – Mert láttalak felnőni – felelte neki Sully szivarral a szájában, amit nyomban meggyújtott, amint kiléptek a tárgyalóteremből. – Nincs önuralmad. És arról sem tudok, hogy bármiféle célod lenne. De van benned valami, ami sok korodbeli srácban nincs meg. – Mi az? – A gyűlölet. Nem tagadta, mert igaz volt. Gyűlölte, hogy az apja részeges, az anyja pedig, egészen haláláig, mindent elviselt. Utálta, hogy rongyos ruhákban járt iskolába, s amikor odakerült, nem volt képes megtanulni olvasni. De mindennél rosszabb az önutálata volt. Azzal a gondolattal élt, hogy úgysem fogja elérni egyik titkos célját sem, így hát minek is próbálkozzon? Ám útközben az edző kocsijához, Sully folytatta: – Mindig hagytad, hogy ez a gyűlölet bajba sodorjon. Most szeretném látni, meg tudom-e tanítani neked, hogy valami jóra is használd. Megtanította neki. Sully önuralomról és határozottságról papolt neki, miközben az edzőteremben a legnehezebb fiúkkal állította párba. Kacsa bekötözte a sebeit, jegelte a sérüléseit, aztán visszaküldte a ringbe, hadd szerezzen még egypárat. A legrosszabb azonban az volt, legalábbis azon a réges-régi nyáron így gondolta, hogy egy nevelési tanácsadó karmai közé adták, aki megállapította dyslexiáját és korrepetitort ajánlott. Az olvasás tudománya új világ kapuját nyitotta meg előtte. Megtudta, hogy nem hülye gyerek, csupán láthatatlan hátránnyal küzd, amit legyőzhet – és le is győzte, s ez csodát művelt önbecsülésével. Újonnan megszerzett tudományát azonban nem akarta vizsgákon kipróbálni, mert, mint idővel beigazolódott, ő lett volna a történelem legidősebb középiskolása. De Sullyval vitatkozni annyi, mint falra hányni a borsót. Eljött a szeptember, Sully vett neki néhány új inget, farmert és cipőt, és közölte vele, addig nem teheti be a lábát az edzőterembe, amíg nem jár iskolába… és nem mutatja be a leosztályzott házi feladatait, amivel igazolja, hogy tényleg volt iskolában.

Az utolsó iskolaév júniusában olyan dühös volt Sullivanre, a rabszolgahajcsárra, ahogy titokban nevezte, hogy bármire kész volt, csakhogy bosszút álljon rajta. Kitüntetéssel vizsgázott egy héttel azelőtt, hogy elnyerte az Arany Kesztyű-díjat. De abban a pillanatban, amikor a bíró felemelte a kezét és őt hirdette ki bajnoknak, rádöbbent, hogy Sully, a fineszes vén rókatúljárt az eszén. Aztán ő is belátta, hogy onnan már a csillagos ég a határ. – Hé, Bajnok! – szólalt meg egy halk, bizonytalan hang idegenes kiejtéssel. A bokszoló pislogott egyet. A telefonkönyv lapjai már régen elhomályosodtak előtte. Aztán felnézett, s rámosolygott az ajtóban álló sötét hajú fiúra. – Hé, Tony! Mi a helyzet? A fiú utcai ruháját és sportdzsekijét viselte. – Ha van egy perce, az apám szeretne magával beszélni – mondta vállvonogatva. – Hívd be! – Jack Ryan felállt. Örült, hogy valami másra terelheti a figyelmét. Megkerülte az asztalt, hogy köszöntse vendégét, akit két évvel azelőtt látott egyszer, a fiatalkorúak bíróságán. – Adelante – tessékelt be a kettős anyanyelvű fiú egy magas, vékony embert, akinek tiszta kiköpött mása volt. Még mielőtt eszébe jutott volna, hogy Tony apja nem beszél angolul, Jacknek már ki is csúszott a száján az üdvözlés: – Rég nem láttam, Mr. Sanchez! De a vendég fölismerte a barátság félreismerhetetlen jelét, mert megragadta a felé nyújtott kezet, és szívélyesen megrázta. Tony apja gépfegyverként pergő spanyolsággal előadta mondanivalóját. Jack Ryan szinte beleszédült. – Mit is mondott? – kérdezte Tonyt, amikor végre szóhoz jutott. Tony repesett az örömtől, hogy tolmácsolhat: – Apám azt mondta, sajnálja, hogy még mindig nem beszél angolul. – Akkor kvittek vagyunk, ugyanis én meg nem beszélek spanyolul – vágta rá a bokszoló. A fiú a hallottakra nagyra meresztette a szemét, aztán folytatta a tolmácsolást. – Apám azt mondta, azért hozta el a családját Mexikóból, hogy jobb életünk legyen. Aztán hamar rájött, hogy csak alantas munkát kaphat, mert sem nem ír, sem nem olvas angolul. A legidősebb fiába vetette a reményét – mutatott magára Tony vigyorogva –, egészen addig, amíg a fiú kimaradt az iskolából, beállt egy galeribe, s elkapták, miközben dísztárcsát lopott. Nem hitte, hogy valaha is ki fogja tudni hozni a fiát a börtönből és visszaküldeni az iskolába, mert nem volt pénze ügyvédet fogadni. Az apa nagy levegőt vett és folytatta. – Aztán maga – bökött Tony fejével a bokszoló irányába – felbukkant a fiatalkorúak bíróságán és rávette a bírót, bízza a fiút a pártfogására, a fiút pedig arra vette rá, hogy folytassa az iskolát. Külön tanárt fogadott neki, így megtanulhatta a nagy lehetőségek és sikerek nyelvét. Az ökölvívással pedig megtanította neki, miként fordítsa energiáját az esztelen erőszak helyett sportolásra. Ezért ma, két évvel azután, hogy lehetőséget adott a fiúnak az ökölvívásra, apám úgy gondolta, itt az ideje, hogy eljöjjön az edzőterembe és személyesen megköszönje magának. És azt mondta, hogy maga a szó szoros értelmében bajnok.

Jack Ryan, akinek oly sok elismerésben volt része a hosszú évek alatt, nem emlékezett rá, hogy valaha is kapott volna ilyen szívből jövő köszönetet. Mélyen meghatódva nézett Mr. Sanchezre, majd így szólt Tonyhoz: – Mondd meg apádnak, nagyra értékelem, hogy elfáradt most hozzám, és tudom, hogy a fia egyszer majd mindkettőnknek dicsőséget szerez. Tony ragyogott az örömtől, és tette a dolgát. Mr. Sanchez boldogan bólintott, majd búcsút intett: – Adios! – Adios! – ismételte Jack Ryan, és leszögezte magában: a legfőbb ideje, hogy megtanuljon egy másik nyelvet is. Miközben Tony és az apja elhagyták az irodát és lefelé tartottak a lépcsőn, a földszintről felhallatszott az ugrókötél csattogása. Jack Ryan odament az edzőteremre néző ablakhoz. Kezét farmerje hátsó zsebébe süllyesztette. Csak állt ott, figyelte, mint csapják össze öklüket Kacsáéval a látogatói, s visszaidézte, mit is mondott neki Mr. Sanchez. Aztán mérlegelni kezdte a ringbe való visszatérés kockázatát és a győzelem esélyét. A ring mindig a szegények menedéke volt. Az a hely, ahol egy fiatalember, aki semmi másra nem képes, mint bajba keveredni, dühös energiáját jóra fordíthatja. Igaz, az ilyen fiúk közül nem mindegyikből lesz bajnok, de a fegyelem, amit az ökölvívással kimunkálnak magukban, segíti őket, hogy eligazodjanak a kinti világban. Sajnos, az egykori televényen, a városi utcán ma egymást öldöklik a tehetséges fiúk. Ahelyett, hogy kesztyűt húznának, s kiöklöznék magukból mérgüket, Uzit rántanak és a másvilágra küldik egymást. Most még inkább szükségük van egy helyre, ahol levezethetik energiájukat, ahonnan élve távozhatnak, és utána jól érezhetik magukat. Jack Ryan meghozta döntését. Sarkon fordult, és határozott léptekkel az asztalon álló telefonkészülékhez ment. A Sullivan Edzőteremért nem mondanak rekviemet. Nem, amíg ő, a nehézsúlyú beleszólhat, így lesz, akkor is, ha egyedül kell visszakapaszkodnia a ringbe, fogadkozott magában, miközben fejből tárcsázta Maureen számát.

Negyedik menet – Hé, anyus! Kínálgatod azt a husit, vagy csak rázod? Maureen megtorpant a járda közepén, aztán lassan körbenézett. Már megint ott volt a galeri, sokkal pimaszabban, mint a múlt alkalommal. Csapdába esett a járda mellett parkoló autója és az edzőterem ajtaja közti senkiföldjén. Tompa mennydörgés morajlott a távolban. Nem ijedt meg a galeri durva megjegyzéseitől és röhögésüktől. Ezúttal nem. Egy egész hétvégéje volt átgondolni, mit fog tenni, ha megint leszólítják. A két telefonhívás közt – Jack Ryan péntek este hívta, hogy hétfő délután átveheti a foglaló csekkjét, Lenny Marks pedig aznap reggel telefonalt neki azzal, hogy szerződésszegésért perelni fogja – abban maradt magával, csak kerüljenek a szeme elé azok a harcias fiúk!

– Nincs jobb dolgotok, mint itt lébecolni és piszkálni az embereket? – tette fel kérdését a legmagasabb fiúnak az öt közül. Abból, hogy ez tette a megjegyzést, a másik négy meg csak röhögött szellemességén, Maureen arra gondolt, ő lehet a vezér. A fiúnak fülig repedt a szája. – Mire gondolsz, anyus? – kérdezte vontatottan a többiek nagy mulatságára. Szájából fenyegetően elővillant egy arany fog. Maureen fölszegte az állát. – Engem csak ne nevezz anyusnak! A fiú meglepetésében pislogni kezdett, társainak tátva maradt a szája. – Hogy hívnak? – firtatta Maureen, élve az alkalommal, hogy elkezdheti a fiúk leszerelését. Egy krimiben látta jó régen, és remélte, beválik a valódi életben is. – Rokstar – motyogta a fiú kelletlenül. – Igen? Én Maureen Bryant vagyok. – Aha – nyugtázta a fiú teljes komolysággal. Maureen visszafojtotta mosolyát. – Van egy üzleti ajánlatom neked meg a haverjaidnak. Széles vigyorra nyílt a fiú szája, a többiek meg bólintottak, mint akik éppen erre vártak. – Látjátok a kocsimat? – Fekete kapcsos övvel összefogott, mértani mintás ruhája zsebéből elővett egy ötdollárost, amit erre a célra készített elő. Az öt szempár a bankjegyről a Mercedesre siklott. – Azt akarom, vigyázzatok rá, nehogy valaki megfújja! A fiúk elismerő tekintettel nyugtázták, hogy egy elegáns lány a „lopni” szó helyett zsargont használ. Maureen kettészakította a bankjegyet, és az egyik felét látványosan visszatette a zsebébe, míg a másikat Rokstarnak nyújtotta. – Ha a kocsi még itt lesz, amikor kijövök, megkapjátok a másik felét is. – De hát ez csak egy dollár fejenként – számolt a fiú. – Így igaz – bólintott a lány. Tisztában volt vele, hogy rossz példát mutat, ha fizet a saját tulajdon épülete előtti parkolásért, ez azonban nem tartotta vissza. – Viszont lehet, hogy mielőtt végeznék, még egyszer ide kell jönnöm. Sőt, akár többször is. És akkor mindig adok ennyit, hogy vigyázzatok a kocsimra. A galeri nevében Rokstar hozta meg a döntést. Előlépett, kikapta Maureen kezéből a kettészakított bankjegyet, s bandáját odavezényelte a kocsi köré. Mint az öten úgy álltak ott, mint egy núbiai őrség, tetovált karjukat mellükön összefonva, villogó szemmel: csak merje valaki megfújni az autót! Maureen ma első ízben őszintén elmosolyodott. Meg volt elégedve a fejleményekkel. Aztán bement az épületbe. A falakra festett tigrisszemek ezúttal kevésbé tűntek vadnak, és a csarnok kövezetén is kevesebb volt a szemét. Belépett az edzőterembe és mélyet szippantott a mindent átitató csípős férfiszagból. Előbb vette észre Kacsát, mint a kisember ót, éspedig különösebb fáradozás nélkül: Kacsa nadrágja akár jelzőtábla is lehetett volna, dzsekije meg maga a piros lámpa. Profilját mutatva állt a ring szélénél, és szivarját rágva kísérte figyelemmel két bokszoló edzését. Az egyik bokszoló bevitt egy kemény jobbkezest.

– Megvan engedve, hogy visszaüss, tudod? – kiabált be Kacsa a ringbe. – Dühödj be! Mutasd ki a fogad fehérjét! Megszólalt a gong, mire mindkét ökölvívó a saját sarkába húzódott. Kacsa rántott egyet nadrágja derekán, majd elfordult a ringtől. Arcán elégedetlenség tükröződött. Megpillantotta Maureent. A lány alig egy lépésre állt az ajtótól. Kacsa széles mosolyra húzta száját, s hüvelykujjával a lépcső felé bökött. Maureen arra gondolt, a kisember ezzel azt akarja tudatni, hogy Jack Ryan az irodában van. Egy fejbólintással megköszönte neki. Eloldalazott egy ugrókötelező fiatalember mellett, majd olyan közel került egy másikhoz, aki egy kis szőnyegen felülést végzett, hogy kishíján a gyomrába lépett, majd követte a felfelé mutató nyilat. A galériához közeledve már hallatszott, hogy valaki szünet nélkül püföli a homokzsákot. Maureen megtorpant és bekukkantott. Megértette, hogy e derékig meztelen, verítéktől csillogó testek sértik anyjának érzékenységét. Ő viszont, aki minden alakban meglátta a művészetet, egyenesen káprázatosnak találta őket. Amikor benyitott az irodába, Jack Ryan épp az asztalon ülve telefonált. Már levette vakondszínű öltönyének zakóját és jacquard mintás selyem nyakkendőjét. Anélkül, hogy megszakította volna beszélgetését a fiatalkorúak bíróságán a Frankie ügyében illetékes szociális előadóval, intett Maureennek, lépjen beljebb. – Nem láttam Frankie-t, amióta múlt pénteken elment innen. – Kigombolta gallérját, vállához szorította a hallgatót, s felgyűrte ingujját, hogy kényelmesen érezze magát. – Még nem volt módomban, hogy a keresésére induljak. Maureen becsukta az ajtót és az asztalhoz lépett. Szárong-szabású szoknyája őrjítőén sejttette hosszú, karcsú lábát. Olyan kívánatos volt, hogy Jacknek be-lefacsarodott a belsője. A selyem olyan gyönyörűségesen surrogott a lány combjai között, hogy a férfi alig hallotta, mit mond az előadó a vonal másik végén. Az előadó megismételte a kérdését, mire Jack Ryan kihúzta magát és azt mondta: – Amennyire tudom, Frankie-nek otthon is vannak problémái. Az apja iszik, az anyja menhelyen van. – Intett Maureennek, hogy foglaljon helyet az asztal túloldalán álló széken. Úgy látta, most nem olyan, mint az előző alkalommal. Mintha egy kicsit felengedett volna. Csak akkor vette észre, hogy kibontva viseli a haját, amikor nemet intett és állva maradt. Maureen haja áttetsző felhőként omlottá vállára és kiemelte hatalmas, csillogó szemét. – Nos, ha ma sem kerül elő, este elmegyek és megkeresem – Ígérte végül a szociális előadónak. – Frankie-ról beszéltek? – érdeklődött Maureen, amikor a bokszoló letette a telefont. A férfi kurta fejbólintással válaszolt. – Netán valami bajba került a fiú? – Miért érdekli? – vetette oda Jack Ryan, megdühödve magára, amiért tudomást vett a lány lábáról, hajáról, virágillatú parfümjéről, ami átlebegett az asztal túloldalára és őt a leglehetetlenebb képzelgésekre indította. Maureen belesápadt a férfi indokolatlan kitörésébe. Egyetlen szín maradt az arcán: szemének sötét smaragdzöldje. – Én csak… – Kíváncsiskodott?

– Inkább aggódom. – Kitűnő! – Kihúzta a fiókot, kivette a foglaló csekkjét és az asztalra dobta. – Mi a kitűnő? – firtatta Maureen és zavarában úgy tette táskájába a csekket, hogy meg sem nézte, arról az összegről állították-e ki, amelyben megegyeztek. A bokszoló tetőtől talpig végigmérte Maureent, majd tüzes tekintete megpihent a lány nyolcas alakú, óniksz fülbevalóján. – Hogy egy ilyen fokozott karbantartást igénylő csirke aggódjék Frankie, az alacsony származású bűnöző miatt. – Fokozott karbantartást igénylő csirke? – kérdezett vissza a lány. Hangja hisztérikusan emelkedett, az utolsó szót már visszhangzóan süvöltötte. Jack Ryan felugrott, hátralódította a forgószéket, s megkerülte az asztalt. Maureen állta a sarat. A férfi odaviharzott elé, s csak akkor torpant meg, amikor már szabályosan csapdába szorította az asztal és maga közé. Amikor testük már-már összeért. – Igen! Akiket nem lehet táncolni vinni, mert attól félnek, hogy kitörik a bokájukat. – Tekintetét végigsiklatta a lány ördögien szexis lábán. – Akiket nem lehet piknikezni vinni, mert attól félnek, hogy kimelegednek. – Szeme a kissé elálló kivágásra ugrott a lány melle felett, majd végigvándorolt a hosszú nyakon át az örökmozgó szájig. Halántéka dobolni kezdett, s a vér ágyékába tolult. – Akiket nem lehet megcsókolni, mert félnek, hogy elmaszatolódik a rúzsuk. Úgy gondolta, ha már idáig elmerészkedett, kimondja, amit oly nagyon akar. Megérintette a lány tiziánvörös hajfürtjét – ugyanolyan selymes volt, mint amilyen lenyűgöző színű. – És nem lehet szeretkezni velük, mert attól félnek, összekócolódik a hajuk. Maureen csak akkor tudott volna mozdulni, ha nekimegy a Jack Ryan névre hallgató izomgyűjteménynek. És levegőt sem tudott úgy venni, hogy ne szívja be a férfi meleg, fűszeres illatát. Agya tudta, hogy semmi sem történt, de teste nem értett egyet vele. Lábát egyre bizonytalanabbnak érezte, feje összezavarodott, s ami a kettő közé esett, az lüktetett a férfi puszta jelenlététől, aki fortyogott, minta láva, pedig ő nem is csinált semmit. – Maga… – kezdte, de hangja elcsuklott. Megköszörülte a torkát és újra nekiveselkedett. – Tévesen ítél meg engem. A bokszoló szeme szúrt, mint két jégcsap. – Igazán? – Aggódom – bizonygatta a lány. – Frankie miatt, a… A kicsapódó ajtó félbeszakította. Kacsa recsegő hangon jelezte megérkeztét. – Gondunk van, emberek! Jack Ryan az edzőhöz fordult és rávicsorított. – Mondd még egyszer! Maureen megörült a felmentő seregnek. – Mi a gond? – firtatta Jack Ryan széles válla mögül. – Frankie barátnője, Tammy. – Kacsa a mellette álló, ijedt tekintetű kamaszlány vállára tette elformátlanodott kezét. A lány hosszú, szőke, selymes haja minden nő álma-vágya volt, viszont a sok festék az arcán inkább rémálomba illett. Szűzies, fehér, rövid inget viselt, s farmerjen annyi fémet, amennyi az edzőterem és a repülőtér között fellelhető összes hibakeresőt megcsipogtatta volna. – Terhes.

– Frankie megígérte, hogy kihúzza! – sipákolta a lány. Kék szeméből két hatalmas könnycsepp gördült le az arcára. – Ó, Istenem! – nyögött fel Jack Ryan. Fejét két kezébe fogta és értetlenül ingatni kezdte. – Szegény kislány! – suttogta Maureen. Táskáját letette az asztalra, a bokszolót félretolta az útjából, hogy megvigasztalhassa a lányt. – Csak azt remélem, hogy nem ikrek lesznek – jegyezte meg Kacsa, de ezt rajta kívül senki sem hallotta. – A… a mostohaapám a…agyon fog ütni – dadogta Tammy könnyek között. – Egész biztos, hogy nem – próbálta csitítani Maureen a zokogó lányt, s önkéntelenül átkarolta. – Maga nem ismeri őt – adta elő Tammy teljesen megtörten. Szőke fejét Maureen vállába fúrta. – Rettenetesen durva. Maureen ösztönösen még jobban magához szorította a rettegő kamaszt. – És anyukád? – Ó…Ő is na…nagyon fél a mostohaapámtól. Maureen ringatni kezdte, kezével reszkető hátát simogatta és csendesen nyugtatgatta: – Csitt, csitt! – Erezte, hogy szeme könnybe lábad. Nem tudta, hogy kell bánni a gyerekekkel vagy a kamaszokkal. Csak a jó szándékára hagyatkozott, meg arra, hogy még nem felejtette el, miként vigasztalták őt a szülei a nagy drámák idején. A bokszolóra nézett Tammy feje felett és tekintetük egybeforrt. Kétszeresen sorsfordító pillantás volt. Jack Ryan beismerte, hogy tévedett és Maureennek van igaza: a lány valóban törődik az elesettekkel. Maureen pedig mélyebben belelátott az élet igazságtalanságába és megértette, hogy a férfi el van szánva ezen változtatni. Tammy valamennyire megnyugodott és felemelte a fejét. Szipogott, pislogott és nagyokat nyelt. Aztán észrevette, hogy a könnyeivel lemosott arcfesték összemaszatolta Maureen ruháját. – Tönkretettem a ruháját – sóhajtotta. – Pamutból van, majd kimosom – nyugtatta Maureen. Zsebébe nyúlt egy zsebkendőért, s kezébe akadt a félbeszakított ötdolláros. Sose lesz vége a kritikus eseményeknek? – tűnődött magában, miközben hüvelykujjával letörölte a lány szemét. – Meg kell mosnom az arcomat – szolalt meg Tammy, s elhúzódott Maureentől. Szemmel láthatóan most tudatosult benne, hogy egy vadidegenre bízta a titkát. Bedagadt, gondterhelt szemével körbenézett, vajon hol szedhetné össze magát. Maureen a fürdőszoba felé mutatott. Megvárta, amíg az ajtó becsukódik a lány mögött, s a víz hangosan csobogni kezd, aztán Jack Ryanhez fordult. – Most mi lesz? A férfi ujjaival a hajába túrt és zavartan ingatni kezdte a fejét. – Ördög legyek, ha tudom. – Egyszer udvaroltam egy nőnek, akinek ikrei voltak – dobott be Kacsa egy újabb semmire sem jó megjegyzést a mérhetetlen tanácstalanságba, de csak zavart pillogás volt rá a válasz. – Ugyanaznap volt a születésnapjuk – magyarázta vállvonogatva. – Majdnem tönkrementem bele, amikor ajándékot vettem nekik. Tammy előkerült a fürdőszobából. Arcát tisztára mosta, de kék szeme fátyolos volt szívfájdalmától.

– Azt hiszem, megyek, megkeresem Frankie-t. – Várj! – Maureen gyengéden vállon ragadta. – Kérlek, beszéljük meg a dolgot! Jack Ryan az órájára, majd Kacsára pillantott. Az edző megértette a jelzést, s az ajtó fele indult. – Lent leszek, ha szükség van rám. Maureen a székhez vezette a lányt, amire az imént ő nem ült le. Tammy a látszat kedvéért vonakodott. Maureen megpróbálta lesimítani a lány összeborzolódott haját. – Biztos, hogy terhes vagy? Tammy fásultan bólintott. – Vettem egy olyan házi terhességmegállapítót. – Tudod, hogy azok nem minden esetben megbízhatók? – És két menstruációm kimaradt. Maureen akkor sem nézett volna Jack Ryanre, Ha az élete függött volna tőle. Ilyen intim beszélgetéseket ugyan folytatott a barátnőivel, nem is egyszer, de férfivel még soha. Még a volt vőlegényével sem… Ráeszmélt, éppen ez volt a fő ok, amiért nem ment hozzá feleségül. Jack Ryan megjegyzése csak fokozta zavarát. – Az imént azt mondtad, Frankie megígérte, hogy ki fogja húzni. – Igen. – Miért nem használt óvszert? – firtatta a bokszoló, hiszen ingyen osztogatta a hozzá járó fiúknak minden kérdezősködés nélkül, így tudta, hogy Frankie-nél is kellett lennie legalább egynek. – Elszakadt. – Akkor miért nem hagytátok abba? Tammy lélekjelenléte láthatóan kezdett visszatérni. Hátravetette a fejét és kihívóan nézett Jackre. – Már késő volt. Maureen elfojtotta döbbenetét és nyugtatólag a lázadozó lány vállára tette a kezét. – Van valaki a szüléidén kívül, akihez fordulhatsz? Valamelyik tanárod, egy pap, egy lelkipásztor, vagy valamelyik rokonod? – Én csak Frankie-vel akarok beszélni. – A lány a sírással küzdött, s alsó ajka remegni kezdett, mint egy sértett angyalé. – Én is – reccsent közbe Jack Ryan. – Átgondoltad, mit fogsz most tenni? A lány aggódva nézett Maureenre. – Az abortuszra, meg az örökbeadásra gondol? – Pontosan. – Az abortusz gyilkosság! – szögezte le Tammy fiatalos hévvel. Kezét összekulcsolta lapos hasán és nemet intett a fejével. – És soha, de soha nem adnám örökbe Frankie gyerekét! – Azzal felugrott, s mielőtt bármelyik felnőtt megállíthatta volna, kiviharzott az ajtón, le a lépcsőn. Jack Ryan öklével a tenyerébe csapott, izmai megrándultak. – Az istenit ennek a Frankie-nek! Több esze is lehetett volna! Maureen a fehér ing alatt kígyózó izmokról a férfi arcára emelte pillantását.

– Tammy legalább annyira hibás, mint a fiú. – Még magukról sem képesek gondoskodni, és már útban van a gyerek! – Gyerek szül gyereket – állapította meg Maureen szomorúan. Jack Ryannek eszébe jutott az amerikai Pietá: az állapotos Tammy Maureen karjaiban, s úgy találta, helyénvaló, ha bocsánatot kér. – Sajnálom, amiért azzal vádoltam, hogy nem törődik az ilyesmivel. – Azt hiszem, magam sem tudtam, mennyire törődöm – ismerte el Maureen fájdalmasan. – Ami pedig azokat illeti, amiket mondtam magára… – Én is tévesen ítéltem meg magát. A férfi szikár arca lefegyverző mosolyba szaladt. – Ugye? Maureen bájosan elpirult. – És bocsánatot kérek érte. A bokszoló megkönnyebbülve nyugtázta, hogy túljutottak a dolgon. Két kezét feszes csípőjére tette, s nagyot fújtatott. – A fiúkkal egészen jól elboldogulok. A közelükbe tudok férkőzni. De ez a lány leterített. – Csak remélni merem, hogy ez nem egy újabb lépés, amivel Frankie a maga nyomdokába akar lépni – bökte ki Maureen, mielőtt meggondolta volna. A bokszoló álla megfeszült, szeme fenyegetően összeszűkült. – Ezzel meg mit akar mondani? Maureen szemrebbenés nélkül állta a mogorva tekintetet. – A múlt hétfőn azt mondta. Frankie saját magára emlékezteti, amikor ilyen idős volt. – Na és? – Na és? Volt olyan lány, aki teherbe esett magától? Jack Ryan pimaszul félrehajtotta a fejét. – Mindig megkérdeztem őket, szednek-e tablettát. Ez a hímsovinizmus felmérgesítette Maureent. – Szóval, rájuk hárította a felelősséget. A galérián valaki püfölni kezdte a homokzsákot, mintha azt hirdetné, hogy a nemek ősrégi háborújában újabb összecsapásra került sor. Jack Ryan nem akarta, hogy ellenségekként váljanak el és megtörte a férfiszolidaritás vastörvényét. Békülésre nyújtotta a kezét: – Nincs harag? Maureen engedett valamennyit feminista álláspontján és kezet fogott a férfival. Amint annak erős ujjai megszorították a kezét, egész karját elöntötte a forróság. – Nincs. A férfi elengedte Maureen kezét. Szája szögletében mosoly bujkált: – Előjönnek a szeplői, amikor dühös. Maureen válaszképpen elfintorodott. – Lehet, hogy a maga gúnyos megjegyzései csalogatják elő őket.

Még hogy az enyémek? Jack Ryan olyan értetlen pillantást vetett a lányra, amit Miss Röfi is megirigyelhetett volna. Mindkettőjükből kitört a nevetés. Szinte elmosta a homokzsák püfölésének szaggatott zaját. Aztán Maureenben felébredt a kíváncsiság. – Kérdezhetek valamit? – Ki vele! – Mikor dolgozik? A férfi szeme villámokat szórt. – Úgy érti, miért nem ülök kilenctől ötig egy irodában, mint a maga által ismert ügyvédek? Maureen pontosan erre gondolt, de így, amikor Ryan nevén nevezte a dolgot, ráeszmélt, milyen tapintatlan volt. – Felejtse el, hogy én… – Nem, örülök, hogy megkérdezte! – Hogyhogy? A bokszoló arca ismét elkomolyodott. – Mert a legtöbb ember nincs tisztában vele, miként is működik az igazságszolgáltatás a fiatalkorúak esetében. Maureen megérezte a ki nem mondott „és nem is érdekli őket"-gondolatot, és sietve bizonygatni kezdte: – Én szívesen elmerülnék a dologban, hogy megtudjam, miben áll. Jack az egyszerűség kedvéért átugrotta a jogi magyarázatot. – Az eljárás célja kettős. Először: meg kell védeni a fiatalkorúakat, ha elhanyagolják őket, vagy kegyetlenkednek velük… – Mint például Jamalt? A bokszoló bólintott. – Másodszor: meg kell védeni a társadalmat a bűnözővé vált fiatalkorúaktól, azaz az olyanoktól, akik tényleges bűncselekményt követtek el, és a kihágások elkövetőitől, azaz az olyanoktól, akik olyat tettek, amiért, ha felnőttek lennének, nem kerülnének bíróság elé. Maureen ingatni kezdte a fejét. – Ezt nem értem. – A kihágásokat? A lány bólintott. – Ilyenek az iskolakerülő gyerekek, vagy például az olyanok, akik este az engedélyezettnél tovább vannak az utcán. – És itt lép ön a képbe – fűzte tovább a lány a gondolatot. – Ha az ilyen gyerekek családja nem tud, vagy nem akar ügyvédet fogadni, a bíróság kirendel a védelmükre valakit. Váratlanul kiabálás, nevetgélés hallatszott fel az edzőteremből: megérkeztek a fiúk. Jack Ryan, kíváncsian, hogy valamiféle csoda folytán előkerült-e Frankie, az edzőteremre néző ablakhoz ugrott. Maureen ezúttal saját elhatározásából követte, és folytatta kérdezősködését. – Hol van az irodája?

Egyetlen szőke fej se mutatkozott a Kacsa körül tülekedő csapatban, és ettől a válasznak olyan súlya lett, akár a nyaktilónak. – A 25-ik utca és a Holmes sarkán, úgy egy saroknyira a fiatalkorúak bíróságától. Maureen meglepetten vette tudomásul, hogy őt is bosszantja, amiért Frankie nem került elő. – Melyik ügyvédi irodánál dolgozik? – Sok jó ügyvéd van, aki nem áll be irodába, tudja? – gúnyolódott a férfi, nem is túl kíméletesen. – Csak azt akartam tudni, ki helyettesíti, amíg magát az edzés foglalja el – szabadkozott a lány. Jack Ryan belátta, hogy kemény volt Maureenhez és enyhébb hangra váltott. – Közös titkárnőnk van egypár ügyvéddel, akik fiatalkorúak képviseletére szakosodtak. De az ügyfelek ugyanúgy felhívnak itt is, vagy otthon, mint az irodában. – Mint például a szociális előadó, aki Frankie-vel foglalkozik? A férfi vállrándítása jelenthetett volna igent is, nemet is. Maureen sokatmondónak találta. – Huszonnégy órás telefonszolgálatot teljesítek. A lány elkapta tekintetét a bokszoló tébolyítóan izmos válláról, s belenézett rosszalló arcába. – Akár egy orvos. Halvány mosoly lágyította meg Jack Ryan ajkának kemény vonalát. – Azzal a különbséggel, hogy szerdánként nem megyek golfozni. – Helyette inkább bokszol minden délután… Szikrázó szeme csak feltüzelte Jack Ryant. Ajka lebilincselő mosolyba futott. – Azt hiszem, megkaptam a végszót, hogy lemenjek az öltözőbe és átöltözzek. Maureen felvette táskáját az asztalról, Majd később beszél Kacsával az album ügyében. – Ugye, tényleg aggódik Frankie miatt? A bokszoló intett a lánynak, hogy csak menjen előre. – A szociális előadó be akarja záratni, amiért lelépett. Maureen a bokszoló előtt kilépett az irodából. – Lehet, hogy nem mer Tammy mostohaapjának szeme elé kerülni. Jack Ryan mély sóhajjal a lány mellé lépett. – Este majd elmegyek, megkeresem, s aztán majd tudni fogjuk. Maureen nem bírt elfojtani egy pajkos mosolyt. – Lehet, hogy a maga egyik régi búvóhelyén fogja megtalálni. – Ezek a nők! – csipkelődött a bokszoló. – Ezek a férfiak! – vágott vissza Maureen ugyanúgy. A lépcső alján, nem egészen véletlenül, összeért a válluk. Egymásra mosolyogtak, majd beléptek az edzőterembe. Jack Ryan karon fogta a lányt. Kérges hüvelykujja rásimult Maureen puha, finom bőrére. – Hadd mutassam be a fiúknak! A lány, noha zsigereiben érezte a figyelmeztetést, ne engedje túl messzire menni a dolgot, nem próbálta kiszabadítani magát a parancsoló szorításból.

– Nagyszerű! Amikor odaértek a szótlanul figyelő Jamal és Tony mögé, Kacsa épp azt mondta Deronnak: – Ovary, az nem Bovary… A madame pedig nem madám. Deron azonban nem értékelte az edző megjegyzését. Szemmel láthatóan az irodalomtanára sem. A fiú meglobogtatta dolgozatát Kacsa orra alatt. – Miért kaptam rá egyest? – Mostantól kezdve talán magadnak kellene elolvasni a kötelező olvasmányokat ahelyett, hogy mindenre Kacsától várod a választ! – avatkozott Jack a szerinte legésszerűbb megoldással a vitába. – Bizony! – erősködött Kacsa, s nagyot rántott a nadrágján. – Ha nem olvasol, sose fogsz tudni semmit! – Ez mindhármótokra érvényes – tette hozzá Jack, Frankie ismételt hiányzása miatt a szokásosnál kissé nyersebben. Jamal, Tony és Deron engedelmes bólintással tudomásul vette a szigorú szavakat Amikor a fiúk befejezték a leckével való foglalkozást és mielőtt lementek volna átöltözni, Jack Ryan bemutatta nekik Maureent, mint azt a hölgyet, akitől megveszi az edzőtermet. Arról nem tett említést, hogy Maureen Sully lánya – ez magyarázatot igényelt volna, amire sem nem készült fel, sem nem gondolta, hogy jogában áll megadnia, és azt sem tudta, hogy fogadná Maureen. A lány az összes fiúval kezet rázott, majd fekete szalmatáskájából elővett egy fehér édességbolti zacskót. – Mi van benne? – kérdezte Jack Ryan. – Sütemény. – Sütemény? Maureen, útban az edzőterem felé, hirtelen felbuzdulásból vásárolt egy kis süteményt az egyik autós péküzletben. Miután nem tudott választani a mogyoróvajas és a csokoládés szelet között, mindegyikből vett négyet. Jack Ryan összevont szemöldöke azonban ráébresztette, hogy újabb buta hibát követett el. – Gondoltam, a fiúk szívesen vennének egy kis suli utáni nassot – magyarázta a lány vállát vonogatva. A fiúk elbizonytalanodva emelték tekintetüket Jackre. – Általában nem engedem meg nekik, hogy édességet egyenek. Nagyon lelassulnak tőle. – Szája szögletében azonban mosoly bujkált, és ami roppant ritkán történt meg vele, megszegte egyik rendelkezését. – De úgy gondolom, ez egyszer tehetünk kivételt. – Igggen! – kiabáltak kórusban a fiúk, amint utánakaptak a zacskónak. Maureen hüledezve figyelte, hogy tépik szét a zacskót és tömik szájukba a süteményt. Veszekedni kezdtek, melyikük törje háromba Frankie részét, majd amikor ez megtörtént, azon vitáztak, melyikük kapja a nagyobbat, közben pedig mindenfelé röpködött a morzsa. Végül kielégítőnek találták az osztozkodást, aztán egymással versenyezve nyomultak az öltöző felé; – Van valami hír Frankie-ről? – kérdezte Jack Ryan Kacsát. – Jamal azt mondta, ma sem ment iskolába.

– Este elmegyek a női menhelyre és beszélek az anyjával – közölte a bokszoló, majd a fiúk után indult. – Most viszont el kell kezdenem a felkészülést, hogy visszatérhessek a ringbe. Maureen kesergő szívvel nézett a távozó bokszoló után. A férfi olyan pontossággal és lendülettel mozgott, mint egy jól megolajozott gép. Könyökig felgyűrt fehér ingujjából előbukkanó napbarnított karja, nadrágos lábszára szemmel láthatóan olyan kemény volt, mint az acél, járása ruganyos, fürge. Eltépte tekintetét a széles vállú, vékony derekú alaktól és Kacsához fordult. – Megtalálta az albumot? – Még nem volt időm keresni – válaszolta a kisember a kezében szorongatott iskolai füzeteket bámulva. – Szívesen segítenék – ajánlkozott Maureen. Kacsa szorongó pillantást vetett rá. – Ma? Maureen siralmas tekintettel végignézett ruháján és magas sarkú cipőjén. – Ma nem kifejezetten ahhoz öltöztem. – Holnap nekem is kényelmesebb lenne. Maureen meg mert volna esküdni, hogy megkönnyebbülést hallott az edző hangjából. – Én meg úgy öltözöm majd. – Az öltözőben fogjuk kezdeni. A lány felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, a múlt hétfőn azt mondta, ott már megnézte. Kacsa arckifejezése kissé elbizonytalanodott, de aztán visszanyerte lélekjelenlétét. – Akarom mondani, a kazánházban. – Remek! – hagyta helyben Maureen, s tűnődni kezdett, miért érzi hirtelen úgy, hogy a kisember Ponciustól Pilátusig akarja küldözgetni. A fiúk beviharzottak az öltözőből az edzőterembe. – Hát nekem dolgom van – közölte Kacsa. Maureennek nem volt miért maradnia: Jack Ryan csekkje a foglalóról már biztonságban pihent a táskájában. Egy sor tervezői munka várt befejezésre az üzletben, nem beszélve a telefonálókról, akiket vissza kell hívnia Ám nem nagyon akart távozni. Órájára pillantott: még csak három óra harminc volt. Aztán, hogy megbékítse munkacentrikus lelkét, gondolatban feldobott egy érmét. Ha fej, marad négyig. Ha írás, azonnal távozik. Fej volt. Amikor Jack Ryan feljött az öltözőből, meglepetten látta, hogy Maureen a ring mellett áll. Nem mintha azt hitte volna, hogy a lány csak elveszi a pénzt és odébbáll. De az előző hétfőn Maureen azt a benyomást tette rá, hogy az ökölvívást undorítónak tartja, brutális sportnak, amit brutális férfiak űznek. Időközben minden bizonnyal megváltozott a véleménye, mert ott állt és csak nézett, mintáz a bizonyos Jolánka a moziban. – Nem bír elszakadni a jó öreg bűnbarlangtól, mi? – csipkelődött, amint Maureen mellé ért. A lány csípősen mosolygott vissza rá. – Mondjuk inkább, hogy megvédelmezem, amibe befektettem. – Úgy érti, abban az esetben, ha nem tudnám előteremteni a hátralévő összeget?

Maureen felnézett a férfi feszült arcába, és azt felelte, amit az annyira akart hallani: – Amíg kifizeti. Derűlátásától ugyanúgy áradt el Jackben a remény, mint ahogy a dühe párolgott el egy hete, mikor a lány az eszébe jutott. Ellágyuló tekintettel nézett Maureen szemébe. – Hétvégén már tudni fogjuk, mi lesz. – Miért mondja ezt? – Azután, hogy pénteken beszéltem magával, kihívtam mérkőzésre a jelenlegi nehézsúlyú bajnokot és a két legjobb ökölvívót. Maureen összefonta két ujját. – Így drukkolok, hogy mind a három elfogadja. – Mondja, hölgyem, azt akarja, hogy elagyaljanak? – kérdezte a bokszoló gúnyos komolysággal. Felnevettek. A fiúk, akik a bemelegítést szélsebes futással fejezték be, elvágtattak mellettük. Aztán Kacsa őgyelgett oda hozzájuk, hogy elkezdje bekötözni Jack Ryan ujjait, mielőtt felhúzza a kesztyűt. Maureen nézte, hogyan tekeri előbb körbe gézzel, majd ragasztja le tapasszal a férfi csuklóját és hosszú, szögletes végű ujjait, s megérezte, mennyi odaadás van ebben az előkészületben. – Mikorra tervezi a mérkőzést? – kérdezte. A bokszoló ökölbe szorította kezét, és Kacsa felemelt tenyerébe csapott. – Augusztus tizennegyedikére, szombatra. Maureen igencsak meghökkent. – Úgy emlékszem, azt mondta, legalább két hónap szükséges a mérkőzésre való felkészüléshez. – Igen, azt mondtam. – Most szombattól augusztus tizennegyedikéig csak hét hét van. – De csak aznap estére kaptuk meg a Városi Sportcsarnok nagytermét – felelte Jack Ryan keserű fintorral. Kacsa ráhúzta mérkőzőkesztyűjét a bal kezére és bekötötte. – Nagyon rövid az idő, ugye? – Máris elkezdtük az edzéstervet. – Itt edz? – Szegény ember vízzel főz. A lány megértette a goromba figyelmeztetést, és gyorsan témát váltott. – Izgul, hogy ismét hivatásos mérkőzése lesz? Jack Ryan belenyomta kezét a másik kesztyűjébe. Kacsa alig bírta megtartani a kesztyűt. – Ezt úgy hívjak: visszatérés. Maureen felfigyelt rá, hogy a férfi hangja éles, halántékán kidagadnak az erek, s úgy vélte, itt az idő a visszavonulásra. – Holnap találkozunk. A bokszoló értetlenül nézett rá. – Hát elmegy? – Vissza kell mennem az üzletbe. A férfi beismerte, az ő hibája, hogy elkergette Maureent, és magában káromkodott. – Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, mint egy seggfej.

– Dehogy! – De igen! Maureen lazított valamit védekező hozzáállásán. – Maga nyert. A férfi ajka lehengerlő mosolyra húzódott. – Szeretek nyerni. – Akkor jobb, ha máris bemászik ebbe a ringbe és elkezd gyakorolni. – Csak ha megígéri, hogy marad még egy kicsit. – Tényleg nem lehet. – Mondja azt, hogy megvédelmezi azt, amibe belefektetett – fordította a férfi Maureen iménti kijelentését a maga javára. A lány órájára nézett: háromnegyed négy volt. Tekintetét Jack Ryan arcára emelte. – Tizenöt percet. Se többet, se kevesebbet! – Jó! – mosolygott győzedelmesen a bokszoló, majd megfordult, s bemászott a szorítóba. Inkább rossz, igazította ki magában a lány, miközben szemét Jack Ryan káprázatos, napbarnította hátának kidudorodó izmain legeltette. Hirtelen szerette volna megérinteni ujjaival…ajkával… A katasztrófával kacérkodott. Egyre több köze volt a férfihoz és küldetéséhez, hogy megtartsa az edzőtermet. Az lenne a leghelyesebb, ha sarkon fordulna és futna, ahogy és ameddig csak a lába bírja, és elfelejtené, hogy valaha is találkozott Jack Ryannel, a fiúkkal, Tammyval és… – Na, jön? – kérdezte Kacsa recsegő hangján. Maureen észrevette, hogy a kopaszodó kisember helyet csinált neki maga mellett, közvetlenül a ringnél. Egy pillanatig sem tétovázott. Mosolyában benne volt a végzete. – Természetesen! – válaszolta, s lépésével megpecsételte a sorsát.

Ötödik menet – 'napot! – Szia, Rokstar! – Maureen a fiú kezébe nyomta a félbetépett ötdollárost. Észrevette, hogy az előző naphoz képest egy taggal megfogyatkozott a banda, de sietett, hogy minél hamarabb elkezdhesse keresni az albumot és nem tette szóvá. – Majd később találkozunk – mondta csupán és belejtett az edzőterembe. Ahogy megígérte Kacsának, az alkalomhoz illően öltözött, nyersszínű, pamutselyem kezeslábasba. Karcsú derekát gumírozott szalmaöv fogta át. Vakondszínű pántos szandálja különös ruganyosságot kölcsönzött járásának. Vörös haját a hőség és a vihart jósló párás levegő miatt hátratekerte kontyba. A konty komolyságát néhány nyakba lógó vékony hajtincs ellensúlyozta, s a homlokba hulló szellős frufru. Átviharzott az előcsarnokon, a folyosón, s közben magába szívta a látványt, a hangokat és a szagokat, melyek egyre inkább megszokottá váltak a számára. Túl korán volt ahhoz,

hogy a fiúk ott legyenek és Jack Ryanre is csak egy óra múlva számíthat. Kacsa viszont már felkészülten várta. A kisember mosolyogva köszönt: – Hát, nem úgy néz ki, mint a virágba borult kert. Maureen ránézett Kacsa élénkzöld tréningruhájára és elmosolyodott. – Maga viszont igen sportosan öltözött. A kölcsönös bókolás után elindultak a kazánház felé. – A kazánházhoz át kell mennünk az öltözőn – magyarázta Kacsa, míg nyitva tartotta Maureennek az ajtót. A lány előtte ment le a vaslépcsőn a rozsdás lakatok, a szálkás padok izzadtság-, kenőcs- és penészszagú alvilágába, ahol az összes sportolónak egyetlen zuhanyzó állt a rendelkezésére – repedezett csempéivel, melyek közül kihullott a fúgázás, a lábgomba tökéletes melegágya volt. A vizeldékre rá sem mert nézni. – Ez siralmas – állapította meg körbemutatva. – A fiúk egyszer egy héten felmossák – mentegetődzött Kacsa. – Ilyen hőségben mindennap ki kell takarítani. – Jack igazán igyekszik rendben tartani a dolgokat, de az ember teljesítőképessége korlátozott. Maureen gyomrának befogadóképessége is korlátozott volt. – Miért nem alkalmaz takarítószemélyzetet? – Tudja maga, mibe kerül az? – Minden pénzt megérne. – Mire Jack megveszi a fiuknak a cipőket, meg a… Maureen összeráncolt homlokkal vágott a szavába. – Jack Ryan veszi a fiúk cipőjét? – Meg a ruháikat is, ha a szülők nem engedhetik meg maguknak. Maureen beismerte, megérdemli, amit hallott. Szégyenkezve nyelt egy nagyot, amiért egyáltalán szóba hozta a dolgot. – Honnan van erre Jack Ryannek pénze? – Az ökölvívásból spórolta össze, de már lassan elfogy. – Kacsa tréningruhája felső zsebéből előhúzott egy agyonrágott szivart, és foga közé kapta. – Aztán meg ügyvédként is keres valamit. A ki nem mondott gondolatok szinte visszhangoztak az öltöző falai közt. Jack Ryan kockára teszi az életét és egészségét, hogy megvegye az edzőtermet. Maureent ez meg a látottaknál is nagyobb lelkiismeretfurdalással töltötte el. Felvette a tornanadrágot, amit valaki ottfelejtett a padon, szépen összehajtogatta és úgy tette vissza. – Kapott már hírt a három ökölvívótól, akiket kihívott? – Kettő, akik közül az egyik a nehézsúlyú bajnok, ma visszautasította a kihívást. Maureen fellélegzett. – Megindokolták, hogy miért? – A bajnok semmit sem nyer azzal, ha legyőzi Jacket, a másik versenyző viszont elveszíti a helyezését, ha kikap. – Akkor már csak egyvalaki van.

– Ivy Stevens, a Méregzsák. A lány akaratlanul is elmosolyodott. – A Méregzsák a sportneve, ugye? Kacsa felhőkék szemében derű villant. – Maga igazán gyorsan tanul! Maureen elkomolyodott, s gondterhelt arccal kérdezte: – Mit gondol, ez a Stephens mit fog válaszolni a kihívásra? – Ő el fogja fogadni. – Úgy mondja, mint aki biztos benne. – Ivy mindig is akart egy újabb mérkőzést Jackkel. – Mérkőztek már egymással? Kacsa ábrázatán mintha gúny suhant volna át a gyújtatlan szivar mögött. – Jack az egyetlen, akitől kikapott. – Akkor ez lényegében megtorló mérkőzés. – Biztos, hogy mindketten a legjobb formájukat adják majd. Maureen lenézett összekulcsolt kezére, szíve fájdalmában kalimpálni kezdett. – Úgy érti, a legvadabbat, ugye? – Az ökölvívás nem az, hogy ki üti a nagyobbat – közölte Kacsa nyersen. – Az ökölvívás az, hogy ki adja magát jobban. Hogy ki tudja használni az eszét, a lábát, és ki a kitartóbb. Maureen nem teljesen értett egyet a magyarázattal. – De a végén valamelyik csak megsérül. – Az a bokszoló, aki felülkerekedik a félelmén és nem hagyja, hogy az kerítse őt hatalmába, nem foglalkozik a fájdalommal. – Miféle félelemről beszél? – A bokszoló legjobb barátjáról vagy legádázabb ellenségéről. – A lány értetlen tekintetére hozzátette: – Tudja, mindenki fél valamitől… – Én nem! – vágta rá Maureen, de amint kiejtette a száján, nyomban tudta, hogy nem mond igazat. És tudta Kacsa is. – Dehogynem! Csak még nem fogalmazódott meg magában, mitől fél. De még mennyire, hogy megfogalmazódott! Attól rettegett, hogy miként fog viselkedni Jack Ryannel szemben. Elég a férfi sötét szemének egyetlen pillantása, és szíve máris kalapálni kezd. Elég, ha egyetlen szót szól mély zengésű hangján, és máris kapkodnia kell a levegőt. Elég, ha megérinti erős kezével, és egész teste jajongva követeli, hogy ne hagyja abba! Azt érzi tőle, mintha eddig nem is élt, nem is nevetett és nem is szeretett volna. De mindennél rémisztőbben hatott rá az a felismerés, hogy ez így igaz. Fürkésző tekintetét Kacsára emelte: – Jack fél a mérkőzéstől? – Természetesen. – De hat a pénzért mérkőzik – fűzte a lány a gondolatait, melyek között sikoltozva cikázott át, hogy ebben ő a bűnös. – Meg azért is, mert bizonyítani akar. Maureen teljesen összezavarodott.

– Mit akar ezzel mondani? Kacsa hatat fordított a lánynak, amivel értésére adta, hogy a témát lezárták, és a kazánház ajtajához ment. – Ha meg akarjuk találni azt az albumot, jobb, ha máris elkezdjük keresni! Maureen követte Kacsát az újabb lépcsősoron, el a hatalmas gőzturbina mellett, mely nyári alkotószabadságát élvezte, a túlsó téglafalnál felhalmozott dobozokhoz. A kisember elővett két lenyitható széket, s a zsebéből előhalászott zsebkendővel letörölte őket. – Tessék. – Köszönöm. – Maureen leült. Érzelmei magas hőfokra szöktek, amint megbolygatták a kincshalmazt. Sully albumát azonban itt sem találták. De az emlékek, melyekre ráleltek… Fényképek, bekeretezve, keretezetlenül, feketefehérek, színesek – mind lenyűgöző. – Ki az a Joe Louis? – kérdezte Maureen, s felmutatott egy autogrammal ellátott fényképet, hogy Kacsa szemügyre vehesse. – A Barna Bombázó, nehézsúlyú bajnok. ő volt az első néger ökölvívó, aki megnyerte a fehér sajtót és a fehér nézőközönséget. – És Rocky Marciano? – A tizenharmadik menet harmincadik másodpercében jobbegyenessel nyert bajnokságot. Maureent lenyűgözte Kacsa tájékozottsága. Tovább kutatott az öleben heverő fényképhalmazban, mígnem egy újabb fényképét emelt ki: – José Torres? – Puerto ricói. Az ötvenhatos Olimpián ezüstöt nyert, s ő volt a könnyűsúlyú világbajnok. Maureen újabb három fényképet tett a gyarapodó „tulajdonosi” halomba, hogy fölvigye őket. – Ezeknek az edzőteremben a helyük, hogy lássák a fiúk. – Jő ötlet. A lány kézbe vett egy fekete-fehér fényképet. Egy férfit ábrázolt, aki valamennyire ismerősnek tetszett neki. Tréfásan pillogott társára az időutazásban: – Az lenne ez, akire gondolok? Kacsa a mennyezetről lógó égő vetette félhomályban szemügyre vette a fényképet. – Én vagyok az, tisztelettel, miután leszereltem a hadseregből és mielőtt rájöttem, hogy edzőként többre viszem, mint ökölvívóként. A lány elmosolyogta magát a kisember jampec öltönyének fertelmesen széles gallérja és bő nadrágja láttán. – Már akkoriban is elegánsan öltözött. – Ha hiszi, ha nem, még mindig megvan az az öltönyöm. Maureen egy pillanatig sem vonta kétségbe. Azt a képet is a két szék közötti halomba rakta, majd ismét a dobozba nyúlt. Megpillantotta a fiatal Jack Ryant és majdnem elolvadt a szíve.

A Szombat esti láz idejében dívó pofaszakállból úgy ítélte, hogy a fénykép a korai hetvenes években készülhetett. A fiú szeme körül fekete folt díszelgett, álla feldagadt. Sajnálta érte. A fiú megdolgozott arca ellenére is büszkén mutatta a fényképezőgépnek arany medálját és gyémánt díszítésű trófeáját. – Úúú! A másik vajon hogy nézhetett ki? – Vicces megjegyzése a torkába szorult gombóctól igen vértelenre sikerült. Kacsa megérezhette a lány aggodalmát, s igyekezett felvidítani: – Itt nyerte meg az Arany Kesztyűt Maureen szemügyre vette az ifjú csupasz vállát, vékony testének szívós és izmos felépítését, ami már jelezte a mostani kiváló fizikumát. – Sully vette Jacknek a cipót meg a ruhát? – Addig, amíg Jack ki nem emelkedett és pénzt nem kezdett keresni. A keserűség helyett, amit a külön olvasásórák hallatán érzett, Maureen most abban reménykedett, hogy apja remélhetőleg jó cipót vett Jacknek, bőrsarkút, erős fűzővel és tisztességes ruhát. Ez volt a legkevesebb, amit megérdemelt. És a legtöbb, amit ő ennyi év után kívánhat neki Jack Ryan fényképét is félretette, s kivette a dobozból az utolsót. A bekeretezett képen hárman voltak. Mosolyogtak. Maureent megrohanták az érzelmek, amikor felismerte középen Sullyt. Ujjai vágyakozó mozdulattal végigfutottak az emlékeiben halványan derengő arcon; az élénkzöld szemeken és a vörös hajon, melyet ő örökölt. Vér szerint apa és lánya voltak, de egy tollvonással idegenekké lettek. – Jóképű férfi volt – jegyezte meg elhaló hangon. – Igazi nőcsábász – nevetett Kacsa, majd a lány ijedt tekintetét látva hozzátette: – Persze, csak addig, amíg feleségül nem vette Slimet. – Slimet? – Ez volt az anyja beceneve. Maureen hirtelen teljesen új megvilágításban látta anyját, mint egy hologramban: a fiatal, aranyszőke feleség férje jöttét várja. Mosolyogva főzi a vacsoráját. Dúdolva fürdeti a lányát és szép ruhába öltözteti, mert jön apa. – Anya igazán szerette Sullyt. Kacsa bólintott. – Laura volt neki a Nap az égen. – Boldogok voltak. – Egy ideig igen. Homályos emlékek tolultak föl néhány üres folton. Az aggódó anya, aki az óráját lesi. Könnyes szemmel kikapcsolja a tűzhelyt. Szabadjára engedi könnyeit, miközben megeteti egyetlen gyermekét, majd lefekteti, azzal az ígérettel, hogy holnap majd hazajön az apa. – Anya hétköznapi házasságban akart élni – tudálékoskodott, hogy palástolja fájdalmát. – Sully figyelmeztette abban a pillanatban, amikor találkoztak, hogy egy bokszoló éjszakánként is dolgozik! – A szerelem talán nemcsak elvakítja, de meg is süketíti az embert. Kacsa májfoltos kezét füléhez tartotta, s értetlenül kérdezte: – Tessék?

Maureen felnevetett. Az edzőteremből lehallatszó, dübörgő kamaszlábak jelezték, hogy az aznapi idő elfogyott. Felálltak, s hallgatólagos megegyezéssel megfelezték a tulajdonost illető fényképkupacot. Aztán kezükben is, fejükben is hurcolnivalókkal felmentek a lépcsőn. – Hol lehet az az album? – firtatta a lány. Erősebben akarta megtalálni a hiányzó láncszemet, mint bármikor. – Legközelebb majd a padláson nézzük meg – ajánlotta Kacsa, miközben az edzőterembe nyíló ajtóhoz közeledtek. Apja vajon inkább fiút akart volna? – tűnődött Maureen, amint beléptek a Sully alkotta férfivilágba. Olyat, aki továbbviszi a nevét és folytatja, amit elkezdett? Oly erővel rohanták meg a hosszú időn át magába fojtott kérdések, hogy epeként öntötte el a fájdalom. Érvelni kezdett magában: ne tegye nevetségessé magát azzal, hogy magyarázatot keres arra, amire nagy valószínűséggel úgy sincs. De a kétség tovább gyötörte, mint Pandora szélnek eresztett szellemei. Ha fia lett volna Sullynak, vajon őt is oly könnyedén örökbe adta volna, mint ót? Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette Jacket, amíg össze nem ütközött vele. Zavarba ejtő módon szeme épp egy szinten volt a férfi széles mellkasával, amelyet most egy vörös selyem nyakkendő osztott ketté. Amint felnézett igéző arcába, Maureen szíve majdnem felmondta a szolgálatot. – Bocsánat! – szabadkozott. – Pókháló van a hajában. – Jack Ryan lekapott egy darab pókhálót a lány fejebúbjáról. Maureent tetőtől-talpig a jól ismert borzongás fogta el. – A kazánházban voltunk – magyarázta rendetlen külsejét. Jack Ryan azonban csak az üdítő természetességet látta a lány arcába hulló hajfürtjeiben és az orrán éktelenkedő maszatfoltban. Kivette a kezéből a fényképeket, s lerakta egy üres székre. – Látom. Maureen követte tekintetével, amint gépiesen meglazítja nyakkendőjét és kigombolja gallérját. – Egészen kimelegedett – jegyezte meg. A férfi félig lehunyt szemével felmérte Maureen hosszú, csupasz lábát. – Maga is. Mindkettőjükben egyszerre tudatosult, hogy pont ellenkező módon öltöztek, mint találkozásuk napján: a férfi testre szabott sötétkék öltönybe és vakítóan fehér ingbe, Maureen házias kezeslábasba és lapos szandálba. Felnevettek. A fiúk, míg várták Kacsát, hogy összeszedje füzeteiket, rögtönzött meccset játszottak a medicinlabdával. Csak az volt a baj, hogy nem tartották be a szabályokat. Maureen arca megrándult, amikor Tony a hatalmas labdával gyomorszájon találta Jamalt. – Megkerült Frankie? – érdeklődött. – Még nem – válaszolta a férfi összeráncolt szemöldökkel. Deron úgy hasalt el, mint egy kugli. – És mi van Tammy-vel?

– Úgy látszik, ő is nyomtalanul eltűnt. Maureen azt akarta, hogy a férfi tudja: osztja a kamaszok miatti aggodalmát és izgalmát. Jack Ryan karjára tette a kezét. – Lehet, hogy egymásra találtak. A bokszoló egy pillantást vetett a lány vékony ujjaira, melyek különösképp fehéreknek tűntek tengerészkék zakóján, majd belenézett az arcba, mely éjjel-nappal kísértette. – Lehet. Tekintetük oly szorosan fonódott össze, hogy megszűnt számukra a zajos külvilág. Kacsa kiáltásától aztán visszazökkentek a valóságba. – Hé! Cirkusz jött a városba? – Nem! – felelte Jamal, s nagy búmmal elhajította a medicinlabdát. – Miért? – vihogott kórusban Tony és Deron. – Mert egy csomó bohóc van itt, azért. A megdorgált fiúk odavánszorogtak az ajtóhoz, hogy bemutassák füzeteiket. Kacsa minden szekrénykulcs mellé öt fekvőtámaszt rendelt. – Itt nem unatkozik az ember – motyogta Jack Ryan. – Ja… Várjon csak! – Maureennak eszébe jutott, mitől olyan nehéz a válltáskája. Kinyitotta, s őszibarackot szedett elő belőle. – Reggel a keleti városrészbe kellett kimennem. Utána megálltam a farmon, és szedtem egy kis őszibarackot. Meg is mostam. – Miféle farmon? – Az apámén. Jack Ryan zavartan ingatni kezdte a fejét. – Azt hittem, az apja bankár. – Az volt, mielőtt nyugdíjba ment. – Honnan van farmja? – Ott nőtt fel. – Maureen a férfi kezébe nyomta az érett gyümölcsöt, amit a fiúknak hozott édesség helyett. – Hát ez jó. – Mi? – Mindig amolyan vén pénzeszsáknak gondoltam az apját. – Megint megvonta a vállát, a maga szokásos hanyag módján. – Tudja, olyannak, aki Pembroke-ba jár óvodába meg iskolába, onnan pedig a Whartonba vagy a Harvardra kerül, majd vissza a jó öreg Kansas Citybe, hogy átvegye a család bank-ját. – Ez mindenben hibádzik – szögezte le a lány, miközben az utolsó két barackot is elővette hatalmas táskájából. – Apám amolyan idős szülők gyermekeként látott napvilágot. Amikor a szülei meghaltak, ő még nagyon fiatal volt. Annak a banknak a pénztárából ment egyetemre, amelyet később igazgatott. Kacsa a kezébe nyomott őszibarack hatására eltette szivarját, hogy miközben a fiúk leckéjét ellenőrzi, kellőképpen élvezhesse a váratlan szerzeményt. Végül Maureen a bokszolóhoz fordult. – Tessék! Magának is! Vajon így vitte kísértésbe Éva Ádámot? – tűnődött magában Jack Ryan. Éva is ilyen jámbor zöld szemmel nézett Ádámra? Ő is szétnyitotta résnyire az ajkát, amikor a tiltott

gyümölcsöt kínálta? Fájt-e Ádám foga Évára, megszállta-e Ádám agyát Éva látványa, hangja, illata, mielőtt bűnbe estek? Rekedt köszönömmel fogadta az őszibarackot. Maureen nézte, amint a férfi belevágja erős, fehér fogát a lágy, sárga gyümölcsbe, és hirtelen olyan vágyakozás fogta el, mint még soha. Forrni kezdett a vére. Amikor a férfi lenyalta a szájáról a zamatos gyümölcsnedvet, valami olvadni kezdett benne, mint tavasszal a jég. – Kér egy harapást? Éppen csak ki tudta nyögni: – Tessék? A férfi odanyújtotta a barackot, s közben egy pillanatra sem vette le szemét a lány ajkáról. – Kér egy harapást? – ismételte meg ajánlatát. – Nem… Köszönöm. Van még a kocsimban – mutatott a lány a bejárati ajtó felé. – Ha már a kocsikról beszélünk, mennyit fizet Roknak meg a bandájának, hogy őrizzék az autóját? – Miértfontos ez, amíg becsületes pénzt keresnek vele? – Azért fontos – szűrte a fogai közt a férfi –, mert errefelé nem mindenki engedheti meg magának, hogy lepénzelje őket. – Akkor azt ajánlom, csináljon a szomszédos üres telekből parkolót – csicseregte a lány bájosan. Nem szívesen, de Jack Ryan beismerte, hogy a lány megfogta. Megadóan elmosolyogta magát. – Bár nekem jutott volna eszembe. Maureen elég jólnevelt volt ahhoz, hogy ne kezdjen kárörvendeni. A bokszoló elfogyasztotta az őszibarackot, s a magot beledobta a hamutartóba. – Mi a szándéka a fényképekkel, amiket felcipelt ide? Maureen levette tekintetét a férfi gyümölcslétől csillogó ajkáról. – Ha egyetért vele, szeretném kiaggatni őket az edzőteremben. – Maga a tulajdonos. – Már nem sokáig. A fiúk feljöttek az öltözőből. Elkezdték szokásos bemelegítésüket, és Kacsa, valamint az összes hallótávolságon belül tartózkodó személy kedvéért számolni kezdték a külön kirótt fekvőtámaszokat. – Hív a kötelesség – jegyezte meg Jack Ryan, azonban különös módon vonakodott eleget tenni a hívó szónak – veszélyes jel egy felkészülés alatt álló bokszolónak. Csak nézte a lányt, s egyik lábáról a másikra állt. – Marad még egy darabig? Maureen ránézett a kazánházból felhozott fényképekre. – Ha kapok egy kalapácsot meg egypár szöget. – Óriási! – Jack Ryan érezte, mint járja át ismét a remény, s tűnődni kezdett, ugyan miért számít annyira, hogy Maureen hajlandó-e maradni? – Akkor pár perc múlva találkozunk. Tekintetük ismét egymásba fonódott. A lány ajka elragadó mosolyra nyílt. – Megkeresem a szerszámokat, amíg átöltözik.

A bokszoló hüvelykujjával a lépcső felé bökött. – Az irodában vannak, a szekrényben. Maureen bólintott. – Meg fogom találni. – Én is az irodába megyek – jelentette be Kacsa. Kezében a füzetekkel felállt, s megindult az iroda felé. – Majd lehozom magának. Mialatt Jack előkészült a szorítóbeli munkájára, Maureen elrendezte a kazánházból felhozott fényképeket. – Jól mutat – dicsérte a bokszoló a képek művészi elrendezését a bejárat és az öltöző közötti csupasz falon. – Ez a hírességek fala – viccelt a lány. A szégyenfal helyénvalóbb, szögezte le Jack Ryan, miközben a róla készült fényképet tanulmányozta, melyet a lány a körkörösen elrendezett fényképek közepére tett. Szinte el sem hitte, milyen öntelt volt, amikor az a fénykép készült. Mielőtt még… – Remélem, elő tudok még bányászni egypár fotót a padláson. – A padláson? – Legközelebb ott fogjuk keresni az albumot. A bokszoló fontolgatni kezdte, megmondja-e a lánynak, hogy rossz nyomon halad – ha megmondja, lehet, hogy nem látja többé. Végül témát váltott. – Most már be kell melegítenem. Maureen a fotón szereplő győztes ifjúról a mellette álló hús-vér férfira fordította tekintetét. Puszta látványa, kisugárzása láncreakcióban bizsergette meg porcikáit. – Sok szerencsét, Bajnok! ' – Bokszolni is fogsz, vagy csak jártatod egész nap a szádat? – firtatta Kacsa megint szivarral a szájában. Jack rosszalló pillantást vetett a kisemberre, majd megvetette lábát, hogy Kacsa beköthesse a kezét és ráhúzhassa a kesztyűt. Aztán elkezdett a levegőbe öklözni. Hát- es vállizmai úgy feszültek, mint az acélkötelek. Miközben bemelegített, hogy fellazuljanak izmai, erőnek erejével arra összpontosított, amit tennie kell, hogy megszerezze az edzőtermet. – Védd le! Húzz be! – kiabálta Kacsa. Maureen araszolni kezdett a szorító felé. Egyre inkább lenyűgözte mind az ökölvívás, mind maga a bokszoló. A Bajnok balra cselezett, és jobbjával behúzott egy horogütést – karjában és vállában az izmok megnyúltak, majd kisimultak. Majd előre-hátra szökdellve rótta a köröket – az izzadság úgy ömlött róla, mint a vízesés; most rakta le az életéért vívott mérkőzés alapjait. – Emeld a lábad!… Nem tánciskolában vagy! Maureennek feltűnt, hogy a Bajnok nyomban követi Kacsa parancsait. – Nem túl szigorú hozzá? – Amit maga látott, az még semmi – közölte Kacsa, majd torka szakadtából beüvöltött a ringbe. – Gyorsabban! Gyorsabban! Gyerünk, gyerünk! A fiúk és az önjelölt bajnokok összetömörültek, és maguk is beszálltak a parancsolgatásba. – Keményebben! Gyorsabban!

Maureen lélegzetvisszafojtva figyelte, mint kapkod Jack Ryan levegő után. A teremben roppant hőség uralkodott. A lány nem értette, hogy bírja ezt Ryan. Jóllehet ő csak néző volt, mégis verejtékezett. – Balról! Jobbról! … Idő! – kiabálta be végül Kacsa. Éppen a legjobbkor. Jack Ryan előrehajolt, kesztyűs kezével térdére támaszkodott. A legszívesebben elnyúlt volna hason fekve a szőnyegen. De aztán megpillantotta Maureent a ring mellett, s kiegyenesedett – ha megkapja a lányt, élete hátralévő részében hasalhat éppen eleget. – Ez valami csodálatos volt! – ujjongott Maureen. Kacsa kivette szájából a szivart. – Meg akarja próbálni? Maureen elképedve meredt rá. – Én? – Persze! Csak először formába kell jönnie. – Mi baja van a formámnak? – firtatta Maureen, két kezét karcsú derekára téve. – Hát, olyan kis csontoska – pontosított Kacsa szivarjával mutogatva. – Csontoska? – értetlenkedett a lány metsző hangon. – Csak azért, mert nem sportoltam ki magam, mint egy női díjbirkózó… – Azt hiszem, Kacsa azt akarta mondani, hogy nincs magán semmi izom – magyarázta Jack Ryan a ringből. Maureen megérezte a kihívást a bokszoló hangjában, és felnézett rá. Aztán odadobta neki a maga kesztyűjét. – Fogadjunk, hogy tudnék izmot fejleszteni, ha akarnék! – Időbe telik. – Nekem van időm. – Hét hét és három nap – szólt közbe Kacsa vészjóslóan. Maureen elbizonytalanodva ajkába harapott. – Egészen pontosan mit kellene csinálnom? – Diétáznia – vágta rá Kacsa. – Vérképet csináltatnia – tette hozzá Jack. – Miben állna a diéta? – érdeklődött a lány a dolog egyszerűbb oldala iránt. Kacsa megvonta a vállát. – Zöldség, gyümölcs, sovány hús… – Ez nem gond. Most is ilyesmiket eszem. – És egy csomó szénhidrát – tette hozzá Jack Ryan. – Szénhidrát? – Sütemény, tészta, krumpli. A lány fintorgott. – Dagadt leszek! Jack Ryan elnevette magát Maureen tiltakozásán. – Ha tornázik, felégeti. – Miért kell a vérkép? – Maureen nem szívesen nyafogott, de nem szerette, ha megszúrják.

– Az ökölvívás során a sportolók teste egymáshoz ér – magyarázta a bokszoló. – Még a bírók is gumikesztyűt viselnek. Maureen a hallottaktól erősen émelyegni kezdett. – Ha nincs vérkép, nincs edzés. Igazság sincs. – Maureen szíve hevesen kalimpálni kezdett, mint a kalitkába zárt madáré, aki repülni vágyik. Ez talán mindkettőjüknek visszaadja a szabadságát, fűzte tovább gondolatait, majd bólintott. Döntött. – Két feltétellel megcsinálom. Visszaemlékezve, mit csinált Sully, amikor feltételeket szabtak neki, Jack Ryan alig tudta megőrizni arca komolyságát. – Halljuk! – Először is – emelte a lány tekintetét a fiúkra –, kitakarítják az öltözőt, és vigyáznak a tisztaságra. – Mit szóltok, fiúk? A fiúk fintorogtak, majd bólintottak. Jack Maureenra kacsintott. – Mi a másik feltétel? A lány elővett egy nagy mogyoróvajas szeletet, amit még előző nap vásárolt, s mikor reggel átpakolta másik táskába, ezt is beletette. – Csak holnap kezdem a diétát. – Drágám, nem érzed jól magad? – Remekül vagyok! – nyugtatta Maureen a terített asztal túloldalán ülő anyját. – Miért? – Alig ettél a vacsorából. – Az igazat megvallva nagyon jóllaktam a reggelivel meg az ebéddel. – Letette a villát, s nem színlelte tovább, hogy eszik a vajas-tejszínes csirkemellből. – Jól beehettél– jegyezte meg Paul az asztalfőn, s a borospoharáért nyúlt. – Reggel mikrohullámúban sült palacsintát ettem narancslével, ebédre pedig tésztát salátával. Előző nap, miután eljött az edzőteremből, bement egy fűszereshez, aztán, ahogy ígérte, megkezdte különleges étrendjét. De ha eszébe jutott volna, hogy a szülei estére vacsorára hívták, huszonnégy órával elhalasztotta volna áttérését az új étrendre. – És ez a tapasz is… – Az anya megtörölte száját a szalvétával, s közben aggódó pillantásokat vetett lánya könyökére. – Orvosnál voltál? Maureen tekintete a karhajlatán levő kis kerek tapaszra esett, amit az asszisztensnő nyomott oda, miután levette a vért. Úgy tervezte, majd ha visszaért az üzletbe, eltünteti, de aztán belemerült a munkájába és megfeledkezett róla. – A szokásos kivizsgáláson voltam. – Elkapta apja tekintetét, s megértette, hogy őt egy pillanatra sem tudja átejteni. Paul Bryant tartott tőle, hogy idáig fajul a dolog, de megértette, mi késztette rá Maureent. Hiányérzete van, semmit nem tud arról a férfiról, akinek a génjeit hordozza, s most ég a vágytól, hogy megtalálja a gyökereit. Egyszerű, ugyanakkor rém összetett is az ügy.

A behűtött francia fehér burgundi selymesen csúszott le az apa torkán. Közben erőt gyűjtött, hogy átvészelje az elkerülhetetlen robbanást. Odakint végre kitört az egész héten készülődő vihar, s a mennydörgésben megrázkódtak az elfüggönyözött ablakok. Bent néhány másodpercre vészjóslóan kialudt az eredeti art deco csillár. Mint akibe belecsapott a villám, Laura Bryant felugrott, s lecsapta a szalvétáját. Pávakék szeme, melynek meleg tekintetében az imént még aggodalom sugárzott, fagyosan meredt bűntudatos lányára. – Ennek valami köze van az edzőteremhez, igaz? – Igen – válaszolta a lány oly nyugodtan, hogy maga sem akart hinni a fülének. – Edzésre járok. Az anya aléltan hátrahőkölt. – Edzésre? – Jack Ryanhez. – Ó, istenem! – Anya! Kérlek! – Maureen átnyúlt az asztalon, hogy megfogja anyja kezét, de próbálkozása kudarcba fulladt. Az anya csak állt, majd öklét mellkasára szorítva, másik kezével hasogató halántékát masszírozva megindult a lépcsőhöz vezető boltíves ajtónyílás felé. – Én ezt a társalgást nem folytatom! Felesége gyötrődése és lánya bánata között vívódva, Paul Bryant felállt az asztaltól, hogy megpróbálja kibékíteni őket. – Nem akarnád esetleg meghallgatni, hogy… Abbéli félelmében, hogy a történelem ismétli önmagát, az asszony meg sem várta, amíg férje befejezi mondanivalóját. – Te biztattad Maureent, hogy ismerkedjék meg azokkal az alakokkal, hát hallgasd meg te! A szülők hálószobájának ajtaja akkorát csapódott, hogy még lent az ebédlőben is hallani lehetett. – Sajnálom, apa! – Maureen a tenyerébe temette arcát. – Ne sajnáld! – Paul megkerülte az asztalt, s a lány széke mögé állva simogatni kezdte Maureen rázkódó vállát. – Tudhattad, amikor belekezdtél, hogy nem lesz könnyű dolog. – De utálom, hogy éket verek közétek. – Átéltünk már ennél rosszabbakat is és mégis együtt vagyunk. A lány megérezte apja hangjában a szomorúságot. Tudta, arra gondol, hogy Laura nem tudott több terhességet kihordani. – Akartad valaha is, hogy inkább fiú lennék? Paul Bryant keze még mindig Maureen vállán nyugodott. – Micsoda? Hogy ne kelljen megtanulnom befonni a kislányom haját? – vágta rá megnyugtató gyorsasággal. Maureen fölnevetett: eszébe jutott, micsoda félresikerült copfokat viselt egész héten, amikor Laura a második vetélése után kórházban volt, meg hogy mennyire fájt, mire anyja kifésülte, amikor hazatért. – Olyan volt a hajam, mint egy szénaboglya.

– Nekem is azt mondták – ismerte be az apa fanyar humorral. – Komolyan kérdezem, apa! – folytatta Maureen a szipogást. – Nem akartál inkább egy fiút, akivel pecázni mehetsz? – Egyszer mi is mentünk pecázni – emlékeztette Paul. – De csak náthát szedtünk össze – emlékezett vissza a lány mosolyogva. – Anyád azóta sem tudta meg, hogy vettem a pisztrángot, amit hazahoztunk. – Biztosan nem bánod, hogy nincs fiad, aki továbbviszi a nevedet? – Hát hogy hívják az üzletedet? – Bryant Lakberendezés – mondta a lány könnybe lábadt szemmel. – Nahát! – vágta rá az apa. Neki is könny csillogott a szeme sarkában. – Ha azt hiszed, hogy Sully azért adott örökbe, mert lány vagy… – Már nem tudom, mit higgyek – ismerte be Maureen. Hirtelen feltámadt az eső, olyan hirtelenséggel, mint ahogy Paul Bryantnek kedve támadt felvilágosítani a lányát, hogy vannak anyák, akik fiukat is örökbe adják. Maureen felemelte a fejét, és belenézett a szemközti falon függő aranykeretes tükörbe, amely elmosódottan verte vissza arcát. – Magam sem tudom, mit keresek az edzőteremben. Válasz nem volt még ennél bizonyosabb. – Magadat. Tekintetük találkozott a tükörben. – Igen, de… – Maureen megfordult a széken, és összeráncolt homlokkal apjára nézett. – Honnan tudod? Paul Bryant szeretettel s büszkén mosolygott a lányra, akit sajátjaként nevelt felnőtt nővé. – Mondjuk azt, hogy kitaláltam. Maureen felállt. Úgy érezte, legalább részben megkapta a választ a kérdésre. Átkarolta a férfit, aki attól a pillanattól kezdve, ahogy betoppant az életébe, óvta és dédelgette ót. – Most mit csináljak, apa? Paul Bryant magához ölelte, hogy tudja, rá mindig számíthat, majd bátorító szavakat suttogott, amelyeket Maureen füle hallani akart. – Természetesen folytatod a keresést.

Hatodik menet A két napig tartó eső és a rengeteg munka Maureent bebörtönözte az üzletbe. De amikor elvonultak a felhők és kora délután felhívta az orvosa, hogy semmi baj a vérvizsgálat eredményével, autóba ült, hogy hírül vigye az újságot az északkeleti városrészbe. Valójában nem aggódott a vérvizsgálat eredménye miatt. Egyetlen meggondolatlan egyetemi kiruccanása és monogám jegyessége nem tartogatott kockázatot, azonban az olyan időkben, amikor a végzetes betegségek évekig is lappanganak, nem árt megbizonyosodni a dolog felől.

Aranyosan csillogtak a napfényben a láthatár fűrészes hegygerincei, amikor a belvárosi csomópontban balra fordult és besorolt az Independence Avenue-ra vezető sávba. Amikor odatelefonált az edzőterembe, senki sem vette fel. Csak amikor letette a kagylót, jutott eszébe, hogy az edzőterem szombaton és vasárnap is zárva. Kikereste Jack Ryan otthoni számát, mellékesen felírta a címét is, majd gondolt egyet: az ördögbe is! Elmegy és személyesen beszél vele. De csak akkor kezdett tűnődni, mit is mondjon a bokszolónak, amikor a sugárútról a Marple Boulevard-ra kanyarodott. Az, hogy nincs AIDS-szem, kissé nyers, míg annak, hogy rendben vagyok, olyan az íze, mintha egy csöppet is aggódott volna az eredmény miatt. Talán a legegyszerűbben úgy fogalmazhatna: akkor hétfőn találkozunk. Amikor azt tapasztalta, hogy a környék, ahol Jack Ryan lakik, nem egyszerűen építészeti vegyes felvágott, hanem az újjáépítés példatára, lelkesedése háttérbe szorította félelmét. Felújított, stukkós kőházak váltakoztak tökéletesen restaurált viktoriánus épületekkel. A százéves tölgyek árnyékában húzódó új járdákon a gyermekek biztonságban kerékpározhattak. Még ennél is nagyobb hatást gyakorolt rá, amikor felhajtott a kocsibeállóra, s megpillantotta Jack Ryan otthonát: háromszintes, Anna királynő stílusú, szürkéskék ház volt, világosabb tónusú, halpikkelyes zsindellyel, fehérre festett verandával, ahol a lusta nyárestéken megmozdul a fantázia, amikor az ember elmerül az utca forgatagában. Maureen bement a kovácsoltvas kapun, felment a fedett verandához vezető két lépcsőfokon, és megnyomta a csengőt. Fél perc sem telt el a csengetés után, és Jack Ryan kopott farmerben, félmeztelenül ajtót nyitott. Meglepődött, hogy Maureent találta az ajtóban, de hamar összeszedte magát. – Hello! – mondta kurtán, ami úgy foszlatta szét Maureen reményeit, mint puskalövés a verebeket. Maureen a torkára tapasztotta kezét, úgy viszonozta a köszönést: – Hello! – Csak azt ne mondja, hogy éppen erre járt – kezdte Jack Ryan gúnyos mosollyal. A lány arca lángba borult a bokszoló nevető szemétől. – Valójában magát keresem. – Csak keressen, amit akar – tessékelte be a férfi a vendéget rekedtes hangon. Maureen végignézett a férfin, csupasz, szőrös lábujjaitól a férfiasságát kidomborító feszes farmeron át a mezítelen mellkasának két kicsiny, sötét bimbójáig, és egyre erősebben pirult. Aztán kifújta visszatartott lélegzetét, s azt mondta: – Megkaptam a vérvizsgálat eredményeit. – És? – kérdezte a férfi. Csillogó szeme rácáfolt a téma komolyságára. – Tiszta vagyok – újságolta Maureen, majd amikor rádöbbent, miképp értelmezhető, amit mondott, a legszívesebben leharapta volna a nyelvet. Tehetetlenül fölemelte a kezét. – Akarom mondani… – Tudom, hogy értette – bizonygatta a bokszoló. Utat engedett vendégének, és még szélesebben mosolygott. – Bejön? Maureen tompa hangokat hallott az emeleti nyitott ablakból, mire megrázta a fejét. – Biztosan zavarok… – Csak filmeket nézek.

– Régi filmeket? – Olyan klasszikusok jártak a fejében, mint Bergman, Bogart vagy Hepburn és Tracy. – Ökölvívós filmeket. Tekintetük összekapcsolódott. – Úgy tűnik, mindkettőnknek van mit ünnepelnie – szögezte le a bokszoló cseppet sem ünnepélyes hangon. A lány szíve összeszorult a félelemtől. – Hogyhogy? – Ivy Stevens, a Méregzsák, tegnap elfogadta a kihívásomat. Maureen sajgó szívvel nézett a férfi szemöldöke felett húzódó hegre, elferdült orrára: ezt az embert ő kényszerítette vissza a ringbe. Nem hagyott más választást neki, meg kell mérkőznie az edzőteremért, hogy folytathassa sajátos javító-nevelő munkáját. Most pedig azt akarja, hogy ne mérkőzzön. Pedig érezte, hogy a bokszolónak szüksége van erre a mérkőzésre, mind maga, mind a fiúk miatt, csak azt nem tudta, miért. – Nos – szólalt meg végül –, azt hiszem, most mindenféle gratulációnak helye van. Jack Ryan figyelte a tigrisliliom arcon átvonuló érzelmeket, s azt gondolta, bárcsak ki se nyitotta volna a száját. Még mindig nem tért magához, hogy álmai megtestesítője áll itt a küszöbén, hideg mentazöld nyári ruhában, egyszerű arany fülbevalóval, gyöngyös szandálban. Puszta látványától ismét győztesnek érezte magát, s még egy darabig élvezni akarta a győzelem édes ízét. – Szerintem is elkelne egy kis ünneplés – szögezte le rekedt hangon, s behúzta Maureent a küszöbről a lélegzetelállító faborítású előtérbe. – Hiszen ez vörös tölgy! – kiáltott fel a lány. – Gondolná, hogy az előző tulajdonos befestette barnára? Maureen elszörnyedt a gondolatra. Tenyerét végighúzta a sima burkolaton. – Most olyan, mint a selyem. A dicséretre öröm villant Jack Ryan szemében. – Amikor ideköltöztem, az első dolgom az volt, hogy lemarattam és újracsiszoltam. – Mióta lakik itt? – Tíz évnél valamivel régebben. – Egy vagyonba kerülhetett renoválni ezt a házat. – És persze tudni szeretné, honnan volt rá pénzem. – Nos… – Maureen szégyenkezve elmosolyodott. – Azt el kell ismernie, hogy egy Anna királynő stílusú ház nem igazán illik önhöz. – Elfelejti, hogy nemcsak ökölvívó vagyok, hanem ügyvéd is. Valójában Jack Ryan is elfeledkezett időnként róla. Akár Sully agymosásának, akár saját megrögzött gondolkodásmódjának köszönhetően a jogi diplomát félretéve elsősorban ökölvívónak tekintette magát, s csak másodsorban ügyvédnek. Maureen nemet intett a fejével. – Nem felejtettem el… – Különben is, a munkálatok java részét magam végeztem el – közölte a férfi szokásos vállrándításával, amitől a lány szinte elolvadt. Maureen hozzáértő szeme a fal melletti masszív, dísztelen tölgyasztalra vándorolt, és elállt a lélegzete.

– Ez a Stickley fivérek munkája? – A fiók aljába beégetett név szerint igen. – Szabad? – Maureen tisztelettudóan megtapintotta az asztalt. – Természetesen – felelte Jack Ryan. Tekintetével követte a lány vékony ujjait, amint a fűrészelt fehér tölgyet simogatják, s érezte, hogy testében felgerjed a vágy. Akarta a lányt. De még mennyire! Mégis lépett hátra egyet, hogy nagyobb legyen köztük a távolság. Maureen letérdelt, kihúzta a fiókot, s bekukucskált alája, hogy szemügyre vehesse a márkajelet. – Ez gyűjteménybe való darab, tudja? Felállt és becsukta a fiókot. Drága parfümillata megcsapta Jack Ryant. – Egy garázsból vettem huszonöt dollárért. – Majd szóljon egyszer, ha kincsvadászatra indul, s magával tartok. – Mondja meg, mikor menjünk! Maureen megfordult, s a férfiéba fúrta tekintetét. – Van itt még valami eldugott régiség? A bokszoló nem vette le róla a szemét. – Győződjön meg róla! Az edzőterem állapotából ítélve Maureen arra számított, hogy Jack Ryan otthonában rendetlenséget talál, de mikor a férfi bevezette a pilléres korlát mellett a patyolattiszta nappaliba, belátta, hogy a bokszoló legalább annyira maximalista a magánéletében, mint ő maga. Végigfuttatta tekintetét a három méter magas, diófával borított mennyezeten. Ezt is Jack Ryan csiszolta le. A férfi tekintete a lány ívben megfeszült fehér nyakáról a ruha kivágására siklott. – Gyönyörű! – Meghiszem azt! A fátyolos hangra felkapta a fejét. Jack Ryan sötéten izzó tekintete visszavándorolt Maureen arcára, lángra lobbantva a lányban a szunnyadó parazsat. Maureen igyekezett magára erőltetni híres hidegvérét, de csak egy lagymatag válaszra futotta: – A házról beszélek. Fehér mosoly ragyogott fel a napbarnított arcon. – Szeretné megnézni? – Nagyon. Jack Ryan a nappali és az ebédlő falait meg az ablakkereteket egyszerű ezüstösfehérre festette. A sarokba állított kandalló barátságos zugot teremtett, imitt-amott virágok virultak, s a falat néhány Bemard Martin-olajfestmény tarkította. A tölgyparkettát puhán csillogóra fényezték, a bútorokban férfiasan keveredett a régi és az új. A konyha központjában a beépítetlen rozsdamentes acél éttermi tűzhely kapott helyet. A széles szájú agyagedényekből konyhaeszközök nyúltak elő. Néhány rézedény meg egy malac alakú vágódeszka lógott a kovácsoltvas fogasról. A hatvan centi széles lécrostély, amelyet szögbelövővel erősítettek a falhoz, szokatlan, megkapó látványt nyújtott. A hátsó verandát Jack Ryan szűk fürdőszobává alakította át. – Kér egy kis gyümölcslevet? – kérdezte a férfi a lépcső aljában.

– Jól hangzik. – Hozzon poharakat! Ott vannak a mosogató mellett az első szekrényben. Maureen engedelmeskedett, azután állt egy helyben, és csak nézte Jacket, amint a szürke csempés pult alól elővesz egy gyümölcsprést, a csempén álló kosárból almát és banánt vág bele, majd két pohár friss, habos lét sajtol belőle, és mindezt a legcsekélyebb felfordulás nélkül. – A jó vérképre! – mondott pohárköszöntőt. – A jó mérkőzésre! – emelte poharát a lány. A két pohár összekoccant, tekintetük összekapcsolódott. Maureen bátortalanul belekortyolt a gyümölcslékeverékbe. A mosogató feletti nyitott ablakon beszűrődő arany napsugár megcsillant kibontott haján. Amikor kiöltötte rózsaszín nyelvét, hogy lenyaljon csillogó ajkáról egy csepp gyümölcslét, a férfi ágyékában ismét forróság támadt, s szétáradt ereiben. – Nagyon finom – állapította meg. – Tudtam én – válaszolta Jack Ryan nyersen, s egy hajtásra kiitta poharát. Maureen beleborzongott a pohár peremére tapadó szigorú ajak és a törékeny poharat tartó erős ujjak látványába. Aztán, mielőtt a bokszoló észrevehette volna, hogy őt lesi, gyorsan kiitta a gyümölcslét, és poharát betette a mosogatóba. – Folytassuk fenn! – javasolta Ryan, s visszavezette a lányt az előtérbe, majd fel a lépcsőn. Világos acélszürke szőnyeg nyelte el lépteik zaját, de amint feljebb kerültek, az emeleten egyre jobban fölerősödtek a hangok, melyekre Maureen az ajtóban figyelt fel. A férfi beugrott az utcára néző, dolgozószoba szerepét betöltő helyiségbe, s a távirányítóval kikapcsolta a tévét. Maureen a küszöbről figyelte, mint halványul el a képernyőn a két ökölvívó alakja. Gyomra fájdalmasan szúrni kezdett. – A maga meccse volt? A férfi válasz helyett csak bólintott. A videokazettát berakta a tokjába, majd a hifitorony tetejére helyezte. – Maga nyert? – Kiütéssel – közölte Jack Ryan. Lekapta a füstszínű inget az üveg kilincsgombról, és belebújt. Maureen tovább kíváncsiskodott. Az volt a benyomása, a bokszoló úgy válaszol kérdéseire, mint akinek a fogát húzzák. – Hányadik menetben? – A harmadikban – fújtatott indulatosan a férfi, miközben begombolta az inget, s belebújt surranójába. – Mi ez? Kérdezz-felelek? Maureen észrevette, hogy Ryan összeszorítja az ajkát. Már jól ismerte ezt a keserűségét, s úgy döntött, egyelőre félreteszi kíváncsiságát. – Csak még egy kérdést! – Mi az? – rivallt rá a bokszoló. – Folytatjuk a háznézőt? A férfi tekintete megenyhült. Maureen szinte érezte, micsoda hő árad Jack Ryanból. – Jöjjön utánam!

Egy pillanatnyi megtorpanás után, amíg bekukkantott az eredeti fekete-fehér csempés fürdőszobába, ahol grifflábú kád állt, a lány követte a férfit a folyosón a hálószobába. A krémszínű falak nemcsak megnyugtató hatást keltettek, de tökéletes hátteret nyújtottak a hatalmas, steppelt takaróval borított sárgaréz ágyhoz. Fekete karnisról lógó fehér vászonfüggöny szűrte meg a napfényt, az aranybarna parafa padló lágy, tompa csillogással öntötte el a szobát. A masszív pennsylvaniai komódon nagy halom könyv állt, üres kobaltkék üvegek és egy kulcsokkal, apróval teli kerámiatál társaságában. – Se egy kupát, se egy érmet nem látok – jegyezte meg a lány. Szemük összeakadt a komód feletti, üveggyöngyökkel kirakott, ezüstkeretes, ovális tükörben. – Már évekkel ezelőtt elpakoltam őket – mondta a férfi kurtán. Maureen értett a szóból és továbbindult. A szomszédos fürdőszobában homokfúvott üvegek tették lehetővé a zavartalan tisztálkodást, ugyanakkor beengedve a kellő világosságot. Az egyébként modern helyiségben a sárgaréz karikákon lógó puha törülközők a régi időket idézték. A túlméretezett zuhanyzót átlátszó üvegajtó választotta el a dupla mosdókagylótól, a külön toalettől és a kádtól, mely két személy részére is hatalmas volt. A kád felborzolta Maureen idegeit. Orrcimpái kitágultak a fürdőszobában terjengő erős szappanillattól. Elkapta tekintetét a férfi tisztálkodószereiről, a régimódi borotválkozóbögréről és ecsetről, a sárgaréz tartóba állított kék fogkeféről, a márványlapon nyugvó teknőc hajkeféről, és szaporán hátrálni kezdett. – Szép munka – ismerte el Maureen, s követte a férfit a másik hálószobába. Ott vette észre, hogy a bokszoló inget öltött. – Az átépítésnél, itt az emeleten, le kellett mondanom a harmadik hálószobáról, mert mindenképpen akartam egy gardróbszekrényt és egy nagy fürdőszobát. – Ez a baj ezekkel a régi házakkal: sok hálószoba, de kevés szekrény és fürdőszoba. Jack Ryan kuncogni kezdett. – Régen az embereknek közel nem volt annyi ruhájuk, mint nekünk manapság. – De fürdőszoba nekik is kellett. – Talán kevésbé koszolták magukat. Maureen megvető pillantást küldött az ágy felett a férfi felé. – Fogadok, hogy annak a hölgynek, aki először lakott ebben a házban, állandóan hólyaggyulladása volt. A bokszoló farmerja hátsó zsebeibe süllyesztette a kezét és kétkedően nézett a lányra. – Miből gondolja? – Abból, hogy ennyi lépcsőt kellett megmásznia hozzá. – A férjének is! – De ő nyilván három lépcsővel az asszony előtt járt – érvelt Maureen. – A férfi után pedig a gyerekek jöttek, akik nagy valószínűséggel nem bírtak várni. Jack Ryan értette, hova akar a lány kilyukadni, de túlságosan élvezte a piszkálódást, semhogy belefojtsa a szót. – Ezzel mit akar mondani? – Mindig a nő az utolsó. – Ezt nem is tudtam. – Azért, mert maga férfi – magyarázta a lány.

– Maga pedig nő – válaszolta szelíden a bokszoló. Forró tekintetük összeakadt a hatalmas ágy felett, mire mindketten belátták, hogy el kell tűnniük ebből a szobából, éspedig minél hamarabb. Elsőnek Maureen fordította el a tekintetét. – Mi van odafenn? A bokszoló követte a lányt a folyosóra. – Azt napnyugtára tartogatom. – Napnyugtára?– torpant meg Maureen, s az órájára pillantott. – Az még jó öt óra. A férfi mosolyra húzta a száját, és megindult le a lépcsőn. – Ki kellene találnunk, mit csináljunk addig. – Mit csináljunk addig? – értetlenkedett Maureen. Nagy hévvel igyekezett a férfi nyomában maradni. Jack Ryan sötéten izzó szemmel nézett vissza a legalsó lépcsőfokról vendégére. – Cukrot kér a kislány? Maureen észbe kapott, hogy papagájként ismétli a férfi szavait. Felnevetett: – Az nincs benne az étrendjében. A bejárati ajtó nyitva állt. Az utca túloldalán elterülő kicsiny parkból iskola utáni gyerekzsivaj hallatszott. Kint a tölgyfán madár hallatta hangját. Váll váll mellett megálltak, hogy hallgassák. A férfi megfeledkezett Sully sokszor hangoztatott intelméről: egy bokszoló ne akarjon megnősülni, s elképzelte magában a vörös hajú lánykát, amint azt kéri apjától, hogy hintáztassa. Maureen egy barna szemű fiút idézett lelki szeme elé, amint a legújabb gördeszkamutatványával dicsekszik torkában dobogó szívű anyjának, s először érezte igazán, mint kattog biológiai órája. A szomszédban egy autó csikorgó kerekei megtörték a varázslatot. Hátat fordítottak egymásnak. A férfi nézte, amint Maureen félretol arcából egy elszabadult hajtincset. Hökkenten ismerte be, hogy a lány minden porcikáját megbizsergeti – olyan volt, mint valami megnevezhetetlen vágyódás, olthatatlan szomjúság. Minden ösztöne arra figyelmeztette, fogjon vele kezet, köszönje meg, hogy beugrott hozzá, és küldje vissza az úri negyedbe, ahová tartozik. Megfogta a lány kezét. Aztán minden észérv ellenére csak tartotta és kimondta, ami elsőnek az eszébe jutott. – Lenne kedve eljönni velem a piacra? Az utóbbi hónapokban Maureen vacsorázott a Kansas City Club tetején lévő Starlight étteremben, a Crown Center-beli Trader Vicben és a Plaza-beli Raphaelnél, megnézte a Midland-színház egyik előadását, és volt a Missouri balettegyüttes jótékonysági fellépésén. És mintha ez nem fárasztotta volna ki eléggé, egy teljes hétvégéjét a Nők az üzleti életben című tanfolyamnak szentelte. A piacon viszont évek óta nem volt. Mint Kansas City megannyi lakója, ő is a helyi farmerpiacon vásárolta be a friss zöldséget és gyümölcsöt. De a szombatok közeledtével rendszerint túl fáradtnak érezte

magát, hogy egyáltalán felmerüljön benne a hosszú autóút és a tülekedés, így kényelemből inkább a házához közeli zöldségeseknél vásárolt. Amikor már a második kört tette a piactér körül észak felé menet, lelassított a Fifth és a Grand sarkán, s azon tűnődött, hogy jobbra vagy balra forduljon-e. – Hol parkoljak? Maureen kocsijával mentek, mert az kéznél volt, Jack Ryané pedig benn a garázsban, hátul. – Mit szólna egy kis gyalogláshoz? – A bokszoló bal karját a bőrülés támlájára fektette, s úgy kémlelt ki a Mercedes szélvédőjén. A lány haja birizgálta az ujjait. – Mennyit kellene gyalogolni? – Egypár háztömböt. Maureen megkönnyebbülten felsóhajtott. – Mutassa az utat! A férfi hüvelykujjával jobbfelé bökött, mire Maureen, amint a lámpa zöldre váltott, elkanyarodott. A stoplámpánál Jack Ryan ismét jobbra, majd balra kormányozta. A lány azon vette magát észre, hogy autós kirándulást tesznek Kis-Olaszországban, ahogy a városrészt hívták. – Olyan ez, mint egy önálló falu – jegyezte meg Maureen, amikor elhajtottak a Madonna-oltárokkal díszített kis házak, kirakatukban paprikát és sonkát reklámozó faburkolatú boltok előtt. – Van itt minden, a keresztelőmedencétől a koporsóig – jegyezte meg Jack Ryan, amint két sarok között elgurultak egy templom meg a ravatalozó előtt. – Itt leállhatunk? – firtatta a lány, miután a bokszoló odairányította a Jennie feliratú étterem melletti felállóhoz. Jack Ryan gúnyos mosolyt küldött felé az utasülésről. – Attól fél, hogy a rendőrség elvontatja a kocsit? – Elképzelhető. – Majd beszélek Tómmal. Maureen kíváncsian felkapta a fejét. – Ki az a Tom? – A tulajdonos – felelte Jack Ryan, s ujjpercével gyengéden megcirógatta a lány arcát. Maureen kellemesen megborzongott. – Biztos benne, hogy a tulajdonosnak nem lesz kifogása ellene? – kérdezte furcsa hangon, mint akinek kapar a torka. – Ahogy őt ismerem, majd behajt érte valamiféle fizetséget. – Mifélét? – Mondjuk, egy kétszemélyes vacsorát. Maureen a szempilláit rezegtette, amit még sohasem csinált. – Most meghívott, Ryan úr? A férfi szeme pimaszul felcsillant. – Úgy bizony, Bryant kisasszony. – Örömmel elfogadom. – Foglalok asztalt.

Maureen odakint várakozott a szőlőlugas árnyékában, ami tipikus trattoriává varázsolta a vörös téglás épületet. Jack Ryan pedig bement, hogy tudassa a tulajdonossal, a helyére álltak, s néhány óra múlva visszajönnek vacsorázni. Bevették magukat a piacra. A piac olyan benyomást tett Maureenra, mint még semmi. Miközben standról standra haladtak, a bokszoló szinte valamennyi árust név szerint üdvözölt, s érdeklődött egészségük és családjuk iránt. Majd egy órán keresztül csak csipkedtek a gyümölcsökből, simogatták az élő állatokat, és mélyeket szippantottak az eladásra váró virágok illatából. – Nagyszerű itt lenni! – vallotta be a lány, miközben kifizette a kantalup-dinnyét, melynek erős illata eldöntötte az elkövetkező néhány reggel étrendjét. Jack Ryan is vett egy dinnyét. – Minden szombaton itt vásárolok. – Mindig megfogadom, hogy kimegyek a piacra, aztán sose teszem – vallotta be a lány sajnálkozva, amikor az egyik sorból befordultak a következőbe. – Most megtette – szögezte le a férfi, s egy rózsaszín tulipánt ajándékozott Maureennak, amely valahogy szebbre sikerült, mint egy rózsacsokor. Bár mindig megtette volna! Könnybe lábadt a szeme, amikor belekóstolt a tormába, amelyet a bokszoló egy pirospozsgás asszonytól vásárolt. A kofa esküdözött, hogy kifejezetten neki ültette és nevelte. Aztán összeszorult a torka – Jack Ryan egy öt év körüli eltévedt kisfiút vigasztalt, míg pánikba esett szülei rátaláltak. Amikor a nagy alkudozások közepette néhány pillanatra elszakadt a férfitól, könnyen megtalálta – fejjel kimagaslott a tömegből. Egy újabb óra telt el azzal, hogy az Arábiai Gőzhajó Múzeumban útra keltek az idő szárnyán. 1856-ban egy hatalmas lapátkerekes futott zátonyra a Missouri folyóban. Utasai mind az utolsó szálig épségben kiúsztak, a hajó azonban a partmenti településeknek szánt kétszázhúsz tonna szállítmányával elsüllyedt, s amíg egy helyi hajómentő alakulat 1988ban ki nem emelte, az iszapos folyófenéken feküdt. A videóról vetített történelmi visszatekintés felkészítette őket a kiállítás megtekintésére. A lányt lenyűgözte a fennmaradt textíliák és fémedények gyűjteménye. A bokszoló inkább a gépek és a gyógyszeresüvegcsék iránt mutatott érdeklődést. Miközben haladtak, elmesélték egymásnak gyerekkori kincskereső élményeiket: egyikük egy ezüstkanalat, másikuk egy közönséges fémedényt talált… a saját kertjükben. Programjukat a Jennie sarokasztalánál elköltött vacsorával fejezték be. A piros-fehér kockás asztalterítőre állított, fonott bevonatú borosüvegbe dugott, olvadt viaszt csurgató gyertya meghitt hangulatot varázsolt köréjük. Borról szó sem lehetett, hiszen mindketten edzésben voltak, így csupán gyöngyöző vizespoharak felett társalogtak. – John Patrick Ryan – ismételte a lány élvezettel a férfi teljes nevét, miután sikerült belőle kihúzni. – Mivel ír származású, gondolom, katolikus. – Tévedés! – vágta rá gondolkodás nélkül Ryan, s tűnődni kezdett, miért is avatja be a lányt ilyen dolgokba. Több esze is lehetne, Maureen nem hozzá való. Ebből a kapcsolatból semmi sem lesz. – Nem hisz Istenben, vagy csak az egyház, mint intézmény ellen van kifogása? – Hát, nehéz egy magasabb erőben hinni, mikor a papa még a szuszt is kiveri az emberből vagy a mamából.

Maureen együttérzően a férfi asztalon nyugvó kezére tette a magáét. Zöld szemében visszatükröződött a gyertyafény. – Az ilyesmi borzasztó élmény lehetett egy gyereknek. – Túléltem. – Jack Ryan felfigyelt rá, miként kergetőznek az árnyékok a lány arcán, s hogy Maureen hosszú ujjain, melyek az ő karjára simulnak, nincs gyűrű. – Többet tett, mint hogy túlélte. Megszakította a láncot. A bokszoló előtt felvillant egy összegörnyedt test a ring szőnyegén, s rövid, önmagát gúnyoló nevetéssel kihúzta kezét a lányé alól. – Hát erre ne tegye fel a vagyonát. – Láttam, hogy mit csinál azokkal a fiúkkal – emlékeztette Maureen pajkosan. Jack Ryan szeme derűsen fénylett, ám szigorúan mondta: – Ismétlem, erre ne fogadjon a vagyonával! Maureen bizsergető hangon nevetett, majd fölvette salátásvilláját, hogy nekilásson olívaolajjal és citromlével megöntözött, bazsalikommal megszórt paradicsomsalátájának, amit a pincérnő elébük tett. A férfi egy darabig elmerengett a házi készítésű sajtos ravioliján, meg a sütőből frissen kikerült szezámmagos kenyéren. – Abból, amit elmondott, arra következtetek, hogy a recesszió jót tett az üzletnek. Maureen, miközben megtörölte száját a szalvétával, bólintott. – Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy jobb helyre költözzenek, így maradnak és újra berendezik az otthonukat. – Meséljen a legemlékezetesebb munkájáról! – kérte a férfi. Eszébe jutott, hogy később még megbánhatja ezt a nagy érdeklődést, de egyszerűen mindent tudni akart a gyönyörűséges hölgyről, aki szemben ül vele az asztal túloldalán. Miközben az ízletes tésztát fogyasztotta, Maureen elmesélte egyik esetét, amikor egy válófélben lévő házaspár azzal bízta meg, ossza fel otthonukat, melyet mindketten túlságosan szerettek ahhoz, hogy elköltözzenek belőle, és hozzon létre egy „férfi” és egy „női” lakosztályt. – Mintha a Rózsák háborúját hallanám. – Valóban kulturált megoldás volt. A férfi elfoglalta a földszintet, az asszony az emeletet, az előtér pedig közös volt. – A csillárhoz egyikük sem ragaszkodott? A férfi hangjából Maureen kiérezte, hogy a bokszoló nem az említett film végén lejátszódó tombolásról beszél. – Nyilvánosan nem – felelte a lány, azzal kihívóan odahajolva a férfihoz – ami tőle nagy merészség volt – azt súgta: – Azonban amit négyszemközt műveltek, az a magánügyük. Jack Ryan nem tudta nem észrevenni a lány melle közti sötét völgyet, s amikor Maureen hátradőlt a széken, benne újra fellángolt a szenvedély. Ránézett és tovább kérdezgetett. A lány válaszolt, ő pedig gondolatban abba a bársonyos völgybe fúrta a fejét és rátapasztotta száját a finom húsra. Az ökölvívás egészen addig nem került szóba, míg a capuccinót fel nem szolgálták kis csészékben. A bokszoló elárulta, hogy Kacsa és Méregzsák Ivy menedzsere, miután megállapodtak a bevétel felezésében, most sportközvetítő kábeltévékkel egyezkednek a

közvetítési díjban. Maureen elmesélte, anyja milyen felháborodással, apja viszont milyen megértéssel fogadta, hogy nála edz. Jack Ryan azzal állt elő, hogy időt kell adni Laurának, amíg megbarátkozik a gondolattal. Maureen megnyugtatta, hogy mindenképpen ez fog történni, de meg apja is így tanácsolta. Nem mondták ki, hogy az idő a legádázabb ellenségük. A mérkőzésig pontosan hét hét maradt hátra, és Jack Ryannek a hátralévő negyvenkilenc nap minden pillanatát ki kell használnia, hogy formába hozza magát. Mindez pedig azt jelentette, hogy ez az este az, amikor valami történhet közöttük. – Mehetünk? – kérdezte végül a férfi. Maureen jóllakottan sóhajtott. – Máris. Jack Ryan fizetett, majd karját a lány karcsú derekára fonta és magához húzta. Maureen meglengette drága autója kulcsát a férfi arca előtt. – Akarsz vezetni? Összesimulva andalogtak az autóhoz. Árnyékuk végignyúlt az alkonyfényben a parkolón. A Jack Ryan házához vezető két mérföldet nyitott ablakok mellett tették meg – besuhant hozzájuk az esti szellő és az úthoz tapadó gumik surrogása. Maureen az ülésnek támasztotta a fejét. Ujjai közt forgatta a tulipánt, s közben lopva azt figyelte, mint feszül a férfi izmos combja a farmer alatt, amikor rátapos a fékre a pirosban. Végül a bokszoló felhajtott a kocsifeljáróra, és kikapcsolta a motort. Egyikőjük sem mozdult, hogy kiszálljon. A nyitott ablakon olasz jázmin illata szökkent be – Maureennak az járt a fejében, hogy kapcsolatuk az első pillanattól el volt rendelve. Elnyugvó madarak csicsergése hallatszott – Jack Ryan pedig derekasan igyekezett önfegyelmet erőltetni magára, hogy hazaküldje a lányt. – Köszönöm a csodálatos napot – szólalt meg a lány lágy hangon. Bár tudta, hogy a napnak véget kell érnie, magában azt kívánta, bárcsak ne így lenne! Maureen éppúgy érezte a férfi tekintetét, mint ujjait, amelyek súrolták, mikor visszaadta a kulcsot. – Még nincs vége. A lány felült. – Hát persze! – Hátra van a második emelet – emlékeztette a bokszoló. Aztán a bejárati ajtó becsukódott mögöttük. A tölgyfa leveleit gyenge szellő rezegtette, oly gyenge, akár egy szerelmes sóhaj. Szótlanul néztek egymásra a félhomályban úszó előtérben, majd hallgatólagos egyetértéssel megindultak felfelé a süppedő szőnyeggel borított lépcsőn. Az emeletre értek, majd továbbmentek a másodikra, és közben a múltnak semmiféle hangja nem törte meg a mély csöndet. Jack Ryan kinyitott egy ajtót. – Jé, mint egy nyárilak! – kiáltott fel Maureen. – Alkonyati kilátó – pontosított a bokszoló, s felkapcsolta a rejtett világítást. Bármi volt is a neve, egy természetimádó álmát valósította meg. A selyemdamaszt rolóval fölszerelt, nyugatra néző üvegfal azt a hatást keltette, mintha az ember a

szabadban lenne. A masszív dívány törtfehér kárpitja és a nyírfakéreg lámpabura rusztikus jelleget kölcsönzött neki, akárcsak a kenderszőnyeg és a fonott ülőgarnitúra. – Ó, Jack! – sóhajtott Maureen megilletődötten, s az üvegfal felé nyomult, mely káprázatos kilátást nyújtott a városra. – Oda nézz! A férfi a panoráma felé emelte tekintetét – Maureen könnyedén ringó csípője rajzolódott ki szorosan előtte. – Majdnem minden este feljövök ide, hogy megnézzem a naplementét. A jó öreg Nap ezúttal feltűnően távozott: arany és cinóbervörös sugaraival intett búcsút. Szinte alig bújt el a láthatár mögött, automatikusan munkába álltak a Kansasi Elektromos Művek, hogy ellensúlyozzák a sötétséget. A toronyházak gyémántosan vagy vörösen ragyogtak, s a város alatt összefutó két folyó, a kanyargó Kaw és a széles Missouri visszatükrözte ékszerszerű csillogásukat. Maureen számolni kezdte a pislákoló csillagokat, aztán száznál abbahagyta. – Még sosem láttam ilyet. A bokszoló le nem vette szemét a lány finom profiljáról. – Én sem. Maureen az órájára pillantott. Ideje volt, hogy hazamenjen. Hogy elrohant az idő! Megfordult. A férfi merően nézte. Maureen lélegzete elakadt. Nyelt egy nagyot, és ismét megpróbált köszönetet hebegni, hogy aztán távozzék, de a férfi megbénította. – Kérsz egy italt? – kérdezte a bokszoló. – Edzésben vagyok, nem emlékszel? Jack Ryan tudta, hogy pokoli árat kell majd fizetnie, amikor felkel a kora reggeli futáshoz, mégis sietősen tisztázta a dolgot: – Nálam az ital gyümölcslevet vagy kristályvizet jelent. A lánynak eszébe jutott, hogy vissza kellene utasítania, hadd pihenjen le a bokszoló, ám képtelen volt rá. – Vizet kérnék pár csöpp citrommal, ha van. – Egy vizet citrommal, máris hozom! – Jack Ryan a bársarokhoz lépett, s kinyitotta a hűtőszekrényt. – Ez hajdanán biztos táncterem volt – állapította meg Maureen. – Miből gondolod? – A parkettából és abból, hogy nincsenek válaszfalak. A lány túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy leüljön. Táskáját a bársarok pultjára tette, majd a hifi-toronyhoz sétált. – Kapcsold be a rádiót! – mondta a férfi. – Melyik állomásra tegyem? – A WHB-re! – Á! Szóval a nosztalgiát szereted! – mosolygott Maureen. A rádióban felhangzott az Angel Johnny. Jack Ryan letette a bárpultra a lány poharát. – Ez az egyetlen zene, amit érdemes hallgatni. – Erre iszom! – Maureen a citromos kristályvizet kortyolgatva, ajkait mozgatva némán énekelni kezdte a dalt. – Tessék! Egy poháralátét.

– Köszönöm. – A poháralátétet az egyik fonott szék melletti asztalra tette, de nem ült le. Jack Ryan egy felbontatlan mogyorókonzervet kínált. – Kérsz egy kicsit? – Jóllaktam, mint a duda – nyögte a lány pajkosan. Miközben a férfi a maradék citromot fóliába csomagolta és letörölte a lapát alakú vágódeszkát, kevés szó hangzott el köztük. Maureen figyelte a férfi kezét, s lenyűgözte a hosszú ujjak látványa, amint gyakorlottan rendet raknak. Aztán észbe kapott, mit csinál, s elfordította tekintetét, vissza a bokszoló arcára. Jack Ryan, miközben a bársarokban rakosgatott, észrevette, hogy a lány elpirult – bárcsak miatta lett volna! – sóhajtott magában. Odament hozzá. A rádióban az „Amikor beléd estem” című lassú szám hangzott fel. A férfiban emlékek ébredtek. – Szabad egy táncra? – kérdezte gúnyos udvariassággal. Maureen képtelen volt komolyan válaszolni. – Igen! – nevetett. Amint Jack Ryan karjaiba siklott, a viccelődés nyomban abbamaradt. Testük összeért. Szemükben tűz lobbant. Mindketten tisztában voltak vele: a tánc csak ürügy arra, hogy karjukban tartsák egymást, amíg lehet. A szokásos tartás helyett a férfi átkarolta Maureen derekát, és olyan szorosan magához ölelte, hogy az szinte érezte teste forróságát a ruha alatt. A lány a bokszoló széles vállán nyugtatta a kezét. Puha, érzéki összhangban ringatóztak, miközben egy percre sem vették le egymásról a szemüket. A rádióban az egyik dal a másikat érte, de ők még mindig egymáshoz tapadtak. Testüket sokkal jobban összeolvasztotta a mind hevesebb szenvedély, mint az örökzöld dalok. Szenvedélyük a „Blueberry Hill” című szám alatt tetőzött. Jack Ryan egyik kezét elvette Maureen derekáról és addig húzta magához, míg a lány feszes melle hozzásimult. Maureent olyan szenvedélyhullám öntötte el, amilyet eleddig egy férfi sem ébresztett benne. – Szép nagyra nőttél – jegyezte meg Jack kihívóan doromboló hangján. – Örülök, hogy te is így látod – válaszolta Maureen lágy hangon, halovány mosollyal ajka szögletében. Ryan belenézett a lány zöld szemébe. Tudta, hogy meg fogja öt csókolni. Száz érve is volt rá, hogy ne tegye, de amint belemarkolt az aranyvörös hajkoronába és hátrahajtotta a fejét, mindről megfeledkezett. Maureen érezte, mint hatalmasodik el rajta a szenvedély, mikor a férfi határtalan gyengédséggel hátrahúzta a fejét és ajka fölé hajolt. Most jött rá, egész életében olyan férfira várt, aki elég erős ahhoz, hogy gyengéd lehessen. A csók maga volt a könnyelműség. Meg sem fordult a fejükben, helyes-e vagy helytelen, megtegyék-e vagy sem. Csak a szaggatott zihálás, a nedves ajkak összetapadása és a nyelvek édes tánca létezett. Aztán, amikor a férfi végül felemelte a fejét, azt látták egymás tekintetében, hogy ez édeskevés volt.

– Attól kezdve ez járt a fejemben, hogy beléptél az edzőterembe – vallotta be Jack Ryan elfúló hangon. Maureen felnézett a férfi végtelenül sötét szemébe. Sem hazudni, sem hallgatni nem tudott. – Nekem is. A férfi jobb kezét a lány oldalára csúsztatta, balját a csípőjére fonta, és határozott mozdulattal kemény combjához húzta Maureent. – Istenem! Milyen jó érezni téged! – Téged is! – suttogta a lány, miközben ujjaival a férfi izmos tarkóját borzolta. Megmozdult a bokszoló hüvelykujja, s végigsiklott a lány mellének vonalán. Maureen alig kapott levegőt. A férfi kemény ujjbegyével felfedezőútra indult a lágy halmon, és végül odaért a ruha alatt feszesen előreszegeződő csúcsra. Ingerlő cirógatására Maureen cseppet sem tiltakozva sóhajtozni kezdett. – Nem fog menni ez a dolog – állapította meg a bokszoló rekedtes hangján. Maureen nyelt egy nagyot. – Tudom. – Amint megkapod a pénzed, odébbállsz. – Téged pedig a mérkőzés után lefoglalnak a fiúk az edzőteremben. A bokszoló orrával végigcirógatta a lány nyakát, fülcimpáját, halántékát, s nyomában forróság támadt. – Szóval, mit mondasz? Maureen magába szívta a fűszeres, férfias illatot, és kihívóan hátravetette a fejét. – Azt mondom, szeretném, ha megint megcsókolnál. A bokszoló szorosan magához ölelte, hogy buzgó örömmel teljesítse óhaját, meg még mást is. Maureen boldogan fogadta a résnyire nyitott ajkakat, majd amikor Ryan nyelve az övét kereste, kéjesen felnyögött. Kóstolgattak, ízlelgették egymást, pengették a test hatalmas húrjait, melyek még azután is zengtek, hogy a csók véget ért. Mert véget kell neki vetni. Éspedig azonnal, szögezte le magában a bokszoló, mielőtt kiütné a lány liliomfehér keze. Mintha csak ismételten figyelmeztetni akarták volna, hogy két különböző világból jöttek, a rádióban Billy Joel rázendített az „Úrilányra”. Jack hátralépett, megragadta a lány vállát és eltartotta magától. Maureen lázrózsás arccal, zavart tekintettel, magyarázatot várva a hirtelen visszahúzódásra, felnézett a férfira. Jack Ryan néhány röpke pillanat alatt átgondolta, mit fog tenni. Levette kezét a lányról, s szándékosan durvára fogta a hangot. – Sajnálom – mondta vontatottan. – Te egy kicsit túl gazdag vagy egy ilyen szegény fiúhoz. – Én… – nyelt nagyokat Maureen, s ujjával megérintette még mindig lüktető ajkát. – Nem értem… – Akkor majd elmagyarázom. – Légy szíves! A bokszoló megvetően rábökött a rádióra, melyből áradt a táncdal. – Te az úrinegyedből jöttél, én meg az utcáról. Maureen dühbe gurult.

– Te komolyan azt hiszed, hogy én a származása szerint becsülöm az embereket? – Azt hiszem, anyád aszerint teszi. – Mi köze van a mi ügyünkhöz az anyámnak? A bokszoló szikrázó tekintettel felelt. – Láttam, hogyan hagyta ott Sullyt, aki megtört ember lett, mire végzett vele. És tetszik, vagy nem tetszik, de mindnyájan a környezetünk termékei vagyunk, bébi! – Ne nevezz engem bébinek, te… te ostoba fajankó! – vágta Maureen a fejéhez, a következő pillanatban azonban összes kincsét odaadta volna, ha vissza tudja szívni. Jack Ryan arca megvonaglott, elárulva, hogy a lány célba talált, de könyörtelenül folytatta: – Amennyi van bennem az apámból, ugyanannyi van benned is az anyádból. Ahogy Maureen magasra szegett fejjel sarkon fordult, tetőtől talpig az anyja lánya volt. őszintén megbánta, hogy úgy nevezte a férfit, ahogy, de ezt Jack Ryan sose fogja megtudni. És süllyedjen el, ha bocsánatot kér a születéséért, ami a véletlen műve. Az „Úrilány” elhaló refrénje borzolni kezdte az idegeit. Előbb a bársarokhoz ment a táskájáért, majd az ajtóhoz. – Kihozom a kocsit a garázsból és követlek hazáig – ajánlotta a férfi kurtán. Tudta, ha bármi baja esne Maureennak útközben, magát hibáztatná érte. – Kitalálok a segítséged nélkül is – utasította vissza a lány, s megmarkolta a kilincset. – És biztos vagyok benne, hogy nélküled is visszatalálok a Krémhez.

Hetedik menet A június tikkasztó júliusba fordult. A két személy, aki a közeli ökölvívó mérkőzésből a legtöbbet nyeri, ridegen hátat fordított egymásnak. Maureen homlokpántját és testhez feszülő fekete kezeslábasát átitatta az izzadtság, de folytatta tornáját a tükörfal előtt. Arra összpontosított, hogy feszesen tartsa a karját, miközben a képzeletbeli ütéseket hárítja. Mögötte, a ringben, az immáron túlságosan is ismerős mezítelen, bronzbarna felsőtestű Jack Ryan az ő képzeletbeli ellenfelét püfölte. A lány átmenetileg megfeledkezett a férfi iránti ellenszenvéről. Bokszolóállást vett fel és az ütések kivédésére koncentrált, amíg nyilallni nem kezdett a válla. Egy bal… Egy jobb… Ma úgy végzett a bemelegítéssel, hogy még maradt utána energiája. Egy bal… Egy jobb… Maga is elcsodálkozott, milyen természetesek öklöző mozdulatai, noha csak két hete gyakorol. Egy bal… Egy jobb… – idézte fel első edzési napját, s észre sem vette, hogy tükörképe elmosódik… – Csinálja nagyon lassan! – intette őt Kacsa azon a bizonyos hétfőn. Kezét tarkóján összefonva, megfeszített lábfejjel, remegve, centiről centire emelkedett fel, miközben, ahogy Kacsa diktálta, igyekezett hátát és lábát kinyújtva, a sarkát pedig a szőnyegen tartani. – Most le! – utasította Kacsa recsegő hangon.

Előrehajolt, mígnem arca majdnem térdét érintette, s a vér a fejébe tolult– combizmai húzódtak, a dereka hasogatott. – Tartson ki! Remegő vállal, fájdalmasan feszülő hasizmokkal küszködött, hogy megtartsa testhelyzetét, s közben az merült fel benne: mit akar ő ezzel bizonyítani? Leszáll a pokolba, hogy a férfi közelében lehessen, aki… – Fel, és hátrahajol! Egész testében reszketett. Lassan visszaengedte fejét a szőnyegre, majd utálattal behunyta a szemét. Tiszta őrület! Egyetlen felülés, és ő máris kimelegedett, megizzadt, törülköznie kell. Akkor lófarokba fogta a haját, s a lila melegítőjét viselte lila zoknival és fehér fűzős tornacipővel. Inkább csíkos rabruhát vagy hadifogoly-egyenruhát kellett volna felvennie, szögezte le magában, amikor kinyitotta szemét, s a mennyezetet kezdte bámulni. Valami azt súgta, edzése maga lesz a kínszenvedés. – Húsz elég lesz a felülésből mára – közölte Kacsa. – Húsz? – Akar kondiba kerülni, vagy sem? – Igen, de megszakadni nem akarok. – Ugyan, egy kis fájdalom! – Maga könnyen beszél – zsörtölődött a lány. – Én is túlestem rajta – emlékeztette Kacsa nyersen. Néhány mély lélegzetvétel közben rádöbbent, micsoda hihetetlen önuralmat kíván Jack Ryantől, hogy mindennap így edzzen, és az is tudatosult benne, hogy nemcsak a férfi tetszését keresi ő az edzőteremben, hanem egypár dolgot magával kapcsolatban is. E gondolattal a fejében eltökélte, befejezi, amit elkezdett. A második felülés nehezebbnek bizonyult, mint az első, a harmadik pedig még a másodiknál is nehezebbnek. A negyediknél az izmai kezdtek felmelegedni és nem hadakoztak egymással. Megcsinálta a húsz nyavalyás felülést, majd kimerülten elterült a szőnyegen. – Felkészült arra, hogy most fordítva csinálja? – kérdezte Kacsa. – Az alvásra készültem fel. – Nagy kár. Nyöszörögve engedelmeskedett Kacsának: hasra fordult és homorított, mint egy kígyó. Olyan kínzó fájdalmat érzett, hogy azt fontolgatta, megkérdezi Kacsát, miért nem lövi le egyszerűen, s akkor vége lenne a gyötrelemnek. – Az ökölvívásban a gyomor fontosabb, mint az áll – magyarázta Kacsa. – Hogyhogy? – firtatta lihegve. – Egy törékeny állú ökölvívó sose tudja megerősíteni az állkapcsát. – Olyan törékeny… mintha… üvegből lenne? – Igen. Mint az enyém is – mondta Kacsa. Hangjában nyoma sem volt az önsajnálatnak. – Ha az ember állon üti az ellenfelét, legfeljebb a csontját, vagy a saját kezét töri. De ha gyomorba vágja, megölheti az agyát. – Ha levágjuk… a kígyó fejét,… pont az ellenkezője történik… Kacsa bólogatott.

– Csak tapintsa meg egyszer Jack gyomrát! Olyan kemény, akár a kő! Maureen örült, hogy arccal a szőnyeg felé van, amikor Jack Ryan neve elhangzott. Különben Kacsa észrevette volna, hogy szeméből a düh könnye csordul, arca pedig lángba borul. Hassal a szőnyegen legalább le tud higgadni, mielőtt felemeli a fejét. – Majd megnézem – morogta, s elhatározva, hogy nem tűri a lelki nyomort, megint homorított a hátával. A szombat este emlékeitől azonban nem tudott szabadulni. Vasárnaponként rendszerint eljárt otthonról. Ha nem szorította a határidő, délben általában misére ment, majd saját szórakozására villásreggelizett egy jóbarátjával, vagy megtekintett egy új kiállítást a Nelson-Atkins Múzeumban. A tegnapi napot azonban otthon töltötte begubózva. Bekapcsolta az üzenetrögzítőt, s megpróbálta kitalálni, mi romlott el és mitől, holott olyan csodálatosan jól indult. Jack Ryan akarta őt. Oly biztosan tudja ezt, mint ahogyan megtud különböztetni egy Manet-t egy Monet-tól. És ő is akarta a férfit. Jobban, mint bárkit is valaha. De abból ítélve, ahogy a férfi arra a süket dalra reagált, biztosan nem képes elhinni, hogy ők ketten áthidalhatják a neveltetésükből eredő különbséget. Vagy pedig a bokszoló őt is olyannak találta, mint az anyját – olyan nőnek, aki szereti a férfit, aztán elhagyja, és sose jön vissza. A húsz fordított felülés után arccal a szőnyegre borult, s kifújt a szeméből egy izzadt hajtincset. Fájt minden porcikája. Nemcsak a kimerültségtől, de az óhajtól is, hogy bizonyítson a nagy mafla bokszolónak. – Helybenfutás! – parancsolta Kacsa. Jó metafora, gondolta keserűen Maureen, azzal oldalára fordult és felállt. Amikor megérkezett az edzőterembe, Jack Ryan ugrókötelezett, és rideg fejbólintással fogadta óvatos hellóját. Mire átöltözött és feljött az öltözőből, a bokszoló már ringbe szállt. Még mindig ott volt, s ahogy neki háttal bokszolt a levegőbe, látszott rajta, hogy csak az üzlet jár a fejében. Maureen nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot: mit csinálna a bokszoló, ha felmászna hozzá a ringbe, kesztyűt húzna, s azt ajánlaná, mérkőzzenek meg? Olyan nevetségesnek találta az ötletet, hogy fojtogatni kezdte a hahota. Kacsa azonban türelmetlenül belefojtotta a pukkadozást. – Futni is fog, vagy csak itt áll és bámulja Jacket? Ehhez a játékhoz ketten kellenek, szögezte le magában a lány, s hátat fordítva a bokszolónak a ringben, elkezdett helyben futni. – Fel a kezeket! Maureen ökölbe szorított kezét a magasba lendítette. – Így? – Így! – mutatta Kacsa: szétnyitotta és összezárta ujjait. – Csináljon úgy, mintha virágot szedne! Maureen tánctanárai fele ennyi bájjal se tudtak így csinálni – Jópofa! – Majd akkor mondja, ha befejezte. Amikor pedig befejezte, legszívesebben azt mondta volna, hogy boldogan leugrana a Broadway-hídról, csak előbb el kell oltani tűzbe borult tüdejét. Felkapta a műanyag vizesüveget, amit az edzőterembe jövet vásárolt egy vegyesboltban, s a szívószálon keresztül nagyot húzott belőle. Jamal lépett be a bejárati ajtón.

– Jónapot, naccsám! – harsogta. – Hű, de dögös ma! – állapította meg Tony, s ez tetszett Maureennek. – Az öltöző is az – vágta rá. Úgy ment le az öltözőbe, hogy nem tudta, mit talál ott, és kellemesen csalódott, amikor a szekrények friss festékillatot árasztottak, a zuhanyzó ép csempékkel dicsekedett. Csillogtak még a vizeldék is – mert most oda mert nézni. – Jack lesmirglizte a padokat meg a szekrényeket, csütörtökön pedig fúgát kent a zuhanyzó csempéi közé – árulta el Deron. – Kacsa hozatott egy kis pizzát pénteken, és mindnyájan maradtunk festeni és takarítani. – Hát, gyönyörű munkát végeztetek! – mondta a lány és ismét húzott egyet a kristályvízből. A fiúk közben leadták füzetüket, s az öltöző felé vették útjukat. Akkor utánuk szólt. – Van őszibarack a tornazsákomban! Elismerő ujjongás hallatszott az öltözőből. – Mi következik? – tudakolta Kacsától, visszazökkenve a dolgok menetébe. – Lábmunka. A lány úgy érezte, olyan a lába, mint az ebédre evett főtt tészta, de nem akart panaszkodni. – Mit kell tennem? – Le kell tennie egy erős ház alapjait, olyan házét, amit nem tud szétcincálni és ledönteni a nagy csúnya farkas. Maureen lopott pillantást vetett Jack Ryanre, s visszafojtotta mosolyát. A férfinak ugyan nem volt feltűnően nagy szeme és nem voltak óriási fogai, a hasonlat azonban nem sántított túlságosan. Lerakta a vizesüveget, majd bólintott. – Rendben! Kezdhetjük felépíteni belőlem az erős házat. Kacsa könyörtelenül vezényelni kezdte a lépéseket: – Hátra! Előre! Oldalra! Maureen pontosan követte az utasításokat, s hamarosan könnyedén táncolt a láthatatlan ringben, a Kacsa rajzolta kör mentén. Bármennyire is összpontosított, keze és karja nem akart engedelmeskedni. Azt pedig nem volt hajlandó elhinni, hogy a keble, ahogy Kacsa a mellét szokta finomkodva hívni, tolja ki őket a megfelelő helyzetből. – Úgy néz ki, mint egy csirke, amelyik repülni tanul – mondogatta neki Kacsa, miközben azon igyekezett, hogy összhangba hozza felső- és alsóteste mozgását. Eltartott két hétig, mire sikerült megismernie a dolog csínját-bínját, de lába már siklott a talajon, fejét lehajtotta, hogy óvja, kezét védekezően feltartotta, s mindezt egy időben. Azóta ez mindennapos gyakorlat lett, hétvégeken még otthon is gyakorolta a tükör előtt. Különös erőt kezdett érezni magában, és csontja velejéig büszke volt fizikai képességére, melyről ez idáig nem is volt tudomása. Fél szemét behunyva, kinyújtott bal ökle felett győzedelmesen leste tükörképét. Ahogy a fiúk szokták mondani neki, dögösen nézett ki. Aztán lassan megfordult csípőből, s tekintetét a ringből kimászó bokszoló mezítelen hátára tapasztotta. A férfi a galériára vezető lépcső felé indult. Ha ez a bokszoló ki tud tartani, akkor ő annál inkább! – Leszerződtettem az edzőtársaidat. – Nagyszerű! Kiket szereztél? Kacsa, mielőtt válaszolt volna, szivarját áttolta szája egyik szögletéből a másikba.

– Beetlejuice Jonest és Ray Howardot. Jack Ryan ismerte a neveket. Elégedetten bólintott. – Mikor tudnak kezdeni? – Tizenkilencedikén, hétfőn. A bokszoló felhagyott a babzsák püfölésével, s átment a galéria túlsó végébe a homokzsákhoz. – Addig a fiúkkal edzek. – Ne felejtsd el, Maureennek is ígértél egy menetet – emlékeztette Kacsa. Jack Ryan olyan erővel szorította össze fogait, amilyen erővel kesztyűs kezét belevágta a homokzsákba. – Meggondoltam magam. – Csalódott lesz, ha megtudja. Halk, gyöngyöző nevetés szüremlett fel a földszintről – a nő nevetett, akiről a két férfi beszélt. Jack Ryan hallotta, és ajka gúnyos mosolyba rándult. Azért ment fel a galériára, hogy ne kelljen látnia a lány fekete tornaruhába bújtatott hajlékony testét, és erre nem megtalálja a módját, hogy kövesse! Különös, mennyire megváltozott az ízlése, tűnődött a bokszoló. Mindig a kissé, vagy meglehetősen húsosak tetszettek neki. Különösen, ha felül volt mit fogni rajtuk. De mióta mostanában annyit látta Maureen lábát, a hosszú lábakat kezdte imádni. – Talán Beetlejuice majd megmérkőzik Maureennel – jegyezte meg Kacsa. – Ez eszedbe se jusson! – figyelmeztette Ryan szigorúan. – Könnyen legyőzné a nőt. – Beetlejuice-t azért fizetjük, hogy üssön, nem pedig azért, hogy gyakoroljon. – És különben is… ha bárki egyetlen haja Szálát is meggörbítené Maureennek… Kacsa megvakarta kopasz fejebúbját. – Ha mára gyakorlásról beszélünk, a sportriporterek valószínűleg hamar felkapják a dolgot. – Te értesítetted a sajtót – állapította meg a bokszoló erőteljes hangon, majdnem olyan erőteljesen, mint amilyenre a homokzsákra mért horogütései sikeredtek. – Csak azért, hogy emlékezzenek rá, nem a te hibád volt. – Sovány vigasz az özvegynek meg a fiának. Az újabb, dallamos nevetés, amely félreérthetetlenül Maureentől származott, felborzolta Jack Ryan idegeit. De a mérgét is. Mit akar bizonyítani azzal, hogy itt lebzsel az alsóbb néposztály körében? Miért nem megy és teszi, amit a fölső tízezerben tenni szoktak s hagyja őt békén? – Beszéltél már róla Maureennek? – feszegette Kacsa. – Nem. – Ez megint csak piszkálta a bokszolót. A Jennie étteremben simán a lány tudtára adhatta volna, amikor az szóba hozta a lánc megszakítását, ám ehelyett levágta neki azt a nagy dumát. Most pedig úgy áll a dolog, hogy önhibáján kívül hazudott neki. – Maureen biztos rá fog jönni – érvelt Kacsa. – Tudom – vágta rá a bokszoló. – Megérdemelné, hogy tőled tudja meg– jegyezte meg a kisember, majd sarkon fordult, s az edzőterem földszintjére nyíló ajtó felé indult.

Immáron önnön dühével harcolva, a bokszoló püfölni kezdte a homokzsákot. Perzselte a tűz mélyen legbelül. És a félelem is. Olyan volt, mint valami illékony olajkeverék, amelyet az elkövetkező négy és fél hét során óvatosan el kell tüzelnie, nehogy a Méregzsák Ivy Stevens elleni mérkőzésen robbanjon. De addig is, mit tegyen azzal a tűzzel, ami övön alul perzseli? – Ez az edzőterem nem elég nagy hármunknak! Maureen, aki sztrecsnadrágra húzott élénkrózsaszín tornaruhát viselt, leengedte karját, hátat fordított a tükörnek és Kacsára nézett. A ringben a bokszoló a lábmunka kellős közepén belegyökerezett a szőnyegbe, s onnan bámult le az edzőre. – Menjetek innen! – parancsolta Kacsa kettejük közé állva, s hüvelykujjával megvetően bökött a háta mögé. – Gyerünk! Mindketten! – Úgy érti, menjek el? – nyögte ki a lány. – Pontosan így értem. A bokszoló kivette fogvédőjét, s felháborodottan kérdezte: – De miért? – Mert meghülyülök ettől a ti szótlanságotoktól, azért! – legyintett Kacsa a bejárati ajtó felé. – És ha még ettől sem szégyellitek magatokat, gondoljatok arra, miféle példát mutattok a fiúknak! A bokszoló és Maureen összenézett a kisember feje felett. A férfi szemében lelkifurdalás volt, a lányéban sajnálkozás. Mindketten úgy vélték, meg kell bocsátaniok egymásnak azért, amit két héttel azelőtt egymás fejéhez vágtak. Amit elmondott a szemük, azt szóban is megerősítették Kacsa előtt. – Sajnálom. – Én is. – Ez azt jelenti, hogy megint szóba álltok egymással? – firtatta a kisember gyanakvóan. Maureen és a bokszoló bólintottak. – Jó. Akkor holnap délután mehettek együttfutni. – Futni? – A lány nem számolt vele, hogy futnia is kell majd. – Mióta futok én délutánonként? – értetlenkedett a bokszoló. Az edző dús, ősz szemöldökét összevonta fakókék szeme felett. Sully halála óta két feladatot is ellátott, egyrészt csiszolta Jack Ryan ökölvívótudását, másrészt intézte az üzleti dolgokat. Szemmel láthatólag úgy vélte, az adott pillanat a megfelelő időpont, hogy éljen edzői jogaival. – Akkor futsz délutánonként, amikor mondom – közölte szemrebbenés nélkül. Jack Ryan úgy érezte, mintha egész életében sarokba vonult bokszolókat és edzőket figyelt volna. Az edző beszél, az ökölvívó pedig bólogat, nem rázza a fejét és soha nem mond nemet. Ő sem. Egészen eleddig. – De… – próbált ellenkezni. – Semmi de! – rivallt rá Kacsa és végighordozta kettejükön a pillantását. – Csináld! – Tényleg megcsinálod? – Mi mást tehetnék?

Jack Ryan a bemelegítés után feltette homlokpántját, s összeráncolt homlokkal nézett Maureenre. Nem haragudott rá, de szándékában állt megleckéztetni, amint lehetősége adódik. Maureen felkészült a futáshoz: halvány barackrózsaszín edzőruhát viselt, amely sokkal hosszabbnak mutatta lábát, mint a sztrecsnadrág. A felsőrész szabadon hagyott fehér bőréből egy vékonyka szeletet, s ez beindította a bokszoló fantáziáját. – Mondhatnád azt, hogy menstruációs görcseid vannak – vetette fel Ryan férfias önelégültséggel. Maureen érezte hangjából a kihívást, s csípőre tette kezét. – Szóval, nyavalyogjak? – Nem akartam… – De igen! A férfi fellobbanó barna szeme találkozott Maureen szikrázó zöld szemével. A lány pulzusa teljes erejéből kezdett verni. Nem mintha érzékszerveinek még valamiféle ráadásra lett volna szükségük. Ellenkezőleg: csak egy női hulla lett volna képes arra, hogy ne reagáljon a bokszolóból áradó férfiasságra, vagy hidegen hagyja ez az öntött bronzszobor, akinek sima a bőre és kőkemény izmok bukkannak elő rövid tornanadrágja alól. – Igazad van – ismerte be Jack Ryan leplezetlen csalódással. – Övön aluli ütés volt. Maureent is meglepte, amikor mosoly suhant át az arcán. – Az igazat megvallva ma kevés híján nem jöttem el. A bokszoló felhúzta a szemöldökét. – Tényleg? – De nem azért, mert menstruációs görcseim vannak – sietett tisztázni a lány. – Hanem miért? – Mert nem látszom ki a munkából. – Nemcsak abból nem látszol, ki, Maureen! – állapította meg a férfi kihívó mosollyal, majd futásnak eredt a kijárat felé. A lány mozdulatlanul állt. Szótlanul meredt a bokszoló hatalmas, lebarnult hátára. Aztán valami úrinőhöz nem illót morgott az orra alatt és utána futott. Ahogy kiért a járdára, valósággal pofon csapta a forróság. Látta, hogy a bokszoló félúton jár a saroktól, s már-már úgy döntött, hagyja a fenébe a futást. De ha most, amikor szinte még el sem kezdte, nem csinálja tovább, nem lesz eredménye annak, amit az edzőteremben elért. És különben is, elsősorban magának akar bizonyítani. – Gyerünk, öreglány! – emelte a magasba Rokstar a rossz külsejű pengét, mint valami közép-korbeli győzelmi trófeát, amint Maureen összeszedte akaraterejét és nekiiramodott a közlekedési lámpa irányába. Elámult, mennyire előrehaladt a bandavezér és a megmaradt két társa az edzőterem melletti új parkolóval. Integetett neki. Csodák csodájára, a fiúk kapva kaptak a lehetőségen, hogy egy kis külön pénzért elhordják a köveket és lenyírják a gazt. Így nemcsak az autójára vigyáztak, de mindhármuknak igazi munkája lett, s elkezdték magukat megbecsülni. Mintegy fél mérföldre az edzőteremtől Jack Ryan hátranézett. Bizony, Maureen ott volt mögötte. Gyors tempóban haladt – túl gyorsan egy ilyen kezdőnek, de a lánynak

mégis sikerült a nyomában maradni. A Kessler-parkba vezette a lányt Most eszmélt rá, hogy megváltozott a stratégiája. Eddig azt akarta, hogy tűnjön el az életéből, de most hirtelen azon kezdett tűnődni, mi lesz, ha tényleg eltűnik? Lassított, hogy Maureen utolérhesse. Kézen fogta, s felmutatott a szomszédos dombra. – Szerinted fel tudsz odáig futni? – kérdezte. – Meg fogom… próbálni – válaszolta a lány kiszáradt ajkakkal, s imádkozni kezdett magában, nehogy csalódást okozzon akár magának, akár Jack Ryannek. A bokszoló mosolyától egy pillanatra megfeledkezett arról, hogy hasogat a lába, gyomra pedig görcsben van. Aztán egymás mellett futottak tovább. Maureent parázsló izmai emlékeztették, hogy az edzés komoly dolog. – Ne gondolj a fájdalomra! – figyelmeztette Jack Ryan, s biztatásul megszorította a kezét. – Tégy úgy, mintha nem is éreznéd! Könnyebb volt mondani, mintsem véghezvinni. Maureennek nyilallott az oldala, s biztosra vette, hogy vagy kinyúlik, vagy taccsol. – Gyerünk! – biztatta Jack, mintha olvasott volna a gondolataiban. – Már nincs sok hátra! Maureen hallotta, ahogy lábuk csattog a talajon, de valahogy mintha nem is az övék lett volna. Aztán ismét a bokszoló hangja, amint léptük ritmusára azt mondja: – Megcsinálod! Utolsó kör! Megvan benned, ami a cél eléréséhez kell! Derengeni kezdett neki, hogy lassan célba érnek. Ők tényleg elérik a céljukat. – Meg… csinál… tam! – sóhajtott kimerülten Maureen a célpontnak kiszemelt fánál. A legszívesebben táncolt, énekelt volna, világgá kürtölte volna. Azonban testének minden izma fájt és alig kapott levegőt. Boldogan elnyúlt a bársonyos fűben, karját kinyújtotta, s élvezte a teljesítmény nagyszerű érzését. De nem sokáig. – Mozognod kell, különben begörcsölsz – intette Jack minden hátsó gondolat nélkül, s hatalmas, ám gyengéd kezét felé nyújtotta, hogy felhúzza. És ott, a lombos, öreg fa árnyékában világosodott meg Maureen: ráeszmélt, hogy beleszerelmesedett Jack Ryanbe. Amilyen élvezettel dédelgette az érzést, annyira sajnálkozott is rajta. Mert a múlt megtanította rá, hogy bokszolót szeretni hiábavaló dolog. – Sétáljunk! – ajánlotta a férfi. Szorosan fogta Maureen kezét, s közben azon tűnődött, vajon miatta komorult-e el a szépséges arc egyik pillanatról a másikra. – Sajnálom, hogy miattam lassabban kellett futnod ma – szabadkozott a lány a Csomópont felé tartva. – Holnap már gyorsabban fogsz futni – jósolta a bokszoló. Maureen hátravetette a fejét. – Tényleg úgy gondolod? Ryan szabad kezével félresimított egy alkonyfényű tincset a lány arcából. – Tudom. Ahol az utak találkoztak, megálltak és szemügyre vették a John F. Kennedy emlékére emelt bronz domborművet. Noha Maureen csak öt, Jack Ryan pedig nyolcéves volt, még egészen kicsik, mindketten emlékeztek rá, hogy hol voltak, mit csináltak aznap, amikor az elnök meghalt.

– Épp a délelőtti óvodából értem haza – emlékezett halkan Maureen. – Anyám rádiózott, én meg ebédeltem, amikor a hírt beolvasták. A bokszoló szeme fénylett, mint két kis fáklya. – Én meg az igazgatónőnél ültem, s vártam a büntetésem, amiért összerágott papírgalacsinokkal dobálództam. – Anya sírásban tört ki, apa meg telefonált a bankból, hogy máris jön haza. – Hozzánk beszaladt egy tanár és közölte az igazgatónővel, hogy lelőtték az elnököt, mire az igazgatónő elsírta magát. Borús emlékezésüknek a fagylaltoskocsi csilingelőse vetett véget. Maureen elhessegette rosszkedvét és szélesen elmosolyodott. – Megfelezünk egy pálcikás fagyit? A férfi összeráncolt szemöldökkel csapott üres zsebére. – Nem hoztam magammal pénzt. – Én igen! – Maureen lehajolt, s a cipőjéből előhúzott egy egydollárost. – Íme, a praktikus nő! – csipkelődött Jack Ryan. – Ezt már szeretem! A lány felemelkedett, s felvonta a szemöldökét. – Sose gondoltam, hogy egyszer ezt hallom tőled. A bokszoló kajánul mosolygott, de szeme elszomorodott. – Magam sem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom mondani. A járdához intették a fagylaltoskocsit és vettek egy banánfagyit. Kettétörték, majd a bugyborékoló szökőkút közelében leültek a park egyik padjára, s nyalni kezdték a jeges édességet. Az összefonódott faágakon, melyek üdítő árnyékot nyújtottak a késő délutáni nap elől, madarak csiripeltek. – Sully itt kérte meg anyád kezét – mondta a bokszoló két nyalás között. Maureen egyik lábát felhúzta a padra, s meglepetten fordult a férfihoz – Honnan tudod? – Sully mondta. – Nem hiszem. – Mit? Hogy Sully itt kérte meg anyád kezét? – Azt, hogy többet tudsz a szüleim házasságáról, mint én. Most a bokszolón volt a sor, hogy meglepődjék. – Nem beszéltél anyáddal Sullyról? A lány komoly pillantást vetett a férfira. – Sully a hallgatás berlini fala volt köztünk. – Van egy újságom a számodra: a berlini falat egypár évvel ezelőtt lebontották. – Igen, de ami Sullyt illeti, az anyám acélból emelte a falat, nem kőből. – És te soha nem mentél neki lángszóróval? – Nem volt hozzá merszem. – Miért? – Egy apa már lemondott rólam… – Maureen arca fájdalmasan megrándult. – Mi tartaná vissza a másikat, hogy ugyanazt tegye velem? A bokszoló nem válaszolt. Erre nem volt mit válaszolni. Egyszerűen végigcsúsztatta kezét a pad támláján és együttérzően a lány vállára tette. – Sully… beszélt egyáltalán rólam? – kérdezett rá Maureen.

A férfi azonban óvatosságot érzett ki a hangjából, mintha puhatolódzna, olyan finoman, mint ahogy a fagylaltot nyaldosta. – Jobban tennéd, ha gyorsabban ennéd a fagyit, különben elolvad a kezedben – figyelmeztette, és csak azután válaszolt. – Igen. Beszélt rólad. Dicsekedett veled. Ha egy új képet szerzett rólad, végigmutogatta mindenkinek az edzőteremben. A lány harapott egy kicsit a banánízű finomságból. Hideg volt, de ízlett neki. – Szóval, tényleg létezik az az album. – Kételkedtél benne? – A kételkedés nem a megfelelő szó. – Nos, légy nyugodt, az az album tényleg létezik. Maureen legalább annyira hitt a férfinek, mint amennyire szerelmes volt bele. Bekapták fagylaltjukat, majd a csobogó szökőkútban leöblítették ragacsos kezüket, izzadt arcukat, s visszaindultak az edzőterembe. Vibráló hullámokban tört fel a hó a járdáról, a nap gyilkos erővel tűzött, és szellőnek sehol semmi nyoma, hogy lehűtse a levegőt. Ők viszont észre sem vették a kibékülés boldogságában. – Van valami hír Frankie-ről és Tammyról? – kérdezte a lány. A bokszoló elkomorultan nemet intett a fejével. – Az égvilágon semmi. – Nem értem, hogy tudnak így eltűnni. – Elfeledkezel róla, hogy úgy nőttek fel, hogy vagy elbújtak, vagy elverték őket. – Bár elfeledkezhetnék erről! Használt bútorokkal megrakott Ford Galaxie furgon száguldott el mellettük. Az egyik bedeszkázott épületből rap-zene és rekedtes nevetés zúdult az utcára. Egy csupa maszat, csupa rongy, piszkosszőke kisfiú az előkertben üres sörösdobozzal gyakorolta a futballt. – Anyád még mindig piszkál, amiért a város szegénynegyedében időzöl? – Nem találkoztam vele azon este óta, hogy megmondtam neki a dolgot. Amikor utoljára beszéltünk telefonon, csupa rémes jóslatokkal állt elő. A bokszoló sandán mosolygott. – Hadd találgassak! Ki fognak rabolni… Maureen felnevetett. – Meg ellopják a kocsimat és eladják hulladék fémnek. – És az apád? – A lány tarkójára tette kezét. Érezte, hogy megizzadt. Olyan finom volt a bőre, mint a gyöngyök, melyeket találkozásuk napján viselt. – Még mindig melletted áll? A lány bólintott, s határozott mozdulattal átkarolta a bokszoló derekát. – Apa tegnap bejött az üzletbe, s mindenfélét kérdezett az edzésről. – Mit mondtál neki? – Megmutattam az izmaimat. – Mint egy testépítő behajlította karját, s büszkén megfeszítette kar- és vállizmait. – Hűha! Szörnyet alkottam! – Jack Ryan keze a lány tarkójáról Maureen kikerekedett bicepszére siklott. Már közel járt kemény melléhez, de mivel az utcán voltak, és fényes nappal, lemondott a kis utazásról.

– Apának tetszett. – Maureen élvezte, hogy a férfi hosszú, erős ujjai birtokolni vágyón pihennek a vállán, és beszélhetnékje lett tőle. – Donna pedig, a titkárnőm és nemsokára asszisztensem, bejelentette, ő is sportolni akar. – Szevasz, Bajnok! – lépett elébük alig háztömbnyire az edzőteremtől az egyik kis üzlet elől egy középkorú férfi. Ha az ajtó melletti borbélytányérból nem lehetett volna kitalálni a mesterségét, merev, fekete kefehaja és ki pödört cincérbajusza úgyis elárulta volna. A bokszoló levette kezét Maureen válláról, hogy kezet fogjon a borbéllyal. – Mi újság, Danny? – Hallottam, hogy visszamégy a ringbe. – Jól hallottad. – Augusztusban, ugye? – Tizennegyedikén. – Ivynek veszélyes a jobb horga. – Mit tudsz róla? Maureen leoldotta karját a bokszoló derekáról, s néhány lépésre eltávolodott tőlük. Danny, a borbély pedig előadta, amit tudott. Jack Ryan maga volt a megtestesült türelem, miközben a borbély javaslatait hallgatta, hogy miként védje magát Méregzsák Ivy Stevens ütéseitől. Aztán egy borotválkozni kívánó vendég végre megszakította a beszélgetést. – Hát sok szerencsét! – mondta a borbély, majd sarkon fordult, hogy bemenjen üzletébe. – Kösz! – És ne feledd, ha meg akarsz nyiratkozni a nagy nap előtt, kéznél van a fodrász! A bokszoló vállon veregette a fehér köpenyes borbélyt. – Lehet, hogy a szavadon foglak. Tovább sétáltak. – Errefelé is terjed a hír – jegyezte meg a lány. – Mint a futótűz. – Komolyan, honnan tudhatta meg a borbély, hogy mérkőzésre készülsz, amikor nem is volt benne a lapokban meg a tévében sem? Ha a bokszolóknak előérzetük lenne, sose lépnének ringbe. Így Jack Ryan nem valami baljós előjel miatt torpant meg váratlanul és nézett le a járdára. Még a szörnyű érzés miatt sem, amely görcsbe rántotta a gyomrát. Csupán a felismeréstől, hogy tovább már nem hallgathatja el az igazságot. Rámosolygott a mellette álló lányra. A testet öltött báj, az egyetlen nő, aki rávette, hogy fusson a pénze után. A lány visszamosolygott. Gyengéden átfogta Maureen vállát, s szólásra nyitotta a száját. – Maureen… – Hé, Bajnok! – kiáltott oda Rokstar. – Odaragadt egypár nagyokos a lépcsődre! A bokszoló megpillantotta az újságírók hadát az edzőterem előtt, s tudta, hogy benne van a pácban. A riporterek vért szimatoltak. Ha nem lettek volna kameráik, fényképezőgépeik, mikrofonjaik és magnóik, cáparajnak is vélhette volna őket, ahogy felé nyomultak. Körbeállták s ő úgy érezte, sarokba szorult. Mint amikor ötéves korában az apja csikorgó fogakkal s két ököllel ment neki, ő pedig képtelen volt védekezni. Csak rimánkodott neki, hogy hagyja abba… Nagyon szépen kéri, ne bántsa!

Ezúttal maga tehet róla, hogy sarokba szorult. Onnan pedig csak az igazság segíti ki. Megszorította Maureen vállát, s ismét kinyitotta a száját: – Maureen, van valami, amit szeretnék… – Kedves nézőink! – mondta bele az egyik riporter a kamera merev szemlencséjébe. – Itt állunk a Sullivan Ökölvívó Edzőterem előtt… – Tényleg itt edz, Mr. Ryan? – tudakolta egy másik riporter. Az egyik fotós lekapta a képet, ami tökéletes lesz a másnap reggeli sportrovatba: egy harmadik riporter könyökkel löki félre Maureent, hogy a bokszolóhoz férkőzhessen, Jack Ryan szeme pedig összeszűkül a dühtől. Aztán az a riporter mikrofont nyomott a bokszoló arcába, s azt kérdezte: – Milyen érzés visszatérni a ringbe azok után, hogy ott ölt meg egy embert? Szerencsére Maureen arcát senki sem látta.

Nyolcadik menet – A könyvek is kiegészítők. – De hova kerülnek? Maureen elegánsan berendezett irodájának sárgaréz-üveg asztala mögött ült, s gyűrűs dossziéját annál a vázlatnál nyitotta ki, melyet nemrég készített, ügyfelei lakása megtekintése után. A verejtékező öreglány, aki előző nap futott a parkban Jack Ryannel, nyomtalanul eltűnt a rövid felsőrésszel, sorttal és edzőcipővel együtt. Maureen Bryant lépett a helyébe, a lakberendező, hátrafésült hajával, slingelt nyakú, tulipán bordűrös, fekete, rövidujjú kabátruhában, elegáns körömcipőben. Ha valaki ránéz, meg nem mondja, hogy műgonddal kialakított külseje darabokra tört szívet takar. – Megmutatom, hova gondoltam a könyveket – csevegett tovább a vele szemben ülő házaspárral. Az ifjú házasok, Sam Miller tőzsdeügynök és felesége, a kereskedő Libby, húszas éveik vége felé jártak. „Fúziójuk” előtt, ahogy Libby mondta nevetve, nemcsak egy csomó személyes kacatot gyűjtöttek össze, de nemrég szert tettek egy holland gyarmati házra, mely teljes felújításra szorul. Ebédszünetben ugrottak ki a Kereskedelmi Minisztériumban levő irodájukból, hogy megbeszélhessék az első otthonukon végzendő utolsó igazításokat. Az első otthon berendezése egyszerre felemelő élmény és ugyanakkor félelmetes, hiszen rengeteg lehetőséget és rengeteg költséget rejt magában. Maureen büszke volt, mert Milleréken kívül sok más ifjú házasnak segített elkerülni a felesleges kiadásokat, ugyanakkor megteremtve nekik a mindkettejüknek megfelelő összhatást, és nem lépve túl a költségvetést. Az ifjú pár felé fordította a vázlatot, hogy tanulmányozhassák, s közben magyarázott:

– Miután a nappalijuk meghatározó eleme a kandalló, azt javaslom, kerüljön mindkét oldalára polcrendszer, amelyre különféle tárgyakat lehet elhelyezni. Ezen Sam történelmi könyvei között helyet kapnának az ön Staffordshire-tányérjai. – Remek ötlet! – lelkendezett Libby Miller. – Mibe fog ez kerülni? – kérdezett közbe a férj. Maureen megmondta neki az árat, amit egy asztalos ajánlott, akivel dolgoztatni szokott, majd sietve hozzátette: – Természetesen ön is megcsinálhatja, és ezzel pénzt takarít meg. – Még egy kalapácsom sincs – vallotta be a férj késedelem nélkül. – Milyen színű lenne a polc? – firtatta a feleség. – Vadászzöld, hogy menjen a nappali és az ebéd-ló falához. – Fehérrel sűrűn tagolt sötét falakat javasolt, hogy a közepes méretű helyiségek ne mutassanak kicsinek. Az ablakok redőzött függönyei meghittségét teremtenek, ugyanakkor elegendő fényt engednek át. – Továbbá kiemelné Sam könyveinek borítólapjait. – Meg Libby tányérjait. A fiatalok összemosolyogtak, Maureenbe belenyilallt az irigység. Lehet, hogy túlreagálja a dolgot – hiszen ő meg Jack Ryan még csak le sem feküdtek egymással –, de annyira magánkívül volt attól a riportertől, aki feltette azt a kérdést szerelmének az edzőterem előtt, hogy nem is emlékszik rá, miként került haza tegnap. Valahogy összeszedte ruháit az öltözőben, odabotorkált a kocsijához és elhajtott. Aztán jött a gyötrelmes éjszaka, amikor azt próbálta megemészteni, hogy a férfi, akibe beleszeretett, a ringben embert ölt. Végül megállapította, attól olyan szörnyű az egész, hogy Jack Ryan ölelte, csókolta, ő pedig kiöntötte neki a lelkét Sullyval kapcsolatban. A férfi viszont nem bízott benne annyira, hogy megosztotta volna vele legmélyebb, legsötétebb titkát. Ez mindennél inkább táplálta benne azt az érzést, hogy elárulták. Libby Miller előrehajolt, mire Maureen visszazökkent a jelenbe. – És a padlószőnyeg? – Őszintén szólva a nappaliban és az ebédlőben csiszolt parkettára gondoltam – adta elő Maureen tárgyilagos, üzleti hangon. – Ez esetben feltehetjük a rongyszőnyegeimet. – Így van. A feleség fintorogva folytatta. – És mihez kezdünk Sam ócska, ronda foteljeivel? – Még hogy rondák? – háborodott fel a férj. – Csak egy kicsit elnyűttek. Maureen több anyagmintát vett elő a szakadások eltüntetésére, s az asztalra tette őket. – Tessék, védőhuzatok. – Védőhuzatok? – Olcsón megszerezhető kényelem és szépség. – Tetszik az ötlet – ismerte el a feleség. – Nekem is – helyeselt a férj. – Ami pedig a radiátorokat illeti… Maureen a radiátorok fedőlapjainak rajzaiért nyúlt, de abban a pillanatban felpattant az irodát és az előteret összekötő ajtó.

– Elnézést – szabadkozott a titkárnő –, Mr. Ryan van a vonalban. Maureen teljesen lebénult Jack nevének hallatán. Szíve nagy zökkenéssel leállt, ereiben elakadt a vér. Azok után, ahogy a férfi szándékosan félrevezette őt, majd bolond lesz egyetlen hívására ugrani! – Mondd meg neki, hogy ügyfelek vannak nálam, és amint végeztem, visszahívom – préselte ki magából. Amikor lejött az irodába, Donna gyógyteával és együttérző pillantással várta – miden bizonnyal értesült az esti híradóból Jack Ryan dolgáról. Még nem volt lehetőségük beszélni az ügyről, mert Millerék a megbeszélt időnél negyedórával korábban érkeztek. Donna lehangolt volt, ami nem volt rá jellemző. – Mr. Ryan azt mondja, sürgős. Maureen gondolatban végigfutott a lehetőségeken, de semmi olyan okot nem talált, ami indokolta volna a sürgős telefonhívást. Ügyfelei kedvéért mégis mosolyra húzta ajkait és udvariasan megkérdezte: – Ugye, megbocsátanak egy pillanatra? Millerék, belemerülve az elébük tett vázlatokba, bólintottak. Maureen használhatta volna az asztalán fekvő készüléket, de úgy döntött, négyszemközt beszél a bokszolóval. Amint becsukta maga mögött az irodaajtót, titkárnőjéhez fordult. – A raktárba kapcsold a telefont. Igyekezett úrrá lenni keze és hangja remegésén, amint felvette a kagylót. De amikor kimondta a férfi nevét, nem tudta magába fojtani szerelmét és az utána érzett sóvárgását. – Hello, Jack! – Tammy kórházba került – tért a lényegre a bokszoló. – Mi… mi történt vele? – dadogott Maureen. – Visszalopakodott a házukba, hogy elvigyen egypár ruhát, a mostohaapja elkapta és alaposan helybenhagyta. – Ó, Jack! – Mindkét kezével markolta a kagylót. Ha megtehette volna, átnyúl a vonalon, hogy megölelje a férfit. – Rendbe fog jönni? – Amikor az éjjel rátalált a rendőrség, eszméletlen volt, de mostanra magához tért. Maureennek összeszorult a szíve. Most jutott eszébe, hogy szegény Tammy terhes. – A gyerek? A bokszoló hangosan nyelt egyet. – Elvesztette. Maureen majdnem elsírta magát. Pislogni kezdett, hogy visszatartsa könnyeit. – Frankie tudja? – Még nem. – Hol vagy most? – A Truman Központi Kórházban. Maureen vitatkozni kezdett magával, hogy van neki éppen elég problémája. Legtöbbjük a férfival kapcsolatos ott, a vonal túlsó végén. Mégsem volt képes elhessegetni lelki szemei elől a képet: kékre-zöldre vert kamaszlány a kórházi ágyon, aki nem saját akaratából, hanem a mások kegyetlensége miatt vesztette el a gyermekét. – Mit tudnék segíteni? – kérdezte gondterhelten.

– Ebédelj velem, és közben elmondom. A Plazán a Boulevard Grill terasza számított a legdivatosabb helynek. Jack Ryan hamarabb ért oda, és még kapott szabad asztalt az utcai alacsony téglafal mellett. Amennyit most törődött a kilátással, azzal az erővel egy ablaktalan cella is megfelelt volna neki. Arra azonban felfigyelt, amikor Maureen megérkezett. Nem ő volt az egyedüli férfi, aki a lány felé fordult. Felállt, tekintetét Maureenre függesztette, aki kecsesen lejtett át a zsúfolt teraszon. Fekete ruhája kiemelte aranyvörös haját és sápadt porcelán bőrét. Nyaka és álla finom ívű találkozásában zománcfestésű fülbevaló himbálódzott. Sugárzott belőle a kultúra és az önbizalom. Amikor tekintetük összeakadt, a lány tartása leheletnyit megroskadt. Ez elárulta a bokszolónak, milyen kínos ez a találkozás Maureennek. A lány szeme könnybe lábadt, ajka meg-megrándult, s úgy tűnt, ott fog darabjaira esni Isten és Giorgio Armani számos híve előtt. Aztán összeszedte magát, derűs arckifejezése egyáltalán nem árulkodott arról a fájdalomról, amit Ryan előző nap látott rajta, amikor az az istenverte riporter leleplezte. – Sajnálom, hogy késtem – lépett hűvös szabadkozással az asztalukhoz. – Én is most érkeztem. – Kihúzott egy széket Maureennek, megvárta, míg a lány elhelyezkedik, majd leült maga is. Egy pillanatig szótlanul nézték egymást a fehér kerek asztal felett. Maureen fejében milliónyi kérdés nyüzsgött, a bokszoló pedig reménykedett, hogy tudja rájuk a választ. Azonban sem a hely, sem az időpont nem volt alkalmas személyes szorongásaik kimutatására. Maureen, miközben szalvétáját ölébe terítette, magyarázkodni kezdett. – Az utolsó pillanatig ügyfelekkel voltam elfoglalva, aztán nem találtam parkolóhelyet… – Egészen közel vagyunk az irodádhoz. Azt hittem, gyalog fogsz jönni. – Szétnyitotta az étlapot, melyet a pincérnő elébe tett, s üres tekintettel bámulta. – Kiváló a parasztszendvics. – Micsoda? – kérdezte a férfi. Maureen nem szalasztotta el a lehetőséget a visszavágásra, s magyarázni kezdte: – Tudod! Sózott marhahús és… – Tudom, mi a parasztszendvics. – Jack Ryan becsukta az étlapot, s kissé előrehajolt. Fekete-szürke spriccelt sportos öltönyében, galambszürke ingében, makulátlanul megkötött selyem nyakkendőjében tökéletesen illett az előkelő környezetbe. – Csak azt nem tudom, mi az ördögért jöttél kocsival ahelyett, hogy gyalogoltál volna. Maureen még magának sem vallotta be szívesen, mennyire felkavarta, hogy ismét találkozik a bokszolóval. Egész éjszaka azon tétovázott, megfogadja-e ünnepélyesen, hogy örökre utálni fogja, amiért nem tájékoztatta a múltjáról, vagy esküdjön-e meg, hogy ennek ellenére szeretni fogja. Most pedig, hogy itt ül karnyújtásnyira tőle, nem tudta eldönteni, nekimenjen-e, avagy megölelje.

Egyvalamit biztosra vett: a történetben több van, mint amennyit ő tud. A férfi az ő szemében nem felelőtlen gyilkos. Ha kéznél lett volna egy bukméker, az életével fogadott volna rá. A szívét már úgyis feltette. – Azért jöttem kocsival és nem gyalog – mondta végül –, mert fél kettőkor el kell mennem valahova és nem akartam ilyen magas sarkú cipőben visszakapaszkodni a dombra a kocsiért. A bokszoló elmosolyodott. – Változatlanul megy az üzlet, mi? Maureen félrekapta tekintetét. Az járt a fejében, törvényt kellene hozni, hogy Jack Ryan ne tudja levenni őt a lábáról az arcgödreivel. – Úgy látszik, minél többet dolgozom, annál lejjebb kerülök. – Ismerem ezt az érzést – közölte a férfi együttérzően. Ez visszatérítette őket találkozásuk eredeti céljához. Előbb azonban megrendelték az ebédet: a bokszoló a parasztszendvicsnél maradt, Maureen a spenótsalátát választotta, s mindkettőjüknek kértek teát jó sok jégkockával. Maureen megvárta, amíg a pincérnő távozik az italukért, s csak aztán kérdezte meg: – Hogy fogadta Tammy a hírt, hogy elvesztette a babát? – Attól tartok, jobban, mint én – felelte a bokszoló, változatlanul azon csodálkozva, mennyire kétségbeesett, amint értesült róla, hogy a kamaszlány elvetélt. Maureen töredelmesen sóhajtott. – Majdnem elsírtam magam, amikor elmondtad. – A legszívesebben széttéptem volna Tammy mostohaapját… – Ráeszmélt, mit beszél, és összeszorította ajkait. – De nem tetted – állapította meg a lány. – És ez az, ami megkülönböztet attól a… szörnyetegtől. – Biztos vagy ebben? – kérdezte a férfi kissé rekedt, nyugodt hangján. Maureen ugyanúgy átérezte Ryan mély bánatát, mint a sajátját. – Igen. Tekintetük összeforrt. Hosszasan. Csak akkor vették le egymásról a szemüket, amikor a felszolgálónő elébük tette a jegesteát azzal, hogy hamarosan hozza az ebédet is. Jack Ryan hosszú, napbarnított ujjával letörölt poharáról egy kicsordult cseppet, majd azt mondta: – Sajnálom, hogy nem tőlem tudtad meg a dolgot. Maureen mély lélegzetet vett. A rettenetes pillanat még mindig élénken élt benne. – Én is. – Már a Jennie-ben el akartam mondani, aztán tegnap is, de… – Jó étvágyat! – tette a pincérnő a parasztszendvicset Ryan, a spenótsalátát a lány elé. – Félbeszakítottak – fejezte be mondatát a férfi savanyú arccal. Néhány percig szótlanul ettek, majd Maureen megszólalt: – Mi lesz Tammy mostohaapjával? – Óvadék ellenében ma reggel kiengedték. Csodálatos volt a saláta, Maureen mégis úgy érezte, elment az étvágya. – Szóval, szabadon járkál, Tammy pedig a kórházban? – Így működik a rendszer. – Akkor a rendszer rossz.

A szendvics kívül ropogós volt, belül omlós, de Jack is úgy találta, hogy cseppet sem éhes. – Ebben az esetben egyet kell értsek veled. – Mikor engedik ki Tammyt a kórházból? – Holnapután, amennyiben nem lépnek fel komplikációk. – És hova fog menni a kórházból? – Jó kérdés. – Haza nem mehet. – Addig nem, amíg a mostohaapja ott lakik. – Mi van az anyjával? – Ő tette le az óvadékot. Maureen elképedve hátradőlt. – Hogy képes azt a gonosz embert választani a saját hús-vér gyermeke helyett? – Azt hiszem, ez nem választás kérdése. – Hogy mondhatsz… – Hallottad Tammyt, amikor bejött az edzőterembe, nem? – emlékeztette a bokszoló. – A férfi aljas alak és az anyja fél tőle. – Nevelőszülők? – Émelyegni kezdett a gondolattól, de hova máshova mehetne Tammy? – Dolgozunk az ügyön, de a legtöbb nevelőszülő csecsemőt vagy kisgyereket akar örökbe fogadni, nem pedig lázadozó tizenhat éves lányokat. Maureen arra gondolt, legjobb lesz, ha távozik. Megeszi a salátáját, majd egy viszláttal a rendszerre bízza, hogy gondoskodjék Tammyról. Kézbe vette a villát, felszúrt egy spenótlevelet, majd félútra a szájától visszatette a tálba. – Mi lesz Tammyvel, ha nem tudják nevelőszülőknél elhelyezni? A bokszoló kiitta teáját, s az üres poharat az asztalra helyezte. Megkapó arcán keserű csalódás tükröződött. – Bizonyára javítóintézetbe fog kerülni tizennyolc éves koráig, vagy amíg az apja nem költözik el tőlük. – De hát semmi rosszat nem csinált! – Az ő érdekében helyezik el ott. Maureen szeméről hirtelen lehullt a hályog. Világosan látta, miért kérte a férfi ezt a találkozót: azt akarja, hogy vigye haza magához Tammyt és vigyázzon rá. Ám ezt ő nem tudja vállalni. Legalábbis most nem. Addig nem, amíg alaposan meg nem gondolja a dolgot. Nem volt képes a bokszoló szemébe nézni. Félt a várakozástól, amit benne láthat. Inkább elfordította a fejét, s az alacsony kerítés felett bámulta kocsiját, mely ott parkolt a Grillel szemben, ahol már nem is remélt helyet találni, míg másodszor körbe nem autózta a tömböt. A kocsi körül egy húszas évei közepén járó, a plazai nyári délutánokon úgyszólván kötelezőnek számító skótmintás sortot, kötött pamutpulóvert viselő fiatalember lebzselt, és úgy kerülgette a Mercedest, mint aki finom vonalaiban gyönyörködik, majd megállt és a vezetőülés ablakán keresztül bebámult a bőr ülésekre.

Maureent elöntötte a tulajdonosi büszkeség. Nem volt anyagias, igazán nem, de semmi rosszat nem talált abban, hogy élvezze munkája gyümölcsét. És abban sem, ha mások is élvezik. – Felajánlod magadtól, vagy kérnem kell? A kérdésre visszafordította a fejét és megint azon töprengett, milyen menedéket találjanak Tammy-nek. Megint megpróbálkozott a spenótsalátával – úgy rágta, hogy nem is érezte az ízét; majd megfulladt, amíg nyelte. Egy kis időtakart nyerni. A férfi arcából pedig látta, hogy Jack tudja ezt. – Én… – Szeme sarkából valami ismerős fémes csillanást érzékelt, s mire visszafordult az utca felé, éppen látta, amint az elegánsan öltözött tolvaj elhajt a kocsijával. Néhány másodpercig eltartott, amíg felfogta, mi történik. Aztán, amikor megértette, nem volt képes elhinni: gyönyörű Mercedesét ellopták! Éspedig a Plazán! Felugrott. Csörömpöltek a tányérok és felborultak a poharak. Ujjával a túloldalra mutatott, s torka szakadtából elkiáltotta magát: – Az autóm! A bokszoló nyomban felugrott, s átvetette magát az alacsony falon. Maureen lerúgta a lábát gyötrő cipőt, felkapta a szoknyáját, s a férfi nyomába eredt. Jack Ryan éppen akkor pillantott vissza, amikor a lány átugrott a falon, s futni kezdett. Maureen beérte a bokszolót, s egymás mellett rohantak a Mercedes után. – Állítsák meg! – Tolvaj! – Nem bírom felfogni, hogy ellopta a kocsimat! – Én meg azt nem bírom felfogni, hogy miért nem kapcsoltad be a riasztót. – De hát itt vagyunk a Plazán! – bizonygatta a lány a Jack Ryan által vadonatújjá varázsolt 59-es Pontiac Catalina kabriolet utasülése mellett. A fém hűtőrács világított a tűzpiros alapon. – A rendőr is azt mondta: bűncselekmény mindenhol történhet. – Kinyitotta a kocsit, besegítette Maureent, majd becsukta az ajtót, s körbement a vezetőüléshez. – Még az előkelő ingóságok pantheonjában, a Country Club Plazán is! Három óráig tartott, amíg megejtették a helyszíni szemlét, kitöltötték a papírokat és kivárták a sorukat a sok feldühödött sértett között, akik mind azonnali intézkedést követeltek a túlhajszolt hivatalnoktól. Maureen már csak annyit akart, hogy hazakerülhessen, s egy jó hosszú, forró zuhany után ágyba bújva fejére húzhassa a takarót és elbújhasson a tisztelt társadalom elől az ezredfordulóig. Vagy talán még tovább is, morfondírozott magában, amikor megpillantotta magát az oldalsó tükörben. Frizurája leginkább madárfeszekre hasonlított, ruhájáról hiányzott a két alsó gomb, harisnyanadrágja pedig nyomban megy a szemétbe, amint kibújik belőle. A cipőt illetően hálás lehet a pincérnőnek, amiért megőrizte neki, majd a kezébe nyomta, hogy most már őrizze ő. Jack Ryan a hátsó ülésre dobta zakóját – ki kell tisztíttatnia, ha újra fel akarja venni. Ha már levetette, levette a nyakkendőjét is, kigombolta gallérját, s felgyűrte ingujját.

Ily módon kényelembe helyezte magát, Maureenre emelte tekintetét és széles mosollyal megkérdezte: – Akarod, hogy becsukjam a tetőt? – Jó lesz. Legalább a szél nem borzolja össze a hajamat – hangzott a lány válasza, mely olyan savanyúra sikerült, akár a szőlő. A bokszoló haján nem látszott, hogy megviselte volna az autóüldözés. Ezúttal ugyan – a forróságnak és a párás levegőnek köszönhetően – kissé jobban begöndörödött. De ettől Maureen még inkább bele akart túrni az ujjaival, hogy megtudja, valóban olyan selymes és ruganyos-e, amilyennek látszik. Hirtelen megrohanta az utolsó huszonnégy óra, életének legszörnyűbb huszonnégy órája. Tisztában volt vele, hogy késleltetett reakcióról van szó. Akaraterejének minden cseppjével igyekezett addig késleltetni, amíg kiszáll a kocsiból. A sírással küzdve behunyta a szemét, de a könnyeknek nem tudott megálljt parancsolni Jack Ryan betette a kulcsot az indítóba, de nem kapcsolta be a motort. Oltalmazóan magához húzta Maureent, fejét álla alá hajtotta, hatalmas kezével átfogta a hátát és tartotta, egyszerűen csak tartotta, és hagyta, hogy kisírja magát. – Sa… sajnálom – szipogta a lány Ryan férfiasan szappan- és izzadtságszagú nyakába borulva. Ő simogatni kezdte Maureen haját, mely távolról sem mutatott oly szörnyen, mint a lány gondolta. – Minden alapod megvan rá, hogy dühöngj. – Nemcsak a kocsimról van szó. – Különös módon megkönnyebbülést jelentett, hogy nem kell féltenie többé az autót. – Folyton Ta… Tammy jár az eszemben. – Tammy rendbe fog jönni – nyugtatta a bokszoló, Maureen remegő hátát simogatva. – Végül is itt vagyunk neki mi. – És rólad is szó van! – verte a lány ököllel a férfi mellét. – Az Isten verjen meg, miért nem mondtad el! A férfi szorosabban magához ölelte. – Attól féltem, meggyűlölsz azért, amit tettem. A lány hallotta hangjában a szenvedélyt és ismét mélységes szerelem töltötte el ez iránt az ember iránt. Jack Ryan még akkor is magához ölelve tartotta Maureent, amikor annak könnyei már felszáradtak. A lány még sosem érezte magát olyan biztonságban, mint a bokszoló karjaiban. Persze, még meg kell beszélniük a dolgot. De ezúttal nem akart több szomorúságot okozni a férfinak, mint amennyit eddig, s elhúzódott tóié. – Jobban érzed magad? Maureen bólintott, majd pislogni kezdett, hogy tisztábban lássa a férfit, és papírzsebkendő után kotorászott a táskájában, amit cipőjével együtt a pincérnő őrzött meg neki. – Tessék! – A bokszoló megemelte csípőjét, s nadrágja hátsó zsebéből előhúzta a katonásan összehajtogatott fehér zsebkendőt. – Köszönöm! – Maureen felszárította a könnyeit a zsebkendővel, miközben nagyrészt letörölte műgonddal felrakott sminkjét, aztán kifújta az orrát. – Előjöttek a szeplőid – csipkelődött a férfi. A lány tekintete azt üzente: kímélj meg a részletektől!

– Felhívtad Kacsát? – Egy órával ezelőtt. – Mit mondtál neki? – Hogy elmentünk futni. Maureen felnevetett, s táskájába gyűrte a szemfestékes zsebkendőt, hogy kimoshassa. Jack vigyorgott, feltette a műszerfalról levett foncsoros napszemüvegét, majd beindította a kabriolet négyütemű motorját. Aztán a szikrázó napsütésben, karjukat borzoló szélben hazavitte Maureent az üzletébe. – Biztos, hogy jól vagy? – firtatta a ház előtt Homloka ráncba futott a sötét ablakok láttán, meg a gondolatra, hogy egyszerűen kitegye a lányt a kocsiból. – Igen, jól vagyok – próbálkozott Maureen egy széles mosollyal, de az csak sebezhetőre sikeredett. És a sebezhetőségétől Jack Ryan mindig elgyengült. – Elkísérlek az ajtóig – próbálkozott késleltetni elválásuk percét. Maureen még tovább késleltette a búcsút. – Van kedved bejönni? Inge még mindig nedves volt a lány könnyeitől, parfümje bizsergette idegeit, és magyarázattal tartozott Maureennek – csupa jó ok arra, hogy nemet mondjon, ugyebár? Kivette a lány vékony ujjai közül a kulcsokat, s azt mondta: – Szívesen. A lány a férfi mögött lépett be a sötét, hűvös, elhagyatott előtérbe. A titkárnő már hazament. Bekapcsolta az üzenetrögzítőt, s üzenetet hagyott Maureennek: a jövő hét keddjére tette át az aznap délutáni teendőket. Miközben a lány az üzeneteit nézte át, s félrerakta másnapra, a bokszoló körbejárt, bekukkantott az irodába, meg a raktárba is. – Szépen van berendezve – állapította meg, amikor visszament Maureenhez. – Köszönöm. Aztán Jack Ryan megpillantotta a titkárnői asztal mögött álló állványon a számítógépet és a nyomtatót, és elismerően füttyentett. – Nagyon okos kis berendezés! – Sokra megyünk vele – mondta a lány savanyúan. – Mi a probléma? – Azért vettem, hogy többek között, gépre vigyük ügyfeleink kartotékjait és a számlázást, de a titkárnőm is, meg én is olyan elfoglaltak vagyunk, hogy még nem tudtuk megtanulni a használatát. – Fogadok, hogy Tammy meg tudná tanítani nektek. Maureen meglepetten pislogni kezdett. – Tammy? A bokszoló a számítógéphez ment és bekapcsolta. Megvárta, amíg a gép abbahagyja a bugást, majd begépelt egy kódot. A monitoron megjelent a kép. – Ha hiszed, ha nem, Tammy boszorkányos ügyességgel kezeli a számítógépet! A lány a férfi mögé lépett. – Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte ámulva. Fehér betűk jelentek meg a világoskék képernyőn: Kérdezd meg Tammyt! Maureen felszegte a fejét. Tekintete összetalálkozott Jack Ryan kérdő tekintetével. Úgy döntött, addig nem ad választ, amíg át nem gondolja alaposan Tammy dolgát.

– Le kell vennem ezt a ruhát. Jack kikapcsolta a számítógépet. – Örülnék, ha hazakísérhetnélek. – Hiszen itthon vagyok. – Ja, persze. – Mit akarsz ezzel mondani? – Végigvezette vendégét az előtérben és kinyitotta az egyetlen ajtót, ahova a bokszoló az imént nem kukkantott be. A férfi megpillantotta a lakásba vezető lépcsőt. – Apja lánya – jegyezte meg csendesen. A lány egy pillanatra megdermedt, mint akit fejbe kólintottak. A kirakós újabb kockája került a helyére. Úgy látszott, az edzőtermen kívül mást is örökölt Sullytól. Valami azt súgta benne: kiáltsa világgá! Egy másik hang azonban azt kérdezte: vajon örökölte-e apja állhatatlanságát is? – Nos – törte meg a csendet a bokszoló, aki arra gondolt, kell a lánynak egy kis idő, amíg feldolgozza magában az ő meglepő kijelentését. – Hát biztonságban elkísértelek az ajtóig… Én… Van kedved feljönni? – kérdezte Maureen, rádöbbenve, hogy nem akar egyedül maradni a gondolataival. Legalábbis egyelőre nem. Arról viszont fogalma sem volt, milyen vonzó így. Jó néhány másodperc eltelt, miközben Jack Ryan a lány arcát fürkészte a lépcsőről és a nyitott ajtóról lehulló gyenge fényben. A fiúk jutottak az eszébe, akiknek példát kell mutatnia, s udvarias visszautasítás után keresgélt a fejében. De ugyanúgy rabul esett a csábító zöld szempárnak, mint egykor az igazságszolgáltatásnak, amelyet Maureen ebéd közben oly hévvel kárhoztatott. – Csak utánad – mondta rekedten. Fent a lakásban Maureen egy kis időt kért, hogy átöltözhessen. – Helyezd magad kényelembe, aztán csinálok egy teát. A nappali a lányra emlékeztette – nemes vonások, hűvös elegancia, a felszín alatt szunnyadó érzékiség. A stukkós falak halvány barackrózsaszíne meleget árasztott. A boltíves ablakok redőzött függönyeit arany szalag fogta össze, mint a Távol Afrikától című filmben. Az olasz padlócsempe barátságosan csillogott. A bokszoló azonban nem tudott szabadulni az érzéstói, hogy mindez csak látszat. Becsülettel igyekezett kényelembe helyezni magát. Előbb a két egyforma szófa egyikére ült le, amelynek kétméteres, plüssel kárpitozott méltóságteljességében tökéletesen kellett volna illenie az ő méretéhez. Nem illett. Erre átült a ferdén a kandalló elé állított egyik öblös fotelbe. Ezzel sem volt szerencséje. Végül feladta és felállt. Aztán mint derült égből a villámcsapás, megvilágosodott előtte, nem véletlenül érezte azt, hogy nem is egy nappaliban van… A helyiséget nem is lakják. Minden bútordarab, minden lámpa, az asztal, a padló is, minden kiegészítő, még az antik tükör is, az odavetett modern párna magán viselt egyfajta… – Na, végre, így már kapok levegőt – toppant elő Maureen a hálószobából mezítlábasán. Túlméretezett bíborszín tunikát és virágmintás, bő nadrágot viselt. Megmosta az arcát, de nem tett fel sminket, és kifésülte a haját, mely fénykoszorúként fogta körül arcát. – Nos, akkor kéred a beígért teát?

– Kérem. – Jack még mindig azon töprengett, hol is van. A szófák közötti alacsony bőrkerevetről lelógó négyjegyű árcédulára mutatott. – Tudom, hogy manapság a gyerekek rajta hagyják az árcédulát a ruhájukon, de nem gondoltam volna, hogy a dili kiterjed a… – Néha bemutatóteremnek használom a lakásomat, hogy segítsek az ügyfélnek elképzelni, milyen hatása van egy-egy darabnak – magyarázta a lány lendületesen. – Máskor innen adom el nekik a bútorokat. – A hálószoba ajtajára mutatott. – Ha gondolod, ott a fürdőszoba. Jack Ryan bólintott, s bevetette magát a fürdőszobába. Csak akkor ütött szöget a fejébe a dolog, miután megmosdott a virágillatú fürdőszobában és visszamenet áthaladt a hálón. A szoba nyugalmat árasztott és tökéletes rend uralkodott benne. A falat és a mennyezetet egyforma halványsárgára festették, az ablakokat vászon sötétítő fedte. Azonban itt is mindenen rajta volt az árcédula, még a csipkés, fémvázas agyon is, melyben Maureen aludt. Képtelen volt megmagyarázni, miért bosszantja a dolog, csak azt tudta, hogy dühíti. És szóvá is tette a lánynak, amint visszatért hozzá a konyhába. – Mi ez az egész? Maureen hátat fordított a mikrohullámúnak, melyben a teavizet forralta, s látta, hogy a férfi feldúltan tart leié. – Mi a gond? – Amid csak van, minden eladó! – És? – értetlenkedett a mezítlábas gyönyörűség. A bokszoló megtorpant, s káromkodott egyet magában – végre megértette, miért zavarja a dolog. – Szóval, mindenkinek otthont teremtesz, csak magadnak nem – mondta melegebb hangon. Észrevette, hogy a lány ezúttal is zavarba jön, mint amikor azt mondta rá: apja lánya. Maureen kritikus szemmel körbepillantott, s bármennyire fájt is, beismerte, hogy a konyhai étkezőpultot és a szekrényben lógó ruhákat leszámítva otthona éppoly üres, mintáz a színtelen iroda, ahol Sully leélte életét és meghalt. A bokszoló látta megrendült arcán, hogy érzékeny pontjára tapintott és nyomban igyekezett enyhíteni a dolgon. – Nem gondolod, hogy neked is elkelne egy otthon? Maureen megpróbálta megfogalmazni a választ – egy gyors „nem", vagy egy száraz, csípős felelet is jobb lett volna, mint a mély hallgatás. De hát nem jutottak eszébe a szavak és hang nem hagyta el a torkát. És amikor a férfi erős karjába zárta őt, már nem is volt szükség szavakra. Jack Ryan igazán csak addig akarta ölelni a lányt, amíg az utolsó megrázkódtatásból magához tér. Amíg elmúlik borzongása, mert most úgy reszketett, mintha lelkének minden ablakát kivágta volna a jeges szél. De Maureen a tarkójára fonta az ujjait, és akkor már túl késő volt elengednie szegény gazdag kislányt. Egyikük sem tudta pontosan, mely pillanatban fordult át a vigasztaló ölelés forró ölelkezésbe, de mindketten érezték, hogy a szomorúság tompulni kezd és helyét a szenvedély foglalja el… és mindketten tisztában voltak vele, hogy ezúttal már nem lehet eloltani a lángot. Maureen hátrahajtotta a fejét. A bokszoló ajka rátapadt bársonyos ajkára. A lány szétnyitotta ajkát és nyelvével ízlelni kezdte a férfiét. Ujjait Ryan vállába vájta. Vékony

tunikáján és a férfi ingén keresztül érezte, mily hevesen dobog a másik szíve szerelmes közeledésére. A mikrohullámúban kihűlt a teavíz – a konyha közepén forrt a két szerelmes vére. Jack elhúzódott – megdöbbentette, mennyire megtörte az ellenállását Maureen. Emlékeztette magát, hogy ő bokszoló, nem pedig szerető. Férfi, akit azért fizetnek, hogy öklével kiverje a másikból még a szuszt is. De amint belenézett Maureen fátyolos, nőies rejtelmekkel tele zöld szemébe, beismerte: a lány rabul ejtette. – Ugye, tudod, hogy ez hova vezet? – kérdezte rekedten. – Remélem, a hálószobába – hangzott a költőien ígéretes válasz. Jack a karjába vette, s megindult vele a hálószoba felé. A lány kissé megszédült a lehengerlően romantikus gesztustól – még sosem vitték ölben hálószobába. Nem tudta, mit kell ilyenkor tenni, s puhatolódzva csókolgatni kezdte a férfi nyakát. Aztán riadtan elkapta a száját, mert a hálószobában Jack Ryan megtorpant és elkáromkodta magát. – Mi a baj? – kérdezte remegő suttogással. – Nincs nálam óvszer. – Képtelen volt felfogni, hogy felkészületlenül jött a találkozóra, különösen a fiúknak tartott lelki prédikációk után. Maureen a férfi szappanillatú fülére nyomta a száját és belesúgta: – Nálam van! Jack Ryan túlságosan öntelt volt ahhoz, hogy örült volna neki, amiért Maureen óvszert tart otthon. Ugyanakkor volt annyira tapasztalt, hogy tudja, manapság egy nő sose lehet elég elővigyázatos. Egyre inkább lüktető teste miatt mindenesetre hálás volt Maureen előrelátásáért. – Hol van? – Hozom. – Majd mi hozzuk – mordult fel Jack mély hangon. A lány az éjjeliszekrény felé mutatott, a bokszoló odavitte. – A felső fiókban Jack Ryan lehajolt, hogy a lány ki tudja nyitni a fiókot. Maureen kivette a bontatlan doboz óvszert. A bokszoló úgy érezte, hogy bármily nevetséges is, de egy sziklakő esett le a szívéről. – Nem szabad hibáztatni egy lányt, amiért reménykedik – búgta Maureen, majd felnyitotta a dobozt, s az egész tucatot az ágyra szórta. – Azért ennyire ne reménykedjen, hölgyem! – vette számba Jack a szellősen csíkos ágytakarón heverő kupacot. Maureen elmosolyodott a gondolatra, hogy még szeretkezés közben is bolondozni fognak. – Érdekes, azt hallottam, hogy te vagy a Bajnok. – Kitől hallottad? – engedte le a földre a bokszoló, de öleléséből nem engedte el. – Szeretnéd tudni, mi? – mormolta Maureen, majd viszonozta a férfi forró, puhatolódzó csókját, és csókolóztak, míg nem kellett levegő után kapkodniuk. Aztán a bokszoló megfogta Maureen tunikájának szélét és lerántotta. A lány, gombokat szaggatva feltépte a férfi ingét, s lefejtette a válláról. Nadrágjuk szerelmes csomóba gabalyodott a lábuknál.

– Mindig ilyennek álmodtalak: csupa csipke és láb – gyönyörködött el Jack Ryan a lány kemény mellét takaró, combjait szabadon hagyó, elefántcsontszínű habos alsóneműjében. Maureen nem is igyekezett a szemérmest játszani. A vékony pántokért nyúlt, hogy lehúzza a válláról. – Hagyd! – állította meg a kezét a férfi. – Majd én! – Bornál is részegítőbb csókok közepette határtalanul gyöngéd mozdulatokkal lesegítette és Maureen lábához csúsztatta a finom fehérneműt. A lány immáron ugyanolyan mezítelen volt, mint ó. Aztán test testhez simult: a lány a férfi nyakába fonta karját. Jack Ryan lüktető ágyékához szorította Maureent. Ajak ajakra tapadt, nyelv nyelvet ért, vágy vágytól pezsgett. Jack Ryan fölvett egy ezüstfóliás kis csomagot. A lány felhajtotta az ágytakarót, a többi tasak szétszóródott. Kölcsönös szenvedélyük örvényétől sodortatva rázuhantak az ágyra. Kezdtek ismerkedni egymás testének érzéki pontjaival, újakat fedeztek föl önmagukon, és a halovány sárga falak hamarosan kiáltásaikat, sóhajaikat visszhangozták. Jack Ryan bejárta a lány füle tövét, kóstolgatta, cirógatta hosszú, érzékeny nyakát. Feje szédült Maureen illatától. A lány egyre szaporábban kapkodta a levegőt, s ez még inkább felkorbácsolta a bokszoló szenvedélyét, ajkával elindult lefelé. Maureen sóhajtott. A férfi soha nem tapasztalt gyöngédséggel előbb egyik, majd másik mellbimbóját cirógatta, húzogatta, míg azok mereven ki nem csúcsosodtak. Égett a vágytól, hogy megérintse a férfit, fordított helyzetükön, Jack Ryan fölébe hajolt és ujjait rákulcsolta forró, lüktető péniszére. A bokszoló felhördült, s érzéki örömében hátravetette fejét. Maureen művészkeze elővarázsolta belőle a hímet. Mint egy szonettet vagy szerelmes dalt suttogta a lány nevét, és belemarkolt a hajába, amikor Maureen az ő mellének selymes-ruganyos gyűrűibe fúrta arcát és kemény mellbimbóját érintette nyelvével. önuralma határán fölemelte, hátára döntötte a lányt. Érzéki csókjuknak nem akart vége szakadni. Ujjai végigsuhantak Maureen bordáinak finom ívén, le a combjai közé, a szűk résbe. A lány hátán bizsergés futott végig. Jack Ryan lassú, határozott mozdulatokkal simogatta, egészen addig, míg az egész világegyetem az ő combjai köré sűrűsödött, lába meg-megvonaglott, s olyan érzés fogta el, mintha már nem is a földón járna. Miközben ő zihálva merült mind mélyebbre a gyönyör kútjában, ahonnan csak a férfi szabadíthatta ki, Jack Ryan felkönyökölt és feltépte a fóliázott kis csomagot. Noha úgy vélte, már mindent tud Maureenről, a lánynak mégis sikerült meglepnie. – Hagyd, majd én! – állította meg a férfi kezét, mint az az övét az imént, s miközben szerelmes gyöngédséggel felhúzta rá az óvszert, megint meggyőződött róla, hogy a férfi övön alul is olyan káprázatos, mint felül: tüzes bór kemény acélon. Jack fölébe hajolt, két tenyerére támaszkodva az ő arca mellett. – Benned akarok lenni, Maureen – suttogta rekedten. – Szeress, Jack! – Úgy értette, mindenhogy és mindörökké, de több esze volt, semhogy ilyen elkötelezettséget követeljen ettől a férfitól. Tekintetük összeforrt. A férfi belehatolt, oly mélyen, hogy a lány a gyönyörtől reszketve csípőjét felhúzva engedett utat.

– Jónapot, kisasszony! – dörmögte a bokszoló nevetve, amikor a lány teljesen a testébe fogadta őt. Maureen ráemelte zöld szemét, melyben látszott, hogy pezseg a vére: – Helló, Bajnok! A bokszoló először lágyan ringatta, hogy szándékoltan hosszú, finom mozdulataival minél inkább késleltesse a gyönyör kitörni készülő viharát. Maureen a férfi hátát simogatta, rátapasztotta tenyerét kemény hátsójára, élvezve az izmok bársonyos hullámzását. A férfi a lány ajkára szorította ajkát, s nyelve ugyanazt a félelmetes ritmust kezdte diktálni, mint amit a testük. Fokozatosan gyorsított. A lány lélegzetvisszafojtva követte. Végül megadták egymásnak mindazt, amit csak adni tudtak. Maureen, aki a pénz és a jólét világában nőtt fel, eggyé olvadt a bokszolóval, akinek mindenért meg kellett harcolnia és pénzét úgy kellett összekuporgatnia. Zihálásuk lassan csitult. Oldalukra fordultak, és a férfi elrepítette Maureent kettejük világába, abba a világba, ahol nincsenek gazdag lányok és szegény fiúk, csak két kielégült ember van, akik a szeretkezés utórezgéseiben álomba merülnek. Maureen mellett megcsörrent a telefonkészülék, s hangja visszazökkentette őket a hétköznapok világába. Maureen bekapcsolta ugyan az üzenetrögzítőt, de elfelejtette lecsavarni a hangerőt. Így a tulajdon hangja ébresztette, amint azt kéri a hívótól, hagyjon üzenetet, s nem a mellette alvó férfi csiklandozó mell-szőrzete. A telefonra Jack Ryan is felébredt. Úgy feküdt, hogy szorosan ölelte a lányt, álla annak fejére simult. Nevetnie kellett a karjaiban tartott szenvedélyes nő és a készülékről megszólaló igencsak kimért nő közötti különbségen. De abban a pillanatban, hogy Kacsa meghagyta az üzenetét, miszerint a rendőrség épp az imént tartóztatta le Frankie-t, szétrebbentek s ijedt tekintettel meredtek egymásra.

Kilencedik menet A rendőrség Tammy kórházi ágya alól szedte ki Frankie-t. – Szóval, verekedett a fiú? – érdeklődött Jack Ryan, miután bejelentkezett a Fiatalkorúak Központi Börtönének főportáján. A jegyzőkönyv szerint, amit kézhez kapott, Frankie teljesen elvesztette önuralmát, amikor a rendőrök begyűjtötték. Ütött mindenkit, akit ért, s közben folyton esküdözött, hogy puszta kezével fogja megölni Tammy mostohaapját. Az éjszakai ügyeletes sajnálkozva dörzsölte feldagadt állát. – Mondjuk azt, hogy alkalmazta a keresztütést jobbal. Amióta félórája nagy keservesen kimászott Maureen ágyából, Ryan most első ízben nevette el magát. – Holnap reggel majd hozok neki egy par bokszkesztyűt. – A tisztesség kedvéért hozhatna egyet a nappalosnak is! – jegyezte meg az ügyeletes. Ellenőrizte a bokszoló aláírása mellé beírt időpontot, majd mélyet szippantott a levegőből. – Magának virágillata van?

Jack Ryan zavarba jött, legszívesebben azt felelte volna, szappanillata van, nem virágillata. Ezzel szappanozták be egymást a zuhany alatt, mielőtt eljött. De nem ezt felelte, csak nemet intett a fejével, s témát váltott: – Hol van Frankie? Az ügyeletes újabb gyanakvó szippantás után letette a tollat, majd így szólt: – Jöjjön utánam! Az út több szempontból is ismerős volt Jack Ryannek. Lépteik tompa kopogása a sötét folyosó kőpadlóján a vakító fénycsóvákat juttatta eszébe. A beivódott zsírszag a napi három étkezést, melyek során sose kaptak annyit enni, amennyitől egy növésben lévő fiú jóllakott volna. A beszélő régi, használt bútorai egy apját váró, összezavarodott serdúló emlékeit idéztek, akit az apja sosem látogatott meg. Frankie fémlábú, narancssárga műanyag széken görnyedezett és rozoga asztalsarokra erősített lámpa mellett a Képes sport egyik agyonolvasott számát lapozgatta. A hónap alatt, amióta nyoma veszett, lefogyott és szőke haja csupa kóc volt. Csontos csuklóját felhorzsolta a bilincs, amelyet csak akkor vettek le róla, mikor megígérte, hogy nem verekszik többé, s teniszcipőjéből, melyet még Jack Ryan vett neki, hiányoztak a fűzők. Amint Frankie megpillantotta, ki áll az ajtóban, elpirult. Aztán félredobta az újságot, s ajkát amolyan nehézfiús vigyorba húzta, melyet oly előszeretettel szokott viselni. A kék szemében gyülekező könnyekből ítélve azonban ez csak védekezés volt. – Tíz perc! – morogta az ügyeletes, majd sarkon fordult, s visszatért a főportára. – Segíteni jöttem, Frankie – tért a lényegre Jack Ryan. Leült, keresztbe vetette a lábát. – Ha elbújsz valahova, úgy bújj el, hogy ne találjanak meg! Frankie még inkább elvörösödött. Ádámcsutkája le-fel mozgott, mint aki sírással küszködik. Összetört lelkivilága dacára is harciasan válaszolt: – Látta, mit csinált az a szörnyeteg Tammyval? – Rendbe fog jönni – vigasztalta Ryan ugyanazzal, mint Maureent. – De a baba nem. – Talán jobb is, hogy nem maradt meg. – Szemét! – ugrott fel Frankie ütésre emelt ököllel. Farmerje, melynek övét elvették, majdnem lecsúszott róla, míg megtette a két lépést, mely elválasztotta látogatójától. Aztán a harcias álarc leesett, a gyerek sírásban tört ki, és remegő vállakkal visszahuppant székébe. Jack Ryan örült, hogy sírni latja, noha sajnálta, amiért olyan érzéketlenül kellett szólnia a babáról. De minél több dühöt és elégedetlenséget ad ki magából Frankie, annál kevesebb az esély, hogy felgyűljön benne és egyszer majd, ahogy a visszaeső bűnözőknél szokott, felrobbanjon a gyűlölet időzített bomba-ja. Tudta ő ezt jól, hiszen benne is ketyegett az a bomba, amíg Sully nem segített hatástalanítani. Zsebkendőért nyúlt, de eszébe jutott, hogy néhány órával előbb odaadta Maureennek. Amilyen szorgalommal szárogatja mások könnyeit, ideje, hogy tizenhármat hordjon magával, gondolta fanyarul. – Hozok egypár papírzsebkendőt – mondta és felállt. – Nem kell – szabadkozott a fiú szipogva, s kézfejével megtörölte kipirosodott szemét. – Magának virágillata van? – kérdezte újabb szipogás után.

Jack Ryan öt percen belül másodszor intett nemet a fejével. Elhatározta, vásárol Maureennek a saját szappanából, hogy elejét vegye az ilyen kínos kérdéseknek. Eszébe se jutott firtatni, bölcs dolog-e visszatérni a lányhoz. Képtelen volt ellenállni neki. Frankie valamennyire összeszedte magát, s tenyerével térdére támaszkodott. Egy pillanatig úgy mozgatta ujjperceit, mint mikor az ember a revolver tárát forgatja – akárha valami hatalmas erőt próbálna féken tartani. Aztán lesütött szemmel motyogta: – Valamelyik este láttam a hírekben a tévében. – Veled együtt sokan láttak még a városban. – Milyen érzés volt embert ölni? – Magad miatt érdekel, vagy egyszerűen kíváncsi vagy? – kérdezett vissza a bokszoló vontatottan. Frankie felemelte a fejét. Megértette, hogy Jack Ryan burkoltan arra céloz, amivel ő fenyegette Tammy mostohaapját. Könnyáztatta arcán egymást kergették az ellentmondásos érzelmek, miközben ő csak mozgatta az ujjperceit. Végül ismét leszegte tekintetet és megvonta a vállát. – Azt hiszem, csak kíváncsi vagyok. – Olyan érzés volt, mintha belőlem is meghalt volna valami – adta meg az őszinte választ Jack Ryan, azon tűnődve, hogyan bírta túltenni magát a lélekmardosó bűntudaton és a folytonos önvádaskodáson. Egyszer csak sikerült. Mint ahogyan Frankie is túlteszi magát ezen a letartóztatáson. – Ezért akasztotta szögre a bokszkesztyűjét? A bokszoló lenézett a narancssárga széken heverő kezére. Eszébe jutott, mennyire félt az elején, hogy felsérti vele Maureen puha bőrét, aminél tökéletesebb, finomabb és törékenyebb dolgot még nem látott. És még sosem érzett olyan alkalmazkodást, olyan bizalmat, mint amikor Maureen teste elolvadt az ő érintése alatt. – Pontosan emiatt hagytam fel a versenyzéssel, igen. – És akkor most miért áll ki versenyre mégis? – Mit gondolsz, miért? – kérdezett vissza Ryan. Biztosra vette a választ. Frankie-nek azonban sikerült meglepnie. – Azért, hogy bebizonyítsa, még mindig tud bokszolni? – Azt hiszem, ez csak egy része a dolognak – amióta felhagyott az elemzéssel, azóta belátta, hogy elsősorban büszkeségből teszi. S ha nem helyes megmutatni a világnak, hogy még mindig nem lehet leírni, hogy még mindig figyelmet érdemel, akkor nem helyes. A férfi tegye azt, amit tennie kell! Frankie bozontos fejét vakargatva, homlokát ráncolva próbálta kitalálni a többi okot. – Meg azért, hogy megmutassa, még mindig talpon van? Mindezt egy kölyök szájából… Jack Ryan akkor se döbbent volna meg jobban, ha kap egyet Frankie hírhedt jobb keresztütéséből az állára. Már egy hónapja azzal érvelt magában, azért áll ki újabb mérkőzésre, hogy megtarthassa az edzőtermet. Mert rajta áll, folytatódik-e a javító-nevelő munka, avagy beüt a krach. Ám az utóbbi hónapban beismerte, csak részben volt igaza. Ugyanis minden jó szándéka és nemes igyekezete mellett a küszöbön álló mérkőzésből azt az egy következtetést kellett leszűrnie: szembe kell néznie tükörképével, múltja kísérteteivel, hogy aztán felszabadultan összpontosíthasson jövőjére, amikor majd abbahagyhatja a versenyzést és megállapodhat a szeretett nő mellett.

– Lejárt az idő! – jelentette az ügyeletes a küszöbről. Jack Ryan felállt. Frankie megjegyzéseitől és saját válaszaitól elbizonytalanodott. A fiú is felpattant, s már kevésbé könyörgő tekintettel, aggodalmas arccal azt mondta: – Vasárnap van látogatás, szóval ha megint el akarna jönni… Jack Ryan rápillantott a faliórára: éjfél elmúlt – tehát a következő naptól, pontosabban attól a naptól kezdve négy hét áll rendelkezésére, hogy felkészüljön élete utolsó és legfontosabb mérkőzésére. Noha az éveken át betartott, mindennapos edzéseknek köszönhetően korához képest jó formában van, semmit se vehet biztosra. Ahhoz, hogy tizenkét meneten keresztül talpon maradjon, egyaránt szüksége lesz jó állóképességre és gyakorlatra is, különösen, ha olyan hivatásos versenyzővel kel birokra, aki mérkőzésüket a bosszúállásra kívánja felhasználni. De végül is mi a fontosabb? Az, hogy az ír Rém, Jack Ryan milyennek bizonyul Méregzsák Ivy Stevens-szel szemben, vagy hozzájárulni, hogy Frankie a lehető legkevesebb sérüléssel kerüljön ki a letartóztatásból? Itt vitának nincs helye. Megszorította a fiú csontos vállát. – Tudod mit? Ha úgy viselkedsz, ahogy egy férfitól elvárható, minden vasárnap meglátogatlak.

– Én megmondtam! – Jaj, Laura! Ha hallgatózni akarsz, legalább csendben tedd! – Köszi, apa! – Maureen meglazította ujjait a telefonkagylón, erősebben magához húzta Jack Ryan kispárnáját, s beszívta a puha pamuthuzatból áradó férfias illatot. Azért hívta fel az apját rögtön reggel, hogy elmesélje, mi történt a kocsijával. Anyja azonban szerencsétlen módon kihallgatta a beszélgetés végét, s felvette a másik készüléket, hogy tudtára adja véleményét. Apja nem mondta Maureennek, hogy örül a hívásnak, de hangjának melegsége legalább annyit jelentett. – Akarsz tőlünk kölcsönbe egy kocsit, amíg nem lesz új autód? – Nem akarom, hogy az én autómat bárki is elvigye arra a szörnyűséges környékre! – Laura haragudott, amiért a férje a lánya oldalára állt. – Úgy látom, az a környék legalább annyira biztonságos, mint bármelyik – vágott vissza szárazon Paul Bryant. A háromvégű vonal szinte recsegett a feszültségtől, ami hetek óta növekedett férj és feleség között. Maureen azonban, aki így ébredés után oly rózsaszínben látta a világot, ami még a széthúzott függönyökön beáradó napsütésen is túltett, elhatározta, nem engedi, hogy anyja szurkálódásai kikezdjék boldogságát. – Köszönöm az ajánlatot, apa, de… – nyöszörögte ásítozva, nyújtózkodva, majd pillantása az órára esett, s döbbenten látta, hogy már majdnem tizenegy óra. – Már elintéztem egy autót – újságolta; valamivel hét után felhívta otthon biztosítási ügynökét, akinek éppen eleget fizetett az évek során ahhoz, hogy reggel fölverhesse, aztán telefonált Donnának, s üzenetet hagyott neki, hogy ne várja, csak későbbre, ha egyáltalán lemegy.

– Még mindig ágyban vagy, édesem? – Laura jó ösztönnel azonnal megsejtette, hogy a lánya álmos. – Igen, még ágyban vagyok – felelte Maureen. Már megcsinálta kedvenc teáját, a málnásat, s egy csészével vitt magának az ágyba. Ez volt az első alkalom, hogy így tett, ám egy cseppet sem furdalta miatta a lelkiismeret. A nőnek jogában áll, hogy olykor-olykor újra ízlelje magában a szeretett férfi emlékeit. Mint minden anya, Laura Bryant is a legrosszabbra gondolt: – Beteg vagy? – Nem. Laura agyában azonban tiltakozó menetben sorjáztak a betegségek – köztük azok, amelyeket csak kezdőbetűkkel emlegettek –, és félelmeinek szökőárja az égig csapott. – Isten tudja, miféle bacilusoknak vagy kitéve azon az undorító… – Nagyon is jól vagyok, anya! – bizonygatta Maureen, s miután a hallgatás kételkedésről árulkodott, hozzátette: – Őszintén, anya! Olyan egészséges vagyok, akár egy ló. – Akkor biztos csak a sokk miatt van, hogy ellopták a kocsidat – sóhajtott fel az anya megkönnyebbülten. – Hát – köntörfalazott a lány. A dolog kellőképpen letaglózta, az igaz. De a kocsi ellopásának semmi köze se volt ahhoz, hogy felfedezte, micsoda gyönyör Jack Ryannel szeretkezni. Idővel elengedte a férfi párnáját, és végigsimogatta az ágynak azt az oldalát, ahol Jack Ryan feküdt, s ami most üres, amióta Kacsa meghagyta velős üzenetét, miszerint Frankie-t letartóztatta a rendőrség. – A rendőrség vitt haza? – kíváncsiskodott az apa. – Nem. Szerencsére együtt ebédeltem… egy barátommal… – Kivel? – csapott le a tétovázásra Laura Bryant, olyan céltudatosan, ahogy csak az az anya képes, kinek meggyőződése, hogy lányának legfőbb ideje lenne férjhez menni. Maureen szinte látta, amint anyja gondolatban végigpörgeti a szóba jöhető férjek listáját. – Még nem találkoztál vele – közölte végül. – Ó, akkor bocsáss meg! – sértődött meg Laura a félreérthetetlen rendreutasításra. Aztán eszébe jutott egy fotó, meg az aláírás, amit az előző napi újságban látott. Félretette a köntörfalazást. – Nagyon remélem, hogy nem azzal a… azzal a gyilkossal, akinél edzel! – De Laura! – figyelmeztette Paul Bryant. – Nem mintha közöd lenne hozzá, anya, de igen, ő volt az, Jack Ryan. És hogy képben legyél, tudd meg, ő a legodaadóbb, legjóságosabb férfi, akivel csak találkoztam. Az anya levegő után kapkodott. Maureen még sosem feleselt neki így, amióta a világon van. És akár harmincöt éves a lánya, akár nem, meg kell mondania neki a magáét. – Légy szíves és ne beszélj velem ilyen hangon! – Te pedig ne beszélj így egy emberről, akit nem is ismersz! – Maureen behunyt szemmel hátravetette a fejét, s igyekezett uralkodni magán. Mindig is arra hajlott, hogy elfojtsa az érzéseit, így maga is meglepődött, milyen gyorsan, már-már szemtelenül kelt Jack Ryan védelmére. De hát nem tűrheti ölbe tett kézzel, hogy az anyja befeketítse a férfit!

– Tudom, hogy embert ölt! Akár a ringen kívül, akár a ringen belül történt, az én szememben… – Hagyd abba, Laura! – szólt rá Paul ellentmondást nem tűrő hangon. – Éspedig azonnal! A vonal ismét dühtől sistergett – leginkább Laura Bryant dühétől. A csöndet Maureen törte meg. – Majd később beszélünk, apa. – Csak hívj, ha bármire szükséged van! – mondta az apa, mielőtt letette. – Hívlak. És még egyszer, köszönöm! – Maureen! – Szia, anya! – Mielőtt anyja bármit is mondhatott volna, óvatosan a helyére tette a kagylót. Olyan reggelen, amelyik a kocsija körüli zűrt leszámítva élete legfényesebb reggele, nem volt kedve bárkivel is veszekedni, legkevésbé az anyjával. Csak az érdekelte, hogy végre megigya a teáját, ha már így kihűlt, és kitalálja, hol bujkált eddig benne az a nő, aki oly buján adta át magát Jack Ryannek. Kacsa telefonja után meg sem próbálta tartóztatni a bokszolót. Eszébe se jutott. Sőt, miután ebédjük oly komiszul félbeszakadt, vacsorához pedig nem jutottak hozzá, felajánlotta, hogy csinál neki egy szendvicset, amit megehet útban a fiatalkorúak börtöne felé. Várakozásával ellentétben azonban Jack, ahelyett hogy kiugrott volna az ágyból, hogy felöltözzön, fölé hajolt, s addig csókolta, míg Maureen úgy nem érezte, hogy a férfi lélegzete áramlik ereiben és mozgatja a tüdejét. Addig, míg a férfi kemény, ő pedig harmatos nem lett a megújult vágytól. – És mi lesz Frankie-vel? – suttogta ajkával a férfi ajkán. A bokszoló leplezetlen kárörömmel mosolygott. – Frankie már egy hónapja várat magára. Semmi baja nem lesz, ha vár még egy kicsit. Aztán pedig… Eszébe jutott, hogy vitte őt ölben a fürdőszobába, mire ismét elpirult. Ha még maradt benne némi szemérmesség, azt is elvitte a zuhany vize a szappanhabbal, amit a férfi dörgölt a testére. Erős ujjainak simogatása ismét fellobbantotta benne a vágyat, szavaitól pedig lángra kapott a tűz. – Vizesen akarlak – suttogta forrón Maureen bőrébe. – Itt… – Nyelve hegyével lenyalta a vizet a lány arcáról, nyakáról, majd lejjebb kalandozott, addig fürdetve Maureen mellét, bimbóit, míg a lány fojtottan felhördült. – És itt is… Maureennek esze ágában sem volt megállítani, amikor tovább haladt lefelé, valamennyit elidőzött köldökénél, majd asszonyiságának aranyvörös bozótjába temette az arcát. Egyáltalán, semmi sem jutott eszébe. Egyszerűen csak rátámaszkodott a férfi széles vállára, miközben annak keresgélő nyelve testének ismeretlen tájain kalandozva partjaikat ostromló új folyókat fakasztott benne. Aztán Jack Ryan testet öltött Poszeidónként kiemelkedett a párából, s Maureen szégyenkezés nélkül lenyúlt, hogy viszonozza neki a gyönyört. A férfi vad hördülésétől felbátorodva, mind erősebben szorította. Azt akarta, hogy ő is jusson el ugyanazokba a szédítő magasságokba, de Jack Ryan csak a félútig engedte. – Nélküled nem élvezek el – jelentette ki érdes hangján. Elzárta a vizet, s anélkül, hogy megtörülköztek volna, ölében vitte vissza Maureent az ágyba.

– Segítsek? – kérdezte a lány elfúló hangon, mikor a férfi befektette őt a párnák közé, s fölvett egy újabb kis fóliacsomagot. A bokszoló nemet intett. Felső ajka izzadt a magára parancsolt önfegyelemtől. – Ha megérintesz, asszony, már vége is a dolognak, mielőtt elkezdődött volna! Maureen komolyan vette a figyelmeztetését. Megmarkolta az ágy rácsos fejrészét, aztán széttárta lábát és azt mormogta: – Odanézz, sehol semmi kéz! Fölösleges mondani, hogy Jack Ryan sohasem kapta meg a szendvicsét. – Nézd csak! – tért a tárgyra Ryan, amikor Maureen délután belépett az edzőterembe. A lány összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta a sárga árcédulát, amit a férfi a kezébe nyomott. Felismerte ugyan a kerek formáját, meg rajta a saját kézírását, de fogalma sem volt, mitévő legyen vele. – Gordon Gekko is aludt az ágyadban? Maureen értetlenül emelte rá a tekintetét. – Kicsoda? – A tőzsdeügynök, akinek a menyasszonya voltál. – Az ő neve nem… Jack Ryan a lány szájára tapasztotta a tenyerét és belefojtotta a szót. – Csak vicceltem. Gordon Gekkót a Wall Street című filmből vettem. Érted? Maureen nem értette, de bólintott, hiszen Jack Ryan akkora igyekezettel próbálta értésére adni a mondanivalóját. A férfi elvette kezét a szájáról. – Úgy hívták, hogy… – Nem érdekel, hogy hívták – vágott közbe nyers hangon. – Rendben? Maureen szemében bizonytalanság tükröződött, de bólintott. – Rendben. – Csak azt akarom tudni, hogy ő is aludt-e… – Ő általában… Jack Ryan ismét a szájára tapasztotta a kezét. Ezúttal erélyesebben. – Nem vagyok kíváncsi a részletekre! Csak igent vagy nemet akarok hallani. Aludt abban az ágyban, amelyikben te meg én… Maureen nemet intett. – Jó. – Levette kezét a lány szájáról. Aztán rábökött az árcédulára, amit Maureen a kezében tartott. – Akkor ezt írd a számlámhoz. – A számládhoz? – Az edzőterem árához. A lány meghökkent arca magyarázatért kiáltott. – Nem értem. – Megveszem neked azt az ágyat. – Te egy… – Maureen tekintete az árcédulára hullott. A férfi nemes ajándéka és nagyvonalúsága könnyeket csalt a szemébe. A bokszoló összeráncolta a homlokát, amikor megpillantotta a lány könnyes szemét. – Mi a baj? Nem szereted azt az ágyat? Másikat akarsz? Vagy mi?

Maureen nagyokat nyelt, s közben kereste a szavakat, amelyek kifejezik, mennyire szereti azt az ágyat, mennyire szereti őt. De elakadt a hangja, s így mindenki szeme láttára átfonta a férfi nyakát és hosszú csókkal mondott neki köszönetet mindenért. – Köszönöm – suttogta elfúló lélegzettel a csók után. A férfi ismét elámult a forró vérmérsékleten, ami előtört a rideg, tartózkodó nőből, s elmosolyodott. – Én köszönöm. Maureen vékony rózsafa tollat vett elő a táskájából, áthúzta az árcédulán szereplő árat, s újat írt a helyébe. Jack Ryan rosszalló pillantást vetett rá. – Mit csinálsz? – kérdezte. Felülről nem tudta kivenni az írást. A lány megmutatta neki az árcédulát. – A minimum, amit megtehetek, hogy annyiért adom az ágyat, amennyibe valóban kerül. – Helyes! – bólintott Jack Ryan, amikor látta, hogy az új ár húsz százalékkal olcsóbb, mint az előző. Maureen táskájába rejtette a tollat meg az árcédulát, majd merészen megkérdezte: – És mi van a te ágyaddal? A bokszolónak eszébe jutottak a lányok, akik a mérkőzések után csoportosan rohanták meg az öltözők előtti folyosót, hogy újabb trófeát szerezzenek maguknak. És eszébe jutottak más nők is, akik közül néhányan különös módon legalább annyira vonzódtak az erőszakos sportághoz, mind amennyire művelőjének férfiasságához. – Vettem új matracokat. – Mikor? – Egy évvel ezelőtt. – Nos… – mosolygott Maureen szavakkal kifejezhetetlen megkönnyebbüléssel. – Jobb, ha átöltözöm, ha futni akarunk. – Mivel jöttél ide? – firtatta a férfi, amint a lány felkapta vadonatúj tornazsákját. Maureennek tornacipőből is újat kellett vennie, mivel a régit ellopták a Mercedesszel együtt. – A biztosító bérelt egy autót. – Milyet? – Egy fekete Mustang sportkocsit. Jack Ryan mosolyogva nézte a lány kócos haját. – Látom, lenyitottad a tetőt. – Imádtam így vezetni. – Maureen úgy érezte magát, mint a lepke, amikor kibújik a bábból. A bokszoló lekísérte a lányt az öltöző ajtajáig és még szélesebben mosolygott. ő már felvette tornanadrágját és magára igazította a homlokpántot. – Mit szólt Rokstar, amikor beállítottál az új kocsival? – Azt mondta: jó ez a taliga – nevetett Maureen. – Először úgy hallottam, azt mondja, jó ez a fapofa, s azt hittem, az illetőről beszél, aki ellopta a Mercedest. – Lassan megtanít a zsargonra. – Már nem vagyok benne olyan rossz! Jack Ryan helyeslően bólogatni kezdett, s kinyitotta a lány előtt az ajtót.

– Nem, nem vagy rossz. – Öt perc múlva találkozunk! – ígérte Maureen, s besurrant az öltözőbe. Együtt melegítettek be. A férfi rövid fehér sortját viselte, mely látni engedte izmait, Maureen testhez simuló kezeslábasát, mely pazarul érvényre juttatta hosszú lábát és felgyújtotta a bokszoló képzeletét. Bemelegítés után, útban a kijárat felé, Jack Ryan azt javasolta: – Fussunk el a Csomópontig! – Ugyan! Az gyerekadag! – nevetett Maureen a férfi döbbent arcának láttán, majd futásnak eredt. – Érj utol, ha tudsz! – kiáltotta vissza. A bokszoló nem tudta utolérni, de Maureen lassított a kedvéért. ő legalábbis ezt hitte, amikor félúton a saroktól beérte őt a férfi. Rokstar, aki éppen egyedül dolgozott, intett nekik a lapáttal, amivel a kavicsot szórta szét az alakulóban lévő parkolóban. Ryan megígérte, hogy bérbe adja neki. A vöröstéglás bérház emeleti erkélyéről lemosolygott rájuk a fehér hajú asszony, az, aki az első nap nem igyekezett Maureen segítségére. Danny, a borbély, kipödört bajuszával, mely boldogan meredt az égnek, intett a párnak a nagy üvegablakon keresztül, amikor elfutottak üzlete előtt. Ahogy váll-váll mellett futottak a járdán és át a kereszteződéseken, senki meg nem mondta volna, mennyire más közegből jöttek. Tökéletesen egyformák voltak, mint két ír telivér – hosszú lábak, karcsú test. A rekkenő délutáni nap meg-megcsillant arcuk és karjuk verejtékén. A parkban rátérték a domboldali ösvényre, amely az öreg, lombos fához vezetett. Az alatt ismerte be két napja Maureen, hogy szerelmes Jack Ryanbe. A férfi felvonta szemöldökét, némán kérdezve, akar-e pihenni, mint akkor, de a lány nemet intett a fejével, mire futottak tovább a Csarnokig. – Kérsz… egy… fagyit? – lihegte Maureen. A férfi előhalászott a zsebéből egy egydollárost. – Most én fizetek. Ezúttal szőlőfagyit feleztek meg, majd átmentek a bugyogó szökőkút melletti árnyékos padhoz, ahol Sully oly sok éve megkérte Maureen anyjának kezét, s Laura igent mondott. – Nos, mit csinálsz ma este? – kérdezte a lány csábosan, miután a pálcikát bedobta a szemetesbe. Jack Ryan olyan hívást olvasott ki a szeméből, hogy pulzusa meglódult, szíve viszont elfacsarodott. – Megígértem a fiúknak, hogy elviszem őket pizzát enni, aztán moziba. A lány csalódott grimaszt vágott. – Ez rég rossz. – Mit szólnál inkább a holnap estéhez? – firtatta a férfi. – Sajnos, dolgom van. – Maureen belemártotta kezét a szökőkút táplálta medencébe, s hagyta, hogy ujjai közt zubogjon a víz – Mi dolgod van? – Tekintetével követte a lány nyakán alágördülő verejtékgyöngyöt, s megállapította magában, hogy Maureen az első nő, aki még izzadtan is elegáns. A lány beletörölte vizes tenyerét testhez tapadó tornaruhájába, s a férfi szeme közé nézett. – Magamhoz költöztetem Tammyt.

Jack Ryan csípőre tette kezét, s hosszú ideig állt tátott szájjal, mire megkérdezte: – Mi vitt rá, hogy így dönts? – Nem is tudom – fonta keresztbe karjait Maureen lapos hasa fölött. – Csak azt tudom, nem engedhetem, hogy Tammy javítóintézetbe kerüljön, miután önhibáján kívül elvesztette a gyerekét. – Tudod, ugye, hogy mit jelent ez? – Közelebb lépett a lányhoz, kezét a vállára tette, s magához húzta. – Nem fogjuk felszentelni az Új ágyamat. – Hát egy ideig nem. Maureen hátravetette a fejét. A férfi megcsókolta, oly lágyan, mint a nyári szellő. – Remélem, Tammy értékeli majd az áldozatot, amit érte hozok – jegyezte meg Maureen és sóhajtott egyet. Tammy jóval többet veszített, mint a gyermekét. A sebészeten két helyütt leborotválták káprázatos szőke haját, hogy fejbőrét össze tudják varrni. A mostohaapjától elszenvedett ütések letörték egyik első fogát, arca viaszfehér volt a sok vérveszteségtől. De az volt a legrosszabb, hogy megmaradt életkedve is kiszáradt bevert kék szeméből. – Nos, hát itt vagyunk – igyekezett Maureen csicseregni, miközben a bejárati ajtót nyitotta. Még mindig nem tudott magához térni a lány külsejétől. Félreállt s gyengéd hangon azt mondta: – Parancsolj! A hazautazás a kórházból egyetlen szó nélkül zajlott le. Maureen tehetetlenül gyötrődött a szombat délutáni forgalomban, Tammy pedig ölében barna bevásárló papírzacskóba gyömöszölt holmijával úgy ült az utasülésen, mint aki karót nyelt. Nem nézett se jobbra, se balra, csak ment egyenesen Maureen előtt a gyengén megvilágított irodába. Rózsaszín nyakpántos felsőrészt és farmert viselt, amely lötyögött a fenekén és a derekán. Az ajtó mögött megállt, mint aki újabb utasításokat vár. Maureen becsukta az ajtót maguk mögött, s villanyt gyújtott. – Nos, mit szólsz hozzá? – kérdezte jóval több önbizalmat mutatva, mint amennyi valójában pezsgett benne. Tammy most szólalt meg először, amióta elhajtottak a Truman Központi Kórházból. Ahogy Maureenhez fordult, vékony nyakán tisztán látszott három ujj véraláfutásos nyoma. – Azt hiszem, meggondoltam magam és nem maradok itt. – Nocsak! – Maureen inkább megijedt, mintsem megkönnyebbült, s megtorpant a titkárnői asztalnál. Fél éjszaka azon tűnődött, elment-e az esze, hogy magához fogad egy tizenhat éves lányt, akit egy Andrew Vachss-regénybe illően bántalmaztak. De a kilátás, hogy a lány visszakerül az utcára, megrémítette. A lány valamivel szorosabban markolta a barna zacskó száját. Kezén még látszott az infúziós tű nyoma. – Dekkolhatok egy ideig Frankie barátainál. – Hol laknak ezek a barátok? – érdeklődött Maureen tőle telhetően tárgyilagosan. – Miért érdekel? – kérdezett vissza Tammy metsző hangon. Maureen ettől még inkább bizonyítani akarta, hogy igenis érdekli.

Ezt már hallotta Jack Ryantől, s ezúttal éppúgy bántotta, mint akkoriban. Természetesen megértette, miből ered, csak azt nem értette, miért feltételezik róla az emberek eleve azt, hogy azért, mert gazdag, nincs szíve. Ahelyett, hogy saját érdekét tartotta volna szem előtt – végül is ígérgetni semmibe sem kerül –, Maureen elfogadható indok után kezdett kutatni, hogy visszatartsa Tammyt. Tekintete a számítógépre és a printerre esett. Aztán néma hálaimát rebegett, mert eszébe jutott az üzenet, amit Jack Ryan varázsolt a kék képernyőre: KÉRDEZD MEG TAMMYT! Hanyagul legyintett: – Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy amíg itt vagy nálam, megtanítod nekem a számítógép kezelését. Tammy szemügyre vette a kihasználatlan drága berendezést és egy pillanatra érdeklődés villant sápadt arcán, ám továbbra is gyanakodott. – Minden fafejű tud számítógépet kezelni. – Nem szívesen vallom be, hogy Donna meg én fafejűek vagyunk – közölte Maureen, miközben azon fohászkodott magában, bocsássa meg neki majdani tervezőasszisztens titkárnője, amiért őt is leminősítette, de roppant közel érezte magát a céljához. – Ki az a Donna? – A titkárnőm. Tammy kételkedő pillantással meredt Maureenre. – Olyan titkárnőd van, aki nem tud számítógéppel dolgozni? Maureennek sikerült hihető bosszúságot színlelnie. – Azt hiszem, egy kicsit alaposabban ki kellett volna próbálnom. – Szerintem is. – Szívesen megfizetném neked a tanítást. Az ajánlat csábítóan hangzott. Tammy letette barna zacskóját a titkárnői asztalra, s odaült a számítógéphez. – És mennyit fizetnél? Maureen, miközben igyekezett tisztességes összeget megállapítani, tűnődni kezdett, ki is itt a főnök, és ki a jövendőbeli alkalmazott? – Óránként öt dollárt. – És nekem mennyit kell fizetnem? – firtatta Tammy, majd bekapcsolta a gépet, begépelte a kódot és várta, hogy megjelenjen valami a monitoron. – Miért? – A lakásért. Maureen már-már azt felelte: semmit, de abból, ahogy Tammy kihúzta magát, megfeszítette a vállát, s fejét hátraszegte, megértette, hogy ennek a kamaszlánynak semmije sem maradt a büszkeségén kívül. Az üzleti tárgyalásokon szokásos határozottsággal mondta: – Úgy értettem, öt dollárt fizetek óránként, a szoba és az ellátás mellett. Végül is a helyszíni számítógépes oktatás sokba kerül. Tammy bólintott: az egyezség létrejött. Aztán elrévedt a tekintete és témát váltott. – Jack azt mondta, igazából Sully volt az apád. Beletelt néhány percbe, míg Maureen az üzletről átváltott a családi ügyekre.

– Biológiai értelemben véve valóban Sully az apám, de amikor anyám újra férjhez ment… – Téged is vert a mostohaapád? – Nem, nem! Soha nem ütött meg. Tammy megfordult. Maureen elborzadva, kicsit hunyorítva nézett rá, mint akinek még a gondolatbeli verés is fáj. – Szóval, csak az anyádat verte? Maureen nemet intett. Fel volt dúlva, és nemcsak Tammy monoklis szemétől, de attól az elképzeléstől is, hogy minden férfi veri a feleségét. – Soha nem emelt rá kezet! Tammy körülnézett, és most először látszott rajta őszinte érdeklődés. – Te hol alszol? – Fent, a lakásomban. Meg akarod nézni a szobádat? – tette meg utolsó alkudozó lépését Maureen. – Saját szobám lesz? – Természetesen. Tammy visszafordult a számítógéphez, s rámeredt a billentyűzetre. Arcéle nagy összpontosításról árulkodott. Maureen szótlanul állt mellette. Kavargó agyában kezdett kitisztulni, micsoda félelmetes felelősséget vállal. Fogalma sem volt, mit jelent egy kamaszlányt ellátni és gondoskodni róla nap mint nap, de úgy gondolta, rosszabbat biztos nem tesz vele, mint Tammy szülei. Az az érzése támadt, hogy a lány megsegítésével egy lépéssel közelebb jut a számára fontos ismeretlen területek feltárásához. – Rendben – mondta Tammy némi gyanakvással feldagadt kék szemében, mint aki nem hiszi el, hogy Maureen valóban azt akarja, lakjon nála. – Maradok. De csak addig, amíg Donnával megtanuljátok kezelni a számítógépet.

Tízedik menet – Hé, megmondaná, hogy… Maureen megugrott az ismeretlen hangra, összekapta mellén félig nyitott blúzát, majd hátrafordult a szekrényétől. A zuhanyzó ajtajában egy idegen férfi állt, vizes, barna haja a fejére tapadt, derekán sebtében rácsavart fehér törülköző. Csak semmi pánik, biztatta magát a lány. Meg kell kérdezni tőle, kicsoda, és mit akar… De amint a férfi megindult felé, torka összeszorult. Erőszak, gyilkosság – visszhangzott fülében anyja jóslata. Aztán váratlanul eszébe jutott Tammy kék szeme – egyhetes zúzódásai már kezdtek halványulni – és nevetése, mely hol az irodában, hol a vacsoraasztalnál megfényesítette a kamaszlány szemét, s hirtelen megjött a bátorsága. Hátát megfeszítette, lábát alapállásban megvetette, ahogy azt Jack Ryantól látta a ringben, majd a betolakodóra meredve azt kérdezte:

– Ki maga? És mi a fenét csinál itt az öltözőben? – A nevem Bruce – mondta a férfi, és megtorpanva úgy vette szemügyre Maureent, mint akinek habzik a szája. – Bruce Webster. És csak azt akartam tudni, hogy hova… – emelte fel jobb kezét, s meglóbált egy revolverhez hasonló tárgyat. Ó, Isten! Le akarja lőni! Maureen szorosan behunyta a szemét, s lelkiekben felkészült a testét szaggató lövedék gyilkos fájdalmára, majd maga elé képzelte szegény Tammyt, amint az ő temetése után mégis javítóintézetbe zárják. Miért is nem gondolkozott józanul, amikor szembetalálkozott ezzel a besurranóval? Sikítania kellett volna és megkérdeznie… –… dughatnám be a hajszárítómat. Maureen kinyitotta a szemét. Csodálkozott, hogy még mindig életben van. Amikor látta, hogy a férfi valóban egy ártalmatlan hajszárítót tart a kezében, félelmét düh váltotta fel. – Halálra rémített azzal az izével! – Ugyan már! Sajnálom – szabadkozott a férfi orrhangon, ami tovább borzolta Maureen megtépázott idegeit. – Rendben van. – Maureen még mindig remegett, de már nem félt. Hátat fordított a férfinak, s kezdte begombolni a blúzát. – Azért ijedtem meg, mert ilyenkor csak én szoktam itt lenni az öltözőben. – Ha ide nők is járhatnak, a legkevesebb, hogy leválasszák a kabint – jegyezte meg Bruce Webster önelégülten. – Az öltözőt – pontosított Maureen összeharapott fogakkal. A férfi valami olyasmit motyogott, hogy egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, majd megkérdezte: – Maga hogy szerzett tudomást az edzőteremről? – Á, hosszú… – Én a múlt héten olvastam róla az újságban. Maureen úgy gondolta, ezentúl jobb lesz, ha fenn az irodában fog átöltözni. Belebújt blézerébe. – Aztán valamelyik este láttam a tévében Jack Ryant. Tudja, kiről beszélek? A lány bólintott, s mosolyogva idézte fel az interjút és a filmrészletet, amit egy helyi sporttudósító, hajdani hivatásos rögbijátékos adott le a hatórás hírekben. Jack Ryan bemutatott néhány maga kitalálta edzési gyakorlatot, és beszélt a javító-nevelő munkájáról is. A műsor, mindent egybevéve, bepillantást adott a közönségnek az ökölvívás tudományának kulisszái mögé, és ráirányította a figyelmet egy egyszerű lehetőségre, amellyel meg lehetne állítani az ifjúkori bűnözés további növekedését. A riportban a Városi Sportcsarnok jegyirodája szerint az volt a legjobb, hogy másnaptól megnőtt az ökölvívó-mérkőzésekre eladott jegyek száma. A legrosszabb pedig az, gondolta Maureen, miközben tornazsákját a padra tette, hogy ez a félmeztelen habfiú nagyon el akarja mesélni neki, mint tért át az ökölvívásra. – Aztán amikor kikapcsoltam a tévét, filózni kezdtem magamban: bizony, unom már az olyan szende sportokat, mint a tenisz meg a golf. Valami igazi akció kell nekem! – Mármár megkapta, mert csúszni kezdett a derekára tekert törülköző. De meg idejében elkapta, anélkül, hogy félbehagyta volna orrhangú monológját. – Valami olyasmi, amitől megmozdul a jó öreg adrenalin. Érti, mire gondolok, ugye?

Maureen azzal törődött, hogy kiürítse szekrényét, s még csak egy bólintásra sem méltatta a férfi szónoki kérdését. Pakolta a fényvédő napozóolaját meg pótzokniját. – Így hát fogtam magam és felhívtam Libát – gurgulázta a férfi. – Kacsát – javította ki Maureen, s erélyesen becipzárazta tornazsákját. – Jó. Szóval, Kacsát. Ő meg azt mondja, hogy nagyon elfoglalt, ő készíti fel az ír Rémet, meg ilyesmi, de majd megkérdezi Beetlejuice-t. Jó nevek, mi? Maureen úgy becsapta szekrénye ajtaját, hogy visszhangzott. Felkapta a tornazsákját, a táskáját, sarkon fordult, s megindult a lépcső felé. – Hé, várjon! – nyomult utána a férfi a lépcső aljáig. – Nem mondta meg, hova dughatom be a hajszárítót! Maureen, úrilány lévén, nem közölte vele javaslatát. – Valamit ütnöm kell! – dühöngött Maureen. – Előbb kössük be a kezét! Nem, előbb le kellett vennie szájáról rátapasztott tenyerét. Saját kiáltásától megrémülve meredt Kacsára, s a fejét rázta. – El nem tudom képzelni, mitől mondhattam ilyet! Ez nem egészen volt így. Egész héten nem volt kettesben Jack Ryannel, még futás közben sem, mert rendszerint leállították őket, autogramot kértek a bokszolótól, vagy tanácsot adtak neki, hogy védje ki Méregzsák ütéseit. Aztán még mindig bosszantotta az a hülye, akivel az imént futott össze az öltözőben. Ha le akarta volna mészárolni, nem biztos, hogy el tud bánni vele. – Rendben. – Úgy vélte, elérkezett az idő, hogy megtanuljon visszaütni, s kinyújtotta a karját. – Ragasszuk be! Kacsa megeresztett egy mosolyt a szivarja mögött. Odahívta a lányt a munkaasztalhoz, dupla gézt tekert a csuklójára meg az ujjai köré, ami megóvja az ujjperceit, aztán leragasztotta tapasszal. Amikor mindkét kezét bekötötte, Kacsa ökölbe szorította a kezét, hogy Maureen üssön bele az ő tenyerébe. Végül, mintegy rituálé utolsó mozzanataként, Kacsa felhúzta Maureen kezére a piros bőr edzőkesztyűt. A lány először úgy érezte, mintha ólmot raktak volna a kezére, de egy kis tükör előtti gyakorlás után kezdte megszokni a súlyt. – Kész van? – kérdezte Kacsa, és széthúzta a köteleket. – De még mennyire! – felelte Maureen, s bemászott a ringbe. Tetszett neki, ahogy hintázik a talpa alatt. Amióta Jamal védelmére kelt, ez volt az első alkalom, hogy a ringbe szállt, s már elfelejtette, milyen ruganyos a szőnyeg. – Háttal dőljön a kötélnek, hogy érezze, milyen az! – utasította Kacsa. Maureen kiskorában sosem dobta magát háttal senkinek a karjába. Még Pauléba sem. Egy pszichiáternek biztosan eseményszámba menne gyerekkori félelmeinek tanulmányozása, de most nem törődött vele. Ha Kacsa úgy kívánja, hajlandó lett volna akár fejest ugrani a ringből. – Megyek! – jelezte izgatottan, s hátradőlt. Sikerült. Visszapattant a kötélről, ügyetlenül térdre esett, majd felállt. – Még egyszer! – utasította Kacsa. Maureen előre-hátra dőlt.

– Mint akit csúzliból lőnek ki– jegyezte meg Kacsa, amikor a lány már kezdett hozzászokni az érzéshez. – Kezet fel, fejet le! – jött az újabb utasítás. Maureen öklözőállást vett fel, készen az ütések elhárítására. – Nagyon szélesen tartja a kezét. – Mennyire? Kacsa bevitt egy kíméletes jobb horgot az állára. – Jaj! Következőnek egy ideget talált el a nyakán. – Juj! – Most már értette, mennyire széles. Addig gyakorolták az állást, míg Kacsa úgy nem látta, hogy Maureen ki tudja védeni az ütést. Ekkor lassan, elegánsan bevitt egy bal horgot. Maureen kivédte, de megfeledkezett róla, hogy karját feszesen kell tartania, így kesztyűs öklével homlokon találta magát. Megzavarodottan nézett az edzőre, akinek a szeme mintha azt üzente volna: ugye, megmondtam? – Tudom, csak a fájdalom – sajnálkozott. A következő alkalommal mereven tartotta a karját és sikeresen kivédte az ütést. Halleluja! Valaki meg akarta őt ütni és kivédte! Hamarosan profi módjára hárítgatta a horogütéseket, védte ki a többit, és mindig ügyelt rá, hogy alapállásból induljon. – Gyorsan tanul – jegyezte meg Kacsa. – Akár Jack. Maureen ragyogott a dicsérettől. Körbepillantott, hogy megossza szerény sikerét a szeretett férfival, de nem látta Jack Ryant. Mosolya lehervadt és imádkozni kezdett magában: csak ne történjék megint valami baj. – Hol van Jack? – kérdezte annyira közönyösen, ahogy bírta. – Éppen fellép a kábeltévében. Maureen felháborodott. – Hogy fog tudni felkészülni a mérkőzésre, ha a sajtó éjjel-nappal piszkálja? Kacsa körbemutatott a zsúfolt edzőteremben. – Ezekről a parazitákról már ne is beszéljünk! Az edző megjegyzése eszébe juttatta Maureennek, miért is húzott kesztyűt. – Ütni akarok! – Jöjjön! – Kacsa széthúzta a lánynak a köteleket, kisegítette a szorítóból, s felvezette a galériára. Maureen odament a homokzsákhoz, s beleöklözött – természetesen vállból. A homokzsák alig moccant. – Még egyszer! – utasította Kacsa. – Adjon bele mindent, amit csak tud! Maureen jobbjával belevágott a homokzsákba, majd baljával oldalba ütötte. A homokzsák forgott egyet. Csak lassan! Biztosan!… És minél többet ütötte, annál jobban kimozdult a zsák. Beleadta ütéseibe minden mérgét: amit Sully iránt érzett, mert elhagyta őt, amit anyja iránt érzett, mert megfosztotta őt Sullytól; mert a rendszer bedarálta Tammyt, és mert ő nem lehet kettesben Jack Ryannel.

Idővel kimerült. Keresztbe tett lábbal leült a földre, Kacsa letörölte arcáról az izzadságot. Fájt a keze, sajgott minden izma… de még soha életében nem érezte magát ilyen jól. – Milyen? – Egészen természetes. – Annak is érzem. – Tammy mosolyát próbálgatta Maureen forgatható tükrében. Amióta előző este felállt a fogorvos székéből, már vagy századszor húzta végig nyelvét a letört fogára tett koronán. A haja kezdett visszanőni, ahol leborotválták, s más frizurát csinált magának, hogy eltakarja a sörtés helyeket. Első fizetését arra költötte, hogy új sminket vásároljon, kissé szolidabbat az előzőnél. És az ujjatlan farmer miniruhát meg a szivárványszínű klassz klumpát már csak nem hagyhatta ott! Maureen huncutul rámosolygott a tükörben páváskodó kamaszlányra, s eltolta Tammyt, hogy befejezhesse öltözködését a vasárnapi misére. – Most rajtam a sor, szépségem! Végigzúgott a lakáson az ajtócsengő hangja. – Majd én kinyitom! – mondta Tammy, s kiviharzott a hálószobából.' – Szólj fel telefonon, mielőtt beengednél valakit! – intette óvatosságra Maureen. Jack Ryan lába földbe gyökerezett az ajtóban, amikor Tammy mosolyogva ajtót nyitott neki. Nem látta a lányt, amióta a kórházban látogatták meg. Akkor nem volt más, mint egy csövekbe gabalyodott, könnyekben ázó, halálra rémült kupac. Ruházata most is elég csicsás volt, de egyébként mintha kicserélték volna. Ez pedig Maureen érdeme. – Nahát! – Ez volt minden, amit mondani tudott. Tammynek fülig szaladt a szája a vendég elismerésétől. Jack Ryan észrevette, hogy más is előnyére változott a lányon. – Megcsináltattad a fogad! – Maureen csináltatott a fogorvosával egy ideiglenes koronát. – Tammy nem bírta megállni, hogy nyelvét végig ne húzza rajta. Aztán még egyszer. – És még ezt is vette nekem – húzta elő ruhája első zsebéből a strasszal díszített napszemüveget, s feltette. – Jól nézel ki – jegyezte meg a bokszoló vigyorogva. – Vagy azt várod, mondjam azt: dögösen nézel ki? Felnevettek. Nevetett a férfi, nevetett a lány, akinek pedig minden oka megvolt, hogy féljen a férfiaktól, és mégis gyógyítóan hatott rá ez a nevetés. Hirtelen, mint akinek eszébe jutott, mit is keres Maureen házában, Tammy levette a napszemüveget, s lesütötte a szemét. – Hogy van Frankie? – Azért jöttem, hogy beszéljünk róla – mondta a férfi. Mosolya lelohadt, szemöldökét összevonta. – Tammy! Ki az? – hallatszott Maureen hangja a telefonból. A bokszoló Tammy mögött belépett az előtérbe, s beleszólt a készülékbe. – Hármat találhatsz és az első kettő nem számít. Fent a lakásban Maureen szíve kalimpálni kezdett. Mélyet lélegzett, hogy ne érződjön rajta izgatottsága.

– Jó reggelt! A bokszolónak tucatnyi ötlet suhant át az agyán, hogy miként válaszoljon Maureen fátyolos hangú köszönésére, de legtöbbje túl erotikus volt egy kislány fülének, így száraz hangon csak annyit mondott: – Reggelt! – Mi baj van? – kérdezte Maureen. Észbe kapott, hogy pont úgy beszél, mint az anyja. Rögtön a legrosszabbra számít. De azok után, ami a közelmúltban történt, mi mást tehetne? – Semmi baj. – Hát akkor? – Szeretném Tammyt elrabolni egy kis időre. – A lehető legszűkszavúbban előadta Frankie-nek tett ígéretét, hogy minden vasárnap meg fogja látogatni. – Azt gondoltam, jót tenne Frankie-nek, ha látná, hogy boldogul Tammy. – Óriásssiii! Bármennyire is nem szívesen lohasztotta le Tammy lelkesedését, Maureennak meg kellett tennie. – Éppen misére indultunk. – Jaj istenkém. – Van egy javaslatom. – Nem volt benne biztos, hogy fogadják elképzelését, de úgy vélte, abból nem lesz baj, ha felveti: – Gyere velünk misére, aztán elmegyünk veled Frankie-hez. A bokszoló összeráncolt szemöldökkel nézte a földet. Már olyan régen nem volt templomban, hogy attól tartott, ráomlanak a falak. Aztán végigmustrálta Tammyt, látta halványodó zúzódásait, virágzó reménykedését, s ismét beleszólt a készülékbe. – Mikor indulunk? – Máris lent vagyok! Maureen felkapta a táskáját, s magában hálálkodva leröppent a lépcsőn. Magas sarkú cipó helyett ezúttal fonott szandált viselt és elöl gombolós, könnyű, nyári, nyakpántos ruhát, melynek alsó gombjait a kényelmes mozgás érdekében nem gombolta be. Szantálfa karkötő és nagy szantálfa karika fülbevaló volt minden ékszere. Jack lustán végigsétáltatta rajta a tekintetét, amitől neki minden idegszála remegni kezdett. ő is gyorsan szemrevételezte a férfit. Vasalt élű, olajzöld nadrágot viselt, kigombolt nyakú, csontszínű pamutinge kiemelte egészséges, napbarnította bőrét. Nem tudtak betelni egymás látásával. – Nem veszel kalapot? – kérdezte Jack Ryan, amikor szeme visszatért Maureen sifonsállal hátrakötött hajához. – A hatvanas évek vége óta nem kell. A bokszoló fintort vágott. – Mondtam neked, hogy régen nem voltam templomban! Maureen nyugtatólag a karjára tette a kezét. – Remélem, a Jóisten azért emlékszik rád. Egy pillanatra összeforrt a tekintetük. A jó ideje megzabolázott érzelmek és vágyak mindkettőjüknél kitöréssel fenyegettek. Ha magukban lennének… – Menjünk! – sürgette Tammy a felnőtteket.

Maureen igyekezett nem mosolyogni aggodalmas hangján. – A te kocsiddal vagy az enyémmel menjünk? – kérdezte a férfit. A bokszoló visszakérdezett: – Jössz velem megint? – Maureen megvette a Mustangot – árulkodott Tammy. – Kicsit sportos egy elegáns lakberendezőnek – csipkelődött Jack Ryan. – Kicsit szellemes egy fatuskónak – lőtt vissza a lány. A bokszoló felnevetett. – Dobjunk fel egy aprót, hogy ki vezessen? Maureen elővett egy negyeddollárost. – Fej vagy írás? – Írás. Írás jött ki, mire mindhárman beültek a férfi Catalinájába. Tammy szélre akart ülni, így Maureen került középre. A férfi egyik karjával átfogta a vállát, a másikkal ugyanolyan ügyesen kormányozta a kocsit, mint a legtöbb vezető két kézzel. Nem is olyan rossz helyet kapott, állapította meg magában Maureen. A déli misén mindig sokan voltak. Akkor ment templomba az összes hétalvó, meg akik átdorbézolták a szombat éjszakát. Nekik azonban sikerült egyazon padsorban helyet kapni. Legbelül Maureen ült, majd Tammy, a bokszoló pedig a szélén. Akár álltak, akár térdeltek, vagy ültek, azt a benyomást tették egy idegenre, mint egy templomjáró kis család. Maureen szíve még sosem volt annyira csordultig, mint most, amikor a béke jelével köszöntötte Tammyt, majd Jack Ryant. Keze olyan puha volt Jack kemény markában, hogy az áthajolt a kislány előtt és szűzi csókot lehelt Maureen ajkára, aki ettől kellemesen megborzongott. Amikor a visszavonulási ének utolsó elhaló taktusai alatt kifelé igyekeztek a padból, Maureen azt mondta: – No, ezzel is megvagyunk. Ugye, nem is volt olyan rossz? A férfi vonakodott elismerni, hogy úgy érezte magát a templomban, mintha otthonra lelt volna. – Nem térdelnek annyit, mint régebben. A parkolóban Paul Bryant éppen akkor nyitotta feleségének a Lincoln utasülésének ajtaját. Rámosolygott lánya társaságára, Laura Bryant pedig szájtátva meredt rájuk, mintha szellemeket látna, majd hátat fordított a hármasnak, s beült az autóba. Maureen még látta anyja arcán a döbbenetet, mielőtt Laura kitépte volna férje kezéből, s becsapta volna a kocsiajtót. A lány csak bámulta az autó füstszínű üvegét. Szinte fájt, annyira sajnálta anyját, akit úgy eltelít keserűsége, hogy inkább elzárkózik saját lánya elől, mintsem rugalmasabb lenne. Paul Bryant is szerette volna, ha felesége nem olyan merev, de Laura rideg elutasítása sem térítette el attól, hogy ne azt tegye, amit a szíve diktál. Átment a parkolón, karját kitárta, s a szokásos öleléssel üdvözölte lányát. – Szia, apa! – Maureen puszit adott neki. Megcsapta az arcvíz fanyar illata. Aztán bemutatta neki Jack Ryant. – Örülök, hogy megismerhettem, uram! – rázta meg Paul kezét a bokszoló.

– Én is. – Az apa lánya ragyogó arcáról Jack szelíd szemébe nézett, s nyugtázta, hogy Maureen megtalálta a hozzávaló férfit. Méghozzá micsoda ragyogó férfit! Elengedte Jack kezét és Tammyhez fordult. Egyszer már találkozott a lánnyal, amikor az előző héten hazafelé tartva beugrott Maureen üzletébe. Akkor Tammy teljesen belemerült az új számlázási rendszerbe, mivel felhagyott a reménnyel, hogy akár Maureennak, akár a titkárnőnek valaha is lesz ideje megtanulni a számítógép-kezelést. Bryant, miután napirendre tért a lány zúzódásai, letört foga fölött, és leküzdötte a mostohaapa iránti haragját, adott néhány tanácsot, hogyan kezdjen a számlázási programhoz. – Sikerült kitalálnod, hogyan működik a számlázási program? – érdeklődött. Tammy mosolyogva bólintott. – A számlákat már el is küldtük a pénteki postával. Paul szívesen maradt volna, hogy meglátogassa lányát, de még szívesebben meghívta volna mindhármójukat egy komótos villásreggelire, felesége tekintete azonban valósággal belefúródott a hátába a kocsi utasüléséről. – Nohát, sok sikert a mérkőzéshez! – búcsúzott, és ismét kezet nyújtott Jack Ryannek. – Remélem, eljön megnézni! – mondta a bokszoló. Paul Bryantet mindig jobban érdekelték a könyvek és a virágok, mint a rögbi és az ökölvívás. Maga is meglepődött, amikor azt felelte: – Könnyen meglehet. – Majd gondoskodom a ring mellé szóló jegyekről. – Jack szerette volna utálni a férfit, aki Sully lányát örökbe fogadta, de csodálkozására épp az ellenkezője sült ki belőle. Paul Bryant megölelte a lányát. – Ha bármit tudnék segíteni – emlékeztette –, csak emeld fel a telefont! Tammy, aki szintén kapott egy ölelést, mosolyogva jegyezte meg Maureennak, miután Paul Bryant elvált hármasuktól: – Tudod, igazán szerencsés vagy, hogy két olyan apád is van, aki csak szeret téged. Erre még sosem gondolt Maureen. – Igazad van, szerencsés vagyok – vallotta be boldogságtól égő szemmel. – Menjünk, hölgyeim! – A bokszoló átnyalábolta őket úgy, ahogy Paul Bryant szokta az ő két kedvenc nőjét, s megindultak a kocsi felé. A várost határoló hegyek árnyékában volt a fiatalkorúak magas drótkerítéssel körülvett börtöne. Odabent ugyanannak az eljárásnak kellett alávetniök magukat, mint Jack Ryannek, amikor éjszaka felkereste Frankie-t. Maureennak nagyon nem tetszett a szürke fal és a fröccsentett mintás padlóburkolat Tammy viszont, aki már alig várta, hogy láthassa Frankie-t, észre sem vette, milyen lehangoló az épület belseje. Amikor Frankie megpillantotta a hármast a beszélőterem ajtajában, vékony arcára olyan mosoly ült ki, mint aki nem hisz a szemének. Jack Ryan és Maureen kissé hátramaradt. Tammy két bizonytalan lépést tett előre, majd futásnak eredt. Szivárványszínű klumpája végigcsattogott a csempés padlón. Frankie a karjaiba zárta, Tammy pedig felzokogott: – Ó, Frankie! A… bébink…

– Majd csinálunk másikat – vigasztalta a fiú szipogó barátnőjét. – Majd ha idősebbek leszünk – sandított a felnőttekre. – Igazad volt – ismerte be rekedten Jack Ryan, miközben az ölelkező kamaszokat figyelte. Maureen nagyot nyelt, s ráemelte tekintetét: – Miben volt igazam? – Tammy és Frankie tényleg egymásra találtak.

– Kik ezek az emberek? – Kullancsok. Maureen ledobta tornazsákját a földre. Feje majd szétrobbant az ugrókötelező és vágtázó tucatnyi félmeztelen újonc ricsajától. – Hogy bír Jack az edzésre koncentrálni, amikor ez megy körülötte? – Nem bír – rágcsálta Kacsa a szivarját. – Ez pedig azt jelenti, hogy vagy másutt ütünk tábort, vagy lefújjuk a mérkőzést. A ringben a nyurga férfi fejvédőben, szürke tornanadrágban rövid ütéseket mért nyakigláb árnyékára. A falat borító tükör előtt pedig, amit Maureen már kezdett a magáénak tekinteni, egy narancssárga bokavédőt és túlméretezett rózsaszín melegítőt viselő nő illegette magát, mintha balettozna. Balett egy ökölvívó-edzőteremben! De nemcsak idebent volt nagy a forgalom, hanem a parkolóban is. Amikor Maureen új, fekete Mustangjával beállt a kaviccsal felszórt telekre, ahol már egy hete parkolt, Volvók, Mercedesek és egyéb autóköltemények csillogó hada fogadta. Szerencsére Rokstar lefoglalt neki egy helyet a bejárat közelében, különben állhatott volna megint az utcán. – Mit tehetünk ilyenkor? – tűnődött Kacsa. Vállat vont, s hüvelyujjával a bejárati ajtóra ragasztott feliratra bökött. – Bevezettem a szekrénydíjakat. Öt dollár hetente és előre fizetendő. – Emelje fel tíz dollárra! – Az már túlzás! Maureen lelki szemei előtt felmerültek a parkolóban csillogó drága autók, és nyersen rávágta: – De nem nekik. – Nos… Maga a tulaj – hagyta helyben Kacsa, s végigsimította kopaszodó fejét. Így van, két és fél hétig még ő a tulajdonos – legfőbb ideje, hogy ezt szem előtt tartsa. – Vagy mégis… Heti húsz dollárra emelje fel! Kacsa erre majdnem lenyelte a szivarját. – Húszra? – A törülközők mosatása pénzbe kerül – szögezte le Maureen, egy hajszárítóval fésült ifjú reménységet nézve, aki egy törülközőt a nyakába tekert, egy másikat pedig leterített a szőnyegre. – Mindenfélére használják a törülközőket. – Akkor egy napra csak egyet adjon nekik. Az edző bizonytalan arcot vágott. – A legtöbb a hajmosáshoz is kér törülközőt.

– Akkor minden további törülköző egy dollár – mondta dacosan Maureen. – Ez egy csomó papírmunkával fog járni – közölte Kacsa a szivarfüstből. – Majd megkérem Tammyt, hogy printeljen ki egypár táblázatot, s megtanítjuk a fiúknak, hogy kell kitölteni őket. – Fogunk fizetni a fiúknak? – A fenébe is, hiszen itt egy vállalkozást építünk ki! – Kutya legyek, ha nem! – álmélkodott Kacsa. Amint Maureen felvette tornazsákját, hogy induljon átöltözni az irodába, megpillantotta a bejárati ajtó mellett álló dobozt, melyben a talált tárgyakat tartották. – Miközben ezt elintézi, írja ki az öltöző ajtajára, hogy tilos a szekrényben átizzadt holmit hagyni! – Mit csináljunk azokkal, amiket már összegyűjtöttünk? – Ha záróráig senki nem jön értük, adja át holnap az üdvhadseregnek. – Ezt is? – húzott elő Kacsa a dobozból egy hatalmas kosarú, fekete csipke melltartót. – Ezt mindenekelőtt! – nevetett Maureen, majd megindult a lépcső felé. A galérián megtorpant, s elnézett egy jól megtermett bokszolót, aki a homokzsákon gyakorolt. Aztán eszébe jutott valami, amit élete legjobb ötletének gondolt: ha már egyszer Kacsa egész felnőttkorát az edzőteremben tölti, miért ne kérhetné meg, hogy tartson a bokszolónövendékeknek amolyan munka utáni edzést? Mostanában akkora kultusza van a testkultúrának, nyilvánvalóan lesz rá igény. Az ügyfelek itt vannak alig néhány mérföldre nyugatra az üzleti negyed irodaépületeiben és hivatalaiban. A saját tapasztalataiból tudta, hogy ha valaki kiizzadja magából a feszültséget a ringben, akkora hét bármely napján megtud küzdeni a közlekedési dugóval. Jack Ryannek még hozzá kell járulnia a tervhez, ismerte el az irodához vezető utolsó lépcsőkön. De biztos nem fogja ellenezni, mert a terv a fiúknak munkalehetőséget teremtene, lendítene a környéken is. A felújítást viszont, amit ő forgat a fejében, a falak újrafestését, a parketta felcsiszolását, külön női és férfiöltöző kialakítását, könnyen lehet, hogy elveti Jack Ryan. Bár levezethetné neki papíron, hogyan térül meg idővel a beruházás… Elhatározta, hogy amint átöltözött, megcsinálja a hozzávetőleges tervezetet, addig, amíg friss az ötlet a fejében, és benyitott az irodába. – Sajnálom, szivi, én láttam meg előbb! Megtorpant a cérnahangú megjegyzésre és elakadt a lélegzete az elébe táruló látványtól. Az asztal szélén egy húszas éveiben járó lány ült. Hússzínű macskanadrágot és testhez tapadó fekete trikót viselt. Szív alakú arcát pitypangszerű haj fogta körül. Trikója dekoltázsa a lehető legmélyebb volt. Hosszú lábát csábosan keresztbe rakta, mint a bárénekesnők. Maureen felmérte a lány méreteit, s a kapott eredmény láttán szerette volna megkérdezni, nem veszített-e el egy fekete csipke melltartót. De csak azt kérdezte karistoló hangon: – Ki maga? – A bokszolók csak Barbie Babának hívnak. – Szóval… Jack ismerőse?

– Még nem – vallotta be a szőkeség cérnavékony hangján. – De az az érzésem, nagyon jó barátok leszünk, mielőtt véget ér az éjszaka! Maureen már hallott a popénekesek nőnemű rajongóiról, de hogy olyan is van, aki általában minden férfira gerjed, az soha eszébe nem jutott volna. Gyomra görcsbe rándult. Becsukta az ajtót. Nem tudta, kiktől undorodik jobban: a sportolóktól, akik az ilyen nőket csak szórakozásra tartják, vagy a nőktől, akik hagyják, hogy értéktelen éjszakai játékszerként bánjanak velük. – Azt hiszem, jobban tenné, ha elmenne – mondta, s az asztal közepére tette tornazsákját. Barbie Baba levette egyik lábát a másikról, s csípőre vágta ökölbe szorított kezét. – Ezt ki mondja? – A tulajdonos, az mondja. – A tied ez a szeméttelep? – Enyém bizony! – bólintott Maureen nem kis büszkeséggel. – Ez azt jelenti, hogy Jack Ryan is a tied, mi? – Úgy bizony. – Szerencsés vagy – sípolta a lány, s lecsusszant az asztalról. A küszöbön megtorpant, s visszafordult. – Tudja, igazán sajnálom, hogy le akartam körözni. – Semmi probléma. – Majd szétkürtölöm, hogy Jack már foglalt, de ez aligha fogja visszatartani őket – mondta a lány vállvonogatva, amitől melle majdnem kibuggyant a mély dekoltázsból. Maureen úgy gondolta, az „ők” ez esetben a rajongókat jelenti. Odalépett az edzőteremre nyíló ablakhoz, s tekintetével elkísérte a lányt a bejáratig. A fiúk éppen akkor érkeztek meg, amikor távozni készült. A szemük majd kigúvadt, amikor az ellejtő Barbie Baba mindegyikőjükhöz hozzádörgölte magát. Maureennak éppen erre a kezdőrúgásra volt szüksége. Sarkon fordult, odasietett a telefonhoz, s felhívta a szüleit. Fohásza meghallgattatott: a második csöngetésre apja vette fel. – Szia, apa! – Szia, drágám! Rövid udvariaskodás után rátért hívásának lényegére: – Komolyan gondoltad, hogy hívjalak, ha szükségem lenne valamire? – Természetesen. Maureen tudta, hogy sokat kér, és egy pillanatra sem fogja rossz néven venni, ha apja elutasítja. De ha nem kér, nem is kap semmit. – Kölcsönadnád a farmodat pár hétre?

Tizenegyedik menet Finoman szólva tarka gépkocsikaraván húzott el az edzőterem elől, melyre kitűzték az „augusztus 16-ig zárva” táblát, hogy a nagy mérkőzés előtt két szombattal tábort verjenek Paul Bryant farmján. Tammyval az új fekete Mustang utasülésén, Maureen vezette a menetet kelet felé az I-70-es úton, majd le délre a Lee Summit Roadig. Jack Ryan tűzpiros Catalinája volánjánál ült, mellette Kacsa, aki élénk színű, skót mintás sapkájával, mellyel kopaszodó fejét védte a nap elől, legalább olyan feltűnő jelenség volt, mint a Truman Sportközpont a hátul ülő fiúknak. Rokstar egy hitelbe vásárolt 79-es, metálfekete Cadillac Coupe de Ville-t vezetett, amelynek kövér előlegét a parkolóban kereste. Az edzőtársak, Bettlejuice és Ray Howard egy-egy sárga teherautóval utaztak, amelyeket dugig tömtek a kéthetes táborhoz szükséges felszereléssel. Paul Bryant nagy izgalommal fogadta őket a kapuban. Igazság szerint legalább annyira félt segíteni a lányának, mint amennyire örült, hogy szülei régi farmját ilyen jó célra használják. Dédelgette magában a reményt, hogy nyugdíjas éveit a kertben szorgoskodva, veteményeket palántázva fogja leélni, de felesége a város lüktetését szerette, ő pedig túlságosan szerette a feleségét ahhoz, hogy magára hagyja a városban. Azt a tengerészkék, gyűrt szabadidőruhát viselte, amit Maureentól kapott apák napjára. Már kiszellőztette a házat a vendégek fogadására. Az ablakon beszökő napfény leleplezte az összerágott újságpapír fészket, amelyben az egércsalád telelt. Paul a fali fényképekről mosolygó elhunyt hozzátartozók és barátok szeme láttára felsöpörte. A hálószobákban kirázta az ágytakarókat, a konyhában ellenőrizte, működik-e a felszerelés, és mindezek után roppant izgalommal játszotta a forgalomirányító rendőr szerepét. – A kocsik álljanak be a ház mögé, a két teherautó pedig az istálló elél Véget ért a negyedmérföldes utazás a mezőkön át, ahol tehenek legelésztek, a kőrissel, tölggyel, hikorifával benőtt lankákon keresztül, ahol valaha egy fiú csücsült a lombok közt és leste az asszonyt, aki soha nem tért vissza, és ott állt a végállomás, az emeletes vályogház a gazdasági épületek között. Sorban leparkoltak az öreg ház hátsó bejáratánál: előbb Maureen, majd Jack Ryan és Rokstar. Beetlejuice és Ray Howard odahúzott a széles istállóajtókhoz, hogy ebéd után nyomban megkezdhessék a kipakolást. Amikor Paul Bryant is befutott, és mindnyájan kiszálltak, Maureen nekikezdett bemutatni a vendégeket. – Jacket és Tammyt már ismered. – Örülök magának – fogott kezet az apa a bokszolóval, majd rámosolygott a kislányra: – és neked is. – Ő Kacsa – fordult Maureen az edzőhöz. – Kacsa, bemutatom az apámat: Paul Bryantet. Maureen nagy meglepetésére Paul épp csak egy pillanatig bizonytalanodott el, majd kezet nyújtott az edzőnek. – Isten hozta, Kacsa. Még nagyobb meglepetésére az edző egészen megzavarodott.

– Jó napot, Paul. Maureen biztosra vette, hogy a két férfi még sosem találkozott, így különös módon hosszú kézfogásukat annak tulajdonította, hogy egyikük amolyan az utódja volt Sullynak, a másik pedig leghűségesebb barátja. Miután sorra lejattolt Rokstarral és a fiúkkal, kocsija csomagtartójából Paul előhúzta a hatalmas fonott kosarat, amely hosszú éveken át kísérte piknikjeikre a Bryant családot. – Éhes valaki? – emelte magasba a kosarat. Öt serdülőkorúval a csapatban nevetségesen hangzott a kérdés. Jack Ryan előszedte Paul kocsijának csomagtartójából a plédeket. Tammy meg a fiúk leterítettek az őszibarackfák tövébe. A termésből régen Paul Bryant anyja készített pitét, újabban a fiúk nassolták iskola után. Maureen gondos tyúkanyóként adagolta a csirkés szendvicseket, melyeket apja hozott, meg a magavágta friss zöldséget, míg Kacsa a hideg kólás konzerveket osztogatta. A desszert görögdinnye volt, amit kézzel ettek, és utána versenyeztek, hogy ki köpi messzebb a magját. A piknik után eltakarították a szemetet, majd kirakodták a felszerelést, s hozzáláttak feltölteni a háztartást. Maureen és Tammy, akik a mérkőzés előtti napig továbbra is bennmaradnak a városban, elrakták a tizenkét zacskó élelmet. Rokstar a fiúkkal felcipelte a hálózsákokat meg Kacsa bőröndjét az emeleti hálószobába. Beetlejuice és Ray Howard a tanyai béresnek átalakított garázson osztoztak. Jack Ryan a ház keleti oldalához toldott egyszobás vendégházat foglalta el. Paul Bryant lepedőket, törülközőket osztogatott, meg tanácsokat, hogyan kell használni a vízmelegítőt és a légkondicionálást. Aztán megkezdődött az istálló átalakítása ökölvívó-edzőteremmé. Maureen Tammyval segített Rokstarnak és a fiúknak kipakolni a teherautókat, Jack Ryan, Kacsa, Beetlejuice és Ray Howard lebontották az évek óta üresen álló bokszokat, és felállították az előző este szétszedett szorítót. Paul Bryant szerszámokat osztogatott, amikor és akinek csak tudott – ötkor távoznia kell, hogy elkészüljön a vacsorára, ahova feleségével hivatalos. Három órával később befejeződött a nagy átalakulás. – Gondoltátok volna? – kérdezte Maureen az átalakított istálló ajtajában, egyik karjával az apját, a másikkal Jack Ryant ölelve. Paul Bryant ámulva ingatta a fejét. – Nagyszerű! – Ha már remetének kell menni, akkor így kell csinálni – mondta a bokszoló. Kacsa elégedett Buddhaként fonta keresztbe a karjait. – Akkor most lássunk valami mozgást! Valóban figyelemre méltó teljesítmény volt, hogy ilyen rövid idő alatt elkészültek. A ring a mestergerenda alatt állt, melyről fényszóró lógott alá, míg a homokzsákok és a bokszlabdák kétoldalt, az ablakok közt, a válaszgerendákon kaptak helyet. A masszázsasztal üdítő jutalmat ígért a kiadós munka után, csillogó mérleg szolgálta a naponkénti méretkezést. Kiszögezték az ajtóra Jack Ryan kétheti edzéstervét, melyből látni lehetett, hogy igencsak elfoglalt lesz. Miközben Maureen a reggel hattól este tizenegyig terjedő szigorú

beosztást tanulmányozta, az jutott eszébe, hogy spártaian szigorú. De ha Jack győzni akar… – Ezt itt el kell nevezni valaminek – szögezte le Tony, amivel magára vonta Maureen figyelmét. Jamal csettintett: – Mit szólnátok a Bryant Ökölvívó Edzőteremhez? – Ez istálló, nem edzőterem! – mondta Deron lekicsinylően. Tammy győzelmi zászlóként lobogtatta a csokor vadvirágot. – Hívjuk Daisylandnek! Rokstar jojózó szemmel vetette el a javaslatot. – Nevezzük Talpig Istállónak! – ajánlotta Maureen viccesen Jack Ryan tekintete fölvillant, mint két sötét fémes szikra. – Nem rossz! – jegyezte meg. Paul Bryant bólintott. – Nekem tetszik. Kacsa kézmozdulata mindnyájuk véleményét kifejezte. – Isten a tudója, így igaz. Így hát maradt Talpig Istálló. Jack Ryan úgy indult vissza a hosszú úton, mint egykor Sziszifusz vetette vállát ama bizonyos sziklának. Egy edzésterv betartása a legkegyetlenebb dolog, amit férfi csinálhat, de Jack Ryan utolsó lehetősége előtt állt. Szomjazott a kihívásra. Legalább annyira szomjazott, mint a nőre, akit néha Öreglánynak hívott. De míg eleget nem tett annak, ami az önbecsüléshez kell, addig meg sem próbálhatja kielégíteni Maureen utáni gyötrő vágyódását. Éveken keresztül próbált szabadulni a lelkifurdalástól. A boncolási jegyzőkönyvben az szerepelt, hogy ellenfele agyvérzésben halt meg, egyenes következményeként annak, hogy igen rövid idő alatt túlságosan sok ütést kapott, de ő tudta, hogy ő a felelős a történtekért, ő öklözött dühöngve, ő jött ki a sarokból, mert apját látta az ellenfele arcában, ő ütötte meg a másikat minden erejével. Azóta pedig egyfolytában magát püföli. Igaz, persze, folytatta a középiskolát, majd ügyvédnek tanult Sully unszolására. Az is igaz, hogy lemondott a jól fizető ügyvédi munkáról, azért, hogy a srácokért harcolhasson. Lélekben azonban vívódik továbbra is. Képtelen elkötelezni magát egy nő mellett, mert egyszerűen nem tudja, hogyan kell csinálni, és nem hajlandó családot alapítani, nehogy azt kelljen látnia, hogy a brutális apa bűnei megbosszulják magukat a fiún. Ez azonban mostanra megváltozott. Van vallása, és ha törik, ha szakad, felül fog kerekedni Méregzsák Ivy félelmetes jobbhorogjain – a cél érdekében pedig a hátralévő tizenhárom napban kora hajnaltól késő estig fog edzeni. A szokástól eltérően reggel hatkor a csönd ébresztette. Ő, a városi fiú, aki azt szokta meg, hogy ébresztőórája az utcai lárma, pirkadatkor kinyitotta a szemét, két kezét feje alá téve belefülelt a mély csöndbe, melyet csak madárcsiripelés tört meg hébe-hóba. Aztán felkelt, belebújt melegítőjébe, hogy negyvenöt percig fusson hegyen-völgyön át. A futás után egy teljes órát gyakorolta az ütések kivédését. A két edzőtárs közül a koránkelő Beetlejuice volt a hosszabb karú. Jack Ryan vele bokszolt, míg elő nem került

Kacsa, s be nem kente őt a szalmiákszesz, kámfor és alkohol goromba, magakészítette, ám kitűnő izomlazító keverékével. Esküdött rá, hogy ennél jobbat vásárolni sem lehet. A bokszoló reggelije a fiúk által készített és velük közösen elfogyasztott gyümölcsléből, zabpehelyből és mikrohullámúban sült palacsintából állt. Paul Bryant szülei, Ed és Ruth, szemmel láthatólag nagy családdal számoltak – az ebédlő hatalmas asztalánál, anélkül, hogy kinyitották volna, nyolcan fértek el. Jack Ryan gyakran kapta azon magát, hogy tekintetét a mosolygós farmerpár falon függő arcképén felejtette. Bármennyire kutatta a hasonlóságot köztük és egyetlen gyermekük közt, semmit nem talált. A felállított edzéstervben a régi filmfelvételek tanulmányozását kedvelte a legkevésbé. Mostanra más férfi lett belőle, aki teljesen más okból bokszol. De akkoriban mégiscsak jól csinált valamit, hiszen egymás után tizenhét mérkőzést nyert meg! Így hát bevitte a hordozható tévét és videót a régimódi nappaliba, ahol egykor Ed, Ruth és Paul Bryant ülte körbe a rádiót, és elkezdte tanulmányozni, figyelni, újratanulni azon módszereit, melyek annak idején jobbak voltak. – Figyeld azt a jobbost! – kiáltotta Tony a kárpitozott fotelból, amely az egyetlen fényűzés volt a nagy gazdasági válság korában. Jamal előrehajolt a lószőrrel kárpitozott heverőn: – Akár a Robotzsaru megsemmisítő ütései! – A másik muki úgy néz ki, mint Apollo Creed – állapította meg Deron. Rokstar dudorászni kezdte a Rocky második részének zenéjét. Kacsa, eltelve a kiadós reggelitől és a vidéki levegőtől, fel-felhortyogott. Nyújtózkodások, kézropogtatások jelezték, hogy itt az ebéd ideje. Missouriban az augusztusi délutánok túl forróak ahhoz, hogy mást is lehessen csinálni, mint hűsölni a mesterséges tónál a fiúkkal együtt. Jack Ryan így csak este izzasztotta meg magát ismét, ezúttal a Ray Howarddal folytatott bokszolásban. Jutalmul Kacsa megint bekente a csodaszerrel. Aztán következett a vacsora, saláta és tészta, majd a másnapi edzésterv megbeszélése. A tizenegy órás lámpaoltás után a közeli tó felől felcsendült a kecskebékák altatódala és Jack Ryan álmában előbukkant egy vöröshajú szépség, amint sárgaréz ágyában alszik odabent a városban. Noha még egy éjszakát sem töltöttek el egymás mellett, Jack Ryan megfordult, hogy magához ölelje Maureent. Amint keze csupán a levegőt érintette, ráeszmélt, hogy a leglényegesebb dolog hiányzik az életéből. Magabiztossága lanyhulni kezdett, kétségei úgy világítottak az éjszakában, mint a szentjánosbogarak. Azzal a gondolattal merült álomba, hogy másnap reggel abbahagyja az edzést, de amikor a mély csend felébresztette, megint fölkelt, s teljesítette aznapra kiszabott adagját. Futott, öklözött, tornázott, erősítette magát, megnézte a régi felvételeket és begyakorolta, amit rajtuk látott. Mert bajnoki szíve legmélyén nagyon is jól tudta: ez az utolsó, egyben legkiválóbb lehetősége, hogy megmutassa a fiúknak, nem a győzelem, hanem a munka a fontos. – Hűha! Mi sül itt? – Taco.

Maureen mosolyogva belépett a konyhába. Amint megpillantotta, micsoda felfordulást csinált Tammy, majdnem szívrohamot kapott. De a kisasztalt szépen megterítették két személyre. A tűzhelyet ellepte a morzsa, a hagymavég, a pulton szanaszét hevertek a salátacafatok meg a sajtreszelék, a mosogatóban egy halom edény várta, hogy bekerüljön a mosogatógépbe. Rendszerint hatkor bezárták az üzletet, bekapcsolták az üzenetrögzítőt, s felmentek a lakásba, hogy közösen elkészítsék a vacsorát. Aznap reggel azonban Tammy bejelentette, hogy kicsit hamarabb szeretne felmenni és egyedül elkészíteni a vacsorát. Azzal érvelt, hogy fontos dologról akar beszélni Maureennel, igazán fontos dologról, hangsúlyozta titokzatosan csillogó kék szemekkel, amihez tökéletes körülményeket akar teremteni. – Segítsek? – kérdezte Maureen, és azon töprengett, hogy a mosogatónál kezdve visszafelé haladva kellene rendbe tennie a konyhát. A kamaszlány hevesen rázni kezdte a fejét, mire a forró mártás, amit éppen a mikrohullámúból vitt oda az asztalhoz, kilöttyent a padlóra. – Csak ülj le és egyél! Maureen úgy vélte, hogy Tammyt, aki szívét-lelkét beleadta a gyors vacsorába, bizonyára romokba döntené a bírálat, így fogta magát és leült az asztalhoz. Három ízletes taco elfogyasztása után megállapította, hogy megérte a rumli. – Csak nézz rám! – tisztogatta nevetve szalvétájával sárga pamut blúzát. – Csupa mártás vagyok. – Kijön a mosásban. – Talán máris be kellene áztatnom. – Várj! – szegezte Tammy a székéhez, mielőtt megmozdulhatott volna. – Kérlek! Beszélni szeretnék veled, mielőtt Frankie idetelefonál. Maureen a könyörgő arcot látva ülve maradt. Amióta Frankie-nek jó magaviseletéért megengedték, hogy telefonálhasson, minden este pontban nyolckor felhívta Tammyt. – Hogy van Frankie? – Jól. – Tammy felkönyökölt az asztalra és leszopogatta ujjairól a mártást. – Azt mondta, hogy Jack is meglátogatta őt szombat este, miután eljöttünk tőle. Jack jegyeket akar szerezni az egész javítóintézetnek a mérkőzésre. Jack neve hallatán jajveszékelni kezdett Maureen szíve. A férfi már egy hete elvonult edzeni. Álmában sem gondolta volna, hogy ennyire fog hiányozni. Csak azért nem vágta be magát a kocsijába és ment ki a farmra, mert tudta, hogy a mérkőzés előtti huszonnégy órát úgyis együtt fogják tölteni. – Ez nagyszerű! – lelkendezett, tudomást sem véve Tammy modortalanságáról. – Mi az, amiről beszélni akartál velem? – Maradj itt! – Tammy felugrott, s beviharzott a szobájába. Egy halom papírral tért vissza, ami a számítógép nyomtatójából származhatott. Az asztal szélére tolta az edényeket, s kiterítette a papírhalmazt Maureen elé, hogy könnyen át lehessen lapozni. – Rajzok? – Lakásod minden egyes helyiségéről. – Ismerősnek tűnnek – lapozott vissza Maureen az első oldalra, mely teljesen bebútorozott nappaliját ábrázolta. – Honnan szerezted ezeket? – Én csináltam.

– Mikor? Tammy közömbösen megvonta a vállát, bár arca várakozó volt. – Már hetek óta dolgozom rajta a számlázás meg a szállítók nyilvántartásának vezetése között. – Honnan támadt az ötleted, hogy megcsináld? – Láttam, hogy pauszpapírra szoktál rajzolni, s arra gondoltam, miért ne csinálhatnád inkább számítógéppel? Maureen hálószobájának rajzára nézett, s csodálkozva ingatta a fejét. A hálószoba is be volt bútorozva. – Honnan vettél ilyen pontos méreteket? – Lemértem a helyiségeket, s az adatokat betápláltam a gépbe. Aztán megmértem a bútorokat, s berajzoltam őket a megfelelő helyiségbe. – Még az állótükör görbülete is pontos! Tammy elmagyarázta, miként táplálta a számítógépbe a különféle ábrákat és méreteket, de Maureennek akár hottentottául is beszélhetett volna. Ám de ő is felismerte benne a brilliáns ötletet. – Reggel első dolgom, hogy felhívom az ügyvédemet – jelentette ki, amikor Tammy végre elhallgatott. – Az ügyvédedet? Maureen észrevette a Tammy szemében fellobbanó félelmet, mire sietett megnyugtatni. – Azt akarom, hogy szerezzen nekünk egy számítógépes programokra szakosodott ügyvivőt. – De miért? – Azért, mert te, a meggazdagodás küszöbén álló ifjú lángelme, alighanem forradalmasítottad az egész lakberendezési iparágat a két kicsi kezeddel. Tammy bizonytalanul elmosolyodott. – Te most ugratsz engem, mi? Maureen nemet intett a fejével: egyáltalán nem ugratja. – Egy ilyen program lehetővé teszi, hogy a lakberendező a kísérletezésre összpontosítson. Ez határtalan teret nyit alkotóképessége előtt. Nem beszélve arról, hogy mentesül a rajzolástól, ami igencsak megerőlteti a szemet. – Egy nap alatt meg tudlak tanítani számítógéppel rajzolni – jegyezte meg Tammy hanyagul. – Nem ez a lényeg. – Hanem? – Valami igazán figyelemre méltó dolgot hoztál létre – bökött körmével Maureen a papírhalmazra. – Valami olyasmit, amiből nemcsak egyetemi tanulmányaidat tudod kifizetni, hanem ami megalapozza a jövődet… – Nem akarok egyetemre menni – szögezte le Tammy kihívóan. – Én csak Frankie-től akarok gyereket. – Gyereket szülni csodálatos cél – hagyta helyben Maureen szomorkás mosollyal, s maga elé képzelt egy kisfiút Jack Ryan sötét szemével, gézengúz mosolyával. – De csak akkor, ha a körülmények mindenkinek kedvezőek.

– Előbb persze összeházasodunk. – Remélem is. Tammy zúzódásai egy ideje már begyógyultak, de kék szemében hirtelen félelmetes sötétség suhant át. – Az anyám nem volt férjnél, amikor megszülettem. Maureen nem csodálkozott. A házasságon kívül született lányok rendszerint folytatták a gyakorlatot. Mindenesetre örült, amiért úgy beszélhet az ügyről, hogy nem kell Tammy anyját nyíltan bírálnia. – A terhesség kilenc hónapon át tart – kezdte. Miközben érvei közt bányászott, folyton az apja járt a fejében. Nem azért, mert jó anyagi körülményeket biztosított neki, hanem mert feltétel nélkül szerette, holott nem volt a saját vére. Mindig számíthatott rá, és kétségkívül tudta, hogy a jövőben is így lesz. – Szülőnek lenni viszont életre szóló elkötelezettség. – Szóval azt mondod, hogy intézzem el ezt a szabadalmat és járjam ki az egyetemet, ahogy ne legyenek anyagi gondjaim, ha jön a gyerek? – igyekezett pontosítani Tammy. – Nem egészen. – Hanem? – Azért védesd le a munkádat, hogy Frankie-vel együtt tudd élvezni a belőle származó pénz biztosította lehetőségeket. Aztán, ahogy befejezted a tanulmányaidat… Még időben lenyelte a mondat másik felét: és felnőttél. – Esetleg járhatnánk mindketten ugyanarra az egyetemre – virult ki Tammy a gondolatra, de nyomban el is komorodott. – De mi van, ha már valaki más csinált ilyen számítógépes programot? – Akkor fogunk biztosat tudni, ha az ügyvivő elvégezte az újdonságkutatást. Tammy reménytelenül felsóhajtott. – Nem is tudom. Túl jól hangzik az egész ahhoz, hogy igaz legyen. – Miért mondod ezt? – Attól félek, hogy mindent csak eltolok – nyögte ki a lány. – Mint ahogyan a bébit is. Maureen már-már magyarázni kezdte Tammynek, hogy nem az ő hibája volt, amiért elvetélt, de elhatározta, hogy nem kezd felelős után nyomozni. Körbenézett a konyhában, amelyen mintha kisebbfajta tornádó söpört volna végig, és elmosolyodott. Felállt, intett Tammynek, hogy kövesse példáját, s kezdte összeszedni a mosogatnivalót. – Ha zűrt csinálsz, hozd is rendbe! Maureen elismerte magában: szörnyű hiba volt megnézni Jack Ryan ama régi meccsének filmfelvételét. Alighogy megérkezett Tammyvel a farmra, máris betelepedtek a fiúk közé a nappali nyikorgó kanapéjára, hogy végignézzék az egy órányi, filmre vett kegyetlenkedést. Kavargott tőle a gyomra. Az ökölvívás eleddig alig jelentett többet neki távoli fantáziaképnél. Sokkal inkább volt hosszú távú cél, mint napi valóság. Természetesen kezdettől fogva tudta, hogy erőszakos sport. Éppen elég bizonyíték volt a Jack Ryan szeme felett húzódó heg és a ferde orra. Azóta, hogy a sajtó lerohanta őket, már azt is tudja, hogy a megfelelő helyre mért rossz ütéstől a bokszoló meg is halhat. Csak azt nem tudta, hogy a dolgok előrejelzése ennyire gyomorszájon fogja találni.

A legrosszabb az volt, hogy egész nap abban kellett főnie, amit látott. Azon izgult egész nap: mi fog történni Jack Ryannel másnap este? Ez olyan nap volt, amikor a mérkőzési stratégia kidolgozásába belemerült bokszoló érkezéskor egy futó csókkal köszöntötte, fél tizenegykor pedig, lefekvés előtt, ugyancsak puszival búcsúzott tőle. Maureen Tammyvel nagyszülei hálószobáját foglalta el. A szoba a földszinten volt, saját fürdőszobával, így nem kellett tartani Kacsa, Rokstar vagy a fiúk kínos felbukkanásától. A még mindig lábadozó kamaszlány a forró napon átbolondozott naptól kimerülve, abban a pillanatban elaludt, amint álomra hajtotta a fejét. Jó neki. Maureen fürdés és fogmosás után magára öltötte élénkzöld hálóingjét, hogy aludni tér. Kár volt. Ahogy behunyta a szemét, ütésre emelt öklök jelentek meg előtte, vérző arcok, fájdalmas lassúsággal a szőnyegre rogyó férfi. Meg a nézők… Hasra fordult, fejére húzta a párnát, de a hangos ordítás, a vontatott hurrogás, a fülsiketítő ujjongás csak nem hallgatott el. Nem akarta Tammyt felébreszteni forgolódásával, inkább kiment a hűs házból a forró nyári éjszakába. Odakinn zümmögtek a kabócák, villogtak a szentjánosbogarak… Virított a Hold, millió pislogó csillag… A környező termékeny földekről éjszaka nyíló jázmin édes illata terjengett… Maureen úgy szívta magába a környék nyugalmát, mint a szivacs. Minden pórusán keresztül itta, de még többre szomjazott. Céltalanul bolyongani kezdett az udvaron, le-fel, előre-hátra… Nyugat felé kirajzolódtak az egyszobás vendégház kék körvonalai. A sötét ablakból ítélve Jack Ryan mérkőzés előtti álmát alussza. Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy bekopogjon az ajtón, felébressze, és kikönyörögje, hogy mondja le a mérkőzést. Csak az tartotta vissza, hogy tudta, nem érné be annyival, hogy önuralmát elvesztve rázúdítsa félelmeit a férfira. Megfordult, s elindult a nemrégiben kitaposott úton a széles faajtókhoz. Beült a csillagfényben fürdőző Talpig Istálló egyik kempingszékére, s azon kezdett tűnődni, hogyan vehetné rá a bokszolót, hogy másnap este ne szálljon ringbe. Az edzőterem a dolog kulcsa. Jack Ryan azért készült a mérkőzésre, hogy azzal szerezzen pénzt az edzőterem megvásárlásához. Ha meg akarja állítani az eseményeket, neki kell adnia az edzőtermet. Kérdés, vajon a férfi büszkesége megengedné-e, hogy elfogadja tőle a szerelmi zálogot? Nagy valószínűséggel nem. Zaklatottan felpattant, s odament a körte alakú bokszlabdához, mely mozdulatlanul, ártalmatlanul lógott a félsötétben. Ökölbe szorította kezét, majd lendületet vett, s teljes erejéből püfölni kezdte. A gerendák visszhangozva nyikorogtak. Olyan csökönyös ez a Jack Ryan… Másik öklével kezdte csépelni a bokszlabdát. Tudta, hogy reggelre kék-zöld lesz a keze, mert nincs rajta kesztyű, de nem izgatta. Megint hallotta a géppisztoly ropogására emlékeztető csörgést, de nem igazán figyelt oda. – Te zajongsz itt? Az imádott mély hangra hátat fordított a bokszlabdának, s megpillantotta a széles ajtónyílásban Jack Ryant. A mögüle áradó holdfény átszüremlett göndör haján, beburkolta mezítelen vállát, de arcát homályban hagyta. Csak az elővillanó fehérség – ahol a férfi száját sejtette – árulta el Maureennek, hogy a bokszoló mosolyog.

– Bocsánat! – Maureen elkapta a még mindig csörgő bokszlabdát, tartotta, amíg megnyugodott, majd elengedte. – Nem akartalak felébreszteni. – Nem aludtam. – Nem? A bokszoló megfordult, kirekesztve a holdfényt, becsukta az ajtót, s egy határozott mozdulattal rátolta a reteszt. Pamutsortja surrogása elárulta a lánynak, hogy felé tart. – Nem tudtam aludni. – Én sem – közölte feleslegesen Maureen. A férfi hatalmas keze megragadta a lány fejét és szeretetteljes óvatossággal hátrahajtotta. Barátságos barna szeme észrevette a Maureen arcán leguruló könnyek ezüstös fényét. – Te sírsz! – Én… – Maureen észre sem vette, hogy sír, de amint nyelve hegyével megnyalta szája szögletét, érezte a könny sós ízét. – Igen, sírok. – Miért? – Mert félek. A bokszoló szelíd arca egy pillanat alatt megkövült. – Tőlem? – Nem tőled, szerelmem! – A vallomásától kisimultak a férfi szemöldöke közé és szája szögletébe vésődött mély vonalak. – Nem tőled, hanem miattad. – Nem lesz semmi bajom! És ha mégis? kalapált Maureen szíve mélyén a kimondatlan kérdés: Mi lesz, ha súlyosan megsérül? Mi lesz, ha még ennél is szerencsétlenebbül jár és… Maga elé képzelte, amint Jack Ryan összerogy, alatta vértócsa terebélyesedik a szőnyegen, miközben összeomlott teste fölött a Méregzsák Ivy győzedelmesen nyújtja a magasba a kezét. Jack Ryan kitalálta a lány szavakba nem foglalt aggodalmát, s igyekezett eloszlatni. Ajkát Maureen felvont szemöldökéhez, majd orra hegyéhez érintette. – Ígérem – fogadkozott. Maureen a lelkes ígéret ellenére megborzongott. Reszketett, annyira meg akarta mondani neki, hogy mégsem kell másnap este ringbe szállnia. Szólásra nyitotta a száját, hogy közölje a kedvező hírt. Jack Ryan azonban ezt meghívásnak értelmezte, hogy találjon rá a lány nyelvére. Gondolatok, szavak, félelmek… A férfi csókjától fellobbanó, sokáig visszafojtott vágyakozás úgy szórta szét mindet, mint szél a port. Maureen a férfihoz simult és karját összefonta a tarkóján. Jack kemény volt, forró volt, itt volt. És könnyű volt, de még milyen könnyű úgy tenni, hogy a másnap este sose jön el, hiszen a férfi átölelte őt, melle pedig a férfihoz tapadt. A Talpig Istálló messze nem volt romantikus környezet. Jack Ryan ódivatúan fűszeres és Maureen virágillatú szappana mégis tökéletesen feledtette, hogy izzadtságtól és izomlazítótól bűzlik a levegő. Zihálásuk elfeledtette a nyögéseket és morgásokat, amelyeket a napi kétszeri edzés során vertek vissza a falak. Az ezüst holdfény és a ruganyos szőnyeg bőven kárpótolt a meleg fényű lámpáért és a rézkeretes ágyért.

– Szeretlek – hangzott el a vallomás, és oly mindegy volt, melyikük mondta ki először, mert a másik nyomban megismételte. Jack Ryan úgy csókolta a lányt, mint aki nem bír betelni vele – egyik kezével hátát karolta, a másikat a térde alá csúsztatta. A lány előretörő nyelvével üldözőbe vette a férfiét, miközben a bokszoló gyors, biztos lépésekkel keresztülvágott a helyiségen, fel a lépcsőkön, majd ahogy találkozásuk napján emelte ki őt a szorítóból, most úgy emelte be. Szétnyíltak a kötelek, hogy beengedjék a bokszolót. Maureen ajka is szétnyílt, hogy fogadja őt. A lány hálóinge a túlsó sarokba repült. A férfi sortja, amelybe csak úgy beleugrott zuhanyozás után, hogy kijöjjön megnézni, ki csinálja a nagy recsegést, az ellenkező sarokba hullott. Görög isten sem volt oly káprázatos mezítelenül, mint a bokszoló. Görög istennő sem lehetett oly hibátlan alakú, mint Maureen. Oly tökéletesen illettek egymáshoz, mintha az Isten is egymásnak teremtette volna őket. És eljött a pillanat, amelyre hetekig vártak. Nagyon is helyénvaló volt, hogy a ring közepén találkozzanak. Mert ez volt a mérkőzés, melyben boldog győztesek voltak mindketten. A férfi csókzáport zúdított a lányra, csókkal borította ajkát, nyakát, arcát, halántékát. Maureen tenyerébe fogta a férfit, hogy viszonozza a gyönyört. Egybeforrva zuhantak a szőnyegre; ajkuk egymáséra tapadt, kezük a másikat kutatta, szívük azt dübörögte: még, még! A férfi minden finomkodás nélkül marcangolta a lány felső ajkát és vállát, de Maureen is kimérte rá a szerető büntetést: fogát belebelesüllyesztette izmos bicepszébe, simogató nyelvvel kérve bocsánatot. Jack Ryan összecsókolta Maureen mellét, a mellei között meghúzódó völgyet, a hasát, majd fejét a lány combjai közé fúrta, forró ajkával örökre lepecsételte magának. Maureen ujjaival a férfi göndör hajába túrt. Jack végül behatolt a lány testébe, mindenestül akarta, s közben elborította ajkának édes csókjaival. Maureen hosszú lábát a férfi hátára fonta, hogy minél mélyebbre vonja őt magába. Aztán megkezdődött a küzdelem a röpke pillanatért, melyért minden szerelmes hajszába indul, a szárnyalásért, melyben megáll a szívverés, elakad a lélegzet, a kiteljesedésért, melyben újjászületnek egymás karjaiban. – Kényelmes? Maureen elégedett sóhajjal válaszolt. Jack Ryan lemosolygott a lányra. Az ágy rugói, ahol az elmúlt két hétben magában aludt, éppen csak megnyikordultak. Egy ideig eltartott, míg magukhoz tértek szerelmi hevületük első kitöréséből. A másodikból még tovább tartott. Végül a férfi átvitte Maureent és ruháikat a Talpig Istállóból a vendégházba, nehogy kompromittáló helyzetben kapják őket a ring közepén. Ott ismét szeretkeztek. Maureen fantáziája lobogott, mert ő lehetett felül, Jack Ryan képzelete pedig éppen attól gyulladt fel, hogy látta, mennyire élvezi a lány, amikor ő viheti magával a férfit a Paradicsomba. Aztán csak feküdtek, szemben egymással, a férfi keze Maureen derekán, a lány ujjai a bokszoló mell-szőrzetében, lábuk összegabalyodott. Odakint sötét volt, éjfél elmúlt, de nem lehetett látni, mennyivel. A Hold besütött az ablakon, s fénye éppen elég volt a szerelmespárnak.

Maureen arra gondolt, jó lenne, ha mindörökre így maradnának, elzárva a visszataszító világ mindennapjaitól, szerelmeskedésük utórezgésének melegébe burkolózva, de tudta, szélmalomharcot vív. – Miért ráncolod a homlokod? – kérdezte a férfi gyengéd hangon. Maureen megfeszítette magát, hogy arrébb húzódjék, de a férfi átkulcsolta a karjával. Jack Ryan öntudatlanul lehetőséget adott a lánynak, hogy szóba hozza az edzőtermet. Maureen azzal kezdte, ami a szívén volt: – Szeretlek. – Olyan dolog engem szeretni, ami miatt ráncolnod kell a homlokodat? – csipkelődött a férfi gyengéden. Maureen megpróbálta kilazítani arcizmait. Sikerült. – Remélem, nem! Jack Ryan látta a lány tekintetében, hogy titkol valamit. – Na, gyerünk, ki vele, mi bánt! – Neked adom az edzőtermet. – Mi? – kapott a férfi meglepetten levegő után, s elengedte Maureent. – Neked adom az edzőtermet – ismételte a lány. – Ez pedig azt jelenti, hogy… – Ez volt a nehezebbik része. Ha a férfi nem fogadja el az ajándékot, ki kell mondania, mennyire félti őt. Egyetlen szóval: gyáva. A bokszoló felkönyökölt, s belenézett a lány arcába. – Mit? Maureen mély levegőt vett, s azzal együtt préselte ki magából a magyarázatot: – Azt, hogy nem kell miatta kiállnod a mérkőzésen. Amennyire mosolytalan szeméből meg lehetett állapítani, Jack Ryan nem ilyen magyarázatra számított. Hanyatt dőlt, kezét maga mellett ökölbe szorította, s egy hosszú percig gondolkozott. Amikor megszólalt, hangja úgy zörgött, mint a gyűrött papír. – Nekem ki kell állnom a mérkőzésre! – Nem! Nem kell! – Maureen úgy szedegette elő érveit, mint aki virággal szórja be az utat kedvese előtt. – Ha neked adom az edzőtermet, akkor már nem kell. Én pedig neked adom. Ingyen és bérmentve. Semmiféle… – De én nemcsak azért mérkőzöm meg, hogy megvehessem az edzőtermet! – szakította félbe Maureent a bokszoló lágy hangon. A lány felhúzta és szorosan átfogta a térdét, mintha azzal visszatarthatná könnyeit. – Hát akkor miért kell ez a mérkőzés, Jack? A vér miatt? – Ne nevettesd ki magad! Maureen azonban, szeme előtt azzal a bizonyos mérkőzésről készült felvétellel képtelen volt máshogy gondolkozni. Becsukta a szemét, sarcát térdére szorította, hátha így eltűnnek előle azok a borzasztó képek. – A dicsőség miatt? A pénz miatt? Mi miatt állsz ki? – Magam miatt. A lány felkapta a fejét, s a férfi felé fordult. Beletelt egy kis időbe, míg a fekete-sárga foltok elhalványultak és ki tudta venni a bokszoló arcát: a bal szemöldök feletti forradást meg orrának enyhe, de látható görbületét. – Magad miatt? A bokszoló Frankie találó kifejezésével érvelt:

– Azért, hogy bebizonyítsam, még élek. Maureen értetlenül ingatta a fejét. – Hiszen… – Meg persze a fiúk miatt is, hogy megmutassam nekik, az ember mindent elérhet, ha megdolgozik érte. A lány szíve vadul kalimpálni kezdett. – És mi? Jack Ryan ujja köré csavarta Maureen egy hajtincsét. Tetszett neki, hogy a vörös fürt úgy csavarodik ujjára, mint egy lángnyelv. – Ha nem állok ki, nincs olyan, hogy mi. Maureen elsápadt, mint akit arcul ütöttek. Az arcán végiggördülő könnyek apró prizmákként törték meg a holdfényt. A bokszoló átölelte, vállára fektette fejét. Csak feküdtek ott egymás karjában, szótlanul, szomorúan, míg végül a férfi felnyitotta a sötét múltját rejtő ajtó lakatját. – Tudod, hogy megöltem valakit a szorítóban. A lány, félelmében, nehogy elveszítse szerelmesét, meg sem mert mukkanni. Csak szótlanul bólintott. – Azt viszont nem tudod, hogy a lelkifurdalás majdnem kicsinált. – Tudom, hogy emiatt hagytad abba a versenyzést – suttogta a lány, emlékezve az újságban olvasott cikkekre és a tévéhírekre. – Ez csak egy kis része a dolognak – magyarázta a férfi öngúnnyal, Maureen hajába fúrva a fejét. – Az a bokszoló jó úton volt lefelé. Piszkosul kellett neki a pénz. Én pedig egyre csak felfelé haladtam, és nekem is piszkosul kellett a pénz. – Jack Ryan elhallgatott, mintha csak tegnap történt volna az eset, felidézte a halálos ütéssel végződő mozzanatokat, majd folytatta. – Sully nem akarta, hogy megmérkőzzek vele. Azzal érvelt, hogy a mukit kevesebb, mintegy hónap leforgása alatt kétszer is kiütötték, s ha elfogadjuk a kihívását, csak bajt hozunk magunkra. Én viszont – fújtatott egy nagyot –, mint már említettem, ifjú voltam és mohó. A mérkőzés könnyű pénzt ígért, így Sully végül beleegyezett. Maureen szótlanul hallgatta. Nem mert közbeszólni. Érezte, most olyanokat mesél el neki, amiket soha senkinek. – Az első menet egészen jól alakult – folytatta a bokszoló. – Persze, oda-odaütöttünk, de inkább csak próbálgattuk egymást. Ugyan bevittem néhány eredményes ütést, de úgy igazából nem mentem rá. Mégis, amikor megszólalt a duda, nem tudom, miért, de szabályosan bukdácsolt a sarokba. Sully látta, hogy furán mozog, s megkérte a bírót, vizsgálja meg. Ezzel aztán elszabadult a pokol. Az edzőtársai bedühödtek Sullyra, s azt mondták, a muki szerint az ellenfele, azaz én, máris többször ütötte meg, mint amennyit képes megemészteni. Sully erre nekem-esett és egyfolytában szidott, míg aztán megszólalt a második menetet jelző duda. – Közeledett ahhoz a részhez, ami majdnem kikészítette, s amennyire bírta, szorosan magához ölelte Maureent. – A muki táncolva jött elő a jelzésre, s néhány olyan ütést mért a testemre, amitől szó szerint elállt a lélegzetem. Na, ettől aztán begurultam. És ha én egyszer dühödten rámegyek az ellenfélre… Az apám arcát láttam magam előtt. Ki kellett ütnöm, nehogy ő üssön ki engem. – Maureen alig bírta hallgatni a férfi fájdalmas hangját. – Üss, vagy ütnek! Ölj, vagy megölnek! Én meg bevittem egy jobbegyenest az állára, mire a fogvédője berepült a közönség közé.

Jobb kezét, amelyről beszélt, végighúzta Maureen hátán, majd feltartotta, hogy mindketten láthassák. – Akkor a muki se látott, se hallott. Csak állt ott, mint valami báb, amelyik arra vár, hogy valaki majd meghúz egy madzagot. Bennem még mindig forrt a DÜH. Még mindig az apám arcát láttam magam előtt – szorította kezét ökölbe Jack Ryan. – És aztán megint megütöttem. Sokkal erősebben. Ő pedig a szőnyegre rogyott. Maureen beleharapott az ajkába, nehogy azt kérje, hallgasson el, csak elhallgasson! Tudta, muszáj kiadnia magából a fájdalmat és a bűntudatot. – Elkezdett vérezni. Az orra, a szája, a szeme, a füle. A bíró a sarokba küldött, s behívta az orvost. Aztán győztest hirdetett. Technikai kiütéssel győztem. A mukit pedig kórházba vitték. Ökle remegett a szégyen emlékétől. – Mire felöltöztem és beértem a kórházba, az ellenfelem már meghalt. Egy hónapon belül háromszor ütötték ki, bevérzett az agya. Úgy-ahogy tudomásul vettem a dolgot. Legalábbis azt gondoltam. De aztán az intenzív osztály folyosóján találkoztam a feleségével, azaz már az özvegyével, meg a kicsi fiával. Majdnem bediliztem. Megöltem egy asszony férjét és egy fiú apját. És miért? Azért, hogy legyen pénzem autóra. Azért, hogy bosszút álljak az apámon. – Sípoló sóhaja tőrként szúródott Maureen szívébe. – Aztán már nem az apám arcát láttam magam előtt… hanem az övét. Egészen pontosan a koponyáját. Minden reggel rám köszönt a tükörből. Emlékeztetett rá, hogy megöltem. Könnyeit és félelmét visszafojtva, Maureen végre meg mert szólalni. – Nem kellett volna ringbe szállnia. – Nekem sem – szögezte le Jack Ryan kurtán. – Sullyra kellett volna hallgatnom. A lány alig mert kérdezni, de úgy gondolta, joga van megtudni: – Még mindig szoktad látni az arcát? Jack Ryan gyengéden hátrasimította Maureen homlokából a haját. Mélyen a szemébe nézett. – Újabban csak téged látlak – felelte olyan komolyan, hogy a lány kénytelen volt elhinni. Tekintetüket mélyen egymásba fúrva puha csókot leheltek egymás ajkára. Egy csókot, mely begyógyította sebeiket. Maureen felgyorsította a gyógyítási folyamatot: megfogta a férfi jobb kezét, azt, amelyiket Jack Ryan odaadott volna, csak hogy visszahozza az életbe egykori ellenfelét, és bal mellére szorította. A férfi érezte, mint ver a lány szíve. Maga volta szerelem és az élet költeménye. Megsimogatta Maureen mellét. Elveszített és megnyert csaták balladája. A két test egymásba olvadt és egyként mozdult– járta a balettet, mely oly ősi, mint maga az idő. – Szeretlek, Maureen. – Ó, Jack! Én is szeretlek! Maureenben még mindig élt a félelem, hogy elveszítheti a férfit. Így amikor szeretkezésük után elernyedtek, úgy gondolva, ha elég erősen fogja, a bokszoló nem tud elmenni tőle, nem engedte el.

Tizenkettedik menet Maureen a mérkőzés napjának hajnalán szakadt el Jack Ryantől. Csak akkor vette észre, hogy nincs mellette a férfi, amikor másik oldalára fordult, s át akarta ölelni. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. A szobába beszökő vakító napfényben sajnálattal vette tudomásul, hogy az ágy másik fele üres. A férfi üzenetet hagyott hátra a párnáján. Csekély vigasz, de mégis több, mint a semmi, állapította meg magában a lány, miközben kézbe vette a papírt, s felült, hogy elolvassa. A boríték hátulján a határozott egyéniségről tanúskodó lendületes kézírás mindenekelőtt arról biztosította Maureent, hogy a sorok írója szereti ót. A férfi azt is megüzente, hogy elment a sportcsarnokba súlymérésre és a nap hátralévő részében erőgyűjtés céljából aludni fog, és hogy Maureen a jegyirodában felveheti a ring mellé szóló jegyeit, s majd a mérkőzés után találkoznak. Azt már nem! Egyik kezével összegyűrte a papírt, a másikat szájára tapasztotta. Jack Ryan nem fog találkozni vele a mérkőzés után, mert nem fog odamenni. Ő bizony nem fogja semmiféle ring mellől végignézni ezernyi vérszomjas szurkoló közepette, amint Méregzsák Ivy Stevens jobb horogütésével péppé zúzza szerelmesét! Körbehordozta tekintetét az egyszobás vendégházban, hogyan is távozhatna, s észrevette, hogy a férfi mást is hátrahagyott neki: a sarokban álló imazsámoly támlájára vetett fehér szatén edzőköntösét. Óra nem volt sehol. A lány nem tudta, mennyi az idő. Fürdőszoba sem volt, így hát felkelt, s a padhoz indult. Aztán megtorpant, felvette hálóingét a földről, amelyet a férfi szenvedélye hevében elhajított, s belebújt, majd magára öltötte a bokszoló fehér szatén köntösét. Meglehetősen nagy volt rá. A vállvarrás majdnem a könyökét verte, ujjai ki sem látszottak belőle, az alja majdnem bokájáig ért. A széles selyemövvel akár kétszer is körbetekerhette volna derekát és még mindig olyan hosszú maradt volna, hogy futotta volna egy hatalmas máslira. De Jack illata áradt belőle! Kezét a széles hajtóka alá csúsztatta, az orrához húzta, s belélegezte álmai férfia ingerlő illatának és izzadtságának keverékét. A férfiét, aki a hajnal hasadtával elment tőle. Elhúzta a kezét, a hajtóka visszahullott mellére. Az ajtóhoz ment. Keze a sárgaréz kilincsre kulcsolódott. Megfogadta magában, hogy nem sír, és sűrű pislogással igyekezett könnyeit visszatartani. Semmi jajveszékelés, esküdözött összepréselt szájjal, majd kinyitotta az ajtót, s kilépett a mézeskalács verandára. Semmi fogcsikorgatás, fogadkozott, miközben vacogó fogakkal igyekezett a kitaposott úton visszafelé a vályogházba. Egy madár a párját szólongatta. Rémes volt hallani, amikor neki majd megszakad a szíve. A reggeli vakító napfény kigúnyolta az éjszaka őrületét. A nyári szellő simogatta téli gyászba borult arcát. A ház sarkánál megtorpant: csak az ő fekete Mustangja parkolt ott. Azt nem is várta, hogy Jack Ryan piros Catalináját ott találja, de Rokstar fényes fehér Cadillacje és Beetlejuice meg Ray Howard élénksárga teherautója is eltűnt. Eszerint vagy nagyon késő van, vagy otthagyták.

Eszébe jutott Tammy, akit egyedül hagyott a hatalmas hálószobában. Felkapta a köntös szélét, s felrohant a lépcsőkön a házba. Amikor megpillantotta, hogy a lány meggyógyult szemét behunyva, a párnán békésen szétterülő szőke hajával még mindig alszik, megkönnyebbült. Pillantása az ágy melletti órára esett: fél hét múlt. Még nagyon korán volt. A lényeggel kezdi, határozott Maureen, s betelepedett a hálóból nyíló fürdőszobába. Nyolc órára már lezuhanyozott, megmosta a haját, megszárította, és sortba, bebújós, zsebes ingbe és szandálba öltözött. Tammy még mindig édes álmát aludta. Hagyta, hadd aludjék, hiszen vasárnap volt, és semmi különös ok nem adódott, amiért fel kellett volna keltenie. Lement a konyhába, hogy teát főzzön magának. A konyhaasztalon Kacsától talált üzenetet. Kicsit úgy érezte magát, mint Dorothy, csak éppen Missouriban volt, nem pedig Kansasban, s az ő kutyáit Bonnie-nak és Clyde-nak hívták. Felvette a papírt, s nekiállt kibogozni Kacsa sebtében odavetett macskakaparását. „Mondja meg Tammynak, hogy Jack vett jegyet a javítóintézménybeli (így írta a javítóintézetet) fiúknak, tehát Frankie ott lesz este a mérkőzésen. És ha ma bemegy az edzőterembe (a fenébe, hogy tudhatta a kisember, hogy be akar menni a holmijaiért az irodába?), el ne felejtse megnézni, mi van az asztalon!” Szóval, ma reggel odébb tolták a határt egypár mérfölddel, csak neki éppen elfelejtettek szólni róla. Maureen ledobta Kacsa papírját, s visszament a hálószobába, hogy felkeltse Tammyt. – Frankie elmegy este a mérkőzésre – bökte ki elsőre a kamaszlány. Maureen a döbbenettől egy pillanatig nem jutott levegőhöz. – Honnan tudod? Tammy ásítva felelt: – Éjszaka ki kellett mennem, és… – Szóval, lementél a konyhába enni – szakította félbe Maureen. Rémes összegre rúgó bolti számlák lebegtek a szeme előtt. Tammynak szokása volt éjszaka rájárni a hűtőszekrényre. A lány nem kérdezte, hol volt Maureen az éjjel, de porcelánkék szeme fénylett a kíváncsiságtól. Kíváncsiságát Maureen először nem akarta kielégíteni. Végül is évek óta senkinek a kíváncsiságát nem kellett kielégítenie. De aztán belátta, nem mutat valami jó példát a gyereknek. Leült az ágy szélére, s elgyengült hangon azt mondta: – Szerelmes vagyok Jackbe. – Feleségül mégy hozzá? Maureen ugyanazzal a keserédes felismeréssel rázta a fejét, amit anyja is érezhetett harminc évvel azelőtt. – Jack bokszoló. Nem családfőnek való. – Jacknek van családja – vágott vissza Tammy, és magyarázni kezdte: – Ott van neki Kacsa, ott vannak a fiúk, meg Rokstar, meg én és… – Én a hagyományos családról beszélek. – Létezik még olyan? – kérdezte Tammy korát meghazudtoló bölcsességgel. Maureen könnybe lábadt szemmel térdére csapott ökölbe szorított kezével. – Igenis van!

– Én sajnos egyről sem tudok. – Az enyém… A szüleim, meg én… – Ja, persze – gúnyolódott Tammy. – Ha a hagyományos azt jelenti, gazdag… – A hagyományos család az apát, az anyát és… – Maureen hangja elcsuklott, de még be tudta fejezni mondatát: – és a gyerekeket jelenti. Tammy figyelte, mint igyekszik Maureen uralkodni magán, majd keljfeljancsiként pattant fel, s szemét nagyobbra meresztette, mint az ezüstdolláros. – Ó, Istenkém, ugye nem vagy terhes? – Nem. – Maureen sosem oktatta ki a lányt, de ezúttal megragadta az alkalmat, hogy valami fontosat közöljön vele. – Jack is, én is vigyáztunk. – Óvszer? – És tabletta is. Tammy merően nézte. – Hát, én megmondtam Frankie-nek, hogy amíg be nem töltöttem a tizennyolcat, nem csináljuk még egyszer, se kotonnal, se koton nélkül. – Mit szólt hozzá? – kérdezte Maureen, noha nem igazán érdekelte Frankie álláspontja, de Tammynek érezhetően beszélhetnékje volt. – Azt mondta, elfogadja a döntésemet – idézte Tammy Frankie szavait, s maga is elámult tőlük. – Azt mondta, végül is az én testemről van szó, bár lehet, hogy ő megsántul, meg megvakul, mire betöltöm a tizennyolcat. – Ez csak duma – nevetett Maureen. – Remélem is! – borzongott össze Tammy. – Neki van a legfinomabb bőre az összes fiú közt. Sima. Sehol egy pórus! Egyetlenegy se! – Dehogynem! Csak nem látod. – Lehet. – A lány visszahanyatlott, s feje felett összekulcsolta karját. – Tudod, mit gondolok? – Mit? – Azt hiszem, Jack beszélt Frankie-vel. – Arról, hogyan kell szeretkezni? – Arról, hogyan nem szabad. Maureen bólintott. Eszébe jutottak saját izgalmai az elmúlt hónapban. Az is az eszébe jutott, hogy milyen érzéki a bokszoló. Biztosan majd belehalt, hogy nem érinthette őt. Elmosolyodott. – Én is azt hiszem. Tammy előreszegezte a fejét, talpig végigmérte magát, majd szégyenkezve azt mondta: – Ugye, görcsöt kaptál a stílusomtól? – Nem, dehogy! – Biztos? Maureen megszorította a lány kezét, mintegy biztosítva, hogy egyetlen együtt töltött percet sem bánt meg. – Biztos! Tammy elmosolyodott, nyújtózott, majd szemmel láthatóan kirobbanó energiával telve fölült. – Na, mit csinálunk ma? – El kell mennem az edzőterembe.

– És utána? – Nem tudom – vonta meg a vállát Maureen. Tanácstalan volt, mit is csináljon, miután végzett az edzőteremben. Vasárnap lévén az üzlet zárva, és elmaradt a… – Azt hiszem, megcsinálok néhány tervet. – Mit veszel fel a mérkőzésre? – Nem megyek el. Tammy hitetlenkedve pislogni kezdett. – De hát ott kell lenned! Maureen felszegte a fejét. – Nem akarok elmenni, hogy lássam, amint Jack… – Ez Jack utolsó mérkőzése! A legutolsó! És mindenki ott lesz! Még Donna is, és a… – Donna? – A férjével, meg a gyerekeivel. Maureen belátta, ezt igazán tudhatta volna azok után, ahogy az immár helyettesévé érett titkárnő ömlengeni kezdett az ökölvívásról, amikor találkozott… – Ha tényleg szereted Jacket, ott leszel a mérkőzésen – szögezte le Tammy egyértelműen. – Ha Jack szeretne engem, nem tenné meg, hogy… – Elharapta a szót. Nem akart önsajnálatba merülni, de az érzelmi zsarolást sem akarta megjátszani egy kamaszlány előtt, akit a családi élet minden bizonnyal az ilyen játékok mesterévé érlelt. Hirtelen felállt. – Jobb, ha megyek, ha még ma dolgozni is akarok. Miért nem öltözöl fel és… – Tegyél majd ki Donnáéknál az edzőterembe menet! – mondta Tammy álmosan, s kidugta a lábát az ágyból. – Miért? – Hogy velük mehessek a mérkőzésre. Vasárnap lévén, könnyen talált helyet a parkolóban, amelyet Rokstar nemrég szórt fel kaviccsal. Szokásos helyére állt az ajtó közelébe, s a Mustang V-8-as motorját ugyanolyan határozott kézmozdulattal állította le, minta Mercedesét aznap, amikor először jött ide. Miközben kiszállt a kocsiból, s a járdán elindult az edzőterem felé, megállapította, hogy ezzel vége is az első és mostani látogatása hasonlóságának. Hetek óta első ízben megállt, és megnézte, valóban megnézte az edzőterem környékén folyamatban lévő kedvező változásokat. Volt oka reménykedni. Az utca túloldalán álló, vöröstégla bérház emeleti erkélyén egy cserép muskátli piroslott. Kezében locsolókannával feltűnt a fehér hajú asszony, aki kitette a virágot. Észrevette odalent vöröshajú, ifjú asszonytársát, mosolygott és intett neki. Maureen mosolyogva visszaintett, majd végigmérte az utcát. A sarki kocsmából napok óta nem támolygott ki egyetlen részeg férfi, a teljesség kedvéért egyetlen részeg nősem, mert a kocsma a múlt hónapban bezárt. Újjáépítése után egy kis zöldséges fog nyílni a helyén, ami nagyon ráfér már a környékre, mivel eddig nem volt ilyen errefelé. Maureen megfordult, hogy bemenjen az edzőterembe, de ismét megtorpant. Két kislányt pillantott meg, akik ugrókötelet tartottak egy harmadik társuknak, ugyanazon a járdán, amelyen hét héttel ezelőtt nyoma sem volt emberi életnek. A középső, ide-oda libbenő lófarkával maga volt az élő példa arra, hogy a kislányok egyformák, függetlenül

attól, hol nőnek fel. Ugyanazt az ecc-pecc kimehetsz kiszámolót szajkózta, amit ő és barátnői ismételgettek koraifjú éveikben. Holnapután bejöhetsz – folytatta Maureen magában, miközben kinyitotta az edzőterem ajtaját, s bement. A falra festett tigrisszemek utoljára követték lépteit. Utoljára ölelte körül az edzőterem fülledt, párás levegője. A galéria átható férfiszaga hamarosan női illatokkal fog összekeveredni, de ő már sose fogja megtudni, hogyan működik e vegykonyha. Ugyanis, ha nem megy el a mérkőzésre, akkor ide se jön el újra, szögezte le magában sziklaszilárdan. Mert ez visszavonhatatlan bizonyíték arra, hogy nem tud kitartani a célig. Lemondó sóhajjal kinyitotta az ajtót, mely egykor Sullyé, majd az övé volt, és nemsokára Jack Ryané lesz, s egy pillanatig eltűnődött, mihez is kezdjen először: pipereholmiját csomagolja-e össze a fürdőszoba kisszekrényéből, vagy a pót tornaruháját és cipőjét a szekrényből? Tekintete az asztalra esett, s megpillantotta a nagyméretű, csukott albumot az összekarcolt asztallapon. Hirtelen eszébe jutott Kacsa üzenete. Az asztalhoz lépett. Sully albuma hevert előtte. Nyomban megfeledkezett minden holmijáról. Leereszkedett a forgószékre, s néhány pillanatig elálló lélegzettel bámulta az albumot. Az album olcsó bőrutánzat volt, nem eredeti bőrből készült, de Maureennek drágább volt az aranynál is. Mert ez volt a hiányzó láncszem. Az album rejtette az ő elveszett éveit, a rég keresett válaszokat. Óvatosan, nehogy összegyűrje, kinyitotta az albumot. Meg jó, hogy nem levelet várt apjától, amelyben Sully megmagyarázza, miért adta örökbe, mert ugyancsak csalódott volna. De miután elképzelése sem volt, mire számíthat, felettébb megörült, hogy van valamije, ami Sullyra emlékezteti. Anyjánál látta néhány csecsemőkori képét, de messze nem annyit, mint amennyit a szülők általában csinálnak első gyermekükről. Mindig is foglalkoztatta, vajon miért, és íme, most megkapta rá a választ. A fekete-fehér kép sugárzó arcú szülőket mutatott fodros ruhácskába, partedlibe öltöztetett leánykájukkal. A kis család egy park padján ült – az apa karja az anya vállán, a gyermek félig az apa, félig az anya ölében. A padot nagyon is jól ismerte a csecsemőből felcseperedett nagylány. A mosoly a szülők arcán és szemük csillogása arról árulkodott utódjuknak, hogy a leányka szerelemben fogant. Végre a válasz egy kínzó talányra. Egy másik fénykép apuci kicsi lányát mutatta, amint karját felnyújtva, ujjaival szorosan markolva papa ujjait, megteszi első lépéseit az örvendező, tapsoló anya felé. Végre meglett az egyik hiányzó láncszem! Ó, az első születésnapi torta! Minden csupa cukormáz. Anya az egyik, apa a másik ragacsos kezecskét törölgeti. És még mindig mosolyognak. Végre a magyarázat az első elveszett évre! Színes fényképek váltották fel a fekete-fehéreket, ám ezeken a szülők mosolya kezdett elhalványulni. Aztán egyszer csak eltűnt a mosoly az anyával együtt. Egy cseperedő lányka fényképei és a róla szó újságkivágások következtek: teadélután apukával meg a babáival, ugyanebben az irodában. Egy kiskamasz, akin látszik, hogy

balettozni jár, zöld, farkasfogas lenvászon „fellépő” ruhában, lapos mellén kottafejes díszítéssel. A saját lakberendezési üzletének büszke, sugárzó arcú tulajdonosa. A csecsemő, a tánciskolái bálkirálynő, a felnőtt lakberendező fényképei között edzéstervek, újságok sportrovatainak kivágásai – levelek, melyeket Sully nem adott fel neki. Így tudatta vele, mit csinált, miközben forgott a világ és lassan múltak az évek. Maureen becsukta az albumot. Nem tudta, órák vagy csak percek teltek el, míg átnézte. Nem mintha ezúttal számított volna az idő. Sehova se kell mennie, nem kell csinálnia semmit, otthon nem várja senki. Vajon hol találta meg Kacsa az albumot? – tűnődött, szeretettel simogatva a műbőr borítót. Egyáltalán elveszett-e? Vagy csak eldugta előle, amíg úgy vélte, hogy most már a kezébe kerülhet? Hátradőlt Sully ócska forgószékében. Már-már úgy érezte, mindenre választ kapott. Vagy mégsem? – ijedt meg a felmerülő gondolatra. Mi az, amit még tudni akar? Mit kell még tudnia ahhoz, hogy elégedett legyen? És kitől… Felpattant. Szíve vadul kalimpálni kezdett. Felkapta a táskáját és az albumot. Kiviharzott az irodából, le a lépcsőn. Most a ruha, a pipereholmi, a restanciás munka érdekelte a legkevésbé. Rohant a kocsijához – szandálja talpa csattogott az üres edzőterem parkettáján és a járdán. Édes jó Istenem, csak otthon legyen! – fohászkodott, miközben beindította a kocsit. Csak még egyszer találjam otthon! – könyörgött, miközben rálépett a gázra, s a kavics szétrepült a csikorgó kerekek alól. Könyörgöm, könyörgöm, könyörgöm! Gyorsan hajtott, de figyelmesen, az előkelő negyed felé, hogy felkeresse a férfit, akit az elmúlt harminc évben apjának szólított. Nemcsak hogy otthon találta, de a férfi mindent el is mondott neki, amit tudni akart és még el is vitte oda, ahova el kellett jutnia, hogy minden mozaik a helyére kerüljön. Kansas City katolikus családjai túlnyomó többségének a Kálvária-temető volt a végső nyughelye. Az alacsony kőkerítés, mely elválasztotta a forgalmas Troost úttól, lényegesen csökkentette a közlekedés zaját. Kovácsoltvas kapui a nappali órákban mindazoknak nyitva álltak, akik fel akarták keresni elveszített szeretteiket. Enyhe emelkedőit, füves lankáit kifogástalanul gondozták, a magas márvány sírköveket és a lapos bronz emléktáblákat tökéletes rendben tartották. Miközben Paul Bryant a kacskaringós úton vezette a kocsit, Maureen azon tűnődött, hogyhogy apja ilyen jól ismeri ezt az utat, de még mielőtt megkérdezhette volna, a kocsi megállt egy igencsak ismerős helyen. Meglepetten nézett apjára a széles bőrülésből. – Itt vannak eltemetve a szüleid. Paul Bryant hosszúkás, Modigliani-arca a szokott mosolyra húzódott. – És Sully is. Maureen megértette, miért jöttek ide, és miért ismerte apja oly jól az útvonalat. Szíve csordultig telt szeretettel iránta. – Szálljunk ki és menjünk oda a sírhoz? – kérdezte a férfi szárazon.

Apa és lánya kiszálltak, s kart karba öltve felmentek az enyhe emelkedőn a sírhoz, ahova nagyszüleit temették, akikre Maureen alig emlékezett. Egy darabig szótlanul állva adóztak emléküknek. A múlt században született Ed és Ruth Bryantnek, akik röviddel az első háború után egyesültek a házasság szentségében, bronz emléktáblájuk volt vázákkal, ahova fiuk, aki külsőre egyikőjükre sem hasonlított, minden gyásznapon elhelyezte a friss virágot. Maureen egy mély lélegzetvétellel bátorságot szívott magába, s apjával a kis halom felé fordult, amelyen több volt a föld, mint a fű. Arról árulkodott, hogy aki alatta nyugszik, az a közelmúltban hunyt el, s még nem kapott sírkövet. Ez volt hát Sully sírja. Paul Bryant visszahúzódott. Maureen letérdelt a sír mellé. Megtalálta. Végre. Elszoruló torokkal elsuttogott egy imát lelki üdvéért. Aztán átmenetileg elbúcsúzott tőle – virágot majd máskor hoz –, s felállt. – Minden rendben? Könnybe lábadt szemmel nézett aggódó apjára, majd azt mondta: – Ugye, te fizetted Sully temetését? – Végül is tőle kaptam a lányomat – felelte halkan Paul Bryant. – A legkevesebb, amit én adhattam neki, az volt, hogy tisztességgel eltemessék. – Ó, apa! – Maureen átölelte a derekát, arcát mellébe fúrta, hogy az ő karjaiban, aki fölnevelte, sirassa el a férfit, aki lemondott róla. Apa és lánya csak álltak és szeretettel ölelték egymást. Az apa inge felitta a lány könnyeit, teste magába itta annak reszketését. Maureen végre kisírta magát és felemelte a fejét. Különös megkönnyebbülést érzett, mintha utolsó porcikája is a helyére került volna, s elengedte az apját. Paul Bryant arcán átsuhant a sajnálkozás, de mosolyogva engedte el Maureent. Most már képes a saját életét irányítani, gondolta szülői büszkeséggel. Fogja tudni szeretni a férfit, akibe beleszeretett. Ez pedig az – fűzte gondolatait nem kis megelégedéssel –, amit az apák… – Apa! Én félek! A halk vallomás gorombán kiragadta Bryantet a szótlan elmélkedésből. – Mitől félsz, drágám? – Félek elmenni Jack mérkőzésére. Az apa a legszívesebben azt mondta volna: hiszen el /ce//menned, de meggondolta magát, s azt kérdezte: – Miért? – Félek, hogy Jack megsérül. – Rendbe fog jönni. – Én… – Maureen hangja annyira elerőtlenedett, hogy Paulnak fülelnie kellett, hogy hallja, amit mond: – Attól félek, hogy megölik. Paul Bryant megfogta lánya vállát és gyengéden megrázta. – Jacknek túl sok minden van, amiért élni kell. Maureen ferdén mosolygott, ám tekintetében álmodozó tűz csillant. – Ezt jól megcsináltam, nem, apa? – Mit csináltál meg, édes?

– Beleszerelmesedtem egy bokszolóba. – Figyelmeztetlek, Laura, hogy… Paul Bryant, kizárva a hálószobájukból, a folyosón, az ajtó innenső oldalán azt fontolgatta, egyáltalán beváltsa-e fenyegetését. Hosszú, nyurga testében egyetlen csont sem hajlott az erőszakra, s ahogy elnézte a kemény mahagóni ajtót, amely elválasztotta feleségétől, úgy vélte, mire azt ő betöri, néhány csontja bánni fogja. Viszont, ahogy nemrégiben tanulta a lányától, fájdalom nélkül nincs győzelem. – Ha nem nyitod ki az ajtót, betöröm! A zár halk kattanásából ítélve felesége elhitte, hogy képes lenne rá. Belépett a tágas hálószobába, s körbenézett, mint aki sosem látta. Mint aki most latja utoljára. Krémszínű plüss szőnyeg és kék-fehér selyem függöny ellensúlyozta a kézzel festett tapétát. A viktoriánus, nyomott kretonhuzatú kanapéra tompa fényt vetett a selyemernyős lámpa. Az öltözőasztalt, melynél háttal az ajtónak, mereven ült Paul Bryant imádott felesége, gyöngyház intarzia díszítette. – Miért csináltad? – Laura Bryant nemcsak azt kérdezte ezzel, miért vitte el Maureent a temetőbe. A férje azonban úgy döntött, hogy most erre válaszol. – Maureennek joga van tudni, hol van eltemetve Sully. – Nekem pedig azt van jogom tudni, hogy te fizetted Sully temetését! Laura csak délután értesült az ügyről, amikor a férje és Maureen hazajöttek a temetőből. Aztán fogta magát és bezárkózott a hálószobába. Paul Bryant nem tudott vitába szállni a feleségével, hiszen amit mondott, igaz volt. De azt talán megmagyarázhatja neki, miért fizette Sully temetését. És meg is magyarázza, noha tudja, hogy ettől senki, vagy még annál is kevesebb lesz felesége szemében. Mindenekelőtt azt akarta, hogy a felesége ránézzen, hogy olyannak lássa, amilyen. Nem annak a jó családapának, akit oly mohón keresett benne, második férjében, de nem is az egykori bankigazgatónak, aki oly jó módban tartotta őt hosszú éveken keresztül. Azt akarta, hogy az arcát lássa, hogy ő is láthassa felesége arcán, miként fogadja, amikor feltárja előtte hosszú időn át rejtegetett titkát. Az öltözőasztalhoz ment, s felesége mögött megállt. Végül halk, de határozott hangon megszólalt. – Fordulj felém, Laura! Az asszony jeges tekintete találkozott férje acélos pillantásával a dőlt, ovális tükörben. Egy pillanatig összepréselt ajakkal bámulta, majd türelmetlenül felsóhajtott, s megfordult a kis rojtos puffon. – Szeretsz engem, Laura? – Micsoda kérdés! – Választ akarok, nem megjegyzéseket! Az asszony összerezzent az újfajta parancsoló hangtól. – De az istenért! A férjem vagy! – Ez csupán egy megállapítás, nem pedig válasz. – Szomorúan nézett feleségére. – Azt akarom tudni, hogy szeretsz-e engem. Paul Bryantet, a férfit. – Természetesen szeretlek – vágta rá az asszony. – De nem értem, mi köze ennek ahhoz, hogy anélkül fizetted ki Sully temetését, hogy előbb megbeszélted volna velem?

– Megmondom én neked, mi köze van a két dolognak egymáshoz. – A kanapéhoz ment, s leült a szélére. Szeme egyvonalba került karnyújtásnyira ülő felesége szemével. – Csak előbb légy szíves ígérd meg, hogy nem szólsz közbe, amíg be nem fejeztem. Laura úgy értelmezte, férje minden bizonnyal olyasmit akar közölni, amit ő nem szívesen hallgatna végig. De mit? Talán azt, hogy beteg? El akar válni? Tőle? Mindkét lehetőség félelemmel töltötte el a szívét. Elolvadt a jég a tekintetében, s ráeszmélt, mennyire szereti Paul Bryantet, a férfit… jóban, rosszban. – Megígérem – mondta, s áthidalva az elmúlt hetekben közöttük megnyílt szakadékot, megfogta a férje kezét. Közbeszólás, megjegyzések nélkül hallgatta, amint az egy hajadon lányról mesélt neki, aki Ruth Bryantnek segített a ház körül, meg egy napszámosról, aki Ed Bryanttel dolgozott kinn a földeken. A lány teherbe esett, a napszámosnak pedig, miután értesült a dologról, egy éjszaka kellős közepén nyoma veszett. Paul gyászos mosolyától, amint előadta, hogy sose tudta meg a napszámos vezetéknevét, majdnem megszakadt Laura szíve. Erősebben szorította férje kezét, és szótlanul várta, hogy folytassa. Ed és Ruth Bryant, akik feladták a reményt, hogy valaha is gyermekük lesz, felajánlották a lánynak, örökbe fogadják gyermekét és sajátjukként felnevelik. A lány beleegyezett. Röviddel azután, hogy világra hozta a négykilós fiút, törvényesen örökbe adta a földműves házaspárnak, majd elutazott egy Nyugatra tartó vonattal. Kezdett kitisztulni Laura előtt, miért fizette férje Sully temetését. Így számolt el a múlttal. Eltemette Maureen vér szerinti apját, amit a sajátjával nem állt módjában megtenni. – Mindig is tudtam, hogy nem hasonlítok a szüleimre – mondta végül a férj. – De azt nem tudtam, hogy örökbe fogadott gyerek vagyok. Akkoriban ezt szégyellniük kellett a gyerekeknek, mert ez azt jelentette, hogy igazi szüleik „vétkeztek", ők pedig ennek a bűnnek a gyümölcsei. Nyolcéves koromban aztán az egyik unokatestvérem elfecsegte a titkot. Az asszony vigasztalóan megtörte a hallgatást. – Ez borzasztó megpróbáltatás lehetett neked. – Sírtam és hazugnak neveztem az unokatestvéremet, s amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam haza az anyámhoz. – Paul Bryant feleslegesen köhögött egyet és megköszörülte a torkát. – Anyám elmondta az igazságot. Annyira bántott a dolog, hogy a nap hátralévő részét a szobámba bújva töltöttem. – Ugye, ezért tartottad meg a farmot? – kérdezte éleslátóan az asszony. – Talán nevetségesen hangzik, de mindig azt gondoltam, egyszer majd visszatér hozzám a szülőanyám. – Ezért akartál odaköltözni nyugdíj után? A férj nemet intett. – Ha élne is még a szülőanyám, amit kétlek, mára nyolcvanas éveit taposná. Azt hiszem, csupán érzelmileg kötődőm a helyhez és nem szívesen adnám el egy vállalkozónak, aki aztán felparcellázza…

– Odaajándékozhatnád egy gyermekalapítványnak azzal a kitétellel, hogy csak nyári táborként használhatják – vetette fel az asszony. – Isten a tudója, hasznát vehetnénk, hogy le tudjuk írni az adóból. Paul Bryantnek eszébe jutott a csapat városi srác, akik nekiláttak létrehozni a Talpig Istállót, s máris elhatározta, kiknek fogja ajándékozni. – Talán ki lehetne hozni belőle valamit. – Paul! – Laura Bryantnek mindig nehezére esett a bocsánatkérés, de ez immáron harminc éve esedékes volt. – Sajnálom, hogy úgy alakítottam a dolgokat, hogy nem merted ezt nekem hamarabb elmondani. – Attól féltem, szégyenkezni fogsz amiatt, hogy hozzám jöttél. Laura Bryant szégyenkezett, de maga miatt, nem pedig a férje miatt. – Megtudod valaha is bocsátani, hogy sznobként viselkedtem? A férfi kezébe fogta felesége arcát, s belenézett pávakék szemébe. A vékonyka ráncokat, melyeket az idő az asszony szeme köré vésett, nem is látta. Magában azért fohászkodott, bár az asszony se látná az ő szeme alatt a táskákat. Nem fiatalok már, mint annak idején, s nem is minden álmuk valósult meg, mint ahogyan azt elképzelték. Ám ahogy felidézte Laura kecsességét, szépségét, azt, hogy megszínesítette az életét, a lányát, akit nekiadott, Paul Bryant rádöbbent, hogy ez az asszony volt a legtöbb, amit az az árva kis parasztfiú kapott az élettől. – Szeretlek, Laura – mondta végül, majd feleségéhez hajolt, s csókot lehelt ajkára és homlokára. – Én is szeretlek, Paul. – Laurának ezúttal nem kellett nógatás, jöttek a szavak maguktól. Aztán az ügy nehezebbik része következett. A férfi mélyet lélegzett, s vakmerően nekikezdett. – Megígértem Maureennek… – Nem! – szisszent rá Laura, mint aki megérezte volna, mit készül tudatni Paul, s el akarta fordítani a fejét. De a férj semmi különöset nem akart tudatni vele. Az asszony családszerető férjet akart, akit az ő személyében megkapott. Most ő akarja, hogy két kedvenc nője ne marja tovább egymást egy bokszolón. Azzal az érvvel lőtt vissza, amit Laura alkalmazott harminc éve. Ezúttal is megtette hatását. – Ha szereted Maureent, ha igazán szereted, eljössz Jack mérkőzésére.

Epilógus – Hölgyeim ás uraim! Íme a nagy mérkőzés! A tizenkét menetes cím nélküli visszavágó! – kezdte szónoklatát a ringben a bemondó, kezében a mikrofonnal. Maureen mély levegőt vett. Roppant ideges volt, ám ez kívülről nem látszott rajta. Jack Ryan kedvéért a legszebb arcát mutatta.

– Ebben a sarokban piros-fehér csíkos nadrágban a 105 kilós, harmincnégyszeres győztes, egyszer vesztes, a nehézsúlyú világranglista második helyezettje, Méregzsák Ivy Stevens, a texasi Dallasból! A sarokból borotvált fejű óriás lépett elő, s intett a Sportcsarnok nagytermét betöltő szurkoló közönségnek. Volt udvarias taps, de leginkább a füttyögés. – Ebben a sarokban pedig fehér-világoszöld csíkos zöld nadrágban… – A közönség hangos, hosszú éljenzésbe fogott. –… a tizenhétszeres kiütéssel, egyszer technikai kiütéssel győztes, 102 kilós egykori Arany Kesztyűs bajnok, Jack Ryan, az ír Rém, a missouri Kansasból! Maureen felállt a tömeggel. A lélegzetelállítóan jóképű hazai kedvenc vállán azzal a fehér szatén köntössel előlépett a sarokból és üdvözölte a közönséget. Jack Ryan tekintete végigfutott a ring melletti sorokon, és megállapodott Maureenen. Nem látszott észrevenni, hogy a lány a szülei között ül. Csak mosolyogva bólintott neki, mintha azt mondta volna: ezt a mérkőzést neked játszom. Megfordult, s besétált a ring közepébe, hogy meghallgassa a bíró utolsó intelmeit és kezet fogjon régi ellenségével. Azon röpke tíz másodpercig, amíg Jack Ryan odabólintott Maureennek, a lány volt a mérkőzés fénypontja. Még az olcsó ülésekről is felé fordultak az emberek, s azt találgatták, ki az a karcsú, vöröshajú nő abban a szúk lila ruhában? Formás válláig lógó ametiszt fülbevalóival sokkal inkább hasonlított egy társasági pillangóra, aki eltévedt bálba menet, mint a nőre, aki az elmúlt hat hét során oly nagy utat járt be. Felharsant az első menet kezdetét jelző duda, mire a rajongók figyelme a ringre terelődött, ahol Jack Ryan és a Méregzsák Ivy Stevens előtáncoltak a sarokból. – Apád azt mondja, hogy Jack ügyvéd – jegyezte meg Laura Bryant, miután újra elfoglalták helyüket. Maureen szeretettel mosolygott anyjára, aki ugyancsak hosszú utat járt be. – Igen, anyu, az. – Felütést neki! – kiáltotta oda Jack Ryannek Paul, s felugorva a levegőbe lendítette öklét. Nehéz volt megmondani, ki lepődött meg ezen jobban, a nyugdíjazott bankárból lett finomlelkű kertész, vagy a felesége és a lánya. A küzdelem minden mozzanatában olyan durva volt, amilyennek Maureen gondolta. Minden érzékszerve pattanásig feszült, amikor az egykori bajnok és az új nagy versenyző menetről-menetre haladt. Egészen tisztán látta egyre nyúzottabb arcukon az ádáz elszántságot. Hallotta minden nyögésüket és szisszenésüket. Érezte izzadtságuk és vérük szagát, s közben azt a reményt dédelgette magában, hogy tényleg Jack Ryan lesz a győztes. Méregzsák Ivy kemény jobb horgától felnyílt Jack Ryan bal szeme fölött a forradás. Maureen rémülten szájára tapasztotta a kezét, hogy elfojtsa kiáltását. Kacsánál ott volt az orvosság. A menet végén felgyűrte élénkzöld melegítőjének ujját, s munkához látott: letörölte Jack Ryan arcát és szemügyre vette a sérülést. Bűvésztáskájából előhúzta a szokásos jeges borogatást, meg egy kis fémlapkát, s rányomta a sebre, hogy elálljon a vérzés. A törékeny termetű Donna, aki a szokásos módon kicsípte magát, bebizonyította, milyen lelkes szurkoló: az egyik akciónál felugrott, s bekiabálta Jack Ryannek: – Húzz be neki egy jó nagyot!

Férje és négy gyermeke minden bizonnyal nem ismerték még erről az oldaláról – mert döbbenten meredtek rá. Aztán egymás után felálltak, s vele együtt buzdították Jack Ryant. Amikor megkezdődött a tizenkettedik menet, a teremben már mindenki állt. Jóllehet mindkét bokszoló meg-megingott párszor, egyikükre sem kellett rászámolni. A tömeg pedig, amely kezdte belátni, hogy a mérkőzés jóval inkább embert próbáló játék, mintsem bosszúállás, nyíltan kiállt Jack Ryan mellett. Jack Ryan utolsó mérkőzésének végső három perce alatt Maureen szíve a torkában dobogott. Becsukta a szemét, mert félt odanézni. Aztán kinyitotta, mert félt nem odanézni. És így lett szemtanúja a legendás befejezésnek. Az ünnepi öklözésnek néhány perccel éjfél előtt úgy vetett véget a duda, hogy Jack Ryan és Méregzsák Ivy is talpon volt, így a bíróra hárult a döntés, melyiküket hirdeti ki győztesnek. A bokszolok sérülten, kimerülten megölelték egymást, majd visszavonultak a sarokba, hogy ott várják meg az eredményt. A közönség szinte baljóslatú csöndbe burkolózott, miközben a bírák egyeztették jegyzeteiket. Maureen nehezen viselte a feszültséget. Tekintetét végigfuttatta azokon, akiket az elmúlt hét hét során megismert és megszeretett: Kacsán, a remek vagányon, Frankie-n, aki éppen önbecsülésből vett leckét, Rokstaron, akinek galerije ugyan már nem volt, de munkája és egy igen csinos, új barátnője, az igen, és a fiúkon, akiknek mindenféle színű arcára rá volt írva, bíznak a jövőben. Abban a pillanatban, amikor a bemondó kihirdette az egyhangúlag megszavazott győztesnek Méregzsák Ivy Stevenst, Maureen előtt megvilágosodott, hogy Sully mégsem hagyta el őt. Csupán egy nagy családot adott neki. Jóllehet csak egy kesztyűs kéz emelkedett a magasba, a ringben két győztes állt. Sőt, három, ha a vöröshajú, lila ruhás szépséget is számítjuk, aki felugrott, odaszaladt a ringhez, s kezét a férfinek nyújtotta, aki megtette a magáét. Jack Ryan levette a kesztyűjét, áthajolt a kötél felett, s felemelte Maureent, magasabbra, mint saját maga. A lány a pillanat töredékéig lebegett a levegőben, egyik cipője leesett, a tüzes reflektorfénybe emelve ragyogó arcát, majd a körülöttük tomboló öröm és csalódás forró önkívületében olyan szenvedéllyel csókolta bokszolóját, jövendőbeli férjét, amit csak neki tartogatott. A közönség megkapta a hősét. Az úrilány pedig a bajnokát.

Napjaink legnépszerűbb és legeredményesebb romantikus regényírói közül sokan szerelmes regények írásával kezdték pályafutásukat. Nora Roberts, Sandra Brown és Iris Johansen nyomán jelen írás szerzője is a könyvszakmában „románcként” emlegetett műfajban köszörülte tudását és tett szert népszerűségre. A románc, mint a Bantam Kiadó LOVESWEPT-sorozata, csodálatos és lenyűgöző műfaj, amely modern átlagemberek szerelméről szól. A régimódi, szabványos, gazdag férfi-szegény nő románcokkal szemben, melyek néhány éve még uralták a piacot, a maiak aktuális, időszerű történeteket dolgoznak fel, szinte csupa olyan kérdést, melyek foglalkoztatják az embereket. Könnyed a stílusuk, a szerelmi történetek hihetőek, a szenvedély modern és bensőséges. Az egyik LOVESWEPT szellemesebb, a másik szórakoztatóbb, a harmadikat átfűti a humor, néhányuk csupa érzelem, de mindegyik igazi szerelmek igen tehetséges írók tollából származó, jól megírt története. Az ilyen történetek gyorsan magával ragadják és néhány órán át elszórakoztatják az olvasót. E könyv szerzője röviden megírta a LOVESWEPT-tel kapcsolatos tapasztalatát, és arra buzdítja az olvasót, merüljön el a románcok világában. Ha Ön még sosem olvasott egyetlen LOVESWEPT regényt sem, az író és a kiadó azt ajánlja, kérjen egyet a könyvesboltban és fedezze fel a szórakoztató irodalom élményét. Megtörtént eset: 1979 februárjában a mexikói kormány kompján (pontosabban ladikján) a Mujeres sziget és Puerto Juárez között elveszítettem egy könyvet. Vigyázat, nem egy akármilyen könyvet, hanem életem első könyvét, amit írtam. Románc volt, a címe: A szerelem próféciája. Kézzel írtam, ami azt jelenti, nem volt róla másolat. Gépkocsikról és tárgyalásokról szóló jelentések között írtam, mert az úti beszámolók, novellák és humoros esszék nem igazán elégítették ki vágyamat valami hosszabb, fordulatokban bővelkedő történet után. Mondanom sem kell, megsemmisültem. Az a sok munka kárba veszett! Eltűntek a csodálatos főszereplők és az elragadó mellékszereplők is! És – hiúság ide, hiúság oda – a szegény kiadók világa megfosztatott egy új, óriási tehetség felfedezésének lehetőségétől! De az írók legalább annyira csökönyösek, mint különcök. (Ki más, mint egy hülye nő töltene száz és száz órát egyedül, magában beszélve és válaszolva!, történeteket szőve szerelemről, bosszúról, lázadásról?) Miután már bebizonyítottam magamnak, hogy tudok elejét, közepét és végét írni, újraírtam A szerelem próféciáját (ezúttal már gépen, két példányban, arra az esetre, ha megint rám jön, hogy beszálljak egy ladikba). Az egyik barátomon és kritikusomon keresztül, én, a szavakat elharapó középnyugati, kapcsolatba léptem egy ügynökkel, Andrea Cirillóval, egy igazi, élő New York-i ügynökkel, aki azt mondta, igen, szeretné látni, amit írtam. Merkúrnál gyorsabban repültem a postára. Amikor pedig azt mondta, szívesen képviselne engem… Elég, ha annyit mondok, sokkal hamarabb jártam meg a mennyeket, mielőtt Michael Jordan reklámozni kezdte volna az Air Nike-t. Nos, A szerelem próféciája sose jelent meg. Még mindig a szekrényemben hever és nagy valószínűséggel mindörökre ott marad. De második románcomat, amit közlekedési

dugók alatt, politikai kampányok és bírósági perek tudósítása között írtam, szinte azonnal elkapkodták. Mint ahogy a harmadikat is. Úgy gondoltam, ezek után sínen vagyok. Felhagytam a munkámmal (a bírósági tudósítással, nem a gépkocsikról szóló cikkeimmel) és nekikezdtem negyedik regényemnek. Amit megint nem vettek meg. Most már bevallom, amit akkor nem mertem, ismét magamba roskadtam. Már kezdtem aggódni, az a fajta csoda vagyok, aki csak két regényt tudott írni. A mázlista. Lehet, hogy több könyvet nem vesznek tőlem… Közel egy évet vesztegettem arra, hogy kételkedtem magamban, majd románc regény írásába fogtam, olyanba, mely a szívemből jött. Szinte azonnal megvették. Következett a hatodik, hetedik, nyolcadik, majd kilencedik regény – mind LOVESWEPT. Most pedig a kedves olvasó egy új könyvet tart a kezében, egy FANFARE-t, mely nem egyszerűen ladikban fogant álmaim beteljesülése, hanem remélhetően egy sokkal hosszabb, sokkal tartalmasabb sorozat első darabja. Tudják, abban az évben, amikor magamba fordultam, rájöttem, micsoda szívességet tett az első kiadóm, amikor visszautasította negyedik könyvemet. A románcok olvasói nemcsak a leglojálisabb közönség, akire egy író csak szert tehet, hanem ők a legérzékenyebbek is. Ha az író nem hisz a történetében, az olvasó sem fog. Ha az író egy adott helyzetben nem nevet, vagy nem sír, vagy nem szorul el a torka, vagy nem érez félelmet, az olvasó se fog. Ha az író nem szereti a könyvét, az olvasók se fogják szeretni. Ezzel pedig visszatérek a LOVESWEPT-hez. Mint főfoglalkozású író, aki romantikus könyvekkel kezdte karrierjét, mondhatom, hogy egy románc kéziratát eladni a LOVESWEPT-nek kész műsor. A szerkesztőségtől kezdve a művészeti osztályon át a terjesztőkig mindenki nagy figyelmet fordít a kiadott könyv minőségére. Telhetetlen olvasóként – a férjem szerint rég fel kellett volna hólyagosodnia az orromnak, amennyit én a könyveket bújom – mondhatom, meg is látszik gondosságuk eredménye. Ha nem hisznek nekem, győződjenek meg róla. Úgy gondolom, osztani fogják véleményemet, miszerint a könyv a romantikus regények élvonalába tartozik. És amíg ismét találkozunk új könyvem lapjain, jó olvasást! Fran Baker

A szerzőről Az egykori bírósági tudósító, aki egy bíróhoz ment feleségül, különböző napilapokba és újságokba írt útibeszámolókat és humoros esszéket, mielőtt regényírásba kezdett. Azóta számos kiváló romantikus regényt írt. Azt állítja, összes tevékenysége közül a szülés mellett az írás az, ami leginkább kielégíti lelki szükségleteit.

VÉNUSZ KÖNYVEK

HU ISSN 0866-0719 ISBN 963 8469 27 7

MAECENAS KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST Felelős kiadó: a MAECENAS KÖNYVKIADÓ igazgatója Szerkesztette: SÓVÁCÓ KATALIN Tipográfia és műszaki szerkesztés SZAKÁLOS MIHÁLY

Szedte: a DIAMANT KFT. Nyomta és kötötte: a DABASI NYOMDA RT., Dabas Felelős vezető: BÁLINT CSABA vezérigazgató Munkaszám: 95-0014 Terjedelem: 13,8 (A/5) ív