Kae Westa A Demon Es A Papno

A démon és a papnõ by Kae

1 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon és a papnõ by Kae Summary: Amikor a halottak szellemei váratlanul elhagyják híveiket, egy szeleburdi fiatal papnő és társa, a lelki békéjéért küzdő démon harcos indul útnak, hogy kiderítsék, mi áll a háttérben – csakhogy küldetésük sikere sem a Szárnyas Korona lovagrendjének, sem néhány tiltott mágiát űző, rejtélyes varázslónak nem áll érdekében. Categories: Fantasy Characters: Nem Műfaj: Akció/Kaland, Dráma, Fantasy, Regény, Romantikus Figyelmeztetések: nincs Challenges: Nem Series: Világom, világom..., Dépéjuniversz Chapters: 74 Completed: Igen Word count: 164700 Read: 38169 Published: 2009.06.05 Updated: 2012.01.24

Story Notes: Démon és a papnő a facebookon: http://www.facebook.com/pages/Kae-Ad%C3%A9mon-%C3%A9s-a-papn%C5%91/273114279381457

Ő és Ű betűk miatt újrarakva!

1. Elsõ fejezet by Kae 2. Második fejezet by Kae 3. Harmadik fejezet by Kae 4. Negyedik fejezet by Kae 5. Ötödik fejezet by Kae 6. Hatodik fejezet by Kae 7. Hetedik fejezet by Kae 8. Nyolcadik fejezet by Kae 9. Kilencedik fejezet by Kae 10. Tizedik fejezet by Kae 11. Tizenegyedik fejezet by Kae 12. Tizenkettedik fejezet by Kae 13. Tizenharmadik fejezet by Kae

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

2 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

14. Tizennegyedik fejezet by Kae 15. Tizenötödik fejezet by Kae 16. Tizenhatodik fejezet by Kae 17. Tizenhetedik fejezet by Kae 18. Tizennyolcadik fejezet by Kae 19. Tizenkilencedik fejezet by Kae 20. Huszadik fejezet by Kae 21. Huszonegyedik fejezet by Kae 22. Huszonkettedik fejezet by Kae 23. Huszonharmadik fejezet by Kae 24. Huszonnegyedik fejezet by Kae 25. Huszonötödik fejezet by Kae 26. Huszonhatodik fejezet by Kae 27. Huszonhetedik fejezet by Kae 28. Huszonnyolcadik fejezet by Kae 29. Huszonkilencedik fejezet by Kae 30. Harmincadik fejezet by Kae 31. Harmincegyedik fejezet by Kae 32. Harminckettedik fejezet by Kae 33. Harmincharmadik fejezet by Kae 34. Harmincnegyedik fejezet by Kae 35. Harmincötödik fejezet by Kae 36. Harminchatodik fejezet by Kae 37. Harminchetedik fejezet by Kae 38. Harmincnyolcadik fejezet by Kae 39. Harminckilencedik fejezet by Kae 40. Negyvenedik fejezet by Kae 41. Negyvenegyedik fejezet by Kae 42. Negyvenkettedik fejezet by Kae 43. Negyvenharmadik fejezet by Kae 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

3 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

44. Negyvennegyedik fejezet by Kae 45. Negyvenötödik fejezet by Kae 46. Negyvenhatodik fejezet by Kae 47. Negyvenhetedik fejezet by Kae 48. Negyvennyolcadik fejezet by Kae 49. Negyvenkilencedik fejezet by Kae 50. Ötvenedik fejezet by Kae 51. Ötvenegyedik fejezet by Kae 52. Ötvenkettedik fejezet by Kae 53. Ötvenharmadik fejezet by Kae 54. Ötvennegyedik fejezet by Kae 55. Ötvenötödik fejezet by Kae 56. Ötvenhatodik fejezet by Kae 57. Ötvenhetedik fejezet by Kae 58. Ötvennnyolcadik fejezet by Kae 59. Ötvenkilencedik fejezet by Kae 60. Hatvanadik fejezet by Kae 61. Hatvanegyedik fejezet by Kae 62. Hatvankettedik fejezet by Kae 63. Hatvanharmadik fejezet by Kae 64. Hatvannegyedik fejezet by Kae 65. Hatvanötödik fejezet by Kae 66. Hatvanhatodik fejezet by Kae 67. Hatvanhetedik fejezet by Kae 68. Hatvannyolcadik fejezet by Kae 69. Hatvankilencedik fejezet by Kae 70. Hetvenedik fejezet by Kae 71. Hetvenegyedik fejezet by Kae 72. Hetvenkettedik fejezet by Kae 73. Epilógus, elsõ rész by Kae 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

4 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

74. Epilógus, második rész by Kae

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

5 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Elsõ fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Első rész

– A testvérek elszörnyedten álltak meg a leány holtteste felett. Rettenetes esküt tettek, hogy soha többé nem oltanak ki egyetlen életet sem, még azért sem, hogy a sajátjukat mentsék… Az ifjú tekintete elkalandozott a könyv lapjairól, ki az ablakon, mintha a derűs tavaszi kert látványában próbált volna békére lelni. – Kint is folytathatjuk, ha szeretnéd, Valian. Egy fehérbe öltözött, hatvan év körüli asszony szavai törték meg a csendet, aki a szoba túlsó végében lévő hintaszékben ücsörgött, és egy félkész köpönyeget szegett be. Valian restelkedő pillantást vetett felé. – Bocsáss meg, Anira úrnő, nekem ez most nem megy. Becsukta a könyvet, és felállt, hogy mély sóhajjal az ablakhoz lépjen. A rendház vezetője elmosolyodott, de nem szólt. A kézimunkája fölé hajolt megint, és hagyta, hadd birkózzon az emlékeivel a védence. Akárki láthatta, aki csak egy pillantást is vetett Valianra, hogy különös szerzet. Ő démonnak mondta magát, bár ez a szó mást jelentett Mordiniumban, mint amilyen értelemben ő használta. Nem volt emberi lény, és ez meg is látszott rajta. Szálas termete, dagadó izmai ugyan bármelyik képzett harcoséi is lehettek volna, aki sok órát töltött a fegyverteremben vagy a harcmezőn, hófehér bőre és nagy, ferdén metszett szeme azonban idegenségről árulkodott. A füle is túl keskenynek és kicsinek tűnt, mégis sokkal jobban hallott vele, mint bármelyik ember. – Mi történt a testvérekkel? – kérdezte hirtelen. – Tartották magukat az esküjükhöz, akárcsak az utódaik. – Akkor ez nemcsak legenda, ugye? – Ki tudhatja azt manapság? – felelte bocsánatkérő mosollyal a rendházfő. – Nem sokat tudunk azokról az időkről. Azt mondják, a három fivérből lettek később a Szolgálók, de az ő létezésükre sincs semmiféle bizonyíték. – Felkelt, odalépett az ifjú mellé, és ő is kinézett az ablakon. – Ettől még a történetben ott rejlik az igazság magva. – Hogy nem szabadna ölni, még önvédelemből sem – jegyezte meg keserűen Valian. – Hogy meg lehet változni, bármit is vétettünk korábban. Valian hallgatott egy darabig. Nem úgy tűnt, mintha képes lenne vigaszt nyerni ebből az egy mondatból.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

6 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Olyan borzalmakat tettem, Anira úrnő, amiket te el sem tudsz képzelni – mondta végül. – És nemcsak én, hanem mindazok, akik a fajtámba tartoznak. Azért zárták el a világunkat már réges-rég, hogy ne törhessünk rátok, mert védtelenül állnátok a kegyetlenkedéseink előtt, és hidd el nekem, egymást sem kíméltük soha… Anira megfogta az ifjú kezét az ablakpárkányon. – A szellemek nem számoltatnak el, Valian, és én sem teszem. Beérem azzal, amit eddig láttam. És tudod, mi volt az? Egy törekvő, udvarias fiatalember, aki minden erejével azon küzd, hogy megváltozzon. A szellemek értékelik ezt, én pedig hallatlanul nagyra becsüllek érte. A démon lehajtotta a fejét. – Megszégyenít a kedvességed, Anira úrnő, de magad is tudod, hogy nem vagyok ura a bennem rejlő fenevadnak. – Ahogyan egyikünk sem. Mind éreztünk már engesztelhetetlen dühöt, vagy veszítettük el a fejünket bánatunkban… – Az én dühömnek azért egy árnyalatnyival komolyabb következményei vannak. Anira bólintott. Emlékezett rá. – Mindenesetre ki merem jelenteni, hogy megtanultál olvasni – terelte másfelé a szót. – Megfájdul még tőle a szemed? – Nem… köszönöm. És köszönöm azt is, hogy megtanítottál. Egyszer meghálálom, ígérem. – Ami azt illeti, ennek tudom is a módját. Anira ismét mosolygott, bensőségesen, pártfogón, és ez a mosoly széppé tette az arcát, amin pedig jócskán otthagyták a nyomaikat a múló évek. Magasra tornyozott, hosszú ősz haja és csöndes méltósága mindenestől annak az úrnőnek mutatta, akinek Valian címezte, felszabadult viselkedése miatt mégsem tűnt megközelíthetetlen dámának. – El kell küldenem az egyik fiatal papunkat egy meglehetősen veszélyes helyre – folytatta. – Szeretném, ha elkísérnéd, és vigyáznál rá. Van egy szertartás, amelyet tízévente kell elvégezni, és most éppen a mi rendházunkra került a sor. Eredetileg Kendaront szándékoztam elküldeni, őt azonban nemrégiben szörnyű családi tragédia érte, így nem szeretném zaklatni vele. A többi papunk közül egy sem hajtott még végre ilyen fontos feladatot, és bár ő a legfiatalabb, Mortua közülük a legalkalmasabb. Megteszed nekem, hogy megóvod őt a veszedelmektől, Valian? A démon tétovázott egy kicsit, aztán szembefordult pártfogójával, és egyenesen az arcába nézett. – Hibát követsz el, amikor megbízol bennem, Anira úrnő. De ha feladatod van számomra, igyekezni fogok azt a lehető legjobban teljesíteni. – Egyikünk sem hiba nélkül való, de azt hiszem, ezúttal nem tévedek – felelte a rendházfő. – Kérlek, várj itt, amíg visszatérek Mortuával! Valian fejet hajtott válasz és egyben búcsú gyanánt is, és csak akkor nézett fel, amikor az ajtó már becsukódott Anira mögött. Akkor visszakönyökölt az ablakba, és engedte, hogy szabadon kalandozzon a tekintete, amerre csak akar.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

7 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Sok földet bejárt, miután otthagyta otthona, a démonok lakta Ariann havas pusztaságát, az örök tél földjét, amelynél kegyetlenebbnek talán csak az azt benépesítők bizonyultak, de sehol nem időzött sokáig. Első látásra rettegést keltett mindenkiben, és nem is ok nélkül. Üdítő változatosságnak bizonyult ez a világ, amely sosem hallott még más bolygókról, létsíkokról vagy bármi hasonlóról, bár filozófusai pedzegették már, hogy esetleg rajtuk kívül is létezhet élet. Valian itt tiszta lappal indulhatott, és élt is a lehetőséggel, bár lakozott benne annyi felelősségérzet, hogy jó előre figyelmeztesse az embereket: nem mindig ura az ösztöneinek. Nagyrészt a szellemek kultuszát tartotta felelősnek azért, hogy így megbíznak benne. Úgy tűnt, a halottak szellemeinek létezését mindenki adottnak veszi, és a túlnyomó többség boldogan cselekszi az akaratukat. Az is igaz volt, persze, hogy ez nem lehetett különösebben nehéz: a szellemek jobbára csak azt várták el a híveiktől, hogy tiszteljék egymást, férjenek meg, és ne ártsanak senkinek, ha nem muszáj. Valian számára egyelőre pokolian nehéz feladatnak tűnt mindez, de becsülettel igyekezett a tanításuk szerint élni. Mordiniumnak hívták a városállamot, amelynek rendháza – alig öt hónappal korábban – befogadta a démont. Az eltelt idő ellenére a legtöbb testvér még nem találkozhatott az új lakóval, aki Anira Rellamor személyes pártfogását élvezte, és nem is lázadozott ellene. A rendházfő megnyugtató jelenlétében elcsitultak a lelkében háborgó indulatok, és a bűntudata is elviselhetővé szelídült. Anira már az első napon könyvet adott az ifjú kezébe, aki bevallotta, hogy százakat ölt már, de egyetlen betűt sem ismer, és attól a naptól együtt tanulmányozták az olvasás művészetét. Amikor a rendházfőt egyéb, meglehetősen bokros teendői elszólították, Valian gyakran magára maradt a szalonban, vagy éppen visszavonult a kis vendégházba, amelynek kényelmét élvezte. Az ablakból meg-megpillantotta a kolostor egyik-másik lakóját, de egyelőre nem kereste a társaságukat, Anira pedig ez idáig nem is erőltette a dolgot. Gondolatai közül rohanó léptek zaja zökkentette ki, idegen, Aniráénál jóval könnyebb lépteké. Valian összerezzent egy pillanatra, az izmok megfeszültek a testében. Ösztönei azt diktálták, hogy ugorjon az ajtóhoz, ragadja nyakon a belépőt, taszítsa rá az asztalra, és vágja el a torkát, de ezt már csak azért sem tudta volna kivitelezni, mert a rendház területén sosem viselt fegyvert. Egy pillanattal később azonban elernyedt, amikor rájött, hogy a békés rendházban, a rendházfő nyugodt lakrészében aligha fenyegeti veszély akár őt, akár Anirát. A léptek tulajdonosa nyilván a pap lesz, akit az asszony említett, ő maga pedig lassabban követi, hiszen nem csitri lány már, hogy végigtrappoljon a folyosón. Csitri lány… Valian vonakodva fordult az ajtó felé. Rosszat sejtett. Az ajtó rövidesen feltárult, és csakugyan egy fiatal hölgy lépett be rajta – mert addigra lelassított, és egészében véve roppant előkelőnek tűnt –, aki a papok jellegzetes fehér köntösét viselte, a démon pedig két dolgot vett észre rajta azonnal: hogy alacsony és sovány, és hogy szinte még gyerek. A lány felnézett Valianra, és minden elfogódottság nélkül, jó alaposan megszemlélte magának. A tekintete észrevehetően elidőzött az ifjú szoros copfba fogott, vörös haján és széles vállán, aztán elvigyorodott, és rákérdezett: – Hát te meg miféle szerzet vagy? – Démon. – Valian érdeklődve várta a papnő reakcióját. Nem tűnt ijedősnek, ezt a javára írta, a hangjában is inkább csengett a szemtelenséggel határos kíváncsiság, mint bizonytalanság vagy undor. – Nahát! – Az előkelő ifjú hölgy képe akkor omlott össze véglegesen, amikor a lány odaperdült hozzá, és szelesen megragadta a kezét. – Ez iszonyú izgalmasan hangzik! Okvetlenül el kell mondanod magadról mindent! – Mortua, kérlek, ülj le! – mosolygott rá a rendházfő, és bólintott a védencének is. – Te is, Valian. – Valiannak hívnak? – fordult az ifjúhoz már a virágmintás karosszékből a papnő. – Én Mortua vagyok,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

8 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua Mortandis. Harcos-pap. Te meg akkor Valian, a démon. Mi a másik neved? – Nincs másik nevem. – A lány közvetlensége feszélyezte Valiant, ezért úgy döntött, inkább ő kérdez. – Hány éves vagy? Mortua elfintorította az orrát. – Nem mindegy az neked? Teljes jogú pap vagyok, beavatott, ismerek minden rítust és szertartást, és kevesen vannak olyan jóban a szellemekkel, mint én! Nem kéne a koromról megítélni, amikor én… na jó, tizenhat. De úgy látom, neked sincs éppenséggel térdig érő szakállad! – Nincs – értett egyet Valian, aztán segélykérő pillantást vetett Anirára. Csak a szemével kérte, hogy mondja, tréfa ez az egész. Nem akarhat egy ilyen szeleburdi gyereket küldeni egy nyilván fontos küldetésre, és semmiképp nem akarhatja őt kísérőül adni mellé! A rendházfő azonban csak mosolygott tovább, és figyelte őket rendületlenül. Annyit mindenképpen el kellett ismerni Mortuáról, hogy aranyos kicsi jószág. Apró termetű, fiús alkatú, nem is karcsú, sokkal inkább girhes, mindehhez pedig kifejező, kedves arcocska járult nagy, szürke szempárral és magas, tiszta homlokkal. A hajára alighanem a semmilyen volt a legtalálóbb jelző: váll fölé érő, gubancos, nagyon vékonyszálú és roppant világosszőke. Ezzel a külsővel olyan is lehetett volna, mint egy kísértet, de a modora alapján inkább egy pajkos kis kobold benyomását keltette. Valójában mindennek inkább látszott, mint felelősségteljes, nagyhatalmú papnőnek. Valian már réges-rég megtanulta, hogy ne ítéljen a külsőségek alapján, Mortua viselkedése mégis megsokszorozta a kétségeit. – Szóval – a lány mohó pillantást vetett Anirára –, azt mondtad, irtó fontos feladatot készülsz ránk bízni! Nem tudom, Valiannak mi a véleménye, de én csupa fül vagyok! A rendházfő maga is helyet foglalt, egymás után a szemükbe nézett, aztán végre beszélni kezdett. – Mit szólnál, Mortua, ha azt mondanám, a Shreior ligetbe küldelek benneteket? Mortua arcán olyan boldogság tükröződött, mintha éppen most kapott volna egy csokor virágot egy jóképű lovagtól. Anira jobbnak is látta hozzátenni: – Ugye nem kell emlékeztetnem rá, hogy ez egy nagyon fontos és egyben nagyon veszélyes feladat is? – Tudom! De… ketten megyünk? Senki más? – Senki más. – Hűha! – Mortua nyílt, mustráló tekintete ezúttal Valian izomzatát mérte fel, de olyan kendőzetlenül, hogy annyi erővel akár meg is tapogathatta volna az ifjú karját. – Szóval démon barátunk felér egy egész testőrséggel. Nem rossz! Leteszed az esküt előtte? Vagy már letetted? – Esküt? – Hát testvérnek! Belépsz a rendbe, meg minden? – Foglalkozzunk egyelőre a feladattal – javasolta szelíden a rendházfő. – Jaj, ne haragudj, Anira, csak úgy örülök! Tudom, hogy nagy dolog, és nem fogom elszúrni, ígérem, csak… csak lelkes vagyok, na, hát ez nem lehet baj! – Mortua felpattant a karosszékből. – Valian mennyit tud a ligetről?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

9 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A semminél is kevesebbet – felelte az említett. – Akkor Morkhina Szelor neve sem fog sokat mondani. – Nem. – Nos, Morkhina papnő volt, valami ötven évvel ezelőtt, ugye, Anira? – A lány oldalt pillantott a rendházfőre, aki igent intett válaszul. – Ráadásul elég nagy nevű. Aztán kiderült, hogy titokban mágiával foglalkozik, ami ugye eleve tilos mindenkinek, hát még egy rendbélinek… Persze megpróbálták megállítani és felelősségre vonni, de nagyobb volt a hatalma, mint amire számítottak. Jó nagy öldöklést rendezett, legyilkolta az elfogására kiküldött Szárnyasokat, meg úgy mellesleg az egész rendházát, ami ott állt, pontosan Shreior Morvalisban, vagy ahogy hívni szoktuk, a Shreior ligetben. Végül sikerült megölni, de hamar rájöttek, hogy a szelleme még rosszabb, mint amilyen életében volt. Szerencsére létezik egy szertartás, amivel a hozzá hasonlókat a haláluk helyszínére lehet láncolni, csak időnként meg kell újítani, különben elszabadulna. Ezt fogom én elvégezni, te meg közben vigyázol rám, nehogy valami roppant találékony módszerrel megakadályozzon benne. Jól mondom, Anira? A démon zavartan pislogott. – Azt hittem… – A szellemek békések, és javunkat akarják – szólt közbe megnyugtató hangon a rendházfő. – Elvétve akad csak közöttük romlott, mint amilyen Morkhina is. – Sóhajtott egy aprót, szeme körül egy pillanatra elmélyültek a szarkalábak. – Nem szívesen küldelek ellene benneteket, mert ravasz és veszélyes. Magam is ott voltam, amikor először bebörtönözték. Ha alábecsülitek, jobb, ha elé sem álltok. – Ez utóbbi szavakat nyilvánvalóan Mortuához intézte, a kis papnő pedig felháborodottan meredt rá, mintegy kikérve magának a feltételezést. – Feltétlenül beszéljétek meg a részleteket, dolgozzatok ki stratégiát, ha szükségesnek látjátok, és szeretném, ha holnapután útnak is indulnátok. – Milyen messze van ez a Shreior liget? – kérdezte Valian. – Néhány nap, de nem számít, a szellemek segítségével pár óra alatt odaérünk! – kotyogott közbe Mortua. Anira felállt – a démon nyomban követte is a példáját –, és kinyitotta az ajtót. – Mortua elmond neked mindent, amit tudnod kell, Valian. Keress fel bármikor, ha szükségét érzed! A szellemek áldása legyen rajtatok! A démon válaszul csak meghajtotta magát, Mortua pedig sietősen pukedlizett egyet, aztán már karon is ragadta Valiant, és – annak legnagyobb megrökönyödésére – cibálni kezdte az ajtón túlra. – Hallod? Gyere már, fel kell világosítsalak, és nem érek rá estig! Valian megadóan sóhajtott, és ellenállt a késztetésnek, hogy a karja egyetlen lendítésével a falhoz vágja a belecsimpaszkodó papnőt. Hagyta, hogy a lány kirángassa a folyosóra, és nem tudta mire vélni Anira búcsúzóul még elkapott, meglepően vidám mosolyát.

End Notes: Szeretettel várom a véleményeket!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

10 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

11 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Második fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Remélem, megérte rá várni. :)

Mortua gondosan becsukta az ajtót maguk mögött, aztán szembefordult új társával. – Először is együnk valamit! – indítványozta. – Nem láttalak még az étkezőben, de gondolom, azért tudod, merre van… – Nem. – Valian kezdett beletörődni, hogy képtelen követni a papnő logikai bakugrásait. – De az imént még sietni akartál. – Gyorsan eszem! – vágta rá reflexből Mortua, és várta a hatást, de a démon nem nevetett. – Figyelj már, úgyis el kell magyaráznom neked, merre megyünk és mit csinálunk, most miért ne ehetnénk közben? Valian megadta magát. Szótlanul követte a lányt a homokszín falú, tágas folyosók során át egészen a konyháig, amelynek az ajtajában azonban hátramaradt. Jobban szeretett volna Anira társaságában megismerkedni a rend többi tagjával, mint az apró, pergő nyelvű papnő mellett, elsősorban az ő érdekükben. Máris érezte, hogy elhagyja a nyugalom, ami a rendházfő jelenlétében általában eltöltötte, Mortua lelkesedését pedig zavaróan tolakodónak érezte. Igyekezett észben tartani, hogy a lány a bajtársa, de aztán megint csak arra tudott gondolni, milyen képtelen is az egész helyzet. A papnő egy perc múlva ismét előbukkant, kezében egy akkora darab kelt tésztával, mint az alkarja. Nagylelkűen kettétörte, és a kisebbik darabot a démon felé nyújtotta. – Diós süti? Valian elvette, idegenkedve megszagolta, aztán beleharapott. – Ez jó! – állapította meg. – Persze, hogy jó. – A lány elindult visszafelé, menet közben rágcsálva a sajátját. – Gyere, keressünk térképeket, aztán leülhetünk! Egy korábbi keresztfolyosón fordultak balra, és rövidesen meg is érkeztek a rendház könyvtáraként szolgáló kis szobához. Mortua a démon kezébe nyomta félig elfogyasztott étkét, mielőtt átlépte volna a küszöböt. Ügyet sem vetett a polcokon sorakozó, nagyjából harminc kötetre – amelyek jóval nagyobbak és porosabbak voltak annál, amiből Valian olvasni tanult –, hanem egyenesen a túlsó falnál, az ablak alatt álló ládához sietett, felnyitotta a díszes fedelet, és kivett belőle egy jókora halom tekercset. A démon szótlanul nézte, hogyan pillant beléjük, és választja ki azt, amelyikre szüksége van, és alig egy perccel később már ismét azon kapta magát, hogy szótlanul kutyagol a zavartalanul rágó papnő nyomában. Mortua az udvarra vezette, egyenesen egy virágzó hársfa alatt álló, támla nélküli padhoz. Leült, széthajtotta a térképet az ölében, és biccentéssel nyugtázta, amikor a démon megállt a válla felett, és előrehajolt. – Itt van a rendház – mutatta. Valiannak feltűnt, milyen vékonyak az ujjai, és milyen pici a keze. Sokkal könnyebben bele tudta képzelni a hímzőtűt, mint a fegyvert. – Itt meg a Shreior liget. Jobbra, az kelet vagy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

12 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nyugat? – Kelet. Mortua felpillantott. Nyilván kihallotta a rosszallást újdonsült társa hangjából. – A valóságban remekül tájékozódom. Semmi szükségem rá, hogy tudjam, melyik irány merre van egy ezeréves térképen. – Nem tűnik olyan réginek. És különben is ott vannak a sarokban az égtájak – világított rá az ifjú. A papnő a szemét forgatta. – Nem szó szerint értettem, jó? A lényeg, hogy innen ide megyünk. Szerintem érdemes ezen a szekérúton elindulni, és akkor itt az utolsó harmadnál letérhetünk az erdőbe. Valahol itt kell lennie egy pataknak… Á, igen, meg is van, látod? Ha a folyásával ellentétes irányban megyünk, akkor ennél a résznél át tudunk vágni az erdőn, és odabent már behunyt szemmel is megtaláljuk a ligetet. Nem lehet eltéveszteni, majd meglátod! Valian összehúzott szemmel nézte a térképet. – Nem azt mondtad, hogy a szellemek segítenek odajutnunk? – De igen, viszont attól még nem árt tisztában lennünk az úttal. Ugyanúgy végigjárjuk, mint egyébként tennénk, csak gyorsabbak leszünk – magyarázta a lány. – Na, akkor ezt meg is beszéltük, ugye? – Meg. – Remek! – Mortua felpattant, és az elképedt ifjú kezébe nyomta a térképet. – Ezt legyél kedves visszavinni a helyére, aztán meg gyere ki a gyakorlóterembe, hm? Ha már együtt visszük vásárra a bőrünket, megnéznélek karddal a kezedben. – Merre találom? – kérdezett vissza Valian, és csak magában tette hozzá: Végre egy értelmes ötlet. Még öt hónap elteltével is hiányolta a fegyvertokot a hátáról, pedig szükség esetén puszta kézzel is remekül megvédte magát. Megvárta, hogy Mortua útba igazítsa, aztán visszasietett a kis könyvtárhoz, visszarakta a ládába a tekercset, és már indult is a vendégház felé, ahol – kevés ingóságával egyetemben – a kardjait is tartotta. Jól elzárta őket, persze, nehogy illetéktelen kézbe kerüljenek. Attól nem félt, hogy lábuk kelne, de tartott tőle, hogy valamelyik szerzetes kárt találna tenni velük magában. Hosszan tartotta a markában a két fegyvert, mielőtt visszaindult volna Mortuához. Megcsillant az ablakon beszökő napfény az élesre fent pengéken. Valian szakértő szemmel nézte őket, de úgy tűnt, a majd féléves kényszerpihenő nem ártott meg nekik. Eleinte persze hosszú órákat töltött a karbantartásukkal, de utóbb úgy vette észre, könnyebben elcsitul a lelkében az önvád, ha elő sem veszi a két kardot, amellyel annyi életet kioltott már, ráadásul többnyire még csak nem is önvédelemből. Egy hosszú másodperccel később leeresztette a fegyvereket, és habozva körülnézett. Azon gondolkodott, elővegye-e a páncélját is, de végül elvetette az ötletet. Felcsatolta a hátára a fegyvertokot, belecsúsztatta a két pengét, és átsietett a gyakorlótérbe, amit a kolostor épületén kívül, egy külön házban rendeztek be néhány más szobával egyetemben. Senkivel nem találkozott útközben, amit cseppet sem bánt, még ha furcsállotta is egy kicsit, hiszen a rendház hetven testvérnek adott otthont, és úgy sejtette, ha kötött programjuk lenne, akkor Mortua sem szaladgálna csak úgy ide-oda. A lány unottan támasztotta a jókora gyakorlóterem ajtaját, amikor végre rábukkant, és éppen egy almát rágcsált. – Alig jár le ide valaki, az is legfeljebb tornázni, nincs bent senki! – jelentette ki, miközben végigmérte a démont. Valian le merte volna fogadni, hogy szeretett volna csípős megjegyzést tenni a késlekedésére, és

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

13 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

csak a válla fölött kilátszódó kardmarkolatok intették jobb belátásra. – Egy időben én gyakoroltam itt, de idegesített, hogy olyan nagy meg üres. Azt hiszem, te szeretni fogod! Valiannak megvoltak a maga kétségei, de nem tette őket szóvá. Követte a papnőt az ajtón át, csak hogy mélyen megdöbbenve nézzen körül odabent. Jókora csarnokba érkeztek, legalább háromszor akkorába, mint amire számított, fegyverállvánnyal, gyakorlóbábukkal és számtalan különféle, drága harci eszközzel. Úgy tűnt, még a lovasroham gyakorlására is akad hely és felszerelés. Valian sehogyan sem értette a dolgot: amennyire tudta, legfeljebb a harcos-papok értettek a renden belül a fegyverforgatáshoz, és belőlük sem akadt több kettő-háromból rendházanként. Felesleges pazarlásnak tűnt az egész, és ezt szóvá is tette. – Minek ide ilyen nagy és jól felszerelt gyakorlóterem? – Ja, ez? – Mortua körbemutatott, ajkán pedig egy vásott vigyor villant fel, amit a démon sehogyan sem tudott mire vélni. – Semminek, mondom, hogy alig használják. Eredetileg viszont ez volt a Szárnyasok rendháza. Pár éve cseréltünk velük, amikor kinőttük a miénket, merthogy ők csak ötven körül vannak, mi meg akkor éltük a fénykorunkat vagy kilencven testvérrel… Hát nem örültek, gondolhatod! – Kuncogott. – Vicces lehetett, amikor letúrták a gyógynövénykertet, hogy tudjanak hol dübörögni a nagy lovaikon! Valian a homlokát ráncolta. – Kik azok a Szárnyasok? – Hogy lehet ezt nem tudni? – kerekedett el a lány szeme. – Mit tanított neked Anira, ha még ezt se? – A rend működéséről sokat beszélgettünk. – A démon azon kapta magát, hogy védekezik. Hűvösebben folytatta: – De azt is tudom például, kik voltak a Szolgálók, és hogy a rendet is ők alapították. – Vagy nem. A Szolgálók csak legenda. A Szárnyasok ellenben… – Mortua vállat vont. – Nos, igazából a Szárnyas Korona lovagrendjének kellene címeznem őket, de csak Szárnyasoknak szoktuk őket hívni, ők meg magukat Koronásoknak. Végül is mondhatjuk, hogy ők a főnökeink, legalábbis szeretik ezt hinni. Ha egy rendtag valami különösen nagy disznóságot csinál, akkor a Szárnyasok döntik el, mi legyen vele. Kisebb dolgokban a rendházfő szava számít, de időnként azért rájuk is szükség van. A lényeg, hogy ők nem szerzetesek, hanem lovagok, szóval igencsak kihasználták ezt a szobát, és megtiltották, hogy át merjük alakítani, pedig hasznát vennénk. Biztos azt remélik, hogy ha kevesebben leszünk, visszajöhetnek, de abból úgyse esznek. – Végigmérte az ifjút, és kijelentette: – Neked a te izomzatoddal legalábbis pallost kéne használnod. Mi ez a két kard? Valian előhúzta és a papnő elé tartotta a fegyvereit, de nem engedte, hogy hozzájuk is érjen. Nehezen tudta egymáshoz társítani a picike, szőke lányt és a kardforgatást. Mortua mindenesetre nem sértődött meg. Ellenkezőleg, kíváncsian várta a választ. – Nem mindig voltam izmos, a reflexeim viszont jobbak az átlagnál. No és az sem hátrány, hogy az ellenségeim alapvetően másfajta harcmodorra számítanak részemről. – Értem. Hát, mindjárt meglátjuk, ugyebár… – A lány odasétált a távolabbi falnál található fegyverállványhoz, és vágyakozva végigsimította az egyik buzogány nyelét. – Én ilyet szeretnék – vallotta meg. – De ha kettőt lendítek vele, már szakad is rólam a víz, úgyhogy egyelőre maradok ennél. – Levett egy hosszú, kecses tőrt az állványról, és szembefordult a démonnal. – Kezdhetjük. – Rendben. – Valian körbenézett, kereste, melyik gyakorlóbábon mutathatná meg leginkább, mire képes. Mortua megköszörülte a torkát. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

14 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Itt vagyok, hé! A démon döbbenten látta, hogy leendő társa támadóállást vesz fel azzal az egy szem tőrrel, és még csak a papi köntöst sem veti le, pedig a finom, földig érő ruhadarab nyilvánvalóan akadályozta a mozgásban. Valian megcsóválta a fejét, és eltette a fegyvereit. – Ez így nem lesz jó – szögezte le. – Berezeltél, mi? – vigyorgott Mortua. – Vigyázok, hogy ne tegyek kárt benned, ígérem! Valian olyan hirtelen mozdult meg, hogy a lány önkéntelenül is hátraugrott. Penge szisszent, aztán belenyomódott a fehér szövetbe a papnő hasán, és bár nem ejtett sebet, a hidege még a ruhán keresztül is megborzongatta Mortuát. – Ez nem játék, papnő! – A démon hangjában nem maradt semmi barátságos. – Ezeknek a pengéknek semmit nem jelent, barátnak vagy ellenségnek veszik a vérét, és gyakrabban uralkodnak ők felettem, mint én felettük. Ne hívj ki, ha jót akarsz magadnak! – Hé! – A lány hátralépett, és ráütött a tőrével a feléje szegezett kardra, nem szakszerű, sokkal inkább játékos mozdulattal. – Először is van nevem! Mondtam már neked, de szívesen elismétlem: Mortuának hívnak. Másodszor, harcos-pap vagyok, és elhiheted, hogy az a harcos nem dísznek van ott. A szellemek kegyében állok, de még az ő segítségük nélkül is bármikor megvédem magam. Szóval igenis kihívlak, és ha nem küzdesz ellenem teljes erőbedobással, esküszöm, még el is fenekellek a saját kardoddal! Te választhatod ki, hogy melyikkel – tette hozzá nagylelkűen. Valian a fejét rázta tökéletes elképedésében. – Te mindenből tréfát űzöl, igaz, papnő? Pardon, Mortua. Tartok tőle, hogy ezeket a dolgokat én véresen komolyan veszem. – Ha most valami nagymonológgal akarsz jönni a sanyarú gyerekkorodról, csak hogy kibújj a küzdelem alól, akkor ne is fáraszd magad! – A lány váratlanul előreugrott, és a démon mellkasa felé szúrt. Valian reflexmozdulattal válaszolt; bár szándékosan visszafogta az ellencsapást, a tőr így is messzire szállt a papnő kezéből. – Nem állt szándékomban az életemről beszélni neked – mondta hűvösen. – Egyáltalán nem. – Akkor jó, mert még véletlenül sem érdekel! – hazudta Mortua, miközben a csuklóját dörzsölgetve a tőre után indult. – Jó, most szerencséd volt. Ezt figyeld! Eldobta a fegyvert, nem is rossz mozdulattal. Valian röptében kapta el két ujjal a penge két oldalán. – Elég lesz ennyi bemutatónak? – kérdezte szárazon. – Vagy hagyod, hogy nekimenjek valamelyik gyakorlóbábunak? Megjegyzem, akármelyik keményebb ellenfél lesz nálad. – Fájó kézzel dobtam, te nagy marha! – Mortua levett az állványról egy másik, a korábbihoz hasonló tőrt, és óvatosan közelíteni kezdett. – Ha éppen tudni akarod, nyolcéves koromban fogtam először fegyvert a kezembe. A kovácsunk csinált nekem egy mini buzogányt. Azzal már rég bezúztam volna a fejedet, szóval be lehet fejezni az alázást! – Te alázod meg magad. – Valian fújt egyet. Úgy tűnt, semmiképp nem szabadul meg a lánytól, csak ha belemegy egy látszatküzdelembe. Félgőzzel védte magát a rázúduló csapásoktól, és bár egy percen belül legalább háromszor lefegyverezhette volna megint Mortuát, megelégedett azzal, hogy kitérjen, elhajoljon és hárítson. Miközben erővel visszafogta magát, nehogy elragadja a harci láz, és egyetlen mozdulattal a földre vigye a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

15 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

kis papnőt, magában azért elismerte róla, hogy nem mozog rosszul. Az ő hazájában persze egyetlen csapást sem élt volna túl, de fiatalságához, ember – és törékeny leányzó – voltához és a Mordinium-szerte tapasztalt békességhez képest egyáltalán nem tűnt tehetségtelennek. Valian úgy sejtette, számíthatna rá, ha holmi vasvillával felfegyverkezett parasztokat kellene szétzavarniuk, vagy esetleg vadállatok támadnák meg őket az erdőben. – Te nem is küzdesz! – lihegte Mortua. Verítékcseppek ültek a szemöldökén, gurultak le az arcán és tették csatakossá seszőke haját. – Mutass már valamit, hallod-e! – Ha én mutatok valamit, te meghalsz. Nem fenyegetés volt ez, csak puszta tényközlés, de a lányt így is felbőszítette. Mortua meglepően ügyes mozdulattal került a démon védelmén belülre – bár ha Valian igazán odafigyelt volna, erre nem nyílt volna esélye –, és végigvágott az éles pengével az ifjú karján. Valian inge felszakadt, a vére kicsordult, a papnő pedig hátraugrott, és bűntudatosan eldobta a fegyvert. – Bocsánat, bocsánat! – kiáltotta, és aggodalmasan az ingre pislogott, amin kicsi, lassan terjedő folt jelezte, hogy azért nem ejtett túlságosan komoly sebet. Aztán már csak azt vette észre, hogy a hátán fekszik a gyakorlótér kemény padlóján, az eséstől elakad a lélegzete, és egy meglehetősen jó súlyban lévő, fiatal démon ül a hasán, aki a saját fegyverét szorítja a torkához. – Szeretnél még élni egy kicsit, ember? – sziszegte Valian. – Akkor azt javaslom, válogasd meg jobban, kivel kezdesz ki! Mortua elnézte halvány arcát, haragvóan résnyire húzott két szemét, és bosszúsan felszisszent. – Rendben van, nyertél, most leszállnál rólam? – kérdezte. – Nehéz vagy, mint a fene. Valian hitetlenkedve meredt rá egy pillanatig, mint aki csak akkor veszi észre, hol van és mit csinál. Aztán eldobta a tőrt, felugrott, és a kezét nyújtotta a lánynak. – Én… Mondtam, hogy ne akarj velem megküzdeni – mormolta leszegett fejjel. Arcán két piros folt jelent meg. Mortua érdeklődve figyelte. – Felfogtam, tényleg értesz azokhoz a vasakhoz. Meg kellően heves is vagy. Mindig így le szoktad hengerelni a nőket? Valian pislogott. Ez még most is képes humorizálni? – Majdnem megöltelek. – Hát bocsánat, hogy kiábrándítalak, de nagyon messze voltál tőle. – Mortua leporolta a ruháját. – Figyelj, megígértem a szüleimnek, hogy beköszönök hozzájuk ma este, és elmondom neki, milyen feladatot kaptam. Reggel találkozunk, hm? – Persze. – A démon kerülte a tekintetét. – Akkor szia! És, izé, tényleg sajnálom a karodat! Valian szárazon, nem kevés öngúnnyal nevetett fel a képtelen bocsánatkérés hallatán, de a papnő ezt már nem hallotta. Apró, sebes léptekkel távozott, ügyet sem vetve már az ifjúra, és bele sem gondolt, milyen közel járt ahhoz, hogy a tőr fültől fülig felmetssze a torkát. Valian sóhajtott egy mélyet, mielőtt maga is elhagyta volna a gyakorlótermet.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

16 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A rendházfő nem kérdezett semmit, amikor bezörgetett az ajtaján, csak egy apró kézmozdulattal jelezte, hogy kerüljön beljebb. Valian az ablakhoz sietett, ahonnan annyiszor nézelődött már az elmúlt hónapok során, ott pedig hosszas, komor hallgatásba merült. Várta a megnyugvást, ami az asszony jelenlétében rendszerint el szokta tölteni, de most nem jött más, csak mardosó kétségek. Végül visszafordult a szoba felé. – Nem tudom megcsinálni, Anira úrnő – mondta. – Hajszál híján megöltem az előbb azt a papnőt. – Mi történt? Valian szűkszavúan számolt be a gyakorlóteremben történtekről, és keserűen tette hozzá: – Nem tudok uralkodni magamon. Talán soha nem is fogom megtanulni. Ez a lány pedig… Még csak fel sem fogta, mivel játszik! Csak tréfálkozott tovább, mint aki egy pillanatra sem forgott veszélyben… Anira gyengéden nézett rá. – Azt kell mondanom, Valian, hogy Mortuát valóban nem fenyegette veszély a társaságodban. Nem a tehetsége vagy a gyakorlata teszi őt alkalmassá erre a feladatra, hanem az a tény, hogy a szellemek kegyeltje. Hidd el nekem: nem engedték volna, hogy kárt tégy benne. Ahogyan végül nem is tettél. Valian az ablakpárkány peremét szorította. Nehezen szánta rá magát, de végül feltette a kérdést, amit eddig még soha. – Anira úrnő, léteznek a szellemek? – Igen, Valian. Léteznek. A démon megvakarta a fejét. – Nem akarok tiszteletlen lenni. Lenyűgöz a hited, rokonszenvesnek találom magát a kultuszt is, csak… Említettem neked, hogy nem ez az első világ, ahol járok, a szellemekről viszont itt hallottam ebben a formában először. Mindenki mást tart istenének, mindenhol mást dicsőítenek. A kérdésem arra vonatkozik, van-e bármi kézzelfogható bizonyítéka a szellemek létének. – Értettem a kérdésedet, Valian, és a válaszom továbbra is igenlő – felelte a rendházfő. – A szellemekben való hitünk nem csupán hagyomány. Bizonyos szempontból ugyanúgy tiszteljük őket, mint ahogyan a fejedelmeinket is: annak tudatában, hogy közöttünk vannak. – Odasétált a démonhoz, és a vállára tette a kezét. – Hunyd le a szemed egy kicsit, kérlek! Valian engedelmeskedett. Az érintés most végre megnyugtatta egy kicsit. – Érezd magad körül a levegőt! – Anira végigsimított az ifjú homlokán. – Meleg? Tiszta? Észreveszed benne a gyöngyvirágot? Figyeld meg, hogyan vesz körül. Mindig tart valamerre, még idebent is. Küszöb felett, ablak résén, áramlik, sodorja magával az illatokat és az érzeteket. Honnan jön? – Az ajtó felől. – Valian felpillantott, a rendházfő azonban eltakarta a szemét. – Várj még! Merülj benne mélyebbre! Az ajtó felől, azt mondod? A nagy része csakugyan, de ha az ablakhoz tennéd a kezedet, ott is éreznél egy kis légmozgást. Kisebb-nagyobb áramlatok váltják fel egymást, de mind az egész részei. A levegőé, ami körbevesz és éltet bennünket. Elvette a kezét. – A szellemek is ilyenek, Valian. Ne istenségnek képzeld őket. A szellemek egyetlen hatalmas áradatot alkotnak körülöttünk. Nincs nevük, arcuk, és kevesen őriznek meg közülük bármit is abból, akik életükben voltak.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

17 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– És ez a Morkhina nevű szellem, aki ellen elküldesz? – kérdezte zavartan a démon. – Azt mondom, kevesen, nem azt, hogy senki. Mindig akad, aki szembemegy a világ rendjével. A tilalmas praktikák űzői közül kevesen találják meg haláluk után azt a megnyugvást, amelyet az áramlat közössége jelent. Megvan az adottságuk hozzá, hogy kívül rekesszék magukat, és többnyire sajnos meg is teszik. Mások, éppen ellenkezőleg, arra képesek, hogy a nagy egész részeiként őrizzenek meg magukból más szellemeknél jóval többet. Dicső harcos-papok, akik nagy tetteket vittek véghez, példamutató, felelős beosztású testvérek, akik előremozdították a rendet. Az áramlat, akárcsak a levegő, egyetemes, de nem egységes. Tartsd zárva a szemedet még egy kicsit, és fogd meg a kezem! Valian szótlanul engedelmeskedett, és közben arra gondolt, hogy már réges-rég fel kellett volna tennie ezt a kérdést. Nem is az elhangzottak győzték meg, hanem az a szelíd bizonyosság, amit Anira hangjában hallott. – Most összpontosíts megint, ahogy az előbb! – suttogta az asszony. – Vizsgáld meg a levegőt, és menj mögé! A szándékot keresd benne, a tudatosságot, a mindent egymáshoz láncoló erőt… Rám figyelj egy kicsit, vedd észre, hogy ez a tudatosság erősebb körülöttem, mint a szoba többi részén. A szellemek velem vannak, Valian, ebben a pillanatban is. A nagy áramlat egy kicsi része, ami még így is megholt lelkek százaiból áll. Ők hozzám tartoznak, én pedig hozzájuk. Ha elvégzek egy szertartást, az ő erejük váltja valóra. Ha fohászkodom, rajtuk keresztül jut el az áramlat többi részébe, ha segítséget kérek, ők felelnek rá. De ugyanígy körbevesznek mindnyájunkat. Ha most Mortua is itt lenne, megdöbbennél rajta, mennyire erős körülötte az áramlat. Kegyeltként nagyobb biztonságban van Morkhinától, és igen, tőled is, mint fegyverforgatóként lehetne. – Miért pont ő? – Nem tudjuk, mi alapján választják ki a kegyeltjeiket a szellemek. Biztosan számít a hit és a tiszta szív, meg az, hogy jót tegyél a világért, és megszépítsd magad körül, de ennél többet nem mondhatok neked. – Anira megszorította a démon kezét. – Érzed őket? Valian bólintott. – Igen. Tényleg érzett valamit. Az áramlat, ahogyan a rendházfő nevezte, valóban átitatta a világot, és amikor a szeme végre rányílt, a démon már csak azon csodálkozott, hogyan nem vette észre korábban. – Aki nem részesült spirituális beavatásban, rendszerint csak annyit érzékel, amennyi őt magát körülveszi – válaszolta meg a kimondatlan kérdést Anira. – Körülötted, talán pont az idegenségedből fakadóan, meggyengül az áramlat. Ez nem bűn és nem is szégyenbélyeg, hanem állapot. Ahogyan elfogadod majd a szellemeket, úgy fognak köréd gyűlni. Maga az áramlat pedig máris elfogadott. Nem vet ki magából sem téged, sem senki mást. Sokszor mondtam neked, hogy a szellemek nem ítélkeznek felettünk, hanem vezetnek bennünket. A te esetedben sem lesz ez másképp. Ezért hiszem, hogy idővel és az ő áldásukkal igenis képes leszel megzabolázni az indulataidat: a szándék megvan benned, a többit pedig megkapod, ha kéred. Valian sóhajtott egy aprót, elengedte az asszony kezét, és az arcába nézett. Nemcsak nagyobb volt a szeme, mint az embereké, de élénkebb kék is, az a se nem sötét, se nem világos árnyalat, amit egyes vadvirágok szirmában fest meg a természet. – Attól félek, hogy kevés lesz a szándék, ha Mortua… nos, úgy viselkedik majd velem, ahogy eddig. Mi történik, ha rosszkor tör ki a haragom? Ha az ellenség a maga javára fordítja? – Akkor a szellemek a segítségetekre lesznek. Kérlek, ne vitázz velem erről! Bízom az ítélőképességemben.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

18 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ne érts félre, Anira úrnő, nem… kihúzni akarom magam a feladat alól. – Helyes. Talán jót tenne, ha elgondolkodnál mindazon, amit láttál, és amiről beszéltünk. Ha további kérdéseid lennének, tudod, hogy szeretettel várlak. Az utolsó mondat, ha nem is söpörte el a démon kétségeit, legalább függőben hagyta annak lehetőségét, hogy alkalomadtán visszatérhetnek rájuk. Így lényegesen könnyebb szívvel vett búcsút a rendházfőtől, mint ahogyan az imént megérkezett hozzá, hogy visszavonuljon a vendégházba. Hiába igyekezett azonban megfogadni Anira tanácsát, a megnyugtató gondolatok helyét mindig átvette a kép, ahogyan Mortua ránézett a tőr pengéje fölül, és már jó ideje leszállt az éj, amikor az emlék végre hagyta álomba merülni.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

19 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÚJ! (A kritikák ne zavarjanak meg senkit...)

Mortua már harmadszor emelte fel a kezét, hogy bezörgessen, de megint leeresztette. Tetszett vagy sem, el kellett ismernie, hogy ideges. Jófajta idegesség volt ez, az a gyomrot összehúzó fajta, ami egy hasonló korú lányt rendszerint egy kiválasztott fiatalember közelében tölt el, mégis bosszantotta. Nem szokott hozzá, hogy bárki jelenlétében is feszélyezve érezze magát. – Úgyis beszélnünk kell! – emlékeztette magát suttogva, és negyedszer is kinyújtotta a karját, most már elszántan, hogy igenis bekopog. A vendégház ajtaja azonban kitárult előtte, még mielőtt megtehette volna, a küszöbön pedig ott állt a tegnap megismert ifjú démon. – Mortua. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – A szokásos kíváncsiság erősebbnek bizonyult a lány zavaránál. – Hallottalak. Tényleg sok mindent meg kell beszélnünk. Bejössz? Mortua bólintott, és bentebb óvakodott. Gyermekkora óta a kolostorban élt, vagyis nem először fordult meg a vendégházban, mégis érdeklődéssel pillantott körbe. Látni akarta, miben változtatta meg, hogyan lakta be az elmúlt hónapok során a démon, akit – az előző napi találkozást leszámítva – korábban legfeljebb másodpercekre lehetett megpillantani. Bár az összes testvér tudott Anira pártfogoltjáról, a rendházfő nyomatékosan megkért mindenkit, hogy ne keressék a kapcsolatot Valiannal, amíg ő másképpen nem rendelkezik, az izgatott kérdésekre pedig rendre kitérő választ adott. Mortua már csak ezért is régóta kíváncsian várta a találkozást, ami végül sokkal mélyebb benyomást tett rá, mint amire előzetesen számított. Valian rendkívül kék szeme, izmos alakja és a kelleténél árnyalatnyival talán kevésbé mély hangja úgy borzongatta meg, ahogyan életének tizenhat éve során még senkié. Már csak ezért is sietett megragadni az alkalmat, hogy a közös küldetés ürügyével felkeresheti. Az lepte meg először, amikor a vendégházba lépett, hogy virágot lát az asztalon és az egyik polcon is. Könyveket is észrevett, a sarokban pedig egy állványon világosszürke, fényes páncél állt, amelynek mind a kialakításáról, mind szokatlan anyagáról lerítt, hogy idegen mesterek keze munkája. Mortua biztosra vette, hogy legfeljebb feleolyan nehéz, mint amilyennek kinéz, és elmosolyodott, ahogy önkéntelenül is elképzelte benne a démont. – Hogyhogy hallottál? – fordult Valian felé. – Legfeljebb suttogtam. – Élesebb a hallásom, mint a tiéd. Mint bármelyik emberé. – Azért, mert démon vagy? Az ifjú biccentett. – Eztán vigyázok, hogy egyáltalán megszólaljak-e a közeledben. A gondolataimban is olvasol? Tréfának szánta a kérdést, Valian azonban szemlátomást komolyan vette.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

20 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem. Meg tudom védeni az elmémet a külső behatásokkal szemben, de én magam nem űzök semmiféle mentális praktikát. A legegyszerűbbeket sem. – És mit tudsz még? Hogy pazarul harcolsz, azt tegnap láttam. Egyéb… öh, különleges képesség, aminek hasznát vehetjük? A démon határozatlanul megvonta a vállát. – Látok a sötétben. A többit nem tudom biztosan. Fogalmam sincs, mi számít nálatok normálisnak. Bár ez inkább hátrány, de azt hiszem, kevesebb színt látok, vagyis inkább kevesebb árnyalatot, mint ti. Vagy csak másképp. Nem tudok különbséget tenni például zöld és zöld között. Az én… világomban kevés a szín, az is többnyire piros, fehér és lila. Meg fekete – tette hozzá váratlanul keserűen. – Idekint minden sok szempontból bonyolultabb. – Mesélj még a világodról! – lelkesedett rá Mortua. – Még sosem hallottam más helyekről. Persze, mi itt a rendben kicsit többet tudunk, mint az átlagember, úgyhogy sejtettük, hogy léteznek, de te vagy az első igazi bizonyíték, akivel találkozom! Szóval mesélsz? – Mi végre? – kérdezte elutasítóan Valian. – Fecsegés helyett inkább a küldetésünkre összpontosítsunk! Gondolkodtam erről a Shreior ligetről, és… – Várj már! Miért baj az, ha meg akarlak ismerni egy kicsit? Még azt sem tudom például, hány éves vagy! – Mit számít, hány éves vagyok? A lány felnézett a mennyezetre. Kezdeti idegessége gyorsan elmúlt, vagy legalábbis kezelhető szintre csökkent, cserébe viszont egyre jobban bosszantotta a démon zárkózottsága. – Te is tudod rólam. Így tisztességes! – felelte, csak hogy mondjon valamit. Meglepte az ifjút, ez világosan látszott. Valian komolyan nézett rá, mint aki furcsálkodva, de elfogadja ezt az érvet, és továbbra is kelletlenül, de végül biccentett. – Ebben van valami. Legnagyobb sajnálatomra azonban nem áll módomban válaszolni a kérdésedre. – Jó, hát ha olyan nagy titok, akkor tartsd meg magadnak, és beszéljünk a ligetről! – Mortua durcásan hátat fordított. Valójában persze nem haragudott, remélte viszont, hogy így mégiscsak kihúzhat Valianból valamiféle választ. A démon tiltakozása számtalan ötletet ültetett el a fejében. Lehetséges volna, jutott eszébe például, hogy a démonok máshogyan öregszenek, mint az emberek, és akit ő jóképű, huszonéves fiatalembernek hisz, az valójában Aniránál is évtizedekkel öregebb, vagy épp ellenkezőleg, feleannyi idős csak, mint ő maga? A magyarázat azonban végül jóval prózaibbnak bizonyult. Valian felsóhajtott, és az ablak felé fordult, mielőtt mégis megadta volna a választ. – Nem tudom, hány éves vagyok. Húsz biztosan elmúltam már, huszonöt talán még nem. Mondjuk, hogy huszonkettő vagy huszonhárom, de ez a legjobb esetben is csak becslés. Mortua eltátotta a száját. – Hogy lehet ezt nem tudni? – Lehet – zárta rövidre a témát Valian. – Rátérhetnénk a fontosabb dolgokra? – Öh… hogyne. Leülünk?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

21 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ülj le, ha akarsz, persze. – A démon nem mozdult el az ablakból, még a fejét sem fordította hátra. Mortua biztosra vette, hogy lélekben az elhagyott hazájában jár. Biztos honvágya van – gondolta, és hirtelen nagyon megsajnálta. Letelepedett az ágy szélére, és lóbálni kezdte a lábát. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

22 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÚJ!

– Ez az ötödik alkalom, hogy el kell végezni ezt a szertartást, igaz? – kérdezte közben Valian. – Mit tudunk az előző négyről? – Nos… – A lány beszívta az alsó ajkát. – Morkhina ugyebár mágus volt, és ha felébred, márpedig fel fog, amint behatolunk a kriptájába, akkor nyilván varázslatokkal fogad bennünket. A hajadnak magától van ilyen színe? Hitetlen pillantást kapott válaszul. – Neked tényleg nincs jobb dolgod, mint a hajamról kérdezősködni? – Neked pedig muszáj akadékoskodnod ahelyett, hogy válaszolnál? Most komolyan, mi rosszat kérdeztem? Nem látta, hogy az ifjú tartása megfeszül, szája pedig vicsorra húzódik. Várta a választ, és nem fogta fel a jelentőségét az azt megelőző, hosszú csendnek. – Egy démon haja vagy vörös, vagy fehér. Az enyém, mint látod, vörös. – Inkább piros… Nem azért, jól áll! Csak szokatlan. – Szóval mágia. Miféle? – Többféle is létezik? – bizonytalanodott el Mortua. – Nézd, ezt nem tudom. A szellemek nem véletlenül tiltják, hogy használjuk, ez viszont azt is jelenti, hogy nincs róla sok fogalmunk. Nekem sincs. – Milyen a helyszín? – A liget? Ó, annak megvan a saját védelmi rendszere, mert ha valaki a területére lép, azzal felébreszti Morkhinát. A szellemek eleve elkerülik, ember meg nem nagyon jár arra, de aki mégis, az sem tud bejutni csak úgy. – Varázslat őrzi, vagy csapdák? – Sem egyik, sem másik. Maga az áramlat. – Min kell átjutnunk? A lány megrázta a fejét. – Ötletem sincs. Tudod, a Shreior liget állandóan változik. Nehogy azt hidd, hogy én nem próbáltam utánajárni, mire is kell számítanunk! A beszámolók szerint volt már futóhomok, izzó parázs, tömör sziklafal… mindenféle természeti képződmény. – Tanácstalanul elhallgatott, és az ágy lábát kezdte rugdosni. – Akkor látjuk meg, ha odaérünk. – Milyenek a halálozási arányok?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

23 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A micsodák? Valian türelmetlen kézmozdulatot tett. – Hányan haltak meg eddig a küldetésük teljesítése közben vagy abból kifolyólag? A lány egy darabig bámult, aztán hitetlenkedve elnevette magát. – Senki! Ez nem… Várj, nem igaz, egyszer elkapta az egyik testőrt. De nem volt több! Sebesülések szoktak lenni, azokkal viszont én elboldogulok. A szellemek kegyéből – tette hozzá magyarázólag. Ugyancsak meglepődött, amikor a démon hirtelen felé fordult, és leplezetlen érdeklődéssel méregetni kezdte. – Mi van, nem nézed ki belőlem? – kérdezte harciasan. – A kegyeltjük vagyok, ha nem tudnád! Amióta csak találkoztak, Valian ajkán most először suhant át egy apró, szégyellős mosoly. – Bocsánat – mondta az ifjú jóval szelídebben, mint amilyennek Mortua eddig hallhatta. – Csak megpróbáltam látni körülötted az áramlatot. A lányt zavarba hozta a mosolya. Le is sütötte a szemét, pedig szívesen elnézte volna még, és sejtette, hogy a nap végéig számtalanszor eszébe fog még jutni. Nem tudott még mit kezdeni ezzel az újfajta érdeklődéssel, amit a démon ébresztett benne; gyorsan beszélni is kezdett, mielőtt Valian észrevehette volna, milyen hatással van rá. – Azt csak akkor lenne szabad látnod, ha már a rend tagja lennél! Ha Anira megmutatta, az azt jelenti, hogy biztosan számol veled a közeljövőben… Viszont akkor végképp nem értem, miért nem akarsz velem beszélgetni, ha egyszer úgyis testvérek leszünk! Megtört a varázs. A démon ismét elkomolyodott. – Ha valóban így lesz, bizonyára bőségesen nyílik majd alkalmunk… ismerkedni. – És akkor mesélsz majd a szülőföldedről is? Hogy is hívják? – Ariann. – Valian arca ismét zárkózott kifejezést öltött. – Ariann – ízlelgette a lány. – Milyen kedves név! Szép hely lehet – tette hozzá, és nem értette, miért tör ki keserű nevetésben a társa. – Ó, hogyne! Csodálatos hely! Most visszatérhetnénk a feladatunkhoz? – Csak ha megígéred, hogy… – Mortua döbbenten hőkölt hátra. Az ifjú harcos, aki az imént még az ablakban állt, két hatalmas lépéssel előtte termett, lehajolt hozzá, és közvetlen közelről sziszegte az arcába: – Mit csináljak veled, hogy visszafogd végre azt az átkozott kíváncsiságodat, papnő? Nem tűnik fel, hogy nem akarok ezekről a dolgokról beszélni? Se az otthonomról, se a hajszínemről, se a többi ostobaságról, ami annyival jobban foglalkoztat téged, mint a küldetésünk! Bármennyire tetszett is neki a démon, Mortua most már komolyan bosszankodott. Rátette a két kezét Valian mellkasára, és határozottan eltolta magától.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

24 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Először is: nem foglalkoztat jobban, csak érdekel. Másodszor, lehet, hogy neked természetfelettien éles hallásod van, de én se vagyok süket! És harmadszor, büdös a szád. A te fajtád nem szokott tisztálkodni? Valian elképedve meredt rá, aztán megrázta a fejét. – De, vérfürdőt veszünk napjában háromszor! Mit gondoltál? – Akkor már tudom is, mitől van ilyen színe a hajadnak. Megfoghatom? – A hajamat? Nem, nem foghatod meg! – Kár… A démon egyenként engedte ki ökölbe feszülő ujjait. – Meddig tart ez a szertartás? – váltott inkább témát. – Pillanatok alatt megleszek vele – felelte készségesen Mortua. Aztán elakadt a lélegzete, amikor Valian fél kézzel megragadta a mellén a fehér papi köntöst, és felemelte. – Mennyi idő? – Hé, tegyél le! – A lány puszta reflexből markolt rá a démon karjára. Valian bőre fehér volt és hűvös, alatta edzett, kemény izmok futottak. – Mondom, hogy pillanatok! Csak nem hiszed, hogy nekiállok félórát kántálni, hogy Morkhina közben röhögve lecsapjon téged is meg engem is? Láttál te már egyáltalán szertartást? – Nem – ismerte el zordan a démon, és visszaeresztette a papnőt az ágyra. Mortua nyomban fel is pattant, és úgy helyezkedett, hogy kettejük közé kerüljön az asztal. Szaporán szedte a levegőt, és félig mogorván, félig lenyűgözve méregette Valiant. – Tényleg jó erőben vagy. Ha kibírsz egy percet anélkül, hogy rám vetnéd magad, elmondom, hogy csináljuk az ilyesmit. Meglepve látta, hogy Valian arca bíborszínt ölt. – Jó – bólintott, de még hozzátette, mielőtt a lány megszólalhatott volna: – Mégis van valami, amit feltétlenül tudnod kell a démonokról. Nem vagyunk… szelídek. Próbálok alkalmazkodni a világotokhoz, a szabályaihoz, de nem megy könnyen. Nyomatékosan megkérlek, éspedig a saját érdekedben, hogy ne faggass, ne tréfálkozz velem, és egyáltalán, próbálj meg nem bosszantani! Igyekszem nem ártani neked, de… Tapasztalhattad, milyen az, ha nem tudok uralkodni magamon. Mortua megajándékozta egy kedves mosollyal. Hogy lehet valakinek ilyen eszméletlenül kék szeme? – Rendes tőled, hogy aggódsz értem – felelte könnyedén –, még ha nem is győzöm hangsúlyozni, hogy tudok vigyázni magamra. Ami pedig a szertartást illeti, tényleg nagyon rövid lesz. Mivel az ilyesmit általában vészhelyzetben használjuk, vagyis nem érünk rá hosszasan könyörögni, a szellemek meghallgatnak akkor is, ha nem csűrjük-csavarjuk a szót… Persze ennek is megvannak a maga feltételei. Először is, ugye, papnak kell lenned. Lehetőleg harcos-papnak, különben eleve nem is tanítanak meg a megfelelő formulákra, de ha mondjuk látnok vagy, vagy gyógyító, és éppen ismered őket, elvileg képesnek kell lenned a használatukra. Az sem hátrány, ha beszéled az ősi nyelvet, amin ezek az imák vannak, bár, ha a többi tényező adott, akkor is segíteni szoktak, ha nem érted, amit mondasz.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

25 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mi a többi tényező? – Egy megfelelő szentség és misztikus tűz. – Tudsz tüzet varázsolni? Azt hittem… – Egy fenét tudok bármit is varázsolni! Nem mondtam el elég világosan, hogy a mágia úgy tilos, ahogy van? Tudok tüzet idézni az áramlatból. Ehhez a szerzetesek is értenek, nemcsak a papok. – És mi a szentség? Mortua grimaszt vágott. – Neked tényleg fogalmad sincs semmiről! Tudom, ne is mondd, a nem létező Szolgálókkal bezzeg tisztában vagy! – Legyintett, és már hadarta is a magyarázatot: – Azt legalább hallottad már, hogy az áramlatban nem minden szellem egyenlő? – Igen. – Nos, a szentségek azoknak a rendtagoknak a földi maradványaiból származnak, akik a haláluk után nem olvadnak egészen az áramlatba, hanem megőriznek valamit az emberi tudatukból. Megkülönböztetünk ereklyéket, amelyek többször is felhasználhatóak, mint például azok a csontszilánkok, amivel védőkört szoktunk rajzolni. A hajszálak, amiket az ember rendszerint eléget, vagyis megsemmisít, a szentség kategóriájába tartoznak. Valian bólintott. Lerítt az arcáról, hogy valami nagyon nem tetszik neki. – Valami gond van? – vonta össze a szemöldökét a lány, a démonnak pedig be kellett vallania: cseppet sincs ínyére az ötlet, hogy halála után Anirát is apró darabokra vagdossák ereklye gyanánt. Mortua felkacagott. – Mintha csak a húgomat hallanám! Neki vannak mindig ilyen képtelen feltételezései. Nem tudom, nálatok abban az Ariannban hogyan szokás bánni a halottakkal, és mielőtt megint elkezdenél ráncigálni, közlöm, hogy túlélem, ha nem meséled el. Mi mindenesetre a legnagyobb tiszteletben részesítjük az elhunytak porhüvelyét. Csakis annyit veszünk el belőlük, ami még nem csorbítja a halott méltóságát, mondjuk egyetlen hajtincset és egy kis darabka körmöt. Akaratlanul is beletrafálhatott valamibe, mert Valian megint kibámult az ablakon, mint aki kellemetlen emlékekkel küzd. Mortua leküzdötte a nyelvére toluló kérdéseket, és folytatta: – Mivel ilyen kevés van belőlük, eleve ritkán használjuk őket, de amikor muszáj, akkor nincs mese. Most pont muszáj, de egyébként nem is nagyon emlékszem olyan alkalomra az utóbbi években, amikor kellett volna, szóval ne aggódj, szó sincs róla, hogy folyamatosan ereklyéket gyártanánk utánpótlás gyanánt. Anirát sem fogjuk halála után kopaszra borotválni, meg letördösni az ujjait, vagy tudom is én, miket forgatsz abban a bolond fejedben. A te hajad viszont nagyon jó szentség lenne – derült fel hirtelen az arca –, mert ezzel a színnel könnyen meg lehetne találni, ha véletlenül elejti az ember. Ugye soha nem fogsz megőszülni? – De igen, méghozzá rövidesen, ha így folytatod – jegyezte meg fanyarul a démon. – Különben sem hiszem, hogy belőlem is nagy szellem lesz halálom után, akinek érdemes a haját gyújtogatni. – Miért ne lehetne? – vonta fel a szemöldökét a papnő, magában azonban nem győzött lelkendezni. – Tényleg főnyeremény! Jóképű, erős, vad, és még humora is van! Anira túlságosan jó hozzám, még ha nem

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

26 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

is ez volt a szándéka. – Sosem éltem szenthez illő életet. – Valian már emelte is a kezét, hogy leintse. – Ne firtassuk, ha kérhetem! – Jó, felőlem… Nem is vagyok kíváncsi rá. – Bölcs döntés. Akkor, ha jól értettem – Mortuát már meg sem lepte, amikor a démon visszasétált az ablakához –, holnap a szellemek segítségével elmegyünk a Shreior ligetbe, ott szembesülünk egy közelebbről meghatározhatatlan akadállyal, ami a mágusszellemünk kriptáját rejti. Ha átverekedtük magunkat rajta, te elmondasz egy gyors szertartást, amit ez a Morkhina valószínűleg minden eszközzel megpróbál majd megakadályozni. Ha sikerül, ami kétséges, mert volt már, aki életét vesztette a feladat teljesítése közben, hazajövünk, és beszámolunk róla Anira úrnőnek. – Magam sem mondhattam volna szebben. Vagy legalábbis nem sokkal. Valian nem tűnt osztozni a lány vidámságában. – Tudunk egyáltalán bármi pontosat? – kérdezte rosszkedvűen. – Vagy csak annyit, hogy legjobb, ha mindenre felkészülünk? – Ó, hogyne! Tudjuk például, hogy eddig még mindig megoldották valahogyan, és mi sem vagyunk rosszabbak, mint az elődeink! – Miért is volnánk… Egy csitri meg egy megbízhatatlan démon… – Hé! – kapta fel a fejét Mortua. – Először is én megbízom benned, meg Anira is, másodszor: Mi az, hogy csitri? Neked legfeljebb hercegnő, aztán ha testvér leszel, majd meggondolom, hogy szólíthatsz-e Mortuának. – Amikor nem úgy hívtalak, akkor azt kérted ki magadnak. Különben is, miért pont hercegnő? A lány lesújtó pillantást vetett rá. – Tisztán emlékszem, hogy bemutatkoztam, de sebaj, próbáljuk újra! A nevem Mortua Mortandis. Tudod, mint abban, hogy Mortandis fejedelem. Az ő lánya vagyok, szám szerint a hatodik, hétből. Ne mondd, hogy még ez is újdonság! – Az apád az ország uralkodója? – hökkent meg Valian. – Milyen országnak? Csak a városé. Minden városállamnak saját fejedelme van. Mi a fenét csinálsz te itt lassan fél éve, ha még ezzel sem vagy tisztában? Ezúttal határozottan úgy tűnt, mintha finom pír kúszna fel az imént még oly haragos démon orcájára. – Hát… Leginkább az évszakokat figyelem. Enyhe a teletek, de kellemes, ez a tavasz pedig… – Megvonta a vállát. – Nem járok ki a rendházból. Miért kellene ismernem a politikai helyzetet? – Hát mostantól kijársz. Alighanem rád is fér már. – Gondolom. – Valian ellökte magát az ablakpárkánytól. – Mikor akarsz indulni holnap? – Reggeli után. Majd beszólok érted, hm?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

27 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Legyen úgy. Akkor a legjobbakat, hercegnő! – Mégiscsak maradjunk inkább a Mortuánál… – A lány a homlokát ráncolta. – Várj, te most azt akarod, hogy elmenjek? – Ha lennél kedves. Attól tartok, a fegyvereim nem élezik meg magukat. Mortua gyorsan visszatelepedett az ágyra. – Szívesen segítek! Vagy csak nézem, ahogy csinálod. – Szerintem meg ne akarj a közelemben lenni, amikor kard van a kezemben… Volt valami Valian hangjában, amivel a lány jobbnak látta nem vitatkozni. Ismét eszébe jutott, milyen játszi könnyedséggel kapta fel az előbb az ágyról a démon, és milyen harag villogott a szemében, amikor ő csak barátkozni akart vele. Sóhajtott egy mélyet, de aztán odasétált az ajtóhoz, és kilépett a lágy, tavaszi délelőttbe. – Jól van, akkor jövök holnap… Végül is nekem is van mit csinálom. Szép napot! – tette hozzá még, és nem lepődött meg igazán, amikor Valian köszönés nélkül becsukta az orra előtt az ajtót. Megcsóválta a fejét egy kicsit, elmosolyodott, aztán táncos léptekkel besietett a rendházba. Remélte, hogy a démon most is ott áll az ablakban, és figyeli, ahogy elmegy, bár nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy közben megkönnyebbülés ül abban a szívfájdítóan kék szemében. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

28 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Valian végül nem tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltek. Hiába sejtette, hogy újdonsült bajtársa csak közeledni próbált hozzá, mégis roppant nagy erőfeszítésébe került, hogy ne ugorjon neki másodszor is, csak hogy ezúttal a csukott ablakon keresztül hajítsa ki a vendégházból. Még egy jó félórával Mortua látogatása után is fel-alá járkált idegességében, és erővel fogta vissza magát, nehogy kárt tegyen a berendezésben, aztán végül a kardjaiért nyúlt, de nem azért, hogy – eredeti szándékával összhangban – megfenje őket. Átsietett inkább a gyakorlótérbe, magára zárta az ajtaját, és szabadjára engedte a benne tomboló indulatokat. Mire aztán órákkal később, csatakosan előkerült, sikerült is teljesen lehiggadnia. A délután hátralévő részét a felszerelése tisztogatásával és olvasással töltötte, este pedig bekopogtatott Anirához, hogy egy kellemes és megnyugtató beszélgetéssel tegyenek pontot a fárasztó nap végére. Ezúttal jóval korábban elaludt, mint az előző napon, és még éppen csak pirkadt, amikor kipattant a szeme. Megszokott ruhái helyett, amelyeket Mordiniumba érkezése óta hordott, hosszú idő óta először ismét a páncélját öltötte magára, aztán felcsatolta a hátára a fegyvertokot, amelyből egy pillanat alatt elő tudta rántani a kardjait, vett egy mély lélegzetet, és kiballagott az udvarra. Ugyancsak meglepődött, amikor a korai óra ellenére észrevette a virágzó gyümölcsfák alatt álló két nőalakot. A kicsi, szőke – ezen Valian nem is csodálkozott – éppen egy gőzölgően meleg zsömlét evett, és bólogatva hallgatta idősebb társa szavait. A démon odasietett hozzájuk, és próbált nem tudomást venni a papnő arcán elterülő, széles vigyorról. – Anira úrnő – hajtotta meg magát tisztelettel. – Mortua… – Kérsz? – A lány kettétörte a zsömléjét. – Jó forró, garantáltan felmelegít. – Nem fázom – felelte a démon, de azért elvette az ételt. – Ahonnan én jövök, ott soha nem volt ilyen meleg. – Meleg? – Mortua önkéntelenül is megborzongott, aztán váratlanul témát váltott. – Épp meséltem Anirának, hogy tegnap este még lenéztem a gyakorlóterembe, és az egyik bábut ízzé-porrá törve találtam a földön. Úgy nézett ki, mint aminek kézzel esett neki valaki. Valaki, akinek ezek szerint igen kemény az ökle… – Rákacsintott a rendházfőre, és hozzátette: – Ha Loghor ihn Mortenor erre talál járni, jobb lesz elterelni a gyakorlóterem közeléből, mert hogy nem köszöni meg az illetőnek, arra mérget veszek. Valian emlékezett, miről beszéltek két nappal korábban. – Az illető történetesen Koronás? – kérdezte. – Az illető történetesen a Szárnyasok nagymestere, igen. – Mortua elbiggyesztette a száját. – Apa szerint ritka kellemetlen ember. Én eddig még szerencsésen elkerültem a vele való találkozást, de valami azt súgja, ha a fülébe jutnak a pletykák a drágalátos gyakorlótermében esett károkról, valaki másnak sem lesz tanácsos a szeme elé kerülnie. – Rávigyorgott a démonra. – Remélem, nem engem képzeltél a helyére. – Nem szoktam fantáziálni harc közben – jelentette ki Valian, de kerülte a lány pillantását. Bár, ha őszinte akart lenni magával, el kellett ismernie, hogy Mortua éppen most tett rá először meglepően jó benyomást. Valóban nem fogta vissza magát testgyakorlás közben, és úgy sejtette, az eredménynek legalábbis meg kellene rémítenie egy ilyen fiatal és törékeny teremtést, Mortuának azonban szemlátomást inkább

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

29 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

imponáltak a történtek. Talán mégis meg kellene bíznom Anira úrnő választásának bölcsességében úgy Mortuát, mint saját magamat tekintve – futott át az agyán, és tisztelettel nézett a mellettük álló rendházfőre. – Indulhatunk lassan? – Mortua végzett az evéssel, leveregette a morzsát a köntöse elejéről – tompa dobbanások adták a démon tudomására, hogy társnője alighanem bőrvértet húzott hagyományos öltözéke alá – és az iszákjáról, aztán türelmetlenül igazgatni kezdte az övén függő tőrt. – Csak mert akkor félrevonulok fohászkodni. Valian biccentett. Még mindig összetett érzései voltak a feladattal kapcsolatban. Egyrészről nagyon meg akart felelni Anirának, aki befogadta és az emberség útjára vezette, másrészt aggasztotta is, hogy csalódást okozhat neki. Ráadásul útitársának személye továbbra is kétkedéssel töltötte el. Nem is attól tartott, hogy Mortua nem lesz képes elvégezni a szertartást, amelyre kijelölték, hanem hogy vajon ő maga mennyire tudja majd elviselni azt a tolakodó kíváncsiságát. – Anira úrnő – kezdte bizonytalanul, aztán elhallgatott. – Vigyázok rá – ígérte végül, mint aki abban bízik, a kimondott szónak hatalma lesz felette. – Tudom, Valian. – A rendházfő a karjára tette a kezét. Bár a páncél fémén keresztül a démon nem érezhette magát az érintést, a gesztus mégis megnyugtatta valamelyest. Könnyebb szívvel vetette a pillantását Mortua felé, aki néhány lépéssel odébb térdepelt, és hangtalanul mozgatta a száját, aztán felugrott, és visszasietett hozzájuk. – Mehetünk is – közölte. Az ifjú felvonta a szemöldökét. – És a misztikus tűz? – kérdezte. – Misztikus… Ja, tudom már, hogy érted. Nézd, amit most csináltam, az nem szertartás volt. Csak imádkoztam. Amit most fogsz tapasztalni, az a szellemek ajándéka, akárki nem kaphatja meg, csak mi, kegyeltek – magyarázta büszkén a lány, aztán szelesen megölelte Anirát. – Annyira izgulok! – nevetett fel. – Egykettőre elintézzük Morkhinát, és ebédre itthon is leszünk. – Azért csak óvatosan – figyelmeztette gyengéden a rendházfő. – Persze, vigyázunk! – Mortua a démon felé fordult, és nemes egyszerűséggel karon ragadta. – Kapaszkodj, Valian, mert most aztán száguldani fogunk! Futásnak eredt, légiesen, könnyedén, húzta maga után a társát, akinek a világ egyetlen csíkká folyt össze ámuló szeme előtt. Valian úgy érezte, mintha kellemes, üdítő tempóban szaladnának, éppen csak a város maradt el mögöttük túl gyorsan. Máris a szekérúton jártak, amire még a térképről emlékezett, aztán betértek az erdőbe, ahol nem tudta elnyomni a gondolatot, hogy ekkora sebesség mellett feltétlenül neki fognak rohanni egy fának, és akkor már ő is szorította a lány kezét, rábízva, hogy vezesse. Víz fröccsent fel a lábánál, amikor megtalálták a patakot, ami az utolsó útjelzőjükül szolgált, és csak percekkel később fékeztek le egy kis tisztás kellős közepén. Mortua elengedte a démont, leroskadt a fűbe, és az ég felé fordította az arcát. A nap magasan járt már, Valian pedig nem akarta elhinni, hogy több órán keresztül rohantak keresztül árkon és bokron. Akárcsak a papnő, ő maga is lihegett, a szíve pedig őrült ütemet vert közben, mégsem érezte magát kimerültnek. Elővette a kulacsát, ivott, aztán odadobta a lánynak is, és körbefordult, hogy szétnézzen. Évszázados faóriások magasodtak körülöttük mindenhol, mohos, barna törzsük vastagon, mégis felségesen meredt az égre. Ágaik meredeken nyújtóztak felfelé, a kisebb gallyakon még nem pattant ki a rügyekből

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

30 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

minden levél. Valian áhítattal bámult fel rájuk, és egy pillanatra egészen megfeledkezett magáról és a küldetéséről. Gondolkodás nélkül, reflexből lendítette meg a karját, amikor Mortua odalépett hozzá, és megérintette a könyökét; a látszólag erőtlen mozdulat a földre taszította a papnőt, a démon pedig csak a lány szitkozódására kapta fel a fejét. – Bocsánat! – Felsegítette Mortuát, de nem állta meg, hogy hozzá ne tegye: – Vegyük fel a listára azt is, hogy nem teszel a közelemben hirtelen mozdulatokat, és ha nem látlak, még véletlenül sem érsz hozzám. A régi beidegződések nehezen múlnak el. A lány nem bizonyult vevőnek sem a tanácsra, sem a bocsánatkérésre. Mogorván dörzsölgette a könyökét, és csak annyit morgott oda válaszul, hogy marha. – Ugye tudsz róla, hogy nem is azokat a fákat nézed, amiket kéne? – kérdezte valamivel később, még mindig morcosan. – Ott, balra van az úti célunk. Remélem, nem bánod, hogy nem rohantunk bele csak úgy. Valian a jelzett irányba fordította a fejét, és csakugyan megpillantott – talán ötvenlépésnyire – egy alacsonyabb és sötétebb törzsű facsoportot. – Se sziklafal, se parázs, se futóhomok? – vonta fel a szemöldökét. – Nézzük meg közelebbről! – Azért valószínűleg nem lesz… – Mortua utánaszaladt, és csak akkor állt meg, amikor a démon elkapta a karját, és visszahúzta maga mellé. – Veszélytelen – tette hozzá halkan, csodálkozva, és nem tudta levenni a szemét a Shreior ligetről. Együtt figyelték a majd száz lépés átmérőjű, természetellenesen szabályos kör alakú képződményt, amelynek közepén jól látszott a félig bedőlt kripta romos lejárata. A liget fái annyiban és úgy különböztek az őket körbevevő erdőtől, mint halott az élőtől, szellem az anyagtól, a metsző arianni szél üressége az áramlat nyüzsgésétől. Hosszúkás, elszáradt levelek kókadtak lefelé az ágak végéről, akár félig letört, bizarr karmok a napkorong után nyúlkáló, hideg kezekről, a kéreg sötétszürkéje egymástól függetlenül juttatta a halált a démon és a papnő eszébe. Ezek a fák nem látszottak elevenebbnek a tulajdon árnyékaiknál, de ahogy a szél sóhajtozott közöttük, bárki készséggel elhitte volna, hogy hangosan lélegeznek. Hihetetlen volt, hogy bármi életet megtűrjenek maguk körül, Valian mégis jól látta a tövükben a majd térdig érő, összefüggő aljnövényzetet, és noha a színlátása csakugyan hagyott maga után kívánnivalót, azt még ő is megállapította, hogy ilyen árnyalatúnak biztosan nem szabadna lennie. Valahogy egyszerre látta vérvörösnek és sötétkéknek, és az sem tetszett neki, ahogyan a különös fűcsomók látszólag mind elnyelték a rájuk hulló fényt, még azok is, amelyekre nem vetettek árnyat maguk a fák. Harcok százaiban kiélesedett érzékei mind azt üvöltötték, hogy csúf meglepetés érné, ha besétálna közéjük. – Hát, itt volnánk – szólalt meg az oldalán Mortua, és a démon nem tudta eldönteni, hogy félelmet vagy izgalmat hall ki a hangjából, vagy esetleg a kettő keverékét. – Tudod, arra számítottam, hogy mocsarat találunk, vagy esetleg szélvihart, de hogy füvet… – Ez nem közönséges fű. – Valian még mindig fogta a lány karját, Mortua pedig ellenkezés nélkül húzódott mellé. – Ilyet csak mágiával lehet létrehozni. A papnő a fejét rázta. – Az nem létezik. Mondtam neked… – Tudom, mit mondtál. – A démon elengedte a lányt, kardot húzott, és rácsapott vele az egyik legszélső fűcsomóra, aztán nyomban hátra is hőkölt. Mortua követte a példáját, de a szemét nem tudta levenni a furcsa növényről, ami az érintés hatására elfeketedett, és hangos sivítással gőzfelhőt robbantott a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

31 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

magasba. – Azt is tudom, hogy a szellemek sok mindenre képesek, de mégis hogy hozhat létre ilyesmit az áramlat? – Fogalmam sincs – ismerte el a lány. – Egyetlen feljegyzés sem számolt be ilyesmiről, márpedig nem hiszem, hogy lényegtelennek tartották és kifelejtették volna. A fűcsomó időközben visszanyerte bizarr kettős színét, és ugyanolyan fenyegetően meredt az égre, mint korábban. – Várj, próbáljuk meg, mi történik, ha a szellemek áldását kérem a kardodra! – Mortua kinyújtotta a kezét, Valian pedig átadta neki a fegyvert. A lány lehunyta a szemét, suttogott valamit, aztán végighúzta a tenyerét a penge felett, ami felragyogott egy pillanatra, mielőtt ismét megszürkült volna. – A másikat is, hm? – Nem lehetséges, hogy máris áttörtük azt a bizonyos barikádot, és ez itt már Morkhina varázslata? – Miközben a papnő a második kardot is megáldotta, Valian az elsővel megismételte az iménti mozdulatsort, az azonban ezúttal sem hozott más eredményt. – Nem, az kizárt… Vagy legalábbis kicsi a valószínűsége. – Mortua visszaadta neki a balkezes fegyvert is. – A mágia megzavarja az áramlatot, részben éppen ezért tilos a használata… No meg azért is, mert a szellemek nem veszik jó néven, ha halandó ember olyan hatalmat birtokol, aminek az irányításához egyedül ők rendelkeznek kellő bölcsességgel. – Márpedig én nem látok más magyarázatot. – A démon elengedte a füle mellett a teológiát, hogy a gyakorlati részre összpontosíthasson. – Szóval hogy megyünk be? Mortua még mindig a füvet bámulta, erre a kérdésre azonban felkapta a fejét. – Nem te vagy a testőr? A te dolgod lenne, hogy bejuttass… Valian sem a helyszínt, sem az időpontot nem találta megfelelőnek a humorizálásra. – Végül is nem kizárt, hogy el tudlak dobni a lejáratig – közölte szárazon. – Majd igyekszem jól célozni. – Nem vagy vicces. – És nem vagyok pap sem. Nem kellene elővenned egy ereklyét, és mindenféle misztikus szövegeket szavalnod? Mortua nemet intett. – Ha nem tudunk kiokoskodni semmit, akkor azt fogom csinálni. Addig viszont inkább nem pazarolnám a készleteinket. Ki tudja, mivel kell még szembenéznünk odalent… – Ez igaz. – Valian most a fákat méregette. – Az szintén nem tűnik jó ötletnek, hogy megpróbáljunk felmászni ezekre… – Tényleg nem – értett egyet a lány, aztán önkéntelenül is hátralépett, amikor a démon nagy lobbal szembefordult vele. – Nem gondolod, hogy te is törhetnéd egy kicsit a fejedet, Mortua? – kérdezte dühösen. – Mit vársz tőlem, tegyek csodát, miközben te karba tett kézzel bámulsz? – Ne hidd, hogy én nem gondolkodom! – tiltakozott a papnő. – Legalábbis próbálok, csak… Tudod,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

32 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

idegesít, milyen jót szórakozhat rajta ez a nyavalyás szellem, hogy már az első akadály előtt így megtorpantunk! Inkább lenne tényleg izzó parázs, esküszöm, előbb találnék megoldást. – Izzó parázs… – ismételte elgondolkodva a démon. A haragja ezúttal épp olyan hirtelen múlt el, mint ahogyan feltámadt, a lány pedig kapott az alkalmon. – Mi jár a fejedben? – kérdezte. – Talán ha felgyújtanánk… – Remek ötlet. Gyújtsd! – Én? – ütközött meg Valian. – Hadd emlékeztesselek rá, hogy nem vagyok a rend tagja, veled ellentétben nem tudok egyetlen csettintéssel misztikus tüzet idézni. – Az igaz. Na jó, menj hátrébb! – Mortua megvárta, hogy a társa engedelmesen elhúzódjon mellőle, mielőtt belemarkolt volna a levegőbe. Ezúttal nem térdelt le, még fohászt sem mondott, de az ujjai között szikra pattant, láng lobbant. A papnő diadalmas mosollyal hajította a fűbe az apró tűzcsóvát – csak hogy a következő pillanatban szitkozódva hátrahőköljön. Kékes lángnyelvek csaptak az égre, magasabbra még a fák koronájánál is. Semmi sem látszott égni, pusztulni pedig végképp nem, de a feltörő hő nem sok kétséget hagyott sem Valianban, sem Mortuában afelől, hogy bennük bizony kárt tennének a lángok, ha közéjük merészkednének. – Gondolod, hogy előbb-utóbb kialszik? – kérdezte reménykedve a lány. Valian nem vette le a szemét a tűzről. – Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy mégis elővegyél egy szentséget, ereklyét, vagy amit éppen magaddal hoztál – állapította meg. – Én legalábbis kifogytam az ötletekből. Mortua sóhajtott egyet, de most már nem tett ellenvetést. Belekotort az iszákjába, és előhúzott belőle egy hosszú, fekete hajszálat. – Most figyelj! – suttogta, aztán hozzátett még három szót egy olyan nyelven, amit Valian még sosem hallott korábban, és a tenyeréről lágyan a tomboló lángcsóvák felé fújta a hajszálat. Az ifjú kételkedve szemlélte, a szellemek azonban nem hagyták cserben a kegyeltjüket. Amint a szentség a tűzbe hullt, az nyomban kialudt, mi több, maguk a fűszálak is visszahúzódtak a földbe. Valian az utolsó pillanatban ragadta meg a vállánál fogva a lányt, aki már indult is a lejárat felé. – Várj! – sziszegte, és csak az állával intett előre, Mortua pedig követte a pillantását, és döbbenten látta, hogy a félig beomlott kripta helyén immár egy apró, alacsony kőépület sötétlik. Ajtaja nem volt, a napfény mégsem talált utat a belsejébe; csak hunyorogva lehetett kivenni, hogy a küszöbről már rögtön lépcsők vezetnek lefelé, a föld alá. – Bocsánat – mentegetőzött a lány. – Elkapott a hév. – Én megbocsátok. Amit nem hiszek, az az, hogy te meg fogsz bocsátani magadnak, ha mondjuk megelevenedik a lábad alatt a lépcső, és tőből leharapja… Mortua megborzongott. – Ne adj neki tippeket, jó?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

33 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian leintette. – Maradj mögöttem! – utasította, aztán átvágott a fák között, és két kezében egy-egy kardjával lassan megindult a lépcsőn a föld alá.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

34 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Óvatosan haladtak lefelé, a démon elöl, a lány szorosan a nyomában. Néhány lépés után ő is tőrt húzott, és akárcsak korábban Valian két fegyverére, erre is áldást kért és kapott a szellemektől. Hosszan vezettek a mélybe a lépcsőfokok a lábuk alatt. Mortua úgy sejtette, legalább három emelet mélységben járhatnak már, és ki tudja, mennyi lehet még hátra. Ahogy a napsugarak elenyésztek mögöttük, úgy fénylettek fel a fegyvereik, halvány, ezüstös derengéssel, éppen csak annyira, hogy a lány ne botladozzon teljesen vakon. – Valian… – szólalt meg bátortalanul, de a démon rövid úton lepisszegte, így némán haladt tovább a nyomában, a lábával tapogatva ki maga előtt az újabb lépcsőfokokat. Nem volt könnyű dolga: nem akadt közöttük két egyforma nagyságú. Megesett, hogy csak néhány ujjnyival húzódott lejjebb a soron következő, aztán viszont egy tízszer akkora ugrás következett. Néha úgy érezte, nem is mennek, hanem sokkal inkább másznak lefelé. Veríték gyöngyözött a homlokán, részben a fáradtságtól, részben viszont a feszültségtől. Ha ez így megy tovább, még rosszul találok lépni, és lezuhanok… Még végig sem gondolta, már meg is botlott, és legurult Valian mellett. Sikoly tört elő a torkából, biztosra vette, hogy ezt nem ússza meg kar- és lábtörés nélkül, de szerencséje volt: a lépcső legalján járt már, így csak elterült a földön, és megütötte magát egy kicsit. Valian rántotta talpra, és kihallatszott az indulat a hangjából, ahogy a fülébe sziszegte: – Hallgass! Mortua szívesen visszavágott volna, hogy meg is ijedt, és a könyökét is beverte, egy mágus pedig valószínűleg akkor is észre fogja venni őket, ha meg sem mukkannak, de inkább engedelmeskedett. Kész szerencse, hogy nem öt perccel korábban akadt össze a lábam… – gondolta, és megborzongott. – Bár az azért elég furcsa, hogy pont akkor jutott eszembe… Leporolta magát, és körülnézett. Alacsony, boltívesre fúrt alagútban álltak, amelynek félkaréján itt-ott gyökerek lógtak át. A döngölt padló, a falak, a mennyezet mind nyomasztó sötétbarna színűek voltak, talán csak árnyalatával annak a beteges kénsárgának, ami errefelé a rossz talajt jellemezte. Itt-ott támfák tartották meg a rengeteg földet, de korántsem olyan sűrűn elhelyezve, ahogy azt a két fiatal szerette volna. – Nem értek a barlangokhoz – dünnyögte Valian. – Az ilyenekhez legalábbis semmiképp. Nálunk, ha akadt is, legfeljebb jégből és hóból volt, és nem fenyegetett benne más veszély, mint hogy felnyársal egy-egy rosszkor lehulló jégcsap. Nem tudom, te mit gondolsz, de ez a járat nekem mindennek tűnik, épp csak biztonságosnak nem. – Azt mondod, be fog omlani? – pislogott körbe aggodalmasan Mortua. – Azt mondom, hogy fogalmam sincs róla, de nem lepődnék meg. Óvatosan mozogjunk. – Akkor talán jobb lenne, ha most én mennék előre – vélte a lány. – Kisebb is, könnyebb is vagyok, mint te, na meg aztán ha omlás van, te még mindig hamarabb kiásol engem, mint fordítva… Valian megszorította a vállát egy pillanatra, bátorítón, bajtársként, de most ez sem hangolta jobb kedvre Mortuát. Kipréselt ugyan magából válaszul egy hálás mosolyt, de azonnal el is komorodott, ahogy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

35 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

megindult előre a hosszú járatban. Az iménti zuhanás minden kalandvágyat kiölt belőle; azon kapta magát, hogy most már cseppet sem várja a szellemmágussal való összecsapást. Legutóbb még labirintus volt idelent, ha jól emlékszem – morfondírozott. – Nem mintha egy kicsit is bánnám, ha jól eltévednénk, és nem öt perc múlva kellene szembeszállnunk Morkhinával… De hát mikor volt nekem utoljára szerencsém? Óvatos, pici, puha léptekkel haladt. Villogott a tőre a teljes sötétség dacára is, akárcsak Valian fegyverei a háta mögött. A látványból merített némi erőt és bátorságot, bár korántsem annyit, mint szeretett volna. Nem szégyellte, hogy fél, de igyekezett kizárni a fejéből, és csak a következő lépésre koncentrálni. Aztán előretántorodott, ahogy megmozdult a lába alatt a föld. Hadonásznia kellett egy sort, de nem veszítette el az egyensúlyát, a démon kiáltásából ítélve azonban úgy tűnt, társa nem volt ilyen szerencsés. Rosszat sejtve fordult hátra, és a szája elé kapta a kezét, amikor megpillantotta maga mögött a jókora földkupacot. Ahogyan attól jó előre tartottak, az alagút beomlott mögötte – még mindig pergett a mennyezetről a föld –, és maga alá temette Valiant. Nem nagyon mélyen, és talán nem is túl veszélyesen: az egyik karja könyöktől lefelé szabadon maradt, és máris azon erőlködött, hogy kiássa magát. Mortua gyorsan ledobta a tőrét, hogy világítson vele magának, aztán az ifjú mellé térdelt, és két marékkal kezdte lekotorni róla a földet. – Tarts ki, Valian, azonnal kinn vagy! Örökkévalóságnak tűnt az az egy perc, ami után végre előbukkant a démon feje. A haja kibomlott, és telement kosszal, az arca is legalább olyan mocskos volt, és fújtatva vette a levegőt, Mortuát azonban nem ez riasztotta meg, hanem az üvöltés, ami előtört a torkából, amint a szája szabaddá vált. – Bezzeg nekem majd leharaptad a fejem, hogy maradjak csendben! – morogta csak úgy magának. Valian azonban meghallotta, és – a vérében hordott ösztönöktől hajtva – vicsorogva torkon ragadta a lányt. Mortua először nem is rémült meg, csak néhány hosszú másodperccel később. A lélekjelenlétét azonban még így sem vesztette el: baljával a tőre után kotorászott, kitapogatta a bőrszíjakkal borított markolatot, és ütni kezdte vele a démon kezét. – Eressz el, a szentségedet, hát megfojtasz! – nyögte ki méltatlankodva, csak hogy rögvest torkán is akadjon a szó: a fegyver ezüst fényében egy pillanatra úgy látta, mintha Valian tekintete vörösen izzana. – Mi a… – köhögte, de akkor végre ellazult a nyakát szorító vasmarok, ő pedig még mindig köhögve meredt bele a társa kétségkívül kék szemébe. – Ezt meg mi a fenéért csináltad? – követelte, miközben a nyakát tapogatta. – Pánik – zihálta Valian. – Bocsánat. Nem tudtam, mit csinálok. – Kezdem érteni, mire gondoltál, amikor azt mondtad, veszélyes vagy – zsörtölődött tovább a lány. – Ha rám akartál ijeszteni, közlöm, hogy sikerült. Ha már ilyen remekül mozog a kezed, inkább segíts kiásni magad, hm? – Mortua, én… – Pánikba estél, te magad mondtad. Előfordul. Lehet, hogy én is elkezdtelek volna fojtogatni, ha engem temetett volna be a föld. Nem hiszem, de lehet. De ha te ennyire félsz ettől, akkor nem csoda… Töprengővé vált a hangja. A tekintete elkalandozott, keze magától hagyta abba a munkát. Egészen meg is

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

36 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

feledkezett róla, hogy Valian még nagyrészt a földkupac alatt hever. Akkor rezzent csak össze, amikor a démon sürgetően megbökte. – Mortua! – Bocsánat, elgondolkodtam! – A lány elvörösödött, és kapkodva folytatta az ásást. Rövidesen szabaddá vált Valian másik keze is, de nem vették sok hasznát. – Hát ezt rondán kificamítottad. – A papnő szakértő szemmel vizsgálgatta a furcsa szögben álló csuklót. – Nem fáj? – Hogy a fenébe ne fájna, főleg, ha így nyúlsz hozzá! – felelte ingerülten a társa. – Mit szeretnél, sírjak? Démon vagyok, nem kislány… – Mindjárt meggyógyítom. Addig meg, ha gondolod, majd sírok én helyetted. Már ha én még kislánynak számítok, de ha nem tévedek, úgyis annak tartasz, démon uraság… Valian szeme összeszűkült. – Most meg mi bajod van? – Ha épp tudni akarod, nem tetszik a hangodban a faji felsőbbrendűség! Még a tőr nyújtotta csekélyke fényben is jól látszott a démon arcára kiülő felháborodás. – Faji felsőbbrendűség? Mortua, én otthagytam a fajtámat! Herceg lehettem volna köztük, sőt, még annál is több! Választhattam volna azt is, hogy beteljesítem a jóslatot, és hadba vezetem őket az univerzum ellen, érted, győztes háborúba! Ehelyett itt kuksolok egy föld alatti járatban félig eltemetve egy csitri társaságában. Hát ne beszélj nekem faji felsőbbrendűségről! – Micsoda? – döbbent meg Mortua. – Miféle jóslatról beszélsz? Valian türelmetlenül intett. – Morkhina vár bennünket, ráadásul bármikor jöhet egy újabb omlás. Engedelmeddel nem most vitatnám meg veled, hogy lehettem volna messiás is, és most gázolhatnék bokáig a véredben. Áss ki, és menjünk tovább! Így is épp eleget időztünk, és bőven sokat zajongtunk ahhoz, hogy minden ellenségünk a nyakunkra csődülhessen. – Jól van már, jól van már! – A lány újult buzgalommal látott hozzá az ásáshoz, és néhány perc elteltével már megint egymással szemben álltak az alagútban. Valian visszautasította a felajánlott gyógyítást, és egy tiszta, kemény mozdulattal helyrerántotta magának a csuklóját. Egy darabig óvatosan, aztán már egyre bátrabban hajlítgatta, és megsuhogtatta vele a kardot is, mielőtt biccentett volna, hogy mehetnek. Mortua, ha lehetséges, minden addiginál óvatosabban haladt tovább. Egyre csak Valian szavai jártak a fejében az újabb omlásról, ami szerinte bármikor bekövetkezhetett. Ha jönni fog, az mindenesetre igazol egy roppant kellemetlen feltevést… Be sem tudta fejezni a gondolatot, amikor újra meghallotta a dübörgést. Valian ezúttal résen volt, félregurult a járat padlóján, és nem esett baja, Mortua meg csak bólintott egyet maga elé. Ettől féltem…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

37 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Megtelt az agya ijesztőnél ijesztőbb képekkel. Óriási, fekete lényeket látott előmászni a sötét folyosóról a hátuk mögött, vörös denevérek röpültek lelki szemei előtt… Kézen fogta a démont, mielőtt teljesen elborította volna a pánik, és rohanni kezdett előre. – Gyere, fussunk! Valian nem tett ellenvetést. Hallotta már ő is a hátuk mögött a hatalmas tappancsok közeledését. Mortua elkeseredetten harcolt a saját fantáziája ellen, de képtelen volt úrrá lenni felette. Halott kezeket képzelt maguk elé, amint felnyúlnak a földből, és a bokájukra kulcsolódnak, és már esett volna előre, ahogy megszorultak a lábán a valósággá váló csontujjak, ha Valian meg nem tartotta volna. Kétségbeesett dühvel billent helyre, és kezdte el taposni a nyúlkáló kezeket. Ujjpercek roppantak, csontok törtek, finom porként terítették be a járat földjét. Kiszabadultak a szorításból – de közben utolérték őket az üldözőik, a lány arcából pedig kifutott a szín, amikor meglátta őket. Öten voltak, és a leginkább ember nagyságú vakondokra emlékeztették Mortuát, leszámítva halványzölden ragyogó, tányér méretű szemüket és tátott szájukban sorakozó agyaraikat. Ásólábaik borotvaéles karmokban végződtek, és roppant céltudatosan közeledtek, a papnő pedig egyre csak állt, és hitetlenül bámult rájuk. – Mögém! – kiáltott rá Valian, és már lódította is hátrafelé. Mortua remegve engedelmeskedett. Előreszegezte a tőrét, készen arra, hogy a társa segítségére siessen, ha úgy hozza a szükség, a démon azonban szemmel láthatólag nem szorult támogatásra. Két pengéje halálos táncot járt a keskeny alagútban, vér és belsőség fröcsögött a mozdulatai nyomán, fogak törtek ki, karmok csorbultak, támadói pedig a helyszűke miatt egymást akadályozták, és még csak el sem igen tudták érni. A lány kezdeti rémülete hamar lelkesedésbe csapott át. Nem számítottak most Valian dühkitörései, ahogyan az sem, hogy épp az imént emelt másodszor is kezet rá, Mortua csak azt látta, hogy szédületesen küzd a védelmében, villogó karddal, arca körül repkedő, hosszú hajával, és le sem tudta venni róla a szemét. Semmi esélyük! – gondolta. – Ahhoz nincs elég helyük, hogy bekerítsék, így egyesével pedig mindet lemészárolja! – Ekkor azonban az egyik szörnyeteg lomhán, de megütötte a démont, és bár a páncél felfogta a karomcsapást, Valian oldalra tántorodott az erejétől. Ugyan ki tudta használni a mozdulatot egy gyors riposztra, ami közben sikeresen visszanyerte az egyensúlyát, a lány hirtelen jött bizodalma azonban alapjaiban ingott meg ismét. Megint eszébe jutott, hogy az ellenfelük mágiaűző, vagyis bármire képes lehet, meg az is, mi minden történt már velük, amióta a ligetbe értek, és már meg sem lepődött, amikor távolabb csúsztak az őket körülvevő falak, a vakondszörnyek pedig pillanatok alatt körbevették őket. Négy továbbra is Valiant támadta – a démon egyre sebesebben vagdalkozott, és úgy tűnt, továbbra is ura a helyzetnek –, az ötödik azonban Mortuára rontott. A lány felemelt fegyverrel fogadta. Reszketett ugyan a keze a tőr markolatán, de eszébe sem jutott hátrálni. Végigmérte az ellenfelét, gyenge pontot keresett rajta, majd a megfelelő pillanatban lebukott a felé lendülő ásóláb elől, csak hogy felugorva a lény világító zöld szemébe döfjön. A szörnyeteg felvisított, meglepően magas és éles hangon, Mortua pedig diadalmasan rántotta ki belőle a pengét – csak hogy aztán a következő pillanatban az ő szája is sikolyra nyíljon. A lény szeme ugyanis egyszerűen leesett a földre, tucatnyi lábat növesztett, és a papnő felé indult. Mortuát kis híján ledöntötte a lábáról az undor és a rettegés. Csak halványan érzékelte, hogy a vakondszörny is felé kap megint, a tekintetét azonban nem tudta levenni a felé mászó, tányér nagyságú szemről. A hátborzongató jelenés elrugaszkodott, hogy ráugorjon a lány bokájára, de sosem ért célba: Valian taposott bele vascsizmás lábbal, miközben az alkarjával félresöpörte Mortuát. A papnő nekiesett a falnak, de immár kívül a támadók gyűrűjén, akik közül – a démonnak hála – kettő holtan hevert az alagútban. A maradék három egyszerre igyekezett a könnyebb prédára vetni magát, Valian azonban elállta az útjukat, amikor pedig a félszemű középsőt is keresztüldöfte, a maradék kettő végre hátat fordított, és elinalt. A démon visszacsúsztatta a kardjait a tokjukba, hogy ingerült mozdulattal hátralökhesse az arcába tapadó

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

38 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hajat. Úgy vette a levegőt, mint aki csupán egy kellemes testedzésen van túl, de majdnem hanyatt esett, amikor Mortua szelesen a nyakába ugrott. – Megmentettél! – ölelte át a lány, és megcsókolta verítékes arcát, aztán meg csak pislogott, amikor Valian lefejtette magáról, és úgy indult tovább, hogy rá sem nézett. – Igazán figyelmeztethettél volna! – vetette oda dühösen. – Na de… – kezdte volna Mortua, a démon azonban megtorpant, és szembefordult vele. – Mi az isten volt ez az öt állat? – üvöltötte. – És mi az istenért nem lehetett előre közölni, hogy errefelé ilyenek bóklásznak? Lemászott a fejéről a szeme! Felétek ez a normális? – Nem! – kiáltotta védekezőn a lány. – Ilyen lények nem is léteznek! Legalábbis… – Akkor mágia. Remek! – Valian belerúgott a falba, és most az egyszer kicsit sem látszott érdekelni, hogy peregni kezd a föld, ahol eltalálta. – Nagyon, nagyon remek! Még jó, hogy az ilyen is megdöglik, ha a megfelelő helyen szúrják meg. – Megtörölte a homlokát, és valamivel higgadtabban tette hozzá: – Láttam már bizarr dolgokat, csináltam is néhányat, de erre most nem számítottam. – Az én hibám – felelte bűntudatosan Mortua. – Ostobán fog hangzani, de azt hiszem, amióta bejöttünk ide, elkezdtek valóra válni a félelmeim. A lépcső, az omlás, ezek a szörnyek, a csontkezek… Még szerencse, hogy a félelem megbénítja a fantáziámat, és nem tudok még ezeknél is ijesztőbb dolgokkal előállni… – Szóval te csinálod. – Nem! Morkhina csinálja. Csak… belőlem merít hozzá, vagy mi. Nem tudom, mondtam már neked, hogy nem értek a mágiához! – A lány ökölbe szorította a kezét, hangját eluralta a kétségbeesés. – Figyelj, Valian, az lenne a legjobb, ha most szépen leütnél. Akkor biztosan nem jön ellenünk több… – És ki végzi el a szertartást, talán én? – kérdezte hevesen a démon. – Nézd, ha neked jólesik az, hogy rettegsz, akkor rettegj, de próbáld meg valami más mederbe terelni! Félj attól, hogy túl simán fog menni ez az egész, és nem lesz mivel teledicsekedned a rendházat meg az apád palotáját! – Megenyhült megint, harcedzett tenyere a papnő karjára simult. – Az normális, ha félsz – jelentette ki –, de ne hagyd, hogy az ellenség előnyt kovácsoljon belőle! Mortua válaszolni akart, de akkor hirtelen fények villantak körülöttük, olyan vakító erővel, hogy mindketten megtántorodtak tőle. Mortua a legzsigeribb félelemmel simult ösztönösen a testőre oldalához, Valian pedig harcra készen fordult körbe, felmérni a terepet, ahol majd küzdenie kell. A folyosó helyett, ahol az imént álltak, egy kupolás tetejű föld alatti csarnok közepén találták magukat, ami talán háromszor akkora lehetett, mint a démon otthonául szolgáló kis vendégház. Itt már mintha homokból lettek volna a falak, keményre döngölt, nedves homokból. A négy sarokban négy fehér pillér támaszkodott a mennyezetnek, a túlsó falnál lévő emelvényen félbe törten árválkodott az ötödik. Nyitott sírgödör húzódott előtte, amely fölött páraként gomolygott Morkhina Szelor épp testet ölteni készülő szelleme. – Gyerünk, zárd vissza gyorsan! – szorította meg a lány karját Valian, aztán elengedte, hogy ismét fegyvert húzhasson, és belépett elé. A papnő bólogatott, és már nyúlt is, hogy kinyissa az iszákját, de megdermedt a mozdulat közepén, amikor a csarnokra pillanatnyi vaksötétség ereszkedett. Olyan gyorsan el is múlt, ahogyan leszállt, a kavargó pára pedig időközben szellemtestté lényegült, egy majd három méter magas, hosszú csuklyát viselő nő szellemévé, aki magasan a fejük fölött lebegett, és testi lényeket megszégyenítő élénkséggel vizsgálgatta őket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

39 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Csak nem az új játékszereim? – Nem mozgott a szája, a hangja pedig betöltötte a teret, mintha egyszerre szólt volna az összes falból. – Melyikőtök a pap? – Én vagyok. – Mortua kihúzta magát. Sokat javított a közérzetén, hogy Valian elismerő biccentéssel adózott a bátorságának, Morkhina viszont csak elbiggyesztette légből szőtt száját. – Pedig reméltem, hogy a másik… Szívesebben játszadozom jókötésű férfiakkal. No sebaj, gyorsan megöllek, aztán lesz időnk elszórakoztatni egymást a társaddal is! – A szellem a lány felé lendült, Valian azonban útját állta. Mortua beszáguldott a törött oszlop mögé, hogy valamelyest takarásban legyen, a démon pedig két kardját a magasba emelve fordult szembe az ellenséggel. – Játszadozni akarsz velem, szellem? – kérdezte tőle emelt hangon. – Akkor gyere, játsszunk! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

40 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Morkhina szelleme felkacagott. Nem afféle síron túli, kísérteties nevetéssel, amit várt és talán elvárt volna az ember, hanem gúnyos derűvel, mint aki éppen most hallott egy ritka jó viccet, és azon mulat, hogy rajta kívül senki más nem érti. – Karddal? Megbántasz, harcos! Hát így kell közelíteni egy nőhöz? – Ez az, Valian, tartsd fel – morogta az orra alatt Mortua. Az oszlop mellett térdelt, és az iszákját bontogatta, de a szemét még eközben sem vette le a démonról. Remegett a keze, és erővel kellett száműznie a gondolatot, hogy a szertartás közben is így fog ügyetlenkedni. Valian egyre közelített a szellemhez. Most az árnya sem látszott az arcán kételynek. Fegyverrel a kézben, szemtől szemben az ellenséggel – ezt a helyzetet nagyon is jól ismerte, és bármennyit küzdött is ellene, még mindig ilyenkor érezte magát igazán elemében. Dobolt a vér a fülében, ismerősként simultak a tenyerébe a kardok, és a lába máris felmérte a talajt, hogy harc közben majd fordulni, kitérni, hárítani tudjon. Alig várta, hogy ezúttal végre egy jó és igaz ügyért, mások védelmében küzdhessen, és egy pillanatra sem feledkezett meg róla, hogy ellenfele és Mortua között helyezkedjen el, lehetőség szerint még azt is eltakarva a szellem elől, hogy mivel foglalatoskodik mögötte a kis papnő. Morkhina kellette magát: gúnyosan pukedlizett előtte – a bájos mozdulat meglehetősen groteszkül hatott a háromméteres szellem részéről –, mintha csak táncba hívta volna. Ködből szőtt csuklyája lefoszlott róla, és monumentális, anyaszült meztelen testet idézett a démon orra elé. – Tetszem neked, harcos? – búgta delejes hangon. Aztán halandók számára lehetetlen gyorsasággal siklott hátra: Valian ikerpengéi éppen csak egy hajszálnyival előtte hasítottak a levegőbe. – Nem igazán – válaszolta fanyarul a démon, és előrébb lépett. Morkhina éppen csak el tudta kerülni az újabb támadást. – Nem kedvelem a halott nőket. A szellem a mennyezet felé emelkedett. Bár a papnő már a földön térdelt, és sebtében varázskört rajzolt az oszlop köré a homokba, Morkhina ügyet sem vetett rá. Továbbra is Valiant figyelte, de mosoly helyett most már inkább vicsorgott. – Lássuk, hátha őket jobban kedveled! – sziszegte. Teátrális mozdulattal felemelte a két karját, és még Mortua is felkapta a fejét, amikor recsegni kezdtek körülöttük a falak. Valian elhátrált, nem félelemből, hanem készülve a harcra, elég teret hagyni az öldökléshez. Mortuával ellentétben neki a szeme sem rebbent, amikor végignézett új ellenfelein: fél tucat homokból álló, amorf alak közelített hozzá baljós surrogással, formájuk leginkább amőbáéra hajazott. A vakondszörnyek után azonban ezek már nem tudták megijeszteni az ifjút. Legfeljebb a méretük miatt látszottak félelmetesnek: úgy tűnt, ha nekiindulnak, könnyedén maguk alá tudják temetni a szemben álló harcost. – Valian! – kiáltotta oda neki Mortua, és most az egyszer kiveszett a hangjából minden játékosság. – Megoldom! – biztosította a démon anélkül, hogy akár csak odanézett volna, és reménykedett benne, hogy a védence nem vonta magára Morkhina figyelmét ezzel a megszólalással. De a szellem éppen csak odapillantott – a lények, amelyeket az imént idézett meg, erre a röpke másodpercre meg is merevedtek,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

41 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nyilvánvalóvá téve, hogy üres bábok csupán, amelyeket készítőjük akarata mozgat –, aztán visszafordult Valianhoz. Csillogott a szeme az izgalomtól, láthatólag alig várta a küzdelmet. Valian maga előtt tartotta két megszentelt kardját. Remélte, hogy nem csupán a szellem, de homokból szőtt és nyilván mágikus teremtményei ellen is hasznukat veszi. Még végiggondolni sem volt ideje, mit tesz akkor, ha nem így lesz, és ellenfelei már zúdultak is feléje, hogy elsodorják, és a földbe tapossák. Villant a két penge, kékes lángok cikáztak végig rajtuk. Valian félregurult, aztán talpon termett, és döfött. Kardja átszakította az egyik lényt, pontosan a közepén, de az még csak meg sem torpant, és a démonnak vetődnie kellett, ha nem akarta, hogy ellenfele maga alá temesse. Hallotta a kaján nevetést a falakból, de nem foglalkozott vele: az amőbák ugyan jóval lassabban mozogtak nála, de tudta, hogy ha nem vigyáz, egykettőre bekerítik. Oldalra táncolt, még mindig felemelt kardokkal, és ahogy végignézett az ellenfelein, észrevette, hogy a seb, amit az előbb a kardjával ejtett, nem forrott be iménti támadója közepén. A felismerés kaján, semmi jót nem ígérő vigyort csalt az arcára, és most megengedte magának, hogy gúnyosan Morkhina szemébe nézzen, mielőtt előrelendült volna. Mortua még mindig az oszlopnál térdelt, és tökéletesen megfeledkezett róla, hogy itt és most éppen egy szertartást kellene végrehajtania. Megbabonázva figyelte, amint a társa előreszegezi a fegyvereit, egy gyors keresztmozdulattal tátongó sebet hasít ellenfelébe, aztán valósággal átrobban rajta. Mire a homoklény utána fordult, Valian már fel is szabdalta, Morkhina pedig éppen csak nem toporzékolt annak láttán, milyen játszi könnyedséggel intézi el teremtményeit a démon. Éles, sárga fény villant, papnőnek és testőrének egyaránt be kellett hunynia a szemét egy pillanatra. Amikor aztán újra kinyitották, úgy tűnt nekik, mintha teljesen más helyre kerültek volna: a homokfalakból összefonódó kúszónövények buja szövevénye lett, amely mintegy kupolaként borult föléjük, lábuk alatt pedig sárrá vált a talaj. Mortua gyorsan kikapta belőle az iszákját, mielőtt elnyelhette volna, feldobta az emelvényre, amelyen az oszlop állt, és maga is melléugrott, Valian viszont bokáig belemerült az iszapba. Morkhina szelleme már varázsolt is: kúszónövényből font, rettenetes kígyókat idézett, amelyek sziszegve kúsztak a sárban a démon felé, hogy a lábára kulcsolódjanak, megbéklyózzák, és fentebb mászva halálos ölelésbe fojtsák. Hihetetlen erejük lehetett, s emellett szemkápráztató fürgeséggel mozogtak; a Valian szemébe kiülő aggodalom harsány kacajt csalt elő Morkhina torkából. – Valaz vendenator! – harsant akkor a kiáltás. A démon teste kék fénybe burkolózott, a kígyók halott gallyakká váltan, tehetetlenül zuhantak le róla, Mortua pedig leverte a tenyeréről egy elhamvasztott hajszál pernyéjét, és diadallal meredt az ellenfelükre. – Szállj le a testőrömről, ha jót akarsz, mágus! A szellem felvijjogott. Emberalakok emelkedtek a magasba a sárból, kettő a papnő felé indult, négy a harcost vette körbe. Valian kardjai táncra perdültek, fényt és szikrát hánytak, sártestbe hasítottak, és immár rutinosan darabolták a támadókat, Mortua pedig ismét elhadart valamit, aminek hatására ellenfeleit láthatatlan kezek ragadták vállon, és nyomták vissza a sárba, ahonnan származtak. Újból felvillant a fény, ezúttal zölden, s a mocsári környezet kősziklává alakult. Valian torkából a kín üvöltése tört elő, ahogy a bokáját pokoli csapdába ejtette a megszilárduló sár. Kétségbeesése hallatán Mortuának is lefagyott az arcáról a mosoly. – Tarts ki! – kiáltotta, és beletúrt az iszákjába. Egy pillanat múlva már ismét magabiztosan nézett fel, ujjai között pedig három hosszú, fekete hajszálat tartott. Szélroham támadt, metsző, jeges, amely megsokszorozta Morkhina diadalmas kacagását. Nemcsak a kis papnő kezéből sodródtak messze a hajszálak, de Valian erős markából is kiszakadtak a kardok. Mortua dühös tekintete egy pillanat alatt vált rettegővé, amikor ránézett csapdába ejtett, fegyvertelen testőrére. – Eljött a játék ideje. – Morkhina leereszkedett Valiannal szemben a padlóra. – Először megölöm a papot, hogy ne zavarhasson bennünket, de azután, ígérem, csak a tiéd lesz minden figyelmem! De hogy addig is

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

42 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nyugton maradj… – Felkacagott, és kinyújtotta a kezét a démon felé. Az ujjai már-már valóságosnak tetszettek. – Ne! – sikoltotta Mortua. Megint megszállta a rettegés. Látni vélte maga előtt Valian elhanyatló, összetört testét, mellkasán behorpadt vértezetben, sápadt arca elé bukó vörös hajával, és sikoltott ismét, amikor a látomás beteljesítette önmagát: Morkhina ujjai éppen csak megérintették a páncélt a harcos mellén, és Valian máris összecsuklott. Szeméből, orrából és két füléből keskeny vérpatakok indultak útnak. Mortua sehogyan sem tudta eldönteni, lélegzik-e egyáltalán. – És most… – Morkhina elindult a lány felé. Mortua kapkodva nyúlt ismét az iszákjába, és átkozta magát, amiért nem cselekedett, amikor Valian még a homokamőbák ellen küzdött. Remegő keze csak akkor találta meg, amit keresett, amikor Morkhina már csupán egylépésnyire járt tőle. Gyorsan kirántotta a tárgyat, és felmutatta. Morkhina csak egy pillanatra torpant meg az ereklye – egy hosszúkás tartóba foglalt csontszilánk – láttán, de ez is elegendőnek bizonyult: a lány letérdelt, és villámgyorsan kört rajzolt maga köré. Ajkán halk zsolozsma kelt, s a kör felfénylett: aranyló bura borította be, amely megálljt parancsolt a harcias szellemnek. Morkhina meghátrált. Düh szűkítette össze a szemét, de alig egy pillanattal később elmosolyodott megint, Mortuát pedig kiverte tőle a hideg verejték. – És most mi következik? – kérdezte negédes hangon a szellem. – Hogy fogsz onnan visszaűzni mindenféle eszköz nélkül, pap? Ha megtöröd a kört, a védelmed elenyészik. Vagy ott maradsz? Kitartasz étlen-szomjan… Meddig is? – Ameddig kell. – Mortua igyekezett harciasnak látszani. Nem lehetett túl sikeres, mert a szellem újabb hahotában tört ki. – Még ha így lenne, akkor is kimerülsz, kicsi pap! És tudod: amint elalszol, vagy elájulsz, én már itt sem vagyok. Tőlem meg is rohadhatsz odabent a védaurádban, a felszín bőven elég lesz nekem! – Akkor úgy fest, várunk. – Mortua megvonta a vállát, és leült a földre a bura alatt. Agyában egymást űzték a gondolatok, ahogy a kiutat kereste ebből a kutyaszorítóból, de próbált mit sem mutatni belőlük. – Persze, megpróbálsz kitalálni valamit, igaz? Vagy talán segítséget hívnál? Időzik itt még valaki a becses rendedből? – A szellem tekintete Valian ernyedt teste felé rebbent, ajkán pedig ragadozó mosoly terült szét. – Tartok tőle, jóképű testőröd nem tér magához, amíg én azt nem akarom, és hidd el, nagyon jót tudnék játszani vele. Igazán gyalázat lenne, ha anélkül kellene megölnöm, hogy elszórakozhatnék vele, de megteszem, ha nem bújsz elő tüstént! Mortua nyelt egy nagyot. Anira figyelmeztette rá még indulás előtt, hogy Morkhina megpróbálhatja kijátszani őket egymás ellen. Azt nem tette hozzá, igaz, nem is volt rá szükség, mi kell, hogy legyen a fontossági sorrend ebben az esetben. Az emlék egy pillanat alatt átsuhant a lány agyán, akárcsak a könyörtelen gondolat, hogy az a néhány másodperc, amíg Morkhina Valiannal foglalja el magát, neki ragyogó lehetőséget biztosítana a szertartás elvégzéséhez – de elég volt ránéznie a démonra, hogy már a puszta ötlet is undorral töltse el. – Ezzel akarsz megzsarolni? – kérdezte megvetéssel. – Valamikor papnő voltál magad is. Tényleg ilyen mélyre süllyedtél volna? Felállt, és kilépett a körből. Az aranyló aura elenyészett. Morkhina pillanatnyi elképedéssel nézte. – Mondták, hogy ez előfordulhat – folytatta Mortua minden eddiginél komolyabb és fenyegetőbb hangon. – Hogy szükség lehet annak az áldozatára, aki védelmezni jött. De én nem hagyom itt neked a testőrömet.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

43 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Játszani akarsz? Tessék, itt vagyok én. De nem nyúlhatsz Valianhoz. Ha csak közelebb mersz menni hozzá, máris lesújtok rád. – A gőzölgő beleiddel fogom megfojtani! – rikoltotta Morkhina, és már lendült is. Áttetsző keze a papnő hasába markolt, Mortua pedig összegörnyedt fájdalmában. A kín olyan erős volt, hogy a lány arra számított, ha lenéz, csakugyan a saját belső szerveit fogja megpillantani, de nem látott mást, csak a szellemkart, ami áthatolt a testén. Izmai még így is görcsbe rándultak, miközben a hasából dermesztő hideg kúszott a szíve és a végtagjai felé. Azonban neki is csupán egyetlen mozdulatra volt szüksége, és nem hibázta el: felemelte az ereklyét, amit azóta is a markában szorongatott, és arasznyi mélyen a szellem mellébe döfte. A csontszilánk belevágott a légből szőtt koponyába; Morkhina felvijjogott és hátrarebbent, Mortua pedig valósággal sikoltotta a szellemek nyelvén az ősi segélykérő formulát: – Gromkhen han il morteordum! Alig hagyta el a torkát az utolsó szótag, Morkhina már el is kapta megint, újult erővel. Egyik kezével kiverte a lány markából az ereklyét, a másikkal a csuklóját ragadta meg. Finom csontok roppantak, és csak a torkára kulcsolódó marok szorította bele a lányba a fájdalom üvöltését. De a szellemek, akikben egész életében hitt, nem hagyták cserben Mortuát. Szélzúgás töltötte be a levegőt, ahogy megérkeztek, hogy a segítségére siessenek, aztán egy mély hördülés hallatszott, és az a megnevezhetetlen zaj, amellyel a szikla omlik porrá. Valian teste kiszabadult béklyójából, a levegőbe emelkedett, s a keze Morkhina anyagtalan vállára kulcsolódott. Döbbenet és fájdalom keveredett Morkhina sikolyába, ahogy a démon eszméletlen, szellemek mozgatta teste sosem ismert erővel letépte őt Mortuáról, és magával ráncigálta a terem túlsó végébe, Mortuának pedig ez egyszer nem kellett figyelmeztetés, hogy ne álljon meg bámészkodni. Vadul túrta fel az iszákját épen maradt kezével – a másikat a melléhez szorította, hogy ne legyen útban –, és diadalmasan elvigyorodott, ahogy a kezébe akadt még egy – egyetlenegy – fekete hajszál. – Arzegil etiabha! – kiáltotta, és belenevetett Morkhina eltorzuló arcába, ahogy a hajszál lángra kapott. Aztán a lángocska ellobbant, a hajszál végigégett – és vége volt. Morkhina szellemteste apró cafatokra szakadt, talán egy pillanattal még korábban is, mint ahogyan a tűz kialudt volna, Valian pedig a földre hullott megint eszméletlenül, s a látványa elégnek bizonyult ahhoz, hogy a lány torkára forrassza a nevetést. Mortua odaszaladt hozzá, mellétérdelt, és végigsimította a homlokát, aztán átadta magát a körülötte örvénylő áramlatnak. Köszönetet mondott a szellemeknek, és segítségüket kérte még egyszer, utoljára ezen a baljós küldetésen, imája pedig, mint kislánykora óta szinte mindig, ezúttal is meghallgatásra talált: Valian testét köhögés rázta meg, és pár pillanat múltán a szemét is kinyitotta, az ő kezében pedig elenyészett a fájdalom. – Morkhina? – kérdezte azonnal a démon, és még végig sem mondta a szót, mire talpon termett. Mortua nem mozdult, csak felbámult rá, és végtelenül fáradtnak érezte magát. – Minden rendben! – válaszolta. – Megcsináltuk. Hajszálon múlt, szó szerint, de szerencsénk volt. A szellemek segítettek. Valian körülnézett. – Hol vagyunk? – Ugyanott – akarta válaszolni a lány, de elakadt a szava, amikor körülnézett: ahogy Morkhina ereje elenyészett, kiveszett a falakból a mágia is, amivel átitatta őket, és a sziklaterem, ahol eddig voltak, lassan visszaalakult azzá a régi, romos kriptává, ami az egykori rendházhoz tartozott. A beszakadt tetőn át besütött a napfény, a sarokban álló, a megszólalásig Morkhinára hasonlító, másfél ember magas nőszobor

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

44 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

kitárt karjai között pókháló porosodott, s míg a lányt áhítat járta át a holtak közelségétől, Valian megborzongott tőle. – Gyere! – Mortua a vállára vette az iszákot, és várakozva nézett a démonra. – Menjünk haza! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

45 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Felballagtak a rossz állapotban lévő, de minden szempontból normálisnak mondható lépcsőfokokon. Mortua egy kicsit tartott tőle, hogy odafent ismét az iménti fűcsomók fogadják majd őket, a Shreior liget azonban, ha nem is tűnt sokkal vidámabb helynek, mint az érkezésük alkalmával, ezúttal nem fordult ellenük. Ennek ellenére igyekeztek mihamarabb kikerülni mogorva fái közül, és csak az erdei tisztáson torpantak meg. – Vége, ugye? – kérdezett rá még egyszer Valian. – Az elkövetkező tíz évre igen, utána meg nem a mi gondunk lesz. – Mortua leült a földre, és nekivetette a hátát az egyik jókora fatörzsnek. – Szóval mi volt ez a szöveg arról, hogy te herceg lehetnél, meg messiás? A démon arca elsötétült. – Nem akarok beszélni róla. Kemény volt a tekintete, de a lány már eldöntötte, hogy ezúttal nem hagyja lerázni magát. – Nincs választásod – felelte kihívóan. – Addig nem viszlek haza, amíg el nem mondod szépen az egész történetet. Valian fél karjával egy másik fának támaszkodott, és bebámult az erdőbe. Az átmeneti nyugalom, amit az imént, a küldetés sikerének tudatában érzett, pillanatok alatt foszlott semmivé a papnő kíváncsi tekintetének kereszttüzében. – Mondd, teljességgel ismeretlen előtted a magánügy fogalma? – kérdezte ingerülten, Mortua azonban nem törődött olyan csekélységekkel, mint a fenyegető hangszín. – Nézd, Valian, utaltál rá, hogy, és most szó szerint idézlek, gázolhatnál bokáig a véremben. Az én véremben. – Előhúzta az iszákjából a reggeli zsömle párját, és beleharapott. Tele szájjal folytatta: – Szeretem a véremet. Ragaszkodom hozzá. És nem hiszem, hogy a te személyes magánügyed lenne, mi történik vele. Szóval? A démon sokáig hallgatott. – Az egy másik világ volt, Mortua – mondta végül. – Egy másik élet. Nem jelentek már veszélyt sem rád, sem a többi emberre. Vagy inkább nem úgy jelentek veszélyt – javította ki magát. – Az ösztöneim gyakran úrrá lesznek felettem, és benneteket is meg kell, hogy szokjalak, de ez a történet, amit firtatsz, már lezárult. Nem leszek világok hóhéra, univerzum mészárosa, de még csak herceg sem. Nem kell aggódnod miattam. – Ó, én aztán miattad egy pillanatig sem aggódtam! – legyintett a lány. – Jó, amikor elkaptad a nyakamat, az ijesztő volt, de azt meg már megbeszéltük, és különben is, utána megmentettél attól a szemtől, na meg a gazdájától is… – Megborzongott, és ugyancsak meglepődött, amikor Valian rávigyorgott a válla felett. – Ilyen eszement agyszüleményeid is csak neked lehetnek – jegyezte meg. – Szörnyek, amiknek önálló életet él a szeme? Egyáltalán honnan jutott eszedbe ilyesmi?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

46 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Jól van, na! – Mortua fülig pirult, nem is elsősorban a kérdés, sokkal inkább az azt kísérő mosoly miatt. Visszaemlékezett rá, hogyan kaszabolta le a rájuk törő lényeket a démon, és ettől most csak még daliásabbnak látta. – Mindenkinek vannak bolond rémálmai, nem? Örülj inkább, hogy nem voltam még ennél is találékonyabb! – Bezzeg az a sokkal kézzelfoghatóbb eshetőség fel sem merült benned, hogy esetleg én találok rád támadni… – Valian hangjából egyszerre kiveszett minden játékosság. – Hát… – Mortua rágott és nyelt, aztán jóval érthetőbben folytatta: – Nem, az tényleg nem. De hát miért is merült volna? – Látszik, hogy nem éltél soha Ariannban. Akkor tudnád, hogy nemcsak az erőszak, de az árulás is a fajtám vérében van… – A hajatok meg vagy vörös, vagy fehér. Emlékszem. Sőt, valami jégbarlangokat is emlegettél… Akkor tehát hogy is hangzik ez a történet a rettenetes Ariannról, démonhercegem? A megszólítás nyilvánvalóan nem nyerte el az ifjú tetszését. A már-már bajtársias légkört, ami az előző percben kezdett csak kialakulni közöttük, fagyos csend váltotta fel. Mortua várt egy darabig, aztán feltápászkodott, és odament mellé. Valian elfordította tőle a fejét, a lány azonban elé állt, és megpróbált mégis a szemébe nézni. – Hé – kezdte gyengéden –, csak vicceltem. Nem hívlak így, ha nem akarod. Rátette a kezét a démon karjára, de Valian lerázta magáról. – Most mi van? Együtt harcoltunk! Én is szívesen mesélek neked a saját életemről, meg a rendről, meg amiről csak akarod. Csak tényleg érdekel, hogy… Valian eddig bírta türelemmel. Egyetlen gyors mozdulatot tett csak, és máris kard villant a kezében. Mortua felemelt kézzel hátrált, ám ez a felbőszült démont már nem érdekelte: a lány álla alá nyomta a pengét, és közelről üvöltötte bele az arcába: – Fogd már fel, hogy nem akarok beszélni róla! Azt hiszed, azért hagytam ott azt az életet, mert olyan rohadt jó volt? Hogy szívesen emlékszem vissza rá, hányszor erőszakoltak meg, vagy hány éjszaka marta ki a húsomat a szél, mert a bátyám erősebb volt, és szórakoztatta, hogy kiüldözzön a szabad ég alá? Képzeld, az én apám is herceg, de engem nem paloták neveltek, hanem a fagy, a kocsma meg a szajhák! Az volt az átkozott nagy szerencsém, hogy tehetségem van ezekhez a nyomorult kardokhoz. – Elvette a fegyvert a papnő nyakától, de a tekintete semmivel nem lett enyhébb. – Gyerekfejjel öltem először, és élveztem, tudod? Minden egyes rohadt halált élveztem! Százak vannak a rovásomon, Mortua, és elég volt! Nem akarom azt az életet, soha többé, sem álmok, sem emlékek formájában! Éppen elég nekem a saját természetem ellen harcolni! Olyan akarok lenni, mint ti vagytok, könyveket olvasni, a szellemekben hinni és kiállni a jó ügyért, ha megtehetem, de nem fog menni, ha minden fruska, aki szembejön velem, elkezd a múltamban vájkálni! Elhallgatott. Kapkodva vette a levegőt, és lángoló tekintettel nézett a lányra. Mortua meg csak állt vele szemben döbbenten, bénán, és remegett a szája, amikor szóra nyitotta. – Megerőszakoltak? – kérdezte színtelen hangon. Valian elfordult. Nem bírta nézni a megrendülést a szürke szempárban, ami eddig mindig vidáman és huncutul tekintett rá.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

47 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem olyan nagy dolog – felelte erőltetett közönnyel. – Idővel egészen… természetessé válik. – Természetessé? – ismételte elborzadva a papnő. – Mondtam neked, hogy Ariannban mások a normák. Nagyon mások. Felénk a vágyó fél nem udvarol a kiszemeltjének, hanem egyszerűen elveszi magának. Ha te vagy az erősebb, nem kérsz engedélyt a másiktól, hogy a kedvedet töltsd vele. Ha pedig te vagy a gyengébb… hát, akkor te vagy az, akitől nem kérnek engedélyt. – Valian grimaszt vágott. – Ne hidd, hogy én soha nem álltam a másik oldalon. Ott álltam csak igazán gyakran. A lány a semmibe meredt. Hirtelen végtelenül üresnek érezte az agyát. Könnyek akartak a szemébe szökni, de nem jöttek mégsem. Nem jött más, csak egy távoli, tompa fájdalomérzet, ahhoz hasonló, amikor Morkhina keresztülnyúlt rajta. Valian ellépett mellette, odament a fához, aminek a tövében az imént még a papnő üldögélt, és sóhajtott egy keserveset. – Ne haragudj. Semmit nem lett volna szabad mondanom. – Vegyél feleségül. A démon döbbenten fordult hátra. – Mortua? – Vegyél feleségül! – A lány még mindig maga elé bámult, de a hangja immár eltökélten csengett. – Nem fogod megbánni, megígérem, hogy nem. – Na de… – Valian még mindig csak pislogni tudott. Mortua megrázta magát, és odament hozzá. Kedves arcán könnyek peregtek, a kézfejével maszatolta el őket, aztán a démon keze után nyúlt, de félútról inkább visszahúzta a sajátját. – Annyit szenvedtél – szipogta. – Megérdemelsz most már egy kis boldogságot. Majd én vigyázok rád. Képzeld csak el, berendezünk magunknak egy kis házat, gyerekeink lesznek, meg minden. Kitalálunk neked egy születésnapot, és minden évben megünnepeljük. Majd… biztosan meg is szeretsz idővel. Nem vagyok ám mindig ilyen elviselhetetlen. – Nem vagy elviselhetetlen, de… – Valian zavartan hallgatott el. A képtelen ajánlat hatására az ő torkát is kaparni kezdte valami. – Úgy tudtam, a papok nem házasodhatnak – mondta végül, Mortua pedig felnézett rá, és komolyan bólintott. – Igaz. Erre nem gondoltam. Kénytelen leszek kilépni a rendből. Pont most, amikor Anira már téged is felvehetne… De majd kárpótollak. Valamivel. A démon eltátotta a száját. – Te… tényleg komolyan beszélsz, igaz? Képes lennél… – Megrázta a fejét. – Nem, erről szó sem lehet. Megfogta a lány vállát, ezúttal gyengéden, és belenézett a szemébe. – Túltettem én már magam ezeken a dolgokon – mondta komolyan –, csak nem szeretem, ha emlékeztetnek rájuk. Jó nekem a rendházban, nem vágyom máshová. Sem kis házba, sem kastélyba… És nem venném a lelkemre, hogy otthagyd miattam a papi hivatásodat, főleg úgy, hogy még három napja sem ismerjük egymást. – Elmosolyodott. – Tudod, ez az egész ötlet valahogy nagyon illik hozzád meg az elmászkáló szemekhez. Ugyanolyan furcsa és különc… csak valamivel jobban esik.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

48 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua elnevette magát, kicsit sírós nevetéssel, és a földre sütötte a tekintetét. – Hülyét csináltam magamból? – kérdezte félénken. – Nem – felelte lágyan Valian. – Csak kedves akartál lenni. – Soha többet nem faggatlak! Vagyis… mondjuk ma már nem, hm? – Csak vigyél haza, Mortua. Anira úrnő várja a beszámolónkat. – A démon összeráncolta a homlokát. – Hogy értetted azt, hogy most már engem is felvehetne? A papnő legyintett. Most megint önmagának látszott. – Hát, mondta reggel, hogy már régóta fel akarja ajánlani neked, csak a Szárnyasok húzták a szájukat, hogy nem bíznak meg benned, meg ilyesmi… De a liget után még Loghor ihn Mortenornak sem lehet egy szava sem. Vagyis gondolom, hogy lehetne, csak Anira könnyebben ki tudja majd fogni a szelet a vitorlájából. – Akkor vigyük meg neki a hírt, jó? – Persze. – Mortua félrehúzódott imádkozni, egy perccel később pedig ismét kézen fogta Valiant, hogy magával húzhassa a hazaúton. Remélte, hogy a démon nem veszi észre, mennyire megnyirkosodott a tenyere, amikor belesimult abba a nagy, harcedzett markába. Együtt lódultak neki a hazaútnak, immár a küldetés terhétől mentesen, és akármilyen súlyos dolgok hangzottak is el közöttük néhány perccel korábban, a lány mégis érezte, hogy ha fel még nem is olvadt, de legalább megtört közöttük a jég. Szaladtak megint. Elmaradt mögöttük a patak és az erdő. Már a Skerimor völgyében jártak – a szekérúton, ami épp a síkvidékből kiemelkedő két domb között haladt el –, és élvezték a gondtalan száguldást, amikor Mortua egyszer csak felkiáltott, és elveszítette az egyensúlyát. Valian úgy érezte, mintha egy képtelenül gyors kocsiról dobták volna le őket. Hiába próbáltak talpon maradni; egymást rántották fel, és csak a vak véletlennek köszönhették, hogy nem törték össze magukat. Valian azonnal felugrott, amint megbizonyosodott róla, hogy nem sérült meg komolyabban, aztán lehajolt, és megfogta a papnő könyökét, hogy őt is felsegítse. Mortua sziszegve kászálódott fel, az oldalát tapogatta, és mogorván méregette a papi köntösén húzódó jókora szakadást. – Csodálatos! – bosszankodott. Valian el akarta húzni a kezét, ő azonban belekapaszkodott. – Várj, megütöttem a lábam. Megtartanál, amíg helyrehozom? A démon bólintott, a lány pedig imára kulcsolta a kezét, csak hogy kétségbeesetten pillantson fel néhány másodperccel később. – Nem találom a szellemeket! – Hogyhogy nem találod őket? Azt hittem, mindenütt ott vannak! – Persze, hogy mindenütt ott vannak, de egyszerűen nem érzem a jelenlétüket! – Ezúttal Mortua kezdett kiabálni. – Nem hallgatnak meg! Gondolod, magamtól estem el? Elveszítettem velük a kapcsolatot, és ez semmi jót nem jelent! Eltolta Valian kezét, és tett pár sántikáló lépést. – Nem vészes. Néhány perc, és elmúlik – kommentálta. – Gyere, menjünk tovább, aztán majd ott, azon a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

49 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

kanyaron túl megpróbálok még egyszer beszélni a szellemekkel. Ráérünk megijedni, ha akkor sem válaszolnak. Az utolsó mondatot már csak magának tette hozzá. A démon nem is reagált rá: felemelte a fejét, hallgatózott egy pillanatig, és halkan szólalt csak meg: – Jön valaki. – Nagyszerű, hátha az illető tudja, mégis mi a fene… – kezdte a lány, de arra már nem maradt érkezése, hogy be is fejezze. Akkor már ő is hallotta a közelítő lépteket, a kanyarból pedig hamarosan öt fegyveres bukkant elő. – Mi a… – Mortua gyanakodva méregette őket. Az öt férfi kétes tisztaságú, szedett-vedett ruházatot viselt, arcukat borosta árnyékolta, de a külsejük dacára is roppant magabiztosnak tűntek. Ráérősen közelítettek, egyikük valamivel a többi előtt, kezüket mindannyian az öveikbe tűzött fegyverek markolatán nyugtatták. – Ennyit a remek közbiztonságunkról, amire apa olyan büszke. Fel fog robbanni a dühtől, ha elmondom neki… – A lány felnézett a démon értetlen arcába, és hozzáfűzte: – Haramiák. Inkább hagyd rám a beszédet! Valian bólintott. – Mögöttünk is van négy – közölte halkan, anélkül hogy hátranézett volna. – Tegyél nekem egy szívességet, és ne húzz kardot, ha nem muszáj. – Mortua inkább meg sem próbált belegondolni, mire lehet képes a démon, ha fegyverrel fenyegetik, ha már az ő kíváncsiskodására olyan hevesen reagált. Ellenállt a kísértésnek, hogy hátrapislogjon rá, és inkább a rablóvezért vette szemügyre. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

50 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Kilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

A férfi a harmincas éveiben járhatott. Mortuának az volt az első benyomása, hogy nem tisztálkodhat túl gyakran, mégis olyan peckesen tartotta magát, ahogyan csak úrféle szokta. Csuklójára tenyérnyi széles bőrpánt simult, egyik fülét átfúrták, de nem viselt benne ékszert. Ahogy elvigyorodott, láthatóvá váltak a fogai, a papnő pedig megjegyezte magának, hogy azok bezzeg kimondottan ápoltnak tűnnek, különösen a gazdájuk külsejének egyéb elemei mellett. Az ellentmondás zavarta, bár nem értette, hogy miért. Csak azt tudta, hogy valamiért nagyon nem akar neki összeállni a kép. Lépett egyet előre. Minden korábbinál tisztábban érezte, hogyan ütődik a csípőjének a keskeny tőrhüvely. Remélte, hogy nem kell fegyvert rántania, azt pedig még legalább százszor annyira, hogy az útonállók felbukkanása semmiféle összefüggésben nem áll a szellemek hirtelen eltűnésével. Megszólította a közeledőket, még mielőtt azok kezdhettek volna beszélni, a hangjában pedig most nem csendült szemernyi kedvesség sem. – Mit tehetünk értetek, urak? Hercegnőhöz méltó határozottsággal szegte fel a fejét, a közeledőket azonban nem hozta zavarba. A vezér mintegy háromlépésnyire torpant meg tőlük, és végigmérte a lányt. – Csak egy kis… alamizsnát szeretnénk, papnő! A rend még mindig támogatja a szegényeket, nemde? Tiszta, választékos kifejezésmódja idegenül hatott a megjelenéséhez képest. Persze lehetett elszegényedett nemes is, vagy városi polgár, aki a törvény elől menekült el, amikor rosszra fordult a sora, de Mortuának akkor sem tetszett. – Attól tartok, nincs nálunk semmi, aminek hasznát vehetnétek – felelte barátságtalanul a lány. – Ellenben ha eladnátok azokat a fegyvereket, egészen szép összeget kaphatnátok érte. Még odaértek a mordiniumi piacra, ha igyekeztek. – Azt várnád tőlünk, hogy elherdáljuk családi örökségeinket? – Az útonálló előhúzta a kardját, és megtáncoltatta rajta a napfényt, mintha csak meg akarná mutatni nekik, Mortua azonban teljesen világosan érezte a fenyegető szándékot. Felemelte a kezét, hogy nyugalomra intse Valiant – nem látta, csak sejtette, hogy a mozdulatra a démon is a fegyverei után nyúlt –, és minden korábbinál hűvösebben szólalt meg ismét. – Miért ne? Dicső őseitek valószínűleg szívesebben látnák őket olyasvalaki kezében, aki méltóbb célokra használja fel őket… – Szavaid sebet tépnek a szívembe, papnő! – sóhajtott a férfi, és lemondóan megrázta a fejét. – Valamitek biztosan akad, amivel ki tudtok segíteni bennünket. – Ne fizessek rögtön természetben? – Mortua megvetéssel húzta el a száját. – Még arra is sort keríthetünk. – A szembenálló most Valianra emelte a tekintetét. Nem látszott, hogy különösebben lenyűgözné a démon szálas termete és remek páncélja, a száját is inkább gúnnyal biggyesztette el. – Téged meg miféle cirkuszból szalajtottak, kékszemű?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

51 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon bizonytalan pillantást vetett a lányra. Tudott volna mit felelni, barátságosan is, békésen is, de egyiknek sem látta értelmét. Hiába nem ismerte még ki magát az emberi magatartásformák között, ezt a viselkedést nagyon is sokszor látta már. Szerette volna figyelmeztetni Mortuát, hogy ezek a férfiak nem fogják pénzzel vagy bármi mással beérni: kötözködni jöttek és vért ontani, az pedig nem túl valószínű, hogy a határozottság vagy épp a szép szó eltérítené őket a szándékuktól. Még meg sem szólalt azonban, amikor a vezér közelebb lépett hozzá. Mortua gépiesen mozdult, hogy közéjük álljon, nem annyira Valian, mint a haramia védelmében, és egyikük sem lepődött meg, amikor a férfi gúnyos kacajra fakadt. – Asszony háta mögé bújsz, nyúlszívű? Nem is asszony még ez, csak gyereklány! Valiannak máris a kezében termettek a kardok, igaz, nem azért, hogy rárontson a haramiára. Úgy ítélte meg azonban, a férfi túl közel jött ahhoz, hogy egy óvatlan pillanatban megpróbálhasson lesújtani Mortuára; ahelyett tehát, hogy válaszra vesztegette volna az időt, úgy helyezkedett, hogy szükség esetén megvédelmezhesse a lányt. Ellenfelüket szemlátomást bosszantotta a démon némasága. Valószínűleg az addigiaknál jóval csípősebb megjegyzésre készült, ám ekkor odahajolt hozzá az egyik cimborája, és a fülébe súgott valamit, amin mindketten elvigyorodtak. Aztán a vezér ismét megszólalt, a korábbiakhoz hasonló, álságosan baráti tónusban: – A társamnak tetszenek a fegyvereid. Azt mondja, szívesen elfogadná őket ajándékba. Valian felmordult. – Ha a tiéd családi örökség, ezek legalábbis relikviák. – Azért megmutatnád őket? – nyújtotta előre a tenyerét a vezér. – Jobban jársz, ha nem teszem – biztosította Valian olyan barátságosan, amennyire csak telt tőle. Felhorgadt benne az ismerős, sürgető érzés, hogy szúrjon, döfjön, gyilkoljon, és hátra se nézzen a véres tetemekre, amikor magával húzza Mortuát a rendház felé vezető úton. Irdatlan erőfeszítésébe került parancsolni magának – a szembenállók csak azt láthatták, hogy vadul remegni kezd a keze. – Jobban, mi? – Az eddig oly behízelgő hangba most megvetés keveredett. – Na, add ide őket szépen, mielőtt megharagszom! Valian maga elé képzelte Anira arcát, és vett egy mély, csillapító lélegzetet. Minden dühét a következő mozdulatba sűrítette, amivel kétarasznyi mélyen a földbe döfte a két pengét. – Vidd, ha annyira kell! – vetette oda, de nem lépett hátrébb. Az öt férfi gyanakodva méregette. Végül a vezér előrelépett, felemelt kardja pontosan a démon mellkasára mutatott, mintegy megelőzendő a támadást. Valian puszta kézzel ütötte félre a pengét. – Vigyázz, hol hadonászol! – sziszegte. Mortua döbbenten látta, hogy a démon kék szeme, amit annyiszor csodált meg titokban, hirtelen villanással vörössé változik. Ismét eszébe jutott az a pillanat a Morkhinához vezető alagútban, amikor a földhányás alá került ifjú első rémületében ellene fordult, és összeszorult a szíve, amikor rájött, hogy nem a képzelete játszott vele, hanem tényleg pirosnak látta már akkor is a szemét. – Valian, ne! – kiáltott rá, és a karjába csimpaszkodott, a démon azonban egy könnyed mozdulattal

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

52 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

félrelökte. – A fegyvereimet akartad, ott vannak. Én viszont nem kértem a tiédet – mondta halkan, fenyegetően. Most mélyebbnek tűnt a hangja, mint általában. Ellenfelének jól látható verejtékcseppek ültek ki a homlokára, és valószínűleg puszta ösztönből lépett hátra, mielőtt a démon nekironthatott volna. – Inkább fuss, amíg teheted, a kis barátnőddel együtt – biggyesztette el aztán a száját. – Hacsak nem szeretnéd, hogy feldarabolva küldjünk vissza a drága, szentséges Anirátoknak. Valian keze kinyúlt, és megragadta a férfi övét. Épp olyan játszi könnyedséggel emelte a magasba a fickót, mint néhány nappal azelőtt Mortuát, kitépte a markából a fegyvert, aztán nemes egyszerűséggel eldobta a rablót. A vezér nyekkenve érkezett a hátára, csak hogy a saját kardja hegyével nézhessen farkasszemet. – Tisztelettel akartál beszélni Anira úrnőről, igaz? – Valiannak most már minden porcikája remegett a haragtól. Mortua kétségbeesetten csimpaszkodott belé, ő azonban észre sem vette. – Tudod, Anira Rellamor a legnemesebb emberi lény, akivel valaha találkoztam. Úgy merj csak egy rossz szót mondani rá… A haramia feltápászkodott a földről, de megszólalni csak akkor mert, amikor már kívül került a fegyver hatótávolságán, és az egyik cimborája a markába nyomott egy másikat. – Tudod, mit? Akkor eredj, és baszd meg az Anira úrnődet! – vetette oda, és már emelte is a kardját hárításra, számítva rá, hogy a démon tüstént nekiugrik. – Valian, ne! – Mortua valósággal üvöltött, társa azonban már rég túlvolt azon a határon, ahonnan még odafigyelhetett volna rá. Olyan rutinos, beidegződött mozdulattal támadott, ahogyan a lány a levegőt vette; csapása nyomán eltörött az ellene emelt penge, a kezében lévő pedig kettéhasította a rablóvezér fejét. Fém csendült a fémen, ahogy a kard elakadt a haramia ruhája alatt viselt sodronyingben, és mielőtt a holttest a földre omlott volna, Valian már hasba is szúrta a következő rablót, amelyik az előbb a kardot nyújtotta vezérének, s így fegyvertelenül állt vele szemben. – Valian! – Mortua most már sikoltott, a démon azonban továbbra sem vett róla tudomást. Szembefordult a maradék három ellenféllel, és bár egyelőre ügyet sem vetett arra a négyre, akik döbbenettől bénán várakoztak a háta mögött, Mortua mégsem kételkedett benne, hogy ha feleszmélnek, és rájuk rohannak, mind az első kettő sorsára jutnak. Kétségbeesett fohászt küldött a szellemeknek, és toporzékolni tudott volna, amikor nem kapott választ, de nem engedhetett meg magának semmiféle kirohanást. Az áramlat támogatása híján csak magára számíthatott, ha meg akarta állítani a társa tombolását. Az életben maradt rablók csak egy pillanatig tétováztak. Hiába voltak döntő létszámfölényben, a második halál minden támadókedvet kiölt belőlük. Hátat fordítottak, és rohanni kezdtek az ellenkező irányba. Valian vicsorogva lendült utánuk, a kezében tartott kard magasra emelkedett, Mortua pedig összeszorította a fogát, és rávetette magát. Két lépés között, a levegőben sikerült elkapnia a démon lábszárát, és valószínűleg nem is maga a támadása, hanem annak váratlansága billentette ki az egyensúlyából az ifjút. Valian elhasalt a földön, de még így sem lehetett megfékezni. Gyors csuklómozdulattal a menekülők után dobta a kardot. Mortua elképedve látta, hogy a suhogva szálló fegyver még kettőt lekaszál közülük: nem hitte volna, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges. – Hagyd már abba, ember, a szellemek áldjanak meg! – zokogott fel még mindig a démon lábát szorítva, aztán hátrahőkölt a tekintettől, amit Valian vöröslő szeme vetett rá. – Nem vagyok ember! – vicsorogta az ifjú. Kirántotta magát a markából, és már ugrott is talpra, hogy a menekülők után eredjen, de a lány megint belecsimpaszkodott, bár már alig látott valamit a szemét elhomályosító könnyektől.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

53 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Valian, Anira nem akarná, hogy… Elcsuklott a hangja, de többre nem is volt szükség. A rendházfő neve azonnal kijózanította a démont. Valian térdre rogyott két áldozata között, és két kézzel belemarkolt a hajába. Mortua csak nézett rá a földről, ahol az imént elesett vele együtt. Kék szemek viszonozták megint a tekintetét. Valian halottsápadt volt, és zihálva vette a levegőt. Kimondatlan szavak lebegtek közöttük. Mortua arcán könnyek csorogtak. Még soha nem látott senkit meghalni, talán még egy állatot sem, és bár valahol felfogta, hogy a támadóik igenis maguknak keresték a bajt, ez semmit nem csökkentett a megrázkódtatáson. Más volt, nagyon más azt végignézni, ahogyan Morkhinát legyőzték. Ezek a férfiak lehettek rosszak, lehettek züllöttek, akarhattak ártani nekik, de akkor sem akarta felfogni, hogy végük, örökre és visszavonhatatlanul. Egy darabig még a démont bámulta, várta, hogy szóljon hozzá, vagy megmozduljon, de hiába. Valian kifejezéstelen arccal bámult maga elé, a keze még mindig a haját markolta. A lány végül felkelt, tétován a kettéhasított fejű holttest felé pillantott, a következő másodpercben pedig öklendezve fordult félre. Hosszú időbe telt, mire rászánta magát, hogy legalább a többit megnézze. A hasba szúrt zsivány még haldoklott, de szerencsére nem volt eszméletén. Mortua megbabonázva meredt a csuklójára, pontosabban az azon díszelgő, dió nagyságú tetoválásra, amely kétségkívül egy szárnyas koronát ábrázolt. A Szárnyas Koronát. – Hát ez… – szólalt meg tétován, a kép azonban lassan összeállt. Szóval ezért veszítette el a kapcsolatot az áramlattal! Mindenki tudta, hogy a Koronások képesek szükség esetén hatékonyan fellépni a rendbeliekkel szemben, de erre nem számított. – De hát nem is követtünk el semmit! Odalépett a másik két tetemhez, amelyeket Valian menekülés közben intézett el, és viszolyogva ugyan, de felgyűrte az ingujjat a karjukon. Az ő csuklójukon nem talált sem tetoválást, sem annak a nyomát, hogy valaha viselték volna. Leszegett fejjel, émelyegve, de rászánta magát, hogy a vezért is megközelítse. Ha nem nézett az arcára, egészen elviselhetőnek találta a látványát, és különben is a keze érdekelte, bár már azelőtt tudta, mit fog találni a széles bőrpánt alatt, hogy fentebb cibálta volna a karján. Összevérezte magát közben, de néhány mély lélegzetvétel ezúttal segített visszagyűrni az émelygést, és már csak bólintott magának, amikor a csuklója egyértelműen a Szárnyas Korona lovagjaként azonosította a halottat. Felnézett. Félelem és kiábrándultság ült a tekintetében, de ráemelte a démonra, még ha tartott is tőle, hogy milyennek fogja látni. Valian arca még mindig teljesen üres volt, mégis olyan tisztán és világosan sütött róla a kétségbeesés, hogy Mortua majdnem megsajnálta. Majdnem. A holttestek azonban nem engedték elfelejtenie, hogyan változott a hőse, aki nem sokkal korábban még szörnyektől védelmezte, maga is szörnyeteggé. Csüggedten bámulta, és éppen csak egy kicsit könnyebbült meg a lelke, amikor megérezte, hogy visszatérnek hozzá a szellemek. Fohászt suttogott, szívből jövőt, keserveset, aztán végre felállt, és odaballagott a társához. – Figyelj, Valian – kezdte halkan, lesütött szemmel. – Fogalmam sincs, mi folyik itt. Ezek az emberek… Legalább ketten közülük Szár… Koronások voltak. Csak ők vághattak el engem az áramlattól. Nem tudom, miért tették… Nem értem, és most különben is képtelen vagyok gondolkodni. Menjünk haza, jó? Szóljunk Anirának, ő tudni fogja, mit csináljunk. Biztosan intézkedik. – Tétovázott. – Magadnál vagy? Engem nem fogsz megtámadni? A démon lassan talpra kászálódott. Rá sem nézett a földbe szúrt fegyvereire, a lánynak kellett kirángatnia és a kezébe nyomnia őket. Aztán – mélységesen szégyellve, hogy viszolyog az imént még oly jóleső érintéstől – karon fogta Valiant, és megint nekilendült vele az útnak. Félelmetes sebességgel hagyták maguk mögött a Skerimor völgyét. A világ egyetlen csíkká mosódott össze a szemük előtt, és amikor Mortua végül pihegve megállt a kolostor udvarán, és elengedte az ifjú karját, olybá tűnt, mintha csak percek teltek volna el az indulásuk óta.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

54 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Sietősen lépték át a rendház küszöbét, Mortua elöl, a kőmerev arcú démon a nyomában. Az ajtószárnyak döngve csukódtak be mögöttük. – Gyere, keressük meg Anirát! – A lány máris a lépcső felé vette volna az irányt, de meg is dermedt, amikor észrevette, hogy a csarnok korántsem üres. A lépcsősor tetején ott állt ugyan a rendházfőjük, szokatlanul komor arccal, mellette azonban egy megtermett, páncélos alak támaszkodott két karjával a korlátra. Mortua úgy is azonnal felismerte a férfiban a Szárnyas Korona Rendjének nagymesterét, lovagok és rendbéliek legfőbb parancsolóját, Loghor ihn Mortenort, hogy akkor látta életében először. Ráadásul, hogy a helyzet még rosszabb legyen, a nagymester nem is egyedül érkezett: tíz embere fogta nyomban szoros gyűrűbe a belépőket. – Add meg magad, a Korona nevében! – zendült az öblös, parancsoló hang, a démon pedig engedelmeskedett: levetette a hátáról a fegyvertokot, és a földre dobta. Ezt látva két lovag egészen közel lépett, a lány pedig önkéntelenül is visszafojtotta a lélegzetét. Félig-meddig arra számított, hogy Valian ismét tombolni kezd, társa azonban némán tűrte, hogy a háta mögé csavarják a karját. – Ó, a fenébe! – Mortua tehetetlenül állt a fal mellett. A nagymester és a lovagok jelenléte alapjaiban változtatta meg a véleményét a már egyébként is bonyolult helyzetről. Az időzítés, az, hogy máris itt vártak rájuk, a történteknek nyilvánvalóan teljes tudatában, olyan szándékosságot sejtetett, amit nem tudott megérteni, mégis felülírta az eddigi gondolatait. A mészárlás óta először jutott eszébe, és nem is tűnt akkora képtelenségnek, hogy egy bizonyos szemszögből nézve talán épp Valian az áldozat; a hős, aki hiába küzd a vére ellen, ha a tulajdon csapdájába csalják, ráadásul éppen azok, akiknek segíteniük, támogatniuk kellene. Egyenesen ránézett az ifjúra, most undor és vonakodás nélkül, de a démon nem viszonozta a pillantását: üres tekintete annak a férfinak az arcát pásztázta, akinek egyetlen intésére elfogták. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

55 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! LOGHOR REBOOT, CSAPÓ 2 - vagyis a reboothoz képest is akadnak módosítások, foleg a legvége, ne hagyjátok ki ezt sem! Hálásan köszönöm a segítséget Zsunak, aki képes nálam jóval tisztábban látni Loghort!

Loghor ihn Mortenor elindult lefelé a lépcsőn. Legalább olyan könnyen mozgott súlyos páncéljában, amelynek mellrészét a szárnyas korona motívuma ékesítette, mint Valian a sajátjában. A lány abban sem kételkedett, hogy nemcsak hivatali jelképként visel remekmívű pallost, hanem a forgatásában is jeleskedik. Csak apja elbeszéléseiből ismerte a nagymestert, mégis, valahogy már látatlanban is ilyen arcot társított a nevéhez. A férfi ötvenéves lehetett, vagy nem sokkal több annál, és a maga rideg módján tulajdonképpen jóképűnek lehetett nevezni, ha valakinek tetszettek a karakteres vonások, a hangsúlyos áll és a szúrós tekintetű, szigorú szemek. Még a hátára omló, helyenként már őszülő, sötétbarna hajtömeg sem sokat lágyított az összképen, pedig Mortua gondolkodás nélkül elcserélte volna rá a sajátját. Olyan az az ember, mint egy faltörő kos – szokta mondogatni a fejedelem, a papnő pedig már az első tekintetváltáskor megértette, mire gondolt ilyenkor az apja. Magában azért még azt is hozzátette, hogy az igazi faltörő kosok valószínűleg nem szoktak ilyen végtelenül önelégült és fensőbbséges képet vágni. – A Korona nevében! – ismételte emelt hangon a nagymester. – Tagadod-e, démon, hogy a te kezeden szárad mindazoknak a vére, akik a mai napon a Skerimor völgyében veszítették életüket? – Loghor! – Anira megszokott szelídségével, mégis határozottan szólalt meg, és mikor nem ért célt vele, lágyan a férfi karjára tette a kezét. – Ebbe nincs beleszólásod! – vágta rá Loghor ihn Mortenor anélkül, hogy levette volna a tekintetét Valianról. – Ez a te szelíd démonod, aki, ha jól emlékszem a szavaidra, a légynek sem tudna ártani, megfizet azért, amit elkövetett. – Egyetértek. Valian nem kerülheti el a felelősségrevonást. Bizonyos körülmények azonban azt mondatják velem… Erre már felpillantott a nagymester, méghozzá olyan hideg gúnnyal, ami megdermesztette Mortuát, pedig nyilvánvalóan nem őrá irányult. – Körülmények mindig vannak! – szakította félbe Anirát a férfi. – Engem a tett és az érte járó büntetés hozott ide. A legkevésbé sem érdekel, miféle mentségekkel óhajtasz előállni a legújabb pártfogoltad számára, Anira. – Ezzel együtt is nyomatékosan megkérlek, hogy szánj rám néhány percet az idődből, Loghor. Bizonyos dolgokat jobb volna, ha négyszemközt beszélnénk meg. A nagymester rámeredt, aztán kelletlenül intett a lovagjainak. – Itt vártok! Mozdulni se engedjétek ezt a fajzatot! – Anira! – Mortua átfurakodott két páncélos között. Úgy gondolta, ha Loghor csak Valianról tesz említést, az azt jelenti, hogy ő maga szabad, és ezt a nézetét szemlátomást a Koronások is osztották, mert hagyták a lépcsőhöz szaladni. – Jöhetek én is? Ott voltam, láttam mindent…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

56 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Semmi szükségünk rád! – A nagymester hátat fordított, és elindult ismét felfelé, a lány azonban nem hagyta magát. – Az elég baj, mert én vagyok az egyetlen szemtanú! – Nem kétlem, hogy meggyőzően hazudnál a démon cimborád védelmében. A tárgyalás előtt még lesz is alkalmad megpróbálkozni vele, jelenleg viszont senki nem kíváncsi rád! – Ragaszkodom hozzá! – Mortua elállta a férfi útját a lépcsősor kellős közepén. Szilárdan eltökélte, hogy egy tapodtat sem mozdul, amíg el nem éri, hogy meghallgassák, még ha át is futott a fején, hogy innen azért jó nagyot fog esni, ha a nagymester félretaszítja. – Mit képzelsz, ki vagy te? – Loghor nem is haragosan, inkább csodálkozva meredt rá, és rögtön el is húzta a száját. – Nem, ne is válaszolj! A kelleténél jóval többször volt már szerencsém látni ezt az arroganciát felséges atyád arcán… – Magam is szóba szándékoztam hozni a fejedelmet – vetette közbe Anira, aki közben már elindult a szobája felé. A Koronások vezére két hosszú lépéssel utolérte, Mortua pedig utánuk loholt. A lépcsősor tetejéről azért még lenézett Valian vörös üstökére, és bármennyire megrázták is a völgyben történtek, a szíve mégis összeszorult, amikor ott kellett látnia a lovagok gyűrűjében. Egyszerre érkezett a rendházfő ajtajához Loghorral. A lány arra számított, hogy a nagymester már puszta elemi udvariasságból is előreengedi, a férfi azonban kinyújtotta előtte a karját, hogy megállítsa. – Tisztázzunk valamit, felség! Nem érdekel, ki az apád. Pap vagy, tehát én parancsolok neked, és mehetsz a palotába panaszra, ha jólesik, ez akkor sem fog megváltozni. Ha azt mondom, befogod a szádat, akkor nem próbálsz meg tovább dünnyögni a fülembe, és ha az ajtóra mutatok, akkor már kívül is vagy rajta. Megértetted? Mortua szeretett volna rákiabálni, hogy ugyan, vegyen már vissza egy kicsit, anélkül is rossz napja van, hogy még jól meg is mossák a fejét. Szívesen a szemébe vágta volna, hogy mindegy, ki az apja, és az is, ki kinek jogosult parancsolni, jelen körülmények között a nagymesternek igenis az ő meghallgatása kellene, hogy legyen az első dolga. Olyan kemény szigort látott azonban a férfi szemében, amivel nem lehetett vitába szállni. Még a végén azt is Valianon verné le – gondolta, és inkább lesütötte a szemét. – Meg – válaszolta durcásan. – Befelé, mielőtt meggondolom magam. – Loghor elvette a kezét az útból, és Mortua nyomában maga is Anira fogadószobájába lépett. A papnő segélykérő tekintetet vetett a rendházfőre. Az idős asszony bátorítóan bólintott neki, Mortua azonban ettől sem érezte jobban magát. Sem a szoba ismerős pasztellszínei, sem Anira megnyugtató jelenléte nem tudta eloszlatni a szívében gyökerező félelmet; elég volt egyetlen pillantást vetnie a nyomában érkező, páncélos férfira, hogy megremegjen a gyomra az idegességtől. – Vallani akartál. – Loghor megállt a szoba közepén, és csak egy legyintéssel hárította el a mozdulatot, amivel Anira hellyel kínálta. – Tessék, vallj! Mortua megköszörülte a torkát. Hirtelen nem tudta, hogy kezdjen bele a történetbe. Valian gyilkos dühe a lelke mélyéig elborzasztotta, mégis egyre magán érezte a démon kétségbeesett tekintetét. Nem kételkedett társa megbánásának sem az őszinteségében, sem a mélységében, gyanította azonban, hogy egy olyan emberre, mint a nagymester, a puszta tényeken kívül semmi nem lesz hatással – márpedig a puszta tények egyáltalán nem segítették elő Valian pozitív megítélését.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

57 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ránk támadtak – mondta végül. – Először azt hittük, haramiák. De… – A démon lemészárolta őket. Így volt? – Így. – Mortua nyelt egyet. – De nem azzal kezdődött! Valian mindent megtett, hogy megőrizze az önuralmát, de kiprovokálták belőle, hogy kardot rántson, és… A fenébe is, minket támadtak meg, nehogy már még nekünk kelljen védekeznünk! Jogunk volt hozzá… – Ó, igen, a jogok! – A nagymester elbiggyesztette a száját. – Hogy is feledkezhettem meg róluk? Apád is remekül tud velük takarózni. Csakhogy engem nem érdekelnek a jogaid, mi több: te sem érdekelsz. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, visszaélhetsz az időmmel és a türelmemmel, miközben egy bűnözőt mentegetsz… – De hát még el sem mondtam, mi történt! – védekezett a lány. – Elismerted, hogy a történtekért a démon volt a felelős. Minden más csak önigazolás. – Nem igaz! Csak azt gondoltam, szeretnéd pontosan tudni, mi hogyan történt… – Pontosan tudom, mi hogyan történt – szakította félbe Loghor. – Az a dolgom, hogy tudjam. És most hallgass! Anira felé fordult, nyitotta is már a száját, hogy megszólítsa, Mortua azonban még egyszer közbekiáltott. – Akkor arról is tudsz, ugye, hogy a haramiák közül ketten tetoválást viseltek a csuklójukon? Vagy talán éppen ezért nem akarsz meghallgatni? Mert tisztában vagy vele, hogy a saját embereid voltak? – kérdezte harciasan, a férfitől azonban csak egy megvető pillantást kapott válaszul. – Azzal vádolod a Korona lovagjait, hogy rátámadnak egy papra és a kísérőjére, hogy… á, igen, hogy kirabolják? Nevetséges! – Én nem találtam viccesnek… – Bízom benne, Loghor – szólt közbe Anira –, hogy nem áll szándékodban ennyivel a szőnyeg alá söpörni, amit Mortua állít… – Mi mást kellene tennem? – A nagymester most először látszott igazán bosszúsnak. – A fruska nyilvánvalóan csak kitalált egy ostoba mesét, hogy a démont védje. Semmi szükség rá, hogy ellenőrizzem a képtelen vádjait. – Felemelte a kezét, hogy elejét vegye a közbevetésnek. – Már különben is kiküldtem a fiaimat a helyszínre a bizonyítékokért. Ők majd intézkednek. – Képzelem – dünnyögte Mortua, a férfi azonban nem foglalkozott vele. – A tett szempontjából egyébként is teljesen mindegy, kik voltak az áldozatok – fejezte be még mindig emelt hangon. – Ha a démon nem képes uralkodni a vérén, akkor nagyobb veszélyt jelent, mint akárhány rablóbanda. – De ha mondom, hogy éppen ezt akarták elérni! Addig hergelték, amíg el nem veszítette a fejét! – Nyilván. Hogy is történhetett volna másképp? – Loghor egy pillantást sem vesztegetett a közbeszólóra. – Elviszem a démont, Anira. Bizonyára sejted, mennyire égek a vágytól, hogy megtudjam, mik azok az egyéb körülmények, amik miatt szerinted futni kellene, hogy hagyjam…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

58 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem akarom, hogy futni hagyd – rázta meg a fejét a rendházfő. – Valian szörnyűséget követett el, ez vitán felül áll. Úgy gondolom azonban, hogy egyikünk sem mérhet rá nagyobb büntetést, mint amit ő fog kiróni saját magára. A nagymester megvetően nevetett. – Azt várod tőlem, hogy a fajzat saját lelkiismeretére bízzam a további sorsát? Ezt még te sem gondolhatod komolyan! – A másik lehetőség, hogy a törvény kezére adod, ezt viszont magam is meg tudom tenni. – Én vagyok a törvény! – Nem vitatom a jogkörödet, Loghor. – Mortua csodálattal figyelte az asszony rendíthetetlen nyugalmát. – Valian azonban nem tagja a rendnek. Világi személy, még ha a vendégszeretetünket élvezi is… A nagymester türelmetlen kézmozdulattal akasztotta meg a magyarázkodást. – Túl jól ismerlek, Anira! Amint kiteszem innen a lábam, már fel is szenteled… – Ha így lesz, és Valian ismét vétkezik, az már a te hatáskörödbe tartozik majd. Addig azonban a fejedelem hivatott bíráskodni az ügyében. Te mint nagymester két dolgot tehetsz: Vagy bepanaszolod nála Valiant, vagy megengeded, hogy házon belül intézzem el ezt a borzalmas esetet. – Tisztában vagyok a lehetőségeimmel – felelte fagyosan a férfi. – És már nem is csodálkozom ezen a te… bizarr gyűjtőszenvedélyeden, amivel a rendbe vonzod a legveszélyesebb elemeket… – Shardukból is nagyszerű pap lett. – Anira állta a tekintetét. – Sharduk érdemei legfeljebb őt magát mentik fel, a démont semmiképp. – Loghor az állával intett az ajtón túlra, Valian irányába. – Ha nem tetszik, ahogyan a dolgokat intézem, nyugodtan fordulj a szellemekhez, rendházfő! Ők majd érvényt szereznek az akaratuknak, ha jónak látják. Te viszont tudomásul fogod venni végre, hogy neked is és a tieidnek is én diktálok. – Te diktálsz, Loghor. Ezt senki nem vitatja. Én csupán a terheiden szeretnék enyhíteni egy keveset. Biztosra veszem, hogy rengeteg a dolgod, kivált, ha még ezekkel a rejtélyes álkoronásokkal is foglalkozni akarsz. Persze, ha úgy döntesz, hogy helyezzük Valian sorsát a fejedelem kezébe, ő nyilván már csak hivatalból is készséggel a segítségedre lesz az ügy felgöngyölítésében… Rezzenetlenül néztek egymásra, Mortua pedig most egy kicsit mindkettejük nevében feszélyezve érezte magát. Loghor tekintete egyszerre tükrözött felháborodást és fenyegetést, ám ezúttal az asszony sem tűnt annak a gyengéd, halk szavú teremtésnek, akinek a lány megismerte. Szelídsége mögött ez alkalommal pengeél villant, nyájas szavaiban ott rezgett a kimondatlan vád, amivel egyébként Mortua is egyetértett. – Tartsd meg a démonodat, ha ennyire ragaszkodsz hozzá! – mondta végül nyilvánvaló undorral a nagymester. – De figyelmeztetlek, hogy nem veszem le róla a szememet. Nem vagyok hajlandó tétlenül nézni, hogy te meg a szörnyetegeid szétzüllesszétek a rendet, és emberéleteket sodorjatok veszélybe. – Köszönöm, Loghor. És ne hidd, hogy nem tanultam az esetből. Nem fogom hagyni, hogy megismétlődjék. – Azt el is várom! A férfi az ajtóhoz lépett. Anira követte, és odaintett Mortuának, hogy maradjon. A lány kényszeredetten

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

59 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

bólintott. Bentről hallgatta végig, hogyan parancsol Loghor – még mindig emelt hangon – távozást a lovagjainak, valamint Anira halk kérését is, amivel visszaküldte a vendégházba Valiant. Alig egy perccel később aztán, amikor a Koronások elhagyták a kolostor területét, a rendházfő visszatért a szobába, és becsukta az ajtót maga mögött. – Minden rendben zajlott a ligetben, Mortua? – kérdezte fáradtan. – Mármint Morkhinával? Igen, persze… – A lány tétovázott egy kicsit, de aztán mégis rákérdezett: – Anira, a nagymester… nemcsak nekem gyanús, ugye? Szerinted is a Szárnyasok a felelősek azért, ami történt? Az asszony szomorúan ingatta a fejét. – Attól tartok, a felelősség java része a mi derék Valianunk vállán nyugszik, és csak imádkozni tudok, hogy ne bizonyuljon túlságosan súlyos tehernek számára… – Persze, igazad van, én se mentegetni akarom Valiant… De a fenébe is, mentegetni akarom! Az állítólagos álszárnyasok igenis maguknak keresték a bajt! Mármint – Mortua megrázkódott az emlék hatása alatt – tényleg szörnyű volt, ahogy egyszer csak vörösbe váltott a szeme, és nekik ugrott, de előtte annyira próbált uralkodni magán! Úgy értem, tényleg majd beleszakadt, azok a fickók meg csak feszítették tovább a húrt! Szegény Valiannak különben sincs olyan egyszerű dolga, mint másoknak, hát démon a szerencsétlen, nem lehet elvárni, hogy azonnal alkalmazkodjon az emberi szabályokhoz! – Sok igazságot mondasz, Mortua. Ami pedig Loghort illeti… Nem tudom, mit gondoljak róla. Soha nem volt könnyű együttműködni vele, de a maga kíméletlen módján ő is mindig az igazságot kereste. Az a Loghor, akit én ismerek, nem siklott volna el a fiait ért vád felett. Lehet, hogy tagadta volna, de aztán az első dolga lett volna hazatérni, és felelősségre vonni a bűnösöket. – Anira kinézett az ablakon. Egy pillanatra még a szokottnál is öregebbnek tűnt. – Bízom benne, hogy akármi történt is, ezt most sem fogja elmulasztani. – Nagyon meghátrált, amikor szóbahoztad apát – ütötte a vasat a lány. – Nem akarta, hogy ő is belefolyjon a nyomozásba. Biztos, hogy tényleg Szárnyasok voltak azok a fickók… – Valószínűleg igen. Ezért mertem a fejedelemre hivatkozni: tudtam, hogy az ő beavatkozását el akarja majd kerülni. Köztudomású, hogy Loghor mindig, minden eszközzel megvédi a fiait, éppen úgy, ahogyan én is mindent elkövettem, hogy megvédjem Valiant, pedig a történtek ugyanúgy elborzasztanak, mint Loghort. – De még ha el is borzadt, legalább minket nem kellett volna ellenségként kezelnie! Nem is érdekelte, mit mondok, és veled is elég rondán beszélt! – Mortua fújt egyet. – Értem én, hogy ő a nagymester, és az a dolga, hogy ilyenkor megkeresse a bűnöst, de akkor is! Jön-megy, mint aki otthon van, mindenkit félbeszakít, és mást se csinál, csak parancsolgat meg ítélkezik… És mi a fenéért kell mindig kiabálnia? Akkor is meghalljuk, ha normális hangerővel beszél! – Loghor nehéz ember – ismerte el Anira. – Sem az együttérzés, sem a tapintat nem volt soha erős oldala, az utóbbi egy évben pedig, mióta az édesapját ledobta a ló, önmagához mérten is furcsán viselkedik. – Meghalt az apja? – Mortua az ajkát rágta. Egyrészről maga is kétségbe esett volna, ha a fejedelem élete került volna veszélybe, másrészt viszont képtelen volt ennyivel félresöpörni a tulajdon gyanakvását. – Nem, a szellemek megsegítették. Időben rátaláltak, de úgy tudom, nem sokon múlt. Ennyi idő alatt persze kiheverhette volna, de… – A rendházfő széttárta a karját. – Az erős embereket gyakran megrémíti, ha azzal szembesülnek, hogy ők is a sors kezében vannak, márpedig Loghor sok szempontból nagyon erős ember.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

60 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– És szerinted mégis honnan tudott erről az egészről? – kérdezte a papnő. – A szellemek segítségével jöttünk haza, azoknak a szerencsétleneknek nyilván még meg se alvadt a vére, amikor már a küszöbön lihegtünk… Na jó, most túlzok, de ilyen gyorsan akkor sem hozhattak hírt neki a történtekről! Hacsak, ugye, nem tudott róluk eleve. – Ezzel viszont nem feltétlenül értek egyet, tekintve, hogy a Koronások is használják a szellembeszédet. Nem is ütnek lovaggá senkit, aki nem képes rá. Már eleve emiatt gyanítottam, hogy jelen kellett lenniük… A lány csak egy pillanatra lepődött meg. Ismerte, sőt maga is birtokolta a szellembeszéd, vagyis a gondolatok útján való társalgás képességét, eddig azonban még sosem fordult meg a fejében, hogy az a lovagság soraiban is bevett gyakorlat lehet. – Végül is érthető – mormolta eltűnődve. – Elvégre a Szárnyasok nemcsak a rendbeliek kihágásaiban érintettek, hanem a mágusokra is ők szoktak vadászni, akkor pedig logikus, hogy megvannak a saját eszközeik, amivel felléphetnek velük vagy akár velünk szemben. Anira bólintott. – Egy jól képzett Koronásnak az elméje legalább olyan fontos fegyvere, mint a kard, amit forgat. A képességeik persze eltérőek. Általában a legerősebbet választják nagymesterré, de egyiküket sem kell félteni. – Na de ha ők maguk szóltak a nagymesternek, az csak azt jelentheti, hogy ő is benne volt, nem? – Bárcsak tudnám, Mortua! Ha tegnap kérdeztél volna erről, azt mondtam volna, hogy feltétel nélkül megbízom Loghorban, és biztosra veszem, hogy nem tudott semmiről, ha pedig csakugyan a lovagjai a felelősek, azt kemény kézzel megtorolja. Most viszont már nem vagyok ebben olyan biztos. – Mégiscsak szét kellene csapni közöttük – vélte a lány. – Szóljak apának? – Ne. Loghor is a belátásomra bízta, mit tegyek Valiannal. Tartozunk neki annyival, hogy mi is bizalmat szavazunk neki… és ha nem cselekszik, arról egyébként is tudomást fogunk szerezni. A démon említése egy csapásra elterelte Mortua gondolatait a nagymesterről. – Mit teszel vele? – kérdezte bizonytalanul, és maga sem tudta, milyen választ szeretne hallani. Egyfelől nem akarta, hogy a rendházfő túl szigorúan büntesse meg az ifjút, aki nagyobb hatással volt rá, mint az összes többi férfi, akivel rövid élete során találkozott, másrészt viszont a Koronások szerepétől függetlenül továbbra is megrémítette a szörnyeteg, ami a démonban lakozott. Anira felsóhajtott. – Ez, Mortua, csakis Valianon múlik. Nem őmiatta kértelek viszont, hogy maradj. Amíg ti a Shreior ligetben jártatok, engem megkerestek a morgerintali rendházból. Sürgős szükségük van egy papra, aki járatos a liturgiákban, és lehetőleg fegyverforgató, és miután ilyen remekül megálltad a helyedet Morkhinával szemben, úgy döntöttem, téged küldelek el hozzájuk. A lány szeme kerekre tágult. – Mennyi időre? – nyögte ki. – Ezt sajnos nem tudom megmondani. Még az is lehet, hogy hónapokra.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

61 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– De Anira, én… Éppen most? És apa sem fog örülni a dolognak. – Nem végleg küldelek el, ne aggódj – mosolygott rá Anira. – Nem mondanék le rólad egykönnyen. Apáddal pedig már beszéltem. – Mikor indulok? – Az lenne a legjobb, ha már holnap menni tudnál. Mortua megsemmisülten bólogatott. – Morgerintal kedves hely – folytatta a rendházfő. – Van egy szimpatikus fiatal gyógyítójuk, aki maga is a szellemek kegyeltje, a harcos-papjuk, Astovar pedig egy igazi, rokonszenves csibész. Kedvelni fogod őket, és a testvéreket is egytől egyig. – Persze, biztosan, csak… Úgy érzem, mintha azzal, hogy elmegyek, cserbenhagynám Valiant. – Vigyázni fogok rá, ígérem. – De ha a nagymester… – Nyugodtan rám bízhatod Loghort. – Jó. – Mortua mély lélegzetet vett. – Jó – ismételte. – Azt mondod, Astovar, és rokonszenves csibész? Lefogadom, hogy tudok neki mutatni egy-két új trükköt. Viszont ha ilyen hosszú ideig távol leszek, illene elköszönnöm apáéktól is… – Menj csak nyugodtan, Mortua. A lány odalépett az asszonyhoz, és felágaskodott, hogy arcon csókolja. – Ne felejts ott! – kérte. – Néhány hét, és haza sem akarsz majd jönni többé – mosolygott rá Anira. – Akkor is! Ígérd meg, hogy ha legközelebb harcos-papra lesz szükséged, engem hívsz, jó? A rendházfő ünnepélyesen bólintott. – Rendben. Ez az ígéret könnyebbé tette valamivel Mortua lelkét. Nem sokkal, de annyival mindenképp, hogy ő is az arcára erőltessen egy mosolyt búcsúzóul. Elköszönt Anirától, és lassú, komótos léptekkel ballagott le a lépcsőn, amelyen aznap reggel még olyan gondtalanul szedte a fokokat. Odafigyelés nélkül pakolt tele egy jókora hátizsákot ruhákkal, emlékekkel, aztán elcsomagolta a bőrvértjét és a tőrét is, az esze azonban egyre a történtek körül járt. Az izgalomra, ami a küldetés előtt eltöltötte, a bizsergésre, amikor Valian megfogta a kezét, a rettegésre a Shreior liget föld alatti folyosóján, a diadalmámorra, amit Morkhina eltűnésekor érzett… A Koronásokra, akik megtámadták őket, a nagymesterükre, aki szemrebbenés nélkül melléjük állt, és legfőképpen Valian szemére, ahogyan ragyogó kékből vörösre váltott. Vörösre, mint a vér, amit kiontott, annak a négy embernek a vére, akik – és ebben igaza volt Loghor ihn Mortenornak – bármit is tettek ellenük, nem ezt várták, és nem is ezt érdemelték. Négy férfi, köztük két lovag, akik talán csak parancsot teljesítettek… Mortua szipogott egy keveset, és nem törölte le az arcán végigfutó, kövér könnycseppet.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

62 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Talán Anirának van igaza. Talán tényleg az a legjobb, ha most elmegy. A morgerintali rendház kicsi ugyan, de jó neve van, ha pedig az egyik papjuk csakugyan kegyelt, akkor még sok szempontból vidám és érdekes helynek bizonyulhat. Ami pedig Valiant illeti… Lehet, hogy jobb is, ha most nem találkozik vele egy darabig. Nem tudott megmaradni a rendházban, miután összepakolt. Szomorúnak tűnt a félig üres szoba meg a jókora hátizsák az ágy tetején. Mortua kifordult az ajtón, elindult a vendégház felé, aztán félúton megtorpant, és inkább a város felé vette az irányt. A palotában töltötte az éjszakát és a másnap délelőttöt, szülei és nővérei körében, és hintón tért vissza a rendházba a holmijáért ebéd után. Indulás előtt azért még odasomfordált Valian ajtajához, bezörgetett rajta, és nem tudta, elszomorodjon vagy megkönnyebbüljön, amikor nem kapott választ odabentről. Benyitni nem mert, így csak ácsorgott egy darabig a küszöbön, míg végül be nem látta, hogy feleslegesen teszi, és vissza nem indult a hintóhoz, ami a kerítés előtt várta. Néhány lépés után még hátratekintett, és egy pillanatig látni is vélt az ablakban egy élénkvörös üstököt. Eljátszott a gondolattal, hogy visszaszalad hozzá, a lába azonban továbbvitte a hintó, a jövő és Morgerintal felé, és az elkövetkező másfél évben nem is találkozott újra a démonnal. End Notes: Nagyon kérem azokat a kedves olvasóimat, akik a történet végérol lapoznak vissza ide, hogy véleményükben (amiért roppant hálás vagyok ám!) kerüljék a folytatásra vonatkozó, szpojleres megjegyzéseket. Hálásan köszönöm!

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

63 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Második rész

Másfél évvel később

Valian már akkor meghallotta az ajtaja felé közelítő lépteket, amikor a gazdájuk még csak a lépcsőn szaladt felfelé. Az sem jelentett problémát, hogy beazonosítsa róluk az érkezőt. Egy évvel azelőtt még kihívásnak tekintette, hogy pusztán a lábuk ütötte zaj alapján is megkülönböztesse egymástól a testvéreket, hat hónapja pedig játéknak, most azonban már elég gyakorlatra tett szert benne ahhoz, hogy ne jelentsen se izgalmat, se próbatételt. Az ajtóhoz lépett, még mielőtt a rendtársa megérkezett volna, és azonnal kinyitotta, amikor az bekopogott. – Valian! – Húszas évei elején járó, aranyhajú lány állt a küszöbön: az a Juna Mordell, akinél kétbalkezesebb és balszerencsésebb papot valószínűleg nem hordott hátán a föld. – Anira kérdezi, le tudnál-e menni hozzá a szentélybe. – Sikerült beszélnie a szellemekkel? – kérdezte a démon, Juna azonban csak a vállát vonogatta. – Nem mondott többet, csak hogy siessek érted. – Máris megyek. – Valian kilépett a folyosóra, biccentett a papnőnek, és elindult a szentély felé. Azon kapta magát, hogy mosolyog, a szíve pedig lényegesen könnyebb, mint az utóbbi hetek során bármikor. Ha Anira magához hívatta, mégpedig haladéktalanul, az csak egyet jelenthetett: hogy választ kapott a közelmúlt mindannyiukat kínzó kérdésére, mégpedig olyan választ, ami cselekvést igényel, és bármi legyen is a feladat, őt akarja rá kijelölni. Ez pedig nagyon is kapóra jött a démonnak, aki már lassan három hónapja nem tette a lábát a rendház kerítésén kívülre. Békés másfél éven voltak túl. Anira tartotta magát a szavához: hosszan imádkozott a szellemekhez, útmutatást és bölcsességet kért tőlük, aztán meghallgatta Valian verzióját is a Skerimor völgyében történtekről. Együtt állították fel azokat a korlátokat és szabályokat, amelyek egy újabb hasonló esetet voltak hivatottak megakadályozni, és bár ezek legnagyobb részét büntetésként is fel lehetett fogni, a démon tudta, hogy egyszerre szolgálják az ő és a többiek érdekeit. Kerülte az érzelmileg felkavaró helyzeteket, felgyülemlő indulatait napi több órás testedzéssel vezette le, és alkalmazkodott a bevezetett korlátokhoz, egy bő hónap elteltével pedig Anira meglepte a kérdéssel, hogy szeretne-e hivatalosan is a rend tagjává válni. Valian gondolkodási időt kért, és bár hajlott rá, hogy visszautasítsa a megtiszteltetést, végül mégis igent mondott. Egy héttel később szerzetessé szentelték. A szertartáson, összehúzott szemmel és kifürkészhetetlen arccal, Loghor ihn Mortenor és egy lovagnő is részt vett, és amennyire a démon meg tudta állapítani, egész végig sem egymáshoz, sem másokhoz nem szóltak egyetlen szót sem. Az ünneplést meg sem várták: alig tette le az ifjú a szellemek színe előtt az esküt, hogy tanaikhoz méltó életet él, kardját 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

64 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

csak az ügyeik szolgálatában és akaratukkal összhangban fogja felemelni, nem birtokol vagyont, és sosem vesz feleséget maga mellé, a nagymester és kísérője máris elhagyta a szentélyt. Valian cseppet sem bánta a dolgot, és azt is észrevette, hogy újdonsült testvérei is megkönnyebbültek a lovagok távozásakor. Azóta összesen talán kétszer látta Loghort. Az első ízben akkor, amikor véletlenül a Koronások rendháza előtt vezetett el az útja, másodszor pedig a nagymester Aniránál tett egyik látogatása alkalmával. Mindkétszer találkozott a pillantásuk. A démon habozva meg is biccentette a fejét, amit akár üdvözlésnek is lehetett venni, Loghor azonban undorral keresztülnézett rajta, de legalább nem emelt szót ellene, és Valian már ezt is eredménynek könyvelte el. A nagymester ellenszenvéért bőségesen kárpótolta az az elfogadás, amellyel a testvérek viszonyultak hozzá. A Skerimor völgyében történtek után persze sokáig megtartottak tőle egy bizonyos távolságot, a démon pedig cseppet sem csodálkozott ezen. Az már sokkal inkább meglepte, amikor már néhány hét elteltével megtették felé az első óvatos lépéseket, néhány hónap múlva pedig végleg maguk közé fogadták. Valian először arra gyanakodott, hogy azért ilyen előzékenyek hozzá, mert ők maguk sem kedvelik túlzottan a Korona lovagjait – akiket a legtöbben Mortuához hasonlóan csak mint Szárnyasokat emlegettek –, aztán rájött, mennyivel egyszerűbb is a magyarázat. A rendbeliek úgy okoskodtak, ha a szellemek elfogadták, akkor nekik sincs okuk másképp cselekedni, és a kezdeti bizalmatlanság után ennek megfelelően viselkedtek vele. Valian a maga részéről mindent megtett, hogy méltónak bizonyuljon erre a bizalomra, és még őt is megdöbbentette, milyen jó úton haladt efelé. Dühkitörései akadtak még, persze, bár egyre gyakrabban sikerült az indulatait a gyakorlóterem falai között levezetnie. Már nem kételkedett a tulajdon alkalmasságában, amikor – bő fél évvel a Shreior ligetbeli események után – Anira megkérte, hogy kísérje el Junát az egyik környékbeli rendházba; a végtelenül jóindulatú papnő valósággal vonzotta a bajt, Valian pedig örült, hogy segítségére lehet, még ha egészen a hazaérkezésükig folyton hátra is pislogott a válla felett, Koronások felbukkanásától tartva. Loghor ihn Mortenor emberei azonban nem támadtak rá sem akkor, sem a későbbiekben, ha kitette a lábát a rendházból, erre pedig egyre gyakrabban került sor. Rendszerint apróságokat bíztak rá, de akadt egy-két hősi küldetés is, miután pedig felszabadítottak egy beomlott bányát Mordinium rangidős harcos-papjával, Kendaronnal, azt kellett észrevennie, hogy a más rendházakból beköszönő átutazók ismerik a nevét, és tisztában vannak a kilétével. Egészében véve tehát nem panaszkodhatott: társai elismerték és kedvelték, az élete pedig a legjobb úton haladt. Aztán eltűntek a szellemek. Nem az egyik napról a másikra gyengült meg az áramlat, egy idő után azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy lassan, de folyamatosan apad. A többihez hasonlóan a mordiniumi rendház is buzgó imádkozásba fogott, de hiába ostromolták kérdéseikkel a szellemeket: eleinte bizonytalan, később pedig már semmilyen választ nem kaptak. Az utolsó két hét bizonyult a legrosszabbnak, amikor az áramlat gyakorlatilag eltűnt, a testvérek pedig teljesen kétségbeestek. Valiant ugyan nem érintette személyesen a dolog; a szellemekhez fűződő viszonyát leginkább az óvatos távolságtartás jellemezte, és – valamiért mindig úgy gondolta – némi kölcsönös tisztelet is kialakult közöttük, de sosem ápolt velük olyan kapcsolatot, mint rendbéli fivérei és nővérei. Mégis nehezére esett végignézni, ahogy egyre több ismerős arcról hervad le a mosoly, az pedig végképp felháborította, amikor az áramlat Anira körül is semmivé foszlott, hiszen a mélységes szeretet, amit a rendházfővel szemben már kezdettől táplált, az idő múlásával egyre csak erősödött. Anira lassan nemcsak a nappalokat, de az éjszakákat is a szentélyben töltötte. Hol könyörgött, hol veszekedett, a szellemek azonban némák maradtak. Legalábbis mostanáig. – Valian biztosra vette, hogy ezúttal végre történt valami. Hármasával vette a szentély felé vezető lépcsőfokokat, és már akkor megszólalt, amikor éppen csak átlépte a küszöböt. – Anira úr… – kezdte, de el is akadt, az idős asszony ugyanis nem egyedül várta. Az egyik félköríves imapadról, egyik lábát keresztülvetve a másikon, egy törékeny kicsi alak nézett fel a rendházfőre nagy figyelemmel, az ajtónyitásra azonban felnézett, és tüstént mosolyra húzta a száját. – Mortua?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

65 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nem találkozott a lánnyal, amióta visszatértek a Skerimor völgyéből, pedig tudott róla, hogy Mortua legalább kétszer meglátogatta a családját morgerintali tartózkodása idején, és olyankor a régi rendházát is felkereste. A lépés azonban úgy jött ki, hogy egyik alkalommal sem futottak össze: az első esetben Valian épp valami apró-cseprő feladatot teljesített, másodszor pedig a gyakorlótermet verte szét, és mire előkerült onnan, Mortua már távozott is. Most mérhette csak fel, mennyit változott a papnő az eltelt másfél év során; hogy nem sokat, azt már az első pillanatban leszűrte. Idősebb lett, persze, még ha nőiesebb nem is, a szeme csillogása pedig elárulta, hogy látott egyet s mást ő is a Shreior liget óta. Valian emlékezett is a nagyjából fél évvel korábbi hírre, amely szerint a Mortandis lány morgerintali paptársával, Astovar Gomorral együtt valóságos hőstettet hajtott végre egy elátkozott sziklabarlangban, és nem tudta nem észrevenni, hogy most is fegyver lóg az övéről, ráadásul nem is tőr, hanem egy speciálisan kialakított, könnyű buzogány. Erről eszébe jutott az első csörtéjük a gyakorlóteremben, és akaratlanul is elmosolyodott. – Szép napot, Valian! – A papnő félrebillentette a fejét, és szinte teljesen ugyanúgy mérte végig, mint a legelső találkozásuk alkalmával. – Úgy fest, ismét közös küldetésre indulunk. Jól nézel ki – tette hozzá zavartan, és gyorsan vissza is kapta a tekintetét Anirára, Valian pedig, mivel nem tudta, mit felelhetne erre a megjegyzésre, maga is a rendházfő felé fordult. – Szóltak hozzád a szellemek, Anira úrnő? Az asszony elfojtott egy sóhajt. A pillantása szeretettel ült meg a démon arcán. – Azt hiszem, végül sikerült kiperelnem belőlük egy választ, már ha annak nevezhetem. A jelenlétüket egy pillanatra sem éreztem, és attól tartok, azzal sem megyünk sokra, amit mondtak, de legalább van valami, amin végre elindulhatunk, még ha csak egyetlen szó is. – Elmélyültek a ráncok a homlokán. – Ha belegondolok, hogy kilencedik napja most először adták egyáltalán tanújelét a létezésüknek, talán már ezért is hálásnak kellene lennem. Bocsássák meg nekem, hogy nem vagyok az. – Én is hiába faggatom őket – mondta halkan Mortua, Valian pedig megütközve pillantott rá ismét. Csak egy másodperccel később jutott eszébe, hogy a lány a szellemek kegyeltje. Hunyorgott egy kicsit, kereste az áramlatot a papnő körül, és megdöbbenve látta, az milyen élénk és erőteljes formában veszi körül még most is vézna alakját. – Vagy nem tudnak, vagy nem akarnak válaszolni. Pedig nagyon kíváncsi lennék, mivel haragítottuk így magunkra őket – fűzte hozzá utólag Mortua, a démon pedig rábólintott. Számtalan vacsora alkalmával találgatták már ugyanezt a többi testvérrel. – Mivel? – kérdezte, és feszülten várta a választ. – Tangemor – felelte halkan Anira. A két fiatal két oldalról vetett rá hitetlenkedő pillantást. – Morkele Tangemor? – Ezt a nevet még Valian is ismerte. – Ő nem a… Melyik rendház feje is? – Az emorhonié. – Mortua még mindig pislogott. – De ennek semmi értelme! Morkele Tangemor egy szent! Vagy háromszáz éve nem állt senki akkora kegyben a szellemeknél, mint ő… El sem tudom képzelni, hogyan lehetne éppen ő a felelős a történtekért! – Menjünk, és kérdezzük meg tőle! – A démon cseppet sem bánta, hogy végre lejár a tétlen ücsörgés ideje. Anira azonban csak a fejét ingatta, és szomorúan mosolygott. – Tartok tőle, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. – Csak egy szavadba kerül, Anira úrnő, és én…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

66 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A rendházfő nemet intett. – Köszönöm, Valian! Nem is sejted, milyen hálás vagyok a támogatásodért. Most azonban jóval többre lenne szükség, mint az én szavam. – Szünetet tartott, aztán hirtelen indulattal fejezte be: – Reggel kaptuk a hírt Emorhonból. Tangemor tegnap éjjel meghalt. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

67 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenkettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Komor, döbbent csend telepedett rájuk. Mortua a szája elé kapta a kezét, és Anira szeme sarkában is elmélyítette a ráncokat a gyász. A démon nem rendült meg úgy, mint ők, inkább csak bosszankodott: úgy érezte, a szellemek csúfot űznek belőlük. – Akkor viszont az áramlat része. Miért… – Nem tudjuk, mi a helyzet az áramlattal – emlékeztette Mortua. – Azt sem, hogy az eltávozók számára elérhető-e egyáltalán. – Megborzongott. – Nem is akarok gondolni rá, mi van, ha nem… Valian ingerülten csóválta a fejét. – Mégis mit várnak a szellemek, mit tegyünk? – Hát, azzal végül is nem veszítenénk semmit, ha elballagnánk Emorhonba, és megnéznénk, mi a helyzet… – vetette fel a lány. – Hátha hagyott maga után valamit, amitől okosabbak leszünk. Vagy talán még beszélt valakivel… – Pontosan erre gondoltam én is – értett egyet Anira. – Mortua még mindig kegyben áll, vagyis estére már Emorhonban lehettek. – Részemről akár máris indulhatunk – biztosította a démon. – Uzsonnázzunk meg, aztán hajrá – ugrott fel a padról Mortua. – Kis szerencsével még ma kideríthetjük, mi a helyzet. Ha pedig nem, akkor is van pár óránk sötétedésig, még ha bele is számoljuk, hogy össze kell szednünk a holminkat az útra. Bár az sem gond, ha üres kézzel megyünk… – Valami csomagot akkor is vinnünk kell, ha a szellemek segítenek – vetette ellen Valian. – Ki tudja, mi vár bennünket Emorhonban. Könnyen lehet, hogy nem a választ találjuk meg, hanem csak az ahhoz vezető első lépést… Ne nézz így rám, Mortua! Szerintem te sem hiszed, hogy ilyen könnyű lesz a megoldás… – Mondasz valamit. Jól van, akkor uzsonna, csomagolás, aztán meglátjuk, hogyan jutunk el az első lépésünkig – fintorította el az orrát a lány. – Miért nem lehet soha semmi egyszerű? – Üdv a való életben – mosolygott rá Valian. A papnő lesütötte a szemét, és nem válaszolt, a démonnak pedig egy csapásra eszébe jutott a másfél évvel azelőtti házassági ajánlat. Akkor bezzeg nem jött zavarba… – Menjetek csak, gyermekeim! – szólalt meg ismét a rendházfő. – Imádkozni fogok értetek… és reménykedni, hogy valaki meghallgatja. Valian gyűlölte a hangjában csengő mély keserűséget. – Nem okozunk csalódást, Anira úrnő! – biztosította, és fejet hajtott előtte. – Gyere, Mortua, induljunk! Szó nélkül léptek ki a szentélyből, a folyosón azonban, ahogyan arra az ifjú félig-meddig számított is,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

68 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua megtörte a csendet: – Szerinted mit találunk Emorhonban? – Remélem, további válaszokat. – Az jó lenne. – A lány szünetet tartott, mielőtt félénken megjegyezte volna: – Megváltoztál. Mintha sokkal nyugodtabb lennél. Azt tudod, hogy a többi rendházban is beszédtéma vagy a testvérek között? Mármint jó értelemben véve. Valian biccentett. – Próbálok beilleszkedni. Sok munkám van benne. És milyen volt Morgerintal? – Jó. Nagyon… egy húron pendültünk a harcos-papjukkal. Fiatal ő is, nagyjából veled egyidős, és néha olyan vásott, mint egy gyerek, de ha kardot nyomsz a kezébe, nem lehet megállítani. Kirángattuk egymást pár veszélyes helyzetből. – Hallottam néhány történetet – biccentett Valian. – Remélem, nem mászkáltak szemek abban az elátkozott barlangban… – Nem a barlang volt átkozott, hanem csak a kehely. – Mortua megrázkódott. – De nem, szemek nem voltak. Csak szájak… Brr, ne beszéljünk róla! A démon felvonta a szemöldökét, de nem tett ellenvetést. – Átöltözöm páncélba – mondta inkább. – Találkozzunk odakint, ha menetkész vagy! – Az udvaron? Jó. Hozzak neked valamit a konyhából? – Hagyd csak! Nemrég ettem. – Jó, akkor… Hát, úgyis mindjárt találkozunk. – Mortua tétován intett, aztán rátért a konyha felé vezető folyosóra. Valian utánanézett, és megállapította, hogy megváltozott a mozgása. Még nem tartotta úgy magát, mint egy vérbeli harcos, de az meglátszott, hogy nem ok nélkül viseli az övén azt a buzogányt. A démon ismeretlenül is tisztelettel adózott a vásottnak címzett morgerintali harcos-papnak: az ő keze munkáját sejtette a háttérben. Megvárta, hogy a lány eltűnjön a kanyarban – Mortua kétszer is hátrapislogott rá addig –, csak aztán tért vissza a szobájába. Most örült csak igazán, hogy már napokkal korábban bepakolt – sejtette, hogy előbb vagy utóbb történnie kell valaminek, és remélte, hogy ha ez bekövetkezik, Anira őt bízza majd meg a felmerülő feladattal –, és a fegyvereit is kéznél tartotta. Rutinosan csatolta magára a páncélt, nem sokkal később pedig útra készen vágott keresztül az udvaron, ahol már várt rá az apró termetű papnő. – Kapcsolatba léptél már a szellemekkel? – szólította meg a démon. – Majd most. – Mortua letérdelt, imára kulcsolta a kezét, és lehajtotta a fejét. Valiannak átfutott a fején, hogy vajon mihez kezdenek, ha a szellemek cserbenhagyják a lányt, de erre nem került sor: Mortua hálás pillantást vetett az égre, aztán felegyenesedett. – Gyere! – ragadta karon az ifjút, és már suhantak is át árkon-bokron, messze maguk mögött hagyva a rendházat. Valian megpróbált nézelődni, kivenni, hogy éppen hol járnak, de egy perc alatt megszédült tőle, ráadásul pedig még egy faág is végigkaristolta a homlokát, úgyhogy inkább lemondott a kíváncsiskodásról, és onnantól fogva kizárólag Mortua hátát bámulta. Tanyák, falvak, szántóföldek maradtak el mögöttük, a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

69 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

démon pedig igyekezett nem gondolni arra az utolsó alkalomra, amikor így száguldottak a mordiniumi úton. A bűntudat, amelyet akkor érzett, sokat enyhült az eltelt idő alatt, teljesen azonban soha nem múlt el, és Valian nem is akarta, hogy elmúljon. Számtalanszor megfogadta magának, hogy még egyszer nem veszíti el úgy a fejét, mint azon a régi napon, és mindezidáig sikerült is ehhez tartania magát. A nyaktörő sebességű utazás és a lány keze a karján azonban felszínre hozta a nyomasztó emlékeket, és nem engedte őket egykönnyen feledésbe merülni – az rántotta csak ki közülük, amikor hirtelen lelassult körülöttük a világ. Mortua eleresztette, és hitetlenkedve fordult körbe a szántóföldön, ahol megálltak. Kicsi arca sápadtnak tűnt a sietség rálehelte pír alatt, Valiannak elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy rájöjjön, baj van. Nyomban fegyvert is rántott, és maga is körülnézett. Szinte már várta, hogy a barázdák mellett sötétlő bokrok mögül elősétáljanak a Koronások, az egyszerűség kedvéért most talán egyenesen a nagymesterükkel az élen; hiába hegyezte azonban a fülét, ezúttal közel s távol nem járt senki sem. – Mi történt? – kérdezte. – Megint a Szárnyasok? A lány csüggedten rázta a fejét. – Nem. A szellemek. Még szerencse, hogy nem ejtettek pofára bennünket, nem lett volna vicces, ha mondjuk belevágnak abba a tüskebokorba ott… – Téged is elhagytak? – A démon csak most figyelt fel rá, mennyire meggyengült Mortua körül is az áramlat, kivált ahhoz képest, amilyennek nem sokkal korábban látta. – Legalábbis azt mondták, ha közelebb megyünk Emorhonhoz, akkor nem tudnak többet segíteni. – A lány szemlátomást mindent megtett, hogy száműzze a hangjából a kétségbeesést. Valian becsülte érte: épp elég testvér ment át ugyanezen körülötte az elmúlt hetekben ahhoz, hogy sejtse, mennyire felkavarják a történtek. – Nem tudnak vagy nem akarnak? – kérdezett rá a biztonság kedvéért. – Hidd el, ez engem is roppantul érdekelne, de mire firtatni kezdem volna, már csak azt vettem észre, hogy saját magammal beszélgetek. – Mortua elindult, hogy megkerülje a tövisbozótot. – Nézzük a jó oldalát: ha jól sejtem, már nagyon közel vagyunk. Egy-két óra, és a saját lábunkon is megérkezünk. A démon a nyomába szegődött. – Lehetséges lenne, hogy a helyet nem akarják megközelíteni? – tűnődött. – Á, annak semmi értelme – legyintett a lány. – Akkor az otthoniakat miért hagyták el ugyanúgy? Miért csak engem meg Kait hallgattak meg már a végén Morgerintalban is, ami pedig azért jó messze van innen? – Megrázta a fejét. – Nem hiszem én, hogy itt találjuk a probléma forrását. Neked lesz igazad: a feladataink ritkán ilyen egyszerűek. Nekivágtak a szántóföldnek egymás oldalán. Valian hagyta, hogy a lány mutassa az irányt, és elmerült a táj szemlélésében. Mortua egy darabig az áramlat után kutatott maga körül, aztán – kicsit lemaradva, nehogy az ifjú észrevegye – sírt is egy verset, végül azonban megrázta magát, és nyugalmat parancsolt háborgó lelkére. Milyen pap vagyok én, hogy itt nyafogok? Megmondták, hogy visszajönnek, amint lehet, akkor pedig úgy is lesz! – ismételgette magában, amíg végül el nem hitte. Akkor megtörölte az arcát, és megint a démon mellé zárkózott. Időről időre rápillantott, olykor a száját is kinyitotta, hogy megszólítsa, de aztán csak megrázta a fejét, és inkább hallgatott. Morgerintalba érkezése idején rengeteget töprengett a Shreior ligetbe tett kiruccanásukon és mindazon, ami abból következett. Túl mélyen rázták meg ahhoz a történtek, hogy a szőnyeg alá söpörje őket. Míg egyfelől elborzasztotta a mészárlás, és ha csak utólag is, de megriasztották a dühkitörések, a másik oldalról nagyon is emlékezett Valian ligetbeli kirohanására, különösen arra, milyen kétségbeesetten akart jó életet

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

70 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

élni. A Mordiniumból érkező hírek sorra látszottak igazolni ezt a törekvést: a harcias démonból szerzetes lett, a hétköznapok hőse, aztán pedig több is annál. Lassan természetessé vált, hogy ha erős karra vagy fegyverforgató kézre van szükség valahol, Anira a pártfogoltját indítja útnak, Mortua pedig tiszta szívből örült neki, hogy az ifjú révbe ért, még ha minden alkalom fel is zaklatta, amikor hallania kellett róla. Már akkor sejtette, amikor Anira hazakérette Mordiniumba – mintegy a régi ígéret jegyében, hogy őt fogja hívni, ha harcos-papra lesz szüksége –, hogy ha a szellemek eltűnése miatt útra kell kelnie, valószínűleg ismét Valian lesz a társa. Azt is hitte, hogy felkészült a viszontlátásra. Nem emlékezett rá azonban, vagy legalábbis nem elég tisztán, milyen magas, jó kiállású és mennyire kékszemű a démon, a hangja pedig, amelyen megszólalt, ugyanúgy megborzongatta, mint másfél évvel korábban. Eszébe jutott, hogyan emelte fel az ifjú hirtelen dühében, hogyan taszította félre a szörnyetegek útjából, amikor a védelmében küzdött, vagy mennyire megrémítette, amikor Morkhina szellemének mágiája csapdába ejtette, és az érzés, ami akkor kezdte a hatalmába keríteni, ismét feléledt benne. Mi több, az a kiegyensúlyozott, békés Valian, akinek most az oldalán lépdelt, sokkal mélyebben megérintette, mint a régi, aki még képtelen volt uralkodni magán. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

71 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Runemor nevu szerzetes barátunk rövid úton kicsöppent a történetbol - fogadjátok szeretettel helyette már most Amoril Devardort!

A démon a fákat figyelte – az utolsó leveleket, amelyeket az ősz az ágakon hagyott, a madárfészkeket, amelyek alatt elhaladtak, és a zöldellő mohát a törzsek kérgén –, a lány pedig a démont. Majd félóra eltelt, mire összeszedte magát annyira, hogy megszólítsa. Közös ismerősök hogylétéről érdeklődött, aztán fecsegni kezdett Astovarról és Morkairól, a kicsiny morgerintali rendház két papjáról, Valian bátorító tekintete pedig hamar elűzte a zavarát. A szellemek eltűnésének dacára is jó hangulatban haladtak a szántóföldeken át a lassan leszálló, őszi estében, és ez a derű akkor sem kopott meg, amikor Mortua végre fel merte emlegetni az egykori eseményeket. – A Szárnyasok békén hagynak azóta? – kérdezte. Valian bólintott. – Néha olyan érzésem van, mintha csak arra várnának, hogy elkövessek valamit – vallotta meg –, de valószínűleg csak bebeszélem magamnak. – Ki tudhatja azt náluk… Mindenesetre ha öt perc múlva előmásznak a bokrok közül, és megpróbálnak elhurcolni, azt én sem fogom tétlenül nézni, hm? A démon végignézett rajta, ajkán ingerkedő mosoly villant. – Alighanem mindenfelé évekig mesélnék, hogyan kelt a védelmemre a kishercegnő a nagy buzogányával, de azért köszönöm a felajánlást. A lány nyelvet öltött válasz gyanánt, még ha gyorsabban is vert a szíve a mosoly láttán. – Lesheted, mikor teszek neked legközelebb bármilyen ajánlatot is – biggyesztette el a száját. – Őszintén? Nem fogom bánni, ha például nem kéred meg újra a kezemet… – Ó, annál azóta már sokkal több eszem van! Most már nem viszem túlzásba az áldozatkészséget. Megtorpantak, és egymás szemébe meredtek. Mortua ereiben száguldani kezdett a vér, de megállta pislogás nélkül. – Áldozatkészséget – ismételte Valian. – Azt. – A lány karba fonta a kezét, és kihívóan bámult a démon arcába. Kezdeti zavara mostanra végleg feloldódott, főleg mert jól látta, hogy Valian is élvezi a csipkelődést. Úgy fest, a humorát sem veszítette el… – Hát jó. – A démon elfordult, hogy továbbinduljon, Mortua pedig mellézárkózott megint. Ezúttal már ő sem érezte kínosnak a beálló csendet. Igaz, az már nem is tartott sokáig: alig telt bele egy újabb félóra, amikor a távolból emberek zaját sodorta feléjük a csípős szél. Lovak nyihogtak, férfiak kiabáltak, kerekek nyikorogtak az estében. Valian jóval előbb meghallotta őket, mint a lány, de egyikük sem tett megjegyzést. Csak összenéztek, és szapora léptekkel siettek tovább.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

72 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Amikor végül egy kanyarodó után a szántóföldről kitaláltak az útra, a hangok forrását is megpillantották. Közel s távol, ameddig csak elláttak, embercsoportok rótták az utat. Családok, rendtagok, néhol egy-egy magányos férfi vagy nő, a karon ülő gyerekektől az élemedett korúakig. Díszes gyaloghintók mellett ócska társzekerek zörögtek, jómódú lovasok és szegény parasztemberek haladtak közöttük. Kivétel nélkül mind egy irányba tartottak, homlokukra és járműveikre pedig az egyik sarkánál háromszor megcsomózott, napsárga selyemkendőt kötöttek: a zarándokútra indulók közismert jelét. – Hát, egyedül nem leszünk, az biztos – nézett végig rajtuk Mortua. – Ezek mind a… holttesthez sietnek? – kérdezte döbbenettel Valian. – Nem mondtam, hogy Tangemor már életében jóformán szentnek számított? – A lány szorosabbra vette az iszákja köré hevenyészett kötelet, aztán karon ragadta a démont. – Gyere, vegyüljünk el! Valian felsóhajtott. Bármennyire igyekezett is megszokni az embereket, a nagy tömeg még mindig veszélyérzetet ébresztett benne. Mortua azonban már oda is szegődött az egyik szekér mellé, és beszélgetni kezdett a rajta utazó gyerekekkel – velük utazó édesanyjuk nem kis megkönnyebbülésére –, így nem volt mit tennie, a nyomába eredt maga is. Bealkonyodott, mire megpillantották a kolostor dombtetőre felhúzott épületegyütte¬sét. Az emorhoni rendház már messziről jóval kisebbnek tűnt, mint a mordiniumi, és legalább ötven évvel régebbinek is látszott. Fehér kövekből készült, és csak a közepére épült emelet, viszont számtalan apró melléképület vette körbe, és valószínűleg a környező szántóföldek is hozzátartoztak. Valian megérintette Mortua vállát, és előremutatott: nemcsak a kerítésen belül, de körülötte is számtalan kis fénypont világított. Még több zarándok. – Innen legalább kétszáz embert tippelek – jegyezte meg komoran. – És ez még csak az eleje… – Gondolod? – Persze. Tegnap halt meg, akkor még csak azok értek ide, akik a közelben laknak. De messzebbről is biztosan jönnek majd, a szellemek eltűnése miatt többen is, mint egyébként tennék. Gondolhattam volna erre. – Hová mentek a szellemek? – kotyogott közbe a szekéren utazó, szegényesen öltözött, gesztenyebarna hajú kislány. A papnő elfojtott egy sóhajt, és inkább rámosolygott. – Hamarosan visszajönnek, és meg fogják kérdezni, hogy jól viselkedtetek-e! – A mama azt mondja, nem jönnek vissza! – rázta meg a fejét a kislány mellett ülő, fülig koszos fiúcska. Ő tűnt az idősebbnek kettejük közül; Mortua hét-nyolc évesnek tippelte. – Azért inkább ne kockáztassunk, hm? – fordult hozzá a papnő. – Ha mégis visszajönnek, mit szólnak, ha rosszalkodtok? – Mi nem is rosszalkodunk! – tiltakozott kórusban a két gyerek. – Nagyon helyes. – Mortua visszafordult a társához. – Akárhányan legyenek is, remélem, a rendház felkészült az ellátásukra, vagy komoly gondjaik lesznek még a hétvége előtt. Valian komoran bólintott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

73 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– És nekünk is komoly gondjaink lesznek, ha ki kell várnunk egy ekkora sort – jósolta borúsan. – Dehogy kell! Mi küldetésben járunk, nem zarándokok vagyunk! Arról nem is beszélve, hogy az egyik papnőjük régi ismerősöm. – Mortua felgyorsított. – De azért csak igyekezzünk, éjszaka senki nem fog a két szép szemünkért külön foglalkozni velünk. Mire leszállt az este, éppen odaértek a kolostor elé. Nem ment egyszerűen: már a kapun kívül is valóságos embertömegen kellett átfurakodniuk. Sokan sátrat vertek a kerítés körül, mások csak pokrócukba burkolóztak. Itt is, ott is tüzek égtek, körülöttük kicsik-nagyok egyaránt ételt majszoltak. Láttak két rendtagot is, akik vizet kínáltak a rászorulóknak, egy másik pedig, aki Mortuához hasonlóan fehér papi köntöst viselt, ócska takarókat osztogatott. Mortua határozott léptekkel az utóbbi felé indult. Valian már épp rá akart szólni, hogy nem kellene zavarniuk, hiszen nyilvánvalóan nem ér rá, de a papnő rá sem pillantott: odalépett a férfi mellé, és megszólította: – Segíthetünk egy kicsit, öh… Amoril, ugye? A pap felpillantott, és lemosolygott a lányra. Negyven körül járhatott, derűs arca azonban fiatalabbnak mutatta. Valian ismerősnek találta a nevét, és csakhamar rá is jött, hogy azért, mert számtalanszor hallotta már. Amoril Devardor szinte mindenhol megfordult már a szellemek szolgálatában – a híre pedig még nála is messzebb eljutott –, és számtalan hősi küldetést tudhatott a háta mögött. Mortuával ellentétben ráadásul teljesen úgy nézett ki, mint amilyennek az ember látatlanban egy harcos-papot elképzelt: szálas termetű volt és arányosan izmos, barna haja praktikusan rövid, az arca pedig egyszerre komoly és nyílt. Akárcsak vizet osztó társai, Amoril is khuyt viselt a csuklóján, vagyis nagy gonddal készített, széles bőrpántot, amire értő kezek kék égen úszó bárányfelhőket festettek. Még a démon is felismerte benne a tradicionális gyászviseletet: azok hordták, akiknek közeli ismerőse távozott – hitük szerint – a szellemek honába, az égbe, hogy az áramlat részévé váljon. – Én vagyok, igen – felelte, és minden teketória nélkül Valian kezébe nyomta a takarókat. – Először csak a gyerekek, az öregek és a betegek kapnak. Sajnos nincs annyi, hogy mindenkinek jusson. Valian pislogott egyet, de válaszolni nem maradt ideje, mert máris körbevették. Legalább hat kéz nyúlt felé egyszerre, úgyhogy jobbnak látta folytatni a munkát, de közben azért igyekezett legalább fél füllel Mortua és az emorhoni beszélgetésére figyelni. – Köszönöm a segítséget. – A férfi megmozgatta a vállát. – Tudom ám, hogy hallottam már rólad, de így, arcról nem ismerlek meg. – Mortua vagyok – felelte készségesen a lány. – Á, igen. Te törted össze azt az elátkozott kelyhet a verimori sziklabarlangban, igaz? Asto említette a nevedet, amikor legutóbb erre járt. Mortua kidüllesztette a mellét. – Én voltam, igen. De már eljöttem Morgerintalból. Tudod, a… közelmúlt nehézségeire való tekintettel visszarendeltek Mordiniumba. Amoril elkomorodott. – Nehézségből akad éppen elég – mondta halkan. – Azért jöttetek, hogy lerójátok a kegyeleteteket, vagy egyéb célotok is van ezzel a látogatással? – Egy kicsit mind a kettő. – Mortua épp csak oldalt pillantott Valianra, aki időközben sikeresen

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

74 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

megszabadult terhe legnagyobb részétől. Nem mintha ez komoly erőfeszítést igényelt volna: a zarándokok valósággal kapkodtak a takarók után. Az ifjú épp két kisgyereket próbált lecsendesíteni, akik egymás kezéből rángattak ki egy sötétkéket, és közben fülsiketítő hangon visítottak. A küzdelem, hogy megőrizze az önuralmát, szemlátomást minden erejét lefoglalta, úgyhogy Mortua szemrebbenés nélkül válaszolta: – A szellemek küldtek bennünket Tangemorhoz. Maga Anira jött volna, de most… hát, ti is tapasztaljátok, milyen bonyolultak lettek a dolgok. Tudod, én kegyelt vagyok, és a szellemek még épp segítettek ideérni. Siettünk, amennyire csak tudtunk. Az emorhoni szomorú tekintetet vetett rá; az áramlat elapadása nyilván őt is megviselte. Mortua elszégyellte magát a tapintatlanságáért. Szólt volna ismét, hogy kiköszörülje a csorbát, addigra azonban egy mogorva képű öregasszony elvette a démontól az utolsó takarót, Amoril pedig kezet nyújtott neki. – Hálás köszönetem! Amoril Devardor vagyok, te pedig Valian, igaz? Igen jó neved van a rendben, már régóta szerettelek volna megismerni. Bárcsak derűsebb körülmények között találkozhattunk volna! Valian melegen megszorította a felkínált jobbot. Bár eddig még minden rendházban kedvesen fogadták, ahol már megfordult, az emorhoni hangjában jóval több csengett, mint egyszerű vendégszeretet. Szavai részint elismerést, részint ismeretlenül is bajtársiasságot fejeztek ki, és a kettő keveréke mélységesen meghatotta a démont. – Örülök, hogy segíthettem, Amoril – válaszolta. – Feltétlenül be kellene jutnunk a kolostorba. A pap bólintott. – Értesítem Ylmoradot az érkezésetekről. Ő volt Morkele jobb keze, valószínűleg ő viszi majd tovább a rendház vezetését… Azt nem merem ígérni, hogy el is tudunk szállásolni benneteket odabent, vagy hogy még ma beszélhettek vele, de megteszem, amit tudok. – Bárhol megalszunk – biztosította Valian. – Mi több, ha megkapjuk a választ a kérdésünkre, vagy még inkább a kérdést a válaszunkhoz, már indulunk is tovább. – Remek. Megkereslek benneteket. – Amoril máris megfordult, és besietett a kapun. A lány tétovázás nélkül utána indult, Valian azonban megfogta a könyökét, és visszahúzta maga mellé. – Mi volt ez a szöveg Aniráról? – kérdezte szigorúan. Mortua elpirult egy kicsit, nem is annyira a szemrehányástól, sokkal inkább a harcedzett kéz érintésétől a könyökén. – Mindig megfeledkezem arról az átkozottul éles hallásodról! – mérgelődött. – Nézd, ha nem úgy állna a helyzet, ahogy áll, ő lett volna az első, aki idesiet, és segít a gyászszertartás megszervezésében… Az ifjúnak egy pillanatra tátva maradt a szája, aztán észbekapott, és becsukta, de a tekintete szemernyit sem enyhült közben. – Úgy tudtam, a papok nem hazudnak… – Akkorát nem is… – Nem értelek. – Valian elengedte, és megindult befelé. Határozott léptekkel vágott át a kapu előtt csoportosuló embertömegen, nagyjából abban az irányban, amerre Amorilt látta eltűnni. Valaki rákiáltott, hogy nézzen a lába elé, de ő ügyet sem vetett rá. Őszinte zavarral kérdezte meg a mellette loholó lánytól: – Hogy lehetsz éppen te a szellemek kegyeltje?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

75 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua vásottan vigyorgott. – Most mit csináljak, ha egyszer ilyen szeretetreméltó vagyok? A démon megcsóválta a fejét. – Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit. Odabiccentett a kapuban álló szerzeteseknek, de nem lassított, céltudatosan haladt előre. A két férfi csak intett, hogy menjenek: Amoril nyilván előre jelezte nekik, hogy eresszék be őket. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

76 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizennegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Azonnal észrevették, hogy a kerítésen belül még nagyobb a zsúfoltság, de a szervezettség is. Jól látszott már a kapuból is, hogy mindennek és mindenkinek gondosan kijelölték a helyét. Zarándokok sürögtek mindenhol a szerzetesek irányításával, sátrakat állítottak fel, tüzeket tápláltak, vacsorát osztogattak, és rászóltak az elbóklászó gyerekekre. Hígra főzött kása illata szállt a levegőben, lámpák és tábortüzek oszlatták el az időközben leereszkedett sötétséget. Mortuának nyüzsgő hangyabolyt juttatott eszébe a látvány. Roppantul tetszett neki, ahogy mindenki összhangban dolgozott. Rögtön jobbra a kapu mellett, a fal tövében, egy jókora ponyvát feszítettek fa rudakra, ami alatt ugyancsak emberek sürögtek. Egy magas, fiatal nő állt középen, fehér papi köntösben, és komoly arccal magyarázott az őt körbevevő hat zarándoknak. Mortuáék nem hallották, mit mond, de a körülötte állók komoly arccal bólogattak. Mellettük öt testvér tüsténkedett: ketten egy hosszú lista fölé hajoltak, és suttogva beszélgettek, a másik három pedig sokkal prózaibb dologgal foglalta el magát: egy nagy és módfelett koszos sátrat próbáltak úgy-ahogy letakarítani. Valian épp csak egy pillantást pazarolt a látványra, miközben a fejét forgatva Amorilt kereste, Mortua azonban szélesen elmosolyodott, és odaintegetett a papnőnek. – Shira, hé, Shira! A lány felnézett a neve hallatára, és amikor észrevette Mortuát, az ő arcát is önfeledt mosoly ragyogta be. – Nahát, Mortua! – Gyorsan visszafordult a körülötte állókhoz, mondott nekik még pár szót, aztán odasietett a kis papnőhöz. – Amoril szólt, hogy itt vagytok, mégis majdnem elszalasztottalak benneteket. Bemutatsz? – Valian, ő itt Shira-Lin Demorgov – hadarta Mortua. – Shira, te meg biztosan hallottál már Valianról. – Beszélnek ezt-azt – ismerte el még mindig mosolyogva Shira-Lin, és kezet nyújtott a démonnak. – Nagyon örülök. Valian végigfuttatta a tekintetét a lányon. Shira-Lin magas termetéhez jó alak és ragyogó zöld szempár társult, bár az összképet némileg rontotta répavörös haja, valamint az arcán tanyázó tengernyi szeplő. Hat-nyolc évvel lehetett idősebb Mortuánál, mégis bizonyos tisztelettel nézett rá. Valószínűleg fontos szerepet játszik a rendházuk életében – vonta le a következtetést az ifjú –, de nem harcos. Nem az a típus, akiből hős lesz. – Részemről a szerencse – biccentett, ahogy azt elvárták tőle, és megszorította Shira-Lin kezét. – Amorilt keressük – szólt közbe élénken Mortua. – Ylmorad legalább kétórányi munkát sózott rá. Majd én beviszlek benneteket. – Shira-Lin csak most eresztette el Valian kezét. – Úgy örülök, hogy megint láthatlak, Mortua! Rólad is hallani ám mindenféléket, nemcsak a társadról! Pakoljátok le ide a holmitokat, aztán menjünk be! Céltudatos léptekkel megindult, keresztül a kavargó emberáradaton. A nyomába szegődtek, és most már Mortua sem bámészkodott úgy, ahogyan korábban, inkább vigyázott, nehogy lemaradjon. Shira-Lin előtt szétnyílt a tömeg, láthatólag tisztelték, ha nem is őt, legalább fehér papi köntösét. A daliás termetű, széles

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

77 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

vállú Valiannak nem okozott problémát a nyomában maradni, Mortua viszont – annak ellenére, hogy ugyanolyan ruhát viselt, mint Shira-Lin – keményen küzdött, hogy követni tudja őket. Nagyjából két perccel később Valian észrevette, milyen nehezen tartja a lépést, hátranyúlt, és megfogta a kezét, nehogy elveszítsék egymást. A lányt nyomban elöntötte a forróság. Csak remélni merte, hogy társa nem pillant hátra, és nem veszi észre, mennyire elpirult. Lassan haladtak, még Shira-Lin vezetésével is. A papnőt minduntalan megállította valaki, hogy jelentést tegyen neki, segítséget vagy éppen tanácsot kérjen tőle. A két látogatónak így bőven nyílt alkalma szétnézni, és megállapítani, hogy a falakon belül uralkodó állapotok ég és föld a kintiekhez képest. Itt az emberek láthatólag tudták, mit hol találnak, és mi a feladatuk addig is, amíg a sorukat várják. Sokan ültek a tüzek körül, és vacsorájukat fogyasztották, mások a fal mellé felsorakoztatott szekereken kuporogtak, nem egyszer idegenekkel osztozva meg a helyen. A túloldalon ásókkal és lapátokkal felszerelt emberek szorgoskodtak, a jelek szerint kezdetleges illemhelyeket alakítottak ki három szerzetes felügyelete alatt. Az udvar majd kétharmada fölé ponyvát feszítettek – beleértve azt a részt is, ahol a szekerek álltak –, máshol kisebb-nagyobb sátrak sorakoztak. Hátrébb, a rendházhoz tartozó melléképületek környékén még nagyobb nyüzsgéssel találkoztak: a tágasabbakat kinevezték rögtönzött istállónak, a többiben pedig az időseket és a gyengéket helyezték el. Mortua ugyan megsajnálta őket a terjengő lószag miatt, de azt azért elismerte, hogy itt legalább melegben és szárazon lehetnek. Shira-Lin társaságának köszönhetően sokan rájuk köszöntek, sőt, egy alkalommal Mortua még egy almát is szerzett az egyik szerzetestől, aki épp mellettük haladt el. A gyümölcsöt majszolva rángatta meg Valian könyökét, hogy felhívja a figyelmét a bámulatos szervezettségre. Ahhoz képest, hogy Tangemor csak az előző éjjel halt meg, nagyon gördülékenyen csinálják ezt az egészet – üzente neki szavak nélkül. Valian ránézett, és széttárta a karját. – Nekem ez nem megy – jegyezte meg. – Hallani hallak, de válaszolni nem tudok. – Ó, pedig nagyon hasznos. Astóval is mindig így érintkeztünk, ha épp az őrületbe akartuk kergetni Kait. Alkalomadtán szívesen megtanítalak… De érted, mire gondolok. A démon közelebb húzódott, és halkan felelte: – Valószínűleg tisztában voltak vele, hogy nincs sok ideje hátra, és fel tudtak készülni a rohamra. – Aha… Ez viszont jó, mert akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a halálos ágyán még beszélt valakivel, vagy hátrahagyott egy írást vagy levelet, aminek még hasznát vehetjük. – No igen. Mi ez, alma? – Aha, kérsz? – nyújtotta oda a félig megrágott gyümölcsöt a lány. – A világért sem enném el előled – felelte Valian finom gúnnyal a hangjában. Mortua megvonta a vállát, de mielőtt válaszolt volna, Shira-Lin befejezte az éppen aktuális beszélgetést, és intett, hogy mehetnek tovább. – Ne haragudjatok, hogy nem haladunk – mosolygott rá bocsánatkérően Valianra. – Nem rohanunk sehová – legyintett rá Mortua. Fiatal lányok, főként az ismerősök, képesek szavak nélkül, mimikával és gesztusokkal kommunikálni,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

78 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

méghozzá úgy, hogy a társaságukban lévők ebből többnyire mit sem vesznek észre. Valiannak sem tűnt fel a két papnő közötti kurta üzenetváltás. Először Mortua szeme villant meg, mintegy figyelmeztetőleg, hogy hagyd őt békén, mert nekem kell, amire Shira-Lin parányit elbiggyesztette ugyan a száját – No és ő vajon mit szólna ehhez, ha tudná? –, de aztán már mosolygott is: ne aggódj, nem akarok beleköpni a levesedbe. Mortua erre csak egy hálás pillantással válaszolt, és már mentek is tovább, mintha mi sem történt volna. Még ketten állították meg Shira-Lint mindenféle ügyes-bajos dolgaikkal kapcsolatban, aztán már viszonylag zökkenőmentesen haladtak. Éles kanyart vettek a melléképületek háta mögött, és néhány méterrel később megtorpantak a kolostor egyik oldalsó ajtaja előtt. – Itt nem zavarunk senkit. – Shira-Lin benyitott, végigvezette őket egy keskeny folyosón, és megállt egy szoba előtt. Habozott egy kicsit, aztán odafordult Mortuához. – Bezártuk, nehogy valaki betévedjen. A szerzetesek nem tudják kinyitni, csak a papok, szóval szeretném, ha együtt távoznátok, és ti is bezárnátok magatok után. – Hogyne. – Ezúttal még Mortua is halkan, már-már áhítatosan válaszolt. – Keressetek még fel! – Shira-Lin bólintott nekik, aztán távozott. A két fiatal összenézett, aztán Mortua tétován az ajtóra fektette a kezét. Suttogott valamit, lenyomta a kilincset, és megborzongott egy picit, amikor az engedett. A torkában érezte a szívét. Halovány, ezüstös derengés uralkodott az apró szobában, ahol Morkele Tangemor feküdt a ravatalon. Örökmécses pislákolt a falon, a fénye egyenesen a halott arcára esett. Mortua közelebb lépett a holttesthez, mellétérdelt, és lehajtotta a fejét, Valian pedig megállt a háta mögött, és onnan nézte az eltávozott rendházfőt. Idős ember volt, közel a kilencvenhez. Vállig érő, puha, hófehér haját szépen megfésülték, szemeit lezárták, testét nehéz, aranyozott takaróval borították be. Vonásait megszelídítette az elmúlás, a démon mégis komoran nézte a szája sarkában húzódó, ferde árkot. – Félt. – Hogy mondod? – pillantott fel a lány szinte szórakozottan. Kicsi arca a szokottnál is fehérebbnek tűnt. – Félt valamitől. Látszik az arcán. Szemrehányás ült ki Mortua tekintetébe. – Én is féltem volna a helyében, már eleve attól is, hogy mi van, ha nem fogad be az áramlat. Aztán meg attól, mi van, ha befogad… Valian megrázta a fejét. – Nézd az arcát! Nem az ismeretlentől való félelem ül rajta. Azok halnak meg így, akik pontosan tudják, hogyan fogsz lesújtani rájuk, ez pedig megerősíti Anira úrnő feltételezését, hogy tudta, mi nincs rendben a szellemekkel. Már csak az a kérdés, elmondta-e valakinek, vagy leírta-e valahová. Kinyújtotta a kezét, hogy felhajtsa a takarót. Mortua elkapta a csuklóját. – Te mégis mit csinálsz? – Amiért idejöttünk – hangzott a tömör válasz. – Megnézem, van-e nála valami.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

79 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány felsóhajtott. Nem tetszett neki az ötlet, de nem tudott vitatkozni vele. Valian lehúzta a holttestről a súlyos leplet, és tüzetesen megnézte, de nem nyúlt hozzá. – Semmi. – Nem fogod… levetkőztetni, vagy ilyesmi? – Felesleges volna. Nyilván átöltöztették, és ha magán viselt valamit, azt megtalálták. Kivéve… – A démon ujjai a halott nyakában lógó medálhoz értek, gyengéden szétnyitották, de csak egy kislány képét lelték bennük. – Nem hiszem, hogy ez lenne a válasz, de majd megkérdezzük a barátnődet. – Nem a barátnőm. – Mortua erőtlenül rázta a fejét. – A játszótársam volt, amikor még otthon laktam a palotában. Vagyis hát amolyan szegény rokon, akit apáék befogadtak, hogy ugráljon körülöttem. Sokat álmodoztunk róla együtt, hogy papnak megyünk… aztán meg is tettük, először én, aztán a példámon felbuzdulva ő is. Én hétéves voltam, Shira meg tizenöt. – Még mindig a halottat nézte, szeméből pedig kigördült egyetlen apró, tiszta könnycsepp. – Bocsánat, miért beszélek én most erről? – kérdezte tétován. Válasz helyett Valian egyszerűen a vállára tette a kezét. Együtt nézték a csak látszólag békés, idős arcot. Végül a lány összerezzent, lerázta magáról a démon kezét, és felállt. – Gyere, keressük meg Shirát! – sóhajtotta. – Szerinted sem lettünk okosabbak, igaz? – Egyelőre nem, de a szellemek nyilván nem véletlenül ide irányítottak bennünket – vélte az ifjú. Nem látszott megrázni a holttest társasága, és Mortua önkéntelenül is belegondolt, hányat láthatott már vajon, és hányat ölhetett meg közülük saját kezűleg. Százakat – jutottak eszébe Valian saját szavai, no meg a négy támadójuk, akinek az elestét ő maga is végignézte. Összerezzent, és hagyta semmivé foszlani a gondolatot. Elég volt. Mindegy, honnan jött, most itt van, és csak ez számít – gondolta, és haragudott magára, amiért ennek ellenére is megborzong. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

80 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Tanya és hasonló felesleges körök eltuntek. :)

Visszafelé már lényegesen gyorsabban haladtak, és gond nélkül meg is találták Shira-Lint az istálló tövében. A játszópajtásból lett papnő épp egy hórihorgas, fekete hajú emberrel beszélgetett. Mortua nem értette a szavait, de a hangjából most először türelmetlenséget érzett kicsendülni. A homlokát ráncolva nézte meg magának a férfit, akit a páncélja egyértelműen a Korona lovagjaként azonosított. Ismerősnek találta az arcát, de nem tudta hová tenni. – Hol láttam én már ezt a Szárnyast? – morogta félhangosan. – Az a kettő, aki a nyáron járt Morgerintalban, szőke volt… Valian összehúzta a szemét. Ezer közül is megismerte volna az illetőt. – Az egyik támadónk, ha még emlékszel. – Tényleg! – döbbent meg Mortua. – Hát csak megúszta… Akkor azért nem rémlett, mert amikor nekünk ugrottak, nem ez a páncél volt rajta… – Szerinted mit keres itt? – A démon keze ökölbe szorult az oldala mellett. Mortua feltételezte, hogy ismét újraéli azt a bizonyos találkozást. Szelíden válaszolta: – Nyilván ő a halottkísérő. Azt hiszem, várhat egy darabig a szerencsétlen… Valian elgondolkodva bólintott, bár nem igazán figyelt rá. – Te figyelj, Mortua, azon tűnődöm, hogy itt kellene éjszakáznunk. Holnap vagy holnapután könnyebben megtaláljuk, amit keresünk, mint az éjszaka közepén. Hacsak meg nem találtuk máris – morogta, és sötét tekintetet vetett a két beszélgető felé. – Mi? Rémeket látsz. Mindig küldeni szoktak valakit a Szárnyasok nevében, hogy kísérje el az elhunytat az utolsó útjára. De aludjunk itt, persze, meg én szívesen be is segítek nekik, ha tudnak használni. Valami azt súgja, most minden kéz jól jön. – Remek. Azért a barátunkat se tévesszük szem elől. – Jaj, ne legyél már ilyen! – sóhajtott fel a lány. – Mondom, hogy hivatalból van itt. – Lehetséges, de mégiscsak sötét alak. Ne felejtsd el, hogyan került az utunkba legelőször! Mortua úgy döntött, jobban jár, ha ráhagyja. – Tőlem figyelheted, ha akarod, végül is egy darabig úgyse megy innen sehova, akármennyire szeretne is sietni… Shira-Lin is valami ilyesmit mondhatott a férfinak, mert az csak morgott valamit válaszul, és faképnél hagyta. A papnő lemondóan megcsóválta a fejét, aztán odasietett Mortuáékhoz. – Csak a Szárnyasoktól mentsenek meg a szellemek! – sóhajtotta. – Miért nem tudta inkább Amorilt

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

81 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

megtalálni, aki még barátkozik is a fajtájával? – A Szárnyasokkal? – hökkent meg a démon. – Persze! – legyintett Shira-Lin. – Tudjátok, milyen: már eleve a híre miatt mindenki tiszteli, akivel meg beszél két mondatot, azzal rögtön cimboraságba is keveredik. A múlt héten is itt kóválygott fél délelőtt az udvaron, miután egész este három Szárnyassal sörözött a faluban. Bezártátok a szobát? – Persze, hogy be. – Mortua egyre hátrapislogott a válla fölött, amerre a Koronás távozott. – Nem tetszik neki a tömeg, mi? Shira-Lin ingerültnek látszott. – Kénytelen lesz kivárni a sorát. Figyelmeztettem, hogy hetekbe is beletelhet, mire ez a rengeteg zarándok mind lerója a kegyeletét Morkele előtt, és jobban járna, ha visszamenne Mordiniumba, mi meg majd üzenünk érte, de hallani sem akar róla. Nem küldhetem el, de hát látjátok, hogy igazán nem hiányzik ide nekünk még egy éhes száj… – Amilyen finnyásak szoktak lenni, úgysem fogadná el, amit az egyszerű emberek esznek – vigasztalta Mortua. – Viszont feltétlenül meg kell beszélnünk valamit! Suttogóra fogott hangon számolt be a jövetelük valódi okáról. Shira-Lin nem szólt közbe, csak a szeme tágult egyre kerekebbre, ahogy hallgatta. – Normális esetben azt mondanám, forduljatok a helyettes rendházvezetőhöz – felelte végül –, de szegény Ylmoradnak így is tele a két keze munkával. Viszont holnap nekilátunk a hagyaték rendezésének, oda végül is bevihetlek magammal segíteni, de… – tétován Valianra nézett. – Én találok magamnak munkát idekint – biztosította a démon. – Hasznossá teszem magam. – Köszönöm. – Közben akár körbe is kérdezhetsz, hátha tud valaki valamit – vélte Mortua. – Azért csak tapintatosan. – Shira-Lin összevonta a szemöldökét. – Itt mi mindannyian gyászolunk. Valian komolyan bólintott, a papnő pedig felajánlotta, hogy megpróbál helyet szorítani nekik a rendházon belül. Mortua a maga részéről még talán el is fogadta volna, de a démon határozottan megrázta a fejét. – Ne bolygassuk meg a kialakult rendet! Szívesen meghúzódunk idekint. – Vacsorát azért kérünk – kotyogott közbe Mortua szokásos kedves mosolyával. – Azt bárkitől kaphattok, de kérlek, ne kezdjetek el ti is minden testvérnél sorba állni, mint némelyek, és ez főleg neked szól, Mortua. A készleteink sajnos végesek. – Shira-Lin lemondóan csóválta a fejét. – Nem tudom elképzelni, mi lesz itt egy-két hét múlva, ha nem érnek ide azok a szekerek Shinnamorból. – Úgy mondod, mintha olyan lennék! – kérte ki magának a lány. – Különben is, akik távolabbról jönnek, nyilván felkészültebben vágnak neki az útnak. Ennek a hosszas várakozásnak is el fog terjedni a híre. Szerintem ennél már nem lesz nehezebb a helyzet, vagy legalábbis nem sokkal. – Próféta szóljon belőled – sóhajtotta Shira-Lin. – Akkor, ha megbocsátotok, el is búcsúznék. Keressetek meg reggel, és megbeszéljük, mit tehetünk egymásért. Aludjatok jól!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

82 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Búcsút intettek neki, aztán a démon felnyalábolta a holmijukat, és megkérdezte az egyik szerzetest, akitől egyúttal szerény, de jóízű vacsorát is kaptak, hogy hol zavarnak a legkevésbé. Letelepedtek az egyik fal mellé – Mortua ugyan szívesen odaült volna valamelyik tábortűzhöz, de Valian jobban szeretett félrehúzódni, azt pedig a lány sem bánta, ha úgy-ahogy kettesben maradhatnak –, és nekiláttak az evésnek. Az ifjú még csak a felénél járt a saját adagjának, amikor Mortua már a száját törölgette. – Éhes voltam, na! – védekezett, még mielőtt Valian akár csak a szemöldökét megemelhette volna. A démon mosolygott. – El sem tudom képzelni, hová fér el benned az étel, de kedves egészségedre. Mortua gondolkozott egy kicsit, hogy nevessen, vagy megsértődjön, aztán csak visszamosolygott, és beburkolta magát a takarójába. Csillagok ragyogtak a fejük fölött az égen. Az állandó nyüzsgés lassan kezdett elcsendesedni, a szerzetesek visszavonultak a kolostorba, csak néhányan maradtak, hogy az éjszaka rendjére felügyeljenek. Béke honolt a hevenyészett táborban, némi szomorúsággal és áhítattal vegyesen. Sokan gyászolták itt szívből Morkele Tangemort, még ha a többség csupán tisztelegni jött is. Valiant hamar elnyomta az álom, láthatólag megtanult azonnal aludni, amikor lehetősége nyílik rá. Mortua irigyelte érte. Ő maga sokáig fészkelődött, mire beletörődött, hogy ébren marad még egy darabig. Zavarták a neszek, a számtalan ember horkolása, a felsíró gyerekek, a lovak nyihogása, de ezektől előbb vagy utóbb még elaludt volna. Képtelen volt azonban megbirkózni a lelkébe sajduló, kínzó hiányérzettel. A szellemek nem voltak vele. Ötéves korában beszélgetett el velük először. Nem egy nevelője meg is botránkozott, amikor elmesélte, milyen témákkal is vélte szórakoztatni őket. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – a szellemek hamar kegyükbe fogadták az aprócska, szőke hercegnőt, Mortua pedig innentől fogva rendíthetetlenül készült rá, hogy egyszer majd pap lesz. Szerencséje volt. Hatodik lánygyermek lévén jóformán azt kezdhetett az életével, amit akart, ráadásul a papnőket általános megbecsülés övezte. Mivel nem is lehetett volna nyilvánvalóbb, mekkora kegyben áll a szellemeknél, senki nem ellenkezett sem a társadalmi rangja, sem pedig a kora miatt. Shira-Lin kíséretében Mortua megjelent Anira színe előtt, aki a rendházba fogadta, ahol aztán rangját levetve, szorgalmasan készült leendő hivatására. Tizenhat évesen, a legfiatalabbak között szentelték pappá, első útja rögtön a Shreior ligetbe vitt, és a szellemek mindvégig támogatták. Most felsóhajtott, és fázósan összehúzta magán a köpenyét. Amikor a szellemek magára hagyták, még visszafojtotta feltörő kétségbeesését, most azonban már nem tudott uralkodni felette. Kicsi kora óta először végtelen magányt érzett. Mintha kitéptek volna belőle egy darabot, szinte lüktetett a lelkében a fájdalom. Tudta, vagy legalábbis hitt benne, hogy ha továbbállnak, megszűnik ez a szörnyű érzés, de ettől még cseppet sem lett jobb a kedve. Hajnalodott már, amikor végre zaklatott álomba merült. Arra ébredt fel, hogy valaki finoman, de határozottan rázza a vállát. – Valian, hagyjál… – nyöszörögte, és szorosan zárva tartotta a szemét. – Ha szeretnéd velem átnézni a hagyatékot, akkor kelj fel, kérlek! – hallotta meg Shira-Lin hangját. Erre már felnézett, és ásított egy nagyot. – Jól van, megyek már… – morogta, és valóban talpra is kecmergett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

83 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Idd meg ezt! – Valian egy bögre forró, szurokfekete folyadékot nyomott a kezébe. – Vigyázz, meleg. – És keserű, mint a fene – grimaszolt a lány, de azért engedelmesen kiürítette a bögrét. – Hol lehet itt pisilni? – Ha elmész addig a piros sátorig, aztán jobbra fordulsz, meglátsz egy hosszú sort. Ott meg tudod mosni az arcodat is – válaszolta Shira-Lin. – Pap vagy, tehát előreengednek. Utána menj fel a rendházba, és mondd, hogy küldjenek hozzám! És a reggeli? – akarta kérdezni a lány, de Valian megelőzte: jókora karéj kenyeret és egy darab sajtot nyomott a kezébe. – És te mit fogsz ma csinálni? – nézett fel rá Mortua. – Amoril kérte, hogy segítsek neki. Azt mondja, hasznát tudja venni az erőmnek. – Hol talállak meg, ha kiderítettem valamit? A démon határozatlanul vonta meg a vállát. – Amoril valami pincét emlegetett… – Tétovázott egy kicsit, aztán Shira-Linhez fordult. – Mi a helyzet a Koronással? A vörös hajú papnő megengedett magának egy ajakbiggyesztést. – Marad. Ragaszkodik hozzá, hogy nem hagyhatja el a rendház területét. Állítólag magától a nagymestertől származik az utasítás, hogy egy tapodtat se mozduljon. Mortua fintorgott. – Mert Loghor ihn Mortenor mindenható, mi? Biztos füstjeleket küldött neki. Bár Anira szerint a Szárnyasok is használják a szellembeszédet, de ebből a fickóból valahogy nem nézem ki. Olyan ostoba feje van… Eh, Loghor apánk nyilván már induláskor a fejébe verte, hogy el ne szúrjon valamit, a szerencsétlen meg annyira fél tőle, hogy mindent betű szerint vesz. Nem is csodálom. Mindnyájunk szeretett nagymestere igazán nem egy rokonszenves ember… – Körülnézett. – Piros sátor, aztán jobbra, igaz? Megyek. – Nekem is indulnom kell lassan. – Shira-Lin bocsánatkérő mosolyt villantott Valianra. – Ott is van Amoril, nézd! Téged keres, ha jól sejtem. Elköszöntek egymástól, a papnő besietett a rendházba, a démon pedig odalépett a harcos-paphoz. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

84 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenhatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Amoril, once again. :)

Amoril szívélyesen üdvözölte. – Munkára fel! Arra gondoltam, hogy talán nem szívesen maradnál az emberek sűrűjében. Ylmorad azt mondta, fel kellene hozni pár hordóval a leggyengébb sörünkből, különben rövidesen senkinek nem lesz mit innia, nekem meg eszembe jutott, hogy ha ketten elintézzük, nem vonunk el senkit a feladatától. – Jól hangzik. – Valian követte a papot az udvar hátuljába. Amoril kinyitott egy, a kőkerítés közepén lévő, gondosan lelakatolt kaput, előreengedte a démont a mögötte elterülő, üres földterületre, aztán hirtelen a magasba emelt egy kis alakot, aki átfurakodott közöttük, és a kert hátuljában álló pajtaépület felé próbált iszkolni. Valian épp jókor nyújtotta ki a karját, hogy megragadja a másodikat. Felismerte benne a kisfiút, akivel Mortua az ideúton beszélgetett, az Amoril vállára vetve visító másik gyerek pedig csakis a vele utazó kislány lehetett. – Ne már, Amoril bácsi, tessék elengedni! – kiabálta a leányka. – Hát elszakad a ruhám, aztán ki varrja meg? A harcos-pap elnevette magát, és lerakta a földre. – Menjetek szépen vissza édesanyátokhoz, Morella! Nehéz dolgokat fogunk emelgetni, nem hiányzik, hogy valami rátok essen. – Nem leszünk láb alatt, igaz, Pamor? – A kislány segélykérő pillantást vetett a bátyjára, az viszont ügyet sem vetett rá: észrevette Valian fülét, és tátva maradt szájjal bámult rá. – A bácsi micsoda? – kérdezte. – A bácsi szerzetes – szólt közbe Amoril. Megmarkolta Pamor karját is, és terelni kezdte kifelé a két gyereket. – De olyan furcsa a füle… Hogy hívják? – Valian vagyok. – Milyen érdekes név… – kotyogott közbe a kislány. – Igen – értett egyet a fiú –, hiányzik belőle, hogy mor… – Viszontlátásra, gyerekek! – Amoril kitolta őket a kerítésen kívülre, és becsukta a kaput. – Ha láttál már két igazi vásott kölyköt… – fordult vissza Valianhoz. – Rokonaid? – Más se hiányzik – rázta meg a fejét a harcos-pap. – Itt élnek az egyik környékbeli tanyán. Az anyjuk özvegyen maradt két évvel ezelőtt. Nem megy túl jól a sora, ráadásul ez a két gyerek se igyekszik megkönnyíteni a dolgát. Szoktam nekik fát vágni, ha ráérek, meg mesélek a kölyköknek a szellemekről, Csodatévő Amortayáról, vagy amit éppen hajlandóak meghallgatni. Nagyon hiányzik nekik az apai szigor.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

85 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian emlékezett erre a névre. Abban a könyvben volt szó róla, amiből Anira olvasni tanította. – Amortaya Szolgáló volt, nem? Vagy ez egy másik? – Érdekelnek a legendák? – Amoril meggyőződött róla, hogy Pamor és Morella már messze jár, és csak aztán lépett el a kaputól. – Igen, úgy tartják, hogy látnok volt, csodatévő, a szellemek Szolgálója és még ráadásul a leggyönyörűbb nő is, akit férfi megkívánhatott. A szokásos történet, mondok neked még tíz hasonlót, ha szeretnéd. Gyere! Bevezette a démont a pajtába, és felnyitott egy, a padlóba vágott csapóajtót a fal tövében. Valian nem emberi szeme lefelé vezető lépcsőket és számtalan fahordót pillantott meg a mélyben. – Ezt mind ti főztétek? – kérdezte. – Vidéki rendház vagyunk – bólintott az emorhoni. – A testvérek itt nagyrészt vagy a földművelésben, vagy az állattartásban jeleskednek. Készítünk sört, pálinkát, mindenféle tejterméket… Nem mintha én bármelyikhez is értenék. Meg túl sokat is vagyok úton ahhoz, hogy befoghassanak az ilyen jellegű munkálatokba. Az megfelel neked, ha te adogatod fel a hordókat? A démon óvatosan a földre tette a fegyvereit, és már lent is termett. – Hátul találsz pallókat – szólt utána a pap. – Boldogulok nélkülük. – Valian a vállára emelte az egyik jókora hordót, és felsietett vele a lépcsőn. Amoril elismerően figyelte. – Mondták, hogy bivalyerős vagy, de nem gondoltam, hogy ennyire. Tedd csak le, majd én odagurítom a kerítéshez! Hamar belemelegedtek a munkába. Valian élvezte, hogy megmozgathatja magát, és üdítőnek találta a pap társaságát is. Amoril szemlátomást nem bánta, ha össze kellett koszolnia fehér köntösét, és bár rendházfőjének halála kétségkívül megviselte, nem adta meg magát a gyásznak. Bár időnként megállt, hogy szomorúan maga elé meredjen, a következő pillanatban megrázta magát, és visszatért a dolgához. Csak akkor támaszkodott a pajta falának, hogy megpihenjen, amikor már a hordók majd felét a kerítés mellé sorakoztatta. – Megkaptátok a válaszotokat? – kérdezte. Valian megrázta a fejét. – Nem, de talán közelebb vagyunk hozzá. Nem tudod esetleg, mitől félt Tangemor? Amoril elkomorodott a kérdés hallatán. – Te nem ismerted Morkelét, igaz? Ő tartotta össze nemcsak a rendházunkat, hanem az egész környéket. Senkit nem ismertem, aki olyan békében lett volna a világgal és a szellemekkel, mint ő. Hosszú élet állt mögötte, és derűsen várta a végét… egészen addig, amíg el nem apadt körülöttünk az áramlat. – Az ajkába harapott, és halkan, keserűen folytatta: – A szellemek még akkor is meghallgatták őt, amikor minket, többieket már nem. Napokat töltött a szentélyben, és könyörgött nekik, hogy magyarázzák meg, miért hagynak cserben bennünket. Nyilván legyengült közben, és amikor választ kapott, mert szerintem megkapta, azt a megrázkódtatást már nem bírta el a szervezete. A földön fekve találtuk meg. Nem volt eszméleténél, és nem is nyerte vissza, csak az utolsó napon.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

86 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mondott valamit? A pap bólintott. – Leginkább csak összefüggéstelenül beszélt, ha pedig mi szóltunk hozzá, az nem jutott el a tudatáig. A kérdéseinkre nem felelt, a válaszainkról nem vett tudomást… Szörnyű volt úgy látni. Egy dolgot hajtogatott egész végig, amíg a halál el nem ragadta: könyörgött, hogy ne küldjük el Morammorba. Nem indokolta meg, hogy miért, de… Úgy volt, ahogy mondod. Félt. Rettegett. Megígértük, hogy itt helyezzük nyugovóra, de mintha nem is hallotta volna. A végén már semmi nem volt benne abból a Morkeléből, akit gyerekkorom óta ismertem. – Pislogott, mint akinek könnyek szúrják a szemét. Csak egy perccel később nézett ismét a démonra. – Nincs jobb válaszom a kérdésedre, Valian. Nem akart Morammorba kerülni, és nem tudom megmondani neked, hogy miért. – Ellökte magát a faltól. – Folytatjuk a munkát? – Persze. Egy darabig csendben dolgoztak, aztán a démon visszatért a témára. – Ez a Morammor… egy temetkezési hely? – Igen. Egy megszentelt kert, ahol a rend legkiválóbbjainak állítanak emléket. – Amoril sóhajtott. – Gondolhatod, azonnal kilovagoltam, de Lyr azt mondta, náluk minden rendben. Nem is értette, mit akarok tőle egyáltalán. – Lyr? – Lyr Ascovado, a morammori őrség feje. Akárhogy is, azért mi tiszteletben tartjuk Morkele utolsó kívánságát: itt akart megpihenni, tehát itt fog. Valian megvakarta a fejét. – Akkor viszont mire vár az a Szárnyas? Mortua azt mondta, szoktak… kísérőt küldeni, de ha egyszer Tangemort nem kell elkísérni sehová… – Argelir? Ragaszkodik a parancsaihoz. Az a dolga, vagy hát az is, hogy megvárja a búcsúztató végét, és ellenőrizze, hogy nem történnek… visszaélések. – Argelirnek hívják? Amoril biccentett. – Argelir Wiyemornak. – Mit tudsz róla? – A világon semmit. Nem túlzottan bőbeszédű. – Hallgatott egy sort, aztán hozzátette: – Ez persze nem jelent semmi rosszat. Valószínűleg nem régóta tartozik a Koronások közé, különben többet mondana a neve. Nagyjából fél évvel ezelőtt ütöttek lovaggá néhány embert, gondolom, közöttük lehetett… – Mi annál jóval korábban találkoztunk vele – jegyezte meg a démon. – Az is lehet. Én inkább a morammoriakat ismerem, ő pedig mondta is, hogy Mordiniumból jött… Valian a mozdulat közepén merevedett meg, kezében egy újabb hordóval.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

87 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Morammorban Szárnyasok vannak? – kérdezte döbbenten. – Persze. No nem annyi, mint a mordiniumi központjukban. Hat-nyolc ember van kint állandóan, többet csak akkor küldenek, ha szükséghelyzet áll elő. Lyr Ascovado vezeti őket, már amennyire vezetést igényelnek. Unalmas őrszolgálat. Ha én lennék a nagymester, büntetésből küldeném ki rá azokat, akikkel meggyűlt a bajom. – Ismered Loghor ihn Mortenort? – A nagymestert? Hát persze, mindenki ismeri. Becsületes, kemény ember. A Koronások tűzbe mennek érte, bár megvallom, én nemigen kedvelem. Gondolom, te sem rajongsz érte. Hallottunk pletykákat az… összetűzésetekről. Nem tette hozzá, hogy nem ítéli el a démont a történtekért, de erre nem is volt szükség. Szótlanul folytatták a munkát. Valian azon töprengett, elmondja-e Amorilnak, hogy ez a bizonyos Wiyemor lovag is részt vett a Skerimor völgybeli támadásban, mire azonban döntésre jutott volna, kinyílt a kapu, és Mortua szaladt oda hozzájuk. – Amoril, sürgős szükség lenne rád! – lihegte. – Shira elkapta a Szárnyast, amint Tangemor ajtaja előtt sündörgött, és azt hiszem, nagy botrány lesz, ha el nem simítod valahogyan… – Megyek. – A férfi nem mondatta magának kétszer, Mortua pedig meg sem várta, hogy eltűnjön, hanem máris Valianhoz fordult. – Átnéztük a hagyatékot. Nem mintha komoly mennyiség lett volna. Levelek, egy-két könyv, összesen talán három személyes tárgy. – Felsóhajtott. – A lényeg, hogy a világon semmit nem találtunk. Csak azt sikerült kiderítenem, amire nagyrészt magunktól is rájöttünk: valamiért pánikba esett, miután beszélt a szellemekkel. – Amoril ennél többet mondott. – A démon vetett egy pillantást arrafelé, ahol az emorhoni távozott, és halkan folytatta: – Attól félt, hogy elviszik Morammor kertjébe, és újra meg újra megígértette, hogy itt helyezik nyugovóra. Mortua szeme tágra nyílt. – A kerttől félt? De hát az hagyomány! Csak a közönséges rendtagok nyugszanak a saját rendházukban! Az olyanokat, mint Tangemor, de még az olyanokat is, mint mondjuk Amoril, kapásból Morammorba viszik. – Lelkesen ragadta meg Valian kezét, észre sem véve izgalmában, hogy mit csinál. – Ugye tudod, mit jelent ez? Megvan a következő nyom, a kertbe megyünk! Valian megrázta a fejét. – Amorilnak is ez volt az első dolga, de ő sem talált semmit. – Talán nem nézett körül elég alaposan. Lehet, hogy a szellemek éppen ezért akarták, hogy idejöjjünk először Morammor helyett. Mi már biztosan tudjuk, hogy arrafelé kell keresnünk a választ, éppen ezért nem is fogjuk feladni, amíg meg nem találjuk, hm? A démon hallgatott egy sort. Neki valami egészen más ütött szöget a fejébe. – Azt mondod, gond van ezzel a Wiyemorral? – kérdezte. – Milyen Wiyemorral? – A lány a homlokát ráncolta. – Ja, a Szárnyasunkkal? Most mondd, hogy téged meglep! Olyan, mint az összes többi: ha egy pillanatra elterelődik a figyelem a szép, csillogó páncéljáról,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

88 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

rögtön muszáj csinálnia valamit, hogy megint ő legyen a középpontban. – Nem olyan, mint az összes többi – emlékeztette Valian. – Legalábbis nagyon remélem, hogy nem mind ilyen. Felnézett az égre, ahol undok, szürke felhők gyülekeztek. Eső lába lógott a levegőben, a démon pedig, bármennyire várta is egész nyáron, hogy végre kicsit lehűljön az idő, cseppet sem lelkesedett a nyúlós, esős napokért. – Eltelt másfél év – folytatta eltűnődve, félig-meddig csak magának –, és én azóta is azon töröm a fejem, mi van, ha mégsem a nagymester állt annak a támadásnak a hátterében. Amoril szerint is becsületes ember, nekem pedig nincs bizonyítékom az ellenkezőjére. Ellenben ez a Wiyemor nevű Szárnyas már a völgyben is jelen volt, és most is itt találtuk a helyszínen, ahová a szellemek irányítottak bennünket… Mortua bosszúsan felsóhajtott, de aztán mosolyt erőltetett az arcára, és egy árnyalatnyit talán túl kedvesen szólalt meg ismét: – Nézd, Valian, tényleg érdekes véletlen, de nem hiszem, hogy több annál! Kizártnak tartom, hogy egyetlen Szárnyas miatt mindenkitől elfordulnának a szellemek. Valami másnak kell lennie a háttérben, és hogy mi az, azt csak Morammorban tudjuk kideríteni. A démon hallgatott egy darabig. – Igazad lehet – mondta végül. – Nem tudom… józanul szemlélni a történteket, még ennyi idő elteltével sem. – Túl sokat vársz magadtól. – Mortua oldalt billentett fejjel nézett rá. – Figyelj, megígértem Shirának, hogy még visszamegyek segíteni, de ebéd után elindulhatnánk Morammorba. – Milyen messze van? – Nem vészes. Ha jól kilépünk, szerintem estére odaérünk. – Nem kellene máris elindulnunk? A lány lesütötte a szemét. – Azért én ennék egy tisztességes ebédet az egész napos kutyagolás előtt… Nem olyan sok idő már az. Valian nem vitatkozott. – Jó. Hol talállak meg? Mortua nem válaszolt azonnal. Maga elé tartotta a tenyerét, és elfintorodott, amikor egy apró esőcsepp landolt a közepén. – Sejtelmem sincs. Ahol szükség lesz rám. Viszont… gyere csak, húzódjunk be a tető alá! – Leült a pincelépcsőre, és intett a démonnak, hogy telepedjen mellé. – Megígértem, hogy megtanítalak a szellembeszédre, és most úgyis ráérsz, amíg Amoril visszajön, nem? – Gondolom, de… – Nagyszerű! Ha belejössz, mindegy, merre leszek éppen, így is, úgy is tudsz majd szólni, hogy végeztél. – Mortua gyakorlottan váltott át a gondolatok nyelvére. – Bólints, ha hallasz.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

89 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian engedelmesen megbiccentette a fejét. Remek. Ha ilyen könnyen megértesz, a beszédbe is hamar bele fogsz jönni! Először mondjuk szerencsés, ha látjuk is egymást közben, de egy idő után akkor is tudunk majd így társalogni, ha a világ két másik végén vagyunk. Most próbálj meg válaszolni! Egyszerűen csak koncentrálj rám, meg arra, amit mondanál… Megvan? Most képzelj el egy vékony selyemszálat, ami összeköti az agyadat az enyémmel, és szépen csúsztasd át rajta a mondanivalódat. Rám nézhetsz közben, de ne szólalj meg! …ekkora képtelenséget… Hát, azt hiszem, nem ezt akartad megosztani velem, de valamit hallottam! És ha a selyemszál szerinted képtelenség, képzelj oda tetszésed szerint bármi mást, csak kössön össze bennünket, az a lényeg. Így valahogy? Pontosan így, csak ne hagyd nyitva közben a szádat… Valian elfintorodott, de engedelmesen becsukta a száját. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, erős keze ökölbe szorult az összpontosítástól. Nem könnyű. Á, idővel olyan természetes lesz, mint ahogy levegőt veszel! Most próbáld meg megint. Eddig segítettem, de most nem fogok. Eltelt egy hosszú perc, mire a lány hangja ismét felhangzott a harcos elméjében. Ez még nem megy, úgy látom. Majd gyakorlunk. Ne sokat, máris teljesen kifacsarva érzem magam… – Pedig remekül csináltad! – Mortua felpattant a lépcsőről. – Később folytatjuk, hm? Megyek, megnézem, mit tudok segíteni, és közben kérdezősködöm még egy kicsit. Keress meg, ha itt végeztek Amorillal! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

90 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenhetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Valian biccentett, és a lány nyomában ő is kilépett a pajtából, hogy a kapuhoz kísérje, és egyúttal megnézze, visszatérőben van-e már az emorhoni. Egyszerre húzták el a szájukat, ahogy a tető alól a szabad ég alá értek, és megérezték magukon a szitáló, hideg esővizet. Ezen összemosolyogtak, Mortua pedig futólag megérintette a démon karját.

– Menj vissza, ne ázz meg! – mondta gyengéden, és kisurrant a kapun, Valian pedig egy darabig még nézett utána, mielőtt visszaballagott volna a pajtába. Agyában körtáncot jártak a zaklatott gondolatok, ezért úgy döntött, nem várja meg Amorilt, hanem – tépelődés helyett – felcipeli egymaga a maradék hordókat is. A lépcső aljára érve azonban megtorpant: tisztán hallotta, hogy valaki visszafojtja a lélegzetét az érkezésére. Valaki, akinek nem kellene ott lennie, és nagyon nem szeretné, hogy észrevegyék… Démonszeme egy pillanat alatt hozzáidomult a fényviszonyokhoz, és már mozdult is a keze szemkápráztató gyorsasággal a lépcső mellett heverő fegyvertok felé. A kardja suhogva repült, átszelte a dohos levegőt, és markolatig beleállt az egyik hordóba, másodpercnyi késéssel pedig a második is követte, ami közvetlenül az első fölé fúródott be. A réseken át sör ömlött a földre, két lépéssel odébb pedig kétszólamú, fejhangú visítás harsant. Amikor azonban az ifjú a hordóhoz lépett, és könnyed mozdulattal kirántotta a két fegyvert, megszeppent csend támadt, amelyet egy áhítatos megjegyzés tört ketté:

– Hűha!

Valian visszacsatolta a fegyvertokot a hátára, belecsúsztatta a kardokat is, és csak aztán fordult a két parányi alakhoz.

– Mi a csodát kerestek itt?

– Anya elől bujkálunk – felelte készségesen Pamor. – Nem akarunk vizet hordani. Azok igazi kardok?

Mortua megkérdezné, nem szeretnék-e megnézni – jutott a démon eszébe.

– Igaziak. Nem sok hasznukat venném, ha nem volnának azok.

Morella, a kislány még mindig nem szólt egy szót sem, csak állt a testvére mellett, és az ifjút bámulta. Valian tartott tőle, hogy alaposan ráijesztett, de az iménti kis bemutatóval egyrészt éppen ez volt a célja, másrészt legalább a felhorgadó haragját is levezette vele. Kezdte már nagyon unni, hogy mindenhol

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

91 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

belebotlik a két gyerekbe.

– Azt hittük, a bolond bácsi jött utánunk, és meg akartuk ijeszteni, azért ordítottunk – magyarázta közben készségesen a fiúcska. – De azért mi is jól megijedtünk, ugye, Morella?

– Bolond bácsi?

– Igen, az a páncélos! Van a mellén egy repülő korona.

Wiyemor? – Valian tüstént megfeledkezett a bosszúságáról.

– Miért lenne bolond?

– Hát… A bolondok szoktak magukban beszélni, nem, Valian bácsi?

– Szóval magában beszélt. – A démonban sötét gyanú ébredt. – És miket mondott?

A gyerek töprengve piszkálta az orrát.

– Valami olyasmit, hogy nem tud elvinni valamit, mert a csuhások őrzik, és mit csináljon. Vicces volt, mintha beszélgetett volna valakivel. Aztán azt is mondta, hogy látta itt azt a fattyút, de az csúnya szó, nem?

– Hogyne, nagyon csúnya – morogta a démon, de nem igazán figyelt oda. Ha nemcsak a fantáziája játszott a kölyökkel, és a Koronás tényleg beszélgetett valakivel, az csak egyet jelenthetett. – Biztos, hogy nem csak magában beszélt?

– Én nem tudom… – bizonytalanodott el Pamor. – Megkérdezte, hogy mit csináljon, aztán azt mondta, hogy úgy lesz, adeptus. Mi az az adeptus, Valian bácsi?

– Valaki, aki szintén szeret magában beszélni. – Valian már a lépcső tetején járt. – Ne kerüljetek az útjába! – szólt vissza még, aztán nekilódult, hogy megkeresse Mortuát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

92 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Az egyik sátor alatt pillantotta meg a lányt. Mortua egy fiatal szerzetest tartott szóval, de azonnal el is köszönt tőle, amikor a démon felbukkant a látóterében, és odasietett hozzá.

– Ez gyorsan ment… – jegyezte meg.

Az ifjú minden teketória nélkül karon ragadta, és magával vonta az udvar egyik szegletébe, ahonnan – az egyre kiadósabb esőre való tekintettel – elhúzódtak a zarándokok.

– Beszélnünk kell – mondta halkan, sürgetően.

– Figyelek…

Valian suttogóra fogta a hangját:

– Híreim vannak az emberünkről.

Mortua elfintorította az arcát.

– Komolyan, Valian, nem szállnál le arról a szerencsétlenről? Még a végén megviszi a hírt Loghornak, hogy szaglászol utána, neki meg legutóbb még rendesen a bögyében voltál!

A démon úgy döntött, nem vitatkozik. Még mindig suttogva számolt be a gyerekekkel folytatott beszélgetéséről, de a papnőt ezzel sem hatotta meg.

– Te tényleg a két kölyök szavára alapozod a véleményedet?

– Ahhoz túl zavarosan beszéltek, hogy kitaláció legyen az egész. Ráadásul maguktól egész biztosan nem ismernek ilyen szavakat…

– Nyilván akkor is túloztak. Mégis mit akarna ellopni innen egy Szárnyas, és miért?

– Gondoltam, megkérdezem Amoriltól, ha vele találkozom előbb.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

93 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Jó, rendben, tegyük fel, hogy lopni akar. Ez csúnya dolog, meg minden, de mi köze lenne hozzá a szellemeknek és Tangemor halálának?

– Egyáltalán nem a lopás a lényeg. Cseppet sem furcsállod, hogy magában beszél, aztán azt mondja, hogy úgy lesz, adeptus?

Mortuának elnyílt a szája. Egy darabig csak nézett maga elé, aztán megrázta a fejét.

– Ez iszonyatosan súlyos vád.

– Nézd – veszítette el a türelmét az ifjú –, démon vagyok. Volt már dolgom varázslókkal. Tudom, mit beszélek.

– De akkor is, egy Szárnyas, aki mágiát használ? Én ezt nem hiszem el csak úgy, két gyerek bemondására. Lehet, hogy tényleg magában beszélt… tudom is én, elpróbálta előre, hogyan áll majd az öreg Loghor elé. Ez még nem bizonyíték.

– Akkor győződjünk meg róla! Szegődjünk a nyomába, derítsük ki, mit akar ellopni, és kövessük!

Mortua a fejét rázta.

– Úgy volt, hogy a kertbe megyünk.

– Az megvár, az emberünk meg elvégzi, amit akar, és bottal üthetjük a nyomát…

– Nézd, szerinted mi a fontosabb, a szellemek, vagy a kis barátod hajkurászása?

Valian szeme most lázas fénnyel csillogott. A lány megborzongott tőle: egy pillanatig arra számított, hogy egy villanással ismét vörösre vált, ahogyan azt másfél éve látta tőle.

– Értsd meg, Mortua, meggyőződésem, hogy a két dolog összefügg!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

94 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nekem meg az a meggyőződésem, hogy pikkelsz a Szárnyasokra, főleg erre a Wiyemorra. Valld be, hogy nem vagy pártatlan!

Valian megragadta a lány két vállát, és közel hajolt az arcához.

– Miért hiszed azt, hogy nekem jó arra emlékezni, ami aznap történt? Szerinted szívesen voltam vérengző fenevad? Néha még mindig ezzel az emlékkel megyek aludni, és hidd el, nem lesz könnyű tőle az álmom! Nem, tényleg nem vagyok pártatlan. Ha tehetném, messzire elkerülném az összes Szárnyast, ezt is beleértve! De nem tehetem, mert biztosra veszem, hogy rosszban sántikál.

– Ez fáj – válaszolta szelíden Mortua. Valian meghökkenten eresztette el: a lány két vállán vörös lenyomatokat hagytak hátra az ujjai.

– Bocsánat.

Hallgattak egy darabig. Mortua nekitámaszkodott a falnak, sajgó karját masszírozta. Végül az ifjú kérdezte meg, némi bizonytalansággal a hangjában:

– A szellemek nem mondanak semmit?

– Semmit. Azóta nem érzem az áramlatot, hogy idejöttünk. Nem hiszem, hogy ez véletlen, de fogalmam sincs, mit gondoljak.

Annyi fájdalom csengett a lány szavaiban, hogy Valian beleborzongott.

– Még mindig azt mondom, hogy megvár a kert.

– Én meg azt, hogy túl fontos nyom, sokkal fontosabb, mint a másik…

– Akkor váljunk szét! Te menj Morammorba, én meg követem az emberünket, és csatlakozom hozzád, amint tudok.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

95 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua megborzongott. Szürke szeme nagyra nyílt, és szinte kislányos félelem költözött belé.

– Hogy… menjek egyedül?

– Miért ne? Harcos-pap vagy. Veszélyesebb helyeket is megjártál már.

– Iiiiiiiiigen, de akkor velem voltak a szellemek. De ha nem jönnek vissza, akkor csak egy ijedt kishercegnő vagyok a nagy buzogányával… – Mortua az ajkát rágcsálta, aztán felnézett a démonra megint. – Figyelj, ebédig úgyis maradni akartunk. Ennyi erővel utána is nézhetünk az emberednek. Aztán, ha úgy látjuk jónak, ráragadunk, és követjük, de ha kiderül, hogy nincs vaj a fején, vagy nem a mi vajunk van rajta, akkor irány Morammor, ahogy megbeszéltük, rendben?

– Rendben. Akkor keressük meg máris! Ne vesztegessük az időt.

Mortua ezúttal olyan félénken nézett fel rá, ahogyan még soha.

– Te Valian… Megölelnél egy kicsit, ha megkérlek? Eltűntek a szellemek, és én… – elcsuklott a hangja –, én próbálok erős maradni, de nem nagyon megy, és… azt hiszem, most sírni fogok…

Odaborult a harcos karjai közé, és halkan szipogni kezdett, mint aki szégyelli a könnyeit. Valian magához húzta, bár azért zavarba jött, amikor megérezte a haja illatát. Mortua csendesen hüppögött még egy darabig, aztán elhúzódott, és megtörölte a szemét.

– Köszönöm, Valian. Én… köszönöm, jó?

– Jó.

– Ne haragudj, hogy nem bíztam meg az ítélőképességedben. Csak annyira vissza akarom kapni őket, tudod… Nagyon magányos vagyok így.

Valian komolyan bólintott.

– Tudom, mi az a magány. Segítek átvészelni, ha gondolod. Nem vagyok egy ideális pótlék, de… néha nagyon örültem volna egy magamnál rosszabbnak is.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

96 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Köszönöm. – Mortua belekarolt, minden kacérság nélkül, inkább kapaszkodó gyanánt. – Gyere, kérdezzünk körbe, látta-e valaki a barátunkat! Jó lenne minél előbb megtalálni. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

97 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizennyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! No falu, no álruha, no nadrág-gondok.

Valian bólintott, de nem mozdult el a helyéről. Látszott az arcán, hogy gondolkodik valamin.

– Hé, most meg mire várunk? – rángatta meg a könyökét a lány. – Most mondtam, hogy mehetünk, sőt, menjünk is, csípjük el a Szárnyast, mielőtt lekésünk róla!

– Várj! – intette le Valian. Egyszerű ráncigálással sem a nyugalmából, sem a mozdulatlanságából nem lehetett már kibillenteni. – Mit csinálunk, ha megtaláljuk? Ennyi ember előtt aligha vonhatjuk felelősségre, ráadásul lovag, tehát neki áll jogában minket utasítgatni, nem pedig fordítva…

– Akkor kérjük meg Amorilt, hogy csalja félre nekünk! Shira azt mondta, ő jóban van a Szárnyasokkal, nem? Lehívhatná mondjuk a pincébe, ahol a sörök vannak. Mi meg kipenderítjük a két kölyköt, aztán elbeszélgetünk vele.

Valian elgondolkodva bólintott.

– Ezzel valószínűleg többre megyünk, mint hogyha egész nap a nyomában loholnánk. Legfeljebb kiderül, hogy tényleg maga a testet öltött ártatlanság, és foglalkozhatunk a másik nyommal…

Mortua mérlegelte egy percig az elhangzottakat. Beharapta az alsó ajkát, ahogy gondolkodott, ujjaival pedig szórakozottan babrálta a haját. Szokás szerint cseppet sem látszott nagyhatalmú papnőnek, a szellemek kegyeltjének, sokkal inkább úgy festett, mint egy éretlen kamaszlány. Valian türelmesen várta, hogy megszólaljon: már annak is örült, hogy nem csupán egy odavetett élcet kap válaszul.

– Csak az a baj – törte meg végül a papnő a csendet –, hogy nincsenek velem a szellemek, szóval ha magától nem beszél, nem tudom kényszeríteni, ha pedig igen, nem lesz rá semmi garancia, hogy igazat mond. Azt meg nyilván tudja, hogy ha együttműködik velünk, az öreg Loghor leszaggatja a fejét, úgyhogy esélyesen nem lesz túl közlékeny…

Az ifjú megropogtatta az ökleit.

– Majd én szóra bírom – jelentette ki. – Lehet, hogy fél a nagymesterétől, de nem annyira, amennyire

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

98 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

tőlem fog.

Mortuát még a hideg is kirázta, ahogy ránézett. Megint eszébe jutott mindaz, ami előző este a holttest mellett.

– De nem ölöd meg, ugye? – kérdezett rá, és a legszívesebben leharapta volna a nyelvét, amikor meglátta a démon arckifejezését. Valian úgy nézett rá, mintha pofon vágta volna. – Mármint…

– Mármint ráijesztek, és ha kell, esetleg megverem. – A démon tekintetében a harag vette át a pillanatnyi döbbenet helyét. – De meg is kínozhatom, ha szeretnéd! Voltak idők, amikor igen találékonyan tudtam fájdalmat okozni másoknak, és lehet, hogy a rendben egy kicsit berozsdásodott a képzelőerőm, de te majd biztosan adsz néhány remek ötletet a fal mellől, nem?

– Elég, Valian, hagyd abba! Ezt még hallgatni is iszonyat! – A lány hajszálnyira volt csak attól, hogy ismét elsírja magát. – Kicsúszott a számon, de nem akartalak vele megbántani! Tudod, milyen vagyok, csak beszélek mindig össze-vissza… Szépen kérlek, ne haragudj rám!

A démon mogorván hallgatott egy darabig.

– Azok után, amilyennek egyszer már láttál, nem kellene csodálkoznom – mondta aztán keserűen. – Nem tudok mit kezdeni azzal, aki voltam, csak azzal, aki lenni szeretnék.

– De én látom, hogy rengeteget változtál! – Mortua könyörögve nézett az arcába. – Sokkal szelídebb és oldottabb vagy, mint amikor megismertelek…

– És mégis az volt az első gondolatod, hogy nem szabad kettesben hagynod a Szárnyassal, mert meg találom ölni. – Valian megrázta a fejét. – Semmivel nem lettem szelídebb, Mortua. Csak jobban uralkodom az ösztöneim felett. Menj, kerítsd elő Amorilt, én meg addig majd… kiszellőztetem a fejemet, vagy valami… Aztán utánad megyek.

Mortua sután bólintott. Fogalma sem volt, mit mondhatna, amivel enyhíthetne egy kicsit az elhangzottak súlyosságán. Könnyű léptekkel, de nehéz szívvel hagyta magára a démont, hogy megkeresse a paptársát, és háromszor is hátranézett a válla fölött, mielőtt elnyelte volna az udvaron kavargó tömeg.

Valian egy percig még bámult ki a fejéből rosszkedvűen, aztán megrázta magát. Sem a hely, sem az idő nem tűnt megfelelőnek az önmarcangolásra. Rég megtanulta már, hogy a múlt a legváratlanabb pillanatokban tud utánanyúlni, ő pedig nem nagyon tehet mást, mint hogy szembenéz vele, aztán hátat

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

99 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

fordít neki. Azt is tudta, hogy szerencsés, amiért egy olyan elfogadó közösség tagja lehet, mint a rend, ha pedig kétségei támadtak, elég volt felidéznie Amoril barátságos nyíltságát, hogy megnyugtassa magát. Mindez persze mit sem változtatott azon, hogy a legkevésbé Mortuától várt volna effajta kérdést, még ha tudta is a lányról, hogy nem mindig gondol bele, mi szalad ki a száján. Szegény teljesen kétségbeesett… Ez a gondolat pedig zord mosolyt csalt a démon arcára. Nagyon helyes, essen is. Legközelebb talán megfontolja, mit mond, mielőtt kinyitná a száját, nagy szolgálatot téve ezzel saját magának és a környezetének is.

Vetett még egy pillantást abba az irányba, ahol a papnő eltűnt, aztán elindult utána. A fejét forgatva kereste Amorilt vagy akár Shira-Lint, illetve bárki mást, aki iránymutatással szolgálhatott volna. Már majdnem a bejárathoz érkezett, amikor észrevette a kerítés külső oldalánál a vörös hajú papnőt, aki Mortuával az oldalán ácsorgott egy jókora üst forró leves mellett – és kis híján reflexből kardot rántott, amikor valaki oldalról nekiesett.

– Azt mondtam, utat! – zendült a kiáltás, a démon pedig megismerte a hangot, amit előző este már hallhatott. Most jól jött szálas termete: ha lábujjhegyre állt, ellátott a legtöbb ember feje fölött. Azonnal észre is vette Argelir Wiyemort, aki néhány méterrel odébb haladt a kapu felé. A Koronás kantárszáron vezette megtermett, fekete lovát, a démon pedig érezte, hogy jeges zsibbadás önti el a tagjait.

Mortua! – próbálkozott meg a szellemszóval, és egy hosszú pillanatig azt hitte, hogy kudarcot vall vele, a lány azonban felnézett, és keresni kezdte a tekintetével. – Mortua, a Szárnyas mindjárt kiér a kapun! Lova is van! Állítsd meg, ha tudod!

Válaszul a papnő ezernyi kérdéssel töltötte meg egyszerre az agyát, ezekre azonban nem volt már idő. Valian előtt összezárt a tömeg a kapu felé, így a démon a kerítéshez tört utat magának. Lendületből kapaszkodott fel rá, és mire felegyenesedett a tetején, már kés villant a kezében.

Mortua ekkor vette észre a társát, de a pillantása azonnal tovább is mozdult a kapun kitörtető lovagra, aki láthatólag arra készült, hogy az emberek sűrűjéből kiérve nyeregbe lendüljön. A lány ösztönösen karon ragadta Shira-Lint, és a Koronás felé biccentett. Remélte, hogy régi játszópajtásának támad valami ötlete, amivel feltartóztathatják; ő a maga részéről olyan üresnek érezte a fejét, mint a gyomrát szokta ebéd előtt.

Elvetette a gondolatot, hogy tüzet kiált. Egyrészt felesleges pánikot keltett volna vele, másrészt maga sem hitte, hogy a férfi különösebben izgatná magát a rendház vagy néhány zarándok sorsán. Megtehette volna persze azt is, hogy fellöki, vagy legalábbis nekitaszít valakit – ha mondjuk egy fejjel magasabb vagy még egyszer olyan nehéz lett volna. Habozva nézett körül, gondolta, legfeljebb kivesz egy almát vagy még inkább valami jó nehéz tárgyat az egyik zarándok kezéből, és megpróbálja fejbe dobni vele a Koronást. Aztán elvigyorodott, amikor rájött, hogy éppen a tökéletes eszköz mellett álldogál.

– Bocsánat, elkérhetem? – hadarta, és kikapott egy viharvert óntányért egy, a közelében ülő fiatalasszony kezéből. Mire a sárgakendős nő akár csak megszólalhatott volna, Mortua belemerítette a tányért a gőzölgően forró levesbe, és Wiyemor felé lódult vele.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

100 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nem volt könnyű a Koronás közelébe kerülnie, miközben még arra is ügyelnie kellett, nehogy kilötyögtesse az ételt. Valamennyi így is a kezére folyt, és jól megégette a bőrét, de sziszegve tűrte a fájdalmat, és megszaporázta a lépteit. Odaosont a férfi háta mögé, és éles hangon rákiáltott:

– Hé, Szárnyas! – Majd, ahogy a Koronás meghökkenve hátrafordult, egy mozdulattal az arcába loccsantotta a tányér tartalmát.

A férfi felüvöltött, és a szeméhez kapott, Mortua pedig gyorsan behátrált a tömegbe. Onnan figyelte, ahogy a Koronás lova felnyerít, és vágtába ugrik, a farában pedig még mindig rezeg a kés, amit Valian belehajított. Gyorsan megkereste a tekintetével a démont, aki éppen akkor ugrott le a kerítésről, és szemlátomást észre sem vette, milyen tekintettel méregetik a körülötte állók.

Gyere ide gyorsan, mielőtt kitör a botrány! – üzente neki. Valian felkapta a fejét, felmérte a helyzetet, és nekieredt.

A lány magában ujjongva figyelte, jókedve azonban pillanatok alatt semmivé enyészett, ahogy egyszerre két kiáltás is eljutott hozzá, az egyik az elméjén át, a másik pedig a tömeg feje fölött:

Állítsd meg, Mortua!

– Segítség, tolvaj!

A lány döbbenten fordult vissza a Koronás felé. A férfi egy megtermett, pej kanca hátára tornázta fel éppen magát, szőrén ülve meg az állatot, és a mozdulat közben vágta el a kardjával a lovat a gazdája kocsijához rögzítő kantárszárat. Az állat tulajdonosa őrjöngve próbálta lerángatni az alkalom szülte tolvajt, de akkorát kapott a kardlappal a feje tetejére, hogy jajveszékelve hátratántorodott. Mortua bénultan állt. Jól látta, hogyan sarkantyúzza meg a lovat a Koronás, miközben Valian üvöltve törekszik keresztül a tömegen. Ketten próbálták meg elállni a menekülő útját, ezeket azonban a Koronás tétovázás nélkül legázolta, és mire a lány felocsúdott, már csak a távolodó paták nyomában felverődő sarat látta.

– Állítsátok meg – suttogta, minden eddiginél kétségbeesettebben kutatva az áramlat után. – Szépen könyörgök, állítsátok meg nekem!

Süket csend volt a válasz, mint minden alkalommal, amióta Emorhon közelébe értek, és a lány érezte, hogy kicsúsznak alóla a lábai. Nem is próbálta visszanyerni az egyensúlyát, így a következő pillanatban már a földön ült, és ruháját, arcát, de még a haját is sár pettyezte. Most azonban nem törődött ilyen csekélységekkel: a tenyerébe temette az arcát, és hangosan, keservesen felzokogott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

101 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

102 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Tizenkilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! (Csak egy picit. :))

Keményen vágtak az arcába az egyre hidegebbé váló esőcseppek, valósággal égették a bőrét, ahol a leves leforrázta, a menetszél viszont legalább lehűtötte egy kicsit, ha nem is az arcát, legalább a haragját. A legszívesebben helyben levágta volna a Mordiniumból jött papnőt, amikor a lány az arcába öntötte azt a gusztustalanságot, de tudta, hogy a tömeg helyben felkoncolná érte, márpedig ezt nem kockáztathatta meg. Kivágta volna magát, sok halott árán, efelől nem voltak kételyei, a nagymester viszont elevenen megnyúzta volna, ha ekkora szégyent hoz a lovagrendre, az ő haragjának lehetősége pedig nem először fogta vissza Wiyemor lovag kezét.

Ráhajolt a ló nyakára, és kényszerítette, hogy lassítson, mielőtt még a lábát törné a sáros-barázdás szántóföldön. Nem boldogult vele olyan könnyen, mint a saját hátasával, de mostanra kénytelen-kelletlen belátta, hogy azt nem fogja utolérni, jobb tehát, ha máris lemond a holmijáról. Végül is a fegyvere az oldalán lógott, minden mást pedig pótolhatott az útja végén…

Szerencséje volt, hogy észrevette a két rendbelit a kolostor udvarán. A démon hajának színe kapta meg a szemét először, aztán pedig az arányaik tűntek a szemébe. Az, ahogyan egymás mellett álltak, a tagbaszakadt, büszke tartású harcos és az apró, fiúsan vékony leányzó, akiket ugyanígy látott egymás oldalán a Skerimor völgyében azon a másfél évvel azelőtti délutánon, amikor csak a véletlennek köszönhette, hogy megmenekült alaposan alábecsült ellenfelük gyilkos haragjától. Amikor a nagymester legújabb szolgája rákérdezett, hogy halad a megbízatásával, ő pedig válaszul elmondta, kik szaglásznak Emorhonban, természetesen haladéktalanul visszarendelték, és egyáltalán nem lepte meg, hogy a démon és a papnő megpróbálta megnehezíteni a távozását.

Vágtából ügetésre lassított, aztán már csak léptetett, kereste az irányt a szántóföldön át. Nem kellett sietnie, most úgysem követhették. A szellemek nem segítették őket – Wiyemort kéjes öröm töltötte el, ahogy elgondolta, micsoda rettegést élhet át a kis Mortua, mióta azt hiszi, ő is magára vonta a haragjukat –, ez az átokverte eső pedig remélhetőleg a nyomait is hamar elmossa majd. Ha pedig mégsem – hát csak hadd jöjjenek! Úgy sejtette, a nagymester egyáltalán nem bánná, ha a markába kaparinthatná őket. Loghor ihn Mortenor persze nem köszönte meg neki a híreket, de aki csak egy kicsit is ismerte őt, az eleve nem is várta el tőle. Argelir Wiyemor pedig, az egykori szökött rablógyilkos, aki rövid, de dicstelen bűnözői pályafutása során három nemes kisasszonyon is erőszakot tett, mielőtt a méltó ítélet végrehajtása helyett a bőrére tetoválták volna a szárnyas koronát, nagyon is jól ismerte a nagymesterét.

Azt is tudta, mennyire bosszús lesz a felettese, ha elmondja neki, hogy végső soron kudarcot vallott, még ha azért nem is vonhatta felelősségre, mert az elsődleges feladatát nem tudta teljesíteni. A vén szamár egyetlen mondattal keresztülhúzta a tervüket, mielőtt végre jobblétre szenderült volna, vagy ha nem is, mindenesetre alaposan megnehezítette a dolgukat. Ki hallott már olyat, hogy valaki visszautasítsa a megtiszteltetést, amit a morammori szoborpark jelentett? Igazán nem várhatta el senki, hogy Wiyemor szembehelyezkedjen az öreg végakaratával, értelme sem lett volna. Kapott helyette másféle utasításokat, és azért viszont, hogy azokat sem tudta végrehajtani, számított rá, hogy le fogják kapni a tíz körméről, és még csak nem is vádolhatta őket túlzott szigorral érte. Igazán számítania kellett volna rá, hogy azok a 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

103 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nyomorult csuhások őrt állítanak az imádott halottjuk mellé, éjszakára pedig olyan zárral pecsételik le az ajtaját, amit kizárólag a papok képesek kinyitni. Elegendő lett volna pedig, ha csupán egyetlen percre kettesben maradhatott volna a tetemmel, de mire kifőzte volna, hogyan, felfedezték egymást a démonnal, minek következtében haladéktalanul visszarendelték.

A gondolat hatására óvatos mosoly ült ki az arcára. Miért ne mondhatná, hogy már sínen volt, amikor megkapta a parancsot, hogy hagyjon ott csapot-papot? Különben is, a feladata ezzel legfeljebb csak késedelmet szenved, míg az, ha segít tőrbe csalni a két jómadarat, nem csekély fegyvertény. Elvégre az új világrendnek új urai lesznek majd, ő pedig máris a nagymester bizalmasai közé tartozik. Loghor ihn Mortenor tisztában van vele, kire bízhatja rá a piszkos munkát, és nyilván nem azokat a Koronásokat emeli majd nagyobb méltóságra, akik csak parádéznak a fényes páncéljukban, és fennkölt eszméket dédelgetnek, meg a kódexüket bújják…

Olyannyira belefeledkezett önelégült tervezgetésébe, hogy kis híján leesett a lóról, amikor meghallott egy hangot az elméjében.

A nagymester kérdezteti, hogy merre vagy már.

Wiyemor a biztonság kedvéért leszállt a lováról, és körülnézett, mielőtt válaszolt volna.

– Úton. Le kellett ráznom azt a kettőt. Valószínűleg követni fognak.

Kövessenek csak! – A távoli hangból elégedettség sugárzott. – Tehát semmit nem hozol? Egyetlen hajszálat sem?

– Nem volt rá időm, adeptus. Ti adtátok parancsba, hogy mihamarabb térjek vissza.

Hát persze.

Wiyemor eltűnődött rajta, hogy vajon csak ő képzeli-e, avagy tényleg gúny lappangott az iménti helyeslésben.

– Ha minden kötél szakad, hát visszamegyek – jelentette ki.

Ezt nem te döntöd el. A jelenlegi parancsoddal törődj, az pedig nem más, mint hogy a lehető legrövidebb úton, haladéktalanul térj vissza. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

104 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Igyekszem, ahogy tudok, de attól tartok, bele fog telni némi időbe. A rohadt felhőktől nem látni a napot, a szántóföld meg mindenhol egyforma. Nem biztos, hogy teljesen jó irányba indultam…

Erős, zöldes fény lobbant előtte a sáros talajon. A Koronás lova felágaskodott, és rémülten kirúgott. Nagy nehézségek árán lehetett csak lecsillapítani. A fénycsóva közben sebesen terjedni kezdett a látóhatár pereme felé, mígnem keskeny, zöld tűzcsíkká lett. Wiyemor nézte, a fejét rázta, és vigyorgott.

– Pazar mutatvány, adeptus uram, bárha kissé feltűnő…

Ne aggódj miatta. El fog tűnni… amint eljön az ideje.

A Koronás vigyora kiszélesedett. Nem kellett túlzottan jó emberismerőnek lennie ahhoz, hogy tudja, most az adeptus is hasonló arcot vág, mint ő maga, szemében pedig kajánság csillog. Visszalendült a ló hátára, és nekiugratta az útnak, amit a zöld fény mutatott, az állat pedig engedelmesen vágtatni kezdett a varázslat mutatta irányba. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

105 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

106 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian tanácstalanul állt a csődület közepén, tekintetét hol a lába előtt zokogó Mortuára, hol Wiyemor távolodó alakjára szegezte. Az első gondolata az volt, hogy a vállára kapja a lányt, és futásnak ered a Koronás nyomában, mielőtt még elmosná a patanyomokat az eső – és lehetőleg még azelőtt, hogy neki találna ugrani valakinek csalódott dühében –, végül azonban csak sóhajtott egy haragosat, és lekuporodott a papnőhöz a földre.

– Mortua!

A lány felemelte a fejét, és ránézett. Örökvidám kicsi arcát sár csíkozta, azon folytak végig a könnyei.

– Próbáld összeszedni magad, és találjuk ki, mi legyen a következő lépés! Még mindig két választásunk van, de ha a Szárnyast akarjuk követni, akkor igyekeznünk kell, mielőtt behozhatatlan előnyre tesz szert.

– Tudtad, hogy még sohasem hagytak cserben? – kérdezte hirtelen Mortua, és a hangja valahogy egyszerre tűnt kifejezéstelennek és mégis mogorvának.

Eltartott egy pillanatig, hogy Valian megértse, miről beszél.

– A szellemek?

– Az persze előfordult, hogy nemet mondtak, főleg, amikor kicsi voltam, és mindenféle hülyeségekhez kértem tőlük segítséget. De hogy ne is válaszoljanak, pláne vészhelyzetben…

– Éppen azt akarjuk elérni, hogy ez az állapot minél rövidebb ideig tartson. – A démon a kezét nyújtotta, hogy felhúzza a sárból, de a lány szándékosan elnézett mellette, és nem mozdult. – Mortua, a Szárnyasunk távolodik. Ha utol akarjuk érni valaha is…

–… akkor jobb lesz, ha nem gyalogosan szegődtök a nyomába. – Shira-Lin lépett oda hozzájuk, oldalán egy zömök fiatalemberrel, akinek sárga zarándokkendő díszelgett a mellényzsebében, fejét pedig széles karimájú kalap védte az esőtől. Ostort tartott a kezében, és meglehetősen elszántnak látszott. A háta mögött az a férfi állt, akinek a lovát a Koronás elragadta.

– A szellemek áldása legyen rajtad, szerzetes uram! – szólította meg Valiant az ostoros. – Még életemben nem láttam ilyen dobást. Perommor Vigalis a becsületes nevem. Kocsis volnék, nagyasszonyomat fuvaroztam el a rendházig. Nagyasszonyom lepihent odabent, és utasított, hogy reggelig ne zavarjam. Arra gondoltam, hogy ott a kocsi, egy darabon szívesen elvinnélek benneteket, ha ezzel megkönnyítem a dolgotokat. Vissza kell érnem, mire rendesen kivilágosodik, de ahogy szegény anyám

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

107 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

szokta volt mondani: a kicsiny segítség is jobb a semminél.

Valian kétkedő pillantást vetett rá.

– Nagyra értékelem a szándékodat, Perommor uram, de biztos vagy benne, hogy járatlan utakon is követni tudjuk majd a… tolvajt?

– Van két kutyám – szólalt meg a másik férfi. – Jól ismerik Derekast, kiszagolnák akárhol. Ha nem zúdul le ennél nagyobb eső, ami elmoshatná a szagokat, elég ráengedni őket a nyomra, mi pedig mehetünk utánuk a kocsival a parcellák közötti úton. – Megkeményedett az arca. – Vissza akarom kapni a lovamat. Miért ne segítenénk egymásnak?

– Miért ne? – visszhangozta Valian. Derékon kapta Mortuát, és felállította a földről. – Menetkészek vagyunk.

– Hozzuk a kocsit és a kutyákat. Az út mentén várunk, ahol a nyomok vezetnek. – Perommor biccentett, aztán a két férfi eltűnt a tömegben, a démon pedig Shira-Lin felé fordult.

– Köszönjük.

– Kapjátok el azt a Szárnyast hálából. – A papnő szemében düh villogott. – Fegyvert rántani egy parasztra! Loghor ihn Mortenor hallani fog erről!

– Nézzétek meg, ellopott-e valamit!

– Feltétlen. – Shira-Lin lehalkította a hangját. – Vigyázz Mortuára, jó?

– Vigyázok én magamra – szólt közbe mogorván az említett. Aztán megenyhült a tekintete, ahogy előrelépett, hogy arcon csókolja a másik lányt. – Mondd meg Amorilnak, hogy örültünk a találkozásnak. Gyerünk, Valian!

Odasiettek az út mentén várakozó batárhoz, amire a hajtója egyszerűen csak mint kocsira hivatkozott. A könnyű, fehérre festett úti alkalmatosság elé kötött két fekete paripa gyanakodva kapta fel a fejét a démon közeledtére, az egyik még rá is prüszkölt, Perommor azonban felé vágott az ostorával. A karját kínálta Mortuának, hogy segítse a felszállásban, a papnő pedig kedves, bár nem épp szívből jövő mosollyal hálálta meg a gesztust. Valian felkapaszkodott a batár hátuljára, hogy minél távolabb kerüljön a két méntől. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

108 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Már Mordiniumban rájött, hogy a lovak – nyilván nem emberi származása miatt – ki nem állhatják, és bármivel próbálkozzon is, ezen képtelen változtatni. Az igazat megvallva ráadásul maga sem lelkesedett értük túlzottan.

Negyedik útitársuk elengedte két megtermett, fehér kutyáját, vakkantott nekik valamit, aztán ő is fellendült a bakra a kocsis mellé. Az ebek loholni kezdtek a patkónyomok mentén, Perommor a lovak közé csapott, azok pedig engedelmesen kocogni kezdtek a szitáló esőben.

Hosszú, unalmas órák következtek. A szántóföldek között húzódó utak itt-ott csúsztak ugyan, egészében véve azonban járhatónak bizonyultak. Csak egyszer kellett komolyabb kitérőt tenniük, ezt leszámítva egészen közelről tudták követni a Koronás útvonalát. A lovak, bár érződött rajtuk a fáradtság, meglepően jó tempót diktáltak. Mortua elaludt a batár belsejében – az éles démonfülek remekül hallották a szuszogását –, a három férfi pedig nem beszélgetett: mindannyian a kutyákat figyelték.

Messziről észrevették a tájat kettéosztó, különös zöld fényt, és nem csalatkoztak, amikor a kutyák, ha szűkölve is, de odavezették őket.

– Mi a búbánat? – vakarta meg a feje búbját a kocsis.

– Mágia – felelte tömören Valian, és ügyet sem vetett a fiatalember elborzadó arckifejezésére. – Ártalmatlannak tűnik, bár nem vagyok varázsló, úgyhogy nem garantálok semmit. Inkább álljunk meg.

Útitársai nem mondatták maguknak kétszer. Gazdájuk egy füttyentéssel visszahívta a kutyákat, Perommor pedig a lovakat fogta vissza egy kicsit talán túlságosan is óvatlan mozdulattal. A hirtelen zökkenésre Mortua is felébredt, kihajolt a batár ablakán, és már épp meg akarta kérdezni, mi történt, amikor meglátta a zöld tűzcsíkot. Megborzongott egy kicsit, de hamar visszanyerte az önuralmát, és kiszállt a kocsiból.

– Mi lehet ez? – A kérdést Valiannak címezte, de nem nézett rá: kísérőik őszinte megrökönyödésétől kísérve a baljós fénycsík mellé térdelt, és alaposan szemügyre vette. Csöppnyi félelem sem látszott az arcán. Szinte látszott, hogyan írja át magában Perommor kocsis a törékeny, szőke leányzóról alkotott véleményét. Valian mosolygott rajta: emlékezett még, hogy ő maga is ugyanígy járt Mortuával másfél évvel azelőtt.

– Mágia – ismételte meg.

– Ennyit magamtól is kitaláltam. Mire való?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

109 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Szerintem útjelző. Ha megnézed, egyenesen vezet kelet felé…

Mortua felállt, elmosolyodott, és kísérőik elé lépett.

– Hálásan köszönjük a segítségeteket, uraim. Úgy vélem, innen már boldogulunk.

– Biztos? – Perommor arcán a lovagiasság viaskodott a páni félelemmel. – A kocsival mégiscsak gyorsabb.

– Lehet, de ne kényszerítsük szegény állatokat, hogy követniük kelljen ezt a… dolgot. Látod, így is berzenkednek.

A kocsis talán nem bánta volna, ha győzködik még, társa azonban határozottan közbevágott:

– Aztán a lovammal mi lesz?

– Ha megtaláljuk, visszajuttatjuk. Ígérem. De attól tartok, innentől már veszélyes lehet az út. Ahol mágiát használnak…

Mortua befejezetlenül hagyta a mondatot. A gazda rábólintott, aztán felkapaszkodott a bakra, és füttyentett a két kutyának, Perommor azonban ahelyett, hogy visszafordította volna a kocsit Emorhon felé, tétován a lányra nézett.

– Papnő… Én… nem is tudom, hogy kérdezzem meg…

– Gyorsan és tömören, ideje lenne indulnunk. – Mortua mosolya cseppet sem tűnt őszintének.

– A szellemek. Tényleg elhagytak bennünket?

A lány arca elkomorodott. Valian feszülten figyelte, és remélte, hogy semmi olyat nem fog mondani, amit később megbánna. Ám akkor Mortua végre elmosolyodott, és egész könnyednek tűnt a hangja, ahogy megkérdezte:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

110 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Te elhagytad az asszonyodat?

– Hogy… az asszonyomat? – kérdezett vissza a fiatalember meglehetősen értetlenül.

– Ha most kinézne a rendház ablakán, és keresne téged, a lovakat meg a kocsit, megtalálna?

– Hát… nem, de…

– Esetleg szóltál neki, hogy eljössz?

– Nem. De azért ez mégiscsak más…

– Persze, hogy más! – csapott le diadalmasan Mortua. – Te engedelmességgel tartozol az asszonyodnak. Az a minimum, hogy be kellett volna jelentened a távozásodat, de még inkább engedélyt kérni hozzá. Ha te elmulasztottad, milyen alapon várnád el a szellemektől, hogy szóljanak, ha egy kicsit épp nem érnek rá?

– Lehet, hogy Perommor hibázott – szólt közbe a gazda. – De a szellemek?

A papnő most őhozzá fordult, Valian meg beharapta a száját, hogy ne vigyorodjon el. Gyanította, hogy nem csak neki jut eszébe a lányról a kölykét védő, eleven nőstény ördög.

– Nézz oda a földre! – mutatta közben a talajon futó lángcsíkot a lány. – Mit látsz?

A gazda megvakarta a fejét, de nem szólt többet.

– Pontosan! – jelentette ki Mortua. – Valamit, aminek nagyon nem kellene ott lennie. Lefogadom, hogy reggelre nem is lesz ott, mert a szellemek, akik szerintetek csak úgy elhagytak bennünket, éppen azon vannak, hogy eltüntessék. Most indulás, és hazafelé úton szépen gondolkozzatok el rajta, hogyan eshet a szellemeknek, hogy kételkedtek bennük. Jobb, ha rögtön bocsánatot is kértek érte!

Fiatal kora és törékeny lénye dacára is megfellebbezhetetlen határozottsággal beszélt. A két férfi fejet hajtott előtte, Perommor pedig megcsördítette az ostorát, és már indultak is. A lány még nézett utánuk egy darabig csípőre tett kézzel, aztán sóhajtott egy aprót, és Valian felé fordult.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

111 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem gond, hogy elküldtem őket, ugye? – kérdezte. – Ez a mocsok itt… – rúgott a fénycsík felé –… ez biztos, hogy varázslat. Semmi más nem lehet. Nem akartam, hogy bajuk essen…

– Jól tetted – értett egyet Valian. – Az meg különösen jó húzás volt, amikor azt mondtad, hogy majd a szellemek eltüntetik…

Mortua megvonta a vállát. Ha az imént szilárd hitű, tántoríthatatlan papnak látszott, most megint durcás kislány lett belőle.

– Észrevettem, hogy halványodik. Gondolom, el fog tűnni, mire besötétedik… ezen majd elgondolkodnak, ha visszajönnek, vagy ha mások járnak erre csodát látni.

A démon úgy döntött, nem teszi szóvá, mennyire örül a lojalitásnak, amiről a lány még csalódottsága ellenére is tanúbizonyságot tett az imént. Könnyedén jegyezte meg inkább:

– Akkor jobb lesz, ha máris elindulunk, még mielőtt eltűnne… már persze, csak ha te is úgy gondolod, hogy kövessük.

A papnő bólintott.

– Persze. Ez az egyetlen nyomunk. Aztán lehet, hogy csali, és épp elfelé vezet, de azt meg észrevesszük, ha a ló másfelé ment, nem?

– Mindenképp. Viszont ha nem csali, akkor csapda is lehet. Talán jó irányba megyünk, de az úton ránk támadnak…

A lány meglepte egy sötét vigyorral.

– Gondolod, hogy nem tanulták meg tavalyelőtt, hogy ne kezdjenek ki velünk?

– Gondolom, hogy ha mégis megpróbálkoznak vele, akkor sokkal felkészültebbek lesznek. – Valian nem viszonozta a jókedvét. Még mindig fájtak neki azok az emlékek. – De azt hiszem, nincs sok választásunk. A Szárnyas erre ment, a patanyomok elárulják. Akkor pedig csak az időnket vesztegetjük, amíg itt ácsorgunk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

112 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

113 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Nekivágtak a szántóföldnek a tűzcsík mentén. Szapora tempót diktáltak, nem pazarolták az energiájukat beszélgetésre. Valian ment elöl, támadásra és védekezésre egyaránt készen, Mortua pedig igyekezett tartani vele a lépést. Akármennyire megviselte is, hogy elveszítette a kapcsolatot a szellemekkel, a gondolatait így is jó néhányszor elterelte a démon páncélos, vállas alakja, amelyben hátulról szabadon gyönyörködhetett.

Lábuk alatt a járatlan barázdákat hamarosan keskeny gyalogút váltotta fel. A papnő hálásan lépett rá – szívből örült, hogy nem kell tovább botladoznia a lábat marasztaló sárban –, csak hogy egy pillanattal később meghökkenten lecövekeljen.

– Hé!

Valian megtorpant, és hátrafordult.

– Gond van, Mortua?

– Hát… még az sem kizárt. – A lány az út mellett guggolt, és közelről nézegetett valamit a talajon. – Tudom, hová megyünk.

– Igen? – a démon a háta mögé lépett, és valamiért meg sem lepte, hogy a papnő egy virágot dajkál a két tenyere között.

Mortua felnézett rá. Szép volt most nagyon, ahogy rávillantotta szürke szemét sietségtől még mindig piros arcából.

– Morammorba – felelte magától értetődően.

– Azért előbb próbáljuk meg utolérni a Szárnyast, ha már ennyi időt beleöltünk…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

114 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem érted. Morammorba megyünk. Arrafelé tart a Szárnyasunk is. Itt a bizonyíték – mutatott a virágra.

Valian lehajolt, hogy megszemlélje. Első pillantásra nem látott rajta semmi különöset, de aztán megérezte a csöppnyi kehely mézédes illatát, és elmosolyodott.

Apró volt a növény egyébként, és ahogy nézte, úgy tűnt egyre szebbnek. Karcsú, pihés száráról bársonyfehér levelek ágaztak el, ujjbegynyiek talán, a virágzat pedig kékeslilán ragyogott, holott se harmat, se dér nem ülte meg a hullócsillag alakú, kecses szirmokat.

– Szép. Mi ez?

– Útjelző. Ahogy közeledünk Morammor kertjéhez, egyre több lesz belőle. A köznép egyszerűen csak szellemvirágnak hívja, és mindenféle csodálatos gyógyító erőket tud be neki. Lehet, hogy nem is alaptalanul, ha azt veszem, hogy a szellemek jelzik vele az otthonuk közelségét…

– Azt hittem, a szellemek mindenhol ott vannak. Már normális esetben.

– Persze, de a porhüvelyük mégis Morammorban nyugszik, legalábbis a legnagyobbaké! – A lány elmerengett egy pillanatra. – Alig várom, hogy megláthassam. Anira járt már ott, meg pár idősebb testvér is, és azt mondják, szebb, mint az álom.

– Akkor miért nem akart Tangemor is odakerülni? – kérdezte szkeptikusan Valian.

Mortua sóhajtott egy nagyot.

– Igazad van, jobb, ha nem álmodozom. Ki tudja, mit találunk ott most.

– Amoril szerint egy csapat Szárnyast, akik állandó őrséget látnak el ott. No és valószínűleg egy mágust is.

– Erre inkább gondolni se akarok. – A lány összerázkódott. A démon meg tudta érteni: még őt is dühítette a gondolat, hogy eretnekség férkőzhetett be egy megszentelt helyre.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

115 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Menjünk tovább – javasolta halkan. Mortua bólintott, és felállt. Ezúttal egyiküknek sem volt kedve sietni.

Ahogy továbbhaladtak, Valiannak csakhamar be kellett látnia útitársnője igazát: itt is, ott is megpillantott egy-egy szellemvirágot, mi több, úgy vette észre, mintha azok egyre nagyobbra nőnének, és egyre több virágot hoznának. Észrevételét megosztotta Mortuával is, aki komolyan biccentett.

– Idővel bokrok, aztán fák lesznek belőle, ezzel is jelezve, mennyire járunk közel – árulta el. – De nem is ez a legjobb, hanem hogy soha nem hervad el. Télen is ugyanígy tündököl, csak éppen akkor egészen világoskékek rajta a virágok. Tavasszal sárgák, aztán bejárják az egész színskálát, ahogy változik az idő. Őszre lesznek ilyen lilák, mint most. A szára és a levelei meg mindig fehérek. – Elmosolyodott. – Ezt ne nagyon szellőztesd, de Anira mesélte, hogy kislánykorában hazavitt egy ágat, és gyökereztetni akarta, hátha megmarad a kertjében. Reggelre eltűnt az egész, csak a levegő csillogott a váza körül, amibe rakta.

– Tiszta tündérmese. Mint annyi minden ezen a világon. – Valiannak eszébe jutott a saját hazája, örökkön havas pusztáival, jégbe mart lakásaival, felrémlett előtte az ibolyaszín égbolt és a hideg szél, ami csontig marta a húst az óvatlan vándorokról. Az ő otthonában nem voltak virágok, és göcsörtös, fekete fából is csak elvétve akadt néhány. Már csak ezért is szüntelen csodaként élte meg ezt a földet, ahová jó szerencséje sodorta. Hirtelen vágyat érzett, hogy beszéljen erről Mortuának, együttérző tekintetére és kedves, vigasztaló szavaira áhítozott, de nem volt szíve lehervasztani a mosolyt az arcáról. Végül csak sóhajtott egyet, és ballagott tovább komoran.

A felhők mögül hirtelen előbukkanó nap fényénél látták meg az első bokrot, valamint az egyre halványuló tűzcsíktól nem messze futó, fehér kaviccsal meghintett ösvényt. Az eső elállt, a kövecskék vízfényesen csillogtak, maguk a virágok pedig egyenesen tündökölni látszottak. Valian önkéntelenül is sietősebbre fogta megint: szerette volna már meglátni azokat a fákat. Amikor aztán odaértek hozzájuk, Mortuának úgy kellett magával vonszolnia, ha azt akarta, hogy haladjanak is valamicskét.

– Lesznek bőséggel Morammorban is, csak jussunk be valahogy!

Ez a megjegyzés visszarántotta a démont a valóság talajára.

– Hogy érted azt, hogy jussunk be valahogy?

A lány grimaszt vágott.

– Mi az, belefolyt az eső a füledbe? Vagy azt képzelted, Morammor csak úgy tárva-nyitva áll minden kedves arra tévedő előtt?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

116 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Arra tévedő? – vonta össze a szemöldökét az ifjú. – Mondd csak, Mortua, látod ezeket a fákat? Elég egyértelműen mutatják az utat Morammorba.

– Morammorig – igazította ki a lány. – Be csak az mehet, aki érdemes rá.

– Akkor viszont sok értelmük van ezeknek a virágoknak meg ösvényeknek…

– De még mennyi! – Mortua tekintetében szemrehányás ült. – Azt hittem, legalább ezt megtanultad már. A szellemek nem ítélkeznek. A rang, a származás, a vagyon világi fogalmak. Nekik a jóság, a tiszta szándék és a hit számít. Ha Morammor rejtve lenne, fennállna annak a veszélye, hogy egy szűk csoport kisajátítaná a hollétének a titkát. Vagy, gondolj bele, pénzt kérnének érte. Nem, így van ez jól. Elvben mindenkinek egyenlő esélye van meglátogatni a szellemek nyughelyét.

– És a gyakorlatban?

Mortua sóhajtott.

– Ez viszont jó kérdés, látod. Kétféle módon juthatunk be: hittel vagy hatalommal. Arról viszont fogalmam sincs, melyik mit takar.

– Meglátjuk, ha odaérünk. Nem hiszem, hogy a Szárnyas át tudna jutni egy olyan akadályon, amin mi elbukunk…

– Csakhogy őt egy mágus segíti, emlékszel? Az én hitem meg most… hát, mondjuk, hogy legalábbis ingatag.

Valian megvonta a vállát.

– Ha valamit megtanultam, hát azt biztosan, hogy nem érdemes előre aggodalmaskodni. Nézd, a mágikus nyom már teljesen eltűnt, viszont a föld száraz ott, ahol húzódott. Úgy tűnik, nagyjából arra halad, amerre ez az ösvény.

– Morammorba, persze. Gyere, igyekezzünk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

117 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Talán egy órát gyalogoltak még. Maguk sem tudták, mikor hagyták oda az egyre kétesebb nyomvonalat az ösvényért cserébe. A fák árnya alatt mindenesetre béke és nyugalom szállta meg őket: a szellemvirág őrizte még a harmóniát, ami az áramlat elapadásával megkopott. Mégis zavarba jöttek, amikor a kis út hirtelen sűrű bozótosba torkollott: a három ember magas sövény minden egyes fehér ágán a már megszokott kék kelyhek ragyogtak, de a levelek között immár jó tenyérnyi hosszú, kampós tüskék is nőttek.

– Hát, azt hiszem, megérkeztünk… – kockáztatta meg Mortua. – Te, lehet, hogy butaság, de azért induljunk el valamelyik oldalra, hátha vége lesz, hm? Valahogy nem akaródzik nekiugranom azoknak a tüskéknek.

– Persze. Kell lennie valahol egy kapunak – értett egyet Valian. – Megkeressük, és ha szerencsénk lesz, ott az is kiderül, hogyan mutassuk ki a hitünket vagy a hatalmunkat.

Találomra indultak el balra, és az idő múlásával már a virágok sugározta békesség sem segített rajtuk. Mortua legalábbis egyre bosszúsabb lett, és dühösen fakadt ki, amikor már egy jó félórája ballagtak a sövény mentén.

– Ennek így semmi értelme! Fogadjunk, hogy a Szárnyas már réges-rég bent csücsül, és rajtunk röhög! Egy fél kaput se fogunk találni, különben is, ha lenne, ott kéne lennie, ahova az ösvény vezetett. Fáradt vagyok, éhes vagyok, be akarok menni oda, és kérdőre vonni a szellemeket, hogy mit szórakoznak velünk! Valian, álljunk meg! Ha át lehet jutni, akkor átjutunk itt!

A démon ajkán halvány mosoly ült.

– Neked nem kellene elgondolkodnod rajta, hogyan esik a szellemeknek, hogy kételkedsz bennük?

– Ó, én nem kételkedem! – vágta rá kapásból a lány. – Én csak dühös vagyok. Nem ezt ígérték.

Felnézett az égre, és félig kérdőn, félig vádlón tárta szét a karját.

– Itt vagyok! – kiáltotta. – A francba is, azt ígértétek, hogy visszajöttök, ha eljövünk Emorhonból! Eljöttünk, most már segítsetek!

Vártak egy kicsit, de semmi nem történt.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

118 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tudod – jegyezte meg Valian –, ha a Szárnyas hallotta ezt a túloldalon, most nyilván tényleg rajtunk röhög.

Csípős válaszra számított, de csalódnia kellett. Mortua egyszerűen csak összecsuklott, elterült a földön, és keservesen zokogni kezdett. Valian gyomrát összeszorította a lelkiismeret-furdalás. Odakuporodott társa mellé, és esetlenül megsimogatta a hátát.

– Hagyj békén! – zokogta Mortua, és megpróbált odébb kúszni.

A démon megfogta a két vállát, felemelte, és maga felé fordította.

– Bocsáss meg – kérte –, nem kigúnyolni akartalak.

– Tojok rá, hogy mit akartál, Valian! – tört ki a lány. – Miért nem válaszolnak nekem? Miért? Ezt mondd meg, ha tudod!

– Kiderítjük – felelte szelíden Valian. – Te meg én, együtt. Most. Szépen bemegyünk oda, és körülnézünk.

Mortua hisztérikus kacagásban tört ki.

– Na és mégis hogyan? A szellemek nélkül nincs hatalmam, a hitem pedig… az lassan elfogy.

– Annyi baj legyen! – Valian nemes egyszerűséggel a vállára lódította, és belesétált a sövénybe, az ágak pedig engedelmesen szétnyíltak előtte. Nagyjából tíz méter hosszú alagút keletkezett előttük virágokból és levelekből, a túloldalán halvány, ezüstös derengést véltek látni. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

119 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonkettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Mortua döbbenten hallgatott el.

– De hát… Ez most mi volt, hit vagy hatalom?

– Hit – felelte szelíden a démon.

– Na de… Én úgy tudtam, te még beszélni se igen szoktál a szellemekkel…

– Nemigen. De nem is bennük hiszek, hanem benned, Mortua.

A lány torkán újabb gombóc kúszott fel, de ezúttal lenyelte, és eltökélte, hogy nem fakad sírva megint.

– Tegyél le, jó? – kérte bátortalanul.

Valian bólintott, és talpra állította. A lány megtörölte kisírt szemét, és egy cseppet sem tudatos mozdulattal a társa kezébe csúsztatta kis kezét. Együtt indultak meg a szellemvirág alagútján Morammor kertje felé.

Ámulat nyűgözte le őket, amikor beléptek a suttogó fák és fenséges szobrok hatalmas parkjába. Elkerekedő szemmel, elnyíló szájjal fordultak körbe. Aztán Mortua hirtelen megtorpant, látását pedig a düh könnyei homályosították el.

– Ezt a gyalázatot… – suttogta.

Akkor már Valian is látta, mi a baj. Belátott végre a tökély illúziója mögé. Nem szólt egy szót sem, csak kinyújtotta a karját, és a mellkasára húzta a lányt, úgy szemlélték együtt Morammor kertjét.

Egy laikus, ha bejutott volna, valószínűleg semmit nem vesz észre. Talán még egy testvér vagy egy pap 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

120 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

sem, ha nem tudja, mire kell figyelnie. Csak azt látta volna, amit láttatni akarnak vele: egy csodálatos parkot, amely méreteit tekintve vetekedett egy nagyobb faluval, amely fölé a kék égbolt helyett ágak, virágok és levelek összefonódó szövevénye borított kupolát, és amelyben a fák ágain nyíló kelyhek maguk ragyogtak lágy, ezüstös csillagfénnyel. Embermagas szobrokat láttak volna fenséges talapzatokon, halványrózsaszín kőből kifaragva, egykor élt főpapok, rendházfők tökéletesen élethű arcával, és millió nyíló virágot a selymes, zöld fűben. Lágy zsongást hallottak vagy talán csak éreztek volna, békét, harmóniát és véghetetlen áhítatot.

Mortua és Valian azonban mögé látott az álcának. Észrevették, hogy a fényt nem maguktól árasztják a fák, hanem igézet hatására, hogy a fűszálak lankadtan hajolnak meg, és hogy némelyik talapzatról hiányzik a szobor, míg másokat nyilvánvalóan elmozdítottak korábban, és csak nemrégiben hoztak vissza. A démon mágia bűzét vélte kiszagolni, Mortua pedig a szellemek jelenlétének teljes hiányába reszketett bele. Minden eddiginél világosabban érezték, hogy nagyon nagy baj van.

– Ez varázslat. – Valian elengedte a lányt. – Hogy lehet az, hogy Amoril nem vette észre?

– Nyilván be se engedték. Gondolom, ő nem árkon-bokron át érkezett, az utat meg figyelték, és elé lovagoltak, vagy valami ilyesmi. – Mortua a fejét ingatta. – Amoril neve nem véletlenül fogalom, de azt hiszem, túlságosan megbízik az emberekben.

A démon tűnődve bólintott rá, és az egyik szoborhoz lépett.

– Nézd! – mutatott egy repedésre a tökéletesen megfaragott arcon, amely életében egy középkorú, méltóságteljes papnőé lehetett. – Alighanem ez is annak a jele, hogy a szellemek elhagyták ezt a helyet.

– Nem – felelte Mortua, és a hangja tele volt kimerültséggel és megvetéssel. – Ez egy sokkal rosszabb dolognak a jele. Mennyit tudsz te a temetkezési szokásainkról, Valian?

– A testvéreket hamvasztani szokták, nem? – kérdezett vissza óvatosan a démon.

– Általában. Tangemorra viszont például nem ez a sors várt volna. Ezek a szobrok… maguk a szellemmé lettek testei, pontosabban azokat tartalmazzák. Amit itt látsz, igazából nem is szobor, hanem Railla Mortheringen papnő porhüvelye, amit vagy háromszáz évvel ezelőtt egy bizonyos megszentelt kenőccsel vontak be… – Mortua közelebb ment, és óvatosan megkocogtatta a szobrot behajlított mutatóujjával. – Még pontosabban az a máz, amivé a kenőcs szilárdult, üresen. És gyanítom, hogy nem az övé az egyetlen test, amit elloptak.

Valian rámeredt. Az ő szemében is felszikrázott a harag, amint az agya összerakta a képet. Emlékezett, nagyon is jól emlékezett arra a másfél évvel korábbi beszélgetésükre.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

121 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A szentségek azoknak a rendtagoknak a földi maradványaiból származnak, akik a haláluk után nem olvadnak egészen az áramlatba, hanem megőriznek valamit az emberi tudatukból. Megkülönböztetünk ereklyéket, amelyek többször is felhasználhatóak, mint például azok a csontszilánkok, amivel védőkört szoktunk rajzolni. A hajszálak, amiket az ember rendszerint eléget, vagyis megsemmisít, a szentség kategóriájába tartoznak.

Valian bólintott. Lerítt az arcáról, hogy valami nagyon nem tetszik neki.

– Valami gond van? – vonta össze a szemöldökét a lány, a démonnak pedig be kellett vallania: cseppet sincs ínyére az ötlet, hogy halála után Anirát is apró darabokra vagdossák ereklye gyanánt.

– Ereklyéket csinálnak. – A démon hangjába ugyanaz az undor vegyült, amit a lány szemében is tükröződni látott. – A Koronások ereklyéket csinálnak a szellemek porhüvelyeiből.

– Nem csoda, ha dühösek… és ha még csak a közelébe se jönnek Morammornak. – Mortua megvakarta a fejét. – De mi a fenére készülhetnek a Szárnyasok? Háborúzni akarnak a rend ellen? Mégis minek, ha egyszer így is ők parancsolnak nekünk? Különben is, az ereklyék birtoklása önmagában még lótúrót sem ér, ha a szellemek nem hallgatják meg az imájukat. Márpedig ekkora szentséggyalázás után nem fogják…

Valian megborzongott. Hirtelen hidegnek érezte a levegőt maga körül.

– Ne felejtsd el, hogy van velük egy mágus is…

Megrémítette Mortuát, azonnal látta, de csak egy pillanatig. Aztán már a lány is elszántan nézett maga elé.

– Akkor gyere, állítsuk meg!

A démon körülnézett.

– Merre? – Valahol arra számított, hogy az ellenségeik a sövény túloldalán fognak várni rájuk. Persze elég sokat mentek oldalra ahhoz, hogy elkerüljék őket, de a hangjukra már akkor is fel kellett volna figyelniük.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

122 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua az állával intett a park túlsó vége felé, ahol egy épület körvonalai sejlettek fel.

– Néhány Szárnyas rendszerint itt rontja a levegőt egész évben. Őrséget állnak, fogadják az esetleges érkezőket… Hallod, ez jó, elvileg ők vigyáznak rá, hogy ne történjen semmi eretnekség…

Valian arra számított, hogy megint sírva fakad, vagy hisztérikusan kacagni kezd, esetleg mindkettőt egyszerre, de csalódnia kellett. A papnő egyszerűen csak a buzogánya után nyúlt, és lecsatolta.

Azzal aztán nem sokra megy egy mágus ellen – gondolta borúsan az ifjú, aztán megvonta a vállát. Szerencse, hogy nekem volt már dolgom a fajtájukkal. Kardot húzott, maga mögé intette Mortuát, és megindult a ház felé. Most az egyszer cseppet sem félt a benne lakozó fenevadtól, mi több: készült rá, hogy szabadon engedje. – Vannak bűnök, amiket csak vérrel lehet tisztára mosni.

Nagyjából húszlépésnyire járhattak a háztól, amikor Valian megfogta a lány csuklóját, és gyorsan le is pisszegte, mielőtt méltatlankodni kezdhetett volna.

– Most mi van? – sziszegte Mortua.

– Ha a dolgok rosszul alakulnak, fuss, és értesíts valakit! – suttogta a démon. – Shira-Lint, Amorilt… nem tudom, Anira úrnőt, ha haza tudsz üzenni valahogyan!

A lány csak a szemét forgatta válasz gyanánt.

– Ígérd meg, Mortua! – erősködött az ifjú.

– Jól van, megígérem. Nem mintha szükség lenne rá… Én lecsapom a Szárnyast, te meg elcsíped a mágust, és már megyünk is haza, hm?

Valian bólintott, és elengedte.

Valami azt súgta neki, hogy nem kellene megbíznia a lányban. Annyira legalábbis semmiképpen, amennyire Mortua bízik saját magában. Igaz, hogy fiatal kora ellenére lenyűgöző tettek vannak már a háta mögött, de azokat mind a szellemek pártfogoltjaként hajtotta végre. Valian most nem látta benne a nagyhatalmú papnőt, pedig szerette volna. Nem látott mást, csak egy kiegyensúlyozatlan kedélyű, bár eltökélt, még nem is egészen tizennyolc éves gyereket, akinek fogalma sincs, mivel fog szembenézni, és hogyan teszi meg, amit kell, ráadásul ezt még magának sem hajlandó bevallani. Nem kételkedett benne, 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

123 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hogy Mortua jól forgatja a buzogányt, azt viszont már nem hitte, hogy képes lenne megállni egy nála vagy húsz évvel idősebb és háromszor nagyobb, tapasztalt és ráadásul nyilván gátlástalan fegyverforgatóval szemben. Már csak a biztonság kedvéért is arra készült, hogy a varázstudó kiiktatása mellett még a lányt is neki kell majd megmentenie.

Mortua időközben visszafordult az épület felé. Az ormótlan, barna ház elején néhány funkciótalan pillér terpeszkedett, ajtaja és ablakai pedig magasak, keskenyek és sötétek voltak. Nemhogy megszentelt hely benyomását nem keltette, de még hullaháznak is lepusztultnak tűnt. Valian megborzongott. Keserű ízt érzett a szájában, miközben felsietett a lépcsőn, és két karddal a kezében berúgta az ajtót…

…csak hogy két erős kéz nyomban meg is ragadja a csuklóit, amíg mások a fegyvereket tépték ki a markából. Nem sokat ért emberfeletti erejével: mire magához tért első megdöbbenéséből – hiába tartott az egész csupán egy pillanatig –, már a hátán feküdt, ketten a mellkasán térdeltek, és további négy ember szorította le a végtagjait. Elkeseredetten küzdött, hogy kiszabaduljon, és a torkából feltörő üvöltésen keresztül is hallotta Mortua kiabálását:

– Vegyétek le rólam a mocskos kezeteket! Papnő vagyok! Au!

Valian mozdulatlanná dermedt. Tekintetével a lányt kereste, akit ketten tartottak erősen a két karjánál fogva. Mortua felváltva igyekezett a lábukra taposni vagy sípcsonton rúgni őket, de a két teljes vértezetet viselő Koronás meg sem érezte a próbálkozásait. Azokkal együtt, akik őt szorították le, legalább tucatnyian vették körbe őket. Ez nem lehet – gondolta elkeseredetten a démon –, nem lehet benne az egész rendházuk! Akkor azonban ajtónyitást hallottak, és a dohos előcsarnokba besétált a Szárnyas Korona Rendjének nagymestere, Loghor ihn Mortenor.

– Micsoda meglepetés… Vagy talán mégsem akkora? – Az öblös hang, mint rendszerint, betöltötte a helyiséget, és elnyomott minden más zajt. Hallatára még Mortua is abbahagyta a rugdosódást, és tágra nyílt szemmel kezdte bámulni az érkezettet. – Amióta csak eltűntek a szellemek, gyanítottam, hogy előbb vagy utóbb felbukkansz itt! – Loghor Valian mellé lépett, és oldalba rúgta a vascsizmás lábával, nem erőből, inkább csak megvetése jeléül. – De azt még rólad sem hittem volna, hogy egy papnőt is belekeversz az üzelmeidbe! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

124 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Emlékeztek még szeretett nagymesterünkre, ugye? :)

Eltartott egy pillanatig, hogy a démon megértse: őt vádolják a kialakult helyzettel. Akkor aztán szorult helyzete ellenére is fulladozni kezdett a nevetéstől. Tessék, Amoril! – jutott eszébe rögtön, ahogy visszaemlékezett az emorhonival folytatott beszélgetésre. – Megjött a becsületes, kemény embered! Úgy tűnik, te sem vagy tévedhetetlen…

A nagymester elfordult tőle, egyenesen Mortua felé, és akkor már nem lenézés ült a tekintetében, hanem kaján elégtétel.

– Ismét találkozunk hát, felség, és úgy fest, te ezúttal is tilosban jársz, ugyanazzal a fajzattal karöltve, mint legutóbb. Nem is tudom, kegyelmes apád lesz jobban lesújtva, ha megtudja, hogy szabadidődben szentséggyalázással foglalatoskodsz, vagy nagyra becsült rendházfőd…

Annak a két embernek az említése, akinél jobban senkit nem tisztelt, megsápasztotta a lovagok markában vergődő lányt. Még ha tudta is, hogy a vád képtelenség, a férfi szavai akkor is felidézték a lelki szemei előtt Anira és a fejedelem csalódott arcát. Loghor tekintete fogva tartotta az övét, és Mortua úgy látta a saját alakját tükröződni a szemében, ahogyan érezte is magát, amióta a szellemek elfordultak tőle. Egy pillanatig nem volt más, csak éretlen fruska, aki olyan helyekre merészkedett, ahová nem hívták. A dühe és a csalódottsága azonban túl soknak bizonyult ahhoz, hogy egy másodpercnél tovább hallgasson.

– Mi csak… – kezdte volna magyarázni, Loghor azonban közbevágott.

– Kímélj meg a hazugságaidtól! Még egyszer nem fogod kibeszélni a fogságomból sem magadat, sem a szörnyeteg barátodat!

– De hát ez agyrém! – tört ki a lány. – A világon semmi rosszat nem csináltunk. Egy Szárnyast követtünk ide Emorhon óta, aki valószínűleg egy varázstudó befolyása alatt áll! Azt ott, ni! – intett az állával a két társa közül rávigyorgó Argelir Wiyemor felé, Loghor viszont még arra sem méltatta, hogy kövesse a tekintetét.

– Ne fáraszd magad, Mortua – szólt közbe csöndesen Valian. – Komédiázik, ennyi az egész. – Felemelte a fejét, amennyire tudta, és egyenesen Loghorra meredt. – Ide akartál csalni engem bűnbaknak, igaz, nagymester? Kellett valaki, akit meg lehet vádolni a szentséggyalázással, és ki lehetne alkalmasabb, mint a démonfajzat, aki befurakodott a rendbe? Áruld el, már másfél éve is ezért akartál mindenáron elhurcolni, vagy ez csak egy friss ötlet?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

125 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua döbbenten nézett maga elé, aztán megrázta a fejét.

Te Valian, ez nem túlzás egy kicsit? Ahhoz az összes Szárnyasnak benne kell lennie, ezt meg azért továbbra is nehezemre esik elhinni róluk!

Ha néhány benne van, az bőven elég. Szerintem ezeknek a többsége egyszerű morammori őr, aki semmit nem sejt, viszont ezek után meg lesz győződve róla, hogy csakugyan te meg én vagyunk a szentséggyalázók…

A lány az ajkába harapott. Válaszolt volna, de éles fájdalom nyilallt az agyába. Felsikoltott, és térdre esett volna, ha a két Koronás nem tartja vasmarokkal. Könnyein át látta, hogy Valian is zihál a kíntól.

– Attól tartok, le kell mondanotok a magánbeszélgetéseitekről! – Loghor szeméből rosszindulat sugárzott. – Ezennel pedig a Szárnyas Korona és a Rend ellenségeinek nyilvánítalak benneteket, árulókat és bűnözőket, a szellemek ellen elkövetett vétkeitekért. A körülmények rendkívüli voltából adódóan itt helyben fogjátok kivárni, hogy ítélet szülessék a sorsotok felől. Rendbéli és világi tisztségeitektől azonnal hatállyal megfosztattok…

– Meg a nagy francot! – Mortua végre megtalálta a hangját. – Én még mindig Mortandis vagyok, születés és vér jogán, mindnyájatok hercegnője, és ha csak…

Visszakezes pofon fojtotta belé a szót. Loghor látható élvezettel vágta arcon a páncélkesztyűs kezével. Mortua felkiáltott, orra vére egyik őrének mellvértjére fröccsent.

– Van még felségednek bármi mondanivalója? – kérdezte negédesen a nagymester.

– De van ám! – Valian még sosem látta ilyen mérgesnek Mortuát. A lány a mennyezet felé fordította a tekintetét, és kiabálni kezdett, ahogy csak a torkán kifért: – Ez most már mindennek a teteje! Megértem, hogy dühösek vagytok, én is az vagyok! De a rohadt életbe, ha nem visztek ki innen bennünket valahogy, akkor sose lesz jobb a helyzet! Ne azért segítsetek, mert megérdemlem. Különben megérdemlem, igenis, de fogjátok már fel, hogy magatokon is azzal segítetek, ha most nem duzzogtok, ahogy eddig, hanem végre csináltok is valamit!

Ezúttal még Loghor is hallgatott, amíg a papnő beszélt. Nyilván sosem hallott még ilyen heves fohászt, vagy ha mégis, biztosan nem ebben a stílusban. Egy fél percig mindenki a lány szavainak hatása alatt állt, és várta a fejleményeket, de amikor semmi nem történt, Loghor hátradobta a hajat széles arcából, és öblös hangon felnevetett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

126 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Csak nem hiszed, hogy a szellemek még a szentséggyalázásod után is melletted állnak, papnő? Vagy talán tőlük is elvárod, hogy tiszteljék benned a hercegnőt?

A Koronások csatlakoztak a nevetéshez, kivéve azt a fiatalembert, aki Valian mellkasán térdelt, bár ez az általános vidámkodásban a démonon kívül senkinek nem tűnt fel. A nagy derültségnek azonban nyomban vége szakadt, amikor a nyitva hagyott ajtón vad morgással két fehér alak törtetett be.

Mortua, aki hirtelen megszilárdult hittel várta a szellemek közbeavatkozását, egy csöppet sem lepődött meg. Ennek köszönhetően ő jött rá leghamarabb, hogy a két állat, ami a Koronásokra rontott, nem más, mint a két kutya, amelyek az útjukat mutatták idefelé jövet. Egy pillanattal később persze már a Koronások is észrevették, hogy a támadóik a legkevésbé sem természetfelettiek, de ez a röpke előny épp elégnek bizonyult.

Az első kutya felugrott, rávetette magát a Mortua jobb karját markoló férfira, és a páncélból kilátszódó egyetlen testrészébe, az arcába mart bele. A Koronás szemét elöntötte a vér. Hátrazuhant, és eleresztette a lányt. Mortua minden erejét összeszedte, és kirántotta magát a másik lovag kezéből is. Vetett egy tétova pillantást Valian felé, aztán kirohant az ajtón.

– Utána! – bődült el a nagymester. Mint falkavezérnek, a másik kutya az ő torkának ugrott. Loghor kivont karddal rázta le magáról az állatot, és biztos mozdulattal szúrta le. Az eb keservesen vonyított, mikor a fegyver a gerincén áttörve a padlóhoz szegezte. Társa közben a lány nyomában kirontott a szabadba, de jól látszottak a vérnyomok, amiket maga után hagyott. Áldozata a földön fetrengett, az arcát markolászta, és jajgatott. Végül felsegítették, és inkább vitték, mint kísérték az épület hátuljába.

Loghor belerúgott a lába előtt heverő tetembe, és az ajtó felé intett.

– Hozzátok vissza a papnőt!

Fuss, fuss, Mortua! – gondolta Valian. Bízott benne, hogy könnyű köntösében a lány egykettőre lehagyja a hat páncélos férfit, aki utána vetette magát, és csak remélni merte, hogy nem lóháton erednek majd a nyomába. Pillanatnyi jókedve azonban gyorsan elmúlt, ahogy a bent maradó Koronások talpra rángatták.

Loghor ihn Mortenor megállt vele szemben. Majdnem egyforma magasak voltak, bár a démon jóval fejlettebb izomzattal büszkélkedhetett. Valian tőle telhetően kihúzta magát, de nem okozott neki semmiféle elégtételt, hogy Loghor képtelen volt a szemébe nézni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

127 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nincs több trükk! – A nagymester intett az embereinek. – Zárjátok be, látni sem bírom!

– Nem adnád inkább nekem, nagymester?

Erőtlennek tűnt az új hang, hallatára mégis elnémultak a Koronások, Loghor ihn Mortenor arcán azonban harag cikázott át, ahogy a beszélő felé fordult. A férfi a terem hátuljában lévő ajtón keresztül lépett be közéjük, ott, ahol az imént a sebesültet elvezették; Valian egyetlen pillantással megállapította, hogy csakis ő lehet az események hátterében álló varázsló, és azt is jól látta, hogy a legtöbb lovagnak tágra nyílik a szeme a döbbenettől.

– Nagymester… – szólalt meg határozatlanul az egyik, Loghor azonban leintette. Még mindig a döglött kutyára meredt, hangjában pedig egyszerre csattant szigor és éppen csak egy hajszálnyival kevesebb undor, mint amikor a démonhoz beszélt.

– Azt mondtam neked, hogy ne mutatkozz!

– Elnézésedet kérem, nagymester! – A férfi esetlenül meghajtotta magát. Valian észrevette, hogy a feje búbján különböző mintákat nyírt a hajába, de egyiket sem ismerte fel. – Kutyaugatást hallottam, és úgy véltem, szükség lehet a segítségemre.

Loghor elfordult az előtte heverő állattetemtől, és végigmérte az érkezettet, de csak a tekintetével hozta tudomására, mennyire átlátszónak találja ezt az indokot, szavakkal nem. Koronásai közül hárman is azonnal fegyvert rántottak, az adeptus azonban elsziszegett néhány szót, és a lovagok – Wiyemor és a fiatalember kivételével, aki az imént egyedül őrizte meg a komolyságát – mozdulatlanná merevedtek. Valian megpróbálta lerázni magáról megbénuló fogva tartói markát, de hiába: így még jobban szorították, mint korábban. A démon tekintete Loghorra siklott, és ugyancsak meglepődött a sötét szempárban lángoló düh láttán.

– Ha bármi bajuk esik, mágus…

– Semmi bántódás nem éri őket, nagymester – vágott közbe a vörösruhás. – Kezeskedem érte.

Loghor elhúzta a száját, de úgy tűnt, beéri ennyivel.

– Mit akarsz kezdeni vele? – bökött az állával Valian felé.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

128 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démonban csak most tudatosult, hogy a Koronások vezérének iránta érzett utálata félig sem megjátszott. Hiába van tisztában az ártatlanságával, attól még ugyanolyan megvetéssel, sőt, talán félelemmel viseltetik iránta. Nos, döntötte el, az elsőre nem fog okot adni, a másodikra viszont feltétlenül. Csak szabaduljon ki valahogyan… A tisztesség kedvéért megint rántott a karján kettőt-hármat, de ezúttal is feleslegesen próbálkozott.

– Ezt inkább szűkebb körben beszélném meg – hunyorított a mágus.

Nem tűnt fiatalnak, még úgy sem, hogy varázserejével nyilván késleltette a teste öregedését. Arcát ráncok szabdalták, rövid haja piszkos egérszürkének tűnt, és igencsak ritkult a halántékán. Hosszú, vörös köntösének bő ujjaiból pipaszár karok lógtak ki, és egészében véve még Mortuánál is soványabbnak látszott. Valiant a távoli síkság aszkétáira emlékeztette, akik néhány hónappal korábban látogattak el a mordiniumi rendházba. Ne felejtsem el megemlíteni Anira úrnőnek, amikor kijutok innen.

Loghor kelletlenül bólintott, aztán tudatánál maradt lovagjaihoz fordult.

– Wiyemor!

– Nagymester?

– Visszatérsz Mordiniumba. Valamilyen ürüggyel elküldöd Briettát az ajtóm elől, és átveszed a helyét, amíg vissza nem térek. Hamarosan követlek. Ascovado!

– Nagymester! – Az ifjú sápadt arcában hideg kék szemek villantak fel, a démon pedig nyugtázta magában, hogy ő a szoborpark őrségének vezetője, akit Amoril említett.

– A tiéd Morammor – jelentette ki Loghor. – Felelsz a fogolyért, rajta tartod a szemed a barátunkon – mutatott a varázslóra –, és értesítesz engem a történtekről.

– Igenis. Futárral vagy madárral?

– Futárral. Az biztosan megérkezik.

– Értettem. A papnővel mi legyen?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

129 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Zárd el. Ne essen baja, mégiscsak a szellemek kegyeltje. Mondd meg neki, hogy ha ostobaságot csinál, a barátja fizet meg érte; az majd féken tartja. – Loghor intett a varázslónak. – Nyisd meg az utat!

A férfi meghajolt előtte, de hiába viselkedett alázatosan, Valian nem vett volna mérget rá, hogy kiélezett helyzetben is a nagymesteré lenne az utolsó szó kettejük közül. Aztán a vörös köpenyes kántálni kezdett, és egyik kezével jókora kört rajzolt a falra. Az megremegett, és örvénylő fénypászmává változott, Argelir Wiyemor pedig úgy lépett át rajta, mint aki nem először utazik hasonló módon.

– Beljebb kerülhetünk, nagymester? – szólalt meg az aszkéta.

Loghor szeme összeszűkült.

– Amint helyrehoztad, amit elrontottál, adeptus! – vetette oda.

– Máris, máris. Bár ehhez talán nem árt, ha először elbódítom a kedves vendégünket…

Loghor biccentett, hogy csinálhatja, a varázsló pedig odalépett a démonhoz, és elhúzta az arca előtt a tenyerét. Valian lehunyta a szemét; a világ imbolyogni kezdett körülötte, a feje elnehezült, és még a saját lábát is csak homályosan látta. A padlóra zuhant, amikor elengedték, de ezt is csak homályosan érzékelte, amikor pedig a két lábánál fogva vonszolni kezdték, abból már nem érzett semmit. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

130 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonnegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

A föld alatt tért magához. Megfosztották a páncéljától, és megkötözve a fal mellé lökték egy jókora pincehelyiségben, amely – kivált ahhoz képest, amit eddig az épületből látott – kimondottan magasztos, méltóságteljes hangulatot árasztott. A vajszínű falakat mintha frissen festették volna, a mennyezetet pedig egy szépséges freskó borította, amely – amennyire a zúgó fejű démon meg tudta állapítani – magát a kertet ábrázolta még valamikor az alapítása táján. Valian egy másodpercig színtiszta békét érzett. Aztán lentebb tévedt a tekintete, és elborzadt a látványtól. A terem közepén ugyanis egy jókora kőasztal állt, amelyen normális körülmények között a holttesteket készítették fel, hogy elfoglalják a helyüket a szoborparkban, és amelyen most egy frissnek tűnő, kegyetlenül megcsonkított tetem, tucatnyi apró üvegcse, valamint mindenféle vágó és daraboló szerszám hevert. A démon lehunyta a szemét. Nem a test látványa hozta ki a sodrából, hanem az emlékek, amelyeket felébresztett benne. Szemhéja mögött továbbra is látni vélte az idős női alakot, amelyet nem a halál fosztott meg a méltóságától, hanem a körülötte lévő eszközök: két kezén és lábán kívül az orrát is eltávolították, a haját részben levágták, részben kitépték, és az egyik melle is hiányzott. Valian olyan erővel szorította ökölbe a kezét, hogy egészen kifehéredtek a bütykei. Feszegetni kezdte a csuklóját zsibbasztó köteleket, de mielőtt széttéphette volna őket, léptek ütötték meg a fülét.

Tudta, hogy csendben kellene maradnia, ájulást tettetni, és azután próbálkozni újra a szabadulással, hogy ismét magára hagyták. A lélek azonban nem vitte rá. Sejtette ugyan, hogy nem gondolkodik józanul, mégis úgy érezte, ha most megakadályozza, hogy tovább gyalázzák ennek a szellemnek a porhüvelyét, azzal a saját múltjából is jóvá tesz valamennyit. Nem hagyhatta elillanni a megváltás lehetőségét. Felemelte a fejét, és izzó tekintettel mérte végig a belépőket: a varázslót és a Loghor helyetteseként hátrahagyott fiatal Koronást.

– Lám csak! – vigyorodott el az aszkéta, amikor meglátta. – Magához tért a vendégünk! Mit gondolsz, Ascovado lovag, gyönge még, vagy munkára is foghatjuk?

A fiatalember odasétált Valianhoz, és alaposan szemügyre vette.

– Ha hozzám érsz, megöllek! – sziszegte a démon.

Ascovado figyelmen kívül hagyta a fenyegetést. Unott arccal fordult vissza a varázslóhoz.

– Nekem erősnek tűnik, adeptus uram. Nagyon is erősnek. A helyedben nem packáznék vele.

– Akkor adj mellém két embert, akik odafigyelnek rá!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

131 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A Koronás megrázta a fejét.

– Kettő nem bír el vele, és különben sem nélkülözhetek senkit. – Valianra tekintett, és úgy folytatta, mintha egyenesen neki mondta volna: – Kerestetnem kell a papnőt is, és hamarosan besötétedik.

– Egy egyszerű keresővarázslat… – kezdte a másik, de a Koronás szigorúan félbeszakította:

– Semmi keresővarázslat! A legutóbbi félresikerült trükköd alkalmával négy embert veszítettünk. Nem vállalok effajta szükségtelen kockázatot.

Létezhet az, hogy nem is akarja megtalálni Mortuát? – töprengett a démon, és alaposan megnézte magának a lovagot. Lyr Ascovadónak hosszú haja volt, mint majdnem minden Koronásnak, fényes fekete, akár a holló tolla, a szeme azonban egészen világos, a nézése pedig határozott és magabiztos. Valian nem tudta kiolvasni belőle a szándékait, de még csak a jellemét sem. Egyedül a varázsló vele szemben tanúsított viselkedése jelentett némi támpontot, elsősorban a védekezés a hangjában, amikor megszólalt:

– Loghor nagymester áldását adta az ötletemre…

–… viszont engem jelölt ki a maga helyére, nem pedig téged – világított rá Ascovado. – Ha szórakozni akarsz a fogollyal, az ellen semmi kifogásom. De oldd meg a saját erődből!

Az aszkéta mogorván bólintott. Az asztalhoz lépett, leemelt róla egy vékony, éles pengéjű szerszámot, aztán odahajolt Valianhoz, és gúnyosan az arcába vigyorgott.

– Régóta gondot okozol a nagymesternek, tudod-e? – kérdezte tőle mintegy csevegve.

– Közel sem annyit, mint neked fogok!

A varázsló végighúzta a tenyerén a pengét, és egy pillanatig csak nézte, hogyan buggyan elő a vére. Aztán, bár eltorzult az arca a fájdalomtól, átvette az eszközt a sebesült kezébe, és a másik tenyerén is ejtett egy ugyanolyan vágást.

– Hunyd le a szemed! – suttogta aztán.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

132 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian érezte a kényszerítő erőt a hangjában, de démon volt, nem ember, így – ha némi küzdelem árán is, de – lerázta magáról, és még azt is megengedte magának, hogy visszavigyorogjon a fogva tartójára. Az viszont cseppet sem látszott bosszúsnak.

– Ahogy gondolod, barátom! – sóhajtotta, és Valian halántékához érintette a pengét.

A démon megpróbálta elkapni a fejét, de hiába: két gyors mozdulat, és máris vér csordult le az arcán mindkét szemöldöke mellett, a varázsló pedig eldobta a szikét, és véres kezeit a két friss vágásra szorította.

Valian üvöltött, nem fájdalmában, hanem dühében. Ereje és haragja egyszerre növekedett meg, és cselekvésre sarkallták: végre eltépte a csuklóját szorító köteléket, a többi pedig szinte magától hullott le róla. Két erős marka szinte magától nyúlt a varázsló felé – és aztán félúton megtorpantak.

– Eszedbe ne jusson! – intette a mágus, aztán rámosolygott a Koronásra. – Hogy tetszik, Ascovado lovag?

A fiatalember meg sem próbálta palástolni az undorát.

– Tudatánál van? – kérdezte.

– Ó, igen! Tökéletesen tisztában van vele, mi történik, és biztosíthatlak, akarata ellenére fogja megtenni mindazt, amit parancsolok neki.

Ascovado jól láthatóan megborzongott. Hirtelen jóval kevésbé tűnt magabiztosnak, mint korábban.

– Azt hiszem, ehhez már nincs rám szükség – jelentette ki, és elsietett.

A varázsló mosolyogva nézett utána.

– De nincs ám! – felelte csak úgy magának, aztán Valianhoz fordult megint. – Gratulálok, barátom, nagy előrelépés lesz ez számodra! Egy igazi mágus inasa lehetsz! Attól tartok, megbéklyóztam az akaratodat. Mivel a kötést a vér hozta létre, ki merem jelenteni, hogy egy életre szól… hacsak úgy nem döntök, hogy elbocsátalak, de ehhez ne fűzz sok reményt! Ha itt végzünk, szépen hazajössz majd velem, és… a többit majd meglátod.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

133 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Suttogott még valamit, amitől behegedtek a sebek a tenyerén, aztán lehajolt a szikéért, és a démon kezébe nyomta.

– Nem kétlem, hogy szeretnéd ellenem fordítani – jelentette ki. – Mi több, nekem is nagy kedvem volna ahhoz, hogy különböző… hm, érdekes feladatokkal teszteljem a tűrőképességedet. De szorít az idő, nem érünk rá játszadozni. – Vállon veregette Valiant, és az asztal felé intett. – Mire vársz? Ott a tetem. Folytasd a munkát!

A démon halálosan elsápadt. Jeges vízként zúdult rá a kétségbeesés, és az volt a legrosszabb, hogy semmit nem tehetett ellene. Mintegy külső szemlélőként, tehetetlenül figyelte, hogy a penge felemelkedik a kezében, a lábai pedig az asztalhoz viszik. Gyors, precíz mozdulattal sújtott le, és nem adatott meg neki, hogy behunyja a szemét, sírjon vagy átkozódjon, amikor a halott vére a kezére fröccsent.

– Érdekes, nemde? – kedélyeskedett közben az aszkéta. – Ez itt előtted egy legalább háromszáz esztendős holttest, mégis olyan, mintha új volna. Te meg én együtt kiderítjük majd, mit kevernek a szerzetesek abba a kenőcsbe, ami ilyen frissen tartja őket. Addig viszont sok még a tennivaló, szóval ne lustálkodj!

Ezért élve kizsigerellek! – akarta mondani Valian, de a szavak nem hagyták el a száját. A keze viszont tette, amire utasították, az akaratától teljesen függetlenül, és néhány perc múlva már könyékig vérben úszott mind a két karja.

Soha nem tudta felidézni, mennyi időt töltött a varázsló akaratának tehetetlen bábjaként. Igaz, nem is nagyon próbálkozott vele. Mondták ugyan, és maga is sejtette, hogy néhány óránál nem telhetett el több, ő maga viszont napoknak, ha nem egyenesen éveknek érezte. Eleinte még küzdött ellene, hitte, akarta, remélte, hogy kiszabadul, vagy hogy legalább akad egy pillanat, amikor a varázsló elfordul, a kötelék meggyengül, ő pedig kihasználhatja a helyzetet, és elkaphatja a torkát. Később letett róla, és már nem akart mást, mint belepusztulni a gyalázatba. A tehetetlen őrjöngés percei következtek utána, majd a dacéi megint, míg végül kiégve, megtiporva húzódott vissza a lelke leghátsó szegletébe, hogy megőrizhesse az ép elméjét, közben pedig egyre csak folytatta az undorító, monoton mészárosmunkát, és hallgatta a varázstudó állandó hencegését.

–… aztán eljutottam a nagymesterhez, és meggyőztem róla, hogy itt rendezzük be a főhadiszállásunkat! – fecsegett az éppen. – Az én erőmmel gyerekjáték kaput nyitni a Korona rendháza és a kert között, akkor hozom ide a nagymestert, amikor csak akarja. Az őrségnek fogalma sincs róla, hogy itt tanyázom a talpuk alatt, ha pedig mégis észrevesznek, pillanatok alatt kitörlöm az emlékeiket. Ráadásul nem is veszik észre a kieső időt, azt hiszik, csak elbámészkodtak… Nem akarok dicsekedni, de ez a módszer…

– Teljesen dilettáns és amatőr, és a jobb mágusegyletekben fintorogva hátat fordítanának neked? – csendült fel hirtelen Mortua hangja, bár a démon egy pillanatra kétségbe vonta, hogy az övé-e valóban. Semmit nem hallott benne a szokásos derűből és életigenlésből. Ez a hang csordultig telt dühvel és 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

134 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

undorral, és legalább tíz évvel idősebbnek tűnt, mint általában.

Az aszkéta azonban így is páni rémülettel fordult hátra, és mielőtt még megkönnyebbülhetett volna, amiért az ellenfele csupán egy alacsony, vékony lány, Mortua már meg is lendítette a kezében tartott, súlyos fejszét. Vér fröccsent, jajszó hallatszott, és Valian érezte, ahogy visszanyeri az uralmat a teste felett. Azonnal eldobta a szikét, és meredten bámulta két iszamós, remegő kezét. Akkor eszmélt csak fel, amikor Mortua rákiáltott.

– Menj odébb!

Valian oldalra húzódott, és összerezzent, amikor meghallotta a csattanást. A lány levette a polcról az egyik lámpást, és az asztalra hajította. Lángok csaptak fel, jóval nagyobbak, mint amire a démon számított, mintha nem is olaj, hanem a papnő haragja vagy a saját kétségbeesése táplálta volna őket. A meggyalázott holttest tüzet fogott, Valian pedig tiszta ösztönből cselekedett: felkapta a mágust, és mellé dobta.

– Halott? – kérdezett rá Mortua, ő pedig csak a vállát vonta meg. Nem találta meg a szavakat, amelyekkel bevallhatta volna a lánynak: azért tette ezt, hogy ne legyen módja máshogyan kitölteni rajta a haragját.

Bámulták még egy percig a tüzet, megvárták, hogy az egykor élt papnő porhüvelye teljesen a lángok martalékává váljon. A test természetfeletti hévvel égett, talán a szellemek akaratának, talán a rózsaszín kenőcsnek köszönhetően, amellyel annak idején bevonták. Még hamu sem maradt belőle: semmi, amivel a Koronások a továbbiakban visszaélhettek volna. Mellette a mágus tetemét még éppen csak nyaldosták a lángok, belekóstoltak a köpenyébe, a hajába, és a helyiséget hamarosan bűzös füst töltötte meg.

– Indulás! – ragadta karon Mortua a démont.

Valian bizonytalanul nézett körül. Még mindig remegett a keze.

– A páncélom…

– Nincs rá idő! Ha megérzik ezt a szagot, vagy meglátják a füstöt, az életben nem jutunk ki! Nesze, egy fejsze! Ha valaki szembejön, üsd kupán, és fuss tovább! – Mortua a nyomaték kedvéért még egyszer megrángatta az ifjú karját. – Utánam!

Eliramodott az ajtó felé, ahol valamivel korábban Ascovado is távozott, a démon pedig követte. Lépcsőt érzett meztelen talpa alatt, aztán keskeny, hideg kőfolyosó következett, és már ki is bukkantak az

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

135 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

előcsarnokban, ahonnan elhurcolták.

Az ajtóban két Koronás ácsorgott. Nem strázsának látszottak, valószínűleg csak beszélgetni álltak meg éppen ott. Mortua vad vigyorral látta, hogy az egyiknek pipa lóg a szájából, és már csak azért is ráüvöltött, hogy lássa, elejti-e hirtelen riadalmában.

– Köpöd ki!

Bár sok rosszat el tudott volna mondani a Koronásokról, kivált azokról, akik részt vettek a szentséggyalázásban, még ő is elismerte, hogy egytől egyig elsőrangú, fegyelmezett harcosok. Eszükbe sem jutott megijedni egy lánytól, még akkor sem, ha az füstszagú és meglehetősen mocskos papi köntöst viselt. A démont már jóval tiszteletteljesebben mérték végig: a véres kezekben tartott fejsze fájdalmas halált ígért. Hiába viseltek vértezetet, és lógott kard az övükről, a poklokat megjárt harcossal egyik lovagnak sem akaródzott tengelyt akasztania.

– Szerzek erősítést! – szólalt meg a pipás, de alig tehetett meg két lépést, amikor Valian kezéből kiröppent a fejsze, és suhogva beleállt a koponyájába. A másik dermedten nézte egy pillanatig, aztán újra a párosra siklott a tekintete. Sehogyan sem tudta eldönteni, meg merje-e rohanni őket, pedig egyiküknél sem maradt már fegyver. Végül meglátta a hátuk mögül előgomolygó füstöt, és ez elbillentette a mérleg nyelvét: futásnak eredt. Addigra azonban Valian már könnyedén beérte, és egy erőteljes ökölcsapással bezúzta a koponyáját. Abban a pillanatban szinte akarta, hogy jöjjenek még, akár az egész rendjük, Loghor ihn Mortenorral az élen, hadd küldje mindannyiukat a kárhozatba, ahová valók, és ahonnan úgy tűnt, ő maga sem szabadulhat meg soha. Mortua azonban elfutott mellette, ki a szabadba, úgyhogy követte. A lány egyenesen a sövény felé tartott, és immár szemernyi kétely nélkül vetette bele magát, az ágak pedig szétnyíltak előtte. Valian felgyorsított, és utolérte. Egyszerre hagyták maguk mögött Morammor meggyalázott kertjét. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

136 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Nem tűnt ismerősnek a táj, ahol előbukkantak. Fehérkavicsos ösvénynek nyomát sem látták, néhány száz méterrel odébb viszont erdő kezdődött. A színpompás leveleket a felkelő nap sugarai világították meg, a békés látvány pedig lehűtötte valamelyest a démon háborgó lelkét. A pincében történtek egyszerre nem tűntek többnek szörnyűséges rémálomnál, ami rányomta ugyan a bélyegét a kedélyére, de többé már nem tudta megbénítani. Az időpont különben sem volt megfelelő az önmarcangolásra. Valian az erdő felé biccentett, Mortua pedig máris arrafelé vette az irányt, a fák közé érve viszont azonnal lelassított, és lihegve a földre huppant. Megtorpant a démon is, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse – aztán észrevette, hogy az még mindig könyékig véres, úgyhogy inkább visszahúzta.

– Hadd fújjam ki magam, mielőtt továbbmennénk! – lihegte Mortua, akinek szemlátomást nem tűnt fel a közjáték.

Valian hátralesett a válla felett.

– Túl közel vagyunk.

– Tudom, de képtelen vagyok mozdulni. Adj egy percet, és…

Ekkor szétváltak a Morammort közrefogó ágak, hogy utat engedjenek hét elővágtázó lónak. Valian nem teketóriázott: karom ragadta Mortuát, és lerántotta a ritkás bozótba. Csak remélni merte, hogy nem vették észre őket.

– Nem is erre jönnek! – jegyezte meg tele szájjal a papnő. Talált néhány bogyót az egyik ágon, és azt majszolta. – Most mi van? Lassan egy egész napja nem ettünk, és az a tegnapi reggeli nem volt éppenséggel bőséges.

Valian is tudott volna mit kezdeni némi étellel, de a kezére száradt vér elvette tőle a kedvét.

– Egyelőre nem erre jönnek – jelentette ki. – De egy percen belül rájönnek, hogy nem lehetünk máshol, csak a fák között. Még nem juthattunk volna olyan messzire nyílt terepen, hogy ne vegyenek észre bennünket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

137 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Lehet, hogy azt hiszik, hogy még mindig a sövényben húzzuk meg magunkat… – A lány elgondolkodott. – Hé! Tényleg vissza kellene mennünk, és meglapulni a sövényben! Sose vennének észre, és egy óvatlan pillanatban a holminkért is visszaosonhatnánk…

Valian a fejét rázta.

– Túl kockázatos, és különben sem érünk rá. Figyelmeztetnünk kell Anira úrnőt, vagy bárkit, akiben megbízhatunk, hogy mi folyik itt.

– Visszamenjünk Emorhonba? – töprengett el Mortua, de aztán meg is rázta a fejét. – Nekik most van épp elég bajuk, és különben is, ott keresnének bennünket először. De ha eljutnánk addig, ahol a szellemek magunkra hagytak, már valószínűleg gyors és könnyű utunk lenne hazáig, és az már nem volt egy nagy távolság…

Valian gyanakodva nézett rá.

– Ezek szerint ők segítettek?

– Ki más?

– Akkor most miért nem visznek egyszerűen haza?

Mortua indulatosan fordult szembe vele.

– Te csodálkozol rajta, hogy nem akarnak mutatkozni ennek a… gyalázatnak a közelében? – kérdezte harciasan. – Mert én nagyon is megértem.

Más körülmények között a démon bizonyára mosolygott volna ezen a hirtelen pálforduláson. Arra mindenesetre nem mutatott rá, hogy a kutyák maguktól is a nyomukba szegődhettek. Ha véletlen volt, hát átkozottul kapóra jött, ha pedig nem, annál jobb. Inkább csak annyit jegyzett meg:

– Megkértelek, hogy fuss el, ha baj van…

– És hagytalak volna ott? – vigyorgott a lány. – Kizárt dolog. Különben sem volt nagy ügy visszamenni

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

138 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

érted… De ezt majd inkább tele hassal, egy jól megrakott tűz mellett mesélném el.

Valian nem viszonozta a jókedvét.

– Undorodnod kellene tőlem.

– Mi a fenéért? Nem te voltál a hibás.

– Most nem. De ez nem volt mindig így.

Mortua gyengéden az ifjú karjára tette a kezét. Cseppet sem zavarta a rászáradt alvadt vér.

– Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz – mondta lágyan.

Erre aztán elmosolyodott a démon.

– Ki vagy te, és hová tetted az igazi Mortuát? – Elkomolyodott. – Akarok beszélni róla. Azt hiszem. De nem itt és nem így, kutyafuttában…

– Ha minden jól megy, estére úgyis otthon leszünk – felelte a lány szándékolt könnyedséggel. – Elmondjuk Anirának, mi a helyzet, és onnantól már ő intézkedik!

Ez jól hangzott. Túlságosan is jól. Valian éppen válaszolni akart, amikor meghallotta a paták dobogását.

– Jönnek! – sziszegte.

– Én is hallom! – suttogta vissza Mortua, és magában most először adott hálát a szellemeknek, amiért úgy összemocskolódott a köntöse. Igyekezett még jobban meglapulni, miközben fél kezével némi avart halmozott a társa feje fölé. – Bocsánat, de túl vörös a hajad!

Valian lepisszegte, és feszülten fülelt. Kurta utasításokat sodort feléjük a szél, amelyeket Mortuával ellentétben ő kristálytisztán értett:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

139 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

–… ti pedig kutassátok át azt a bozótost! Találkozunk az öreg tanyánál. Ha valaki megtalálja őket, haladéktalanul fújjon riadót!

– És ha visszaosonnak, uram?

– Erre is gondoltam. – Valian felismerte Ascovado hangját. – Én hátrafelé kerülök. Induljatok!

Valian felemelte a fejét egy kicsit. A Koronások mind távolodtak tőlük, kivéve az ifjú Ascovadót, aki leszállt a lováról, és többé-kevésbé feléjük vezette.

– Ha jelt adok, rohanj, és ugorj fel a lovára! – A démon egy pillanatra a lány hátára tette a kezét.

– Na de ez egy…

– Nem érünk rá vitatkozni! – Valian igyekezett úgy helyezkedni, hogy egy mozdulattal felpattanhasson.

Mortua dühösen meredt rá egy pillanatig, de nem merte kockáztatni, hogy megszólaljon: Ascovado már túl közel járt hozzájuk.

Csigalassúsággal vánszorgott el az a néhány perc, amíg a fiatalember felbukkant a látóterükben. Mortua haragosan és némi megvetéssel szemlélte: úgy tűnt, az ifjú Szárnyasnak még annyi esze sincs, hogy időnként lenézzen a bozótosra. Felszegett fejjel haladt, jókora ménje pedig engedelmesen követte. A ló hátára terjedelmes, fekete köpönyegbe csavart csomagot rögzítettek, aminek a mibenlétét a lány még csak megtippelni sem tudta. Maga Ascovado nehéz páncélt viselt, a Korona jelével ékeset, az övébe pedig két rövid kardot tűzött. Egyik sem tűnt lovas fegyvernek, az a pallos azonban már sokkal inkább, amit a hátára erősített.

Mortua felsóhajtott. Buzogányát hátrahagyva ismét sebezhető kislánynak érezte magát. Úgy sejtette, hogy Valian, ha akarja, puszta kézzel is be tudja törni az ellenfele koponyáját, ő viszont legfeljebb karmolni és harapni tudott volna, ha közelharcra kerül a sor, ez pedig egy pallos ellenében igen kevésnek tűnt. Remélte, hogy a Koronás hamar eltűnik a látóterükből, ők pedig szép csendben továbblopakodhatnak.

Ascovado elhaladt előttük. A gondatlansága már-már szándékosnak tűnt: mintha csak azért nézett volna oldalra olykor, hogy fenntartsa a látszatot. Mortuának az egész helyzet egyre kevésbé tetszett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

140 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Egy pillanattal később Valian felugrott, és a Koronásra vetette magát. Ascovado szembefordult vele, de nem elég gyorsan: mire egyet pisloghatott volna, már a saját pallosával nézett farkasszemet.

– Ha kiáltasz, meghalsz – közölte szenvtelenül a démon. – Engedd el a lovat, a fegyvereidet pedig dobd a földre!

Ascovado engedelmeskedett. Mortua döbbenten látta, hogy mosolyog közben, nem jókedvében, hanem inkább fensőbbségesen, és belehasított a rémület. Csapdába sétáltak volna?

– Ülj fel a lovára, Mortua! – Valian nem vette le a szemét a Koronásról.

A lány bizonytalanul lépett előrébb. A fekete mén jóval nagyobb volt, mint bármelyik ló, amit életében látott, ráadásul egyenesen őt nézte, és szemlátomást arra készült, hogy egy jól irányzott rúgással jutalmazza, ha túl közel merészkedik hozzá.

– Izé, Valian! Ez engem az életben nem fog felengedni a hátára.

– Felenged, ha a tisztelt gazdája megparancsolja neki! – A pallos hegye vészes közelségbe került Ascovado torkával. – Gyerünk!

A fiatalember bólintani akart, de nem bírta tovább. Hátratántorodott, és jóízű nevetésben tört ki.

– Megparancsolhatom én, hogyne! De mi lesz aztán? Mit kezd a kislány a lovammal, ha eltűnök a látóteréből? – A szeme kajánul megvillant. – Hogy a lovam mit kezd ővele, afelől vannak sejtéseim.

Mortua szerette volna alaposan felképelni azért, amit mondott, no meg elsősorban a hangneme miatt, de a jobbik esze óva intette mindenféle elhamarkodott lépéstől. Ascovado túlságosan magabiztosnak tűnt, főleg ahhoz képest, hogy egy démon tartotta sakkban a saját fegyverével.

– Nagy kár – jelentette ki közben Valian. – Ezek szerint nem vesszük semmi hasznodat…

– Ezt azért nem sietnék kijelenteni. – A Koronás egy csapásra visszanyerte a hidegvérét. – Mit gondolsz, miért küldtem el az embereimet?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

141 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Hogy életben maradjanak? – érdeklődött hűvösen Valian.

– Higgy, amit akarsz. Éppenséggel benneteket próbáltalak életben tartani…

A démon és a papnő egymásra nézett. Valian most először látszott tanácstalannak.

– Hazudik, hogy a bőrét mentse – szögezte le a lány. – Ha szabadon engedjük, ránk uszítja az egész bagázst.

– Nem áll szándékomban szabadon engedni. – Valian felemelte a pallost, és ismét a Koronásra nézett. – Nem szívesen öllek meg, Szárnyas, ha ez számít neked valamit. Ha csak rólunk lenne szó, nem is tenném. De mindenképpen hírt kell vinnünk arról, amit odabent műveltek, és nem engedhetem, hogy az utunkba állj.

Ascovado megvonta a vállát.

– Azért még ne temess!

Füttyentett egy hosszút, éleset, aztán oldalt vetődött, és odébb gurult az avarban. Valian utána fordult, de elkésett, és máris a harci ménnel találta szemközt magát. A ló vadul kalapálta a földet mellső lábaival, készen arra, hogy megvédje a gazdáját.

Valian oldalazni kezdett, hogy megkerülje az állatot, de óvakodott túl közel kerülni a megvasalt patákhoz, Mortua pedig csak állt egy helyben, és sehogyan sem értette, miért nem fogja menekülőre a Koronás – vagy éppenséggel miért nem riadóztatja a társait. Ő biztosan ezt tette volna a helyében… Ascovado azonban csak megveregette a lova tomporát, és egy mozdulattal leoldotta róla a csomagot. A fekete köpeny puffanva hullott a földre, esés közben feltárva tartalmát: Valian vértjét és a fegyvereiket.

– Ezeket elfelejtettétek a távozás hevében – intett az állával a Koronás. Mondanivalóját, akárcsak eddig mindig, a többes szám ellenére kizárólag a démonhoz intézte. Aztán rápaskolt még kettőt a ló farára, mire az elszáguldott, vissza Morammor irányába. – Esetleg… kiegyezhetnénk egy foglyul ejtésben?

Mortua gyanakodva húzta össze a szemöldökét.

– Velünk akarsz jönni? Mégis minek?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

142 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Megborzongott, amikor a fiatalember végigmérte. Kiszámított kegyetlenséget vélt felfedezni a szemében. Nem tudott megbízni valakiben, aki a szárnyas koronát viselte a bőrére tetoválva, kivált, ha az illető magas volt, sápadt és fekete hajú. Kislány korában ilyennek képzelte a vámpírokat, és bár Ascovado nem tűnt élveholtnak, ettől még semmivel sem találta szimpatikusabbnak.

– Nekem sem tetszik jobban, ami történik, mint nektek – hangzott a válasz.

– Már réges-rég tehettél volna ellene, ha akarsz! – replikázott Mortua. – Ehelyett te végig egy húron pendültél a drágalátos nagymestereddel. Átverted Amorilt…

– Nem akartam őt is belekeverni – felelte a lovag, a papnő pedig hitetlenkedve látta, hogy a társa elgondolkodva rábólint.

– Valian, ez agyrém, ha mi nem jöttünk volna, ez a nyomorult Szárnyas azóta is a varázsló előtt hajbókolna!

– Pontosan. – Ascovado súlyosan bólintott. – És nem várom meg, amíg ismét ilyesmire kényszerülök. Vigyetek el! Még túsznak is jó lehetek.

– Nekem ez nem tetszik. – Mortua összefonta a karját a melle előtt. – Valamiért nagyon úgy fest, hogy szükséged van ránk…

Valian egy fáradt mozdulattal leintette.

– Elküldte az embereit, Mortua. És nincs az a Szárnyas, aki ennyi hibát vétene, ha tényleg el akarna fogni két szentséggyalázót. – Visszanyújtotta a pallost a fiatalembernek. – Ez a tiéd, Ascovado.

– Szólítsatok Lyrnek! – a Koronás visszacsatolta a hátára a fegyvert, aztán lehajolt a csomaghoz. – Hoztam kenyeret és húst. Ivóvizet találunk arra fentebb. Mi a terv?

Valian gyorsan felvázolta, mire jutottak Mortuával. A papnő még mindig gyanakodva figyelte őket. Még az ételhez sem nyúlt, legalábbis amíg újdonsült társuk rá nem villantotta világoskék szemét.

– Ha halottnak akarnálak látni, kislány, legázoltalak volna a lovammal, nem a kenyeredet mérgeztem

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

143 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

volna meg…

Mortua félrefordult.

– Mortuának hívnak – dünnyögte, de végül elfogadta az ennivalót. Hallotta, hogy a két férfi beszélgetésbe elegyedik, de nem foglalkozott velük. Lehunyta a szemét, befelé figyelt.

Ha ez most csak egy vicc, akkor szólok, hogy nagyon gyenge! – szólította meg a szellemeket. – Nem tetszik nekem ez a fickó. Nem veszem le róla a szemem, az biztos… És köszönöm, hogy segítettetek!

Nem kapott választ, de ez most jóval kevésbé zavarta, mint korábban. Egy pillanatig sem hitte, hogy a kutyák véletlenül siettek a segítségére. Lelkesedése a régi volt ismét, csupán a döbbenet és a felháborodás tette a szokottnál jóval komorabbá.

– Mihez kezd most az öreg Loghor, miután megöltük a varázslóját? – szegezte hirtelen új társuknak a kérdést.

Lyr nyugodtan befejezte a mondatot, amit már előzőleg Valianhoz intézett, csak aztán fordult hozzá.

– Hozat egy újat – felelte magától értetődően. – A munka addig sem áll meg… bár nem kizárt, hogy az én eltűnésem lelassítja némileg. Egy vagy két nap, és minden a régi lesz.

A lány megborzongott.

– Hányan vannak ezek a mocskok?

– Akadnak még, de nincs értelme foglalkoznunk velük. Hárman akkor sem tehetnénk ellenük semmit, ha a közelünkben volnának. Koncentráljunk arra, hogy mielőbb Mordiniumba érjünk! Oda indultatok, ha jól sejtem. – A Koronás nem várt választ, hanem tovább magyarázott. – Ez az erdő hosszan elnyúlik nyugat felé, a túlsó vége valahol Emorhon fölött van. Még ha számítanak is rá, hogy arra menekültök, jó esélyünk van rá, hogy a sűrűben nem találnak meg.

– Akkor induljunk arra! – bólintott a démon. – Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

144 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonhatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Mogorva hangulatban gyalogolták végig a napot. Mortua komorságán a tele gyomor sem sokat segített: fáradt volt, mocskos, és feszélyezte Lyr jelenléte. A Koronás társaságában még ahhoz sem érzett kedvet, hogy ugrassa vagy egyszerűen csak bámulja Valiant. Nem is nagyon nyílt rá alkalma, hiszen a démon általában mögötte haladt, és Lyr mutatta az utat, akiről a lány még mindig nem merte elhinni, hogy nem csapdába vezeti őket. Ő maga is fokozott éberséggel kémlelte a vidéket – minden pillanatban készen akart állni rá, hogy egyenesen belerohannak Loghor ihn Mortenor és egy újabb mágus karjaiba –, már csak ezért is bosszantotta, amikor Valian bele-belefeledkezett a gondolataiba. Most még az erdő szépsége is hidegen hagyta az ifjút, aki lélekben nyilván még mindig a mágus kamrájában járt, Mortua viszont jobban szerette volna, ha inkább ő is az új társukat tartja szemmel.

Nem találkoztak senkivel, aki a nyomaikat kutatta volna, de amikor – több órányi hallgatás után – a lány tett egy óvatos megjegyzést, hogy ezt igen furcsának találja, Lyrtől csak egy gúnyos horkantásra telt.

– Feleslegesen jönnének be a lovakkal az erdőbe – felelt helyette Valian. – Csak amerre mi jöttünk, többször kellett volna kerülni velük, vagy éppen vezetni őket. Sokkal többre mennek azzal, ha elénk vágnak az úton, és az erdő szélén állítanak csapdát.

– Akkor talán nem kellene csak így belesétálnunk! – suttogta Mortua, és dühös pillantást vetett Lyr hátára.

Időnként megálltak egy rövid pihenőre, amire a két keménykötésű fiatalember jóval kevésbé szorult rá, mint a papnő, de olyankor is csak a legszükségesebb szavak hangzottak el. A Koronás meg sem próbált barátságosan viselkedni, amit Mortua sértődötten, Valian pedig higgadtan vett tudomásul.

– Utálom, hogy azt hiszi, a hülye tetoválása fölénk emeli – panaszolta egy ízben a lány, amikor Lyr távolabb ment, hogy elvégezze a dolgát. – Mintha méltóságán aluli lenne, hogy szóba álljon velünk! Főleg velem!

– Úgysem sokáig lesz velünk – csitította az ifjú. – Egykettőre a rendházban termünk, és nem kell többet rá se nézned, ha nem akarsz.

– Legyen igazad – morogta a papnő, és morcos pillantást vetett a visszatérő Koronásra. Lyr azonban továbbra sem zavartatta magát: a vállára lendítette a csomagját, és továbbindult.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

145 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Jóval lassabban haladtak, mint Perommor kocsijával, ráadásul többször is kerülőt tettek vagy meglapultak, ha észrevettek egy-egy utánuk kutató lovagot. Amikor sötétedéskor tábort vertek, úgy számolták, másnap kora délutánra már a kolostor felett fognak járni. Lyr ugyan amellett kardoskodott, hogy menjenek tovább máris, de Mortua lehurrogta.

– Egész nap gyalogoltam, és különben is semmi kedvem kitörni a bokámat a sötétben! – jelentette ki, és az orra alatt még hozzátette: – Te viszont nyugodtan továbbmehetsz, ha szeretnél, Szárnyas!

– Szerintem is pihenjünk le! – szólt közbe emelt hangon Valian, mielőtt új társuknak lehetősége nyílt volna visszavágni, vagy amit Mortua még jobban sérelmezett volna, fölényes hallgatással elsiklani a megjegyzés felett. – Muszáj lesz őrködnünk is, úgyhogy eleve nem fogunk sokat aludni.

Lyr megvonta a vállát.

– Gondolom, a kislány szeretne velem virrasztani, nehogy alkalmam legyen hátba döfni benneteket, amíg alszotok – mondta szenvtelenül.

Mortua csípős válaszra nyitotta a száját, de Valian a vállára tette a kezét. A lány elpirult az érintéstől, és rögvest el is felejtette, mit akart mondani.

Kialvatlanul indultak útnak hajnalban. Talán még Lyr a legkevésbé, aki – ha már Mortua úgyis árgus szemekkel figyelte közös őrségük során – nem tagadott meg magától némi szundikálást. Menet közben ettek, és még kevesebbet beszélgettek, mint a megelőző napon. Tudták, hogy a Koronások bőven eléjük kerülhettek már, úgyhogy folyamatosan szemmel tartották a környezetüket, de néhány mókuson kívül senkivel sem találkoztak.

Kora délutánra érték el az erdő szélét, ahol Valian előreküldte Lyrt, hogy nézzen körül. Kivételesen Mortua sem húzta a száját: belátta, hogy új társuk – akinek az átállásáról még nyilván nem tudott rajtuk kívül senki – sokkal kevesebbet kockáztat, mint ők, és ha minden kötél szakad, is visszatérhet Morammorba. Lyr azonban hamarosan előbukkant a fák közül, és intett, hogy mehetnek.

– Mi a fene… – dünnyögte Valian. – Azt hittem, mostanra elállják az utunkat.

Ascovado széttárta a karját.

– Nincsenek hozzá elegen. Közel maradtunk a legrövidebb úthoz, de eleget kerültünk ahhoz, hogy ne éppen itt számítsanak ránk. És nem, nem vezetlek csapdába benneteket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

146 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tudjuk.

Mortua ugyan szívesen kikérte volna magának ezt a többes számot, de inkább hallgatott. Lélekben már Anirával beszélgetett arról, hogyan tovább, és remélte, hogy a folytatásból sem fog kimaradni: felháborodása mellett, úgy érezte, személyes elszámolnivalója is akadt Loghor ihn Mortenorral és a Koronásokkal, akik olyan jót nevettek rajta. Csak akkor szólalt meg legközelebb, amikor már egy jó órája gyalogoltak az erdőn túli termőföldeken.

– Ott az a kanyar, ahol előbukkantunk, Valian! – kiáltott fel, és izgatottan megragadta a démon karját. – Mindjárt otthon leszünk!

– Látom.

– Gyere, siessünk már! – A lány eleresztette, és előreszaladt. Valian mosolyogva csóválta meg a fejét, mielőtt a nyomába eredt volna. Rosszkedv ide vagy oda, örült a papnő lelkesedésének, Lyr morgására pedig ügyet sem vetett.

– Akkor innentől már működni fog a dolog? – kérdezte szkeptikusan a Koronás.

Mortua nem méltatta válaszra: letérdelt, és imára kulcsolta a kezét. Jó darabig nem is állt fel; amikor pedig mégis, mindkét szeme tele volt könnyekkel.

– Menjünk odébb még egy kicsit – szipogta –, hátha…

Lyr szólni akart, de Valian megelőzte.

– Próbáljuk meg, persze!

Lehangoltan ballagtak tovább. Mortua még háromszor állt meg, hogy a szellemek segítségét kérje, de minden alkalommal csak hallgatást kapott válaszul.

– Amikor nagyon kellett, segítettek! – vigasztalta Valian. – Bizonyára tudják, hogy ezt megoldjuk magunktól is. Szépen hazamegyünk a saját lábunkon, és kész.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

147 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– De az túl sokáig tart! – rázta a fejét kétségbeesetten a lány. – Minél előbb szólnunk kell Anirának, hogy véget vethessen ennek a borzadálynak!

– Neki szellembeszéddel is szólhatunk… Vagy túl messze van ahhoz, hogy gondolatban beszéljünk vele?

– Azt hiszed, még nem próbáltam? Az volt az első dolgom, még mielőtt lementem volna érted! De egyszerűen képtelen voltam rá, bárhogy is erőlködtem!

– Azóta már sok idő eltelt – vélte a démon. – Talán…

– Mondasz valamit! – Mortua megtörölte az arcát, és lehunyta a szemét, csak hogy egy pillanattal később újra ki is nyissa. Igaz, ekkor már legalább nem fájdalom, hanem harag lángolt a tekintetében. – Nem megy! Akármit is csinált velünk az a szemét Loghor, nem végzett félmunkát! Téged is próbáltalak megszólítani, azt hallottad?

Valian a fejét rázta.

– A francba, a francba, a francba! – Mortua dühösen belerúgott a földbe. – Ezt csinálták velünk már másfél éve is, igaz? Mikor múlik el? – szegezte a kérdést a Koronásnak.

– Amikor a nagymester visszavonja – felelte Lyr magától értetődő természetességgel.

– De mindannyian képesek vagytok ilyet csinálni, nem? Nekem legalábbis Anira azt mondta, nem is lehet olyanból Szárnyas, aki nem ért hozzá! Akkor te…

– Én nem tudok levenni rólatok egy olyan barikádot, amit a nagymester tett rátok. A szellemek megtehetnék, ha akarnák, de úgy fest, nem akarják.

– Na, álljon meg a menet! Mi vagyunk itt a jók, nem? Loghor a rosszfiú! Akkor hogy lehet, hogy még a szellemek is őt támogatják velünk szemben?

– Elfelejted, mennyi ereklye lehet már a birtokában – szólt közbe csendesen a démon.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

148 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A nagymester nem használ semmiféle ereklyét – vágta rá mogorván a lovag. – A mi tudásunk független a szellemektől. Gondolod, sosem kellett még ámokfutó kegyeltet megfékeznünk? Szép is lenne, ha nem tudnánk fellépni a renegátokkal szemben!

– Na de a renegátokat eleve meg sem hallgatják a szellemek…

Lyr gúnyosan felnevetett.

– Addig jó, amíg ti, rendbéliek ezt hiszitek!

A lány az ajkába harapott. Látszott az arcán, hogy mindjárt elsírja magát.

– Te beszéled ezt a… szellemnyelvet? – fordult közben Lyrhez Valian.

A Koronás fölényesen bólintott.

– Anira Rellamort akarjátok értesíteni, igaz? Nem gond. – Mély hallgatásba merült, és csak jóval később pillantott fel. – Vár haza benneteket, és kitartást kíván az útra. Továbbá azt kérte, hogy hacsak nincs nagy baj, ne keressük. Tiszta lelkiismerettel szeretné azt mondani mindenkinek, hogy fogalma sincs, mi van veletek…

– Akkor menjünk haza! – Valian lendületesebbnek tűnt, mint eddig bármikor. – Illetve először célszerű volna beugrani a kolostorba, hogy feltöltsük a készleteinket. Amorilnak is szólhatnánk, vagy éppenséggel Shira-Linnek, ha ővele találkozunk, hogy vigyázzanak nagyon Tangemor holttestére…

– Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne így beállítanunk – vetette ellen Lyr. – Ha csak az egyikünk megy, talán elkerülheti a figyelmet, de hárman…

– Majd én megyek. – Mortua úgy szólalt meg, mint egy alvajáró. – Valian túl feltűnő, a Szárnyasnak meg nem hinnének… amit mellesleg egyáltalán nem csodálok.

A Koronás elfintorodott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

149 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Cseppet sem ismered Amoril Devardort, kislány, ha azt hiszed, nem hallgatna rám. De felőlem mehetsz te is…

– Mondd csak, mi lenne, ha egyszer végre kegyeskednél a nevemen szólítani?

– Ha ez tesz boldoggá! – vonta meg a vállát Lyr. – Bár szabadjon megjegyeznem: a te tudatodig sem jutott még el, hogy engem sem Szárnyasnak hívnak.

A lány most sem tudta állni a tekintetét. Valianra nézett inkább, aki szótlanul hallgatta a szócsatát.

– Akkor az a terv, hogy én beolvadok a zarándokok közé, megkeresem Amorilt vagy Shirát, felvilágosítom a történtekről, aztán szerzek tőle valami ennivalót? – kérdezett rá a biztonság kedvéért.

– Közben pedig igyekszel nem magadra vonni a figyelmet, és nem esel fogságba – egészítette ki Lyr.

– Nem is szándékoztam a cimboráid karjaiba sétálni!

– Alkonyatig érj vissza, ha lehet!

Mortua rántott egyet a vállán, és Valianhoz fordult:

– Ha közben rátok bukkannak a Szárnyasok, hol keresselek?

– Ha ránk törnek, meghalnak – felelte komoran a démon.

– Most én mondom, hogy álljon meg a menet! – emelte fel a hangját Lyr. – A többségük ártatlan és jóhiszemű, fogalmuk sincs róla, mi folyik a hátuk mögött. Vagy ez lett az új divat a rendben? Mészároljunk le mindenkit, aki az utunkba akad?

– Nem, dehogyis. – Valian leszegte a fejét. – Úgy csináljuk, ahogy te mondod. Én is inkább elkerülném a vérontást, ha tehetem.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

150 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ha baj van, menjetek vissza az erdőbe! – terelte el a szót a lány. – Volt az a nagy, félig kidőlt fa, ami mellett ebéd után jöttünk el. Ha itt nem talállak meg benneteket, ott fogok várni.

– Egy napot. Utána indulj el egyedül!

Mortua tétován nézett egyikről a másikra.

– Jó. Akkor… megyek is, hm?

– Nesze! – Lyr váratlanul a hátára borította nagy, fekete köpenyét. – Ez majd eltereli a figyelmet arról az apró tényről, hogy fülig véres vagy. Próbálj meg szerezni magadnak valami strapabíróbb ruhát!

– Ez büdös! – A lány az orrát ráncolta, de azért szorosabbra húzta magán a köpenyt. – Fogadjunk, hogy borzalmasan nézek ki!

– De legalább nem ordít rólad messziről, hogy papnő vagy, és a vérfoltokat is eltakarja. Mi több… ha nem nézlek meg jobban, elmész fiúnak is…

– Te csak ne nézegess engem! – Mortua hátat fordított. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de jelenleg nem tellett több tőle. Anélkül vágott neki az útnak, hogy visszanézett volna.

Később sem lett jobb kedve. A súlyos köpeny lehúzta a vállát, ráadásul nagy is volt rá, és folyton rálépett a szegélyére. Annak sem örült, hogy kettesben kellett hagynia Valiant az új társukkal. Láthatta már nem egyszer, milyen jól bánik a fegyvereivel a démon, mégis félt, hogy Lyr kihasználja majd a bizalmát és a jóindulatát, és ellene fordul, vagy feladja a többi Koronásnak.

A helyzet akkor sem lett jobb, amikor kiért az útra, és csatlakozott a kolostorba tartó zarándokok tömkelegéhez: mostantól már nemcsak ő taposta le folyton a köntösét, hanem szinte mindenki, aki elhaladt mellette. A tömeg magával sodorta, akár akarta, akár nem, ez pedig Valian és főleg a szellemek támogató jelenléte nélkül igencsak ráijesztett. Egyszer el is döntötte, hogy inkább visszafordul, de hiába: nem tudta kiverekedni magát a sokaságból. A könnyeivel küszködve ment tovább.

Hamarosan észrevette, hogy egyre többen vernek tábort körülötte, pedig még jócskán benne jártak a délutánban, és a rendház is távolabb esett még. Most már legalább a saját tempójában haladhatott tovább. Olykor utána szóltak, de a többség csak figyelte, ahogyan elhalad.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

151 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Feleslegesen sietsz, lelkem, a testvérek úgyis visszaküldenek! – kurjantott rá egy idősebb asszony végtelen jóindulattal.

Mortua hálásan bólintott neki, de nem állt meg. Már látta a kerítést a lovak, szekerek és hevenyészett táborhelyek mögött. Futni kezdett a kapu felé, ahol két testvér éppen egy nagyobb csoportosulással vitatkozott.

– Betegeink vannak! – érvelt éppen az egyik hangadó, egy kopaszodó, idősebb földműves.

– Küldünk ki takarókat, de az épületekben már szemernyi hely sincs… – A testvér sajnálkozva tárta szét a kezét, és már fordult is tovább, éppen Mortuához. – Telepedj le idekint szépen, fiam! Mint látod, senkit nem tudunk beengedni.

A papnő úgy döntött, nem ez a legjobb alkalom arra, hogy leleplezze magát. Inkább ne legyen nyoma az itt jártának, ha a Koronások a későbbiekben esetleg erre járnának, és kérdezősködnének. Igyekezett még a hangját is megváltoztatni, amikor megszólalt:

– Én nem csak zarándok vagyok. Sürgős üzenetet hoztam Shira-Lin Demorgov papnőnek.

A szerzetes felsóhajtott. Nyilván nem először hallott már ilyesmit.

– Shira-Lin nagyon elfoglalt, nem érne rá beszélni veled. Ha fontos az üzeneted, átadjuk neki mi.

A lány törődötten bólintott. Miért is hinnének neki? Amoril nevét ezek után már inkább meg sem említette.

– Kaphatok valami íróeszközt? – kérdezte inkább.

A két testvér meglepetten nézett össze, szemlátomást nem gondolták róla, hogy tud írni-olvasni.

– Attól tartok, nincs nálunk ilyesmi.

– Remek! – Mortua fújt egyet. – Akkor mégiscsak kénytelen leszek bemenni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

152 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A szót tett követte: hirtelen átfurakodott a két férfi között. Az egyikük észbe kapott, és megragadta a köpenyét. A lány gyorsan leoldotta magáról, és benyomakodott az udvarra. Gyanította, hogy nem követik, hiszen a kaput sem hagyhatták felügyelet nélkül.

A kerítésen belül nem tűnt rosszabbnak a helyzet, mint amikor távoztak, valószínűleg már senkit nem engedtek be azóta. A lány habozás nélkül a rendház felé vette az irányt. Többen megbámulták vérmocskos köntösét, gyorsan megbánta hát, hogy hátrahagyta a köpönyeget, de azzal vigasztalta magát, hogy legalább Lyr sem lejt majd örömtáncot, ha a ruhája nélkül tér vissza. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

153 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonhetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Az épületbe érve először is úgy döntött, a cél szentesíti az eszközt, és ha nem akar lebukni, akkor bizony nem finnyáskodhat. A mosókonyha felé vette az irányt: remélte, hogy azt még nem zsúfolták tele zarándokokkal, és talál benne egy legalább félig száraz ruhadarabot, amit magára teríthet. Előre félt a pillanattól, amikor valamelyik testvér felismeri a papi köntöst szakadt, mocskos öltözékében, és – persze merő aggodalomból – kérdőre vonja: azok után, ahogyan Loghor ihn Mortenor Valiannal és ővele bánt, attól tartott, másokhoz sem lenne kíméletesebb. Már csak ezért sem akart senkit feleslegesen belekeverni az ügybe, vagy legalábbis senki olyat, akiről ne tudta volna, hogy képes felnőni a feladathoz.

Annyiban mindenképpen szerencséje volt, hogy egy lélek sem tartózkodott a mosókonyhában, ruhát viszont egyet sem talált, csupán nyirkos pokrócokat. Nem habozott: maga köré tekerte azt, amelyik a legkisebbnek tűnt, és bízott benne, hogy így már csakugyan bárki didergő zarándoknak nézheti, aki elszakadt a családjától.

Most már csak valamelyik papot kellett előkerítenie, de úgy vélte, ez nem fog gondot okozni: tudta róluk, hogy nem húzzák ki magát a munka alól, és legalább az egyikük nyilván ott lesz, ahol a legtöbb a tennivaló. Kifelé indult ismét, és egy élesebb forduló után meg is pillantotta Amorilt – akit azonban három Koronás vett körül.

– Azóta nem jártak erre? – kérdezte az egyik. Mortua a hátáról is felismerte: a férfi nemrégiben még Lyrrel lovagolt.

Ascovado képes a szellembeszédre! – jutott rögtön az eszébe. – Mindannyian képesek rá! Biztos, hogy szólt ezeknek a fickóknak, hogy jöjjenek utánam, és kapjanak el, miközben ő tőrbe csalja Valiant! Ó, csak kerüljön még egyszer a kezem közé, én…

Óvatosan hátrahúzódott a fal takarásába, ahol már nem láthatták, és hegyezni kezdte a fülét.

– Én nem találkoztam egyikükkel sem – felelte szemrebbenés nélkül Amoril. – Persze, nagy a tömeg, és egyre nagyobb lesz. Ha mégis visszajönnek, valószínűleg odakint lesznek a falakon túl. Kizárt, hogy a testvérek beengednék őket, így is látjátok, milyen zsúfoltan vagyunk.

A Koronások összenéztek.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

154 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tegyetek kivételt! – szólalt meg a hangadó. – Ha felbukkannának a kapunál, vezessétek őket egyenesen hozzánk!

A pap felvonta a szemöldökét.

– Mit követtek el? – kérdezte.

– Szentséggyalázást és gyilkosságot.

– Nehéz elképzelni arról a törékeny kislányról…

– Hazugsággal vádolod a Korona lovagjait? – heveskedett az egyik feketeköpenyes, társa azonban a vállára tette a kezét.

– Nyugalom! Amoril jó cimbora. – Visszafordult az emorhonihoz. – Úgy sejtjük, a lány nem önszántából tart a démonnal.

Mert hülyék vagytok – gondolta Mortua, Amoril azonban elgondolkodva bólintott.

– A nagymester bizonyára jobban meg tudja ítélni a helyzetet, mint én. Szálláshelyetek van már?

– Nincs. Te vagy az első, aki nemcsak akadékoskodik, hanem mutat némi segítőkészséget is…

– Bocsássatok meg a testvéreknek! A rendházfőnk halála mindenkit megviselt. Mindjárt intézkedem. – A pap elindult az udvar túlsó vége felé, a lovagok pedig követték.

Mortua megvárta, amíg elmennek. Csak akkor vette észre, hogy reszket a haragtól, és még a lélegzetét is visszafojtotta. Biztosra vette, hogy Amorilnak eszébe sem jutna feladni őket, mi több, habozás nélkül melléjük állna a Koronásokkal szemben, de ez sem csökkentette a felháborodását. Még hogy szentséggyalázás és gyilkosság!

Hát ezért nem várták őket az erdőszélen! Végig arra számítottak, hogy Emorhonba tartanak majd. Ez persze azt is jelenti, hogy nem szükségképpen Lyr küldte a nyakára őket… de így vagy úgy, muszáj lesz óvatosnak lennie. Most örült csak igazán szedett-vedett álcájának, Amoril és a Koronások után indulni

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

155 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

viszont még így sem mert. Visszafordult inkább, és megszaporázta a lépteit. Hirtelen még fontosabb lett, hogy gyorsan megtalálja Shira-Lint.

Végül az udvar egyik hátulsó zugában futottak össze. Shira-Lin éppen a rendház falának támaszkodva böngészett egy hosszú listát, amikor Mortua a közelébe óvakodott, és – miután meggyőződött róla, hogy senki nem figyeli – megrángatta az idősebb lány köntösének az ujját. Shira-Lin ingerülten nézett fel, és elkerekedett a szeme, amikor meglátta. Nagy nehézségek árán sikerült csak közömbös hangot megütnie.

– Hát itt vagy, fiatalember! Édesanyád már mindenhol keresett! Gyere velem, visszakísérlek!

Mortua hálásan rámosolygott. Megszólalni egészen addig nem mert, amíg egy kihalt folyosóra nem értek.

– Négyszemközt kell beszélnünk, Shira – suttogta akkor.

– Tudom. Tangemorhoz megyünk. – A papnő felemelt fejjel sietett tovább. – Mindenhol máshol hemzsegnek a Szárnyasok.

– Hármat én is láttam…

– Kilencen vannak összesen, ha nem jött azóta még több. És titeket keresnek. – Shira-Lin benyitott az ajtón, amely mögött az idős rendházvezetőt felravatalozták, és egyetlen intéssel kiküldte a két testvért, akik a tetem fejénél álltak kétoldalt. – Mi történt az arcoddal?

– Az arcommal? – csodálkozott el Mortua. Szórakozottan a szájához emelte a kezét, és fel is szisszent a fájdalomtól. – Ja, ez? Már el is felejtettem. Loghor ihn Mortenor apánk kedvessége. Azt hiszem, egész olcsón megúsztam…

Komor bólintást kapott válaszul.

– Valian is itt van?

– Nincs. Egyedül kisebb feltűnést keltek.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

156 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Shira-Lin gondterhelt arcán a mosoly árnyéka suhant át.

– Amikor meghallottam, mi történt a kapunál, rögtön tudtam, hogy csakis te lehetsz az…

– Muszáj volt bejutnom. Tudnod kell, mi folyik itt. Anira is tudja már, de ti közel vagytok, ráadásul itt van szegény Tangemor… – Mortua mély sóhajjal fogott bele a történtek elmesélésébe. A másik papnő először hitetlenkedve, majd egyre nagyobb döbbenettel hallgatta, és egyszer sem szólt közbe, pedig látszott, hogy alig bírja megállni.

–… és most vagy a szántóföld közepén, vagy az erdőben várják, hogy visszamenjek – fejezte be Mortua. – Étel kellene, Shira, minél több, meg nekem valami, amit felvehetek. Tudom, hogy ti is szűkösen vagytok most, és nemigen tudtok semmit nélkülözni, de ez most élet-halál kérdése. Sőt, még annál is fontosabb.

– Maradj itt, és senkit ne engedj be! – Shira-Lin csak ennyit válaszolt, aztán máris kisietett az ajtón. Mortua gondosan bezárta utána, aztán nekivetette a hátát, és lehunyta a szemét.

Senki nem vádolhatta gyávasággal, de most az egyszer szívesen átadta volna a stafétát valaki másnak. Még ideális körülmények között sem rajongott volna az ötletért, hogy a Koronások elől bujkálva, Lyr Ascovado kellemetlen társaságára kárhoztatva próbálja megtenni az utat Mordiniumig, így azonban a legszívesebben máris bedobta volna a törölközőt. Nem haragudott már a szellemekre, amiért mellőzik; úgy vélte, joggal dühösek, ráadásul amikor a legnagyobb szükség volt rájuk, nem hagyták cserben. Valójában arra vágyott, hogy ne kelljen tudnia erről az egész pokoli összeesküvésről, amivel Loghor és a szolgálatában álló varázstudó a világra bőszítették őket. Elég volt csak arra gondolnia, amikor megpillantotta Valiant a mágus akaratának rabszolgájaként, egy rég halott szent vérében úszva, és máris görcsbe rándult a gyomra. Most először tehetetlen, pici pontnak érezte magát a nála okosabbak és hatalmasabbak játszmájában, a tét pedig nagyon nem tetszett neki. De nem volt választása. Tennie kellett a dolgát.

Megdörgölte a szemét, de nem nyitotta ki. Nem akaródzott Tangemorra néznie: félt attól, amilyen sorsra juthat, kivált most, ennyi Koronással a közelében.

Hosszú idő után hallotta meg a kopogtatást az ajtón, és hozzá Shira-Lin sziszegését:

– Én vagyok!

Mortua megpördült, és kinyitotta az ajtót. Átfutott közben a fején a gondolat, hogy mi van, ha a Demorgov lány egy csapat Koronás gyűrűjében érkezett, és át akarja adni őt nekik, de gyorsan elhessegette. Éppen eléggé a feje tetejére állt a világ anélkül is, hogy most egyszerre elkezdjen nem bízni

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

157 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

azokban, akikre mindig is számíthatott.

Shira-Lin vállán egy jókora zsákkal érkezett, amelyet minden teketória nélkül Mortua kezébe nyomott.

– Ez nehéz! – állapította meg hálásan a lány. – Kifosztottad a konyhát?

– És a testvérek éléstárát is – bólintott Shira-Lin. – Vizestömlők, gyümölcs, kenyér és sonka. Egy darabig elég lesz, ha hazáig nem is. A tetején vannak a ruhák.

– Remek! – Mortua nem szégyenlősködött: gyorsan ledobta a köntösét, és felvette helyette a kapott barna inget, nadrágot és felöltőt. Egy zarándokkendőt is talált, ezt a fejére kötötte, és jól alátömködte a haját. – Ha még meg is fürödhetnék, már majdnem jól érezném magam, de azt hiszem, erről jobb, ha nem is álmodom.

– De jobb ám – hangzott a válasz. – Kapsz viszont tőlem valami sokkal hasznosabbat. Atlemor testvérünk szerencsére igen hiú, és rosszul viseli, hogy egyre idősebb. Dühös lesz, ha észreveszi, hogy elhoztam, mert nehéz beszerezni, de szeretnélek biztonságban tudni.

Mortua gyanakodva emelte fel a fejét.

– Te Shira, mi az ott a kezedben?

– Festék. Gyógynövények és ki tudja, mi minden még… Ha sikerül épségben kijutnod, minél előbb vágd rövidre a hajadat, aztán fesd be ezzel!

Mortua viszolyogva méregette a palackban lötyögő, gyanús barna masszát.

– De akkor ronda leszek! – tiltakozott.

– A Koronások viszont egy szőke papnőt keresnek, nem egy jellegtelen fiatal fiút – világított rá könyörtelenül Shira-Lin. – Ha pedig Valiannak lesz ellenére, akkor nem is érdemel meg téged.

– Na persze! – Mortua gyorsan a zsákba süllyesztette a palackot. – Ugye vigyáztok Tangemorra? – kérdezte aztán. – Ha bejön valamelyik Szárnyas szerzetesnek álcázva, vagy ami még rosszabb, egy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

158 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

mágus…

– Résen leszünk – nyugtatta meg Shira-Lin. – Ha pedig minden kötél szakad, magam gyújtom rá a ravatalt.

– Köszönöm!

– Köszönd meg azzal, hogy minél előbb biztonságos helyre érsz. A szellemek miatt meg ne aggódj! Anira majd gondoskodik róla, hogy minden zökkenőmentesen menjen. – A papnő ajkán kis mosoly futott át. – Mire hazaértek, valószínűleg rendeződik is a helyzet.

– Legyen úgy, Shira, szívemből kívánom! – Mortua nyögve a vállára kanyarította a zsákot. – És ha elkapják Loghort, én is bemosok neki egyet.

– A párját meg én küldöm – biztosította társnője, aztán váratlanul megölelte. – Vigyázz magadra, kérlek!

– Mindig. Meg Valianra is.

Egymás mögött léptek ki a szobából – ezúttal sem felejtették el bezárni –, hogy aztán a lépcsőfordulóban végleg búcsút vegyenek. Shira-Lin felfelé indult, kezében Mortua véres köntösével, Mortua pedig lefelé, az udvar irányába. Lassan haladt: a nehéz zsák húzta a vállát, a kimerültség pedig a lépteit. Minden eddiginél jobban szeretett volna fürödni, aludni és enni, lehetőleg ebben a sorrendben, ugyanakkor viszont azt is tudta, minél gyorsabban visszatér a társaihoz, annál hamarabb sort keríthet erre, méghozzá Mordinium biztonságot adó falai között.

Azért az arcomat megmosom – döntötte el, és elindult az udvar hátulsó része felé, ahol emlékezete szerint egy kisebb kút állott.

Nem feledkezett meg Shira-Lin figyelmeztetéséről, amely szerint a Szárnyas Korona lovagjai szép számban képviseltették magukat a rendház falain belül, mégis megtorpant, amikor a kút közelébe ért: két Koronás is ezt a helyet szemelte ki magának. Egyikük, egy nyurga, szőke, sebhelyes arcú férfi a kút kávájának támaszkodott, és nagy hangon leckéztetett egy idősödő parasztembert, aki gyanúsan ismerős fekete köpönyeget viselt a vállán. Társa éppen ivott, de közben árgus szemekkel figyelte őket.

– Nem tud ez semmit – szólalt meg végül becsmérlően. – Örült, hogy van, ami felmelegítse a vén irháját. Kitől kaptad, paraszt?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

159 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Hiszen mondtam már, lovag uram, hogy a testvérektől… Kérlek, messziről jöttem, nem ismerek itt senkit, nem tudok ennél többet mondani!

A Koronások sokatmondó pillantást váltottak. Mortua már ott tartott, hogy lesz, ami lesz, közbeavatkozik – nem tudott szótlanul elmenni az öregember megfélemlítése mellett akkor sem, ha a saját bőrét kockáztatta –, amikor azok néhány keresetlen szóval elzavarták a parasztot, és elvették tőle a ruhadarabot.

– Ascovadóé – állapította meg a szőke.

Társa a homlokát ráncolta.

– Megölték volna a rohadékok? – töprengett.

– Nem találtunk holttestet – emlékeztette a másik.

– De a lova visszatért…

Mindketten elkomorultak. Most cseppet sem tűntek pökhendinek.

– Gondolod, hogy fogoly?

– Szerinted végigcibálnak egy foglyot erdőn-mezőn, miközben menekülnek?

– Ha menekülnek egyáltalán. – A szőke felpillantott, és észrevette Mortuát. – Te meg mit bámulsz itt, kölyök? Takarodj a dolgodra!

A lány éppen csak vissza tudta nyelni a csípős választ, amit szíve szerint adott volna, és gyorsan leszegte a fejét, ahogyan azt sejtése szerint egy parasztfiúnak a Koronások jelenlétében tennie illett.

– Megyek már… – motyogta, és engedelmesen el is indult.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

160 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Csodálkozott volna, ha ennyivel megússza, és valóban, alig tett meg két lépést, amikor a másik lovag utána kiáltott.

– Hé, kölyök! Gyere csak vissza!

A fenébe! Mortua villámgyorsan felmérte a lehetőségeit. Nem volt belőlük túl sok: vagy megáll, és reméli, hogy nem azért akarják visszarendelni, mert felismerték, vagy pedig a füle botját sem mozdítja, és megpróbál egérutat nyerni. Ahhoz egy cseppet sem fűlt a foga, hogy a két megtermett, erős férfi közelébe menjen, így aztán futásnak eredt – vagyis inkább, a vállára vetett nehéz zsáknak köszönhetően, tántorogni kezdett – az ellenkező irányba, és bízott benne, hogy a Koronások puszta vakrémületnek tudják be a viselkedését, és nem mennek utána.

Mire nyilvánvalóvá vált, mekkorát tévedett, arra is rájött, hogy képtelen lesz a zsákkal a vállán elszaladni előlük. Gyorsan cselekedett: benyitott a legelső ajtón, amit meglátott, és becsapta maga mögött.

Nem tudott körülnézni, mert az ajtó bezárultával sötét borult a helyiségre, de érezte a levegő áramlásából, hogy egy nagyobbacska kamrában lehet, amit valószínűleg élelmiszerraktárnak szoktak használni. A kulcs a zárban volt, úgyhogy gyorsan elfordította, aztán nekivetette a hátát az ajtónak – mintegy eltökélve, hogy igenis kívül fogja tartani a két megtermett, páncélos férfit –, és összerezzent, amikor meghallotta a hangjukat.

– Kinyitni!

– A francba! – mormolta maga elé. – Pillanatok alatt rám törik! Most ebből a kulimászból hogyan mászok ki?

Nem várt válasz érkezett a kérdésére: egy vékony gyerekhang bizonytalan suttogása.

– A pap néni az? Aki Valian bácsival utazik?

– Gyerekek? – Mortua a homlokát ráncolta. Más sem hiányzott, mint hogy ez a két kölyök is belekeveredjen a Koronások sötét üzelmeibe. Azok után, amit Morammorban látott, nemigen hitte már, hogy kesztyűs kézzel bánnának velük.

– Erre tessék jönni! – suttogta Pamor. – Van itt egy létra, amin fel lehet mászni!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

161 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány elvigyorodott, és gyorsan belekotort a zsákba.

– Nagyok vagytok, gyerekek! Tessék, egy sonka, osszátok el, meg vigyetek belőle anyátoknak is!

Nehézkesen, de felküzdötte magát zsákostul a padlásra, aztán megpróbálta maga után húzni a létrát is, az viszont túl nehéznek bizonyult ehhez a mutatványhoz, úgyhogy lesziszegett:

– Menjetek odébb!

Pamor és Morella félrehúzódott, ő pedig belerúgott a létrába. Az eldőlt, éppen akkor, amikor a Koronások betörték az ajtót. A két gyerek visítani kezdett, Mortua pedig meglapult a padláson, és remélte, hogy a lovagok nem szúrják ki a felborult létrát. Amennyire fentről meg tudta ítélni, sikerült egy sötét sarokba rúgnia, de azért elővette a buzogányát, készen arra, hogy jól fejbe vágja vele azt, aki megpróbál utána mászni.

A Koronások nem hazudtolták meg önmagukat: kirángatták a két gyereket a napfényre. Azok ettől persze csak még jobban visítottak, minek következtében mindannyian egy csapásra a figyelem középpontjába kerültek.

– Szóval itt bujkáltatok. Ugye tudjátok, hogy legalább egy órája kereslek benneteket?

Mortua felismerte Amoril hangját, és azonnal megnyugodott. A szellemek nem hagyják cserben azt, akit egyszer a kegyeikbe fogadtak: akárcsak korábban a kutyák, most is megérkezett a segítség. Széles vigyorral az ajkán hallgatta, hogyan tereli el a melléképület elől a harcos-pap a két Koronást, akik nem tudtak vagy nem akartak szembeszegülni vele. Leosonni mindenesetre nem mert még, úgyhogy inkább elhelyezkedett a padlásra szórt szénában, eltökélte, hogy amint teheti, kereket old, és szinte azonnal el is nyomta az álom. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

162 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonnyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Arra ébredt, hogy rázzák. Ráadásul fázott, mindene elgémberedett, és éhesebb volt, mint valaha. Morcosan nyitotta ki a szemét, és az volt az első gondolata, hogy lefejeli azt, aki fel merte ébreszteni, akkor is, ha személyesen Loghor ihn Mortenor az illető. Sőt, még akkor is, ha Anira.

Aztán rájött, hogy nem lát semmit, és eszébe jutott, hogy már korábban is vaksötét lett, ha becsukták az ajtót, abból pedig, ahogyan a lába elmacskásodott, arra következtetett, hogy azóta már az éjszaka is leszállt. Kinyújtotta a karját, és megpróbálta eltolni magától azt, aki keltegette.

– Mortua, mennünk kell! – hallotta meg aztán a suttogást, amitől forróság áradt szét a tagjaiban. Gyorsan felállt, és fel is szisszent: bármilyen alacsony volt, így is bevágta a fejét egy gerendába. – Vigyázz, alacsonyan van a mennyezet!

– Vettem észre… – suttogta vissza, és megtapogatta a fejét. – Hogy kerülsz te ide? Nem úgy volt, hogy kint megvártok?

– Nem úgy volt, hogy estig visszaérsz? – Valian hangján érződött, hogy mosolyog.

– Kiszúrtak a Szárnyasok! Menekültem…

– Azt látom. Nagyon buzgón menekültél. – A démon karon fogta, és óvatosan oldalra húzta. – Gyere, itt a lejárat! – Lehajolt, és belesuttogta a sötétségbe: – Találtál létrát?

– Nem. – A tompa, fojtott hang gazdájában Mortua Lyrre ismert. – Sehol semmi.

– Odarúgtam a sarokba! – szólt le a lány is.

– Ott sincs.

– Akkor biztos kivitték, hogy aztán ne tudjak lejönni. Vagy lehet, hogy Amoril rakta el, nehogy rám

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

163 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

terelje a figyelmet. De akkor te hogy jutottál fel? – Mortua visszafordította az arcát Valian felé. Nem látta az ifjút a sötétben, de érezte az illatát, no meg a leheletét a nyakán, és ettől valami olyan borzongás járta át, amit korábban még sosem érzett. Persze, szerette legeltetni a szemét Valian arcán és alakján, és sokat gondolt arra, milyen lenne, ha megcsókolnák egymást, de amit most tapasztalt, az több volt ennél. Életében először vágyat érzett, igazi, asszonyi vágyat, ami máskor megijesztette volna, de itt, a végtelen sötétségben csak forrósággal töltötte el.

– Nem volt nagy ügy. – A démon odébb húzódott, Mortua azonban belekapaszkodott a karjába, és igyekezett természetesnek hangzani, amikor megszólalt:

– Hékás, lehet, hogy te látsz a sötétben, én viszont leesek, ha nem fogsz meg!

– Bocsánat! – Valian átfogta a derekát, Mortua pedig igyekezett nem elszédülni a gyönyörűségtől. Nagy volt a kísértés, hogy odasimuljon a karjába, ezúttal nem mint épp védelemre szoruló harcostárs, hanem nőként, de akkor meghallotta odalentről Lyr gúnyos horkantását, és ez egy csapásra kijózanította.

– Létra nélkül hogy megyünk le? – kérdezte, miután a biztonság kedvéért megköszörülte a torkát.

– Lyr majd segít.

A lány elfintorodott, de nem tett ellenvetést. Azt viszont cseppet sem bánta, hogy nadrágot visel a megszokott köntöse helyett. Amennyire szomjazta Valian érintését, annyira vonakodott a Koronásétól, akiről ráadásul még mindig nem tudta eldönteni, mennyi köze lehet a társai hirtelen felbukkanásához.

Lyr könnyedén lesegítette a padlásról. Mortua ellépett tőle, és visszaszólt a démonnak.

– Valian, van fent egy zsák, azt is hozd, jó?

– Majd ledobom. Lyr?

– Jöhet.

Alig egy perccel később már az udvaron álltak, ahol jól látszott a lovag mogorva arckifejezése, a csípős szél pedig jótékonyan elűzte Mortua arcáról a pirosságot.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

164 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Gyerünk innen! – adta ki az utasítást Lyr. – Külön-külön megyünk, és az eredeti találkozóhelyen várjuk be egymást. Valian, te könnyebben kiverekszed magad, ha szorul a hurok, mint bármelyikünk, úgyhogy te maradsz a végére.

A démon némán bólintott, Mortua viszont nem állta meg szó nélkül.

– Mikor lettél te a főnök, Ascovado? – kérdezte csípősen.

Lyr rámeredt.

– Amikor bizonyos felelőtlen kislányok úgy döntöttek, alszanak egy jót ahelyett, hogy sietnének vissza! – Még a suttogásából is érződött a düh.

– Nem vagyok felelőtlen! – vágott vissza a papnő. – Elkaptak volna, ha előjövök.

Lyr színpadias mozdulattal körbemutatott. Az udvaron mindenhol emberek aludtak, őrt sehol nem lehetett látni, a Koronásoknak pedig nem volt se híre, se hamva.

– Hova lettek ezek? – csodálkozott a lány. – Már hatszor le kellett volna rángatniuk a padlásról.

– De azért nem vagy felelőtlen, ugye?

Mortuában volt annyi tisztesség, hogy elpiruljon.

– A szellemek eddig is vigyáztak rám. Biztosan elcsalták őket.

– A szellemek? – Lyr keresztbe font karral tornyosult fölé. Most először igazán ijesztőnek látszott.

– A kegyeltjük vagyok, ha épp tudni akarod! – Mortua egy tapodtat sem hátrált.

– Vagy éppen a szerencséé. Csakhogy az hűtlen barát ám! – A lovag sarkon fordult. – Elég ebből, mindenkit felébresztünk! Én megyek előre.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

165 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Még csak az kellene!

– Mortua! – szólt közbe csendesen Valian.

A lány szenvedélyesen nézett rá.

– Csapdában akar hagyni bennünket, hát nem látod?

– Mortua! – ismételte meg a démon ugyanolyan halkan, de nyomatékosan.

Mortua felszegte a fejét, de elhallgatott.

– Találkozunk odakint. Ha túlélitek a csapdámat. – Lyr szemében harag vagy talán megbántottság tükröződött, még ha a hangja kemény volt is, akár a jég.

A lány az ajkába harapott. Tudta, hogy ha a Koronás ártatlan, akkor most vérig sértette, ráadásul igazságtalanul, hiszen éppen őérte kockáztatta a bőrét. Egy ártatlan Lyr Ascovado – aki, bármit is mondjon, mégiscsak tudomással bírt nagymestere sötét üzelmeiről – azonban éppolyan hihetetlennek tűnt számára, mint egy ellenszenves Valian vagy egy barátságos Loghor ihn Mortenor. Így aztán, bár érzett valami homályos lelkiismeret-furdalást, nem szólt a fiatalember után, aki hamarosan eltűnt az alvók között.

Amikor viszont Lyr elment, és kettesben maradt Valiannal, másért nem merte felemelni a tekintetét: hirtelen újra tudatosult benne mindaz, amit az imént, a karjában érzett, és félt attól, amit a démon megláthatott volna a szemében. Elfordította tőle még a fejét is, és igyekezett gondtalannak hangzani, amikor megszólalt:

– Szerintem mi is váljunk szét most, mert ha együtt maradunk, és mindkettőnket elkapják, annak nem lesz jó vége…

Valian mintha meg sem hallotta volna. Csak akkor válaszolt, amikor a lány is elindult, és akkor sem a javaslatára, hanem az azt megelőző párbeszédre.

– Lyr volt az.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

166 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tudtam! – perdült meg azonnal Mortua. – Szemét, áruló Szárnyas féreg! Én meg már azt hittem, át tud verni téged! Még jó, hogy…

– Nem, Mortua. Lyr csalta el a többi Szárnyast a rendház közeléből. – Valian komolyan a szemébe nézett. – Amikor nem jöttél vissza, hívójelet küldött nekik szellembeszéddel. Azt mondta, megsebesítettük, és ott fekszik az erdő közepén, és hogy szerinte még mindig Morammor körül ólálkodunk.

Mortuának a szája is elnyílt csodálkozásában.

– De hát…

– Dühös rád, Mortua, és be kell látnod, hogy van némi igazsága. Nem tartottad magadat ahhoz, amiben megállapodtunk. – A démon felemelte a kezét. – Én tudom, hogy nem te vagy a hibás, hanem a körülmények játszottak össze, de ő még nem ismer téged. És te sem vagy hozzá valami barátságos.

– De ha egyszer sötét alak! Ráadásul még Szárnyas is!

– Én ezerszer rosszabb vagyok, mégis megbízol bennem.

– Hogy a fenébe ne… – A lány megrázta a fejét. – Valian, ezt ne itt és most beszéljük meg! Az nagyon jó, ha nincsenek itt a Szárnyasok, de visszajöhetnek. Nem akarok bajba keverni senkit. A hazaúton még rengeteget beszélgethetünk majd. De annyit tudok, hogy ez a Lyr Ascovado nem egyenes velünk. Bizsereg a körmöm, ha ránézek.

– Bizsereg a… körmöd?

– Jól van, nevess csak ki! Majd nem nevetsz, ha kiderül, miben sántikál.

Valian elkomolyodott.

– Életem legnagyobb részét úgy éltem le, hogy senkiben nem bízhattam. A tulajdon menyasszonyom is az életemre tört, amikor úgy állt érdekében. Soha többé nem akarok úgy gondolkodni, amit akkoriban. Ezerszer inkább éljenek vissza a bizalmammal.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

167 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Menyasszonyod? – kapta fel a fejét Mortua.

Az ifjú kényszeredetten fordította el a tekintetét.

– Ahogy azt igen bölcsen mondtad az imént: a visszaúton rengeteg alkalmunk lesz beszélgetni. Most jobb, ha Lyr után megyünk.

A lány döbbenten vette észre, hogy remeg keze-lába, és azt se tudja, merre induljon. Most még a Koronások sem érdekelték. Egy pillanatig semmi más nem számított, csak az egykor volt menyasszony. A Másik Nő.

– Ő is démon volt? – kérdezett rá elszoruló torokkal.

– Mi más? – Valian szemlátomást megbánta, hogy egyáltalán szóba hozta a jegyesét. – Ne most, jó? Kérlek!

– De én… Jó, persze! – Mortua megpróbált mosolyogni. – Igazad van, nem ez a megfelelő idő.

– Köszönöm. Mesélek majd neked Herriáról, ha szeretnéd, de előre szólok, nem lesz egy vidám történet.

– Herria – motyogta maga elé a papnő. Nem vette észre, hogy Valian egy pillanatig összehúzott szemmel, kutatva néz rá, aztán megrázza a fejét. – Micsoda idétlen név – tette hozzá aztán erőltetett vigyorral. – Na, gyerünk innen! Hozod azt a zsákot?

Nem várta meg a választ, hanem eliramodott. Valian töprengve bámult utána, mielőtt lassú léptekkel maga is elindult volna.

Lyr Ascovado mereven állt a szántóföld kellős közepén, amikor a lány megpillantotta. Elsőre rögtön madárijesztőnek is nézte, csak azután jött rá, hogy a társát szemléli, amikor az ingerülten felsóhajtott, és megrázta magát.

– Mi tartott ilyen sokáig?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

168 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua szó nélkül somfordált közelebb, leült a földre, fázósan összehúzta magát, aztán végül kibökte:

– Te Szárnyas… izé, Ascovado… Én azt hiszem, beszélnünk kéne.

Lyr végigmérte, és csak mintegy foghegyről vetette oda:

– Nincs több köpenyem. Neked adtam azt az egyet, ami volt. Ha fázol, köszönd magadnak.

– Mi? – értetlenkedett a lány. – Kell is nekem a büdös köpenyed! Csak azt akartam mondani, hogy…

Elhallgatott. Sokat törte pedig a fejét útközben, hogy mit mondjon és hogyan. Készült szép, megható bocsánatkéréssel, komoly ígéretekkel és őszinte békülési szándékkal. Most azonban, szemtől szemben, valahogyan benne szorultak a szavak. Talán csak attól a dühítő flegmaságtól, amivel Lyr tekintett rá, vagy talán az ismét felsejlő gyanútól, hogy új társuk nem játszik becsületesen. Már maga sem tudta eldönteni.

– Figyelj! – kezdte újra, és ezúttal nem gondolkodott. – Nem kell szeretnünk egymást. Én azt se bánom, ha megjegyzéseket teszel rám. Én se fogom tudni megállni úgyse. De tudj róla, hogy szeretnék bízni benned. Nem megy, de attól még szeretnék.

Az ifjú elgondolkodva bólintott. Ha ki is ült valami az arcára, a sötétben nem lehetett leolvasni róla.

– El kell ismerned, hogy gyanús alak vagy – ütötte tovább a vasat Mortua. – Semmi értelme annak, hogy velünk jössz; mehetnél bárhová. A tetoválásodat az életben le nem mosod magadról. És akkor itt van még ez a fura neved is, amiben még csak benne sincs, hogy mor…

Lyr váratlanul felkacagott, éles, rosszkedvű, öngúnyoló nevetéssel.

– Ez a bajod velem? A nevem, amit nem is tudsz?

Mortua pislogott.

– Te mondtad, hogy…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

169 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

–… hogy szólíthattok Lyrnek. Sosem állítottam, hogy így hívnak.

– Te most komolyan bevallod, hogy álnevet mondtál nekünk? – A lány még mindig nem tért magához a döbbenettől. – Most árultam el, hogy gyanakszom rád, és erre…

– Nem mondtam nektek álnevet! – csattant Lyr hangja. – Különben is, mit számít neked ez az egész?

Dühös csend támadt. Mortua morcosan magába zárkózott. Az egész helyzet ugyanakkor nagyon is emlékeztette a másfél évvel azelőtti esetre, amikor Valiant sikerült megbántania. A körülmények persze mások voltak – Lyr legalább nem szegezett rá fegyvert –, a merev elutasítás azonban, amivel a férfi viszonyult hozzá, egészen ismerősnek tűnt.

– Szerepel benne a mor – szólalt meg végül mogorván a Koronás. – Három helyen is. Bemutatkozhatok neked, ha akarod, papnő, és akkor rájössz majd, hogy milyen prózai okból nem tettem meg eddig.

Ez a közlés, no meg a hozzá társuló hangvétel békejobbnak tűnt, és Mortua úgy döntött, elfogadja. Biccentett egyet Lyrnek, aztán erőt vett magán, és elmosolyodott.

– Kezdem én, jó? Mordiniumi Mortua Mortandis vagyok, a Mortandis-ház hatodik leánya.

– Vagyis hercegnő. – Lyr nem tűnt meglepettnek. – Nos, én nem származom úri famíliából. Szegény anyám nyilván kompenzálni akart, ezért adta nekem azt a nevet, amit. – Nagy levegőt vett, mielőtt folytatta volna. – Limoratore-Ymordovito-Rinorossamorsioli Ascovado vagyok. Mondanám, hogy örvendek a szerencsének, de nincs így.

Mortua egy pillanatig csak meredt rá, mint aki nem tudja eldönteni, vajon ugratják-e éppen.

– Limora… micsoda? És én még azt hittem, hogy a Herria egy pocsék név…

A fiatalember sötéten bólintott.

– Nem fogom azt kérni, hogy bízz meg bennem, papnő. Gyanakodj rám nyugodtan, ha ez elszórakoztat, de ne magyarázz hátsó szándékot mindenbe, amit nem értesz!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

170 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua halványan elmosolyodott.

– Akkor kiegyezhetünk abban, hogy nem egyezünk ki semmiben?

Lyr viszonozta a mosolyát. A szeme fehérje megcsillant a sötétben, és Mortua hirtelen bizonyossággal tudta, hogy nem szabad megbíznia benne.

– Értékelem a szándékot. Ha be tudod érni ennyivel, talán megleszünk.

– Azért a kezedet nem fogom megkérni… – dünnyögte a lány, és még mindig elpirult, amikor eszébe jutott az a régi, ostoba beszélgetés.

– Vérzik a szívem – jegyezte meg szárazon Lyr. – Nem mintha papként valaha is házasságot köthetnél. Hacsak ki nem lépsz a rendből…

Ezúttal Mortuából tört elő a hahota, az előbbi rossz érzése pedig elszállt, mintha soha nem is lett volna.

– Te miért utálsz engem? – kérdezte meg aztán jóval barátságosabban.

Lyr megvonta a vállát.

– Idegesítő vagy.

– Ugye? – húzta ki magát a lány.

– Nem azért, amiért gondolod! – hűtötte le a Koronás. Aztán a messzeség felé bökött az állával. – Ott jön Valian.

– Akarsz fogadni, hogy el sem mosolyodik, ha megtudja a nevedet? – Mortua cinkos vigyort küldött neki, de csak egy zord pillantást kapott válaszul.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

171 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Akarsz fogadni, hogy a földön fog fetrengni a nevetéstől, ha megtudja, mennyire odavagy érte?

Mortua úgy hőkölt hátra, mint akit felpofoztak. A bajtársiasság kezdődő érzése azonnal tovatűnt a lelkéből.

– Ne merészeld! – sziszegte.

– Akkor értjük egymást. – Lyr faképnél hagyta: indult, hogy átvegye Valiantól a zsákot.

A lány mogorván nézett utána.

– Csak azért is rajtad fogom tartani a szememet! – sziszegte maga elé. – Nyomorult Szárnyas… Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

172 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Huszonkilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Valian csak egy pillantást vetett rájuk, amikor közelebb ért, és úgy döntött, inkább nem kérdez semmit. Nem először érezte úgy magát kettejük mellett, mintha a két gyerekkel, Pamorral és Morellával utazott volna egyedüli felnőttként. Ez részben, ha bevallatlanul is, de jót tett neki, hiszen újra meg újra kizökkentette a hadakozásból, amit a lelkében nemrégiben ismét feltámadt sötétség ellen folytatott, másrészt viszont kezdett beleunni. Azt megszokta már, hogy időnként Mortua helyett is neki kell gondolkodnia, de Lyrtől többet várt, vagy legalábbis szeretett volna többet várni. Úgy tűnt, a Koronás elfogadja őt, arra pedig, hogy kedvelje is, Valian nem feltétlenül tartott igényt, így aztán sikerült megtalálniuk a közös hangot, Mortuával szemben azonban Lyr is legalább annyira megmakacsolta magát, mint a lány ővele kapcsolatban, hiába lehetett köztük hét-nyolc év is a lovag javára.

– Minden rendben? – kérdezte tőle Lyr, amikor odaballagott hozzájuk. Valian bólintott, és a földre eresztette a zsákot.

– Ez elég lesz egy darabig – jegyezte meg rögtön Mortua, mintegy emlékeztetve őket, hogy ki is szerezte a táplálékot.

– Együnk – javasolta Valian, és ahogy sejtette, kivételesen egyik társa sem tiltakozott. Neki is látott, hogy kipakoljon a zsákból. A sonka láttán még az ő gyomra is hangosan megkordult, akkor azonban igencsak zavarba jött, amikor a hajfestékes üveg került a kezébe. – Ez micsoda? – kérdezte, és meglepve látta, hogy a lány elpirul.

– Hajfesték – állapította meg Lyr. – Anyám is ilyet használ.

– Azt mondtad, nem vagytok gazdagok… – nézett rá Mortua.

Kezdte unni, hogy folyton csúsztatáson kapja a Koronást, azt pedig még inkább, hogy az mégis folyton kimagyarázza magát. Most is kapott tőle egy lesújtó oldalpillantást.

– Azt mondtam, nem vagyunk nemesek. Azt nem, hogy éheztünk.

– Pedig úgy nézel ki… – tette hozzá az orra alatt Mortua.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

173 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Szóval hajfesték – zárta rövidre a vitát Valian.

– Igen… – cincogta a lány. – Shira szerint fiúnak kellene álcáznom magamat, és azért adta, hogy befessem vele a hajamat. Meg azt is mondta, hogy vágjam le, ha tudom… – Nem is kellett hozzátennie, mennyire ódzkodik az egésztől. Valian egészen megsajnálta.

– Az én hajam feltűnőbb – jegyezte meg. – Lehet, hogy rosszul értetted, és Shira-Lin valójában nekem szánta.

Mortua hálásan rámosolygott, de Lyr csakhamar lehűtötte.

– Elég lesz ez kettőtöknek is.

Valian biccentett.

– Együnk, aztán aludjunk egyet! Reggel is ráérünk ezzel foglalkozni… Már ha el tudod érni, hogy a volt társaid ne zaklassanak még bennünket.

– Nem gond! – Lyr már rágott is. Tele szájjal folytatta: – Nyilván hiába kerestek az erdőben. Értesíthetem őket, hogy sikerült visszavergődnöm a kertbe, és jöjjenek vissza, hogy beengedhessem őket is, de nagyon gyenge vagyok, úgyhogy siessenek, mert ha el találok ájulni… – A mondat végét elintézte egy sötét vigyorral, és Mortuában ismét feléledt minden gyanú. Most azonban megállta, hogy szóljon, és csak akkor vonta félre Valiant, amikor a társuk már aludt.

– Tudom, hogy nem hiszel nekem, de figyelted, hogyan beszélt a többi Szárnyasról? Mintha semmit nem számítanának neki! Ahhoz képest nemrég még letorkolt bennünket, hogy ne merészeljünk kezet emelni rájuk…

Valian, aki maga is elálmosodott már, csak nagy erőfeszítés árán tudott türelmes választ adni neki.

– Mit szeretnél, Mortua? Megölni nem fogom. Elüldözni nincs értelme. Most szemmel tudjuk tartani, és túsznak sem utolsó. De nem is hiszem, hogy ártani akarna nekünk. Már régen megtehette volna, de eddig még csak segítséget kaptunk tőle.

– De hát egy görény! – suttogta a lány. – Ki tudja, milyen terveket főztek ki az öreg Loghorral, ami miatt így becsatlakozott közénk! Tudod, hogy már másfél éve is a bőrünkre játszottak! 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

174 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Lyr nem volt ott.

– A helyszínen Loghor se…

Nézték egymást egy darabig. Valian megcsóválta a fejét, és oldalra pillantott, alvó útitársuk irányába. Halkan jelentette ki:

– Mortua, én veled vagyok. De ez még nem jelenti azt, hogy Lyr ellen. Lehet, hogy nem őszinte velünk, de meggyőződésem, hogy nincs ellenünk. Ha mégis, meghal. Téged viszont szeretnélek megkérni, hogy a jövőben csak akkor beszélj ellene, ha nyomós okod van rá, és az, hogy nem szimpatikus neked, nem számít nyomós oknak.

– Jó, megértettem – morogta sértődötten a papnő. – De ha ki mer röhögni az új hajammal…

– Az más, akkor helyre teszem – nyugtatta meg az ifjú, aztán ásított egy kiadósat. Mortua rávillantott egy mosolyt.

– Feküdj csak le, Valian! Én úgyis aludtam egész délután. Majd legfeljebb felébresztelek hajnalban, és hunyok még egyet, hm?

– Hálás köszönetem. – A démon nem mondatta magának kétszer. Alig néhány perccel később már csak a szuszogását lehetett hallani.

Mortua sokáig nézte – jóllehet, a körvonalain kívül nem sokat látott belőle –, és egészen meg is feledkezett a békésen hortyogó Lyrről. Visszatévedtek a gondolatai a sötét padlásra. Nemigen tudott mit kezdeni a testében feltámadt éhséggel, és ez zavarta. Szívesen megbeszélte – sőt, kitárgyalta – volna a dolgot a szellemekkel, de ők hallgattak, mint mostanában mindig; ez pedig már elvezetett a személyes vágyak talajáról, vissza az égető probléma ördögi körébe, amellyel Morammorban találták szembe magukat, és ahonnan most sem tudott kitörni.

Egészen addig gyötörte az agyát mindannyiuk gondjával, amíg az éj közepén váratlanul felébredő Lyr aludni nem küldte. Most az egyszer nem is próbált ellentmondani neki, és a sötét gondolatok ellenére is reggelig tartó, zavartalan álomba merült.

Az ébredése viszont cseppet sem bizonyult derűsnek: arra kelt fel, hogy Lyr ott áll Valian háta mögött,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

175 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

és óvatosan, tincsenként rövidre vágja a démon haját. Rájuk akart kiáltani, hogy mégis mit művelnek, de az utolsó pillanatban a nyelvébe harapott, elvégre a Koronás tőre vészesen közel járt Valian nyakához. Mégis, amikor a földön heverő vörös tincsekre pillantott, összeszorult a szíve. Még a saját haját is kevésbé sajnálta, mint az övét.

Lyr felpillantott, észrevette, de csak bólintott neki, és folytatta a munkát. A lány nem viszonozta az üdvözlő gesztust. Keresett magának némi reggelit, evett, aztán odasomfordált hozzájuk. Szerette volna elkérni a tőrt, és – ha már meg kell lennie – maga vágni le azokat a vörös tincseket, de folyton az járt az eszében, hogy a Koronás tud az érzelmeiről, és nem akarta magát még jobban kiszolgáltatni neki. Annál nagyobb volt a megdöbbenése, amikor Lyr a kezébe nyomta a fegyvert, és szótlanul odébbállt. Azon kapta magát, hogy elpirul, és remegni kezd a keze a markolaton.

– Valian… le tudsz térdelni, vagy ülni, vagy valami? – kérdezte zavartan. – Túl kicsi vagyok hozzád, nem érlek fel…

– Hogyne! – A démon térdre ereszkedett, és hátrahajtotta a fejét, hogy jobban kézre essen a lánynak. – Így megfelel?

– Tökéletesen. – Mortua megtörölte a homlokát, és idegesen Lyr felé pillantott: biztosra vette, hogy a Koronás gúnyos mosollyal figyeli őket. A fiatalember azonban ügyet sem vetett rájuk, inkább az egyik vizestömlőt latolgatta.

– Megyek, megmosakszom – vetette oda, és elvonult a bokrok mögé.

Bár ettől nem került hallótávolságon kívülre, Mortua mégis hálát érzett az illúzióért, hogy valamennyire kettesben maradhat Valiannal.

– Nem sajnálod a hajadat? – kérdezte.

– Kinő – hangzott a tömör válasz. – Figyelj, Mortua, most elmesélhetnéd, hogyan is jutottál vissza Morammorba, amikor kiszabadítottál.

– Ja, azt? – A lány megvonta a vállát. Úgy tűnt neki, mintha ezer évvel korábban történt volna az egész. – Ki se mentem. Elszaladtam oldalt a ház mellett, és amikor a Szárnyasok is kijöttek utánam, megvártam, hogy szétszóródjanak, aztán felmásztam a tetőre.

– Észrevehettek volna.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

176 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ugyan már, a szellemek velünk voltak, nem emlékszel? – Mortua egy pillanatra összeráncolta a homlokát. – Szegény kutyussal nem tudom, mi lett. Egy darabig láttam, hogy követik a vérnyomokat, amiket hagyott, de… hát, a te sorsod fontosabb volt. Ott vártam a tetőn, és gondolkoztam, hogy mit csináljak, amikor kijött ez a mi drága Lyr barátunk, összetrombitálta a cimboráit, és közölte velük, hogy lóra, keressenek a kerten kívül. – Hirtelen kerekre tágult a szeme. – Te, ha belegondolok, úgy beszélt, mint aki tudja, hogy én is hallom! Elmondta, hogy Loghor visszament Mordiniumba, téged meg levitt a mágus a pincébe, és hogy mit tudom én, hol lesz, ha szükség lenne rá, aztán elküldte őket. Szóval, gondoltam, kevesen maradtak, és a kisfőnök se fog figyelni, és az első adandó alkalommal beosontam érted. – Szünetet tartott. – A többit tudod.

Valian úgy döntött, semmi értelme emlékeztetni a lányt, milyen felelőtlenül viselkedett, hiszen úgyis elintézné azzal, hogy bízott a szellemek segítségében, és még az is lehetséges, hogy helyesen tette. Annyit jegyzett csak meg inkább bujkáló, kis mosollyal:

– Nem gondolod, hogy Lyr tényleg neked akart segíteni?

– Inkább az érdekelne, honnan tudta, hogy ott vagyok! – Mortua egyre bátrabban nyesegette a vörös tincseket. – Bár ha megkérdezném, úgyis csak a szokásos ködösítést kapnám válaszul. És ne bólogass, nehogy belevágjak a nyakadba…

– Bocsánat.

Egy darabig hallgattak, aztán a papnő szólalt meg ismét, erőltetett könnyedséggel a hangjában.

– Azt tudod, ugye, hogy büszke vagyok rád? Sokkal jobban viseled ezt az egészet, mint amire számítottam. Legutóbb… tudod, amikor Wiyemorék ránk támadtak, teljesen kiborultál, most meg egész gyorsan túltetted magad rajta.

– Nem tettem túl magam rajta – felelte halkan a démon –, de más a helyzet. Nem voltam birtokában a szabad akaratomnak. Tudom, miért, és főleg mennyi mindenért vagyok felelős, de ez az egy nem az én hibám volt.

Mortua élénken tiltakozott.

– Ezt én nem is állítottam! De egy mocsok mágus rabszolgájának lenni… nem tudom, én kibírtam volna-e.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

177 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Kibírtad volna. – Valian csak gondolatban tette hozzá, hogy: Nem lett volna más választásod. – Ami pedig engem illet… Nem vagyok rá büszke, de csak az tartott vissza az őrülettől, hogy őt képzeltem a test helyére. Szerettem volna végigcsinálni vele is ugyanazt, azzal a különbséggel, hogy él, és érzi…

Mortuát kirázta a hideg. Még soha nem érezte magához ilyen közel Valian sötét múltját. Eddig, ha eszébe is jutott, elintézte annyival, hogy az ifjú már úgyis rég maga mögött hagyott minden szörnyűséget, és csak most gondolt bele, hogy azok az árnyékok talán nem véletlenül kísértik még mindig. Talán közelebb van a múlt, mint ő sejtette, és a fekete glória, amit a képzelete koszorú gyanánt font a démon homloka köré, nemcsak vonzó lehet, hanem veszedelmes is. Innen pedig már automatikusan ugrottak is tovább a gondolatai a múlt egy ismeretlen, homályos alakjára, akitől máris jobban irtózott, mint az összes, legfeljebb sejtett gonosztettől.

– Nem hibáztatlak – jelentette ki, és ez igaz is volt, bár korántsem minden. – Beszéljünk vidámabb dolgokról, hm?

– Nem, Mortua. Megérdemled, hogy tisztán láss, olyannak, amilyen vagyok. No meg, ha jól emlékszem, téged is seregnyi dolog foglalkoztat a múltammal kapcsolatban már évek óta. Ha akarod, még azt is elmondom, hogyan lehettem volna egy ősi legenda szerint a démonok messiása, aki halált és pusztulást hoz az emberi fajra…

– Kedves tőled – vágott a szavába a lány –, de mit szólnál, ha inkább akkor jönnél elő a nagy vallomásokkal, amikor biztosan kettesben vagyunk? Nem vádolok én senkit azzal, hogy hallgatózni találna, de tudod, hogy van ez. Sértené a hiúságomat, ha mással is megosztanád a titkaidat.

Valian elmosolyodott, bár nem tudta eldönteni, vajon csak visszarettent-e a papnő attól, amit mondani készült neki, vagy tényleg attól tart, hogy a szél elviszi a hangját Lyrhez.

– Ahogy gondolod – mondta.

– Viszont, ha már itt tartunk – kezdte Mortua kicsit túlságosan is nemtörődöm hangon –, emlegettél egy bizonyos Herriát…

– Igen. Fogok is mesélni neked róla, ha már ennyire érdekel. De róla tényleg össze kellene szednem a gondolataimat előtte.

– Szeretted? – szakadt ki a kérdés a lányból, kapott is érte egy váll fölött hátravetett, furcsálló pillantást.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

178 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem. Voltak… bizonyos vonatkozásai a jegyességünknek, amiket élveztem. De legtöbbször csak egy hajszál választott el attól, hogy kitörjem a nyakát.

– Értem – felelte halkan Mortua, csak hogy ne hagyja a közlést a levegőben lógni. Új énje pontosan tudta, milyen vonatkozásokról beszél a másik. Még rákérdezett, ha csak azért is, hogy más útra terelje mindkettejük gondolatait: – Neki is vörös haja volt?

– Igen. Emlékszel, meséltem neked, hogy nálunk, démonoknál kétféle hajszín létezik, a vörös és a fehér. Vörös szemeket is képzelj hozzá. Voltak legendáink azokról az árulókról – Valian különös keserűséggel ejtette ki ezt a szót –, akiknek kifakult a szemük, miután megtagadták Ariannt, de soha nem találkoztunk senkivel, akinek más lett volna.

– A tiéd kék.

– Nem volt mindig az.

– Gondolom. – Mortua egyre nehezebbnek találta ezt a beszélgetést. – Megvagyok a hajaddal. Megmutatni nemigen tudom, de kikérhetjük az új cimboránk véleményét, ha szeretnéd. Biztosan azt akarod, hogy befessem?

A démon bólintott, a lány pedig lehajolt a festékes üvegcséért. Tanácstalanul forgatta a kezében egy darabig, aztán vállat vont, és elkiáltotta magát:

– Hé, Ascovado!

Lyr egy perccel később előbukkant a bokrok mögül. Vizes volt a haja és az arcát belepő, kékes színű borosta is, a szeme pedig a megszokott fölénnyel csillogott.

– Azt mondtad, anyukád festi a haját. Tudod, hogy kell használni? – kérdezte tőle tanácstalanul Mortua.

– Rákened, rajta hagyod, leöblíted. – A Koronás Valianhoz fordult. – Lassan el kellene döntenünk, milyen útvonalat válasszunk. Ha a nagymester rájön, hogy baj van, akkor többé nem tudom majd jobbra-balra terelgetni a többieket. Márpedig rá fog jönni. Már biztosan futárt küldtek hozzá, márpedig egy jó lovas néhány nap alatt eléri a rendházat. Ha pedig új mágus érkezik, még ennyi időnk sem marad.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

179 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Én nem ismerem a vidéket. A tervezésnek ez a része Mortuára és rád marad.

Lyr kifürkészhetetlen pillantást vetett a lányra. Mortua állta a tekintetét. Csak akkor kezdte felkenni a démon hajára a festéket, amikor a Koronás elfordította a fejét.

– Hamarosan a nyomunkban lesznek. Lovasok, nem is kevesen. A személyleírásotokat nyilván el fogják terjeszteni a környéken, bár a felületes szemlélőket meg fogjuk téveszteni. Ha a dombok felé kerülünk, hosszabb lesz az út, de meglesz az az előnyünk, hogy átjuthatunk ott is, ahol a lovaknak kerülniük kell.

Ellenkezésre számított, de Mortua rábólintott.

– Ha felmegyünk a dombok közé, esetleg megbújhatnánk a shinnamori rendházban… Mindenképp közelebb van, mint Mordinium, nem lenne nagy kitérő.

Lyr nemet intett.

– Ha rájönnek, milyen irányba tartunk, ott keresnek majd először. Ráadásul a nagymester kimondottan jóban van Sharduk Mortheróval, szóval arra sem vennék mérget, hogy egyáltalán megpróbálnának elbújtatni előle.

Hallgattak egy darabig, aztán a lány felvetette:

– Odafent barlangok is vannak, igaz?

– Nem is kevés.

– Akkor bújócskázhatunk is velük, ha nagyon muszáj. Utána viszont megint falvak következnek. Addigra ki kell majd találnunk, kik vagyunk, és hová tartunk…

– Zarándokok. Ha sokáig bujkálunk, hihető lesz, hogy kivártuk a sort.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

180 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian töprengve hallgatta őket, de nem szólt közbe. Nyilván arra számított, hogy mire szorulni kezdene a hurok, Anira majd mindent rendbe hoz, és az útjuk végét már a szellemek is segítik majd, de nem adott hangot a derűlátásának, mert sejtette, hogy a másik kettő nem osztozik benne.

– Szóval dombok – szögezte le, aztán felállt. – Gyere, Mortua, cseréljünk!

A lány mély sóhajjal fordított hátat neki. Akármibe lefogadom, hogy Herriának gyönyörű haja volt! – gondolta rosszkedvűen. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

181 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Harc és izgalom! Köszönöm a szakértést Vickynek! *** Fontos szolgálati közlemény: új szavazás a http://kaevilaga.blogspot.com jobb felso sarkában, gyere te is, tisztelj meg a véleményeddel!

Valian nem próbált csevegni, miközben a haját vágta, és Lyr jelenlétére való tekintettel Mortua is inkább eltekintett ettől. Szótlanul figyelte a lába mellé hulló szőke tincseket. Sosem volt büszke rájuk: túl kevésnek, vékonyszálúnak és gubancosnak találta őket, a színükkel sem tudott kibékülni, ráadásul legfeljebb a válláig bírta őket megnöveszteni, de most mégis úgy érezte, valami nagyon fontosat veszít el. A festéstől még jobban ódzkodott, mint a vágástól, úgyhogy még a szemét is behunyta közben, és igyekezett másra gondolni.

– Tartok tőle, hogy nem lett az igazi – mondta végül bocsánatkérő hangon a démon, a lány pedig nem csekély aggodalommal nyúlt hátra a nyakához, hogy megtapogassa azt, ami a hajából maradt. Valian akkor már a sárszínű habot mosta le a saját üstökéről – egyszerűen csak rázúdította az egyik vizestömlő tartalmát –, és Mortua azt hitte, elsírja magát, amikor ránézett. A démon tincsei a legnagyobb jóindulattal sem tűntek egyforma hosszúnak, ráadásul olyan furcsa, sötét vörösesbarna színben pompáztak, amilyen a természetben aligha fordulhatott elő.

– Hát… én sem végeztem túl jó munkát – kockáztatta meg a papnő.

Szívmelengető mosolyt kapott válaszul, és ez kiűzte a fejéből a kényszeres gondolatot, hogy Lyr nyilván most is a markába vihog a hátuk mögött. Tényleg a rögeszmém kezd lenni ez a fickó – ismerte be csak úgy magának, no meg a szellemeknek, ha esetleg éppen méltóztatnának figyelni egy kicsit. – De ha egyszer gyanús is, meg rosszindulatú is…

Cseppet sem bánta, hogy nincs lehetősége megszemlélni a saját fejét is a festés végeztével: tartott tőle, hogy elrettentő látványt nyújt. Valiantól is csak annyit kérdezett meg hősiesen, miután leöntötte a tűz fölött valamelyest megmelegített vízzel, és nagyjából szárazra törölte:

– Na, elmegyek fiúnak?

– Feltétlenül! – hangzott a válasz, ami azonban cseppet sem hangolta jobb kedvre. Nem mintha arra számított volna, hogy a démon a szemébe mondja, hogy így is roppant nőiesnek találja, de jobban örült volna, ha legalább egy kicsit tétovázni látja.

– Akkor indulhatunk is tovább, nem gondoljátok? – kérdezte kedveszegetten, és felkötötte a fejére a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

182 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

zarándokkendőt, nehogy még ráadásul a fejbőre is megfázzon a hideg őszi levegőn. Valian bezzeg, a jégpuszta szülötte, nem zavartatta magát egy kis hűvös széltől: a vállára kapta az elemózsiás zsákot, aztán odabiccentett Lyrnek, hogy ő is szedelőzködjön. Néhány perccel később már a szántóföldet rótták.

Eseménytelen órák következtek. Meneteltek, amíg tudtak, pihentek, ha szükségét érezték, és ettek, amikor megéheztek. Általában a hármuk közül legtöbb helyismerettel rendelkező Lyr ment elöl, Mortua néhány méterrel mögötte ballagott, Valian pedig a sort zárta. Többnyire hallgattak, és a saját gondolataikba merültek.

Akkor is, amikor a sasok megtámadták Mortuát.

Valian kapta fel a fejét a vijjogásra, de már túl későn. A három megtermett, barna madár – még a legkisebb is nagyobbra tudta tárni a szárnyát, mint amilyen magas Lyr volt – minden félelem nélkül bukott alá az égből. Mindhárman a papnőt vették célba. Mortua a földre vetette magát, és felemelte a karját, hogy legalább az arcát megvédje. Két sas így egyenesen a felkarjába mélyesztette a karmait, a harmadik pedig a hajába kapaszkodott. A lány felsikoltott, amikor a borotvaéles csőrök is a húsába vájtak, és megpróbálta kiszabadítani magát, de a madarak nem eresztették.

– Segítsetek már! – üvöltötte, miközben vadul vergődött.

Valian gyorsan cselekedett. Elkapta a leginkább kézre eső sas nyakát, és kitekerte. Émelyítő reccsenés hallatszott, és a madár elernyedt, a másik kettő pedig észbe kapott, elengedte a lányt, és a támadójukat vették célba. A démon kivont kardokkal várta őket, és el is tudta hessegetni őket, valahányszor feléje röppentek, de megsebesítenie egyiket sem sikerült. A hátborzongató tánchoz Mortua zokogása szolgáltatott bizarr aláfestő zenét, akinek a fejéből és mindkét karjából bőségesen patakzott a vér. Lyr mellette térdelt, próbálta legalább annyira megnyugtatni, hogy gyorsan elállíthassa a vérzést, de fél szemmel ő is a sasokat kémlelte közben. Valian egészen eltűnni látszott a barna tollak és horgas csőrök forgatagában.

Néhány gyors mozdulat után a bal oldali sas végül a földre zuhant, de nem pusztult el: egyik szárnyát maga után vonszolva ismét nekiugrott a démonnak. Közben véletlenül súrolta Mortuát, mire a lány hisztérikusan felzokogott, kitépte magát Lyr karjából, és a következő pillanatban már a sast csépelte a buzogányával. A fegyver kétszer is majdnem kicsúszott vértől iszamós kezéből, de észre sem vette. Péppé verte a madár fejét, és még azután is tovább csépelte volna, ha Lyr meg nem rángatja a ruháját.

Dühösen fordult hátra, és már csak reflexből is ráemelte a fegyvert, de a Koronás nem jött zavarba. Csak a hátuk mögé intett, Mortua pedig követte a mozdulatot a tekintetével, és olyan hirtelen ugrott odébb, hogy összeütköztek. A szántóföld kellős közepén egy vadkancsorda száguldott feléjük, oldalról pedig két medve közelített, és világosan látszott, hogy nem barátiak a szándékaik.

– Hogy kerülnek ezek ide? És miért támadnak ránk? – Mortua gyanakvó pillantást vetett Lyrre, de sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő a vádaskodáshoz.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

183 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Gyorsan megkereste Valiant a tekintetével. A démon még mindig a második sassal viaskodott, amelyet sem elrémiszteni, sem megölni nem tudott. Nehéz páncéljának köszönhetően egy karcolás sem esett rajta, és nem látszott fáradni sem, viszont a madár teljességgel lefoglalta. Mortua hangjára azonban, úgy tűnt, a sasnak eszébe jutott, hogy akad az ellenfelei között könnyebb zsákmány is. A lány szemébe tömény iszonyat ült ki, amikor – mint egy lassított felvételen – meglátta a lecsapó ragadozót. Reflexmozdulattal kapta maga elé a buzogányt, úgy várta az elkerülhetetlen támadást, ám a sas végül nem a karmával vagy a csőrével zúdult rá, hanem egyszerűen nekiesett, a hátából pedig Valian egyik gyorsan eldobott kardjának markolata meredt elő. Bár halálos sebet kapott, még mindig támadni próbált, és felhasította a lány oldalán a ruhát, ám amikor Mortua sikoltva elugrott előle, már nem próbálta követni. Valian mellette termett, és lefejezte, aztán egy intéssel maga mellé parancsolta a papnőt.

– Túl sok vért veszítesz – mondta neki, bár nem őt figyelte, hanem a rohamozó vadállatokat, közben pedig kitépte a kardot a sas teteméből. – Maradj a hátam mögött, és kiálts, ha úgy érzed, nem tart meg a lábad. Lyr?

– Mindjárt – dörmögte a Koronás. Eszébe sem jutott fegyvert rántani, ehelyett a csomagját bontogatta. – Tartsd fel őket még egy kicsit!

A démon elszántan fordult szembe a nagyobbik medvével, ami őt vette célba: kardot lengetve, ordítva rohant neki, és Mortua megdöbbenéssel látta, hogy az állat szabályosan meghőköl előle. Közben oldalról megérkezett a párja, Valian tehát ismét élethalálharcba bonyolódott. A medve feldöntötte, és birkózni kezdtek, a lány pedig azon kapta magát, hogy minden szédülése és gyengesége ellenére nekiront, és ott üti, ahol csak éri.

– Ascovado, csinálj már valamit! – visította, és felkészült rá, hogy egy vadkancsapat patái alatt végzi be az életét, hacsak a felbátorodó másik medve előbb szét nem marcangolja.

Ekkor azonban porfelhő vette körbe őket szürkén hömpölyögve, a közepén pedig Lyr állt, kezében egy hosszú, keskeny tárggyal, és átszellemült arccal kántálta:

– Atrei merdimor talgera drin! Mastellen caltriommel rein talgera! Talgera eitamor feldrion mor!

Mortua még felismerte a szavakat, illetve a tárgyat a Koronás kezében, mielőtt elhomályosult volna a szeme előtt a világ. A buzogány kicsúszott a markából. Ahogy eldőlt, arra gondolt, mennyire meg fog lepődni a medve, amikor egyszerűen csak ráesik, remélhetőleg nem éppen az állkapcsai közé… Aztán már csak azt vette észre, hogy a szántóföld barázdái között hever, zihálva lélegzik, és sehol egy állat, ami az életére akarna törni.

Valian már mellé is térdelt, és odatartott neki egy ital vizet. Mortua gyengén megrázta a fejét. Nem

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

184 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

tudta elképzelni, hogy megmozduljon, akár csak annyira is, hogy lenyeljen egy kortyot.

– Mi történt? – kérdezte közben a démon, de nem tőle, hanem Lyrtől. Erre aztán Mortua is megváltoztatta a mozgásról alkotott nézeteit, és felugrott volna, ha az izmai hajlandóak engedelmeskedni.

– Végig nálad volt! – kiáltotta vádlón.

– Jobban örültél volna, ha otthagyom, hogy felhasználhassák ellenünk? – kérdezte szárazon a Koronás valahonnan a feje fölül.

– Olyan vagy, mint a drágalátos nagymestered! Tudtam, hogy nem lenne szabad magunkkal hoznunk!

– Mert te még sosem használtál ereklyéket, igaz, papnő?

– Olyat soha, amit megszentségtelenítettek!

– Roppant nagy barátja vagyok minden teológiai vitának – felelte hűvösen Lyr –, de mindenekelőtt felhívnám rá a figyelmedet, hogy nem volt más kiutunk ebből a csapdából.

– Nem ez számít – vágott vissza Mortua –, hanem hogy egyáltalán nálad volt!

– Mi volt nálad? – Valian jobbnak látta közbeavatkozni. – Mortua, kérlek, hajtsd a térdemre a fejedet. Ki kell tisztítanom ezeket a fejsebeket, méghozzá azonnal. Ha fáj, harapj rá erre. Lyr?

– Egy csont – felelte a Koronás. – Van még egy kezem és néhány tucat hajszálam. A kertből hoztam őket, gondoltam, jól jöhetnek még.

– Jól jöttek. – Valian már a Mortua arcán tépett sebet tisztogatta. A lány közben engedelmesen harapta az ágat, amit az imént odanyújtott neki, de közben zokogott a fájdalomtól, és patakzott a könny a szeméből. – Bár talán még jobban jöttek volna, amikor haza akartunk jutni.

– Arra ezek nem jók. Csak a kegyeltek kapnak ilyen jellegű, közvetlen segítséget, imáért, ereklyétől függetlenül. Különben is jobb, ha senki nem tud róla, hogy akár csak hozzájuk is értünk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

185 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian tekintete elkomorodott.

– Én többet is tettem ennél, ha nem is önszántamból.

– Tudom. Remélem, hogy nem lesz bajod belőle, bár ha a nagymesteren múlik, számot kell majd adnod a történtekről…

Mortua kitépte az ágat a szájából, és félrehúzta a fejét.

– Valian, hagyd abba, piszkosul fáj! És ne félj, mert Anira úgyse hagyja, hogy felelősségre vonjanak valamiért, amiről nem te tehetsz!

– Ő sem mindenható – hűtötte le Lyr.

– Rád nem vagyunk kíváncsiak!

– Mortua…

– Valian, most az egyszer hallgass rám! Ő vezetett erre bennünket, egyenesen ezeknek az állatoknak az útjába!

– És ő tüntette el őket, mielőtt késő lett volna – fejezte be a démon.

– Egy szentségtelen ereklyével, amit ellopott!

Lyr nem vette a fáradságot, hogy végighallgassa a vitát. Visszaballagott inkább a semmivé lett vadkanok csapáján, aztán homlokráncolva leguggolt, és beletúrt a földbe.

– Valian, ezt nézd meg! – szólt hátra.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

186 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon feltámogatta a lányt is, és odamentek hozzá. Mortua szeme kerekre tágult, amikor meglátta, hogy az állatok nyomai egy idő után egyszerűen eltűntek.

– Mágia? – kérdezte, és önkéntelenül is közelebb bújt Valianhoz.

– Nagyon úgy tűnik – felelte komoran a démon.

– Akkor megvan a barátunk utódja? És eztán bármikor bármit ránk küldhet? Valian, én nem értek a mágiához, de ez… nem hangzik túl jól.

Valian védelmezőn átölelte, és igyekezett biztatóan mosolyogni.

– Legfeljebb jobban sietünk, hogy kevesebb támadási felületet hagyjunk, szükség esetén pedig akadnak még nálunk ereklyék.

– Jó, de én most lépni alig tudok, nemhogy sietni…

A démon Lyrre pillantott.

– Meg tudjátok gyógyítani az ereklyékkel, nem?

A Koronás elhúzta a száját.

– Nem vagyok gyógyító. Ha ragaszkodtok hozzá, éppen megpróbálhatom, de mint mondtam, a készleteink igencsak végesek. Ha egy mágus elől akarunk bujkálni, akkor minden hajszálra szükségünk lehet még.

– Akkor kicsaljuk nyílt terepre, és elintézzük. – Valian ismét a lányhoz fordult. – A lényeg, hogy ekkora vérveszteség után neked tényleg pihenned kellene. Még a karodat kitisztítom, aztán jó lenne, ha alhatnál, lehetőleg fedél alatt.

– Kockáztassuk meg az egyik tanyát! – Mortua összerázkódott a sebtisztítás gondolatára, de tudta ő is, hogy nincs választása. – A környékről most úgyis mindenki a kolostorba ment, hogy tisztelegjen Tangemor előtt. Tutira találunk egy üres házat, ahol meghúzhatjuk magunkat reggelig.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

187 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian biccentett.

– Lyr?

– Felőlem…

– Akkor hozd ezt! – lendítette oda neki Mortua iszákját a démon, aztán ölbe kapta a lányt. – Keressünk egy használható hajlékot!

– Dél körül elmentünk egy kisebb ház mellett, az üresnek tűnt – jegyezte meg a Koronás.

– Emlékszem. – Valian vigyázva indult el visszafelé, karjában a papnővel.

Mortua nekidőlt a mellkasának, bár a páncél hideg is volt, és kényelmetlen is, de odaképzelte az alatta dobogó szívet, és lehunyta a szemét. Akármennyi időt töltöttek is együtt az úton, még sosem látta Valiant félmeztelenül, vagy bármilyen ruha nélkül. Vajon a mellkasán is olyan fehér lehet a bőre, mint az arca meg a keze? – töprengett, és amíg egyrészről nagyon örült, hogy a démon nem lát bele a fejébe, kezdte bosszantani is, hogy csupán bajtársiasságot tapasztal részéről. – Miért nem tud legalább egy kicsit elpirulni, amikor így a karjába vesz? – dohogott magában, és hirtelen olyan elhatározásra jutott, amitől maga is megrettent egy kissé. – Ha magától nem vesz észre, kénytelen leszek felnyitni a szemét! – döntötte el, és mivel a bátorsága azon nyomban az inába is akart szállni, gyorsan bekotort a zsebébe. Ujjai megtalálták azt a hosszú, vörös tincset, amit még a reggeli hajvágásnál csúsztatott bele, és megszorították.

– Kellesz nekem, Valian! – Ajkai hangtalanul formálták a szavakat, aztán elmosolyodott. A démon karjai körbefonták, léptei mintha ringatták volna, ez pedig minden ijedsége és fájdalma dacára is melegséggel töltötte el. – Fázom! – panaszkodott aztán hangosabban, csak hogy az arcán érezhesse a kék szempár tekintetét.

– A vérveszteség miatt van – felelte Valian. – Sietünk, hogy hamar jobban lehess.

Mortua felmosolygott rá.

– Most még annak a büdös köpenynek is örülnék… – dünnyögte. – Fene esne ebbe a Szárnyasba, hogy eltüntette őket. Ha ottmaradnak holtan, ma vaddisznót ehetnénk – tette hozzá, és eszébe sem jutott, hogy nem viselkedik túl nőiesen. A démon válasza már el sem jutott a tudatáig: elbólintott, és két perccel később

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

188 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

már hangosan horkolt. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

189 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Szegényesen berendezett szobában, kemény, nem túl jó minőségű – de legalább széles – fekhelyen ébredt később, Valian halk szavára.

– Sebtisztítás, igaz? – felemelte a kezét, hogy kidörzsölje az álmot a szeméből, és nyomban fel is szisszent a fejsebébe nyilalló fájdalomtól.

– Csak óvatosan! – intette a démon. – Sajnos nem úszod meg egyszerű tisztítással. Kénytelen leszek összevarrni legalább a karodon azt a nagyobb sebet, és azt is, ami a fejeden van. Igazából az arcodon sem ártana, de az határeset…

– Várjunk csak! Mit akarsz te csinálni velem? – Mortua nem bánta volna, ha tiltakozásának nyomatékosításául mondjuk fel tud ülni az ágyban, de nem érzett magában elég erőt hozzá.

Valian megfogta a kezét. Nem látszott észrevenni, hogy a lány megremeg az érintésétől, amihez a jelek szerint még mindig nem sikerült hozzászoknia.

– Kaptál már sebeket máskor is, igaz? Éppen csak a szellemek eddig még mindig meggyógyítottak. Sajnálom, hogy most nem sietnek a segítségedre, Mortua. Nem akarok hazudni neked: pokolian fog fájni. De erős vagy, kibírod. Vagy elájulsz, és annyival is könnyebb lesz. – Elhúzta a kezét, és tárgyilagosan tette hozzá. – Lyr talált pálinkát a kamrában. Ha úgy gondolod, könnyebben elviseled tőle a fájdalmat, akkor a rendelkezésedre áll.

A papnő megborzongott. Cseppet sem volt ínyére a sebvarrás gondolata, de attól még jobban irtózott, hogy jól bepálinkázva esetleg olyasmit mondjon vagy tegyen, amit később megbánna.

– Kibírom – szögezte le, bár halálosan elsápadt.

– Biztos? – húzta össze a szemét Valian. – Mortua, nem szégyen, ha nem megy. Én sem biztos, hogy vállalnám józanul, pedig már sok csatamezőn megfordultam, és akadtak durvább sebesüléseim is, mint ezek.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

190 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Kibírom – ismételte makacsul a lány. – A kedves barátunk hol van?

– Mindjárt behívom, hogy lefogjon. Kiküldtem a ház elé őrködni.

– Minek? A szertartás, amit végrehajtott, legalább egy napig elrejt bennünket a mágia elől… Csak tudnám, honnan tanul ilyeneket egy Szárnyas!

– Ő is ezt mondta. De lovasok bármikor jöhetnek, és nem szeretném, ha rajtunk ütnének, miközben te harcképtelen vagy…

– Ezt mondd a sasnak, amit elintéztem! – Mortua mosolyogni próbált, de nem ment valami fényesen, kivált, amikor Valian az ágy szélére készítette a sebvarráshoz szükséges eszközöket.

– Azonnal jövünk.

Egy perc sem telt belé, és Mortua keservesen megbánta, hogy nem kért mégis abból a pálinkából. Sikoltva zokogott és vergődött Lyr erős markának szorításában, miközben Valian a karján esett hosszú csőrvágást varrta. A közepénél elájult, és csak az éjszaka közepén tért magához bekötött fejjel, szétharapdált ajakkal, szégyenkezve.

Felemelte a fejét. Meg akarta szólítani az ágya szélén ülő alakot, akinek csak a körvonalait látta, de észrevette, hogy Valianhoz képest túl magas és keskenyebb vállú is, így inkább hallgatott. Úgy döntött, inkább meg sem mozdul, hátha a másik nem veszi észre, hogy felébredt. Lyr azonban hátrafordult, és végigmérte.

– Sebláz? – kérdezte.

– Én, öh, nem hiszem. Jól vagyok.

– Akkor lefekszem. Kelts fel, ha vészhelyzet van, vagy bármi másért kellenék. – Lyr meg sem várta a választ, hanem hanyatt dőlt az ágy másik oldalán.

– Te most… itt akarsz aludni mellettem? – kérdezte feszélyezetten a lány.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

191 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr felemelte a fejét, és kifürkészhetetlen, hideg szemmel nézett rá.

– Ne aggódj, akkor sem jutna eszembe hozzád nyúlni, ha nem lenne semmi bajod.

Mortua nem tudta eldönteni, ott van-e a gúny a Koronás hangjában, vagy csak beleképzeli.

– De kis válogatós valaki! – vágta oda csípősen.

Lyrt nem lehetett zavarba hozni.

– Nem tehetek róla, hogy azt szeretem, ha egy nőnek van melle – jelentette ki, és hátat fordított.

Mortua megpróbálta nyakon vágni, de nem ért el addig a keze.

– Nem javaslom – szólalt meg ismét Lyr, és volt valami a hangjában, amitől a lány úgy döntött, annyiban hagyja a dolgot.

Így feküdtek egymás mellett reggelig. Mortua ébren töltötte az éj hátralevő részét, miközben Lyr nyugodtan aludt. Akkor ébredt csak fel, amikor Valian besietett hozzájuk.

– Hogy érzed magad?

– Elgyötörten – felelte Mortua. – Ha elkapjuk az öreg Loghort, rakjuk be őket egy cellába a Szárnyassal – intett Lyr felé –, amikor alszik. Úgy horkol, hogy attól bárki bármit bevall, csak szabaduljon meg végre…

A Koronás nem minősítette a rossz tréfát. Mint általában, ismét figyelmen kívül hagyta a papnőt, és a démonhoz fordult maga is.

– Meddig maradjunk itt? – kérdezte tőle.

– Csakis Mortuán múlik. Szívem szerint sietnék tovább, őt viszont nem akarom ilyen állapotban

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

192 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

magammal rángatni.

– Kutya bajom már! – A lány felült, hogy demonstrálja, mennyire jól is van, de rögtön meg is szédült. Valian utánakapott, és megtartotta, nehogy kiessen az ágyból.

Mortua ráfogott a karjára. Érezte benne az izmok játékát, a megbízható erőt. Bele akart nézni a szemébe, de nem tudta rávenni magát, így csak leszegte a fejét, és nekidőlt az őt tartó felkarnak.

– Vagyis hát majdnem kutya bajom… – motyogta, és tűrte, hogy az ifjú visszafektesse.

– Ha kell, tudjuk vinni is – jegyezte meg összehúzott szemmel Lyr.

– Te nem tudsz! – vágta rá Mortua.

Valian egy kézmozdulattal elhallgattatta.

– Akkor azt mondanám, délután induljunk el! Téged hozlak, de addig is jó lenne, ha fekve maradnál. Enned és innod kell, méghozzá minél többet, mert túl sok vért veszítettél. Jobb volna, ha legalább néhány napot az ágyban töltenél, de te is tudod, hogy szorít bennünket az idő.

– Egy szóval sem mondtam, hogy heverészni akarok. De Ascovado is előremehet nyugodtan, mi meg majd beérjük, vagy találkozunk Mordiniumban… – vetette fel a lány, ám az ötletet mindkét társa tiltakozással fogadta.

– Egyedül nem tudlak megvédeni, ha ismét ránk támadnak! Márpedig ennek óráról órára nő az esélye – figyelmeztette a démon, Lyr pedig helyeselt.

– Annyira meghat a hozzánk való ragaszkodásod… – zsörtölődött még Mortua, de beletörődött, hogy a nap egy részét még ágyban kell töltenie. Az evés-ivás különben sem hangzott rosszul.

A két férfi is elfoglalta magát. Fegyvert tisztítottak, páncélt fényeztek, kidolgoztak egy menekülési stratégiát arra az esetre, ha hirtelen, nagy számban rajtuk ütnének – nevezetesen, hogy Valian hátramarad, és fegyverrel a kezében várja be az ellent, Lyr pedig felkapja Mortuát, és igyekszik vele minél messzebbre jutni –, ezen kívül viszont sem egymáshoz, sem a lányhoz nem szóltak túl sokat. Úgy tűnt, kölcsönösen elismerik a másik erényeit, de nem óhajtanak barátkozni. Mortua irigyelte, hogy képesek kihagyni az érzelmi vonatkozásokat a kapcsolatukból. Lyr egy ízben vörösborral lepte meg, mondván, a kamrában 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

193 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

találta ezt is, és tudvalevőleg segít talpra állni a vérveszteség után, mire a lány gúnyosan megkérdezte, Szárnyaséknál szokás-e elenni-inni a szegények házikójában talált utolsó morzsákat és kortyokat is, mert ők a rendben bizony inkább segítik őket, mint hogy kifosszák. Lyr egy vállvonással magára hagyta, és visszavitte a palackot a kamrába. Maga is látta, hogy nem veti fel a jómód a kis tanya lakóit.

A nap lassan pályája csúcsára ért, ők pedig induláshoz készülődtek. Bár roppant gyengének érezte még magát, Mortua biztosította társait, hogy képes egy percnél hosszabb ideig is megállni a lábán, aztán kiküldte őket a szobából, hogy nyugodtan megmosakodhasson. Amikor nem látták, tűvé tett mindent egy fényesebb tárgyért, amiben megnézheti, milyen is lett a haja, de nem talált ilyesmit, a vízen tükröződő képből pedig semmit nem tudott kivenni. Sóhajtott egy nagyot, és felöltözött, arra gondolva, hogy hacsak Valian nem végzett nagyságrendekkel jobb munkát, mint ő, akkor jobb lenne, ha egyáltalán nem kerülne emberek szeme elé.

– Kész vagyok! – kiáltott ki végül, és visszaült az ágy szélére. A dézsát meg sem próbálta elmozdítani a szoba közepéről.

Nem kapott választ, úgyhogy várt egy darabig, aztán felkelt, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta, és kikönyökölt rajta. Most nem érezte olyan hidegnek a kinti levegőt, mint az előző napokban, ráadásul a szél sem fújt. Ettől jó kedve kerekedett, és örült, hogy ismét nekivágnak az útnak, még akkor is, ha őt egyelőre a holtteher szerepére kárhoztatják. Eltöprengett, hogyan kezdjen neki Valian óvatos becserkészésének, de a gondolatai hamar szétfutottak az aranyló őszi napsütésben. Ebben a megvilágításban a fejük felett tornyosuló gondokat sem érezte legyűrhetetlennek, és egy percig szinte vágyott rá, hogy szembeállhasson Loghor ihn Mortenorral, és az elképedt arcába kiálthassa a vádjait.

– Első! Megmondtam, hogy én érem el előbb a kaput!

– Nem is! Fellöktél, szóval nem ér! Én nyertem, mert én nem csaltam!

Mortua felkapta a fejét, és gyorsan visszahúzódott az ablakból. Azon kapta magát, hogy mosolyog közben. Roppant jellemzőnek találta, hogy éppen Pamor és Morella édesanyjának kis tanyájára sikerült bekvártélyozniuk magukat.

– Nem nyertél! – hallotta közben a kapuból a kisfiú visítását. – Akkor versenyezzünk vissza anyáig! Egy, kettő, hááááááááááááááárom!

Lábdobogás hallatszott, no meg Morella méltatlankodása. Mortua villámgyorsan becsukta az ablakot, és az ajtó felé lendült. Nyitotta volna már, de Lyr megelőzte: olyan hirtelen tépte fel, hogy kis híján nekicsapta a lánynak. Bocsánatkérésre persze nem vesztegette az idejét, inkább a papnő hátára tette a kezét, és a konyha felé terelte.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

194 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Hazaértek a házigazdák! – sietett megjegyezni Mortua.

– Feltűnt. Menj ki Valianhoz!

– Na de…

– Eredj már! – A Koronás kitolta a szobából, és becsapta utána az ajtót.

Mortua felháborodottan meredt a kilincsre, mintha az lenne a hibás, aztán dühösen legyintett, és megfordult. Ekkor látta meg a démont, aki a házikó küszöbén állt, és kifelé kémlelt.

– Ezek üldöznek minket… – jelentette ki, de hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog. – Gyorsan bejutottak Tangemorhoz, ha máris ideértek.

Mortua odament hozzá, és a karjára támaszkodott, mintegy emlékeztetve, hogy gyenge még. Valian óvatosan átkarolta, szokás szerint észre sem véve, hogy ezzel a lány arcába kergeti a vért.

– Szerintem meg inkább Ylmorad oszlathatta fel a jónépet, vagy legalábbis kikötötte, hogy egyelőre senki nem mehet be Tangemorhoz, ezek meg közel laknak, úgyhogy gondolták, hazajönnek, amíg nem változik meg a helyzet.

– Úgyis indulni akartunk már. – Valian megvonta a vállát, aztán körülnézett. – Lyr hová lett?

– Fogalmam sincs. Kitaszigált a szobából, aztán bevágta az ajtót. – Mortua nagy, ártatlan szemeket meresztett, mintegy támogatást várva. – Ez elég furcsa, nem? Főleg, mert tudja, hogy még vigyáznia kéne rám…

A démon hümmögött, de nem azzal a lelkesedéssel, amit a lány elvárt volna.

– Ha akarsz, leülhetsz itt is – mutatott egy rozoga székre, aztán visszafordította a tekintetét a szántóföld felé, amelynek irányából már ki lehetett venni a közeledő alakokat. A két kicsi egy magasabbat fogott közre – nyilván az édesanyjukat –, és úgy tűnt, egyelőre még nem vették észre, hogy valakik ott állnak az ajtajukban.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

195 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tudod, olyan rossz a lelkiismeretem, hogy befészkeltük magunkat az otthonukba… – dünnyögte a papnő. – Látszik rajtuk, na meg a házon is, hogy szegények, nem hiszem, hogy el lesznek ragadtatva.

Valian lenézett rá, aztán váratlanul beleborzolt sután levágott, sárbarna hajába, persze csak a tarkóján, tisztes távolságra az összevarrt sebtől. Mortua tűzforrónak érezte az arcát.

– Sebesült vagy. Meg fogják érteni. Különben is megyünk most már…

– Menjünk eléjük! Ne a saját küszöbükön várjuk be őket, hm? – A lány kézen fogta a társát, és elkezdte magával húzni, ki az udvarra.

A fiatal özvegy igen meglepődött a láttukra. Első pillantásra meg sem ismerte őket, és amikor közelebb értek, akkor is csak Valian páncélja és termete láttán gyúlt ki a tekintetében a rádöbbenés fénye. A két gyereknek hamarabb leesett a tantusz: kurjongatva odaszaladtak a nem várt vendégekhez, és körbeugrálták őket.

– Nahát, de fura a pap néninek a haja! – kiáltotta Pamor.

– Most már nem tetszik pap lenni? – kérdezte Morella.

– Viselkedjetek rendesen! – torkolta le őket az anyjuk. – Ezerszer elmondtam, hogy nem beszélünk így a felnőttekkel!

– A pap néni felnőtt? – csodálkozott ártatlan arccal Morella.

– De felnőtt ám! – vágta el a vitát az anyja, aztán nagy levegőt vett. Hiába, egy paraszt, főleg egy gyermekeit egyedül nevelő fiatal nő nem nagyon merhette megkérdezni a rend tagjaitól, mégis mit keresnek az otthonában.

Bár tulajdonképpen – gondolta Mortua – az lenne a normális, ha meg merné kérdezni. Nem vagyunk mi elnyomók meg kizsákmányolók. Mármint Ascovado lehet, hogy az, de ő meg nem méltóztatott előjönni, szóval nem értem. – Eldöntötte, hogy felveti a dolgot Valiannak, amint legközelebb kettesben maradnak.

– Elnézést kérünk, amiért így betörtünk – mondta közben az asszonynak a démon. – Mortua megsebesült, el kellett látni a sebeit. Nem tettünk kárt semmiben, és csak a kútról húztunk fel egy kis vizet. A saját készleteinket fogyasztottuk. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

196 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Azt, amiből a sonkát kaptuk? – firtatta Pamor, de az anyja odébb legyintette.

– Azt bizony – felelte rezzenetlen arccal a papnő. – Mókás lesz, ha arra megyünk be, hogy Ascovado közben kiette a fél kamrát! – morfondírozott közben.

– Nem akartunk kellemetlenséget okozni – vette vissza a szót Valian, Mortua pedig féltékenyen látta, hogy az asszony lesüti előtte a szemét, mint aki zavarban van. – Már éppen tovább akartunk állni.

– Ne siessetek! – felelte hirtelen az özvegy. Mortua remélte, hogy téved, és nem izgalmat hall ki a hangjából. – Megsebesültetek? Akkor pihenjetek még. Főzök egy levest…

– Igazán kedves tőled. – A papnő a legkedvesebb mosolyát vette elő. Rossz előérzete támadt, de igyekezett nem mutatni. – Csakhogy sietős a dolgunk.

– Mi történt a pap néni hajával? – rángatta meg közben a ruhája ujját Morella.

– Beleestem fejjel a sárba – vágta rá a lány komoly képpel. – Ezért nem szabad rohangálni.

– Mi sose esünk bele a sárba! – tiltakozott Pamor.

– Elég legyen! – csattant fel az anyjuk, aztán ismét a nem várt vendégekre összpontosította a figyelmét. – Legalább reggelig maradjatok. Kérem! – Hirtelen, suta mozdulattal megérintette Valian páncélos karját. – A tüzelőnk is fogytán, nem gondoltam, hogy vissza kell jönnünk! Nehezen bírom a fejszét…

– Persze, hogy segítek – nyugtatta meg Valian. Mortua összeszorított szájjal nézett egyikről a másikra, és meg sem próbálta letagadni maga előtt, hogy féltékeny.

– De anya, Amoril bácsi azt mondta…

– Elhallgass, Pamor! Menjetek inkább mosakodni! – Elhessegette a gyerekeit, aztán felsóhajtott. – Folyton csupa szutyok mind a kettő.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

197 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Gyerekek – legyintett előzékenyen Mortua, mintegy felhívandó az özvegy figyelmét a saját jelenlétére is. A nő azonban nem viszonozta a tekintetét, inkább a fia és a lánya után sietett a házba.

Mortua ismét belekapaszkodott a társa karjába.

– Valian, nekem ez nem tetszik!

– Ha segíthetünk neki…

– Azzal segítünk, ha elintézzük Loghort meg a mágusait! Nem állhatunk meg minden egyes tanyán fát vágni, vizet húzni meg istállót ganajozni!

Az ifjú felsóhajtott.

– Nem is áll szándékomban, Mortua. De az ígéretemet sem szeghetem meg. Sietni fogok, jó? Neked sem árt meg még egy kis pihenés. És legalább azt is kideríthetjük, mi a helyzet most a rendházban.

A papnő végül megvonta a vállát. Ezekkel az érvekkel nemigen szállhatott vitába.

– Ha nagyon-nagyon sietsz, akkor végül is elfogadhatunk egy-egy tányér levest… ki tudja, mikor eszünk legközelebb tisztességes ételt. De csak favágásról lehet szó, semmi egyébről.

Ebben maradtak, mivel az ajtó ismét kivágódott, és utat engedett a két csuromvizes gyereknek, akik kacagva invitálták be őket. Valian készségesen, Mortua valamivel lassabban indult el feléjük. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

198 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harminckettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Az özvegy a szoba közepén állt, és a kezét tördelve perlekedett a gyerekeivel, akik időközben Mortua fürdővizének legalább a felét egymásra locsolták. A lány és a démon tekintete egyszerre siklott a nyitott ablakra. Lyr, akinek híre-hamva sem volt a házban, csakis arrafelé távozhatott. Végül a fiatalasszony munkára fogta Pamort és Morellát, akik heves tiltakozással kezdték feltörölni a döngölt padlóról a vizet, az anyjuk pedig inkább le sem vette róluk a szemét.

– Nem tudom, felfedeztétek-e már a fészert a ház mögött. – szólította meg Valiant.

A démon bólintott.

– A fejsze ott van, a tűzifának való meg mellette, egy kupacban… Nem túl sok, nem tudom, mi lesz velünk, ha nem kapunk utánpótlást. – Az asszony felsóhajtott. – Amióta szegény uram magamra hagyott ezzel a két égetően rossz kölyökkel, napról napra nehezebbnek érzem a helyzetünket.

– A szellemek kegyébe foglak ajánlani benneteket, ha majd ismét meghallgatják az imáinkat – biztosította Mortua. – Mi, rendbéliek ugyan nem alapíthatunk családot, de mindannyian voltunk gyerekek, akik fejfájást okoztak a szüleiknek. Sajnálom, hogy én most nem tudok segíteni. – A rendbéliek szónál mintegy véletlenül Valianra pillantott. Remélte, a célzás eljut a vendéglátójuk tudatáig.

A nő csak most emelte rá a tekintetét.

– Csakugyan, hiszen megsebesült – kapott észbe. – Üljön le hamar! Ha feküdni kényelmesebb, azt is lehet. Könnyű levest csinálok, egykettőre erőre kap tőle. Holnap már szaladni fog, meglátja!

Az biztos. Szaladni, minél messzebb innen. – Mortua elbűvölő mosollyal köszönte meg a felajánlást, és le is ereszkedett az ágy szélére. Ideje volt már, a lábai egyre kevésbé akarták megtartani, és Valianba sem kapaszkodhatott a végtelenségig. – Hálásan köszönöm. Akkor megvárom itt, amíg Valian végez a favágással, és elkészül az a leves is! Könnyű, meleg étellel a gyomorban a séta is jobban esik.

Nem tudta, kényszerű vendéglátójuk mennyit sejt abból, hogy a kedvessége félig sem őszinte, de azt gyanította, hogy őnála még mindig jobban leplezi az érzéseit. Az asszony láthatólag ideges volt, és Mortua csak remélni merte, hogy szerény teremtés lévén pusztán a meglepetés hat így rá. Azt mindenesetre eltökélte, hogy nem téveszti szem elől, és még ha az özvegy ki is megy a konyhába, hogy elkészítse az

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

199 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

ételt, az ajtót nyitva hagyja, és folyamatosan figyelni fogja.

– Pamor, mit művelsz már megint! – csattant fel közben az anya, és elkapta a fia grabancát. – Gyere csak velem!

Kiráncigálta a szobából a kapálózó gyereket. Pamor hiába ordított, ahogy a torkán kifért:

– De véletlenül lett vizes a harisnyája, én nem akartam…

A döngve becsapódó ajtó tompította el a kisfiú tiltakozását, ők pedig ott maradtak Morellával, aki szorgosan folytatta a takarítást, de a szája sarkában kaján kis vigyor sejlett fel.

Egy perc sem telt belé, hogy az anya ismét előkerüljön, és elhalmozza vendégeit a bocsánatkéréseivel. Valian nagyvonalúan elhárította a szabadkozást, és felvetette, hogy neki is gyürkőzik a favágásnak. Az özvegy megmutatta, hová teheti le a páncélját, a papnő pedig alig tudott visszafojtani egy elégedett somolygást, amikor a társa udvariasan közölte, hogy a vért bizony marad. Alig egy perccel később már hallani is lehetett a fejsze ütemes csapkodását, Morellát pedig az anyja vitte magával a konyhába segíteni, így a sebesült magára maradt, és először is belekukucskált a fal mellé tolt, hatalmas és nagyon régi szekrénybe, mintegy ellenőrizendő, hátha ott bujkál Lyr. Persze színét sem látta, de eleve nem is találta valószínűnek, hogy ott lesz, inkább csak a lehetőséget akarta kizárni. Óvatosan, fél szemét a konyhába nyíló ajtón tartva az ablakhoz settenkedett, és kinézett, hátha megpillantja a nemrégiben még esőáztatta talajon a lovag csizmájának nyomát. Kutakodását ezúttal siker koronázta, még ha ez önmagában nem is adott választ az igazán fontos kérdésekre.

– Remélem, végleg lelépett! – suttogta maga elé a papnő, bár gyanította, hogy Lyr eltűnése nem jelent sok jót, ha pedig az ellenségük, akkor kimondottan rosszul jöhet még. Aztán visszavánszorgott az ágyhoz, és ledőlt, a tekintetét pedig továbbra sem vette le az ajtóról.

Behallatszott ugyan az anya és a kislány beszélgetése, de azt már nem értette, miről folyik a szó. Igaz, nem is nagyon próbált figyelni: sejtette, hogy őróluk nem kezdenének el nyitott ajtó mellett társalogni, vagy legalábbis érdemben semmiképp. Elcsípett szavak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a nő a főzés rejtelmeibe vezetgeti be a gyereket, a hangja pedig a fejszecsapkodás mellett is zsongítólag hatott Mortuára. Elaludni mégsem mert, így csak hegyezte tovább a fülét, és diszkréten ásítozott.

Mégis elszundíthatott végül, mert valamivel később arra rezzent fel, hogy Morella áll az ágy mellett, és óvatosan bökdösi őt a mutatóujjával.

– Pap néni! Pap néni! – ismételgette bátortalanul.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

200 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua kinyitotta a szemét, és dünnyögött valamit.

– Pap néni, anya kérdezi, hogy hozzak-e tejet! – A kislány nem tágított.

Mortua felkönyökölt, és tüzetesen megnézte magának.

Valami nem stimmel ezzel a gyerekkel – gondolta kábán, aztán rájött, mi olyan furcsa: Morella megfürdött, ráadásul ódivatú és meglehetősen elnyűtt, de makulátlanul tiszta, gesztenyebarna ruhácskát viselt, amiben sokkal inkább leánynak nézett ki, mint kis szörnyetegnek. Foghíjas mosolya kedvessé tette az arcát, a haját pedig értő, minden valószínűség szerint anyai kezek rendezték két takaros fonatba. A papnő kinyújtotta a kezét, és végigsimította az egyiket. Hirtelen elszégyellte magát a saját haja miatt.

– Mi? Ja, nem, köszönöm, nem kérek most tejet – válaszolta.

Morella összevonta a szemöldökét.

– A felnőtteknek nem muszáj meginniuk a tejet? – kérdezte.

– Csak a férfiaknak! – kacsintott rá Mortua, aztán összenevettek.

Milyen helyes ez a kislány, főleg, ha nincs a közelben az égetnivaló bátyja – villant át a papnő agyán a gondolat. Egy pillanattal később aztán rácsapott a homlokára, és a tenyerébe temette az arcát. – Hogy én milyen elképesztően hülye vagyok!

– Tényleg, Pamor merre van? – kérdezett rá gyorsan.

Morella határozatlanul megvonta a vállát.

– Hát, azt nem tudom! Anya elküldte valahova. Biztos nem Amoril bácsihoz, mert ő úgyis jön holnap, hogy segítsen neki a ház körül. Amoril bácsi sokat segít nekünk, pap néni!

– Hát ez igazán remek! – Mortua lelkesedésének őszinteségében egy pillanatig sem hitt volna senki, aki

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

201 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

már elmúlt hatéves. – Te, mondd csak, nem tudnál szólni Valian bácsinak, hogy jöjjön be ide egy picit? Hátha ő megissza azt a tejet! – kacsintott, a kislány pedig bőszen bólogatott, és kirohant az ajtón.

Nem sokkal később vissza is tért, Valian kezét fogva, akit szemlátomást zavarba hozott ez a szoros közelség. Mivel azonban a nyomukban az özvegy is bekukucskált a szobába, Mortua intett a démonnak, hogy jobb lenne négyszemközt beszélniük.

Az ifjú bocsánatkérő biccentéssel csukta kilincsre az ajtót, miután néhány keresetlen szóval kitessékelte rajta Morellát is, aztán odafordult a lányhoz.

– Miről van szó? – kérdezte.

– Pamor – felelte tömören Mortua. – Te se láttad sehol, igaz? Szerintem az anyja visszaküldte Emorhonba, hogy hozza a nyakunkra a Szárnyasokat.

Arra számított, hogy a társa kételkedni fog, de Valian elgondolkozva rábólintott.

– Ez megmagyarázná, miért kerüli a tekintetünket.

– Igen, olyan gyanúsan ideges. Hacsak nem szeretett beléd, persze…

A démon legyintett.

– Már megint bolondságokat beszélsz.

– Most kéne hozzád vágnom valamit – jelentette ki Mortua. – Mikor szoktam én bolondságokat beszélni?

– Csak amikor kinyitod a szádat. – Valian az ajtó felé pillantott. – Szerinted tudja, kik vagyunk?

– A magam részéről akármit kinézek a Szárnyasokból meg a mélyen tisztelt nagymesterükből! Az a legkevesebb, hogy kidoboltatták Emorhonban, hogy aki meglát bennünket, azonnal riassza a legközelebbi Szárnyast… – Mortua tekintete elfelhősödött. – Akkor viszont jobb lesz, ha a nyakunkba szedjük a lábunkat.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

202 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Gondolod, hogy lenne értelme beszélni vele?

– Mármint hogy tudjon róla, hogy a Szárnyasok a rosszfiúk? Szerintem ne zavarjuk össze! Meg aztán ki tudja, mit csinálnának vele, ha rásütnék, hogy a cinkosunk… – A papnő megvakarta az orrát. – Az álcánknak viszont annyi. Hallod, kár volt azzal a festékkel szórakozni…

– Ezen most már úgysem segíthetünk. Nagyobb kérdés, hogy Lyrrel mi legyen…

– Nagyobb, de értelmetlen. Esetleg benézhetünk az ágy alá, hátha ott bujkál, de ez minden, amit tehetünk vele kapcsolatban.

Valian vonakodva ismerte el, hogy igaza van.

– Az én holmim a konyhában van, a tiéd?

– Berúgtam a szekrény alá. Nem akartam, hogy a kölykök szétcincálják.

A démon minden további szó nélkül hasra feküdt a földön, és bekotort az iszákért és a buzogányért. Előbbit a vállára vetette, az utóbbinak pedig kis gondolkodás után meglazította a tokját, és megpróbálta a hátára csatolni. Ez nem ment könnyen, hiszen a kis papnő jóval vékonyabb volt nála, ráadásul vértet sem viselt, de – a sok időt úton töltők találékonyságával – végül megoldotta a problémát, és már épp lehajolt az ágyhoz, hogy felsegítse Mortuát is, amikor odakint megverték az ajtót, és egy öblös hang kiáltott be a házba:

– A Korona nevében, azonnal nyissák ki!

A két üldözött összenézett. Nehezükre esett, hogy higgyenek a fülüknek, a hang ugyanis kétségkívül Lyrtől származott.

– Nyilván összefutott Pamorral az úton – vélte a lány.

– Így vagy úgy, visszajött. – Valian a kilincs után nyúlt, de Mortua rásziszegett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

203 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Vissza! És mi van, ha nem egyedül jött? Ha arra számít, hogy boldogan kisétálunk, ahol tíz cimborája vár bennünket röhögve? Szerintem – hadarta tovább, feszülten fülelve az asszonynak és a Koronásnak a konyhából beszűrődő hangját, amibe Pamor és Morella indiánüvöltése keveredett – már a sasokat is ő hozta a nyakunkra, és csak úgy tett, mintha megmentene bennünket, hogy aztán annál nagyobb dicsőségben legyen része, amikor fogságba ejt…

Valian már oda sem figyelt rá, csak legyintett. Kihúzta a lyukból a kulcsot, kilesett, aztán elvigyorodott, és kikiáltott:

– Megadjuk magunkat!

– Hogy mit csinálunk? – hüledezett Mortua.

– Bízz bennem! – Valian sarkig tárta az ajtót. Akkor már a lány is láthatta, amit az imént ő: az özvegyet, a két gyereket és a velük szemben álló, középkorú, szőke lovagot, aki éppen a tetoválását mutatta meg igazolás gyanánt. Pufók, szakállas arcából azonban kétségkívül Lyr szempárja nézett rájuk, amikor megálltak az ajtóban, és az ő hangján is beszélt. A látvány akár komikus is lehetett volna, ha nem fenyegeti őket az árulás veszélye.

– Ha ez egy duplacsel, és tényleg kint vár a többi, én elevenen megnyúzlak… – morogta még a papnő, mielőtt engedelmesen a konyhába lépett volna.

– Vállalom a kockázatot. – Valian egy tekintettel sem árulta el magát. Még akkor sem, amikor Lyr kardot húzott, és Mortua nyakához tartotta a hegyét.

– Egy lépést se, démon! – kiáltotta. Mortua úgy sejtette, nem kell különösebben megerőltetnie magát ahhoz, hogy undor és viszolygás süssön a szavaiból. – Ha nem akarod, hogy a cinkosodnak baja essen, akkor most azonnal a földre dobsz minden fegyvert, ami nálad van. Végig lássam a kezedet!

Az ifjú engedelmeskedett. Szelíd pillantása megült közben az özvegy arcán, aki lehajtott fejjel, gyerekeit magához húzva állt a tűzhely mellett. A beígért leves sisteregve forrt, de erről a szokás szerint farkaséhes Mortuán kívül senki nem vett tudomást, a torkának szegezett penge pedig neki is hamar kiverte a fejéből a gondolatot, hogy az étel nem is tűnik olyan bizalomgerjesztőnek.

– És most kifelé! – csattant Lyr parancsa. – A lány megy előre.

A kard hegye egy pillanatra hátrahúzódott, Mortua pedig megindult volna, ha Valian meg nem szólal.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

204 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A lány sebesült. Engedd meg, hogy vigyem!

– Ha nem bírja az utat, majd vonszolom – hangzott a szenvtelen válasz. – De nem fogtok ilyen egyszerűen kereket oldani! Indulás!

Nem ellenkeztek tovább. Mortua már az első lépés után megérezte, hogy a kard ezúttal a két lapockája között a hátának nyomódik, és remélte, hogy lesz alkalma ledugni a gazdája torkán. Gyorsabban vert a szíve, amikor kilépett az épületből, ám odakint nem várták további Koronások.

– Emlékeztess majd, hogy kérdezzem meg, miért tudsz te egy csomó olyan szertartást, amit csak a papoknak lenne szabad… – zsörtölődött hátrafordulva, amint biztos lehetett benne, hogy már nem jut el a hangja a házig. – Mivel csináltad, elég volt hozzá a haj is?

Lyr bólintott. Igen furán festett, mivel Valian mindkét kardját és még a buzogányt is az övébe tűzte, és a szertartással felvett külseje sem bizonyult a legelőnyösebbnek, de ez cseppet sem látszott feszélyezni.

– Két szál – válaszolta.

– Nem rossz! Nem voltál te pap véletlenül, mielőtt szárnyaid nőttek volna?

– Fordulj előre, ha nem akarod, hogy megvágjalak!

Mortua a szemét forgatta, és inkább nem jegyezte meg, hogy nincs még elég jól ehhez a sétához. Tudta úgyis, hogy az első adandó alkalommal – vagyis amint nem látszanak már a házból – abba fogják hagyni ezt a színjátékot.

– Figyelj, Ascovado! – mondta inkább, immár egyenesen előre nézve. Ami azt illeti, könnyebb is volt így. – Mármint Lyr, na. Töredelmesen beismerem, hogy meg kellett volna bíznom benned. Ha ezek után átversz, jobban jársz, ha nem kerülsz a kezem közé, de kezdem azt hinni, hogy tényleg velünk vagy. Szóval bocsánatot kérek. Tiszta lappal kezdjük?

Csak morgást kapott válasz gyanánt, amiből leszűrhette, hogy Lyr továbbra sem tervez barátkozni vele, de most ez sem érdekelte. Elég volt a tudat, hogy Valian elismerően néz rá – látni nem látta, de érezte a hátában a tekintetét –, no meg a megkönnyebbülés, amit ezek a szavak kiváltottak belőle. Nem aludt el azért még minden gyanakvása, de jócskán lecsökkent, még ha az agya hátulsó zugában a makacs kis hang

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

205 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

azt is ismételgette, hogy Lyrnek talán éppen ez volt a célja, és most fogja őket tálcán átnyújtani Loghor ihn Mortenor kénye-kedvére.

Persze végül nem történt semmi ilyesmi. Amint belevesztek a távolba, Lyr eltette a fegyverét, az övéket pedig visszaszolgáltatta. Valian egy mozdulattal ölbe kapta a kimerültségtől már tántorgó lányt, vizestömlőt tartott az ajkához, és szótlanul továbbindultak, miután megitatta. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

206 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Vigyázat, nyomokban romantikát is tartalmaz!

Két unalmasnak még véletlenül sem mondható nap következett. További szántóföldeken vágtak át, aztán kereszteztek egy patakot, és elindultak a folyásával ellentétes irányba, a Dratomor-dombok közé. Nem túl meredek, erdős lankákon jártak, ahol a szintkülönbség csekély gondot jelentett csupán, a szerteágazó aljnövényzet és az egymás közelében nődögélő fák azonban megnehezítették a haladásukat. Igaz, legalább azzal vigasztalhatták magukat, hogy itt már nem kell harci paripákon vágtató Koronások érkezésétől tartaniuk, de ez önmagában egyiküket sem hangolta jobb kedvre, tekintve, hogy a lovagok szolgálatában álló varázsló időközben két alkalommal is hírt adott magáról. Az első ízben a bokrokat fordította ellenük: ágak csavarodtak a bokájukra, hogy elgáncsolják őket, és a fegyvereik felé nyújtóztak, megpróbálva letépni őket az övükről és a hátukon lévő tokokból. Mielőtt azonban az épp magánál lévő Mortua elképzelte volna, milyen érzés lehet úgy meghalni, ha az embert egy növény vágja fejbe a tulajdon buzogányával, Lyr kántálni kezdett, ő pedig csatlakozott hozzá. Kettejük hangja épp annyi időre tartotta távol a nyúlkáló gallyakat, amíg felkapaszkodhattak egy kiesebb, sziklásabb részre a domboldalon, ahol aztán kivárhatták a varázslat megszűnését.

Másodszor a Koronás mulasztotta el időben megújítani szakrális védelmüket, és csak azt vették észre, hogy a körülöttük lévő fák hirtelen egyszerre feléjük dőlnek. Mivel nem holmi néhány éves csemetékről volt szó, hanem jókora, olykor ötven-hatvanesztendős óriásokról, ismét menekülőre fogták. Lyr futás közben pótolta a mulasztást, aminek köszönhetően ismét viszonylagos biztonságban tudhatták magukat.

Valian szinte egész végig a karjában vitte Mortuát, bár ez láthatólag semmi nehézséget nem jelentett számára. A mostoha körülmények között persze a lány állapota nem igazán javult, pedig sok időt töltött mély, szinte ájulásszerű alvással. Néha azért megpróbált a saját két lábára állni, legalább rövidebb távokon, de nem igazán tudta tartani a tempót a két férfival, akik viszont nem mulasztották el emlékeztetni, hogy igyekezniük kell. A vége rendszerint az lett, hogy Valian pár perc elteltével ismét az ölébe vette, a lány pedig csak eleinte tiltakozott, akkor sem túl meggyőzően.

Lyr hol előttük, hol mögöttük járt, és időről időre meggyújtott egy-egy hajszálat, ami a mágikus fürkészés és egyéb varázslatok ellen volt hivatott védelmezni őket. A második estén jegyezte meg csendesen, amikor – immár a társai jelenlétében – lángra lobbantott egy újabbat:

– Hamarosan védelem nélkül maradunk. Még két szál van, az pedig legfeljebb holnap délig tart ki.

– És a kéz? – pillantott rá vacsorájának utolsó morzsái fölött Valian.

A domb oldalába húzódva, egy szélvédett zugban ütöttek tanyát aznap éjszakára. Először is fekhelyet készítettek a mélyen alvó papnőnek, aztán tüzet gyújtottak, és megpirítottak a lángok fölött egy-egy darab

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

207 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

kenyeret, ami máskülönben már túl száraz lett volna ahhoz, hogy megegyék. Sonkát és vizet fogyasztottak mellé, Lyr pedig ráadásul egy almát is elrágcsált. Egy másikat odakínált Valiannak is, de ő csak a fejét rázta: hó borította otthonában aligha nyílt alkalma gyümölcsöt enni, és azóta is jól megvolt nélküle.

– Azt nem merem ilyesmire elfecsérelni – válaszolta meg a kérdést pillanatnyi késedelemmel a Koronás.

– De az ereklyének számít, nem? – A démon nem felejtette el Mortua másfél évvel korábban rögtönzött előadását. – Tehát annyiszor használhatnánk, ahányszor csak akarjuk.

– Annyiszor azért nem. Egy idő után meggyengülne, márpedig Mordinium nincs közel. Arról nem is beszélve, hogy akkor semmink nem marad, ha máshogyan támadnak ránk. – Lyr nézte még a tüzet egy darabig, aztán kijelentette: – Vállalom az első őrséget.

– Szerintem aludjunk mindannyian! – javasolta Valian. – Holnaptól jóval keményebb utunk lesz, nem árt, ha pihenünk előtte, amennyit csak lehet.

A Koronás hosszan rámeredt, aztán belekotort a csomagjába, és csak mintegy mellékesen tette fel az ironikus kérdést:

– Komolyan nem is tartasz tőle, hogy álmodban ledöflek?

A démon megcsóválta a fejét. Nehezére esett nem elmosolyodni.

– Kötve hiszem, hogy pont most akarnál hozzákezdeni az öldökléshez…

Lyr megmerevedett. Majdnem egy teljes percig nem mozdult, és utána is óvakodott a társa irányába pillantani.

– Nem tettem szent esküt, hogy csak nappal gyilkolok, ha erre gondolsz. – Gúnyosnak szánta a mondatot, de a hangja tompán, hiteltelenül csengett.

– Azt nem tudom, mire tettél esküt – felelte Valian –, abban viszont biztos vagyok, hogy még soha nem öltél meg senkit.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

208 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr nem válaszolt, legalábbis sokáig nem. Elővette inkább a pallosát, és tisztogatni kezdte, holott a fegyver erre szemlátomást nem szorult rá. A démon várta egy ideig, hogy reagáljon, aztán halványan elmosolyodott, és Mortua mellé térdelt. A lány felületesen lélegzett, a szemhéja meg-megrezzent, Valian pedig élt a gyanúperrel, hogy az izgalmas beszédtémának köszönhetően csak tetteti az alvást.

– Miből gondolod? – szólalt meg végül ismét Lyr.

– Máshogyan áll a penge azoknak a kezében, akik már kioltottak egy életet – felelte halkan Valian. – Eltűnik a mozdulataikból egy bizonyos visszafogottság. Nem is a kéz fogja vissza a kardot, sokkal inkább a lélek a kezet. – Tárgyilagosan tette hozzá: – Irigyellek érte.

A lovag biccentett, bár nem beismerősen, inkább csak tudomásul vette az elhangzottakat. Maga mellé fektette a pallost, és elővett egy apró könyvet, amelynek borítóját a tűz fénye egy pillanatra rózsaszínre színezte. Valian nem látta jól, de a „mese” szót vélte felismerni a borítón. Lyr maga elé tartotta, de alig olvasott bele: szemlátomást túlságosan feldúlt volt hozzá. Végül összecsapta, és felállt.

– Körülnézek egy kicsit! – mondta kurtán, azzal odébbállt.

Amint a démon előre sejtette is, néhány másodperccel később Mortua kinyitotta a szemét, és volt benne annyi tisztesség, hogy meg se próbáljon úgy tenni, mintha akkor ébredt volna fel.

– Komolyan azt hiszed, hogy nem ölt még? – kérdezett rá.

– Talán mégsem olyan szörnyeteg, mint amilyennek néha te látod – felelte halvány mosollyal Valian.

– De akkor te ezt így bárkiről meg tudod állapítani? Vagy csak tippeltél, és bejött?

A démon oldalt pillantott. Egy darabig a fák közé bámult az egyre erősödő félhomályban, amíg megfogalmazta magában a választ.

– Vannak dolgok, amikhez egyáltalán nem értek, és magam sem bánnám, ha ez is köztük lenne, hidd el. De nem blöfföltem. Meglátszik.

A lány hosszasan tanulmányozta társa arcát, az ismerős vonásokat, amelyek olyannyira a szívéhez nőttek az együtt töltött idő során. Eszébe jutott közben magának tett fogadalma is, miszerint felhívja magára a figyelmét végre, és úgy döntött, ki tudja, mikor nyílik erre a mostaninál jobb alkalma. Óvatosan, 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

209 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

merészségével önmagát is alaposan meglepve, kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Valian bal orcáját, mintha ezzel akarná eloszlatni róla a keserűség árnyát. Meglepően puhának találta a bőrét, és örült, hogy a szürkület elrejti a sajátjára kiülő pirosságot.

Valian csodálkozva fordult felé megint; erre szemlátomást nem számított. Mortua zavartan húzta el a kezét, azaz csak húzta volna, de a démon megfogta, és lágyan a tenyerébe szorította. Szólni akart, de a lány megelőzte: gyors, kapkodó hangon vágott a szavába, tartva attól, amit máskülönben hallania kellene.

– Csak azt sajnálom, hogy nem veszed sok hasznomat. Sőt, egyenesen lelassítalak. Belegondoltál már, hogy tulajdonképpen elég lenne, ha egyikünk értesítené Anirát a történtekről?

– Ha most azt akarod javasolni, hogy hagyjalak hátra, akkor ne is fáradj! – Összekapcsolódott a tekintetük, és mintha halvány, cinkos vigyor ült volna ki a démon szája sarkába. – Tartok tőle, hogy nem ez a megfelelő idő a melodramatikus pózokhoz.

– Akarta javasolni a fene! – Mortua kis híján vásottan visszavigyorgott, de még idejében észbekapott, hogy voltaképpen most a gyönge és a védelemért roppant hálás nőt akarja alakítani, így inkább szégyellősen lesütötte a szemét. – Nem vagy te az a fajta! Egy olyan igazi nemes lélek, mint te, soha nem hagyná hátra – a társát, akarta mondani, de végül teljesen más szaladt ki a száján: – a hercegnőjét…

Valian szemmel láthatóan meghökkent egy kicsit, de mire válaszolhatott volna, szétnyíltak a bokrok, és Lyr érkezett vissza a tűz mellé.

– Minden nyugodtnak látszik – jelezte, és mert választ nem kapott, vetett a társaira egy kurta pillantást. Valian még mindig a lány fölött térdelt, aki a kezét fogta, és feltűnően kerülte mindkét férfi tekintetét. – Pardon! – nyomta meg a szót nem minden gúny nélkül a Koronás. – Ha nincs rám szükség, lefekszem aludni.

– Egy pillanat! – A démon eleresztette Mortuát, és maga is a tűz mellé húzódott, olyan pozícióba, ahonnan mindkettejük arcára jó rálátása nyílt. – Gondolkoztam ezen a kézen, amit magaddal hoztál, Lyr.

– Egen? – A Koronás félrehajtotta a fejét, úgy nézett rá hosszan, élesen. – És mire jutottál?

– Azt mondtad, nem akarod felhasználni, mert utána védtelenek maradunk. De ha jól tudom, máskor meg elég egy ujj, egy köröm, akár egy szőrszál is… Ha feldarabolnánk, azzal kihúzhatnánk még egy darabig, nem?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

210 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Elhalt a hangja, ahogy észrevette a másik két arcra kiülő iszonyatot. Mortua és Lyr egymás szavába vágva tiltakozott.

– Erről szó sem lehet!

– Különben sem volna értelme. Nincsenek meg a körülmények hozzá. Eleve csak megszentelt helyen lehetne megcsinálni – tette hozzá Mortua a racionalitás hangján, vigyázva, hogy minél kevésbé hangozzék vádnak, amit mond. Kiszáradt a szája, amíg beszélt: nem tudta, mennyire volt egyértelmű Valiannak az iménti szituáció, és nem akarta, hogy bármelyikük is azt higgye, csakis amiatt fogja a pártját. Úgy tűnt azonban, feleslegesen kombinál: azok ketten egy vállrándítással túlléptek a problémán.

– Akkor viszont pihenjünk le, és induljunk olyan korán, amennyire csak lehetséges! – Valian felkelt, és széttaposta a tüzet. Nem látszott, hogy zokon venné a visszautasítást, talán csak a tekintete hatott túlságosan szenvtelennek.

– Te nem félsz tőle, igaz? – szólalt meg hirtelen Lyr.

– A mágustól? Nem. Akármit is varázsolt eddig ellenünk, mind megúsztuk.

– Az, hogy szerencsénk volt, még nem ok az elbizakodottságra…

Mortua azt hitte, Valian dühbe gurul, de a démon csak a fejét csóválta.

– Nálatok a mágia tiltott dolog, és nem is állítom, hogy ok nélkül – kezdett bele, de közben már a fekhelyét igazgatta el az egyik fa tövében. Bár a levelek nagyja már lehullott, bízhatott benne, hogy a vastag ágak legalább egy részét felfogják majd a reggeli harmatnak. – Én viszont gyakran találkoztam vele életem során. Ez a mágus, és az elődje is, gyenge kezdő. Az a gyanúm, hogy hirtelen növekedett meg a hatalmuk, de ettől még nem tanultak meg élni vele.

Mortua megborzongott.

– Nem tudom, az a növényes trükk elég hátborzongató volt…

– Nyers volt. Nem gondolt arra, hogy kiszabadítjuk magunkat, és nem tett ellenlépéseket, amivel visszaterelhetett volna bennünket. – Valian leült, a könyökét a térdére támasztotta, és egészen belemelegedett a magyarázatba. – A mágia észjáték. Ha elég tehetséges és elég okos vagy, gyakorlatilag a 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

211 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

világot is kifordíthatod a helyéből. Vagy akár belopózhatsz egy ember agyába, és megváltoztathatsz benne egyetlen apró emlékfoszlányt, amelynek hatására szembefordul a korábbi barátaival. Olyan mesteri csapdákat hozhatsz össze, amelyekből nincs menekvés. Ezzel szemben a nekünk vetett kelepcék esetlegesek és kidolgozatlanok voltak. Persze, ettől még lehetnek ugyanolyan halálosak, viszont több esélyt kínálnak, hogy megmeneküljünk belőlük. Egy valamirevaló mágus ellenében akár fel is adhatnánk a reményt, de ezek attól igen távol állnak. Szóval nem: nem félek. De ettől még nem tartom magam elővigyázatlannak.

A társai nem sokat tudtak erre válaszolni. Mortua lelkesen csillogó szemmel hallgatta ugyan, de ez sokkal inkább szólt a személyének, mint a témának. Lyr arcán az a fajta távolságtartás ült, ami az ellenfeleknek jár ki, jelezve: ha mutat is némi hajlandóságot arra, hogy jobban megismerje a mágiát, annak nincs más oka, mint hogy hatékonyabban tudjon fellépni ellene. Elnézést kérni nem állt szándékában, Valian pedig nem bánta.

Nem beszéltek már aznap este. A hamvadó parázs körül, egymás közelében tértek nyugovóra. A démon aludt el legkésőbb: belebámult a sötétbe, és időnként megérintette az arcát ott, ahol Mortua megsimogatta, mielőtt elnyomta volna az álom. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

212 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincnegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Az ismeretlen mágus újra akcióban! Vajon hogyan vészelik át a támadást hoseink?

Korán keltek másnap, ahogy megbeszélték, és csakhamar nekivágtak az útnak. Ezen a ponton már Lyr sem büszkélkedhetett helyismerettel, ahhoz pedig, hogy tartani tudják az irányt, fel kellett kapaszkodniuk egy-egy domboldalra, ahonnan szétnézhettek. Ez persze lassította a haladásukat, de ahogy arra a Koronás rávilágított, még mindig inkább tartson fél nappal tovább az út, mint egy héttel, mert eltévednek a dombvidéken. Többnyire ő vállalta magára az emelkedőket, lent hagyva társait a völgyben. Mortua ilyenkor vagy aludt, vagy alvást színlelt, csupán egyszer mosolyogtak össze a démonnal, de valahogy egyikük sem tudta, mit mondjon a másiknak, így inkább hallgattak.

Az utolsó hajszál meggyújtása mindhármukat feszültté tette. Tudták, hogy hamarosan lejár az idő, amíg rejtőzhetnek, aztán pedig várhatják, mit zúdít rájuk a háttérből az ismeretlen mágus. Igyekeztek is gyorsabban haladni, még a papnő sem lamentált, hogy szeretne egy keveset gyalogolni is.

Delelőre járt a nap, amikor meghallották a robajlást, amitől még a szőr is égnek állt a hátukon. Egy völgyön haladtak át éppen, azt tervezték, hogy a nem messze lévő, könnyedebb lankán kelnek majd át. Rosszat sejtve torpantak meg, és hátrahőköltek, amikor észrevették a feléjük zúduló, hatalmas, sötét áradatot. Töméntelen sok sár ömlött végig a völgyön, mint egy megáradt, vad folyó, azzal fenyegetve, hogy elsodorja és maga alá gyűri őket. Nem lehetett elfutni előle.

Valian azonnal reagált. Fogást váltott Mortua derekán, és feltolta a lányt bal felől a domboldalra.

– Föl! – kiáltott rá, Mortuának pedig nem kellett kétszer mondani. Félig mászott, félig szaladt, ereje legvégső tartalékait is a menekülésbe ölte. A démon követte. Végig mögötte maradt, bár könnyedén megelőzhette volna, de ott akart lenni, hogy segíthessen, ha a papnő le találna zuhanni.

– Lyr, gyere már! – üvöltötte túl a sártenger robaját.

A Koronás még mindig a völgyben állt, és kapkodó mozdulatokkal bontogatta a holmiját.

– Hagyd azt a rohadt kezet, és mássz! – Valian visszahátrált, hogy megragadja a lovag karját, és felfelé lódítsa.

Lyrt váratlanul érte a mozdulat, és elejtette a csomagját, minek következtében mindene a földre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

213 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

szóródott. Szitkozódva hajolt le, hogy összeszedje, de Valian szorosan tartotta.

– Erre most nincs idő! – sziszegte a fülébe.

A Koronás végre belátta, hogy minden pillanat számít. Csak a kezet kapta fel, és már rohant is felfelé, pont az utolsó pillanatban, Valian pedig, amikor látta, hogy esélye sincs követni már, keményen belekapaszkodott egy vékonyabb, de erősnek tűnő fába, és lehunyt szemmel várta, hogy átcsapjon rajta az áradat.

A sár elmosott mindent, ami az útjába került, levelestül letarolta a kisebb ágakat a fákról, felriasztotta a madarakat, és gyökerestül tépte ki a bokrokat. Lyr csizmáját is elérte még a domboldalon: a Koronás megcsúszott, és elejtette az ereklyét. A kéz legurult a domboldalon, a férfi pedig hiába kapott utána.

– A francba! – hangzott fel a kiáltás, Lyr pedig már csak azt látta, hogy Mortua a kéz után ugrik, egyenesen bele a sárba. Elkapta ugyan, de az áradat magával ragadta, és nekivágta egy fának. Lyr káromkodott egy cifrát, holmi felelőtlen csitriket emlegetve, és – a domboldalon maradva, szigorúan a sárszint felett – utána rohant.

A fával való ütközés szerencsésen megakasztotta a lány testét, és éppen annyival késleltette a tovasodródását, hogy Lyr lenyúlva megragadhassa a lábszárát. Üvöltve húzta ki: a sár nem akart megválni attól, amit egyszer magával hurcolt, de végül engedett, a Koronás pedig fenékre ült a domboldalon, lába előtt a sokkos állapotban lévő papnővel, aki még mindig görcsösen szorongatta az ereklyét.

A sárlavina továbbra sem nem akart véget érni, és úgy tűnt, hamarosan elmossa Valiant is. A démonnak csak a feje látszott ki, és az arcáról le lehetett olvasni, hogy nem fog a végtelenségig kitartani. Lyr átkot sziszegett, fentebb cibálta Mortuát, és két gyors pofonnal magához térítette. A lány sarat köhögött, aztán felült, és szóra nyitotta a száját, de már nem volt kit kérdeznie: a Koronás ismét lefelé tartott, egyik kezével folyton kapaszkodva, ezúttal Valian irányába.

– Fogd meg a kezem! – ordította, és közben a szellemekhez fohászkodott, hogy öntsenek erőt a karjába. Komoly esélyt látott rá, hogy képtelen lesz felhúzni a vértezete nélkül sem épp pehelysúlyú démont, és csak azt éri el, hogy mindkettejüket elragadja a hömpölygő veszedelem, de nem akarta magára hagyni.

Mindezzel Valian is tisztában volt, így csak megrázta a fejét, és felüvöltött neki, hogy kidagadtak a nyakán az erek:

– Hajlítsd ide azt a fát!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

214 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr körbenézett, és észre is vette, miről beszél a démon: tőle jobbra egy sudár, fiatal fácska állt, elég magasan ahhoz, hogy elvonuljon alatta a sár. Rugalmasnak tűnt, mindazonáltal Lyrnek igencsak erőlködnie kellett, hogy le tudja húzni a koronáját. Mortua is odaszaladt, amikor meglátta, miben mesterkedik, de a lovag egy mozdulattal visszaparancsolta, és teljes súlyával az egyik ágra csimpaszkodott. A fa meghajolt, ágai Valian feje fölé kerültek. A démon csak az állával intett kicsit balra, aztán, amikor Lyr korrigálta az irányt, vett egy mély lélegzetet, eleresztette a törzset, amibe addig kapaszkodott, megragadta az ágakat, és elrúgta magát. A fa még jobban meghajolt, egy pillanatig félő volt, hogy el is törik, és az áradat démonostul elragadja, de aztán kiegyenesedett, és kiszakította Valiant a sodrásból. Ki is lőtte volna, de Valian keményen szorította, bár az arca éppolyan vörös volt már, mint nemrégen még a haja. Végül eleresztette, és földet ért alatta. Lyr segített talpra állnia, Mortua pedig valamivel magasabbról integetett nekik.

– Hé, itt van egy barlang! – visította.

A két férfi lihegve kapaszkodott fel hozzá. Csakhamar meg is látták a nyílást, amiről a lány beszélt. Valami nagyobbfajta állat lakhatta, de most azt sem bánták, ha egyenesen egy sárkányt találnak odabent. Kimerülten vágódtak be, Mortua pedig sietve összekapkodott az aljnövényzetből pár tűznek való ágat, és utánuk szaladt.

Tiszta, hűvös levegő fogadta őket odabent, és egy másfél embernyi magas, száraz, mély barlang. Állatnak vagy vacoknak nyomát sem látták. A legtávolabbi fal egy repedésén víz szivárgott át, és valahonnan huzatot is éreztek. Valian szitkozódva vette észre, hogy az elemózsiás zsák, Mortua iszákja, buzogánya és a tok, amelyben a kardokat viselte a hátán, a sárözön martaléka lett, Lyr holmijából pedig egyedül a levágott végtagot sikerült megmenteniük, igaz, neki legalább a fegyverei megmaradtak.

– Tényleg pancser ez a mágus! – vidult fel Mortua. Őt egyelőre még nem dühítette a veszteség, a sikeres megmenekülés pedig felpörgette. – Jó, mocskosak lettünk egy kicsit, de hát ez legyen a legkevesebb! Tudhatta volna, hogy úgyis felmászunk valahova…

Szavait újabb, jóval közelebbről hallatszó dübörgés szakította félbe. A barlang remegni kezdett körülöttük, és már látták is, hogy a bejáratnál omlani kezd befelé.

– Valami azt súgja, hogy tudta – jegyezte meg borúsan Valian.

– Élve eltemet bennünket! – Mortua hangjában hisztéria csendült. Megpróbált kirohanni a szabadba, a föld azonban csak úgy ömlött feléjük, így borzadva visszahátrált, és ledobta az ágakat, amelyeket gyűjtött. Csak az ereklye maradt a kezében. A magasba emelte, és kántálni kezdett, gondolkodás nélkül, lehunyt szemmel.

Lyr megkövülten hallgatta egy pillanatig, mint aki nem jól hall, aztán odaugrott hozzá, és megpróbálta

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

215 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

kiütni a markából a kezet. Mortua hátat fordított neki, és mintegy mellékesen a lábára taposott, de közben egy pillanatra sem hallgatott el. Aztán minden átmenet nélkül összecsuklott a földön, és elejtette az ereklyét, ami koppanva hullott mellé a beálló csendben. A barlangomlás abbamaradt, épp időben: a nyílásból már csak alig tenyérnyi lyuk maradt. Az ezen át beszivárgó fényben is látszott azonban, hogy a kéz megfeketedett, és füstöl.

– Remek! – Lyr dühösen belerúgott. – Igazán nagyon remek!

– Mi a fene volt ez? – kérdezte értetlenül Valian.

– Egy olyan litánia, amit egy ilyen csitrinek még ismernie se lenne szabad, nemhogy használnia! – dühöngött tovább a Koronás. – Éppen most ütötte ki a mágust, akárhol legyen is.

– Megölte?

– Azt azért nem. De…

– Akárhogy is, megoldotta a gondunkat egy időre. Remélem, legalább addig, amíg ki tudjuk ásni innen magunkat… – A démon az omlást tanulmányozta. A jókora földkupac sokkal szélesebbnek látszott az alján, mint a tetején, ahol a rés is csillogott. Úgy vette észre azonban, hogy nagyon óvatosan kell majd dolgozniuk, ha ki akarnak szabadulni, mert egyetlen rossz mozdulat is újabb omlást idézhet elő.

Lyr hitetlenül meredt rá, aztán nemtörődöm kifejezést erőltetett az arcára.

– Persze, tiporjuk lábbal a szellemek akaratát! Használjuk pusztításra az adományukat! Aki kegyben áll, annak bizonyára ezt is elnézik!

Valian ugyan nem büszkélkedhetett különösebb emberismerettel, így is megállapította azonban, hogy a lovag határozottan féltékenyen viselkedik.

– Erre én nem tudok mit válaszolni – felelte. – Soha nem beszéltem a szellemekkel. Még sosem éreztem indíttatást arra, hogy szóljak hozzájuk. Idővel majd, talán.

Lyr biccentett, szemlátomást nem óhajtott most teológiáról beszélgetni. Valian meg nem erőltette. Letérdelt inkább Mortua mellé, és a mellére tette a tenyerét. A lány szíve vert, és gyengén bár, de a lélegzetét is lehetett érezni, a ruhája azonban átázott a sártól, és a barlang hidegében még az apró 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

216 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

szőrszálak is felmeredtek a testén.

– Lyr, megvan a tűzszerszámunk? – szólt hátra a démon, és elkezdte lehámozni a ruhát a lányról. Tudta, hogy ha nem teszi meg, annak minimum tüdőgyulladás lehet az eredménye. – Száraz ruha nálad sem maradt, gondolom.

– Azt tudom odaadni, ami rajtam van. – A Koronás már vetkőzött is. – Ami a tűzszerszámot illeti: hacsak nem dugta a zsebébe, akkor elveszítettük.

– Keresem! – Valian belekotort a lány zsebébe, de semmi mást nem talált benne, csak egy sáros, nyúlós csomót. Kihúzta, hogy megnézze, aztán pislogott párat, és gyorsan visszadugta.

Mocskosan, összetapadva, de felismerhetően az ő haja volt az. Legalábbis egy tincs belőle, amit a papnő nyilván akkor tett el, amikor levágta.

Lassú, óvatos mozdulatokkal vetkőztette tovább Mortuát, és cseppet sem örült neki, hogy a nem emberi szemével a félhomályban is mindent lát belőle. Hiszen hogyan lehetne bajtársként nézni valakire, egy nőre, aki az ő hajtincsét őrizgeti? Igyekezett nem figyelni, mégis látta az apró, a hidegtől felmeredő melleket, a keskeny, fiús alakot, a halvány bőrt és a rózsaszín szájat, és egy keserves, sötét emlék tolakodott be az agyába. Szíve szerint elfordult volna, hogy megkérje Lyrt, fejezze be ő a lány öltöztetését, amíg ő a falba rúg, és összeroppantja az első tárgyat, ami a markába kerül, de tudta, hogy Mortua nem köszönné meg neki, ha kiszolgáltatná a Koronásnak, így csak nyelt egy nagyot, és szótlanul kinyújtotta a karját. Lyr a kezébe adta a ruháit, ő pedig felrángatta azokat a lányra, aztán végre felkelt, és nagy lobbal elfordult. A falhoz lépett volna, hogy ököllel belevágjon, de elkapta Lyr döbbent tekintetét, és ez megfékezte egy pillanatra. Akkor már érezte az állán lecsorduló vérpatakot is, bár nem tudta volna megmondani, mikor harapott az ajkába ilyen erővel.

– Kiássuk magunkat? – kérdezte, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit.

– Csináljuk felváltva! Valakinek a lányt is melegítenie kell. – Lyr didergett egy szál alsóneműjében. – Elkezdem én, legalább én is átmelegszem. Majd felváltasz, ha kimerülök.

– Hátat mersz nekem fordítani? – fintorodott el Valian. Őszinte keserűség tükröződött a szavaiból, a Koronás nem is vette félvállról.

– Veled ellentétben nálam van fegyver – mondta nyugodtan, és közelebb sétált a beomlott nyíláshoz. – Nekilátok, szólok, ha átveheted.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

217 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon kényszerítette magát, hogy higgadtan bólintson, és nem említette meg, mennyire keveset érne azzal a fegyverrel Lyr, ha rátámadna. Ettől aztán megint felizzottak az agyában azok a gyalázatos emlékek, a keze pedig ökölbe szorult. Akármit csináljak is, ezeket a dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni! – zakatolt az elméjében a könyörtelen tény, és ütni, rúgni, ölni akart, hogy csak egy percre megfeledkezhessen róla. Sosem ismert lelkierővel parancsolt nyugalmat magára: – De vége van! Már nem az vagyok, aki voltam!

Lenézett Mortuára. A lány arcába még nem tért vissza a szín, és tudta, hogy Lyrnek igaza van: sokkal melegebben kell tartaniuk, ha azt akarja, hogy ne legyen rosszabbul. Nekiállt, hogy levesse a páncélját. Az ismerős mozdulatsor rutinja lehűtötte némileg, utána már oda mert menni megint a papnőhöz, az ölébe vonni, és átkarolni, hogy a testével melegítse. Ráborította az alsóingét is, biztos, ami biztos, és ringatni kezdte, bár ezt maga sem vette észre.

– Mennyi időnk van, amíg magához tér? – szólította meg ismét Lyrt, aki még mindig csak nézegette az omlást, és azon tanakodott, hogyan kezdjen hozzá az elhordásához.

– A mágus vagy Mortua? – kérdezett vissza a lovag.

– A mágus. Mindketten.

– Nos… több, mint valószínű, hogy egyszerre vagy majdnem egyszerre nyerik majd vissza az eszméletüket. Legalábbis ez az elmélet, gyakorlatban még sosem láttam ezt a… jelenséget. Látatlanban azt mondanám, néhány nap. De annál korábban ki kellene jutnunk, hacsak nem akarsz éhgyomorra földet lapátolni.

– Kibírom – dörmögte a démon, aztán nem szólt többet. Mortua arcát nézegette, és erőnek erejével száműzte az emléket, ami az imént az eszébe jutott.

Sok mindent megmagyarázott a hajtincs a lány zsebében. Mosolyokat, pillantásokat, a féltékenységet, amivel a papnő Pamor és Morella édesanyjára nézett, és megannyi mást is. Valian nem volt ostoba, még ha korábban nem is vette észre Mortua érzéseit. Bár azt most sem tudta volna megmondani, szerelem-e az, amivel a papnő ránéz, vagy csak lányos rajongás, de nem is ez számított. A fontos az volt, hogy vigyázzon rá, és ne tegyen kárt benne.

A hercegnőm – gondolta, ahogy visszaemlékezett az előző estére, és ha halványan is, de végre elmosolyodott. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

218 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Gyulölni fogtok. De nem bánom, ha ennek kritikában adtok hangot.^^

Sokáig ült a fal mellett, ölében a lánnyal. A beszűrődő fény is tompulni kezdett már, és Lyr még mindig ásott, verejtékezve, miközben a lehelete ott párállott az egyre erősödő hidegben. Valian élt a gyanúperrel, hogy ő sem fogja egészségesen megúszni ezt a kalandot, de aztán csak megrázta a fejét. Minden arra vallott, hogy a kaland vége még messze van, és örülhetnek, ha eljutnak addig egyáltalán. Ha Lyrnek baja esik, az valószínűleg komolyabb lesz egy egyszerű kis megfázásnál, vélekedett, aztán elbólintott a beálló szürkületben. Akkor ébredt csak fel, amikor Lyr lekapta az inget, amit Mortuára terített, és belebújt, aztán pedig a démon mellé kucorodott, hogy osztozzon ő is a melegében. Így aludtak egész éjjel, mint igazi bajtársak, félig eltemetve egy beomlott barlangban.

Reggelre Mortua kis teste forró lett a láztól. Nem tudtak mit kezdeni vele azon kívül, hogy a repedésből szivárgó vízzel borogatták a homlokát, meg-megnedvesítették cserepes ajkát és belebugyolálták a már úgy-ahogy megszáradt ruhákba, amiket Shira-Lin bocsátott a rendelkezésére, aztán pedig vállvetve ástak tovább, hogy minél előbb kijuthassanak. Másodlagos célnak tűnt most a bujkálás, de még a túlélés is: segítséget kellett keríteniük a lánynak, aki egy percre sem nyerte vissza az eszméletét. A megfeketedett kezet akkor sem tudták volna felhasználni, ha akarják. Végül Valian vetette fel töretlen bizodalommal:

– Anira úrnő azt mondta neked, hogy ha baj van, kereshetjük azért, nem? A jelen helyzet szerintem kimeríti a baj fogalmát.

Lyr bólintása kelletlennek tűnt.

– Megpróbálhatok beszélni vele, de nem tudom, mit tehetne értünk Mordiniumból. Pláne egy mágus ellen…

– Meg fogja oldani – szögezte le a démon. – Biztosra veszem, hogy mire Mordiniumba érünk, elsimítja az egész ügyet.

A Koronás átható pillantást vetett rá. Furcsa éllel a hangjában szólalt meg ismét:

– Tisztában vagy vele, hogy Anira Rellamor is csak ember, ugye? A szellemek támogatása nélkül ő sem tud csodát tenni, a nagymester pedig kemény ellenfél.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

219 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian sóhajtott.

– Fel nem foghatom, hogyan haragudhatnak a szellemek egy olyan tiszta lélekre, mint amilyen ő…

Lyr felkacagott, hosszan, bántó harsánysággal. Még a könny is kicsordult a szeméből, pedig nem tűnt jókedvűnek.

– Haragszanak? Te komolyan azt hiszed, hogy a szellemek megharagudtak? – kérdezte, amikor egy pillanatra levegőhöz jutott. – Látszik, hogy még soha életedben nem beszéltél velük!

– Mortua szerint is…

– Mortua! – A Koronás csak legyintett. Nem nevetett már, homlokára árkokat rajzolt az indulat. – Fel nem foghatom, hogyan állhat kegyben náluk. Na mindegy, figyelj! Alapvetően az ereklyék semmit nem érnek. A megfelelő liturgiára van szükség ahhoz, hogy a szellemek meghallgassanak, és segítsenek. Ezt még te is tudod, igaz?

Valian szeme tágra nyílt a felismeréstől.

– Ha viszont egy mágus teszi rá a kezét az ereklyékre, akkor kényszerítheti őket, hogy tegyenek meg neki mindent, amit csak akar!

– Erről van szó. – Lyr belenézett a démon szemébe, és súllyal ejtett ki minden egyes szót: – A szellemek menekülnek, éspedig azért, mert ez a legokosabb, amit tehetnek.

Valian nem borzadt el, bár elismerte magában, hogy ez rettenetes érzés lehet a mélyen vallásos lovagnak, sőt, igazából bárkinek, aki közelebbi kapcsolatot ápol a szellemekkel.

– Mortuának segítettek – vetette fel. – Sőt, téged is meghallgattak már néhányszor az utóbbi napokban.

– Nem engem, hanem a szertartást, és ez nagy különbség, de a lényeget tekintve igazad van. Akadnak, akik hátramaradtak. Néhányan nehezen hagyják magára a világot, no meg a kegyeltjeiket. De ez már nem sokáig lesz így. Hamarosan semmi választásuk nem marad, ha nem akarnak egyszerre válni áldozattá és eszközzé az ellenség kezében.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

220 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– De mit akar elérni ezzel Loghor ihn Mortenor? Nem látom, hol tudja hasznára fordítani a helyzetet. Hiszen ő nem mágus… vagy mégis?

– Nem. A mágiát ő sem szereti jobban, mint a többség.

– Akkor csak azt éri el, hogy a szellemekkel együtt magát is a varázslók kezére adja! – Valian összevonta a szemöldökét. – Mi van ennek az egésznek a hátterében, Lyr? Te Koronás vagy, nyilván tudsz valamit.

Lyr hallgatott egy darabig, aztán halkan csak annyit felelt:

– A nagymester… az ő tekintélyével kevesen szállnak szembe. A legtöbb Koronás nem is sejti, mi folyik a hátuk mögött, a beavatottak pedig hű emberei.

– Ahogy te is az voltál?

– Engem elsősorban a szellemekhez köt a hűség, nem a nagymesterhez – válaszolta Lyr. – És ne hidd, hogy nem tartották szemmel minden mozdulatomat. A ti érkezésetek kínálta az első lehetőséget, hogy tegyek is valamit, és mint látod, azonnal meg is ragadtam.

Valian bólintott.

– Akkor beszélsz Anira úrnővel? – tért vissza az eredeti témához, Lyr pedig megadóan rábólintott.

Két nap alatt sikerült szabaddá tenniük végül a bejáratot. Nehéz dolguk volt, mert a nyílás teteje többször is omlásnak indult, amikor már elhordtak egy bizonyos mennyiségű földet, de a második estére – elsősorban Valian egy évvel azelőtt, a bányaomlás során gyűjtött tapasztalatainak köszönhetően – már biztonságban ki tudtak jutni. Mortuára visszaadták a saját, időközben megszáradt ruháját, bár Valian nem szívesen vetkőztette le újra, a Koronás viszont közölte, hogy ő aztán holmi rosszul értelmezett lovagiasságból egy percet sem fog tovább fagyoskodni a szükségesnél.

Ezután Lyr elindult, hogy ennivalót keressen maguknak, és egyáltalán, felderítse, merre is vannak pontosan, a démon pedig a barlangban maradt, és őrizte a még mindig ájult, sápadt lányt. Mortua csak Lyr visszatérése után eszmélt fel, akkor, amikor a Koronás Valian ölébe borított kétmaroknyi apró, kék bogyót, és megjegyezte:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

221 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Embereknek, házaknak közel s távol semmi nyoma. Jobban járunk, ha folytatjuk az utunkat egyenesen előre. Vadászni tudsz?

– Nem halok éhen egy olyan vidéken, ami tele van állatokkal – felelte Valian, és mást is mondott volna még, ám akkor Mortua hirtelen kinyitotta a szemét, és felült.

– Élünk? – kérdezte, aztán körülnézett. Makkegészségesnek látszott, előző napi lázrohama nem tűnt többnek rossz emléknél. – Hol vagyunk?

– Még mindig a barlangban. – Valian nem nézett a lányra. Lyr viszont megtette, sőt, ennél jóval messzebbre ment: két lépéssel mellette termett, megragadta két oldalt a két karját, a levegőbe emelte, és közelről az arcába sziszegett:

– Hogy képzelted ezt, papnő?

Mortua sértődötten meredt rá. Megpróbálta kirántani magát a szorításából, de sikertelenül.

– Vedd le rólam a kezedet, Szárnyas, és ne csinálj úgy, mintha lett volna választásunk!

– Pedig lett volna! Legalább nyolc különböző szertartással megakadályozhattad volna az omlást, vagy eltüntethettél volna bennünket a helyszínről!

– Igen, és azzal mit értünk volna el? – vágott vissza a lány. – Elhasználjuk az utolsó esélyünket is, a mágus meg két perc múlva megint a pofánkba csap, amikor ott állunk védtelenül! – Megint körülnézett, mint akinek csak most jut el a tudatáig, hol is vannak. – A francba, ha én magamhoz tértem, akkor ő is, és azt mondjátok, egy lépést se tettetek előre?

– Ne tereld el a szót! – Lyr lerakta a földre, de továbbra sem engedte el. – Tudni akarom, honnan ismered ezt a formulát, és hogyan vehetted a bátorságot, hogy használd!

– Mégis milyen alapon kérsz te számon engem? – Mortua feladta a hiábavaló kapálózást, odadugta az arcát egyenesen a férfié elé, és haragvó szemekkel várta a választ, ami persze nem is késett, és amire igazán számítania kellett volna:

– A Szárnyas Korona felesküdött lovagja vagyok, és mint olyannak, nemcsak alapom van rá, hogy számon kérjelek, hanem kötelességem is! – Lyr hangja fenyegetőbbnek tűnt, mint korábban bármikor. – 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

222 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Egy nevet akarok hallani, azét, akitől ezt tanultad, és esküt a szellemek előtt, hogy most használtad először és utoljára!

– Különben mi lesz? Feljelentesz a drágalátos nagymesterednél? Legutóbb, ha jól emlékszem, éppen kivágott engem a rendből Valiannal karöltve. Rohanj csak hozzá a hírrel, örülni fog neki!

Lyr nem válaszolt, legalábbis szavakkal nem. Csak tartotta a lányt, és meredt rá szigorúan. Mortua végül megtört. Leszegte a fejét, úgy morogta:

– Egy könyvben olvastam. Nagy, zöld borítású könyvben. Így már megfelel?

– Egyáltalán nem. Ezt a fajta tudást nem jegyezték le soha.

– Jó, akkor hazudtam! – Ahogy a Koronás szorítása meggyengült, Mortua végül csak kitépte belőle magát, és segélykérően a démon felé fordult. – Valian, mondd meg neki, hogy ne handabandázzon itt, amikor az a rohadt mágus bármikor rajtunk üthet megint! Ha épségben hazaértünk, tőlem nekem ugorhat megint, de most igazán nincs erre időnk!

– Biztonságban vagyunk. – Valian csak ennyit válaszolt, és még mindig nem tudta rávenni magát arra, hogy a lány szemébe nézzen, vagy akár csak feléje fordítsa a fejét. Az elmúlt napok alatt volt lehetősége végiggondolni és eldönteni, mivel tesz a legjobbat a papnőnek, aki érdemesnek találta őt az érzelmeire: azzal, ha minél nagyobb távolságot tart tőle.

– Hát ez remek! – Mortua még mindig dühöngött. – Rendben van, Ascovado! Beéred azzal, ha nagyon szépen megígérem, hogy soha többé nem csinálok ilyet?

– Csak ha a szellemek nevére esküszöl.

– Lyr… – szólt közbe mégis Valian. – Szerintem maradjunk abban, hogy a mágiahasználat erősen mentő körülménynek számít.

– Emiatt vagyok hajlandó beérni az esküjével, és eltekinteni a megbüntetésétől – felelte rá rendíthetetlenül a Koronás.

Mortua csípőre tette a kezét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

223 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Szeretném én azt látni, hogy te megbüntetsz engem!

A tekintetükkel vívtak idegőrlő csatát. A lány valósággal sistergett az indulattól, a férfi pedig, akár a kő, megingathatatlanul meredt rá. Végül Mortua fújt egy nagyot, fél térdre ereszkedett, és eldarálta:

– Fogadom a szellemek előtt, hogy jó kislány leszek, és nem csinálok ilyet többé. Most jó?

Nem kapott választ. Lyr egy pillanatig mintha nem is lett volna jelen: a semmibe meredt, és megrebbent az ajka. Aztán megsemmisítően végigmérte a papnőt, elfordult, felcsatolta a fegyvereket az övére, és csupán a barlang bejáratánál nézett hátra, akkor is csak Valianra.

– Járok egyet. Hozzak még bogyót?

– Persze!

Ahogy azt akár meg is lehetett volna jósolni, alig tűnt el a Koronás a látómezejéből, Mortua máris odapattant Valian elé.

– Azt hittem, megvédesz! – mondta szemrehányóan.

– Megvédtelek. – A démon a falat nézte a lány válla felett. – Mondtam, hogy hagyjon békén.

– De hagytad, hogy rángasson, mint valami bűnözőt! Még hogy a Szárnyas Korona nevében felelősségre von engem! Amikor éppen hogy a Szárnyasok követik el a létező legnagyobb disznóságot!

– Mortua, én nem értek ehhez. Fogalmam sincs, mit csináltál, ami így kiborította, azon kívül, hogy valami tilalmas dolgot.

– Viszont nagyon jó okom volt rá! Most jobb lenne, ha sose érnénk célba, mert egy elmebeteg a halálba varázsol bennünket?

Valian felsóhajtott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

224 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem, nem lenne jobb. – Elhallgatott, aztán váratlanul hozzátette: – Ha kételyeim vannak, mindig azt kérdem magamtól, mint szólna Anira úrnő. Ehhez mit szólt volna?

A papnő közelebb lépett hozzá, és kivett egy bogyót a markából. Elgondolkodva rágcsálta, észre sem véve, hogy a társa óvatosan hátrébb húzódik.

– Nem lett volna boldog – mondta lassan. – De nem hagyta volna, hogy egy mocsok Szárnyas rám tegye a mancsát. Na meg azért az enyhítő körülményeket se felejtette volna el olyan könnyen…

– Jó. Nekem ez elég.

Mortua újabb bogyóért nyúlt.

– Irtó éhes vagyok – jelentette ki merőben feleslegesen.

A démon átborította az egész kupacot a lány kezébe, aztán elment mellette, és kibámult a barlang bejáratán. Mélységesen meghatotta a papnő beléje vetett bizodalma, és minden addiginál inkább méltatlannak érezte rá magát. Gondolatai közül ismét előbukkant az a másik test, na meg ahogyan az kinézett, miután kedvét lelte benne, és olyan erővel szorította össze a fogát, hogy belesajdult az állkapcsa. Nem bánthatja Mortuát is. Az esélyt sem adhatja meg rá magának.

Addig állt ott, amíg a lány mellé nem lépett, akkor visszafordult, és bement. Nem tudott ránézni, és látni, mi lehetne belőle, ha közel engedi magához.

– Valian… – szólt utána értetlenül Mortua.

Hirtelen ötlet szülte a megfelelő választ. A démon csak a válla felett mondta halkan, hűvösen:

– A rend tagjai vagyunk, Mortua.

– Kidobtak bennünket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

225 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem. Megfosztottak a jogainktól. Ha kidobtak volna, már nem tartoznánk a Szárnyasok fennhatósága alá.

A lány arcát égette a szégyen.

– Azt akarod mondani…

– Hogy te pap vagy, én pedig szerzetes.

Mortua a könnyeit nyelte, és csak akkor mert megszólalni, amikor már nem félt, hogy elcsuklik a hangja.

– Azt hittem, attól még lehetünk barátok… – cincogta.

Valian azt hitte, megszakad a szíve. Eddig csak arra gondolt, mit jelent ő a lánynak, és elhessegette magától azt a kérdést, hogy fordítva vajon mi a helyzet. De fájt neki odavetni, még mindig hűvös, távolságtartó hangon:

– A testvéred vagyok, Mortua. És a bajtársad. Ez pedig nagyon sokat jelent nekem.

– Aha… gondolom… – Mortuának a dac jött a segítségére, amikor koszos kézfejével megtörölte a szemét, és visszament a barlangba. – Csak bogyó van? – kérdezte halvány és roppant őszintétlen mosollyal.

– Ha Lyr visszajön, kimegyek vadászni. – Valian nem mosolygott vissza.

– Hát… az jó lesz.

Sokáig hallgattak ezután. Valian mereven maga elé nézett, a lány pedig próbált kezdeni magával valamit. Körbejárta a barlangot, és megtalálta a fal mellett a megfeketedett kezet. Felvette, és végigfutott rajta az iszonyat: a végtag jéghideg volt, mégis mintha lüktetett volna. Gyorsan el is dobta, és lehelgetni kezdte a tenyerét.

– Miből gondoljátok, hogy itt biztonságban vagyunk? – kérdezte közben.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

226 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Lyr beszélt Anira úrnővel.

– Aha.

Kínos lassúsággal vánszorgott az idő. Mortua kiment a barlang elé, leült egy nagy, lapos kőre, és átkulcsolta a térdét. Biztosra vette, hogy Lyr fordította ellene Valiant, amíg ő eszméletlen volt, és megesküdött magában, hogy ezért még számolni fog vele. Azt is szilárdan hitte, hogy a szellemek megértik, miért tette éppen azt, amit, bár ettől még természetesen szándékában állt megtartani a nevükre tett fogadalmát. De most nem is ez érdekelte, hanem Valian szavai, amelyek a legnagyobb jóindulattal is üres kifogásnak hangzottak, hiszen a szellemek hite sohasem a korlátokról szólt. Nem bátorították ugyan a romantikát a renden belül, de nem is tiltották, és bár a családalapításról a testvéreknek le kellett mondaniuk, egy-egy csókot, kézen fogva andalgást vagy akár – huzamosabb idő után, jól átgondoltan – együtt töltött éjszakát senki nem nézett rossz szemmel.

– Csak tudnám, hogy akkor miért mosolygott úgy rám, amikor azt mondtam, hogy a hercegnője vagyok! – füstölgött a lány. – Tuti, hogy annak a disznó Ascovadónak a keze van a dologban. Alighanem duplán is – tette hozzá az ereklyére utalva.

Lenézett a völgybe, megbámulta a pusztulást, amit az időközben elvonult sárözön okozott, és Lyr elleni dühe tüstént a mágus ellen fordult. Bár nem osztotta Valian lelkesedését, azért remélte, hogy Anira tényleg útjába áll valahogy az ellenfelüknek, mert ha nem…

Megvonta a vállát. Ha nem, akkor ők már nem sokat tehetnek. Vagy a szellemekre marad, hogy a segítségükre siessenek, vagy küzdve buknak el, a lehető legnagyobb mértékben megnehezítve az ellenség dolgát.

A gondolatai innentől már sokévnyi természetességgel fordultak át imába. Nem tudta ugyan, hallja-e valaki, és figyel-e rá, ha igen, de lehunyta a szemét, és kiöntötte a lelkét a szellemeknek. Sokáig fohászkodott, és ez megnyugtatta. Amikor felállt a kőről, hogy bemenjen, már mosolyogni is tudott, igaz, csak zord, beletörődő mosolygással.

Elindult a barlang felé, de a szája előtt megtorpant. Távolról, de tisztán kiáltásokat hallott, s a szél ismerős hangot röpített feléje.

– Hercegnő! Mortua hercegnő!

Ha ez csapda, akkor így jártunk – döntötte el, és már válaszolt is, tele tüdőből zengte:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

227 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Baradun, itt vagyunk! – Sarkon fordult, berohant a barlangba, és ránevetett Valianra: – Gyere gyorsan, meg vagyunk mentve!

– Mi történt? Lyr?

– Érdekel is engem a Szárnyas! Ez Baradun Threlmor, apám testőrparancsnoka. Minket keres!

– Megbízható?

– Nyilván, ha egyszer negyven éve apa mellett van! – Mortua megragadta a démon kezét, és kivonszolta a barlang elé. – Baradun, hallasz?

Ezúttal lényegesen közelebbről érkezett a válasz.

– Jól vagy, hercegnőm?

– Semmi bajom! Elindulunk felétek!

Mire azonban akár csak egy lépést is tett volna, a völgyben egy lovascsapat bukkant elő, akik groteszk módon éppen a sár által kivájt medret használták útnak. Mortua gyomra egy pillanatra görcsbe rándult, ahogy belegondolt, hogy tulajdonképpen a Koronások is megközelíthették volna őket ugyanígy.

Felismerte az élen lovagló, hatvan év körüli harcost, akiről tudta, hogy még a feleannyi idősek közül is kevesen állnak meg vele szemben. Baradun Threlmor kopasz volt, és szokás szerint talpig nehéz vasat viselt, becsületes arcát a kor barázdái szántották. Nem mosolyodott el a lány láttán, de leszállt a lováról, és tisztelettel térdet hajtott előtte.

– Örvend a szívem, úrnőm, hogy sértetlenül talállak – köszöntötte.

– Állj fel, Baradun! – Ezúttal még az örökvidám Mortua hangja is tisztelettel csengett, és sárosan, parasztruhában, nevetséges frizurájával is sugárzott a lényéből az előkelőség. – Utoljára akkor örültem így neked, amikor visszaadtad a szivárványszínű labdámat.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

228 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Az régen volt, hercegnő, és tartok tőle, hogy most is meg kell fosztanom téged az örömtől. – Baradun Threlmor felegyenesedett, és kivonta a kardját. – Mélységesen fájlalom, úrnőm, de le kell tartóztatnom téged és a társadat.

Mortua köpni-nyelni nem tudott, amikor a kopasz testőrparancsnok odanyújtott neki egy roppant hivatalosnak látszó írást, a lovasok pedig meztelen fegyverrel körbeállták őket és Valiant.

– Állj! – intett a lány. – Gyerekkorom óta ismerlek benneteket. Nem fogok rátok támadni. Akármit mondanak is rólam, nem vagyok sem eretnek, sem szentséggyalázó.

– Hiszünk neked, úrnőm. Nincs közöttünk egy sem, aki ne hinne. De a parancs az parancs.

– Ki írta alá? – Valian most szólalt meg először. A katonákat figyelmen kívül hagyta, a papnőhöz intézte a szavait. – Loghor ihn Mortenor?

Mortua megrázta a fejét. Maga is alig hitt a szemének.

– Az apám – válaszolta halkan.

– Kérlek, úrnőm, ülj fel mögém! – szólalt meg Baradun. Csak akkor tette hozzá, még mindig bocsánatkérő hangsúllyal, amikor Mortua már felkapaszkodott a lovára: – Felhatalmazásom van rá, hogy megkötöztesselek benneteket, de ha a szavadat adod, hogy sem te, sem a társad nem próbálkoztok szökéssel, akkor eltekintek tőle.

A lány lenézett a démonra. Valian ott állt a lovasok gyűrűjében, keserű fintorral vette tudomásul, hogy egyikük sem rúgtat hozzá a szükségesnél közelebb.

– Hová visznek? – kérdezte.

– Mordiniumba, szerzetes. A mordiniumi rendházba.

– Nos… egyébként is oda tartottunk. – Valian szükségtelennek tartotta megemlíteni, hogy gyűlöli a lovakat, de pattanásig feszültek a testében az izmok, amikor az egyik katona odafarolt hozzá, hogy felszállhasson a hátasára.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

229 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Baradun egy intéssel beküldött két katonát a barlangba, a többieknek pedig indulást vezényelt. Mortua gombóccal a torkában nézett hátra, és még percek múlva is azon fohászkodott, hogy ne találják meg odabent a megfeketedett, elhasznált ereklyét. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

230 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harminchatodik fejezet by Kae Harmadik rész

Mortua egyáltalán nem ilyennek képzelte a visszatérést.

Magára az utazásra pedig nem nagyon panaszkodhatott. Ugyan jó néhány furcsálkodó pillantást kapott, amikor a katonák kiléptek a barlangból, és odavitték Baradunnak a még mindig észrevehetően füstölgő kezet, de senki nem kérdezett tőle semmit, még ha hidegebben néztek is rá, mint korábban. Nem örült neki, persze, hiszen kedvelte ezeket az embereket egytől egyig, de nem kezdett mentegetőzni. Szótlanul, felemelt fejjel ült a testőrkapitány mögött a lovon, egyenesen előrenézett, és tudomásul vette, hogy senki nem gondol bele, milyen oka is lehetett arra, amit tett.

Gyors iramot diktáltak. Dombok, völgyek, aztán folyók és erdők maradtak el mögöttük. Éjszakánként felváltva őrizték őket, bár egyébként sem próbálkoztak volna szökéssel. A lány legalábbis biztosan nem, és úgy gondolta, Valian sem forgat ilyesmit a fejében. Az őreik előtt természetesen egyikük sem hozta szóba a dolgot, bár, ami azt illeti, mást sem nagyon. Fontos dolgokról eleve nem beszélhettek tanúk jelenlétében, és különben sem múlt el a feszültség, amit a legutóbbi társalgásuk hagyott bennük. Inkább hallgattak, és tervezgetés helyett alvással töltötték az éjszakát.

Becsületére legyen mondva, az első két napon mégiscsak a kísérőik biztonsága aggasztotta a legjobban Mortuát. Féltette őket a mágustól, aki korábban sem nézte ölbe tett kézzel az útjukat. A varázstudó azonban semmilyen formában nem jelentkezett, és ez harmadnapra megnyugtatta a papnőt. Persze, Ascovado beszélt Anirával, lehet, hogy tényleg elintézték, hogy nyugton maradjon! – jutott eszébe, de a gondolatra el is komorodott, és beharapta az ajkát. – Bár ha azt nézem, igen elegánsan lelépett megint, amikor kopogtatott a veszély…

Hátrafordult a nyeregben, Valian tekintetét kereste, de az ifjú nem nézett rá. Még mindig pocsékul viselte a lovaglást, és az állatok sem viselték jól az ő társaságát: idegesen nyihogtak, táncoltak, az egyik még meg is akarta harapni. A helyzet csak akkor lett jobb némileg, ha Valian hosszan és keményen belenézett az állatok szemébe: akkor legalább megtűrték, ha nem is szívesen. Mortua mindkét felet tiszta szívből szánta.

Néha megpróbált beszélgetni Baradunnal, de nem sokra ment vele. A testőrparancsnok készségesnek, bár szomorúnak tűnt, de ha arról kérdezte, mi vár rájuk a rendházban, vagy mire számítson az apja részéről, csak a fejét ingatta, és azt mondta, nincs felhatalmazása rá, hogy válaszoljon. Felületes csevegésre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

231 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

ugyan kapható lett volna, már csak az illendőség kedvéért is, arra viszont kivételesen Mortua nem mutatott hajlandóságot.

A lány gyanította, hogy szokatlan csendessége Valiannak is feltűnt – néha észre is vette, hogy a démon éppen őt nézi –, de ő sem igyekezett változtatni rajta. Szótlanul zötykölődtek napokon át a nyeregben egy-egy fegyveres háta mögött, mígnem a láthatáron feltűntek Mordinium színes kövekből rakott, két ember magas falai, és Mortua rosszkedve egyszeriben megsokszorozódott.

Elképzelte ő már néhányszor, hogyan fog visszatérni a rendházba. Úgy gondolta, természetesen először megoldja a szellemek rejtélyes eltűnésének problémáját, és mire a város közelébe ér, már mindenki tudni fogja, hogy helyreállt a rend, és azt is sejteni fogják, hogy mindez neki köszönhető. Persze azért az utcára nem vonulnak ki a kedvéért – túlzásokba sem kell esni –, de elkap egy-egy hálás mosolyt vagy tiszteletteljes pillantást, a kolostor kapujában pedig ott várják a testvérek, Anirával az élen. Valian kiemelt helyet kapott ezekben az ábrándokban: vagy kart karba fűzve, vagy egyszerűen kézen fogva lépték át a város kapuját, esetleg nem heverte még ki a sebesüléseit, és a démon az ölében vitte be, vagy épp ellenkezőleg, Valian sérült meg, és támaszkodott az ő vállára. Élt benne a homályos elgondolás egy heves csókról is, sőt, újabban már annál többet is el tudott képzelni kettejük között. A lényeg azonban nem változott: álmaiban az áramlat helyreállt, a szellemek visszatértek, Valian bevallotta neki lángoló szerelmét, Loghor ihn Mortenort pedig kipofozták a városból.

Kiábrándító volt ehhez képest a valóság, hogy fogolyként dübörögnek át vele a kapun a tulajdon apja katonái, és cseppet sem vigasztalta a tudat, hogy legalább felismerni nem fogja senki. A kedves arcú, szőke, fehérköpenyes papnő helyett, aki buzogánnyal a hátán távozott, egy mocskos, szakadt gúnyát viselő, fülig piszkos kölyök érkezett vissza rövidre vágott, sárbarna hajjal, tetőtől talpig sebekkel tele. A szellemek egyre nagyobb veszélyben forogtak, Valian rá sem hederített, és biztosra vehették, hogy előbb-utóbb megint bele kell nézniük a Korona nagymesterének gúnyos arcába is. Leszámítva, hogy a mágustól legalább megszabadultak, és az életük sem forgott közvetlen veszélyben, a helyzet nem lehetett volna sokkal rosszabb. Mortua már csak abban reménykedett, hogy Baradun és társai mégsem a rendházba igyekeznek velük, hanem ráfordulnak a fejedelem vára felé vezető útra, de csalatkoznia kellett – azon pedig már meg sem lepődött, hogy a kolostor udvarán, pontosan tudva, mikor érkeznek, egy nehéz páncélba öltözött, fölényes alak várta őket.

Loghor ihn Mortenor szótlanul nézte végig, hogyan pattannak le a katonák a lovakról, és felvonta a szemöldökét, amikor azt látta, hogy Valiannak ugyancsak meggyűlik a baja a leszállással. Végül mégis a lányhoz lépett oda, és maró gúnnyal megbiccentette előtte a fejét.

– Felség! – szólította meg negédes hangon, Mortua pedig szeretett volna nekirontani, és addig csépelni, amíg el nem önti a szemét a vér. Ismét eszébe jutott a pofon, amit a férfi páncélkesztyűs kezétől kapott, miközben két másik lovag lefogta, és nagy erőfeszítéssel állta csak meg, hogy ne érjen hozzá a még mindig látszódó zúzódáshoz az arcán. Életében először hamisítatlan gyűlöletet érzett a makulátlanul tiszta vértezetű, nála jó két fejjel magasabb és páncélostul vagy háromszor nehezebb nagymester iránt, és ez az érzés ott lángolt a szemében, olyan kendőzetlenül, hogy Baradun figyelmeztetően a vállára tette a kezét. Mortua oda sem figyelt, úgy rázta le, közelebb lépett Loghorhoz, és szóra nyitotta a száját, de megelőzték, mielőtt úgy igazán megmondhatta volna neki a magáét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

232 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A megszólítás kifogástalan, ám úgy vélem, egy hercegnő előtt mélyebbre ildomos hajolni.

Csöndesen szólt az új hang, mélységénél fogva mégis zengőnek tűnt; érződött rajta, hogy a gazdája minden körülmények között feltétlen engedelmességhez szokott. Az ajtóban magas, szikár, középkorú férfi tűnt fel nehéz, bordó-fekete bársonyöltözékben, még mindig fekete hajában vékony ezüstpánttal, a Szárnyas Korona lovagrendjének nagymestere pedig kivont karddal tisztelgett előtte, miközben – Mortuát kivéve – mindenki más tisztelettel térdre ereszkedett.

– Fejedelem…

A férfi intett, hogy felállhatnak, és szembefordult a lánnyal, aki sóbálványként bámult rá, és szemlátomást nem tudta eldönteni, örüljön vagy megrémüljön.

– Mortua – mondta nyugodtan, és bólintott egyet üdvözlésül.

– Szia, apa… – A papnő hirtelen nem tűnt többnek tizenkét éves, vásott kölyöknél, akiben éppen abban a pillanatban tudatosult, hogy a csínytevésekért bizony vállalni kell a felelősséget.

A kalmárfejedelem, Mordinium uralkodója, egyetlen hosszú pillantással felmérte magának Valiant is, aztán intett az egyik katonájának.

– Értesítsd a rendházfőt az érkezésetekről! – utasította, és a testőrparancsnokához fordult. – Ti őrzitek a fiatalembert, Baradun. Le ne vegyétek róla a szemeteket!

– Fejedelem! – vágott közbe Loghor. – A törvény értelmében…

–… az uralkodó közvetlen családjába tartozó személynek és közvetlen kíséretének őrizete társadalmi állástól függetlenül a fejedelmi testőrség hatáskörébe tartozik – fejezte be higgadtan a férfi. – Biztosíthatlak, Loghor, hogy Baradun és az embereim a megszokott lelkiismeretességükkel fogják ellátni ezt a feladatot.

A nagymester kelletlenül hajtotta meg előtte a fejét, és nem tett több ellenvetést. Mortua csipetnyi elégtétellel figyelte a jelenetet, de ismét összeszorult a torka, amikor az apja megint ránézett.

– Gyere velem, Mortua.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

233 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány lehajtott fejjel lépett be a nyomában az épületbe. Nem tekingetett se jobbra, se balra, nem üdvözölte az ajtókon aggodalmasan kipislogó testvéreket, bár hálás volt együttérző pillantásaikért. Szótlanul követte a fejedelmet, aki – és ezen Mortua meg sem lepődött – egyenesen a saját szobájába vezette. Apja előreengedte az ajtóban, aztán maga is belépett, behúzta az ajtót, és kitárta a karját. A papnő belevetette magát az ölelésébe, a mellkasába fúrta az arcát, és kitört belőle a hosszú úton felgyülemlett, megkönnyebbült sírás.

– Apuci… – zokogta, a férfi pedig szótlanul ölelte, és belecsókolt csúnyán levágott hajába. Sokáig álltak összefonódva, mire a lány végre meg tudott nyugodni egy kicsit. – Apa, nagyon szeretlek, ugye tudod?

A fejedelem bólintott.

– Ülj le, kicsim!

– Borzalmasan nézek ki, igaz? – szipogta Mortua, miközben engedelmesen letelepedett az ágyára. Kimondhatatlanul jólesett neki, hogy újra láthatta apja jellegzetes, arisztokratikus arcát, vékony sasorrát, a ráncot a szája sarkában, amelyet nem is annyira a kor, sokkal inkább a határozottság vésett oda. Mortandis fejedelem általában elérte, amit akart, és a hét lány, akit nemzett, nem az édesanyjától örökölte a makacs konokságot sem.

– Nem egészen erre gondoltunk anyáddal, amikor beleegyeztünk, hogy pap legyél – hagyta helyben a férfi.

– Hát… én sem. De amit most csinálok, az nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint bármi más, amit csinálhatnék!

– Nyilvánvaló. Adja viszont magát a kérdés, hogy te vagy-e az, akinek csinálnia kell.

Mortua meghökkent.

– Mi lenne a szellemekkel, ha mindenki így állna hozzá?

– Erre a kérdésre nincs válaszom, tekintve, hogy fogalmam sincs, mi történik velük. Ez a ti Anirátok nem bizonyult túl közlékenynek. – A férfi összevonta a szemöldökét, és folytatta, mielőtt a lány

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

234 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

közbevághatott volna. – Azt viszont tudom, hogy veled mi fog történni. Hazajössz velem, Mortua. Kiveszlek a rendből.

– Ezt nem teheted! – ugrott fel az ágyról a lány. – Apa, ez… Nézd, elhiszem, hogy iszonyú így látni, de akkor sem ez a megoldás! Pap vagyok, felesküdtem, tudtam és vállaltam, mibe megyek bele! Én nem hagyhatom cserben a szellemeket! Könyörgöm, ne kérd tőlem, hogy…

A fejedelem felemelt kézzel hallgattatta el. Úgy intett csendet, mintha audienciát tartott volna.

– Hercegnő vagy, Mortua. Erről nem akarok többet hallani.

– De apa…

– Kislányom! – A fejedelem felsóhajtott. – Elhiszed, ha azt mondom, a javadat akarom? Ne hidd, hogy nem tudom, kinek köszönheted ezeket a sebeket. Nem akarom, hogy Loghor ihn Mortenor ítélkezzen feletted valamiért, amit vagy elkövettél, vagy sem, de ha igen, hát biztosan okod volt rá. Ha kiemellek a rendből, nem tartozol többé a Koronások fennhatósága alá. Persze, ettől még ugyanúgy felelned kell az ellened felhozott vádakra, csakhogy nem a nagymester, hanem Anira fog számon kérni. Nyilván megérted, hogy szívesebben bízom őrá az ítélkezést.

Mortua lassan bólintott.

– De… aki elhagyja a rendet, azt nem veszik vissza… – kockáztatta meg. – Ez nem olyan, hogy kicsit kiugrom, aztán meg kicsit vissza! Akkor inkább ítéljenek el a Szárnyasok, kibírom!

– Gondolod, hogy ha Loghor keze közé kerülsz, akkor pap maradhatsz? – dobta vissza a labdát a férfi. – Sajnálom, Mortua.

– Hát még én! Ez az egész olyan rémesen igazságtalan, apa! Miért nekem kell bűnhődnöm, amikor a Szárnyasok a rosszfiúk? – A lány szipogott, aztán megtörölte az arcát a keze fejével. – Valiant is kiemeled, ugye? Ha lehet, ő még nálam is ártatlanabb…

Elharapta a mondat végét, amikor meglátta az apja elutasító arckifejezését.

– Sajnálom, kicsim. Már ezzel is épp eléggé magamra bőszítem Loghort. Téged mint gyerekemet jogomban áll megfeddni, és aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy semmivel nem büntethetnélek meg jobban, 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

235 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

mint hogy kiveszlek a rendből.

– Erre fogsz hivatkozni? – mosolygott át a könnyein Mortua.

A fejedelem bólintott.

– Az viszont nem áll hatalmamban, hogy a társadat is megmentsem. Túl nagy árat fizetnék érte.

Mortua belátta, hogy igazat beszél. Maga is tudta, bármennyire fiatalon hagyta is ott az udvart, hogy az apja nem diktátor, és uralkodása sok tényező finom összehangolásán, rengeteg egyezményen, megállapodáson és szerződésen alapul. Valóban nem tehette meg, hogy mindent felrúgva elkezd tekintélyelven parancsokat osztogatni, vagy legalábbis egy ilyen kiélezett helyzetben semmiképpen, a lányt mégis lelkiismeret-furdalás gyötörte: úgy érezte, cserbenhagyja Valiant.

– Mi fog történni vele? – kérdezte.

– Mint mondtam, és mint tudod is, Loghor fog bíráskodni felette. Szentséggyalázásért nem ítélheti halálra, legfeljebb börtönre vagy kényszermunkára, de ne aggódj túlságosan. Úgy veszem észre, Anira különösképpen a szívén viseli a sorsát, és én magam sem hagyom elítélni, ha ártatlannak bizonyul. Ha pedig, ahogy mondod, a Koronások a valódi felelősök… – Váratlanul elmosolyodott, zordan, tele elégtétellel. – Nos, felettük ítélkezni továbbra is az én kiváltságom.

Cinkosan vigyorogtak össze. Le sem tagadhatták volna egymást. Mortua hihetetlenül megkönnyebbült a tudattól, hogy az apja, az erős, hatalmas, parancsoló szavú édesapja ott áll mellette, és nem engedi, hogy packázzanak vele. Hirtelen az is elképzelhetőnek tűnt, hogy a Koronások, élükön szeretett nagymesterükkel, igenis meg fogják kapni a magukét, ha nem tőle, akkor legalább miatta, és ez már majdnem egyre ment.

Kopogtattak. Anira érkezett meg gondterhelt arccal, szemében bánat csillogott. Tisztelettel főt hajtott a fejedelem előtt, aki viszonzásul mélyen meghajolt, nem annyira a rendházfő rangjának, sokkal inkább korának és a lánya életében játszott szerepének címezve a gesztust.

– Anira! – Mortua megragadta a rendházfő kezét, és áhítatosan megcsókolta. – Tényleg te intézted el, hogy a mágus békén hagyjon bennünket?

Az asszony bólintott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

236 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Volt benne némi szerepem, ahogyan másoknak is. – Bocsánatkérőn a férfira mosolygott, Mortuának pedig elszorult a szíve, annyira más volt ez a mosolya, mint amit megszokott tőle. – Elnézésedet kérem, fejedelem, de szeretnék kettesben maradni Mortuával, ha lehetséges.

A megszólított előzékeny igent intett.

– Vigyázz magadra, kislányom! Rendházfő…

Mortua hosszan bámulta a becsukódó ajtót. Új biztonságérzete nagyban csökkent az apja távozásával. Aztán felnézett Anirára, és kibukott a száján a kérdés, amin már olyan régóta rágódott magában.

– Anira, kicsoda Lyr Ascovado?

– Ha jól értesültem róla, akkor a Koronások egyik ifjú lovagja – hangzott a válasz, ami cseppet sem elégítette ki a lányt. – Mortua, el kell mondanod nekem mindent, ami veletek történt. Nagyon fontos, hogy semmit ne hagyj ki.

Mortua sóhajtott egyet, aztán engedelmesen belefogott az elbeszélésbe. Hosszan, keresetlen egyszerűséggel mesélt. Szépítés nélkül, őszintén mondott el mindent, egyedül azt hallgatta el, ami Valiannal történt, illetve éppenséggel nem történt közöttük. Sokat beszélt azonban Lyrről, és árgus szemekkel figyelte közben Anira arcát, kutatva, vajon szimpátiát vagy ellenszenvet ébresztenek-e az asszonyban a szavai a fiatalember iránt, akin már végképp nem tudott kiigazodni. A rendházfőt azonban nyilvánvalóan a Morammorban történtek érdekelték a legjobban, rejtélyes társuknak pedig alig szentelt figyelmet. Elmélyültek a ráncok az arcán a történet végére, és mélyet sóhajtott, amikor a lány befejezte a beszédet.

– Sötét napokat élünk – mondta szomorúan. – Bízzunk benne, hogy hamarosan véget érnek!

– Mi fog most történni? – kérdezett rá Mortua. – Hogyan akarnak ítélkezni felettünk, illetve főleg szegény Valian felett ezek a disznó Szárnyasok? A szellemek tanúságára aligha számíthatunk, pláne így, hogy hamarosan a markukban lesznek!

– Az igazságszolgáltatásnak így is megvan a maga menete – felelte Anira. – De azt javaslom, ma még ne foglalkozz ezzel. Kemény dolgokat éltél át, sokat szenvedtél és véreztél a szellemek szolgálatában. Úgy sejtem, rád fér egy forró fürdő, néhány kiadós étkezés, és talán a vetett ágyat sem utasítod vissza.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

237 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Az biztos! – értett egyet a lány. – És ha lehet, Valiannal is beszélnék. Nem akarom, hogy azt higgye, magára hagytam a bajban!

– Meg fogom mondani neki – nyugtatta meg az asszony. – Loghor azonban ragaszkodik hozzá, hogy az ítélkezés kezdetéig ne találkozhassatok. Attól tart, hogy összebeszélnétek.

– Ennek elment az esze! Egész úton összebeszélhettünk volna, ha akarunk!

– Ezt inkább ne is juttassuk eszébe! – Anira megint felsóhajtott. – Loghor szavának értelmében azonban jelenleg Valian is és te is a rend ellenségei vagytok. Ezt ugyan senki nem hiszi el rólatok, aki egy kicsit is ismer benneteket, de ő a nagymester, vagyis megkötheti a kezünket. Ezért kizárólag kísérettel hagyhatod el a szobádat, és csak a tárgyalások után láthatod Valiant.

Mortua lehajtotta a fejét.

– Ha így kell lennie, akkor így lesz – motyogta. Aztán viszont várakozva körülnézett. – Azt mondtad, kaphatok enni, ugye?

A rendházfő igent intett.

– Egy papnő fog vigyázni rád a nap hátralévő részében, a szobádban alszik, és gondoskodik róla, hogy ne követhess el semmi tilalmasat. Kérlek, ne nehezítsd meg a dolgát! Mindannyiunknak könnyebb lesz, ha engeded, hogy együttműködjön a Koronásokkal.

A lány csüggedten ült le az ágyra megint. Még mindig nem akarta felfogni, hogy már csak egy vagy két óráig maradhat tagja a rendnek. De el is mosolyodott, ezúttal őszinte örömmel, amikor az ajtó ismét kitárult, és belépett rajta a papnő, akit melléje rendeltek.

– Nahát, Shira! Te hogy kerülsz ide? – Odarohant az emorhoni lányhoz, és szorosan átölelte.

– Tegnap érkeztem. – Shira-Lin arcon csókolta. – Jó időt futottam, ha azt veszem, mikor sikerült elindulnom. Itt akartam lenni melletted, Mortua. Most pedig, hogy itt vagyok, először is elviszlek fürödni.

Mortua felmosolygott rá, aztán pedig Anirára is. Meghatotta a törődésük, már-már el merte hinni, hogy ez az egész rémálom mégis véget ér majd egyszer.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

238 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

239 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harminchetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Tudom. Most megöltök. De elotte azért gyertek szavazni a szokásos helyre!

Készségesen rábízta magát Shira-Lin gondjaira. Lemosta magáról a hosszú út minden mocskát, végre nem csak egy kút fölött görnyedve. Beült egy dézsa illatos, forró vízbe, és alaposan kiáztatta magát. Hajat mosott, körmöt sikált, és jól kitárgyalta a másik lánnyal, hogy mi is várható vacsorára. Akkor szontyolodott csak el, amikor a dézsából kilépve Shira-Lin megmutatta neki a ruhát, amelyet az apja parancsára küldtek neki. Bár a csupa szalag, csupa fodor, földig érő, bőszoknyás kék selyemcsoda igazi költeménynek tűnt, Mortuának kevés híján könny szökött a szemébe a társnője dísztelen papi köntösét látva. Nem akart beletörődni, hogy soha többé nem öltheti magára.

A vacsora enyhített valamicskét a rosszkedvén. A rendház szakácsa a maga módján juttatta kifejezésre szeretetét és együttérzését: elkészített mindent, amiről tudta, hogy a lány szereti, Mortua pedig hálásan tömte magát.

– Tényleg, el tudnád intézni, hogy Valian is kapjon ezekből? – intett az asztal felé evés közben.

– Szerintem őt sem hanyagolják el, de persze, utánajárok! – biztosította a papnő. Szája sarkában pajkos mosoly villant fel. – Akartam is kérdezni már, mi a helyzet veletek…

– Semmi – felelte szomorúan Mortua. – Illetve várjál, hogyan is fogalmazott… Nagyon sokat jelent neki, hogy a testvére és a bajtársa vagyok.

– Kár. – Shira-Lin hangjából őszinte együttérzés csengett ki.

Mortua bekapott egy jókora darab sült húst, de ez sem hangolta jobb kedvre.

– Esküszöm, nem bánnám, ha sosem történik közöttünk semmi, csak ússza meg ezt a rohadt tárgyalást! Nem tudom, mit tartogat neki az öreg Loghor, de valami azt súgja, nem fog kesztyűs kézzel bánni vele. – Azt nem tette hozzá, hogy maga miatt is aggódik: tartott tőle, hogy ha Lyr olyan hevesen reagált a barlangban használt szertartásra, akkor a nagymester sem fog elsiklani felette.

– Nos, a Szárnyasok liturgiáját sajnos nem ismerem – válaszolta Shira-Lin. – De az is az igazságon és a szellemek tanúságtételén alapul, akárcsak a miénk, úgyhogy nagy baj nem lehet belőle.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

240 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hiányzott a hangjából a meggyőződés. Maga is tudta, hogy Loghor bűnbakot keres, és valószínűleg már attól is tüzet hány mérgében, hogy Mortuát kivonták a hatásköréből. Kizártnak tartotta, hogy futni hagyja Valiant.

Sokáig beszélgettek aznap éjjel, aztán jól belealudtak a délelőttbe. Mortandis fejedelem seborvosa ébresztette őket; azért küldték, hogy megnézze és szükség szerint ellássa a hercegnő sérüléseit. A középkorú, köpcös férfi – aki merő hiúságból inkább leborotválta korán ritkulásnak indult haját – elismerően nyilatkozott annak a képességeiről, aki összeöltötte a lány fején található vágást, Mortuának pedig repesett a szíve, amiért dicsérő szót hall Valianról.

Szebbnél szebb ruhák érkeztek még a hercegnő számára a palotából, mégsem győzött morogni miattuk. Amikor azon zsörtölődött, hogy a frizurája miatt úgysem fogja senki hercegnőnek nézni, Shira-Lin fehér szalagokat font a hosszabbra maradt tincseibe, és mert ez sem használt a lány kedélyének, emlékeztette rá, mennyivel komolyabb dolgokkal kell hamarosan szembenéznie. Mindkét tárgyalást aznapra tűzték ki, az övét kora délutánra, Valiané pedig napnyugtakor kezdődött a Koronások rendházában, hogy a rend, a lovagság és a világi hatalom képviselői – a rendházfő, a nagymester és a fejedelem – egyaránt részt vehessenek mind a kettőn.

Ebéd közben Mortua szokatlanul madárétkűnek bizonyult. Csak piszkálta a tányérjára halmozott finomságokat, és rendszerint elfelejtett reagálni a papnő bátorító megjegyzéseire. Végül letette a villát, és kibámult az ablakon. Az a belső udvarra nyílt, a vendégházra, ahol valamikor régen Valian is lakott, a látvány pedig nem könnyítette meg a lánynak, hogy másra gondoljon. A zsebéhez nyúlt, hogy megkeresse és titokban megszorítsa a vörös hajtincset, amit benne rejtegetett, de rá kellett jönnie, hogy már réges-rég másik ruhát visel, amelyen ráadásul még zseb sincs a rengeteg fodor alatt. Összefacsarodott a szíve; úgy tűnt, az egész világ azon munkálkodik, hogy elválassza őket egymástól.

Ismét kinézett az ablakon, még egy hosszú pillanatig a vendégházat fixírozta, aztán azonban váratlanul elkapta róla a tekintetét, és megújuló lelkesedéssel kezdett falatozni.

– Nem tudnál hozni még valami sütit a konyháról? – kérdezte valamivel később hízelgő hangon, miközben eltolta maga elől a tányérját.

Shira-Lin gyanakodva nézett rá.

– Most ettél meg hármat – világított rá.

– Igen, de akarok még almásat.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

241 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A papnő hátralökte a székét.

– Meglátom, mit tehetek… – felelte, aztán felkapta a kiürült süteményes tálat az asztalról, és kisietett vele.

Mortua éppen csak addig várt, amíg elhaltak társnője léptei a folyosón, aztán felpattant, és maga is az ajtóhoz szaladt. Kinyitotta, óvatosan kikémlelt, és mert nem látott meg senkit, már neki is iramodott. A ruhájához tökéletesen illő kék topánkák hangosan kopogtak a márványpadlón, úgyhogy kibújt belőlük, és kézben vitte őket tovább.

– Látnom kell, jó? – suttogta maga elé, a szellemeknek címezve a mondanivalóját. Remélte, hogy ha valamikor, most meghallgatják. – Tudom, hogy nem szabad, de muszáj beszélnem vele, úgyhogy ne küldjétek az utamba a Szárnyasokat, ha lehet!

Faltól falig osont pici, gyors lépteivel. Minden sarkon kikukucskált, hogy lát-e valakit. Háromszor is másfelé kellett kanyarodnia, mint tervezte, egy ízben pedig visszafordult, amikor meglátott két beszélgető lovagot.

– Törjön ki benneteket a nyavalya! – formálta a szájával hangtalanul, és csak jó néhány perccel később mert továbbindulni. Remélte, hogy Shira-Lin nem siet vissza hozzá túlságosan, vagy ha mégis, lesz annyi esze, hogy az eltűnése láttán nem fúj azonnal vészriadót.

Végül aztán odaért a folyosóhoz, amelyről többek között Valian szobája is nyílt. Itt lelassított, visszahúzta a lábára a cipőket, és roppant fensőbbséges arckifejezéssel sétált oda az ajtóhoz, amely előtt csakugyan ott posztolt Baradun Threlmor és egyik fiatal beosztottja. A két férfi szemlátomást elkomorult, amikor megpillantották a feléjük igyekvő lányt. Mortua beletörölte nyirkosodó tenyerét a ruhájába, és igyekezett roppant szigorúan nézni.

Baradun udvariasan semleges arccal szemlélte egy pillanatig, ahogy megállt velük szemben, aztán egyenes derékkal meghajolt. Társa követte a példáját.

– Mortua hercegnő…

– Eresszetek be! – Mortua parancsolni akart, de a hangja sokkal inkább csengett kérlelőn. – Nagyon fontos.

Baradun felegyenesedett. Nem válaszolt azonnal, és mire megtette volna, a lány már folytatta is:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

242 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Esküszöm, hogy nem azért jöttem, hogy egyeztessük a vallomásunkat, vagy mit is találtak ki a Szárnyasok! Már ezerszer megbeszélhettük volna, mint mondjunk, ha elkapnak! Csak… dolgom van. Fontos dolgom.

Az idősödő testőrparancsnok jóindulattal biccentette meg a fejét. Régóta szolgálta a fejedelmet, végignézte mind a hét Mortandis hercegnő felcseperedését. Kipirult arcával, aggodalmasan beharapott ajkával Mortua most szakasztott úgy nézett ki, mint a második legidősebb nővére, aki a maga idejében beleszeretett egy jóképű ifjú testőrbe, és azért könyörgött Baradunnak, hogy szervezze át az őrszolgálatot, hadd őrizze a fiú az ő ajtaját azon a héten. Annak a testvérnek nem teljesítette a kérését akkor, és ezt soha nem is bánta meg, Mortua azonban épp elég mindenen keresztülment ahhoz, hogy tudja: ezúttal nem csupán egy könnyelmű ifjú hölggyel áll szemben.

– A nagymester megtiltotta, hogy lássátok egymást, ha jól értesültem – jelentette ki, és bujkáló mosollyal tette hozzá: – Neki azonban szigorúan véve nem tartozunk engedelmességgel, atyád pedig nem erősítette meg a parancsát. Azonban ha megpróbálod megszöktetni a kísérődet, hercegnő, kötelességünk fegyverrel fellépni veletek szemben.

– Eszem ágában sincs semmi ilyesmi! – sietett leszögezni a lány. Aztán eszébe jutott még valami: – Baradun… Nektek ebből mennyire lehet nagy bajotok?

– Kölyökkora óta ismerem Loghort – legyintett a testőrkapitány. – Miattunk nem kell aggódnod.

Félreállt az ajtóból, Mortua pedig benyitott. Elméjében képtelen gondolatok kergették egymást. Látta maga előtt Valiant, amint háta mögé kötözött kézzel ül az ágyán, és korgó gyomorral bámulja az elébe helyezett tálcát, vagy éppen az ablakon át próbál megszökni, de Loghor ihn Mortenor kivont karddal kergeti vissza a szobájába. Ugyancsak megkönnyebbült, amikor megpillantotta a démont. Valian durva szövésű, sötétkék inget viselt, ami a szokottnál is sápadtabbnak mutatta fehér arcát és még nagyobbnak kék szemét. Azonnal a nyíló ajtó felé fordult, és láthatólag megdöbbent, amikor megpillantotta a besurranó lányt. Ujjai egy pergamenlappal játszottak; Mortua kérdőn bökött felé.

– Te levelet írtál?

Valian bólintott.

– Anira úrnőnek. Ha esetleg nem tudnánk már beszélni. – Letette az írást az ablakpárkányra, jó messze a hercegnőtől, éreztetve, hogy annak tartalma nem rá tartozik. – Nem lett volna szabad idejönnöd, Mortua.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

243 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány elfordult. Szíven ütötte a démon szenvtelen hanghordozása. Akárhogyan váltak is el egymástól, ennél azért melegebb fogadtatásra számított. Odalépett a szoba sarkába tolt, kerek asztalhoz, amelyen egy kövér vázában krizantémok díszelegtek.

– Hozzám bezzeg senki nem rakott be virágot… – morogta.

Kihúzott egy szálat a csokorból, és szórakozottan tépdesni kezdte a szirmait, aztán felnézett, és a szeme megtelt elszántsággal.

– Figyelj ide, Valian! – Mély lélegzetet vett. – Ha nem akarsz látni, csak egy szavadba kerül, és már megyek is.

A démon tétovázott egy kicsit, de végül kihúzta a szobában található egyetlen széket, és intett a lánynak, hogy üljön le.

– Sosem mondanék ilyet neked. De amit csinálsz, akkor is felelőtlenség.

– Ugyan már! Ameddig Baradun áll az ajtó előtt, ide nem jön be senki! Visszafelé meg, ha valaki elkap, majd azt mondom, pisilni megyek.

– És arra számítasz, hogy ennyivel meg is úsznád? – Valian a fejét csóválta. – Pontosan ezért mondta folyton Lyr is, hogy könnyelmű vagy.

Mortua fintorgott.

– Mi van, most már Ascovado a kinyilatkoztatott bölcsességek kútfeje? Persze, ahhoz van esze, hogy lelépjen, ha szorul a hurok, de… Egyáltalán miért beszélünk még most is pont őróla?

Kinyújtotta a kezét a váza felé, elhalászott még egy krizantémot, és megszagolta.

– Büdös – jelentette ki. Leengedte az ölébe, és várakozva a démonra függesztette a tekintetét.

Valian elfordult tőle, rátenyerelt az ablakpárkányra, és megkérdezte:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

244 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mi az ördögért vállalsz ilyen eszement kockázatot?

A lány hirtelen nagyon ostobán érezte magát a felséges ruhakölteményben, a hajába font szalagokkal. A lelke mélyén azt remélte, tetszeni fog a démonnak; hogy ha valamikor, most észreveszi rajta, hogy nemcsak harcostárs, hanem nő is.

– Tényleg nem tudod? – kérdezett vissza halkan.

Valian hosszan hallgatott.

– Bajod lehet belőle – mondta végül, de nem tette hozzá, pontosan mire is érti.

Mortua felállt, odalépett hozzá, és megfogta a kezét. Valian el akart húzódni, de a lány belekapaszkodott, és nem eresztette.

– Belegondolnál, hogy talán most látlak utoljára? – Szemrehányás és jó adag könyörgés csengett a hangjában. – Én nem akarom ezt a nevetséges maskarát, amibe felöltöztettek, se külön tárgyalást, meg semmi ilyesmit! Vissza akarok menni veled Morammorba, és szétcsapni a mágus fejét az első baltával, ami a kezem ügyébe kerül! A francba, hát ott is megmentettelek! Megpróbálom megint! De mi lesz, ha nem sikerül, Valian? Mi lesz akkor?

– Ne kiabálj! – csitította a démon. Mortua meghökkent: észre sem vette, mikor emelte fel a hangját.

– Bocsánat! – suttogta. – Csak féltelek, jó? Tudom, hogy apa is meg Anira is megtesz érted mindent, amit lehet, de akkor is nagyon félek. Egy nagy csomó van a gyomrom helyén, és utálom ezt az egészet. Te vagy a legbátrabb és a legerősebb talán az egész világon, egyszerűen nem tisztességes, hogy mégis aggódnom kell érted!

Valian elhúzta tőle a kezét, de már nem kerülte a tekintetét. Összekapcsolódott a pillantásuk.

– Mit csinálhatnak velem? – kérdezett rá az ifjú.

Mortua lebámult a cipőjére.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

245 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Hát…

– Mit?

– Igazából bármit. Két dolgot tudok elképzelni: vagy kényszermunkára küldenek, vagy börtönbe zárnak. Ha szentséggyalázás a vád, akkor életfogytig. És… izé, egyik sem túl jó, úgy értem, bezárva lenni örökre, az pokoli lehet, de neked szerintem a sivatag sem sokkal jobb megoldás, márpedig az a disznó Loghor biztosan odaküld, ha tudja, milyen rosszul viseled a meleget…

Valian kifejezéstelen arccal meredt maga elé. A lány minden addiginál jobban megsajnálta.

– De nem hagyom, hogy ezt tegyék veled, hé! – Újra belekapaszkodott a démon kezébe. – Ha bezárnak, megszöktetlek, ha meg elvisznek, utánad megyek. Felkutatlak, akárhol legyél is, kiszabadítalak, és cserébe elvárom, hogy segíts nekem apró darabokra vagdalni a mélyen tisztelt nagymestert!

Valian ajka halvány mosolyra rebbent.

– Köszönöm, Mortua. – Megszorította a lány kezét. – Mindent köszönök.

A hercegnő elpirult. Hosszan szemezett a padlóval, de végül felvetette a fejét, és a szeme olyan tűzben égett, amit a démon még nem láthatott benne korábban.

– Maradj veszteg! – utasította Valiant, aztán felágaskodott, és óvatos csókot lehelt a szájára.

Meglepte vele a démont, ezt azonnal észrevette. Valian csak állt ott mereven, anélkül, hogy eltolta vagy visszacsókolta volna. Mortua kivárt még egy pillanatig, remélve, hogy majdcsak történik valami, aztán szégyenkezve hátralépett, és az ajka elé emelte a kezét, amiben még mindig ott szorongatta a virágot. Meg akart szólalni, de nem tudta, mit mondhatna. Végül megfordult, és elindult az ajtó felé. Remélte, hogy legalább addig meg tudja állni sírás nélkül, amíg kívül kerül rajta.

Már a kilincsen volt a keze, amikor a démon utána szólt:

– Mortua…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

246 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Igen? – A lány mohón fordult vissza. Parázsló szeme és szégyenpírtól égő arca kért választ, reményt… valamit, akár még visszautasítást is.

Valian a falat nézte a feje felett. Vérvörös volt az ő orcája is. Rekedten szólalt meg ismét:

– Ha egy mód van rá, ne említsük meg Lyrt a tárgyalásaink során. Lehet, hogy neked van igazad, és végig ellenünk dolgozott, viszont ebben az esetben úgyis feleslegesen mondanánk bármit. Ha pedig csakugyan segített rajtunk, akkor nem adhatjuk fel a Szárnyasoknak.

Mortua nem akart hinni a fülének. Mereven állt, bámulta a démont, arcszíne pedig bíborszínűből halottfehérre váltott. Már-már azt várta, mikor dől össze körülötte hangos csattanással az egész világ, és szinte kívánta, hogy dőljön is, és temesse maga alá jó mélyre.

Hogy lehetsz képes most ezt mondani nekem? – akarta kérdezni, vagy még inkább visítani, beleüvölteni közelről Valian arcába. – Éppen most, csak így? – Beleharapott az ajkába, és elkapta a tekintetét. Kedve támadt jó alaposan felpofozni saját magát, meg persze az ifjút is, tetszőleges sorrendben. – Ennyire nem lehetek szerencsétlen!

– Felőlem! – válaszolta hősiesen, mielőtt feltépte volna az ajtót, hogy kimeneküljön rajta. Jó alaposan bevágta maga mögött, és egyetlen további szó nélkül elszaladt. Az sem érdekelte most, ha egyenesen Loghor ihn Mortenorba rohan bele.

Távolodó léptei visszhangot vertek Valian fülében. A démon sokáig állt még mozdulatlanul az ablakban, és próbálta nem tudomásul venni, hogy remeg a keze az Anirának írt levélen. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

247 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harmincnyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Shira-Lin a szoba közepén állt, és a kezét tördelte, amikor a feldúlt hercegnő beviharzott. Bár eredetileg arra készült, hogy jól leteremti Mortuát, elég volt egyetlen pillantást vetnie az arcára, hogy megmásítsa a szándékát.

– Nem akarok beszélni róla! – jelentette ki a lány, aztán ledobta magát az ágyára, és keservesen sírni kezdett. Arcát a párnába fúrta, miközben vadul rázta a vállát a zokogás. Shira-Lin egy pillanatig sajnálkozva nézett rá, aztán odatérdelt mellé, és szorosan átölelte. Sokáig maradtak úgy anélkül, hogy egyetlen szót is váltottak volna; végül a papnő felállt, és finoman felhúzta magával a társnőjét is.

– Hamarosan indulnunk kell! – mondta halkan, figyelmeztető hangsúllyal.

Mortua bólogatott. Keze fejével törölte meg a szemét, a másik lány pedig odanyújtott neki egy fehér batisztzsebkendőt, és tapintatosan kinézett az ablakon. Mire visszafordult, Mortua abbahagyta a sírást, Shira-Lin pedig gondterhelten mérte végig feldagadt arcát és kipirosodott szemét.

– Szerezzek reszelt krumplit? – kérdezte.

– Annyira szörnyen nézek ki? – Mortua bágyadtan rázta a fejét. – Hideg víz is elég lesz.

Erővel száműzte a gondolatai közül Valiant és az iránta érzett szerelmét; igyekezett felkészülni rá, hogy szembenézzen a vádakkal, és megfeleljen rájuk, ha tud. Ahogy aztán telt az idő, egyre inkább úrrá lett rajta az idegesség. Szinte meg is könnyebbült, amikor Shira-Lin intett neki, hogy mehetnek.

Komor léptekkel siettek végig a folyosón. Mortua akkor sem érezte volna inkább feszélyezve magát, ha katonák vagy egyenesen Koronások kísérik. Bármit mondott is korábban, most kimondottan hálát érzett az apja, no meg Anira iránt, amiért kiemelték a rendből, és lehetővé tették, hogy ne kelljen Loghor ihn Mortenor ítélőszéke elé állnia.

A rendházfő, a nagymester és a fejedelem a szentélyben várta a vádlottat és az őrizetére kirendelt papnőt. Mindhármukat ketten-ketten kísérték. Mortua először Anirát és a mögötte ácsorgó két testvért kereste a tekintetével. A szerzetesek bátorítóan biccentettek neki – jó ismerős volt mindkettő –, az asszony pedig, aki szokásos fehér papi köntöse felett halványkék xtirnát, azaz nehéz, ezüsttel hímzett bírói palástot viselt, kezében pedig egy ládikót tartott, biztatóan rámosolygott. A gesztus némi erőt öntött Mortua remegő

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

248 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

lábába, annak ellenére is, hogy Loghor csak egy mordulással jutalmazta az összetartás eme jelét. Ő is xtirnát kanyarított a nyakába, amelynek nehéz, fekete szövetébe aranyszálakból hímezték bele a szárnyas koronát. Jobbján és balján egy-egy lovagja várakozott; egyikük halványan ismerősnek is rémlett Mortuának, de azt már nem tudta eldönteni, hogy Morammor kertjében, vagy még régebben, a másfél évvel azelőtti ominózus támadás alkalmával találkozhatott vele. A társát viszont, a magas, zord arcú, sötét hajú lovaghölgyet bizonyosan most látta először. A nő elnézett a lány feje felett, és egészében véve mogorva kőszoborra emlékeztette Mortuát. Nem találta kellemesnek a látványt, így óvatosan az apjára pillantott helyette, aki maga is a bírák palástját öltötte magára – az övé bíborszínű volt, fehér hímzéssel –, a kíséretét pedig Baradun és Mortua kedvenc sógora, a köpcös Morpel alkotta. A fejedelem apró gesztussal intette közelebb magához a lányát, majd átölelte és homlokon csókolta, pontosan azzal a szertartásos mozdulattal, amellyel a nyilvánosság előtt a gyerekeit egyébként is szokta.

Anira végighordozta a tekintetét a jelenlévőkön, és megkérdezte:

– Van-e bármi akadálya annak, hogy elkezdjük a mornor librontum szertartását?

Pillantása a nagymesteren állapodott meg, aki kihívóan viszonozta azt.

– Tudom, hogy feleslegesen teszem – válaszolta emelt hangon –, de azért felhívnám rá a figyelmet, hogy a vádlott, aki a szertartásnak alávettetik, papnő volt, bűneit papnőként követte el, és azért hagyta el a rendet, hogy megmeneküljön a Szárnyas Korona ítéletétől.

– A lányom nem szabad akaratából lépett ki a rendből – szólalt meg a fejedelem is. – Ezt a büntetést én magam szabtam ki rá.

– Büntetést – ismételte gúnyosan Loghor. Hosszan farkasszemet néztek, aztán a nagymester legyintett. – Nos, akkor nem marad már hátra, mint hogy Anira bölcsességére bízzuk, hogy a bűnös ne ússza meg ennyivel.

Mortua elfordította a fejét, és nyelt egyet. A nagymesternek igaza volt: valóban azért kellett újra világi személlyé válnia, hogy megmeneküljön az általa képviselt igazságszolgáltatástól. Úgy érezte, illene megszólalnia, és hozzátenni, hogy miféle igazságra is számíthatott volna attól, aki őt vádolta meg a saját bűnével, de a gombóc a torkában nem engedte beszélni.

– Kövessetek, kérlek! – Anira egy félköríves tetejű, roppant sötét faajtóhoz vezette őket, amely a szentély hátuljából nyílt. Jókora zár díszelgett a fekete vaskilincs alatt. Az asszony Loghor felé nyújtotta a kezében tartott ládikát, amelyre értő kezek egyetlen motívumot faragtak fel végtelen finomsággal: a hullócsillag-forma szirmú, karcsú szellemvirágot. – Érintetlennek találod, Loghor?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

249 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A nagymester elharapta a nyelvére kívánkozó szavakat, és kelletlenül szemügyre vette a ládát. Mortuának hirtelen az a bizonyossága támadt, hogy az maga is a szellemvirág fájának törzséből készült.

– Sértetlen – mondta kelletlenül a lovag.

– Köszönöm. – Anira biccentett, és a fejedelem felé fordult. – Megpróbálnád kinyitni?

– Érdekes volna, ha sikerülne, igaz? – A férfi babrált egy keveset a ládával, aztán megrázta a fejét. – Úgy fest, senki nem járt a tárgyalóteremben, amióta utoljára kinyitottuk. Öt vagy talán hat évvel ezelőtt, ha jól emlékszem. – Oldalt pillantott Loghorra. – Akkor még a Koronához tartozott ez az épület, azt hiszem.

A nagymester nem örült ennek az emlékeztetőnek. Mogorván a ládikóért nyúlt, ráfektette a tenyerét, és elcitált egy rövid szöveget. Az ősi nyelvet használta, amelyen a legtöbb szertartás is íródott. Amikor elhallgatott, Anira folytatta a beszédet, aztán ismét a fejedelemnek adták a ládikót, aki ezúttal könnyedén felnyitotta a tetejét, és előhúzott belőle egy vaskulcsot, amelynek feje a Szárnyas Koronát ábrázolta. A kulcs könnyedén fordult el a zárban, a fejedelem pedig kinyitotta az ajtót, és előreengedte a társaság nőtagjait: Anirát, Mortuát és Shira-Lint. A lovaghölggyel is így akart eljárni, az azonban hátralépett, és megvárta, hogy a nagymestere vonuljon be előtte.

Meglepően tágas, ovális terembe érkeztek, amelynek közepén embernyi magas szekrény állt, mögötte pedig jókora emelvény húzódott: ezen kaptak helyet a bírák és kísérőik. Az emelvény és a szekrény között csupán egyetlen szék árválkodott a vádlott számára, míg a bírákat a hosszú asztal mögött kényelmes, párnázott pad várta. A kísérőknek senki sem biztosított ülőhelyet.

Anira a szekrényhez lépett. Ugyanazzal a kulccsal nyitotta ki, amivel az utat is szabaddá tették az imént, bár a tolla ezúttal teljesen másnak tűnt, mint egy perccel korábban. A szekrény ajtaja kitárult, a rendházfő két segítője pedig egy majdnem egyméteres üvegmérleget emelt ki belőle. Odavitték az asztalra, és letették rá. A terem boltozatos tetejébe vágott ablakon át betűző nap megvilágította a karcsú testén végigfutó, kékkel, bíborral és feketével festett mintákat. Hosszú karjai végén egy-egy lapos üvegedény helyezkedett el. Anira egy tömött, szőke hajfonatot helyezett el az egyiken – ereklye volt az is, a rend születésének idejéből –, és intett Shira-Linnek, aki akkor már egy fénylő ezüstkést tartott a kezében.

– Bocsánat – súgta oda Mortuának, mielőtt a megszentelt pengével óvatosan levágta és a mérleg másik serpenyőjébe helyezte volna a leghosszabbra maradt hajtincsét.

Amíg bírái helyet foglaltak a hosszú és igen masszív asztal mögött, a kis hercegnő tekintete a mérlegre tapadt. Elméletben valamelyest ismerte a mornor librontum szertartását. Tudta, hogy a szellemek jelen lesznek ezen a tárgyaláson, bár nem azért, hogy az ítéletet befolyásolják: erejük mindössze arról tanúskodik majd, ha hazugság hagyja el a száját. De hát eleve nem állt szándékában hazudni… Ekkor eszébe jutott Valian Lyrt érintő kérése, és keserűen az ajkába harapott. Elkapta a pillantását a mérlegről, és egyenesen Loghor arcába bámult.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

250 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Meglepetten látta, hogy a nagymester állán megfeszül egy izom. A férfi egy pillanatig mintha nem tűnt volna olyan magabiztosnak, amilyennek Mortua szerint lennie kellett volna, bár ha jobban belegondolt, végül is nem csodálkozott ezen. Loghor nyilván arra számított, hogy gyorsan elítélheti mindkettejüket, és üres vádaskodásnak bélyegezheti, ha kiállnak az ártatlanságuk és az ő bűnössége mellett. Azzal, hogy kicsúszott a markából, Mortua lehetőséget kapott rá, hogy mindent elmondjon róla és a lovagjairól. Az ítélethozatal joga ráadásul az ő esetében kizárólag Anirát illette meg – mint ahogyan Valian sorsáról Loghor volt hivatott dönteni –, tőle pedig becsületes, elfogulatlan eljárásra számíthatott. Ez persze korántsem jelentette azt, hogy a nagymester próbálkozni sem fog semmivel, és Mortua beleborzongott a gondolatba, hogy ha másért nem is, a kézen elvégzett szertartásért biztosan felelősségre fogják vonni.

Habozva nézett fel az apjára, csak a szemével kérdezve, hogy leülhet-e már, és hálát érzett a jelenlétéért. Tudta persze, hogy ha bárki más esetét tárgyalná a háromfős bírói testület, a fejedelem akkor is ott ülne az asztal mögött, és – akárcsak most – figyelmesen hallgatná a tárgyalást. Mortua és Valian ügyében ugyan nem sok szerep jutott neki, ám a hagyományok megkövetelték, hogy eljöjjön, és amennyiben elfogultságot vagy mulasztást tapasztal valamelyik társa részéről, haladéktalanul szót emeljen, egyébként pedig kérdésekkel segítse az ítélkező munkáját. Most a lányát figyelte, és sok év politikusi rutinjának köszönhetően nem ült ki az arcára az aggodalom, amikor diszkrét nemet intett neki. Mortua elfojtott egy sóhajt, és állva maradt.

Néhány másodpercnyi csend után – amely a teremben tartózkodók számára sokkal hosszabbnak tűnt – Anira felállt a két férfi között, két kezét kiterjesztette a mérleg serpenyője szára fölött, és megszólalt.

– Aronum trelimor maglum drint. A szellemeket szólítom tanújául mindannak, ami a mai napon e falak közt elhangzik. Mortua Mortandis hercegnő szentséggyalázás vádjával áll ítélőszékünk elé. – Leeresztette a karját, és a lányra nézve folytatta. – Meg foglak kérni rá, Mortua, hogy meséld el, mi történt veled a kérdéses időszakban. Kérlek, kizárólag az igazat mondd! A mérleg megmutatja, ha valótlanság hagyja el az ajkadat, és a szent ereklye felé fog elbillenni. Bízom abban, hogy erre nem kerül sor.

Mortua megnyalta az ajkát. Ismét eszébe jutott Valian kérése. Megszólalni nem mert, csak bólintott egy aprót, jelezve, hogy megértette az elhangzottakat. A vér dobolt a fülében, olyan hangosan, hogy csodálkozott, hogyhogy nem hallja rajta kívül mindenki más is.

– A mérleg próbájával kezdünk. – Loghor nem vette a fáradságot, hogy rápillantson, és ez megkönnyebbüléssel töltötte el. – Halljunk egy olyan állítást, ami kétségkívül igaz!

– Mármint… öh… – Mortua gondolkodni próbált, de az elméjében nem álltak össze értelmes mondatokká a szavak. – Valami olyasmit, hogy… – bátortalanul elhallgatott, és önkéntelenül is lépett egyet hátra, amikor a nagymester türelmetlen tekintettel végigmérte.

– Hogy a nap süt, az ég kék, délután van, te pedig szentséggyalázást követtél el! – sorolta Loghor.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

251 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem követtem el szentséggyalázást! – kérte ki magának a lány, aztán sután megvonta a vállát. – De ha ez így jó, akkor… – Megköszörülte a torkát, és fennhangon kijelentette: – Az ég kék. És felhők is vannak rajta.

A mérleg szemmel láthatóan elbillent a haja irányába, aztán visszaállt az eredeti állapotába. Mindenki feszülten figyelte, aztán a nagymester ismét a lányhoz fordult.

– Jó. És most próbáljunk meg valami olyat, ami könnyebben megy felségednek. Hazudj valamit!

– Kérem a nagymestert, hogy tartózkodjon az effajta becsmérlő kiszólásoktól! – vágott közbe a fejedelem, aztán halkabban folytatta: – Tudjuk, hogy elfogult vagy, Loghor. Felesleges minden adandó alkalommal be is mutatnod.

A nagymester nem válaszolt. Még mindig Mortuát nézte, akinek átfutott a fején, hogy azt hazudja, fülig szerelmes belé, és minden vágya, hogy a felesége lehessen, de nem merte még jobban maga ellen hangolni. Igyekezett valami más hazugságot találni, valami frappánsat és szellemeset, de még mindig furcsán ködösnek érezte az agyát a félelemtől.

– Az ég piros – bökte ki végül, és rettenetesen szégyellte magát, amiért nem jut jobb az eszébe. Tudta ugyanakkor azt is, hogy senki nem vár tőle eredetiséget az ítélőszék előtt, még ha – legalábbis remélte – számíthatott is rá, hogy a sógora majd utólag tesz valami megjegyzést a csökevényes fantáziájára. A mérleg mindenesetre tette a dolgát: megsüllyedt az ereklye alatt, jelezve, hogy valótlanság hangzott el, aztán pedig ismét elnyugodott középen.

– Úgy tűnik, a mérleg kifogástalanul működik – jelentette ki a fejedelem.

– Valóban úgy tűnik – hagyta rá Loghor.

Anira előrehajolt az asztal fölött, és rámosolygott a lányra.

– Leülhetsz, Mortua.

A hercegnő hálásan roskadt bele a székbe. Keze-lába remegett, nem is értette, hogy bírt eddig egyenesen állni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

252 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Most pedig – folytatta a rendházfő – megkérlek, hogy mondj el mindent, ami azóta történt, hogy meghallottuk Morkele Tangemor halálhírét! Légy őszinte hozzánk, és a szellemek áldása lesz a vallomásodon.

Mortua bólintott. Maga elé nézett egy hosszú pillanatig, aztán beszélni kezdett. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

253 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Harminckilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Mortua tárgyalásának az elso fele. :)

Most értette csak meg, miért kérte meg Anira már az előző napon, hogy számoljon be neki a velük történtekről. Két szempontból is hasznosnak bizonyult, hogy nem most kellett első ízben átgondolnia a mondandóját: egyrészt maga is jobban látta a teljes képet, és könnyebben el tudta dönteni, kitérjen-e valamire, vagy inkább ugorja át, másrészt pedig a bíra szerepét betöltő rendházfőnek sem mondott így már újat.

Figyelmen kívül hagyta a tárgyalás többi résztvevőjét. Anirához intézte a szavait, bár olykor azért a mérlegre pillantott. Nem állt ugyan szándékában hazudni, de tartott tőle, hogy a számtalan ereklye birtokában, ki tudja, hány mágussal a háta mögött Loghor képesnek bizonyul a majdnem lehetetlenre, és befolyásolni fogja a szertartás tisztaságát.

Elmondta, hogyan kapta meg Anira üzenetét, hogy visszavárják a mordiniumi rendházba, morgerintali tapasztalatait az áramlat elapadásáról, és azt is, mennyire megijedt, amikor kiderült, hogy a helyzet máshol sem jobb. Beszámolt a beszélgetésről, amelyet a szentélyben folytatott Anirával és Valiannal, a kulcsról, amit Tangemor neve jelentett, és arról, hogyan kerekedtek fel a démonnal, hogy ellátogassanak Emorhonba.

– A szellemek segítségével még aznap este odaértünk – jelentette ki, és vetett egy kihívó pillantást Loghorra, első ízben, amióta elkezdett beszélni. Jónak látta emlékeztetni rá a nagymestert, hogy ő még akkor is kegyben állt a szellemeknél, amikor másokat már meg sem hallgattak. A férfi lefelé nézett rá, szigorú arckifejezése semmi jót nem ígért. Mortua dacosan viszonozta a tekintetét, és beszélt volna tovább, amikor az apja felemelte a kezét.

– Úgy sejtem, a szellemek aligha segítettek volna egy szentséggyalázónak.

Mortua hálás volt a közbevetésért, még ha tudta is, hogy az aligha marad megválaszolatlan, és valóban, Loghor már replikázott is.

– Ha és amennyiben az a bizonyos szentséggyalázó birtokában van némi… khm, nem evilági hatalomnak is, bizonyára nem okoz nehézséget számára, hogy befolyásolja a szellemeket, és rákényszerítse őket, hogy engedelmeskedjenek az akaratának… akár azt a látszatot is keltve, hogy az illető a kegyeltjük.

– Nem vagyok szentséggyalázó! – kérte ki magának ismételten Mortua. A tekintete megült a mérlegen, de az hiába mutatta, hogy igazat állít, Loghor arckifejezése semmivel nem lett enyhébb tőle.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

254 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ha ez ilyen egyszerűen működne, egyszerűen csak megkérdeznénk tőled, bűnös vagy-e vagy sem – szólalt meg Anira. – A szertartás azonban nem a valós tényekre világít rá, hanem egyszerűen csak arra, amit te magad igaznak tartasz. Ha teljes meggyőződéssel vallod magad ártatlannak, az viszont még nem szükségszerűen jelenti azt, hogy nem is vétkeztél. Előfordulhat, még ha jómagam nem is tartom valószínűnek, hogy jóhiszeműen, esetleg befolyás alatt cselekedtél helytelenül. A mornor librontum az ilyen esetekben segít, és ezért kérjük tőled, hogy minél részletesebben számolj be az eseményekről, amelyek ide, elébünk juttattak.

– Értem – sóhajtotta Mortua, aztán vett egy mély levegőt, és folytatta: – Nos, akkor csak azt mondhatom, hogy tiszta lelkiismerettel a szellemek kegyeltjének érzem magamat, és soha nem követnék el szentséggyalázást, vagy segédkeznék benne.

Kivárt egy pillanatig, de a nagymester csak egy türelmetlen legyintéssel jutalmazta a hangzatos beismerést és a mérleg helyeslését.

– Szavak. Szorítkozzunk a tényekre!

Tény az, hogy te vagy a szentséggyalázó, te nyomorult, képmutató féreg! – akarta az arcába vágni a lány, de fékezte magát. A nagymester iménti közbeszólása, különösen a nem evilági hatalommal kapcsolatos rész, arra vallott, hogy igenis forgat valamit a fejében, nem tűnt tehát bölcs dolognak lovat adni alá. Folytatta inkább az elbeszélését; elmondta, milyen állapotok várták őket az emorhoni rendháznál, hogyan találkoztak Amorillal és Shira-Linnel, és hogyan sikerült még aznap este bejutniuk Tangemor ravatala elé. Elszorult a torka, miközben felidézte, hogyan vizsgálták meg a holttestet és a hagyatékot – nem hallgatva el azt sem, hogy még a halálon túl is félelmet láttak tükröződni Tangemor arcán –, és hogy egymástól függetlenül kapták Valiannal mindketten ugyanazt a felvilágosítást, miszerint az elhunyt csakugyan rettegett, és semmi szín alatt nem akart Morammor kertjébe kerülni.

– Ez szöget ütött a fejünkbe – mondta. – Hiszen Morammor megtiszteltetés, és az, hogy Tangemor pánikba esett tőle, elég világosan mutatta, hogy ott kell keresnünk a rejtély kulcsát…

– Mégsem indultatok el azonnal – szúrta közbe Loghor.

– Nem – felelte nagyon is készségesen Mortua –, mert megláttunk a rendház udvarán egy Szárnyast…

– Koronást, Mortua, Koronást! – sziszegte a fülébe Shira-Lin, és aggodalmasan intett az állával a nagymester felé. Az azonban ügyet sem vetett a sértő kifejezésre: a másik két bíra felé fordult, és szokásos hangerejével szólalt meg:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

255 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Megkímélném a… hercegnőt a soron következő magyarázkodástól. Amikor találkozott az emberemmel, azzal az Argelir Wiyemorral, aki teljes bizalmamat élvezi, és akiben vakon megbízom, az a remek ötlete támadt, hogy a lovagrendet és azon belül is az én személyemet teszi meg bűnbaknak, ha ki találnának derülni a sötét üzelmei. A másik vád, ha jól sejtem, az lesz, hogy az embereim varázslók.

Gúny csendült a hangjában, Mortua keze pedig ökölbe szorult a szavai hallatán. El kellett ismernie, hogy erre bizony számíthatott volna. Loghor nem várta meg, hogy megvádolja, hanem elébe ment, és megpróbálta jó előre nevetséges koholmánnyá silányítani még a gondolatát is annak, amiben pedig igenis vétkes volt.

– Biztosra veszem, nagymester – húzta ki magát, éppen azzal a gúnnyal és gőggel ejtve a nagymester szót, amivel Loghor szokta őt felségnek címezni –, hogy Wiyemor lovag valóban rászolgál a bizalmadra. Feltehetőleg ezért küldted már tavalyelőtt is éppen őt azzal a rokonszenves kis különítménnyel, ami haramiának álcázva rajtunk ütött, csak hogy elhurcolhassátok innen Valiant.

– Úgy van! – A férfinek szeme sem rebbent. – És ha akkor nem álltatok volna az utamba, soha nem került volna sor erre a gyalázatra!

Mortua gyomra görcsbe rándult. Ez a kitétel nem sok jót ígért a démon tárgyalására.

– Úgy véled, Loghor – szólt közbe a fejedelem is –, hogy nem Mortua az első számú felelős azért, ami történik?

– Aligha az számít, hogy én mit gondolok. A hercegnő szavaiból bizonyára mindenre fény derül majd…

– Én nem félek attól, hogy kiderül az igazság! – szögezte le Mortua, aztán ismét Anirához fordult. – Ott tartottam, hogy követni akartuk a Szárnyast…

– Koronást, gyermekem.

– Igen. Koronást.

– Miért szegődtetek a nyomába?

A lány hálás volt ezért az egyszerű kérdésért, már csak azért is, mert tegnapi beszélgetésük folytán Anira maga is tudta rá a választ, vagyis nyilván azért tette fel, hogy lehetőséget adjon neki a 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

256 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

magyarázkodásra.

Elmondta hát, hogyan találkozott Valian a két gyerekkel, akik arról számoltak be, hogy a férfi magában beszélt, amikor senki nem hallhatta volna. Loghor farkasmosollyal figyelte, ami elbizonytalanította a hercegnőt, már csak azért is, mert jól emlékezett rá, hogy akkor még ő maga sem tartotta meggyőzőnek Valian érvelését. Végül tehetetlenül elhallgatott, és széttárta a karját.

– Valian szerint ez csakis mágia lehetett, annak a lehetőségét pedig kötelességünk volt megvizsgálni!

– És lám, így fonódik be a mesébe a mágia… – Loghor olyan váratlanul csapott az asztalra, hogy Mortua összerezzent a csattanásra. – Nem tudnál valami kevésbé szánalmas indokkal előállni, hercegnő? Vagy minden sarokban mágiát szimatolsz, ahol valaki történetesen magában beszél?

– Nem beszélt magában! – védekezett a lány. – Legalábbis nem hiszem. Valian biztos volt a dolgában, és ő már azért látott ezt-azt…

– Á, igen. Ez kétségtelen. – A nagymester összefűzte az ujjait az asztal lapja felett, és fölébük hajolt. – Tehát tisztelt útitársad, aki nem mellesleg nagy tapasztalatokkal rendelkezik mindenféle tiltott és veszélyes praktika terén, azt állította, hogy hallotta a lovagomat varázsolni, te pedig hitelt adtál a szavainak. Tekintsünk most el attól, hogy melyikük mennyire szavahihető, és hogy neked mint felkent papnőnek vajon észre kellett volna-e venned, milyen esetleges is ez a magyarázat. Megértem én, hogy egy bizonyos életkorban lévő leányok előszeretettel hallgatnak az izmos fiatalemberekre, akiknek a társaságában utaznak, bár úgy vélem, egy papnak illene háttérbe szorítania a személyes vonatkozásokat. Kivált, ha olyan fontos feladattal bízták meg, mint a szellemek eltűnésének felderítése, ugyebár…

Hagyta lebegni a levegőben az utolsó szót, és tovább bámulta a lányt, akinek addigra már bíborvörös színt öltött az arca.

– Nos… – Mortua segélykérőn pislogott Anirára. – Az tény, hogy nem voltam meggyőzve. De gondoltam, ő eleve jobban is ért a mágiával kapcsolatos dolgokhoz, mint én, meg… igazából nem hagyott nekem választást. Azt mondta, ő mindenképpen a Szár… Wiyemor lovagot követi. Mit csináltam volna én meg a szellemek segítsége nélkül? Mentem vele, nem tudtam jobbat.

– Tehát a démon volt az értelmi szerző. – Loghor elégedetten dőlt hátra.

– Nem! – A mérleg megbillent az ereklye alatt, Mortua pedig sietett kijavítani magát. – Na jó, igen. De igaza is lett! Láttunk még később cifra dolgokat, olyat, ami már nem lehetett egyszerű magában beszélés! Majd meglátjátok, ha folytatom!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

257 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Folytasd csak! – intett a nagymester. – Talán rátérhetnénk arra a részre, amikor megtámadtátok az emberemet.

A hercegnő minden feszélyezettsége ellenére is felnevetett, de hamar el is hallgatott, annyira nem odaillőnek találta a hangot a tárgyalóterem komor ünnepélyességében. Nem mintha Loghor folyamatos piszkálódását helyénvalónak érezte volna.

– Bevallom a bűnömet, jó? Leöntöttem levessel az úriembert, valóban. Ha nem tettem volna, nyoma vész. – Megvonta a vállát. – Mondjuk végül is így is elmenekült. Valiannal elijesztettük a lovát, de nem számítottunk rá, hogy azonnal lop is magának másikat. Ráadásul még a gazdáját is megcsapta a kardjával, amikor nem akarta odaadni. Bár ezen igazán nem kellett volna meglepődnünk…

– Az effajta megjegyzések nem segítik elő a megítélésedet.

– Csak azt mondom, ami történt!

– Wiyemor lovag igyekezett értesíteni a társait a támadásotokról. Kötelessége volt mielőbb erősítést szerezni…

– Egy kislány ellen, aki pofán locsolta levessel? – hitetlenkedett Mortua.

– Két szentséggyalázó ellen, akik meg akarták gátolni, hogy hírt vigyen az üzelmeikről!

Mortua csak remélni merte, hogy az apja és a rendházfő is ugyanolyan nevetséges képtelenségnek találja ezt az érvet, mint ő maga.

– Mégis mire alapozta volna, hogy szentséggyalázók vagyunk?

– Mi másért lett volna szükségetek erre a kutyakomédiára? Miért nem beszéltetek vele egyenesen?

– Terveztük, de pont akkor oldott kereket! Egyébként meg mit kellett volna mondanunk neki? – Mortua elváltoztatta a hangját, úgy folytatta. – Szia, emlékszel? Minket akartál megölni másfél éve. Megmondanád, miért beszélgetsz varázslókkal?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

258 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A fejedelem rosszalló pillantást vetett a vejére a háta mögött. Morpel meg sem próbálta elrejteni, hogy vihog, bár a szemrehányó tekintet hatására hamar összekapta magát.

– Próbáljuk mellőzni ezt a hangnemet, Mortua! – intette a lányt az apja.

A hercegnő szerette volna azt felelni erre, hogy hiszen Loghor kekeckedik ővele, de inkább csak bólintott.

– No, mondom, a barátunk hamar szerzett másik lovat, és elvágtatott. Már majdnem azt hittük, hogy elveszítettük a nyomát…

– Nocsak, nocsak, a szellemek cserbenhagyták a pártfogoltjukat?

– Loghor, kérlek, hagyd Mortuát is szóhoz jutni! – fordult a társa felé Anira. – Hiszen nem te állsz az ítélőszék előtt.

A lány nem figyelte, mit válaszol erre a nagymester, mert a pillanatnyi szünetet kihasználva Shira-Lin egy nagy pohár vizet nyomott a kezébe. Mortua hamar lehúzta, az utolsó néhány cseppet pedig az arcára csöpögtette. Jóllehet, a tárgyalóteremben meglehetős hűvös uralkodott, neki mégis melege volt. Komoly pénzben mert volna rá fogadni, hogy Loghor tekintete forrósítja fel körülötte a levegőt.

Nem tért ki a hitbéli válságra, amit akkor érzett, amikor a Koronás sikeresen megszökött előlük. Perommor kocsis felajánlásával folytatta a történetet, és már jó előre figyelte a nagymester és a mögötte álló lovagok arcát, amikor az elbeszélés a földön futó zöld tűzcsíkhoz érkezett.

– Ezután már én sem kételkedtem – közölte nem csekély kajánsággal. – Tény, hogy Wiyemor lovag akár beszélhetett volna is magában, de ez az útjelző nem a semmiből került oda, arról nem is beszélve, hogy két tanúnk is van rá.

– Parasztok! – horkant fel Loghor. – Egyszerű emberek, akiket könnyedén félre lehet vezetni. Ki tudja, mit láttak egyáltalán. Nyilvánvaló – emelte meg ismét a hangját, mint általában, ha nyomatékosítani akarta a mondandóját –, hogy egy kocsis és egy paraszt akkor sem tudná megkülönböztetni a mágiát a démoni praktikáktól, ha hosszasan magyaráznák nekik a különbséget.

– Mi az, hogy démoni praktikák? – háborodott fel Mortua. – Nem Valian csinálta, hanem a varázsló,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

259 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

akivel nekem is volt szerencsém találkozni!

Mindannyian a mérleget nézték, ami azonban meg sem rezzent.

– Tehát nem tudod hitelt érdemlően igazolni, hogy nem a barátod követte el.

– Aludtam! De kizárt, hogy ő tette volna.

– Helyben vagyunk hát! Adott egy ismeretlen eredetű jelenség, és felséged máris varázslót kiált! Ráadásul olyat, aki a Szárnyas Korona zsoldjában áll? Bámulatos arroganciára vall, hogy minket kiáltasz ki bűnbaknak, miután lelepleztük az árulásotokat!

– No de…

– Elég legyen! Ha nincsenek bizonyítékaid, és a mérleg sem ad hitelt a szavaidnak, akkor ne merészeld a lovagrendet vádolni a tulajdon bűneiddel!

– Mégis honnan lennének bizonyítékaim? Nem tettem zsebre egy marék tüzet, hogy majd jól jön, amikor a Szárnyasok bíróság elé citálnak! De aki egy kicsit is képes logikusan gondolkodni, nem hiszem, hogy más következtetésre jutott volna!

Loghor szeme összeszűkült.

– Akkor lássunk még néhány logikus következtetést! Avagy nem logikus-e, hogy ha egy szentséggyalázó mást akar bűnösnek nyilvánítani, akkor felhasználja a sötét erőket, amelyeknek birtokában van, hogy hamis bizonyítékot mutasson néhány kellően rászedhető szerencsétlennek? De hát bízzuk csak a szellemekre az ítélkezést, igaz? – kérdezte izzó gúnnyal. – A szellemekre, akiket meggyaláztatok. Ki tudja, hogyan befolyásoljátok őket azóta is…

– A pecsét érintetlen volt, Loghor – figyelmeztette Anira. – Magad is láttad. A szertartás tisztaságához nem férhet kétség.

– Pártatlan bírák esetén nem is férne – válaszolta kihívó tekintettel a nagymester.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

260 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ez a vád, azt hiszem, nemcsak engem érhetne hármunk közül. De ha kívánod, átadom az ítélkezés jogát a morgerintali rendházfőnek.

– Időhúzásról szó sem lehet! – Loghor ismét a vádlott felé fordult. – Mostantól pedig nem vagyunk kíváncsiak felséged vádaskodására és gyanúsítgatására sem. A tényeket akarjuk hallani.

Önmagát is meglepte vele, de Mortua nem húzta be a nyakát.

– A tényeket. Igenis – mondta, és elszántan viszonozta a férfi tekintetét. Csak gondolatban tette hozzá: – Mondok én mindjárt úgyis olyan tényeket, hogy soha ki nem mosakszol belőlük. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

261 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Mortua tárgyalásának második fele. :)

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

262 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Folytatta az elbeszélést azzal, hogy elkezdték követni a fényt, és hamarosan rájöttek, hogy Morammor az úti céljuk. Sietett azt is megemlíteni, mennyire lenyűgözte Valiant is és őt is a szellemvirág; hiszen, mint arra igyekezett is utalni, szentséggyalázók nyilván nem álltak volna meg, hogy megcsodálják a szellemek jelenlétének ilyen nyilvánvaló – és varázslatosan szép – megnyilvánulását. Loghor azonban egy másik mozzanatra hívta fel a figyelmet.

– Ha én egy bizonyos démon volnék, és Morammorba tartanék, ahol rengeteg ereklyéhez juthatok, ugyebár… Nos, akár ártatlan a társam, és félre akarom vezetni, akár ugyanolyan vétkes, mint én vagyok, bizonyára jól jönne egy ilyen útjelző, amivel megindokolhatom, miért is éppen a kert felé vettem az irányt!

– Én viszont, ha egy bizonyos nagymester lennék, és bűnbakot keresnék, biztosan gondoskodnék róla, hogy rátereljem a gyanút az illetőre – vágott vissza a lány.

– Nyilván, minthogy most is ezen mesterkedsz. – Loghor ezúttal inkább tűnt elégedettnek, mint haragosnak. – Talán inkább arról kellene beszámolnod, hogyan jutottatok be a kertbe végül. Ha jól értesültem, a te hited csődöt mondott a helyszínre érve…

Mortua beleharapott az ajkába. Emlékezett Valian figyelmeztetésére a Morammort övező sövény mellett, miszerint valószínűleg minden, amit mondanak, behallatszik. A nagymester szavai mégis meglepték, és meg is ijesztették, mert tudta előre, mit fog kihozni belőlük. Kísértést érzett, hogy hazudjon, de a mérleg úgyis leleplezte volna, így csak nyelt egy nagyot, és bólintott.

– Az enyém igen. Valiané azonban kitartott – itt jobbnak látta elhallgatni, hogy az ifjú nem ápolt közvetlen kapcsolatot a szellemekkel, és az őbenne való hitére hivatkozott –, úgyhogy a kert különösebb gond nélkül megnyílt előttünk.

– Tudod-e igazolni bármivel, hogy a társadnak valóban a hite vitt be benneteket, nem pedig valamiféle sötét démonpraktika?

Akármibe lefogadom, hogy imádja ezt a szót. Bár az is lehet, hogy csak büszke magára, mert sokat gyakorolta, mire így ki tudta mondani. Mortua elhúzta a száját.

– Ezt nem lehet igazolni! – jelentette ki.

– Hogyan is lehetne? – A nagymester fensőbbségesen bólintott. – Akkor talán folytassuk a történetet!

– Egy pillanat! – vetette közbe Anira. – Mondd, Loghor: Ha Valian csakugyan olyan sötét képességek

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

263 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

birtokában van, amilyeneket te tulajdonítasz neki, hogyhogy nem élt vele máskor?

– És az a bizonyos tűzcsík?

– Semmi okunk azt feltételezni, hogy köze lett volna hozzá – felelte higgadtan a rendházfő. – De én most nem erre gondolok, hanem a hosszú, viszontagságos útra, amelyet meg kellett tenniük, valamint Wiyemor lovag üldözésére. Miért nem használta fel annak során egyszer sem az állítólagos hatalmát?

– Honnan kellene tudnom, mit miért csinál egy ilyen pokolfajzat?

– Bocsáss meg. Eddig úgy beszéltél, mint aki igen tájékozott Valian gondolatait illetően…

– Nem a démon az első szentséggyalázó, akivel dolgom akad – felelte fagyosan Loghor. – És azt sem hiszem, hogy most az én vallatásom volna a feladatod.

– Milyen igazad van! Elnézésedet kérem, és a tiédet is, Mortua. Folytasd nyugodtan.

A hercegnőt nem kellett biztatni, hiszen most érkezett el a története a legérdekesebb részhez. Érzékletesen ecsetelte, mit tapasztaltak a morammori szoborparkban, és hogyan rontottak rájuk a Koronások, amint beléptek az épületbe.

– Tudom én, hogy valakinek állandóan ott kell lennie, de hogy így lesben álljanak… Arról nem is beszélve, hogy roppant kíváncsi lennék rá, mivel magyarázza a jelenlétét a mi szeretett nagymesterünk. Hogy hogyan érkezett, illetve távozott, azt tudom. – Mortua olyan gesztussal intett a mérleg felé, amelyről maga is tudta, hogy színpadias, de nem bírt ellenállni a kísértésnek. – Megismételném, és láthatjátok is, hogy az igazat mondom: Loghor ihn Mortenor ott várt ránk Morammorban a lovagjai kíséretében. Ajándékot is kaptam tőle – mutatott az arcára, amelyen halványan ugyan, de még mindig kivehetően látszott a páncélkesztyűs pofon nyoma. – Amikor a szellemekhez fordultam segítségért, ők ki is szabadítottak annak a két kutyának a felhasználásával, amikről már meséltem, a nagymester pedig utánam uszította az embereit. Hiába, mert elkapni, azt nem tudtak. És hadd hívjam fel arra is a figyelmet, hogy én szabadultam ki, nem pedig Valian. Ha démonpraktika lett volna a dologban, bizonyára magát menti, nem?

Minden tekintet a mérleget pásztázta, amely hűen tanúsította a lány igazát, aztán pedig Loghorra vetültek. A nagymester egyet viszonzott csak közülük: a hercegnőét.

– Ekkora volna hát a pökhendiséged? Engem merészelsz vádolni? Nem is volnék köteles megfelelni ekkora arcátlanságra, de légy nyugodt, felség, megteszem! Tanúim vannak rá ugyanis – mutatott kísérőire

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

264 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

–, és ha bárkinek kétségei volnának, akár a szellemek előtt is kijelentem, hogy a kérdéses időszakban ki sem léptem a rendházamból.

– A nagymester valóban a városban intézte a lovagság ügyeit az utóbbi hetekben – jelentette ki a mellette álló nő. – Gyakran álltam őrt az ajtaja előtt. A becsületemmel felelek érte.

Mortua nem tudta, ki lehet ő, és milyen szerepet tölt be a lovagrenden belül, de az apja és Anira egy emberként biccentett neki, jelezve, hogy elhiszik és elfogadják a tanúvallomását.

– Márpedig a mérleg nem hazudik – jelentette ki a lány. – Ahhoz pedig, hogy valaki a mágus-szolgája segítségével utazgasson fel-alá Mordinium és Morammor között, igazán nem szükséges kilépni a rendházból. – Győzedelmes pillantást vetett a férfira, aki válaszul karba fonta a kezét, és fenyegetően nézett le rá.

– Láttál talán mágiával, vagy bárhogyan is megérkezni engem Morammorba, vagy távozni onnan?

Mortua úgy érezte, megkeseredik a szájában a diadal édes íze.

– Azt nem, de…

– Netán a démon cimborád volt a tanúja a dolognak?

– Konkrétan nem, de Wiyemor esetében…

– Vagyis ismételten a rágalmaiddal jössz. Ahogyan azt már lassan meg is szokjuk felségedtől.

– Ne vágj már folyton a szavamba! – dühödött meg a hercegnő. – Valian végignézte, ahogyan a mágus varázslattal visszaküldi ezt a Wiyemor lovagot!

– Te pedig természetesen ezúttal is hitelt adtál a szavainak.

– Találkoztam vele én is, világos? Én csaptam fejbe! – Mortua gyorsan beszámolt arról is, amikor visszalopakodott fogságba esett bajtársáért.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

265 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Anira jóindulatúan hajolt közelebb hozzá.

– Miből gondolod, hogy mágus volt ez a férfi?

Mortua hirtelen fázni kezdett. Égnek meredtek a karján a szőrszálak, ahogy eszébe jutott, hogyan bánt Valiannal az aszkéta. Látta maga előtt a démont vértől iszamós karral, űzött tekintettel, tehetetlen bábként táncolva a mágia láthatatlan zsinórjainak végén, és inkább bele sem gondolt, hogy rá is hasonló sors várhatott volna, ha nem sikerül kijátszania az üldözőit. A hangja tökéletesen tükrözte azt az undort és elborzadást, amit akkor érzett, és a három lovagon kívül mindenkit meg is hatott vele. Beszámolt a mágus szavairól, amelyeket ő is a saját fülével hallott, és meg mert volna esküdni rá, hogy Loghor mosolyog magában, amíg Valian szenvedéséről hall. Megelőzte a férfit, és egyenesen ránézett, miközben feltette a kérdést:

– A mérleg szerint nem hazudok. Ezúttal mi az, amit nem tudok hitelt érdemlően igazolni?

Kihívó tekintet viszonozta a pillantását.

– Tegyük fel, hogy azt mondom, a démon nem állt semmiféle befolyás alatt. Egyszerűen csak megjátszotta magát, miközben az aljas céljai elérésén dolgozott. Nem hihetőbb-e ez a magyarázat, mint az, hogy a lovagrend testületileg szentséggyalázáson munkálkodik, és varázstudókkal játszik össze?

Mortua nem akart hinni a fülének. Arra számított, hogy Loghor mostanra összeomlik a vádjai alatt. Ehelyett a férfi mindenre megfelelt, és még csak a homloka sem izzadt meg tőle. A lány nagyot nyelt. Kezdeti kétségbeesése lassan, de biztosan visszatért.

– Felejtsük most el ezt a nevetséges vádat a mágiával! – folytatta közben a nagymester. – Mi marad nélküle? Egy démon, a vádlottak egyike, aki megszentségtelenítette a szellemek porhüvelyeit. Ezt még a hercegnő is elismeri, ugyebár…

Mortua leszegte a fejét, és válasz helyett elképzelte, hogyan belezi ki lassú, könyörtelen mozdulatokkal a kegyelemért esedező Koronást.

– Ezek után a démon, ez az ártatlan lélek, jelenlévő cinkosával együtt kereket oldott. – A férfi szemlátomást élvezte a saját monológját. – Közben azért még lemészároltak két lovagot. A nyomokból egyértelműen kiderül, hogy az egyiket váratlanul lepték meg, a másik pedig menekült, becsületes küzdelemre tehát nem kerülhetett sor. Így volt, felség?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

266 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Így. – Ezt nem lehetett tagadni.

– Felmerül a kérdés, mi történt a morammori őrség vezetőjével. Vajon ő a harmadik áldozatotok? Elnézést, a negyedik, ha az állítólagos mágust is számításba vesszük. – Loghor felállt, az asztalra támaszkodott, és szokatlanul halkan tette fel a kérdést, bár a hangja nem veszített szokásos éléből. – Hol van Lyr Ascovado, felség?

Mortua már-már reflexből rávágta, hogy fogalma sincs, de idejében észbe kapott. Hiszen ezzel gyakorlatilag bevallotta volna, hogy ismeri Lyrt. Igyekezett hűvösen felelni, arra is ügyelve, hogy a mérleg ne mutathasson hazugságot.

– Nem kérdeztem meg a nevét minden szembejövő Szárnyasnak. Ahhoz túl sok volt belőlük.

– Fiatalember, huszonhat éves. Magas, fehér bőrű, fekete hajú. A szeme kék, arcszőrzete nincs. Feketét hord, két karddal küzd – darálta a nagymester. – Mi lett vele?

A lány el sem tudta képzelni, ezúttal milyen csapdába mászik bele. Hiszen amikor a második mágus rájuk küldte a varázslatait a távolból, vagyis pontosan tudta, merre járnak, ott volt velük Lyr is végig. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy Loghor nem értesült erről, ha Lyr csakugyan a bizalmasa, és fontos szerepet tölt be a terveiben. Vagy árulónak tartotta Lyrt, és azt akarta elérni, hogy ő, Mortua ellene valljon? Ha ez a helyzet, akkor viszont Ascovado szükségszerűen ártatlan – döntötte el, és ennek szellemében válaszolta:

– Láttunk elszáguldani egy harci mént a gazdája nélkül nem sokkal azután, hogy eljöttünk Morammorból.

A mérleg tanúsította, hogy nem hazudik, hiszen csakugyan ez történt, még ha a lényeget azért el is hallgatta. Loghor ihn Mortenor azonban rutinosabb játékos volt ennél – és ami azt illeti, őnála is.

– Megkérem felségedet, hogy igennel vagy nemmel feleljen, hercegnő! Ismered-e Lyr Ascovadót, és bírsz-e tudomással arról, mi történt vele, miután elhagytátok Morammor kertjét?

Mortua feszengett. Hiába törte a fejét, sehogyan sem tudott kibúvót találni a kérdés alól. Ugyancsak megdöbbent, amikor Anira a segítségére sietett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

267 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Megértem az aggodalmadat az ifjú lovagot illetően, Loghor, és bízom benne, hogy elő fog kerülni, de kérlek, próbálj a lényeggel törődni!

– Azt teszem. – A férfi rendületlenül várta a választ.

Mortua felvetette a fejét.

– Erre a kérdésre nem vagyok hajlandó megfelelni – mondta olyan fenségesen, ahogyan csak telt tőle. – Anirának igaza van, nem tartozik a tárgyhoz. Nem vagyok szentséggyalázó, sosem árultam el a szellemeket, és jelenleg egyedül az érdekel, hogy ezt bebizonyítsam, az pedig semmiképp, hogy mi történhetett holmi kóbor Szárnyasokkal, bocsánat, Koronásokkal, akik elkóricáltak a rajongott nagymesterük szoknyája mellől!

– Úgy is jó. – Loghornak a szeme sem rebbent. – Akkor viszont arra válaszolj, hogy ha tényleg ártatlanok vagytok, te meg a cimborád, akkor miért egyeztetek meg abban, az őrséget is kijátszva, hogy nem beszéltek a nevezett lovagról!

A lány halottfehérre sápadt.

– Hogyan… – nyögte. – Hogy az ördögben?

– Nem hagyom őrizetlenül a foglyaimat, bárki állítson is katonákat az ajtajuk elé. Azt mondom, Lyr Ascovado veletek tartott Morammor óta, és aki mást állít, az hazudik!

Mortua megsemmisülten hallgatott. Anira mentette meg a helyzetet.

– Több ízben is támadás ért benneteket, ugye?

– Igen. – A lány nyugalmat kényszerített magára, bár biztosra vette, hogy Loghor nem véletlenül és nem utoljára hozta szóba Lyrt. Beszélt a sasok támadásáról, átugrotta a tanyán történteket, és folytatta tovább a sort a többi, egyértelműen mágikus eredetű veszedelemmel, amiből az ereklyéknek köszönhetően sikerült megmenekülniük, a nagymester kétkedő hümmögésére való válaszként pedig megmutatta a sebesüléseket, amelyeket a harcban szerzett.

– Nem vitatom, hogy az a bizonyos támadás megtörtént – vágta rá a férfi –, bár néhány madár mögött azonnal mágiát gyanítani roppant sajátságos gondolkodásra vall… 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

268 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Persze, biztosan ez is démonpraktika volt, Valian azt akarta, hogy legyen még egy aljas vád a tarsolyunkban!

– Nekem ez hihetőbbnek tűnik, mint hogy én állnék a hátterében egy olyan támadásnak, ami veszélybe sodorja az egyik leghűbb lovagomat! Vagy éppenséggel a zsoldomban álló mágus, ami egyre megy, ugyebár.

– Fogadjunk, hogy amíg nem beszéltem Valiannal, azt sem tudtad, hogy Ascovado velünk utazik…

Loghor felvonta a szemöldökét.

– Nyilván. Ahogyan azt sem tudom, hogy Emorhonban hagytad a köpönyegét, aztán pedig azon panaszkodtál, hogy hasznát vennéd, pedig az a felséges orrod különb szagokhoz szokott…

Mortua megingott, de nem adta fel.

– Akkor pedig úgy voltál vele, hogy hadd pusztuljon csak az áruló is!

A nagymesterből fékezhetetlennek tűnő nevetés tört elő.

– Áruló? – kérdezte még mindig hahotázva. – Lyr Ascovado? Aki szellemnyelven végig beszámolt nekem a ti kis kalandjaitokról? Igazán szórakoztatónak találta a gyanakvásodat, hercegnő, ahogyan a gyerekes rajongásodat is a démon iránt!

– Ne menjünk túl a jó ízlés határán, ha kérhetem! – koppantott az asztalra a fejedelem, aki már jó ideje összeráncolt homlokkal hallgatta a többieket, és rögtön át is vette a kérdező szerepét. – Mi a helyzet a sárlavinával? Baradun és az emberei is mind látták a nyomát. Az nem lehetett természetes eredetű, és ha jól tudom, a szellemek sem szoktak ilyen közvetlen módon megnyilatkozni…

– Valóban nem – felelte neki Anira. – Ha valamire, erre csakugyan a mágia a legkézenfekvőbb magyarázat…

– Ezt vitatom. Ha spekuláció helyett bizonyítékot mutattok fel, ki fogom vizsgálni az ügyet, jelenleg azonban csak elvonná a figyelmet a vádpontokról! – fordult velük szembe Loghor. – Valami másra

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

269 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

azonban igenis van bizonyítékunk. Fejedelem, a te embereid találtak meg egy bizonyos ereklyét, amelyen egyértelműen látszik, hogy sötét praktikát űztek vele…

– Csakhogy azt nem Valian csinálta, hanem én!

Mosoly villant a Koronás arcán a beismerés hallatán. Mortua felszegte az állát, és egyenesen Anirára nézve folytatta.

– Ascovado is számon kérte rajtam, neki sem válaszoltam. Itt és most sem fogom elmondani, honnan ismertem azt a szertartást, amivel kiütöttem az ellenségünket, Anira. A mágussal szemben használtam fel, mert nem láttam más kiutat! Muszáj volt életben maradnunk, hogy hírt hozhassunk arról, ami Morammorban folyik!

– Még véletlenül sem Threlmor kapitány volt tehát a célpontod? Nem arról beszélünk-e, hogy a démon tudta, ki vonul ellenetek, te pedig segíteni akartál neki, csakhogy Lyr Ascovado megzavarta a szertartást, ezért nem jártál sikerrel?

– Nem! – kiáltotta a lány, a mérleg pedig mutatta az igazát. A nagymestert viszont ez sem hozta zavarba.

– A szertartást azonban használtad. Tudván tudtad, hogy tilalmas, mégsem álltál ellen a kísértésnek. Már önmagában ezért büntetést érdemelsz.

Mortua hallgatott egy sort.

– Ha ezért kapok büntetést, azt vállalom. De nem vagyok szentséggyalázó. Igaz minden, amit a mágiáról és a Koronásokról mondtam. – Megvonta a vállát. – Nem tudok ennél többet mondani. Ismertek, tudjátok, hogy nem tennék ilyet. Még ha… vannak érzelmeim valaki iránt, akkor sem, az ő kedvéért sem. De hiszem és vallom, hogy Valian is ártatlan, még ártatlanabb is nálam. Ha pedig nem lenne az, én siettem volna először, hogy megállítsam. Még akkor is, ha sokat jelent nekem.

Befejezte. A mérleg egy pillanatig ingott, aztán határozottan és végleg elbillent a javára. Loghor megvetően szemlélte, két társát azonban sikerült megindítania.

– Shira-Lin, kérlek, kísérd ki Mortuát az ajtón túlra! – szólalt meg Anira. – Hamarosan visszatérhettek, hogy meghalljátok az ítéletemet.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

270 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A papnő bólintott. Átkarolta Mortua vállát, és kivezette. A lány alig állt a lábán; odakint a falnak dőlt, és csodálkozva bámulta két remegő kezét.

– Beleszólhat Loghor, hogy mit ítél Anira? – kérdezte reszketeg hangon.

– Nem tudom. Nem hiszem. – Shira-Lin a fejét rázta. – A döntés joga Aniráé. A két másik bíra együttesen megvétózhatja, és akkor újratárgyalják az ügyedet egy másik rendházvezetővel, de apád biztosan nem fog ellened beszélni. Loghor szintén követelhet újratárgyalást, ha felmentenek, de csak akkor, ha szilárd bizonyítékokat tart a kezében, és nem hiszem, hogy a kézen kívül bármit fel tud mutatni.

– Ostobaság volt tőlem azt használni. De megijedtem.

– Tudom.

Szótlanul várakoztak még egy darabig. A papnő legalább olyan idegesnek tűnt, mint a barátnője. Végül aztán kinyílt az ajtó, és a lovaghölgy jelent meg benne. Csak intett, hogy menjenek vissza, szóra azonban nem méltatta őket.

Mortua bátortalanul ült vissza a székébe, és az jutott eszébe, hogy összevissza gyűri benne finom selyemruháját. Aztán felnézett az ítélőszékre. A mérleg időközben visszakerült a helyére, őrá pedig kilenc rezzenetlen arc nézett vissza. Aztán végre megszólalt Anira, halkan ugyan, de nagyon is határozottan.

– Meghoztam az ítéletet, Mortua, és tudnod kell, hogy bár a döntés súlya engem terhelt, mind a hárman egyetértettünk benne. Igazán sajnálom, de bűnösnek találtalak – a keze megrebbent, hogy leintse a tiltakozni készülő lányt – egy tiltott szertartás helytelen alkalmazásában. Nem hiszem azonban, hogy szentséggyalázó volnál, így ennek a vádnak nem adok helyt. Ami pedig a büntetésedet illeti: mivel úgy vélem, egyszeri eltévelyedésről van szó, eltekintek attól, hogy szigorúan lépjek fel veled szemben. A rend szabályzata szerint a bűn az ilyen esetekben anyagi javakkal is megváltható, de azt hiszem, helyes volna, ha pénz helyett munkával fizetnél a szellemeknek. Arra ítéllek, hogy segíts a rend tagjainak az áramlat helyreállításában, ahogyan csak erődből telik!

Mortua megszédült örömében. Megértette, hogy ez az egyetlen lehetséges ítélet, amellyel kifoghatták a szelet Loghor vitorlájából, és ráadásul a palotába való visszatérését is elodázhatta. Magasra emelt fejjel fogadta a döntést, és úgy is nézte végig, hogyan viharzik ki a tárgyalóteremből a három lovag – bár sejtette, hogy Loghorra még szükség lesz az ajtó újbóli lepecsételéséhez –, aztán odarohant Anirához, megragadta és hálásan megcsókolta a kezét. Apja és sógora mosolyogva nézték, Baradun pedig lopva félrefordította a fejét, és megköszörülte a torkát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

271 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Szóval Ascovado mégiscsak egy tetű, ahogy azt jó előre megmondtam – szólalt meg végül a lány. Ugyancsak zavarta, hogy a Koronás így visszaélt azzal, hogy már majdnem megbízott benne.

– A szellemek azt tanítják, hogy nem érdemes mindkét fél meghallgatása előtt ítélkeznünk – jegyezte meg Anira.

– Hát, nem nagyon hiszem, hogy valaha is alkalmam nyílik még meghallgatni Ascovadót… Alighanem épp a mágus cimboráját veregeti hátba valahol. – Mortua felsóhajtott. – Loghor ki fogja készíteni Valiant, igaz? Ezek után azt is rajta fogja leverni, amit én mondtam.

– Ami azt illeti – szólalt meg a fejedelem –, Morpel gyalázatosan viselkedett. Ha nem tudnád, fiatalember, egy effajta tárgyalás komoly dolog, nem cirkuszi előadás, amin nevetgélni lehet. Felelősebb hozzáállást várok a vőimtől. – A lányához fordult. – Valian barátod tárgyalásán alighanem új kísérőre lesz szükségem. Ha a szavadat adod, hogy nem ragadtatod el magad, téged viszlek be rá, Mortua.

A hercegnő szelesen átölelte.

– Megígérem, apa! És köszönöm!

Csak legyek egyszer odabent! – gondolta magában. – Nem hagyom, hogy elítéljék, kerül, amibe kerül!

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

272 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Valian tárgyalása. A szertartások szép és hangzatos nevéért CryZoeynak jár taps, köszönet és virágeso!

Sűrű fekete függöny takarta a kocsi ablakát, ami a ki- és belátást egyaránt lehetetlenné tette. Valian nem is bánta. Semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy nézelődjön, az pedig kimondottan zavarta volna, ha a mordiniumi járókelők tetszésük szerint bebámulhatnak rá. A batár, amelynek szigorúan zárt ajtaját a szárnyas korona díszítette, macskaköves utcákon zötykölődött vele a két rendház között. Az első néhány kanyarig tudta is követni, merre járnak, és azután is csak az érdeklődését veszítette el, az irányérzékét nem. Megfordult ugyan a fejében, hogy Loghor ihn Mortenor esetleg nem játszik nyílt kártyákkal, és nem ítélkezni viszik, hanem máshová, de aztán el is hessegette magától a gondolatot. Hallotta a kocsit kísérő lovak patáinak csattogását a köveken, így tudta, hogy népes kísérettel utazik, a beszűrődő hangok közül pedig felismerte Baradunét és a fejedelemét is, azt pedig tudta, hogy ők nem néznének tétlenül egy effajta cselvetést.

Esélye sem volt rá, hogy elszökjön. Vastag láncok béklyózták a háta mögé mindkét karját, lábát nehéz bilincs rögzítette a batár aljához, és még ha ki is tört volna valahogyan, kételkedett benne, hogy messzire jutott volna. Azt a szégyent pedig nem akarta átélni, hogy láncokban rángassák vissza a nagymester és a mélységesen csalódott Anira színe elé.

Mortua tárgyalásáról nem kapott semmi hírt. Igaz, inkább nem is érdeklődött attól a négy Koronástól, aki a szobájába lépett, és közönyös arccal megláncolta, aztán pedig a batárhoz vezette. Remélte, hogy a lány megúszta büntetés nélkül; Loghor nem tűnt elégedettnek, és ez valószínűleg jót jelentett. Mortuának legalábbis mindenképpen, az ő kilátásait pedig már nem nagyon lehetett tovább rontani.

A kocsi végül nagyot zökkent, és megállt. Kattant a zár, háromszor is, aztán kitárult az ajtó, és Valian minden rosszkedve ellenére is majdnem elnevette magát, amikor meglátta, hogy a kocsi mellett ismét négy lovag várja, hogy kiszálljon, mindannyian fegyverrel a kezükben. Akár hízelgőnek is találhatta volna a tudatot, hogy ennyire tartanak tőle még fegyvertelenül, megláncolva, ingujjban is. Egy ötödik Koronás behajolt hozzá, eloldozta a lábát, aztán intett neki.

– Kövess!

Valian kikászálódott a nyomában. Ökölbe szorult a keze a háta mögött a rászegeződő fegyverek láttán, de kicsit hátrébb megpillantotta a xtirnájába burkolózó Anirát is, és ettől lehiggadt valamelyest. Még mindig bízott benne, hogy az asszony majd elsimítja az ügyet valahogyan, bár hogy hogyan, azt nem tudta volna megmondani.

Koronások sorfala között pillantotta meg a rendházat, amely a lovagoknak adott otthont. Egy pillanatig

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

273 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

meglepte az árnyas fák alatt elterülő, alacsony és ragyogóan fehér épületegyüttes látványa, ami még így késő ősszel sem tűnt szigorú, zord helynek, és ami mindent összevetve leginkább az emorhoni kolostorra emlékeztette. Eszébe is jutott, mit mesélt neki az első találkozásuk alkalmával Mortua a hirtelen megnövekedett szerzetesszámról, ami miatt a mordiniumi testvérek és a lovagok gyakorlatilag rendházat cseréltek.

Bent, a folyosókon is látszott ennek a nyoma, bár az is, hogy a Koronások ugyancsak igyekeztek eltüntetni. A fehér falakra koronacímeres zászlókat feszítettek ki – vörös alapon ragyogó szárnyas fejékkel –, az ajtók mellett fényesre sikált lovagi páncélok posztoltak, és mindenhonnan szigorú arcú, középkorú férfiak és nők arcképei néztek le az alattuk elhaladókra. Valian nem állta meg fintorgás nélkül, amikor egy jókora falfelületen felfedezte a jelenlegi nagymester portréját. Szinte hallotta a fejében Mortua hangját, amint arról biztosítja, hogy menten hányni fog, és sokadszor jutott eszébe, hogy vajon hol lehet a lány. Nem gyanította, hogy tíz méterrel mögötte lépdel, az apja oldalán, és úgy emeli fel a szoknyáját, mintha legalábbis a csatornában gázolna; a közöttük haladó, megtermett lovagok akkor is eltakarták volna őket egymás elől, ha Valian történetesen hátranézett volna.

Lépcsők során haladtak lefelé, mígnem egy ahhoz hasonló ajtóhoz érkeztek, ami a másik rendház szentélyéből is nyílt, éppen csak úgy tűnt, ezt rendszeresebben használják. A három bíra elvonult Valian előtt, és odalépett hozzá, hogy végrehajtsa ugyanazt a rituálét, mint korábban.

A démon kivont kardok gyűrűjében várta meg, hogy az ajtó feltáruljon, és a három méltóság után ő is bevonulhasson a terembe, ahol Loghor ihn Mortenor volt életnek és halálnak teljhatalmú ura. A várakozásának megfelelően komor helyiségbe érkezett. A falakon elhelyezett lámpások messze nem adtak elég fényt, így az egyébként is sötét bútorok szinte feketének látszottak. Az ítélőszék számára fenntartott asztal itt nem emelvényen állt, hanem a leghosszabb fal mellett, a vádlottat pedig nem egyszerű szék várta, hanem egy masszív pad, amelyhez bilincseket rögzítettek. A terem közepén nagyjából derékmagasságú, szürke márványpillér állt, széles tetején jókora ezüsttál pihent. Díszes darabnak tűnt még a gyér fényben is, és meglehetősen értékesnek látszott.

Valiant a padhoz kísérték, és legnagyobb ámulatára nem vették a fáradságot, hogy hozzáláncolják. Senki nem mondta, hogy üljön le, úgyhogy nem is tette: egyenesen állt, és végignézte a bírák kíséretének bevonulását. Csak akkor ismerte fel Mortuát, amikor helyet foglalt a fejedelem mellett. A lány sárga-fehér, fodros szoknyát vett magára – nyilván ezt találta a rendelkezésére álló ruhatárban a leghasonlatosabbnak ahhoz, amit papként viselt –, a hajába pedig szalagok helyett ezúttal egy szál krizantémot tűzött. Az ifjú csak sejtette, hogy ez ugyanaz a virág lehet, amit az ő vázájából húzott ki, de túl sok aggódnivalója volt ahhoz, hogy egy futó gondolatnál többet is szenteljen ennek, vagy akár a kis hercegnő érzelmeinek. Ha a lovagokon múlt, akkor a kettejük viszonyának kérdése eleve tökéletesen elméletivé vált, márpedig Valian hajlott a feltételezésre, hogy az ártatlansága nem szolgál majd pajzsul Loghor rosszakaratával szemben.

A nagymester nem ült le még akkor sem, amikor a társai már mind helyet foglaltak. Megvárta, hogy az emberei felsorakozzanak a fal mentén, egyenlő távolságra egymástól, és a földre támasszák maguk előtt a pallosuk hegyét, aztán odasétált a pillér mellé, és összefonta a karját a melle előtt. A fény megvilágította az arca egyik felét, és árnyékot vetett a másikra, a mellvértjéről pedig úgy tükröződött vissza, mintha ott is egy lámpást hordott volna. Valiannak feltűnt az övébe tűzött, fehér pengéjű kés, amelynek éle mentén a szárnyas korona motívuma futott végig.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

274 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ítélkezni gyűltünk össze! – eresztette ki a hangját Loghor. – A szerzetes, aki a vád padjára ül ma, egy szentséggyalázással vádolt démon. A Korona kódexe három lehetséges módját jelöli ki a bűnös meghallgatásának. Mivel egyesek elfogultsággal vádolhatnak – az asztal felé fordult, és széles karmozdulatot tett Anira és Mortua felé –, felajánlom a démonnak, hogy maga válassza meg, hogyan akarja bizonyítani az ártatlanságát. Két lehetőséget kínálok: a párviadal és a vér útját. – Valianra szegeződött a tekintete. – Válassz!

Valian érzékelte a nyilvánvaló csapdát, még ha a mibenlétét nem is látta át pontosan. Tudta magáról, hogy bármelyik Koronást könnyűszerrel le tudja győzni, még akkor is, ha nem adnak fegyvert a kezébe, és azt sem hitte, hogy Loghor képes lehet olyan ellenfelet állítani vele szembe, aki akár csak megizzasztja. Viszonozta a pillantását, és egyenesen rákérdezett:

– Hogyan néz ki a gyakorlatban a párviadal?

Mintha undor villant volna a nagymester szemében, amiért a megvetett pokolfajzat egyáltalán szót intéz hozzá, és az öblös hang is hűen tükrözte ezt az érzést:

– Becsületes küzdelem harmadik vérig a kódex szabályai szerint.

– Egyenlő feltételekkel?

Loghor biccentett.

– Amennyire a te esetedben egyenlő feltételekről beszélhetünk.

Valian gondolkozott még egy sort, aztán fény gyúlt az agyában.

– Lóháton? – kérdezte, de már a válasz előtt tudta, hogy rátapintott a lényegre.

– Természetesen! – felelte a nagymester, a démon pedig nem csodálkozott rajta, hogy ismeri a lovakkal való, rossznál is rosszabb kapcsolatát. Nyilván dupla csapdát állítottak neki; erősen gyanította, hogy a másik lehetősséggel sem fog jobban járni.

– Ebben az esetben maradnék a vér szertartása mellett – jelentette ki mégis, és csak gondolatban tette

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

275 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hozzá: – Bármit is takarjon.

Loghor intett, a lovaghölgy pedig máris odasietett hozzá. Valian emlékezett az arcára: másfél évvel ezelőtt, amikor szerzetessé szentelték, szintén ez a nő kísérte a nagymestert.

– A szerzetes elutasította a mornor congreandus lehetőségét, és a mornor sangverianót választotta helyette – hirdette ki a férfi, mintha csak egy lovagi torna eredményét tenné közzé. Rosszmájúan folytatta: – Vajon mitől félhet egy ekkora, izmos harcos, hogy nem vállalja a párviadalt?

Valian kifejezéstelen arcot vágott, de belül fűtötte az indulat.

– A lovaktól, és jogosan – hallotta meg éles fülével Mortua suttogását. A lány az apjához hajolt, a fejedelem pedig bólintott: valószínűleg ismerte Baraduntól hányattatott hazaútjuk történetét.

Loghor ügyet sem vetett a pusmogásra. Éppen a kísérőjét látta el utasításokkal.

– Az edényt, Brietta!

A nő a pilléren nyugvó ezüsttálért nyúlt, és követte nagymesterét, aki már a démon felé tartott. Loghor menetközben oldotta le a kést az övéről.

– Nyújtsd ide a tenyeredet! – utasította a foglyot.

Valian megbabonázva meredt a fegyverre. Megfeszültek az izmok a karjában. Ősi ösztön suttogta a fülébe, hogy szerezze meg, sújtson le vele az előtte állókra, és bánjon el a többivel is, aki rá talál rontani. Nagy erőfeszítésébe került, hogy megrázza a fejét. Hiszen mit is tehetett volna egy ilyen cselekedet után? A menekülésből egy életre elege volt már.

– Gyerünk! – utasította Loghor, aki nyilvánvalóan félreértette néma tiltakozását.

Mélyebben vágott bele a démon tenyerébe, mint szükséges lett volna, a Brietta nevű lovag pedig odatartotta a tálat, hogy abba csepegjen a vér. Valian vére sűrűbbnek és élénkebb színűnek bizonyult az emberinél; egyikük sem bírta sokáig nézni. Loghor elvette az edényt a nőtől, és visszatette a pillérre, aztán mellétérdelt, és elcitált néhány szót, amelyet csak a beavatottak értettek.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

276 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mornor congrem sangveriano diaber mortrem dellom! – dörögte, mint valami átkot, majd felállt, és akárcsak korábban Anira Mortuának, ő is elmagyarázta a szertartás lényegét. – A véred fog tanúskodni a cselekedeteidről, démon. Minden ellened szóló vád után, amelyben bűnös vagy, tűz lobban fel az edényben. Ha ártatlannak bizonyulsz az adott vádpontban, nem történik semmi. – Ismét a másik két bírához fordult. – Felteszem, meg akartok győződni róla, hogy a szertartás megfelelően működik.

Azok ketten némán bólintottak. Anira végig Valiant nézte közben.

– Legyen hát! – Loghor belebámult az edénybe csorgatott vértócsába. – Loghor ihn Mortenor vagyok, nagymestere a Szárnyas Korona Lovagrendjének, bírája a démonnak, aki szentséggyalázás vádjával került elénk. Azt állítom, hogy a vádlott a rend felesküdött testvére, s mint ilyen fölött, az ítélkezés joga kizárólag engem illet!

Ragyogó sárga láng szökkent a magasba a pillérről. Égett egy pillanatig, azután ellobbant. A teremben néma csend lett az úr. Mindenki a tálat figyelte, Mortuának még a szája is elnyílt a csodálkozástól az apja balján.

– Azt állítom – folytatta a nagymester kisebb hatásszünet után –, hogy a vádlott jámbor szerzeteshez méltó életet él, és még soha nem szennyezte vér a kezét!

Valian keze ismét megfeszült a láncok között. Az újfent beálló csendben bántóan hangosnak tűnt, ahogyan a szemek egymáshoz súrlódtak, de senki nem nézett rá. Mindenki az edényt figyelte, amelyben ezúttal nem lángolt fel a tűz.

– Ennek a mondatnak normális esetben nem egyértelmű a valóságtartalma – vetette közbe a fejedelem –, de a lányomtól hallottak ismeretében, amelyeket a mornor librontum tanúsított, elfogadom az állítást hamisnak. Anira?

A rendházfő igent intett.

– Akkor következhet a tárgyalás! – A fejedelem komoran biccentett Loghornak.

A nagymester elsétált a pillér mögött, igazított egyet az edényen – a vádlottnak át is futott a fején, hogy talán éppen most manipulálja a szertartást, de nem látott semmilyen erre utaló jelet –, aztán elindult Valian felé. Kihívó tekintetét egyenesen a démonéba szegezte, ahogyan látható élvezettel, fennhangon sorolta el a vádjait, egyiket a másik után.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

277 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Azt állítom, hogy a vádlott jó előre összebeszélt az útitársával, és megpróbálta rávenni, hogy hamis vallomást tegyen!

Valian elcsodálkozott egy pillanatra, amikor azonban fellobbant a láng, már eszébe jutott, mire céloz a nagymester. Hát persze. Lyr. Szerette volna tudni, hol jár a Koronás, akiben az eltelt idő alatt sem ingott meg a bizodalma, és akit minden mogorvasága ellenére is megkedvelt.

– Azt állítom, hogy a vádlott a Démonok Messiásaként is ismeretes! – kiáltotta Loghor. – Azt állítom, hogy egy ősi prófécia a legfőbb mészárosként tartja számon, aki bokáig gázol a legyilkoltak vérében!

Többen is felhördültek a vád hallatán, no meg a sárga lángot látva, amely fényesen szökött fel azonnal. Maga Valian sem fojtott el egy megdöbbent mordulást. Elképzelni sem tudta, hol hallhatott a nagymester erről a jövendölésről; kisebb arculcsapással ért fel számára, amikor eszébe jutott, hogy maga hozta szóba egyszer Lyr jelenlétében a témát. Ha a lelke legmélyén fűzött bármi reményt egy emberséges, vagy legalább tisztességes tárgyaláshoz, most az is elszállt nyomtalanul. Azon kapta magát, hogy a láncait feszegeti. Loghor egyre közelebb ment hozzá, az arcába bámult, és folytatta:

– Azt állítom, hogy a vádlott már évekkel ezelőtt is bizonyította vérszomjas természetét, amikor rátámadott az őt megállító Koronásokra, és pillanatok alatt le is gyilkolta őket!

Tűz lobbant. Valian agyát lassan elborította a düh. Valóban benne lakozott a fenevad, amelynek Loghor beállítani igyekezett, az igazságtalanság pedig kioltotta a józanságát, amivel rendszerint visszafogta. A legfőbb mészárost szeretnéd? – gondolta vicsorogva. – Megkaphatod, ha ennyire vágysz rá!

– Azt állítom – a nagymester odaért hozzá –, hogy a vádlott betört Morammor kertjébe, ahonnan ő és a társai számtalan ereklyét vittek magukkal!

Láng. A démon rajta keresztül látta Mortua felháborodott arcát. Tudta is, mit akar közbekiáltani a lány: hogy az ereklyéket Lyr vitte el, tudtuk és engedélyük nélkül, és hogy nem tisztességes ezért őt hibáztatni. De már ez sem számított. A fejedelem figyelmeztetően Mortua karjára tette a kezét, és a fülébe súgott valamit, a hercegnő pedig a fejét rázta, de némán dühöngött csak tovább. Valian elkapta róla a tekintetét. Loghor olyan közel állt már hozzá, hogy érezte a leheletét. Nagyot rántott a karján, minden addiginál jobban akart szabadulni, és felizzó harci kedvvel érezte, hogy végre enged a lánc.

– Azt állítom, hogy a vádlott szentséggyalázó. – Loghor hangja váratlanul halkan szólalt meg ismét, és bárki kihallhatta belőle a mélységes megelégedettséget. – Azt állítom, hogy saját kezűleg darabolta fel Railla Mortheringen papnő porhüvelyét. Azt állítom, hogy…

Elfulladt a hangja. Valian kiszabadította a kezét, felugrott, torkon ragadta, térdre rántotta a pad mellett,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

278 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

és rányomta az arcát. A pillanat műve volt az egész; még nem hamvadtak el az újólag felcsapó lángok, amikor már a nagymester nyakára tette a lábát, fenyegető tekintete láttán pedig még az állig felfegyverzett lovagok sem mertek közelebb menni.

– Elég legyen a szócséplésből, Szárnyas! – sziszegte Valian olyan hangon, amilyet nem sokan hallottak még a szájából. Még Mortua is beleborzongott, bár legbelül ujjongott azért, és egyedül Anira figyelte higgadtan, beavatkozásra készen a szeme előtt kibontakozó drámát. – Én ugyan nem tudom így csűrnicsavarni a mondandómat, de egyet bizton állíthatok. – Kieresztette a hangját, és közben egyenesen a rendházfőre nézett. – Azt állítom, hogy a Szárnyasok varázslók szövetségesei, akik sötét mágiát használnak, és minden, amit tettem, kényszer hatása alatt vagy önvédelemből történt. Ha nekem bármiféle büntetés jár, úgy Loghor ihn Mortenor és az emberei ezerszeresen is rászolgáltak.

Könnyed mozdulattal ugrott hátra, kezében megvillant a szakrális kés, amelyet a támadásával egy időben vett el a nagymestertől. Loghor vöröslő arccal emelkedett fel. Szólt volna, de a fejedelem megelőzte.

– Nem első ízben halljuk ezt a vádat. Kérem a nagymestert, hogy feleljen meg rá a szellemek színe előtt!

Loghor mereven bámult rá egy pillanatig, aztán felnevetett.

– Miért is ne? – válaszolta.

Kiragadta a kést Valian kezéből, aztán a pillérhez lépett. Széles mozdulattal lódította meg a szent edényt, a démonvér a földre fröccsent, a nagymester pedig végigvágta a bal tenyerét, és egyetlen szisszenés nélkül a tálba csorgatta a sajátját.

– Azt állítom, sőt, megesküszöm rá, hogy ártatlan vagyok mindabban, amit a démon állít! A fellobbanó láng legyen rá a tanúm!

Minden tekintet a tálra tapadt, abban pedig, minden eddiginél határozottabban, ismét tűz gyulladt. Valian megkövülten nézte, és úgy sejtette, nem ő az egyetlen a teremben, aki egy pillanatig nem kap levegőt.

– Befolyásolja a szertartást! – visított fel Mortua, és felpattant. Teljes fejetlenség volt kitörőben.

Ekkor azonban kinyílt a terem ajtaja, és határozott lépésekkel egy nyurga alak sietett be rajta. A

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

279 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

páncélja sáros volt, a csizmája koszos, arcát egyhetes szakáll sötétítette el. Egyik kezében kardot markolt, a másikkal vonszolt valamit maga után, amiről csak a második pillantásra derült ki, hogy ember.

Lyr Ascovado megállt az ítélőszékkel szemben, és tisztán, érthetően annyit mondott:

– Nem befolyásolja. A nagymester igazat állít. Valóban ártatlan. End Notes: Tudom, mit érzel. :D Ragadj billentyuzetet, és ne kímélj! (Az anyukám viszont nem tehet semmirol... :D)

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

280 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenkettedik fejezet by Kae Author's Notes: NAGYON ÁTDOLGOZVA!!! :)

Loghor ihn Mortenor elégedett volt az események menetével.

Bosszantotta ugyan, amikor a fejedelem a lánya védelmére kelt, és egy aljas húzással kiszakította a fennhatósága alól, de nem engedte meg magának az aggodalom luxusát. Alkalmazkodott a helyzethez, amely elé állították: mindent megtett, hogy nevetségessé tegye Mortua vádjait, és bár szép lett volna, ha Anira kényszermunkára küldi a kis hercegnőt, egy percig sem hitte, hogy erre sor fog kerülni. Magát és a lovagrendet mindenesetre sikerrel megvédte, a démon tárgyalása pedig ezek után puszta formaságnak ígérkezett, amelyet nem is óhajtott hosszúra nyújtani. Készen állt rá, hogy összemorzsolja a szörnyeteget, aztán a sivatagba száműzze – az pedig, hogy kényszermunka közben vagy már az odavezető úton érje szerencsétlen, halálos kimenetelű baleset, nem sokat számított.

Váratlanul érte a fajzat kitörése, de csak egy pillanatra rémült meg tőle, a megaláztatást pedig bőven megérte, hogy a démon ezúttal is az ő malmára hajtotta a vizet. Csak egy kicsit kellett volna már fűteni az indulatokat, hogy forrpontra érjenek. Valian bizonyára ismét támadásba lendült volna, akkor pedig joggal teríthették volna le akár a tárgyalás kellős közepén is. A halála valószínűleg összetörte volna annyira a hercegnőt is, hogy ne a további vádaskodás legyen a legfőbb gondja, ha pedig mégis, elintézték volna annyival, hogy eszét vette a gyász.

Akárhogy is, ez a kellemetlen epizód – a nagymester legmélyebb megelégedésére – sebesen közeledett a végéhez.

Nem számított azonban Lyr Ascovado érkezésére. Levette a kezét a fiatalemberről, amikor az kétséget kizáróan az ellenséghez pártolt, és bár felkészült rá, hogy elszámoljon vele, a tárgyalások megszervezése és lebonyolítása túl fontos volt ahhoz, hogy másra is jusson ideje mellette. Lyr várhatott, a démon és a hercegnő azonban nem – és amikor az eltévelyedett lovag berontott, Loghornak az jutott először eszébe, hogy ott követett el hibát, amikor csak kettejüket kezelte egységként hármuk helyett.

Egyenesen szegte fel a fejét. A pallosa után nyúlt, ám akkor a Koronás megszólalt, és még őt is mélyen megdöbbentette azzal, amit mondott. Amivel itt, a végén mégis melléállt. A nagymester ajka szóra nyílt, de Lyr még nem fejezte be: meglódította a férfit, akit úgy vonszolt be maga után a terembe, Loghor pedig felhördült, amikor ráismert. A középkorú, alacsony és pókhasú ember ugyanolyan vörös köntöst viselt, mint az elődje, és hasonló mintákat vágatott deresedő, ritka hajába is. Mágus volt, valószínűleg az, akit az előző halála után küldtek Morammorba, és a jelekből ítélve egyáltalán nem a saját jószántából érkezett. Loghor félig elővonta a fegyverét, készen arra, hogy az első gyanús jelre keresztüldöfje, utána pedig, ha szükséges, álmágust kiáltson, és Lyrt is vád alá helyezze, lovagjának iménti tanúságtétele azonban arra késztette, hogy megvárja, mit akar még mondani a fiatalember. Lyr higgadtan folytatta, és valamiért éppen Mortua tekintetét kereste közben:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

281 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Régóta ismerem a nagymesteremet. Hosszú évek tanítottak meg szeretni és tisztelni őt. Tartoztam neki annyival, hogy kiderítsem az igazságot, aminek a szertartás csak egy részét fedte fel előttetek. Loghor ihn Mortenor valóban nem felelős… hanem áldozat.

Loghor vad haragra lobbant az utolsó szó hallatán. Pallosa előszökkent a hüvelyéből, és célba vette Lyrt.

– A képtelen ötletek napjaiban élünk hát! – mennydörögte a nagymester. – Úgy tűnik, a szellemek eltűnése a legmegbízhatóbbnak tartott elméket is megzavarja. Sok vért fogunk még csorgatni ma, hogy mindenre fény derüljön; legközelebb talán épp a tiédet, Ascovado!

A fiatalember nem hátrált meg. Komoran nézett szembe vele, a tekintetében ugyanazzal a lojalitással, mint amivel tanúbizonyságot tett mellette. Nem őt szólította meg azonban, hanem a foglyát, aki azóta is bénultan tekingetett egyik jelenlevőről a másikra.

– Mondd el nekik, mágus!

A vörösruhás megpróbált felállni a földről. Loghor azon nyomban a elfordította a fegyverét Lyr felől, és a férfi torkának nyomta.

– Jó helyen vagy ott!

A mágus megadta magát. Az ítélőszék felé pislogott, és beszélni kezdett:

– A nagymestert az istennő érintette meg, hogy maga felé hajlítsa a szívét…

– Mellőzzük a kultista szöveget! A lényeget akarjuk hallani! – Ezúttal ismét Lyr csattant fel. Most, hogy a pallos már nem tartotta sakkban, odadobta a démonnak a kezében tartott kardot, magának pedig elővonta a másikat. Valian arca eltorzult egy pillanatra, ahogy a fájdalom sebes tenyerébe hasított, de elkapta a fegyvert, és láthatólag készen is állt rá, hogy használja.

A nagymester nagy lendülettel fordult az újabb veszélyforrás felé. Látta, hogy a démon Lyr mellé húzódik, és úgy helyezkedik, hogy védeni tudják egymás hátát, ha a Koronások rájuk rontanak. Loghor tökéletesen tisztában volt vele, hogy a teremben minden egyes szempár őket figyeli. Brietta már kardot is rántott, a többiek pedig feszülten várták, hogy mi következik. Felemelte a pallosát, hogy támadást intsen

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

282 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

vele – a mozdulat közepén azonban mégis leengedte.

Sehogyan sem állt össze a kép. Lehetetlennek tűnt, hogy Lyr Ascovado egyszerre álljon az ő és a fajzat oldalán. Hacsak…

Lélegzett egy mélyet. Sürgető kényszert érzett, hogy rohamra vezényelje a lovagjait, de nem csupán másokkal szemben volt képes sziklaszilárdan fellépni, hanem önmagával is. Félresöpörte a vérszomjat, és szigorúan nézett Lyr szemébe.

– Egyetlen percet kapsz, mielőtt lefogatnálak, lovag. És garantálom, hogy keservesen megbánod, ha ellenem fordulsz.

– Sosem fordulnék ellened, nagymester – válaszolta a fiatalember. – Feltétlen híved vagyok és voltam, akkor is, amikor nem kellett volna. Vak voltam és süket, és nem tudom, mikor jöttem volna rá, hogy valami nincs rendjén, ha Brietta nem hívta volna fel rá a figyelmemet.

Az utolsó szavaknál a nagymester a nő felé fordította a fejét. Brietta sápadtan, de egyenesen viszonozta a tekintetét. Az utolsó ember, aki elárulna. Loghor feje lüktetni kezdett. Ellenállt a késztetésnek, hogy megmasszírozza a halántékát, és intett Lyrnek, hogy folytassa.

– Beszélj, mágus! – A lovag fegyvere a fogolyra mutatott. – Ezúttal érthetően, ha nem akarod, hogy kiszabjak egy darabot a bőrödből!

– A nagymester varázslat hatása alatt áll! – kiáltotta a vörösruhás. Páni félelem ült az arcán, az a fajta, amit nem lehet megjátszani. Szavai nyomán döbbenetes csend támadt: egy pillanatig mintha levegőt sem vett volna senki.

Mágia? – Loghor tagjait megdermesztette a rémület. Tisztán érezte, hogy a vágy, hogy hangosan felkacagjon, nem a sajátja. Végignézett a máguson, a lovagjain, a harcra kész démonon meg a földre fröccsent vértócsán, amelyben jól láthatta a saját csizmája nyomát, és végiggondolta az utat, amelyen idáig jutottak; az utat, amelyre hirtelen maga sem tudta, mikor és hogyan lépett rá, és amely döbbenetesen messze húzódott attól, amelyen egész életében járt. Kényszert érzett, hogy rálegyintsen az egészre, aztán továbbhaladjon rajta, de vasakarattal félretaszította. – Ha csakugyan mágia hatása alatt állok, nyilván meg akarom akadályozni, hogy egyáltalán fontolóra vegyem a lehetőséget…

Megrázta a fejét, hátha akkor kitisztul, de hiába: úgy érezte, menten kétfelé szakad, és sehogyan sem tudta eldönteni, melyik volna az igazi Loghor ihn Mortenor, ha ez bekövetkezne. Az ítélőszékre emelte a tekintetét, lovagjai pedig sorra követték a példáját.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

283 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Anira és a fejedelem akkor már jó ideje beszélt egymáshoz halkan, gyors félmondatokban. A férfi végül felállt, és uralkodóhoz méltó határozottsággal intett csendet.

– Valian! – Kimérten szólt, sötét szemöldökét szigorúan vonta össze. – Megparancsolom, hogy az árulás leghalványabb jelére fegyverezd le Lyr Ascovadót, aztán dobd el a kardot, és add meg magad!

A démonfajzat bólintott, de nem vette le a tekintetét Loghorról.

– Most pedig halljuk a részleteket! – fordult a mágushoz az uralkodó.

Lyr szólalt meg a foglya helyett:

– Engedelmeddel, fejedelem, úgy vélem, a szavak ideje már jóval ezelőtt lejárt.

Emelni kezdte a kardja hegyét, amit még mindig a mágus nyakának feszített, az pedig lassan, remegve talpra állt. Loghor undorral szemlélte. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen férget küldtek Morammorba az előző helyett. Már azzal sem volt elégedett, ez a szánalmas nyomorult azonban alulmúlta minden várakozását – pedig eleve nem tartotta semmire, tekintve, hány próbálkozása vallott kudarcot, amikor meg kellett volna ölnie a szökevényeket.

A mágus bizonytalanul nézett körbe. Láthatólag a támadás volt a legutolsó gondolata.

– Vedd le róla az átkot! – parancsolta neki Lyr.

– Ascovado lovag, engedelmeddel, az nem átok, hanem…

– Csináld!

A férfi megnyalta az ajkát, és bólintott.

– A nagymester térdeljen le elém – mondta.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

284 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Micsoda? – hördült fel Loghor. Bármilyen kettősség feszítette is az imént, ezen a téren összhang honolt a lelkében. A mágus ellen emelte a pallosát, ám akkor Valian odalépett mögé, a vállára tette szabad kezét, és olyan könnyedén nyomta le térdre, mint egy ötéves gyereket. Döbbenetes volt a puszta, nyers testi ereje, és Loghor homlokát veríték lepte el a gondolatra, hogy ha a fajzat ellene fordul, senki nem tudja megállítani. A legkevésbé ő maga.

A mágus előrelépett. Két tenyerét a nagymester fejére nyomta, valósággal rátámaszkodott, és lehunyta a szemét. Egy hang sem hagyta el a száját, mégsem kételkedett benne senki, hogy varázsol.

Hamarosan hátralépett. Arca szürkés színben játszott, nyilván túlságosan megerőltette magát. Loghor megrázkódott, és felállt. Már emlékezett.

Emlékezett az utolsó éjszakára, amikor úgy tért nyugovóra, hogy még nem fűtötte az ismeretlen láz, amelyről utólag nem tudta elképzelni, hogyan érezhette valaha is a magáénak. Emlékezett minden másra is, ami azóta történt. A parancsokra, amelyeket kiadott, az elvekre, amelyeket szembeköpött, és a leginkább arra, hogy egyetlenegyszer sem érezte meg közben a külső befolyást. Egy vad pillanatra még az is eszébe jutott, hogy eddig volt önmaga, és mostantól nem az többé, most átkozta el a mágus az örökkévalóságig, de maga is tudta, hogy nem ez történt. Ahhoz túlságosan idegen volt tőle mindaz, amit az utóbbi időben tett, és túlságosan sajátja az undor és a zavarodottság.

Remegett a keze. A homlokáról lecsorduló veríték csípte a szemét, de nem törölte meg. A kard hajszál híján kicsúszott a kezéből; az utolsó pillanatban szorította meg, olyan erősen, hogy belefehéredtek az ujjai.

– Mit ígértél neki? – kérdezte Lyrtől, amikor már majdnem a megszokott határozottságával tudott megszólalni.

– Az életét – felelte habozás nélkül a fiatalember.

Hiba. Loghor egyre szilárdabban markolta a fegyvert.

– Megbéklyózni! – parancsolta, és találomra mutatott rá két lovagra, hogy csinálják. – Tüntessétek el a szemem elől!

Valian felé fordult, a démon pedig viszonozta a tekintetét. Kék szeme hűvösnek látszott, meglepetés egy szikrányi sem mutatkozott benne. Tarthatatlanul hosszúra nyúlt közöttük a csend, mire Loghor rávette magát, hogy megszólaljon.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

285 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Felmentelek. Nyilvánvalóan nem vagy bűnös. Azoknak viszont drágán fogok megfizetni – emelte fel végre a hangját a szokásos módon –, akik valóban felelősek a történtekért!

Szavai visszhangot vertek a pincében, a fejedelem mellett pedig most már Anira is felállt, és méltóságteljes léptekkel odament hozzá. Fehér batisztzsebkendőt tartott a kezében, amelynek sarkába bordóval hímezte a saját monogramját. Megállt a nagymesterrel szemben, a kezéért nyúlt, és gyengéden bekötözte. Loghor egy pillanatig nem értette, aztán eszébe jutott, hogyan vágta meg a tenyerét csak percekkel korábban.

Valian visszanyújtotta Lyrnek a kölcsönkapott kardot, és csak most nézett bele a saját kezébe. Nem látszott csodálkozás az arcán, de másokén sem, amikor Mortua bukkant fel előtte fülig pirosan, és odakínálta neki a saját zsebkendőjét. Az ifjú elmosolyodott, ahogy odatartotta neki a kezét. Halkan szólalt meg, de Loghor jól hallotta, mit mond.

– Sok mindent meg kell beszélnünk, Mortua.

A lány bólogatott, és a szoknyájába törölte a kezét. Loghor nem figyelte, mit válaszol. Anirára emelte a tekintetét, biccentett neki, aztán átnézett a többiek feje felett, egyenesen a fejedelemre.

– Nem fogom tagadni a részemet az eseményekben. Felettem ítélni neked van jogod; én leszek az utolsó, aki ezt elvitatja tőled. De mielőtt eléd állnék, és elfogadnám a döntésedet, harcba vezetem a fiaimat ezek ellen a mágusok ellen, és vérüket veszem mindazért, amit elkövettek!

– Persze, és majd nem hajtanak az uralmuk alá két perc alatt megint, mi? – motyogta Mortua.

Loghor megsemmisítően meredt rá, a lány pedig ez egyszer csakugyan behúzta a nyakát.

– Jó, jó…

A nagymester nem törődött vele tovább. Lyrhez fordult megint:

– Lehetett rá érkezése ennek a patkánynak, hogy értesítse a többit, mielőtt elfogtad volna?

A lovag megrázta a fejét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

286 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem hiszem. Álmában leptem meg, útközben pedig többször hamis jelentéseket küldettem vele. Persze ez még nem garantálja, hogy nem tudják azt is, miről beszélünk akár ebben a percben is. – Tétovázott, aztán még hozzátette: – Nagymester, azt hiszem, tartozunk némi magyarázattal a rendházfőnek és a fejedelemnek.

Loghor felvonta a szemöldökét.

– A féreg azt mondta, az istennő érintett meg. Nem hiszem, hogy ez további magyarázatot igényelne.

– Kultisták. – Lyr ezúttal Valianhoz intézte a szavait. – Nimortana kultuszának a hívei. Hallottál már róluk?

– Soha.

– Nimortana királynő volt, nagyon-nagyon régen, még a rend alapítása előtt. És mágus. Ha valakinek, neked lehetnek fogalmaid a birodalomról, amelyet uralt, és arról, hogyan tartotta fenn a hatalmát. Nem volt egy barátságos hely. A nép végül fellázadt ellene, és felkoncolták, de akadtak, akik mártírnak tekintették, és magukkal ragadták a maradványait. – Lyr megdörgölte az arcát, szemlátomást zavarta a szakáll. – Belőlük lettek a kultisták, bár sokáig hittük, hogy már századokkal ezelőtt kihaltak. Ők istennek tekintik Nimortanát, és azt vallják, hogy mindenki köteles engedelmeskedni az akaratának, a szellemeket is beleértve. Maroknyian vannak csupán, és kivétel nélkül mágiahasználók maguk is, akárcsak ez a szerencsétlen, vagy az a másik, akit megöltetek Morammorban.

Valian válaszolt volna, de a fejedelem félbeszakította.

– Hagyjuk a legendákat! Ha jól értem a helyzetet, Loghor felett mindezidáig egy mágus uralkodott. Ennek vége?

– Vége. – A nagymester szerette volna, ha ezzel az egyetlen határozott szóval le is rázhat magáról mindent: az undort, a bűntudatot, a megrázkódtatást, amelyek a varázslat elmúltával egyszerre rohanták meg, és azzal fenyegették, hogy maguk alá gyűrik. – Egyszer és mindenkorra.

Az uralkodó felvonta a szemöldökét.

– Pazarul hangzik, de én azért helyt adnék annak, amit az előbb a lányom kérdezett. Ha egyszer a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

287 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hatalmukba kerítettek, mi rá a garancia, hogy nem történik meg ismét?

Loghor nem válaszolt azonnal. Önmagának is tartozott annyival – mi több, elsősorban önmagának tartozott vele –, hogy alaposan körbejárja a kérdést.

– Ha pontosan akarok fogalmazni – kezdte tűnődve –, akkor nem jelenthetem ki, hogy a patkányok befolyása alatt álltam volna. Mágia volt a dologban, ez kétségtelen. Még neked is érezned kell rajtam a bűzét. Csakhogy ismerem ezeket a nyomorultakat; éveim voltak rá, hogy megismerjem őket. Egyiknek sincs akkora hatalma, de még az összesnek együttvéve sem, hogy a szolgálatába kényszeríthessen egy nagymestert.

Briettára rebbent a tekintete. A nő egy pillanatra sem vette le róla a szemét, amikor pedig összenéztek, tisztelettel, kicsit kérdőn biccentett felé.

– Emlékszel arra az éjszakai riasztásra a hárommal ezelőtti télen, Brietta? Te voltál az első, aki akkor hozzám sietett.

– Emlékszem, nagymester.

– Éjszakai riasztás? – kérdezte értetlenül a fejedelem.

Loghor türelmetlenül legyintett.

– A Koronának mindig is voltak ellenségei, mi pedig megtanultuk, hogyan bánjunk el velük. Minden lovag képes kisebb vagy nagyobb mértékben megvédeni magát a mágusok praktikáitól. Természetes, hogy a rendház is védelem alatt áll, és ha ezt a védelmet megtörik, azonnal riadó harsan. Nemcsak dísznek vannak a folyosón azok a páncélok. Aznap éjszaka is ez történt… csakhogy nem találtunk behatolót, pedig a jelek szerint az én szobámban kellett volna lennie.

– Akkor kerítettek a hatalmukba.

– Nyilvánvaló.

– Ha nem a kultisták, akkor ki? Nimortana?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

288 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Az lehetetlen. Nimortana szelleme századokkal ezelőtt elpusztult… – kezdte Lyr, a nagymester azonban a szavába vágott.

– Pontosan az ilyen elhamarkodott kijelentések miatt veri utólag a falba a fejét az ember, Ascovado. Nem Nimortana lenne az első, akit a rendünk egyszer már legyőzöttnek hitt. – Felemelte a kezét. – Egy biztos: bárki álljon is a háttérben, az eltelt majd három év alatt soha többé nem adott jelet magáról. Nem találkoztam senki mással, csak ezzel a tehetségtelen kultista bandával, ők pedig esküsznek rá, hogy az úrnőjük fogoly, és szánalmas életük egyetlen célja, hogy kiszabadítsák. Két lehetőség van: vagy az igazat mondják, vagy csak azt hiszik, és valaki félrevezeti őket. De még ha az utóbbi eset áll is fenn, az illető akkor sem képes szabadon cselekedni. Ha képes volna, hallottunk volna róla azután is, amit velem művelt. Vagy pedig – tette hozzá elgondolkodva – az is előfordulhat, hogy az ellenségünk nem természetfeletti lény. Ascovado, te nem találkoztál a férgek vezetőjével, ugye? Nem zárnám ki, hogy veszélyesebb, mint amilyennek mutatja magát, bár ez sok kérdést megválaszolatlanul hagyna.

– Tehát nem tudod pontosan, ki tette ezt veled? – vágta el a találgatást a fejedelem.

Loghor gyűlölte beismerni, hogy rátapintott a lényegre.

– Azt viszont tudom, merre bujkálnak – jelentette ki. – Jarthmor romjai alatt van a tanyájuk.

– Nimortana egykori fővárosában?

– Pontosan. Ha elég gyorsan és elég keményen csapunk le rájuk, nem lesz idejük felkészülni a fogadásunkra.

A fejedelem kérdőn nézett Anirára, az asszony pedig sóhajtva bólintott.

– Nincs választásunk. Ha a hatalmukba tudták keríteni Loghort, akkor túlságosan veszélyesek.

– Akkor is, ha maga Nimortana, vagy aki Nimortanaként szerepel, azóta sem adott hírt magáról?

– Teljesen mindegy, milyen nevet adunk neki – vélte csendesen Brietta. – Megtámadta a nagymesterünket. Ezt nem nézhetjük ölbe tett kézzel.

– Nem nyitok vitát arról, teljesítsem-e a kötelességemet. – Loghor szembenézett az uralkodóval. – Még ma éjjel kihallgatom a foglyot. Aztán, amint lehet, elviszem a fiaimat Jarthmorba, kiirtjuk ezeket a 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

289 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

patkányokat, és bárki álljon is a hátuk mögött, vele is elszámolok.

– Legyen hát! – egyezett bele a fejedelem. – Nem tartanám viszont bölcsnek, ha kizárólag a Koronások vennének részt a támadásban. Magam is kiállítok egy csapatot a katonáimból, és azt hiszem, némi szakrális segítségre is szükség lehet.

– Tettem egy kis kitérőt Morammor felé menet, és útba ejtettem Emorhont, a dombok között pedig találkoztam az egyik shinnamori szerzetessel, aki elvitte az üzenetemet a rendházába – szólalt meg ismét Lyr. – Mindkét helyről segítséget ígértek. A papjaik valószínűleg már errefelé tartanak.

– Helyes. Amint ideérnek, elindulunk. – A nagymester hosszan vizslatta a démont, mielőtt kibökte volna: – Gondolom, jönni akarsz.

– Valószínűleg nemcsak én – hangzott a tartózkodó válasz.

– Akkor álljatok készen! – Loghor levette a pillérről az ezüsttálat, és Lyr kezébe nyomta. – Ezt meg intézze el valaki!

Nem várt választ, az ajtó felé indult. Brietta megpróbált utánamenni, de Lyr elkapta a karját, és nemet intett.

– Hagyd!

Loghor még hallotta, hogy a nő válaszol valamit, de a szavait már nem értette, és nem is törődött velük. Nem akart mást, csak kikerülni a pincéből, a rendházból, az egész őrült helyzetből.

Időközben beesteledett. Csillagok ragyogtak a sötétkék égbolton. Szinte harapni lehetett a tiszta, hideg levegőt, a kolostor bejárata előtt posztoló két Koronást is nehéz, fekete köpeny védte a meghűléstől. A nagymester biccentéssel fogadta a köszöntésüket, ahogy elhaladt mellettük, és elsietett hátra az épület fehér fala mellett. Amikor pedig már senki nem láthatta, mit csinál, térdre ereszkedett, és szívből jövő, ám meghallgatásra nem találó imát küldött a szellemek felé, akiknek a tönkretételében akarata ellenére játszott kulcsszerepet.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

290 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! A foszerepben: Lyr Ascovado. :)

Mortua egy darabig a távozó Loghor után bámult, aztán szélsebesen szembepördült a közelében álló Koronással. Lyr higgadtan, kicsit gúnyosan nézett rá, és némán provokálta, hogy szólaljon csak meg.

– Te tényleg végig beszámoltál rólunk Loghornak?

– Szerinted tehettem mást? És nem végig. Amint megérkezett a mágus, a nagymester rájött, hogy bizonyos dolgokról… nos, nem az igazat mondom neki. Például az irányról, amerre tartunk.

– Na persze. És az is véletlen, hogy mindig épp a legjobbkor tűntél el, mi?

A lovag megvonta a vállát.

– Egyéb bűnök, amikről számot kellene adnom neked?

Mortua Valian kezét érezte a karján, és ez elég volt ahhoz, hogy lesüsse a szemét, illetve mielőbb be akarja fejezni ezt a beszélgetést, hogy belekezdhessen abba a másikba, ami ráadásul jóval kellemetlenebbnek ígérkezett.

– Mindig ki tudod magyarázni magad – morogta. – De valamit akkor is titkolsz, és én ki fogom deríteni, hogy mit!

– Jó szórakozást hozzá… hercegnő! – Lyr hagyta, hogy a lovaghölgy kivegye a kezéből a tálat, és egy fokkal szelídebb hangon tette hozzá: – Köszönöm, Brietta.

Mortua végigmérte a nőt, aki most lényegesen kevésbé látszott megközelíthetetlen, arrogáns némbernek, mint a tárgyalások előtt, és bár sem alacsonyabb, sem kevésbé izmos nem lett, a mozdulatai immár inkább tükröztek bizonytalanságot, mint fenyegetést. Gyakran sandított az ajtó felé, mintha azt remélné, hogy a nagymester visszatér. Néhány hónappal korábban Mortua még megmosolyogta volna ezért, de most furcsa közösséget érzett iránta, hiszen maga is tudta már, milyen érzés reménytelenül vágyakozni valaki után.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

291 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Közben Lyr magukra hagyta őket. A fejedelem intette magához, hogy váltson vele néhány szót, aztán pedig Anira lépett a két férfi mellé.

– Lyr Ascovado, igaz? – kérdezte lágyan. – Megtisztelnél azzal, fiatalember, hogy visszakísérsz a rendházába egy idős asszonyt? Mint azt talán magad is tudod, Valian nem igazán ért a lovakhoz.

– Természetesen, rendházfő. – A Koronás a karját kínálta. Anira belekarolt, és engedte magát az ajtó felé vezetni.

– Nekünk is ideje mennünk – szólította meg a lányát a fejedelem.

– Öh… – Mortua az ajkába harapott. – Te apa, én nem hiszem, hogy beszólnak a palotába, amikor indulni akarnak, szóval inkább visszamennék én is a rendházba, ha lehet…

– Mivel a katonák felét én adom, nem lesz választásuk. Reggel átmehetsz, de most anyádé és a nővéreidé az elsőség.

– Megértettem… – A hercegnő hősiesen Valianhoz fordult. – Majd holnap beszélünk, jó?

– Jól van, Mortua. Várni foglak. – A démon Anirát kereste a tekintetével. Az asszony már kint állt a folyosón, Lyrrel az oldalán, és csak egy biccentéssel jelezte, hogy örömmel fogadná a társaságát.

A rendház előtt várta őket az a kényelmes, nyitott kocsi, amelyet életkorára való tekintettel a Koronások bocsátottak Anira rendelkezésére. A démon felsegítette rá a rendházfőt, letelepedett vele szemben, Lyr pedig felugrott a bakra, és csettintett a lovaknak, hogy indulhatnak. Elcsendesedett a város az éjszakában, csak itt-ott láttak egy-egy magányos alakot vagy fényt az ablakokban. A macskakő ütemesen kopogott a lovak patája alatt, ők pedig hallgatták, és tudták, hogy egyfelé kalandoznak a gondolataik.

Gond nélkül megérkeztek. Valian lesegítette a rendházfőt, és kitárta előtte a kovácsoltvas kaput.

– Én még levegőznék egyet, Anira úrnő.

– Természetesen, Valian. Nehéz napok állnak mögötted és előtted egyaránt. – Az asszony tekintete a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

292 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Koronás arcára rebbent. – Ascovado lovag, ha megkérhetlek…

– Hogyne. – Lyr megveregette a démon vállát, aztán maga elé engedte a rendházfőt.

A kései óra ellenére vagy tucatnyian várták a visszatérőket a rendház folyosóján. Anira bocsánatkérő mosollyal haladt át közöttük.

– Valiant felmentették – közölte a jó hírt. – Kérlek, ma még ne faggassátok! Nehéz napja volt, és nem ő az egyetlen. Békés álmot mindnyájatoknak!

A testvérek útjára engedték, és amíg hallótávolságon kívülre nem ért, a kísérőjére sem tett megjegyzést senki. A fehérbe öltözött, idős asszony és a nyurga, páncélos lovag párosa a széles lépcsősoron már ismét csendbe burkolózva haladt végig. Anira továbbra is mosolygott, Lyr pedig udvariasan semleges arckifejezéssel követte.

A rendházfő szobájánál azonban meg sem próbált elköszönni. Bezárta az ajtót maguk után, aztán letette a fegyvereit és a köpenyét a fal mellé.

– Átkozott szakáll… – zsörtölődött. – Hadd segítsek kibújni a xtirnádból!

Anira biccentéssel fogadta a felajánlást. Megvárta, amíg a fiatalember az egyik karosszékre teríti a palástot, és kitárta a karját.

– Féltettelek, Lyr. Féltem, hogy túl mélyen keveredsz bele ebbe az egészbe.

A Koronás magához szorította, és megcsókolta a homlokát.

– Ez a dolgunk, nem? – kérdezte könnyedén, aztán felsóhajtott. – Esküszöm, már az megnyugtat, hogy itt vagy a közelemben. De hát a te erőd mindig is ebben rejlett… A békében, amit magadból árasztasz.

Eleresztették egymást. Lyr az asztalhoz lépett, és töltött magának egy pohár vizet a közepén álló, hasas üvegkancsóból.

– Sajnálom, hogy nem üzentem korábban vagy többet, de nem mertem megkockáztatni – mondta. – Így

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

293 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

is szerencsém volt, hogy legalább Tangemor nevét megsúghattam neked.

Ivott. Anira szeretettel nézett rá.

– Csodálkoztam is, miért van a szellemeknek olyan ismerős hangjuk…

– Ez volt a legjobb nyom, amit adhattam. Anélkül mindenképpen, hogy elárultam volna magamat, vagy ami még rosszabb lett volna, magunkat.

– Loghor gyanakodott rád?

– Ő nem, csak az előző mágus. A nyomorult végig rajtam tartotta a szemét. Még arra is vigyáznom kellett, mire gondolok a közelében. A nagymester egészen addig megbízott bennem, amíg rá nem jött, hogy nem szándékozom Valianék nyomára vezetni, azt viszont szerencsére nem tudta, hogy veled is rendszeresen beszélek. – Lyr ujjai a pohárral játszottak. – Köszönöm, hogy riasztottál a barlangnál, és időben eltűnhettem.

A rendházfő leült kedvenc karosszékébe, és összefonta a kezét az ölében.

– Nem akartam, hogy téged is meghurcoljanak. Az tűnt a legjobb megoldásnak, ha idehozod azt a mágust, és kényszerítjük, hogy vegye le Loghorról a varázslatot, addig pedig hagytuk, hadd menjen a saját feje után, és készen álltunk rá, hogy akkor is sarokba szorítsuk, ha nem érkezel időben. Mióta tudtad, hogy a lovagrenden belül kell keresni a problémát?

– Néhány hete. Brietta hívta fel rá a figyelmemet, hogy a nagymester egyre furcsábban viselkedik. Egyáltalán nem nyugtalanította a szellemek eltűnése, például… De hát tudod, én Morammorból aligha vehettem volna észre rajta bármit is. Akkor viszont megkerestem, és sikerült elérnem, hogy beavasson. A többiről már te is tudsz.

– Igen.

Hallgattak egy darabig, mígnem Lyr ismét megtörte a csendet.

– A többiek?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

294 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ugyanazt mondták, amit mi is tapasztaltunk. Néhány kegyelt egy darabig megőrizte a kapcsolatot az áramlattal, de idővel ők is elveszítették. A legutolsó, akiről az a hír jött, hogy a szellemek még mellette állnak, Morkai Cardun volt.

– A morgerintali gyógyító?

– Igen. De már ez a hír is többnapos. Nem hiszem, hogy azóta is kitartanának mellette, már csak azért sem, mert Morgerintal olyan közel esik Jarthmorhoz.

– És Nimortana szelleme? Biztosan elpusztult, igaz? Úgy értem, az lehetetlen, hogy mégis ő az ellenfelünk… Lehetetlen kell, hogy legyen, akármit mondjon is a nagymester!

Anira igent intett. Leengedte a kontyát, hosszú, ősz haja a vállára omlott.

– Persze, hogy lehetetlen. Ebben ne kételkedj. Ami Loghornak csak legenda, az nekünk bizonyosság. – Sóhajtott egyet, és egy pillanatra végtelenül fáradtnak tűnt. – Azt reméltem, te tudni fogod, mitől éledt fel ilyen hirtelen a kultusza.

Lyr a fejét rázta.

– Nagyon nem tetszik nekem ez az egész – jelentette ki. – Hogy éppen a nagymestert kerítették hatalmukba… Tudni akarom, ki képes ilyesmire.

Ivott még egy pohár vizet, aztán váratlanul megkérdezte:

– Hogyan állhat kegyben a szellemeknél az a csitri?

– Mortua? Ezek szerint téged nem vett le a lábadról…

– Nem is igazán próbálkozott vele. – A fiatalember visszatette a poharat az asztalra. – Gondolom, én is lehettem volna barátságosabb hozzá, ha nem bosszantott volna annyira, hogy őt bezzeg meghallgatták a szellemek, amikor szüksége volt rájuk…

– Megértelek. Nekem is fájt, amikor magamra hagytak. – Anira lehunyta a szemét. – Tegyél meg

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

295 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nekem valamit! – kérte. – Kerüld el Jarthmort, amilyen messzire csak tudod.

A Koronás elkomorodott.

– Ha a nagymesterem ragaszkodik a jelenlétemhez…

– Akkor találj ki valamit. De nem akarom, hogy odamenj. Már így is épp eleget kockáztattál. – Az asszony szünetet tartott. – Különben sem vennék sok hasznodat.

– Ez igaz. – Lyr a holmijáért nyúlt. Nem úgy tűnt, mintha bántaná az iménti megjegyzés. – Az lesz a legjobb, ha visszamegyek a rendházamba, mielőtt még találgatni kezdik, hogy vajon az unokád vagyok, vagy a szeretőd…

Anira rákacsintott, szeme sarkában nevetőráncok gyülekeztek.

– Hiszen volnék csak negyven évvel fiatalabb! – kacagott fel, Lyr pedig vele együtt nevetett, de össze is rezzent, amikor valaki bekopogtatott az ajtón.

– Ilyen nincs – csóválta meg a fejét. – Beengedjem?

– Kedves tőled.

A küszöbön álló papnő nyilvánvalóan nem számított rá, hogy a Korona egyik lovagja nyit neki ajtót: zavartan hátralépett, és beletúrt fényes, vörös hajába.

– Gyere csak be, Shira-Lin! – szólt ki neki Anira. – Ascovado lovag már úgyis indulni készült.

– Nem akarok zavarni – mentegetőzött a lány. – Tudom, hogy későre jár. Csak meg akartam kérdezni, Mortua nem jött-e vissza véletlenül, mert ha nem, akkor nem várok rá tovább.

– Visszament a palotába, de úgy sejtem, reggel ide vezet majd az első útja…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

296 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Köszönöm, Anira. A szellemek adjanak békés éjszakát! – Shira-Lin tekintete Lyr arcára villant, és bárki kiolvashatta belőle a kíváncsiságot. – Ismered a kifelé vezető utat, Ascovado lovag?

– Megtalálom. – Lyr derékból mereven meghajtotta magát Anira felé. – Köszönöm a vizet, rendházfő.

– Én pedig azt, hogy rendelkezésemre álltál, lovag. Add át üdvözletemet a nagymesternek!

– Nem fogom elmulasztani. – A fiatalember vetett még egy utolsó, hűvös tekintetet az asszonyra, aztán a küszöbön ácsorgó papnő felé fordult. – Megengeded?

– Hogyne. Megyek én is. – Shira-Lin elállt az útjából, megvárta, hogy behúzza maga mögött az ajtót, és hozzáigazította a lépteit.

– Emorhonból, igaz? – nézett rá a Koronás.

Shira-Lin bólintott.

– Te pedig a morammori őrséget vezeted, ha nem tévedek. Nem emlékszem, hogy jártál volna nálunk mostanában, Ascovado lovag… Azt hiszem, nem is találkoztunk még.

– Ritkán mozdulok ki Morammorból. De a nevedet hallottam már. – Lyr megtorpant a lépcső tetején. – Tangemor jó ember volt. Fogadd együttérzésemet.

– Köszönöm. – A papnő lehajtotta a fejét. – Kísérjenek haza a szellemek!

Lyr választ dünnyögött, és nekieredt a lépcsősornak. Sokáig érezte a hátában Shira-Lin tekintetét még azután is, hogy elhagyta az épületet, azon pedig már meg sem lepődött, hogy amikor kilépett a kapun, Valian árnya vált el a kocsi oldalától – tisztes távolságra a két fekete lótól, amelyek még így is nehezen viselték el a jelenlétét.

– Meg akartam köszönni.

– Van érzékem az időzítéshez. Mindig is volt.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

297 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem, Lyr, komolyan. Szeretném, ha tudnád, hogy sosem kételkedtem benned.

A Koronás nyelt egyet. Ha számított is erre a beszélgetésre, biztosan nem ezt a kendőzetlen őszinteséget várta.

– Nem biztos, hogy bölcs dolog volt részedről – válaszolta majdnem nyersen.

Valian nekitámaszkodott a kerítésnek. Az eget nézte, arcán rég nem látott békesség honolt.

– Én nem vagyok valami bölcs – tűnődött. – Különösebb emberismerettel sem dicsekedhetek. De szeretek megbízni másokban, és örülök neki, hogy bajtársak lehettünk.

– Mortua szerelmes beléd.

Hirtelen jött Lyr nyelvére ez a válasz, leginkább hárításként, a démon azonban nem lepődött meg rajta.

– Igen, tudom – mondta. Most először az ő hangja is hűvösebb lett, nyilvánvalóan nem akart erről beszélni. – Rendes tőled, hogy hazahoztál bennünket.

Lyr fellendült a bakra, és kezébe vette a gyeplőt.

– Kíváncsi voltam erre a ti hőn szeretett Anira úrnőtökre – vetette oda.

Valian, mint rendszerint, azonnal éberré vált, figyelte, hall-e gúnyt ebben a megjegyzésben.

– Nem egy Loghor ihn Mortenor – felelte aztán szárazon.

A Koronás ránézett.

– A nagymester sem rossz ember, még ha mostanában nem is a legelőnyösebb oldalát mutatta. De ha

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

298 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

valakinek, neked tudnod kell, milyen az, ha egy mágus játszik az agyaddal.

– Ebben bizonyára neked van igazad, Lyr – engedte meg a démon. – De nem akarlak feltartani.

A fiatalember intett egyet búcsúzóul, aztán megrántotta a gyeplőt. A lovak megindultak az úton, és hamar maguk mögött hagyták a rendházat. Falevelek surrogtak az éjszakában, Lyr csodálkozott, hogy nem hullottak le már régen.

Megborzongott a csípős széltől, ami az arcába vágott, és sietősebb tempóra ösztönözte a két lovat. Úgy döntött, reggel is ráér megborotválkozni, sőt, talán tisztálkodni is. Egy kiadós alvás most mindennel szemben elsőbbséget élvezett.

Megkönnyebbült, amikor az út végére ért: két lovagtársa sietett elé fáklyával a kézben. Lyr üdvözölte őket, a gondjaikra bízta a kocsit és a lovakat, azután besietett az épületbe. Tíz perccel később már mélyen aludt. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

299 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvennegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Valian és Mortua beszélgetése csak eros idegzetueknek! (És mondjuk tizennégy éven felülieknek, minimum...)

Negyedik rész

Mortua csak egy pillanatra hökkent meg, amikor felébredt a süppedősen puha, baldachinos ágyban. A következő másodpercben aztán rájött, hogy apja palotájában van, csekélyke pihenőn két nagy kaland között, hogy végre-valahára senki nem üldözi… és hogy eljött az ideje némi tisztázó jellegű beszélgetésnek Valian és közötte.

Az utóbbi gondolat tüstént kiverte az álmot a szeméből. Kipattant az ágyból, fürgén és frissen, és most az egyszer még a reggelit is képes volt kihagyni – vagy legalábbis elhalasztani egy kicsit, mondjuk a Valiannal való találkozás utánra. Helyette inkább úgy döntött, vesz egy alapos fürdőt, és csinosan, illatosan érkezik meg a rendházba.

A jókora kőkádban aztán kellemes meglepetés érte: rájött, hogy ha elég erősen dörgöli a fejét az egyik virágillatú szappannal, akkor megadja magát a hajára kent festék. Csak akkor szállt ki a vízből, amikor az már sárszínűre változott, tincsei pedig piszkosszürke árnyalatúvá fakultak. Azonnal eltökélte, hogy amíg el nem indulnak Jarthmor felé, naponta legalább háromszor aláveti magát a nevezett műveletnek, aztán átszaladt a gardróbszobába, ahová sebtében válogattak össze neki néhányat hasonló termetű húga ruháiból, és találomra előkapott egy bőszoknyás kék bársonyruhát, amelynek a mellrészét rózsákkal hímezték tele. Bele sem akart gondolni, hogy ilyeneket kell viselnie egész hátralévő életében.

Jóval később indult el a rendházba, mint szándékában állt. Mint hercegnőt, természetesen nem engedték csak úgy, gyalogszerrel kisurranni a palotából. Hintót és kíséretet kapott, a Mortandis névhez méltót, és az apja még hosszas könyörgésre sem volt hajlandó hagyni, hogy legalább egy tőrt a ruhája övébe tűzzön.

Tartott tőle, hogy a fél rendház összeszalad majd, ha meglátja a fejedelmi járművet és a nyomában trappoló lovasokat, ezért szigorú parancsba adta, hogy egy utcával korábban tegyék le, és már rohant is a kolostor felé. Minden egyes lépéssel jobban érezte, hogy összeszorul a torka a félelemtől és az izgalomtól. Legyen, ami lesz, most akkor is ki fogja húzni Valianból, hogy érez-e iránta bármit!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

300 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon várt rá: alig emelte fel a kezét a lány, hogy bekopogjon hozzá, már ki is nyitotta az ajtót. Mortua esküdni mert volna rá, hogy az ifjú mosolyogni próbál, de nem sikerül neki, és ettől azon nyomban szaltót ugrott az ő gyomra is. Kezdte sejteni, hogy nem néznek egyszerű beszélgetés elé.

– Jobb lesz, ha leülsz – kezdte Valian. Ugyanolyan gondosan tartotta a távolságot tőle, mint korábban.

– Ennyire szörnyű lesz? – próbált viccelni a lány, és ő maga döbbent meg a legjobban, amikor észrevette, hogy remeg a lába. Most cseppet sem bánta, hogy a bő szoknya jóindulatúan elrejti a reszketését.

– Lehet, hogy most állsz szóba velem utoljára.

Mortua nyelt egyet, és feltelepedett az ablakpárkányra. Két kicsi kezét összekulcsolta az ölében, és lógázni kezdte a lábát.

– Akkor még most szólok, hogy a szappan kiviszi ezt a förtelmes festéket, legalábbis valamennyire…

– Az jó.

Valian nekivetette a hátát a falnak. Szívfájdítóan kéknek látszott a szeme. Mortua hirtelen mindennél jobban sajnálta, hogy elveszítette a hajtincset, amit a zsebében hordozott. Úgy érezte, soha többé nem fog látni semmit, ami akár csak feleolyan szép lenne, mint a démon haja volt vörösen, hosszan kiengedve, pedig csak akkor egyszer látta úgy, amikor levágta. Így is jóképűnek találta Valiant, de közel sem annyira, mint amikor még a válláig ért a copfja.

– Nem tudok köntörfalazni – kezdett beszélni az ifjú. – Talán máshogyan alakult volna az életem, ha megtanulom, de sosem ment. Nézd el nekem, ha olyan dolgokat mondok, amivel megbántalak, Mortua. Szeretném, ha tudnád, hogy nem akarok rosszat neked. Semmi nem áll tőlem távolabb.

Gondolkodott egy kicsit, megvárta, hogy a lány bátortalanul odabólintson neki, aztán folytatta:

– Belém még soha senki nem volt szerelmes, vagy ha igen, én nem tudtam róla. Úgy hiszem, nemcsak ezért, de mint bajtárs is kiérdemelted, hogy megtudj bizonyos dolgokat. Ha utána nem beszélsz velem többé, meg fogom érteni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

301 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua nyelt egyet, és lesütötte a szemét. A szoknyáját piszkálta, és félénken kérdezett rá:

– Herria?

Valian megrázta a fejét.

– Herriának ehhez semmi köze. Nem azt mondom, hogy soha nem bántam kegyetlenül vele, de őt sem kellett félteni. – Sóhajtott egy mélyet, de túl csábító volt a lehetőség, hogy még egy kicsit elodázza mondandója lényegi részét, és különben is régen megígérte a lánynak, hogy alkalomadtán mesél neki démon menyasszonyáról. – Eredetileg a bátyám vette volna feleségül, nekem csak azután ajánlották fel a kezét, hogy ő… nos, mocskos és méltatlan véget ért. Valahol kétségkívül élveztem a helyzetet. Herria egy igazi bestia volt, tudta, hogyan járjon egy férfi kedvében. Talán már a bátyám is ezért hagyta életben, mert egyébként roppant idegesítő tudott lenni. Ráadásul mágiát tanult, és imádta rajtam gyakorolni a piszkos kis trükkjeit… Megérdemeltük egymást, ez kétségtelen. – Megrázta magát. – A haláláért viszont nem engem terhel a felelősség. Megpróbálták ugyan a nyakamba varrni, de már én is úgy találtam meg az ágyában elvágott torokkal.

– Akkor ez a messiás-dolog? – kapaszkodott bele a lehetőségbe Mortua, hogy elterelje a figyelmét a kínzó gondolatról, milyen módokon is járhatott Valian kedvében a menyasszonya.

– Nem. Az megint más volt. Egy jövendölés, aminek a tartalmát az én hazámban szinte mindenki ismeri. Meséltem már neked Ariannról. Talán azt is említettem, milyen erős barikádok védik a határainkat. Nem azért, hogy kívül tartsák az embereket, hanem épp ellenkezőleg: hogy a magamfajták ne szabadulhassanak ki soha. Nos, a jóslat, amiről beszélünk, annak a démonnak az eljöveteléről szólt, aki képes lesz eltörölni ezeket a barikádokat, és nemcsak tetszése szerint járhat-kelhet a világok között, de magával is vihet bárkit… vagy akár mindenkit is.

– És ez vagy te?

Valian bólintott.

– Ez vagyok én. A pusztítás eszköze. A kulcs, ami kinyithatná az ajtót egy démonokból álló hadsereg számára, hogy végigtarolhasson megannyi ártatlan világot… Megtennék, efelől ne legyenek kétségeid.

– Sejtem.

– Említettem egyszer, hogy nem volt vidám gyerekkorom, igaz? A történethez mindenképp

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

302 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hozzátartozik, hogy ahogy idősebb lettem, úgy vált a sorom egyre könnyebbé. Megtanultam ölni, lesből, orvul, aztán kardforgató lett belőlem. – A démon grimaszt vágott. – Kocsmák és sikátorok bajnoka, de mégiscsak bajnok. Egy olyan világban, ahol arra sincs garancia, hogy megéred a reggelt, ez nagy fegyverténynek számított. Nem tudom, mennyi idős lehettem, mire kiverekedtem magamnak ezt a rangot, talán annyi, mint te most… És akkor egy hajnalon megjelentek értem az apám szolgái. Először a képükbe röhögtem, de aztán hagytam magam meggyőzni róla, hogy én vagyok a hercegük, akit már mindenhol kerestek. Még csak az sem érdekelt, igaz-e. Könnyebb, vagyis inkább más szempontból nehéz évek következtek: most már foglalkoztak velem, csiszolták a képességeimet… és persze átlag kétnaponta megpróbáltak eltenni láb alól. Ez utóbbi elfoglaltság főleg a bátyámat mulattatta, bár hamar rá kellett jönnie, hogy nem vagyok már az a kisfiú, akivel még kedvére kegyetlenkedhetett. – Komoran nézett a lányra. – Aztán egy nap tanúja voltam, hogy az apám felelősségre vonja egy hajszál híján sikeresnek bizonyuló merényletért. Akkor derült ki számomra, milyen szerepet szán nekem a végzet.

– És elmenekültél.

– Dehogy menekültem! – Valian legyintett. – Akkor még eszembe sem jutott. Élveztem a messiás szerepét. Tetszelegtem benne. Részegen telekürtöltem vele minden kocsmát, a régi életem összes színterét. Persze nem hittek nekem. Nem is csoda. Ez nagyjából olyan volt, mintha holnap előlépnék, és kikiabálnám a rendház tetejéről, hogy én vagyok Csodatévő Amortaya.

Mortua megpróbált elmosolyodni a hasonlat hallatán, de az arcizmai nem engedelmeskedtek.

– Azért persze voltak, akik komolyan vették – folytatta az ifjú. – Azok, akik a megfelelő pozícióban voltak, és össze tudták rakni a képet, aminek én csak egy szánalmasan kis darabkáját láttam. Játszottak velem, sokkal kifinomultabb és aljasabb játékot, mint amihez módomban lett volna hozzászokni. Sok ocsmányságot mesélhetnék neked ezekből az időkből. A bátyám halálra kínzása csak az egyik lenne, és nem is a legszörnyűbb… A lényeg, hogy a végére olyan hálóba kevertek, ahonnan nem tudtam magam a kardjaimmal kivágni. El kellett menekülnöm, és Ariann ege alatt nem volt olyan hely, ahol ne értek volna utol. Nem volt választásom. Próbára tettem a képességeimet, és működtek. Soha többé nem tértem vissza.

A lány nagy levegőt vett. Nem akart belegondolni, mi lehet ocsmányabb egy fivér halálra kínzásánál.

– Akkor végül is megakadályoztad ennek a borzalmas jóslatnak a valóra válását, nem? – kérdezte inkább. – Jó, tudom, elfogult vagyok veled, meg… meg minden, de azért nem szabad mindenben csak a rosszat látni. Azt sem mondhatod, hogy nem ismerlek! Láttalak én téged tombolni is már. Néha kicsit ijesztő volt, de most őszintén, kell engem félteni? Meghallgatom, amit mondani akarsz, Valian, de szerintem butaság a múlton rágódni. Azt magad mögött hagytad, amikor eljöttél a világodból, és…

– Nem. Nem akkor hagytam magam mögött. Nem tudom, magam mögött hagytam-e egyáltalán. És ez az, amit most el kell mesélnem.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

303 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ismerős pír kúszott fel a démon arcára. Valian halkan, de annál gyorsabban kezdett beszélni. Kifejezéstelen hangja egyértelművé tette Mortua számára, hogy a legkevésbé sem fűlik a foga ehhez a történethez.

– Amikor elvesztetted az eszméletedet a barlangban, át kellett, hogy öltöztessünk. Ne aggódj, Lyrt nem engedtem a közeledbe… ez viszont azzal járt, hogy én vetkőztettelek le.

– Ó. – Mortua csak ennyit tudott kinyögni. Érezte, hogy még a füle is rákvörösre pirul. Tényleg szép pár lennénk, együtt vörösödni már remekül tudunk…

– Ó bizony, de nem azért, amiért gondolod – értett egyet Valian. – Nézd, Mortua, ez most nem arról szól, hogy tetszettél-e vagy sem. Nem úgy néztem rád. De amit láttam, arról eszembe jutottak bizonyos dolgok, amiket tettem… másokkal.

Várt egy kicsit, közbeszól-e megint a lány, de Mortua hallgatott. Nem maradt más hátra, mint sóhajtani egy mélyet, és belevágni a történetbe.

– Sok földet bejártam azelőtt, hogy Mordiniumba vetett volna a sors. Úgy éltem, ahogy tudtam. Gyűlöltem a meleget, a napsütést, hiányzott az alkoholmámor, és a bosszún kívül nem tudtam másra gondolni. Aztán megettem valamit, amit nem kellett volna. Beteg lettem, nagyon beteg.

Elhallgatott.

– Egy fiú talált rám végül. Utólag úgy gondolom, tizenkét-tizenhárom éves lehetett. Az anyjával élt egy kunyhóban, nem messze egy kis falutól. Hogy mi volt a neve, nem tudom, soha nem kérdeztem. A lényeg az, hogy a fiú meg az anyja befogadott és ápolni kezdett. Nem mehetett könnyen, biztosra veszem, hogy szegények voltak, én meg… Nos, nekem megvoltak a magam sajátos igényei.

Megköszörülte a torkát, és egyenesen ránézett a lányra. Mortua dermedten ült, és hallgatta, szürke szemét befátyolozta a rémület.

– Az asszony nem volt sem fiatal, sem szép – folytatta látszólag egykedvűen a démon –, de én akkor már az idejét sem tudtam, hogy mikor voltam utoljára nővel. Amint először lábra tudtam állni, bevonszoltam az ágyra, amit nekem vetett meg, a gyógyulásomhoz… Sírt, könyörgött, a fia pedig meghallotta. Gyerek volt, Mortua, de megpróbált lerángatni az anyjáról, és azt üvöltötte, hogy őt bántsam inkább…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

304 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány leugrott az ablakpárkányról. Minden ízében rázta a remegés. Képtelen volt felemelni a fejét, hogy ránézzen Valianra, az ablak felé fordult inkább, és belekapaszkodott a kilincsbe.

– Megtettem, amire kért. Élvezettel tettem meg. Megerőszakoltam azt a fiút a zokogó anyja szeme láttára, aztán otthagytam a saját vérében, és az anyján is kedvemet töltöttem. Egyikük sem élte túl a tombolásomat.

Ezúttal hosszabbra nyúlt a csend, de Mortua nem tudta rászánni magát, hogy akár csak egy szót is szóljon. Bénának és teljesen üresnek érezte magát, még ahhoz sem volt ereje, hogy félbeszakítsa a szörnyű monológot.

– A falubeliek találták meg őket. Amit akkor láttam… az rázott meg, Mortua. Férfiak és nők, gyerekek és öregek gyászolták meg az áldozataimat. Megmosdatták és eltemették őket, ittak az emlékükre, aztán nekiláttak felkutatni a tettest. Engem. Soha nem láttam még ilyet; nem ismertem a közösség erejét, a valahová tartozás csodáját. Nem a tettem borzasztott el, hanem a gondolat, hogy ilyen is létezik, és én nem lehetek részese. Nem akkor akartam életemben először más lenni, mint aki voltam, de akkor szembesültem vele, hogy lehetséges.

A lány kibámult az ablakon. Nem értette, hogyan süthet még mindig a nap, miért nem hullnak le nyomban a fákról a levelek, egyáltalán, hogyan létezhet bármi, ami derűs és békés, hacsak nem azért, hogy őket, kettejüket gúnyolja. Nem volt tudatában annak, hogy megszólal, csak akkor, amikor már kibuktak a száján a szavak:

– Egyszer… azt mondtad, hogy téged is… Biztosan ezért, nem? Nem ismertél más utat. Vagy… ismertél?

Valian pislogott. A lány megrázkódtatása nem is lehetett volna nyilvánvalóbb. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy még így is az első szavával mentséget keres a számára.

– Démon vagyok, Mortua. Így vagy úgy, bennem nehezebb kárt tenni. Túlságosan könnyű volna kifogások mögé rejtőzni, és olyan útra vezetne, amire soha többé nem akarok rálépni. – Megrázta a fejét. – A karomban tartottalak ott, a barlangban. Fehér voltál, vékony és törékeny, pontosan úgy, mint az a fiú is. És legalább annyira ártatlan. – Felnézett megint, ki a fák ágaira a lány feje fölött. – Csak hogy pontosan megértsd: Nem attól félek, hogy benned is kárt találnék tenni. Előbb törném el a karomat, mint hogy ártsak neked.

– Tudom. – Mortua nem hazudott, de ez sem változtatott a tényen, hogy becsapva érezte magát. Rettenetesen sajnálta a démont az emlékekért, amelyekkel együtt kellett élnie, ugyanakkor undorodott is, nem tőle, hanem a tetteitől. Amit hallott, a lelke legmélyéig felkavarta. – Valian, ez… ez szörnyű és gusztustalan, és… hát, tudhattam volna, hogy nem a levegőbe beszélsz, amikor azt mondod, hogy ronda dolgok vannak a rovásodon, de ez… Ilyen durva mesére nem számítottam. Időbe fog telni, hogy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

305 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

megemésszem. Megérted, ugye?

– Nem igazán. – Valian szomorúan mosolygott. – Nem tudom, hogyan lehet ezt megemészteni. De köszönöm, hogy megpróbálod.

Mortua csak most fordult meg és nézett rá megint. Sápadt volt, és émelygett is, mintha alattomban gyomron vágták volna. Kinyitotta a száját, aztán becsukta, beletúrt a hajába, és végül mégis a beszéd mellett döntött.

– Azóta nem csináltál ilyet, ugye?

– Nem. Ilyet nem. Voltam vad, öltem is, de effajta kegyetlenséget nem követtem el többé.

– Nem is… na, hogy mondjam, nem voltál senkivel azóta?

– Nem.

A lány lépett egyet közelebb, és elkeseredetten rázta a fejét. Biztos volt benne, hogy Valian most nem utasítaná el, ha meg akarná ölelni, és szégyellte magát, amiért iszonyodik a gondolattól, hogy hozzáérjen.

– A francba! – fakadt ki.

– Tudom, mit érzel…

– Kizártnak tartom. Még én se vagyok vele tisztában. – Mortua nagy levegőt vett. – Kérdezhetek valamit?

– Ne kímélj! – Valian hangja fájdalmasan gyengéd volt.

Ahogyan te sem kímélted azt a fiút meg az anyját… – Mortua utálta magát ezért a gondolatért, de nem tudott szabadulni tőle.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

306 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Visszafordult az ablakhoz. Rájött, hogy mégsem akarja feltenni neki a kérdést, ami még így is a legjobban foglalkoztatja. A kérdést, hogy érez-e iránta bármit. Akármi lett volna a válasz, most képtelen lett volna felhőtlenül örülni neki.

Valian szótlanul várt egy darabig, amíg rá nem jött, hogy hiába teszi, de nem unszolta a lányt. Leszegte a fejét, és nem próbálta meg oldani a feszültséget.

A kínos hallgatásnak határozott kopogtatás vetett véget. Az ajtóban Lyr jelent meg, lendületesen és frissen borotválva, és mindenféle üdvözlést mellőzve már bele is vágott:

– A nagymester haditanácsot hívott össze ma délután háromra. Addigra a shinnamoriak is ideérnek. Mindenképpen számítunk a jelenlétedre!

Valian ajka keserű mosolyra rándult.

– Annyira látom magam előtt Loghor ihn Mortenort, amint kifejezetten velem akar tanácsot tartani…

– Parancsba kaptam, hogy a hajadnál fogva rángassalak magammal, ha kell. – Lyrnek a szeme sem rebbent.

– Ne aggódj! Ott leszek.

– Kit küldtek Shinnamorból? – kérdezett közbe Mortua.

– Sharduk Morthero maga jön el egy fiatalabb tanítványa kíséretében.

A lány szaporán pislogott.

– Viccelsz? Sharduk? De hát ő…

–… kellően súlyosnak ítélte meg ahhoz a helyzetet, hogy személyesen akarjon részt venni a támadásban – zárta le jó előre a vitát Lyr.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

307 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– De hát béna a lába!

– Nem mondod. – A Koronás visszafordult a démonhoz. – Várni fogunk.

– Hé, és velem mi lesz?

Lyr égnek emelte a tekintetét. Gúnyosan válaszolta:

– Nem tudok elképzelni olyan erőt, ami téged távol tudna tartani, ha egyszer jönni akarsz…

Arra számított, hogy Mortua ujjongani vagy egyenesen ugrálni kezd, és amikor egyikre sem került sor, csak akkor jutott eszébe, hogy milyen jellegű beszélgetést is szakíthatott félbe.

– Akkor délután – mondta még, és elköszönt, távozása pedig remek ürügyet biztosított Mortua számára, hogy maga is az ajtó felé induljon.

– Hát… azt hiszem, jobb, ha én is megyek…

Valian bólintott. Nem tartóztatta.

– Délután látjuk egymást, hm?

– Persze. – A démon felnézett. – Menj csak, Mortua. Nyugodtan.

– Jó. És Valian? Köszönöm, hogy ilyen őszinte voltál velem. Azt kívánom, hogy bárcsak ne lettél volna, de azért köszönöm.

Nem nagyon lehetett erre mit válaszolni, olyat semmiképpen, ami elfeledtethette volna a már elhangzott kijelentéseket, vagy tompíthatta volna a súlyukat. Valian tehát inkább hallgatott, és akkor sem mozdult meg, amikor a lány végre becsukta az ajtót maga mögött. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

308 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Ismét szavazás a megszokott helyen! Hogyan élted meg Valian vallomását? http://kaevilaga.blogspot.com Ja, és a fejezet... a haditanács elso fele. :)

A haditanácsban találkoztak legközelebb. Valian három előtt nem sokkal nyitott be a jókora terembe, amely otthont adott a gyűlésnek. Addigra már nemcsak a Koronások voltak jelen – Loghoron kívül Lyr és Brietta vett részt a tanácskozásban –, hanem Baradun és Mortua is. A démon a szeme sarkából látta, hogy a lánynak nem akaródzik még csak rápillantania sem, de nem hibáztatta érte. A nagymester viszont felnézett.

– Démon.

A hangsúly alapján üdvözlésnek szánta a szót, aztán vissza is fordult a szoba közepén összetolt asztalokhoz, amelyeken három jókora térképet terítettek szét. Valamennyi jelenlévő ezeket állta körül. Lyr maga mellé engedte Valiant, aki maga is lenézett a térképekre. A bal szélső, amely a legújabbnak és legaprólékosabbnak tűnt, a városállamokat ábrázolta; az ifjú gyorsan leolvashatta róla, hogy úti céljuk, Jarthmor Emorhonnál valamivel közelebb esik Mordiniumhoz, déli irányban található, és nagyjából félúton, Jarthmortól északnyugatra helyezkedik el Morgerintal városa is, amelynek kolostorában Mortua másfél évet töltött el. A középső pergamen, amely magát Jarthmort ábrázolta, ősréginek tűnt, míg a jobb oldali, ami a romok alatt húzódó járatrendszert mutatta, néhány évtizednél nem készülhetett korábban. Valaki – nyilván Loghor – vörössel bekarikázta rajta a kazamaták egy részletét, Baradun pedig éppen azt kereste, mi feleltethető meg a második térképen ennek a résznek.

– Ott is van – mutatta. – El tudja olvasni valaki ezeket az apró betűket?

– Majd én. – Mortua előrefurakodott a kapitány hóna alatt, és közel hajolt az asztalhoz. – Raktárak – állapította meg. – Ez lehetett a raktárnegyed.

– Vagyis a féreg igazat mondott – jegyezte meg Loghor. – Lesznek csapdák.

Valian nyugtázta magában, hogy a legésszerűbb lépést a jelek szerint már megtették: kivallatták a mágust, akit Lyr ejtett foglyul.

– Dél kereskedelme Jarthmorhoz tartozott – fordult hozzá Brietta. – Hiába őrizték az utat északon, az utazás nehéz és veszélyes volt, nem sokan vállalkoztak rá. Jarthmor fölözte le a hasznát mindannak, ami a hegység két oldalán gazdát cserélt. Nem meglepő, ha a módosabb kereskedők csapdákkal védték a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

309 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

portékájukat.

A démon vetett egy pillantást a bal oldali térképre. A romok csakugyan egy jókora – színvilága alapján ugyancsak magas – hegység közepén, az egyetlen nagyobb völgyben terültek el, kizárólagos átjáróként a délebbi területek felé.

– Tudunk róluk bármi konkrétat? – kérdezte Baradun.

– A csapdákról? Nem. – Loghor elégedetlenül csóválta a fejét. – A patkány csak annyit tud, hogy használják a régi mechanizmusokat, már amelyik még működik, és persze elhelyeztek a falakon néhány mágikus jelet is, ami az elmét hivatott összezavarni. Ennél többet nem lehetett kiszedni belőle. Ostoba, mint a föld – tette hozzá megvetően.

– Tehát ha ezen a ponton hatolunk be a romok alá…

– Akkor végigmegyünk eddig a hármas elágazásig, és a bal oldalinak a közepe táján találunk egy régi illúziófalat. Amögött kezdődnek a járatok, ahová befészkelték magukat. Két megerősített ajtóval kell elbánnunk – Loghor a toll után nyúlt, és bejelölt vele két pontot a térképen –, nagyjából itt és itt. Az utána következő termekben tanyáznak.

Lyr az asztalon támaszkodott. Ezúttal nem páncélt viselt, a haját pedig hátrafogta egy keskeny bőrszíjjal, így inkább látszott fiatal tudósnak, mint lovagnak.

– Hová fut ki ez a járat itt a túloldalon? – húzta össze a szemét.

– Ez a problémásabb rész. – Loghor végigfuttatta az ujját a térképen. – Maga a járat a külső városra nyílik, a fal tövében, de a féreg szerint addig legalább hat rejtett csapóajtó van a folyosón, és mindegyik máshová vezet. Egérút a patkányoknak.

– Akkor arról van értelme közelítenünk – szólalt meg most már Valian is. – Hadd fussanak bele a saját csapdáikba!

– Ahhoz is elegen leszünk, hogy mindkét oldalról, egyszerre támadjunk – tette hozzá Baradun. – Már ha nem akarunk inkább a hagyományos módszerekkel élni. Személy szerint bölcsebbnek tartanám kifüstölni őket, vagy éppen a fejükre omlasztani a kis búvóhelyüket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

310 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor, aki végig elgondolkodva vizslatta a térképet, most felnézett, és megrázta a fejét.

– Igazat adnék, ha az ellenfeleink nem mágusok lennének. De azok, ezért más eszközökhöz kell nyúlnunk.

– Attól még azt az egérutat beomlaszthatnánk – vetette fel Lyr.

– Tényleg be lehetne – csatlakozott hozzá Brietta. – Ha kiütjük a megfelelő tartóoszlopokat, lezuhannak a kőtömbök a boltozatról, és nincs ember, aki át tudna kelni rajtuk utána.

– Nem értek hozzá, de elég kockázatosnak hangzik. – Mortua Baradun tekintetét kereste, mintha tőle várna megerősítést. – Mi van akkor, ha a fejünkre omlik az egész?

– Az nem fordulhat elő, ha jó helyre ütünk. Rendesen megépítették a járataikat a régiek, főleg az ilyen fontos helyeken. Senkinek nem állt érdekében, hogy egy véletlen baleset az egész vagyonát eltemesse.

A további tanácskozást kopogtatás szakította félbe, aztán kinyílt az ajtó, hogy egy meglehetősen furcsa párosnak engedjen utat. Megérkezett a két shinnamori: a béna lábú Sharduk Morthero és jóval fiatalabb társa. Az öreg pap egy különös faalkotmányon ücsörgött, ami leginkább egy kordé és egy szék kereszteződésének látszott. Valian egy megtört emberre számított, akit letaglóz a fogyatékossága, ehelyett azonban élénk tekintettel, derűs arccal és egy jókora pocakkal találta szemben magát. Sharduk hetvenhetvenöt éves lehetett, a fiatalember pedig, aki furcsa járművét tolta, nem tűnt idősebbnek Mortuánál.

Az öreg hátranyúlt, megveregette a kísérője kezét, aztán Loghor elé kormányozta magát, és tetőtől talpig végigmérte a jócskán fölébe tornyosuló nagymestert.

– Sharduk. Jó színben, mint mindig – köszöntötte Loghor.

– Azon gondolkodom, hogy jelöltetem magam a helyedre, ha azok a mágusok ki találnának nyuvasztani, Loghor fiam. – A pap összevonta bozontos, ősz szemöldökét. – Mióta hagyja magát egy nagymester úgy elvarázsolni, mint valami taknyos újonc? A Szárnyasok se a régiek, úgy látom. – Kezet nyújtott a nagymesternek, arca együttérzővé lágyult. – Kultisták, mi? Jobb is lesz a körmükre nézni, ha így elszemtelenedtek.

Loghor megszorította a kezét. Cseppet sem látszott neheztelni az öregember szavaiért, Valiannak pedig eszébe jutott, amit még az úton hallott Lyrtől kettejük barátságáról.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

311 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Sharduk körülnézett, a tekintete Lyren állt meg.

– Briettát ismerem, a kölyök kicsoda?

– A morammori őrség feje, Lyr Ascovado.

A pap hosszan méregette az ifjú lovagot, de nem tett rá megjegyzést.

– Baradun – üdvözölte inkább a kapitányt, aki épp addigra kerülte meg az asztalt. – Megöregedtél.

– Tizenkét évvel fiatalabb vagyok nálad – emlékeztette Baradun. – Még mindig.

– Lefogadom, hogy mindet odaadnád a hajamért cserébe – vigyorgott rá Sharduk. – A kislány Mortua, ha jól sejtem, és akkor az a fiatalember lesz ott Valian barátunk. Ez meg itt mögöttem Nargor, és akkor mindenki ismer is mindenkit.

– Fiatal. – Loghor tekintete végigsiklott az újonnan érkezetten. – És nem harcos.

– Nem is azért hoztam, hogy mágusokat öljön. Az különben is a ti dolgotok, nem? Nargor itt marad szépen, te meg kénytelen leszel beérni velem.

– Abból gazdálkodom, amim van. Még akkor is, ha az egyelőre egy nyomorék meg egy kiugrott bajkeverő…

– Hé! – kapta fel a fejét Mortua. – Ha ez a bajkeverő nem lenne, te még mindig a mágusok előtt hajbókolnál!

–… és nem tudom, az emorhoniak mennyire lesznek használhatók Tangemor halála után – fejezte be szenvtelenül Loghor. – Vagy hogy várhatunk-e egyáltalán valakit Devardoron kívül. Ylmorad azt mondja, vigyük el a papnőt, akit küldött, de az legfeljebb ágyútölteléknek való.

Sharduk a fejét ingatta. Most először hervadt le a csúfondáros kifejezés az arcáról.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

312 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Borzasztó, borzasztó, hogy Morkelének így kellett elmennie… Az viszont csak jó, ha Amoril is velünk tart – tette hozzá, Valian pedig mélységesen egyetértett vele.

– Az jutott eszembe – szólalt meg ismét Mortua, aki még mindig sértődött ábrázattal méregette a nagymestert –, hogy Morgerintal úgyis útba esik. Én lehúztam ott másfél évet. Be tudok szólni, hogy küldjenek valakit, és az úton találkozhatnánk velük. Rajtam kívül csak egy harcos-papjuk volt, de ő…

– Csináld! – szakította félbe Loghor.

– Ha leszel kedves visszaadni a képességeimet, neki is látok.

Nem kevés él csengett a hercegnő hangjában, a nagymester azonban nem zavartatta magát. Valian maga is úgy érezte, mintha egye láthatatlan kéz belenyúlna az elméjébe, és félrekotorna róla egy leheletfinom fátyolréteget, amelynek a jelenlétét magától észre sem vette volna. Szívesen kipróbálta volna, valóban képessé vált-e ismét a szellembeszéd használatára, de nem tudta, kit is szólíthatna meg vele. Mortuára pillantott, a lány azonban nem figyelt rá; lélekben Morgerintalban járt, és amikor végül felemelte a fejét, akkor is csak Loghornak biccentett oda.

Sharduk hátradőlt a tolószékében, és megköszörülte a torkát.

– Nem akarom a főnököt játszani, de végigfuthatnánk szépen, sorban néhány sarkalatos kérdésen?

– Mire vagy kíváncsi? – pillantott rá a nagymester.

– Mindenekelőtt arra, hogy tulajdonképpen kivel is állunk szemben. Az, hogy Nimortana kultuszával, roppant jól hangzik, csak épp a lényeg nem derül ki belőle.

– Mágusok. A féreg szerint még huszonhárom maradt. A többségük javakorabeli férfi, de akadnak nők és öregek is. Fegyverforgatáshoz talán három, ha ért az egész bagázsból. Ha elvesszük az erejüket, nem állhatnak az utunkba. Mészárlás lesz a javából.

– Nem gondolod komolyan, hogy engem az a rakás kókler érdekel! – horkantotta Sharduk. – Az értelmi szerzőre vagyok kíváncsi, arra, aki képes volt éveken keresztül uralkodni fölötted anélkül, hogy észrevettük volna. Mit tudsz róla?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

313 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Kevesebbet, mint szeretnék.

– Nimortana vagy sem? – Sharduk türelméből nem futotta holmi bevezetésre, Loghor pedig nem utasította rendre.

– Nem tudjuk – felelte tömören.

– Akkor mit tudunk?

– Hogy van valami Jarthmor alatt. Vagy egy olyan mágus, aki lényegesen erősebb az összes többinél, vagy az volt valaha. Tekintve, hogy az utóbbi három évben végignéztem, hogyan próbálják meg kiszabadítani, az utóbbi mellett teszem le a voksomat.

– Tehát fogoly. – Az idős pap nem tűnt elégedettnek. – Mire képes így?

– Irányítja a patkányokat. Legalábbis azt mondják. Varázsolni, úgy tűnik, képtelen.

– Ennyi? Úgy tűnik? És te ez alapján akarod megtámadni? – Sharduk arcán elmélyültek a barázdák. – Hová és hogyan börtönözték be? Hogyan lehet elpusztítani, és mi történik, ha véletlenül éppen mi szabadítjuk ki?

– Mit akarsz tőlem, öregember? – A nagymester állta a tekintetét. – Te is tudod, hogy nincsenek válaszaim.

– Hogy mit akarok? – kérdezett vissza Sharduk. – Egy kevés józan észt a kőfejedbe, ha már egyszer ennyire híjával vagy! Nem ronthatsz neki karddal hadonászva valaminek, amiről csak annyit tudsz, hogy gyakorlatilag megsemmisítette az áramlatot!

Loghor karba fonta a kezét.

– És hogyan akarsz többet megtudni róla anélkül, hogy odamennénk?

– Annak a kockázata nélkül, hogy esetleg ki találjuk szabadítani…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

314 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ha olyan egyszerűen szabadon lehetne engedni, már évekkel ezelőtt rávette volna a szolgáit – világított rá a nagymester. – Vagy rávett volna engem. Akármi tartja is fogságban, nem tud vele leszámolni. Mégis mekkora esélyét látod annak, hogy pont akkor sikerül neki, amikor megérkezünk?

– És ha csapdába sétálunk? – csatlakozott Shardukhoz Baradun is. – Ha tudatosan csalnak oda bennünket, épp azért, hogy kiszabadítsuk nekik ezt a… valamit?

– Nem. – Brietta lágy, alt hangjára mindhárom férfi felkapta a fejét. – A nagymesternek igaza van. Ez az… idegen akarat már régen rávehette volna, hogy vigye el neki a szabadulása kulcsát, legyen az tárgy, személy vagy bármi más. Miért várt volna vele mostanáig?

– És akkor mi van – vetette fel hirtelen Mortua –, ha pontosan ez történik? Ha a tárgyalás, a mágus elfogása, minden csak komédia volt? Mi van, ha Lyr – intett az állával a fiatalember felé – végig egy követ fújt a kultistákkal, és a mágusok befolyása csak erősebb lett ahelyett, hogy megszűnt volna? Lehet, hogy papokat kell feláldozni ennek a ki tudja, honnan szalajtott fogolynak, vagy éppenséggel akár pont Szárnyasokat, és igenis csapdába masírozunk…

Lyr nemhogy válaszra, de még egy tekintetre sem méltatta.

– Ha papokat akarnék áldozni, első dolgom lenne, hogy itthon hagyjalak – vágta el a találgatást Loghor. – A bélyeg a lelkemről a múlté, de nem vagyok hajlandó ezt bizonygatni, amikor sokkal fontosabb dolgunk van. Aki nem hisz nekem, felállhat és kimehet.

– Loghor tiszta – vette a védelmébe váratlanul Sharduk. – Nem ismerem ezt az Ascovado gyereket, de csak a lábam béna, a szememnek semmi baja. Loghor önmaga. Hogy ez mennyivel jobb nekünk, az kétséges – eresztett meg egy cinkos vigyort –, de senki nem befolyásolja.

Mortua az ajkába harapott. Szemlátomást viaskodott benne a szégyenkezés és a Loghor iránt érzett utálata. Végül az utóbbi győzött, Valian legalábbis erre következtetett abból, hogy nem tudta rávenni magát a bocsánatkérésre.

Sharduk fesztelenül tette fel közben a majd mindannyiuk agyában ott munkáló kérdést:

– Mit csinálunk, ha mégis Nimortanával állunk szemben? Azzal, aki a maga idejében a semmiből épített rabszolgabirodalmat?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

315 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Elpusztítjuk. – Loghor hangja ezúttal sem tűrt ellentmondást.

– Vagy harcban esünk el – tette hozzá halkan Brietta. Mortua csodálkozó pillantást küldött felé, de a nő ügyet sem vetett rá vagy bárki másra.

– Nincs okunk feltételezni, hogy ő az – csatlakozott Lyr is. – Miért várt volna eddig a visszatéréssel? Nincs semmiféle évforduló, sem az életéhez, sem a halálához köthető, és három éve sem volt semmi ilyesmi.

Az öreg pap égnek emelte a tekintetét.

– Szárnyasok… – morogta. – Nem mintha bánnám, hogy valaki képes a derűlátásra ebben az átkozott helyzetben. Na jó, Nimortana vagy sem, gondolom, meglátjuk, ha odaérünk. Mit akar? Persze, kiszabadulni, de mit tervez azután?

– Kiiktatja a szellemeket. – Loghor keményen viszonozta a rávetülő elképedt pillantásokat. – Miért, mire számítottatok? Az áramlatot máris alig érezni. Számtalan ereklye került a patkányok kezébe, a szellemek pedig menekülnek.

– A helyükben én sem várnám meg, amíg a mágusok hatalmukba kerítenek egy papot is, és a saját hasznukra fordítják a tudását… – jegyezte meg elgondolkodva Baradun.

– Azt már rég megtehették volna, ha akarják! – intette le Sharduk. – Különben sincs szükségük rá. Egy valamirevaló mágusnak csak idő kell meg némi fantázia, és kisüti, hogyan uralkodjon a szellemek fölött az ereklyéken keresztül. Már szerintem – tette hozzá mogorván. Valian csodálkozva fordította felé a fejét, a pap azonban tüntetően nem nézett rá.

– Ésszerűen hangzik – bólintott a nagymester. – Megmagyarázná, miért sietnek eltűnni a szellemek, még mielőtt kiszabadulhatna… és hogy a célpontjaink, akiket igazán nem lehet valamirevaló mágusnak nevezni, miért nem kezdenek semmit az ereklyékkel azon kívül, hogy felhalmozzák őket.

Sharduk közben elmerült a térképek tanulmányozásában. Szemlátomást a legelső kötötte le leginkább. Hümmögött, méricskélt, de nem szólt egy szót sem. A többiek egy darabig várták, hogy mire jut, aztán visszatértek a tanácskozáshoz.

– A szellemek különben sem bábok – magyarázta Baradunnak Mortua. – Nem kötelesek meghallgatni egy olyan szertartást, aminek a céljával nem értenek egyet. Mi szolgáljuk őket, nem pedig fordítva. –

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

316 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Megrázkódott, a karján égnek meredtek a szőke pihék. – Belegondolni is rossz, mi történne, ha Nimortana rájuk tudná kényszeríteni az akaratát…

A testőrkapitány gyengéd, már-már atyai mozdulattal simította végig a lány kezét.

– Nem engedjük addig fajulni a dolgokat, hercegnőm – mondta bátorítóan, aztán felemelte a fejét. – Loghor, azt tudom, hogy ha felbukkan valahol egy mágus, ti képesek vagytok levadászni. De elbírtok egyszerre huszonhárommal is?

– Huszonhárom vagy épp száz, akárhánnyal elbánunk – szögezte le zord elégtétellel a nagymester. – Megvannak az eszközeink.

Hátat fordított az asztalnak, karba tette a kezét – sebes balján fehér kötés díszelgett –, és szúrós tekintettel Lyrre, majd Briettára pillantott.

– Tudjátok, mi az eljárás ilyen esetben.

– Ahhoz be kell jutnunk – válaszolta óvatosan Lyr. – Látótávolságra van szükségünk, különben tehetetlenek vagyunk.

– Van egy mágusunk, akit visszavárnak – emlékeztette a felettese. – Vannak papok, akik meg tudják változtatni a külsőtöket. És van egy démonunk, akit mindenáron meg akarnak kaparintani.

Valian sötéten nézett maga elé. Jól emlékezett a Morammorban történtekre.

– Mit akarnak tőlem?

Loghor szeméből elutasítás sugárzott.

– Nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem.

– Pontosan miről beszélünk? – tért vissza a tárgyra Baradun.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

317 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Brietta adta meg a választ:

– Nekünk is megvannak a magunk rítusai. Lyr is így tette harcképtelenné és ejtette fogságba a mágust. Amikor ilyen sok ellenféllel nézünk szembe egyszerre, képesek vagyunk fókuszálni az erőnket, és egyszerre akár mindet is megfosztani a képességeitől. Viszont ehhez mindenképpen közel kell kerülnünk hozzájuk… – Feszengve pillantott a nagymesterre, mint aki attól tart, hogy túl sokat árult el a lovagrend belső ügyeiből, de Loghor gond nélkül átvette tőle a szót.

– Ha bejuttatunk valakit a megfelelő képzettséggel rendelkező lovagok közül, nyert ügyünk van.

– A mágusunknak álcázva, Valian társaságában, ha jól értem. Kik a megfelelő képzettségű lovagok, akikről beszélünk?

– Mi hárman. – A nagymester ismét a két lovagot nézte. – Rám kint van szükség. Önként jelentkező?

Lyr és Brietta egymásra pillantott. Egyikük sem törődött vele, hogy minden egyes szempár rájuk szegeződik. A nő felvonta a szemöldökét, Lyr pedig bólintott egy aprót, mintha azt akarta volna mondani, hogy neki aztán igazán mindegy. Az egész egy másodperc alatt lezajlott, aztán Brietta előrelépett, és meghajtotta a fejét Loghor előtt.

– Rendelkezz velem, nagymester!

A férfi nem tűnt meglepettnek.

– Számítok rád, Brietta.

Valian és Lyr tekintete összefonódott. A démon meg sem próbálta leplezni a csalódottságát, a fiatalember azonban csak megvonta a vállát, és elfordította az arcát. Valian ellenállt a késztetésnek, hogy felsóhajtson, és inkább a nőt vette szemügyre, akit a harcostársául neveztek ki. Brietta jó tíz évvel lehetett idősebb nála. Ruganyosan mozgott a páncéljában, ami jól fejlett izomzatról árulkodott, határozott arca pedig eltökéltnek és céltudatosnak mutatta. Valian élt a gyanúperrel, hogy lassabb, mint Lyr, ugyanakkor biztosra vette, hogy a nagymester nem jelölne ki a feladatra olyan embert, aki nem járatos kellőképpen a fegyverforgatásban.

– Mi van akkor, ha a mágusaitok felkészültek a hívatlan látogatókra, és Brietta Briettának fog kinézni, amikor besétál közéjük? – vetette fel közben Sharduk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

318 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A nő a démon szemét kereste.

– Nem fogunk kétségbe esni – jelentette ki.

– Öltem már hatalmuk teljében lévő mágusokat – tette hozzá szárazon Valian. – Lényegesen komolyabbakat, mint ezek.

– A terv tehát – emelte meg a hangját Loghor – a következő: Brietta és a démon előremennek, az ajtókat lehetőség szerint nyitva tartják. A szertartást elvégezzük, és akkor támadunk, amikor a férgekben már szemernyi varázserő sem marad. – Egy árnyalatnyival halkabban tette hozzá: – Tereld össze őket egy rakásra, lovag! Mondanom sem kell, milyen kockázattal jár, ha csak egy patkány is kikerül a látószögedből. Ha azt mondod, felőlem viszel híreket, az valószínűleg mindet érdekelni fogja.

– Úgy lesz, nagymester. Ha pedig valamelyik mégis kimaradna, az hal meg elsőnek.

– Jó. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

319 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenhatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! A haditanács második fele.

Baradun hümmögött.

– Továbbra is azt mondom, ha a mieink időben ki tudnak jutni, érdemes lenne rájuk rogyasztani a mennyezetet, vagy füsttel megfojtani őket. Ha, ahogy Ascovado lovag felvetette, a csapóajtókat vonjuk ki először a forgalomból, nem tudnak menekülni, legfeljebb a bejárat felé, ott pedig már várhatjuk őket. De végigmenni a folyosón, keresztül a csapdákon nekem felesleges kockázatnak tűnik.

– Kockázatnak kockázat – engedte meg Loghor –, de olyan, amit kénytelenek leszünk vállalni. Felhívnám rá a figyelmet, hogy nem ezek a szerencsétlenek a legfőbb célpontjaink, hanem aki a háttérből mozgatja őket, róla viszont feleannyit sem tudunk, mint szeretnénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is szerezhetjük meg a szükséges válaszokat. – Valianra nézett, nem túl barátságosan, de legalább a korábbi gúny eltűnt a tekintetéből. – A patkányokat egy Rhamor Grahulis nevű alak vezeti. Rá fogtok ismerni a képén található hegekről; az ostoba belevéste a bőrébe Nimortana jelét. A többi férget lemészároljuk, őt pedig foglyul ejtjük, és kiszedjük belőle, hogyan tudjuk elpusztítani a drágalátos úrnőjét.

A démon biccentett, és a térkép fölé hajolt.

– Különben sem jutnánk ki időben – mutatta Baradunnak a járatokat. – Vagy ha mégis, nincs rá garancia, hogy ők bent maradnak. Jobban ismerik ezeket az alagutakat, mint mi, és biztosan felkészültek rá, hogy esetleg gyorsan kell menekülniük.

– Négyfelé oszlunk. – A nagymester ismét a vörös tinta után nyúlt. – Első csapat: Brietta és a démon.

– Valiannak hívják – kotyogott közbe Mortua, de nem nézett a nevezett irányába: azt figyelte, hogyan rajzolja be a támadási útvonalakat Loghor.

– Bementek. – A férfi ezúttal Briettához intézte a szavait. – Ha a terv nem válik be, mindent megtesztek, hogy megakadályozzátok, hogy a patkányok elmenekülhessenek. Egy kisebb csapat veletek egy időben indul el hátulról, és készen áll, hogy szükség esetén ráomlassza a mennyezetet a csapóajtókra. Miközben végrehajtjuk a rítust, a harmadik különítmény is megérkezik a másik irányból. Tartsátok nyitva az ajtókat, és akkor meglepetésszerűen tudnak rájuk rontani, miközben a második csapat kiüti a megfelelő tartóoszlopokat, és elvágja az utat, amin menekülnének. Ez épp elég fejetlenséget okoz majd ahhoz, hogy csak akkor kapjanak észbe, amikor két fronton egyszerre rájuk zúdultok. A rítust végző lovagjaimmal arról az oldalról csatlakozunk a támadáshoz, ahol nagyobb a szükség.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

320 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Baradun helybenhagyólag bólintott.

– Ebben az esetben én vezetem a főerőt az illúziófal felől.

– Magam is így gondoltam.

– A hátsó csapatot az ifjú lovagra bízzuk?

Loghor megrázta a fejét. Még mindig az asztalon támaszkodott, barna szeme ide-oda járt a térképeken.

– Ascovado nem jön velünk. Neki más feladatot szánok.

– Nagymester? – Lyr hangján bárki észrevehette a zavart.

– Ne most! – intette le a megszólított. – A kérdés a hátulsó különítmény vezetése. Ez az, amit én Devardorra bíznék. Úgyis meg kell osztoznunk a papokon, akik velünk tartanak, ha mindenkit védve akarunk tudni. Őfelsége nyilván melletted marad – pillantott fel Baradunra –, Sharduk pedig aligha képes bárkit is követni a föld alá, úgyhogy én beérem azzal, amit Morgerintalból kapok.

– Asto el lesz ragadtatva, hogy úgy beszélsz róla, mint valami holtteherről – jegyezte meg fanyarul Mortua.

– Ha Astovar Gomort küldik, nem lesz egy szavam sem. – Loghor ingerült mozdulattal lökte a válla mögé a haját. – Ha nem is egy Devardor, de ő legalább használható.

– Hány embert viszünk, nagymester? – tette fel a kérdést Brietta. – Ha három csapatot akarunk kiállítani, és nagyjából két tucat ellenféllel nézünk szembe…

– Akkor hetven embernél nem kell több – felelte Loghor helyett Baradun. – Ha sietünk, márpedig gondolom, hogy sietünk, akkor kevesebb még jobb. Harminc lovag, harminc a fejedelem emberei közül, plusz a papok, illetve mi mint vezérkar… Ennyi bőségesen elég kell, hogy legyen akkor is, ha valami félresikerül.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

321 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian azon kapta magát, hogy csak fél füllel hallgatja a kopasz testőrkapitányt, inkább a mellette ácsorgó Mortuát figyeli. A lány gyanakvóan nézett hol Lyrre, hol Loghorra, egyébként pedig közel húzódott Baradunhoz, és még csak véletlenül sem pillantott az ő irányába. Örökvidám arca sápadt volt, sem a szája, sem a szeme nem mosolygott, de inkább tűnt elszántnak, mint szomorúnak. A démon mégis megsajnálta.

– Egyetértek Baradunnal – szólalt meg már csak azért is, hogy visszakényszerítse a gondolatait a gyakorlatiasság útjára. – Ha valami félresikerül, ennyi mágussal szemben úgyis mindegy, sokan vagyunk-e vagy kevesen. Ötven embernek éppúgy fejére tudják omlasztani egész Jarthmort, mint háromezernek, és akkor még nem is voltak különösebben találékonyak…

– Erre nem fog sor kerülni – vetette ellen Brietta, nem ellenségesen, inkább elszántan.

– Én sem hiszem – felelte Valian. – Ha viszont mégis, könnyebb lélekkel halok meg abban a tudatban, hogy nem mi voltunk Mordinium egyetlen reménysége.

– Ez mind nagyon szívhez szóló. – Sharduk béna lábát dörzsölgette, és keserves arcot vágott. – Arról beszéltetek már, hogyan akartok odamenni?

– Nincs túl sok lehetőség – vonta meg a vállát Baradun. – A magashegység átjárhatatlan, vagy ha nem is az, mindenképpen hónapokba telne, hogy biztonságban átkeljünk rajta. Marad a régi kereskedőút, ami a völgyeken át vezet. Mortua azt mondja, nincs vészesen rossz állapotban.

A hercegnő felnézett.

– Én nem ismerem az egészet, csak a Morgerintalhoz közel eső szakaszát, de azt rendesen karban tartják. Akkor romlik egy kicsit, amikor belép a völgybe, de ott is járható. Nem a legtökéletesebb, de nem kell minden lépésnél figyelni, hogy ugyan mikor töri ki a lábát a ló. Bár gondolom, minél bentebb megy a hegyek közé, annál rosszabb állapotban lesz…

– Sziklaomlás bármikor előfordulhat, és akkor kénytelenek lesztek kerülőt tenni, de indulni szerintem is mindenképpen arra érdemes – csatlakozott hozzá váratlanul Lyr. – Jó esetben kétnapi vágtával odaértek.

Valian elhúzta a száját.

– A vágta részemről kizárt…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

322 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor felemelte a kezét, hogy csendre intse, és az öreg paphoz fordult.

– A szokásos módon érkeztél, igaz?

Sharduk mogorván bólintott.

– Ha a kocsimra gondolsz, akkor igen, de az egyszemélyes. Miért nem lovagol egy ilyen szép szál harcos?

– Nem tűrik meg a lovak – felelte tömören a nagymester.

– Akkor hagyjuk itthon! Építsétek másra a remek haditerveteket!

Loghor rezzenetlenül meredt rá, mire az öreg feltartotta mind a két karját.

– Jó, megadom magam! Átkozott kényelmetlen egy út lesz, de jöhet! Ha szerencsénk van, megússzuk tengelytörés nélkül. – Megcsóválta a fejét, és zsémbesen még hozzáfűzte: – Valami könnyű páncélt válassz, Valian fiam, szegény jószág már attól darabokra törik, ha ránézel! Magamnak terveztem, nem utasszállításra!

– Megértettem – felelte óvatosan a démon, és maga is meglepődve vette észre, hogy Loghor tekintetét keresi közben, mintegy megerősítésért, hogy biztosan ez-e a jó ötlet. A nagymester azonban már nem foglalkozott vele. – Köszönöm.

– Bírni fogja az iramot ez a bizonyos kocsi? – kérdezte kételkedve Baradun.

Sharduk rögvest kihúzta magát.

– Előbb nézd meg és ámulj, és csak aztán tegyél fel hülye kérdéseket!

– Nem fogom elmulasztani.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

323 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Farkasszemet néztek egy darabig, aztán egyszerre vigyorodtak el. Loghor azonban úgy tűnt, nem értékeli a csipkelődést.

– Gondolom, mindenki tisztában van vele, hogy az utat sem hagyják őrizetlenül.

– Kitalálom, a vendégetek ezzel kapcsolatban sem bizonyult bőbeszédűnek. Mondom én, hogy elpuhultál, Loghor fiam, régebben meg se kottyant neked némi kis vallatás…

– Ha valaki olyan ostoba, hogy a saját nevét is alig tudja megjegyezni, attól felesleges csodát várni – utasította rendre a papot a nagymester. – Amit tudunk, az az, hogy figyelnek, márpedig azt bármelyik pap ki tudja játszani. Ezenfelül akadnak itt is csapdák, bár eleinte megpróbálják tévútra csalni vagy visszafordítani a feléjük tartókat. Tény, hogy gyanús lenne, ha a jarthmori úton végig hullák hevernének, de a hegyek között már nyilván ők sem válogatnak az eszközökben. Ezért akarok előreküldeni valakit, aki képes felderíteni, mi vár ránk.

– Egy papot lenne érdemes – szólt közbe Mortua. – Olyat, aki tudja álcázni magát, és elég talpraesett ahhoz, hogy megtalálja a csapdákat. Emlegettétek Amorilt…

Közben arra gondolt, hogy Lyr is alkalmas volna a feladatra, de inkább hallgatott. Nem hitte, hogy az ifjú Koronásnak hivatalosan szabadna értenie azokhoz a szertartásokhoz, amelyeket közös menekülésük során oly könnyedén használt, és bár továbbra sem volt hajlandó megbízni benne, ha választania kellett, inkább állt az ő oldalára, mint Loghor mellé. Mágia vagy sem, még így sem szívelte a nagymestert, és nem tudta felfogni, miért mennének érte tűzbe a Koronások.

– Hogy lehet az, hogy a mágus cimbora nem tudja, min kell átkelnie hazafelé? – kérdezett közbe értetlenül Sharduk is. – Ha csak úgy át tudná varázsolni magát innen oda, egy ilyen cingár legényke aligha kapta volna el. Na meg te is azt mondod, Loghor, hogy ostoba a szerencsétlen. Akkor viszont vagy ismernie kell egy rövidebb utat, vagy…

–… a birtokában kell lennie ennek. – A nagymester egy lapos bőrerszényt dobott az asztalra, amelyből jókora, kerek ezüstmedál csúszott ki. Az ékszer stilizált nőalakot ábrázolt, fején koronával, alakja fölé egy N betű szárai borítottak kupolát. – A féreg szerint ez megvédi az úton haladót.

– De minek ez neki? – ráncolta a homlokát Mortua. – Akit mi láttunk, még dicsekedett is vele, milyen remek átjárókat tud nyitni két hely között…

– Biztosan valaki másnak szánta – vetette fel Valian.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

324 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Annak semmi értelme! – A lány már csak reflexből is ránézett, és ez nyomban zavarba is hozta. Gyorsan lebámult az ölébe, és remélte, hogy nem vörösödik el. – A kapukon át akárhányan elmehetnek, nem? – tette hozzá még sután.

Remélte, hogy Valiannak megesik rajta a szíve, és nem válaszol, de a démon vagy nem vette észre, mennyire zavarba hozta, vagy nem törődött vele – vagy éppenséggel, jött rá hirtelen Mortua, törődött vele annyira, hogy ne akarja még jobban felhívni rá a figyelmet.

– Feltéve, hogy egy az útjuk. Vagy hogy a célállomáson nem keltene túl nagy feltűnést az átjáró. De az sem kizárt, hogy egy ügynöknek akarta odaadni. – Valian megvonta a vállát. – Ezerféle magyarázat lehetséges.

– Ha viszont odaadjuk a medált a felderítőnek, nem fogja aktiválni a csapdákat, tehát valószínűleg észre sem veheti őket – jelentette ki Baradun.

– Nem is. A medál Briettáé. – Loghor átdobta a nőnek az ékszert az asztal felett. Brietta elkapta, és a nyakába akasztotta. – Az ő célba érése a legfontosabb, a démonnal egyetemben. Mindenki más feláldozható.

– Remek érzés nélkülözhetetlennek lenni. – Sharduk megint a térképek fölé hajolt. – Azt ne hidd, Loghor fiam, hogy én nem készülök némi meglepetéssel mágus barátaink számára!

– Jobban is teszed, öregember. Ascovado!

– Nagymester?

– Mint már említettem, téged nem viszünk magunkkal. Anira volt kedves eszembe juttatni, hogy nemcsak Jarthmor felől fenyegethet veszedelem. – A férfi elhúzta a száját. – Te visszavágtatsz Morammorba, és újraszervezed az őrséget. Tudod, mi a teendőd, ha akár csak egy mocskot is ott találsz.

A fiatalember tisztelettel hajtotta meg a fejét.

– Tisztában vagyok vele, nagymester.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

325 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Aniráról jut eszembe – Baradun a homlokát ráncolta –, mi a helyzet a helyi papokkal? Mortuán kívül is van még legalább három, nem?

A hercegnő és a démon egyszerre rázta meg a fejét.

– Kettő van – mondta Valian. – Kendaron északon jár, és bár Anira úrnő üzent neki, egy hétnél előbb hiába is várnánk. Ami Junát illeti, ő ezer örömmel velünk jönne, de akkor már előbb javasolnám Shira-Lint, és a nagymesternek igaza volt abban, hogy neki sem látnánk sok hasznát.

– Akkor tehát nem jön senki?

Loghor felvetette a fejét.

– Juna Mordellt akkor sem vinném, ha ő volna az egyetlen rendelkezésemre álló pap. Nélküle… mondjuk, hogy jóval kisebbek lesznek a veszteségeink.

– Lássuk, jól értem-e. – Sharduk közelebb gördítette magát az ablakhoz. – Bevárjuk Devardort, és elindulunk, harminc-harminc lovas meg – az ifjú Lyr kivételével – mi mindannyian. Amoril előremegy felderíteni, mi meg követjük, és remélhetőleg sem csapdába nem esünk, sem az utat nem torlaszolják el előttünk. Ha minden a terv szerint megy, másnap estére megérkezünk. Brietta leviszi Valiant mint foglyot, elszívjátok a szerencsétlenekből a varázserőt, aztán belefojtjátok őket a saját vérükbe. Hm… Gyors, hatékony, és legalább tizenöt helyen bele lehetne kötni, de nem teszem, mert nekem sincs jobb ötletem.

– Ha a célpontod varázslatot használ, nem sokra mész a legkörmönfontabb tervezéssel sem – felelte szárazon Loghor.

– Részemről már csak egyet nem értek. – Baradun megdörgölte az állát. – Már ne is haragudj, Sharduk, de neked mi hasznodat fogjuk venni? Hogy elkocsizol velünk Jarthmorig, azt még értem, de a föld alá nem tudsz lejönni, főleg, ha a védelmi vonalakon is át kell vergődnünk valahogyan.

– Eszem ágában sincs végigmászni azokon a járatokon – jelentette ki mogorván a pap. – Odafentről is ki tudom venni a részemet a mókából. Csak néhány ereklye kell, és…

– Hasznát vesszük – szólt közbe a nagymester. Szúrós tekintete megült az öreg arcán. – Akárcsak mindannyian, Sharduk is megtesz majd minden tőle telhetőt, hogy biztosítsa a sikerünket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

326 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mindent, amit egy kellően tapasztalt pap megtehet – hagyta helyben Sharduk.

– Mindent, ami tőle telik – ismételte nyomatékosan Loghor.

Valian töprengve figyelte őket, de egyikük sem vetett rá ügyet. Makacsul meredtek egymásra, mígnem a shinnamori végül elfordította a fejét.

– Úgyis azon lesz mindenki, hogy mi győzzünk. Engem is beleértve – morogta, a nagymester pedig nem forszírozta a témát.

– Egyéb kérdés? – nézett körül fürkészve. Senki nem válaszolt, úgyhogy folytatta is: –Hajnalban indulunk. Ha Devardor nem ér ide addig, mást küldünk előőrsbe. Napkeltére mindenki legyen itt!

– Utálok korán kelni – jegyezte meg Sharduk. – Elszállásolsz bennünket, Loghor fiam?

– Gyertek csak velem! – intett neki Brietta.

Miután a lovag és a nyomában a két pap elhagyta a termet, a többiek is elindultak. Valian szomorúan látta, hogy Mortua éppen csak nem rángatja kifelé Baradunt siettében, de értett a dologból, és nem ment oda hozzájuk. Lyrt figyelte még, ám a jelek szerint a fiatalember sem óhajtott beszélgetni. Vetett ugyan rá egy hosszú pillantást, de végül csak összeszedte a térképeket, és maga is távozott. Rövidesen már csak a démon maradt az asztalok mellett, ő azonban a többséggel ellentétben egyáltalán nem sietett. Sok mindent végig akart gondolni, elsősorban a maga szerepét a haditervben. Jóval később lépett csak ki ő is az ajtón, hogy visszatérjen a rendházába. Szerette volna kipihenni magát a hajnali gyülekező előtt. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

327 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenhetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Az előcsarnokban, a lovagrend alapítójának képmása alatt még megpillantotta Loghort. A nagymester egy negyvenes évei elején járó, fehér köntöst és fegyverövet viselő férfit tartott szóval, akiben Valian rögtön felismerte Amoril Devardort. Az emorhoni – aki még a csizmáján viselte az út porát – egyetértő bólogatással kísérte az idősebb férfi szavait. Nyilvánvalóan a haditanácsban elhangzottakat beszélték át.

– Rendben van – mondta éppen Amoril. – Adjatok egy óra pihenést a lovamnak meg két napra való ételt nekem, és már indulok is.

– Meglesz. – Loghor tekintete a démonra siklott. A pap is hátrafordult, hogy megnézze, mi vonta el róla a nagymester figyelmét, és őszinte örömmel mosolyodott el Valian láttán.

– Valian! – Odalépett az ifjúhoz, és kezet nyújtott neki. – Hála a szellemeknek, hogy bebizonyosodott az ártatlanságotok! Sokan fohászkodtunk értetek.

Valian hálásan szorította meg a felkínált jobbot.

– Örülök, hogy egy oldalon fogunk harcolni, Amoril. Úgy látom, éppen csak lemaradtál a haditanácsról.

– Sebaj, csinálni úgyis jobban szeretem az ilyesmit, mint beszélni róla…

– Ezzel nem vagy egyedül – értett egyet a démon. – Hogy állnak a dolgok Emorhonban?

A pap megnyerő arca elkomorult.

– Nem jól. Talán könnyebb lesz, ha végre méltó búcsút vehetünk Morkele szellemétől, de ez még várat magára. Ráadásul még mindig tele vagyunk zarándokokkal. Nem irigylem Ylmoradot, amiért ebben a káoszban kell helytállnia. – Megvonta a vállát. – Nem tudunk mást tenni, mint hogy a végére járunk, mi történik Jarthmorban, és ez talán Morkelének is elhozza majd a megnyugvást, amit érdemel.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

328 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor türelmetlenül megköszörülte a torkát. Amoril bocsánatkérő tekintettel fordult vissza hozzá.

– Ha védelem alatt haladunk, szellembeszéddel nem fogjuk elérni egymást – kezdte a nagymester, az emorhoni pedig rábólintott.

– Szakrális lenyomatokat hagyok majd hátra – jelentette ki. – Ha megfelel.

– Elsőrangú. – Valian látta az elégedettséget Loghor arcán, és maga is jónak találta Amoril ötletét. A gyakorlatban ugyan nem találkozott még vele, de elméletben ismerte a szakrális lenyomat szertartását: azt, amikor a pap az őt körülvevő világba rejtette aktuális érzéseit, amelyet aztán a szertartás helyszínére érkező fél – a pap tetszése szerint egy konkrét személy vagy akár minden hozzáértő – maga is megtapasztalhatott. Tények közlésére kevésbé volt alkalmas ez a módszer, inkább csak érzelmeket, benyomásokat közvetített, de arra kiválóan megfelelt, hogy anélkül hordozza Amoril figyelmeztetését, hogy felkeltené a mágusok figyelmét. – Pihenj egy órát, Devardor, aztán indulj! Keresd meg előtte Shardukot, ha akarod.

– Remek ötlet. – Az emorhoni vállon veregette a démont. – Jarthmor alatt találkozunk, Valian!

– Úgy legyen. Szerencsés utat, Amoril! Nagymester… – A démon odabiccentett Loghornak is – még szoknia kellett a gondolatot, hogy a férfi nem az ellensége –, aztán elhagyta az épületet.

Gyalogszerrel tért haza, de nem sietett. Sok mindent át akart gondolni, ezért kimondottan örült neki, hogy egyedül maradhat egy kicsit. Mortuáról erővel terelte el a gondolatait, és inkább Lyr viselkedésén töprengett. Furcsának találta a ridegségét, és bár a bizodalma nem ingott meg, azt biztosra vette, hogy a lovag csakugyan rejteget valamit. Akárhogyan gyötörte azonban az agyát, nem jutott közelebb a titok nyitjához. Mindenesetre, ha már Loghor ihn Mortenor jobbnak látta Morammorba küldeni a fiatalembert, Valian a maga részéről cseppet sem bánta, hogy olyan emberrel gazdagodott helyette a csapatuk, mint Amoril Devardor.

A többi szerzetes izgatottan várta vissza. Mikor a vacsoránál körbevették, Valian nagyon távolinak érezte azokat az időket, amikor még tartózkodva méregették, és arról suttogtak, hogy megint szétverte az egész gyakorlótermet. Most már senki nem maradt távol tőle: vállon veregették, megölelték, szerencsét kívántak, és biztosították róla, hogy akkor is imádkozni fognak érte, ha a szellemek nem hallgatják meg a fohászukat.

Jóval virradat előtt felébredt, frissen és tettre készen. Felcsatolta a páncélját, a hátára erősítette a fegyvereit tartalmazó tokot – mindkét művelet elég sokáig tartott, mivel a bal tenyere a legkisebb mozdulatot is fájdalommal büntette –, és éppen végzett, amikor kopogtattak az ajtaján. A küszöbön a meglehetősen álmos Shira-Lin ácsorgott vastag köpenyben. Valiannak átfutott a fején, hogy Loghor nem fog örülni, ha a papnő velük akar tartani, de aztán észrevette, hogy nincs nála csomag.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

329 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Anira kérdezteti, hogy indulhatunk-e – szólította meg Shira-Lin. – Lent vár az udvaron a kocsi, ha készen vagy.

– Készen vagyok. Hogyhogy ti is jöttök?

– Anira szeretne elbúcsúztatni benneteket, és felajánlotta, hogy kísérjem el.

Leballagtak a rendház udvarára. A papnő ásítozott, Valian azonban mélyet szippantott a tiszta, hideg levegőből. Jólesett a tüdejének, még éberebbnek érezte magát tőle. Kakaskukorékolást hallott az épület mögül, és elmosolyodott, ahogy észrevette az égen áthúzó madárcsapatot. Csend borult a kolostorra: a többség mélyen aludt, csupán néhány korán kelő szerzetes sürgölődött az udvaron. Valian sorra kezet rázott velük, aztán fellendült a kocsiba, és helyet foglalt a rendházfővel szemben. Shira-Lin kecsesen libbent mellé, és már indultak is.

Messziről hallani lehetett az alvó városban a Koronások otthona felől érkező zajokat. Patadobogás, lovak nyerítése keveredett az emberek hangjával és a kerekek nyikorgásával. Baradun harminc lovasa az épületegyüttes előtt sorakozott fel, valamennyien egyforma vértet, köpönyeget és sisakot viseltek. Meglátszott a leheletük a hideg reggeli levegőben. Hadvezérük hátasát egy másikkal egyetemben a kapu előtt pányvázták ki, az utóbbi fel is nyihogott, amikor megérezte a démon szagát a mellette elgördülő batárból.

Valian lendületesen szállt ki a kocsiból a kékes színek uralta udvarban. A feje felett még ott pislákoltak a legkitartóbb csillagok, kelet felől azonban már vörösen derengett az ég alja. A dérlepte faágak alatt egy, az övéknél sokkal előkelőbb hintót pillantott meg, amelyen a címer ékesen hirdette, hogy maga Mordinium fejedelme utazik vele, és a tulajdonosát is hamar észrevette. Mortua apja elegáns felöltőt és vastag sálat viselt, háta mögött két testőre állt, vele szemben pedig a nagymester, aki gyors, pattogó hangon magyarázott neki. A fejedelem egyetértően bólogatott, és közben odaintett az újonnan érkezetteknek. Valian úgy sejtette, hogy az üdvözlés elsősorban Anirának szól, és igen meglepődött, amikor Shira-Lin kiugrott a kocsiból, és odaszaladt a férfihoz.

– Fejedelem… – A papnő mélyet bókolt, arcáról meghittség és öröm sugárzott, az uralkodó pedig a kezét nyújtotta, hogy segítsen felegyenesednie. – Felséged semmit nem öregedett.

– Belőled viszont elbűvölő ifjú hölgy lett, Shira-Lin – válaszolta gálánsan a férfi. – Búcsúzni jöttél, vagy csatlakozni?

– Csak búcsúzni. Merre találom Mortuát?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

330 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Az előbb még ott ásítozott a hintóban. Azóta már valószínűleg mélyen alszik megint.

Időközben Valian is kiszállt a batárból, és előzékenyen lesegítette Anirát is, aztán elindult, hogy megkeresse Sharduk kocsiját. Rossz érzése csak fokozódott, amikor végre megpillantotta a könnyű kicsi alkotmányt a fátyolfelhőkben úszó hajnali ég alatt. Az öreg pap már elhelyezkedett benne, és éppen azt a két Koronást dirigálta, aki a lovakat fogta be elé, közben pedig élénken társalgott a csupasz állát simogató Baradunnal. Valian odasietett hozzájuk.

–… viszont ha valahol össze talál szűkülni az út, ezzel nem fogtok elférni – hümmögött éppen a testőrkapitány.

– Mond az neked valamit, hogy kereskedőút, Baradun? – zsörtölődött Sharduk. – Tudod, amin nagy szekerekkel viszik az árut. Ahol azok elmentek, ott mi se maradunk hátra. Neked meg reggelt, Valian fiam. Úgy emlékszem, könnyű páncélt emlegettem…

– Jó reggelt. Nincs másik páncélom, csak ez, de hidd el, könnyebb, mint amilyennek látszik. – A démon a járművet méregette, ami így közelről már jóval erősebbnek tűnt, mint első látásra. A két ló vontatta alkalmatosságot vöröses erezetű, sötét fából készítették, négy kereke közül az első kettő jóval nagyobb volt, mint a két hátulsó, és sehol nem látszott rajta felesleges hely vagy anyag. Éppen csak elégnek bizonyult ahhoz, hogy Sharduk kényelmesen beleszíjazhassa magát, és valaki még felkapaszkodhasson a hátuljára, a kerekek fölött húzódó rönkre. Valian most ez utóbbit szemlélte meg magának: sejtette, hogy itt fog utazni, méghozzá meglehetősen kényelmetlenül, de nem bánta. Jóleső feszültség töltötte el; örült, hogy védekezés és menekülés helyett végre valami nagyszabású, jó dologban vehet részt.

– Ezt nem gondoljátok komolyan! Aki innen leesik, annak vége. – Baradun maga is összehúzott szemmel méregette a keresztrudat.

– Szerinted én mit próbáltam egész este beleverni Loghornak abba a makacs kőfejébe? – vágott vissza az öreg. – Mondtam neki, hogy küldje előre Valiant Amoril után, de hallani se akart róla. Pedig ketten többet látnának azokból az átokverte csapdákból is…

– Valianra épül az egész terve. Nem kockáztatja, hogy idő előtt a mágusok kezébe kerüljön… – Baradun a pap körül futó bőrhevedereket tanulmányozta. – Ilyenekkel felszíjazhatnánk, és akkor máris kisebb volna a leesés veszélye.

– De úgy kell megcsinálni, hogy ha ugranom kell, egy mozdulattal kioldozhassam magam – felelte elgondolkodva a démon.

– Megoldjuk. Az egyik emberem ért az ilyesmihez, máris idehozom… – A testőrkapitány magukra

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

331 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hagyta őket, megérkezett viszont helyette Lyr.

– Valian, beszélhetünk egy percet?

A démon biccentett, a Koronás pedig intett, hogy húzódjanak hátrébb, aztán megköszörülte a torkát, és belevágott:

– Nézd, tudom, hogy csalódott vagy. Nem arról van szó, hogy nem harcolnék szívesen az oldaladon. Nem jársz rosszul Briettával sem. Ő legalább ölt már.

– Nem gond. Biztosra veszem, hogy alkalmas a feladatra.

– Az. Messzemenőleg. Én… csak azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra! Hogy van a tenyered?

– Nem jól – ismerte el Valian. – De harcoltam már törött lábbal is. Ezek csak mágusok, Lyr. Ne aggódj miattam!

– Jó. Én… – A lovag megrázta a fejét. – Azóta is azon gondolkodom, amit te mondtál nekem, hogy szerinted hirtelen növekedett meg az erejük. Ha igazad van, az semmi jót nem jelent. Gyere haza egyben, jó? És hozz vissza, akit csak lehet.

Valian Lyr vállára tette a kezét. A fiatalember nem húzódott el az érintése elől, pedig erre lehetett számítani tőle, és ez meghatotta a démont. Lehetséges volna, hogy életemben először szert tettem egy barátra?

– Te is legyél óvatos Morammorban!

Lyr felelt volna, bár maga sem tudta, mit, amikor azonban a nagymester magához intette. Valian nem akart hallgatózni, így inkább visszament Sharduk kocsijához, és beszélgetésbe elegyedett az öreggel.

– Semmi hősködés, Ascovado – vágott bele közben Loghor. – Nem önfeláldozást várok tőled, hanem hidegvért és hatékonyságot. Ahogy eddig is.

– Igenis, nagymester. Mire számítsak?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

332 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Talán semmire, de jobb, ha felkészülsz rá, hogy már helyettesítették a foglyodat. Így vagy úgy, nem akarom, hogy Morammor legyen az egérútjuk, ha valamit rosszul csinálunk. Az eltűnésed után Wiyemort küldtem oda, hogy kutasson fel, és addig is tartsa kézben a dolgokat, amíg vissza nem térsz. Magadtól is van annyi eszed, hogy ne bízz meg benne, ugye?

Lyr bólintott.

– Helyes.

– Nem próbáltak kapcsolatba lépni veled az utóbbi napokban, nagymester?

– Ha próbálkoztak, sem éreztem. Jobb, ha minden eshetőségre felkészülsz.

– Igenis. Hányan vannak Morammorban?

– Tizenkét ember. Elég kell, hogy legyen. – Loghor lehalkította a hangját. – Így is alig marad valaki a rendházban, ne vigyél magaddal senkit, csak ha muszáj. És őriztesd a patkányt a cellában!

– Haladéktalanul útnak indulok, nagymester.

– Jó. – Loghor mondani akart még valamit, de aztán mégsem szólt többet. Intett, hogy vezessék hozzá a lovát, és fellendült a nyeregbe. Lyr látta, hogy akárcsak Valian, ő is óvatosan mozgatja a kezét.

Hátulról, az istálló irányából előrúgtattak közben az útra kiválasztott lovagok is. Lenyűgöző látványt nyújtottak a kelő nap fényében egyforma paripáikon, mellükön a szárnyas koronával. Egy vörösbe öltözött nő lovagolt az élen. Hullámos, barna haját tövig levágták, és misztikus jeleket nyírtak bele, a kard pedig sokkal jobban illett a derekára, mint a testére a ruha, amelyet viselt. Valian, aki időközben már a számára összeügyeskedett szíjakat próbálgatta, csak egy pillanatnyi késedelemmel ismerte fel benne Briettát. Mortua is előkerült időközben, ezúttal masszív bőrvértben és vastag, porszürke köpönyegben. Ásítozva ölelgette az apját, aztán körülnézett, elkapta a démon tekintetét, és félszegen odaintegetett neki. Valian elmosolyodott, és visszaintett, bár sejtette, hogy ezzel jó néhány Sharduk-féle megjegyzésnek táptalajt szolgáltat az útra.

Egy katona érkezett Mortua lovával – azzal, amelyik látatlanban is olyan barátságtalanul viseltetett Valian irányában –, a hercegnő pedig arcon csókolta Anirát és Shira-Lint, mielőtt felült volna rá. Az apja

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

333 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

még utoljára megfogta a kezét. Akármit akart is a lelkére kötni, Mortua buzgón bólogatott, és két ásítás között igyekezett biztatóan mosolyogni. Aztán mondott valamit, amin a fejedelem elnevette magát, és eleresztette.

Loghor középre rúgtatott, és jelezte, hogy beszélni kíván. Az udvart betöltő zsongás gyorsan elcsitult, a férfi pedig, ahogyan szokta, jól kieresztette a hangját. Valian nem számított hosszú szónoklatra részéről, és már meg sem lepődött rajta, hogy mélységesen egyetért minden elhangzó szóval.

– Tudjátok, hová megyünk. – A nagymester egyesével nézett végig a fiain. – Azt is tudjátok, mivel nézünk szembe. Csak rajtunk áll, hogy mind visszatérünk-e, avagy egyikünk sem. Előre!

Kivágtatott a kapun. Baradun és Mortua követte, aztán Brietta és mind a lovagok. Sharduk kocsija utolsóként lódult meg, az elé befogott két szilaj ló láthatólag alig várta, hogy nekivághasson az útnak. Valian megkapaszkodott az ép kezével, és visszanézett az udvarra, ahogyan kigördültek. Még látta, hogy Anira a fejedelem karjára teszi a kezét – az uralkodó a lánya után bámult gyanúsan kifejezéstelen arccal –, és hogy Shira-Lin csendesen Lyr mellé óvakodik, aztán eltűntek a szeme elől. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

334 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvennyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Lyr először észre sem vette a hozzálépő papnőt. Anirát figyelte, bár nem hallhatta szelíd, halk szavait, amelyekkel a Mortuát féltő édesapát vigasztalta, és majdnem összerezzent, amikor a lány megszólalt mellette.

– Azt hittem, az elsők között lovagolsz el, Ascovado lovag. Mi lelte a nagymestert, hogy itthon hagyja a hőst, aki fél kézzel elintézett egy mágust, és megszabadította őt az átoktól?

– Papnő… – Lyr lenézett a lányra. – Tartok tőle, hogy erősen túlértékeled a dolgokban játszott szerepemet.

Shira-Lin lesütötte a szemét.

– Lehetséges. Talán túlságosan hozzászoktam, hogy Amoril folyton hősi küldetésekről tér haza. Nem vitatni akartam a nagymester döntését, csak tudod… nyugodtabb lennék Mortua felől, ha tudnám, hogy ott vagy a közelében.

– Valian majd vigyáz a barátnődre… aki egyébként meg tudja védeni magát, ha akarja. Túlságosan is. – A Koronás még mindig nem békélt meg a tudattal, hogy Mortua olyan könnyen megúszta a tiltott szertartás használatát. – De hamarosan én is indulok, csak a másik irányba, Morammor felé… Az utam meglehetősen sürgős, de fel tudom ajánlani, hogy elkísérlek, ha esetleg magad is tervezed a visszatérést Emorhonba.

– A fontos emberek mindig sietnek, úgy látszik. Nos, köszönöm a nagylelkűségedet, lovag uram, de addig mindenképpen itt maradok, amíg nem kapunk híreket Jarthmor felől.

– Értem.

Hallgattak egy percig, mielőtt a papnő újra megtörte volna a csendet.

– Amikor megláttam, hogy nem indulsz el a többiekkel, azt hittem, te maradsz itt parancsnoknak a nagymester visszatéréséig.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

335 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr megrázta a fejét.

– Az én helyem normális esetben is Morammorban szokott lenni. Mordiniumban ritkán járok. Az utóbbi másfél évben már én szerveztem meg az őrséget a szoborparkban. Több hasznot hajtok ott, meg maga a feladat is felelősségteljesebb.

– Hát, Morammor legalább nem esik messze Emorhontól. Még ha, mint mondtad, ritkán mozdulsz is ki.

– Időnként azért megteszem. – Lyr figyelmét nem kerülte el, hogy a papnő elpirul a válasz hallatán.

– De ugye nem is az a faragatlan fickó fogja helyettesíteni a nagymestert, aki nálunk is járt, amikor elveszítettük Morkelét? – kérdezte a lány, leginkább csak azért, hogy mondjon valamit.

– Wiyemor? Nem, ő…

– Tényleg így hívták, már el is felejtettem! – Shira-Lin elhúzta a száját. – Ritka kellemetlen ember. Az előbb is úgy nézett rám, de még Anirára is, mint aki a legszívesebben páros lábbal rúgna ki innen bennünket…

– Az lehetetlen! Wiyemor…

– Ne mondd, hogy nem csinálna ilyet! Gondolom, veled egész máshogy viselkedik, főleg, ha féligmeddig még a feljebbvalója is vagy…

Lyr azonban már csak fél füllel figyelt. Hiszen a nagymester csak percekkel korábban erősítette meg azt, amit egyébként is sejtett, hogy Argelir Wiyemornak Morammorban kell lennie.

– Biztos, hogy őt láttad? – vágott a papnő szavába.

Shira-Lin gyanakodva nézett rá egy pillanatig, de aztán határozottan rábólintott.

– Épp csak megpillantottam, de igen, teljesen biztos. Miért?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

336 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Lovon ült? – A koronás már akkor tudta a választ, amikor rákérdezett, de biztosra akart menni.

– Nem. Az ajtóban állt, onnan nézett kifelé. Nem is volt utazáshoz öltözve. – Shira-Lin szeme kerekre tágult. – Nem lenne szabad itt lennie, igaz, Ascovado lovag?

– Lyr. És nem, nem hiszem, hogy itt kellene lennie. Bocsáss meg!

– Mint mondtam, a fontos emberek mindig sietnek – mosolyodott el a papnő. – Menj csak nyugodtan… Lyr.

A lovag besietett az épületbe, körülnézett az előcsarnokban, és mert nem talált ott senkit, futva indult tovább a jobb oldali folyosón. Léptei visszhangot vertek, tekintetét jobbra-balra kapkodta. Áthaladt néhány nagyobb, üres termen, mielőtt az étkezőbe ért volna, ahol három lovagtársa ücsörgött az egyik padon. Meglehetősen álmosnak tűntek. Lyr odakiáltott nekik:

– Nem láttátok errefelé Argelirt?

Tagadó válaszaik hallatán már le sem lassított. Elhagyta az étkezőt, átvágott a belső udvaron, és benézett az ablakán annak a szobának, amelyet Wiyemor három társával osztott meg, ha épp Mordiniumban tartózkodott. Az ágya vetetlen volt, a dolgai érintetlenek, látszott, hogy már napok óta nem is járt a közelükben. Lyr cifrát káromkodott, és lerohant a pincébe.

A lépcső alján megtorpant. Az egyik fáklyatartó felé nyúlt, de a mozdulat közepén meggondolta magát, és várt inkább egy kicsit, amíg a szeme hozzászokott a lenti sötétséghez.

Nem csupán a Koronások tárgyalóterme és a kétszer három cella helyezkedett el idelent, amelyek egyikében most a Lyr által foglyul ejtett mágust is őrizték. Akadt az utóbbiak után egy olyan ajtó is a falban, amelyet Loghoron kívül csupán az a két vagy három lovag tudott kinyitni, aki a kultistákkal kapcsolatban a nagymester bizalmát élvezte. A fiatalember most ehhez sietett oda, és erőfeszítés nélkül tárta szélesre.

Az ajtó mögött üres terem húzódott: Ide nyitottak kaput a mágusok, ha embereket akartak átküldeni Mordinium és Morammor között, és itt beszélt velük máskülönben is a nagymester. Ha Argelir Wiyemor a rendházban járt, és nem becsületes küldöncként, lóháton érkezett – márpedig ha így tett volna, bizonyára haladéktalanul a nagymesterhez vagy a helyetteséhez sietett volna ahelyett, hogy az ajtóban bujkáljon –, akkor csakis ezen az úton közlekedhetett. Ez pedig nemcsak azt jelentette, hogy – Loghor gyanújának beigazolódásaként – Morammorban időközben új mágus bukkant fel, hanem azt is, hogy Wiyemor

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

337 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

valószínűleg éppen a lovagok kivonulásáról tájékoztatja az illetőt, márpedig ha valamit, ezt Lyr semmiképpen sem engedhette.

Kifordult a fehér falú teremből, és odalépett a jól megvasalt, rácsos ajtóhoz, amely mögött a foglyát őrizték. Az ősrégi zárszerkezetből páraszerű, fehér gomolygás áradt. Nem engedte ki. Jó. Lyrnek viszont szüksége volt most a varázstudóra és a képességeire, úgyhogy kinyitotta az ajtót, és kivont karddal lépett be a szűk cellába.

A mágus a sarokba szórt szalmán ült. Valószínűleg fázhatott vörös köpenye nélkül, amelyet akkor már Brietta viselt bőrvértje fölött. A férfi arca nyúzottnak tűnt az egyhetes borosta alatt, a szeme körül karikák gyülekeztek. Halvány fényű lámpa pislogott rá a mennyezetről, abból a magasságból, ahol nem érhette el, ennek köszönhetően azonnal felismerte a belépő lovagot. Lyr hunyorgott egy pillanatig, de a kardot szorosan markolta, és megszólalt, amint a fél lába az ajtón belülre került.

– Kifelé!

A mágus elgémberedett tagokkal, de sietősen engedelmeskedett. Nem látszott az arcán félelem vagy kíváncsiság, ezt Lyr a javára írta. Elindult volna a folyosón, de a penge az útját állta, a Koronás pedig megcsóválta a fejét.

– A másik irányba.

– Ascovado lovag…

Lyr lepisszegte. Más se hiányzik, mint hogy felverje nekem a rendházat, és valaki lejöjjön megnézni, mit csinálok! – gondolta. Csak a fegyverrel intett az ajtó felé, a mágus pedig behúzta a nyakát, mielőtt suttogva ismét megszólalt volna:

– Az erőm nélkül nem tudom kinyitni, Ascovado lovag…

– Az erőd már rég visszatért, csak a cella gátolt meg benne, hogy használd. Idekint ismét képes vagy varázsolni. De ha ellenem fordulsz, vagy megpróbálsz átverni, kibelezlek. – A lovag hangja hideg volt és fenyegető.

A mágus meghajtotta magát előtte. Minden mozdulata, minden egyes porcikája alázatot sugárzott – kivéve a szemét, ez pedig nem kerülte el Lyr figyelmét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

338 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Parancsolj velem, Ascovado lovag…

– Nyiss kaput Morammorba! Haladéktalanul. – A kard felemelkedett a Koronás kezében. – De ne az alsó szintre, ahová szoktál, hanem az épület hátuljába, a lovagok hálótermébe!

A varázstudó nyelt egyet. Szólni akart, valószínűleg tiltakozni, de Lyr a mellének nyomta a kardot.

– Azt mondtam, hogy most!

– Csinálom, csinálom! – A férfi felemelte a kezét. Lyr hátralépett, hogy teret engedjen neki a varázsláshoz.

Megborzongott az ismerős kántálás hallatán, nem az ijedségtől, hanem sokkal inkább az undortól. Megvárta, hogy az utolsó szó is elhaljon a mágus ajkán, a falon pedig megjelenjen a fehér fényekből szőtt, kör alakú kapu. Akkor lehunyta a szemét, maga is elsuttogott egy rövid mondatot, és a tudata ékként vágott bele a másikéba: ismét megfosztotta őt a hatalmától, akárcsak egy héttel korábban. A mágus még fel sem ocsúdhatott, amikor kihunyt az elméjében a bűvös erő szikrája, Lyr máris karon ragadta, és beleperdítette az átjáróba, a nyomában pedig maga is belépett.

Nem lehetett panasza a Morammorban állomásozó lovagtársak éberségére. Jóllehet, a hat férfi egy pillanattal korábban még békésen aludt az ágyában, mire azonban Lyr kiugrott a falra nyitott kapuból, már fél tucat penge meredt rájuk, és csak ketten rakták el, amikor felismerték a vezetőjüket.

Lyr odaintett az utóbbi kettőnek.

– Fogjátok el! – adta ki az utasítást. Remélte, hogy a nagymesternek igaza volt, a lovagok még mindig jóhiszeműek, és nem is sejtik, mi folyik a lábuk alatt a pincében. – Mágiaűző. A többiek velem jönnek!

Senki nem tett fel kérdést: alárendeltjei magától értetődőnek tartották, hogy a vörösköpenyes nem útitársa, hanem a célpontja, akit üldöz. A mágus karját a háta mögé csavarták, a másik négy Koronás pedig Lyr nyomába szegődött. Karddal a kézben dübörögtek le a lépcsőn, amely a megszentelt terembe vezetett, ahol normális esetben épp Morkele Tangemor testét kellett volna előkészíteni, hogy csatlakozhasson elődeihez a szoborparkban. Lyr félúton megállította őket, leosont az ajtóhoz, és rátapasztotta a fülét. Mindenképpen meg akart győződni róla, hol is áll tulajdonképpen Argelir Wiyemor. Adott neki némi esélyt, ha nem is túl sokat, hogy amikor a társa rájött, hogy Loghor ihn Mortenor immár ismét a maga ura, nem azért tért vissza a mágusokhoz, mert az ő szolgálatukat még így is kifizetődőbbnek tartotta, hanem hogy félrevezesse őket. Hallgatózni kezdett tehát, de alig néhány másodpercig kellett csak figyelnie, hogy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

339 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

elhangozzon Jarthmor neve, méghozzá meglehetősen egyértelmű szövegkörnyezetben. Nem várt tovább.

– Utánam! – parancsolta, azzal berúgta az ajtót.

Négy alak kapta fel a fejét, amikor a Koronások közéjük rontottak: három vörösköpenyes vette körül Wiyemort, egy törékeny, fiatal nő és két hasonló korú férfi. Lyr szeme dühösen villant meg. Arra még számított, hogy esetleg ketten jönnek át Jarthmorból az elődjük titokzatos eltűnése után, így azonban túlságosan is kiegyenlítettnek tűntek az erőviszonyok. A tekintete Wiyemorra siklott. Egy szavába került volna csak, hogy őt tegyék először harcképtelenné, de ez azt jelentette volna, hogy a mágusok kerülnek lépéselőnybe. Belesűrített a hangjába minden fensőbbséget, amit magában érzett, és ráadásként még azt is, amit a nagymesterétől látott az évek alatt, és nem a hűtlenné vált lovagtársat szólította meg, hanem a vörösruhásokat.

– A Korona nevében! Azonnal engedjétek szabadon Wiyemor lovagot!

És most már csak rajtad múlik, mit teszel, Argelir… – gondolta feszülten. – Ennél világosabb esélyt nem tudok neked adni, hogy mellénk állj.

Wiyemor mély levegőt vett. Lyr csak sejteni tudta, mi minden játszódhat le a fejében. Az erőszaktevőből lett lovag végül kardot rántott, és egy jól irányzott mozdulattal a legközelebbi mágus felé döfött.

– A legjobbkor, Ascovado! – szólt hátra a válla felett.

Ellenfele gyorsabban mozdult meg, mint amire számítottak tőle: hátraugrott, és felemelte a kezét, hogy varázsoljon. Társai követték a példáját, bár a másik férfi késlekedett egy pillanatot, amíg maga mögé taszította a lányt.

– Blokkoljátok az elméjüket! – kiáltotta el magát Lyr, és karddal a kezében előrelendült.

Csak hogy hajszál híján lezuhanjon, amikor a lába alatt dübörögve megnyílt a föld.

– Vigyázz, hova lépsz! – A segítség onnan jött, ahonnan legkevésbé várta. Wiyemor megragadta a karját, és maga mellé rántotta, bár ezzel elveszítette az imént szerzett előnyét a sarokba szorított mágussal szemben. A repedés közben végigfutott a padlón. Egy pillanat alatt jó két méter széles és legalább tízszer olyan mély szakadékká terebélyesedett ki, így elvágta a másik négy lovagot a varázstudóktól. Az épület alapjaiban rengett meg körülöttük. Mindenkinek ugyanaz a gondolat ütött szöget a fejébe: hogy most fog

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

340 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

rájuk omlani az egész, és úgy tűnt, egyedül Lyr nem veszíti el a hidegvérét.

– Vegyétek el az erejüket! – ismételte, és jó példával járt elöl. Miközben Wiyemor visszafordult a saját ellenfele felé, ő a másik férfi agyába tépett a Koronától kapott tudásával. Érezte, hogyan mezteleníti le a varázsló elméjét, ahogyan azt is, amikor két társa csatlakozott hozzá. Erejük összeadódott, a mágus hiába próbált ellenállni. Wiyemor közben a falhoz szorította a másodikat, és a torkának nyomta a fegyverét.

– Csináld vissza! – sziszegte, miközben a fejével a hasadék irányába intett. A vörösköpenyes sietett engedelmeskedni.

A jelek szerint azonban a lányra senki nem figyelt, ő pedig kihasználta, hogy nem foglalkoznak vele. Visítva kántálta el a jól ismert szavakat, és amíg a padlón húzódó hasadék ismét összeforrt, a falon feltűnt az átjáró.

A négy lovag rohanvást érkezett. Hárman elfogták és a földre teperték a törékeny teremtést, a negyedik pedig a már ártalmatlanná tett utolsó mágus felé vetődött. A vörösruhás azonban túl közel volt a kapuhoz. Félig már el is tűnt benne, amikor Lyr utánanyúlt, és a köpenye szegélyénél fogva visszapenderítette. A férfi elbotlott, de annyi erő maradt a karjában, hogy taszítson egy nagyot a fiatalemberen.

Lyr az átjáróhoz tántorodott. Meg akart kapaszkodni a falban, de hiába. A keze a semmibe markolt, miközben átzuhant a másik oldalra. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

341 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Negyvenkilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

A levegő változott meg körülötte először. Dohos lett, áporodott, porszagú. Ősi. Ebből tudta meg, hogy Jarthmor romvárosának egyik föld alatti járatába érkezik, még mielőtt csakugyan megpillantotta volna az alagutat a fehér fényben, amit a mágiából szőtt kapu bocsátott ki. Igyekezett visszanyerni az egyensúlyát, minek következtében némi bukdácsolás után vállal a szemközti falnak tántorodott. A kard kicsúszott a kezéből, de utánakapott, és sikerült ismét megragadnia, mielőtt a porba ejtette volna.

A falnak vetette a hátát, maga elé emelte a fegyvert, és gyorsan körülnézett. Arra számított, hogy a mágusok lakta egykori raktárban van, és pillanatokon belül húsz vörösköpenyes veszi majd körbe, így nem csoda, ha meglepődött és meg is könnyebbült, amikor egy üres folyosón találta magát, amelyben az állapotából ítélve évtizedek vagy inkább évszázadok óta nem járt senki.

A kapu felé lendült, hogy visszaugorjon a túloldalára, de az egyetlen másodpercnyi késlekedés, amíg az imént a helyszínt ellenőrizte, megbosszulta magát. Árnyék vetült rá az átjáróból, és még éppen időben eresztette le a pengét, mielőtt felnyársalta volna vele az átvetődő Argelir Wiyemort, ráadásul a kapu a lovag nyomában el is halványult, aztán eltűnt, és otthagyta őket a tökéletes sötétségben.

Wiyemor beleszimatolt a levegőbe, de meg is bánta, mert hatalmasat tüsszentett a felkavarodó portól. Káromkodott is egy cifrát rögtön utána, és ugyanazzal a hanglejtéssel kérdezte meg a végén:

– Itt vagy, Ascovado?

– Pont előtted.

Wiyemor tüsszögött még egy darabig, zajosan, visszhangot verve, Lyrnek pedig átfutott az agyán, milyen szerencse, hogy gonddal építették meg az alagúthálózatukat a régiek. Cseppet sem szerette volna a leomló mennyezet vagy a rádőlő falak alatt bevégezni az életét, csak mert a társa túlságosan mélyet szippantott a porból.

– Ha erre nem jönnek elő, akkor semmire. – Wiyemor hangjából malícia csendült elő. – Ráadásul ebben a rohadt sötétben az orromig se látok.

– Nincs itt senki – válaszolta Lyr. – A látásodat pedig a fényviszonyokhoz tudod állítani.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

342 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Persze. Elméletben.

Hogy lett Koronás ebből a söpredékből? – gondolta undorral a fiatalember, de aztán meg is válaszolta magának a kérdést. – A nagymester már nem volt önmaga, amikor lovaggá ütötte. Ha pedig azt nézem, mennyire készségesen számolt be a mágusoknak a Jarthmor ellen vonuló csapatról, talán jobb is, hogy nincsenek meg a képességei.

Elmormolta a megfelelő szavakat, aztán végigtekintett az ismét a szeme elé táruló folyosón. Úgy látta, az egyik végét egy réges-régi omlás zárja le, a másik azonban szabadnak tűnt. Mintha a levegő is frissebb és hűvösebb lett volna arrafelé.

– Balra megyünk – jelentette ki.

Wiyemor a hüvelyébe csúsztatta a kardját.

– Az én szememet nem csinálod meg?

– Nem vagyok varázsló. – Lyr elindult előre. Ugyan képes lett volna arra, amit a másik akart, de ezt még a nagymester elől is eltitkolta. Egyedül Mortua és Valian társaságában engedett meg magának némi gondatlanságot, akkor is csak azért, mert nem volt sok választása. – Maradj a fal mellett, akkor ki tudod tapogatni, merre gyere. Egyelőre tiszta az út, szólok, ha megváltozik.

A férfi nem mozdult. Lyr a legszívesebben magára hagyta volna a sötétben, de nem merte. Nem tudta, miért jött utána a másik, és annak sem látta értelmét, hogy rákérdezzen – akármi lett volna is a válasz, úgysem hitte volna el. Biztosra vette, hogy Wiyemor sokkal inkább a mágusok embere, mint a rendhez hű, elhivatott lovag, és az imént, Morammorban is csak azért állt a társai mellé, mert az ő részükről érezte meggyőzőbbnek az erőfölényt. Lyr élt a gyanúperrel, hogy ha belebotlanának akár csak egy vörösruhásba is, Wiyemor szívfájdalom nélkül fordítana még egyet a köpönyegén. Még így is azt érezte azonban a legbiztonságosabbnak, ha a közelében marad, és együtt próbálnak meg kikeveredni Jarthmor végtelennek tűnő alagútjaiból.

– Honnan tudod, hogy merre kell menni? – A jelek szerint Wiyemor sem bízott meg őbenne, ez pedig némi elégtétellel töltötte el.

– Jelenleg csak egy irányba tudunk. Annak nem látom sok értelmét, hogy itt maradjunk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

343 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Akkor kérjünk segítséget! A nagymester…

–… papok védelme alatt áll, így szellembeszéddel nem érhetjük el – felelte hűvösen Lyr, és figyelte a férfi arcát közben, de nem látott rajta meglepetést. Remélte, hogy a morammori őrség sikerrel birkózik meg a három – az övével együtt négy – fogollyal, és a kultisták nem kapják meg a riasztást a feléjük tartó harcosokról. Wiyemor előtt azonban nem volt értelme titkolózni, hiszen a saját szemével láthatta a készülődést, amiről ráadásul meglehetős magabiztossággal számolt be a mágusoknak.

– Valakivel csak tudsz beszélni!

– Fogok is. Addig viszont nincs értelme, amíg legalább nagyjából nem tudjuk behatárolni, merre lehetünk. Amint megfelelő tájékozódási pontot találunk, megkeresek valakit, aki segíthet nekünk. Ha te itt akarsz maradni, nekem úgy is jó – tette hozzá még, Wiyemor pedig, ha morogva is, de végre megindult a nyomában.

Gyorsabban haladhattak volna, ha egymásba karolnak, de Lyr nem érzett erre semmi hajlandóságot. Többnyire inkább előrement, és ha elágazásra bukkant, igyekezett minden irányból felderíteni, mielőtt visszatért volna jóval lassabb társához. Ritkán bocsátotta vitára, hogy merre menjenek tovább, Wiyemor pedig csak kezdetben ágált. Eleinte persze minden másért is morgott: szidta a sötétet, felpanaszolta, hogy éhes, zavarosnak találta a föld alatti patakot, amelyből ittak, és nem tetszett neki a fiatalabb lovag szenvtelensége sem. Lyr a maga részéről elintézte annyival, hogy senki nem hívta, a továbbiakban pedig válasz nélkül hagyta, így Wiyemor lassan felhagyott a berzenkedéssel, és mogorva csendben taposta tovább a vég nélkülinek tűnő sötétséget.

Órák óta mentek már, amikor lefelé vezető, töredezett lépcsőkre bukkantak. Az ősrégi, fekete kőlapok helyenként félrecsúsztak, elrepedtek, néhol hiányoztak is, egészében véve azonban járhatónak tűntek. Nyolc-tíz foknál nem állt előttük több. Lyr leóvakodott rajtuk, elmagyarázta a társának is, mikor hová lépjen, aztán pedig, amikor Wiyemor talán félúton járhatott, előrement a balra kanyarodó folyosóban, és egy perccel később megtalálta a tájékozódási pontot, amelyben reménykedett.

Gigantikus méretű, nagy belmagasságú terembe érkezett, amelynek közepén öt, egyenként két-három méter mély és hat-hét méter hosszú, egyenes falú, szabályos téglalap alakú mélyedést talált. A medencék falát és alját valaha nyilván márvány borította. Nem volt bennük víz, csak por és törmelék. Éppen annyi hely választotta el őket egymástól, ahol két ember kényelmesen elférhetett egymás mellett – persze nem teljes vértezetben –, és amennyire Lyr meg tudta ítélni, egykor valószínűleg korlátok akadályozták meg, hogy az arra járók lezuhanjanak. Nem tudta, mire vélje ezt a helyet, úgyhogy visszament a társához, és beszámolt neki a látottakról, de Wiyemor is csak a fejét ingatta.

– Forduljunk vissza! – javasolta mogorván. – Semmi kedvem belezuhanni ezekbe a te gödreidbe. Amilyen szerencsém van, még kihegyezett karókat találnék az alján…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

344 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem is tudnánk továbbmenni – világított rá Lyr. – Egyetlen járat vezet csak el belőle ezen kívül, és az majdnem a mennyezet magasságában van, de nincs semmink, amivel felmászhatnánk hozzá. Régen talán lépcső vagy függőhíd lehetett előtte, most viszont csak egy lyuk van, amit túl magasra vágtak ahhoz, hogy megközelíthessük. Viszont ebből már talán ki tudunk indulni.

– Akkor végre méltóztatsz összeszedni magad, és segítséget kérni?

– Méltóztatok. Bár a sikert nem tudom garantálni.

– A mágusok… – kezdte Wiyemor, a fiatalember azonban a szavába vágott.

– Azt kérdeznék először, hol van a többi.

– Mi meg mondhatnánk, hogy véletlenül küldtek bennünket rossz helyre. Nyilván így is történt. A kicsikének nem maradt rá ideje, hogy megnézze, pontosan hová nyit kaput, vagy talán csak nem volt elég gyakorlott. A lényeg, hogy ha azt hiszik, követségben jöttünk, nemcsak ép bőrrel ússzuk meg ezt a kalandot, de enni is kapunk. Vagy ennyi erővel haza is küldhetnek bennünket.

– Nem. – Lyr kételkedett benne, hogy bármelyik mágus is szövetségesének tekintené őt, miután Mortuával és Valiannal bujkált, abban viszont biztos volt, hogy Wiyemor akár csak egy ebédért cserébe is átadná nekik.

– Nem kell elmondanunk nekik az igazat, ha nem akarod. Én magam sem…

– Nem. Ha találkozom velük, azt ellenségként fogom tenni. És most hallgass el, ha azt akarod, hogy segítséget hívjak!

Wiyemor gyűlölettel bámult arrafelé, amerre a hangja alapján a fiatalabb lovagot sejtette, de nem akarta tovább kísérteni a szerencséjét, így csendben maradt. Lyr nem vette le róla a szemét, miközben az elméje útra kelt, és megkörnyékezte azt, akihez a reményeit fűzte.

Papnő, hallasz? Lyr Ascovado vagyok.

Alig egy pillanattal később megérkezett a válasz.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

345 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr? Itt Shira-Lin. Valami gond van?

Igen. Mordiniumban vagy még, igaz?

Igen, a rendházban. Tehetek érted valamit?

A Koronás röviden beszámolt a történtekről, aztán hozzátette:

A nagymester magával vitte a járatokat ábrázoló térképet az útra, de azt nem, amelyik az eredeti állapotában mutatja meg Jarthmort. Ha el tudnál menni érte, az alapján talán beazonosíthatnánk, hol is vagyunk most, és merre tudunk feljutni a felszínre.

Shira-Lin nem kezdett sajnálkozni, kifogásokat keresni vagy kíváncsiskodni. Egyszerűen csak annyit felelt:

Már indulok is. Jelentkezem, ha a kezemben van a térkép.

Remek. Addig megpróbálok rájönni, mi célt szolgálhatott ez a csarnok. Köszönöm, papnő.

Shira – érkezett a válasz. Nem tükröződött belőle érzelem – a szellembeszéd ritkán bizonyult képesnek a hangszín közvetítésére, ekkora távolságból kiváltképp –, a Koronás mégis biztosra vette, hogy a lány mosolyog.

Shira – hagyta rá, és egy pillanatra tisztán látta maga előtt a papnő arcát.

– Nos? – kérdezett rá Wiyemor.

– Várunk. – Lyr elmondta neki, mit intézett. – Visszamegyek a csarnokba, és kiderítem, mire használhatták – folytatta, mielőtt még a másik akadékoskodni kezdett volna. – Gondolkodj rajta te is!

– Az lesz.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

346 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ez a két szó meglehetős kétértelműséggel csengett, de Lyrt most nem érdekelte, valóban iróniát hall-e ki belőlük. Otthagyta a férfit a lépcső alján, és visszatért a terembe. Bejárta a medencék között vezető utacskákat, lekuporodott, úgy szemlélte meg a mélyedéseket, végigfuttatta a tekintetét a falakon, és amikor már éppen feladta volna a próbálkozást, észrevett valamit a mennyezeten. Először repedésnek vélte, de szöget ütött a fejébe a szabályossága. Erőltette a szemét egy darabig, és a repedés alig-alig kivehető, halvány körvonalakká vált a szeme előtt: egy megfakult freskó maradványává. Nem tudta kivenni, mit ábrázolhat, de most már tudatosan kezdte el pásztázni a plafont, és valamivel odébb fel is fedezett néhány alakzatot, amelyek leginkább halakra emlékeztették. Mire Shira-Lin hangja ismét felcsendült az elméjében, beazonosított valamit, ami akár egy szarvas feje is lehetett, a túloldalon pedig egészen biztosan egy vadkan körvonalait látta.

Nálam van a térkép.

Kiváló! Én pedig azt hiszem, olyan helyre bukkantunk, ahol valamikor állatokat tartottak.

A föld alatt? – csodálkozott a papnő. – Gondolod, hogy esetleg tiltott állatviadalokat rendezhettek benne?

Halakkal? Nem hiszem. Különben sincs elég hely a közönségnek. Nem, inkább csak látványosságszámba mehettek. Nagyobb helyet keress, esetleg egy gazdag ember palotáját… A belsővárosban éltek a legtehetősebbek, nézd meg ott!

Néhány perc csend következett. A fiatalember türelmesen várakozott, amíg újra meg nem hallotta a fejében Shira-Lin hangját.

Megvan! Nem palota. Ezek építettek egy közparkot, ahol mindenféle vadállatot tartottak fogva. Hatalmas, gondolom, hogy akkor már többszintű is… Szerintem itt lehettek.

Hol a legközelebbi feljárat a felszínre? Az itteni használhatatlan.

A papnő elmélyülten böngészte a térképet egy darabig, aztán felsóhajtott.

A közeletekben nincs másik. Látok egyet kelet felé, de…

Maradjunk kapcsolatban! – javasolta a Koronás. – Folyamatosan tájékoztatlak, hogy merre megyünk. Próbálj meg követni bennünket a térképen, és szólj, hogy mikor merre kanyarodjunk!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

347 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Shira-Lin csak egy pillanatig tétovázott.

Nem vagyok túl jó térképész. Ne vegyél mindent készpénznek, amit mondok, mert lehet, hogy csúnyán elnézem, és akkor…

Menni fog. Bízom benned. – Lyr gondolkodott rajta, hozzátegye-e, hogy a lányon múlik, meddig kell odalent tévelyegniük, de nem akart túl nagy nyomást gyakorolni rá. – Velem maradsz, Shira? – kérdezte inkább, mert jól tudta, hogy erre csak egy választ lehet adni.

Veled.

Újabb órák következtek. A lány gyakorlatlansága többször is tévútra vezette a két lovagot, de Lyr résen volt, és kisebb-nagyobb kitérőkkel ugyan, de sikerült tartaniuk a helyes irányt. Az is megesett, hogy omlás vagy egyéb előre nem látható akadály miatt kellett jókora kerülőt tenniük, egészében véve azonban mégis haladtak. Lyr tüntetően figyelmen kívül hagyta Wiyemor morgolódását, és inkább a papnővel beszélgetett, egészen addig, amíg egy elágazásnál a társa meg nem rángatta a karját.

– Azt mondtam, fény!

Lyr a nevezett irányba pillantott.

– Valóban – ismerte el. Jobb kéz felől csakugyan halvány derengés szűrődött el hozzájuk.

Mi lehet arra? – kérdezte meg a lánytól.

A térképről nem derül ki…

– Akkor az lesz a legjobb, ha nem foglalkozunk vele – döntötte el a lovag, Wiyemor azonban ügyet sem vetett rá. Már félúton járt a folyosón; nyilván felvillanyozta a lehetőség, hogy a sok órányi vaksötétben botorkálás után végre látni is fog valamit. Lyr hiába szólongatta, így végül utánaeredt.

Egy boltíven át kisebb, talán szobányi helyiségbe érkeztek, amelynek közepén egy női szobor állt, egészen olyan, mint a morammoriak, leszámítva, hogy másfél ember magas volt, és hogy belőle áradt a derengés. Wiyemor odament elé, Lyr csak az ajtóból vette szemügyre. A szobor a folyosó felé tárta két

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

348 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

karját, mintha be akarná invitálni, a haja hosszan omlott végig a hátán. Mezítláb volt, és nem viselt ékszereket sem, mégis fensőbbség sugárzott belőle. Lyr figyelmét nem kerülte el, hogy sem a szobrot, sem a termet nem borítja por vagy törmelék.

– Ez lenne Nimortana? – kérdezte Wiyemor.

Lyr megrázta a fejét.

– Nem. Neki kimondottan csúnya arca volt, sasorra meg nagy, dülledt szeme. Ez inkább valamelyik híresebb követője lehet.

– Mágus? Ahhoz túl hosszú a haja, és a ruhája se olyan.

A fiatalember nem vitatkozott. Ha jobban megnézte, a nőalak öltözéke valóban inkább emlékeztetett papi köntösre, mint a kultisták viseletére, de ez még semmit nem jelentett. Amennyire ő tudta, a vörös köntös és a rövidre nyírt frizura lehetett a mostaniak újítása is.

– Menjünk! – zárta rövidre a témát.

Wiyemor elvigyorodott.

– Lámpás nélkül egy lépést se – jelentette ki, és felemelte a kezét, hogy megragadja és letörje a szobor halványan derengő karját.

Egy pillanat műve volt az egész. Mire a társa rákiáltott volna, hogy hagyja békén, Wiyemor már a földön hevert, és görcsösen rángatózott. Lyr szitkozódva térdelt mellé, hogy lefogja; a férfi rúgott még egyet-kettőt, aztán elvesztette az eszméletét.

Mi történik? – kérdezte közben Shira-Lin.

Később! – Lyr gondterhelten méregette az ájult embert. Wiyemor túl nagydarab volt ahhoz, pláne páncélban, hogy a vállára vegye, de magára hagyni sem akarta. Rossz sorsa azonban megkímélte a választástól, és meg sem igazán lepődött, amikor a szoba falán felfénylett a mágikus átjáró.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

349 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nyolcan sorjáztak elő belőle, az élen egy teljesen kopasz, középkorú varázslóval, aki haj híján az arcába karcolta azokat a mintákat, amelyeket a társai a fejük tetején viseltek. Lyr felismerte benne azt a Rhamor Grahulist, akinek az elfogását Loghor szorgalmazta a haditanácsban. Egy darabig nézte, ahogy a kultisták körbeveszik őket, aztán lassan felállt, és jól láthatóan a földre dobta az összes fegyverét. Semmi kedvet nem érzett a hősi halálhoz.

A mágusok vezetője felemelte a legrövidebb kardot. Nézegette egy darabig, kipróbálta a hegyét az ujjbegyén, aztán elvigyorodott. Néhány szót kántált, mire a pengén sárgás villámok futottak végig, Lyr pedig magasra emelte a fejét, mint aki méltósággal akarja bevégezni az életét, és közben felkészült rá, hogy félretaszítsa a hórihorgas alakot, és elrohanjon.

– Megállj!

A szoborból érkezett a hang. Női, de minden lágyság nélkül való, kellemetlen és parancsoló. A mágusok egy emberként fordultak a nőalak felé, aztán sorra letérdeltek előtte. Egyedül Rhamor Grahulis maradt talpon, de ő is meghajtotta magát, Lyr pedig a maga részéről teljesen elfeledkezett a menekülésről. Akármitől akart is óvni Anira, az alighanem itt áll előttem… – gondolta, és minden addiginál jobban bánta, hogy képtelen kapcsolatba lépni a nagymesterrel.

– Az ott a mi emberünk – folytatta a szobor. – Ismerem a szívét; ahhoz húz, akit a legerősebbnek vél. Ami pedig a másikat illeti… Ilyen ajándékot remélni sem mertem. Hozzátok közelebb!

Három mágus mozdult nyomban Lyr felé. A Koronás futásnak eredt, bár maga is tudta, hogy hiába. Pillanatok alatt utolérték, és a szoba közepére taszították. Lyr a földre roskadt, mikor a lábából kiszállt az erő. Még látta, hogy a szobor odahajol hozzá, aztán minden elsötétült.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

350 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Korán ébredt aznap Mordinium. Sokakat vert fel álmából a paripák patáinak csattogása, és akik már a szokásos reggeli teendőiket végezték, azok is félbehagyták a munkát, hogy az utcára szaladjanak, vagy legalább az ablakból figyeljék a városhatár felé igyekvő lovascsapatot. Valian nem kis megdöbbenésére a legtöbb arc felderült a láttukra, sokan egyenesen integettek vagy szerencsét kívántak, a lovagoknak éppúgy, mint Baradun harcosainak.

A démon csodálkozása azonban hamar elmúlt. Végül is miért kellett volna az egyszerű embereknek azzal törődniük, hogy a rendbeliek és a Koronások viszonya nem a legfelhőtlenebb? Ő tudta a legjobban, mennyire meg tudja bonyolítani az életet néhány előítélet.

Szárnyasok, papok, katonák és én, a szerzetes együtt a szent célért – futott át az agyán. – Már tényleg csak a mágusok hiányoznak ebből a nagy, boldog szövetségből. Persze a közös ellenségnél soha nem létezett erősebb kapocs…

Megrázta a fejét, és elhessegette a szarkasztikus gondolatokat. Hiszen, ha belegondolt, ennek egyébként is így kellett volna működnie, sőt, működött is így. Hiába volt ő maga is a rend felesküdött testvére, Lyr pedig a nagymester egyik alvezére, a jelek szerint nem csupán vészhelyzetben találták meg remekül a közös hangot. Mi több, úgy vette észre, maga Loghor is rátermett vezető, aki képes félretenni az ellenérzéseit, és kellő határozottsággal összefogni ezt a vegyes összetételű csapatot. Ha az előítéleteire hallgatott volna, a nagymester bizonyára nem éppen a démonra bízta volna a legfontosabb feladatot. Az, hogy cseppet sem kedvelte közben, csak növelte a tekintélyét Valian szemében, aki a kölcsönös tiszteletet ezerszer fontosabbnak tartotta egy hadvezér és az alárendeltjei között, mint a szimpátiát.

Végigsiklott a tekintete az előtte lovagló Koronásokon. Egy pillanatra látta legelöl, a fekete köpenyek között Brietta vörös álruhájának egy megvillanó szegletét is. Nem kerülte el a figyelmét, milyen csendes és magába révedő a nő viselkedése, bár Mortuával ellentétben azt nem vette észre, hogyan kíséri Brietta tekintete mindenhová a nagymestert. Úgy gondolta azonban, hogy mindenkinek megvan a joga a saját titkaihoz és a saját szomorúságához, és amíg Brietta kellő hatékonysággal hajtja végre a rájuk rótt feladatot, addig egy szava sem lehet.

Megelőzte őket a hírük. Mire a város szélére értek, már sorfalak álltak az út két oldalán, hogy elbúcsúztassák őket.

– Felhajtás a halottaknak – dörmögte zsémbesen a kocsi elejéből Sharduk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

351 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian tudta, mire gondol. Ugyan még csak öt percet töltött kettesben a béna lábú pappal, de máris behatóan ismerte Sharduk előző éjszakájának történetét, különös tekintettel egy több órás üvöltözésre a nagymesterrel. Loghor úgy gondolta, a fiai épp elég nagy kockázatot vállalnak ahhoz, hogy előtte még megfürödhessenek a városiak szeretetében, Sharduk azonban, aki nem helyeselte ezt a hozzáállást, és abban hitt, hogy a szellemekért meghalni már önmagában is éppen elég jutalom, szentimentális bolondnak nevezte érte. Loghor azonban döntött, elhatározásán pedig nem volt hajlandó változtatni az öregember kedvéért. Valian a maga részéről neki adott igazat.

Elmélkedéséből maga a nagymester zökkentette ki, amikor maguk mögött hagyták a városfalat. Loghor Briettára bízta a csapatok vezetését, és hátraügetett hozzájuk.

– Hajts előrébb, öregember! – kiáltott Shardukra. – Azt akarom, hogy a démon mindig középen legyen, a lehető legvédettebb pozícióban.

– Gondolod, hogy a kultista cimborák a bokrok mögött leskelődnek, hogy elragadják az utolsókat? – szúrt vissza a pap, de máris a lovak közé csapott.

– Nem vállalok szükségtelen kockázatot – szögezte le a nagymester.

Bár Sharduk beszámolója szerint előző este alaposan összevesztek, Valian úgy vette észre, mindketten kialudták már a mérgüket, és a szóváltásuk ellenére is jóindulattal néznek egymásra. Egy nappal korábban talán meg is irigyelte volna őket a köztük lévő kötelékért, most azonban az jutott eszébe, ahogyan Lyr elbúcsúztatta, és ez mosolyt csalt az arcára. Igen, egy férfinak határozottan szüksége van barátokra is az életében.

Akkor elhúztak Mortua és Baradun mellett is, mi több, Sharduk éppen őeléjük talált beállni a kocsijával, és Valian inkább nem fűzte tovább a gondolatot, hogy mi minden más is kell ahhoz, hogy teljessé váljon valakinek az élete. Egy hosszú pillanatra így is elkapták egymás tekintetét Mortuával, és a démon önkéntelenül is rámosolygott a lányra – akivel szintén megtapasztalhatta már a bajtársiasságot és a bizalmat, még ha szeleburdisága miatt más formában is, mint Lyrrel –, Mortua azonban tüstént lesütötte a szemét, és kérdezett valamit Baraduntól. Valian nem értette tisztán, mit beszélnek, azt azonban sejtette, hogy jobban jár, ha egyelőre békén hagyja a hercegnőt.

Loghor is felzárkózott közben, és odaintett Mortuának, hogy kerüljön a kocsi mellé. A lány engedelmeskedett, de immár makacsul kerülte a démon tekintetét.

– Mostantól kell a szakrális védelem – jelentette ki a nagymester. – Megálljunk, amíg elintézitek?

– Miféle kezdőknek nézel bennünket? – Sharduk hátranyújtotta a kezét. – Valian fiam, ott vannak az

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

352 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

orrod előtt egy barna zsákban azok az ereklyék, amiktől Anira hajlandó volt megválni. Adj ide egy hajszálat, de úgy készülj, hogy ha elejted, leszállítalak, és mehetsz vissza megkeresni!

– Várjatok csak! Azt nézzétek! – szakította félbe Mortua, és előremutatott. Két alak közeledett hozzájuk az úton szemkápráztató gyorsasággal. Még messze jártak, de már így is látszott, hogy férfiak, mindketten szőke hajúak, és fehér papi köntöst viselnek. – Akármi legyek, ha az ott nem Asto és Kai! De hogy a fenébe…? – A tekintete összevillant Shardukéval. – Visszatértek a szellemek?

– Ezek a morgerintaliak? – kérdezett rá Valian, de választ nem kapott. A nagymester a közeledőket figyelte felvont szemöldökkel, másik két társa pedig maga elé bámult, nyilván a szellemekkel próbálták felvenni a kapcsolatot. Egyikük sem járt azonban sikerrel; legalábbis erre engedett következtetni a lány sóhajtása és az idős pap arcának gyanús kifejezéstelensége is. Mintha még a válluk is egyszerre ereszkedett volna meg.

Loghor közben megsarkantyúzta a lovát, hogy az élre rúgtatva megálljt parancsoljon a csapatoknak. Mortua követte a példáját, sőt, Sharduk is mögéjük sorolt. A két pap felbukkanása nemcsak őket lepte meg: a lovagok és a fejedelem emberei egyaránt értetlenül nézték őket. A morgerintaliak szélsebesen közeledtek, és végül a lovasoktól alig tíz méternyire lassítottak csak le. Vörös volt az arcuk, fújtatva lélegeztek, de mindkettejük ajkán széles mosoly ült, és Valian azt is észrevette, hogy a magasabbik addig nézi őket fürkészve, amíg ki nem szúrja Mortuát.

A lány addigra már le is csusszant a nyeregből, és odaszaladt hozzájuk. A démon arra számított, hogy rögvest a karjukba veti magát a viszontlátás örömére, de Mortua egy lépés távolságban megtorpant, és hitetlenkedve nézett a nyurga papra. Valian is jól látta, hogy a férfit régen látott intenzitással öleli körbe az áramlat.

– Veled maradtak a szellemek, Kai? Az hogy lehet?

– Most mondd meg! – vigyorgott rá az alacsonyabb morgerintali. – Nem elég, hogy kegyelt, de még annak is különleges… Te meg mégis mi a fenét műveltél a hajaddal? Borzalmasan nézel ki!

– Mert te aztán olyan szép vagy azzal a három szál szőrrel az álladon, amit szakállnak csúfolsz, Astovar Gomor! – Mortua elbiggyesztette a száját, de végül nem tudta megállni nevetés nélkül. Csak most borult a mokány termetű, fiatal harcos-pap nyakába, aztán elengedte, és odalépett a társa elé is. – Szia, Kai! – köszönt még mindig mosolyogva, Valian pedig azon kapta magát, hogy összehúzott szemmel figyeli. Roppant ismerősnek találta a lány arcára kiülő lelkesedést, és csak egy pillanattal később jött rá, hogy azért, mert Mortua eredendően őrá szokott úgy nézni, ahogyan most a paptársát bámulta.

– Mortua. – A férfi hosszan nézett a lány szemébe, mielőtt magához húzta és arcon csókolta volna. – A hajad tényleg iszonyú, de még így is örülök, hogy látlak. Morgerintal üres lett nélküled. – Egy pillanattal tovább tartotta a karjában Mortuát, mint Astovar, de végül ellépett tőle, és Loghorra emelte a tekintetét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

353 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Loghor nagymester, ha nem tévedek. A nevem Morkai Cardun, a társam pedig Astovar Gomor. Asto harcos-pap, magam pedig gyógyítóként szolgálom a szellemeket, és úgy fest, változatlanul mellettem is állnak.

– És mitől volnál te ilyen különleges, Morkai Cardun? – Sharduk előrehajolt, a térdére támaszkodott, és gyanakodva szemlélte a nyurga, jóvágású papot. Morkai harmincéves lehetett; ha nevetett, ráncok futottak szürke szeme sarkába, és éppolyan hullámos haja volt, mint Briettának, csak rövid és szőke. Elfogulatlanul nézett szembe az öreggel, és megvonta a vállát.

– Gyerekkorom óta a kegyeltjük vagyok… Sharduk, igaz?

– Képes vagy így eljuttatni mindnyájunkat Jarthmorba? – szakította félbe az ismerkedést Loghor.

A pap nemet intett.

– Négy-öt embert esetleg. Többet semmi szín alatt.

– Akkor együtt maradunk. – A nagymester végigmérte. – Nem látok nálad fegyvert.

– Mert az egyetlen, amivel boldogulok, a bicska, de azt is legfeljebb a szalonnával szemben forgatom eredményesen. Ettől függetlenül hasznomat lehet venni bárhol, ahol a mieink vére folyik. Asto pedig remek harcos, kettővel is felér.

Loghor Briettához fordult.

– Hozass nekik kettőt a vezetéklovak közül! – parancsolta, aztán ismét Morkaira nézett. – Az első pihenő alkalmával beszélni akarok a szellemekkel.

– Részemről nincs akadálya.

Brietta hamarosan visszatért egy fiatal Koronás társaságában. Egy-egy lovat vezettek elő a két pap számára. Astovar rutinos mozdulattal lendült fel a nyeregbe, Morkainak azonban meggyűlt a baja a felszállással. Végül Mortua mellé léptetett, aki megmutatta neki, hogyan hajoljon az állat nyakára, ha vágtára kerül a sor. Valian annyira belemerült a nézésükbe, hogy összerezzent, amikor Sharduk hátrafordult

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

354 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hozzá.

– Adod azt a hajszálat, fiam, vagy a fejedbe húzzam a zsákot?

– Bocsánat. – Valian tette, amire kérték, a tekintete azonban hamarosan visszakalandozott Morkai és a hercegnő kettősére. Megint ugyanazt az önfeledtséget látta a lány arcán, mint a morgerintaliak érkezésekor, és ami tulajdonképpen mindig ott ragyogott rajta, amióta csak ismerte, kivéve… nos, kivéve, amióta beszámolt neki a múltbeli viselt dolgairól. Korábban természetesnek vette, hogy Mortua eleve így szemléli az őt körülvevő világot, most azonban – amikor a lelkesedése másvalakihez kötődött, őhozzá pedig már nem – azonnal szemet szúrt a démonnak, és nem tette számára rokonszenvesebbé a jövevényt sem.

Mire Sharduk elvégezte a szertartást, Loghor indulást vezényelt. Ismét ő lovagolt az élre, balján azonban ezúttal az Astovar névre hallgató pap nyargalt. A morgerintali nagyjából egyidős lehetett Valiannal, és ha nyilván nem is látott annyi vihart élete során, mint ő, határozottan harcoshoz illően tartotta magát a nyeregben. Sharduk ezúttal gondosan ügyelt rá, hogy a menet közepére kerüljenek, és odabólintott a melléjük szegődő Briettának, akit valószínűleg szintén a nagymester parancsolt védett helyre. A nő keserűen nézte Astovar hátát egészen addig, amíg a nyomorék pap néhány tréfás szóval tünékeny mosolyt nem csalt az arcára. A kocsi mögött Mortua és Morkai kettőse lovagolt, utánuk pedig Baradun és katonái. Valian cseppet sem bánta, amikor a lovak sorra vágtába ugrottak, és ezzel megszüntették a beszélgetés lehetőségét, azt pedig már nem látta, hogy nemcsak ő figyeli árgus szemekkel a gyógyítót, hanem a gyógyító is őt. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

355 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Loghoros szavazás mindenkinek megvolt? :D http://kaevilaga.blogspot.com

Bár néhány óránként pihenőt tartottak az út mentén, Morkai Cardun minden alkalommal csökkenő kedvvel kászálódott vissza a lovára. Az első ilyen esetben ráadásul még ki sem tudta nyújtóztatni a tagjait, Loghor máris odarúgtatott mellé. Mortua csak egy fintort vágott a közeledő nagymester láttán, és – a rutintalan lovasok óvatos mozgásával – elindult, hogy megkeresse Baradunt. A pap végigkövette a tekintetével, és csak aztán fordult Loghor felé.

– Kérdezd meg tőlük, számíthatunk-e a támogatásukra, és milyen mértékben! – vágott bele szokásához híven a nagymester.

– Jobb ötletem van. Beszélj velük magad! Kapcsolatot tudok teremteni köztetek úgy, hogy én magam nem hallom, mit mondasz nekik.

– Csináld!

Morkai bólintott.

– Fogd meg a kezem! – mondta, és már nyúlt is a nagymester balja után. Loghor elrántotta a kezét, és fájdalmasan felszisszent. Aztán odatartotta a másikat, a pap pedig megragadta, és halk fohászban kérte meg a szellemeket, hogy fogadják el közvetítőjükül.

Loghor sokáig állt mellette szótlanul, elrévedő tekintettel. Néha megmozdult az ajka, de hang nem hagyta el a torkát. Ha valaki megközelítette, fejrázással jelezte, hogy hagyják békén. Végül felnézett, odabiccentett Morkainak, és eleresztette a kezét, aztán már indult is vissza a lovához.

– Várj! – szólt utána a pap, de a nagymester a füle botját sem mozgatta. Elmélyültek a ráncok a homlokán, és egy pillanatra minden addiginál gondterheltebbnek látszott. Aztán persze felöltötte szokásos, határozott arckifejezését, amint az egy csatába induló hadvezérhez illett is, és tüstént neki is állt utasításokat osztogatni. Morkai bámulta még egy darabig, aztán vállat vont, és úgy döntött, jobb lesz, ha csak később próbál meg beszélni vele.

Loghor a nap további részében sem vált megközelíthetőbbé, de a pap lassan meg is feledkezett róla. Mortuát faggatta inkább arról, mi minden történt vele, amióta elutazott Morgerintalból. A lány

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

356 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

készségesen, sőt, lelkesen mesélt, szavaiból – és főként abból, amit elhallgatott – pedig hamar összeállt a kép. Morkai nem kételkedett benne, hogy Mortua a démon hatása alatt van, még ha most valami szemmel láthatóan éket is vert kettejük közé.

– És veled mi történt? – kérdezett rá már estefelé a hercegnő. – Hogyhogy veled maradtak a szellemek? Amikor eljöttem Morgerintalból, kettőnkön kívül már senkivel nem álltak szóba, és Emorhon magasságában velem is közölték, hogy egyelőre ne nagyon számítsak rájuk… De ha Jarthmor a fészek, akkor téged kegyelni olyan, mintha a mágusok orra előtt táncolnának! Nem értem.

Morkai belenézett a szemébe.

– Meglep téged, hogy kedvelnek?

Volt valami a hangjában, amitől a lány zavarba jött.

– Dehogyis, nem azért mondom! Csak furcsállom. Tudod, hogy alapvetően én is jóban vagyok velük, szóval nem nagyon hiszem, hogy ilyen egyszerű a magyarázat!

A pap megvonta a vállát. Nehezen állta meg, hogy ne pillantson Valian felé.

– Én nem vagyok fókuszban. Soha nem is voltam. Úgy fest, a veszélytelen élet rájuk sem jelent akkora kockázatot…

– Akkor miért hagytak el mindenki mást? Hiszen a legtöbb testvér kerüli az izgalmakat! És egyáltalán, mi történik velük? Nem hiszem el, hogy sosem kérdezted meg őket!

– Ki vagyok én, hogy számon kérjem a szellemeket? Ne felejtsd el, hogy mindig is más volt a viszonyom velük, mint a tiéd. – Morkai elnézett a lány feje fölött. – Szólnak hozzám, ha hívom őket, de nem úgy, mint régen. Megváltozott a jelenlétük. Nem érzem rajta azt a teljességet, mint korábban. Mintha kevesebben lennének; egyre kevesebben. Persze megpróbáltam kideríteni, mi az oka, de annyira általános válaszokat adtak csak, hogy feladtam.

– De…

– Lehet, hogy a nagymesternek többet mondtak. Figyeltem az arcát, biztos, hogy kapott tőlük valamilyen választ, és arra is mérget veszek, hogy nem volt vele elégedett… Kérdezd meg őt, ha 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

357 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

biztosabbat akarsz tudni!

– Én ugyan szóba nem állok Loghorral, ha nem muszáj! – szögezte le Mortua, és csak azután jutott el a tudatáig, mit is mondott a pap. – Várj csak! Ezt úgy érted, hogy közvetítettél közöttük? Kai, ha nagyon szépen megkérlek, lehetne róla szó, hogy…

A férfi oldalra hajtotta a fejét.

– Mennyire szépen akarsz megkérni rá? – kérdezte huncut mosollyal, aztán elkomolyodott. – Neked megteszem, de ne kérkedj vele. Ha a szellemek mindenkivel szóba akarnának elegyedni, bizonyára nem tartanának igényt az én segítségemre.

– Köszönöm! – A hercegnő odanyújtotta kicsi, kesztyűbe bújtatott kezét, Morkai pedig vigyázva zárta a markába.

– A nagymester nem örült, hogy kézen fogtam – emlékezett vissza.

– Biztos hozzáértél a sebéhez. Tudod, meséltem, hogy megvágta magát a tárgyaláson. Nem olyan brutálisan, mint Valiant, de azért fájhat neki rendesen.

– Mindig elfelejtem, hogy mostanában nem mindenkinek megy olyan egyszerűen a gyógyítás…

– Mármint rajtad kívül körülbelül senkinek. Így értetted?

Évődtek volna még egy sort, ha nem lépett volna melléjük egy vörösruhás alak. Mortua riadtan hőkölt hátra. Már nyúlt is a hátára szíjazott buzogány után, amikor felismerte benne Briettát.

– A frászt hozod rám! – jelentette ki sértődötten.

Brietta végigmérte, de nem ellenségesen. Valószínűleg nem a lány volt az első, akit egy pillanatnyi megtorpanásra késztetett a ruházata.

– Indulunk tovább – közölte, és meg sem várta a választ, már ment is.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

358 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua sóhajtva húzta ki a kezét Morkaiéból.

– A lehető legrosszabbkor… De táborverés után beszélhetek velük, ugye?

– Feltétlenül.

A hercegnő nem mosolyodott el. Még mindig Brietta után bámult.

– Annyira sajnálom szerencsétlent.

– A Szárnyast? Meg fogja oldani. – Morkai észrevette, hogy Valian őket figyeli a kocsi hátuljáról. Ironikusan folytatta, és közben megpróbálta kizárni a démont a gondolatai közül. – Mágust játszani nem nehéz, csak fent kell hozzá hordanod az orrodat, az meg a Szárnyasoknak egyébként is remekül megy…

A lány pislogott.

– Mi van? Ja, nem azért. Szerintem halálosan szerelmes Loghorba.

A pap egy csapásra elkomorodott.

– Reménytelenül szeretni sosem jó – mondta halkan.

Mortua megrázta magát, és odalépett a lovához.

– Igazán megmondhatná neki – vélte. – De vannak, akik jobban szeretnek szenvedni.

Fellendült a nyeregbe. Morkai követte a példáját. Bár egyetlen porcikája sem kívánta az újabb, hosszas lovaglást, most nem is gondolt erre. Tűnődve figyelte a lányt, és próbálta kitalálni, hogy vajon véletlenül fogalmazott-e pont így.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

359 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Táborverésre aztán elkeveredtek egymás mellől. Mortua sietett mielőbb vacsorához jutni, a férfi pedig nem tartott vele. Mindenekelőtt a nagymesterrel akart beszélni – ahogy, ha jól vette észre, mindenki más is. Loghor esze azonban máshol járt, és rövid úton mindenkit elhessegetett magától. Morkait is azzal fogadta, még mielőtt megszólalhatott volna:

– Akármit is akarsz, Brietta majd foglalkozik vele.

– Kötve hiszem. A te kezedet szeretném megnézni, nem az övét.

– Nincs rajta semmi látnivaló.

– Kivéve egy jókora, gyógyulatlan vágást, amitől mozgatni sem bírod rendesen. – Morkai nem tágított. – Minden tiszteletem mellett, nagymester, megkérdezhetem, hogyan kívánsz sebesült kézzel harcolni?

Loghor mogorván nézett rá.

– Kötés, páncélkesztyű, pajzs. Harcolni a másik kezemmel szoktam. Netán kifogásod van ellene, fiú?

– Ami azt illeti: igen, kifogásom van ellene. Nem szívesen használnám a felelőtlenség és az öngyilkosság szavakat, de látatlanban megmondom, hogy ezzel a tenyérrel nem szabadna pajzsot sem fognod még legalább két hétig, anélkül pedig…

– Milyen igazad van! Legjobb lesz, ha küldünk egy levelet Jarthmorba, hogy várjanak ránk még két hetet!

Morkai nem találta humorosnak a nagymester gúnyolódását.

– Elfelejted, uram, hogy gyógyító vagyok, és tudomásom szerint az egyetlen a papok közül, akit nem hagytak el a szellemek. Ha megengeded…

Loghor egy pillanatig kutatva a pap szürke szemébe nézett. Morkai állta a tekintetét, a nagymester pedig végül engedett neki. Morkai óvatosan a tenyerébe vette a kezét, megszemlélte, és megcsóválta ugyan a fejét, de megállta megjegyzés nélkül. Lehajtott fejjel fogott néma fohászba, a szellemek pedig nem hagyták cserben: a csúf, folyton felszakadó seb a nagymester szeme láttára forrott össze.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

360 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor elhúzta a kezét, megtapogatta, megmozgatta az ujjait, aztán váratlanul elmosolyodott.

– No lám – mondta, és megszorította a pap vállát. – Mondd meg a szellemeknek, hogy köszönöm.

– Tudják.

– Megnézhetnéd a démonét is, rosszabb, mint az enyém volt.

Morkai bólintott, bár nem túl nagy lelkesedéssel. A tekintetével Mortuát kereste közben, és csak egy kicsit könnyebbült meg azt látva, hogy a lány nem Valiant bámulja éppen, hanem Sharduk mellett ücsörög, vacsorájával a térdén, és figyelmesen hallgatja, amit az öreg mesél neki.

– Megyek – dünnyögte, és otthagyta a nagymestert a tűz mellett.

Valian evett. Sértetlen baljával fogta meg a cipót, láthatólag ő is igyekezett kímélni a fájós tenyerét. Persze ő utazás közben sem igen használta: amennyire a pap megfigyelte – márpedig többször tévedt arrafelé a tekintete, mint szerette volna –, inkább a másik kezével kapaszkodott. Igen csúnyán járt volna, ha le talál esni Sharduk kocsijáról, de a jelek szerint még élvezte is a száguldást. Most sem tűnt rosszkedvűnek, és szemlátomást nem idegeskedett a küldetésük miatt sem. Morkai odalépett hozzá, és megköszörülte a torkát.

– Meg tudom gyógyítani azt a vágást a tenyereden – jelentette ki.

– Remek, köszönöm. – A démon nem kérette magát: az ölébe tette a cipót, és már nyújtotta is a kezét. Morkai ismét a szellemekhez fordult, Valian pedig gyógyultan húzódott hátrébb egy perccel később, hogy folytassa az evést.

– Akkor én nem is zavarok. – A gyógyító biccentett, de végül mégsem indult el, meglátta ugyanis a roppant céltudatos léptekkel közeledő Mortuát.

– Kai, te gyógyítasz? – kérdezte már messziről a lány, a pap pedig széttárta a karját. Habár Mortua éppen csak egy futó, ideges mosolyt villantott a démonra, attól még a férfi nagyon is tudatában volt a harcos jelenlétének.

– Mint látod. Tehetek esetleg érted is valamit?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

361 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A lány lesütötte a szemét.

– Hát… nem nagy dolog, meg nem is akarom, hogy a szellemek esetleg rossz néven vegyék, de… – Várt egy kicsit, hátha Morkai győzködni kezdi, de a pap csak nézett rá szótlanul, úgyhogy vett egy mély lélegzetet, és kibökte: – Vissza tudnád csinálni a hajamat olyanra, amilyen lenni szokott?

A két férfi két oldalról nézett rá hitetlenkedve, aztán Morkai elvigyorodott.

– Parancsolj velem, drága hölgyem! – mondta kajánul. – Sosem tudtam tétlenül nézni az ártatlanok szenvedését.

Rátette a kezét a hercegnő fejére, belesimított a hajába, aztán megjegyezte:

– Van itt seb is, nem is túl szép, meg a karod se tetszik nekem… Biztos, hogy a frizurádat részesíted előnyben?

Mortua a válla fölött pillantott fel rá.

– Ha lennél kedves, és azokat is eltüntetnéd…

– Nem gond. – Morkai találomra meghúzott egy hosszabbra hagyott tincset. – Ki intézett el ilyen csúnyán?

– Pár sas, akiket egy mágus mozgatott a háttérből – magyarázta készségesen a lány.

– A hajadra gondoltam.

– Ja! Az…

– Tartok tőle, hogy én voltam – szólt közbe hűvösen Valian.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

362 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ó. – A pap elvette a kezét Mortua fejéről. – Gondolom, a tiédért meg a kis hercegnő a felelős…

– Úgy valahogy.

Mortua jobbnak látta közbeszólni.

– Tudod, Kai, hogy nem szeretem, ha hercegnőznek… De engesztelésül megcsinálhatod Valian haját is.

– Ezer bocsánat, Mortua, de tudomásom szerint hercegnő vagy, és legalábbis felségnek kellene, hogy szólítsalak. A barátaidnak pedig bármikor szívesen segítek. Csak kérniük kell.

– Á, Valian sosem fog rá megkérni! – legyintett a lány. – Azt mondja, hogy majd kinő…

– Amiben igaza is van. Mutasd azokat a sebeket!

Megremegett a keze, amikor végigsimított Mortua karján. A vágás puha, egészségesen lebarnult bőrré finomodott, a csúnya, szürkés tincsek pedig megnyúltak, végigcsiklandozták Mortua nyakát, és megültek a vállán. A lány odanyúlt, és megtapogatta őket.

– Lehetne még egy kicsit hosszabb?

Morkai felsóhajtott. Ha nem ült volna ott tőle kétlépésnyire a démon, talán engedékenyebbnek bizonyult volna, így azonban megrázta a fejét.

– Lehetne, de nem lesz. Aztán meg bajba kerülsz miatta a csatában. Ha épségben visszatérünk Jarthmorból, majd beszélhetünk róla megint.

Mortua hátrahajtotta a fejét, kirázta a haját, beletúrt, aztán kitépett egy szálat, és közelről megszemlélte.

– Így azért mindjárt más. Köszönöm, Kai! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

363 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenkettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

364 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Eldobta a hajszálat, és Valianra nézett. A démon meg sem próbált úgy tenni, mintha nem lennének ott mellette: a lányt figyelte, és amikor a tekintetük találkozott, halványan elmosolyodott. Mortua elpirult, és sürgősen elkapta a kezét a hajától.

– Jól van, na… – dünnyögte, és folytatta volna, ha egy pattogó, ám igen kedélyes hang félbe nem szakítja.

– Hivatást váltasz, Kai? – Astovar állt meg mellettük fülig érő vigyorral az arcán. – Nekem kéket legyél kedves, és olyan hosszút, hogy rá tudjak lépni. Fonok bele néhány tüskét, és legyőzhetetlen leszek. Soha többé nem cipelek magammal kardot sehova.

– A kék téged sápasztana. – Mortua odaperdült elé, közel hajolt hozzá, és komoly képpel tanulmányozni kezdte az arcát. – Sőt, ahogy elnézlek, a lila is, pedig azzal biztos divatot teremtenél.

– Le vagyok sújtva. Na mindegy, rózsaszín is jó lesz. – Astovar oldalba bökte a lányt. – Kétszer körbesétálok vele a táboron, és Kai mester tele lesz megrendeléssel.

Mortua felkacagott.

– Aha. Loghor lesz az első, előre látom. Sőt, kézen fogva jönnek Shardukkal, hogy egyszerűen csak cseréld meg a hajukat…

– Még jobb lenne meg se várni, hogy kérjék, és megcserélni, amíg alszanak.

Morkai elhúzta a száját. Nem is a harcos-pap és a hercegnő kirobbanó jókedve zavarta, hanem a Valian arcán átfutó, derűs mosoly.

– Hogy ti ketten hogy bírtatok ki egy percet is egymás nélkül, az az élet egyik legnagyobb rejtélye… – csóválta meg a fejét, társai viszont ügyet sem vetettek rá. Pukkadozva nevettek, amivel számtalan tekintetet magukra vontak a környékükön. – Csak az nagyobb, hogy én hogyan éltem túl másfél évet veletek egy fedél alatt.

Astovar rávigyorgott.

– Na, hát Mortuára nincs több gondunk, és az sem kizárt, hogy tőlem is rövid úton megszabadulsz. Csak azért jöttem, hogy elköszönjek. Két emberrel Amoril után megyek előőrsbe. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

365 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Minek? – húzta össze a szemét Mortua.

A zömök morgerintali vállat vont.

– Mert mindnyájunk ura és parancsolója úgy látja jónak. Visszajövünk ám hamar. Elmegyünk a hegy lábáig, vagy annál egy kicsivel tovább, és megnézzük, fenyeget-e lavinaveszély, aztán már fordulunk is vissza.

– Loghor biztos azt reméli, hogy a fejedre szakad a hegy, és nem kell tovább elviselnünk – szúrta oda a lány. – Említettem, hogy sírógörcsöt kapott, amikor megtudta, hogy te is jössz?

– Szép látvány lehetett! Kár, hogy lemaradtam róla.

– Nem mondta, hogy mit beszélt a szellemekkel?

– Azon kívül, hogy magunkra vagyunk utalva, nem nyilatkozott. – Astovar összefonta a karját a melle előtt, és jó alaposan szemügyre vette Valiant.

– Ha akarod, felállok, hogy jobban láss – ajánlotta szenvtelenül a démon.

– Ne fáradj! – legyintett a harcos-pap. – A páncélodat nézem. Életemben nem láttam még ilyen fémet.

– Nem is igen fogsz. A hazámon kívül sehol nem találkoztam vele.

– Speciális ötvözet, vagy a készítése tér el a hagyományostól? – Astovar letelepedett mellé. Komolytalansága nyom nélkül eltűnt, hogy színtiszta érdeklődés vegye át a helyét.

– Mind a kettő. – Valian előhúzta a csomagjából az egyik kesztyűjét, és a kezébe nyomta. – Fogd meg nyugodtan!

– Ezzel ellesznek egy darabig – súgta oda a lánynak a gyógyító. – Ha még mindig beszélni akarsz a szellemekkel, szerintem itt az idő.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

366 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua buzgón bólogatott.

– De mennyire, hogy akarok!

– Gyere! – A pap felkapott egy lámpást, aztán felkínálta a karját a lánynak, Mortua pedig elfogadta. Világosan lehetett érezni, hogy remeg az elfojtott izgalomtól. – Menjünk odébb, ahol senki nem zavar meg benneteket.

Jó tízpercnyit sétáltak, el a tábortól, Morgerintal irányába. Leszállt az éj, már csak sejteni lehetett, merre emelkednek a város tornyai – bezzeg a hegyek fekete óriásokként magasodtak a látóhatár peremén –, a férfi azonban biztonságot merített a tudatból, hogy ott állnak, túl a sötétségen.

Egy jókora fa alá húzódtak a feltámadó őszi szél elől, megfogták egymás kezét, és Morkai átadta magát a lány és a szellemek közötti kapcsolatnak. Mortua egy csapásra átlényegült, hiszen már órák óta csak erre a lehetőségre várt. Olykor szemlátomást nagy erőfeszítésébe került, hogy ne szólaljon meg hangosan, ahogyan szokott, néha pedig olyan erővel szorította meg a társa kezét, amit Morkai nem nézett volna ki belőle.

Lényegesen több időt töltött elrévedve, mint korábban Loghor, a papnak azonban eszébe sem jutott sürgetni. Nézte inkább az arcát, hosszan, szabadon, és a gondolataiba merült. Eltöprengett rajta, milyen sors várja a lányt, és mennyi keresnivalója lehet abban akár Valiannak, akár neki magának; mérlegre tett minden egyes biztató szót, ami a nap folyamán elhangzott, és maga elé képzelte Brietta san Khilmor zárkózott, boldogtalan arcát is.

Mortua végül felemelte a fejét, rámosolygott – szomorú, de hálás kis mosolya megmelengette a férfi lelkét –, és elengedte a kezét.

– Köszönöm szépen, Kai! Én… szólj, ha viszonozhatom valahogyan, jó? – Elnézett a távolba, és halkan, komolyan tette hozzá: – Nagyon nagy szükségem volt már erre.

– Nekem öröm, ha segíthettem – felelte egyszerűen Morkai. Némi tétovázás után tette csak hozzá: – Holnap ilyenkorra leszámolunk a kultistákkal, és mindig veled lesznek megint. Mit szólsz?

– Legyen igazad. Tényleg.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

367 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– És aztán? – kérdezett rá a pap.

Mortua szórakozottan pillantott rá.

– Hm?

– Mihez kezdesz, ha győzelmet aratunk?

– Nem tudom. Alighanem muszáj lesz visszamennem hercegnőnek. – A hangsúly világosan elárulta, milyen kevéssé lelkesedik a lány ezért a kilátásért. – Apának rengeteg elvárása és remélhetőleg legalább annyi türelme lesz velem szemben, és csak remélni merem, hogy nem hiszi, hogy mostantól majd hímezgetek meg könyvelést tanulok, amíg eszébe nem jut kiházasítani… – Mortua megborzongott, talán a hidegtől is, de még inkább a lehetőségtől.

Morkai megsajnálta.

– Valamit úgyis kitalálsz – biztatta.

– Kénytelen leszek, ha nem akarok belepenészedni az unalomba…

– Mindig azt hittem, a végére jársz, mi történik, és utána hazajössz. Morgerintalba.

Mortua ösztönösen a tornyok irányába fordította az arcát. Erőlködött, hátha meglátja őket. Sárgának látszott a haja a lámpás fényében; Morkainak eszébe jutott, hogyan növesztette vissza neki, hogyan tüntette el a sebesülést a karjáról – és az is, hogyan nézett utána a lány Valianra. Már-már azt hitte, nem kap választ, de akkor Mortua megszólalt megint.

– Iszonyúan fog hiányozni a rend, Kai. Muszáj lesz elérnem, hogy átmehessek néha. Ha nem is Morgerintalba, de…

– Mordinium sem lehet rossz hely a maga módján. – A férfi mély lélegzetet vett, és kimondta: – Tulajdonképpen én is azon gondolkodom, hogy átteszem a székhelyemet.

– Ez jó ötlet! Anira biztos örülne neked, mármint, ha elengednek… Kérhetnéd mondjuk, hogy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

368 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

cseréljenek ki Kendaronnal – élénkült meg a lány. – Ő ugyan semmit nem ért a betegségekhez, de ha visszajönnek a szellemek, nem is kell, hogy értsen hozzájuk, viszont profi mindenféle liturgiában, szóval van rá esély, hogy elfogadják helyetted.

Morkai megrázta a fejét.

– Nem így értettem. Ha eljövök Morgerintalból, nem leszek többé pap. Elhagyom a rendet, és a gyógyításnak szentelem az életemet.

A hercegnő nagy szemeket meresztett.

– Kai, te normális vagy? Nem, ne is válaszolj! Biztos, hogy elment az eszed!

– Meglehet. Vagy éppen csak átértékeltem bizonyos dolgokat.

– De hát a szellemek kegyeltje vagy! Most éppen az egyetlen!

– Tisztában vagyok vele. Tudnak a tervemről, és biztosítottak róla, hogy akkor is mellettem maradnak, ha végül így döntök.

– Hát én mindjárt kitépem a hajamat, vagy még inkább a tiédet! Nem is, tudod, mit? Cserélek veled! Apa csak örülne, ha lenne egy fia, én meg visszamegyek helyetted papnak. – Mortua levegőt vett, feltehetőleg azért, hogy tovább hitetlenkedjen, ezt azonban a férfi már nem várta meg. Szelíden kézen fogta a lányt, és az arcába nézett.

– Ennyire nem akarod, hogy utánad menjek? – kérdezte.

– Hogy… utánam? – bizonytalanodott el Mortua.

– Hidd el, nem a Szárnyasokhoz akarok közelebb kerülni.

A lány pislogott. A keze kicsúszott a férfi markából.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

369 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Kai, te… Közel akarsz kerülni hozzám?

– Ha tudtam volna, hogy végleg eltűnsz Morgerintalból, már réges-rég megmondtam volna neked – felelte halkan Morkai.

– De hát…

– Te soha nem gondoltál arra, hogy több is lehetnék neked, mint a paptársad?

Mortua megrázta a fejét.

– Nem! Mármint… – Felsóhajtott. – Eszembe se jutott. Eleve nem is vagyunk ugyanaz a korosztály, meg hát Astóval is folyton csak ugrattunk, én… azt hittem, hogy kölyöknek tartasz…

– Harminc vagyok, Mortua. Tizenkét év nem olyan sok.

– Tudom, csak… Tényleg nem néztem rád úgy soha. Ne érts félre, kedves vagy, meg jóképű is, és persze okos, meg minden… – A lány megrázta a fejét. – Kai, nekem fogalmam sincs, mit kell csinálni, ha szerelmet vallanak az embernek! Tudod, hogy fontos vagy nekem, és… Várjunk, tudod, ugye?

A pap bólintott.

– Tudom.

Elhallgattak. Lebegett közöttük a félig kimondatlanul maradt vallomás. Aztán Morkai megköszörülte a torkát, és belevágott megint.

– Azt mondod, soha nem képzeltél magad mellé. Miért nem próbálod meg? Ha lehetetlennek érzed, úgysem fogom erőltetni. De szeretném, ha megadnád nekem az esélyt. Legalább csak gondolatban.

Mortua tétovázott. Lehunyta a szemét, és nem ellenkezett, amikor a pap ismét a kezébe vette a kezét.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

370 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Szeretlek – suttogta Morkai, aztán hozzáhajolt. A szája súrolta a lányét, csókja alig volt több futó érintésnél. – Boldoggá tudlak tenni, ha megengeded.

A lány arca kipirult. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, aztán Mortua elhúzta a kezét, és bólintott.

– Megpróbálom, jó, Kai? Nem ígérek neked semmit, mert nem lenne tisztességes, de megpróbálom elképzelni, milyen lenne az élet veled. Ne éld bele magad, most még semmiképp, de azt hiszem, tartozom neked annyival, hogy legalább elgondolkodom rajta. Ha minden jól megy, hamarosan a szellemekkel is tudok beszélni rólad… És köszönöm, tényleg.

– Én köszönöm neked, Mortua. Visszakísérhetlek?

– Persze…

Néma csendben sétáltak vissza a táborba. Az emberek nagy része már alváshoz készülődött. Morkai figyelte őket, azután is, hogy a lány elbúcsúzott tőle, aztán imára kulcsolta a kezét, és hosszú, szótlan fohászt küldött a szellemekhez. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

371 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Kicsi Lyr, kicsit több Mortua. És három frissítés három nap alatt! Most mondjátok, hogy nem kényeztetlek el benneteket. :)

Lyr Ascovadót a testébe hasító fájdalom térítette magához.

Remek! – gondolta. Pedig tulajdonképpen akár hálás is lehetett volna, hiszen szó sem volt elviselhetetlen kínról, amire pedig egy mágusokból álló szekta esetében joggal számíthatott volna az ember. Az érzés, ami a hátában és két megfeszülő karjában lüktetett, egyelőre inkább csak bosszantotta.

Beletelt egy pillanatba, hogy rájöjjön, hol van, és mit műveltek vele. A tompa, dühítő sajgás után azt vette észre először, hogy páncéljától megfosztva, függőlegesen lóg a levegőben – azaz csak lógna, ha nem kötözték volna kezét-lábát a szoborhoz. A bokáját a nőalak térdhajlatához erősítette az azt szorító kötelék, két karját pedig a magasba emelve feszítették hátra, hogy a rózsaszínen derengő karokhoz rögzíthessék. A háta rápréselődött a szoboréra, a gerince fájdalmasan húzódott, és azt is tudta, hogy hamarosan pokolian égni fog a válla. Nem is tudta, mit reméljen inkább: hogy nem hagyják sokáig odafent lógni, vagy épp ellenkezőleg, még egy jó darabig nem vesznek róla tudomást.

Először is megpróbálta kiszabadítani magát. Nem fűzött hozzá sok reményt, de azért megkísérelte oldalra mozdítani a kezét és kihúzni a lábát a kötelékből. Egyik esetben sem járt sikerrel. A mágusok alapos munkát végeztek: mozdulni sem tudott.

Ekkor a szellemekhez fordult. Dühösen, szenvedéllyel szólította őket, és bár józan ésszel tudta, hogy ha eddig nem hallgatták meg, akkor most fogják a legkevésbé, mégis keserű csalódást érzett, amikor segítségkérése megválaszolatlan maradt. Lett volna csak nála egy ereklye, akár csak egyetlen apró szőrszál is, és már kifelé tartott volna Jarthmorból, miután porig rombolta az átkozott szobrot! Ismét megpróbált rántani egyet a karján, de csak annyit ért el vele, hogy a hátába nyilallt a fájdalom.

Shira! – szólította meg a papnőt, aki valószínűleg halálra aggódta már érte magát Mordiniumban. Fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, de biztosra vette, hogy a lány már beszámolt az eltűnéséről Anirának, aki tőle telhetően megnyugtatta, és most helyette idegeskedik. – Shira! – ismételte türelmetlenül, de nem érezte a papnő tudatának jelenlétét az elméjében. – Anira, te hallasz? – próbálkozott újra, ismét eredménytelenül.

– Fájdalmaid vannak, lovag?

Lyr felkapta a fejét. A kellemetlen, éles hang az ajtóból jött, vagyis nem láthatta, ki szólítja. Mégsem

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

372 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

érte meglepetés, amikor a férfi besétált a látóterébe. Vörös ruhájának szegélyét hórihorgas termete ellenére is a padlón húzta maga után, kopasz fején fénylett a bőr a szobor derengésétől. Az arcát borító hegek misztikus jelekké álltak össze, homlokát pedig ráncok szabdalták alattuk.

– A fájdalom hasznos dolog – folytatta bölcselkedve a mágus. – Megtanít felismerni a tulajdon korlátainkat. Viszont, attól tartok, az elme hatalmát könnyedén elfelhőzi… Ha nagyon feszülten koncentrálnál, talán áthatolhatnál rajta, és segítséget hívhatnál, igen. De ahhoz sokkal nyugodtabbnak kellene lenned.

– Oldozz el! – A nyugalom állt a lehető legtávolabb Lyr lelkétől.

– Idővel. Ha az Úrnő úgy parancsolja.

– Mit akartok tőlem?

Rhamor Grahulis érdeklődve nézett fel rá.

– Nem is sejted? Persze, honnan is tudhatnád? Nos, fiatalember, nem kell aggódnod a sorsod miatt. Sem én, sem senki más nem szándékozik kezet emelni rád.

Lyr ajka megvető vicsorra húzódott.

– Tapasztalom!

– Meg kell értened, hogy nem szeretnénk, ha visszaélnél a vendégszeretetünkkel. – Az imént még oly fület bántó hang most kimondottan lágyan csengett. A lovag nem tudta eldönteni, gúnyt vagy kétszínűséget halljon ki belőle, de nem is igazán érdekelte. – Az Úrnő azt kérte, maradj a közelében. Mi csupán az ő parancsainak engedelmeskedünk.

Lyrt hirtelen félelem fogta el. Habár a szobor most éppen nyugodtan állt a talapzatán – vele a hátán –, a fiatalember nagyon is jól emlékezett arra, amikor megmozdult.

– Mit akartok tőlem? – ismételte, és igyekezett kirekeszteni a pánikot, ha a szívéből nem is, legalább a hangjából.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

373 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A mágus elmosolyodott, és szórakozottan megdörzsölte az arcát.

– Kiváltságossá teszünk, lovag. Megadjuk neked a lehetőséget, hogy előhívd az Úrnőnket a börtönéből.

– Semmi ilyesmi nem áll szándékomban.

– Á, hát persze, hogy nem! Szerencsére az Úrnőnek megvannak az eszközei, hogy együttműködésre bírjon.

Meg fognak kínozni! – villant Lyr agyába a dermesztő gondolat, és arra késztette, hogy még magasabbra emelje a fejét. Rhamor Grahulis azonban úgy mosolyodott el, mint aki pontosan tudja, mi játszódik le benne.

– Mint már említettem, senki nem fog bántani. A véred csak akkor ér valamit, ha önként adod.

A fiatalember megrándult. Lassan az egész testét elborította a fájdalom, de még nem emelkedett elviselhetetlen szintre.

– Az Úrnő előtt nincsenek titkok – folytatta kedélyesen a mágus. – Mindenki tudta róla, hogy az emberek szívébe lát. Tudja, hogy mi vagy, fiatalember, és az Ő kegyéből én is tudom. Már régóta keresünk benneteket.

Lyr lehunyta a szemét. Felrémlett előtte a legelső mágus, akivel együtt dolgozott, a síkföld aszkétája, aki Loghor kíséretében érkezett Morammorba, hogy átvegye ott a parancsnokságot. Lyr számtalanszor látta őt egy-egy rég halott szent holtteste fölött, véres kézzel, apró üvegcsével az ujjai között – és most hirtelen azt is megértette, miért.

– Nem uralni akarjátok a szellemeket – mondta. – Nem az a célotok, hogy a mágiátok szolgálatába állítsátok és az ereklyék segítségével bírjátok őket engedelmességre. Hagytátok, hogy ezt higgyük, mert addig sem firtattuk a valódi szándékaitokat, de nektek valójában mindvégig csak a vér kellett… Valakinek a vére, aki olyan volt, mint én vagyok, igaz? És hol máshol találhattatok volna hozzám hasonlót, mint Morammorban? Annyian töltöttek már be közülünk magas pozíciót a rendben…

A mágus megrázta a fejét.

– A vér kevés, bár valóban az a katalizátor. A kulcs azonban a szabad akarat. Persze ez a szabad akarat 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

374 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

lehetne éppen egy szellemé is, így aztán lelkiismeretesen kutattunk a halottak között, hogy életre kelthessük az Úrnőt. Most azonban, hogy csatlakoztál hozzánk, erre nem lesz szükségünk többé.

– Nimortana vagy sem, én nem segítek szabadon engedni az úrnőtöket. – Lyr tekintete megkeményedett. Ha valamiben biztos volt, abban mindenképpen, hogy ha nem zsarolhatják meg, akkor nem fogják rávenni semmire.

Arra számított, hogy a férfi dühbe gurul, de az csak nézett rá megértően.

– Ó, dehogynem – suttogta. – Segíteni fogsz… méghozzá készséggel.

Mortua sokára aludt el. Elég volt lehunynia a szemét, és máris újra átélte Morkai leheletnyi, röpke csókját, látta maga előtt komoly, jóvágású arcát, és hallotta a saját hangját, amint ígéretet tesz neki ahelyett, hogy egyszerűen csak annyit mondana: Bocsáss meg, Kai, de én Valiant szeretem.

A helyzet azonban bonyolultabb volt ennél, és a lány haragudott Valianra, amiért azzá tette. Bár habozás nélkül elismerte a démon becsületességét, és nagyra értékelte, hogy kendőzetlenül vallott neki a múltjáról, ám az egykor történtek még mindig rágták a lelke mélyén. Emlékezett a másfél évvel azelőtti Valianra, aki heves indulattal mészárolta le a rájuk törő Koronásokat, és olykor még őt magát is nyugtalanná tette a dühkitöréseivel, és csodálta azt, akivé azóta vált. Nem feledkezett meg róla, hogy a ráerőltetett önfegyelem alatt ugyanaz a háborgó lélek lakozik, aki életének első huszon-egynéhány évében nem ismert mást, csak a tombolást és az életére törő, kíméletlen farkastörvényeket, bár hitte, méghozzá szilárdan, hogy egyszer majd ezek sem lesznek többek rossz emléknél. Arról sem tudott azonban megfeledkezni, hogy – sötét múlt ide, önuralom oda – hányszor utasította vissza őt a közelmúltban a démon.

Morkai ugyanakkor… A lány elmosolyodott, amikor rágondolt. Hiába pendültek kezdettől egy húron Astovarral, mindig is a gyógyító állt hozzá Morgerintalban a legközelebb, és gyanította, hogy ha az odautazása előtt nem ismerkedett volna össze Valiannal, talán éppen ő ejtette volna rabul a szívét. Végtelenül meghatotta, hogy a férfi képes lett volna feláldozni érte papi hivatását, és cseppet sem volt ellenére a gondolat, hogy rendszeresen találkozzon vele Mordiniumban.

De mégis… Szeretni őt? Jobban, máshogy, mint testvért és barátot? A csókja nem ébresztette fel Mortuában azt a kínzó vágyat, amit Valian szemének egyetlen villanása fel tudott lobbantani benne. Nem tudta elképzelni azt sem, hogy az apja elé álljon, és bejelentse, vele akarja összekötni az életét. Ha arra

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

375 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

gondolt, hogy egyszer gyereke születik majd, azonnal egy vörös hajú ördögfióka képe jelent meg előtte, és mélységesen elszégyellte magát, mert eszébe jutott, mennyivel elutasítóbb lenne vele Valian, ha megtudná, hogy ilyesmiről fantáziál.

Ha választania kellett volna a két férfi között, egy pillanatig sem habozott volna. Erről azonban nem volt szó. A démon világosan értésére adta, nem is egyszer, hogy nem kér belőle, a lány pedig tudta, még ha fájt is neki, hogy nem lehet egy életet hiábavaló epekedésben leélni. Brietta jutott eszébe, és összefacsarodott a szíve. Nem akart még évek múlva is úgy bámulni Valian után, ahogyan a Koronás leste Loghor minden mozdulatát. Tartott tőle, hogy ha most hagyja Morkait elmenni, azt azon nyomban meg fogja bánni, amint végre kiábrándul a démonból.

Sóhajtott. Úgy tűnt, egyszerűen képtelen jó döntést hozni. A hátára fordult, felbámult a csillagos égre, és megkönnyebbült, amikor végre eljött érte az álom.

Arra ébredt, hogy keltegetik. Az első gondolata az volt, hogy Morkai akarja máris kiszedni belőle, mire jutott, de Baradun nézett rá, amikor kinyitotta a szemét.

– Bocsánatodat kérem, hercegnőm, de ideje indulnunk.

Mortua ásítozva bólogatott. Frissen visszanövesztett haja kócosan meredezett.

– Reggeli? – kérdezte, és követte az irányt, amerre Baradun mutatott.

Őhozzá kéne feleségül mennem – gondolta fanyarul, de nem tudott nevetni magán. Rossz íze volt a szájának, fázott és koszosnak érezte magát.

– Ennyi férfi között még csak mosakodni se lehet… – zsörtölődött, és majdnem kiugrott a bőréből, amikor egy csendes hang ráfelelte:

– Menj le a patakra! Van egy szakasza amögött a bozótos mögött, ahonnan nem látszik a tábor.

– Patak? – Mortua megborzongott. – De az hideg…

Brietta megvonta a vállát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

376 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem túlságosan. Mosakodni éppen jó.

A hercegnő felnézett rá, és hirtelen közösséget érzett vele.

– Meg tudod mutatni, merre van? – kérdezte félszegen.

A Koronás sóhajtott. Szemlátomást nem fűlött hozzá a foga.

– Menjünk! – mondta mégis.

Kifelé indultak a táborból. Elhaladtak a két morgerintali mellett is, akik éppen a reggelijüket fogyasztották. Mortua egyetlen szó nélkül vette ki a cipót Astovar kezéből, és menet közben harapott bele.

– Hé! – kiáltott utána a pap.

– Bocs, Asto, sietek! – szólt vissza a lány. A szeme sarkából látta, hogy Morkai jót derül rajta, és visszatartja a társát, amikor az utána akar indulni.

Brietta nem kommentálta az esetet. A szája rándulása engedett csak következtetni rá, hogy egyáltalán nem tartja mulatságosnak. Mortua engesztelően odakínálta neki a cipót.

– Kérsz belőle? – kérdezte tele szájjal.

– Már ettem. – A lovaghölgy rá sem pillantott.

Ébren van, megfürdött, megreggelizett, és akármibe lefogadom, hogy a kardját is kifényesítette! – összegezte magában a hercegnő. – Ijesztő. Remek pár lennének Loghorral, az biztos.

– Ott a bozót – mutatta közben Brietta, és már fordult is volna vissza, Mortua azonban szemernyi kedvet sem érzett hozzá, hogy egyedül vacogjon a patakparton.

– Nem várnál meg? – kérdezte a legkedvesebb hangján. Még az ételt is lenyelte előtte.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

377 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Brietta mogorván mérte végig, mielőtt beadta volna a derekát.

– Ahogy parancsolod, hercegnő. De ne húzd az időt sokáig! A nagymesternek bármikor szüksége lehet rám.

Mortua kibújt a köpenyéből. Azonnal meg is bánta: cudarul fázott. Nem akart azonban puhánynak mutatkozni a nő előtt, így odatérdelt a víz mellé, belemerítette a kezét, és megmosta az arcát. Valóban hideg volt, de legalább az álmosságát elűzte, úgyhogy meglazította a ruháját is, és alatta is megmosakodott.

– Sietek – jelentette ki, és nem tudta megállni, hogy ne tegye hozzá: – Nem mintha Loghor nem bírná ki, ha egyszer az életben várnia kell két percet.

Brietta mogorván hallgatott egy darabig, aztán, amikor a lány már nem is számított rá, hogy válaszol, halkan annyit mondott:

– Ti rendbéliek nem tudjátok értékelni a nagymestert.

Mortua jobban sajnálta, mint valaha.

– Viszont legalább nevén nevezhetjük azt, akit szeretünk – válaszolta, hátha sikerül egy kicsit felráznia.

– Melyiket is? – kérdezett vissza gúnyosan a lovag.

Mortua meghökkenten meredt rá egy másodpercig, mielőtt elpirult volna.

– Általánosságban értettem! – szögezte le, és igyekezett nem tudomásul venni, mennyire ég az arca. – De tényleg nem fér a fejembe. Soha nem is próbáltad a tudomására hozni, hogy… tetszik neked?

– Hogy képzeled? Sosem hoznék ilyen szégyent a nevemre, az övéről nem is beszélve!

A heves kitörés meglepte Mortuát. Brietta haragvóan összevont szemöldökkel meredt rá, mintha valami nagyon sértőt mondott volna.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

378 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Jól van, na, én azt hittem, nektek, Szárnyasoknak mindent szabad! Vagy van valami belső szabály, hogy a nagymester nem szerethet bele egy közönséges lovagba? De még ez sem stimmel, te azért nem vagy közönséges, vagy az vagy?

– Ostobaságokat beszélsz. – Brietta arca váratlanul megenyhült. – Ezek szerint nem tudsz róla. A nagymester házasember, felesége és két lánya van.

– Hogy… Loghornak családja van? – pislogott a hercegnő. – Gyerekei? De hát…

– Nem Mordiniumban élnek, hanem a nyugati lápvidéken. Arisztokraták, nem tehetik meg, hogy ideköltöznek, és felügyelet nélkül hagyják a birtokaikat meg a kereskedelmi érdekeltségeiket. Ritkán látják egymást, de ettől a nagymester még nem lesz kevésbé nős… én pedig nem leszek kevésbé szerencsétlen.

Az utolsó szavakat már csak suttogta. Mortuának elszorult a szíve.

– Na… – Közelebb lépett, és sután megsimogatta Brietta kezét. – Azért nem olyan szörnyű a helyzet. Loghor legalább nem démon.

– Nem, nem az. – A lovag elhúzta a kezét. A tekintete szemernyit sem enyhült. – Bárcsak inkább az lenne, feleség nélkül.

Mortua felsóhajtott.

– Nézd, én látom, hogy nem akarsz velem barátkozni, de attól még tudd, hogy együtt érzek veled, jó? Függetlenül attól, hogy mit gondolok magáról Loghorról. Piszok érzés szeretni valakit, aki tojik az ember fejére.

Brietta összehúzott szemmel mérte végig.

– Erről nyilván ők is hasonlóan vélekednek, nem gondolod?

– Mármint…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

379 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A démon meg a gyógyító.

Mortua pislogott.

– Mi van? – kérdezte értetlenül.

– Hergeled őket. Mit akarsz, hogy ölre menjenek érted? Nem gondolod, hogy elég egyenlőtlen küzdelem lenne? Valian bármikor darabokra tépi azt a papot. Vagy azt szeretnéd?

– Mi? Dehogyis! Én… Azt hiszed, hogy játszom velük? – A hercegnő visszavette a köpönyegét, és hevesen fordult szembe a Koronással.

– Nagyon úgy tűnik.

– De hát nem is! Valamit nagyon félreértesz! Valian, ő… nemet mondott nekem, sokszor és nagyon világosan. Azt meg, hogy Kai mit érez, én is csak tegnap óta tudom. Frászt akarom én egymás ellen uszítani őket! Megszakadna a szívem, ha bármelyiküknek is baja esne!

Brietta arca egészen megváltozott. Most először az ő szemében is rokonszenv villant fel.

– Nem tudom, mit mondott neked Valian, de hogy nem veszi le rólad a szemét, az biztos.

Ha arra számított, hogy ezzel jobb kedvre hangolja a lányt, akkor csalatkoznia kellett. Mortua csak legyintett.

– Tudod, meddig ámítottam magam azzal, hogy van nála esélyem? – kérdezte lemondóan. – Más a helyemben már rég felfogta volna, mi a helyzet, amikor én még küszködtem, hogy vegyen már észre… Nem. Van közöttünk egy… feszültség, de az másból fakad.

– Te biztos jobban tudod – hagyta rá a lovaghölgy. – Kész vagy?

– Kész.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

380 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Visszasétáltak. Mortua önkéntelenül is Valiant kereste a tekintetével. A démon éppen Sharduk kocsijára szíjazta fel magát. Nem vette észre őt, a lány pedig leküzdötte a kísértést, hogy odamenjen hozzá, és megpróbáljon beszédbe elegyedni vele. Bármennyire igyekezett is leszámolni minden reménnyel, Brietta szavai mégis felkavarták. Leszegett fejjel sietett a lovához, és szidta magát a bizonytalanságáért. Szinte már kívánta, hogy érjenek Jarthmorba mielőbb – a kultisták iránt legalább tudta, hogy mit érezzen. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

381 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvennegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

382 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian a látóhatár peremén kirajzolódó hegyvonulatot nézte. Sehogyan sem tudott szabadulni az érzéstől, hogy éjjel, amíg aludtak, a sötétség leple alatt közelebb kúsztak hozzájuk a hegyek. Loghor becslése helytállónak tűnt: maga is úgy ítélte meg, hogy két-három óra alatt odaérhetnek a tövükbe, és azon kapta magát, hogy beleborzong a gondolatba. Talán csak a tudat tette, hogy a meredek szirtek között ott rejtőznek Jarthmor romjai, talán a saját emlékeivel felfedezett hasonlóság miatt rezzent össze; mindenesetre látta maga előtt, ahogyan belovagolnak közéjük, csak hogy két oldalról több tonnányi szikla zúduljon a fejükre.

Ariann világának örökös, kőkemény tele nem kímélte sem a birodalmat, sem a benne élő démonokat, utóbbiak azonban mesteri alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. Valian maga is számtalanszor megfordult Rinol Thinalon várában, amelyet évszázadok rabszolgamunkájával faragtak bele egy gigantikus, égnek meredő jégtömbbe. Ott támadt mindig hasonló érzése, még akkor is, amikor századszor állt meg a tövében. Ugyanazok az égre törő, meredek falak fogadták ott is, amelyek mögött szintén a gonoszság vert tanyát – habár ezt Ariannban szinte minden helyről elmondhatta volna, a tulajdon otthonát is beleértve –, ugyanúgy érezte rajtuk az ellenséges szándékot, és ugyanolyan biztos lehetett benne, hogy bele kell majd néznie a halál szemébe, mielőtt elérné az úti célját – akkoriban többnyire a menyasszonya, Herria hálószobáját.

A név számtalan emléket idézett fel benne, vérrel, árulással és keserűséggel teli, sötét emlékeket. Mind közül mégis a legfrissebb mart belé legjobban: Mortua aggodalmas, mégis bizakodó arca, miközben az ő vallomására várt. Tudta, hitte azóta is, hogy beszélnie kellett a lánnyal, hogy Mortuának joga, neki pedig kötelessége volt szembenézni az igazsággal, és elfogadta azt is, hogy talán sok időbe telik majd, mire újra beszélni tudnak egymással. Becsülte érte Mortuát. Értékelte, hogy a beszámoló ilyen komoly kárt tett a lelkében – csalódott volna benne és az értékrendjében, ha az egészet egy vállvonással el tudta volna intézni. Most egyébként is Jarthmor és Nimortana kultusza állt a fontossági sorrend élén, Valian tehát rájuk összpontosított, a lányt pedig igyekezett figyelmen kívül hagyni.

Leszámítva persze azokat a pillanatokat, amikor a gyógyító a szeme elé került. Olyankor ökölbe szorult a keze – amit ráadásul éppen ő hozott helyre –, és csak néhány hosszú, mély lélegzetvétel árán tudta megállni, hogy odamenjen hozzá, és kérdőre vonja a szándékait illetően, amelyek felől egyébként szemernyi kétsége sem akadt. Tartott tőle, hogy nemcsak szó követne szót, ha megtenné, hanem az oly gondosan féken – és önmaga elől is elzárva – tartott indulatok is elszabadulnának. Bölcsebbnek tűnt tudomást sem venni Morkairól, és inkább a küzdelemre készülni, bár Sharduk élcei egyáltalán nem könnyítették meg a helyzetét.

Legalább az utazással kapcsolatos kétségei elszálltak már. A törékenynek látszó kocsi biztonságosnak bizonyult, a kényelmetlen ácsorgás és kapaszkodás nem zavarta, és kimondottan élvezte az arcába vágó, hideg szelet, valamint a szeme előtt elsuhanó táj látványát. Ha pedig összehasonlította az utazásnak ezt a módját azzal, amikor Baradunék vitték vissza Mordiniumba, szinte nem is jutott eszébe semmi hátrány – legalábbis ha nem gondolt a társaságuk egy bizonyos tagjára.

A hegyekig hátralévő utat mintha még gyorsabban megtették volna, mint ahogyan addig haladtak, bár azt sem tartotta kizártnak, hogy a gondolatai foglalták le túlságosan, azért nem érzékelte az idő múlását. Még éppen csak derengett keleten az ég alja, amikor elindultak. Ahogy egyre világosabb lett bal felől az ég, úgy borult ragyogásba mellettük a patak, amelynek vizében Mortua is megmosakodott, és amely sokáig hűségesen kísérte az útjukat, a hegyek azonban makacs árnyékot vetettek egymásra, ahogy nyomasztó

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

383 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

hirtelenséggel kiemelkedtek a síkvidékből. Olyan váratlanul, átmenet nélkül bukkantak ki a földből, mintha valaki egy óriási pengével függőlegesen kettévágta volna őket, aztán pedig a hóna alá csapta volna a másik felüket, és elballagott volna, a maradékot egyszerűen ottfelejtve a nyílt ég alatt, ahol a szél, a víz, a fagy és a napsugarak együttes ereje egyenetlenné marhatta a felszínüket. Valian látta, hogy még a lenyűgözhetetlennek vélt, béna öreg arcára is tisztelet ül ki, amikor meglátja a sárgásszürke kőmonstrumokat.

Életnek nyoma sem látszott a hegyek között, sem pedig a völgyben, ahol az út haladt tovább nyílegyenesen. Valian meglepődött rajta, arra számított, hogy kanyarogni fog. Persze, ha Nimortana Jarthmort tette meg a fővárosának akár ezer évvel korábban, és mágikus erejét használta fel arra, hogy otthont csináljon belőle, akkor az sem okozhatott gondot neki, hogy belevájja a sziklába a kereskedőutat. Nem volt éppen kellemes a gondolat, hogy hamarosan esetleg ővele kell szembenézniük.

Loghor rövidesen megálljt vezényelt, és szembefordította a lovát a követőivel. Könnyedén rántotta elő a pallosát, és megtartotta maga előtt függőlegesen, fél kézzel. Remekül választotta meg a helyszínt: őrá már árnyékot borítottak a hegyek, a kardot azonban még éppen megvilágította az egyre erősödő fény. Valian szakértő szeme megállapította, hogy a fegyver mestermunka, sőt, jóval több is annál. A maga nemében egyedülálló kellett, hogy legyen, meg is ért legalább annyit, mint a komplett rendházuk. Avatott kezek kovácsolták a keresztvasat a szárnyas korona alakjára, maga a fém pedig, amiből a pallos készült, valósággal életre kelt a nap tüzében. Tökéletesen illett Loghor kezébe, ahogyan – Valian nem kételkedett benne – számtalan másik nagymesterébe is már nemzedékek óta.

– Büszkeség tölt el, ha rátok nézek! – Loghor hangját sokszorosára erősítette a visszhang. A démon az ajkába harapott: sok volt ez az ő érzékeny fülének, még ha el is ismerte, hogy a hatás kétségkívül lenyűgöző. – Egytől egyig remek emberek vagytok, akik megérdemlik, hogy részt vehessenek egy nagy és dicső küldetésen. – Szünetet tartott, a tekintete Briettán állapodott meg. – Ebben a harcban nem lesz semmi dicsőséges. Ma nem méltó ellenféllel nézünk szembe, hanem patkányokat megyünk irtani. De amikor felesküdtünk a szellemek szolgálatára, az igazság védelmére, akkor ezt is magunkra vállaltuk.

Előrerúgtatott, páncélján felragyogott a napfény.

– Tudjátok, hogyan harcol a patkány, ha sarokba szorítják? Gyors, alattomos és nem adja meg magát. Végignézek rajtatok, és senkit, ismétlem, senkit nem látok, aki azt érdemelné, hogy egy ilyen kártevő marásától pusztuljon el.

Szavai helyesléssel találkoztak. Itt is, ott is felhangzott egy kiáltás, nemcsak a lovagok, hanem Baradun katonái között is, de még Sharduk is egyetértően mormogott. Valian Mortuát kereste a tekintetével, de csak a hátát látta. Briettára azonban remek rálátása nyílt; a nő arca sápadt volt és fennkölt, szeméből könnyek csorogtak.

Loghor a magasba emelte a pallost. A ló felágaskodott alatta, és most hatvan torokból egyszerre harsant fel a diadalüvöltés.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

384 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Megfürdetem az ellenség vérében, mielőtt leszáll a nap! – kiáltotta a nagymester. – És ti velem lesztek! A rendért, a békéért, a szellemekért, ma beteljesítjük a fogadalmunkat! Gyűjtsétek össze az erőtöket, mert kemény út és csúf munka áll még előttetek. Így vagy úgy, de talpon maradunk!

Sem Mortua, sem Morkai nem vette ki a részét az általános éljenzésből. Egymás felé hajoltak a nyeregben – úgy tűnt, most már a férfi is otthonosabban érzi magát valamivel a ló hátán, mint előző nap –, a lány a pap fülébe kiabált valamit, az pedig nevetett rajta. Valian kényszerítette magát, hogy másfelé nézzen. Végül is egy magasan képzett gyógyító, aki a békés élet híve, és a szellemek támogatását élvezi, minden szempontból megfelelőbb társ egy sötét múltú démonnál, aki még saját magával sincs teljesen összhangban. Eszébe sem jutott volna hibáztatni Mortuát, ha Morkait választja, még akkor sem, ha egyre nagyobb kedvet érzett kitépni a férfi torkát, és belehajítani a tetemét a patakba.

Loghor közben eltette a kardját, odalovagolt Astovarhoz és két társához, és néhány keresetlen szóval útjukra küldte őket, aztán pedig a kocsit vette célba.

– Micsoda lelkesedés! – fogadta Sharduk. – Szinte már vártam, mikor indul meg a ricsajra egy jó kis hegyomlás, hogy maga alá temessen a szép beszédeddel meg a csillogó kardoddal együtt.

– Nyilván lesz rá alkalom, amint továbbmegyünk. – Loghor nem bizonyult vevőnek az iróniára. – A démonnal van beszédem, nem veled.

– Heh… Mi van, érezzem magam mélyen megsértve? – Az öreg a fejét rázta, és nem szűnt meg vigyorogni. – Felkorbácsolod bennem a harci kedvet, aztán meg itt fanyalogsz. Hogy lettél te nagymester, Loghor fiam?

– Némileg megalapozottabban, mint te pap. – Loghor intett Valiannak, hogy szálljon le a kocsiról, aztán maga is a földre ereszkedett, és vezetni kezdte a lovát az ellenkező irányba, el a katonáktól. Nyilván nem az ő fülüknek szánta, amit mondani akart. A démon a nyomába szegődött.

– Ezt meg se hallottam! – kiáltotta utánuk Sharduk.

Valian csak egy percig csodálkozott rajta, hogy Loghor fekete ménje tudomást sem vesz a jelenlétéről, aztán megértette az okát: a nagymesternek kiválóan képzett hátas dukált, ráadásul könnyedén el tudta képzelni Loghorról, hogy magához hasonló természetű, kiegyensúlyozott lovat választ. Sejtette azonban, hogy ha fel akarna ülni az állat hátára, az legalább olyan hévvel fordulna ellene, mint néhány héttel korábban – valóban csak annyi lett volna? Valian néha úgy érezte, mintha évek teltek volna el azóta – Lyr paripája.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

385 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Egészen addig hallgattak, amíg a patak mellé nem értek. A parton aztán Loghor szembefordult vele, és egyenesen rászegezte a tekintetét.

– Briettáról van szó.

– Nem fogom elárulni – sietett leszögezni a démon.

A nagymester elhúzta a száját.

– Ha úgy gondolnám, elárulod, nem küldenélek vele.

– Jogos. Akkor viszont?

Loghor tekintete a táborra siklott. Halkabban válaszolt, mint amire Valian egyáltalán képesnek tartotta:

– Brietta a jobb kezem. Remek Koronás, aki nélkül fele ilyen gördülékenyen sem mennének a dolgok a lovagrendben. Nincs viszont sok harci rutinja, és évek óta nem vett részt éles bevetésben. Ezzel mindenképp számolj, ha az oldalán küzdesz. – Hallgatott egy sort, aztán még hozzáfűzte: – Újra meg újra bizonyítani akar nekem. Megeshet, hogy emiatt felesleges kockázatot vállal.

– Vigyázok rá – ígérte meg Valian, Loghor azonban határozottan megrázta a fejét.

– Tud vigyázni magára. Te csak azt tartsd észben, hogy nem Lyr Ascovado harcol az oldaladon, hanem egy nála jóval képzetlenebb fegyverforgató. És ne hagyd, hogy veszélybe sodorja a feladatát, mert senki nem képes elvégezni helyette.

– El kellett volna hoznunk Lyrt.

Loghor szemlátomást rossz néven vette a megjegyzést.

– Ascovado az egyetlen, aki a helyemre tud lépni egy második támadóhullám élén, ha mi kudarcot vallunk – jelentette ki. – A többség felér vele, de a vezérszerepre csak ő alkalmas. Ha pedig a férgek Morammor felé menekülnek, nem árt, ha ott van a másik oldalon.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

386 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon bólintott. Kezdte komolyan megkedvelni a nagymester gondolkodásmódját.

– Mi a helyzet Shardukkal? – kérdezett rá egyenesen.

Loghor türelmetlenül legyintett.

– Ha mindenki olyan lenne, mint ő, nem is lenne semmi dolgom. – Nyeregbe lendült, onnan szólt le még, mielőtt megsarkantyúzta volna a lovát. – Továbbra sem bízom benned, démon. Tegyél róla, hogy ez megváltozzon!

Ellovagolt a hegyek felé. Valian lassan ballagott utána, és közben azt figyelte, hogyan vegyül az emberei közé. A nagymester egy percet sem tétlenkedett; ment előre, mint a gép, vállon veregette a lovagjait, kifaggatta a papokat, elintézte a felmerülő vitás kérdéseket – a kevésbé lényegesekkel pedig Briettához irányította az embereket –, és egy pillanatra sem lehetett észrevenni fáradtságot vagy aggodalmat az arcán. A démon megcsóválta a fejét. Loghor egyre mélyebb benyomást tett rá, mióta nem állt a mágusok befolyása alatt, és ezen a hozzá intézett utolsó mondatai sem változtattak. Egyre inkább úgy érezte, szerencsés, hogy egy ilyen hadvezér irányítása alatt vonulhat harcba.

Átfutott az agyán, hogy megkeresi Briettát – hiszen tulajdonképpen a haditanácson kívül még nem is beszéltek egymással –, de végül elvetette az ötletet, és inkább visszament Sharduk kocsijához – csak hogy éppen Morkai Cardunnal találja szenvedélyes vitában az öreget.

– Úgy látom, neked is víz van a fejedben ész helyett, édes fiam! Arra nem gondoltál még, hogy már rég meggyógyítottam volna magam, ha akarom?

A fiatalabbik papot szemlátomást kibillentette a nyugalmából Valian érkezése, bár úgy biccentett oda neki, mintha teljesen hidegen hagyná.

– Bizonyára így van – fordult vissza aztán Shardukhoz. – Most azonban teljesen mások a körülmények. Ha megengednéd a szellemeknek, hogy…

– Ne akarj engem kioktatni, te kölyök! Hetvenhárom elmúltam, és az utóbbi harmincöt évben nem használtam a lábamat. Ha eddig megfeleltem így a szellemeknek, ezután is meg fogok.

Morkai nem engedte magát sem meggyőzni, sem megsérteni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

387 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ez nem a megfelelésről szól – felelte rendületlenül –, hanem arról, hogy képes leszel-e egyáltalán megvédeni magad, vagy…

Az öreg a szemét forgatta.

– Miért nem veszel inkább egy-két vívóleckét, amíg el nem indulunk? Csak hogy meglásd, melyikünk nem képes megvédeni magát.

Morkai a megadás jeleként égnek emelte a kezét, de a szeme komor maradt.

– Csak szólnod kell, ha meg találod gondolni magad.

Sharduk összevont szemöldökkel nézte, hogyan megy vissza a lovához, amire természetesen mindaddig Mortua vigyázott, aztán megenyhült az arckifejezése.

– Nem rossz gyerek ez – közölte a démonnal.

– A szellemek biztosan nem véletlenül fogadták a kegyeikbe. – Valian igyekezett közömbösen válaszolni, de maga is észrevette, hogy azon a hangon beszél Morkairól, amelyet Lyr használt, ha Mortuára terelődött közöttük a szó.

Sharduk helyeslően bólogatott, és csak annyit tett hozzá:

– Semmi értelme fújnotok egymásra. Mortua helyes kislány, de… – Megvonta a vállát. – Úgyse lesz a tiétek. Egyikőtöké se.

Valian hosszan meredt a lány és a pap kettősére, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Mortua el tudja dönteni, mire van szüksége.

– A te Mortuád hercegnő, fiam. – Sharduk hangjába együttérzés vegyült. – Az apja fogja férjhez adni, ha eljön az ideje, és kötve hiszem, hogy egy kóbor démonra vagy egy nevesincs gyógyítóra esne a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

388 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

választása, akik ráadásul mindketten rendtagok.

Valian minden rosszkedve dacára is elmosolyodott.

– Mortua elég akaratos hozzá, hogy keresztülvigye, amit akar.

– Na és szerinted honnan örökölte az akaratosságot? – villant rá az öreg pap szeme.

A démon hallgatott. Szerencsére nem is kellett válaszolnia: Loghor az élre állt, és indulást vezényelt. Brietta melléjük ügetett, és meglepte Valiant egy biztató mosollyal, mielőtt a társai nyomában vágtába ugratta volna a lovát. Valian visszamosolygott, miközben megkapaszkodott a kocsi hátuljában. A gondolat, hogy most kezdődik az útjuk veszélyes szakasza, egykettőre kiverte a fejéből Mortuát. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

389 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! A rekordsebességu feltöltések folytatódnak!

Dübörögve száguldottak be a hegyek közé. A meredek falak megsokszorozták a paták hangját, Valian azt sem csodálta volna, ha egészen Jarthmorig elhallatszik a mennydörgésük. Az út hamarosan emelkedni kezdett, ha nem is túl meredeken, és alig néhány perce kaptattak fel rá, amikor a csapat elejéről felharsant Loghor öblös hangja.

– Megállj!

A kocsi nagyot döccent. Valian felágaskodott, de esélye sem volt átlátni az előttük álló Koronások sorfalán. Brietta, akire láthatólag más parancsok vonatkoztak, mint a többségre, előrerúgtatott, és lecövekelt a vezére mellett. A démon félig-meddig arra számított, hogy Loghor visszazavarja melléjük, a viszonylagos biztonságba, ez azonban nem következett be. A lovaghölgy helyett egy szőke fiatalember ügetett melléjük: az az Astovar Gomor, aki még előző este indult felderítőútra, és akinek a látványára Baradun, Mortua és Morkai is a kocsi mellé léptetett.

– Mi történt? – kérdezett rá azonnal Sharduk.

– Szakadék – hangzott a szűkszavú válasz.

Mortua és a gyógyító összenézett, és elindultak, hogy ők is megnézzék maguknak. A lány egy perccel később vissza is tért; noha felváltva szegezte a tekintetét Baradunra és Shardukra, azért Valiannak is jutott a pillantásából.

– Hát, lehet, hogy ennyi volt! – közölte velük. – Iszonyú széles. Loghor azt mondja, nem kizárt, hogy Amoril átugratott rajta, de hogy ő meg a többi Szárnyas hiába is próbálkozna azokban a böhöm nagy páncélokban, az is biztos.

– És ha megkerüljük? – kérdezte Baradun.

Astovar megrázta a fejét.

– Elküldtem a kísérőimet, hogy nézzék meg, jobb lesz-e a helyzet később valamelyik oldalon. Az egyik

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

390 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

azzal jött vissza, hogy arrafelé csak romlik a helyzet, a másikat még vártuk, amikor megérkeztetek. – Mortuára pillantott. – Kai?

– Fohászkodik. Jobban is teszi, mert ha a szellemek nem visznek át bennünket, akkor senki…

– De Amorilnak sikerült, igaz? – akarta tudni Valian.

Mortua nem nézett rá egyenesen. Zavartan babrálta a hátasa sörényét, és mindent megtett, hogy száműzze az elfogódottságot a hangjából.

– Hát, nincs a szakadék alján összetörve, meg mondom, Loghor szerint nagyon jó lova van, szóval ő alighanem átjutott. Viszont a túloldalon láttunk egy elég ronda sziklaomlást. Nincs akkora, hogy betemessen egy embert meg egy lovat, de eltalálhatta és megsebesíthette őket…

– Azaz lehet, hogy a mi fejünkre is rászakad, ha átmegyünk – fejezte be a gondolatmenetet a démon. – A nagymesternek mindenesetre igaza lett: A mágusaink ugyan nem halálos csapdákkal kezdenek, de azért hatékonyan védik a fészküket.

– Te meg én biztos nem kerülünk a lavina alá, Valian fiam, hacsak nem tudsz repülni véletlenül! – morogta Sharduk. – Loghornak nincs valami korszakalkotó ötlete?

– Valamit szervezkednek Briettával, de nem figyeltem, hogy mit – vallotta meg a lány.

Baradun egy kézmozdulattal csendre intette az embereit, és beszámolt nekik az előttük álló akadályról, Valian pedig leugrott a kocsi hátuljáról, és kérdő tekintetet vetett a hercegnőre.

– Jössz, Mortua? – Könnyedén akarta megkérdezni, de maga is hallotta a saját hangján, hogy ez nem sikerült a legtökéletesebben.

– Öh… Persze, miért ne? – A lány ismét előrelovagolt, a démon pedig gyalogosan követte.

Ha meg is fordult a fejében, hogy a szakadék esetleg természetes képződmény is lehet, azonnal megváltozott a véleménye, amikor meglátta. Túlságosan egyenes volt hozzá a pereme, a környezet adottságaihoz képest aránytalanul mély a feneke, két oldalán pedig még a legügyesebb hegymászó sem találhatott volna semmilyen kapaszkodót. Valóban úgy festett, az egyszerű utazók eltántorítása a célja: átkelni nem lehetett rajta csak úgy, aki pedig belezuhant, örülhetett neki, ha túlélte. Valian elnézett jobbra, 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

391 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

aztán balra is. Az utóbbi irányban több friss omlás nyomát is észrevette, ráadásul az út szinte azonnal keskeny párkánnyá vékonyodott, amelyen egy ló semmiképp, és egy páncélt nem viselő ember is csak nehezen fért volna el. A másik oldalon könnyebben haladhattak volna, ha nem is akadálytalanul, de már innen is látszott, hogy a szakadék csak szélesedik arrafelé, a hegyek pedig egyre meredekebbé válnak.

Morkai a hasadék szélétől tisztes távolságra, oldalra húzódva állt, tekintetét az ég felé fordította, és vagy a felhőket bámulta, vagy pedig – ami valószínűbbnek tűnt – buzgón imádkozott. Loghor Astovar egyik társát faggatta, aki éppen akkor tért vissza szakadékmenti felderítőútjáról, de rövidesen elhessegette magától, és Brietta mellé lépett, aki egészen addig a szakadékba bámult, mintha azon töprengene, megpróbáljon-e lemászni.

– Semmi értelme kitérőt tenni – jelentette ki a férfi.

– A mágusok biztosan gondoskodtak átjáróról az embereik számára, nagymester – vélekedett a nő. – Vagy egérútról maguknak arra az esetre, ha elvesszük tőlük a képességeiket.

– Ha így van, sincs sem időnk, sem lehetőségünk, hogy megkeressük őket. – Loghor keresztbefonta a karját a melle előtt.

– Vannak viszont eszközeink, hogy pallót készítsünk…

A nagymester elgondolkodott a felvetésen, aztán kényszeredetten rábólintott.

– Magam sem látok más megoldást – ismerte el. – Hacsak…

Faképnél hagyta Briettát. Morkaihoz sietett, és félbeszakította az imáját.

– Mit tudsz tenni, fiú?

A pap összerezzent meglepetésében, de aztán nyomban ki is húzta magát.

– Át tudom juttatni magunkat a szellemek segítségével. De, nagymester, azt is mondták, hogy ne számítsunk a támogatásukra hosszabb távon. Minél közelebb érkezünk Jarthmorhoz, a szellemek annál inkább…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

392 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A régi nóta. Nekem sem mondtak mást, amikor tegnap beszéltem velük – vágott a szavába türelmetlenül Loghor. – Tedd a dolgod!

Morkai feszesen bólintott. Ismét az égre nézett, suttogott valamit, aztán odalépett a lovához, és megfogta a kantárszárat. Magabiztosan kezdte a szakadék felé vezetni az állatot, az azonban lecövekelt a szélén, oldalra csapta a fülét, és hátrálni kezdett. Valian érezte, hogy a szája akaratlanul is felfelé görbül a férfi küszködése láttán. Mortua szemrehányó pillantást vetett rá, aztán a pap mellé léptetett, és a legkedvesebb hangján szólította meg:

– Ha át akarod vezetni, a legegyszerűbb lenne bekötni a szemét…

Nem várta meg Morkai válaszát: hozzá is látott, hogy végrehajtsa a műveletet a saját hátasán. A ló prüszkölt ugyan, de a lány szavai hamarosan megnyugtatták, és a végén már megadóan tűrte, hogy eltakarják a szemét.

– Segítesz? – kérdezte aztán Mortua, a gyógyító pedig hálásan ragadta meg a felkínált kantárszárat. Folyamatosan fohászkodva vezette a lovat – hátán a lánnyal, akit szeretett – a semmi fölé, Valian pedig ökölbe szorított kézzel figyelte őket. Egyfelől irigyelte a hitüket, másrészt viszont nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ha a mágusok támadást indítanak a szellemek ellen, ezek ketten úgy zuhannak a mélybe, mint egy darab kő. Szerette volna, ha Morkai gyorsabban lépked, a pap azonban nem sietett. Mortua a ló nyakára hajolt, megnyugtató szavakat suttogott a fülébe, és gyöngéden noszogatta az állatot, amelyet nyilván halálra rémített, hogy nem hallja a saját patái hangját.

Beletelt egy hosszú percbe, hogy átérjenek a szakadék túloldalára. Morkai elengedte a kantárszárat, és megtörölte a homlokát.

– Megleszel? – kérdezte aggodalmasan a lánytól.

Mortua hátrapillantott a válla felett. Nem csillant a szemében túl sok önbizalom, de tréfálkozni még maradt lelkiereje.

– Ha rám omlik a hegy, akkor nem biztos, de majd összehúzom magam jó kicsire, hátha nem talál el. Ha meg a kanyar mögül előbukkannak a mágusaink, akkor kiáltok. Valaki csak hozott magával íjat!

Morkai végigsimított a lány kezén, aztán visszaindult a túloldalra, ahol már várt rá a nagymester. Az ő lova egy pillanatig sem ellenkezett – Valiannak eszébe is jutott, hogy hozzászokhatott már a gazdája ellentmondást nem tűrő parancsnoki stílusához –, és mire átjutottak, a többi Koronás is felsorakozott a szakadék szélén.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

393 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Innentől már gördülékenyen haladtak. Egy-egy paripa időről időre megmakacsolta magát, és néha úgy látszott, Morkai is el fogja veszíteni a türelmét, de lassan minden lovag a túloldalra ért. Saját emberei előtt Baradun járt elöl jó példával, míg végül nem maradt más a perem mellett, csak Sharduk kocsija és annak két utasa.

A pap gondterhelten szemlélte őket. Valian gyanította, hogy ő is éppen most állítja fel az elméletet, miszerint a lovak természetükben is a gazdáikhoz idomulnak. Valóban, amilyen fegyelmezettnek és célratörőnek Loghoré bizonyult, olyan makacs és bizalmatlan volt Sharduk két paripája. Még akkor sem lehetett rávenni őket, hogy a szakadék fölé lépjenek, amikor egy-egy ember felült a hátukra. Sharduk végül megelégelte a hiábavaló huzavonát, és az állatok fejére húzott az ostorával.

– Elég legyen ebből! – förmedt rájuk. – Ha nem tetszik a helyzet, itt is maradhattok! A Szárnyasok örömmel adnak nekem két másik lovat helyettetek, ti meg mehettek, amerre láttok!

Valian más körülmények között jót mulatott volna ezen a kifakadáson, de Morkai közelsége legalább olyan idegessé tette, mint a lovakat a sajátja. Az öreg szavai – vagy még inkább hangjának fenyegető éle – azonban megtették a maguk hatását, és a kocsi végül a szakadék fölé került. Ott az egyik állat ismét megbokrosodott, és majdnem felrúgta az őt vezető papot, de akkor a semmin át hozzájuk szaladt Mortua, kezében egy kisebb zsák almával. A gyümölcs, Sharduk fenyegetőzése és a gyógyító imája végül meghozta a sikert, de még a démon is beleizzadt, mire a túloldalra értek, pedig ő csak kapaszkodott a helyén, és próbált nem gondolni rá, hogy bármelyik pillanatban leeshetnek.

– Remek voltál, Mortua! – Morkai elkapta és megcsókolta a lány kezét, Valian pedig, akinek a kínkeserves átkelés minden türelmét felemésztette, tüstént lepattant a kocsiról, és melléjük csörtetett. Abban a pillanatban mindent gyűlölt a papban: a jóképű arcát, a fontoskodó modorát, azt, hogy mélyebb a hangja, mint az övé, de még azt is, ahogy a hullámos haja csapzottan a szemébe hullott. Mortua azonban, aki épp elégszer látta már, milyen az, amikor a démon elveszíti az önuralmát, közéjük lépett, és egy almát dugott Valian orra alá.

– Kérsz?

A felbőszült démon reflexmozdulattal ütötte félre a kezét. Az alma elgurult, a lány pedig felkiáltott, ahogy a csuklójához kapott.

– Magadnál vagy, Valian? A rohadt életbe, ez fájt!

A szemrehányó hang megtette a hatását. A démon dühe, ha nem is múlt el egészen, enyhült annyit, hogy a gazdája elszégyellje magát. Valian hátat fordított, visszasietett a kocsihoz, és felkapaszkodott rá, arról pedig tüntetően tudomást sem vett, hogyan kezdi vizsgálgatni a papnő csuklóját a gyógyító.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

394 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor már akkor az út hátralévő részével foglalkozott, amikor az embereknek még a fele sem ért át. Megvizsgálta a körülöttük magasodó sziklákat, különös tekintettel arra, amely alatt az omlás maradványait látta. Aligha ítélte biztonságosnak a köztük való áthaladást, mert úgy döntött, libasorban indítja tovább a lovagjait az út másik oldalán. Mire Valian ismét felszállt a kocsira, már indultak is tovább, nem sokkal később pedig már ismét gyorsabb tempóra mertek váltani.

Amoril jó munkát végzett: sokáig nem került az útjukba több akadály. Töretlen lendülettel száguldottak órákon keresztül, amíg egy elágazásnál a nagymester ismét pihenőt nem intett. Valian fején átfutott, hogy megkeresi Mortuát, és bocsánatot kér tőle, de mielőtt körülnézhetett volna, merre találja a lányt, Brietta szólította meg:

– Volna egy perced? Jarthmorban nyilván közelharcba fogunk bonyolódni. Gyanítom, hogy lényegesen jobb vagy nálam, de azért szeretném, ha megtisztelnél néhány pengeváltással, mielőtt élesben kell megismernünk egymás képességeit.

Ez jogos kérés volt, ráadásul Valian cseppet sem bánta, hogy megmozgathatja magát egy kicsit.

– Ott, az elágazáson túl jó lesz? – mutatta.

– Persze. Köszönöm.

Félrehúzódtak. A mellékút nagyságrendekkel rosszabb állapotban volt, mint az, amelyiken addig haladtak, ráadásul kanyarogva tűnt el valahol a hegyek között. Ha használtak is mágiát az elkészítésénél, nyilván nem annyit, mint a kereskedőút esetében. Brietta tűnődve bámulta.

– Vajon hová vezethetett? – kérdezte meg a démon, ha másért nem is, legalább azért, hogy kibillentse a révedezéséből.

– Gondolom, egy kisebb település felé, de az is lehet, hogy a hegyi törzsek használták – válaszolta a nő.

– Haramiák? – Valiannak óhatatlanul a Koronásokkal való legelső találkozása jutott eszébe.

– Nemcsak. Mindenesetre furcsa, hogy nem mosta el az idő.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

395 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Furcsa itt sok minden – értett egyet a démon. – Kezdhetünk?

Akárcsak a legtöbb lovagtársa, Brietta is jókora pallost forgatott, a mozdulatain pedig Valian számtalan gyakorlatozással eltöltött óra rutinosságát érezte, azt is hamar észrevette azonban, hogy a nő még aligha vett részt egynél több valódi csatában. Részben örült ennek, hiszen nagyra értékelte a békét, amely Mordiniumban és környékén általánosan uralkodott, részben pedig remélte, hogy leendő társának tapasztalatlansága nem fogja hátráltatni őket, ha élethalálharcra kerül a sor. Brietta mindenesetre nem olyan embernek tűnt, aki rosszul lesz a vér látványától, vagy megrémül néhány látványos varázslattól, és ezt máris a javára írta.

Igyekezett visszafogni magát, nehogy elragadja a hév, vagy véletlenül megsebesítse a Koronást. Így is jó benyomást tett Briettára, és maga sem maradt adós a dicsérettel, amikor végül eltették a fegyvereiket.

– Nézd csak! – hívta fel a nő figyelmét egy sziklára a fejük felett. Brietta követte a tekintetét, és egy majdnem láthatatlanná fakult, stilizált képet vett észre, amelyet valaha vörössel mázolhattak fel a hegyoldalra. Az üzenet még mindig egyértelmű volt: arra intette az útról letérőket, hogy haladéktalanul forduljanak vissza, mielőtt egy igen erőszakos és az autonómiáját komolyan vevő törzs területére lépnének.

– Érdekes. – A lovag megvonta a vállát, de a tekintete már a tábort pásztázta. Azonnal észrevette, hogy Mortua és a három pap körbeállja – illetve Sharduk esetében -üli – a nagymestert, és hevesen vitáznak vele valamiről. Tétovázás nélkül indult meg feléjük, Valian pedig jobbnak látta követni.

– Az az út nyilvánvalóan visszafelé vezet! – dühöngött éppen az öregember.

– Nem tudhatod. – Baradun Loghor mellett állt, és nyilvánvalóan az ő véleményét támogatta.

– Igazán? Azt viszont nagyon is jól tudom, hogy mindkettőtöknek elment az esze!

Valian vett egy mély lélegzetet, és félrevonta Mortuát.

– Miről van szó? – kérdezte.

A lány túlságosan felindult volt ahhoz, hogy zavarba jöjjön. Viszonozta a démon tekintetét, és halkan, de annál hevesebben válaszolta:

– Loghor mindenáron arrafelé akar elindulni, ahol ti ugráltatok az előbb Briettával. Szerinte az egy 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

396 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

rövidebb út, ráadásul kevesebb csapda lesz rajta. Hiába magyarázzuk neki, hogy ez egyenes, amaz meg nem, ráadásul Amoril is letakarította már előttünk, amennyire lehetett… És most még Baradun is őt védi!

– Ezek ők. – Valian résnyire húzott szemmel fordult a nagymester felé. A férfi a szokásos csökönyösségével hangoztatta az álláspontját, a démon azonban egy kicsit túl ködösnek találta máskor oly szigorú tekintetét. Visszasietett a vitázókhoz, az öregember mellé lépett, és megérintette a vállát. – Sharduk, ha valakinek egyszer már befolyásolták az elméjét, azt könnyebb újra behálózni, igaz?

Csend támadt a szavai nyomán. Mindannyian megbámulták, és maga Loghor volt az első, aki rábólintott.

– A férgek azok – mondta ő is. – Tévútra akarnak vezetni bennünket. Éreztem valamit az előbb, de azt hittem, csak a szakrális lenyomat.

– Lehetett az is – jegyezte meg csendesen Morkai. – Amoril biztosan figyelmeztetni akart rá, hogy valami nincs rendben ezen a helyen…

Loghor sápadtan meredt maga elé.

– Nem vezethetem tovább a csapatot, ha ilyen könnyen tudnak befolyásolni – szólalt meg végül. Rekedt volt a hangja, nyilván nagy erőfeszítésébe került ez a beismerés. – Gyógyító, mostantól állandóan mellettem maradsz! Ha csak a legkisebb jelét is észreveszed annak, hogy idegen hatalom uralma alatt állok, haladéktalanul átveszed a vezetést. – A jobbján álló nőhöz fordult. – Katonai ügyekben te döntesz, Brietta!

– Jobbat mondok – szólt közbe Sharduk. – Brietta szépen átadja neked azt a medált, ami a nyakában lóg. A mágus azt mondta, megvéd, nem? Akkor maradjon csak rajtad, legalább addig, amíg elég közel nem érünk hozzájuk ahhoz, hogy Briettáék előremenjenek.

A nagymester bólintott. Kimerültnek látszott, de egyenesen tartotta magát.

– Igazad van. – Elvette a medált a lovaghölgytől, és a nyakába akasztotta. – Azért te mellettem maradsz, fiú! Nem vállalunk semmilyen kockázatot.

– Én visszatérek Baradun mellé – szólalt meg Mortua. – Asto, jössz?

– Máris továbbmegyünk! – határozta el Loghor. – Szedjétek össze az embereket! 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

397 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Parancsot adni könnyebb volt, mint végrehajtani azt. Ugyan a Koronások közül – képzett elméjüknek hála – csak kevesen estek áldozatául a mágusok befolyásának, Baradun emberei közül azonban a legtöbben úgy vélték, a mellékutat kellene inkább választaniuk. A kopasz testőrkapitány minden tekintélyét latba vetette, Mortua és Astovar pedig két oldalról támogatta, de még így is percekbe telt, hogy elüljön a zúgolódás, és útra kelhessenek.

Valian tekintete még egyszer megkereste a sziklának azt a pontját, amelyre a vörös figyelmeztetést festették, mielőtt elindult volna vele a kocsi. Erősen kételkedett benne, hogy most látta utoljára. End Notes: Volna számotokra egy ajánlatom... Amennyiben még nem ismeritek, kérlek, kattintsatok az alábbi linkre, és olvassátok szeretettel Xwoman DÉMON ÉS A PAPNO-FANFICÉT! Ha véleményt is hagytok neki, azt nagyon megköszönöm. :) http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=3179

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

398 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenhatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Még két alkalommal kísérelte meg a mágusok ereje, hogy eltérítse őket Jarthmor irányából. A medálnak köszönhetően azonban Loghor most már uralta a saját lelkét, követőiben pedig semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy ő a vezér, és mindenki jobban teszi, ha befogja a száját, és engedelmeskedik. Mortua és Astovar ugyan összenéztek a háta mögött, de ezúttal még ők sem tettek rá megjegyzést.

A következő néhány órában úton-útfélen sziklaomlás akasztotta meg a csapatot. Szerencsésebb esetben csak átvergődniük kellett rajtuk, de megtörtént az is, hogy épp előttük vagy fölöttük indultak meg a jókora kőtömbök. Loghor kis csoportokra osztotta az embereket, amelyek laza láncban követték egymást, így biztosított helyet mindenkinek, hogy kitérhessen az omlások útjából. Így is veszítettek két lovat, és több ember is csúnyán megsebesült. Úgy tűnt azonban, Morkai Cardun mindenhol ott van, mindenkiért el tud mondani egy imát, érintése nyomán pedig összeforrtak a csontok, eltűntek a zúzódások, és hálás tekintetek kísérték a következő sérülthez.

Végül aztán megszűnt a lavinaveszély: egy széles, tál alakú mélyedésbe értek, ahol Valian elsőként ismét a vörössel festett ábrát vette észre a sziklafalon.

– Sharduk, tudsz valamit erről a jelről? – kiáltott előre.

– Mégis mennyire nézek ki öregnek, fiam? – kérdezett vissza kihívóan a vén pap.

– Borzasztóan. – Valian élvezte, hogy ő is kiveheti a részét némi bajtársias heccelődésből. – Szóval?

– Most látom először – vallotta meg Sharduk. – Adj valamit innom, teljesen kiszáradt a szám!

Valian engedelmeskedett, aztán pedig azzal szórakoztatta magát, hogy megpróbált visszaemlékezni a haditanács során látott térképekre, és kitalálni, merre is járhatnak. Úgy becsülte, késő délutánra elérhetik Jarthmort, hacsak nem kerül az útjukba olyan akadály, amelynek a legyőzésével az eddigieknél komolyabban meggyűlik a bajuk, akkor pedig végre véget ér majd a kényszerű tétlensége. Bízott benne, hogy Briettával komoly kárt okozhatnak a mágusoknak, mire a támadó hullámok csatlakoznak hozzájuk.

Az út hosszan, meredeken vezetett felfelé, aztán hirtelen átváltott lejtőbe, és most először jókora ívben el is kanyarodott balra. A démon két kézzel kapaszkodott, és jobban élvezte a száguldást, mint valaha, amikor félúton a kocsi lefékezett alatta, és ha nem lettek volna a Baradun által javasolt hevederek,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

399 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

amelyekkel a járműhez erősítette magát, alighanem széles ívben lerepült volna róla. Körülöttük lovak horkantottak fel tiltakozva, ahogy hajszál híján egymásba rohantak, még így is hallották azonban a kanyaron túl felhangzó, kínnal teli nyerítéseket és fájdalomkiáltásokat. Valian látta, hogy Brietta sápadtan sarkantyúzza meg a lovát, és már törtet is át az előtte állókon, és a legszívesebben maga is követte volna.

– Mi a fészkes fene történt ott elől? – harsogta túl Sharduk a zűrzavart, és cifrát káromkodott, amikor nem kapott választ.

A démon már épp fel akarta ajánlani neki, hogy előremegy híreket szerezni – bár nem vonzotta a gondolat, hogy át kelljen verekednie magát két és fél tucat megvadult lovon –, de akkor észrevette a falon a már jól ismert, vörös jelet. Ez önmagában még nem késztette volna megtorpanásra, a rajz azonban az eddigiektől eltérően teljesen újnak látszott. Valian nem tudta eldönteni, egy emberalakot ábrázol-e, amelyet két lándzsa döf keresztül, vagy egy veszetten vicsorgó kutya – esetleg farkas – stilizált fejét, de sem így, sem úgy nem tetszett neki. Megbökte Sharduk vállát, hogy felhívja rá a figyelmét, az öreg azonban ügyet sem vetett rá, Loghor és Brietta ugyanis ismét feltűnt a kanyarban. A nagymester arcán olyan harag sötétlett, ami azonnal elcsendesített mindenkit, hátasa oldalán pedig hosszú, véres seb húzódott, Valiannak azonban feltűnt, hogy a lovaghölgy szeme leginkább megkönnyebbülésről árulkodik.

– A kanyar után kihegyezett karókból álló barikád torlaszolja el az utat! – hirdette ki Loghor. – Lassan kerüljétek meg két oldalról! – Odaért a kocsihoz, és lehalkította a hangját; nyilván csak Sharduknak szánta a mondandóját. – A gyógyítót is elhagyták a szellemek. Szerencse, hogy Devardor jelet hagyott, és óvatosak voltunk. Még épp vissza tudtuk fogni a lovakat, mielőtt belerohantunk volna… A legtöbben legalábbis – tette hozzá mogorván.

– Kainak baja esett? – Mortua és Astovar egyszerre rúgtatott közelebb.

– Megúszta – felelte nekik kurtán Loghor. – Belegabalyodott a kantárba, amikor a lova felnyársalta magát, és sikerült nyeregben maradnia. A haja szála se görbült. Most próbálgatja, mire elég a tudománya az imái nélkül. Remélem, orvosnak jobb, mint lovasnak…

– Kai elsőrangú gyógyító – vette a védelmébe Astovar. – Nem az a fajta, aki csak a fejét vakarja, ha valamiért nincsenek vele a szellemek. Bele fog rázódni a…

– Ajánlom neki. Épp most vesztettünk el egy remek mént az ügyetlensége miatt.

A harcos-pap vitatkozott volna, ekkor azonban harsány üvöltés remegtette meg körülöttük a levegőt, egy pillanattal később pedig kifestett arcú, szőrmébe öltözött alakok tucatjai rontottak közéjük. Szemkápráztató gyorsasággal száguldottak lefelé a meredek hegyoldalon, kezükben lándzsákat és jókora fejszéket lóbáltak. Mire a lovagok felocsúdtak, az elsők már el is estek közülük, és maga a nagymester is csak hajszál híján került el egy, a fejének célzott, halálos erejű csapást.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

400 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Fegyverbe! – üvöltötte, és előrántotta a pallosát.

Valian leugrott a kocsiról, kardjai pedig a kezében termettek, még mielőtt földet ért volna. Épp időben tért ki, az ellene emelt fejsze pedig mélyen a kocsiba vágódott. Valian berögzült mozdulattal csapta le a támadó fejét, és csak amikor a test összecsuklott, vette észre, hogy ellenfele legalább ötven éve halott.

Mortua és Astovar egyszerre siklottak le a lovaikról, csak hogy egymásnak vethessék a hátukat. Összeszokottan forgolódtak, láthatólag nem először küzdöttek egymás mellett. Loghor középre irányította csataménjét, ahol Briettával és három Koronással gyűrűbe fogták Shardukot; az öreg az ereklyéket rejtő zsákban kotorászott, és minden addiginál hevesebben káromkodott. A kanyaron túlról sikolyt sodort feléjük a szél; Mortua megdermedt, és csak akkor tért magához, amikor Astovar félretaszította egy lecsapó fejsze útjából.

– Kai! – üvöltött fel a lány, és karon ragadta a harcos-papot. Együtt próbáltak előrébb vergődni, az ellenség azonban minden irányból körülvette őket, ráadásul félő volt, hogy eltapossák őket azok a lovak, amelyekről már lerángatták a gazdáikat.

Valian gyors pillantást vetett rájuk, és már rohant is. Két mozdulattal három támadót sebzett meg, a negyediket pedig egyszerűen felöklelte, aztán megragadta a legközelebbi ló sörényét, és átlendült az állat háta felett. Sötét elszántság sugárzott a szeméből, bajtárs és ellenfél egyként tért ki az útjából.

A csata képétől, amely a kanyaron túl fogadta, kihagyott egy ütemet a szíve. Holtak és sebesültek feküdtek lovaik alá temetve, talpon pedig összesen három lovag állt már csak, akik úgy vetették egymásnak a vállukat, hogy eltakarják a támadók elől a földön térdelő papot. Morkai nem tűnt sebesültnek, viszont nyilvánvalóan halálra rémült. Valian nem csodálkozott rajta: védelmezői akkora túlerővel néztek szembe, amely ellen esélyük sem lehetett kitartani.

Ahol azonban három mégoly kiválóan képzett lovag kevésnek bizonyult, ott nagyon is volt keresnivalója egy démonnak, aki kis túlzással előbb tanult meg gyilkolni, mint beszélni. Valian élete egyik legjobb formáját hozta; mire a nagymester – oldalán az elmaradhatatlan Briettával – vágtatva melléjük érkezett, a barikád mögé taszigálta a papot, fegyverei pedig mindenkire lecsaptak, aki két lépésnél közelebb merészkedett hozzájuk.

– Gyógyító! – rivallt Morkaira Loghor, és a harcolók feje felett egy kisebb batyut dobott oda neki. A pap kapkodva bontotta ki, aztán egy pillanatig csak meredt az ölébe boruló szentségekre. – Kezdj velük valamit, a szellemek áldjanak meg!

– Én nem… – kezdett védekezni Morkai. Valian magától is kitalálta, mit akart mondani: ő nem harcos-pap, sohasem képezték ki rá, mihez kezdjen hasonló helyzetben.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

401 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mondd, hogy valaz vendenator! – vágott közbe, és reménykedett benne, hogy jól emlékszik a szavakra, amelyeket másfél évvel korábban hallott Mortua szájából.

A gyógyító hitetlen tekintettel bámult rá. Valian bosszús sóhajjal lépett oldalra, és nyitott utat az egyik támadónak a pap felé. Morkai szeme elkerekedett, ajkát azonban végre elhagyta a kiáltás.

– Valaz vendenator! – harsogta, és gyilkos pillantást vetett a démonra, amikor semmi nem történt.

– Tüzet is, te szerencsétlen! – Valian minden addiginál nagyobb kedvet érzett hozzá, hogy felrúgja és megtapossa. Az egykori haramia azonban eddigre túl közel került a gyógyítóhoz, és felemelte a fejszéjét, hogy lesújtson. Morkai rémülten hátrált, a végzetes csapás azonban nem érkezett meg: ellenfele két darabban zuhant a földre, Valian pedig csak egy megvető biccentéssel jelezte, hogy ideje volna cselekednie végre, aztán a következő holttest ellen fordult. A pap ezúttal a misztikus tüzet idézte meg először, csak aztán ismételte el a szertartás szövegét, az ellene törő lándzsáson pedig kék villám csapott végig, pontosan úgy, ahogyan azt a démon annak idején a saját bőrén is megtapasztalta. A mágia mozgatta, holt szövetekből sisteregve távozott az erő; nemcsak Valian támadója hullott élettelenül a földre, hanem a többi is, amelyik tíz lépésnél közelebb volt hozzájuk.

Loghor elkapta a démon tekintetét, odabiccentett neki, aztán leugrott a lóról, és a még mindig döbbenten bámuló pap vállára csapott.

– Rengeteg a sebesült. Tedd a dolgod!

– Mi a helyzet hátul? – kérdezte közben Briettától Valian.

– Sharduk intézkedett. – A nő hangjában tisztelet csendült.

– A veszteségeink?

– Hat ember, ugyanennyi ló.

A démon gyorsan körülnézett.

– Itt van még nyolc halott – állapította meg keserűen, és odébb rúgott egy fejet, amit ő maga vágott le.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

402 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Meg sem lepődött, amikor a torz arcra festett mintában a korábban látott, piros jelre ismert. – Megyek, megnézem én is a sebesülteket – ajánlotta fel Loghornak.

Morkai már a kanyaron túl járt, igaz, nem sokkal: Mortua lógott a nyakában megkönnyebbült arccal. Amikor azonban Valian felbukkant, a lány gyorsan kibontakozott a társa karjából. A morgerintali felnézett, és küldött egy fintort a démon felé.

– Gondolom, illene megköszönnöm neked ezt az… igen érdekes segítséget.

– Levágtam, mielőtt elért volna. – Valian hangja semmivel nem volt szívélyesebb, mint a gyógyítóé.

Mortua gyanakodva pillantott egyikről a másikra.

– Ti mégis miről beszéltek?

Morkai szűkszavúan számolt be a történtekről, a pedig lány felháborodva fordult Valian felé.

– Te teljesen megkergültél! Kai…

– Férfi. – A démon lesújtóan mérte végig vetélytársát. – Többé-kevésbé.

– De ha egyszer fogalma sincs, mit kell ilyenkor csinálni!

– És Jarthmorig roppant kevés ideje van, hogy megtanulja. Ezért is mondtam meg neki. – Valiant ezúttal nem gurult dühbe: megszokta már, hogy a lány hajlamos gyorsan és egyoldalúan ítélkezni. Onnan kapott azonban támogatást, ahonnan a legkevésbé várta. Loghor lépett melléjük, aki ráadásul most az egyszer igen haragosnak látszott.

– Nincs dolgod véletlenül, fiú? – sziszegte, aztán odavetette a lánynak: – A démon azt tette, amit kellett.

Morkai elvörösödött, és elsietett, hogy csatlakozzon Astovarhoz, aki addigra már a sebesültek körül sürgölődött. Mortua már-már utána indult, de előtte még szégyellősen Valianhoz fordult.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

403 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ne haragudj, jó? – kérdezte. – Kai… nem ide való. A csatamező nem az ő világa.

– Akkor vagy szedje össze magát, vagy menjen haza!

– Nem látod, hogy igyekszik? Persze te meg sem próbálod megérteni…

– Megmentettem az életét, világos? – Valian agyát egyre jobban elöntötte a düh. – Meg rajta kívül három másikat is! De ha ez ennyire zavar téged, akkor legközelebb majd nem teszem. És ha megbocsátasz, úgy gondolom, a harctéri sebesülések ellátásában is érek annyit, mint ő, szóval megyek, és ismét megmentek, akit lehet!

Faképnél hagyta a lányt, az meg csak tátogott, amíg az egyik sérült nyöszörgése el nem hatolt a tudatáig. Akkor összerezzent, és lehajolt hozzá, hogy segítsen az ápolásában. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

404 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenhetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Megálltatok már valaha, hogy elgondolkodjatok egy picit Shardukról? A találgatásnak vége!

A holtakból álló sereg alaposan megtizedelte a soraikat. A tizennégy halottra még egyszer annyi sebesült jutott, bár miután ellátták őket, minden második hadra foghatónak bizonyult. Loghor hosszasan tanácskozott Baradunnal és Briettával, mielőtt kihirdette volna:

– Senkit nem vagyok hajlandó sorsára hagyni. Azok, akik képesek rá, haladéktalanul továbbindulnak Jarthmor felé. – Morkaihoz fordult. – Van olyan sérültünk, akit nem szabad mozdítani?

– Nincs – vágta rá a pap. – Akinek nagy fájdalmai vannak, az kapott csillapító főzetet, olyan pedig, akinek a szállítástól rosszabbodna az állapota, egy akad talán, ő viszont nincs életveszélyben.

– Helyes. A legutóbbi pihenőhelyünk biztonságosnak tűnt, már amennyire itt a hegyek között biztonságról beszélhetünk. Baradun kijelöli azokat, akik visszakísérik a sebesülteket. Hazafelé mindenkit összeszedünk. Akkor már a papoknak sem okoz majd gondot a gyógyítás.

– Mi legyen a halottakkal? – Sharduk kocsija romjai között ült, és igen mogorván szemlélte maga körül a világot. – Akadnak sejtéseim ezzel a pecséttel kapcsolatban. – A falról szinte világító vörös jel felé intett. – Ha igazam van, ez kelti fel őket, hogy aztán újra megtámadják az erre tévedőket.

– Ez most ráér – szakította félbe a nagymester. – Mi van a kocsiddal?

– Te is látod, nem? Jó időbe bele fog telni a javítása. – Sharduk sunyi pillantást vetett az utasára. – Valian gyerek segíthetne benne. Nem kell megvárnotok bennünket, utolérünk.

– Jó. – Loghor kiadta a parancsot, hogy igyekezzen mindenki a dolgára, aztán magához intette a démont. – Megnézted a hullákat? – kérdezte tőle halkan.

– Nem különösebben. Miért?

– Láttad köztük Devardort?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

405 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian az ajkába harapott. Nem akart belegondolni, milyen esélyekkel nézhetett itt szembe az emorhoni harcos-pap, ha egyszer ők maguk is ennyi embert veszítettek.

– Nem. De nem is kerestem. Szerinted…

– Szerintem megúszta, de biztosra akarok menni. Ha megkerülte a barikádot, lovon könnyedén lerázhatta ezeket, ha belefutott volna, akkor meg láttunk volna vérnyomokat.

– Lehet, hogy elhurcolták.

Loghor bólintott.

– Én is erre gondoltam. Egyelőre lassabban haladunk, és figyeljük, hogy hagyott-e még hátra szakrális lenyomatot. Igyekezzetek utánunk Shardukkal! Nem kell, hogy emlékeztesselek rá: a döntő pillanatban Brietta mellett van a helyed.

– Úgy lesz. Ami Shardukot illeti, én…

– Azt teszed, amit mond. Megtöritek a pecsétet, rendbe hozzátok a kocsit, és nem beszélsz róla senkinek.

– Rendben van. – Valian visszasétált az öreghez, aki szemöldökráncolva figyelte a sebesültek távolodó csoportját, és egész addig egy szót sem szólt, amíg Loghor és az emberei el nem tűntek a kanyarban.

– Gyűlölöm ezt a komédiát! – mondta aztán szenvedélyesen. – Elintézem a jelet, te meg állj készen, mert ha elrontom, akkor ezek egyszerre rontanak ránk megint!

– Megvédelek – sietett leszögezni Valian.

A béna lábú papból előtört a nevetés.

– Magadat védd meg, ne engem! – válaszolta, de csakhamar elhallgatott, és a gondolataiba merült.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

406 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon támadóállásba helyezkedett, és rezzenetlenül várt perceken keresztül, de semmi nem mozdult. Sharduk lehunyt szemmel ült a helyén, és úgy tűnt, mindjárt elbóbiskol.

– Nos?

Az öreg sértődötten pillantott fel.

– Nem megy egyik percről a másikra! – zsémbelt. – Harmincöt éve varázsoltam utoljára, ha tudni akarod, és mást se csináltam azóta, csak igyekeztem elfelejteni, hogy kell! Ráadásul ha nem akarom, hogy észrevegyék, hogy más is ügyködik a völgyükben rajtuk kívül, akkor nem is nyúlhatok durva eszközökhöz.

– Bocsánat. Nem sürgetni akartalak. Viszont ha még úgyis eltart egy darabig, akkor megnézem, nincs-e közöttük Amoril…

Sharduk legyintett.

– Morkele nevelése. Száz élete van. De nézd, ha akarod!

A démon edzett gyomrát nem viselte meg a kutatás, bár a vágyott megkönnyebbüléshez sem segítette hozzá: ugyan egyetlen tetemet sem tudott ismerősként beazonosítani, és papi köntöst sem viselt egyik sem, azt azonban továbbra sem zárhatta ki, hogy a támadók elragadták és a hegyek közé vonszolták az emorhonit.

– Megvan? – kérdezte Sharduk, amikor visszatért mellé.

Valian megrázta a fejét.

– Jutottál valamire?

– Azt hiszem. Figyelj!

A kultistákkal ellentétben az öreg pap száját nem hagyták el misztikus szavak, és a kezével sem kezdett

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

407 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

bonyolult mozdulatokba. Egyszerűen csak rászegezte a tekintetét a vörös ábrára, az pedig lassan kifakult, és beleolvadt a sziklába. Az egész művelet egy percig sem tartott, de Sharduk verejtékező, kipirult arccal hanyatlott hátra az ülésében, és egy hajtásra kiitta a kulacsát.

– Kijöttem a gyakorlatból – állapította meg, és dacosan tette hozzá: – Szerencsére.

– Pihenj nyugodtan, Loghor azt mondta, lassabban mennek, amíg utol nem érjük őket. – Valian tétovázott, de aztán mégis megkérdezte: – Mi történne, ha kiderülne, hogy mágus voltál?

– Vagyok. – Sharduk a semmibe meredt.

– Magad mondtad, hogy harmincöt éve egyetlenegyszer sem használtál varázslatot.

Az öregember nem derült jobb kedvre.

– Aki egyszer mágus volt, az haláláig az is marad – jelentette ki.

– Nekem papnak tűnsz… – vonta fel a szemöldökét a démon, de Sharduk ingerülten leintette.

– Nézz meg rendesen – parancsolta –, és mondd meg, mit látsz! De ne kertelj! Démon vagy, legyen gusztusod kimondani!

Valian igyekezett nem mutatni, hogy mélységesen megsajnálta.

– Egy tisztességben megőszült rendbélit látok…

– Egy nyomorékot látsz. Mi több, egy vén és kövér nyomorékot. – Sharduk mogorván nézett rá. – Szeretek enni. Meg is látszik rajtam, igaz? Nos, ha hiúbb lennék, vagy erre lennék hiúbb, még így, bénán is meg tudnék szabadulni a hasamtól. De minek? Ha újra enni kezdenék, csak még nagyobbra nőne.

Legyintett, mielőtt folytatta volna.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

408 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– A mágia még rosszabb. Ha egyszer belebuksz az örvénybe, soha nem fog elengedni. És belebuksz. Ha van hozzá érzéked és tehetséged, akkor nem tudod elkerülni. De hogy a kérdésedre is válaszoljak: amíg nem használom az erőmet, nem csinálnának velem semmit. Amíg a szellemek elfogadnak így, más sem ítélkezik felettem. De szemmel tartanának. Nem rossz szándékkal, tudom én, de így is épp elég furcsa pillantást kapok a lábam miatt. Csak azok tudják, akikre tartozik. Loghor, a rendházfőm, meg akik ott voltak régen, amikor pappá szenteltek. És ez így van jól. Így is folyton megtalálnak az ilyen Morkai gyerek-félék, akik erőnek erejével meg akarnak gyógyítani. Eszem ágában sincs még azt is nagydobra verni, hogy mágus vagyok. Nem tudom, milyen az a világ, ahonnan te jössz – fejezte be –, de valami azt súgja, felétek nem bélyegzik meg úgy a varázslókat, mint minálunk. Ha ismersz olyat, aki bírt az erővel, és önként lemondott a használatáról, akkor mutass be neki!

A démon megrázta a fejét.

– Igazad van. Magam is úgy tudom, hogy ezt csak szenvedélyből érdemes csinálni.

– Érdemes… – ismételte tűnődve a pap. – Nos, akárhogy legyen is máshol, azt ki merem jelenteni, hogy mifelénk nem érdemes. Megértem, miért néznek rá rossz szemmel a szellemek, de azt is, hogy a magamfajták közül kevesen képesek élni nélküle. Persze biztos akad még, aki ellenáll a kísértésnek, olyanok meg bőven kell, hogy legyenek, akiknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek a hatalmukkal. Én is elsősorban magamtól tanultam meg, hogyan használjam, másodsorban meg… De nem hiszem, hogy éppen egy magamfajta vénember élettörténetét akarnád meghallgatni.

Valian letelepedett mellé. Emlékezett Loghor intelmére, hogy ne húzzák az időt, de azt is látta, hogy Sharduk nincs még abban az állapotban, hogy ismét mágiához folyamodjon, anélkül pedig nem jutnak tovább.

– Tulajdonképpen kíváncsi vagyok rá – vallotta meg.

Sharduk összehúzott szemöldökkel, szigorúan meredt rá, mintha azt akarná eldönteni, vajon őszintén beszél, vagy csak udvariaskodik, aztán megvonta a vállát.

– Magadra vess, ha unni fogod! – vetette oda, de közel sem a megszokott éllel. Az esze már a múltban járt. – Nem tudom, megfordultál-e már Galtamorban. Nagy, fényes városállam, tele parkokkal és tornyokkal. Ott születtem hetvenhárom éve egy módosabb kereskedőcsalád első sarjaként. Nem, apám nem volt bizalmi embere Galtamor fejedelmének, ahogy arra egyesek emlékeznek, cserébe viszont remekül megtalálta a hangot a környező falvak gazdálkodóival. Az ő kezében futott össze a város élelmiszerellátása, és a borkereskedelemre is rá tervezte tenni a kezét… Nem összevissza beszélek, ez még fontos lesz. A lényeg, hogy volt két fia, én meg az öcsém. Velem ellentétben ő átlagosnak született.

Felnézett az égre – Valian gyanította, hogy fohászt küld a szellemekhez a családjáért –, aztán folytatta:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

409 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Kölyökkoromban döbbentem rá, hogy más vagyok. A vallás sose izgatott különösebben, szóval azt a legnagyobb önámítással se hihettem, hogy a szellemek kegyeltje volnék. De tetszett, hogy meg tudok csinálni olyan dolgokat, amikre más nem képes, és itt más alatt most elsősorban az öcsémet értem. Ne gondolj nagy dolgokra, ezek akkor még gyerekcsínyek voltak. Elszökdöstem, magamhoz szólítottam mindenféle állatot… Imádtam patkányokat küldeni a konyhába… Lopkodtam a környékbeliektől anélkül, hogy betettem volna a lábamat a portájukra. Apróságok voltak ezek, én meg önhitt és ostoba, és eszembe se jutott, hogy valaki észrevehet valamit.

Grimaszolt.

– De persze észrevették. Mentek a panaszok a fejedelemhez, hogy varázstudó garázdálkodik a kalmárnegyedben. Ami nekem szórakozás volt, azt ők a szellemek arcul köpésének értelmezték, a fejedelem meg tudta, mivel jár az, ha a kereskedők elégedetlenek. Felvette a kapcsolatot a Szárnyasokkal, azok meg jöttek is. Nyugodt idők voltak, nyilván ők is élvezték, hogy végre van kit hajkurászniuk… Csakhogy ezt már én is túl kockázatosnak tartottam, és visszafogtam magam. Nem ment könnyen, de nem akartam, hogy elvigyenek. Örültem, hogy nem tudják, pontosan hol keressék a mágusukat… még ha közben azért hízelgett is, hogy ilyen veszélyes vagyok.

– Vagy nem mondasz el valamit, vagy nem voltál veszélyes – vélekedett a démon.

– Nem hát! Mondom, hogy csak szórakoztam. Csak a hiúságomat legyezgette, hogy páncélos lovagok kutatnak utánam. Tizenhat voltam és ostoba. De legalább volt annyi eszem, hogy megvárjam, amíg visszatérnek Mordiniumba. Időközben azonban apám úgy döntött, beszél a fejemmel. Addig is tanultam már ezt-azt, de nem vettem komolyan, meg is kaptam a szokásos nagy szólamokat arról, hogy mi lesz ezzel a családdal, ha ő meghal, és a fiainak kell a helyébe lépniük… Akkor még elsiklottam a többes szám felett, természetesnek tűnt, hogy én vagyok az örököse.

Hallgatott egy darabig, mielőtt ismét beszélni kezdett volna.

– Kalmárgyerek voltam. Amikor a kezembe nyomták a számadásokat, és nem tehettem le őket, amíg meg nem tanultam, amit kellett, rájöttem, hogy tetszik, amit látok. A Szárnyasok érkezése úgyis megfosztott a szórakozásomtól, úgyhogy elkezdtem helyette az üzlettel foglalkozni. Nem volt rossz fejem hozzá, bár olyan jó se, mint az öcsémnek. Eljártam apámmal, megkötöttem egy-egy kisebb egyezményt… Aztán a Szárnyasok elhagyták a várost, nekem meg eszembe jutott, hogy nem ártana mágiával is megtámogatni, amit csinálok.

Megint elhallgatott, összeszedte a gondolatait.

– Eltelt pár év. A sikerek csak jöttek és jöttek. Óvatos voltam, nem akartam, hogy visszahívják a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

410 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

lovagokat, de így is jelentősen megnöveltem a család vagyonát. Idővel apám elkezdett a nősüléssel példálózni, de ellenálltam. Nem akartam egy szobában aludni valakivel, aki leleplezhette volna a – grimaszt vágott – bűnös szenvedélyemet. Sokat utaztam inkább, hogy elkerüljem a szemrehányásait; jártam a többi városállamot, gyűjtögettem a pénzt a családnak, és közben titkon mágusosdit játszottam. Eltelt így vagy húsz év, de apám szívós volt, az a fajta, aki száz évig is elél. Az öcsém megnősült, gyerekei lettek, a vérvonalat biztosítva látta, szóval engem szabadon engedett. Én meg kihasználtam az engedékenységét. Találkoztam valakivel, aki hasonlóan élt, mint én… nem mondom meg a nevét, különben is meghalt már. Sokat kaptam tőle, tudást, hatalmat, kis fortélyokat, amikre ő is úgy jött rá, miközben az erejét próbálgatta. Tanítottuk egymást. Szerelmesek voltunk, nem egymásba, hanem a mágiába. Volt, hogy két hétig bujkáltam nála, mielőtt hazamentem volna, és hagytam, hogy azt higgyék, a kocsmákat járom. Sok mindent átéltünk együtt, titokban. Én temettem el, amikor meghalt.

Megdörgölte az állát.

– Addigra az öcsém is megözvegyült. Három lánygyerek után mindenáron fiút akartak, de a felesége nem volt elég erős a szüléshez. Későn hívattak papot, nem lehetett rajta segíteni. A gyerek túlélte. Ő kaparta össze mindazt, ami áldásos működésem után megmaradt a család hírnevéből. Amikor harmincnyolc lettem, még mindig agglegény és titkos varázsló, apámat utolérte az öregkor. A szellemek ugyan maradéktalanul felgyógyították egy komoly betegségből, de a fejébe vette, hogy bármikor meghalhat, és nem érezte rendezettnek az ügyeit. Itt jön a képbe, amit az elején mondtam: a rögeszméjévé vált, hogy rátegye a kezét a környék borkereskedelmére is. A kalmár, akivel korábban eredmény nélkül tárgyalt, nem élt már, a fia vitte az üzletet, neki pedig volt egy helyes, fiatal lánya. Egy megfelelő szerződésekkel megtámogatott házasság mindenkinek előnyére vált volna. Engem kivéve, persze, úgyhogy berontottam az apámhoz, és megtagadtam, hogy megnősüljek.

Minden addiginál komorabb lett a hangja. Valian együttérzéssel hallgatta.

– Akkor és ott derült ki számomra, hogy apám mindvégig tudta, mi vagyok. Szemet hunyt felette, nem akart a Szárnyasok kezére adni. De nem is állt szándékában egy mágus kezébe tenni a családi vállalkozást. A borkereskedő lányát az öcsém második feleségének szánta, ahogy az üzletet is őrá akarta hagyni. Tíz évvel korábban örültem volna egy ilyen bejelentésnek, rohantam volna, hogy remeteéletet éljek, és csak varázslással foglalkozzam, de akkor, a negyvenhez közeledve már máshogy gondolkodtam az életről. Büszke voltam az üzleti sikereimre, kivált azokra, amiket mágiával értem el, és nagy terveket dédelgettem arról, hogyan fogom eltöröltetni az egyház tiltását. Azt akartam, hogy az utánam jövőket már ne üldözzék, hanem oktassák, hogy ne bélyegezzenek meg senkit, csak mert többre képes, mint az átlag, és néha akár még annál is többre, mint a szellemek… – Legyintett. – Ostoba álmok voltak, ma már tudom, de akkor dühöngtem. Elvesztettem az önuralmamat, meg akartam mutatni apámnak, mire vagyok képes… Varázsoltam és varázsoltam, órákon át, nem törődve semmivel, azzal sem, hogy leleplezem magam. És akkor kiderült, hogy a Szárnyasok tulajdonképpen soha nem mentek el. Voltak embereik a kalmárnegyedben, akik csak arra vártak, mikor bukkan fel újra a mágusuk.

– Elfogtak?

Sharduk bólintott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

411 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– El. Mordiniumból nem érkeztek volna időben, addigra kereket oldottam volna, de úgy esett, hogy a nagymesterük éppen a közelben járt. Meggyűlt a baja egy taknyos arisztokrata ficsúrral, aki akkoriban kapta meg a tetoválását. Vágtatva érkezett a hírre, ott volt vele a kölyök meg még hat tapasztaltabb Szárnyas. Nem akarom fényezni magam, de látványos tűzijátékkal fogadtam őket. Nem számítottam rá viszont, honnan is tudhattam volna, hogy képesek belemászni az agyamba, és elvenni a varázserőmet… A vége persze az lett, hogy bekerítettek. Említettem már, hogy Galtamor a tornyairól híres, ugye? Nekünk is volt egy, a legidősebb unokahúgom, Kaltria lakott benne. Őt kaptam el, hogy megfenyegessem a Szárnyas bandát, kilököm az ablakon, ha még egy lépést tesznek…

Bánat ült az öregember szemében, szégyen és végtelen megbánás. Valian ítélkezés nélkül figyelt rá. Megvárta, hogy Sharduk összeszedje magát, és be tudja fejezni a történetet.

– A mágiám nélkül nem voltam ellenfelük. Magammal húztam az ablakpárkányra a lányt. Ő persze pánikba esett, hadonászott. Kiestünk volna, sőt – pillantott keserűen a lábára – én ki is estem. Az unokahúgomat megmentették, méghozzá éppen az a kölyök rántotta vissza a karjánál fogva, aki miatt a Szárnyasok egyáltalán a környéken jártak. Később össze is házasodtak. A lány elmenekült Galtamornak még a közeléből is, és a nyugati lápvidéken vezetgeti a közös családjuk érdekeltségeit. – Megvillant a szeme. – Végső soron tehát, ha akarom, még szerencsétlen Brietta boldogtalanságáért is okolhatom magamat. A ficsúrt ugyanis Loghor ihn Mortenornak hívták, és elmondhatom, hogy a mai napig jól bánik Kaltriával meg a lányaikkal.

Megrázta a fejét.

– Ami engem illet: szerencsém volt. A gerincem eltörött, de az életem megmaradt. A Szárnyasok nem voltak hozzám kíméletesek. Apám hosszas könyörgésére sem tették lehetővé, hogy gyógyítót hívassanak hozzám. Élt viszont akkoriban a galtamori rendházban egy csitri, akinek a neve megint nem lesz ismeretlen a számodra, és aki ragaszkodott hozzá, hogy addig is ápolhasson, amíg ítélet születik a sorsom felől. Anira Rellamornak hívják…

– Ő beszélt rá, hogy lépj be a rendbe?

– Nem kellett, hogy rábeszéljen. Biztos neked is feltűnt már, milyen hatással van az emberekre.

Valian bólintott.

– Engem mindig megnyugtat a jelenléte.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

412 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Na, hát ezzel nem vagy egyedül. Először dühített, hogy ott ül mellettem, aztán ahogy hallgattam, úgy lettem egyre higgadtabb. Először gondoltam bele, mi lehetett a szellemek szándéka azzal, hogy megtiltották nekünk a mágiahasználatot. Hosszú heteket töltöttem a betegágyban, beszélgettem Anirával, és bármilyen giccsesen hangozzék is, megtértem. Akkor már magam sem akartam, hogy meggyógyítsanak. Kellett a fájdalom, meg főként a tehetetlenségem, hogy emlékeztessen, miért nem varázsolhatok többé. Mert a kísértés, az a mai napig se múlt el teljesen. De azóta, hogy a Szárnyasok engedélyével – persze Loghor tiltakozásával körítve, de hát senki se volt ő még akkor, nem foglalkoztak vele, mit mond – pappá szenteltek, mind a mai napig egyetlen varázslatot sem hajtottam végre. Ezért is döbbentem meg annyira, amikor most, az indulásunk előtti éjszakán Loghor felvert a legszebb álmomból, és kikövetelte, hogy ha szükségesnek bizonyul, igenis használjam fel a mágiámat a szellemek szolgálatában.

– De a lábad…

– Emlékeztető. Így nem felejtem el, hová jut, aki okosabbnak hiszi magát a szellemeknél. Vezekelek a múltamért, és elejét veszem, hogy visszajöjjön értem… És ne hidd, hogy ebből egy szót is elmondtam volna, ha nem vettem volna észre, hogy rájöttél, mi vagyok.

Valian megbiccentette a fejét.

– Köszönöm a bizalmat, Sharduk.

A vén pap legyintett.

– Megdolgoztál érte. Összeszedem az erőmet még egyszer, aztán helyreállítom ezt a nyüves kocsit, mit szólsz?

– Remekül hangzik. – Valian mély lélegzetet vett, aztán belevágott. – Sharduk, ami az én történetemet illeti…

– Az valaki mást biztos jobban érdekel, mint engem – vágott a szavába az öreg, de a hangjából sugárzott a jóindulat. – Nem várok viszontvallomásokat, fiam. Itt vagyunk mind a ketten, te is meg én is. Ez az, ami számít.

– Te mondtad, hogy a múltért meg kell fizetni.

– Úgy érzed, hogy nem fizetsz érte épp eleget?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

413 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démon felsóhajtott.

– Nem vagyok biztos benne.

Sharduk megvonta a vállát.

– Fiatal vagy még. Ha azért szenvedsz, hogy jobbá tedd a világot, vagy mint én, hogy ne tedd rosszabbá, az dicséretes. De ha a szenvedés kedvéért szenvedsz, annál nagyobb ostobaságot el sem tudok képzelni.

Valian elmosolyodott. Nyitotta a száját, hogy köszönetet mondjon, ám akkor az öreg hirtelen felüvöltött. Színtiszta fájdalom ült ki a tekintetébe, mire azonban a démon odaugrott hozzá, már tova is tűnt, és csak verítékben fürdő, halálosan sápadt arca tanúskodott róla.

– Mi történt? – Az ifjú harcra készen nézett körül.

A pap egyszerre tűnt végtelenül dühösnek és rémültnek.

– Lebuktak! A kultisták tudják, hogy pap jár az útjukon. Ha szerencsénk van, csak Amoril került a kezükbe, ha nincs… És éppen most hagy cserben a varázserőm!

Valian úgy érezte, mintha forró vizet locsolnának végig a gerincén.

– A hátamra tudlak venni, ha kell – ajánlkozott, Sharduk azonban leintette.

– Pihennem kell. Meditálnom. Visszaszereznem a hatalmamat minél előbb. A legokosabb, ha te is erőt gyűjtesz addig, mert aztán, Valian fiam – villant meg a szeme –, aztán megmutatjuk nekik, mit jelent igazából mágusnak lenni!

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

414 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvennnyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

A patakparton érték utol Amorilt. Az emorhoni a sziklafalnak vetett háttal ücsörgött az út szélén, amíg meg nem hallotta az érkező lovasokat; akkor felállt, és magasba emelte a karját, jelezve, hogy ő az, és nincsenek ártó szándékai. Fehér köntösének bal oldalát por és vér szennyezte, megnyerő arcán pedig új keletű, cakkos vörös forradás húzódott. Hátasának teteme nem messze feküdt tőle. A látvány összeszorította Mortua szívét.

Nem mintha egyébként jó kedve lett volna. Bántotta a lovagok és főleg a katonák elvesztése, és aggasztotta Jarthmor közelsége is. Egész addig élt a fejében egy romantikus elképzelés, miszerint nekik, a jó ügy bajnokainak a világon semmi bajuk nem eshet. Na jó, persze, gondolta, áldozatot hozni kell, szóval Loghor nyugodtan elveszítheti a fél karját – mondjuk azt, amelyiket ráemelte –, hogy ő aztán nagy kegyesen meggyógyíthassa, amikor visszatérnek hozzá a szellemek. A valóság azonban csúf pofonnal józanította ki, és még az sem tudta jobb kedvre hangolni, hogy legutóbbi szóváltásuk alkalmával Valian határozottan féltékenynek mutatkozott. Szeretett volna beszélni a démonnal, higgadtan és őszintén végre, Sharduknak azonban pont akkor kellett azt kérnie, hogy Valian szerelje meg az idétlen kocsiját. Loghor persze nyilván nem bánta, hogy tisztes távolságban tudhatja egymástól a két vetélytársat, és eszébe sem jutott tiltakozni. Morkait a saját jobbjára parancsolta, a lány pedig nem óhajtott mellette lovagolni, maradt tehát inkább Baradunnal és megfogyatkozott csapatával.

Alaposan benne jártak a délutánban, amikor utolérték Amorilt, Loghor rögtön el is rendelte a – tervei szerint utolsó – pihenőt. Mortua azonnal lecsúszott a nyeregből, és odavetette a kantárszárat egy készséges fiatal katonának.

– Körbeszimatolok, és már jövök is! – intett oda Baradunnak, mielőtt előreszaladt volna a lovaikat itató Koronások között.

Loghor már csak egy mordulással vette tudomásul az érkezését, Morkai arca azonban felragyogott a láttára. A lány képtelen volt örülni az örömének; tartott tőle, hogy indokolatlan reményeket ébresztett benne, amikor Valiannal szemben melléállt. Beszélgetőpartnerükre nézett; eltartott egy pillanatig, hogy felismerje Amorilt a szembenállóban.

– Öh… nagymester? – fordult hirtelen ötlettel Loghorhoz, még mielőtt a gyógyító megszólíthatta volna. Meg is lepte mindkettejüket ezzel a titulussal, ez világosan látszott az arcukon, mi több, maga is furcsállotta, hogy képes volt kimondani.

– Nem ér rá? – A férfi minden addiginál türelmetlenebbnek látszott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

415 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– De, végül is ráér… – Mortua megvakarta a fejét. – Csak arra gondoltam, hogy ha Amoril elfáradt vagy megsebesült, kimegyek én előőrsbe szívesen. Meg tudom csinálni, tényleg.

Számított rá, hogy a nagymester kineveti, Loghor azonban szemlátomást fontolóra vette az ajánlatát, mielőtt Amorilhoz fordult volna.

– Te tudod, mi mindennel kellett szembenézned. Képes rá?

Az emorhoni rámosolygott a hercegnőre.

– Mortua tehetséges és elkötelezett pap… volt, de úgy gondolom, ehhez a feladathoz túlságosan szeleburdi. Ne vedd sértésnek, Mortua. Én azt mondom, elég közel vagyunk már ahhoz, hogy érdemesebb legyen együtt maradnunk, nehogy éppen az előőrs buktassa le az egész csapatot. Egy másik lovat kérek csak, és nem jelent gondot, hogy csatlakozzam hozzátok.

Loghor végignézett az elhullott állat tetemén.

– Remek hátas volt – mondta együttérzőn.

– Az bizony. Ylmorad előbb kötötte a lelkemre, hogy vigyázzak rá, mint azt, hogy magamra.

– Mi lett vele?

A válasz Mortuát is érdekelte volna, Morkai jelenléte viszont egyre jobban feszélyezte. Megindult az útjukat keresztező patak felé – furcsának találta, hogy nem mellettük folyik el, hanem keresztül a kereskedőúton –, és ugyancsak meglepődött, amikor Loghor karon ragadta, és visszatartotta. Fájt a vaskesztyűs ujjak szorítása, még a szeme is könnybe lábadt tőle. El akarta rántani magát, de a férfi nem eresztette.

– Ne menj közel a vízhez! – intette.

– Jól van, jól van, azért nem kell kitépni a karomat! Csak meg akartam nézni!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

416 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nézd onnan, ahol vagy!

– Onnan nézem, csak engedj el!

Amoril is követte a tekintetüket. A patak lágyan csobogott keresztül az úton. Keskenyebb és sebesebb volt annál, ami mellett olyan sokáig haladtak, és ha sokáig nézte az ember, úgy tűnt, mintha időről időre gőzpamacsok szállnának fel belőle.

– Nekem sem tetszik – jegyezte meg a harcos-pap. – Ezért is éppen itt álltam meg.

– Most, hogy mondjátok… – Mortua végül sikeresen kiszabadította magát Loghor markából, aztán felnézett az arcába. – Az összes ereklye Sharduknál maradt?

– Nem, nálam is van – szólt közbe Morkai.

– Remek. Kérhetek? – csapott le rá Amoril. – Már három csapdával ezelőtt feléltem a saját készleteimet.

– Én is kérek! – csatlakozott hozzá Mortua, és mivel tartott tőle, hogy esetleg visszautasítják, hiszen már nem tagja a rendnek, gyorsan hozzáfűzte: – Ha már ilyen közel vagyunk, lassan Brietta külsejét is meg kellene változtatni, márpedig a jelenlévő papok közül senki nem látta a mágusunkat!

– Én megnéztem indulás előtt – igazította ki az emorhoni –, de nincs kifogásom az ellen, hogy te csináld.

Mortua kérdő pillantást vetett Loghorra. A nagymester megvonta a vállát.

– Amíg nem rontjátok el, nekem mindegy, melyikőtök csinálja.

– Nagyon köszönjük a bizalmat – szúrta oda a hercegnő, és megdörzsölte még mindig sajgó karját. – Amoril, mit szólnál, ha én elintézném gyorsan Briettát, ti meg Kaijal szemügyre vennétek azt a patakot? Még a végén kiderül, hogy nem is víz van benne, hanem sav, vagy valami mágikus izé…

– Ez nem sav – jelentette ki magabiztosan Morkai. – De persze, vizsgáljuk meg alaposan!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

417 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Amire gondolni tudok – a harcos-pap a patakot nézte –, az valamiféle tisztítóvíz, ami lemossa az álruhát, a szakrális védelmet és talán még a varázslatokat is.

– A másik lehetőség, hogy ez tartja vissza a múltkori támadóinkat Jarthmor elözönlésétől. – Loghor arcára vágyakozó kifejezés telepedett. – Pedig de szép is lenne a patkányok ellen fordítani őket…

Mortua megbotránkozottan kapta rá a tekintetét.

– Azt hiszem, én megyek, és előkerítem Briettát…

A gyógyító a lovához lépett, és előkotorta a nyeregtáskából az ereklyéket tartalmazó batyut.

– Vigyél pár hajszálat!

Összeért a kezük, ahogy a lány a szentségekért nyúlt. Morkai tenyere kellemesen meleg volt, a bőre pedig – a gyógynövénykertben töltött nyárnak köszönhetően – napbarnított, puha és ápolt. Nem borították bőrkeményedések az ujjait, mint Valiannak, aki a legbékésebb időkben is napi több órát gyakorlatozott a fegyvereivel. Mortua lesütötte a szemét. Egyre biztosabb volt benne, hogy ha nem ismerte volna meg a démont, akkor mostanra már Morkai képe töltené be a szívét, a Valiannal folytatott legutolsó beszélgetés tükrében pedig úgy érezte, mindenkinek úgy is volna a legjobb. A gyógyító szemének lángolása mégis lelkifurdalást ébresztett benne. Gyorsabban húzta el a kezét, mint szándékában állt, halk, zavart köszönetet motyogott, és elsietett, hogy megkeresse Briettát.

A nő épp akkor bocsátotta el két koronástársát. Fáradtnak és idegesnek látszott, nyilván ő is tudta, milyen közel járnak már a célhoz. Mortua cseppet sem irigyelte a ráháruló feladat miatt. Már csak ezért is félszegen szólította meg:

– Figyelj, lassan át kéne, hogy változtassalak mágussá… mármint csak külsőleg, nem igaziból…

– Jó. – Brietta vetett egy hosszú pillantást a nagymester irányába. Loghor a patakparton állt karba font kézzel – jóval közelebb annál, ameddig Mortuát engedte –, és a két papot figyelte, akik épp az ereklyéket rakták sorba a földön. – Sharduk és Valian még nem ért utol bennünket, ugye?

– Tudtommal még nem, de jobb, ha túlesünk rajta.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

418 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Egyetértek. Mit kell tennem?

– Csak állj nyugodtan, és ne félj, csináltam már ilyet máskor is!

– Nem félek. Meddig fog ez kitartani?

– Úgy csinálom, hogy sokáig tartson. Holnap reggelig megfelel, nem? Addigra már remélhetőleg úton leszünk hazafelé… – A lány döbbenten vette észre, hogy remeg a hajszálakat tartó keze. – Mi a fenéért félek ennyire? – kérdezte halkan.

Brietta arca elsötétült egy pillanatra.

– Mert van mit veszítened – válaszolta keserűen.

– Neked is van! – háborodott fel azonnal Mortua. – Te, ha csak azért vállaltad ezt a feladatot, hogy megmutasd Loghornak, milyen művészien el tudod dobni az életedet, akkor először is sürgősen felpofozlak, másodszor meg szólok neki, hogy azonnal zavarjon haza!

– Nem fog hazaküldeni. Ezt egyedül én tudom megcsinálni. – Brietta tekintete megkeményedett. – És meg is fogom. Nem sodrom veszélybe sem a küldetést, sem a társaim életét. Tudom, mivel tartozom a szellemeknek.

– Mondták már, hogy elsőrangúan tudsz mellébeszélni?

– Mit vársz tőlem, ígérjem meg, hogy életben maradok?

– Kezdetnek megfelel, aztán meg próbáld is ehhez tartani magad! – A hercegnő nyelt egyet. – Nézd, én igazán nem éreztem magam soha a Szárnyasok barátjának. Volt is egy-két csúnya ügyünk egymással, még ha Nimortanának vagy kinek köszönhettük is. Ott voltál a tárgyalásomon, hallottál mindent… Csak azt akarom kihozni ebből, hogy… nekem hiányoznál, na! Méghozzá nagyon.

Brietta elképedve bámult rá, és egy hosszú másodperccel később megköszörülte a torkát.

– Köszönöm – mormolta meghatottan. Lesütötte a szemét, úgy tette hozzá: – Nagyon más vagy, mint

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

419 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

amilyennek először látszol.

– Kizárt dolog, elsőre is aranyosnak és helyesnek látszom, meg sokadikra is – vigyorgott rá Mortua. – Kezdhetem?

Megvárta, hogy a nő rábólintson, aztán a magasba emelt három hajszálat. Elgondolkodott, hozzájuk csapott egy negyediket is, és lehunyta a szemét. Igyekezett a lehető legpontosabban maga elé képzelni a mágust, aki annyiszor tört az életükre menekülés közben. Látta maga előtt a pillanatot, amikor Lyr bevonszolta a férfit a Koronások tárgyalótermébe, emlékezetébe idézte, hogyan járt ide-oda a mágus tekintete, és már suttogta is a szent szavakat, amelyek újragyúrták az előtte álló Koronás külsejét. Nagyot fújt, mielőtt rászánta volna magát, hogy felnézzen, és önkéntelenül is hátrált egy lépést, amikor meglátta, mi lett Briettából.

– Sikerült? – érdeklődött a varázstudó hangján a lovaghölgy.

Mortua kihúzta magát.

– De sikerült ám! Szerintem mutasd meg magad Loghornak, nehogy tévedésből rád uszítsa az embereket…

A nagymester messziről észrevette, hogy közelednek. Magához intette őket, és Mortua esküdni mert volna rá, hogy most először elismerés fut át az arcán, amikor ránéz.

– Nem rossz, igaz? – kérdezte büszkén.

– Nem, nem rossz. – Loghor jóval tüzetesebben szemlélte meg Brietta hamis arcát, mint a valódit valaha is. – Mi több: megfelelő.

– Elsőrangú munka, Mortua! – csatlakozott hozzá Amoril is.

A lány kihasználta, hogy a nagymester nem őrá figyel, és odasurrant a két pap mellé.

– Igyekeztem – szerénykedett. – Ti mire jutottatok?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

420 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Morkai megrázta a fejét.

– Semmire. Azon kívül, hogy mesterségesen vezették keresztül éppen itt, nem találtunk benne semmi hibát. Lehet, hogy valamelyik mágus szereti a friss patakvizet, és így oldották meg az ellátást. Vagy éppenséggel területhatárként is szolgálhat… De az is lehet – intett Loghor felé –, hogy a nagymesternek van igaza, és a holtakat hivatott távol tartani.

A hercegnő a homlokát ráncolta.

– Nekem akkor is átkozottul gyanús.

– Egy dolgot még nem próbáltunk – vette át a szót Amoril. – Nem mentünk bele.

– Én nem is kockáztatnám meg. – A gyógyító a száját húzta. – Elég keskeny ez ahhoz, hogy át tudjuk lépni…

– Akkor lehet, hogy éppen ez benne a trükk, nem? – élénkült fel Mortua. – Arra számítanak, hogy röhögve átugráljuk, közben pedig éppen hogy bele kellene gázolnunk, hogy átjuthassunk a következő csapdájukon.

– Ennek van értelme. – Az emorhoni elgondolkodva bámulta a vizet, aztán döntött: felkapott egy darab törmeléket az út széléről, és a patakba hajította. A csobbanásra Loghor és Brietta is odakapta a fejét, de semmi nem történt.

– Várjatok csak! – Morkai követte a példáját, csakhogy ő egy körömdarabot használt. – Semmi – mondta aztán elégedetlenül.

– Én belegázolok! – ajánlotta fel Mortua, és nekilódult.

A két férfi egyszerre kapott utána, de elkéstek. Amoril még épp meg tudta érinteni a vállát, de a lány kicsúszott a markából, és már benn is állt a mederben. A víz ott hullámzott a csizmája körül, ő pedig nevetett, és játékosan meghajolt a két pap felé.

– Látjátok? Minden rendben! – kiáltotta.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

421 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Gyere ki onnan! – Morkai odanyújtotta neki a kezét. Mortua habozott, de végül elfogadta, és kilábalt a partra.

– Egy ponton túl csakugyan muszáj kockáztatni – jelentette ki közben Amoril, még mielőtt a nagymester legorombíthatta volna a lányt –, de azt hiszem, ez még nem az a pont volt.

Mortuát túlságosan fellelkesítette a siker ahhoz, hogy hagyja magát leforrázni.

– Ugyan már, ez volt a logikus! Te is azt mondtad! Én csak… Kai, te mit csinálsz?

A gyógyító a túloldalt szemlélte, és úgy rázta meg a vállát, mint aki nagy elhatározásra jutott.

– Lehet, hogy őrültséget – válaszolta, aztán mély levegőt vett, és átlépett a patak felett.

Most sem történt semmi, pedig a hercegnő valahol arra számított, ráadásul tudta, hogy sosem bocsátaná meg magának, ha baj érné Morkait. Sőt, mi több: sosem bocsátaná meg Valiannak. Biztosra vette, hogy a morgerintali azóta is szégyelli magát a csatában történtek miatt, és most is a bátorságát próbálja bizonyítani, úgy magának, mint a szeretett lánynak, ez pedig egyszerre hatotta meg és dühítette fel Mortuát.

– Papok… – morogta Loghor. A lány arra számított, hogy folytatja, de csalatkoznia kellett: a nagymester egy dühös legyintéssel túltette magát a történteken. – Mindenki készüljön induláshoz! – parancsolta inkább. – Most már nem állunk meg, csak ha elég közel kerülünk a rituálé megkezdéséhez.

– Mintha volna valami ott elöl. – Amoril az utat vizslatta. – Megnézzem?

– Menjünk! – csatlakozott hozzá Morkai.

Az emorhoni beletoccsant a patakba, lerázta a csizmájáról a vizet a túlparton, és intett a társának, hogy kövesse. Lassan, megfontoltan lépkedett, tekintete ide-oda cikázott. Jobb keze kardot, balja egy csomó hajszálat szorított; készen állt rá, hogy bármi történjék is, azonnal reagáljon rá.

Ami azonban végül bekövetkezett, még őt is váratlanul érte. Mortua csak annyit látott, hogy Morkai felsikolt, és a földre rogy, Amoril pedig a hajába markolva görnyed kétrét mellette, miközben fegyvere csörömpölve a földre hull. Oda akart ugrani hozzájuk, hogy segítsen, de még mielőtt megmozdult volna, megérezte azt, amit ők. Nem a patak volt a csapda, hanem az, ami láthatatlanul húzódott pár lépéssel 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

422 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

mögötte; a lány nem tudta megállapítani a mibenlétét, csak azt érezte, hogy gyötrő fájdalmat okoz a szellemeknek. A kín hulláma átcsapott felette, testét-lelkét elhagyta az erő; sikoltva vájta a kezét a kereskedőútba, és észre sem vette, hogy betöredeznek a körmei. Az sem jutott el a tudatáig, amikor Loghor a karjába kapta, és ragadozótekintettel az arcába nézett. Nem szeretett volna mást, csak elájulni, vagy ha nincs rá mód, meghalni inkább – akármit, csak ne érezze többé, hogyan kínozzák meg Nimortana kultistái a szellemeket. End Notes: Ne felejtsétek - most már el tudjátok olvasni Nünü fanficét is!

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

423 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ötvenkilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Utólag nagyon megdöbbent, amikor megtudta, hogy csak percek teltek el, mire ismét felismerte maga körül a külvilág hangjait. Igaz, először csak tompán szűrődtek át a rettenetes fejfájáson, ami miatt még a szemét sem tudta kinyitni. Valaki hideg vizet locsolt az arcába, ami az orrába ment, és köhögnie kellett tőle. Keserű volt a szája, hasában tompa fájdalom jelezte, hogy az imént valószínűleg mindent kiadott magából.

–… az orra vére, de él – ismerte fel a nagymester hangját. – Devardor, hallasz? Mi történt?

Az emorhoni végtelenül gyönge, rekedt válasza mintha a poklok mélyéből érkezett volna.

– Bebörtönözték a szellemeket… néhányat… és gyötrik őket. Ha pap halad el ezen a helyen… – Felköhögött, és egy fokkal tisztábban folytatta: – Megérezzük a szenvedésüket. Védtelenek maradunk egy percre. Az óvatlanabbak talán nem is jutnak tovább.

– Tudnak rólunk? – kérdezte feszülten Loghor.

– Igen. Nem. Tudják, hogy pap jár az útjukon. De ha a védelmünk kitart, nem sejtenek semmi mást.

– Akkor csak egy megoldás van – szólt közbe egy idegen férfihang. Sokáig tartott, mire Mortua rájött, hogy Briettát hallja.

– Ahogy megbeszéltük – felelte rá Loghor. – Fogd a medált, és vidd a lányt! Tudod, mit kell mondanod.

– Nagymester, ha…

– Nem búcsúzunk, lovag! – vágott közbe a férfi. – Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, és megtiltom, hogy bele merészelj halni!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

424 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ahogy… parancsolod, nagymester.

Erős kezek ragadták meg és emelték a magasba Mortuát. Egy pillanattal később a hercegnő már tehetetlenül lógott Brietta vállán. A gyomra ismét felkavarodott, de hiába öklendezett. Megpróbálta megmozdítani a karját, a végtagjai azonban nem engedelmeskedtek az akaratának.

– Kai és Asto? – kérdezte közben Amoril.

– Én megvagyok. Hátul voltam, nem kapott úgy telibe, mint benneteket. – Astovar hangja csakugyan jóval erősebbnek tűnt, mint az emorhonié. – Kai… jobban lesz, ha távolabb visszük. Gyalázat ez a hely… El kell pusztítanunk!

Mortua nem hallotta, ki és mit válaszolt erre. Brietta – akinek még mindig a vállán lógott – nekilódult, és futásnak eredt. A tábor zaja elhalt a háta mögött.

A lány kinyitotta a száját. Kérdezni akart, de ajkai nem voltak képesek megformálni a szavakat, torka pedig már a próbálkozástól is annyira fájt, hogy inkább feladta. Még mindig úgy érezte, mintha ezer dobot vernének egyszerre a fejében. Szerette volna, ha Brietta leteszi, fölé hajol és megkérdezi, hogy érzi magát, ám a nőt kizárólag az érdekelte, hogy minél messzebb kerüljön a táborhelytől.

Néhány perc telt el csupán, amikor végre mégis teljesült a kívánsága. Hiába hajtotta a lovaghölgy lelke, a férfitest nem bírt Brietta erőnlétével, és hamar kimerítette a legvégső tartalékait is. Mortua csak feltételezte, hogy a másik gyengéden akarta lecsúsztatni a válláról, és a karja hagyta cserben, de ez semmit nem tompított az esésen. Beverte az oldalát, és még csak fel sem tudott tisztességesen jajdulni – különös módon a két dolog közül a második fájt neki jobban.

Brietta fújtatva vetette a sziklának a hátát. Kölcsönzött arca vörös volt a megerőltetéstől, a mágus köntöse izzadtan tapadt a hátához. Nem derült ki, meg akarta-e szólítani a lányt: éppen csak odakuporodott mellé, és megtörölte a homlokát, amikor fénykapu nyílt mellettük a szirt oldalában, a rajta kilépő, heges arcú alakban pedig Loghor elbeszélése alapján azonnal felismerték a kultisták vezetőjét.

– Miért nem jelentkeztél? – kezdte mindenféle üdvözlés mellőzésével Rhamor Grahulis. – És miért erre jössz?

Brietta intett, hogy kiszuszogja magát, és válaszol, Mortua pedig most először érezte, hogy más gondolat is be tudja fészkelni magát a fejébe azon kívül, hogy mindenkit meg akar ölni, aki ilyen aljasul elbánt a szellemekkel. A mágus arca – akárcsak Briettáé – színes pacává folyt össze a szeme előtt, de azért az még eszébe jutott, hogy ha a nagymester nem okosította ki a nőt a kultisták egymás körében való viselkedésének szabályairól, akkor itt és most fognak csúf véget érni. Nem úgy tűnt azonban, mintha a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

425 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

lovag különösebben aggódott volna, vagy ha mégis, a lihegés, ami a válaszát kísérte, szerencsésen elkendőzte izgalmát.

– Elvették a mágiámat a rohadékok – fújta. – Ascovado.

– Ezt minek hoztad? Túsznak?

– Annak. Idecsalhatjuk vele a démont.

Rhamor felhorkantott.

– Az ereje teljében lévő, bosszúszomjas démonra gondoltál? Akkor kellett volna idehozni, amikor a szolgánk volt!

Brietta megvonta a vállát.

– Nem én csesztem el. Én mentettem a menthetőt. Ha a lány után jön, elbánunk vele.

– És a holttestével tervezted ideédesgetni az öregasszonyt?

Mortua összeszorította a száját. Öregasszonyt? Milyen öreg… A fenébe, csak nem Anirát? A mágusoknak Anirára fáj a foga? De hát mégis miért?

– Akár – válaszolta közben kihívóan a lovaghölgy.

A kultista meredt rá egy darabig, aztán szélesen elvigyorodott.

– Mondtam már, hogy tetszik, ahogy gondolkozol? De az ötleted elkésett, még ha nem is rossz. Időközben lett egy másik önkéntesünk. Biztosan nagyon fog örülni a viszontlátásnak.

A hercegnő már meg sem próbálta követni, miről beszél a férfi. Csak remélni merte, hogy Brietta még nem veszítette el a fonalat. A lovaghölgy azonban feltalálta magát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

426 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mi lesz, ha nem válik be? – kérdezte tömören.

– Igazad van. Még jól jöhet. – Rhamor színpadiasan felsóhajtott. – Jó, most még ne öljük meg! Ha az Úrnő visszatér, talán hasznát veszi, ha pedig nem… – Elhúzta a kezét a torka előtt, Mortuának pedig keserű nyál gyűlt a szájába. Szerette volna ököllel szájon vágni a kultistát, de azzal is beérte volna, ha Brietta cselekszik hasonlóképpen. Végtelenül magányosnak és rémültnek érezte magát tehetetlenül, megkínzott elmével a két vörösbe öltözött alak mellett. Hiába tudta, hogy az egyik a bajtársa, talán még a barátnője is, akkor is roppantul vágyott Valian, Amoril vagy akár Baradun jelenlétére. Mi több, ezúttal még a nagymestert is boldogan fogadta volna. Bárkit, aki páncélt visel, és nem habozik fegyvert rántani a védelmében.

Nem mintha bármelyikük is megpróbálta volna megóvni attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Amorilnak legalább volt mentsége, de Baradun a közelébe sem ment – vagy ha igen, a lány nem látta –, Valian nyilván jól szórakozott messze mögötte, Sharduk társaságában, Loghor pedig éppenséggel maga sodorta kiszolgáltatottan a mágusok karjába. Azt, hogy a szellemekre nem számíthat, ezúttal mélységesen megértette, nehezményezte viszont, hogy a társai is egytől egyig cserbenhagyták.

– Mi van Morammorral? – hangzott el közben a következő kérdés.

Brietta bosszúsan rázta a fejét.

– Igazán muszáj mindent itt, az út közepén megtárgyalnunk, Rhamor? Nem akarok panaszkodni, de a hatalmam nélkül nem volt olyan egyszerű az út. A kisasszony sem könnyítette meg a dolgomat. Szeretnék már hálát adni az Úrnőnek, amiért hazavezérelt, ha érted, mire gondolok.

– Értem. Hát akkor… – A kultisták vezére nem szaporította tovább a szót: egyszerűen visszahátrált az átjáróba, és eltűnt benne.

Brietta megpróbálta ismét a vállára emelni Mortuát, de hiába nyögött, nem boldogult vele. A lány sejtette, hogy a mutatvány már az imént is csak Loghor segítségével sikerült, pedig akkor a mágustestbe bújtatott lovag még nem használta el erejének utolsó morzsáit is.

– Bocsánat! – súgta Brietta a hercegnő fülébe, aztán egyszerűen rámarkolt a karjára, és húzni kezdte a földön a kapu felé. Mortua arca eltorzult a fájdalomtól. Majdnem megkönnyebbült, amikor a fehér fények körbefonták, és egy pillanatra megfeledkezhetett felhorzsolódó hátáról.

A túloldalon mintha kitisztult volna a világ. A hercegnő érezte, hogy kezébe-lábába egyaránt visszatér

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

427 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

az élet. Ujjbegyei zsibongtak, mintha elzsibbadtak volna, fejfájása egy pillanatra felerősödött, aztán tompa lüktetéssé szelídült. Megnyalta az ajkát, és óvatosan körbepillantott.

Még éppen látta, hogy a kapu semmivé lesz mögöttük, a terem pedig, ahová azon keresztül érkeztek, jóval sötétebbnek bizonyult a napfényben fürdő kereskedőútnál. A levegő jóval melegebb, de dohosabb is volt, érződött rajta, hogy zárt térbe kerültek, amelyben ráadásul legalább kéttucatnyian élnek. A tiszta, hideg ősz után kimondottan büdösnek, ember- és izzadságszagúnak találta, és gyanította, hogy a falakon alighanem megbújik némi penész is, bár ahhoz nem volt elég világos, hogy ezt biztosan megállapíthassa. Azt viszont azonnal észrevette, hogy a mágusok nem lámpásokat vagy fáklyákat használnak, hanem a varázserejük segítségével töltötték meg mesterséges fénnyel – vagy még inkább félhomállyal – a járatokat és a termeket, amelyekben laktak. A derengés enyhén vöröses árnyalatúnak tűnt, megfestette a puszta, sárgásszürke kőfalakat; beletelt egy percbe, hogy Mortua látása alkalmazkodjon hozzá.

Érkezésük mindenesetre jókora port vert fel a kultisták körében. A tágas helyiségben – amely valószínűleg a központi raktár lehetett a maga idejében, és ahonnan rácsos ajtók mögött kisebb termek nyíltak még jobbra és balra – mintegy húsz ember tartózkodott. Mortua nem látta, mivel foglalkozhattak korábban, mert amint átkerültek a kapun, tüstént körbevették őket. Vörösruhás, rövid hajú férfiak és nők gyűltek köré, bámultak az arcába, vagy üdvözölték testvérükként Briettát.

A lánynak azonban az az egyetlen alak tűnt fel, aki nem ment a közelükbe. Az illető egy szalmazsákon ücsörgött a fal mellett, és mereven nézte őket. Vörös köntöst viselt ő is, akárcsak a többiek, vállig érő, fekete tincseit azonban Mortua akárhol és akármikor felismerte volna. Görcsbe rándult a gyomra, de nem tudta volna megmondani, az undortól vagy a félelemtől. Lendületből ült fel, talán talpra is ugrott volna, de megszédült, és ülve maradt. Brietta a vállára tette a kezét; a külső szemlélő számára úgy tűnhetett, lefogni akarja, de Mortua érezte a mozdulatban a jó szándékú figyelmeztetést.

– Áruló féreg! – kiáltotta mégis, és most az egyszer nem törődött vele, hogy fájdalmat okoz neki a beszéd. – Dögölj meg, Ascovado! Mindig tudtam, hogy nem játszol tisztességesen, de hogy kultista vagy, azt még én se gondoltam volna rólad!

Lyr nem válaszolt. Tekintetében ugyanaz a hideg gúny bujkált, mint amivel általában a lányt szokta méregetni. A mágusok azonban hahotával jutalmazták a kifakadást. Még a vezetőjük arcán is szétterült egy kárörvendő vigyor.

– Derül a szívem, hogy jobban érzed magad, papnő – szólalt meg mézédes hangon –, ám attól tartok, túlzásba viszed a vádaskodást. A fiatalember a legújabb hittestvérünk, csupán órákkal ezelőtt csatlakozott hozzánk. Így van, barátom?

Lyr a füle mögé lökte a haját, aztán komótosan feltápászkodott, és odasétált hozzájuk. Mortuára a továbbiakban sem vetett ügyet, és Rhamor kérdését is válasz nélkül hagyta. Hosszan, zárkózott arccal fürkészte ellenben Briettát, és szinte unottnak tűnt, amikor végre beszélni kezdett.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

428 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Merész, talpraesett… és elég ostoba ahhoz, hogy ne tagadjon meg semmit, amit a nagymester parancsol. Te vagy az, ugye, Brietta? Kétlem, hogy bárki más vállalta volna a kémkedés… khm, megtisztelő feladatát.

Kíváncsi, dühös és értetlen tekintetek vették kereszttűz alá minden irányból a lovaghölgyet. Mortua megdermedt. Szíve szerint üvöltve ugrott volna neki Lyrnek, hogy a saját két kezével fojtsa bele a szuszt, ám ezzel megfosztotta volna magukat az esélytől, hogy kimagyarázkodjanak. Azzal pedig nagyon is tisztában volt, hogy ha ez bekövetkezik, nem lesz sok esélyük a húsz varázshasználóval szemben.

Brietta nyugodtan állt középen. Viszonozta Lyr tekintetét, de senki másról nem vett tudomást. Nem fáradt azzal, hogy tiltakozzon vagy mentegetőzzön; magasra emelte a fejét, felszegte az állát, és már a tartásából láthatta akárki, hogy valóban egy álcázott lovag jár közöttük. Hosszú másodpercekig tartott a csend, amelyet végül Rhamor tört meg: szisszenő varázsszavak szöktek elő az ajkai közül, és a szakrális védelem semmivé foszlott Brietta körül. A nő alakja megnyúlt, megizmosodott, arcvonásai visszarendeződtek, Lyr pedig olyan elégedetten mosolygott rá, amilyennek Mortua még nem is látta.

Amikor azonban a mágus újabb varázslatra emelte a karját, a fiatalember az útjába állt, és megrázta a fejét.

– Én a helyedben nem végezném ki – jegyezte meg csöndesen. – A nagymester kis kedvence, őt pedig nem tanácsos felbőszíteni. Jól jöhet viszont, ha vissza akarjátok kényszeríteni az öreget az Úrnő szolgálatába…

Rhamor gyanakodva nézett rá.

– Ha olyan fontos neki, megpróbálhatja kiszabadítani…

–… és elvérzik az úton, mielőtt Jarthmor közelébe érne – fejezte be Lyr. – És eleve nem indul ellenünk, ha nem tudja meg, hogy lelepleztük a kémét. Ha nem akarja, hogy kárt tegyünk a lányban, Brietta úgyis együttműködő lesz, és azt mondja Loghor nagymesternek, amit mi kívánunk, igaz, Brietta?

A nő nem felelt, de erre nem is volt szükség. Rhamor intett, az emberei pedig megragadták a lovaghölgyet és Mortuát is – a hercegnő viaskodott ugyan, de eredménytelenül –, és az egyik kisebb szobához taszigálták őket. Kulcs fordult meg a rácsos ajtó zárjában, aztán a kultista vezér látványos mozdulattal az övére akasztotta az apró tárgyat.

– Kellemes időtöltést az Úrnő otthonában! – hajtotta meg magát, majd – nyilvánvaló provokációként – átkarolta Lyr vállát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

429 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Miért, Ascovado? Miért? – Brietta közelebb lépett, és megmarkolta a rácsot. Mortua szokatlan csendben állt a háta mögött, arcán a harag könnyei peregtek.

A fiatalember széttárta a karját.

– Dolgom van, Brietta. Nagyon fontos dolgom. Nem kockáztathattam meg, hogy beleavatkozz.

– Ezt nem fogod megúszni! – sziszegte közbe Mortua.

Lyr nevetett.

– Gondolod? – kérdezte megvetően, aztán megint a Koronáshoz fordult. – Hamarosan lejár az időd, Brietta!

A nő keményen szorította a rácsot.

– Garantálom neked, Ascovado: ha lejár, arról te is tudni fogsz!

Lyr lerázta magáról a mágus karját, két hosszú lépéssel a lovaghölgy előtt termett, és markába fogta Brietta mindkét kezét.

– Milyen kár, hogy neked mindig csak az kellett, akit úgysem kaphattál meg…

A nő hátrarántotta magát az érintése elől, és undorral válaszolta:

– Sosem érdekeltek a kisfiúk, Ascovado.

– Látod, ezért állsz most te a rács mögött, nem pedig én. – Lyr Rhamorra pillantott. – Az, hogy ésszerűbbnek látom életben hagyni őket, nem jelenti azt, hogy a szükségesnél több időt szeretnék a társaságukban tölteni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

430 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A kultista bólintott.

– Milyen igaz! És ahogy oly bölcsen mondtad az imént, valóban sokkal fontosabb dolgod van ezeknél. Kár volna megvárakoztatnunk az Úrnőt, nem igaz?

– Szeretem kihangsúlyozni, hogy időzítésben verhetetlen vagyok – somolygott Lyr. – Indulhatunk?

A megszokott módon, fényörvényen át távoztak. A két nő hosszan bámult utánuk. Brietta odahúzta magához Mortuát, és némán átölelte, a lány pedig a mellére hajtotta a fejét, úgy nézett maga elé. Sötét gyűlölet forrongott a lelkében. Nem vágyott semmi másra, csak hogy saját kezűleg vehesse el Lyr Ascovado álnok életét. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

431 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Ha adnék címeket, ennek a fejezetnek az lenne, hogy LYR ASCOVADO. Lehull a lepel, kiderül minden! Hölgyeim és uraim, kérem, tegyék meg tétjeiket! (És persze gyertek megint szavazni is!)

Azon a nyáron szólították el, amikor betöltötte a tizenhetet.

Anira utólag úgy magyarázta el neki, hogy a Koronásokat emberek avatják emberek szolgáivá, a rend tagjait emberek kenik fel a szellemek dicséretére – őket azonban maguk a szellemek hívják el, hogy embert és szellemet egyként szolgáljanak. Lyr találónak érezte az eszmefuttatást, és dagadt a keble a büszkeségtől, ha arra gondolt, hogy a kiválasztott kevesek közé tartozik.

Álmában szólították először, gyöngéden, szeretettel. Nem állították nehéz döntések elé, nem kényszerítették azonnali választásra. Egyszerűen csak elmondták, mire kérik, ha vágyat és hajlandóságot is talál magában. Lyr Ascovado pedig, egy mordiniumi pék negyedik gyermeke – egyben az egyetlen fia –, megtalálta mind a vágyat, mind a hajlandóságot. Készen állt, amikor egy fülledt délután a szellemek ismét megszólították. Éteren túli, fátyolos hangjuk az elméjében létezett csak, szavaik valódiságához mégsem férhetett kétség.

Lyr még soha senkiről nem hallott, akivel közvetlenül beszéltek volna a szellemek. A papok persze nyilván kivételt képeztek, de ő nem volt pap, sem senki más a családjában vagy akár csak a környéken, ahol éltek. Meg sem fordult a fejében, hogy nemet mondjon a hívó szóra: egy friss cipóval a hóna alatt indult útnak. Ment, amerre vezették, napokon át, ki a városból, át az erdőségen, és bár elfáradt, mégsem jutott eszébe, hogy visszaforduljon vagy legalább megálljon pihenni. Ha folyóhoz ért, átúszta, ha elragadta a sodrás, fohászkodott, és megsegítették. Nem állították leküzdhetetlen próbatételek elé, de elég kényelmetlenség jutott osztályrészéül ahhoz, hogy százszor is legyen alkalma meggondolni magát. Egyszer majdnem megtette, de végül összeszorított foggal továbbment, a szellemek pedig leszálltak hozzá, és egy virágzó gyümölcsösben végül megállították.

Lyr három napot töltött a kert fái között. A szellemek elmondták, mit várnak tőle, ő pedig gondolkodási időt kért, nem mintha megfordult volna a fejében, hogy nemet mond, de felelősséggel akarta letenni az esküt, amit kívántak tőle. A harmadik nap estéjén aztán szent fogadalmat tett nekik a szabad ég alatt. Megesküdött, hogy mindenben aláveti magát az akaratuknak, hogy példás életet él, de az emberi törvények fölé, és ha kell, akár szembe fogja velük helyezni magát, soha nem önös érdekből, hanem minden és mindenki javáért. Titoktartást ígért, magára véve a hallgatás súlyos terhét, engedelmességet akkor is, ha valamiben nem ért egyet a szellemekkel, és megfogadta, hogy soha nem veszi el senkitől az élet ajándékát, legyen az akár ember vagy állat, jó vagy gonosz, sem önvédelemből, sem azért, hogy másokat megkímélhessen. Közösséget vállalt ismeretlenül is azokkal, akik hozzá hasonló fogadalmat tettek, és felkészült rá, hogy szükség esetén a családja, a hazája vagy az élete elé helyezze őket. A szellemek pedig meghallgatták, és mert látták az őszinteségét, el is fogadták őt magukénak.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

432 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Lyr hazament, és felkészült rá, hogy semmi nem lesz a régi többé. Nem is lett. Egy éjszakát töltött csak el az otthona fedele alatt, másnap pedig az alsópiacon összetalálkozott egy ötven körüli, fehérbe öltözött hölggyel. Nem ismerte fel benne a mordiniumi rendház fejét, azt azonban már az első tekintetváltásuk alkalmával furcsa biztossággal tudta, hogy ez a nő az egyik testvére a szellemek szemében. Az asszony kedves mosollyal szólította meg, az apja felől érdeklődött, és megkérte, hogy vigyen el neki egy nagyobb megrendelést a kolostorba, búcsúzóul pedig melegen megszorította a kezét. Lyr emlékeztette magát a titoktartásra, amely nyilván nem csupán őt kötötte, és úgy tett, ahogyan arra megkérték. A rendházban aztán megtalálták a módját, hogy kettesben maradjanak, és a fiú végre feltehesse számtalan kérdését, amelyet a szellemeknek nem tudott vagy nem akart, Anira pedig mesélt. Elmondta a már csak legendákból – vagy még onnan sem – ismert titkos csoport, a Szolgálók történetét, beszélt a három fivérről, akik elsőként értették meg a szellemek akaratát, és hozzátette, hogy a történelem során így vagy úgy, de mindig ott volt a Szolgálók keze az események alakulásában. A béke őrei voltak ők, a szellemek személyes kiválasztottjai, egyszerre mindig csupán maroknyian és kivétel nélkül a színfalak mögött dolgoztak. Többnyire magas pozícióba jutottak, és ha kellett, igen hatékonyan tudták befolyásolni a világ történéseit.

– Világos – bólintott rá ekkor Lyr. – Magad is rendházfő vagy.

– Igen.

– Hányan vagyunk?

– Jelenleg kilencen. Öten közülünk a rend tagjai, ebből ketten vagyunk rendházfők, de akad egy látnok és egy harcos-pap is. Hangeris Morcryon neve nyilván nem ismeretlen előtted: ő Annelomor fejedelme. A többiek kereskedelemmel foglalkoznak, így lehetőségük nyílik feltűnés nélkül sokat utazni.

– És mit tehetek én, a pékinas?

Anira nem vett tudomást a kérdésben rejlő iróniáról.

– Jelenleg egyetlen olyan szervezet létezik, ahol nem vagyunk jelen. Akad némi befolyásunk, de nem elég. Szerencsére nemrég sikerült elérnem, hogy az esélyessel szemben a jobb jelöltet válasszák meg a Szárnyas Korona rendjének nagymesterévé, de sokkal nyugodtabban aludnánk, ha lenne a közelében egy Szolgáló. Loghor önfejű ember, bár egyelőre jó vezetőnek ígérkezik, és…

– Azt akarjátok, hogy lovag legyek? – Lyr alig bírta megállni nevetés nélkül. – Nemhogy kardot, még tisztességes lovat is csak messziről láttam!

– Ezért küldünk el Hangeris udvarába. Ott senkinek nem mond majd semmit a neved. A Morcryonok legjobbjaitól tanulhatsz, és a szellemek áldásával néhány éven belül felesküdhetsz a Korona lovagjává.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

433 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A fiú hosszan hallgatott.

– Nem hiszem, hogy a kémkedés nekem való elfoglaltság – bökte ki végül.

– Ez nem kémkedés – felelte szelíden Anira. – Nem te leszel az első Szolgáló, aki tetoválást visel. Bízom benne, hogy meg fogod találni önmagadat a lovagrendben, hogy boldog és elégedett életed lesz. Nem kér tőled senki kettős hűséget. A Koronásokra szükség van, a szellemek áldásával működnek. Te nem teszel majd mást, mint ügyelsz, hogy ez így is maradjon. Nem azt kérem, hogy tegyél úgy, mintha közéjük tartoznál, hanem hogy tartozz közéjük. Érted?

Lyr a fejét rázta.

– De hát esküt tettem, hogy sosem ölök! Ha Koronás leszek…

– A szellemek nem fogják hagyni, hogy bajba kerülj, amiért megtartod a nekik adott szavadat. Nem akarnak próbatételek elé állítani téged. Sem a hitedben, sem a hűségedben nem kételkednek. Segíteni és támogatni fognak, ahogy mindannyiunkat. – Anira arcáról büszkeség sugárzott. – Nem az eszközük vagy, amit használnak, Limoratore, hanem a segítőtársuk. Meglátod majd magad is, mennyire megbecsülnek.

A fiú lesütötte a szemét.

– Kérhetem, hogy hagyjuk a Limoratore nevet?

– Persze. Hogyan szeretnéd, ha szólítanálak?

– Egyszerűen csak Lyrnek.

Anira megnyugtató jelenlétében egyre kevésbé tűnt hajmeresztőnek a gondolat, hogy kardvívást tanuljon, és lovagnak álljon. Az elkövetkező éveket tehát Hangeris Morcryon várában, Annelomor városállamában töltötte, ahol hamar kiderült, hogy rendelkezik valamivel, ami legalább olyan fontos, mint a szellemek áldása: tehetséggel. A jóindulatú, negyvenes fejedelem – akiről a tulajdon felesége sem gyanította, hogy húszéves kora óta Szolgáló – gyakran mesélt neki közös elődeikről, és fáradhatatlanul válaszolta meg a kérdéseit. Világi ember lévén jóval gyakorlatiasabban állt a szolgálathoz, mint Anira, és bármennyire tisztelte is a rendházfőt, Lyr azon kapta magát, hogy Hangeris nézetei közelebb állnak a lelkéhez. Mindketten megkönnyezték, amikor elhagyta Annelomort, és visszatért Mordiniumba, hogy

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

434 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

felvételért folyamodjon a lovagság soraiba, és hosszú időbe telt, mire képes volt úgy hasonlítani magában Hangerishez Loghor ihn Mortenort, hogy ne a nagymester jöjjön ki belőle egyértelmű vesztesként.

Nem mintha Loghor megbízott volna az újoncban. Bár Lyr és Anira a nyilvánosság előtt szinte sosem találkozott, és titokban is csak elvétve, a nagymester mégis megneszelte, hogy valami összekapcsolja őket. Elsőként rögtön arra gyanakodott, amihez hasonló a fiatalember fejében is megfordult a kezdet kezdetén, hogy a rend beépített emberével van dolga. Lyr azonban elsőrangú Koronásnak ígérkezett, akit nem akart elvesztegetni, ezért inkább elküldte Morammorba, távol Anirától, Lyr azonban megtalálta önmagát a szellemek megszentelt kertjében, és megszerette új hivatását is. Néhány éven belül az őrség vezetőjévé és gyakorlatilag a nagymester balkezévé nőtte ki magát. Mire betöltötte a huszonhatot, már csak Brietta san Khilmor előzte meg rangban, vele pedig gyorsan és könnyen megtalálta a közös hangot. Briettának megvoltak a maga titkai – bár aki látta őt Loghor társaságában, az könnyen kitalálhatta őket –, és a másokét sem firtatta, az odaadását pedig nemcsak a nagymester, hanem a lovagrend iránt sem lehetett megkérdőjelezni. Hamar megtanulták, hogyan dolgozzanak össze, ez pedig Jarthmorban igencsak kapóra jött Lyrnek.

Értették egymást. Hiába hisztizett a kis hercegnő, Brietta higgadt tekintete elárulta Lyrnek, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. Nyilván azt is felfogta, hogy amit tenni készül, rendkívül fontos, és nemcsak azért állította félre őt, hogy ne léphessen közbe, hanem azért is, hogy a rácsok mögül biztonságban tehesse meg a maga részét a rituáléban. A nő pedig a maga részéről megígérte, hogy értesíteni fogja, ha lejár az ideje, vagyis pontosan a szertartás megkezdésekor, ami a tervek szerint megfosztja majd a kultistákat a varázshatalmuktól.

Lyr komoran pillantott az oldalán álló Rhamor Grahulisra. A terveket egy ponton máris módosítani kellett. A mágusvezér nem volt Brietta közelében, tehát neki kellett megfosztania a hatalmától, az Úrnő pedig… A fiatalember megborzongott.

Ahogyan azt előre megmondták neki, önként egyezett bele, hogy kiszabadítsa Nimortanát – bár nem volt róla meggyőződve, hogy csakugyan az egykor élt máguskirálynővel akadt dolga, magában már csak az egyszerűség kedvéért is így hívta. Cserébe csupán azt kérte, az Úrnő – aki a jelek szerint tökéletesen tisztában volt a Szolgálók létezésével – kímélje meg őt és nyolc társát. Nem alkudoztak vele; azonnal megígérték, hogy teljesítik a kívánságát. Lyr gyanította, hogy hazudnak, de nem érdekelte. Ő sem óhajtott tisztességesen játszani.

Vigyázott persze, hogy ne adja be túl könnyen a derekát, és még így is csak remélte, hogy a mágusok nem gyanakszanak rá. Valamelyest megnyugtatta, hogy nem lát aggodalmat vagy gyanakvást az arcukon. Leginkább elnézően méregették, és biztosnak látszottak benne, hogy nincs mitől tartaniuk. Lyr maga sem tudta elképzelni, hogyan árthatna nekik egymaga – ezért is igyekezett elterelni a figyelmet arról, hogy Briettának és Mortuának társai is lehetnek, és ezért hangsúlyozta ki, hogy a nagymester Mordiniumban időzik.

Megpróbálta kiszedni fogvatartóiból, ki lehet az istennőjük, és főként mire képes, de nem kapott érdemi választ. Abban azonban egyetértett Anirával, hogy ha az illető ilyen távolságból, rabként is képes volt az uralma alá vonni Loghort, akkor fogoly vagy sem, nem hagyhatják figyelmen kívül, a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

435 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

szükségszerűség pedig, hogy kiszabadítsa, innen már adta magát. Az egykor kiontott szolgálóvér nemcsak börtönné tette a szobrot az Úrnő számára, hanem a biztonságot is jelentette számára. Kettejüket együtt ugyan talán elpusztíthatta volna, Szolgálóként tett esküje azonban nem engedte meg, hogy leszámoljon Nimortanával – arról nem is beszélve, hogy a kultisták megállították volna, ha bármi ilyesmivel próbálkozik.

A mágusok azonban nem tudták, milyen ütőképes csapat tart Jarthmor felé, élén a Korona nagymesterével és legjobb lovagjaival, akiket nemcsak katonák és papok támogattak, hanem egy egészen kivételes képességű, nem emberi származású harcos is. Lyr tisztában volt vele, hogy előbb vagy utóbb mindenképpen harcba kellene bocsátkozniuk az Úrnővel, és látta azt is, hogy ennél a meglepetésszerű támadásnál keresve sem találhatnának jobb alkalmat. Akarta hát, valóban önként és saját jószántából, Nimortana szabadulását, és azt már nem árulta el a kultistáknak, hogy a célja éppenséggel az Úrnő elpusztítása. Nem volt más dolga, mint megvárni Brietta figyelmeztetését, bemutatni a véráldozatot, és értesíteni róla Loghort, hogy az előzetes tervekkel ellentétben maga az istennő is az ellenfeleik között lesz. A gondolatra elmosolyodott; tudta, mennyire fel fogja tüzelni a lehetőség a nagymestert.

A mágus észrevette, hogy somolyog magában, és nem is állta meg szó nélkül.

– Ha forgatsz valamit a fejedben, most szólok, hogy jobban jársz, ha leteszel róla! Az Úrnő…

– Ismeri a szívemet, tudom. – Lyr megállta szemforgatás nélkül. – Tulajdonképpen miért épp egy magamfajta vérére van szüksége?

– Számít ez? – kérdezte türelmetlenül Rhamor.

Hogyne számítana. A Koronás felnézett a derengő nőszoborra, és ökölbe szorította a kezét. Nem volt jó érzés ott függni rajta kikötözve, tehetetlenül. Szíve szerint nyomban lerombolta volna. Elfojtotta azonban a haragját, és hűvös pillantást vetett a mellette álló mágusra. A férfi áhítata az Úrnő színe előtt nem is lehetett volna nyilvánvalóbb.

– Gondolom, ha nekünk kell kiengednünk, az azt jelenti, hogy mi kaptuk el – mondta közömbösen. Alig várta már, hogy felhangozzék az agyában Brietta figyelmeztetése.

Rhamor szemében düh villant. Csak egy pillanattal később sikerült ismét felöltenie a mézesmázosság álarcát.

– Az Úrnő végtelen kegyelmében megengedi, hogy jóvátegyétek a bűnötöket. Hálásnak kellene lenned, amiért téged választott eszközéül.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

436 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nem az eszközük vagy, amit használnak, Limoratore, hanem a segítőtársuk. Meglátod majd magad is, mennyire megbecsülnek. Lyrnek ezek a majd tíz évvel korábban elhangzott szavak adták az erőt, hogy megőrizze a hidegvérét.

Jól emlékezett a rémületre, amit a szellemek eltűnésekor érzett. Amikor megtudta, hogy a kegyeltjeiket bezzeg nem hagyták el, és ráadásként megismerkedhetett a kiválasztottak egyikével, Lyrt valósággal kisfiús sértődöttség kerítette hatalmába. Nem tudott és nem is akart megbarátkozni Mortuával, és most is csak remélni merte, hogy a lány nem csinál galibát, amíg a dolgok el nem indulnak a maguk útján.

Most! – zendült fel az elméjében a szó, és többre nem is volt szüksége. Kihúzta magát, mielőtt ismét a mágushoz fordult volna.

– Kezdhetjük végre?

Rhamor izgatottan bólintott, és egy fényes fekete tőrt nyomott a markába.

– Ereszkedj térdre!

A fiatalember engedelmeskedett. Két kezét a szobor talapzatára fektette – a fegyver jólesően simult a tenyerébe –, és lehunyta a szemét. A mágus kántálni kezdett mellette, ő pedig igyekezett kizárni az agyából a szentségtörő hangot. Amikor a kultista vezér hirtelen hozzáhajolt, és megérintette az arcát, Lyr tudta, hogy eljött az idő. Lassú, szertartásos mozdulattal húzta végig a pengét a jobb, majd a bal orcáján, aztán kibontotta a mellén a vörös köntöst, és megvágta magát harmadszor is, pontosan a szíve fölött.

Nimortana szobra megmozdult: lehajolt hozzá, és elé nyújtotta a tenyerét. Lyr mély sóhajjal helyezte a derengő kézbe a véres pengét.

Nagymester! – szólította Loghort, de nem tudta folytatni. A szobor megragadta a vállát, ő pedig úgy érezte, mintha kitépnék a lelket a testéből. A tudata lassan hunyt ki, mint a haldokló lámpafény; azt érezte utoljára, amint egy csepp vér végigcsordult a mellkasán. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

437 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Bocsánat a viszonylag hosszú kihagyásért. Aki nem látta volna, annak itt jelezném, hogy feltöltöttem közben Papnok, démonok, Koronások címmel egy kis novellát a történethez, amely arról szól, hogyan is kérte meg harmincöt évvel ezelott Loghor ihn Mortenor Kaltria kezét. Várlak továbbá mindnyájatokat az elhalálozással kapcsolatos szavazáson a blogban, és a képeket se felejtsétek el megtekinteni a facebookon!

A visszhang hiánya volt a leghátborzongatóbb.

Jarthmor ősi városa a legmagasabb csúcsok között terült el. Valaha ékességéül szolgált a hegységnek, drága igazgyöngyként egy különleges kagylóhéjban, mostanra azonban már csak az emlékezete ülte meg a vidéket. A kereskedőútról, amelyről tudták, hogy mérföldekkel arrébb, az egykori település túlsó szélén továbbhalad a messze délvidék felé, esélyük sem volt belátni az egészet, de ami a szemük elé tárult, már abból is megállapíthatták, hogy Jarthmor területe egykor legalább négy-öt Mordiniuméval érhetett fel. Mágia bűze ülte meg a levegőt súlyosan, elmúlt idők korcs varázstudománya; átitatta a romba dőlt kőházakat, félig leomlott tornyokat és kettétörten árválkodó, gazdátlan boltíveket. Valamikor szebbnél szebb épületek sorakoztak itt, Nimortana Fehér Városában, amelynek tisztaságát semmi nem szennyezhette be, a régi védőmechanizmusok azonban mostanra elenyésztek, vagy legalábbis önmaguk fakó kísérteteivé lettek.

A csúcsok között besütött a késő délutáni nap. Meleget nem adott már, de drámai éllel választotta el egymástól a fényt és az árnyékot. Akár kelt, akár nyugodott, a város egyszer sem került teljes árnyékba, és ez azt a nyugtalanító képzetet keltette, mintha az egész vidék egyetlen hatalmas kéz munkája lett volna, egy varázslatokkal dolgozó, régi királynő kezéé, aki még a szirteknek és a fényviszonyoknak is parancsolni tudott, és kevesen kételkedtek benne, hogy valóban meg is tette.

A lovak patája tompa dobogással verte fel az idő porát, de nem töltötte meg élettel Jarthmort. Az emberek egymás után némultak el, ahogy az út betért a hatalmas, tál alakú mélyedésbe, ahol az egykori város elterült. Minden mozdulattól hangosabbnak tűnt a halotti csend, szavakkal megtörni mégsem merte senki.

Loghor ihn Mortenor persze nem megilletődöttségében intette csendre az embereket, amikor a romok közé lovagoltak. A színpadias árnyékok, a fenyegető némaság és az ősi varázslatok lenyomata mintha egyáltalán nem hatott volna a nagymesterre, aki lazán tartotta lova gyeplőjét, keskenyre összehúzott szemével pedig mechanikus csapdák nyomát kutatta. Ha neki kellett volna megvédenie a járatokat, rögtön az első tíz méteren hat halálos, ugyanakkor tökéletesen álcázható kelepcét tudott volna felállítani, hamar meggyőződött azonban róla, hogy a mágusok nem vesződtek ilyesmivel.

Vágtában tették meg a városig hátralévő utat. Miután kellőképpen eltávolodtak a helytől, ahol a szellemek gyötrelme megbénította a papokat, Morkai is magához tért, Amorilnak pedig már csak az emlék

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

438 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

árnya felhőzte be a tekintetét, Loghor mégsem őket parancsolta előre, hanem azokat a Koronásokat, akiknek a képességében a leginkább megbízott.

– Ha Brietta lelepleződik, és felkészülten várnak ránk, nem sok esélyünk marad ellenük – jelentette ki, amikor az emorhoni tiltakozni próbált. – Akkor pedig rátok, papokra lesz a legnagyobb szükségünk.

– Esélytelen, hogy bevárjuk Shardukot és Valiant? – kérdezett közbe Morkai is.

– Nem adok időt a férgeknek, hogy elintézzék Briettát – felelte szűkszavúan a nagymester, és elfordult, hogy intézkedjen. Alig két perccel később ismét megindultak, és rövid, ám idegtépő vágta után meg is érkeztek Jarthmor szélére. A térképet követték a romok között, amíg meg nem érkeztek a lejárat közelébe.

Loghor egy régi, kövezett tér maradványain állította meg végül a csapatot, ami elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy mind elférjenek, és körülötte sem fenyegetett azzal semmi, hogy rájuk talál omlani. A bal oldalára intette Amorilt, Baradun pedig magától léptetett a jobbjára.

– Loghor, ha a hercegnőnek baja esik… – dörmögte oda neki a testőrkapitány. Hangja a halksága dacára is fülsértőnek tetszett a kísérteties csendben. Most az egyszer még az örökké higgadt nagymesternek is végigfutott a hátán a hideg, még ha a válasza a megszokott határozottsággal harsant is fel:

– Akkor majd megköszönheted, hogy nem neked kell döntéseket hoznod! Most, hogy nincs velünk a démon, ez volt a legjobb megoldás. – Loghor elkiáltotta tíz lovagja nevét, akik haladéktalanul fel is sorakoztak előtte. – Gyógyító, te is velünk maradsz. Gomor, Baradunnal! Okvetlenül tartsd fenn a védelmeteket; rajtad kívül csak katonák vannak a különítményedben. Devardor, te viszed a többi lovagot. Induljatok máris, a ti lejáratotok még odébb lesz! Ha bajba kerültök…

– Értesítünk, ha tudunk. – Amoril magával intette a többi Koronást, kezet szorított Astovarral, aztán Morkai felé fordult, a gyógyító azonban észre sem vette. Merev tekintettel bámulta a nagymestert.

– Nem mehetnék Asto helyett? – bukott ki belőle.

– Nem.

– De én…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

439 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor eljátszott a gondolattal, hogy lenyúl a nyeregből, és galléron ragadja az akadékoskodó papot.

– Te azt teszed, amit én mondok.

– Azt teszem, csak…

A nagymester leugrott a lóról, és szembenézett vele.

– Nem érdekel, hogy szerelmes vagy, fiú! – közölte. – Az érdekel, hogy eltapossuk ezeket a patkányokat meg az istennőjüket. Ha úgy ítélem meg, hogy ehhez mellettem hajtod a legtöbb hasznot, akkor neked két választásod van: vagy szó nélkül beállsz a hátam mögé, vagy hozzáteszed, hogy igenis, nagymester.

A gyógyító egy pillanattal tovább állta a tekintetét, mint amire Loghor számított.

– Igenis, nagymester – mondta aztán, de lerítt az arcáról, hogy bosszankodik.

– Brietta vigyáz Mortuára. – Amoril a vállára tette a kezét. – Mi sem azért megyünk oda, hogy hagyjuk, hogy baja essen. Bízd ránk! Nem először csinálunk hasonlót.

Morkai válla megereszkedett.

– Persze, persze… – mormolta, aztán a lovagokhoz somfordált.

Amoril váltott egy hosszú pillantást a nagymesterrel.

– Egyszerre szüntessük meg az álcát? – kérdezte.

Loghor bólintott.

– Ti ketten igen. Nekünk valamivel korábban kell, hogy felvehessük a kapcsolatot Briettával. Álljatok készen arra az eshetőségre, hogy észrevesznek bennünket, és nektek is korábban kell cselekednetek!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

440 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mikor csináljuk?

– Pontosan félóra múlva. Ha valaki lelepleződik vagy súlyos veszteséget szenved el, akkor pedig azonnal. – Megszorította az emorhoni vállát. – Vigyázz a fiaimra, Devardor!

Amoril belenézett a nagymester sötét szemébe, és csak a tekintetével tett ígéretet neki. Aztán fellendült kölcsönlova hátára, és indulást vezényelt a parancsnoksága alá beosztott Koronásoknak. Baradun csapata is hamarosan elindult; Astovar hátrafordult a nyeregben, hogy odaintsen a hátramaradó gyógyítónak, mielőtt eltűnt volna a romok között.

Loghor figyelte, ahogyan ellovagolnak, természetellenes, tompa csendben, és ellenállt a késztetésnek, hogy megdörzsölje a halántékát. Kezdődő fejfájás fészkelte be magát a szeme mögé, mint mindig, ha huzamosabb várakozásra kényszerült. Örökké fegyelmezett elméje vaskapukkal szorította a háttérbe, de a tekintete megtört egy pillanatra Jarthmor fehérszürke kőrengetegén.

Holnap hazautazom Kaltriához – döntötte el, de ez sem hangolta jobb kedvre.

Baradun távolodó hátára szegezte a pillantását. Tudta, hogy a kapitány megértette, ha pedig mégis neheztel rá, attól még nem számíthat rá kevésbé a csatában. A démon és a mágus-pap távollétében, akiknek Loghor egyaránt fontos szerepet szánt, Baradun akár kulcsfigurává is válhatott.

Persze a kezdésig még maradt némi idejük. Nem sok, de arra talán pont elég, hogy Sharduk összeszedje magát, és megjelenjen a démonnal. Loghor felemelte az állát, és rövidre zárta magában a sehová nem vezető gondolatokat.

– Gyógyító!

Morkai mellélépett. A bosszúság már eltűnt a szeméből, a nagymester pedig éppen elég hasonló arckifejezést látott már ahhoz, hogy felismerje a helyébe lépő félelmet.

– Figyeld az időt! – utasította a morgerintalit. – Mindenképp meg kell szüntetned a védelmet, mielőtt hozzálátnánk a rítushoz. Ha minden a terv szerint alakul, semmi más dolgod nem lesz, mint figyelni a másik két papra, és közölni velük, mikor indulhatnak.

Morkai megköszörülte a torkát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

441 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– És ha valami félresikerül?

– Akkor elvárom, hogy mindent megtegyél, ami erődből telik.

– Igyekezni fogok.

Loghor mélyen a szemébe nézett.

– Mostantól nem engedheted meg magadnak, hogy tétovázz, fiú! Lehet, hogy a hercegnőd élete múlik a hidegvéreden, és kötve hiszem, hogy lesz idő második leckére.

– Tudom. – A pap kihúzta magát. – Készen fogok állni, nagymester.

– Most állj készen! Ha kell, megvédünk, de ugyanennyi erővel mi is lehetünk rád utalva. – Loghor megvárta, hogy a fiatalember bólintson, és csak azután fordult el.

Múlt az idő. A lovagok nem sokat szóltak; akadt, aki a lovával foglalkozott, mások a fegyverüket ellenőrizték, és ketten is félrehúzódtak, hogy fohászt mondjanak a szellemeknek. Loghor nézte őket, a fegyelmezettséget a mozdulataikban, a korona jelét a mellvértjükön, és a tekintete megtelt büszkeséggel. Kaltria két leánnyal ajándékozta meg, akikért bármikor a vérét ontotta volna, a szellemek pedig úgy látták jónak, hogy még ötven fiút rábízzanak, és akármit tett is vele a mágusok Úrnője, azt senki nem vethette a szemére, hogy nem bizonyult gondos apának.

Az Úrnő… Loghor olyan erővel szorította össze a fogát, hogy belesajdult az állkapcsa. Igyekezett visszatartani magától a folyton feléledő gyűlöletet és a bosszúvágyat, hogy csak a kellő pillanatban engedjen teret nekik, amikor megsemmisíti Nimortana kultistáit és magát az Úrnőt is, aki kifordította önmagából, és beszennyezte a lelkét a mocskos mágiájával. Tudta, hogy a harag jó szolga lehet, ha megfelelően megzabolázzák, de igen rossz tanácsadó, ha az ember túl közel engedi magához. Most sem hagyta, hogy eluralkodjon rajta. Belemeredt inkább a hátborzongató látképbe, és sorra vette a terv összes pontját, ahol a dolgok alakulásának függvényében gyors módosításra lehetett szükség.

– Még egy perc! – szólalt meg mellette a pap, ő pedig ezúttal hálásan biccentett neki érte. Az elmélkedés ideje valóban lejárt. Loghor elnézett az út irányába, hátha megpillantja rajta Sharduk érkező kocsiját, de csak a port kavarta még mindig a szél, amelyet a hátasaik lába vert fel.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

442 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Alakzatba, fiúk – mondta halkan, figyelmeztetően.

A Koronások egy emberként mozdultak. Kivezették a lovaikat a térről, maradást parancsoltak nekik, a jól idomított harci mének pedig még a jarthmori ég alatt is engedelmeskedtek gazdáik utasításának. Fél perc sem telt belé, és a lovagok ismét ott álltak a megkopott fehér köveken, kartávolságnyira egymástól, szabályos körben.

– Most – biccentett oda Morkainak Loghor, mielőtt bevonult volna a kör közepére. Menet közben vetette le és dobta a lába mellé páncélkesztyűjét, aztán kivonta meseszép pallosát, a földre támasztotta a hegyét, és letérdelt. Körülötte a lovagok ünnepélyes lassúsággal követték a példáját.

A pap megnedvesítette az ajkát. Valószínűleg nagyon egyedül érezte magát a társaságukban. Loghor tekintetének súlya alatt suttogta el az ősi szavakat, aztán hangosabban tette hozzá:

– Kezdhetitek, nagymester!

Loghor egy pillanatig nem hallott mást, csak a tulajdon szíve dobogását, amelyet a mellvértje mintha az ezerszeresére erősített volna fel. Lehunyta a szemét, az elméjével nyúlt csak be mélyen Jarthmor alá.

Készen állsz, Brietta? – kérdezte, és ellazult a keze a pallos markolatán, amikor felcsendült az agyában a nő válasza.

Ascovado is itt van, nagymester. Nem sok időnk volt beszélni, de a terv nincs veszélyben. Megkezdhetjük a rítust.

Ascovado? – Loghor tekintete üressé vált egy pillanatra. A fejfájása erősödni kezdett; úgy érezte, mintha apró, alattomos kezek kaparásznák belülről a szemét. Ám a pillanat nem volt alkalmas rá, hogy kérdezzen, újratervezzen vagy akár visszavonulót fújjon. Baradun és az emberei földalatti csapdákon vergődtek át, a vérükkel fizetve meg minden egyes lépést, Amoril pedig készen várta a lovagjaival, hogy leomlaszthassa maguk mögött a folyosót. Meghátrálni nem lehetett már. Nem maradt más hátra, mint mindent egyetlen lapra tenni fel.

Mutasd meg nekem őket, Brietta! – parancsolta, a nő pedig engedelmeskedett. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

443 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvankettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Fenséges látványt nyújtott a tizenegy lovag, amint ott térdeltek az egykori téren. A lenyugvó nap fénye lángolt a páncéljukon, végigragyogta pallosaik pengéjét, és kiáltó ellentétté tette őket a lerombolt ősi várossal szemben. A nagymester, maga is fél térden, lehajtotta a fejét, és bár az ajka meg-megmozdult olykor, szavak egyszer sem hagyták el a száját. Alárendeltjei szintén maguk elé révedtek, némelyik lehunyta a szemét, a többi mereven bámult a semmibe, vagy éppen Loghor alakjára ott a kör közepén. A pap szinte látni vélte azokat a leheletfinom szálakat, amelyek összekötötték őket, amelyek pillanatról pillanatra erősebbé váltak közöttük, és irigyelte őket a higgadtságukért.

Annak ellenére, hogy a szellemek még gyermekkorában a kegyükbe fogadták, Morkai Cardun mindig azt vallotta magáról, hogy elsősorban gyógyító, és csak másodsorban a rend tagja. Szerette és főként tisztelte a harcos-papokat, akiket ismert, és ha orvoslásért fordultak hozzá, örömmel állt szolgálatukra, Astovar Gomort testi-lelki jó barátjának tekintette, Mortuáért pedig mindent megtett volna, de az ő világuk harsány, veszélyes és idegen volt számára. El sem indult volna erre a küldetésre, ha nem maradtak volna vele a szellemek akkor is, amikor már senki mással nem beszéltek. Most, amikor elszakították a társától, a szerelmétől és még az őket körülvevő káoszban olyan biztos pontnak tűnő Amoriltól is, hogy harcos-papot játsszon egy csapat Koronás társaságában, Morkai nem először gondolt arra, hogy inkább mégis otthon kellett volna maradnia. A legtöbb rendbélihez hasonlóan maga is tartott némileg a lovagoktól, és új keletű tapasztalatai sem csökkentettek az ellenszenvén. Elismerte, hogy szükség van rájuk, ráadásul bátrak és valószínűleg igen hatékonyak is, de taszítónak találta a fegyverek és vértek iránti lelkesedésüket, a magabiztos kiállásukat és legfőképpen a nagymesterüket. Lehetett Loghor ihn Mortenor akármilyen rátermett hadvezér, attól még a pap ugyanolyan barátságtalan és hatalmaskodó alaknak találta.

Sötét arccal és még sötétebb kedvvel figyelte a rítust. El sem tudta képzelni, mit vár tőle a nagymester. Bár széleskörű ismeretekkel rendelkezett az orvostudomány tárgykörében, és rendjének alapvető liturgiái sem hozták zavarba, soha nem kapott harci kiképzést, és mindezidáig nem is érezte ennek hiányát. Gyanította viszont, hogy ha a mágusok támadásba lendülnek – márpedig nyilván támadnak, ha a szakrális védelem hiányában észreveszik, hogy Koronások tapossák a romvárost a fejük felett –, akkor az egyetlen valaz vendenatorral nem sokra megy ellenük, ez pedig egy nála jóval kevésbé megfontolt embert is félelemmel töltött volna el.

Felsóhajtott. Igazából már azt is Amoril mutatta meg neki, hogyan tudja felhúzni vagy éppen semmissé tenni a védőmezőt, ami elrejtette a csapatot a mágikus fürkészés elől. Nem bánta volna, ha más jellegű leckékre is maradt volna idejük, de azóta, hogy keresztezték azt a patakot – sőt, amióta kitette a lábát Morgerintalból –, jószerével csak rohantak előre.

Csikordulás hangja rántotta vissza a gondolatai közül a jelenbe. Penge karistolta meg élesen az évezredes térkövet, a jarthmori viszonyokhoz képest különösen bántó hangerővel. Morkai felkapta a fejét, hogy megkeresse a hang forrását a tekintetével, és egy pillanatra farkasszemet nézett a zavaros tekintetű, halálosan sápadt nagymesterrel, aki éppen akkor állt talpra a kör közepén.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

444 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Végeztek? Máris? – A pap nem tudott megkönnyebbülni. Ahhoz az kellett volna, hogy ne vegye észre az értetlenséget a többi lovag arcán. Loghor a halántékát dörzsölte, szája pengévé keskenyedett, Morkaiba pedig a rémülettel nyilallt bele a felismerés, hogy már egy ideje ismét Brietta viseli a mágustól elkobzott medált.

– Folytatjuk, nagymester? – Fiatal, szőke lovag emelkedett fel, hogy a felettese vállára tegye a kezét. Loghor félfordulatból ütötte ki. A Koronás a földre roskadt, arcát egy pillanat alatt elborította a vér, ez a látvány pedig végre-valahára megtörte a gyógyító dermedtségét. Morkai két másik lovaggal egyszerre ugrott a szerencsétlenül járt ifjú mellé, és intett nekik, hogy hagyják a sebesülthöz férni.

– Nem szabad vért nyelnie, mert megfulladhat – magyarázta. – Ha a fogai is eltörtek, akkor…

– Láttunk már ilyet, gyógyító! – szakította félbe türelmetlenül a balján kuporgó Koronás. – A nagymesterrel csinálj inkább valamit!

Morkai ismét elbizonytalanodott, de azért felállt, és szembefordult a hadvezérrel. Loghor nyilvánvalóan nem volt ura a saját cselekedeteinek: alig tűnt a szemébe a pap, már nyúlt is felé, és megfeszültek a karjában az izmok, amikor a marka satuként Morkai nyakára szorult.

A fájdalom hevessége meglepte a gyógyítót. Miközben a kín a torkába mart, eleven tűz gyulladt a tüdejében, és gyötrelmes köhögési inger szorult meg valahol félúton a kettő között, az agya felvillanó tisztánlátással tudta, hogy talán csak egy pillanatnyi ideje maradt, mielőtt Loghor szorítása összeroppantaná a gégéjét. Két keze szinte magától és teljesen hiábavalóan kulcsolódott a nagymester csuklójára. Utolsó gondolata az volt, hogy mégis elhörgi valahogyan a valaz vendenatort, és reménykedik, hogy nem csinál vele még az eddigieknél is nagyobb kárt, mire azonban elnyelte volna a tudatát a sötétség, már öt Koronás ugrott fel, hogy lefejtsék róla Loghor kezét. A befolyás szerencsére nem járt rögtön emberfeletti erővel is; a nagymester a fiai ellen fordult, ám azok szilárdan tartották, Morkai pedig térdre zuhant velük szemben, és vért köhögött fel fehér köntösére.

Nem tudta, mennyi idő telt el, mire ismét felegyenesedett, bár sejtette, hogy csupán másodpercek. Az idő elveszítette szokásos jelentőségét, Morkai Cardun, a szellemek kegyeltje pedig talpra küzdötte magát, és orvoshoz illő határozottsággal söpörte félre a tudatából a torkát hasogató fájdalmat.

– Csinálj valamit, rendbéli! – üvöltötte oda neki az egyik lovag, Morkai pedig elszántan bólintott, és csak ekkor jött rá, hogy többé már nem fél. A halál szemébe nézett, ezúttal nem azért, amiért szokott, hogy kicsempésszen a markából még egy áldozatot, hanem kiszolgáltatottként, és már nem tudta holmi Szárnyasoknak tekinteni a férfiakat, akik nyomban a segítségére siettek. Bajtársakká lettek, akárcsak a nagymesterük, aki egy idegen akarat szorításában vergődött úgy, ahogyan az imént a pap az övében, és Morkai már tudta a választ arra a kérdésre, hogy mit kell tennie. Egyszerűen csak mindent, ami tőle telik.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

445 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Nem értett a fegyverekhez. Mágiával sem találkozott még soha korábban. A fájdalomtól, ami kívül-belül a nyakát marta, könnyek szöktek a szemébe, és nem tudta, meddig lesz még képes elvonatkoztatni tőle, a szellemek pedig, akikre egész életében számíthatott, Jarthmor határain kívül rekedtek, és sokkal inkább rászorultak a segítségére, mint fordítva. Mindez azonban mit sem számított. Morkai kihúzta magát, odalépett Loghor elé, és a szemébe nézett.

– Tartsátok szorosan! – akarta mondani, de nem jött ki hang a torkán. Társai azonban így is megértették, és úgy engedelmeskedtek neki, ahogyan csak magának a nagymesternek szoktak. A pap tekintete összekapcsolódott Loghoréval, a világ pedig, ami körbevette őket, mindkettejük számára mellékessé vált.

Hallasz engem, nagymester? Morkai vagyok, a gyógyító. A mágusok ereje játszik a tudatoddal. Fordulj el tőlük, és figyelj rám!

Várt egy pillanatot, de nem kapott választ. Loghor tekintete mintha belekapott volna az övébe, de a féltudatosság, ami megvillant benne, azonnal el is foszlott. A pap közelebb hajolt a férfi arcához, és minden idegszálával arra koncentrált, hogy elérje az elméjét.

Nagymester! Loghor ihn Mortenor! Jarthmorban vagyunk. Folytatnunk kell a rítust, hogy megtörhessük a mágusok hatalmát. Nélküled nem tudjuk megcsinálni!

Loghor pislogott. Ismét a halántékához akart nyúlni, de az emberei nem engedték. Szorosan fogták, és sürgetően néztek a szembenálló papra. Morkai érezte, hogy jó úton jár, és a közeli siker ígérete váratlan önbizalommal töltötte el.

Rázd le őket magadról! Csak patkányok, hiszen magad mondtad! A vezetésed alatt fogjuk elsöpörni őket, és…

Nagymester!

Az idegen tudat úgy csapott le mindkettejükre, mint valami vészjel. A pap elméjében egy pillanatra kristálytisztán rajzolódott ki a megszólaló arca. Fiatal, éles vonások, halvány bőr, fekete haj, hideg kék szempár… A gyógyító Mortua elbeszélése alapján ismert rá a megszólalóban Lyr Ascovadóra, és nekigyürkőzött ismét, hogy egyesítse az erejét az övével, hátha ketten együtt ki tudják szabadítani Loghort az örvényből, ami magával ragadta.

Ekkor azonban ismét jelentkezett a fájdalom. Hatalmas hullámban, elsöprő erővel támadott, képtelenség volt bármire összpontosítani mellette. Morkai megtántorodott, és elesett volna, ha nem kapják el a karját, aztán pedig már csak arra tudott gondolni, hogy ha most kezd el hányni, akkor alighanem eszét

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

446 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

veszti a kíntól. Kétrét görnyedve, görcsösen öklendezett, aztán megfordult vele a világ, és már négykézláb zihált, amikor egy vaskesztyűs kéz lenyúlt érte, és durván talpra rántotta.

– Nem vagyunk elegen! Segíts koncentrálni!

Sikerült! – Morkai hagyta, hogy az egyik Koronás magával húzza, és térdre nyomja a körben, ott, ahonnan a még mindig ájultan heverő fiatalember kiesett. Loghor ihn Mortenor immár ismét ott térdelt a tér közepén, minden eddiginél erősebben támaszkodott a pallosára, a tekintete pedig vad volt ugyan, de kétségkívül a sajátja. Körülötte a Koronások aggódva pislogtak egymásra, de tudták, hogy nincs választásuk, így sorra elfoglalták a helyüket, és felvették korábbi testtartásukat. Morkai követte a példájukat: felemelte a szerencsétlenül járt lovag kardját, beleállította a hegyét egy kisebb mélyedésbe, és két kézzel megszorította a markolatát. Loghort nézte közben, akárcsak a mellette térdelők. A nagymester falfehér arcán meg-megrándult egy izom, a szeme újra meg újra felizzott, és a pap megértette, hogy még nem sikerült teljesen maga mögött hagynia az idegen befolyást.

Gyorsan döntött. Elengedte a pallost – az csörrenve hullott a kőre –, aztán kinyúlt két oldalra, és megragadta a két szomszédja kezét. A Koronások egy pillanatig meredten néztek rá, de aztán vagy megértették, mit akar, vagy csak úgy döntöttek, hogy hallgatnak rá. Csörömpölve dőltek el a fegyverek, egyik a másik után, ahogy a lovagok sorra kézen fogták egymást, Loghor pedig feltekintett a zajra, egyenesen a gyógyító arcába, és odabiccentett neki.

Ez a gesztus maradt az utolsó, amire Morkai emlékezett a téren történtekből. Azután már csak azt érezte, hogy elsodorja a tudatát egy roppant hatalmas, tisztán fénylő erő, a Korona hatalmának megnyilvánulása. Orvosként szerzett ismereteinek és világlátásának köszönhetően még épp felfogta, hogy a lovagok tudása független a szellemektől, és gyakorlatilag a saját mentális képességeikből táplálkozik, aztán pedig már csak arra tért magához, hogy a hideg kövön fekszik, és a nagymester arca takarja ki előle az eget. Loghor végre önmagának látszott megint, a szemében is a megszokott önbizalom égett, és Morkai esküdni mert volna, hogy majdnem elmosolyodott, amikor ő kinyitotta a szemét.

– Több van benned, mint hittem, fiú. Valószínűleg annál is több, amit te hittél magadról.

Morkai helyeselni akart, de a torkát megtámadó fájdalom hamar jobb belátásra térítette.

– Fogd meg ezt! – Loghor talpra húzta, és egy kardot nyomott a kezébe. A fegyver jóval rövidebb és könnyebb volt azoknál a pallosoknál, amelyeket a Koronások többsége használt, a pap azonban így is nehéznek és otrombának érezte.

– Minek… – kérdezte, de még a szeme is könnybe lábadt, ahogyan a szó végighorzsolta a torkát.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

447 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Ne beszélj! – intette a nagymester. – Elvettük a hatalmukat. Jarthmor mágikus védelme összeomlott, a férgek pedig nyilván rémülten rohangálnak fel-alá, és nem értik, mi történik velük. – Zord megelégedettség sugárzott az arcáról, Morkai pedig ez egyszer nem hibáztatta érte. – Ha minden a terv szerint megy, most szorulnak be Baradun és Devardor csapatai közé. Csak tudnám, Ascovado mit akart mondani…

– De… – Morkai tanácstalanul megemelte a fegyvert.

– Ezek még annyira se értenek a használatához, mint te – jelentette ki Loghor. – Jól fog jönni odalent. Különben is: ha le akarsz nyűgözni egy nőt, akkor az ellenséged vére mocskolja be a ruhádat, ne a sajátod!

Jobb szeretem megakadályozni, hogy bárkinek is a vére folyjon – gondolta keserűen a pap, de nem nyújtotta vissza a fegyvert. Lassan biccentette meg a fejét, és csak a szemével kérdezte meg, hogyan tovább.

– Nyeregbe, fiú! – intett a nagymester. – A lejárat nincs messze, és a munka legmocskosabb része még csak ezután kezdődik.

Morkai üggyel-bajjal az övébe tűzte a kölcsönkapott kardot, és a lovához lépett. Éppen csak fellendült a nyeregbe, amikor felcsendült az agyában Mortua kétségbeesett kiáltása.

Kai!

Hallak – akarta válaszolni, de hiába. Persze gyógyítóként maga is tudta, hogy a fájdalma miatt képtelen megszólítani a lányt, ezért visszafordult Loghor felé, hogy legalább neki jelezzen.

– Mortua… – nyögte ki, a nagymester azonban nem zavartatta magát: a cél irányába fordította a hátasát, és csak annyit felelt:

– Akármit akarjon is őfelsége, ha Devardor vagy Gomor nem felel meg neki, kénytelen lesz személyesen elmondani. Mindent kiadtam magamból, te pedig… – Megrázta a fejét. Sötéten folytatta: – Nem voltam a magam ura. Megfizetek nekik érte.

Elszánt tűz lobogott a szemében, de Morkai most már nem hőkölt meg tőle. A bajtársiasság érzése, ami a Koronások iránt eltöltötte, abban a percben erősebb volt a berzenkedésénél. Vágtázni kezdett a lovagok nyomában, és hiába gyötörte még mindig a sérülése, no meg a Mortua iránt érzett aggodalom, abban a pillanatban cseppet sem bánta, hogy hozzájuk tartozik.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

448 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

449 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanharmadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

450 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua az ajkát rágta. Jól látta a Brietta szemében fellobbanó diadalt, amely hűen tanúsította, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot a nagymesterével. Innentől már, ha minden jól ment, csak percek lehettek hátra a támadásig, ez pedig egyszerre lelkesítette fel és töltötte el ijedséggel a kis hercegnőt.

Sokkal nyugodtabb lett volna, ha nincs az iménti csörtéjük Lyrrel. Bár a lovaghölgyet nem hozta ki különösebben a sodrából a beszélgetés, Mortua igenis esküdni mert volna rá, hogy az áruló Szárnyas megint felbukkan majd a legutolsó pillanatban, hogy keresztülhúzza a számításaikat, a kultisták pedig a keblükre ölelik érte.

– Az lett volna a legtisztább, ha Valian keresztülszúrta volna még Morammor alatt… – dünnyögte maga elé.

Brietta a rács mellett állt még akkor, figyelte és tanulmányozta a mágusokat, és csak a válla fölött vetette hátra:

– Ascovado a Korona lovagja. Nélküle a nagymester még mindig nem volna önmaga.

– Én is láttam rajta a tetoválást! – vitatkozott Mortua. – De ne mondd nekem, hogy ő lenne az első áruló a soraitokban! Ha minden rendben volna vele, már eleve hogy került volna ide?

– Gondolom, Morammorból, ha egyszer a nagymester odaküldte – felelte higgadtan a nő.

– Ja, persze. Te meg véletlenül se azért véded, mert imponál, hogy kellenél neki…

Brietta hátrafordult. Szomorúság ült az arcán. Odaballagott a lány mellé, és a falnak támaszkodott.

– Soha nem kellettem neki – jelentette ki. – Ahogy ő sem nekem.

– Akkor meg mit fogdosta ott a kezed?

Brietta elvigyorodott. Kipillantott a rácson át, hogy hallgatja-e őket valamelyik kultista, aztán suttogóra fogta a hangját.

– A kulcsra gondolsz, amit levett a mágus övéről, és a kezembe nyomott?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

451 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua eltátotta a száját.

– Ravasz dögök vagytok ti, Szárnyasok – mondta végül. – És úgy látom, a kockázatos műveleteket is szeretitek. De én akkor sem bízom meg benne. Akárhonnan nézem is, feladott bennünket…

– Amivel elérte, hogy ne tudjuk megzavarni abban, amit el kell intéznie.

– Mert persze feltétlenül meg akarnánk zavarni benne, ha valami jó és fontos dolgot akarna csinálni!

A lovag megvonta a vállát.

– Nem kérem, hogy higgy a szemednek, hercegnő. Ascovado álmát különben sem igen zavarja, ha kételkedsz benne.

– Nem, én sem hiszem. – Mortua képtelen volt tovább nézni a társa szemében bujkáló szomorúságot. Mindenképp valami kedveset akart mondani, úgyhogy kibökte: – Okos dolog volt viszont Loghortól, hogy a kezedbe nyomott engem Valian helyett. Gyorsan vág az agya…

– Dehogyis! Mármint természetesen fürgén és hatékonyan gondolkodik, de ezt konkrétan előre megbeszéltük. Te sem hiszed, ugye, hogy nem gondoltunk rá, mi lesz a tervvel, ha Valian oda talál veszni az úton?

– Miért talált volna? Valian elpusztíthatatlan – felelte büszkén a lány. – A haditanácsban nem volt erről szó. Vagy csak én nem figyeltem?

– Persze, hogy nem. Baradun előtt nem lehetett arról beszélni, hogy esetleg egy személyben leszel csali és áldozat. Ezt már a megérkezésetek előtt tisztáztuk. – Brietta a vörös ruhát igazgatta bőrpáncélja fölött. – Mit gondolsz, miért kísértelek le még a patakhoz is? Vigyáztunk rád, ahol és amikor csak lehetett. A nagymester el sem hozott volna téged erre az útra, ha nem lettél volna része a terveinek.

– Milyen kedves tőle!

– A kedvesség még senkit nem tett hadvezérré.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

452 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Mortua a rács felé fordult, már csak azért is, mert erre sehogyan sem talált olyan választ, amivel ne bántotta volna meg a nő érzéseit. Észrevette, hogy két mágus őket bámulja, és közben suttogva beszélgetnek.

– Mondhatjátok hangosan is, engem is érdekel! – kiabált ki nekik. Azok gyanakvóan meredtek rá, és látványosan hátat fordítottak, a lány pedig összerezzent, amikor Brietta a vállára tette a kezét.

– Ne provokáld őket! Jobb, ha nem foglalkoznak velünk.

– Mondja az, aki nemrég még fel akarta áldozni magát, csak hogy elkápráztassa valaki másnak a fér… akarom mondani, egy bizonyos roppant bátor és hősies hadvezért…

Brietta nem vette magára a megjegyzést. Mortua úgy sejtette, a többi Koronástól ennél jóval különbeket is kaphatott már az évek alatt.

– Megtiltotta, hogy meghaljak – válaszolta halkan.

A lány meghökkenten meredt rá egy pillanatig, gondolatban pedig jóváírt egy pontot Loghornak. Nem nézte volna ki belőle, hogy egyáltalán eszébe jut ilyesmi. Ugyanakkor viszont minden eddiginél jobban megsajnálta Briettát; csak most gondolt rá ugyanis, hogy ha ő már első pillantásra észrevette a lovaghölgy érzéseit, akkor a nagymester sem lehet olyan ostoba, hogy semmit ne lásson belőlük.

– Rendes tőle. Mármint ez most tényleg. Szerencse, hogy tudja, milyen szófogadó vagy…

Brietta sötéten nézett maga elé.

– Nem tudom, szerencse-e – vetette oda barátságtalanul, és ezzel befejezettnek is tekintette a beszélgetést.

Mortua nem erőltette. A tekintete visszatért a kultistákra. Azok látványos izgalomban várakoztak, aminek ráadásul a jelek szerint semmi köze nem volt hozzá és Briettához – sokkal inkább Lyr és a vezetőjük távozása körül foroghattak a gondolataik. Három-négyfős csapatokba verődtek, és vagy a foglyokat méregették, vagy beszélgettek, lázas szavaikból rendre kihallatszott Rhamor és az Úrnő neve. Mortua csodálkozott rajta, hogy egyikük sem használ semmilyen varázslatot, mi több, már azt is furcsállotta, hogy őket is csak egy egyszerű kulcs segítségével börtönözték be.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

453 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ezek arra várnak, amit Ascovado meg a főnökük csinál, akármi legyen is az – morfondírozott. – Mégis nekem lesz igazam. Ez a nyomorult kijátszott mindenkit, még szegény öreg Loghort is, és azért van itt, hogy szabadon engedje Nimortanát, engem meg, aki egyedül látok át rajta, elegánsan félreállított az útjából. De ha azt hiszi, hogy ezzel végeztünk is, akkor nagyon téved!

Eljátszott a gondolattal, hogy megpróbálja megszerezni Briettától a kulcsot, kiszökik, átverekszi magát a mágusokon, és Lyr nyomába ered. Már látta is maga előtt a jelenetet, amelyben hősiesen dacol az arcába kacagó Szárnyassal, no meg persze az Úrnővel is, és hajszálon múlik csak, de végül diadalmaskodik felettük. Persze ennek a remek ötletnek a megvalósítására már csak azért sem kerülhetett sor, mert el sem tudta képzelni, merre kellene indulnia, de biztosra vette, hogy a nemes cél érdekében a szellemek úgyis megint melléállnának. Brietta felé fordult, és épp megszólalt volna, amikor a nő tekintetében fellángolt a szenvedély.

Loghor szólítja! – jött rá a lány, és már érezte is, hogy nyirkosodni kezd a tenyere.

– Mit csináljak? – sziszegte oda a lovaghölgynek.

Tereld el rólam a figyelmüket, ha kell! – Brietta válasza csak az elméjében csendült fel.

Mortua a rácson át pislogott kifelé a fogvatartóikra. Azok már ügyet sem vetettek a két nőre: sorra felkapták a fejüket – a látvány egy csapat rőtszőrű vadászkutyára emlékeztette a hercegnőt –, aztán egymásra néztek. A tekintetekben részint tanácstalanság, részint ijedség, részint harci vágy keveredett. Olyan nagyon emberinek látszottak, hogy Mortuában kétely ébredt, helyes-e páncélban, pallossal rontani közéjük, és lemészárolni őket ahelyett, hogy legalább az esélyét megkapnák egy tisztességes tárgyalásnak.

– Valaki jár a városban! – szólalt meg fennhangon egy nyurga kultista, és már formálta is a szájával egy bűvös ige szavait, amikor a mellette álló karon ragadta.

– Nem emlékszel, mit mondott Rhamor? Egyetlen varázslatot sem használhatunk, amíg vissza nem térnek! Ha megzavarjuk őket, és a Szolgáló meghal…

Szolgáló? – Mortua úgy érezte, kifut az erő a lábából. Ha bárki mástól hallotta volna ezt a kifejezést, harsogva nevetett volna rajta, így azonban bármilyen képtelenségnek tűnt is, nem volt oka kételkedni az igazságtartalmában. – Lyr Ascovado egy… Szolgáló? De hát azok nem is léteznek! – Mégis, ez az egy szó mindent megmagyarázott. Vagy majdnem mindent, ami a lényeget tekintve ugyanazt jelentette.

– Meg kell tudnunk, ki jutott el hozzánk! – erősködött az iménti mágus.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

454 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valamennyi tekintet a foglyok felé fordult. Mortua idegesen nyelt egyet, és rájuk vigyorgott. Egyre csak az járt a fejében, amire Brietta kérte: nem engedhette, hogy bármi megzavarja a Koronások rítusát.

– Ó, én megmondom! – kiáltotta a tőle telhető legvidámabb hangon. – A nagy helyzet az, hogy bajban vagytok, barátocskáim. Egy sereg Szárnyas tart felétek, az élen a nagymesterükkel, akit elég ostobák voltatok magatok ellen fordítani. Azt tudjátok, hogy a Szárnyasok eleve nem barátai a magatokfajtának, nem? Szorozzátok meg őket egy mérges Loghor ihn Mortenorral, és kezdjetek félni!

Az egyik fiatalabb kultista dühtől vöröslő arccal indult meg a rács felé, de a társai elállták az útját, és csitították, hogy ne üljön fel a provokációnak. Mortua elégedetten vigyorgott rá.

– Rhamor perceken belül végez! – jelentette ki az egyikük. – Akkor aztán az Úrnő maga söpri majd el ezeket a lovagokat!

Vagy neki lesz vége, ha Lyr tényleg Szolgáló! – derült magában Mortua. – Ha én ezt Anirának elmesélem! El sem fogja hinni!

Ekkor egy pillanatra megtántorodott. Igaz, nyomban vissza is nyerte az egyensúlyát, és azt is látta, hogy a kultisták lába is megrogy. Iménti letargiáját ujjongó öröm váltotta fel.

– Mondtam én, hogy jönnek a Szárnyasok! – szólt oda a mágusoknak, akik közül ketten is a földre kerültek, és a többiek közül is akadt, aki csak úgy tudott talpon maradni, hogy valamelyik társába kapaszkodott. – Hát mi lesz most veletek, szegénykéim, ha még nem is varázsolhattok?

A vörösruhások most már nem is törődtek vele. Iménti izgatott várakozásuk teljes fejetlenségnek adott helyet. Egyedül az a férfi őrizte meg a hidegvérét, aki az imént megakadályozta, hogy a mellette álló varázsolni kezdjen.

– Szólnunk kell Rhamornak! – jelentette ki emelt hangon, és támolyogva a hatalmas raktár hátuljában sötétlő ajtó felé indult.

– De…

– Nem zavarom meg az Úrnőt! A csapóajtón át megyek!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

455 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Hoppá – suttogta maga elé Mortua, aztán gyorsan szellemnyelvre váltott. – Amoril, a helyeteken vagytok? Az egyik elindult felétek!

Először nem értette, miért nem kap választ, aztán rájött, hogy a harcos-pap valószínűleg még fenntartja a saját csapata védelmét, sőt, nyilván csak Loghorék dobták félre az álcájukat, hogy elérhessék Briettát.

Annál jobb! Amoril húsz méterről kiszúrja ezt a botorkáló szerencsétlent, és levágja, mielőtt egyet nyikkanhatna… – Hegyezni kezdte a fülét, hátha meghall valami halk neszt, amiből kiderül, hogy az emorhoni csakugyan ott várakozik-e már a többiekkel, és összerezzent, amikor az ajtó túloldaláról a mágus fájdalomkiáltása verte fel a csendet.

Elhibázták! – A gyomra görcsbe rándult. – Amoril végigvezetett bennünket ezen az átkozott hegyvidéken, és éppen itt, a célnál véti el a lépést!

A kultisták most már nem haboztak. Hárman közülük az egyik ócska szekrényhez ugrottak. Jókora csatabárdokat kaptak elő belőle – nyilván őket emlegette Loghor egyedüli fegyverforgatókként a haditanácsban –, egy másik pedig egy félreeső ajtón nyitott be.

– Most megmutathatod, mit érsz nekünk, lovag! – kiáltott be a nyíláson, és Mortua már meg sem lepődött, amikor egy régi ismerős felelt a hívó szóra.

Hogy is hívják? Wiyemor! Lefogadom, hogy ő bezzeg nem Szolgáló! – Még mindig nem tudott napirendre térni Lyr kiléte felett, de most más aggasztotta. A fegyveres mágusok ugyanis megindultak az ajtó felé, amely mögött Amorilék várakoztak.

– Tiéd a bal oldali – vakkantotta oda egyik társának az élen haladó. – Mellmagasságban üsd meg, ott van meggyengítve!

– Mi lesz már, Brietta… – morogta maga elé Mortua, és megkockáztatott egy gyors pillantást a válla fölött a nőre. Nem hangolta jobb kedvre, amit látott: Brietta arcát páni rémület uralta, a gondolatai pedig olyan kétségbeeséssel áradtak szerte, hogy még a lány is tisztán megértette őket.

Nagymester, hallasz? Elveszítettelek!

Ha Loghornak baja esett, mindennek vége! – Most már Mortua is halálosan elsápadt. Kis kezével görcsösen kapaszkodott a rácsba. Elhomályosuló tekintettel figyelte, hogy Argelir Wiyemor kilép a szobája ajtaján, de ahelyett, hogy a támadni készülő mágusok után eredne, egy gyors körülpillantás után a másik

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

456 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

irányba iramodik meg. A lány mélyeket lélegzett, és igyekezett megnyugtatni magát.

Hülye vagyok én, hogy itt izgulok! Ezek csak hárman vannak, Amorilék meg vagy tizenketten! Varázsolni nem varázsolhatnak, akkor viszont nem lehet baj!

Alig jutott ide azonban gondolatban, már meg is érkezett a cáfolat. A folyosó felől fülsiketítő dübörgés és lezúduló kőtömbök zaja hallatszott, amibe ismerős hangok kínkeserves ordítása vegyült. A föld megrázkódott, az ajtó feltárult, a három vörösköpenyes porfelhőbe burkolózva hátrált vissza a többiekhez, Mortua pedig iszonyodva értette meg, miért éppen csatabárdot választottak maguknak – és hogy miért csak az egyiket borítja vér, a másik kettőt pedig csupán por és kőtörmelék.

– Indulás! – parancsolta az, amelyik a véres fegyvert markolta. – A másik irányba megyünk! A lovagok bármikor ideérhetnek, és akkor bolyongjanak csak!

– Ezekkel mi legyen? – intett Mortuáék felé egy másik.

– Nincs idő velük foglalkozni! – hurrogta le az előző. – Nyomás kifelé!

Mortua zokogva roskadt térdre az ajtó mellett. Próbálta tagadni maga előtt a nyilvánvalót, de nem járt sok sikerrel. Akkor egyenesedett csak fel, amikor az utolsó kultista is elhagyta a közös helyiséget; ekkor, mint az alvajáró, Brietta felé fordult, és már nem tudta megnyugtatni, hogy a nő a jelek szerint újra megtalálta a kapcsolatot Loghorral.

– Kérem a kulcsot! – szipogta, Brietta pedig egyetlen szó nélkül a kezébe nyomta. Ha észre is vette, mi történt, az összpontosítását nem törte meg miatta.

A lány keze remegett. Elejtette a kulcsot, hiába kapott utána. Végül sikerült beleillesztenie a zárba, és már rohant is kifelé.

A látvány, ami a félig becsukott ajtó mögött fogadta, a legborzalmasabb félelmét igazolta be. A mágusok megtették, amire eredetileg a Koronások készültek: ellenségeik helyett az oldalsó támpillérekbe mártották a fegyvereiket, a lezúduló kő- és földmennyiség pedig maga alá temette Amoril csapatát. Maga a harcos-pap előrébb állhatott, mint a többiek: neki csak a lábát borította be az omladék, ahogyan arccal előre, vérző fejjel ott feküdt a folyosón, a társaiból viszont Mortua semmit sem látott.

Térdre vetette magát az emorhoni teste mellett. Amoril megmoccant, felnézett rá, a lányból pedig kitört a megkönnyebbült zokogás.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

457 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Élsz! – sírta. – Élsz, Amoril!

Az emorhoni tekintete ködös volt, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak, és nincs is egészen magánál. Mortua most már azt is látta, hogy a fejsebét nem az omlásnak köszönheti: onnan származott a mágus csatabárdját szennyező vér, és talán csak a szerencsén múlott, hogy lapjával és nem a kellő erővel érte el a harcos-pap fejét az ütés.

– A szellemek kegyelmesek – suttogta maga elé reményvesztetten a lány. – Amoril, tarts ki, én… hozok segítséget, és…

– Ellátom, amennyire lehet. Te meg fuss, keresd meg a gyógyítót! – Brietta gondterhelt arccal állt meg felettük. – Senki más nem élte túl? – kérdezte tompán, Mortuának pedig csak akkor jutott eszébe, hogy amilyen közösséget ő érez a másik pap iránt, azt Brietta nyilván sokszorosan átéli, hiszen a mágusok a lovagtársaira sújtottak le.

– Én… nem tudom. Talán még életben van valaki a törmelék alatt. De nagyon sok kő esett rájuk, és… – Mortua felzokogott. – Brietta, én…

– Te rohansz Morkaiért – vágott a szavába a lovaghölgy. Csak a sápadtsága árulta el megrendültségét, a vasakarat pedig, amivel a háttérbe szorította azt, méltó volt egy olyan nőhöz, aki a kérlelhetetlen Loghor ihn Mortenort szerette. – Én itt maradok, és megteszem, amit tudok. Mondd meg a nagymesternek… Mondd meg neki, hogy beomlott az alagút, és a mágusok a másik irányba menekülnek! Én túlságosan kimerültem, nem bírok beszélni vele.

A lány bólogatott.

– Merről jönnek? – kérdezte megtörten.

– Ha egy kicsit is ismerem a nagymesteremet, akkor Baradunék után indult. – Brietta az ajtó felé taszította. – A szekrényben találsz fegyvert, az egyik sarokban meg ereklyéket! Vidd a medált is, nekem itt úgysem fog kelleni… Igyekezz!

Mortua megtörölte a szemét a keze fejével, és tette, amire kérték. Átrohant a másik szobába, ahhoz a szekrényhez, amelyből a mágusok csatabárdjai is származtak. Kapkodva nézett körül, és egy pillanatnyi habozás után magához vett egy hosszú tőrt a nem túl bőséges kínálatból. Akkor már azt is látta, melyik sarokban állnak halomban az ereklyék, amelyeket a mágusok az Úrnő életre hívásához próbáltak felhasználni. Levágott ujjak, csontok, egy egész kar és egy koponya hátborzongató kelléktára várta, az

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

458 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

imént történtek azonban túlságosan kimerítették a lelkét ahhoz, hogy még fel tudjon háborodni ezen az újabb szentséggyalázáson. Felkapott egy tarisznyát az egyik fal melletti asztalról, megtömte azzal, ami éppen a kezébe került, és csak utána hunyta le a szemét, hogy megérintse az elméjével Morkai Cardun tudatát.

Kai!

Nem kapott választ, hiába várta.

Kai! – ismételte türelmetlenül, aztán mással próbálkozott. – Loghor nagymester, Mortua vagyok! Én… eh, a fenébe! Asto! Sharduk! Lyr! Valaki!

Senki nem felelt. A hercegnő ujjai tehetetlenül markoltak a tarisznyába.

Valian! Kérlek, könyörgöm, felelj nekem, ha tudsz!

Csak a vér dobolt a fülében.

– Túl zaklatott vagyok… – suttogta maga elé. – Az nem lehet, hogy mind elhullottak! Loghor kimerült, Sharduk messze van, én meg túlságosan kiborultam ahhoz, hogy bárki mást elérjek. De nem haltak meg. Nem halt meg senki!

Hátrapillantott az ajtó felé, amelynek takarásában Brietta hajolt Amoril megtört teste fölé, aztán a vállára vetette a tarisznyát, és a kezébe fogta a tőrt.

– Idehozom Kait! – fogadta meg, mielőtt futásnak eredt volna. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

459 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvannegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

460 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Végigszaladt egy hosszú folyosón, keresztül egy jókora, vaspántos ajtón – eszébe is jutott, hogy a haditanácsban emlegették egy másikkal egyetemben –, amelynek a bezárásával szerencsére nem vesződtek a mágusok, és kettesével szedte a fokokat az amögött húzódó lépcsősoron. Alaposan megizzadt, mire a tetejére ért, de nem lassított. Átszáguldott a másik ajtón is, és éppen csak egy futó gondolatot szentelt Loghor korábbi szavainak, amelyek szerint a kultisták csapdákkal védték a fészküket: úgy vélte, csak van annyi eszük, hogy menekülés közben lekapcsolják a megfelelő mechanizmusokat, a visszakapcsolásukkal pedig remélhetőleg nem fáradoznak. Azért persze igyekezett nyitva tartani a szemét, és egy fohászt is elsuttogott a szellemeknek, hogy lehetőleg ne most vezessék bele holmi padlóból kilökődő tüskékbe.

Gond nélkül eljutott az illúziófalig. A túloldalról talán nem is találta volna meg, ebből az irányból azonban el sem véthette volna a kijáratot. Arra még emlékezett, hogy ha a lejárathoz akar menni, itt kell jobbra fordulnia, aztán pedig majd még egyszer, amikor elér egy bizonyos hármas elágazást. Újult lendülettel futott tovább, bár a nehéz táska fájdalmasan húzta a vállát, és a szuszból is kezdett már kifogyni, és csak akkor torpant meg, amikor az elágazásban megpillantott egy páncélt viselő, tanácstalanul forgolódó alakot. Egyszerre néztek egymásra, és Mortua azonnal tudta, hogy nemcsak ő ismerte fel a férfit, hanem az is őt.

– Wiyemor! – süvöltötte, és folytatta volna, hogy álljon el az útjából sürgősen, a Koronás azonban nem várta meg, mit akar mondani: bevetette magát a bal oldali elágazásba, és dübörgő léptekkel elrohant. Mortua hitetlenkedve bámult utána. Erősen kételkedett benne, hogy a férfi megijedt volna tőle, kivált, mert a tőrével sokkal kevesebb kárt tudott volna tenni benne, mint például korábban azzal a tányér levessel. Az emlék kőként ülte meg a lány gyomrát, és arra késztette, hogy sietség ide vagy oda, egy hosszú percig még állva maradjon a folyosó közepén – így hallhatta meg, amikor Wiyemor léptei elhalkultak, a másik oldalról feléje szűrődő csatazajt.

Baradunék! – A szíve nagyot dobbant. A kopasz testőr és emberei tehát át kellett, hogy jussanak a veszélyesebb szakaszokon, és valószínűleg éppen szemberohantak a menekülő mágusokkal. Mortua szemében komor elégtétel villant. Csatabárdosok ide vagy oda, varázserejük nélkül a kultisták semmiképp nem vehették fel a versenyt apja jól képzett katonáival. Az üvöltést és a sikolyokat hallgatva gyorsan arra a következtetésre jutott, hogy ha Amoril és a Koronások nélkül is, de mégiscsak működésbe lépett a haditerv második fázisa: Baradunék bizonyára könnyűszerrel lemészárolják a tehetetlen mágusokat.

Talán Kai is velük van, vagy ha ő nincs, akkor Asto, aki üzenhet neki! – A lány vetett még egy pillantást abba az alagútba, ahol a lovag eltűnt, aztán megvonta a vállát, és elindult a másik irányba. – Hadd fusson csak az a szerencsétlen! Ha a mágusoknak akart volna segíteni, már úgyis rég megtette volna.

Argelir Wiyemornak elege volt.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

461 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A helyzet akkor vált tarthatatlanná, amikor a nagymester kikerült az Úrnő irányítása alól, és bosszút fogadott. Megszállottsága idején Wiyemor joggal számíthatott a kegyére, amióta viszont visszanyerte az öntudatát, bölcsebbnek tűnt, ha többé nem is kerül a szeme elé. Érvelhetett volna ugyan azzal, hogy csak a kapott parancsokat teljesítette, de úgy sejtette, ez a magyarázat nem hatná meg különösebben a nagymestert, ha pedig mégis, a Koronások soraiban ezután rá váró élet akkor sem vonzotta.

Már éppen eldöntötte, hogy maga is beáll Nimortana hívei közé, amikor a lovagok megérkeztek Jarthmorba, és elszívták az erőt a mágusokból, márpedig Wiyemor nem óhajtott a vesztes oldalra állni. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha kimarad az összecsapásból, megpróbál a saját erejéből kiutat találni Jarthmor alól, aztán az első adandó alkalommal megszabadul a tetoválásától, és új életet kezd valahol délen, ahová még csak a híre sem jut el varázslóknak vagy éppen a Szárnyas Korona lovagrendjének. Ezért is választotta azt az útvonalat, amelyen végül elindult: a rendelkezésére álló lehetőségek közül az kerülte ki a csatát a legnagyobb ívben. Az elágazást azonban újabbak követték, a férfi pedig perceken belül elveszítette a tájékozódási képességét. Egy elvet követett csupán: feltette magában, hogy még egyszer nem teszi be a lábát olyan járatba, amiben nincs semmiféle világítás.

Remélte, hogy a lány nem szegődik a nyomába. Bár más körülmények között szívesen kiszorította volna belőle a szuszt már csak emorhoni találkozásuk emlékére is, jelenleg nem érdekelte más, mint hogy mielőbb kikeveredhessen ebből a valóra vált rémálomból. Nem akarta Mortua megölésére vesztegetni az időt, kivált úgy, hogy amennyire tudta, Brietta is bármikor a lány segítségére siethetett. Ismerte annyira a lovaghölgyet és a képességeit, hogy ne akarja összemérni vele a kardját.

Gondolataiból vascsizmás lábak nehéz lépteinek zaja verte fel. Akkor is kitalálta volna, hogy a közeledő Koronások útjába került, ha nem ismerte volna fel Loghor utasításokat osztogató hangját. Ugyan a visszhang miatt nem értette a szavait, a megszokott, parancsoló felhangot azonban nem lehetett összetéveszteni semmivel.

Azonnal felülvizsgálta addigi álláspontját. Kezdte belátni, hogy ha eltéved a járatokban, esetleg csak napokkal később – vagy éppenséggel sosem – találja meg a felszínt. Akkor már kisebb kockázatnak tűnt még egyszer, utoljára fordítani egyet a köpönyegén, és a nyakába szedni a lábát, amint végre kikeveredik Jarthmorból. A hüvelyébe lökte a kardját, és megindult az érkezők felé.

Egy kanyar után futottak egymásba. Wiyemor látta a megdöbbenést Loghor szemében, és már emelte is fel a kezét, hogy jelezze, nincsenek rossz szándékai.

– Nagymester! – kezdte, de nem volt alkalma befejezni. Loghor kezében megvillant a pallos. Úgy ütötte át a páncélt, mintha könnyű szövet lett volna, Argelir Wiyemor pedig csak az oldalába hasító fájdalmat érezte, mielőtt minden elsötétült előtte.

Loghor egyetlen pillantást sem vesztegetett a földre roskadó holttestre. Lesuhintotta a vér nagyját a fegyveréről, és már indult is tovább. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

462 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Végül mindig helyreáll a világ rendje – vetette oda elégedetten a balján lépkedő papnak.

Morkai hitetlenkedve nézett rá.

– De… Szárnyas volt, nem? – kérdezte.

– Koronás. – A nagymester lesújtó pillantással fogadta a rendtagok körében elterjedt kifejezést. – De a józan eszem birtokában sosem ütöttem volna lovaggá.

A gyógyító nem firtatta a részleteket. Még mindig nem tért magához a megdöbbenéstől. Hiába beszélt Loghor szüntelenül bosszúról és patkányirtásról, azt mégsem feltételezte róla, hogy hidegvérrel levág egy embert, aki nyilvánvalóan épp meg akarja adni magát neki. De még csak nem is ez képesztette el igazán, hanem az a könnyedség, amivel a pallos átszakította a jó minőségű nehézpáncélt, és belehasított az alatta lévő testbe. A jarthmori úton lezajlott csatában Morkai a saját szemével látta, milyen sokat kibírnak a lovagok vértjei, Wiyemor azonban hiába viselt ugyanolyat, mint a többiek, a nagymester pengéje úgy hatolt át rajta, hogy még csak le sem lassult közben.

Elképesztő fegyver. – A pap tekintete még mindig Loghor arcát pásztázta. – Egy elképesztő ember kezében. – Azon kapta magát, hogy minden új keletű tisztelete dacára is viszolyog a nagymestertől. – A hozzá hasonlók tehetnek róla, hogy a nagy történetek mindig bokáig vérben gázoló, marcona hősökről szólnak, nem pedig mondjuk azokról, akik mások gyógyítására teszik fel az életüket. – Ismét betolakodott az agyába Valian képe, és lemondó sóhajjal rázta meg a fejét. Ha valakitől, legalább Mortuától azt várta volna, hogy észreveszi az értéket a mindennapok munkájában is, és ügyet sem vet valakire csak azért, mert történetesen két nagy karddal hadonászik.

– Ne maradj le, fiú! – szólt rá Loghor, ő pedig csak akkor vette észre, hogy önkéntelenül is lelassított. Szorosan megmarkolta a kölcsönkapott kardot – még mindig remélte, hogy nem kell majd használnia –, és ismét a nagymester mellé zárkózott, míg a hátuk mögött tíz Koronás törtetett utánuk a mágusok búvóhelye felé.

A földre zuhanó kultisták látványa keserű elégtétellel töltötte el a hercegnőt. Baradun és katonái – első pillantásra hattal lehettek kevesebben, mint ahányan a patakig eljutottak – hatékonyan nyomultak előre a széles alagútban. A három csatabárdos mágus felsorakozott velük szemben, hogy megvédje a társait, de

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

463 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nem sokra mentek az önzetlenségükkel. Egyikük már csak fél kézzel küzdött, a másik karja használhatatlanul lógott az oldala mellett, a harcosok pedig sorra jutottak át mellette, hogy a többiekre vessék magukat. Néhányan visszafelé próbáltak menekülni, de csak annyit értek el vele, hogy őket vágták le elsőként.

Mortua megkönnyebbülten látta, hogy Astovar és Baradun megtalálta egymást az öldöklés közepén. Mind a szőke, mind a kopasz férfi a fegyveresekkel nézett szembe, a mészárlást pedig meghagyták a közembereknek. Bár nem ismerték úgy egymás küzdési stílusát, mint az ellenfeleik, jóval több harci tapasztalattal bírtak, és ezt külön-külön éppúgy előnyükre tudták fordítani, mint együttesen. Baradun kősziklaként fogadta a középső csatabárdos csapásait, míg egyszer csak el nem kapta fegyverének nyelét, hogy annál fogva rántsa magához és fejelje le, a harcos-pap pedig ide-oda táncolva tért ki a saját ellenfele elől, és egy gyors mozdulattal letörölte a szakálláról a szája széléről rácsorgó vért.

Mortua habozás nélkül indult meg feléjük. Sehogyan sem fűlött hozzá a foga, hogy tehetetlen embereket mészároljon le – viszont nagyon is sok elszámolnivalója akadt azzal a fegyveressel, aki hajszál híján a szellemek közé küldte Amorilt.

Úgy fordította a tarisznyáját, hogy a hátára kerüljön, és ne akadályozza a mozgásban, aztán felemelte a tőrét, és elszáguldott az apja katonái mellett. Hangos csatakiáltással vetette magát a küzdelembe, és megjutalmazta Astovart egy kacsintással, amikor az oldalára perdült.

A kultista arcán igazi farkasmosoly villant a törékeny, szőke lány láttán, aki egy szál tőrrel csatlakozott a küzdőkhöz, Mortua azonban nemcsak bátor volt, de a saját korlátait is ismerte. Ahelyett, hogy hősiesen és roppant ostobán nekiugrott volna a csatabárdosnak, felé mozdult ugyan, de az utolsó pillanatban hátraugrott, Astovar pedig, akivel másfél éven át csiszolták össze a képességeiket, belépett a helyére, kifelé fordította fegyvert tartó kezét, és látszólag könnyedén mellbe ütötte a mágust. A kard markolatig merült a kultista bordái közé, az pedig döbbenten rámeredt, mielőtt elesett volna. Astovar intett Baradunnak, hogy húzódjon odébb, és vegye kezelésbe a fél kézzel harcoló harmadikat, vigyora pedig, amivel Mortuára nézett, elárulta, hogy az imént elveszítette az egyik fogát. A lány mindenesetre visszavigyorgott. Mióta átlépték a patakot, most érezte először, hogy talán mégis lehet jó vége ennek a jarthmori útnak. Döfésre emelte a tőrét, de lesújtania már nem kellett: a két férfi pillanatok alatt végzett a megmaradt két csatabárdossal, és egyszerre lódultak meg a fegyvertelen mágusok felé, akik közül időközben már csak fél tucat maradt talpon.

Ekkor jelent meg a semmiből a két vörösköpenyes alak.

Nem a szokásos átjárón keresztül érkeztek: egyszerűen csak alakot öltöttek a folyosó kellős közepén, amikor Mortua épp Astovar karja után nyúlt volna, hogy félrevonja és megkérdezze, el tudja-e érni Morkait. A lány a mozdulat közepén dermedt meg, arca azonban minden addiginál jobban felderült. Soha életében nem örült még így Lyr Ascovado látványának.

Az ifjú Szolgáló ügyet sem vetett a küzdelemre. Először úgy tűnt, beavatkozik – bár a kezében tartott,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

464 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

fekete tőr nem tűnt különösebben hozzáillő fegyvernek –, egy másodperccel később azonban megtorpant, és magasra emelte a fejét, mintha a levegőbe akart volna szimatolni, Mortua pedig döbbenten látta, hogy elfordul a küzdőktől, és elindul az ellenkező irányba.

Mit csinál ez a hülye? – nézett utána értetlenül a lány, és megérintette a harcos-pap vállát, hogy figyeljen rá egy kicsit.

– Amoril csapata odavan, Asto – mondta neki halkan. – Ő még élt, amikor eljöttem. Meg akartam keresni Kait…

– A Szárnyasokkal van. – Astovar felemelte a fegyverét, és úgy helyezkedett, hogy egy döféssel elérhesse Rhamor Grahulist. A mágusvezér maga is Lyr után bámult, a harcos-pap pedig nem szándékozott megvárni, hogy felocsúdjon. – Te Mortua, létezik, hogy ennek megmaradt a varázsereje?

A hercegnő az ajkába harapott.

– Nem volt ott, amikor Brietta azt a rítust csinálta… – kezdte, de befejezni már nem maradt ideje. Rhamor hangja szakította félbe, hangosan és parancsolón, és minden szavából kiérződött a hatalom.

– Induljatok visszafelé! Fussatok!

– Intézd el, Asto, én meg visszahozom Lyrt! – Mortua meg sem várta a választ, úgy lódult a Koronás után. Ha már egyszer Szolgáló, biztos tud valamit kezdeni Amorillal! – tette hozzá gondolatban.

Kettőt sem lépett még, amikor éles, narancssárga fény villant fel körülötte, amihez ráadásként tompa, mély kondulás társult. Úgy hangzott, mintha egy hatalmas harang zúgott volna fel, csak épp ezerszer hangosabbnak tűnt annál, ahogy pedig a fény kihunyt, Mortua körül olyan sötétség támadt, mintha leborították volna azzal a haranggal. A lány hangokat vélt hallani a messzeségből, de nem tudta eldönteni, vajon ujjongást vagy épp ellenkezőleg, a gyötrelem sikolyait. Kapkodva nézett körül, de még mindig nem látott semmit.

Elvakított bennünket, megsüketített, és visszatereli a többit Brietta felé, amíg mi harcképtelenek vagyunk! – állapította meg, és megszorította a tőre markolatát, de aztán leengedte a kezét, és megrázta a fejét. – Baradun és Asto majd elkapják őket. Most az a legfontosabb, hogy utolérjem Lyrt, és kiszedjem belőle, tud-e tenni valamit Amorilért! Ha nem, akkor meg legalább segíthet megkeresni Kait.

Egy pillanatig még hallgatózott, de a füle csengésén kívül nem hallott semmit, és a homály sem akart

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

465 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

eltisztulni a szeme elől. Bosszús sóhajjal, vakon indult meg abba az irányba, amerre Lyrt látta távozni, és remélte, hogy nem éppen most fog belebotlani valami réges-régi csapdába.

– Nem sikerült nekik – jelentette ki Sharduk Morthero.

Valian gondterhelten nézett rá.

Jarthmor határában álltak, az öregember is a saját lábán, és csak a fakó szemében bujkáló átszellemült kifejezés árulkodott róla, milyen rendkívüli számára ez a helyzet.

– Elbukták a rítust? – kérdezte sötéten a démon.

A vén pap a fejét rázta.

– Nem, azt megcsinálták. Működött is. Mégis – tett egy széles karmozdulatot – valaki varázsol odalent.

– Merre?

Sharduk elfintorodott.

– Ha azt hiszed, mindjárt rábökök a földre, és közlöm, hogy ott, akkor többet nézel ki belőlem, mint amire képes vagyok. Ez a hely tele van mágikus emléknyomokkal. Nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled…

– Meg tudod találni? – Valian tekintete máris a környéket pásztázta, készen arra, hogy lejáratot keressen, ha a mágus nemmel válaszol.

– Már dolgozom rajta.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

466 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A démont felajzotta a válasz. Megérkezésük pillanatától fogva aggasztotta, hogy a többiek nélkülük hatoltak be a romvárosba: tudta, hogy jó ok nélkül Loghor semmiképpen nem tért volna el az eredeti tervtől.

– Szerinted mi… – kezdte, Sharduk azonban félbeszakította.

– Szerintem ha folyton szóval tartasz, még akkor is itt fogunk ácsorogni, amikor a Szárnyasok felhurcolják magukkal az Úrnőt, és sorra csókoltatják vele a csizmájuk talpát.

– Bocsánat.

Valian türelmetlenül számolta a másodperceket. Szívét-lelkét betöltötte a Mortua iránt érzett, végtelen aggodalom. Hiába győzködte magát, hogy nem kell féltenie a lányt, azért nem bánta volna, ha végre személyesen is meggyőződhet róla, hogy egyáltalán él-e még. Ha pedig végre ismét mellette lesz, döntötte el, mindent elkövet majd, hogy megvédje. Először is félrelöki az útból azt a kellemetlenkedő, szőke szellemek-kegyeltjét…

– Megvannak! – Sharduk a vállára csapott, és azonnal fel is szisszent. – Fene vinné el ezt a páncélt! Kapaszkodj, Valian fiam, megyünk a föld alá! – Elvigyorodott. – Alig várom, hogy kihúzzam a csávából Loghort. Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna! Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

467 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanötödik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Brietta következik. :)

Brietta gondterhelten meredt a beomlott folyosószakaszra. Tisztán hallotta, hogy valaki nyöszörög a kövek alatt, de sem eszközei nem voltak ahhoz, hogy kiássa az illetőt, sem megfelelő szakértelme. Miután odébb húzta és a lehetőségekhez mérten ellátta az eszméletlen Amorilt, ugyan elkezdte elhordani, amit lehetett, a nagyobb kőtömböket azonban, amelyek közül nem egy nehezebbnek tűnt, mint ő maga, nem tudta és nem is merte megmozdítani. Megpróbált beszélni a túlélővel, kérdezgette, mije fáj, hol sebesült meg, de nem kapott értékelhető választ. Megpróbált közelebb ásni hozzá, de hasztalan. Amikor belátta, hogy a segítőkészségével akár meg is ölheti a lovagot, keservesen megrázta a fejét, a földre dobta mocskos, átizzadt álruháját, és karddal a kezében visszakuporodott Amoril mellé. A harcos-pap arca szinte békésnek tűnt, kivált, miután a nő letörölgette róla a verítéket és a koszt. Brietta igazított egyet a kötésen, amellyel a fejsebét borította be, és meglepve vette észre, milyen szép, sűrű szempillája van a férfinak.

Az omladék alatt mintha halkult volna a nyöszörgés. A nő az ajkába harapott. Tudta ugyan, hogy nem telt még el sok idő, amióta magára maradt, ám amikor minden perc halállal fenyegetett, nem tudta nem türelmetlenül várni a gyógyító érkezését. Sejtette persze, hogy Morkainak sem lesz sok ötlete arra nézve, hogyan szabadítsák ki az embernyi kőtömbök és a rájuk zúdult föld alól a sebesült Koronást, Amoril állapota pedig viszonylag stabilnak tűnt, mégis kikezdte az idegeit a várakozás. A tenyerébe hajtotta a fejét, lehunyta a szemét, és jobb híján szellemszóval próbálkozott, bár maga is érezte, hogy még nem pihent eleget hozzá.

Nagymester…

A válasz hiánya kínzóbb volt a kényszerű tétlenségnél. Brietta csüggedten nézett fel ismét. Nem engedett az őrült képeknek, amelyek mindenáron be akartak tolakodni az elméjébe, mégis látta maga előtt Loghort holtan, mágiával darabokra tépetve, törött gerinccel vergődni egy hasonló omladék alatt, és amint ismét az Úrnő befolyása alá kerülve fordul szembe a saját embereivel… Erővel vetett véget ezeknek a gondolatoknak. A nagymester erősebb akárhány kultistánál – emlékeztette magát. – Főleg most, miután együtt vettük el az erejüket. Egykettőre rendet vág a soraikban, aztán mindannyian hazamegyünk. – Mégis gyötörte a vágy, hogy mellette álljon, szeme és füle legyen, és a kardjával védelmezze, ha úgy hozza a szükség.

Közelítő léptek nesze verte fel a tépelődéséből. Rögtön az jutott eszébe, hogy végre-valahára megérkezik a gyógyító, de egy pillanattal később el is vetette az ötletet. Legalább négyen tartottak felé, és egyikük sem nehézvértezetben, márpedig Morkai és Mortua kivételével szinte minden bajtársa súlyos páncélt viselt. Brietta vetett még egy gyors pillantást Amoril arcára, aztán elszántan talpra ugrott.

–… és a keblére ölel bennünket! – Már tisztán hallotta a sebhelyes arcú mágusvezér közeledő szavait, és megdermedt tőle. Mortuával ellentétben ugyan kezdettől számolt azzal, hogy távolléte miatt Rhamorra nem lesz hatással a rítus, biztosra vette azonban, hogy Lyr elintézi a férfit. Jóllehet, ő maga rendelkezett a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

468 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

meglepetés előnyével, de nem tudta, ez mennyire lehet elég egy olyan varázstudóval szemben, akinek ő jelen pillanatban képtelen megzabolázni az elméjét.

Amorilt nézte. A harcos-pap felületesen lélegzett, a fehér kötés még sápadtabbnak mutatta az arcát. A Koronás még mindig fel-felnyögött az omlás mélyén, és Brietta nem volt hajlandó lemondani a reményről, hogy más is életben lehet még. Karddal a kezében lépte át az ajtót, és már rohant is a raktárhelyiségek túlsó vége felé, ahonnan a kultisták közeledtek.

Akkor érte el őket, amikor a túloldalról befutottak. Csakugyan négyen voltak; Rhamor Grahulis csupán három hittestvérét tudta megmenteni a támadóktól és visszamenekíteni a vélt biztonságba.

A mágusok létszáma pillanatok alatt apadt háromra, aztán kettőre: Brietta kihasználta, hogy meghőkölnek vele szemben, és már lendítette is a pallosát. Az elöl érkező, vörösesszőke fiatalember esett el elsőként, a lovag pedig ugyanazzal a lendületes mozdulattal hasította fel a második mágus hasát is. Nem törődött a földre roskadókkal, hanem tovább nyomult, addigra azonban Rhamor Grahulis is magához tért első döbbenetéből, és a háta mögé penderítette a társaságában lévő varázslónőt. A középkorú, mágikus hatalma nélkül roppant elveszettnek látszó asszony összecsuklott a fal mellett, és a puszta kezével próbálta védeni magát, vezetője pedig úgy helyezkedett, hogy elvágja őt Briettától. A lovaghölgy harcra készen fordult szembe vele. A tudat, hogy Amoril és talán mások élete is az ő kitartásán múlik, messzire űzte tőle azt a vágyat, amellyel titkon az egész jarthmori útnak nekivágott: hogy a jó ügyének szolgálatában, Loghor vezetése alatt adja áldozatul a szellemekért az életét, amelyben soha nem sikerült igazi örömöt találnia.

A mágusok vezérének minden korábbi, gúnyos kedvesség lefoszlott az arcáról. Nagyon világos kék szemében, amelynek a színe Shardukéra emlékeztette a nőt, hamisítatlan gyűlölet égett.

– Te voltál! – szegezte az ujját vádlón Briettára. – Miattad veszítették el az erejüket a testvéreim! Láttam őket elhullani az Úrnő szolgálatában, oly közel a jutalmukhoz… – Ráncok mélyültek el a homlokán, a lovaghölgy pedig hátratántorodott. Vértje felhasadt azon a ponton, ahová Rhamor mutatott, alatta pedig végigrepedt a bőre, és vér fröccsent a friss sebből. – Nem adom meg neked a könnyű halál ajándékát, némber! Érezni fogod a fájdalmat és a rettegést, amit ők éreztek, mielőtt lemészároltátok volna őket!

Idő – gondolta azonnal Brietta. – Ha játszani akar velem, az időbe fog kerülni, akkor pedig előbb-utóbb összeszedem magam annyira, hogy elvegyem tőle a hatalmát. Vagy ha nem én, akkor a nagymester, amikor megérkezik… – Megsuhintotta a kardját a mágus felé, bár tudta, hogy nem éri el vele, Rhamor pedig egy újabb legyintéssel válaszolt. Ezúttal Brietta combján fakadt seb, a nő szeme pedig könnybe lábadt a fájdalomtól.

– Fáj, igaz? – vicsorgott a kultista. – A barátodnak is elmondtam már, milyen hasznos dolog a kín, amely megakadályozza a magatokfajtát abban, hogy ártson az enyéimnek. Persze ő sem hallgatott rám. Hiába tudta, hogy az Úrnő a szívébe lát, azért megpróbálta becsapni Őt…

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

469 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Jeges rémület öntötte el Briettát. Ha Lyr kudarcot vallott, főként Nimortanával szemben, annak beláthatatlan következményei lehettek. Ismét a mágus felé csapott, bár már erőtlenebbül: a pallosa minden múló pillanattal nehezebbnek tűnt. Rhamor könnyedén lépett el előle, csak hogy harmadszorra és negyedszerre is sebet fakasszon a testén.

Ki tudja, meddig álltak volna így egymással szemben, Amoril azonban tompa nyögéssel magához tért az ajtó túloldalán. Brietta az ajkába harapott a hangja hallatán, a mágus azonban ismét felöltötte azt a negédesen mosolygó álarcot, amelyet a nő még fogolyként látott rajta.

– No lám, hát tétje is akad a mi kis viadalunknak! Ki az, hölgyem, akit a kardoddal védelmezel? Egy sebesült társ, egy haldokló szerető? – Fellángolt a tekintete, Brietta kezéből pedig kiesett a pallos, ahogy megjelent rajta az újabb seb is, ezúttal fegyverforgató karja belső oldalán. – Más körülmények között felajánlanám neked, hogy megküzdhetsz az életéért, de túl sokat vettél el ma tőlem. Megnézheted, ahogy meghal, mielőtt veled is végeznék. Félre az utamból! – rivallt, miközben egyetlen intéssel széthasította hosszában a bőrvértet a nő mellén, Brietta lábát pedig elhagyta az erő. Tehetetlenül zuhant térdre, sebeiből minden lélegzetvétel nyomán vér buzgott elő.

Rhamor diadalmas léptekkel indult meg a folyosó felé, hogy végezzen Amorillal, de soha nem ért célba. Brietta csak azt látta, hogy a férfi hátrafelé repül, a következő pillanatban pedig az ajtóra szegeződik. Kard markolata állt ki a mellkasából, vele szemben pedig, ahol az imént még nem lehetett senki, a démon engedte le dobásra emelt kezét.

– Valian! – Brietta talpra küzdötte magát, és remegő lábakkal felegyenesedett. Sebei ugyan még mindig véreztek, hirtelen mégis nagyságrendekkel jobban érezte magát. – Szükség van az erődre, ott hátul…

– Még egy van – szakította félbe egy új hang, és legnagyobb elképedésére Sharduk Morthero sétált mellé. A vén pap jobbra-balra forgatta a fejét, mintha keresne valamit. – Még valaki varázsol. Ő lesz az utolsó. – Bozontos szemöldöke alól szúrós tekintet vetült Briettára, a nő azonban Loghor pillantásán edződött, így az övét fel sem vette, döbbenettel töltötte el viszont, hogy az öregember a saját lábán közlekedik. – Mi a fenét műveltetek, édes lányom? Arról volt szó, hogy elszívjátok az erőt ezekből a nyomorultakból!

– Ő az? – Valian az utolsó megmaradt kultista fölött állt, aki eltakarta előle az arcát, és zokogott.

Sharduk megrázta a fejét.

– Nem, ezt elkapták. Üres, mint egy kiszáradt kút.

– Az Úrnő lesz az. – Brietta tompának hallotta a saját hangját. – Nimortana, vagy bárki legyen is,

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

470 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

közöttünk jár megint. Senki másban nem maradhatott mágia, csak benne.

A két férfi gyors pillantást váltott. Sharduk csak az állával intett az utolsó mágus felé, Valian pedig bólintott, és felemelte a kardját.

– Tudod, hogy nem kímélhetlek meg – mondta a nőnek. – Halj meg békében!

A kultista a lába elé borult, és zokogva esdekelt kegyelemért. A démon szomorúan nézett rá, aztán meglendítette a kardját, és lecsapta a mágus fejét.

Brietta még mindig a papot bámulta.

– Lám csak, lám csak… – Az öreg rezzenetlenül viszonozta a tekintetét. – Kész szerencse a magamfajtának, ha olyan ember a Szárnyasok nagymestere, aki állja a szavát, és nem fecseg feleslegesen. Szedd össze az állad a padlóról, lányom! Lefogadom, hogy az Úrnő már alig várja a mi kis találkozásunkat. Ne várassuk feleslegesen!

A lovaghölgyet megnyugtatták az elhangzottak. Elég biztosítékot jelentett neki, hogy Loghor tisztában van Sharduk kilétével, és mégis magával hozta. Mi több, most már a homályos utalást is értette, ami szerint a shinnamorit bizonyos esetekben különleges elbánás illeti meg.

– Sharduk, legalább két sebesültünk van, Devardor az egyik. Ha…

– Rossz ajtón kopogtatsz. A gyógyításhoz nem értek.

Brietta beszédes pillantást vetett a pap két lábára, az öreg azonban csak legyintett.

– Magamat sem gyógyítottam meg. Csak ideiglenesen bírtam rá a lábamat némi, hm, együttműködésre. Ideküldöm Morkai gyereket, ha megtaláljuk, de Amoriléknak az a legjobb esélye, ha kirázzuk a lelket az Úrnőből, és ezzel visszahozzuk a szellemeket…

Brietta megmarkolta a pallosát.

– Akkor siessünk!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

471 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian a vállára tette a kezét.

– Alig állsz a lábadon, Brietta! Bölcsebbnek tartanám, ha…

A nő hátralépett, és lerázta magáról az érintését.

– A nagymesterem mellett a helyem – jelentette ki eltökélten.

– Hogyne. Ebben az állapotban biztosan remekül tudnád akadályozni Loghort a harcban. – Sharduk közben mégis átment a paptársához, így csak a hangját hallották. – Ne mondd nekem, hogy itt akarod hagyni így Amorilt! Akármikor szüksége lehet a segítségedre.

– Miért nem maradsz te? – kérdezte ellenségesen Brietta.

– Mert kettőnk közül én vagyok a mágus, kislányom. Könnyen lehet, hogy többre megyek a drága Úrnővel, mint ti mindannyian. Mindemellett harmincöt éve pap vagyok, és mesés dolgokat viszek véghez egy szál ereklyével a kezemben. Ezzel szemben te megtartani is alig bírod magad, és ahogy elnézlek, nemcsak közelharcra vagy teljességgel alkalmatlan, hanem azokra a remek kis Szárnyas-trükkökre is, amiknek különben bizonyára hasznát tudnád venni. Kifelejtettem valamit?

– De…

– Ó, igen. Ott a csinos kis medálod is. Ha mégis bajba kerülnétek, ami végül is előfordulhat, akkor…

– A medált odaadtam Mortuának. – Brietta jól látta a megkönnyebbülést a démon szemében. Beletörődőn folytatta: – Figyelj, Valian! Ascovado is itt van valahol Jarthmorban. Ha jól értettem, megpróbálta megakadályozni, hogy az Úrnő testet öltsön, de elbukott. Nem tudom, túlélte-e. Ne feledkezzetek meg róla!

– Lyrről? – Valian megdermedt egy pillanatra. – Semmi szín alatt!

– Jól van. – Brietta az ajtóhoz lépett, kirántotta Rhamor Grahulis ernyedt testéből a démon fegyverét, és a gazdájának dobta. – Járjatok sikerrel! Én pedig megvárom a gyógyítót – tette hozzá még mogorván, de ezt a két férfi már nem hallotta: Sharduk egyetlen intésére elfoszlott az alakjuk a lovag szeme elől. Brietta

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

472 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

felsóhajtott, aztán megrázta a fejét. Végül visszaballagott Amoril mellé, és nekilátott, hogy legalább valamelyest megtisztogassa a páncélját a rácsorgott vértől. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

473 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanhatodik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Ice-nak. Nem szoktam, nem is szeretek zenét ajánlani. Hiszek abban, hogy egy történetnek kutya kötelessége önmagában is megállni. Ehhez a fejezethez viszont mégis örülni fogok, ha beteszitek aláfestésnek a Sabaton együttes Union címu számát.

Megszabadult.

Mire az ifjú Szolgáló vére a börtönéhez ért, akarata pedig feloldotta az azt lezáró pecséteket, az Úrnő már maga is kezdte elhinni, hogy a rabsága ezer éve tart. Valójában persze csak ennek az időnek a töredékét töltötte fogságban, ám ezt is megsínylette. Nem is bánta, hogy a lovagok beszemtelenkedtek a búvóhelyére: valósággal szomjazott a bosszúra, a friss vérre. Halált akart és áldozatokat, mintha csakugyan istennő lett volna. Mint az istennő, akinek a kultisták nevezték, és akinek a szerepét már jó ideje készen is állt átvenni.

És igen, egy bizonyos hadvezérrel is akadt némi elszámolnivalója.

Jól emlékezett az éjszakára, amikor hosszú évek rabsága után először kóstolhatott bele a szabadság édes ízébe. Egy frissen szellemmé lett, botor halandónak köszönhette. Nem tudta, de nem is érdekelte, honnan fújták a jó szelek a kelepcéje fölé a szellemet, akinek a behatolása, ha nem is törte meg, de elgyengítette a bilincseket, amelyekbe a Szolgálók verték. Ragadozóösztönnel kapaszkodott bele és vette át az irányítását, együtt suhant a hűvös éji levegővel, és olyan tisztán látta maga előtt a célt, mintha régóta csak erre az alkalomra várt volna. Ahelyett, hogy beérte volna a szabadsággal, és messzire menekült volna, az Úrnő az életét óhajtotta visszakapni, és pontosan tudta, ki az, aki ebben segítségére lehet.

Repült, szárnyalt a mordiniumi éjszakában, csillagok alatt, egy rémült szellem parazitájaként. Hamar elérte a rendházat, amelyet a maga idejében kívül-belül olyan jól ismert, áthatolt a sötétbarna duplaajtón, ami a legtágasabb hálószobába vezetett – és meghőkölt, amikor meglátta, hogy az asszony helyén, akiért eljött, hogy vérével keltesse magát új életre, egy szigorú vonású férfi alszik. A sarokban elhelyezett páncéltartó állvány árnyat vetett az arcára, az Úrnő pedig egyetlen csalódott pillantással megállapíthatta, hogy ez az ember bizony nem Szolgáló. Ettől függetlenül persze szándékában állt hasznot húzni belőle, ám mire kitalálta volna, mihez kezdjen vele, hangos sivítás verte fel az éj csendjét, ami olyan fájdalmat okozott neki, mintha ezer darabra tépték volna szét. Nem maradt ideje gondolkozni, mérlegelni. Régi kedves igéjét használta, amikor béklyóba verte az alvó férfi öntudatát, aztán elfoszlott alóla a szellem, akire ráakaszkodott, és ismét a börtönében találta magát.

A tudat, hogy bajnokot szerzett magának, megkönnyítette a rabságot. Loghor ihn Mortenor jó szolgának bizonyult. Rendíthetetlen makacssága és kényes becsülete ugyan megnehezítette az Úrnő dolgát, ám a régi varázsige nem hagyta cserben. A nagymester kereste őt, bár maga sem tudta, hogy uralkodnak

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

474 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

felette, és ami a legfontosabb, a nyomára vezette Nimortana kultistáit, akik boldogan ismerték fel benne mitikus uralkodójukat. Innen már minden ment tovább a maga útján: miután kijátszotta a rendbéliek éberségét, az Úrnő áttette székhelyét Jarthmorba, hívei pedig mindent elkövettek, hogy hozzájuttassák egy Szolgáló véréhez, és segítsenek új életre támadnia. Az asszonyt, aki egykor bebörtönözte őt, most pedig a mordiniumi rendházat vezette, nem sikerült elvezetniük hozzá, és egyelőre még a morammori szoborparkban is hiába kutatták a fajtáját, a véletlen azonban a kezére játszotta az ifjú Lyr Ascovadót, aki hajlandónak bizonyult mindent kockára tenni a végső győzelem érdekében, és felébreszteni őt. Az Úrnőnek tetszett ez a merészség, a nyurga, halovány férfitestről nem is beszélve. Kéjes örömmel szállta meg, amikor a fekete tőr a börtönéül szolgáló szobor kezéhez ért, és úgy döntött, akkor is megtartja majd játékszerül, amikor elkészíti tulajdon egykori testének tökéletes mását. Egyelőre azonban maradéktalanul kiélvezte ezt az új húsburkot, belakta és birtokba vette, a lábához térdeplő kultista látványa pedig mély elégtétellel töltötte el.

Mire kigyönyörködte magát, a behatolók is megérkeztek, és bár az Úrnőt alapvetően nem érdekelte, szolgái élnek-e vagy halnak, roppant kényelmetlen lett volna újakat keresni helyettük. No meg azt is ki akarta próbálni, mennyire képes használni varázserejét ebben az új, bárha ideiglenes testben. Karon fogta Rhamort, és magával húzta a semmin át a járatba, ahol a harcok folytak, készen arra, hogy kinyilvánítsa a hatalmát, és elsöpörje az ellene törőket – ám akkor megérezte annak a jelenlétét, akit három évvel korábban leigázott. Loghor ihn Mortenor feléje tartott, tiszta elmével és roppant dühösen, készen arra, hogy leromboljon mindent, amit az elmúlt három év során a segítségével építettek fel, ezt pedig az Úrnő nem tűrhette. Haladéktalanul meg kellett torolnia az ellenszegülését.

Vidd ki őket! – csattant a parancsa Rhamor agyában, és már indult is, meg sem várta, hogy engedelmeskedik-e a kultista. Még érezte a hátában a mágikus energia robbanását, hallotta a zajt, megtapasztalta a forróságot, és kaján vigyorra húzta Lyr száját, miközben rohanó léptekkel a közeledő Koronások fogadására indult. Nem akart most varázslatot használni a helyváltoztatáshoz: jólesett érezni a ruganyos izmok tökéletes összjátékát, és különben is, Loghor és a kísérete már roppant közel járt hozzá.

Szinte egyidejűleg léptek be két oldalról egy hosszú, egyenes folyosóra. Az Úrnő felmérte magának a tizenegy férfit, akik azt az egyet követték, akire a foga fájt, aztán kihívóan Loghor szemébe nézett, és már tudta is, hogy kölcsönösen felismerték egymást.

– Te… – A nagymester tekintetében fellángolt a harag, az fojtotta el a szavát is. Nem tudhatta a nevét, nem ismerhette az igazi hatalmát, mégis tisztában volt vele, ki jött el hozzá, és hogy az ellenség, aki megmérgezte az elméjét, kimondottan érte van itt, őt akarja megbüntetni. Nyilvánvalóan ugyanez a vágy fűtötte őt magát is, tetézve a ténnyel, hogy az Úrnő az egyik legkedvesebb lovagjának a testében közeledett felé.

A pillanat, amelyben egymás felé lendültek, felséges volt, festők ecsetjére való. Lyr Ascovado kezében menet közben nőtt hidegen derengő, fakó pallossá a fekete tőr, míg baljában megjelent a párja, Loghor pedig a nagymesterek ősi fegyverét és saját pajzsát emelte ellene, miközben Koronásai is egytől egyig kardot rántottak a háta mögött.

Loghor a tekintetét ismerte fel az Úrnőnek. Ugyanaz a hideg, gúnyos fény égett benne, mint ami a saját

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

475 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

elméjét is oly sokáig elborította. Különben is, már a mozgásán látszott, hogy aki feléjük tart, az nem Lyr Ascovado, hanem csak a héja. Nem is kellett parancsot adnia vagy magyarázkodnia: amint az ellenség felé rontott, a lovagok már követték is. Egyedül a gyógyító állt meg a fal mellett sápadtan, kezéből kihullott a kölcsönfegyver, és csak bámulta döbbenten a férfitestben rohamozó Úrnőt. A nagymester nem is bánta: így legalább biztos lehetett benne, hogy a pap nem kerül rosszkor az útjába.

Egyszerre csapott le rá a két pallos, gyorsabban és nagyobb erővel, mint amire halandó ember forgatta kard képes lehetett. Loghor számolt ezzel, még ha nem is gondolta, hogy már az első ütésváltáskor védekezésre fog kényszerülni. Lyr Ascovado remek harcos volt ugyan, de képzetlenebb, tapasztalatlanabb és gyengébb is nála, a mágia azonban, ami a testét mozgatta, emberfeletti erővel és gyorsasággal ruházta fel. Fém csendült a fémen, ahogy az egyik pallos elakadt Loghor kardjának keresztvasában, a másik pedig a pajzsának csapódott, kis híján kiverve azt a férfi kezéből. Loghor fanyar hálával gondolt Morkai makacsságára: tudta, hogy ha még mindig sebes volna a tenyere, már ez a csapás az életébe kerülhetett volna.

Minden erejét össze kellett szednie, hogy hátrataszíthassa az ellenfelét, és meg tudja vetni a lábát. Máris érkezett a következő támadás, egyszerűen, sallangtalanul, a nyers erő brutalitásával. A fegyverek keresztülzúgtak a levegőn, fentről lefelé, a nagymester pedig azt vette észre, hogy már megint csak védekezni tud. Ezúttal azonban behasadt a pajzsa, a kékes fényű pallos keresztülhatolt rajta, és Loghor éppen csak meg tudta csavarni a kezét, hogy megállítsa, mielőtt őt magát is elérné. Máris égett mindkét karja, pedig csupán másodpercek teltek el, és lángoló haragja ellenére is kristálytisztán látta, hogy képtelen lesz sokáig kitartani.

Az Úrnő felé dobta a használhatatlanná vált pajzsot, és kihasználta az így nyert, lélegzetvételnyi időt, hogy hátralépjen. Koronásai két oldalról nyomultak elébe, készen arra, hogy elvágják az ellenségtől, és természetfeletti erő ide, gyorsaság oda, még az Úrnő sem lehetett képes egyszerre védekezni tíz pallossal szemben. A vörös köntös, amit azóta is viselt, akadálytalanul engedte át a pengéket. Átdöfték a combját, a vállát, a veséjét, véres csíkot téptek az arcába, és csontig hasították a bal karját, ő azonban meg sem rezdült. Széles ívben kaszált oldalra mindkét fegyverével, és olyan játszi könnyedséggel rázta le magáról a lovagokat, mint a kutya a bundájáról a vizet, aztán pedig már nyomult is előre megint, Loghor irányába. Vércsíkot húzott maga után, és veszettül vigyorgott, amikor a nagymester oldalirányból a feje felé vágott. A test, amelynek már haláltusában kellett volna vonaglania a földön, odafigyelés nélkül ütötte félre a nehéz pallost, saját, következő sújtása pedig célt ért. Loghor megtántorodott, mikor a jobbkezes csapás lezúdult a mellvértjére; bár a páncél kitartott, a lélegzete elakadt egy hosszú pillanatra. El is esett volna, de a fiai készen álltak ismét, és megtartották, amikor hátratántorodott. Ezúttal hárman zártak össze előtte, vállat a vállnak vetve, lojalitásuk pedig valósággal végigperzselte a nagymester lelkét.

Szabadon engedte az indulatot, ami ott égett benne, amióta csak rálépett a Jarthmor felé vezető útra. A felháborodást, amiért eszközzé tették, undorító, mocskos mágia szolgájává, a félelmet, ami minden alkalommal erősebbé vált, ahányszor ismét a tudatába próbáltak férkőzni, a vezető haragját, akinek az emberei ellen törtek, és a gyűlöletet, ami ezt az egészet olyan végtelenül személyessé tette az Úrnő és őközötte. Mégis fellobbant a féltés is a tekintetében, amikor azt látta, hogy a lovagok újabb sebet tépnek ellenfelük húsába. Mágia vagy sem, a test, amely ellen küzdöttek, az egyik szeretett fiához tartozott, és amíg egyrészről meghatotta, milyen egységesen fordulnak a társuk ellen az ő védelmében a Koronások, másrészt esze ágában sem volt engedni, hogy Lyr belepusztuljon az Úrnő tombolásába.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

476 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Az elméjét! – hördült fel, és a szavakkal együtt vér fröccsent a szájából: az iménti ütés, amelyet elszenvedett, súlyosabb lehetett, mint amilyennek harci lázában érezte. Lovagjai, mint mindig, azonnal engedelmeskedtek. Tudatuk hatalmát emelték az előttük álló varázstudó ellen, hogy, akárcsak a többit, őt is megfosszák a mágia támogatásától…

És egy pillanat alatt elhamvadtak a felcsapó pokoltűzben.

– Lyr! – A sikoly, ami Mortua érkezését jelezte, kínként tépett Loghor lelkébe. A lángok, amelyek körben csaptak fel körülötte, éppen csak egy pillanatra, és fegyverestül, vértestül égették hamuvá tíz válogatott lovagját, számára még csak melegnek sem tűntek, és nem is a füstjük csalt könnyet szigorú szemébe. Szívében egyszerre kialudt az emésztő harag, ami addig fűtötte; mi több, kialudt a szíve is, és csak egy súlyos, megkövesedett jégtömb maradt a helyén. Az Úrnő az arcába nevetett, és nekiugrott megint, tudván, hogy ezúttal nem maradt senki, aki kettejük közé állhatna. Ő maga sem vesztegetett egyetlen gondolatot sem a jóval hátrébb a falnak támaszkodó, remegő papra, sem pedig a lányra, aki éppen időben futott be, hogy tanúja lehessen a Koronások pusztulásának. Lecsapott, Loghor pedig két kézre fogott pallossal, verejtékezve hárított.

A következő ütés megint elérte a nagymestert. Lesiklott ugyan a vértjéről, de az ereje így is lépésekkel taszította hátrébb. Loghornak most már minden izma üvöltött a megerőltetéstől, ajkát vér mocskolta, rengeteg, hosszú haja csatakosan tapadt az arcához. Minden pillanatban várta, hogy az Úrnő kiveri a markából a fegyvert, amit oly sokan forgattak már dicsőséggel előtte, és életében először jutott eszébe, hogy ki lesz az vajon, aki őutána fogja majd a kezébe.

Akkor az Úrnő rákacagott, gúnyos kihívással, a nagymester gyűlölete pedig új erővel kapott lángra. Utolsó erejét is beleadta a mozdulatba, amivel rávetette magát, amelyet a védekezés helyett a támadásra fordított, és a hidegvér helyett – amelynek szükségességére oly sokáig tanították, és amire ő maga is oly sokakat tanított –, a lelkét emésztő, elviselhetetlen fájdalmat fordította az Úrnő ellen. Belemart a tudatába, keresztülhasított rajta, és akkor már csak az számított, hogy akivel szemben áll, nem több egy újabb mágiaűzőnél, akit képes a hatalmába keríteni. Csatakiáltás hagyta el az ajkát, Lyr Ascovado teste pedig megroskadt, és ezúttal az Úrnő volt az, aki kétségbeesett hátrálásba kezdett. Varázshatalom nélkül nem maradt más a kezében, csak egy tucatnyi sebből vérző fiatalember, akinek egy nála százszor rutinosabb és ezerszer indulatosabb harcossal szemben kellett volna állnia a sarat. A fegyverek, amelyeket a mágia nyomott a kezébe, nehéznek bizonyultak Lyr karjai számára, az Úrnő pedig tehetetlen haraggal érezte, hogy természetfölötti ereje fogytán egyszerűen még megtartani is képtelen azokat.

Loghor odalépett elé. Hangosan zihált, de az arca, most először, mióta szembekerültek egymással, visszanyerte szokásos, fölényes kifejezését. Két gyors, kemény mozdulattal ütötte ki a két kardot az ellenfele kezéből, aztán felemelte a karját, és Lyr nyakának szegezte a nagymesterek pallosát.

– Takarodj ki a fiamból, patkány! – sziszegte.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

477 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

478 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvanhetedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Mortua látása fokozatosan tért vissza, nem sokkal később a hallása is a régi lett, és velük párhuzamosan ette be magát a pánik a szívébe, amikor felfogta a háta mögött a pokoli fájdalom sikolyainak kórusát. Botorkáló lépteibe a rettegés oltott új lendületet. Szaladt tovább Lyr nyomában, belekapaszkodott a hitbe, hogy ha valaki, egy Szolgáló biztosan segíthet még a társakon, akiket ki tudja, milyen helyzetben hagyott hátra. Egy idő után észrevette, hogy Lyr nevét kiabálja, miközben végigrohan a folyosókon, válasz azonban nem érkezett, csak a tulajdon szívverése zakatolt a fülében. Hajlott rá, hogy visszafordul, és inkább maga teszi meg azt a keveset, ami módjában áll, de aztán emlékeztette magát, milyen nagyok is ezúttal a tétek, és még sebesebb iramot kezdett diktálni.

Olykor megállt hallgatózni, hátha elvétett egy kereszteződést, amikor még vakon követte a Koronást, Lyr csizmájának dübörgése azonban szerencsére világosan mutatta a jó irányt, még ha egyre halkult is, hiszen a halálosan kimerült hercegnő képtelen volt tartani a lépést a fiatalember hosszú lábaival. Máris szúrt az oldala, egyszer pedig meg is botlott. Lihegve támaszkodott a falnak, hogy egy kicsit összeszedje magát – és megdermedt a rémülettől, amikor meghallotta a fémen csendülő fém semmivel össze nem téveszthető csatazaját. Most már nem törődött fáradtsággal, félelemmel: minden addiginál kétségbeesettebben száguldotta végig a fennmaradó távolságot, ami elválasztotta a harctól, és éppen időben érkezett, hogy lássa, hogyan csapja mellbe Lyr a pallosával a nagymestert.

Tüstént ledermedt, akárcsak Morkai a másik oldalon. Egy zavarodott hang azt üvöltötte a fejében, hogy ragadjon tőrt, és avatkozzon közbe, egy másik azonban máris rákérdezett, hogy mégis kinek az oldalán. Hiszen Lyr Ascovado a szellemek ügynöke volt, különleges, kiválasztott, ebben a lány most már nem kételkedett, Loghort pedig máskor is a hatalmukba kerítették már a mágusok. Ugyanakkor viszont hihetetlennek tűnt, hogy ez az erő tucatnyi embert gyűrjön maga alá egyszerre, vagy hogy akkor is így védelmezzék a vezetőjüket a Koronások, ha tudják, hogy ő áll a rossz oldalon. Másrészt persze Lyrben könnyedén kételkedni kezdett az ember, ezt senki nem tudta Mortuánál jobban… Nem mozdult végül, csak bámult meredten, és próbálta eldönteni, vajon a szellemek bajnokaként küzd-e ilyen természetfeletti lendülettel a Szolgáló, vagy épp ellenkezőleg, az Úrnő ereje mozgatja, és Loghor a hős, akit támogatnia kellene.

Akkor azonban felcsaptak a földből a mindent elhamvasztó, fehérsárga lángok, hogy jajszó, sikoly vagy akár csak röpke sóhaj nélkül emésszék el a nagymester tíz lovagját, és Mortua iszonyodva visította Lyr nevét, mert megértette végre, ki a báb a két harcoló fél közül. Rohanni akart azonnal, odavetni magát a kard útjába, ami mellkason találta Loghort, de a rettegés, hogy a Koronások sorsára jut, a padlóhoz szegezte a lábát. A szája elé kapta a kezét, úgy figyelte a küzdelem utolsó, mindent eldöntő mozzanatait, és repesett a szíve, amikor Loghor végre előrelendült, hogy lefegyverezze az ellenséget. Abban a pillanatban ujjongani tudta volna a nevét, és csak azt sajnálta, hogy Brietta nem áll ott mellette, és nem lehet tanúja ennek a nagyszerű, magasztos győzelemnek.

A másodperc megnyúlt, meghosszabbodott. Loghor kardot szegezett Lyr torkának, a hangja parancsolóbb volt, mint amilyennek Mortua valaha is hallotta, az Úrnő azonban dacolt még vele, bár egyre 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

479 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nehezebben tartotta egyenesen a számtalan sebből vérző testet, amelyet elbitorolt. A lány tökéletes patthelyzetnek ítélte az állást, és ökölbe szorított kézzel várta, mikor csuklik a Szolgáló mégis a földre, amikor halk, suhanó hangot hallott, a következő pillanatban pedig két alak öltött testet mellette: Sharduk és Valian, akik ezúttal éppen végszóra érkeztek.

Mortua csak utólag értette meg a maga teljességében, mi történt azokban a percekben. Akkor csak azt látta, hogy Lyr szája diadalmas vigyorra húzódik, Sharduk pedig úgy rándul össze, mint akin ostorral vágtak végig. Valian kapta el az öreget, hogy ne essen le a lábáról – a lányban csak akkor tudatosult, hogy Sharduknak tulajdonképpen nem is volna szabad állnia –, az Úrnő pedig ismét megelevenedett, és egy követhetetlenül gyors mozdulattal rámarkolt az ellene szegezett pallos élére. A penge felragyogott az érintése nyomán, előbb fodrozódni, aztán hullámzani kezdett, végül pedig, döbbent tekintetek kereszttüzében, egyszerűen megváltoztatta az alakját. Immár Lyr tartotta a kezében a markolatot, a pallos hegye pedig a nagymester felé mutatott. Megállni látszott az idő, de aztán meglódult megint, amikor az Úrnő kinyújtotta a karját, és Loghor mellkasába döfte a fegyvert.

A pallos, akárcsak korábban Wiyemor esetében, most sem ismert akadályt. Pengéje átütötte a nehéz páncélt, a húst és a csontokat, a hegye pedig Loghor hátán bukkant elő újra. Mortua szája magától nyílt tiltakozó sikolyra, mikor a nagymester tántorogva hátralépett, kis teste pedig már repült is Lyr felé felemelt tőrrel, de Valian elkapta és szorosan magához húzta, legalább annyira védve őt is, mint a barátját, akit megszállt az ellenség. Mortua kapálózott és vergődött a karjában, amíg a tagjait tehetetlen zokogás rázta, és csak a könnyein át látta, amint Sharduk üvöltve Lyr felé mutat, a mozdulatából elősüvítő mágikus energia pedig felkapja és a falhoz vágja a fiatalembert. Lyr nem roskadt össze, bár mindenki erre számított; ellökte magát a faltól, szembenézett az öreg pappal – a tekintetében mintha a ráismerés döbbenete fénylett volna –, aztán pedig kifakult a levegőből, és eltűnt a szemük elől.

Azonnal csend lett. Még Mortua is hangtalanul zokogott tovább. Mindannyian tudták, hogy most kellene az Úrnő után sietniük, mielőtt még visszanyerné a hatalmát, mégsem mozdult senki. Dermedten álltak, és csak a csörömpölő hangra tértek magukhoz, amikor Loghor ihn Mortenor keze megtalálta a pallos markolatát, megragadta, emberfeletti erővel kihúzta magából, és elhajította. A vére szökőkútként spriccelt elő mindkét oldalon, ahol a fegyver átütötte; a lába megrogyott, Valian pedig elengedte a lányt, hogy – a ráfröcskölő vérrel mit sem törődve – elkapja és gyengéden a földre ültesse a nagymestert.

– Gyógyító! – Loghor zihálva vette a levegőt. Mortua el sem tudta képzelni, hogyan sűríthet még mindig annyi határozottságot a hangjába. Akkor már Morkai is ott térdelt mellette, és megbabonázva meredt a mellvérten ütött résre. – Belehalok, ugye, fiú?

A pap le akarta sütni a szemét, Loghor tekintete azonban még most is parancsolt. Morkai nagyot nyelt. Rekedten válaszolta:

– Igen, nagymester. Attól tartok, belehalsz. Én… tudok adni valamit a fájdalomra, ha…

– A fájdalom a legkevesebb. – Loghor intésében semmi erő nem volt már. – Magamnál akarok lenni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

480 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

A világ egy pillanatra elhomályosult előtte, de végül ismét feltekintett.

– Démon!

– Itt vagyok. – Valian keze satuként szorította a nagymester vállát, mintha az életet akarná benne tartani még egy kicsit, pedig ha valaki, ő tudhatta, hogy nincsen már segítség.

– Vezesd őket. – Loghor csak a szemével intett a fal felé, ahol az imént Lyr eltűnt. – Mentsétek meg Ascovadót attól a féregtől. A sebei… Alighanem még rosszabb bőrben van, mint én.

– Megmentem őt. Esküszöm.

– Jó.

Loghor száján vérhab bukkant elő. A könyörtelen szemek becsukódtak. Mortua az öklét harapta, hogy ne sírjon fel hangosan, és nem tiltakozott, amikor a nagymester mellett térdelő gyógyító a keze után nyúlt, maga mellé húzta, és gyengéden átölelte.

– A francba, Loghor! – tört ki hirtelen Sharduk. – Mióta kottyan meg neked egy rohadt kis szúrás? Szedd össze magad, fiam, én… – A hangja elcsuklott, megtörten folytatta: – A varázserőmből merített. Esélyem sem volt…

– Ne vinnyogj, öregember! – A nagymester szemhéja még egyszer megrebbent, szavai pedig megteltek ingerültséggel. – Szebb kísérőzenét is el tudok képzelni a túloldalra, mint a siránkozásod. – A tekintete találkozott a vén máguséval, és ugyanolyan hirtelen enyhült meg iránta, mint ahogyan az imént ráförmedt. – Mondd meg Kaltriának… Mondd, amit ilyenkor szokás!

Köhögött. A vére, ami már csak a páncél alatt csordogált, ismét felbugyogott tőle. Sápadt homlokát veríték lepte, és oda sem figyelt Sharduk válaszára.

– Menjetek! – parancsolta. – Teljesítsétek be, amiért idejöttünk! Brietta él? Ne hagyjátok utánam halni, ha igen. Pusztítsátok el azt a némbert… az Úrnőt… mielőtt késő lenne Ascovadónak!

– Én itt maradok – szólalt meg ismét Morkai. – Úgysem venni hasznomat a harcban.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

481 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Loghor megpróbálta felemelni a kezét, hogy tiltakozva leintse, de a tagjai már nem engedelmeskedtek vasakaratának.

– Rajtam nem tudsz segíteni, fiú! Másokon esetleg igen.

Valian szorított még egy utolsót a haldokló vállán.

– A szellemek adjanak neked békés álmot, nagymester! – mondta. – Teljesítjük, amit parancsoltál.

Felállt, és intett a társainak, hogy kövessék. Morkai habozva engedelmeskedett, Mortua azonban egyre csak kapaszkodott a gyógyító fehér köntösébe, és sírt.

– Nem hagyhatjuk itt így, egyedül!

– Így akarom. – Loghor tekintete a régi egykedvűségével siklott át rajta. – Jó halál ez. Nem bánom. Megyek a fiaim után, ahogy annak lennie kell. Nincs szükségem társaságra.

Feladta. A keze még rebbent egyet a vaskesztyűben, aztán nem mozdult többet. A szeme lecsukódott, szája rándulása pedig elárulta, milyen kínt okoz neki még a lélegzetvétel is. Mortua még mindig az arcát bámulta, mintha puszta akarattal életben tudná tartani; Valian és Morkai csak együttes erővel tudta rávenni, hogy talpra álljon, és hagyja magát elvezetni. A lány alig vonszolta magát; a válla fölött még egyre hátranézett Loghorra, és úgy sírt, mint még soha életében. End Notes: Ha valamikor, MOST megköszönöm, ha véleményeztek...

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

482 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvannyolcadik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Valian szeme ide-oda járt három társa között, amíg – a szőke pappal karöltve – a kanyaron túlra vezette Mortuát. Noha a történtek semmivel nem rázták meg kevésbé, mint a többieket, józanul belátta, hogy nem jött még el az ideje a gyásznak. Loghor utolsó parancsa egyértelmű volt, neki pedig szándékában állt engedelmeskedni. Nem is csak azért, hogy tisztelegjen az emléke előtt, hanem főleg Lyr miatt, akiről sem a haldokló nagymester, sem ő maga nem volt hajlandó lemondani. Egyesével nézte végig a többieket. Mortua könnyes arcát éppen csak felületesen futotta végig a tekintetével, hiszen mindük közül a lányt ismerte a legjobban, és szilárdan hitte róla, hogy ha a helyzet úgy hozza, készen fog állni. Morkai sápadt volt és megrendült; ha egy rövid időre meg is vélte találni a helyét a végső leszámolásban, hadvezérük eleste nyilván azonnal kihúzta az ingatag talajt a lába alól. Valian mégsem aggódott miatta, hiszen eleve nem is számolt vele komolyan. Sharduk felé fordult. Egyértelműen a mágust látta a csapat leggyengébb láncszemének. A nagymester bukása és főleg az abban játszott saját szerepe teljesen összetörte az öreget, amit a démon maximálisan megértett, viszont egy pillanattal sem tűrhetett tovább. – Merre van? – kérdezte tőle, és teljesen öntudatlanul ütötte meg ugyanazt a hangot, amit Loghor szokott. A pap kifejezéstelenül nézett rá, Valian pedig a legszívesebben két kézzel megrázta volna. – Az Úrnő, Sharduk! Utána kell vinned bennünket! – Nem fog menni – vetette oda az öreg. Valian megtorpant, mire a társai is azonnal megálltak. Morkai megölelte a lányt, akit a démon eleresztett, hogy szembefordulhasson a mágussal; Mortua odasimult ugyan hozzá, de nem vette le könnyes szemét Valianról. – Sharduk, Loghor meghagyta nekünk… – Nagyon jól hallottam, hogy mit hagyott meg, édes fiam! – csattant fel Sharduk a szokottnál jóval élesebben és keserűbben. – Ott voltam, ha még emlékszel! Gondolod, hogy nem mentem volna azonnal utána, ha tudok? Hogy nem fojtom meg ezzel a két kezemmel? – Leszegte a fejét, és jóval halkabban folytatta: – Először csak az erőmet érezte meg; nyilván azt hitte, én is az övé vagyok. Most már tudja, hogy van itt egy olyan mágiaűző is, aki az ellensége, és védekezik ellenem. Nem tudom megmondani, hol lehet, és meghaladja a képességeimet, hogy kövessem. Vagy a saját lábunkon megyünk utána, vagy sehogy. – Akkor menjünk a saját lábunkon! Milyen támpontot tudsz adni? A vén pap csak egy pillanatot tétovázott, ez is elég volt azonban ahhoz, hogy Valian elveszítse a maradék türelmét is, és egészen közel tolja az arcához az arcát. – Loghor halott, Sharduk – mondta tagoltan. – Vagy az lesz egy percen belül. Tartozol neki azzal, hogy most összeszeded magad. Nélküled semmi esélyünk, és ezt te is tudod. – Neked arról fogalmad sincs, hogy én mivel tartozom Loghornak! És nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy egy pillanatra is el fogom felejteni. Én… – Jó! – vágott közbe a démon. – Akkor csináld, amit parancsolt! Hagyd abba a siránkozást, és segíts nekem!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

483 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Sharduk egy hosszú másodpercig szótlanul meredt rá, végül azonban komoran biccentett. – Most szabad, de gyenge. Nem lesz képes sokáig megmaradni ennek az Ascovado gyereknek a testében. Láttad azokat a sebeket. Arról nem is beszélve, hogy Loghor elintézte a varázserejét. Egyetlen választása van: visszatérni a börtönébe, amíg megerősödik, és csak aztán jönni elő megint. – Széttárta a karját. – Hogy ez öt percébe vagy egy hónapjába fog telni, azt viszont nem tudom megmondani. – Ismét Lyr testét fogja használni? – Vagy bárki másét, akit meg tud szállni. Mortua megtörölte az arcát. Csendesen kérdezte: – Várjatok, eddig is tudtuk, hogy az Úrnő egy szellem, igaz? De nekik nem tesz jót a megszállás. Előbb-utóbb feloldódnak annak a tudatában, akibe beleköltöznek, és… – Nyilván megvannak a remek tervei erre nézve is – vágta rá Sharduk. – De csak miután elintézett minket. – Hová lehet bebörtönözve? – tért vissza a tárgyhoz Valian. A vén pap vállat vont. – Akárhová. Egy darab kavicsba is akár. Bár ha azt veszem alapul, mekkora kultusza van még ennyi idő után is, biztos vagyok benne, hogy valami nagyon misztikus helyre vagy tárgyba. Viszont elképzelni sem tudom, hogy merre találjuk. Valamelyest leszűkíthetem a kört, de… – Tehetetlenül megvonta a vállát, Mortua azonban ismét közbeszólt. – És ha kifaggatnánk a sebes képű mágust? Tudjátok, a vezért. Asto és Baradun már biztosan foglyul ejtette, ahogyan terveztük. Megszorongatjuk a torkát, és szépen odavisz az Úrnőjéhez, de legalábbis eldalolja, merre kell menni hozzá… Valian egy pillanatig értetlenül nézett rá, aztán fájdalmas gyengédség költözött a tekintetébe. – Az a mágus halott, Mortua. Meg kellett, hogy öljem, amikor ki akarta véreztetni Briettát. Shardukkal éppen jókor érkeztünk. Mortua megremegett. A könnyek újra megindultak a szeméből. – És… találkoztatok Baradunékkal is, ugye? Errefelé nem jöttek, akkor viszont oda kellett menniük utána! – Talán már meg is érkeztek, és Briettával együtt az omladékot próbálják elhordani – felelte szelíden a démon. – De lehet, hogy jobb lenne felkészülni rá, hogy… – Nem! – tört ki Mortua. – Nem akarok felkészülni semmire! Nem történt még épp elég szörnyűség, mióta betettük ide a lábunkat? Szegény Amoril is… az a rengeteg lovag… meg a nagymester… – A legokosabb, ha máris visszamegyünk az omláshoz. – Valian a gyógyítóra pillantott. Morkai nem szólalt meg, mióta magára hagyták Loghort, de a tekintete elsötétült az aggodalomtól, és a démon gyanította, hogy a barátjára gondol. – Vagy ott lesznek, vagy megtaláljuk őket az odaúton. Gyerünk! – Valian előrelendült, társai azonban nem követték, hanem egyre csak hátrafelé néztek. – Tényleg itt akarjuk hagyni? – kérdezte bizonytalanul a hercegnő. – Hogy egyedül haljon meg? Tudom, hogy ő kérte, de nem hiszem, hogy tényleg ezt akarná! Szerintem… Valian a kezébe vette a lány kezét. Egymás szemébe néztek, hosszan és komolyan, a két pap pedig

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

484 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

némán figyelte őket. – Muszáj, Mortua. Ő is tudta, hogy nincs választásunk. Lyr még életben van, de már nem sokáig. Ha kiszáll belőle az erő, ami mozgatja, belehal a sebeibe. Ha pedig elszalasztjuk az Úrnőt, akkor mindketten a semmiért adják az életüket. Ezt akarod? Mortua megrázta a fejét. – Akkor menjünk! – Valian megszorította a kezét, mielőtt elengedte volna. A lány vetett még egy pillantást a kanyar felé, ami mögött Loghort hagyták, aztán megrázta a fejét. A démon komor elégedettséggel látta, hogyan próbálja összeszedni magát. – Az biztos, hogy Baradunék jól vannak – tért vissza makacsul az iménti témára Mortua. – Gondolom, a fény őket is elvakította, meg az a hang is elég szörnyű volt, de a mágus nem állt le harcolászni, hanem menekítette a többit… Mi van? – kérdezte bosszúsan, amikor Sharduk váratlanul belépett elé. – Rajtad volt a medál? – kérdezte már-már követelő felhanggal a mágus. – Brietta azt mondta, odaadta neked. – A medált? Persze, itt van a táskámban. De… – A lány elharapta a mondatot, és egy pillanatig csak bámult maga elé. – Jaj, ne! – suttogta. – Baradun! Tökéletesen megfeledkezett Loghorról. Rohanni kezdett az ellenkező irányba, a három férfi pedig a nyomába eredt. Hiába voltak azonban mindhárman nyurgábbak az aprócska hercegnőnél, Mortuát a kétségbeesés hajtotta előre, így jócskán megelőzte őket. Amikor utolérték, már a folyosó közepén térdelt, ahol a mágusok elestek, és minden addiginál keservesebben zokogott. Még a sokat látott démonnak is felfordult a gyomra, amikor észrevette a fegyvertársak maradványait. Baradun és katonái mindannyian a földön feküdtek. Páncéljuk feketére égve süllyedt bele a húsukba, ami furcsán fénylett, beteges gennysárga színt öltött, és rettenetesen bűzlött. Mindannyian felpüffedtek, arcvonásaik gyakorlatilag eltűntek; Valian csak a kopasz fejéről ismerte fel, hogy a tetem, ami mellett a lány térdepel, valószínűleg Baraduné lehet. – Ne, Baradun! – Mortua senkit és semmit nem látott maga körül. Megragadta a testőrkapitány karját, és felüvöltött, amikor a feldagadt hús – és benne a csont –, mint a kiszáradt zselé, egyszerűen beomlott az ujjai alatt, az ő keze pedig csak az üres levegőt markolta. – Baradun, szépen kérlek, ne legyél halott! – zokogta. – Mit mondok apának? Kelj fel, Baradun, könyörgöm, kelj fel… Ráborult a holttestre, az pedig ugyanolyan akadálytalanul omlott porrá a súly alatt, mint ahogyan az imént a karja, ahol a hercegnő megszorította. Valian egy pillanatig sem tétovázott. Felemelte és a karjába zárta a lányt, Mortua pedig ököllel verte a véres páncélt a démon mellkasán, és egyre csak Baradun nevét sikoltozta. – Mortua, nem tehetünk értük semmit! – akart rákiáltani Valian, de megakadt, mielőtt még az első szót kiejtette volna. Akkor ugyanis már Morkai is a földön kuporgott egy hasonlóan püffedt, otromba test mellett, amelynek arcába valósággal beleégett a szőke szakáll, Valian pedig iszonyodva vette észre, hogy a valami, ami nemrégiben még Astovar Gomor volt, életben maradt. A morgerintali harcos-pap némán tátogott, és még eltorzult vonásain is jól látszott, hogy a pokol kínjait kell kiállnia. Mortua elborzadva meredt rá: a hangja elhalt, keze az oldala mellé hullott, Valian pedig egy pillanatig komolyan attól tartott, hogy eszét veszti ettől a legújabb, kegyetlen látványtól. Sharduk öklendezett a hátuk mögött, és a démon nem csodálkozott volna, ha Morkai is követi a példáját. Neki magának is szaltót ugrott a gyomra. A gyógyító azonban éppen csak elsápadt egy kicsit, de orvoshoz méltó hidegvérrel uralkodott magán. Okult abból, ami Baradunnal történt: nem érintette meg Astovart, inkább a táskájában kotorászott, és intett Sharduknak, hogy lépjen közelebb, mert nem tudja felemelni a hangját.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

485 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem tudok segíteni rajta – rázta meg a fejét a mágus. – Ahhoz pontosan kellene tudnom, mit műveltek velük. Így is csoda, hogy él. Talán a medál hatalma óvta meg őt is, ha a döntő pillanatban Mortua közelében állt… Tényleg nem tehetünk mást, mint hogy elintézzük az Úrnőt, és visszahozzuk a szellemeket. Az emberi erő itt már kevés. A fiatalabb pap elkeseredetten harapott az ajkába, aztán odahajolt a barátja fölé. Valian el sem tudta képzelni, hogyan enyhíthetne Morkai Astovar szenvedésén, ám ez szemlátomást nem akadályozta meg a gyógyítót abban, hogy próbát tegyen. A tekintetében ülő kétségbeesés viszont nyom nélkül elmosott minden neheztelést és féltékenységet, amit a démon eddig táplált iránta: úgy sejtette, hamarosan ő maga is ilyen arccal méregeti majd Lyr sebeit. – Maradj vele nyugodtan, Kai! – szólalt meg, miközben egyre Mortua haját simogatta. – Mi addig elbánunk az Úrnővel. Morkai felpillantott rá, de nem válaszolt. Valian úgy sejtette, most neki is a lány iránti érzései számítanak a legkevesebbet. – Mortua, mennünk kell! – súgta a hercegnő fülébe. – Még megmenthetjük Astót, ha sietünk. Baradunért pedig bosszút állunk. A lány felemelte a fejét. Közelről néztek egymás szemébe. – Jó – mondta rekedten Mortua. – Álljunk bosszút! Az egyik csapóajtó az omlásnál elvezet az Úrnőhöz. Nem tudom, melyik, de ha tényleg megölted a főnököt, akkor ez a legjobb tippem. Sharduk, legalább az utat szabaddá tudod tenni? – Megoldom. Viszont akkor nem tudom odavinni magunkat. Vagy ez, vagy az. – Nincs messze. Menjünk! Magára hagyták a gyógyítót a bűzlő alagútban. Mortua a démon kezét szorongatta, úgy húzta magával, a mágus pedig sebes léptekkel igyekezett utánuk. Brietta az ajtóban fogadta őket. Még mindig bizonytalanul állt a lábán, de láthatólag eltökélte, hogy ha ellenség közeledik felé, akkor az utolsó csepp véréig harcolni fog. Amikor azonban megpillantotta az érkezőket, különös tekintettel Mortua könnyáztatta arcára, egyszerre elakadt a lélegzete. Csak egy pillanattal később kérdezte meg, túlságosan is kifejezéstelen hangon: – Hol van a nagymester? – Brietta… – Hol? Sharduk elsietett mellettük. Egyenesen az omláshoz ment, hogy megnézze, mit tud kezdeni vele. Mortua lesütött szemmel engedte el Valian kezét, de nem tudta rávenni magát, hogy megszólaljon. – Loghor meghalt – mondta súlyosan a démon. – Azt kérte, ne engedjünk utánamenni. És hogy mentsük meg Lyrt is, ha lehet. Brietta pislogott. Arcán egyetlen könnycsepp futott végig. Sötét szeme, amelyben mindvégig olyan kifejezően ott égett a hadvezére iránti végtelen rajongás, egyszerre kifürkészhetetlenné vált, ahogyan magába zárta a veszteség felett érzett, lebírhatatlan fájdalmát. – Igenis, nagymester – suttogta, aztán feltekintett. – Hogyan történt? – Hős volt, Brietta. – Mortuának remegett a hangja. – Majdnem sikerült elpusztítania az Úrnőt. Már

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

486 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

sarokba szorította, amikor… – Nincs idő történetekre! – vágott közbe a felbukkanó Sharduk. – Brietta, aranyom, mindent megtudhatsz, ha egyszer kívül vagytok, de most menjetek az utamból. Amorilt is vigyétek odébb! – Hogy van? – kérdezte Valian. – Életben marad. – Brietta mereven állt a helyén. – A többiek? – Morkai nincs veszélyben. Astovar haldoklik. – A démon elfordította a tekintetét. – Mindenki másnak vége. – Akkor ránk marad a munka. – Rád nem, lányom. – Sharduk a lovagra szegezte az ujját. – Az Úrnő új testet keres. Senkinek nem hiányzik, hogy te legyél az. Én megvédem magam, Mortuát meg a medál, és valami azt súgja, Valian barátunk tudata elég idegen ahhoz, hogy az a némber ne boldoguljon vele. Te viszont könnyű préda lennél. Arra számítottak, hogy a nő vitatkozni kezd, Brietta azonban ellenvetés nélkül Amoril mellé húzódott. – Értem. Maradok. Leült a földre. Kifehéredett a keze, ahogy a kardja markolatát szorította. Mortua nézte egy darabig, de nem tudta, mit mondhatna neki. Ő maga is remegett, ha Loghorra, Baradunra és a többiekre gondolt. Valian átkarolta a vállát, és gyengéden az ajtón túlra terelte. Megálltak Sharduk háta mögött. A mágus csak egy horkantással vette tudomásul a jelenlétüket. Két karját az omlás felé tárva, feszülten koncentrált. Egészen belevörösödött az arca az erőfeszítésbe. Most sem kellett beszélnie ahhoz, hogy a varázslata működésbe lépjen: a jókora kőtömbök elhalványultak, ahogy nézte őket, áttetszővé váltak, aztán egyszerűen eltűntek. – És most a földet… – mormolta Sharduk, a nehéz talaj pedig porként oszlott szét a levegőben. Csak a kifacsart testű Koronások maradtak a folyosón, Valian pedig a csatamezőkön gyakran végigtekintők szakértelmével mérte fel, hogy ketten is lélegeznek még közülük. – Brietta! – szólította csendesen a nőt, aztán Shardukra nézett megint. – Szép volt. És most keressük meg az Úrnőt! Hárman indultak meg előre az elhullott bajtársak között a csapóajtók irányába, amelyek egyike mögött ott rejtőzött valahol az ellenség. Valian továbbra is magához ölelte Mortuát, és megfogadta magának, hogy bármi is várjon még rájuk, őt nem adja semmi áron. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

487 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hatvankilencedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

Egy percbe sem telt, hogy rábukkanjanak arra a részre, amit még Loghor jellemzett úgy, hogy egérút a patkányoknak. Két tágas és egy apró csapóajtó fogadta őket a földbe vájva, egy negyedik a plafonon, valamint egy oldalsó nyílás, amit minden valószínűség szerint rejtekajtónak szántak, az omlás és Sharduk varázslata azonban nyilvánvalóvá tette a létezését. Valian nem emberi szeme szúrta ki valamivel távolabb a hatodikat, ami messziről úgy festett, mint egy jókora kő, amelyet már évtizedek óta meg sem mozdított senki.

– Csapóajtót mondtál, igaz? – nézett le a lányra a démon.

Mortua bólintott.

– Akkor kiesik az oldalajtó meg a kő. A mennyezeti épp lehet, viszont ez a kicsi semmiképp. Maradnak még emezek. – Valian tekintete ezúttal Shardukot kereste. – Érzel valamit?

A mágus letérdelt, és közelről szemügyre vette a legkisebb nyílást.

– Ez nem tetszik nekem – morogta. – Legfeljebb a fejem férne át rajta, de erősen kétlem, hogy egyszerűen csak a szemetet dobálták volna le ide. Ha valahol varázsolniuk kellett ahhoz, hogy átjussanak, akkor itt, márpedig kinézem belőlük, hogy mágia nélkül meg sem lehet közelíteni a drágalátos Úrnőjüket.

– Én viszont nem hiszem, hogy csak varázslattal lehetne odajutni – rázta a fejét Valian. – Elvégre ha akartak, egyszerűen csak kaput nyitottak, és már mehettek is, ahová jónak látták, az Úrnőhöz is akár. Ezek a járatok éppen arra szolgáltak, hogy mágia nélkül is kereket tudjanak oldani.

– Szerintem a plafon az esélyes. – Mortua felfelé bámészkodott. – Ha az ember nem tudja, mit keres, nem is feltétlenül veszi észre, csak az alsókat. Meg tudjátok, úgy érzelmi alapon is. Az istennőjük felettük van, nem alattuk… Mondjuk létrát, azt nem látok sehol, és nem hiszem, hogy a barátaink nagy mászóbajnokok lettek volna, de gondolkozhattak úgy is, hogy az Úrnőjükért igenis erőfeszítéseket kell tenni…

– Szerintemekkel nem megyünk semmire – szakította félbe türelmetlenül Sharduk. – Hagyjatok koncentrálni!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

488 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem azt mondtad, hogy úgyse érzed meg a közelségét? – Páncél ide vagy oda, Mortua olyan közel bújt Valianhoz, amennyire csak tudott, a démonnak pedig ezúttal meg sem fordult a fejében, hogy eleressze.

A vén pap mogorva pillantást vetett rájuk, de nem válaszolt. Egymás után a földbe vágott csapóajtókra fektette a tenyerét – nem hagyta ki a kicsit sem –, ezt még kétszer megismételte, aztán rábökött a középsőre.

– Ez lesz az.

– Biztos? – firtatta a hercegnő.

– Nem. Az viszont biztos, hogy a többi másfelé visz, olyan utakra, ahol még csak véletlenül se használtak mágiát már hetek óta. A hátsón lehet egyébként a leghamarabb feljutni a felszínre, ha amonnan nem találjuk meg a kiutat.

– Remek. – Valian szelíden odébb tolta Mortuát, mielőtt lekuporodott volna, hogy felnyissa az ajtót, és lebámuljon az alatta húzódó járatba.

– Sötét. – Mortua visszalépett a démon mellé, és a válla fölött maga is lekukucskált.

– Ugranunk kell, még ha nem is nagyot. – Valian látását nem zavarták a fényviszonyok. – Előremegyek, és elkaplak benneteket. – Nekirugaszkodott, ám a mozdulat közepén meg is dermedt. – Ti is hallottátok?

– Mit? – kérdezte a lány, Sharduk azonban lepisszegte.

– Valaki beszél Briettához. Nem értem, mit mond, de…

Valian felegyenesedett. Fehér arcáról lefoszlott a higgadt álarc, amit eddig kényszerített rá, csak hogy tökéletes értetlenség vegye át a helyét.

– A mágus – mondta hüledezve, dermedtsége azonban a következő pillanattal tova is szállt. Kardot rántott, és megindult visszafelé, de Sharduk elállta az útját.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

489 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Lefelé! – parancsolta. – Ezt majd én elintézem, fiam. Kultista vagy sem, nem kel fel többet, ha a kezem közé kapom. – Elhallgatott, de aztán még hozzátette: – Nem elég legyőzni a testet, amit ural. A börtönét kell elpusztítani. Most még valószínűleg nincs sok ereje, de ahogy telik az idő, úgy fogja visszanyerni, úgyhogy siessetek!

– Sharduk… – Mortua összerezzent, amikor meghallotta Brietta pallosának csörrenését, az öreg pedig nyomban a szavába is vágott.

– Loghor azt akarta, hogy a lány élje túl, nem? Túl fogja, arról kezeskedem. Nyomás!

Valian keményen szembenézett az öreg pappal, mielőtt egyetértően a vállára ütött volna. Sharduk komoran bólintott, és elsietett, a démon azonban már nem foglalkozott vele; lekuporodott a csapóajtó mellett, elrugaszkodott, aztán tompa zajjal földet ért a lent futó alagútban.

– Mortua! – szólt fel sürgetőn.

A lány összerezzent, de maga is tudta, hogy nincs vesztegetnivaló idejük. Kikapta a táskájából a medált, a nyakába akasztotta, és csak ezután lógatta le a lábát a lenti járatba. Végül lecsusszant, egyenesen Valian karjába, a démon pedig puhán talpra állította.

A felé tartó Rhamor Grahulis látványa néhány perccel korábban még jeges rémülettel töltötte volna el Briettát, bár éppen csak egy pillanatra, hogy aztán átvegye a helyét a sokévnyi kiképzés hidegvére. Nem kereste volna az okokat, hogy hogyan és miért térhetett magához a halottnak hitt mágus, csak miután keresztüldöfte a pallosával. Most azonban, amikor a sebhelyes arcú kultista felbukkant az ajtóban – jókora alvadt vérfolt sötétítette el a mellén a vörös köntöst –, a lovag először még arra sem tudta rászánni magát, hogy felemelkedjen Amoril mellől. A mágus mondott valamit, de a nő nem értette, mit, és nem is akarta érteni. Nem érdekelte már sem a kötelesség, sem az élet. Egy olyan világban, ahol Loghor ihn Mortenor nem létezett többé, mind a kettő elveszítette az értelmét.

Azt kérte, ne engedjünk utánamenni.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

490 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Brietta nem kételkedett benne, hogy Valian igazat mondott. Tökéletesen Loghorra vallott az, hogy még a halála pillanatában is az övéivel törődjön. Márpedig ha valaki, Brietta az övé volt, testestül-lelkestül, amióta csak ismerte.

A mágus hörögve vette a levegőt. Minden emberi számítás szerint halottnak kellett volna lennie, de abban az életben, amelynek a rendjét nem óvta többé örök éberen a nagymester, bármi előfordulhatott. Brietta egykedvűen meredt a kardjára, és eszébe jutott, hogy illene legalább felemelnie.

Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, és megtiltom, hogy bele merészelj halni!

Te belehalhattál, nagymester, amikor veled annyival többet veszített a világ?

Egymásra néztek a mágussal, és a nőt meglepte, ha csak halványan is, mennyire tisztának látja a másik tekintetét. Rhamor szemében áhítat lobogott, mégis higgadtnak és józannak tűnt. A gyűlölet, ami korábban fűtötte, mintha teljesen eltűnt volna belőle, az a kevés pedig, ami megmaradt, enyhe szánakozássá alakult át. Brietta sejtette, hogy meg kellene rémülnie tőle, de nem érzett mást, csak a végtelen ürességet.

Azt kérte, ne engedjünk utánamenni.

Igenis, nagymester.

Nem tagadhatta meg az utolsó parancsot, amit kapott. Lepillantott még egyszer Amorilra, aztán lendületből felkelt, és védekező állásba helyezkedett. A mágus azonban csak mosolygott rajta.

– Semmit nem ér ellenem a fegyvered, lovag – mondta lágyan. – Az Úrnő hatalma megsegített. A varázslata új erőt öntött belém. Nem leszel képes ártani nekem.

– Az nem az Úrnőd hatalma volt, te szerencsétlen hülye, hanem az enyém!

Sharduk. Brietta leengedte a pallost. Nem érzett rá késztetést, hogy a védelmébe vegye a béna öregembert: Sharduk a jelek szerint maga is kiválóan el tudta látni ezt a feladatot. A saját lábán, rohanvást érkezett melléjük, és hiába nem viselt fegyvert, mégis egyszerre volt magabiztos és fenyegető. Megvetés sötétítette el barázdált arcát, ahogy az ellenfelére nézett, Rhamorén pedig őszinte döbbenet váltotta fel a vallásos mámort.

– Testvér? – kérdezte értetlenül. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

491 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem látsz a szemedtől? – Sharduk lépett egyet felé, és megmarkolta a saját mellkasán a fehér köntöst. – Pap vagyok, te ostoba! Egy pap, aki a fél életét bujkálással, a másik felét meg vezekléssel töltötte az olyan nyomorultak miatt, mint amilyen te is vagy! Jobban jártál volna, ha végez veled az a kard! – tette még hozzá, miközben Rhamor ellen emelte a kezét.

Brietta nem hallotta, hogy bármiféle bűvigét kiejtett volna, ahogyan nem látott cirkalmas mozdulatokat sem, a kultista azonban hátratántorodott, és a falnak kellett támaszkodnia, hogy ne essen el. Sharduk egyre közelebb ment hozzá, és egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, amelynek Loghor halála oltotta ki a megszokott, gonoszkodó csillogását.

Megálltak egymással szemben, a vörös- és a fehérruhás alak. Sharduk a másik mágus fölé magasodott. Legalább kétszer annyit nyomott is, mint ő, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy nélkülözi a szellemek támogatását. Rhamor azonban, aki a saját szemével nézhette végig az istennője visszatérését, nem hunyászkodott meg előtte. Ajkai máris varázsszót formáltak, Sharduk pedig nyomban úgy helyezkedett, hogy eltakarja előle Amorilt és Briettát.

– Tegyél le róla, hogy bárkinek is árthatsz még! Te meg a drágalátos Úrnőd már így is éppen elég kárt okoztatok.

Megrendült velük a járat. Dermesztően lehűlt a levegő. A kultista egyik varázslatot a másik után hadarta el, ám azok sorra cserbenhagyták. Sharduk rezzenetlenül állt vele szemben, még ha az arca kivörösödött, homloka beleizzadt is az erőfeszítésbe, hogy elfojtsa és meggyengítse az ellenfele varázslatait. Brietta fásult beletörődéssel nézte őket, és a legkevésbé sem érdekelte, mi lesz a kimenetele a párviadaluknak.

Rhamor végül sikerrel járt. A szó, amelyet elsziszegett, leverte a lábáról a lovaghölgyet és a papot is. Sharduk nagyot nyekkent, de fel is ült nyomban. Köpött egy véreset, a következő pillanatban pedig talpra ugrott. A kultista azonban nem várta meg, hogy ellentámadásba lendüljön: elrohant Brietta és Amoril mellett a járatok irányába. Sharduk utána vetette magát, és még éppen látta, hogyan tűnik el az oldalajtóban.

– Maradj! – kiáltott vissza, de a választ már nem várta meg. Lobogó köntössel, éveit meghazudtoló energiával futott végig a folyosón. Brietta pislogás nélkül nézett utána még akkor is, amikor már rég elhaltak dobogó léptei.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

492 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Odalentről már nem látszott teljesen sötétnek a folyosó: valahonnan a messzeségből fény derengett. Ahhoz közel sem volt elég, hogy Mortua felmérhesse, milyen helyre érkeztek – Valian látása természetesen most is remekül működött –, de legalább valamiféle irányt mutatott. Egyszersmind viszont a fentről érkező zajokat is hangosabbá, baljóslatúbbá tette. A lány fegyvercsörgést vélt hallani, és bár sejtette, hogy csak a képzelete játszik vele, a biztonság kedvéért azért belekapaszkodott a démon karjába.

– Hogy lehet, hogy él? – kérdezte.

– Nem szabadna neki. – Valian a hercegnő válla köré fonta a bal karját, jobb kezével pedig fegyvert húzott, és elindult a derengés felé. – Keresztüldobtam a mellén a kardomat. Az ilyesmit sosem hibázom el.

– De akkor…

A démon sóhajtott.

– Nem tudom, Mortua. Ostoba voltam, hogy meg sem néztem, sikerült-e végeznem vele, de nem volt okom feltételezni, hogy ez történik. Gondolom, Sharduk varázslatát érezte meg, és abból szedte az erőt, hogy úgy-ahogy talpra álljon. – Felgyorsított. – Sharduk el fogja intézni. A mi dolgunk Nimortana.

– Nimortana – ismételte gépiesen, ám meggyőződés nélkül a lány. – Hát, a végére mindenesetre ketten maradtunk megint. Mint a régi szép időkben, hm?

– Egészen úgy. – Valiannak csak a hangján hallatszott, hogy ha örömtelenül is, de mosolyog.

Végigsiettek az alagúton. Ügyet sem vetettek az útjukba kerülő elágazásokra, csak az egyre erősödő fényt követték. Csakhamar meg is látták a bal felől nyíló boltívet, amely mögül áradt, és bármennyire szorította is őket az idő, a démon ezúttal visszahúzta Mortuát vagy húszlépésnyire. Tudta, hogy a félhomályban a lány még nem láthat túl sokat, ezért egészen közel hajolt hozzá, és halkan, nyomatékkal szólalt meg:

– Mentsük meg Lyrt, ha tudjuk, Mortua. Állítsuk meg az Úrnőt! És tudd, hogy nem hagyom, hogy bajod essen.

A lélegzete csiklandozta a lány arcát, a válasz pedig csak egy pillanatra lepte meg.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

493 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nem a fenét! Persze csak ha nem lesz más választásod. Nem, ne szólj közbe! Valian, én nem szeretnék úgy járni, mint Asto. Akkor inkább ölj meg te! Nem akarok meghalni, de ha meg kell lennie, inkább legyen a te kezedtől, mint Nimortana mocskos mancsától. – Mortua nyelt egyet. – Megígéred, ugye?

– Nem. – A démon szeme centiméterekre volt csak a lányétól. – Megígérem viszont, hogy épségben kihozlak, és ha lehet, Lyrt is.

Mortua lehajtotta a fejét.

– Tudod, sose hittem, hogy valaha is ilyet fogok mondani, de bárcsak itt lenne Loghor a Szárnyasaival! – mondta szomorúan. – Meg Baradun. Meg akarok fizetni az Úrnőnek, amiért legyilkolta őket. Velem jössz?

– A pokolba is.

Nem beszéltek többet. Valian kivonta a balkezes kardját is, Mortua pedig a tőrt tartotta maga elé. Egymás mellett tették meg az utolsó métereket, és egyszerre vettek mély levegőt, mielőtt az ajtón át a terembe léptek volna, amelyet az Úrnő szobra uralt a maga alig-rózsaszínes, földöntúli derengésével. A démon tekintete azonnal a nőalak lábánál heverő, eszméletlen alakra tapadt, és már mozdult is felé, Mortua azonban megmarkolta a karját, és megrángatta. Ő a szobrot bámulta mélységes döbbenettel, és csak a második próbálkozásra sikerült megszólalnia.

– Valian! Ez…

Volt valami a hangjában, ami áthatolt a démonnak még a barátja iránt érzett aggodalmán is. Valian követte a pillantását, és neki magának is nyomban leesett az álla.

– Nem hiszem el…

– Pedig ő az. – Mortua ajkát keserű nevetés hagyta el. – Nem Nimortana. Nem valami ezeréves istennő, aki átformálta a világot az akaratával. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de nemcsak Loghort verte át, hanem minket is.

Valian nem tiltakozott. Még mindig dermedten állt, és nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy milyen váratlanul tudja kinyújtani a karját az ember után a múlt.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

494 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Emlékszem erre az átkozott szoborra a Shreior ligetből – tette hozzá mellette a lány. – Valian… Ez Morkhina. End Notes: Ezúton szeretnék gratulálni KivancsiKatalinnak és Ice-nak, akik számára ez a csattanó semmiféle újdonságot nem jelent.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

495 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hetvenedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

A démon megrázta magát.

– Szerinted elég lesz megismételni azt a múltkori szertartást, hogy visszazárjuk? – kérdezte.

– Kétlem. Már akkor se értünk vele sokat. Persze most nem állnak a rendelkezésére se a kultistái, se a Szárnyasok, de… – Mortua ökölbe szorította a kezét. – Láttad, mit művelt Astóval, Valian. Nem érem be annyival, hogy bezárjam valahová, ahonnan esetleg kedvére előjöhet megint.

Valian bólintott. Végre elszakította a tekintetét a szobor arcáról. Ismét Lyrt nézte, aki összetört testtel, mozdulatlanul hevert a földön, arcának rettenetes sápadtsága pedig tetemes vérveszteségről árulkodott. A démon kihúzta a karját a lány szorításából, Mortua pedig ezúttal nem tartotta vissza.

– Ha viszont ez ugyanaz a szobor, akkor azt hiszem, egyértelmű, hová börtönözték be – tette hozzá, Valian azonban csak fél füllel figyelt rá. Már Lyr mellett térdelt, a pulzusát kereste, és megrebbent a szeme a megkönnyebbüléstől, amikor megérezte a lovag szívének gyenge, rendszertelen dobogását. Óvatosan oldalra húzta Lyr vérmocskos öltözékét, és végignézett a sebein. A legsúlyosabbnak kétségkívül az a félig hátulról, félig oldalról esett, mély szúrás tűnt, ami minden valószínűség szerint elérte a veséjét, de az iránya alapján a Koronás vállán tátongó döfésről is feltételezni lehetett, hogy közel járhatott a tüdejéhez. Lyr bőre minden korábbinál fehérebb volt, hideg és verejtékes, és bár roppant vékonynak tűnt, az elveszített vér mennyisége miatt mégis alig sejlettek át rajta az erek. Valian átkozta magát, amiért csak most jut eszébe, hogy kérnie kellett volna Morkaitól egy ilyen esetekben használatos, speciális főzetet. Az ölébe vette barátja fejét, és letörölte az arcáról az izzadságot.

– Lyr, nézz rám!

– Él? – Mortua sem a szobrot bámulta már: szintén a földön kuporgott, bár valamivel közelebb az ajtóhoz, a tőrt letette maga mellé, és éppen a táskája tartalmát öntötte a padlóra. – A hajszálak nem sokat értek ellene – motyogta –, de van vagy három olyan szertartás, amivel…

Lyr szeme természetellenes hirtelenséggel pattant fel. Valian olyan mérvű tudatosságot és borzadályt látott meg benne, amilyennel addigi élete során még csak a tükörben találkozott. Szólni készült, vigasztaló, megnyugtató szavakat keresgélt, de pontosan tudta, hogy ebben a helyzetben semmit nem ér a beszéd.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

496 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Tudod, hol van? – kérdezte inkább, és nem érezte szükségét hozzátenni, mennyi minden múlhat a válaszon.

A Koronás teste megrándult. Ismét lehunyta a szemét, csak hogy szinte azonnal ki is nyissa újra. A tekintete gyökeresen megváltozott, gúny és káröröm égett benne, és Valian rájött, hogy sokadszor találkozik ezzel a kifejezéssel: a közelmúltban jó darabig Loghor, másfél évvel korábban pedig maga Morkhina nézett rá hasonlóan.

Az ősi ösztönök most kimondottan jó szolgálatot tettek. Éppen akkor sikerült elkapnia és a földhöz csapnia Lyr csuklóját, amikor a lovag megragadta a mellette heverő kardot, hogy a démon felé döfjön vele. Lyr keze elernyedt, torkából azonban nevetés tört elő, gonoszkodó, alt női kacaj, amelyre Mortua is azonnal felkapta a fejét az ajtó mellett.

– Micsoda megható ragaszkodás! – Morkhina a saját hangján, de Lyr szájával szólalt meg, és szemmel láthatóan élvezte a döbbenetet, amivel Valian meredt rá. – Emlékszem ám rád, harcos!

Kihasználta a pillanatnyi zavart, amit a megszólalásával keltett, és kisiklott a démon karjából. A súlyos sebek ellenére is úgy uralta Lyr testét, mint korábban Loghor ellenében.

– Látom, a kis papot is magaddal hoztad – folytatta –, ahogyan annyi mindenki mást is. De hát mi szükségünk ekkora társaságra?

Mortua felé lendült. Valian felemelt karddal állta el az útját, a lány azonban így is megriadt, hiszen jól emlékezett a csapások erejére, amelyekkel Morkhina Loghor ellen küzdött. Most ugyan még nem tartott fegyvert Lyr kezében, de ez nem nyugtatta meg Mortuát.

A hercegnő találomra markolt fel egy hosszú csontdarabot, aztán felugrott, és próbált úgy oldalazni, hogy Valian végig közte és Lyr között maradjon. Túl későn vette észre azonban a lovag ajkán felvillanó, kaján vigyort. Felkiáltott, amikor egy kemény kéz megmarkolta a vállát, aztán hátranézett, és tüstént fel is hagyott a próbálkozással, hogy kiszabadítsa magát, amikor meglátta, hogy maga a szobor hajolt le és ragadta meg. Az ijedségtől még az ereklyét is elejtette. Arra számított, hogy a hatalmas nőalak nyomban kettétépi, az azonban nem mozdult többet: a Sharduktól lopott varázserő túl kevésnek bizonyult hozzá.

Valian ereiben meglódult a vér a lány jajkiáltását hallva, de nem merte megkockáztatni, hogy hátranézzen. Lassan, megfontoltan terelte el Lyrt Mortua irányából, és remélte, hogy bármibe is keveredett a hercegnő, képes lesz a maga erejéből kikerülni belőle. Morkhina a barátja szemével nézett rá. Továbbra is fegyvertelen volt, ez azonban nem jelentette azt, hogy ártalmatlan is. Valian máris megérezte, ahogy egy finom, ravasz bizsergés megkörnyékezi a tudatát. Sharduk azonban nem tévedett: Ariann örök telében a biztos halált jelentette, ha valaki nem tudta megvédeni az elméjét a varázshasználók játékaitól, Valian démonagya pedig ezen felül is új, ismeretlen kihívást jelentett Morkhinának. Az ifjú így is azon kapta magát, hogy elhajítani készül a fegyvereit, és csak az utolsó pillanatban fogta vissza erőnek erejével a

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

497 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

mozdulatot.

– Ezt a táncot ismerem. – Egyenesen nézett Lyr szemébe, míg agyában régi emlékképek merültek fel. Lányos arc, rengeteg piros haj, egy fölé hajló, hófehér test… Herria távol állt attól, hogy mesterként űzze a mágia művészetét, de az alapjait szorgalmasan tanulta, és gyakran próbálta ki harcias jegyesén a legújabb leckéket. Különösen szeretett az agyába nyúlkálni, Valiannak tehát hamar rá kellett jönnie, hogyan tudja felismerni és visszaverni a befolyását. Nem jelentett nehézséget, hogy felidézze a tanultakat az Úrnővel szemben, és Morkhina gyorsan rá is ébredt, hogy hiába igyekszik a hatalmába keríteni. Abból pedig, ahogyan Lyr ajkán elhalványult a vigyor, és bosszús fintornak adott helyet – roppant furcsán festett a tipikusan női arckifejezés a Koronás mindig zárkózott arcán –, Valian azt is sejtette, hogy ellenfelük Mortuával is megpróbálkozott, ám a medálnak köszönhetően nála sem járt sikerrel.

– Akkor járjunk másféle táncot! – Morkhina megállt vele szemben, a tekintetébe lassan visszaköltözött a gúny. – Már régen is tetszettél nekem, és bevallom, lázba hoz az a ragaszkodás, amit a barátod iránt tanúsítasz. – Közelebb lépett, aztán hátraugrott, amikor Valian figyelmeztetően ráemelte a kardjait. – Én, te és ő, egy igazán édes hármasban… Gyere, harcos, játsszunk!

A démon nem méltatta válaszra. Jobban örült volna, ha a szellem nem vette volna észre, milyen sokat jelent neki a test, amelyet elbitorolt, de nem szándékozott megadni neki azt az örömöt, hogy kijön a sodrából. Megkönnyebbült viszont, amikor meghallotta a háta mögül Mortua hangját. A lány mogorván szólt közbe, Valian azonban ebből is leszűrhette, hogy valószínűleg nem esett komoly baja.

– Kezdem rémesen unni ezt az állandó társalgást arról, hogy ki kivel és milyen felállásban csinál bizonyos dolgokat… Most tényleg, nem lehetne legalább arra az időre félretenni a témát, amíg valamelyikünk szépen legyőzi a másikat?

Morkhina olyan hidegen, egyszersmind szánakozva nézett rá Lyr szemével, ahogyan a lovag magától sosem tette, pedig a lány jó néhány alkalomra emlékezett, amikor nehezére esett állni a tekintetét.

– Ne hidd, hogy a medálod megvéd az erőmtől, pap! – sziszegte, és már lendült is Mortua felé, hogy puszta kézzel tépje le a nyakából az amulettet. Suhogó pengék állták útját azon nyomban, Mortua pedig megdobbanó szívvel figyelte, hogyan vágja el tőle az ellenséget a démon. Újult erővel kezdte rángatni magát, hátha sikerül kiszabadulnia a szobor markából, és közben végig attól rettegett, hogy a kőalak ismét megmozdul, ami ezúttal az életébe fog kerülni.

– Add fel, Morkhina! – Valian ugyanazzal a határozottsággal szólalt meg, amit Shardukkal szemben is használt, amikor neki kellett az élre állnia. – Az erődet elvették, csak lopott morzsákat birtokolsz. A test, amelyet elraboltál, haldoklik. Tudod, hogy képesek vagyunk elbánni veled. Add meg magad harc nélkül! Semmi értelme ellenállnod.

– Nos… – Lyr kezében, akárcsak előzőleg, a semmiből tűnt elő két kard. – Ez a test valóban esendő.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

498 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Miért nem adod nekem helyette a sajátodat, harcos? Tegyük fel, hogy megengedem, hogy a papocska meggyógyítsa a barátodat, és elmenjenek Jarthmorból, ha cserébe az enyém leszel. – Valian felé vágott, egyszerre mindkét fegyverével, a démon azonban higgadtan fogadta a csapásokat, és tapodtat sem hátrált.

– Felejtsd el! – válaszolta. – Ezt Lyr sem akarná.

– Gondolod, jobban fogja élvezni, ha te is a kezétől esel el, akárcsak az imádott nagymestere? – Morkhina korábbi erejével és fürgeségével támadott megint, Valian azonban feleannyi idős volt, mint Loghor, ráadásul nem ember. Erőfeszítés nélkül hárított megint, ellentámadása pedig hátrálni kényszerítette az ellenfelét. – Vagy képes volnál magad kioltani az életét? Megér annyit az én elpusztításom, hogy aztán a karodban lehelje ki a nyomorult lelkét? Nem telik sok időbe, hogy az új testem megérjen a befogadásomra, a mágiám pedig minden pillanattal hatalmasabb lesz megint. Akkor nem fogsz így megállni velem szemben te sem!

Új test? – Valian a fejében hallotta meg Mortua hangját. – Lyr nem éli túl, ha megint kiszáll belőle! És ha mondjuk engem nézett ki magának…

Akár kiszáll, akár nem, a célunk nem változik. – A démon kitért a következő ütésváltás elől, és bár balkezes pengéjével könnyedén elérhette volna Lyrt, csak a markolattal taszította mellbe. – Sharduk azt mondta, a börtönét kell elintéznünk. Tudsz kezdeni vele valamit, ha lefoglalom?

Elejtettem az ereklyémet, de mindjárt megpróbálom elérni… – Mortua hiába próbált lehajolni, így a lábával kezdett a csont felé tapogatózni.

– Azt már nem! – Az Úrnő a földre borított ereklyehalom felé vetődött. Valian hiába tartotta elé mindkét kardját, Morkhina nem törődött vele, milyen új sebeket szerez Lyr teste. Nem fröccsent már vér a mellkasán eső, két párhuzamos vágásból, és ha le is lassította a támadás, megállítani nem tudta. A Koronás szája bűvös szót sziszegett, meztelen lába az ereklyék közé tiport, azok pedig lángra lobbantak az érintésétől. Mortua meghőkölt a csontból felcsapó tűz elől. Részben csalódottan, részben dühösen hördült fel, és megdermesztette a rémület, amikor Lyr gúnyosan vigyorogva elindult felé. Éppen csak annyi lélekjelenlétet talált magában, hogy rászegezze a tőrét, bár sejtette, hogy a szobor foglyaként még annyi esélye sem lesz Morkhinával szemben, mint amennyi egyébként volna.

Valian azonban jókor érkezett. Fegyver helyett a lábát emelte fel, rúgása telibe találta a Koronás bordáit. Lyr odébb tántorodott, aztán elesett, a démon pedig már rajta is volt: terpeszben állt meg fölötte, egyik kardjával a nyakára, a másikkal pedig a hasára mutatott.

– Lyr a barátom, Morkhina. – Valian külön-külön megnyomott minden egyes szót. – Meg fogom őt gyászolni, úgy, ahogyan még soha senkit, de megölöm, ha rákényszerítesz. És aztán megbosszulom, akárcsak Baradunt, a nagymestert és mind a többieket.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

499 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Az Úrnő felkacagott. Hangja megrázta körülöttük a szobát. Sharduktól lopott ereje utolsó cseppjeit használta el, de a föld megmozdult velük, Valian pedig félretántorodott. Az egész egy pillanatig, ha tartott, és amikor véget ért, a két férfi már ismét egymással szemben állt, felemelt fegyverrel, harcra készen. Aztán elrugaszkodtak.

Fém csendült fémen. Valian perdült, ugrott, előre- és hátralépett, szúrt, kaszált, hárított és védett. Úgy próbálta távol tartani Mortuától az ellenséget, hogy közben Lyr testében se tegyen az eddiginél több kárt. Morkhinát sem egyik, sem másik megfontolás nem zavarta: egyre gyorsabban, egyre nagyobb erővel támadott. Először csak megingatnia sikerült a démont, aztán bevitte az első találatot is, Valian azonban faarccal viszonozta a csapást. A bordái után eltörte Lyr karját is, Morkhina azonban ezt már fel sem vette. Percek teltek, veríték hullott a padlóra, és az Úrnő lassan kiismerte ellenfele küzdési stílusát. Egyre gyakrabban akasztotta meg Valian támadását, többször kényszerítette hátrálni, mint a démon őt, és csak nevetett, ha valamelyik kard újabb sebet tépett a Koronás húsába.

– Már nem húzod sokáig, harcos! – kiáltott fel diadalmasan, miután egy jókora sújtással behorpasztotta Valian páncélját, és kis híján leverte a lábáról a démont. – Mi lesz veled akkor, ha visszanyerem az erőmet? Meghalsz te is és a lány is, akit úgy próbálsz védeni tőlem!

– Neked sincs már sok időd. – Valian egyre inkább elveszítette korábbi higgadtságát, ahogy a tagjaiba fájdalom költözött, ráadásul maga is látta, hogy Morkhina következetesen húzza az időt. Loghor valószínűleg már azelőtt kiszenvedett, hogy rábukkantak volna a szoborra, Astovar Gomor azonban még mindig pokoli kínok között haldoklott valahol a fejük felett, Sharduk és Brietta sorsát pedig nem ismerte, még ha az öreg szemében látott keménység nem is hagyott benne sok kétséget afelől, mi történt vele. Morkhinának igaza volt: minden múló másodperc az ő malmára hajtotta a vizet, Valian pedig el sem tudta képzelni, mi más választása lehetne, mint kiüldözni őt Lyrből, vissza a szoborba, és aztán megpróbálkozni annak az elpusztításával. – Nem tudod a végtelenségig életben tartani Lyrt, Mortuából pedig nem eszel, azt garantálom!

Az Úrnő nem válaszolt, csak kacagott rajta, aztán ismét nekiugrott.

Tovább pörögtek egymás körül szédületes sebességgel. Mindketten egyre többet botlottak, ahogyan sorra estek az apróbb találatok, ám ez egyiküket sem lassította le. Valian gyomrában lassan gyűlt a harag, Morkhina pedig észrevette, és kigúnyolta érte. Ismét varázsolt volna, de a démon látta, mire készül, és egy újabb rúgással fojtotta belé a szót; cserébe Lyr markolattal vágta szájon, akkora erővel, hogy a szobor markában vergődő hercegnő felkiáltott a reccsenés hallatán, Valian pedig egyszerre démon volt megint, Ariann szülötte, akinek feneketlen vérszomj sötétítette el az arcát. Szeme színe ismét lángvörössé vált, akárcsak másfél évvel korábban a Skerimor völgyében, ahogyan a földre köpte öt vagy hat fogát, és véres vigyorral mindent elsöprő rohamra lendült.

A másodpercnyi haladék azonban, amit így nyert, elégnek bizonyult Morkhina számára. Kiejtette a bűvigét, amelyhez mindaddig az erőt gyűjtötte, és mosolyogva fogadta a démon minden addiginál hevesebb támadását. Négy kard csattant össze, ám ezúttal nem fémes zajjal, hanem az üvegéhez hasonló

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

500 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

csörömpöléssel, Valian pedig értetlenül bámulta a kezében maradó markolatcsonkokat. Régi, hű pengéi darabokra törve borították körülötte a talajt, Lyr két kardja pedig akadálytalanul száguldott felé, készen arra, hogy megfosszák az életétől. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

501 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hetvenegyedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Annyira még soha nem kaptatok hülyét tolem, mint most fogtok.

Valian a fejük felett kapta el a lovag csuklóit, és keményen egymásnak ütötte őket, majd amikor ezzel nem ért célt, mindkettőt megcsavarta. A kardok a földre hullottak az elernyedő ujjak közül, a démon pedig minden addiginál szélesebb vigyorral lendült előre. A falnak lökte a Koronást, és lefejelte – tudta ugyan, hogy Morkhina tudatára ez semmilyen hatással nem lesz, Lyrnek meg úgyis mindegy, viszont rettenetesen jólesett neki. A két fegyver ott hevert a hátuk mögött, Valian pedig nem eresztette el ellenfele csuklóját, hogy még ha újakat találna varázsolni magának, akkor se kezdhessen velük ellentámadásba.

Morkhina azonban mást forgatott a fejében. Kitépte a kezét a démon szorításából, és puszta ököllel ugrott neki. Ezúttal Valian fogadta gúnykacajjal őt – hiszen ellenfelével ellentétben masszív vértet viselt, ami meglehetősen egyoldalúvá tett minden lehetséges kézitusát –, de korán örült a könnyű győzelemnek. Félreütötte ugyan Lyr kezét, így az a mellkasa helyett a felkarját találta el, ott azonban, ahol a lovag ujjai megérintették, megfagyott és berepedt rajta a páncél, a bőréhez nyomódó fém jeges hidegségétől pedig még a szíve is kihagyott egy ütemet. Felnyögött, de aztán el is vigyorodott megint.

– Ó, az otthon érintése! – Karon ragadta Lyrt, és nekicsapta a falnak. – Meleggel próbálkozz, ha kárt akarsz tenni bennem, némber! Nyáron csípett így nálunk az idő.

Nekilendült megint, két ökle ütések sorozatát zúdította a Koronásra, Lyrt azonban megtartotta a háta mögött lévő fal. Válaszcsapása ezúttal Valian mellén landolt, és egy jó kéttenyérnyi területen kéklő jéggé változtatta rajta a páncélt. A démon felszisszent ugyan, de nem lassult le, csak a következő, hasonló találat után, ami megrepesztette a jeges részt, és elérte a húsát.

– Hasonlít, hasonlít! – nevetett fel, miközben hátralépett, látszólag azért, hogy időt nyerjen, erős karja azonban még mindig gyorsabbnak bizonyult a rátámadó bábtestnél.

A könyökénél kapta el Lyrt, és eltaszította magától. Mortua sikolya jelezte, hogy a Koronás a szobornak tántorodott, mire azonban árthatott volna a lánynak, Valian megragadta a hátán a vörös köntöst, és visszapenderítette. Mortua újult dühvel rántotta meg magát, a kőmarok pedig, amelyet végigsúrolt egy pillanatra Lyr mágiával átitatott keze, ezúttal engedett; a lány hajszál híján orra bukott, de sikerült visszanyernie az egyensúlyát.

Első dolga volt, hogy – miközben a tekintetét végig a két férfire szegezte – minél messzebb iramodjon a szobortól. Átfutott az agyán, hogy oda kellene dobnia a tőrét Valiannak, de a démon szemlátomást nem szorult fegyverre. Bár a páncélja időközben még legalább három helyen megsérült – mellkasán pedig jókora foltban hiányzott is, és láthatóvá tette a hófehér bőrén húzódó, karmolásszerű fagyási sérüléseket –, derekasan állta a sarat, sőt, úgy tűnt, még élvezi is a csetepatét. Mortua legnagyobb rémületére immár

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

502 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

teljesen elveszítette a maradék józanságát is. Belemarkolt Lyr hajába, lerántotta a fejét, és az arcába térdelt, de azután sem engedte el. Minden korábbinál vadabbul csépelte, pedig – Morkhina ereje ide vagy oda – Lyr már éppen csak tántorgott. Egy utolsó, hatalmas erejű csapás végül a földre küldte a Koronást, Valian pedig lassú, diadalmas léptekkel ment oda hozzá. Vascsizmás lábával irgalmatlanul szemen rúgta Lyrt, és ha már belekezdett, folytatta is a fejével és a hasával. Mortua elborzadva meredt rá, és anélkül tört elő a torkából a kétségbeesett üvöltés, hogy tudta volna, mit mond:

– Valian, ne! Megölöd!

A démon felkapta a fejét, és a lányra nézett. Vörös volt a szeme, akárcsak a szája környékét szennyező vér, a tekintete halált ígért már csak a puszta közbeszólásért is. Aztán megrázta a fejét, leroskadt a barátja mellé, és – az iménti tombolásának teljesen ellentmondó gyengédséggel – megérintette az arcát.

– Lyr! – Rémült hangja lecsillapította egy kissé Mortua szívének őrült kalapálását. Nem is kellett látnia, a lány anélkül is tudta, hogy a démon szeme kék lett megint. Lyr feje oldalra billent, testén egyetlen ép bőrfelület sem látszott már. Úgy tűnt, nem is lélegzik. Valian elkáromkodta magát, és közelebb hajolt, hogy megkeresse a pulzusát.

A Koronás gyorsabban mozdult meg, mint amire akár csak az addigiak alapján is számítottak tőle. A könyökével ütötte meg a démon mellét ott, ahol nem takarta már a páncél, Valiant pedig készületlenül érte a hirtelen mozdulat, és végigzuhant a földön. Lyr mágia mozgatta teste groteszk könnyedséggel ugrott talpra, és Mortua felé lendült. A hercegnő erőtlenül döfött feléje a tőrével, de Morkhina nem pazarolta az erejét védekezésre: Lyr puszta tenyerével ütötte félre a fegyvert, aztán megmarkolta a lányt hátul a nyakánál, és letépte róla az amulettet.

– Derekasan küzdöttél, harcos! – kiáltotta. – A benned égő tűz igazán kedvemre való. De most itt az ideje, hogy megadd magad, hacsak nem szeretnéd végignézni, hogyan végzek a pappal…

Valian felállt. Hevesen zihált, páncélja fényét saját és ellenfele vére oltotta ki, a fejét azonban magasra emelte, és a korábbi méltóságával szólalt meg ismét:

– Nem sokat tudok rólad, szellem, de ha valamit igen, azt biztosan, hogy nem bízhatok benned. Ha fejet hajtok előtted, te megölöd Mortuát. Ha elengeded, én végzek veled. Nemigen látok kiutat. És te?

– Nekem volna egy ötletem! – Mortua torkát összeszorította a félelem, de ha valamikor, most kockáztatnia kellett. Belemarkolt Lyr hajába, jó alaposan megrántotta, aztán egy szertartást kezdett hadarni. Valian nem ismerte fel a szavait, a kínálkozó lehetőséget azonban igen. Alig fordította el róla a tekintetét az Úrnő, hogy a lány ellen forduljon, a démon már el is rugaszkodott; közéjük vetette magát, kiragadta Mortuát Lyr szorításából, és a háta mögé taszította. A Koronás vicsorogva ugrott neki, Mortua azonban befejezte a beszédet, és a magasba emelte a karját. Halvány tűzcsík villant át az ujjai között, Lyr pedig olyan hirtelen csuklott össze, hogy ezúttal mindketten biztosra vehették Morkhina szellemének

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

503 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

távozását.

– De hát… – Valian döbbenten meredt a lányra. – Hiszen megsemmisítette az ereklyéket!

Mortua elvigyorodott, és kinyitotta a kezét. Tenyerén jókora csomó fekete hajszál díszelgett.

– Lyré – kommentálta. – Gyere, pusztítsuk el ezt az átkozott szobrot, és menjünk haza!

Robajlás nyomta el az utolsó szavakat. Morkhina szobra megremegett, és életre kelt. Ezúttal már nem érte be egyetlen mozdulattal: leugrott a talapzatáról, és megindult feléjük. Léptei alatt döngött a padló, ütemükre megindult a mennyezet is. Először csak peregni kezdett a nyakukba a föld, ám akkor a szobor felnevetett, és feléjük mutatott.

– Ravasz húzás, kicsi pap! – dörögte. – Csakhogy elkéstél. Bár ez a test nem olyan kényelmes, mint a tiéd lesz mindjárt, de van itt valaki, aki még megzavarná az egyesülésünket! De ne aggódj, harcos, rólad sem mondok le! Élve temetlek el, és csak akkor játsszuk majd újra a játékunkat, ha már senki nem zavarhat meg benne…

Szavai különös fényt gyújtottak Mortua tekintetében. A lány a kezében tartott hajcsomóra meredt, az agya azonban máshol járt. Lélekben ott állt a hegyi barlang közepén, a rájuk omló bejáratot figyelte, és a pánik hangján sikoltotta, hogy élve eltemet bennünket! Aztán felnézett, egyenesen a szoborra, kicsi arca pedig sápadt volt, fennkölt és diadalmas. Nem pillantott a démonra, de még így is kicsordult a szeméből egy könnycsepp.

– Szeretlek, Valian – mondta tisztán, csengő hangon, és ugyanazzal a levegővel tette hozzá: – Ne engedd a közelembe!

Valian súlyosat bólintott. Nem kérdezte, mire készül a lány, tudta ő is, hogy nem maradt rá idő. A mennyezet lezúdult, a szobor pedig Mortua felé nyúlt. A démon elrugaszkodott, és a kőmonstrumra vetette magát. Most az egyszer minden erejét összeszedte, úgy, ahogyan korábban talán még soha, és bár jeges borzadály töltötte el, amikor meghallotta a lány ajkáról felhangzó kántálást, a lendületét akkor már nem tudta megfékezni. Magával sodorta Morkhinát az omlás alá, és felüvöltött tehetetlenségében, mert ezekre a szavakra jól emlékezett. Mortua a tiltott szertartást celebrálta, amellyel magatehetetlenné tette az őket üldöző kultistát, csakhogy a szellem, aki ellen küzdöttek, nyilvánvalóan nem veszíthette el az eszméletét, és bár Valian szerzetes mivolta ellenére sem ismerte túl mélyen a rendbéli liturgiákat, még ő is kitalálta, mivel jár ez.

Elhaltak a szavak a lány ajkán, Morkhina szobra pedig ezer darabra robbant szét. Kődarabok záporoztak a démonra, akit félig betemetett a leomló mennyezet is, Valian azonban nem törődött sem

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

504 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

egyikkel, sem másikkal. A tekintete Mortuára tapadt. Mintegy lassított felvételen látta, amint a lány kezéből kihullik a feketén füstölgő hajcsomó, vézna kicsi teste a földre zuhan, és nem vesz több levegőt.

– Nem! – ordított fel, és már ásta is kifelé magát két kézzel, kétségbeesetten. Most az egyszer ügyet sem vetett Lyrre. Négykézláb vergődött el a hercegnőhöz, magához ölelte, vérmaszatos arcán fehér csíkokat szántottak a könnyek. – Ne, nem lehet! Mortua!

Nem kapott választ. Az örökvidám arcocska kifejezéstelenül nézett felfelé. Mortua szíve megszűnt dobogni, utolsó lélegzetét pedig a démon szorítása préselte ki a testéből. Valian a puszta kezével tépte ketté a bőrvértet a lány mellkasán, és masszírozni kezdte, bár tudta ő is, hogy hiába.

Aztán megértette. Megértette, hogy a lány sorsa nincs és nem is volt az ő kezében, és akkor már azt is tudta, hová kell fordulnia. Gyengéden visszafektette Mortuát a földre, megigazította rajta a bőrpáncélt, és életében először imára kulcsolta a kezét.

– Tudom, hogy soha nem szóltam még hozzátok, de ismertek – kezdte fennhangon. – Másfél éve járok az utatokon. Amióta csak a rend tagja vagyok, sem kéréssel, sem panasszal nem zavartalak meg benneteket. – Mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna: – Mortua egy hős. Nem tudom, és nem is érdekel, pontosan mit csinált, és miért tilos az számára. De értetek csinálta. Legyőzte az ellenségeteket, és végig tisztában volt vele, milyen árat kell fizetnie érte. Megtette és belehalt, és ha csakugyan olyan bölcsek vagytok, mint Anira úrnő állítja, akkor látnotok kell, hogy nem ezt a sorsot érdemelte! Legyen elég, hogy készen állt rá! Tudom, hogy vissza tudjátok küldeni, ha akarjátok. – Nyelt egyet. – Hozzám.

Nem tudta, mit mondhatna még. Óvatosan vonta ismét a karjába Mortuát, hogy véres csókot leheljen a hajára. Tekintetét a mennyezetre függesztette, és várt. Várta a csodát, amelyről maga sem tudta, hihet-e benne egyáltalán.

Nem messze tőlük, mélyen Jarthmor alatt, a poklok csarnokai nyíltak meg, hogy emléket állítsanak a két mágus küzdelmének. Kitágult, megnyúlt tér és idő, és ahol nem sokkal azelőtt még a puszta folyosó állt, ott már feneketlen szakadék húzódott, amelynek falai eleven, zöldessárga tűzzel lángoltak. Tízembernyi cseppkövek hullottak a mélybe, hogy percekig tartó zuhanás után zúzódjanak darabjaikra, pusztulásuk zaját ezerszeresére erősítve mennydörögte felfelé a visszhang.

Sharduk Morthero a szakadék peremén állt. Ellenfele kicsavart, összetört teste ott hevert a lába előtt. Átrendezték maguk körül a világot, rettenetes sebeket téptek a valóság testébe, de a vén mágus

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

505 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

diadalmaskodott a kultisták vezetője felett. Rhamor Grahulis immár kétségkívül halott volt, és sem hit, sem mágia nem hozhatta vissza többé az életbe.

Sharduk nem törődött vele. Összeszorította a száját, és a mélységbe bámult. Egyetlen mondat zakatolt az agyában, egyre hangosabban, egyre gúnyosabban, és minden egyes alkalommal kínzóbb fájdalmat okozott, mint előtte.

Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna!

Zöld könnycseppek szántottak végig barázdált arcán. Dühös mordulással törölte le őket, de nem fordította el a tekintetét a szakadékról.

Annyit kellett volna csak tennie, hogy hátralép. Egyet, aztán kettőt, végül megfordul, és visszamegy a folyosóra, ahol Briettát és Amorilt hagyta. A saját lábán, ahogyan azt már harmincöt évvel azelőtt is megtehette volna. Fiatalon és délcegen, ha éppen arra támad kedve. A varázserő, amit megtagadott, hogy aztán ismét magához szólítsa a szellemek szolgálatában, ott örvénylett a vérében, erősebben, mint bármikor korábban. Szédületes magasságait tapasztalta meg, és a hatalom nem távozott el tőle, amikor ellenfele a porba zuhant. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát, hogy végezhessen vele. Könnyű volt a diadal és édes, és az ősz papot egy pillanatra eltöltötte a mámor, de a pillanat elmúlt, Sharduk szájában pedig megkeseredett a győzelem íze.

– Megtehetném – mormolta. – Megmutathatnám nekik, hogy értük és nem ellenük használtam az erőmet.

Nem mozdult mégsem. Nem tudott hazudni önmagának. Nem tudta elfelejteni azt az egyetlen elátkozott mondatot, amit nem sokkal azelőtt olyan végtelen magabiztossággal ejtett ki a száján.

Még tíz év múlva is az orra alá fogom dörgölni, hogy a mágiám nélkül már sehol nem volna!

Látta maga előtt Baradun és a katonái rettenetesen eltorzult, iszonyatos tetemét. Brietta sebeit, amelyeket nem evilági fegyver mart a húsába. Lyr Ascovadót az Úrnő bábjaként, két szívdobbanásnyira a haláltól, mégis gyilkos erő birtokában. És legfőképpen látta Loghor ihn Mortenort, amint kihúzza a mellkasából a tulajdon pallosát, és egy utolsó, határozott mozdulattal messzire hajítja.

– Visszaülhetnék a tolószékembe – szólalt meg ismét, de alig mondta végig, már meg is rázta a fejét. Maga is tudta, hogy nem lenne rá képes. Mindaz, ami valaha volt, és mindaz, ami lehetett volna, ezerszeresen ébredt benne öntudatra a harc során. Tagadhatta, ahogyan csak akarta, akkor is mágus volt, emberfeletti hatalmának büszke megszállottja. Egyetlen fegyvert tudott csak szembeszegezni ezzel a veszedelmes büszkeséggel: a tulajdon lelkiismeret-furdalását.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

506 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Ránézett a lábánál heverő tetemre, de már nem érzett elégtételt. Rhamor Grahulis szeme egyenesen rámeredt, még halálában is vádlón, mintha árulásnak tartaná a fehér köntöst, amit viselt, Sharduk pedig már nem hibáztatta érte. Lassú, megfontolt mozdulattal rúgta a mélybe ellenfele holttestét, aztán megköszörülte a torkát.

– Nem tudom, hallasz-e, Loghor fiam! – emelte fel a hangját. – Kitelik attól a végtelenül makacs szellemedtől, hogy a veszély ellenére is itt maradt, csak hogy szemmel tartsa a fiait. Megtettem, amit akartál. Brietta él és virul. Két másik Szárnyas úgyszintén. Ennyi múlt rajtam, többet nem tehetek. – Felsóhajtott; a visszhang robajlássá erősítette a tünékeny neszt. – Mindvégig igazad volt, tudod? Harmincöt évembe telt, hogy belássam, de végre felfogtam. Veszélyesek vagyunk, pont annyira, amennyire te tartottál annak bennünket. Soha nem szabadott volna második esélyt kapnom az élettől.

Lépett egyet a szakadék pereme felé. Csizmája alól sziklaforgácsok hullottak a kimondhatatlan mélységbe.

– Miattam haltál meg – fejezte be –, ezt senki nem tudja nálam jobban. Hogy mennyire bánt, azt el sem tudom mondani neked… De nem ajánlom, hogy megpróbáld a fejemre olvasni! Most pedig vigyázz – mert jövök!

Jajszó nélkül lépett le a mélybe. A szakadék befogadta, a zuhanás kitépte belőle az életet. A zöld lángok ellobbantak a szeme előtt, szellemét pedig soha nem ismert béke ölelte át jóval azelőtt, hogy a teste összetört volna a meredély legalján. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

507 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hetvenkettedik fejezet by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Itt is van! Még ketto lesz, ha minden igaz. Siettem, ha baki van benne, szóljatok!

– Sharduk!

Mortua kiáltásában szívszaggató bánat csengett, Valian mégsem hallotta még soha ilyen édesnek a hangját. A lány egyetlen pillanat alatt tért magához, mintha éppen csak pihenni hunyta volna le a szemét egy kicsit. Most felkapta a fejét a démon válláról, és felült; a szája és a keze egyaránt remegett. Valian olyan szorosan ölelte magához, amennyire összevissza törött páncéljában csak merte.

– Mortua… – suttogta. – Végre, na végre…

– Sharduk meghalt. – A lány felnézett a démon véres arcába, Valian pedig csak egy bólintással jelezte, hogy igen, tudja. – Mintha láttam volna a szellemét, aztán meg sokat, nagyon sokat, mint régen… Sikerült, Valian, velünk vannak megint. Eressz! – tette hozzá még szelíden, és kibontakozott az ölelő karok közül. Lyrhez sietett, aki azóta is mozdulatlanul hevert a földön, ahol összecsuklott, és makacsul bár, de egyre erőtlenebbül kapaszkodott az életbe.

Valian fején egy pillanatra átfutott az őrült gondolat, hogy mi lesz, ha a szellemek nem hallgatják meg a hercegnőt, aki kényszerből ugyan, de mégiscsak elhagyta a szolgálatukat, de tova is hessegette. Az áramlat, ami – oly hosszú hetek után – végre ismét feltámadt körülöttük, a régi ragyogásával fonta körbe Mortuát, és immár ott kavargott a saját lelke körül is, meleg fénnyel, megnyugtatón. Nézte, hogyan fekteti két tenyerét Lyr alig mozduló mellkasára a lány, akit a szellemek az ő közbenjárására hoztak vissza az életbe, és valami olyat érzett, amit még soha életében. Hitet.

Mortua halk, kérlelő szavakat suttogott, és a szemük láttára tűntek el a sebek a Koronás testéről. Lyr arca, amit Valian szétvert és összerugdosott, lelohadt, a szúrások, amelyeket nagyrészt még a lovagtársai ejtettek rajta, heg nélkül gyógyultak be. Törött karja és bordái összeforrtak, zúzódásai elsimultak, erei újra megteltek vérrel, a szíve pedig lassan, erőteljesen kezdett ismét verni. Valian a lány vállára tette a kezét, finoman oldalra tolta, Mortua pedig megértette, és hátrébb húzódott, hogy a démon magához ölelhesse eszméletre térő barátját.

Lyr először nem viszonozta a szorítást. Tekintete a semmibe meredt Valian válla felett. Mortua nézte, nézte, és összeszorult tőle a szíve. A Szolgáló kifejezéstelen, mégis kemény arca nem hagyott kétséget afelől, hogy Lyr tökéletesen tudatában van a történteknek, és amikor végül mégis belekapaszkodott Valianba, azt csak azért tette, hogy csináljon valamit a kezével, amin annak az embernek a vére száradt, akinél még Hangeris Morcryont sem tisztelte jobban.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

508 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Vége, Lyr, vége. – Valian arca megrándult a fájdalomtól, ahogy a Koronás megszorította, de a hangján mit sem lehetett észrevenni ebből. Mortua kipislogta a szemébe gyűlő könnyeket, és megérintette a démon karját a betört páncél alatt. Úgy látszott ugyan, hogy jelenleg a sebei érdeklik Valiant a legkevésbé, a lány mégis újabb fohászt küldött a szellemek felé. Nem elégedett meg azzal, hogy meggyógyítsa az ifjút: miután eltüntette róla a sérüléseket, és visszaadta a fogait, óvatosan végighúzta a tenyerét Valian csúnyára festett, összevissza tincsein is. A démon arcán fáradt mosoly suhant át, amint a haja meghosszabbodott megint, és végigomlott a hátán ragyogva, vörösen, mert ez a tett a régi Mortuára vallott, akinek semmiféle gyász vagy fájdalom nem törhette meg kicsit szeles, bolondos életkedvét.

– Lyr, segítesz nekem? – kérdezte közben a lány, és odanyújtotta a kezét a társuknak. A Koronás felnézett rá, és Mortua hirtelen úgy látta, mintha vízszintesen kettéhasadna a szeme, csak hogy bepillantást engedjen a lelkében kavargó indulatokba. Még Valian arcán sem látott soha ilyen parttalan kétségbeesést, de nem is ez markolt igazán a szívébe. Távol állt ugyan a saját lelkétől, mégis ráismert a Lyr emlékeit megmérgező, feneketlen öngyűlöletre. Nem a te hibád volt, akarta mondani, de maga is tudta, hogy semmit nem érne el vele. Inkább kézen fogta a Koronást, és finoman maga felé húzta. – Amoril és Asto még él – emlékeztette. – Tegyünk róla, hogy így is maradjon!

Lyr nem válaszolt, és a tekintete is lesiklott a lány arcáról megint, de végre megszorította a kezét, és feltérdelt. Ezúttal Valian húzódott el tőlük, figyelte, hogyan fordulnak szembe egymással, hogyan kezdik elsorolni ugyanazokat a szavakat, és bármennyire megérintette is Baradun, Loghor, Sharduk és a többiek elvesztése, most nem érzett mást, csak hálát és végtelen szeretetet.

– Köszönöm – suttogta el ő is a magáét a szellemeknek, aztán csak ült a földön tönkrement páncéljában, sátorként leomló hajával, nézte Lyrt és Mortuát, és egyszerre végtelenül fáradtnak érezte magát.

A szellemek pedig meghallották a kérést, amit egy kegyeltjük és egy Szolgálójuk együttesen intézett hozzájuk, és végigsuhantak Jarthmor városán, amit mostanáig kerülni kényszerültek. A baljós csendtakaró elenyészett a romok között, a csapdák semmivé lettek a visszaúton, az omlás helyén csillagfény szűrődött le a járatokba. Amoril Devardor kinyitotta a szemét, felült, és megtapogatta a fejét borító kötést. Brietta szanaszét szabdalt bőrvértjében hajolt fölé, hogy talpra segítse. Az emorhoni megszorította a kezét, aztán maga is fohászkodni kezdett, Brietta pedig két lovagtársa felé indult, akik lassan szintén magukhoz tértek. Nem messze tőlük Morkai Cardun imádkozott haldokló paptársa felett vérző torokkal, miközben erős bódítószert csöpögtetett Astovar feldagadt ajkai közé, hogy ha már segíteni nem tud rajta, legalább a szenvedését enyhítse. Astovar azonban felköhögött, egészen emberi hangon, és megmarkolta a gyógyító csuklóját, a bőre pedig lassan visszanyerte természetes színét és állagát. Morkai könnybe lábadó szemmel ejtette el a fiolát. Volt annyira lelkiismeretes űzője a hivatásának, hogy először megtörölje a barátja száját, és csak utána boruljon a nyakába. Még távolabb pedig, túl már minden világi hívságon és szenvedésen, mielőtt az áradat ereje elérhette volna, utolsót rebbent Loghor ihn Mortenor szemhéja, ahogyan a szelleme végső búcsút mondott halála helyszínének, teste pedig ott maradt a falnak dőlve, ahová még a démon ültette le.

– Keressük meg a többieket. – Mortua végül elengedte Lyr kezét, és felállt. – Itt az ideje, hogy végre hazamenjünk.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

509 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Valian csatlakozott hozzá. Két oldalról segítették fel a lovagot. Lyr arca ismét kifejezéstelen maszkká fagyott, de tűrte, hogy átkarolják, és kitereljék a folyosóra.

– Miből gondoltad, hogy beválik? – kérdezte meg hirtelen Mortuától a démon.

A lány szaporán pislogott. Eredetileg gátlás nélkül elmesélte volna – sőt, egyenesen készült rá –, mit tudott meg a társukról, de elég volt ránéznie Lyrre, hogy azonnal meggondolja magát.

– Mármint micsoda? – húzta az időt.

– Lyr haja. Miért pont azt használtad?

A Koronás megmerevedett egy pillanatra, érezték mind a ketten. Mortua erőltetett könnyedséggel vonta meg a vállát.

– Hát… nem voltam biztos benne. De gondoltam, gyakorlatilag halott, és azon a pár percen nem múlik semmi… Különben is, valamit csinálnom kellett! A medál nélkül Morkhina pillanatok alatt kikészített volna, ha nem lépek semmit!

Valian felvonta a szemöldökét.

– Azt hittem, csak a rendtagok maradványait lehet ereklyévé szentelni, Lyr viszont Koronás.

– Az, és mégis úgy használja a legkevésbé ismert szertartásokat is, mint kevés pap! – vágta rá kapásból a lány. – Rajta kérd számon a titkait, ne rajtam! Megpróbáltam, és bejött! Ennyi, tényleg!

– Akkor most én kérem, hogy te viszont soha többé ne használd ezt a bizonyos szertartást. – Valian ujjai Lyr hátán találták és simították meg Mortua kezét. – Ha nem tudsz jobbat kitalálni, akkor hagyd, hogy inkább én oldjam meg a helyzetet!

A hercegnő viszonozta a simogatást.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

510 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Azt majd még megbeszéljük, hogy ki vagy te, és milyen alapon kérsz tőlem ilyeneket… De ha ennyire szeretnéd, elbánhatsz te a következő gonosz szellemmágussal, aki az utunkba vetődik!

Valian maga elé mosolygott. Válaszolt volna, de közben elérték a csapóajtót, amelyen keresztül eredetileg ebbe a járatba érkeztek, felülről pedig, nagy megkönnyebbülésükre, beszéd szűrődött le hozzájuk. A démon Brietta, Mortua pedig a gyógyító hangját ismerte fel elsőnek, a kezét azonban Amoril nyújtotta le nekik, hogy segítsen felkapaszkodniuk. Mortua és Valian Lyrt tolta elsőnek a nyílás alá, és magától értetődő természetességgel karolták át egymást, amíg ismét szabaddá nem vált előttük az út. Már az sem tudta zavarni a démont, amikor a két morgerintali egyszerre nyúlt a hercegnőjéért. Ő maga segítség nélkül kapaszkodott fel, és elszorult a szíve, amikor meglátta, milyen kevesen maradtak a fenséges csapatból, amelyik Jarthmor alá érkezett.

– Sharduk nincs veletek? – fogadta Amoril.

Valian megrázta a fejét.

– Ennyien maradtunk. Meg a sebesültek, akik el sem jutottak Jarthmorig. Nem Nimortana volt az ellenfelünk, hanem egy Morkhina nevű mágusnő szelleme… De te valószínűleg többet tudsz róla, mint én.

Az emorhoni komoran bólintott.

– Gyanítom, hogy igen. Leszámítva, ezek szerint, a történet legvégét, de ha megbocsátasz, azt nem is most szeretném hallani. Anira, Ylmorad és a többiek már valószínűleg észrevették, hogy a szellemek visszatértek hozzánk, de valakinek fel kell készítenie őket a veszteségeinkre is, mielőtt így, maroknyian hazaállítanánk. Aztán össze kell szednünk a sebesülteket, hazaterelni azt a rengeteg gazdátlanul maradt lovat, és gondoskodni az elesettekről… Ha egyszer békében és biztonságban hazaérünk, szeretnék inni veled az emlékükre, Valian. Akkor elmesélhetnéd azt is, hogyan győzedelmeskedtetek végül, de most még nagyon keserűnek érzem ezt a diadalt.

– Túl sokba került, ez kétségtelen. – Valian nem vette le a szemét Lyrről. Brietta és a másik két túlélő Koronás a barátja köré gyűlt, de nagymesterük és a többi társuk elvesztése után ők maguk is szárnyaszegett madarak benyomását keltették. – Szólj haza Ylmoradnak, Amoril! Addig megkérem Mortuát, hogy értesítse Anira úrnőt.

– Rendben van. És Valian… Ugye számíthatok rád a hazaúton?

– Feltétlenül.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

511 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Kezet szorítottak. Az utolsó mondatra a hercegnő is melléjük lépett, és gondterhelten figyelte a Koronásokhoz csatlakozó két morgerintalit.

– Szegény Brietta – sóhajtotta.

A két férfi követte a pillantását, de nem tettek rá megjegyzést.

– Be tudsz számolni a történtekről Anira úrnőnek, Mortua? – kérdezte a démon.

– Hogyne.

– Talán az volna a legjobb, ha mindannyian Mordiniumba térnénk vissza – vette át a szót elgondolkodva Amoril. – Azok is, akik az életükkel fizettek a győzelemért. Bár őket talán eleve a Koronások akarják hazavinni; sokan estek el közülük. Brietta a rangidős, ugye?

Mortua és Valian határozatlanul néztek össze.

– Hát… szerintem ő van előrébb a rangsorban – kockáztatta meg a lány. – Az biztos, hogy ő az idősebb, meg hát Lyr alapvetően a morammori dolgokban parancsol, nem?

A démon megvonta a vállát.

– Nem tudom, mennyire tenne most jót Lyrnek, ha azzal szembesülne, hogy feladatai vannak – jegyezte meg Amoril. – Beszélek Briettával.

A hazaút eseménytelennek és nagyon szomorúnak bizonyult. A Koronások ragaszkodtak hozzá, hogy elesetteiket a saját lovaikra kötve vezessék vissza a rendházukba, a fejedelem katonáinak szörnyűséges maradványait azonban kénytelenek voltak hátrahagyni. Sharduk holttestét sem találták meg, bár nem is keresték sokáig. Amoril azt javasolta, később térjenek vissza, és adják meg mind a shinnamorinak, mind Baradunéknak a végtisztességet, ellenvetést pedig senki nem tett.

Végül nem neveztek ki vezetőt. Brietta is, Lyr is magába roskadt, és semmi sem állt tőlük távolabb, mint hogy parancsokat osztogassanak. Haláltusája Astovarban is mély nyomokat hagyott: eltüntette az arcáról a derűt, tekintetéből az örök optimizmust. Morkaijal együtt általában Loghor holttestét kísérték, és sem egymáshoz, sem máshoz nem sokat szóltak. Valian Sharduk kocsija láttán esett mély letargiába, amit végül darabokban találtak meg az úton. Ezúttal ő is lóháton ült, Mortuával a háta mögött, és ha az állat 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

512 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

makacskodni kezdett, a hercegnő egyszerűen csak megkérte a szellemeket, hogy csitítsák el.

Amoril látszott a legkevésbé megviseltnek, bár őt is bántotta, hogy nem tudott nagyobb hasznára lenni a küldetésnek, és gyakran imádkozott a csapatában elesett lovagok családtagjaiért. Még így is úgy tűnt, ott van mindenhol. Ő lovagolt előre, hogy ellenőrizze, jelentenek-e még bármi veszélyt a mágusok csapdái a kultusz pusztulása után, táborveréskor rendszerint ő nyomott ételt Brietta kezébe, és azonnal felbukkant, ha valahol egymásnak feszültek a gyásszal súlyosbított indulatok. A két morgerintalit is meggyőzte, hogy tartsanak a többiekkel Mordiniumba – hiszen így is szívszorítóan kevesen maradtak –, és Ylmorad sürgetése ellenére maga sem tért rá az Emorhon felé vezető útra.

Mortuának és Valiannak is mindenkihez akadt jó szava, de egyikük sem bánta, hogy nem rájuk maradt a vezérszerep. Egymáshoz ők sem sokat szóltak, viszont ritkán távolodtak el a másiktól néhány lépésnél távolabbra. A démon hangulatának kimondottan jót tett, hogy Morkai feltűnően kerülte a lányt, és Mortua sem igen kereste a gyógyító társaságát. Akkor beszéltek csak egy keveset, amikor elérték a sebesültek táborát. A hercegnő és a három pap pillanatok alatt, gond nélkül meggyógyított mindenkit, a kérdésekre azonban csak szűkszavú feleletekkel szolgáltak, és bár a harmadik estére megérkeztek a rendház kapujába, a többség százszor hosszabbnak érezte az úton töltött időt.

A mordiniumi szerzetesek mindent megtettek, hogy feledtessék a visszatérőkkel Jarthmor viszontagságait. Loghort és a többieket ugyan nem hozhatták vissza az életbe – már az is hihetetlen volt, hogy Valiant meghallgatták a szellemek, amikor Mortuáért fohászkodott –, de végtelen tisztelettel kezeltek minden érkezőt, tekintet nélkül arra, élt-e az illető, vagy sem. Meleg vacsorával és együtt érző hallgatással fogadtak katonát, Koronást és papot egyaránt, Anira pedig a saját szobájába terelte Mortuát, Valiant és Lyrt.

– Kérnem kell tőletek egy utolsó dolgot – kezdte szelíden. – Fennáll a veszélye annak, hogy a szobor, amit Jarthmorban találtatok, nem azonos azzal, amibe eredetileg bebörtönöztük Morkhinát. El kell mennetek még egyszer, utoljára a Shreior ligetbe, hogy megnézzétek, mit találtok a kriptában. Valószínűleg semmit, de ha mégis…

– Tudni fogjuk, mit tegyünk – fejezte be a mondatot eltökélten Mortua.

– Köszönöm, kedvesem – bólintott a rendházfő. – A szellemek áldásával egykettőre megjárjátok az utat. – Lyrhez fordult, az arca minden addiginál jobban ellágyult. – Ascovado lovag, ha bármiben a segítségedre lehetek, kérlek, ne habozz hozzám fordulni.

A fiatalember szótlanul meghajtotta magát. Egyáltalán nem beszélt, mióta maguk mögött hagyták Jarthmort, társai pedig tiszteletben tartották hallgatagságát.

Mortua habozva nézett Valianra és Anirára.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

513 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nekem haza kell mennem… Meg szeretném mutatni apának, hogy egyben vagyok, és szegény Baradunékról is hírt akarok vinni neki. Visszajövök reggel, és mehetünk a ligetbe, jó?

– Elkísérlek a palotáig, ha gondolod. – Valian a kezét nyújtotta.

Együtt léptek ki az ajtón, Lyr pedig – még mindig némán – követte őket. A küszöbön azonban megtorpant. Két társa eltűnt a lépcsőfordulóban, ő viszont nem mozdult, a folyosó végén ugyanis megpillantott egy fehérbe öltözött alakot. Shira-Lin aggódó, sápadt arccal nézett rá, szeme alatt sötét karikák tanúsították, hogy több éjszakát is álmatlanul töltött az utóbbi napok során. A tekintetük összekapcsolódott, a Koronás kitárta a karját, a papnő pedig odarohant hozzá, és átölelte. Sokáig álltak ott egymásba kapaszkodva, és amikor végül szétváltak, Lyr először érezte úgy ismét, hogy talán maradt még valami jó is a világban.

Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

514 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Epilógus, elsõ rész by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA!

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

515 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Epilógus

Morammor megtelt gyászolókkal. Papok, szerzetesek és világiak, Koronások és családjaik, bajtársak és futó ismerősök ácsorogtak a szellemvirágból font kupola alatt. A legtöbben khuyt viseltek, és kevés szem maradt szárazon, amikor a talapzatára emelték a szellemek kertjének legújabb szobrát.

Bár mindaddig a napig csupán a rend legkiválóbb tagjai részesülhettek a megtiszteltetésben, hogy haláluk után Morammorban állítsanak nekik örök emléket, mégsem jutott eszébe senkinek tiltakozni. Nem tudták, kitől származott az eredeti ötlet, de nem is számított. A legidősebb, legkonzervatívabb szerzetesek is helyeselték, még ha néhányan hozzá is tették – kézfejük mögött suttogva csak persze –, hogy azért nem kellene rendszert csinálni a dologból. Senki sem vitatta azonban, hogy a Szárnyas Korona Lovagrendjének hősi halált halt nagymestere, Loghor ihn Mortenor kiérdemelte a helyét a legnagyobbak között.

Mortua az apja mellett állt, vállát fehér felhőkkel díszített, halványkék gyászkendő borította, kis kezében könnyektől lucskosra ázott keszkenőt gyűrögetett. A fejedelem, Anira és mindazok, akik élve tértek vissza Jarthmorból, a többi gyászolóval szemben, az épület előtt sorakoztak fel, amelynek előcsarnokában a Koronások egykor foglyul ejtették Mortuát és Valiant. A lány élénken emlékezett még rá, hogyan lépett akkor közéjük Loghor, még Morkhina bűvös igéjének rabjaként, milyen megvetés ült az arcán, amikor rájuk nézett, és a gúnyra is, ami a szavaiból sugárzott. Közelebb bújt az apjához, hogy a mozdulat örve alatt lopva még egyszer megtörölhesse a szemét, a férfi pedig odahajolt hozzá, és megsimogatta az arcát.

– Pedig annyira utáltam – suttogta elgyötörten Mortua –, és azt hiszem, féltem is tőle. De mióta meghalt, úgy érzem, mintha nélküle vége lenne a világnak…

A fejedelem átkarolta.

– Nekem is hiányozni fog – súgta vissza –, még ha néha nem is lehetett zöldágra vergődni vele. Az utódjával lényegesen könnyebb dolgom lesz, azt hiszem.

A hercegnő követte a tekintetét, bár összeszorult tőle a szíve. Loghor szobra mellett, végtelenül magányosan, Lyr Ascovado állt, akit a megmaradt Koronások három nappal azelőtt egyhangúlag választottak minden idők legfiatalabb nagymesterévé. Mortua csak egyszer látta őt azóta, amint fekete köpenyben és páncélban átvágott a mordiniumi piactéren. Nem tudta eldönteni, Lyr nem vette észre akkor, vagy csak nem akarta észrevenni, ő maga pedig nem mert odamenni hozzá. Shira-Lintől tudta, aki minden

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

516 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

nap legalább egy órát a Koronások rendházában töltött, hogy a fiatalember a munkába menekült a fájdalom elől, márpedig mindkettőből akadt bőségesen a lovagok háza táján. Amióta hazatértek, Lyr nem volt hajlandó fegyvert viselni, és megtiltotta, hogy bárki is nagymesternek szólítsa, emberei pedig készséggel uramozták. Az ő lelkükben sem lehetett egykönnyen betölteni az űrt, ami Loghor halálával keletkezett.

Loghor… A lány még mindig nem szedte össze a bátorságát, hogy felnézzen a szoborra, amellyé az emorhoni testvérek szentelték a hadvezér porhüvelyét. Nem tudta, attól fél-e jobban, hogy egy merőben idegen Loghor ihn Mortenort fog viszontlátni, vagy attól, hogy a megszokott, zord ábrázatával kell majd farkasszemet néznie. Inkább Lyrt figyelte még egy darabig, meg a mellélépő Anirát, aki magára vállalta a gyászbeszéd megtartásának nehéz kiváltságát. Mortua készakarva rekesztette ki a tudatából a szavait. A tekintete tovább vándorolt, és azon kapta magát, hogy az ihn Mortenorok kis csoportját bámulja, akik mindenkitől félrehúzódva álldogáltak a szobor tövében. Loghor szülei – nyolcvan körüli, nemes tartású, vérbeli arisztokrata házaspár – összepréselték az ajkukat, a tekintetük pedig ugyanolyan keménynek tűnt, mint egykor a fiuké. Kaltria, az özvegy tíz év körüli kislánya kezét fogta. Az ő büszkesége kimerült abban, hogy elfátyolozta az arcát, a gyerek azonban nyíltan, hüppögve siratta az apját, és könnyben úszott a szeme felnőtt nővérének is, akit egy szőke fiatalember, valószínűleg a férje zárt vigasztalónak szánt ölelésbe. Mortuát hirtelen lelkifurdalás töltötte el, amiért megleste a gyászukat, és elkapta róluk a pillantását, hogy megkeresse vele Valiant.

Nem látta a démont, amióta visszatértek a Shreior ligetből, ott pedig nem nyílt alkalmuk rá, hogy beszéljenek. Bár a lány arra számított, hogy kettesben fognak nekivágni az útnak, nem csupán Amoril, de a két morgerintali is ragaszkodott hozzá, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Mindannyian szerették volna végre lezárni Morkhina ügyét, a hercegnő pedig nem hibáztatta őket érte. A szellemek segítségével száguldottak végig a ligetbe vezető úton, csak hogy már akkor megkönnyebbüljenek, amikor megérkeztek; nem várta őket az a kísérteties táj, amire a Morkhina sírbörtönét megzavaróknak évtizedeken át számítaniuk kellett.

– Egy szobrot keresünk, ugye? – fordult Mortuához a gyógyító, mielőtt bárki más megszólalhatott volna.

– Igen – felelte meglepetten a lány. – Odalent, ha minden igaz.

– Akkor nézzünk körül! – Morkai kézen fogta, és a lépcső felé húzta, amelyen másfél évvel azelőtt olyan nehezen jutottak csak le Valiannal. Mortua félig kérdő, félig engedélyt kérő tekintetet vetett a démonra a válla felett, Valian pedig egy kicsit széttárta a karját, mint aki tudna ugyan ellenvetést tenni, de nagylelkűen inkább eltekint tőle. Így a lány végül követte a papot a romos kriptába, még ha meg is borzongott, amikor belélegezte annak hűvös, poros, nehéz emlékeket idéző levegőjét.

Morkai a lépcső aljára érve engedte el a kezét, és nem is nézett rá, amíg jó alaposan fel nem mérte a helyet. Mortua félénken követte a példáját, de sem a szobornak nem találta nyomát, sem annak a régi, fojtogató érzésnek, ami az Úrnő jelenlétében már annak idején is eltöltötte.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

517 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– El se hiszem, hogy tényleg legyőztük… – mormolta.

– Pedig nagyon úgy fest. – A gyógyító végre felé fordult. Jóképű arcán nem látszott megkönnyebbülés. – Kitettetek magatokért, Valian és te.

– Akárcsak te és mindenki más. – Mortua azon törte a fejét, mire akarhat kilyukadni a morgerintali. Morkai tekintete szokatlanul komor és idegen volt, Jarthmor árnyai még mindig ott ültek a szemében.

– A magam részéről egy életre végeztem a kalandokkal – jelentette ki. – A legszívesebben elfelejteném az egészet. Visszamegyek Morgerintalba gyógyítani, a történeteket pedig meghagyom a hősöknek. Az alapján, amit láttam, a dicsőség egész egyszerűen nem éri meg.

– Nem. Tényleg nem. De hát nem is azért csináljuk. Az csak úgy… jön. Tudod, az ember megteszi, amit lehet, és közben óhatatlanul is veszít valamit. Aztán a dicsőség, az vagy kárpótolja érte, vagy nem.

– Engem mindenesetre várnak a betegek. Pontosabban most már, hogy visszatértek a szellemek, valószínűleg nélkülem is remekül elboldogulnak. De hiányoznak. Hiányzik Morgerintal, a rendház, a kertem… Nem hiszem, hogy a közeljövőben ki fogom tenni a lábam otthonról.

– Sok volt ez neked, igaz? – kérdezte együttérzéssel Mortua.

A férfi bólintott.

– De legalább egy életre megtanultam, mire van szükségem, és hogy mi az, ami nem fér bele. – Majdnem olyan közelről nézett a lány arcába, mint amikor megcsókolta, de a tekintetében már nem lángoltak azok a fények, mint akkor. – Rendkívüli teremtés vagy, kis hercegnő. Remélem, megbocsátod nekem, de azt hiszem, képtelen volnék kardot lengetve loholni utánad a következő eszement küldetésed során, és az sem vonz, hogy otthon idegeskedjek, amíg te az életedet kockáztatod valahol. Meg hát – vonta meg a vállát – látom is, hogy szeretitek egymást Valiannal. A szellemek adjanak neked sok boldogságot! Senki nem vitathatja, hogy megérdemled.

– Drága vagy, Kai! – Mortua a nyakába kapaszkodott. – Köszönöm, tényleg. Legyél te is nagyon boldog!

– Ó, én az leszek! – nevetett fel Morkai. – Amint elfelejtem ezt az egész rémálmot.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

518 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Apropó, azt tudod, ugye, hogy ha te nem lennél, akkor ez a rémálom még mindig tartana? – kérdezte szendén a lány.

A gyógyító megborzolta a haját.

– Azért túlzásokba sem kell esni.

– Nem, komolyan! Ha te nem mutattad volna meg nekem annak idején azt a bizonyos szertartást, most valószínűleg nem itt beszélgetnénk.

Morkai összerezzent.

– Mortua! Az…

– Tilos is meg veszélyes is, tudom. Már Valian is megígértette velem, hogy soha többé nem használom. – Elvigyorodott. – Nem mintha tényleg megígértem volna.

– Pedig jobban tennéd. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy a testvéren, akitől ismerem, sem fohásszal, sem orvosként nem tudtam segíteni. – Sóhajtott. – Néha nem bánnám, ha a haldoklók kevesebbet beszélnének, és többet imádkoznának. Ő sem nyugodott meg, amíg végig nem hallgattam.

– Ne aggódj, senkinek nem mondtam el, hogy tőled származik!

– Nem származik tőlem – sietett leszögezni a gyógyító. – Soha még csak eszembe sem jutott, hogy kipróbáljam. Neked sem mutattam volna meg, ha bele nem ugrattatok volna Astóval abba az ostoba fogadásba. Sőt, eleve meg sem hallgatom, ha nem reméltem volna, hogy a pontos tudás birtokában valahogyan mégis meg tudom majd gyógyítani. Egészen addig soha nem veszítettem el egyetlen betegemet sem, és őt is megmenthettem volna, ha több lett volna benne az élni akarás…

– Akárhogy is, Morkhina ellen a lehető legjobban jött – söpörte félre a kellemetlen emlékeket a lány. – De ne aggódj, nem tervezem rámondani minden szembejövőre. Már az is csoda, hogy Lyr nem tekerte ki érte a nyakamat. Kétlem, hogy legközelebb elmulasztaná, szóval…

– Szóval semmi legközelebb. Így is csoda, hogy túlélted.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

519 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Velem voltak a szellemek – felelte egyszerűen Mortua. – Meg főleg Valiannal.

– Szerencsére. – Morkai a lépcső felé indult. – Jut eszembe: attól tartok, mégiscsak magamra szedtem némi… erőszakos hajlamot Jarthmorban, szóval nyugodtan megmondhatod Valiannak, hogy ha össze merészeli törni a szívedet, megkeresem, és nem szavakkal fogom felelősségre vonni.

Egyszerre csengett komolyság és finom önirónia a hangjában. Mortua elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.

– Megmondom.

Három társuk a lépcső tetején várta őket. Halkan beszélgettek, bár a kezüket már csak megszokásból is a fegyvereik közelében tartották.

– Minden rendben – nyugtatta meg őket a lány, még mielőtt bármit kérdezhettek volna. – Idefent sem találtatok semmit, ugye?

– Nem. – Amoril tartása ellazult a jó hír hallatára. – Ylmorad örülni fog. Mi zártuk volna vissza tíz év múlva, azt hiszem.

– Megoldottad volna, Amoril.

– Meg, de nem bánom, hogy nem kerül rá sor. – Az emorhoni körülnézett. – Tudjátok, mire gondoltam? Be kellene omlasztanunk. Ne maradjon nyoma se a ligetnek, se ennek az elátkozott kriptának. Hadd vegye birtokba a területét az erdő, hadd felejtsen a világ…

– Adjatok egy ásót! – vágta rá komoran Astovar. – Úgy értem, persze, szedjünk rá össze embereket, és csináljuk! A halottakon nem segít, ennek a némbernek meg úgyis mindegy, de jobban érezném magam tőle.

– Jarthmorba is vissza akartunk menni, igaz? – Valian fél kézzel magához húzta Mortuát, a lány pedig készséggel simult hozzá. – Baradunék és Sharduk miatt. Vigyük meg a hírt, hogy mindent rendben találtunk, aztán részemről kezdhetünk is itt vagy ott.

Tett követte a szavakat. Mortua azóta nem is találkozott többet a démonnal. A fejedelem kereken megtagadta, hogy visszaengedje Jarthmorba, és hosszasan fejtegette, miért nem tartja megengedhetőnek, hogy egy hercegnő holmi kripták beomlasztásán robotoljon, cserébe viszont elkísérte a lányát a shinnamori 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

520 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

rendházba, Sharduk búcsúztatójára. A vén mágus holtteste végül nem került elő, Lyr pedig, mint nagymester, kategorikusan megtagadta, hogy Loghorral együtt róla is megemlékezzenek majd Morammorban, shinnamori társai azonban így is megható búcsút vettek Sharduktól.

Mortuának úgy tűnt, mintha azóta egyfolytában csak sírna, de azt is észrevette, hogy a könnyekkel együtt a fájdalom java is távozik a lelkéből. Most már nem álmodott egyfolytában Baradun holttestével, és egyre többet gondolt a jövőre is, amelyben végre maga mellé merte képzelni Valiant. Az apja előtt egyelőre óvakodott szóbahozni az ifjút: először mindenképpen a démonnal szeretett volna beszélni kettejük dolgáról. Valian azonban nem maradt Mordiniumban: visszakísérte Amorilt Jarthmorba, azután pedig csatlakozott azokhoz, akik a földdel tették egyenlővé a Shreior ligetet, és bár rettenetesen hiányzott a közelsége, a lány szívét mégis megmelengette a tudat, hogy az egykor oly magánakvaló démon ilyen szerves részévé vált a közösségnek.

Valian most ott állt nem messze tőle, egy kicsit balra, mellette pedig Brietta és a Koronások sorakoztak. Ők sínylették meg a legjobban a jarthmori katasztrófát, amelyben a fele rendjük és hőn szeretett vezetőjük is odaveszett. Mortua lefogadta volna, hogy csak azért Lyrt választották nagymesterré, mert – talán Brietta kivételével – mindenki más, aki el tudta volna látni ezt a feladatot, ott pusztult Nimortana városában.

Hosszan nézte a démont. Valian szintén khuyt viselt, nemcsak a karján, de a haját is gyászszalaggal fogta össze. Nem fordult hátra, Lyrre figyelt, a lány pedig követte a tekintetét, és végre felnézett ő is Loghor szobrára.

Rögtön össze is rándult a gyomra. Az emlékek visszatértek, és Mortua sírni kezdett megint. Loghor arcát a megszokott szigor uralta, előrenyújtott kezében pedig ott villogott a Korona pallosa, amelyet az utódja nem volt hajlandó az oldalára kötni. A póz gyötrelmes emlékeket idézett, hiszen ez volt az a mozdulat, amellyel Loghor hajszál híján diadalt aratott az Úrnő ellen, így követelte tőle, hogy hagyja el Lyr megszállt testét. Mortua a könnyein át látta, hogy Brietta válla is rázkódik a zokogástól.

Nem tartott már sokáig a megemlékezés. A gyászolók sorai lassan bomlottak fel, a többség a szobor elé járult, hogy búcsút vegyen az elhunyt szellemétől. Maga a fejedelem is ezt tette, Mortua azonban csak nézett utána, de nem követte.

– Ne haragudj, Loghor nagymester – suttogta maga elé –, de nem hiszem, hogy jó néven vennéd tőlem, ha odavonulnék búcsúzkodni, miközben igazából mindig is utáltuk egymást. Inkább megyek ahhoz, akit szeretek… Annak viszont nagyon örültem, ahogyan ővele bántál a végén. És sajnálom, hogy már nem tudsz tovább utálni, ha érted, mire gondolok.

Mások sem siettek azonnal a szobor elé. Maga Valian is a fal mellett maradt, akárcsak Brietta. Mortua feléjük vette az irányt, de meg is torpant, amikor egy lefátyolozott nőalak haladt el előtte, aki egyenesen a lovaghölgyet vette célba.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

521 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Nagyságos asszony… – Onnan, ahol megállt, a hercegnő pont nem látta Brietta arcát, a nő hangjának fegyelmezettsége azonban így is összeszorította a szívét.

– A férjem mellett voltál a legvégén, san Khilmor lovag? – kérdezte hasonló tónusban Kaltria ihn Mortenor.

Brietta lehajtotta a fejét.

– Bárcsak ott lehettem volna, nagyságos asszony.

Az özvegy felemelte a fejét, fátyla mögül hosszas pillantást vetett Lyrre.

– Akkor talán jobb lesz, ha az ifjú nagymestert kérdezem az utolsó perceiről. – Közelebb lépett Briettához, és Mortua legnagyobb ámulatára gyöngéden megszorította a kezét. – Nagyon… hálás vagyok neked mindenért, lovag. És ő is az volt, efelől ne legyenek kétségeid.

– Köszönöm, asszonyom – mormolta Brietta, és még akkor is a csizmáját bámulta, amikor az özvegy kis bólintással elbúcsúzott tőle.

Mortua oda akart menni hozzá, hogy megvigasztalja, de megint megelőzték. Ezúttal Amoril sodródott a nő mellé, hogy gyengéden átkarolja a vállát.

– Itt van a szelleme, Brietta, érzed? Mindazokkal együtt, akik visszatértek. Velük suttog a szélben, még ha nem is érted a szavait. – Az emorhoni a lovag álla alá nyúlt, és felemelte a fejét. – Neked is köszönheti, hogy itt lehet. Vigyázni fog rátok odaátról.

Brietta ránézett. Most már Mortua is látta, hogy könnyek lepik el a szemét.

– Ott kellett volna állnom mellette – mondta, és remegett a hangja.

– Azt tetted, amire parancsot adott, és megálltad a helyedet tisztességgel. – Amoril tétovázott egy kicsit, mielőtt folytatta volna: – Tudom, hogy megköszöntem már neked az életemet, mégis el akarom mondani, milyen nagyra értékelem, hogy végig mellettem maradtál. Megtisztelnél azzal, hogy együtt járulunk hozzá elbúcsúzni?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

522 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Brietta bólogatott. Úgy indultak a szobor felé, hogy a férfi még mindig a nő vállát ölelte. Mortua meghatva nézett utánuk, aztán megrázta a fejét, és végre odalépett Valianhoz. Vissza az indexre

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

523 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Epilógus, második rész by Kae Author's Notes: ÁTDOLGOZVA! Itt a vége!!!

Brietta bólogatott. Úgy indultak a szobor felé, hogy a férfi még mindig a nő vállát ölelte. Mortua meghatva nézett utánuk, aztán megrázta a fejét, és végre odalépett Valianhoz.

– Vártam, hogy majd megkeresel – kezdte. Ügyelt rá, hogy ne csendüljön vád a hangjában.

– Tudom – bólintott a démon. – Akartalak is, csak sok helyen számítottak rám egyszerre. Most viszont itt vagyok, ha gondolod…

– Gondolom. – A lány belecsúsztatta a kezét az ifjú nagy, erős markába. – Vonuljunk félre egy kicsit, hm?

Visszahúzódtak az épület mögé. Mortua nekidőlt a falnak, úgy nézett fel Valian arcába. Nem engedték el egymás kezét, és ez megnyugtatta, de hallani is akarta végre azt, amit egyébként is sejtett már.

Valian halkan, eltökélten kezdett beszélni, mint aki már napok óta gondolkodik rajta, hogyan is tudná a legjobban megfogalmazni a mondanivalóját.

– Nem vagyok jó ezekben a romantikus dolgokban, Mortua. Gyakorlatom sincs bennük, meg… Tudod te is. Többször is láttad már a lehető legrosszabb arcomat. A démon ott van bennem, és azt hiszem, ott is marad örökre. Hogy nem félsz, és főleg nem undorodsz tőle, az nagyon sokat jelent nekem. – Megvonta a vállát. – Megpróbáltalak távol tartani magamtól, méghozzá nagyrészt a te érdekedben, de… Mit mondhatnék? Lefegyvereztél.

Közelebb lépett, megsimogatta a lány haját.

– Szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy nem mondok újat ezzel. Gyűlöltelek együtt látni azzal a morgerintalival, és fájt, amikor nehezteltél rám. Aztán ott, Jarthmor alatt, amikor annyi mindent elveszítettünk… Akkor már tudtam, hogy nem akarok rólad lemondani. Hogy aztán ez mire lesz elég, azt nem tudom. Te hercegnő vagy, én meg szerzetes, aki ráadásul még csak nem is ember…

– Megoldjuk! – vágott közbe Mortua, és csillogott a szeme a boldogságtól. – Már ki is találtam, mit

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

524 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

fogunk csinálni. Szegény Baradun és a többiek halálával megürült most néhány hely apa testőrségében. Én rábeszélem, hogy vegyen fel téged, te meg kilépsz a rendből, és…

Valian megrázta a fejét.

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet.

– Már hogyne lenne az!

– Gondolod, hogy a fejedelem jobb szemmel nézné, ha egy testőr forgolódna a lánya körül? – A démon legyintett. – Szinte látom, milyen arcot vágna, ha odaállnék elé, hogy megkérjem a kezedet…

– Hát akkor ne kérd meg! Ki a fene beszélt rögtön házasságról? Legyél a közelemben, és szeress! A többit majd eldönti az idő meg a szellemek.

– És álljak félre, amikor téged férjhez adnak? – Valian még mindig a fejét ingatta. – Szeretlek, Mortua. Már azért bele tudtam volna hajítani Morkait a szakadékba, mert hozzá mert érni a kezedhez. El tudsz képzelni, amint tétlenül nézem, hogy hozzámenj valaki máshoz? Az udvari élet különben sem nekem való. Arról nem is beszélve, hogy tartozom a szellemeknek, amiért visszahoztak téged. Nem hagyhatom ott csak úgy a szolgálatukat!

– Jó, akkor most javasolj valamit te! – vitatkozott Mortua. – Engem nem fognak visszavenni a rendbe, ez biztos, azzal meg, hogy hercegnő vagyok, nem tudok mit kezdeni! Biztos el tudnám érni, hogy apa kitagadjon, de azt még mindig megpróbálhatom akkor is, amikor nemet mond kettőnkre!

Valian a lány másik keze után nyúlt. Egyszerre fogta mindkettőt, és komolyan nézett Mortua szemébe.

– Én is veled akarok lenni – jelentette ki. – Amikor csak lehet. Egyébként is lejárnál látogatni bennünket a rendházba, nem? Olyankor majd…

– De én nem látogatni akarlak, te bolond! Én azt akarom, hogy éjjel-nappal ott legyél a közelemben!

Diszkrét torokköszörülés szakította félbe őket. Egyszerre pillantottak fel, egyenesen Lyr Ascovado megviselt arcába. Az újsütetű nagymester sápadtabb volt, mint valaha, és úgy tűnt, mintha még fogyott volna is. Kék szemében teljes reménytelenség honolt, és roppant furcsán festett páncélban, de fegyverek nélkül. 2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

525 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Izé… Hogy kell most téged szólítani? – kérdezte bizonytalanul Mortua.

– Még mindig Lyrnek hívnak. – A fiatalember hangjában mintha ezúttal szemernyi ellenségesség sem lett volna; igaz, nem nagyon volt benne más sem. De végre legalább megszólalt, és a lány már ezt is jó jelnek könyvelte el.

– Jó, csak gondoltam, most már, hogy te vagy a nagymester…

– Nagymester! – mondta keserűen Lyr. – Igen, az vagyok. Egy megtizedelt és végsőkig legyengült lovagrend nagymestere. Nem is vállaltam volna, ha Brietta abban az állapotban lenne, hogy bárkit is vezessen, így viszont rám maradt a feladat.

– Biztos vagyok benne, hogy remek nagymester leszel, Lyr. – Valian megszorította a barátja vállát.

– Nem nagyon lesz más választásom – hangzott a fanyar válasz. – De nem fecsegni jöttem. Most az az első dolgom, hogy újraépítsem a rendemet. Koronásokra van szükségem, olyanokra, akik megfelelnek a követelményeinknek, és akikben megbízom.

– És Valiant akarod. – Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés, Lyr azonban megrázta a fejét.

– Mind a kettőtöket akarom, téged is, Mortua. Nyilván nem fogok pallost nyomni a kezedbe, meg Valiantól se fogom elvárni, hogy holnaptól már csak lóháton közlekedjen. Rugalmas leszek, amennyire megtehetem, elsősorban azért, mert nagy szükségem van rátok. Vállaljátok?

Mortua arcán hosszú idő óta először jelent meg egy felhőtlenül boldog mosoly.

– Ha beállunk Szárnyasnak, akkor összeházasodhatunk? – kérdezte mohón.

– Felőlem…

– Én vállalom! Apa tüzet fog hányni, de nem érdekel. Mikor esküdhetek fel?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

526 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Minél hamarabb, annál jobb. Valian?

A démon feszes igent biccentett.

– Ennél sokkal többet is megtennék neked, Lyr. Megtiszteltetésnek veszem, ha a Korona lovagja lehetek.

– Köszönöm. – A fiatalember arcán nem látszott sem öröm, sem megkönnyebbülés. Mortua aggódva lépett közelebb hozzá.

– Hé, jól vagy? Uram – tette hozzá zavartan.

Lyr mogorva pillantást vetett rá.

– Az előbb rohant le Kaltria ihn Mortenor, hogy számoljak be neki a nagymester haláláról. Szerinted jól vagyok?

– A fene… Mit mondtál neki?

– Amit ő is mondott volna az én anyámnak, ha én estem volna el kettőnk közül. Amit ilyenkor szoktunk. – Lyr megrázta a fejét. – Egyébként is akartam beszélni veled, Mortua. Odébb jössz egy kicsit?

– Maradjatok csak, még úgysem róttam le a kegyeletemet. – Valian megsimogatta a lány kézfejét. – Visszajövök.

Lyr megvárta, amíg a démon lépései elhaltak, aztán belenézett a hercegnő szemébe.

– Ugye tudod, hogy amint lovaggá ütlek, kiszedem belőled, honnan ismered azt a nyomorult szertartást, és milyen sötét praktikákra vagy még képes? – kérdezte.

Mortua szendén elmosolyodott.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

527 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Figyelj, Lyr, szerintem mindenki jobban járna, ha nem firtatnánk egymás titkait…

– Szóval tényleg tudod. Persze, csakis Valian ülhetett fel annak a maszlagnak, amivel megmagyaráztad neki, miért nyúltál a hajamhoz. Miből jöttél rá?

– A hajadra? Logikusnak tűnt.

– Nem a hajamra.

– Ja… A mágusok emlegették. Akkor tényleg… az vagy, igaz?

– Vedd úgy, hogy letagadtam. Brietta is hallotta?

– Nem hiszem. Akkor már, izé, koncentrált. – Mortua sóhajtott. – Vele mi lesz most?

– Ő fogja vezetni helyettem a morammori őrséget. Ez hivatalosan visszalépés, de nem bánja. Örül, hogy legalább a szobrának a közelében maradhat.

– És Morkhina… Hogy tudta megcsinálni ezt az egészet? Mi közötök volt hozzá nektek? Meg egyáltalán…

– Mi zártuk be annak idején – felelte szórakozottan Lyr. – Már persze nem én. Akkor még nem is éltem. Hogy hogyan játszotta ki a börtönét, meg lett belőle ál-Nimortana, azt nem tudom, és nem is érdekel. Hangerisnek biztosan lesznek tippjei, a mágusok az ő reszortja, de… – Elharapta a mondatot, és megrázta a fejét, mint aki csak akkor jött rá, hogy túl sokat mondott.

– Hangeris Morcryon? – csapott le rá Mortua. – Hűha! Hát akkor ti általában véve is nagy emberek vagytok, ugye? És…

– És soha, soha, de soha nem fogunk erről beszélgetni – szakította félbe a fiatalember. – Így is többet tudsz, mint szabadna.

– Soha nem árulom el senkinek – ígérte a lány. – Ha a szellemek azt akarják, hogy titokban működjetek, az biztos nem véletlen. De… Ha egyszer üresedés lesz, gondoljatok rám is, jó? Olyan szívesen

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

528 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

csatlakoznék!

– Nem így működik – zárta rövidre a vitát Lyr. – És most legyen elég! Jönnek.

Akkor már Mortua is hallotta a lépteket, aztán pedig meg is látta a sarok mögül kibukkanó Valiant, aki ezúttal nem egyedül, hanem Amoril kíséretében érkezett.

– Zavarhatlak egy pillanatra, Lyr? – Az emorhoni máris a nagymesterhez lépett. – Tudom, mennyire megcsappant a létszámotok. Ha neked is megfelel, néhány testvérrel szívesen csatlakoznánk a morammori őrséghez. Úgyis közel vagyunk, nem jelent problémát. Ylmorad is hozzájárult.

Lyren látszott, hogy erőt kell vennie magán, de kezet nyújtott a papnak.

– Hálás lennék érte, Amoril. Itt vannak a többiek is, akik vállalják?

– Bemutatom őket, ha gondolod.

Mortua akkor már Valian mellett állt, és a kezét szorongatta, amikor pedig a két férfi egy biccentéssel magukra hagyta őket, kevésen múlt, hogy nem kezdett el ugrálni örömében.

– Valian, Amoril szerelmes Briettába! Biztos, hogy miatta akar idejönni! Láttam őket, olyan édesek együtt… Remélem, Brietta is észre fogja venni őt! De úgyis Szárnyasok leszünk mi is, majd teszünk róla, hogy észrevegye, hm?

– Hogyne. – A démon nem látszott osztozni a lelkesedésében, vagy legalábbis nem teljes szívvel. – Lyr mit akart?

– Te tényleg féltékeny vagy – állapította meg a lány.

– Lyrre egy pillanatig sem. Csak érdekel.

Mortua az imént tett ígéretére gondolt, meg arra, hogy a szellemeknek néha felettébb sajátos a humorérzékük. Legalább jót röhögtök rajtam? És ki volt az értelmi szerző, Loghor vagy Sharduk?

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

529 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Mondjuk tény, hogy Lyr nem próbálkozott semmi olyannal, mint Kai… – terelte el a szót, és ahogy arra számított is, Valian ráharapott a csalétekre.

– Mit művelt az a pap? – kérdezte zordan.

– Hát, izé… Megcsókolt, na! De éppen csak egy kicsit, alig éreztem. És nem is ízlett.

– Jó. Akkor nem egyesével töröm el a bordáit, hanem egyszerre.

– Eszedbe ne jusson! Már különben sem kellek neki. Nem élek elég nyugodt életet az ízlésének.

Valian bűntudatos mosolyt villantott rá.

– Látod? Erre mondtam, hogy a démon mindig is ott lesz bennem.

– És már Jarthmorban kiderült, hogy hallgat rám – tette hozzá Mortua. – Látod, hogy szükséged van rám, nem?

Az ifjú átkarolta.

– Látom.

– Akkor nincs több kifogás?

– Nincs.

– El se hiszem, hogy ezt mondod. – A lány mély megelégedettséggel fészkelte be magát a karjába.

Hosszan nézték egymás arcát. Valian közelebb hajolt, Mortua azonban épp akkor szólalt meg megint.

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

530 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

– Jut eszembe, szerinted megkérhetem Lyrt, hogy ne kelljen pont a csuklómra tetováltatni azt a nyamvadt koronát? Olyan ronda… Jobb lenne valami olyan helyre, ahol nem látszik.

– És ha megkérnek, hogy igazold magad, majd a fenekedet fogod mutogatni? – Most már Valian is vigyorgott.

– Azt csakis neked. Már ha kíváncsi vagy rá.

– Kíváncsi vagyok rá. Nagyon is. – A démon hirtelen lesütötte a szemét. – Gondoltad volna, hogy még soha nem csókoltam meg senkit? – kérdezte, Mortua pedig fontolóra vette a választ, mielőtt rábólintott volna.

– Igen, azt kell mondjam, határozottan beleillik a képbe. És tudod, mit? Megadom neked a lehetőséget, hogy változtass a dolgon…

Egymáshoz simultak. Valian szája puhán megérintette a lányét, aztán lassan felbátorodott, Mortuának pedig elakadt a lélegzete, amikor tudatosult benne, milyen is egy démon szenvedélye, ha az öldöklés helyett a szerelem szolgálatába állítják. Lehunyt szemmel, mély érzéssel csókolták egymást Morammor megszentelt kertjének bűvös fényei között, perceken át, mint akik képtelenek betelni egymással. Mindketten lihegtek egy kicsit, amikor szétváltak, és kézen fogták egymást megint, hogy – immár a Szárnyas Korona leendő lovagjaiként – együtt induljanak el közös jövőjük útján.

Vége End Notes:

2012.12.17. 19:21

A démon és a papnõ by Kae

531 / 531

http://www.fictions.hu/imagine/viewstory.php?action=printable&textsi...

Hát itt a vége. Befejeztem, és most nem találom a szavakat. Azon kívül, hogy mindenkinek nagyon köszönöm a támogatást, és hogy végigjöttetek velem ezen a csodálatos úton, csak egy dolgot tudok mondani. Egy ilyen fantasztikus olvasótábor megérdemli, hogy ajándékot kapjon - fogadjátok tehát nagyon sok szeretettel A démon és a papno folytatását, amelynek máris olvashatjátok a prológusát, méghozzá itt: http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=3438 A szellemek áldása legyen veletek! És mindent nagyon köszönök!

Vissza az indexre Kikötés: All publicly recognizable characters and settings are the property of their respective owners. The original characters and plot are the property of the author. No money is being made from this work. No copyright infringement is intended. A történet archiválva lett a(z) http://fictions.hu/imagine/viewstory.php?sid=2008

2012.12.17. 19:21