1. Imadlak Jason Thorn

ELLA MAISE

IMÁDLAK, JASON THORNE

Álomgyár Kiadó Budapest, 2018

Írta: Ella Maise Eredeti cím: Ella Maise: To Love Jason Thorn

Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva! ISBN: 9786155875700 Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018 Felelős kiadó: Nagypál Viktor Elérhetőségeink: +36 30 487 3552 [email protected] www.alomgyar.hu www.facebook.com/alomgyar Készült 2018-ban az Alföldi Nyomda Zrt.-ben Felelős vezető György Géza vezérigazgató

Első fejezet

Olive

EGÉSZEN ADDIG, amíg nem találkoztam Jason Thornnal, kizárólag bolyhos fehér felhőkről, csinos, rózsaszín ruhácskákról, finom almás süteményről, és természetesen a szomszéd kislány, Kara bátyjáról álmodoztam. – Egy szót se többet erről, Jason! Drágám, te bármikor itt aludhatsz nálunk. Már éppen indultam volna le, hogy segítsek anyunak megteríteni az asztalt, amikor meghallottam a hangokat, és megálltam. – Látod? Mondtam, hogy rendben lesz! Gyere, menjünk fel a szobámba! – Várj csak, Dylan, ne siess annyira! Hallottam a halk koccanást, ahogy anyu a konyhapultra tette a kávéscsészéjét, majd néhány pillanattal később újra megszólalt: – Jason, egész biztos vagy abban, hogy ne szóljunk senkinek sem? Talán jó volna, ha valaki ránézne a mamádra, és meggyőződne arról, hogy minden rendben van-e, vagy felhívhatnánk az apádat, és szólhatnánk neki, hogy ma éjjel itt alszol nálunk. Lefogadom, hogy nagyon aggódna, ha hazatelefonálna, és egyikőtökkel sem tudna beszélni. Az anyu kedves, együttérző nő volt – senki nem kételkedett abban, hogy a szíve aranyból van. Ezt a megállapítást olyan sokszor hallottam a nagyapámtól, hogy

gyerekként biztosra vettem, szó szerint igaz. Nagyapa azért dicsérte a mamát, mert képes volt elviselni az apukámat. Ugyanakkor anyunak megvolt a maga sötét oldala is, ami akkor mutatkozott meg, amikor vad elszántsággal megpróbálta megvédeni mindazokat, akiket a családja tagjainak tekintett. Eltekintve ettől, igazi tündér volt, ahogy az apám mindig is hívta. Varázslatos módon bárkit mosolyra tudott fakasztani, még azokat is, akik éppen szomorúak voltak valami miatt. Erre a bizonyíték, hogy engem is mindig megnevettetett a fogorvos előszobájában, pedig egy hatéves (kis híján hét!) gyerek számára az nagyon félelmetes hely. Ha anyu belépett a szobába, nagy volt az esélye annak, hogy pillanatokon belül boldogan nevetünk majd. Nem csak engem és a bátyámat varázsolt el így, ugyanilyen hatással volt a barátaimra is. Valahányszor anyu jött el az iskolába, hogy hazavigyen minket, mindannyian fülig érő, bugyuta mosollyal bámultak fel rá. Most, hogy jobban belegondolok, a barátaim arckifejezése Buzzra, arra a kutyusra emlékeztetett, akit Kara kapott pár héttel ezelőtt. Ó, mennyire imádtam, ahogy Kara bátyja, Noah játszott a kiskutyával; mindig is úgy véltem, megmenthetünk néhány kutyakölyköt, miután megkérte a kezemet, hogy a felesége legyek. Ajaj… Na szóval, nekem nem engedték meg, hogy saját kutyusom legyen otthon, és természetesen fel sem merült volna bennem, hogy titokban hazahozzak egyet, amikor anyu nincs otthon – csitt, ezt nehogy elmondd bárkinek is –, viszont sokszor láttam, milyen képet vág az apró jószág, ha akart valamit Karától. Mindent egybevetve, akkor régen úgy véltem, elég nehéz a gyerekek élete, ám ha valakinek olyan anyukája van, mint az enyém, az azért kicsit javít a helyzeten. Éppen ezért

mindig is rá szerettem volna hasonlítani. Boldoggá akartam tenni az embereket, hogy egy időre megfeledkezhessenek a bánatukról, arra készültem, hogy felvidítsam őket, mint ahogy a mama is tette velünk. Csakhogy akadt egy icipici kis bibi… az az igencsak szembeötlő tény, hogy az én szívem nem volt aranyból, mivel sosem sikerült békésen vagy méltóságteljesen viselkednem, míg anyu maga volt a béke és a méltóság eleven szobra. Ez persze nem az én hibám volt, mindig Dylan miatt gurultam dühbe. Ha valakit okolni lehetne helytelen viselkedése miatt, úgy a felelősség kizárólag Dylant illeti, nem engem. A bátyám folyamatosan pokollá tette az életemet, valószínűleg már a születésem pillanatától kezdve. Sajnálatos módon nem emlékszem létezésem első éveire, de le merném fogadni, hogy már akkor is egyfolytában szemétkedett velem. Anyu és apu szerint alig néhány nappal azután, hogy hazahoztak a kórházból, Dylan közölte velük, hogy vigyenek vissza oda, ahol találtak – a szemeteskuka mellé. Hihetetlen, hogy ennyire pofátlan volt, igaz? Az én szerető bátyókám. Még csak arra sem volt szükség, hogy hozzátegyen egy ravaszul elkendőzött fenyegetést. Emlékszem, egyszer ellopta velem a babakocsit, és körbe-körbe rohangáltunk a parkban. Szerintem azt akarta, hogy belehaljak az izgalomba. Már egész kis koromban rájöttem, hogy simán lehetne nekem is aranyból a szívem, ha a körülöttem sertepertélő Dylan nem térítene mindig vakvágányra. Valahányszor felbukkant a közelemben, igen nagy volt az esélye annak, hogy valamivel kikészít, én kiborulok, és emiatt őrjöngve üvöltözünk egymással. Cseppet sem bájos, ha valaki vöröslő arccal, teli torokból üvölt, mert egy valaki nem hajlandó „Én Kicsi Pónim”-at játszani vele. Jason gondosan megválogatott szavai hoztak vissza a

jelenbe, miközben bal kéz felől a lépcső mellett a falra tapadva hallgatóztam. – Köszönöm, Mrs. Taylor, de nem hiszem, hogy az apámat akár csak kicsit is érdekelné, hogy hol alszom, és… az anyám pedig reggelre valószínűleg rendbe jön. Bizonyára csak mélyen elaludt. Ez az egész amúgy is az én hibám; oda kellett volna figyelnem az időre, hogy hat előtt hazaérjek. – Ott játszottunk kint az utcán, Jason. Éppenséggel a házatok előtt. Nem hiszem, hogy bárki is téged okolhatna. Amúgy pedig ki a fene fekszik le aludni hat órakor, anyu? Ennél még Olive is tovább maradhat ébren. – Dylan – mondta anyu halkan, mielőtt felsóhajtott volna. Büszkén elmosolyodtam. Kifejezetten sokáig fent maradhattam. Néha még 9-kor sem aludtam. Néhány pillanatig teljes volt a csend, aztán egy szék lába súrolta a padlót, mivel valaki felkelt az asztal mellől. – Jól van Jason. – Anyu beletörődő hangja törte meg a kellemetlen csendet. Ki az a fiú, akit mindenki Jasonnek szólít? Lehet, hogy annak a családnak a gyereke, aki pár nappal ezelőtt beköltözött az egyik szomszédos házba? Hogy a csudába lehet, hogy Dylan nem mutatott be az új barátjának? – Téged mindig örömmel látunk ebben a házban. Szeretném, ha ezt sosem felejtenéd el. – Köszönöm, Mrs. Taylor. Ez sokat jelent nekem. – Mi volna, ha felmennétek megmosakodni, amíg én tálalom a vacsorát? Utána felhívjuk az apádat, és gondoskodunk róla, tudja, hogy biztonságos helyen vagy. – Arra tényleg semmi szü… – Mondjuk azért, hogy én megnyugodjak. – Gyere, Jason! – hallottam a bátyám halk hangját. – Megmutatom neked az új videojátékomat. Aputól kaptam. Ó, ami azt illeti… mindig is úgy véltem, szemétség, ahogy

ilyen irigyen őrzi a játékait. Sosem engedte, hogy én is együtt játsszak vele. Sarkon fordultam, hogy visszarohanva a szobámba, az ajtórésen keresztül kilesve derítsem ki, ki is ez az új fiú, amikor a mamám újra megszólalt: – Dylan, segítenél megteríteni az asztalt? Aztán te is felmehetsz Jason után az emeletre, és én majd szólok, ha kész a vacsora. – Persze, anyu – válaszolta a bátyám szolgálatkészen. – A fürdőszoba a második ajtó balról, Jason. A szobám mellette van. Mindjárt jövök én is. – Segíthetek valamit, Mrs. Taylor? Szívesen segítek. – Ó, olyan aranyos vagy, Jason. Figyelj csak, ma este még a vendégünk vagy, de holnaptól kezdve valahányszor csak átjössz ide, megengedem neked, hogy segíts, rendben? És legyél szíves, hívjál egyszerűen Emily néninek. – Rendben, Mrs. Ta… izé… Emily néni. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt aludhatok ma este. Na, akkor fent leszek a szobádban, Dylan. Hallottam, hogy jön fel a lépcsőn. Csendben, türelmesen vártam, hogy odaérjen hozzám. Mivel Dylan nem volt ott vele, a legcsekélyebb gond nélkül ráköszönhetek, hogy üdvözöljem az új szomszédfiút. Jaj, ez a Dylan… csak azért, mert négy évvel idősebb volt nálam, nem kellett volna zsarnokként viselkednie. Lehet, hogy szőke az új fiú? Lehet, hogy sötét szeme, sötét haja van, meg olyan álmodozó tekintete, mint Kara bátyjának, Noah-nak, aki alig pár héttel ezelőtt töltötte be a tizennyolcat. Anyu szerint Noah egy kicsit öreg volt hozzám, ám egyszer korábban azt is megemlítette, hogy egy lány igenis legyen merész. Bár tiszta szívemből szeretem anyut, ebből azért rájöttem, hogy néha ellentmond magának. Mivel úgy tűnt, hogy ez a Jason Dylan barátja, ezért erősen kételkedtem abban, hogy bárki is szívesen álmodozna

róla. Ekkor azonban váratlanul nagyon különös dolog történt a pocakomban. Elkomorodtam, és lesimítottam a ruhámat. Akár Dylan barátja, akár nem, igenis kötelességem köszönteni házunk vendégét, hiszen ahogy hallottam, ez a fiú igen nyugtalan volt amiatt, hogy itt kell aludnia nálunk. Tommy, az egyik legjobb iskolai barátom biztosra vette, hogy egy szép napon a felesége leszek, ám én semmi ilyet nem ígértem neki. A közelében sosem fogott el izgatottság, amikor délutánonként együtt játszottunk. Először Jason sportcipőjét pillantottam meg. Ma is emlékszem rájuk: a fehér cipő meglepően tisztának tűnt egy ilyen korú fiú lábán. Belém villant, hogy talán ez a srác nem lesz annyira bunkó, és nem fog kigúnyolni, mint Dylan többi haverja. A lehető legédesebben elmosolyodva lassan felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Megtorpant, amikor észrevette, hogy ott lapulok a fal mellett. Így volt alkalmam alaposan szemügyre venni, és eltűnt a mosolyom, mivel leesett az állam. Jason? Mi ez a Jason? Pillangók? Pillangók tömege kelt szárnyra a hasamban? Róluk mesélt olyan sokat anyu? Nagyon úgy éreztem, sok ezer pillangó repked a hasamban. Lehetséges, hogy ugyanolyanok, mint amilyeneket a mamám is érzett, amikor először találkozott apuval? Mi lehet a srác vezetékneve? Mert azt akartam… na jó, ezt töröljük… arra volt szükségem, hogy az ő vezetékneve legyen az enyém is. Nem holnap, nem is tíz vagy húsz év múlva. Egy napot sem akartam várni – most azonnal volt szükség a csodára. Úgy tűnt, egy pillanatra meglepte, ahogy ott állok, mert gyorsabban magához tért, mint én. Egy bágyasztóan édes mosolyt villantott felém, és az arca bal oldalán megláttam egy gödröcskét.

– Van egy gödröcskéd – nyögtem ki, mivel valósággal elvesztem abban az apró mélyedésben. Mintha varázserő hatott volna rám. Becsuktam a számat, és éreztem, ahogy tűzbe borul az arcom. Nagy nehezen, bizonytalanul sikerült viszonoznom a mosolyát. – Szia, Picúr, biztos te vagy Dylan kishúga. Jason vagyok. – Szia – mondtam bátortalanul, és félénken odaintegettem neki. A mosolya még fényesebben ragyogott, és az arcom ismét tűzbe borult. Az ujjam köré csavartam egy elszabadult hajtincsemet, és szinte fülig ért a szám. Hűha! Annyira cuki volt! Megköszörültem a torkomat, és felé nyújtottam a kezemet pontosan úgy, ahogy az apukám is szokta, ha egy ismeretlennel találkozott, és be akart mutatkozni. – Olive vagyok, a barátaim Livnek vagy Olinak szólítanak, mert azt hiszik, hogy hülye nevem van. Jason a homlokát ráncolva a tenyeremre nézett, majd a szemembe, és utána erősen megszorította a kezemet. – Tényleg? – kérdezte, miközben én lelkesen bólogattam, és a jobb kezemet gyorsan eldugtam a hátam mögé. – Szerintem nagyon is szép neved van, kicsi Olive. Nehéz volna elfelejteni azt, akit Olive-nak hívnak. Ráadásul gyönyörű a zöld szemed; szerintem ez a név nagyon is illik hozzád! – Gyönyörű? Gyönyörű?! Soha többé nem fogom megmosni a jobb kezemet! A mosolyom már majdnem körbeért a fejemen, és biztosra veszem, ez volt az a pillanat, amikor fülig beleszerettem ebbe a titokzatos, gödröcskés arcú fiúba, aki ma éjjel itt alszik, alig háromlépésnyire a szobámtól. – Te vagy az új szomszédunk? – kérdeztem. Nagyon

reméltem, hogy ez a helyzet. Mindenképpen újra akartam találkozni vele. – Igen, múlt héten költöztünk ide. Biccentettem. Ez jó hír volt – így majd több időt tölthetünk együtt. – Mivel azt mondtad, hogy tetszik a nevem, feleségül is veszel? – kérdeztem. Elvörösödött, és néhányszor kinyitotta, majd újra becsukta a száját. Végül elnevette magát, és ezt kérdezte: – Tessék? Megvontam a vállam. – Az apukám nem szeretné, ha mostanában férjhez mennék. Még legalább harminc évig nem. Én azonban nem hiszem, hogy olyan sokáig kellene várnunk. Na most akkor hamarabb is el tudnál venni? Megvakarta a fejét, ami miatt még jobban nézett ki. – Azt hiszem, még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy összeházasodjunk, Picúr. Összetörten lesütöttem a pillantásomat. – Apukám is pont ezt mondja. Én mindig is azt gondoltam, hogy Noah, a szomszéd srác lesz a férjem, de a papa ezt határozottan ellenzi. Még anyu is úgy véli, hogy Noah túl öreg hozzám. A te esetedben viszont azt hiszem, kivárhatom, míg idősebb leszel. Töprengve bólintottam. – Közben persze neked is várnod kell rám. Na jó, most lemegyek, és segítek anyunak vacsorát csinálni. Dylan mindent elszúr. A hátam mögött összekulcsoltam a kezemet, és újra a cipőjét bámultam. – Az a helyzet, hogy segítettem anyunak almás pitét sütni, és vaníliaöntetet készíteni. Odafigyelek arra, hogy te kapd a legnagyobb szeletet. Imádni fogod, és először te kóstolhatod meg.

Tudtam, hogy a srácok számára fontos a kaja, hiszen az apukám is mindig nagyon örült a finom házi kosztnak. Az én kicsi szívem ezen a napon lett először szerelmes, és azt reméltem, hogy Jason is belém zúg, miután megkóstolta a süteményt. Halkan elnevette magát, és egy ujjal megérintette az államat. Ez úgy meglepett, hogy tágra nyílt szemmel felkaptam a fejemet. Amikor megpillantottam ragyogó mosolyát, rá kellett harapnom az alsó ajkamra, hogy ne vigyorogjak úgy, mint valami kis pisis, mivel abból egyből rájött volna, hogy szerelmes vagyok belé. – Köszönöm, Picúr. Lefogadom, hogy finom a süti, ha te csináltad. Jobb lesz, ha most engedlek lemenni. A vacsoránál majd találkozunk. Amint ellépett mellettem, óvatosan meghúzta az egyik tincsemet, és még mindig széles mosollyal továbbsietett a fürdőszoba felé. Összekulcsoltam a kezemet, nehogy integetni kezdjek utána, pontosan úgy sóhajtozva, mint Amanda barátnőm teszi, valahányszor megpillantja Dylant. Lélekben már a felhők tetején táncoltam. Jason megérintette a hajamat. Megérintette az államat, és a szemembe nézett. Jason. A gödröcskés arcú új szomszédunk. Hozzám ért. Hozzám. Ó… Biztosra vettem, hogy belém szeretett. Hiszen mi okból mosolygott volna, miért nézett a szemembe, miért érintett meg, ha nem szerelmes belém? Ugye? Ugye?!

Második fejezet

Olive

Hét évvel később…

– KÖSZÖNÖM, hogy használhatom a telefonodat, Amanda – mondtam suttogva, mivel a ruhásszekrényben rejtőzködtem. – Miért suttogsz? – Azért, hogy Dylan és Jason ne halljon meg. – Biztos vagy abban, hogy jó ötlet, amit csinálsz? Úgy értem, hogy mégis mi a fene történik, Olive, ha Jason rájön, hogy te küldöd az SMS-eket? – De hát pont azt akarom, hogy rájöjjön erre. – Egy pillanatnyi töprengés után azonban meggondoltam magam. – Na jó, talán nem egyből, de végül mégiscsak. Amanda nagyot sóhajtott a telefonban. – Szerintem ez nem annyira jó ötlet, Liv. Mi van, ha szól Dylannek? – Elakadt a lélegzete. – Mi van, ha felismerik a telefonszámot, és azt hiszik, hogy én vagyok az? – Ne rinyálj már! Honnan a fenéből ismerhetnék az unoka-testvéred telefonszámát? Ha tartod a szádat, senki nem fogja megtudni. És csak a mai estéről van szó. Többet nem küldök neki üzeneteket. A szüleim nincsenek itthon, ő viszont nálunk alszik, így tökéletes az időzítés. – Olive! – a bátyám megdöngette a szobám ajtaját. – Megjött a pizza, gyere le, mert különben csak az üres dobozt rágcsálhatod.

– Jó, hogy be nem töröd az ajtót – dohogtam magamban. Kidugtam a fejemet a szekrényből, és kiüvöltöttem. – Jövök! Kiléptem a szekrényből. – Figyelj, most le kell mennem a földszintre. Mennyi az idő? – kérdeztem Amandától. – Mikor fogsz írni neki? Tudni akarom ám én is, hogy mit válaszolt. – Nem írhatok neked, miközben neki írok. Túl izgatott leszek hozzá. Viszont holnap majd felhívlak, és elmondom, mi történt. – Nem-nem. Majd átjövök reggelizni, mert ki tudja, hogy mikor hívnál fel. Ezenfelül vissza kell adnom az unokatesómnak a telefonját. Csak holnap délutánig vannak itt nálunk. – Rendben. Akkor holnap találkozunk. Kívánj nekem sok szerencsét! A telefont odadobtam az ágyamra, majd vettem egy mély lélegzetet, és belenéztem a tükörbe. Szalmaszőke hajam lágy hullámokban borult a vállamra, a szemem izzott, és az arcom ragyogott, mivel lázas izgalom fogott el, hiszen ma éjjel bármi megtörténhet. Egy pillantást vetettem remegő kezemre, és elnevettem magamat. Nem akartam én mást ezen az éjszakán, mint üzenetet küldeni Jasonnek, és úgy chatelni vele, mintha egy ismeretlen volnék, az egyik rajongója. Napok óta készültem erre a kalandra. Küldök neki egy üzenetet, miközben eltitkolom, hogy ki vagyok. Az volna a legjobb, ha akkor válaszolna, amikor Dylan nincs ott mellette. Utána meg jól elchatelnénk. Talán megkérdezhetném tőle, minek örülne, kinek a rajongása tenné boldoggá… milyen szuper lenne, ha azt válaszolná, hogy az enyém. Eddig minden gördülékenyen haladt. A következő lépéseim attól függenek, hogy alakul az est hátralévő része.

– Olive! – mennydörögte a bátyám a földszintről. Becsuktam a szememet, vettem egy mély lélegzetet, elrejtettem a telefont a párnám alá, és kiléptem a szobámból. – Te meg mit üvöltözöl? Mondtam, hogy jövök! – kiáltottam, amikor észrevettem, hogy Dylan egyedül ül a tévé előtt. – Töltsd ki az italt, és hozd ide a pizzát! – válaszolta anélkül, hogy rám nézett volna. – Miért nem mozdulsz, hogy te hozd ide őket? – vágtam vissza. – Ne szövegelj annyit, hanem hozzad! Éppen elindítok egy filmet. Kinyitottam a számat, hogy jól… – Szia, kicsi Olive – suttogta ekkor valaki a fülembe, amitől majdnem frászt kaptam. – Jason! – suttogtam vissza, és mindkét kezemet a mellemre szorítottam, nehogy kiugorjon a szívem. – A szívbajt hoztad rám! Amikor elnevette magát, jól látszott a gödröcskéje. – Tudom. Visszanevettem rá, miközben ragyogó, szerelmes pillantással bámultam a fiút, akit már hét éve ismerek. Jason meghúzta az egyik hajtincsemet, rám kacsintott, és egy üveg hideg vízzel a kezében elment mellettem. Odament Dylanhez, és leült mellé. Egy gyors pillantást vetettem Jason mellett az üres helyre, és megkérdeztem: – Szeretnél valami mást a víz helyett? Felém fordult, és rám mosolygott. – Köszönöm, szépségem, jó lesz így. Csak kevés kellett ahhoz, hogy apró, nagyon boldog tócsává olvadjak anyu kedvenc szőnyegén. – Ne udvarolj a húgomnak, seggfej! – morogta Dylan, én azonban túlságosan elmerültem az álmodozásban ahhoz, hogy

csendre intsem. Nem mintha hallgatott volna rám. A konyhából begyűjtöttem a bátyám üdítőjét és néhány papírtányért, majd visszatértem a nappaliba. – Töltsd ki magadnak, ha inni akarsz! – mondtam, és az üveget egy kicsit talán túl erősen csaptam le Dylan elé a kisasztalra. – Hány szeletet kérsz, Jason? – kérdeztem, miközben letérdeltem a padlóra, és nem néztem a szemébe. Dylan felsóhajtott. – Na már megint kezdi – morogta halkan. Nem tetszett neki, hogy az első szelet pizzát – vagy süteményt, pitét, de igazából bármilyen fajta ételt – mindig Jasonnek adom. Letéve a vizesüvegét az asztalra, Jason odahajolt hozzám, hogy felsegítsen. – Nem ülhetsz a padlón. – Odahúzott a heverőre. – Majd én elintézem a pizzát. Lehuppantam mellé, és hagytam, hogy elossza hármunk között a szeleteket. – Kettő elég lesz? – kérdezte, és felém nyújtotta az első adagot. Kiugrik a szívem. – Igen, köszönöm. Amikor hátradőlt, és gyorsan ismét rám kacsintott, teljesen megfeledkeztem a pizzámról, és elöntött a gyönyörűség amiatt, hogy a következő két órát Jason mellett ülve tölthetem egy film megnézésével. Tökéletes alkalom arra, hogy üzenetet küldjék neki. – Mit nézünk? – kérdeztem, és leharaptam egy kis darabot az óriási pizzaszeletből. – Semmi olyat, amit szeretnél! Már így is rámegy a péntek esténk, hogy melletted bébiszitterkedjünk, úgyhogy nem szólhatsz bele a film kiválasztásába. – Ne legyél már seggfej, Dylan! – morogta Jason tele szájjal.

– Miért? Netalán szívesebben ücsörögsz itt ahelyett, hogy a csajokkal buliznánk? A szemem megtelt a felháborodottságnak és még valami másnak a könnyeivel. Nem tudtam volna megmondani, mi ez az érzés. Letettem a tányéromat, és fel akartam kelni, de Jason visszahúzott. – Gyerekek! – mondta olyan hangon, ahogy az apám szokta. Forró keze még mindig körbefonta a csuklómat, így ülve maradtam, vagyis inkább kővé dermedtem. – Megígértem Emily néninek, hogy bébiszitterként vigyázok rátok, ha esetleg az jár az fejetekben, hogy ma kellene kinyírni a másikat. Szóval fejezzétek be a hülyeséget, és kezdjük azt a filmet! Azok a lányok úgyis megvárnak minket, Dylan. Még mindig zavarban voltam. Megköszörültem a torkomat, hogy rám figyeljenek. – Miattam aztán nem kell itt ücsörögnötök. Nem lesz baj, Dylan. Tudod, hogy szeretek egyedül lenni. A bátyám ránézett elgyötört arcomra, majd végül megcsóválta a fejét, és felvette a tányérját. – Á, nincs semmi baj, Jasonnek igaza van. Azok a lányok nem mennek sehová, mi meg már amúgy is hetek óta meg akartuk nézni ezt a filmet, amire pont alkalmas a mai este. Elkezdődött a film, ők pedig kényelmesen hátradőltek. Közben belőlem lassacskán elszivárgóit az este miatt érzett összes izgalom. Dylan egyszer csak felugrott, és így szólt: – Leoltom a villanyt. Én még mindig a papírtányéromat piszkáltam. Lehet, hogy Jasonnek van egy barátnője? Úgy tudtam, hogy nincs neki. Amúgy Dylannek sem volt, amióta szakított időről időre visszatérő csajával, Vickyvel. – Ne aggódj, Picúr, nem horrorfilm lesz vagy ilyesmi. Sok akció, ami tetszeni íog – suttogta Jason a fülembe, mielőtt

Dylan visszaült volna mellénk. Amikor felnéztem rá, őszinte mosoly ragyogott az arcomon, hiszen a kedvenc becenevemet használta. – Köszönöm. Ha akartok, a mozi után leléphettek, fiúk. Nem árulom el anyuéknak, ha holnap visszajönnek. – Ugye csak viccelsz? Kifejezetten örülök annak, hogy lesz egy nyugis éjszakám. Pizzával a kezemben megnézek egy jó filmet, miközben egy gyönyörű, zöld szemű lány ül mellettem. – A vállával óvatosan meglökött. – A bátyád a hülye, nem én. Dylan leoltotta a lámpát, és visszaült a helyére. Anyu ugyan nem szerette túlságosan ezt a heverőt, én azonban gyakorlatilag elolvadtam rajta. Egészen a film végéig itt ültem, hiszen Jason válla a film alatt végig az enyémhez nyomódott. Attól tartva, hogy belehalok a gyönyörűségbe, az arcomon ostoba mosollyal elindultam fel a szobámba. Ideje elküldeni az első üzenetet…

Hajnali fél kettő felé a takaróm alatt kuporogva meghallottam, hogy Dylan hálószobájának ajtaja immár másodszor is kinyílik, majd bezáródik. A tévé ment odabent nála, de nem értettem a két srác beszélgetését. Lehet, hogy nem akartak felébreszteni, vagy már maguk is lefekvéshez készülődtek. Mondjuk ebben erősen kételkedtem. Benyúltam a párnám alá a telefonért, miközben megpróbáltam kordában tartani a zihálásomat és a lüktető szívemet. Bár őrülten vártam, hogy végre üzenhessek Jasonnek, közben remegtem a félelemtől. Jéghideg ujjakkal végül csak útnak indítottam az első éjszakai üzenetet.

Én: Szia, Jason!

Erősen füleltem, hogy csipog-e a telefonja, de nem hallottam semmit. A szívem a torkomban dobogott, miközben felültem az ágyamban, és a fejemet a támlára ejtettem. Lehet, hogy Amandának volt igaza. Talán mégsem ez volt életem legzseniálisabb ötlete… Jason: Ki az?

Valószínűleg felvinnyogtam, amikor a lehalkított telefon felvillant a kezemben. A szobám sötétjében ülve megmagyarázhatatlan izgalom áradt végig a testemen, és egy idegen bőrébe bújva írni kezdtem Jasonnek. Én: Nem hiszem, hogy ismernél, még akkor sem, ha megmondanám a nevem. Jason: Ez csak akkor derül ki, ha megmondod. Én: Michelle vagyok, ugyanabba a suliba járunk. Jason: Hmm… igazad volt, tényleg nem ismerek egyetlen Michelle-t sem. Én: Nem mondanám, hogy ezzel megleptél. Jason: És ennek mégis mi az oka, új barátom, Michelle?

Bár már elvesztem egy másik világban, az ujjaim mégis megdermedtek a gombok fölött, mert meghallottam, hogy Dylan ajtaja csendben kinyílik, majd bezárul. Nem tudva, hogy a bátyám vagy Jason az, gyorsan eldugtam a telefont a

takaró alá, hogy ne figyeljenek fel a fényre. Én: Mindig olyan sokan vannak körülötted. Egy kívülállónak nem igazán van lehetősége arra, hogy bemutatkozzon, azt hiszem. Persze tulajdonképpen lehet, hogy mégiscsak ismersz. Jason: Ez érdekes. Éppen csak megbarátkoztam Michelle-lel, akit valójában nem is így hívnak, és ő máris hazudik nekem. Igaz? Én: Túlzás volna azt állítani, hogy ez hazugság. Mondjuk inkább úgy, hogy a sok rajongód közé tartozom, csak egy kicsit félénk vagyok. Csupán beszélni szerettem volna veled. Jason: Belemegyek a játékba. Miről szeretnél beszélni velem? Én: Gőzöm sincs róla. Mi lenne, ha kezdésnek elmondanád, mit csinálsz, és hol vagy? Jason: Szívesen. Mivel biztosra veszem, hogy téged nem Michelle-nek hívnak, lefogadom, hogy ismered Dylan barátomat is. Náluk vagyok. Én: Tudom, ki ő, meg hogy jó haverok vagytok, de ez minden. Jason: Akarod, hogy bemutassalak neki? Az jó alkalom volna arra, hogy mi ketten tényleg megismerkedjünk.

Én: Erre nincs szükség. Jason: Ahogy kívánod, félénk, új barátom. Még miről szeretnél beszélgetni? Én: Van valami sejtésed arról, hogy valójában ki lehetek? Jason: Ó, egy újabb talány. Te aztán tele vagy rejtélyekkel, titokzatos ismeretlen. Én: Ne gondold azt, hogy csak játszadozom veled.

Eltelt öt perc, és nem jött új üzenet. Amikor már tíz perce várakoztam, nyugtalanná váltam, és azt gondoltam, talán már rá is jött arra, hogy ki vagyok, és véget vetett a mókának. Felkeltem az ágyból, és fel-alá jártam parányi hálószobámban. Amikor ennyi hely nem volt elég, kiosontam a szobámból, és csendben lementem a földszintre, hogy elővegyek egy üveg vizet, és így valamivel lekössem magamat. Ujjatlan felső és pizsamanadrág volt rajtam, amikor beléptem a konyhába. Kővé dermedtem, mert észrevettem, hogy Jason a mosogató előtt állva kibámul az ablakon. – Jason? – suttogtam. Felém fordult, és halkan válaszolt: – Szia, Picúr – csokoládébarna szeme nagyon nem illett fiatal arcához. – Te meg mit csinálsz ilyen későn? Önkéntelenül is a konyhai pulton heverő telefonjára néztem, majd gyorsan elfordítottam a tekintetemet. – Azt hiszem, rosszat álmodtam. Nem sikerült újra elaludnom. – Hűvös arckifejezéssel kinyitottam a hűtőszekrényt, és kivettem egy üveg vizet. – Te meg mit nézel?

– Csak a házunkat. – Anyád jól van? – Nem tudom, Olive, tényleg nem tudom. Mélyen felsóhajtott, oda sem figyelve felvette a telefonját, és mellém lépett. – Nekem elmondhatod, ha valami nyomja a szívedet. Amikor megtorpant közvetlenül előttem, a szeme alig látszott a sötétben. – Tényleg? – Persze. Tudom, hogy néha aggódsz a szüleid miatt. Figyelek, ha akarsz róluk beszélgetni. – Igazad van, kicsi Olive. Tényleg aggódom miattuk, csak éppen semmi kedvem sincs róluk beszélni. – Sajnálom – dadogtam, és elkezdtem a padlót bámulni. – Nincs miért. Nyugodtan nézzél be hozzánk, ha valamire szükséged van, rendben? Nem hinném, hogy nagyon hamar lefeküdnénk aludni. Lágyan meghúzta a hajamat, és már el is tűnt. Vártam pár percet, mielőtt felmentem volna az emeletre. Már éppen beléptem volna a szobámba, hogy a telefonra vessem magamat, amikor Dylan feje bukkant elő az ajtóban. – Te meg mit csinálsz, Olive? A rohadt életbe! Hát ennek tényleg az az egyetlen dolga, hogy pokollá tegye az életemet? – És te mit csinálsz? – kérdeztem vissza egyszerre mérgesen, és kissé összevont szemöldökkel felkapta a fejét. – Feküdj le aludni, Olive! Késő van! – Éppen arra készültem, mielőtt megállítottál volna. – Felemeltem a vizesüvegemet, hogy jól lássa. – Lementem, mert szomjas voltam, Dylan. Semmi rosszat nem tettem. Egyikőnk sem volt hajlandó visszakozni. Csak azért, mert nálunk alszik a barátja, nekem talán tilos kijönni a szobámból, ha szomjas vagyok? – Hagyd már békén, haver! – hallottam Jason hangját a

bátyám háta mögül. – Jó éjszakát, Dylan! – mondtam végül, és válaszra sem várva becsusszantam a szobámba. Ki tudja, mire készül… Rádobtam magam az ágyamra, és a takarók alatt keresni kezdtem a telefont. Majdnem megőrültem, amikor nem találtam sehol. Csak akkor nyugodtam meg, amikor rájöttem, hogy a párnám alatt lapul. Ismét elöntött az az ostoba izgalom. Ellenőriztem az üzeneteket, de semmi nem jött Jasontől. Leültem, és megfogadtam magamban, hogy már csak egyszer próbálkozom, meg esetleg holnap reggel teszek még egy kísérletet, mielőtt Amanda eljönne a telefonért. Én: Mi az? Nem is találgatsz? Most megleptél. Jason: Bocsánat, dolgom volt. Mondd újra, mit is játszunk?

Látva a válaszát, képtelen voltam visszafogni magamat. Lecsaptam az alkalomra. Lehet, hogy szóba hoz engem? Én: Dolgod volt? Vajon mivel? Esetleg máris találtál magadnak egy új barátot? He? Tényleg gyors vagy! Jason: Ne nevettess! Dylan húga szorított a sarokba. Szóval nem egy másik csaj karjába vetettem magamat.

Nem lehettem biztos abban, hogy a szívem nem hasad-e darabokra. Lenyeltem a fájdalmat, amiért a „sarokba szorított” kifejezést használta, és arra kényszerítettem

magamat, hogy válaszoljak. Én: Mindjárt hajnali két óra, te meg Dylan húgával voltál? Ez jól hangzik. Mesélj még! Jason: Ő csak egy kislány. Talán kicsit tapadós, mert állandóan rajtam lóg, de akkor is csak egy gyerek. Néha elfeledkezik erről. Engem viszont sokkal jobban érdekel, hogy te ki lehetsz. Készen állok a játékra. Vajon mit szólnál ahhoz, ha felismernélek?

Legalább ezerszer, de talán egymilliószor is elolvastam az üzenetet. Magányos könnycsepp csordult ki egyik szememből, én pedig a fejemre húztam a takarómat, és hanyatt feküdtem. Egy lágy mozdulattal letettem a telefont, majd lehúztam az arcomról a takarót, hogy a sötét mennyezetet bámulhassam. Valamikor rezgés jelezte két új üzenet érkezését, de nem törődtem velük. Na jó, ez nem igaz. Emlékszem, felkaptam a telefont, és mind a kettőt kitöröltem, mielőtt a kíméletlen szavak újra belém marhattak volna. Ekkor már könnyben úszott a szemem. Akkor sem tudtam volna elolvasni a szöveget, ha ezzel akartam volna kínozni magamat. Tapadós? Sarokba szorított? Darabokra tört szívvel egészen egyszerűen nem tudtam volna elviselni, hogy reggel találkozzak Jasonnel. Már az is sok volt, hogy itt aludjak ugyanazon a folyosón lévő szobában, mint ő. Nagy lendülettel felültem, és észre sem vettem, hogy

közben nekirúgtam a saját telefonomat a szekrényem ajtajának. Néhány pillanattal később Dylan majdnem beszakította a szobám ajtaját. – Hallottam, ho… Olive, mi történt? Megpróbáltam letörölni a könnyeimet, de amikor felnéztem a bátyámra, még több könnycsepp indult el lefelé, már így is nedves arcomon. Amikor leült mellém az ágyra, és gyengéden a vállamra tette a kezét, átöleltem, hozzá bújtam, és a nyakának szorítottam az arcomat. Viszonozta az ölelésemet. Biztonságban éreztem magamat mellette. Lépéseket hallottam az ajtóm irányából, de nem mertem felemelni a fejemet, hogy farkasszemet nézzek Jasonnel. Azt hittem, soha többé nem leszek képes újra a szemébe nézni. Továbbra is Dylan ölelésében keresve menedéket, megszólaltam: – Sajnálom. Rosszat álmodtam. – Semmi baj, hugi – felelte Dylan. Rövid habozás után még hozzátette: – Én is sajnálom. A következő néhány nap során átéltem a pokol kínjait. Hiszen Jason ott aludt a folyosó túloldalán, szemben velem, és mellette kellett ülnöm az étkezőasztalnál. Az volt a legszörnyűbb, amikor ránéztem, és láttam, hogy rám mosolyog, miközben tudtam, hogy semmit sem jelentek neki. Talán soha nem is jelentettem.

Harmadik fejezet

Jason

AMIKOR FELÉBREDTEM, az első dolog, amit megpillantottam, nem volt más, mint Emily néni aggódó arca. – Jó reggelt – mondtam nagyot ásítva. – Mennyi az idő? Lemaradtunk a reggeliről? Felültem a tábori ágyon, amit az elmúlt hét év során szinte minden második nap használnom kellett, megdörzsöltem a szememet, és megpróbáltam felébredni. – Jason, drágám! Amikor meghallottam, hogy Emily néni alig tudja kimondani ezeket az egyszerű szavakat, egyből rossz érzetem támadt. Utána a tekintetem az ágya szélén ülő Dylanre esett. A kezébe temette az arcát. Felemeltem a fejem, és megpillantottam az apját, Logan Taylort. A férfi tűzoltó volt, és sokkal jobban tiszteltem, mint a saját apámat. Ott állt az ajtóban, és a tekintete olyan kemény volt, mint az acél. – Mi a baj? – kérdeztem. Igazából mindegy volt, hogy ki válaszol, mert valamiért rettentően rossz érzés tört rám. Emily néni, akit valószínűleg jobban szerettem, mint a saját anyámat, lerogyott mellém, és apró, finom kezével megragadta a tenyeremet. Égésnyomok látszódtak a kezén szinte egészen a válláig, ám ezek a foltok engem sosem izgattak úgy, mint ahogy meglepő módon rengeteg embert felzaklattak, fiatalt és időst egyaránt. – Jason, nem is tudom, hogy mondjam el.

Ismét dermedt csend támadt. – Valaki mondana végre valamit? Dylan? Mi a fene van, haver? – Továbbra is némaság. – Ne már, most már tényleg megijesztetek. – Logan – mormogta a mellettem ülő Emily néni, és kétségbeesetten a férjére nézett. Dylan apja megrázta a fejét, leengedte a karját, és odajött az ágyhoz, hogy leüljön a fia mellé velem szemben. Amikor a legjobb barátom felemelte a fejét, megláttam véreres szemét. Azonnal visszafordultam az apja felé. Egyszerűbb volt az ő acélos szemébe nézni. A haragot sokkal könnyebb kezelni, mint az érzelmeket; ezt a saját családomtól tanultam meg. – Készen állok – mondtam, és Logan szemébe néztem. – Kérem, mondja el, hogy mi a baj! Nem tudhattam, de valójában nem álltam készen mindarra, amit akkor elmondott nekem. Nagyon nem álltam készen. – Fiam – kezdte, mert tényleg annak tartott. – Erősnek kell lenned. Bár nem kérdésnek szánta, de mégis bólintottam. – Az anyád tegnap este túladagolta az altatót. Elment közülünk. Pislogtam, egyszer. Bólintottam. Utána érdes hangon megkérdeztem: – Ki találta meg? – Úgy tűnik, az apád ma reggel visszajött az útjáról. Kihívta a mentőket, de Lorelai akkor már nem élt. – Értem. Hol van az apám? – Bent a kórházban. Pár perccel ezelőtt beszéltem vele. Tehetetlenül újra bólintottam. Mi mást tehettem volna? Mégis mit kellett volna tennem? – Köszönöm – mondtam, és gyorsan megszorítottam Emily néni kezét. – Köszönöm, hogy ti mondtátok el nekem.

A szobában ülők mindannyian sokkal közelebb álltak hozzám, mint az igazi családom tagjai. Sokat jelentett számomra a tény, hogy valódi aggodalmat láttam a szemükben. Értem aggódtak. Még csak ehhez hasonló érzelmet sem fedeztem fel soha a saját anyám tekintetében. Az alkohol fontosabb volt neki, mint a tulajdon fia. Lassan felkeltem. – Át kell mennem… szóval haza. Csakhogy nekem sosem volt otthonom, igaz? Leginkább ez a ház volt a menedékhelyem. Az az épület az utca túloldalán? Hát nagyon nem. Dylan és Logan velem együtt felkelt, én azonban lepillantottam Mrs. Taylorra. Könnyben úszott a szeme. Pontosan olyan zöldes árnyalatú volt az övé is, mint a lányáé. Ugyanolyan gyönyörű, mint Olive szeme. Megnyugvás volt belenézni. Lehajoltam, és önmagamat is meglepve egy gyors puszit nyomtam az arcára. – Kérlek, ne sírj, Emily néni! Nincs baj. Minden rendben lesz. Ez még a saját fülemnek is elég hiteltelennek hangzott. Az asszony lassan felállt, és letörölt egy könnycseppet. Az én arcomról. Észre sem vettem, hogy sírva fakadtam. Meleg kezébe lógta az arcomat, és a szemembe nézett. – Persze, hogy minden rendben lesz, Jason. Ránk számíthatsz. Bólintottam. Meglepő módon a következő pillanatban Dylan ölelt magához. – Annyira sajnálom, haver – mondta, miközben átölelt. Éreztem, hogy Emily néni megnyugtatóan végigsimítja a hátamat. Logan mellettünk állva vigyázott a családjára. Engem is ide soroltak. Rászolgáltam erre a helyre.

– Biztos, hogy nem akarsz itt maradni, és Dylannel együtt befejezni az iskolát? Beszélhetek újra az apáddal – mondta Logan. A Taylor család minden tagja kint állt a ház előtt a fűben. Még a kis Olive is kijött, hogy könnyes szemmel elköszönjön. Rámosolyogtam. Láttam a szikrákat a tekintetében. Szomorú volt, de mégis szikrázott a szeme. Ennek az életteli kislánynak volt a világon a legszebb, lefegyverző zöld szeme. Eleven és ragyogó tekintete. Ha belenéztél, örömmel hagytad, hogy elnyeljen a mélységük. Jól tudtam, valami seggfej nemsokára összetöri a szívét, és én nem leszek itt, hogy a bátyja mellett állva megoltalmazzam. Nem maradhatok azok mellett, akiket a családomnak tartottam. Ehelyett Los Angelesben élek majd egy ismeretlen házban, egy idegennel, akit apunak kell szólítanom. Sosem volt alkalmam arra, hogy igazából megismerjem. Egy pillanatra az jutott az eszembe, hogy esetleg önmagát okolja az anyám halála miatt. Az biztos, hogy nem volt itt, amikor a közelsége számíthatott volna. Talán hosszú távon ez nem jelentett volna különbséget, és pár év múlva esetleg ugyanebbe a helyzetbe kerültünk volna, ám ezt nem tudhattuk bizonyosan. Túl késő volt már ilyesmin töprengeni. Ami pedig engem illet… én az életet és az apámat kárhoztattam. Ő döntött úgy, hogy itt hagy minket, amikor pedig San Franciscóban is ugyanolyan könnyen dolgozhatott volna ügyvédként. Ehelyett úgy határozott, hogy nem törődik az anyám gyorsan romló mentális állapotával és a depressziójával. Mindegy, hogy minek nevezzük a baját. Aztán pedig ugyanő engedte el a figyelmeztetésemet a füle mellett, amikor szóltam, hogy a felesége az alkohol rabja lett. Végül az ő döntéseik változtatták meg az életemet. – Nem fogja meggondolni magát. Higgyétek el, mindent megpróbáltam – mondtam végül.

Megvontam a vállam. Valójában minden más, mint régebben. Az apám hajthatatlannak bizonyult: elköltözünk innen. Pontosabban szólva engem kényszerített arra, hogy mindent hátrahagyjak. A fűben topogva végül lassan odaléptem Emily néni elé. Ő volt a legkedvesebb, legérzőszívűbb ember, akit ismertem. Milyen kár, hogy nem lehetett az igazi anyám! – Nem is tudom, hogy mit mondhatnék – ismertem be. A szavak égették a torkomat, miközben továbbra is a cipőmet bámultam. – Jason? Meleg, lágy kézpár fogta meg az arcomat, hogy Emily néni szemébe nézhessek. – Emlékszel, mit mondtam neked, amikor legelőször találkoztunk? – elmosolyodott, és a szeme pontosan úgy ragyogott, mint a lányáé. – Te mindig otthon vagy nálunk. Ez a jövőben sem változik. Los Angeles nincs olyan messze; arra számítok, hogy benézel hozzánk, amikor csak akarod, vagy szükséged van rá. Érted, amit mondok? – Igen – bólintottam. – Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg nektek, amit értem tettetek, azt, hogy mindig ott voltatok számomra. – Nincs szükségem köszönetre, Jason. Csak ne felejts el meglátogatni minket! – Csak egy pillanatnyit habozott, talán fél másodpercet, aztán odahúzott magához, és megpuszilta az arcomat. – Vigyázz ám magadra! Mélyen a szemembe nézett, aztán elengedett. Bárcsak ne tette volna! – Fiam! – mondta Logan, és váratlanul, gyorsan ő is megölelt. – Hallottad, mit mondott Emily, ez itt a te otthonod is. Bármikor hazajöhetsz. Ezt sose felejtsd! Hiányozni fogsz nekünk. Úgy tűnt, hogy ezen a napon semmire sem futja az erőmből, csak néma bólogatásra. Olive-ra pillantottam, és a

helyzetem dacára halványan elmosolyodtam. – Elvitte a cica a nyelvedet? – Csak nézett rám azzal a szomorú, nagyon szomorú szemével. Olive Taylor mindig tudta, hogy mit mondjon – mindig. – Hát semmit sem mondasz nekem, Picúr? Kényszeredett nevetésem érdesnek és nagyon oda nem illőnek tűnt. – Tényleg sajnálom, ami az anyukáddal történt, de azt remélem, hogy boldog leszel Los Angelesben. Hűvös hangja éles ellentétben állt azzal, amit a szemében láttam, de mielőtt bármit is válaszolni tudtam volna, Dylan felkelt a lépcsőről, ahol eddig ücsörgött, Olive pedig átölelte az apja derekát, és ezzel elzárkózott előlem. Ennek dacára is közelebb hajoltam, lágyan megérintettem puha haját, és egy picit meghúztam, mielőtt utoljára elengedtem volna. – Remélem is, hogy ez lesz. Köszönöm, Picúr. Sosem foglak elfelejteni. Magányos könnycsepp indult el lefelé az arcán, én pedig, mielőtt észbe kaphattam volna, egy önkéntelen mozdulattal odanyúltam, hogy letöröljem. Olive becsukta a szemét, és még erősebben átölelte az apját, amikor megérintettem, de néma maradt. Hosszan bámultam az ujjam végén ragyogó könnycseppet, és úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. – Haver – szólalt meg Dylan, kimentve zavaros gondolataim közül. Vettem egy mély lélegzetet, és leengedtem a kezemet. – Szívás – mondta a barátom. – Nekem mondod? – kérdeztem kényszeredetten vigyorogva. – Ragaszkodom ahhoz, hogy a lehető leghamarabb vissza gyere, és tartsd velem a kapcsolatot! Feszesen tisztelegtem, amitől megrándult a szája széle.

Ökölbe szorította a kezét, és játékosan megérintette vele az államat. – Ó, haver! – mordult fel. – Hihetetlen, hogy többé nem láthatom a szaros pofádat. – Dylan! – csattant fel Emily néni. – Bocsánat, anyu. – Dylan megvakarta a tarkóját, aztán aggódva rám nézett. – Dumálunk majd? – Dumálunk – ígértem meg. – Jason! – harsant fel apám kiáltása az utca túloldalán várakozó kocsiból. – Jobb, ha megyek – mondtam, és kicsivel hátrébb léptem. Dylant azért gyorsan átöleltem, és jól hátba vágtam. – Vigyázz ám a családodra, haver! – Te pedig nagyon figyelj oda magadra! – felelte Dylan. Mélységesen szomorúan még egyszer alaposan megnéztem őket magamnak, aztán elindultam. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy közben ne forduljak hátra. Mire átértem az utca túloldalára, háromszor is visszanéztem. Rossz ember volnék, amiért boldoggá tett, hogy ilyen szomorúan búcsúztak el tőlem? Boldoggá, mert éreztem, hogy szeretnek. Szerettek és befogadtak úgy, ahogy az korábban még sosem történt meg velem. Boldog emlékként beleégett az elmémbe az, ahogy ott állt ez a család, miközben beültem a kocsiba, és eltűntem az életükből.

Negyedik fejezet

Olive

A LEGKÜLÖNFÉLÉBB ÉRZELMEK háborúztak a lelkemben, átöleltem aput, és néztem, ahogy Jason beül a fekete Mercedesbe. Hosszú évekre az elmémbe égett a szomorú emlék, ahogy megfordul az úttesten, ránk mosolyog, jól látszik a gödröcskéje, aztán beül a kocsiba. Később az idő – akár az életem összes többi jó pillanatát – az első szerelmem emlékét is lassan kifakította.

Ötödik fejezet

Jason

Nyolc évvel később…

AZ ÉJSZAKAI KLUB hátsó ajtaját a vállammal taszítottam ki, miközben magammal vonszoltam a vihogó kis ribancot. Mivel minden figyelmét lekötötte, hogy karmokra emlékeztető ujjaival engem markolásszon, megbotlott a saját lábában, és kis híján elesett. Ettől még hangosabb vihogás tört elő belőle. Megragadtam a derekát, mert nem akartam, hogy arcra esve átszúrja a fejét a kezében tartott cipő tűhegyes sarka, gyorsan körülnéztem a sikátorban, bogy tényleg egyedül vagyunk-e. Mihelyt bezáródott az ajtó, és a zene súlyos dübörgése csupán távoli zúgássá halkult, levettem Jenna kezét a farkamról, és a betonfalnak nekilökve egy mohó csókkal elfojtottam a nyögéseit. Mi is a neve? Nem Gemma? – Vigyél haza, Jason! – mondta nehezen forgó nyelvvel. Nem volt részeg – hiszen, ha az lett volna, egyetlen ujjal sem nyúltam volna hozzá –, de valami oknál fogva úgy döntött, hogy megjátssza a piást. Nem érdekelt a hülye kis játéka. – Vigyél haza, és mutatok neked pár új trükköt – vihogott. Talán Jamie? Bassza meg! – Ez így sokkal jobb, bébi. Szerinted talán nem izgalmas? – kérdeztem halkan, miközben az ajkam végigsiklott a nyaka forró bőrén. – Bárki tetten érhet minket. Nem indulsz be

ettől? Hogy a fenébe hívhatják? Nem kapott túl fontos szerepet a filmben, de nagyjából egy hónapja ugyanazon a forgatáson dolgozott velem. Ott nyüzsgött és kavart körülöttem, valahányszor csak egyedül maradtam, hogy oldalt állva figyeljem a forgatást. Mocskos, szaftos dolgokat suttogott a fülembe – legalábbis, ha figyelembe vesszük az életkorát –, amikor senki nem volt a közelünkben. Éhes kiskutyaként a szemével könyörgött a forgatást lezáró partin, és a kis gyönyörű, barna hajú Jessie (?) most készen állt arra, hogy átélje élete legnagyobb baszását egy klub mögött, a sikátor betonfalának támaszkodva. Elég volt egyetlen pillantást vetnem kipirult arcára, elhomályosuló tekintetére, hogy megértsem, a legcsekélyebb mértékben sem zavarja, hogy kint az utcán dugják meg, mint valami olcsó kis kurvát. Számomra ugyanis örökké az marad, akárcsak valószínűleg mindazoknak, akik utánam jönnek – a producereknek, az ügynököknek meg a többieknek. – Ó, alig várod, hogy benyomd a faszodat a puncimba, igaz? Pont, mint én. Tudtam, hogy megőrülsz értem, Jason – suttogta a fülembe, aztán megnyalta, és nyelve gyors, döfködő mozdulataival majdnem átszakította a dobhártyámat. Jézusom! Eltoltam magamtól az arcát. Éles hangja zavaróan zümmögött a fejemben, amitől rádöbbentem, hogy túl sokat ittam. Nem törődve a szavaival, a csípője fölé húztam Jenna szoros, ezüstszínű ruháját, nem feledkezve meg arról, hogy megsimogassam izmos combját, miközben ő zihálva, dobogó szívvel hozzám bújt. Tovább dünnyögött nyálas csókjai között, én azonban elfordítottam a fejét, és csak a testére összpontosítottam. Ekkor már igazából nem éreztem sokat, csupán mintha valamiféle house zene dübörgött volna a fejemben, ami miatt

igencsak nehezemre esett a gondolkodás. A farkamra viszont nagyon is hatott a pillanat varázsa, mivel nekifeszült a farmeremnek, hogy végre benyomódjon abba a szűk punciba. – Tudtad, hogy ma éjjel gerincre váglak, igaz, bébi? A rohadt életbe! Továbbra sem jutott eszembe a neve. – Igen! Igen! Igen! Tudtam, hogy rám fogsz mászni. Felhördült, amikor az ujjaim becsúsztak a… pillangóbugyija alá? Ez meg mi a fene? Általában nem érdekel, mit hordanak a picsák, de most úrrá lett rajtam a kíváncsiság. Hátrébb lépve kibújtam polipkarjai közül, és lenézve megpillantottam a két vékony pánt között a szikrázó pillangót. Bárki megláthatta volna tátongó punciját, mivel középen nyitott bugyit viselt – már, ha bugyinak lehet nevezni egy ilyen ruhadarabot. – Hű! – mordultam fel. – Így még egyszerűbb lesz a dolgom. A farkam még mindig bömbölt, hogy végre a helyére kerülhessen, ezért leráztam a kis picsa kezét a vállamról, a farzsebemből előhúztam egy óvszert, és figyelembe véve, hogy mennyire bebasztam, meglepő gyorsasággal felhúztam magamra. Megragadtam a fenekét, és annyira felemeltem, hogy két lábával átölelhessen, egy gyors, mély lökéssel behatoltam, amitől boldogan zihálni kezdett. – Úristen, te teljesen kitöltesz! – mondta meglepődve. – Ezt szereted, igaz, bébi? Ezért evett a fene egész idő alatt? Hogy jó alaposan kikormozzanak! Még egy lökés, és a lány szeme becsukódott. – Igen, még annál is jobb, amit hallottam rólad – mondta álmodozó hangon, ami miatt azonnal elbizonytalanodtam. Nem nyúlok álmodozó csajokhoz. Sokkal inkább gyors, egyszeri, mind a kettőnk számára megkönnyebbülést jelentő dugásokban utaztam. Az álmodozásnak kellemetlen

következményei lehetnek, és bár szerettem volna azt hinni, hogy színészként valóra tudom váltani az álmokat, sőt éppenséggel én magam lehetek egy nagyszerű álom, mégsem voltam annyira kibaszottul elszállva magamtól, hogy azt higgyem, a filmkészítés világában logom megtalálni életem nagy szerelmét. Nem mindenki lenne hajlandó elviselni sajátos életmódomat. Félreértés ne essék, imádom a munkámat. Ez az egyetlen dolog, ami miatt van értelme az életemnek. Minden más viszont szívás. Állandó magányra kényszerülsz, vérebként üldöznek a paparazzik, mindenki árgus szemmel figyeli az összes apró lépésedet… egy idő múlva azt érzi az ember, hogy egyre jobban szorul a hurok a nyaka körül, és a környezete egy emberként a vesztét akarja. Igen. Pontosan ezt éreztem én is. Közönyt. Fáradtságot. Kizárólag akkor lélegezhettem fel megkönnyebbülve, ha ott álltam a kamerák előtt, és úgy tettem, mintha valaki más volnék. Bizonyos szempontból nézve színjáték volt az életem. – Ó, istenem, Jason. Igen. Igen, tudtam, hogy veled ennyire jó lesz – lihegte a fülembe alig érthetően. Fokoztam az ütemet. Ez az első és utolsó alkalom, amikor eszméletlenre kefélem, illett volna rá összpontosítanom. – Csend legyen! – sziszegtem a fülébe, amikor egyre hangosabban kiabált. – Csak nem akarod, hogy észrevegyék, ahogy itt kint baszunk az utcán, igaz? – De igen, de igen. Igen! Igen! A vállára hajtottam a fejemet, és minden erőmet beleadva döngöltem. Minél gyorsabban túl leszünk ezen, annál hamarabb visszatérhetek a házamba. Megragadtam a seggét, hogy két vékony lábával szoríthassa a csípőmet, és tovább döfködtem. Éles sikkantásai visszhangokat vetettek a sötét sikátorban, elkeveredtek a bentről kiszűrődő zene hangjaival, miközben nekiszorítottam a hátát az éjszakai klub falának.

– Ó, bassz meg, Jason! – zihálta a fülembe. – Éppen azt csinálom – válaszoltam összeszorított foggal. Annyit sikoltozott ez a picsa, hogy kezdtem kijózanodni. Becsuktam a szememet, és a rám váró feladatra összpontosítottam. Amikor a csaj váratlanul átkerült álmai kibaszott birodalmába, káromkodva én is jöttem, míg ő továbbra is lüktetve szorongatta a farkamat. Hátrahajtottam a fejemet, és éreztem, hogy elernyed a testem összes izma, és csodálatos volt ez a hőn áhított boldogság, még akkor is, ha csak néhány pillanatig tartott. Pontosan ebben a pillanatban hallottam meg a hátunk mögül a rohanó léptek dobogását. A vállam fölött átpillantva megláttam az első vaku vakító villanását. – Bassza meg! – káromkodtam, és gyorsan megszabadultam az óvszertől, mielőtt odaérhettek volna hozzánk. Jenna nekidőlt a falnak, felsóhajtott, és a korábbinál is boldogabban mosolygott, miközben elkezdte elrendezni a haját. Felhúztam a sliccemet, és lejjebb rángattam a szoknyája alját, mivel a lány minden figyelmét lekötötte, hogy ragyogó mosolyokat küldjön a mögöttünk közeledők felé. A kurva életbe! Már majdnem odaértek hozzánk! Szerencsére elég nagydarab gyerek vagyok ahhoz, hogy a felsőtestemmel eltakarjam a lányt a kamerák elől, azt pedig nem gondoltam volna, hogy sikerült lefényképezniük, amit pár másodperccel ezelőtt műveltünk. Jó esetben talán csak azt fogják gondolni, hogy egy laza kis pettingelésre hoztam ki ide magammal. – Jason! Jason! Ez itt az új barátnője? – kiabálta a bajszos fotós. Klikk. Klikk. Klikk. – A forgatás során szerettek egymásba? Igazak a mendemondák?

– Mikor állnak ki a nyilvánosság elé ezzel? Klikk. Klikk. – Azért lépett ebbe a kapcsolatba, hogy az új filmjét reklámozza? – Jason! Mondjál már valamit, haver! Mit csináltatok idekint? Néhányan elröhögték magukat. Klikk, klikk, klikk. A kis hogyishívják a nyakamba borult, és közben ráragyogott a kamerákra. – Hogyan találtatok meg minket itt hátul? Hiszen titokban jöttünk ki, mert ilyen agyafúrtak vagyunk. Kővé dermedt arccal, egy lágy mozdulattal ismét lefejtettem magamról a karját, kinyitottam a klub hátsó ajtaját, és a lányt betoltam rajta. Akkora szemeket meresztve, mint egy csészealj, értetlenül csak tátogni tudott, amikor az arcára zártam az ajtót, és megfordulva odaálltam a továbbra is kérdéseket bömbölő paparazzik elé. Szerencsére csupán heten vagy nyolcán voltak. – Jason! Van egy videó rólad meg Zoey-ról, amin úgy tűnik, mintha mindenfélét művelnétek a kocsidban. Most viszont Jenniferrel voltál. Mit mondasz erről? Aha! Szóval így hívják a csajt. – Jó estét mindenkinek, fiúk! – mondtam közönyös hangon, nem törődve a kérdéseikkel. Zsebre vágtam a kezemet, és miközben elálltak az utamból, úgy tűnt, hogy a hangjuk egyre élesebben vonyít a fejemben. Igazából nem is figyeltem arra, hogy mit mondanak, ám azt jól tudtam, hogy másnap reggel már egész korán fel fog hívni az ügynököm, az időközben jó barátomnak számító Tom Symond. És persze a sajtófőnököm, Megan. Néhány perccel később már a kocsimban száguldottam vissza Bel Air városrész irányába, ugyanolyan feszülten és

üresen, mint amilyen akkor voltam, amikor leszállt az éjszaka.

Hatodik fejezet

Olive

– VOLNÁL SZÍV ES még egyszer elmondani, hogy miért is nem jöttél el ide velem? – kérdeztem suttogva Lucytől, miközben a fehér falú fogadószoba sarkában ülve, a fejemet a falhoz szorítva vártam, hogy behívjanak. – Drágám, nyugodj meg! Ha nem kellene bent ülnöm annak a kis ribancnak az óráján, tudod, hogy végig fogtam volna a kezedet az út minden lépésén. Ez a némber azonban kipécézett magának; nem önthetek lógással olajat a tűzre. Ígérem, mire hazaérsz, már kitöltöm a tequilát, hogy ünnepeljünk. Erre összpontosíts! Segíteni fog. Becsuktam a szememet. Csak néhány másodperc választott el attól, hogy elhányjam magamat. Azért, hogy megnyugodjak, és valami másra tudjak összpontosítani, elkezdtem fel-alá járni a kis szegletemben. Tessék boldog dolgokra gondolni – biztattam magamat. Boldog, boldog dolgokra. Az U alakú fehér heverőn egy szőke lány is ücsörgött. Először egyfolytában vadul chatelt, majd az utolsó tíz percet használhatatlan szelfik készítésével töltötte. A külseje iszonyúan fel volt turbózva, és olyan mennyiségű barnítókrémet kent fel magára, hogy az helyenként máris megfolyt. Egy percre sem tette volna le Miki egér fülekkel díszített mobilját a kezéből azóta, hogy bejött az ajtón. Az isten szerelmére, hát mégis hány kibaszott fényképet

készíthet magáról az ember, miközben ugyanott ül, és az arcán ugyanaz a hamis mosoly ragyog? A harmincadik után abbahagytam a számolást. Felsóhajtottam, mert észrevettem, hogy a csaj újra vadul csücsörít az ajkával, miközben a két karjával összepréseli a melleit. – Azt hiszem, most elhányom magamat – suttogtam a telefonomba. – Ó, fejezd már be! Nagylány vagy, viselkedj is ennek megfelelően! Nyűgözd le őket a csodás kis mosolyoddal! – Na most, miután pocsék legjobb barátnőnek bizonyultál, legalább azt áruld el nekem, hogy akkor legalább Char miért nem jött el ide? Lucy vett egy mély lélegzetet. – Charlotte ott remegne melletted, hogyha elvitted volna magaddal. Talán elfelejtetted, hogy pont emiatt nem árultuk el neki, hova is mész? Tényleg. Igaza volt; ha Charlotte elkísért volna ide, akkor mindenki csak arra emlékezett volna, hogy mennyire rettegett ez a két csaj. Ily módon kifejezetten csapnivaló lett volna az első benyomásuk, ami sosem jó, főleg nem akkor, ha annak a vállalatnak a képviselőivel találkozol, akik esetleg egy kibaszott filmet akarnak csinálni a könyvedből. – Utállak! – Én is szeretlek, ideges kis drágám. – Lucy! – kezdtem újra a nyavalygást. – 2 óra 30-kor kellett volna behívniuk, és már majdnem három van. Mi lenne, ha lelépnék? Talán elszúrták a meghívó szövegét. Egész biztos, hogy nem gondolták komolyan, igaz? Kizárt, hogy összejöjjön a dolog. Eszem ágában sincs kivárni, amíg felbukkan valaki, és a képembe röhög, hogy „ezt megszívtad, senkiházi!” Haza akarok menni! Ugye, most már hazamehetek? – Nem, nem jöhetsz haza. Megtiltom neked, hogy lelépj

onnan, mielőtt túlestél a tárgyaláson, hogy utána csupa jó hírrel meg egy valag pénzzel törjél rám. Most pedig csukd be a szemed. – Miért is? – Csak csukd be, Olive! – Jól van. Becsuktam a szememet. Ha szeretnéd megnyerni a világ legjobb barátnője kitüntetést, akkor most azonnal idejössz, és ráveszel, hogy nyissam ki újra. – Ezt a kitüntetést már számtalan alkalommal elnyertem, drágám, úgyhogy ne próbálj meg ezzel zsarolni. Tényleg becsuktad a szemed? – Igen – mordultam fel. – Jól van. Most képzeld el, hogy egy folyó vagy! – Ááá – nyöszörögtem. Már megint ez a baromság. – Mi a fenét csinálsz? – Éppen kibaszottul megnyugtatlak. – Azzal, hogy azt mondod, én egy folyó vagyok? – Igen. Most pedig kussolj, és képzeld el, hogy egy folyó vagy! Csak folysz, folydogálsz, senki és semmi nem állíthat meg. Érzed, hogy a napsugarak végigsimítják a… azt a részedet, amitől boldog leszel? Gyöngyöző kacagás vagy a levegőben. Utána parányi vízeséssé változol, vagyis inkább egy lenyűgöző vízeséssé, ezután meg… – Jól van, rendben, Lucy – vágtam a szavába, mielőtt további marhaságokat zúdított volna a nyakamba, – Megnyugodtam. Sikeresen megnyugtattál. Hideg folyó vagyok, és hallottam a kacagó nevetést a levegőben, majd pedig egy lenyűgöző vízeséssé változtam. – Szupi! Akkor minden jó. Figyelj csak, éppen Jameson formás seggét bámulom, úgyhogy most lépek, és mindjárt kiharapok belőle egy darabot. – Megpróbáltam megszólalni, de Lucy csendre intett. – Ne hozz szégyent rám, aztán pedig otthon találkozunk. Szia! Tátott szájjal hallgattam, ahogy megszakította a vonalat.

Leengedtem a mobilomat, és elmosolyodtam. Megnyugtatnia ugyan nem sikerült, viszont szokás szerint elérte, hogy elmosolyodjak. Körülnéztem a fekete-fehér fogadószobában. Minden iszonyúan drágának tűnt: a festmények a falon, a bútorok, a szőnyeg, de még a kibaszott csillogó ablakok is méregdrágának látszottak. Úgy éreztem, meztelen vagyok, meg ideges, félek és izgulok. Ugye mondtam ezt a meztelenes dolgot? Már mozdultam volna, hogy leüljek minden szelfik királynője mellé, ám ekkor észrevettem, ahogy előhúzott egy szelfibotot a táskájából, és úgy döntöttem, hogy még mászkálok egy kicsit. A tekintetem megállapodott a hatalmas, félhold alakú recepciós asztal mögött ülő nőkön. Mindannyian inkább fotómodellnek tűntek, nem pedig titkárnőnek. Egyetlen elszabadult hajszálat sem láttam a fejükön, miközben az én frizurám egy őrült szénaboglya volt. Végignéztem a ruhámon… hát nyilvánvaló, hogy bár nem kelhettem volna versenyre az itteni hölgyek ceruzaszoknyájával, blúzával és magas sarkú, elegáns cipőjével, de azért jól néztem ki. Alig pár órával korábban Lucynek sikerült rákényszerítenie arra, hogy az egyszerű, fehér ingemhez és a könnyű bőrdzsekimhez felvegyek egy fekete harangszoknyát. Természetesen megpróbált arra is rávenni, hogy magas sarkú cipőt viseljek, ám végül sikerült a szerencsét hozó bakancsomban lelépni otthonról. Szerettem volna azt hinni magamról, hogy így is elegáns vagyok, ráadásul a nyugodt kényelem összhatását keltem. Mindez persze cseppet sem segítette elő, hogy otthonosan mozogjak ezen a helyen. Arra a barna hajú nőszemélyre összpontosítottam, aki azt mondta, hogy pár percet várnom kell, mivel megcsúsztak az előző tárgyalásokkal. A rövid várakozás most már egy híján kereken negyven perce tartott. Kérlek, ne gondold, hogy hisztis vagyok! Általában gond

nélkül várakozok. A fenébe is, bármilyen más helyzetben ezer örömmel ültem volna le a szelfiző csajszi mellé, hogy titokban lefényképezzem, ahogy egy csillió képet készít magáról, hogy aztán otthon jót nevethessünk rajta Lucyvel és Charlotte-tal. Csak hát a percek szörnyen lassan vánszorognak, ha éppen az idegösszeomlás szélén táncolsz, és megtörténhet, hogy egy tucatnyi ismeretlen szeme láttára elhányod magadat. Senki nem vehette rossz néven, hogy a tekintetemmel többször is keresztüldöftem a fotómodell szépségű titkárnők szívét. A fenébe is, hiszen szégyellhetnék magukat. Mégis milyen szadista vadállat képes ilyen könyörtelenül játszadozni az érzelmeimmel? Szerintem nagyon is rászolgáltak azokra az elképzelt tőrdöfésekre. Végül a barna hajú csak a szemembe nézett, egyik ujjával megérintette a fülét, mint aki feszülten figyel arra, hogy milyen utasításokat sorol a bluetooth-os szerkentyű túlsó végén egy hang, majd egyszer bólintott. – Miss Taylor! – kiáltott oda nekem. Becsuktam a szememet, vettem egy mély lélegzetet, és elindultam a pult felé. A nőszemély közben felkelt a székéből és felém sietett. Félúton találkoztunk. – Kis folyó vagyok. Békésen folydogálok – mormogtam halkan. – Tessék? – Ó, semmi, bocsánat – mondtam bizonytalan mosollyal. – Bekísérem Mr. Thomas irodájába. Már várják önt. – Köszönöm – feleltem, és rendkívül komoly erőfeszítés árán elértem, hogy a két kezem az oldalamhoz simuljon ahelyett, hogy valami őrültséget tennének, például megragadják a titkárnő ujjait, hogy hűvös nyugalmából valami átragadjon rám. Az azért elég furcsa lett volna, nem? Válaszul egy őszinte mosolyt kaptam, az elsőt, amióta csak itt vagyok, majd végigvezettek a hosszú folyosón. Jobbra fordulva további drága festmények előtt haladtunk el, aztán

filmplakátok következtek, és balra kanyarodtunk. Ezúttal rengeteg kisebb iroda sorjázott mellettünk. Valahányszor odaértünk egy nyitott ajtóhoz, majdnem kiugrottam a bőrömből az idegesség miatt. A következő kanyar után kezdtem úgy érezni magamat, mint a labirintusba került hörcsög. Végül odaértünk a folyosót uraló hatalmas ajtó elé. Megtorpantam. Álom ez vagy valóság? Mégis milyen helyzetbe kerültem? A fenébe! Ki a fenét akarok becsapni? Ennek totális pofára esés lesz a vége! Nem vagyok én fenséges vízesés! Halványan sem. A barna hajú hölgyemény odalépett az ajtóhoz, ám a keze nem mozdult a kilincsről, és még nem nyitotta ki. Egyértelműen arra várt, hogy én is odaálljak mellé, de nekem eszem ágában sem volt. A tekintetemmel a szemét kerestem. Harcoljak vagy meneküljek? Másodpercek választottak el a meneküléstől. A rohadt életbe! Hányszor kanyarodtunk be útközben? Segítség nélkül vajon kitalálnék ebből a pokoli útvesztőből? Önkéntelenül is hátrébb léptem, hogy felmérjem a terepet, és a következő pillanatban döbbenten láttam, hogy a titkárnő máris ott áll mellettem, azt kérdezi, hogy jól vagyoke, és a keze meglepő erővel támasztja meg a hátamat. Kétségbeesett, nyávogó hang tört elő a torkomból, majd rám tört a köhögés. Amikor befejeztem a szerencsétlenkedést, kísérőm együttérző arccal nézett rám. – Sajnálom – suttogtam. – A megbeszélés miatt ilyen ideges? – Ennyire látszik? – kérdeztem, és megpróbáltam elmosolyodni. – Semmi oka sincs az aggodalomra. Imádtam a könyvét – mondta, amivel sikerült iszonyúan meglepnie. Döbbenten néztem rá. – Micsoda? Tényleg? Olvasta a könyvemet? Maga tudja,

hogy én ki vagyok? Az előbb komolyan azt mondta, hogy tetszett a könyvem? – kérdeztem hadarva. Nyilvánvaló, hogy kísérőmnek jó az ízlése, a regényem ugyanis rohadt jól sikerült. – Igen, olvastam, és természetesen tudom, hogy ki ön. Aztán, a megbeszélést követően, ha elfogadja a kapott ajánlatot, még több ember ismerheti meg a történetét. Hatalmasat fog kaszálni! Én viszont nem akartam kaszálni, se hatalmasat, se semmit. Ebben a pillanatban csakis arra vágytam, hogy bebújhassak az ágyamba, és elrejtőzhessek a takaróm alá. – Ahhoz viszont most be kell mennie – látszott rajta, arra vár, hogy végre megmozduljak. – Mr. Thomasnak sűrű a napirendje, és már így is késésben van. Gyors pillantást vetett csini kis karórájára, aztán visszafordult felém. – Induljon, kérem, mert nincs sok idő a következő vendég érkezéséig. Mintha kővé váltam volna, ő viszont közben kinyitotta az ajtót, és egyszerűen csak betolt rajta. Nagy nehezen elkerültem, hogy hasra essek, megálltam, és a fülemet megütötte a bezáródó ajtó hangja. Hátrapillantottam a vállam fölött. A titkárnő eltűnt. Az áruló! Megfordulva szemközt találtam magamat három öltönyös férfival. Egy pillanatig fogalmam sem volt arról, mit tegyek, aztán lélekben megvontam a vállamat, és elindultam feléjük. Ha már belevágtam a dologba, akkor miért ne keltsem azt a látszatot, mintha tudnám, hogy mit is teszek. A kopasz fickó – úgy véltem, hogy ő lehet Bobby Thomas –felkelt, és félúton megtorpanva a kezét nyújtotta felém. – Helló, Miss Taylor! Bobby vagyok – köszöntött kedves mosollyal az arcán. Ha a tekintete nem tapadt volna rá a mellemre, azt mondtam volna, hogy egészen barátságosnak

tűnt. Ingerülten megcsóváltam a fejemet, és ezzel magamra vontam a figyelmét. – Örülök, hogy találkozunk, Mr. Thomas – mondtam szigorúan. – Csak nem leszünk ilyen távolságtartók! Hívjál nyugodtan Bobbynak! Mire a dolgok végére érünk, amúgy is sokkal jobban meg fogjuk ismerni egymást. Mosolyt erőltettem az arcomra, és óvatosan kihúztam a kezemet a tenyeréből. A két másik fickó nem kelt fel a székéből, de alaposan megnéztek maguknak és felmértek. Bobby mellettem lépdelve odavezetett az üvegfal mellett álló ajtóhoz. Sikerült körülnéznem, míg megállapíthattam, hogy valamiféle konferenciaterembe kerültem, ami miatt cseppet sem lettem nyugodtabb. Úgy tűnik, hogy fejest ugrottam a mélyvízbe. – Olive, ez itt… ugye hívhatlak Olive-nak? – Persze – motyogtam, mivel megzavart, hogy a tenyere még mindig a hátamhoz simul. – Nagyszerű! Olive, szeretnélek bemutatni cégünk legfiatalabb tagjának, Keith Cannonnek. A halványkék szemű, markáns arcvonású Keith Cannonnek sikerült nagyon mély első benyomást tennie rám. – Örülök, hogy találkoztunk, Keith. Olive Taylor vagyok. Rámosolyogtam, és megszorítottam forró tenyerét. Hosszú, erős ujjai voltak. A foga kissé túl fehérnek, túlságosan vakítónak tűnt ahhoz, hogy természetes legyen, de hát Los Angelesben nehéz lett volna hagyományos fogakat találni. A mellette ülő, alacsonyabb és még fiatalabb fickó eddig szorgalmasan írogatott a laptopjába, ám most felkelt, és jól megrázta a kezemet, miközben Bobby folytatta a bemutatást. – Ez valószínűleg iszonyúan izgalmas számodra, és ha megállapodunk a feltételeink elfogadásában, akkor ő lesz a mozi forgatókönyvírója. Rendkívül fontos, hogy a

történetedből mindent olyan hatásosan vigyünk át a filmvászonra, ahogy sikerült alig néhány száz oldalon felvázolnod. Éppen ezért akartam, hogy találkozz Harry Schumannel, és hallgasd meg az elképzeléseit. Ő igazából a következő értekezletre ült be, de mivel megcsúsztunk egy kicsikét, és ha már amúgy is itt van, megkértük, hogy legyen itt, amikor veled beszélünk. Biccentettem, és némi udvariaskodás után leültem velük szemben. – Ha jól tudjuk, jelenleg nincs ügynököd, Olive. Így van? –kérdezte Keith. – Igen – válaszoltam. – Nem számítottam arra, hogy bármi ilyesmi is történhet. Egyáltalán nem. Ahogy azt bizonyára tudjátok, független szerző vagyok, és a Sajgó lélek csupán az első regényem, ami miatt még inkább felfoghatatlan ez a nagy felhajtás. – Érthető, hogy ez az egész esetleg kissé elképesztő, azonban kifejezetten nagy hatást tettél ránk a történeteddel, és szerettünk volna kapcsolatba lépni veled, mielőtt valaki más lecsapna rád. – Keith jól mondja – vette vissza a szót Bobby. – Azt szeretnénk, ha ezt a megbeszélést az együttműködésünk első lépésének tekintenéd. Ma még semmiről sem kell döntened, ám tudnod kell, rendkívüli mértékben érdekel minket e projekt lehetősége. Azzal is tisztában kell lenned… bocsánat! Elhallgatott, amikor a telefonja csipogva egy új üzenet érkezését jelezte. Bobby újra ránk nézett, majd oda sem figyelve intett a kezével, hogy „folytassátok nélkülem”. – Valamit meg kell néznem, de kérlek, ezért ne hagyjátok abba, mert pár perc múlva újra itt vagyok. Lehetséges, hogy egy kis meglepetéssel kedveskedek neked, Olive. Azt hiszem, örülni fogsz. Mosolyt erőltettem az ajkaimra, és új kebelbarátom, Bobby már el is tűnt.

– Akkor térjünk a tárgyra, rendben? – kérdezte Keith, mire Harry meg én is bólintottunk. – Ahogy Bobby azt már említette, szeretnénk opciót szerezni a könyvedre. Csakhogy… Úgy emelte fel a mutatóujját, mintha arra akarna figyelmeztetni, hogy ne vágjak a szavába. Csupa fül vagyok, Keith. Némán figyellek. – Azért szerveztük meg ezt a találkozót, hogy jobban megismerhessük egymást, és kiderüljön, tetszik-e neked az ajánlatunk. Később, amennyiben elnyerte a tetszésedet, amit hallottál, örömmel megszervezek egy munkaebédet, hogy áttekinthessük a részleteket, és letegyük eléd a kizárólagos jogokról szóló opciós szerződést. – Rendben – bólintottam, mert úgy tűnt, hogy értem, amit mond. Eddig semmi ijesztő nem hangzott el. Keith viszonozta a bólintásomat, és felvillanó, széles mosolya ismét remek rálátást engedett vakító, gyöngyfehér fogaira. Folytatta a tájékoztatást: – Szóval, Olive, olyan hűen akarjuk követni a történeted menetét, amennyire csak lehet. Sikerült a legkülönfélébb korcsoportokba tartozó emberek szívébe belopni magadat, éppen ezért meg akarjuk tartani a regényed szívét-lelkét. Az egyetlen különbséget az jelenti, hogy még magasabb szintre szeretnénk emelni. Kicsit csiszolunk a főszereplőkön, talán berakunk egy-két apró változtatást itt-ott, meg bejön a képbe néhány új, másodlagos karakter is, akiket természetesen csupa hollywoodi nagyágyú fog eljátszani. Arról még nem döntöttünk, hogy meg akarjuk-e változtatni a történet végét, ám én biztosra veszem, hogy az ilyen kis apróságok cseppet sem érdekelnek téged. Összekulcsolta az asztalra fektetett kezeit, és mélyen a szemembe nézett. – Azt akarjuk, hogy mindenki odafigyeljen erre a filmre. Miközben a stúdió szándékairól tartott kiselőadást, tényleg

mondott valami olyasmit, hogy engem bizonyára nem érdekel, hogyan változtatják meg a regényemet? Mégis mi a fenéről beszél ez az alak? – Ez valóban nagyszerűen hangzik, de talán nem ártana lassítanunk kicsit – mondtam. – Én komolyan úgy érzem, hogy pár dolog nem világos. Amikor azt mondtad, hogy lesznek kisebb változások…? Most végre Harry is megszólalt. – Elolvastam a könyvét, Miss Taylor, és bár regényként tényleg minden nagyszerű benne, bizonyos dolgokat nem szabad meghagyni, ha film készül belőle. Szükség lesz néhány változtatásra. – Természetesen mindenbe belevonunk – bizonygatta Keith a kollégája szavába vágva. – Többnyire elég sokáig eltart – nagyjából egy évig, esetleg még annál is tovább –, hogy összejöjjön a film pénzügyi fedezete, megtaláljuk a történethez leginkább illő rendezőt, a megfelelő színészeket, a produkciós céget, meg a rengeteg más szükséges apróságot… mi azonban szeretnénk kihasználni, hogy akkora a felhajtás a regényed miatt, és addig ütni a vasat, amíg meleg. Mivel nincsen könyvügynököd, ezért komolyan azt javaslom, hogy szerezz egyet, vagy egy ügyvédet, akivel alaposan megrághatnátok azt a szerződést, amit a következő megbeszélésünkön eléd teszünk. Akkor majd nem lehetnek gondok a jövőben. – Persze, világos, de mik is azok a változások? – kérdeztem, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy eltűnik a talaj a lábam alól. Keith észrevehetett valamit az arcomon, mert még barátságosabban mosolygott. – Hú, elfelejtettük megkérdezni, hogy akarsz-e valamit inni, amivel ünnepelhetünk, igaz? – Nem, köszönöm, nem. – Akkor majd legközelebb. Van valamilyen kérdésed? Harryre pillantottam, ő azonban nem figyelt ránk.

– Hát akad. Először is, bár nagyon örülök annak, hogy érdekel titeket a regényem, őszinte leszek és elmondom, az általatok javasolt változások miatt kissé… nem is tudom, ezt most hogyan lehetne szavakba önteni. Az a helyzet, hogy éveken át dolgoztam ezen a regényen. Természetesen nagyon szeretném látni, ahogy a hőseim életre kelnek a filmvásznon, ám ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy érdemes végigmenni ezen a hosszú folyamaton, ha annak a végeredményét lehetetlen lesz felismerni. A könyv minden egyes szavát kincsként őriztem a szívemben. – Nem érdekel, hogy eladhatod a megfilmesítési jogokat? – Nem ezt mondtam. Az a helyzet, hogy kicsit utánanéztem a dolgoknak, és ha jól tudom, bizonyos esetekben a szerzők közreműködhetnek tanácsadóként. Lehetséges volna ez az én esetemben is? Beleszólhatok abba, hogy milyen lesz a film? – Olive, nekem elhiheted, kezdetben minden szerző pontosan ugyanazt érzi, mint te, de amikor már jól halad a projekt, és megkezdődött a gyártás, akkor minden megváltozik. A forgatókönyvet még nem írták meg, így ebben a pillanatban semmi konkrétumot nem mondhatunk a változásokkal kapcsolatban, én azonban kezeskedem azért, hogy te is bekapcsolódhass a folyamatba. Szerencsére elég okos voltam ahhoz, hogy tudjam, távolról sem ugyanazt jelenti, hogy valaki beleszólhat a forgatókönyv megírásába, meg az, hogy „benne lehet a folyamatban”. – Beszéljünk inkább a szereplőkről! – mondta, miközben én még mindig a megfelelő válaszon törtem a fejemet. – Nem korai ez még egy kicsit? – kérdeztem nyugtalanul mocorogva a székemben. – Ez az egyik legfontosabb első dolog, amire oda kell figyelnünk, mivel mindent meghatározhat, ha sikerül kiválasztanunk a megfelelő színészt a főszerepre. Máris

összeírtunk néhány nevet, akik szerintünk tökéletesen el tudnák játszani Isaac és Genevieve szerepét. Belenézett az asztalon heverő jegyzeteibe. – Ami Isaacet, a főszereplődet illeti, egy konkrét színészre gondoltunk, akivel már meg is próbáltunk kapcsolatba lépni, Genevieve esetén viszont van egy egész névsor, amelyen szépen végigmegyünk. Van valamilyen ötleted, esetleg javaslatod, hogy ki játssza el a szerepét? – Hát, amikor magam előtt látom őket, akkor nem valamilyen színész jelenik meg az elmémben. Hazudj, Olive! Mintha könyvből olvasnád. – Ugyanakkor viszont szívesen meghallgatnám, hogy ti kikre gondoltatok – tettem hozzá. Pontosan, amikor befejeztem a mondatot, kinyílt a bal oldali ajtó, és Bobby vonult be a terembe egy másik férfivel az oldalán. Keith tekintete is feléjük fordult, és mielőtt akár csak megnyekkenhettem volna, a kezében lévő mobilt piszkálva Jason jött be utánuk. Maga a kibaszott Jason Thorn? Leesett az állam. A picsába! Az én Jasonöm! A kibaszott kurva életbe! Na ne! Na ne! Ez Jason! A francba, a francba, a francba! Még mindig guvadó szemmel, a döbbenettől dermedten ültem a székemben, miközben felfigyeltem arra, hogy Bobby halk nevetéssel próbálja meg magára vonni a figyelmet. Bizonyára lenyűgöző látványt nyújthattam. – Olive, szeretném, ha… Bobbynak mozgott a szája, de egyetlen szavát sem értettem. Emlékszel arra, hogy Lucy az előbb fondorlatos módon megpróbálta elhitetni velem, hogy én egy békés kis vízesés vagyok? Na, az a folyócska eltűnt. Teljesen kiszáradt. Katasztrófa volt ez a javából. Egy lavinává változtam – a világ leghatalmasabb hóförgetegévé. Felpattantam a székemből, és elfordultam, mielőtt Jason

felfigyelhetett volna rám. Talán őrülten viselkedtem, csak hát nincsen olyan sok Olive a nagyvilágban. Mi lesz, ha emlékszik rám? Emlékszik a nevemre? Rassza meg! Mi van akkor, ha észreveszi, hogy az asztal közepén csendben fekvő könyv borítóján az én nevem olvasható? Körülnéztem, hogy hol a vészkijárat, de nem találtam meg. Valószínűleg csúnyán összetöröm magamat, ha az ablakot kiszakítva fejest ugrok az utcára. Ekkor azonban észrevettem az ablak mellé állított italoskocsit, így inkább tántorogva elindultam abba az irányba. Keith is megrohadhatna, mi a fenéért ismételgeti a nevemet? A vizeskancsóban citrom- és lime-szeletek lebegtek. Megragadtam, felkaptam egy poharat, és megpróbáltam tölteni magamnak. Mivel a kezem remegett, az ital egy része a pohár mellé ment, amivel nem törődtem. Mihelyt félig megtelt, azonnal felhajtottam belőle a vizet, és újra töltöttem. Az alkohol sokkal hatásosabb lett volna, de azért a víz sem hagyott cserben. Valaki megérintette a karomat, mire én szégyenszemre majdnem elejtettem a kannát, és kis híján még nagyobb bolondot csináltam magamból. – Olive, jól vagy? Észrevéve, hogy csak Keith az, lassan letettem a kancsót, és most már csak a poharamba kapaszkodtam. – Hú, sajnálom. Tényleg nem tudom, hogy mi ütött belém. Megpróbáltam elmosolyodni, ami valószínűleg csak grimasznak tűnt a férfi szemében. Keith felnevetett. – Nem mindennap láthat az ember ilyen közelről egy filmcsillagot. Megértem, hogy ennyire felzaklatott. Semmit nem értett. Mi a fenéért beszélt úgy Jasonről, mintha egy állatkerti állat lett volna? – Üljünk vissza az asztalhoz, hogy bemutathassalak titeket egymásnak. Annak biztosan örülnél, igaz?

A nagy nyavalyát örülnék neki, hogy a fene esne beléd! Füstbe ment az az elképzelésem, hogy Keith előzékeny módon esetleg kicsempészne innen. – Persze – mormogtam, és pajzsként használva a vizespoharat, eltakartam az arcomat. Amikor az asztal felé pillantottam, észrevettem, hogy Harry lelépett, és Bobby ül a helyén. Mellette az a pasi foglalt helyet, aki az előbb besétált ide. Aztán pedig ott volt Jason… Megpróbáltam nem is ránézni. Édes jó istenem, mindjárt megfulladok. Folyamatosan kortyolgattam a pajzsként magam elé tartott pohárból, leültem az ismeretlen fickóval szemben, aki jókedvű gúnnyal bámult. Kis híján nyakon öntöttem magamat, amikor Keith elhúzta a mellettem lévő széket, hogy odaüljön. Jézusom… szedd össze magadat, Olive! Hajlandó lettem volna ebben a pillanatban kiugrani a bőrömből, hogy elrohanjak, és átharapjam Lucy torkát. Hétszentség, hogy mindez csak azért történt, mert nem volt hajlandó elkísérni ide. Keith bemutatott minket egymásnak. – Ő Jason ügynöke, Tom Symond, a hölgy pedig az a szerző, akit már említettem neked, Tom. Olive T… – Nagyon örülök, hogy találkoztunk – vágtam a szavába jóval hangosabban, mint ahogy Keith beszélt, mielőtt kimondhatta volna a vezetéknevemet. Tom Symond elnevette magát, felkelt és a kezét nyújtotta. Emiatt nekem is fel kellett állnom. Hát nem szörnyű, hogy mindig udvariasan kell viselkedni? Miközben kezet ráztunk, nem bírtam magammal, és az eddig néma Jasonre pillantottam. Amikor észrevettem, hogy a homlokát ráncolva bámul, gyorsan leültem, és imádott vizespoharam mögött kerestem menedéket. – Isaac szerepére Jason Thornt akarjuk. Úgy véljük,

tökéletes választás – kezdte újra Keith. A fenébe! Ez a faszi túl sokat szövegel! – Még rengeteg dolgot kell tisztáznunk, Keith, úgyhogy ne szaladjunk nagyon előre – figyelmeztette Tom. Lelkesen bólogattam. Mégis milyen pokolba kerültem le, hogy ezek itt behozták az EGYETLEN olyan színészt, aki miatt… – Olive Taylor! Ó, istenem… Megváltás volna a halál. Mehetnék a mennyországba. Állítólag nagyon jó hely. A lélegzetvétel amúgy is tök unalmas. – Olive? – kérdezte ismét Jason meglepődött hangon. A teremben halotti csend támadt. Forogni kezdett a gyomrom. Halló, mennyország.? Villámcsapást kérek! Meg akarok halni, most. – Örülök, hogy találkoztunk, Mr. Jason Thorn – nyögtem ki halálra váltan, miután hosszú másodperceken keresztül senki sem szólalt meg. Közben évekkel rövidült meg az életem. Ha belegondolok, mi mindent mondhattam volna ebben a pillanatban, mennyi mindent tehettem volna ahelyett, hogy remegő falevélként csak ott ülök… – Picúr! – mondta Jason, és felkelt a székből. Boldogság hallatszott ki a hangjából. Persze meglepődöttség is, de leginkább boldogság. A testemen égnek állt az összes létező szőrszál. Jason közben már majdnem megkerülte az asztalt, úgy jött felém. Nincs menekvés. Megsemmisülve letettem a vizespoharamat, és hátratoltam a széket, hogy szembenézzek Jasonnel. A következő pillanatban már csak két lépés választott el minket egymástól. Két rövid lépés, miután hosszú éveken át

nem találkoztunk. - Olive – mondta, és szélesen elvigyorodott. A tekintetével majdnem felfalt, amitől elpirultam. Aztán ott állt közvetlenül előttem, és a tenyere rásimult a már amúgy is tűzforró arcomra. Önkéntelenül is hátraléptem, és a fenekem majdnem felkerült az asztalra. Ö megjött utánam. – Nézze meg az ember, Picúr! – nevette el magát, ami miatt én is elmosolyodtam. – Hát ez hihetetlen, Olive! Bassza meg, hát te vagy az! A gödröcske? Ugyanúgy ellágyult tőle a szívem, mint azon a napon, amikor először találkoztunk. – Szia – mondtam, felemeltem a kezemet, hogy integessek. Hátravetette a fejét és felkacagott. Húú. – Mr. Jason Thorn? Hát ezt mondtad nekem? – Igen, ne haragudj – mormogtam, és lángra lobbant az arcom. – Jason? – kérdezte az ügynöke valahonnan a messzeségből. – Te ismered őt? – Igen, ismerem – válaszolta Jason, és továbbra sem vette le rólam a tekintetét. – Mindenkinél jobban szeretett széles e világon. Ezt a saját szájával mondta nyolcéves korában. Félrehajtotta a fejét és összevonta a szemöldökét. – Vagy talán hétévesen? – Inkább hétévesen – dadogtam, és becsuktam a szememet. Igen, tényleg ezt mondtam, mert valóban ő volt a legfontosabb számomra. – Ó, ez aztán a kellemes meglepetés! – tolakodott bele Bobby a váratlan találkozás pillanatába. – Nem is tudtuk, hogy ti ismeritek egymást. Ez egész biztosan nagyot dob a projekten! Jason rám kacsintott. Kis híján megállt a szívem. Ekkor a

tenyere végre békén hagyta az arcomat, viszont megragadta a karomat, és szembefordult Tommal. – Innentől rád bízhatom a tárgyalást? – Persze, de szerintem maradnod kéne. Gyorsan lezavarjuk – válaszolta Tom. Mi van? – Majd te elintézel mindent. – Jason, várj egy percet! Igen, Jason! Várj egy percet! Jason Bobbyra nézett. – Beszállok a filmbe. A részleteket beszéljétek meg Tommal. Mit csinál? Mibe száll be? MICSODÁBA? Csak nem a könyvembe? – Ugye már mindent megbeszéltetek Olive-val? – kérdezte ekkor Keithtől. Hahó, fiúk! Szerintetek én már nem vagyok itt? Keith először az én döbbent szemembe nézett, mielőtt megválaszolta volna Jason kérdését. – Átküldöm neked a szerződést és személyesen foglak felhívni, hogy megbeszéljük a munkaebéd idejét. Áttekintjük az elővásárlási szerződés részleteit és utána elvégezzük a szükséges változtatásokat. Kissé megszédültem. Mikor is mondtam igent az ajánlatukra? Oda sem figyelve bólintottam. – Hívj fel, ha vége van a megbeszélésnek Tom! – mondta Jason, miközben kihúzott maga után. – Ez egyszerűen hihetetlen – mormogta, mihelyt kiléptünk az ajtón, és újra az útvesztőben találtuk magunkat. Bár a döbbenettől továbbra sem találtam a szavakat, azt reméltem, hogy Jason elég sok időt töltött ebben az épületben, így valahogy kitalálunk erről az elátkozott helyről. Egyik kezemmel Jason ujjait szorítva, a másikkal pedig kézitáskámat tartva a hátam mögött kalimpáltam, miközben

megpróbáltam lépést tartani vele. Ez most álom vagy valóság? Már éppen megláttam a fényt a folyosó végén, és azt hittem, hogy végre kiértünk, amikor bevonszoltak egy üres irodába és a sötét, csokoládébarna szempár teljesen rám összpontosult. – Olive, te gyönyörű vagy – mondta, miután mély csendben alaposan szemrevételeztük egymást. – Hogy mennyire megnőttél! Baszd meg! – Hát tényleg. Nagyon jól nézel ki Jason. Örülök, hogy összefutottunk. Kinek van ilyen remegő hangja? Nekem? Ez a férfi nem csupán életem első szerelme volt, de darabokra törte a szívemet, és mára filmsztár lett belőle. A nagy Jason Thorn csupán 26 éves volt és már kétszer jelölték Oscar-díjra. Nem lett volna szabad arra gondolnom, hogy nem csak a hírneve hatalmas. Nagy hiba lett volna a slicce tájékára figyelnem. Napjainkban ő volt a filmipar egyik legsokoldalúbb vezető színésze. Ugye mondtam, hogy a legeslegjobb. Nem csupán egyszerű színésznek tartották. Igazi sztár lett belőle – meglehetősen viharos életű, ezt kénytelen vagyok beismerni, de akkor is ragyogó csillag. Nincs nő, aki ne vetette volna a karjai közé magát, ha valahogy négyszemközt maradhatna vele egy zárt helyiségben. Azt hiszem, általában tényleg ez szokott történni. Én viszont araszolva a szabadság leié hátráltam. – Ennyi? Ez minden, amit mondasz nekem? Amikor legutoljára mosolyogva felnéztem rá, egyetlen rövid üzenettel a sárba taposta a szívemet, és még csak nem is tudta, hogy engem is eltipor. Azóta nem hallottam felőle, amióta utoljára búcsúzásképpen meghúzta a hajamat. Persze a távozását követő néhány hét során küldött üzenetet Dylannek, meg fel is hívta. Nem hiszem azonban,

hogy ezt követően akár Dylan is hallott volna róla. Egy évvel később viszont az egész családunk ott ült abban a nappaliban, ahol Jason is oly sok időt töltött velünk, hogy megnézzük az első filmjét. – Nem vagyok magamnál. Gőzöm sincs róla, hogy mit mondhatnék – dadogtam gyorsan, mielőtt valami ostobaságot mondhattam volna. – Pont, mint én, de istenem, nézd csak, Picúr! – Egy lassú pillantással ismét végigmérte a testemet. – De hát nem is ismertelek meg, amikor beléptem abba a szobába. Mégis mennyi esély lett volna erre? – Ugye? – Idegesen vihogni kezdtem. – Mennyi az esélye annak… – Mindent el kell mesélned! – Mindent? Ezt meg hogy érted? – Dylan, ő is itt van Los Angelesben? Na és az anyukád és az apukád? Mindenki jól van? – Igen, mindenki jól van. Anyu és apu még mindig San Franciscóban él, éppenséggel ugyanabban a házban. Dylan Washingtonba költözött, tanár, és elvett felségül egy édes lányt. Hát nem hihetetlen? Közben diszkréten tovább hátráltam. Kis lépésekkel, Olive. Már egészen közel a szabadság. – Igazából egyáltalán nem az. – Még szélesebben mosolygott, miközben felült az irodai asztal szélére. – Nagyjából középiskolás kora óta tanár akart lenni, és a családot mindig is fontosnak tartotta. Nem csoda, hogy egyből megnősült. Végre odaértem az ajtóhoz. Háttal nekisimultam, és vártam a lelépésre legalkalmasabb pillanatot. – Istenem, Olive! El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztatok nekem. – Miután többé nem telefonáltál, te is hiányoztál nekik. Magasba vonta az egyik szemöldökét.

– Szóval neked nem hiányoztam? Belém tapostál, te szexi gazember. Ezt szerettem volna mondani. – De, izé. Hát persze. Eltűnt a gödröcskéje, ő pedig kihúzta magát. Amikor elindult felém, nem volt hova menekülnöm. – Neked meg mi a bajod, kicsi Olive? – Kinyújtotta a kezét, és a jól ismert mozdulattal meghúzta egy hajtincsemet. Abban a pillanatban a szívemben is megmozdult valami. – Talán már nem vagyok a barátod? Emlékezett rá. A hajhúzásra. Annak idején minden alkalommal meghúzta a hajamat, amikor találkoztunk. Olyan volt ez nekem, mint egy szívből jövő köszönés. Imádtam érte és azt gondoltam, nem bírja ki, hogy ne érjen hozzám. Szerelmes voltam Jasonbe, persze lehet, hogy csupán belezúgtam, de számomra ez kristálytiszta szerelem volt. A születésnapjaimon egyetlen szívből jövő kívánságom volt: Jason. – Azt hittem volna, te is örülsz annak, hogy találkoztunk, Olive. Vagy ha nem is örülsz, a fenébe, de érzel egy kis izgalmat. Most romokban hever az önbecsülésem. – Bocsi – mondtam, szinte vinnyogva. – Nagyon… furcsa nap ez a mai, és akkor még finom voltam. – Csak nem ismeri be, hogy hiányoztam neki – mormogta halkan, szinte csak magának. A szemével szinte felfalta az arcom minden parányi részét, én viszont úgy döntöttem, hogy a válla fölött a falra összpontosítok. Az arca nem volt akkora meglepetés számomra, mint az enyém neki. Nagyon is jól emlékeztem lágy pillantására. A pokolba is! Hiszen ez is közrejátszott abban, hogy teljesen belezúgtam. – Író lettél – mondta ki úgy, mintha ez a gondolat csak most jutott volna az eszébe. – Nagyon úgy tűnik.

Ismét lecsapott rám a gödröcskével. – Ma éjjel elolvasom, amit írtál. Egyből bepánikoltam. – Ó, arra semmi szükség – mondtam. – Nem olyan jó az a könyv. Csak az első regényem, és ezek az alakok amúgy is meg vannak őrülve. Még szélesebben mosolygott. – Az is lehet, hogy mindjárt kipenderítenek innen. Komolyan mondom, nem fog neked tetszeni, Jason. Egyébként is, milyen az a filmcsillag, akinek van ideje könyveket olvasni? Abban a regényben szex is volt! Dugás. Baszás. Faszszopás. Elélvezés. Ó, édes Istenem! Olyan szavakat használtam benne, hogy fasz és punci! Elnevette magát. – Ezzel még kíváncsibbá tettél. Azonnal belevágok, mihelyt hazaértem. Ezenfelül – felemelte a mutatóujját, mivel már nyitottam volna a számat, hogy újra tiltakozzak –, éppen az előbb mondtam a stúdió vezetőinek, akik szeretnék megfilmesíteni a könyvedet, hogy benne vagyok a buliban. Azt hiszem, érdemes volna kiderítenem, hogy mégis mire szerződtem le, nem gondolod? – Miért mondtál igent, ha fogalmad sincs arról, hogy mi ez az egész? – Az ügynököm rángatott bele, azt állítva, hogy nagyon jó választás lesz számomra. Azt hiszem, ő ismeri a könyvedet, és én megbízom benne. – Oké. Akkor legyen így. Nekem mennem kell. – Oldalra léptem, és kinyitottam az ajtót. – Tök jó volt, hogy találkoztunk. Akkor szia! Nagyot villant a szeme. – Ez az a kis Olive, akit oly jól ismerek. Mielőtt elránthattam volna a kezemet, megragadta, mégpedig egy olyan mozdulattal, mintha egy kisgyereket

akart volna átkísérni az utca túloldalára. Mi a fenéért dobogott a szívem olyan hevesen minden alkalommal, amikor csak hozzám ért, miközben teljesen nyilvánvaló volt, hogy Jason továbbra is csak a legjobb barátja kishúgának, egy kölyöknek tart? – Te meg mit művelsz? – kérdeztem, miközben a kijárat felé vonszolt. – Elviszlek kocsival oda, ahova menni szeretnél. – Még csak azt sem tudod, hogy hol lakom. Mi van, hogyha egy órányi autóútra? Komolyan kezdek kételkedni abban, hogy te igazi filmcsillag vagy. Megint halkan felnevetett. – Tök jó lesz. Megígérem neked, hogy egy órán át szórakoztatlak, Picúr. – Nincs is egy óra. Igazából semmi perc alatt odaérek. – Akkor viszont nem kell sokat szenvedned a közelségem miatt. – Kiskorodban is ugyanilyen megátalkodott voltál? – kérdeztem, mivel kezdett kissé felidegesíteni, hogy úgy vonszol maga után, mint egy babát. – Ó, drágám – mondta lágy hangon, és amikor hátrapillantott a válla fölött, ismét felém villantotta azt az idegesítő gödröcskét. – Mindig is te voltál a kicsi, nem pedig én.

Hetedik fejezet

Jason

MIUTÁN A V ONAKODÓ Olive-ot betuszkoltam a kocsiba, megkerültem a járgányt és beültem. Ő éppen arról mormogott, hogy megöl valakit. Jókedvűen megkérdeztem tőle: – Megyünk sorozatgyilkolni? Továbbra sem akartam hinni a szememnek, hogy valóban ő ül ott. Elkomorodva felnézett rám, és rángatni kezdte a biztonsági övét. – Mi van? – Nyugi, gyilkos. – Mosolyogtam rá, majd közelebb hajoltam, hogy kisegítsem szorult helyzetéből. Az orrom kis híján hozzáért az arcához. Mmm. Olyan volt az illata, mint a friss, édes almáé. Éreztem, ahogy megdermedt. – Az én kis Olive-om. Bekapcsoltam a biztonsági övét, hátradőltem, és a tekintetem megállapodott félig nyílt ajkain. – Tessék parancsolni. – Köszönöm – motyogta, miközben került a tekintetével. Én is másfelé néztem. – Na most, az előbb arról mormogtál, hogy megölsz valakit? – Lucyt, a barátnőmet. – Mivel szolgált rá a rettentő halálra? Beindítottam a kocsit és egy diszkrét pillantást vetettem

Olive-ra. Nyoma sem volt már annak a kislánynak, aki boldogan mosolygott rám. Bár látszólag semmit sem változott, én már rájöttem, hogy minden más, mint régen. Úgy tűnt, soha többé nem fog rám mosolyogni. – Csak nem vagyok ilyen pocsék társaság, igaz? – kérdeztem, mielőtt mesélni tudott volna a barátnőjéről. Halványan mégis rám mosolygott. Ez nem is hasonlított azokra a csodálatos mosolyokra, melyektől lángra lobbant a szeme, és tűzbe borult az arca. Viszont mégiscsak szívből jött. – Nem, annyira nem vagy pocsék. Tegyél ki a DélKaliforniai Egyetemnél, ott majd megtalálom a barátaimat. – Odajársz? – Igen. – Ne csináld már, Olive! Ne viselkedj így! Inkább meséld el részletesen, hogy mi újság veled! Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy éppen itt találkoztunk, s nem másutt, mint Los Angelesben. – Sokkal valószínűbb lett volna, hogy egy kávéházban vagy valami ilyen helyen futunk össze, igaz? – Pontosan, de hogy egy filmstúdió igazgatói irodájában? Hát az kizárt. Halkan elnevette magát. – Tényleg kicsit furcsa, vagy nem az? – Furcsa? Nem is tudom. Talán igen. Mondjuk te sosem voltál egy hétköznapi lány. Megálltam egy piros lámpánál és Olive-ra néztem. Kibámult az ablakon, a két keze ökölbe szorítva feküdt az ölében. Meghúztam az egyik szalmaszőke hajtincsét – a hajszíne sokkal világosabbnak tűnt, mint amilyennek évekkel ezelőtt – és ő végre rám nézet. Elmosolyodtam, és ezt mondtam: – Szia! Ráharapott az alsó ajkára, és félénken visszamosolygott. – Neked is szia.

– Hiányoztál ám, Picúr, hogy milyen nagyon, csak akkor jöttem rá, amikor megpillantottalak. Ettől kissé elhalványult a mosolya, de csak egy pillanatra, és újra azzal a félvigyorral nézett fel rám, ami furcsa módon elképesztően vonzóvá tette az arcát. A lámpa zöldre váltott, és vissza kellett fordulnom az úttest felé, hiszen itt nagyon erős a forgalom. Hosszú percek teltek el úgy, hogy egyikőnk sem szólalt meg, ám a csendet végül egyszerre törtük meg. – Tényleg… – Lehetne… Elnevettem magamat. – Te kezded? – Csak azt szerettem volna megtudni, hogy többé már miért nem hívtad Dylant. Emlékszem, egy ideig kifejezetten ingerültté vált, ha valaki szóba hozott téged. Azt hiszem, nem akarta kimutatni, mennyire bosszantja. Tudom, hogy nincs ehhez semmi közöm, és nem kell válaszolnod sem, ha nincs hozzá kedved, de azért elmondom, hogy ezen mindig is csodálkoztam. Amikor az előttünk haladó kocsi a forgalom miatt megállt, én sávot váltottam, és lassítottam. Megvakartam a tarkómat és vettem egy mély lélegzetet. – Ne válaszolj, ha nem akarsz – figyelmeztetett újra, mielőtt megfogalmazhattam volna magamban a választ. Igazából nem volt olyan kézzelfogható oka, amiről beszámolhattam volna neki. – Á, nincs semmi baj, Picúr. Tudom, hogy szemétség volt a részemről azok után, hogy a családod mindent megtett értem. Őszintén szólva az első néhány hetem nagyon kemény volt. Talán emlékszel arra, hogy sosem álltam túl közel az apámhoz, és a helyzet az anyám halálát követően sem javult – mondtam, és az utasomra pillantottam. – Azon a napon, amikor eljöttem tőletek, apám egyetlen szót sem szólt az

egész hosszú autóúton. Amikor végre ideértünk, bevezetett a hatalmas ház egyik üres szobájába, és már ment is vissza az ügyfeleihez. Így történt. Alig találkoztam vele, őt meg cseppet sem érdekelte, hogy mit csinálok. Sajnos a későbbiekben még jobban elfajult a helyzet. Semmiképpen sem akartam hozzátok menekülni a panaszaimmal. Ezenfelül – és kérlek, hogy ezt ne áruld el az anyukádnak – azt hiszem, ha beszámoltam volna Emily néninek arról, hogy mi a helyzet, akkor valószínűleg összeomlok, és elbőgöm magam, mint egy újszülött. Kikészített volna, ha meghallom, ahogy a megszokott, szívből jövő hangján drágámnak szólít. Meglepően egyszerűbb volt Dylannek hazudni. Amikor Olive nem mondott semmit, tovább beszéltem. – Aztán telt az idő, ott volt az iskola, majd a filmezés… Mindez még a saját fülemben is béna kifogásnak tűnt. – Sajnálom, hogy olyan nehéz időket éltél át, amikor átköltöztél ide, de most már egész biztosan boldog vagy. Örülök, hogy minden jól alakult. Amikor megnéztük az első filmedet, azt hiszem, anyu nem is egyszer kénytelen volt letörölgetni a kicsorduló könnyeit. – Elsírta magát egy akciófilm közben? – Amiben meglőttek téged, és azt hiszem, anyu azért is sírt, mert büszke volt rád. Mintha nyíllal lőtte volna keresztül a szívemet. Amikor anyámat kiütötte az aznap elfogyasztott alkohol, és nem tudtam hazamenni a bezárt ajtó miatt, Emily néni fogadott be. Az első éjszakát követően többször aludtam a házukban, mint a saját otthonomban. Sokkal jobb anyára leltem, mint amilyen az enyém valaha is lehetett volna. Dylan a testvérem, Olive pedig… hát Olive is a barátom volt. Nem volt senkim sem rajtuk kívül. Ez az igazság. – Tényleg nem hiányoztam neked? – kérdeztem, amikor nyomasztani kezdett a kocsiban uralkodó csönd. – Nem őrködtél a telefon mellett, hogy mikor hívlak fel végre?

Gyerünk, ne légy nyuszi! Nekem elmondhatod! A szemem sarkából egyre őt néztem. Olive elnevette magát. Lenyűgözően szép volt. – Az hétszentség, hogy nem ültem ott a telefon mellett. – …de azt beismered, hogy hiányoztam neked, igaz? – Talán – felelte olyan halkan, hogy nem lehettem biztos abban, tényleg kimondta-e ezt a szót. Amikor megszólalt a telefonja, egy bocsánatkérő pillantást vetett rám, és felvette. – Hogy hol vagy? Nem. Rendben. Igen, vége a megbeszélésnek, és én éppen hazafele jövök. Rendben, mindjárt otthon leszek. Nem! Nem, bent várjatok! Lucy, esküszöm az élő istenre, ha kijössz a ház elé… halló? Lucy? Hogy rohadnál meg! – Valami baj van? – kérdeztem jókedvűen. – Nem, minden rendben. Na figyelj, van egy jó hírem számodra, nem kell egészen az egyetemig elfuvaroznod. Már egész közel vagyunk a házunkhoz. – Lucy a lakótársad? – Az egyik. – Tulajdonképpen hány lakótársad van? – Lucyvel együtt három. – Nem kellemetlen így élni? – Igazából nem. Úgy értem, mind barátok vagyunk, így aztán szerintem egyszerűbb a helyzetem, mint ha idegenekkel kellene együtt laknom. Miután megmondta a lakcímét, csendben maradtunk az út hátralévő részén. Bassza meg, közben alig tudtam levenni a tekintetemet róla. A pici kis orra pont olyan volt, mint rég, a szeme ugyanúgy csillogott, csakhogy ez a lány igencsak megváltozott azóta, hogy utoljára láttam. Hogy mi volt a legszörnyűbb? Hát a cicije – akkora mellei voltak, hogy valósággal beborították a karomat, amikor véletlenül megérintettem őket, hogy bekapcsoljam a biztonsági övét.

Bassza meg, az én kicsi Olive-om – vagyis az a kislány, akit annak idején megvédtem a faszfej kötekedőktől – többé már nem volt kislány. – Ez a ti utcátok? – kérdeztem, amikor bekanyarodtam jobbra. – Igen, itt megállhatsz, már így is elég sokat raboltam az idődet. – Ne csináld már! Melyik a ti házatok? – Talán nem akarom, hogy megtudd, hol is élek. Felháborodott pillantásomra egy ingerült viszontpillantással válaszolt, ami miatt elnevettem magamat. Felmordult és rámutatott egy régi épületre. – Látod azt a három alakot ott várakozni? – Az a régi ház? – Igen, az ott. Megállva az épület előtt leállítottam a motort. – Biztonságos ez a környék? – kérdeztem, és közelebb hajoltam Olive-hoz, hogy szemügyre vegyem az ablakán át a házat. – Elég biztonságos – mondta, és olyan fürgén, amire nem számítottam, kinyitotta az ajtót és már ki is szállt. Lehajolva visszanézett a nyitott ajtón keresztül. – Köszönöm, hogy hazahoztál, Jason. Tényleg örültem, hogy találkoztunk. Komolyan mondom. A regényemet viszont semmiképpen ne olvasd el, mert ha a véleményemre vagy kíváncsi, elég szar lett. Sok boldogságot kívánok! Na szia! Mosolygó arcomba vágta az ajtót. Ó. Nem tudom, miért gondolta azt, hogy ilyen könnyen lerázhat most, miután megtaláltam. Halkan nevetve felvettem a Ray-Ban napszemüvegemet, és kiszálltam a kocsiból. Miközben a nyomába szegődtem, láttam, hogy az egyik lány ott hagyja két társát, és egész úton hangosan üvöltve és szökdécselve Olive nyakába veti magát. A másik csaj is fülig érő szájjal vigyorgott, amikor végre

odaért a két ugrándozóhoz. A faszi viszont? Ő cseppet sem tűnt boldognak. – Részletes beszámolót kérek, mondj el nekünk mindent! Akarják a könyved jogait? Igent mondtál nekik? Mennyit ajánlottak? Ki játssza el Isaac szerepét? A barátnője elárasztotta kérdésekkel. Olive válaszait nem hallottam, de az nagyon is feltűnt, hogy a kis nyájat megpróbálta beterelni vissza az épület felé. Ráadásul engem észre sem vett – egyelőre. – Olive – suttogtam a fülébe, amikor a barátnője a válla fölött hátranézett a két másik lakótársuk fele. – Jézusom! – sikoltotta, és megpördült.

Nyolcadik fejezet

Olive

A SZÍV EM A TORKOMBAN dobogott, amikor megfordultam, és azt láttam, hogy Jason mosolyog le rám. – Ne olyan gyorsan, Picúr – mondta. Megragadtam a karját, és sikerült pár lépéssel arrébb vonszolnom. – Te meg mit művelsz itt? Mindjárt felismernek! Megkockáztattam egy pillantást hátrafelé. Figyelembe véve három lakótársam leesett állát, már így is túl késő volt. – Na és akkor? Találkozni szeretnék a barátaiddal. – Jason, biztos, hogy jól vagy? Nem kellene… nem is tudom… kicsit jobban aggódnod, hogy itt állsz a nyilvánosság szeme előtt? – Kutya nem jár erre. Semmi baj, Olive. Lazíts kicsit, nem inglak leégetni. Megígérem – mondta megváltozott hangon. Fájdalom hasított a szívembe. – Nem gondoltam, hogy leégetsz. Sajnálom. Gyere, bemutatlak nekik. Lucy volt az első, akinek sikerült becsuknia a száját. Úgy vigyorgott, mint a macska, mielőtt fejest ugrana a tejfölös edénybe. – Alighanem te vagy a Lucy, akit nemsokára könyörtelenül lemészárolnak – mondta Jason, és őszintén rámosolygott.

– Bezony, alighanem ez a helyzet – felelte Lucy. Ábrándossá vált a tekintete, miközben végre kezet fogott Jasonnel. – Ő Charlotte, ez pedig Marcus – folytattam, amikor Lucy végre hajlandó volt elengedni Jasont. – Örülök, hogy találkoztunk – mondta Jason. Amikor Lucy kérdő pillantást vetett rám, felsóhajtottam. – Jason megbeszélése az enyém után kezdődött, és volt egy kis csúszás. Utána meg bejött az én megbeszélésemre, ahol felismert, és felajánlotta, hogy hazahoz. Ez a rövid, de tényszerű magyarázat talán befogja majd Lucy száját mindaddig, míg be nem érünk a lakásba. – Ti ketten ismeritek egymást? – kérdezte Marcus zavart grimasszal az arcán. Na most, ő egészen más tészta volt. Korábban együtt jártam ezzel a lakótársammal, aki egyre ingerültebbé vált, minél sikeresebbnek bizonyult a regényem. Éreztem, hogy Jason keze könnyedén megérinti a derekamat. Csak egy pillanatig tartott, de mégis elég volt ahhoz, hogy az egész testem izgatottan bizseregni kezdjen. Hülye áruló testem! – Jason a bátyám legjobb barátja. Annak idején gyakorlatilag nálunk lakott – magyaráztam Marcusnak. – Ezt eddig egy szóval sem említetted. – Tessék? Nem gondoltam volna, hogy téged érdekel az ilyesmi. – Ó, fogd már be, Marcus! – szólt közbe Lucy. – Én tudtam, és szerintem ennyi tök elegendő. Jason felé fordult, és sokkal barátságosabban folytatta: – Szeretnél feljönni hozzánk? – Ezer örömmel, de azt hiszem, ezzel várnunk kell a következő alkalomig. – Felém fordult. – Ideadnád a telefonodat? – Miért? – kérdeztem gyanakvóan.

– Szeretném kiírni Dylan számát. Ó, vagy úgy. Tehát nem az enyém kell neki. Bólintottam, kiszedtem a mobilt a táskámból, és a kezébe nyomtam. – Olive – Char megérintette a karomat, hogy magára terelje a figyelmemet. – Annyira szeretném megtudni, hogy mi történt a tárgyaláson, és hogy igent mondtál-e nekik, de mindjárt kezdődik az egyik szemináriumom… Az órájára pillantott. – Fél óra múlva. Majd mondj el mindent, hogyha visszajöttem, rendben? – Persze. Majd dumcsizunk, ha visszajöttél. Dobott felénk egy gyors puszit, és már le is lépett. Mielőtt megkérdezhettem volna Jasontől, miért tart ilyen sokáig Dylan nevének a kiírása, Marcus a szemembe nézett, megrázta a fejét, megfordult és otthagyott. – Ennek meg mi a baja? – kérdeztem halkan Lucytől, nehogy Jason meghallja. – Ki tudja? Azt hiszem, megint rájött a bolondóra. Ne aggódj miatta! Jason visszaadta a mobilomat, és az ujjaink összeértek egy futó pillanatra. Ezek a régi, gyerekkori pillangók volnának, amelyekről azt gondoltam, hogy már rég eltűntek? Egyik pillanatról a másikra visszatért az összes, és ettől jobban megijedtem, mint bármitől, ami aznap történt. – Beírtam a saját számomat, és azt akarom, hogy egyből hívj fel, ha bármire szükséged van, rendben? Eszem ágában sem volt megismételni egykori baklövésemet. – Mivel az az érzésem, hogy erre hiába is számítanék, ezért ma este egyből küldök egy üzenetet neked, mihelyt beleolvastam a könyvedbe. Tudni fogod, hogy mit gondolok. – Te tényleg nem tudsz leszállni rólam, igaz? Még szélesebben elvigyorodott.

– Nincs arra semmi esély, Picúr. Miután elköszönt Lucytől, még egyszer felém fordult, majd két tenyere közé vette az arcomat, és váratlanul egy puszit nyomott a homlokomra. Ettől gyakorlatilag megnémultam. – A mielőbbi viszontlátásra – mondta, és már el is tűnt. – Figyelj – kezdte Lucy, miközben belém karolt, és megpróbált bevonszolni a házunkba. – Egészen addig befogom a számat, míg fel nem érünk a lépcsőn, be a szobádba, aztán bezárjuk az ajtót, és ledőlünk mind a ketten a böhöm ágyadra. Ennyi idő csak elég lesz ahhoz, hogy feldolgozzuk, mi a fene történt. Amikor viszont szegény szívünk végre abbahagyja a zakatolást, és már nem ez az izmos segg lebeg a szemünk előtt, akkor te, drágám, meg fogod válaszolni az összes kérdésemet. Megértettél? Bólints, ha igen! Bólintottam.

– Várj egy percet! Kirángatott a megbeszélésről? De ugye igent mondtál, mielőtt kivonszolt volna onnan? Most akkor lesz film vagy sem? Én ugyanolyan döbbent voltam, mint Lucy. – Úgy tűnik, hogy lesz. Szemben a már sötétedő égboltra nyíló ablakkal, egymás mellett ültünk az ágyamon. A szobámban éppen csak annyi hely volt, hogy beférjen a franciaágy meg egy kisszekrény. Mivel azonban az én fekvőhelyem kicsivel nagyobb volt, mint Lucyé, rendszeresen itt telepedtünk le késő éjszakai dumcsizásra meg nasizásra. – És akkor miért nem ugrunk ki a bőrünkből e fontos, az egész életedet megváltoztató esemény miatt? Olyan hűvös vagy, mintha semmi sem történt volna.

– Jason felbukkanása elhomályosította a filmet. Ó, Lucy! –Becsuktam a szemem, felsóhajtottam, és visszahanyatlottam a párnáimra. – Úgy viselkedtem, mint egy idióta! Halálra váltam, amikor megpillantottam, hogy belép az ajtón. És utána meg mégis mi ütött belém, mi volt az a roham, ami elfogott, amikor megragadta a kezemet, vagy amikor végre felismerés csillant meg a szemében? Miért… Csak nagy nehezen találtam rá a megfelelő szavakra. – Miért éreztem azt, hogy lángra lobban a szívem? – kérdeztem, majd a karommal eltakartam a szememet, és újra felsóhajtottam. – Csakhogy aztán eszembe jutott, milyen iszonyatos fájdalmat okozott, amikor az üzenetben elolvastam, hogy mit gondolt rólam azon a bizonyos éjszakán. Egyszerűen nem tudtam a szemébe nézni! Jóságos egek, hát tényleg Mr. Jason Thornnak szólítottam? Hülyét csináltam magamból, mégpedig mindenki előtt. Lucy lágy mosollyal ledőlt mellém, és amikor kinyitottam a szememet, belebámulhattam az ő viharos, szürke szemébe. – De a vízeséses trükk ugye segített? Nyugodt voltál és összeszedett mindaddig, míg ez a dögös szuperhím be nem vonult oda, hogy egyszerre robbantsa fel a petefészkedet és a szívedet? Elmosolyodtam. – Hát, így is lehet mondani, azt hiszem. – Még mindig szerelmes vagy belé? – kérdezte nagyon hosszú hallgatás után. Elnevettem magamat. – Akárcsak több millió másik nő. Ki ne imádná Jason Thornt? Lucy elengedte a füle mellett a megjegyzésem, és jelentőségteljes arccal mindaddig engem bámult, míg fel nem adtam. – Ő már nem az a kamasz srác, aki ugyanazon az emeleten aludt, mint én, Lucy. Többé már nem vagyok úgy

szerelmes belé, mint akkor régen. – Egy szavadat sem hiszem, kicsi zöld Bogyi – felelte, és az ujjával megpöckölte az orromat. – Nem számít, hogy hiszel-e nekem vagy sem. Nem hinném, hogy a közeljövőben újra találkozni fogok vele – megveregettem Lucy karját. – Azért ne aggódj, elviszlek magammal és megnézzük a következő filmjét. A sötétben nem baj, ha ömlik a nyál a szádból, miközben a hasizmait bámulod. Mikor lesz a bemutató, egy hónap múlva? Miután hosszú évek elteltével újra láthattam Jasont és beszéltem is vele, nem fog leforrázni, ha a filmvásznon a szemem láttára csókolózik egy másik filmsztárral. Talán az volna a helyes, ha hozzászoknék ahhoz, hogy látom őt más nők ajkán csüngeni. Lucy felsóhajtott. – Nem, csak két hónap múlva. Egyébként pedig tök más dolog, ha élőben láthatom. Gondolod, hogy levette volna az ingét, ha szépen megkéred rá? Engem egy életre hazavágott azzal, hogy kivillantotta feléd azt a gödröcskéjét, majd pedig megcsókolta a fene ette homlokodat. Ha nem tudnám, hogy meg mindig fülig szerelmes vagy belé… – Nem vagyok szerelmes belé! – Akkor rávetettem volna magamat, és valószínűleg megnyaltam volna a gödröcskéjét, miközben a két kezem bekalandozta volna mindazokat a testrészeit, melyek megpillantásáért minden csaj odaadná elsőszülött gyermekét. Egész testében megremegett. – Ó, ne légy visszataszító! – mondtam grimaszolva. – És légyszi, semmi ilyesmit ne tegyél egyetlen pasival sem, ha én is ott vagyok a közelben. – Miért is? A nyalakodás természetes ösztön. Ha jobban belegondolsz, már kiskölyök korodban elkezded megtanulni a helyes technikát. Ne felejtsd el azt a rengeteg nyalókát és jégkrémet, akiket halálra nyaldostál. Az csak a felkészítő

edzés volt. Gondolod, hogy Jason nem örült volna annak, ha megnyalod a gödröcskéjét, és a két kezed kicsit körbejár a testén? – Ő a kishúgának tekint engem, Lucy. Esze ágában sem lett volna megengedni, hogy a nyelvemmel megközelítsem az arcát, a kezem pedig szóba sem jöhetett volna nála. – És ezt ki mondja? – Minden olyan pasi, aki átélte, hogy beleszeretett a legjobb barátjának a kishúga. Ha jobban belegondolsz, egy kicsit tényleg idegesítő lehettem. Szegény Jason megpróbált beilleszkedni a családba, mert hát az ilyesmi hiányzott a saját otthonában, én meg állandóan ott kullogtam a nyomában, bárhova ment, és tapadtam rá, mint egy pióca. Már az is szép volt tőle, hogy nem küldött el nyíltan a fenébe. Lucy ekkor szembefordult velem, és a tekintete hamiskásan csillogott. – Talán most majd végre beléd szeret. Akkor, amikor csak akarom, megbámulhatom a hasizmait. A fenébe is, talán még az is összejön, hogy egyszer megsimogassam neki. – Szerintem pedig hülyeség álmodoznod. Én pontosan hét évvel… négy hónappal és pár nappal ezelőtt mondtam le az álmodozásról. Nem mintha számolnám az eltelt időt, vagy ilyesmi. Lucy felhorkant. – Hát persze hogy nem. A mobilom csipogása jelezte, hogy új üzenetet kaptam. Mielőtt azonban felemelhettem volna a fejemet a párnáimról, Lucy máris levetette magát az ágyról, és könyékig elmerült a kézitáskámban. – Ki az? – kérdeztem. – Char? Válaszolnál neki, hogy ne felejtsen el vécépapírt venni a visszaúton? Mert az hétszentség, hogy én nem fogom megkérni a nagy Jason Thornt arra, hogy álljon meg a vegyesboltban, és vegyen papírt a slóziba. Lucy, te mit vigyorogsz? Mit írt Char?

– Ó, van egy olyan érzésem, hogy élvezni fogom a következményeket – válaszolta gonosz vigyorral az arcán, miközben gyorsan beírta a választ. – Te meg mégis miről beszélsz? Odadobta a mobilt hozzám, amivel majdnem sikerült eltörnie az állkapcsomat, majd kirohant a szobámból és bemenekült a sajátjába. Döbbent arccal pillantottam le a kapott üzenetre… amit szemmel láthatóan meg is válaszoltam. Jason: Az a fickó, a Marcus, ő a barátod? Én: Nem, csak a volt pasim. Százszázalékig szingli vagyok.

– Utállak! – bömböltem, amikor meghallottam a szomszéd szobából kiszivárgó nevetést. A telefonom ekkor új üzenetet jelzett. Jason: Az jó. Nem csípem.

Gyorsan válaszoltam neki. Én: Mégis miért? Jason: Nem tetszik, ahogy veled bánt. Én: Csak pár pillanatig láttad, mégis honnan tudhatnád, hogy bánik velem? Jason: Van szemem. Én: Na ez meglepő.

Észre sem vettem. Jason: Most tettem le a telefont, mert először a szüleiddel, aztán meg a bátyáddal beszéltem. Minden rendben. Dylan üdvözöl. Megvacsorázom, aztán letöltöm a könyvedet, és egyből nekiállok, hogy felkészüljek az új szerepemre. Én: Örülök, hogy sikerült rendbe hoznod a dolgokat. Pár év múlva majd újra beszélünk.

– Olive? – hallottam meg Lucy kiabálását a saját szobája biztonságából. – Megöl az izgalom! – Még mindig utállak! – ordítottam vissza. – Ó, én is nagyon szeretlek, de igazából az érdekel, hogy mit válaszolt. – Nem kötöm az orrodra! Elősomfordált a szobájából, és duzzogó, vörös ajkát meg ártatlan tekintetét bevetve kisangyalként bámult rám. Már éppen mondani akartam, hogy üljön le mellém, amikor Marcus jelent meg az ajtóban. – Olive? Beszélhetnénk egy pillanatra? Kihúztam magamat és behívtam a szobába. Lucy szúrós pillantást vetett Marcusra, mielőtt felém fordult volna, hogy ezt mondja: – Most beállok a zuhany alá, aztán megyek aludni. Holnap kora reggel van egy órám. Mielőtt elaludnék, még vetek egy pillantást az Amazonon az értékeléseidre. Később majd dumálunk, kis zöld Bogyi. További ellenséges pillantásokat vetettek egymásra, miközben Marcus bejött, Lucy pedig kiment. Nem arról volt

szó, hogy Lucy utálta volna Marcust, mint embert – kettőjük haversága jóval korábban kezdődött, mint hogy megismertek volna engem viszont kifejezetten felháborította a tény, hogy Marcus azért szakított velem, mert úgy vélte, hogy túl sok időt töltök az elmémmel megalkotott, kitalált szereplőkkel. Soha nem gondolta volna, hogy valaha is kiadják a könyvemet, azt meg végképp nem, hogy már az első próbálkozásommal sikert aratok. Őszintén szólva, ezt én sem gondoltam volna, de most nem is erről van szó. Bezárta az ajtót, keresztbe fonta a karját a mellén, majd háttal nekidőlt a falnak és némán rám meredt. Ha valami nem tetszett neki, akkor mindig ezt csinálta. Addig bámult szúrós szemmel, míg el nem kezdtél mocorogni a székeden, hogy nagy végre kinyissa a száját és elmondja, hogy mi a baj. – Hát tényleg ilyen jövőt képzeltél el magadnak, Liv? Ó, és az előbbieken túl sosem használta a teljes nevemet. Nevetségesnek találta. – Ezt hogy érted? – Ugyebár – mondta –, ma ellógtál egy óráról. – Igen – feleltem lassan, mert nem értettem, hogyan is jön ez ide. – Volt egy megbeszélésem. – Szóval most már ez a fontos neked? Hogy filmcsillagokkal lógjál együtt és Lucyvel vinnyoghass? – Én csupán egyetlen filmsztárt ismerek Marcus, egyetlenegyet, Jason pedig ragaszkodott ahhoz, hogy hazahozzon, ami távolról sem olyan, mintha együtt lógnék egy tucat szupersztárral. Ahogy azt kint az utcán mondtam, hétéves voltam, amikor találkoztam vele, nemcsak engem ismer, de az egész családomat. Ő is csupán tizenkét éves volt, és mintha csak a fivérem lett volna. Vajon még hány alkalommal kell elmondanom rezzenéstelen arccal ugyanezt a hazugságot? Persze nem volt teljesen valótlan, amit állítottam. Jason tényleg a húgaként tekintett rám. Csupán a szívem kavarta fel az állóvizet.

Mindezektől eltekintve azonban számomra még mindig fontos volt, hogy Marcus mit gondol rólam. Annak dacára, amit Lucy és Char gondolt, a Marcusszal töltött rövidke év alatt én teljesen odavoltam ezért a fiúért. Intelligens, érdekelte, hogy mi van velem, magabiztosan viselkedett és nagy dolgokra készült a jövőben. Szerettem volna, ha én is ezen dolgok részese lehetek. Különös módon izgalmasnak találtam, hogy olyan valakivel kerültem kapcsolatba, akivel már amúgy is egy fedél alatt élek, és a szex is jó volt, különösen akkor, amikor sikerült kicseleznünk Chart és Lucyt. Egészen addig úgy éreztem, hogy minket egymásnak teremtettek, míg úgy nem döntött, hogy szépen ledarál és olyan új formába önt, amilyen semmiképp nem akartam lenni. Összevonta a szemöldökét. – Biztos vagy ebben? Egyáltalán nem úgy viselkedtél odalent az utcán, mint aki éppen megtalálta rég elveszett fivérét. Szerintem. – Most miért vagy ilyen velem? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Félrehajtotta a fejét. – Ezt hogy érted? – Megkérdőjelezed minden lépésemet, aláásod a döntéseimet. Úgy viselkedsz, mintha szerinted én képtelen volnék bármit is megcsinálni. Írtam egy könyvet, Marcus! Az emberek elolvassák, rengeteg ember olvassa. Egy kibaszott filmstúdió szeretné megvenni a regényem jogait. Miért nem tudsz együtt örülni velem a sikeremnek? Miért próbálsz meg így elbánni velem? – Semmi ilyesmit nem teszek, Liv – mondta és végre odaült mellém. Úgy mozdult a keze, mintha meg akarta volna ragadni a combomat, de aztán inkább letette az ágyra a térdem mellé. – Erősen lefogytál, mialatt megpróbáltad

összehozni azt a könyvet. A pokolba is, néha még arra sem volt időd, hogy lezuhanyozz az óráid előtt. Rám meg egy perced sem maradt. Kettőnk kapcsolata éppenséggel a könyv miatt ért véget, mivel te jobban szeretted a kitalált figuráidat, mint engem. Te akkor is az álmaid rabja vagy, ha éppen nem írsz. – Egyáltalán nem ez volt az oka, Marcus. Hosszú évek óta dolgoztam a könyvön, jóval azelőtt elkezdtem, hogy megismertelek volna, ahogy azt pontosan tudod. Amikor mi ketten belevágtunk valamibe, te tisztában voltál azzal, milyen sokat jelent számomra a befejezése. – Te talán szeretnéd ezt elhinni, de valójában egész más történt, Liv. Azt gondoltam, ha egyszer kiadják a könyvet, lazítasz egy kicsit és rendbe hozod kettőnk dolgait, de most már látom, hogy csakis a hátrányodra változtál. – Csak egyetlenegy szemináriumot hagytam ki! – válaszoltam döbbenten. – Ettől hogy a fenébe változtam volna meg, Marcus? Ezenfelül pedig, ha egyfolytában lógnék az órákról – ahogy azt te is tudod –, akkor is azok közé a legjobb tanulók közé tartoznék, akik könnyedén lediplomáznak. Mégpedig előrehozott vizsgával. Rövid időn át mind a ketten hallgattunk, utána lágyabb hangon újra próbálkoztam. – Talán csináltam valamit anélkül, hogy észrevettem volna, ami miatt ezt gondolod rólam? Ha ez a helyzet, ha mondtam vagy csináltam volna valamit, ha megbántottalak volna, akkor bocsánatot kérek. Függetlenül attól, hogy mi történt kettőnk között, tudnod kell, hogy fontos vagy nekem. – Te is fontos voltál nekem, Livy. Múlt idő. Felkelt az ágyról, de megtorpant az ajtó előtt. – Remélem, hogy nem lesz túl késő, ha majd úgy döntesz, hogy visszatérsz a valóságba. – Sajnálom, hogy így látod a dolgokat, Marcus, őszintén

mondom. Mivel nem azt mondtam, amit szemmel láthatóan elvárt volna tőlem, csupán bólintott és magamra hagyott a szobámban. Kissé mérges voltam Marcusra, mert valahogy sikerült elrontania a hangulatomat, pedig minden okom meg lett volna arra, hogy büszke legyek az elért eredményeimre. Kiugrottam az ágyból, behúztam a függönyöket és lekapcsoltam a lámpát. Amikor kényelmesen összegömbölyödtem a takaróm alatt, becsuktam a szememet és megpróbáltam nem is törődni azzal a ténnyel, hogy Marcus milyen erős. Még mindig képes szíven szúrni. Viszonylag hamar sikerült elaludnom. Nyugtalan álmomban álmodozó kislány voltam, aki elérhetetlen dolgok iránt vágyakozott.

Amikor egy ajtó olyan hangosan vágódott be, hogy még a halottakat is felébresztette volna, kétségbeesett hördüléssel riadtam fel. Levegő után kapkodva többször is pislognom kellett, mire összeszedtem magamat és felismertem, hogy Los Angelesben vagyok, nem pedig a gyermekkori otthonomban. Az ágyon tapogatózva megpróbáltam megtalálni a mobilomat, de aztán feladtam, és ehelyett kimentem, hogy megnézzem Lucyt. – Lucy – suttogtam, és halkan bekopogtam az ajtaján. Amikor nem kaptam választ benyitottam, és láttam, hogy mélyen alszik. Bezártam az ajtót és lebotorkáltam a konyhába, hogy kerítsek magamnak egy üveg vizet, és még azelőtt visszatérhessek a szobámba, hogy kénytelen lennék farkasszemet nézni Marcusz-szal, már ha az előbb ő vágta be az ajtót. Amikor visszaértem szobám menedékébe, felkapcsoltam

a villanyt, és az ágy mellett a padlón végre megtaláltam a telefonomat. A szívem úgy döntött, elérkezett a hirtelen halál pillanata, amikor észrevettem, hogy két új üzenetet is kaptam Jasontől. A mellemhez szorítottam a mobilt, mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Egyedül akartam lenni a sötétben, újra lekapcsoltam a fényeket és visszamásztam az ágyamba, közben erősen szorítottam a kezemben a telefonomat. Pont úgy, mint hosszú évekkel ezelőtt – gondoltam. Most, hogy nem volt senki sem a közelemben és teljesen egyedül maradtam a gondolataimmal, úgy tűnt, hogy csupán álom volt minden, ami aznap történt. Jason felvillanó neve megmagyarázhatatlan dolgokat művelt a szívemmel. Mielőtt rám zúdult volna a ziháló kényszeres légzés, megnyitottam az üzeneteit. Jason: Már értem, miért nem akartad nekem megmutatni a könyvedet.

A francba! Jason: Ébren vagy?

A szívem kis híján megállt. Nem tetszett neki? Nem tetszett neki. Az utolsó üzenete óta tizenöt perc telt el. Azt gondoltam, hogy esetleg igennel válaszolok, de aztán másképp döntöttem. Ma már éppen eleget beszéltünk egymással. Nem akartam, hogy azt higgye, még mindig a régi Olive vagyok, aki egyfolytában ott pitizik a figyelméért. Ha azt akarja elmondani, hogy milyen szar a könyvem, arra a holnapi nap ugyanolyan alkalmas lesz, mint a mai.

Kilencedik fejezet

Olive

VALAKI MEGBÖKTE az arcomat. – Süss fel nap, fényes nap! Álomszuszék, ideje felkelni. – Menj innen! – morogtam, és a fejemet még mélyebbre fúrtam a párnáim közé. – Mindjárt kilenc óra! – jajveszékelt Lucy a fejem fölött. – Fel kell kelned. Amikor kinyitottam a szememet, megpillantottam a barátnőm arcát fejjel lefelé, amint eltúlzott lelkesedéssel rám vigyorog. Gyorsan becsuktam a szememet. – Pont olyan vagy, mint azok az idegesítő macskák, akiket állandóan a Facebookon bámulunk – morogtam. – Miért kellene felkelnem? Ma nincsenek is óráim. – Azért, mert ma buliznunk kell, hogy megünnepeljük a tegnapi tárgyalásodat. Én pedig nem vagyok holmi macska – nagyon megsértettél, te némber! Én az a cuki kicsi kutyus vagyok, akit mindenki haza akar vinni. Képtelen voltam visszafogni magamat, még egyet ásítottam, és vonakodva kinyitottam a szememet. Szerencsére Lucy arca már nem pár centire lebegett az enyém fölött. – Mennyi az idő? – Kilenc. – Hajnali kilenckor akarsz bulizni? Ki találta ki ezt az ostobaságot? Inkább hagyjuk! Gyere vissza normális időben!

– Ne már, Olive. – Megragadta a takarómat. – Neked nincs órád, nekem viszont van. Úgyhogy ébresztő, ébresztő, ébresztő! – Jézus, pont olyan vagy, mint egy ötéves. – Ha nem akarod, hogy nyakon öntselek egy vödör hideg vízzel, akkor felkelsz, összekapod magadat, és kevesebb mint fél óra múlva ott állsz az ajtónál. – Remek – mordultam fel, miközben felültem az ágyban és arrébbtoltam Lucy vállát. – Állj el az utamból! Tapsolni kezdett. – Ez igen. Ilyen a jó hozzáállás! Húsz perccel később én útra készen álltam az ajtóban, viszont hiába vártam Lucyre és Charra. – Mindjárt indulok, hogy egyedül ünnepeljek! – kiabáltam a kijárat előtt állva. – Jövök már! – bömbölte Lucy pontosan abban a pillanatban, amikor Char is kinyitotta az ajtaját, és kislisszant a szobájából. – Neked is órád van, Char? – kérdeztem, mivel észrevettem a kezében tartott nagy halom könyvet. – Sajnos igen. Utána pedig egy másik szeminárium következik a lányokkal. – Te aztán komolyan veszed a tanulást mostanában. Tudok valamiben segíteni? Char, ez a félénk és kedves szőke lány mesterképzős angol szakos hallgató volt, mint én, ám tőlem eltérő módon nem érdekelte a kreatív írás. – Figyelembe véve, hogy milyen sűrű az életed, aranyos, hogy ezt megkérdezted. Előfordulhat, élek majd a lehetőséggel, ha nyakunkon lesz a záróvizsga. – Hát persze. Igazából örömmel segítek. Bármennyire is felzaklatott a gondolat, hogy Marcus nyomására csinálok valamit, nem akartam, hogy neki legyen igaza, főleg most, hogy már csak kis idő választott el az

előrehozott záróvizsgától. – A könyved még mindig lenyűgözően jól áll a sikerlistákon! – Lucy szökdécselve, hangosan üvöltve szaladt felém. – Na, már megint – morogta Char mosolyogva, miközben én felkészültem a becsapódásra. Két másodperccel később Lucy a nyakamban csüngött, és ugrálva ünnepeltük, hogy ennyire lelkesedik a könyvemért. Talán már… az ezredik alkalommal? Ha nem is ez volt az ezredik ugrálás, akkor is bizonyosan egész közel jártunk hozzá. Az igazság az, hogy nagy ívben elkerültem a sikerlistákat meg az olvasói értékeléseket és a többi ilyesmit, mert rohadtul féltem attól, hogy bármelyik pillanatban a nyakamba szakadhat az ég. Lucy amúgy is olyan volt, mint egy véreb. Szinte óránként ellenőrizte azokat az oldalakat, mégpedig attól a pillanattól kezdve, hogy a regényem két hónappal ezelőtt megjelent az Amazonon. Ugyancsak a félelmem volt az oka annak, hogy megpróbáltam visszafogni a lelkesedésemet azzal kapcsolatban, hogy Isaac és Evie esetleg feltűnhet a filmvásznon is. Ha majd a Dream Catch Stúdiós vállalat leteszi elém a szerződést – már, ha komolyan gondolták – és én aláírtam…, akkor vagy lecsüccsenek és napokon át bőgök – csakis örömkönnyeket, persze –, vagy Lucy ösztönzésének engedve mindenféle őrültségeket csinálok a városban. Persze úgy, hogy a barátnőm is elkísér. – Még mindig benne vagyok az első százban? – kérdeztem, és a hangomból világosan kiérződött a halovány remény. Lucy a válla fölött hátravetette a haját. – Kérdezd inkább az első ötöt, drágám! Még mindig te vagy a király. Közel hat héten keresztül több sikerlistán is az első helyen szerepelt a regényem. Most ráadásul, két hónap

elteltével még mindig benne lennék az első ötben? Engedtem a késztetésnek, és ismét vad ugrándozásba kezdtem Lucyvel. Nem vettük észre, hogy Marcus az ajtófélfának támaszkodva figyel minket. Aztán a lányokkal elindultam, hogy tejeskávéval és croissant-nal ünnepeljünk. Nem számított, hogy az összes átkozott kalória egyből a csípőnkre rakódik. Már majdnem négy óra is elmúlt, amikor Jason neve villant fel a telefonom kijelzőjén. Egyedül ücsörögtem a közös nappaliban, kifejezéstelen arccal bámulva egy üres Word dokumentumot, és megpróbáltam kideríteni, hogy az elmém és a szívem ezúttal milyen irányba akar tovább vezetni. Mondanom sem kell, hogy kettőjük közül egyik sem volt hajlandó szóba állni velem abban a pillanatban. Megpróbáltam elérni, hogy a szívem ne csapkodjon rémült madárként a mellkasomban, majd vettem egy mély lélegzetet, és fogadtam a hívást. Közben persze egyfolytában csakis az járt az eszemben, nem furcsa-e, hogy valakit ennyire izgalomba hoz egy egyszerű telefonhívás. – Szia. – Szia, Picúr. Ugye nem zavartalak meg valami fontosban? – Neheem. Mit tehetek érted? – kérdeztem, mielőtt a vizesüvegem tartalmát a számba zúdítottam volna, hogy benedvesítsem hirtelen kiszáradt torkomat. – Milyen távolságtartó valaki – mondta halk nevetéssel, én pedig szinte magam előtt láttam, ahogy az arcát mind jobban beragyogja a mosoly. – Hamarosan magam mellé foglak állítani. Egyszer már szerettél, ráveszlek, hogy ez újra megtörténjen. Sikerült vizet prüszkölnöm a heverő előtt álló olcsó ikeás asztalra, majd pedig hangosan köhögtem, miután képes voltam hörgés nélkül megszólalni. – Mi van? – nyögtem ki nagy nehezen. Pedig valójában azt akartam mondani, hogy: „Ó, Jason, még mindig fülig

szerelmes vagyok beléd, talán még jobban is, mint régen.” – Mi történt, Olive? Jól vagy? – Igen, igen – válaszoltam érdes suttogással. – Félrenyeltem egy kis vizet, amúgy jól vagyok. – Hát rendben. Sikerült megijesztened, azt gondoltam, hogy valaki éppen fojtogat. – Á, nem ilyen izgalmas az életem. – Szerinted izgalmas, ha valaki fojtogat? – Ha nem is nekem, de valaki másnak egészen bizonyosan. Addig ki ne húzd a listádról, amíg magad is ki nem próbáltad. Úgy tűnt, hogy ezen elgondolkodik egy kicsit, aztán megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt volna. – Na, az a nagy helyzet, hogy semmi ilyent nem fogunk csinálni. Neked pedig igazából nem is lenne szabad ilyesmiről tudnod. Cseppet sem nőiesen felhorkantam, ám Jason nem törődött ezzel. – A múlt éjjel nem válaszoltad meg az üzeneteimet. – Igen, mert nem akartalak felébreszteni – feleltem, miközben felkeltem, odaálltam az ablak mellé, és elkezdtem összeszámolni az utcánkban haladó autókat. – De hát én küldtem neked az üzeneteket, hogy a csudába ébresztettél volna fel, ha nem habozol, hanem megválaszolod őket? – Késő volt. Azt gondoltam, hogy sok a dolgod vagy elmentél bulizni. Tulajdonképpen miért is hívsz most? – Te nagyon nem értesz a feltűnés nélküli témaváltáshoz, Picúr. Mostantól kezdve a nap huszonnégy órájában megválaszolhatod az üzeneteimet. Tegnap elfelejtettem megemlíteni, de ugye odafigyelsz arra, hogy senki se másolhassa ki a telefonszámomat a mobilodból? Igazi pokol, amikor valaki megkaparintja a számomat. – Semmi okod arra, hogy a barátaim miatt aggódj.

Egyedül Lucy ismeri a jelszavamat, és ő nem tenne semmi ilyesmit. Tegnap talán kissé őrültnek tűnhetett, ahogy szökdécselve sikoltozott, de távolról sem az a fajta, aki ellopja a számodat és zaklatni kezd. Elhallgattam, és rövid ideig töprengtem. – Mondjuk, lehet, hogy megpróbálja megmarkolni a fenekedet, ha legközelebb találkoztok, ami miatt akár aggódhatsz is, ha akarsz, ám ennél tovább nem merészkedik. Persze, ha már megbántad, hogy megadtad a számodat, most rögtön kitörölhetem. – Súlyosan aláásod az önbecsülésemet azzal, ahogy megpróbálsz lerázni, Picúr. Remélem, leállsz vele, mielőtt tartós károkat okoznál. – Nem akartalak ezzel megbá… vagyis úgy értem, nem akartam, hogy aggódj emiatt. Túlságosan is ideges voltam ahhoz, hogy nyugton maradjak, ezért elkezdtem faltól falig fel s alá mászkálni a nappaliban. Mi a fenéért nem nyögi ki már végre, hogy mit gondol a könyvemről? Már akkor is lehetne véleménye, ha csak pár oldalt olvas el belőle. – Nem aggódom, azért hívlak, mert tudatni akartam veled, hogy beszéltem Keithszel, azzal a fickóval a filmstúdióból, és az elővételi szerződést nem közvetlenül neked, hanem az én ügynökömnek küldik el. Megtorpantam. – Mi van? Mi okuk volna erre? – Mert én nem akarom, hogy kihasználjanak. Tom majd átnézi a szerződésedet, amikor találkozunk a házunkban, ahol alá is írhatod, már ha elégedett vagy mindennel a javaslatukban. Csak annyit mondj, hogy mikor érsz rá, és én mindent megszervezek. Jó volna pár napon belül lezavarni, mert pénteken el kell utaznom Kanadába. Néhány hónapig nem leszek itthon. – Ó – motyogtam, leginkább magamnak. Ez az aprócska

információ igencsak megfeküdte a gyomromat, így hát megpróbáltam rájönni arra, hogy ebben a helyzetben mit is kellene válaszolnom. – Ez már túl sok, Jason. Annak dacára, amit tegnap mondtam, biztosra veszem, nincs annyi szabadidőd, hogy bébiszitterkedjél az egykori legjobb barátod kishúga mellett. Köhögőrohamot kapott és káromkodni kezdett a vonal túlsó végén. – Jól vagy? – kérdeztem. – Ja. Bocsánat. Figyelj, most nem Dylanről van szó, hanem rólad. Ha ő volna a helyemben, neki talán nem engednéd meg, hogy segítsen? Az a legkevesebb, hogy elfogadod a segítségemet a bátyád helyett. Nem engedem meg, hogy bárki is nyerészkedjen a munkádon, Olive. Megkapod, ami kijár neked, mégpedig az utolsó centig. A szavai hatására visszaváltoztam egy összetört szívű tizennégy éves kislánnyá. Úgy tűnt, cseppet sem számít, hogy menynyire megnőttem, Jason nem hajlandó másként tekinteni rám, mint a barátja kishúgaként. Ostoba módon bólintottam, de aztán rájöttem, hogy ezt nem láthatja, ezért arra kényszerítettem a számat, hogy megszólaljon és szavakkal válaszoltam. – Köszönöm, Jason, nagyra becsülöm a segítségedet – mondtam érzelemmentes hangon. – Izé, ebben a pillanatban mennem is kell, a barátaim már várnak, de megüzenem neked, hogy mikor érek majd rá. A megbeszélést szervezd meg úgy, hogy ne borítsa fel a napirendedet! Nem akarok még a mostaninál is nagyobb terhet tenni a válladra. – Figyelj, Picúr – mondta jóval lágyabb hangon –, te még akkor sem lennél teher a vállamon, ha szándékosan próbálkoznál vele. – Köszönöm. Na szia, Jason. Mielőtt bármit mondhatott volna, lenyomtam a piros gombot, majd pedig kikapcsoltam a mobilomat. Gyerekes és

ostoba lépés volt, ám nem akartam megkockáztatni azt, hogy újra meghalljam a hangját, ha esetleg úgy dönt, hogy visszahív, miközben én arra készültem, hogy nagyon sajnáljam magamat. Aznap este később, amikor beszéltem anyával, megtudtam, ő kérte meg Jasont, hogy vigyázzon rám. Anyám úgy vélte, mi ketten együtt fogunk dolgozni, hiszen Jasonnek adták Isaac szerepét. Kénytelen voltam elmagyarázni neki, hogy én nem kapcsolódom be a film gyártásába. Miután végeztem némi kutatómunkát a témával kapcsolatban, sikerült kiderítenem, egyetlen rendező sem szeretné, hogy a forgatáson lábatlankodó író belekotyogjon a végleges film kialakításába. A rendező az erősebb kutya, akit a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hogy a gyártási folyamat boldoggá teszi-e az írót vagy sem. Eltekintve az egész filmes dologtól, nem tudtam eldönteni, mit is érezzek azért, hogy Jason a családomnak szívességet téve segít rajtam. Alaposan megrágtam magamban, hogy mitévő legyek. Végül is akadna olyan épeszű ember, aki nem csapna le arra a lehetőségre, hogy egy kis időt töltsön Jason Thorn társaságában, a sztár saját házában? Bár én nem voltam olyan vakmerő, mint Lucy, és nem merném egyből letaperolni, abban viszont semmi nem akadályozna meg, hogy guvadó szemmel bámuljam a testét, és az arcán a gödröcskéjét. Elég volt abból, hogy itt sajnáltassam magamat. – Mutasd, meg mit tudsz, Jason Thorn! – morogtam megújult magabiztossággal. Az eltelt hosszú évek során igazi szakértője lettem annak, hogy a messzeségből imádjam. Méretes ostobaság volna a részemről, ha nem használnám ki a lehetőséget. Felkaptam a mobilomat, és küldtem neki egy gyors üzenetet, amiben leírtam, hogy csütörtökön nincsenek óráim. Ezt követően elvégeztem a megszokott esti dolgaimat, és

amikor visszatértem a szobámba, az üzenete máris ott mosolygott rám a postaládámból. Jason: Délután 6-kor odamegyek érted, és a házamban megvárjuk Tomot. Legyél oly drága, és ne próbáld meg az eddigieknél Is jobban aláásni az önbizalmamat, Picúr.

Fülig érő szájjal vigyorogva aludtam el.

Tizedik fejezet

Olive

CSÜTÖRTÖK REGGEL arra ébredtem fel lassan az álomtalan alvásból, hogy egy súlyos kar nehezedik keresztben a hasamra. – Mi a fene? – kérdeztem bágyadtan, és amikor nagy nehezen kinyitottam a szememet, azt láttam, hogy Lucy alszik rám borulva. Meghallva a hangomat még közelebb bújt, és az egyik lábát is átvetette a combom fölött. – Lucy – mordultam fel, és sikertelenül megpróbáltam letolni magamról. – A fenébe is, menj vissza a saját ágyadba! Legalább egyszer hadd aludjak nyugodtan! – Nem lehet – motyogta, és még arra sem vette a fáradtságot, hogy kinyissa a szemét. – Akkorát dugtunk, hogy Jameson elaludt. Lehetséges, hogy véletlenül kisült közben az agya. Mindegy, hogy mivel próbálkoztam, meg sem mozdult. Közelebb dugta az arcát a mellemhez. – Mmmm. Mitől ilyen puhák és mégis annyira rugalmasak a cicijeid? Imádok hozzájuk bújva aludni. Ez a világ legjobb párnája! – Azt hiszem, jobban járok, ha mostantól éjszakára bezárom az ajtómat. – Ugye emlékszel, hogy minden zárat ki tudok nyitni? – Ahha. Az a helyzet, hogy nem fogok tudni újra elaludni,

amíg itt taperolsz, úgyhogy menjél szépen vissza a saját kibaszott ágyadba! – Nem aludhatok ugyanabban az ágyban, mint ő. – Vakon tapogatózva megveregette az arcomat. – Itt nagyon kényelmes. Jó volna, ha újra elaludnál, mert túl sokat lélegzel. – Bocsi, hogy ezzel megzavartalak, te őrült polip! Mégis mi a fenéért nem aludhatsz Jamesonnel? – Azééé’… – Úgy elnyújtotta ezt a szót, mintha egy kisgyerekhez beszélt volna. – …mert ez csak egy egyéjszakás kaland, ő viszont megszegi a szabályokat. Ha ugyanis elaludnék abban az ágyban, ahol ő fekszik mellettem, a dolog máris kapcsolattá változna. – És azzal mégis mi lenne a baj? Ömlik a nyál a képedből, valahányszor meglátod ezt a pasit, és akkor meg sem említettem azt a tényt, hogy a tegnap este nagyjából a huszadik egyéjszakás kalandod volt vele. Na most a húsz jóval több az egynél. Nyugodtan legyen ez a pasi a barátod, mert azzal mindannyiunknak rengeteg kellemetlenséget spórolhatsz meg. – Alujá’ má’ tejis – mormogta és rám hanyatlott a feje. – Lucy! – üvöltöttem olyan hangosan, hogy egyből felébredt. Összerezzent és rám meresztette álmos szemét. – Mi van? Hova megyünk? Ki halt meg? – Téged foglak kinyírni, ha nem mászol le végre rólam. – Ma éjjel mindenképpen félholtra kell kefélned Jason Thornt, vagy különben kell találnunk valaki mást, aki jól gerincre vághat. Mégpedig gyorsan. Hangosan zihálva hátat fordított nekem, kényelmesen elhelyezkedett, elorozta a párnáimat és tovább motyogott: – Hogy lehet valaki ilyen önző a cicijével? – Kezdem megsajnálni szegény Jamesont. – Nincs miért. Tőled eltérően ő egyetlen testrészét sem tagadta meg tőlem. – Fejezd be, kérlek! Nincs szükségem a részletekre.

– Eszem ágába sincs elárulni részleteket, te kis prűd. Csak annyit mondok, hogy nagyon kielégítő volt, és neked sem ártana bezsebelni néhány orgazmust. A megfelelő testrészeim még most is sajognak. – Világos. Köszike. Most már inkább aludjál, légy szíves. Amikor nem kaptam választ – ez igen nagy meglepetésnek számított becsuktam a szememet, már abban reménykedtem, hogy aludhatok még pár órát. Néhány perccel később Lucy megszólalt újra. – Olive? Ébren vagy? – Nem – vicsorogtam. – Remek, akkor ugye félholtra keféled Jason Thornt ma éjjel? Mivel tudni akarom a részleteket. Minden egyes mocskos kis részletet. Vastag és görbe van neki? Vagy rövid és vastag? Kékeres? Esetleg vastag és hosszú? El sem tudod képzelni, milyen szerencsés lennél, ha ez a helyzet. Most tök őszintén, sosem osontál be a fürdőszobába, amikor zuhanyozott? Lefogadom, hogy már tizennyolc évesen is jó nagy volt a szerszáma. – Befejeznéd végre? Tulajdonképpen hány óra van? – nyöszörögtem. – Hat óra. – Megöllek. – Hát persze. És nem, még nem fejeztem be. Több részletre vágyom. Elengedhetetlen, hogy megtudjam őket. Például, hogy csókol? Úgy, ahogy a Piszkos pénzben csinálta, vagy inkább úgy, ahogy az Ez lett belőlem?-ben csókolózott? Éreztem, hogy újra visszafordul felém az ágyban, és egyre jobban belelovallja magát a kíváncsiskodásba. – Szerintem tök fontos tudni az ilyesmit. Nincs igazam? Mi a valóság? Lágyan megsimítja az arcodat, miközben megcsókol? Vagy beletúr a hajadba az ujjaival, és durván odaszorít magához? – Te aztán sokat törted erről a fejedet, igaz? – kérdeztem

végül. – Ki a fene ne tenné? – Ha valaha is sikerül választ kapnom bármelyik kérdésedre, mindenről beszámolok neked, hogy békességben halj meg. Most viszont már lehetne szó némi alvásról? – Hátulról átölelhetlek? – Akkor gyorsabban elalszol? – Becsszóra! – De csak egy karral! – Csak egy karral – ismételte meg. Közelebb bújt hozzám, és lassan átölelte a csípőmet. – Köszönöm. Megpróbálva a lehető legtapintatosabban fogalmazni ezt mondtam: – Azt hiszem, érdemes volna megtartanod Jamesont, Lucy. Bár a világ szemében barátnőm igyekezett kemény csajnak mutatkozni, valójában nem ismertem nála kedvesebb és romantikusabb lányt. Még nálam is érzelgősebb volt, ami azért nem kis teljesítmény. Az egyetlen bajt az jelentette, hogy soha egy férfiben sem bízott meg annyira, hogy kimutassa a gyenge pontjait. Mindezek dacára a szomszéd szobában alvó pasi meglehetősen makacsnak bizonyult. Én mindig is kedveltem azokat a férfiakat, akik tudják, hogy mi kell nekik, és nem félnek a rámenős fellépéstől mindaddig, míg meg nem szerzik maguknak. Ebben az esetben lefogadtam volna, hogy Jameson lesz a nyerő. – Én pedig azt hiszem, ki kell találnunk egy jó tervet arra, hogy mit csinálj Jason Thornnal. Tiltakozni akartam, de ő nem hagyott szóhoz jutni. – Ne! Hallgass végig! Te egy rendkívül okos bombázó vagy, és máris ott állsz a célegyenesben. – Nem beszélhetnénk meg ezt inkább valamikor máskor? – Mielőtt elindulnál a ma esti randidra?

– Szó sincs randiről, csupán a szerződésemet beszéljük meg az ügynökével. Ez egy… munkaügyi megbeszélés. – Szerintem mindketten tök ugyanarról beszélünk. – Istenem. Hogy lehet ennyit locsogni kora reggel? Ezután egyszerűen nem voltam hajlandó odafigyelni rá, így – miután többször is sikertelenül próbált meg párbeszédre csábítani Jasonnel kapcsolatban – Lucy végre feladta és hagyta, hogy az igazak álmát aludjuk.

– Azt hiszem, egyből beleszerettem a kocsidba, ahogy megláttam – mondtam aznap este, pár perccel azután, hogy beültem Jason mellé az anyósülésre. – Komolyan? – kérdezte grimaszolva. – Aha. Imádom a fekete színt és a piros bőrkárpitot. Cuki szeme van szemből ennek a pasinak. – Milyen pasinak? Az én Spyderem nem pasi, hanem csaj, és semmiképp nem nevezném cukinak. Sokkal inkább dögös. Bizony ám, de hogy cuki lenne a szeme? Nyavalyákat! Megvontam a vállam. Rávettem Chart, hogy terelje el Lucy figyelmét, amikor elmenekültem otthonról, mielőtt sarokba szoríthatott volna, hogy megbeszélje velem újonnan kiötlött terveit. Barátnőm összeállított egy listát, amelynek ezt a címet adta: Hogyan érjük el, hogy Jason őrülten beleszeressen a kis zöld Bogyóba. Hogy mivel indokolta meg a listája fontosságát? Azt akarta, hogy Jason akkorát dugjon velem, hogy két hétig ne tudjak leülni. Lucy cuki kis agyában gyökeret vert a gondolat, hogy kizárólag az én közbenjárásommal kaphat választ a kérdéseire. Összességében nézve, miután sikerült elhessegetnem az effajta gondolatokat, egészen jókedvűen készültem az estére. Nincs szörnyűbb annál, mint amikor Lucy teljes erőbedobással segíteni akar valakinek. Már így is megviselt,

hogy Jason közelében kell lennem; semmi szükségem nem volt arra, hogy elképzeljem, miként is néznének ki különféle testrészei, amikor meztelen. Hegyoldali otthonából lélegzetelállító kilátás nyílott a Beverly Hills városrészre. Furcsa, de egészen addig, míg meg nem pillantottam a gyönyörű, díszes acélkaput, cseppet sem éreztem, hogy kilógnék a képből. Ekkor valamit csinált a mobiljával, amit nem láttam pontosan, mire kinyílt a két kapuszárny, mi pedig behajtottunk a kocsifeljáróra. A motort csak akkor állította le, amikor már ott álltunk a háza, vagyis inkább a palotája széles fehér ajtója előtt. – Azta! – nyögtem ki, amikor kiszálltam az autóból. – Ez lenyűgöző, Jason! Ámulva körbefordultam és megnéztem magamnak az épületet körbeölelő, gondosan karbantartott kertet. Rám tört a vágy, hogy levegyem a cipőmet, és mezítláb elinduljak a fűben. – Tetszik? – kérdezte különös, ártatlan mosollyal vonzó arcán. – Nem gondolod, hogy egy kicsit túltoltam? – Te egy első osztályú hollywoodi filmsztár vagy, Jason – feleltem, miközben egyszerűen képtelen voltam levenni a tekintetemet a rengeteg apró csodáról. – Kiábrándító volna, ha egy lepukkant házban laknál. A barátnőid bizonyára még jobban odavannak érted, amikor meglátják ezt a helyet. Nem mintha Jason őszinte mosolya nem lett volna elegendő ok arra, hogy valaki tálcán nyújtsa át a lelkét az ördögnek. – Te vagy az első lány, akit felhoztam ide. Még egyszer körülnéztem, és odamentem hozzá. – Ezt hogy érted? Megvakarta a tarkóját, aztán intett, hogy menjünk oda a bejárati ajtóhoz. – Azt hiszem, jogosan mondhatnád, hogy kissé furcsa a hozzáállásom ezzel kapcsolatban. Ez itt az otthonom, ahol

bizonyos szempontból elbújhatok az igen csak leterhelő hivatásom elől. Éjjel-nappal emberek ezrei vesznek körül, amikor valahol forgatunk éppen. Ezenfelül pedig mindenki tisztában van az életem összes apró részletével, akár tetszik ez nekem, akár nem. Amikor hazajövök, azt akarom, hogy ez a hely érintetlen maradjon. Még csak olyan személyzetem sincs, aki éjjel-nappal itt lenne. Mindennél fontosabb számomra a magánéletem – mondta, miközben kinyitotta az ajtót és betessékelt. Egy kicsit talán túlságosan is izgatottá tett, hogy megpillanthatom az otthonát. Bementem. – Na most akkor… azt akarod mondani, hogy ne is számítsak közbotrányt okozó hollywoodi partikra a közeljövőben? A francba, pedig azt reméltem, hogy elcsípek egy meghívót. Elnevette magát. Lenyűgözött ez az érzéki hang. Amikor keresztülmentünk a keskeny előcsarnokon, a kezünk majdnem összeért. Egyszerűen képtelen voltam levenni a tekintetemet Jasonről és a mosolygó szeméről. – Mit szólnál ahhoz, ha megígérném, hogy elviszlek magammal, ha meghívnak valamelyik botrányos hollywoodi buliba? – Jó volna. Amikor odaértünk a nappalihoz és megpillantottam a konyhával egybenyitott tágas helyiséget, elakadt a lélegzetem, és Jasont megelőzve nyílegyenesen besiettem. A mennyezettől a padlóig érő üvegfalakon túl nemcsak a lenyűgöző tájra, de egy méregdrágán berendezett hátsó udvarra, feszített víztükrű medencére és egy jakuzzira esett a pillantásom. Közvetlenül az üvegfal előtt torpantam meg. Éreztem, hogy Jason odajön mögém. – Megengeded, hogy itt temessenek el? Ugye megengeded? Légyszi. Nem kérek mást, mint hogy a

szellemem itt ülhessen, és a várost bámulhassa. Legfeljebb hébe-hóba végigsétálna a füvön. Eszem ágában sem lesz idebent kísérteni. Ismét elnevette magát. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszik neked. – Ugye csak ugratsz? Szinte bármire hajlandó volnék azért, hogy nap nap után ezen a helyen hajtsam álomra a fejemet – mondtam, majd egy utolsó vágyakozó pillantást vetve a medencére, szembefordultam Jasonnel. – Komolyan mondom, lenyűgöző, amit elértél, amit felépítettél magadnak. Számodra talán cseppet sem fontos, de én büszke vagyok rád. Bizony, hiszen én már akkor is ismertelek, amikor nem voltál egy ilyen nagymenő. – Halványan rámosolyodtam, és megvontam a vállamat. – Annak is örülök, hogy akkor régen olyan hosszú időn át éltél velünk. Máskülönben nem lett volna lehetőségem arra, hogy olyan sokszor felidegesítselek, mint ahányszor az kislány koromban valószínűleg sikerült. Éreztem, ahogy a jól ismert módon meghúzza a hajamat, majd egy mozdulattal átkarolta a nyakamat és odahúzott maga mellé. Remegő tenyerem megpihent a mellkasán, a szíve közelében. Amikor az ajkával megérintette a homlokomat és továbbra sem engedett el, becsuktam a szememet és hagytam, hogy a szívem átadja magát a boldogságnak. Amikor hátrébb lépett, a szívem majdnem kiugrott a mellemből. A szemembe nézett és elmosolyodott. – Te soha az életben nem idegesítettél fel, Picúr. Ha nem törődtél volna olyan odaadóan velem, akkor ki lepett volna meg újra és újra a legelső és legnagyobb sütiszelettel, valahányszor valami finomságot készítettetek az anyukáddal? Halkan felnevettem. – Emlékszel, mi történt, amikor először bejöttél hozzánk?

Odaígértem neked a legnagyobb szelet almás siitit, és végül megpróbáltam a kezedbe nyomni a fél tepsit. Még mindig látom magam előtt, milyen döbbent arcot vágtál, amikor odavittem hozzád. A szeme jókedvűen szikrázott. – Hogyan felejthettem volna el? Annyira elégedett voltál magaddal, ahogy ott álltái előttem, és vártad, hogy a véleményem szerint milyen szakácsnő vagy. – Hát igen, nem voltam túl boldog, amikor anyu lecsapott, és még azelőtt kivette a süteményt a kezemből, hogy odaadhattam volna neked. – Az a süti akkora volt, mint öt szelet együttvéve, Picúr. Miután az anyukád jóllakatott, ahhoz sem volt elég hely a gyomromban, hogy akár csak egy szeletet is megegyek belőle. Elcsuklott a hangja, amikor a szemembe nézett. – Azt hittem, megszakad a szívem – mondtam lágyan. A gödröcskéje arra biztatott, hogy kóstoljak bele. Jason szeme olyan melegen tekintett le rám, hogy hosszú másodperceken át fogalmam sem volt arról, mit tegyek, vagy mit mondjak. Kibírnám, ha csak a barátja lennék? Elhallgattathatom a mellkasomban hangosan könyörgő és jajveszékelő szívemet? De vajon szeretné-e, hogy a barátja legyek, vagy csupán az életben egyszer akart szívességet tenni nekem? A mobilja hangos csöngése pukkasztotta ki a buborékunkat. Elengedett, hogy fogadja a hívást. – Tom? Igen. Csak nyugodtan, minden rendben van. Persze, hívd fel és dolgozzatok ki egy új stratégiát. Befejezte a hívást és odafordult felém. – Nagyjából egy óra múlva lesz itt. Mondtam Alvinnek, hogy hozzon kínai kaját. Éhes vagy? – Alvinnek? – Az asszisztensemnek. Nemsokára őt is megismered.

Amikor elindult a gyönyörű konyhája felé, én néhány lépésnyire lemaradva követtem, azt bámulva, hogy milyen klasszul mozog a válla minden egyes laza lépésekor. Ne bámuld a seggét, Olive! Semmiképpen! Túl az üvegfalon lassan besötétedett az égbolt. Ekkor hirtelen az egész hátsó udvar megtelt az apró lámpácskák lágy fényével, amitől az egész hely… varázslatosnak tűnt. – Olive? – kiáltotta Jason a nevemet meglehetősen jókedvűen, amikor észrevette, hogy önkéntelenül is elindultam az üvegfal felé, hogy szétnézzek odakint. Felsóhajtottam, és odamentem a hosszú konyhai pulthoz, miközben Jason jó pár ételes dobozt vett elő az egyik szekrényből. – Mi van vacsorára? – kérdeztem, miközben felcsusszantam az egyik bárszékre. Kis híján azonnal leestem róla. Jézusom! Mi a fenéért gyártanak ilyen apró üléseket? Úgy döntöttem, hogy csak azért is visszaülök, ráléptem a lábtámaszra és megpróbáltam oldalról azt a látszatot keltve újra elhelyezkedni a bárszéken, mintha valójában kényelmesen ülnék rajta. Amikor azonban mindkét karom megfájdult, mert csak erőnek erejével tudtam egyensúlyban tartani magamat, feladtam a küzdelmet és leugrottam a bárszékről, mielőtt újra leestem volna róla. Inkább kibújtam a bőrdzsekimből, megkerültem a hatalmas, középső pultot és odaálltam Jason mellé. Belepillantottam az egyik ételes dobozba. – Ó, csirkés chow mein. Van marhahúsos is? – Szerencsére van itt két marhahúsos, és két csirkés chow mein is, meg minden, mi szem-szájnak ingere. – Nagyszerű. Tudok valamit segíteni? – Éppen az evőpálcikákat keresem – felelte, miközben a csomagok tartalmát kipakolta a pultra. – Megnéznéd azokban a fiókokban, ott balkéz felől? Kell ott lennie valahol még pár

pálcának. – Persze. Összeszedtem és oldalra pakoltam az üres papírzacskót, majd lehajoltam, és megpróbáltam rájönni arra, hogy a csudába lehet kinyitni a fiókokat. Mivel nem volt fogantyújuk, ezért kissé meglöktem az egyiket, mire az automatikusan kinyílt. Szemforgatva felnéztem az égre. Ezek a gazdagok! A fiók tele volt nagyság szerint szépen sorba rakott késekkel, de mivel evőpálcikának nyomát sem láttam, visszatoltam a helyére. Amikor azonban könnyedén megérintettem a második fiókot is, váratlanul kinyílt a harmadik és csúnyán megütött, közvetlenül a térdem alatt. Felhördültem a fájdalomtól, és a váratlan támadás miatt önkéntelenül is hátrébb léptem. Ezzel csupán az volt a baj, hogy ahelyett, hogy könnyedén visszanyertem volna az egyensúlyomat, inkább a combommal telibe kaptam azt a fiókot, amit közben Jason kinyitott a hátam mögött. Még jobban kibillentem az egyensúlyomból. A másodperc tört része alatt kénytelen voltam elfogadni a tényt, hogy mindjárt seggre esek; milyen jó lett volna, ha erre nem éppen Jason Thorn orra előtt került volna sor. Ahelyett, hogy azonban a fenekemmel telibe kaptam volna a padlót, azt éreztem, hogy egy tenyér határozottan megragadja a bal cicimet, miközben egy kar átölel, közvetlenül a mellem alatt. Egy – elképesztően hosszú – pillanatig mind a ketten kővé meredtünk, miközben a fenekem párhuzamosan lebegett a padlóval. Jason keze megfeszült a mellemen, mintha nem akarta volna elhinni, hogy tényleg ekkora, miközben a másik tenyere lejjebb mozdult a hasam irányába. – Bassza meg! – káromkodott érdes hangon, közvetlenül a fülembe, ami miatt végigfutott a hátamon a borzongás.

Hogy a csudába ne csuktam volna be a szememet, hogy teljesen kiélvezhessem ezt a csodás érzést? És mi van akkor, ha kissé nekifeszültem a kezének? Lehet, hogy majdnem felnyögtem? Az vesse rám az első követ, aki nem ugyanezt tette volna, hiszen mégiscsak halandó ember volnék. Amikor Jason olyan gyorsan rántotta el a kezét a hasamról, mintha az érintésem leégette volna róla a bőrt, megroggyant a lábam, és megmarkoltam az első kezem ügyébe eső dolgot. A kezét. Azt, amivel még mindig a mellemet fogta. Lehetséges, hogy önkéntelenül is megnyomtam Jason kezét, arra kényszerítve ezzel, hogy még jobban szorítsa a cicimet. Vagy talán az ő kezével nyúltam magamhoz? Ki a fene tudja, és ami ennél is fontosabb, ki a nyavalyát érdekel? Nincs pillanat, hogy valahol ne simulnának kezek cicikre, szerte az egész világon. Le merném fogadni, hogy ebben a pillanatban is rengeteg mellett érintenek meg. – Ó, Picúr – mordult fel Jason és a mellkasa – ó édes Istenem, bizony a melle – nekinyomódott a hátamnak, amikor erősen magához szorított. Egy mély lélegzet. Még egy mély lélegzet. Még mindig a mellemet markolta, az én tenyerem pedig – cseppet sem meglepő módon – továbbra is rásimult a kezére, amikor ezt mondtam: – Sajnálom. Egy pillanat és mindjárt visszanyerem az egyensúlyomat. Újra átölelte a derekamat és felemelt. Amikor már nem lebegtem párhuzamosan a keményfa parkettával és úgy éreztem, hogy képes leszek egyedül is talpon maradni, vonakodva elengedtem a kellemes érintéssel még mindig a mellemre simuló kezét. Jason mihelyt meggyőződött arról, hogy nincs semmi bajom, az égre emelte mind a két kezét, és lassan hátrébb lépett. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék, ám amikor

lefelé pillantottam, a nyitott harmadik fiókban megpillantottam azokat az átkozott evőpálcikákat. Kénytelen voltam megköszörülni a torkomat. Nem is egyszer. – Megtaláltam őket. – Remek – felelte egész mély, érzéki hangon. Jézusom! Hát ilyenek a valóra vált álmok. Nem mertem Jasonre pillantani, ehelyett kikaptam a fiókból két pár evőpálcikát és odamentem az üvegfalhoz. Annak dacára, hogy az arcom alighanem vörösen izzott, mint egy paradicsom, őrülten vigyorogtam. Amikor felismertem, hogy képtelen volnék rájönni, hogyan lehet kinyitni az üvegajtót, úgy döntöttem, bölcs dolog lesz megvárni Jasont, mielőtt romba dönteném a házat. Amikor odaállt mellém, nemcsak két kajásdoboz volt a kezében, de egy parányi távkapcsoló is. Miután a nappalit és a konyharészt körülölelő valamennyi üvegajtó kinyílt, megtettem első lépésemet a mennyország felé, és mélyen beszívtam a friss levegőt. – Csodálatos az illata – mondtam halkan, mivel továbbra sem mertem az arcára nézni. – Olyan a szaga… mint a fűé – felelte. – Tudom. Imádom. – Kijjebb léptem. – Leülhetünk a medence mellé? – Van asztalunk – mutatott a verandán álló jókora bútordarab felé. – Látom, de szeretném a lábamat belelógatni a vízbe. Jason keze megérintette a hátamat, amikor elindultunk a medence felé. A farzsebembe dugtam az evőpálcikákat, levettem a cipőmet, előrehajoltam, és felhajtottam a nadrágom szárát. Amikor megfelelőnek találtam a hosszúságot, felegyenesedtem, és odaálltam a medence legszélére. – Lenyűgöző ez a hely, Jason. Mivel nem válaszolt, megfordultam, és láttam, ahogy

éppen leveszi a cipőjét és a zokniját. Ráharaptam az alsó ajkamra, nehogy elmosolyodjak, és visszafordultam a lenyűgöző panoráma irányába. Kihúztam a pálcikákat a zsebemből, hogy ne törjenek el, amikor leülök, letelepedtem a földre és a lábujjaimat belenyújtottam a vízbe. Becsuktam a szememet és halovány mosollyal az arcomon az ég felé fordultam. Nagyot csobbant a víz, és ebből kitaláltam, hogy Jason is leült. – Köszönöm, hogy meghívtál ide – mondtam végül, majd a szememet kinyitva ránéztem. Ő is engem nézett. Visszamosolygott rám, megrázta a fejét és a kezembe nyomta a vacsorámat. Az evőpálcikáit még azelőtt kikapta a kezemből, hogy odaadhattam volna neki. – Más vagy, mint amilyennek megismertelek, Picúr. Nem olyan, mint az emlékeimben élő kisgyerek – szólalt meg, miután a barátságos csendben hozzáláttunk a vacsoránkhoz. – Miben más? – Még nem jöttem rá. Ezen egy jó percig gondolkoztam, aztán csevegő hangon megkérdeztem: – Talán a cicim miatt? Jason félrenyelce a falatot és egy jó percen keresztül fuldokolva köhögött, miközben én barátságos arckifejezéssel bámultam magam elé. Házigazdám végül elakadó hangon megszólalt: – Igen. Lehet, hogy a cicik miatt. Remek. Szóval észrevette a mellemet. Egy null a cicik javára!

Már majdnem kilenc óra volt, amikor Tom végre megjött. – Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok rám. Egy másik ügyfelemnél voltam.

– Ugyan, valójában nekem kellene köszönetet mondanom azért, hogy a sok tennivalód mellett sikerült időt szakítanod rám. Nem tudom, hogy milyen tiszteletdíjat kérsz az ilyenfajta munkákért, de kérlek, közöld velem, hogy… – Ezt már elintéztük, nem kell aggódnod miatta – vágott a szavamba Jason. – De hát… – Minden rendben, Miss Taylor… – Kérlek, szólíts Olive-nak – vágtam most én Tom szavába, miközben felvettem azokat a papírokat, melyeket az ügynök odatolt elém. Tom elmosolyodott és folytatta: – Olive, ez egy meglehetősen hétköznapi szerződés, ám most részletesen átbeszéljük, és jelezheted, hogy van-e benne olyan kitétel, ami esetleg zavar. Bólintottam. Halványlila gőzöm sem volt ezekről a dolgokról. – Az első jó hír az, hogy ez a projekt nem fog zátonyra futni az előkészítés során – mondta Tom, miközben Jason felkelt mellőlem, hogy hozzon neki egy italt. Látva értetlen arckifejezésemet, elmagyarázta, hogy miről is van szó. – Miután egy producer vagy egy stúdió szerződést köt egy könyv megfilmesítéséről, általában jó tizenkét-tizennyolc hónapba, vagy esetenként még ennél is jóval több időbe telik, míg kezdetét veszi a gyártás. Ráadásul még utána sincs garancia arra, hogy a film valaha is elkészül. A te esetedben viszont szeretnék kihasználni, hogy jelenleg hatalmas felhajtás övezi a könyvedet, ráadásul mivel máris sikerült leszerződtetniük egy olyan nagyágyút, mint Jason, ezért biztos, hogy innentől döccenőmentesen mennek a dolgok. Felemelte a kezét, hogy átvegye Jasontől az italát, és folytatta a kiselőadást. – Jason egy ideig Kanadában forgat egy másik filmet, majd pedig sajtótájékoztatókat kell tartania A szemtanú többi színészével. Mindezek miatt akkor akarják elkezdeni a

forgatást, amikor Jason visszatért a városba. Szóval, Olive, ha aláírod a szerződést, akkor lesz film. A mellékszereplőket aközben válogatják ki, hogy Jason Kanadában van, viszont az Evie-t játszó színésznő kiválasztásával megvárják, hogy vendéglátónk pár napra visszajöjjön Los Angelesbe. Jason felé fordult. – Ennek megfelelően kell összeállítanunk a menetrendedet. Azt akarják, hogy te is ülj be a meghallgatásokra és csinálj próbafelvételt a szóba jöhető színésznővel. Például akkor, amikor éppen szabadnapod van Kanadában. – Próbafelvételt? – kérdeztem, és Jasonra, majd Tomra néztem. – A próbafelvétel remek módszer annak megállapítására, hogy egy színész vagy egy színésznő alkalmas-e az adott szerepre. Mivel a regény központi témája Isaac és Evie kapcsolata, ezért elengedhetetlen, hogy szikrázzon közöttük a levegő. Nem számít, ha valaki hatalmasat alakít a meghallgatás során. Látni akarják, mire megy a jelölt Jasonnel, akinek ezért ott kell lennie a kiválasztási folyamat utolsó, lényegi fázisában. – Engem nem is akarnak meghallgatni? – kérdezte Jason komor tekintettel Tomtól. – Felolvashatnék egy részletet Olive regényéből ahelyett, hogy kivárnám a forgatókönyv elkészítését. Tom belekortyolt az italába és megrázta a fejét. – Tudják, hogy téged érdekel ez a film, azt akarják, hogy játsszál benne, és te amúgy is bebizonyítottad, hogy nagyszerű színész vagy. Nincs szükség arra, hogy meghallgassanak. Van itt viszont valami más… Tom először rám pillantott, mielőtt átható tekintettel visszafordult volna Jason felé. – Valami, amit mindenképpen meg kell beszélnünk. Ha nem tesszük, könnyen romba dőlhet mindaz, amit eddig

felépítettél. Még nem láttad a saját szerződésedet; a stúdiónak komoly megkötései vannak a magánéleteddel kapcsolatban. – Világos. Értem! – csattant fel Jason. – Ne menjünk bele az én dolgaimba! A holnapi értekezleten majd elmondhatod, ami a szívedet nyomja. Ma este csupán Olive szerződésével törődjünk! Az éles hangú kifakadás miatt Jason felé fordultam. Ő azonban egyetlen további szó nélkül felpattant és otthagyott minket. Kissé összezavarodva, csak komoly erőfeszítés árán tudtam Tomra összpontosítani, amikor újra beszélni kezdett. A szerződéstervezet szerint semmilyen beleszólásom nem lehet a végső forgatókönyvbe. Ha megváltoztatják a történet végét – amire ugye utaltak is –, akkor nem lesz jogom arra, hogy emiatt kiverjem a balhét. Mivel szakmai múlt nélküli, friss szerző voltam, Tom úgy vélte, képtelenség volna rávenni a stúdiót e feltétel megváltoztatására. Az elővásárlási díjat egyösszegben adják oda, viszont a regényem jogaiért beszerzési árként megkapom a film kezdeti finanszírozására befolyt összeg három százalékát –persze itt megadtak egy értékhatárt. Tom ezeket a részeket már kitárgyalta velük, én pedig akkor jutok a pénzemhez, amikor megkezdődik a gyártás. Végül arra a megállapításra jutottunk, hogy csupán pár pontot kellene újratárgyalnunk, mielőtt aláírom a szerződést. Úgy tűnt, ezek közül az a legfontosabb, hogy hol és milyen módon használják a szerző, vagyis az én nevemet és a regény címét. Miután mindent alaposan megrágtunk, Tom távozott, én pedig újra négyszemközt maradtam Jasonnel, aki időközben előkerült. – Ezeknek tényleg kell a könyvem, Jason – mondtam, miközben a térdemet átölelve ültem a méregdrága heverőn. – De hát már behívtak a központjukba, Picúr –

emlékeztetett, miközben odaült mellém. – Még szép, hogy kell nekik a könyved. Talán kételkedtél benne? – Bezony. Azt hiszem, egészen eddig a pillanatig nem vettem őket komolyan. – És most? Mit érzel most? Az arcomat a térdemre hajtva elhomályosuló szemmel néztem fel Jasonre. Nehezemre esett kordában tartani a mosolyomat. – Lehet, hogy iszonyúan kiakasztalak vele, de bármelyik pillanatban elbőghetem magamat. Már éreztem is, hogy ég a szemem. Jason felállt és a kezét nyújtotta felém. – Gyere, hadd öleljelek magamhoz! Ha már úgyis zokogni fogsz, akkor megérdemled, hogy sírás közben átöleljen valaki. Nem baj, ha közben elcsöppen a nyálam is? Esetleg lefektetem a padlóra, hogy mindenféle malacságokat művelhessünk egymással? Kimosolyogva könnyeim függönye mögül megfogtam a kezét. Mihelyt talpra kecmeregtem, átöleltem a nyakát és hozzábújtam. A lábujjam éppen csak megérintette a padlót. Iszonyatos erőfeszítéssel írtam meg azt a könyvet. Minden egyes oldalába beleadtam a szívemet. A titkaimat, az álmaimat, a könnyeimet. Nagyon sokáig eltartott, míg elégedett lehettem a regényem minden egyes mondatával. Ez a könyv pedig most Jason karjaiba lökött. Nagyot nyeltem, hátrahajtottam a fejemet és egyenesen belenéztem a megértő, barna szemeibe. Ugyanabba a szempárba, amire lopott pillantásokat vetettem az ebédlőasztal túloldaláról annak idején, amikor éppen elég idős voltam ahhoz, hogy tudjam, halálosan beleszerettem a bátyám legjobb barátjába. Ez volt az a szempár, amibe félénken belenéztem, mikor Jason maga is csak egy kölyök volt. Aztán pedig hosszú éveken át bámultam a filmvásznon, és olyan dolgok iránt vágyakoztam, melyekben sosem volt

részem, olyasmi miatt sajgott a szívem, amit egyedül tőle kaphatok meg. Elmosolyodtam, mert soha életemben nem voltam még ennyire boldog. – A regényem filmvászonra kerül. – Pontosan, Picúr. – Visszamosolygott rám, és sötétbarna szemével a tekintetemet kereste. Tudtam, másnap megszállott lelkesedéssel idézem fel magamban, milyen sokáig nézett a szemembe, ám ebben a pillanatban… Úgy döntöttem, egyszerűen csak élvezem az összes váratlan, gyors pillantást, és valamennyi pillanatot, míg találkozik a tekintetünk. – Nagyon köszönöm, Jason. Mindent. Őszintén hálás vagyok neked. – Én semmit sem csináltam, drágám. Az egész a te érdemed. – A könyv igen, de ez nem. – A szerződéstervezetre mutattam, amit majd aláírok, ha a stúdió elfogadja a javasolt változtatásainkat. – Nagyon elszúrtam volna, ha mindent egyedül kellett volna csinálnom. – Mindketten pontosan tudjuk, hogy megálltad volna a helyed, Olive. Pillanatnyi habozás után közelebb hajolt, és egy újabb csodálatos puszit nyomott a fejem tetejére. Miközben én becsuktam a szememet, és még erősebben magamhoz szorítottam, hiszen tudtam, hogy ezúttal képtelen lennék arra, hogy elengedjem.

Tizenegyedik fejezet

Jason

– FIGY ELJETEK, ESSÜNK gyorsan túl rajta! Ha megvagyunk, egyből megyek ki a repülőtérre – mondtam, mihelyst beléptem a sajtófőnököm irodájába. Alvin ott jött közvetlenül mögöttem, embertelen sebességgel nyomkodva a telefonját. Feltételezésem szerint éppen arról gondoskodott, hogy minden rendben legyen, amikor megérkezünk Kanadába. – Alvin – mondta Megan, amikor felkelt a helyéről. Eddig szemben ült Tommal. – Te kint vársz. Csukd be az ajtót magad után! Az asszisztensem egy gyors pillantást vetett rám, és amikor bólintottam, már ki is ment. – Na jó, ne kíméljetek! Nagy a baj? – Leültem a bőrheverő közepére, hátratettem a kezemet, és arra kényszerítettem a testemet, hogy ellazuljon. Ez is a munkám része volt, beszélni kellett arról, hogy milyennek látnak az emberek, és persze a ballépéseimről is… Ugyanakkor szívből gyűlöltem, amikor ilyesmivel foglalkoztunk. Megan előszedett néhány papírt a fiókos szekrényből, majd visszaült a helyére. Ő és Tom is egyformán komor képpel ültek. – Mi van már? – kérdeztem, amikor egyértelműen arra várva, hogy a másik szólaljon meg először, összenéztek. Néhány másodperc elteltével Tom felsóhajtott; Megan

McDowell ádáz pillantása bármilyen férfit meghátrálásra késztet. Ő volt a létező legjobb sajtós, a legkeményebb csaj a szakmában. Ám mindez nem változtatott azon a tényen, hogy nem akadt még egy nő a világon, akit Tom ennyire kedvelt volna. – Ma reggel Megan kapott egy e-mailt, és az mindent megváltoztatott. – Vagyis? – Múlt héten Jennifer Widnerrel szexeltél… Egy sikátorban, mielőtt megrohantak volna a paparazzik, igaz? Nem lett volna értelme tagadni. Ha hazudnék, nem tudnák végezni a munkájukat, amiért fizettem őket. Így aztán nem hazudtam. – Igaz. Azonban egyetlen jó képet sem tudtak csinálni rólam. Nem tagadom, kevésen múlott. Az órámra pillantottam. – Egyébként pedig mindketten láttátok az akkor készült fotókat. Sejteni lehetett, hogy éppen szexeltünk, de nem tudtak közben lefényképezni. Emiatt már egyszer csúnyán kiosztottál, Megan. Felkeltem. – Ha azért hívtatok ide, hogy Kanadában ne viselkedjek idióta módon, akkor felesleges volt jönnöm. – Ülj le, Jason! – parancsolta Megan dühösen. Tom a homlokát masszírozta; valami komolyan zavarhatta, különben nem mutatta volna ki ilyen nyíltan az ingerültségét. Mivel a pályafutásom első pillanatától kezdve mellettem dolgozott, így már hozzászokott a kiakasztó dolgaimhoz. – Miről van szó? Megan a kezembe nyomott egy papírt. Egy e-mail volt kinyomtatva, amit neki küldtek. Elolvastam az üzenetet. Aztán pedig még egyszer. – Ez valami vicc? – kérdeztem összevont szemöldökkel.

– Sajnos nem az – válaszolta Megan. – Egy zsarolólevelet kaptál. Ismét a kezemben tartott papírra pillantottam. – Kétmillió dollárt akarnak? – Összegyűrtem a papírt és eldobtam. Előrehajolva keményen Tom szemébe néztem. – Ha most csak szívattok, ha ezt az egészet azért találtátok ki, hogy megijedjek, és mostantól tisztességesen viselkedjek, akkor jobb, ha egyből bevallod, Tom. Mert ha később rájövök, hogy ez a helyzet, akkor megjárod. Mindketten megjárjátok. Tom állkapcsán megfeszültek az izmok, és láttam, hogy ökölbe szorítja a kezét. – Komolyan azt hiszed, hogy ezt tenném? Nemcsak a bajt kevered, de ráadásul még az eszed is elment? – Nem vagyok hülye, Tom. A sikátor üres volt. Ha valaki le tudta filmezni, ahogy Gemmát dugom, vagy mi a fasz volt a neve annak a… – Még a kibaszott nevére sem emlékszel? – Akkor észrevettem volna – folytattam nem is törődve Tom felemelt hangjával. – Azok a hiénák a kibaszott semmiből bukkantak elő, miután mi kész voltunk. Mire odaértek hozzánk, úgy tűnhetett, mintha csak csókolóztunk volna, vagy ilyesmi. – Pedig valaki volt ott, Jason – vágott vissza Megan elérve, hogy már ne Tom dühös arcát bámuljam, hanem rá nézzek. – Mégis mi hasznom volna abból, ha azt a látszatot kelteném, mintha valaki megzsarolna téged? Ne akarj már úgy viselkedni, mintha semmit nem tudnál a filmes világról. Nem számít, hogy egy paparazzo vagy csak egy arra sétáló idegen kezelte a kamerát, mindent fel tudtak venni. – Én aztán nem fizetek senkinek egy vasat sem! – üvöltöttem. – Még csak abban sem lehetünk biztosak, hogy tényleg van-e valamilyen felvétel a kezükben. – Visszaírtam a pasinak, és bizonyítékot kértem – felelte

Megan. – Remélem, hogy még ma válaszol. Ahogy azt te magad is olvashattad, ha úgy döntesz, hogy nem fizetsz neki, akkor a videót eladja annak, aki hajlandó kiköhögni egy nagyobb összeget. Biztosra veszem, jó páran örömmel fizetnek ezért a filmecskéért. Persze felszólítjuk őket a jogsértés abbahagyására, és a jövőben az attól való tartózkodásra, ám ha valami kikerül az internetre, akkor attól sosem tudsz megszabadulni, még ha a fejed tetejére állsz is. Ezzel pedig egy pillanat alatt elbaszódik a pályafutásod. A jelen helyzetben képtelenek vagyunk ezt megállítani. – Mostanában erre izgulsz fel? – vágott közbe Tom. – Kint az utcán baszod meg őket, ahol minden járókelő láthatja? – Vigyázz a szádra! – figyelmeztettem letörten, mert hirtelen elszállt belőlem a harci szellem. Tom azonban nem kegyelmezett. Felpattant a helyéről, és elkezdett fel-alá járni a jókora helyiségben. – Idén ez volt az ötödik balhéd – mondta és megdörzsölte az orrnyergét. – Egyedül ebben az évben, Jason. Az első párat még sikerült eltussolnunk, ám ha tényleg létezik ez a videó, és te nem vagy hajlandó megvenni, mielőtt eljutna egy pletykalaphoz vagy egy hírcsatornához, akkor egészen egyszerűen képtelenség lesz ezt a szőnyeg alá söpörni. Érted, hogy miről beszélek? Megállt mellettem, és így folytatta a kioktatásomat: – Amúgy sikerült végre felfognod, hogy elbuktál két fontos filmet? Két nagyon fontos filmet, tele világsztárokkal. Azért buktád el őket, mert állandóan a botrányaidról ír a sajtó. Nem arról számolnak be, hogy milyen filmeket forgatsz. Most meg ez? Te nem valami szaros kis valóságshow-sztár vagy, Jason. Ne viselkedj úgy, mintha az lennél! Ha negyvenéves volnál, azt mondanám, rád tört a kapuzárási pánik, így viszont nincs mentséged a viselkedésedre. Semmi. Várta, hogy mit mondok, én azonban néma maradtam. – Mit gondolsz, mi fog történni? A stúdiók nagykutyái

nagyon rosszkedvűek. Emlékszel, hogy sajtótájékoztatókat kellene tartanod? Meg Európába menni, hogy A szemtanút népszerűsítsd? Kihagytak belőlük. Nem akarják, hogy te állj a figyelem középpontjában, miközben éppen neked kellene a kibaszott filmjüket népszerűsítened! Csupán Londonban lehetsz ott a premieren. Csúnyán elbaszod így az egész karrieredet. Nem szóltam semmit. Teljesen igaza volt, amit én is jól tudtam. Tökéletesen értelmetlen módon törtem derékba a karrieremet, amire egyszerűen nem volt észszerű magyarázatom. Nem attól lettem ilyen sérült, hogy az anyám öngyilkos lett, és nem is azért kattantam be, mert az apámmal szívinfarktus végzett, miközben egy méregdrága kurvával fetrengett az ágyban. Egyikőjüknek sem volt ennyire erős hatása rám. Azontúl, hogy ők voltak a biológiai szüleim, semmi közöm nem volt hozzájuk. – Értem, amit mondasz, és igazad van. Éppen ezért a szavamat adom, hogy mostantól viselkedni fogok. – Viselkedni fogsz? – Keserűen felnevetett. – Még mindig nem fogtad fel, barátom. Itt van a kis Olive filmje, amitől olyan izgatott lettél. A főszereped miatt. Na, felejtsd el! Abban a pillanatban, hogy nyilvánosságra kerül ez a videó, a stúdió ki fog rúgni. Mondtam, hogy fenntartásaik vannak. Még csak azt sem akarják, hogy belemenj egy kapcsolatba, amíg a film készül vagy a promóció tart. Gondolod, hogy nem lesz egyetlen szavuk sem ehhez a botrányos videóhoz, miközben éppen arra készülnek, hogy bejelentsék, te leszel a könyvből készült film főszereplője? Kihúztam magamat. – Te magad mondtad, hogy senki más nem kell nekik. Azt akarják, hogy én játsszam el Isaacet. – Igen, Jason. – Bólintott, és gúnyosan felkacagott. – Pontosan ezt mondtam neked. Micsoda meglepetés, hogy odafigyeltél a szavaimra.

Elkomorodott, és dühös tekintettel várt valamire. Amikor végre felfogtam, hogy mire célozgat, azonnal felpattantam. – Bassza meg, hát Olive aláírta a szerződést! Nem ejthetik az egészet csak mert én faszfej voltam! Ennek semmi köze a lány regényéhez. – Igazad van, tényleg nincs. Szerinted ez érdekli őket? Ebben a helyzetben semmit nem jelent, hogy Olive aláírta a szerződést. Az csak egy opciós papír. Te is tudod, hogy megy ez; egy idő elteltével a jogok visszaszállnak a lányra. A szemem sarkából láttam, hogy Megan felkel, és odamegy a számítógépéhez. – Csak azért léptek kapcsolatba Olive Taylorral, mert mondtam, hogy rábeszéllek téged a főszerepre. Olvastad a regényt. Tudom, hogy elolvastad. Használd az agyadat! Mintha csak neked írták volna. Mi a fenéért akarnának valaki mást, ha te vagy a tökéletes választás? Megfordulva ismét Tómra meredtem. – Te meg mi a fenéről beszélsz? – Néha annyira ostoba vagy – mondta és felnyögött. Úgy közeledett felém, mintha valamilyen veszedelmes állat lettem volna. – Ugye azt mondtad, hogy Olive a gyerekkori jó barátod, igaz? Bólintottam. – Gyakorlatilag ugyanabban a házban nőttem fel, mint ő. A bátyja volt a legjobb barátom. – Na szóval, azt hiszem, hogy Isaac megírásakor te lebegtél a szeme előtt. – Nem. – Mi a faszért nem? – Én nem kábítószerezek, soha nem is tettem. Te is tudod. Genevieve pedig Isaac barátja. Sosem éltek ugyanabban a házban. Olive pedig… – Bár az a lány tényleg a barátom volt, ezt valamiért képtelen voltam kimondani. – Olive a barátom húga volt. Ami tök más.

Tom szemforgatva felnézett az égre. – Na és akkor mi van? Ez a nő író. A képzelőerejét használja. A regényében te drogozol. A valóságban viszont megdugsz mindent, ami mozog. Az utcán. A regénybeli változatod a lány barátja. Itt meg te a bátyja cimborája vagy. Kurvára nem fontosak az eltérések! A film nem a drogokról szól. Ez Isaac és Genevieve története. Talán Olive hepienddel akarta befejezni annak a fiúnak a történetét, akibe kislány korában szerelmes volt. Honnan a pokolból tudhatnám? Vett egy mély lélegzetet, és halkabban folytatta. – Én csak annyit mondok, a nagykutyák azért téged akartak, mert azt a szerepet mintha rád öntötték volna: Hollywood balhés szépfiúja végre szerelmes lesz a filmvásznon. Isaac nagyon erős karakter, mindent megváltoztatott volna, új kapukat nyitott volna meg neked. Azért akartam, hogy szerepelj ebben a filmben, mert nagyon sokat segített volna abban, hogy megtisztulj a közvélemény előtt, már ha jól sikerül. Neked talán ez is csak egy egyszerű film, de a nézők ennél jóval többet látnának bele. Amikor az előadás után kijönnek a moziból, felidéznék magukban, hogy milyen szenvedésben volt részed. Végső soron megismernék egy másik oldaladat is, és rájönnének, hogy te is képes vagy a szerelemre. – Ugye most csak baszakodsz velem? – Azt hiszed? Mutass akár egyetlen olyan nőt is, akihez komoly kapcsolat fűzött az elmúlt pár évben. Beletúrtam a hajamba, és Tom helyett most már én kezdtem el fel s alá járni. – Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy képtelen vagyok a szerelemre, Tom. Isten szerelmére, miért is beszélünk egyáltalán erről? Egész egyszerűen nincs kedvem egy komoly kapcsolathoz, főleg nem egy olyan valakivel, aki maga is szakmabeli. És ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy nincs egy szabad percem sem. Nem érek rá belemenni egy tartós

kapcsolatba. Egyáltalán nem arról van szó, hogy soha senkibe ne szerettem volna bele a forgatások során. – Ne etess ezzel! Mély érzelmeket kizárólag a filmvásznon mutattál. Az pedig nem számít, hogy lefeküdtél egy filmsztárral, miközben röpködtek körülöttetek a golyók és a bombák. Megan integetni kezdett, és a hangja elhallgattatta a mind ingerültebbé váló Tomot. – Azt hiszem, ezt látnotok kell! Közvetlenül Tom után értem oda mellé. Egy videó látszott a képernyőn. Rákattintott a lejátszás gombra. Halotti csendben néztük meg a negyven másodperces felvételt. – Ez minden? – kérdeztem gyorsan, amikor a videó véget ért, és mielőtt a többiek megszólalhattak volna. Megan megfordult a székével, Hogy a szemembe nézhessen. Ilyen közelről jól látszott, hogy lángokat okád a tekintete. – Ez minden? Tényleg képes vagy ezt kérdezni? – Ez egy kibaszott negyven másodperces videó, amit valami seggfej a mobilkamerával készített. Mégis mit akarsz, mit mondjak? – Szóval – kezdte, és az ölében összekulcsolta a két kezét –, te most akkor azt mondod, hogy senki nem fog felismerni rajta? Egy gyors pillantást vetett a képernyőre. – Amint éppen szétkúrod Jennifer Widnert? Mivel mindkét szemem teljesen rendben van, Jason, ezért látom, ahogy vadul döngölöd, miközben a ruhája felcsúszott a derekára. Kis híján az is kivehető, ahogy a faszod eltűnik benne. Összerezzentem. Senki nem örül annak, ha ilyesmit hall a sajtófőnöke szájából. – Vagy talán azt akarod elhitetni velem, hogy odakint a sikátorban csak a hasának dörzsölted a farkad? Mert ha

tényleg azt javaslód, hogy ezzel a dumával álljunk a sajtó elé, akkor kénytelen vagyok felhívni a figyelmedet arra, ez nem jön össze, mert a képen világosan látszik, ahogy eldobod a kotont, mihelyt észreveszed, hogy ott vannak a paparazzik. Az aljas kis operatőr pontosan abban a pillanatban közelít az arcodra a kamerával, aztán meg a megtöltött kotonodra! Lesütöttem a tekintetem, és egyetlen további szó nélkül visszaültem a helyemre. – Mit tudunk a videó hosszáról? Van még más is? – kérdezte Tom Megantől. – Erről nem írt. Szerencsére nincs hang a felvételhez. – Nem fizetek a faszinak – szólaltam meg félbeszakítva őket. Elfordultam, amikor észrevettem üres tekintetüket. – Sajnálom. Nem fizetek. Adja el annak, akinek akarja, nem teszem gazdaggá. Semmi garancia nincsen arra, hogy nem küldi tovább a fél világnak a filmet, miután bezsebelte a pénzt. Tom odajött hozzám, és leült mellém. – Figyelj, Jason, ez nem tréfa. Ebbe belerokkansz. Ha ez csupán az első ballépésed lenne, akkor simán megúszhatnád. A pokolba is, csak röhögnénk egy jót miatta! Csak hát ott vannak a képek, ahogy te meg Zoey a kocsidban, és a sok másik is azelőtt… Erről az ügyről nem fognak olyan könnyen leszállni, főleg, ha ott van a kezükben a bizonyíték. Hátradőlve Meganre néztem. – Neked van a legjobb csapatod egész Hollywoodban. Csinálj valamit! A fenébe! Kerítsetek nekem egy szende szüzet, akinek udvarolgathatok, hogy mindenki lássa, amint kéz a kézben besétálunk egy bioboltba. Az majd eltereli a figyelmüket erről. Sokkal megdöbbentőbb sztori, hajason Thorn együtt jár valakivel, mint egy ilyen elmosódott szexvideó – tettem hozzá undorral a hangomban. – Gondolod, hogy mindenki ennyire sötét, és nem jönnek rá, hogy átvered a közvéleményt? – kérdezte Tom ismét

piszkosul dühbe gurulva. – Manapság minden faszfej eljátssza, hogy van párja. Senki nem hiszi el neked. A tekintete az eddig némán bámuló Megan felé villant. – Te nem akarsz semmit sem mondani? A nő megvonta a vállát. – Tomnak igaza van; az szart sem ér, ha csak látványosan csajozol. Az egybeesés miatt egyből átlátnak rajtad. Ha viszont találnánk valakit… Elhallgatott, mert kopogtak az ajtón, és egy pillanattal később Alvin dugta be a fejét. – Lekéssük a repülődet, főnök! Most rögtön indulnunk kell. Odaintettem neki. – Öt perc és jövök. Miután becsukta az ajtót, feszülten visszafordultam Megan felé. – Mit is mondtál? – Nem fog tetszeni. – Eddig semmi olyat nem mondtál, ami tetszett volna. Úgyhogy nem lesz meglepetés. – Ha úgy döntünk, hogy hazudunk a sajtónak, akkor nem érhetjük be azzal, hogy új barátnőd van. Olyan nagy dolgot kell csinálnod, ami miatt egy csapásra megfeledkeznek az összes korábbi ballépésedről. – Nyögd már ki végre! – mondtam türelmetlenül. Megan hosszú körmével megkopogtatta az íróasztalát, és vett egy mély lélegzetet. – Találnunk kell valakit, akit feleségül vehetnél. Értetlen arccal bámultam a nőre. Utána viszont, ahogy felfigyeltem Tom felcsillanó tekintetére, elnevettem magam. – Azt hiszem, nektek kettőtöknek elment az eszetek. Nem azért fizetlek titeket, hogy ilyen baromságokkal álljatok elém. Szóval az emberek nem hinnék el, hogy új barátnőm van, viszont azt beveszik, hogy szerelmi házasságot

kötöttem? Érzitek, hogy ez mennyire nevetséges? – Nem vagy hajlandó fizetni a zsarolónak – mondta Megan és megvonta a vállát. – Szerintem pedig nem lesz elég, hogy párszor lefényképeznek a kamu barátnőddel. Hatalmas nagy durranásra van szükségünk, hogy ellensúlyozzuk a ballépésedet. Egyébként pedig, mit hőbörögsz? Nem azt mondom, hogy bele kell szeretned valakibe. Kamu barátnő vagy kamu feleség – számodra gyakorlatilag ugyanaz a kettő. Az egyedüli különbséget az jelenti, hogy pár évig ugyanabban a házban kell élned vele. – Hogy egy fedél alatt lakjak vele? Pár évig? – Még hangosabban nevettem. – Te megőrültél. Tom, ugye nem értesz egyet vele? – Van talán jobb ötleted? – vágott vissza az ügynököm. – Meg kell változtatni, amit az emberek gondolnak rólad; ha ez az egyetlen módja, akkor… Dühös pillantást vetve rájuk, felkeltem, és odamentem az ajtóhoz. Olyan jó lett volna azonnal kirúgni mind a kettőt, csak hát a szakmájukban ők voltak a legjobbak és nagyon úgy tűnt, hogy többé már rohadtul nem csinálhattam azt, amit szerettem volna. Megálltam az ajtóban. – Nem fizetek a zsarolónak. Csak adja oda a videót annak, akinek akarja! Kinyitottam az ajtót. Odakint Alvin türelmetlenül magasba vonta az egyik szemöldökét, és megkocogtatta az óráját. – Jason – Tom letört hangját hallva megtorpantam. – Ha ez… miután ez kitudódik, fogsz még további szerepajánlatokat kapni, de nekem elhiheted, azok már nem lesznek olyanok, mint amilyeneket eddig kaptál. A tűzzel játszottál, és most úgy tűnik, hogy a lángok áldozata leszel. Még erősebben szorítva a kilincset megfordultam, és szembenéztem a tanácsadóimmal. Az elmúlt évek során jó

kapcsolat alakult ki közöttünk. Tudták, hogy ki vagyok, és mik a szakmai céljaim. Mindig is nagyra becsültem az útmutatásukat. Eddig még sosem szorítottak így sarokba. Mindig adtak választási lehetőséget. – Játszani akarok Olive filmjében – mondtam Tomnak. – Tegyél meg minden tőled telhetőt azért, hogy benne lehessek! Ha kell, még ma kezdj el híreket szivárogtatni, mielőtt kiborulna a bili. Nem érdekel, hogy mit csinálsz, de akadályozd meg, hogy a stúdió visszakozhasson! Vonakodva ugyan, de bólintott. – Mindent beleadok. Most Megan felé fordultam. – Nem tetszik a javaslatod, Megan. Értem én, hogy mire gondolsz, de… mindegy, nem számít. Át kell gondolnom az ügyet. Feltételezem, hogy még nem gyűjtöttél be pár szende menyasszonyjelöltet, akik közül kiválaszthatnám az igazit. Hűvös arccal megvonta a vállát. – Van előttem néhány név. – Még szép, hogy van – morogtam. Nem törődve Megan arckifejezésével, tovább beszéltem. – Amikor visszaértem Kanadából, leteheted elém a listádat, én pedig újra megfontolom az egészet. Ebben a pillanatban ez minden, amit tehetek. Megfordultam, hogy távozzak. – Jason, Kanadában nem szabad… – Ne aggódj, Tom! – vágtam a szavába. – Eszem ágában sincs senkit a farkam közelébe engedni. Egy jó darabig biztos nem.

Tizenkettedik fejezet

Olive

– T E MEG MIT CSINÁLSZ ITT, Olive? – kérdezte Char. Kihúztam a fejemet a mélyhűtőből és hátranéztem a vállam fölött. – Nem láttad a jégkrémemet? Eldugtam a borsó mögé, de már nincs ott. Elnevette magát. – Úgy tűnik, erről lemaradtál. Láttam, ahogy Lucy tegnap este benyomta a fagyidat. – Rohadj meg, Lucy! – morogtam, és abbahagytam a keresést. – Ideges vagy? – Ideges? Kicsoda, én? Már mi miatt? Char oldalra hajtott fejjel várakozóan nézett. A szememet forgatva halkan válaszoltam: – Azért nem telt el annyira hosszú idő, csak pár hónap, és hébe-hóba még üzenetet is kaptam tőle. Na jó, tényleg izgulok, hogy újra láthatom. Bár tudtam, hogy helytelen az izgalmam, mégsem tehettem mást. – Ha pedig ez még nem volna elegendő törékeny kis szívemnek, találkozni fogok a szereplőket kiválasztó igazgatóval, és én is ott lehetek, amikor kiválasztják Evie színészét. Persze, rohadtul izgulok emiatt.

– Olyan szerencsés vagy. Vajon, ki jön el a meghallgatásra eljátszani Evie-t? Ha ott lesz Keira Knightley is, akkor fényképezd ám le vagy ezerszer! Minden létező szögből. – Ó, Char – mondtam, miközben üres kézzel felültem a konyhapultra. Azért szerettem volna jégkrémet enni, hogy megnyugtassam az idegeimet. – Nagyon nem segítesz azzal, hogy Keira Knightley-t emlegeted. Ha meglátom Keira Knightley-t, még jobban beégek, mint legutóbb, amikor találkoztam a filmesekkel, és erre a lehetőségre gondolni sem akarok. Char megkerült, kinyitotta a hűtőszekrényt és kivett belőle két kis almalevet. Az előző nap tankoltunk fel belőle, mert akciós volt. Az egyiket a kezembe nyomta, és szemben velem maga is letelepedett. Nagyot sóhajtottam. – Megmentőm. – Mondanám, hogy igyál meg egy felest, mert attól megnyugszol, ám úgy vélem, hogy ebben az állapotodban ez nem sokat segítene. – Nem bizony – feleltem savanyú képpel. – Majd este leiszom magamat, ha elmegyünk együtt bulizni. Ugye még mindig benne vagy? Nehogy cserbenhagyjál minket, mint legutóbb! Megyünk karaokézni. – Számíthatsz rám. Ki nem hagynék egy karaoke bulit, de mondd csak, milyen érzés, hogy diplomás ember lettél? Mik a további terveid? – Még nem igazán tudom, mit is érezzék ezzel kapcsolatban. Boldog vagyok, persze, de egy kicsit szomorú is, azt hiszem. A regényemért kapott pénzből visszafizettem a diákhitelemet, szóval nem panaszkodhatom. Könnyű vagyok, mint egy tollpihe. Persze nem maradt sok pénzem a bankszámlámon, de legalább nem kell aggódnom a hitel törlesztése miatt.

Char megrázta a gyümölcslé dobozát, mielőtt beledöfte volna a szívószálat. – Egen. Engem sem dob fel, hogy minden hónapban ki kell köhögnöm a törlesztést. Bárcsak nekem is lett volna időm megírni egy könyvet! Az elmúlt hónapok során rengeteg alkalommal hallottam ezt a megjegyzést. Meglepődve tapasztaltam, hogy ha írsz egy regényt, ami mindenki legnagyobb megdöbbenésére még pénzt is hoz a konyhára – még ha csak maximum havi ötven dollárt is –, akkor hirtelen kiderül, hogy körülötted mindenki más is író. Ráadásul valamennyien sokkal tehetségesebbek nálad, csak hát nincs idejük leülni a gép elé, és papírra vetni a történetüket, mivel túlságosan leköti őket a valódi világ. – Ó, szóval arra gondolsz, hogy írnál egy könyvet? – kérdeztem barátságosan, miközben alaposan megszemléltem a kezemben lévő gyümölcsleves dobozt. – Hát ugye én is irodalom szakos vagyok, így aztán egen, gondoltam rá, hiszen még te is írtál egyet – felelte ideges nevetéssel. Magasba vontam az egyik szemöldökömet. – Még én is írtam egyet? – Ó – Char pókerarcot öltött. – Ez most hülyén hangzott. Úgy értettem, soha egy szóval nem mondtad, hogy könyvet írsz, és akkor bumm, egyszer csak saját erődből kiadtad. Nagyon meglepő volt. Lucy volt az én bétaolvasóm, mégpedig attól a naptól kezdve, hogy ellopta a laptopomat, mert tudni akarta, min dolgozom állandóan. Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy bárki másnak is megmutassam a szöveget. Nem azért, mintha nem kedveltem volna Charlotte-ot, csupán túl idegessé tett ez az egész. Hosszú csend követte a szavait, ivott néhány kortyot az almaléből, mielőtt letette volna a pultra. – Egyébként pedig azért kérdeztem, hogy mik a terveid,

mert… felmerült bennem, hogy esetleg elköltözöl innen, nem? – Elköltözök? Innen? – Egen. Úgy értem, már csak egy szemeszterünk van hátra, és mivel te pénzhez jutsz a filmezés miatt is… – vonta meg a vállát. – Arra gondoltam, hogy saját lakást akarsz. – Meg akarsz szabadulni tőlem, Char? – kérdeztem részben derűsen, részben aggódva. – Dehogyis – felelte, leugrott a pultról és a dobozt bedobta a szemetesbe; még csak be sem fejezte. – Ugye ismered Lilyt? Bólintottam. – Szóval a pasija kidobta, úgyhogy most helyet keres magának, ahol a szemeszter végéig lakhatna. Említettem neki, hogy a szobád talán felszabadul, ha úgy döntesz, hogy elköltözöl. – Sajnálom, ami Lilyvel történt, de eszem ágában sincs elköltözni. Szeretek itt lakni veletek. – Ó. – Úgy tűnt, tényleg zavarba hoztam. – Abból, ahogy mostanában Marcus közelében viselkedsz, azt gondoltam, hogy rosszul érzed itt magad. – Marcus egy éven át a haverom volt azelőtt, hogy összejöttem volna vele; most már majdnem három éve lakunk együtt. Nem érzem magam kellemetlenül a közelében, Char, csak már nem lógunk együtt olyan sokat, mint régen. Ettől eltekintve, semmi bajom vele. Éppenséggel ő kezdett el hülyén viselkedni, amikor kijött a könyvem. – Értem – mondta, de nem nézett a szemembe. – Hát örülök, hogy ezt megbeszéltük – mondtam, és lassan leszálltam a pultról. – Haragszol rám? – Nem. Talán lenne rá okom? – Dehogy. Akkor viszont kérdezhetek valami mást is? – Persze. Miről? A számba vettem a rövid szívószálat és boldogság öntött

el, amikor a hideg almalé hozzáért a nyelvemhez. – Jason Thornról. Kíváncsian intettem neki, hogy folytassa. Charlotte nem szokott kérdezősködni. Inkább figyelt. Szemmel tartott. Olyan félénk volt, hogy időnként már nekem fájt, ha felfigyeltem erre. – Amikor megnézted Jason videóját a sikátoros… Leesett az állam. Mégis miért kérdezget éppen erről? – Kiakadtál tőle? Elengedtem a szívószálat és magasba vontam az egyik szemöldökömet. – Mire célzol, Char? – Semmire. – Továbbra sem nézett a szemembe, hanem piszkálni kezdte azt a kávéfőzőt, amit Lucyvel vettünk. Azon a napon, amikor az Amazontól megjött az első átutalásom. – Csak nem akarom, hogy bajod essen. Az a faszi egy filmcsillag, Liv. Láttalak titeket, amikor… amikor hazahozott… – Azonnal leléptél, miután bemutatkoztatok, Char. – Tudom, tudom. Csakhogy látom, milyen izgatottá válsz, valahányszor róla beszélsz. – Na és? – Marcus azt gondolja, hogy… – Nem érdekel, hogy mit gondol Marcus, Char. Visszatérve pedig az eredeti kérdésedre, igen kiakadtam, amikor láttam azt a videót, de nem azért, mintha féltékeny volnék. Nincs beleszólásom az életébe. A pokolba is, én csupán a haverja vagyok, egy régi barátjának a kishúga. Ez minden. – Megvontam a vállamat. – Nem vagyok annyira ostoba, hogy másról ábrándozzak. Amúgy meg miért volna baj, ha élvezem a társaságát? Az pedig nem újdonság, hogy Jason… hogy is mondjam… élvezi a szexet. Mindazok, akik a torkának ugrottak a tévében vagy az interneten, talán azt gondolták róla, hogy szüzességi fogadalmat tett? Char töprengve bólintott.

– Úgy hallottam, hogy miután elterjedt az a videó, kirúgták jó pár tervezett filmből, ráadásul az a szóbeszéd járta, hogy a te regényedből készült filmben sem játszhat. – Nyilvánvaló, hogy nem ez történt – leugrottam a konyhai pultról és a gyümölcslé most már üres dobozát bedobtam a szemetesbe. – Akkor is. Ez a pasi olyan, mint egy időzített bomba. Remélem, nem fogja romba dönteni a te filmedet is. Kinyílt a lakás ajtaja és bejött Marcus meg Lucy. Én továbbra is Charra összpontosítottam. – Jason rohadtul jó színész, Char. Minden szerepet megkaphat, amit csak akar. Pár hét, és elfelejtik a videóját, nem kell hozzá más, csak hogy valamelyik híresség megcsalja a feleségét a bébiszitterrel. Akkor majd azon csámcsognak. Beléd viszont mégis mi ütött? – kérdeztem ingerülten. – Ezt hogy érted? – kérdezte motyogva, nem is nézett rám. – Szia, Liv – üdvözölt Marcus, és miközben odalépett a hűtőszekrényhez, egy gyors puszit nyomott a fejemre. Döbbenten a srác felé fordultam, miközben ő kivett egy vizespalackot a hűtőből és már indult kifelé. – Ezt meg így hogy? – kiáltottam utána, miután felocsúdtam. – Csak köszöntem – válaszolta Marcus hátrapillantva. – Vagy már az is tilos? Lucy az ajtóban állva bámult rám. – Ma itt mindenkinek teljesen elment az esze – méltatlankodtam. Felpittyegett a telefonom. Hála Istennek! – Itt van az Uberem, mennem kell. – De hát csak most értem haza! – jajveszékelte Lucy. – Még nem is tudtam elmondani, hogy Jameson mit művelt ma velem.

Tágra nyílt szemmel folytatta: – Egy üres osztályteremben! – Megrengette a világodat? – kérdeztem magasba vont szemöldökkel. – De meg ám – felelte, elégedett vigyorral. – Látod, máris képben vagyok. Küldj egy SMS-t, hogy mikor indulunk karaokézni, én pedig időben hazajövök, hogy felkészüljek rá. Felkaptam a kis táskám, és kerülve Marcus pillantását, kimentem.

Amikor végre odaértünk a meghallgatások helyszínére, kiszálltam az Uberemből és alaposan megnéztem magamnak az épületet. Azért voltam ennyire izgatott, mert átélhetem, ahogy testet öltenek a képzeletemben megszületett szereplők? Vagy éppenséggel azért, mert újra Jason mellett lehetek? – Olive! Megfordultam, és észrevettem a kocsijából kiszálló Jasont. A mozdulat, ahogy kiemelkedett a járgányból, ahogy bezárta annak az elképesztően szexi kocsinak az ajtaját… aztán szinte lassítottfelvétel-szerűen a szemébe húzta a RayBan napszemüvegét… A francba… Majdnem elcsöppentem. Ahogy Jason egyre közelebb ért hozzám, még világosabban láthattam a gödröcskémet az arcán – az enyémet, bizony, mert jogot formáltam rá. Végül is sokkal hamarabb láthattam, mint a rajongói. Ki korán kel, aranyat lel, ugyebár? – Szia – nyögtem ki nagy nehezen, amikor odaért hozzám. – Neked is, szia.

Egy pillanatig csak álltunk és bámultuk egymást, miközben ő egyre szélesebben vigyorgott. Öleljem talán meg? Megölelhetem egyáltalán? Szabad az ilyesmi? Miért érzem ennyire hülyén magamat? Végül Jason felnevetett. – Gyere ide! – mondta, és egy kézzel megölelte a vállamat. A szemembe nézett. – Nekem te egy kicsivel jobban hiányoztál, mint amennyire én hiányoztam neked, Picúr. Örülök, hogy újra látlak. Ez így összességében nem volt túl hízelgő, ám felőlem azt mond, amit akar, mindaddig, amíg átölel. Hátrahajtottam a fejemet és felbámultam rá. Felemeltem a kezemet és a napszemüvegét a homlokára tolva végre a szemébe nézhettem. – Én is örülök, hogy találkoztunk, Mr. Jason Thorn. Nevetve egy puszit nyomott a fejemre. Az ajka tényleg tovább időzött ott két másodpercnél, vagy csak én képzelődtem? Ez a pár pillanat jelentett valamit? De miért a fejem búbját puszilta meg és nem az arcomat? Ennek van valamilyen jelentősége? Jelentőség ide vagy oda, a szívem boldogan felsóhajtott, és a pillangók kis híján elájultak, mert Jason annyira felizgatta őket. Behunyt szemmel élveztem a pillanatot. Miután beértünk oda, ahol a meghallgatásokat lebonyolítók várakoztak, Jason szakított időt arra, hogy mindenkinek bemutasson. A helyszínen nyugodt légkör uralkodott, cseppet sem volt félelmetes. Végül már csak a próbafelvételek főnöke, Bryan, az asszisztense és a kamera mögött álló operatőr volt hátra. Úgy tűnt, Jason mindenkit ismer itt. – Ugye nem késtem el? – kérdezte, miután valamennyiükkel kezet rázott. Bryan az előtte heverő papírokat bámulta, és integetve üdvözölte.

– Pontos voltál, ahogy mindig is. Megnézted a kész forgatókönyvet? Már kész van a forgatókönyv? Jason odabiccentett az igazgatónak és elvette az asszisztenstől a felé nyújtott papírokat. – Ma reggel megnéztem – felelte átlapozva pár oldalt. – Mit akarsz, melyik jelenetet próbáljuk el most? – Azt, amelyikben első alkalommal sikerül visszatalálnia Genevieve-hez. – Oké, nagyszerű – fordult felém Jason és rám kacsintott. Ügyetlenül a magasba böktem a hüvelykujjammal, így jelezve, hogy részemről is oké, majd elmosolyodtam. Látszott, hogy ezt viccesnek találja, megrázta a fejét és visszafordult a felvételvezető felé. – Kit javasoltok Evie szerepére? – kérdezte a jelenlevőktől. – Már csak három név maradt. Először te állsz a kamerák elé, aztán beszállnak a lányok is. Nagyon büszke voltam magamra, hogy nem ájultam el a lelkesedéstől, amikor megpillantottam az érkező első színésznőt, Claudia Colbertet. Bár a kutya sem törődött velem, mégis úgy éreztem, rászolgáltam egy vállveregetésre. Claudia egyszerű fehér pólót, fekete farmert és Toms belebújós cipőt viselt. A haját egy olyan könnyedén elegáns copfba fogta össze, amire én sosem lennék képes, és ha jól láttam a helyemről, nem volt kifestve. Mi, egyszerű halandók, ha mást nem, legalább egy kis alapozót kénytelenek vagyunk felkenni magunkra, őt viszont a természet számos más adománya mellett gyönyörű bőrrel is megáldotta. Kezet fogott Jasonnel, váltott pár szót a felvételvezetővel, aztán a szövegével a kezében beállt a kamera elé és várta, hogy Jason csatlakozzon hozzá. – Készen álltok? – kérdezte Bryan, majd leült az operatőr

mellé és már csak rájuk összpontosított. Jason és Claudia bólintottak. – Kezdjük a lap legtetejéről! A jelenet végét két különböző szögből akarom felvenni, úgyhogy majd megállunk, és a befejezést újra eljátsszátok. Miközben a két színész elkezdte felolvasni a szöveget, Bryan az asztalra állított parányi monitoron figyelte őket. Oldalra hajolva megpróbáltam egy pillantást vetni a kijelzőre, de az operatőr eltakarta előlem, így inkább hátradőltem, és arra összpontosítottam, ahogy Isaac és Evie átéli az első találkozást. – Hogyan tudtál elhagyni engem, Evie? – kérdezte Jason úgy, mintha valaki más lett volna, egy fáradt, megtört, reményvesztett ember. A szemem láttára változott át Isaacké. Claudia közelebb lépett hozzá és oldalra hajtotta a fejét. – Sosem hagytalak el, Isaac. Megpróbáltam, de képtelen vagyok rá. Persze, nem is fogom rád erőltetni magamat, nem szaladok utánad. Jason felnevetett és érdes hangon folytatta: – Rám erőltetni magadat? Miről beszélsz, Evie? Talán őrzöl még valamit kettőnk kapcsolatából? A nő még egy lépéssel közelebb jött, felemelte a két kezét, ám mind a kettő lehanyatlott és közben ökölbe szorult. – Most már undorítónak találsz? Emiatt nem bírsz megérinteni? – mondta Jason szinte sziszegve, miközben a tekintete végig a társára tapadt. Claudia összerezzent és megrázta a fejét. – Nem akarok még több szenvedést okozni neked – mondta halkan, reménytelenül. Jason kiejtette a kezéből a papírokat, és egy olyan gyors mozdulattal, amire nem számítottam, megragadta Claudia mindkét csuklóját, és a nő tenyerét a mellkasára szorította. – Azt hiszed, hogy az érintésed sebet ejt rajtam? Halott

vagyok azóta, hogy kiengedtél a szívedből, Evie. – Isaac – suttogta Claudia, és amikor felnézett Jasonre, könnyben úszott a szeme. Jóságos egek. Miért nincs nálam pattogatott kukorica és pár papírzsepi? – De hát te hagytál el engem – folytatta a nő. – Olyan sok darabra törted a szívemet, hogy azóta sem gyógyultak be a sebeim, Isaac. Ez azonban nem számít, igaz? Nem fogsz itt maradni. Képtelen vagy a megnyugvásra. Hűüűha! Ez egyértelműen nem az én eredeti szövegem volt. Érzelgős párbeszéddé változtattak egy tökéletesen romantikus jelenetet. Evie romokban hevert. Láttam, ahogy egy könnycsepp szalad végig az arcán, Jason pedig úgy engedte el a csuklóját, mintha az érintése megégette volna. – Visszatértem. Hason csúszva jöttem vissza hozzád – nyögte ki a szavakkal küszködve. Lehajolt, két kézzel megragadta a nő arcát és arra kényszerítette, hogy felnézzen rá. – Evie. Te vagy az egyetlenem. Mind a ketten becsukták a szemüket, és összeérintették a homlokukat. – Vigyél magaddal! – törte meg a nő suttogása a csendet. – Ne hagyj itt megint elvérezni! Ne engedd meg nekik, hogy elszakítsanak tőlem! Jason egy csókot nyomott az orrára, a szemére, aztán pedig egy kicsivel hátrébb húzódott, miközben két tenyere még mindig tartotta a nő arcát. – Te még mindig szeretsz engem, Evie. Mondd ki végre! Evie lábujjhegyre állt és mielőtt összeért volna az ajkuk, bevallotta, hogy szereti. Aztán olyan szenvedélyesen ölelték át egymást, mintha éppen véget érne a világ. Az én világom persze romokban hevert. Komolyan elvárták volna tőlem, hogy végigüljem ugyanezt a jelenetet

még két alkalommal, két másik színésznővel? Mégis mi a fene üthetett belém, amikor azt mondtam Jasonnek, hogy örömmel eljövök a próbafelvételre? Valaki mondja már végre, hogy ennyi, a kurva életbe! A jelenet véget ért, és ők elléptek egymás mellől. Bryan megköszönte és szólt, hogy a végét más kameraállásból is fel fogják venni. Nem voltam hajlandó ezt is végigszenvedni. Egészen más érzés egy ilyen jelenetet megnézni a moziban, mint itt, ahol csak páran lézengtek… Az ölelkezés intimnek, valódinak tűnt. Mi, a többiek csupán betolakodók voltunk, akik ráerőltették magukat kettejük találkozására. Végül Bryan elégedetten köszönetet mondott Claudiának, és elküldték a nőt. Az előbbi jelenet még két alkalommal megismétlődött a szemem láttára, további gyönyörű, közismert, rendkívül tehetséges színésznők segítségével. A harmadik, Lindsay Dunlop jött, látott és győzött. Bryan megkérte, hogy három különböző jelenetet is játsszon el Jasonnel. Amikor befejezték, már tudták, ki lesz Evie, és Lindsay majdnem ugyanolyan szélesen vigyorgott, mint Jason. Bár engem nem közösítettek ki, mégis cseppet sem illettem ide, ahogy ott ültem az egyik sarokban. Úgy éreztem, csakis azért lehetek itt, mert Jason Thorn elhozott magával. A kutyát nem érdekelte, hogy én vagyok a regény szerzője. Sok volt már nekem a csókok látványa, a színjáték, a szerelmes szavak… Kiosontam a helyiségből, bár nem is kellett volna osonnom, mert a filmesek fütyültek arra, hogy mit csinálok. Belekotortam a táskámba, hogy kivegyem a mobilomat, amikor valaki befordult a sarkon és összeütközött velem. Hátratántorodtam. Olyan fájdalmat éreztem, hogy felsikoltottam. Döbbenten láttam, hogy a blúzom teljes mellrészét átáztatta valamilyen zöld folyadék. A szaga olyan volt, mint a

kávéé, a színe viszont zöld. Tűzforró, zöld folyadék. – Jézusom, jól vagy? – kérdezte valaki. – Ó, bassza meg! Bassza meg! Bassza meg! – a szememből ömlöttek a könnyek, és a szőnyegre ejtettem a táskám. Megpróbáltam lefejteni magamról a blúzomat, és hideg levegőt fújtam fájó bőrömre. Egy csaj rohant oda a fickó mellé. – Uram, minden rendb… – Hozzál már valamit, hogy megtisztítsuk! – förmedt a pasi a lányra. Utána viszont lágyabb hangon folytatta. – Olive Taylor? Meghallva a nevemet felemeltem a fejemet és felismertem Keitht, a kimeszelt fogsorú nagykutyát. – Ó, helló – mondtam, miközben enyhén remegett az ajkam. A blúzomra pillantottam, és felfedeztem, hogy a mellem máris tűzvörös. Nagyszerű. Újra ott termett a lány és egy nedves törölközőt nyomott Keith kezébe. – Majd én – mormogta a fickó, és közelebb lépett hozzám. Túlságosan is szenvedtem ahhoz, hogy elutasítsam a segítségét, így inkább félresöpörtem a hajamat az útból és hagytam, hogy a hűvös törölközőt lágyan rányomja a bőrömre. – Köszönöm – mondtam halkan. – Máris jobb. A szemembe nézett és bocsánatkérően rám mosolygott. A harmincas évei közepe fele járhatott, és a korához képest egész jól nézett ki – már ha nem nézzük a fogait. Amikor a keze lassan elérte a mellemet, nagyot nyeltem, és oldalra néztem. Bár a vizes törölköző talán nem a legjobb megoldás, átmenetileg bevált. Ennek ellenére meg kellett szabadulnom

a blúzomtól. Tökéletesen átázott, és nekem ebben a pillanatban eszem ágában sem volt benevezni egy vizespólóversenyre. Keith már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, amikor megragadták a csuklómat és elrántottak mellőle. Felkaptam a fejemet, így láthattam, hogy Jason tekintetével majdnem átdöfi Keitht, miközben maga mögé húzott. – Te meg mi a faszért fogdosod a lányt? – Jason! – hördültem fel, kissé megkésve. Még mindig a csuklómat fogta, de most már gyengédebben. Keith nyugodtnak tűnt, de a színész hangját meghallva magasba vonta a szemöldökét. – Jason – mondtam, és a karját rángatva megpróbáltam magamra terelni a figyelmét. – Teljesen beterített a kávé, ő pedig csak segíteni próbált. – Gyümölcsturmix volt, Olive – mondta Keith, halvány mosollyal. Forró turmix?! Komolyan? – Azzal, hogy a melled taperolja? – vicsorgott Jason. Vöröslő arccal nézett le rám, amire én dühös tekintettel válaszoltam. – Jézusom – kiáltotta, amikor végre képes volt alaposan szemügyre venni. – Jézusom – ismételte meg, miközben a szemembe nézett. – Jól vagy, Picúr? – Minden rendben lesz – Jason válla fölött Keithre pillantottam, és úgy döntöttem, helyénvaló volna bocsánatot kérni. – Sajnálom. Nem néztem előre, a táskámban kotorásztam. Köszönöm a segítséget. Visszafordultam Jason felé, felemeltem a karomat és jelentőségteljes pillantást vetettem a még mindig a csuklómat szorító kezére. – Ha elengednél, akkor már mennék is. Nem engedett el, de legalább az arca már nem vöröslött a

haragtól. Keithre pillantott és ezt mondta: – Bocs, haver. Amikor megláttalak titeket így… félreértettem. – Érthető. Hiszen ő a te barátod. Jason összeszorította az ajkát. Ez meg mégis mi a fenét jelentsen? – Remélem, hamarosan újra találkozunk, Miss Taylor – szólt oda Keith nekem, és továbbment. Jason elengedte a csuklómat, és egy lágy mozdulattal félresöpörte a vállam fölött a mellemre hulló tincseimet. – Most felmegyünk az orvosi szobába. – Dehogy megyünk. Neked meg mi a bajod? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal. – A pasi csak segített rajtam. Mégis mit gondoltál? Mire készül itt, ennyi ember előtt? A javára legyen mondva, hogy lesütötte a tekintetét. – Mit tudok segíteni? – kérdezte. Felsóhajtottam. – Menj vissza hozzájuk, Jason! Amúgy is éppen indultam. Újra megpróbáltam lefejteni a blúzt a bőrömről. Ha van a közelben egy másik Uber, akkor talán anélkül is visszajuthatok a lakásunkba, hogy túl sokan meglátnának. – Kész vagyunk a próbával – felelte, és a kezével megérintette a vállamat, majd előbbre tessékelt. – Menjünk! A kocsimban van egy tartalék póló. Miközben átöltözöl, megnézzük a sérülést és eldöntjük, hogy fel kell-e mennünk az orvoshoz, vagy sem. – Köszi, anyu – mormogtam, amire egy dühös pillantás volt a válasz. – Komolyan mondom, szemből nézve tök cuki a kocsid – mondtam, amikor kiértünk a parkolóba. – Ez egy Venom GT Spyder, Olive. Cseppet sem cuki. A háta mögött megvontam a vállamat. Szerintem az autó lámpái, mint két pici szem, kifejezetten cuki volt. Jason kinyitotta az ajtót, behajolt és kihalászott valamit

az ülése mögül. Egy szürke pólót. – Vedd le a blúzodat! – mondta és felegyenesedve visszafordult felém. – Mi van? – kérdeztem döbbenten. Az ujja becsúszott a blúzom szegélye alá, hogy felemelje, mire én rácsaptam a kezére. – Te mit művelsz? – szisszentem fel halkan, mivel a fülükre tapasztott mobillal két lány sietett el a kocsi mellett. – Olive – mondta. – Látnom kell a sérülést. Vedd le! Újra hozzám ért. Most már erősebben rácsaptam a kezére. – Azt akarod, hogy itt a nyílt utcán vegyem le a blúzomat? A szemembe nézett. – Ez csak egy parkoló. Senki nem figyel fel rád, ha beállsz a terepjáró meg az én kocsim közé. Gyerünk! Ismét megpróbált megérinteni. Én természetesen dühös képet vágva még nagyobbat csaptam a kezére. Ezúttal elnevette magát. – Ne akard, hogy én hámozzalak ki belőle, Olive! Nem szeretnélek bántani. – A kocsid még csak a melledig sem ér fel, Jason. Nem hiszem, hogy el tudnék bújni mögé. – Fordulj a terepjáró felé! Én háttal mögéd állok és eltakarlak. Vagy egyből felmehetünk az orvosi szobába. A te döntésed. – Nem! – csattantam fel. – Akkor tedd, amit mondtam! Összeszűkülő szemmel néztem fel rá. – Kibírhatatlan vagy. Farkasszemet néztünk, aminek csupán annyi volt az eredménye, hogy elöntött a forróság. Végül én kaptam el a tekintetem. Halkan morgolódva óvatosan lefejtettem a blúzt a hasamról és kibújtam belőle. A bőröm már nem fájt

annyira, mint pár perccel ezelőtt, de nem mondtam volna nemet arra, hogy valaki jégkockákkal dörzsöli be a mellemet. A fölre ejtettem a blúzt és… Bassza meg! A tartalék póló még mindig ott volt a kezében. – Add ide azt a pólót! – suttogtam, miközben balra sandítva néztem, hogy jár-e valaki erre. – Miért suttogsz? – szólalt meg közvetlenül a fülemben, és forró lehelete megbizsergette a nyakamat. Még ilyen kiállhatatlanul is vonzó volt, ahogy felnevetett, miközben én feljajdulva megfordultam. – Azt ígérted, hogy hátat fordítasz! – vádaskodtam dühösen. A tekintete megállapodott a mellemen. Az állkapcsán megfeszültek az izmok, aztán gyorsan elfordult. – Ez meg micsoda? – kérdezte összeszorított foggal. A karommal eltakarva a mellemet, ráförmedtem: – A két mellem! Miért, szerinted mi lenne? Talán azt hiszi, hogy túl nagyok? Alighanem igen. Sajnos nekem nem volt olyan apró, elegáns cicim, amilyenekkel melltartó nélkül is ágyba lehet bújni. – Miért nem valami egyszerű fehér cuccot viselsz? Az ostoba helyzet dacára is lepillantottam a mellemre és elnevettem magamat. – Téged meg miért érdekel, hogy mi van rajtam? Ezzel meg mégis mi a bajod? Felnézett az égre. – Ez… nem takar el… semmit. Át lehet látni rajta. – Na és? – kérdeztem. – Nem kellene ilyesmit hordanod. – Ezt te mondod? Lefogadom, láttál te már ennél meredekebb dolgokat is. – Vettem egy mély lélegzetet, aztán kifújtam. Türelmetlenül folytattam. – Add ide azt a kurva pólót, Jason! Nem állt szándékomban, hogy undort keltsek benned, vagy zavarba hozzalak. Nem akartam bajt keverni sem.

– Undort kelteni? – Újra a szemembe nézett és közelebb lépett hozzám. – Olive… A szavába vágtam, mielőtt valami testvéri jó tanáccsal még jobban felhúzhatott volna, vagy – ez lett volna a nagyobb baj – még jobban összetörné a szívemet. – Jason, itt emberek mászkálnak, kérlek, add ide azt a pólót, hogy felöltözhessek! Megfeszült az állkapcsa, de odaadta a pólóját, amibe gyorsan belebújtam. – Köszönöm. Amikor még egy lépést tett felém, a hátammal nekinyomódtam a mögöttem parkoló hatalmas terepjárónak. Ismét belesett a póló alá, de ezúttal nem vertem rá a kezére. Az előbb jóval többet láthatott belőlem annál, mint amit a szándékomban volt megmutatni neki. Lágyan megérintette a hasamat, és aztán a bütykeivel végigsimított a még mindig enyhén sajgó bőrömön. Van az a dolog, ami a keblünkben lakik. Az enyém szárnyra kapott és elrepült. A másik pedig, a koponyám lakója, ő csendben cseppfolyóssá vált. Beszívtam a levegőt és a szívverésem váratlanul annyira lelassult, hogy nem tudtam eldönteni, élek-e még, vagy már bekerültem a mennyországba. Amikor felemeltem a fejemet, Jason a tekintetemet kereste – belenézett a szemembe. Ekkor már rólam mintázhatták volna meg a gyönyör küszöbén álló leány szobrát. – A hasad nem néz ki olyan szörnyen, mint a… mellkasod – mondta, miközben hagyta, hogy a póló alja visszacsússzon a kezére. Nem lépett hátra. Nem fordítottam el a fejemet. A keze még ugyanott volt. A hasamon. A pólóm alatt. Ekkor Jason felsóhajtott és elhúzta a kezét. Hirtelen újra képessé váltam a légzésre. Ahelyett, hogy könyörögve rávettem volna, hogy itt helyben, a kocsik között tegyen

magáévá, mivel kétségbeesetten pont erre vágytam, csak ennyit mondtam: – Semmi bajom. Majd bekenem valamivel, ha hazaérek. Nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. Nem volt túl boldog, de kinyitotta a kocsija ajtaját, én pedig beszálltam. Jason Thorn, gyermekkori szerelmem, napjaink filmsztárja megérintette a hasamat, mégpedig gyengéden és én nem ájultam el. Hűha… Talán kezdek ráérezni, hogy is működik ez a megszállott szerelem dolog.

Tizenharmadik fejezet

Jason

EGY ÓRA TELT EL AZÓTA , hogy hazavittem Olive-ot és máris újra Megan irodájában ültem, hogy mentsük a menthetőt. Eddig tizenkét arcképet néztem meg, felismertem néhány lányt, míg a többiekről nem is sejtettem, hogy kik lehetnek. Egy dologban azonban biztos voltam: egyikőjük sem kell nekem. – Kezdek kételkedni a szaktudásodban, Megan – mondtam, miután a fényképeket visszaejtettem az asztalára. Kifejezéstelen tekintettel nézett rám, miközben belekortyolt a zöld teájába, majd a csészét lassan letette az asztallapra. – Mennyi idő telt el? Egy hónap? Vagy kettő? Még egyetlen lányt sem választottál ki, Jason. Nem azt kérem, hogy egy életre kötelezd el magadat. Bökj rá az egyikre, hogy összeüssünk egy szerződést, és továbbléphessünk. – Nem veszek feleségül egy pénzéhes kezdő színésznőt, aki azért vállal csak be, hogy híres legyen. Nem szerződöm le arra, hogy körbehurcoljam a fogadásokon, meg a sajtórendezvényeken. Már az is éppen elég kínszenvedés lesz, hogy el kell vennem. Megan félrehajtott fejjel nézett rám. – Mégis pontosan mit gondolsz, miért csináljuk ezt, Jason? Ebből mindkét fél jól jön ki. Mi másért lenne bárki is a feleséged?

Aú! – A te esetedben szükség van a pozitív sajtóra. Arra kell emlékeztetned a közvéleményt, ezen felül pedig mindenkit a filmgyártásban, hogy te nemcsak egy magamutogató senki vagy, hanem egy átkozottul jó színész. Amikor pedig kiválasztod az egyik lányt, ő saját érdekeinek megfelelően használja ki a helyzetet, bármi legyen is ez az érdek. Ezek a játékszabályok. A homlokomat masszírozva hátradőltem a fotelban. – Nem tetszik ez nekem, Megan. Cseppet sem tetszik. – Figyelj, Jason! – mondta és közelebb hajolt az asztala fölött. – Te nagyszerű színész vagy. Megvannak az adottságaid ahhoz, hogy az egész szakma legjobbja legyél, ám a sajtó ebben a pillanatban nem ezzel foglalkozik. Olvastad mostanában a pletykalapokat? – Tudod, hogy nem veszem kézbe őket. – Te nem, de az emberek igen. Imádják a pletykákat, odavannak, ha megismerhetik a celebek mocskos kis titkait, legjobban pedig azt szeretik, ha darabokra téphetik a hírességeket az első ballépésük után, meg persze később is, ha lehet. Ez a tényállás nem fog megváltozni. Cseppet sem számít, hogy te mit gondolsz róla. Régi motoros vagy, ismered a szabályokat. Elhallgatott és ivott egy újabb kortyot a teájából. Legszívesebben odacsaptam volna a falhoz a hülye csészéjét. – Tudod, hogy mit fognak olvasni holnap az emberek? – Miről? – vicsorogtam. – Egy exkluzív interjút egy kanadai egyetemista lánnyal. Állítólag ti ketten végigbasztátok egész Torontót, ő pedig elárulja a kapcsolatotok kulisszatitkait. Magasba vont szemöldökkel várta, hogy mit reagálok. Döbbenten megráztam a fejemet. – Milyen egyetemista? Te mégis mi a fenéről beszélsz? Amióta az a balhé volt a sikátorban, egy ujjal sem nyúltam

senkihez. – A kiscsaj mást állít. – Nehogy már jobban higgyél a pletykalapoknak, mint nekem! – Nem számít, hogy mit hiszek. Tudom, hogy senkivel nem voltál, mivel folyamatosan kapcsolatban állok Alvinnel. – Dühös pillantásomat látva megvonta a vállát. – Ahhoz, hogy megvédhesselek, mindenki másnál hamarabb kell tudnom, hogy mi történik az életedben. Éppen ezért természetesen szemmel tartalak. Az a nagy helyzet, hogy holnap mindenki benyeli ezt a mesét. Nem számít, hogy igaz-e vagy sem, vagy hogy ezúttal nem mellékeltek exkluzív fotókat az interjúhoz. A tömegek elhiszik, mert hát te így szoktál viselkedni. Újra megvonta a vállát. – Ez az első dolog, ami az eszükbe jut, ha meghallják Jason Thorn nevét. – Azért nincsenek exkluzív fotók, sem homályosak, sem élesek, mert Torontóban semmi nem történt – sóhajtottam. Mondhatok, amit akarok, tudtam, hogy nem nyerhetek. – Megfájdul tőled a fejem, Megan. – Bárcsak a fejfájás volna az egyetlen bajod. A te esetedben nem igaz, hogy nem számít, mit írnak rólad, csak írjanak. A tagadás csupán egy bizonyos pontig hatásos, és a közvélemény nem veszi be többé, amivel etetjük. Ugye azt akarod, hogy a tehetséged miatt legyél híres, nem a magánéleted miatt? Ezt te magad mondtad nekem, amikor felfogadtál, és igazad is volt, mert csak így lehet megszerezni a nagy szerepeket. Ha nem így viselkedsz, akkor elnyel a cirkuszi forgatag, és senki nem akar beválogatni a csapatába. – Bezzeg, ha feleségül veszek valakit, az egyből megoldja az összes bajomat. Keserű nevetéssel felkeltem a helyemről. Miközben bent ültem az irodájában, az ég színe rózsaszín és halvány narancssárga árnyalatot öltött. A kilátásaimat viszont sötét

felhők takarták el. – Nem állítom, hogy egy csapásra megoldaná valamennyi problémádat. Minden attól függ, hogyan viselkedsz, miután megnősültél. Hosszú időn keresztül kénytelen leszel eljátszani a jó férj szerepét. Nem csalhatod meg a feleségedet. Engem nem érdekel, ha a szerződésetekbe belevesztek egy olyan kitételt, mely szerint csakis egymással szexelhettek, ám mostantól kezdve csomót kell kötnöd a farkadra, és nem folytathatod úgy, ahogy eddig. – Én aztán nem akarok szexelni senkivel sem – mordultam fel. Oda sem figyelve legyintett a kezével. – Természetesen mielőtt még ez megtörténhetne, azt a látszatott kell keltenünk, mintha már egy vagy két hónapja együtt járnátok. Csak utána házasodhatnátok össze. Kiszivárogtatunk néhány szívet melengető fotót kettőtökről. Utána pedig a nyilvánosság elé állunk egy jó történettel, és a nyakad máris kikerül a hurokból. – Egy jó történettel? – ismételtem meg és egy kézzel végigsimítottam az arcomat. – Egy rémtörténet lett az egész kibaszott életemből. – Legközelebb akkor hagyd a farkad a nadrágodban, mert úgy elkerülhető lesz a helyzet megismétlődése. – Köszönöm a jó tanácsot – feleltem gúnyosan. – Menjél haza, Jason! – mondta fáradtan Megan. – Még el kell intéznem pár telefont. Igyekszem további jelölteket hozzáadni az eljövendő „feleségeid” listájához. – Nagyszerű – mormogtam, és az ajtó felé vettem az irányt. – Holnap délután négy órakor várok rád. Ne akard, hogy keresni kezdjelek! Addigra ki kell választanod egy feleségjelöltet, hogy elkezdhessük a háttér kidolgozását. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy össze lehet csapni. Egyetlen további szó nélkül távoztam.

Én: Te mit csinálsz éppen? Olive: Hangosan üvöltve kegyelemért könyörgök. Másodszor ma este. Én: Tessék?! Olive: LOL! Igazából csupán egy karaoke este jelenti minden kicsapongásomat, Lucy pedig azt akarja, hogy a filmes sikert hangos énekléssel ünnepeljem meg. Tíz perc múlva már másodszor fogjuk elharsogni Charlie Puth Marvin Gaye című számát… Azt hiszem, lesz még pár ráadás ma éjjel.

Már otthon voltam, de minél jobban igyekeztem volna lazítani, és elolvasni a Bryantől kapott többé-kevésbé kész forgatókönyvet, annál inkább úgy éreztem, mintha valamilyen csapdába esett állat lennék a saját otthonomban. Ráadásul hamarosan már nem csak az én otthonom lesz. Meg kell osztanom egy ismeretlen lakótárssal. Megpróbáltam egy időre megfeledkezni a saját életemről, és úgy döntöttem, ráírok Olive-ra, mert kiderülhet, hogy ráér, és megbeszélhetjük a forgatókönyvet. Nála ugye senki sem ismerheti jobban Isaac karakterét, és bár nagy odafigyeléssel elolvastam a regényt, mégpedig kétszer is, sokat segítene, ha beleláthatnék Isaac fejébe. Talán

megkérdezhetném Olive-tól mire gondolt, amikor a férfi szemszögéből írta a sorait. Részletesebben is mesélhetne a főszereplő múltjáról, olyan dolgokat, amelyeket csak ő tud. Ami viszont Isaac cenzúrázatlan szexjeleneteit illeti a regényben… Nem hiszem, hogy ezekről szívesen beszélnék Olive-val. A könyv elolvasása után megértettem, miért nem akarja, hogy Dylan és az apja is belenézzen. Mindketten vagy azonnal szívinfarktust kaptak volna, vagy – és ez lenne a nagyobb tragédia – attól kezdve nem tudnának Olíve szemébe nézni. Ennek a lánynak páratlanul szép, elbűvölő és lenyűgöző szeme volt. Már azért is közelebb szeretett volna kerülni hozzá az ember, hogy alaposabban is szemügyre vehesse, és az emlékezetébe véshesse e szempárban a színek mélységét, hogy megtalálja a ragyogó zöldben rejtőzködő dióbarna foltokat és láthassa, miként szikráznak fel, amikor Olive rámosolyog valakire. Azon az estén, amikor eljött hozzám, hogy találkozzon Tommal, rádöbbentem, hogy a legcsekélyebb habozás nélkül képes vagyok a szememet a teste bármelyik részén legeltetni – persze a szemén is –, ami miatt jogosan tekinthetem magamat utolsó gazembernek. Elolvasva utolsó üzenetét, rádöbbentem, hogy amit érzek, az csalódottság. Annyira szerettem volna beszélgetni vele, és szívesen láttam volna újra. Talán nem pontosan emiatt hívtam meg, hogy legyen ott a próbafelvételen? Nem repestem az örömtől, amikor láttam, hogy ott áll az épület előtt és rám mosolyog, ahogy odafutok hozzá? Nem ez volt az a múló pillanat, amikor tökéletesen megfeledkeztem arról, hogy Dylan a barátom, Olive pedig az ő kishúga? Nagyon nem tetszett ez a gondolatmenet, ezért félredobtam a forgatókönyvet és megráztam a fejemet. Talán kezd kikészíteni a szex hiánya. Telefonom halkan jelezte, hogy újabb üzenet érkezett Olive-tól.

Olive: És te mit csinálsz?

Elmosolyodtam, és kimentem a lakásból miközben válaszoltam neki. Én: Élvezem a szabadságot, amíg csak lehet. Olive: Ezt meg hogy érted? Én: Igazából nem fontos. Éppen a forgatókönyvvel foglalkoztam, és az járt az eszemben, hogy felhívlak, mert talán ráérsz és beszélhetnénk Isaacről, hogy kihasználhassam a nagy tudásodat. Olive: Majdnem három éve élek együtt Isaackel. Ő jelentette számomra a nappalt, s az éjszakát. Darabokra van hasadva, de mégis úgy tökéletes, ahogy van. Igen, beszélgessünk róla! Beszélgessünk róla órákon át! Én: Mi most ugyanarról az Isaacről beszélünk? Olive: Az én szívemben csak egyetlen Isaac számára lehet hely. Bár ő Evie-t ajándékozta meg a szívével, örökre az enyémben marad. Én: Azt hiszem, nem vagy teljesen józan, Picúr. Olive: Ma mindenki csak Long Island

Iced Tea-t iszik!!! Nekem pedig elegem van abból, hogy örökre csak Picúr lehetek, Jason. Nagy és komoly Olive akarok lenni. Felnőttem, és többé már nem tapadok, nem ragadok senkire sem.

Mivel egy szót sem értettem abból, hogy miről magyarázott, egy pillanatnyi habozás után felhívtam Alvint. – Szia, Alvin! – Hahó, főnők! Mi a helyzet? A háttérben valamilyen szövet susogott – Bocs, haver, rosszkor hívlak? – Semmi gond. Szükséged van valamire? – Igen. Szeretném, ha megkeresnél nekem… egy egyetemi klubot vagy szórakozóhelyet. Karaoke estet tartanak éppen. Hallottam, ahogy bekapcsolja a laptopját. – Rendben. Valami módon lehetne szűkíteni a kört, mert különben túl hosszú lesz a lista. – Valahol a Dél-Kaliforniai Egyetem közelében lesz. Elküldöm neked a címét, hogy le tudd ellenőrizni a lakása körül a bárokat is. – És ez a titokzatos ismeretlen nem más, mint Olive Taylor? – Igen – feleltem oda sem figyelve, miközben elindultam vissza a házba. Ha bulizni megyek, előtte át kell öltöznöm. – Ugye nem arra készülsz, hogy belevesd magad az éjszakába és megkeresd a lányt egy bárban? – És ha igen? – Akkor azt mondanám, teljesen rákattantál arra, hogy Megan üvöltözik veled és szeretnéd, hogy újra kiosszon. Elnevettem magamat. – Ne aggódj, erről nem fog értesülni. – Megálltam az ágyam mellett. – Ha pedig nem akarod, hogy kirúgjalak,

tartod a szádat és nem riasztod azt a némbert. A lehető leghamarabb hívjál vissza! Most átküldöm neked Olive címét. Befejeztem a hívást és üzenetben elküldtem Alvinhez Olive lakcímét, majd bementeni a gardróbszobába, hogy beöltözzek egyetemistának, mert úgy könnyebben elvegyülhetek a srácok között. Tizenöt perccel később már úton voltam, hogy megtaláljam Olive-ot az öt bár egyikében, melyek címét Alvintől kaptam. Végül a negyedik bárban találtam Olive-ot meg azt a barátnőjét, akinek a múltkor bemutatott – Lucy? Charlotte? –ahogy ott álltak fenn az aprócska színpadon, készen arra, hogy dalra fakadjanak. Iszonyúan jól nézett ki Olive. A haját csupán kutyafuttában foghatta össze egy zilált kontyba, és néhány rakoncátlan tincs elszabadult. Most is ott pihentek a vállán, keretbe fogva az arcát, és a gyönyörű mosolyára irányították a figyelmet. Olive rövid ruhát viselt, ami mellben kissé szűknek tűnt. Mi a fenéért bámulom megint a mellét? A fenébe! Amikor felharsant a zene, a két lány ringatózni kezdett az ütemére. Utána Olive felemelte a kezét, kiengedte a haját, megrázta a lejét és egy hatalmas mosollyal az arcán a barátnője felé fordult. Nem hallottam, hogy mit mondott. Pontosan az történt, amiről a telefonban írt: énekelni kezdték, hogy „Let’s Marvin Gaye”. A színpad előtt tömörülő fajankók guvadó szemmel bámulták őket, éljeneztek és fütyültek. Lehajtottam a fejemet és mélyen a szemembe húztam a baseballsapkámat, mert kerülni akartam a feltűnést. Beljebb mentem, és a színpad közelében találtam egy sötét sarkot. Szívesen ittam volna egy sört, de nem ért annyit, hogy felismerjenek a bárpultnál. Mihelyt megbizonyosodom arról, hogy Olive biztonságban van a barátaival, már le is léphetek. Zsebre vágtam a

kezemet, nekidőltem a fa falburkolatnak, és a csodálkozás, a jókedv és a döbbenet keverékével követtem az eseményeket. Amikor Olive elhallgatott és mosolyogva ráharapott az alsó ajkára, mert a barátnője vette át az éneklést, én egészen egyszerűen megbűvölve bámultam. Kiütött a látvány. Megint a refrén jött és a két lány együtt énekelt. Olive közben hátat fordított a másik lánynak, majd a válla fölött odasandítva játékos arckifejezéssel rákacsintott. Hajlandó lettem volna egymillió dollárba lefogadni, hogy a teremben az összes pasi csak őt bámulta és nem a barátnőjét, ám úgy tűnt, hogy Olive-ot a legcsekélyebb mértékben sem érdekli az elragadtatásuk. A másik énekes, egy tűzről pattant barna lány egyszerűen elhalványult Olive szépsége mellett. Ha lehetőségük lett volna rá, az itt lévő féleszűek nagy része gondolkodás nélkül kikezdett volna vele. Anélkül, hogy ráébredtem volna, mit is teszek, közelebb mentem a színpadhoz. Eddig sokkal könnyebb volt elvegyülni a vendégek között, mint ahogy gondoltam, ezért nem láttam okát annak, hogy ne menjek be középre. Az emberek nem igazán számítottak arra, hogy egy egyetemi klubban fogok bulizni. Néhányan talán felfigyeltek arra, hogy hasonlítok valakire, akit ismernek, ám mostanra már olyan mennyiségű alkohol jutott a szervezetükbe, hogy holnapra mindent elfelejtenek. Ha pedig valaki elkezd fényképezni, akkor egyszerűen kimegyek. Mivel a tekintetem megtapadt a színpadon, egészen pontosan Olive-on, így nem figyeltem oda a mellettem álló pasira, és könyökkel kaptam egy jókorát az oldalamba. Felhördültem a fájdalomtól és még jobban a szemembe húztam a sapkámat, hogy senki ne láthassa a teljes arcom. Bár az egész éjszakát nem tölthetem ezen a helyen, azt azért tudtam, addig tapodtat sem mozdulok innen, míg nem beszéltem Olive-val, mert meg akartam győződni arról, hogy

egyetlen részeg idióta sem fogja letaperolni. Cseppet sem bíztam a sok szemétládában, akik bármire képesek lettek volna, mihelyt lejön a színpadról. A közönség már teljesen tűzbe jött, miközben Olive és a barátnője egész idő alatt nevetve és mosolyogva egymásnak énekelt. Amikor eltávolodva megálltak a színpad két végében, Olive az ujjával integetve hívta magához a másik énekest. Azon kaptam magamat, hogy pár lépéssel megint közelebb kerültem hozzájuk. A rohadt életbe, Jason! Amikor dalolva kegyelemért könyörgött, ott voltam a közvetlen közelében. A mobilom vibrálni kezdett a zsebemben. A képernyőn megpillantottam Megan nevét, de nem törődtem a hívással. Hirtelen dühbe gurultam és ideges lettem, és már arra készültem, hogy megfordulok és lelépek innen, amikor az egyik néző kiabálni kezdett: – Én majd meggyógyítalak, kisanyám, egészen hajnalig tart a kúra! Ostoba faszfej köcsögök. Kénytelen voltam maradni. Az lesz a legjobb, ha én viszem haza Olive-ot. Sokkal jobb érzés lesz, ha tudom, hogy biztonságban van. Amikor végül a lányok befejezték az éneklést, nagyon is készen álltam arra, hogy padlóra küldjék néhány itteni fickót. Dylan egész biztos elvárta volna tőlem, igaz? Mihelyt Olive lejött a színpadról, odalépett hozzájuk az a pasi, akivel akkor találkoztam, amikor múltkor hazavittem, megfogta a kezét és mind két lányt elvezette a bár túlsó végébe, ahol még több barátjuk ült. Miközben a nyomukba szegődtem, észrevettem, hogy Olive kihúzza a kezét a faszi kezéből, és újra belekarol a barátnőjébe. Már majdnem utolértem őket, amikor a tekintetem megállapodott a barátnője szemén. A csaj, aki fent volt vele a színpadon, egyből felismert. Vajon más is rájött arra, hogy ki vagyok? Készültek fotók? Megan emiatt hívott fel?

Ahogy ott álltam közvetlenül Olive mögött, a másik lány már fülig érő szájjal vigyorgott. Igazi kis bajkeverő. Megköszörültem a torkomat, de Olive nem hallotta meg, mert bömbölt az a hülye zene. Igaz, a többiek sem, így a bajkeverőre néztem, ám ő látványosan kerülte a tekintetem. Felsóhajtottam, és a tenyeremet Olive csípőjére tettem. Ismerős volt az érintése – egy kicsikét talán túlságosan is –, és amikor megpördült, a hajával jól pofán csapott. Olyan volt az illata, mint a gyümölcsé, étvágygerjesztő. Ó, a francba! Nem is étvágygerjesztő. O Picúr. Hátrébb húzódtam a veszélyes haj elől, ő pedig dühösen nézett rám, majd pedig egy picivel feljebb emelte a sapkám szemellenzőjét és egyből felismert. Az arcáról eltűnt a cuki düh, és a helyét elfoglalta egy oltári gyönyörű mosoly. Örültem, mert kiderült, tudja, mit kell tennie, ha idegenek érnek hozzá: lecsap rájuk a hajkorbácsával és utána addig mereszti a szemét, míg eloldalognak. Csupán abban reménykedtem, hogy ő maga nem fog eltűnni a forgatagban. – Jason! – kiáltotta lelkesen és a nyakamba ugrott. Biztosra vette, hogy elkapom. Felnyögtem a váratlan súly miatt és hátraléptem, hogy egyensúlyban maradjunk. Nevetve az álla alá nyúltam és felemeltem, mert eddig nekiszorította a mellkasomnak. – Olyan nagyooon finom az illatod – mondta nehezen forgó nyelvvel. – Azért jöttél, hogy lásd a nagylány Olive-ot? Ugye hogy már nem vagyok kislány, igaz, Jason? Te is észrevetted. Olyan törékenynek és reménykedőnek látszott, hogy egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat. A kezem azonban tudta, mit kell tennie. Két tenyerem köré zártam Olive arcát, és két másodpercig csak néztem a szemét, ahogy lassan felemeli a tekintetét és végre találkozik a pillantásunk. – Igen, azt hiszem, te már nagylány vagy, kicsi Olive-om. Elfintorodott.

– Még mindig kicsinek hívsz! – Megcsóválta a fejét. – Segítség nélkül képtelen volnál kitalálni egy új becenevet. Nevetve odahajoltam a füléhez. – És te most segítesz? – kérdeztem. – Számíthatok rád ezen a téren? Lelkesen bólogatott és újra felragyogott a mosolya. Egyszerűn képtelenség lett volna nem visszamosolyogni rá. Egy pillanatig csak bámultuk egymást, amikor is az arcomról lefagyott a mosoly. Valamit rosszul csinálok. Olyasmit érzek, amit nem volna szabad. Ekkor szerencsére odalépett mellé a barátnője, megköszörülte a torkát és a kezével megérintette Olive hátát. – Lucy! – harsogta izgatottan Olive. Nekitámaszkodott a mellkasomnak és a barátnőjére nézett. Egyértelműen részeg volt egy kicsit. Szerettem volna magamhoz ölelni. Lucy rámosolyodott. – Talán meg kéne engedned Jasonnek, hogy hazavigyen, mielőtt még valaki felismerné itt. Az emberek már így is téged bámulnak – tette hozzá, és bocsánatkérően nézett rám. Körülnéztem, és tényleg, a közelben jó páran meresztgették sutyorogva a szemüket. – Ezt kéne? – kérdezte Olive. – Nagyon is igen. – Rendben – bólintott Olive és szembefordult velem. – Jó lenne, ha hazavinnéd magadat, mielőtt valaki felismer itt engem, Jason! Elmosolyodtam. – Rendben, akkor hazaviszlek, te kis piás. A tekintetem megállapodott az ajkain, felemeltem a kezem, és letöröltem róluk a nedvességet, ami miatt kissé szétnyíltak. Olive ráharapott az alsó ajkára. Majdnem felmordultam, de inkább a barátnőjére néztem. – Köszönöm, Lucy. Sajnálom, ha ezzel megzavartam az

estéteket. – Semmi gond, bármikor eljöhetünk újra bulizni. Ö viszont már jó úton halad a brutális másnaposság felé, ezért jobb, ha most kitesszük a szűrét. Nem bírja az italt. Ez nyilvánvaló volt, ám valami oknál fogva az italt nem bíró Olive mintha gyakorlott piás lett volna. Egy biccentéssel megragadtam a kezét, hogy elvezessem a barátaitól, ám a másik lány, Charlotte megállított minket. – Tessék – mondta és Lucy válla fölött odanyújtott egy kulcsot. – Olive-nak nincsen sajátja. – Char, imádlak! – kiáltotta Olive, és Lucyt félretolva átölelte a másik lányt. – Hé! – háborgott Lucy. – Én is imádlak, Olive – felelte Charlotte enyhén kényszeredett nevetéssel. – Majd otthon találkozunk. Olive bólintott és visszajött mellém, pontosan úgy nyújtotta felém a kezét, ahogy annak idején, alig tízévesen tette. Ekkor egy emlék valósággal fejbe kólintott. Dylan meg én az iskola lépcsőjén találtuk meg Olive-ot, ahol némán zokogott, mert az egyik kölyök kigúnyolta az anyukája karját elcsúfító sebhelyeket. Miközben Dylan felrohant a lépcsőn, hogy megtalálja a húgával szemétkedő kis szarost, Olive egyszerűen csak felém nyújtotta a kezét, némán arra kérve, hogy maradjak vele. Tekintetem megpihent nyitott tenyerén, miközben az elmém még mindig egy olyan emlék foglya volt, melynek létezésről nem is tudtam. Azt tettem, amit annak idején is, megszorítottam a kezét. Éreztem, hogy jó páran bámulnak. Lucy mellett bal kéz felől észrevettem azt a fickót, Marcust, ahogy nem túl boldog arckifejezéssel alaposan megnéz magának. Nem törődve vele, ismét elköszöntem a barátaitól és magam után húzva Olive-ot, kimentem a bárból az utcára.

Amikor odaértünk a fekete terepjáró mellé, a lány váratlanul megtorpant. Visszanéztem rá. – Mi a baj? Rosszul vagy? – Nem. – Bandzsítva a járműre nézett. – Nem hinném. Hol van a kocsid? Körbefordult és megpróbálta megkeresni a Spyderemet. – Ma este nem a Spyderrel jöttem, mert az túl feltűnő lett volna. Nyugi, ez is az enyém. – Ó, egek! – nyöszörögte döbbent arccal, aztán megsimogatta az autót. – Ez a szörnyeteg is a tied? Hány kocsid van tulajdonképpen? – Öt – feleltem a meglepődöttsége miatt jókedvűen. Még hangosabban felnyögött, ám nem tiltakozott, amikor kinyitottam az ajtót és besegítettem. – Te egyre jobban eltávolodsz tőlem, Jason Thorn – mormogta, miközben megpróbáltam bekötni a biztonsági övét. Félreértve a szavait, elnevettem magamat. – De csak azért, mert részeg vagy. Itt vagyok melletted, hazaviszlek az ágyikódba, hogy kialudhasd magad. – Ó, igen – mondta halkan, mielőtt bezárta volna az ajtót. Csendben elvittem az otthonába, mivel elaludt az anyósülésben. A ház elé parkoltam, és sietve kiszálltam, hogy segítsek, mielőtt az orrára esett volna. Amikor lassan kinyitottam az ajtaját, ő még mindig aludt. Éppen azon törtem a fejemet, hogy ölbe véve felviszem az emeletre, amikor elhajtott mellettünk néhány seggfej, és valaki a kocsi ablakán kihajolva ránk ordibált. Olive rosszkedvűen résnyire nyitotta a szemét. – Jason? – kérdezte álomittas és érzéki hangon. A francba! – Igen, én vagyok az. Tudsz járni, ha segítek? Még mindig zavart arckifejezést vágott, aztán majdnem kizuhant az ülésből, amikor megpróbált kilépni a semmibe.

– Csak lassan a testtel! – mondtam, és átöleltem a derekát. A ruhája teljesen felcsúszott és úgy tűnt, mindenképpen látnom kell fehér csipkés bugyiját. – Na jó, azt hiszem, már lekéstél a pizsamaosztásról, Olive. Mi lenne, ha segítenél egy kicsit, hogy felcipeljelek, amíg még egy darabban vagy? – Te meg mit keresel itt? – kérdezte félig leeresztett szemhéjjal. Becsuktam a kocsi ajtaját és egy kézzel átölelve a derekát valósággal felcipeltem a lakásához, miközben ő belém kapaszkodott. Amikor végre bejutottunk, egyszerűen képtelen voltam megtalálni a villanykapcsolót. Végül hagytam a fenébe. Nem akartam látni, amikor a barátom húga szinte félmeztelen a karomban. – Olive? Magadnál vagy annyira, hogy megmondd, melyik a te szobád? – Hmmm? – Drága – dadogtam, és megvetettem a lábam, miközben ő a fejét a mellkasomra hajtva pihent. Megfogtam az állát és feljebb emeltem a fejét. Kinyitotta a szemét. – Jason. – Úgy nézett rám, mint aki most lát először. Újra felragyogott a mosolya. – Na szia – mondtam és félresimítottam az arcából néhány tincset. Mindkét tenyerét a mellemre szorította és nagyot csuklott. – Szia! Elnevettem magam. Aztán meg kellett tartanom a súlyát, mert összecsuklottak a térdei. Amikor visszanyerte az egyensúlyát, gyorsan körülnézett, majd ismét rám meresztette hatalmas szemét. – Te meg mit keresel itt? – Autóval hoztalak haza. Meg tudod mutatni a szobádat?

Felemelte a kezét és balra mutatott. – Hol van Lucy és Charlotte? – Még mindig abban a bárban, emlékszel? Az emberek elkezdtek felfigyelni rám, ezért veled együtt le kellett lépnem. Biztosra veszem, hogy hamarosan ők is itt lesznek. Olive megvonta a vállát és közben hatalmasat ásított. Beléptünk az ajtón és én megtorpantam. Ez volna a szobája? Csak egy ágy a fal mellett? Nem mintha bármilyen más bútor befért volna ide, de akkor is. Jobbra sandítva felfedeztem a sarokban egy kis ruhásszekrényt, ám ez a szomorú bútordarab nem osztott, nem szorzott. – Sajnálom – mondta Olive halkan. Nem tudom, hogyan találta ki, hogy mi jár éppen a fejemben, de a fején találta a szöget. Körbemutatott a kezével. – Figyelembe véve, hogy te hol laksz, bizonyára úgy érzed, hogy nagyon pici ez a lakás. – Menjünk beljebb – mondtam eleresztve a fülem mellett a szavait. Mihelyt ráültettem az ágy szélére, nagyot nyögött és az oldalára dőlt. – Fel tudnád tenni a lábamat az ágyra? Légyszi. Nem hiszem, hogy cseppnyi erő is maradt bennem. Nem tudok átöltözni. – Hidd el nekem, ennek nagyon örülök – mondtam halkan és odatérdeltem az ágy mellé. Nem hittem volna, hogy bölcs dolog túl sokat időzni a félig meztelen Olive mellett. Lefejtettem a lábáról a magas sarkú cipőt, óvatosan megfogtam a bokáját és felemeltem a két lábát. Igazából nem is volt szükség arra, hogy levetkőzzön: jól látszott mind a két combja. Ha pedig ez önmagában nem okozott volna elég szenvedést, Olive kinyújtotta a karját, felnyögött, és ahogy mocorogni kezdett a csípőjével, a ruhája lassan még feljebb csúszott. Fölé hajoltam, és egy kicsivel lejjebb húztam a ruha szegélyét, miközben az ujjaim végig simogatták a combja puha bőrét. Megdermedtem, amikor lágy sóhaj hagyta el az ajkát.

Lenyűgözött a lábain megjelenő libabőr, ott, ahol egy pillanatra megérintettem. Miközben lekötötte figyelmem halk nyögése, meg a két lába, Olive arra használta ki ezt a pillanatot, hogy hasra forduljon és átölelje a párnáját. – A kurva életbe! – káromkodtam, és megpróbáltam kihúzni a kezemet alóla. Olyan helyeket simítottam végig, melyeket nem lett volna szabad. Amikor erőfeszítéseimet siker koronázta, kifújtam a levegőt és felegyenesedtem. Ekkor vettem észre kerek fenekét. – Ő az isten szerelmére… – Jason – motyogta, miközben én még mindig a fekvő alakját bámultam. A torkomból egy apró, tehetetlen hördülés tört elő. – Igen? Elmosolyodott, de a szeme még mindig zárva volt, amikor megkérdezte: – Megint Dylan szobájában alszol? Tudom, hogy az ő barátja voltál és nem az enyém, de mindig olyan izgatottá tett, amikor nálunk éjszakáztál. Még akkor se tudtalak gyűlölni, amikor darabokra törted a szívemet. Igazából nem. Azt gondoltam, arról beszélt, ahogy az anyám öngyilkossága után elköltöztem tőlük. Leültem az ágyra és az arcából elsimítottam a még mindig rátapadó hajszálat. Körülnézve a szobában, az ágy szélén megpillantottam egy szépen összehajtott kék takarót. Mivel tudtam, hogy gyakorlatilag lehetetlen volna Olive-ot felemelni az ágyról, hogy begyömöszöljem a paplan alá, úgy döntöttem, hogy a takaróval legalább a lábát befedem. Csakhogy, ahelyett, hogy azt tettem volna, amit kell, egy percen át csak bámultam. Utána lehajoltam, és egy lágy csókot adtam a homlokára. - Sajnálom, hogy összetörtem a szívedet, drágám. Nem akartam megbántani egyikőtöket sem. A lehető leghalkabban mozogva, nehogy felébresszem, odamentem az ajtóhoz. Habozva megálltam. Mélyen,

egyenletesen vette a levegőt és újra az én Olive-omat láttam magam előtt. Nem abban az értelemben az enyém, hogy… de akkor is… talán… Egyszerűen képtelen lettem volna hangosan is beismerni, de nagyon szerettem volna megérinteni meztelen bőrét. Túlságosan. Már korábban is a parkolóban, meg most is. Legalább nem kerültem bajba miatta. Nem is lenne szabad. Legalábbis még nem.

A LEGNAGY OBB HOLLY WOODI SZÍV TIPRÓT EGY TITOKZATOS SZÉPSÉG TÁRSASÁGÁBAN PILLANTOTTÁK MEG, MIKÖZBEN ENY ELEGTEK!

Alig két héttel ezelőtt a filmsztár mindenkit megdöbbentett, amikor a médiát valósággal elárasztotta annak a híre, hogy egy sikátorban lezavart egy gyors menetet Jennifer Widnerrel (25). A hullámok bár gyorsan elültek, erre a botrányra azért még sokáig emlékezni fogunk. Csakhogy a legutóbbi fényképeken Jason Thorn (26), mintha teljesen megfeledkezett volna csinos kolléganőjéről, Jenniferről és arról az állítólagos kanadai játszótársáról is, akivel a múlt héten voltak tele a pletykalapok. Bár még nem sikerült kiderítenünk az intim fotókon szereplő fiatal lány nevét, nagyon úgy tűnik, hogy Jason teljesen bele van habarodva. Egy szemtanú beszámolója: „A lány blúza teljesen átázott, és Jason a parkoló közepén vette le róla. Azt hittük, ott rögtön egymásra másznak, hiszen csak úgy áradt belőlük a vágyakozás. A hölgy talán kissé zavarban volt, mégsem tudták akár csak egy pillanatra is levenni egymásról a tekintetüket. Miután a helyére került a póló, Jason a lány hasát simogatta. Igencsak megdöbbentünk,

amikor a híres színész a rövid, de annál bensőségesebb érintés után hátralépett. Úgy tűnt, hogy ezek ketten fülig szerelmesek egymásba. ” Miután megnéztük a szerelmespárról készült felvételeket, szerkesztőségünk tagjai egyetértenek a szemtanúval, főleg azt a fotót látva, ahol Jason a homlokára adott puszival köszönti a titokzatos hölgyet. Ugye önök is elalélnak a gyönyörűségtől? Továbbra is közszájon forognak azok a pletykák, melyek szerint Jason két fontos szerepről is lemaradt a szexuális kicsapongásai miatt. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem különösebben izgatja. Önök egyetértenek velünk? A párocskáról fotó készült, ahogy együtt távoztak, ám a forrásaink szerint nem Jason Thorn Bel Air-i luxusházába mentek. Mindeddig egy szót sem hallottunk Jason képviselőitől. Önök mit gondolnak? Ez megint csak egy fellángolás, és a titokzatos hölgy is egy sikátorban találja magát Jason Thornnal? Vagy netán lehetséges volna, hogy a filmsztár megváltozik a kérdéses hölgy kedvéért? Ezzel alighanem mindenkit meglepne, igaz? Bármi is történjen, mi folyamatosan tájékoztatjuk önöket.

Tizennegyedik fejezet

Jason

– T E MEG MIT MŰV ELSZ itt reggel nyolc órakor, Megan? – kérdeztem félig morogva, amikor a nő belépett a házamba. – Azt hittem, hogy délben van a megbeszélésünk. Megdörzsöltem a szememet és igyekeztem az érkezőre összpontosítani, akinek magas sarkú cipői határozottan végigkopogtak az előszobán, be a nappaliba. Míg Megan frissnek és tettre késznek látszott, én azt reméltem, hogy gyorsan megszabadulok tőle, mert szerettem volna a lehető leghamarabb visszafeküdni aludni. – Nem mentél még fel az internetre – állapította meg találóan és a táskáját a heverőre ejtette. – Aludtam, Megan! Igazából még most is alszom. Nem várhatna délig? – Attól tartok, hogy nem. – Előrehajolt és kiszedte a mobilját a táskából. – Jó volna, ha felvennél valamit. Nem mindenki van oda azért, hogy kora reggel félmeztelenül lásson. Lekicsinylően a testem felé intett. Nagyot ásítottam, és végigpillantottam meztelen mellkasomon. – Mégis miért vagy itt? A farkam végig a nadrágomban volt, már ha ezt jöttél ellenőrizni. Valakinek elküldött egy szöveges üzenetet, letette a mobilját, majd előszedett egy másik telefont. Túl korán volt még nekem.

– Tom itt lesz pár perc múlva – mondta ahelyett, hogy felnézett volna a mobilból. – Remek. – Ásítottam újra. – Pontosan erre van szükségem kora hajnalban… – Fejezd be a vinnyogást és menj átöltözni, miközben elintézek egy hívást. Majd beengedem Tomot. – Tomnak megvan a saját biztonsági kódja, egyedül is be tud jönni. Erősen remélem, hogy hoz nekem kávét meg reggelit. – Tom szólt, hogy idehívja Alvint, ő meg majd hoz mindent, amit szeretsz. – Most már lenyúltad a saját asszisztensemet is, Megan? Hát nincs elég embered, akiket ugráltathatnál? Egy ingerült pillantás után, egyetlen szó nélkül otthagyott. – Hát remek – morogtam halkan és hagytam, hogy csinálja, amit tennie kell. Amikor előjöttem a lakosztályomból, már letusoltam, és Megan elvárásainak megfelelően felöltözködtem. A nappaliban Tom és Alvin is ott volt a nő mellett. – Mi az a vészhelyzet, ami nem tud várni még pár órát? – kérdeztem anélkül, hogy bármelyikükre is néztem volna és leültem velük szemben. – Ki kell adnunk egy állásfoglalást – kezdte Megan, miközben tört magának egy muffinból és evett egy falatot. Alvin mindenkinek odaadta a kávéját. Megköszöntem neki, elvettem a saját fekete áfonyás muffinomat és megpróbáltam Meganre összepontosítani. – Nem akartam úgy lépni, hogy előtte nem beszélek veled. – Akkor mit keres itt Tom és Alvin, és mi a fenéről kell nyilatkoznunk? – Úgy vélem, Tom szeretne részt venni ezen a megbeszélésen. – Megvonta a vállát és nem nézett Tómra. – Te pedig ugye megbízol a véleményében.

– Tényleg nem voltál fent az interneten? – kérdezte Alvin és megpróbálta a kávéspohár mögé rejteni a vigyorát. Magasra vontam a szemöldökömet. – Alvint pedig én hívtam ide, mivel ha rendben megy a dolog, akkor ő egyike lesz a maroknyi beavatottnak – vette át a szót Tom és keményen rámeredt Alvinre. Alvinre pillantottam, de ő megvonta a vállát, amivel jelezte, fogalma sincs arról, mi folyik itt. – Talán azt akarjátok közölni velem, hogy nemsokára meghalok vagy ilyesmi? Megan összenézett Tommal. Még csak nem is sejtettem, hogy mi járhat a fejükben. Belekortyoltam a feketekávémba és vártam, hogy vége elárulják, mi böki ennyire a csőrüket. – Azt hiszem, megtaláltuk a megfelelő lányt – jelentette be végül Megan. Tom továbbra is kerülte a tekintetemet. – Szóval erről van szó? – Megvakargattam a borostámat és hátradőltem a fotelben. – Azt hittem, megint felbukkant valaki és azt állította, hogy jól megszexeltem a liftben, vagy valami hasonlót. Mi van fenn az interneten? Miközben ezt kérdeztem, kényelmesebben elhelyezkedtem. Megan oldalra hajtotta a fejét, Tom pedig felsóhajtott. – Várható egy újabb lány felbukkanása, aki ezt fogja állítani, Jason? Rávigyorogtam a nőre. – Nem hinném. Magasba vonta az egyik szemöldökét és várta, hogy még mit mondok, de én csendben maradtam. Tom már nem rám meredt, amikor megismételte Megan korábbi szavait. – Megannek igaza van, Jason. Azt hiszem, megtaláltuk számodra a megfelelő lányt. Itt a tökéletes alkalom. Nem hagyhatjuk ki. – Ebben az ügyben egyedül én dönthetek, nem pedig te,

és egész biztosan nem Megan. Amúgy pedig milyen lehetőségről beszélsz? Megan bekapcsolta a tabletjét és keményen a szemembe nézett. – Fontos, hogy gondolkodj, mielőtt meghozod a döntésedet. Ennél jobb történetet képtelenség volna kitalálni, ráadásul semmi közünk hozzá. Ez itt kristálytiszta, elemi PR. Ha átgondolod, te is látni fogod. A helyzet pedig valóban tökéletes, Jason. Én csupán arra kérlek, hogy gondold át. Érted, amit mondok? Rezzenéstelen tekintettel néztem Meganre. – Az már világos, hogy ez a lány – bárki is legyen az illető – valamiért iszonyúan felizgatott titeket. Benne látjátok az én leendő kis feleségemet. Csakhogy, ahogy korábban már mondtam, Megan, nem veszek el valami nőcskét, és nem hurcolom körbe a fogadásokon, csak azért, hogy híres legyen. Ha már valakivel osztoznom kell a házamon, akkor az legyen olyan, akit emberként el tudok viselni. Tom elmosolyodott. – Nem hiszem, hogy a hölgy esetén ez bármi gondot jelentene. Megdörzsöltem a homlokomat, felsóhajtottam, és Megan felé nyújtottam a kezemet. Ha már megástam a saját síromat, akkor ideje belefeküdni. – Rendben. Ide vele! Volt annyi esze, hogy egy szó nélkül a kezembe nyomta a tabletet. Amikor megláttam, hogy az első fotón puszit nyomok Olive homlokára, elkomorodva felnéztem. – Ez meg mi a fene? Valaki lefényképezte tegnap Oliveot? – Görgess csak tovább! – mondta Megan. Engedelmeskedtem az utasításának, ám csupán olyan fényképeket láttam, melyek Olive-ról és rólam készültek az

előző nap. Mielőtt bementünk volna az épületbe, odafutottam hozzá, aztán egy kép, amin megpuszilom a homlokát. A következőn ráközelítettek a behunyt szemére, és pirossal még egy kört is rajzoltak köré. Nem az volt az utolsó felvétel, amin megpusziltam a fejét. A következő fotósorozat azután készült, hogy felvette a pólómat. Már kezdtem dühbe gurulni, mégis örültem annak, hogy nem tudták lekapni, amikor csak melltartóban volt. Arról viszont készült fénykép, ahogy a hasát simogatom, és túlságosan is közel állunk egymáshoz. A parkolóban nem vettem észre, hogy csak pár centi távolság választ el az ajkától. A felvételek nem voltak túl jó minőségűek, némelyik homályosra sikerült, de mindből áradt a meghittség. Képminőség ide vagy oda, mi ketten rajongva néztük egymást. – Ez meg mi a fene? Ki fényképezett? – kérdeztem, és csak ekkor vettem észre, hogy Alvin a vállam fölött átkukucskálva a fotókat bámulja. – Vagy olyan valaki készítette a képeket, aki a filmstúdióban dolgozik, vagy az egyik látogatójuk. Senki nem tudta, hogy te is ott leszel, és egy paparazzo nem csinált volna ilyen rossz minőségű képeket – magyarázta Megan. – Van hozzájuk egy cikk is. Olvasd el! Elfogadva a véleményét, hogy a képeket egy arra járó lőhette, lejjebb mentem, és megtaláltam a szöveget, amitől még jobban dühbe gurultam. Felpattantam, és a tabletet odadobtam a heverőre Tom és Megan közé. Mindenki csendben maradt. – Fel kell hívnom Dylant és a szüleiket. Ha valaki szólni fog nekik erről a cikkről, akkor mindent félreértenek. – Dylannek? – kérdezte a hátam mögött álló Alvin és keresztbe fonta a karját a mellén. – Olive bátyjának. A barátomnak – magyaráztam, és Tomra pillantottam.

– Felhasználhatjuk a lányt – vágott közbe Megan, mielőtt még rájöhettem volna, hogy előző este hol hagytam a mobilomat. – Hogy mit mondtál? – kérdeztem halkan. Egész biztosan félreértettem valamit. Tom egy metsző pillantással elhallgattatta Megant. – Gyere, üljünk vissza egy percre, Jason! Jól mondtad, még tényleg korán van. Biztosra veszem, sem a lány, sem pedig a családja nem értesült még semmiről. Felhívhatod őket, mihelyt mi leléptünk. Bár nem szívesen ismertem volna be, de Tomnak igaza volt. Nem szívesen riasztottam volna fél Olive anyját és apját hajnalok hajnalán, főleg, hogy igen nagy volt annak a valószínűsége, hogy semmit nem tudnak a fotókról. Felültem, és a kávé után nyúltam. Miután szinte az egészet felhajtottam, felkeltem és a papírpoharat bedobtam a konyhai szemetesbe. – Na jó, ki hozta le a sztorit? – kérdeztem, miután már egy kicsit jobban tudtam uralkodni a haragomon. – Éjfél után bukkant fel az interneten. Megpróbáltalak felhívni, de te nem vetted fel, én pedig úgy döntöttem, hogy jobb lesz kora reggel beállítanom hozzád ahelyett, hogy kivárnám a megbeszélésünket. Lépnünk kell ez ügyben, döntésre van szükség. – Igazad volt és köszönöm, hogy nem vártad ki a delet. Nem akarom, hogy valaki mástól értesüljenek az egészről. Azt sem hiszem, hogy Olive felfigyelt volna rá. Még semmiképpen, hiszen tegnap éjjel bulizott. Alvin krákogni kezdett a hátam mögött, és elindult a konyha felé. – Mivel a megbeszélés átkerült ma reggelre, megyek és átrendezem a mai napirendedet. – Mi volt tegnap éjjel? – kérdezte Megan, miközben a visszavonuló Alvint bámulta. Legyintettem.

– Azért mondom, mert előfordulhat, hogy nem vettem észre egy lesifotóst. Tegnap Olive-val egy egyetemi klubban voltam. Ott ünnepelte a barátaival, hogy szerződést kötött a filmesekkel. Én maximum tíz percet töltöttem a társaságában. A haverjain kívül senki sem ismert fel, úgyhogy nincs miért aggódnotok. – Jason, okos dolog volt így viselkedni? – kérdezte Tom. – Főleg most, hogy éppen próbálsz jófiúnak látszani. Megvádolhattak volna azzal, hogy rászálltál egy diáklányra, ha neszét vették volna, hogy ott jártál. – Hidd el nekem, ha lennének fotóik, a többivel együtt már látnánk őket. Nincs semmi gond. Megan továbbra is könyörtelenül bámult.

Tizenötödik fejezet

Olive

– FELKELNI ! FELKELNI ! Ébresztő! Felkelni! – Menj innen! – morogtam, és egy párnával megpróbáltam eltalálni a zaj forrását. – Fel kell kelned, Olive. Veled van tele az internet. Természetesen Lucy próbált meg felébreszteni. Char sosem tett volna ilyet. Az a tündér. Char nem egy szörnyeteg. Bezzeg Lucy. Ez a némber ki nem állhatta, ha valaki békésen alszik. Igazi megátalkodott bajkeverő volt. – Remek. Na, aludjunk! – mormoltam, és megpróbáltam hátat fordítani neki. Az ágy kissé besüllyedt, amikor Lucy odaült mellém. – Gőzöd sincs arról, mi történt, Olive. Megragadta a vállamat és könyörtelenül a hátamra fordított. Olyan erős volt, mint egy nőstény gorilla, pedig még százhatvan centi magas sincs. – Kicsit sem érdekel. Fáj a fejem, Lucy – nyöszörögtem, és összeszűkülő szemmel néztem a barátnőmre, miközben lassan a fejemre húztam a takarót. – Gyere vissza pár óra múlva és akkor meghallgatom, amit mondani akarsz. Még bólogatni is fogok. – Rendben. Miért is érdekelne téged, hogy a cuki fényképeid… amin te vagy, meg Jason Thorn… teljesen beborították az internetet. – Hogy mi van? – kiáltottam, és meggondolatlan

gyorsasággal felültem. Szegény, kicsi fejem. – Jaj, jaj, jaj. – Tessék. Lucy az ölembe fektette a laptopját és idegesítően éber, izgatott arckifejezéssel figyelte, hogy most mi fog történni. Ahogy lefele görgettem az oldalt, minden egyes fénykép után egyre jobban elkerekedett a szemem. – A kurva életbe – suttogtam, amikor beleolvastam a szövegbe. – Úgy tudtam! Gödröcskés bébiket szülsz Jason Thornnak. Én leszek a vagány nagynéni. Szívesen vigyázok a kicsikre. Bébiszitterként majd ott ülök, és a félmeztelen férjedet bámulom. Elnevettem magam, elismerem, kissé kényszeredetten, de azért simán elment nevetésnek. – Be vagy állva? – görgettem tovább a képeket. Nem tudtam abbahagyni. – Te meg miről beszélsz? Úgy nézett rám, mintha gyengeelméjű lettem volna, majd felsóhajtott és – már megint – kényelmesen elhelyezkedve az ágyamon, odabújt mellém. – Le kéne már szoknod arról, hogy bemászol mellém az ágyba – mormogtam, és megpróbáltam lelökni a földre. – Jason beléd szeretett, te pedig szerelmes vagy belé. Ez a valóság – összedörzsölte a két tenyerét. – Valóra válnak az álmaim! – A te álmaid? Kérlek, most azonnal áruld el, hogy mit szedsz, mert én is szeretném kipróbálni, hogy csatlakozhassak hozzád az álmok világában. – Ó, fogd be! Egy aljas kis mozdulattal már be is csúszott mellém a takaró alá és ellopta a párnámat. Meglöktem a lábát, hogy legalább az ne legyen fenn a lepedőn. – Most mégis mit tegyek? – Ezt hogy érted? – Ezeken a fotókon nem Jason látszik fülig szerelmesnek,

Lucy, hanem én! Hát nem látod? – És…? – Soha többé nem áll szóba velem. Dylannek pedig felrobban a feje, ha meglátja a képeket. – Hétszentség, hogy te megvakultál, miközben éjszakánként túl sokat dolgoztál a laptopodon. – A szemét forgatva még jobban elterpeszkedett az ágyamban. – Ránézésre ti mindketten belezúgtatok egymásba. – Cicuskám? – szólalt meg egy hang az ajtóm előtt. A döbbenettől tágra nyílt a szemem. – Jameson az? Már megint? – suttogtam Lucynek. Közben a srác már be is dugta a fejét. – Ó, szóval itt vagy? – kérdezte, és még csak nem is kopogott. – Akkor tényleg a te hangodat hallottam. Szélesre tárta az ajtót, így jól megnézhettem magamnak a meztelen mellkasát, lejjebb pedig a… – O, Istenem! Jameson, a fütyid! – üvöltöttem, és behunytam a szemem. – Vegyél fel valamit, a kurva életbe! Nyöszörögve a kezemmel is eltakartam a szememet. – Ó, szia, Olive. Az ajtón át nem láthattam, hogy itt vagy – mondta nevetve. – Azt hittem, Lucy azért osont be hozzád, hogy kialudhassa magát az ágyadban. Kilestem az ujjaim mögött. Lucy elterpeszkedett az ágyamon és az arcán elégedett mosollyal élvezte a látványt. Ekkor Jamesonre pillantottam; megpróbáltam nem rá pillantani derékmagasság alatt, csak hát az ilyesmi ugyebár nem teljesen lehetséges. A javára szóljon, hogy a kezével megpróbálta eltakarni a férfiasságát, bár ezzel nem ment túl sokra. – Cicuskám, van egy kora reggeli órám. Ha nem gond, akkor én most lelépek. Lucy megvonta a vállát, Jameson pedig rám kacsintott. – Gratulálok a könyvedhez, Olive. Alig várom, hogy megnézhessem a filmet!

– Köszi – motyogtam, és nem a szemébe néztem, hanem el, a válla fölött. Amikor a srác elment és hallottam Lucy ajtaját kinyílni, majd bezárulni, visszafordultam a barátnőm felé. Kócos és zilált volt a haja, az arcán pedig csintalan vigyor ragyogott. Rám kacsintott. – Ugye milyen óriási van neki? Igaz? Éppen ezért nem is hívjuk fütyinek, ahogy te mondtad. Majdhogynem sértő így nevezni. Megcsóváltam a fejem. Ez a nőszemély kibírhatatlan… de kétségtelen, hogy a fiújának hatalmas farka van. Lucy örülhet. – Akkor ezért ő az új játszótársad? – Te talán nemet mondtál volna rá? Nem láttad talán, hogy mekkora neki az a szörnyeteg? És a tetoválásai… A fenébe… elég, ha rájuk gondolok és egyből ben… – Leütlek, ha megpróbálod befejezni ezt a mondatot, Lucy. Felnevetett és szélesre tárta a karját. – Ne kímélj, te titokzatos szépség! Felnyögtem, és nekivetettem a hátamat az ajtónak, biztos, ami biztos. Nem akartam egy újabb pillantást megkockáztatni Jameson férfiasságára. – Most akkor mit tegyek? – Semmit. – Hogy érted azt, hogy semmit? Lucy vállat vont és megveregette maga mellett az ágyat. Odamentem hozzá és leültem, miközben megpróbáltam leküzdeni a nyugtalanságomat. – Te, drága barátnőm, szépen megvárod, hogy Jason felhívjon – mondta Lucy. – Miből gondolod, hogy hívni fog? – Az emberei bizonyára már látták a cikket. Hidd el nekem, egyből rád csörög, ha ő is elolvassa.

Három órával később a heverőn ücsörögtem, és a laptopom gyakorlatilag rátapadt az ujjamra. Valaki kinyitotta a bejárati ajtót, mire én felkaptam a fejemet. Látva, hogy csak Char az, köszöntem neki. – Szia! Milyen korán hazajöttél. – Igen, Kindley professzornak valamilyen baja támadt, ezért hamarabb befejezte a mai órát – Char bedobta a kézitáskáját és a könyveit a szobájába, majd visszajött és odaült mellém. – És te mit csinálsz? – Üveges tekintettel bámulom a képernyőt. – Nem újdonság, igaz? – Hát nem. Nagy nehezen leírok pár oldalt, aztán visszamegyek az elejére és kitörlök mindent. Lehetséges, hogy csak egykönyves szerző vagyok. Úgy érzem, mintha szertefoszlott volna a kreativitásom. Az is lehet, hogy tök tehetségtelen vagyok, és csupán véletlenül jött össze az a regény. – Biztosra veszem, hogy az nem így működik, Olive – ellenkezett Char és masszírozni kezdte mindkét halántékát. – Fáj a fejed? – Bezony. Szarul érzem magam azóta, hogy reggel felkeltem. – Akarod, hogy főzzek neked egy jó kis gyógyító levest? – Á, jól vagyok. Azért köszi. Amúgy nem tudod, hogy miről akarsz írni, vagy csupán az első mondatok nem akarnak összejönni? – Ó, a bevezető résszel simán megvagyok, nincs gond, de amikor lendületet venne a történet, kénytelen vagyok kidobni az egészet. Char rám nézett a világító kék szemével. – Akkor ez a történet nem neked való. Érezni fogod, ha

rábukkansz az igazira. – Ebben nem vagyok ennyire biztos. Bizsereg az ujjam, hogy gépeljek végre, de a fejem kong az ürességtől. Mint a lufi. – Szólj nyugodtan, ha tudok segíteni valamiben. A narratívában, vagy akármiben. Letettem a laptopomat a padlóra és felkeltem. – Csinálok neked egy teát – szóltam hátra a vállam fölött. – Kezd elmenni a hangod. Felmordult és a laptopom után nyúlt. – Jason hívott már a fényképek miatt? – Dehogy – válaszoltam, és megtöltöttem vízzel a kannát, amíg arra vártam, hogy felforrjon, kinyitottam a szekrényt, hogy az ott lévő teák között válogassak. – Gyógynövényes teát kérsz, vagy csak sima feketét? – Gyógynövényeset, légy szíves. – Halkan fütyülni kezdett. – Látnod kéne a fotók alatt a hozzászólásokat. Odanézve azt láttam, hogy Char újra végiggörgeti a fényképeket. Levettem két bögrét és beléjük tettem a teafiltereket. – Szemétségeket írtak? – Nem – felelte Char, hátranézve a válla fölött. – Igazából úgy vélik, hogy ti ketten tök cukik vagytok együtt. Jó páran azt írják, hogy te vagy Jason új barátnője, egy fiatal színésznő, vagy ilyesmi. Felhorkantam. – Mézet teszek a teádba és eszed ágába ne jusson nyavalyogni emiatt! Lakótársnőm tiszta szívéből utálta a mézet, valahányszor megbetegedett, erővel kellett letuszkolnunk a torkán. A vízforraló után nyúltam, és megtöltöttem a bögréinket. – Köszike, Olive mama. – Szívesen, szépséges gyermekem. Felkaptam a két bögrét, visszamentem a heverőhöz és

odaadtam Charnak a gyógynövényes teáját. A laptop még mindig ott volt az ölében, amikor a nyakát nyújtogatva beleszimatolt az én italomba. – Te mit iszol? Jobb az illata, mint az enyémnek. – Sima fekete teát, Earl Greyt. Leültem Char mellé és a képernyőre pillantottam. – Ez itt a kedvencem – mondta a lány és lejjebb görgetett egy másik képhez, amin Jason keze a pólóm alatt volt. – Valósággal elvesztetek egymásban. – Kutyagumit vesztünk el, csupán jól nyakon öntöttek valami idióta forró turmixszal és Jason tudni akarta, hogy nincs-e bajom. Nem tudom, milyen leskelődő készítette ezeket a képeket, de a fotósnak sikerült olyan dolgokat is megörökítenie, amelyek meg sem történtek. Azt viszont beismerem, hogy ügyesen becserkésztek minket. – Azt hiszem, én inkább Lucynek adok igazat – jelentette ki Char, mire én olyan ingerülten fordultam felé, hogy majdnem leöntöttem magamat a forró teával. Újra. Char úgy emelte fel a két kezét, mintha el akart volna hessegetni magától. – Ó, kérlek, ne ölj meg! De szerintem képtelenség volna ilyesmit úgy megörökíteni, ha nem volna ott valamicske valódi érzelem. Mert ugye tévednék, ha úgy vélném, hogy még mindig Marcusba vagy szerelmes, igaz? – Dehogy vagyok. Azzal pedig mindannyian tisztában vagyunk, hogy még mindig Jasont szeretem, ezért te meg Lucy ezt látjátok bele a fényképekbe. – Olive – csukta le Char a laptopot és letette maga mellé. – Talán nem volna jó, ha hamis ábrándokat kergetnél, de… – De…? De mi? – Amikor Jason rád néz, nem csupán a legjobb barátja kishúgát látja benned. Legalábbis ezeken a fotókon. – A laptop felé bökött. – Persze, arról fogalmam sincs, hogy bánik veled, amikor négyszemközt vagytok. Legyintettem, és belekortyoltam a teámba.

– Ő csak… Amikor csörögni kezdett a telefonom, Char magasba vonta a szemöldökét, mert pánikba esve néztem rá. – Hol van a mobilod? – kérdezte. – Nem tudom. Talán a szobámban? A telefon tovább csörgött. Char félrehajtotta a fejét. – Nem akarod felvenni? Vadul megráztam a fejemet. – Félek. – Mitől? Az átkozott telefon elnémult, de aztán újra csörögni kezdett. – Lehet, hogy Dylan az. Ebben a pillanatban képtelen volnék beszélni vele. A jó ég tudja, hogy mit mondana. Kölyökkorunkban nagyon nem csípte, hogy ott döngicsélek Jason körül. Hétszentség, hogy teljesen ki fog akadni, amikor meglátja ezeket a fényképeket. – Na és ha Jason hív? – kérdezte Char. Az még szörnyűbb volna. – Mi van, ha ő az? Mi van, ha mérges? – Rád? – méltatlankodott Char. – Nem számít, hogy kire. A kezembe nyomta a bögréjét és felkelt. – Nevetséges vagy! Kezemben a két bögrével utánakiabáltam. – Char, meg ne nézd! Nem akarom tudni. Kérlek! – Késő – felelte. Rám szegezve a tekintetét, nekidőlt az ajtófélfának és megnyomta a zöld gombot. – Szia, Jason! Nem, én Olive barátnője vagyok, Charlotte. Rémült képet vágva a fejemet ráztam, és suttogva ezt mondtam: – Nem vagyok itt. Elmentem! El! Nyom nélkül. Mondd, hogy felszívódtam. Charlotte a szemét forgatta.

– Ó, persze. Igen, itt ül mellettem. Szívesen. Légy jó! Hangosan nyöszörögtem. Char mellém pottyantotta a mobilt és kivette a bögréjét a kezemből. – Megyek és megpróbálom kialudni ezt a fejfájást. Köszönöm a teát. Később majd dumcsizunk. – Áruló – mérgelődtem. – Ahogy megbízol valakiben, egyből hátba támadnak. Ti mind árulók vagytok! Hátra sem nézve becsukta maga után az ajtót. Felsóhajtottam, megembereltem magamat, és a mobilom után nyúltam. – Halló? – Ki az áruló? – kérdezte Jason jókedvűen. – Az összes barátom – válaszoltam fáradtan. Becsuktam a szememet, miközben a szívem tette a maga dolgát és valósággal repesett, miközben Jason lágy, de mégis dörmögő hangját hallgattam. – Mi újság veled, Olive? – kérdezte nevetve. – Még élek, és már ez is eredmény. – Tegnap azért ennyire nem rúgtál be. Rád tört a másnaposság? – Nem, nem. Jól vagyok. Tényleg semmi bajom. Csak valamiért nem megy az írás. – Hümmm. Láttad a fényképeket? Azért nem tudsz írni? Egy pillanatig arra gondoltam, úgy teszek, mintha fogalmam sem volna arról, miről is beszél, de úgy éreztem, hogy gyorsan lebuknék. – Na igen, Lucy megmutatta őket ma reggel – ismertem be. – Haragszol rám? A homlokomat ráncolva belekortyoltam a teámba. – Már miért haragudnék rád? – Azokért a dolgokért, amiket a cikkben írtak. És persze azért, hogy lefényképeztek velem együtt. Az ilyesmi nekem

teljesen hétköznapi dolog, hozzászoktam ahhoz, hogy nincs magánéletem, te viszont nem kérted, hogy veled tapétázzák ki az egész internetet. Beszéltél már a szüleiddel? Látták a képeket? – Hát nem. Abban reménykedem, hogy nem kerülnek a szemük elé. És ha esetleg mégis… na, szóval, valójában semmi sem történt, igaz? Biztosra veszem, hogy ezzel tisztában vannak. Mert ugye nem arról van szó, hogy mi kerten titokban együtt járunk, ahogy azt a cikkben írták. – Persze. Felhúztam a lábamat és a bögrét rátettem a térdemre. – Ráadásul azt is írták, hogy szép vagyok. Ennek most örülnöm kellene, igaz? Erőltetetten felnevettem. Végül is tényleg jó volt azt olvasni magamról, hogy szép vagyok, főleg, hogy a képen Jason mellett álltam. – Naná, hogy szép vagy Olive. Semmi szükség a pletykalapok süketelésére ahhoz, hogy ebben biztos legyél. Nem egyszerűen elolvadtam, de ráfolytam a heverőre. – Köszönöm – nyögtem ki, amikor végre meg tudtam szólalni. Hosszú csend támadt, amit egy kérdéssel törtem meg. – És te, haragszol rám? – Tessék? Mi a fenéért haragudnék rád? – Nem is tudom. – Előrehajoltam, és a bögrét ráraktam a kisasztalra. – Miután előjött az a másik… szóval tudod, lehet, hogy nem akarsz egy újabb… a fenébe, tényleg nem tudom. – Nem, édesem, nem haragszom rád. Édesem? Ismét elolvadtam. – Miután így megállapítottuk, hogy egyikünk sem haragszik a másikra, szeretnélek meghívni vacsorázni. – Vacsorázni? Engem? Hogy mi ketten, együtt? – Igen. Van valami, amit meg szeretnék beszélni veled, és azt gondoltam, mi lenne, ha kiruccannánk, és együtt

vacsoráznánk egy szép helyen. Sokkal jobb, mintha a kéglimben nyomorognánk. – Nem hiszem, hogy bárkinek is nyomorognia kellene a házadban, Jason. Ha veled előfordul az ilyesmi, akkor valami nagyon nincs rendben veled. Az a hely egészen egyszerűen igazi Édenkert volt, legalábbis számomra – főleg az ő társaságában. Elmosolyodott, éreztem a hangján, amikor megszólalt: – Örülök, hogy tetszik neked a házam, Olive. Bár ebben egyetértek veled, mégis azt hiszem, hogy jobb volna, ha beülnénk egy jó étterembe. – Akkor most bajban vagyok? Rossz híreket fogsz közölni velem? A filmmel kapcsolatban, vagy ilyesmi? Mert nagyon az az érzésem, hogy csalódás vár rám, és én nem igazán kedvelem a kellemetlen meglepetéseket. – A filmmel minden a lehető legjobban halad. Pár hét és kezdődik a forgatás. Ott leszel velem a helyszínen, és mindent a saját szemeddel láthatsz. Ezt meghallva kihúztam magamat. – Tényleg? Ott leszek veled a forgatáson? – Azt hittem, hogy örülnél neki. Tévedtem volna? – Nem. Nem. Semmire sem vágyom annyira, mint erre. Ha el tudnál vinni oda magaddal, megígérem, hogy nem foglak háborgatni. Már az is nagyszerű volna, ha csak egyszer ott lehetnék. – Ma este, vacsora közben ezt is megbeszéljük, rendben? Akkor ráérsz? – Igen. Igen. Vacsorázzunk! Ma este? – A szabadidőm elalélva hevert előtte. Egyébként sem volt semmi dolgom, mert csak a laptopom várt rám. – Hova menjek? – Hét körül odamegyek érted. Gondolod, hogy addigra elkészülsz? Magam elé tartottam a mobilt és megnéztem az időt. Már majdnem öt óra volt.

– Persze. – Nagyszerű. Akkor nemsokára találkozunk, édesem. Édesem… Ó… Hiszen ő volt az én édesem. – Rendben. Akkor hétkor. Letettem a mobilt és berohantam Char szobájába. – Elvisz magával a forgatásra! – harsogtam, mihelyt feltéptem az ajtót. Char éppen bepötyögött valamit a mobiljába. – Ó, bocsi. Dolgod van? – Nem. Nincs. Gyere be – intett, hogy jöjjek és a telefonját bedugta a párnája alá. – Szóval kimész a forgatásra. Mikor? Bementem, és leültem az ágya szélére. – Azt mondta, hogy pár hét múlva kezdődik a munka. Istenem, annyira hihetetlen ez az egész, Char. Azt hiszem, kezdek kicsit kiborulni tőle. Attól, hogy nem álmodom, és tényleg ez a valóság. Izgatottan ugráltam az ágyon. Char elmosolyodott. – Egyértelműen ez a valóság. – Azt is mondta, hogy meg akar velem beszélni valamit, úgyhogy ma este elvisz vacsorázni. Fel kell készülnöm. Először is irány a zuhanyzó! Felkeltem, de nem mentem sehova. Igazából segítséget akartam kérni Chartól, csakhogy mostanában ő olyan furcsán viselkedett. Az egyik nap hűvös, a másik nap barátságos volt velem… Nem tudtam mire vélni az egészet, de arra gyanakodtam, hogy az utolsó szemeszter terheli ennyire meg. – Ha lezuhanyoztam, segítesz kiválasztani a ruhát? Egész nap a laptopomat bámultam, és olyan vagyok, mint egy rakás szerencsétlenség. – Szívesen. Menj nyugodtan zuhanyozni! Ott leszek a szobádban, amikor kijössz. – Köszönöm, Char – mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára. Elmosolyodott.

– Nincs idő érzelgősködésre, irány a zuhany! Szökdécselve rohantam be a szobámba.

Este, amikor Jason eljött értem, majdnem szétvetett a sok energia. Jó lett volna, ha Lucy megpróbál feldobni kicsit, de a tanulócsoportban együtt magolt a többi lánnyal, Char pedig… eltekintve attól, hogy beteg, nem éppen ő a legalkalmasabb személy arra, hogy feldobjon, ha lelkesítésre van szükséged. Amikor Jason odaszólt, hogy pár perc múlva ott lesz értem, úgy döntöttem, hogy a ház előtt várom meg, megúszva így Marcus ingerült tekintetét. A Spyder beállt a járda mellé, én meg gyakorlatilag odarohantam az anyósüléshez, mielőtt Jason kiszállhatott volna. – Miért kint ácsorogtál? Mi a baj? – kérdezte, mihelyt beültem. Vettem egy mély lélegzetet, és megéreztem az illatát. A gyönyörűségtől majdnem felnyögtem. – Tessék? – kérdeztem oda sem figyelve. – Igen, semmi. Nem akartalak megvárakoztatni. – Gyönyörű vagy, Olive – válaszolta és a tekintete lassan végigsiklott rajtam. Mivel nem sejtettem, hogy hova visz magával, Char azt gondolta, az lesz a legjobb, ha egy egyszerű, fekete koktélruhát veszek fel. Végigsimítottam a csípőmet és közben nemcsak megigazítottam, de picivel lejjebb is húztam a ruha alját. Ez nem sokat segített, ezért aztán az ölembe tettem a kezemet és befejeztem a mocorgást. Tudtam ugyan, hogy a ruha most kicsit rövidnek tűnhet, ám remekül mutatott rajtam. Az különösen tetszett, ahogy oldalról mutatott, az anyaga tökéletesen követte a fenekem ívét. – Hova megyünk? – kérdeztem, miután bekötöttem a

biztonsági övét, és besoroltunk a forgalomba. – Azt hiszem, a Soho House a legnyugisabb hely. Ott biztosan nem készülnek fényképek rólunk. – Ó, az a híres, exkluzív klub? Van oda tagságid? – Igen. Nem vagyok visszatérő vendég, jobban szeretem a saját otthonom nyugalmát, de néha le kell ülnöm filmes szakemberekkel tárgyalni, és akkor odamegyünk munkaebédre. – Értem. Akkor ez most azt jelenti, hogy valamilyen szakmai megbeszélésre megyünk? Az odaút hátralévő részét zavart csendben töltöttük. Úgy tűnt, hogy egyikünknek sincs semmi mondanivalója, amit meglehetősen rossz előjelnek találtam. Miután beálltunk a garázsba és Jason bejelentkezett, a kezét egy könnyed mozdulattal közvetlenül a popsim fölött a hátamra szorítva – ami miatt majdnem kiugrott a szívem – a liftek irányába terelt. Amikor elviselhetetlenné vált a csend, megkérdeztem: – Minden rendben? Semmi kifogásom a meghitt hallgatás ellen, de az volt az érzésem, hogy valami nincs rendben vele. Összerendezetlennek tűnt. Elkomorodva nézett le rám. – Persze. Miért? Szomorúan rámosolyogtam. – Nem is tudom. Nagyon hallgatsz. Feszült vagy, és nem örülsz annak, hogy itt lehetsz. Ellágyult a tekintete, és óvatosan meghúzta a hajamat. – Nem veled van bajom, Picúr. Túl sok volt ma a stressz. Bólintottam, nyeltem egy nagyot, és elfordultam a meleg tekintetétől. A legfelső szinten szálltunk ki a liftből, majd néhány lépcsőn felmentünk egy meglehetősen zsúfolt bárba, onnan pedig egy olyan menő étterembe, amihez hasonlót még soha

az életben nem láttam. Az épület tetejét telerakták zöldellő olajfákkal és mindenféle növénnyel. Az ágak közé fellógatott lámpák és pislogó fényfüzérek meghitt fényt árasztottak magukból, hihetetlenül romantikus hellyé változtatva az éttermet. Elég volt azonban egyetlen pillantást vetnem Jason arcára, hogy rájöjjek, semmi esélyem sincsen egy romantikus estére. Megpróbáltam nem elmerülni a lábunk alatt elterülő Los Angeles gyönyörű látványában, miközben a recepciós lány nyomába eredve odamentünk a lefoglalt asztalhoz. Ez olyan helyen állt, hogy a legtöbb vendég nem láthatta. – Jason! – kurjantotta el magát mégis egy pasi, amikor éppen le akartunk ülni. Én nem láttam, hogy ki volt a kiabáló, de Jason odaintegetett valakinek, mielőtt velem szemben helyet foglalt volna. – A legutóbbi filmem egyik producere – magyarázta derűs arccal. Visszamosolyogtam rá. Nem beszélgettünk, hanem megrendeltük az italainkat és az ételt, majd pedig csendben vártam, hogy Jason kiöntse a szívét. – Azt gondoltam, hogy élvezni fogod az étterem légkörét –mondta egyből azután, hogy a pincér kihozta az italokat. Jason egy hajtásra kiitta a whiskey-jét, mielőtt a szegény felszolgáló odatehette volna elém a Lemon Droppomat. Rendelt még egy whiskey-t magának, majd váratlanul hátratolta a székét és felkelt. – Köszönnöm kell pár ismerősnek, mindjárt jövök – mondta, és ott hagyott. Döbbenten bámultam a hátát, majd felkaptam a koktélomat és belekóstoltam. Utána egy újabb nagyobb korty következett. A pincér visszajött Jason második whiskey-jével, ám vendéglátóm nem bukkant elő. Kénytelen voltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, látva a felszolgáló kérdő

pillantását. – Nagyon finom – motyogtam, és telefonomat, hogy chateljek Lucyvel.

elővettem a

Én: Itt ülök egy gyönyörű teraszon, körülöttem olajfák és romantikus fények – csak éppen egyedül. Lucy: Mi az, hogy egyedül? Én: Nem tudom, hogy pontosan miért, de valami nincs rendben Jasonnel. Éppen csak leültünk, megrendeltük a kaját meg az italokat, erre felpattant és lelépett, hogy köszönjön pár ismerősének. Lucy: Ez azért annyira nem vészes. Lefogadom, hogy mindjárt visszajön. Én: De nagyon is az. Attól kezdve furcsán viselkedik, hogy beültem a kocsijába. Nem néz a szemembe, mintha ott se lennék.

Előrehajolva kukucskálni kezdtem, hátha meglátom. Sikerült felfedeznem, ahogy ott áll tíz-tizenkét vacsorázó ember asztala mellett. Egy gyönyörű szőke nő is csatlakozott a csoporthoz, ám ahelyett, hogy leült volna, odaállt Jason mellé, amikor megpillantotta. Megérintette a férfi karját, és közelebb hajolva a fülébe suttogott valamit. Ez annyira vicces volt, hogy Jason hátrahajtotta a fejét és felkacagott. A keze pedig lassan rácsúszott a nőci derekára… én pedig gyorsan

visszaültem a helyemre. Nagyszerű. Cseppet sem lettem jobb kedvű, amikor felidéztem magamban, hogy nem Jason, hanem a híres Jason Thorn hívott el vacsorázni. Sokkal jobban bírtam azt a régi srácot. Én: Nem érzem igazán jól magamat. Haza akarok menni, Lucy. Lucy: Hé, minden rendben lesz! Te most egy cica vagy. Egy doromboló, elégedett cicus. Lefogadom, hogy Jason a filmről akart beszélni veled. Ezt talán nem te magad mondtad? Ne aggódj, ha bántani merészel, szétrúgom a seggét!

Kizárt dolog, hogy ezúttal működjön a macskás dumája. Mielőtt válaszolhattam volna Lucynek, Jason visszajött az asztalhoz, mormogott egy bocsánatkérést, furcsa tekintettel nézett rám, és már nyúlt is az italáért. Teljesen megsemmisülve az abroszt piszkáltam, és a koktélomat kortyolgatva megpróbáltam a gyönyörű panorámára összpontosítani. Egy idő múlva érdeklődni kezdett, hogy haladok az új regényemmel, én pedig szükségtelen bőbeszédűséggel válaszoltam meg az összes kérdését. Végül feladtam, és már nem próbáltam meg rábírni a párbeszédre, mivel elkezdett chatelni az ügynökével. Megjött az étel – mind a ketten pisztrángot rendeltünk –, amit – micsoda meglepetés – csendben fogyasztottunk el. Már ha az evésnek számít, hogy a villámmal piszkálom szegény halat. A telefonom kétszer is rezgett, ám én nem néztem meg, hogy kitől jött az üzenet. Nem számít, hogy Lucy hányszor írt

rám, nem voltam cica – főleg nem dorombolós. A pisztráng felét sem ettem meg, amikor befejeztem a kellemetlen és igen nagy csalódással járó étkezést. Letettem az evőeszközt, hátradőltem a székemben, és a távoli felhőkarcolókat bámultam. Alapvetően utálok duzzogni, az pedig kifejezetten hülyén jött ki, hogy Jason asztalánál ülve viselkedek így. Ennek dacára sem tudtam azt a látszatot kelteni, mintha ez a pillanat életem legboldogabb élménye lett volna. – Olive? Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy összerezzentem, amikor meghallottam Jason érdes hangját. – Igen? Oldalra hajtotta a fejét, és a homlokán ráncok jelentek meg. – Jól vagy? – Nem tudom, és te? – kérdeztem vissza. Megvakargatta az arcán a borostát. – Ezt meg hogy érted? – Szinte egy szót sem szóltál hozzám, amióta leültünk, Jason. Nem mintha a kocsiban dőlt volna a szó belőled, hiszen ma este maximum húsz szót szóltál hozzám. Mivel te hívtál meg vacsorázni, nem tudhatom, hogy mégis mit jelentsen ez, de hajlandó vagyok megvárni, hogy befejezd az evést és hazavigyél. Sőt, talán jobb lesz, ha hívatsz nekem egy taxit… járnak ide taxik egyáltalán? Mindegy. Ha jön a taxi, egyedül is haza tudok menni. Néhány asztallal arrébb, bal kéz felől a vendégek egyik csoportja harsogva kacagott. Rájuk figyeltem, nem Jasonre. Mi miért nem lehetünk olyan boldogok, mint ők? Hiszen Jason elvisz engem a filmforgatásra, mégpedig oda, ahol azt a világot viszik filmvászonra, amit én alkottam. Látni fogom Isaac szobáját, megérinthetem azt az ágyat, ahol az éjszaka közepén felébresztette Evie-t, mivel egészen egyszerűen nem bírta kivárni, hogy csak reggel nyomja az ajkára az első

csókot. Nekem is boldogan kellett volna kacagnom ahelyett, hogy itt duzzogok egy szuperhím orra előtt. Bár nem az én szuperhímem volt, de itt voltam a közelében, és a jó istenke nem véletlenül adott nekem szemeket. Visszapillantva Jasonre, észrevettem zavart arckifejezését. – Bassza meg – suttogta alig hallhatóan. Lehet róla szó, ha ez a bajod. A maradék whiskey-jét egyetlen hatalmas korttyal kiitta, majd hangos csattanással hátratolta a székét, és odajött mellém. Megfájdult a nyakam, ahogy felnéztem rá. A kezét nyújtotta felém. – Gyere! Képtelen vagyok rá itt, ahol ennyien bámulnak. Menjünk! – Hová? – kérdeztem, és gyanakodva bámultam a kezét meg a szemét. Semmi kedve nem volt kivárni a döntésemet, ezért velem együtt hátrahúzta a székemet, és megragadta a kezemet. Felkaptam a Chartól kölcsönkért kis alkalmi táskát, hagytam, hogy elvonszoljon az asztalunktól, miközben igyekeztem nem odafigyelni arra, hogy az egész testem bizseregni kezdett, amikor újra magamon éreztem forró bőrének érintését. Már az is a gyermekkori álmom valóra váltását jelentheti, hogy a kezét fogom. Ráadásul nem most először fogta meg a kezemet. Nyugodtan mondhatnám, hogy klassz volt ez az este. Csak hát nem tudhattam, milyen lesz a folytatás. Na ennyit a gyerekkori álmokról…

Tizenhatodik fejezet

Olive

AHELY ETT, HOGY hazavitt volna, elszáguldott velem Bel Airbe, az otthonául szolgáló földi Edenkertbe. – Kérsz valamit inni? – kérdezte, mihelyt beléptünk. – Nem kérek, kÖszi. – Én viszont annál inkább. Töltött magának egy nagy pohár… ekkor már kicsit sem érdekelt, hogy micsodát. Ott álltam a nappalija közepén, a karjaimat összefontam a mellkasomon és úgy éreztem, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok. – Talán jobb lett volna, ha hazaviszel, Jason – mondtam, amikor továbbra sem fordult vissza felém. – Azt hiszem, nem volt annyira jó ötlet a mai vacsora. Ha azért találkoztunk volna, mert elviszel a forgatásra, vagy a fenébe, nem is tudom, hogy elmondd, szerinted szar a könyvem… vagy ha esetleg a fényképek miatt, akkor talán lenne értelme, de… – Állj le, Olive! Hallgass! – vágott a szavamba. Végre letette az üveget, és odaállt mellém. A két kezébe vette az arcomat és a szemembe nézett. – A könyved nagyszerű. Te is az vagy. Ne gondolj rosszat magadról! El kell… nem, kénytelen vagyok elmondani neked valamit, vagyis igazából egy szívességet kérni. A pokolba… Elengedte az arcomat, és már megint hátat fordított nekem. – Máris elszúrtam az egészet. Pedig csak azt nem tudom,

hogyan mondhatnám el… mivel is kezdjem… – Na jó. – A kis táskát a kényelmes karosszékbe ejtettem. – Egyre inkább úgy érzem, mindjárt a képembe vágod, hogy valamiért kénytelen vagy eltenni láb alól, úgyhogy ennél rosszabb már nem is lehet. Gyerünk hát, essünk túl rajta! Az ujjaival beletúrt a már amúgy is irtó vonzó, kócos frizurájába, és kifújta a levegőt. – Igazad van. Rendben. Múltkor tetszett neked a kinti rész, úgyhogy menjünk ki oda. Megragadta a kezemet és kivezetett a házból. – Most már kerti heverőid is vannak? – kérdeztem, amikor kiértünk. Hat kényelmesnek látszó, lenyűgöző bútordarab sorakozott a medence mellett. Ráadásul akadt itt jó pár hatalmas párna abból a fajtából, amin olyan remekül lehet aludni. – Múltkor, amikor itt jártam, ezek még nem voltak itt. – Igen, megkértem Alvint, hogy nézzen már valamilyen kényelmes ülőalkalmatosságot azoknak a vendégeimnek, akik inkább a medence partján ücsörögnének, és nem az asztal mellett. Miattam vette őket? Képtelen voltam elnyomni a mosolyomat. Közelebb vittünk pár párnát a medencéhez, és egymással szemben leültünk rájuk. – Eleget kerülgettem a forró kását, úgyhogy belevágok – mondta Jason. Kihúztam magam, és feszülten vártam, hogy mit zúdít a nyakamba. – A sajtófőnököm azt akarja, hogy megnősüljek, Olive. Egy pillanat. Mi van?! Na erre azért nem számítottam! – Miről beszélsz? – Elvesztettem néhány szerepet a sikátoros videóbotrány miatt; úgy tűnik, a döntéshozók szerint nem veszem eléggé

komolyan a munkámat, és egyetlen nagyobb filmstúdió sem akar emiatt bajba kerülni. Nincs szükségük arra, hogy a személyem miatti negatív sajtóvisszhang alávágjon a filmjeiknek, ezért felbontották a szerződéseimet. Tom szerint ez csak a bajok kezdete, ha nem jön radikális váltás. Egy pillanat. Mi van?! Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miről beszél. Meg fog nősülni? Talán rontás van rajtam? Hiszen egészen egyszerűen disznóság, ami velem történik. Már rég elengedtem gyermekkori szerelmemet, erre fel újra találkoztam vele, hosszú időt tölthettem a társaságában… és akkor feleségül fog venni valakit? – Várj egy picit! – Megráztam a fejem. – Nem értem! Mi köze a munkádnak ahhoz, hogy megnősülsz? – A filmes szakmában ez már csak így megy, Olive. Az életed színházi előadás a közvélemény számára. A szakma olyan új formába önt téged, ami megfelel az elvárásaiknak. Illúzió az egész. Néha még a magánéletedben is csak szerepet játszol. Ha új barátnőd van, a sajtófőnököd leül, és ír neki egy szerződést. Mindennek egy írott megállapodás a vége. Kötelező érvényű. Persze vannak igazi párok is, de ebben a szakmában nagyon nehéz komolyan összejönni valakivel. – Akkor miért nem elég egy barátnő? Már az is elég szörnyű, hogy érdekből lesz barátnője, de hogy megnősüljön?! Éppen elég romantikus regényt olvastam ahhoz, hogy tudjam, az ilyen színlelt házasságokban mindig felvillan a valódi szerelem. Amúgy pedig melyik épeszű nő ne szeretne bele Jasonbe, ha egy kis időt tölthet a társaságában? – Nem – mondta, és megrázta a fejét. – Azt gondolják, hogy a sajtó egyből átlátna rajta, és ha a közvélemény meg a döntéshozók azt gondolnák, hogy megpróbálom átverni őket, azzal csak még mélyebbre ásnám el a karrieremet. Száz szónak is egy a vége, Megan szerint, ha megnősülök, és néhány éven keresztül eljátszom ezt a szerepet, meg fog változni velem kapcsolatban a közvélemény. Közben pedig a

munkámra összpontosíthatok ahelyett, hogy kármentéssel kellene foglalkoznom, hiszen a ballépéseim nem korbácsolják majd fel a sajtót. A szívem egészen parányira zsugorodott, és megpróbáltam nem kimutatni, hogy mit érzek – pokoli kínokat. – Akkor, ha nem tévedek, illik gratulálnom – nyögtem ki nagy nehezen. – Hűha! Szóval megnősülsz. Már be is jelentetted? Elnevette magát, de nem szívből. Nagyon nem. – Fenéket. Nem néztem rá, hanem oldalra hajolva egy kézzel belenyúltam a medence vizébe. Hideg volt az éjszaka, én azonban nem fáztam. – A sajtófőnököm és Tom már egy jó ideje fiatal színésznők arcképeit mutogatja nekem, de nem tudtam választani közülük. – Még jobban össze akarta törni a szívemet. – Az a helyzet, hogy találtak valakit számomra. Arcképeket? Ez kibaszottul nevetséges! Hogyan lehet feleséget választani egy portré alapján? Egyértelmű, hogy Hollywood nem az én világom. Hova tűnt a szerelem, emberek? Arra kényszerítettem magam, hogy megszólaljak. – És ki a szerencsés kiválasztott? Ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésre, egész furcsa dolgot mondott. – Emlékszel az első találkozásunkra? Arra a napra, amikor megláttalak, ahogy ott lapulsz az emeleten, a fal mellett? Őszintén elmosolyodtam. – Egészen halványan. Kamuztam. Természetesen hajszálpontosan emlékeztem arra a napra. – Akkor – kezdte, és mocorogni kezdett a párnán –, most választ adok arra, amit akkor kérdeztél.

Rövid szünetet tartott, majd így szólt: – Igen. Értetlen arccal meredtem rá. – Tessék? Azt kérdeztem tőle, hogy szereti-e a sÜtit, vagy nem? Nem emlékeztem, hogy bármit is kérdeztem volna tőle. – Mire mondtál igent? – Nem emlékszel rá – mormogta, és megdörzsölte borostás arcát. Vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatta volna. – Arra kértél, hogy vegyelek feleségül… szóval… hozzám jössz feleségül, Olive? Elnevettem magamat. Mégpedig hangosan. Utána viszont ránéztem az arcára. – Mi van? Te komolyan beszélsz? Hirtelen egy hatalmas gombóc jelent meg a torkomban, és majdnem megfulladtam. Jason vajon hallja a szívverésemet? Felfigyel arra, hogy remeg a kezem? – Ugye csak viccelsz? – nyögtem ki végül, és már nem mosolyogtam. Keserűen felnevetett. – Úgy tűnik, a fényképeink miatt mindenki azt hiszi, hogy fülig beleszerettünk egymásba, és mivel együtt voltunk kamaszok, Megan szerint az emberek nem fogják megkérdőjelezni a házasságunkat. Éppen ellenkezőleg. – A házasságunkat? – nyögtem. Komolyan beszélt. Ezt jól láttam a szemében. – Már ha igent mondasz. – Hűha – Feltápászkodtam, és arrébb tántorogtam. – Hűha. A lényem egy része azt követelte, hogy azonnal vessem magamat a nyakába, és üvöltsem, hogy „IGEN! Még szép, hogy hozzád megyek!”. Addig kellett volna ujjonganom, míg el nem megy a hangom. Hiszen nyolcéves korom óta várok erre a pillanatra. Igaz? A lényem másik fele… szóval ez utóbbi

nem létezett. Nyilvánvaló volt, hogy érzelgősen, fülig szerelmes voltam Jason Thornba. Összerezzentem, amikor megérintette a vállamat, és Jason megfordított. Nem is hallottam, ahogy felkelt. – Azt hiszem, most elbaltáztam az egészet. Engedd meg, hogy kicsit részletesebben elmagyarázzak mindent! Alighanem bólintottam, mivel folytatta. – Ha igent mondasz, akkor egy-két héten belül összeházasodunk. Keserűen felnevettem. Komolyan azt hitte, hogy ez az információ segíteni fog? Hát nem segített. Kicsit sem. Tovább beszélt. – Természetesen itt fogsz élni velem, míg el nem válunk. Még össze sem házasodtunk, és ő máris a válást tervezi? – A Sajgó lélek miatt olyan szerződést írtam alá a stúdióval, amelyik kiköti, hogy a forgatás ideje alatt nem lehet semmilyen kapcsolatom, mint ahogy a promóció időszakában sem. Mivel azonban te írtad a regényt, a házasságunk valóságos áldást jelentene a reklám szempontjából. Elhallgatott, és a szemembe nézett. – Megan és Tom szerint esetleg én járhattam a fejedben, amikor megírtad a könyved. – A szívem szó szerint leállt. Hosszabb időre, mint szabad lett volna. Kővé válva álltam, míg újra meg nem szólalt. – De hát az nem lehet igaz, ugye? – Persze hogy nem. – Megráztam a fejemet. – Hát igen. A közvélemény viszont úgy gondolkozik, mint Megan és Tom – mormogta, miközben a tekintetével továbbra is a szememet kereste. – Úgy vélik, hogy a nagykutyák örülni fognak a hírnek, mivel ettől még érdekesebbé válik a film. Amikor szárnyra kap a pletyka arról, hogy mi összejöttünk, mindenki arról fog beszélni, hogy ennyi idő elteltével miként találtunk egymásra, hogyan szeretett bele a filmcsillag a kettőjük történetét megíró

szerzőbe. A filmvásznon pedig mindenki azt látja majd, ahogy lángra lobbanok irántad. Minél többet beszélnek rólunk, annál többet emlegetik a könyvedet és a stúdió filmjét. Ráadásul pedig te leszel az a lány, aki jó útra terel engem. Már nyitottam volna a számat, de ő megállított azzal, hogy megfogta a kezemet. – Igen, ez segíteni fog abban, hogy végre leszálljanak rólam, és akkor újra arra összpontosíthatok, amit azelőtt csináltam, hogy a sajtó a torkomnak ugrott volna. A házasság előnyös a te karriered szempontjából is. A következő regényed már azelőtt garantáltan felkerül a sikerlisták élére, hogy befejezted volna. Ez cseppet sem tetszett nekem. Kicsit sem. Nem akartam, hogy az emberek azért olvassák a könyvemet, mert a kedvenc filmsztárjuk felesége lettem. A saját utamon akartam járni, nem pedig Jason Thorn árnyékában. – Az az igazság, Olive, hogy téged bárki másnál szívesebben feleségül veszlek. Nem kell nekem olyan csaj, akit nem is ismerek, aki csak a hírnévre utazik, amikor hozzám jön. De szerencsés vagyok! Hát nem minden lány arról álmodozik, hogy élete nagy szerelme éppen e szavakkal kérje meg a kezét? – Ugye barátok vagyunk, igaz? – kérdezte, mivel én hallgattam. Még mindig nem tértem magamhoz, ezért csak nehezen tudtam odafigyelni rá. Bólintottam. Azt hiszem, mondhatjuk úgy, hogy barátok vagyunk. – Talán még jó is lesz újra együtt lakni. Ott lesz a szobád közvetlenül az enyém mellett, pont, mint a régi szép időkben, eltekintve persze attól, hogy nem lesz itt Dylan, hogy piszkáljon. Én se nagyon lógok itthon, mert forgatok. Körülnézett a lenyűgöző hátsó kertben és megszorította a kezemet.

– Egész nap a tied lehet a házam, Olive. Itt sokkal könnyebb lesz írni, mint az albérletben a sok lakótársad között, igaz? Ismét találkozott a tekintetünk. – Még csak nem is írok – mondtam együgyűen. – Tessék? – Azt hiszem, elszállt a kreativitásom. Nincsenek új ötleteim, úgyhogy lehet, hogy ez volt az első és utolsó regényem. Félrehajtotta a fejét és elém tárta hipnotikus hatású gödröcskéjét. – Talán ha felköltözöl ide, segíthetek neked leküzdeni az alkotói válságodat. A tekintetem a szájára tapadt. Ez most mégis mi a fenét jelenthet? Nagy nehezen máshova néztem. Egy olyan párhuzamos valóságról álmodoztam, ahol éppen csókolózunk. Ha életed nagy szerelme arra kér, hogy legyél már a felesége, akkor te zokogsz a boldogságtól, és esetleg legördül néhány könnycsepp is, majd végül jöhet a csók. Csakhogy ebben a pillanatban nem a gyermekkori álmom vált valóra, csupán arról van szó, hogy ugyanabban a házban lakhatok, mint Jason Thorn, a nyilvánosság előtt azt a látszatot keltve, mintha szeretnénk egymást. Előfordulhat, hogy kézen fogva sétálunk, és adhatok egy puszit is az arcára. – Szóval mit gondolsz? – Miről? – Hogy a feleségem le… Tényleg nem látja, hogy mit érzek iránta? Kicsit sem? – Nem hinném, hogy most képes lennék gondolkodni, Jason – Ismertem be. – Megmenthetnél vele, Olive. És közben velem mi történne? Ez volt az igazi kérdés. A szívem azt súgta, hogy fogadjam el Jason javaslatát; hiszen

egész egyszerűen képtelen lettem volna úgy elmenni az esküvőjére, hogy közben tudom, akár én is állhatnék a menyasszony helyén – még akkor is, ha hazugság az egész. Az elmém azonban nagyon nem értett egyet a szívemmel; a fejemben hangosan süvítettek a riasztás szirénái. – Átgondolhatom a dolgot? – Természetesen – mondta, és elengedte a kezemet. Fáztam. Nagyon fáztam. Mivel nem tudtam, hogy mit csináljak, összefontam a karjaimat a melleim előtt, és lepillantottam a lábamra. Az ujjaival enyhén megemelte az államat, és lejjebb hajolt, hogy a szemembe nézhessen. Hagytam magamat. Elmosolyodott, és melegség ragyogott a szemében. – Az sem baj, ha nem akarsz igent mondani, Picúr. Én magam sem gondoltam volna, hogy ebben az évben megházasodom. Egyre közelebb jött hozzám. Önkéntelenül – nagy nyavalyát, valójában nagyon is szándékosan – léptem egy nagyot előre, hogy eltűnjön kettőnk közül a távolság. A szeme világítótoronyként vezetett. Mit láthatott az én szememben? A tekintete megállapodott a nyakamon. Felemelte a kezét, és ujjheggyel megérintett az állam alatt. Elakadt a lélegzetem, és nyeltem egy nagyot. A tekintete ekkor visszaugrott a szememre, mintha a mozdulatom meglepte volna. Az ujjai közben felsiklottak a nyakamon, beletúrtak a hajamba, és a lágy, váratlan mozdulata miatt egész testemben remegni kezdtem. Becsuktam a szememet és beszívtam az illatát. Olyan közel állt hozzám! A szívemhez. Hüvelykujjal végigsimította az arcomat, és én nekiszorítottam a fejemet a kezének. – Olive – suttogta. Ez a hang… Remegtem és benedvesedtem… a testem

pontosan olyan dolgokat művelt, amiről a romantikus történetekben lehet olvasni. Mindjárt meg fog csókolni! Ha ez történik, nehogy megkergÜlj, Olive! Nyugodt kis vízesés vagy, egy kibaszott doromboló cicus. Először csak a homloka pihent meg az enyémen, és egy pillanaton keresztül így álltunk, beszívva egymás illatát. Lágyan. Lassan. Az orra megérintette az enyémet. Aztán a nagy semmi. A hatalmas SEMMI! Megszólalt a telefonja, és a keze megdermedt a váratlanul tűzforróvá váló bőrömön. Az egyik pillanatban még úgy tűnt, mintha csakis én számítottam volna neki, mintha kettőnkön kívül senki más nem létezett volna a világban – aztán pedig semmi. A kibaszott mobilja tökéletes fogamzásgátlóként működött. A tekintete még mindig rám összpontosult, amikor pár lépéssel hátrébb ment, felvette a telefont, és csak utána sütötte le a pillantását. Elkomorodott a tekintete? Vagy talán csak kezdek képzelődni? Felemeltem a kezem, és megérintettem az ajkamat. Miért éreztem úgy, mintha az előbb összeért volna az ajkunk, amikor még csak meg sem érintett? Visszamentem a szobába, ahol a kézitáskámat hagytam, és felvettem. Amikor Jason is bejött, készen álltam az indulásra, mielőtt valami ostobaságot tehettem volna. Az őrület határán álltam.

Tizenhetedik fejezet

Olive

MIHELY T HAZAÉRTEM, nyílegyenesen bementem Lucy szobájába. A kezemmel eltakartam a szememet, mielőtt megszólaltam volna. – A világban senyvedő cuki kis kutyusok nevében kérem, hogy ha itt fedetlen fasz tartózkodik, takarjátok el! Lucy nevetését hallottam. – Egyedül vagyok, fafej. Leengedtem a kezemet, bezártam az ajtót, és nekitámaszkodtam. Lucy felült az ágyában és letette a laptopját. – Mi történt? Nem válaszoltál az üzeneteimre. Mélyen beszívtam a levegőt, és csak lassan fújtam ki. – Jason megkérdezte, hogy hozzámennék-e feleségül. Lucy kővé dermedve nézett rám. Felemeltem a kezemet, az ujjaimra pillantottam, majd visszafordultam Lucy felé. – Remeg a kezem! – Tessék? – Remeg a kezem! – mondtam újra. – Nem ezt kérdeztem. Megismételnéd, amit előtte mondtál? Azt hiszem, rosszul hallottam. – Megkérdezte, hogy hozzámennék-e feleségül. – Világos. Most vajon csak álmodom, vagy te tényleg itt állsz a szobámban, és arról beszélsz, hogy Jason Thorn

megkérte a kezedet? A tenyerembe temettem az arcomat és felnyögtem. – Idejönnél hozzám egy pillanatra? – kérdezte Lucy jeges nyugalommal. Néhány lépés, és máris ott ültem mellette. Kinyújtotta a kezét, és belecsípett a lábamba. – Ezt már kipróbáltam az ideúton. Nem álmodunk. – A kurva életbe! – mondta halkan, aztán a kezével eltakarta az arcát. – A kurva életbe, kisszívem! Bűbájt tettél rá, vagy valami ilyesmit? A picsába, te aztán gyors vagy! – Lucy, nagyon fontos volna, hogy most meghallgass. Képes vagy erre a kedvemért? – Persze. Szerintem oda tudok figyelni arra, amit mindjárt mondani fogsz. Szeretném viszont leszögezni, hogy egyforma mértékben vagyok döbbent és lelkes, ha esetleg nem vetted volna észre. – Nahát, szerintem nem leszel annyira lelkes, ha meghallgatod az egész történetet. A hasához szorítva a párnáját, biccentett, hogy meséljek. – Úgy tűnik, hogy az a videó a sikátorban… – Várj, egy pillanat! – a mutatóujját az ajkamra szorította, és felpattant az ágyáról. – Hozom a tequilát, amit a konyhában rejtegetek. Nehogy már józanul ünnepeljünk! – Nincs itt semmi ünnepelni való, Lucy! – sziszegtem utána, de addigra már kisietett a szobából. Amikor visszajött, két likőrös poharat és egy félig teli tequilás-üveget szorongatott a kezében. Odaadta nekem a poharakat, és kitöltötte az italt. – Nincs mit ünnepelni – mondtam újra. – Rendben. Akkor is kiinni, fenékig! Alkoholra van szükségem, hogy meghallgassalak. Legyél jó kislány! Felhajtottuk az italt, Lucy pedig leült, miközben erősen szorította a tequilásüveget. Újrakezdtem.

– Úgy tűnik, hogy a sikátorban készült videó nagyobb kárt okozott, mint amit gondoltunk. – Mi történt? – Ne kérdezősködj! – figyelmeztettem. Kinyitotta a száját, de én gyorsan rászorítottam a kezemet, mielőtt bármit kérdezhetett volna. – Egyetlen nekifutásra el kell mondanom az egészet, világos? Amúgy is minden erőmre szükségem van, hogy megőrizzem a hidegvéremet. Mesélek neked, de nem kérdezősködhetsz. A biccentését látva elvettem a kezemet. – Jól van, akkor folytatom. Ez a videó nagyon csúnyán alávágott Jasonnek. Emiatt a sajtófőnöke meg az ügynöke azt akarja, hogy feleségül vegyen valakit. Lucy szeme elkerekedett, de ahelyett, hogy megszólalt volna, a szájához emelte az üveget, és savanyú képet vágott, amikor az égető ital legurult a torkán. – Tudod, azt akarják, hogy tisztes házas ember legyen belőle, vagy valami ilyesmi. Éppen ezért arcképeket mutogattak neki. Női portrékat, hát el tudod képzelni? Lucy csukott szájjal, lelkesen bólogatott. – Mert én nem. Mindegy. Hogy rövidre fogjam a dolgot, Jasonnek egyetlen lehetséges menyasszony sem tetszett, akit megmutattak neki. Itt jövök én a képbe. Amikor nyilvánosságra kerültek a fotóink, és úgy tűnik, Hogy mindenki azt hiszi, elkapott minket a határtalan szerelem, a sajtosa felvetette, hogy közös múltunk miatt én volnék a legtökéletesebb leendő hitvesnek. Jason szerint senki nem gondolná, hogy ez az egész csak egy ügyes húzás a negatív sajtó kiiktatására. Alighanem elfogadta az emberei briliáns érvelését, mert megkérdezte, hogy lennék-e a felesége és egyúttal a lakótársa. – Most már beszélhetek? – Igen, persze. – Remek. Várj egy pillanatot!

Lucy ivott egy újabb kortyot az üvegből, majd odanyújtotta felém. Én két nagy kortyot ittam. – Szóval te meg igent mondtál, igaz? – kérdezte, miközben megtöröltem a számat. – Ugye nem kosaraztad ki? Ugyanis, ha ezt tetted, akkor megtörténhet, hogy bemosok neked egy hatalmasat, és a szemed körül egy nagy kék folttal tök hülyén mutatnál a pletykalapok címoldalán. – Kiakadtam és eljöttem. – Neked teljesen elment az eszed. Eltolt az útjából, felkelt az ágyból, és a kezét a homlokomra szorította. – Úgy tűnik, nincs lázad. Félrelöktem a kezét. – Most mit csináljak, Lucy? Előrehajolt, hogy egy magasságban legyen a szemünk, és nyomatékosan ezt mondta: – Természetesen hozzámész feleségül Jason Thornhoz. Hátradőltem az ágyon. – Nem hinném, hogy ez annyira jó ötlet, Lucy. – Mi a faszért nem? – Hiszen csak egy látszatházasság. Mi van, ha Jason… – Állj! – a mutatóujját odanyomta az orrom elé. – Eszed ágába se legyen azon agyalni, hogy mi történhet, ha ez vagy az jön közbe. – Mi ez a zaj? – kérdeztem, és felpattantam az ágyról. Lucy félrehajtotta a fejét, és az ajtó felé fordulva hallgatózni kezdett. – Semmit sem hallok. – Mintha valaki kinyitott volna egy ajtót. Ki van itthon? Erről igazából senkivel sem beszélhetek. Határozottan figyelmeztetett, mielőtt itthon kitett volna. – Marcus nincs itt, Char pedig rosszul érzi magát. Amikor ránéztem, mélyen aludt. Megnyugodtam.

– Akkor is legyünk csendben! – Ez a megrendezett házasság a te nagy esélyed, Olive. Kihasználod, és eléred, hogy Jason beléd szeressen. – Nem vagyok egészen biztos abban, hogy mi ketten ugyanarról beszélünk. – Figyu – kezdte a jellegzetes „hú, de türelmes vagyok” hangján –, ugye még mindig szerelmes vagy belé? Igaz? Mindig is az voltál, és ha nem tévedek, mindig is az leszel. Láttam azokat a fényképeket, Olive. Jason odavan érted. Ilyen érzelmeket képtelenség volna megjátszani. Na jó, lehet, hogy nem szerelmes, legalábbis még nem. Ezt nem zárhatom ki. Csakhogy te nem mondhatsz le erről az esélyről. Jóságos egek, hát nem azt mondtad, hogy ott fogsz lakni vele együtt? Mit akarsz még ezenfelül? A vonakodásom kezdett eltűnni, reménykedő tekintettel néztem fel Lucyre. – Igazad van. Tudom, hogy igazad van. Kurvára hozzá akarok menni feleségül, csak hát ő a kibaszott nagy Jason Thorn, Lucy. Ha egy hétköznapi pasi volna, egyszerű, munkába járó ember, akkor egy pillanatig sem gondolkoznék az ajánlatán. Mi viszont Jason Thornról beszélünk. Úgy értem, hogy nálam sokkal jobb nőt is begyűjthetne magának. A barátnőm elmosolyodott. – De ő téged választott, igaz? Egyébként pedig tételezzük fel, hogy nem jön össze a dolog. Mi veszteni valód volna még így is? A következő tíz könyved magától felmászik a sikerlisták csúcsára, ha hozzámész a pasihoz. – Ma éjjel te vagy a második, aki erről beszél nekem. – Rázuhantam Lucy ágyára és hatalmasat sóhajtottam. – Annyira szeretnék a felesége lenni. Lucy odafeküdt mellém. – Mi tart vissza tőle? – Azt hiszem, félek. Attól, hogy annyira közel lennék hozzá, hogy még jobban belezúgnék. Egyszer már darabokra

törte a szívemet, amikor még csak kis kölyök voltam, és nem is tudta, hogy mit művel velem. Most viszont végzetes lehet számomra. – Becsuktam a szememet és vettem egy mély lélegzetet, hogy kitisztítsam az elmémet. – Ilyen közel jártam ahhoz, hogy a nyakába ugorjak és megmentőmként magamhoz öleljem. Egymáshoz szorítottam a két mutatóujjamat, ezzel szemléltetve, hogy milyen kicsi volt a távolság. Majd oldalra fordultam, és ránéztem Lucyra. – Meséltem neked arról, hogy mit kértem Jasontől kiskoromban? Azt, hogy vegyen feleségül! Azon a napon, amikor először találkoztam vele a házunkban. Nyolcéves voltam. Lucy fél könyökre támaszkodott, és alaposan szemügyre vette az arcomat. – Nee… mesélj! Elmeséltem mindent, amire még emlékeztem arról a napról. – Még ha én el is felejtettem volna, ő egyértelműen emlékszik mindenre. Elhallgattam egy pillanatra. – Azt hiszem, igent mondok neki. – De rohadtul ám! – Küldjék neki egy SMS-t, vagy valamit? Lucy vihogva hozzám vágta az egyik párnát. – Dehogyis, seggfej. Hadd főjön a saját levében, míg fel nem hívod. Majd holnap elmondod neki. Leszedtem a párnát az arcomról. – Na, és akkor most mégis mit csináljak? – Esetleg aludd ki magadat! – Aha. Nem hiszem, hogy mostanában képes leszek aludni. – Mindent meg akarsz tervezni? – kérdezte és a szemében hamiskás fények ragyogtak.

– Mit megtervezni? – Azt, ahogy az ujjad köré csavarod Jason Thornt. – Inkább kihagynám. – Pedig buli volna! – Ebben cseppet sem kételkedem, de már megvan a tervem. – Sietve leszálltam az ágyról és az ajtó felé hátráltam. – Nyíltan megmondom neki, hogy szeretem. – Ez a beszéd drágám! Mutasd meg neki, hogy megy ez! – Ha viszont oltárira pofára esek, akkor te ugye segítesz összeszedni a szívem apróra tört darabjait? Leszökkent az ágyáról és magához ölelt. – Barátnők vagyunk mindenekfelett. Mindörökké! – Ezt örömmel hallom. Most akkor bemegyek a szobámba és megpróbálok megnyugodni. – Én azért mégiscsak csinálok egy listát arról, hogy miket művelhetnél vele. Hátha szükség lesz rá. Van ugye az a kis csalafintaság, amitől Jameson mindig nagyon, de nagyon kanossá válik… – Rendben, én is szeretlek. Legyen szép az álmod. Olyan halkan osontam ki Lucy szobájából, amennyire csak lehetett, lefeküdtem a saját ágyamra és órákon át bámultam a mennyezetet, mielőtt végre elaludtam volna. Az arcomra valósággal ráfagyott a halvány mosoly.

MÁR NEM TITOK, HOGY KICSODA A SZÉPSÉG! Óóó, sajnálom hölgyeim, de úgy tűnik, hogy önök lemaradtak a mi saját, külön bejáratú szuperhímünkről, Jason Thornról. Emlékeznek arra a titokzatos szépségre, akivel nemrég nyakon csípték? Lehullott róla a lepel. Arról értesültünk, hogy a szalmaszőke hölgyemény, Olive Taylor, valójában

Jason gyerekkori jó barátja. Ráadásul ő írta azt a könyvet, amelyik először felkerült a New York Times sikerlistájára, majd pedig megvették a megfilmesítésének jogait. Kitalálják, hogy ki játssza benne a főszerepet? Igen, pontosan ő! Jason Thorn ölti magára Isaac alakját, vagyis egy olyan viharos múltú színészt játszik majd, aki hosszú évek elteltével újra kapcsolatba lép elhagyott első szerelmével. Gondolják, hogy Olive Taylor azért írta a regényt, hogy felkeltse maga iránt a régi pasija figyelmét? Ha igen, akkor ez a húzás tutira bejött neki. Miután a könyve az összes sikerlista első helyén végzett, az írónő most begyűjti kedvenc rosszfiúnkat is? Múlt héten kettőjükről beszélt az egész város, kiszúrták őket egy méregdrága luxusétteremben, a Soho House-ban. Forrásaink szerint a szerelmesek egy meghitt vacsorát fogyasztottak el a nagyterem közepén. „A szemükkel beszéltek, nem a szájukkal, és egyszerűen sugárzott róluk a boldogság. Randi volt ez a javából”. A forrásunk még hozzátette: „Kizárt dolog, hogy csak barátságról van szó. Ahhoz túl meghitt volt az interakciójuk. A jóképű szívtipró csak egyetlen alkalommal állt fel Olive Taylor mellől, mégpedig azért, hogy ismerőseit köszöntse. A neves filmes szakemberek alig pár asztallal arrébb vacsoráztak. A romantikus este váratlanul véget ért, mivel Jason úgy döntött, semmi kedve befejezni a vacsoráját, hanem megragadta a népszerű sikerszerző kezét, és kirohant vele az ajtón. „Egész életemben nem láttam még ilyen romantikus jelenetet. Az egyik pillanatban még a koktéljukat kortyolgatva mosolyogtak egymásra, utána meg kéz a kézben szaladta a kijárat felé. ” – mondta egy másik szemtanú. Gondolják, hogy Jason beleszeretett gyerekkori barátjába? Mindazok, akik láthatták e megható randevún a

páros viselkedését, úgy gondolják, hogy ez a helyzet. Önök szerint Jason kitart a hölgy mellett? Olive lesz a szexi szupersztár királynője?

Tizennyolcadik fejezet

Jason

– DE GY ORSAK a mocskos szemétládák – mondtam, miután elolvastam a rólunk írt cikket. A tabletet letettem az asztalra, az üres tányérom mellé. – Az a helyzet, fogalmam sincs arról, kik lehettek ezek a tegnapi szemtanúk. Az meg, ahogy leírják az eseményeket… az egészből csak annyi igaz, hogy valóban csupán egy alkalommal keltem lel mellőle. A többi úgy faszság, ahogy van. Egész idő alatt két szót, ha szóltunk egymáshoz. Megráztam a fejem, és megpróbáltam elcsenni Tom tányérjáról a sült krumplit. - Az ő verziójuk nagyon is előnyös a számodra, szóval azt javaslom, tejezd be a nyavalygást. Lenyaltam a sót a hüvelykujjamról és csendben maradtam. Tegnap este hülyét csináltam magamból Olive előtt. Azt gondoltam, az lesz a legjobb, ha vacsora közben öntök tiszta vizet a pohárba, ám az étteremben valamiért úgy éreztem, helytelen volna olyan körülmények között arra kérni Olive-ot, hogy jöjjön hozzám, mintha csak egy üzleti megbeszélésen ülnénk. Végül még így is elbasztam az egészet, ám ennek legalább nem volt szemtanúja. Mondjuk, akkor sem mentem volna sokkal többre, ha fél térdre ereszkedek előtte, és így kérem meg arra, hogy jöjjön hozzám, és mentse meg a karrieremet. Egészen egyszerűen nem lehet tisztességes módon arra kérni valakit, hogy legyen a

feleséged, mert csak így juthatsz ki abból a gödörből, amit saját magadnak ástál. Ha már itt tartunk, még mindig semmi hír Olive felől. – Még mindig nem válaszolt. Ne legyél túl lelkes! – Ez hatalmasat dobna az írói pályafutásán. Bolond volna, ha elutasítaná. Sokkal jobban megváltozik az ő élete, mint a tiéd – figyelmeztetett Tóm. – Egyáltalán nem hasonlít a többi nőre – mondtam, és körbemutattam a kávéházban. – Milyen többi nőre? – Tudod. A filmes csajokra, vagy azokra a modellekre, akik néha-néha felbukkannak melletted. Magasba vonta a szemöldökét. – Megkérdezhetem, hogy mitől olyan különleges? Megvontam a vállam. – Olive páratlan. Jól ismerem. Ha igent mond – és ez még nem biztos –, akkor ezt valószínűleg azért teszi, mert segíteni akar rajtam. Azt hiszem, a házam valósággal lenyűgözte, ami megint csak mellettem szól. Tom vihogni kezdett és megcsóválta a fejét. – Hogy lehetsz ennyire vak? Elkomorodtam. – Ez meg most mégis mit jelentsen? Felsóhajtott és az égre emelte a kezét. – Semmit. Remélem, nem haragszol meg rám, de kénytelen vagyok azt is a tudomásodra hozni, hogy nemcsak vak, de kurvára szerencsés is vagy. – Na, jó, kezdjük újra! Te most miről beszélsz? – Csak arról, hogy a te kis Olive-od cseppet sem csúnya csaj, igaz? Nem mondanám, hogy elpártolt tőled a szerencse. – Hát igen – megköszörültem a torkomat. – Gyönyörű. Ráadásul mostanra már felnőtt, ami számomra igen veszélyes kombinációt jelent. – Ez idáig Megan csak annyit szivárogtatott ki a sajtónak,

hogy gyerekkori jó barátok vagytok, és szerepelni fogsz a regénye megfilmesítésében. Mindenki a maga módján adja tovább ezt a mesét. Ha Olive igent mond, pár alkalommal együtt kell mutatkoznotok, és ideje elkezdeni boldog párnak látszani a kamerák előtt. Mi pedig majd kiszivárogtatjuk a házasságotok tényét, ha már megvolt az esküvő. – Te most a sajtósom, vagy az ügynököm vagy? – Mostanában mintha minden szart nekem kéne elintéznem helyetted. – Egen, hát remélhetőleg már nem sokáig fognak rólam csámcsogni. Elegem van abból, hogy ott a nevem, meg az arcképem a pletykalapok címoldalán. Odajött a pincérünk, hogy elvigye az üres tányérjainkat. – Hozhatok még valamit az uraknak? – Nekem nem, köszönöm. – Tomra pillantottam. – Neked? – Egy eszpresszót kérek – mondta Tom. – Sikerült kapcsolatba lépned Jackson Merritt-tel? – kérdeztem, amikor az ügynököm már az eszpresszóját kortyolgatta. – Ugye tudod, hogy elbuktál egy újabb melót is, miután kijött az az interjú a kanadai csajjal? A következő évre alig vannak megbízásaid. Mi volna, ha inkább azokkal az ajánlatokkal foglalkoznánk, amelyeket mostanában kapsz, ahelyett, hogy olyan rendezőket és filmeket hajszolnánk, amelyekben játszani akarsz? Nem rosszak ezek az ajánlatok. – Semmi sem történt azzal a kibaszott kanadai csajjal! Hát hányszor kell ezt még elismételnem? – csattantam fel, ami miatt felénk fordultak a közeli asztaloknál ülők. – Halkabban! – Keményen küzdöttem, hogy eljussak oda, ahol vagyok, Tom – mondtam jóval csendesebben. – Csak azért, mert elszúrtam a magánéletemet, még nem fogok kifeküdni és hagyni, hogy darabokra szaggassanak. Kurva jó színész

vagyok. Elfogadtam, hogy megnősülök és jófiú leszek, igaz? Ha mindez nem segít rajtam, akkor mégis miért csinálom? Előredőltem, és belenéztem Tom szemébe. – Mivel nem nagyon van más munkám, be akarok kerülni egy Jackson-filmbe. Alig pár hónappal ezelőtt még ők akarták, hogy eljátsszam a főszerepet, és mi csak azért mondtunk nemet, mert nem fért bele az időbeosztásomba. Most már belefér. Kell nekem az a szerep. Intézd el! – Csigavér – mondta Tom, és arrébb tolva a kávéját, ő is közelebb hajolt hozzám. – Még van időnk, mielőtt teljes erővel utánuk vetnénk magunkat. Várjuk ki, mennyire csillapodnak le a kedélyek egy-két hónap alatt. Ha nem keresnek meg minket egy ajánlattal, akkor mi megyünk utánuk. Régen megbíztál bennem, Jason. Ezért tudunk ilyen jól együtt dolgozni. Nem szekálnálak egyetlen olyan szereppel sem, ami nem vinne téged előbbre mindenki másnál. Neked viszont hagynod kell, hogy tegyem a dolgomat. Szigorúvá vált a tekintete. – Nem engedhetjük meg másoknak, hogy rájöjjenek, milyen hatással van ez a szarság a karrieredre, meg rád. Tartsd a farkad a gatyádban, érd el, hogy Olive a feleséged legyen, mi pedig elintézzük, hogy rendbe jöjjön a karriered. Nagyon elegem volt az életemből. Megdörzsöltem a homlokomat, és úgy döntöttem, hogy hallgatni fogok Tomra. A mobilom rezegni kezdett az asztalon, és amikor ránéztem, Olive nevét pillantottam meg a kijelzőn. – Olive az – suttogtam Tomnak és egy pillanatra a szemébe néztem. – Szuper. Miért nem veszed fel? – Tessék? – néztem rá ingerült arccal. – A telefont. Nem akarod felvenni? – De igen – feleltem, ám nem nyomtam meg a zöld gombot. Ehelyett csak felkaptam a mobilt és újra Tomra pillantottam. – Ez meg mégis mit jelentsen?

Legalább annyira zavarba jött, mint amilyen furcsán én éreztem magamat. – Ezt te mondd meg, haver! Néhány pillanatnyi töprengés után elnevettem magamat. – Bassza meg, azt hiszem, attól félek, hogy nemet mond. Nem hinném, hogy végig tudnám csinálni a zseniális házasodási terveteket, ha Olive elutasít. A telefon már nem rezgett a kezemben. Tom elnevette magát. Olyan hangosan röhögött, mint aki az élete legjobb viccén kacag. A szemétláda! – Csíped a csajt, igaz? Te tényleg kedveled, odavagy érte. A faszi kezdett az idegeimre menni. – Persze hogy kedvelem. Mindig is fontos volt nekem. Amikor az égre emelte a két kezét, már nem röhögött, csak egész halkan nevetett. – Tudhattam volna… Még csak nem is ellenkeztél, amikor szóba jött a neve, nem úgy, mint az összes többi csaj esetén. Te szemétláda. Ó, azt hiszem, élvezni fogom. – Pofa be! – förmedtem rá. Felálltam a székemből és elsétáltam az asztalunktól. Olive számát tárcsáztam, amikor már a kávéház mögött, a dohányosok számára kialakított kis kertben álltam. – Jason! – kiáltotta a lány remegő hangon. Valósággal görcsbe rándult a gyomrom. – Mi a baj? – Jason, én… én csapdába estem. Emberek vannak odakint a kávéház előtt. – Nyugodj meg, Olive! Hogy érted azt, hogy emberek vannak odakint? – Úgy, hogy tíz, vagy talán annál is több ember várakozik kint az ajtó előtt. Annyira félek Jason. – Figyelj, édesem! Vegyél egy mély levegőt és mondj el mindent az elejétől! Azt tette, amit mondtam neki, mélyen beszívta a levegőt

és ettől egy kicsit megnyugodott. – Jól van, bocsánat. A Dreamers kávéházban vagyok, az egyetem közelében. Itt akartam találkozni Lucyvel és Charral, hogy két előadás között együtt ebédeljünk, ezért hoztam a laptopomat is, mert korán idejöttem. Azt reméltem, írhatok pár sort, miközben várakozok. Ne haragudj, ha zavaros, amit mondok. – Semmi baj. Mondd csak! – Szóval Lucy meg Char nem tudott idejönni, ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek, hiszen amúgy sem haladtam a sztorival. Itt vannak kint a paparazzik, Jason! Észre sem vettem őket addig, míg ki nem mentem, de az egyik a nevemet ordibálta és elkezdtek fényképezni, meg mindenfélét kérdeztek. Visszajöttem a kávéházba, de ők még mindig odakint vannak. – Bassza meg – morogtam, és elindultam vissza, az asztalunk felé. – Láttad a rólunk szóló híreket? – Úgy érted, azokat a sztorikat, hogy mit ettünk tegnap vacsorára? Azokat igen. Lucy ma reggel a képembe tolta őket. De annak mi köze van ehhez? – Egy pillanat – mondtam Olive-nak, mihelyt odaértem az asztalhoz. Tom felé fordultam. – Mennem kell. Paparazzik táboroznak a kávéház előtt, ahol Olive van, és nem tud eljönni. – Szükséged van rám? – kérdezte Tom azonnal komoly arcot vágva. – Nincs. Majd elintézem. Később majd felhívlak, rendben? – Persze – felelte bólintva. – De ne felejts el szólni Megannek is, miután megkaptad a választ Olive-tól. Megan fogja intézni az egészet. Felmordultam, elővettem a kocsim kulcsait, és amilyen gyorsan csak lehetett, kisiettem a kávéházból. – Már jövök is, Olive.

– Köszönöm. De honnan tudták, hogy itt vagyok? – Valaki felismerhetett és adott nekik egy tippet. A Twitteren már így is van egy saját hashtagünk. – Nagyszerű – sóhajtott. – Nincsen kocsim, Jason. Gyalog jöttem ide. Csak tízperces séta, de nem mehetek ki, ha ezek a nyomomba szegődnek. – Ne is. Maradj ott, jövök és kihozlak. Sajnálom, Olive, tudhattam volna, hogy ez fog történni. Küldd el a pontos címet! Letettem a telefont, beültem a kocsiba és a gázra léptem. A kávéház előtt kisebb tömeg fogadott. Olive tévedett. Odakint legalább húsz paparazzo várakozott, és én tudtam róluk, hogy mennyire gátlástalanok. Amikor megpillantották, hogy én sietek a lány megmentésére, egyből megértették, hogy aranybányára bukkantak. Körülnéztem a kávéházban, és csak pár pillanat kellett ahhoz, hogy a sarokban, a laptopja mögé bújva megpillantsam Olive-ot. Odarohantam hozzá. Észrevett, felpattant és az arca olyan fehér volt, mint a fal. – Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál – mondta halkan és ide-oda cikázott a pillantása. – Jól vagy? A két kezem önálló életre kelt, a tenyerembe zártam az arcát, és rémült szemébe néztem. A tenyere egy pillanatra a kézfejemre simult, mintha csak meg akart volna bizonyosodni arról, hogy tényleg ott vagyok vele. Utána gyorsan leengedte a kezét. – Jól vagyok, csak azt nem tudtam, hogy mit tegyek, mit mondjak nekik. Ezek valamennyien egyszerre üvöltöztek és a kávéház tulajdonosa cseppet sem volt boldog emiatt. – A fejével diszkréten jobbra biccentett. – Egyszer már szóltak is, hogy menjek innen. Odapillantottam és észrevettem, hogy minket bámul a

pult mögött álló, szigorú képű asszonyság. Visszafordultam Olive felé. – Egy perc és lelépünk innen. Itt parkolok, nem messze a saroktól. – Jason, borzasztóan nézek ki. – Végignézett magán, és beletúrt a hajába. A tincseit laza kontyba fogta össze a feje tetején. Az én szememben pont olyan gyönyörű volt, mint előző este. – Hiszen csak a lányokkal akartam együtt ebédelni. Lehet, hogy hiú vagyok, de nem szeretném, ha az egész internet közönsége így, lepukkanva lásson. Felém biccentett és még hozzátette: – Főleg nem a társaságodban, amikor ennyire jól nézel ki. – Jason Thorn? Te tényleg Jason Thorn vagy? – kérdezte valaki. Megfordultam, hogy lássam, ki beszél hozzám. – Ó, tényleg te vagy az. Komolyan. Csinálhatok egy közös szelfit? Meg kell mutatnom a barátaimnak, mert különben nem hiszik el, hogy találkoztam veled. Mosolyt erőltettem az arcomra és bólintottam. – Örömmel. Nem szoktam elküldeni azokat a rajongóimat, akik autogramot vagy fényképet kérnek tőlem. Elkészült az átkozott szelfi, amin a nő arca csupán néhány centire volt az enyémtől, és közben az ismeretlenül is úgy ölelt magához, mintha nem csupán néhány másodperce, hanem hosszú hónapok óta ismertük volna egymást. Mihelyt továbbállt, öt további ember is összeszedte a bátorságát, hogy autogramot kérjen és közös szelfit. Amikor visszafordultam, Olive már leült és a csukott laptopját bámulta. Tudtam, gyorsan váltanom kell vele pár szót, mielőtt elsöpör az áradat. Ha ilyen ütemben jönnek a rajongóim, sosem jutunk ki innen, főleg, ha mindenki kiposztolja, hogy itt vagyok. Megfogtam Olive kezét és segítettem neki felkelni.

– Van itt valahol egy vécé? – kérdeztem, miközben a szabad kezemmel megfogtam a laptopját is. – Ott van – mutatott a keskeny folyosóra, hátul. Magam után vonszoltam, és gondosan bezártam az apró mosdó ajtaját, amikor bent voltunk. – Ha tovább maradunk, egyre többen értesülnek arról, hogy itt vagyok, és akkor csak nehezen léphetünk le innen. Most azonnal indulnunk kell. Bólintott. – De mielőtt kimegyünk, meg kell tőled kérdeznem… sajnálom, tényleg nem akarlak ezzel zaklatni, Olive, de tudnom kell, hogy mi a válaszod… – Igen – vágott a szavamba sietve, de tiszta hangon. – Már, ha arról beszélsz, amit… tegnap kérdeztél tőlem. Igent mondok. Fellélegeztem. Elmosolyodtam, és elszállt belőlem a feszültség. Olive keze még mindig az enyémben volt, ezért megszorítottam. – Igen? Ráharapott az alsó ajkára és emiatt a figyelmem ragyogó szeméről átkerült telt, rózsaszín ajkaira. – Igen – ismételte meg lágyakban. Megköszörültem a torkomat és erőnek erejével elfordultam hívogató, veszélyes szájától. – Akkor belevágunk? Elmosolyodott és bólintott. – Azt hiszem, igen. Még mindig őt bámulva hátranyúltam, kinyitottam az ajtót, és már éppen kiléptem volna a mosdóból, amikor Olive visszahúzott. – Várj! Add ide a laptopot! Erről teljesen megfeledkeztem. Odaadtam neki, ő pedig eltüntette hatalmas kézitáskájában. Ismét a keze után nyúltam, ám ő elhúzódott.

– Várj egy kicsit! Úgy tűnt, hogy az átkozott mosdó foglyai leszünk. Olive kihúzta magát, kihúzott egy apró csatot a hajából, mire a tincsek leomlottak az arca mellé. Tíz ujjal közéjük túrt, jól megrázta őket, majd pedig bájosan kipirult arccal nézett fel rám. Felmordultam. A fenébe is. Ebben a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó volna, ha belemarkolhatnék dús, ragyogó hajába. A fészkes fenéb… így, szétzilált hajjal úgy nézett ki, mint akit éppen megdugtak. Na vajon kicsoda? A paparazzik biztosra veszik majd, hogy én voltam az. – Ezt nem kellett volna, Picúr. A tükörbe nézett. – Rosszabbul nézek ki? Ez minden, ami most kitelik tőlem. Sajnálom. – Szerintem ez több, mint elég. Gyere, le kell lépnünk innen! Ezúttal ő nyúlt a kezem után. – Odakint egy szót sem szólunk. Ne nézz bele a kamerákba, csak gyere utánam, és a sajtósom majd mindent elrendez. Bólintott és kijöttünk a mosdóból. Odakint páran már vártak rám, ám én pályafutásom során most először bocsánatot kértem és visszautasítottam őket. A paparazzik készen álltak a második menetre, ahogy Olive kezét szorongatva kiléptem a kávéházból. Kivétel nélkül valamennyien kérdésekkel bombáztak, és egyfolytában kattogtatták a vakukat. Olive a földet nézte, és sietve szedte a lábát, de még így is lassítanom kellett egy kicsit, hogy ne maradjon le hatalmas lépteim mellett. Hirtelen felemelte a fejét és találkozott a tekintetünk. Egymásra mosolyogtunk. Mielőtt elönthetett volna a boldogság, a körülöttünk lévő összes paparazzo felfigyelt erre a gyors közjátékra, és a hiénák valósággal

tombolni kezdtek. Még hangosabban üvöltötték a nevünket. Már ott álltak az utunkban, végül csak sikerült épp bőrrel eljutni a Spyderemig, ahol kinyitottam a jobb ajtót, hogy besegítsem Olive-ot. Amikor végül a hátunk mögött hagytuk ezt az őrületet, pontosan tudtam, hogy másnap melyik képet fogják felhasználni az újságok.

Tizenkilencedik fejezet

Jason

– Ez NEM V OLT SEMMI – állapította meg Olive néhány perccel később. A szemem sarkából ránéztem, mert tudni akartam, hogy jól van-e. – Üdvözöllek a világomban. Jól vagy? Maga elé emelte a két kezét. – Egy kicsit remegősen, de azért egy darabban. És te? – Mostanában egyre kevésbé bőszítenek fel. Hozzászokik az ember, hogy bármerre megy, ott mindig villognak a kamerák vakui. – Egyfajta munkahelyi ártalom lehet, gondolom. Sajnos ez így volt. Az esetek többségében napszemüveget viselve, a fejemen baseballsapkával sikerül láthatatlanná válnom, ám ez nem mindig jött össze. – Azt hiszem, most nyílegyenesen el kéne mennünk a sajtósom irodájába. Meg kell terveznünk, hogyan kezeljük a dolgot. – Most? – Igen. Semmire sem megyünk azzal, ha csak menekülünk. Még egyszer nem eshetünk kelepcébe egy kávéházban. Nem csak engem fognak követni; leginkább rád összpontosítanak majd. Minél tovább hallgatunk, annál nehezebb lesz lerázni őket. – Sajnálom, hogy nem tudtam megfelelően viselkedni – mondta Olive halkan. Miközben balra kanyarodtunk,

továbbra is az utat figyeltem, de odanyúltam, és megfogtam a kezét. Mostanában valahogy rászoktam erre. A kezét szorítva meggyőződöm arról, hogy itt van a közelemben. Belélegzem az illatát. Megérintem. Gyakran megbámulom a fenekét. Ami pedig a legfontosabb, végre a valódi arcát látom. – Ha még egyszer valami hasonló dolog történne, és én nem vagyok a közelben, akkor azonnal hívjál fel! Ha nem tudok személyesen odajönni, akkor küldök valakit, hogy segítsen. Ha ugyanis belevágunk ebbe a dologba, tudnom kell, hogy nem kellemetlen neked. Nem akarom, hogy miattam ki se merd tenni a lábadat az utcára. – Semmi baj, Jason. – Apró kezét rárakta a kézfejemre. – Ha elmondod nekik, hogy ki vagyok, vagy azt, hogy együtt járunk, akkor szerintem előbb vagy utóbb leszállnak rólunk. Felsóhajtottam. – Nem nagyon hiszem. Eltart még ez egy jó darabig. Túl vonzó téma vagyunk ahhoz, hogy békén hagyjanak. Amikor elhúzta a kezét, én is kénytelen voltam elhúzni az enyémet. Odaadtam neki a mobilomat és megkértem, hogy hívja fel Alvint. – Minden rendben, főnök? Tom éppen az előbb hívott, és azt mondta, hogy esetleg segítségre lesz szükséged. – Semmi gond, Alvin. Helyre tettük a dolgot. Kiderítenéd, hol találom meg Megant? Ha bent van az irodájában, egyenesen oda akarok menni hozzá. Velem van Olive is, és azt hiszem, le kell ülnünk, hogy megbeszéljük a helyzetet. – Pár perc és visszahívlak. Amikor Alvin újra jelentkezett, félúton jártam Megan irodája felé. – Nincs bent a helyén, főnök. Éppen befejez egy üzleti ebédet a Chateau Marmont-ban. – Jó, akkor majd odamegyünk. – Én is ugyanezt javasoltam, de Megan azt mondta, hogy

zavartalanul kell beszélnetek. Megkért, hogy szóljak, negyed óra múlva bent lesz az irodában, hogy ott találkozzon veletek. Akarod, hogy visszahívjam? – Nem, jó ez így. Pár perc és ott vagyunk, aztán megvárjuk. Mire odaértünk, Megan asszisztense már várt ránk és bevezetett az irodába. – Tudom, hogy nem kérdeztem meg tőled, de remélem, hogy most ráérsz – mondtam Olive-nak, amikor egyedül maradtunk. – A megbeszélésre? Persze, természetesen. Tudom, hogy mindenfélét alá kell írnom. – Kérdő pillantást vetett rám. – Legalábbis ezt feltételezem. – Semmit nem kell aláírnod, amit nem akarsz, Olive. Megbízom benned. Megan asszisztense szakított félbe minket, amikor jött szólni, hogy a főnöke pár perc múlva ideér, és megkérdezte, hogy kérünk-e valamit inni. Mind a ketten nemet mondtunk. – Miről akar beszélni velünk? – kérdezte Olive, amikor az asszisztens távozott. – Nem akarsz leülni? Olyan arccal nézett körül, mintha csak most fedezte volna fel az iroda túlsó végében az ülőgarnitúrát és Megan íróasztala előtt a karosszékeket. – Jó így – mondta egy pillanattal később. Odaléptem hozzá és megfogtam a vállát. – Nem szivárogtat ki semmit, amiről nem akarjuk, hogy kitudódjon. Emiatt mind a kettőnkkel beszélnie kell. Alapvetően azt kell kidolgoznunk, hogyan kezeljük a házasságunkat. Már, ha egész biztosan ezt akarod, Olive. Végighúzta a tenyerét a combjain, bólintott és rám nézett. – Ezt akarom. Hiszen, ahogy te mondtad, ha más nem is

történik, jól fogunk szórakozni. Végigsimítottam a karját, és megfogtam a két kezét. – Egész biztosan jól szórakozunk – mondtam halkan, miközben valósággal elnyelt gyönyörű tekintete. – Na, pontosan ilyennek szeretnélek megmutatni titeket az embereknek! – mondta az irodába berontó Megan. Olive enyhén összerezzent. Felsóhajtottam, és felnéztem a mennyezetre. – Neked is jó napot, Megan. – Elengedtem Olive egyik kezét, és megfordultam, hogy mind a kerten az én drága munkatársnőm felé nézzünk. – Olive, ez a hölgy Megan, gyönyörű, de kiállhatatlan sajtósom. Megan könyörtelenül elmosolyodott, ám ennek dacára is megveregette az arcomat. – Nélkülem sehol nem lennél. – Ha te mondod – mormogtam, és óvatosan megszorítottam Olive kezét. Amikor rámosolygott Meganre, én csak komoly önfegyelem árán tudtam abbahagyni az ajka bámulását. El akarta húzni a kezét, én azonban nem láttam okát annak, hogy elengedjem, így aztán tovább fogtam. Amikor enyhe rosszallással felém fordult a zöld szempár, arra kényszerítettem a kezemet, hogy elengedje az övét. Azonnal odanyújtotta Megannek, kezet fogtak, és mondtak pár udvarias közhelyet. – Na jó, üljünk le, és csevegjünk egy kicsit! – mondta a sajtosom, miközben helyet foglalt az íróasztala mögött. Olive a széke legszélére ült le, és a testbeszéde elárulta, hogy mennyire ideges: dobolt a lábával, ráharapott az ajkára, és a keze is jéghideg volt… Amit az ajkával művelt, az akár izgalmas is lehetne. El tudnám érni, hogy élvezze a fogak érintését a száján. – Feltételezem, hogy valamiféle megállapodásra jutottatok – szakította félbe Megan a gondolataimat. – Hála

az égnek. – Igen – felelte Olive és rám nézett, várta a válaszomat. A mosolyomat egy halovány mosollyal jutalmazta. – Ha lehet, ne most zabáljátok fel egymást a szemetekkel. Majd a sajtó előtt. Előttem nem kell alakoskodnotok. Legszívesebben ott rögtön megfojtottam volna Megant. Olive zavarba jött, elfordult tőlem, és a megbeszélés végéig csak a legritkább esetben pillantott rám néhány másodpercnél hosszabb ideig. Cseppet sem élveztem a tanácskozást. – Az első és legfontosabb dolog, hogy hivatalos engedélyt kérjünk arra, hogy tanúk nélkül házasodjatok össze. Legyünk túl ezen! Nem akarjuk, hogy a sajtó magától értesüljön az esküvőtökről. – De hát nem éppen az ennek az egésznek a lényege, hogy értesüljenek a házasságunkról? – kérdezte Olive. – De igen – bólintott Megan. – Csakhogy erre kizárólag akkor kerülhet sor, amikor mi azt jónak tartjuk. Most felém fordult. – Mindenképpen vegyél Olive-nak egy gyűrűt. Még az elutazásod előtt. Azt akarjuk, hogy az emberek felfigyeljenek a gyűrűjére. – Megyünk, és együtt kiválasztunk valamit? – kérdeztem Olive-tól. Mielőtt válaszolhatott volna, Megan közbevágott. – Nem. Nem akarjuk, hogy bárki is pletykálkodni kezdjen erről. Tudod mit? Felejtsd el, amit mondtam. Valószínűleg árnyékként követnek és mi nem szeretnénk, hogy feltűnjön nekik ez az apróság. Beszélj Alvinnel, ő majd mindent elrendez. Úgy tűnt, elégedett a saját tervével, mert kedélyesen biccentett, majd pedig részletesen elmondta, mikor kell a nyilvánosság előtt mutatkoznunk, és hogyan viselkedjünk a nyilvánosság előtt.

– Kinyomtatok neked egy listát, mielőtt elutaznál. Azt akarom, hogy szinte mindennap készüljön rólatok fénykép ezen helyek bármelyikén, míg el nem indulsz Londonba. – Mikor repül? – kérdezte Olive Megantől. – Itt ülök ám melletted, úgyhogy nyugodtan nézzél rám is – javasoltam kedvesen. Olyan vonzó volt, ahogy enyhén elpirult, miközben végre rám pillantott. – Bocsi. Hosszú pillantást vetettem rá. – Jövő héten indulok Londonba. Csak pár napra. – Te pedig vele mész – tette hozzá Megan Olive-ra nézve. – Tényleg? – kérdezte Olive meglepődve. – Igen. A gyűrűdet pedig a londoni díszbemutatón kezdd el viselni! Ha kérdésekkel fordulnak hozzátok az emberek, nyugodtan reagáljatok rájuk, de ne legyetek szószátyárok. Nem szabad megemlíteni, hogy összeházasodtok. Igyekezzetek témát váltani és a filmet népszerűsíteni. Az, hogy együtt látnak kettőtöket, nagyon jót tesz a filmnek is. Jason, eltekintve ettől, nem akarom, hogy bármit is mondj a sajtónak Olive-ról az indulásotok előtt. Ha itthon, a városban lefényképeznek, nyugodtan adjátok magatokat, mosolyogjatok a kamerákba… Nem is tudom, talán fogjátok meg egymás kezét, de semmi vadulás. Azt akarjuk, hogy mindenki rólatok beszéljen. Jelenleg még senki sem lehet biztos abban, hogy ti együtt jártok-e vagy sem. Az ilyen kérdésekre nagyon is csattanós válasz lesz, ha együtt jelentek meg a londoni díszbemutatón és Olive ujján ott lesz a gyűrű. – Nem kell aláírnom valamit? – kérdezte Olive, amikor Megan befejezte a fejtágítást. A sajtófőnök összevont szemöldökkel pillantott rám. Farkasszemet néztünk. – Ezzel majd Jason ügyvédei foglalkoznak – mondta végül. Utána előrehajolva Olive-ra meredt. – Bár benne lesz a szerződésben, de azért most is szólok, hogy minderről

senkivel sem beszélhetsz. A szüleiddel és a barátaiddal sem. Hangosan még akkor sem ismételheted meg az elhangzottakat, ha egyedül vagy. Ha ugyanis kiderül, hogy csak színjáték az egész, az tönkrevág mindent, amire törekszünk. – Izé – dadogta Olive és savanyú képet vágott. – Kinek mondtad már el? – lörmedt rá Megan durva hangon – durvábban annál, mint amit én megengedtem volna neki, hogy Olive-val szemben használjon. – Megan! – figyelmeztettem csendesen, amitől elhallgatott. – Megemlítettem Lucynek, de esküszöm neked, Jason, hogy tartani fogja a száját – vágta rá Olive gyorsan, miközben elnézett a vállam fölött. Közelebb hajoltam, és megpróbáltam a szemébe nézni. – Semmi baj, Picúr. Megbízom benned, és ha te bízol Lucy-ben… – Megvontam avállam. – Ez van Megan, lépjünk tovább! Ezután még aprólékosan megbeszéltünk pár dolgot azzal kapcsolatban, hogyan kell viselkednünk a nyilvánosság előtt. Amikor végre kiszabadultunk Megan irodájából, Olive és én is úgy éreztem, hogy kifacsarták az agyunkat. – Hű… – suttogta Olive, amikor már a kocsiban ülve kimerülten bámultunk kifelé az ablakon. Arra sem volt erőm, hogy beindítsam a kocsit. – Ki gondolta volna, hogy ilyen sok mindenre kell figyelnem. Tényleg komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy ne bámuljak meg egyetlen másik színészt sem? Az sem volt semmi – amúgy nekem ez tetszett a legjobban –, amikor kifejtette, Londonban meg kell akadályoznom, hogy futtában megdugjál valakit. – Attól tartok, Megan mindent komolyan gondolt. Ami pedig az én kedvenc részemet illeti, az nem más, mint hogy a fényképeken „imádattal a tekintetedben” kell rám nézned. – A szemem sarkából rásandítottam, miközben folytattam. –

Gondolod, hogy képes leszel erre, Picúr? Jó lenne, ha gyakorolnád egy kicsit. – Apuci mindenre gondol. – Ó. – Felmordultam, és becsuktam a szememet. – Bárhogyan hívhatsz, csak így ne! Valamiért ki nem állhatom ezt a kifejezést. Apuci, macikám… Megráztam a fejemet. – Nevezz inkább egyszerűen a férjednek! – Meglepődve hallottam saját érdes hangomat. Olive kuncogni kezdett. – Rendben, kitalálok neked egy jó becenevet. Mit szólnál ahhoz, hogy kicsi… Hűha, úgy tűnik, odabent nekem is kiégett az agyam, mert most semmi sem jut az eszembe. Ne aggódj, később majd előrukkolok valamivel. Elmosolyodtam. – Alig várom, hogy meghalljam, drágám. Tényleg nagyon kíváncsivá tett, hogy mit fog kitalálni. – Arra gondolsz, hogy esetleg még kiszállhatnál? – kérdeztem halkan, miközben azt néztük, hogy pár arra járó srác észreveszi a Spyderem, és jókedvűen, fütyülve mutogatni kezd rá. Olive felém fordult. – Igent mondtam, Jason. Segíteni akarok, nem szállok ki. Viszont, ha te meggondoltad magadat… – Nem – válaszoltam rövid szünet után, majd nekidöntöttem a fejemet a fejtámlának. – Továbbra is te vagy az egyetlen lány, akivel színlelt házasságban akarok élni. Halkan, jókedvűen felkacagott és az arcát nekitámasztotta a fejtámlának. – Komoly? Odafordulva azt láttam, hogy alaposan megnéz magának. A következő pillanatban lágyan meghúztam a haját, amiért jutalmul egy újabb őszinte mosolyt kaptam. – Pár hét kell csak hozzá és elül a vihar. Ne aggódj! – Próbáltam megnyugtatni. – Ígérem neked, nem lesz annyira

szörnyű. – Nem aggódok. Nem különösebben, hiszen manapság valószínűleg minden csajszi arról álmodozik, hogy a feleséged legyen. Akár színlelés, akár nem, nagyon… érdekes lesz. Szóval nem, nem aggódok. Szerintem inkább neked kellene. – Miért? – Na szóval, ha senkinek sem mondhatjuk el a valóságot –kezdte Olive és a szája szegletében megjelent egy mosoly –, akkor hétszentség, hogy nem én számolok be a szüleimnek arról, hogy miért mentem ilyen sietve férjhez. Ha nekem hazudnom kell, akkor neked is. Most én rezzentem össze. – Azt hiszem, el tudom bűvölni az anyádat és az apádat, de Dylant… Ajaj. Kiráz a hideg, ha arra a beszélgetésre gondolok. Becsukta a szemét és újra előrefordult. – Szóval akkor visszajövünk Londonból és egyből összeházasodunk? Gyorsan lezavarjuk a szertartást a házadban. Egyetlen vendéget sem hívunk. Aznap este beköltözöm hozzád, és amikor megkezdődik a Sajgó lélek forgatása, akkor mindennap elkísérlek a helyszínekre, hogy még több lesifotós kép készülhessen rólunk, és a film reklámkampánya már abban a pillanatban megkezdődhessen, ahogy elindult a forgatás. – Nagyjából ez a helyzet – morogtam, és megdörzsöltem a szememet. – Te nem Isaac vagy, én pedig… nem Evie. Ugye ezt felfogják? – kérdezte enyhe habozással, amikor beindítottam a motort. – Annak fognak látni minket, aminek látni akarnak, Picúr.

Huszadik fejezet

Jason

T UDOD, MI TÖRTÉNIK akkor, amikor úgy teszel, mintha szerelmes volnál egy lányba? Ó, a fenébe, nem is kell hozzá a szerelem, tudod, milyen következményekkel jár, ha eljátsszátok, hogy együtt jártok, hogy bolondultok egymásért? Nem? Elmondom neked, mi fog történi: veszítesz a saját elcseszett játékodban. El fogod hinni, hogy tényleg együtt jártok. Mégis mi a faszt gondolhatnál, amikor kézen fogva sétáltok, egymás szemébe néztek, kacagtok és amúgy kibaszottul jól érzitek magatokat? Csakhogy ez olyan, mint a pokol egyik különleges bugyra, ahol nem részesülhetsz a valódi udvarlással járó kellemes dolgokból. A Megan irodájában tartott megbeszélést követő néhány nap valósággal elrohant. Bármennyire is utálom, amikor még a csapból is én folyok, hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett ez a nagy felhajtás, hiszen a sajtót ellepő fényképeken ott volt mellettem Olive is. Miután megnéztem magamnak azt a rohadt sok fotót, melyeken egymás mellett állunk, kacagunk, mosolygunk, egymás kezét fogjuk – minden képen kéz a kézben álltunk –, kezdtem megérteni, hogy Tom és Megan mire figyelt fel a legelején. Jól néztünk ki együtt. Boldognak tűntünk. Kezdtem attól tartani, hogy a végén én is elhiszem a nagy gonddal

kidolgozott hazugságunkat. Komolyan gondolom, hogy Olive hozzám tartozik és senki máshoz. Késő esti mozi? Kipipálva. Vásárlás a hétvégi nagypiacon? Kipipálva. Randevú a kávéházban? Kipipálva. Közös ebéd? Kipipálva. Közös vacsora étteremben? Kipipálva. Az utolsó betűig betartottuk Megan utasításait, és ahogy szépen végigmentünk a listáján, egy kisebb seregnyi paparazzo követett mindenhova. Nem túlzók, amikor azt mondom, hogy mindenhova. Úgy tűnt, már senki sem emlékszik vad kicsapongásaimra, ehelyett valamennyien újdonsült szerelmemre összpontosítanak. Figyelembe véve a rengeteg cikket és videót, a temérdek posztot, az emberek imádták ezt a sztorit. Akik elolvasták Olive könyvét, mind azért szurkoltak, hogy ez a lány elnyerje a szívemet. Valamennyien odavoltak azért, hogy a rossz útra tévedt kedvenc filmcsillaguk egy hétköznapi, egyszerű lánykába szeretett bele. Azt persze senki sem sejthette, hogy Olive nem hétköznapi, hanem páratlan teremtés. A hosszú repülőút után, Londonban végre bejutottunk a hotelszobánkba. – Ez a mi szobánk? Vagy inkább mondjam azt, hogy palotánk? – kérdezte Olive, miközben körbefordult és mindent alaposan szemügyre vett. – Óriási belmagasság, hatalmas ablakok és két eszement erkély. Halkan felnevettem. – Ezek szerint tetszik neked.

– De még mennyire. Annak mondjuk kifejezetten örülök, hogy te fizeted a számlát. Elfordultam, hogy ne bámuljam feltűnően a fenekét, majd a nyomába szegődtem, mert érdekelt, hogy milyennek találja a lakosztályunk egyes helyiségeit. – Jason! – kiáltott fel, amikor beért a nagyobbik fürdőszobába. Hátranézve a válla fölött megbizonyosodott arról, hogy követtem. Iszonyúan jól nézett ki, főleg amikor előrehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye a… izé… fogalmam sem volt arról, hogy mit vizsgál ilyen behatóan. Rövid szoknyája ugyanis felcsúszott, és én lenyűgözve bámultam gyönyörű fenekét. – Jason, látod te is? Felegyenesedett, szembefordult velem, és a zöld szeme szikrázott. Tudtam, hogy minden apróság boldoggá teszi, hiszen már a repülőn is odavolt a felszolgált ételért. „Itt mindent olyan kis dobozkákba raktak, jaj, de cuki! Hát nem cuki? És ahogy egyre csak hozzák nekünk az ingyen pezsgőt, meg az édességet és a dán péksütiket. Szó szerint az egekben járok!” Én viszont nem a mennyországban éreztem magamat; egyre inkább úgy tűnt, hogy csakis erre a lányra tudok gondolni. – Igen? – kérdeztem, és újra az arcára összpontosítottam. – Ez itt egy régimódi lábakon álló fürdőkád. – Lelkes hangja visszhangokat vetett a fürdőszoba csempéjén. – Nagyszerű – mormogtam, és gyorsan hátat fordítottam neki, mielőtt elragadtak volna az ösztöneim. Mi mindent csinálhatnánk mi ketten abban a kádban… Ahogy ott állt a kád mellett, részletesen el tudtam képzelni. Néhány perccel később a szobámban talált rám. – Csak két hálószoba van ebben a lakosztályban – szólt be a küszöbről. Magasba vont szemöldökkel néztem vissza rá.

– Kettő nem elég? Tulajdonképpen hányra számítottál? – Nem erről van szó. Olyan nagy ez a lakosztály, hogy azt hittem, kettőnél több hálószoba lesz benne. Van egy saját ebédlőnk is, ami szerintem tök jól jöhetne, ha meg akarnánk hívni ebédelni a nem létező barátainkat. Szóval akkor ez lesz a te szobád? – kérdezte, miközben bejött és leült az ágy szélére. – A másik sokkal nagyobb, miért nem inkább azt választod? Én sokkal jobban érezném magamat ebben a kicsiben. Amikor leszálltunk a repülőtéren, már alkonyodott. Ennek ellenére is széthúztam a sötétítő függönyöket, hogy London fényei ragyogják be a szobámat, és így nem kellett felkapcsolnom a vakító lényű villanyt. Megfordultam, hogy kimenjek a szobából, ám ekkor már Olive hanyatt feküdt az ágyon és a mennyezetet bámulta. – Jól van, ne kímélj! Ó, bárcsak kíméletlenül elláthatnám a bajodat! – Mondd el, mi a mai programunk! Ha jól sejtem, valami ilyesmi lesz: nyolckor távozás a hotelből, odafigyelve arra, hogy lefényképezzenek, ahogy Jason Thorn kezét fogod. Nyolc óra harminc, érkezés a vendéglőbe, kézen fogva Jason Thornnal. Kilenc óra harminc, távozás az étteremből, kacagva, és hozzábújva Jason Thornhoz. Elvigyorodva leültem mellé az ágyra, miközben az arcát bámultam. – Nem is sejtettem, hogy ilyen kellemetlen a kezem érintése. – A kezed… egyáltalán nem kellemetlen a kezedet fogni. Csak az az elképesztő nőszemély ilyen részletes listát adott. Miért szögezte le, hogy mosolyognom kell, valahányszor rád nézek? Mégis mire számított, hogy mit csinálok? Talán felpofozlak az emberek szeme láttára? A pokolba is, mi van, ha úgy tartja a kedvem, és egyszerűen csak rád akarok pillantani?

Az ujjaim ekkor már lágy haja végét simogatták. Egészen érdes volt a hangom, amikor megszólaltam. – Mesélj még egy kicsit arról, mihez lenne kedved, én pedig mindent megteszek, hogy összejöjjön a dolog. Oldalra fordult s összehúzott szemmel nézett rám. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, a francos mobilom rezegni kezdett, mert egy új üzenetet kaptam. – Megan az. Már vár minket a kocsi, hogy vacsorázni menjünk. Úgy tűnik, ő is elkísér minket. Olive felnyögött és a karjával eltakarta a szemét. – Átveszi velünk a holnapi részletes menetrendet. Nekünk annyi.

A vacsora pont olyan volt, ahogy Olive megjósolta: Megan mind a kettőnknek részletes útmutatást adott arról, hogy mit szabad és mit tilos mondanunk stb. A vége felé minden figyelmét Olive-ra összpontosította, és elmagyarázta, hogy mi lesz holnap a bemutatón. Amikor már Olive-nak is leragadt a szeme, Megan beleegyezett abba, hogy mára befejezzük, és mindenki visszatérhet a szobájába. A mellettem lévő ébresztőórára pillantottam, és rájöttem, hogy csupán tizenegy perc telt el azóta, hogy egy gyors puszit nyomva Olive homlokára, ott hagytam az erkélyen. Ennél közelebb sosem jutottunk egy valódi csókhoz, mindig a homlokát pusziltam meg, vagy néha egy még ártatlanabb cuppantást is kapott tőlem az arcára. Időközben rájöttem, hogy szívesebben adok puszit a homlokára, mint az arcára. Ahogy rám pillantott egy-egy puszi után, attól valami megmozdult bennem. Eltelt még egy perc. Még mindig a barátaival beszélget? Ez volt az első éjszaka, hogy egy fedél alatt aludtunk, és én csak a legnagyobb erőfeszítés árán tudtam elterelni a

gondolataimat erről a tényről. Végül meghallottam egy bezáródó ajtó kattanását, majd Olive halk léptekkel elindult a saját hálószobája felé. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha a lakosztályunkban csupán egyetlen hálószoba van. Vettem egy mély lélegzetet és kifújtam a levegőt, amikor meghallottam Olive kétségbeesett sikoltozását. Kipattantam az ágyamból és habozás nélkül futásnak eredtem. A nappaliban ütköztünk össze. Olyan erővel vágódott meztelen mellkasomnak, hogy alig kaptam levegőt. - Mi történt? – hördültem fel és a szívem majd kiugrott a helyéről. Olive remegve és zihálva bújt hozzám. Megragadtam a könyökét és kissé eltoltam magamtól. – Mi a baj? Hörögve kapkodott levegő után, amikor a szemembe nézett. – Valaki van a szobámban. – Elakadt a hangja. – A gardróbban. Ahogy elhallgatott, máris meghallottam a szobája felől a halk zajokat. Megszorítottam a karját. – Menj be a szobámba! Most. Hívd fel a hotel biztonsági szolgálatát! Engedelmesen bólintott, de mégsem mozdult. – Indulj, édesem! Minden rendben lesz – mondtam lágyabb hangon. Ekkor már habozás nélkül engedelmeskedett. Amikor beléptem a szobájába, azonnal megéreztem Olive parfümjének illatát: friss alma és virágok. Ahogy beljebb kerültem, egy erősebb szag fojtotta el ezt az illatot. – Már jönnek a hotel őrei. Ha nem akarsz még nagyobb bajba kerülni, akkor most kijössz onnan. A szavaimat meghallva lassan egy karcsú, szőke lány jött elő a gardróbból. Áttetsző fekete kombinéja semmit sem takart el. Gondosan ügyeltem arra, hogy csak az arcát nézzem, és ne kalandozzon lejjebb a tekintetem.

Ökölbe szorítottam a kezemet és vettem egy mély lélegzetet. – Hogy jutottál be? – kérdeztem, miközben megpróbáltam odafigyelni arra, hogy a hangomon ne érződjön a bennem lángoló harag. Mi van akkor, ha Olive nem veszi észre a behatolót a szobájában, és ez a háborodott esetleg megtámadja? A szőkeség megvonta a vállát és halványan rám mosolyodott. Nem most fordult elő először, hogy egy rajongóm vagy egy őrült hódolóm lefizette a szálloda egyik alkalmazottját, hogy bejusson a szobámba. Csakhogy most Olive is itt volt velem… Ettől minden megváltozott. A nő alaposan megnézte magának meztelen mellkasomat és elég bátor volt ahhoz, hogy a száját nyalogatva közelebb lépjen. – Sejtettem, hogy idehozod a csajt is magaddal, de gondoltam, örülsz, ha több nő közül választhatsz. Benne vagyok egy francia párosban is – mondta az ismeretlen. Megfeszült az állam, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne hajítsam ki a folyosóra ezt a ribancot. – Jason? Minden rendben? – hallottam meg Olive halk szavait közvetlenül az ajtó elől. – Igen, Olive. – Hangosabban folytattam. – Nyisd ki az ajtót, hogy a biztonságiak a lehető leghamarabb bejöhessenek! Az őrült nő felé fordulva észrevettem az arcára kiülő döbbenetet. – Jó volna, ha felvennél valamit, mielőtt még többen látnak így félmeztelenül. – De hát… de hát én szeretlek – mondta az ismeretlen és még egyet lépett előre. – Könyörgöm, adj egy esélyt nekem, tényleg szerelmes vagyok beléd, Jason! Vagy százszor megnéztem már minden egyes filmedet! Fogcsikorgatva elfordultam, és vártam a biztonságiak

érkezését. – Bármit megteszek, amit csak kérsz, Jason. Csak egyetlen éjszakát kérek! – könyörgött ahelyett, hogy felöltözött volna. – Csak ezt az egy esélyt! Mindent megteszek, ami csak jó neked! Az sem érdekel, ha a többiek szeme láttára dugsz meg. Mindegy, hogyan szereted, én mindenben benne vagyok. Kintről kiabálás hallatszott, ezért az ajtó felé indultam anélkül, hogy a nőre pillantottam volna. Megpróbáltam nem is törődni a szavaival. Még mindig esedezett és egyre kétségbeesettebben könyörgött. A hotel biztonsági szolgálatának vezetője, Daniel, akivel a becsekkolás során találkoztam, már azelőtt bejött, hogy én kiérhettem volna az embereihez. – Mi a baj, uram? – Valakinek sikerült bejutnia a lakosztályba és elbújt a gardróbban. Javaslom, hogy azonnal távolítsák el a nőszemélyt, vagy beperelem a szállodát. – Ez lehetetlen. A biztonsági… Felemeltem a kezemet. – Nincs időm erről vitatkozni. Ez a nő valahogy bejutott ide. Tüntessék el, mégpedig azonnal! Daniel elkomorodott, ám mielőtt beléphetett volna a szobába a mögötte felsorakozó két embere társaságában, kirontott a továbbra is csak kombinét viselő lány. – Elraboltad tőlem! – kiáltotta az ajtó felé rohanva. Azt gondoltam, mindegy, mit kiabál, csak tűnjön már el végre, ám ekkor észrevettem, hogy valami van a kezében: egy elektromos sokkoló. Olive volt a célpontja. Hörögve Olive nevét kiáltottam, megpróbáltam figyelmeztetni, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről. Mielőtt odaérhettem volna hozzá, az egyik biztonsági a lányra vetette a magát, a parkettára taszította, hátracsavarta a két kezét és erővel kitépte a

fegyvert az ujjai közül. Odaérve Olive mellé én legalább annyira remegtem, mint ő, ha nem jobban. Két tenyerembe fogva az arcát kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. – Jól vagy? Kinyitotta a száját, de nem tudott megszólalni. Csupán bólintott. Odaszorítottam az arcát a mellkasomhoz és megpróbáltam megnyugodni, hogy ne kalapáljon olyan vadul a szívem. Olive jól van. Semmi baja. – Vigyétek már innen, a picsába! – mordultam a biztonságiakra, akik nem kapkodták el a dolgot. Amennyire csak lehetett, elhúztam Olive-ot az ajtó közeléből. Egészen hideg volt a bőre. – Uram, akarja, hogy… – Kifelé! – bömböltem, mert már elegem volt belőlük. Szerencsére engedelmeskedtek. Mielőtt az utolsó becsukhatta volna az ajtót, Megan kukucskált be a szűk nyíláson. – Itt meg mi a fene történt? Mi volt ez a kiabálás? – A távozók után nézett. – Valaki megpróbált bejönni? Elengedtem Olive-ot egy pillanatra, odamentem az ajtóhoz és rázártam Megan képére. Nem voltam abban az állapotban, hogy beszéljek vele. Ezúttal sokkal gyengédebben érintettem meg Olive arcát. Felemelte a fejét és találkozott a pillantásunk. – Annyira sajnálom, Olive. Megdermedt, amikor újra megérintettem, de aztán úgy tűnt, megnyugszik, miközben a hüvelykujjammal lassan megsimogattam az arcát. Nem tetszett a tény, hogy még mindig ennyire sápadt, de legalább már nem remegett. Megkapaszkodott a két karomban. – Nem a te hibád volt. Azt hiszem, kicsit túlreagáltam a dolgot. Csak hát… – Lesütötte a tekintetét. – Ahogy kinyílt a gardrób ajtaja és én megpillantottam a nő képét a tükörben…

– Ne mentegess engem, édesem! – mondtam ingerülten. Rohadt nagy hibát követtem el azzal, hogy nem hoztam magammal egy saját testőrt. Odahúztam magamhoz és suttogva folytattam: – Sajnálom, Olive. Amikor néhány pillanattal később a két karja bizonytalanul átölelte a derekamat, a testemből eltűnt a feszültség. – Emiatt tíz évet öregedtem – mormogtam, miközben megpusziltam a fejét. A feje közvetlenül a szívem fölött pihent. – Semmi baj, Jason, nyugodj meg! Jól vagyok. Sejti vajon, hogy mennyire rám ijesztett? – Ezt ne csináld többet! – mondtam, és kissé eltoltam magamtól, hogy végignézhessek rajta. – Ha el kell bújnod, gyorsan cselekedj! Összevonta a szemöldökét és az arcába lassan visszatért a szín. – Azt vártam… – És ne próbálj meg vitatkozni velem. A szobámban kellett volna kivárnod, hogy ideérjenek a biztonságiak. Ingerült pillantását dacos tekintetemmel viszonoztam. – Ma éjjel velem alszol – jelentettem ki, mielőtt megszólalhatott volna. Az ingerültség eltűnt az arcáról, amikor a döbbenettől tágra nyílt csinos kis szája. Annyi mindent lehetne csinálni ezzel a szájjal. Annyi mindent mondhatnék, miközben ebbe a lenyűgöző szempárba bámulok. – Ezt hogy érted? – kérdezte összeszűkülő szemmel, miközben elengedtem, és gyengéden a saját szobám felé toltam. – Elég nagy az az ágy, Olive. Ott alszol mellettem a szobámban. – Rendben – mondta és végre megmozdult.

– Nem is tiltakozol? – Hát, nagyon megijedtem, és mivel a te rajongód miatt szartam össze magamat, így az a legkevesebb, hogy ágyba bújsz velem – persze azért, hogy megvédjél, tehát… igen, örömmel alszom az ágyadban! – A válla fölött hátranézve angyali ártatlansággal pillantott rám. – Mert ugye egy ujjal sem fogsz hozzám nyúlni, igaz? Visszafojtva a nevetésemet, megcsóváltam a fejemet. – Ne izgulj, egy ujjal sem. – Húúú. – Kifújta a levegőt és úgy tett, mint aki letörli a nem létező izzadságot a homlokáról. – Egy pillanatra komolyan aggódtam azon, hogy mi járhat a fejedben. Akkor irány az ágy! Amikor megálltunk a széles bútordarab mellett, a kezem éppen csak hozzáért Olive hátához. – Ó – mondta és szembe fordult velem. A tekintete elindult lefele a mellkasomon és kissé elkerekedett a szeme, mintha csak most döbbent volna rá arra, hogy egy félmeztelen férfi áll az orra előtt. Amikor a pillantása tovább vándorolt lefelé, bizseregni kezdett a bőröm, és harcba kellett szállnom a testemmel, hogy ne reagáljon a gyönyörű, kíváncsi szempárra. – Én… én most gyorsan lezuhanyozom, szóval… – A tekintete ide-oda ugrált a szemem és a kulcscsontom között. – Átmegyek a másik szobába és hozom a cuccaimat. Mindjárt jövök. Megveregette a karomat és elrohant. Halkan felnevetve lefeküdtem. Húsz perc is eltelt, mire Olive végre rátérdelt az ágyra és odamászott mellém. Ez a bútordarab túl nagy volt ahhoz, hogy a testünk akár csak véletlenül is összeérjen, ám hálótársam nem azt csinálta, amit én, vagyis nem a szélére feküdt, hanem csendben becsússzam a takaró alá és középen helyezkedett el. Elöntött a feszültség. Talán csak azért feküdt oda, hogy veszekedés nélkül

osztozkodjunk a közös takarón? Vagy esetleg forgolódni szokott álmában és attól félt, hogy lezuhan az ágyról, ha nem középen alszik el? Bármi legyen is az oka, én a saját szélemen maradok, így nem lehet baj. Újabb tíz perc telt el, ám hála a forgolódó és hánykolódó Olive-nak, továbbra is ébren voltam. Minden egyes alkalommal, amikor megfordult, megmozdult és megigazította a párnáját, vagy csendben felsóhajtott, a testem azonnal reagált a közelségére. A pokolba, már az is felzaklatott, hogy itt szuszog mellettem. Felnyögtem, és jobbra fordulva megpillantottam a hátát. – Jas… – kezdte volna suttogva, de mielőtt kimondhatta volna a nevemet, kinyújtottam a karomat, a hasára tettem a kezemet – hála istennek, legalább volt rajta valami – és odahúztam magamhoz. Megdermedt a teste. Egy pillanatig nem tudtam, hogy mit csináljak a kezemmel, de aztán úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha a tenyerem rásimul a lepedőre, és a karomat Olive hasához szorítva ölelem magamhoz. Így ugyanis végre abbahagyja a forgolódást és a mocorgást, akkor pedig már aludhatunk is. – Jason? Alszol? – suttogta, de nem nézett felém. – Mit gondolsz? – Bocsi. Átmehetek, ha akarod… A háta még mindig a mellkasomhoz simult, egy tenyérnyivel hátrább húztam a csípőmet, így gondoskodva arról, hogy semmi se nyomódjon a fenekéhez, aminek nem lenne szabad és gyengéden meglöktem a karommal. – Aludj már, Olive! – Rendben – motyogta. Néhány perccel később, amikor én már majdnem elaludtam, elkezdett mocorogni a fenekével. Még egy centi, és a kis bestiának sikerül a fenekét hozzányomnia a farkamhoz. Egy rossz mozdulat, és a már amúgy is ágaskodó férfiasságom

hozzásimul gyönyörű, kerek fenekéhez. – Amit természetesen eszem ágában sem volt egész nap bámulni… Olive egyenletesen szuszogva vette a levegőt, miközben gondosan úgy helyezkedett el, hogy a hátsója miatt pokoli kínok várjanak rám. Órákon át nem jött álom a szememre és elszántan küzdöttem a vágy ellen, hogy pár centivel előre tolva a csípőmet, szegény farkam legalább hozzáérhessen.

Amikor megéreztem, hogy a felkelő nap fénye beragyog a sötétítőfüggöny résein keresztül, és melegen végigsimítja a bőrömet, még mindig csukott szemmel vettem egy mély lélegzetet és elmosolyodtam. Jól éreztem magam. Nemcsak a napsugaraknak örültem, hanem annak, hogy Olive illata belengi a szobámat. Amikor felemeltem a karomat, hogy nyújtózkodjak egyet, meglepődve vettem észre a ránehezedő súlyt. Kinyitottam a szememet és ekkor kiderült, hogy az orrom alig pár ujjnyira van Olive homlokától. A francba! Miközben aludtam, Olive egyik lábát átvetette rajtam, reggeli merevedésemet hozzászorítva a hasamhoz. Megpróbáltam valahogy kibújni a combja alól, de ez csak rontott a helyzeten. Amikor Olive csípője elmozdult, a combja még jobban ránehezedett a farkamra és én önkéntelenül is nagyot nyögtem. Olive mocorogni kezdett, közelebb bújt hozzám, és az arcát odaszorította a torkomhoz. A kurva életbe! Szabad kezemmel odanyúltam, hogy megragadjam a combját és letoljam magamról, ám a tenyerem ekkor… meztelen bőrhöz ért? Mielőtt vissza tudtam volna fogni magamat, a kezem feljebb siklott és az ujjaim megérintették a bugyija szélét.

Édes Jézus… Meztelenül bújt be mellém az ágyba? Megőrült ez a nő? Félrehajtva a fejemet, félig leeresztett szempilláim alól megnéztem magamnak. A hálóinge még mindig rajta volt, de felcsúszott jóval a dereka fölé. A fejem visszahanyatlott a párnámra, felsóhajtottam, és csak most figyeltem fel arra, hogy közvetlenül a feneke alatt masszírozni kezdtem a combját. Megdermedtem egy pillanatra, aztán elrántottam a kezemet. Olive halkan, édesen felnyögött álmában és megpróbált rám mászni. – Ó, istenem! – nyögtem halkan. Sikerült megakadályoznom, hogy felügyeskedje magát az ölembe. Amikor váratlanul elvette a lábát és elfordult tőlem, felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől. Már nem értünk össze. A fenekét azonban továbbra sem takarta el a hálóing, és ha egy picivel lejjebb kukucskáltam volna, akkor megpillanthattam volna a mennyország kapuját. Én azonban képes voltam visszafogni magamat. Megérintve a farkamat, egyértelművé vált, hogy ezzel a rekord méretű merevedéssel valamit kezdenem kell a zuhanyzóban. Félkönyökre emelkedtem, lepillantottam Olive-ra és felsóhajtottam. Annyira ártatlan volt, ahogy itt aludt, olyan gyönyörű, szinte hihetetlen, hogy pár nap múlva ez a szépség a feleségem lesz. Csak azért, hogy kiderítsem, felébred-e, egy ujjal megérintettem a karját és gyengéden végigsimítottam a csuklójáig. Semmi. Elindultam vissza a válla irányába, ám ő csupán még mélyebben befúrta magát a párnái közé. Úgy éreztem magam, mintha valami kukkoló lennék, ezért úgy döntöttem, hogy felkelek és lerendezem magam a zuhany alatt, mielőtt

valami ostobaságot művelnék. Semmi értelme a tűzzel játszani. Közelebb hajolva egy apró puszit nyomtam a homlokára, mire ő lágyan felnyögött. A farkam kifejezetten imádta ezt a hangot. Rossz húzás volt, Jason. Kibaszottul rossz húzás. Elfordultam a lánytól, bevetettem magam a zuhanyzóba és a forró víz alatt segítettem feszülő farkamon.

Huszonegyedik fejezet

Olive

MIUTÁN SZINTE az egész napot egyedül töltöttem, mert Jasonnek sok dolga akadt, most Megan mellett ültünk egy limuzinban, úton a filmszínház felé, ahol sor kerül a díszbemutatóra. – Emlékszel mindenre, amit mondtam neked, Olive? – kérdezte Megan, miután befejezte Jasonnel a beszélgetést. – Igen, Megan. Hagyom, hogy inkább Jason beszéljen, én meg csak mosolygok és megpróbálok csábosan ott állni mellette. – Úgy emeltem fel a mutatóujjamat, mintha csak most jutott volna eszembe valami. – Ó, bocsika, majdnem elfelejtettem… gondosan odafigyelek arra is, hogy valahogy felmutassam a gyűrűmet, miközben még a látszatát is kerülöm annak, hogy szándékosan tolom oda az ékszert mindenki képébe. Jason kuncogni kezdett és tenyérrel felfele odanyújtotta a kezét. – Már majdnem ott vagyunk, gyere. Félszegen rámosolyogtam, és megfogtam a kezét. Továbbra sem tudtam belenézni a szemébe. Igyekeztem nem is gondolni arra, amiről ma reggel Lucyvel beszélgettünk. Én: Ugyanabban a kibaszott ágyban aludtam, mint Jason!

Lucy: Láttad a himbilimbijét is? Mondd el, milyen volt! Most! Én: Nem, Lucy, nem láttam az… akármijét. Ezenfelül, ha valaha is abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy megpillantsam a koronaékszereket, akkor eszem ágában sem lesz himbilimbinek nevezni őket. Lucy: De savanyú valaki! Akkor mégis mi a fenét csináltál az ágyában? Nehogy már azt mondd nekem, hogy csak kukkoltad, és azt bámultad, ahogy szunyál! Én: Néha kételkedem abban, hogy tényleg a barátnőm vagy-e. Lucy: Majd elmúlik, ne aggódj! Gyerünk, mondj el mindent! Én: Az a lényeg, hogy egy őrült rajongója bent várt Jason szobájában, amit valamiért én kaptam meg. A csajszi eltávolítása után Jason azt akarta, hogy vele aludjak, mert akkor vigyázni tud rám. Lucy: Hallod a nyálam csöpögését? Ez a puffanás pedig az volt, ahogy elaléltam, és padlót fogtam. Most rögtön felhívlak!

Mielőtt leírhattam volna, hogy most nem tudunk beszélni, Lucy arca már felvillant a kijelzőn. – Pár perc múlva mennem kell a fodrászhoz meg a

kozmetikushoz, hogy rendbe hozzák az arcomat. Nem tudunk beszélgetni – mondtam, mihelyt fogadtam a hívását. – Neked is csuda jó reggelt, legkedvesebb barátnőm! Egek ura! Fodrász és kozmetikus vár rád? Lehet, hogy pár nap múlva már a nevemre se fogsz emlékezni? – Bocs, de én írtam rád alig pár másodperccel ezelőtt. – Okés, de a chatelés nem alkalmas érzelmeim kifejtésére, úgyhogy hallanod kell a hangomat. Egész biztos hallani akartad, igaz? Kinyitottam az erkélyajtót és kiléptem, nehogy valaki kihallgasson minket. – Rendben, jó hogy felhívtál. Sok mindent el kell mondanom, de nem akadhatsz ki miatta! Világos? Mert ha te kiakadsz, akkor én is kiakadok és azt most tilos. – Jézusom! Máris kiakasztottál ezzel a sok tiltással. – Csak addig beszélhetek, amíg be nem jönnek. Nem akarom felmérgesíteni Megant. Na szóval, ahogy már mondtam, tényleg ugyanabban az ágyban aludtunk – meséltem, és közben örömömben ugrándozni kezdtem. Már attól is elfogott az izgalom, hogy szóba hoztam az éjszakát. – Igen, igen! Folytasd, gyerünk, tovább! – Az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy valami van a lábamon. – Micsodaaaaa? – rikácsolta olyan hangerővel a telefonban, hogy el kellett rántanom a mobilt a fülemtől. – Csak nem a himbilimbije volt az? – Nem, Lucy! A farka nem növesztett lábakat magának, és nem sétált oda hozzám. Jason még mindig aludt, de a keze ott pihent a lábamon és ekkor…. – A hangom lehalkult és elkezdtem a padlót bámulni. – Elkezdte masszírozni a combomat. Lucy felhördült. – Hozzáért a lábadhoz! Botrány! De folytasd, imádom ezt a sztorit.

Ráharaptam az ajkamra, hogy ne kezdjek el vigyorogni. – Ekkor a lábamnál fogva az ölébe húzott és én… – Ó te jó isten! – üvöltötte Lucy, mielőtt befejezhettem volna a mondatomat. – Ráhúzta a lábadat a farkára! Érezted a farkát? Jameson is pont ezt csinálja, amikor felébred! – Köszi, hogy lelőtted a poénomat – morogtam, de továbbra is mosolyogtam. – Olive? – Jason hangja riasztott fel az ábrándozásból. – Megérkeztünk. Készen állsz? Kinéztem az ablakon, és amikor megláttam, hogy mi vár rám odakint az ajtó túlsó oldalán, hirtelen semmivé foszlott minden elszántságom. Mostanra már hozzászoktam a paparazzikhoz – sőt már néhány kedvencem is akadt közöttük –, na de ez? Egyből megértettem, Megan mi a fenéért akarta, hogy csakis Jasonre összpontosítsak. – Hahó? – mondta Jason halkan. Ránéztem, és majdnem eluralkodott rajtam a pánik. Nekem annyi. – Jól vagy? – kérdezte. – Nincs időnk most az ilyesmikre, Jason! – vágott közbe Megan. – Olive számára mindig van időm. Ha viszont te olyan nagyon ki szeretnél szállni, akkor máris indulhatsz. – Jason kezével az ajtóra mutatott. Megan vett egy mély lélegzetet, és egy gyilkos pillantás után ezt mondta: – Ne húzzátok az időt! Aztán egyedül hagyott minket, és kint is volt a kocsiból. – Jól vagy? – kérdezte újrajason. – Olyan sokan vannak odakint – feleltem, és a tekintetemet egyszerűen képtelen voltam levenni a vörös szőnyeg túloldalán üvöltő tömegről. Jason megragadta az államat és ekkor kénytelen voltam rá figyelni. – Egy pillanatra sem foglak szem elől téveszteni. Ez ugye segít egy kicsit?

Olyan gyengéd tekintettel nézett rám. Sokkal fontosabb voltam számára mindannál, mint ami odakint várt rá. Amikor valaki megkocogtatta az ablakot, ijedtemben összerezzentem. Kinézve a kocsi hátsó ablakán, rájöttem arra, hogy feltartjuk a sort. – Ne törődj velük! – Jason elfordította a fejemet, hogy szembenézzek vele; ezúttal a hüvelykujja lágyan végigsimította az alsó ajkamat. Vettem néhány mély lélegzetet, és bólintottam. – Nagyra értékelném, ha odakint nem feledkeznél el rólam. – Olive – mondta halkan, és kissé oldalra hajtotta a fejét –, attól tartok, én már képtelen lennék megfeledkezni rólad. A tekintetem a gödröcskéjén állapodott meg. – Ezt komolyan mondtad? Miközben én lelkesen bámultam az átkozott gödröcskét, valaki felrántotta a túloldali ajtót, és behajolt a kocsiba. – Mr. Thorn? – Gyere! – mordult fel Jason, és a kezemnél fogva maga után húzott. – Essünk gyorsan túl rajta, hogy utána megbámulhasd, amint félmeztelenül kinyírok egy csomó gazfickót. Becsuktam a szememet, és a segítségével kiszálltam a kocsiból. Amikor a tömeg észrevette kedvenc filmsztárját, olyan erővel kezdett el üvölteni és tombolni, hogy kénytelen voltam kinyitni a szememet, és a várakozókra meredtem. Jason egy pillanatra megszorította a kezemet, miközben valamiért kutatóan a szemembe nézett; bármit is talált a tekintetemben, az elégedetté tette, mert elindult, és óvatosan megrántotta a kezemet, hogy kövessem. A másik kezemmel gyorsan lesimítottam hosszú szoknyámat, miközben megpróbáltam tartani vele a lépést. Egy fehér Burberry ruhát viseltem, aminek még csak tudni sem akartam az árát. Jason szólt a saját stylistjának,

Jewelnek, hogy nekem is keressen valamit, és miután átnéztük a javasolt ruhadarabokat, úgy döntöttünk, hogy ez a Burberry lesz rajtam. Még sohasem viseltem ilyen gyönyörű ruhát. A pánt nélküli felsőrész tökéletesen rásimult a bőrömre, és csodákat művelt a mellemmel, miközben a hosszú szoknya még nőiesebbé tette az alakomat. Soha többet nem veszem le magamról, főleg azért, mert észrevettem, hogy Jason lopva többször is megbámulta a mellemet. Az is feltűnt, hogy minden alkalommal fájdalom költözött a szemébe, amikor a tekintete lejjebb siklott az állam vonalánál, így nem lehettem biztos abban, hogy neki is annyira tetszik-e ez a ruha, mint nekem, vagy éppenséggel utálja. Mielőtt elindultunk volna a hotelből, úgy éreztem, hogy nem fogok szégyent hozni a fekete öltönyt viselő Jason Thornra, akitől a környezetében található összes nő bezsongott. Most azonban… ahogy a pillantásom megállapodott a többi filmsztáron és a sajtónak interjút adó, vagy éppen a fotósok előtt pózoló színészeken és színésznőkön, úgy éreztem magamat, mintha egy véletlenül idekeveredett hangya lennék. Amikor ráléptünk a vörös szőnyegre, Jason odahúzott a bal oldalára, és a rajongói irányába fordított. Fogalmam sem volt, hányan lehettek. A legfontosabb helyekre odaállított biztonsági őrök szemmel láthatóan csak a legnagyobb nehézségek árán tudták visszatartani őket, ahogy a bámészkodók egymást taposva próbáltak meg közelebb kerülni Jasonhöz. Néhányan zokogtak közülük. Miközben a tömeg felé sétáltunk, Jason egy pillanatra sem engedte el a kezemet, ám egyszer csak odalépett hozzá egy szürke öltönyös férfi, halkan mondott neki valamit, aztán pedig lecsapott rám Megan, és elhúzott Jason mellől, arra kényszerítve, hogy engedjem el a kezét. Jason egy pillanatra rám nézett a válla fölött, kissé elkomorodott, de aztán vissza

kellett fordulnia a rajongói felé, hogy ráírja a nevét mindenre, amit csak odanyomtak elé. Mozgásra lettem figyelmes Jason bal oldalán. A futva közeledő kisfiú alig lehetett idősebb nyolc- vagy kilencévesnél. Sikerült leráznia az egyik biztonsági őrt, ám mielőtt odaérhetett volna Jasonhöz, egy másik elkapta. Ez a közjáték felkeltette Jason figyelmét is – akárcsak mindenki másét, hiszen a gyerek üvöltött, és rugdalózva próbált meg kiszabadulni foglyul ejtője szorításából –, mivel Jason megfordult, és odaintett az őrnek, hogy engedje el a kisembert. Letérdelt, és a fiú odarohant hozzá. Nem hallhattuk, hogy miről beszéltek, de a gyerek valósággal sugárzott az izgalomtól, ahogy a példaképére nézett. Valamit Jason kezébe nyomott, amit ő mosolyogva aláírt. A gyerek ekkor az én irányomba fordult, és mondott valamit, ami elég vicces volt ahhoz, hogy Jason elnevesse magát. A kis mihaszna ekkor elfordult, Jason viszont a szemembe nézett, és rám kacsintott, miközben összekócolta a kölyök haját. A biztonsági őr odajött, és visszakísérte a fiút az apjához. Jason újabb rajongókkal beszélgetett, és jó pár további autogramot is adott. Amikor azt gondoltam, hogy már kész van, hátranézett a válla fölött, és biccentett, hogy menjek oda hozzá. Meganre pillantottam, de ő háttal állt nekem, és a mobiljába beszélt, így megvontam a vállamat, és lassan elindultam Jason felé. Egyszerűen képtelenség lett volna megérteni, amit mondott, ám amikor közelebb értem hozzá, észrevettem a kezében szorongatott vaskos tárgyat. Egy könyvet. Az én könyvemet! Megpróbáltam valahogy eltitkolni a döbbenetemet, odaadtam Jason mellé, ránéztem, és közben fogalmam sem volt arról, hogy miért hívott ide. Meleg tenyere megérintette a nyakamat, és közelebb hajolva a fülembe suttogott. – Autogramot szeretnének kérni tőled a könyvükbe.

– Tőlem? – kérdeztem, miközben felnéztem a szemébe. Bólintott, elmosolyodott, és a kezembe nyomta a könyvet. Valaki odalépett mellém, és adott egy tollat. Enyhe kábulatban több mint húsz könyvet dedikáltam. Húszfrancos könyvet! Amikor Megan felbukkant mellettünk és közölte Jasonnel, hogy tovább kell mennünk, Jason megragadta a kezemet – amitől mindenki még hangosabban kiabált –, és végigsétáltunk a szőnyegen, hogy a fotósok készíthessenek pár képet Jasonről. Csak úgy villogott az a rengeteg vaku, és embertömegek bömbölték Jason nevét – és az én nevemet! Azt hittem, hogy álmodok, vagy esetleg lidércnyomás gyötör, nem tudtam eldönteni. Amikor ott álltunk közvetlenül a kamerák előtt, Jason keze a hátamra siklott, és közelebb húzott magához. Megan útmutatásának megfelelően felemeltem a kezemet, hogy megvillantsam a gyűrűt, és megérintettem Jason hasát – a kemény hasizmok megfeszültek az érintésemtől. Jó sok időt töltöttem el a bámulásukkal, és azt sem zárnám ki, hogy előző éjjel egyszer-kétszer meg is érintettem őket, miközben aludt. Amikor már azt hittem, hogy a vakuk mindörökre kiégetik a szememet, valaki felkiáltott. – Jason! Csókot! Kérünk egy csókos képet! Megpróbáltam nem is törődni a felszólítással, nehogy fülig érő szájjal vigyorogjak, mint egy vadalma, ám amikor Jason rám pillantott, én pedig hátravetettem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek, a világ legnagyobb mosolya terült el az arcomon. Miközben körülöttünk mindenki ujjongott, Jason ujjai megérintették az arcomat, és számomra egyszerűen eltűnt a világ. Síri csend támadt az elmémben. Ez volt a valóság. Néhány pillanat, és megcsókol álmaim férfija. Miközben közeledő ajkát bámultam, a szívem erőnek

erejével ki akart robbanni a mellkasomból. Apró pillangóim készen álltak arra, hogy egészen a csillagos égig repüljenek. Csak hát, nem az történt, amiről azóta álmodoztam Jasonnel kapcsolatban, hogy az eszemet tudom. Nagyon nem! Én ugyanis arra számítottam, hogy mindjárt megérzem a világtörténelem legcsodálatosabb első csókját, Jason viszont csupán egy pici puszit adott. Egy kibaszott puszit! Az ajka csupán két, maximum három másodpercre ért a számhoz. Úgy éreztem, becsaptak. Mivel pedig elképesztően hosszú ideje álmodoztam arról, hogy megcsókolom, ezért igen nehezemre esett eltitkolni a csalódottságomat. Egy pillanatra – csak egy múló pillanatra – elképzelhető, hogy ingerülten fintorogtam, amikor elhúzta az arcát tőlem. Utána viszont egyből mosolyt erőltettem az ajkamra, és hagytam, hogy maga után húzva továbbmenjen, mert rövid interjúkat kellett adnia a sajtó képviselőinek. Engedelmeskedve Megan utasításainak, picivel mögötte álltam, és mindent megtettem azért, hogy őszintének tűnjön a mosolyom. Még magammal sem tudtam elhitetni, hogy mindennek az az oka, hogy Jason nem szereti mások előtt kimutatni az érzelmeit; ezt a fickót már sokkal durvább helyzetekben is lefényképezték. Hirtelenjében meg sem tudtam volna mondani, hogy az évek során hány olyan fényképet láttam róla, ahogy a nyelvével éppen mandulaműtétet végzett valamelyik színésznőcskén vagy fotómodellen. Úgy tűnik, tényleg csupán a barátjának tart engem. A pokolba! Ennél azonban még egy barátot is szenvedélyesebben kellett volna megcsókolnia. – Nem mosolyogsz! Mosolyogj! – figyelmeztetett a mellettem álló Megan. Elővillantottam a fogaimat, mire ő fejcsóválva felsóhajtott. Amikor Jason túl volt az összes interjún, eljött a pillanat, hogy beálljon a film többi szereplője közé csinálni pár

csoportképet. Azt gondoltam, hogy a világ legnagyobb csalódást okozó csókja után már semmi olyan nem történhet, ami még jobban elronthatná ezt a csodálatos estét, azonban Jennifer Wittner színre lépése bizony olyan volt. A semmiből toppant oda, és egyből beállt Jason és a többi filmsztár mellé. Állhatott volna bárki más közvetlen közelébe, de nem, ő Jasont választotta, és pontosan úgy tette a tenyerét a férfi mellkasára, ahogy pár perccel korábban én. Elképzelhető, mennyire meglepődtem, amikor a csaj a szemembe nézett, és rám kacsintott. Oldalt álltam, így nem láthattam Jason arcát. Vajon észrevette ezt a kacsintást? Legalább egymillió fénykép készült róluk, és amikor Jason visszajött hozzám, még mindig mosoly ragyogott gödröcskés arcán. Az enyémen azonban nem annyira.

Jóval később, amikor véget ért a nagy felhajtás, sikerült egy darabban visszajutnunk a hotelszobánkba. Jó éjszakát kívántam Megannek, és megköszöntem a rengeteg segítséget. Az ő útmutatása nélkül egész este csak tátogtam volna, mint egy partra vetett hal, bár lehet, hogy így is nagyon kilógtam a színészek közül. Miután Jason társaságában leléptünk a lakosztályunkba, és ő gondosan kulcsra zárta az ajtót, megálltam előtte, és fáradt mosollyal az arcomon a szemébe néztem. – Ez egy csodálatos este volt, Jason. Köszönök neked mindent! Nem voltam egészen biztos abban, hogy most mit is kéne tennem. A karjára tettem a kezemet, és egy pillanatnyi habozás után lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomtam az arcára.

Amikor hátraléptem, nézhettem volna a gödröcskéjét, de addigra már teljesen kész voltam. Még csak arra sem volt erőm, hogy értékeljem rajongó tekintetét, ahogy a pillantása a fejem búbjától a lábujjamig bejárja a testemet, mint ahogy azt sem, mennyire jól néz ki így felhajtott ingujjal, és… folytathatnám a listát. Lehajoltam, és lefejtettem a magas sarkú cipőt a lábamról. – Egy szóval sem említetted, mit gondolsz a filmről. – Ó, tényleg? Bocsánat. Remek volt. Te pedig nagyszerű. Köszönöm, hogy elvittél rá. A mosolytól felragyogott az arca. A kezemben tartott cipővel búcsút intve elindultam kifelé. – Megyek aludni, úgyhogy jó éjszakát! Még egyszer köszönöm, Jason! Szólt a biztonságiaknak, hogy gondosan ellenőrizzék a lakosztályunkat, így biztos lehettem abban, hogy nem lep meg egyetlen rajongója sem, ez pedig azt jelentette, hogy semmi okom nem volt arra, hogy ne a saját hálószobámban aludjak. Jason összevonta a szemöldökét. – Ilyen korán lefekszel? – Megan azt mondta, változott a holnapi program, és már holnap kora reggel indulunk. – Megvontam a vállamat. – Ezenfelül sajog a lábam, úgyhogy mára ennyi elég volt. Egy gyors integetés után megfordultam, hogy elinduljak, de a hangja lecsapott rám, mielőtt el tudtam volna menekülni. – Ott alszol? Hátranéztem a vállam fölött. – Egén. Jó éjszakát, Jason. Nyílegyenesen bevonultam a fürdőszobába, teletöltöttem forró vízzel azt a hatalmas kádat, kibújtam a csodás ruhámból, és már akkor felsóhajtottam a gyönyörűségtől, amikor a lábujjam beleért a vízbe.

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valami megmozdult az ágyamban. Egy pillanatnyi zavar után rájöttem, hogy nem álmodom. Felsikoltottam, és a paplant rádobtam a mozgó valamire – nem mintha ez elegendő lett volna ahhoz, hogy elijesszek vele egy behatolót majd oldalra gördültem, hogy felpattanjak, és valahogy eljussak Jasonhöz. Elakadt a lélegzetem, amikor egy erős kéz simult a hasamra, és visszahúzott egy kemény mellkashoz. – Ne kiabálj! – méltatlankodott Jason a hátam mögött. – Jason? – suttogtam. – Jason! Még mindig a torkomban dobogott a szívem, amikor rácsaptam a hasamra simuló kezére, és már csak a rend kedvéért is tovább üvöltöztem. – Megőrültél? Majdnem szívinfarktust kaptam! – Nem tudhattam, hogy fel fogsz ébredni! Mi az, hogy nem tudhattam, hogy fel fogsz ébredni? Megpróbáltam visszafordulni, hogy a szemébe nézhessek, ám a karja még erősebben átölelt, és odaszorított magához. Ezúttal egészen más ok miatt akadt el a lélegzetem. – Ne mocorogj! Próbálok elaludni! – Ó, és szerinted én mit csináltam? Bukfenceztem? Mivel csak mormogott valamit, de nem méltatott válaszra, ezért rákérdeztem. – Te meg mit művelsz itt, Jason? Nem lehetett volna kopogni és felébreszteni, mielőtt bemászol mellém az ágyba? Azt hittem, az egyik őrült rajongód bukkant fel mellettem, mert úgy vélte, hogy te fekszel itt! – Hát nem ez történt. Csak én vagyok. Mi a csuda ez a zaj? – Ropogó tűz és a szél hangja a fák között. – Ropogó tűz és… a szél hangja… a fák között – ismételte meg.

– Igen. – A vállam fölött hátranéztem rá. Úgy bámult rám, mint aki azt hiszi, hogy teljesen elment az eszem. Sértődött hangon folytattam. – Na mi van? Én így relaxálok elalvás előtt. – Tudsz enélkül is aludni? – Természetesen. Egyszerűen csak szeretem a hangját. Még mindig feszült voltam, de ahogy elkezdte simogatni a karomat, sikerült lassacskán megnyugodnom, és hozzásimultam. A vállamra tette az állát, és a párnám mellett fekvő mobilomra nézett, amin a relaxációs zene ment. Forró lélegzete megbizsergette a nyakamat, de azért valamennyire sikerült megőrizni a hidegvéremet. – Ez a szél eléggé hátborzongató, Olive. – Át tudom állítani esőre. Még erősebben a nyakamhoz szorította az arcát és halkan felnevetett. – Legyen akkor eső. Gyorsan leállítottam a szelet, és bekapcsoltam „a tetőn kopogó esőt”. Jason néhány pillanatig halkan hümmögött. – Ez már sokkal jobban tetszik – mondta beleegyezően. – Van vízesés vagy óceán is. – Nem, maradjon az eső meg a tűz ropogása. Emlékszel, ahogy régen ott ültél az ablakodnál, és csukott szemmel hallgattad az esőt? – Még szép. – Közben mindig mosoly ragyogott az arcodon, és képzeletben messze jártál. Az anyukád teljesen kiakadt, amikor esernyő nélkül mentél el sétálni zápor idején. Minden egyes alkalommal megbetegedtél, de semmi sem állíthatott meg. – Igen – feleltem érdes hangon. – És arra is emlékszem, hogy te falazni próbáltál nekem, valahányszor észrevetted,

hogy anyu tudta nélkül megpróbálok kiosonni otthonról. – Nem volt könnyű átejteni az anyukádat. Két ember kellett hozzá. Ezután egy jó darabig csendben maradtunk. – Azt hiszem, a szobámban elromlott a légkondicionáló. Úgy gondoltam, teljesen felesleges volna idehívnom valakit, hogy nézze meg, mi a baja, hiszen van egy másik, kellőképpen meleg szobánk is. – Úgyhogy…? – Úgyhogy ma éjjel is meg kell osztoznunk egy ágyon. Most már nyugodtan elaludhatsz. – A szívem még mindig a fülemben dobol, Jason. Lefogadom, hogy olyan hamar nem fogok tudni újra elaludni. – Lássuk csak – suttogta, és hirtelen a keze elindult felfele a hasamról a szívem felé. Gondosan kikerülte a cicimet – a szemétláda. –, és a tenyere megpihent a szívem fölött. – Hmm, igazad van; tényleg érzem a szívverésed. Nem tudtam megszólalni. A torkomra forrt a szó. Az egész testem megremegett, amikor az orrát a nyakamhoz szorítva vett egy mély lélegzetet. – Aludj, Olive! – mondta. Utána végre levette a kezét a szívemről és visszatette a hasamra. Körülbelül egy perccel később egyenletessé vált a lélegzete, és elaludt. Én még órákkal később is ébren voltam.

POCSÉKUL CSÓKOL A FILMSZTÁR! Önök is látták a legnépszerűbb hollywoodi párosról készült új fotókat? Úgy tűnik, Olive Taylor életében kedvezőtlen fordulat állt be, pedig a múlt héten városunk összes felkapott helyén együtt fotózták a párost, akik nagyon is boldognak tűntek. A dögös regényíró tegnap este ott volt Jason Thorn legújabb filmjének díszbemutatóján Londonban. Bár remekül néztek ki egymás mellett, és belopták magukat a rajongóik szívébe, a helyzet drámaian megváltozott, amikor a kamerák előtt kellett volna pózolniuk. Napok óta az a szóbeszéd járja, hogy az újdonsült párocska az anyakönyvvezető elé állva próbálja meg jóvátenni, hogy oly sok évet elvesztegettek, amit együtt is tölthettek volna. A második fotón jól látszik, hogy Olive Taylor büszkén felmutatja az ujjára húzott gyémántgyűrűjét. Hölgyeim, önök közül hányan olvadnának el a gyönyörűségtől, ha Olive helyében lehetnének? Ekkor azonban elképesztő dolog történt. Amikor megkérték őket, hogy a fotósok kedvéért csókolják meg egymást, Jasontől csak egy puszira futotta! Egy apró szájra puszira! Mindenki tudja, hogy a jóképű filmsztár igazi szuperhím, aki ráadásul csak úgy falja a nőket a filmvásznon. Erre most egy puszival rázta le Olive Taylort? Vicces volt látni az ifjú hölgy arcára kiülő őszinte elégedetlenséget. Egyértelműen arra számítottunk, hogy egy sokkal szenvedélyesebb csókra kerül sor a kamerák előtt. Figyelembe véve Olive arckifejezését a kellemetlen közjáték után… lehetséges, hogy Jason Thorn nagyszerű színész, de a valódi életben pocsékul csókol?

Huszonkettedik fejezet

Olive

EGÉSZEN PONTOSAN egy teljes meg egy fél hét telt el azóta, hogy hazaértünk a londoni díszbemutatóról. Pontosan ennyi ideje annak, hogy a pletykalapok telerakták címlapjukat azzal a bizonyos fotóval. Az emberek másról sem tudnak beszélni. Míg Jason szóba se hozta azt a fényképet, Megan tüzet okádott miatta. Többször is felhívott, hogy az értésemre adja, milyen csúnyán alávágtam ezzel Jasonnek. Az emelt hangú beszélgetéseket követően arra számítottam, hogy maga a filmsztár is felhív, hogy tapintatosan közölje velem, nem lesz semmi a betervezett látszatházasságunkból. Ez a hívás azonban elmaradt. A hazaérkezésünket követő hét folyamán alig láttuk egymást, én viszont nem unatkoztam, mert csomagoltam, és papírra vetettem az új regényem első néhány oldalát. Bármennyire is örültem annak, hogy visszatért az ihletem, legalább ilyen mértékben elkeserített a tény, hogy sem anyunak, sem apunak, de még Dylannek sem mondhatom el, milyen dolgok történnek az életemben. Először nem is akarták elhinni, hogy bármi is van köztem és Jason között. Miután azonban látták a díszbemutatón készült fotókat, felhívtak és kertelés nélkül megkérdezték, hogy mi a helyzet. Rosszulesett, hogy hazudnom kellett nekik, de nem volt más választásom, hiszen csak így lehetett esélyem arra, hogy valóra váljanak a Jasonnel kapcsolatos álmaim.

Mondanom sem kell, a családom nem örült a híreknek. Míg apu csak pár pillanatig beszélt velem, addig anyu… szomorú volt és aggódott, hogy ostobaságot csinálok. Mivel már küszöbön állt a Sajgó lélek forgatása, képtelenség lett volna odautazni hozzájuk, hiszen Jasonnek nem volt egy szabad perce sem, nekem pedig eszem ágában sem volt egyedül a szüleim elé állni a hírrel. Rohadtul nem. Ma reggel Jason Thorn sok millió dollárt érő Bel Air-i otthonában hivatalosan is Olive Thorn lettem. Lucyn, Tomon és Meganon kívül nem volt más szemtanúja az egybekelésünknek. Még Char sem tudott eljönni, mert egész nap vizsgái voltak. Két órával az „esküvőnk” után Jason magára hagyott Lucyvel, mivel próbára kellett mennie, és sok dolga volt. Nem sokkal később Lucynek is mennie kellett, mert órája volt. Így aztán újdonsült feleségként egyedül maradtam Jason otthonában. Ahogy teltek az órák, felderítőútra indultam a házban, ahol őszinte örömömre kiderült, hogy van egy hatalmas stúdiószobája, benne hihetetlenül kényelmes bőrfotelokkal. Miután céltalanul kóvályogtam a házban és kint a kertben, erőt vettem magamon, és laptopommal a kezemben leültem a medence partjára, hogy írjak pár sort. Amikor alkonyodni kezdett és még mindig egyedül voltam, úgy döntöttem, hogy helyénvaló volna egy pohárka jófajta itallal megünnepelni az esküvőm napját. Az első pohárkát a második követte, aztán meg a többi. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy Lucy számát tárcsázom. – Egyáltalán nem olyan na-na-na-nagyszerű dolog hozzámenni Jason Thornhoz – magyaráztam csuklások közepette a telefonba. – Részeg vagy? – kérdezte Lucy. – És ha igen? Akkor mi van? Te biztos most szexekéi Jamesonnel. Ha igen, nagyon is jól tettétek. Boldogok, akik szexelhetnek. Elméletileg most van a nászutam, de tudni

akarod, hogy eddig mennyi szexben volt részem? Semennyiben! Nullában! Pontosan ennyiben. Elszáll az agyad, mi? Lucy egy jó percen át nevetett. – Szerintem a tied durrant el – mondta még mindig nevetve. – Azt hiszem, már éppen eleget ittál. – Azt hiszed, tényleg? Most komolyan. Hajason Thorntól nem száll el az agyad, akkor ki a fenétől fog? Ő viszont itt van talán, hogy jól ellássa a bajomat? Nem! Jason Thorn farka még csak meg sem közelítette a puncimat. A pokolba! Még csak az ajkamhoz sem ért! – Azt hittem, hogy mostanra már rég visszaért. Zörgést hallottam a mobilból, és Lucy halkan odaszólt valakihez. – Éppen dugtok Jamesonnel! Úgy tudtam! Mindenki vadul szexel ebben a pillanatban! – Akarod, hogy odamenjek hozzád? Szíves tájékoztatásodra, vérmes, friss házas barátnőm, nem is dugtunk Jamesonnel. Mi csak… mi csak az ágyban feküdtünk. A srác igazából éppen alszik. Kihúztam magam, és kis híján felborítottam a pezsgőspoharamat. – Kezdesz beleszeretni! – Na most már tényleg hülyeségeket beszélsz! Rohanok, amilyen gyorsan csak tudok. – Ne! – nyöszörögtem, és kiittam az utolsó csepp pezsgőt a pohárból. – Én megyek oda hozzád. Nem bírom visszafogni magamat, még egy pillanat és bemegyek a hálószobájába, hogy magamhoz nyúljak az ágyában. Nem bírom ki ezen a helyen. – Úgy tűnik, hogy ezen már túl vagy. – Nem igazán. Na, de figyelj, mi lenne, ha inkább bevallanád, hogy fülig szerelmes vagy Jamesonbe, csakhogy ezt nem mered bevallani még magadnak sem?

– Na jó, tarts ki! Máris jövök érted.

– Olyan jó a szaga, annyira finom, Lucy. Mindent megszaglásztam a szobájában, olyan jó volt, annyira jó! Neked miért nem olyan a szagod, mint az övé? – Bár Lucy átölelt, most közelebb bújtam hozzá, és beleszagoltam a hajába. – Egyáltalán nem hasonlít az illatotok. – Szerintem az ebben a pillanatban nagyon is jó. Maradj már nyugton egy percre! Ha lezuhanunk a lépcsőn, akkor soha többé nem tudod megszaglászni Jasont. – Nem eshetek le! Meg akarom szaglászni meg összenyalni, ahol csak lehet. – Remek! Segíts már egy kicsit felmenni ezen a pár lépcsőn, hogy végre le tudjalak fektetni! Dúdolni kezdtem egy dalt, ami valahogy a fejemben ragadt, és Lucy segítségével elvergődtem a lakásunk ajtajáig. – Sikerült! – harsogtam, és az égre emeltem a két karom. – Sikerült! Na, mit nyertem? Egy éjszakát Jasonnel? Lucy tenyere a számra tapadt. – Fogd már be, az isten szerelmére! – sziszegte, és ahelyett, hogy elővette volna a kulcsát, bekopogott az ajtón. Marcus nyitotta ki. – Ez meg mégis mit… – Marcus! – kiáltottam, és a nyakába vetettem magamat. Csak az utolsó pillanatban kapott el, majd Lucyre nézett, mielőtt rám pillantott volna. – Férjhez mentem! – újságoltam, és a képébe nyomtam a gyűrűmet. – Látod? – Látom – felelte, és erősebben megfogott, mert kezdtem összecsuklani. – Ennek meg mi a baja? – kérdezte valakitől a vállam fölött. Hátranéztem, és ekkor eszembe jutott, hogy Lucy

hozott haza. Ekkor arra is felfigyeltem, hogy a kezem csupasz bőrhöz ér. Komor pillantást vetettem Marcus csupasz mellkasára. – Rajtad miért nincs semmi? – Azt hiszem, neked már rég nincs jogod ilyesmit kérdezni tőlem. Még jobban elkomorodtam. – Már hogy miért ne lenne jo-jo… jogom… – Ó, fejezzétek be mind a ketten! – kiáltotta Lucy a hátam mögül. – Vagy segíts becipelni, vagy állj el az utamból, és egyedül… Mielőtt be tudta volna fejezni a mondatát, máris Marcus karjában voltam. – Hoppá! – mondtam nevetve. – Régen sosem vettél a karodba, Marky. Azelőtt miért nem vettél fel sohasem? Azt hiszem, rosszul vagyok – tettem hozzá, és a vállára hajtottam a fejemet. Charlotte kifejezéstelen arccal támaszkodott az ajtófélfának. – Char, annyira hiányoztál nekem! – mondtam, és elé nyújtottam a kezemet, ám ő megrázta a fejét és rám zárta az ajtaját. – Hova viszed? – kérdezte Lucy, és sietve a nyomunkba eredt. – Az én szobámba menjünk! – Mi a baja Charnak? – kérdeztem, de sem Marcus, sem Lucy nem törődött vele. – Marcus, süket vagy? – kiabált Lucy. Marcus kinyitotta a saját szobája ajtaját, bevitt az ágyához, és óvatosan lefektetett rá. Összegömbölyödtem, és halkan panaszkodtam. – Valami nincs rendben a hasammal, azt hiszem. – Te meg mégis mit művelsz, Marcus? – Gondoskodom róla. Ha már más nem teszi. – Szerinted én mi a fenét csináltam?

– Túl hangosak vagytok – panaszkodtam, aztán megkapaszkodtam a lepedőben, hogy ne forogjon körülöttem a világ. – Gyere, Olive! Átmegyünk az én szobámba. – Hagyd békén! – szólt rá Marcus. – Jameson még odabent van nálad, Olive szobája pedig gyakorlatilag üres. Ki kell aludnia magát. Hol a pokolban van az állítólagos férje? – Ez nem rád tartozik, Marcus – hallottam Lucy hangját. Valaki leült mellém, és félresimította az arcomból a hajamat. Kellemes volt. Jason miért nem simogatta a hajamat? Alighanem Marcus az. Ha jól emlékszem, Lucynek nem ilyen nagy a keze. – Szerintem meg igen! Úgy tűnik, hogy te nem igazán tudsz vigyázni rá, Lucy. Felnyögtem, és hátat fordítottam nekik. Elegem volt abból, hogy ezek ketten állandóan veszekedtek.

Huszonharmadik fejezet

Jason

I NGERÜLTEN MEGTORPANTAM Olive régi lakótársa és egykori pasija előtt. Legszívesebben leütöttem volna a fickót. – Hozd ki Olive-ot! – mordultam rá immár másodszor. – Nincs abban az állapotban, hogy most beszéljen veled, haver. Azt mondom, gyere vissza reggel. Megpróbálta az arcom előtt bezárni az ajtót. Amikor késő este hazaértem, csak egy üres pezsgősüveget, meg a medence mellett Olive laptopját találtam, őt azonban sehol. Amikor felhívtam, a mobilja odabent csöngött az egyik szobában. Majd megőrültem az aggodalomtól, ezért felvettem a telefonját, kikerestem és felhívtam a barátnőjét, Lucyt, akitől megtudtam, hogy a feleségem a régi lakásukban van. Amikor odaértem, tenyérrel rácsaptam az ajtóra, és benyomultam. – Olive! – üvöltöttem beérve a lakásba. Ahelyett, hogy ő jött volna elő, az idióta expasija fogadott, aki mögött felbukkant az igencsak álmos Lucy. – Mi ez a zaj? Jason? Azért vagy itt, hogy elvidd Oliveot? – Igen – nyögtem ki összeszorított foggal, és továbbra is Marcust bámultam. – Megmondanád neki, hogy itt vagyok? Lucy megragadta Marcus karját, és megpróbálta hátrébb húzni, de a pasi nem mozdult. Farkasszemet nézett velem.

– Elment az eszed, Marcus? Isten szerelmére, hiszen Jason a férje! Marcus keserűen felnevetett. – Kötve hiszem azok után, ahogy ma este idejött. Összerezzentem, és aggódva Lucyre néztem. – Jól van Olive? Történt vele valami? – Mintha kicsit is érdekelne – sziszegte Marcus. Lucy tekintete megenyhült. – Jól van, Jason. Egy picivel többet ivott a kelleténél. Most kialussza az alkoholmámort, ezért mondtam a telefonban, hogy majd reggel gyere el érte. Elegem volt Marcusból, ezért félrelöktem az utamból és berontottam a lakásba. – Hé! – kiáltotta utánam. Érj csak hozzám, kölyök! – gondoltam. – Érj hozzám, hogy végre elláthassam a bajod. – Hol van? – kérdeztem Lucy felé fordulva. Charlotte, a másik lakótársuk hűvös nyugalommal szemlélt mindent a nyitott ajtóból. Amikor elindultam felé, megcsóválta a fejét. – Marcus szobájában alszik. Odafordultam a pasi felé, mert elöntött az indulat. – Te szemétláda! Hozzányúltál?! – Téged meg mit érdekel? Nem vagy senkije sem! – kiáltotta, és a mellét kidüllesztve elindult felém. Mielőtt elkaphattam volna, hogy kicsit átrendezzem a fogsorát, Lucy ragadta meg az alkaromat. – Hagyjátok abba mind a ketten! Nem nyúlt hozzá, Jason! Jézusom! – Ingerült pillantást vetett Marcusra. – Senki sem nyúlt hozzá. Ott aludtam mellette. Na, gyere! A rövid, sietős magyarázat után egy másik zárt ajtó felé vonszolt. Viszketett a kezem, hogy bemossak a fickónak, de hagytam, hogy Lucy elhúzzon mellőle. A szobába érve észrevettem, hogy Olive összekuporodva

ott alszik az ágy közepén. Azonnal elszállt a haragom, és békesség öntötte el a szívemet. Egy lábbal feltérdelve az ágyra, a kezemet a háta és a térde alá csúsztattam, majd a lehető leggyengédebben felemeltem. Vettem egy mély lélegzetet, és közben beszívtam csodálatos illatát. Azonnal kinyílt a szeme, és édes mosoly ragyogott fel az arcán. – Jason – mormogta halkan. A fejét odaszorította a mellemhez, és újra becsukta a szemét. Bűzlött az alkoholtól. – Én vagyok az, drágám. Hazaviszlek. – Nem akarok hazamenni – suttogta. – Éppen szexeltünk. A karjával erősen átölelte a nyakamat, és az arcát még jobban hozzászorította a nyakamhoz. A testem pontosan úgy reagált az illatára, ahogy mostanában szokott, de nem törődtem vele. Újra komor tekintettel fordultam Lucy felé, aki majd kipukkadt a visszafojtott nevetéstől. – Ez meg mégis mit jelentsen? – kérdeztem vicsorogva. – Semmit, semmit! – vágta rá sietve a lány. – Azt hiszem, arról álmodott, hogy ti ketten éppen szexeltek. Egész úton idefelé a nászéjszakátokról karattyolt. Kiléptem a nappaliba, és észrevettem, hogy a haragtól sötétlő arcú Marcus a melle előtt keresztbe font karral ott áll az ajtóban. – Soha többé ne kerülj a szemem elé! – mondtam halkan, amikor megtorpantam mellette. – Nem érdekel, hogy te ki a fasz vagy, de ha véget ér ez a színjáték, és tönkreteszed Olive-ot, akkor majd én fogok gondoskodni róla. Lucy odaállt a srác mellé, és kinyitotta az ajtót. Én azonban képtelen voltam megmozdulni. Pattanásig feszülő idegeim miatt nehéz volt visszafogni magamat, hogy ne üssem meg ezt az alakot.

– Ideje hazavinni Olive-ot, Jason – mondta Lucy, aki még mindig nyitva tartotta előttünk az ajtót. Lepillantottam Olive karjára, és észrevettem, hogy teljesen libabőrös. Kerülve Marcus tekintetét, sietve köszönetet mondtam Lucynek, és amilyen gyorsan csak tudtam, hazahajtottam, hogy Olive-ot ágyba dughassam. A garázsban parkoltam le a kocsit. Olive előredőlve ült mellettem, és halkan horkolt. Megkerültem az autót, kinyitottam az ajtaját, és a nevén szólítottam. – Olive, otthon vagyunk! Ébresztő, édesem! – Menj innen! – mormogta anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Továbbra is csak a hátát láttam. – Olive, drágám, tudnál egy kicsit segíteni, hogy bevigyelek a házba és lefeküdhess aludni? Semmi válasz nem érkezett. Lehajoltam, és ismét óvatosan átöleltem. A legcsekélyebb habozás nélkül átölelte a nyakamat és odabújt hozzám. – Olyan forró vagy! – mondta, és az ajka lágyan súrolva a bőrömet, végigsiklott a nyakamon, ami miatt össze kellett szorítani a fogamat, nehogy felnyögjek, vagy ennél is szörnyűbb dolgot csináljak… a következő pillanatban Olive már el is aludt akarómban. Sokkal nehezebb volt visszavinni a házba, mint ahogy azt gondoltam volna. Amikor végül sikerült bejutnunk anélkül, hogy komolyabb károkat okoztam volna, nem tudtam eldönteni, hogy melyik szobába fektessem le aludni. A saját ágyába kellett volna tennem, de egész éjjel szemmel akartam tartani, hiszen megtörténhet, hogy rosszabbodik az állapota. A szaga alapján ugyanis nem csupán egy-két pohár pezsgőt nyakalt be. Amikor odafektettem az ágyamra, még csak a szemét sem nyitotta ki, hogy kiderítse, hol van. Kinyújtottam a kezemet és felkapcsoltam az ágy melletti kislámpát, hogy

lássam, minden rendben van-e. A lágy, sárga fény beragyogta a szobát, így már sokkal világosabban láttam Olive arcát. A tekintetem megállapodott a ruháján, és megpróbáltam eldönteni, hogy levetkőztessem-e. Gyorsan rájöttem, hogy ez nem volna célszerű, így békén hagytam, és elindultam a fürdőszobába, hogy gyorsan lezuhanyozzak. A szobába visszatérve azt láttam, hogy meglehetősen ügyetlen mozdulatokkal megpróbálta kigombolni a farmerjét. A blúzát már sikerült levennie, ám szerencsére a melltartója még mindig rajta volt. Ez is olyan áttetsző csipkecsoda volt, ami nem takarta el az izgalomtól meredező mellbimbóit, bár ebben a pillanatban még ez a kis anyagdarab is több volt a semminél. – Olive, hagyd magadon! – Odasiettem hozzá, és megfogtam a kezét. – Hagyd magadon! Halvány ránc jelent meg a homlokán, amikor rám nézett. – Meleg van. Le akarom venni. Rugdalózni kezdett a lábával, és megpróbálta kigombolni a farmerjét. Nagyot csaptam a homlokomra, majd leoltottam a lámpát, mielőtt a segítségére siettem volna. Amikor az ujjaim megérintették a finom bőrét a hasán, villám futott végig a gerincemen, és be kellett csukni a szememet. A farkam megmozdult a nadrágomban, és némán átkokat szórt rám. Tökéletesen egyetértettem vele. Most, hogy Olive úgy döntött, segíteni fog, felemelte a csípőjét, megkönnyítve ezzel, hogy lehúzzam a lábáról a farmert. Egész idő alatt kerültem a tekintetemmel a testét. Hogy valamivel lekössem magamat, hátat fordítottam, összehajtottam a farmerját és felraktam az öltözőasztalomra. Utána lehajoltam a padlóra hajított blúzáért, és azt is összehajtottam. Amikor szembefordultam az ággyal, jól láttam, hogy Olive hason fekve terül el középen. A bugyija is fehér csipke volt.

Remekül mutatott a telt, kerek popsiján. Olive mindenütt gömbölyű volt, egyszerűen tökéletes. Amikor végre le tudtam venni a tekintetemet a fenekéről, egy pillanatra arra gondoltam, hogy talán csak azért alszik szétvetett lábbal az ágyamon, hogy kínozzon. A szekrényből kivettem az egyik régi ingemet, hogy feladjam rá. Bármennyire is meleg volt Olive szerint a szobában, nem gondoltam, hogy másnap reggel boldog lenne, ha csak fehérneműben ébredne fel. Hoztam egy pohár vizet a konyhából, és felébresztettem Olive-ot, hogy igyon pár kortyot. Ahelyett, hogy elvette volna a poharat a kezemből, a tenyere rásimult az ujjaimra, és miközben halkan mormogott valamit, néhány korttyal kiitta az egészet. Mihelyst befejezte, visszahanyatlott a párnákra. Némi küzdelem következett az ágytakaróval, majd sikerült feladnom rá az inget, és megkönnyebbülten fellélegezhettem. Ezután én is lefeküdtem, ügyelve arra, hogy kellő távolságra legyek tőle, miközben szemmel tartottam, hogy lélegzik-e még. Alighanem elaludtam, mert váratlanul arra ébredtem, hogy hosszú hajszálak csiklandozzák a karomat. Amikor kinyitottam a szemem, Olive félig rajtam fekve hevert, és… nekidörzsölte az ágyékát combomnak. Jézusom! Felnyögtem, és már mozdultam, hogy megállítsam, ám ekkor egy olyan váratlan mozdulattal, amire nem számítana az ember egy részegtől, már fel is mászott a hasamra. – Olive – sziszegtem, amikor megéreztem az alhasamon a nedves bugyiját. Félig nyitott szemmel rám nézett, és álmosan megkérdezte: – Már dugunk? A helyzet dacára elnevettem magamat, ám kuncogásom nyögéssé változott, amikor Olive mozgatni kezdte rajtam a csípőjét. Erővel belemarkoltam a combjába, és megállítottam. Ha csak kicsivel is lejjebb csúszik, a farkam egyből mélyvízbe

került volna. – Drágám, mit csinálsz? – Elhá-há-hálom a nászéjszakát. Még hangosabban felnyögtem, és becsuktam a szememet, hogy egy pillanatra összpontosíthassak. Olive apró tenyere rásimult a mellkasomra, és megpróbálta kigombolni az ingemet. – Le vele! – parancsolta. – Semmit sem veszek le – ellenkeztem, és végre eléggé magamhoz tértem ahhoz, hogy óvatosan leborítsam magamról, vissza az ágyra. Arra számítottam, hogy ellenkezni lóg, ám csupán felsóhajtott. – Akarom! – mormogta, és elkezdte feljebb húzni a rajta lévő inget. Megragadtam a szegélyét és lejjebb ráncigáltam. – Te is ruhában maradsz, Olive. – De annyira akarom, Jason! – nézett rám a félhomályban. Elengedte az ingét, és megérintette az ajkamat, majd az arcomat. – Régen annyira szerettem a mosolyod látványát – suttogta, és félig lehunyta a szemét, mintha a gyermekkorunkon merengett volna. Vágyakozás jelent meg az arcán. – Állandóan téged bámultalak, amikor biztosra vettem, hogy senki sem veszi észre, és vártam, hogy megjelenjen. Már hogy a gödröcskéd. Nagyon boldoggá tett. Megmutatod most nekem? Lucy azt mondta, hogy nyaljam meg. Szabad? Mosolyogva megcsóváltam a fejem. – Édesem, részeg vagy! Mi lenne, ha inkább aludnánk? Felhorkant és rácsapott a matracra. – De én inkább… – Inkább mit akarsz? – kérdeztem oda sem figyelve, mivel gyorsan félre kellett simítanom néhány tincset az arcáról. – Jasont akarom – suttogta olyan halkan és olyan

hanglejtéssel, ami miatt egyből egy születésnapos kislány jutott az eszembe, aki becsukja a szemét, mielőtt elfújná a gyertyákat, hogy elsuttogja a kívánságát. Bár ártatlan és egyszerű volt, amire vágyott, ez a néhány szó elég erős volt ahhoz, hogy bárkit némaságra késztessen. Aztán pedig mintha elfordítottak volna egy kapcsolót, érzékivé vált a hangja. – El akarok élvezni – mondta halk nyöszörgéssel, és felemelte a csípőjét a lepedőről. – Olive, neked fogalmad sincs arról, hogy miket beszélsz. Inkább aludjunk, hogy végre elmúljon a mámor, rendben? – Ideadnád a játékomat, Jason, aki nem is Jason? Nagyon kell már nekem. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi a fenéről beszél, Olive megragadta a csuklómat, és a kezemet begyömöszölte a bugyijába. Becsuktam a szememet, megpróbáltam levegőt venni, ám a helyzet csak még jobban elfajult, amikor beszívtam Olive illatát. A javamra legyen mondva, megpróbáltam kihúzni a kezemet, de ő gyorsabb volt nálam, és mielőtt megmoccanhattam volna, a tenyere máris rászorult a kézfejemre. – Tocsogok – nyögte, és elkezdte az ujjaimhoz dörzsölni magát. – Olive! – sziszegtem, amikor megéreztem, hogy benedvesedik a kezem. – Olive, kérlek, hagyd abba! Megpróbáltam elhúzni a kezemet, de ő a baljával ráfogott a csuklómra, elérve így, hogy az ujjaim maradjanak, ahol voltak. A homlokomat odanyomtam a fejéhez, és ezt suttogtam: – Olive, ne csináld, édesem! Kérlek, engedd el a kezemet! Istenem. Széttárta a lábát, és az egyik ujjamat még erősebben nekinyomta a csiklójának. Az illata majdnem megőrjített, halk zihálása pedig éppen

olyan erővel csapott le a farkamra, mintha a szájába vette volna. Hátrahúztam a csípőmet, mert attól tartottam, mindjárt lecsap az ágyékomra, és nem bírok majd magammal, hiszen kemény voltam, mint a szikla. Mielőtt megakadályozhatta volna, kirántottam kezemet a bugyijából, és egy gyors puszit nyomtam a homlokára. – Még mindig részeg vagy, Olive. Nem tudod, hogy mit csinálsz. Ekkor váratlanul odafordult felém, és az arcát nekiszorította a nyakamnak. A súlya miatt hanyatt zuhantam. Amikor nedvességet éreztem az arcomon, megfogtam az állát és a szemébe néztem. Őszinte döbbenettel láttam, hogy sírva fakadt. – Drágám, mi a baj? – kérdeztem, és ujjammal letöröltem a könnyeit. Gyönyörű szemével megtalálta a tekintetemet és egészen parányi szilánkokra zúzta a szívemet. – El akarom hálni a nászéjszakát, hogy ne vehessék el tőlem – szipogta Olive és újra a nyakamhoz szorította az arcát. Jézusom. Hogy lehet még mindig ennyire részeg? Egészen pontosan mit ivott, amíg nem voltam itthon és vajon mennyit? – Drágám – suttogtam, és megpróbáltam megnyugtatni. Tudtam, hogy nem az én Olive-om beszél belőle, de ha nem lett volna részeg, akkor mi ketten… a fenébe is… valamit kihozhatnánk ebből. Beszélgetnénk? Szexelhetnénk? Bármit, amire szüksége volt. – Megkaphatnám most már a játékomat? – kérdezte még mindig szipogva. A kurva életbe! Lehet, hogy egy plüss állattal vagy valami ilyesmivel szokott aludni? Erre ugye nem vehettem volna mérget és… – Ez a játék, amit keresel… az olyan valami, amitől jó

szokott lenni neked, édesem? Könnyekkel teli szemével az enyémbe nézett, bólintott és ráharapott az alsó ajkára. Kizárt dolog, hogy beletúrjak a cuccai közé és megkeressek egy műpéniszt. Ugyanakkor határozottan elzárkóztam attól, hogy most a magamévá tegyem, függetlenül attól, hogy a saját farkam mennyire tiltakozott ez ellen. – Tedd szét a lábadat, drágám! – suttogtam végül. Ha része lenne abban az orgazmusban, amire egyértelműen kétségbeesetten vágyott, akkor talán el tud aludni. Amikor eltávolodott egymástól a két térde és kényelmesebben elhelyezkedett az ágyon, felemeltem a lábát és a combjaim közé szorítottam. Ma éjjel csak a kezemet kaphatja meg, ám ez is tökéletesen elengedő lesz ahhoz, hogy kielégüljön. Amikor a tenyeremet a hasára szorítottam, felnyögött és belesimult az érintésembe. Megöl ez a lány – bár lassú és gyönyörű halál vár rám, de akkor is belepusztulok. Miközben bátorító szavakat suttogtam a fülébe, még jobban ellazult a matracon. – Miután megkaptad, ami kell neked, ugye aludni fogsz, igaz? Lelkesen bólogatott. Vettem egy mély lélegzetet és az orrom ettől újra megtelt az illatával. Az ujjammal körkörösen simogatni kezdtem a csiklóját és néztem, ahogy nyög és sóhajtozik az érintésemtől. A farkam egyre csak remegett a boxeremben, és majdnem belehalt, amiért nem jöhetett elő, hogy bekapcsolódjon a játékba. Becsuktam a szememet és a puha nedves bőrre összpontosítottam. Néha egy-egy pillanatnyi szünetet tartottam, nedves ujjaimat felcsúsztattam a hasára és figyeltem, ahogy a magasba nyomja a csípőjét, hogy a kezem újra a helyére kerüljön. Lenyűgözött minden egyes

mozdulata. Amikor már azt hittem, hogy mindjárt megőrülök, még gyorsabban simogattam és dörzsöltem, ujjaim pedig erősen rányomódtak a csiklójára. Úgy tűnt, hogy ettől még jobban izgalomba jön és hangosan nyögve a folytatásért könyörgött. – Ssssss, édesem, itt vagyok. – Jason… – suttogta két zihálás között. Mintha csak megsimította volna zakatoló szívemet, olyan jólesett, ahogy kimondta a nevemet. Belesuttogtam a fülébe és láttam, hogy az egész teste megremeg. – Ez kell neked, édesem? – Igen… Igen… – Jól van – dadogtam, és egy puszit nyomtam a homlokára. Amikor a keze rámarkolt a combomra, s az ujjai a farkamhoz egész közel mélyedtek a húsomba, felnyögtem, és tanúja lehettem annak, ahogy elsodorta a kielégülés gyönyöre és a sikolyai majdnem engem is eljuttattak a csúcsra. Megpróbálta összezárni a lábát, de én szétfeszítettem és egészen addig simogattam, míg megnyugodott és sóhajtozni kezdett. Kihúztam a kezem a bugyijából és egy újabb gyors puszit nyomtam a homlokára, majd hagytam, hogy összegömbölyödve hozzám simuljon, miközben megpróbálta visszanyerni a lélegzetét. Hamarosan már egyenletesen szuszogott és elaludt a karomban. Nagyon régóta nem éreztem úgy senki iránt, ahogy most Olive iránt. Már ha valaha is éreztem egyáltalán ilyesmit… Elmúlt valami. Többé már nem Dylan kishúgaként néztem rá. Bár továbbra is az én Picúrom volt, mint az első nap, amikor találkoztunk, csakhogy mostanra már a feleségem lett. Valahányszor a szemébe nézve felfedeztem tágra nyílt szívét, valósággal magába szippantott. Bár ez az egész dolog

színjátéknak indult, már nem voltam biztos abban, el tudome engedni, ha eljön az ideje. Összegömbölyödve hozzásimultam, hogy összeolvadjon lángoló testemmel. Ennyi nem volt elég. A karomat a feje alá csúsztatva az egyik lábát felhúztam a combom fölé, mert azt akartam, hogy ebben a testhelyzetben maradjon. Arcomon bágyadt mosollyal ezt suttogtam neki: - Szép álmokat, kis feleségem. Jó pár másodpercbe beletelt, míg felfogtam, hogy mit is jelent ez a szó. Aztán egy újabb szívdobbanásnyi pillanattal később rájöttem, hogy mennyire örülök neki. Milyen kár, hogy holnap, amikor felébred, semmire sem fog emlékezni, csak arra, hogy a karjaimban hoztam be új otthonába.

Huszonnegyedik fejezet

Olive

- HOGY A FENÉBE LEHETSÉGES, hogy korábban nem szóltatok nekem erről? – Megan csupán az utolsó pillanatban adta le a riasztást, Olive. Ne aggódj, buli lesz. Tetszeni fog. – Biztos vagy ebben? Abban, hogy tényleg tetszeni fog nekem, Jason? Összeszűkülő szemmel figyeltem, és láttam, hogy megremeg az ajka, miközben feszülten bámul valamit a mobilján. Oldalról kuncogás ütötte meg a fülemet, ezért Alvin felé fordultam, és magasba vontam a szemöldökömet. Alig pár nappal ezelőtt találkoztam Jason asszisztensével, amikor szó szerint összeütköztünk a házban. Nem tudtam túl sokat róla, de úgy tűnt, rendes srác. Tényleg mindenről mindent tudott. Az alapján, amit az elmúlt néhány napban láttam, gyakorlatilag ő irányította Jason életét. Minden elismerésem az övé. – Te tudtad? – kérdeztem Alvintől. – Persze, hogy tudta, Olive. Ő állítja össze a menetrendemet. – Ahogy a főnök mondja – bólogatott Alvin. – Remek. Nagyszerű. Egyikőtök sem gondolta, hogy esetleg kellő időben érdemes volna nekem is megemlíteni, hogy fényképezésre megyünk? Mondjuk, teszem azt pár nappal a fotózás előtt? – kérdeztem, és idegesen a kezemet

tördeltem. – Ne izegj-mozogj már! Mégis mi haszna lett volna azon kívül, hogy pontosan úgy kiakadsz, mint most? – kérdezte Jason. Egy gyilkos pillantást vetettem rá. – Ha már pár nappal ezelőtt kiakadhattam volna, akkor mostanra sokkal nyugodtabb lehetnék. Ezenfelül nincs szükség arra, hogy Megan kioktasson vagy beavasson a kulisszatitkokba? Így mégis honnan tudjam, hogy mit szabad és mit nem szabad elmondanom? Jason végre felemelte a fejét és a szemembe nézett. – Nincs szükséged útmutatásra egy fényképezés előtt, Olive. Csak legyél önmagad, a többit pedig majd én intézem. Fotózás. Valahányszor meghallottam ezt a szót, az egész testemben remegni kezdtem. Úgy tűnik, Megan azzal akarta boldog házasságunkat a világ tudomására hozni, hogy az eseményről egy cikket jelentet meg a földkerekség legnépszerűbb női magazinjában. Arról is értesültem, hogy szóba jött egy élő interjú lehetősége is, de szerencsére nem ragaszkodtak ehhez az elképzeléshez. Véleményem szerint a fotózás volt a kisebbik rossz, ám ez távolról sem jelentette azt, hogy örömömben a földhöz verdestem a fenekemet, különös tekintettel arra, hogy csak ma reggel hozták a tudomásomra az egészet. – Megjöttünk – jelentette be Alvin, amikor a kocsink megállt egy viszonylag kisméretű ipari épület előtt. Kifújtam a levegőt és kiszálltam. – A picsába! – suttogtam, amikor beléptem az épületbe. Lenyűgöző látványt nyújtott a tágas, bebútorozott csarnok – már ha a bent nyüzsgő emberektől eltekintettünk. Miközben mindent alaposan szemügyre vettem, meg is feledkeztem az idegességemről. Jason a derekamra tette a kezét, és beljebb vezetett. Néhány pillanattal később, mielőtt még felfoghattam

volna, mit is látok, határozott léptekkel Alvin közeledett felénk egy nővel az oldalán. De hát az előbb még itt volt mellettünk! Megfeledkezve a környezetemről, az asszisztens melletti nőszemélyre összpontosítottam. Mire végre odaért elénk a bárgyún vigyorgó nőszemély, a tekintetével gyakorlatilag felfalta Jasont. – Üdvözlöm, Mr. Thorn. Jason megragadta a némber kinyújtott kezét és megrázta. – Kérlek, hívjál csak Jasonnek! Te Julie vagy, igaz? A nő vigyora még ragyogóbbá vált, amikor rájött, hogy Jason emlékszik a nevére. Bólogatni kezdett. – Igen. Annyira izgatottak vagyunk, hogy ma veled fotózhatunk. Végre elengedte Jason kezét és így folytatta: – A sminkes- és a fodrászrészlegünk már vár mindkettőtöket. Mihelyst elkészültetek, kezdhetjük a fotózást, utána az interjúra az első emeleten kerül sor. Megköszörültem a torkomat, mire végre odafigyelt rám. Elvörösödött, de csak egész halványan. – Örülök, hogy találkoztunk, Olive, Julie vagyok. Kezet ráztunk és megpróbáltam őszintén rámosolyogni. – Én is örülök, hogy találkoztunk, Julie. Összecsapta a kezét. - Na jó. Odaviszlek titeket a fodrászhoz és a sminkeshez, aztán majd bemutatom nektek a fényképészünket. Továbbra is Jasonhöz beszélt. Úgy tűnt, én itt csak egy mellékszereplő vagyok. Jason megragadta a kezemet, és a szívem kihagyott egy ütemet. Kezdtem hozzászokni, hogy a szívem újra és újra meglep; hiába mondogattam magamnak, hogy Jason is csak egy pasi, mit tehetek, ha a szívemnek más volt a véleménye? Az én kis szívem készen állt arra, hogy a porba borulva

átölelje Jason lábát, míg őkegyelme végre fel nem emeli magához. De hülye szívem van. Megpróbáltam visszafogni magam, és egyetlen megjegyzés nélkül a nyomukba eredtem. Majdnem két elcseszett órával később végre készen álltunk. Szerencsére nem vitték túlzásba az arcom sminkelését, olyasmit mormogtak egymás között, hogy a természetes megjelenés a cél, hiszen én amúgy is csak egy „senki” vagyok. Na jó, nem egészen ezt a szót használták, de ilyesmi járt a fejükben. Aztán elkezdtek a ruhákon agyalni. Vállfák sokaságán lógott a rengeteg cucc. Több mint egy órán át törték a fejüket azon, hogy mi illik a legjobban hozzám. Figyelembe véve, hogy mindösszesen három szettet választottak ki nekünk, elég nagy időpocsékolásnak tűnt az egész. Persze mit tudhatok én a showbizniszről? Az első cucc, amiben megállapodtunk, egy ahhoz hasonló ruha volt, mint amilyet a londoni díszbemutatón is viseltem. Nem túl merész, nem túl kihívó, mérsékelten bevállalós, ám mindezek dacára mégis kellemesen játékos. A másodikkal lazán hétköznapi összhatást akartak elérni, így egy fekete farmert és egy fehér pólót választottak, melyet hátul összekötve megmutathattam egy keveset a hasamból. A harmadik pedig… ez volt a három közül a kedvencem. Fehér, hát nélküli ruha, elöl erős dekoltázzsal, valósággal rásimult a testemre. Tökéletes volt. Na, de én hogy nézek ki benne? Azt akarták, hogy először a harmadikat vegyem fel. A ruhás csapat egyik tagja odajött hozzám, és sietve betuszkolt az egyik ideiglenes öltözőbe, ahol belebújhattam abba a ruhába. Gond nélkül felvettem, de úgy döntöttem, nem megyek vissza hozzájuk. A ruha ugyanis nagyon jól nézett ki a vállfán lógva, ám rajtam… túl merész volt. A háta kis híján leért egészen a fenekemig, elöl pedig…

elöl pedig túl sok látszott a melleimből. Kértem egy melltartót, de a segítőm csak a fejét rázta, pedig szerintem semmi nem takarta el a mellbimbóimat. – Olive? – hallottam meg Jason hangját kintről. – Kész vagy? – Jason – suttogtam, és a karommal gyorsan eltakartam a mellemet, mintha beláthatott volna a vastag függönyön keresztül. Biztosra vettem, hogy ha a cicimre pillant, a mellbimbóim azonnal rakoncátlankodni kezdenek. – Így nem mehetek ki. – Hogy érted azt, hogy így nem? – Hát csak… Félrehúzták a bézs függönyt és Jason besétált. – Azta! – mondta és megragadta a vállamat, mivel megtántorodtam. Miután sikerült mind a kettőnknek visszanyerni az egyensúlyát, elengedte a vállamat és hátrább lépett. – Mi a baj? – Jason – mondtam kétségbeesetten, elgyötört arcot vágva. – Ez túl sok. Nem akarnak melltartót adni, miközben a mellem… Amikor széttártam a karom, hogy megmutassam, miről is beszélek, Jason szeme majd kiugrott. – Azta! – mondta újra, és tágra nyílt a szeme. – Igen, pontosan. Hátul pedig…- Megfordultam, és hátranéztem a vállam fölött. – Borzasztóan nézek ki benne! Ekkor azonban a szemöldöke már felért a homloka tetejéig, a tekintete pedig beleégett a fenekembe. – Ugye nagy a seggem? Jason, kérlek, nem akarom. Nem vagyok alkalmas az ilyesmire. Miközben továbbra is a fenekemet bámulta és közben a homlokát masszírozta, megfordultam, és feljebb húztam a ruhám hosszú ujját. – Jézusom – mondta. – Igen, Jézusom! Szóval? – csattantam fel. – Ki fognak

röhögni! Nem is vagyok dagadt, csak ez a ruha… Végre a szemembe nézett és félrehajtotta fejét. – Te meg miről beszélsz, Olive? Megdörzsöltem a szememet. – Te klasszul nézel ki – magyaráztam, és rámutattam a testére, majd saját magamra. – Én viszont ebben… Éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam. Mit kellett ezen még magyaráznom? – Édesem, még egyszer kérdezem – mondta sokkal gyengédebb hangon –, te meg miről beszélsz? Hiszen… kibaszottul jól nézel ki. Ha lehetne, egyből… A tekintete lesiklott a mellemre, majd gyorsan vissza az arcomra. Odalépett hozzám, és két kezébe fogta az arcomat. – Ne érts félre, nekem sem tetszik ez a ruha, de attól tartok, hogy egész más ok miatt. Nem akarom, hogy bárki más is meglásson benne. Újabb pillantást vetett a mellemre. – Szerencse, hogy odakint leginkább csajok vannak. Megőrülnék, ha egy órán át kellene kiválasztani egy újabb ruhát. Mit szólnál ahhoz, ha most kimennénk, kattint párat a fotós és akkor már be is fejeztük, na? Utána találkozhatunk a barátaiddal és irány a buli. Emlékszel, mennyire készültél rá? Minél hamarabb lezavarjuk a fotózást, annál hamarabb ott lehetünk a barátaidnál. Annyira kész voltam, hogy teljesen elfeledkeztem a buliról. A filmes cég ma estére kibérelt egy bárt, hogy a stáb és a színészek kicsit együtt lazíthassanak, mielőtt pár nap múlva megkezdődik a forgatás. Azt gondoltam, hogy a legtöbben egész biztosan ismerik egymást, ám amikor Jason megkérdezte, lenne-e kedvem elmenni és esetleg magammal vinni a csajokat is, egyből lecsaptam a lehetőségre. – Megesküszöl arra, hogy nem nézek ki hülyén? – Esküszöm. Amikor felém nyújtotta a kezét, én habozás nélkül

megragadtam. – Az elsőn kezdjük a fotózást – mondta a fényképész, Amelie, amikor odaértünk hozzá. – Aztán attól függően, milyenre sikerültek, még elcsattintunk párat idelent vagy talán a lépcsőn. Meglátjuk, hogy alakul. Jason egyetértően bólintott és a tenyerét a hátam meztelen bőrére szorítva a lépcső felé irányított. Érintése miatt különös bizsergés vett erőt az egész testemen… nagyon különös. Amelie és kis csapata előttünk ment, én pedig szinte kővé váltam, amikor odaértünk a lépcső aljába. – Jason – suttogtam, és megrántottam a kezét, hogy rám figyeljen, mielőtt elindulhatott volna felfelé. A tekintete egészen más volt, mint ahogy korábban nézett ránt, és e változás miatt a szívem nagyon furcsa módon viselkedett. Nem törődtem az ostoba testrésszel. – Ha nem akarod, hogy Alvin meg mindenki más, aki csak lent van a földszinten, megbámulja a fenekemet, akkor én ebben a ruhában egészen egyszerűen nem mehetek fel ezen a lépcsőn. Ha csak nem hajtom fel… Jason minden különösebb figyelmeztetés nélkül odahajolt és a karjába kapott. Önkéntelenül is felsikoltottam, amikor elindult velem felfelé. Sietve hátranyúltam, mert ellenőrizni akartam, hogy mindent eltakar-e az anyag, ám Jason karja már gondoskodott arról, hogy fedésbe kerüljön a legérzékenyebb rész. Mindenki minket bámult – még a nyomunkba szegődött Alvin ajkán is halovány mosoly látszott, ahogy Jason vállába kapaszkodtam. Kihasználva a helyzetet, becsuktam a szememet és a homlokomat nekiszorítottam Jason forró nyakának. Komoly önfegyelemről tanulságot téve, nem simítottam végig duzzadó bicepszét. Mielőtt azonban kiélvezhettem volna a pillanatot, már felértünk a lépcső tetejére, ahol óvatosan letett a földre. Esküszöm, jól

hallottam, ahogy az épületben lévő összes nő levegő után kapkod, és még jobban beleszeret a férjembe. Jason megköszörülte a torkát és oda sem figyelve újra megfogta a kezemet. – Na jó. Álljatok ide a fal elé! – mondta Amelie, odaterelve kettőnket egy betonfal mellé. Elhelyezkedtünk, én pedig Amelie-re néztem további utasításokért, mire ő felemelte a kameráját és fotózni kezdett. Döbbenten felpillantottam Jasonre, aki rám mosolygott. – Most mégis mit csináljak? – sziszegtem oda neki. A kamera felé fordulva megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, miközben sejtettem, hogy pocsékul nézek ki. Ekkor Jason ajka hozzáért a fülemhez és ezt suttogta: – Szeress, gyönyörű feleségem! Bár leesett az állam, Jason arckifejezése változatlan maradt. Engem nézve nekitámaszkodott a betonfalnak és odahúzott a mellkasához. Így mindenki jól láthatta majdnem meztelen fenekemet és a csupasz hátamat, ám Jason előbbi szavai miatt nem törődtem ezzel. – Tessék? – suttogtam, és a tekintetét kerestem. – Tökéletes – mondta a fotós valahol a hátunk mögül. -A vonzalmatokat akarom megörökíteni. Olive, kérlek, próbálj meg lazítani és elfeledkezni rólunk! Jason az arcát a nyakamhoz szorította és olyan halkan szólalt meg, hogy csak én hallhattam. – Nem is sejtik, hogy összeházasodtunk, azt azonban tudják, hogy a jegyesem vagy. Elhúzta az arcát a nyakamtól és a szemembe nézett. – Úgy nézz rám, Olive, mintha szeretnél! Úgy, ahogy én nézek rád. Talán teljesen elment az esze az alatt a rövid idő alatt, amíg felvette a fehér ingjét és a fekete nadrágját? Felemelte a tekintetét és elnézett a fejem fölött.

– Amelie, tarthatnánk most pár másodperc szünetet? Elhallgatott a kattogás. Jason megpuszilta az orromat. – Egy kicsit meggyőzőbb alakításra van szükség, ha el akarjuk hitetni velük, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. Kénytelen leszek… hozzád érni. – Hozzám érni? Az ajkamra pillantott és biccentett. – Neked pedig úgy kell hozzám érned, mintha valóban kedvelnél. Előrehajolt, megfogta a kezemet és a mellkasára szorította. – Persze, igazad van – mondtam, és alig ismertem meg a saját hangomat. – Mindjárt túl vagyunk rajta. Ne aggódj, nem fogsz sokáig szenvedni. – Persze. Nem szenvedek. Túl leszünk. Értem. – Készen állsz? Ellazítottam a vállamat és bólintottam. Keltsem azt a látszatot, mintha szerelmes volnék belé? Gyerekjáték lesz. Amikor Jason intett, hogy kezdhetik, folytatódott a fényképezés. Kihúzva magát arrébb jött a faltól és engem is magával ragadott. A hátamra simuló tenyerével továbbra is hozzányomott, nekiszorítva a cicimet a mellkasának. – Olive, belenéznél a kamerába, miközben Jason rád összpontosít? Elszakítottam pillantásomat Jasonről és belenéztem a kamerába. – Nagyszerű! Most tedd mindkét kezedet a mellkasára, és kissé dőlj rá! Már így is rátapadtam, szóval hogy a csudába tudnék még jobban rádőlni? Megkockáztattam egy pillantást Jason felé és a szívem megremegett. Tényleg így nézne rám, ha szerelmes volna belém? A szeme izzott, az ajkai kissé

megnyíltak és zihálva lélegzett. Becsuktam a szemem, és vettem egy mély levegőt. Képes leszek rá. Egyszerűen élvezni fogom a közelségét, és nem szúrom el a fotózást. Én is benne vagyok a játékban. Nem is figyelve Amelie szavára, az egyik kezemet feljebb csúsztattam Jason mellkasán egyenesen az arcáig, és az ujjaimmal megérintettem sötét borostáját, pont ott, ahol a gödröcskéje rejtőzött. A szeme elsötétedett, és még erősebben odavont a mellére. Hoppá! A mellbimbóimnak ez nagyon tetszett. Jason kérdő pillantását észrevéve, ezt mondtam: – Benne vagyok a játékban. Lábujjhegyre állva csak akkor torpantam meg, amikor már csak egy hajszál választott el Jason ajkától. – Úgy nézek ki, mintha szerelmes volnék beléd? – kérdeztem, és a tekintetem az ajkaira tapadt. Gyerünk. Itt van a szám. Csókolj meg! Csak egyszer. De Jason nem tette. Izzó pillantása továbbra is a szememre tapadt, és egy puszit nyomott a szám szélére. – Úgy tűnik, mintha őrülten odavolnánk egymásért – suttogta és még erősebben szorította a hátamat. Előrehajtotta a fejét és az ajka végigsiklott elöl a nyakamon. – Ránézésre mindjárt egymásnak esünk. Egy gyors mozdulattal nekinyomott a falnak és a homlokát hozzászorította az enyémhez. Felszisszentem, és ráharaptam az ajkamra, amikor a hideg beton hozzáért a csupasz hátamhoz, ívben megfeszítve a gerincemet, két kézzel átöleltem a nyakát, és nem feledkeztem meg arról sem, hogy a cicimet nekinyomjam a mellkasának. Amelie jobb kéz felől megörökítette az összes intim pillanatunkat. Vajon mit láthatott a lencséken keresztül? Észrevette, hogy mi ketten csupán játszadozunk egymással? Jason keze lesiklott a csípőmre és rám vigyorgott, mielőtt

a derekamat magához szorította volna. Már csak a fejem ért hozzá a falhoz. Ekkor megéreztem a… kemény… farkát… fütyijét… himbilimbijét (ahogy Lucy mondaná), felnyögtem, és becsuktam a szemem. Ezek szerint nem voltam teljesen közömbös számára. Ez akár jó kiindulási pont is lehet, nem igaz? Kezdhetek vele valamit. – Úgy nézünk ki, mintha csakis a dugáson járna az eszünk – suttogta a fülembe. A szemeim maguktól becsukódtak és megpusziltam az arcát pont ott, ahol a gödröcske volt; jól tudtam, csukott szemmel is bármikor megtalálnám. – Nem állítom, hogy tévednek, Jason. Pontosan ez volt a helyzet. Ennyi erővel felhúzhatta volna a ruhámat a derekamra, hogy ott, mindenki szeme láttára belém hatoljon. A testem ugyanis rohadtul készen állt arra, hogy magába fogadja. Óvatosan – sem túl lágyan, sem túl erősen – megharapta az államat, én pedig felnyögtem. Elhúzta a fejét és érzéki hangon megparancsolta, hogy nyissam ki a szemem. Azonnal engedelmeskedtem. Hiszen én egy ilyen jó kislány vagyok. Amit pedig a szemében láttam… körülöttünk minden más elhalványult. Eltűntek a fények, Amelie, Alvin és az összes ember az épületből, csak mi ketten maradtunk. Csupán az én Jasonöm meg én. Nem a filmcsillag, nem a híres Jason Thorn, aki után minden nő epekedik. Ebben a pillanatban csak az enyém volt. Az én álomfiúm. Az én gyermekkori szerelmem. Az első szerelmem. Az egyetlen szerelmem. Aki papíron most már a férjem. Egy örökkévalóság telt el. Ráharaptam az alsó ajkamra. Nagyot villant Jason szeme. – Jó így neked, Olive?

A tekintetével legalább annyira lenyűgözött, mint a testével. – A lehető legjobb – suttogtam vágyakozva. Lassan ismét lehajtotta a fejét és ajkai közé zárta az alsó ajkamat. Ekkor megéreztem, ahogy a nyelve lágyan megérinti a számat. Figyelem, ki lehetne rakni a fejem fölé egy olyan feliratot, hogy „a testem készen áll”? Jóságos egek! – Tedd a kezedet a mellkasára! – suttogta mellettünk Amelie. A kurva életbe! Honnan került ide? Mindent hallott? Kicsit sem érdekelt a válasz, viszont megtettem, amit mondott. A kezem lesiklott Jason nyakából és ügyeltem arra, hogy végigsimítsam a gallér alatt a bőrét. Csak akkor álltam meg, amikor megéreztem lüktető szívverését. Hallottam még néhány kattanást. – Ez remek volt, srácok! Ideje átöltözni – mondta Amelie a közelből, megtörve ezzel a pillanat varázsát. Továbbra is hozzábújtam Jasonhöz, ő pedig nem engedett el, de kissé arrébb húzódott. Nagyot nyeltem, miközben lassan lehűlt a tekintete. A francba, de rohadt jó színész. A fotózás hátralévő része sokkal szelídebbre sikerült, most már nem partizánkodtunk, hanem Jason és én is követtük Amelie utasításait. Úgy tűnt, így biztonságosabb. Kaptam egy puszit a homlokomra és egy másikat az arcomra. Az a pillanat pedig mindennél többet ért, amikor leültünk, hogy interjút adjunk, és láthattuk döbbent arckifejezésüket, amint megtudták, hogy mi már házasok vagyunk.

Huszonötödik fejezet

Jason

A SIETV E ELFOGY ASZTOTT vacsora közben Lucy és Olive szórakoztatott a sztorijaikkal, mielőtt elindultunk volna a bárba, hogy találkozzunk a színészekkel és a stábbal. Nem csupán bulizni akartunk, hanem ez remek lehetőséget jelentett felidézni a közös élményeket és megismerni az új kollégákat, mielőtt belevetettük volna magunkat a feszített tempójú forgatásba. Ha Olive szomorú is volt azért, mert Charlotte nem tudott eljönni, ezt nem mutatta ki, ám én úgy éreztem, hogy valamennyire zavarja, ahogy a barátnője így eltűnt az életéből. Lucy farmerbe és egy meglehetősen merész kivágású felsőbe bújt, Olive pedig egy szűk szoknyát és egy kényelmes blúzt választott. A haja még mindig nedves volt a fotózás utáni gyors tusolástól, és bár alig tett sminket magára, az én szememben tökéletesnek tűnt. A fotózás után képtelen voltam levenni róla a tekintetemet. Úgy tűnt, minden kis részlet nagyon fontos. Az, ahogy kipirult az arca a sok nevetéstől, és az is, ahogy a szempillái alól óvatosan felém les. Észrevettem, hogy szinte szikrákat vet a szeme, valahányszor megfogom a kezét. Egyszerűen képtelen voltam nem odafigyelni vele kapcsolatban ezekre az apró részletekre. Képtelenség lett volna nem imádni mindazt, amit láttam. Azóta ítéltem magam arra, hogy az éjszakákat a saját

szobámban töltsem, mióta álomba sírta magát a karjaimban, azt követően, hogy az ujjaimmal juttattam őt el a gyönyörök csúcsára. A türelmem azonban egyre jobban fogyott. Legszívesebben szétfeszítettem volna a lábát, hogy a magamévá tegyem. Minden ártatlan pillantása, az összes angyali érintése, valamennyi szégyenlős mosolya… mindezek csak közelebb sodortak az elkerülhetetlenhez. Magamba öntve a második sörömet, a szemem sarkából szemmel tartottam Olive-ot és Lucyt. Hagyni akartam, hogy jól érezze magát a barátnőjével, hiszen jól láttam, mennyire hiányoztak egymásnak. Egy pillanatra sem hallgattak el azóta, hogy Lucy beült a kocsiba. Nem szerettem volna, hogy az én életem miatt elszakadjon a barátaitól, de ebben a szakmában meg kell szokni, hogy senki sem a maga ura. Bedobtak néhány tequilát, és sört is ittak hozzá. Nem hittem volna, hogy Olive berúgott, hiszen nem úgy viselkedett, ám nem lehettem biztos a dolgomban. Ha rendelnek még egy kör röviditalt, egész biztosan közbeszólok. Bármennyire is élveztem volna egy részeg Olive közelségét, azt akartam, hogy színjózan legyen, amikor hazaérünk. A buli már egy jó órája tartott, amikor a stáb néhány tagja úgy döntött, ideje beizzítani a karaoke színpadot és hamarosan már teli torokból énekelve gondoskodtak a szórakoztatásunkról. Időről időre visszamásztak a színpadra, hogy kínozzák a többieket. Rajtuk kívül más nem vette kézbe a mikrofont, ami véleményem szerint áldás volt mindenkire nézve. A bárpultnál ültem Tyler Cameronnal, a segédrendezővel. Már dolgoztunk együtt korábban, tiszteltem a fickót. Ekkor hallottam meg Olive hangját a hangszóróból. – Egy nagy szia mindenkinek, Olive vagyok – mondta krákogva és az ujjával megkocogtatta a mikrofont. Valaki hangosan fütyülni kezdett.

– Azt hiszem, ez a te feleséged, Jason – állapította meg Tyler hátranézve a válla fölött. Ezen a bulin neki mondtam meg legelőször, hogy megnősültem. Tyler nem az a fajta, aki mindenkinek elfecsegi a dolgot, főleg úgy, hogy megkértem rá, tartsa titokban. Olive a feleségem. Igen. Bizony. Nős ember vagyok. A székemben megfordulva a színpad felé fordultam. – Tényleg ő az – mondtam, és a tekintetem végigsiklott Olive gyönyörű testén. Hátradőlve a könyökömmel megtámaszkodtam a bárpulton és belekortyoltam a sörömbe. Ekkor Olive mosolyogva megszólalt. – Fogadtam Lucy barátnőmmel és veszítettem. – A mellette vigyorgó Lucyre mutatott, aki hatalmasat fütyült. – Vesztesként csúnyán elbánok a fületekkel. Remélem, el tudjátok viselni. Egy lassú szám jön, úgyhogy talán nem lesz annyira szörnyű. – Amúgy jó a hangja? Nem hiszem, hogy kibírnám, ha ma este még valaki más is rikácsolna – mondta Tyler, miközben feszülten figyelte Olive-ot. – Ó, egész jó. Ne aggódj! – Jól nézel ki, Jason – mondta és egy óvatos pillantást vetett rám, mielőtt Olive belekezdhetett volna a dalba. Elfordultam a feleségemtől, aki épp helyet foglalt egy bárszéken. – Ezt hogy érted? – Tudom, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a pletykalapok írnak, de a rengeteg fénykép meg videó után… szóval úgy néztél ki, mint egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Örülök, hogy visszatértél közénk, és ha ennek ez a nő az oka… akkor szerencsés fickó vagy. Ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, elfordultam, és Olive-ra koncentráltam, aki belekezdett Ed Sheeran Kiss me című dalába. Amikor a dal magasabb hangnemre váltott, Olive csodás

hangja bezengte a helyiséget, és mindenki döbbenten elhallgatott. – Úgy tűnik, sok mindenhez ért a kedves nejed – állapította meg Tyler. Bólintottam, ennél többre egyszerűen nem voltam képes. Valamikor a dal közepén Olive-val összeért a pillantásunk a tömegben, a hangja ellágyult, majd érzékien, de gyengéden megparancsolta nekem, hogy csókoljam meg. Tekintetemmel a szemébe kapaszkodtam, mert szükségem volt erre az összeköttetésre, hiszen úgy éreztem, mi ketten éppen beleszeretünk egymásba. Ahogy engem nézett, talán most első alkalommal, én is valóban láttam őt. A hangjával ugyanúgy hívogatott, mint a szemével, ám amikor az a gyönyörű szempár elfordult tőlem, habozás nélkül elindultam keresztül a termen a színpad felé. Azt akartam, hogy rám nézzen. Azt akartam, hogy engem nézzen, amikor megcsókolom. Arra vágytam, hogy viszonozza a csókomat. Amikor a dal véget ért és Olive kinyitotta a szemét, ott álltam előtte. Úgy mosolyodott el, mint aki pontosan tudja, hogy ott talál, ha kinyitja a szemét, amint rá várok. Egy lépéssel áthidaltam a köztünk lévő távolságot. Kivettem a mikrofont a kezéből és letettem a bárszékre. Átöleltem a nyakát és megkérdeztem: – Engem látsz, Olive? Már a kérdés is fontos volt számomra, ám a válasza még inkább. Pár másodperc múlva ugyanis nem Jason Thorntól, a filmcsillagtól kapja élete legcsodálatosabb csókját, hanem tőlem, Jasontől, a párjától, attól a férfitól, aki a magáévá akarta tenni. Felemelte remegő kezét és az arcomra tette. A hangja nem volt több puszta suttogásnál, ahogy válaszolt. – Én mindig csak téged láttalak, Jason. Ekkor az ajkam az övéhez ért, az övé pedig az enyémhez.

A csókunk mintha éveken át tartott volna. Mindenki szeme láttára enyém lett, én pedig beszívtam a lélegzetét, mert nagyobb szükségem volt rá, mint neki. Bár tudtam, hogy a teremben mindenki fütyül és tapsol, semmit sem hallottam, semmit sem éreztem, csak Olive-ot, akit a karomban tartottam. Az elmémben csak mi ketten voltunk jelen. Egy sötét szobában ölelkeztünk és egyetlen pillanatnyi habozás nélkül eldobtuk a kulcsot. Olive félrehajtotta a lejét és a nyelvem mélyebbre siklott a szájába. De nem volt elég. Égve a vágytól, hogy az enyém legyen, megragadtam a derekét és föléhajolva arra ösztönöztem, hogy hátradőljön. Még kétségbeesettebben csókoltam. Keményebben. Mélyebben. Összesűrítettem mindent ebbe a csókba, amit az elmúlt néhány hét során érezni kezdtem iránta. Ez volt az első csókunk. Azt akartam, hogy élvezze, hogy valami módon megváltozzon tőle a világa. Arra vágytam, hogy ez legyen a legeslegjobb első csókja, az élete során kapott valamennyi első csókja közül. Hiszen most első alkalommal tudtam megérinteni a szívét; azt akartam, hogy emlékezzen ennek minden pillanatára. Két karja átölelte a nyakamat és az ujjai beletúrtak a hajamba. Felnyögtem. Halkan felsóhajtott, és a teste enyhén remegett. Emlékezni fog erre a csókra. Amikor még többet akartam tőle, a kezem felsiklott a nyakán, elértem a copfját és annyira hátrahúztam a fejét, hogy lélegzethez jusson, miközben én megcsókoltam a szája szélét, pont ott, ahol felragyogtak azok a rejtett mosolyok, melyeket kizárólag akkor lehetett észrevenni, amikor a laptopja mellett ült. Egy olyan világban járt ilyenkor, melyet tégláról téglára ő épített fel. Meg akartam szerezni magamnak ezeket a titkos mosolyokat, legalább annyira,

mint Olive szívét. Arra vágytam, hogy miattam ragyogjanak fel az arcán. Amikor nem törődve a tömeggel kisajátította magának a számat, boldogan folytattam, még többet átengedtem neki a nyelvemből és legalább ugyanennyit visszakaptam tőle. Utána ismét megcsókoltam. Majd újra. És újra. Egyik kezemet a tarkójára szorítottam, miközben a másik lassan lesiklott a fenekére, hogy még jobban nekiszoríthassam lüktető farkamnak. Ha nem öleltük volna át szorosan egymást, a rám törő iszonyatos vágytól nemcsak a világ forgott volna körülöttem, de én is térdre rogytam volna. A szívem elfogadta, hogy az övé lesz, ha Olive ezt kéri, és hajlandó megtartani egy örökkévalóságig. Nem tudtam abbahagyni. Nem, hiszen a testem sajgott, hogy magán érezze a két kezét. Nem, hiszen a szája olyasvalamit adott nekem, amit régóta kétségbeesetten szerettem volna megkapni, de nem akárkitől, hanem csak tőle, még akkor is, ha korábban nem ismertem fel ezt. Nem tudtam abbahagyni, hiszen úgy tapadt rám, mintha én lehelnék életet belé. Amikor aztán kicsit hátrébb húzódott, a tekintetében kéjjel és meglepődöttséggel nézett fel rám. – Szia! – suttogta érdes hangon. Amikor picit ráharaptam az ajkára, megajándékozott egy titkos mosollyal. Most először. – Te aztán nem kapkodtad el – mondta, és az arcát újra nekiszorította a nyakamnak, mihelyt a szavak elhagyták csodálatos ajkát. Forró lehelete bőrömbe suttogta, hogy milyen erős vágy él benne. Nem törődve azzal, hogy körülöttünk a helyiség tele van emberekkel, megkérdeztem: – Arra vártál, hogy mikor csókollak meg? Előjött a búvóhelyéről, és arcán édes grimasszal nézett a szemembe.

– Már kislány korom óta. – Egy puszit nyomott az arcomra, és folytatta. – Köszönöm, hogy valóra váltottad az álmomat. Erős érzések öntötték el a szívemet amiatt a kislány miatt, aki valahogy mindig is hozzám tartozott. – Megérte ennyit várni? – kérdeztem reszelős hangon, miközben a szívem vadul zakatolt a mellkasomban. Olive fintorogni kezdett, és a tekintete az ajkamra összpontosult. – Még nem döntöttem el. Mi lenne, ha újra próbálkoznánk? – Srácok! – a közvetlenül a színpad mellett álló Lucy suttogva szólt ránk. Olive egy pillanatra megdermedt a karomban, mintha csak most jutott volna az eszébe, hogy egy egész bárnyi ember előtt állunk a rivaldafényben, én azonban megsimogattam a hátát, és ő újra feloldódott. Utána mind a ketten Lucyre néztünk. – Nekem kibaszottul tetszik, amit odafent műveltek – biccentett a lány felénk. – De az emberek levideózták az egészet. Mivel így ránézésre ti mindjárt itt a nyílt színen egymásra másztok, azt gondoltam, nem árt, ha tudjátok, hogy filmre kerültök, mielőtt elkezdenétek levetkőzni. Bassza meg! – Lépjünk le innen! – mondtam Olive-nak, és gyorsan lehúztam magam után a színpadról. Függetlenül attól, hogy milyen sietve távozunk, tudtam, hogy ma éjjel mindenki csak rólunk fog beszélni. Figyelembe véve a videókat, meg a házasságunkról szóló híreket, talán még hosszú napokon át mi leszünk a központi téma.

Huszonhatodik fejezet

Olive

HAGY TAM, HOGY JASON maga után húzzon, miközben kimentünk a bárból, és szemközt találtuk magunkat egy maroknyi kíváncsi lesifotóssal. Még sosem vigyorogtam olyan lelkesen, mint amikor hátranyúlva megragadtam Lucy kezét, nehogy lemaradjon mögöttünk, miközben alig pár centire az orrunk előtt villogni kezdett a rengeteg vaku. Jason erősebben szorította az ujjaimat, lassított, és lemaradva beállt mögénk, hogy a VlP-parkoló felé tereljen minket. Lucyre pillantva láttam, hogy lesüti a szemét, és magas sarkú cipőjében szinte már futva próbál meg lépést tartani velünk. A paparazzik engem bombáztak kérdésekkel Jason helyett, én pedig éreztem, hogy rám tör a pánik, amikor valósággal közrefogtak minket. Az egyikőjük, egy izmos, szőke srác, aki úgy nézett ki, mint egy kigyúrt szörfös, a kelleténél jóval közelebb került hozzám – emiatt kis híján ledöntöttem a lábáról Lucyt, mivel szerettem volna sietve ellépni a srác közeléből. Ekkor Jason elengedte a kezemet, és cseppet sem gyengéd módon nagyot taszított a fickón. Hagytam, hogy Lucy odahúzzon magához, ám mivel Jason megállt, hogy szembeforduljon a szörfössel, kénytelenek voltunk mi is megállni. – Ne érj hozzám, haver! – vicsorogta a paparazzo, és leengedte a kameráját. – Én csak a munkámat végzem, amikor lövök pár képet a csini hölgyikékről.

Talán provokálta Jasont? – Nem érdekel, hogy mi a fasszal foglalkozol! Nem akarom, hogy túl közel menj hozzájuk! Belekaroltam Jasonba, és megpróbáltam mozgásra ösztökélni, mielőtt elfajulhattak volna a dolgok. A seggfej totós elvigyorodott. – Lazíts, haver! A csajnak talán éppen arra van szüksége, hogy valaki közel menjen hozzá. Úgy hallottam, hogy neked nem nagyon jön össze a dolog. A társai közül jó páran heherészni kezdtek, és videóra vették a közjátékot. Elevenen felfaltak volna minket. Jason előbbre lépett, és a tenyeremmel éreztem, hogy egyre jobban feszülnek az izmai, miközben sikertelenül próbáltam meg visszatartani. – Olive, csinálj már valamit, mielőtt totál kiakad! – suttogta Lucy izgatottan a fülembe. – Jason! – mondtam éles hangon, amikor láttam, hogy ökölbe szorult mind a két keze. – Menjünk innen! Az állát előreszegezve még mindig a vigyorgó seggfejet nézte, de biccentett, és újra elindult. A paparazzik mellénk szegődtek, és bár most már tisztes távolságban maradtak, egyre csak azt próbálták meg kiszedni belőlem, hogy tényleg olyan csapnivaló csókot kaptam-e a díszbemutatón. Elfogott a késztetés, hogy megállják, és Jason nyakába vessem magamat, megismételve így az első csókunkat. Természetesen a ma éjszakait tekintettem az elsőnek, mivel kizárt dolog, hogy figyelembe vegyem a londoni bágyadt kis puszit. Ettől elállt volna a paparazzik szava, de aztán rájöttem, jobban járunk, ha gyorsan lelépünk innen. Talán később még lesz alkalmam arra, hogy a nyilvánosság előtt csókolózzak Jasonnel. Nem sokat segített az, hogy beültünk a kocsiba, és hátrahagytuk a csoportosulást. Jason továbbra is görcsölt, hiába tett meg Lucy minden tőle telhetőt azért, hogy

enyhítsen a feszültségen. Jason morcos maradt. Mihelyt kitettük Lucyt, Jason elővette a mobilját, és anélkül, hogy akár csak egyetlen szót is szólt volna hozzám, felhívta a sajtosát. – Megan. Egen. Bocs, hogy megzavartalak. Azért hívlak, hogy időben szóljak. A stáb pár tagja levideózta, ahogy Oliveval csókolózom a színpadon. Igen, a filmes bulin voltunk. Remek. Gyorsan ráébredtem, hogy nekem cseppet sem tetszik, hogy egy számomra annyira fontos dolog miatt kényszerül magyarázkodásra. A combomba töröltem a kezemet, és az ablak felé fordulva a mellettünk suhanó kocsikat bámultam. Vajon mi lehet az úti céljuk, és ki vár rájuk az útjuk végén? Lehet, hogy sehová sem tartanak, csupán keresztülsiklanak az életen. Ennek a legcsekélyebb értelme sincsen, Olive. Kapcsold már ki a fecsegő elmédet! – Igen, tudom – mérgelődött Jason. – Nem ígértük meg, hogy a magaziné az esküvőnkkel kapcsolatos exkluzív közlési jog. Persze. Igen, adj ki egy nyilatkozatot a videókkal kapcsolatban. Nem. Ez nem minden. Elhallgatott, és sóhajtott egy hatalmasat. Úgy éreztem, mintha kihallgattam volna kettőjük beszélgetését, de a kocsiban nem húzódhattam félre, hogy ne zavarjam meg a privát szférájukat. Életem legboldogabb napját lassacskán tönkretette a magyarázkodás. – Valaki odaszólhatott a paparazziknak, mivel egy kisebb csoportjuk kint várt ránk, amikor korán leléptünk. Az egyikük túlságosan rámászott Olive-ra, ezért aztán meglöktem. Becsuktam a szemem, és a fejemet nekitámasztottam az ablaknak. – Nem! Az a seggfej majdnem fellökte! – üvöltötte Jason

váratlanul. Annak dacára, hogy ott ültem mellette, nem értettem, hogy Megan mit válaszol. Hallottam ugyan, hogy ő is egyre hangosabb, de képtelen voltam felfogni a szavai jelentését. – Nem kérek bocsánatot! – morogta Jason a mobilba. – Nem fogom megengedni, hogy bárki is szorult helyzetbe hozza Olive-ot, csak mert túl udvarias, és nem küldi el őket a fenébe. Azért hívtalak, hogy te is tudj róla. Most már tudsz. Azt csinálsz, amit csak akarsz. Ezek után lecsapta a telefont. Az út hátralévő részében egyetlen szót sem szólt, én pedig úgy véltem, nem lett volna különösebben jó ötlet erőltetni a beszélgetést. Talán máris megbánta, hogy megcsókolt? Vagy csupán egy szerepet játszott, én meg túl buta voltam ahhoz, hogy felfigyeljek az alakoskodására? Hogy lehet ennyire könyörtelen? Vagy talán az hozta ki a sodrából, hogy a lesifotósok szóba hozták a díszbemutatón készült, nagy port kavaró, kellemetlen fényképet… Ha emiatt volt dühös, nem tudom, hogy mit tehetnék ellene. Azon a napon, amikor a fotó felkerült az internetre, vártam, hogy mond-e ezzel kapcsolatban valamit, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy én hozzam szóba. Ő nem beszélt róla, úgy döntött, hogy úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna… hát miért húzogattam volna az oroszlán bajszát? Viszont, ha esetleg bocsánatot kérek, talán feloldódik annyira, hogy szóljon hozzám. Óóó… a szívem és a fejem egyaránt sajgott a hallgatásától. Amikor befordultunk az utcájába, észrevettük a ház előtt lesben álló paparazzikat. – A fenébe! – dünnyögte Jason, és a gázra taposott, hogy odaérjen a kapuhoz, mielőtt megelőzhetnék és elzárhatnák a hazatérés útját. A tenyerembe temettem az arcomat, miközben a fotósok a vakujukat villogtatva próbáltak meg belesni a kocsiba. Nem

tudtam, hogy beláthatnak-e a sötétített ablakon vagy sem, de a legcsekélyebb kedvem sem volt ahhoz, hogy mosolyogjak. Jason minden gond nélkül bejutott a kertbe. – Vagy történt valami, amiről nem tudunk, vagy kiderítették, hogy összeházasodtunk – mondta Jason, miközben a kocsival odagördült a ház elé. Némán bólintottam. A kertben már nem láthattak meg idegen tekintetek, így aztán azonnal kipattantam a kocsiból, mihelyst megálltunk. Jasontől saját kulcsot kaptam a házhoz, mégis megvártam, hogy ő engedjen be. Függetlenül attól, hogy mit mondott, ez a kis palota mégiscsak az övé, nem az enyém. Sokkal inkább egy nagy becsben tartott lakótárs voltam, mint a felesége. Amikor odalépett mellém, nem néztem a szemébe, hanem megvártam, hogy kinyissa az ajtót. Őszintén szólva azt terveztem, hogy berohanok a szobámba, és pár hónapig ki sem jövök onnan, ám mihelyt átléptük a küszöböt és Jason becsukta az ajtót mögöttünk, megragadta a kezemet és nekinyomott a falnak. Zihálva fújtam ki a levegőt. – Jason! – hördültem fel megdöbbenve. Megragadta az arcomat, és a szívem szinte rakétaként szállt el, amikor megpillantottam az arckifejezését. – Csináld újra! – mordult rám. A szemébe nézve, hangosan zihálva, csendesen megkérdeztem: – Mit csináljak, Jason? – Csókolj meg! Ugyanúgy, mint ott! Újra! – Ez majdnem fenyegetésnek tűnt. Nagyot nyeltem, és az ajkára pillantottam. – Nem én voltam! – suttogtam, és majdnem elakadt a hangom. – Te csókoltál meg engem. Ökölbe szorítottam a kezem, és nekinyomtam a falnak. A testem remegett a Jason iránti, hosszú éveken át elfojtott vágyakozástól. Istenem! Azóta vágytam arra, hogy ez a fiú

így nézzen rám, mint ahogy ebben a pillanatban tette, amióta csak megtudtam, a nagy könyv szerint hogyan kell egy fiúnak megcsókolnia egy lányt. Ez alapján Jason volt számomra a tökéletes. – Ó, nem, édesem – mondta, és az orra végigsiklott a nyakamon, és beszívta az illatomat. – Nagyon is te voltál az! Amikor az ajka lágyan megérintette a számat, levegő után kapkodtam. Jason hátrált pár centit, vitte magával teste melegét. Azon kaptam magamat, hogy úgy megyek utána, mint egy marionett bábu. Félrehajtotta a fejét. – Csókolj meg, Olive! – ismételte meg, és a szemembe nézett. Erre vágytam, úgyhogy a karjába vetettem magamat. Átöleltem a nyakát, és vadul odahúztam a száját az ajkamhoz. Ennél több invitálásra nem is volt szüksége. Újra nekinyomott a falnak, és hagyta, hogy megkapjam, amit akarok. Amikor félrehajtottam a fejemet, hogy mélyebb legyen a csók, a nyelvemen megéreztem az övét, Jason felnyögött. Lehajolt, a keze a szoknyám alá siklott, megmarkolta a fenekemet, és felemelt a földről. Felsikkantottam, de ettől nem szakadt félbe a csókunk. Ez volt az a pillanat, amikor átvette a vezetést, és olyasmit kaptam tőle, amit korábban egyetlen más pasitól sem. A lábammal átöleltem a derekát, magamhoz szorítottam, belemarkoltam a hajába, és odahúztam magamhoz. A nyögése olyan vad és izgalmas volt, hogy megremegtem tőle, és a lábam között még forróbban izzott a tűz. Az ágyékom most már egész közel került a farmerban ágaskodó farkához. Combommal még erősebben szorítottam, mert szerettem volna még jobban rásimulni a keménységére. Mintha csak tudta volna, hogy mire van szükségem, ujjai belemarkoltak a fenekembe, és a csípőjét pont oda nyomta, ahol a lehető legjobb volt. Telitalálat! Amikor elhúzta a száját, vettem egy mély lélegzetet, ő

pedig a fogával végigsimította az államat, és tovább ment lefelé a nyakamon. Pontosan ugyanúgy zihált, mint én. Amikor csípőből ismét taszított rajtam, telibe találva a legérzékenyebb részemet, felnyögtem, hátrahajtottam a fejemet, és a tarkómat olyan hangos csattanással vertem be a falba, hogy alighanem jó pár agysejtem azonnal elpusztult. Jason csókjáért nem volt ez nagy ár. Az ajka közben visszatalált az enyémre, és váratlanul belelendültünk. A két tenyerembe szorítottam az arcát, és szinte felfaltam az ajkát. Kicsit sem érdekelt, hogy hova visz innen, amíg ilyen zabolátlanul csókol. Amikor a hátsóm nekicsattant valami keménynek, kinyitottam a szememet, és körülnézve észrevettem, hogy Jason már a bugyimat próbálja meg lehúzni a szoknya alatt. A konyhában voltunk, én pedig a konyhapulton ültem. Ez igen! Nagy dolgok várnak rám! A bugyi beleakadt a cipőmbe, és Jason gyakorlatilag letépte rólam, amitől ismét elállt a lélegzetem. A hátsó udvar felől érkező fény éppen elég volt ahhoz, hogy megpillantsam a sötét szemében lángoló tüzet. Értem égett. Kezeivel a combjaimat simogatta, ám közben hagyta, hogy hangosan zihálva alaposan megnézzem magamnak. Még mindig a tekintete rabja voltam, amikor megnyalta az ajkát, a két keze becsúszott a combjaim közé, és szétfeszítette őket, hogy legyen elég hely a testének. Előrehajoltam, és a homlokomat az övéhez nyomtam. Tágra nyílt szemmel bámultuk egymást, és engem elnyelt Jason tekintete – innen már nem volt visszaút, ez a döntő lépés meghatározza a további sorsomat. – Jó nedves leszel, amikor megérintelek? – suttogta, miközben összeért a szánk. Kényeztetni kezdett az ujjaival, végighúzta őket egy láthatatlan vonal mentén a térdemtől a puncimig, ám sosem jutott célba, mindig csak annyira közelítette meg a legérzékenyebb részemet, hogy ne tudjak

mozdulatlanul ülni. A szívem vadul zakatolt, miközben bólintottam. – Nagyon nedves – suttogtam. – Remek – mormogta mély hangon, és végre-valahára az ujja hegye pontosan ott ért hozzám. Becsuktam a szemem. Felnyögtem, és hátrahajtottam a fejemet. Felemelte a kezét, megfogta a nyakamat, és előrehúzta a fejemet, hogy ismét összeérjen a homlokunk. – Nem, drágám. Azt akarom, hogy a szemembe nézz, amikor elélvezel tőlem. Azt akarom, hogy emlékezz. Mintha valaha is megfeledkezhetnék az érintéséről… Ismét az ujját használta, ám ezúttal már nem játszadozott. Kettőt határozottan belém nyomott, amitől szó szerint elakadt a lélegzetem, miközben a mutatóujja erősen nekisimult a csiklómnak. Remegő lábbal becsuktam a szememet, és vettem egy mely lélegzetet. Jason megdermedt, én viszont azt akartam, hogy tovább mozogjon. Már csak pár másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy elmenjek. Néhány döfés a kezével, és nekem annyi. – Kérlek – suttogtam tenyerembe zárva az arcát, és pontosan úgy néztem a szemébe, ahogy az előbb akarta. – Akarsz engem? – kérdezte, és alig ismertem rá a hangjára. – Igen – sóhajtottam. Évek óta vágytam rá. Már akkor megkívántam, amikor ott aludt a bátyám szobájában, közel, de mégis elérhetetlenül. Utána évek teltek el, én titokban vágyakoztam, néztem a filmjeit, és akkor is a szívembe zárva őriztem, amikor semmiképpen nem lehetett az enyém. – Igen – ismételtem meg több érzéssel. – Akkor csókolj meg, Olive! Ezúttal nem haboztam. Az arcát odaszorítottam az ajkamhoz, és egy lágy csókot nyomtam a szájára. Az ujjai picivel beljebb nyomultak, és a hüvelykujja pont olyan lágyan

simogatta a csiklómat, mint amilyen az én csókom volt. A lábammal ismét körbefontam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. A kezemmel elfordítva a fejét, hosszasan és mélyen csókoltam. Továbbra is szelíd voltam, de a nyelvemet csúsztattam be a szájába, hogy megkóstoljam, hogy eljátszadozhassak a nyelvével. Az ujjai még mélyebbre döftek, és kiszivárgó nedvességem beborította mind a kettőt, a szájába nyögtem, miközben előrenyomtam a csípőmet, hogy még inkább magamba fogadhassam. Amikor a legjobb helyen érintett meg, elrántottam a számat az ajkától, és ujjaim belemartak a vállába, ahogy megragadtam. – Te jó ég – suttogtam, és még jobban széttettem a lábam. – Jason! Kezdte melegség elönteni az egész testemet, és mindenütt libabőrös lettem. Már majdnem felértem a csúcsra. – Mindjárt el fogok menni – suttogtam nyitott szemmel. Még egy ujj belém siklott, én pedig ívben hátradőltem. Már olyan közel jártam! Elnyújtott, eszméletlen orgazmus várt rám. Nem őrjöngő, legalábbis nem túlságosan az, viszont mégis csodálatos élményeket ígérő, ami miatt a gyönyör pillanatában az egész testem kellemesen lángba borul. Ujjai lassan mélyre hatoltak, miközben a hüvelykujja lágyan körözött a csiklóm felett, elérve azt, hogy gyakorlatilag az eszemet veszítsem. Elengedtem a vállát, hátradőltem, és a kezemmel megtámasztva magamat, még jobban szétfeszítettem a lábamat, hogy többet kaphassak. – Jason, könyörgöm! – dadogtam, mivel nem volt hajlandó gyorsítani és feljuttatni a csúcsra. – Keményen szeretnéd? – kérdezte enyhén hörgő hangon. Ráharaptam az ajkamra, és bólintottam.

– Akkor mondd ki! – parancsolta. – Mondd ki, hogyan akarod! Tágra nyílt szemmel néztem rá, és már alig tudtam tartani magamat. Jól hallottam a bőrömhöz érő ujjak súrlódását, és tudtam, tisztában van azzal, mennyire nedves lettem miatta… Elpirultam. Akkor szólaltam meg, amikor már majdnem elnyelt átható tekintete. – Keményebben! Gyorsabban! Csak ennyi kellett neki. Az ujjai mélyebbre hatoltak, a hüvelykujja pedig még keményebben simult rám. Halkan felnyögtem, megpróbáltam kimondani a nevét, aztán elsodródtam. A lábam közül indult ki az áramlat, és végigömlött az egész testemen. Görcsbe rándultak a lábujjaim, és még hangosabban ziháltam, amikor Jason mélyebbre döfött, szétfeszített, és megadott mindent, amire szükségem volt. A gyönyör tovább tartott minden korábbi orgazmusomnál, pedig csak az ujjait használta. Nagyon is készen álltam arra, hogy kipróbáljam a farkát. Amikor képes voltam végre kinyitni a szememet, Jasonra néztem, és lenyűgöző látvány fogadott. Zihálva, lángoló tekintettel egészen addig döfködött, míg el nem múlt a testem remegése. Ekkor kihúzta belőlem az ujjait, a keze a hátam mögé siklott, és odahúzott várakozó ajkához. Kíméletlen volt a csókja, egymásba haraptunk, megnyaltuk a másikat, teljességgel felfaltuk egymást. Annyit adtunk, amennyit kaptunk. Lenyűgöző volt. A létező legcsodálatosabb. Azt hittem, ennél jobb már nem is lehet. A kézfeje köré tekerte a hajamat, és hátrahúzta a fejemet. Tudtam, lángol az arcom, és megduzzadt az ajkam, de ennél többre volt szükségem. Éhezve még többre vágytam. A kezem lassan elmozdult a válláról a mellére, aztán tovább a farmerja kemény kidudorodása felé. A sötétben éppen csak hogy kivettem az ágaskodását. Amikor

rájött, hogy mire készülök, megragadta a csuklómat és megállított. – Még nem rendeztelek le. Ezekkel a szavakkal levette a blúzomat, és rápillantott a melltartómból enyhén kitüremkedő, telt kebleimre. Megragadta őket, ám közben nem vette le a melltartót. Ehelyett a cicim alá nyúlt, enyhén megemelte, mintha csak a súlyukra lett volna kíváncsi. – Annyi mindent fogok veled csinálni, Olive – mondta, amikor végre képes volt felemelni a tekintetét a mellemről. – Azt akarom, hogy annyi mindent csinálj velem – suttogtam, és a szívem még hevesebben dobogott. Felvonta az egyik szemöldökét. – Komolyan? – Igen. – Remek. Mindent kipróbálok, amit csak ki lehet próbálni veled. Örülsz ennek, Picúr? Bizsergett az agyam. Egyre inkább tetszett, ahogy Picúrnak szólított. Bólintottam. Összeszedve maradék bátorságomat, még hozzátettem: – Mindent akarok, Jason. Félig lehunyta a szemét, és halványan elmosolyodott. – Én pedig csak téged akarlak, Olive. Feküdj hanyatt! Összekented az ujjaimat, és most le fogjuk takarítani. Elpirultam, és egy pillanatig haboztam. Bocsánatot kéne kérnem? – Gyere ide, drágám! – mondta, amikor észrevette, hogy vonakodok hanyatt feküdni. Amikor ismét összeért az arcunk, a tenyerébe fogta a fejemet, és megcsókolta bizsergő ajkamat, elérve ezzel, hogy megnyíljak előtte. – Megengeded, hogy megkóstoljalak? Mert az illatod az őrületbe kerget, és odavagyok azért, hogy jól kinyalhassalak – suttogta a fülembe.

Miközben elterelte a figyelmemet, lejjebb húzta rajtam a melltartót, és amikor egy kézzel óvatosan megszorította az egyik mellbimbómat, felnyögtem. Amikor eltávolodott egymástól az ajkunk, érdes hangon rám szólt: – Dőlj hátra a kedvemért, drágám! Megtettem. Talán kicsit habozva, de a hátam végül rásimult a pult lapjára. Jason szétnyitotta a lábamat, és ahogy végignézett rajtam, a tekintete megállapodott a mellemen, majd továbbsiklott lefelé. Két ujjbegyét nekinyomta a puncimnak, és a nedvességemet szétkente körülötte. Ekkor az ujja hegyével elindult felfelé, és ami rájuk tapadt, azzal bedörzsölte a mellbimbóimat. Amikor az ajka összezáródott a mellbimbóm körül, és szopni kezdte, lecsukódott a szemem, és olyan áramütésszerű érzés száguldott végig a testemen, hogy összerándultam. Miközben még mindig a cicimmel foglalkozott, nyalta és óvatosan harapdálta, lágyan megfogta a lábszáramat, feltette mindkettőt a vállára úgy, hogy a térdhajlatom már a vállán pihent. Ekkor megmarkolta a csípőmet, és apró harapásokkal és nyalásokkal elindult lefelé. Amikor végre célba ért, belőlem már csak egy remegő tócsa maradt. – Milyen gyönyörű punci – suttogta, és forró lélegzete valósággal lángra lobbantotta legérzékenyebb testrészemet. Aztán a nyelve alulról felfele végignyalt, határozottan rásimult a csiklómra és körbenyalta. Ívben megfeszült a hátam, és nagyot nyeltem. Miközben apró puszikat nyomott a combom belső részére, rám nézett, és megkérdezte: – Hány pasinak engedted meg, hogy így megérintsen előttem? – Tessék? – Hány férfi láthatott így? Nedvesen, forrón, feltárulkozva. A fenébe… megint elvörösödtem. Korábban összesen

három fiúm volt, és Marcustól eltekintve nem igazán lehetett volna őket férfinak nevezni. Az elsővel még a középiskolában jártam, azután, hogy Jason elköltözött. A másodikkal csupán pár hónapig randizgattam elsőéves egyetemista koromban. Hármójuk közül egyedül Marcus nyelvét érezhettem meg a puncimon. Felvonta a szemöldökét. – Ilyen hosszú a listád? Közelebb hajolt, és szívni kezdte a csiklómat. Ismét megremegett az egész testem. Megráztam a fejem. – Nem. Én csak… nem tudom, hogyan is válaszolhatnék. Belém nyomta az egyik ujját, és várta a válaszomat. – Csak egy pasi nyalt ki – mondtam halkan. – Marcus – mondta fenyegetően. Eszem ágában sem volt válaszolni erre. Bedugta még egy ujját. – Jason – suttogtam, mert megéreztem a következő közeledő orgazmust. – Mostantól kezdve a hajad szálát sem érintheti – dörmögte a lábam közül, majd vadul nyalni kezdett. A testem remegett, a feje után nyúltam, és durván megragadtam mindent, ami elég nagy volt ahhoz, hogy fogást találjak rajta. Nem tudtam eldönteni, az izgat-e fel jobban, hogy Jason komolyan féltékeny Marcusra, vagy pedig az, hogy ilyen mesterien használja a nyelvét. Valószínűleg a kettő együtt juttatott a csúcspont küszöbére. Egyre határozottabb nyelvcsapásokkal kényeztetett, és a nyelve hegye körbesimította a csiklómat, miközben a lágy bőrömhöz nyomódó borostája igazi csodát művelt. A csípőmet nekiszorítottam a szájának, nyögtem, és még erősebben a hajába markolva magamba nyomtam az arcát. Amikor rájöttem, hogy éppen mit teszek, gyorsan elengedtem, és Jason is abbahagyta, amit csinált. Komolyan mondom, mágus ez a pasi.

– Velem nem kell visszafogni magadat. Most nem, Olive –mondta, és kiemelte a fejét a lábam közül. Vöröslő ajka nedvesen csillogott. Fel akartam falni, be akartam kapni. – Ragadd meg a hajamat, és csinálj azt velem, amit csak akarsz! Szökőár a puncimban! Felemeltem a két kezemet, és ujjaimmal újra beletúrva a hajába, megfogtam a fejét. Egész idő alatt fogva tartott a szemével. Úgy éreztem, legalább annyira akar engem, mint én őt. Ettől tűzbe jöttem. A nyelve végigsiklott a szeméremajkaimon, és én már alig tudtam lent tartani a csípőmet. Amikor közelebb rántott magához, a fenekem majdnem lecsúszott a pultról. A szája rátapadt a csiklómra, és ritmusosan szívni kezdte, én pedig a nevét kiabálva újra és újra magamhoz szorítottam a fejét. Ez már túl sok volt. – Jason… nem tudom… ó, istenem… hagyd abba! Visszadugta belém két ujját, begörbítette őket, és megtalálta a G-pontomat. Én pedig abban a pillanatban elélveztem, csak így egyszerűen. A lábam rángatózott, a testem remegett, és majdnem megsüketültem a saját sikolyomtól. Szeretném azt hinni, hogy szép látványt nyújtottam, ám tudtam, hogy ez nem igaz. Újra megmarkoltam Jason vállát, vadul mozgattam a csípőmet, hogy a lehető legtovább meghosszabbítsam a gyönyört. Amikor véget ért, és már nem szorítottam ritmusosan az ujjait, a testemből egyszerűen eltűntek a csontok, én pedig egy szuperboldog tócsaként folytam szét. Jason kiemelte az arcát a lábam közül, de csak azután, hogy egy utolsó, lassú nyalással enyhén megremegtette az egész testemet. Amikor újra az ajkamon éreztem a száját, lustán elmosolyodtam, és a nyelvét beszippantottam a számba. Felnyögött, és hagyta, hogy addig játszadozzak az ajkaival, ameddig jólesik. Utána újra a karjában voltam, a lábam bágyadtan átölelte a derekát, egyik karommal a

nyakát, a másikkal pedig a haját markoltam, miközben elindult velem. Elszálltam, mint egy papírsárkány, és csak kábult mosolygásra voltam képes. Nem hiszem, hogy tiltakoztam volna, ha a karjai közé zárva levisz a pokolba. Amikor háttal rázuhantam a puha, rugalmas matracra, kinyitottam a szememet és láttam, hogy behozott a szobába. Kintről éppen elég fény szűrődött be ide, hogy kivehessem, amint leveszi az ingét és a farmerja után nyúl. Miközben továbbra is szemmel tartott, én felkönyököltem, mert úgy döntöttem, hogy kiélvezem, amint levetkőzik nekem. Azok a hasizmok… újabb szökőár a punciban! Közben magamban egészen részletesen kidolgoztam, hogyan fogom végignyalni és megcsókolni az összes izomrostját. – Menj feljebb, Olive! – és felém bökött a fejével, mielőtt levette volna az alsónadrágját. Jó volt, hogy ezt tette, mivel erősen tartottam attól, hogy ha guvadó szemmel bámulom, amint kilép a gatyájából, akkor hót ziher, hogy mondanék valamit, amivel csúnyán leégetem magam. Éppen ezért feljebb másztam a párnák felé. Ahogy elhelyezkedtem, Jason már ott is termett, és a két keze megpihent az arcomon. Amikor találkozott a tekintetünk… Nekem végem volt… Még mindig engem bámult, amikor bal kézzel kihúzott egy fiókot, valószínűleg azért, hogy elővegyen egy óvszert – már átnéztem a szobáját és tudtam, hogy hol tartja a kotonjait. A számba nyomta a fóliatasak szélét, én pedig ráharaptam és kinyitottam. – Húzd fel rám, Olive! – mormolta a nyakamhoz bújva, és az óvszert a hasamra pottyantotta. Hogy a csudába mozdítsam meg a kezemet, vagy éppen bármelyik testrészemet, ha közben így csókolja és nyalogatja a bőrömet? Amikor nem mozdultam, megbökte a nyakamat az orrával. – Könyörgök, Olive! Alig bírom visszafogni magamat.

Remegő kézzel vaktában megkerestem az óvszert, majd pedig kissé lejjebb hajolva megérintettem kemény és vastag, enyhén remegő férfiasságát. Mielőtt megpróbálhattam volna ráhúzni a gumit, Jason ajka máris rátapadt a számra, és hangosan nyögött. Megfeledkezve az óvszerről, átöleltem a vállát, ám mielőtt elveszhettem volna az ölelésében, Jason megdermedt és elhúzta a száját tőlem. – Ne hagyd abba! Húzd fel rám, drágám! – mély, csábító hangon beszélt. – De hát hogyan… A térdével szétfeszítette a lábamat, és a farka máris végigsimította a puncimat. – Ó, jóságos egek… Felnyögtem, és még jobban széttettem a lábamat a kedvéért. – Ha azt akarod, hogy betegyem neked, nézz rám, és húzd fel a gumit! – figyelmeztetett újra lágyan. Továbbra is a szemébe nézve megint odanyúltam, megragadtam hosszú, vastag farkát, majd végigsimítottam rajta. Jason mélyen felhördült, óvatosan megharapta a nyakamat, és lágyan szívni kezdte. Mivel alig bírtam kivárni, hogy végre behatoljon, abbahagytam a játszadozást, és lassan elkezdtem ráhúzni az óvszert. Egyre lejjebb és lejjebb. Abban a pillanatban, ahogy elengedtem, Jason előrenyomta a csípőjét, és a farka vége nekinyomódott a hüvelybejáratomnak. Felhördültem, mert a mozdulat épp annyira fájt, mint amennyi gyönyört okozott. Valahol a ház belsejében pont ekkor szólalt meg Jason telefonja. – Ne is törődj vele! – mormogta, és egy picit beljebb nyomult. Egyáltalán nem törődtem vele. Hátrahajtottam a lejem,

és elég hangosan felnyögtem. – Még? – kérdezte, miközben én hörögve ziháltam. – Iiigen – nyögtem, ám ő máris beljebb hatolt, nem is várva válaszomra. A testem kezdte elfogadni, én pedig a tekintetét kerestem, hogy lássam, mennyire jó neki, hogy ilyen mélyre merülhet a testemben. Amikor a farka vége elérte a hüvelyem túlsó végét, behunytam a szememet, ő pedig megdermedt. Nem húzta ki. Nem nyomta vissza. Teljesen kitöltött, pont úgy, ahogy az jó volt. Éreztem, hogy az egész testem remeg alatta. A térdére támaszkodott, de nem engedte rám a súlyát. Csodálatos volt, ahogy az ujja félresöpri a hajamat az arcomból, aztán az ajkai megérintették a homlokomat, és egy lágy puszit nyomott rá. Kinyitottam a szememet, hogy belenézzek az övébe. – Olive – suttogta ezt az egyetlen szót. Mitől volt ilyen nagy hatássál rám? Hogy lehet, hogy egyetlen szóval meg tudta érinteni a szívemet? – Az igazán fontos dolgok alapján én vagyok az első férfi az életedben, Olive. Érted, amit mondok? Nem is sejthette, hogy mennyire igazat mondott. Az igazán fontos dolgokban tényleg ő volt az első nekem, és ha lejár majd a szerződésünk, alighanem az utolsó is. Senki és semmi nem érheti el, hogy olyan csodálatosan érezzem magamat, mint ahogy miatta voltam ebben a pillanatban. Bólintottam. Nyitott szemmel megcsókolta az ajkamat. Lágyan, finoman. Becsuktam a szememet, hogy eltitkoljam az érzelmeimet, és viszonoztam a csókot. Hátrahúzta a csípőjét, majd előrelökte. Keményen. – Tökéletes vagy, édesem. Tökéletes, és csakis az enyém. Összevontam a szemöldököm, és beleziháltam a szájába. Nem hagyta abba a csókot. Újabb kemény döfés rázta meg a testem, ő pedig magába szívta a nyögésemet.

– Jason! – nyögtem, amikor hagyott annyi helyet, hogy levegőt vegyek. – Neked is olyan jó? – kérdezte. Volt valami a hangjában, ami elárulta, hogy meglepődött. Lustán rámosolyogtam. Visszamosolygott. – Teljesen benned vagyok – mondta halkan. – Ügyes kislány. Még egy kemény döfés, és nem kaptam levegőt. – Olyan mélyre mentél – ziháltam. – Jó így neked, édesem? Szereted? – Pontosan tudva, hogy mit tesz, eltalált a megfelelő helyen, én pedig felnyögtem. – Édesem! Mondj valamit! – Ó, Jas… na-nagyon jó – nyöszörögtem. Őszinte döbbenetemre éreztem, hogy egy könnycsepp indul el a szemem sarkából. Jason a tenyerébe fogta az arcomat, és a hüvelykujjával letörölte kicsorduló könnyeimet. – Ne sírj, drágám! – Sajnálom – suttogtam, miközben tovább mozgatta a farkát bennem, ezúttal lágyabb döfésekkel. – Csak hát… kicsit sok ez így nekem, azt hiszem. – Tudom – mondta, és megcsókolta csukott szememet. – Tudom, kedvesem. Magáévá tette a testemet és a lelkemet is. A hosszú, lassú lökéseket időnként kemény, rövid döfések váltották fel. Teljesen kimerültem. Nyögésünk visszhangokat vetett a szobában, és még jobban felizgultam minden zajtól. – Elélvezel a farkamon? Ugye, ráélvezel a farkamra, szépségem? – kérdezte Jason. A szája ott volt a fülem mellett, forró lélegzete perzselte a nyakamat, és remegéseket küldött végig az egész testemen. Közben olyan mélyen belém nyomta a farkát, amennyire az csak befért. – Jason, ez fáj, de közben jó – suttogtam, és megszorítottam a két alkarját, az ujjaimat belemélyesztettem

a húsába, és megpróbáltam a csípőmet szinkronba hozni a lökéseivel. A belsőmben egyre fokozódott a nyomás, egyre csak nőtt, feszített… kezdtem megőrülni, teljességgel kifordulni önmagámból. – Jason, mindjárt elmegyek! – hörögtem. – Igen, drágám, én is érzem, ahogy máris szorítod a farkamat. – Gyorsabban, kérlek! – Nem! Egy hosszú döfés. – Így jobb lesz. Nincs okunk a kapkodásra. Csak engedd el magad, édesem! Legyél jó kislány! A saját ritmusában mozgatta bennem a farkát, nem gyorsított, és nem is lassított. A kezem felsiklott a vállára, és éreztem, hogy az izmai megfeszülnek a szorításomban. Kőkemény volt az ujjaim között, kézzelfoghatóan valóságos, és ő ugyanolyan nehezen uralkodott magán, mint én. Sikerült a csípőmet a teste alá fordítani, és ekkor a farka vége pontosan odaért, ahol a legjobban vágytam rá. Nekem végem volt. – Csókolj meg, Jason! – ziháltam, és még erősebben szorítottam a karját. Amikor megéreztem az ajkát, elengedtem magamat. Hagytam, hogy minden kirobbanjon belőlem. Mindaz, amit oly hosszú időn át magamban tartottam. Amikor elkezdtem vadul remegni, és az orgazmusom görcsbe rántotta a testemet, Jason egész mélyen belém hatolt, és körben mozgatta a farkát. Az orgazmusom gyönyöre végigsöpört a testemen, és újra elsírtam magam. Miközben a könnyeim elérték az ajkamat, a kezembe fogtam Jason arcát, és még vadabbul csókolva átengedtem neki a nyelvemet. A testem úgy remegett, mint egy falevél. – Jövök, drágám… – Hörgése végigremegett az egész testemen, és úgy tűnt, bele akar döngölni a padlóba. Kemény,

hosszú döfései mintha kiszippantottak volna valamit belőlem. Egy újabb kis sokk hullámzott végig rajtam, amikor Jason belém lövellt. A mellemet forróság öntötte el. Harapni kezdtem az ajkát, míg lelassult a csípője és hosszan, elnyújtva felnyögött. Az arcát újra a nyakamhoz szorította és mozdulatlanná vált bennem. Miután apró csókokat nyomott a bőrömre, felemelte a fejét, és felém fordította a gödröcskéit. – Szia – suttogta. A könyökömre támaszkodva úgy fordítottam a fejemet, hogy megpuszilhassam borostás arcát, pontosan azon a helyen, ahol az a gonosz kis gödröcske rejtőzött, hogy jól megkínozzon engem és az egész emberiséget. Amikor a fejem visszahanyatlott az ágyra, Jason még szélesebben vigyorgott. – Hogy érzed magad? – kérdezte enyhe aggodalommal a hangjában. – Tökéletesen – feleltem, és rámosolyogtam. – Le kell vennem az óvszert. – Most? Megpuszilta az orromat. – Igen, édesem. Óvatosan kisiklott belőlem, félig még merev farokkal, aztán már le is szállt az ágyról és bement a nagyobbik fürdőszobába. Most, hogy már nem töltött ki, olyan üresnek éreztem magam. Hogyan tovább? Nem gondoltam volna, hogy így ér véget a mai estém. Mi történik most? Talán csak egyéjszakás kaland voltam a számára? Miután az enyém lett, és kiderült, milyen érzés, hogy az enyém… ha nem élem át újra ezt a csodát, nem fogok belehalni a szívfájdalomba? Nem ez szokott történni? Mielőtt kitalálhattam volna, hogy mit mondjak neki, amikor visszajön, máris újra ott volt mellettem, magához ölelt és mind a kettőnket betakart. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy mielőtt visszamászott volna az ágyba, felvett egy új

alsónadrágot. Mozdulatlanul feküdtem, mintha megdermedtem volna. Jason csendben maradt, de közben két kézzel simogatta a karomat. Ez mit jelent? Jó érzés volt újra a karjaiban feküdni. Mondjuk én meztelen voltam, ő meg nem, de így is jó volt. Nem hagyott egyedül a szobájában. Ez is valami. Ki kellett volna nyitni azt a hülye számat, hogy mondjak valamit, de hát mit? Bármit. De nem tettem. Ahogy Jason sem. Voltak kérdéseim, de féltem a válaszaitól. Ő vajon miért nem mondott semmit? Nem sokkal azután, hogy visszabújt mellém az ágyba, a karja ránehezedett a derekamra és egyszerűen elaludt.

VIDEÓRA V ETTÉK, AHOGY JASON ÉS OLIV E SZENV EDÉLY ESEN CSÓKOLÓZIK

Ó, egek! Hölgyeim, ugye önök is kénytelenek voltak beállni a jeges zuhany alá, miután megnézték ezen a videón, ahogy Jason Thornt színpadon Olive Taylorral csókolózik? Nem tudhatjuk, hogy önök mit éreztek, de mi most jöttünk ki a fürdőszobából. Egy hidegzuhany nem is volt elég. Ráadásul az ifjú párhoz közeli egyik forrásunk szerint ezek ketten szépen csendben összeházasodtak Jason Bel Air-i otthonában, mégpedig igencsak diszkréten, hogy ne legyen nehéz elfogadtatni Olive családjával a váratlan esküvőt. A forrásunk azt is kiszivárogtatta, hogy Jasonnek nem volt türelme a hosszú jegyességhez, hanem ehelyett úgy döntött, meglepi Olive-ot egy gyors és stresszmentes esküvővel. Mindenki biztosra veszi, hogy ők ketten őrülten szerelmesek egymásba. Miközben Jason Thorn rengeteg rajongója döbbenten tátog, és nem tudja, mire vélje ezeket a pletykákat, addig úgy tűnik, hogy Olive rajongói tiszta szívvel támogatják a

házasságot. Miután láttuk azt a bizonyos csókot, már mi sem hinnénk, hogy hamis a sok szóbeszéd. Ugye nem baj, ha még csacsogunk kicsit erről a videóról, igaz? Ó, mit meg nem adtunk volna azért, ha pici légyként leszállva Jason Thorn otthonának falára végignézhettük volna, hogy mit művelnek, amikor kettesben maradtak… Ezzel a csókkal Jason nem csupán világosan megmutatta mindenkinek, milyen is az igazi szenvedélyes csók, de egyértelművé tette azt is, hogy ebben a pillanatban alighanem Olive Taylor a legboldogabb lány a világon. Nem mintha ezzel eddig nem lettünk volna tisztában… Amikor ők ketten távoztak abból a bárból, ahol a színészek és a filmes munkatársak együtt ünnepelték, hogy másnap kezdődik a Sajgó lélek forgatása, Jason kis híján összeverekedett egy fényképésszel, mivel a fotósok túl közel tolakodtak a kedveséhez. A rengeteg kicsapongása után ki gondolta volna róla, hogy ilyen féltékeny férj lesz belőle? Az elmúlt két év során másról sem hallottunk, csak Jason Thorn féktelen szexuális étvágyáról. Önök mit gondolnak, mostantól kizárólag Olive Taylorra – vagy inkább nevezzük Olive Thornak? – fog összpontosítani, vagy ellenkezőleg: megtörténhet, hogy a filmcsillag időnként kirúg a hámból?

Huszonhetedik fejezet

Jason

ARRA ÉBREDTEM, hogy a vér valósággal dübörög az ereimben. Lágy bőr simult a kezemhez, és felnyögtem. Égett a belsőm. Megfeszült a csípőm, és halk nyögést hallottam. Elmosolyodtam, és hagytam, hogy a kezem felcsússzon a két combon. – Mmmm, te mit csinálsz, Picúr? – mormogtam, és szorosabban fogtam Olive derekát, megakadályozva ezzel, hogy tovább lovagoljon a farkamon. Teljesen eltüntette magában. Megérezve a súlyát a mellkasomon, kinyitottam a szemem, és belenéztem szikrázóan zöld szemébe. Vonakodva a számhoz érintette az ajkát, majd felemelte a fejét, hogy a magasból lenézhessen rám. Kiszabadítottam a jobb kezem, megmarkoltam a haját, elhúztam az arca elől, és visszahúztam Olive-ot magamhoz. Amikor kinyílt a szája, úgy csókoltam meg, ahogy mindig is meg kellett volna csókolni, mert rászolgált erre. Felnyögött, és a szája még jobban kitárult, így a csók a kéj folyékony forrásává vált. A fenébe is! Semmi kifogásom az ellen, hogy minden reggel a farkamon lovagolva ébresszen fel. Egy gyors puszit adtam az ajkára, mire megállt, és zihálva kapkodott levegő után. A csípője ekkor sem pihent meg. Hátulról megmarkoltam a derekát, és oldalra fordulva sikerült úgy magam alá húznom, hogy közben egy pillanatra se csússzak ki

belőle. – Fel kellett volna keltened, ha többre volt szükséged, Picúr – suttogtam, amikor nagyot löktem rajta. A nyakamhoz szorította az arcát, és kéjesen felnyögött. A lábával átkarolta a csípőmet, ám a második döfésem után leengedte a térdét, és felemelte a derekát, hogy összhangban lehessen energikus lökéseimmel. – Én csak… Ráharapott az alsó ajkára, és összevonta a szemöldökét. – Te csak mit, édesem? Olyan nagy vágyakozással nézett a szemembe, hogy nem tudtam elfordulni tőle. – Meg akartam bizonyosodni arról, hogy a múlt éjszaka nem csak egy álom volt. Olyan mélyen belenyomakodtam, amennyire csak lehetett, és élvezettel néztem, ahogy megremeg alattam a teste, ívben megfeszíti a nyakát, és egy újabb mély nyögés hagyja el a torkát. – Ezért úgy döntöttél, hogy meglovagolsz? – Iiigen – vágta rá, és hátravetette a fejét, amikor elkezdtem körkörösen mozogni. A puncija elképesztően forró volt, beszippantotta a farkamat és összepréselt. Képtelen voltam megállni, kihúztam, majd újra és újra belenyomtam. A keze bejárta a mellkasom, és az érintésétől valami feltámadt bennem. Amikor vadul dugni kezdtem, zihálva kapkodott levegő után, és érzéki nyögést hallatott. Valahányszor a farkam eltűnt benne, a gyönyör hullámai rázták meg a testemet. – Jason – nyöszörögte Olive alattam, és a kezét a feje fölé emelve a tenyere rásimult az ágytámlára. Lassítottam a mozgás ütemén, és egyetlen mozdulattal lerántottam a melltartóját. Miért nem vettük már le a múlt éjszaka? Ó, igen. Gondolkodni se nagyon tudtam, arra meg

végképp nem figyeltem, hogy mi legyen a melltartóval. Mindaddig, amíg hozzá fértem az alatta rejtőző kincsekhez, nem érdekelt, de most elegem lett belőle. Azt akartam, hogy Olive bőrének minden része hozzám érjen, miközben mélyen belefúrtam magamat. – Amikor azokat a szexelős jeleneteket írtad, a pasidra gondoltál? – kérdeztem meglepően eltorzult hangon. Habozott, és nem válaszolt. – Válaszolj, Olive! Kihúztam belőle a farkamat, és örömmel töltött el, ahogy a hüvelyizmaival megpróbálta megragadni, majd pedig lendületből visszanyomtam. – Nem – hördült fel, és apró kezével belemarkolt a lepedőbe. – Kire gondoltál közben? – Nem mondhatom cl. – Ó, dehogynem, drágám. Odabújtam a melléhez, és beszívtam az egyik mellbimbóját a számba, majd pedig tovább döfködtem. Élveztem, ahogy megfeszítette a hátát, hogy mélyebben hatolhassak belé. – Akarod, hogy abbahagyjam? Már majdnem teljes erővel rohamoztam. Gyönyörű volt ott alattam, ahogy teljesen befogadta a farkamat. Válasz helyett a kis boszorkány elkezdte alattam mozgatni a csípőjét. Rámosolyogtam. – Így is el fogsz élvezni, kedves, de az távolról sem lesz olyan jó, mintha a farkamon mennél el. Szóval kire gondoltál, Olive? – Rád – suttogta, és elfordította a fejét. Gyorsabban kezdtem mozogni, és egyre gyorsabb ütemben nyomultam a belsejébe. – Szóval igaz, amiről beszélnek, és tényleg rám gondoltál, amikor megírtad Isaacet – mondtam tárgyilagosan, mintha

csak ennek a puszta gondolata nem késztette volna heves dobogásra a szívemet. Bágyadt pillantással nézett rám, amikor végre kinyitotta a szemét. – Igen – suttogta érzéki hangon. – Akarod, hogy disznóságokat mondjak, kicsim? Mint Isaac? Odahajoltam a füléhez, hogy már csak pár milliméter válasszon el tőle, és zihálva belesuttogtam: – Azt akarod, hogy keményen megdugjalak? Hogy csillagokat láss a faszomtól? Válasz helyett két kézzel megragadta a fejemet, vadul megcsókolt, amitől a szívem úgy dalolt, mint korábban soha. Bátran lecsapott rám a nyelvével, és ettől minden elhomályosult. Elrántva ajkamat a szájától, kinyújtottam a karomat és lepillantottam rá. – Bármi kell, csak egy szavadba kerül, édesem. Megkapsz tőlem mindent, amire vágysz. A testem rázuhant az övére, és lenézve láttam, ahogy vaskos farkam eltűnik az édes forróságban. Megjegyeztem testének minden ívét és lankáját. Nagy erővel szorított, alig kapott levegőt, és ügyes kezei végigsimítottak mindenütt, ahova csak elértek. Amikor rájöttem, hogy már képtelen vagyok uralkodni magamon, felemelkedtem és feltérdeltem. – Kapaszkodj meg az ágy támlájában, kicsim! Hátranyúlt, és megkapaszkodott a deszkában. Én pedig alulról átöleltem a térdét, és a lábait felfektettem a combomra, miközben ügyeltem arra, hogy továbbra is hívogatóan tárva maradjanak. Letörölve az izzadságot a homlokomról, megragadtam a csípőjét, és lassan benyomtam a farkamat a puncijába, miközben ő izgatóan, hangosan nyögött. – Ó, istenem! – suttogta, amikor már teljesen bent voltam.

– Ó, igen – mondtam válaszként. Utána az ujjaim erősebben a húsába mélyedtek, és úgy döngöltem, mintha előző éjjel nem intéztem volna el alaposan. Csodálatos volt az az éjszaka, és többről szólt a szexnél. Ez… maga volt a tiszta élvezet. Kemény, mély és egyértelműen irányíthatatlan gyönyör. Imádtam. Olive is odavolt érte. Valahányszor benyomultam a testébe, teljesen kitöltöttem. Magamba ittam éles sikolyait és hörgő zihálását. Amikor a feje nekivágódott a deszkának, mert olyan nagy erővel döngöltem, megpróbáltam lassítani, de már túl késő volt, késő mind a kettőnk számára. – Dugjál, meg, Jason… a picsába is, dugjál meg alaposan… igen, igen, kérlek… Fennakadt a szeme, és a teste megdermedt alattam. Az orgazmusa a gyönyör árját zúdította rám, és én hangosabban hörögtem, mint ahogy ő sikított. Zihálva beszívta a levegőt. Nagyot nyögött. Én meg csak egyre döngöltem, miközben ő lassan alászállt az orgazmus csúcsáról, a lába ellazult, és kinyitotta a szemét. Ez is elég volt ahhoz, hogy valami lángra lobbanjon a belsőmben, így aztán elengedtem magam, és csatlakoztam hozzá a semmiben. Megpróbáltam levegőhöz jutni, és lassan még továbbra is ki-be mozogtam benne, amikor a tenyerét rászorította ritmusosan megfeszülő hasizmomra, és amikor rám nézett, úgy tűnt, hajlandó beszippantani és felzabálni. Teljesen odavoltam azért, hogy az enyém legyen, előre dőlve megtámaszkodtam a könyökömön, a tenyerembe szorítottam a fejét, és olyan nyers, szenvedélyes csókot nyomtam a szájára, mint korábban még soha senkinek. Félig elalélva egy puszit adtam az orrára, és megpróbáltam nem figyelni lüktető farkamra. Készen álltam arra, hogy újrakezdjük az egészet. – Naponta egyszer-kétszer ezt meg kéne ismételnünk. Mit szólsz ehhez, édesem?

Válaszként egy csókot kaptam, és lustán rám mosolygott, miközben még összeért a szánk. – Ezen kívül, ha majd újra jut vér az agyamba, meséld majd el nekem, hogyan tudtad rám húzni az óvszert anélkül, hogy felébresztettél volna. Illetve esetleg megegyezhetnénk abban, hogy többé nem használunk gumit, már ha készen állsz erre. – Arra szavazok, hogy egyáltalán ne használjunk – mormogta Olive lágy hangon. Elmosolyodtam. – Jól van. A lehető leghamarabb lerendezzük. Messze ez volt egész életem legjobb reggele.

Amikor odaértünk a forgatás helyszínére, minden készen állt az első munkanapra. Olive magánkívül volt, gyönyörű szeme mindent megfigyelt, és a mosolyával megfertőzte a többieket. Mielőtt bementem volna a sminkesekhez és a fodrászhoz, bemutattam Tanner Pace rendezőnek, és még egy csomó másik kollégának. Végül ott kellett hagynom Alvinnel, mert a szöveget kellett gyakorolnom Lindsay-vel, de közben éreztem, hogy hozzá húz a szívem. Azt akartam, hogy egész idő alatt ott legyen mellettem, a keze a kezemben, az ajka az ajkamon, mindörökké. Csak hát erről szó sem lehetett. Miután egy órát gyakoroltam Lindsay-vel, benéztem a lakókocsimba, de odabent nyomát sem láttam sem Olive-nak, sem Alvinnek. Bejárva a forgatási területet, végül az étkezde mellett találtam rájuk, ahol gyümölcsöt és édességet eszegettek. – Jason! – kiáltotta Olive, amikor észrevett. Ugyanúgy mosolygott, mint reggel, és az izgatottsága legalább annyira fertőző volt, mint a nevetése. – Szóval itt vagytok – mondtam, amikor odaértem melléjük. Átkaroltam Olive derekát, lehajoltam, és

beleharaptam a kezében tartott eperbe. Utána félrefordítottam a fejem, és egy gyors csókot nyomtam a szájára. Talán nem is volt annyira gyors, mert amikor véget ért, Olive félig lehunyt, ábrándos tekintettel nézett rám. Megnyalta az ajkát. – Eper. A kedvencem – mormogta halkan. Elnevettem magam, és odaköszöntem a technikusoknak, akik a pult túlsó végében éppen kávét kértek. Olive-ot magamhoz szorítva Alvinre néztem. – Még nem voltatok a lakókocsiban? Ott kerestelek az előbb. – Olive először körül akart nézni. Olive fintorogni kezdett és egy bocsánatkérő pillantást vetett Alvinre. – Igen, nagyon sajnálom. Nehéz szavakba önteni, mit is érez az ember, amikor azt látja, ahogy kézzel fogható valósággá válik az elméjében megteremtett dolgok. – Rám nézett ragyogó, zöld szemével. – Látnod kellett volna Alvin arcát, amikor elbőgtem magam. Evie ágyán még a huzatnak is pont olyan madártollmintázata volt, mint ahogy a könyvemben megírtam, Jason. Ez az az ágy, amin először csókolóztak. Rámosolyogtam. – Ezek szerint az író rábólintott, igaz? Na és, egyetért a főszereplő kiválasztásával is? Lelkesen bólogatni kezdett. – Határozottan egyetértek a kiválasztásával. Ő a legtökéletesebb szerintem is. – Személyesen akartalak körbevezetni, de most beérem azzal, hogy megmutatom a lakókocsimat. Látom, elhoztad magaddal a laptopodat, így, ha jól sejtem, írni akarsz? – Igen, azt gondoltam, majdcsak találok egy csendes zugot. Nem akarlak egész nap feltartani.

– Nem tartanál fel, édesem. A felvételek között amúgy is a lakókocsimban töltöm az idő legnagyobb részét és örömmel nézem, ahogy írsz. Összefogta a haját és hátrasimította. – Meg akarod nézni a lakókocsit? Igyekeztem nem kimutatni a vágyakozásomat, de teljesen odavoltam azért, hogy pár percre kettesben maradhassak vele. Az a csók nem volt elég arra, hogy a szomjúságomat oltsa és már túlságosan is hosszú idő telt el azóta, hogy meztelenül zihálva ott feküdt a karomban. – Főnök – szólt közbe Alvin, mielőtt Olive válaszolhatott volna. – Bármennyire is élveztem a kedves nejed társaságát, attól tartok, hogy most le kell lépnem innen, hogy addig hozassam rendbe a házat, amíg nem vagytok ott. Van bármi más is, amit el kéne intéznem? – Igazad van. Kijelölték már a felvételvezető gyakornokot? – Igen, beszéltem is vele. Mostanra már bizonyára be is dobta a napi diszpót a lakókocsidba. Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj nekem. – Jó lesz így. Majd később beszélünk. Most azonban kizárólag a gyönyörű feleségem társaságára vágyom. Alvin elment, én pedig keresztülsétáltam a forgatás helyszínén Olive-val arra a területre, ahol a lakókocsik álltak. – Ugye csak viccelsz? – kérdezte Olive, amikor megálltunk az emeletes járgány előtt. – Miért tenném? – Ez óriási, Jason. – Igazából nem is az enyém. Nekem nem olyan fontos, hogy egy böhöm nagy jószágot kapjak. A gyártó cég azonban felajánlotta, hogy használjam ezt a forgatás során, és mivel tudtam, hogy te is velem jössz, azt gondoltam, élvezni fogod, hogy van elég hely. Gyere, megmutatom, mi van odabent. Elég kényelmes ahhoz, hogy zavartalanul dolgozz itt.

A derekára tett kezemmel jeleztem, hogy menjen beljebb. – Szóval azt mondod, hogy kijöhetek ide a forgatásra veled és a lakókocsidban dolgozhatok? Amikor csak akarok? A szemébe néztem. – Feltételeztem, hogy velem akarsz jönni, Picúr. Ha nem is írni, akkor talán azért, hogy megnézd a forgatást. Bár elfordult, de még így is észrevettem ragyogó mosolyát. Megelőztem, és a kilincs alól kirántottam a napi diszpó papírjait, amit a gyakornok odarakott. Kinyitottam az ajtót. – Kulcsra zárod? – Bezárom, ha nem vagyok itt. Emlékszel, mi történt Londonban? Bár ezt a helyet jól őrzik, mégsem akarom, hogy bárki is bejuthasson ide. – Olive felé nyújtottam a kezemet. – Te is zárd kulcsra, amikor egyedül vagy idebent! Megfogta a kezemet, feljött a keskeny lépcsőn és belépett a lakókocsiba. – A kurva életbe, Jason. Már beleszerettem a házadba, de ez… na, ez is közel jár a szerelemhez. Azt akartam, hogy a teste hozzám érjen, ezért magamhoz öleltem, a karom a hasára simult, az állam pedig az arcához. Amikor a tenyere megérintette a kézfejemet, úgy vigyorogtam, mint egy kisgyerek. Szedd már össze magadat! – Ez pedig a társalgó – magyaráztam, és odaálltam a fehér, bőr ülőgarnitúra mellé. Közben persze őt is magam előtt toltam. – Te is láthatod, ott pedig az irodaként szolgáló sminkszoba és az apró konyha következik. Egész közel álltam hozzá és hagytam, hogy a csípőm nekisimuljon a hátának, mert így ő is megérezhette, milyen hatással van rám a közelsége. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete, amikor a merevedésem nekinyomódott az eszméletlenül lenyűgöző fenekéhez. Jobb lesz belehúzni.

– A másik ajtó a fürdőszobára és az öltözőre nyílik. Fent pedig a vetítőterem van. Befejezve az idegenvezetést megfordítottam Olive-ot, és megnyomtam egy fali gombot, amelyik lezárta a társalgót az irodai résztől elválasztó ajtót. Nekiszorítottam Olive-ot a falnak. Ekkorra már nagyon is készen álltam arra, hogy újra az enyém legyen. A számmal megérintve az ajkát, vártam, hogy mit fog tenni. Viszonozta a csókomat, de sokkal lágyabban, mint ahogy szerettem volna. Mivel nem akartam már az első napon elrémiszteni, én sem vadultam, de a nyelvem játszani hívta az övét. Mire befejeztük, Olive nem kapott levegőt, és láttam zöld szemében a vörös lángokat. Amikor megszólaltam, meglepett, hogy milyen érdes a hangom: – Részedről rendben van, ami kettőnk között történt? Valami megmozdult bennem, ahogy vörös, duzzadó ajkára néztem, ezért a hüvelykujjammal lágyan megsimogattam a száját. Olive nem nézett rám, de bólintott a fejével. Közelebb hajoltam hozzá és belesuttogtam a hajába: – Rám néznél, drágám? Ezt tette és – a kurva életbe is – olyan gyönyörű volt. Újra szájon csókoltam, és ezúttal ő is legalább annyira mohó volt, mint én. A keze félénken becsúszott az ingem alá és megpihent a hasamon. A csípőmet egy önkéntelen mozdulattal nekiszorítottam. Csakhogy mielőtt felkaphattam volna, hogy odavigyem a heverőre, valaki döngetni kezdte az ajtót. – Jason, Tannernek beszélnie kell veled, mert néhány dolgot meg akar változtatni az első jelenetben. – Rögtön jövök! – üvöltöttem ki. A homlokomat hozzányomtam Olive fejéhez és felsóhajtottam. Szétnyíló ajkára összpontosítva diszkréten rendbe hoztam az öltözékem.

– Nem hiszem, hogy néhány óránál tovább kibírom anélkül, hogy újra az enyém lennél – suttogtam, miközben vadul vert a szívem. Mi a fene történik velem? – Menj! – mondta, kihúzta a kezét az ingem alól és a mellkasomra tette. – Én majd kicsit körbenézek a lakókocsidban. Elég béna idegenvezető voltál. – Elég, ha csakis rám összpontosítasz, te rosszéletű. Elnevette magát, és nem túl lelkesen arrébb tolt. – Indulj! Majd visszajössz, hogy elvigyél magaddal megnézni az első jelenetet? Vonakodva elengedtem, és megdörzsöltem az arcomat. – Hadd nézzem meg a napi diszpót! Odajött velem az asztalhoz és mellém állva a papírra pillantott. – Ó, az első jelenet nem más, mint amit a meghallgatáson felolvastál. Azt hittem, először azt forgatjátok le, amikor a két főszereplő először találkozik az üres utcán. – A filmek jeleneteit szinte soha nem időrendi sorrendben forgatják. Mivel itt vagyok Los Angelesben és nincs másik forgatásom, nem kell hozzám igazítani a jelenetek ütemezését, de azt hiszem, hogy Lindsay-nek van egy másik munkája is, és bizonyos napokon így nem lehet itt velünk. Emiatt azokat a jeleneteket akarják leforgatni, amelyekben együtt szerepelünk. – Értem – mondta továbbra is a papírt bámulva. Elmosolyodtam, és a kezébe nyomtam. – Szeretnéd esetleg megtartani? – Igen! – kitépte a kezemből és hátat fordított nekem. Elnevettem magam, és félresimítottam a haját, hogy egy kis puszit adhassak a nyakára. – Jövök majd, hogy elvigyelek az első jelenetre, drágám. Légy jó! Miért kell egyfolytában simogatnom és csókolgatnom? Húsz perccel később elindultam vissza a lakókocsihoz,

kihívtam Olive-ot, hogy a gyakornok elvihessen minket a kamerákhoz. Hagytam, hogy Olive az én székembe üljön a kamerák mögött, miközben én a helyemre mentem, az operatőrök elé. Fél órával később Lindsay is megérkezett, és készen álltunk a kezdésre. Mielőtt a rendező utasítást adhatott volna a kezdésre, odapillantottam, ahol Olive-ot hagytam, de éppen csak hogy ki tudtam venni az arcát a felénk forduló erős lámpák miatt. Becsuktam a szemem, hagytam ellazulni a testem, és Isaacre gondoltam. Az elmémben felcsendült Olive hangja, és felidéztem minden kis részletet, amit elmondott róla. Úgy beszélt a főhősről, mint aki szerelmes belé, én azonban nagyon is jól ismertem az ilyen kapcsolatok működését. Nem lehet jó író az, aki nem képes beleszeretni a hőseibe, a jókba és a rosszakba egyaránt. Ellazítottam a villámát és kifújtam a levegőt. Amikor kinyitottam a szememet és Evie-re pillantottam, már Isaac voltam, az a férfi, aki elnyerte Olive szívét. – Felvétel! – kiáltotta Tanner. Elkezdtük.

Kétórányi kemény munkával később Olive mellett találtam magamat. Erősen fogtam a kezét, ő pedig ugyanígy szorította az enyémet. – Van egy órám a két felvétel között – mondtam, és a karórámra pillantottam. – Van kedved visszamenni a lakókocsiba? Jólesne egy kis nyugi. Kettesben akartam maradni vele. Némán követett. Az asszisztens az étkezde mellett tett ki minket, ahol kávét kértem magamnak, és egy teát Olive-nak. Mivel a lakókocsi nem volt messze, elküldtem a gyakornokot, hogy a rövid távot Olive-val kettesben sétálva tegyük meg.

Az egyik raktárból egy jókora csoport sietett ki. Körbefogtak minket. Lassítanunk kellett, hogy továbbmehessenek a kisváros kulisszái közé. Úgy véltem, éppen szünetet tartottak forgatás közben. Amikor Olive váratlanul megtorpant, én is megálltam, és visszafordultam felé. – Mi a baj? – kérdeztem, amikor kitépte a kezét a szorításomból és vadul hadonászni kezdett az arca előtt. – Olive, mit csinálsz? – Ez itt egy méh? – sikkantotta és sietve hátrébb lépett. – Azt hiszem, igen. Miért? Mi a baj? – Édes istenem, sokan vannak! – kiáltotta és felugrott a legközelebbi padra. Ekkorra már jó páran megálltak, és megpróbáltak rájönni, mi az oka ennek a nagy felhajtásnak. Odasiettem a padhoz. – Olive, ne ugrálj! Leesel és kitöröd a nyakad! – Jason! Jason, segíts! Csak két méhecske zümmögött körülötte, viszont ezek rámenős kis dögök voltak. – Drágám – mondtam kuncogva. – Ne hadonássz a kezeddel és ne ugrálj, ha nem akarod, hogy megcsípjenek! – Kinéztek maguknak! Hogy állhatnék le? Szabadíts meg tőlük, kérlek! – Jól van – felsóhajtottam, és megragadtam a térdhajlatát. Habozás nélkül a karomba vetette magát, átölelt és az arcát a nyakamhoz szorította. Úgy jajgatott, hogy majdnem elnevettem magamat. – Nem tudtam, hogy félsz a méhecskéktől, Olive. – Elmentek már? – suttogta a nyakamba. Alig értettem a szavait. – Igazából még mindig itt keringenek, de nem engedem meg nekik, hogy bántsanak téged, ne aggódj! Senki sem

vehet el tőlem, még ezek a gonosz kis méhecskék sem! Felnyögött, de már nem szorított olyan erősen. – Ne gúnyolódj velem! Engem még sosem csípett meg egyetlen méh sem, úgyhogy lehet, azonnal meghalok, ha belém szúrják a fullánkjukat. Most már nem tudtam visszafojtani a nevetést; felkacagtam, és még erősebben szorítottam a derekát, nehogy elejtsem. Éreztem, hogy sokan néznek, hátrapillantottam és láttam, hogy jó páran a mobiljukkal videózzák a jelenetet. Nagyszerű. Tényleg már csak még erősebb sajtóvisszhangra volt szükségünk. – Lehet, hogy allergiás vagyok rájuk. Azért állnak lesben, hogy elkaphassanak. Elmentek már? Ha nem, hadonássz a kezeddel, hogy ne jöjjenek ide a közelünkbe. Olive nem tudta, hogy mi történik körülöttünk, ezért szaporáztam a lépteimet, mivel biztosra vettem, nem szeretné, ha úgy videóznák le, hogy szinte megfojt. Lehet, hogy nem szép dolog, de kifejezetten élveztem, ahogy megölelt. Ha pedig levideózzák, lefényképezik… mi van akkor? Mégiscsak a feleségem. – Biztosra veszem, ha hadonászok a kezemmel, csak jobban felmérgesítem őket, és akkor majd megpróbálnak elrabolni téged tőlem. Játékosan rácsapott a vállamra és ezt suttogta: – Mondtam, hogy ne gúnyolódj! Ez halálosan komoly. Megveregettem a fenekét és beleszippantottam a hajába. – Tudom, drágám. Semmi baj, már majdnem ott vagyunk a lakókocsinál. Megvédelek! – Elmegyünk a kórházba? – Olive, még csak hozzád sem értek, kedvesem. – Na de mi van, ha az egyik elbújt a hajamban? Ha ott van a fejem közelében, pillanatok alatt végem, ha megcsíp. Az orra a nyakamat csiklandozta, ám ekkor valami másra

is felfigyeltem. – Olive? – Igen? – mormogta vissza. – Te most megszaglásztál? Ismét megfeszült a teste. – Nem. Nem. Csak szipákoltam. Azt ellenőriztem, hogy mindjárt elbőgöm-e magam, és hogy folyik-e az orrom. Tudod, felkészültem minden eshetőségre. – Értem. Remegett a testem a nevetéstől, de mégis sikerült kinyitni a lakókocsink ajtaját, és bevinni a feleségemet. Odamentem vele a heverőhöz és óvatosan ráfektettem. Akkor is mosolyogtam, amikor végignéztem rajta. Úgy tűnt, tényleg megijedt. Félresimítottam a szeme elől néhány hajtincset és ezt mondtam: – Ne mozdulj, szépségem! Mielőtt kibontakozhattam volna a karjai közül, felemelte a kezét és megérintette a gödröcskémet. Félrehajtottam a fejemet, megcsókoltam az ujját, majd kimentem a fürdőszobába, hogy fogat mossak. Összesen talán húsz alkalommal csókoltam meg Lindsay-t, vagyis hát Evie-t. Meg akartam szabadulni az ízétől. Nem mintha Lindsay ne lett volna igazi profi, de nekem mégiscsak Olive íze kellett. Mihelyt elkészültem, visszamentem, ráfeküdtem, és megérintettem az ajkát. Eddig egyetlen szóval sem említette a forgatást, és bár én kíváncsian vártam, hogy mi a véleménye a leforgatott jelenetekről, a csókolózás sokkal előkelőbb helyen állt a fontossági listámon. Rávettem, hogy nyissa szét az ajkait, és a nyelvem becsúszott a szájába, majd egy lágy mozdulattal hátrébb nyomtam a fejét, hogy mélyebben belé hatolhassak. Nem tudom, milyen sokáig tartott ez a csók, miközben magamba ittam Olive-ot és elmémbe véstem az illatát, ám amikor a merevedésemet nekinyomtam az ágyékát eltakaró vékony

szövetnek, halk nyögése eljutott hozzám az addig mindent teljesen elvakító, sűrű ködön át. Befejezve a csókot a homlokának szorítottam a fejemet, és a ziháló légzését hallgattam. – Mit gondolsz? – kérdeztem rekedt hangon, amikor már újra képes voltam gondolkodni. – Lenyűgöző voltál – suttogta, és amikor a szemembe nézett, bepillanthattam egészen a szíve legmélyébe. – Lindsay? – kérdeztem jókedvűen. Olive egy aranyos fintort vágott. – Azt hiszem, a regényben nem volt gond, hogy a kitalált Evie boldog lesz Isaackel, ám megnézni a valóságban… a saját szememmel látni, hogy túúúl sokszor megcsókol téged? Ráadásul olyan sok szögből? Nem is tudom, hogy mit érzek. Nevettem, és ismét megcsókoltam. – Éppen ezért voltam annyira oda, hogy visszahozzalak ide. Azt hiszem, szívesebben csókolózom a szerzővel. – Hogy működik az ilyesmi? Úgy értem, hogy semmit sem érzel iránta, aztán fogod magad és éppen így csókolod meg? – Mi az, hogy éppen így? – Mintha legszívesebben felfalnád? – Én téged akarlak felfalni, Olive. Szabad? – Komolyan kérdeztem. – Édesem, azok a csókok kicsit sem voltak bensőségesek. Nem vetted észre, hányszor le kellett állnunk, mert a rendező nem volt elégedett a beállítással és a világítással? Abban a pillanatban Isaac és Evie csókolózott, nem pedig Lindsay és Jason. Most viszont Jason Olive-ot akarja megcsókolni – suttogtam a fülébe, és apró csókokkal borítottam el a nyakát. Hátrahajtotta a fejét, hogy több hely legyen a csókoknak, megemelte a csípőjét is. Felnyögtem, de a szabad kezemmel visszaszorítottam a derekát a heverőre. – Sajnálom, de ha most komolyan belelendülünk, akkor

nem fogok tudni visszamenni a forgatásra. Nem törődve a figyelmeztetéssel, megragadta a nyakamat, odahúzott magához és vadul megcsókolt. Mire valaki elkezdte döngetni az ajtót, már készen álltam arra, hogy ruhástul megdugjam. Elemeltem az ajkamat Olive szájáról, és rávicsorogtam az ajtóra. – Tíz perc múlva felvétel indul! – harsogta egy hang odakintről. Úgy tűnt, a gyakornok az. Olive vállára hajtottam a fejemet. – Még van egy percünk. Hihetetlen boldogság fogott el, miközben azt néztem, hogyan emelkedik és süllyed a keble. Miattam viselkedett így. Miattam kapkodott levegő után. Rátámaszkodtam a kezemre és a magasból lepillantottam kipirult arcára. Tágra nyílt szemmel nézett fel rám. – Imádom, ahogy rám nézel, Olive – mondtam, és egyszerre számos érzés kerített hatalmába. – Hogy nézek rád? – kérdezte levegő után kapkodva. – A tekinteted azt mondja, hogy engem aztán jól megdugtak. Elnevette magát. – Nem emlékszem, hogy bárki is megdugott volna. Magasba vontam a szemöldököm. – Tényleg nem? Akkor ezen változtatnunk kell. Komoly arckifejezéssel bólintott. – Egyetértek veled. Kellesz nekem, Jason. Odabent. És rajtam. Felnyögtem, és a nyakára szorítottam az arcom. Ekkor megint megdöngették az ajtót. – Indulnunk kell. – Én itt maradok. A csókolózós jelenet meg a többi kezdi megfeküdni a gyomromat. Ezen kívül azt szeretném, hogy meglepetések is érjenek, amikor majd megnézem a filmet. Ráadásul megjött az ihletem, és írhatnékom van, amit ki

akarok használni. – Ó, édesem – megcsókoltam az orrát és lassan eltávolodtam a testétől. – Ha nem tudok visszajönni a felvételek között, szólok valakinek, hogy hozzon neked ebédet. – Mikor lesz vége a mai forgatásnak? – Azt hiszem, úgy nyolc óra fele. Tanner ma le akar forgatni néhány utcai jelenetet. Miért kérdezted? Törökülésben felült a heverőn, megigazította a blúzát és elfordult. – Csak úgy. Azt gondoltam, hogy amikor hazamegyünk, talán… Nem fejezte be a mondatot. – Talán mit, édesem? Nem válaszolt, de nagyon is észrevettem, ahogy ráharapott az ajkára. Két kézzel megfogtam a derekát, odahajoltam az arcához, és újra megkérdeztem: – Talán mit, Olive? Mit akarsz tőlem? Felemelte a fejét és a szemembe nézett. – Téged akarlak. – A tied vagyok. – Tényleg? – kérdezte kissé félrehajtott fejjel. Amikor foggal beleharaptam az ajkába, felnyögött. – Kedves nejem azt akarja, hogy a férje jól megdugja? Erre próbálsz meg éppen rávenni? Ellágyult a tekintete és az egyik tenyere rásimult az arcomra. – Mit csinál a férj? – Ó, drágám – mormogtam, és beszívtam különleges illatát. – Azt akarod, hogy jó alaposan megdöngesselek, igaz? – Mr. Thorn? Mindenki önre vár a kameráknál. Mit mondjak nekik? Ez már tényleg a mellém beosztott gyakornok volt. Csak ő magázott, és neki volt ennyire bizonytalan a hangja.

– Isten szerelmére! Jövök már – kiabáltam vissza. Felsóhajtva Olive felé fordultam. – Ne felejtsd el, amíg vissza nem jövök, hogy szexelni akartunk. Mire befejeztük a martinis jelenetet, odakint már besötétedett, és én órák óta nem találkozhattam Olive-val. Miután Tannerrel és Lindsay-vel megbeszéltük a másnapi ütemtervet, sietve elindultam a lakókocsihoz, azt remélve, hogy Olive még mindig ott van. Kinyitottam az ajtót és bementem, de nem találtam a földszinten. Felmentem a vetítőbe, és megláttam, ahogy ott kuporog a heverő sarkában és az ujjai vadul táncolnak az ölében tartott laptopon. Amikor azonban közelebb értem hozzá, észrevettem, hogy könnyes a szeme. – Olive, mi a baj? Összerezzent és az ujjai egy pillanatra megdermedtek, amikor felnézett rám. – Bocsánat – szipogta. – Nem hallottalak. Tudnál várni egy pillanatot? Be kell fejeznem ezt a jelenetet. – Persze – feleltem kissé értetlenül. Leültem. Olive egy pillanatra rám mosolygott, majd visszafordult a monitor felé. Mellette ülve biztosra vettem, hogy azt szeretné, ha a kezem megérintené a bőrét. Éppen ezért felemeltem a kezemet és a haját félresimítottam. Azonnal libabőrös lett, bár kételkedtem benne, hogy egyáltalán felfigyelt az érintésemre. Jó pár percbe is beletelt, mire végre befejezte azt, ami miatt sírva fakadt. Felém fordult és rám nézett. Abban a pillanatban simogatni kezdtem az arcát. – Édesem, miért sírsz? – kérdeztem, és letöröltem a könnyeit. Látva kipirult, duzzadt szemét, már jó ideje pityereghetett. Rosszkedvűen elnevette magát és a kézhátával letörölte az arcát. – Az apukája… meghalt az apukája.

– Ó, drágám! Kinek az apja halt meg? – Egy gyors csókot nyomtam a szájára, megízleltem sós ajkát és hátradőltem. Még mindig az állát simogattam, valószínűleg azért, hogy magam is megnyugodjak. Hiszen nem esett baja. – Maya apja – telelte, miközben újra ömleni kezdtek a könnyei. Észrevéve értetlen pillantásomat, magyarázkodni kezdett. – Az új regényemen dolgozom. Maya a főszereplő. Az apja rákos, ő pedig ott volt vele… az utolsó éjszakán a kezét fogta, ám az apja mégsem érte meg a reggelt. Az öreg tudta… tudta, hogy meg fog halni és annyira szerette a lányát. Elakadt a lélegzete és még jobban sírt. – Ó, kicsim – suttogtam halkan nevetve, és Olive máris a nyakamba borult, az arcát odaszorította hozzám. Olyan forró, olyan gyönyörű volt, kívül-belül. – Aztán pedig – folytatta. – Aztán találkozott azzal a szemétládával a szállodában, aki meghallotta, hogy ott zokog a szomszéd szobában, és berontott hozzá, amikor… Újabb szipogás. – Amikor Maya az apja leveleit olvasta. Megsimogattam a haját, aztán meg a hátát. Milliónyi szilánkra hasadt a szívem, azt látva, hogy Olive őszintén zokog a szereplőiért. – De ez egy kedvező fordulat, igaz? – kérdeztem gyengéden. Megemeltem és az ölembe vettem, hagytam, hogy átöleljen, és hozzásimuljon a mellkasomhoz. Elkezdtem simogatni a combját, hogy megnyugodjon. – Maya így nem marad egyedül. Lefogadom, hogy a pasi segíteni fog neki. Olive apró keze megpihent a vállamon, amikor felnézett rám. – Seggfejként viselkedett Mayával, ezért nem annyira kedvelik egymást, de a fickó aggódni kezdett, amikor meglátta, hogy Maya zokog. Hátrébb simítottam a haját, hogy láthassam maszatos, de még így is gyönyörű arcát.

– Egymásba fognak szeretni? Egy halvány mosolyt kaptam. – Bizony. – Jó nekik – suttogtam, és élveztem, hogy így néz rám. Annyira sebezhetőnek látszott, ám a tekintete miatt mégis valahogy erősnek tűnt. – Ám először Maya megkéri arra, hogy szexeljen vele – mondta és az arcán megátalkodott vigyor ragyogott fel. Ekkor jöttem rá, hogy az előbb pontosan hova is ültettem. Viszonozva a mosolyát, egyik kezemmel összefogtam hosszú haját, és a háta mögé simítottam. – Azt hittem, hogy ők ketten nem csípik egymást, kicsi Olive. Maya most komolyan azt akarja, hogy a pasi szexeljen vele? Lelkesen bólogatva, kissé hátrébb csúsztatta vonzó fenekét, hogy még erősebben nekinyomódjon újonnan támadt merevedésemnek. – Lefogadom, hogy Maya ajka is olyan csodaszép, piros és duzzadt, mint most a tied. A pasi egész biztos igent mond majd, s ezzel megragadtam az állát, és a hüvelykujjammal lágyan végigsimítottam az alsó ajkát. Ringatózni kezdett a fenekével, én pedig kénytelen voltam hátrahajtani a fejemet és becsukni a szememet, nehogy megfeledkezzek magamról. Olive arca a vállamra simult, és suttogva válaszolt: – Nem igazán. Nem akart visszaélni a helyzettel, amikor a lány feldúlt volt, de Maya jobb belátásra fogja bírni. – Lefogadom, hogy ez lesz. Az a faszi képtelen nemet mondani a csajnak – mondtam szinte megdermedve. Ha csak egyetlen pillantást vetek Olive-ra és a szájára, egész biztos felrobbanok. Forró ajka nekinyomódott a nyakamnak, mire még erősebben szorítottam a csípőjét. Amikor éreztem, hogy kissé arrébb hajol, kinyitottam a szememet és azt láttam, hogy a

táskája után nyúlt. Erősebben fogtam, nehogy leszálljon az ölemből. Rövid kutakodás után, igencsak önelégült tekintettel egy óvszert húzott elő a táskájából. Kuncogva odahúztam magamhoz. – Azt akarod, hogy most még jobb legyen, drágám? Megmozdult a feneke, miközben határozottan bólintott. – Felkelni – mondtam, és kicsit rácsaptam a fenekére. – Vedd le a bugyid, és ülj rá! Egy gyors pillantást vetett a keskeny lépcsőkre, én pedig tovább beszéltem, mielőtt aggódni kezdhetett volna amiatt, hogy valaki bejön ide. – Mindenki tudja, hogy ide nem lehet bejönni, édesem. Ezen kívül pedig bezártam az ajtót magam után. Ne aggódj! Kigomboltam a farmerem, és lehúztam a zipzáram. Olive csupán egy-két pillanatig habozott, de amikor észrevette, hogy büszkén áll a farkam és csak őt várja, lehúzta magáról a leggingsét, és egy másodperc alatt kilépett belőle. A vérem dübörgött az ereimben, és gyorsan felhúztam az óvszert, majd Olive felé nyújtottam a kezem. Visszaült az ölembe, én pedig megragadtam a derekát és lejjebb engedve szinte felnyársaltam. Micsoda érzés! A pillanat, amikor befogadott a testébe, és remegve becsukódott a szeme… még soha, egyetlen nő arcán sem láttam ilyen elképesztően érzéki és csodálatos kifejezést. Csukva tartva a szemét ráharapott az ajkára, és egy olyan félmosolyt küldött felém, mintha részeg lett volna. A pokolba is, még csak meg sem moccant, én pedig máris a kábulattal küszködtem. Ahelyett, hogy teljesen felhúzta volna magát rám, megkapaszkodott a vállamban, feljebb emelkedett, így csak a makkom maradt a hüvelyében. Utána viszont elindult lefelé, és egészen tövig magába fogadott. Egészen addig mozdulatlanul várakoztunk, míg remegni nem kezdett a lába. A kezem egy pillanatra sem állt meg, a két combját

simogattam, benyúltam a blúza alá, és a csupasz bőrét becézgettem. Furcsa, de kifejezetten felizgatott, hogy félig fel volt öltözve. Mintha tilos lett volna benyúlnom a blúza alá és a lába közé. Enyém volt minden nyögése, valamennyi remegése. Amikor két tenyere rásimult a hasizmomra, és egyre gyorsabban és gyorsabban emelkedett meg süllyedt, minden önuralmamra szükség volt ahhoz, hogy ne menjek el még azelőtt, hogy Olive kielégülhetett volna. Lenyűgözően nézett ki. Ahogy az ajkát harapdálta, ahogy félig becsukta a szemét, ahogy a puncija szorosan a farkamra záródott, a pillantása, a nyögdécselése… egyszerűen megbabonázott vele. Egyre jobban odavoltam érte, és elkerülhetetlennek tűnt, hogy leüljünk egy komoly beszélgetésre, ha ilyen sebességgel mélyülnek el az érzelmeink. Váratlanul lassítva, odahajolt az ajkamhoz. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, ám ehelyett teljesen leállt, amikor összeért az ajkunk. – Te meg miért nézel így rám? – mormogta. – Szégyenlős az én drágám? – kérdeztem rekedtes hangon. Az arcát újra nekiszorította a nyakamnak, de a puncijával tovább masszírozta a farkamat. A feneke alá nyúlva megemeltem, hogy gyorsabban és mélyebbre mehessek. Amikor kiszakadt belőle egy hosszú nyögés, megkérdeztem: – Jó így, édesem, igaz? – Iiigen… – suttogta és az ujjával beletúrt a hajamba. Az ajka megérintette a fülemet. – Imádom, hogy beszélsz hozzám, amikor ezt csináljuk. Leszorítottam a csípőjét és teljes hosszamban belenyomultam. – Mikor mit csinálunk? Megpróbálta feljebb emelni a fenekét, de én lent

tartottam. – Mondd hát, drágám, mikor mit is csinálunk? Hallani akarom, ahogy kimondod! Megnyalta a fülemet és utána suttogva szólalt meg: – Amikor megdugsz engem, Jason. Ezt akartad hallani? Egy kicsivel kijjebb csusszantam, Olive halkan felnyögött az ölemben, és a karjával átölelte a nyakamat. – Egészen pontosan ezt akartam hallani, édesem – feleltem, és elkezdtem keményebben dugni. Olive lihegett és nagyokat nyögött. Apró ujjaival megmarkolta a bicepszemet, és így kapaszkodott, miközben én teljesen szétfeszítettem, hogy az enyém legyen mindaz, amivel hajlandó volt megajándékozni. Miközben elértem, hogy a fellegekben járjon a gyönyörtől, végig beszéltem hozzá, még gyorsabb mozgásra ösztönöztem, és élveztem, hogy annyira benedvesedett a farkam körül. A végéhez közeledve, sikoltva mondta ki a nevemet, és elakadt a lélegzete. – Imádom, ahogy egyetlen zokszó nélkül magadba fogadsz, Olive! Imádom! Imádom! – duruzsoltam a fülébe. Szinte egyszerre élveztünk el. A fogaim végigsimították a nyakát. Erősen markolta a bicepszemet. Két kézzel a csípőjét fogva magamhoz szorítottam. Az egész teste remegett.

Huszonnyolcadik fejezet

Olive

– LUCY , TE MÉGIS MIT CSINÁLSZ? A barátnőm feje előbukkant a hűtőszekrény ajtaja mögül. – Etelt guberálok, mint girhes macska a sikátorban. Miért, te mit gondoltál? Meglepve néztem rá a heverőről. Lucy szélesen elvigyorodott. – Na, milyen remek szóviccet sütöttem el? Sikátor? Jason? Girhes macska? Csend. Felsóhajtottam. – Kicsit sem volt annyira vicces, mint ahogy gondolod. Csütörtök reggel Jason már öt órakor elment egy korai forgatásra. Rohamtempóban forgattak, amiből én inkább kimaradtam – nem mintha nem élveztem volna, hogy a lakókocsijában lehetek, és az írásra összpontosíthatok, csak hát nehéz volt fókuszálni, amikor ott volt a közelemben. – Ó, ne már, igenis vicces volt. Ne törd össze a szívemet azzal, hogy szerinted nem jó a humorom. Semmi kedvem ahhoz, hogy egész este minden fafejnek vicceket mesélve bizonyítsam be, mekkora humorzsák vagyok. Nem törődve a megjegyzéssel, kérdezősködni kezdtem: – Na és milyen az új lakótársatok? Char barátnője, Lily? – Lily. – Úgy kezdett el fintorogni, mintha bűz csapta volna meg az orrát. – Nem is tudom, mit gondoljak róla. Kell még egy kis idő, hogy megismerjem.

Végre bezárta a hűtőszekrény ajtaját és odazuttyant mellém, majd a kezembe nyomott egy almát, miközben egy nagy tál áfonyát tartott a kezében. Az almára néztem, aztán vissza Lucyre. – Ezt meg mégis miért? – Most, hogy már rendszeresen karban tartanak, egészségesebben kell táplálkoznod, hogy lépést tarthass Jason Thornnal. – Félrehajtotta a fejét és átható pillantást vetett az áfonyára. – Mert ugye lépést akarsz tartani vele, igaz? A pasid meg valóságos kefélőgép az ágyban, ugye? Felvontam a szemöldökömet, beleharaptam az almába, de egy szót sem szóltam. Lucy kivett egy áfonyát, majd rám sandított. – Igen? Megráztam a fejem. – Bocsi, de ez nem jön össze. Nem mesélek a szexről. Ahogy ezt talán említettem ma, úgy kábé ezerszer. Letette a tányért a heverőre és maga elé húzva a lábát, szembe fordult velem. – Cseppet sem vagy vicces, Olive. Hogy a fenébe éljem át másodkézből a szaftos kalandjaidat, ha eltitkolod előlem a részleteket. Hát mivel szolgáltam rá arra, hogy ilyen kegyetlen legyél hozzám? Ismét beleharaptam az almámba és felemeltem a laptopomat a hatalmas díványról. Mielőtt kinyitottam volna, odafordultam Lucy felé. Várakozó tekintettel nézett és az izgalomtól ragyogott az arca. – Kössünk üzletet! – javasoltam. – Remek. Kössünk! Imádok üzletelni – felém nyújtotta a kezét. Megszorítottam, és utána Lucy szemébe néztem. – Te beszámolsz nekem Jamesonről, én pedig elárulok néhány picurka részletet Jasonnel kapcsolatban. Lelkesen megrázta a kezemet.

– Rendben. Te ugye már láttad Jameson farkát, így jól tudod, hogy hatalmas van neki. Becsuktam a szemem, ám ez sem segített abban, hogy eltűnjön előlem annak a látványnak az emléke. Magam elé tartottam a kezem. – Ne, ne! Istenem, ne! Ne a szexről beszélj! Mivel a szomszéd szobában laktam, éppen eleget hallottam ahhoz, hogy tudjam, mire képes az ágyban. Arról beszélj, hogy mire készülsz Jamesonnel. – Összerezzentem, amikor megláttam az arckifejezését. – Nem az ágyban! Azt áruld el, hogy szerelmes vagy-e belé! Most viszont ő rezzent össze. – Nyögd már ki, hogy mi a helyzet, Lucy! Amióta beütött a regényem, és színre lépett Jason, mi ketten csakis rólam beszélünk. Bár nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy te imádsz ezekről a dolgokról dumcsizni, engem sokkal jobban érdekel a te életed. – Az én életem szépen, csendben folydogál. A tied sokkal izgalmasabb. – Bekapott néhány szem áfonyát és lesütötte a tekintetét. – Lucy, kérlek, áruld már el, miért nem akarsz azzal a sráccal járni? Őrülten odavan érted. – Honnan veszed, hogy őrülten odavan értem? – Ne már – mondtam, és majdnem elkezdtem a szemeimet forgatni. – Tényleg nem vetted észre, hogy bámul téged? Elismerem, hogy kibaszottul vonzó… Lucy gyorsan rám vigyorgott. – Mégis úgy követ téged mindenhova, mint egy kiskutya. Hiába rugdalod ki az ágyadból, ha hátat fordítasz, azonnal visszamászik. – Tényleg kibaszottul vonzó. Nekünk aztán bejött az élet, igaz? Rosszkedvűen legyintettem. – Gőzöm sincs arról, hogy most épp mi történik velem,

neked viszont tényleg összejöttek a dolgok. Meg kéne tartanod ezt a pasit, Lucy. Letette az áfonyás tálkát és felsóhajtott. – Ha mesélek erről az idegesítő mocsokról, akkor elárulsz nekem pár dolgot azzal kapcsolatban, hogy Jason milyen az ágyban? – Igen. – Remek. A nagykönyv szerint ez amúgy zsarolás, ha esetleg nem tudnád. Összevont szemöldökkel vártam, hogy folytassa. – Hát jó. Egy percig sem gondoltam, hogy többször is lefekszem majd vele, világos? Aztán csak elfajultak a dolgok. Te pedig nem is látod, hogy viselkedik az egyetemen, egyáltalán nem liheg a nyomomban. Mindenkinél bepróbálkozik, aki él és van puncija. El sem tudom képzelni, hogy miért jön mindig vissza hozzám. – Biztos, hogy bepróbálkozik? Úgy értem, tudsz arról, hogy mással is szokott dugni? Mert, ha igen, el sem tudom képzelni, mekkora az állóképessége. – Még szép, hogy biztos. Azt viszont nem hinném, hogy másokkal is lefeküdne. – Szerintem pedig csak a te figyelmedet akarja magára vonni a bepróbálkozásokkal. Hidd el, ez a pasi fülig szerelmes beléd. Csak azt várja, hogy végre lépjél ez ügyben valamit. Lucy felkelt a földről és visszament a konyhába. – Most bedurrantom ezt a szupermodern kávéfőzőt és többé egy szót sem mondok Jamesonről. – Rám mutatott az ujjával, és felvonta az egyik szemöldökét. – Ha nem tévedek, tartozol nekem pár részlettel az imádott férjecskédröl. Ki vele! – Na persze – morogtam. – Lófaszt a férjem. A kávéfőzőgép gombjaival játszva rámnézett a válla fölött. – Vonszold már át ide a seggedet, hogy halljam, amit

mondasz! Vonakodva lekászálódtam a kényelmes heverőről és odamentem Lucyhez. Eszem ágában sem volt megpróbálni felmászni az egyik bárszékre. Mostanra már tiszta szívemből gyűlöltem mind a hatot. – Na, jó. Lehet két kérdésed. Dönts bölcsen! – Rákönyököltem a konyhapultra és megtámasztottam az államat. – Ne vigyorogj, te ribi! – nevetett Lucy az arckifejezésemet látva. – Na jó, hadd gondolkozzak egy picit. Becsukta a szemét és töprengő arcot vágva hümmögni kezdett. – Szóval arra nem kérdezek rá, hogy jó-e az ágyban, mivel, hümm… a szád széle mindjárt eléri a füledet a jóllakott vigyortól. Azt sem kérdezem, hogy elmentél-e, mivel… hümm… hát igen. Mi lenne, ha kideríteném, hogy milyen sokáig bírja a menetet… de nem, ezt sem fogom megkérdezni. Hangosan felkacagtam. – Ne már! Azt mondtam, hogy apróságokat. Olyasmire kérdezz rá, ami miatt már évek óta furdal a kíváncsiság. – Rendben. Nagy van neki? Ezt meg kellett kérdeznem. Már éppen válaszolni akartam, amikor a számra szorította a kezét. – Nem! Ne mondd ki; mutasd meg, hogy mekkora van neki. – Hát, jó – vigyorogva felemeltem a két kezemet és lassan elkezdtem távolítani őket egymástól. Lucy egyre lelkesebben bazsalygott. – Ez igen! Basszus, drága. Ez mennyi volt? Huszonnégy vagy huszonhét centi? De mázlista vagy. A picsába! Picit elpirulva felnevettem. – Na, jó, megvan már a második kérdés is? – A fenébe! Ha tudtam volna, hogy tényleg megválaszolod a kérdéseimet, írtam volna egy listát. Így

sarokba szorítva viszont nem tudom eldönteni, melyik a legjobb. Megvan, beszél hozzád, amikor… tudod… azt csináljátok. Úgy értem, hogy mocskos-e a szája? Mert ha igen, akkor most rögtön elalélok itt a konyhájában, aztán pedig kénytelenek lesztek ápolgatni, gyógyítgatni, én pedig itt maradhatok. – Nem kell ahhoz elájulnod, hogy itt maradhass, Lucy. A kezével vadul legyezgette magát, rám szólt: – Gyerünk, válaszolj! Mocskos a szája? Egész biztosan az. – Igen. Lucy guvadó szemmel bámult rám. – Ez nem egy eldöntendő kérdés volt, te hülye! Ennél azért többet kell mesélned nekem! – Nem nyert. Térdre rogyott és megkapaszkodott a pult szélében, amin én könyököltem. – Könyörülj rajtam, Olive! A barátságunk nevében kérlek. Könyörgök! – Aha. Nagy nyavalyát! Mélyen beszívta a levegőt, aztán megfontoltan kifújta. – Utállak. Na jó. Na jó, valahogy kibírom. A picsába, de mázlista vagy! Valóban? Jason tényleg lenyűgöző volt az ágyban, mindenkinél jobb, de ettől valóban mázlista volnék? – Ebben nem vagyok egészen biztos. Úgy értem, talán csak azért alszik velem, mert ebben a helyzetben senki mást nem fektethet le, vagy nem? Most akkor udvarol nekem? Vagy férj és feleség vagyunk? Mi a franc vagyunk valójában? – Csigavér! – Lucy felkelt a padlóról és ismét a kávéfőzőt kezdte el piszkálni. – Majd csak rájössz… Rám pillantott a válla fölött. – Egyszer majd. Addig is azt mondom, hogy élj a mának. Le merném fogadni, hogy kitart a házasságotok, bizony ám.

Ezt gondolom. Láttalak ám titeket együtt. Kizárt dolog, hogy Jason elengedjen. Hátat fordított nekem, és nyomkodni kezdte a kávéfőző gombjait. – Szerinted, hogy kell bekapcsolni? – Nem tudom, de az a tippem, hogy először be kéne dugni a konnektorba. Felmordult, és a teáskannát vette kézbe. – Akkor teát iszunk. A mobilja csipogva jelezte egy új üzenet érkezését, mire Lucy letette a kannát, hogy megnézze. – Ki az? – kérdeztem, amikor ingerülten felmordult. – Senki – visszadobta a mobilt a táskájába, és odajött hozzám. – A teára sajnos várni kell. Le kell lépnem. – Minden rendben? – felegyenesedtem a pult mellől, és szembefordultam Lucyvel. Megdörzsölte a szemét, és idegesen mocorogni kezdett. – Na, figyelj! – kezdte. – Ajjaj! – Nagyon nem szerettem, ha valaki így kezdi. – Semmi ajjaj. Csupán arról van szó, nem tudom, hogy elmondjam-e neked vagy sem. Szóval nem hinném, hogy felkavarna az ügy… de lehet, hogy mégis… a fenébe. – Nyögd már ki, Lucy! – Láttam Marcust és Chart csókolózni – tört ki belőle. – Marcust és a mi Charlotte-unkat? – kérdeztem elkomorodva. – Kizárt dolog. Biztos, hogy ők voltak? Úgy értem… hogyan… mikor? – Mivel a közös nappaliban folyt a szájhegesztés… igen, biztos, hogy ők voltak azok. – Hoppá… – Hátrébb léptem, és nekitámaszkodtam az egyik bárszék peremének, ami miatt az aljas jószág nyikorogni kezdett a padlón. – Ezzel most megleptél. Tudod, hogy mi történt? Szóval a mi Charunk az én Marcusommal? Komolyan?

– A te Marcusoddal? – kérdezte Lucy gyegéden. – Igazad van. Azt hiszem, nem az enyém. Lehet, hogy Char ezért ilyen távolságtartó mostanában? Azt hiszi, hogy megharagudnék rá, vagy ilyesmi? Alig válaszol a hívásaimra meg az üzeneteimre. Azt gondoltam, hogy túl sokat kell tanulnia, de most… – Őszintén megmondom, én sem sejtettem. Azt hiszem, Marcus még mindig odavan érted. Mert odavolt még a szakításotok után is. Látnod kellett volna, amikor Jason odajött, hogy hazavigyen téged, te részeges ribi. Azt hittem, leüti Marcust, amiért leállt kekeckedni vele. Ugyanakkor viszont az alapján, amit láttam, Marcus nem most először csókolózott Charral. – Semmit sem érzek Marcus iránt. Már nem – mondtam óvatosan. De akkor miért lettem mégis féltékeny? – Csak hát Char nagyon jól láthatta, milyen szomorú voltam, miután Marcus dobott. Az a csaj szinte az első pillanattól kezdve ott volt velünk. Egész idő alatt Marcus iránt epekedett? – Gőzöm sincs róla, drágám. Mivel az én oldalamat is nagyon furdalja a dolog, nem kell aggódnod, elmondom majd, amit sikerül kiderítenem. Char hozzám sem olyan barátságos, amióta Lily beköltözött, Marcusszal viszont jóban vagyok. Rákérdezek és kiderítem, hogy mi a helyzet. – És én mit csináljak? Említsem meg Charnak, ha véletlenül váltunk pár szót? Nem mintha annyira szeretne kontaktálni velem. – Lucy szemébe néztem, és megkérdeztem: – Túlreagálom a dolgot? Ha szerelmesek egymásba, örülnöm kellene, hogy boldogok. Szerinted nem furcsa, hogy minderre alig pár héttel a kiköltözésem után kerül sor? Nagyon furcsának tűnik. – Ne is gondolj rá, rendben? Ebben a pillanatban más dolgokra kell összpontosítanod. Szard le, ha Char úgy dönt, hogy Marcus miatt nem beszél veled. Majd beszélek Marcusszal, és akkor többet fogunk tudni arról, hogy mi a

helyzet. Bólintottam. – Persze, de nem kell ám erőltetned. Úgy értem, igazából semmi közünk hozzá. Nem? – Mennem kell, de később majd beszélünk, jó? Szorosan magamhoz öleltem. Jason házával kapcsolatban egyetlen dolog volt, amit nem szerettem. Az, hogy Lucy nem lakott ott velem. – Hiányzol – suttogtam a hajába. – Ó, drága, te is hiányzol nekem. Főleg a puha cicid. – Mellettem állva kinézett az ablakon. – Nem tiltakoznék, ha örökbe fogadnátok, hagynám azt is, hogy Jason tisztába tegyen. – Na, húzzál innen! Ég felé emelt kézzel hátrált kifele. – Csak egy ötlet volt. Te viszont most már férjes asszony vagy; nem szabad ilyen fontos döntéseket hoznod anélkül, hogy előtte megbeszélnéd a dögös férjeddel. – Rendben, majd megbeszéljük. Lucy elkeseredve nagyot sóhajtott. – És ha az nem lenne elég szörnyű, hogy elköltöztél, most már a nappaliban kell aludnom, ha Jameson ott éjszakázik nálunk. Semmi puha cici, semmi vigasztalás… Fülig érő vigyorral az arcomon kísértem oda az ajtóhoz. – Szegény Lucy. Bezzeg engem jól megvigasztalnak. Téged viszont könyörögve kérlek, aludj végre egy ágyban szegény fickóval. Legalább ennyire méltasd. Összeszűkülő szemmel nézett rám. – Te vagy a földkerekség legpocsékabb barátnője. – Köszönöm, igyekszem.

Jó pár óra eltelt azóta, hogy Lucy távozott, én pedig már nem

kóvályogtam körben a házban azon tanakodva, hogy felhívjam-e Chart kideríteni, hogy mi a helyzet, vagy inkább ne. Nem igazán arról volt szó, hogy féltékeny vagyok; tudtam, hogy Marcus más lányokkal is randizott utánam – párat közülük még haza is hozott! Fájt egy kicsit, de nem voltam féltékeny. A pokolba is, hiszen én meg látszatházasságot kötöttem a gyermekkori szerelmemmel, úgyhogy mégis milyen alapon szólhatnék bele az életükbe? De hát akkor is. Összeállt a barátnőmmel? Csókolózik vele? Lefekteti? Nem fogott el különösebb lelkesedés, hogy folytassam a megkezdett regényt, de rávettem magam, hogy nekiüljek, és begépeljek pár mondatot, hiszen eredetileg arra készültem, hogy addig írok, míg Jason haza nem jön. Amikor azonban az érzelmes jelenetből újabb zabolátlan szexelés lett, felmerült bennem, hogy jó ötlet volna felmenni a Tumblrre, hogy némi kutatómunka során megnézzek pár erotikus képet… szóval, hogy visszatérjen a lelkesedésem. Mivel tudtam, hogy Jason még legalább három órán keresztül nem jön haza, a laptopomat Bluetooth-szal rákötöttem a baromi nagy tévéjére, és elkezdtem nézegetni az ízléses fekete-fehér képeket. Ahogy egyikről átugrottam a következőre, rábukkantam egy új oldalra, ahol mindenféle hangfelvételeket gyűjtöttek csoportba – maszturbálásról, megszakított közösülésről, franciázó párokról, öklözésről [jóságos egek!), trágárkodásról, nyögdécselésről és a jó öreg mindent-bele-szexről. Kíváncsian és persze izgalomba jőve megnyomtam a lejátszás gombot az egyik trágár hangfelvétel alatt, és utána egyből összerezzentem, mert Jason házában rám förmedt egy mennydörgő hang: – Szeretnéd, hogy a pinádat ez a nagy, vaskos bráner basszná szét, igaz? Majdnem belehaltam a rémületbe. Fogalmam sem volt

arról, hogy a házban beépített, rejtett hangszórók vannak. Bár lejjebb vettem a hangerőt, a dolog még így is… nagyon sajátos élmény volt, hogy finoman fogalmazzak. Mivel nem tetszett, hogy a csaj „apucinak” szólítja a faszit, és tök feleslegesen nyivákol, leállítottam a lejátszást, és rákattintottam egy másik hangfelvételre. Aztán még egyre. És a következőre. És még egyre. Semmi kifogásom a pornónézés ellen, ám kihagytam volna azt, hogy egymillió videóba kelljen belekóstolnom csak azért, hogy találjak valamit, ami végre felizgat. Nem vágytam kidolgozott történetre, vagy bármi hasonlóra, ám igencsak nehezen fogna el a megfelelő hangulat, ha a csaj egyfolytában sikoltozik, színleli az orgazmust, vagy függetlenül attól, hogy térdig ér-e a faszi farka, nem találom vonzónak az illetőt. Boldog voltam, mert itt most szabadon elképzelhettem bárkit magam elé, miközben hallgattam a meztelen testek izgalmas cuppogását, a mocskos dumát és a kifejezetten izgató lihegést. Rábukkantam egy tízperces amatőr hangfelvételre, amelyen a pasi legalább annyira hörgött és nyögdécselt, mint a lány, mire becsuktam a szememet, és elképzeltem, hogy Jasonnel szexelek. A dolog bejött. Egyből beindultam tőle. Megnyitottam a szövegfájlt és írni kezdtem. Hamarosan mindenről megfeledkeztem. – Húúú! Amikor megéreztem, hogy valaki rálehel a nyakamra és meghallottam a hangját, fülrepesztően felsikoltottam, és a laptopomat a hátam mögé vágtam. Mire rájöttem, hogy Jason hozta rám a frászt, már fent álltam a heverő közepén, a mellemre szorítottam a kezem, és megpróbáltam valahogy rávenni a szívemet arra, hogy ne ugorjon ki a helyéről. – Ezt most miért csináltad? Megőrültél?! – üvöltöttem még mindig zihálva. Jason a fejét dörzsölgette és úgy nézett rám, mintha

nekem ment volna el az eszem. – A fejemhez vágod a laptopodat és utána engem nevezel őrültnek? A laptopomat. – Jaj, ne! Leugrottam a heverő biztonságos magasságából és odarohantam a laptopomhoz. – Ne, ne, ne, ne! Belehalok, ha odavész mindaz, amit eddig írtam. Mielőtt odaértem volna, Jason lehajolt és felvette a földről. Kitéptem a kezéből, mihelyt ott álltam mellette. A képernyő bal felső sarka ugyan berepedt, de a nyitott dokumentumom még mindig megvolt. Hála istennek! Nem veszett oda mindaz, amin órákon át dolgoztam. – Éppen pornót nézegettél, Picúr? – kérdezte Jason jókedvűen a hátam mögül, mire az előbb átélt rémületem azonnal visszatért, mégpedig új alakban. Halálos és szégyenteljes rémületként. Felhördültem, és a tévé felé vetettem magamat, amin éppen egy rendkívül jóképű fickó döngölte csinos, barna hajú játszótársnőjét. A mentési akcióm azonban nem sikerült, mert Jason gyorsabb volt nálam. – Lassan a testtel, kicsi kincsem – mondta halkan, miközben két kezével megragadta a heverő szélét, gyakorlatilag csapdába zárt. Ha pedig ez önmagában nem lett volna elég ok arra, hogy szörnyethaljak, abban a pillanatban, hogy beszorultam a heverő és Jason lenyűgöző teste közé, a hangszórókból a felgyorsuló szeretkezés hangjai hallatszottak: pőre testek csattanása, nyögdécselés és káromkodás. A zajok alapján mintha valaki az orrunk előtt dugott volna egy hatalmasat. Jason kivette a kezemből a laptopomat és óvatosan odadobta a heverőre. – Ó, szépséges feleségem, nem mindennapi dolog

ilyesmire hazaérni. – Édes istenem – nyögtem, és két kézzel megragadva az ingét, a homlokomat nekiszorítottam a vállához. Boldogan rejtőzködtem volna így akár éveken át is. Amikor Jason mellkasa rázkódni kezdett a néma nevetéstől, még jobban hozzásimultam. – Jaj, belehalok a szégyenbe – sopánkodtam halkan. – Ó, azt nem engedhetem, kedvesem – mondta Jason, és az ujjával felemelte az államat. Már megint olyan képet vágott, és ez a sajátos arckifejezés tökéletesen illett a csípőmhöz szoruló, jól érezhető erekciójához. A nő nyögése közben elérte a tetőpontját, majd végre ő is elment. Hála az égnek! Néhány másodperccel később a partnere is feljutott a gyönyör csúcsára. Utána áldott csend következett. Mi a fenéért nem tudták pár perccel korábban befejezni? Hiszen akkor Jason nem gondolná rólam, hogy perverz vagyok. Hát olyan nagy dolog ezt kérni a sorstól? – Szóval… – törte meg Jason a csendet, miközben várakozva lenézett rám. – Örülök, hogy hazaértél – mondtam, és mosolyt erőltettem vöröslő arcomra. – Milyen volt a mai forgatás? Történt valami érdekes a nap folyamán? Melyik jeleneteket… A szavamba vágott, ami szerintem kifejezetten durva dolog. – Nem hiszem, hogy az igazán fontos dolgok iránt érdeklődnél, kedves feleségem. Az utolsó szó… megolvasztotta a szívemet és az agyamat. – Be vagy indulva? Nem kaptál meg tőlem mindent? – kérdezte, miközben én megpróbáltam kiemelni magamat a boldogság langyos tócsájából. – Tessék?

– Hallottad! – Egy tincset hátrasimított a fülem mögé és az ujjai a bőrömön maradtak. – Csakis kutatómunkát végeztem – mormogtam, miközben nem tudtam a szemébe nézni. – Ilyen a kutatás? – Bizony. Egy szexjelenet következett és némi ihletre volt szükségem… és én… szóval azt gondoltam, hogy hitelesebb lesz, ha közben nekem is bizsereg. – Hümmm. – Elmozdult a tekintete a szememről és közelebb hajolva az orra végigsimította a nyakamat. Beszívta az illatomat. Riadó, egy szívtipró szuszog a fülembe! Minden egyes szőrszálam az égnek meredt, és a testem nekifeszült Jasonnek. – Lássuk, mennyire jött össze ez a bizsergés. Mire levegőt vehettem volna, hatalmas tenyere már rá is simult a combom hátsó részére, és én egy hangosat sikkantottam. Gyorsan átöleltem a karommal a nyakát, amikor felemelt. – Kezdek hozzászokni ahhoz, hogy így felkapsz és hozolviszel – mormogtam, de továbbra sem néztem a szemébe. – Én csupán azt szeretném, hogy hiteles élményben legyen részed, tudod, zsigeri élményben, hogy utána igazán jó szexelős jelenetet írhass. – Szóval a köz javát szolgálod? Ez a helyzet? – Pontosan. Amikor előrehajolt leengedett, és a hátam hozzáért a dívány párnáihoz, azt gondoltam, elenged, ám ehelyett egy kézzel még mindig erősen szorította a derekamat, miközben a laptopom után nyúlt, és megnyitotta a hangfelvételeket közreadó honlapot. – Mit művelsz? – kérdeztem némi pánikkal a hangomban. – Kíváncsi vagyok valamire. El tudom érni, hogy te

hangosabban sikíts ennél a csajnál? Milyen hosszú a felvétel? – kérdezte, miután megnyomta ugyanannak az audioklipnek a lejátszás gombját, amelyik a nesztelen érkezésekor is szólt. Bár még mindig kézzel-lábbal csimpaszkodtam rajta, megválaszoltam a kérdését. – Nagyjából tizenöt-húsz perces, azt hiszem. – Simán rájuk verünk – mormogta, miközben a hangszórókból a halk nyalás neszei töltötték be a helyiséget. – Beneveztünk valami versenyre, amiről nem tudok? Jason felegyenesedett, és becipelt a hálószobájába. Elmondhatom, hogy életem egyik legbizarrabb élménye volt hallani, ahogy a falak ilyesmitől – mindenekelőtt a nyalás és a cuppogás hangjától – zengnek. – Talán nem akarsz játszani velem? A nevemet sikongatni, miközben jól megdöngöllek? Felnyögtem. Ha a pornó önmagában nem lett volna elég, Jason szavaitól végképp beindultam. – Jól hangzik, de… – Semmi de, édesem. Hadd segítsek kicsit a kutatómunkádban! Aztán a hátam nagyot csattanva elérte az ágyát, ő pedig egy perzselő csókkal meghódította a számat. Kapkodva az inge után nyúltam, miközben ő megragadta a blúzomat. Sietve kibújtattam az ingéből, ő pedig még gyorsabban levette az én felsőmet. Attól sem lettem éppen visszafogottabb, hogy megpillantottam a farmerje vastag anyagának feszülő farka körvonalát. Csak nagy nehezen sikerült kigombolnom a nadrágját. Jason bezzeg néhány pillanat alatt teljesen levetkőztetett. Még mindig levegő után kapkodtam a csókja miatt, amikor leszállt rólam, és levette a farmerjét meg az alsónadrágját. Sötét szeme végig a tekintetemet kereste. A farka – vagy minek is nevezhetnénk ezt az óriáskígyót – büszkén ágaskodott, miközben én az egyik vastag érre

összpontosítottam. Szerettem volna a nyelvemmel végigkövetni a vonalát. Megragadta a térdhajlatomat és lassan odahúzott magához az ágy szélére. Pár pillanat múlva az ölem feltárult, a feje pedig eltűnt a combjaim között, hogy jól kinyaljon. Amikor befejezte vagy pontosabban szólva, amikor már nekem jó volt – és rám mászott, merev farka hihetetlen keményen és forrón érintette meg a lábamat. – Egy-null a javunkra – mormogtam, és a hangom kissé rekedtesnek tűnt, a hangos nyögések után. A csaj a hangfelvételen még mindig az orgazmusáért könyörgött. – Elképesztően nedves volt a puncid, Olive. Miattam lett ilyen, vagy a háttérzaj indított be ennyire? – Azt hiszem, mind a kettő – feleltem, és elfordultam átható tekintetétől. – Tele vagy meglepetésekkel – mormogta, majd megnyalva az ajkamat szétnyitotta őket, hogy be tudja csúsztatni a nyelvét. Miközben a háttérben a csaj egy pillanat alatt elélvezett, Jason laza, de pokoli gyönyörrel járó csókokkal kényeztetett. – Mit csináljunk, hát nem utolértek minket? – kérdezte, és apró puszikat nyomott az állkapcsomra. Az ujjai közben elképesztő dolgokat műveltek a mellbimbóimmal, amikor hozzájuk ért. A bőrön csattanó bőr és a hasonló zajok betöltötték a szobát, és mielőtt összeszedhettem volna magamat annyira, hogy válaszoljak, Jason folytatta: – Azt hiszem, tudom, minek van ilyen hangja. A következő pillanatban a hasamra fordított és fölém térdelt, de úgy, hogy a két lábamat beszorította a combjai közé. – Emeld fel a fenekedet, gyönyörűségem. Megtettem, amit kért. A mellkasa ekkor ránehezedett a hátamra. Csak nem lázas? Vagy talán én lángolok?

– Köszönöm – suttogta a nyakamba, és félrehúzta az egyik oldalra a hajamat. A felvételen a fickó hosszasan felnyögött, miközben tovább dugta a csajt. Jason megnyalta a fülemet és gyengéden ráharapott. – Ettől aztán beindulsz, ugye, drágám? – Igen… – ziháltam, és feljebb emeltem a fenekem, hogy beljebb invitáljam. – Odavagy már érte, igaz, édesem? Azt akarod, hogy megdugjanak, mint azt a csajszit? Mivel képtelen voltam egyetlen értelmes szót is kinyögni, csak bólintottam. – Hallod, hogy milyen keményen és gyorsan keféli? – Egy gyengéd harapás a nyakamon, és a szemem bezáródott. A pasi tényleg minden erejét beleadta a döngölésbe, és a csaj hangosan jajgatott a gyönyörtől. – A picsába, édesem. Lefogadom, hogy a csajszi már valahol a boldogság felhőin lebeg. Szeretnéd, ha keményebben megdöngetnélek, mint ahogy ők ketten dugnak? Jason lágy, suttogó hangját meghallva mindenféle kellemes borzongás hullámzott végig a testemen. Ujjainak hegye végigsimította a gerincemet, amikor megkérdezte: – Ezt akarod? – Igen, Jason. Kérlek! – suttogtam. Egyből leszállt a hátamról, és hallottam, ahogy feltépi egy óvszer tasakját, majd a gumit a farkára húzza. Utána a kezével masszírozni kezdte a fenekemet. – Egy napon az a gyönyörű feneked visz a sírba – mormogta szinte alig hallhatóan, majd merev farkát egy lassú, a belsőmet szétfeszítő mozdulattal belém tolta. Magam is meglepődtem, hogy mekkorát nyögtem. Megpróbáltam négykézlábra állni, arra kényszerítve ezzel Jasont, hogy felgyorsítsa a behatolást, vagy talán azért, hogy távolabbra kerüljek tőle; fogalmam sem volt arról, hogy mit teszek,

csupán azt éreztem, hogy a testem életre kelt, és világosan éreztem a bőrömön minden lágy érintést, minden apró nyomást. Nyomásban pedig nem volt hiány. Kissé hátrahúzta a csípőjét, aztán tövig belém nyomta a farkát. A lábam megremegett, amikor a térde nekinyomódott a csípőmnek, és valósággal kelepcébe zárt. Felemeltem a karomat, megragadtam a párnámat, és belenyomtam az arcomat. Miközben a hasizma neki nyomódott a hátamnak, és a könyöke két oldalról hozzásimult a vállamhoz, felemeltem az arcomat a párnáról. – Ugye, milyen jó érzés, hogy ott vagyok teljesen benned? Ott a belsődben… – Vett egy mély lélegzetet. – Bassza meg, hogy ez milyen csodálatos, Olive! – Iszonyúan jó – nyögtem suttogva. – Azt hiszem, lógok neked egy orgazmussal. Ezek itt lehagytak minket, édesem. – Micsoda? – teljesen megfeledkeztem a hangfelvételről. Bőröm minden porcikája bizsergett Jason közelsége miatt. Túlságosan messzire jutottam ahhoz, hogy bármit is meghalljak az ő szuszogásán és az én zihálásomon kívül. Kihúzta a farkát szinte teljesen, utána viszont visszalökte keményen. Elakadt a lélegzetem. – Igen! – Élvezed, mi? Újabb kemény lökés, és majdnem széttéptem a párnámat. Jason gyorsított. Miközben erős lökésekkel egyre boldogabbá tett, odahajtotta a fejét a fülem mellé, és így szólt: – Azt hiszem, életem végéig minden egyes nap kibaszott boldogan jönnék haza, ha itthon ez várna. Megállt a szívem. Aztán viszont rákapcsolt, és az orgazmus valósággal meglepett, amikor Jason újra tövig belém nyomta a farkát, és elkezdte körkörösen mozgatni. Annyit azért elárulhatok, hogy hangosabban sikoltoztam,

mint a lány a hangszóróból. Szavakkal nem is lehet leírni, milyen nagyszerű érzés megosztani a boldogság pillanatát azzal, akit szeretünk, akibe szinte egész életünkön át szerelmesek voltunk… de… miközben Jason homlokáról a vállamra csöpögött az izzadtság, és a csípője tovább döngölve vitt keresztül az elképesztő orgazmusomon, rájöttem arra, hogy nincs is szükségem szavakra. Mély hördülését meghallva megértettem, hogy a maga módján ő is pontosan annyira élvezi ezt, mint én. Lassított, és én végre összeszedtem magamat alatta, hogy ne remegjek. A foga megérintette a vállamat, és újra végigfutott rajtam a borzongás. Kész voltam! – Ó, drágám… hogy te milyen hangokat adsz ki magadból, amikor elélvezel! Kibaszottul malac vagy! Következő mély döfése miatt szégyentelenül felvisítottam. – Imádom! Érzem még a zsigereimben is! Ahogy pedig a farkamat szorongatod, ahogy beszippantasz magadba… Kinyírsz vele minden egyes alkalommal! – Megcsókolta az ajkamat, gyengéden rácsapott a fenekemre, ami miatt felhördültem. – Azt hiszem, utolértük őket az orgazmusversenyben. Akarod, hogy újra tisztára nyaljalak, mivel az alapján, amit hallok, ők is éppen nyalakodnak, vagy inkább meglovagolsz? Bár kihúzta magát belőlem, a forróság nem távozott a testemből. – Ha szavazhatok, én azt mondanám, hogy ülj fel a farkamra, kicsim. Nézni akarom az arcodat, amikor majd elélvezel rajta. Utána még mindig tisztára nyalhatlak. Nem kellett kétszer mondania. Miközben jól hallottuk, ahogy a fickó kinyalja a csajt, a hátára fordítottam Jasont, és rácsusszantam a farkára. – Igen, édes. Ó, bassza meg! Igen! Így a jó, Olive!

Bemegy az egész, kicsim! A kezem megtalálta az ágytámlát, és pillanatnyi habozás nélkül elkezdtem Jasonon lovagolni. Erősen remegtem, és egy bizonyos ponton egyértelműen disznóságokat mormoltam, de az egész tökéletes volt, mint ahogy az is, hogy vele lehettem. A mi különbejáratú tökéletességünk. Gyönyörű. Mindig is ilyesmiről álmodtam. Amikor elélveztem rajta, hagytam, hadd lássa, mit tett velem, hogy mit kaptam tőle. Mindent. – Ha nem segítek neked valamilyen módon legközelebb is, amikor kitalálsz egy erotikus jelenetet, akkor azt hiszem, hogy nehézségek várnak ránk, drágám. Végül sikerült lepipálnunk a párt a hangszóróban. Már nem is számoltam, hányszor élveztem el, és nem is emlékeztem az orgazmusaimra. Minden egyes alkalommal hangosabb voltam a csajnál. Egyértelműen mi nyertünk mindenben, ami számít. – Azt hiszem, stroke-ot kaptam, vagy valami ilyesmit. Már nem érzem bizonyos testrészeimet. Jason kuncogva végighúzta az ujját a vállamtól a csípőmig. Félig aléltan hason feküdtem. Amikor az ujja elért a fenekemre, lehúzta a takarót a hátamról, és elkezdett masszírozni. Megpróbáltam elaraszolni a keze alól, de mielőtt megtehettem volna… – Hé! – szólt rám komoly hangon. – Tessék itt maradni! Felnyögtem. – Ha ezt teszed velem, mindenféle furcsa vágyaim támadnak, és erősen kétlem, hogy képes lennék végigcsinálni a következő kört. Miközben határozottan nyomkodta a fenekemet, megcsókolta a nyakamat, és csendre intett. – Hála istennek, az a videófájl nem indul el újra automatikusan; veszélyes dolog ilyesmit hallgatni, ha te is ott vagy a közelben. – Mmmm – mormogtam, és úgy tettem, mintha félig már

aludnék. – Ne csináld már! – mondta Jason jókedvűen. – Ne legyél ilyen szégyenlős! Imádom, hogy szeretsz játszani. Egész idő alatt értem lángoltál. Lefogadnám azt is, hogy a hangfelvétel is csak felpezsdítette a véred. Magához ölelt, és én hozzábújtam a mellkasához. Még hét óra sem volt. Befészkeltem magam az ölelésébe. Amikor nem válaszoltam a megjegyzésére, újra kuncogott, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Jól van, legyen, ahogy akarod. Egyelőre. Mi jót csináltál ma? Hiányoztál ám nekem a forgatáson. – Lucy benézett hozzám egy órára. – Ekkor viszont az eszembe jutott, hogy nem kértem tőle engedélyt az ilyesmire. – Ugye, nem baj, hogy meglátogatott? – Még szép, hogy nem baj. Nyugodtan jöhetnek a barátaid, Olive. Nem kell ehhez az engedélyemet kérned. – De emlékszem, azt mondtad, nem szereted, ha emberek tolakszanak a személyes teredbe. – Úgy értettem, hogy a szakmabeliek. Sajnos nincs túl sok barátom. Nehéz megbízni az emberekben úgy, ha valaki hozzám hasonlóan a reflektorfényben áll, és mivel számomra fontos a viszonylag nyugodt élet, ezért nem engedek túl sok embert közel magamhoz. Ha viszont amúgy is a barátokról beszélünk, van itt valaki, akivel a pályafutásom elején ismerkedtem meg. Devlin New Yorkban él, és így nem találkozom túl sokszor vele, de éppen mostanában nyit meg egy klubot itt nálunk, és meghívott minket. Volna kedved elmenni oda? Meghívhatjuk a barátaidat is. Kellemetlen számomra, hogy csak nehezen találkozhatsz velük anélkül, hogy mindenhová kamerák serege kísérne. Kibontakoztam az öleléséből, magamra húztam a takarót, mert nem akartam, hogy kilátszódjon a testem, és felnéztem a mennyezetre. – Ha részedről rendben van, akkor szívesen. Biztos izgi

lesz. Lucy szívesen eljönne, és talán meg tudom győzni arról is, hogy hívja el Jamesont, az ő újra és újra felbukkanó egyéjszakás kalandját. Viszont Charlotte… ebben a pillanatban nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Jason félkönyökre emelkedett, és rám nézett. Istenem… mi az oka annak, hogy ez a pasi ilyen nagy hatással van rám? Még akkor is, ha nem éppen azt az átkozott gödröcskéjét bámulom, egyre csak rajta legeltetem a szemem, mert őszinte öröm tölt el miatta. Persze akkor sem húznám a számat, ha csak a gödröcskéjét volna lehetőségem megszemlélni. – Minden rendben van kettőtök között? Komoly erőfeszítés árán elfordultam Jasontől, mert el akartam kerülni, hogy hanyatt lökjem, és felmásszak rá még egy menetre, ezért így szóltam: – Úgy tűnik, Lucy meglátta Chart és Marcust csókolózni a lakásban. – És… – Char ugyebár a barátnőm. Nincs egy olyan íratlan törvény a csajok számára, hogy senki sem randizik a barátnője volt pasijával? Amikor újra megszólalt, a hangja lágyabb, de sokkal feszültebb volt, mint az előbb. – Még mindig érzel valamit Marcus iránt? Féltékeny vagy Char miatt, Olive? Jasonre pillantottam. – A válasz az első kérdésre egy határozott nem. Hogy féltékeny volnék? Nem vagyok biztos ebben, de azt hiszem, hogy nem. Marcus és én… már nagyon régóta elváltak útjaink, és a fenébe, nem, nem vagyok féltékeny rá. Csak hát olyan furcsa, hogy Charlotte ezt tette a hátam mögött. Ha bármikor is szólt volna nekem arról, hogy érez valamit Marcus iránt, akkor túltettem volna magamat a dolgon, ha pedig ők ketten szeretik egymást… örültem volna a

boldogságuknak. Az a helyzet, még csak meg sem említette nekem az egészet, így aztán gőzöm sincs arról, hogy valójában mi történik. Alig pár hónappal ezelőtt, azon a napon, amikor találkoztam a filmesekkel, Marcus bejött hozzám a szobámba, és azt mondta, hogy szerinte mi újra összejövünk, ha már befejeztem a könyvemet. Most pedig együtt van Charral? Nem is tudom. Nem haragot vagy féltékenységet érzek. Valami mást, de nem tudnám megmondani, hogy micsodát. – Értem. Az alapján, ahogy Marcus viselkedett, amikor odamentem, hogy elhozzam a részeg kis seggedet a lakásukból, jogosan hihettem volna azt, hogy kizárólag te jársz az eszében. – Egen, én is hallottam erről Lucytől. – Na igen – mondta Jason, miközben lelkeit az ágyból anyaszült meztelenül. Ne nézz oda, Olive! Rá se pillants! De persze ránéztem. Legalább a farkát ne bámuld! Ó, de azt tettem. – A meghívásom érvényes, bárkit elhozhatsz, akit szeretnél ott látni. Devlin rendelkezésünkre bocsátja az egyik VIP-szobát, így senki nem fog zavarni minket.

Huszonkilencedik fejezet

Olive

KÉT NAPPAL KÉSŐBB éppen kiszálltunk a kocsiból Devlin klubja, a Mad Play előtt. A létesítmény lógója két geometrikus alapon egymásba olvadó M betű volt. Fogalmam sem volt arról, mit jelent a két betű, mivel nem velük kezdődtek a klub nevének szavait, viszont a lógó tök jól nézett ki. Jason a társaságomban együtt vacsorázott a barátjával, mielőtt Devlin elindult volna, hogy előttünk bemenjen a klubba. Bár csak egy órát töltöttünk együtt, az egész vacsora alatt elbűvölő módon viselkedett, talán egy kicsit túlságosan is kedvesen. Olyan fajta pasinak tűnt, aki édes szavakkal kidumál a bugyidból, ha lehetősége nyílik rá. Elképzeltem, ahogy a szingli Jason társaságában csajozni indul New Yorkban, és az elmém megtelt a legváltozatosabb jelenetekkel. Ezek ketten röptükben zúznák össze a csajok szívét, és alighanem éppen ezt tették a múltban. Hadd jegyezzem meg, mennyire élveztem, hogy Jason a feleségeként mutatott be. Nem voltam biztos abban, nem árulja-e el Devlinnek, hogy csak látszatházasságban élünk. Mivel az én legjobb barátnőm tudta a titkot, azt feltételeztem, hogy Jason is elárulja Devlinnek, mint ahogy Alvin is a beavatottak közé tartozik. Ha már szóba került Alvin, eredetileg a klubban találkozott volna velünk a barátnője társaságában, de ha jól

tudom, még nem ért ide. Az aznapi legnagyobb meglepetés mégis az volt, amikor üzenetet kaptam Lucytől, amiben jelezte, hogy Char meg a barátnője, Lily is eljön velünk. El sem tudtam volna képzelni, mi jó sülhet ki ebből, de úgy döntöttem, hogy egyelőre nem rágódom miatta. Mivel azt terveztük, hogy iszogatunk, Jason egy sofőrrel hozatott minket ide. Amikor észrevettem, hogy milyen rengeteg lesifotós várakozik a klub épülete előtt, erősen megszorítottam Jason kezét, és rögtön utána kiszálltam a kocsiból. Határozottan megfogta a kezemet, és a másik karjával átölelte a derekamat, miközben a bejárat felé vezetett. Az ajtóban álló nagydarab őr még csak meg sem kérdezte a nevünket, amikor beterelt minket, mielőtt ránk rohanhattak volna a paparazzik. – Lesz ennél könnyebb is? – kérdeztem kissé lihegve, mivel futva tettük meg a rövid távolságot. A zene elég hangosan bömbölt ahhoz, hogy Jasonnek közel kelljen hajolnia hozzám, mert különben nem hallotta volna meg, hogy mit mondtam. Megismételtem a kérdésemet, amikor elég közel volt. – A paparazzik, az állandó követés… lesz valaha könnyebb? Rosszkedvűen megcsóválta a fejét, és odahúzott maga mellé, amikor egy gyönyörű, mosolygós szőke nő jött oda hozzánk. Természetesen csakis Jasonre figyelt, rajtam pedig egyszerűen keresztülnézett. Mostanra már kezdtem hozzászokni ehhez. Komolyan. Eszembe se jutott kinyomni a szemét. Az kegyetlenség lett volna. – Jó estét, Mr. Thorn. A nevem Drew. Már vártuk önt. Ha lenne szíves követni, odavezetem Devlinhez. Jason nem válaszolt, csak kimérten biccentett, és ezzel alighanem darabokra zúzta a lány legszebb reményeit,

legalábbis az arckifejezése alapján. Önelégülten kihúztam magamat, és egy ragyogó mosolyt vetettem a nő felé, aki végre ingerülten rám nézett. Kis kurva! Miután keresztülmentünk egy tükrökkel és lámpákkal telezsúfolt folyosón, a táncterem ajtajában találtuk magunkat, ahonnan már jól lehetett látni a villódzó fények alatt táncoló testek tengerét. A The Weekend legújabb slágerének remixe bömbölt a hangszórókból, és az alapján, amit láttam, úgy tűnt, hogy mindenki pokolian jól érzi magát. A szőkeség nyomában járva megkerültük a rángatózó testeket, Jason közben odahúzott maga elé, és egész idő alatt rajtam tartotta a kezét. Bízva abban, hogy a megfelelő irányba vezet, elővettem a mobilomat a kis táskámból, és egy gyors üzenetben megkérdeztem Lucytől, hogy megérkeztek-e már. Miután végre odaértünk Devlin mellé, és a szőke csaj még egy utolsó vágyakozó pillantást vetett Jasonre. Lucy válasza is megjött arról, hogy idebent vannak. Gyorsan megüzentem neki, hogy találkozzunk a bárpult közelében, és utána teljes figyelmemet Jasonnek szenteltem. – Itt vannak a barátaid? – kérdezte, mihelyt visszatettem a mobilomat a táskámba. – Igen. Megírtam Lucynek, hogy hol vagyunk. – Körülnéztem, és észrevettem, hogy senki sem zaklatja Jasont. Egyetlen lélek sem rohant oda hozzánk, hogy közös képet készítsenek, vagy autogramot kérjenek valamelyik testrészükre. – Marcus? – kérdezte annál idegesebben, mint ahogy annak örültem volna. – Nem – vágtam rá, és odafordultam Devlinhez. – Elég biztonságos ez a hely Jason számára? Itt lent? Devlin érzékien felnevetett. Hajason nem lett volna az én Jasonöm, az a pasi, akinek gyerekeket akartam szülni, már azzal is beértem volna, hogy a barátját bámulhatom.

– Ó, milyen édes a kis feleségedtől, hogy így aggódik érted, Jason! – harsogta túl a zajt. Jason hüvelykujja megérintette a mellem alsó részét. – Na és akkor mit gondoltok az új klubomról? – kérdezte Devlin szélesre tárva a karját. Persze, ne is törődjetek a kis Olive-val. Annak ellenére, hogy ingerültté tett az ismételt lenézés, kénytelen voltam beismerni, hogy Devlin új klubja lenyűgöző. Három szín, fekete, fehér és arany dominált a berendezésben. Mindenütt aranyfestékbe mártott fehér ballonok lebegtek, és nekem viszketett a tenyerem, hogy ellopjak közülük néhányat. – Lenyűgöző! – mondtam, és a csinos, aranyszínű ruhába bújtatott pultoslányok felé néztem. A férfi felszolgálók fekete nadrágja és fehér kabátja remekül kiegészítette a lányok megjelenését. Az összkép egyszerű volt, de szexi. – Pontosan így van – mondta Jason, és egy elbűvölő mozdulattal felemelte a fejét. Úgy tűnt, Devlin elégedett a válasszal. – Mit hozhatok nektek? – kérdezte odahajolva hozzánk. – Holnap reggel kint leszek a forgatáson, úgyhogy csak egy pohárral kérek, és azt is csak később – felelte Jason a barátjának, mielőtt rám pillantott volna. – Én egy Long Islandet szeretnék – mormogtam, és felnéztem rá. Istenem, mi lenne, ha most megnyalnám a gödröcskéjét? Vagy az ajkát, remekül érezném magamat, ha megnyalhatnám ezt az ajkat… Úgy mosolygott rám, mintha a gondolataimat olvasta volna. A kezével megfogta a tarkómat, és egy apró csókot nyomott a szám szélére. – Boldog vagy? – kérdezte, és egy pillanatra felvillantotta számomra a gödröcskéjét. Válasz helyett megmarkoltam az alkarját, lábujjhegyre

álltam, és megcsókoltam a gödröcskét. Átvettem Devlintől az italomat, nekiszorítottam a hátamat Jason mellkasának, és csendben hallgattam őket, miközben arra vártam, hogy a lányok megtaláljanak minket. A dübörgő zene dacára már azelőtt meghallottam, hogy Lucy a nevemet visítja, mielőtt megpillantottam volna. Jason kivette az italomat a kezemből, mielőtt összefröcskölhettem volna vele a csinos ruhámat. – Remekül nézel ki – mondtam Lucynek, és megpörgettem, hogy minden oldalról megnézhessem. Egy fekete csipkés ruhát viselt, mély nyakkivágással. Meglepő módon a ruha alul egész hosszú volt. – Ha nem tévedek, akkor Jameson is jönni fog? – kérdeztem, és felvontam a szemöldökömet. Az égre emelte a tekintetét, de a szája szegletében megjelent egy mosoly. – Talán. – A talán éppen elég. Mernék rá fogadni – gyorsan megölelt, és utána a hátunk mögött a tömegben felfedeztem Chart és Lilyt. Amikor Char megpillantott, halványan rám mosolygott. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy neheztelne rám valamiért. Elengedtem Lucyt, megöleltem Chart, és köszöntem Lilynek. Csak pár alkalommal láttam bent az egyetemen, de így ránézésre aranyosnak tűnt. Miután a lányok köszöntek Jasonnek és Devlinnek, megrendelték az italukat. Amikor Jason karja a derekamra siklott, én éppen Lilyvel beszélgettem. Megfordultam, hogy ránézzek, de Jason Devlinre figyelt, aki az egyik közös barátjukról mesélt. – Van itt valahol egy csendes hely, ahol pár percig zavartalanul beszélgethetnénk? – kérdezte Char és közelebb hajolt hozzám. – Persze – mosolyogtam.

Mi van akkor, ha ők összejöttek? És ha Char tényleg érez valamit iránta, és ha ez az egész esetleg akkor kezdődött, amikor mi még együtt jártunk…? Azt reméltem, hogy boldogok, vagy legalábbis azok lesznek. Éppen ezért meghallgatom, mit akar, és elfogadom mindazt, amiről beszélni fog. – Gyere, menjünk táncolni! – mondta Lucy, és magával húzta Lilyt a táncparkettre. Intett nekem is, hogy jöjjek, majd visszafordult, és Lilynél jóval önfeledtebben táncolni kezdett. – Akarod, hogy megmutassam neked a privát szobákat, Jason? – kérdezte Devlin, megmentve a megaláztatástól. Bármennyire is imádtam a klubok légkörét, nem voltam különösebben jó táncos. Persze én is tudtam rázni a seggem, riszálni, körbeugrálni, meg ilyesmi, de egyelőre nem voltam elég részeg ahhoz, hogy kipattanjak a táncparkett közepére. – Itt maradhatsz a barátaiddal, ha akarsz – mondta Jason, és egy hullámos tincset elsimított az arcomból. Megfogtam a kezét. – Nem, veled akarok menni. Miután szóltam Charnak arról, hogy felmegyünk megnézni a privát szobákat, otthagytuk a lányokat a földszinten, és Devlint követve felmentünk a második emeletre, ahol a VIP-helyiségek voltak. – Minden egyes foglalt szoba előtt áll egy biztonsági őr, és a saját pultosotok fogja elkészíteni nektek, amit csak szeretnétek a bárból – mondta Devlin, és beengedett minket a félhomályos helyiségbe. Őszinte meglepetésemre a szoba nem is hasonlított a klub többi részére. Jobb oldalt a parányi erkély korlátjára támaszkodva a magasból beláthattuk az egész klubot. Mivel a fontos vendégek helyiségeit kizárólag az épület bal oldalán alakították ki, így senki sem leshette meg, hogy ki van a privát szobákban, vagy hogy mit művelnek odabent. Erősen kételkedtem abban, hogy a táncparkettről felnézve bárki is ki

tudott volna venni valamit a sötétben. Az egyik fala előtti teret teljesen elfoglalta a hatalmas bőr ülőgarnitúra, ezenkívül pedig jutott hely egy ugyanilyen nagy bőr heverőnek is. Az egyetlen fényforrás idebent a mennyezetről lógó csillár volt. A távolabbi bal sarokban egy teljesen berendezett kis bárt alakítottak ki, valószínűleg azoknak a hírességeknek, akik nem akarták kivárni, hogy felhozzák az italukat. Egy biztonsági őr lépett be, és az egyik sarokba húzva Devlint, halkan mondott neki valamit. – Fel akarod hozni ide a barátaidat? – kérdezte Jason, és odalépett mellém, miközben én szétnéztem a szobában. – Klassz hely, viszont eléggé messze van a lenti tömegtől. – Barátaim – mondta Devlin magára vonva a figyelmünket. – Ugye nem baj, ha most elmegyek pár percre? A fiúknak gondjuk támadt a bejáratnál. Jobb, ha lemegyek intézkedni. Olive, kérlek, hívd fel ide a barátaidat, és használjátok a szobát, ahogy csak jólesik! Ha kiszóltok az ajtó elé az őrt álló Anthonynak, akkor ő felküld ide egy pultost. – Minden rendben? – kérdezte Jason. Devlin biccentett, és megveregette a vállát. – Semmi okunk az aggodalomra. Pár meghívó nélküli fickó balhézik csak odakint. Visszajövök hozzátok, ha lent már elrendeződtek a dolgok, oké? Devlin távozott, én pedig rákönyököltem a korlátra, és lenéztem a táncparkettre. A DJ zenét váltott, és Kate Perry Dark horse című számának dallamai zengték be a termet. Ebben a meglehetősen erotikusra sikeredett remixben mélyebben és erősebben szólt a basszus. Mivel nem hallottam Jasont, hátranéztem a vállam fölött, és azt láttam, hogy bezárja az ajtót, és eloltja a fényt. Utána odajött hozzám, és beállt a hátam mögé. Átölelte a derekamat, és odahúzott magához.

– Ne lógjál ki ennyire a korlát fölé! – suttogta a fülembe. Oldalra döntöttem a fejemet, hogy hozzáférjen a nyakamhoz. Amikor apró puszikat nyomott a bőrömre, éreztem, hogy elmosolyodik. – Köszönöm, hogy meghívtad a barátaimat is – mondtam, miközben éreztem, hogy a zene elkezd a véremben dübörögni. Jason alighanem megérezte a hangulatváltozásomat, mert a két keze elindult lefelé, és amikor elérte a csípőmet, odahúzott magához, és így megérezhettem kezdődő merevedését. – Gyönyörű vagy! Tetszik a ruhád! – Beleharapott a fülcimpámba, én pedig nem tudtam visszatartani a torkomból előtörő nyögést. – Ezt a ruhát is a sztájlisztod hagyta itt nekem a londoni díszbemutató miatt. – Egy fekete-barna, V nyakú Alexander Wang ruhát viseltem. Nem egyszerűen szexi volt, hanem szépnek éreztem magamat benne. A ruha szegélye is V alakú volt, és a hátrészét is merészen kivágták. Még inkább elöntött a gyönyör, amikor megéreztem, hogy ezen a résen át Jason inge végigsimítja meztelen bőrömet. – Hmmm – morogta Jason. Azt hiszem, őt nem annyira a ruha érdekelte. – Alighanem fel kéne hívnunk ide a barátaidat. Nem annyira örülök annak, hogy bárkivel is osztozkodnom kell rajtad, de hát mégiscsak a mi meghívásunkra jöttek ide. Hirtelen összerándultak a lábujjaim, olyan boldogság fogott el a szavai hallatán. Megfogtam a két kezét, és visszatettem őket a csípőmre, vagyis inkább közvetlenül a mellem alá. – Megyek és felhozom őket – mondtam, becsuktam a szememet, és a zene ritmusára mozgattam a csípőmet. Igazából nem akartam sehová sem menni. – Az én kicsim újrajátszani akar? – kérdezte Jason,

miközben odahajolt a nyakamhoz, és lágyan szívott egyet a bőrömön. Felnyögtem, és hagytam, hogy az altestemet nekiszorítsa a korlátnak. – Ne mondd azt, hogy itt nem szabad játszani egy kicsit! Elengedtem a kezét, felemeltem a karomat, és átöleltem a nyakát. Odahúztam a fejét az ajkamhoz, és lassan megcsókoltam. Ekkor felmordult, a nyelve becsusszant a számba, és kezdtek elfajulni a dolgok. A zene a fejemben dübörgött, és máris úgy éreztem, mintha berúgtam volna. Ez kicsit furcsa volt, mivel csak pár kortyot ittam az italomból. – Ki mondja, hogy itt nem szabad játszani? Megragadta az államat, mégpedig egy kicsit erősebben annál, mint amire számítottam, és ez azzal járt, hogy a bugyim még jobban benedvesedett. Egészen addig csókolt, míg lehunyt szemhéjam mögött már elindult a tűzijáték. Amikor az egyik keze becsúszott a ruhám alá, és megfogta a mellemet, belenyögtem a szájába, és ujjaimmal beletúrtam a hajába. Amikor arrébb húzódtunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk, elmosolyodtam. – Te meg mit mosolyogsz? – kérdezte Jason a csókolózás miatt érdes hangon. – Semmit. Hitetlenkedő pillantást vetett rám. – Semmit – ismételtem meg. – Csak arról van szó, hogy talán túlságosan szeretek csókolózni veled, és valamiért úgy tűnik, mintha ez neked majdnem ugyanannyira tetszene, mint nekem. – És ez meglep téged? – Egen. Úgysem értené meg, de igen… Egyszerűen leírhatatlan, milyen érzés végre azzal csókolózni, akinek hosszú éveken át

vágyódtál az ajkára, és közben azt is átélheted, hogy ő legalább ugyanakkora szenvedéllyel viszonozza a csókodat. – A szívem csakis érted dobog, Jason – suttogtam az ajkához szorítva a számat, és közben gondosan ügyeltem arra, hogy a szemébe nézzek. Felfogta, hogy mennyire szeretem? Hogy milyen régóta bele vagyok zúgva? Mert én bizony úgy éreztem, hogy a szeretet majd kicsordul belőlem. A kinyíló ajtó megszakította kettőnk között a kapcsolatot. A résben Lucy feje bukkant fel. – Nem gond, ha bejövünk? Elléptem a hátamra simuló forró test mellől, és odasiettem az ajtóhoz, hogy kitárva beengedjem a csajokat. Lucy fülig érő szájjal vigyorgott, de képes volt befogni a száját. Két tequilával és egy fél Long Island jeges teával később Chat arrébb húzott kicsit a többiektől, a sarokban kialakított apró bárhoz. – Tudom, Lucy elmondta neked, hogy látott minket, de nem arról van szó, amire te gondolsz, Olive – mondta és letette rózsaszínű koktélos poharát az üveglapra. – Komolyan, én aztán semmire nem gondolok. Nem is akarok. Ha ti ketten összejöttetek, akkor én annak csak örülök. A tekintete egy pillanatra jegesen felvillant, de mielőtt rájöhettem volna, hogy mit is láttam a szemében, a ridegség már el is tűnt. – Nem érted ezt, Liv. Már megint ez a név… Amikor Lily olyan hangosan felnevettet, hogy még mi is meghallottuk, a vállam fölött hátrasandítva láttam, hogy ott kacag Jason és Lucy mellett. Elmosolyodtam, amikor Jason észrevette, hogy nézem. Belekortyolt az italába és rám kacsintott. Char megérintette a karomat, mire visszafordultam felé.

– Marcus és én… – Nem fejezte be a mondatot, hanem felkapta az italát és ivott egy nagy kortyot. – Megtörténhetett, hogy már akkor lefeküdtem vele… amikor ti még együtt jártatok. Görcsbe rándult a gyomrom, és a döbbenettől tágra nyílt a szemem. Nagyot nyeltem, és óvatosan letettem a poharamat. – Ugye ezt most nem mondtad komolyan? Halványan, szomorúan rám mosolygott. – Azt sem tudom, hogy történhetett meg, Olive. Esküszöm neked, csupán pár alkalommal bújtunk ágyba, de tudom, hogy ez semmit nem ment a helyzeten. Sajnálom, hogy nem mondtam már el jóval korábban. Csak pár alkalommal? – Lefeküdtél Marcusszal, miközben én még a barátnője voltam? Úgy, hogy tudtad, szeretem őt? Ne csináld már, Charlotte! Te nem lennél képes ilyesmire. – Ti már kezdtetek elhidegülni egymástól. – Vett egy mély lélegzetet. – Emlékszel, amikor összevesztetek és egy hétre hazamentél San Franciscóba? Néma maradtam, még csak nem is biccentettem. Char felsóhajtott. – Na, akkor történt. Az első alkalommal mind a ketten félig részegek voltunk, ám nem annyira, hogy ne tudtuk volna, mit is teszünk. Csak hát, tudod… a pia megkönnyítette, hogy elfelejtsük, ti ketten együtt vagytok. Azt hiszem. Hát ez igazán kedves. – Feltételezem, később már nem is voltatok részegek – mondtam jeges hangon. Char lehajtotta a fejét. – Sajnálom, Olive. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhet velem. – Veled? Veled mégis mi történt, Charlotte? – Te vagy a legjobb barátnőm, Olive. Gondolod, hogy

olyan jól éreztem magam, amikor rájöttem, milyen érzelmeket táplálok a legjobb barátnőm pasija iránt? Fel tudod fogni, hogy szenvedtem, amikor együtt láttalak titeket azután, ami köztem és Marcus között történt?! – Hú! Most azt várod, hogy bocsánatot kérjek a kellemetlenség miatt? Hátraléptem. Megragadta a karomat és így megakadályozta, hogy ott hagyjam. – Kérlek, ne haragudj rám, Olive! Te nem is szeretted Marcust. Mind a ketten tudtuk. Sosem szeretted annyira, mint ahogy Jasont. – Ezt tényleg te akarod eldönteni helyettem, Charlotte? Már hogyne szerettem volna Marcust! Légyszi, ne felejtsd el, hogy éppenséggel ő ejtett engem, nem pedig én őt. Elrántottam a karomat, mire ő leengedte a kezét. – Miért gondoltad, hogy annyira jó ötlet ezt most elmondani nekem? Mi a fenéért? Hiszen eltelt egy csomó idő, és most már a tiéd lehet Marcus. Miért nem tartottad meg a titkodat? – Azt hiszem, Marcus visszafogja magát, mivel azt gondolja, hogy te visszatérsz hozzá. Azt akartam, hogy ha majd döntesz erről, legyél mindennel tisztában. Mi együtt… Felemeltem a kezemet és a szavába vágtam. – Köszönöm, de egy szót se többet, Charlotte! – Hitetlenkedve megráztam a fejemet. – Most komolyan arra célzol, hogy oda kéne állnom Marcus elé és a tudtára adnom, hogy mi ketten soha többé nem jövünk össze? Ezért mondtad az egészet nekem? Azért, hogy soha többé ne menjek vissza hozzá, ha Jason lepattint? – Csajok! Mi a helyzet? – kiáltotta Lucy a hátunk mögött. Nem vettem észre, hogy a szoba túlsó felébe is elért a hangunk. – Olive – mondta Charlotte nem törődve Lucyvel. – Nem

erről van szó. Azt gondolom, hogy te… – Na, éppen ez a baj. Szerintem te egyáltalán nem gondolkozol – mondtam, és hátat fordítottam neki. – Kimehetnénk a mosdóba vagy valahova? Ezt már Lucytől kérdeztem. Csak most vettem észre, hogy remeg a kezem. Lucy a szemembe nézett és egyetlen szó nélkül bólintott. Majdnem elsírtam magam. Jasonra néztem, de ő Lilyvel beszélgetett. Valamiért a homlokát ráncolta. Gyorsan kimentem, mielőtt észrevehette volna, mennyire feldúlt vagyok. Nem akartam, hogy azt higgye, Marcus áll a háttérben. Mihelyt kiértünk a folyosóra, Lucy megragadta a kezemet és levezetett a lépcsőn. Egy emelettel lejjebb találtunk egy mosdót, és ahogy bementünk, Lucy leültetett a tükrök előtti padra. Ha nem zaklatott volna teljesen fel mindaz, amit Char elmondott az előbb, bizonyára tetszett volna ez a luxusmosdó, de sajnos csakis az előttem térdelő Lucyre tudtam figyelni. – Mi a baj, Olive? Mit mondott Char? Néhány könnycsepp szökött ki a szememből, és végigfutott az arcomon, mielőtt le tudtam volna törölni. – Már akkor is lefeküdt Marcusszal, amikor mi még együtt jártunk. Lucy kihúzta magát és odaült mellém a padra. – Hogy mi van? Bólintottam, és további könnyeket töröltem le az arcomról. Mi a fenéért sírok? Tényleg azért vagyok szomorú, mert Marcus hazudott és megcsalt az egyik barátnőmmel? Belegondolva ebbe, valószínűtlennek tűnt. Nem az törte össze a szívemet, amit Marcus tett velem, hanem amit Charlotte. Felkeltem, és Lucy orra előtt elkezdtem fel s alá járni. – Mégis miért bőgök? Ez akkora hülyeség! – Kezdhetnéd az elejéről, például pontosan elmondva, hogy miről beszélt neked? Bólintottam, és elismételtem Lucynek mindent, amit

Char mondott. – Sajnálom, Olive. Nem is tudom, mit mondhatnék. Egyre csak az jár az eszemben, hogy hol a picsába voltam, amikor ezek beosontak egymás szobájába? – Úgy tűnik ugyanott, mint én. Soha az életbe nem gondoltam volna, hogy Char képes ilyesmire. – Beszélni fogsz Marcusszal? Egy csaj tántorgott be a mosdóba, viszonylag egyenes vonalban a fülkék felé. – Miért tenném? – kérdeztem ellépve az érkező útjából, mielőtt fellökött volna. Lucy kezében rezegni kezdett a mobil, mire felemelte a mutatóujját és beleszólt a telefonba. – Jameson, hol vagy? – Összevonta a szemöldökét és váratlanul felpattant a padról. – Mi van? Melyik kórházban? Ezt hallva megdermedtem. – Igen. Értem. Köszönöm. Letette a telefont, lerogyott a padra, aztán egy bizonytalan mozdulattal megpróbált felkelni. – Hé, ne siess! – mondtam, és segítettem neki felállni. – Mit mondott Jameson? Ahelyett, hogy válaszolt volna, ezt motyogta: – De hát már rég itt kellene lennie. – Lucy! – Néhányszor nagyot csettintettem az orra előtt. – Összpontosíts! Mit mondott Jameson? – Nem ő volt az, hanem egy ápolónő. Jamesont baleset érte és… fél óra múlva megműtik. Vártam, hogy még mit mond, de ő csak némán állt, és tehetetlenül nézett rám. – Gyere, máris indulunk! – mondtam, és magam után húztam. Kisiettünk a klubból, és beugrottunk a legközelebbi taxiba. Szerencsére egyetlen paparazzo sem örökítette meg a távozásunkat.

– És Jason? – mondta Lucy a könnyeivel küszködve. – Nem szóltál Jasonnek, hogy eljössz. – Tudom. Nincs itt a mobilom, úgyhogy majd a tiedről küldök neki üzenetet. Most viszont inkább arra figyeljünk, hogy odaérjünk Jamesonhöz, mielőtt bekerülne a műtőbe, rendben? A kórház itt van a közelben, úgyhogy simán odaérhetünk. Megszorítottam a kezét. Azóta nem engedte el az enyémet, hogy kirontottunk a mosdóból. Az ujjai megszorították a kezemet, és hallottam, hogy elakad a lélegzete. – Mehetnénk egy kicsit gyorsabban? – kérdeztem könyörögve a taxisofőrtől. Lucy a vállamra hajtotta a fejét. – A múltkor igazad volt. Tényleg szeretem – ismerte be, aztán jóval hevesebben folytatta. – Utálom a mocskot, amiért elérte, hogy beleszeressek! – Kicsim – mondtam lágyan, a nevetéssel küszködve –, biztosra veszem, hogy ezt ő is tudja. Még a professzoraitok is tisztában vannak vele. – De hát mindig elzavarom. – Elcsuklott a hangja. – Még csak azt sem árultam el neki, hogy gyűlölöm. Tudnia kellene, mennyire utálom azért, hogy elérte, hogy beleszeressek. Kihúztam a karomat a feje alól, átöleltem, és szorosan tartottam. – Ha esetleg nem tudná – persze lefogadom, hogy tudja –, akkor mindenképpen mondd el neki, mielőtt beviszik a műtőbe, rendben? Boldog lesz, ha végre meghallja a te szádból. Már majdnem odaértünk! Mihelyt kiszálltunk a taxiból, a sürgősségi bejáratánál berohantunk, és kerestünk egy ápolónőt, hogy segítsen. Közvetlenül azelőtt értünk oda Jamesonhöz, hogy betolták volna a műtőbe, ám Lucyn cseppet sem segített, ahogy megpillantotta eszméletlen, súlyosan sérült kedvesét. Mielőtt

eltolták volna tőlünk, meghallottam a barátnőm lázas suttogását: – Azok után, hogy fondorlatosan magadba bolondítottál, rohadt gyorsan gyógyulj ám meg, hogy megkínozhassalak érte, amit velem tettél! A doktor azzal nyugtatott minket, hogy bár Jameson sérülései komolyak, egyik sem életveszélyes. A motorja összeütközött egy előző kocsival. Eltört a lába, több helyen megrepedtek a bordái, az alkarja, ezenkívül a teste tele lett sebekkel és zúzódásokkal. – Ugye nem lesz semmi baja, Olive? – kérdezte Lucy, amikor végre leültünk a váróban. – Nem lesz semmi baja, Lucy. Hallottad a doktort, jó kezekben van. Bólintott, és csendben maradt. – Fel kéne hívnod a barátait – mondtam kis idő múlva. – Lefogadom, örülni fog nekik, ha már jobban lesz, és jöhetnek látogatók. – Figyelj, elfelejtettem! – Kezembe nyomta a mobilját. – Először fel kéne hívnod Jasont. Biztosra veszem, nem tudja, hogy hol a csudában vagy. Jameson barátait majd utána hívom fel. Elvettem a telefont. – Mindjárt visszajövök. Ne mozdulj innen! Amióta értesültünk a balesetről, most először nézett a szemembe. Halványan elmosolyodott. – Köszönöm, Olive. – Mi a csodát? – képedtem el. – Hogy nem hagytál szétesni. Hogy pillanatnyi habozás nélkül velem jöttél. – Könnybe lábadt a szeme, de még így is elvigyorodott. – Nem tudom, hogy nekem sikerült volna-e ott hagynom miattad Jason Thornt. – Nekem viszont nincsenek kétségeim. Nagy nyavalyát hagytad volna ott. Ezt már rég a tudtomra adtad – feleltem.

– Ezeket a krokodilkönnyeket pedig tartogasd Jamesonnek; biztosra veszem, boldog lesz, ha látja, mennyire fontos neked. Elnevette magát. Bár remegett a hangja, de mégiscsak nevetett. – Tetszene annak a szemétládának, igaz? Valószínűleg kidüllesztett mellel hencegne mindenkinek, hogy sírtam miatta. Felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Menj, és hívd fel a férjedet! Én itt megvárlak. Nem akartam túl messzire menni tőle, ezért kerestem egy csendes zugot, ahonnan szemmel tarthattam Lucyt, és gyorsan felhívtam Jasont. A mobil többször is kicsengett, de végül a hangpostafiókja válaszolt. Egy rövid üzenetben elmagyaráztam, hol vagyok, és mi történt, majd megkértem, hogy hívjon fel, mielőtt berontana ide. Az egyik barátjával bulizott, és nem volt éppenséggel túl sok barátja; nem akartam, hogy csak úgy eljöjjön, hiszen itt a kórházban amúgy sem tudna segíteni. Fejcsóválva visszaültem Lucy mellé. – Nem veszi fel. Hagytam hangüzenetet, és biztosra veszem, hogy hívni fog, ha meghallgatta. Kényelmesebben elhelyezkedtünk, és kezdetét vette a hosszú várakozás. Jamesont négy órával később hozták ki a műtőből. Ez alatt az idő alatt Jason nem próbált meg visszahívni. Hajnali fél hatkor Lucy kulcsával mentem be a lakásba, miután tiszta szívből imádkoztam bárkihez, aki odafentről figyelt rám. Azért könyörögtem, hogy ne találjam szemközt magamat Charlotte-tal vagy Marcusszal. Amikor anélkül sikerült beosonnom Lucy szobájába, hogy bárkit is felébresztettem volna, megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Nem tudtam, hogy bárki is otthon van-e, ám biztos, ami biztos, igyekeztem a lehető leghalkabban összeszedni egy váltás tiszta ruhát Lucynek és magamnak. Ugyanolyan

nesztelenül távoztam az épületből, mint ahogy bejöttem. Ekkorra már igencsak aggódtam azért, hogy Jason nem jelentkezett. Először azt gondoltam talán mérges rám, mert nem szóltam neki arról, hogy eljövök Lucyvel, de aztán az jutott az eszembe, talán nem is mérges, csak nem tud bejönni a kórházba, mivel mindenki felismerné. Ez mondjuk béna kifogás volt. De mi a fenéért nem hívott vissza? Miért nem reagált egyetlen hangüzenetemre sem? Talán történt valami a klubban, amiről én nem tudok? Csak nem egy földrengés volt arrafelé? Amikor visszaértem a kórházba, Lucy pontosan ugyanott ült, ahol hagytam. – Mondtak valamit az orvosok? – kérdeztem, miközben a kettőnk közötti székre letettem a kis csomagot. – Még mindig az intenzív osztályon van. Majd szólnak, ha bemehetek hozzá. Hagytam hangüzenetet pár haverjának, és lefogadom, egyből bejönnek hozzá, mihelyt megkapják őket. – A családja? Lucy megcsóválta a fejét, és végre rám pillantott. Már valamivel jobban nézett ki, mint korábban, de így is láttam, hogy milyen nehezére esik uralkodnia magán. Szar volt ez az éjszaka mindkettőnk számára. – Van egy nagynénje és egy nagymamája, de mind a ketten Floridában élnek. Nem hinném, hogy ide tudnának jönni. Majd Jameson felhívja őket. Te viszont miért nem öltöztél át a szobámban? – Nem tudtam, hogy van-e otthon valaki. – Bizonytalanul megvontam a vállam, és közben a kezemmel megszorítottam a táska fülét. – Nem akartam bárkit is felébreszteni a zajongással. Lucy bólintott, és az ügyeletes nővér irányába fordította a tejét. Megdörzsöltem a szememet, és felkeltem a padról. – Gyere, öltözzünk át, mert nagyon nem Ülünk így ide! Csak egy perc és újra itt vagyunk.

A vonakodó Lucyt a mosdók felé tereltem, ahol átöltöztünk kényelmesebb ruhába. A leggings és a lapos talpú cipő a sajátom volt, amit még akkor hagytam a lakásban, amikor elköltöztem. A póló viszont Lucyé volt, és mellben kicsit szorított. – Mi az, hogy a nadrágom leér egészen a bokádig? – kérdezte Lucy, miután átöltözött. – Nem is a tied – magyaráztam mosolyogva –, hanem az enyém. Ott felejtettem nálad. – Ó. Világos! – Lucy, nem nézel ki túl jól. Mi lenne, ha pár percre becsuknád a szemedet, én meg kivárom, hogy mi hír a doktoroktól? Belém karolt, miközben elindultunk vissza a helyünkre. – Te is eléggé lepusztult vagy – figyelmeztetett. – Köszi, rendes tőled – mondtam hűvösen, mire kuncogni kezdett. Ezzel sem törődtem. – Gyere, ha kijön az orvos, majd felébresztelek. Amikor odaértünk az ülésekhez, Lucy észrevette, hogy egy műtőskesztyűt viselő orvos beszél egy középkorú asszonnyal. Erősen megszorította a karomat. – Ne aggódj, ez nem a ti doktorotok – mondtam, és megveregettem a kezét. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy az az asszony kétségbeesetten zokog. – Köszönöm, hogy eljöttél velem, Olive – mondta Lucy újra, amikor leültünk. – Mégis mi mást tehettem volna? Alaposan megnézett magának, aztán a fejét a vállamra hajtotta, és becsukta a szemét. – Lefogadom, mire felébredek, Jason is hívni fog. Itt van, tessék. – A zsebébe nyúlt, és odaadta a telefonját. – Rezgésre van állítva, úgyhogy legyen nálad. – Köszönöm – mondtam, és bizonytalanul forgatni kezdtem a mobilt a kezemben.

Pár perccel később Lucy már mélyen aludt. Miközben a fejét a vállamra téve pihent, a váró többször is megtelt és kiürült. A hangos zajok azonban nem zavarták meg az álmát. Kora hajnalban, amikor a doki odajött, hogy bevigye magával Jameson szobájába, Lucy már kipihentebb volt. Úgy döntöttem, hogy én idekint várakozom még egy darabig. Pár perccel azután, hogy Lucy bement kórterembe, a telefonja egyfolytában csipogott, annyi üzenetet kapott. Azt gondoltam, hogy vagy Jason az, vagy Jameson egyik haverja. Megérintettem a képernyőt. LEBUKOTT!!! I LY EN HAMAR V ÉGET ÉRT KEDV ENC HÁZASPÁRUNK KÖZÖS KALANDJA ? Tegnap este Jason Thorn és piruló menyasszonya együtt ellátogatott Jason barátjának, Devlin Parkernek az éjszakai klubjába, a Mad Play megnyitójára. Egészen eddig számos forrásból arról értesültünk, hogy ők ketten iszonyúan boldogok és fülig szerelmesek. Ugye emlékeznek még azokra a fotókra, amelyeket pár nappal ezelőtt mutattunk bel Milyen szép volt, ahogy Jason ölben vitte Olive-ot a lakókocsijukba! Hát hölgyeim, úgy tűnik, csúnyán beütött a ménkű. A következő fotókat egy ismeretlen forrástól kaptuk, aki ott volt az éjszakai klubban a közjáték idején, és sikerült lefényképeznie, ahogy Jason Thorn igencsak összeborul valakivel. Ez a szőkeség egyértelműen nem a felesége volt. Ahogy láthatják, az első képen a lány a filmsztár ölében ül, és a fülébe suttog, miközben Jason a falnak támasztja a fejét. A pár közös érkezéséről készültek fényképek, ám ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy Olive Taylor mikor hagyta magára a jóképű filmsztárt. Úgy tűnik, hogy nagy baj van Hollywood új kedvenc házaspárjának háza táján.

Legyünk őszinték, egyikünk se dobná ki az ágyából Jason Thornt, ám még így is odavoltunk a gyönyörűségtől, amikor feleségül vette az elsőkönyves írónőt, Olive Taylort. Ott volt ugye a romantikus történetük, a regény, és hogy Jason volt Olive első szerelme… Szóval egyértelműen Olivenak drukkoltunk, hogy végérvényesen hódítsa meg Jason szívét. Csakhogy ezek a frissen kiszivárgott fotók megint azt bizonyítják, hogy egy hollywoodi esküvő egyáltalán nem garantálja a hosszú, boldog házasságot. Mindannyian ismerjük a közmondást, hogy kutyából nem lesz szalonna. Talán e nyúlfarknyi házasság sorsa mára legelején megpecsételődött. Önök mit gondolnak? Jason Thorn PR-osai mindeddig nem voltak hajlandóak kommentálni a fotókat, és továbbra is keressük Olive Taylort, hogy kiderüljön, ő mit gondol az egészről.

Harmincadik fejezet

Jason

– KELJ MÁR FEL V ÉGRE, HAV ER! Ez Devlin? Mi a fenét keres a házamban? – Mi van? – krákogtam, és megpróbáltam kinyitni a szememet. – Te meg mit csinálsz itt? Valaki csettintett az orrom előtt, aztán pedig meghallottam Alvin hangját. – Gondolod, hogy hívnunk kéne egy orvost? – Alvin? Mi a fasz van? Erőnek erejével kinyitottam a szememet, de egyből újra be kellett csuknom, mert a vakító fények majdnem kiégették az agyamat. Nyöszörögve eltakartam az arcomat. – Valaki oltsa már le a kibaszott lámpákat! – Ez a napfény, főnök, azt meg nem nagyon tudjuk lekapcsolni. Egy kézzel beárnyékolva a szememet, rábandzsítottam Alvin aggódó arcára, majd körülnéztem. Egy heverőn feküdtem… Gyorsan felültem, ami miatt iszonyatos fájdalom mart a fejembe. Jézusom! Mennyit ittam tegnap este? – Hol vagyunk? – nyöszörögtem. – A lakosztályomban – felelte Devlin egy szenvedő sóhajjal, miközben a kezembe nyomott egy üveg hideg vizet. – Köszönöm – motyogtam. Az utolsó cseppig kiittam a vizet, és a palackot a padlóra ejtettem. Utána

megköszörültem a torkomat, és újra körülnéztem. – Miért vagyunk a lakosztályodban? Devlin Alvinre pillantott. – A picsába! – káromkodtam, és a tenyerembe temettem az arcomat. – Szétesik a fejem. Hány óra van, Alvin? Nem kések el a forgatásról? – Jason – mondta Devlin komoly hangon. – Mi van? Nem hallottál még függönyről, te barom? – Hogy érzed magad, Jason? – kérdezte ahelyett, hogy válaszolt volna. Szarul. Pár pillanat, és mindjárt lehányom a cipőjüket. – Pocsékul. Mi lenne, ha megmutatnád, hol van a mosdó? Most rögtön. Mire befejeztem a hányást, sokkal rosszabbul éreztem magamat, mint az előbb. Már ha ez egyáltalán lehetséges. Kitántorogtam a mosdóból. – Alvin, mennyi az idő? – Ülj le egy kibaszott percre! – förmedt rám Devlin. – Mi a faszért kell üvöltözni? Mi a szart adtál nekem tegnap este inni? – Én kurvára nem adtam neked semmit, Jason. Újra lerogytam a heverőre, és masszírozni kezdtem a halántékomat. Alvin még mindig ott toporgott, Devlin viszont odaült az orrom elé. Legalább olyan szarul nézett ki, mint én. Ingerülten Alvin felé fordultam. – Hol van Olive? – Figyelj! – szólt közbe Devlin, mielőtt Alvin bármit mondhatott volna. – Figyelj, Jason, bajban vagy. A picsába, én is bajban vagyok. – Miért? – hördültem fel, és figyelni kezdtem. Ha csinált valamit Olive-val, ha bármit mondott neki, amivel felzaklatta… – Kikérdeztem az embereimet, azokat, akik kapcsolatban kerültek veled a klubban, és…

– Miért? – Kussolj és figyelj! Azt hiszem, valaki tett valamit a piádba. – Mi van? – mennydörögtem, és nagy nehezen talpra álltam. Nem törődve azzal, hogy majd szétrobbant a fejem a gyors mozdulat miatt, kiabálni kezdtem. – Hol van Olive, Alvin? – Nem tudjuk, főnök – felelte halkan. – Mi az, hogy nem tudod? És a barátnői? Ők hol vannak? Kérdezd meg tőlük! – Figyelj! – kezdte újra Devlin, mire én odaléptem elé. Ha még egyszer azt mondja, hogy figyeljek, szétverem azt a kibaszott képét. – Tegnap csak későn értem ide, mire bejutottam a klubba, és Devlin felkísért a privát szobádba, azt láttam, hogy túlságosan is közel kerültél Olive egyik barátnőjéhez – hadarta Alvin, nem engedve meg, hogy Devlin megszólaljon. – Nem tudom, hogy mi történt, de az biztos, hogy te nem csalnád meg Olive-ot. Így semmiképp. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Az ujjaimmal beletúrtam a hajamba, és Alvin felé fordultam. Devlin némán, lehajtott fejjel ült. – Mi a fasz van? A picsába! Soha! Soha az életben! Én aztán nem! – Vicsorogva felkaptam az asztalról egy vázát, és hozzávágtam a falhoz. Üres tekintettel bámultam, ahogy szilánkokra törik. – Mit láttál? Mit csináltam? – kérdeztem összeszorított foggal. Megpróbáltam nyugodtan beszélni. – A csaj az öledben ült, haver. A kurva életbe! Ingerülten felpattantam, és amikor a fal odaért elém… ököllel belecsaptam. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy ez jó döntés volt. Olyan őrjöngő düh fogott el, hogy puszta kézzel földig tudtam volna rombolni az egész épültet. Nem törődve véres

kezemmel, lassan visszamentem a heverőhöz, és leültem. Zakatoló szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. – Kérlek, folytassátok! – mondtam végül, amikor már nem ziláltam, és úgy éreztem, hogy nem akarok megölni magam körül mindenkit. Alvin leült a heverő túlsó végébe, és egész idő alatt szemmel tartott. – Nem tudok túl sokat, Jason. Abban a helyzetben találtunk meg téged. Semmire sem emlékszel? A csaj ott ült az öledben, és nagyon jól ereztétek magatokat a feltételezésem szerint. Nem is tudom, haver. Talán nem? A csaj keze ott volt rajtad mindenütt, te meg csak kábultan ücsörögtél. – Melyik? – Mi melyik? – Melyik csaj volt az? – sziszegtem összeszorított foggal. Alvin Devlinre pillantott, úgyhogy én is felemeltem a fejemet, hogy ránézzek. – Lily – mondta Devlin egy pillanatnyi töprengés után. – Emlékszem, hogy Olive Lilyként mutatta be. Az egyik szőke. – Más nem volt a szobában? – Csak ti ketten. Lehet, hogy ő rakott valamit az italodba? Mivel egyetlen alkalmazottam sem csinálna ilyet. Gondosan válogattam meg őket, ahogy azt te is tudod. Ráadásul, ha alkalmuk is lett volna rá, miért tették volna? – Bassza meg, de hát az a csaj Olive barátnője! Miért csinálna ilyesmit? – Egészen pontosan mire emlékszel? – kérdezte Alvin újra. Gondolkodni kezdtem. Mi a fenére emlékszem? Az megvolt, hogy felmentem Olive-val az egyik privát szobába. Arra is emlékeztem, hogy megcsókoltam, és jóval többre vágytam az ajkunk összeérintésénél. Még most is éreztem a számon az ajkát, és a kezét a hajamban. Megremegett,

valahányszor megcsókoltam, mintha az érintésem enyhe lökéshullámokat indított volna el a testében, én pedig boldogan magamba ittam az egészet. Egyszerűen élveztem, hogy a közelében vagyok, hogy megérinthetem… Megráztam a fejem. – Nem sokra. Nem emlékszem Olive távozására. Az világos, hogy beszéltem Lucyvel és Lilyvel, de ez minden. Felhívtátok Olive-ot? Szar érzés volt látni Alvin grimaszát. – Nem találtuk a te mobilodat, az ő táskája viszont ott volt melletted, benne a telefonjával. De – gyorsan tovább beszélt, mielőtt felrobbanhattam volna az idegességtől –, felhívtam Lucyt. Eddig ő sem vette fel, de folyamatosan keresem. Ne aggódj, Jason! – Mondd el neki a többit is! – figyelmeztette Devlin komoran. – Milyen többit? – kérdeztem a fejemet forgatva egyikről a másikra pillantva. Egy újabb grimasz. Még szörnyűbb, mint az előző. Nagyon remélem, hogy soha a büdös életben nem kell még egyszer azt látnom, hogy Alvin ilyen képet vág. – Valaki kiszivárogtatta a rólad meg a csajról készült képeket. Az egész sajtó címlapon hozza, hogy megcsaltad Olive-ot.

Harmincegyedik fejezet

Olive

ARRA GONDOLTAM, hogy busszal megyek, de végül is volt elég pénzem ahhoz, hogy felpattanjak egy repülőre. A fenébe is, hiszen sikeres író vagyok; így legalább megengedhetem magamnak a repülőjegyet anélkül, hogy az utolsó centig kiüríteném a bankszámlámat. Így pontosan ezt tettem. Először is elrohantam Jason házába. Megvannak annak is az előnyei, ha egy átkozott színész a férjed, például, hogy nem kell magaddal vinned a pénztárcádat, ha az előbb említett színésszel mész bulizni. A legparányibb kézitáska is elég a mobilodnak és talán egy rúzsnak. Így aztán kénytelen voltam megállni a házban, hogy magamhoz vegyek pár személyes holmit, egy váltás tiszta ruhát és természetesen az igazolványaimat. Nem akartam belegondolni, de nehéz lett volna nem észrevenni, hogy Jason még nem ért haza. Hol tölthette az éjszakát…? Na ebbe sem akartam belegondolni. Délután fél egykor már San Franciscóban voltam. Két órakor pedig ott álltam gyermekkori otthonom ajtaja előtt, azon a helyen, ahol minden elkezdődött. Vettem egy mély lélegzetet, és felemeltem a kezem, hogy bekopogjak. Az apám nyitott ajtót, és néhány hosszú pillanaton keresztül csak némán bámultuk egymást, miközben lekonyult a szám széle, és a szememből ömleni kezdett a könny.

– Kicsim – sóhajtott fel apa. Dühösen letöröltem a könnyeimet. Mégis miért bőgök? – Tudom, hogy mérges vagy rám, de… Még inkább ömlöttek a könnyeim. Szánalmas, tudom. Ekkorra már apu karjában voltam, ő pedig a legkedvesebb szavakat suttogta a fülembe. Nem számított, hogy egy szánalmas kis szerencsétlenség vagyok. Itt biztonságban voltam. Nagyon jó érzés volt, ahogy szorosan magához ölelt. Megszabadulva a világ minden bajától, pontosan tudtam, hogy apu ugyanúgy vigyáz majd a kislányára, ahogy mindig is tette. Ki bánthatna, ha az apukám ölel magához erős karjaival? Ki merné megpróbálni összetörni egy kislány szívét? Talán nem minden nő érzi újra kislánynak magát, amikor az apja szívből magához öleli? Nem mindenki szeretne így maradni mindaddig, míg a szörnyetegek el nem tűnnek? – Logan, ki van a… Olive? Ó, édesem! Amikor meghallottam anyu hangját, és megéreztem, ahogy lágyan megsimogatja a hajamat, az arcomat még jobban nekiszorítottam az apukám mellkasának, és hagytam, hogy szeressék az ő kicsi lányukat.

Harminckettedik fejezet

Jason

ÉLETEM LEGSZÖRNY ŰBB reggelét követően végre megtaláltuk Lucyt a kórházban a fiúja mellett. Szörnyen nézett ki, és én még csak el sem tudtam volna képzelni, mi mindenen ment keresztül, miközben azt várta, hogy befejezzék a pasija műtétjét. Megtudtam tőle, hogy Olive egész idő alatt itt volt vele, és ez már valami eredmény volt, mivel egyébként nyomát sem láttuk. Lucyvel jött el a buliból, és az egész éjszakát a kórházban töltötte, miközben én kiütöttem magam. Már az is kész csoda, hogy Lucyből sikerült ennyit kiszedni. Látta a híreket, és legalább olyan dühös volt, mint én, ha nem jobban. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy hajlandó lett volna az én torkomnak ugrani, hogy a letépett tökömet elvigye a barátnőjének ahelyett, hogy arra a szemétládára lett volna mérges, aki drogot tett az italomba, és lefényképezett. Beletelt egy kis időbe, míg mindent megmagyaráztunk, és úgy tűnt, hogy Lucy hinni akar nekünk. Némi könyörgés után azt is elárulta, hogy Olive órákkal korábban hazarepült San Franciscóba. Így aztán este tízkor már egy gépen ültem, és úton voltam San Francisco felé. Különös érzés volt újra azon a környéken járni, ahol gyermekkorom nagy és igen fontos részét töltöttem. Minden ház úgy nézett ki, mint az emlékeimben; még a levegőnek is

olyan volt az illata, mint régen. Ilyen volt az az épület is, amelyikben az anyám úgy döntött, hogy véget vet az életének. Persze most már sokan laktak benne, és olyan virágok nőttek az ablakaiban, melyek nem voltak ott tizenéves koromban, ám ennek dacára is pont olyan volt, mint a régi, kellemetlen emlékeimben. Azt reméltem, hogy az itt élő család boldogabb és működőképesebb, mint amilyen a miénk volt, meg azt, hogy az ebben a házban felnövő gyerekeknek nem kell látniuk, ahogy az anyjuk szemében lassan kihuny a fény. Mégpedig komoly ok nélkül. Bárcsak lenne nekik is egy olyan menedékük, ahol otthonra találnak, ha elfajulnak körülöttük a dolgok, és valaki úgy törődne velük, mint ahogy Logan és Emily figyeltek rám. Ebben a pillanatban, ahogy ott álltam az éjszaka kellős közepén a házuk előtt, nem féltem annyira, mint amennyire útban idefelé a repülőgépen rettegtem. Olyan volt, mintha hazatértem volna, és ez nagyon jó érzés olyan valaki számára, akinek az élete nagy része során nem volt rendes otthona, ráadásul egész fiatalon elveszítette mindkét szülőjét. Nagyon hosszú időn keresztül nem tudtam semmibe se kapaszkodni, amikor viharossá vált az életem. Na jó, talán nem volt annyira félelmetes itt állni, mint amire számítottam, de így is pocsékul éreztem magam. És ez nem csupán egy érzés volt, mert tényleg nagy rakás szerencsétlenségnek látszottam. Miután tíz percen át toporogtam a házuk előtt, hiszen nem tudhattam, mit szólnak Olive szülei ahhoz, hogy újra láthatnak, és abban sem lehettem biztos, hogy a lányuk hajlandó lesz-e szóba állni velem, összeszedtem minden bátorságomat, és bekopogtam. Amikor Dylan kinyitotta az ajtót, és elkomorodott, ahogy megpillantotta, ki áll a verandájukon, nekem komoly nehézséget okozott, hogy magamhoz térjek a döbbenettől,

mivel annyi elcseszett év után újra megpillantottam a legjobb barátomat. Dylannek ez nem okozott problémát. Elmosolyodtam, ami nagy hiba volt, mivel ettől totál befeszült. Ahelyett, hogy az történt volna, amiben reménykedtem, nem üdvözölt boldogan, hanem kilépett a házból, és csendben bezárta maga mögött az ajtót. – Te meg mit keresel itt, Jason? – Dylan, baszd meg, haver! – Megpróbáltam eltüntetni az arcomról a gyorsan szélesedő mosolyt, de… a fenébe is, ő volt a legjobb barátom, és évek óta nem találkoztunk. – Haver, kurva jó, hogy újra láthatlak! Nem változott az arckifejezése. – Még egyszer kérdezem, mit keresel itt? Talán nem okoztál már így is elég szenvedést neki? Eltűnt a mosolyom, mert túl késő volt ahhoz, hogy elhessegessem magamtól a szavai hatását. Ha köcsög módon akar viselkedni, hát akkor legyen. Lehetek én is szemét. – Úgy látom, nem igazán örülsz annak, hogy itt vagyok. Tök jó, hogy nem is hozzád jöttem. A feleségem miatt vagyok itt. – A feleséged? – Rosszkedvűen felnevetett. – Ne csináld már, Jason! Mindketten tudjuk, ezzel csak a nyilvánosságot eteted, bár Olive nem hajlandó beismerni. Kihasználod, hogy tisztára mosd magad, ő pedig túl buta ahhoz, hogy törődjön ezzel. Még akkor se tenné, ha rájönne. – Te semmit nem tudsz rólunk, Dylan. – Mi az, hogy rólunk? Szó sincs rólad és róla, Jason. Tudod, hogy szerelmes beléd? A pokolba! Kisgyerekkora óta beléd van zúgva. Te pedig ennek dacára is csak játszadozol vele, pedig jól tudod, hogy valami meghal majd Olive-ban, amikor végül ráunsz. Lehajtottam a fejemet, és ökölbe szorult a kezem. – Nem engedem meg, hogy bemenj hozzá, úgyhogy szépen fordulj meg…

– Leszarom, hogy mit akarsz, Dylan – mondtam halkan. Elnémult. – Bemegyek ezen az ajtón, még ha előtte le is kell hogy üsselek. Felvonta a szemöldökét, és összefonta a karját a mellén. – Próbáld meg – mondta. – Csak egyetlen okot adj arra, hogy szétbasszam a… – Szeretem a húgodat, te seggfej. – Elszántan közelebb léptem hozzá. Összeszűkülő szemmel nézett rám, és ökölbe szorított kézzel ő is közelebb lépett. – Hazudsz, te szemétláda! Mielőtt azonban bármit is tehetett volna, a háta mögött kinyílt az ajtó, és az apja lépett ki hozzánk. – Elég legyen, Dylan! – mondta jeges hangon, és csendben bezárta az ajtót. Megdermedtem. Megfeszült a kezem, és nagyot nyeltem. Egy olyan ember állt előttem, akire mindig is felnéztem, aki tudta, hogyan kell gondoskodnia a családjáról, és esze ágában sem volt eltitkolni, mennyire szereti a gyermekeit, a feleségét… de még a szomszédok kölykét is. Pont úgy, mint a körülöttünk lévő házak, ő sem változott meg. A hajában több volt ugyan a fehér, és a szeme körül elmélyültek a mosolyráncok, ám az előttem álló széles vállú, egyenes hátú férfi pontosan olyan volt, mint annak idején. Mi a fenéért kellett kijönnie? Dylannel gond nélkül összeverekedtem volna, ám az apjára nem tudnék kezet emelni. Hátrébb léptem, és megpróbáltam lazítani az izmaimon. – Nem örülök, hogy ilyen körülmények között bukkantál fel, de még így is jó érzés látni téged, Jason – mondta Logan, miután erővel félretolta a fiát az útból. Nagyon halvány mosoly jelent meg a szája szélén. Talán még lesz esélyem bejutni Olive-hoz. Logan esetleg hinni fog nekem.

Úgy éreztem magam, mint tizenhét éves koromban, megvakargattam a tarkómat, és lesütöttem a szememet. Csak nem fogom elbőgni magamat… – El sem tudja képzelni, hogy mennyire jó újra látni önt, uram. Bólintott. – Feltételezem, azért vagy itt, mert találkozni akarsz Olive-val. Dühös tekintettel Dylan felé fordultam, és őt bámultam, miközben megválaszoltam az apja kérdését. – Igen, Olive-ért jöttem. – Nem találkozhatsz vele! – vicsorogta Dylan, és közelebb lépett hozzám. Ez a faszfej tényleg azt akarja, hogy szétrúgjam a seggét. – Dylan, elég legyen! – vágott Logan újra a szavába. – Ne hőzöngj! Visszafordult felém. – Azt mondom, beszélgessünk kicsit, mielőtt találkoznál vele. Rendben? – Persze – bólintottam, és mind a ketten leültünk a veranda lépcsőjére. Dylan bölcsen úgy döntött, hogy az ajtó mellett marad ahelyett, hogy az arcomba mászott volna. Nagyon csúnya meglepetés vár rá, ha azt hiszi, képes megakadályozni, hogy bejussak Olive-hoz. Habozás nélkül szétverném a pofáját. – Olive eléggé szűkszavú, úgyhogy neked kell elmondanod, egészen pontosan mi a helyzet, Jason. A saját szavaidat akarom hallani, és nem azt a szöveget, amit az embereid írtak neked. Elkomorodtam. – Elmondok mindent, amit tudni akar. Semmit sem fogok eltitkolni. – Olive-nak egészen más a hozzáállása. Azt hiszem, ő a lehető legkevesebbet akarta megosztani velünk. Megráztam a fejem, és megdörzsöltem a homlokomat.

– Az még azelőtt volt. – És most? Valami megváltozott? – Igen. – Még erősebben masszíroztam a homlokomat. – Igen, minden megváltozott. – Azért vetted feleségül Olive-ot, hogy jó fiúnak látssz, igaz ez? Összerezzentem. Jézusom! Nagyon nem volt szükségem egy ilyen vallatásra. – Igen – sóhajtottam. – Igen, a sajtósom azt gondolta, ez megmenthetné a karrieremet a sok balfaszságom után. Amikor megláttam Olive-ot, és úgy viselkedtem… aztán mindenki felfigyelt kettőnkre… Nem fejeztem be a mondatot. – Értem. És most? Mi változott meg mostanra? Felemeltem a fejem, és Logan szemébe néztem. Nem tudtam eldönteni, hogy dühös-e rám vagy sem, ám ennek dacára is őszintén válaszoltam. – Szerelmes vagyok a lányába, uram. – A vállam fölött kemény pillantást vetettem Dlyanre. – Ez változott meg. – És gondolod, hogy a lányom is szeret téged? Már nem Dylant bámultam, hanem magam elé néztem. – Nem tudom – ismertem be. – Erősen remélem, hogy igen. – Akkor miért van itt? Láttuk a híreket. Ha igaz, amit mondasz, és tényleg szerelmes vagy belé, akkor mi történt? Elmondtam neki mindent, ami előző éjjel történt, kivéve persze azt a részt, hogy a farkam mindenki szeme láttára őrjöngve szeretett volna belenyomulni a lánya rugalmas kis testébe. Még szép, hogy ezt megtartottam magamnak. Minél tovább beszéltem, és elmagyaráztam a részleteket – nemcsak azt, hogy valamit tettek az italomba, hanem mindent, ami Olive és közöttem történt –, Dylanból annál inkább tűnt el a feszültség, és közelebb jött hozzánk. Nem is tudom, milyen sokáig beszéltem. Logan végül elmosolyodott,

megveregette a vállam, és felkelt a lépcsőről. – Ti, fiúk, még nyugodtan beszélgessetek. Olive alszik, de Jason itt maradhatsz, hogy reggel majd beszélj vele. Szerintem Emily is örül, hogy láthat. Dylan mellé lépve ezt mondta: – A húgod már nem kisgyerek, Dylan. Elég felnőtt ahhoz, hogy egyedül döntsön Jasonnel kapcsolatban. Ne avatkozz bele! Amikor Logan bement és bezárta maga mögött az ajtót, Dylan leült az apja helyére. – Szóval te tényleg szereted? He? És ezt el is mondtad neki? – kérdezte. Fáradtnak tűnt. Én magam is hullafáradt voltam. – Hogy lehet az, hogy most már hiszel nekem? – mondtam kissé ingerülten, és egy dühös pillantást vetettem rá. – Szállj le rólam! Csak ma jöttem rá. Ráment az egész napom, hogy kiderítsem, hol bujkál. – Meglepődöttnek tűnsz, valahányszor csak kimondod, mégis újra és újra erről beszélsz. – Ha nem tetszik neked, hogy szerelmes vagyok belé, akkor is hagyd ki őt ebből. Nem akarom, hogy bármi olyat mondjál neki, amivel felzaklatnád – mondtam szinte vicsorogva, és átnéztem az utca túloldalán álló házba. Vajon Kealey bácsi és néni még mindig ott élnek? – Tőlem akarod megóvni a húgomat? – Igen – mondtam egyszerűen, és dühösen rámeredtem. –Sosem tudtad befogni a szádat, ha ott volt a közeledben. Nem engedem meg, hogy valami ostobasággal összetörd a szívét. Cseppet sem érdekel, hogy a bátyja vagy. Felvonta az egyik szemöldökét, és olyan tekintettel nézett rám, amit nem tudtam hová tenni. – Ajjaj – mormogta. Egy jó darabig hallgattunk. – Amúgy mit csinálsz itt, San Franciscóban? –

kérdeztem, amikor már elviselhetetlenné vált a csend. Be akartam menni, hogy beszéljek Olive-val, de Logan azt mondta, hogy a lánya alszik. Jól volt vajon? Mérges? Szomorú? Csalódott bennem? – Nemrég szült a feleségem legjobb barátnője. Őket látogatjuk meg a hétvégén. Szkeptikusnak tűnt. Csend támadt. – Éreztél bármit is Olive iránt, amikor kölykök voltunk? –kérdezte Dylan. Bár ezt a kérdést már számtalan alkalommal feltettem magamnak, továbbra sem tudtam a választ. – Nem tudom – mondta sóhajtva. – Nem hiszem. Úgy értem, nagyon kedveltem őt is, persze. Tudod, a te barátod voltam, de legalább annyira élveztem Olive társaságát, mint a tiedet, seggfej. Ezt hallva nevetni kezdett, és én is ellazultam. – De nem. Nem mondanám, hogy szerettem. Túl fiatal volt. Igaz, talán belém zúgott, de ennek esetleg csupán az volt az oka, hogy én voltam az egyetlen srác a látóhatáron. Nem hinném, hogy komoly érzelmei voltak irántam. – Szóval nem hinnéd – mondta, és a lábával arrébb pöccintett egy kisebb kődarabot. – Ezt most hogy értetted? Dylan megrázta a fejét, és megdörzsölte az arcát. – Több volt ez egyszerű fellángolásnál, haver. Egyfolytában próbáltam elriasztani tőled anélkül, hogy túlságosan nyilvánvalóvá vált volna. Emlékszel arra a lányra, aki a mobilodra üzent közvetlenül azelőtt, hogy… hogy el kellett költöznöd? Hiába töprengtem, semmi konkrétum nem jutott az eszembe. – Az egyik osztálytársunk? – Nem, egy ismeretlen csajszi. – Mégis mi a fenéért emlékeznék az ilyesmire?

– Olive volt az. – Tessék? Olyan gyorsan fordultam Dylan felé, hogy azt hittem, a nyakamban megpattant valami. Utána viszont elnevettem magam. – Azt hiszem, tudnék arról, ha Olive írt volna nekem. Megvolt a telefonszáma. Újabb idegesítő sóhajtás. – Azt hiszem, kölcsönkérte az egyik haverja vagy ismerőse mobilját. Az a lényeg, hogy megpróbált chatelni veled. Már akkor régen is kockázatot vállalt, hogy a közeledben lehessen. Nem tudom, mi volt a terve, amikor rád írt, de… – Ezt te meg mégis honnan tudod, he? – Éppen ezt próbálom meg elmondani neked, seggfej. Szóltál, hogy egy lánnyal chatelsz, aztán amikor lementél a földszintre, én benéztem Olive szobájába, hogy minden rendben van-e vele, és találtam egy mobilt az ágyán. Mivel ez nem az ő telefonja volt, elkezdtem piszkálni, és képzeld el a meglepődöttségemet, amikor megtaláltam a te üzeneteidet. – Mit csináltál, Dylan? – Mégis, szerinted mit csináltam? Fogtam a te mobilodat, és válaszoltam neki.

Harmincharmadik fejezet

Olive

AMIKOR RÁDÖBBENTEM, hogy elaludtam, kintről még beszivárgott a napfény, és a földszintről meghallottam Dylan dühös hangját. Nem törődve vele a fejemre húztam a takarómat, és tovább aludtam. Semmi másra nem vágytam, csak az alvásra. Amikor másodszor felébredtem, még mindig nappal volt, és majdnem megsültem a paplan alatt. Elővettem egy vékonyabb takarót, és kibújtam a ruhám nagy részéből. Harmadik és negyedik alkalommal azért ébredtem fel, mert pocsékul éreztem magamat a saját bőrömben. Ezután nyugtalanul forgolódtam és mocorogtam. Utáltam mindent. Ekkorra végre már besötétedett odakint. Az ötödik alkalommal… az ötödik alkalommal az ébresztett fel, hogy valaki bemászott mellém az ágyamba. Bár nem nyitottam ki a szemem, így is tudtam, hogy Jason az. Bárhol megismertem volna az illatát. A testem megfeszült, ám igyekeztem eltitkolni, hogy felébredtem, és megpróbáltam továbbra is egyenletesen lélegezni. A családtagjaim közül Dylan volt a legdühösebb; még a házba sem engedte volna be Jasont, így kizárt dolog, hogy bemászhatott volna mellém az ágyba. Akkor meg hogy került ide? Nem kellett túl sokat várnom a válaszra. – Anyukád megágyazott nekem a heverőn, de én felosontam ide a szobádba – suttogta Jason. – Csendben kell

lennünk, hogy a seggfej bátyád ne törjön ránk, hogy megvédje tőlem a feleségem. Elhallgatott. – El sem tudod képzelni, mennyire furcsa újra itt lenni, Olive, ám az, hogy így osontam be hozzád a szobádba… valamiért ez cseppet sem furcsa. Nem mozdultam, de ő folytatta. – Olive… – hatalmasat sóhajtott. – Mikor éreztem először, hogy ennyire hiányzol nekem, édesem? Mikor éreztem… Újabb sóhajtás. – Annyira megijedtem, amikor Alvin azt mondta, nem tudják, hol lehetsz. Csendben maradtam. Lassan lehúzta rólam a takarót, és az ujja hegyével megérintette meztelen vállamat. A fenébe! Miért is gondoltam, hogy bölcs dolog egy laza topban és bugyiban aludni? Hagynom kellett volna, hogy csendben megfulladjak. Amikor az ujjai elérték a csípőmet, és rájött, hogy nincs túl sok holmi rajtam a takaró alatt, vett egy mély lélegzetet, és a combomról már nem húzta le a takarót. Miközben a torkomban dobogott a szívem, vártam, hogy mi lesz a következő lépése. Talán azért jött, hogy bejelentse, el kell válnunk? Ha ezek az utolsó közös perceink, ki akarom élvezni minden pillanatát. – A szíved továbbra is csak értem dobog, Olive? – kérdezte csendes, édes hangon. Még erősebben összeszorítottam a szemem. – Talán azért dobog olyan hevesen a szíved, mert álmodban is érzed az érintésemet? Lágy szavai megsimították a bőrömet, én pedig hagytam, hogy az ujjai bejárják a testem minden porcikáját, elcsábítva a szívemet, mielőtt az elmém véget vethetett volna ennek. – Hiányoztál nekem, kicsim. Ha megcsókollak, Olive… –

Mielőtt közelebb csúszott volna hozzám, megéreztem a vállamon forró ajka érintését. Borzongás futott végig a hátamon, és önkéntelenül is fel nyögtem. Jason úgy folytatta, mintha nem is hallotta volna. – Ha megcsókollak, felébredsz és játszol velem? Annyira szeretném az ajkadat a számon érezni, Olive! Mi lenne, ha már nem tennél úgy, mint aki alszik, kicsim? Tudta, hogy ébren vagyok. Elegem volt a színjátékból, ezért kinyitottam a szememet a sötét szobában. – Mit csinálsz itt, Jason? – suttogtam egy idő múlva. – Megtennéd, hogy rám nézel, drágám? Kérlek! Szembefordultam vele, ám kényelmetlenül közel voltunk egymáshoz, mivel a gyermekkori ágyam túl kicsi volt ahhoz, hogy erényes távolságot lehessen benne tartani. Hátrébb csúsztam, és végül már az ágy legperemén feküdtem. A tekintetem a lepedőre tapadt. – Elmondhatom neked, hogy mire emlékszem a múlt éjszakából? Meghallgatsz? – Van talán más választásom? Az ágyamban fekszel, és nincsen hová menekülnöm. Kintről csupán nagyon halovány fény szűrődött be, így alig láttam valamit, ám Jason mégis feljebb emelte az államat, hogy a szemébe nézhessek. Én inkább borostás arcára összpontosítottam. Mert én ilyen dacos lázadó vagyok. – Nem akarom, hogy bármikor újra elfuss tőlem, Picúr. Ha megteszed, én mindig utánad jövök. Emlékezz erre. Persze azt is tudnod kell, sosem fogok okot adni arra, hogy otthagyjál. Továbbra is csendben maradtam. – A múlt éjszakáról az utolsó dolog, amire emlékszem, az, hogy felmegyünk a privát szobába. Meg az, hogy megpróbáltam kitalálni, hogyan győzhetnélek meg arról, hogy odafönt az enyém legyél. Amikor ujjheggyel megérintette az ajkamat,

összerezzentem. Ő nem törődött ezzel, hanem gyengéden megsimogatta a számat. – Aztán megcsókoltalak, Olive, igaz? Arra nagyon is emlékszem, hogy ezt tettem. Soha nem fogom elfelejteni, milyen érzés, ha a számhoz ér az ajka. Örökre megőrzőm ezt az emléket. Mi a fenéért öntötték el könnyek a szememet? – Emlékszem arra is, hogy beszélgettem Lucyvel és Lilyvel, de utána már semmire sem, Olive – elhallgatott egy percre. – Tudod, hol ébredtem fel ma reggel? Megint összerezzentem, és felkészültem a legrosszabbra, ám ő ahelyett, hogy folytatta volna, hátrasimította a hajamat. – Remegsz, édesem. Bárcsak közelebb jönnél hozzám, hogy felmelegítselek! Nem mozdultam. Nagyot sóhajtott, és onnan folytatta, ahol félbehagyta: – Devlin lakosztályában ébredtem. Alvin is ott volt. Úgy gondolják, valaki drogot rakott az italomba, mert furcsán viselkedtem, és amikor felébredtem, még arra sem emlékeztem, hogy hol vagy. Megfeszültem. – Nem jössz közelebb, hogy átölelhesselek? Mindjárt kiesel az ágyból, és attól tartok, hogy Dylan egyből ránk tör, hogy megvédhessen tőlem. – Tudja, hogy itt vagy a szobámban? – Még nem, és remélem, hogy ez így is marad. Az ujjai ráfonódtak az én ujjaimra, és maga felé húzott. Vonakodva közelebb csusszantam. Amikor már elég közel voltam, átölelte a derekamat, és szorosan odahúzott maga mellé. Az álla megpihent a fejemen, miközben én diszkréten beszívtam az illatát. Hosszú sóhajtása megkönnyebbülésről árulkodott. – Nem tudom, hogyan érhetném el, hogy higgyél nekem, Olive, de remélem, hogy hinni fogsz. Miközben én kialudtam

a mámort, Devlin vallatóra fogta a teljes személyzetet, és kiderült, hogy összesen egy pohár italt kaptam. Ebbe senkinek nem volt alkalma bármit is belerakni, mert, ahogy te is láttad, a pultos ott készítette el nekem a szobában. Amikor a házban valaki kinyitott egy ajtót, mind a ketten elhallgattunk, és a testünk megfeszült. Néhány pillanattal később kinyílt és becsukódott a mosdó ajtaja. Miután ismét tiszta lett a levegő, Jason suttogva folytatta: – Magammal vittem Alvint, és átmentünk a lakásodba, hogy megkeressük Lucyt, de ő nem volt ott. Amikor helyette belefutottam Lilybe, kissé elszállt az agyam. Lehet, hogy csúnyán ráijesztettem, ám ez kapóra jött, mert bevallotta, hogy Charlotte-tal együtt hozzányúlt az italomhoz. Lily szerint a régi barátnőd találta ki, hogy lefotóznak és kiszivárogtatják a sajtónak. Nem tudom, hogy ebből mennyi igaz, de a csaj kitartott emellett. Csak akkor vettem észre, hogy sírok, amikor Jason keze lágyan letörölte a könnyeimet. – És ha pedig ezzel még nem okoztak volna elég kárt, az egyikőjük felhívta a pletykalapokat, és névtelen forrásként azt mondta nekik, hogy mi csak látszatházasságban élünk. Döbbenten megráztam a fejem. – Az nem lehetett Lily. Őt igazából alig ismerem. Arra viszont megesküszöm neked, hogy még Charlotte-nak sem meséltem róla. Csak Lucy tudja. – Semmi baj, édesem, nem számít. Megan felhasználta a befolyását, és az újságok nem veszik komolyan ezt a pletykát. Jason ajka megérintette a homlokomat, és ahelyett, hogy elhúzta volna a száját, így maradt. – Elhoztam magammal a mobilodat. Mi lenne, ha felhívnád Lucyt, hogy őt is meghallgasd? – suttogta. A háta mögé nyúlt, és kihúzott valamit a farzsebéből, majd a kezembe nyomta. A mobilomat. Már majdnem

teljesen lemerült. Felhívtam Lucyt. – Lucy? Szia! – Szia, drága! Hogy bírod? – Nem inkább nekem kellene ezt kérdeznem? Hogy van Jameson? – megpróbáltam a lehető leghalkabban beszélni. – Már felébredt. Így is képes arra, hogy pokollá tegye az életem. Őszintén szólva, miattad jobban aggódom. Megígérted, hogy egyből felhívsz, mihelyt hazaértél. – Egen, bocsi. Amikor megpillantottam aput, egyszerűen… – Semmi baj, Olive, megértelek. Feltételezem, a férjecskéd is odaért hozzád, és ezért hívsz most. Megrándult az ajkam, de ennél többre nem futotta az erőmből. – Nem tudom pontosan, hogy mit mesélt el neked, de sajnos az igazat mondta, kis zöld Bogyóm. Pár órával ezelőtt beszéltem Charlotte-tal, vagyis inkább veszekedtem vele. Azon az estén, amikor hazahoztalak ide, és Marcus az ölében vitt be a szobájába, ez a picsa rádöbbent arra, hogy Marcus nagy ívben ejteni fogja, ha te úgy döntesz, hogy visszajönnél hozzá. Azt hiszem, ezért mondta neked, hogy már akkor lefeküdt Marcusszal, amikor ti még egy pár voltatok. Ha tudni akarod a véleményem, azok alapján, amik tegnap óta történtek, erősen kétlem, hogy ez igaz. Minél többet beszélt, annál jobban zavarba jöttem. Bedrogozni valaki italát egészen más történet, mint megcsalni valakit, vagy azt hazudni, hogy félreléptek. A fenébe is, tulajdonképpen honnan szerezte a tablettát, ami így kiütötte Jasont? – Azt gondolom, azért mesélt neked a félrelépésükről, hogy ne akarj visszamenni Marcushoz, Jasont pedig azért drogozta be, hogy ő se legyen a tied. Az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy úgy csinált, mintha szívességet tett volna neked, mivel „az a faszi mindenképpen ejtett volna téged”. Ez

a picsa nem tudja, hogy Jason szerelmes beléd. – Ezt egyedül te hiszed. – Ó, ne már! Egyedül te nem gondolod így. – Éppen behal az aksim, úgyhogy le kell tegyelek, Lucy. Felhívhatlak holnap? A hördülése egyértelművé tette, hogy neheztel rám. – Persze. Majd hívlak később. Ne csinálj hülyeséget, Olive! Elvárom, hogy holnap jó híreket mondjál. Jasontől pedig kérdezd meg, hogy mit gondol az örökbefogadásomról. Letette, miközben én még mindig a fejem ráztam. A telefonomat bedugtam a párna alá. – Na? – törte meg Jason a csendet. – Hiszel nekem? – Nem kellett volna Lucyt felhívnom ahhoz, hogy ellenőrizzem a szavaidat, Jason. Hiszek neked. Az ostoba filmekben viszont mindig az egyik világhírű kollégád a tettes. Most Lindsay-t kéne utálnom, nem a legjobb barátnőmet. Egy filmcsillagnak kellett volna beléd szeretni, hogy utána szétverje a házasságunkat. – Tényleg ennek kellett volna történnie? – mormogta Jason, és halványan elmosolyodott. – Igen – mondtam letörten. – Ez történik a könyvekben. Mindig színre lép egy gonosz híresség vagy egy excsaj. Ki gondolta volna, hogy ez lesz? Nagyon sajnálom, hogy a bará… Az ajka nekinyomódott az enyémnek, és a fejünk fölött dalra fakadtak az angyalok. A váratlan mozdulata miatt beleziháltam a szájába; ö persze kihasználta a hirtelen lehetőséget, és belém csúsztatta a nyelvét. Megmarkoltam az ingét, és közelebb húztam magamhoz, miközben az ujjai belemélyedtek a húsomba, ám amikor igazán kezdtem volna élvezni a csókját, hátrébb húzódott. – Pontosan ezt akartam hallani – mondta érdes hangon, és forró lélegzete elkeveredett az enyémmel. Lassan elengedtem az ingét, és vettem egy mély

lélegzetet, hogy kitisztuljon az elmém. – Akkor ez többé már nem játék? – kérdeztem. – Egész úton idefelé ezen gondolkodtam. Szerintem soha nem volt játék, kicsim. – És akkor hogyan tovább? – Holnap hazaviszlek magammal. – És akkor mi lesz? Úgy teszünk, mintha semmi nem történt volna? – Elhúzódtam tőle, és hanyatt dőltem. – Nem vagyok biztos abban… – Ne fejezd be ezt a mondatot! Igen, úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, mert semmi nem történt. A feleségem vagy, Olive. Elkövetted azt a hibát, hogy hozzám jöttél, én pedig nem engedlek ki a kezeim közül. Nem visszakozhatsz. Mert én talán hagynálak elmenni, haver. A következő pillanatban Jason már rajtam feküdt, és megpróbálta befészkelni magát a lábaim közé. Amikor megéreztem a merevedését, felhördültem. – Te meg mit művelsz? – kérdeztem pánikba esve, és a válla fölött az ajtó felé pillantottam. – Éppen beléd szeretek. – Pont most? Ebben a pillanatban szeretsz belém? Na persze. Lehajtva a fejét, lágyan harapdálni kezdte az ajkamat. – Nem, te kis nagyokos. Valósággal beléd zúgtam… mégpedig túlságosan is, ha engem kérdezel. Most te jössz. – Mi az, hogy én jövök? – Hogy végre kimondd, szerelmes vagy belém, mert akkor becsukhatom a szemem, és elnyelhet a mélység. – Te sem mondtad volna ki, hogy szeretsz engem, igaz? Akkor én miért mondjam? Szerintem neked kellene kezdeni. Oldalra és kissé lejjebb hajtotta a fejét, időt hagyva arra, hogy megállíthassam. Amikor már majdnem összeért az ajkunk, ezt suttogta:

– Csókolj meg, Olive! Egy önkéntelen mozdulattal feljebb emeltem a fejemet, és lágyan megcsókoltam az ajkát. Ez a mocsok szórakozik velem! – Te most meg mit parancsolgatsz így hirtelen? – Pofa be, és csókolj, asszony! – Szerin… Egy csókkal befogta a számat, mégpedig hosszú percekre – csodálatos hosszú percekre. Amikor véget ért, egyikünk sem kapott levegőt. – Mondd ki! Kérlek! – mormogta újra, és apró csókokat lehelt az ajkam köré. – Szeretlek, Jason Thorn – ismertem be. A szívem megkergült. Azok a pillangók, amelyeket Jason már az első találkozásunk pillanatában felébresztett, valósággal elözönlötték a bensőmet, és én szinte rosszul lettem. Sebezhetőnek éreztem magam. Elfogott a remény. A csodálatos remény. Jason becsukta a szemét, és a homloka megpihent az enyémen. – Azon az estén, amikor elmentem az egyetemi klubba, és láttam, ahogy ott énekelsz a barátnőddel… akkor kezdődött. Szépen beléd szerettem. – Mi lenne, ha végre kimondanád? – kérdeztem. Lemosolygott rám. – Szeretlek, gyönyörű kicsi Olive-om. Feleségem. Beszívom a levegőt. Kifújom a levegőt. Nem szabad abbahagyni. Lehet, hogy életben maradok! – Ügyes! Egész ügyes volt – mondtam, és megveregettem a vállát, miközben majdnem elvitt egy szívinfarktus. Halkan felnevetett. – Szóval elfogadható a szerelmem? Semmitmondóan hümmögtem. – Hát persze. Miért is ne?

Még mindig kuncogott, amikor csókolgatni kezdte a nyakamat, én pedig lehunytam a szememet. – Több mint tíz évet késtél, de nyeljen el a föld, ha nem volt jó meghallgatni ezeket a szavakat épp ebben a szobában – suttogtam. A keze besiklott a topom alá, és lassan egyre feljebb haladva simogatni kezdte a derekamat. – És még mi mást szeretnél hallani vagy csinálni ebben a szobában? Szívesen valóra váltom az összes álmodat. Hirtelen kinyílt a szobám ajtaja, és megpillantottam Dylan vállát. A bátyám igyekezett nem benézni. – Már több mint egy órája idebent vagy, te szemétláda! Gondolod, hogy nem vettem észre? Mi lenne, ha kivonszolnád magadat a húgom szobájából, hogy kicsit elbeszélgethessek veled, te seggfej? – sziszegte Dylan halkan és dühösen, majd anélkül, hogy megvárta volna a választ, becsukta az ajtót. A következő pillanatban viszont újra kinyitotta. – Megvárlak! A homlokomat Jason nyakához szorítva csendben elnevettem magam. Amikor kinyílt az ajtó, a keze megdermedt a bőrömön, és megfeszült az egész teste, de mihelyt Dylan becsukta az ajtót, újra simogatni kezdett, és felsóhajtott. – Azt hiszem, nem voltam annyira nesztelen, mint ahogy hittem. – Hát nem – mondtam, és újra felnevettem. – Dylan nem könnyíti meg a dolgomat, igaz? A fejem a párnámra hanyatlott, és felnéztem férfias arcára. – Nem nagyon. – Azt hittem, örülni fogok a viszontlátásnak, és egy pillanatra tényleg így is volt, de úgy tűnik, hogy pofára estem – mondta Jason egy újabb mély sóhajtással. – Legalább nem az apád törte ránk az ajtót. Hála istennek! Elmosolyodtam, de csendben maradtam. O is elnémult,

miközben lemosolygott rám. – Nagyon szeretlek, Jason – mondtam, és majdnem elsírtam magam. Még jobban vigyorgott. – Itt van a gödröcske – mormogtam, és az ujjammal megérintettem. – Szereted? – kérdezte érdes hangon. Bólintottam. – Rajtad is van egy csomó minden, amit imádok, asszony. – Például micsodát? – kérdeztem elakadó lélegzettel, mert valósággal elnyelt a tekintete. – Például azt az aprócska anyajegyet a csípődön – mormogta, és a sötét dacára is hajszálpontosan megtalálta az anyajegyet. – Meg azt, hogy mindig mosolyogsz írás közben, amikor azt hiszed, hogy senki sem figyel. Amikor durván bekopogtak az ajtón, Jason felsóhajtott. – És tudod, hogy ma még mi derült ki? – kérdezte csevegve, miközben egy nagy sóhajtással felkönyökölt. – Megtudtam, hogy tizennyolc éves koromban te chateltél velem, másnak adva ki magadat. Nem kaptam levegőt, és az arcomról lefagyott a mosoly. – Mi-micsoda? – Érdekes, igaz? Mert szerintem nagyon is. És tudod mit? Állítólag azt válaszoltam neked, hogy a barátom kishúga tapadós, kiállhatatlan alak, vagy valami ilyesmit. Ekkorra már kiszállt az ágyamból, és ott magasodott fölém, miközben én halálra válva, két kézzel szorítottam a takarómat. – Tudod miért nem emlékszem a pontos szavaimra? Azért – kapaszkodj meg –, mert igazából nem én írtam őket. Tök jó, nem? – Micsoda? – kérdeztem újra. – Hogy érted azt, hogy nem te írtad őket? – Ó, hát nem tudtad? A szerető bátyád próbált meg így

megoltalmazni tőlem. Vagy talán engem tőled. Nehéz volna megmondani. – Ugye csak viccelsz? – Tök komoly vagyok, édesem. Nagyon is. Ledobtam magamról a takarót és kimásztam az ágyból. – Ezért kinyírom! Két lépést sikerült megtennem, mielőtt Jason visszahúzott volna a mellkasára. – Csigavér, tigris. Majd együtt végzünk vele, de előtte húzz fel egy nadrágot, mert akkor nem lesz törvényes oka arra, hogy először ő végezzen velem. Megfordultam a karjában, lábujjhegyre álltam, és szenvedélyesen megcsókoltam, miközben két tenyerébe fogta az arcomat, és félrefordította a fejem. Olyan vad volt ez a csók, hogy kis híján elájultam. – Szóval nem vagyok egy tapadós kis dög? – kérdeztem, miután végre sikerült abbahagynom a csókot. – Szerettelek. Te voltál az én Picúrom. Sosem neveztelek volna ragadósnak. És… – Elengedte az arcom, és váratlanul a karjába kapott. – Most már, hogy felnőttél, cseppet sem bánom, ha ragadós és tapadós vagy. Valójában alig várom, hogy hazagyere velem, hogy aztán jól összeragacsozd az egész testemet, édesem.

Utószó

Jason

– JASON! Felemeltem a fejem, és észrevettem, hogy a feleségem rohan felém. Egyre gyorsabban dobogó szívvel félúton találkoztunk. – Mi a baj, Olive? Mi történt? A mellére szorította a kezét, és megpróbált lélegzethez jutni. – Hogy voltál… hogy voltál képes nem szólni arról… egy pillanat, azt hiszem, hogy szívinfarktust kapok… Előrehajolt, és megtámaszkodott a térdén. Megragadtam a vállát, és segítettem, hogy ki tudja húzni magát. – Olive, mondjad már, mi a baj? Ingerülten intett a kezével. – Egy perc türelmet kérek. Éppen dühös vagyok rád. – Mégis mi a fenéért? – Hogy a csudába nem szóltál arról, hogy Adam Connor, a híres Adam Connor költözött be mellénk? Miért Lucytől kellett megtudnom helyetted? Hiszen bíztam benned, a fene essen beléd! Nagyot pislogtam. – Édesem, én nem tudom, kik a szomszédaink. Ahogy neked, nekem sem volt halvány gőzöm se arról, hogy Adam ide költözik mellénk. Annyira elkerekedett a szeme, hogy majdnem elnevettem magamat, miközben ő felbámult rám.

– Te ismered? Úgy mondtad ki a nevét, mintha személyesen ismernéd – visította. – Ismered Adam Connort? Már megint színészkedik velem. Megint. Félrehajtottam a fejemet, és szigorúan rámeredtem. – Próbálj meg nem elalélni egy másik pasi miatt a férjed előtt, Picúr! Nem venné ki jól magát! Parányi kezével megragadta a vállamat, és a fejét nekiszorította a mellkasomnak. Kihasználva a lehetőséget, azonnal átöleltem, és odahúztam magamhoz. Bugyuta mosollyal felnézett rám. – Bemutatsz neki minket? Úgy értem, engem. És talán esetleg Lucyt is? Mind a kettőnket? Adam Connornak? Annak a híres Adam Connornak, aki itt fog lakni a szomszédban a cuki kisfiával együtt? Ugye bemutatsz neki? Ó, tudtam én, hogy jó férfihez mentem feleségül! – Olive – sóhajtottam. – A te férjed is igazi filmsztár, asszony! Hát ilyen gyorsan lepattintasz egy másik híresség kedvéért? Miközben én nem rohangálok körbe, hogy írónőket szedjek fel. Megveregette az arcom, és felsóhajtott. – Lehetne, hogy gyorsan bemutatsz neki? Nem szeretném kivárni, hogy Lucy ott bujkáljon a bokrok között, és az alacsony kerítés fölött leskelődjön. Megcsóváltam a lejemet, és erőnek erejével megfordítottam Olive-ot. – Gyere, itt az idő! Hangosan morgott, de azért elindult előttem. – Na, vegyük át még egyszer: miért kell nekem is beszállnom abba, hogy megtréfáljátok Lindsay-t? – Mert ennyire segítőkész vagy? – kérdeztem, és a lakókocsink felé terelgettem, ahol a sminkeslányok már várták, hogy feladják rá a parókát, amiben legalább kicsit hasonlítani fog Lindsay-re. Az én drágám azonban azt nem tudta, hogy nem a kolléganőt tréfáljuk meg, hanem őt.

– Mikor forgatjátok le az utolsó jelenetet? – kérdezte, miközben megfogta a kezemet. – Ott akarok lenni én is. Hallani akarom Tanner üvöltését: ennyi, vége a forgatásnak! – Rögtön a tréfa után lezavarjuk azt is. – És mikor mondod el végre, hogy pontosan mi lesz ez a tréfa? Felveszem a parókát, és utána mit csináljak? Ijesszem meg, vagy valami ilyesmi? Türelmetlen kis bogárkám! – Semmit nem kell tenned, drágám, csak ott állnod. Ennyi éppen elég lesz, hogy sikerüljön a tréfa. Felemeltem a kezét és megcsókoltam. Na, most ezzel egyetlen hazug szó sem hagyta el a számat; tényleg csak ott kellett állnia a padlóra rajzolt X-en. Csupán egyetlen egyszerű feladata volt még. Amikor a szeme sarkából rám nézett, már ott álltunk a lakókocsi ajtajában, és csupán egész kicsit kellett meglöknöm a fenekét, hogy bemenjen. Alig vártam, hogy ma este egyedül maradjunk otthon. Fél órával később már alkonyodott, és odakint beállt a teljes sötét, amikor előjöttünk a lakókocsiból. Visszaindultam vele a forgatásra, ahol már csak a film utolsó jelenete volt hátra. – Furcsán néznek rám az emberek, Jason – suttogta ingerülten, és közelebb bújt hozzám. – Azt mondtad, nem csak én fogok úgy kinézni, mint Lindsay. – Minden rendben lesz, édesem – bizonygattam. Amikor Tanner meglátott minket, intett, hogy menjek tovább. Abból, amit láttam, úgy tűnt, hogy mindenki az előre kijelölt helyén áll, és már csak ránk várnak. – Van egy meglepetésem számodra, kicsim – mondtam, amikor odaértünk a padlóra ragasztott X-hez. – Jason! Ez meg mit jelentsen? – kérdezte idegesen, miközben a stáb tagjai bekapcsolták a lámpákat, és mi ott

álltunk a fényszórók kereszttüzében. – Leforgatjuk az utolsó jelenetet. Felvonta a szemöldökét és megpróbálta kirántani a kezét a szorításomból, én azonban nem engedtem el, soha többé nem is fogom engedni. – Hogy érted azt, hogy leforgatjuk az utolsó jelentet? – kérdezte csipogva. – Szeretlek, Olive – mondtam, és boldogsággal töltött el, hogy a szemében felragyogott a fény. Ez történt minden alkalommal, amikor elmondtam neki, hogy szeretem. Éppen ezért a lehető legtöbbször a tudomására hoztam ezt. – És én is szeretlek – válaszolta. – Ez kezdettől fogva a mi történetünk volt, Picúr. Ha nem írod meg ezt a könyvet, sosem talállak meg. A pokolba is, talán azóta egymásnak szánt minket a sors, hogy először találkoztunk. A könyv nélkül azonban nagyon hosszéi ideig eltartott volna, míg megtalállak. – Megpusziltam az orrát. – Szóval, köszönöm, hogy megtaláltál. Köszönöm, hogy megírtad kettőnk elkerülhetetlen happy endjét. Újra megcsókoltam. – Megbeszéltem Tannerrel, hogy veled forgassuk le ezt a jelenetet. Mindenki azt fogja hinni, hogy Lindsay a partnerem, ám amikor mi ketten első alkalommal megnézzük a filmet, tudni fogjuk, azzal a nővel csókolózom, akit szeretek és nem valaki mással. – Jason! Készüljetek! A kettes kamerával mindjárt kezdjük az első felvételt! – bömbölte Tanner felénk. Olive arca ellágyult és könnyekkel telt meg a szeme. – Meg fogsz csókolni? A kamerák előtt? A füle mögé simítottam a haját. A paróka távolról sem volt annyira puha, mint az ő gyönyörű tincsei, de a célnak megfelelt. – Úgy mondtad, mintha sosem csókolóznék veled, asszony.

– Sokkal többet is csókolózhatnánk – suttogta bele az ajkaimba. Már nem vonakodott és nem is igyekezett elmenekülni tőlem, éppen ezért még szorosabban magamhoz húztam. Elmosolyodtam, és halkan ezt mondtam: – Beleadok mindent, amire képes vagyok, de úgy tűnik, ez nem elegendő. Mi lenne, ha te vennéd a kezedbe a dolgok irányítását? – Csendet kérek! Kezdünk! – figyelmeztette Tanner a jelenlévőket és a stáb elnémult. – És most? – suttogta Olive. Az izgalomtól egyre csak mocorgott. – Most – feleltem, és a két tenyerem közé rejtette az arcát, hogy a kamera ne láthassa az én Olive-om és Lindsay közötti apró különbségeket. – Jöhet az eső! – bömbölte Tanner, majd néhány másodperccel később zuhogni kezdett a hideg esővíz, mi bőrig áztunk és Olive hangosan feljajdult. – Jason! Ezért megöllek! Nem engedtem el az arcát, hanem mosolyogva a szemébe néztem. – Ki hitte volna, hogy egy született gyilkos a kedvesem? Azt hittem, ha valaki ennyire imádja az esőt, mint te, akkor értékeli ezt a részt. Egy picit megváltoztatták a könyvedet, de azt gondoltam… – Tökéletes – mondta, aztán hátrahajtotta a fejét és felkacagott. – Mintha egy vizes tömlővel öntenék ránk a vizet, de nekem meg se kottyan. Tényleg az enyém vagy? Miközben ezt kérdezte, a haja rátapadt az arcára. – Tessék! – kiáltotta a rendező. – Az vagyok, édesem – suttogtam Olive ajkainak, miközben elakadt a lélegzetem. Tudtam, Tanner felveszi a szavainkat és felhasználja őket a film vágása során. – Annyira szeretlek, Evie.

Miközben az esőgépből ömlött ránk a víz, lágyan és lassan megcsókoltam Olive-ot. Egy idő múlva Tanner átváltott egy másik kamerára, ám nem volt olyan erő, ami Olive-ot elhúzhatta volna tőlem. 0 az enyém. Nem engedem meg senkinek, hogy elvegye, még a gonosz kis méhecskéknek sem, Adam Connor pedig végképp nem jöhet szóba. Minden alkalommal, amikor levegőt vettünk, a fülébe suttogtam, hogy mennyire szeretem, és milyen nagyon oda akarok bújni hozzá, amikor hazaérünk. Mihelyt elkezdett mosolyogni, szelíden megcsókoltam, és magamba ittam a boldogságát. Amikor a teste remegve nyomult hozzám, még erősebben átöleltem. – Betartottam az ígéretemet – mondtam, és megcsókoltam a szája két sarkát, miközben ő mély lélegzetet vett. Semmivé szürkült a világ és csak mi kerten álltunk egy díszletutca közepén. – Megmondtam neked, sosem feledkezem arról, hogy Olive Thorn vagy, és úgy tűnik, hogy a szívem pontosan így is tett, édesem. Amikor óvatosan meghúztam a haját, az ismerős gesztus miatt megrezzent a szája széle. – A világom nem annyira félelmetes hely, ha te is itt vagy velem, kicsim. Mindennap ezerszer is megcsókollak, ha erre van szükség ahhoz, hogy az életünk végéig szeress engem. Olive könnyei elkeveredtek az esővel, ám mégis mosolyogott, amikor így válaszolt: – A szívemet egyetlen gödröcskével elloptad, te pimasz kis tolvaj. Azóta szerelmes vagyok beléd. Képtelen lettem volna megfeledkezni rólad. – Nem akarom, hogy valaha is elfelejts! A csókok mellé olyan sok orgazmusban részesítelek, amennyit csak akarsz. Megcsókoltam. – Miért érzem úgy, hogy megpróbálod rám sózni magadat? Esetleg megfontolom, hogy téged válasszalak, ha

megígéred, hogy a házad vetítőtermében szeretkezel velem. Mi lenne, ha közben megnéznénk valamit, vagy hallgatnánk valami izgatót felvételt, és legalább kétszer a medencében is szeretkezni akarok veled. Aztán következhet Devlin klubja is, az egyik privát szoba, és esetleg… Ismét megcsókoltam. – Látom, úgy hajszolsz majd, mint egy rabszolgát. Ugye tudod, hogy felveszik, amit csinálunk? A szeme tágra nyílt a döbbenettől és hallottam, hogy a stáb többi tagja nevetni kezdett. – Nekem annyi. Valaki legyen szíves sújtson le rám egy művillámmal. Tökéletes lesz a mozi számára. A szerző meghalt, miközben az utolsó jelentet vették fel. Gondolj csak bele, özönleni fognak a nézők vagy bármi… Kuncogva újra az ajkára szorítottam a számát, miközben Tanner megváltoztatta a kamera beállítását és szólt, hogy folytassuk. Belesuttogtam Olive fülébe: – Annyiszor és ott foglak megdugni, ahol csak akarod, Olive. Elég, ha csettintesz egyet, és a következő pillanatban már magamévá is teszlek, kicsim. – Jason, adj neki még egy csókot és azzal kész is vagyunk. Fogd az arcát a két kezed közé, aztán gyerünk! – visszhangzott körülöttünk Tanner hangja. – Az ajkadon csókoljalak meg? – A hüvelykujjammal megérintettem Olive alsó ajkát. – Soha többé senki másnak nem akarom a számon érezni a száját. Nekem egyedül csak te kellesz, Olive és én vagyok számodra az egyetlen, a kiválasztott… nevezd, aminek csak akarod, mert a tied vagyok. – Felvétel indul! Sokáig tartott a következő csók, nem siettem el, a kezemmel kissé félrefordítottam a fejét, és még mélyebben beléhatoltam a nyelvemmel, míg végül már nem tudtam,

hogy ő lehel-e életet belém, vagy egyszerűen csak elöntött a mohóság és elfogadok mindent, amivel Olive bőkezűen megajándékoz. Amikor véget ért a csókunk, tudtam, hogy a kezem nem a hideg miatt remeg. – Szeretlek, Picúr – suttogtam, és közben alig kaptam levegőt. – Sokat fájt a szívem miattad, Jason Thorn, de még így is megérte. – Elmosolyodott és hirtelen helyére került minden ezen a világon. – Köszönjük, ennyi volt!

HA MEGSZERETTED Lucyt és érdekel az ő története is, akkor tovább olvasva megtalálod az ő regényének első fejezetét is. Figyelmeztetlek, ha élvezted az Imádlak, Jason Thornt, akkor igen nagy az esélye annak, hogy imádni logod Lucy sztoriját is. AKARLAK, ADAM CONNOR Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam. Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze… Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta! Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat

suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve? Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.

Első fejezet

Lucy

HISZEK A SZERELEMBEN. Tiszta szívemből. Komolyan, ne csóváld így a fejed. Tényleg hiszek. Látom magam előtt, hogy vigyorognak most azok, akik ismernek. Hát, rosszul teszik. Nincs okuk rá, és őszintén szólva szemétség így kiröhögniük. Nem gondolod? Tessék, kimondom még egyszer: szívből hiszek a szerelemben. Mindent tudok a varázserejéről. A jóról és a rosszról. Azt is tudom, hogy a világ nagyszerűbbnek tűnik, ha mámoros vagy a szerelemtől. Meg, hogy meggyógyítja az összetört szíveket, őrült boldogsággal, izgalommal, reménnyel tölt el… és rémülettel, rosszulléttel… de rengeteg olyasmivel, ami miatt sokkal jobb hely lehet a világ, ahol élünk. Itt van például legjobb barátnőm, Olive. Icipici kora óta szerelmes a férjébe. Csak hatéves volt, amikor megkérte Jasont arra, hogy vegye feleségül. Érted? Csak hat volt – hat! Hát nem ez a világ legcukibb dolga? Aztán, amikor évekkel később egymásra találtak, a srác már filmcsillag volt, és egyszerűen levette akis zöld Bogyókát a lábáról. Bejön a csajnak a szerelem, nagyon is, és látszik rajta, hogy mennyire boldog. Amúgy tényleg rászolgált a szeretetre. És én? Úgy tűnik, a szerelmet nem nekem találták ki. Úgy is mondhatnám, hogy nagy ívben elkerüljük egymást. Szóval… igazából arról beszélek, hogy a szerelem egyszerűen mindenre képes… kivéve persze, ha valaki fölött

ott lebeg egy átok, mint az én esetemben. Ó, ezenkívül pedig nem árt, ha hajlandó vagy beengedni a szerelmet az életedbe, meg arra, hogy tágra nyisd a szíved áttekinthetetlen útvesztőjébe vezető súlyos kaput, bizony. Éppen ez a nehéz benne, igaz? Be kell engedned a szerelmet. Ki kell tárulkoznod, meg kell osztanod valaki mással a legkevésbé rokonszenves tulajdonságaidat, a lelked legmélyebb, legsötétebb szegleteit. Csakis ily módon lehet átélni az igazi szerelmet. Ezzel a baromsággal már egész kiskorunk óta etetnek minket, legalábbis így hallottam. A környezetünk nem más, mint a szerelem összefüggő reklámfilmje. Nyisd ki magad valakinek, légy hűséges, becsületes, és ha szeretni fognak úgy, amilyen vagy, akkor minden a legnagyobb rendben lesz. Élvezd, ahogy a szél a képedbe vágja a sok konfettit. Ráleltél az igaz szerelemre? De jó neked! Mi, többiek viszont szívunk. Na most… beengedjem a szerelmet? Azt már nem! Mindent megteszek azért, hogy kint maradjon. Egyszer már csúnyán megégettem magamat. Ha pedig azt kérded tőlem, hogy tulajdonképpen mi a bajom, és ha tényleg hiszek a szerelemben… Szóval, ha ennyire kíváncsi vagy, akkor elmondom, életem nagy problémája nem más, mint hogy régi jó barátom, „a szerelem” nem viszonozza a rajongásomat. Sosem tette. Valószínűleg nem is fogja. Mondhatnám, hogy ez milyen szemétség a részéről, de… mostanra már megbékéltem a helyzettel – legalábbis ezt gondoltam, míg bele nem futottam Jamesonbe. Bele is estem. Igazi dögös, kivarrt rosszfiú volt! Egyetemi szerelem. Ha eddig még nem jöttél volna rá, nekem igen komoly gondjaim vannak az apámmal és az anyámmal. És ha mindez önmagában még nem volna elég ahhoz, hogy szétcsessze az életemet, az egészet nyakon önthetem azzal, hogy bekavar a kiállhatatlan nagyanyám is.

Blablabla… Úgy tűnik, kezded azt hinni, hogy uncsi vagyok, márpedig ez nem igaz. Beszélgessünk inkább kicsit az egyéjszakás kalandokról. Azok tök jók, nem? Végigsiklasz a szerelemhez vezető úton, egymásra mosolyogtok az új partnerrel, és az izgalomtól zúgó fejjel, szédülten arra gondolsz, hogy most összejöhet valami izgi, élvezheted, milyen az, ha a bőrödet megsimogatja valaki, érzed a pasi forró leheletét, a hőséget és a gyönyört, amikor néhány másodpercen keresztül sikerül telibe találnia a megfelelő pontot – már ha sikerül neki. Egyetértek veled. Ez mind tök jó. A fenébe is, csak javasolni tudom, hogy éld át ezt a sok klassz dolgot, főleg, ha méretes a kékeres. Ne legyél kis ribanc; viselkedj hűvös, boldog vízesésként. Nagykanállal kell falni az életet! Élvezd a pillanatot! Ne zárkózz be; légy szabad, mint az esőcsepp! A legfontosabb az, hogy élj! Az a legértékesebb tanácsom mindenkinek, hogy bármit is tesztek, semmiképpen ne térjetek vissza ahhoz a dögös, egyéjszakás kalandhoz, amire azért volt szükségetek, hogy kielégítsétek áruló testetek szükségleteit, feltéve, ha éppen azzal próbálkoztok, hogy elkerüljétek a szerelmet. Bulizzatok, éljetek egy kicsit, szeressetek valakit egy éjszakán át, és aztán lépjetek tovább. Ha ugyanis elkezdetek visszajárni ugyanahhoz a pasihoz, ó, nem is tudom… mondjuk száz alkalommal… végül elkerülhetetlen lesz, hogy ne erezzetek valamit a fickó iránt. Nézze meg az ember… mégis lenne szívem? Erre ugye nem számítottál, igaz? Szóval szépen lassan te is belezúgsz a srácba, pont, mint én. Lépésről lépésre. Megtörténhet, hogy először valami különöset érzel, mert a srác irtó ügyesen használja a hatalmas farkát, te meg nem tudod nevén nevezni, hogy mi történt (amúgy egy orgazmust éltél át, ez nem a szerelem). A legkülönfélébb érzelmek zúdulnak rád,

miközben tövig átadja magát neked. És igen. Tényleg ennyire ügyes; a szívtiprók általában csodálatosak az ágyban. Ami miatt még hevesebben bőghetsz, ha továbblép. Jó, mi? Csakhogy aztán ostoba módon elkezdesz egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítani a csodálatos orgazmusok élményének, valahányszor csak a pasi ott van a közeledben azzal az óriási farkával. A mosolya pedig lassacskán mindent felkavar, és ahogy megsimogatja az arcodat és végignéz rajtad, ahogy bámul, miközben kibújsz a blúzodból előtte – füstölöghet a lángra lobbanó szív. Aztán a fickó átkozott szavai befurakodnak a szívedbe és az agyadba. Aztán esetleg, de tényleg csak esetleg, kezded biztonságban érezni magad, mivel úgy tűnik, hogy valóban fontos vagy neki. Utána pedig, mielőtt lehetőséged lenne csendben lelépni… mielőtt rájöhetnél arra, mire is készül a hátad mögött a szíved… Bumm! Szerelmes lettél! Gratulálok! Amúgy pedig kapd be, áruló szívem! Most már tökéletesen kiélvezheted az elkerülhetetlenül következő nyomorúságot. Természetesen nem beszélhetek mindenki nevében, de az a helyzet, hogy pontosan ez történt velem és Jamesonnel, első és egyetlen egyetemi szerelmemmel, úgyhogy, ha most kiakadsz, inkább őt szidd. Egészen pontosan hat nap és huszonegy óra telt el azóta, hogy lelépett Los Angelesből, és átköltözött Pittsburgba, hogy elkezdje az elcseszett új munkáját a rohadt új cégénél, engem pedig itt hagyott összetört szívvel, gyakorlatilag földönfutóként. Na most, ha érdekel, mégis hogy szerethettem bele Jamesonbe, és miként törte darabokra a szívemet… akkor vissza kell mennünk kicsit az időben. A sráccal az egyik közgazdaságtan szemináriumon találkoztam a tanulócsoportban. Ellentétben a széles körben elterjedt

nézettel, nem szokásom tíz perc ismeretség után mindenkivel lefeküdni… vele sem tettem. Először csupán élveztem a látványt, és úgy döntöttem, hogy csendben nyáladzva bámulom… hiszen az ilyesmi mindig buli, nem? O, a várakozás, a szende pillantások, meg azok a mindentudó mosolyok. Aztán néhány héttel később valahogy beestünk egy épp ott lévő ágyba. Esküszöm, pontosan így történt. Véletlen volt, teljesen mértékben, komolyan mondom. Emlékszem, milyen tetoválások voltak a mellkasán meg az alkarján, aztán megfordult és megpillantottam az izmos seggét. Egyszer csak az ágyban voltunk, és én meg a kis puncim átélhettük életünk legboldogabb óráit. Ugye már említettem, milyen nagyszerűek a hatalmas farkak? Mondjuk, nem bántam volna, ha az övé egy kicsivel vastagabb, de hát… azt hiszem, az ember nem kaphat meg mindent az élettől. Így aztán visszamentem a ráadásért. Emlékszem, azt mondogattam magamnak, „csak még egyszer, Lucy, és azzal vége”. Őszintén azt gondoltam, bűn lenne lemondani az elképesztő gyönyör újabb átéléséről, és én ugye tisztelem a törvényt. Mégis mi baj lehet abból, ha… na igen. Valahogy úgy alakult, hogy hetente többször is átéltük ezt a bizonyos egyéjszakás kalandot. Szóval igazából a srác már nem volt futó kaland, de én továbbra is egyéjszakásként tekintettem rá. Elég sok fejtörést okozott azzal is, hogy csak úgy elaludt az ágyamban, mielőtt az agyam kellőképpen magához térhetett volna ahhoz, hogy az eszembe jusson, pontosan miért is kellene kirugdalnom ezt a pasit az ágyamból. Furcsa módon ez volt az oka annak, hogy egyre több időt kellett legjobb barátnőm, Olive cicijéhez bújva töltenem. Egyéjszakás kaland esetén ugyanis szigorúan tilos egymás mellett aludni és összebújni. Ugyanakkor Olive cicijénél nincsen puhább párna ezen a világon! Ezt elhihetitek nekem. Puhák, mégis rugalmasak. Varázslat volt ez a javából, ám ezt a történetet

majd valamikor máskor mesélem el. Száz szónak is egy a vége, belezúgtam Jamesonbe. Úgy gondoltam, talán eljött az ideje annak, hogy adjak egy lehetőséget a jó öreg szerelemnek, és kiderítsem, hat-e még az átok. Igaz, nem feltétlenül számítottam arra, hogy már az első próbálkozásomat követően boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk, mivel a valódi életben csak ritkán találkozhatunk a felhők között szivárványt szellentő szárnyas egyszarvúakkal. A pokolba, arra azért én sem számítottam, hogy pofára esés lesz a vége! Éppen csak, hogy belemártottam a lábujjaimat a vízbe, és eszem ágában sem volt agyoncsapatni magamat egy elektromos angolnával. Szóval igen, még mindig el vagyok átkozva. A szerelem nem nekem való. – Hahó? Lucy? O, szóval itt vagy! Tulajdonképpen miért beszélsz magadban? – kérdezte Olive, amikor megjelent a folyosó végén, éppen amikor odavágtam egy jókora szemeteszsákot, tele Jameson ruháival. Felegyenesedtem, vettem egy mély lélegzetet, és jól megnéztem magamnak az érkezőt. Gyakorlatilag mindig leggingset és bő fehér inget viselt, amikor nem akarta amiatt törni a fejét, hogy mit vegyen fel. A melle még a bő ingben is szuperül nézett ki. Szalmaszőke haját rendetlen kontyba fogta össze, és úgy tűnt, hogy mostanában nem igazán mosta meg. Úgy véltem, alighanem közvetlenül az íróasztala mellől jött ide. – Minden ok nélkül. Csak hogy ne unatkozzak – válaszoltam, és letöröltem a láthatatlan izzadságot a homlokomról. – Hogyhogy ilyen korán itt vagy? Azt hittem, csak jóval később bukkansz fel. Amúgy pedig van valami különösebb oka annak, hogy így ránézésre már egy hete nem zuhanyoztál? Ekkor már Olive a fal mellett sorban felállított szemeteszsákokban turkált, és azokat a ruhákat vizsgálta,

amelyeket Jameson nem vitt magával. A kérdésemet meghallva felkapta a fejét, és szélesen elvigyorodott. – Egy hét talán túlzás, inkább csak két nap lehetett. Már csak pár fejezetet kell megírnom, hogy hivatalosan is befejezzem a történetet. – Megvonta a vállát, és tovább folytatta a turkálást. A jó ég tudja, hogy mit keresett. – Egyébként is kinek van ideje zuhanyozni? Bár ez csak költői kérdés volt, mégis megválaszoltam – persze csak halkan. – Mindazoknak, akik szeretik a tisztaságot, és nem akarnak úgy bűzleni, mint te? – Csak hogy megválaszoljam galád kis kérdésedet – folytatta Olive –, azért jöttem, mert én vagyok ezen a világon a legeslegjobb barátnőd. Tulajdonképpen miért kell ezekben a zsákokban turkálnunk? Az a köcsög miért nem vitte el magával a cuccait? – Nem mi turkálunk a ruhái között, hanem te. Én már átnéztem őket. Kirakom mindet az utcára. Jameson küldött egy sms-t, és azt írta, hogy a spanja eljön értük. Engem cseppet sem érdekelnek. – Mi lenne, ha jelképesen elégetnénk az összeset? Az ajtó felé rúgta az egyik szemeteszsákot, majd pedig lehajolt, és felemelte az én kis sárga hátizsákomat. – Egész pontosan mit is akarnánk jelképezni ezzel? – Nem is tudom… megmutatni neki, hogy egységfrontba tömörültünk ellene, aminek amúgy gyógyító hatása lenne rád nézve. – Persze. Mi volna, ha inkább a lehető leggyorsabban lelépnék innen? Olive megvonta a vállát, és elmarta a kezemből a felé nyújtott zsákot. – Ha már itt tartunk, biztosra veszem, Jason mondott volna valamit, ha tényleg bűzlenék. Amúgy pedig… éppen te beszélsz? Úgy nézel ki, mint egy vízi hulla. A gyönyörű kék

szemed gyakorlatilag kihunyt. Még a sötét hajad is valahogy… sötétebb. A szívemre szorítottam a kezemet, és verdesni kezdtem a szempilláimmal. – Ó, köszönöm, drága kicsi zöld Bogyóm. Te is remekül nézel ki. Jól áll neked a zsíros haj meg a begyógyult szem. Az összhatás pedig csak kiemeli az arcbőröd szépségét. Halvány mosollyal a szája szélén megcsóválta a fejét, és a két zsákkal elindult lefelé a kocsijához. Kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, mert ellenőrizni akartam a gyógyszeres szekrénykét, hogy nem hagytam-e itt valamit. Biztos, ami biztos, benéztem még egyszer a hálószobába is. Amikor megbizonyosodtam afelől, hogy mindent összecsomagoltam, és készen állok az indulásra, az utolsó bőröndömet átvittem a nappaliba, ahol Olive kezében egy egész üveg tequilával várt rám. - Neked hoztam – mondta, és két kézzel nyújtotta felém a palackot, mintha annak a drágaságnak szüksége lett volna az ajánlgatásra. Pár lépéssel odamentem mellé, kikaptam az üveget a kezéből, nem törődtem azzal, ahogy felhördült, hanem leseggeltem arra a heverőre, amiről mindig is azt mondtam, hogy egyértelműen szarszínű. Miközben lekötöttem magamat a kupak lecsavarozásával, Olive felsóhajtott és odahuppant mellém. Gyorsan ittam egy kortyot, és savanyú képet vágtam, amikor a drága folyadék égetni kezdte a torkomat, majd a palackot visszahelyeztem a csajszi várakozó kezébe. Olive három és fél évvel ezelőtt lett a barátom, és nem hiszem, hogy bárki is jobban ismert volna engem nála. író volt, mégpedig azon őrülten sikeres szerzők egyike, akik már az első regényükkel feljutottak a sikerlistákra. Nekem azonban legjobban az tetszett, hogy Hollywood legdögösebb színésze vette feleségül, az a férfi, akibe már gyerekkorában

is szerelmes volt. Azt hihetné az ember, hogy az ilyesmi csak a könyvekben történik, de nem, Bogyesznak tényleg összejött. Megszerezte magának a legdögösebb pasit. Szeretném azt hinni, hogy a kellő pillanatban tőlem kapott apró lökést a helyes irányba. Arra bátorítottam, hogy váltsa valóra, amiről álmodozik. Persze az első pillanattól kezdve odavoltak egymásért, így aztán tudtam, hogy a biztatásom nélkül is egymás nyakába borulva kötöttek volna ki. Jason Thorn amúgy a rendkívül ritka tisztességes, jóravaló hírességek közé tartozott. Tiszta szívből szerette Olive-ot – máskülönben már rég megszerveztem volna ellene egy titkos támadást, hogy vegye le a mancsát a legjobb barátnőmről. – Na szóval… – kezdte Olive, miután belekortyolt a tequilába és kiköhögte magát. – Miről is beszélgettél magaddal, amikor besétáltam ide? Ittam egy jó nagy kortyot. Ez gyorsabban lecsúszott, mint az előző. – Igazából a csinos cicidről álmodoztam, és arra gondoltam, hogy lehetsz annyira önző, hogy nem osztod meg mással. Felvonta az egyik szemöldökét, és keresztbe tett lábbal kényelmesebben elhelyezkedett a heverőn. – Ki mondta, hogy önző vagyok? Tök kedvesen megosztozom rajtuk a férjemmel. Egy őszinte mosollyal válaszoltam. – Hajlandó vagy egészen pontosan elmesélni, ez miként történik? De részletesen ám! Érdekelne, hogy mi a kedvenc pozíciója. Hátulról szereti? Játszik a melleddel is? Kedves a cicidhez? Tudtam, hogy nem fog mesélni – már korábban is megpróbáltam kifaggatni. Igazából nem tudom, miért kíváncsiskodom, ám ez egy pillanatig sem tartott vissza attól, hogy tovább ostromoljam. Ezen kívül élveztem, hogy ennyire zavarba jön. Megérdemli az olyan barát, aki nem hajlandó

elárulni az ilyen fontos részleteket. – Sajnálom, no bueno. Megpróbáltam a tekintetemmel az értésére adni felháborodott nemtetszésemet, majd újra alkohollal kínáltam. Nem kért, ami két ok miatt is kapóra jött. Először is, több pia marad nekem – nagyon helyes másodsorban pedig Olive nagyon el szokott kanászodni, amikor lerészegedik. – Semmiképpen nem szeretnék hálátlan barátnőnek tűnni, de nem azt mondtad, hogy délután kettőkor jössz értem, nem pedig délelőtt tízkor? Ezen kívül pedig ajándékot is hoztál. Azért vagy ennyire kedves hozzám, mert áldozattá váltam? Érteden arckifejezéssel fordult felém. – Áldozattá? Minek az áldozatává? – Természetesen a szerelem áldozatává! – vágtam vissza megjátszott haraggal. – Minden tagom sajog, csúnyán elbántak velem, de sajnos nem az ágyban. A szemét forgatva felnézett az égre, ám ekkor a kézitáskájában rezegni kezdett a telefonja. Egy gyors pillantást vetett a kijelzőre, majd felsóhajtott. – Bocsi, szegény kicsi áldozatom, fel kell vennem. A lehetséges ügynökeimmel próbálok időpontokat megbeszélni. – Csak tedd, amit tenned kell, én meg addig rágyógyulok a tequilára. Mihelyt Olive kiment a szobából, becsuktam a szememet, és a fejemet ráhajtottam a heverő támlájára. Szóval Jameson itt hagyott. Többé már nem voltam kapcsolatban. Na igen, ez a helyzet. Amúgy egy percig sem gondoltam, hogy mi ketten egy pár leszünk. De akkor meg miért nem vagyok boldog? Ebben a pillanatban örülnöm kellene annak, hogy igazam volt, és tényleg átok sújtja a családunkat. Érzek akár halvány boldogságot is? Kicsit sem. Ugyanakkor tudtam, hogy nem dől össze a világ, így aztán semmi értelme sem volna úgy viselkedni, mintha máris

temetnének. Hála a családomnak, voltam már szarabb helyzetben is. Hozzájuk képest Jameson igazi szent. Amikor Olive visszajött, megpróbáltam elfordulni, hogy ne vegye észre könnyben úszó szememet. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy elbőgtem magam, és csendben sírdogáltam. Egyszerűen csak allergiás voltam arra a rohadt lakásra. – Mi lenne, ha most lelépnénk innen? – kérdezte Olive halkan. Úgy tűnt, nem voltam elég gyors, amikor elfordultam. Letöröltem egy magányos könnycseppet, és ittam még egy kortyot az üvegből. Bármennyire is szerettem volna a sárga földig leinni magamat a legjobb barátnőmmel, hogy utána rakjunk egy máglyát és nagyfarkú voodoobabákat faragjunk, mégsem tehettem. Szívás ám, ha valaki felnőtt. – Ja. Az jó volna – bólintottam. Barátnőm kivette a kezemből az üveget, én pedig vonakodva ugyan, de hagytam. Persze csak rövid ellenállás után. – Vigyázok a piára, és majd később folytatjuk. – Becsszó? – Becsszó. – Összeszűkülő szemmel nézett rám. – A francba, tudod mit? Még azt is megengedem, hogy hozzám bújj. Egyből jobb lett a kedvem. Felvontam az egyik szemöldököm. – És miközben az ölelésedben keresek vigaszt, téged meg a jóképű férjed fog magához szorítani? – húztam ki magam. – Olive Thorn. Azért veszel bele egy enyelgő édeshármasba, mert a szerelem áldozata vagyok? Ebben az esetben örömmel élek a lehetőséggel. – Nem, te kis perverz. Jasonnek ma forgatása van. Hozzám bújhatsz, amíg el nem alszol. Aztán kiosonok a szobádból, és ágyba bújok a szépséges férjemmel. – Ó, kegyetlenül megforgattad a szívembe döfött kést.

– Remek! Ha nem tudnád, még mindig mérges vagyok rád. Gyászos arcot vágtam. – Rám? Hát mit tettem? Hiszen én vagyok az áldozat! – Én pedig a barátnőd. Hat napot vártál, mielőtt elárultad volna, hogy mit tett az a seggfej. Megfosztottál a baráti felháborodás jogától. – Ne csináld már! Nem igaz, hogy ezért rám vagy mérges! Egyszerűen csak nem akartam, hogy te is pocsékul érezd magadat. Rászántam egy hetet arra, hogy kisírjam magamat, ez minden. És még csak egy teljes hét sem kellett. Túl vagyok rajta. Lezártam. Ma éjjel megünnepeljük, hogy szingli lettem. Meghagytam neked a legjobb részt: a bulizást, felmegyünk ünnepelni a Tinderre, és mindenkit elhúzunk jobbra. Megígérhetem neked, élvezni fogod, hogy a barátod vagyok. Odanyújtotta a kezét és talpra segített. – Nehehem! Kiszúrtál velem! Ezen nincs mit szépíteni. Nem volt lehetőségem arra, hogy veled együtt sírjak vagy Jamesont átkozzam, amiért elhagyott. Mégis mit képzelsz? Milyen lesz az átmenet a szomorúságból a dühbe? Kezdjek el egyből ünnepelni? Még mindig dühös vagyok. Meg szomorú is. Félrehajtottam a fejemet, és megveregettem a karját. – Ó, szóval szeretsz. Legszívesebben megölelnélek, kicsi Bogyi, csak így közelről még büdösebb vagy. Nagyot taszított rajtam. Kacagva visszazuhantam a heverőre. – Semmi szükség arra, hogy dühös vízesés legyél, Olive. Legyél tavacska! Mint én. Nézz meg, mennyire nyugodt vagyok. Na jó – tettem hozzá, mivel felvont szemöldökkel még mindig ott tornyosodott fölöttem –, ha attól jobban érzed magad, akkor ma este megpróbálok bőgni egy kicsit, és akkor neked is lesz lehetőséged velem szenvedni.

– Ezt már szeretem! Köszönöm! Ha lehet, még az ünneplés elején essünk túl a bőgésen, rendben? Fejcsóválva, segítség nélkül is feltápászkodtam, miközben logikai érvekkel alátámasztott vitába kezdtünk arról, milyen sokáig bőgjünk, mielőtt kezdődhetne a buli. Olive segített levinni az utolsó bőröndömet is a kocsiba. Utána otthagytam a zsákok mellett, és visszamentem az emeletre, hogy még egyszer körülnézzek. Így történhetett, hogy ott találtam magamat egyedül a nappaliban, ahol körbepillantottam, és elöntöttek az emlékek. Amikor Jameson pár hónappal ezelőtt motorbalesetet szenvedett, Olive és én berohantunk hozzá a kórházba. Ez volt az a pillanat, amikor beismertem, hogy szerelmes vagyok a srácba. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a rengeteg hülye törött csontja miatt képtelen lesz gondoskodni magáról, megkérdeztem tőle, akarja-e, hogy odaköltözzek hozzá segíteni. Két ok miatt is elöntött a megkönnyebbülés, amikor rám villantotta csábító, magabiztos mosolyát – azt, ami kapásból ráveszi az agyadat arra, hogy ostobaságot csinálj –, és azt mondta, attól tartott, hogy már sosem kérdezem meg ezt. Az első okom az volt, hogy így nem kellett az arcát pépesre verve a tudtára adnom, hogy milyen nagy szüksége van rám, hiszen a kórházi ágyban fekszik. Egy ilyen dühkitörés nem igazán vált volna a javamra, ráadásul pedig túlságosan imádtam az arcát ahhoz, hogy szétroncsoljam. Másodsorban pedig ily módon kiköltözhettem végre abból a lakásból, amit két hülye picsával kellett megosztanom – egészen pontosan két hülye egykori barátnőmmel, akik Olive-ot is ismerték. Mivel gyorsan kellett lépnem, nem hoztam túl sok cuccot magammal. Amúgy sincsen sok holmim. Kissé letört a felismerés, hogy huszonkét évesen, közvetlenül a huszonharmadik születésnapom előtt minden

földi vagyonom elfér pár bőröndben. Miközben ezen töprengtem, rájöttem, hogy immár új emlékek büszke tulajdonosa lettem. Ezek viszont nem fognak maguktól elpárologni. Bárcsak ne emlékeznék rájuk, az egyikre sem. Hiába bizonygatta Jameson oly sokszor, hogy mennyire szeret, attól még magányosak lesznek az éjszakáim. Nem. Ezek az emlékek szétzilálják az elmémet, és arra emlékeztetnek, ami soha nem lehet az enyém ebben az életben. Azért, mert… igen, pontosan… a rohadt átok miatt! – Hé, csajszi, ez a sok lépcső kikészít. Készen vagyunk végre? – kérdezte Olive, miközben belépett, és odaállt mellém. – Nagyon úgy tűnik – feleltem, és ragadós kezemet beletöröltem a leggingsembe. – Készen állsz arra, hogy kilépj innen? – Ezt nem nekem kellene tőled kérdeznem? – Nem tudom. Szerinted? Néhány másodpercen keresztül feszülten bámulva próbált meg rájönni arra, hogy szívatom-e vagy sem. – Nehem! – mondta végül, és belém karolt. – Nincs szükség arra, hogy megkérdezzük; te készen állsz arra, hogy bezárd ezt az ajtót. Idebent minden már a múlté, igaz? Vettem egy mély lélegzetet, és a fejemet Olive vállára hajtottam. – Bárcsak én is ugyanolyan biztos volnék ebben, mint te, kicsi zöld Bogyóm. – Most komolyan azt mondod, hogy nem zártad le magadban Jamesont? – Valamivel lágyabb hangon folytatta. – Nem baj, ha így van, Lucy. Ezt te is tudod, ugye? – Ó, az a szívtipró, bugyitolvaj, szemétláda teljesen egyértelműen a múlté, én csupán azt nem tudom, hogy ugyanez igaz-e az emlékeinkre, meg arra a sok szeretlekre, amit e négy fal között suttogott a fülembe. De hát nem mindig így történik? Előbb lehet megszabadulni egy pasitól, mint a

közös emlékektől. A homlokával megérintette a fejtetőmet, és lágyan megkérdezte: – Biztos, hogy minden rendben van veled, Lucy? Örülök, hogy beköltözöl hozzánk… – Átmenetileg – vágtam a szavába, ám ő még csak nem is törődött velem. – …és szomorú lennék, ha elmentél volna a városból, de miért is nem tetted? Mégiscsak Jameson volt az elmúlt négy évben az első pasi, akinek sikerült áttörni a szíved köré épített várfalakat. Tudom, hogy szeretted. Láttam. – Tényleg szerettem – ismertem el egy másodpercnyi szünet után. Miután elhagytak, számtalan alkalommal feltettem magamnak ugyanezt a kérdést. – Csakhogy, ahogy már elmondtam neked, esze ágában sem volt megkérni arra, hogy elkísérjen, Olive. Nem ült le velem, hogy elmondja a terveit, és ha már itt tartunk, nem érdekelték az én terveim sem. Egyszerűen csak közölte, kapott egy álláslehetőséget, és el kell költöznie. Ó, persze hozzátette, hogy iszonyúan fogok hiányozni neki. Ez minden. Csupán ennyit adott nekem. Eszem ágában sincsen olyan valaki után futni, aki nem akarja, hogy vele legyek. – Elmentél volna vele? Úgy értem, ha megkért volna rá. Ezt már sosem tudhatjuk, igaz? A fenébe, minden olyan I. ült aráit volt. Még csak esélyt sem kaptam arra, hogy fejbe verjem egy vázával, vagy valami. Szóba sem jött, hogy búcsúzásképpen még dugjunk egy jót. Úgy érzem, hogy ezzel kisemmizett. Egyszerűen csak közölte velem, mire készül, meg azt, hogy a hónap végén lejár a lakás bérleti szerződése. Az egész annyira… nem is tudom, milyen volt. Egyedül az világos, hogy nem kért meg arra, hogy elkísérjem, nem kérdezte, hogy volna-e kedvem ehhez. Nem számított rám a jövőben, amiért rohadjon meg! Az pedig hétszentség, hogy nem fogok csak azért pitizni egy faszinak, mert elhalmozott

orgazmusokkal, nem bizony. Kiegyenesedtem, és Olive-tól elfordulva újra körülnéztem a nappaliban. – Igen, baszódjon meg ő is, meg a fehér lova, amin elügetett. Én pedig veletek maradok, amíg nem találok egy melót, aztán pedig már titeket sem nyomasztalak. – Felhívod a nagyanyá… – Hát, ha valakit, akkor őt egész biztosan nem. Szakítottam egy pasival, mindennapos dolog. Inkább Jamesont hívom fel, mint Catherine-t. Az felérne egy öngyilkossággal. Mérgesen nézett rám, és már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, ám én megragadtam a karját és kivezettem az ajtón. – Ennek vége és annyi, Olive. Egyértelmű, hogy nem Jameson volt számomra a nagy Ő. Nem mindenkinek jut ki, hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal. És ezzel nincsen semmi gond. Elfogadom, hogy ez a helyzet. Most viszont mi lenne, ha lépnénk, és ezt a tök felesleges beszélgetést nálatok folytatnánk? Lehetőleg úgy, hogy közben sokkal magasabb a véralkoholszintem. Fújt egy nagyot, de anélkül sikerült kijutnunk a lakásból, hogy egészen a kocsiig kelljen lökdösnöm. Kifele menet felkaptam a kulcsot, és még egy utolsó pillantást vetettem a lakásra. – Nem árt, ha tudod – mondtam Olive-nak, aki ott állt közvetlenül mögöttem, valószínűleg azért, hogy visszatartson, ha esetleg úgy döntenék, hogy hangosan bőgve leborulok a padlóra. Azt hiszem, tényleg lelkesen készült arra, hogy velem együtt szenvedjen. – Soha többé nem fogom egyetlen pasinak sem azt mondani, hogy szeretlek! Jegyezd meg a szavaimat! Abban a pillanatban, ahogy ezt meghallják, jól át fognak verni. Szóval rám ne számítsanak. Még az sem érdekel, ha az a fickó egy igazi lepedőakrobata, vagy ha

harminc centit rejteget a gatyájában. Soha többé nem mondom, hogy szeretlek. Olive felhördült, ezért visszanéztem rá a vállam fölött. – Harminc centit? Ajjaj, Lucy. Galádul elmosolyodtam. – Csak semmi ajjaj, éppenséggel ez a megvilágosodás pillanata, mert még egy harminc centis farkú fickó sem fogja azt hallani tőlem, hogy szeretem. A farka talán igen, de ő nem. Ha valaha is elkövetném ezt a hibát, akkor csípj belém egy nagyot, vagy önts le egy vödör hidegvízzel. Bármi jó, csak térjek magamhoz. Bezártam az ajtót, szembefordultam Olive-vel, és vártam, hogy mit válaszol. – Rendben – sóhajtotta, és elhúzott az ajtó elől. – Bántani foglak. – Nagyszerű. Na most, hogy túlvagyunk ezen, gondolkodtál arról, amit a jó múltkor mondtam? – Miről? – Arról, hogy te meg a férjed örökbe fogadtatok. Szóval… alaposan megrágtam magamban ezt az egészet, és meggyőződésem szerint e döntésetek előnyös lehet minden érintett számára. – Ó? Légy szíves, sorold fel ezeket az előnyöket! – Az első előny: ugye tudod, hogy lihegve nyáladzom, valahányszor a mozivásznon megpillantom a félmeztelen férjedet? Többé nem fogom guvadó szemmel bámulni Jasont, ha feltűnik a moziban. – Azt hiszem, kezdetnek ez is megteszi. Folytasd! – A második előny: mostantól többször kell hagynod, hogy hozzád bújjak, mivel… gyakorlatilag a lányod leszek. Ölelgetéssel kell kimutatnod az irántam érzett szeretetedet. – Érdekes. Jár valamilyen előnnyel bárki más számára is az, hogy örökbe fogadtunk? Mivel ugye azt mondtad… – Na szóval, olyan messzire még nem jutottam a

gondolkodásban. Ne már, Olive! Mégiscsak én volnék a szerelem áldozata, igaz? – Persze… T ÖNKREMENT EGY ÚJABB HOLLY WOODI ÁLOMHÁZASSÁG! Két hónappal ezelőtt közöltük annak a szomorú hírét, hogy Adam Connor (28) és Adeline Connor (26) is bedobta a törölközőt. Nyílt titok, hogy ez a fordulat mélyen megrázta az egész iparágat. Őszintén szólva, néhányan azt gondoltuk, hogy mindez csak egy ügyes marketinghúzás, amivel Adeline legújabb filmjét akarják támogatni, ám sajnálatos módon ma arról értesültünk, hogy ők ketten aláírták a hat évvel ezelőtt kezdődött szerelmes történetük végét jelentő válási papírokat. Bár hetek teltek el, továbbra sem sejtjük, mitől mentek szét a sztárok. A párhoz közelálló források különböző módon magyarázzák, hogy mi miatt került zsákutcába a házasság, ám jelenleg még egyik állítást sem tudjuk megerősíteni. Csupán egyetlen olyan dolog van, amiben mindenki egyetért, és ez nem más, mint hogy senki nem csalt meg senkit. Rövid házasságuk alatt a paparazzik hiába követték mindenhová Adeline-t és Adamet, egyikőjüket sem sikerült tetten érni valaki mással. Emlékeztetőül: E jobb sorsra érdemes szerelmespár egy év együttjárás után házasodott össze. Adeline Young csupán huszonegy éves volt, amikor kimondta az igent, és Párizsban, csendben hozzáment a vonzó színészhez. A szertartáson csupán a család néhány tagja vett részt, majd rövidke hét hónappal később Adeline megszülte most ötéves fiúkat, Aident. Ahogy azt mindenki tudja Adam Connor a legendás hollywoodi házaspár; Helena Connor és Nathan Connor fia. Míg a testvére, Victoria Connor nem követte a

szüleik példáját és nem lett színész, addig Adam Connor már tizennégy éves kora óta otthonosan mozog a kamerák előtt. Óriási sikert aratott az első filmjével, Az iszonyatos családdal. A válás miatt alighanem drámai napokat élnek át, ám Adam ennek dacára is szűkszavú, ha kérdéseket kap a házasságával kapcsolatban. Ugyanakkor egy jól értesült forrás a következőket mondta: „A szakítás darabokra törte Adeline szívét, ám most már, hosszú hónapok elteltével végre készen áll a továbblépésre. Ennek érdekében hamarosan sajtótájékoztatót tart, és megválaszolja a média minden kérdését a házasságukkal kapcsolatban, meg arról, hogy miért kellett véget érnie”. Ugyanakkor hiába próbáltunk meg kapcsolatba lépni Adam Connor képviselőivel a fenti hír miatt, és egyetlen választ sem sikerült kipréselnünk belőlük a házasságuk végével kapcsolatban. Csupán azt tudtuk meg a család egy régi újságíró barátjától, hogy Adam a válás során és utána is minden figyelmét a fiukra, Aidenre akarta összpontosítani. A szülők közösen gyakorolják a fiuk felügyeletét, ám mindabból, amit a verebek csivitelnek, arra következtethetünk, hogy ez nem marad sokáig így. Ki akarja a teljes körű felügyeleti jogot, és miért? Úgy tűnik, ez itt a egymillió dolláros kérdés. Ha az elvált szülőknek tényleg sikerült megőrizni a jó viszonyt, akkor most miért készülnek arra, hogy jogi úton harcolják ki az egyetlen fiuk kizárólagos felügyeleti jogát. De hogy ne legyünk szomorúak, éppen most sikerült megbizonyosodnunk arról, hogy Adam Connor megvásárolta a kedvenc, frissen összeházasodott párosunk, Jason és Olive Thorn szomszédságában lévő ingatlant. Fénykép készült a jóképű, de komor tekintetű filmsztárról, ahogy tegnap a fia, Adien társaságában távozott új otthonából.

Ha önnek van elég pénze a számláján, akkor azt javasoljuk, hogy villámgyorsan vegyen meg egy házat, egy kunyhót, vagy bármit, amit meg tud kaparintani Bel Airben. Hollywood két legszexibb filmsztárja ott él egymás mellett és csupán egy kőfal választja el őket. Persze, világos, mi is tudjuk, hogy az egyikőjük már nem szabad, ám Adam Connor neve újra ott van az étlapon, hölgyeim. Ki nem válna meg minden megtakarított pénzétől azért, hogy Adam szomszédja lehessen? Mi rávetnénk magunkat a lehetőségre!

A szerző bemutatkozik Imádok olvasni. Éppen ezért sokat álmodozom. Semmit sem szeretek annyira, mint a valódi világból elmenekülve megtaláljam egy jó könyvben a ritka mágikus pillanatokat. Imádom, ahogy egy izgalmas olvasmány megszabadít az aggodalmaimtól, mosolyt varázsol az arcomra és természetesen eléri, hogy időként belezúgjak egy képzeletbeli szereplőbe. Ha e dolgok közül akár csak egyet is meg tudok tenni az olvasómmal, akkor boldog író leszek. El sem tudom mondani, mennyire izgalmas életet adni új szereplőknek és utána elmerülni a kalandjaikban. Az ilyenfajta megszállottság ugyanis megérdemli, hogy sokáig hódoljunk neki. Nagyon várom, hogy az én életembe is beköszöntsön a boldogság. Egészen addig másodkézből élem át a csodát, az általam megalkotott karakterek segítségével. Angolul itt léphetsz kapcsolatba velem: www.ellamaise.com www.facebook.com/authorellamaise www.twitter.com/ellamaise www.instagram.com/authorellamaise www.goodrick.com/ellamaise