254321potter Leslie - J02.szenvedely

Hungarian edition © Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva! Borítóterv: Faniszló Ádám Szerkesztette: Komor Kata Korrektúra: Hoppe Adrienn Tördelés: NovaBook Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018 Felelős kiadó: Fazekas László Elérhetőségeink: +36 30 487 3552 [email protected] www.alomgyar.hu www.facebook.com/alomgyar ISBN 978-615-0015-13-2

Az albatrosz a legnagyobb madarak egyike. Szárnyfesztávolsága több mint 350 centiméter. Gyönyörű madár, és vitathatatlanul ő a leghűségesebb az egész Földön, az embereket is beleértve. Van a szerelem, és van az albatrosz szerelme. Ez két külön dolog. Az albatrosz hosszasan keresi a tökéletes párt, viszont ha egyszer megtalálja, akkor egy életen át vele marad. Őket szó szerint csak a halál választja el egymástól. Ami nem kevés idő, hisz akár 80 évet is megélhetnek, csakúgy, mint az emberek. Luke csodálta ezeket a fenséges madarakat. A szépségük, az életmódjuk, de legfőképp a tökéletes hűségük miatt. Sokat gondolkodott azon, hogyan sikerülhet nekik az igazi párt megtalálniuk. Mik lehetnek azok a tévedhetetlen jelek? Luke egyszer lemérte a falon, hogy neki mennyi a kartávolsága. 204 cm volt ujjhegytől ujjhegyig, akárhogy is nyújtózkodott. De nem csak ebben különbözött az albatroszoktól. Mivel ő nem találta meg a tökéletes párt, talán mert nem kereste elég kitartóan, vagy nem tudta felismerni a jelekből, ezért a hűsége is elmaradt az albatroszok abszolút mutatójától.

Valami eszméletlen és hihetetlen dolog történt köztünk. Csókok, nyúlkálás a bugyijában, és Eva elélvezett az ujjaim által. Egy férjezett nő! Na de kérem, az ujjak is egy nős férfihoz tartoznak. Mi lesz ebből? Jó, az biztos nem. Megússzuk, csak ügyesnek kell lenni. Hát igen, ezt gondolja minden gyilkos is, hogy majd ő kivitelezi a tökéletes gyilkosságot a tökéletes alibivel. Ilyen viszont nincs, csak a filmekben, aztán a valós életben mindenki lebukik, elenyésző százalékuk ússza meg. Ha mi is okosak leszünk Evával, akkor nem bukunk le. A testbeszédre kell ügyelni, az árulkodó lehet. Majd mondom neki, hogy ne mosolyogjon rám olyan szépen. – Mi van, baba? – kérdem a lányomtól. Sarah kissé türelmetlen, hisz még mindig a konyhaablaknál állunk. – Eszünk valamit, mit szólsz hozzá? – kérdezem, ő pedig kis fejével igent int. Adok neki vagy száz puszit. Vajon a lelkiismeret-furdalás miatt tettem? Talán, hisz van bennem egy nagy adag. Milyen érdekes, hogy csak Sarah felé érzem ezt. Igen, hisz April miatt történt így, ahogy történt. Ha jó anya és jó feleség lenne, akkor úgy szeretném, mint a házasságunk első hét évében, és nem tartanák itt. Sarah már az etetőszékben ül, várja a vacsit. Mit adjak neki? Most nem vagyok valami kreatív, ahhoz túlságosan lefoglalnak a gondolataim. Alig várom, hogy lefektessem Sarah-t, és álomba szenderüljön, hisz akkor tudok magammal is foglalkozni, úgy… Már megint magamnak kell kiráznom! April miatt tartok itt. Való igaz, hogy az eddigi legszebb nő az életemben Eva, amire büszke is vagyok, de isten lássa lelkemet, nem akartam volna ezt a trófeát, ha köztünk minden rendben lett volna Aprillel. Az esti rituálét befejeztük, Sarah az igazak álmát alussza. Most jöhetek végre én, de az igazat megvallva, nincs kedvem hozzá. De mivel muszáj, könnyítek magamon. Bárcsak a lelkiismeretemen is tudnék. Meglepően sokára tudok elmenni, amit annak tudok be, hogy nagyon túlterhelt az agyam a sok gondolattól. Hol Evára és a mai délutánra gondolok, hol a laptopra nézek, amin egy leszbi film megy éppen, hogy megkönnyítsem az orgazmusomat, ami így is eléggé elhúzódik. Majd végre érzem a megkönnyebbülést. De csak a golyóimban, a lelkemben nem. Ki kell mennem a fürdőszobába, hogy letöröljem magam, ami után egy forró fürdőt szeretnék venni. Felállok, miután kikapcsoltam a filmet, és végignézek magamon. Az egész testem magán viseli bizonyítékként az előbbi tettemet, a jobb kezemről ne is beszéljek. Mindenhol ragadok. Rossz szokás szerint most se készítettem ide semmit, amivel megtörölhetném magam. Ekkor hallom, hogy csörög a kulcs a zárban, April az. Remélem, egyedül van. Jól nézne ki, ha így látna valaki más is. – Szia, April, egyedül vagy? – Igen, miért kérdezed? – Nem kell válaszolnom, mert addigra bekanyarodik a nappaliba, és ott talál meztelenül, kezemen és testemen a bűn nyomaival. Nagy szemekkel néz rám, nem azért, mert lebuktam, hisz nem titok előtte, hogy így kárpótlom magamat. – Hát ezért? De egy hülye pasi vagy te, ha látnád magad… – Magamat látom, csak azt nem szeretném, hogy más is így lásson. – Jól leégetnéd magad. Milyen ciki lenne. – Nekem nem. – Azt tudom, de menj már, kérlek, mert ha összekened a parkettát, te takarítod egy hónapig büntetésből. Nem válaszolok, inkább elindulok fürdeni. A víz jó volt, de nem tudtam kellően ellazulni, nem hagytak nyugodni a mai nap történései. Úgy érzem, május tizennyolcadikán megváltozott valami, lehet, hogy

fordulópont lesz ez az életemben. Megint rám tör a kínzó kétely. Lesz Evával folytatás? Ha lesz, akkor hogyan kivitelezzük és milyen gyakorisággal? Tele vagyok kérdőjelekkel, kábán hagyom el a fürdőszobát. Derekamon egy törölközőt viselve megkeresem Aprilt. Hol is lehetne máshol, a nappaliban ül, kezében a távirányítóval, és a tévét nézi. – Milyen volt a napod? – kérdem tőle, miközben leülök kicsit, hogy lehűljek. – Fárasztó, a tegnapi sokkal jobb volt, és ezt nem azért mondom, mert tegnap bulival fejeződött be. Ma kissé stresszes volt, valamiért ideges lett a főnökség, és ez ránk is átragadt. Én is csak egy forró fürdőre vágyom, meg hogy lazulhassak egy jó filmet nézve. – Akkor tedd azt. – Sarah hogy van? – Jól, már alszik. – Nektek milyen volt a napotok? – kérdezi. Erre mit válaszoljak? Az igazat nem mondhatom el. – Sarah egy tündér, ezért csak jó lehetett – jelentem ki a féligazságot. – Ennek örülök, akkor most enyém a fürdőszoba – feleli, és távozik. Tévét nézek a nappaliban, miközben vacsorázom. Fürdés után April lép be kíváncsiskodva. – Mit nézel? – kérdezi a filmmániás feleségem. Ez találó, ha én szexmániás vagyok, akkor ő filmmániás. – Semmit, csak kapcsolgatok a csatornák közt, hátha van valahol valami izgalmas műsor. – És van? – Még nem találtam. De ha nem fogok, akkor megnézek egy DVD-t. – Abban én is benne lennék – csillan fel rögtön a szeme. Tényleg filmfüggő. – Mit nézzünk? – Ezt te kérded tőlem? Te vagy a filmarchívum vezetője, te gyűjtöd a filmeket, én azt se tudom, hogy mi van meg nekünk. – Akkor, ha végeztél, kiválasztunk egy jót. Mit néznél? – Vagy valami nagyon vicceset, amin halálra lehet röhögni magunkat, vagy egy kemény akciófilmet. – Igen? Mi ez a bizonytalanság? – Milyen bizonytalanság? Most vázoltam fel két lehetséges irányvonalat – csodálkozom. – Nem te papoltál nekem mindig arról, hogy a kevés szexualitás agresszívvá teszi a férfiakat? És ahogy nemrég láttam, neked ma semmi esetre sincs szükséged erőszakos filmre, inkább valami lazítóra. Vagy mi is van a híres tesztoszteronos szövegeddel? – Nekem mindegy, csak jó legyen – egyezek bele, és nem akadékoskodom az igazság boncolgatásával. Reggel nagyon nyomottan ébredek, miután jelzett a mobilom, hogy ideje felkelnem. A film után még sokáig agyaltam, mire végre lecsukódtak a szemeim. És most itt a reggel, mennem kell dolgozni. A csajok nem reagálnak, hisz ha hallották is a reggeli ébresztőt, tudják, hogy nem nekik szólt. Ezért nyugodtan durmolnak tovább. Készülődöm, miközben ott folytatom gondolatban, ahol tegnap abbahagytam. Vagyis, helyesebb az a megállapítás, hogy újra és újra végigpörgetem magamban a történteket. Egyrészt még mindig hitetlenkedem, másrészt meg hangosan ujjongani tudnék, hisz dagadok a büszkeségtől. Frankó! Házasembernek nem kellene erre büszkének lennie, éppen ellenkezőleg. Jó, de a körülmények. Ne mentegesd magad, Luke, nincs mire alapoznod a védőbeszéded. Jobb is, hogy ma mennem kell dolgozni, legalább a munkahelyemen nem gondolkozom a történteken, ugyanis ott koncentrálnom kell. Elegánsan felöltözöm, és elhagyom a lakást, mint a bűnös a tetthelyet. De nem elsomfordálok, mint aki észrevétlen akar maradni, hanem míg a kocsival kiparkolok a garázsból, a

szememmel folyamatosan azt a bűvös balkont nézem. De üres. Üres volt korábban is, mert miután felkeltem, nem a fürdőszobába vezetett a szokásos első utam, hanem ki az erkélyünkre, hogy egy pillantást vethessek oda, ahova nem kellene. Telik a nap a munkahelyemen, egyszer csak csörög a telefonom. A szívem a torkomban. Remegő kézzel nyomom meg a hívásfogadás gombot, és akkor látom, hogy vaklárma volt. Eva helyett April neve jelenik meg a kijelzőn. – Igen? – Szia, mikor végzel ma? Elfelejtettem megkérdezni tegnap, pedig nekem ma nagyon pontosnak kell lennem. – Ahhoz tartom magam, ami a naptárba van beírva. Vagy valami változott? – Nem, csak azt hittem, hogy mivel nem beszéltünk róla, nem is néztél rá. – De, ránéztem. Addigra otthon leszek, illetve azt megelőzően fél órával, hogy te is beérj. Ne aggódj, de most dolgoznom kell. Puszi Sarah-nak. – Köszi, bocs a zavarásért. Nem kell bocsánatot kérni a zavarásért, csak az említett vaklármáért, ami majdnem szívmegállást okozott nálam. Ismét otthon vagyok, Aprillel csak pár szót váltottam, aztán már ment is. Miénk a nap többi része. Sarah-ra és rám értem ezt, de beleférne Eva is. Mikor hív? Fog egyáltalán? Már megint kezdődik az agyalás. Fekszem az ágyon, a lányom a hasamon lovagolva fel-le ugrál, néha fáj, mert van egy kis súlya. Hangosan nevet, főleg, amikor grimaszokat vágok, mert tényleg jól a gyomromra huppan. Próbálok aktív lenni, de a fejem zakatol, mint a gőzmozdony. Ekkor jelez az itthoni telefon, hogy valaki keres bennünket. Eva az, az otthoniról hív. Tehát a lakásban van, harminc méterre tőlem. Hú! Mély levegőt veszek. – Szia, Luke. – Szia, Eva. – Otthon vagytok? – Mivel a vezetékest hívtad – felelem, de azonnal korholom is magam, hogy miért nem mondtam egyszerűen igent. – Jaj, ne gonoszkodj, olyan zavarban vagyok a tegnapi nap miatt. Ó, várj csak, ketten vagytok, vagy April is otthon van? – Nincs, csak Sarah és én tartjuk a frontot. – Jó neked. Brian elment bevásárolni, kész csoda, hogy nem nekem kellett, de nemsokára újra itt lesz, és itthon is marad. Azt mondta, a nap további részében tanulni akar. Mondtam, hogy hívlak, hát ez van, ezért hívtalak. – Örülök, hogy hallom a hangod. – Hát… én azt hittem, tudunk találkozni. – Vártam a hívásod. Ha valóban úgy gondolod… mármint még úgy gondolod… majd összefutunk egy alkalmasabb időpontban – itt megint mély lélegzetet veszek. Nehéz volt ezt így kipréselnem magamból. – Igen, szívesen találkoznék veled, van még ugyanis elég sok mondandóm és kérdésem is. – Azt lehet telefonon is. – Közben szeretném nézni az arcodat, látni a reakciódat – mondja.

– Akkor gyereksétáltatás közben is felteheted a kérdéseidet, illetve közölheted velem, amit meg szeretnél osztani. – Elvileg igen, így is jó, ha találkozhatom veled. Meddig nincs ma otthon April? – Hétig. – Akkor ma még jelentkezem. Otthon maradtok? Van esetleg programotok betervezve? – Itthon maradunk. Vagyis maximum a környéken sétálunk, mert Sarah-t le kell vinnem levegőzni. – Természetesen nekem is Mike-ot. Jó, értekezem Briannel. – Sétálni mehetünk hét után is, hisz Aprilt nem nagyon érdekli a levegőzés – közlöm tényként, mert szeretném látni Evát, főleg a tegnapi miatt. – Tudom. Egyébként hogy vagy? – Mit is mondjak, tűrhetően. És te? – Én is kábé valahogy így. Gondolkoztál a tegnapon? – Mi az hogy! – Én is – kis szünetet tart –, jó, akkor lehet, hogy később találkozunk. A délutáni sziesztánkból a rezgőre állított mobilom hangja ébreszt. Ránézek a kijelzőre, Eva az! Rögtön felpattanok. – Szia – köszönök bele a telefonba, remélve, hogy Eva nem hallja a hangomon, hogy szunyáltam a gyerekkel. – Szia, hol vagytok? Sétáltok? Már kétszer hívtalak. – Nem, itthon vagyunk. – Figyelj, Luke, gyorsan mondom, mert kint vagyok az erkélyen. Leteszem Mike-ot aludni, remélem, álmos lesz, mert most eszik Briannal, és ha sikerült, akkor azt mondom, hogy valami jegyzetem nincs meg, elugranék érte az egyik évfolyamtársamhoz. Szerintem egy félóra múlva aludni fog, aztán felcsengetek, ha jó neked. Mi az, hogy? Hogyne lenne jó? Ha eddig nem nyílt ki a szemem, most már tuti. – Rendben – felelem, mert csak ennyi jött ki a torkomon, ahol megint a szívem kalapál ezerrel. – Rendben – ismétli ő is a rövid válaszom, akkor ezek szerint nem voltam béna, majd vonalat bont. Hm. Vettem én levegőt az utóbbi pár percben? Nem hiszem, mert nagyon szúr a mellkasom. A levegővétellel a szívem is visszakerült a helyére, de ez az őrült szív olyan szaporán ver, hogy szerintem eltöri a bordáimat. Fél órát mondott? Az elég sok. Tegnap este fürödtem, de ha egy szép lány jön fel hozzám, minimum elvárás a higiénia. Kádban ejtőznöm most nem lehet, ellenben egy gyors zuhany bele kell férjen. Megnézem Sarah-t, aki alszik, mint egy kis tündér, de közben már a pólót húzom le magamról. Még be se gőzölöm a fürdőszobát, már kész is vagyok. Mi ez a gyorsaság, ha nem a motiváció egyenes következménye? Aztán egy fogmosás, friss ruhát veszek, és már csak várnom kell. Egy gyors kontroll, hogy alszik-e még a lányom. Igen. Az jó, így az erkély felé veszem az irányt. Na ne! Megint itt vannak a szekrényen lévő tükrök! Rosszabb vagyok, mint egy modell, már megint magamat nézegetem. Jó, jó, van még egy kis pocak a télről, de már apadt, hisz elég jó idő van, és ilyenkor kevesebbet eszem. Ezt nevezik az élet körforgásának. Nincs időm kimenni az erkélyemre, mert csöng a kaputelefon. Hú, a szívem! Most tuti, hogy nem úszom meg a bordatörést. – Én vagyok – szól bele gyorsan Eva. – Nyitom – felelem.

Kinyitom a bejárati ajtót, és a lépcsőházba kiállva várom, hogy felérjen a lakásba. Ha most becsapódna mögöttem az ajtó, nem is tudom, mi lenne, hisz kívülről nincs kilincs. Átrágnám magam, mint egy hód, az biztos. Már hallom a lépteit, majd megpillantom kipirult arcát. Felszaladt, ezek szerint, lehet, még a lépcsőfokokat is hármasával vette. Értem tette? – Szia – köszön, és szinte betol a lakásba. – Szia – üdvözlöm, miután behátráltam és becsuktam mögötte az ajtót. – Még mindig csak ketten? – Sajnos nem, közben April is befutott, pont az erkélyen cigizik – válaszolom, ám ekkor elég nagy változást vélek felfedezni a gyönyörű arcán. Most mintha elsápadt volna, nem látni már az előbbi arcpírt. Pedig csak füllentettem. – Komoly? – kérdezi, hangja csalódottan cseng. – Nem, csak vicceltem. Áú! – kiáltok fel, mert megint a karomra csapott válasz helyett. Vagy ezt válasznak szánta? – Hé, ez tényleg fájt. – Lüke – jelenti ki. – Azért jöttél, hogy megverjél? – Nem – feleli, és két kezével lehúzza a fejemet. Természetesen békepuszik csattannak el. Ajkunk vadul összeforr, és a nyelveink keresik a helyet a másik szájában. – Hol van egyáltalán Sarah? – kérdezi a levegővételt kihasználva. – Alszik még, remélem. Megnézem – felelem, és elindulok, de jön velem ő is, hallom a lépteit. Ezért magam elé engedem, betartva a csendelőírást, és csak a fenekét megfogva jelzem a szándékom. Rám mosolyog, csillog a szeme. És igen, itt van megint az a bizonyos arcpír. – Őrült – töri meg a csendet suttogva. Mindketten bekukkantunk a szobába, és nyugtázzuk a tényállást, miszerint szabad a pálya. De meddig? Nyújtom a kezem, amit Eva elfogad, magamhoz húzom, megcsókolom, és megint a fenekénél fogva a vendégszoba felé terelgetem. Az ágyon ülünk, egymás felé fordulva, kezemben tartom a kezeit. – Luke, gondolkodtam a tegnapi napon. És te? – Én is. – Mire jutottál? – Mire gondolsz? – Hogy haladjunk-e tovább ezen az úton? Erre értem. Én szeretném. – Én is! – Szeretnék továbblépni. – Én is! – Mikor fektetted le Sarah-t? – Minimum egy órája. – Ő jó alvó… – néz rám sejtelmesen. – Tudom, ismerem egy ideje – mondom, amin nevet. Annyira szép ilyenkor. – Akkor? – kérdezi. – Mit akkor? – kérdezek vissza, mint egy totál idióta. – Megpróbáljuk ruha nélkül? – kérdezi szégyenlősen, szemlesütve. Pedig nem jó, ha valaki szégyenlős, arról nehezen lehet a ruhát levarázsolni. – Most? – Igen. Még nem is láttam, mekkora farkad van…

Hát ez a kijelentése nem mondható éppen szégyenlősnek. Még én is meglepődöm. – Tényleg, még nem is láttad. Megnézed? – ez megint hülye kérdés volt. Ő is így érezheti, mert nem válaszol, csak az arcomat nézi. Elengedem finom kis kezeit, amiket eddig a kezemben tartottam, válasz helyett felállok, kicsatolom a farmerom övét, kigombolom, és a bokszeralsómmal együtt a bokámig letolom. Ez se sikeredett szégyenlősre. Leülök, kezeimmel segítve kilépek belőlük, és felé fordulva mutatom a kíváncsisága tárgyát. – Hát ekkora, átlagos – véleményezem. Nem válaszol, folyamatosan nézi. Az egy-két napos borostát észre sem venni, csak ha megérinti. És ezt akarja éppen tenni! Szavak nélkül felé nyúl mindkét kezével, szép óvatosan felemeli a zacskómat, mely a golyóimmal eddig az ülőfelületen pihent. Markolássza. Én közben hol a kezeit, hol az arcát figyelem. Most a farkamat is fogja már, amit szintén finoman markolász. Egy szó sem hagyja el a száját. Eltart ez egy darabig, April kezében ilyenkor már rég állna, szerintem érzi, hogy tilosban járunk mindketten. – Mekkora, amikor merevedésed van? – kérdezi. Hát ezzel is meglepett. Mi lesz még, van még valami a tarsolyában? Nem semmi ez a nő! – Megmutatnám, de túl sok a rajtad a ruha. Nekem is kell ám valamit látni – felelem, s ezen megint mosolyog. – Most fürödtél? Érzem a tusfürdő illatát. – Tisztaság, fél egészség – felelem. Hogy ezt erre és ilyen formában szokták-e kijelenteni, nem tudom, de szépen mosolyog a megjegyzésemen. Viszont megint nem válaszol, szép lassan elengedi a szerszámomat, majd szó nélkül feláll. Ő is kigombolja a farmerját, letolja a térdéig, már falom is a szememmel a látványt. – Apa – hallom a távolból Sarah hangját. Ezt nem hiszem el! Mekkora egy bunkó vagyok! Ezt így nem lehet, vagy inkább nem szabadna csinálni, amikor itt a gyerek. Egy bunkó vagyok, akit a farka vezérel. Nem tudom, honnan jött a hang, lehet, hogy a hálóból, lehet, hogy már Sarah a folyosón jön és mindjárt benyit a félig behajtott ajtón. Eva, mint akit a darázs csípett meg, visszarántja csinos alakjára a nadrágját. A francba! – Megnéznéd, hogy hol van? Addig én is felkapnám a nadrágomat. – Hogyne – feleli, és már ki is lép az ajtón. Gyorsan felveszem a ruháimat, és a keresésükre indulok. Meglátom a két szépséget a háló ajtajában. Sarah csacsog valamit, miközben ragyogó arccal nézi Evát, aki a kezét fogva kivezeti a nappaliba. – Apa – hallom ismét a lányom édes kis hangját, aki most rám nevet. Eva is rám pillant, nem tudom kiolvasni az arcvonásából, most mire gondolhat. Olyan nagyon furcsán néz, hol Sarah-ra, hol rám. Sarah most odaszalad hozzám, és szorosan megöleli a combom. Hiányolt ez a drága gyerek, lehet, hogy kicsit félt is, vagy csak egyedül érezte magát. Ki tudja, mióta van már fent, ezért szólított magához. Ajajj, itt van ez a két mesebeli szépség, egy szőke kislány, aki a gyerekem, szeretem és imádom, valamint egy fekete hajú fiatal nő, szexuális célpontom, aki történetesen más felesége. Hm. Nem egyszerű a felállás. – Luke, ez valahogy nem jön össze… – közli nagyon halkan Eva. Jaj, csak nehogy úgy folytassa, hogy hagyjuk inkább az egészet, és mindenki maradjon a párjánál! – Pedig már a térdedig letoltad a nadrágod, legközelebb már lehet, hogy az egyik szárából ki is tudsz lépni – próbálom viccel oldani a helyzetet.

– Hát igen – ez megint nagyon halkra sikeredett, közben azért kicsit mosolygott is. Nézem az arcát, hátha folytatja. Kis szünet után így tesz. – Szerintem, Luke… legközelebb jobban meg kellene ezt szerveznünk, nem csak egymásnak esni, mint két kamasz. – Ez kicsit problémás, hisz én szinte mindig bébiszitter vagyok, és már így is ég a pofám a saját gyerekem előtt – nyögöm ki egy szuszra. – Nem könnyű, az biztos. Majd kitalálunk valamit. Csak idő kell még hozzá. – Az idő, az makacs dolog – jelentem ki komor ábrázattal, majd mosolyogva folytatom –, te viszont lépéselőnyben vagy, és én csak várom, hogy mikor érhetlek utol abban, amiben legutóbb részed volt. – Mire érted ezt pontosan? – Mondok példát, többet is – közben lehajolok a gyerkőcömért, és a karomba veszem. – Neked már jó volt legutóbb, míg nekem nem – itt sejtelmesen hallgatok egy kicsit –, és ki tudja, mikor lesz benne részem egyáltalán. – Amíg ezt mondom, nagy szemekkel néz rám, kissé szégyenlősen mosolyogva. – Te már láttad az én szerszámomat, míg én a te bugyid tartalmát még nem – itt elképedve szóra akarja nyitni a csókolni való száját, de én folytatom. – És míg te láttad az én mellbimbómat, mikor együtt napoztunk, én megint csak nem láttam a tiédet. – Te őrült! Őrült-őrült, Luke – mondja csillogó szemmel. – Nem lüke? – De, az is. Megyek, hisz nincs értelme maradnom, foglalkoznod kell a lányoddal. – Nincs egy bűvész ismerősöd? – Eva meglepődik a váratlan kérdésemen. – Miért is? – Elvarázsolhatná ezt a kis nyuszit a cilinderébe egy órára. – Nincs, sajnos – nevet ránk. – Mindegy, a kloroform is megteszi – találok vigyorogva más megoldást. – Luke! Te tényleg lüke vagy, és morbid humorral áldott meg az ég, ami jó kis kombináció. De sajnos mennem kell, hisz elvileg jegyzetekért indultam – kacsint rám cinkosan. – Tényleg, mit fogsz mondani? – Azt, hogy hiába kerestük a csoporttársamnál, neki sem volt meg, ami nekem kellett volna. Pech. – Az inkább nekem van. – Viszont most nem kell jegelned, ott még nem tartottunk – közli nevetve. – Fogunk? – Idővel. – Mondtam már, hogy az idő igen tág fogalom. Ez így emberkínzás, sérül az ENSZ alapokmánya – érvelek, s ezen ismét nevet. – Türelem – mondja kacéran. – Jó, csak ne tartson kilencvenéves koromig, mert akkor már hiába veszem fel a húszdioptriás olvasószemüvegemet, akkor sem fogok semmit látni, bárhogy szeretnék. – Bolond – jellemzi elmeállapotomat kacagva, miközben Sarah érdeklődve figyeli a diskurzusunkat, mit sem értve belőle, de neki is csupa ragyogás az arcocskája, mert érzi, hogy vicces dolgokról beszélünk. Pedig nagyon komoly a téma, túlságosan is. – Az eredménytelen várakozásba meg lehet bolondulni. – Eredményes lesz, ígérem – feleli, majd gyorsan felénk lép, Sarah kap egy puszit, és sarkon fordul. Sietve a nappali felé suhan gyönyörű lányos alakjával, hisz mennie kell, jól tudom.

Kikísérem, lehajolok, hogy én is adhassak neki egy puszit, de ő gyorsabb, és a számra ad egyet, majd eltűnik a lépcsőházban. Az irányt a konyhaablak felé veszem, hogy láthassam még pár másodpercig. Nem fordul vissza, nem integet. Talán, hogy ne tudhassa külső szemlélő, hogy honnan jött ki az imént. Nem sokkal később zombiként ténfergek a lakásban. Szeretnék jó apa lenni, Sarah-val foglalkozni, hisz igényli, de nem vagyok ott fejben ehhez a feladathoz. Úgy akarok egy nőt megkapni, hogy a gyerekem szintén a lakásban van. Nem lenne ebben semmi rossz, ha az a nő az én feleségem lenne és nem másé. Az, hogy szexelünk Aprillel, amíg Sarah alszik, totál normális, hisz így éli a nemi életét minden kisgyerekes szülő. Hála az égnek, elég sokat és elég mélyen alszanak még ebben a korban a gyerekek. A miénk legalábbis. Jó kérdés, hogy mi lesz a jövőben Eva és köztem, hisz még el se indult semmi. Idáig csak mint két kamasz csetlettünk-botlottunk. Segíteni fog ez April és az én kapcsolatomon? Ilyeneken töprengek, miközben Sarah-val játszom, amikor csörög az itthoni telefon. – Szia, Luke, Eva vagyok – mondja, de olyan kimért a hangja. – Szia. – Otthon vagytok mindhárman? – Nem, még egy darabig csak ketten. April robotol. – Kár, mert akartam hívni sétálni. Nektek van kedvetek? – Van – vágom rá azonnal. – Brian is itthon van, de sajnos nem ér rá, ezért csak mi megyünk. – Mondd meg, kérlek, hogy üdvözlöm. – Oké. Brian, Luke üdvözöl, és sajnálja, hogy te nem tartasz velünk – hallom a telefonban Eva hangját, pedig én ilyet nem is mondtam. – Köszi. – Mikorra tudtok elkészülni? – Öt perc múlva. – Szuper, minél hamarabb, annál jobb. Képzeld, itt hagytam egy kicsit a fiamat az apjával, mert el kellett ugranom jegyzetekért – csacsogja Eva a telefonba. – A gyerek egy picit aludt, de utána szerintem semmit sem foglalkozott vele az apja, ezért tiszta hiszti lett Mike. Ki kell vele mennem, de nem viszem a babakocsit, hadd tombolja ki magát a mászkálással. – Jó, készülünk. – Rendben, majd felcsengetek, ha lent vagyunk, szia! Elég éles eszű embernek tart a környezetem, de ez a beszélgetés nekem egy kicsit kínaiul hangzott, hisz alig egy órája, hogy elment tőlem Eva. Biztos akar valamit mondani, amit nem tud Briantől, hisz otthon van ő is. Jó, akkor készülődünk. Pelusellenőrzést tartok Sarah-n, de nincs benne semmi, teljesen száraz, ezért visszacsatolom csinos kis derekára, mikor a kaputelefont hallom jelezni. A francba, mi még nem is vagyunk teljesen kész! – Szia, mi vagyunk, nyisd ki légyszi, nem kell lejönnöd – szól bele gyorsan és határozottan Eva. – Nyitva van – nyomom meg a kulcsgombot, mi mást tehetnék, csak engedelmeskedhetek. Várunk, amíg felérnek. – Szia, újra itt – üdvözöl, ma már másodjára. A gyerekek nagyon örülnek egymásnak. Majdnem egykorúak, igaz Mike majd kétszer akkora, mint Sarah.

– Sziasztok. Gondolom, leesett, hogy nem is akarok sétálni menni, azért mondtam, hogy a babakocsi nélkül jövök. – Ha eddig nem is, de most leesett. – Jobb későn, mint soha – mosolyog. – Mondani szeretnék valamit. – Gyertek beljebb – invitálom be kíváncsian. – Látni akartalak. Még ma. – Én minden percben. – Bolond – mondja nevetve, és rám mosolyog. – Kértek valamit? – Inni és enni nem, csak szórj ki jó sok játékot a szőnyegre, hogy lekössék magukat a gyerekek. – Már nem kell, így is kész csatatér a gyerekszoba. – Jó – és ezzel elindul az említett helyiség felé. Én követem, és a gyerekek is. Azonnal elmerülnek a játékok tengerében, ahol még az előbb Sarah volt a kapitány, én pedig a matróz. – Gyere, üljünk itt le az étkezőben, vagy minek is nevezitek. – Jó a kérdés, mert nincs benne se asztal, se székek, se tálalóbútor, csak egy nagy, kényelmes kanapé, vele szemben pedig két nagy könyvszekrény. – Olvasónak. – Tényleg, pedig mondtátok már. April mikor jön? – vált hirtelen témát. – Még egy, másfél óra minimum. – Jó. Luke, én nem akarom húzni ezt az ügyet, sem téged – vág bele Eva, mire én kissé ráncolom a homlokom. – Hogy érted? – Úgy, hogy megint gyerekkel vagyok. Így értem – most már a szemöldökömet is felhúzom. – És? – Tedd be azt a múltkori mesét a gyerekeknek, az elég jól lekötötte őket fél óráig. Nem kapok levegőt, de hogy nem térek magamhoz még egy jó ideig, az biztos. Mit akar ez a csaj? Szexet, spontán, most azonnal? Morális kérdéseimet és vívódásaimat, ha eddig voltak is, most félreteszem, és lassan, de úgy, hogy végig Eva arcát nézem, felemelkedem a kanapéról. Nincs válaszom, csak cselekszem. Kikeresem a mesét, leguggolok, beteszem a lejátszóba. Pont fel akarok állni, mikor látom, hogy Eva ott áll a két kis háttámlás, könyöklős széket tartva a kezében. – Ezeket ott hagytad – közli mosolyogva. – Tekerj bele egy kicsit a mesébe, körülbelül oda, ahol múltkor abbahagyták. Mondjuk, úgy a feléig. Nem is kell szólni a gyerekeknek, mikor meghallják a sokszor hallott filmzenét, már ott is vannak ragyogó ábrázattal. Beültetjük csemetéinket a kis karosszékekbe, és ott hagyjuk őket, hisz már ránk se hederítenek. Elindulunk, én kézen fogva a gyerekszobába húzom Evát. Kíváncsi szemekkel követ. Lábammal finoman elrugdosom a játékokat, és behajtom az ajtót, kis rést hagyva csak. – Mit akarsz itt? Nem válaszolok, csak magamban. Azt, amit te is akarsz, azt, amiért itt vagy, azt, amit már én is nagyon akarok. Szó nem hagyja el a számat, viszont az ajkam annál beszédesebb. És egy idő múlva a nyelvem is. Eva nemrég két kamasznak titulált bennünket. Igen, azok vagyunk. Nem tudunk várni egy kedvezőbb időpontig, mert nem tudjuk, mikor lenne az. Most kell meglépni. Összegabalyodunk, de úgy rendesen. Nyaljuk, faljuk egymást, ki tudja, meddig. Aztán Eva elenged, kissé hátralép, és a nadrágomat próbálja kigombolni. De itt és ekkor felébred bennem az önzés. Már megint ő?

Én még semmit sem láttam. Két kezemmel megfogom szép arcát, és hosszasan megcsókolom. Egy ideig ő is visszacsókol, aztán elveszem a kezeit a nadrágomtól, megfordítom, hisz eddig én dőltem neki a pelenkázónak. Kissé meg kell szakítanom ismerkedésünket, lehajolok, és felveszek egy kis plüssállatot, melyet az ajtórésbe helyezek, hogy észrevehessek majd minden kinti mozgást. Befelé nem nagyon látni, ha esetleg a moziközönség keresne bennünket a vendégszobában. Annyira még azért nem dörzsöltek, hogy azt higgyék, a gyerekszobában vagyunk. A felnőttek nem játszanak. Viszont mi éppen azt csináljunk, játék ez, csak veszélyes. Játszunk az életünkkel, és egymás életével is. Lehet, mert rutinosabb vagyok, lehet, mert Eva nadrágja egyszerűbb eset, de a kezem már a bugyijában van. Érzem a selymes bőrét. Letérdelek, lehúzom a nadrágját, együttműködően kilép mindkét szárából. Jó kislány. Gyönyörködöm benne, végigsimítom finom bőrét, megmarkolom a vádliját, majd megpuszilgatom lányos combjait. Nem tart sokáig, mert másra vágyom. Hátrahajlok, miközben a kezem szép lassan elindul minél magasabbra, végighúzom, végigsimítom lábai oldalát, itt elérem a bugyija vonalát. Megint egy tanga van rajta, oldalt csak egy vékony pánt tartja. Megfogom, kissé elhúzom, hogy aláférjen az ujjam, és ekkor felnézek. Nézem azt a meseszép arcot, amely most kipirult, látni, hogy az ajkába harap, és látom a melle mozgásán, ahogy lassan, mélyen veszi a levegőt. Majd a kezeim újra mozgásba lendülnek, de csak finom, alig érzékelhető mozgásba. Elhúzom ezt a pillanatot, amíg lehet. Újra őt nézem, nem a punciját, amit meztelen valóságában elém tár. Nézem őt, ő néz engem. Le nem veszem a szemem róla, miközben finom mozdulattal előrehajolok és egy puszit lehelek a vágyak netovábbjára, majd óvatosan belekóstolok. Eva felszisszen, de a tanga még mindig a térdmagasságában van, ezért kiléptetem belőle. Most már csak ide koncentrálok, a puncijára, mely teljesen borotvált. De nem vesztem el a fejem, a gyerekszoba ajtaját bal kezemmel szegény plüssállatnak nyomom. Önző vagyok, csak én akarom látni ezt a csodát. Most, hogy már a tangája nem fogja össze a lábát, kezemmel jelzem a bokáján, hogy csúsztassa kissé el, a jobbat jobbra, a balt balra. Így több helye van a számnak, nyelvemnek és most már a szabad kezemnek is. Ujjaim hegyén érzem a kéj nedvét, ami puncijából szivárog. Ezt kihasználva bentebb nyomakodok. Eva mindkét kezével erősen a hajamat markolja, kissé fáj. A fájdalom és a legkívánatosabb punci csókolgatása érdekes elegyet alkot. De a fájdalom megszűnik, mert mint jó kormányos, Eva most a fejem két kézzel fogja, úgy tartja, irányítja, hogy neki a lehető legjobb legyen. Én is azon vagyok. Csókolózom olyan érzékin a puncival, mint ahogy csak egy női szájjal lehet. Hol finoman, hol vadul, nyalom, falom, nyelvemmel izgatom. Isteni jó ez nekem, de már én is kezdek önző lenni, mást, többet akarok. Felemelkedem, Eva szemébe nézek, és megcsókolom. Ismerős érzés így csókolózni, hisz nemegyszer csináltam, de vele most először, hogy a szám az ő nedvétől ragad. Bizalmi dolog, egy bizalmas helyzetben. Nekem rettenetesen izgató, neki is az lehet, mert erősen a nyakamba kapaszkodik, és teljes erejéből visszacsókol. Csúszkálunk egymás szájában, nemkülönben a jobb kezem ujjai, amik folyamatosan ott lent kényeztetik. A ballal még mindig az ajtót nyomom. Alul, felül nedves ez a csaj, én szintén. Ennyi volt, ajkaink elválnak, két kezemmel a derekát fogom, és fel akarom ültetni a pelenkázóra. Beégtem, mert nem sikerül elsőre, pedig olyan vékony ez a csaj. Másodjára jobban nekiveselkedek, most sikerül. – Kihagyhattad volna a tegnapi vacsit – viccelődöm, mert látta rajtam, hogy én, a nagy magas férfi, nem bírtam el elsőre ezzel a csinos testtel. – Lüke – csak ennyit mond, mást nem, de a nézése annál beszédesebb. A pupillái ki vannak tágulva, a szeme fátyolos.

– Dőlj hátra – utasítom, de előtte egy csomó plüssállatot a háta és a fal közé szorítok. Lábait széthúzom, és látok mindent. A mindenséget. Kissé kisandítok, a nappaliból beszűrődő gyerekhangokra figyelek, jókedv és nyugalom. A bal lábfejemmel nekifeszítek az ajtónak, remélem, szegény kis plüssállat nem sérül meg, és birtokba veszem a mindenséget, mit nő adhat egy férfinak. Nézem, ahogy ujjaim, egyik a másik után, el-eltűnnek ebben a meleg, sikamlós közegben, de csak hármat fogok be a szent feladatra, hogy Evát a csúcsra juttassam. Ebbe megint besegít a szám és a nyelvem gyors játéka. Nem is várakoztat meg, kirobban az orgazmus belőle. Teste megfeszül, érzem a szorítást az ujjaim körül is, amik még bent maradnak, de nem mozognak már. Fejem felemelem, elcsípem még az orgazmusa végét, látom az arcát, ami szinte lángol, az ajkát, amibe beleharap, és úgy préseli ki magából a levegőt. Nem tudom, otthon hogy szokott élvezni, így, mint most, vagy hangosan, és csak a gyerekek miatt fogja magát vissza. Majd máskor kiderül. Látom azt is, hogy kezeivel teljesen összegyűrte Sarah pelenkázójának plédjét, olyan erővel markolta. – Luke… ez isteni volt. – Nekem is. Szeretem, ha egy nőnek is jó velem. – Figyelmes pasi vagy, de most te jössz. Felegyenesedik, ültében hátratol, gyorsan leugrik a pelenkázóról, és határozottan megint megfordít. Ismét én dőlök neki az említett bútordarabnak. Kezei a nadrágom felé mozdulnak. Kapkodva kibontom magam, még gyorsabban lecibálom a nadrágom, és megint az ajtónak támasztok terpeszben. Eva nézi a férfiasságom, ami még nem pompázik teljes méretében, hisz eddig el volt nyomva. Kézbe fogja, felszisszenek. Hallja ezt, felnéz, rám mosolyog. Az egyik tenyerében tartja, a másikkal simogatja. A farkam érzi ezt, jó neki, és mivel már nem tartja semmi kordában, felveszi a bevetési formáját. Eva most megmarkolja, majd letérdel. Az előbőr hátrahúzva, az ujjával elkeni a nedvemet. Kapok egy puszit a hegyére, beleremegek. Bekapja a végét, majd kicsúsztatja szájából. Ezt többször megismétli. Ízlelgeti. Felemeli, hasamhoz nyomja, és a nyelvével a zacskómtól kezdve végignyalja. Oly mélyen beszívom a levegőt, hogy ha most gyertya égne a szobában, biztos elaludna. Le-fel húzogatja a bőrt, markolász, elveszek a kezeitől. Ja, a száját ki ne felejtsem. De a nyelve is nagyon tudja a feladatát. Tökéletes összkép. Még egy ilyen álomszép lányt nem láttam a farkammal bíbelődni. A testem nekem is remeg, a kezeimmel most én is erősen szorítom a bútorzatot. Érzi ezt ő is. – Luke, menj el a számba, nehogy összefröcsköld a felsőmet – kapom meg az utasítást. Már ettől majd elélvezek, hú, ez a csaj! De ahogy a zacskómat kényezteti és az ujjaival alulról feszíti a farkam merevedésének kiindulópontját, az isteni. Meg minden más, amit a másik kezével és a szájával csinál. Hol tanulta ez a nő? Nincs időm keresni a választ, kinyögöm a nevét, és a szájába élvezek. Kapkodom a levegőt, le-fel emelkedik a hasam. Érzem, hogy még mindig lövellek. De nem látok semmit, mert minden eltűnik ebben a csoda szájban. A farkam kezd ernyedni, Eva, miközben még tartja, lassan kiengedi ajkai közül. Óvatosan az álla alá tartja másik kezét, mely eddig a farkam tövét masszírozta, vigyázva a felsőjére, nehogy ráfolyjon valami. Teljes siker, mind a szájában maradt, illetve most máshova került, mert látom, hogy nyelt egyet. Az anyját! Felsegítem, ezt udvarias cselekedetnek véli, de azon meglepődik, hogy magamhoz húzom és csókra nyitom a szám. De ez csak egy pillanatig tart, elfogadja a felkínált lehetőséget. Vad csókolózásba kezdünk, ismét itt az ismerős érzés, csak más az íze, hisz ez a nedv most belőlem jött. Megint csúszkál a szánk egymáson, nyelvünk a másik szájában, ettől még izgatóbb. Így vagyok ezzel én, de így lehet ezzel Eva is, mert a puncija ismét csatakos, érzem, mert megint ott matatok. Ujjaim keresik azt a helyet, ahol neki jó lehet, és mindent bele. Kis idő múlva érzem, hogy már nem csókol, csak a számba liheg, lóg a nyakamban, és ismét egy jót élvezett. Nagy sóhaj a részéről.

– Luke… te őrült bolond. Mit teszel velem? – Nem tudom, ahogy azt sem, hogy te mit velem. Öltözzünk fel. Már zsibbad a lábam, ahogy ezt a francos ajtót tartom. Meg se kell törölnöm magam, erről Eva gondoskodott, eltüntette a bizonyítékokat. Viszont neki kellene valami. Szokás szerint nincs papírtörlő. Ki gondolt arra, hogy ma szex lesz, de főleg arra, hogy itt, a gyerekszobában? – Adj valamit, kérlek, nagyon ragadok alul, szinte folyok – néz rám elismerően. Mivel nincs mit, odanyújtom neki a világoskék bokszeralsómat, amit éppen fel akartam venni. Pillanatnyi habozás után elveszi, és gyorsan megtörli magát vele. Rajtam van már a farmerem, elveszem az alsóm, és őt nézem. Magára húzza ezt a bugyinak nevezett alig valamit, imádom a tangát, mert nem sokat takar, aztán a nadrág következik. Eltüntet mindent a szemem elől, már csak az ízét érzem az előbbi együttlétnek. – Gyerekellenőrzés, gyere – invitálom a nappaliba, de előtte még jól a fenekébe markolok. Mosolyogva nyugtázza, miközben hátrafordul. A két tündéri gyerek merev tekintettel nézi a mesét, ránk pillantanak, amikor bemasírozunk, majd megint a képernyőre merednek. Filmmániások. Ez alkalommal hála az égnek. Asszisztáltak a bűnhöz, miből gyermeki ártatlanságukkal semmit sem érzékeltek. Én annál jobban, bizseregnek, szinte morajlanak a golyóim, olyan jót élveztem. Leülünk, szorosan egymás mellé, és a csemetéinket nézzük. Hirtelen odahajolok a távkapcsolóhoz, és megállítom a filmet, mert tudni szeretném, mennyi van még hátra. Nem egész hét perc. Újra elindítom, mielőtt még reklamálnának. Ezek szerint elég gyorsak voltunk, most én is elmentem, igaz, Eva kétszer is. Rá is kérdezek. – Eva, neked, ha jól éreztem, a végén még egyszer jó volt? – Igen – lepődik meg kissé –, észrevetted? – Úgy tűnt. – Nem tudom, mi volt velem. Csak azt, hogy nagyon jól csókolsz. – De nem csak ez segített a csúcsra jutni? – Nem – mondja kissé gondolkodva. – Mi még? – Olyan kényes ez a téma – feleli. Szégyenlősködik azok után, ahogy leszopott? – Szerintem nem sok olyan téma maradt a mai alkalom után, ami kényes terület lenne köztünk, na, ki vele! – Én még nem csókolóztam úgy, mármint az után, hogy valaki elment a számban. – Ez komoly? – Igen. Teljesen bezsongtam tőle. – Tehát ettől mentél el másodszorra, nem attól, mert a csiklódnál matattam? – Nem, az is jó volt, de inkább a tudat, hogy mi éppen csókolózunk, az után… A kezed, az külön jó, hogy ott volt, mert megtartott, különben a padlóra rogyom, ugyanis az élvezettől teljesen elaléltam. – Hát köszönöm… még ilyet nem mondtak. – Én köszönöm! – Akkor ebben kvittek vagyunk, de még mindig hiányzik valami. Mit takargatsz te előlem? – Én semmit – lepődik meg.

– Akkor miért nem vetted le a felsőd? Mi az, amit én nem láthatok? – gonoszkodom életem legjobb szopása után. Igen, felkerült a korona a mai napra. – Lüke, semmit. – Csak a cicijeidet. Azokat miért dugdosod, miért nem láthatom? – Lüke. Semmi ilyesmi nincs benne, csak így jött ki a lépés. Hiszen rajtad is volt póló, te se vetted le. Gondolom, azért, amiért én se, hogy gyorsabban szalonképesek legyünk, ha valami történik. – Aha, tehát semmi titok. – Nem! Bolond vagy! – nevet. – Hiszem, ha látom – mondom, és felrántom a kezénél fogva. Már húzom is magammal vissza a gyerekszobába, a bűn színhelyére. Hangosan nevet, de nem ellenkezik. Már bent vagyunk, becsukódik az ajtó, nekinyomom a vállánál fogva, és hátralépek. – Mutasd! – Előbb csukd be a szemed, majd szólok, ha kinyithatod. – Mi? – csúszik ki a számon. Az előbb felfaltam a punciját, ő lenyelte a spermám, és most megint ez a szégyenlősködés. Vagy direkt csinálja? Mindegy, szót fogadok. – Szabad a gazda – mondja Eva, gondolom, ez azt jelenti, hogy kinyithatom a szemem. Hú! Meseszép, kerekebbet rajzolni sem lehetne. Felé lépek, megpuszilom mindkét mellbimbóját, közben átfogom a derekát. Finom a bőre mindenhol. Újra távolodom, két kezembe veszem a melleit. Aranyosak, nagyon tetszenek. – Gyönyörűek, csakúgy, mint te. – Köszönöm. Megnyugodtál? – Inkább felzaklattál a látvánnyal, ma megint nem fogok aludni. – Lüke. Menjünk! Pont időben érkezünk, már a filmzene megy a mese végén. Eva nem ül le, nézi a gyerekeket, ezért én is állva maradok. – Túl családias ez így – jegyzi meg hirtelen. – Hogy érted? – lepődöm meg. – Túl idilli. Te nem így látod? – Hát… – Olyan, mintha egy család lennék mi itt most négyen. És ezt nem akarom. Megyünk is. – De még nem is beszélgettünk. – Majd máskor. – Mikor? – Nem tudom. Telefonon is lehet. – Telefonon? Most ezt arra érted, hogy lebeszélhetünk egy randit? – Például. De arra elég egy üzenet is. – Ez komoly? És mi van, ha Brian elolvassa? – Nem fogja. – Nem szeretnék kötekedni, de ha zuhanyzol, akkor biztos megnézi, hogy mi jött a telefonodra, vagy nem? – Nem. Biztos, hogy nem. – Hú, ez veszélyes.

– Nem az. Mi megbeszéltük Briannel, hogy a mobil, az privát szféra, én se nézem az övét, és ő sem az enyémet. – Nálunk nem így van, Aprilnek az a meggyőződése, hogy akinek nincs rejtegetnivalója, az ne aggódjon, ha a párja böngészgeti az üzeneteit. – Ezért kell utána rögtön kitörölni. – Jó, tényleg nem kötöm az ebet a karóhoz, de mi a helyzet akkor, ha üzenetet jelez a mobilod, te elolvasod, mondjuk pont ebédeltek, és Brian csak megkérdezi, hogy kitől kaptál üzenetet, illetve mi a tárgya? – Nem! Hidd el, tényleg nem. Nem kérdezősködünk, ha el akarunk mondani valamit, azt úgyis megtesszük. Maximum azt mondom, hogy egy barátnőm volt. Hm… túl laza ez a csaj, vagy én parázok sokat? – Az én esetemben April ezt nem nyelné be. – April féltékeny típus, ezek szerint. – Nem állítanám. – Pedig azt veszem ki az utóbbi pár mondatodból. – Inkább csak rettenetesen kíváncsi. – Akkor maradhatunk az üzeneteknél, ha jó lenne egy időpont? – Neeem! Nálam nem. Azonnal bukta lenne. – Kérd meg, hogy a jövőben ne nézegessen bele a te mobilodba. – Figyelj, Eva, mivel szabad bejárása volt eddig, ha most erre kérném, azonnal gyanakodna. – Te is megnézed az ő mobilját? – Igen, de nagyon ritkán. Én egyszer, míg ő százszor. – Akkor nekem küldhetsz, amit akarsz. Célratörőt is – rám mosolyog. – Én meg csak valami általánosat, és akkor tudni fogod, hogy akarok valamit. – Szexet? – vigyorgok. – Miért is ne? – kacérkodik. – Oké. Csak egy utolsó kérdés. Kódolt a mobilod, tuti, hogy nem fér hozzá Brian? – Luke, te mennyit aggódsz! – Nem válaszoltál. – Kódolt, ahogy Briané is, de ha nincs ez a funkció bekapcsolva, akkor se nézi meg. Megyünk, ez a te családod, az enyém meg otthon vár – összegzi tömören a helyzetünket, és már viszi is Mike-ot az előszoba irányába. Az előbbi keménysége ellenére, mikor kilépnek az ajtón, érzékin megpuszil, de most az arcomon, és a fülembe súgja: – Írj valamit, csak úgy próbaként. Mikor távoznak, a konyhaablak felé veszem az irányt. Nézem, amíg be nem fordulnak a sarkon. Ez az üzenet dolog idegesít, ebből lehet ám nagy galiba. Ellenben ő tudja. Írjak neki valamit? Próbaként? Mit? Esetleg azt, hogy kedd 13:00. Vagy nem a randi időpontjára gondolt? Valami szépre, hisz ő egy művészlélek, egy festőnő. Versre? Azt írtam már neki egyet gondolatban, de már nem emlékszem rá. Sikerül még egy? Elvileg nagyon kommunikatív vagyok, és jól bánok a szavakkal. Akkor próba szerencse! Jó az idő, kimegyünk az erkélyre. A mobil velem van, legalább addig lekötöm magam, és már Aprilnek is jönnie kell lassan.

Hogy is mondta Eva? Túl családias, túl idilli. Tényleg olyan volt, és most nagyon mocsok leszek, de szeretném, ha ők lennének a családom. Sarah, Mike és Eva. Forgatom a kezemben a mobilom, gondolkodom. Mit is írjak? Nem tudom, ezért felállok, és a tájat nézem. Felemelem Sarah-t is, mert ő is szeret kukucskálni, és tényleg teljesen más érzés lehet neki innen, a karomból, mint lentről, az ő magasságából. Az olyan lehet szegénykének, mintha sitten lenne, mert a rácsokon át nézhet csak ki. Visszaülök a székembe, hagyom, hogy a lányom tegye a dolgát, én pedig megint a szövegen töröm a fejem. Beugrik pár jónak vélt sor, de még megrágom egy kicsit. Koncentrálnom kell, elismételgetem magamban, hisz nem hoztam papírt meg íróeszközt. Szépen lassan összeáll egy szöveg, ami szinte versformára sikeredett. Gyorsan, amíg el nem felejtem, bepötyögöm a szöveget a telefonomba. Hé, nem is rossz! Mi az hogy? Tök jó, legalábbis nekem tetszik. Mikre vagyok én képes? Mindig mondtam, és most igaz az a tézisem, hogy a puncival lehet egy férfit motiválni. Tessék, mit ki nem hozott belőlem? Többször átolvasom, kicsit belejavítok, jobb is, hogy nem papírra írtam, csak összevissza lenne javítgatva meg firkálva. Kész! Mi szeretnék lenni? Kád, mi ölének vizében nedvesen tarthat, Törülköző, mi illatos bőrödről vizet harmatként ihat, Fehérnemű, mi érzékin testedhez tapad, Egy szerencsés, ki neked mindebből naponta adhat. Teljesen elégedett vagyok magammal. Többször átolvasom, ízlelgetem. Jó lesz ez, nem túl nyálas? Ilyeneken jár az agyam, mikor meghallom April hangját, a nevünket harsogja, hazaért. Gyorsan lementem a szöveget, majd elküldöm, ha ez marad a végleges változat. Még nem tudom, most meg már nincs időm elmélkedni rajta. – Sziasztok, hát itt bujkáltok? – Szia, levegőzünk. – Nem voltatok sétálni? – De – felelem lassan, hisz elvileg annak indult a terv. – És nem volt elég a levegőből? – Nem, abból soha nem elég, illetve eléggé elfáradtam, mert babakocsi nélkül mentünk. – A mentünk, az ti ketten, vagy más is volt veletek? – Mike plusz Eva. – Akkor miért nem tetted be Sarah-t az ő babakocsijába? Vagy már nem férnek el benne ketten? – Ő se hozott. – Hát akkor így jártatok. Mi a kaja? – Mit főztél? – kérdezek vissza. – Én semmit, és te? – Szintén semmit. – Azt hittem, te csinálsz valamit, férfi létedre te jobb vagy a konyhában. – Ez nem ok arra, hogy csak az én feladatom legyen. – Jó, de mit csináltál egész délután? – Elbasztam az időt – válaszolok ingerülten. Ez is csak féligazság, mert ahhoz a farkamnak Eva puncijában kellett volna lennie. De nem ott volt, csak abban az érzéki szájában. – Most miért vagy durva? – Bocs, de te mit csináltál délelőtt?

– A gyerekkel voltam. – Én is. – Jó, hagyjuk! Gyertek be, nézzük meg, mi van a hűtőben – és azzal elindul a lakás belseje felé. Felállok, becsúsztatom a telefont a zsebembe, és Sarah-t felkapom a karomba. Van itthon kaja bőven, de most semmi nem elég jó Aprilnek, ezért kis tanakodás után elküld élelmiszert venni. Az már csak hab a tortán, hogy arra kér, Sarah-t is vigyem magammal. Amúgy is vinni akartam, mert csak a filmet nézte a lakásban, kell neki is program. Már megyünk is. Jól tele van már pakolva a bevásárlókocsi, de azért még a bevásárlólistát böngészem, nem hagytam-e ki valamit, mikor csörög a mobil a zsebemben. April fagyit szeretne, meg valami sütit kér, hogy vegyek neki. Épp visszacsúsztatnám a zsebembe a telefont, amikor eszembe jut az alkotásom, amit Evának szánok. Remélem, hogy jó gombot nyomtam meg és lementettem, szerintem nem tudnám még egyszer úgy megírni. Itt van. Elolvasom, hé, ez nagyon jó, dicsérem magam. Elküldöm. Már a fagyit pakolom a kocsiba, ezt hagytam utoljára, a sütit már megvettem, mikor megint befut egy hívás. Mit akar már megint a kedves feleségem? Mindig ezt csinálja, többször is felhív, mindig eszébe jut még valami. Imádom, mikor már a kasszánál vagyok, vagy a parkolóból kell visszamennem. Türelmetlenül szólok bele. – Igen? – Szia, Luke, Eva vagyok. – Ó, szia. – Hol vagytok? – Miért kérded? – Mert Brian látta, hogy kocsiba ülsz Sarah-val. – Bevásárolni jöttünk. Nem is vettem észre Briant – mentegetőzöm. – Tudom, említette, hogy ő is későn vett észre, mikor pont kikanyarodtál. Nem rám számítottál? – Ööö… azt hittem, April az. – Akkor azért voltál morcos. – Én? – Te, úgy szóltál bele. – Ja, mert a szokásos bevásárlási kálvária zajlik éppen. – Az mit jelent nálatok? – Összeírunk tíz dolgot közösen, hogy mit vegyek, aztán még ötször felhív, hogy még ezt is meg azt is szeretne. Utálok többször sorba állni. – Megkaptam a verset, nagyon szép, köszönöm! Jól választottál, nagyon illik a mai délutánhoz. Még egyszer köszönöm, jólesett! – Várj csak… azt hogy érted, hogy választottam? – Úgy, hogy valahonnan másoltad, nem? – Eva, ez övön aluli volt. Rosszulesett, nem úgy, mint pár órával ezelőtt, az kifejezetten jólesett. – Lüke. De nehogy azt mondd, hogy ezt te írtad? – Ki más? – Ne haragudj, de annyira költői megfogalmazás volt. – Ki se nézed belőlem, ezek szerint nem hiszel nekem? Akkor írd be a Google-ba, nézd meg, kidob-e hasonlót.

– Nem, bocs, hogy ezt mondtam, csak őszinte vagyok. Ezt nem gondoltam volna rólad. Tudom, hogy széles látókörű vagy, még a festészet alapjait is érted, de ez egy gyönyörű vers volt. Lehet, azért, mert ezt nekem írtad. Nekem írtad? – Igen. – Vagy már sok nőnek elküldted, és ez a csali? – Nem, de te már amúgy is bekaptad a horgot, vagy valami hasonlót – célozgatok a mai kényeztetésére. – Mekkora egy szemét vagy – hüledezik –, ezek után szóba sem állok veled – mondja nevetve. – Luke, neked hogy vág az agyad a poénokra! Igen, elhiszem, hogy te írtad, amolyan ágyjelenet-látomást véltem benne felfedezni, amire nagyon vágysz már. – Szerintem olyan nem is volt benne, még utalás se történt rá – húzom egy kicsit, pedig arról szólt. – Persze-persze – nevet. – Olyat tudsz? – Talán… még nem verseltem eddig nőknek. – Akkor írsz még nekem? – kér lágy hangon. – Megkísérlem. – Mikor? – Most boltban vagyok. Majd máskor. – Luke, mi van azzal a pikáns fantáziáddal? Nem vagyok megfelelő személy a múzsa szerepére? – De, nagyon is. – Kérlek, mutass valamit a valószínűsíthető tehetségedből, akkor legközelebb én is többet mutatok. Szeretnéd? – Igen – felelem, és nem tudom eldönteni, hogy a szívem dobog erősebben, vagy a farkam és a tojásaim lüktetnek jobban. – Akkor várom – mondja, de kijelentés helyett inkább utasításnak vélem ezt. – Most? – Igen, most vagyok kint még pár percig egyedül az erkélyen. Levegőzöm egy kicsit. Tudod, nekem a mai délutáni levegőzés nem volt elég. Jó volt, de nem volt elég, érted, mire értem? – Sejtem – válaszolok, és már biztosan tudom, semmi kétség, hogy a farkam lüktetett az előbb is, nem a szívem kalapált, mert az már megállt. Szem fennakad, ez már a vég, nem semmi ez a nő! – Oké, valamit összedobok – sóhajtom a telefonba, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog. Visszateszem a fagyikat a mélyhűtőpultba, nehogy addig elolvadjanak. A szentségit, kikészít ez a csaj. Ezentúl egy bábu leszek, amit zsinóron rángathat kénye-kedvére? Ezt jelenti szeretőnek lenni? Kissé izzadok a feladattól, pedig itt, a hűtők környékén elég hűvös a levegő. Luke, kellett neked rímelgetni! Igen, izzadok. Ágyjelenet? Azt szeretném csinálni, de nem versbe önteni. Önteni a mosóport szokták a mosógépbe, mikor beteszed az összeizzadt ágyneműt a dugás után. Hé, ágynemű, izzadás, ezen lesz a hangsúly, na lássuk, mit hozok ki ezekből. Ha valaki most lát, azt hiszi, hogy azon gondolkodom, hogy mit kell még vennem. Papucsférj vagyok, tuti, hogy erre gondolnak. Ne ezeken agyalj már, Luke, hódítsd meg Eva lelkét, és akkor meghódítod a testét is. A gyereket beültettem a bevásárlókocsi ülőkéjébe, nehogy elkóboroljon itt nekem, amíg versekkel foglalatoskodom, és elkezdem bepötyögni azt, ami hirtelen eszembe jut egy dugásról. Legközelebb gyapotmagként születve s felnőve, Belőlem egy nagy fehér lepedőt szőve,

Előre látva boldogan várom azt a napot, Mikor a tested gyűrötten, átizzadva az ágyon hagyod. Tökéletes, istenemre, az! Luke, te vagy a versek királya! Hú, de büszke vagyok magamra. Más vajon milyennek találná? Egy tízéves gyerek, ha főz egy tejbegrízt, azt hiszi, az a tökéletes étel, és annál már nincs tovább. Viszont erről egy Michelin-csillagos séfnek más lenne a véleménye. Mindegy, nekem ez a vers ötcsillagos, küldöm is Evának. Visszapakolom a fagyikat a kocsiba, és beállok a kasszánál a sorba. Vannak egy páran. Megint jelez a mobil, ezúttal üzenet jött. Luke!!! Ez gyönyörű! Te egy költő vagy, csak most már nem tudom eldönteni, hogy egy perverz őrült, vagy egy őrülten zseniális költő. Aki mellesleg perverz. Nagyon jó ez a szöveg! Akkor legközelebb ez lesz. Puszi A francba, odaértem a kasszához, a telefont a zsebembe rakom, mert most pakolnom és fizetnem kell. Végeztem, a mélygarázs felé indulok, de nem pakolok át a bevásárlókocsiból az enyémbe, csak Sarah-nak adok egy kekszet a türelméért. Gyorsan válaszolok. Kedves Olvasó! Köszönöm az elismerést, szerény firkálmányom meg sem érdemli. Örülök, hogy olvasol a sorok közt, és az ígéretedet előre is köszönöm. Perverz? Honnan veszed? Én? Ez negatív vagy pozitív? Mindent átpakoltam, s már hazafelé vezetek, Sarah pedig örömmel majszolja a kekszet. A mobilt kikészítettem a váltó elé, de nincs válasz, se hívás, se üzenet. Otthon kíváncsian nézek át az erkélyükre, de az most üres. Nehéz szívvel felbaktatok. Gondolatban Evánál járok a vacsikészítés alatt. Bűnösnek érzem magam, de szeretném még bűnösebbnek érezni. Mi kell ehhez? Már csak egy kis lepedőakrobatika, amit állítólag olyan szépen megfogalmaztam az előbb. Akárhogy szépítem, meg akarom végre dugni Evát. A kérdés csak az: mikor? Az estémet végigagyaltam, Eván járt a gondolatom, de beugrott Monique is. Sajnos nem harmadiknak. Ó, az lenne a vágyak netovábbja! Luke, te képmutató farok! Monique-nak nemet mondtál, Evának nem. Mi a különbség? Akkor most nem csaltad meg a feleséged? De, viszont a veszélyforrás lényegesen kisebb. Mennyit dilemmáztam Monique-kal kapcsolatban, Evával meg már dugom is a fejem önként a hurokba. Azt nem, csak a farkam a szájába, de még a puncijába is akarom, meg a popsijába is szeretném. Remélem, bevállalós. Miért más ő nekem? Biztos, hogy a jó nőt választottam? De hát mindkettővel csak szexkapcsolat lenne. Igen, az elején, talán. De utána? Eva csak szexet akar. Monique is erre utalt, messze van a barátja, ő pedig magányos. És ha egy idő után többet akar? Szerelmes lesz? Eva megmondta feketén-fehéren, ha az érzelem legkisebb jelét is látja rajtam, akkor fuccs az egésznek. Tessék, ő az ideális szexpartner, ahol férj és gyerek is van, ott tuti, hogy nem akarja a nő házasságát szétrombolni. És ne felejtsük el az anyagiakat se. Evánál van dögivel. Igaz, hogy a szüleiknek, de ebben a társadalmi helyzetben vigyáznak a botrányra. Én csak egy filléres fickó vagyok hozzájuk képest, arra a gazdagok nem vágynak. Akkor jól döntöttem. Jól döntöttem? Lehet egy házasság melletti szexkapcsolatból jól kijönni? Hm… Nem hiszem. Csörög a telefonom, pedig még irodában. Ránézek a kijelzőre, Eva az.

tart

a

munkaidőm, igaz, csak Johnnal ülök szemben az

– Szia Luke. – Szia – köszönök, de direkt nem mondom ki a nevét. – Dolgozol még? – Igen. – Mikor végzel? – Kábé egy óra még. – Akkor egy óra múlva tudunk a ház előtt beszélni? – Legyen inkább másfél, még oda is kell érnem. – Rendicsek – csacsogja. Milyen jókedvű, vajon én is az leszek ma? – Csörrents meg, ha a garázsnál vagy. – Rendben. – Addig is, szia. – Szia. John nem tolakodóan, de végig figyelt a beszélgetés alatt. – Hú, de diplomatikus vagy, Luke. – Mire fel ez a megjegyzés? – Nagyon szófukar voltál az illetővel. – Mert meg kell beszélnünk még pár dolgot veled, aztán tudod, hogy vár a lányom otthon. – Ki volt az? – Egy illető. – Azt rögtön gondoltam. Bővebben? Vagy titok? – Valami befektetésen gondolkodik, és ehhez kellene az én tapasztalatom. John üzletre gondol, én meg Evára, hogy lefektetem. Csak egy betű eltérés, és mégis milyen más a jelentése! – Ismered? – Igen, honnan tudod? – Mert letegezted. – Igen, mert egy baráti körhöz tartozik. Te is kötöttél üzletet barátokkal, vagy nem? – De még mennyit, ezt nevezik baráti szívességnek. Azóta is hálásak. Akkor mindent bele, Luke bácsi! – Azon leszek. Otthon vagyok, John elengedett, pontosabban elküldött. Azt hiszi, mert hát így tálaltam neki, hogy megbeszélésre megyek. Megbeszélés, az igaz, csak a befektetési megbeszélés helyett lefektetési megbeszélés lesz. Ebben bízom, és azon mosolygok, mennyit számít egy betű… Mit is mondott, csörrentsem meg? Akkor most ne is várjam, hogy felveszi? Kinyomom a hívást. Matatok a kocsinál, csak hogy húzzam az időt. Ma is a piros kupéval voltam pénzt keresni, lehet, hogy csak egy fémtömeg ez a kocsi, de én nem tárgyként szeretem. Szerintem lelke van. – Szia, Luke – hallom a nevem, nem is vettem észre, hogy felém tart Eva. – Szia. – De jól nézel ki, nagyon jól áll ez az öltöny. – Ó, köszi – felelem. Most udvarol, vagy mi? – Te is csini vagy. – Gondolom, meg szexi ezzel a rengeteg telekakilt pelenkával – emeli magasba azt a nagy szemeteszacskót, amit a kezében tart.

– Megmondom őszintén, ezt nem is vettem észre, én csak a lábadat néztem. Azok tényleg szexik – nézek gyorsan körbe, nem ólálkodik-e a közelünkben egy erénycsősz. Üres a pálya, lehet bókolni. – Persze. Ezek a vékony combok nagyon szexik lehetnek. – Pedig azok. – Akkor jó, hogy valakinek tetszenek. Hogy vagy? – Nem is tudom, olyan furcsán, illetve mire gondolsz? – Ami köztünk eddig történt. – Az előbb is erre válaszoltam, ezért mondtam, hogy olyan furcsán. – Én is. Este sokáig nem jött álom a szememre – nevet rám kacéran. – Nekem se – mondom, de én nem nevetek ezen. – Ma nem tudunk találkozni, mindjárt indulunk Brian szüleihez. – Sajnálom, érezzétek jól magatokat! – Hidd el, én is sajnálom. És azt is sajnálom, hogy a verset, amit elsőnek küldtél, nem néztem ki belőled. Jaj, de hülye vagyok, megint olyan ostobán fogalmaztam. Bocs, és még egyszer bocs. – Spongyát rá! – Nem egy fehér lepedőt akartál mondani? – incselkedik velem. – Mert én azóta, hogy elolvastam, csak erre gondolok. Te nem? – Ö… de – felelem hebegve. Kikészít ez a nő. Most mondta, hogy nem lesz ma itthon, de azért lebegteti ezt a témát. – Elkísérsz a kukákig? – vált hirtelen témát, talán mert látja zavaromat. – Már elzsibbadt a kezem ezt itt tartani. – Add ide, viszem – udvariaskodom, és elindulunk a kukák felé. – Milyen lovagias vagy. – Köszönöm, hogy észrevetted. – Köszönöm, hogy segítesz. A tegnapi üzenetre visszatérve, vártál választ? Elvileg feltettél pár kérdést a végén. – Igen egy ideig vártam, de aztán már nem. – Hé, csak nem megsértődtél? – Nem, elfogadtam a racionális érveket. – Pontosabban? – Nem akarok függő lenni, az nem jó. Használjuk csak kapcsolattartásra a telefont, de nem szeretnék állandóan rajta lógni, hogy kapok-e választ, vagy sem. – Függőség, te nem is tudod, milyen az. – De, nagyon rossz. – Alkohol, cigi, drog? Egyikkel sem élsz. Olyan fogalom is van a modern világban, hogy internetfüggő, de ez sem te vagy. Akkor már csak a szerencsejáték lehet, vagy a nők. – Egyik sem. – Akkor más nem maradt, mitől vagy te függő? – kérdezi visszafelé sétálva a kocsimhoz. – A szexre értettem. Szexfüggő vagyok. – Ez csalás, azt mondtam. – Pedig nem. – Pedig de, mondtam, hogy nők. – Brian nincs otthon?

– De, te viszont miért váltasz hirtelen témát. Kellemetlen területet feszegetek? – Nem, csak kérdeztem, hogy ki vigyázz most Mike-ra. – Gondolom, April is otthon van, vagyis totál logikus, hogy valaki vigyázz Sarah-ra. Sietsz? – Ma nem dolgozik April. És nem kerülöm a témát, csak érdekel, mit szól hozzá Brian, hogy ilyen sokáig elmaradsz. – Hidd el, nem hiányzom neki. Észre sem veszi. Ha meg kérdezi, beszélgettem valakivel, és kész. Tehát, te csajozol? – Nem szoktam csajozni! – Ezt megint csak mondod. – Nem – válaszolom. Mi ez, féltékenység a részéről? – Na? – Tényleg nem. – Most állítottad, hogy szexfüggő vagy. Akkor biztos hajtod a csajokat egész nap. Jó kis kocsi, öltönyös pasi, kötetlen munkaidő. Minden adott hozzá, nem? – Eva, tisztázzunk valamit, én nem sok nővel szeretnék szexet, hanem eggyel, de sokat. Igen, szexfüggő vagyok, de nem kefélek összevissza. – Jó, jó, jó, le ne harapd a fejem, csak rákérdeztem. Te voltál azóta úgy Aprillel? – Nem, és te Briannel? – Pf… arra várhatok, maximum, ha én kezdeményezek, azt meg nem szeretek, mert olyan megalázó. – Modern világ van, te mondtad az imént, és hölgyválasz is van a táncparketten. – Igen, és lehet a szexben is, csak ha állandóan elutasítanak, az megalázó. – Ismerem ezt az érzést én is. – De te férfi vagy. – A férfiaknak is megalázó a sok elutasítás, magukba fordulnak, ez pedig egyenes út az impotenciához. – Lüke – mondja nevetve. – Komolyan mondom. – Le fogsz feküdni Aprillel? – kérdezi. – Igen – válaszolok őszintén. – Gondoltam – jelenti ki csalódottan. – Logikus, hogy lefekszem vele, hisz a feleségem. Remélem, te nem úgy értetted a szexkapcsolatot, hogy akkor csak mi szexelünk, és otthon már nem? – Természetesen nem úgy, csak két nő közt ingázni… – komorul el az arca. – Eva, én se várom el, hogy űrhajósszkafanderben feküdj be esténként az ágyba a férjed mellé. – Lüke – nevet szomorkásan –, igazad van, butaságot kérdeztem. – Eva, visszatérve a telefonra, azt szeretném kérni, hogy ha küldesz üzenetet és én válaszolok, de egy sziát írok a végére, akkor nem várok választ, és te se írj. – Miért? – Mondtam már, April miatt, ő nem olyan nyugodt és beletörődő típus, mint Brian. – És ha nekem más a véleményem? Például te azt írod, találkozzunk délután ötkor, de nekem az már késő. – Azután úgyis kérdőjelet tennék, viszont a szia az nálam az elköszönés lesz. Rendben? – Megértettem. Így félsz Apriltől vagy a lebukástól?

– Nem sok dolog van a földön, amitől én félek. Sarah-t féltem ebben az egészben a legjobban. Ő a mindenem. – Tisztában vagyok vele, és nagyon tisztelem ezt. Oké, a szia, az szia. Értem – és megint mosolyog. – Holnap viszont összefuthatunk – kacérkodik tovább. – Mikor? – villan a szemem. Próbálom álcázni, mint a ragadozó a szeme villanását, mert az elárulhatja magát a prédának. – Jelzek a mobilon. Sziiiia! – húzza el készakarva a szót. – Most már tényleg hiányolhatnak. Sziiiiia! – ismétli még egyszer. Tudom, hogy direkt csinálja. – April, lenne egy kérdésem. Ma egész nap úgyis itthon voltál, nem kellett volna esetleg levinned a gyereket sétálni? – Honnan veszed, hogy nem voltam lent vele? – A pelenka mennyiségéből, amit a kukában láttam. Nem veszed észre, hogy mennyire tele van, és le kellene vinni? Esetlegesen jó lenne egy kis séta még mellé. – Tudod, hogy nem szeretek sétálni, és olyan unalmas cél nélkül menni. – Neked cél nélküli tevékenység a gyereknek mutatni valamit a környezetéből és jó levegőn lenni? – Nem vagyok úgy oda a mozgásért, mint te. – Ez tény, de az is, hogy három homokozó és játszótér van a parkban, ahol már csak álldogálnod vagy üldögélned kellene. – Te nem mész le vele? – Megint én… – Te áradozol mindenkinek, hogy szereted a természetet, nem én. – De, lemegyek – és ezt most kifejezetten óhajtom is, mert utálom már ezt a lustaságot. – Akkor leviheted a szemetet is, ha úgy zavar – javasolja a megoldást. – Biztos lehetsz benne, hogy nem viszem le. – Ne durcáskodj már, olyan gyerekes vagy. – Ez nem az, nem leszek mindig én a házi tűzoltó. – Tűzoltó? Mire fel? – Igen, mert ha már nagyon izzik itthon a levegő, akkor azt gondolod, hogy majd Luke megcsinálja. – Ez nem igaz, most egy szaros kuka miatt veszekedni akarsz? – Nem akarok, csak elbeszélgetni veled. Mire ad megoldást a veszekedés? Semmire. Én csak ki akarom nyitni a szemed, hogy ez nem az az élet, amit én elképzeltem magunknak. Nem akarom azt látni, hogy kicsípi a pisi Sarah bőrét, te meg nyugodtan tévézel. És ha már szívod azt a kurva cigit, akkor legalább ürítsd ki a hamutartót, mert olyan koromszagot áraszt, mintha nem is az erkélyen üldögélne az ember, hanem a kandallóban. Ez igenis igénytelenség. Úgyhogy emeld fel a fenekedet, takarítsd ki azt az öt kiló rákkeltő csikket a hamutartóból, és utána le is viheted a szemetet. – Minek, hisz mindjárt mentek le? – jegyzi meg durcásan. – Elvi okok miatt nem én fogom levinni. – Te és az elveid! – vált át támadó hangszínbe. – Igen, April, én és az elveim. Igenis vannak, és elvi okból nem veszek fel egy inget két különböző napon, de ez lehet, hogy csak szimpla higiénia. Tehát, amíg te eltünteted azt a káros anyagot az erkélyről, addig én az elveimet képviselem, és szétválogatom a ruhákat és beteszek egy mosást. – Azt majd megcsinálom én.

– Megtehetted volna eddig, most már nem kell. Aki cigizik, az takarít utána. – Nevetséges vagy – közli dühösen. – Tudom, sokan annak tartanak. – Szomorú rád nézve. – Akkor a feladatokat elosztottuk, köszönöm az együttműködést. – Nem kell megköszönni – szisszen fel. Dérrel-dúrral lecsörtetett, aztán, hogy el ne felejtsem az iménti összezördülésünket, kitapétázta a véleményét az arcára. Még neki áll feljebb. Nem beszéltünk egymással, csak egyszer kérdeztem meg tőle, hogy esznek-e velem, de jött a kurta válasz, hogy már túl vannak rajta. Természetesen semmi jó étvágyat, vagy ilyesmi. Mindegy, ha kívánta is volna, akkor se lenne jobb az étvágyam. Most minden olyan száraznak tűnik, nagyon nehezen csúszik le minden egyes falat a torkomon. Evés után szokás szerint bepakolnék rögtön a mosogatógépbe, ami totál tele van. Csak az indítógombot kellene megnyomnia, és kész. Viszont ahhoz be kellett volna tennie az ő koszos tányérjaikat, és akkor már diagnosztizálhatná azt is, hogy megérett az idő egy startot nyomni. Beleügyeskedek mindent, és bekapcsolom. Mikor leérünk Sarah-val, egymás után többször mélyen beszívom a levegőt, mert tényleg olyan jó a szabadban lenni. Ismerem magam, pár pillanat, és már csak a lányomé vagyok, kitisztulnak a gondolataim. Benne gyönyörködöm, érte dobog a szívem. Repül az idő, ha a lányommal vagyok, miénk most a mindenség, csak kettőnké. Az enyém meg ez az üzenet, valószínűleg, aminek a csengőhangját hallom. Szoktam üzeneteket kapni másoktól is, de most érzem, hogy Eva lehet az. Izgatottan kezdek bele az olvasásba. Luke, van egy jó hírem! Brian szülei el szeretnék vinni Mike-ot magukkal egy hétre, mert nyaralni mennek holnap. Ezért hívtak át, hogy elengedjük-e velük. Érvelnek azzal, hogy csak jót tesznek mindenkinek, mi meg készülni tudunk a fontos vizsgákra. Érted?! A várva várt holnap, vagyis a mai nap elérkezett. Időpont-megerősítést várok, hisz a holnap összefuthatunk tág fogalom. A munkahelyemen egy fontos statisztikai kimutatáson dolgozunk Monique, John és én. Szó szerint nagyon odateszem magam, mert időben haza szeretnék érni, hogy válthassam Aprilt. Üzenethang szakítja félbe a csöndet. Nem kapkodok, ne lássák rajtam a kollégáim, hogy ezt vártam, hanem lazaságot színlelve elolvasom a sorokat. Luke, elég, ha egy órával később jössz haza, mert későbbre kell mennem, de ezért tovább is maradok, valami fontos ügy miatt. April Vaklárma, a telefont az asztalon hagyom, és feltett szándékom, hogy folytatom a munkát. – Menned kell? – kérdezi John. – Nem. – De mehetsz, alapjáraton is eddig terveztem ezt a papírmunkát, mert már jelez a gyomrom. Mi majd befejezzük ebéd után, hisz az én kis titkárnőm nemcsak nagyon csinos és szép, hanem roppant ügyes és szorgalmas is. Monique John bókja hallatán rám néz. – Ebben egyetértünk, és mivel szeretem a szép nők társaságát, ha nem bánjátok, én is veletek tartok. – Nem hiszek a fülemnek! Luke megtisztel a jelenlétével bennünket. Monique, nagy nap ez a mai, jegyezd be a naptárba! – humorizál a főnököm.

– Inkább egészséges féltékenység, hisz ennyi bók már egyenesen udvarlás – jegyzem meg, mire kapok egy szégyenlős pillantást Monique-tól. Micsoda színésznői teljesítmény, bezzeg amikor felhívott a lakásába, hogy gasztronómiai élvezeteket nyújtsak neki meg az állítólagos vendégeinek, akkor nem volt ilyen szűzlányos a nézése. Ne szemétkedj, Luke, korholom magam, hálásnak kellene lenned, hogy egy ilyen jó nő kivetette rád a hálóját. Változtatok is azonnal a hozzáállásomon. – Megtisztelő lenne egy ilyen hölgy társaságában helyet foglalnom, ezért én szeretném állni a számlát. – De én már meghívtam Monique-ot – hárít a bajsza alatt mosolyogva John. – Majd meghívod máskor, te is rajta vagy a vendéglistán. – Na, így már mindjárt más a baba fekvése – csap viccesen két tenyerével John az asztalra –, én ma egy bélszínt kérek. – Jaj, John – reagál Monique, mintha meglepődne a főnökén. – Te ehetsz salátát, az a te bajod, akkor mehetünk is. – Csak előbb el kell mennem a mosdóba. – De nem pisikélünk ám sokáig, nehogy hazaszólítsa a kötelesség Luke bácsit, és meggondolja itt magát nekem. – John! Csak felfrissítem a sminkemet. – Akkor uzsgyi, mi meg cigizünk egyet, vagyis csak én, kint várunk! – utasítja főnöke szeretetteljes hangon Monique-ot, aki mosolyogva kisiet. Micsoda magas sarkúkat hord ez a csaj! Felléphetne egy cirkuszban mint egyensúlyozóművész. Mindketten utánanézünk. Hú, de jó segge van! Egy térd feletti feszes, világosszürke nadrágot visel, amibe be van tűrve a blúza, ami szokás szerint most is csak inkább fátyol, mint ruha. De vissza a nadrágra, nem látszik a bugyivonala, mert a tanga egy rejtőzködő fehérneműfajta. Már csak tudom, elég jól beégtem Evánál is ezzel kapcsolatban. – Bolond nőszemélyek, nem hordanak ezek bugyit, aztán meg csodálkoznak, hogy vesebetegek lesznek. – Már mért lennének azok? – Mert nem véd semmit, és felfáznak. – De most nagyon jó az idő. – De véded őket! Neked télen is ez lenne a véleményed – válaszolja, és kedélyes arccal szívja a cigijét. – Ami szép, az szép. – Csak azért mondod, mert szereted, ha kilóg a seggük. – Naná, olyan jó belemarkolni. – De neked már nem szabad, kapaszkodj csak az asszony fenekébe. – Próbálkozom, több-kevesebb sikerrel. – Minden rendben otthon? – Hellyel-közzel – térek ki a rendes válasz elől. – Értem – és megint a cigijébe szív. Mást nem mond, csak engem néz. Hogy mi jár a fejében, azt csak ő tudja, viszont amit én tudok, az az, hogy nagyon vág az esze. Már kint vagyunk az utcán, mindenféléről csevegünk, mikor megint jelez az üzenethang. Új üzenet Evától. Lelassítok, hogy elolvassam, közben figyelmesen nézik az arcomat mindketten. Te szemüvegre szoruló vénember! Nem láttad, tegnap mit írtam? Miért nem válaszoltál? Nem volt a végére írva az, hogy SZIA! Mike-ot 11-re levittük Brian szüleihez, elvileg szabad a pálya. Mikor alszik Sarah? 14-15 körül?

– Minden rendben, Luke, közbejött valami? Áll még a meghívás, vagy sem? Csak azért, mert se pénzt, se bankkártyát nem hoztam magammal – kíváncsiskodik John. – Nem, minden oké, sőt nagyon is, csak egy kérésem van. Pár másodpercre álljatok már meg, erre gyorsan írok egy rövid választ. 15-kor jó lesz. Hol? Már indulunk is tovább, mert látják, hogy végeztem. Pár lépés, de már megint kapásom van. Lüke vagy? Hol? Hát nem a lakásotokban az ágyában alszik a lányod? Evidens, hogy nálad találkozunk. Te Lüke! 15 óra. Nem hiszem, hogy lassú felfogásom lenne, de nem erre számítottam. Nálam? Remek, addigra elaltatom Sarah-t, és érdeklődve várom a fejleményeket. Csak egy gyors jelzés. Oké. Szia! Ha már eszembe juttatta a lezáró szót, akkor most odabiggyesztettem a végére, mert fő az udvariasság, amivel meg szeretném tisztelni a vendégeimet. Oda akarok rájuk figyelni, mivel mindketten nagyon jó fejek, szuperkollégák, akikkel szeretek együtt dolgozni. Emberileg is szeretem és tisztelem őket, és nem utolsósorban Monique egy nagyon-nagyon jó kis nő, akinek a társaságában mint férfi nagyon jól érzem magam. Büszke vagyok, hogy felajánlkozott nekem anno. Nagyon aranyosan és jól kezelte utána a helyzetet. Szent a béke köztünk. Most is büszkén lépkedek mellette, nincs férfi, aki meg ne nézné. Sokan minket akár egy párnak is nézhetnek. Eleget agyaltam akkor Monique-on, de Eván most ezerszer többet. Órákon át pörgettem a fejemben a változatosabbnál változatosabb forgatókönyveket. Az étteremben ülünk, a pincér felvette a rendelést, három steaket rendeltünk bélszínből. Nagyon jól éreztük magunkat, Monique és én sokat nevettünk, John a maga módján inkább csak bazsalygott a bajsza alatt. Jól éreztem magam, jó volt a társaság, de kérem a számlát, mert jelenésem van. Bízom benne, hogy Eva combjai közt. Majdnem elkéstem, de már itthon vagyok. Aprillel csak elköszöntünk egymástól, annyit mondott, hat előtt ne várjam. Ideális. Miénk a lakás Sarah-val, illetve háromtól plusz egy fő csatlakozik hozzánk. Feje tetejére állítom a napot. Szeretnék Sarah-val is játszani, de szeretnék fürdeni is. A gyors zuhanyt most nem kívánom, áztatni szeretném magam egy kicsit a jó forró vízben. Arany középút az együtt fürdés, de szó sem lehet forró vízről, csak egy langyos pancsolásról. Ez így jó lesz. Látom Sarah-n, hogy érzékeli a változást, hogy nem ez a megszokott napszak a fürdésre, de benne van a mókában, hisz nemegyszer fürdött már velünk. Jó sok vizet engedek a kádba – neki ez inkább egy tenger –, illatos habfürdőt és rengeteg játékot is teszek bele. Elmerülünk a habokban. Ő ezt nagyon élvezi, amit ki is fejez. Az arcára van írva a köszönet, szavak helyett mosollyal kommunikál. Többször lecsúszom a víz alá, és ilyenkor mindig hosszan fújom ki a levegőt. Kis kezével tapogatja a víz alatt az arcomat, a számat és az orromat. Imádom ezt a kis békát! Természetesen most se hiányozhat ezer puszi és még száz, plusz a kamatok, mert egész délelőtt nem láttam. De elég, volt ez vagy fél óra, és csak kiszárad a kis puha bőre, már törölközünk is. Pár perc múlva már jóízűen falatozik, a nagy úszkálás meghozta a kis halacska étvágyát, de el is fáradt, mert már a szemét törölgeti. Szeretettel nézem, és nagyon szerencsésnek érzem magam. Ha nem lenne Eva, csak a problémáim Aprillel, akkor is ezt mondanám. A világ legdrágább kincse csücsül itt előttem ebben az etetőszékben.

Gyönyörködnék még benne, de közben az órát is figyelem. Épp ideje aludni menni. Gyorsabban elalszik, ha a hálószobánkban altatom el, majd utána átviszem a szobájába. Egymás felé fordulunk, a cumi már kellőképpen megnyugtatta, simogatom falatnyi kis testét. Szereti, ha a tarkóját cirógatom, ez a megoldás a gyors elalváshoz. Érzem a fürtjein, hogy még mindig kissé vizesek, de hát az előbb úsztunk át három óceánt. Elaludt. Nem tudok teljes csendben várni, bekapcsolom a tévét, de kár volt, mert már hallom is a várva várt hangot. A kaputelefont. – Igen – szólok bele, biztos, ami biztos, soha nem lehet tudni. – Luke, én vagyok, engedj be – hangzik a parancs, a lépcsőházba kilépve várom Evát. Határozottan benyomul a lakásba. – Szia, Luke, minek kérdezgetsz a kaputelefonban, mikor tudod nagyon jól, hogy én vagyok az? – Ez csak udvariasság; és ha más jön? – Ki más jönne pontosan háromkor, amikorra randit beszéltünk meg? – És ha a végrehajtó? – kérdezem, mire nevetve a nyakamba ugrik, és már csókol is, de én se hagyom magam, kiveszem a részem a küzdelemből. – Bolond – jelenti ki, miközben már kézen fogva a lakás belseje felé vezetem. – Te meg elővigyázatlan. – Én? Éspedig? – Mi van, ha van valaki a lakásban, te meg lesmárolsz az előtérben? – De nincs itt senki, ugye? – kapja ki a kezét a kezemből. – Nincs, de fő az óvatosság. Legközelebb, és ezentúl mindig, kérdezd meg, kérlek, hogy Luke, alkalmas az időpont arra, hogy testi kontaktusba kerüljek veled? – Mi? – kérdezi elnyújtva hosszas gondolkodás után, majd csattan is a keze a felkaromon. Hú, ez megint fájt, és villámgyors volt, mint egy kobra. Nem hiszem, hogy a kobra veszélyesebb lenne, mint ez a kis nő. – Hé, csak azt tanultad eddig az önvédelmi órán, hogy hogyan kell eltörni a szexuális támadó karját? – Arra jobb a tökön rúgás – feleli, és nevetve megint a nyakamba ugrik. – Gyere, te bolond, mutatok mást is – és már ő húz is a japán fal irányába. – Várj, Eva, mondanom kell valamit. Pontosabban, kérdeznem. – Igen? – mosolyog, mert nem tudja, mi lesz ebből. – Csináltad már hármasban? – kérdezem komoly képpel. – Hogy kérdezhetsz ilyet? – Mert ma valaki már beelőzött téged, akivel eddig hancúroztam, és ott piheg jelenleg az ágyban. Nem láttam még támadó kobrát, csak a természetfilmekben, de az biztos, hogy az hullamerevségben szenvedett ahhoz képest, amilyen gyorsan Eva kirántotta az ajtót. Hú, tényleg veszélyes ez a nő! Ahogy meglátta Sarah-t, kissé megenyhült, de nem teljesen. – Ide figyelj, Luke, nem tűröm, hogy más nővel legyél! Azt nem tudnám elviselni, hogy sokadik legyek a sorban. Ezt jobb, ha megjegyzed! Csípem a humorodat, sőt igénylem, de én igenis féltékeny típus vagyok. Ez nálam nem tréfa! Most meglepődtem. Hm… Érdekes reakció volt, pedig ismeri a humoromat. Ezzel a fajtával lehet, hogy vigyáznom kellene. – Most akkor mellé lőttem? – Alaposan.

– Kiviszem a kislányt – jegyzem meg halkabban, de nem azért, mert a gyerek alszik, hanem mert meglepett a reakciója. – Jó, de adok neki egy puszit. Óvatosan felemelem Sarah-t, és tényleg megcsókolja a homlokát, de most csak a szeretetet látom már az arcán. Ott marad a nappaliban, amíg visszaérek. – Gyere, kezdjük újra – mondja, és megint a régi. – Ezzel sok időt veszítettünk – közli mosolyogva. Behúz a hálóba, lelök az ágyra, és már húzza is le a nadrágját, majd egy laza mozdulattal leveszi a felsőjét. Semmi melltartó, csak a két csoda. De szépek, milyen aranyosak, hegyesen formásak. Megáll az ész! Az előbb majd megölte képzeletbeli riválisát, és lehet, hogy azt tenné velem is, most meg mintha a peepshow-ban lennénk. Lehajol hozzám, megfogja a pólóm alját. Engedelmesen felemelem a kezem, és lehúzza rólam. Hanyatt lök, most a nadrágom következik, jön vele az alsóm is. Nem vagyok szégyenlős, de ő sem, ahogy eddig tapasztaltam. – Menj feljebb! – utasít. Megőrülök! Teszem, amit kér. A fejtámlánál vagyok. Előrehajol, leteszi mindkét kezét úgy, hogy folyamatosan engem néz, rátérdel az ágyra, és elkezd felém mászni. Nézem a melleit, most nagyon hegyesek, gyönyörű minden porcikája. Eva élvezi, ahogy falom a szememmel. – Szégyelld magad – jegyzi meg kéjesen, és közben kiegyenesedik, hogy mindkét tenyerével eltakarja a csodákat. De ez csak olaj a tűzre. Felülök, fejem szinte egy magasságba kerül az eltakart mellekkel. Megfogom mindkét csuklóját, lassan, de határozottan kiszabadítom a csodákat a rabságukból. Nem engedem el a kezeit, hanem a háta mögött összefogom egy kézzel, a másikkal a felsőtestét előrenyomom, számmal a melleit csókolom. Felnyög, ki akarja szabadítani a kezeit, de nem engedem. Érzi, hogy esélye sincs szabadulni, hátraveti a fejét. Érzem, hogy ez kedvére való. Élvezkedem még egy darabig, majd elengedem a kezét. Zihálva rám néz. – Sikerült kárpótolnod magad, amiért eddig minden randin rajtam volt a felső, és nem láttad a melleimet? – Nem egészen – vigyorgok, de én is zihálva veszem a levegőt. – Őrült, miért nem fogadsz szót? Mondtam, hogy menj feljebb! – utasít, de ez nem igazi letolás volt. Újra a fejtámlánál vagyunk, én hanyatt, ő rajtam, én teljesen csupaszon, rajta egy tanga. Csókolgatja a szám, a nyakam, a mellkasom és a mellbimbóm. Fekete haja az arcába lóg, de most felemeli a fejét. – Ez jó a férfiaknak is, nemde? – és válasz helyett újra csókolja, majd felváltva szívja mindkét mellbimbómat. Elsőnek furcsa érzés volt, April nem csinált ilyet soha, de most már igen kellemes, izgatónak nem nevezném, maximum azért az, mert egy ilyen csodás nő csinálja. Újra a mellkasomat puszilgatja. – Te most fürödtél? – kérdezi. – Igen. – Érzem. Mellém fekszik, félig rajtam van. Felhúzott térdét a combomra teszi. Egyik kezén szép arcát pihenteti, másikkal a mellkasomon a szőrt cirógatja. Ez is nagyon jó. Egyre lejjebb halad a keze, a hasamon szó szerint átsiklik, és megmarkolja a farkamat. – Luke, rajtam maradt a bugyim. – Nem is értettem, miért, de csak nem vagy annyira fázós, hogy ezt magadon tartsd? – Nem.

– Megjött? – hasít belém a felismerés. – Engem nem zavar, csak akkor nem kapsz oda puszit. – Bolond – és szájon csókol, miközben folyamatosan simogat ott lent. – Nem szedsz gyógyszert? – húzom el a számat. – Mert nem szeretem a gumit. – Ez sem nyert, de segítek. Mondtam neked, hogy nem akarok úgy szeretkezni veled, hogy gyerekek vannak a lakásban. – Emlékszem, és Mike nincs is itt. – De Sarah itt alszik. – Pontosabban a szobájában. – Az egy és ugyanaz, nem akarok szétrebbenni, ha esetleg felébredne. Az nem csak a férfiaknak rossz… – mosolyog rám kéjesen. – És most? – Nincs szeretkezés. – Tessék? – kérdezem, és érzem, hogy megáll a szívem. Ezek szerint én se bírom a viccet. Remélem, hogy csak viccnek szánta. – Ne ijedj meg, nem neked kell kiráznod, ha elmentem. Azért vagyok itt, hogy ismerkedjünk. – Nem értelek, Eva. – Akkor figyelj – mondja, és hirtelen felül, átteszi az egyik lábát a hasamon, majd rám ül. Két kezével a mellkasomon támaszkodik. – Én úgy látom, hogy ez a hét arról fog szólni, hogy minél többet együtt legyünk, de nem dughatod be a farkad a puncimba. Elmész másképp, hidd el, nem okozok csalódást – mondja, miközben hátranyúl az egyik kezével, és ellenőrzi a farkam állapotát. – Hé, ezzel mi van? – A rossz hír hallatán szélütést kapott és elájult. – Bolond – nevet –, majd én felsegítem szegényt – és úgy, hogy hátra sem fordul, masszírozni kezdi a farkamat. – Tehát, ott hagytam abba, hogy részemről mindennap találkozhatunk, ha te is szabaddá tudod tenni magad, de ez a hét a főpróba, ellenben a bugyi rajtam marad. – Eva, esküszöm nem értelek. Akkor ez most milyen szexkapcsolat? Van ennél modernebb és biztonságosabb fogamzásgátlás a mai világban – felelem, s ezen jót nevet, de az is lehet, hogy inkább a kínomon. – Te minden alkalommal elmész, ezt garantálom. – De hát láttam már a puncidat, sőt pusziltam is – ellenkezem. – Csak nyugalom, ezt én már eldöntöttem, és kész, nehogy azt hidd, hogy én nem kívánom, lehet, hogy jobban is, mint te. – Ezek szerint nem is láthatom, meg se puszilhatom? – Nem. – Meg se simogathatom? – esdeklem. – De, erre kifejezetten kérni akartalak – kacsint rám. – Még mindig nem értelek. Magadon tartod a bugyidat, mint egy védőeszközt. Egy középkori lovag kinevetné ezt az erényövet. Hidd el, nem véd meg! – Ezért vagy te a szeretőm, a humorodért meg a mocskos szádért – mondja, majd lehajol és megcsókol, de emiatt el kellett engednie a farkam, ami pedig már elég jól visszanyerte a bevetési formáját –, meg ezért – és egyszerűen megint megfogja anélkül, hogy hátrafordulna. Érzi, hogy meredezik. Elengedi, felemelkedik a hasamról, és úgy ül vissza, hogy a hasamhoz szorítja a farkamat. – Most összeér a nemi szervünk.

– Igen, csak a bugyid… – nyögöm kétségbeesetten. – Meddig van időd? – Kábé hatig. – Jó neked, nekem viszont mindjárt otthon kell lennem. – Tényleg, mit mondtál Briannek? – Majd később elmondom – feleli, s valóban, most ha akarná, se tudná közölni velem, mert időközben lecsúszott a testemről, és a farkamat a szájába vette. Nincs ennél szebb a világon ebben a pillanatban. Nem tudom, hol gyakorolt ez a nő, ha igaz, hogy Briannel nem kefélnek naponta, mert szopás és szopás közt is óriási különbség van. Nagyon fenomenális. Főleg úgy, hogy az altestével meglovagolta a lábamat, és folyamatosan előre-hátra mozgott, hozzám dörzsölve a csiklóját. Most nem volt rajta felső, ezért nem biztatott, hogy menjek el a szájában, nehogy összekenjem. De mégis így történt, szerintem így is akarta. Széles és elégedett mosoly terül el az arcán, miközben lenyalja a nedvemet a szájáról. Ha tudnék, a látványtól megint robbannék. Nem kapok levegőt. Szép lassan felkúszik a mellkasomhoz, és ott pihen. Neki is gondjai lehettek az oxigénellátással. Most én is kárpótolni szeretném. – Eva, most hogyan tovább? – Mire gondolsz? – Nekem isteni volt, de most te jössz. – Már elmentem, nekem is isteni volt – feleli. Hm, hiányosak az ismereteim az orgazmusról? – De én nem csináltam semmit. – Pedig elmentem, szerintem többször is. Hidd el, ismerem a testemet – teszi hozzá kérdő tekintetemet látva. Most nem firtatom, majd később kielemzem. – Te érzed – egyezem bele fáradtan, hogy testi vagy lelki-e a fáradtság, azt nem tudom eldönteni. – Biztosan tudom. Most már el kell mennem. – Fél perce azt állítod, elmentél, most meg kéred a repetát? – vigyorgok. – Bolond – nevet egy jót azon, hogy kicsavarom a szavait, és jól beleharap a vállamba. – Ez most jólesett – jelenti ki elégedetten, és visszahajtja szép fejét a mellkasomra. – Olyan bolond vagy. Vagy nem volt jó, nem jól csináltam, nem így szereted? – kapja fel kis idő után a fejét. Komolyan rám néz. – De, szerintem neked diplomád van szopásból – válaszolom, és már csattan is a tenyere a mellkasomon, de nevet. Nevet és verekszik, érdekes párosítás. – Ne cikizz már, a férfiak ezt szeretik, lustálkodni és elélvezni. Dugni, az fárasztó. – Honnan veszed? – kérdezem, de már csattan is a keze újra. Ezen már én is nevetek. Még egy ilyen verekedős nőszemélyt, hamar eljár a keze. – Neked melyik a jobb, ha leszopnak, vagy ha megkefélhetsz valakit? – Szerintem egyforma, de nálam mintha egy kicsit a dugás felé billenne a mérleg nyelve. Ott látom a puncit is. De én is imádom előtte puszilgatni, és nemcsak azért, hogy örömet okozzak a másiknak, hanem mert az nekem is nagyon jó. – Pedig most egy hétig ezt kapod, és csak egy információ, a szopás nekem is nagyon jó, és el is tudok élvezni közben – mondja, én pedig már bizsergek is a hallottak miatt. – De ez nem fair, neked szabad, nekem nem, hogy is mondtad az előbb, a nemi szerveinkkel érintkezni. – Ezeket a lapokat kaptad – mosolyog. – Én nem értelek, esküszöm. Szeretem és kívánom a szexet, de van néha egy-két olyan nap, hogy nem kívánom. Viszont mindennap leszopnám a szeretett férfit, hogy neki jó legyen. Briannek is megtenném, ha igényelné, de ő nem kér belőle.

– Hé, hé, hé, ezt nem mondtam, csak szerintem akkor fair a szex, ha adunk és kapunk is. És jól mondtad az előbb, kefélni fárasztóbb, mint hanyatt vágni magam, de én akkor is szeretek egy puncit gyömöszölni, annak ellenére, hogy olyankor izzadok, mint egy ló. – Miért, hogy izzad egy ló? – kérdezi kéjesen. – Nem tudom – vigyorgok –, csak szó szerint folyik rólam a víz, ami olyan ciki. – Szerintem meg izgató. Már várom, hogy leteljen ez az egy hét. Szia, ne kísérj ki! – mondja, és gyorsan felül. – Mi ez a hirtelen váltás? – Bolond vagy, tudod, mennyi az idő? Tényleg nem kell kikísérned, inkább pihenj és gyűjtsd az erőt a holnapi naphoz. – Az erőt? – vigyorgok. – Ne forgasd ki a szavaimat! Az energiád. – Egy test mozgásához energia szükséges… Mozgási energiát értesz ezen, tehát mégis lesz holnap szex? – Mi vagy te, fizikaprofesszor? – kérdezi nevetve. – Csak amiben erre a hétre megállapodtunk. Szia, Luke! Kisvártatva hallom, ahogy becsukódik az ajtó, de én csak fekszem tovább. Szexkapcsolatban élek, tehát kettős életem van. Férj és szerető is vagyok. Jobb lenne, ha egy és ugyanaz lenne a nő, akinek a férje és a szeretője vagyok. De Aprilnek csak mint férj kellek, na jó, azért néha kefélünk, Evának pedig csak mint szerető. Meddig mehet ez így? Felszaladgál ide egyedül, de az emberek nem vakok, és mindig kombinálnak. A francba a piszkos fantáziájukkal. De honnan tudják, ki várja a lakásban? Lehetne az akár April is. Egyre laposabban pislogok. – Apa – hallok a távolból egy hangot. – Apa. – Felemelem a fejem, és azt látom, hogy Sarah az ágyam végében támaszkodik, és engem szólongat. Nem tudom, mennyit aludhattam, de biztos keveset, mert még mindig álmos vagyok. – Szia, baba, gyere ide – szólok hozzá kedvesen. Nem kell neki kétszer mondani, már öleli is a nyakam. Elolvadok ettől a kislánytól. – De szeretlek – mondom, és száz meg száz puszival ki is fejezem. – Menjünk sétálni, jössz? – kérdezem, mire bólint. Összeszedem magam és azt a pár hosszú fekete hajszálat, amit az ágyneműn találok. A francba, ez majdnem bukta volt. Erre oda kell figyelni. Még egyszer tüzetesen átnézem az ágyneműt, és csak remélni tudom, hogy alapos voltam. Hú, ez veszélyes mutatvány itt, a mi ágyunkban. Lent sétálgatunk, babakocsi nélkül, ami azt jelenti, hogy Sarah megy, amerre akar, én meg követem, és vigyázok rá. Már lent vagyunk egy ideje, Sarah el is fáradt kissé, pont az ölemben ül egy padon, és iszik. Csörög a mobil, tehát April már otthon van és bennünket keres. Nem, Eva az! Ezt nem hiszem el. Ez minden más, csak nem titkos kapcsolat, ha naponta többször hív. – Szia – veszem fel a telefont, természetesen udvarias vagyok, és nem mellékesen kíváncsi. – Szia, Luke. – Már nem lüke? – De, az mindig. Van egy kérdésem. – Tessék, hallgatlak. – Te mondtad azt nekem ma, hogy szép vagyok? – Ezt hogy érted? – Mondtad, vagy sem? – Már sokszor. – Korábban igen, azt én is tudom, de én történetesen a mai napra értem.

– Biztos. – Szerintem nem. – De ezerszer megjegyeztem magamban. – Az úgy nem ér. A nőknek kell a jó szexhez a sok bók és dicséret is. – A szentségit. – Mit mondtál? Nem tudtad? – De, valami rémlik. Meseszép vagy! – Ez így nem ér, olyan személytelen. Írásban kérem. – Nem vagyok én író vagy versgyáros. – Kérlek, még ma szeretném olvasni! – Majd meglátom, mit tehetek. – Csak meglátod? Tudod, hogy elvileg van egy randink holnap. – Rémlik valami. – Nekem szükségem van előtte erre. Eddig még nem kaptam verset senkitől. – Jó. De akkor a holnapi író-olvasó találkozón az első sorban ülj miniszoknyában, és ne legyen rajtad bugyi. – Bolond – nevet –, mondtam, hogy egy hétig rajtam marad. – Pfuj, egy hétig ki sem mosod? – Lüke, pfuj, de disznó vagy. Most be is fejezném. Azt mondtad, meglátod, mit tehetsz, akkor én is meglátom, mit vehetek fel vagy le – vágja rá. Ez aztán a zsarolás. – Nemsokára megy, szia – hadarom. Sarah már megitta a folyadékot, és türelmesen várta a beszélgetés végét. A picsába! Én mondom azt mindig, hogy egy férfit a puncival lehet csak igazán motiválni, de kihalna az emberiség, ha a szex előtt mindenkinek verset kellene írnia. Kikészít ez a nő! Otthon nem írhatom meg, most kell. Persze, ez olyan könnyű! Sarah megkapja a telefonom, az leköti egy ideig, én meg nyugodtan gondolkodhatok. Sétálni akartam, nem agyalni. Viszont nincs más választásom. Ha szexet akarok, ahhoz verset kell írni. Nem vagyok egy buta gyerek, ezért szép lassan kezd összeállni valami. Visszakunyerálom a telefont Sarah-tól, és begépelem a sorokat. Többmilliárdnyi csillag tündököl éjjel, Állítólag mind egyformán ragyog, Ha éj s nappal együtt lenne az égen, Szépségeddel Te elvakítanád a napot. Nem is tudom, szép, de nem túl nyálas? Elolvasom még egyszer, nézőpont kérdése. Valakinek egy műalkotás giccses, más el van tőle ájulva. Nekem tetszik, és nem csak azért, mert én írtam. Viszont a nők más beállítottságúak, mint a férfiak. Mindegy. Elküldöm. Visszafelé sétálunk a réten, a kis őzgida és én, mikor befut egy üzenet. Luke! Ha én szépséges vagyok, akkor erre a versre mit lehetne mondani? Ezerszer szebb, nem is, milliárdnyival szebb, mint én! Köszönöm! Igazi férfi vagy! Holnap tesztelem. Elégedettség tölt el, nekem is kedvem lenne ugrándozni, mint Sarah-nak, de mégsem teszem, komoly férfi maradok. Nem válaszolok, mert kifárasztotta az elmém az előbbi nagy gondolkodás. Ezek szerint sikerült a teszt, átmentem a vizsgán, de holnap én leszek a vizsgabiztos. Alig várom. Már majdnem otthon vagyunk, amikor egy ismerős autót látok szembe jönni, igaz, még messze van. Leguggolok a lányomhoz, és mutatom neki, hogy ott jön anya. A jelzett irányba néz, de szerintem nem

veszi észre az autót, de az anya szó hallatán derűs lesz az arca, és ismételgeti, hogy anya-anya. April bekanyarodik a beállókhoz, pont a kupém melletti helyet foglalja el. Gondolom, hogy szeretnek minket a lakók a három kocsinkkal együtt. – Sziasztok – üdvözöl bennünket jókedvűen. – Helló. Milyen volt a napod? – Jó, és nektek? – Szintén jó. – Mit csináltatok egész délután? – kérdezi. Hm, erre mit mondjak? Csakis az igazat. – Ágyba bújtam egy jó kis nővel. – Jó neked – de ezt csak azért mondja, mert Sarah-ra érti. – Már megint aludtál? Egy felnőtt embernek nincs szüksége a délutáni alvásra. – Csak kicsit aludtam, nem annyit, mint Sarah – felelem, és ez is milyen igaz, hisz előtte nagyon is ébren voltam. – Neked nagyon bejött az élet – jegyzi meg April, s ha tudná, hogy mennyire igaza van! – Igyekszem élvezni az élet napos oldalát. – Megvártok, amíg elszívok egy cigit? – Igen. Nem kötözködöm most, annak ellenére, hogy határozott véleményem van a cigi káros mellékhatásairól. Én se vagyok különb. Egy házasság mellett párhuzamosan futó szexkapcsolatnak is van mellékhatása, lehet, hogy még több és még károsabb, mint a dohányzásnak. Eltelt egy újabb nap, én pedig várom a versem jutalmát. Két órára beszéltük meg a találkozót. Eddig is figyeltem April munkaidejét, de amióta van ez a kis afférom Evával, szó szerint sasszemekkel követem feleségem naptári bejegyzéseit. Ma nem is voltam bent a cégnél, volt pár külső tárgyalásom, szigorúan délelőtt. Pontosan délben otthon is vagyok, a csajok éppen ebédelnek. April kérdezi tőlem, hogy velük tartok-e, de nem akarom telepakolni a pocakom, nem szeretek úgy ágyba bújni. Márpedig nemsokára azt fogok. Elhárítom azzal, hogy nem reggeliztem, és nemrég kaptam be egy szendvicset a városban. Addig inkább felhívom a szüleimet, szeretik hallani a hangunkat, és főleg a válaszainkat az ezernyi feltett kérdésükre. Közlik, hogy van egy ötletünk. Meg szeretnék hívni a kisunokájukat magunkhoz pár hétre. Erre most nem tudok mit mondani, mert meg kell beszélnem Aprillel, de nem most. Miután April távozik, szabad a pálya, már csak ketten vagyunk Sarah-val. Gyors felfrissülés, és már csak várni kell. Illetve fontos feladatom van, valami játékkal ki kell fárasszam a lányomat. Aki viszont most nagyon elemében van, totál fel van pörögve. Aludt egy kicsit délelőtt, vagy jön a foga? Nem tudom, de háromnegyed kettő lévén viszem a hálóba. De nem igazán látom azokat a lapos pillantásokat, amiket szeretnék, sőt nagy, kikerekedett szemekkel néz rám. Hiába simogatom édes kis testét, hiába cirógatom a tarkóját, nem akar aludni. Pont most! Lehet, hogy már én is türelmetlen vagyok, és ezért nem sikerül, de ez most egy nagy pech. Frankó, ez az, csöng a kaputelefon. Odamegyek, jön utánam. Egyszerűen megnyomom a gombot, és résnyire kinyitom az ajtót. Felveszem a karomba a kíváncsi kislányomat, aki nagyon érdeklődik, hogy ki lehet az. – Ó, helló – lepődik meg Eva, és kikerekedett szemekkel nézi a karomban ülő gyerkőcömet. – Szia, gyere be – invitálom, és látom, hogy miniszoknyában van. A számba harapok. – Még nem alszik? Mi történt?

– Nem tudom, lehet, hogy túl sok volt a kávé a tejeskávéban – felelem, amin kínosan mosolyog. – De fog aludni? – Beteszem az ágyába, nyitva hagyom az ajtót, mert a beszélgetés vagy a tévé hangjára is elalszik, mi meg addig csevegünk. Helyezd magad kényelembe a nappaliban, azonnal jövök. Gyerek a gyerekágyban, kap pár puszit és gyengéd simogatást, és marad a remény, hogy minél hamarabb meglátogatja az álommanó. Vissza a nappaliba. Látom, hogy Eva a kétszemélyes bőrgarnitúrán foglalt helyet, ezért én vele szembe ülök le a háromszemélyesen. Ezt ő furának véli, látom az arcán, és azon is, ahogy elkerekedett a szeme. Nem erre számított, viszont én direkt ezt a helyet választottam. Hátradőlök, felteszem mindkét karom a háttámlára, és gyönyörködöm Eva látványában. Csodálkozva, felhúzott szemöldökkel figyel, de nem szól, nem kérdez. Én töröm meg a csendet. – Nyisd szét, kérlek, a combjaidat. – Te bolond vagy? – Miniszoknya bugyi nélkül volt a tegnapi megállapodásunk. – Te tényleg bolond vagy – mondja, de már mosolyog. – Most így fogunk beszélgetni, amíg Sarah el nem alszik? – Hadd lássam! – Megbolondultál? Csak nem gondoltad egy percig is komolyan, hogy átjövök bugyi nélkül? Brian otthon van, így is furcsállta a miniszoknyát, egy évben talán ha kétszer-háromszor van rajtam. Van, hogy egész nyáron fel sem veszem. Szerinted mit gondolt volna, ha észreveszi, hogy nincs alatta semmi? Tudom, hogy más nők járkálnak így, de ő tudja, hogy én nem szoktam. – Nyisd szét, kérlek, a combod – kérem halkan és megingathatatlanul. – Ha nagyon kíváncsi vagy a bugyim színére, akkor tessék – mondja, és nevetve hátradől, miközben széttárja a combjait. Kíváncsian figyel. Hm. Fekete bugyi. Nem szólok, nem mozdulok. – Ismétlem: miniszoknya bugyi nélkül. – Még egy ilyen zsarnokot – feleli, és játékosan hőbörög, de látni rajta, hogy izgatja a kérésem, neki is tetszik a játék, ezért feláll. Megfordul, és érzéki mozdulattal letolja, majd kilép a bugyijából, és megpróbálja az arcomhoz vágni, de mivel pihekönnyű, inkább lágyan az ölembe hullik. – Te zsarnok! – Visszaül, miközben combjait illedelmesen összezárja. Figyeli a reakciómat. Én is figyelek mindenre, de a gyerekszobából kiszűrődő hangokra is. Sarah még mindig kommunikál a játékaival. Két karom elemelkedik a háttámláról, előrehajolok, és kezemmel mutatom, hogy tárja szét a combjait. Mosolyogva csóválja a fejét, de ez most nem a nemet jelenti, talán csak az elmeállapotom beszámíthatóságát kérdőjelezi meg, viszont a combjai, ha lassan is, végre engedelmeskednek. Már nem mosolyog, az ajkába harapva figyeli az arcomat, a szemem mozgását. Hosszasan szemrevételezem. Nem mindennap lát ilyet ugyanis az ember. Egy hang se hagyja el a számat, viszont annál több vér a fejemet, ami mind a farkamba áramlik. Először csak kicsit kényelmetlen, majd szó szerint fáj, hogy nem tud a farmeromból kibontakozni. Felállok, kicsatolom az övemet, benyúlok a nadrágomba. Teljesen kipirosodott az arca, hátradől, és még jobban széttárja a combjait. Én pedig szép lassan megigazítom a farkam az alsónadrágban, miután kényelmesnek vélem a helyzetét, visszaülök a helyemre. Ha eddig nem volt elkerekedve a szeme, akkor most már el van. Nem érti a helyzetet. – Már nagyon nyomta – segítem a tisztánlátását a válaszommal, de nem igazán tetszhet neki, mert durcásan felveszi a jókislány-pózt. Pedig nem az, és ezt mindketten tudjuk. Azt szeretném elérni, hogy ő jobban akarja az együttlétet, mint én. – Ezt meg köszönöm – emelem fel a bugyiját, amit az előbb az

ölembe dobott, megszagolom, amitől megint elkerekedik a szeme. – Elteszem emlékbe – mondom, és laza mozdulattal a zsebembe gyűröm. – Bolond vagy, azonnal add vissza! – ugrik felém, mint egy vadmacska. Nem jó a hasonlat, inkább mint a legfenségesebb fekete párduc. Igen, ez ő. Egy nagyragadozó. A nadrágzsebem felé kap. – Eva-Eva… azért annyira nem lehetsz kiéhezve, hogy csak így le akard tépni a nadrágom. – Kihasználva a lendületi energiáját, az ölembe rántom. – Ne hangoskodj, kérlek, mert mindjárt kijön a gyerek erre a zajra. Aztán nemcsak a nadrágomat nem kapod meg, de mást se – jegyzem meg kétértelműen. – Mekkora egy nagyképű macsóduma – feleli, de látni rajta, nem gondolja komolyan. Ezt ki is fejezi azzal, hogy ököllel mellbe vág, majd megcsókol. – Légyszi, add vissza – kérlel, és kapok még egy csókot. – Nem. – Akkor kiveszek Apriltől egy bugyit. – Én meg elmondom Aprilnek, hogy már nemcsak a férjét használod, hanem a bugyiját is. – Hú, hogy te mekkora egy szemét pasi vagy, már bánom, hogy veled kezdtem – feleli, de megint másként tesz, mint ahogy mondta, mert érzékien a számba harap, vad szenvedéllyel csókol. Én tűröm egy darabig. Mi mást tehetnék? – Eva, engedj! Meg kell néznem a gyereket. – Bugyitolvaj – jegyzi meg mosolyogva, miután kiszállt az ölemből. – Én? – Igen, te – csillog a szeme. – Nem tudom, melyik bíróság állapítaná meg és marasztalna el egy fekete tanga önkényes elviteléért, ugyanis te vágtad hozzám. Én csak megőriztem, mint tárgyi bizonyítékot – felelem, és nagy nevetés a válasz a védőbeszédemre. Megnézem Sarah-t. Már nem beszélget a hallgatóközönségével, van vagy egy tucat plüssállat az ágyában. Az oldalán fekszik, de még mocorog. Kell még pár perc. – Alszik? – Mindjárt, csak ne hahotázz ilyen hangosan. – Luke, hogy tudsz te ilyen őrült lenni? Honnan jön elő belőled ez a sok humor? Te egész nap ilyen vagy? – Nem, kell a jó közönség hozzá. – Én az vagyok? – Nem. – Neeem? – Egy ilyen lengén vagy botrányosan alulöltözött nőszemélyt nem neveznék annak – közlöm vigyorogva, miközben kihalászom a bugyit a zsebemből és elhúzom az orra előtt. – Te lüke – természetesen megint megpróbálja megkaparintani, amivel csak azt éri el, hogy elkapom, szorosan magamhoz szorítom egy kézzel, a másikkal a fenekét markolom. Most én csókolom meg, miközben ujjaimmal felhúzom a szoknyáját. Már a derekánál vagyok, tenyerem a csupasz fenekét érinti. Újra megmarkolom, de most úgy, hogy az ujjaim hegye intim területeket érintsen. Belesóhajt a számba, de feleslegesen, mert a nyelvétől már nem fér el benne más. Azt a combját, ahol a kezem matat, felemeli a derekamra. Kitárult a mennyország kapuja, melyből semmit sem látok, viszont annál többet érzékelek. Szeretnék benne elveszni, de nem most. Meg kell néznem Sarah-t. – Várj egy kicsit! – kérem, és elengedjük egymást. Gyors alváskontroll, Sarah alszik. Visszaosonok, mire kérdőn néz rám. – Már horkol – mondom, és a csupasz fenekénél fogva beirányítom a hálóba.

Tudjuk mindketten, hogy kevés az idő, ezért gyorsan, szótlanul megszabadulunk a ruháinktól. Finoman belököm az ágyba. – Csússz feljebb! – kérem most én. Engedelmeskedik, de a bokáit keresztbe teszi. És ha még ez nem lenne elég, az egyik kezével a punciját, másikkal a melleit takarja. Benne vagyok én is a játékban, feltérdelek az ágy végére, szétfejtem a bokáinál fogva a lábait. Csókjaim hosszú sorával, amelyek a lábujjaitól indultak, elindulok felfelé. Hoppá, a szám egy kézbe ütközik. Felnézek, néhány párnát begyűrt a feje alá, hogy jobban láthasson. Nem valami romantikus nőszemély, hogy nem csukja be a szemét. Mosolyogva elveszi a kezét. Nem mohón, de nem is tétovázva birtokba veszi a szám, mit földi halandó csak birtokolhat. Isteni, de hogy neki is az legyen, nyelvem mellett az ujjaimat is bevetem. Imádok puncit ily módon kényeztetni. Ez nekem is maga a mindenség, mert közben az álló farkamon hasalok. Feljebb araszolok. Azok a kezek, amik az előbb a hajamba túrtak, most védőn a melleit fedik. Megcsókolom őket, megérdemlik, megőrizték nekem ezt a két műremeket. A puszi a kézre ezek szerint Evánál olyan, mint a „Szezám, tárulj!”. Megint utat engednek forró vágyamnak. Évekig kényeztetném a mellbimbóit is, de ma még mást is akarok, ezért már a nyakát csókolom, finom kis fülét harapom, miközben sóhajt és remeg. Érzem, ahogy rajtam is többször átfut a remegés. A farkam a puncijánál van, hozzádörzsölöm, érzem, hogy milyen síkos, már csak be kellene tolnom, de érzem, hogy megálljt parancsol a csípőmnek. – Nem, Luke, megmondtam! – Mit? – Megmondtam, hogy egy hét a próbaidő, és nem fekszünk le addig egymással. – De hát levetted a bugyid, azt hittem, a versemmel levettelek a lábadról. – A verseddel a bugyit vetted le rólam, de nem másítom meg a véleményem. – Esküszöm, nem értelek, és mi van… – de nem tudom folytatni, mert az egyik kezét a számra tapasztja. – Engedj, ne beszélj olyan sokat szex közben. – Én? Én beszélek sokat? Eddig mindig azért kaptam a kritikát, mert szex közben kifejezetten hallgatag vagyok. Csalódottan lehemperedek mellé a hátamra. – Nehogy durcázz itt nekem, te lehet, hogy igen, de én még nem végeztem – jelenti ki mosolyogva, miután felül. Megsimogatja az arcomat, a nyakam, a mellem, lefelé halad a hasamon, majd… már meg is fogta a farkamat. Éreztem én, hogy egy nagyragadozó, nem engedi a prédát, ha már egyszer a karmai közt érzi. Préda vagyok én is? Áldozat lennék? Odahajol. Szereti a kezével, a szájával, a nyelvével. Ezt szeretem én is. – Csússz lejjebb! – utasít, mikor nem a szájában van a farkam. Átlép a vállam felett, és fölém ereszkedik 69-es pózban. Hú. Egy földre szállt angyal, aki a számon landolt. Egy puszival üdvözlöm ott… Ő is viszonozza a farkamon. Punciszex, vagy csak franciázás, itt már részletkérdés. Én se sokat töröm a fejem rajta, mindjárt elélvezek. Az üdvözlésen már rég túl vagyok, csókok ezek már régen, a csiklóját nyalom, és az ujjaimmal belé tolakodok. Másik kezemmel a fenekét a számhoz nyomom, miközben hüvelykujjammal a feneke nyílását körkörös mozdulatokkal kényeztetem. Eddig bírtam, nincs tovább. Megfeszítem testemet, és elmegyek a szájában. Figyeltem a testén végigfutó jeleket, de nem ismerem még eléggé ahhoz, hogy biztos legyek abban, mikor van az orgazmusa. Mivel nem fejezi be a szopást, melyet zacskómasszázzsal tesz még élvezetesebbé, ezért a szám és az ujjaim is akcióban maradnak. Figyelek minden rezdülésére, de nem érzékelem a várt hatást. A farkam már elernyedt. Eva elengedi, és felemelkedik a számról. Mellém fekszik, megcsókolja a mellbimbómat. – Ha megcsókolom a mellbimbódat, tényleg jó érzés? – Igen, de én arra kíváncsibb vagyok, hogy neked is volt-e orgazmusod.

– Mindig ez az önmegerősítő férfiduma. – Ez nem az, vagy legalábbis nem nálam, de én nem látom olyan kézzelfogható jelét, mint ez itt – és mutatóujjammal végigsimítom az ajkát, ami még mindig sikamlós a nedvemtől. – Aha, és ez itt mi? – kérdezi, miközben végighúzza a tenyerét a számon, amivel előtte viszont magát simogatta. – Ez mitől ilyen csatakos? – Talán az előbb a fejemre borult valami – sejtelmeskedem. – Talán, mert nagyon jó volt valakinek. – Igen? – kérdezem tétován. – Határozottan igen. – Akkor jó. Minden jó, ha jó a vége – vigyorgok. – Lüke. Viszont elégé aggódtam érted az előbb. Borzasztóan vérben úsztak a szemeid. – Mikor? Honnan veszed ezt, hiszen fejjel ellentétes irányban voltunk az előbb. Beépített ipari kamera van a puncidban, vagy netán a fenekedben? Ezt ellenőriznem kell – és úgy teszek, mintha tényleg ezt szeretném, fel akarok ülni, de ő meggátol ebben, és nevetve visszanyom az ágyra. – Bolond – csattan rajtam a tenyere. – Na, ez fájt! Mindenkinek más az ízlése, valaki örömgolyókkal a puncijában sétál, valaki Sony kamerával – mondom, mire újabb csapást mér rám. – Még egy ilyen mocskos szájú pasit nem láttam – nevet. – Hé, ez be fog pirosodni, mint mondok, ha valaki meglátja? – Azt, hogy megérdemelted. Minek beszélsz lükeségeket? Arra értettem, amikor szemben ültél velem, és ellenőrizni akartad, hogy van-e rajtam bugyi, vagy sem. Akkor volt véreres a szemed. Azért vettem le olyan gyorsan a fehérneműmet, mert féltem, hogy agyvérzést kapsz. – Hallottam már mástól is. Előfordul nálam szex előtt és közben. – Kicsit ijesztő látvány, olyan voltál, mint egy szexőrült. – Ez van, vannak hibáim. – Luke, elmondom egy titkomat. – Csak van benned egy örömkamera? – Bolond. Nincs, de átgondolom. Viszont ez most komoly. Még senkinek nem említettem, te vagy az első. – Megtisztelve érzem magam – csatt, á, ez most a karomon csattant. – Eva, hé, mi van? Ezt tényleg így gondolom. – Akkor az arcomat nézd, ne a puncim. Ezt ugyanis azért kaptad. Felöltözzek, azt akarod? Én is megtisztelve érezném magam, ha nemcsak szexuális tárgynak néznél, hanem beszélgetőpartnernek is. – Bocsánat, de én tényleg beteg lehetek, te meg csodásan gyönyörű, ezért néztem oda. Van magyarázatom is erre az állapotomra. – Szívesen meghallgatom, ha végeztem. De szemkontaktust kérek. – Tudod te, mit kérsz tőlem? Felvázolom egy példával. Egy hete kóborlok a forró sivatagban, kiszáradva, a halál küszöbén vagyok, amikor egy dzsinn elém tesz egy pohár vizet. Azt nézem, arra mered a szemem, másra nem is tudok gondolni. – Hú, te tényleg beteg vagy, de a példa nem jó – mosolyog szégyenlősen. – Tudod, mit? Probléma megoldva – és azzal az ölébe kap egy párnát, a cicijeit pedig eltakarja a kezével. – Akkor most jön az én titkom. Képzeld, egyszer utaztam a villamoson, mentem haza az egyetemről, és leült velem szemben egy melós. – Melós?

– Aha. Olyan építkezésen dolgozó, mert jó koszos volt. Nyár volt, bő szárú vászon rövidnadrágot viselt, és széttette a lábait. És képzeld, nem volt rajta alsó. Viszont akkora farka volt, hogy az csak na! – csillog a szeme. Most, hogy meséli a történetet, már nem takarja a melleit, inkább mutogat a kezével. – Színes bőrű volt? – Nem, de hatalmas farka volt. Mint egy rúd. Néztem, és gondolkodtam, próbáltam elképzelni, hogy mekkora lehet, ha erekciója van. Ott feküdt a nadrágszárában az ülésen. Szerintem direkt csinálta, tudta nagyon jól, hogy abban a pózban be lehet látni. Mutogatni akarta magát, hogy milyen borzasztó nagy szerszáma van. – Hát, kedves Eva, rossz szeretőt választottál. – Luke, az egy koszos, izzadt, büdös pasi volt, és egyáltalán nem volt jóképű. Olyan negyven-ötven körüli lehetett, és valószínűleg tök primitív. – Kompenzáció gyanánt meg ott volt a borzasztó nagy farka. Sok nőnek csak ez a fontos. – Hé, ne nézd le, kérlek, a nőket. Én veled vagyok, mert tiszta, illatos, jóképű, és ami a legfontosabb, humoros vagy. És, hogy el ne felejtsem, élénk fantáziád van az ágyban. Jó veled lenni. Izgató férfi vagy. – Igen, csak a magamutogatós melósnak volt nagy farka is. – Milyen érdekesen reagálsz rá te is, ezért nem mondtam el Briannek sem, mert tudtam előre, hogy kiakadna rajta. – Én nem akadok ki, hisz ha nem élőben, akkor pornófilmben is láthatsz olyat. Némelyik férfi pornószínésznek akkora van, hogy szégyenemben elbújhatnék mögé. Ezt nem a pasira, hanem a farkára értettem. – Tudom – mondja nevetve. – Én is elbújhatnék ezekkel – érinti meg a melleit. – Aprilnek egy melle mögé beférnének. Ez van. Ezt a kombinációt örököltük a felmenőinktől, nem jó, ha betegesen sóvárog az ember arra, ami a másé. Viszont más lánynak még ekkora sincs, az enyém olyan átlagos, nem? – Nem is tudom, hadd vizsgáljam meg – nyúlok az említett testrészek felé. – Lüke – nevet –, te is egy átlagos pasi vagy. Én is láttam már szexfilmben nagyobb farkat, de megnyugtatlak, kisebbet is. – Nem vagyok nyugtalan, de a nők… – kezdek bele, de nem folytatom. – Fejezd be a mondatot! – Nincs mit. – Mit akartál mondani? – Nem fontos. – Arra, hogy én gondoltam-e arra, hogy milyen érzés lenne, ha bennem feszülne az a hatalmas fasz? – Nem erre gondoltam éppen. – De én igenis gondoltam erre akkor. Nem szégyellem kimondani. Szerintem fájna a közösülés. Látványnak lehet, hogy izgató, sőt még fogni, esetleg kirázni neki, de leszopni nehéz lenne, kiakadna a szám, a puncimnak meg tuti, hogy rosszabb lenne, mint jó. – És akkor mi van, ha csak a popsiszexet díjazza? – Bolond, azzal a farokkal már gyilkossági kísérlet lenne – nevet. – Akkor még nem láttál elég pornót. – Neked van? Sok? – Van kábé hetven filmem. De ez inkább Aprilt izgatja, az ő gyűjteménye. Én csak akkor nézem, ha egyedül kell elmennem, akkor sajnos muszáj. – Mutatsz belőlük legközelebb? Brian nem valami filmmániás, már erre a műfajra értem.

– Igen. – Milyen védőbeszédet akartál nekem előadni? – vált hirtelen vissza egy korábbi megjegyzésemre. – Arra értettem, hogy néztelek. – Pontosabban bámultál, és ott lent. – De hát olyan szép. – Mi olyan szép egy női punciban? – Minden, úgy, ahogy van. Festeni se lehetne szebbet. Tényleg, van vízbázisú festéked, ami lemosható? – Van… – Az jó, akkor a szülinapomra rendelhetek egy olyan képet, hogy befested az alfeledet, és ráülsz a vászonra? – De lüke vagy, gondolhattam volna, hogy erre megy ki a játék – nevet. – Tegyük fel, hogy megteszem neked, de kérdem én, hová akasztod fel? És mit mondasz Aprilnek? – Azt mondanám, vettem. – Persze. – Miért, máshol is van aktkép a nappali falán. Modern festészet. – Te tényleg egy lüke vagy, és a szüleid? Ők is olyan modernek, mint te? – Nekik azt mondanám, hogy egy nyíló rózsa van a képen. Csak egy tipp, te vagy a művésznő. Mi lenne, ha a puncidat pirosra vagy rózsaszínre festenéd be, a fenekedet pedig zöldre? Akkor tényleg úgy mutathatnám be ezt a műalkotást, hogy rózsa a zöld réten. – Megfontolandó megközelítése az erotikus festészetnek – feleli, és megint nevet –, de mi van a védőbeszéddel? – Á, semmi, csak eszembe jutott, amikor egy haverral találkoztam a bevásárlóközpontban, ahol ott van az a nagy előtér azokkal az automata tolóajtókkal. Tudod, hol van? – Hogyne, én is mentem már ott be nemegyszer. – És ezek szerint azt is tudod, hogy ott vannak a falon az üzletek reklámfelületei. – Igen. – Hát azon a napon a fehérneműbolt reklámozta ott az új kollekcióját, és egy jó csaj volt a képen. Azt hiszem, Triumph-reklám volt, a csaj fekete, hosszú hajú, gyönyörű barna bőr. – Most ezt direkt mondod? Olyan, mint én? – Majdnem, de te ezerszer szebb vagy. De a lényeg az, hogy a haver háttal állt ennek a nagy képnek, és én folyamatosan azt néztem, amíg beszélgettünk. Ő ezt észre is vette, többször hátrafordult, hogy mit, illetve kit nézek. – Mert tudta, hogy egy nagy nőcsábász vagy. – Nem ezért, csak szerintem frusztrálta, hogy nem őt nézem. Aztán, amikor már párszor megfordult, de nem látott olyan jó nőt a környéken, akiért érdemes lenne valakinek a szemét meresztgetnie, megkérdezte, hogy mi a fenét nézek. Én meg mondtam, hogy a csajt a plakáton. Teljesen kiakadt. Egy papírnőt? – kérdezte. Mire én, hogy igen. Nem látod, kérdeztem tőle, hogy milyen sejtelmesen átlátszik a melltartón keresztül a mellbimbója, sőt a bugyijánál is látszik, hogy egy vékony csíkban meg van hagyva az intim szőrzete. De csak olyan dekorációs vonal volt, semmi elijesztő dzsungel vagy ilyesmi. – És? – kérdezi nevetve Eva. – Semmi, jól megnézte a képet, azt mondta, így, hogy felhívtam a figyelmét, látja ő is, de szerinte beteg vagyok, és forduljak orvoshoz, mert egy ilyen agyament szexmániásnak ott a helye. De nem gondolta

komolyan, ez csak amolyan haveri megjegyzés volt a részéről. Viszont ezek után biztos jól átgondolta, hogy érdemes-e tartani a haverságot a család részéről. – Mert nős volt? – Igen. – És a nő? Jó pipi volt? – Pipi? Ilyet egy nő szájából hallani… – vigyorgok. – Igen, nagyon is, bitang jó feneke volt a csajnak. – És a férj, féltékeny típus? – Biztos, de hogy kicsit vagy nagyon, azt nem tudom. De én nem az a fajta vagyok, aki rámászik más feleségére… – itt elharapom a mondatot. Egymásra nézünk Evával. Pár másodpercig vizsgáljuk a másik arcát, de nincs megjegyzés. – Illetve eddig nem volt rá példa, és remélem, nem is lesz – fűzöm hozzá. – Nem kell mentegetőznöd, főleg előttem nem. Mindketten tudjuk, hogy mit keresünk a másik ágyában. Azt, amit otthon nem kapunk meg. – Bocsánat, de ez így nem igaz. Én nem keresek semmit a te ágyadban, illetve nagyon szívesen keresnék, de eddig még nem kaptam rá lehetőséget. – Lüke – derül egy jót ezen a tényen. – Elnézést, de téged az izgat, hogy egy másik nő ágyneműjében…? – kérdezem, de válaszként a karomon csattan a tenyere. – Bolond, szó sincs róla, eddig így jött ki a lépés. És téged izgat? – Nem, sőt. Tudod, mindig szedek össze pár fekete hajszálat utánunk. Nem tudom, mi lenne, ha nem én találnám meg, hanem April. – Hát, az tényleg gáz lenne. Míg el nem felejtem, elfogadottnak tekintem a védőbeszédet. Aki ennyire puncibolond, annak meg van bocsátva. De hogy egy átlátszó bugyi meg egy melltartó ezt váltsa ki? Te tényleg beteg lehetsz, nem gondoltál még erre? – De, tényleg gondoltam. És hidd el, szenvedek is, úgy, mint egy beteg, akinek fájdalmai vannak. Nekem elég a napi egy-két szex, nem is bírnék többet. – Na? – Oké, volt, hogy beleszaladtam már a háromba is… – Beleszaladtál? – megint nevet. – Igen. De köztes időben is rengeteget gondolok a szexre, főleg, ha látok is valamit, ami felszínre hozza ezt. Nem jó nekem se, hogy ennyire túlfűtött vagyok. – Te szegény… – Megyek, megnézem Sarah-t. – Jó. Hol a bugyim? – A nappaliban a farmeromban. – Kérem szépen. – De csak hogy jó napod legyen – vigyorgok. – Eddig az volt – mosolyog. Felöltözik, és kilépünk a nappaliba, mikor a gyűrött arcú kislányom jelenik meg egy cumival a szájában. Eva egy pillanatra megtorpan, de én is meglepődöm. Aludt másfél órát, így is elég szépen kitartott, és hagyott minket a bűn ösvényein kóborolni. Eva odalép hozzá, leguggol, és ad egy puszit a homlokára, én pedig kiveszem a bugyit a farmerom zsebéből. A markomba gyűröm. Eva feláll, mellé lépek, és az öklöm nyújtom felé. Átveszi a titkos kis csomagot, egyik kezében tartja, a másik kezével eltakarja. Lehajolok a lányomért, felveszem, és puszikkal

üdvözlöm. Eva a kijárat felé indul, mi követjük. Az előtérben, mielőtt belelépne a cipőjébe, az eddig a két tenyerében tartott bugyit is magára kapja úgy, hogy hátra sem fordul. Sarah csak szívja a cumit, nem tűnik fel neki ez a dolog. A bugyi a helyén van, a miniszoknyát lesimítja magán, és rám mosolyog. – Most már megyek. – Biztos jó érzés lehet egy jó meleg bugyiban. – Tessék? – Láttam, hogy eddig a két tenyered közt melengetted, és csak azért itt vetted fel, mert most érte el az üzemi hőmérsékletet. – Bolond – nevet a csodaszép lány a hülyeségemen. – Sziasztok – gyorsan odalép, mindketten kapunk egy puszit, és már szalad is le a lépcsőn. Lent sétálunk a lányommal, akit szeretettel kísérgetek mindenfelé, amerre csak menni akar. Hagyom, hogy hadd fedezze fel a világot. Ha nekem szabad volt az előbb, igaz, más értelemben, akkor neki is szabad. Imádom ezt a kis tündért, de szemét módon megint az elmúlt pár órára gondolok. Újra és újra végigélem minden percét, látom, amik megtörténtek, hallom, amik elhangzottak. Nem kellene, hogy így legyen, mert egy szexkapcsolatban nem agyalnak a felek a másikról. Mindenki éli az életét a családjával, és a köztes időre kikapcsol az agy. Nem tudom, Evánál hogy van ez, de nálam nem működik. Jár az eszem a csodás szexen, a gyönyörű testén, mindenen, de legfőképp azon a bugyuta sztorin, amit a villamoson látott nagy farkú pasival kapcsolatban mondott. Féltékeny lennék? Inkább az motoszkál a fejemben, hogy milyen gondolatvilága lehet ennek a csajnak. Beteges gondolkodású-e, vagy sem? Ki és mi ő valójában? Ki és mi vagyok én ebben a játékban? A délután többi része jól telt, hármasban megvacsoráztunk. Megemlítettem, hogy anyáméknak az az ötlete támadt, hogy Sarah-t meghívnák vakációzni, és ezt kellene megbeszélnünk. April szerint jó egy gyereknek, ha nemcsak a szüleivel van, hanem megkezdi a felkészülést a nagybetűs életre, az ovira és a sulira is. Milyen messzinek tűnik ez az egész, de van benne valami. Szerinte könnyebb lesz majd Sarah-nak ott beilleszkednie, ha nem csak mi létezünk a számára. És mi erre alkalmasabb kezdet, mint a nagyszülők, akik természetesen nem idegenek a gyereknek. Már csak a részleteket kell megbeszélni. Ezt Aprilra bízom, kérem, hogy tisztázza le a szüleimmel, hogy mikor gondolják. Összerándul a gyomrom a gondolatra, hogy megkezdődik az elválás fájó szakasza. Üres lesz a lakás, üres lesz a város, üres lesz a szívem nélküle. De hát ez az élet. Felnőnek a gyerekek. De most csak egy, maximum két hét lesz ez az idő, ahogy hallom az egyeztetést. Hm. Tuti, hogy egyszerűbb lenne Evával a találka, vadabb dolgokba is belemehetnénk, ha nem feszélyezne a gyerek, de nem ilyen áron. Sarah nélkül még Eva se kellene. Egy újabb nap, amikor Eva Mike nélkül van, megtörténik a szokásos üzenetváltás, időben befut az ő ajánlata, amíg dolgozom, én küldöm a választ vagy az egyetértéssel, vagy a módosítási javaslattal. Szinte már rutin az egész. Munka után hazaérek, átveszem a gyereket, April indul dolgozni, nekem pedig gyors fürdés következik. Már csak várnom kell a megbeszélt időpontig. Jó sokat hancúrozok Sarah-val, hogy minél jobban kifárasszam, és a délutáni alvása zökkenőmentesebb legyen. Ma is nehezen alszik el, de legalább már mélyen szunyókál, amikor jelez a kaputelefon. Eddig siker. A résnyire nyitott ajtó mögött várok, de már be is toppan Eva. – Hé, kopogni nem szokás?

– Lüke! – mosolyog rám. – Ez így magánlaksértés. – El is mehetek – játssza meg magát szende ábrázattal. – Itt, az előszobában? – Micsoda egy mocskos fantáziájú és mocskos szájú pasi vagy! – feleli, de tetszik neki ez a szerepjáték. – Ebben lehet valami – bólogatok igenlően –, ne is ülj rá többet arra a mocskos számra, nehogy bepiszkoljam azt a tiszta szűzies puncidat. – Bolond – nevet fel –, meg se puszilsz? – Hát szabad ezzel a mocskos számmal? – Be se hívsz? – Befáradna, kedves hölgyem? Ó, ezer bocsánat, még nem is üdvözöltem – s lehajolok hozzá egy csókért. Több lesz belőle. – Köszönöm kedves invitálását, vezessen, kérem, nem ismerem itt ki magam – játszik velem. – Erre legyen kedves, ha megengedi, átveszem az irányítást – és a háta mögé lépek, folyamatosan a vállát és a nyakát csókolva, a fenekét a kezeimmel markolva a nappali felé terelem. – Ilyen idegenvezetésben még nem volt részem, pedig elég sokat utaztam már a világban. – Utazási irodánk megpróbál minden igényt kielégíteni. – Ellenben több helyiség megtekintését terveztem be a mai napra. Mutatna még, kérem, néhányat? – Akkor kezdjük a japán építészeti elemeket felvonultató, bármilyen kívánságot teljesítő szobával – mondom, és a fenekét fogva a hálóba kormányzom. – Kissé elfáradtam, megpihenhetnénk itt egy kicsit? – de választ sem várva már a nyakamban lóg és csókol. Ezután belök az ágyba, de nem veszem zokon, mert több évig dzsúdóztam, és tudom, hogy kell esni. Ezek szerint eldöntötte a feltett kérdést. Melege is lehet, mert már tolja is le magáról a feszes nadrágját, és a pólóját is leveszi. Csak egy bugyi marad rajta. – Azért ennyire nincs meleg. Bekapcsoljam esetleg a klímát? – Bolond – közli nevetve, de válaszadásra és esetleges reklamálásra megint nincs lehetőségem, mert az egyik melle már a számban van. Nem is tudom, hogy került oda. Én nem voltam, az biztos, de ahogy érzékelem, már rég átvette az idegenvezető szerepét. Kihúzza a pólómat a farmeromból, kapok egy puszit oda, ahol az előbb jól mellbe vágott az öklével. – Itt vigyázzon, nagyon fáj, ugyanis az előbb valaki tettlegesen bántalmazott. – Ki volt az? – kérdezi, és kapok még egy puszit. – Egy betörő. – És szexuálisan is bántalmazta? – Ezt nem mondanám, inkább csak szexuálisan kihasznált. – Ezt úgy értsem, hogy nem volt ellenére való a dolog? – Kifejezetten kedvemre való volt. – Akkor itt nem látok szexuális bűncselekményre utaló nyomot. – És a kék folt a mellemen, ahol megütött ököllel, mikor rám törte az ajtót? – Itt? – kapok rá még egy puszit. – Fáj még? – Még érzékeny. – Nem látni semmit a mellkasszőrtől. – Pedig így volt.

– Megvizsgálnám, talán találunk máshol is pár kék foltot az állítása igazolására – mondja, és a keze már az övem csatján babrál. Hátradőlök, így egyszerűbb neki, nem akadályozza a pocakom úgy a művelet végrehajtását. Már a farmeromat gombolja ki. – Csússz feljebb! Hoppá! Tanulta valahol ezt ez a csaj? Engedelmeskedem, ami azt jelenti, hogy a farmerom marad a kezében, én pedig egy alsóban szemlélem, most mit kezd vele. Nem hiszem, hogy sokra értékeli, mert a parkettára dobja, pedig egy Levi’s. Ezek szerint értékesebbre vágyik. Már az alsómat cibálja le rólam. Hm. Igaz, hogy egy Esprit, de csak nem ér többet, mint egy Levi’s farmer? Vannak még fura gyűjtők! Mégsem ez volt az indítéka, mert ez is repül, igaz, csak az ágy végébe. Mellém fekszik, a mellkasomat simogatja. Újabb puszikat kapok. Egy ideig eljátszik a keze a mellkasszőrrel, majd lassan a hasamat cirógatja, ahol viszont inkább csak pihés vagyok. Nem is veszteget el sok időt itt, mert már a zacskóm markolja. Viszont ez, ha nem is gyárilag, de a borotvának hála, teljesen szőrmentes övezet. – Mi ez a jó illat? Most fürödtél, érzem. – Mandulaolajos tusfürdő. – Nagyon finom – és mivel nem tud betelni az illatával, végigpuszilgatja a testemet. A fejem és a felsőtestem alá gyűrök minden ágyneműt, hogy az első sorból élvezhessem az előadást. Mert ez az, szó szerint, a legélvezetesebb dolog, amit ember csak láthat. Élvezem is, minden értelemben. Egy gyönyörű lányt látok a farkammal foglalkozni, aki többször rám mosolyog a produkció közben. Aztán itt a vége, a testem remeg, érzi ezt Eva is. Rendesen leszopott, ehhez nem fér semmi kétség. Még masszíroz, de már nincs, ami kijönne belőlem. Mellém fekszik, félig rám, ezért óvatosan letolom magamról. Kérdőn néz rám, de nem beszélek, főleg nem kérdezek, tenném a dolgom, hogy neki is jó legyen. Ezért éppen a bugyiját akarom róla levarázsolni, hogy kezelésbe vegyem a számmal a puncit az orgazmusa érdekében. – Mit csinálsz? – kérdezi furcsán. – Azt, amit te. – Nem kell. – Nem? De hát… – Már nem kell – vág a szavamba mosolyogva –, elmentem én is. – Ööö… – Nehogy mondj valami lükeséget, elrontanád a varázst. – Hát… – ezt most tényleg nem értem, vagy csak mint férfi tényleg nem tudom felfogni. Magához sem nyúlt. Vagy csak én nem láttam? Imádok puncit lefetyelni meg mellbimbót szívni, ilyenkor áll is a farkam rendesen, de ha nem éri közvetlen fizikai inger, akkor én nem tudok elmenni. – Sokáig dadogsz még? – kérdezi nevetve. – Látom ám rajtad, hogy nagyon töröd azt az amúgy intelligens fejedet, de nem találod a megoldást. Kérdezni meg nem mersz – nevet fel azon, hogy milyen ügyesen levezette a saját maga felállította egyenletet. – Luke, azért nem fogsz erre rájönni, mert férfi vagy, és magadból indulsz ki. Igenis nagyon jó volt, és csak hogy megnyugtassalak, elmentem. – Vizsgálja az arcom, nézi, milyen reakciót vált ki belőlem a válasza. – Ne húzd a szemöldököd, te hitetlen. Mi, nők, mások vagyunk. – Hát… – Luke, te beverted a fejed, és most tanulsz újra beszélni? Az ö-ig és a há-ig már eljutottál, de meddig tart ez az állapot? Hónapok, évek? – kérdezi nevetve. – Nem. – Szuper, így tovább, ez már egy új szó volt. Ne hagyd abba!

– Most megfogtál. De attól még szívesen kinyalnálak, csak úgy levezetés gyanánt. – Köszönöm ezt az önfeláldozást a részedről – kuncog a vállamon –, de tényleg nem kell. Emlékszel, amikor először leszoptalak, én akkor is elmentem, és ráadásul még egyszer, amikor utána csókolóztunk. De akkor valamit akartál mondani. Mi volt az? – Most már nem emlékszem. – Na, törd a fejed, kérlek, szeretnék mindent tudni a múltadról. – Mindent? – Igen. – Régen jártam oviba is – mondom, mire puffan az ökle a mellkasomon. – Hé, már viccelni se lehet? – sajnáltatom magam. – Ó, bocsánat. Hol fáj? Itt? – és már puszilgat is. – Nagyon jó ez az illat, de van benne valami parfüm is, nem csak mandula – jegyzi meg a tusfürdőmre utalva. – Szerintem nincs, csak mandulaolaj. Azért veszem, mert szeretek sokat ázni a kádban, és ettől nem szárad ki nagyon a bőröm. Várj csak, szerintem a manduláról akartam valamit megjegyezni akkor, pontosabban az ízéről. – Mit? – könyököl fel kíváncsian. – Te mivel társítod a mandulaízt? – Ezzel az isteni tusfürdővel. – Jó, de úgy natúr? – Van valami köze a szexhez? – kérdezi gyanakvóan. – Igen, de még máshoz is. – Szabad a gazda, tényleg nem tudom a választ. – Még nem mérgeztek meg eddig, de állítólag a ciánnak keserűmandula-íze van. – Igen? Ezt nem tudtam. De mi köze a ciánnak a szexhez? – Csak annyi, hogy amikor egyszer leápolt valaki szájjal, megjegyezte, hogy kesernyés ízű a spermám, olyan, mint a mandula. – April volt? – Nem. – Nem kell letagadni. A feleséged, annyiszor szop le téged, ahányszor csak akar, nincs jogom féltékenynek lenni rá. – Nem ő volt, és nagyon rossz helyen keresed a választ, mert ő nem arról híres, hogy engem kényeztessen. – Akkor ki? – néz rám szigorúan. – Egy doktornő. – Most viccelsz? – vált haragosra az arca. – Nem, miért, a doktornők meg a doktorok nem szoktak kefélni? – kérdem nevetve, látva a bosszús ábrázatát. – De hisz nekik is vannak gyerekeik – gondolkodik el a válaszomon. – A betege voltál? – Inkább úgy mondanám, a kísérleti nyula. – Tessék? Most akkor mégis viccelsz? – emeli fenyegetően az öklét a magasba, mosolyog közben, de biztos, ami biztos, elkapom a csuklóját, és hogy megbocsásson, egy puszit adok rá, mielőtt elengedem. – Egy doktornő volt, de nem a praxisában, hanem a vonaton szedtem fel. Ez az igazság, esküszöm. – És ott rögtön le is szopott? – kérdezi nagy, kerek szemekkel.

– Nem, csak másnap a lakásomban. És most nem hencegek, de utána azt mondta, hogy azt hitte, már aznap szexelni fogunk. – Komolyan? – Igen. – Hogy szedted fel? – Az mindegy, a mandulaízről volt szó, azt szeretném elmondani, mielőtt megint elfelejtem. – Elmondhatod, de előtte meséld el, hogy csábítottad el szegényt. – Nem nagyon kellett elcsábítani. – Hány éves volt? – Fiatal, akkor végzett az orvosin. – És mi volt a jól bevált varázsdumád? – Nekem nincs olyanom. – Na? – Miért? Nálad mi volt? – kérdezem, mire elgondolkozik. – Az egész fellépésed. – Akkor szerintem ott is így lehetett. – De mégis, odamentél valami csajozós szöveggel? Mit kérdeztél, hogy indítasz, ha akarsz valakit? – Ő kért papír zsebkendőt. – Akarsz egyet? – kérdezi egy mellbe vágásra értve, mert megint azt hiszi, hogy ugratom. – Nem. Egy másfél órás vonatút várt rám. Kint állok a peronon, amikor látom, hogy kikísérnek egy jó ki szőke nőt a szülei… – Hé, nem azt hajtogatod mindig, hogy nem is a szőkék a gyengéid? – jegyzi meg csalódott ábrázattal. – De, és ez az igazság. Viszont ha ott a lehetőség, akkor nem hagyok ki egy jó szőkét sem. – Lüke, folytasd! – Tehát szőke, szürkéskék szemek, nagyon szexi alak… – Azért nem kell annyira dicsérni – vág megint a szavamba. – Így nem lehet mesélni – méltatlankodom. – Bocs, meg tudsz bocsátani ennek a túl kíváncsi természetemnek? – Hát, nem is tudom… – játszom meg magam. Érzi ő is a játékot, mert felemelkedik, és a farkamat, ami már rég ernyedt, elkezdi érzékien szopni. A szentségit! – Szent a béke? – kérdezi kéjesen. – Tehát, igenis egy szexi csaj volt, és igenis, hogy vetettem rá pár óvatos pillantást – folytatom, és direkt figyelem Evát, de már nem szól közbe, csak meseszépen mosolyog. Lehet, hogy tényleg jó neki a farkamat puszilgatni, de kíváncsi is egyben. Szerintem nagyon is. Látni rajta, ahogy csillog a szeme. – Aztán begördült a vonat, és mivel csak pár lépésre voltam, egy ajtónál szálltunk fel. Elsőnek ő, udvariasságból előreengedtem, meg hogy jól megnézhessem a fenekét is – csattan a tenyere rajtam. – Betakarózom nyakig, ha ilyenekért versz, lesznek még pikánsabb részletek is, és nem akarok kék-zöld lenni. – Bolond – nevet. – Halljuk, csupa fül vagyok! – mondja, de most nem kér bocsánatot, sem szóban, sem tettben. – Ezredjére hozzáfogok. Magam elé engedtem, már csak taktikából is, mert tudni akartam, hogy hova fog ülni. – Ezek szerint így kell becserkészni az áldozatot?

– Körülbelül. A második fülkébe ment be, nyolc ülés volt, ebből csak egy helyen ült valaki. A kedves doktornő már a lehúzott ablaknál állt, és búcsúzkodott a szüleivel. Ezért én is oda mentem. Udvariasan köszöntem, de ő hátra sem fordult. Aki bent ült, visszaköszönt, megkérdeztem, hogy szabad-e minden hely, és mivel igenlő választ kaptam, feltettem a táskám a csomagtartóra. Nemsokára elindult a vonat, a doktornő kicsit még integetett, aztán felhúzta az ablakot. Mivel a végletekig udvarias vagyok, megkérdeztem, hogy feltegyem-e a táskáját. Igennel válaszolt, csak mondta, hogy kivesz egy könyvet. Aztán elkezdte olvasni. Én is egy újságot. Eltelt vagy negyedóra, igaz, ezalatt többször összeakadt a tekintetünk. És akkor jött a kérdés, hogy ki tudom-e segíteni egy papír zsebkendővel. Nagyvonalúan adtam neki kettőt. Szabadkozott, hogy egy is elég lesz. Csak úgy tessék-lássék beletörölte a nóziját, és ebből elindult a kérdezz-felelek. Nemsokára be is csukta a könyvet, én meg az újságot, és több mint egy órát beszélgettünk. Ezalatt végig magamon éreztem a másik utas tekintetét. – Ki volt az? – Egy középkorú vagy picivel idősebb nő, de nem ez a lényeg, hanem tudtam, hogy azt figyeli, hogy alakul a beszélgetés, és lesz-e esetleg ebből valami. Egyébként ő is olvasott. Jól eldumálgattunk a doktornővel, rövid életrajz jobbról-balról, ki szingli, ki nem, és a végén telefonszámot cseréltünk. Ekkor tényleg elmosolyodott a másik utas. De hát fiatalok voltunk, logikus lehetett a végkifejlet. Leszálltunk, ott már puszival köszöntünk el, és tényleg, ott várta a nagynénje meg annak a férje. Tehát itt elváltak útjaink azzal, hogy holnap akár találkozhatunk is. Ennyi, ő volt a doktornő. – Nem gondolod, hogy itt befejezheted!? Ez így nem ér. És a másnapi randi? – Hát az jól sikerült. – Bővebben? – Felhívtam, délután találkoztunk, utána felmentünk a lakásomba, és nyomtunk egy szexet. – Ez most dugást vagy szopást jelent nálad? – Ebben a sorrendben kell érteni. – Elmentél kétszer? – néz rám nagy szemekkel. – Nem, csak egyszer. – De hát most mondtad, dugás és szopás is volt. – Eva, hol élsz te? Bedugtam a farkam a puncijába, de ha valakit nem ismerek, nem megyek el benne, mi a garancia, még ha azt állítja is, hogy szed gyógyszert? Semmi, ezért vagy a szájában megyek el, vagy kirázom a hasára, hátára, mellére, fenekére, arcára, sorolhatnám, de nem benne. Illetve nem ott, ahol az veszélyes lehet később. Tehát dugtunk egy kicsit, amit szopással fejezett be. És akkor jött a képbe a keserűmandula-íz. Ezt akkor említette, amikor én már kész voltam, ő meg a nyelvét forgatta a szájában. Rám hasalt, mire én megkérdeztem, hogy tudod, minek van keserűmandula-íze? Tudnod kell, hisz orvos vagy. Mire ő mosolyogva mondta, hogy a ciánnak. Én meg benyomtam azt a poént, hogy ha Júlia is kereste a méreg utolsó cseppjét a halott Rómeó ajkán, akkor haljunk meg mi is együtt, és ekkor jól lesmároltam. – És? – néz rám a lehető legnagyobb szemekkel Eva. – Ezután azt mondta a doktornő, hogy már akkor is elment, amikor dugtam, de most a csók alatt is. Ezt kétkedve fogadtam, de ő azt mondta, hogy azért, mert annyira perverz és őrülten izgató volt, hogy egy pasi akkor csókolózik vele, amikor még sikamlós a szája a pasi spermájától. – Pedig így van. Tapasztalatból mondom – mosolyog rám. – Belőlem is ezt váltotta ki, de olyan elemi erővel, hogy az hihetetlen. Korábban még ilyet nem éltem át.

– És ezután még azt is mondta, de tényleg ne tarts nagyképűnek, hogy azt hitte, rámenősebb vagyok, és már az első este leteperem. Mire én, hogy más lett volna a felállás, ha együtt megyünk a metrón tovább. Mire ő, hogy részéről mehetett volna már aznap este az első randi. Mire én, hogy egy nap ide vagy oda, már mindegy is, csak ezt a mérgezést éljük túl. Remélem, így, hogy feleződött a cián mennyisége, van esélyünk. – De lüke vagy! És? – Túléltük – mondom vigyorogva. – Jó, de miért nem maradtatok együtt, ha állítólag jó volt az ágyban? – Mert több száz kilométerre kapott egy jó állást, amit elfogadott. Hívott magával, de nem akartam összeköltözni akkor még senkivel. Amúgy is jó állásom volt nekem ott mint friss diplomásnak, az első albérletemben laktam satöbbi. – Meddig voltatok együtt? – Egy nyarat, és amint elköltözött, tudtuk, hogy vége van. – Nem sajnálod? – Őszinte leszek, eszembe jutott a kérdés, főleg azért, mert most Aprillel olyan vacak az életünk és a szex is, de ki tudja, ott mi lenne ugyanennyi év után. – Apa? – rezzenünk össze a lányom messziről jött hangjára. – Basszus, Luke! Ez Sarah, ébren van – suttogja ijedten. – Úristen, Luke! Látod, mennyi az idő? Jaj, ebből ma biztos, hogy baj lesz – most tényleg átérzem a helyzetét, és sajnálom is a gondokért. – Nagyon szépen kérlek, ha csupaszon is, de menj be a szobájába gyorsan, nem akarom, hogy megint itt lásson. Olyan ciki ez nekem. Addig én kisurranok. – Szia, Eva – köszönök neki, és szófogadóan elindulok Sarah szobája felé. – Szia – veti oda, miközben kapkodva öltözik. Felveszem az alsóm, és a gyerekszoba felé veszem az irányt. Sarah az ágyában játszik, rám nevet, amikor meglát. Álom ez a kislány. Leülök az ágya mellé, ám alig ért le a fenekem, már látom is Evát sietve távozni, viszont még odamosolyog és int a kezével. Hallom, ahogy becsukódik az ajtó. Most már a gyerkőcömre koncentrálok, aki ismét apának nevez. Örül nekem, és én is neki. Jobb lett volna egy kicsit többet aludnom az este, mert ma egy nagyon fontos tárgyalásom van. Itt ül a komplett cégvezetés mind a három tulajjal. Már vagy másfél órája birkózom velük, amikor csörög a telefonom a zakóm zsebében. Maximális tiszteletlenség, mondhatnám kapitális hiba. Elfelejtettem kikapcsolni, lehet, hogy izgultam is, de inkább a fáradtságnak tudom be. A francba! Elnézést kérek, és kinyomom a hívást. Eva volt az. Mit akar, miért nem csak egy üzenetet küldött? Tudja, hogy dolgozom, és azt is, hogy mit, ebből kifolyólag nem mindig vagyok elérhető. Még háromnegyed órát tart az álláspontok közelítése, és végül sikeresen találkoznak is. Annyira csak nem lehettem zombi, ha nyélbe üttetett az üzlet. Már csak a papírokat kell kitölteni, ami még legalább egy óra. De ez már sétagalopp lesz, semmi agymunka, közben kávézunk, és szinte baráti viszonyban beszélgetünk. Ezek szerint tényleg hálásak, hogy tanácsadói szerződést kötöttek velem, illetve a céggel. Már a zakó is lekerült mindenkiről, ó, mennyivel jobb így a légkör. Megtörténik a papírok átadása, a névjegykártyacsere, és indulhatok is. Kocsiba ülve kihajtok az irodaház látogatók részére fenntartott parkolójából, és egy szabad helyet keresek kicsit távolabb az utcán. Meg akarom nézni a telefonomat. Üzenethegyek várnak, és négy nem

fogadott hívás. De fontos lettem egyszerre! Eva mellett John is keresett, plusz két ügyfelem. Nézem az órám, mindjárt dél, és még haza is kellene érnem, hogy váltsam Aprilt. Eva üzenetével kezdem az olvasást. Szia, Luke! Van kedvetek ma sétálni? Kiviszed Sarah-t a friss levegőre? Gondolom, ez csak afféle alibiszöveg. Hasonló lesz a válaszom is. Szia, Eva, természetesen szeretnék egy kicsit mozogni, nem csak heverészni. Üdv, Lüke. Hoppá, elírtam a nevem. Üdv, Luke Most Aprilen a sor. Felhívom, hogy mit akar. – Szia, látom, kerestél. – Igen, mert már úton vagyok. – Hova? – Dolgozni. – Tessék? És Sarah? – Itt van velem, illetve itt vagyok már Allisonnál. Leteszem nála, és rohanok is tovább. Felhívtak, hogy beesett egy delegáció, ezért mennem kell. Tehát Sarah itt van, ide ugorj be érte. Mikor végzel? – Elvileg most, de ez egy külső helyszín, és még bentről is kerestek, nem tudom, mit akarnak, de elvileg be kell még mennem. Kábé egy óra. – Semmi gond, Allison azt mondja, maradhat, hisz kifejezetten jól elvan a két kis csaj egymással. – Oké, majd jelentkezem Allisonnál, ha tudom már, mit akarnak a cégnél. Szia. – Szia, én nem tudom, mikor végzek. Tehát szabad a pálya. Oké, akkor most a cég, és utána a lányom felől érdeklődöm. Monique azért üzent, mert John nem ért el, és rábízta a titkárnőjére, hogy értesítsen, miszerint személyesen akarnak beszélni velem, amolyan miniértekezlet keretein belül. Jó, úgyis be kell vinnem a papírokat, és Sarah miatt már nem kell sietnem amúgy sem. Hívom Allisont. – Jó napot! Önök kaptak tévesen egy csomagot? – Hé, Luke! Szia, nincs itt semmi tévedés. Játszópajtást rendeltünk Dorothynak, az érkezett meg. Szuperül megvannak, olyan aranyosak. April mondta, hogy még dolgozol. Csak semmi pánik, jössz, amikor jössz. Napokig is maradhat. – Kösz. Még nem vagyok kész, és ráadásul berendeltek valami megbeszélésre is. – Ismétlem, semmi gond, sőt Johnynak a kérése, hogy fél ötre itthon van, legkésőbb ötre, és el ne engedjelek addig. Vacsorára is maradnotok kell, mert azt mondta April, hogy csak későn jön. Rendben? – Hát, nem is tudom, nagyon aranyosak vagytok, de tudjátok, hogy eddig se haltam soha éhen, amikor egyedül voltunk. – Akkor fogd fel ezt egy baráti meghívásnak. – De nem öltönyben megyek. – Menj haza, ha akarsz, zuhanyozz le, kapj fel valami kényelmeset, és gyere, amikor végzel. Huss, most menj dolgozni, az én emberem is azt csinálja. – Rendben, sziasztok. A cégnél nem volt semmi rendkívüli, csak az igazgató akart valami kimutatást a csoportunktól, ehhez kellettem én is. Nagyon igyekeztem, meg is jegyezte John, mire én, hogy ma még nekem van egy menetem bébiszitterként. A menetet Evára értettem, a bébiszitterkedést meg Sarah-ra. Természetesen, amikor meglátta az aláírt szerződésben, hogy megint mekkora hal akadt a horgomra, én voltam Luke bácsi, az ő embere. Gyors búcsú, mielőtt elérzékenyülök.

Megint a kocsiban ülök, és üzenetet fogalmazok Evának. Sziasztok, húsz perc múlva otthon vagyok, és készen állok egy nagy sétára. Luke Hazaérve a garázs előtt parkolok le, hisz mennem kell majd Sarah-ért. Eva kint áll az erkélyükön. Hm. Engem várt? Odaint, visszaintek. Betolatok a garázsba, és kiszállok a kocsiból. Tanácstalanul elindulok felé, a zakóm és a táskám a kocsiban hagyom. Meg se várja, hogy odaérjek, rám köszön. – Szia, Luke, most beszéltem Aprillel, mindjárt felugrom hozzá valamiért. – Oké, várunk – veszem a lapot. Ez a jelenet a kíváncsi szomszédoknak szólt. Kiveszem a cuccaimat, és bezárom a kocsit, majd felbaktatok a lakásba. Felérve kibogozom a nyakkendőm, ekkor megszólal a kaputelefon. Hé, még kész sem vagyok! Kinyitom a lenti kaput, és várok a bejárati ajtó előtt. Addig leveszem a cipőm. A nyakkendő a kezemben. Mikor Eva felér, óvatosan besurran. – Sziasztok. – Szia, csak én vagyok – üdvözlöm, miután becsuktam az ajtót. – Tudom – mosolyog. – Á, milyen elegáns nyakkendő, jössz vagy mész? – kapja ki a kezemből, és a nyakára tekeri. – Most jöttem, de el is mennék, ha lehet – vigyorgok. – Minő kétértelműség – illegeti magát előttem. Gyorsan elhadarom, hogy mi a felállás, és hogy majd el kell hoznom Sarah-t Allisonéktól. – Még időm sem volt enni és felfrissülni – panaszkodom. – Jaj, a szívem megszakad önért. Miért szeretne most felfrissülni, azt nem este a lefekvés előtt szokás? – Este is, de lefekvés előtt is, ha van kivel. – Ön megint olyan kétértelmű. – Eva, nekem nagyon fontos a higiénia. – Nekem is, ezért veled tartok – válaszolja, és már gombolja is ki a blúzát. Nincs alatta melltartó. Hú ezek a cicik, jól passzolnak a nyakkendőmhöz. – Mit meresztgeted itt a szemeid, olyan vagy, mint egy szűz fiú. – Hát… együtt is zuhanyozhatunk. – Azt majd máskor, elég nagy az a kád két személynek is, van időnk bőven egyet ázni – jelenti ki. Nem semmi egy csaj, már semmi sincs rajta, csak a nyakkendőm, a ruhái pedig a padlón hevernek. – Akkor megengedem addig a vizet. Mire visszaérek, a nyakkendőm rendes csomóra van kötve a nyakán. – Mit szólsz, milyen ügyes vagyok? Apukámnak is mindig én kötöttem. Hogy áll? – Gyönyörű vagy. – A nyakkendőt kérdeztem, a csomózást. – Tökéletes, mint te magad. – Köszönöm – s azzal leveszi magáról úgy, hogy ki sem köti. – Reggel már csak fel kell venned. – Én köszönöm – veszem el a nyakkendőt. Eva már teljesen csupasz, a puncija is, de én még mindig ruhában vagyok. A nadrágomat is vállfára teszem, és elindulok a fürdőszoba felé, hogy elzárjam a vizet. Eva kérésére teszek bele habfürdőt is, ő pedig a hab alatt a vízben már a farkamat fogja. A testiség szó nálam nem azt jelenti, hogy mindenáron mindennap el kell hogy süljön a fegyverem. Az is testiség, ahogy Eva most simogat és masszíroz a víz alatt, és az is testiség, amikor kilövell a spermám. Jó ez is, nyugtató, érzéki, isteni. Nem az lenne a normális, hogy egy feleség kényezteti a férjét, és viszont? A szeretet kifejezése lehet ilyen is, a kölcsönös odafigyelés a másikra, és a folytonos megerősítés.

Megerősítés, hogy fontosak egymásnak, jól érzik magukat a másik társaságában, az most mindegy, hogy ehhez meztelenek-e, vagy sem. A kölcsönösség a lényeg. Milyen jó lenne, ha így élném az életem Aprillel. Nem ettől a gyönyörű lánytól kellene ezt megkapnom. Veszélyes, mert érzelmi szálakat vélek felfedezni magamban. Eva félig rajtam fekszik, a fehér habok csak még jobban kiemelik bőrének barnaságát. Nagyon szép látvány. Felemelkedik, de nem kérdez, csak néz. Én is ezt teszem, mert annyira helyes, ahogy két kis habpamacs fedi mindkét mellbimbóját. Mintha egy revütáncos show-ban lenne. – Milyen szégyenlős ma valaki – jelentem ki, miközben végig a melleit nézem. Látja, hogy hova bámulok, ezért odapillant. Rögtön elmosolyodik. – Ez a legújabb fürdőruhadivat – mondja, és még több habot próbál a melleire ügyeskedni. – Honnan veszed? A monokini sosem megy ki a divatból, legalábbis nálam az az örök sláger. – Nem a nudizmus? – Nincs rajtad tanga? – játszom meg magam, és a combjai közé nyúlok. – Feslett nőszemély – adom a megdöbbentet, de a kezem nem kapom el, hanem ott pihentetem, ahol a tangának a testét kellene fednie. Nem is pihentetem, hanem viszonozom vele azt a sok jót, amit az előbb én kaptam. Simogatom érzékeny részeit. Mennyivel más így, hogy a sok habfürdőtől sikamlós a víz. Neki is minőségi változás lehet, habár eléggé sikamlós tudott lenni az eddigi tapasztalataim alapján. Nézem az arcát, a rezdüléseket, amik jelzik, hogy jó neki, amit csinálok. Sőt nagyon-nagyon jó, úgy sejtem, elélvezett a kezemtől. Kihúzom a combjai közül. Nekem is jó volt az a tudat, hogy boldoggá tettem valakit minden ellenszolgáltatás nélkül. Mielőtt valami más is történne itt a nagy kádban, megkérdezem, hogy kér-e inni, mert én nagyon szomjas vagyok. – Te most valóban szomjas vagy? – kérdezi Eva. – Nagyon. – Most ez azt jelenti, hogy menjünk ki? – Nem, csak azt, hogy fél percre itt kell hagyjalak. Tehát mit kérsz? – Alkoholt iszol, vagy mást? – Mindegy, ami a szomjamat oltja. De a víz is jó. – Van söröd? Jól behűtve? Azt én is innék – jelenti ki úgy, mintha az lenne a legnagyobb bűn, hogy alkoholt iszunk, nem pedig az, hogy megcsaljuk a párunkat. – Van. A konyhában kitöltök két üveg sört elegáns poharakba, szép habbal, majd visszatérek Evához. – Hé, te le akarsz itatni? – csillog a szeme. – Feltett szándékom – vigyorgok. – Megfogod, kérlek, a tiédet, nem akarok elcsúszni az üvegpoharakkal. – Add ide mindkettőt – térdel fel, és a két kezét felém nyújtja. A kádban mindketten rávetjük magunkat az italunkra. Ő kíváncsian belekortyol, én pedig szó szerint megiszom a felét. – Hát ez isteni volt – jelentem ki. – Nekem is isteni volt – néz rám kis sörhabbal a száján – az előbb… – teszi hozzá sejtelmesen, rögtön tudom is, mire céloz. – Ez inkább keserű. Nem fogom tudni meginni. Neked adom, ha jó fiú leszel. – Te le akarsz itatni? – teszem fel én is a kérdést. – Mikor nem voltam én jó fiú? – Hát például akkor, amikor három szegény lányt szédítettél egyszerre. – Ezt ki mondta? – vigyorgok, és megiszom a söröm másik felét is. A poharat óvatosan a kád mellé teszem.

– Te mondtad a múltkor. Ha simogatlak, mint az előbb, akkor elmeséled a részleteket? Mit tettél azokkal az ártatlan lányokkal? – Megdugtam őket, vagy ők dugtak meg engem, már nem is tudom. – Ne légy közönséges, és ennél bővebben meséld el! – dorgál meg. – Semmi különös, volt egy csajom, aztán még hozzácsapódott kettő. Ennyi, szép volt, jó volt, elég volt, aztán jött April. – Luke! Azért te ennél nagyobb dumás vagy. El is mehetek – színlel sértődöttséget. – Már megint? Itt, a vízben? – Mocsok alak – mondja, és akkorát csattan a tenyere a mellkasomon, hogy csak na. – Honnan veszed, hogy elmentem? – Mert forrt a víz körülötted, azért is lettem ilyen szomjas. – Szégyelld magad! Hogy te miket észreveszel! – s azzal megcsókol. – Luke, de most már hallani akarom a sztorit. – Oké, ez a doktornő után volt. De hosszú lesz, és akár hiszed, akár nem, nekem már nagyon kiszáradt a bőröm. – Ki akarsz menni a kádból? De még… te… – Ami késik, nem múlik – válaszolok a ki nem mondott szavaira, melyekkel az én orgazmusom hiányát javasolta orvosolni. Eddig kifejezetten izgató volt a vízben, de most már elég. Kiszállok, s őt is erre biztatom. – Akkor a piros törölköző a tiéd. A hálóba érve összebújunk az ágyban. Aludni szeretnék. Így, itt, vele, egymást ölelve. De nem lehet, mert várja a sztori folytatását. Belekezdek. – Mivel tudtam, hogy a doktornő el fog költözni, és ezzel vége lesz a kapcsolatunknak, eleget tettem egy meghívásnak, és elmentem egy társasággal bulizni. Két párral voltam, így öten mentünk egy kocsival a diszkóba. – A legjobb hely, hisz ott lehet igazán csajokat felszedni. – A legrosszabb, mert ott táncolni is kell, amit nem szeretek, mert nem tudok. – Tényleg, még nem is láttalak táncolni. – Szerintem nem is fogsz, ezt az ismerkedési szakaszt mi már átléptük, részemről nincs visszaút. – Lüke – karol át még erősebben. – Tehát ők négyen elkezdtek rángatózni a táncparketten, én pedig az italom kortyolgatva figyeltem a tömeget, amikor is kiszúrtam egy fekete hajú lányt. – Végre egy fekete, a sok szőke mellett – bújik hozzám még az eddigieknél is szorosabban. – Ezt a hajszínt favorizálom – felelem, s megcsókolom a homlokát. – Magas lány volt, mert kilátszott a tömegből. Kleopátra-frizura, szép barna bőr, aranyos arc, de az alakját nem láttam, mert a sok fiatal ott taposta egymást közöttünk. Tetszett, oda akartam menni hozzá, de csak akkor, ha láttam már a testét is, mert nem szerettem volna sarkon fordulni, ha valami nem tetszik. Ezért kivártam a kedvező pillanatot, s addig törtem a fejem, hogy mivel szólítsam meg. Amikor sikerült meglátnom végre tetőtől talpig, maximálisan elégedett voltam a látvánnyal, letettem az italomat a pultra, és elindultam. Odatülekedtem hozzájuk, furán néztek rám. Öten voltak együtt, rajta kívül még két fiú és két lány. Udvariasan köszöntem, még furábban néztek rám a többiek, csak ő mosolygott. Ott álltunk egymással szemben, én pedig előálltam egy kamu sztorival, amiről csak ő tudhatta, hogy nem igaz. Egy nem létező ismerősének a telefonszámát kértem el tőle. A lány rögtön kapcsolt. Ekkor arra jött a pohárleszedő srác egy teli tálcával,

lazán megállította, kért tőle tollat és papírt, amire felírta a számát és a nevét, majd a srácot a dolgára engedte. Mondta, hogy hétfő reggel nyolckor hívjam. Megkérdezte a nevemet, hogy tudja, kiről is van szó. Ekkor közölte, hogy most bocsássak meg, de nem ér rá, és elköszönt. Én csak ott álltam, néztem, ahogy elsétál azzal az isteni alakjával, bocs, de tényleg jó nő volt. Közben láttam, hogy a társaság, akivel volt, végig bennünket figyelt, amíg lerendeztük ezt a telefonszám-felírást. Mikor visszaért, mind odahajoltak hozzá, és gondolom, kérdésekkel bombázták. Ugyanúgy, ahogy engem is az én ismerőseim, mert már aggódtak. – Mire fel? Nagyfiú vagy, nem kell téged félteni. – Pedig jó vigyázni. – Miért? – Mert vette már zokon pár barom, ha összeakadt a szemem a nőjével. Volt egy-két szitu, amikor el kellett hagyni a helyszínt, mielőtt baj lett volna. – Meg is érdemled, te nőcsábász. Nem kell mindenkit megkefélni. – Eva, ez nem igaz. Sokan ezt hiszik rólam, de tényleg nem így van. És most őszintén, tedd a szívedre a kezed, várj, inkább majd én! – s ezzel finoman meg is markolom a cicijét. Ezen elmosolyodik. – Ebben a kapcsolatban én vagy te kezdeményeztél? – Én… – mondja ki lassan. – De csak mert megelőzött a rossz híred, és nem akartam, hogy más arassa le a babérokat. Elhiszem neked, hogy te nem tettél még kezdeményező lépést a félrekefélés irányába a házasságod alatt. De nehogy azt állítsd nekem, hogy nem reagáltál azonnal igennel, ha egy nő kezdeményezett. Biztos volt pár ilyen eset. – Eva, valóban volt, de nekem jelent valamit a család és a házasság. – Akkor én most mit keresek az ágyadban, és minek markolászod a mellem? – Hé, te hogy kerülsz ide? – kapom el a kezem, majd vigyorogva folytatom. – Eddig észre sem vettelek. Felnevet. – Lüke. Ez nem válasz. – Mert te vagy a legjobb nő a világon, és ezt nem hagyhattam ki. – Jól tetted – feleli, és hosszan megcsókol. – Mi lett hétfőn? – vált hirtelen témát. – Felhívtam fél kilenckor, amiért rögtön le is cseszett. – Így jár, aki nem pontos. – Gondoltam, megvárakoztatom egy kicsit. Olvastam valahol, hogy ez egy jó taktikai húzás. Aztán mondta a címet, meg hogy induljak azonnal, mert ő már éhes, velem akar reggelizni, és ezt a napot amúgy is az ismerkedésünkre szánta. – Micsoda egy picsa! – Ne mondd ezt, csak határozott volt. Akkoriban szabadúszó voltam. Odahajtottam hozzá, felhívtam, jött is két perc múlva, és ismerkedtünk egy kicsit. – Gondolom, rögtön a kocsiban – jegyzi meg gúnyosan. – Megint nem talált. De voltam már csajjal kocsiban, mert nem volt lakás. – Ki volt az? – Valaki más – és itt kissé elkomorodik az arcom, mert az majdnem rosszul sült el. Ellenben jó poén volt. – Mi van, mit titkolsz? – Semmit, de ez egy másik téma. – Viszont én ezt is tudni akarom, mindent tudni akarok rólad. Megjegyzem ám, hogy számonkérjem ezt a történetedet is később. Aprillel is volt autós szex?

– Igen, Aprillel is, pedig már házasok voltunk, de csak mert ki akartam próbálni vele is. Nekem ez semmi extra élményt nem nyújt, csak ki lehetett pipálni. – Kipipálni… – ízlelgeti ezt a szót. Nem nagyon tetszhet neki, mert így folytatja. – Ez nagyon macsó szöveg. Mától töröld a szótáradból. Főleg velem kapcsolatban. Én nem az vagyok, akit csak úgy ki lehet pipálni, aztán lehet nyugodtan tovább csajozni! Értve vagyok? – Miért jegyzed ezt meg mindig? Ha valaki aranykupából, az istenek nektárjából ivott, nem fog lehasalni egy pocsolyához, hogy a tenyeréből zavaros vizet igyon. – Ez szép volt. Köszönöm. De mi van a csajjal? – Te szakítasz mindig félbe. Nem kéne valamivel lefoglalni ezt a cserfes kis szádat? – Ilyen költői megfogalmazásban sem kértek még meg arra, hogy szopjak le valakit. – Sokan kértek meg már rá? Az mindegy, hogy nyersen vagy udvariasan – teszem hozzá, s most kicsit én vagyok féltékeny. – Nekem Brian volt az első, és most csak te vagy az életemben. Figyelj, mivel ilyen szépen kértél, leszoplak, de csak ha tényleg végére értünk ennek a történetnek. – Rendicsek. Összejöttünk, pár hónapig tartott, aztán vége lett. A történetnek vége van. Mit is ígértél az előbb? – hadarom, s már csattan is a tenyere rajtam. Szinte vártam. – A vadnyugaton revolverbajnok lettél volna, olyan gyorsan eljár a kezed – simogatom a keze nyomát, ami már be is pirosodott. – Lüke – nevet a fájdalmamon. – Oké, legyen így. Kényeztetlek téged, mi, nők ugyanis tudunk több dologra is koncentrálni, de csak addig, amíg te mesélsz. Ha abbahagyod, akkor én is. Kezdheted, hogy én is kezdhessem. – Oké, tehát… – kicsit várok, hogy lássam, szófogadó-e, de az, mert már kezelésbe vett. – Igen, ott hagytam abba, hogy beült a kocsimba, aztán elmentünk valahova reggelizni, és megismerkedtünk. Mondta, hogy nem semmi egy pasi vagyok, és örül, hogy odamentem hozzá, mert ő is észrevette, hogy bámulom. Neki is tetszettem, és állítólag megfogadta, ha két percen belül odamegyek, akkor az enyém lesz. – Micsoda? – hagyja abba a velem való szájjal foglalkozást Eva, de a keze azért folytatja. – Én is ezt kérdeztem. A két percet kicsit keveselltem, nekem sokkal többnek tűnt, vissza is kérdeztem, hogy tényleg nem volt-e több, de ő váltig állította, hogy nem. Szerintem többet agyaltam a belépő sztorin, de mindegy, a lényeg, hogy sikerült. – Miért várakoztatott szombat estétől hétfő reggelig, ha szimpi volt az egész fellépésed neki? – Mert csak akkor utazott el a barátja. – Hát ezt nem hiszem el – emeli fel a hangját. – Mekkora egy picsa! – Nem igaz, olyan kis formás feneke volt – vigyorgok. – De nehogy azt mondd, hogy a barátja is ott volt akkor a diszkóban! – De, pedig az egyik srác az ő barátja volt. Először nem akartam belerondítani a kapcsolatukba, de fiatal voltam, és a doktornő után szükségem volt gyorsan egy puncira. – Mocsok – mosolyog. – És? – Ezért gyorsan leküzdöttem az erkölcsi dilemmáimat, és valóban úgy éreztem, csak szívességet teszek a srácnak, ha megszabadítom tőle. – Otthagyta miattad? – Nem. Párhuzamosan két pasija volt, illetve nem. Négy hétig velem volt, aztán egy hétig a sráccal, mert olyan időközönként járt haza. – Tényleg egy picsa!

– Erre sem vagyok büszke utólag, habár rengetegen irigyeltek, hogy ilyen csajom van. Az egyetem mellett modellkedett, mert tényleg jó kis nő volt, de nagyon el volt szállva magától. Mindenben csak magát nézegette, állandóan a tükör előtt illegett-billegett. Lelkileg és szellemileg sem passzoltunk egymáshoz. – Mégis vele voltál Aprilig. – Igen, de akkor még Aprilnek is volt hapsija. Pár buliban látták egymást a csajok, ezt rendszeresen megkapom még mindig Apriltől, meg a tesókat is. – Milyen tesókat? – Hát a második és a harmadik csaj rokoni kapcsolatban állt egymással. Ők testvérek voltak. – Úristen, Luke! Te még Szodomáról és Gomoráról nem hallottál? Micsoda fertőben éltél te? Na, mesélj! – Előtte csak egy apró megjegyzés: nem akartalak zavarni a tevékenységedben. – Ó, Luke – mosolyodik el. – Bocsánat, de te, meg az életed, ezt hozza ki belőlem. Tudod, mit, ne beszélj, csak koncentrálj. Tudjuk le gyorsan ezt a tartozást, hátha belefér még a mai napba ez az erkölcstelen kapcsolat. – Most ránk gondolsz? – Nem, arra a két pihent agyú lányra. Hogy is mondtad? Várj, tudom, akik rokoni kapcsolatban álltak egymással – nevet. – Luke, te egy őrült vagy. – Akkor miért vagy velem? – Ezért. De most pofa be, csukd be a szemed! – Nézni szeretném, mit művelsz velem. – Ezt csak jelképesen mondtam, tégy, amit akarsz, s ne zavarj a dolgomban. Annyira érdekel a folytatás. Nem nyitottam ki a számat, nem húztam az időt. Bárcsak húzni tudtam volna, olyan jó volt, de ez a lány értette a dolgát, ezért hamar beváltotta az ígéretét. Eva mást is akar, látom rajta. Megtörli a száját, furán rám néz, mintha engedélyre várna. Szép lassan felkúszik a testemen, de a fejét nem a vállamra hajtja, tuti, hogy meg akar puszilni. De nem az arcom, hanem a szám kell neki. Biztos vagyok benne, hogy nagyon piszkálja a fantáziáját, és jó az neki, ha utána csókolózunk, hisz ki is fejezte. – Ez nagyon jólesett, gyere, kapsz érte egy csókot – mondom, s látom a szeme villanásán, hogy erre várt. Magamhoz húzom, és érzékin megcsókolom. Lassan felfedezve viszonozza, most nem vadulunk. Nem tudom, meddig ölelkezünk így, hogy a szánk összeforr, de hagyom, hadd legyen jó napja, és gonosz módon belevigyorgok a szájába, miután ő az enyémbe sóhajtott. Az elején még csukva volt a szemem, de mivel eléggé elhúzódott a csók, a végén már nyitott szemmel figyeltem a teste reakcióját. Mivel annyira nyomta hozzám a punciját, s közben mozgott is rajtam, szerintem orgazmusa is volt. – Minek örülsz? – kérdezi, mert észrevette az előbbi vigyorgásomat. – Az életnek, neked, mindennek, ami szép és jó. – Ennek én is örülök – érti félre kis füllentésemet. – Luke, neked mikor kell menned Sarah-ért? – Nincs időhöz kötve, de lassan ideje lesz. – Figyelj, eddig minden isteni volt, de szerintem nekem is mennem kell. A lánytestvéreket pedig legközelebb számonkérem rajtad. – Hát, nem is tudom… kezdek mostanában szenilis és feledékeny lenni. Talán ez azért van, mert annyi ütést kaptam már tőled, mint egy profi bokszoló az egész pályafutása során. – Lüke – rám nevet –, nincs neked semmi bajod – mondja, és kimászik az ágyból. – Szerintem most jobb, ha mész a lányodért. – Oké, de előtte felöltözöm. – Azt rögtön gondoltam, hisz én se meztelenül megyek haza.

– Elfelejtetted a gyógypuszit. – Tényleg, emeld fel a karod, mert nem férek oda. – Várj csak, lehet, hogy a mellkasomat csapkodtad, de igazából ide sugárzik ki a fájdalom – mutatok álszent ábrázattal a farkamra. – Bolond – nevet megint, de csillogó szemmel belekezd ott is a fájdalmam enyhítésébe, méghozzá jó sok puszival. Eva elment, én pedig gyorsan ellenőrzöm a lakást, árulkodó jelek, hosszú fekete hajszálak után kutatva, majd távozom. Eléggé elhúztuk az időt, kissé késve érkezem Allisonékhoz. Már vártak, hisz velem szerettek volna vacsorázni. Johnynak kedve lenne iszogatni is, de még vezetnem kell, ezért csak a vacsorát fogadom el. Nagyon éhes vagyok, jóízűen falatozom. Allison dicséri a lányomat, mondja, hogy eszményi gyerek, máskor is vihetjük. Jó ezt tudni, ha esetleg szükség lesz rá, hogy üres legyen a lakás. Be sem fejeztük az evést, amikor betoppan April. Vacsora után különvonulunk Johnyval, aki April felől kérdez. – Neki milyen a meló? – Nagyon úgy tűnik, hogy jó lesz hosszú távon, illetve már most is az. – És még mindig hülye? – érkezik az egyenes kérdés. – Igen – hangzik a korrekt válaszom. – Az szar. Punci erre az orvosság, ha ő nem ad eleget, akkor keress máshol. – Nincs nekem arra időm. – Nem az itt a baj, hanem az, hogy te szerintem leragadtál a szomszéd csajnál. Nem az ilyen nehézbombázókat kellene esélytelenül bámulgatnod az erkélyedről, egy kisebb kaliber is megteszi. – Mi vagy te, fegyverkezési szakértő? – Aha – nevet a kérdésemen –, csak hát bombajó az a csaj, ötcsillagos. Vegyél vissza kettőt, elég az arany középút, aztán hajrá. – Ha meg is csalnám valaha Aprilt, akkor az legyen királyi trófea, vagy ha nem, akkor maradok inkább hűséges. – Sajnállak, barátom. – Nem kell, hidd el! Élem az életem, most épp nincs okom panaszra. – Johny nem tudja, mire mondom ezt, de nem is akarok minden tényt közölni, ami mostanában megtörtént, hisz elvileg nem dicsekedhetek vele. Itt. Viszont Tommynak lassan kellene valamit mondanom. Megígértem neki. Egy darabig még dumálunk, majd felnyaláboljuk a csemeténket, hisz mindjárt aludnia kell már, még egyszer hálásan megköszönjük a szívességet, aztán két kocsival távozunk. Aprilt elvesztettem szem elől, a forgalom miatt lemaradtam, de csak hazatalálok. A garázs előtt Tommyval és Aprillel találkozom. – Helló, Luke, rég láttalak – ráz velem kezet Tommy. – Mi újság? – Semmi különös. – Azon kívül, hogy milyen gyönyörű lányotok van – mondja, és kedvesen Sarah arcába csíp. – Mi van, nagylány, álmos vagy? Hallom, bulizni voltál. – Ezek szerint már váltott pár szót Aprillel. – Nemcsak ő, hanem én is, nehéz napom volt, úgyhogy mi el is köszönünk. Megyünk fürödni. Szia, Tommy. Sarah, te is köszönj! Mondd, hogy pá-pá – biztatja April, de Sarah nem reagál, csak egyre keskenyebb szemekkel figyel ránk. – Sziasztok, jó pancsizást – szól utánuk Tommy, majd hozzám fordul, mikor hallja, hogy a bejárati ajtó becsapódik a lányok mögött. – Luke, mi ez, ha nem szex előtti tisztálkodás? – puhatolózik vagy provokál.

– Nem hiszem, hallottad, hogy fáradt. – Te szegény. Nem akarsz valamit meggyónni? – Mi vagy te, pap? – Az éppen nem, de te vétkeztél már, fiam? – Igen, atyám. – Azt a hétszentségit, és ezt csak most mondod? Ha nem kérdezem, neked eszedbe sem jut, hogy mit ígértél? – Csendesebben, atyám, ha nem is az Úr odafent, de valaki meghallhatja a bűnömet idelent – álszenteskedem. Jót nevet, de mást is látok az arcán. – Akkor üljünk be a kocsiba – javasolja. – A gyóntatófülkébe? – Aha, de ne játssz az idegeimmel! – Mert akkor nem kapok feloldozást? – húzom még egy darabig. – Oldozzon el téged az, akivel kikötözős szexet játszottál, nem én. Az volt? Megvolt? – csillog a szeme. – Még csak az kellene! Így sem vagyok biztonságban, folyton csapkod. Ki tudja, mi lenne, ha még meg is lennék kötözve. Nem felejtettem el, amiben megegyeztünk. De még nem fektettem le, csak párszor meztelenkedtünk. – Mi? Az nem egy és ugyanaz? – Te a megdugásról kérted az információt, az pedig azt jelenti, hogy a fütyi bent volt a punciban. – Mi? Tehát csak meztelenül fekszetek az ágyban és csapkodjátok egymást? – értetlenkedik. – Azért ez így nem pontos – nevetek a kérdésén meg az ábrázatán is. – Ha valaki csapkod, akkor az csak ő. – Te miről beszélsz? – húzza egyre feljebb a szemöldökét. – Szadomazót játszotok, vagy domina a csaj? – Nem, de olyanokat vág rám, ha valami nem tetszik neki, hogy veszélyesebb, mint egy utcai harcos. – Ezt még mindig nem értem, de mi van a szexszel? – Punciba még nem volt, esküszöm. Csak úgy szájjal, kézzel, mint tiniként. – Luke, te csaló gazember! De hát az is szex, oké, jó, nem dugás, de akkor is átléptetek már egy határt. Jól fuvolázik? – Aha. – És a puncija? – Édes, mint a nektár. – Áh… el se tudom hinni, hogy megkaptad ezt a csajt. Te mázlista dög! – Még nem kaptam meg, elvileg most lesz a nagy nap. – És mióta tart? – Pár napja – válaszolom, majd belekezdek egy hosszú monológba. Felvázolom az eddig történteket, attól kezdve, hogy elkezdődött gyereksétáltatás közben a puhatolózás, aztán a félre nem érthető burkolt ajánlat, és az, ahogy éltem a felkínált lehetőséggel. Közben Tommy egyik ámulatból a másikba esik, de nem szól közbe, kigúvadt szemekkel figyel rám, hátba vág párszor, miközben gratulál a sikeremhez, de határozottan kijelenti, hogy elvárja a friss fejleményeket. Erre ígéretet teszek, majd elbúcsúzunk. Közeledik a hétvége, amikor jelenésünk lesz April szüleinél, egészen vasárnap estig ott maradunk. Nem tudunk pénteken találkozni Evával, sajnos már nem fér bele az időbe. Nagyon, de

nagyon nem érzem jól magam így a bőrömben. Miután visszajövök, Mike megint színre lép, így már nehezebb lesz találkozni. Utána meg egyetemi vizsgák és családi programok lesznek Evánál, amik nehezítik a következő randinkat. Lehet, hogy egy hétig sem látom majd… Már kocsiban ülünk mindhárman, és vidékre tartunk. April szüleinek több házuk is van, jelenleg épp az egyik felé vettük az irányt. Természetesen Sarah volt a középpontban, mindenki vele foglalkozott. Aprilnek szinte ki sem aludt a cigi a kezében, egyik után a másikra gyújtott. Esküszöm, nikotinmérgezést fog kapni ez a bolond nő. Ilyenkor nem vagyok szívesen a közelében. Kissé elvonultam, így elég idő adatott arra, hogy tudjak a mobilommal foglalkozni, Evának megírtam az utóbbi napok összefoglalóját. Először történt az meg velem, Hogy egy gyönyörű nő ült velem szemben. Szám neki csókot adhatott, Mit tőle rögtön vissza is kapott. Nem sokat kellett várni a válaszra. Luke! Ne vetíts már! És az a sok lány, aki előttem volt? Jó, ez a múlt, nem rágódom rajta. A vers viszont aranyos. Biztos nekem írtad? Most erre nem válaszolok azonnal. Kitalálok valami komolyabbat. Megcélzom a szívét. Ó, inkább a punciját szeretném már, de nem nyílvesszővel, hanem a hímvesszőmmel. Ezen a hülye rímemen vigyorgok egy sort, de most valami érzelmesebb szöveget kell alkotnom. Bennem működik találkozásunk óta egy óra, Melynek a számlapjánál nagyobb a mutatója. Élesen belém hasít, mindig egy újabb sebet, Percenként, mit nélküled töltök, s nem Veled. Ez a gonosz óra a köröket szorgalmasan, s fájdalmasan rója, S mi távol vagyunk egymástól, egyikünk sem tehet róla. Erre nem érkezik azonnal a válasz, beletelik egy fél napba, míg visszaír. Luke, nagyon-nagyon szép. De nem túl érzelmes? Remélem, csak a testemre értetted. Mi két külön család vagyunk! Mondtam! Tudod! De igen, én is szeretnék már veled lenni. Úgy! De csak úgy! Most kaptam a fejemre. Többször elolvasom, pedig elég világos megfogalmazás. Tehát őt is megzavarta, amit írtam. Talán. Ezt nem üzenetben akarom folytatni, ezért most nem írok többet. Zavaros dolgok jutnak eszembe. A következő üzenetében Eva egy keddi napot jelöl meg arra, hogy randizzunk. Ó, de még azt ki kell várni, és megint egy hétvége van addig előttünk. Elég hosszú lesz, az biztos. De van már egy kis reménysugár. Ez is valami. Dobog a szívem, amikor kedd reggel begépelem a telefonomba azt a szöveget, amit amolyan pontosításnak szánok. Csak egy kis művészi hangvételű emlékeztető a mai randinkra. Mégiscsak szebb, mintha úgy fogalmaztam volna meg röviden, hogy hol és mikor. Ebben nem sok romantika lenne belesűrítve. Ez az üzenet hagyja el a mobilomat: Végre-valahára megértem a napot, mikor a naptár keddet mutatott. Mindjárt hallom, Kedves, az édes hangod, mi nekem mindig éltet, s erőt adott.

A kocsiban vagyok, válaszüzenetet jelez a telefonom csipogása. A piros lámpánál gyorsan elolvasom, valóban Eva írta. Kedves Luke! Sokan mondták már, hogy édes a hangom. Azért neked is köszönöm. De ha csak a hangomra vagy kíváncsi, azt telefonon is hallhatod, ezért nem kellett volna erre a fránya keddre várni. Puszi Mi? Incselkedik velem ez a csaj? Tudja, hogy most vezetek? Oké, most piros lámpánál állok, de mindjárt zöld lesz, és indulnom kell tovább. Nagy forgalomban közlekedni pedig veszélyes üzem. És ha kihagy a szívem? Remélem, csak szívat. Újabb jelzés, de most tényleg nem tudom megnézni, csak majd ha beálltam a cég parkolójába. Viszont addig többször kapok üzenetet. Mi ez a nagy érdeklődés kora reggel? Szerény személyem ilyen fontos, nem tudnak élni az ügyfeleim a tanácsaim nélkül? Leállítom a kocsit, azután gyorsan megnézem, kik zaklatnak. Haha, most szívesen megnéztem volna az arcodat! Luke, a nagy mókamester. Hogy esik, ha te vagy a célpont? Rá egy percre megint Eva. Luke, te érted a viccet? Viccnek szántam. Hahó! És a verset is köszönöm, szép volt. Majd megint ő, de itt legalább két perc van a két üzenet közt. Tehát fejlődőképes a türelem terén. Luke! Most mi van? Felhúztad az orrod? De lüke vagy, én is alig várom már, hogy találkozzunk, és nemcsak a hangodra vagyok kíváncsi, hanem másra is. Jelentkezz, kérlek! Gyorsan visszaírok neki, hisz pontosan kezdődik a munka, és nem késhetek. Főleg azért nem, mert kivételesen ma kedden van a hétfői értekezlet. Eva, vezetés közben tilos a mobiltelefont használni! Most parkoltam le a kocsival. Minden oké, bírom a humort. Zúdíthatod rám, vevő vagyok én is a jókedvre. Hol és mikor? Szia Tehát mégiscsak egy hol és mikorral kellett volna kezdenem, megspóroltam volna ezt a kis malőrt magamnak. Malőr volt ez egyáltalán? Nem ismerem ezt a csajt. Majd kiderül ma délután. Viszont egy sziát odabiggyesztettem a válaszom végére, mert most órákig nem fogok tudni reagálni. Az értekezleten nem tudok koncentrálni, tele van a fejem mindennel. Eva körül keringenek a gondolataim. Nem tudok odafigyelni, szó szerint megrázom néhányszor a fejem, mintha ki akarnám szórni belőle a gondolataimat. De nem megy, csak a mai délutánra van kihegyezve minden agysejtem. Ezt John is észreveszi, aki közvetlen mellettem ül. Meg is kérdezi halkan suttogva. – Luke bácsi, minden rendben? – Aha. – Pedig szerintem nem. – De – suttogom vissza. – Akkor miért rázod a fejed? Fáj? – Nem. – Olyan fátyolosan vörösek a szemeid. Ittál eleget ebben a melegben? Nem szédülsz? – Kösz, hogy aggódsz értem, majd iszom a szünetben. Valóban egy kicsit szédülök – mondom, és ez igaz is. Szédülök, mert a fejemben egy tornádó köröz vadul. A közelgő mai délután előszele kavarta ezt a vihart. – Hozzon Monique egy pohár vizet meg egy aszpirint? – Nem, köszönöm – válaszolok határozottan, miközben Monique, aki a másik oldalamon ül, kérdőn rám néz, mivel valószínűleg meghallotta a nevét. A témát le is zárom, elfordulok Johntól, és Monique-nak odasúgom, hogy semmi fontos.

Ezután viszont többször magamon éreztem John kutató pillantását, jólesik, hogy törődik velem. Jó ember és jó főnök. Monique is rám-rám sandít, de mivel ő nem hallotta a sugdolózásunk tartalmát, inkább csak kíváncsiságból teszi. Egyszer-kétszer rámosolygok Johnra, hogy megnyugtassam, minden oké. Hála istennek, vége az értekezletnek, de John kérdései csak most következnek. Nem hagyja abba az egészségügyi észrevételeinek a boncolgatását. Csak nehogy engem akarjon szó szerint boncolni, elég korán lenne az még. Ezen magamban vigyorgok, és elfogadom az aszpirint, amit egy nagy pohár vízzel leöblítek. Való igaz, a fejem, az tényleg fáj, de hát ez nem is csoda. Papírmunka, számok, tervek, kimutatások, előrejelzések. Remek. Ilyen száraznál szárazabb munka vár még ránk, hisz nincs még itt a munkanapom vége. Pontosabban a félnapos munkaidőm vége. Nincs is nekem olyan rossz dolgom, sőt. A munkámra és a családom egyik felére ez igaz. És van egy gyönyörű, fiatal szeretőm. Remélem, ma délután az enyém lesz egészen, és beteljesül az, amire már régóta várok. Hazafelé tartok, szabad vagyok, már nem nyögök a munka súlya alatt. Bárcsak ott tartanánk az időben, hogy Eva nyögdécselne alattam. Disznó vagy, Luke, szólal meg egy hang a fejemben. Most is csak a szexre gondolsz! Van neked más dolgod is; a gyerekeddel mi a helyzet? Sarah vár haza téged, ha valaki tényleg szeret, akkor az ő. Hé, mi ez? A lelkiismeretem? Azt nem hiszem, ha van is még bennem ilyesmi, az elég ingatag lábakon áll azóta, hogy csókolóztunk Evával. A többiről meg ne is beszéljek. Furcsa érzésekkel bandukolok fel a lépcsőn. Aprilnak már mennie is kell, ketten maradunk a kis drágaságommal az ölemben. Ezer csókot cuppantok a kis arcára, de fel kell oldanom a sziát, amit Evának írtam, hisz azzal zártam le az üzenetemet. Már itthon. Tervezel ma délután valami testmozgást? Egy séta a gyerekekkel a friss levegőn? Elküldöm, a telefon Sarah kezébe kerül. Áhítattal nyomogatja, nagy szemekkel nézi a kijelzőt. Ragyog az arca, mikor jelez a válaszüzenet. Azt hiszi, hogy ez az ő érdeme. Nyomkodná tovább, hogy újabb hangokat csaljon ki belőle, de hajt a kíváncsiság, és visszaesdeklem tőle a készüléket. Ezt nevezem én ködösítésnek. Testmozgás? Igen. Kérdezed, hogy hol. Logikus, hogy nálad. Mikor? Ha a lányod alszik. Jelezz, és már ott is vagyok! Puszi. Aha, tehát tényleg beérett a gyümölcs, amit már csak le kell szüretelnem. Ezek szerint testmozgás lesz hamarosan. Illetve ebbe még az álommanó is beleszólhat, attól függ, mikor lesz álmos a lányom. Vad csiklandozásba kezdek, Sarah pedig hangos nevetésbe. Amint ez átcsap hangos sikongatásba, abbahagyom, mert nem akarom, hogy csuklás legyen a vége. Aztán sok-sok játék következik, hogy elfáradjon. Sikerrel járok, már alszik is az ágyunkban. Majd később átviszem a szobájába, ha Eva itt lesz. Nem akarom most felemelni, mert félek, hogy felébresztem. Gyorsan elküldöm az üzenetet, hogy szabad a pálya. Most már csak várnom kell. Tűkön ülök. Percek ezek, vagy órák? Nem tudom. Nehéz most, nagyon nehéz. Így még nem izgultam randi előtt. De hát nem is randi ez, hanem egy beígért szexuális aktus. Most oly lassan és kínkeservesen telik az idő. Régebben, ha összejöttem egy nővel, akkor a kölcsönös szimpátia és a mindkettőnk által akart szex előbbutóbb az ágyba vezetett bennünket. Az, hogy ez melyik randin történt, azt mindig az adott helyzet mutatta meg. Inkább spontán jöttek az események. Mindegy… nagyon kívánom Evát. De mikor teljesül már be ez a vágy, ami egyszerre vonz és tiltott gyümölcs is? Hallom a várva várt dallamot, a kapucsengő hangját. Már csak abban bízom, hogy nem a villanyóraleolvasó az. Gyorsan megnyomom a kapunyitó gombot, hisz így beszéltük meg. És amúgy is érzem, hogy ő az. A nyitott ajtón keresztül már nyomakodik is be csinos alakja végre.

– Szia, Luke, hogy van a család? – kérdezi. Tudom, hogy ez az udvarias szerepjáték megint a szomszédoknak szól. – Szia – válaszolok, és halkan becsukom mögötte az ajtót. – Mindenki végzi a dolgát. April dolgozik, Sarah alszik, én pedig vártalak – felelem, és megcsókolom. – Az jó. – Kerülj beljebb! – Köszi. És amúgy, minden rendben? – kérdezi lazán, miközben a nappali felé indul. – Igen… – húzom kissé el ezt a rövid szót, furcsállom kérdését. – Az jó. Megkínálsz valamivel? – Igen, ó, bocs. Mit szeretnél? – Csak egy pohár vizet. – Hozom is. – Jövök veled – jelenti ki, majd miközben magam elé engedem, hisz tudja, hogy hol a konyha, látom, hogy a fejével a gyerekszoba felé fordul. Az ajtaja nyitva, így látszik, hogy a kiságy is üres. – Sarah alszik? – Már rég, a hálóban. De mindjárt kihozom. – Nem kell, ne zavard! Tessék? Hasít belém a kérdés és a kétely is egyszerre, ami rögtön átvált csalódásba. Nehogy valami kitérő manőverbe kezdjen. Hogy zavarom leplezzem, hátat fordítok neki, amíg töltök egy pohár vizet. – Parancsolj – nyújtom át, miközben ő lazán a konyhapultnak dől keresztbe tett lábakkal. Micsoda lábak! Ezt a tényt büszkén mutatja a rövidnadrágja, amit most visel. Jól áll neki. Beleiszik a poharába, de csak éppen hogy. Közben engem figyel. – Te nem vagy szomjas? – Nem. – Gyere velem! – teszi le a poharát, aminek tartalmából szinte semmi sem hiányzik, majd kézen fogva magával húz. Nem tudom, mit akar, tétován vele megyek. A vendégszoba felé tart. Itt megfordul, a nyakamba csimpaszkodik. – Luke, itt akarom – közli kurtán, és vadul megcsókol. Eljött az én időm. Csókjait viszonozom, de mindig megelőz a tetteivel. Elkezd kihámozni a ruhámból, erre én még csak reagálni se tudok. Ott álok már teljesen meztelenül, alapos ez a csaj, hozzám lép, és mindkét kezével fogdosni kezdi a férfiasságomat. Izgató, ahogy egyik tenyerével felemeli a golyóimat, a másikkal pedig felülről simogatja a farkammal együtt. Lehajolok, hogy megcsókoljam a nyakát, készségesen félrebillenti a fejét. Jó lehet neki, mert nagyokat sóhajtva veszi a levegőt. Lassan a könyöke felé nyúlok, óvatosan felemelem a kezeit, hogy a pólóján át tudjam bújtatni a fejét. Szorosan előttem áll, kivillannak csodás mellei. Megfordítom, most már a háta simul hozzám. Megint a nyakát csókolom, miközben a melleit simogatom. Finom, körkörös mozdulatokat tesznek a kezeim. De elég, legalábbis nekem, a hasán lecsúsztatva, a nadrággombjával küzdenek az ujjaim. Feladat megoldva, cipzár lehúzva, a nadrág kissé letolva. Kell a hely, simogatni szeretném a punciját. Egy piros, sejtelmesen áttetsző tanga van rajta. Nem nyúlok bele, hanem a finom anyagon keresztül elkezdem izgatni. Nem bírja sokáig, kiszabadul az ölelésemből, és felém fordul. Tenyerébe fogja az arcom, csókjaival halmozza el a szám. Az ujjaim a bugyijában kutakodnak már. Felfedezőúton vannak, keresnek valamit. A gyönyört. Sikerrel jártak, megtalálták az élet forrását. Forrás ez valójában, hisz érzem, hogy nedves. Most még csak nedves, de ha elönt egy nőt a hév, akkor a kicsiny patak később vad folyammá változik, és elemi erővel tör felszínre az élvezet, s kéjjel teli orgazmusokat sodor magával az élvezet árja. Ennyi, nem bírom tovább. Szavak nélkül az ágyra akarom fektetni, de ő más véleményen van.

– A szőnyegen akarom – jelenti ki a fülembe suttogva. – A szőnyegen? – Szerintem buta fejet vághatok, de mivel ő már ezt eldöntötte, asszisztálok hozzá. Mi mást is tehetnék, hisz már kilépett a tangájából, letelepedett a kis szőnyegre, ami az ágy előtt van, inkább csak díszként. A célnak pont megfelel. Ott ül ez a gyönyörű fiatal lány. Kissé hátradőlve, kezeivel kitámasztva a felsőtestét, térde felhúzva és a bokái szorosan egymás mellett. Tiszta úrinő. Én még mindig bambán állok felette, gondolkodom, hogy tudnám udvariasan az ágy felé terelni első szeretkezésünket. Szeretkezést, ahol a nemi szerveinknek is aktív szerepet szántunk. De nem hagy több időt nekem, tetteivel irányít. Még jobban hátradől, a könyökén támaszkodik már, és a bokái is mozgásba lendülnek, amit a térdei is követnek. Lábai, mint két kapu, kinyílnak, és látni engedik a mindenséget. Most nem egy úrinő. Kitárulkozott teljesen, kacéran nézi a dilemmámat. Én meg a punciját. Ha eddig tanakodtam, most már semmi kétség, én is a szőnyegen akarom. Szerintem szórakozik is magában rajtam, ahogy látja pálfordulásomat. Tudja, hogy puncifüggő vagyok. Elvesztem, és most ebben a punciban is szeretnék elveszni. Leereszkedem én is, de előtte megpuszilom, sokszor. Mást nagyon nem is tehetek, mert a hajamba túrva szorítja oda a fejemet, ahol isteni neki. Nekem is az, de én félig a parkettán vagyok ebben a testhelyzetben, ami elég kényelmetlen. Főleg úgy, hogy a férfiasságom keményen meredezik, én meg azon hasalok a parkettán. Változtatni szeretnék ezen a pózon. Erővel felemelem a fejem. – Mi az? – kérdezi szintén felemelve a fejét, hisz már teljesen a hátán feküdt, úgy adta át magát a gyönyörnek. Furcsállja, hogy abbahagytam kedvenc időtöltésemet. – Bízom benne, hogy jól le van lakkozva ez a parketta, de mi van, ha mégsem, és beleáll pár nagy szálka a farkamba? – Bolond – nevet rajtam. – Nyisd ki, légy szíves, az erkélyajtót, meleg van itt bent! – Oké – állok fel megkönnyebbülve, de nem sikerül valami fiatalosra a felemelkedésem. Inkább feltápászkodom, mint akit elütöttek. – Mi az? – kérdezi kacagva. – Nem vagyok én fakír, irtózatosan kemény ez a parketta. Én nem a szőnyegen heverésztem, mint egyesek – jelentem ki fancsali ábrázattal, pedig a puncija édes ízét még mindig a számban érzem. – Lüke – nevet. Én most nem tudok, megpróbálok vigyorogni, és csak abban bízom, hogy nem vicsorgásra sikeredett. Az erkélyajtó felé lépek, ami eddig is ki volt nyitva pár centire. Egy speciális gyerekzár tartotta ebben a fix pozícióban, nehogy a gyerek kimenjen a balkonra, amikor mi nem vagyunk ott. Okos találmány, kiakasztom, és teljesen kinyitom az ajtót. Valóban több friss levegő áramlik így be. – Parancsolj – mondom, és húznám be reflexszerűen a függönyt, mikor kapok egy meghökkentő kérést. – Nézd meg, hogy Brian kint van-e a mi erkélyünkön! – Tessék? – lepődöm meg. – Szerinted ki vigyázz a fiamra? Brian. Azt mondta, hogy tanulni akar, és kimegy kicsit levegőzni közben. Mike-ot én is gyorsan lefektettem, aztán siettem tanulni egy fontos vizsgára… – teszi még hozzá kéjesen. Fél lábbal óvatosan kilépek, nem a csupaszságom miatt, hanem ha valóban kint van Brian, nem szeretném, ha meglátna. Gyorsan lekukkantok az erkélyük irányába, majd visszahúzódom. – Na? – Kint ül – válaszolok félszegen. – Mi van rajta?

– Felül egy fehér rövid ujjú ing. Alul nem láttam – adom a pontos választ, de nem értem, miért kérdezi. – Napozhatna egy kicsit, ráférne egy kis barnulás – összegzi a hallottakat. De nincs vége. – Mit csinál? – Olvas, gondolom tanul, mert könyv vagy jegyzetféle van az ölében. – Az jó, remélem, Mike még alszik. Nem túl jó alvó, tudod. – Igen, tudom. Elégedett lehet az információkkal, mert nem kérdez többet, hanem feltérdel, és a farkamat a szájával kényezteti, miközben én még mindig állok. Valóban, az erekciómnak az előbb hirtelen annyi lett, úgy meghökkentem ezen a csajon. Azért csak ne álló farokkal kukkoljam már a férjet, miközben a feleségét épp gyömöszölni készülök. Kicsit morbid lenne a dolog. Nekem is vannak érzelmeim meg gátlásaim. Újra bevetésre kész állapotban vagyok lelkileg és testileg is, hisz látom, milyen szépen játszadozik Eva a nyelvével és a szájával a meredező farkamon. – Hogy akarod? – veszem át az irányítást. – Szemből. – Még mindig a szőnyegen? – kérdezem, és reménykedem egy nemleges válaszban. – Igen. Eva már a hátán fekszik, combjai ismét széttárva. Köztük vagyok, kezemen támaszkodom, nézem a célt, ahova a farkam szeretném óvatosan betolni. Eva hagy küzdeni, nem segít a kezével. Nemcsak látom, hanem érzem is a punciját. Nedves és sikamlós, ezért először csak simogatom a farkammal. Isteni. Most az arcát nézem. Milyen szép. A szemei csukva vannak. Újra a célomra koncentrálok. Ismerős érzés, ott vagyok, most már csak be kell nyomnom. Csípőm vette a parancsot, és lassú toló mozgást fejt ki. Félig bent vagyok a mennyek kapujában. Gyorsan az arcát nézem, a szájába harap, de a szemeit továbbra is behunyja. Szemérem ez, vagy más? Szerintem csak a gyönyörre koncentrál. Én is. Ütemes mozgásba kezdek. Isteni, alattam van ez a gyönyörű fiatal lány. El se hiszem. Most rám néz, csípőjével segít nekem. Kezeivel a mellkasom simogatja, majd az arcom fogja. Érezni akarjuk egymást, és érezzük is. Magához húzza a fejem, és csókolózni kezdünk. – Luke! – sóhajt egy idő után a számba. – Eva! – sóhajtom naivan. – Luke. Megtennéd, hogy megnézed, mit csinál Brian? – Tessék?! – Nézd meg, kérlek – esdekel. Csakúgy, mint az előbb, gyors pillantást vetek az erkélyükre, és már újra a combok közé furakodnék. – Ott van még? – Igen. – Egyedül? – Ki mással? – kérdezek vissza, de nincs igazán kedvemre ez a kérdezz-felelek játék. Szexet akarok. – Arra gondoltam, hogy Mike is vele lehet, ha már felébredt. – Nem, egyedül van – válaszolok, és újra a puncijában vagyok. – Mit csinál? – kérdezi Eva. Ezt nem hiszem el! – Telefonál – hadarom gyorsan, közben ütemes mozgásba kezdek. Nincs több kérdés, Eva is újra tüzes. Végre szenvedélyesen egymással foglalkozunk, amikor érkezik még egy kérdés. – Még telefonál? – Nem tudom – jelentem ki türelmetlenül.

– Akkor nézd meg, kérlek! – Ezt nem hiszem el, mi van veled, Eva? – Fontos tudnom, és kész. Megnéznéd? A francba, megint kihúzódom belőle, mert ki kell, nincs mese. Feljebb csúszom, amit rögtön jutalmaz is, ugyanis a szájában landol a meredező farkam. Ez is isteni, csak kissé fáraszt már ez a kitámasztós póz. De igazából mindegy, élvezem a kényeztetést. – Látod? – kérdezi egy idő után. – Nem – válaszolom, és kapom is az ütést az izzadt fenekemre a tenyerével. – Ezt hamarabb is mondhattad volna. Azt hittem, figyeled, közben meg csak élvezkedsz. Akkor feljebb csúszom, vigyázz! – és úgy is tesz. Lekecmergek róla. – Gyere vissza! A számba – ez már nekem való feladat. – Látod? – kérdezi kiengedve a farkam a szájából. – Nem igazán – fogalmazok óvatosan, mert nem értem, mit akar Eva. Minek húzza ilyen hülyeségekkel az időt? – Akkor hopp-hopp. Itt most mély levegőt veszek, a kis szőnyegnek egy részét, mely már üres, hisz mellette guggol ez a mesebeli lány, átteszem az erkélyajtó küszöbén. Rögtön rá is telepedik. Szerintem nyomhatja a nyakát a szintkülönbség, ezért egy helyes kis díszpárnát felé nyújtok, amit hálásan elfogad. Aztán a puncija is magába fogad, amibe türelmetlenül megint behatolok. Megfogadom, hogy már nem hagyom abba, bármi történjen is. Ismét ütemesen és szenvedélyesen mozgunk. – Látod? – kérdezi ismét Eva. Jól kitámasztom magam, és valóban látom Briant a másik ház erkélyén. – Igen – ereszkedem vissza, hisz eléggé erőlködnöm kellett. Tovább szerelmeskedünk. – Hallod is? – érdeklődik kipirult arccal Eva. – Halkan. – Érted is? – kérdezi, miközben szaggatottan kapkodja a levegőt. Olyan erővel szorítja a csípőmet a csípőjéhez, hogy kissé fáj. Elvörösödve nyög alattam. – Csak hangfoszlányokat – zihálom, és beleélvezek. Nem érdekel engem semmi beszűrődő hang, megfeszítem magam, és érzem, hogy a csúcson vagyok. – Részemről elmentem… – jelentem ki nyögve, de már nem mozgok, ellenben ha lehet, még beljebb nyomakodom. – Én is… – préseli ki magából, és még szorosabban magához húz. Megvolt! Rárogyom. Izzadtan, egymást ölelve zihálunk. Hú, ez jó szex volt, csak az a sok fura szünet közte… Egy pillanatra átsuhan a fejemen egy sötét gondolat, ami nem igazán tetszik. Eva tényleg azt élvezi, hogy egy nyitott erkélyajtón át, látó- és hallótávolságban volt a férje? Ez olyan ribancos… Most már mindegy, megkaptam ezt a csodálatos lányt, vagy ő engem, vigyorgok, de ezt ő nem látja. Érezni viszont érzi, hogy a farkam időközben elernyedt, és szép lassan kihúzódik belőle. Csatt! Megint kapok egy ütést. – Elmentél bennem gumi nélkül? Meg se kérdezted, hogy védekezem-e egyáltalán. – Szép gyerekünk lesz… – felelem, mire újra rám üt. Ezek szerint nem tetszett a válaszom. – Hülye poén volt! Légyszi, szállj le rólam, nagyon kényelmetlen alattad lenni, nyom ez az izé. – Te akartad – s azzal felemelkedem. – Nekem sem volt egy leányálom – felelem, és a sajgó térdeimet dörzsölgetem. – Szép pirosak. Mi van, a sarokba térdeltettek büntiből? – nevet vidáman. – Halkabban, hisz nyitva a balkonajtó – csitítom. – Nem félsz, hogy Brian felismeri a hangodat? – Ettől aztán nem félek, nincs nekem olyan egyedi hangom.

– Hát… – de nem tudom befejezni a mondatot, mert rám förmed. – Luke, te őrült bolond! Hozz valamit, kérlek, mert folyok alul – szorítja tenyerét a puncijára, megakadályozandó, hogy a spermám a szőnyegen landoljon. – Oké – felelem, s nagy nehezen, mert a térdeim tényleg fájnak, kimegyek a fürdőszobába, és behozok egy tekercs vécépapírt. Megtörli magát vele. – Gyorsan lezuhanyoznék, ha lehet, mert ragadok mindenhol. Nem baj? – Dehogy, gyere – és a fenekénél fogva a fürdőszoba felé terelem. – Milyen színű törülközőt kérsz? – viccelődöm. – Ne poénkodj itt, semmi nincs megbocsátva. – Mire érted ezt? – Arra, hogy elmentél bennem. – Hahó, de nem azt beszéltük meg, hogy ma élesben szexelünk? – De igen, de akkor is megemlíthetted volna, hogy mi a szándékod. – Te is mondhattad volna, hogy miként képzeled el a befejezést. – Oké – mosolyog rám. – Sietnem kell. – Addig megnézem a gyereket. Kérsz inni? – Nem, köszönöm. Besuhanok a hálóba, ahol Sarah az igazak álmát alussza. Szegény teljesen leizzadt, pedig csak egy body van rajta. A haja csapzottan a kis arcára és a homlokára tapadt. Drága kislány, imádom, de most vissza Evához. – Már végeztél is? – kérdem, mert azt látom, hogy a vendégszobában a nadrágját gombolja be éppen. – Hogyne, csak felfrissítettem magam. – Meg lecsapattad az út porát – jegyzem meg vigyorogva. – Bolond – feleli, de jót nevet a megjegyzésemen. – Hát… ez jó volt. Köszönöm. – Nincs mit, nekem is. Én is köszönöm, és örülök. – Én is örülök, hogy hála istennek, végre nyélbe ütöttük a dolgot. – Lüke – nevet. – Apropó, nyélbe, te miért vagy még itt egy szál faszban? – Leizzadtam. – Akkor zuhanyozz le te is, mielőtt felébred a lányod. Remélem, nem járkálsz előtte meztelenül? – Még kicsi ahhoz, hogy értse a nemiség jelentését. – Minő erkölcstelen fertő – ad egy puszit a számra. – Megbántad? – provokálom kicsit. – Meg – mondja ki kis szünet után. – De újra és újra meg szeretném bánni – vágja rá meglepődött ábrázatomat látva. Kacéran nevet. – Most megyek – és elindul az ajtó felé. Meztelen követem, ott visszafordul. Lehajolok, megcsókolom. Visszacsókol, közben egy kis heremasszázst is kapok. – Szia, te őrült. – Szia, Eva – köszönök el, és anélkül, hogy bármiben is maradtunk volna a jövőt illetően, gyorsan kisurran az ajtón. Természetesen azonnal az erkélyünkre sietek, illetve csak kisandítok, hogy ott van-e Brian. Nincs, talán Mike már felébredt. Most gyorsan a konyhaablak következik, mert látni szeretném Evát. Mi van, ha Brian még mindig kint telefonál, és esetleg meglátja, hogy innen jön ki. Mindegy, okos lánynak tartom a szeretőmet. Szerető? Ízlelgetem ezt a szót. Igen, ma igazából, a szó szoros értelmében szeretők lettünk.

Bemegyek a hálóba, talán Sarah már ébren van, csak előtte magamra kapom a ruhámat. De nem, őkelme húzza még a lóbőrt. Hogy lehet ilyen sokat és ilyen mélyen aludni? Éremesélyes ebben ez a kis csaj. Szerintem ideje lenne már felébrednie, ezért mellé fekszem, a fejemet az egyik tenyerembe támasztva csodálom őt, a másik tenyeremmel pedig ébresztő masszázsba kezdek. Pár percig semmi reakció, majd elkezd mocorogni. Laposakat pislog, zavarja a nappali fény, többször rám mosolyog, és nagy nyújtózkodásba kezd. Beletelik további néhány percbe, mire teljesen magához tér, addig is folyamatosan simogatom ezt a drága kis testet. – Szia, apa – szólal meg hirtelen, azonnal felül, de még mindig kómás. – Szia, baba. Hogy aludtál? – Jól – mondja ásítva. Jól összepuszilgatom. – Éhes vagy? – Nem. – Szomjas? – Igen. – Ide hozzam, vagy kijössz velem a konyhába? – Hozd ide – utasít ez a kislány, aki még kétéves sincs, de már elég sokat és választékosan beszél. És mindent ért, legalábbis szerintem. Teletöltöm cukormentes gyerekteával a cumisüvegét, aztán beviszem neki. Hálásan rám mosolyog, majd a hátán fekve inni kezd. – Imádlak – közlöm vele, de csak felhúzza a szemöldökét, és kortyolgat tovább, én pedig gyönyörködöm benne. Folyamatosan beszélek hozzá, ezt nagyon fontosnak tartom. Mikor teljesen felébredt, vad birkózásba kezdünk. Elemében van, nagyokat nevet. Küzdök, de esélyem sincs, és már a hasamon ülve pózol győztesként. A heves harc alatt éreztem, hogy igencsak tele van a pelenkája, amit most ki kell cserélnem. Invitálom, hogy kapjon egy újat, de csak nevet, ezért a karomban viszem a kis hercegnőt a pelenkázóhoz. Amíg a szobájába érünk, magamhoz szorítom, annyira szeretem. A pelenkacsere alatt végig csacsog, kérdez és válaszokat vár. Nekem is van egy kérdésem, hogy éhes-e, de nemmel válaszol. Felöltöztetem úgy, hogy szalonképesek legyünk egy nagy sétához. Egy ideig van kedve talpalni mellettem, el tudom bolondítani azzal, hogy folyamatosan mutogatok neki olyan dolgokat, ami egy gyereknek érdekes vagy újdonság. De a visszaúton már fáradt, jó, hogy itt a babakocsi. Belecsücsül, és érdeklődve figyel mindent. A tájat, az autókat, az embereket. Egy idő után viszont mindketten a gondolatainkba merülünk. Én a mai nap eseményeit vetítem le a fejemben, mint egy filmet. Többször is. Izgató még így is, ha csak rágondolok a történtekre. Viszont minél többször átélem a mai délutánt, egyre jobban felülkerekedik bennem egy érzés, és egy szó tülekedik a gondolataimba: ribanc. Olyan ribancos volt a szituáció Briannel… Órákkal a szex után tisztábban látok már. Akkor a tesztoszteron ködébe borult az agyam, és csak a szépet akartam kivenni az együttlétünkből. Most viszont tisztább fejjel gondolkozom, és rájövök, hogy attól a pillanattól kezdve ezt gondoltam Eváról, hogy a balkonajtó kinyittatása után a férjéről kérdezett. Ribanc. Izgatta az, hogy pár méterre volt tőlünk Brian? Szerintem igen. Vagy valamiféle elégtétel volt ez, amolyan bosszú? De mit akarhat megbosszulni? Esetleg azt, hogy ritkán kefélnek. Elég perverz, mire képes ez a csaj. Ő mondja nekem, hogy őrült vagyok, de mi ez, ha nem az őrültség egy bizonyos foka?

Luke! Bolond vagy? Ostorozom magam azonnal. Most dugtál meg egy csodaszép fiatal lányt, és máris a negatívumokat keresed benne? Mit akarsz? Mi vagy te? Pszichológus? Semmi esetre sem. Vajon ha mindent tudnék arról, ami Eva fejében van, elrohannék? Eszembe jut, hogy a mai esti találkozót kéne pontosítanom, mert Tommy már türelmetlenül várja a híreket. Becsületszó is létezik a világon. Hívom is. – Szia, Luke – szól bele. – Szia, gyors leszek és tárgyilagos. Van kedved meginni velem ma este valamit, ha végeztél? – Miért, van miért? – változik meg a hangja. Halkabb lett, szinte suttog, és olyan cinkosan cseng. – Van – válaszolom büszkén. – Luke, te mocskos alak! – Ez így nem igaz. Előtte és utána is fürödtem. – Figyelj, az igazság az, hogy ötórai teára hívott az angol királynő, de lemondom. Ő úgyis nyugdíjas már, van ideje elég, majd máskor megyek hozzá – viccelődik. – Miattam nem kell, ilyen csak egyszer van az életben – veszem a lapot. – Későbbre gondoltam, vacsora utánra. – Ó, akkor meg munkavacsora-meghívásom van Hugh Heffnertől a Playboy-villába. – Az nem munka. – De az. Ugyanis reklamáltam az újságjában megjelent fotók miatt, hogy nem elég kihívóak. Elfogadta, egyúttal megköszönte az észrevételemet, és tisztelettel várja a segítő javaslataimat. – Akkor hagyjuk a ma estét. – Nem-nem, nem bírja a szívem a meleget. – Meleget? – kérdezek vissza, mert most tényleg nem értem a poént. – Kutya meleg lehet ott. Nem értem, egy ilyen pénzes pasi miért spórol a villanyszámlán. Zsugori egy vénember. Nem képes bekapcsolni a klímát, szegény női személyzet meg ezért bikiniben vagy anélkül szédeleg a nagy hőségtől. – Hallatlan – nevetek. – Igen, az, éppen ezért elvi okokból nem is megyek oda. Nem érdekel, neki fog fájni, ha csökken a példányszám. – Megérdemli. Vén kéjenc. – Tehát, fiatal kéjenc barátom, mert az vagy, jöhetsz este egy sörre. – Nyolckor jó? – Legyen inkább kilenc. Várlak, te, te, nem is tudom, minek nevezzelek. – Szerencse fia. – Akkor még szerényen fogalmaztál. – Akkor este! Szia. – Hé, Luke! Csak egy kérdés, mert addig nem tudok várni. Milyen az ágyban? – Nem tudom – és ez igaz is bizonyos értelemben. – Most arcoskodsz? – kérdezi türelmetlenül. – Nem arcoskodom, a szőnyegen csináltuk. – Mi? Hát nem vagy valami romantikus alkat. – Nem rajtam múlt – védem a ház becsületét. – Mindegy, akkor milyen a varázsszőnyegen? – nevetünk fel egyszerre a kérdésén. – Félelmetes.

– Te mocsok alak! – Inkább Kis Mukknak hívj ezek után. – Az vagy te! Kis Mukk. Csak vigyázz, ne repülj magasra, mert onnan leesni veszélyes. – Kösz a tanácsot, szálem alejkum. – Tényleg veszélyes lehet az a punci, ha már félrebeszélsz. – Nem beszélek félre, azt mondtam, hogy szálem alejkum. Ez egy muszlim köszönés, és kb. azt jelenti, hogy béke legyen veled. Kis Mukk egy arab varázsszőnyeg-tulajdonos volt. – Hú… – nevet –, hogy te milyen okos vagy. Ilyen műveltség kell ahhoz, hogy földi halandó megkaphassa ezt a lányt? Nem csodálom, hogy csak neked sikerült. – Brian volt az első befutó. – Azért másodiknak se rossz lenni. – Az is dobogós hely, és az ezüstérem is nemesfém. – Mint az olimpián. Nem kérdeznéd meg, hogy osztanak-e még érmet? Nekem egy bronz is megfelelne, de még egy negyedik helyezés is. – És még én vagyok mocsok alak? – Bocs, nem akartam gúnyolódni. Ez csak az elismerés… meg az irigység – teszi hozzá kis szünet után. – Akkor, hogy is mondtad? Száleme lájkum. – Majdnem. Szálem alejkum. – Ezt mondtam én is, csak arab akcentussal – mondja nevetve, és bontjuk a vonalat. Sarah-val visszaindulunk a lakásba. Mire felérünk, már April is otthon van. Sarah boldogan szalad az anyukájához. Aprillel pár mondatban kitárgyaljuk a napot, én elhallgatom azt, amit el kell. Csak azt említem meg, hogy ma este átmegyek egy sörre Tommyhoz. – Engem nem hívtak? – méltatlankodik. – Miért beszélsz többes számban? Csak Tommy hívott át. – Aha, és Sarah meg én miért nem mehetünk? – Nem erről van szó. Egyébként is, a gyerek kilenckor már alszik, te meg pihend ki magad a holnapi melóra, vagy nézz tévét. – Nem dolgozol holnap? – De. – És este inni akarsz? – Néhány sört, nem egy rekesszel – méltatlankodom most én. – Tizenegy körül, legkésőbb éjfélre itthon vagyok. – Tudod, hogy milyen fáradt leszel a tárgyalásaidon, ha nem alszol? – Mi van veled? Mindig ilyenkor fekszem le, vagy még később. – Igen, de mi egy család vagyunk. – Ezt mire érted? – Arra, hogy miért kell nélkülünk elmenned szórakozni? – Ez nem szórakozás, csak haveri cseverészés egy pár sör mellett. Én se megyek veled, amikor te és a barátnőid megváltjátok a világot. Nem kell mindig sülve-főve együtt lenni. – Pedig az a normális. – De akkor ezt a szexre is értsd! – Mert?

– Mikor voltunk együtt utoljára? – Sokat utaztunk a szülőkhöz. – Aha. Ezek hétvégi programok voltak. És tegnap? – Fáradt voltam. – Képzeld, én nem. – Tehát most büntetsz. Ha nem kefélhetsz, akkor hülye vagy! – Nem, de nem vagyunk mi sziámi ikrek, vagy ilyesmi. – Ezt a bunkó férfidumát! A nő, ha nincs dugás, akkor olyan zavaró tényező, mint a bogáncs a ruhában, vagy inkább, mint a használt rágógumi? – Én ezt nem mondtam. – Pedig mintha tőled hallottam volna. – Most miért kötekedsz? Mit akarsz? – Azt, hogy ne csinálj programokat nélkülem. – Tehát, ha legközelebb kiráznám magamnak a farkamat, mert már vért izzadok a szexhiánytól, azt se csinálhatom egyedül? – Primitív vagy! – villan a szeme. – Nem hiszem, csak nem szeretem a tiltólistát. – Bunkó! – April, az isten szerelmére, csak egy baráti meghívásnak szeretnék eleget tenni. Ne akarj pórázon tartani. Ide megyek csak a szomszédba. – Menj! Kit érdekel…? Átsétálok Tommyhoz, természetesen viszek egy üveg bort és csokit a családjának. Már várt. Nagyon ki van éhezve a hírekre. Mindent tudni szeretne, tele van kérdésekkel, de inkább engem beszéltet. Gratulál, de azért óvatosságra is int. Jó a hangulat, hisz nemcsak élménybeszámolót tartok, hanem más vicces téma is előkerül, miközben megiszunk pár pohárral. – Luke, már csak egy kérdésem lenne: hogy tudod ezt titokban tartani April előtt? Milyen fedősztorikat tudsz kitalálni, amivel lealibized a találkozásaitokat? – Nem sokat szoktam törni ezen a fejemet, általában megmondom az igazat. – Most hülyéskedsz? – húzza fel a szemöldökét? – Nem, tényleg nem. Elmagyarázom egy filmtörténeti példával. Ismered a színésznőt, Monica Vittit? – Nem, ki ő? – Egy olasz színésznő, aki a hatvanas-hetvenes években egy szőke szépség volt a filmek világában. Láttam egy filmjét, amiben egy olyan nőt játszik, akinek a férje elutazik egy másik városba üzleti célból. Megígérteti vele, hogy felhívja, amikor megérkezik, hogy elégedett-e a szállással. Pörög a film, mutatják, hogy köntösben fekszik a férje egy hotelszobában és tárcsázza a felesége számát. Többször kicsörög a telefon, és amikor a nő felveszi, azt látjuk, hogy Monica Vitti is egy ágyon fekszik szexi, sejtelmes köntösben, és üdvözli a férjét. Pár szót váltanak, hogy milyen volt az út és milyen a szoba, mikor mondja a pasinak, hogy reméli, nem csalja meg. Erre azt válaszolja a férfi, hogy már meg is tette egy fiatal fekete hajú lánnyal. Mire a nő, hogy nem kellene álmodoznia az ő korában, mert megárthat. Egyszóval nem ad hitelt a férfi szavainak, és egy puszit cuppant a kagylóba, majd elköszönnek. És most jön a lényeg. Ahogy leteszik a telefont, a kép kiszélesedik, és azt látjuk, hogy a kétszemélyes ágyban ott fekszik a férfi mellett egy fiatal fekete hajú lány is meztelenül.

– Az anyját! Akkor a pasi megmondta a frankót. Persze úgy könnyű volt neki, hogy messze voltak egymástól. – Ez talán mellékes is, logikus, hogy a távolság miatt könnyebb volt így elmondania, de én tanultam akkor valamit. Történetesen azt, hogy ha egy feleség kérdőre vonná a férjet, és a férfi tagadna, az csak olaj lenne a féltékenység tüzére. De ha azt válaszolja, amire kimegy a játék, és elébe megy a dolgoknak, esetleg szó szerint bevallja a másik nőt, azt sohasem hiszik el a megcsalt feleségek. Ezt igazolni is tudom, mert Aprilnél is működik. Természetesen nem ilyen volt a szituáció, mint a Monica Vitti-féle filmben, de ha nem hazudozok, akkor nem is tudok majd később belezavarodni. Igaz, hogy kis szépítéssel vagy más körítéssel, de az igazat mondom. – Basszus, Luke, nem tudom eldönteni, hogy agyafúrt fickó vagy-e, vagy csak bölcs. – Csak odafigyelek az élet apró részleteire. Még az ajtóban megígérteti velem, hogy ezután is szállítom majd a friss infókat. Búcsúzunk, és hazaindulok.

Másnap reggel az első dolgom, hogy elküldök egy versbe öntött kívánságot Evának. Este agyaltam ki, mert az igazat megvallva, nem sokat aludtam. Fény s víz nélkül még egy szúrós kaktusz sem élhet. Mikor láthatom végre a gyönyörű Napot, Tőled éltető nedvet mikor kapok? Nem válaszol egész délelőtt. Nem szeretem az ilyet, mástól sem, nemhogy a szeretőmtől. Délután végre üzenethangot hallok, kapok is a telefonomért. Már ideje volt, Eva az. Ráérsz ma elmesélni a tesókat? Csak ennyi? Ez most mit jelent? Ezt tisztázni kell. Megy is azonnal a válasz. Luke: Ezt hogy érted? Pontosítanál, kérlek? Eva: Séta közben elmondhatnád ma délután. Amikor készen álltok, csengess át! Csak sétára invitál? Mi mást vártam, összebútorozunk? Ezen magamban mosolygok. Visszaírok egy rövid okét, majd teljes gőzzel a munkámra koncentrálok, hisz nemsokára otthon kell lennem. Hazaérve éppen pelenkát cserélek Sarah-n, mint minden altatás előtt, mikor csörög az otthoni telefon. – Szia, Luke. Otthon vagytok? – hangzik az alibikérdés megint. – Igen. – April is? – Nem, ő dolgozik – játszom a szerepet. – Kár, lementem volna vele egy kicsit beszélgetni. – Nemsokára itthon lesz – teszem az ostobát. – Neked lenne időd? Bocs, inkább: van hozzá kedved? – Igen… – ejtem ki lassan a szót, tudom, hogy Brian miatt kérdezget, de mit akar? Ő írta azt, hogy jelezzek, ha jó. – Most is jó? – Épp most akartam Sarah-t lefektetni. – A babakocsiban nem tud aludni? – De. – Akkor pár perc, és ott vagyok – vágja rá gyorsan, majd vonalat bont. Hm… Újabb fejlemény, amihez megint alkalmazkodnom kell. De örömmel teszem, hisz megint ennek a gyönyörű lánynak a közelében lehetek, még ha csak egy séta erejéig is. Luke, nem csak szexből áll az élet, nyugtatom magam, és felnyalábolom a gyerekemet. – Gyere, baba, változott a program. Felöltözünk, és sétálni megyünk. Jobb lesz a friss levegőn aludni – beszélek hozzá folyamatosan, míg elkészülünk. A garázsok előtt nincs senki. Kiveszem a babakocsit, majd a szegőkőre leülve várakozom. – Bocs, ez nem pár perc volt – zökkent ki egy édes hang az elmélkedésemből. Odanézek, és ott áll mellettem Eva, a karján Mike-kal. – Á, semmiség – állok fel, és megpusziljuk egymást. – Sarah amúgy is botanikus akar lenni. – De aranyos ez a kislány – jegyzi meg, miután észrevette a kertben. – Botanikus – ismétli, és jót nevet az iróniámon. – Hozom én is kocsit, bár nem tudom, meddig bírja szegény szerkezet, mert borzasztó súlya van Mike-nak – és leteszi a fiúcskát, aki rögtön Sarah után ered. Ő nem kerülgeti olyan finoman a virágokat, hanem nemes egyszerűséggel átgázol rajtuk. Kis ideig nézi, mit csinál a lányom, aztán

utánozni kezdi. Most két oldalról szagolgatják a virágokat. Kár, hogy nincs itt a fényképezőgépem vagy a kameránk. Ebből az idilli állapotból Eva hangja szakít ki mindhármunkat. – Akkor sétára fel! – jegyzi meg mosolyogva. – Most séta lesz? – kérdezem. – Igen. Meg beszélgetés. Mást vártál? – kérdez vissza. – Hát… Nem tudtam, hogy most mi a szitu. – A szitu az, hogy Mike totál lökött volt ma egész nap, nem akart pihenni, teljesen fel van pörögve, aludni sem akart, ezért muszáj volt kijönnöm. Brian is otthon van, de nem foglalkozik vele, pedig kértem. Már nem bírtam idegekkel, túl sok ez nekem, hogy minden feladatra egyedül vagyok. Egyébként – néz rám kacéran – ma semmi esetre sem tudtunk volna találkozni. Tudom, hogy Sarah-nak ilyenkor aludnia illene, de ki kellett szabadulnom abból a lakásból. És itt jöttél te a képbe – mosolyog rám. – Ha nincs ló, jó a szamár is – biggyesztem a szám játékosan. – Bolond vagy! Nem, szó sincs róla. Milyen szamár? Egy megmentő lovag vagy, mégpedig lovastul, a szamár pedig otthon maradt. – Aha, tehát én vagyok Don Quijote de la Mancha, a búsképű lovag. – Pedig azt hittem, tegnap felvidítottalak – játssza most a csalódottat. – Mi az hogy! – ragyog fel az arcom. – Szeretnék veled lenni. Mikor lehet megint? – kérdezi váratlanul. Még jó, hogy messzire eltávolodtunk már a házaktól. – Mikor szeretnéd? – Hát… – játssza a szende szüzet. – Amikor majd adja a szituáció – feleli, és rám kacsint. – Illetve, csak ha te is akarod. – Igen, szeretném. – Az jó. Na mesélj! – vált hirtelen. – Mit is akarsz hallani? – Tudod jól, a tesókat. – De ez már a múlt. – Így van, de te ismered a múltad, én pedig nem. Mondtam, hogy mindent tudni akarok veled kapcsolatban. – Azt is, hogy milyen jegyeim voltak az általános iskolában? – Lüke. Előbb a lányok sztorija, aztán meglátjuk, lesz-e még idő arra, hogy megtudjam, milyen okos kisgyerek voltál matematikából. Kezdd el, légy szíves! – Tehát, a lányok testvérek voltak… – Ezt már hallottam párszor – vág közbe türelmetlenül. – El se hiszem, ez abszolút rekord, hogy eddig bírtad beleszólás nélkül. – Bocs, csak már úgy várom a folytatást, és ezt olyan időhúzásnak érzem. – És az nem az, hogy mindig belekotyogsz? – kérdezek vissza, de nem válaszol, csak bólogat. – A húgi még nem volt tizennyolc, a nővére viszont elmúlt huszonegy, és volt egy kétéves fia. – Basszus! Az egyik még kiskorú, a másik meg lányanya. Jó kis csapat – jegyzi meg élesen. Majd szendén rám néz. – Eva! Ez volt az utolsó – szólok rá, ő pedig beleegyezésként ártatlan képpel bólogat. – Egy haverral mentem valahová, amikor velünk szembejött ez a két lány egy babakocsival. Mielőtt melléjük értünk,

ránk köszöntek, és megkérdezték, hogy nem tudjuk-e, hol van a vidámpark. Mondta a haverom, hogy megmutatjuk. – Nem te? Pedig itt lett volna a lehetőség ismerkedni – jegyzi meg, de ezt nem veszem belekotyogásnak. – Nem, én akkor kapcsolatban éltem. A haveromnak nem volt akkor barátnője, és ez így kapóra jött neki. Ja, és azért vannak értékek is a morális kis világomban. – Aha. Eddig még el is hiszem, hogy volt, de utána ezeket elfelejtetted. – A körülmények azok, amik okolhatók. – Persze. – Tényleg nem az én ötletem volt az útbaigazítás felajánlása, illetve az sem, hogy amikor már ott álltunk a bejáratnál, a haver beígért még egy kis idegenvezetést is. Jól eldumáltunk, aztán elérhetőséget cseréltek. – Te nem? – Nem. – És akkor hogy kötöttek ki mégis a te ágyadban? – A haver nagyon a húgit preferálta, de neki meg nem jött be a haver. Azért találkoztunk párszor négyesben, hátha megtörik a jég. A haverom ilyenkor nagyon fűzte a fiatalabbat, én pedig jól elbeszélgettem az idősebbel. Nagyon értelmes és aranyos kiscsaj volt. A gyerek csak úgy besikerült, de az apa hallani sem akart róla. Ő viszont meg akarta szülni. – Én is megszültem volna. – Ez szép tőled – mosolyodom el a válaszán. – Aztán megkedveltem, s mint később kiderült, ő az első pillanattól kezdve nagyon el volt alélva szerény személyemtől. – Mert apát akart annak a gyereknek! – vág közbe Eva. – És az miért baj? Te nem ezt tetted volna? – Ha úgy hozza, igen. Miért ne? – És miért nem fordult komolyra a dolog? – Túl fiatal voltam az apaszerepre. Vissza az eseményhez. Az egyetemista barátnőm sokszor volt rossz passzban és rossz hangulatban, ráadásul túl egoista volt, ez a lány pedig pont az ellentéte. Szerettem vele lógni, aztán egyszer csak megtörtént a dolog, majd sorban a többi és a többi. Mi már nagyban szexeltünk, de a haver még egy csókig se jutott a húgival. – Ronda volt, vagy hülye? – Kissé karakteres arca volt, de rámenős. Inkább, mint utóbb kiderült, itt az volt a bibi, hogy a húginak is én tetszettem. – Ő meg vak volt, nem látta, hogy ti közben összejöttetek? – De. – És ennek ellenére te kellettél neki? Micsoda picsa! – Lehet, de itt most én vagyok az, akire tényleg mondhatod, hogy mocsok alak. – Mire fel? – Egy jó ideje találkozgattunk négyesben, illetve én már feljártam a nővéréhez, vagy ő hozzám. De egyszer úgy hozta a sors, hogy egy étteremben kettesben maradtam a húgival, aki ezt kihasználva gyorsan azt mondta, hogy a haveromról akar velem beszélni, és arra kért, hogy adjak egy lehetőséget, amikor csak mi ketten találkozunk valahol a városban. Javasolta, hogy a suli előtt várjam meg valamelyik nap, amikor nekem is jó. Ártatlanul belementem, mert tudtam, hogy nem halad a haver. – Te meg az ártatlanság… Szélhámos – nevet rám Eva.

– Igen, ártatlan beszélgetésnek indult, én tényleg azt hittem, hogy a haver lesz a téma, de váratlanul megkérdezte, hogy mit eszek ezen a vén kurván. – Tessék? Nem kapok levegőt. – Én se kaptam egy ilyen szép és finom kérdés után. – Inkább primitív kérdés volt, főleg, hogy ezt a nővérére értette. – Igen, szerintem is. Akkor is nagyon meglepődtem, de folytatta. Mondta, hogy szerinte nem illünk össze, amúgy is egykorúak vagyunk, és az a klasszikus felállás, hogy a fiú idősebb pár évvel a lánynál. És azt se felejtsem el, hogy a nővérével egy gyerek is jár bónuszba. Szerinte mi passzolunk össze, és különben is ő a szebb. – Az volt? – Az. – De akkor miért a nővérével hetyegtél? – Mert a haveromnak a húgi tetszett, és mivel nekem már ott volt az egyetemista csaj, meg tényleg nem akartam én ezt az egészet… – Csak így hozta a sors… – jegyzi meg furcsán. – Meg nem szokás lecsapni a haverod orra elől a kiszemelt csajt. – Aha. Mit nem mondasz? – ez még az előbbi megjegyzésénél is furábban hangzik. – Tovább, folytasd! – utasít. – Még hozzátette azt is, hogy ő sokkal jobb az ágyban. – Ezt honnan tudta megítélni? De mindegy is. – Hirtelen megcsókolt, megjegyzem, nem volt rossz, és megemlítette, hogy mutatna mást is, ha meghívnám egy kólára a lakásomba. – És? – Mivel százszázalékosan tudtam, hogy van otthon kóla, sőt be is van hűtve, eleget tettem a kérésének. – És? – Kitöltöttem egy pohárral… nem emlékszem, hogy Coca- vagy Pepsi-Cola volt-e… nem, inkább Coca-Cola Light… – Miért vagy szemét? – kérdezi, és csattan is a tenyere az alkaromon. Szerintem erre a gyerekek is felébrednek, olyan hangos volt. De nem, mindkettő alszik. – Miért húzol? A lényegre vagyok kíváncsi! Megtörtént? – Igen, megmutatott mindent magából, és abból, ami tapasztalatot eddig összegyűjtött. – Tényleg jobb volt az ágyban, mint a nővére, ahogy állította? – kérdezi árgus szemekkel. – Nem is tudom, más volt. – Ezt hogy érted? – Fiatalabb volt, éretlenebb a szexuális kultúrája, inkább vad volt. Mindenáron a nővére fölé akart kerülni, mármint rangsorban. A nővére pedig kifinomultabb volt, jobban ismerte a testét, másképp adott a szexben, és másképpen értékelte, amit tőlem kapott. Ennyi, nem vagyunk egyformák, ők sem voltak azok. De utólag nagyon megbántam, amit tettem, nem vagyok rá büszke, nem szeretek róla beszélni, nagyon csúnya dolgot csináltam. – Most ez komoly, vagy ugratsz? – Igen, komolyan mondom. Ezután megfogadtam, hogy soha nem játszom az emberi lélekkel, sem az érzelmekkel, mert nagyon tud fájni, ha átbasszák az embert. Nem azonnal, hanem sokkal később jöttem

rá erre. Hidd el, nemegyszer rágódtam ezen az ügyön azóta. Tudom, hogy sok srác fülig érő szájjal dicsekedne egy ilyen dupla trófeával, de én kimondottan szégyellem már. – Van mit szégyellned? Tudtak egymásról? Botrány lett belőle? – Igen, van mit. Azt, hogy kihasználtam őket. És igen, tudtak egymásról, mert a húgi természetesen azonnal beszámolt a nővérének, illetve azt nem tudom, hogy az első együttlétünk után volt-e ez, vagy valamikor a sokadik után. – Ez sokáig ment így? – ámul el Eva. – Pár hónapig. – És hogy reagált az idősebb csaj? Kiborult? Hisztizett? – Nem. Szomorú volt, és csalódott bennem. De mivel más is átvágta már, annyira nem vette zokon, mert nem dobott ki. – Nem? Ezek után még lefeküdt veled? – hüledezik. – Igen. Azért a szexet csak szerette, meg engem is. Megbocsátani pedig köztudottan szép dolog – vigyorgok. – Ezt nem értem, én megöltelek volna! – jegyzi meg komor ábrázattal. – Azért azt csak nem? Ez nem vall valami nemes lélekre. – De! – villámlik a szeme. – És hogy volt tovább? – Mivel a húgi nem érte el a célját, egyszer csak megkérdezte, hogy mit csinál jobban a nővére, mint ő, vagy mit csinál meg nekem, amit ő még nem adott meg. Extra dolgok, perverzitás, ilyenek. Ezután volt ott mindenféle földi jóban részem, mindkét oldalról. Olyan érzésem volt, mintha egy árverésen lennék, és egymásra rálicitálnának a lányok. Punciszex, szájjal kényeztetés, popsiszex. – Ezek lököttek voltak? – Lehet. Én pedig teszteltem, meddig mennek el. A végletekig. – Veszekedtek rajtad? – Ezt nem tudom. Ahogy elkezdtem szexelni mindkettővel, megszakadt a közös lófrálás. – És mi lett a haveroddal? – A húgi egyszerűen közölte vele, hogy soha nem lesz köztük semmi, felejtse el. – Megtudta, hogy te mindkettőt keféled? – Csak sokkal később, mikor már vége volt. Akkor már Aprillel voltam. – April tudta ezt? Mármint, hogy kik voltak az elődei? – Igen. – Elmondtad? – Nem akartam, de megtalálta a leveleket a postaládámban. – Leveleket? – Arra a címre, ahol akkor laktam, írtak pár levelet mindketten, mivel vagy két hónapra leléptem. Volt ott vagy egy tucat levél, körülbelül fele-fele arányban mindkettőjüktől. Mivel ugyanaz volt a vezetéknevük, rákérdezett, hogy ezeket mire vélje. Én pedig meséltem egy pár szót róluk. – És miket írtak? – Azt nem tudom. – Nem olvastad el? – Mivel April könnybe lábadt szemmel, szinte esdeklőn nézett rám, ezért kidobtam az összeset. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül. – Luke, nem semmi egy pasi vagy. Majd még folytatjuk.

– Mit? – A nőügyeidet. – De én nem nagyon akarok ezekről beszélni. Miért jó neked, hogy tudod, milyen szemét alak voltam egyszer? – Csak egyszer? – Igen, csak ebben az egyetlen esetben tettem ilyet. – Igen? És a többi csaj? – Azok mind szóló kapcsolatok voltak, soha többet nem játszottam ki másokat egymás ellen. – De hát nem te játszottad ki őket, maguk mentek bele ebbe a hülye szituációba. Meg is érdemlik, te csak asszisztáltál hozzá. És megjegyzem, említettem az elején, hogy kíváncsi típus vagyok, éppen ezért mindent tudni akarok rólad. – Jó, erre emlékszem. De attól félek, hogy ki fogsz belőlem ábrándulni. – Vagy még jobban bepörgök. – Szerintem hagyni kellene. – Szerintem meg nem. Majd én is mondok egy-két dolgot az én múltamból – teszi hozzá sejtelmesen. – Mikor találkozunk? – kérdezem. – Úúúgy? – kérdez vissza, erotikusan elhúzva ezt a rövid szót. – Úúúgy – ismétlem lassan válaszként a kérdésére. – Őszinte leszek, már most lenne kedvem hozzá, olyan nedves a puncim, hogy azt te el se tudod képzelni. – Tényleg nem, hadd ellenőrizzem le – mozdul a kezem felé, de csak ugratom. – Bolond vagy, itt, a ház előtt? – majd elkezd nevetni, szerintem tetszik neki az őrültségem. – Miért ne? Felizgatott a mesém? Tényleg? – Aha, de még hogy. Szerintem a zuhany alatt magamhoz nyúlok majd – válaszolja, s ezt elképzelve én is bizseregni kezdek. Csörög a telefon. April gyorsabb, mint én. Illetve nem csak gyorsabb, neki volt egyedül esélye felvenni, hisz én a konyhában vagyok Sarah-val, és rántott húst panírozunk éppen. April szokás szerint tévét nézett. Nálunk ez a hétvégi idill. Nem is figyelek oda, kivel beszél, hisz maximálisan koncentrálnom kell a lányomra, aki már így is fülig lisztes. Szeret segíteni. Mindenben, és ez néha baj, hiszen teljesen úgy néz itt ki a konyha, mintha bombát robbantottak volna a lisztraktárban. Kis ruhaujja a könyöke fölé feltűrve, de ez nem segít, mert az ebbéli asszisztálása után minden a szennyeskosárban landol. Nem baj, imádom nézni azt az eltökélt kis arcát. – Luke! – Igen? – Luke! – Igen? – kérdezem másodjára. – Hallasz? – Nem, főleg hogy megy a tévé – jegyzem meg, erre April nagy kelletlenül feltápászkodik, és a telefont fogva odajön hozzánk. – Basszus! Tudod, hogy te fogod összetakarítani! – Tudom. Mondtad. – Miért engeded neki? – Hagyjuk, ezt már párszor megbeszéltük.

– Igaz, amúgy is azért zavarlak benneteket, mert Eva kérdezi, hogy ráérünk-e délután kirándulni? – Szerinted? – Szerintem igen. – Akkor válaszold ezt. – Oké, várj egy picit. Mikor? – Kb. másfél óra – saccolom meg az időt. Valamit még pontosítanak, majd felém fordul. – Luke, tehát másfél órád van mindenre. – Akkor most megköszönöm a segítségedet – mondom a lányomnak, aki kap egy puszit a fejére, és két kézzel az anyja felé nyújtom. Előtte még kissé megrázom, hogy a liszt inkább itt hulljon a padlóra, és ne legyen mindenhol olyan a lakás. – Mondtam, hogy nem segítek. Te takarítasz egyes-egyedül! – teszi hozzá haragos arccal. – Ez tiszta sor, de azért a lányod a te felelősségkörödbe is tartozik, ezért öltöztesd át. – Most nem nézhetem a tévét – duzzog. – Vannak ilyen káros mellékhatásai a gyerekszülésnek – vigyorgok rá. – Bunkóóó… – húzza el halkan a szót, amit napi szinten hallok, de ezt csak néha szánja valódi sértésnek. Nála ez már amolyan becézés. Gyorsan befejezem az ételkészítést, már nincs sem zavaró, sem gátló tényező a konyhában. Közben folyamatosan agyalok. Be vagyok zsongva Eváért. Ez baj. Megtiltotta, hogy beleszeressek. Pedig egyenes úton haladok efelé. Olyan ez, mintha meg akarná tiltani a felhőknek, hogy vándoroljanak az égen. Esélytelen. A természet erői befolyásolhatatlanok. Én is esélytelennek érzem, hogy ne dobogjon egyre erőteljesebben a szívem, ne szoruljon el a torkom, ne verjen szaporán a szívem, ha rá gondolok. Szerelmes lennék? Nem tudom. Milyen az? Nem is akarom megtudni, mert nem szabad. Sok furcsa dolgot álmodtam az este. A központi téma természetesen Eva, illetve a mi úgynevezett szexkapcsolatunk volt. Nekem ez nem megy. A szex, az igen, csak ez az egész hamis szerepjáték nem való nekem. Nem egyszerű, sőt kimondottan nehéz. Hisz ő más felesége, nekem pedig nem elég csak a szex. Vigyázz, Luke, mert hoppon maradsz! Nyomatékosítom is egy szép verssel, mielőtt reggel munkába indulok, hogy hajlandó vagyok az ő játékszabályai szerint érzelemmentesen viselkedni. Egy anya s egy apa szerintem boldogabb nem lehetett, Mikor végre megkaptak a sorstól Tégedet. De a kapitány is átadja egyszer a kormányrudat, S ettől kezdve más járja Veled e csodás utat. Eltelt az egész délelőtt, de semmi válasz nem érkezett. Frankó, pedig hogy siettem vele. Eléggé frusztráló, hogy nincs visszajelzés, főleg, hogy már otthon vagyok. Sarah itt fekszik mellettem, simogatom a hátát, olyan édesen alszik. Közben olvasok, hogy lekössem magam, ami nem igazán sikerül. Csörög a telefon. A francba! Elfelejtettem lehalkítani. – Sziasztok – hangzik megint az alibiköszönés Evától többes számban. – Szia, csak én vagyok. – Bocs, hogy eddig nem válaszoltam. Megkaptam reggel azokat a gyönyörű sorokat. Jól érzem, hogy rám céloztál velük? – Rád, rátok, a családi állapotodra. Én is házas vagyok, ez tény. Tehát nekünk csak a szex marad. Mikor lenne időd egy érzelemmentes szexre?

– Luke, most tényleg tömören a lényegre tértél – nevet. – A kérdésedben sem volt sok érzelem. Igaz, ezt én kötöttem ki. Tehát egy minden romantikát nélkülöző közösülés lehetősége érdekelne? – Igen. – Ha Brian megjön, kifaggatom a holnap délutánjáról, és ha alkalmas, akkor holnap ilyenkor. Folytassuk majd a kérdezz-felelek játékot is! Összeírtam fejben pár kérdést, felteszem majd őket holnap. – Nem tudom, miért jó ez neked, de csak szigorúan szex után, mert már nagyon begőzölt az agyam. – Rendben, ez a sorrend nekem is megfelel. Rajtam fekve piheni ki Eva az előbbi testi összefonódásunkat. Van mit, hisz igen aktív szexuális együttlétben volt részünk az imént. – Luke, hol is hagytuk abba? – kérdezi elgondolkodva. – Ott, hogy rajtam ültél, és a farkam benned volt – válaszolom, pedig tudom, hogy nem erre kérdezett rá. – Lüke – nevet. – Akkor pontosítok. A múltkor befejeztük a tesókat. Vagy nem? Van még valami hozzáfűznivalód? – Nincs, mi lenne? – Akkor jöhet a következő. – Milyen következő? – Luke! Tudod, hogy a nőügyeidre értem. Tehát ki vele, folytassuk! – Mit szeretnél tudni? – kérdezem sóhajtva. – Mennyi ideig tartott a legrövidebb udvarlásod? – Udvarlásom? – Ez azt jelenti, hogy mennyi idő telt el aközött, amíg megláttad és megdugtad a lányt. – Finom megfogalmazás – vigyorgok. – Két óra. – Két óra? – emelkedik fel a mellkasomról. – Ezek szerint nagyon rámenős vagy, ha akarsz valamit. – Nem így van, pont fordítva volt. – Persze… – Komolyan mondom. – Akkor bele is foghatsz a történetbe, és majd eldöntöm a végén, hogy én mit érzek ki belőle. – Tehát… – kezdek bele, de nem folytatom. Fura nekem, hogy ez a csodaszép lány az elődeiről faggat állandóan. Miért jó ez neki? Nekem biztosan nem az. – Ne színészkedj! – Nem színészkedem. Oké. Mentem hazafele a metrón, ahol velem szemben ült egy fiatal lány meg egy ötven körüli férfi. – Úristen, elkezdted a bugyilehámozó szövegedet már a lány apja előtt? – Eva! Mi is a szabály? – Hallgatok – mosolyog a türelmetlenségén. – Megint mellétrafáltál, mert nem a lány apja volt, csak egy idegen férfi. És a lány szólított meg engem. Történetesen megkérdezte, hogy hány óra van. Tette azt annak ellenére, hogy nyár lévén csak egy rövid ujjú ing volt rajtam, és nyilvánvaló lehetett számára, hogy aznap valamiért nem viselek karórát. Visszakérdeztem, miközben kissé felemeltem mindkét karom, hogy óra nélkül csak megsaccolni tudom, az jó lesz-e. A lány erre nagyon elpirult, mert egy kicsit nyers voltam. A mellette ülő férfi pedig úgy nézett rám, mint valami isten barmára. Az arcával ki is fejezte ezt, majd azt is, hogy vedd már észre, te barom, hogy ez a lány csak ismerkedni akar, és így kezdeményezett. Vettem a lapot, és sokkal kedvesebb hangon

mondtam a lánynak, hogy bocs az előbbiért, de mindjárt megtudakolom. És ha már ott volt ez a beszédes arcú úr, akkor rögtön meg is kérdeztem tőle, hogy mennyi az idő, mert szeretném megosztani ezzel a szép lánnyal. – Bocs, Luke, csak két rövid kérdés. – Most már kérdezősködhetsz, hisz már megvolt a szex – célzok vigyorogva az egyezségünkre. – Lüke. De tényleg így kérdezted? – Igen, és a feltett kérdésemben benne is volt rögtön egy kis bókolás a lány felé. – Valóban szép volt? – Nekem tetszett. Jó kis nő volt. És hát azok a hatalmas mellek. Lehetett ott mindent látni, hisz nyár volt. – Nagyobb volt, mint Aprilé? – Ez már a harmadik kérdés – gonoszkodom. – Én meg azt hittem, hogy ezen a héten akár háromszor is lehetünk együtt, de ha te leblokkolsz a második után… – zsarol meg Eva. Nem is gondolkodom sokat, egyszerűen rávágom a választ. – Igen. – Nem semmi. De ha ilyen nagy ciciket láttál magad előtt, hogyhogy nem zsongtál be rá, miért kellett megvárnod, hogy ő lépjen? – Nem tudom, mit gondolsz te rólam. Mi vagyok én? – Majd egyszer kifejtem a véleményem. A határozott véleményem… – teszi hozzá sejtelmesen. – Aztán? – Miután a férfi mosolyogva megmondta az időt, amit én viszont rögtön megismételtem a lánynak, dumálgattunk egy kicsit. A férfi ezt megelégedve hallgatta, és végig figyelt minket, nyugtázva, miszerint elindult valami köztünk. – Ez volt az első nőd? – Nem. – Akkor miért voltál ilyen béna? – Ha hiszed, ha nem, nem vagyok én puncivadász. – Persze-persze. Tovább! – Pár megállót trécseltünk, aztán együtt leszálltunk. Itt már elkezdődött a randi. Elsétáltunk a kocsimhoz, mondtam, hogy még el kell szaladnom egy haveromhoz, de utána ráérek. A visszaúton már simogattuk egymás combját a kocsiban, és ezek után nem volt kérdés, hogy fent, a lakásban a zuhanyzó volt az első, amit közösen meglátogattunk. – Rögtön egy közös zuhany… Ezt nevezem! Tovább – sürget, miközben észreveszem, hogy a keze a testünk közt finoman mozgásba lendült. – Tusfürdő, hab, csúszott ott minden. Izgi volt. – Mit értesz azon, hogy csúszott ott minden? Megdugtad a zuhany alatt? – kérdezi fátyolos hangon. – Valóban bent volt a farkam a puncijában, de csak az előjáték részeként. A szex a szobában, az ágyon történt. – És milyen volt a teste? Szép volt a melle, vagy csak nagy? – faggat halkan. – Szép mellei voltak. Teltek, mint két óriási szőlőszem. Igen, olyan alakjuk is volt – jelentem ki én is halkan, mert a gondolataim visszakalandoztak az időben. – Kifejezetten szép és kívánatos volt. – És a teste? – kérdezi ismét. Szinte suttog. – Nem volt ilyen vékony, mint te, de csinosan telt nőies alakja volt. – És a puncija? – sóhajt a fülembe. Közben remeg. – Nagyon finom volt.

– Nyaltad is? – Persze. – Akkor borotvált lehetett. – Csakis – vigyorgok. – Tovább… – halk, de egyszersmind parancsoló a hangja. Értem és érzem, mire megy ki a kérdezősködése. Magát simogatja, miközben mesélek. – Szexeltünk egy jót. Egy nagyon jót – mosolyodom el az emlékeken. – A csaj a hátán feküdt az ágyon, én meg a combjai közt voltam. Hol a hatalmas mellei finom ringását, hol a gyönyörű punciját néztem, amiben ki-be járt a farkam. Isteni volt. Emlékszem, hogy arra kért, hatoljak bele tövig, és legyek vadabb. Aztán beleélveztem. – Ah… – zihál Eva. Remeg, rángatózik a finom kis teste. Rajtam kifejezetten lányosan hat. – Én meg közben elélveztem. Luke, te nagy mesemondó – csókol a fülembe. Kell egy kis idő, majd folytatja. – Merem hinni, hogy gumival csináltad. – Hm… szerintem nem. – Bolond vagy? Csak úgy elsőre gumi nélkül? – Nálad sem volt rajtam gumi – felelem, mire szokás szerint a tenyere a hasamon csattan. – Engem ne hasonlítgass össze vele, hisz mi ismertük egymást. Nem csak úgy bele a közepébe – harciaskodik. – És fel is csinálhattad volna. Vagy esetleg valami jó kis nemi betegséget is elkaphatsz. Felelőtlen vagy, Luke. – Igen, tudom. – Szerencséd van. És hogyan folytatódott? – Sehogy. Ott aludt, másnap reggel közösen elhagytuk a lakást. Én dolgozni mentem, ő meg nem is tudom, hova. Megbeszéltünk estére egy találkozót nyolc órára, ott a metrómegállónál, ahol a kocsimat szoktam hagyni, de nem volt ott. Vártam fél órát, és ennyi volt. Sajnos. Nagyon jó volt vele a szex. Mivel akkor éppen szabad voltam, szívesen jártam volna vele. – Szegény, Luke. Átvágtak? Visszakaptál valamit te is, hogy tudd milyen az. – Nem gondolom. Biztos volt valami oka. – Mit akart ez a csaj? Csak dugni egyet? Egyéjszakás kalandot keresett? Vagy egy szállást egy éjszakára? Hátizsákos turista volt? – Most gonosz vagy – felelem, de közben mosolygok. – Nem volt nála hátizsák. Miért, a nők nem akarnak csak úgy egy nagyot szexelni, minden következmény nélkül? Lehet, hogy családja volt. Férj, gyerek, egyebek. – Most te vagy a gonosz. Rám érted? – emelkedik fel. – Nem. Lehetek nagyképű? – Miért kérsz engedélyt rá? Anélkül is az vagy – simogatja meg a hasam, ahol piros nyomot hagyott a tenyere. – Köszönöm. Szerintem csak egyszerűen bejöttem neki, és nem sokat teketóriázott. Megszólított, felszedett, kifacsart, elhagyott. Ennyi. A nők is kezdeményeznek. Nálunk hogy is volt? – simogatom meg monológom közben a melleit. – Ne általánosíts! Minek akarna téged felszedni valaki, hisz esélye sincs odalépni hozzád, mert te már nyomod is a csábító szöveget. – Most ki kell hogy ábrándítsalak. Igenis szedtek már fel máskor is. – Halljuk, igen kíváncsivá tettél!

– Van még rá idő? – nézem közben az órát. – Nekem még igen – válaszol, miután ő is rápillant. – Nosza, rajta – helyezkedik el törökülésben mellettem. – Eva, lehet, hogy furán hangzik, mert gyönyörű vagy, főleg így ruha nélkül. De akkor is arra kérlek, folytassuk ezt a nappaliban felöltözve, mert Sarah mostanában nem nagyon aludt jól. Nekem valóban ciki lenne, ha kijönne, és így látna bennünket. – Igaz. Figyelmes apa vagy. – Köszönöm szépen. – Én meg a két csodás orgazmust köszönöm – nevet rám, miközben mindketten öltözködünk. – Illetve, várj csak. Ez is lesz olyan erotikus, mint az utolsó sztorid, mert akkor fel sem öltözöm – mosolyog a kérdése alatt. – Inkább fordulatos, ráadásul meglepő izgalmakkal teli. – Kíváncsivá tettél, csak előtte valamit innék, ha lehet. – Miért ne lehetne, mit kérsz? – Limonádéd van? – Nincs, de csinálhatok. – Azt megköszönném. – Akkor kövessen, kedves szomszéd, a konyhában belekezdek a hölgyválasz elbeszélésébe. Tehát, történt egyszer, hogy diszkóban voltunk, fiúk, lányok vegyesen. Több fiú, mint lány, és sok-sok alkohol fogyott azon az estén. Bátor lettem az italtól, és elhittem, hogy én vagyok a táncparkett ördöge. De egy idő után elkezdett minden forogni körülöttem, és megfájdult a fejem. Parancsolj – nyújtom át a kiöntött limonádét. – Milyen lett? – Finom – kortyol bele hosszan. – Kicsit lehetne hidegebb is. – Ó, a lényeget kihagytam! – kapok a fejemhez. – Nem, szerintem isteni. Esetleg egy kis jég, az jó lenne még bele. – Nem arra értettem. Pont a lényeg maradt ki, amiért belekezdtem ebbe a történetbe. A lány! – pontosítom, mivel kérdőn néz rám. – Á, tényleg. – Akkor egy kicsit vissza az időben. Történt bent valami. Egy kis baleset, illetve akkor még annak hittem. Ott táncoltunk a villódzó fények közepette, amikor észrevettem, illetve éreztem, hogy valami a lábam alá került. Lenéztem, és ott feküdt egy szép kis csaj, aki igencsak fájdalmas arckifejezést vágott. Rögtön elnézést kértem, illetve ordítottam, mert olyan hangos volt a zene. Szegény alig bírt lábra állni, én meg, mint úriember, elsegítettem a terem széléig, ahol asztalok voltak székekkel, meg egy kicsit elviselhetőbb a hangerő. Meghívtam egy kólára, meg magamat is, mert nekem is kellett valami alkoholmentes folyadék. Mondom neki, hogy nagyon sajnálom, sőt egyenesen restellem, hogy ilyet tettem, de nem vettem észre, azt sem tudom, hogy történt. Mire ő, hogy semmi gond, hátrafelé senkinek sincs szeme. Ezen a válaszán kissé megkönnyebbültem, aztán mivel kijelentette, hogy ő most nem igazán tud többet táncolni, de lehet, hogy ideig lábra állni sem, ezért inkább ülve maradna. Mivel ezt az egész bajt nekem köszönhette, ott maradtam vele, hogy ne unatkozzon, mivel a többieknek még nagyon nagy kedve volt maradni. Ültünk még ott egy darabig, a lány szorosan mellettem, beszélgettünk, majd elindultunk. A lány mellettem haladt, vagy inkább helyesebb, ha azt mondom, bicegett. – Ennyi? – kérdezi Eva, kihasználva a lehetőséget, hogy én is a szomjamat oltom.

– Igen, ennek a napnak ennyi volt, de megbeszéltünk egy találkozót csak négyesben, ahol a haver, a barátnője, aki hozza a barátnőjét, a törött lábú lányt – itt Eva felnevet – és természetesen én veszek részt. Itt derült fény a meztelen igazságra. – Mire? – Arra, hogy nem véletlenül volt az a baleset, nem az én figyelmetlenségemből adódóan ugrottam rá a lábára. Úgy történt a dolog, hogy ő készakarva hátulról alám dugta a lábát. – Micsoda? De miért? – Egyszerűn, mert meg akart ismerni. Na de ilyen áron? Ha láttad volna a lábát! A cipőm sarka a lábfején olyan tíz-tizenkét centis horzsolást okozott. Eléggé durva sérülés volt. De hát valamit valamiért – vigyorgok. – Ez most csak a te magánvéleményed, vagy valóban direkt volt? – Ő mondta. Említette, hogy amikor meglátott, nagyon megtetszettem neki, ezért fel szerette volna hívni magára valahogy a figyelmemet. Állítása szerint ott rázta magát előttem, hozzám dörgölőzött, de én csak magammal voltam elfoglalva. Aztán, mivel nem látott más kiutat, a nyakamba csak nem ugorhatott rögtön, ezt a fájdalmas megoldást választotta. Én meg úgy voltam vele, ha ennyi fájdalmat bevállalt ezért, nosza rajta, akkor járjunk együtt. Nagyon-nagyon jó kis csaj volt. – Ezt nem kellett volna hozzátenned! – ripakodik rám Eva, szinte szúr a szeme. – Vigyázz, mert féltékeny típus vagyok! – vált fenyegetőre a hangja. – Mindegy, ez már a múltad – vált szelídebb hangszínre –, de hol marad a beígért fordulatos és meglepően izgalmas sztori? – Ez is az volt. Nem lepődtél meg, hogy mire képesek a nők, hogy megkaparintsanak egy ártatlan pasit? – vigyorgok. – De most jön a java! A lényeg, hogy elkezdtünk járni, nekem dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy egy ilyen jó kis csaj domborít az oldalamon… – Akarod, hogy a fejedre öntsem a kancsóban lévő limonádét, de csak azért, hogy utána hozzád vághassam az üres kancsót is? Nem vagyok süket, hallottam, hogy nagyon szép volt. – De nem olyan szép, mint te – bókolok neki, és megcsókolom, ő pedig szenvedélyesen visszacsókol. – Elmentünk egy este bulizni, aztán hirtelen mindenki bezsongott a szexért. – Négyesben csináltátok? – Nem. – Párcsere volt? – esik le az álla. – Neeem! Mindenki a saját párjával. A bökkenő az volt, hogy egy kocsival voltunk, és a belvárosban csak nem parkolsz le a kocsiddal a járda mellett, hogy mindenki lássa, mit műveltek benne. A haver közölte, hogy ismer egy parkot, sokan járnak oda szexelni, vezessek oda, mutatja az utat. Nekiindultunk. Meg is találtuk, tényleg ideális lett volna, csak megakadályozandó, hogy kocsival behajtsanak a park területére, beástak egy vastag facölöpöt a gyalogút közepére. Autóval lehetetlen volt bemenni. A haverom értetlenkedett, hogy ez még nem is olyan régen nem volt itt. De most ott volt. Gyors kupaktanács, hogy most akkor merre, de semmi más elképzelésünk nem volt. Akkoriban kollégiumban laktunk, oda meg a házirend miatt nem lehetett nőt felvinni. Törjük a fejünket, én a kormány mögött, mellettem a csajom, hátul a haver a barátnőjével. És ekkor megszületett a világraszóló ötlet, vagy inkább baromság. Ugyanis a haverom kiszállt, a kocsi reflektorfényében szemrevételezve azt a bizonyos facölöpöt. Közölte, hogy ha rugdossuk, ő az egyik oldalán, én meg a másikon, csak ki tudjuk lazítani annyira, hogy kihúzzuk, és szabad lesz az út. Hozzáfogtunk a reflektorfényben. A csajok a kocsiban ülve, a lehúzott ablakon kihajolva hol nevettek rajtunk, hol felváltva biztattak bennünket. De az a francos cölöp meg se mozdult,

nagyon mélyen bent lehetett a földben. Már fájt a sarkam a sok rugdosástól, mikor felvijjogott egy rendőrautó szirénája közvetlenül a mi kocsink mögött. – A rendőrségen kötöttetek ki? – kuncog Eva. – Ott azért nem, de belém fagyott a szar rendesen, úgy megijedtem. Nem vettük észre a rendőröket, mert teljesen belemerültünk a feladatba. – Aztán mi lett? – Mint mondtam, megállt bennem az ütő, de mindnyájan nagyon berezeltünk. Járt az agyam, hogy miért fognak most lecsukni. Garázdaság, károkozás, ilyesféle jogi megfogalmazások forogtak a fejemben. Közben kiszállt két harminc körüli rendőr, és komoly ábrázattal kérdezték, hogy mit ártott nekünk az a facölöp, hogy ilyen bőszen bántalmazzuk. A haver nagyszájú alak volt, ezért ő válaszolt, miszerint csak a szabad behajtást akartuk elősegíteni. A rendőr azt mondta, hogy ez a park sétálásra hivatott, és nem autókázásra. Mire a hülye haverom visszaszólt, hogy autósszex lett volna az esti menü, nem pedig levegőzés. Kérdezték, hogy mi kettesben? Egyszerre hevesen tiltakoztunk. Mondtuk, hogy két lány is van a kocsiban. Bevilágítottak zseblámpával, látták az ijedt arcú lányokat, ezután lekerült a napirendről a homoszexualitás kérdése. – Eva folyamatosan hol mosolyog, hol halkan nevetgél. – Erre elkezdtek a rendőrök vigyorogni. Mondták, hogy nem ismeretlen fogalom ez nekik sem, de ez a park le van zárva az autósok előtt. Többek közt pont ezért. Megenyhült a légkör, és vigyorogva mondták, hogy azonnal gondolták, mit akarunk, mikor már messziről megláttak minket a kocsim fényszórója által nyújtott teljes díszkivilágításban. Ezért lekapcsolták a lámpájukat, és nagyon lassan mögénk hajtottak. Említették, milyen jót derültek az ijedségünkön. És most jön a kellemes meglepetés. Mondták, hogy hagyjuk azt a cölöpöt békén, úgysem tudjuk kiszedni, és nem is szabad a köztulajdont rongálni. Van egy másik park innen nem messze, ott nincs is annyi kukkoló, mint itt. Erre közöltük, hogy nem ismerjük. Próbálták elmagyarázni, de elképzelésünk se volt, hogy merre induljunk. Erre felajánlották, hogy mivel úgyis járőröznek, arra hajtanak, kövessük őket. Amikor felkapcsolják a sziréna fényeit, akkor mi forduljuk jobbra, és ott lesz a park. – Milyen rendesek voltak – jegyzi meg türelmes hallgatóközönségem, aki most nem kotyogott bele az elbeszélésembe. – Igen, így volt, de még volt egy kis malőr. Előtte elkérték az iratainkat és a kocsi papírjait, hogy javítsák a statisztikájukat. Totál logikus, odamentünk a kocsihoz, átadtuk nekik. Minden rendben, visszanyújtják, és most a lányokét is kérték. Ki se kellett szállniuk, csak úgy beszóltak nekik az ablakon. Ezután az egyik rendőr felhúzta a szemöldökét, és közölte, hogy fiatalkorúak nem tartózkodhatnak ilyenkor már kint. – Ki volt fiatalkorú? – Hát ki lett volna? Pont az én csajom. Remek. Na, gondoltam, itt most tényleg gond lesz. – Ne mondd, hogy nem is tudtad… – Tényleg nem. Tudtam a lány nevét, címét, telefonszámát, de a születési dátumát, azt tényleg nem. Mindegy, akkor megtudtam. De mivel csak pár hét hiányzott a tizennyolchoz, a rendőrök ebből sem csináltak ügyet. Kifejezetten rendesek voltak. Sok sikert kívántak, elköszöntek, majd elindultunk szorosan utánuk, mint valami miniszteri kocsi a felvezető autó mögött. Elég hosszasan követtük őket, mikor végre felkapcsolták a sziréna fényeit, ahogy megígérték. Itt aztán jobbra fordultunk, és lassan továbbhajtva megtaláltuk a parkot. Ennyi a sztori. – Nem semmi egy pasi vagy, Luke. És a szex? – Az is megvolt – vigyorgok.

– Szégyentelen alak, négyen a kocsiban? – Azért ennél szégyenlősebb vagyok. Nekem nem megy ez a magamutogatás, ezért a haver a nőjével megnyerte a hátsó ülést, mi meg a motorháztetőt. És így kényelmesebb is volt. – Miért, ott hogy csináltátok? – kérdezi kerek szemmel. – Diszkréten. Pontosabban egy klasszikus szembe pózban. Az ingemet ráterítettük a kocsira, a lány felült rá, hanyatt feküdt, és durr bele. Tök jó volt, sok tér, és egy kis intimitás is megmaradt. Szép volt, jó volt, ennyi volt – teszek pontot a múltam egyik megtörtént eseményének végére. – Szerencsétek volt, sittre is kerülhettetek volna. Ehelyett kéjmámorban volt részetek a parkban, a szabad ég alatt. – Nem csináltunk mi semmi törvénybe ütközőt. Amúgy a sitten is van szex, csak legyen nálad vazelin. – Lüke – nevet Eva –, nem tudlak elképzelni egyik szereposztásban sem. Habár lehet, hogy a bent eltöltött idő előbb-utóbb felszínre hozza a mindenkiben lappangó biszexualitást… – teszi hozzá sejtelmesen, és ezen együtt nevetünk. – De én mégiscsak azt mondom, hogy szerencsétek volt azzal a két rendőrrel. Ritka kivétel az ilyen. Luke, hallgatnálak napestig, de most rohannom kell. Majd folytatjuk – mondja, és ad egy csókot. – A szeretői kapcsolatot? – Is, meg az őrült történeteidet. – Olyan kevés időnk van. Inkább csak szexeljünk sokat, és vegyél könyveket. Biztos van olyan polc a boltban, hogy meghökkentő irodalom. – Bolond – mosolyog. – Na pá, gyere, kísérj ki! – Úgy teszek. Még csókolózunk egy ideig a bejárati ajtó előtt, de végül véget ér az ittléte. Sóhajtok. Tényleg nem a számat kellett volna jártatni ez idő alatt, hanem még egyszer szeretkezni Evával. A nővérem volt nálunk a lányával, így napokig nem láttam Evát. Hogy el ne felejtsen ez idő alatt, írtam neki egy verset. Szelíd szélként végigjárnám szépséges testedet, Édes bőröd illatából merítenék ihletet, Csodás múzsám, hozzád írnék verseket, S boldog lennék, ahogy csak a szél lehet. A válaszon nem finomkodott olyan sokat, mint én az előbbi üzenetemmel: Nagyon szép, de megpróbálom csak a nemiséget kivenni belőle, és semmi mást! Valójában vers volt ez? Nem egy vallomás? Talán azért, mert állandóan jó idő van és szünetel az egyetem, egyre töbször vagyunk együtt Evával. Nagy sétákat teszünk, és jókat beszélgetünk, ilyenkor esélyünk van arra, hogy a lelkeink is közeledjenek egymáshoz… Mindenféléről beszélgetünk, már nemcsak engem faggat, nemcsak a nőügyeim érdeklik, hanem egyre jobban megnyílik nekem, és egyre többet árul el magáról is. Az eddigi életéről, a családjáról, Brianről és Brian családjáról. Kiragadott történetek ezek, foszlányok csak, amik nem segítenek teljes és helyes képet alkotni arról, hogy ki is valójában ez a lány. De arra sem találom a választ, hogy mi az én igazi szerepem ebben a kapcsolatban.

Sok dolgot felelevenít a múltjából, mivel én is egyre többet kérdezek. Nem hagyom és nem is akarom, hogy csak ő faggasson engem. Nem tudom eldönteni, hogy beteges-e az a kíváncsisága, amivel a hódításaimat firtatja. Ma egyszerre szomorú és jókedvű is Eva. – Luke, olyan fura ez az egész szituáció. – Mire érted ezt? – Olyan különböző a férfiak ízlése. – Nem igazán értelek. – Arra a versre gondoltam, amit nekem írtál az előző héten. Ilyet csak egy nagyon szép nőnek írnak. – Akkor ezek szerint jó helyre címeztem – vigyorgok. – Lüke – mondja szomorúan, de mégis mosolyogva. – Teljesen össze vagyok zavarodva. Te áradozol a külsőmről, Brian pedig sosem dícsér, csak kritizál. – Salvador Dalí is torznak látta a világot. – Kösz a biztatást, te művelt ember! – mondja, és a kézfejemre téve a tenyerét, már csak fél kézzel tolja mellettem Mike-ot. A babakocsi rögtön elkezd félrehúzni, ezért vissza is kapja a kezét. Remélem, csak ezért nem pihenteti tovább a finom kis kacsóját a kezemen. Nagyon jólesett, és a szívem is elkezdett vadul dobogni. – A bökkenő az, hogy Brian nem festőművész, aki a világnak festett. Szerintem pár év együttélés után nem helyénvaló, hogy ilyen kritikus az irányomban. Ezért sincs szerintem helyén az önértékelésem. – Milyen kritikát? Tudnál példát említeni? – kérdezem, és őszinte kíváncsisággal várom, hogy mi lehet az, ami Briannek szemet szúr ezen a gyönyörű lányon. – Akkor kezdjük a fülemmel, szerinte egyáltalán nem szép. – Micsoda? Szerintem meg olyan ennivaló! – Bolond – mosolyog. – Mindegy, neki nem tetszik, példaként hozza az ő fülcimpáját, ami szerinte tökéletes. De állandó kritika éri az orrom, a szám, a szemem, a homlokom, az arcom, az állam. Egyszóval az egész fejem. – Tényleg nem értem ezt a Briant! Egyrészt, te vagy a felesége, tehát te kellene hogy legyél számára a legszebb nő a világon, hisz ezért is vett el. Másrészt lehet, hogy van valami abban, hogy senki sem tökéletes, de ezt akkor sem hangoztatja egy szerelmes férj, főleg, hogy még csak pár éve vagytok együtt. Ellenben a te füled nagyon szép vonalvezetésű, erre mondják azt, hogy arisztokratikus. Nekem nagyonnagyon tetszik, és kész. – Köszönöm. De valóban így gondolod, nem csak azért mondod, mert meg akarsz vigasztalni? – Így ismersz? – Nem. Jó, ezt köszönöm. A fülem miatt megnyugodtam, de most jönnek a lábaim. – Miért csak most? Eddig nem azokon jöttél mellettem? – Már megint lüke vagy – de mosolya mutatja azt, hogy értékeli az efféle humort. – Neki túl vékony, sovány, nincs rajta hús, szerinte nem olyan kerekded a combom, mint amit egy nőtől elvárna. – Tehát Briannek a willendorfi Vénusz a megfelelő nő. – Az én művelt szomszédom arra a szoborra utal, amelyik kövér, nagy mellű nőt ábrázol? – Pontosan. – Luke, különleges férfi vagy. Mindenhez hozzá tudsz szólni, de most ezzel akarsz vigasztalni? – Igen, a szépségideál változott pár ezer év alatt. Most a tiéd a menő karosszéria… – Bolond, mi vagyok én, kocsi? – nevet a hasonlatomon. – Ha az lennél, állandóan ápolnálak, lemosnálak, átpolíroználak.

– Ezek nem egy autószerelő kifejezései a szexre? – Lehet. De mit akar ezzel Brian? Olvastam egyszer, hogy a nőket azok a férfiak érdeklik, akik közömbösséget mutatnak a szépségük iránt, és ezért a nők fel akarják hívni magukra a figyelmüket. Erre utazik? Így akar örökké megtartani magának? – Nem tudom, főleg, mivel nem csak az alakom miatt vannak vitáink. – Mi még a nézeteltérés tárgya? – Alapvetően a szex hiánya. – De most már ez nem téma, vagy? – Brian beállítottságát ismerve ez mindig is az lesz. Alapvetően nagyon maradi. Én szívesen kipróbálnék egy s mást, de kimondani sem merem neki, nemhogy kérdést feltenni, mert tudom, hogy reagálna. Még a barátkozásunk elején történt, amikor kicsit többet ittatok a grill mellett, és elmeséltél neki valami párcserés történetet. – Tudom, melyik volt az, de az meg sem történt, csak feldobta a lehetőséget a barátom felesége, de nem éltünk vele. – Igen. És jó, hogy ezt közölted vele a végén, mert tuti, hogy nem állt volna többé szóba veled. Csak hogy tudd, negatív hatással volt Brianre ez a sztori, de az megnyugtatta egy kicsit, hogy nem vagy mindenáron puncibolond. – De miért? Nem is ismeri őket. És mi abban a baj, ha belementünk volna? Neki nem okozunk kárt. Az más lett volna, ha ezt én kérem tőletek, és így reagál, védve a házasságotok szentségét. – Neki ez mindegy. Vannak dolgok, amiket kifejezetten elítél, és kész. – Nehogy azt állítsd nekem, hogy nem szokta például a puncidat nyalogatni? – Előfordult már, de nem igazán szerepel előjátékként a repertoárjában. Szerinte ez a testrész másra való, illetve mindennek megvan a maga biológiai szerepe – megdöbbenésemet látva, mosolyogva folytatja. – De azért volt már a fenekemben. Ki se nézted volna Brianből, igaz? – Nem is tudom, viszont annyiféle lehetőség van a szexualitásban. Ebből mindenki kedvére, illetve beállítottsága szerint válogathat. – Ezt most a másságra érted? – Is. – Férfi férfival, nő nővel? – Akár. – Te hogy állsz ahhoz, ha valaki a saját neméhez vonzódik, volt már ilyen együttlétben részed? – Nem ítélem el. Én személy szerint nem szeretném sem a számban, sem a fenekemben érezni egy másik férfi farkát, de a fordított felállás sem vonz. Ellenben két nő együttléte… az nekem maga a csoda! – Igen? Akkor… most elmondok valamit. – Csupa fül vagyok, csak várj egy kicsit, mert ledöntöm Sarah háttámláját, olyan kényelmetlennek látom a pózt, amiben alszik. Hallgatlak. – Ezt csak neked mondom el – kezd bele, szinte suttog. – Miért halkítod le a hangod? Nem hallja senki. – Ha Brian megtudná, megölne érte. – Miért, mit tettél? Kiirtottad a fél emberiséget? – Bolond, ne komolytalankodj, vagy el se mondom. De lakat a szádon! – Ö… viszont akkor nem tudlak legközelebb nyelvvel kielégíteni. – Luke! – nevet fel hangosan. – Mindent elviccelsz, pedig kértelek.

– Oké-oké, bocsánat – vigyorgok az előbbi beszóláson, majd komolyra váltok. – Ugyan, kinek mondanám? – Senkinek, megígéred? – bólintok, ezt látva folytatja. – Egyszer, de tényleg csak egyszer, a főiskolán volt köztem és egy ott tanuló lány közt valami. – Ha eddig nem lettek volna nyitva a szemeim, akkor most kipattantak, de rendesen. – Szép, fehér bőrű lány volt, hullámzó vöröses hajjal. Kölcsönösen sokat néztük egymást, aztán egyszer csak egy üres koleszszobában kötöttünk ki. Az ágyon ülve elkezdtük simogatni egymást, majd csókolózás következett. Nagyon izgi és rettenetesen erotikus volt. Lekerült mindkettőnkről a felső, szép melle volt, rózsaszín mellbimbókkal. Megsimogattam, majd ő is az enyémet, és finoman a szájába vette. Mikor már teljesen meztelenek voltunk, az ágyon fekve hol csókolózva, hol simogatva elvittük egymást a csúcsra. – Ó…! Te most ezt direkt csináltad? – Mit? – Séta közben mondasz ilyeneket, hogy kínozz? – Ebben a pillanatban jó erősen megszorítom a farkamat a tojásaimmal együtt, hogy csillapítsam azt a lüktető fájdalmat, amit ez a leszbi történet kiváltott. De előtte természetesen körülnézek, nem láthatja-e valaki. – Nem – nevet –, tényleg nem. – Megnézem a nadrágom, nincs-e folt rajta, mert érzem, hogy előfolyásom van. Ha nem megyek el rövid időn belül, begyulladhatnak a heréim. – Ennyire bejött neked a történet? – De még mennyire. Nyaltad a punciját? – Nem, csak a cicijeit. – És ő a te puncidat? – Ő sem. Csak kézzel simogattuk egymást, illetve az ujjaink voltak egymás puncijában. Én óriásit élveztem. Soha többet nem volt ilyen alkalom, pedig nem mondtam volna nemet. Ennyi az én kis titkom – néz rám mosolyogva. Nézem a száját. Ez a száj csókolt egy másik női szájat, sőt egy női mellet. Az ujjai pedig egy másik lány puncijában voltak. Sóhajtva kifújom a belém szorult levegőt. – Te mint férfi, mit szólsz ehhez? – Ha nem áll meg a szívem, akkor minimum összeesek itt, a járdán. Mi mást mondhatnék? Főleg, hogy szerintem minden férfi oda- meg vissza van egy kis leszbi ágyjelenetért. – Ne általánosíts! Brian engem megölne ezért. – Dehogyis. – De, viszont előtte agyba-főbe verne. Tök jó volt, és örülök, hogy kipróbáltam. – Mondj még ilyeneket, és teljesen beléd zúgok. – Luke! – kiált rám. – Ezerszer mondtam, hogy ennek mi a következménye – vált haragosra az arca. – Nyugalom, feltételes mód, jövő időben értettem. Semmi pánik – menteném a menthetőt. – Akkor jó – közli keményen. – Nehogy el akard hitetni velem, hogy ilyen szex még nem színesítette a szürkének egyáltalán nem nevezhető életedet? – Sajnos nem. – April előtt se? – Nem, pedig rajta voltam az ügyön. – Azt félve kérdezem meg, hogy April óta volt-e benne részed? – Ha hiszed, ha nem, több esélyem is lett volna, de April nem fogékony az ilyesféle nyalánkságokra. – Lüke. Meséld el, kérlek!

– A szappanonozós sztorit már ismered, amiből nem lett semmi. Aztán még Sarah születése előtt volt Aprilnek egy kolléganője. Vékony, fiatalabb lány. Fekete haj, nagyon barna bőr. Mindenki spanyolnak vagy délolasznak nézte, és igencsak megakadt rajta a férfiak szeme. Viszont egy pasi se tudott megmaradni mellette, mert eléggé flúgos volt a csaj, ezért egyedül élt. Az igaz, hogy egy nős, kétgyerekes pasival kavart, de az nem hagyta ott érte a családját. Ezért sok szabadideje volt, sokat lógott Aprillel is, amikor én dolgoztam, de sokat volt nálunk is. Egyszer aztán a nappaliban a fülem hallatára megkérdezte Apriltől, hogy volt-e már csajjal. April nemmel felelt. Mondta, hogy ő sem, de Aprillel szívesen kipróbálná. April finoman hárította ez efféle közeledését. – Szegény Luke; és a másik eset? – Az viszont már Sarah után történt, és képzeld, nem is olyan régen, szó szerint pár hete volt. Sétáltunk egy ismerős párral, ott is van egy gyerek. A nő vagány csaj, ellenben a férfinak ott is sajátos elképzelése van az életről, illetve a szereposztásról, hogy kinek mit szabad és mit nem. A két gyerek valamit látva előreszaladt, a mintaapuka meg utánuk. Mi ott maradtunk hárman. Ekkor, de minden bevezetés nélkül megkérdezte a csaj Apriltől, hogy volt-e már része leszbipartiban. Erre kapott egy határozott nemet. Sajnálattal hallja, válaszolta a csaj, ezért tovább kérdezett, hogy mit szólna hozzá April, ha vele… Gondolom, azért előttem kérdezte ezt, mert nagyon jól ismerte a szexuális étvágyamat és irányultságomat. És most nem füllentek, de nekem kiesett a dobozos kóla a kezemből. Kiszállt belőlem minden erő ezt hallva és elképzelve. Sajnos ebből sem lett nyali-fali. April megint diplomatikusan hárított, ha egyszer is kipróbálná, amire szerinte kicsi az esély, akkor sem egy ismerőssel tenné, mert szerinte senki sem tudna ezen csak úgy túllépni. Pechhegyek, ez van nekem megírva… Kering-kering a levegőben a hármas lehetősége, de csak nem akar az ölembe esni. De a remény hal meg utoljára. – Talán egyszer megkapod, mondjuk születésnapi ajándékként. – Mindig ezt kérem Apriltől, még karácsonyra is, de eddig még soha nem sikerült beváltanom ezt az ajándékutalványt. Hm… – sóhajtok, majd hirtelen témát váltok. – Eva, szerintem forduljunk vissza, és kérlek, mesélj magadról egy kicsit. – Mit? – A gyerekkorodról, a családodról, a testvéreidről, amit megosztanál velem. – Azt tudod, hogy van egy öcsém és egy kishúgom, aki lehet, hogy csak besikerült. Nem igazán vettem észre, hogy lenne rá idejük a szüleimnek, habár tini voltam még akkor. Azt már tudod, hogy a szüleim nagyon pénzesek, szerették is költeni azt. Az utazás volt a mindenük, sajnos múlt időben mondom, mert anya meghalt, amikor terhes voltam Mike-kal. – Ezt tudom, sajnálom. Nagyon rossz lehetett neked. – Az volt, borzasztó. De vissza egy kicsit az időben. Mivel állandóan utaztak, szerintem mindenhol jártak a világban, valahol már többször is, ezért állandóan nekem kellett vigyáznom a két tesómra. Az öcsémmel nem volt gond, hisz nem volt nagy a korkülönbség, de a húgomat még pelenkáznom is kellett. Ezért nem értem a mai napig sem, hogy minek kellett nekik a harmadik gyerek. Hogy nekem legyen elfoglaltságom? Ettől függetlenül nagyon szerettem őket, de én nem akartam tiniként bébicsősz lenni. Sok dolog kimaradt ezért a fiatalkoromból. – Azért azt nem gondolom, hogy egyedül voltál a házban. – Nem, persze hogy nem. Vagy az apai, vagy az anyai nagyszüleim ilyenkor mindig ott voltak. Természetesen házvezetőnő is volt a háztartásra, de nekem otthon kellett dekkolnom a testvéreimmel. Nem szerettem azt az időszakot. Lázadtam is eleget. Képzeld, apám 16 évesen intézetbe akart záratni. – Ezt nem hiszem el! – lepődöm meg.

– De – mosolyog rám –, nem voltam én sem olyan egyszerű eset. – Várj egy kicsit! Ez olyan javítóintézet-féle lett volna, ahova azokat a fiatalokat küldik, akik lopnak, isznak, drogoznak? – Nem, inkább olyat képzelj el, mint egy pszichiátriai intézet. – Pszichiátria? – döbbenek meg. Nem engedelmeskednek a lábaim, megállok a babakocsival. Pszichiátria? Miért kerülhet oda egy tizenhat éves tinilány? – Mi van? – fordul hátra, észrevéve, hogy elmaradtam mellőle. – Megijedtél? Félsz tőlem? – kérdezi nevetve. – Nem, illetve addig nem, amíg nem tudom az okát. De miért akarná egy apa a saját tizenhat éves lányát pszichiátriára záratni? – Mert megszállt az ördög – nevet rám. – Húúú…! – emeli fel két kezét, és elindul felém, mint egy szellem. Megrökönyödött arcomat látva még jobban nevet. – Ne vicceld el a dolgot, kérlek! Téged akart megvédeni valamitől, vagy másokat tőled? – Az én esetemben ez egy és ugyanaz – most már komoly az arca. – Hagyjuk ezt a témát! – Ha nem akarsz válaszolni… Pedig te említetted meg. – Jobb, ha nem tudod. – Egy darabig még nem indulok el, mert nem igazán tudom a mondatait hová tenni. Ki ez a lány? Azon kívül, hogy a szomszéd házban lakik, és egy ideje a szeretőm. – Luke! Ne lovagolj már azon, ami véletlenül kicsúszott a számon. Nincs semmi gond, felejtsd el. Gyere már! Nem létezik – teszi a két kezét a csípőjére –, hogy egy ilyen erős férfi megijedt egy vékony kis nőtől. Te most tényleg félsz valamitől? – kérdezi nevetve. – Van mitől? – kérdezek vissza, de már vigyorogva. Valóban átfutott rajtam egy kellemetlen érzés, de nem is tudom, miért. Butaság. – Nincs, te lüke – mosolyog ismét. – Aztán amúgy is lenyugodtam, majd megismertem a suliban Briant. Ő volt nekem az első pasi az életemben, de hogy is lehetett volna több? Nem járnak a fiúk udvarolni egy állandóan ügyeletben lévő bébicsőszhöz. – Ne mondd azt, hogy más fiúk nem akartak egy ilyen meseszép lánnyal kikezdeni? – Volt rá példa, csak esélyük nem igazán. Nekem soha nem volt szabadidőm, nem csoda, hogy begolyóztam, húúú…! – nevetve ijesztget megint, miközben szellemként a kezével hadonászik. – Gondolom, egyszerűen esélytelennek érezték apám anyagi helyzete miatt a dolgot. Ezért is maradt Brian, illetve, mert nekem is nagyon tetszett. Az ő családja is igen jómódú. – Ez fontos? – Akkor annak tűnt, de most is így gondolom. A suli után nem is vártunk sokat, összeházasodtunk, aztán megszületett Mike. – Miért siettetek ennyire a házassággal? – El akartam kerülni otthonról. Magam mögött hagyni a problémáimat. Ez sikerült is… – néz rám szomorúan. – Aztán új problémáim keletkeztek. – Miért kellett olyan gyorsan gyereket vállalnotok, hiszen mindketten egyetemisták vagytok? Ez csak még jobban megnehezíti az életeteket. – Csak az enyémet – pillant megint szomorúan rám. – Mindig is fiatalon akartam szülni. Így is történt. Lehet, hogy bizonyítani akartam? Igen, lehet. Bizonyítani akartam apámnak. Meg akartam mutatni neki, hogy erős vagyok, és hogy meg tudom csinálni egyedül is. Egyetem, diplomaszerzés, saját család, gyerek. Luke, apám mindent egyedül ért el, a nulláról indult. A szülei egyszerű emberek voltak, és fontosnak tartották, hogy a fiuk többre vigye náluk, ezért sok mindent feláldoztak, hogy diplomája legyen. Aztán a

diplomájával, meg mivel nagyon okos, rengeteg mindent elért. De most sem nyugszik, fejleszt, üzleti lehetőségeket kutat, befektet több területen és több országban is. Ez a szenvedélye, meg a vitorlázás, a saját jacht és az utazás. Rám soha nem volt ideje, most sincs. Direkt olyan témát választottam a szakdolgozatomhoz, ami az ő egyik szakterülete. Adtam neki egy példányt, kértem, hogy olvassa el és véleményezze. Szerintem nagyon jó lett. Nem a segítségét kértem, hisz amúgy is kész voltam vele, már rég leadtam az egyetemen. Csak azt akartam, hogy lássa, milyen okos lánya van. – Akkor most nagyon büszke rád, de nemcsak azért, amit írtál, hanem azért, ami vagy. – Nem tudom, hogy büszke-e rám. Nem igazán mutatja ki az érzéseit. Azt, hogy szeret, illetve a maga módján szeret, azt biztosan tudom. De hogy büszke lenne? A szakdolgozat miatt biztos nem, mert el se olvasta. Pedig kértem. Sokszor kértem, de most már nem. Fáj, ha rágondolok, hogy ennyire nincs ilyenre ideje, hogy nem tartja fontosnak. Fáj, hogy nem fogja fel, hogy ez nekem mennyire fontos lett volna… – panaszolja, és könnyes lesz a szeme. – Ha eszembe jut ez, akkor csak magamnak okozok fájdalmat vele. – Eva, ezt rettenetesen sajnálom. – Azt látva, hogy könnyben úszik ez a gyönyörű szempár, fura érzésem támad. Láthatatlan erő szorítja a szívemet és a torkomat egyszerre. Teljes szívemből sajnálom ezt a lányt. Nincs annál rosszabb, mint a mellőzöttség. Szegénynek pedig elégé kijutott ez osztályrészül. Nem foglalkoztak vele a szülei, most pedig a férje mellőzi. Túl sok lehet ez. Csöbörből vödörbe került. – Luke, sajnálom, hogy ezekkel traktáltalak, és hogy így fejeződik be a mai séta, de most mennem kell. Aprilt üdvözlöm! – Már mész is? – kérdezem keserűen. – Igen, hisz itthon vagyunk – feleli, s ez valóban így van. Észre sem vettem, hogy hol járunk, csak lépkedtem gépiesen Eva mellett, csak rá figyeltem, a környezetre nem. Őt hallgatva megállt az idő. A kávémat iszom, és a konyhaasztalnál ülve a következő szöveget fogalmazom Evának, majd megnyomom a küldés gombot. Ébresztő! Reggelente csókolnám homlokod, lehunyt szemed, arcod, orrod, az érzéki ajkad, állad, a lenőtt kis fülcimpádat. Itt sóhajtva levegőt veszek, mivel tested enyhén megremeg. A nyakad, tarkód, ahonnan a borzongás a gerinceden végigszaladt, számmal követem e vonalat, s máris itt a legjobb falat! De jó lenne, ha minden nap így kezdődne… Nagyon vártam a választ, de csak késő délelőtt futott be. Aha! Tehát nyomot hagyott benned a tegnapi beszélgetésünk. Bennem is! Ezek szerint odafigyelsz rám. Köszönöm, jólesik. És köszönöm ezt a biztató, gyönyörű verset. Puszi, a Rút kiskacsa Délután van már, és az apaszerep kihívásaival birkózom. Illetve csak birkóznék, de minden erőm elhagyott, két vállra fektetve heverek a szőnyegen. A győzelemittas gyerekem pedig kacagva a hasamon trónol. Csörög a telefonom, ezt vártam. Mozdulnék érte, de nem tudok olyan gyors lenni, mint

ahogy szeretnék. Sarah, aki a pocakomon lovagol, kissé gátol ebben. Jó kis súlya van már. Sikeresen elértem a készüléket, mielőtt abbamaradna a hívás. – Igen – szólok bele gyorsan. – Szia, Luke – hallom Johny hangját. Nem őt vártam. – Szia, Johny. – Kérdeznék valamit. – Ki vele! – Nem tudom, hogy jó helyen kapiskálok-e, de mostanában furán viselkedsz. – Szerintem nem viselkedem furán. – De-de, nem tudom pontosan megfogalmazni, de olyan magadnak való lettél. – Ne törd rajta a fejed, mert nincs min. Azt nem állítom, hogy fantáziálsz, de minden rendben, hidd el. – Tudtam előre, hogy valami ilyesmit fogsz mondani. Ha nem akarod elmondani, akkor ne tedd. Remélem, idővel kiforrja magát a dolog. – Nincs semmi. – Várj csak, lehet, hogy punciszagot érzek a levegőben? Figyelj, Luke, azt hittem, vagyunk olyan barátok, hogy beszámolunk egymásnak, ha félrekormányozzuk a farkunkat. Dugsz valakit? – Nem. – Valami nő után járkálsz? Rosszban sántikálsz? – Mi vagy te? Erénycsősz? – Ha mindig visszakérdezel, az tudod, milyen választ jelent? Te taktikázol, takargatsz valamit. Oké. Értem. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a panaszaidat mindig meghallgattam, szeretném a sikerélményeidet is. Érted? – Értem. Ha lesz miről dicsekednem, fogsz róla értesülni. – Jó, akkor én innentől kezdve berendezkedtem várakozó álláspontra. Majd szólsz. Szia! Frankó, ezek szerint lebuktam. De nem ez az első. Tommy vette észre elsőnek, viszont akkor még tényleg nem volt mit. Megérezte a változás szelét. Elmehetne meteorológusnak. Most viszont jó helyen kapiskál Johny, érez valamit, de semmi biztosat nem tud, ezért is kérdezett rá. Mi az erősebb? Egy barát jogos kívánsága, hogy áruljam el, ha megcsaltam Aprilt? Vagy megőrizni a titkot, amit a szeretőm kért? Szerintem ez erkölcsösebb kérés a mi erkölcstelen kapcsolatunkban, mert két család békéjét akarjuk ezzel megvédeni. Nem akarom, hogy kiszivárogjon valami, nem akarom, hogy ezért elveszítsem Evát. Helyesebben a szexkapcsolatot féltem. Nem… Szex az otthon is van, még ha ritkábban is, mint szeretném. Nem akarom elveszíteni Evát! Pár napja nem találkoztunk, és nem is váltottunk üzentet Evával. Nem szerettem volna semmit kiprovokálni, viszont jó lenne találkozni, ezért küldtem neki egy üzenetet. Gondoltam, ma is írok valamit a gépembe, De sajnos semmi nem jut az eszembe. Ám remélem, szavak nélkül is tudod, Az igazi éned szivárványként ragyog. Nem tudom, miért, ez most annyira nem tetszik. Nem túl nyálas? Írhatnám azt is röviden, hogy: randi? Kérdőjellel a végén. Forgatom a szavakat a fejemben, de most ennyire telik. Amúgy is jelzésértékűnek szánom. Mindegy, hiába küzdök, egyszerűen leragadtam ennél a szövegnél, nem mindig sikerül fitogtatnom vélt vagy valós költői vénámat. Elküldöm. Meglepődöm, mert nemsokára már itt is a válasz.

Luke! Ez felhívás keringőre? Titkos szexkapcsolatunk folytatásának lehetősége felől érdeklődsz? Vagy csak eszedbe jutottam? Esetleg nagyon feszít valami a nadrágodban? Ez mi? Nem ezt vártam. Helyes reakció volt, a bugyutára sikeredett versemre? Ezek szerint tényleg nyálas volt. Hm… Már elolvasta, nincs mit tenni. Most erre válaszolnom kellene? Valamit igen, hisz tele volt kérdőjeles mondatokkal. Nem tudom, meddig gondolkoztam a válaszon, de kizökkent a töprengésemből a telefonom hangjelzése. Lüke! Most töröd a fejed? Kezdelek kiismerni már. Szívesen lennék veled, nagyon is. A nőknél is létezik az, hogy nagyon feszít minket valami, de nem a nadrágban, hanem belül. Bocs, hogy nem jelentkeztem, van oka. Ha alkalmas lesz, kereslek! Ígérem! – Luke! Luke! Gyere már! A szüleid azok, nagyon fontos – szólongat emelt hangon April. Nem értem ezt a nőt! Tudja nagyon jól, hogy szeretek a forró vízben ázni. Miért nem mondja azt, hogy majd később visszahívom őket? De mi lehet ennyire fontos? – Hozd be, légy szíves – kiáltok ki a fürdőszobából. – Luke, az isten szerelmére, gyere már, a vezetékesen hívnak, és téged akarnak – teszteli April továbbra is a szomszédaink tűrőképességét. Ezt nem hiszem el! Mi az a fontos, ami nem várhat pár percet, vagy amire ő nem tud válaszolni? Csak nincs valami baj? – Megyek már! – s rosszat sejtve gyorsan kiemelkedem a vízből, kilépek a fürdőszobaszőnyegre, magamra kanyarintom a törülközöm, és csuromvizesen a telefonhoz indulok. Nem bajlódom azzal, hogy belelépjek a papucsomba, majd felmosom a követ, ha vizes lesz. Viszont ha vaklárma volt, akkor ez lesz April büntetése. Gyorsan a kilincshez kapok, majd kilépek az ajtón. Illetve csak lépnék, mert a vizes padlón hatalmasat esek. Olyan gyorsan történik, hogy korrigálni sem tudom a mozdulataimat, nem tudom tompítani az esést, csak elvágódom, mint egy darab fa. Érzem, hogy a fejem elsüvít valami mellett, majd nagy csattanással a vizes kövön landolok. A tarkóm és a hátam erősen beütöm a járólapba, az oldalamat és a bal karomat pedig a fürdőszobai kis komódba. Rettenetesen fáj mindenhol. Nem tudok megmozdulni, és ami a legrosszabb, levegőt sem kapok. Hallom April hangját, ami most nagyon távolinak tűnik, pedig nyitva az ajtó. Hallom őt, de nem értem, mit mond. Olyan fájdalmat érzek, mint akit elütött egy teherautó. Próbálok felemelkedni, de nem megy. Mozdulni sem bírok. – Luke, Luke, mi történt? – hallom tompán Aprilt. Még jó, hisz itt térdel mellettem. Látom a szemében az ijedséget. – Elcsúsztál? Nem tudsz felállni? Hol fáj? – Nem tudok erre mit mondani. Fontosabb dologgal vagyok elfoglalva, levegőt kéne vennem, de nem megy. – Minden… – nyögöm ki az igazat, miután végre lélegzetet veszek. – Gyere – emelkedik fel, és a kezével fel akar segíteni. Nem hagyom el magam, de moccanni sem tudok. – Mi van? – kérdezi könnybe lábadt szemmel. – Eltört valamid? – Nem tudom – válaszolom halkan –, szerintem az összes csontom, mert annyira fáj mindenem. – Hol fáj? Nem látom, hogy véreznél – mondja, miközben a szemével végigpásztázza a kövön fekvő testemet. – Luke, próbálj segíteni, egyedül meg se tudlak mozdítani – remeg a hangja. Elkezd sírni. Erőt kell gyűjtenem, hogy megpróbáljak felülni. A jobb kezemre támaszkodva akarom ezt elérni, hasizomból segítek rá a mozdulatra, miközben ő a bal karomnál fogva húzna és emelne. – Ááá! – szisszenek fel a fájdalomtól, de ha már eddig eljutottam, nem hagyom abba. Sikerül felülnöm. – Oké, oké… most ennyi elég lesz – mondom, mert tényleg nem bírom tovább. Lehet, hogy eltört pár bordám? Onnan érzem kisugározni a fájdalmat, ami szinte elviselhetetlen. – Basszus! Nagyon fáj. –

Ekkor, így ülve meglátom az ajtóban Sarah kis arcát. Kíváncsi tekintettel figyeli a küzdelmemet, és látom, hogy megértette és felfogja a helyzet komolyságát. Ő is megijedt, csakúgy, mint az anyja. – Luke, maradj így, ne mozdulj, mindjárt hívok segítséget – mondja April, de ha nem kérne erre, akkor sem mozdulnék, mivel nem tudok. A működőképes jobb kezemmel a fejemhez nyúlok. Megsimogatom, próbálom felderíteni a fájdalom gócát, majd a tenyeremet nézem. Nem véres, legalább ennyi szerencse van a szerencsétlenségben. Tisztán hallom, hogy April sír. – Nagyon megijedtem! Az előbbi nagy csattanás az volt, hogy elcsúszott a fürdőszobában… – mondja valakinek. Gondolom, a szüleimnek, akik a telefon túlsó végén rám vártak. Remek! Ezek szerint végighallgatták, hogy mi történt. Gondolom, pánikhangulatban vannak, ami érthető. – Nem tud felállni és én nem tudom egyedül felemelni… Igen, igen, szólok valakinek. Most le kell tennem… Jó, nem teszem le. Mindjárt újra jelentkezem. Szólok valakinek, becsengetek a szomszédokhoz. – Nem kell, szerintem most menni fog. Csak ne rángass, mint egy cukorrépát, hanem óvatosan segíts. Már tudom, hogy a bal oldalam és a bal karom fáj, tehát ne ott fogj meg. – Siker koronázza az erőfeszítésünket, és nagy nehezen, mint egy vénember, feltápászkodom a padlóról. A törülközőm lecsúszott a derekamról, ott állok csupaszon. – Légyszi, segítsd rám vissza a törülközőt. – Inkább a papucsot vedd fel, hogy el ne ess megint – guggol le, és szépen egymás mellé helyezi őket, hogy csak bele kelljen lépnem. – Köszönöm. De nagyon fázom, terítsd rám a fürdőköpenyt – kérlelem. Fura, hogy fázom, hisz elvileg nagyon meleg van a fürdőben. – Gyere, segítek – karol a derekamba –, a szüleid még mindig vonalban vannak. Szólj bele, hogy megnyugodjanak. – Sziasztok – üdvözlöm őket, miután sikerült odacsoszognom. – Fiam, hála az égnek! Mi történt? – csupa aggódás az anyám hangja. Ha jól hallom, remeg is. – Vágtam egy hátast. – Mit mondasz? – értetlenkedik anyám. – Fogalmam sincs, mi történt. Elindultam a hívó anyai szóra a fürdőből, mikor kicsúszott alólam a talaj, aztán puffantam egyet a padlón. – És most mi fáj? – A bal oldalam. – Nagyon? Menjetek azonnal orvoshoz! Egyáltalán el tudsz menni? Jobb lenne mentőt hívni. – Anya, hidd el, minden rendben. Bevallom, hogy elég nagyot estem, de szerintem pár perc, és már nem is emlékszem rá. – Tudod mozgatni minden végtagodat? A fejed nem ütötted be? – Majd mindjárt ellenőrzöm, minden működik-e rajtam. Komolyan mondom, hogy nincs bajom. Sziasztok! – s visszapasszolom Aprilnek a telefont. Tényleg jó lenne egy doki, aki megvizsgál. Fél füllel hallom, hogy anyám és a feleségem közös véleményen vannak. Természetesen az elmeállapotomat kérdőjelezik meg. Most, hogy az ijedségen túljutottak, átmentek támadásba. Azért szapulni nem kéne, nem önként ugrottam fejest a tócsába. Elvileg szenvedő alanya vagyok a történteknek, akit sajnálni illene. Van miért, mert nagyon fáj, ahol beütöttem. Eldöntötték, hogy orvos elé kell járulnom, így indulunk a balesetire. Viszont Sarah-t nem akarjuk magunkkal vinni, April megpróbálja lepasszolni. Hívja Evát a vezetékesen, hisz ő lakik a legközelebb. Nincs otthon, mondja Brian, mert ő veszi fel, aki Mike-kal van kettesben. April gyorsan el akar köszönni, megemlítve, hogy sürgősen bébiszittert kell keresnie, mert kórházba készülünk, amikor Brian felajánlja,

hogy szívesen vigyáz Sarah-ra. Egy gyerek vagy kettő, neki mindegy. Sarah tehát megoldódott, indulhatunk a balesetire. Sok idő telt el, mire sorra kerültem. Alapvetően megnyugtató diagnózist kaptam, dokumentálták a történteket, majd jobbulást kívánva utunkra engedtek minket. April most sem vezet sokkal lassabban, mint idefele. Azzal indokolja, hogy Sarah már nagyon vár minket. Nem igaz, mert az előbb Eva hívta, aki időközben hazaért, és említette, hogy minden rendben van, aranyosan eljátszik egymással a két gyerek. Fél óra sem telik el, és már az ajtajuk előtt állunk. – Sziasztok, gyertek be! – invitál beljebb minket Eva. – Nem zavarnánk sokat, csak a gyerkőc kellene – szabadkozik April. – Bolond vagy, nem gondolod komolyan, hogy csak úgy elengedlek benneteket, hogy azt sem tudom, mi történt? Gyertek már, ne kéressétek magatokat! Luke, remélem, nem tört el semmid? – Nem, minden rendben, megmaradok. – Lüke – válaszol még mindig aggodalommal a szemében. Ezt látva kissé meghatódom, kifejezetten jólesik. Lehet, hogy mégis több vagyok neki, mint egy szerető? Amint meglátja Sarah, hogy megérkeztünk, felugrik a szőnyegről, és felém szalad. Drága kis lélek, olyan szorosan öleli a nyakam, de nem veszem fel. Lehajolni is nehezemre esik. – Szia, Luke, ezek szerint élsz még? – vigyorog rám Brian. – Buta kérdés, ha már szellem lennék, nem láthatnál. – Szent igaz – csap a tenyerembe. – Jaj de utálom az ilyen hülye humort – kapja fel a vizet April. – Majdnem meghaltál, de te ebből is viccet csinálsz. – Majdnem meghalt? – kérdezi nagy kerek szemekkel Eva. – Az isten szerelmére, üljetek már le, és mondjátok el, hogy mi is történt valójában. – Elmondhatom, vagy te szeretnéd? – kérdezem Aprilt. – Meséld el te, hogy milyen hülye vagy. – Oké, tehát hülye vagyok, szerintem meg csak óvatlan, és lebuktam. Képzeljétek, kiderült, hogy szeretőt tartok, amin April begőzölt, és ezért bosszúból bedobta a működő hajszárítót a kádba, amiben épp fürödtem… – Luke, te mekkora bunkó vagy! – reagál April harciasan. Közben vendéglátóinkat figyelem. Eva nem kap levegőt, úgy néz rám, mint valami űrlényre, de nem azért, mert nem hisz a szemének, inkább mert nem hisz a fülének. Brian csak szokás szerint mosolyog, várja a végkövetkeztetést. – Luke, ez nagy hülyeség volt a részedről, hogy mondhatsz ilyet? Még jó, hogy a gyerekek a másik szobában játszanak, és nem hallják, hogy milyen idióta tudsz lenni ilyen komoly dolgokkal kapcsolatban. – Szerintetek is morbid voltam? – kérdezem barátainkat. – Hát, valljuk be, kimerítette az akasztófahumor fogalmát – jegyzi meg Brian, de közben mosolyog, ezek szerint őt nem találta telibe a megjegyzésem. – Én pedig még most sem kapok levegőt. Bocs, Luke, de ezen most nem tudok nevetni – alkot véleményt Eva is. – Látod, köszönet helyett, hogy vigyáztak a gyerekünkre, megijeszted a sok baromságoddal a barátainkat. Vigyázz, Luke, mert egyszer csak kiábrándulnak belőled. – Akkor ezennel hadd kérjek bocsánatot, ha túllőttem a célon. – Spongyát rá – szólal meg elsőként Brian. – Azt javaslom, hogy igyunk valamit erre a nagy ijedségre. Ki tart velem? Apropó, Luke, te ihatsz, vagy kaptál valamit?

– Nem, kifejezetten jó lesz az ital fájdalomcsillapító gyanánt. – Hahó, ti itt ünnepeltek valamit? – szól közbe Eva. – Elnézést, ha indiszkrét vagyok, de én még mindig nem tudom, hogy mi történt. Elmeséli valaki, vagy hívjam fel a kórházat? – Akkor most én átveszem a szót, mert még valami baromságot talál ki megint az én hülye férjem. A helyzet az, hogy szokás szerint úszott a vízben az egész fürdőszoba, Luke pedig papucs nélkül akart kijönni. Elcsúszott, és majdnem szétcsapta a fejét a kád szélében. Agyrázkódást nem kapott, mert ha valakinek nincs agya, akkor az lehetetlen, de tele van zúzódásokkal az egész bal oldala. Pár nap, de lehet pár hét is, mire rendbe jön. A bordái nem törtek el, nem is repedtek meg, azt kimutatta volna a röntgen. Ennél rosszabb is történhetett volna, ha a kád szélébe vágja be a fejét, szó szerint meg is halhatott volna. – Azért ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. – Már megint hülye vagy. A doki azt mondta, hogy egy tompa tárgy is okozhat agyalapi törést, és az azonnali halált jelent. Jobb, ha megjegyzed egy életre, és nem hátraszaltózol többet a fürdőszobában. – Nem is gondoltam volna, hogy egy fürdőszoba baleset is tud ilyen veszélyes lenni. Elég banális halál lenne – jegyzi meg halkan Eva. – Nem túlzott az orvos? Vagy inkább csak rá akart ijeszteni, hogy legközelebb jobban vigyázzon? Gondoljátok, hogy ebbe tényleg bele lehet halni? – Szerintem nagy valószínűséggel igen. Ha valakit baseballütővel jól tarkón vágnak, annak tuti, hogy azonnal kampec – foglal állást Brian. – Ennyi lenne az élet? Hátulról fejbe vág valaki, és lámpaoltás? Akkor a jövőben vigyázni fogok, hogy kit engedek a hátam mögé – zárnám le a témát. – Lüke vagy – néz rám elgondolkozva Eva. Néhány napig otthon lábadoztam, a szüleim is eljöttek meglátogatni, mert nagyon aggódtak. Hosszú böjtidőszak után végre eljött a nap, mikor újra találkozhatok Evával. Aprilnek fogadása van, utána parti, mely legalább éjfélig eltart. Muszáj megkockáztatnom ezt a lehetőséget. Eva szerint Mike legkésőbb kilenckor aludni fog, ő pedig spontán bejelenti, hogy kocogni megy. Szerinte háromnegyed óra távollét nem lesz gyanús. Próba szerencse, részemről oké. Remegve várom a percet. Sarah már nyolckor az igazak álmát alussza, amikor megszólal a kaputelefon. Mint a villám, ott termek az ajtónál, kérdés nélkül megnyomom a gombot. Egészen fent a torkomban dobog a szívem. Mély levegővétellel próbálok úrrá lenni rajta. Eva belép, a lámpát sem kapcsolta fel a lépcsőházban, olyan halkan jött fel, mint egy besurranó tolvaj. Egy ilyen szép tolvaj mindennap rám törhetné az ajtót. Megcsókol, amit nem viszonzok azonnal. – Szia, Luke – üdvözöl –, minden rendben van? – Ha már kérded, igen, minden a legnagyobb rendben. – Biztos, hogy April nem jön haza éjfélig? – Manapság mi a biztos? Pár napja majdnem harangoztak nekem a vizes padló miatt… – Megint lüke vagy. – És mi van, ha pár perce kibicsaklott April bokája a magas sarkúban, és befáslizott lábbal épp hazafelé tart egy kollégájával? Ebben a szituációban csak egy a biztos, a lebukás. – Luke… Ezt most miért mondod? Nem akarsz? Nem akarod? – lép hátra csodálkozó arccal Eva. – Éppen ellenkezőleg, nagyon vártam, hogy megint itt legyél. Csak annyi minden közrejátszhat abban, hogy meddig tudjuk ezt titokban tartani. – Mondasz valamit… Elmenjek?

– Erre nem kell engedélyt kérned… – kétértelmű vigyor terül el az arcomon. – A magam részéről, ha csak megérinted a farkam, én már el is megyek. – Most megint olyan lüke vagy! Akkor egy gyors szex, és már itt sem vagyok. Így jó lesz? Csak hogy ne kísértsük feleslegesen a sorsot. – Egyetértek – és mivel minden percért kár, a hálóba terelem ezt a csinos kis futónőt, ahol csak az olvasólámpa világít sejtelmesen. A szex valóban gyors volt, de nem azért, mert ezt beszéltük meg az előbb, hanem mert nagyon ki voltunk éhezve egymásra. Már kint is besötétedett, mikor Eva felfedez egy piros jelzőfényt a komódon. A fény egy töltőhöz tartozik, ami zöldre vált, ha feltöltődött az akkumulátor. – Luke… mi az ott, ami olyan pirosan világít? – A videokamera készenléti fénye – vágom rá kapásból. Persze nem így van, de ezt ő nem tudja. – Te felvetted a szeretkezésünket? – Igen, emlékbe, ha már öreg leszek. – Bolond, meg is kell ám azt érni! De nem tarthatod meg. Most megnézzük közösen, szerintem én tuti, hogy még egyszer elmegyek, ha meglátom a felvételt, de utána azonnal letöröljük! – Micsoda csaj, nem semmi a reakciója! Szomorúan sóhajtok. – Eva, van egy kis bökkenő. Kicsit füllentettem az előbb, az nem kamera, hanem egy töltő. – Be akarsz csapni? – Sajnos nem – felemelkedem, és felkapcsolom a világítást. A komódhoz lépek, és felemelem a piros fény forrását, a töltőt. – Kár, tényleg megnéztem volna. – Nektek van közös szexvideótok Briannel? – Nem, ő nem olyan, mint te. Pedig mondtam neki, és érveltem is, hogy egyszer vagyunk fiatalok. Szép emlék lenne, de nem lehetett rábeszélni. És nektek van? – Nincs. April sem olyan, mint te. – Megnyugtató, hogy így egymásra találtunk. Egyezik az ízlésünk. Luke, tényleg nem érzem magam most biztonságban, ezért jobb, ha megyek. A szex, az amúgy is megvolt, beszélgetni meg a játszótéren is lehet, nemde? – kacsint rám kacéran. Elkezd öltözködni. – Illetve ez csak egy ötlet volt, afféle javaslat, ha neked is jó, mert holnap Mike velem van. – Benne vagyok. – Jó – kapok egy puszit. – Csak még szeretnék valamit kérni. Arra kérlek, hogy aznap, amikor velem vagy, ne legyél Aprillel. Se előttem, se utánam. – Hm… Előtte még értem, szükséged van a teljes kapacitásomra, oké. Ha lúd, legyen kövér. De utána? Ha van még energiám? És azt se felejtsük el, hogy a házastársi szex a házassági kötelezettség része. – Akkor se! – jelenti ki határozottan, de szomorúan is. Pedig azt hittem, ezen a válaszomon mosolyogni fog és lükének nevez, de nem így történt. – Ez megcsalás! – teszi hozzá. – Én megígérem ezt neked! – Könnyen beszél, hisz nem volt soha napi téma köztük a szex Briannel. Neki nem kell visszavenni szinte semmiből! Akkor miért várja ezt el tőlem? A megcsalás szó miatt? Ebben lenne a lényeg? Ezt a kifejezést ott és abban az esetben használják, ahol érzelem van. Esetleg itt is erről lenne szó? – Rendben. Ezt én is megígérhetem. Megint négyesben vagyunk a játszótéren. A gyerekek beneveztek a homokvárépítő bajnokságra, ezért teljes figyelmükkel arra gyakorolnak. Nem is kell mellettük ülni, nagyon el vannak

foglalva. Elhelyezkedünk egy pár méterre levő padon, és onnan figyeljük őket. Itt sokkal kényelmesebb. Eva, mint mindig, csodaszép. Rajta legeltetem a szemem, és csak néha pillantok oda a csemetékre. Már jó ideje társalgunk mindenről, mikor nekem szegez egy váratlan kérdést. – Luke, azt már tudom, hogy nem csináltatok magatokról szexvideót, de erotikus fotókat se? – Nem. – Nem? Azt hittem, ennél vizuálisabb típus vagy. – Én is – vigyorgok –, de ha valaki nem akar aktot állni, akkor marad a visszaemlékezés. April nem akart. – A terhességről van képetek? – Ultrahangfelvételre gondolsz? A magzatról? – Nem pontosan, hisz az mindenkinek van. Inkább olyanra, hogy is fogalmaztad, igen, amin aktot áll a terhes nő. – Olyan sincs – biggyesztem le a számat. – Pedig szerintem az kifejezetten szép. Az nem magamutogatás, hanem művészi alkotás. – Ez megint attól függ, hogy ki hogy fogja fel a terhességet. April végigszenvedte az egészet, de ezt már tudod. – Képzeld, nekem vannak a terhességemről fotóim – néz rám büszkén. – A mindenségit! És ezt csak most mondod? – Miért? Mikor kellett volna? – kacérkodik. – Igazából mindegy. Megnézhetem? – Igen. – Ki se néztem volna Brianből, hogy ilyet kért tőled. – Én se – rám nevet –, ezért én kértem meg őt. De aztán szívesen megcsinálta. Tényleg szépek lettek. – Mi más lett volna? Gyönyörű nő, szép képek. – Voltál már más terhes nővel is, mint April? – Miért kérdezed? – Mert tudom jól, hogy neked kifejezetten bizsergeti a fantáziádat egy terhes nő. – Valóban, isteni a szerelmeskedés egy várandós nővel. Nagyon-nagyon bensőséges és bizalmi együttlét. – Tehát, mi a válaszod? – Visszakérdezek. Miért faggatsz ilyenekről? Miért jó neked tudni? Ha voltam is, az máris a múltam. – Luke, jogos, hogy így érzed. De azt is értsd meg, hogy neked színes és változatos a múltad, szemben az enyémmel. Informálódom, és egyben tanulok is. Hidd el, nincs semmi hátsó szándékom. A célom pedig az, hogy más történeteiből gazdagítsam szegényes ismereteim tárházát. – Oké – sóhajtok beleegyezően. – Igen, voltam. – Mikor? – vált suttogóra a hangja. – Még April előtt? – Eva! Nekem te vagy az első és az utolsó szexkapcsolat a házasságomban! – Tudom-tudom – vágja rá gyorsan. – Hogy az első, azt elhiszem neked. Hogy az utolsó, abban pedig sziklaszilárdan biztos vagyok! Emlékszel, hogy ezt már tényként közöltem? – Igen, hogy is felejthetném el az ultimátumodat. – Ki volt az? – kérdezi a világ legbűbájosabb mosolyával. Micsoda hangulatváltozásai vannak ennek a nőnek! – Volt egyszer az a sztori, amikor a rendőrök elkaptak, mert rugdostuk a cölöpöt. – Az a csaj terhes lett tőled? A fiatalkorú? – Eva! Mindig közbekotyogsz. Ha jobban tudod, mi történt, akkor minek kérdezed?

– Bocsáss meg, de nem győzöm kivárni. De ebben te is ludas vagy, mert úgy elhúzod a történeteidet. Légyszi, folytasd! – Nem a fiatalkorú csaj, hanem a másik lány. – Mocsok alak – reagál Eva, elfelejtve, hogy mit ígért. – Te megdugtad a haverod terhes nőjét? – Eva, megint nem talált. – De hát most mondtad. – Igen, az a lány volt, de az a haver akkor már megint a régi vidéki barátnőjével járt. Mindig is az volt a nője, sőt már évek óta a menyasszonya, csak szeretett csajozni. Tehát már vagy két éve nem is látták egymást, főleg azért, mert a lány talált egy komolynak ígérkező kapcsolatot. Komoly lehetett, hisz gyereket vártak. És ekkor találkoztam a lánnyal, már nagy volt a pocakja. – Gondolom, véletlenül – teszi hozzá a száját húzva. – Azért annyira nem. Az, hogy a haverral nem voltak már együtt, egy dolog, de megvolt még a száma, és felhívta, hogy egy üggyel kapcsolatban kellene neki az én számom. Megkapta, és ő felhívott engem. Aztán találkoztunk. – Mit akart? Milyen ügyben keresett? – A terhesség ügyében. Nem felejtette el, hogy mindig megbámultam a várandós nőket. Azt hiszem, még anno szó volt róla, hogy nem siettetem sem a házasságot, sem a gyermekáldást, de a terhes nővel való szexet nagyos szeretném már kipróbálni. Aztán, mivel jó memóriája volt, nem felejtette el, és megkeresett. A telefonba még nem mondta, hogy terhes, csak arra kért, fussunk össze egy italra. Így is történt. Jópofa csaj volt, kedveltem. Aztán a megbeszélt helyen megjelent terhesen. Majdnem lenyeltem a nyelvem. Tuti, hogy a szemeim kocsányon lógtak. De hát tett is érte. Egy olyan ruhát viselt, ami beindította a fantáziámat. Nem volt nagy melle, de az olyan hegyesen döfte azt az anyagot, hogy nem kaptam levegőt. Nehezemre esett a beszélgetés, pedig meg akartam tudakolni, hogy mi van a lánnyal, aki velem volt. Azt tudtam persze, hogy mivel én nem akartam komoly kapcsolatot, összeköltözést meg ilyenek, de ő igen, ezért keresett egy erre alkalmasabb jelöltet. Össze is költöztek. Áldás rájuk. Ezzel ez a téma le is csengett. Ő elmesélte, hogy van egy pasija, szeretik egymást, mindjárt jön a baba, de ezt mondania sem kellett volna. Láttam, hisz le sem vettem a hasáról a szemem. Ha meg igen, akkor csak a melleit néztem. Jó nagy levegőt vettem párszor, mert szerettem volna a kedélyemet lehűteni. Majd direkt rákérdezett, sikerült-e az áhított célomat elérnem egy terhes nővel. Nemmel feleltem. Rögtön jött is a kérdés, feszül-e még bennem a vágy, hogy terhes nővel legyek. Nem csak ajándéknak szánja, tette hozzá, őt is kifejezetten izgatja a dolog. Mondta, hogy szabad a lakás, mert ezen a héten valami továbbképzésen van a pasija. – Milyen volt a szex? – Fura, de mégis nagyon érdekes. – Érdekes? Azt hittem, azt mondod, hogy bombasztikus vagy világszám. – Figyelj, én azt a lányt csak a haver révén ismertem, mi előtte nem szexeltünk, úgy biztos más lett volna. Nem is csókolóztunk, csak a terhes testét birtokoltam. Érzelem nem volt benne, csak a vágy kiélése. Aztán volt egy kis probléma is, a csaj nem volt borotvált. El tudod képzelni a fejemet, amikor megláttam? – Azt igen – nevet rám, mégpedig olyan hangosan, hogy a gyerekek odakapják a fejüket. – Jaj, bocs, ne haragudj rám, Luke. Nem téged nevetlek ki, hanem a szituációt. Eszembe jutott a viccem, mikor majdnem hánytál a punciszőr hallatán. – Nehezen dolgoztam fel magamban, reklamáltam is, de azt mondta, hogy ők már nem szexelnek, és majd a szüléskor úgyis leborotválják. Felajánlottam, hogy megteszem én, de a pasijának csak

villanyborotvája volt, neki meg szőrtelenítő gépe. A borotvát, amivel alul tartotta magát karban, leselejtezte, és a szülés után tervezett újat venni. Meg voltam lőve rendesen. Tehát a nyalifali kimaradt, de azért jó volt. Viszont mégsem az igazi. Nem volt szép látvány, hogy egy szőrös puncit gyömöszölök. – Kár, hogy nem ismertelek korábban. Ha tudom, hogy élsz-halsz a terhesszexért, talán tőlem is megkaptad volna ezt az ajánlatot. Lehet, hogy többször is. – Eva! Akkor minél hamarabb legyél megint terhes – kacsintok rá sejtelmesen. – Lüke! Brian nem akar egy jó ideig gyereket. – Én még szeretnék kettőt. Szülsz nekem? – Bolond! Te teljesen megőrültél! – tiltakozik, viszont nem látom azt az igazi megütközést rajta. – Neked agyadra ment a sok szex. – Csak két szép kislányt – esdekelek térdre ereszkedve, két kezemet teátrálisan imára kulcsolva. – Bolond! Azonnal hagyd abba, ha valaki látja, azt hiszi, hogy szerelmet vallasz nekem. Még csak az kellene! – Ne félj! Majd megmondom neki, hogy nincs itt semmiféle szerelem, hiszen az a mi szexkapcsolatunkban tilos. Csak két kislányt szeretnék, olyan szépeket, mint te. Majd én felnevelem őket. Megszülöd, és egyszerűen örökbe adod nekem. – Lüke – nevet az ötletemen. – Azon nem gondolkodtál, hogy Briannek mit mondok, miért adom örökbe nektek a két gyereket? És azon, hogy mit mondasz Aprilnek, miért adoptálod őket? – Béranyaságról még nem hallottál? – Lüke vagy! – nevet megint. Már mindenki a saját családi fészkében van, de nekem még mindig Eva jár a fejemben, és a közös gyerekek. De hogy ne csak én törjem a fejem ezen a témán, megosztom Evával is üzenetben. Ha szülnél nekem még két gyermeket, Úgy érezném, ennél boldogabb már nem lehetek, De talán még fokozható e felsőfokú dolog, Ha tőled egy csókot is kapok. Nem válaszol egy egész napig, csak másnap reggel. Ha nem hagyod abba ezt a hülyeséget, akkor nem hogy csókot nem kapsz többé, de mást sem! Szia!!! Most berágott? Szívére vette? Ezek a nők! Szépeket mond nekik az ember, és már kész is a probléma. Sziával köszönt el, sőt három felkiáltójellel nyomatékosította is. Akkor most baj van? Bajt csináltam? Pedig olyan szépen rímekbe szedtem a gondolataimat. Legalább a költői fáradozásomat értékelné, de nem, ő leragadt a két gyereknél. Viszont most mit csináljak? Írjak rá, vagy várjam meg, amíg ő jelentkezik? Most mi összekülönböztünk? Ezt tisztázni kell. Távirat… stop… A gyerekprojektet egy időre jegeltem… stop… Már a heréimet is jegelem… stop… Feloldódik ez a jeges viszony köztünk?… stop… A Föld is megállíthatatlanul melegszik… stop… Mikor olvasztod ki a száddal… stop… a lehűtött kedélyemet a nadrágomban?… stop… Luke, a hóember… stop… Erre elég hamar érkezik a válasz: Nem is tudom, ki kérte, hogy a szia után hagyjuk a másikat! Amúgy egy mocskos fantáziájú alak vagy! Ha valóban hóember lennél, akkor letörném a fagyos sárgarépádat a tegnapiért! És ezt nem az orrodra értem! Átjössz ma?

Most meg van sértődve, vagy nincs? Le akarja törni a farkam azért az ártatlan kérdésért? Ki érti ezeket a nőket? Mindenesetre érkezik a válaszom, amivel lefixálnám az időpontot. Mikor tisztelhetjük meg önöket szerény jelenlétünkkel? Kisvártatva érkezik az üzenete: Ha Sarah felébredt, de csak négyig érek rá! Mivel már nem sok van hátra a munkából, tűkön ülök. Még nem voltam Eváéknál úgy, hogy April ne lett volna ott. De minek jártatom ezen az agyam, nem jelent semmit, hisz én a lányommal megyek, ők meg szintén ketten lesznek. Pár dolgot el kell még intéznem, de ma nagyon pontosnak kell lennem, mert April cégének megint egész hétvégés reprezentációja van. Otthon ezerszer meghallgatom még az instrukciókat, mintha nem hallottam volna már eleget. Nem most leszek először az életemben szárazdajka. April is tudja ezt, de szeret fontoskodni. Türelmesen kivárom a végét, közben csak bólogatok. – Megvettél mindent a hétvégére? – Nem. – Eldöntötted, hogy mit fogtok enni? – Nem. – Tudjátok, mit fogtok csinálni? – Nem. – Luke, tudsz te a nemen kívül bővebben is válaszolni? – Igen is meg nem is. April, nyugodj már le, ha odafigyelnél rám, akkor tudnád, hogy mit válaszoltam tegnap neked. – Ne csak magadra gondolj, kérdezd meg Sarah-t is, hogy ő mit szeretne. – Természetesen. A napok, meg hogy miként telnek, még nem tudom pontosan. Kaptunk meghívást eleget. Ne félts minket! Inkább azon aggódj, hogy kibírom-e szex nélkül a hétvégét. – Luke, tegnap megkaptad, most nyugi van. – Az tegnap volt, most meg ma van, és a vasárnap este még rémisztően messze – sopánkodom. – A baleseti sebészet is messze van, de ripsz-ropsz odakerülsz, ha fejbe váglak. – Csinosak ott a doktornők és a nővérkék? – Garantálom, hogy nem fogod őket látni, csak a csillagokat a fejed körül, ha ezt a hülyeséget most nem hagyod abba. Megyek a fürdőszobába, mert sietek. – Én is megyek, mert leizzadtam. Ketten is elférünk a zuhany alatt. – Luke, ne készíts ki idegileg. Vasárnap itt vagyok, addig bírd ki. Ha jó fiú leszel, akkor valami extra meglepetést kapsz. Rendben? Most pedig hagyjál békén, mert nem akarok elkésni a te hülyeséged miatt. April már rég elviharzott, Sarah alszik, én pedig egyedül veszem birtokba a fürdőszobát. Kellemes érzés felfrissülni. Bevallom, szeretek piperkőcködni, tiszta, ápolt és illatos lenni. Magammal készen is vagyok, megnézem a lányomat, s őt is menetkész állapotba varázsolom. Mindketten ott állunk Eváék háza előtt, Sarah a karomban, hagyom, hogy ő nyomja meg a csengőt. Szeret intézkedni. Berreg az ajtózár, a lábammal benyomom az ajtót, és elindulunk a lakásuk felé. – Sziasztok, gyertek be! Hú, de álmos még valaki! – folytatja Eva az üdvözlést, melyet egy cuppanós puszi követ. Illetve kettő, mert Sarah viszonozza. Mike ott áll az anyja mellett, ragyog az arca, hogy itt a kis barátnője. Leteszem a lányomat, és már kéz a kézben szaladnak a nappali felé. Mi is követjük őket. – April már dolgozik? – kérdezi, amíg utánuk sétálunk. – Már egy ideje.

– Egészen vasárnapig? Ezt említetted pár napja. – Pontosan, szabad vagyok, mint a madár. Úristen, mi ez a csatatér? – kérdezem, mert úgy néz ki a nappali. Játékhegyek, míg a szem ellát. – Jó nagy rendetlenség van, de így hagy egy kicsit tanulni a fiam. – Miért nem felváltva tanultok és foglalkoztok vele? – Brianre gondolsz? Most sincs itthon. – Azt észrevettem, de majd ha hazajön, felválthatna. – A helyzet az, hogy nem jön ma haza, már kora hajnalban elutazott egész hétvégére. – Ezt csak most mondod? Miért hívtál át? Lusta vagy pár lépést tenni azért, hogy büntetésből letörd a hóember répáját? – A sárgarépáját – javít ki nevetve. – Látni szerettelek volna, és egy kicsit beszélgetni. Az igazság az, hogy nem bírtam már egyedül Mike-kal. Olyan energiabomba volt ma, hogy nem hagyott tanulni. Akkor már jobb, ha egy magakorúval játszik, én pedig le tudok lazulni egy kicsit. – És mi ez a négyórási limit? – Féltékeny vagy? – kacérkodik. – Naná! Ilyen szép nőre muszáj odafigyelni. – Apámékhoz megyek, nagy családi ünnep lesz. – De jó neked, buli az élet. – Hidd el, nem az! Lesznek olyanok is, akiket nem szívelek, de ott kell lennem. – Vigyél minket is magaddal – viccelődöm. – És hogy mutassalak be? – Felveszem Brian ruháit, ha kicsit később érünk oda, és már eleget ittak, észre sem veszik a turpisságot. – Lüke. És Sarah-t hogy magyarázod meg? – Pont ma hívtak nagy sajnálkozva a kórházból, ahol kiderült, hogy anno te igazából ikreket szültél, és jó lenne, ha a család végre egyesülne, így odaadták neked Sarah-t. – Őrült bolond – mondja, és tenyereibe fogva az arcomat ad egy csókot a számra. – Nem éreznéd ott jól magad. Te nem ismered őket. Én is csak udvariassági látogatást teszek apám miatt, aztán legkésőbb nyolcra itthon akarok lenni. Fáradt vagyok, és Mike-ot is ágyba kell dugnom. Szerintem kilenctől ráérnék. – Mire? – Átjöhetnél hozzánk… – Tényleg nem értem, hogy miért csak most szólsz? – Mert nem volt száz százalékig biztos, hogy Brian elmegy. Nem tudsz valakit megkérni, hogy vigyázzon a kislányra? – A szüleimet meg tudtam volna, de nem most délután. Így is állandóan kérnek minket, hogy adjuk kölcsön a gyereket. – Ezt megértem, én fizetnék is érte. Nem kell egész hétvégére. Azt szeretném, ha legkésőbb éjfélig maradnál, utána mindenki a saját ágyában alszik… – Nem horkolok – vágok közbe. – Reméltem is, de én sem aludtam nálad. A másik ok az, hogy Mike rosszabb, mint egy alvajáró. Sokat fent van este, sokszor átjön hozzánk, és bemászik az ágyunkba. Lehet, hogy ilyenkor félálomban van, de azért észrevenné, hogy nem az apja fekszik mellettem. Tehát az én ajánlatom az, hogy péntek és szombat este kilenctől éjfélig együtt tudunk lenni. Így sem tudsz valakit intézni?

– Párszor már szóba került a bébiszittertéma, de én nem akarok idegent a lakásomba engedni. Minden személyes cuccom és értékünk ott van. És a gyerekemet sem akarom egy idegenre bízni. Nagyon meg kellene válogatni, hogy olyat találjak, akiben megbízom. Hm… Valami ismerősömet megkérdezem. – De ne valami barátot, mert akkor visszakérdeznek, hogy hova mész April nélkül. És már meg is ágyaztál egy jó kis pletykának. – Jó, intézkedem. Szerintem sikerülni fog. – Luke, nagyon kérlek, figyelj a diszkrécióra! – Lakat a számon. – Az ismerősödén legyen lakat. – Hülyén nézne ki az utcán, ha úgy mászkálna. Tűzőgép is megteszi, és az nem is olyan nehéz, a kapcsok nem húznák úgy a száját. – Te őrült! – kacag a javaslatomon. Tommy! Őt kell megkérdeznem. Ismeri az ügyet, hiszen sasszemével hamarabb meglátta azt, amit én nem. A barátnője nagyon kedves nő, de nem ápol bizalmi viszonyt Aprillel. Tárcsázom is a számát. – Szia, Luke. – Szia, Tommy. – Hogy vagy, öreg barátom? Rég hallottam felőled. – Ezt a hibát orvosolom éppen. – Mi vagy te, doktor? – Nőgyógyász professzor – vágom rá, de nem dicsekedni akarok vele. – Jó neked, irigyellek érte. Hallja valaki? – Nem. – Evával hogy állsz? – Minden rendben. Jelenleg függőlegesen, de nemsokára vízszintesen szeretném. – Mit beszélsz? – nevet fel. – Tommy, nagyon kellene a segítséged! – Mit szeretnél? – Hallja a barátnőd? – Nem, de mindjárt bemegyek az irodámba. Folytasd! – Tommy, most kaptam az előbb Evától egy megívást két estére. – Ez kiváló, barátom, gratulálok! – Köszönöm, a gond csak annyi, hogy mára és holnapra szól. – És mi a gond? Hisz az este mindjárt itt van. – Igen, csak April nincs itthon vasárnapig. – Még jobb! Szabad a pálya. És a csaj férje? – Szintén csak vasárnap este jön meg. – Kiváló, barátom, minden adott egy kis enyelgésre. Elképzelni sem tudom, hogy mihez kell az én segítségem. Ahogy ismerlek, gyertyát tartani biztos nem kellek. – Így van, csak az édes gyermekemet nem vihetem magammal, de egyedül sem hagyhatom. Tudnál segíteni a két estében? Vagy van programotok?

– Tehát bébiszitterként gondoltál rám? Szerencséd van, mert pihenős hétvégét terveztünk mi is. Finom ételek, finom italok, filmek, meg nálunk is az örök sláger, a szex. Luke, ezt a lehetőséget ki kell használni. Egyáltalán, kipróbáltad már az ő hitvesi ágyukat? – Még nem. Szuper haver vagy Tommy, köszönöm! Viszont van egy kis félelmem. Szerinted a barátnőd milyen szemmel fogja nézni a dolgot? Nem fogok lebukni? – Ha igen, nem az én csajom fog beköpni, ebben biztos lehetsz. – Nem gorombaságnak szántam, csak aggódom, ami, azt hiszem, érthető. Lehet, hogy túlreagálom, de én arra értettem, hogy a barátnőd is nőből van, és a nők a megcsalásra harapnak. Ki tudja, hogy csapódik le benne az, hogy falazol egy félrelépéshez? – Luke, a nők falaznak egy barátnőjüknek is, aki megcsalja a párját. Fogd úgy fel, hogy a csajom Evának falaz. – De nem is barátnők. – Így igaz, de megbocsáss, Aprillel sem azok. Hidd el, nem lesz gond. Mikor hozod a nagylányt? – Kilencre megyek Evához, ezért kicsit előtte, hogy integrálódjon, és éjfélkor mennék érte. – Bolond vagy? Nem kell elhoznod, maradj csak ott, hisz ki tudja, mikor lesz még egy ilyen alkalom. – Az a szitu, hogy mindkét estére csak kilenctől éjfélig kaptam a meghívást. Eva is így látja biztonságosnak. – Oké, ez érthető, de akkor se vidd el a gyereket, hisz akkor már rég aludni fog. Reggel, ha felébredt, felhívlak, és átjössz érte. – Nem akarlak terhelni vele. – Nem teher, tudom, hogy Sarah végigalussza az éjszakákat. Reggel jössz, és kész, ez már csak azért is jó, mert akkor beszámolhatsz a részletekről. Inkább fogd úgy fel, hogy ez az ára a gyerekmegőrzésnek. – Azt mással terveztem megköszönni. – Pár szaftos sztori elég lesz. Csak még egy kérdés. Szerinted Sarah elalszik magától, vagy jó, ha addig mellette vagy? – Elvileg, ha álmos, bárhol elalszik, de elaltatom én. – Akkor gyertek nyolcra, nehogy elkéss. – Jó, ott leszünk. És még egyszer: köszönöm! – Köszönöm, hogy rám gondoltál és segíthetek. Szia! Hurrá, szervező-világbajnok vagyok! Nagy a pofám, de nem tudom, mi lenne velem Tommy nélkül. Este, karomban a lányommal, ott állunk a szomszéd ház előtt, melynek a harmadik emeletén lakik Tommy, akihez most felcsengetek. Várom, hogy kinyissa az ajtót. Minél hamarabb fent akarok lenni a lakásában, és ha lehet, akkor teljesen észrevétlenül. Nem a többi szomszéd, hanem Eva előtt akarok inkognitóban maradni, ugyanis nem fedtem fel előtte a gyerekmegőrző kilétét. Megmászva az emeleteket, kopogok az ajtón. Tommy kinyitja, vigyorog, mint a vadalma. A háta mögött ott látom a barátnőjét, aki mosollyal az arcán üdvözöl bennünket. De ciki. Vajon hogy tálalta neki Tommy a történetet? Kedvesen beinvitálnak, kicsit csevegünk, ami most nehezemre esik. Tommy barátnője előtt nem tudom felhőtlenül érezni magam. Szégyellek valamit? Igen, van mit. Kellemetlen. Kimentem magamat azzal, hogy lefektetném Sarah-t. Tommy lelkesen mutatja az előkészített vendégszobát, majd magunkra hagy. Nagyon kitett magáért, még plüssjátékokat is helyezett az ágyra. Összességében majdnem egy komplett gyerekszobát rendezett be, nagyon barátságos itt minden. Tökéletes lesz. Ágyba dugom a lányom, mellé fekszem, halkan suttogok a kis fülébe. Érzem az illatát, csordultig van a szívem

szeretettel és bűntudattal, mert rosszban sántikálok. Nagyot sóhajtok, és a kis tarkóját cirógatom, várva, hogy az álommanó a szemére telepedjen. Nem tart sokáig, és már alszik is. Kicsit maradok még, aztán óvatosan felemelkedem az ágyról. Halkan elhagyom a szobát. Nem sok időm van hátra, jól ki lettek számolva a percek. Mindjárt kilenc, indulok. Felemás érzésekkel elköszönök. Tommy barátnőjén most sem látok semmi rosszallást, de nekem mégis kellemetlen. Csendben leosonok a lépcsőn, és kimegyek a házból. Hagyom becsukódni az ajtót. Mély levegőt veszek, majd megnyomom a csengőt Evánál. Pár másodperc az egész, és már berreg is az elektromos zár. Besurranok, de nem oltok lámpát a folyosón, ahogy ezt megbeszéltük. Látom a fényt az ajtónyíláson kiszűrődni. Megkocogtatom az ajtót, valami új, valami ismeretlen tárul elém. Köszönünk egymásnak, egy óvatos puszi is elcsattan. Még mindig nem hiszem el, hogy miénk a terep. Eva kézen fog, és a nappali felé vezet. Körbenézek. Minden függöny alaposan behúzva. Nincs esélyük a kíváncsiskodó szemeknek, hogy bepillantást nyerjenek a lakás belsejébe. Remek, fő az óvatosság. Leültet, itallal kínál. Érdeklődik, minden simán ment-e. Visszakérdezek, hogy Mike alszik-e már. Igennel válaszol, de szerinte még nem elég mélyen. Javasolja, várjunk egy kicsit. Ahogy telik az idő, puhatolózó puszikat váltunk. Ezeket csókok követik, melyek egyre szenvedélyesebbek lesznek. Mindketten egyszerre állunk fel az ülőgarnitúráról, ami a nappaliban van, és kéz a kézben elindulunk a háló felé. Előtte Eva még meg szeretné nézni a fiát. Én is azt teszem, Mike aranyosan alszik. Hallottam, hogy esténként megy pár kört a lakásban, de ma valahogy nagyon kihagynám ezt a szellemjárást. Nem szeretném, ha Mike-ban nyomot hagyna a látogatásom. A hálószobába érve leülök az ágy végére. Eva velem szemben áll, felhúzom a hasán a felsőjét, és érzékin csókolni kezdem finom bőrét. Érzem a frissességet, a tusfürdő illatát. A nadrágja zavar benne, hogy az irányt lejjebb vehessem. Finoman letolom. Látom a bugyiját, nagyon szép, drága holmi. Nem hivalkodó, ami sok mindent látni enged, de én már tudom, mit takar. Birtokolni akarom az egész testét és az ágyat, amin Eva most hátradönt. Fura érzés beledőlnöm abba az ágyneműbe, majd feljebb csúszva az egész ágyon feküdni, ami Brianhez tartozik. Most vagyok itt így először. Kicsit fékez, de hamar túlteszem magam a morális válságon. Főleg, hogy már mindketten ruha nélkül vagyunk, és finom érintésekkel kellő állapotba kerültünk a vágy mérhető skáláján. Szeretkezünk, szépen, lassan, kifinomult mozdulatokkal. Nem kell sietni, éjfélig sok minden belefér. Ezt maximálisan ki is használjuk. A beteljesülés után egymáson fekszünk, Eva a mellkasomon pihen, telítődtünk egymással. Nagyon jó volt, és nagyon más, mint az eddigiek. Más lakás, más atmoszféra. Sokszor eszembe jutott Brian, még mindig vívódom magamban, hogy mi a helyes és mi nem. Sarah-ról már nem is beszélve, és talán April sem ezt érdemelné. Ezek körül forognak a gondolataim, miközben látom, hogy alig negyedórám maradt, ha Eva valóban komolyan veszi az éjféli kapuzárást. Úgy néz ki, igen, mert felemelkedik, rám mosolyog, és megkérdezi, innék-e valamit. Akkor ez egy búcsúital lesz. Egy vizet elfogadok. Kedvesen kiszolgál, gyönyörűnek látom, mikor megjelenik egy pohárral a kezében. Még mindig meztelen, fekete haja kissé magán viseli előbbi lepedőakrobatikánk nyomát. Úristen, enyém ez a csoda! Részben. Míg iszom, ő kivesz egy másik bugyit a komódból, és egy laza pólót. Mennem kell. Nem ellenkezem, nem alkudozom, így beszéltük meg. Szótlanul felöltözöm. Szomorú vagyok, valami itt marad belőlem. Még nem tudom, mi, de rá fogok jönni. Most kezdődik Luke kedvenc szórakozása, az agyalás. Még bekukkantok Mike-hoz, mire Eva kérdőn néz rám. Az ajtó előtt még kapok egy csókot, majd lámpakapcsolás nélkül, síri csendben elhagyom a házat. A lépcsőház ajtaját sem hagyom becsapódni, hanem finoman visszaeresztem. Egy kis alibikerülőt téve hazasétálok.

Valójában órák telnek el, mire elalszom. Nem egyszerű ezt feldolgoznom. Egyszerre szárnyalok a boldogságtól, és süllyedek mélyre a depresszióban. Nem lehet egyszerre az Északi- és a Déli-sarkot is meghódítani, hisz a két vágyott célt egy világ választja el egymástól. Tele vagyok kérdésekkel. Valamikor hajnalban végre sikerül elaludnom, hogy reggel nyolckor elég kómásan keljek a beállított ébresztőre. Nem vagyok valami fitt, sőt. Kell egy kávé, majd egy frissítő zuhany, melyet még egy kávé követ. Pirosak a szemeim, látom a tükörben, tehát a koffein nem érte el a kívánt hatást. Mindegy, át kell mennem a lányomért, aki már nagyon hiányzik. Tommy jókedvűen fogad. Már ott ülnek az asztalnál, és reggeliznek mindnyájan. Sarah, mikor meglát, rám nevet. Mintha mi sem történt volna, jóízűen eszik tovább. Ezek szerint jó kezekben volt. Engem is reggelivel kínálnak, amit elfogadok, de nincs sok étvágyam, ahhoz túl fáradt vagyok. Ebéd után tuti, hogy alszom majd Sarah-val egyet. Erre szükségem is lesz, mert van még tervem a mai estére. Tommy nagyon diszkréten csak annyit kérdez, hogy minden rendben van-e. De tudom, hogy tele van kérdésekkel, és majd egy alkalmasabb időpontban jól ki fog faggatni. Állok elébe, ennyit megérdemel a segítségéért. Lopva ismét a barátnője arcát fürkészem, de nincs ráírva semmi. Pedig tudja Tommytól, miért adtam le náluk Sarah-t, erre mérget mernék venni. Nem alkot véleményt, pedig biztos van neki. Nem sokáig maradunk, mindenki megy a dolgára. Nekem is be kell vásárolnom. Ehhez egy meseszép kísérőt kapok, Sarah-t, akit átöltöztettem otthon, hogy mihamarabb indulhassunk. Hosszú volt a nap, lassan jött el az este, de most végre indulhatok Evához. Minden úgy megy, mint az előző este. Miután Sarah-t leadtam, direkt kizárom magam a lépcsőházból, és Eváéknál csengetek. Berreg az ajtónyitó hang, lámpakapcsolás nélkül a lakásukhoz sietek. Már ott vár. – Szia, Luke, kerülj beljebb! – Sziasztok. – Gyere nyugodtan, Mike már mélyen alszik. Kifárasztotta a mai nap, ami elég pörgős volt. Nyolc előtt elaludt, én pedig a kedvenc sorozatomat nézem. Ismered? – kérdezi tőlem a nappaliban. A tévére pillantok, megismerem a szereplőket. – Tudom, melyik sorozat ez, az elején néztem, de most már nem követem. – Én nagyon szeretem, ez az egy az, amit rendszeresen megnézek. Nem sok van hátra, nem gond, ha megnéznénk? – Nem. – Nézhetjük a hálóban is. Fekve kényelmesebb. – Az jó lesz. Pont elkapunk egy reklámblokkot, gyorsan a hálószobába megyünk. Az ágy már vár bennünket. Minden romantikát nélkülözve levetkőzünk, rajtam csak a bokszeralsóm marad. Eva sem rest, ő is csak egy bugyit visel. Gyors simogatás, kapkodó csókok, mikor felhangzik az ismert melódia. Kezdődik ez a maratoni sorozat. A hasamon fekszem, mindkét kézfejem az állam alatt pihen. Eva hozzám bújik, félig rajtam, finom arca a karomon pihen, úgy figyeli kedvenc sorozatát. Engem nem igazán köt le. Kérem, hogy másszon a hátamra. Nem kérdez semmit, egyszerűen csak megteszi. Megpuszilgatja a vállam, majd belefeledkezik a sorozatába. Én már nem nézem, oldalra fordítom a fejem, és becsukom a szemem. Csak a hangokat hallom, de nagyon távolról. Másra koncentrálok, másra gondolok most. Egyszer csak azt érzem, hogy nem az álla nyom már, hanem az arca finom bőre ér a vállamhoz. – Nem nézed? – kérdezem meglepődve. – Nem. Elég, ha a párbeszédeket hallom. Nagyon jó így nekem.

A távirányítóhoz nyúl, és kikapcsolja a tévét. De rajtam marad. Ismét a vállam csókolgatja, majd a tarkóm következik. Érzem a súlyát, de édes teher ez most nekem. – Nem vagyok nehéz? – Nem. – Most hazudsz. – Pedig órákig el tudnám ezt viselni. – Ezt én is. De szeretkezni is akarok veled – mondja, de nem mozdul. Teste a testemen, lába a lábamon, karja a karomon. Ő nem is ér az ágyhoz. A karjaim simogatja, nagyon jó érzés. Majd kissé felemelkedik, és megint a vállam csókolgatja. Közben a haja is a bőrömhöz ér. Mennyei, mást nem is lehet rá mondani. – Most úgy fekszel itt, mint Jézus. – De remélem, nem te vagy Poncius Pilátus, a római helytartó, aki keresztre feszíttette Jézust? – Bolond, ezzel ne viccelj. Fordulj meg! – kér, miközben lecsúszik rólam. Oldalról figyel, de részemről semmi reakció. A tenyerével végigsimít a gerincem vonalán, majd ujjai finoman az alsónadrágom gumija alá csúsznak. A fenekemet simogatja. De nem ez a célja, megpróbál a combjaim közé nyúlni. A herezacskómat eléri, de a farkam nem, mert azon fekszem. Jobb híján ezt markolássza érzékien. Egy idő után megunja, és feltérdel mellettem az ágyon. Lecibálja rólam az alsóm, és ő is leveszi a bugyiját. – Kérlek, te viszont nehéz vagy, légyszi, fordulj meg, és feküdjünk a párnákra. Megteszem, amit kér. Már a hátamon fekszem, kiszolgáltatottan várom a továbbiakat. Neki határozott elképzelése van a folytatásról. Rám hasal, szájon csókol, és lassan feljebb csúszik. Meg sem áll a fejemig, és óvatosan a számra ül. A kezeim, amik eddig tétlenül hevertek, a derekát fogják már. Nem csak a számmal és a nyelvemmel szeretnék aktív lenni. Érzem, mikor jó neki, és ahogy közeledik az orgazmusa, teste egyre vadabbul rángatózik. Elélvez. Nekem is áll a farkam. Hátrafordul, elégedett a dolgok állásával, vigyázva rám araszol hátrafelé. Nem is néz oda, egyszer csak összeérünk, és rám csúszik. Benne vagyok, ő alig végez testmozgást, inkább a hüvelyének az izmaival tapogat. A tegnapi is szép szeretkezés volt, ma is az lesz. Lehet, hogy azért, mert az előbb ő már egyszer elment, de sokáig tart, mire elélvez, emiatt túl is lépjük a megbeszélt időhatárt. Elmúlt éjfél, de most nem olyan következetes, mint tegnap volt. Nyugodtan fekszik rajtam, simogatjuk egymást, miközben beszélgetünk. Szép befejezés ez, főleg, hogy nem a nőügyeimet firtatja végre. Sok mondanivalónk van egymásnak, társalogni is szeretek vele. Mivel már majdnem hajnali egy, megkérdezem, hogy ma nem alhatnék-e itt, amire határozottan nemet mond. Vége a mesevilágnak. Kér, hogy ne éljek vissza a helyzettel, és menjek. Nagyot sóhajtva engedelmeskedem. Teli vagyok furábbnál furább gondolatokkal. Fáj a lelkem, fáj a szívem is. Könnycseppek jelennek meg a szememben, amit észrevesz. – Mi van? – kérdezi meglepődve, de mégis mosolyogva. – Semmi – felelem, s kissé karcos a torkom. – Te sírsz? – Nem. – Akkor miért könnyes a szemed? Ha jól látom, pirosak a szemeid – vizsgálja a tekintetemet. – Az csak a megerőltető szextől lehet. Ismersz, vagy nem? – Nem mondasz igazat – méreget kutakodó tekintettel. Ezalatt egy papír zsebkendőt nyújt felém. – Fáj a fejem – füllentem. – A legjobb, ha most elmész… – mondja, és gyorsan magára kapja a bugyiját, majd türelmetlenül várja, hogy becsatoljam az övem. – Kikísérlek. – Szia, Eva, köszönöm, hogy itt lehettem ezen a két estén.

– Szia, Luke – köszön el, és gyorsan kitol az ajtón. Kóvályogva kilépek a folyosóra. Kitámolygok a sötétben a szabadba. Mély sóhaj után nagy levegőt veszek. Úgy kell ez most nekem, mint a búvárnak, aki felelőtlenül túl sokat volt a mélyben. Az vagyok én is, egy felelőtlen búvár, aki elmerült az élet tengerében. Vagy inkább az élet szennyében. Nem megyek azonnal haza, teszek egy nagy sétát a sötétben. A járdai lámpák kivilágításában céltalanul megindulok, mindegy, merre, csak ne haza, ne az üres lakásba. Senki sem vár, akit szeretek, sem Sarah, akit lepasszoltam, sem Eva, aki engem passzolt le. Egy ideig vadul cikáznak a fejemben a gondolatok, majd kimerülök. Kikapcsol az agyam, de a testem is csak egy önhordó csontváz, a lelkem jelenleg nem tartózkodik benne. Üres vagyok belül, így bolyongok az éjszakában. Nagy sóhajtások közepette elindulok megkeresni a lelkemet… Reggel van, ezek szerint túléltem az estét, hisz hallom az ébresztő egyre erősebb csengését. Rettenetesen szomjas vagyok, és teljesen leizzadtam. Az ágynemű összevissza tekeredett rajtam, mintha egy tornádó söpört volna keresztül a hálószobán. Nyugtalan álmom lehetett, forgolódtam eleget. Nem kávé kell, hanem egy jó hideg kóla meg egy aszpirin. Inkább kettő. Zuhanyzás után óvatosan, mint aki rosszban sántikál, átmegyek Tommyhoz. Mindig is szerettem volna csak úgy spontán összefutni Evával, de most nagyon nem vágyom rá. Nem sikerült a legjobban a hajnali elválás, nem akarom, hogy megtudja, hogy ki falazott nekem. De már nem kell ettől tartanom, hisz sikeresen vettem az akadályt, észrevétlenül feljutottam a harmadikra. Kopogtatásomra most nem Tommy nyit ajtót, hanem a barátnője. Próbáltam a lehető legjobb pókerarcot felvenni, de azonnal tudom, hogy nem sikerült, teljesen megváltozik az addig mosolygó arckifejezése, amint meglát. – Szia, Luke – hallom Tommy örömteli hangját, aki egy törölközővel a haját törölve jelenik meg mögötte. – Hú, de szarul nézel ki! – vágja oda nekem reflexből. – Már megbocsáss – teszi hozzá mentegetőzve. – Mi a fene történt veled? Gyere beljebb, barátom, rögtön kapsz egy jó kávét. Mindketten aggódva rám néznek. Valamit kell nekik mondanom, hogy megnyugtassam őket, csak nem az igazat. Sarah a karomba ugrik, mikor meglát. Megterítettek az étkezőasztalnál, látom, hogy csak engem vártak. Szorosan magamhoz ölelem, és megpuszilgatom a lányomat. – Vagy valami snapszot kérsz? Kutyaharapást szőrével? – Nem ittam egy kortyot sem. – Akkor megbocsáss, miért állnak keresztbe a szemeid? – Mozgalmas estém volt. Nem sokat aludtam. – És ez ennyire megviselt? – Felborult a bioritmusom. Nem nekem való ez az éjszakázás, ennyit nem ér az egész – vigyorgok. – Ó, te szegény pára – vág hátba Tommy. – Jól bereggelizünk, aztán visszatér az erőd. Kávét előtte vagy utána? – Előtte és utána is, ha nem vagyok szemtelen. – Tommy barátnője már indul is a konyhába. Nemcsak jó kis nő, hanem nagyon ért ahhoz, hogy mi kell a férfiaknak. Kedvesség és tapintatosság. Magunkra maradtunk. Tommy gyorsan suttogva kérdezi: – Ti egész reggelig keféltetek? – Nem maradtam ott, hajnal egykor hazamentem, csak nem tudtam aludni. Megfogott a csaj, de rendesen. Viszont nem a farkamnál, hanem belül. – Értem már, ezek szerint szétsakkoztad az agyad reggelig. Nem tudod, most mit lépjél, mit áldozz be, és miért.

– Pontosan. Hogy te milyen jól látod a lényeget! – Látni látom, de segíteni nem tudok. Gyerekmegőrzéssel szolgálhatok, de tanáccsal nem. Ez kemény dió lesz, barátom, és neked kell egyedül feltörnöd. De azért szívesen meghallgatlak, sőt el is várom a kétfelvonásos színdarab kulisszatitkait, melynek címe is van: A varázsfuvola – mondja, és színpadiasan rám vigyorog. – Ismeretlenül ne dicsérj, messze vagyok én ám attól – mosolyodom el. – És ő jól fuvolázik? – csillog a szeme. – Ebből doktorált – válaszolom vigyorogva. Ezután nem kérdez többet, mert a barátnője megérkezik a kávékkal. A teljes csapat reggelizik, melyből mindenki erőt merít, csak én nem. Továbbra is nagyon fáradt vagyok, szinte szédülök. Vagy inkább az idegesség dolgozik bennem. Megint igaza lesz Tommynak? Hamarosan tényleg be kell majd áldoznom egy sakkfigurát? De melyiket? Elvileg a sakk egy háborús játék. Nem akarok háborúsat játszani, mert azt mindenki tudja, hogy a háborúban nincsenek vesztesek és győztesek, csak vesztesek… Eldöntöttem, hogy leírom Evának a dolgok állását, kihasználva, amíg Sarah alszik. Már nem azon hadakozom, hogy szeretem, mert rájöttem, hogy ezt a harcot elvesztettem, hanem azon, hogy költői formában ezt miként közöljem vele. A szavakat keresem, melyből mondatokat gyúrhatok. Begépelem a telefonomba, megrágom alaposan. Kicserélek egy-két szót, újraértelmezem. Végül ez hagyja el a készülékemet: Nagyon hiányzol, ez, mitől rettenetesen szenvedek, Távolról bár, de megigéz csillogó szemed. Mi ellen tenni nem tudok: szeretlek, De azt mondod, Téged csak tisztelnem lehet. Biztos, hogy ezt akartam? Biztos. A szívem, ami eddig szaporán vert, kezd megnyugodni. A fejemben lévő zúgást felváltja valami tompaság. Összességében üres lettem. Kezdek kitisztulni, ellenben Eva itt van belém vésve. Kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Lehet, hogy mégsem volt a legjobb ötlet leírnom a szeretlek szót. Ezt már nem lehet kimagyarázni. Vissza akarok táncolni? Nem, Luke, ez nem te vagy, és amúgy se ez a te utad. Neked más van kijelölve. Újabb szöveget alkotok. Érdekes, ez most gyorsan összeáll. Nem is kell rajta változtatnom. Gyorsan lementem a telefonomba. Sarah mosolyogva ébredezik. Inni adok neki, hálásan szívja a cumisüveget, mikor jelez a telefonom. Luke! Mi ez? Azt hittem, okos vagy, és megértetted az egyetlen feltételemet! Nem szerethetsz!!! Az istenit, mi történt veled? Erre mit lehet mondani? Semmit. Valamit mégis. Amit az előbb írtam, az jó lesz. Elküldöm. Mit Nőben eddig kerestem, benned mind megtaláltam, Talán későn, vagy túl hamar, de kincsként Rád találtam. Mivel mindkettő szélsőséges eset, Rám nézve bármelyik végzetes lehet. Kíváncsi lennék, most milyen arcot vág. Érkezik is a válasz. Bolond vagy? Hagyd abba azonnal ezt az őrültséget! Mindent tönkreteszel vele! Véget akarsz vetni annak, ami olyan szép lehetne? Verd ki a fejedből, mert különben vége!!!

Nem tudom, hol lehet ebben a pillanatban, mit csinál, valóban ez-e a megfelelő alkalom, hogy ezt megbeszéljük. Szerintem nincs itt mit megbeszélni. Nyomatékosítom: Nem tudok megbirkózni az elvárásoddal. SZERETLEK Vesztettem. Várom a válaszát. Nem jön azonnal, beletelik egy kis időbe, mire újra jelzést kapok. Akkor most hagyjuk abba! Azonnal! Szia! Kemény, de mi mást vártam? Ez van, vége. Ezek után érthető, hogy nem kívánkozom még hazamenni. Soká lesz még, mire April hazaér. Inkább addig is társaságban lennék, hogy ne agyaljak. Johnyéknál haverok vannak és buliznak. Invitál, hogy menjek, mert szívesen látnak. Nagy eszem-iszomba csöppenek. Nem hiszem, hogy ünnepelnek valamit, egyszerűen csak Johny nagyon szeret mulatni. A buli hevében én is elfogyasztok néhány italt, és úgy érzem, közölnöm kell Evával, mi van bennem. Még igazán el se kezdődött, és azt mondod vége, Akkor miért próbálkoztál, nem értem, mi végre? Te nem tudod, ha végleg elzárod a csapot, Elpusztulhat, ki víz nélkül marad ott? Egész este nem jön válasz. Nem is tudom, hogy rosszulesik-e, vagy csak az bánt, hogy butaságot csináltam. Erre sem a napokban fogom megtalálni a választ. Nagyon szar estém volt, szar volt az egész másnap is. Tiszta sor, hogy miért: nem kaptam még mindig semmi választ. Nem írok rá, az már pitizés lenne. Viszont személyesen szívesen hozzáfűznék valamit a közös dolgunk jelenlegi állásához. Várjunk csak! Azt mondta a hétvégén, még mikor a kegyeit élveztem, hogy hétfőn és kedden nagyon korán kell kelnie, már fél hatkor, mert leadja Mike-ot az anyósánál. Mintha a fél hetet említette volna, mint legkésőbbi indulási időpont. Ez az. Holnap hajnalban kelek én is, öt harmincra állítom be az ébresztőt. A családom úgyis alszik, észre sem veszik, hogy mikor megyek el. Tehát rendbe kapom magam, aztán már hatkor kiülök a balkonomra, mert onnan rálátni a garázsukra. Mire kinyitja a garázsajtót, becsatolja Mike-ot, bezárja a garázst és elindul, nekem lesz elég időm arra, hogy leszaladjak, és elérjem, mielőtt kigurulna az útra. Megvan a terv, már csak azt kell kitalálnom, hogy mit mondok neki. Reggel van, nagyon kora reggel. Legalábbis nekem. Alibiként kikészítettem a bejárati ajtó elé a szemetet, mert azzal megyek le. De nem a mi kukánkba dobom bele, hanem Eváék társasházához tartozóba. A kulcs a zsebemben, nehogy a nagy kapkodásban még kizárjam magam. Már a második kávémat iszom, és várakozó helyzetben vagyok a balkonon. Vagy a karórámat nézegetem, vagy a garázssort, vagy a telefonom kijelzőjét. A kávésbögrém már rég üres, lassan fél hét, de Evának még nyoma sincs. A szívem egyre gyorsabban ver, már amikor nem hagy ki az idegességtől. Aztán végre meglátom őt, karján a gyerekkel és két nagy táskával. Nem hallottam a startpisztoly dörrenését, de már szaladok is. Kukazsák a kézben, halkan behúzom a lakásajtót, és kettesével szedem a lépcsőfokokat. Hála az égnek, senkivel sem találkozom. Kilépek a szabadba, itt újabb lépcsőfokokon sietek le. Jobbra nézek, éppen most indul Eva a kocsival. Kifutok az útra, már nincs időm kidobni a szemetet. A kihajtónál várom, hogy megkerülje az egész háztömböt.

Siker, meglátom a kocsiját. A feszültségtől a számba harapok. Látom az üvegen át, hogy ő is észrevett. Intek a kezemmel. Lelassít, majd mellettem megáll. – Szia, Eva. – Szia, Luke – üdvözöl, hűvös a köszönése. – Köszönöm, hogy nem gázoltál el – mondom neki, s ezen elmosolyodik. – Pedig megérdemelnéd. – Tudom. – Ez nem véletlen, ugye, hogy hajnalok hajnalán koszos pelenkákkal a kezedben járkálsz itt? – kérdezi, és megint mosolyog. – Látni akartalak. – Láttál. – Mondani is szeretnék valamit. – Ki vele, mert nem érek rá! – Hát… ha elfogadnád a bocsánatkérésemet a múltkoriért, akkor az jólesne. – Már régen elfogadtam. Olyan szép verseket írtál, hogy nem tudok rád haragudni. Viszont átléptél egy határt, amire azt mondtam az elején, hogy nem szabad, mert akkor azonnal vége. – Ö… tehát megbocsátasz… és? – Mit és? – mosolyog a zavaromat látva. – De ennek ellenére vége? Nem állsz velem többet szóba? Azért, mert szeretlek? Akkor ennyi erővel a fél világgal ne állj szóba, mert minimum ennyien szerelmesek beléd! – Lüke – mondja. Jó jel, ha nevet. – Most nem érek rá ezt megvitatni, mert nagyon sietek. – Tudom, mondtad a hétvégén. Bocsánat, ha feltartalak. Van még mit megvitatni? – Lesz, ha kivered a fejedből, hogy szeretsz. – Ha segítesz egy nagy kalapáccsal, talán sikerül – mondom. – Beszélünk, ha ezen a két fontos napon túl vagyok. De szeretők már nem leszünk. – Tessék…? – Mi van, Luke? Nem bírod a viccet? Látni kellett volna az arcodat. De most már elkések. Szia. – Sziasztok – köszönök be tétován a kocsiba, elvileg Mike is ott van. Remélem, semmit nem ért a felnőttek beszélgetéséből. Eva kikanyarodik az útra, és hallom, ahogy gázt ad. Pár másodpercig nézem még, majd eltűnik a kanyarban. Ott állok a járdán, és bámulom az üres utcát. A szemeteszsák természetesen még mindig a kezemben. Akkor van egy kis remény? Nekem úgy tűnt, főleg az utolsó mondata alapján. A francba, de zűrzavaros tud lenni az élet! A mai napom könnyebben telik, és a munkámra is jobban tudok koncentrálni, mint tegnap. Mind Monique, mind John megjegyezte, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, mire azt válaszoltam, hogy vasárnap este kicsit többet ittam a kelleténél. Ez totál érthető, ki nem volt még másnapos? Én konkrétan tegnap nem voltam az, de a látható nyomottságomat meg kellett magyaráznom valamivel. Éppen ezért ma nagyon belehúzok a munkába, és már kora délelőtt szólok nekik, hogy velük ebédelnék. Nagyon örülnek nekem. Jól elbeszélgetünk az ebéd alatt, majd kényelmesen visszasétálunk a munkahelyünkre. Közben John pöfékel. Bent, a cégnél van egy professzionális kávégép, melynek kifejezetten finom a kávéja, ezért nem is az irodába mennek, hanem rögtön fel az első emeletre kávézni. Én nem tartok velük, vár a kötelesség. Elköszönök, aztán már hazafelé robogok.

Sarah-val talpalunk egy nagy kört a friss levegőn, ettől úgy alszik délután, mint a bunda. Ezt az időt szeretném kihasználni arra, hogy közeledjek Aprilhez, de ismét elutasít. Lehet, hogy egy hülye bunkó vagyok, aminek már sokszor titulált, de ezek után tényleg nem csoda, ha egy férfi másnál keresi a vigaszt. Gyorsan rendbe kell hoznom az ügyet Evával, ha még lehet. Inkább leszek szerető, akitől elvették a szerelmet, mint egy ki nem elégített férj. Este üzenetet kapok Evától: Holnap ráérsz négykor? De szigorúan csak egy sétára! – Sziasztok – köszön ránk másnap Eva a legszebb mosolyával, mintha mi sem történt volna. – Sziasztok – válaszolok, és örülök a mosolyának, mert úgy akarom folytatni a kapcsolatunkat, mint a szerelmi vallomásom előtt. A két gyerekkel sétálni indulunk. A babakocsikat is visszük, ha netalán elfáradnának a kis talpacskák. – A kalapácsot nem hoztam, remélem, anélkül is megváltoztak az érzéseid. – Hm… Eva, figyelj rám! Te sem hiszed komolyan, hogy ha beléd szerettem, az már mindegy is, hogy napok, hetek vagy hónapok alatt, akkor azt az érzést csak úgy, egyik napról a másikra ki tudom verni a fejemből? – Folyamatosan figyelem a mondandóm közben, és látom, hogy nagy kerek szemekkel néz rám. – Ez van, kész tények elé állítalak. Ezzel együtt kell élned. De nekem is. Annyi a különbség, hogy te legyintesz rá egyet, hisz nem akarod viszonozni, és kész. Ellenben én szenvedek ettől az érzéstől, én szenvedek attól, hogy megpróbálom elfojtani magamban, de nem tudom. Kifejezetten fáj így élnem az életem. Ezért arra kérlek, ne sértődj meg azon, hogy szerelmes vagyok beléd, hanem légy együttérző velem, mert pokoli kínokat élek át. – Erre mit is mondhatnék? Maximum annyit, hogy azt hittem, bocsánatot fogsz kérni, ehelyett nekem esel. Ezért mondtam, hogy hagyjuk abba. Miattad. – Köszönöm a kegyet. Megfertőződött a páciens, és lemond róla a doktornő. – Ne légy cinikus. – Ez csak irónia. Most már tényleg felesleges lenne abbahagyni. És félned sem kell, a szerelem nem vírusos betegség, amit elkapsz a szeretődtől. – Bolondságokat beszélsz, nem így értettem. Ezek szerint folytatni szeretnéd? – Igen. Határozottan igen. – Nem tudom, Luke. És mi van, ha majd többet akarsz? – Mit? Feleségül nem tudlak venni, Brian még a férjed. Te mitől félsz? – Sok mindentől. Nem is tudom. – Akkor elég, ha annyit tudsz, hogy nem várok szerelmet a szerelmemért cserébe. – Én csak a testedre vágyom. Nekem ez pont elég – nevet rám. – De se több, se kevesebb. – Akkor folytathatjuk? – Igen, de nincs több szerelmes vallomás. – És ha te kéred? – Ki kell hogy ábrándítsalak, annál józanabb vagyok. – Akkor nehogy lerészegedj a következő családi bulitokon, mert részegen mindenki füle hallatára tuti megkéred a kezem. – Bolond, hagyjuk ezt a témát. Inkább arról mesélj, ki volt az első lány az életedben. – Ó, Eva, ezt nem hiszem el! Ezek szerint mégiscsak büntetésben vagyok…

– Miért lennél? Tudod, hogy minden érdekel a múltadból. – Ez az ára, hogy megint megcsókolhassam a puncidat? – Luke! Kérlek, itt gyerekek is vannak – tetteti a felháborodottat. – Közben bedugnám pár ujjamat. És a fenekedet is nyalnám. – Luke! Nem jó érzés nedves bugyiban sétálni, ezért azonnal hagyd abba ezt a malacságot. Kérlek! Arra válaszolj, amit kérdeztem! – Rendben, kiengesztelésként elmesélem, hogy kivel vesztettem el a szüzességemet. – Halljuk! – csillog a szeme. – Tizennyolc voltam, a lány tizenkilenc. Én még szűz, ő pedig nimfomániás. – Ezt most tényleg komolyan mondod? – mosolyog rám. – Valóban az volt. Megjárta a kórházat is vele, pontosabban a pszichiátriát, ahová a szülei beutaltatták. A sztori röviden annyi, hogy a haverokkal ültem egy téren, mikor jött ez a csaj. Egyedül volt, és rám nézett. Én is néztem őt, mert nagyon csinos volt. A haverok is jól megbámulták. Természetesen röpködtek az ilyenkor szokásos poénok, hogy de megdugnám és a többi. Aztán egyszerre síri csend lett. A haverok elnémultak, és nagy kerek szemeket meresztettek rám. Ekkor valaki megfogta a vállamat, odafordultam, és a lány volt az. Bevallom, én is meglepődtem. Rám köszönt, én viszonoztam. Megkérdezte, meghívnáme egy kólára. Én igent mondtam. Az összes haverom teljesen meg volt döbbenve, én elköszöntem tőlük, és már mentünk is. Eldumálgattunk egy kóla mellett, majd sétáltunk. A mozgólépcsőn megcsókolt, közben pedig a farmeromon keresztül elkezdte a farkamat markolászni. – Basszus, rámenős kiscsaj volt. Viszont ettől még nem nimfomániás valaki. Más is történt? – Aznap nem, pedig nagyon akarta. Egy parkban pettingeltünk, neki többször is jó volt, de én nem vesztettem el a szüzességemet. Ott, a parkban, a fűben nem akartam. Igaz, szájjal elvitt, de az nem punciszex. Másnapra megbeszéltünk egy találkozót. Neki saját lakása volt már, ahova érthető módon a szülei nem akarták, hogy egyedül költözzön be. Tehát a kulcs nem volt nála az első estén, a rákövetkező nap viszont már igen. Megyünk fel a lakásba, mikor ránk köszön két arab férfi, és az új szomszédaiként mutatkoznak be. Kérdezik, hogy tudnánk-e segíteni, mert a lakásban valami komplikációjuk támadt az elektronikával. A két pasi olyan ötven körüli volt, egyikük inkább felette lehetett. Nem tudtunk segíteni, javasoltam, hívjanak valami ügyeletes szervizt. – Nincs annyi időm, hogy az összes szomszédját bemutasd… – türelmetlenkedik Eva. – Várj, ez a későbbiekben fontos momentum lesz. Tehát vissza a lakásba, ahol megvolt életem első szeretkezése. – Milyen volt? – Jó, mert végre átléptem a határt, de így utólag csak egy tanulási fázis első lépésének érzem. – Mért mondod ezt? – Meg kellett ismernem a női testet, és nem utolsósorban a sajátomat is. Gyakorlás teszi a mestert, ismered ezt a mondást? – Lüke – nevet –, igazad van. Mondd tovább! – Pár hónapig együtt voltunk, majd egyszer eltűnt. Aztán pár hónap múlva megint, ugyanolyan váratlanul előkerült. Felszedett jó pár kilót ez alatt az idő alatt. Kérdezem, hogy mire véljem ezt, és akkor elmesélte, hogy kényszergyógykezelésen volt, mert orvosi utasításra pszichiátriára került. Ott telenyomták nyugtatókkal, amiknek következménye volt a hízás. A gyógykezelés oka az volt, hogy fűvelfával kefélt. – Basszus! Ilyen van?

– Van, és ő volt az első csajom. – De ezt egy férfi szupernek találja, nem? Vég nélküli szex… – Igen, ez rendben is volt, de nem csak velem csinálta, és nagyon be voltam parázva, hogy talán elkaptam valamilyen nemi betegséget. Elmentem vérvételre, de hála istennek, negatív volt az eredmény. – És mi lett a továbbiakban? – Volt még pár szexuális együttlétünk, de szigorúan csak gumival, ellenben már nem volt az igazi. Állandóan ott volt bennem a félsz. Állítólag csak velem volt már ekkor, sőt, a szüleinek is bemutatott. Tiszteletre méltó ősei voltak, nagyon örültek nekem, azt hitték, majd mellettem lenyugszik a lányuk, és megállapodik. Ezt viszont én nem akartam. – Te nem akartad a napi szexet? – Nem mindenáron. Akkor most figyelj! Az a két idős arab pasi is megdugta. – Honnan veszed? – Ő mondta. Elmesélte, hogy miután én elmentem tőle, becsengetett hozzájuk. Éjfél után volt ez már. A két pasi csak nézett, de olyan lengén volt öltözve, hogy azonnal kapcsoltak. Aztán hajnalig dugták mindketten. – Na ne már! – De. Ez a lényege a nimfomániának. Megmutatta az orvosi papírjait, és az állt ott tünetként, hogy az állandó szexuális késztetés okozta vágy teljesen kiüt benne egy morális gátat, és mindegy, hogy ki az illető, csak dugja meg, az a lényeg. Tudod, mit éreztem, mikor elmesélte a sztorit a két öreg arab pasival? Egy fiatal, tizenkilenc éves jó kiscsajt szétkeféltek. Ezek után jöttem én megint másnap. De mindenkivel lefeküdt, aki az útjába került. Az is furcsa volt, hogy sokat jár taxival. Egyszer egy gusztustalan, izzadt, kopasz, kövér, ápolatlan sofőr vett fel minket. Pénz már nem volt nálunk. Ő javasolta, hogy engem vigyenek elsőnek haza, utána őt, majd a szülei kifizetik a számlát. Én ezt elhittem, mert jól álltak a szülei anyagilag. – Ehelyett szexszel fizetett a fuvarért… – Pontosan. Az említett kövér, gusztustalan taxist is leápolta fizetés helyett. Mikor ezeket mind elmesélte a kezelése után, nem igazán repdestem az örömtől. És ez nagyon negatív nyomot hagyott bennem. – Még jó, hogy nem ábrándultál ki a nőkből – nevet rám Eva. – Azt azért nem. Amíg azt hittem, hogy azt a sok vadságot én hozom ki belőle, menőnek éreztem magam, majd kiderült, hogy egy nimfomániás sokezredik boldogítója voltam. Olyan dolgokba belevitt, olyan extrém helyzetekbe, ami még most is erős túlzás, ennyi év után visszagondolva is. – Mondj pár példát – kérlel csillogó szemmel. – Például szerette a veszélyes szexet. Egy felújítás alatt álló épületnél jártunk, állványokkal volt körbevéve, és sűrű szövésű védőhálóval lefedve, ami majdnem totál átlátszó. Tele volt az utca járókelőkkel, de vasárnap lévén senki sem dolgozott ott. Behúzott alá, és az állványok közt hátulról megdugatta magát. Közben meg hangosan élvezett. Be kellett fognom a száját, mert tele volt gyerekekkel az utca, és ha egy anyuka elkezd ott sikoltozni, már visznek is a rendőrök. – Luke, a te szexuális életedben állandó visszatérő szereplők a rendőrök – mosolyodik el. – Akkor ehhez mit szólsz? Ez is vele esett meg. Rájött a szokásos vágy, amikor egy park mellett mentünk éppen, amit egy kétszer három sávos út választott el a rendőrkapitányságtól, ami előtt éppen négy rendőr posztolt, vagy csak beszélgettek. Kijelentette a csaj, hogy itt és most neki azonnal kell egy orgazmus. Mese nincs, a kérése parancs. De hol? Mondta, hogy itt, a padoknál. – A rendőrökkel szemben?

– Azért nem pont szemben, mert a járda mellett volt egy sövény, egy méter magas és kábé negyven centi széles, tehát átlátni nem lehetett rajta. Emögött volt néhány pad, háttámlával a sövénysornak, a park felé. Leülünk az egyikre. Járókelő sehol, ezért elkezdett szopni, hogy felálljon a farkam. Aztán hanyatt feküdt, és én durr bele. Próbáltam nem nagyon mozogni a felsőtestemmel, nehogy a rendőrök gyanút fogjanak, de közben meg igyekeztem is, mert nagyon le akartam tudni, hogy minél hamarabb vége legyen. – Nem lett belőle baj? Lebuktatok? – nevet hangosan. – Azt azért nem, de csak egy hajszálon múlt. Bajom meg csak nekem lett belőle, ugyanis az ülőfelület mindkét combom belsejét kidörzsölte. Jó piros volt, bár szálka nélkül megúsztam. – Luke – kacag könnyes szemmel Eva –, ezért bocsátottam meg neked, hogy ezt a sok őrültséget megtudhassam a múltadból? – Biztos nagyon mulatságos, de én tizennyolc évesen elkezdtem félni a nőktől. – Bolond! – mondja, és nem tudja abbahagyni a nevetést. – Nem viccelek, komolyan mondom. – Luke, pont úgy nézel ki, mint aki fél a nőktől! Akkor ezek szerint a félelmed leküzdésére fogyasztottad őket nagykanállal? – Ez nem így van – védekezem. – Tudom-tudom, de azért az nem erős túlzás, hogy féltél tőlük? – kérdezi végre komolyabb ábrázattal. – Nem, ezt határozottan állítom. És volt még más is. Egy nyári táborban esett meg, amikor tizenöt éves voltam. Volt ott egy idősebb lány, aki tetszett nekem, és azt hittem, én is neki. Csókolóztunk, és már jártak az ujjaim a bugyijában is, amikor kiderült, hogy az ottani fiúkat mind leszopta. Hogy ő is nimfomániás volt-e, vagy bedrogozták, azt nem tudom, de nekem nagyon fájt ez az eset. – Megértem, sajnálom, rossz lehetett. – Nem csak volt, most is az. Mindenki egy vagány srácnak tart, a nagy dumám és a határozott fellépésem miatt macsónak is talán, de hidd el, belül igenis szégyenlős vagyok. Ráadásul szégyellem ezeket a csalódásokat. – Nem neked kell, hanem nekik – bátorít. – Erre utólag rájöttem, de a nőktől való félelem megmaradt. – Tőlem is félsz? Én is nő vagyok. – Majd kiderül, idővel mindenki kimutatja az igazi énjét. Másnap épp hazafelé tartok a munkából, amikor April hív, hogy a barátnője, Anita meginvitált minket az újonnan nyílt élményfürdős strandra. April sajnos nem tud menni, mert dolgozik, de mi kimehetnénk Sarah-val. Furcsállom, hogy miért menjek én a barátnőjével kettesben strandra, de végül igent mondok, hisz Sarah biztosan élvezné a vizet. April elmegy dolgozni, én pedig visszahívom Anitát, és igent mondok neki. Kedvelem Anitát, mert nagyon jószívű. A szülei kőgazdagok, ezért ő még életében nem dolgozott. Éli a gazdag szülők gyerekeinek kiváltságos életét, méghozzá ezerrel. Mindene a bulizás. Már kétszer elvált, van egy hétéves lánya. A strandon arra kér, krémezzük be egymást naptejjel. Igaz, hogy én sem vagyok egy szent, de akkor is férfi vagyok, ő pedig nő, és ez feszélyez. Hogy ő mire gondol eközben, nem tudom, mert folyamatosan cseveg. A lányok a gyerekmedencében úszkálnak, rajtuk a szemem, hisz Sarah még nagyon kicsi ehhez. Egyszer csak jelez a telefonom. Eva az. Szia, hol vagy?

Rögtön válaszolok is neki. Gondolatban a bugyidban, mint mindig. Eva: Nem válaszoltál, hogy hol vagy most, mert azt tudom, hogy nem otthon. Luke: Strandon. Folyamatosan a lányom figyelem, amíg várom a válaszokat, közben magamon érzem Anita tekintetét. Odapillantok, valóban engem néz. Eva: Egyedül vagy, mármint Sarah-val? April elvileg dolgozik. Kimész a strandra fürdőruhás csajokat nézegetni? Luke: Nincs nekem arra lehetőségem, hisz April helyett itt van a barátnője. Eva: Még jobb! Szia!!! Ez most mi volt? Féltékeny lenne? Én vagyok belé szerelmes, ő meg féltékeny? Ő, aki csak szexkapcsolatnak tekinti az egészet, miért féltékeny? Mit akar ez a csaj? Megsértődött? Hm… Elkezdem kitörölni az üzeneteket a telefonom memóriájából. – Valami baj van, Luke? Olyan furcsa volt a viselkedésed, míg a telefonoddal foglalkoztál. – Nincs. – Ez nem April volt? – Nem, hisz dolgozik. – Akkor lehet, hogy jobb, ha nem tudom, ki üzenget neked? – kérdezi, én ránézek, de nem válaszolok. Magam sem értem az előbbi reakciómat. Miért nem füllentettem valamit? Most biztos, hogy nőre gondol. – Luke, én nagyon jó barátnője vagyok Aprilnek, és nagyon jól ismerem őt. Értem ezt a jó tulajdonságaira és a hibáira is. Jó, ha tudsz egy fontos dolgot: ha valamit elmondasz nekem, vagy rájövök, mert kikövetkeztetem a jelekből, azt mindig megőrzöm magamnak. – Ezt tényleg jó tudni – válaszolom kurtán, és csak remélem, hogy nem udvariatlanul. Közben folyamatosan a lányomat pásztázom a szememmel. Tompa vagyok, és tényleg nem térek napirendre azon az idiótaságomon, hogy így kiadtam magamat Anitának. Hiba volt? Azt mondta, nem jár el a szája. Miről is? Hisz nem tud semmit biztosan, csak sejtése van. Azt meg tényleg megtarthatja magának. Mivel már kétszer elvált, ezért valószínűleg sokkal bölcsebb annál, hogy felesleges és végzetes következtetéseket vonjon le. Ennél többet akkor sem gyaníthat. Mégiscsak nő, és nem mellékesen April barátnője. Én pedig nem tudok egy nő fejével gondolkodni, de szerintem egy valamirevaló barátnő meg akarja védeni a fájdalomtól a barátnőjét. Óvatosabbnak kell lennem. Anita szerencsére nem kérdez többet. A nap többi része már nem volt olyan felhőtlen, nem tudtam megjátszani magam. Természetesen van következménye az én lubickolásomnak. Eva másnap keres. Arra kér, ha April elment dolgozni, azonnal hívjam fel. Szót fogadok neki. Azt javasolja, hogy most mi menjünk át hozzájuk, mert beszélni szeretne velem. – Sziasztok, gyertek be – invitál, amikor az ajtó előtt vagyunk. – Szia, egyedül? – Brian csak négy után jön, Mike pedig mesét néz. – Tessék, itt vagyok, mit szeretnél mondani? – A tegnapi napodról akartam veled pár szót váltani. Neked van valami hozzáfűznivalód? – Nekem? Mi lenne? – Te hogy gondolod, hogy strandra járkálsz más nőkkel? – Itt rögtön pontosítsunk, egy nővel voltam, nem nőkkel…

– Tudom, ne okoskodj! – vág a szavamba. – …folytatnám, aki pedig történetesen April barátnője, éppen ezért nem értelek. – Ha elfelejtetted volna, én is April barátnője vagyok. Jelent ez valamit a mai világban? – Valamit talán. – Szerintem meg nem. Te fordított esetben hogy éreznéd magad, ha én mennék Brian haverjával strandra? Vagy egy másik férfi ismerősömmel? – A strandon mindig elkel egy úszómester – vigyorgok. – Ne vicceld el, kérlek, válaszolj! – Eva, tényleg nem értelek! Nagyon félresikerült az érvelésed. Te most Aprilnek, vagy magadnak vagy az erénycsősze? – Magamnak, ki másnak? – Aha… Elfelejted azt a nagyon kézenfekvő körülményt, miszerint a strand tele van jobbnál jobb nőkkel, akik ráadásul bikiniben vannak. Esetlegesen még monokiniznek is. De neked pont April barátnőjére kell féltékenynek lenned? – Ki mondta, hogy féltékeny vagyok? – reagál a feltevésemre, miközben elpirul. – Mire másra gondoljak? De semmi gond, kifejezetten jól áll neked. És nagyon jólesik, hogy így érzel irányomban. – Jaj, Luke, ne szállj már el annyira magadtól! Sarah-nak biztos jólesne egy kis víz, én pedig egy jó erős feketekávét kérnék, ami visszahúz a realitás talajára. Kikísérsz a konyhába? – bólintok, és megindulok utána. Közben az alakját nézem. – Eva, nagyon csinos vagy. – Ne tereld a témát! – fordul hátra szigorú arckifejezéssel. – Eszemben sincs, eszméletlenül csinos vagy, és ezért nem értem, hogy gondolhattad egy pillanatra is, hogy kellene nekem még valaki rajtad kívül. Én téged akarlak, és csak téged. Nem vagyok pasa, hogy háremet tartsak. – Persze-persze – enyhül meg végre, és rám mosolyog. – Ne felejtsük el azt sem, hogy egy hárem tartásához minimum török állampolgárság kell, és egy arannyal teli kincsesláda – mondom komoly ábrázattal. – Lüke vagy Luke – mondja, és hosszan megcsókol. Ezek szerint szent a béke. Közben lefőtt a kávé, egy tálcára pakolja, majd visszamegyünk a nappaliba, ahol a két gyerkőc önfeledten hangoskodik. – Bocs, ha hülyén reagáltam, de nagyon magam alatt vagyok. Ezer dolog van egyszerre, ami külön-külön is kikészít, nemhogy így ömlesztve. – Mi a probléma? – A legszomorúbb Brian halogatása. Megbeszéltük, hogy elmegyünk a szokásos hosszú hétvégére, de csak húzza az időt. Négy nap lenne az egész. – Ezt nem értem. Amióta ismerlek, mindig voltatok valahol, luxusutakon, hajókázás meg egyebek. – Nem erre értettem. Ez valóban így van, de ezekre apám hív meg minket, ő fizet minden költséget. Amiért én panaszkodom, az az, hogy megbeszéltük, hogy minden évben egyszer csinálunk egy hosszú hétvégét péntektől hétfőig. Leadjuk a gyereket, mi pedig elmegyünk valahova kettesben. Nem kell drága helynek lennie, sőt ellenkezőleg. Én inkább a hátizsákos turizmust szeretem, olcsó diákszállással, viszünk magunkkal ételt stb. Nem a pénz a lényeg, hanem a tartalom. Friss levegőn lenni, nagyokat túrázni, szép helyeket megnézni, összebújni a hálózsákban. És a legfontosabb, odafigyelni egymásra, amit egész évben hiányolok. Nekem ez a négy nap jelenti azt, amitől feltöltődöm egész évre. Brian meg csak halogatja,

tologatja a megbeszélt dátumot, nem veszi észre a segélykiáltásaimat. Nem ért meg engem, mert egyáltalán nem figyel rám. Teljesen kivagyok, nem mentegetőzöm, de ezért reagáltam olyan bután akkor, mikor megtudtam, hogy te kint napozgatsz a strandon. – Pedig én örömmel kivittelek volna magammal. Úristen, tényleg, még be sem kentelek napolajjal! De jó lett volna megérinteni a bőrödet… – Ha akarod, most megérintheted. – Nem csak egy érintésre gondoltam, hanem simogatásra, mely a tarkódtól a lábfejedig tart, amikor csak egy bikini van rajtad. – Ezt most is megtehetjük, és semmi sem lesz rajtam. Levetkőzünk mindketten, és óriási élvezetben részesítjük egymást. – És a gyerekek? – Betesszük őket a kádba fürdeni. – Szerintem ez nem jó ötlet. – Mike akár egy órát is elvan benne, mindig hisztizik és sír, ha ki kell jönnie. Beteszem nekik az összes pancsolós játékot, és hidd el, jól ellesznek. – Én félek egyedül hagyni a vízben a gyerekemet, a strandon is mindig rajta tartottam a szemem. – Nyitva hagyjuk a fürdőszobaajtót, így halljuk őket. Nem kell bele sok víz. – Akkor se tetszik nekem. Az más, ha alszik, ott nem lehet baja. De mi van, ha elcsúszik valamelyik a kádban, nyel egy nagyot a vízből, és már kész is a baj. Eva, imádom a testedet, szeretlek is, tudod, hisz bevallottam, de ezt most kihagynám. Rendben? – Nem is tudom. Egy jó szex, az köztudottan stresszoldó, amit most kifejezetten igényeltem volna. Más szempontból viszont megint nőttél a szememben, mert nem vagy felelőtlen. Ez kifejezetten tetszik. Egykét csók azért belefér itt a kanapén, vagy az is felelőtlenség? Ez se volt annyira következetes szülői magatartás, de mivel a kanapé háttal volt a gyerekszobának, ahol jelenleg a lurkók játszottak, ezért belementem. Következetesség ide vagy oda, az előbbi ellenkezésemnek már nem sok nyoma maradt. Hogy is maradhatott volna, mikor épp a nyakát csókolom, miközben a mellét simogatom a pólója alatt. Kezem végigcsúszik a hasán, az ujjaim a nadrágjába ütköznek. Eva ekkor behúzza az alhasát, hogy ne akadályozza semmi a kezem szabad vándorlását. Ezek szerint akarja, hogy a bugyijában legyek. Szent egek, kikészít ez a nő! Megnyugodtam, és hogy Evát is megnyugtassam, elviszem kézzel. Már nedves, nem sokáig tart ujjaim hol finom, hol vad tánca, és hatalmasat élvez. Közben az egyik kezével a csuklóm szorítja, a másik tenyerével pedig a nadrágjában lévő kezemet nyomja a puncijához. – Luke… ez valami isteni volt. – Tehát egy hét stresszoldás előre letudva. – Na, ez viszont illúzióromboló volt – közli nevetve. – Kiveszed a kezed? – Csak ha Brian megjött. – Bolond – üt az alkaromra, de nemcsak úgy jelzésként, hanem jól hallhatóan, erőből. Ennek ellenére úgy érzem, hogy jól sikerült a bocsánatkérésem, ha egyáltalán volt miért. Határozott álláspontom az, hogy nem kellett volna, de egy jó kielégülés az tényleg kedélyjavítóként hat. Mellesleg nemcsak kapni jó, hanem adni is. Az órát elnézve Brian nemsokára itt lehet, ezért az elköszönés mellett döntök. Nem jó, ha sülve-főve együtt talál a feleségével. Kint, a kertben, az még hagyján, de a lakás az túl intim terület. Sarah nem akar velem jönni, nagyon elemében érzi magát Mike-kal. Mivel többszöri felszólításomra sem szándékozik szót fogadni, nincs mit tenni, kihasználva testi fölényemet felkapom, és

az ajtó felé indulok. Sarah keserves sírásra fakad, de mennünk kell. Mike ezt hallva szintén elkezd sírni, ami azonnal átcsap hisztibe. Evának szó szerint le kell fognia. Gyorsan kilépek az ajtón, de még a folyosón is hallom a kisfiú erőteljes bömbölését. Sarah már csak szipog, biztos rosszulesett neki, hogy nem toleráltam az akaratát. Lelkiismeret-furdalás gyötör, amit több tucat puszival próbálok kompenzálni. Evának az este folyamán küldök egy versikét, hogy kifejezzem, én sem akarom veszélyeztetni a mi szexkapcsolatunkat, hanem ellenkezőleg, hosszú ideig szeretném ápolni és fenntartani azt. Rabszolgád lennék, inkább, mint szabad, Egy álló éven át várnám parancsoló szavad. Csak négy napot kérnék belőle, S talán újra feltöltődnék tőle. Másnap megbeszéléseim vannak, ezért a telefonom lenémítva a táskámban lapul. Mikor az utolsó is befejeződött, visszaállítom a hangerőt. Ilyenkor mindig megnézem a napi forgalmamat. Nagyot sóhajtva nyugtázom, hogy Eva is keresett a délelőtt folyamán. Luke, bocsáss meg, hogy hisztiztem a strand miatt. Nem kellett volna, mert a soraid is azt mutatják, hogy te vagy az egyetlen, aki odafigyel rám. Négy nap? Így megjegyezted? Ez egyrészt jó érzés, másrészt elszomorít, hogy milyen érzéketlen emberrel élek együtt. – Szia Luke, bocs a késésért – köszön rám Eva mosolyogva, mikor néhány nap múlva egy séta erejéig találkozunk. – Már sokkal jobban érzem magam, olyan jót tesznek nekem a verseid. Köszönöm ezt neked! De gyere, sétáljunk el messzire, mert magam mögött szeretném hagyni a családi terrort. – Miért, mi a gond? – Szokás szerint az anyósom, aki állandóan beleszól az életünkbe. – Ne hagyd magad. – Szeretném, de nagyon elvakult az a nő. Állandóan csak a magáét szajkózza, és ami a legrosszabb, órákon át. – Mondd azt neki, hogy behatárolt az ideje, mint az Oscar-díj átadón, és három percben van maximálva a hozzászólása. – Aranyos vagy – nevet –, de hidd el, nem fogja fel. – Ilyenkor kell kikapcsolni a mikrofonját. – Lüke. A baj az, hogy szerintem unatkozik, és nincs jobb dolga, mint a mi ügyeinkbe ütni az orrát. – Te is orrba vághatod. – De megtenném! – Ő nem dolgozik? – Nem, éli a milliomosfeleségek gondtalan életét. Csak apósom dolgozik a saját üzleti vállalkozásában. Neki nincs sok ideje ránk, viszont ő tök jó fej. Nem is tudom elképzelni, hogy tud azzal a nővel együtt élni. – Valamit biztosan jól tud az ágyban a banya – vigyorgok, de magam sem gondolom komolyan. – Ebben lehet valami – mondja elgondolkodva Eva. – Főleg, ha eszembe jut, amikor ő vett nekem síkosítót popsiszexhez. – Mit? – Síkosítót, popsiszexhez – ismétli meg, mintha nem értettem volna elsőre is tisztán, hisz az ilyen szakszavakra ki van élezve a hallásom.

– Most komoly? – akadnak fenn a szemeim. – Aha. – Te kérted? – Elment az eszed? Én és az anyósom nem vagyunk nagy kebelbarátnők. Nem beszélek én ilyenekről vele. – Pontosítanád, kérlek, hogy történt a dolog? – Briantől hallotta, hogy fájdalmat okoz nekem, ha néhanapján be akart hatolni a fenekembe, és azért vette, hogy megkönnyítse az ügyetlenkedésünket. – Azt a szentségit! Úristen, mi ez, ha nem családi téboly? – Nem, illetve igen. A tényállás valóban az volt, hogy se Briannek, se nekem nem jutott az eszünkbe, hogy a nő feneke nem nedvesedik be, mint a punci a szexuális izgalomkor, és ezen a testtájékon elkél egy kis segítség. De hát fiatalok voltunk, nem volt még mással tapasztalatunk – pillant rám szégyenlősen és egyben kacéran. – Hú! Ez kemény! És Brian ment panaszkodni az anyjához? Ez nagyon beteg dolog! – Nem panaszkodott, szerintem csak tanácsot kért – mentegetőzik. – Az is beteg dolog! Azt a szentségit, helyesebb az a kifejezés, hogy betegesen perverz helyzet! – Miért vagy így kiakadva? Nem értelek. – Legyen jó a szülő-gyerek viszony, de hogy én kikérjem a véleményét az anyámnak, hogy szerinte miért nem sikerül seggbe dugni Aprilt, az számomra elképzelhetetlen. – Ezt most csak azért mondod, mert neked nem April volt az első. – Teljesen mindegy, az első seggbedugásomra értettem. – Most olyan csúnyán beszélsz. – Lehet, de nagyon fel vagyok háborodva. Tudod, mit? Úgy elküldtem volna a kedves Briant a picsába, hogy az csak na! Egy fiú megbeszéli az anyjával a szexuális problémáitokat? Ez igenis beteg dolog! Kérdezze meg egy haverját, vagy nézzen meg egy pornófilmet, amiben mutatják, hogy egy tubusból krémet kennek a farkukra a pasik. Megáll az eszem! Nekem tényleg az anyám lenne az utolsó, akit megkérdeznék erről. Nem, ez nem igaz. Már rég elporladtak volna a csontjaim a halálom után, de akkor se tenném meg. Aki ennyire hülye, és magától nem jön rá, az nem érdemli meg a popsiszexet. – Miért kapod így fel a vizet? – Mert félelmetes az egész. Ez nem egészséges, és kész. Hallottam, hogy egyes nők nem tudják elengedni az egy szem fiacskájukat, de azért ez minden határon túlmegy. Tudod, mit mondok még? Ha én megkérdeztem volna ezt anyámtól, az a legkevesebb, hogy jól szájon vág. Apámtól se nagyon, de anyámtól meg végképp nem. Te nem kevertél le ezután egy nagy fülest Briannek? – Nem, verni inkább ő szokott – süti le a szemét. – Verni…? – most már tényleg nem kapok levegőt. – Basszus! – Most egy durva példa jön, remélem, nem vetsz meg érte, de a legutóbb azért vert meg… – Megvert? – vágok közbe. Megállok, és nem hiszek a fülemnek. Kiakadok, pedig már hallottam Apriltől korábban. – Megvert? És azt mondtad, legutóbb? Ez azt jelenti, hogy nem az első eset volt? Többször is előfordult? – Igen. – Most nem kapok levegőt! – Akkor most megvetsz? – kérdezi lesütött szemmel.

– Rajtakapott valami pasival? De akkor se verjen meg, hanem fogadja el tényként, mint valami sportvereséget, és hagyja el emelt fővel a pályát. – Nincs itt semmiféle megcsalás, csak egyszerűen be akartam menni hozzá a fürdőszobába. – Ezért? – Azért, mert dörömböltem. – Minek dörömbölsz? Menj be, ha akarsz valamit, és kész. – Nem tudtam, mert be volt zárva. – Bezárni egymás előtt a fürdőszobaajtót…? – Elmesélem, mert így sosem fogod megérteni. Elment fürdeni, én meg csak úgy spontán, mert pisilnem kellett, be akartam menni a fürdőbe. Meglepődtem, hogy zárva volt az ajtó. Kopogtam, kérdem, hogy miért van zárva. Azt válaszolta, mert fürdik. Mondta, hogy van még egy vendégvécé. Igen ám, de én ki akartam deríteni, miért van zárva az ajtó, és nem hagytam annyiban a dolgot. Azért, jött a válasz, mert állítólag kakilt, és nem akarta, hogy zavarjam. Mire én, hogy ez az élethez tartozik. Szó szót követett, elkezdtem dörömbölni, hogy mit csinálsz, nyisd ki. Ekkor fordult a kulcs a zárban, feltépte az ajtót, és elkezdett ütni, ahol csak ért. – Hm… – fújom ki a levegőt, de nem könnyebbülök meg. – Hú, ez tényleg kemény! Ezt meg kell emésztenem. Felfogni sem tudom, amit mondtál. – Esdeklőn néz rám, olyan feloldozást váróan. – Eva, nekem lezsibbadt a lábam a hallottaktól, keressünk egy padot, ahol leülhetünk, elment az erőm és lehet, a kedvem is sétálástól. Hogy lehet így élni? Olyan fiatalok vagytok, még alig pár éve éltek csak együtt, és már itt tartotok? Megverni egy nőt szerintem a legundorítóbb dolog a világon. Ki se nézném Brianből… – Pedig ő ilyen. Akkor is megvert, mikor figyeltettem… – Magándetektívvel? Miért? – Nem, persze hogy nem – mosolyodik el, amihez nekem valahogy most nagyon nincs kedvem. – Csak a barátnőimmel. A helyzet az, hogy nem sokat szexelünk, és magamtól nem jöttem rá a miértre. Beszéltem már neked arról, hogy Brian szexadagja a havi egy. Ezért megkérdeztem, hogy van-e valakije, amire nemmel felelt. Így még nehezebben értettem, hogy akkor miért nem szexelünk sűrűbben. Ezért megkértem két barátnőmet, hogy figyeljék meg, mit csinál Brian az egyetem után. A csajok nagyon ügyesek voltak, jobbak, mint a titkos ügynökök, és elég jól feltérképezték a szabadidejét. Egyetem után vagy hazajött, vagy bement az egyetemi munkahelyére, esetleg beült egy pizzára, néha a szüleihez ment, elvétve találkozott egy-két haverjával. Szigorúan csak fiúkkal. Tehát ha nő nincs a környezetében, akkor csak egy fiú lehet az, aki miatt rám sem néz. Feltettem neki ezt a kérdést, aztán elszabadult a pokol. Kaptam tőle ott helyben annyi verést, amit egy gladiátor az egész életében kaphatott, mert meggyanúsítottam azzal, hogy buzi. Nem az a kezes bárány, mint akinek kinéz. – Eva! Az isten szerelmére! Ezek után nemhogy havi egyszer, de soha többet nem feküdtem volna le vele, ha én nő lennék. Rögtön otthagytam volna, az biztos. Én még egyszer sem ütöttem meg Aprilt, de nem is fogom. – Nem mindenki ilyen jellemes ember, mint te. Viszont nincsenek tökéletes házasságok, sőt van ennél ezerszer rosszabb is. Én megverni nem tudom őt, de hidd el, ilyenkor védekezem, mint egy vadmacska – mosolyog rám –, ő is tele volt karmolásokkal. – Ez vajmi kevés elégtétel… – És az, hogy mi ketten szexelünk? – Tehát ezért van ez a mi úgynevezett szexkapcsolatunk…?

– Nem, hidd el, valóban nem így van. Elsősorban a jó és minőségi szexért, és csak másodsorban revans az elszenvedett sérelmeimért. – Most ehhez nem igazán tudok mit hozzáfűzni. Túl sok volt ez nekem egyszerre, meg kell emésztenem. – Jaj, Luke, nem akartam elvenni a kedved! – karol belém a padon ülve. – Mitől? – Nem is tudom. A szextől? – mosolyog rám. – Attól ezzel nem fogod tudni. Viszont… – Viszont? – Most láthatod, hogy nem vagyok egy kefélőgép, mert nekem igenis fontos, hogy egy nőre fel tudjak nézni. – Ezek szerint rám már nem tudsz? – kérdezi szomorúan. – Azt nem mondtam. – Hidd el, a körülmények és a környezet az oka, hogy nem tudok változtatni az életemen. – Ezt rögtön cáfolom. Ha egy harmadik világbeli egyedül élő lányanya lennél egy háborús övezetben, úgy elhinném, de a te esetedben nem értem meg. Ennyi pénzzel nem lenne komplikált egy szebb életet biztosítani magadnak. – Válaszolj, kérlek, lenézel azért, mert ezeket elmeséltem az életemről? – Nem, de kérlek, ha most végre kibeszélted a gondjaidat, akkor tegyél is érte, hogy ezek többet ne fordulhassanak elő. Állj a sarkadra! Nem egy koszos széndarab vagy te, akit dobálnak vagy rugdosnak! – Szénnel nagyon szépen lehet rajzolni, tudom, hisz amatőr festő vagyok. Tehát a szén értékes egy művész kezében. – Neked is ott lenne a helyed. Ezzel befejezettnek tekintem a témát. Fáj a fejem, szó szerint zsong ennyi negatívum hallatán. Már visszafelé megyünk, és kellemesebb témákra terelem a beszélgetésünket. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem Eva szavait, ellenkezőleg, ott lüktetnek fájón a szívemben. A kettőnk beszélgetésének tartalma és az azt követő agyalásom terméke lett egy vers, amivel szeretnék felé kifejezni egyet s mást. Tökéletes vagy Te, mint a gyémánt, talán túl tökéletes, S mégis van, ki nem értékel többre, mint a szenet, Pedig a gyémánt s a szén két testvérdarab, Van, ki a szénért egy életet is ad. Másnap korán reggel jön csak a reakciója. Nem valami együttérző. Én ezt vettem ki belőle. Vagy valamiféle biztatásnak szántad, hogy felnyisd a szemem? Nagyot csalódtál bennem? Még jó, hogy te nem fenekeltél el ott, a padon, mert nagyon dühösnek láttalak. Ui: Meg kell mondjam azt is, hogy nagyon szépet írtál! Már csak remélni merem, hogy nem szerelmi vallomás ez megint. Tudod, az tilos! Erre most nem válaszolok neki. Akarok, de ahhoz egy lélegzetvételnél több időre lenne szükségem. Még hogy nem vagyok együttérző! Az vagyok, de a problémáit nem oldhatom meg helyette. Elfenekelni meg főleg nem fogom, hisz van elég gondja-baja így is. Hm. Tehát nem voltam elég együttérző? Azt írta a válaszában, hogy nagyon szép, de megpróbálnám még művészibben kifejezni az én erkölcsi kódexemben lévő együttérzés fogalmát. Hosszas fejtörés után így sikerül ezt megfogalmaznom.

Nem

szívesen, de megteszem Neked, Hogy ölembe fektetlek, S bár nehezem engedelmeskedik kezem, Formás kis feneked megverem. Ettől könny szalad a szemedbe, Összebújunk sírva s nevetve, Arcodat két kezembe fogva, Csókjaimmal e sós nedűt felitatva, És végül óvón s félőn átkarolva Megmutatom Neked, Hogy milyen, ha valaki Igazán együttérez Veled. Eltelik pár perc és választ is kapok. Luke, ez olyan gyönyörű, hogy valóban könnyes a szemem, ahogy újra és újra olvasom! Költő vagy a javából, egy művészlélek, akit igenis nagyra tartok! Megtaláltuk egymást, költő és a festő. Művészi szexkapcsolat a miénk. Annyira kívánom a szexet veled! Legközelebb nem sétára invitállak… Ez igen, végre. Mondhatnám azt is, hogy irodalmi munkásságom megérdemelt gyümölcse hullik nemsokára az ölembe. Mégiscsak kifizetődő rímeket faragnom. Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De mikor lesz az a legközelebb? Alig tudom kivárni, de a türelem rózsát terem, örök igazság, ez az én esetemben is bejött. Csak tövis ne járjon vele… Ma délutánra beszéltünk meg találkozót Evával. A menetrend a szokásos: munka után gyorsan hazamegyek, felváltom Aprilt, most ő megy dolgozni, kis bolondozás következik a lányommal, ami a kifárasztását is hivatott biztosítani, aztán jön a délutáni alvása, ami remélhetőleg másfél órás lesz. Már csak a kaputelefon csengése hiányzik. De már jelez is, hogy a szeretőm bebocsáttatásra vár. Szezám, tárulj, megnyomom a gombot. Az ajtó becsukódik, üdvözöljük egymást, csókok is elcsattannak, és mivel elég hosszú szünet volt a szexkapcsolatunkban, kapkodva vetkőztetjük a másikat. Mindketten ki vagyunk éhezve, ezért kissé vadul egymásnak esünk. A szeretkezésünk gyors lefolyású, most nem az időigényes lassú beteljesülésre vágyunk, hanem mindkettőnk közös célja egy gyors orgazmus. Utána egymást simogatva fekszünk az ágyon. Nem beszélgetünk, élvezzük a csendet, élvezzük egymást. Ha beszédtémánk nincs is, attól én még a számat másra is használhatom. Lecsúszom az ágyon, és megpuszilom a punciját. Eva felszisszen, becsukja a szemét, miközben a combjait kitárja. Szavak helyet a nyelvem beszél. Fürge játékával becézi a nőt ott, ahol tapasztalatom szerint a legjobb neki. Kezével a hajamba túr, én pedig beléhatolok az ujjaimmal. Elsőnek csak eggyel, majd kettővel. Meglepően nedves a puncija, ezért a harmadik ujjam is bevetésre kerül. A G-pontját veszem célba. Eva teste rángatózik, hamarosan elélvez. Kipirosodott arccal zihál, sokáig tart, míg a légzése megint normalizálódik. – Luke, minden rendben? – kérdezi, miután megint visszatér a földre. – Ezt te kérded? Velem igen, minden rendben, de te úgy fújtattál, mint egy extrém sportoló, aki felszaladt a hegyre egy nehéz kövekkel telepakolt hátizsákkal. – Most olyan gonosz vagy! Tehetek én arról, hogy olyan jól csináltad? Nem szép, hogy így visszaélsz vele és kigúnyolsz – tetteti magát, mintha ezt egy percig is komolyan gondolná. – Csak egy kis dicséretet szerettem volna kiprovokálni, amolyan elismerésfélét – mentegetőzöm.

– Tapasztalt vén róka vagy. Ezt akartad hallani? De most te jössz, gyere feljebb, cseréljünk helyet! – Mit akarsz? – játszom a meglepődöttet. – Most én következem szájjal. – De nem kell, hogy közben három ujjadat belém dugd, elég lesz egy is, maximum kettő – incselkedem vele álszent képpel. Kár volt, érkezik az ütés, csatt! A tenyere landolt a hasamon. – Olyan disznó vagy! – nevet. – De ha már témánál vagyunk, én megteszem neked… – sejtelmeskedik, és erővel a fenekem felé kap. Le kell fognom a kezét, nevetve birkózunk. – Na, na, na! Már viccelni sem lehet? – Luke, nem kell előttem takargatnod semmit, volt már köztünk beszédtéma, hogy mindenkiben ott lapul a biszexualitás – incselkedik tovább. – Nem szeretném kipróbálni, soha nem lennék rá hajlandó. – Viszont egy kis izgatás a fenekednél még nem azt jelenti. Vannak férfiak, akik igénylik ezt a női partnerüktől. – Ilyesmit hallottam már én is. Sőt, bizonyított tény, hogy a hím állatoknál a prosztata izgatása ejakulációt okoz. – Most megint bolondozol? – Nem. Egyszer egy oroszlánokról szóló dokumentumfilmben láttam, hogy az altatóinjekcióval elkábított hímnek az állatorvos a fenekébe dugott egy elektromos vibrátort, amit egy drót kötött össze egy géppel. Kijelzők és mutatók voltak rajta, amperek meg feszültség, és ráadták a kakaót. Szép lassan, folyamatosan. Ezalatt egy másik orvos gumikesztyűben egy kémcsövet tartott az oroszlán fütyijéhez, és tényleg megtelt spermával. A végkövetkeztetés az, hogy ha valakinek a fenekét izgatják, képes az élvezetre. Hiszek az orvostudománynak, ezért nem akarom sem megerősíteni, sem megcáfolni a saját tapasztalatomon keresztül – vigyorgok. – Oké, akkor csak egy szimpla szopás rendel – színlel szomorúságot. – Eva, tudod, milyen arcot vágtál? – kérdezem nevetve. – Milyet? – Mint egy francia főszakács, akinek a Michelin-csillagos éttermében nem egy hétfogásos menükreációt rendelnek, hanem egy szelet zsíros kenyeret sóval ízesítve – adom elő fapofával. – Olyan lüke vagy! – nevet hangosan. – Nehogy belém akard már magyarázni, hogy én élek-halok azért, hogy szőrös férfiseggben kotorásszak. – Ezek szerint nem vagy mellékállásban urológus? – Bolond. Luke, tündéri jópofa srác vagy, de nincs sok időnk már. Megkérnélek, hogy fogd be a humorgyáros szádat, azért, hogy én használhassam az enyémet arra, ami nagyon jó lesz neked. – Most megint a szimpla szopásra gondolsz? – Igen – mondja türelmetlenül. – De én azt nem rendeltem. – Tudom, én szeretném így befejezni ezt a délutánt. – Eva, most tényleg nem húzlak, de én tuti, hogy nem bírok többet. – Ez most komoly? – kérdezi gyanakvóan. – Igen, nem vagyok én gép, vagy egyszerűen csak öreg vagyok már. – De szívesen megteszem neked. – Köszönöm, drága vagy, viszont ismerem a testem, jelen esetben ki vagyok elégülve a végtelenségig. Ezer százalék, hogy nem állna fel.

– Ó, megállt a tudomány? – mosolyog kétkedve. – Nincs szerencséd, ha több orgazmust akarsz, akkor nem a délutáni randikat kellene preferálnod, hanem a kora reggelit. – Miért? – Nem hallottál még a reggeli merevedésről? – Természetesen hallottam. És? – Az öregkori szexuális együttlét eddig erre épült. A nagyik ezt kihasználva jutottak el a csúcsra. Ez biológiai tény, és az is, hogy leszünk mi is öregek. Igaz, már feltalálták a Viagrát, a műfarok pedig évezredek óta használatban van. Jó életük van a mostani nagyiknak. Kiveszik a fiókból a vibrátort, és nem kell csak a reggeli merevedésre szorítkozniuk, ha örömet akarnak maguknak. – Lüke. Ti is használtok vibrátort? – A műfarok nálunk rendszeresen bevetésen van, hogy megszínesítse az együttléteinket. – Ez kinek jó, neked vagy Aprilnek? – Nekem látni, Aprilnak meg csinálni. Nektek van? – Nincs, Brian kurvás dolognak tartja. – Megőrülök. És titokban sem csinálod? – Nincs is, értsd meg, tényleg nagy baj lenne, ha megtalálná. – Ezt nem értem, miért haragudna szegény vibrátorra, mikor leveszi a terhet a válláról, és csak elvégzi helyette a piszkos munkát? – vigyorgok teli szájjal. – Olyan bolond vagy! – nevet fel hangosan. – Megmutatod Aprilét? – kérdezi, s már ugrok is a fiókhoz. Kiveszem a dobozból, kitekerem a törölközőből, és a kezébe adom. – Ó… Milyen nagy! – Ha lúd, legyen kövér – vigyorgok. – Lüke! – Közben forgatja a kezében, tapogatja, ismerkedik vele. – Ez elemes? – Nem. Semmi elektronika, csak fél kiló biokaucsuk – felelem, amin kuncogni kezd, de nem veszi le a szemét róla. – A nő mozgatja magában, vagy a párja. – És ez bemegy egy nőnek? – kérdezi, miközben megpróbálja átérni az ujjaival. – Aprilnek igen. Ki szeretnéd próbálni? – Bolond vagy, ez már Aprilben volt! – Ahogy ez is – mutatok vigyorogva a farkamra. – Mocsok alak. – Húzunk rá gumit – mondom, s a dobozból kiveszek egy óvszert. – Soha nem volt benne gumi nélkül, mert fél a fertőzéstől vagy egy allergiás reakciótól. Eva most nem nevet a hülyeségemen, továbbra is a nagy rózsaszín műpéniszre koncentrál. – Akkor sem – mondja, és lassan visszaadja. Vágyakozást vélek felfedezni a szemében. – Luke, nagyon eltelt az idő, mennem kell. Elkezd felöltözni, addig visszateszem a dobozba a műpéniszt, és magam is ruhába bújok. Pár szót váltunk közben, majd az ajtóig kísérem. Másnap délelőtt megvalósítottam azt az elképzelésemet, amit este agyaltam ki. Reggel egy külső helyszínen kezdtem, utána pedig a belváros következett, ahol egy erotikus üzlet felé veszem az irányt. Benyitok az üzletbe, az a nő van a pultnál, akit máskor is láttam már. Rám köszön, végigmér az elegáns öltönyömben. Kérdezi, hogy igénylem-e a segítségét, vagy már tudom, mit akarok. Azt felelem, hogy egy második műpéniszt vennék, de ugyanolyat, mint az első volt, mert az nagyon bevált. Ezen

elmosolyodik. Kis keresgélés után megtalálom a rózsaszín párducunk ikertestvérét, és a kasszához megyek vele. Egy átlátszó műanyag dobozban van. Az eladó kérés nélkül beleteszi egy sötét nejlonzacskóba. Fő a diszkréció, mindent a vevőnek, nem a kíváncsiskodó szemeknek. Kifizetem, majd a bőrtáskám mélyére süllyesztem. Megköszöni a vásárlást, én pedig a következő tárgyalásomra tartok, a táskámban egy műfarokkal. – Szia, Luke bácsi, jó hogy látlak! – köszön rám John. – Sziasztok! – üdvözlöm Monique-kal együtt. – Pont téged emlegettünk – vág hátba a főnököm. – Valami erotikus témáról volt szó? – vigyorodom el. – Bolond lyukból bolond szél fúj. Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy tudjam, az erotika, ha a szexre értetted, egy nagy átbaszás. – John, hölgyek is vannak a szobában – kéri ki magának mosolyogva Monique. – Majd rájössz te is. Míg fiatalok vagytok, szenvedélyes szeretkezés megy, aztán később ráeszméltek, hogy egy nagy hurokba dugtátok a fejeteket. És ekkor már nem úgy emlékeztek a szexre, hogy jaj, de jó volt anno, hanem, hogy önbecsapás volt az egész, aminek egy életen keresztül fogjátok inni a levét. – Mi ez a hirtelen jött szexellenesség? Eddig te voltál a legpajzánabb munkatárs az egész cégben – érdeklődik John pálfordulásának hátteréről Monique. – Szerintem egyszerű a válasz. John a megtestesült Antikrisztus, és arra játszik, hogy kihaljon az emberiség. De nem kiirtani akarja az embereket, járványokkal vagy háborúkkal, hanem finomabb és kifinomultabb módszerekkel dolgozik. Mindenkit le akar beszélni a szexről, és így, születendő gyerekek hiányában kihal az ember a Földről. Az idő neki dolgozik, csak meg kell várnia, amíg az utolsó matuzsálem feldobja a bocskort. – Ámen – teszi hozzá ördögi mosollyal John, miközben két tenyerét imára kulcsolja a mellkasa előtt, mint egy pap a misén. Eva délután nálam van, a szeretkezésünk után átadom neki az ajándékot. Kérdőn néz rám. – Ezt mire véljem? – Neked vettem. Ugyanaz még színre is, mint az Aprilé, nehogy rossz következtetést vonj le. És ez teljesen új, nézd csak, még be van csomagolva. – De én nem kértem ezt. – Ő se, most pedig nagy barátok – vigyorgok. – Kibonthatom? – Hogyne, a tiéd. – Luke, ezek szerint nem figyeltél rám a múltkor, én ezt nem vihetem haza. Brian kidobna vele együtt. – Legalább egy gondoddal kevesebb lesz. – Mit mondtál? – kapja fel a fejét. – Semmit, magamban beszélek. – Tényleg nem értem mit akarsz vele? Adsz egy állítólagos ajándékot, amit nem tarthatok meg. – Eva, semmi pánik, hagyd itt, ez a tiéd, csak te használhatod. Visszatesszük a dobozba, és eldugom. – És mi lesz, ha April megtalálja? – Nem hallottál még az egyet fizet kettőt kap akcióról? Jó, ha van belőle még egy, ha netán elkopna vagy eltörne az erős igénybevételtől.

– Lüke – mosolyodik el, miközben még mindig a kezében forgatja. Olyan, mint egy gyerek, aki nem tudja elhinni, hogy az övé, amit kapott. – Kipróbáljuk most? – csillan fel a szemem. – Inkább máskor – válaszol halkan. – Ellenben nekem is van egy kérdésem, tényleg, milyen ajándék az, aminek csak itt, a te lakásodban vehetem hasznát? Ebbe belegondoltál? – Abban bíztam, hogy hazaviszed, és nem reklámozod. Még mindig nem értem azt, ha Brian tudomást szerezne a létezéséről, milyen jogon verné ki a balhét, ha finoman szólva nem áll a helyzet magaslatán a szexben. Milyen önérzetet sérthet benne az, ha ezzel juttatod el magad az orgazmushoz? Ha ő nem segít hozzá, akkor mással tilos? Ez nem megcsalás, ez nem egy hús-vér férfi, csak egy tárgy. Szerelembe esésről meg főleg nincs szó, mert csak hiánypótló szerepe van. – Én ezt mind értem és elfogadom, de Brian az Brian, te a te fejeddel gondolkozol, ő pedig a sajátjával. Tehát az ajándékot megköszönöm, de itt marad. Miért érzem azt mégis, hogy ez közös ajándék, hisz csak akkor használhatom, ha te is itt vagy és látod? – Tévúton jársz, feljöhetsz akkor is, ha nem vagyok itthon. – Bolond vagy, azt hiszed, felcsengetek Aprilhez, hogy most és azonnal annyira jólesne egy orgazmus, hadd vigyem már el magam a kettes számú rózsaszín párduccal? – kérdezi nevetve. Belegondolok, és én is nevetni kezdek. – Ez nem igazán jó ötlet, de kulcsot kapsz a lakáshoz azon a címen, hogy feljössz virágot locsolni, ha mi nem vagyunk itthon, mert elmegyünk nyaralni valahová. Viszont ez csak az alibi legyen, nem kell mindig meglocsolni a virágokat, ha naponta többször is feljönnél, mert kirohadnak. – Lüke, piszkos fantáziájú őrült vagy – nevet rám, mert érti a célzásomat. – Úgy tedd el, hogy én is megtaláljam – nyújtja vissza mosolyogva a dobozt. Telnek, múlnak a napok, minden rendben van, beállt az életünk egy körforgásba. Aprillel mindketten dolgozunk, felváltva gyereket nevelünk, barátokhoz járunk vendégségbe, vagy mi fogadjuk őket. Néhanapján emellett én még a tilosban is járok, pontosabban a szeretőmet fogadom a lakásunkban. Most egy ritka alkalom vár rám, engem hív vendégségbe magukhoz. A képet csak az árnyalja, hogy a férje is otthon van. Igazság szerint ketten hívtak át, mert April csak késő este jön haza. Nem tudom, melyikük ötlete volt, de vacsorával várnak. Nem akartam elfogadni a meghívást, próbáltam magunkat kimenteni azzal, hogy itthon is majdnem mindig az én reszortom a családom élelmezése, tehát nem fenyeget az éhhalál, de hajthatatlanok voltak. Nincs mit tenni, szépen felöltözünk Sarah-val, és átmegyünk a megbeszélt időpontra. Az ajtó előtt állunk, meglepetésemre Brian fogad minket. Barátságos mosollyal beinvitál a lakásba. – Sziasztok, gyertek be! – Szia, köszönjük a meghívást! – Nincs mit. – Tényleg nem kellett volna, tudod, hogy nem haltam volna éhen. – Tudom, remélem, mi sem fogunk, és Eva nem égeti el a vacsorát. – Olyan gonosz vagy – jelenik meg a szép szakácsnő. – Nem szoktam az ételt leégetni, és ezt sem fogom, mert már kész van. Amúgy, sziasztok! – üdvözöl bennünket gyönyörű mosollyal az arcán, miután megvédte a szakácsnői becsületét. – Mit isztok? – tereli el a témát Brian.

– Brian, a szomszédjaink nem alkoholisták, hogy már az előtérben italt kelljen a kezükbe nyomni. Először is kerüljetek beljebb, foglaljatok kényelmesen helyet a nappaliban, majd ott tedd fel ezt a kérdést – okítja az illemre a férjét, vagy csak visszavág az előbbi beszólásáért. – Igen, valóban ez a helyes sorrend, irány a nappali. Már nagyon várt téged Mike – fordul Sarah-hoz Brian –, kihordta az összes játékát a szobájából. A nappalijuk finoman szólva is csatatér benyomását kelti, ahol már lezajlott egy nagy ütközet. – Ez nem lehet igaz – méltatlankodik Eva –, bementem a konyhába főzni, neked ez idő alatt csak a gyerekkel kellett volna foglalkoznod. – Azt csináltam. – Nem, te megint valami egészen mást csináltál, és oda sem figyeltél, ezért van ez a káosz megint. Igyatok egy italt, de aztán azonnal pakolj össze egy kicsit, mert én szeretnék addig megteríteni. – Oké, zsémbes nőszemély – kedélyeskedik Brian. – Fehérbor jó lesz? Behűtöttem egy nagyon finomat. – Részemről igen. – Már hozom is. – Megyek veled – javaslom magam kísérőjének, mert a hűtő a konyhában van, a konyhában pedig Eva. Mindketten az üveg borért indulunk. – Hé, ti mit kerestek itt? Ennyire éhesek nem lehettek, és amúgy sem illik addig itt szaglászni, amíg a háziasszony nincs kész a remekművével – zsörtölődik velünk mosolyogva. – Csak a borért jöttünk, és már itt sem vagyunk, utána csak a tiéd a terep. – A mosogatásra azért visszajöhetsz. – Valóban jó illat van – szólok közbe. – Megtudhatom, mi lesz a mai este fénypontja, vagy meglepetés lesz? – Nem titok – és már mutatja is, hogy mit készített. Nagyon összetett ételt kreált, látszik, hogy nagyon ki akart tenni magáért. Természetesen ennek megfelelően úszik is a konyha, de rendesen. Valóban lesz itt igény egy jó kis közös mosogatásra. Ha Brian nem segít, én szívesen felajánlkozom majd, elvileg a nem létező számlát is illik ledolgozni. De nem csak mosogatással szeretném, villan be egy pajzán gondolat a fejembe. Ezalatt már Brian kinyitotta a bort, töltött két pohárral. – Kérsz te is? – kérdezi Evát. – Most jutalmazod, vagy motiválod a munkásosztályt? Igen, kérnék, de csak egy fél pohárral. Miután megkapta a poharát, koccintunk, de arra kér bennünket, hogy most sietnie kell, ezért hagyjuk egyedül, és emlékezteti a férjét, hogy elvileg neki pedig a játékelpakolást kellene felügyelnie. Gyorsan belekortyolunk a borba, és magára hagyjuk. A poharainkkal visszatérünk a nappaliba, ahol a két gyerek önfeledten játszik. Brian nem kezd bele a pakolásba. Kezében a poharával kérdéseket tesz fel, amikre válaszolok. Neki is van mondanivalója, amit szívesen megoszt velem. Egy ideig hallgatom, de emlékeztetem arra, hogy Eva egy kis rendet óhajtott. Mivel még mindig nem mozdul, elkezdem én a rendrakást. Legalább az étkezőasztal környékét illene összepakolni. Ekkor jelenik meg Eva, aki a kezében alátéteket és evőeszközöket tart. Brian még mindig nem mozdul, komótosan kihörpinti a poharát, és kelletlenül besegít a rendrakásba. Eva nem mosolyog, csalódottságot olvasok le az arcáról. Ismételten magára hagyták, ez a kifejezés ül ki szomorúan szép mosolya helyére. A vacsora nagyon finom, amit nem győzök eleget hangoztatni. Méltányolom a rengeteg munkát, amit ebbe fektetett. Nem hiszem, hogy ilyen náluk egy átlagos vacsora, erre nincs ideje. Talán nekem akart imponálni vele?

– Hölgyeim és uraim, egy lelkiismereti kérdést kell tisztázni. Mivel volt szerencsém megszemlélni az ételkészítés befejező szakaszát, és ezáltal meg tudom saccolni, mi vár még ott a szakácsnőre, tisztelettel javaslom, hogy ne várjuk meg, mire minden rászárad az edényekre. Magam részéről javaslom, hogy essünk neki gyorsan közösen a mosogatásnak, és egy csapaterősítő tréningnek felfogva tegyük rendbe a konyhát – jelentem ki. – Csak a magad nevében beszélj – lustálkodik tovább Brian. – Amúgy sem illik a vendéget befogni mosogatni – hárítana Eva. – Te meg szégyelld magad, hogy nem neked jutott eszedbe. – Ez női munka – jegyzi meg pasaként a ház ura. – Ezt nem osztom, de amíg ti ezt megbeszélitek, addig én lemosogatom, ha a számlát nem is, de a borravalót – mondom, választ sem várva felállok, és a konyha felé indulok. Előtte még látom Eva csodálkozó tekintetét, amint rám mered, Brian csak felhúzza a szemöldökét. – Ugyan, hagyd már! – szól utánam. – Tényleg semmi szükség rá, majd megcsinálom később – véleményezi Eva, de én már elhagytam a nappalit. Eva rögtön megjelenik mögöttem a konyhában, és mivel látja, hogy nem viccelek, megbeszéljük, hogy ki mit csinál. Közben hálásan rám néz. Ekkor megjelenik Brian is a poharakkal a kezében. – Luke, miért érzem azt, hogy túlságosan elkapatod Evát, és számomra rossz reformfolyamatokat indítasz el? Hogy ne lógjak ki a sorból, én is beállnék a csatasorba – jelenti ki nem túl vígan. – De csak ha isztok velem. – Ezen ne múljon – mosolyog Eva, és már nyújtja is a kezét a pohárért. A konyha ragyog, és annak ellenére sem került sok időráfordításba, hogy kerülgettük és akadályoztuk egymást. A lányom már nagyokat ásít, így lassan indulnánk, de Brian már kitöltött egy újabb kört, ezt muszáj lesz meginni. Ekkor Mike-nak valami problémája akad a szőnyegen, ahol játszanak, Brian feláll, és odamegy a fiacskájához. Csoda, hogy ő reagált, és nem a régimódi férfiszerepet helyezte előtérbe. Ott van a gyerekeknél, nekünk háttal. Spontán mozdulattal megérintem Eva lábujját az üvegasztal alatt a lábammal. Nem kapja el, pedig erre a reakcióra számítottam, hanem hagyja, hogy összeérjenek az ujjaink. Briant folyamatosan szemmel tartva vizsgálom Eva arcát. Érdekes ragyogást fedezek fel rajta, mialatt elkezdi a talpával a lábfejemet simogatni. Hoppá, erre tényleg nem számítottam! Megőrülök ezért a nőért! Nem merem levenni a tekintetemet Brianről. Veszélyes tűzzel játszom ebben a pillanatban, illetve játszunk, mert Eva is aktív részese ennek az eszement cselekedetnek. Már mindkét lábával simogatja az enyémet, mikor érzékelem, hogy Brian fel akar állni a szőnyegről, ahol eddig térdelt. Határozottan visszakapom a lábam, az üvegasztalon keresztül nyugtázom, hogy kellő távolságra vagyunk egymástól Evával. Az ő arckifejezése is megváltozik, ami eddig kacéran, sőt erotikusan sugárzott, visszaáll a kedves vendéglátó elgondolkodó pózába. Ezek után tényleg jó lenne mennünk, sőt ez a legjobb, amit tehetünk. Miután kiürült a poharam, bejelentem a távozási szándékunkat. Brian szerintem csak udvariasságból, de Eva tényleg őszintén marasztal. Az indulás mellett döntök. Felemelem félig kába gyerkőcömet a szőnyegről, amit Mike nagyon zokon vesz. Elég akaratos gyerek, rögtön sírni kezd, ha valamit el akar érni. Minő csoda, megint az apja reagál elsőnek. Brian a karjába veszi rúgkapáló csemetéjét. A tévével akarja megnyugtatni, ezért el is köszön tőlünk. Ezek szerint nem kísér ki. Átadom Evának a lányom, feladom rá csinos kis cipőjét, és gyorsan felveszem az enyémet is. Visszakapom a lányom, aki azonnal a vállamra hajtja a fejét. Gondolom, mire hazaérek vele, már aludni fog a fáradtságtól. Ezt kihasználva, és azt, hogy hallom a

nappali legtávolabbi sarkából Mike hisztijét, illetve Brian hangját, még merészebb tettre szánom el magam. Odahajolok Evához, és hosszan csókolva ízlelgetem puha ajkait. De nem merem már tovább feszíteni a húrt, elköszönök. Még látom, hogy szép vendéglátóm elvarázsolva nekidől a falnak. Ezek szerint sikerült meglepnem vagy elgondolkodtatnom. Míg hazafelé sietek, feszítő bizsergést érzek a nadrágomban. Testi vágy ez, erotikus megnyilvánulás, de a szívem másfajta késztetést is érez. Nem szeretnék hazamenni a lakásomba, hanem vacsora után és a közös mosogatás jutalmaként az ágyba vágyom Evával. De ezt nem csak a szexre értem. Vele szeretnék lenni, vele feküdni, vele kelni. Mindig és mindennap. Vele szeretnék élni! Egész este jár az agyam, zakatolva zúg. Az alvásom se sikeredik jól. Itt cseng bennem a megállapodásunk, hogy csak egyeztetésre használjuk az üzengetést, de akkor is meg szeretném köszönni a tegnapi vacsorát Evának. Valójában arra akarnék reagálni, ami utána történt, amolyan desszert gyanánt. Lábkontaktus az asztal alatt, csók a folyosón, úgy, hogy jelen van a férje is. Érzek valamilyen változást Eva velem szembeni viselkedésében. Vacsorára hív, aztán hagyja, hogy enyelegjek vele a veszély ellenére. Azt mondják, a szerelem vakká tesz. Bolond és nagyképű vagyok. Mindegy, de mivel megfogalmazódott bennem az álmatlan éjszaka alatt valami, kiadom magamból. Pontosabban hang nélküli üzenet formájában továbbítom. Amit szeretek benned, A füled, a szád, mindened, Hisz Te vagy a tökéletes műremek. S mit nem szeretek benned, Oly gyönyörű lenne együtt az élet, De azt nélkülem éled. Dobogó szívvel várom a választ, ami egyre késik. Megint hülyeséget csináltam? Elvileg megmondta, kategorikusan megtiltotta, hogy érzelmi szálakat pendítsek meg irányába. Ez pedig megint az volt. Az isteni vacsorát és az azt követő kellemes időtöltést szándékoztam megköszönni, ehelyett a vágyamat közöltem vele, amit tilos hangoztatnom. Legutóbb is majdnem végzetes baj lett belőle. Azonban most másképp reagál. Luke, én nem hiszek már a szerelemben. Nincs olyan, te se élj álomvilágban. Hidd el, felesleges időtöltés, mint amilyen fellegeket kergetni az égen. Ha egy kapcsolat elején létezik ez két ember közt, esetleg az évek haladtával egy szikrányi érzelem meg is marad belőle, mit sem ér, ha nem jár együtt kölcsönös tisztelettel. Kiábrándító szavak ezek egy ilyen fiatal lánytól. Nem hagyhatom szó nélkül. Igenis lehet két hasonló értékekkel rendelkező ember közt maradandó szerelem és tisztelet. Nem hiszem, hogy ritka kivétel lennék. Apám is szerelemből vette el anyámat, majd mindketten úgy fogalmazták meg az érzelmük alakulását, mint ami átszelídült szeretetbe, de ehhez az állandó és kölcsönös tisztelet alapvetően szükségeltetik. Ki akarom nyilvánítani neki a hitvallásomat a következő üzenettel. Három szó, mik nélkül nem élhetek, Szerelem, szeretet, de legfőképp a tisztelet. A szerelem hamar elmúlik, lehet, De ott maradsz nekem, Te és a tisztelet. Egy teljes napot kell várnom, mire megérkezik a válasza. Luke, szépen fogalmazol, de túl gyorsan leírod a szerelem és a szeretlek szavakat. Nem csak tartalom nélkül dobálódzol velük? Szeretsz te engem?

Szerelem? Az nálad meddig tart? Micsoda kérdés és egyben micsoda feltevés? Most konkrét adattal kéne szolgálnom, hogy tisztán lásson? Beletelik, mire frappáns és nem mellesleg szépre sikeredett válasszal tudok előrukkolni. Ha testemből kitépett szívemre egy hegy omlana, E hatalmas kőhalom állandóan mozogna, Hisz alatta a szívem örökké Érted dobogna. Erre szinte azonnal választ kapok. Drága vagy! Most nagyon össze vagyok kavarodva. Úgy érzem, nem értek semmit a körülöttem lévő világból. Nem a telefont nyomkodva tőled távol, hanem mint a legelején, a kezedet fogva szeretnék pár kérdésre választ kapni. Hamarosan! Két nap telik el, és nincs utalás a hamarosan időpontjára. Egyetlen üzenet sem érkezik Evától, ezért, és mert bőven volt rá időm kiötleni a várakozás alatt, ráírok egy finom kis emlékeztetőt, melybe bókokat szövök. Hamarosan talán kezemben tarthatom kezed, Addig is naponta ezerszer ismétlem neved, Arcod s alakod szépséges álomként mindig előttem lebeg, Kezded-e érteni és érezni, hogy valaki Téged is szeret? A munkából tartok hazafelé, épp a ház elé kanyarodok be, és mit látnak szemeim? Eva pont most jön fel a garázsoktól. Pár perce jöhetett haza, ezért nem láttam a kocsiját. Rám nevet, és elindul felém. Mindkét kezében bevásárlószatyrot tart. Leteszi a padkára, gondolom, jó nehéz lehet. Leállítom a motort, és üdvözlöm. – Szia, boltban voltál? – Aha, nem úgy nézek ki, mint a málhás szamár? – Nincs akkora füled. – Még jó – mosolyog rám. – Pedig ilyen nehéz teher alatt annak érzem magam. – Várj csak, ha jobban megnézem, van benne valami, a te lábad is olyan szőrös, mint az említett haszonállatnak. – Ilyet mondani egy hölgynek, szégyelld magad! – nevet rám. – Most csak magadat okolhatod, hogy nem hívlak el moziba, pedig telefonon ezt tettem volna, ha felérek a lakásba. – Moziba? Engem? – Minket, ötünket. – Ezt hogy érted? – Én, Mike, Brian, Sarah és te, az összesen öt. Ma kora délután lesz egy új Disney-film a moziban, és csodák csodája Brian igent mondott rá. Ezért voltam most gyorsan bevásárolni, hogy semmi se gördítsen akadályt e jeles esemény elé. Bocs, de Aprilt azért nem számoltam bele a meghívottak körébe, mert tudom, hogy dolgozik. – Szerintem mi sem megyünk. – Nem mondtam komolyan, hogy nem hívlak el. Bár megérdemelnéd a szemtelenségedért, csak Sarah-t nem akarom ártatlanul büntetni. – Tudom, hogy érted a viccet, de akkor se tartom jó ötletnek. – Ez komoly? – néz rám kutató tekintettel. – Igen.

– Nem örülsz, hogy pár órát együtt lehetnénk? Mehetünk egy kocsival, és az oda-vissza út alatt is látjuk egymást. Úgy terveztem az ülésrendet, hogy a moziban egymás mellé ülünk és a térdünk összeér. Nem romantikus? – kérdezi csillogó szemmel. – Ezt tényleg komolyan gondolod? Szerinted nem lenne árulkodó, ha mi egymás mellé ülnénk? – Miért? Logikus, hogy Mike beül az anyja és az apja közé. A másik oldalam pedig szabad. Oda ülsz te, és melléd Sarah. – Pont ez szúrna szemet még a vaknak is, hogy nem a lányom, hanem én ülnék melléd. – Mert másképp tényleg nem érhetünk egymáshoz – jelenti ki naivan. – Megtesszük máskor. Hidd el, nem jó ötlet, hogy túl sokat lógunk együtt. Előbb-utóbb gyanús lesz. Ezt most tényleg kihagynám. Csábító az ajánlat, minden pillanat, amit csak a közeledben tölthetek, ajándék, de itt a rizikó nagyobb az észszerűen vállalhatónál. – Luke, mindenre gondoltam, de erre nem – jelenti ki szomorúan. – Nemet mondasz a meghívásomra? – Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy igent mondok az óvatosságra, igent mondok a problémamentes folytatásra. – Kár, de értem és elfogadom az indokaidat is – nyúl kedvetlenül a szatyraiért. – Még meggondolhatod magad – néz rám esdeklően, vagy csak a nehéz szatyrok súlya alatt grimaszol. – Megyek, mert leszakad a karom. – Nem fogom. Eváék mindjárt filmet néznek, Sarah-val kettesben pedig egy mesekönyv van napirenden. A narrátor én vagyok. Olvasás után irány az ágyikó. Szinte rögtön elalszik. Ezt kihasználva Eváék erkélye felé veszem az irányt. Még kényelembe se helyeztem magam, mikor lentről hangokat hallok. Megismerem, ők azok. Indulatosnak tűnik a beszédük. A testbeszédük is arról árulkodik, hogy valami nincs rendben. Brian bemegy a garázsba, ekkor Eva, aki kint vár karján a gyerekkel, felnéz az erkélyünk irányába. Zavartan elmosolyodik, de csak egy pillanatra, bátortalanul odaint. Én is lendítésre emelem a kezem. Kiáll Brian a kocsival, és amíg Eva becsatolja Mike-ot a gyerekülésbe, hangos csattanással bezárja a garázsajtót. Eva Brian mellé ül előre, és már indulnak is. Azt hittem, már rég a moziban vannak. Szememmel követem az autót, de Eva nem néz fel. Elég fagyos hangulatot véltem felfedezni, még jó, hogy nem mentem velük. Nagyon kedves, aranyos gesztus volt a részéről, de létezik, hogy ő nem vette észre a helyzet abszurditását? Szinte gyerekes naivsággal azt hiszi, hogy ez jó ötlet. Pont ő, aki eddig olyan éleslátással kezelte a szexkapcsolatunkat, hogy az inkognitóban maradjon. Hol van az a hideg, érzelemmentes lány, aki eddig annyira ura volt az érzéseinek? A következő délutánt Sarah-val a házunk mögötti homokozóban töltjük. Ekkor veszem észre, hogy egy szinttel lejjebb, ahol a másik ház garázssora van, épp most kanyarodik be Eva és Brian biciklivel. Ők is azonnal észrevesznek. Hangosan üdvözölnek minket. Sarah a korlátnál terem, és kíváncsi tekintettel nézi őket, főleg mert még nem látta a színes sisakot a fejükön. Invitálnak, hogy menjünk le hozzájuk. – Gyertek le, Luke, mi úgyse tudnánk felmászni a lépcsőn. – Egy emeletet? – Hidd el, hogy nem, úgy kivan a combom – mondja Brian. Letámasztják a bicikliket, és a kulacsuk után nyúlnak. Eva odalép Brianhez, és átöleli a derekát. Felnéz a férjére, és csókra csücsöríti a száját. Brian

viszonozza, de csak egy gyors cuppantás az egész. Ezt mire véljem? Hirtelen annyira megfájdul a fejem, hogy nem is hallom, Brian mit mond. Könny szalad a szemembe, érzem. Ezt látja Eva is, mert hirtelen elengedi a férje derekát. Mintha aggódó pillantást vélnék nála felfedezni. Mit segít ez már? – Luke, mi van? Olyan vörösek a szemeid – kérdezi Eva. – Haver, minden oké? – kérdezi Brian is. – Nagyon megfájdult a fejem. – Csak így hirtelen? – firtatja Brian. Eva nem szól semmit, szerintem tudja a választ. – Az előbb is fájt, mert órákig lógtam fejjel lefele a homokozóban. Biztos kiment belőle a vér – füllentem, de hogy hihető-e, nem érdekel. Mi mást mondhatnék? – Jobb, ha most elköszönök, és vízszintesbe vágom magam a lakásban. – Ezt nem hagyhatjuk – aggodalmaskodik Eva. – Mi lesz, ha rosszul leszel és Sarah megijed? – Csalánba nem üt a ménkő, nem lesz baj, csak rám fér egy kis pihenés. Ez a legjobb terápia, meg egy nagy pohár víz. – Léci, szólj át, ha nem érzed jól magad, de akkor is, ha jobban vagy, mert nem szeretnénk aggódni. Ugye, Brian? – Persze – ejti ki lassan. Az még feltűnik, hogy hosszasan Evát figyeli. Felkaptatunk a lépcsőn, még bedobom a garázsba a játékokat. Ezalatt ők is bezárták a bicikliket, és a lépcső tetején figyelik, hogy minden rendben van-e. Odaintünk egymásnak. Fent, a lakásban sóhajtok egy nagyot. Valóban innom kell, a víz, az jó ötlet. Sarah-nak bekapcsolom a tévét, és elindítom a Hófehérke és a hét törpét DVD-n. Imádja, már sokszor látta. A lányom most ellesz egy darabig, én pedig hanyatt vágom magam az ágyon. Nem gondolok semmire, képtelen vagyok. A tenyeremmel fogom a homlokom, mintha lázas lennék. De nem vagyok az. Egyszerűn padlón vagyok, ahova egy KO-val küldtek. Kiütöttek, de rendesen. Kis idő múlva csörög az itthoni telefon, muszáj felvennem, mert a lányom már szalad is érte. Elhivatott, mint egy telefonos kisasszony a múlt század elején. – Tessék – szólok bele anélkül, hogy megnézném a kijelzőt. – Én vagyok az, haver – szól bele Brian. – Minden rendben van, egyben vagy? – Igen, most már megmaradok – kedélyeskedem. – A helyzet az, hogy nem akarlak zavarni, de Eva már egy ideje rágja a fülem, hogy hívjalak fel. Szerinte erről szól a barátság. – Nem kell aggódni, de jólesik az érdeklődés. Filmezünk Sarah-val, minden oké. Le is teszem, mert lemaradok a végéről – szabadulok meg tőle. – Akkor szia. Újra a filmre koncentrálok, kitartóan végignézem a lányommal, aki közben biztosan jól megéhezett. Felkelek, hogy valami ételt prezentáljak magunknak. Közben megnézem az üzeneteket. Egy jött Evától. Luke, mi van veled? Nagyon megijesztesz! Kérlek, válaszolj! Válaszolok, hisz ez majd egy órája volt, és azóta már Briannel is beszéltem. Már minden rendben. Szia. Tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni azt, hogy sziával zártam le a válaszom, de arra nem számítottam, hogy majd felhívja Aprilt. Nem beárulni akart, ebben biztos vagyok. Természetesen beszámolt az állítólagos rosszullétemről, és rákérdezett, hogy most hogy vagyok.

April nem tudta, mivel én nem mondtam neki. Egyrészt, mert még alig ért be a lakásba, másrészt amúgy sem említettem volna meg neki. Ez csak rám meg a hülye szerelmes szívemre tartozik. – Luke, ha Eva nem mondja, akkor én meg se tudom, hogy ma délután rosszul lettél a kertben? – kérdezi csípőre tett kézzel. – Mióta rosszullét egy átlagos hétköznapi fejfájás? – Ahogy hallottam, ez nem az volt. Ijesztőnek írta le Eva, és Briannek is ez a véleménye. – Felesleges volt az aggodalmuk. – Ne légy már ilyen laza, inkább hálásnak kellene lenned, hogy ilyen barátaink vannak. Nem volt szép dolog tőled, hogy nem vetted fel a telefont. – Hogy vettem volna, ha állítólag haldokoltam? – Úgy fejbe váglak mindjárt, hogy abba bele is halsz! Hogy lehet ebből is viccet csinálni? – Igenis felvettem a telefont. – Nagy sokára, mikor Brian hívott. De jóval előtte Eva is próbálkozott. – Üzenetben. – És az miben más? – Mert állandóan csipog a telefonom. Mindenki megtalál minden hülyeséggel. – Majd kérj bocsánatot! – Parancs, értettem, tábornok úr – vágom rá katonásan. – Már megint hülye vagy, de értsd már meg, hogyha egy vérrög elzár valami főeret, akkor neked kampec, aztán visznek a hullaházba. – Juj, akkor gyorsan nyomjunk le előtte egy extra szexet. – Bunkó – neveti el végre magát. Szexről természetesen szó sem volt, mármint az ő elképzelésében. Az volt a véleménye, hogy ebben az állapotban az akár végzetes is lehet. Projekt jegelve. Reggel van, és én még élek. Sehol egy vérrög, sehol egy hulla, aki én lennék. Tökéletes. Nem kapkodok, mindig van elég időm elkészülni, ezért is állítom be az ébresztőt minimum egy órával azelőttre, mielőtt kilépek majd az ajtón. Néha szoktam másfél órát is adni magamnak, hisz ápoltnak lenni időráfordítással jár. A nyakkendőm megkötésével foglalkozom, mikor jelez a telefonom. Túl korán van ahhoz még, hogy ez ne Eva legyen. Valóban, ő az. Szia, Luke, jó reggelt! Ma mindenképpen beszélni akarok veled. Kora délután ráérnék, ha neked is megfelel. Szia, Eva, jó reggelt! Elvileg megfelel, de előtte pontosítsunk. Befejezem a nyakkendőm csomózását, és a naptárhoz lépek. Megnézem, hogy ma milyen a munkabeosztása Aprilnek. Itt az áll, hogy ma délután dolgozik, így szabad a pálya. – Luke, te őrült! Tudod te, hogy mit okoztál tegnap nekem? – kérdezi indulatosan Eva, miután besurrant a nyitva hagyott ajtón. – Szia. Kerülj beljebb! – invitálom a lakásba. Sarah alszik már, én pedig szerelmeskedésre számítottam, nem erre a letámadásra. – Mi volt ez tegnap? – kérdezi választ sem várva, és tempósan a nappali felé veszi az irányt. Mi mást tehetek, követem. Nem válaszolok, majd csak ha utolérem. Megáll a nappali közepén, és csípőre tett kézzel haragosan méreget.

– Nem ülnél le? – Válaszolnál? – feszegeti a témát, és helyet foglal. – Mire gondolsz pontosan? – Ne kérdez vissza állandóan, elég ideges vagyok enélkül is. Arra lennék kíváncsi, hogy amikor ott álltál velünk szemben, tényleg sírtál? – Dehogy sírtam! – Luke, miért nem vagy őszinte? Először vérben, majd könnyben úsztak a szemeid! Mi ez, ha nem sírás? – Akkor pontosítanék. Egyrészt nem szégyellnék férfiként sírni, ha jó okom van rá. Mi, férfiak is tudunk, sőt szoktunk is sírni, és nem hiszem, hogy ezért csorba esne a büszkeségünkön. Én például, mikor Sarah megszületett, örömömben sírtam. Tegnap viszont nem. A vérben úszó szemek és a könnyek valójában a fájdalmamat fejezték ki, annak a borzasztó fejfájásnak a következményeként, amit az okozott, hogy ölelgetted Briant. – Te megőrültél, hisz a férjem! – csattan fel a hangja. – Ezt az első pillanattól tudom, nem kell megerősíteni – válaszolom halkan. – De ha tudod, akkor miért okoz neked kínzó fejfájást, ha egy nő és egy férfi, akik történetesen férj és feleség, megölelik egymást? – Mert állítólag szeretők vagyunk. Másnak ez az ölelgetés természetesnek tűnik, de nekem ebben a felállásban nem az. És tudod, miért? Mert elég sok dolgot elmeséltél te is magadról, és nem felejtettem el, hogy nem a legpéldamutatóbb az életetek. Ha nem bújtok ágyba eleget, az még nem bűn, de ha valaki összevert már párszor, akkor tényleg nem tudom ép ésszel felfogni, hogy mit ölelgeted még ezután a férjedet. Ezért hasított belém szinte villámcsapásként a fájdalom. Mit akarsz megmutatni nekem? Azt, hogy hol a helyem? Azt tudom, mondtad már elégszer. – Befejezted? – kérdezi csendesen Eva, még az én korábbi válaszomnál is halkabban. A monológom alatt az addig résnyire összehúzott szeme egyre jobban kitágult, és kiült az arcára valami csodálkozással vegyített érzés. – Azt hiszed, nekem nincs okom nap mint nap a fejfájásra azért, mert hazugságban élek? Nem gondolod, hogy szó szerint meg kell játszanom magam? Igen, meg akartam mutatni valamit, de nem neked, hanem ellenkezőleg, Briannek! – kezd könnyezni a szeme. – Azt, hogy hozzá tartozom, az ő nője vagyok, az előbb említett példáid ellenére is. – Itt nekem kerekedik el a szemem, és kérdőn felkúszik mindkét szemöldököm. – Most csodálkozol, de mindjárt nem fogsz. Azért tettem ezt, mert véletlenül meghallottam, hogy Brian játék közben Mike-ot kérdezgeti, hogy voltunk-e sétálni négyesben, sőt azt is, hogy volt-e mostanában Sarah és Luke bácsi itt a lakásban látogatóban. És nem ez volt az első alkalom. Máskor is fültanúja voltam, de akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget. De most úgy éreztem, hogy Brian valamit észrevett, és nyomoz utánad. Ehhez pedig a gyermeki naivitást használja fel. Furcsállottam is, hogy ő maga ajánlkozott, hogy egy kicsit lefoglalja a gyereket, én pedig tudjak egy kicsit a magam dolgával foglalkozni. De egy idő után visszamentem a nappaliba a jegyzeteimért, és pont akkor hangzott el a kérdése. Ő nem is vett észre, én meg rögtön visszahúzódtam. Szerintem gyanakszik ránk – fejezi be a mondandóját. – Hoppá! Mindenre számítottam, csak erre nem. És mit mondott neki Mike? – Valami olyasmit, hogy sokat szoktam Sarah-val játszani. Erre még rákérdezett Brian, hogy és Luke bácsival? Mire a fiam, hogy vele csak sétálni. Ennyi, de azt hiszem, hogy ez is bőven elég. – Mire? – Briannek is megvan a véleménye mindenkiről, aki a környezetéhez tartozik. Tudja nagyon jól, hogy nézegeted a szép nőket, ehhez meg még hozzájön a sok szaftos sztori, ami már téma volt a társalgásaink

alatt. Ráadásul egy jó kiállású, nagy dumás férfinak tart, akit a nők is megnéznek. Tényleg nem látok a fejébe, mire gondolhat. Pontosan ez volt az indítékom, ezért öleltem meg pont a jelenlétedben, hogy ha gyanakszik is esetleg, akkor ezzel azt elnyomjam benne. Ez csak egy szerep volt, ezért nem kell hogy fájjon a fejed. – Miért nem említetted hamarabb, akkor nem vettem volna ennyire a szívemre. – Oda elvileg amúgy sem szabad – mondja, és mosolyt vélek felfedezni a szája sarkában. – Elvileg megspórolhattam volna egy brutális migrént. – Mindenért meg kell szenvedni – feleli, és most tényleg mosolyog. – Akkor ezt megbeszéltük? – Részemről igen. – Felém lép, és megcsókol. – Nem lesz baj, hogy itt vagy? – aggódom egy kicsit, ami az előbbiek után érthető. – Sziklaszilárd alibim van – válaszolja, és újra megcsókol. – De nem a végtelenségig – néz a falióra felé. – Ez mit jelent? – Egy gyors szeretkezés még belefér – nevet rám. Nem tudom eldönteni, hogy elolvadjak a lány gyönyörűségétől, vagy egy kemény erekciót produkáljak inkább. – Egy békülős szex, amit most felvetettél? – kérdezem vigyorogva. – Összevesztünk? – kérdezi kéjesen mosolyogva, miközben a nadrágszíjam csatolja ki. A szex tényleg gyors volt, viszont annál jobb. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is megkönnyebbültem, hisz kölcsönösen tisztáztuk a félreértéseinket. Nagyon egymásnak estünk az imént, talán ő így akarta bizonyítani, hogy kellek neki mint szerető. Mindegy, mi volt a múltban, most a jelen van, és egymáson pihegünk izzadtan. Engem ölel, nem a férjét. Nincs itt senki, akinek szerepet kellene játszania. – Luke, fiatal korom ellenére kedvelem az irodalmat. Szeretném, ha írnál valamit. Még ma, ha kérhetem. – Most nem vagyok olyan formában. – Egy kis testiség, és oda az ihlet? – simít végig a hasamon, majd természetesen szokás szerint megszorítja a férfiasságom, amivel az akaratát szokta még jobban kifejezni. – Agyi fáradtság az oka. Tegnapról – szívom be a levegőt. – Próbáld meg – esdekel. – Hidd el, nagyon kellenek ezek a szürke napjaimban, hogy színesebbnek lássam a valóságot. – Oké, rendelés felvéve – egyezem bele.

Tehát egy fiatal lány szeretné, ha megpróbálnák neki valami szépet írni. Én meg őt szeretem, ezért kérése parancs. Fiatal vagy, ez egyben előny és hátrány, Nekem Te vagy az Istennő, az elérhetetlen bálvány. Ennek ellenére feléd nyújtok két próbálkozó kezet, Hátha elég idős vagy mégis, s felfogod, ki az, ki szeret. Ez hagyta el hosszas tépelődés után a telefonomat. Csak egy szót ír vissza: Luke! Ezek szerint az utolsó szó megint kiverte nála a biztosítékot. Néhány nappal később Eva egy kirándulásra hív minket családostul. Mivel April dolgozik, ezért én sem akartam velük tartani, de April unszolására végül mégis megyünk Sarah-val. Kilencre beszéltük meg a hétvégi indulást. Mi már Sarah-val régóta lent vagyunk. Felajánlottam, hogy az én kocsimmal menjünk, ezért elpakolok benne egy kicsit. A mi hűtőtáskánk az elemózsiával a csomagtartóban van. – Luke, te hozol babakocsit Sarah-nak, hogy abban aludjon? – kérdezi Eva. – Nem, de hoztam két plédet. Bepakolom hátra a táskáikat, Eva pedig becsatolja a lányomat az ülésbe. Kisvártatva megjelenik Brian, az egyik kezében a gyereküléssel, a másikban pedig pár színes pléddel. Segítek neki befixálni az ülést, amibe becsatolom Mike-ot. Eva a két gyerekülés közé furakodik, Brian beszáll mellém az anyósülésre, és indulunk. Előtte felveszem a napszemüvegemet, mert csodásan süt a nap, viszont a vezetés közben vakít. Épp csak kikanyarodtam az útra, mikor Brian hangosan felkiált. – A francba, a térképet elfelejtettem kivenni a kocsiból. Bocs, de tolass vissza, kérlek! – Látsz a nagy fejemtől? – kérdezi mosolyogva Eva. – Luke, léci vedd le a napszemüvegedet – kér meg Eva, aki maga is napszemüveget visel, miután már Brian beszaladt a bevezető járdán a térképért. – Miért? – Mert szeretném nézni a szemedet a visszapillantó tükörben, ha már úgyis középen ülök. Olyan izgalmas lenne, ha párszor összeakadna a pillantásunk – válaszol gyerekes jókedvvel. Érdekes módon nem zavarja, hogy a gyerekek hallják, amit mond, nem sokat érthetnek belőle. Közben megérkezik Brian is, egy térképet lobogtatva a kezében. – Csak egyszer jártunk arra, azt is a véletlennek köszönhetjük. Nagy vonalakban tudom, hogy merre kell menni, de bejelöltem a turistatérképen a pontos helyet. Tehát az első feladat, hogy elhagyjuk a várost a nyugati kivezető úton, aztán majd mondom az utat. Kábé egy órára számíts, mire odaérünk. – Oké, akkor a lovak közé csapok – teszem hozzá, és újraindítom a kocsit. – Hol vannak a lovak? – kérdezi a lányom. Ezek szerint odafigyelnek mindenre, tényleg jó lesz vigyázni, mit mond a jelenlétükben az ember. Közben elindultunk, és mivel tudom, hogy a nyugati kivezető merre van, ezért a térkép összehajtogatva pihen Brian ölében. Mondja, hogy csak egyenesen tovább, majd belekezd egy témába. Hagyom beszélni, amihez kimondottan van is kedve. Ez így jó, mert így én egy kicsit szótlan vagyok. Állandóan az cseng a fülemben, hogy Eva szerint Brian gyanakszik. Eva közben a két gyerek közt ül középen, és velük beszélget. Néha vet csak közbe valamit. Egy jó félóra múlva elhagyjuk a várost, és érdeklődőm, hogy meddig van az a tovább. Brian erre széthajtogatja a

térképet, és elkezdi keresni azt a helyet, amit beikszelt a múltkor. Nem találja, mire Eva elkezdi korholni. Lassabbra veszem a tempót, nem szeretnék nagyon túlmenni a célon, ha esetleg már le kellett volna kanyarodnunk. Brian idegesen forgatja a térképet, és beletelik egy időbe, mire felkiált, hogy Heuréka! Tehát jó helyen járunk. Mond egy településnevet, ahol majd jobbra le kell kanyarodni. Ezt fürkésszük mindketten a szemünkkel. Aztán egyszer csak meglátom a táblát, ő is észreveszi, helyesel, hogy ez az. Lekanyarodunk egy útra, ami sokkal keskenyebb és kifejezetten rossz állapotú. Ha akarnék, se mehetnék gyorsabban. Elmegyünk pár árván álló ház mellett, majd egyszer csak vége van a betonútnak, földútként folytatódik tovább. – Biztos, jófele megyünk? – teszem fel gyanakvóan a kérdést. – Az érintetlen természetben nincsenek többsávos autópályák – kedélyeskedik Brian, de azért megint a térképre mered. – Igen, biztosan ez az – nyugtatja magát, vagy engem. – Ez lesz az – szólal meg Eva, aki kicsatolta a biztonsági övét, és az üléseinkre támaszkodva közénk hajol. – Megismerem azt a nagy félbetört fát, amire múltkor is megjegyeztem, hogy olyan, mint amit a villám tört ketté. – Miért nem kötöd be magad? – kérdezi Brian. – Még nem vagyunk ott. Rossz példát mutatsz a gyerekeknek, nem is csoda, hogy Mike annyit szenved, ha be van csatolva. – Még jó, hogy nem rendőrnek tanul a férjem, mert még a saját feleségét is megbírságolná – mosolyog köztünk Eva, és mit sem törődik azzal, amit Brian mondott neki. Logikus, hisz szinte lépésben megyünk, helyesebben zötykölődünk a hepehupás ösvényen. Ameddig a szem ellát, dimbes-dombos vidék tárul elénk. Tényleg szép, mindent fű borít, néha magányos fa vagy kisebb erdőfolt található csak. Itt kanyarog az út, melyet már földútnak sem nevezhetek, mert azt is benőtte a fű. Ebből vonom le azt a következtetést, hogy valóban ez az érintetlen természet, ahova ritkán téved az emberfia. Érzem, hogy Eva megsimogatja a bal vállamat. Totál meglepődöm, hisz itt ül a jobbomon a férje. Belenézek a visszapillantó tükörbe, amiben a legártatlanabb mosollyal néz rám álmaim nője. – Luke, neked ennyire érzékeny a szemed, hogy még a kocsiban sem veszed le a napszemüveget? – kérdezi provokatívan. Tudom, mit szeretne. Brian, aki a térképet bújta, erre a kérdésre felnéz, de nem kommentálja felesége megnyilvánulását, hanem ismét az ölében kihajtogatott térképre mered. Sem ő, sem Eva nem visel már napszemüveget, tényleg csak én. – Meglehetősen érzékeny, ezért viselem – válaszolom, miközben a tükörben Eva arcát vizslatom. Erre belekarmol az oldalamba. Csodálkozásomat kifejezve felhúzom a szemöldököm. Ha ezt esetleg nem is, de a homlokom redőzését biztosan látja, mert belemosolyog a tükörbe. Nem hiszem el, mire képes ez a nő! Teljesen benyomul közénk, és megállás nélkül fogdos, az egész bal felemet letapogatja. Folyamatosan őt nézem a tükörben, illetve Brian felé sandítok, mert az útra nem nagyon kell figyelnem ilyen csigalassú sebességnél. Közben Eva figyelemelterelésként folyamatosan csacsog. Nem kéne, mert Brian egyre idegesebben forgatja a térképet. Ebből arra következtetek, hogy nem áll a helyzet magaslatán. Igazából mindegy is, csak ne a Holdon kössünk ki. Kíváncsivá tesz Eva viselkedése, és az, hogy meddig mer elmenni. – Alszik a lányom? – kérdezem tőle. – Igen, majdnem azóta alszik, hogy elindultunk – kapom meg a megnyugtatást szemtelen utasomtól, aki a legbűbájosabb arckifejezéseket produkálja, attól függően, hogy hol van éppen a keze. Most vérszemet kapva a fülemet fogdossa. Mit akar, tűzzel játszik ez a lány! Kihasználja Brian bambaságát, tenyere végigsiklik a nyakamon, és a vállamat masszírozza. Folyamatosan őt nézem, és ha eddig nem mertem

levenni a napszemüvegemet, most már főleg nem fogom. Ha Brian felkapná a fejét, azonnal kiszúrná, hogy a tükörben a feleségét bámulom. És Eva csak tovább tapogat ezalatt. Nem lehet ép ésszel megérteni, mi a szándéka. – Szerintem itt vagyunk – néz körbe kutató tekintettel Brian. Erre megállítom a kocsit. – Hol? – adok hangot a kétségemnek. Igaz, hogy az érintetlen természetet kerestük, de már legalább negyedórája abban furikázunk. Ennyi erővel bárhol megállhattunk volna már korábban is. – Még nem pontosan ott, a bal oldali emelkedő mögött kell lennie – mutat a kezével egy domb felé. – Erre a hegyre gondolsz? – meresztem a szemem a jelzett irányba. – Dombocskának is megteszi – kedélyeskedik Eva, aki hála az égnek, finoman leengedte a kezét, amikor Brian megszólalt. – Hogy tudom megkerülni, melyik irányt javaslod? – kérdem Briant. – Nem tudunk egyszerűen felhajtani rá? – Ez nagyon meredek, az én kocsim meg nem egy terepjáró dzsip, hanem egy városi kombi. – Próbáld meg, sehol egy kő vagy szikladarab, csak sima füves talaj – kérlel Eva. – És legalább harmincöt fokos emelkedő. Ha gyalog megmásznánk, akkor még sokat kellene talpalnunk? – kérdezem, mert nem akarok felborulni a kocsival. – Szerintem nem, de egy próbát azért megér – jelenti ki könnyedén Brian. – Oké, akkor mindenki kapaszkodjon – egyezem bele a lehetetlen küldetésbe. Lassan ráfordulok az előttem emelkedő domborzati képződményre. Egyesben vezetek, de csak pár métert, mert az első kerekek már nem tapadnak, csak kiforognak a friss zöld füvön. A kocsi elkezd vészesen oldalra csúszni. Megelőzve a bajt, hagyom visszagurulni a domb aljára. – Mi van? De hát ez egy új, nagy teljesítményű autó! – alkot véleményt a legújabb női rallyvilágbajnok. – Igen, csak az első kerékhajtás miatt most nem annyira produktív, mivel a hátsó tengelyen van a nagyobb súly. – És ha tolatva próbálnád meg? – teszi fel kis gondolkodás után a kérdést Brian. Teszek egy fél kört, és most hátramenetben ismét nekiveselkedünk. Most tovább jutunk, mint orral előre, de itt is elkezdenek egy helyben pörögni a kerekek. Aztán ugyanaz a vészes helyzet következik, hogy oldalirányba kezd húzni a kocsi. Mivel sem magunkat, sem a kocsimat nem szándékozom egy lebukfencezés miatt összetörni, vigyázva engedem visszagurulni az autót a kiindulási pontra. – Hannibál is elefántokat használt az Alpokon való átkeléshez, ide ez a pár lóerő kevés – véglegesítem az álláspontomat. – Igazad van, felesleges kockáztatni – helyesel Brian. – Elvileg túrázni indultunk, akkor hajrá! Mindenki kiszáll az autóból, Sarah még pislog, de már akkor felébredt, amikor kaszkadőrködésbe kezdtem az emelkedőn. Kivesszük a hátizsákjainkat, étel, ital a hűtőtáskában, magunkhoz vesszük a plédeket, és indulunk. Sarah-t a nyakamba veszem, rögtön felderül az eddigi álmos arcocskája. Nem tévedtem a meredekséget illetően, ezért eléggé kapkodjuk a levegőt, mire felérünk a tetejére. Ott azonban minden fáradtságunkért kárpótol a látvány, ami elénk tárul. Megérte idáig eljönni, örömmel látom, hogy a lányomnak is nagyon elnyerte a tetszését. Áhítattal szemléli a tájat. Brian javasolja, hogy a fák lomkoronájának árnyékában telepedjünk le, ezért pár métert lejjebb ereszkedünk a túloldalon. Innen már nem látjuk a dombot, ami mögött a kocsim hagytam, sem a völgyet a kis patakkal. A gyerekek enni és inni kapnak, én is a szomjam oltom ezalatt. Közben folyamatosan falom a szememmel a vidéket. Gyönyörködöm benne.

A nagy meleg ellenére alaposan megéhezünk, s a sok étel elálmosítja Mike-ot. Eva melléfekszik, hogy elaltassa, de őt hamarabb elnyomja az álom. Csendben vagyunk, nem akarom zavarni őket. Brian elővesz egy könyvet a hátizsák mélyéről, és belemélyed a sorokba. Sarah megérzi, hogy most jó lenne csendben maradnia, és halkan szemléli velem a tájat. Ekkor hangokat hallunk, Brian is felemeli a fejét a könyvéből. Fülelünk, hogy mi ez és honnan jön. Kisvártatva tisztán ki lehet venni az emberi beszédet, ami a másik domb irányából jön. Ennyit az érintetlen természetről. Aztán egyszer csak beugrik az a rossz sejtésem, nehogy meglovasítsák a kocsimat. Közlöm Briannel, hogy utánanézek, mi zajlik odalent. Sarah természetesen velem jön, aminek nem örülök. Próbáltam maradásra bírni, de nem ment, ezért a személyi testőrömmel kéz a kézben a hangok felé vesszük az irányt. Ahogy még közelebb megyünk, egy női és egy gyerekhangot különböztetek meg. Ez nem az a szokványos autótolvaj-banda. Határozottan és bátrabban a fák közé lépünk, ahol egy korombeli nő és egy tíz év körüli lány próbál több-kevesebb sikerrel tüzet gyújtani. Meglepődnek, amikor rájuk köszönünk, talán meg is ijedtek, mert összerezzennek. Aztán felmérik a helyzetet, hogy egy apa egy két-három év körüli lánykával szintén nem a klasszikus mintapéldája egy útonálló rablópárosnak, majd mosolyogva visszaköszönnek. – Jó napot, azt hittem, hogy itt most csak a miénk az egész világ. – Jó napot, eddig mi is így voltunk ezzel. – Akkor ezek szerint önhöz tartozik az a kombi, amit innen nem messze elhagyottan láttunk? – Igen – helyeslek, és nyugtázom, hogy megvan még. Megnyugtat, és a segítségemet kéri a tűzgyújtásban. – Bocsánat, nem voltam cserkész. – Nem baj, de ha javasolhatnám, akkor papír és pár száraz ágacska segítene. – Száraz ágat, azt biztosan találok, de papírt nem hoztam. – Anya, van nálunk pár újság, amit olvasni hoztunk – szólal meg a lánya. – Igen, olvasni, és nem elégetni. Viszont ha éhen halunk, akkor meg úgyse tudjuk kiolvasni őket – teszi hozzá nevetve. Nagyot sóhajtva válogat köztük, hogy melyiket áldozza fel a szent tűz oltárán. Közben a lánya az én lányommal a patakba kavicsokat dobál. Csodás elfoglaltság ez Sarah-nak. Kedélyesen elbeszélgetünk, amíg gyújtósnak való száraz ágakat gyűjtünk, nagyon szimpatikus nő, közben sokat kacag. Mikor már elég ágacska áll rendelkezésre, megmutatom neki, hogyan kell tüzet rakni. Tapsolva éljeneznek a siker láttán. Ekkor pillantom meg Evát, aki éppen felénk tart, a domboldalon sétál lefele. Ahogy egyre közelebb ér, látom azt is, hogy az arca nem valami derűs, sőt. – Ti mit csináltok itt? – kérdezi, kifejezetten haragos a belépője. – Segítünk a bajba jutott hölgyeknek. De már készen is vagyunk. – Elnézést, hogy a férjét elraboltam – mentegetőzik a nő, mert ő is érzi a feszültséget. – És még egyszer köszönöm, hogy nem maradunk meleg étel nélkül. – Sajnos nem az én feleségem ez a kardos menyecske, vagy talán hála az égnek. Az ő férje azoknak a fáknak az árnyékában vigyázza a kisfiuk álmát – mutatok vigyorogva az említett hely felé. – Ó, már azt hittem… – de nem folytatja, nem teszi hozzá, hogy Eva féltékenységéből kiindulva ítélte meg a helyzetet. – A látszat néha csal – válaszolom, közben elnézést kérően mosolygok. – Akkor mi mennénk is, csak figyelmesen tartsák be a szabályokat! – s a mutatóujjammal jelzem a tűzrakóhely mellett felállított táblát. – Igen, olvastam. Utolsó fázis a tűz alapos eloltása. Itt a víz a patakban, ebben ügyesebb leszek.

Elköszönünk, és kilépünk a fák közül. A domb tetején ott áll Brian csípőre tett kézzel, de mikor meglát minket, integetni kezd. – Mi volt ez? – kérdezi Eva sziszegve. – Nem említette Brian? – Azt mondta, hogy elmész megnézni a kocsidat, ehelyett itt enyelegsz! – Oda indultam, csak ittragadtam kicsit. Látod, besegítettem a tűzrakásba. – Látom, amit látok. Ezek szerint a kocsidnál még nem is voltál? – Nem, de már indulok is, fő az óvatosság. – Veletek megyek, lenne pár kérdésem – jelenti ki határozottan. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, mert Brian továbbra is minket szemlél, és megint csípőn a keze. – Brian folyamatosan néz, nem akarom, hogy még jobban félreértse a helyzetet, ezért légy szíves, inkább csatlakozz a családodhoz – mondom, majd ellentmondást nem tűrve sarkon fordulok, és a lányomat a vállamra ültetve elindulok a kocsim felé. Most a fák közé pillantok, intek a kezemmel, mert a nő minket figyel a lányával. Később hátrafordulok, és megnyugodva látom azt, hogy Eva már félúton jár, miközben Brian még mindig abban a pózban állva várja. Remélem, nem lesz családi csetepaté. Szép komótosan elérek a kocsimhoz, ami sértetlenül áll, ahol hagytuk. Nem messze az enyémtől parkol egy piros kocsi, ami biztosan a nőhöz és a lányához tartozik. Nem is kérdeztem, mit keresnek itt egyedül, ahol a madár se jár. Ellenben Eva kérdezni akart valamit tőlem. Csak sejtem, mit, és ha ez így van, nincs kedvem válaszolni rá. Ezért nem is sietek vissza, hagyom, hogy Sarah most a saját lábán tegye meg a visszautat, ami így elég hosszúra sikeredik. Még oda sem érünk, mikor Eva türelmetlenül felpattan és kérdőre von. – Mi tartott ilyen sokáig? – Csak nem attól féltetek, hogy lelépek a kocsival, ti meg gyalogolhattok hazáig? – Nem, csak aggódtunk – vágja oda kurtán nekem. Tuti, hogy nem aggódott, ezt csak a férje jelenlétében nevezi annak, hanem rágta a kefét a másik nő miatt. Pedig elég nagy távolságot tartottam a piknikező nőtől, mikor elsétáltunk a visszaúton mellettük. – Mentségként elmondom, hogy visszafelé kézen fogva tettük meg az utat Sarah-val, és míg én egyet léptem előre, addig ő kettőt hátra. Azt hittem, ismerős neked, milyen kisgyerekkel sétálni. Erre már nem válaszol Eva, Brian még most is csak minket figyel. Bolond ez a csaj, minek csinálja a cirkuszt, szerintem elég átlátszó. Kár volt eljönni. Nemet kellett volna mondanom, mint a mozimeghívásra. Az előbbi malőr alaposan rányomta a bélyegét a nap további részére. Tényleg nem tudom felfogni, hogy milyen jogon és alapon, de Eva csak dúlt-fúlt. Innentől semmi sem volt jó neki. Majd hirtelen bejelentette, hogy pisilnie kell, és eltűnt az erdőben. – Mi a baja Evának? – kérdezem Briant, amikor kettesben maradunk. – Miért? – kérdez vissza maga elé meredve. – Olyan, mintha zabos lenne. – Ő sokszor ilyen, nem egyszerű vele az élet – mondja, s közben végig az arcomat fürkészi. – Reggel még nem ilyen volt – kötöm az ebet a karóhoz. – Mi változott? – Magam sem tudom. Én is észrevettem, hogy addig volt csak szent a béke, amíg ti el nem mentetek. Szinte csak pár percet aludt még Mike-kal, hogy leléptetek, aztán az első kérdése az volt, miután felébredt, hogy hová tűntetek. Mondtam, hogy elmentetek megnézni a kocsit, mert hangokat hallottunk.

Erre felpattant, kiállt a domb tetejére, és onnan figyelte, hogy mikor bukkantok elő. Egy darabig fülelt, majd kijelentette, hogy megnézi, nincs-e baj, mert annyi rosszat hall az ember. – Baj? Mi baj lehetne? Az a pár árva fa nem egy trópusi őserdő, amely tele van kannibál törzsekkel. – Nem erre gondolt. Valamiért bekattant, és kész. Sokszor kerül ingerült állapotba csak úgy, minden ok nélkül. – Olyan nincs, mindennek megvan az oka. Amit én tudok, hogy egy jó szex megnyugtatóan hat az emberre, stresszoldó. – Ez hogy jön ide? – Figyelj csak, Brian, Sarah-nak megígértem, hogy keresek vele őzikéket, de elviszem magammal Mike-ot is. Kereken egy óra múlva fogok velük visszajönni, addig teperd le itt, a pléden Evát – javaslom, s közben az órámra nézek. – Nem hiszem, hogy Eva benne lenne – mosolyog kelletlenül. – A gyerekek se szeretik bevenni az orvosságot, de hidd el, ez lesz a gyógyír a számára. Erre nem válaszol, de már nem is igazán tudna, mert Eva hallótávolságban van. Vidáman integet, majd lehuppan mellénk. Megcsiklandozom Sarah oldalát, aki felnevet. – Elmegyünk őzikéket simogatni, gyertek, srácok! – invitálom a két kis vadászinasomat. – Hova mentek már megint? – kérdezi Eva, mert látja, hogy a két gyerek már ugrik is. – Őzikéket keresni. Addig napozzatok egy kicsit. A küldetésünk pontosan egy órát fog tartani, tehát én a ti helyetekben alaposan kihasználnám ezt a nem mindennapi lehetőséget. Akár ruha nélkül is napozhattok, itt senki sem zavar. Tehát egy órátok van – nézek Brian szemébe. Eva arcáról elég gyorsan lehervad a mosoly. Mielőtt bármit közbevethetnének, már szaladunk is a gyerekekkel. Nem nézek vissza, csak a karórámra. Ezt Briannek szánom, hogy komolyan veszem az egy órát. Lökött ez a csaj? Ez most féltékenységi roham volt? Jelenetet rendez, mint April? Abból is elegem van, nem kell a ráadás. Aztán itt a legfontosabb, ő nem az én feleségem, hanem másé. Ráadásul a férje előtt borul ki, mert segítőkész, udvarias férfi vagyok. Teszi ezt annak ellenére, hogy nemrég ő fogalmazta meg, miszerint Brian árgus szemekkel figyel minket. Hol az a nagy óvatosság? Ilyeneken töröm a fejem, mikor érzékelem, hogy már nagyon messzire eltávolodtunk, sőt több volt ez, mint fél óra. Ideje visszafordulni, ha akarták, már rég nyélbe üthették a dolgot. Furcsa érzés volt azt javasolni, hogy keféljenek egyet, amihez én mint bébiszitter asszisztálok. Igen, bennem is van féltékenység, de mégiscsak házasok. Amikor visszaérünk, ugyanazon a szent helyen, ugyanabban a pózban ülnek, ahol és ahogyan hagytam őket egy órája. Ahogy látom, itt nem volt semmi, de majd rákérdezek. – Hú, ez kemény menet volt – vigyorgok szenvedő fejjel. – Magadnak akartad a bajt – nevet rám végre Eva. – Nálam az adott szó, az szentírás. Mondtam, hogy egy óra múlva jövünk csak vissza – szánom ezt Briannek, aki csak kínosan mosolyog. – Összegezve, ez volt az utolsó vadászatom ezzel a két lusta fegyverhordozóval. Képzeljétek el, ha még lőttem volna is valamit, akkor mi lenne? Cipelhetném egyedül az egész szafarifelszerelést, a puskákat, a két elfáradt nyomkövetőt, sőt még a lelőtt kafferbivalyt is. – Nem őzikét mentetek simogatni? – A kafferbivaly is őzike, annyi a különbség, hogy nem olyan szelíd, és jó egy tonnával többet nyom. Az élet teli van veszélyes fordulatokkal. Na, ideje indulnunk! A hazafelé úton már nem simogat Eva titokban.

Mikor leparkolok a házunk előtt, egy gyors elköszönés után mindenki a saját lakása felé veszi az irányt. A hét első munkanapját egy értekezlet szinesíti. Ugyanarról beszélnek állandóan, mi meg ugyanazt hallgatjuk hétről hétre. Az igazgató fő témája a szerinte még fokozható termelékenység, a több profit. Teljesen pénzorientált ez a pasi. Unatkozva hallgatom a kávémat kortyolgatva, mikor üzenet érkezik a telefonomra Evától. Szia, vásárolni vagyok és ügyeket intézek, de délután otthon leszek. Le tudsz jönni a parkolóba? Fontos lenne. Kisvártatva válaszolok. Rendben, 2-kor találkozzunk a parkolóban. Vajon mi történhetett tegnap óta? Ebéd után barátságosan elköszönök mindenkitől, aztán nyomom a gázpedált, hogy hazaérjek kettőre. Mikor leparkolok, Eva még nincs sehol. Pár perc elteltével fut be. – Szia, de rég láttalak. – Ne humorizálj, egyébként szia. – Parancsolj, itt vagyok, ahogy óhajtottad. Mi az a fontos? – Ráérsz? – Neked mindig, de ki vele, mert fúrja az oldalamat a kíváncsiság! – Legszívesebben tegnap egy kést szúrtam volna az oldaladba! – jegyzi meg keményen. Nem állítom, hogy nem valami letolásfélét vártam, de hogy leszúrjon? – Mire fel? – vigyorgok rá. – Azért, amiért ilyen ártatlanul belevigyorogsz az arcomba, egy másik kést most a másik oldaladba is döfnék. – Ezek szerint te ma tényleg a kivégzésemre jöttél, de az utolsó szó jogán azt kérem, hogy megtudhassam, miért mérted ki rám ezt a súlyos ítéletet. – Milyen jó védőügyvéd lenne belőled. Csak hogy tudd, az a baj az ügyvédekkel, hogy azt is felmentetik, akiről tudják, hogy bűnös, ha az a kretén pár millióval megdobja őket. – Ezt én is tudom, de azt még mindig nem, hogy velem mi a bajod. – Kezdjük azzal, hogy kértelek tegnap, hogy vedd le a napszemüvegedet. Olyan szépen kezdődött volna a nap, ha ott a kocsiban szemkontaktus lehetett volna köztünk. – Eva, nem akarlak megbántani, de ez megint felelőtlen kérés volt. Meggondoltad te ezt egyáltalán? – Azt hittem, szeretsz – válaszolja sértődötten. – Annak ehhez semmi köze, illetve mégis van. Pont ezért nem akarom kockáztatni a lebukást, mert akkor nem láthatlak többé. Mire lett volna jó, ha párszor összeakad a tekintetünk vagy egymásra kacsintunk? – Apropó, azt utólag sem érzed veszélyes játéknak, hogy letapiztál a férjed jelenlétében? – Szerinted nem volt izgalmas? – kérdez vissza gyerekes lelkesedéssel. – Bizonyos szinten az volt, de nem kell kísérteni a sorsot. – Eszembe jut, amikor a nyitott erkélyajtónál szeretkeztünk. Őt lehet, hogy izgatja a férje jelenléte, de engem nem. – Ez lett volna az a fontos, amit mondani akartál? – És te mit képzelsz, hogy velem indulsz el kirándulni, és közben egy másik nővel enyelegsz? – Erre már akkor is azt válaszoltam, hogy téves riasztás, csak segítettem neki meggyújtani a tüzet. – Nekem nem úgy tűnt. És tudod, miért? Mert még a dombtetőn is tisztán hallottuk, ahogy az a nő a vicceiden hahotázik. – Tehát ha én egy igen közismert komikus lennék, akkor te minden nőre féltékeny lennél, aki a fellépésem alatt a nézőtéren nevetgélne?

– Én féltékeny? Érted te, hogy mit kérdezel tőlem? – Hogyne érteném, hisz én tettem fel a kérdést. Akkor levezetem másképp. Köztünk csak szexkapcsolat van, ezért csak egy másik szexkapcsolatomra lehetnél féltékeny… – Meg ne próbáld! – vág indulatosan a közlendőmbe. – Akkor neked annyi! – feleli. Lehet, hogy meg kéne ijednem? – Jaj, be ne kapj már egészben! Mi van veled? Nem is kell válaszolnod, anélkül is tudom. Lehet, hogy te nem mered beismerni magadnak, de igenis féltékeny vagy rám. Már az is irritál, ha egy másik nő van a közelemben. Vigyázz, mert a féltékenység betegség, nehogy elhatalmasodjon rajtad! – Te vigyázz, hogy ne adj rá okot – vált békésebb hangnemre, de azért még igencsak szikrázik a szeme. – Eva, legyen már egy kis önbizalmad. Te vagy a legszebb, legcsodálatosabb lány a földön, férfiak milliói hevernének önként a lábaid előtt. És én, a kiválasztott, a legszerencsésebb ember a földön, szerinted nem értékelem eléggé, hogy engem választottál? Azt mondtam az első csókunk előtt, hogy öt évet is adnék érte. Most, hogy nemcsak a szád, hanem az egész tested megkaptam, szerinted kockáztatnám egy kis flört miatt, hogy elveszítselek? – Nem is tudom… elbizonytalanodtam. – De én tudom. Nekem csak te kellesz, és senki más, érted? – Néha olyan hülyén viselkedem – mosolyog szégyenlősen. – Ezt nem én mondtam. – Mindjárt kapsz egyet – emeli nevetve ütésre a kezét. – Végre megint az én régi Evám! A szadista verekedős – nevetek én is. – Lüke! Akkor szent a béke? – Én nem vesztem veled össze. – De én igen, veled és magammal is. Jó, ez már a múlté. – Helyes. Csak egy infó. Hétvégén nem leszünk itthon, ha akarsz, menj fel virágot locsolni. – Te most arra gondolsz…? – halkítja le a hangját. – Bolond! – Aha, és légy szíves, majd számolj be a tűzkeresztségről. – Miről? – A tűzkeresztség azt jelenti, mikor egy katona először van háborús övezetben bevetésen. – Bolond! Mondtam, hogy nem megyek fel egyedül kipróbálni azt a vackot. – Vacak? Az én becses ajándékom? – Nem így értettem. Az egyedül szóra kellett volna koncentrálnod. – Már értem! Neked egy segítő kell, aki kihúzza, ha beléd szorulna? Ezt kiküszöbölendő találták fel a síkosítót. – Ne olyan hangosan! Olyan mocskos fantáziád van. Nem ezért lenne rád szükségem. – A tapasztalt karmesterre, aki profin bánik a dirigens pálcájával? – Az a fenti dolog, ha jól emlékszem, egy kicsit vastagabb – mosolyog kacéran. – Apropó, Luke, milyen férfi vagy te, hogy azt javaslod Briannek, hogy dugjon meg a réten? – Honnan veszed? – Mert mondta. Már otthon voltunk, mikor megemlítette. – Fáziskésésben van ez a pasi. – Lehet, de te milyen jogon dobsz oda neki? – Mert házasok vagytok. – Nem felejtettem el, de azt se, hogy mi is együtt vagyunk.

– Ezt én se, viszont itt van a fejemben még mindig, hogy azért ölelgetted előttem a biciklizés után, hogy eltereld a figyelmét rólunk. Én is csak ködösíteni szerettem volna. Azt akartam elérni, hogy érezze, miszerint rátok baráti házaspárként gondolok. Ne elmélkedjen ezután, hogy utánad kajtatok. – Hagyd ezt, Luke! Ő annál sokkal intelligensebb, hogy a szexista dumáddal elterelhesd a gyanakvását. Hidd el, ismerem őt. Csak ártasz vele, légyszi, hallgass rám! – Mikor találkozunk kettesben? – Hamarosan, Luke, hamarosan. Eljött végre a várva várt nap. A legszebb az egészben, hogy ma Allison elvitte Sarah-t, míg nem voltam itthon, mert vidámparkba mentek Dorothyval. A terv további része az, hogy ha April végzett, akkor rám telefonál, hogy tegyek be valami vacsorát a sütőbe, mert a lányunkat hárman hozzák vissza, Dorothy, Allison és Johny, s együtt eszünk. Előrelátó vagyok, mert tegnap már szinte mindennel előkészültem. Nemcsak az italok vannak behűtve, hanem amíg April tévézett, addig összeállítottam egy francia ételt, amire csak szó szerint rá kell melegíteni. Minden zöldséget összedaraboltam, a húst kockára vágtam és lesütöttem, a bébiburgonyát is megfőztem. Külön-külön tettem be őket a hűtőbe, mert így valóban úgy tűnik, mintha ezzel még sok dolgom lenne. Ilyenkor jó, hogy April nem ért a főzéshez. Alibi kipipálva, már csak Evát várom. Amikor csengetnek, majdnem kiejtem a kezemből a poharakat. Az ajtóhoz sietek. Nem sokáig kell várnom, sportos szeretőm pár pillanat múlva halkan kopog. – Szia! Egyedül? – Mint Robinson Crusoe. – Nem sok időm van. – Ne már! – Nekünk nincsenek kisgyerekes barátaink, akik elviszik Mike-ot, ráadásul mindketten tanulunk, nem felváltva dolgozunk, mint ti Aprillel. – Bocsánat, önző voltam. – Megbocsátva, gyere, szeretkezzünk egy jót, de gyorsan. – Valamit megbeszéltünk mára… – Jó memóriám van – mosolyodik el. – Lássuk a medvét – és elindul a hálószoba felé. – Nem medve, rózsaszín párduc. – Rózsaszín párduc kettő! Mert az egyes szám már foglalt. – Rendben. – Luke, lehet, hogy ez női túlérzékenység, de nekem nagyon fontos, hogy ne cseréld össze őket. – Megértem. – És hogy fogod ezt kivitelezni? – Mondtam, hogy mindig visszateszem a dobozába. Nézd meg, még mindig nincs kibontva. Originál, eredeti. – Igen, de ha April megtalálja és kibontja, összekeveredhetnek. – Bevallom, hibáztam, jobb lett volna más színben venni. De van megoldás, várj csak. Addig vetkőzz le, mindjárt itt vagyok. – Gyorsan a konyhába megyek, és kiveszek egy éles kést, majd visszasietek a hálóba. Eva épp a bugyijából lép ki, mikor megjelenek a késsel. – Levágsz belőle egy darabot? – Nem, mert lehet, hogy elégedetlenkednél.

– Mocsok alak. – Nézd csak, a végén ejtek egy pici bevágást. Nem feltűnő, de nekünk azonnal szembetűnik, így meg tudjuk különböztetni az ikreket. – Lüke – nevet rám édesen. – Tessék, kész is. Szerinted milyen? – Tökéletes, egy zseni vagy. Kiveszem a komódból a síkosítót, és Eva combjai közé könyökölök. Szép látvány fogad, egy frissen borotvált punci. Finoman megpuszilom. Reagál a teste, érzem az apró rezdüléseit. Csókolgatom, majd csak a nyelvemmel ingerlem. Folyamatosan változtatom a variációkat és az intenzitásukat, mert nem az a cél, hogy a csiklóján keresztül legyen orgazmusa. Érzem, és tudom, hogy hol a határ. Felemelkedem, rám figyel, hogy most mit csinálok. Feltépek a fogammal egy óvszert, és a műfarokra húzom. Aztán a síkosítótubusból rányomok egy adagot a hegyére. Kíváncsian figyel, miközben magát simogatja. Egy szó sem hagyja el az ajkát, nem kérdez, megbízik a tapasztalatomban. Odahelyezem a szeméremajkaihoz, és óvatos mozdulatokkal szétkenem a zselét. Erre felszisszen. Lassan forgatva folyamatosan belényomom. Van egy szakasz, amin az ismereteim alapján át kell hatolnia, néha ez kissé fáj, de utána már nyert ügyünk van. Itt is a papírforma érvényesült. Kis akadályt éreztem, ekkor visszahúztam, majd finoman pár milliméternyit mozgattam előre-hátra, miközben jobbra-balra is forgattam. Eva nagyokat sóhajt, és mozgatja az altestét. Nem várok tovább, ismét beljebb nyomakodok, de mikor elérem az előbbi akadályt, egy határozott mozdulattal tovább nyomom. Eva a két kezével a lepedőt markolja. A szemét hol becsukja, mikor hátraveti a fejét, hol kinyitja, mikor felemelkedik kissé. A tekintete fátyolos, a teste izzadt, a levegőt kapkodva veszi. Én pedig teszem a dolgom, vártam már, hogy megmutathassak egy másik dimenziót Evának. De ez nekem is isteni, nem csak neki. Ajkait harapdálja, a teste néha megremeg, vonaglik a gyönyörtől. Nem ura a saját testének, azt én uralom éppen. Nincs tovább, megadja magát, és hatalmasat élvez. – Ó, Luke! Mit teszel velem? – kérdezi egy hosszabb levegővétel után. – Szolgállak mint szerető. – Lüke. Bevallom, azt hittem, hogy fájni fog, és ez csak neked lesz jó, amolyan perverzkedés a részedről, vagy hogy is mondjam. – És, milyen volt? – Nagyon jó. Meddig volt bent? – Alig. – Úristen! Most, ugye, ugratsz? – Nem, komolyan mondom, és gyönyörű látvány volt. – Mi ebben a jó neked? – Az, hogy neked jó, és ismétlem, szeretem a puncit nézni, mikor ki-be mozog benne vagy a farkam, vagy ez itt. – Te őrült vagy. – Nem gondolom. – A szó pozitív értelmében. Hú! Köszönöm az ajándékot. – Én is meg fogom köszönni az új lepedőt, amit veszel. – Folytam nagyon? – kérdezi hirtelen felülve, és hátrább csúszik arról a helyről, ahol eddig a feneke volt. Nézi meredten, de mivel nincs mit, rákérdez. – Te most miről beszélsz? Nincs itt semmilyen folt.

– Én arra értettem, hogy azért veszel egy másik lepedőt, mert ezt itt tíz körömmel marcangoltad, és széttépted, mint egy fekete párduc. – Olyan mocsok vagy! Miért kell gúnyt űzni abból, ha annyira jót élveztem? Teljesen lelombozol, ha így visszaélsz velem. Ne légy ilyen, mert nem az isteni orgazmusomra fogok emlékezni, hanem a cinizmusodra. – Akkor most még egy orgazmus rendel, én pedig befogom a számat. – Én nem ezt mondtam. – El tudnál még egyszer menni? – Nem kell kárpótolni. – Nincs bennem ilyen szándék. Ez ettől független. Tehát el tudnál menni még egyszer? – Nem is tudom. Lehet ezt még fokozni? – Ha hasra fordulsz. – Remélem, te most nem a fenekemre gondolsz? – kérdezi, és ijedtség keveredik kíváncsi csillogással a szemében. – Erre határozottan nemet mondok. Bízz bennem! – felelem, és megpaskolom a combját. Rám mosolyog, és folyamatosan engem figyelve testhelyzetet vált. Széthúzom a combjait, tenyeremmel a szeméremdombja alá nyúlok, és feljebb emelem az altestét. Így jobban kitárulkozik nekem. Szép lassan megharapdálom a fenekét, minden finom harapásnál felszisszen. Megnyalom a fenéknyílását, itt nagyot sóhajt. Pár percig ezen a területen maradok. Tudom, hogy nagyon jó neki, mert mozog, köröz az egész altestével. A csiklójához nyúlna, de nem tud, mert ott a tenyerem. Többször is érzem a próbálkozását, de nem veszem el a kezem. Pár perc után megkönyörülök rajta, mert most mindkét kezemre szükségem van. Érzi, és rögtön ki is használja a lehetőséget, az ujjaival a csiklóját kezdi simogatni. A műpénisz, mely eddig feladat és cél nélkül mellettünk hevert, ismét az egyik kezemben van, a másikkal pedig megint síkosító zselét nyomok a puncijára. Megérzi, kéjesen nyögve szétkeni a csiklója környékén. Mielőtt mind ott landolna, a műpénisszel visszább húzom a felesleget. Kicsit megforgatom a zselében, és szép lassan ismét belényomom. Megint éreztem azt a helyet, amin át kell furakodni, de szünet nélkül tolom tovább. Kissé felkiált, de ez nem a fájdalom, hanem éppen ellenkezőleg, a gyönyör hangja. Egy ideig nézem, ahogy mozgatom benne, és azt is gyönyörködve szemlélem, ahogy eközben a csiklóját masszírozza. Mindezek közben a feneke nyílását nyalom. Érzem a reakcióján, hogy ez a hármas kényeztetés nagyon bejön neki. Falom ezt a gyönyörű feneket, ami egy gyönyörű nőhöz tartozik. Közben néha az államhoz ér a műpénisz. Arra gondolok, hogy ez most így oké, de én ezt nem csinálnám egy nőnek, ha alatta egy valódi hús-vér férfi feküdne. Szeretem a nőket kényeztetni, de azért ne érjen már az államhoz egy másik férfi farka. Tessék, csak nem vagyok agyament perverz, nekem is van, ami tabu. Még szinte végig sem tudom ezt gondolni, mikor Eva hangosan zihálva hosszasan nagyot élvez. – Végre… levegőt vehetek – játszom meg magam, de ő nem látja, hogy megint vigyorgok, miközben a nyálamat törlöm a számról, mely összekeveredett az epres ízű síkosító zselével. – Olyan disznó vagy – nevet fel. – Hú! De ezért mindent megbocsátok neked. Nem húzom ki belőle a műpéniszt. Benne tartom, és figyelem, amint ujja hegyével még mindig magát simogatja. Egyszer csak elveszi a kezét, bal térdét felhúzza maga mellett, és a combjába törli a nedves, sikamlós ujjait. Tapogatózva hozzáér a kezemhez, amivel fogom a gyönyörének az okozóját. Simogatja a kézfejem, és egyszer csak azt érzem, hogy finoman eltolja a kezem. Most ő veszi át az irányítást. Kíváncsian átengedem neki a szerepem, amely olyan, mintha mozigépész lennék. Premier plánban élvezem a műsort. A műpénisz végét megfogva fedezi fel a kielégülés egy új formáját. Nem előre-hátra

mozgatja magában, hanem inkább csak köröz vele a puncijában. Elmosolyodom, mert teljesen olyan, mintha ki akarna ismerni minden zegzugot. Van, hogy felszisszen, van, hogy nagyot sóhajtva fújja ki a levegőt. Tágra nyílt szemmel figyelem minden mozdulatát, hisz tanulok, mert minden nő más és más. Csodálatos élményben van részem, ami megtisztelő, mert nem hiszem, hogy sok nő lenne arra képes, hogy elvigye magát egy férfi előtt az orgazmusig. Ugyanis Eva felfedező szakasza átváltott önkielégítésbe. Előre-hátra csúszkál már benne az ajándéka, erősen szorítva, egyre gyorsabban döfködi a punciját. Egek, akkor ez most kinek is ajándék? Nekem is az, mert úgy lüktet a farkam, hogy mindjárt robbanok. Eva egy „istenem” felkiáltással zihálni kezd, majd a teste megfeszül, mint egy mesterien megmunkált íj. Kitágult pupillával figyelek, érdekel a női orgazmus. Szerencsés nő, aki megéli ezt a csodás érzést. Most már nem mozgatja, hanem szép lassan kihúzza a testéből a műpéniszt. Fekve marad, és az örömet okozó kelléket az arca elé tartja szemrevételezés céljából. Nem mond semmit, csak egy laza csuklómozdulattal az ágyra hajítja az ajándékát. – Luke. Nem tudok megmozdulni… Úristen! – Akkor pihenj. – Hú! Hidd el, jó lenne, de te is nagyon jól tudod, hogy már nincs idő rá. És még te sehol sem vagy – mosolyog rám. – Lenne egy kérésem. A puncim most totál kivan, azt hagyd békén, de elviszlek szájjal, vagy elmehetsz a fenekemben. – Erre szó szerint vigyázzállásba vágta magát a farkam. – Ez most komoly? – nem igazán hiszem el, amit hallottam. – Három hüvelyi orgazmusom volt, ezért csak ez a két lehetőséged maradt. Nos? – Ha tényleg lehet választani, akkor én a popsiszexre szavazok – ejtem ki lassan megfontolva a szavakat. – Már abban a pillanatban tudtam, mikor kimondtam, hogy a két lehetőség igazából csak egy. A választásod nem volt egy cseppet sem meglepő. De szigorúan csak síkosítóval. – Te viszont valóban két lehetőség közül választhatsz. Térdelve szeretnéd az ágy előtt, vagy úgy, hogy te fekszel az ágy szélén a hátadon, és én térdelek? – Te melyiket szeretnéd? – Az utóbbit. Nincs több beszéd, beharapom a számat, és várom, hogy lejjebb csússzon. Azt teszi, én pedig a farkam masszírozom, mert kissé elernyedt a párbeszédünk alatt. Ahogy Eva felvette azt a pózt, amire kértem, és szemérmetlenül széttárta combjait, ismét bevetésre alkalmas merevedést produkálok. Megfogom a csípőjénél, és magam felé húzom. Megvan, a tubusért nyúlok, és bekenem magam, majd az ő fenéknyílása következik. Eddig folyamatosan engem nézett, még akkor is, mikor a farkammal szép lassan belényomultam. Óvatosan teszem, nem lépésről lépésre, hanem milliméterről milliméterre. Van, hogy megállok, várok, kissé visszakozok. De ha már egyszer benne vagyok, nem engedem a prédát. Türelmesen várom, hogy megszokja a feszítő érzést. Mivel fájdalomra nincs panasz, finom döfő mozdulattal elfoglalom a gyönyör forrását. Felszisszen, és becsukja a szemét. Most ő harap a szájába, nem mozgok, figyelem az arcát. Fájdalmas grimasznak semmi nyoma, ezért mozgásba lendülök. Látványnak is csodálatos ez a gyönyörű lány, aki előttem fekszik, a puncija még mindig duzzadt az előbbi sorozatos bevetéstől. Csodálatos, ahogy a farkam a fenekében mozog. Minden egyes mozdulatnál egy picit beljebb nyomakodok. Egy idő elteltével már összeér a testünk, teljesen birtokba vettem. Nem csak a nemi szerveinket figyelem, más látvány is izgat. A mellei ringatózása például, vagy a csodaszép arca. A szemei még mindig csukva vannak, koncentrál, a száját viszont nem harapja már, hanem megjelent a nyelve hegye, amivel érzékin megnedvesíti ajkait. Hú, micsoda nő! Hamarosan jövök, ezért felgyorsítom a tempómat. A tenyere, ami eddig az ágyneműt markolta, most a csuklómat fogja, és egyre erősebben

szorítja, ami talán egyenes arányban áll az én fokozatos begyorsulásommal. Hatalmasat élvezek. Még benne vagyok, miközben az arcát figyelem. Az ajkát nyalogatja, olyan, mintha gondolkodna. Érzem, hogy elernyedek, de mivel ő még mindig a csuklómat fogja, nem húzódok ki a fenekéből. Ekkor kinyitja a szemét, tétován rám mosolyog, és hirtelen elengedi a kezem. – Vársz még valamire? – kérdezi. – Nem értem – hebegem. – Tapsra? – nevet rám. – Jó lenne, ha kiszállnál belőlem. – Ja, úgy, bocsánat – zavarban vagyok. – Hozz egy kéztörlőt, kérlek! – Parancsolj – nyújtom át az előkészített tekercset. Megtörli magát, én árgus szemekkel figyelem. – Neked nem lett… hogy is mondjam, kakis a farkad? Juj, kissé gusztustalan már a kérdés is – fintorog. – Munkahelyi baleset – húzom fel a vállam – előfordul. – De le se néztem, csak úgy mondom ezt. – Jobb, ha gyorsan lezuhanyozunk mindketten – jelenti ki határozottan, miközben rosszallást fejez ki a mimikája. Gyors zuhanyt követően a nappaliban öltözködünk. – Van egy nagyon fontos kérdésem. Éspedig… Várj csak, mielőtt leszólsz megint, hogy nőtől nem illik ilyet kérdezni, nekem akkor is tudnom kell, hogy milyen volt a popsiszex. – Hát… Talán nem a legjobbkor tetted fel ezt a kérdést. Mert volt három hatalmas orgazmusom a puncimban, ami még a zuhany alatt is lüktetett. Olyan kisugárzóan zsibbasztó érzés volt, ami a köldökömig kiterjedt, hogy nem tudok erre most pontos választ adni. Annyira bizsergető volt az orgazmusok utóhatása, hogy se fájdalmat nem éreztem, se kirobbanó izgalmat. Bocs… jó volt, de mégis semleges. Ha arra kérdezel rá, hogy volt-e negyedik orgazmusom a popsiszex alatt, akkor egy nem a válaszom. Ezt a kérdést akkor tedd fel még egyszer, ha nincs előtte ilyen fenomenális élvezetben részem, ami elnyomott mindent, ami utána következett. – Oké… – próbálom értelmezni a válaszát. – Megyek. Köszönöm, professzor úr, hogy ilyen testre szabottan megmutatta azt, hogy hol van még fejlődési lehetőségem – mosolyog rám. – Ez nem azt jelenti, hogy átment a vizsgán, pótvizsgára kötelezem – veszem a lapot, és szigorú arckifejezést mímelek. – Őrült – nevet rám, cuppanós puszit kapok, majd kilép az ajtón, és már itt sincs. Visszasétálok a tetthelyre. Basszus! Itt rendet kell tennem. Hogy néz itt ki minden? Mint ahol dugtak. Kapkodva lehúzom az ágyneműt, közben teljesen kitárom az ablakot. A síkosító zselét a helyére teszem, a második műpénisszel a mosdóba sietek, ahol elmosom, mielőtt visszatenném a dobozába, és elrejtem. Minden kész, nézem a mobilom, de April még nem jelzett. Van még egy kis időm, így üzenetet gépelek be Evának. Kedves vendég! Mivel hosszú fekete hajszálakat fedeztem fel, miközben lehúztam az egész ágyat, legközelebb csak gumi úszósapkában jöhet látogatóba! Gyorsan jön a válasz. Bolond! Az szexi lesz, főleg, ha olyat veszek, mint a nagyik, ami rikító színű, és tele van apró fodros virágokkal. :) Hallom, ahogy forog a kulcs a zárban. April hazért Sarah-val és a vendégeinkkel. Nem sokkal később isteni illatok töltik be a teret, és kezdetét veszi a vacsora. Johny olyan, mint én, húst eszik hússal. A nők hozzánk képest csak falatoznak, a gyerekek meg szinte csak csipegetnek, mint két kis fióka. Közben betöltöm az italfelelős szerepét, ezért a behűtött italok beszerzésére indulok. Ekkor meglátom, hogy a

mosógép lejárt. Kiszedem a nedves textíliákat egy kosárba, és a terasz felé indulok, ahol már korábban kinyitottam a szárítórácsot. – Te mit csinálsz? – szól rám April, amikor elvonulok mellettük. – A teraszon kiterítem a ruhákat, hogy a nap szárítsa meg őket, ne a szárítógép. Ökológiai tudatosság is van bennem – vigyorgok. – Mi van? – Az áramtermelés súlyosan károsítja a Földünket. – Megint nagyon okos vagy, de minek mosol, ha vendégeink vannak? Hogy ülünk ki így a teraszra, ha ott lebegnek a ruhák? – Látod, Johny, már azért is le vagyok cseszve, hogy mosok. Téged is terrorizál Allison, ha tiltott házimunkavégzésen kap? – Addig még nem jutottunk el, mert én annyira félek a retorziójától, hogy bele se vágok – veszi a poént Johny. – Még mindig nem értem, miért mostál ágyneműt, mikor nemrég volt friss felhúzva? – értetlenkedik April. A francba! El kell valamivel terelnem ezt a témát. – Mert szexuális együttléteink alkalmával nem ügyelsz arra, hogy hol csöpögteted el az örökítőanyagomat. – Mekkora egy hülye vagy már megint – hüledezik April, de mivel a többiek nevetnek, ő is velük tart. – Miért nem tudod azt mondani csak, hogy koszos volt, és kész? – Látod, Luke barátom, rá kellene jönnöd végre, hogy neked nem itthon van a helyed, itt nincs rád szükség, még papucsférj se lehetsz. Sűrűbben kellene velem jönnöd szaunázni. – Ott már voltam eleget, inkább jetskyzni mennék nagyon szívesen. – Ez jó ötlet, természetesen oda is jöhetsz, de a kettő nem zárja ki egymást. – Na jó, de nem tudom, mikor, mert orvoshoz is el kellene már mennem. – Beteg vagy, barátom? Megártott a házasság? – nevet Johny, miközben April lesajnálóan ránéz. – Johny, én nem értem, miért szeretik a férfiak a házasságot ártalmas intézményként beállítani, de megint mellétrafáltál. Nem beteg, de óvatosságból elküldöm a bőrgyógyászhoz – jegyzi meg April. – Én meg azt nem értem, hogy miért a férfiakban keresik rögtön a hibát a nők, nem csak miattunk viszkethetnek meg vakarózhatnak, ők is félreléphetnek. – Johny! – teremti le Allison. – Nem a nemibeteg-gondozóba megy, hanem bőrgyógyászhoz – vet rá April szúrós pillantást. – Van két folt a hátán, amit szerintem meg kellene vizsgáltatnia. Annyi rémtörténetet hall az ember az ózonlyuk miatt. Luke pedig nem szereti magát bekenni napvédővel, sőt bátran kimegy napozni a legmelegebb déli órákban is. Mutasd meg a többieknek is, több szem többet lát. Nincs mit tenni, vetkőzöm. Allison szerint ez csak két pigmentfolt, Johny véleménye az, hogy senki sem tökéletes, ennyi hiba még belefér, de abban megegyeznek, hogy ha egy orvos is lát, abból gond nem lehet. Ezek szerint még egy ideig el kell viselniük a társaságomat, mert ideiglenesen megmaradok. Néhány nap múlva az orvosnál ülök a váróban. Amikor több óra várakozás után bejutok, az orvos türelmesen meghallgatja a panaszomat, majd szól, hogy vetkőzzek le derékig. Alaposan megszemléli a hátamat, és teljes biztonsággal kizárja a bőrrákot. Ő is pigmentfoltnak titulálja, mint Allison, viszont megnyugtatás végett szeretne fél év múlva újra látni. Ebben maradtunk, megkönnyebbülve öltözködöm. Elköszönök, és kilépek a rendelőből.

Elsétálok a kocsimig, s ott megnézem a telefonomat. Eva keresett, biztosan aggódott, mert neki is mondtam, hogy orvoshoz megyek. Visszahívom. – Szia, szabad vagyok, mint a madár. – Ez mit jelent? – Kiszabadultam a doki karmai közül. – Ez tartott majd három óráig? – kérdezi, és hallom, hogy feszült a hangja. – Valóban nem, az még tíz perc sem volt, de a váróban tényleg több órán át ültem. – Ezt most higgyem el? Azt hiszed, én még nem voltam orvosnál? Kapsz egy időpontot, aztán pluszmínusz pár perc, és már bent is vagy. Hol voltál? – Eva! Mi van veled? – Az, hogy tudom nagyon jól, hogy működik egy rendelő! – csattan a hangja. Féltékeny lenne? – Mivel telt a várakozás? – Olvasgattam meg beszélgettem. – Kivel? – A mellettem ülővel. – És az ki volt? – kérdezi. Kezd kényelmetlenné válni a faggatózása. – Nem kérdeztem a nevét. – Luke! Most miért húzol, válaszolj rendesen! Férfi vagy nő? – érzem, hogy ideges a hangja. Spontán válaszolok. – Egy nő. – Hány éves? – Nem tudom. – Aha, más dolgod nem volt, mint vele enyelegni? – keménykedik tovább. – Ő ült mellettem – megyek át védekezésbe. – Te ültél mellé, vagy ő melléd? – firtatja az elmúlt pár órát. – Én voltam ott hamarabb, de mit akarsz? – Azt, hogy ne csajozzál! – Eva, ez így nagyon nem jó! Ha a doki történetesen doktornő lett volna, akkor ott se mutathatom meg magam félmeztelenül, mert neked rögeszméid vannak? – Az más, nekem igenis rögeszméim vannak a viselkedésedtől! – Miért? Mit tettem, amivel okot adtam erre? – Nem bírom elviselni a nőket a környezetedben, kész, ennyi. Mert tudom, hogy milyen vagy. – Eva, szerintem hagyjuk ezt a témát. Neked valami bajod van, és azt most rajtam töltöd ki. – Nekem csak annyi bajom van, hogy minek kellett azzal a csajjal dumálnod? Egyébként bejött neked? – Ez mellékes, csak beszélgettünk, hogy jobban teljen a várakozás. – Luke, nem akarom, hogy nőkkel beszélgessél! Se várakozás közben, se máskor! Megértetted? – Ezek szerint éhhalálra kötelezel. – Ne kezdj el nekem mellébeszélni! – Akkor miből fogok megélni? Nekem nagyon sok női ügyfelem és munkatársam van, így honnan lesz pénzem ennivalót venni? – terelném nyugodtabb vizekre a beszélgetésünket. – Most nem vagyok olyan hangulatban, hogy vevő legyek a humorodra. – Miért, milyen hangulatban vagy? Mi történt? – kérdezem, mert tényleg azt hiszem, hogy nem én, hanem más az oka az előbbi kirohanásának.

– Robbanni tudnék jelen pillanatban, méghozzá miattad. – Feleslegesen okozol magadnak fejtörést. Kérlek, tisztelj meg azzal, hogy feltétel nélkül elfogadod minden szavam, hisz szavahihető embernek ismersz. Én nem bizonygatok semmit, és nem is fogadkozom. Ha elhiszed, hogy csak te vagy nekem, az jó, ha nem, az szomorú. Beszéljünk másról! – Most nem tudok, ahhoz túl ideges vagyok. Át kell gondolnom mindezt. Szia. – Szia. Remek. Mindenre számítottam, de erre nem. Bolond nőszemély. Elvette a józan eszét a féltékenység, mert ez féltékenység volt, nem kérdés. Nem szeretem az ilyet, kifejezetten utálom, ha magyarázkodásra kényszerít egy nő, főleg, ha semmi oka rá. Majd megnyugszik, ha meg nem, akkor így járt. Természetesen nem hagy nyugodni a beszélgetésünk. Beszélgetés? Inkább számonkérés és beleszólás a magánéletembe. Uralkodni szeretne rajtam, és az rosszabb, mintha csak irányítani akarna. Szeretem, és nem csak a szexuális vonzódás a mozgatóerő ebben. A szépsége, a mosolya, a nevetése a szerelmem tárgya. Tehát szeretem, de tisztelhetem-e? Milyen ember valójában, milyen az igazi énje? Hogy féltékeny, az már nem kérdés, de ez féltékenységi roham volt csak? Netán hiszti? Említette párszor, sőt konkrétan figyelmeztetett, hogy nem járok jól, ha csajozok mellette. Remélem, nincs semmi ördögi ebben a nőben. Eva napok múlva sem jelentkezik, ezek szerint bekattant. Bennem is van büszkeség, ezért én sem hívom, nem kérek randit tőle. Viszont emlékeztetni szeretném rá, hogy a szomszédban vagyok. Én vagyok a szomszéd srác, a szeretője. A minap betegként a doktornál jártam, A panaszom: nem kapok levegőt, ziháltam. Ő azt mondja, ez nem orvosi eset, Csak én tudhatom, az oka ki lehet. Ekkor az asszisztensnő furcsán méreget, Ajánlja, recept nélkül is a segítségemre siet. De mivel hűséges típus vagyok, Bár fájó, a fuldoklás mellett maradok. Nem várok választ, amúgy is dolgozom. Általában, ha verset írok neki, azt nem spontán teszem. Ezt is megfogalmaztam korábban, lementettem, és most elküldtem. Hamarosan befut a válasza. Szép napot! Már én is keresni akartalak. Szép a versed, még a végén el is hiszem. Te még mindig ezen rágódsz? Én már rég elfelejtettem. Össze kellene már futnunk. Én nagyon szeretném! Munka utánra egyeztetünk találkozót. Egy lépcsősoron ülünk Evával, és a gyerekeinket figyeljük, akik a fűben hancúroznak. Az orvosi rendelős féltékenysége még mindig a téma. Ezek szerint csak nem felejtette el. Határozottan külön véleményünk van arról, hogy mi illik és mi nem. – Miért kell abból szexuális indíttatást kivenni, ha két ellentétes nemű ember beszélget? – Mert nő és férfi közt mindig ott van a szexualitás – érvel Eva. – Visszatérve a versedre, ami ismét jelesre sikerült, abban is szexuális vonzódást fogalmaztál meg. – Irántad, ami inkább szerelem, vagy még pontosabban szerelmi betegség. – Az első versszakban, de én a másodikra értem. Abban azt fejtegetted, hogy szexuális ajánlatot kaptál az asszisztensnőtől. – Az csak jelképes volt. Neked szántam, hogy értsd már meg végre, hogy nekem csak te kellesz. Nem kell senki más, már megtaláltam az igazi nőt.

– Felfogtam azonnal, szeretem, ahogy fogalmazol. Csak sok a nyelvbotlás a szövegedben – mosolyog rám. – Mit írtam el? – Nem a versben volt a hiba, hanem most, az utolsó mondatodban. Nem az igazi nőt találtad meg, csak a tökéletes szeretőt. Én csak az vagyok neked, és csak az lehetek. Tiszta ügy, értve vagyok? – néz fürkészően a szemembe. – Különben is sok az a kilenc év, ami köztünk van. – Mit akarsz ezzel mondani? – Csak elmélkedem. A férfi legyen pár évvel idősebb a nőnél, de csak maximum három-négy évvel. Az se jó, ha túl idős hozzá. – Köszönöm az őszinteségedet, és bocsánat a ráncaimért – tettetem magam szomorúnak. – Bolond vagy! Nem vagy te még öreg, de pár év elteltével sokkal idősebb leszel, mint én. – Logikus, de még mindig nem vágom, mit akarsz ezzel kifejezni. – Továbbra is azt, hogy sok az a kilenc év. – Ebben az esetben egyeztethetnénk egy kis hormonégető mozgásgyakorlatot – vigyorgok. – Lüke – rám nevet. – Van javaslatod, hogy mikor? – Mindennap kora délután, és minden este, ha már alszanak a gyerekek. – Őrült. Lefixáljuk a következő szeretkezésünk időpontját, majd másról beszélgetünk. Milyen szürreális. Itt ül egymás mellett két ember, egy nő és egy férfi, mindketten házasok, épp most választottak ki egy időpontot, hogy mikor csalják meg ismét a párjukat, és a lelkiismeret-furdalás legapróbb jele nélkül tovább társalognak. Hm, nem is tudom. Jól van ez így? Másnap pár sorban kifejtem Evának az idő múlását, illetve azt, hogy mit gondolok róla. A cseresznyefa-virágzás a legszebb a világon, Egy csoda, ahogy a nap gyümölccsé érleli a magot, Ehhez hozzátartozik, sajnos előre tudni, Hogy a cseresznye végzete: túlérettként a földre hullni. Leteszem a telefonomat, és a lányommal foglalkozom. Mielőtt Sarah-t lefektetem aludni, azért rápillantok a készülékre, jött-e valami válasz, és valóban itt van az üzenete. Szeretem a verseidet… Szeretem a Ez mi? Így nem fejezünk be mondatot! Mit akart írni? Megzavarták? Ezért nincs befejezve. A francba! Ugrott a mai találkozásunk? Nagyon ver a szívem, remélem, nincs valami baj. Most ráírjak, rákérdezzek, hogy mi ez a félbehagyott üzenet? Nem, abból még nagyobb baj lehet. Baj van egyáltalán? Hm… betett nekem ez a pár szó. Töröm a fejem, hogy mit tegyek, de megoldást nem találok. Nincs mit tenni, várni kell. Meglátogat ma Eva, vagy nem? Nehezen múlnak a percek, és mivel nem érzem teljesen biztosnak, hogy ma vendégem lesz, a lányom mellett maradok. A gondolataim csak egy dolog körül forognak: Eva. Csengetnek. Gyorsabban dobog a szívem, mint kellene. Óvatosan kikelek az ágyból, szinte futok az ajtóig. A szokásos procedúra, és pár pillanat múlva ő nyomul be az ajtónyíláson. Nem köszöntöm, meg sem szólalok, hanem hosszan megcsókolom. Nem tudom, meddig tart, de biztos jó sokáig. Még mindig ott állunk az ajtó előtt, és egymást simogatjuk. Érdekes, hogy nem mondunk semmit. A csókunk, a simogatásunk, az egymásra nézésünk mindennél beszédesebb. De mit akarok én szavak nélkül kimondani, amit már nem mondtam ki ezerszer?

Megfogom a kezét, és a hálóba vezetem. Levetkőzik, én is azt teszem. Újra egymás felé fordulunk, és csókok és simogatások közt kibújtatjuk egymást a maradék ruhadarabokból. Most sem kérdezünk, csak egymáshoz érünk, összebújunk. Nem vagyunk vadak, pedig mindketten ki vagyunk éhezve egy jó szexre. A másik testét és vágyait már jól ismerve egy nagyot szeretkezünk, mely nem gyors, pont ezért nagyon minőségi. – Mi volt az a félbehagyott válasz? – szólalok meg elsőnek én, azóta, hogy belépett a lakásba. – Nem lényeges. – Pedig az. Tudod, már mikre gondoltam? – Rosszra? – kérdezi, de nem emeli fel a fejét a vállamról. Finom kis tenyerével simogatja a testemet. A kezemmel a fenekét fogdosom, néha bele is markolok. Aztán az ujjaim hegyével le-fel a gerince vonalán mozgok, vagy a körmömmel a vállát vakargatom. Tudom, hogy szereti, a teste reagálásából is érzem, hogy kell neki ez az utójáték. – Igen, mi másra? Az volt a legsötétebb feltevésem, hogy Brian rajtakapott, mikor azt írtad, és kikapta a kezedből a telefont. – Nem kell az ördögöt a falra festeni. Az, hogy leejtettem, vagy hogy egyszerűen csak lemerült a telefonom, eszedbe se jutott? – emeli fel az arcát, és rám néz. – Természetesen de. Ez történt? – Nem. – Most direkt csinálod ezt? Megtudhatom vagy sem az igazi okot? Olyan, amit szégyellned kell? – Dehogy – könyököl fel. Istenem, de szép ez a nő! – Egyszerűen csak arról volt szó, hogy valamit írni akartam, de nem tudtam folytatni. – Valami oka volt? – értetlenkedem. – Igen. Én. – Feljebb csúszik, megcsókol. – Mennem kell. Nincs mit tennem, már mozdul is. A bugyija már rajta van, és most az ágy végén ül. A felsőjét fordítaná ki, hogy belebújhasson, de én mögé ülök. Magamhoz ölelem, oldalról megcsókolom az arcát. Erre kissé hátraveti a fejét, most a nyaka jön. Felsóhajt. Az alkaromat szorítja, mellyel a hasát fogom, a másik kezemmel a csodás haját tűröm el, hogy a tarkójához férjek. Finoman beleharapok, erre felnyög. Akarom, hogy sokáig tartson ez a pillanat. Pontosítok, ezt szeretném örökké. – Luke… hagyj – mondja, de mást mond a teste. Nem enged el, hanem egyre erősebben belém markol. A körmeit is érzem. – Mennem kell… tényleg. – Maradj még… – sóhajtom a fülébe. Ebbe teljesen beleremeg. Nincs válasz. – Ne nehezítsd meg a dolgomat… – szólal meg egy perc után. – Azt hiszed, nem maradnék? Még adok neki pár puszit, de közben a kérdésén gondolkozom. Mit mondott? Akkor ez most mit is jelent? Elengedem, viszont nem mozdul. Fekete sörénye a mellkasomhoz nyomul, mert a fejét ismét hátraveti. Én már nem simogatom, csak ő engem. A combomon pihenteti a kezét, majd sóhajtva megmozdul. – Megyek. – Tudom. Belefájdul a szívem. – Hagyd ezt! Nem jó nekem ezt hallanom. Fásultan felöltözik. Én is magamra húzom az alsómat, pedig nincs mit takargatnom előtte. A szívem is egy nyitott könyv számára. De jó lenne, ha a kis ujjaival belelapozna, és kiolvasná belőle, mit érzek. De ő most nem akar olvasni, az ajtó felé indul. Szótlanul mögötte csoszogok. Ott megfordul, felpipiskedik, hogy elérje a számat. Mielőtt a csók közben lecsukná a szemét, felfedezem a könnyeit. – Szia, Luke, keressük egymást.

– Szia, Eva. Furcsa. Olyan más volt, mint ezt megelőzően. És még a feltett kérdésemre sem kaptam választ, hogy miért nem fejezte be a mondatot. Törhetem vég nélkül a fejemet ezen a nőn. Figyelem az együttléteinket, minden apróságból következtetéseket vonok le. Helyesen vagy tévesen, azt nem tudom. Az viszont tény, mert már többször észrevettem, hogy mostanában állandóan a nyakamban csüng Eva. Minden szeretkezés előtt a nyakamat öleli, szó szerint szorítja, hogy az néha kissé fáj is. De nemcsak előtte, hanem utána is. Mielőtt elhagyná az ágyat, tuti hogy ez lesz az ismétlődő koreográfia. Belém csimpaszkodik, mozdulnom sem enged. Nem is nekem kell, hanem neki, hisz ő megy haza a szeretkezéseink után. Nem tudom pontosan, mióta van ez, de már nem pattan ki az ágyból olyan gyorsan, mint korábban. Szeret a nyakamban lógni és csókolgatni. Hm. Változó idők. Nekem nagyon bejön. Mást is észlelek. Történetesen azt, hogy sokszor keres. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy sokat szexelünk, hanem hogy sokat csavargunk a környéken. Illetve egyre többször maradunk itt a házakhoz tartozó játszótér valamelyikén. És mindig nevet ez a gyönyörű nő. Sokat hintázunk. Abban a felállásban, hogy én vagy a gyerekeket, vagy őt löködöm. Hol máshol, mint a fenekénél. Nem zavarja, meg se jegyzi. Érzem, hogy kezdem elveszíteni az óvatosságomat, hisz csak a vak nem látja, mi folyik köztünk. De olyan jó hozzáérni, még így ruhán keresztül is. Most is nevet, szinte gyermeki boldogsággal adja át magát a sebességnek. Fekete haja uszályként követi a hinta mozgását. Mennyei látvány, gyönyörködöm benne. Spontán közli, hogy holnap nem tudunk találkozni, mert a szeretett nagymamájához megy Mike-kal. Hozzáteszi, hogy csak ketten, mert Brian mindig kihúzza magát az efféle programokból. – Én úgy elkísérnélek. – Lüke – nevet rám. – Komolyan mondom. Olyan sokat beszéltél már a nagyidról, hogy meg szeretném ismerni. Igazán bemutathatnál neki. – Mint kit? – A szomszédodat. – Lüke. A nagymamám egy nagyon okos asszony. Azonnal átlátna a szitán, ha ránk nézne. Megérezné, hogy van köztünk valami. Nem akarom ennek kitenni – komorodik el az arca. – És egyébként is, nem vagy családtag – mosolyodik el. – De lehetek, ha hozzám jössz. – Bolond – nevet fel. – De ezt csak azért vállalnám be, az ezernyi rossz tulajdonságoddal egyetemben, hogy végre megismerhessem a tündéri nagymamádat – vigyorgok. – Nem érné meg ekkora áldozatot hoznod – jegyzi meg nevetve. Álmosan dörzsölgetem a szemem. Már hét óra van, és bent vagyok a cégnél. Én vagyok az első, még üres az egész épület. Ma korán kellett kelnem, mert kissé el vagyok maradva a célkitűzéseimmel. Mind a munkában, mind a privát életemben kitűzök magam elé célokat. Csak az a baj, hogy van egy elemi erő, ami felülírja ezeket.

Eva az, a szexkapcsolatom. Ma is azért vagyok bent, mert Eva egyre több időmet veszi el, amit egyáltalán nem bánok, de ez egy nagy projekt, és rendesen rá kell készülnöm. Még legalább fél óráig egyedül vagyok, majd egyre gyakrabban hallok hangokat a folyosóról. Kezdenek gyülekezni a kollégák. – Szia, Luke… jó reggelt! – köszönt Monique. Látom rajta, hogy meglepődik. A kezében tart egy starbucksos kávét. – Szia, Monique… – én is meglepődöm, amint végigsuhan csodás alakján a szemem. Nem mintha nem tudnám, hogy milyen bitang jó teste van, de akkor is. Észreveszi, hogy méregetem. – Mit csinálsz itt ilyen korán? – Nagyon jól nézel ki…, rettenetesen jó alakod van – ejtem ki lassan a szavakat, de a szemem nem veszem le róla. – Köszönöm – vörösödik el teljesen. – Zavarba hozol a bókjaiddal. – Akkor képzeld el, hogy én milyen zavarban vagyok, ahányszor csak rád nézek. Isten sem faraghatott volna tökéletesebb női testet. Hogy jövök én ahhoz, hogy földi halandóként bámuljam ezt az isteni alkotást? – Ezt kell nekem korán reggel hallanom? – lép be a szobába John. Monique még jobban elvörösödik. – Iroda ez? Nem. Bűnbarlang. Hisz bűnös szavak fültanúja voltam az imént – csóválja játékosan a fejét. Monique tétován pakolászni kezd, engem pedig teljesen felébreszt a társalgás, de egy kávé is jólesne. – Üdv, főnök. – Szia Luke bácsi. Mit csinálsz itt hajnalok hajnalán? – Dolgoznék, de már lőttek a tervemnek. Nem tudok a munkámra koncentrálni, sztrájkot hirdet a szemem. Eddig szorgalmasan a sorokat falta, de ha Monique itt van… – Az kéne még – vág a szavamba John. – Nem falunk itt semmit, se szemmel, se mással – zsörtölődik a bajusza alatt. De már ismerem elégé ahhoz, hogy tudjam, ilyen az ő humora. – Most iszom egy kávét, és elszívok egy cigit az udvaron, de ha visszajöttem, az első dolgom az lesz, hogy öltözködési útmutatót készítek neked – fordul Monique-hoz. – Kinyomtatod, és bekeretezve kiteszed a falra. Aztán személyesen ellenőrzöm, hogy betartod-e. Nincs több illegés meg billegés, se popsiriszálás. Az ember úgy érzi itt magát, mint egy erotikus bárban. Vigyorogva hallgatom. Most, hogy végzett, már John is mosolyog a bajsza alatt. Monique is tudja már, hogy vicc volt az egész, de még mindig piros az arca. Az erotikus kihívás ellenére mégiscsak sikerült befejeznem a munkát, és már úton vagyok egy ügyfelünk felé. Személyesen adom át neki az anyagot. Ha itt végzek, már megyek is haza, hogy Aprilt váltsam a gyerkőcünk mellett, ő pedig indulhasson dolgozni. Ma délután aludni szeretnék én is a gyerekkel, mert a hajnali kelés miatt erre szükségem van. Miután hazaértem, lefekvéshez készülődöm Sarah-val, amikor megcsörren az otthoni telefon. Ki lehet az? Eva biztos nem, mert a nagymamájánál van. – Szia, Luke, én vagyok az – ismerem fel azonnal Eva hangját. – Szia. Nem rád számítottam. Nem a nagyidnál vagytok? – De, csak felhívtalak, mert elszunyókált egy kicsit a fotelban. – Minden rendben? – kérdezem, mert bár örülök, hogy hallom a hangját, de kissé furcsállom, hogy felhívott. – Igen, nagyon is. Szeretnék mondani valamit. Ráérsz? – Igen, hallgatlak.

– Nem fejeztem be a múltkor az üzenetet, és a feltett kérdésedre sem válaszoltam, illetve csak félig. Tudod, melyikre gondolok? – Talán igen. Arra gondolsz, amit a versemre válaszoltál és olyan hirtelen abbamaradt? – Emlékszel még rá? – Hogyne. „Szeretem a verseidet, szeretem a…” majd jött a közvetítési hiba. – Nem volt ott semmiféle hiba, csak… – megint nem fejezi be, amit elkezdett. – Folytasd, kérlek! – Nem tudtam megfogalmazni, mit érzek, vagy csak nem üzenetben akartam közölni… – most nem kérdezek, nem sürgetem. Érzem, hogy gondolkodik és megfontolja a szavait. – Luke, azt akartam írni, hogy szeretlek – hadarja el gyorsan. – Tessék? – a karomban tartom a gyereket, de most le kell tennem, mert kiszállt belőlem minden erő. – Szeretlek, Luke. Én is szeretlek téged, már nemcsak te engem. Tudom, milyen érzés, szép és egyszerre fájó. – Eva, nem az volt a szabály, hogy semmi érzelem? Ez volt a te feltételed. – Emlékszem rá, de nem tehetek róla. Úgy vagyok vele, mint korábban te is. Nem tudok megálljt parancsolni a gondolataimnak, érzelmeimnek, állandóan te jársz a fejemben. – Ne mondj nekem ilyeneket! – csuklik el a hangom. – Korábban te is mondtad nekem. – Okosabb nőnek hittelek – felelem, és kapar a torkom. – Nem tudok már az lenni. Szerelmes vagyok beléd. – Eva, az nem lehet. Ne kínozz, kérlek! Bocsánat, de most le kell tennem. Még hallom, ahogy a nevem mondja a kagylóba, de már nem tudja befejezni, amit mondani akart, mert leteszem a telefont. Úristen! A parkettára rogyok, se erőm, se akaratom, érzem, hogy könnyben úszik a szemem. Perzselő lávaként kavarognak bennem az érzelmek. Nem tudom kordában tartani, és hangosan kitör belőlem a sírás. Még látom a szemembe tóduló könnyeimen keresztül Sarah meglepődött kis arcát. Nem akarom, hogy így lásson, de nem tudok mit tenni. Ezért két tenyerembe hajtom a fejem, és utat engedek az érzelmeimnek. Az ujjaim közt a könnyeim a kézfejemen folynak le egészen a csuklómig. Egész testem rázkódik, miközben hangosan sírok. Sarah piciny tenyereivel tapogat. – Apa, mért sírsz? – kérdezi tőlem ez a csöpp lány. Még jobban felzokogok. Miatta sírok, de ezt nem mondhatom neki. – Apa, apa, mért sírsz? – kérdezi, és hallom az aggódást a hangjában. Kis kezével ki akarja szabadítani az arcom a tenyereim közül, de nem akarom, hogy így lásson. De azt sem szeretném, hogy megijedjen. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy ne sírjak. Nagyot sóhajtva kiemelem a könnyben úszó tenyeremből az arcomat. Mutatnám, hogy minden rendben, még egy mosolyt is bevetek, de nem hiszem, hogy meggyőző lennék. – Apa, mért sírsz? Beteg vagy? – áll előttem Sarah görbülő szájjal. Magamhoz szorítom, könnyeimmel küszködve összevissza csókolgatom. – Semmi baj… – törlöm le kézfejemmel a könnyeimet. – Apának nagyon megfájdult a feje – ferdítem el a valóságot. Azt mégsem mondhatom neki, hogy a szívemet marcangolja a fájdalom miatta. Amint kimondom, görcsösen belenyilall a fájdalom a fejembe is. Őrjítő gondolataim fizikai fájdalmat okoznak, rosszabb ez, mint ezer migrén együttvéve. – Apa, szeretlek – bújik hozzám a lányom. Ma ő a második, aki ezt mondja nekem. Hangosan szipogva felsóhajtok.

– Köszönöm – puszilom meg a kis fejét. – Vigyázz picit, kérlek, mert fel szeretnék állni. Veszek be gyógyszert – mondom neki, de persze nem akarok, hisz erre nincs orvosság. Fel akarok állni, mert a szerelmi vallomás óta már kétszer csörgött a telefon. Tuti, hogy Eva az. Mit mondhatnék neki? Gonosz dolgot teszek. Kihúzom a telefont a falból, a mobilt is kikapcsolom. Tudom, hogy nem szép, amit művelek, de kell egy kis idő. Hideg vízzel megmosom az arcom, ekkor a tükörben meglátom a véreres szemeimet. Sarah szorosan követ mindenhová. Drága lélek, aggódik értem. – Gyere, menjünk aludni! – Már nem fáj? – simogatja meg a homlokom, miközben a karomban a hálóba viszem. – Nem, már jobban vagyok. Befekszünk az ágyba, teljesen odasimul hozzám. Rámosolygok, hogy megnyugodjon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy van nekem ez a gyerek. Megsimogatjuk egymást, majd kikapcsol az agyam. Nem álom az, amibe belezuhanok. Körülbelül fél óra múlva eszmélek. Sarah leheletét érzem az arcomon. Úgy aludtunk, hogy a homlokunk összeért. Ebben a pózban voltunk mielőtt beájultam, és így is tértem magamhoz. Ezek szerint nem forgolódtam, csak feküdtem ott, mint valami élettelen tárgy. De nem vagyok az, mert a szívembe fájdalom hasít. Kissé hátrahúzódom Sarah-tól, hogy lássam ezt az édes kis arcot. Ő a mindenem. Újfent nagyot sóhajtok, és kikecmergek az ágyból. Kiszáradt a szám, innom kell egy nagy pohár vizet. A konyha felé veszem az irányt a telefonommal a kezemben, amit újra visszakapcsolok. Nagy kortyokban mohón iszom, közben hallom, hogy üzenetek jöttét jelzi az ismert hang. Meg se nézem, mert tudom, ki az. Nagy levegőt veszek, és megnyomom a hívás gombot. – Luke, mi az isten van veled? – hasít bele Eva hangja az éteren keresztül. – Magadnál vagy? Kikapcsolod a telefonodat, ráadásul az otthonit is? – kérdezi, és nagyon ideges. – Bocsánat, tényleg nem vagyok magamnál. – El tudod te azt képzelni, hogy mit éreztem? Szerelmet vallok neked, te meg csak úgy kinyomsz! – Bocsánatot kérek, szégyellem magam. – Szégyellheted is! Esküszöm, ha nem hívtál volna fel, pár percen belül kocsiba ültem volna, és visszamentem volna a városba. Megőrültél? Majdnem beleőrültem az aggodalomba, hogy mi van veled. – Semmi gond. – Ezt csak úgy mondod. Én mást vettem ki a hangodból. Csak azért nem indultam el, mert a nagyi még mindig alszik, és így nem akartam itthagyni. Nem tudtam, mit csináljak. Mike is alszik, én meg egyedül kínlódtam. – Nem győzök elégszer bocsánatot kérni, de én is a kínok kínját éltem át. – Mert kimondtam azt a szót, hogy szeretlek? Ennek nem örülnöd kellene, hisz te is szeretsz? Magad mondtad. – Pont ezért szenvedek úgy, hogy beleőrülök. – Nem ezt akartad elérni? – Nekem te vagy a legszebb álom az életemben. Nincs még nő, aki hozzád hasonlatos. – Akkor meg nem büszkének kellene lenned magadra, hogy meghódítottad a szívemet? – Az vagyok, de mégsem tudok kiugrani a bőrömből. Hatalmas felelősség ám a szerelem. – Tudom. Én is nehezen adtam meg magam ennek az érzésnek. De nem tudok ellene tenni. Nehezen mondtam ki, hogy szeretlek, mert igenis számolok a következményekkel. – Én is azt tettem, és megrémültem, mikor ebbe belegondoltam. Nem tudom, mi lesz így, hogy tud folytatódni kettőnk közt ez a dolog. Csak abban vagyok száz százalékig biztos, hogy belebetegszem, annyira szeretlek – válaszolok erőtlenül.

– Már én is. És látni akarlak még ma. Ha hazamentünk, ígérd meg, hogy találkozunk, ha csak egy percre is, de látnom kell téged. – Nem terveztem sehova se menni. – Rendben, később jelentkezem, ha már indulok. Szeretlek, Luke. – Én is – nagyot sóhajtok –, várom a hívásod. Megmasszírozom a halántékomat. Nem mintha segítene, ez csak olyan reflexszerű mozdulat. Bajban vagyok, arra pedig sem ez, sem más gyógyír nem nyújt enyhülést. Elég nagy slamasztikába kerültem. Más a holdig ugrana örömében, hogy egy ilyen nő, mint Eva odavan érte, de én nem tudok felhőtlenül örülni ennek. Nem ezt akartam! Akartam, de mégsem. Igenis birizgálja az önérzetemet ez a vallomás, de ezerszer jobb volt, míg csak én szerettem. Szenvedtem tőle, de mégis kibírható volt. Ezt most a végnek érzem, már nem látok kiutat. Abban a pillanatban, hogy letettem a telefont, odalett a jókedvem. Érzem, hogy könnyes megint a szemem, a sírás kerülget. Nincs elég erőm megbirkózni azzal a feladattal, ami most elém tornyosul. Mit tegyek? Abba eddig bele sem gondoltam, hogy Eva mit érez. Megpróbálok most az ő fejével gondolkodni. Felvázolok pár elképzelést, de hogy ez a valóságot mennyire közelíti meg, azt tényleg nem tudhatom. Nagy bátorságra vall, hogy nem tartotta magában és kimondta az érzéseit. Olajat öntött ezzel a tűzre? Az enyémre biztosan. Hallom, hogy egy édes hang szólogat. Kis úrnőm az, aki ezek szerint felébredt, és szokás szerint magához rendel. Kaparó torokkal válaszolok neki. Tudom, hogy nem jön ki, azt várja, hogy én menjek be hozzá. Nagy nehezen feltápászkodom a fotelból, minden energiámat felemésztette a küzdelem, amit magamban, magammal folytatok. Nem egyszerű, de ezzel is megbirkózom, csak tudjam Eva szándékait. Ha megismertem azokat, csak idő kérdése, és találok megoldást. – Nem akartam telefonban rákérdezni, de te sírtál? Olyan volt a hangod – kérdezi Eva, mikor visszaértek vidékről a nagymamájától. – Nem volt könnyű abban a percben nekem. – Nekem sem, de választ várok. – Nem szépítem, igen, sírtam. Férfi létemre, ez van. – Ezért akartalak látni. Meglepődtem, nem erre számítottam, de utólag nagyon szépnek tartom, hogy sírtál. Ez az érzelemkitörés a legszebb, amit kaphattam tőled. A gyerekek jókedvűen játszanak, mi egymással szemben ülünk a nappaliban, és összekulcsoljuk az ujjainkat. Mint két első szerelmes kiskamasz. Lehet, hogy mindketten első szerelmes felnőttek lennénk annak ellenére, hogy házasok vagyunk és gyerekeink is vannak? Úgy álltunk az oltár előtt, hogy nem is volt az igazi, életen át tartó szerelem az iránt, akinek akkor ezt megfogadtuk? – Köszönöm, hogy így látod, de szerintem gáz, hogy szerelmesek vagyunk a családi hátterünk ellenére. Gyerekek, miegymás. – De ez csodálatos is tud lenni! – lelkesedik Eva. – Meg nagyon szar is. Bocsánat, de ez is vele jár. Én legalábbis még ezt is érzem. Megkavartuk rendesen az életünket. Így se volt könnyű, de ezután hogyan tovább? Erre keresem a választ. – Ne keresd, ne a jövőben kutakodj, hanem a jelennel foglalkozz, a mának élj – lelkesedik megint. – Neked nincsenek rossz gondolataid? – kérdem lassan kiejtve a szavakat. – Nincsenek. – Esetleg vegyes érzéseid?

– Természetesen azok vannak, de a szerelem csodálatos, és ez minden mást elnyom bennem. – Jó neked, én nem tudom ilyen könnyen át- vagy kikapcsolni az agyamat. – Luke! Félsz valamitől? Nincs itt semmiféle elköteleződés. Te most azt hiszed, hogy a szavadon akarlak fogni? – Nem félek, csak a gyerekemet féltem. – Tőlem nem kell. – Elsősorban magamra gondoltam. – Akkor azt vedd csak figyelembe, hogy én is megjártam ezt az utat, amit te most. Te is kifejezted a szerelmedet. – Igen, de akkor az első reakciód az volt, hogy szakítsunk – mondom, mire meglepődve kissé hátradől. Csodálkozást látok a szemében. – Akkor most az következik, hogy te akarsz szakítani velem? – kérdezi, minden szót lassan megformálva a gyönyörű ajkaival. – Nem ment el az eszem – jelentem ki gyorsan. – Pontosabban már akkor elment, amikor először megláttalak az erkélyeteken. – Gondoltad volna akkor, hogy egyszer szeretők leszünk? – Olyan esélytelen dolgokkal nem szoktam foglalkozni, mint hogy túlélném-e azt, ha megölelném a napot. – Látod-látod, aztán mindkettőnkben lángra gyúlt a szerelem. És nem ölt meg – mosolyog rám. – Remélem, később sem fog – vigyorodom el először a mai telefonálása óta. Eva szerelmi vallomása után észrevehetően többet üzengetett, hívott, kereste a társaságomat. Mennyivel másabb volt. Szinte udvarolt nekem, a kegyemet kereste. De igazából nem tudtam mit kezdeni a lehetőséggel. Nem éreztem ettől fűszeresebbnek az ételt. De kíváncsian vártam, hogy megint ágyba bújhassunk. Már egy ideje nem szex volt köztünk, mi mostanában már szeretkeztünk egymással. Nemcsak biológiai kielégülések voltak az együttléteink, hanem lelkiek is. Szenvedély felsőfokon. Kapcsolatunk elején Eva kissé egoista módon a maga malmára hajtotta a vizet a szexben. Nem vettem ezt zokon, hisz én már több mindent megéltem, több nővel voltam, mint ő férfival. Engedtem, sőt segítettem, hogy felfedezze a testét, szabad teret hagytam a kielégíthetetlen kíváncsiságának és vágyainak, amik aztán nem maradtak kielégítetlenek. Aztán, mikor megízlelt mindent, amit szeretett volna, a testiségünk egy nyugodtabb szakaszba lépett. Most pedig kifejezetten figyel rám az ágyban. Inkább én, mint ő. Adakozóvá vált a testiségben, olyan, mint amilyen én voltam a kezdetektől fogva. Valóban az volt a megérzésem, hogy szerelemmel éli meg ezeket a perceket. Mint egy szerelmes nő, aki odavan a szeretett férfiért. Eva a fellegekben jár, de én nem tudok. Mázsányi gondok terhelnek le, de a költői vénám azért még lüktet. Egy szép kis irományt küldök neki az éteren keresztül. Éjjelente lázasan suttogom a Neved, Nyitott szemmel alszom, Hogy láthassam cseresznyepiros ajkad, Amint rám nevet, S kimondja azt a szót, hogy szeret. Ha nem is ilyen költői formában, de Eva is elég gyakran veszi kézbe a telefonját, rengetegszer ír nekem. Ezerszer kértem, hogy ne tegye, vagy óvatosabban fogalmazzon. Ezért szinte mindenhova magammal

viszem a telefonomat, még a fürdőszobába is. Most is a közelemben van, pedig a kádban áztatom magam. Szokás szerint nem hajt a tatár, hosszasan kényeztetem a testem a forró vízben. Már megint berreg a telefonom. Eva: Szia, hol vagy? Luke: A kádban. És te? Eva: Én is! Mire gondolsz? Luke: Rád. Simogatom magam. Eva: Én is rád! És én is simogatom magam, miközben szintén rád gondoltam. Úristen, Luke, mi mennyire egyformák vagyunk! Elhiszed? Luke: El. Üres közhely, hogy az ellentétek vonzzák egymást, különben nem lennénk szeretők. Eva: Szeretők? Csak szeretők? Hogy kell ide egy villámjelet tenni? Luke: Bocsánat, csak nyelvbotlás volt. Helyesebben, megcsúszott a telefonom gombján az ujjam. Akkora itt a gőz, minden úszik. Eva: Fürödtem már veled. Te rosszabb vagy, mint a homár, ezért elfogadom a válaszod. Luke: A homár nem választja önként a forró vizet. Bocs, de leteszem, mert tényleg beázik a készülék. Eva: Rendben. Én addig elviszem magam az orgazmusig. Ilyen társalgások zajlanak köztünk, van, hogy naponta több is. Ha ezt April elolvasná, végem lenne azonnal. Törlöm is rögtön őket, nehogy bent maradjon valami a memóriában. Azért meghagytam pár szívemet melengető üzenetét. Ma is találkozunk Evával, de minden vágyam ellenére nem tervezhetünk szexet. Itt van mindkét gyerek a lakásban, és nem alszanak, nagyon elevenek. Kívánom Evát, ő is engem, ebben biztos vagyok, de a két kis erénycsősz fel-le szaladgál, tehát ma csak lelki táplálékkal szolgálunk egymásnak. Brian otthon gubbaszt, tanul, April pedig dolgozik. Érdekesnek találom, hogy Eva megmondta az igazat a férjének, hogy feljönnek hozzám Mike-kal. Azt elhallgatta, hogy April nincs itthon, de akkor is merészség a részéről, hogy bejelenti, itt leszünk nálunk, nem pedig a játszótéren. A gyerekek kezdenek fáradni, már nem rohangálnak, hanem a nappali közepén ülve játszanak. Mi mint két gondos szülő felügyeljük őket és beszélgetünk, kéz a kézben, amit persze csemetéink nem látnak. Csörög az otthoni telefon, pont az, ami az étkezőasztal mellett van. Kelletlenül felállok, és odasietek. Beleszólok a kagylóba, és igencsak meglepődöm, mikor April válaszol vissza. Most van egy kis szünete, ezért érdeklődik, hogy megy az élet nélküle. Illedelmesen válaszolok minden kérdésére, de már mennék vissza a vendégeimhez. Neki bőven van ideje újabb és újabb kérdéseket feltenni. Természetesen semmi fontos, nem szeretem az ilyet, amikor csak időhúzásból értekezik két ember. Ekkor hangosan felsikít Mike. Örömében teszi, valami nagyon tetszik neki. Még April is meghallja a telefonban, rá is kérdez nyomban, hogy van-e nálam valaki. Most erre mit mondjak? Természetesen az igazat, de csak a részigazságot, ami szinte mindig beválik. Brian és a családja a válaszom. Hozzáteszem, hogy a gyerekek nagy örömmel játszanak, mi, felnőttek pedig társalgunk. Érzem az irigységgel kevert csalódást a hangjában, mert ezt úgy fogja fel, hogy ő egyedül robotol, mi meg szórakozunk. Fura dolgokkal hozakodik elő, ezt megunva hirtelen ötlettől vezérelve megkérdem, hogy akar-e Evával pár szót váltani. Rögtön felvidul, én pedig hangosan odahívom Evát. Meglepett arccal jelenik meg. Hallotta, hogy Aprillel társalgok, ezért kissé tanácstalannak tűnik. Segítek neki feloldódni. Odasúgom, hogy azt hazudtam, miszerint Brian is itt van. Félszegen átveszi a kagylót, és üdvözli a nőt, akinek a férjével van viszonya. A beszélgetésük ennek ellenére nagyon harmonikus és

baráti, már szépen mosolyog, sőt nevetgél is azon, amit én nem hallok. Úgy látom, hosszú beszélgetésre rendezkednek be, ezért kattan egyet az agyam. Eva félig térdel az ülőgarnitúrára. Nézem a fenekét, és nagyon megkívánom. Mögé lépek, és csókolgatni kezdem a nyakát, a tarkóját, majd finoman harapdálom mindkét vállát. Nemcsak én játszom vele, hanem ő is játszik velem, mert hol bal, hol jobb oldalra hajtja a fejét, miközben a feleségemmel beszél. Teljesen felizgulok. Hogy az mennyire játszik szerepet ebben, hogy a vonal másik végén April van, nem tudom, de erre nem is gondolok, csak arra, hogy teszteljem Evát. Meddig hajlandó elmenni ebben a játékban? Fekete nadrágot visel, amit lassan letolok a combján. Semmi reakció, beszél tovább. Most a tangáját is lecsúsztatom. Bal kezemmel az alhasát fogom, jobb tenyeremmel óvatosan előrenyomom a felsőtestét. Eva bedől, és rákönyököl az asztalra, miközben folyamatosan társalognak Aprillel. Mögé guggolok, és vadul birtokba veszem a fenekét, a punciját. Nyalom-falom, ahol érem. Közben minden idegszálammal a nappaliból kiszűrődő gyerekhangokra figyelek, nehogy megint szaladgálni támadjon kedvük a lurkóknak. Merevedésem van, felállok, és besandítok a nappali felé. Gyerekeknek se híre, se hamva. Gyors mozdulattal lejjebb tolom a nadrágommal együtt az alsómat. Tudom, hogy Eva érzi, mi készül mögötte, de nem zavarja. Szorosan mögé állok terpeszállásban, és a farkam belényomom. Könnyedén becsúszik. Pár pillanatig így maradok mélyen benne, majd folyamatos csípőmozgásba kezdek. Gyönyörű fenék van előttem, de én nem azt nézem, hanem a nappali boltívét, ha esetlegesen a két lurkó keresni indulna bennünket. Szerintem nem fognak, mert hallják Eva hangját, és ez nekik elég biztonságérzetet ad, ezért egeknek hála, maradnak, ahol vannak. Én tovább mozgok, Eva tovább beszél. Szeretem hosszasan kiélvezni a szexet, de most minél hamarabb el szeretnék menni. Irtózatosan élvezem a helyzetet, de blokkolja az agyamat a szituáció, frusztrál a gyerekek közelléte. Benyálazom a hüvelykujjamat, és körkörös mozdulattal ingerlem Eva fenekének bejáratát. Újfent semmi reakció, hátra sem fordul. Megőrülök! Eva csak beszél és beszél. Hogy az istenbe tud erre koncentrálni? Mindegy, én gyorsan el akarok élvezni benne, és ezt meggyorsítandó a hüvelykujjam a fenekébe nyomom. Már tényleg nem tart sokáig. Egyre gyorsabban mozgok, majd megmeredek. Érzem a farkam lüktetését, most ürítem bele a spermámat. Még párszor erőteljesen belédöfök, majd nagy sóhajtás közepette kihúzódom belőle. El se hiszem, hogy ilyet meg mertem tenni, de azt sem, hogy ő is asszisztált ehhez. Megpuszilom a fejét, és felhúzom a nadrágom. Ő is ezt teszi, de előtte elvesz egy papír zsebkendőt, amiből mindig van elég a barna bőr kézműves tartóban, ott a telefon mellett. A vállával a füléhez szorítja a kagylót, behelyezi a hüvelyéhez a zsebkendőt, és felhúzza a tangát. Igazít rajta egy kicsit, majd a nadrágot is felhúzza. Ennyi volt. Én óvatosan odaosonok, és bekukkantok a nappaliba, ahol gyerekeink aranyosan játszanak. Visszafordulok, Eva rám mosolyog, majd elbúcsúzik Apriltől, és leteszi a kagylót. – Luke, te őrült! Erre nem számítottam. – Én sem. Bocs, hogy orvul kihasználtam védtelen helyzetedet. – Azért annyira nem voltam védtelen – mosolyog rám hófehér fogait megvillantva. – Akkor azért kérek bocsánatot, hogy nekem jó volt, neked meg nem. – Ki mondta, hogy nekem nem volt jó? – Ö… lehet, hogy izgató volt… de nem mentél el… erre gondolok – hebegem. – Ki mondta, hogy nem mentem el? – Ö… hát… nem éreztem erre utaló jelet.

– Szeretem nézni, amikor zavarban vagy – nevet rám. – Most nem tudod hova tenni az elhangzottakat, ugye? – Valóban zavarban vagyok. – Most megfogtalak? Igen? A tapasztalt Luke most bajban van. – Hát… – Ne dadogj már annyit, mert úgy maradsz. És mivel ezt nem szeretném, mert a határtalan humorodat úgy biztosan nem tudnád kibontakoztatni, amiért élek-halok, ezért a segítségedre sietek. Ez nem pornófilmforgatás volt, ahol a nézőknek meg kell mutatni, hogy mennyire élvezi a nő a szexet. Nem kellett eljátszanom senkinek. Én így is élveztem, sőt. Régen élveztem ekkorát. – Nagy, kerek szemekkel hallgatom, van abban valami, amit mond. – Oké… – kínosan elvigyorodom, mert még mindig zavarban vagyok. Kioktat, igaz, nem negatív értelemben, egy olyan nő, akinek két férfi volt eddig az életében. Tehát van még mit tanulnom. – Mivel úgy látom, elvitte a cica a nyelvedet – nevet rajtam –, és nem tudunk már társalogni, mi megyünk is. – Már helyrejöttem – vágom rá gyorsan. – Remek, de mi tényleg megyünk. Kapok egy puszit, és a gyereke után indul, mi pedig Sarah-val a karomban megint a konyhaablakból figyeljük, amint hazasétálnak. Kell nekem még ez a pár másodperc, nem tudok betelni a látványával. Ki és mi ez a nő? Mire képes? Milyen érzelmei és érzései vannak? Vannak egyáltalán? Hm… Nem tudom kiismerni. Milyen nő az, aki az állítólagos barátnőjével beszél, és hagyja magát a barátnő férje által telefonálás közben megdugni. Érzéki? Kéjenc? Perverz? Ribanc? Mind egyszerre, vagy egyik se? Egyenként átrágom a szavak jelentését. De mind közül a ribanc passzol a mai naphoz a leginkább. Ribanc. Ezt a szót használtam akkor is, mikor nálam volt, és keféltünk, míg Brian az erkélyükön telefonált. Ribanc! Félnem kellene? Inkább félnem, mint örülni. Szerelmes vagyok, ez tény, ezért nem láthatok tisztán a rózsaszín ködön keresztül, de akkor is. Szexmániás vagyok, és Eva is az. Rettenetesen jól néz ki, szép, gyönyörű, szereti a szexet, minden megvan, mit nőben kereshetek. A felsorolt jelzők miatt elfogult is vagyok, de megpróbálok józanul gondolkodni, és így véleményt alkotni. Ribanc. Mindig ide lyukadok ki. Ciki, hogy ezt mondom a szeretőmre és a nőre, akibe szerelmes vagyok. Mert milyen nő az, aki ilyen szituációban szexel? Hm… Azt mondja, óriásit élvezett, de ezt én nem vettem észre. Sem a teste árulkodó jeleiből, sem a hangjából, miközben Aprillel telefonált. Nem zihált, nem sóhajtozott. Olyan monoton hangon beszélt, mint egy hírolvasónő a tévében. Kíváncsi lennék, ha nyalnám a punciját egy hírolvasónőnek az asztal alatt, nyugodt maradna-e a hangja. Tudna-e uralkodni a testén, az arckifejezésén és a hanghordozásán? Evának csak a hangján kellett, a testén nem, mégse láttam, hogy mi zajlik benne. Ennyire hideg és számító lenne? Vagy nem más ez, csak önuralom? Megjátssza magát? Most, a mai délutánon, vagy mindig? Az a jó színésznő, aki a testének és a mimikájának az összjátékával is ki tud mindent fejezni. De az is, aki nem mutat semmit magából. Reggel megint gyűrött az ábrázatom a kevés alvástól. A szokásos reggeli magamhoz térés ma egy kicsit tovább tart. Már a második kávémat iszom, miközben a tegnapi nap jár a fejemben. Mivel nem tudok a témától elszakadni, megfogalmaztam valamit, amit üzenetben megosztok Evával is. Félek, de ezt már sokszor mondtam Neked, Mire fel, tőlem? – kérded. Az nem lehet.

De Te nem látod azt Mi egy érzéki szívet is érzéketlenné tehet. Erre érkezik is a válasza. Félsz? Tőlem? Tényleg? Meg szeretném tudni, mit akartál ezzel közölni, mert nem jövök rá. Személyesen megbeszéljük!

a

tátongó

sebet,

Kint vagyok a tóparton Johnyékkal. Johny meghívott jetskyzni, igaz, nemcsak engem, hanem a csajokat is, mert Allison is itt van a lányukkal, de csak én tudtam eljönni. Így alakult, hála az égnek, hogy a mai napra szólt a meghívása. Figyelem, ahogy Johny repeszt a hullámokon. Jó erős gép. Allisonnal beszélgetek közben, és a szomjamat oltom. Nagyon sokan választották a mai napot arra, hogy ennek a szenvedélyüknek hódoljanak. Ez a tó a sebesség megszállottjaié, nem a fürdőzőké, sem a horgászoké. Kiépített vízisípálya is van. Johny megáll a géppel, mert tankolnia kell. Mikor kész van, nem ül rá megint, hanem odajön üdvözölni. Nem régóta vagyok kint, mikor jelez a telefonom a zsebemben. Eva az. Azt kérdezi, hogy hol vagyok. Odavissza elküldünk pár üzenetet. Találkozni szeretne velem egy óra múlva. Szex miatt, és nem gyereksétáltatásért. Kissé komplikált a dolog, de nem annyira, hogy ne lehessen kivitelezni. Arrébb megyek, és felhívom. Johny és Allison figyelnek, ahogy akkor is figyeltek, amikor még csak üzengettem vele. Nem akarom, hogy hallják, de ezt csak szóban tudom jól lefixálni. A helyzet az, hogy Brian apás napot tart Mike-kal, és így lenne pár órája. Épp ideális, mert nálam sincs otthon senki, csak én itt vagyok a tóparton… De a szex, az szex. És ha Eva erre kér, bolond lennék kihagyni. Eldöntöm, hogy visszaautózom a városba. Már csak egy jó szöveg kell, amivel ki tudom magam menteni Allison és Johny előtt. Ezen töröm erősen a fejem, és visszabandukolok hozzájuk. Szépen beadagolom nekik, persze nem akarnak engedni, mivel most jöttem, felhozzák, hogy még nem is repesztettem a vízen. Majd pótolom, válaszolom, és a kocsim felé indulok. Johny odaszól a párjának, hogy elkísér. Tudom, hogy kérdezgetni akar. Nem szívesen, de állok elébe. – Luke, kérdezősködtem már nemegyszer, de most konkrétan rákérdezek. Neked van valakid? – Úriember ilyet nem kérdez. – Hol vagyunk mi az úriemberektől – vigyorog –, erre a kérdésre egy barát válaszolna. – Mit mondjak? – Azt, amit kérdeztem. – Látva a dilemmázásomat, hozzáteszi. – Lakat a számon, mi, férfiak tartsunk össze jóban-rosszban, de jóban főleg. Na, ki vele! Mélyen beszívom a levegőt, mielőtt válaszolnék. – Oké, de csak azért, mert barátok vagyunk. És tudd, hogy épp most szegem meg egy eskümet. – Milyen esküdet? – Azt, hogy nem beszélhetek róla senkinek, ugyanis megígértem. – Kinek? Hova mész? – hajol hozzám, miközben lehalkítja a hangját, pedig nincs itt már senki, üres a parkoló. – Titkos ügynök vagyok, és a kormánynak dolgozom – jelentem ki fapofával. – Menjél te a picsába! – egyenesedik ki. – Milyen haver vagy te? Vagy engem nem tartasz annak? – Annyira kényes ez a téma, ezért nem akarok válaszolni. – Ha a barátom vagy, akkor igenis válaszolsz – zsarol meg. – Tudom, hogy szereted a nőket, miért nehéz kimondani, hogy igen, dugok valakit.

– Szögezzük le, hogy szerettem a nőket, de most csak távolról tisztelem őket. – Persze-persze, tovább – sürget a kézmozdulataival is. – Oké, van valaki, de nem dugom, hanem szeretkezünk. – Az ugyanaz. – Nem, mert egy úriember, az szeretkezik. – De fent hordod az orrodat. Ki az? – kérdez rá konkrétan. – Azt már nem kell tudnod – terelném a témát, de tudom, hogy nem szabadulhatok. Az órámat nézem, még bőven odaérek, de ezt a beszélgetést most itt abbahagynám. – Tehát lakat a szádon! – Én betartom a szavam – jelenti ki sértődötten. – Miért nem tudhatom, hogy ki az? – Mert az mindegy. – Ki vele! – Ó, Johny! Mire fel ez a nagy kíváncsiság? – A barátság alappillére a kölcsönös bizalom. – A feltétlen bizalom – teszem hozzá. – Igen, az is. Ismerem a csajt, azért nem akarod elárulni? – kérdezi, és látom rajta, hogy elkezdi törni a fejét. Most számba veszi a közös nőismerőseinket, és azt, hogy ki lehet a befutó. – Lehet a kolléganőim közül is valaki, vagy egy csaj, akit leszólítottam az utcán. – Akkor ezt rögtön mondtad volna, de te valakit a látókörömön kívül akartál tartani – mondja, és úgy kombinál, mint a krimikben a felügyelő, ellenben én sem vádlott, sem tettes nem vagyok. Csak egy szerelmes szerető. – Ismerem. Így van? – Kikészítesz, tudod? – Te is a köntörfalazásoddal. Légy szíves, tisztelj meg azzal, hogy megmondod! Én is ismerem? – Igen, és ezért nem szeretném megmondani. – Ismerem… – vakarja gondolkodva az állát. – Nem jövök rá, nevezd meg, kérlek! – Óriási felelősséget bízok rád, mert férjes asszony. – Na ne már! Te kis házasságtörő! Most már nincs kertelés, ki vele! – Az angol királynő. A barátságnak is meg akarok felelni, de a titkomat is meg szeretném tartani. Johny nem vevő a viccelődésemre. – Luke, menj te tényleg a picsába! – most komolyan haragszik, ott akar hagyni. Elkapom a karját, és kimondom a nevet. – Eva az. – Milyen Eva? – húzza fel a szemöldökét, keresi az Eva név tulajdonosait a fejében. – A szomszéd Eva. – Én nem ismerem a te összes szomszédodat, főleg nem név szerint. Én csak egyet ismerek, azt a földöntúli kis bukszát. Azt a fekete hajú, piszok jó kis nőt, akinek kicsi gyereke van. – Ő az. – Hazudsz! – vágja oda nekem Johny. Nagyon meglepődöm, rosszul is esik. Viszont most nem hagy ott, hanem mérgesen az arcomba bámul. Eleget tettem a követelőzésének, és megosztottam vele a legféltettebb titkomat. – Hát ez most rosszulesik. – Nekem is, hogy te mit tartasz a barátságról. – Ezért mondtam meg az igazat.

– Szerinted beveszem, hogy dugod azt a csodás kis csajt? – kérdezi mérgesen. – Szeretkezést említettem – helyesbítek. – Ha nem tudod elfogadni az igazságot, akkor minek firtatod? – Mert ez nem az igazság – vágja oda keményen. – Akkor ide figyelj, mutatok valamit – és a telefonom után nyúlok. Kiveszem, és elkezdek keresni valamit a memóriában. Le szeretném zárni ezt az ügyet, mert az eddig itt emlegetett barátság rovására kezd menni. – Tessék, olvasd! Eva: Szia, hol vagy? Luke: Gondolatban a bugyidban, mint mindig. Eva: Ez az állandó szexmániád! Hol vagytok? Luke: Ez egy szeretőtől alapelvárás! Nemde? Eva: Pontosan. Nem válaszoltál, hogy hol vagy most, mert tudom, hogy nem otthon. Luke: Strandon. Eva: Egyedül, mármint Sarah-val? April elvileg dolgozik. Kimész a strandra fürdőruhás csajokat nézegetni? Johny gyorsan elolvassa a sorokat, és a szám mellett ott van a küldő neve. Nincs már mit bizonyítanom. – Bocs az előbbi hülyeségemért, és sajnálom, hogy hazugnak neveztelek, de túl sokáig húztad az idegeimet – közli zavartan. – Spongyát rá, de most tényleg mennem kell. – Csak egy gyors kérdés. Hogy a picsába szedtél fel egy ilyen gyönyörű csajt? – Szomorú, hogy ki sem nézted ezt belőlem. Egyszerűen az ölembe hullott. – Basszus, döngeted ezt a csajt… Luke, állati mázlid van! – Szeretkezünk – helyesbítek megint, majd otthagyom a teljesen elképedt barátomat. Most már sietnem kell, nyomom a gázt, de csak módjával. Fél óra múlva a házunk előtt vagyok. Eva is befut, és egymásnak esünk. Hú, ez nem semmi egy menet volt! Menet alatt a szeretkezést értem, és nem az orgazmusok számát. Nekem kettő sikeredett, Eva még szerencsésebb volt nálam. Nem tud megszólalni, mert kapkodva veszi a levegőt. Közben a tenyerével kisimítja izzadt arcából a fekete haját, amiért olyan nagyon odavagyok. – Teljesen leizzadtam, ha nem gond, dobnék egy zuhanyt – jegyzi meg pihegve. – Egy ilyen aktív szeretkezésben mindig úgy megizzadok. Miért fontos annyira neked, hogy az aktuális csajod ennyiszer elélvezzen? Hogy magadhoz láncold? – Szeretek örömet okozni és szeretek adni – válaszolom. – Szép tulajdonság – simogatja a mellkasom. – Köszönöm. Ha már tudsz beszélni, esetleg kérdezhetek valamit? – Mivel teljesen ki van készülve a puncim, csupa fül vagyok. – Mit szólnál, ha azt mondanám, elmondtam egy barátomnak az afférunkat, és megkérdezném, hogy te elmondtad-e valamelyik barátnődnek az esetünket? – Nagyon nem örülök neki, felelőtlen vagy… én nem mondtam el senkinek, és kértelek, hogy te se tedd… – Igen, de Johny… – Figyelj, Luke – emelkedik fel. – Elmondanék valamit, hogy megérts. Soha, de soha nem tudhatod, hogy az, aki ma a legjobb barátodnak tűnik, nem lesz-e holnap a legádázabb ellenséged. – Egyik napról a másikra? – húzom fel a szemöldököm. – Nem szó szerint. De semmire sincs garancia. Nekem van több barátnőm is, sokat csacsogunk, és igenis kipletykálunk bizonyos dolgokat. Még a szexről is beszélünk. De részemről csak bizonyos határig.

Ismétlem, a barátok tudnak egy idő után álnokok is lenni. Sohasem tudhatod, mikor lesz egy barátodból ellenség. Nem szabad esetleges támadási felületet hagyni. Ez a mi titkunk, és kész. Érted? – Igen. Tényleg van abban valami, amit mond. Fiatal kora ellenére elég tapasztalt ez a lány. – Nem kell dicsekedni, se több, se kevesebb nem leszel a másik szemében azzal. – Én nem vagyok egy dicsekvő típus, sőt volt, hogy egy afféromat le is tagadtam. – Gondolom, férjnél volt a csaj, és ezért. – Nem, szingli volt. – Akkor ki előtt tagadtad le a bimbózó románcodat? – mosolyog rám. – A munkatársaim előtt. – Azt hittem, okosabb vagy, mint hogy munkahelyen flörtölj. – Félreértesz. – Segítenél, hogy tisztán lássak? – markolja meg a farkamat. Imádom, amikor így motivál. – Dolgoztam egy vidéki cégnél, rögtön a diploma után. Totál nyugis környék volt. Egy péntek este elmentünk iszogatni a srácokkal, amit már máskor is megtettünk. Volt ott egy jópofa szórakozóhely, biliárd, darts, asztali foci meg sok pia. – Pia vagy pina? – Ne gonoszkodj – puszilom meg. – Alkoholra értettem. Tehát odahajtottunk a cég mikrobuszával, szerintem többen voltunk benne, mint ahány ülés volt, de ez már mindegy. Az alkoholos befolyásoltságot három csoportba lehetett kategorizálni. Főszereplőnk, Mark, aki a sofőr szerepét vállalta, semmit sem ivott. Aztán, akik nagyon sokat ittak, ez volt a többség, és én meg egy-két srác, akik csak módjával ittunk. – Mark az nem férfinév? Hogy lehet egy férfi a főszereplő egy szexuális kalandodban? Van olyan, amit még nem mondtál el a múltadból? – játssza meg magát, aztán jót nevet az ábrázatomon. – Mikor élem meg, hogy nem szólsz egyszer bele a mondanivalómba? – Bocsi, tiéd a pálya! – hasal rám. – Mark volt sztoriban a reménytelen szerelmes. Ott szórakozott azon az estén a szerelme tárgya, egy kis csaj is. Aranyos kis felszolgáló volt, akibe fülig szerelmes volt az említett Mark, aki tipikus vidéki srác volt. Pirospozsgás, szeplős, bajuszos, kövérkés fiú vöröses hajjal. – Jaj, ne, ebből a felsorolásból már egy is sok! – nevet fel Eva. – Ő megnyerte az összeset. Tehát lehet, hogy pont ezek miatt, vagy csak alapból nem volt sok bátorsága, de a mi Markunk mindig csak messziről szemlélte a lányt, nem mert hozzá szólni. – Nem is beszélgettek? – Azt igen, de ezekből a témákból rendre kimaradt, hogy ő mit érez. Gátlásos és szégyenlős volt. Ezekkel a tulajdonságokkal pedig nem lehet befutó valaki. Én voltam az egyetlen a kollégák közül, aki még nem tudta, hogy ő mennyire odavan a lányért. Ja, és a lány se hallott erről. Aztán a sok alkohol hatására megeredt a srácok nyelve, és elkezdték nógatni Markot, hogy végre lépjen már. De ő nem mert. Próbáltak neki segíteni, meghívták egy csocsóbajnokságra a lányt. Ehhez négy játékos kell. Mark alkotott egy csapatot a lánnyal… – Ezek szerint csak volt köztük valami viszony. – Köszönőviszony. – Annál azért több kellett.

– Ismerték egymást, mert Mark napi szinten bejárt süteményt enni a cukrászdába, ahol a lány dolgozott. Gondolom, ilyenkor azért csak beszélgettek, ha másról nem is, az időjárásról. Tehát a felállás, Mark a csajjal az asztal egyik oldalán, a másikon én meg egy srác, akivel az irodán osztoztam. – És csodák csodája, te pont a lánnyal szemben játszottál, hogy láthasd a dekoltázsát, mikor behajolva forgatja a csocsó rúdját. – Nem így volt. Látok én keresztbe is, de mivel a csaj kancsal volt, direkt nem szemben voltam, mert azt akartam, hogy észrevegyen. – Kancsal volt? – nevet fel. – Dehogyis, csak az állandó gyanúsítgatásaid miatt mondtam. – Olyan lüke vagy, totál elhittem. – Vigyázz, mert durcás leszek. Az mellékes, hogy ki hol állt, jól elvertük őket. Aztán ittunk pár sört. Ki többet, ki kevesebbet, Mark semmit, csak kólázott. Jól sikeredett a buli, de mivel senkinek sem volt tanácsos ezek után autóba ülnie, úgy döntöttünk, hogy kiveszünk pár szobát valahol a közelben, és reggel megyünk haza. Kérdeztük a lányt, hogy tud-e a környéken egy megfizethető motelt. Ismert egy jót és egyben elég olcsót is, de azért kicsit autózni kellett. Nem baj, a mi Markunk nem ivott, és mi csak az utasai voltunk. A lány beült a kocsijába, ami majdnem teljesen olyan volt, mint az én kis sportautóm. Felajánlotta, hogy kis kerülő bár, de arra hajt, mi pedig kövessük. Mikor mi, férfiak egyedül maradtunk a kisbuszban, jött a jobbnál jobb javaslat arra, hogyan kellene Marknak felszednie a lányt. Szabadkozott, hogy ő nem olyan beszédes, mint én. Erre a többiek elkezdtek engem kérlelni, hogy ha már Mark ilyen mulya, akkor legyek olyan kedves én felnyitni a lány szemét, de ha lehet, akkor most azonnal. Ez most a megfelelő alkalom erre, véleményezték, amiben Mark is egyetértett. Ezért rávillantott a fénykürttel az előttünk menő kocsira. A lány leállt az út szélén, én pedig a nógatásnak eleget téve előrementem. – Miért érzem azt, hogy ez volt az a pillanat, ami derékba törte Mark házassági szándékát? – mosolyog rám Eva. – Várd ki a végét! Beültem mellé, és kérdeztem, hogy messzire vagyunk-e még. Nyolc-tíz kilométer, válaszolta, ami nem sok, ezért a tárgyra tértem. Megkérdeztem, hogy érzékel-e valamit abból, ahogy Mark érez iránta. Nem lehet nem észrevenni, válaszolta, aranyos fiú, jó vele szórakozni, de semmi más. Nem tudja elképzelni, hogy ő viszonozza Mark érzéseit. De fordult a helyzet, és ő is kérdezett. Milyen férfi az, aki más malmára hajtja a vizet? Csodabogárnak vélt, hogy Markot segítem helyzetbe hozni. Azt rég észrevette már, hogy neki tetszik, de rajtam a legapróbb jelet sem látta. Szemrevalónak tituláltam, de mivel Mark lépéselőnyben volt, én morális okok miatt nem akartam indulni ezen a versenyen. Aztán már nem is tudom, hogyan, de megtörtént a baj. – Te ártatlan bárány – mélyeszti belém a körmét. – Ne! Ez fáj. Nem én akartam beülni a kocsijába, én csak küldetést teljesítettem. – Akkor is, mikor megdugtad? – szisszen fel. – Dugni? Nem szép szó, főleg egy hölgy szájából. Kis testi kontaktus volt azon az estén. Egyszeri alkalom, ennyi. – Kimaradt a sztoriból, hogy hogy tagadtad le. – Ja, igen. Tehát elvitt minket egy autós motelba. Kivettünk pár szobát, mindenki fogta a kulcsát és ki-ki ment a sajátjába. Volt, aki kétágyasba, mert az úgy olcsóbb volt, de én senkinek sem akartam a részeg horkolását hallgatni, így külön szobát kértem, ami a többiekétől távolabb esett. Éppen egy forró zuhanyt akartam venni, amikor egyszer csak kopogtak. A lány volt az, azt hittem, már rég messze jár. De nem, ott

állt az ajtóban, pedig láttam elindulni a kocsival. Azt mondta, érdekelné még pár dolog a mi Markunkkal kapcsolatban. Én kitártam a szobaajtót… – Ő meg széttárta a lábát… – Szóval kitártam a szobaajtót, hogy ne álldogáljunk a küszöbön. Aztán valóban, egyszer csak azt vettem észre, hogy a combja közt vagyok. – Luke, én nem tudok kiigazodni rajtad. Most úgy dicsekszel, mint egy ötéves, aki arra büszke, hogy felmászott az almafára. Mit tagadtál le és kinek? Nem ezért kezdtél bele a mondandódba. Elindulsz Ádámtól és Évától, aztán elfelejted, mit is akartál mondani. – Oké, akkor sietek. Annyi probléma adódott, hogy pár srácnak égett a gyomra, és kimentek kólát venni az automatából, ami… – kezdek bele, de nem tudom végigmondani, mert csattan rajtam Eva keze. Ezt, gondolom, azért kaptam, mert a szokásos beszédtempó kétszeresével hadartam. – Olyan őrült vagy, lassabban. – A kólaautomata ott állt a tornác alatt, és a srácok észrevették a lány kocsiját, ami az én szobám előtt parkolt. Rögtön elindult a susmus. Visszamentek a szobájukba, és órákon át figyelték, hogy mikor kapcsoljuk le a villanyt. De nem kapcsoltam le, mert szeretem látni a… – A puncit, mondd ki nyugodtan. – Ezek szerint jól ismersz. Megvolt a szex, a lány pedig elbúcsúzott. Természetesen a srácok látták, hogy elhajt a kocsival. Másnap reggel nagyon nyomott hangulatban visszaautóztunk a céghez, és mindenki hazahúzott. Aztán hétfőn az ebédszünet után pár srác az épület sarkán cigizett. Odaintettek, és rákérdeztek, hogy megfektettem-e a csajt. Mondtam, hogy nem. De ők látták a kocsit, meg hogy égett nálam a lámpa. Persze be volt húzva sötétítő, csak fantáziálgathattak. Másnap persze elkezdtek faggatni. Ekkor átmentem ellentámadásba, és rákérdeztem, ha égett végig a lámpa, akkor hogy szexeltünk volna? Tényleg csak beszélgettünk Markról, és bemelegítettem neki a terepet. – Istenem! Bemelegíteni a terepet… Ha rólam csak egyszer is így beszélsz, neked véged van! – Nyugalom, nekem te vagy a földre szállt angyal, és a legszebb istennő egy személyben. Nem tudom, hogy ilyen régimódiak voltak-e a srácok, hogy mindig sötétben nyomják, de bevették a történetet. Ekkor futott be éppen Mark az orrát lógatva. Szomorú volt, hogy nem azt tettem, amire kértek, hanem én fölöztem le a hasznot. – Ezek épeszűek voltak, vagy tök hülyék? Odaküldenek egy ilyen kaliberű pasit, mint te, ahhoz a csajhoz, és ezek után még csodálkoznak? – Ez nem kaliber kérdése, hanem sokkal inkább jellemé. Meginogtam, mert a lány akart engem. Nem szép, de ez van. Marknak is logikusan hangzott a védekezésem, hogy égett a lámpa végig, vagy mert hinni is akarta, de bevette. Ez a teljes történet. Aprillel mindketten bajban vagyunk a munkabeosztásunkkal. Én nem tudom csak délelőtt elintézni, amit vállaltam, az meg hogy néz ki, hogy délután az ügyfelek részére már lehúzom a rolót? Miféle tanácsadó vagyok? Aprilnek pedig egyre nehezebb alkalmazkodnia az elvárásokhoz. Ha delegáció jön, értekezlet van vagy kiállítás, esetleg szakmai bemutató, azok egész embert kívánnak. Kezd sok fejtörést okozni a gyerekfelügyelet. Hároméves kor előtt nem akarjuk Sarah-t sehova se beadni, ez nálunk elvi kérdés. De segítségre van szükségünk, egy bébiszitterre. Erre a következtetésre jutottunk Aprillel, de még mindig nem tudjuk rászánni magunkat. Nem egyszerű valakire rábízni a legnagyobb kincsedet. Ki az, akiben úgy megbízhatsz, hogy nyugodt szívvel dolgozz azalatt, amíg ő a lakásodban van a lányoddal? Természetesen rengetegen ajánlkoznak különböző

fórumokon, de az nekünk túl személytelen. Mi egy ismerős által már kipróbált személyt szeretnénk, aki már bizonyított. A szüleim jöttek hozzánk látogatóba, aminek nagyon örülök. Anyámék már péntek kora délutántól itt vannak, megy a babázás ezerrel. Sarah élvezi a minden irányból rázúduló figyelmet és szeretetet. Én egy hosszú listával bevásárolni indulok. Hazafelé Tommy rám dudál, látom a tükörben, hogy mögöttem van, de én továbbra is a magam tempójában haladok. – Luke, mi lesz veled, ha öregember leszel? Mínusz hússzal fogsz közlekedni? – mondja, miután beparkolt mellém. – Lassan járj, tovább élsz! – Lassan jársz, később érsz haza. Nem sietsz ma randira? – halkítja le morgó hangját. – Ne is kérdezd! Az egész hétvége kilőve. – Menstruál a drága? – vigyorog rám. – Mikor zavart ez engem? – válaszolok kérdéssel a kérdésére. – Való igaz, ezt nem tudhatom. Akkor mi a gond? – Anyámék vannak nálunk egészen vasárnapig. – Luke, hadd kérdezzem meg, hogy miért vagy az utóbbi időben olyan kedvetlen? – Kedvetlen? Én? – Igen, te. A humorod a régi, jön is belőled vég nélkül, az rendben is van. De valami még sincs rendben. – Hidd el, minden a legnagyobb rendben. Mi okom lenne panaszra? Van egy tündéri lányom, és amióta Evával vigasztalódom, Aprillel sem balhézunk sokat, mert átlépek a problémákon. Ráadásul remek a szerelmi életem, ráadásul azzal a lánnyal, aki másnak elérhetetlen álom. – Én ezt akkor sem tudom elfogadni. Nem túl nagy teher neked ez a kapcsolat? – Be akarsz segíteni? – kérdezem nevetve. – Bevallom, eljátszottam már a gondolattal, de csakis baráti segítségből tenném – vág nevetve hátba. – De a viccet félretéve, tényleg minden oké? – Aha – mást nem tudok tenni, csak bizonygatni, hogy igen. Természetesen okoz kisebb-nagyobb gondot ez a sok hazudozás meg időegyeztetés, de a stressz szerintem velejárója egy ilyen tiltott kapcsolatnak. – A munkahelyed is oké? – Az is rendben, de tényleg ott is nagyok az elvárások. Többet dolgozunk, és ezt baromi nehéz összeegyeztetni, nemhogy még minden másra is figyeljek. – Akkor csak túlvállaltad magad? – Pontosan ez van. Sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Ismerős szlogen, nem? – Most az impotenciádra utalsz? Mert ha igen, akkor tényleg muszáj lesz besegítenem – használja ki a helyzetet, amit én is ugyanígy reagáltam volna le. – Kissé mellélőttem ezzel a hasonlattal, nem erre gondoltam, de le a kalappal, jó poén volt. – Köszönöm. Luke, ha valami gond van, és ez most nem vicc, szólj. Sarah-t is hozhatod, ha úgy alakul. – Fogok vele élni, előre is örök hála! Vasárnap van, a szüleim már felébredtek, én pedig mint illedelmes házigazda, reggelihez terítem épp az asztalt. Kész is vagyok, de közlik, hogy még nem éhesek, így készítek egy teát, s javaslom, hogy az erkélyen fogyasszuk el a friss levegőn. Benne vannak, mert mi lehet szebb annál, mint a kora

reggeli napfényben ücsörögni. Eddig minden rendben is van, de elkezdenek kérdezősködni. Majdnem olyan észrevételeik vannak, mint tegnapelőtt Tommynak. Ezek összebeszéltek a hátam mögött? – Fiam, minden rendben van köztetek? – használják ki a reggeli időpontot, mert April még alszik. – Igen. – Máshol van a gond? – Milyen gond? – Valami gond van, érzékeljük, csak nem tudjuk, mi az. Nem látunk bele az életetekbe, de azt tisztán látjuk, hogy valami nincs rendben veled. Igen, veled, mert Aprilen nem látunk változást, csak rajtad. És nem csak mi vettük ezt észre. – Belém akartok valamit beszélni? – Nem, mi örülnénk neki a legjobban, ha nem így lenne. A nővéred is megjegyezte már ezt. Valamit érez ő is, de nem tudja, mit. – Én sem tudom, nincs miért kongatni a vészharangot. – Nem is az a célunk, sokkal inkább segíteni szeretnénk, ha igényled. – Kölcsönt, azt adhattok, de másra nincs szükségem. – Anyagi gondjaitok lennének? – kérdezi anyám, de valójában ezt csak témaelterelésnek szántam. – Nem! Nincs semmi problémám. – Fiam, te most tereled a szót? – avatkozik bele apám is a beszélgetésbe. – Csak a privát véleményemet közöltem. – Nyugtass meg minket, hogy nincs miért aggódni. – Írásba is adom, de most már menjünk reggelizni. Allison telefonált Aprilnek, miszerint Johny egyik ismerősénél lenne egy felszabaduló fiatal bébiszitter, Katie, akiben vakon megbíztak. Annyi információt közölnek róla, hogy pultosként dolgozik egy szórakozóhelyen, főleg az esti órákban és a hétvégén. Szuper, nekünk a hétvége mindig szabad, sokkal inkább hétköznap lenne rá szükségünk, késő délutánig. Én nyertem meg a feladatot, hogy ismerkedjek meg a lánnyal. Johnyékhoz kanyarodnom, ahonnan aztán ő elnavigál Katie munkahelyére. Pár kereszteződés, és már ott is vagyunk. Még alig lézengenek a bárban, hisz korán van még szórakozni, de a lényeg, hogy a lány már dolgozik. Mikor meglátja Johnyt, mosolyogva üdvözli. Hoppá, nagyon szép arca van! Szőke hosszú haj, melyet copfban visel. Vékony, finom nyak, meglehetősen széles váll. Egy barna színű, feszes felsőt visel, ami remekül áll rajta. Kiszolgál pár vendéget, aztán kijön a pult mögül. Megint csak hoppá! Világoskék feszes farmer van rajta, nagyon csinos. Most látom csak, hogy a hosszú, befont haja majdnem a combjáig ér. Teljesen olyan, mint hamupipőke. Hú, nagyon jó kis nő. Épeszű nő be se engedné a házába, mert olyan jól néz ki, hogy minden apuka kanos lesz, ha ránéz. Én se ilyen csajra számítottam, de nehogy azért diszkrimináljak valakit, mert túl jól néz ki. Bemutatkozunk, elvileg tudja, hogy miért jöttem. Váltunk erről pár szót, rögtön összetegeződünk, és abban maradunk, hogy szeretné látni a kislányt és a környezetet. Egyetlen probléma, hogy nincs kocsija. – Tudom, hol van a milliomosnegyed, de én nem szoktam arra járkálni. – Inkább csak jó környék, drága házak, lehet, hogy vannak milliomosok is, de ez az én esetemben nem így van – szabadkozom. – El ne hidd, van itt pénz, kérhetsz, amennyit csak akarsz, aztán majd felezünk, mert én hoztam a melót – próbál vicceskedni Johny.

– Biztos megy oda buszjárat is. – Igen, van busz, hiszen az ott lakó gyerekek suliba járnak. És tényleg nem mindenki kőgazdag a környéken, vannak felnőttek is, akik buszoznak. – Jó, megkeresem az interneten a városi menetrendet, és egy megbeszélt időpontban ott találkozunk. – Mi lenne, ha a megbeszélt időpontban elhoználak kocsival, velem lesz a lányom is, így rögtön meg is ismerheted. Aztán megmutatom a lakást is. Hozlak-viszlek, így rendben van? Aztán pedig eldöntöd, hogy megfelel-e neked. – Rendben, és a feleségedet is szeretném megismerni. – Ő egy hárpia – szól közbe Johny. – Felírom a címet, csak hogy rákereshess a neten, és itt van a számom is. – Két nap múlva megfelel? – kérdezi Katie, és ő is megadja a telefonszámát. – Tökéletes. Honnan hozzalak el? Mi a címed? – A legjobb lesz, ha ide jössz. – A munkahelyedre? – Nem fogok dolgozni, de szeretek itt lenni a szabadidőmben is a kollégáimmal. – Akkor ebben maradunk, szia. – Sziasztok – köszön el, és visszamegy dolgozni. Nagyon jó teste van, látni rajta, hogy sportol. Visszaviszem Johnyt, közben ömlik belőle a hülyeség. – Hogy fogod nekem meghálálni, ha ez a lány is az ágyadban köt ki? – Nincs abban már több hely, Eva ki is nyírna érte. – Nem tudnád rávenni egy hármas szexre? – vigyorog rám. – Még be se fejezném a mondatot, már át is vágná a torkomat. – Ilyen kemény a csaj? Titokban valami kommandós? – Inkább csak meglehetősen féltékeny. – És azt hogy meséled be neki, hogy Aprilt nem döngeted? – folytatja a kérdezősködést. – Nem kell neki semmit bemesélni, tudja, hogy a házasságban szex is van. – Amiből neked sok jut mostanában. April, Eva, és lehet, hogy a szőkeség is… Eva szó szerint megtáltosodott a szerelemtől. Ilyen gyönyörű fekete hajjal nem is nehéz, valóban olyan, mint egy táltos paripa. Néhány napja észrevettem, hogy olyan dolgokról beszél, amiben nem lenne semmi fura, ha nem mással lennénk házasok. Például arról, hogy milyen szép lenne, ha közös célokat tűznénk ki, és azokat közösen elérnénk. Hm… Nem lenne ebben semmi furcsa, ha két egyedülálló fiatal lennénk, vagy két elvált ember egy-egy gyerekkel. De mi mindketten házasok vagyunk. Ezért az öröm és a bánat egyszerre, ez utóbbi vaskarommal tudja marcangolni a belsőmet. Eva egymás után vet fel olyan dolgokat, amik a jelenlegi helyzetünkben elérhetetlenek. Minek kecsegtet a szavaival ez a lány? Ha kecsegtet egyáltalán. Sarah velem van, és a felé a szórakozóhely felé tartunk, ahol két napja Johnyval voltunk bébiszitternézőben. Kéz a kézben besétálunk az alig hároméves lányommal. Bent, az épületben a pultnál találom Katie-t, de most az innenső oldalon. Nem dolgozik, hanem egy bárszéken ül, és egy fiatal nővel beszélget. A pultos lány, aki most szolgálatban van, érdeklődve néz ránk. Ezt észrevéve a leendő segítségünk hátrafordul. Mosolyogva ugrik le a magas székről, és felénk siet. Engem csak gyorsan üdvözöl, majd leguggol Sarah-hoz. Vele hosszasan eltársalog.

– Nagyon szép ez a kislány. Kicsinek majdnem teljesen így néztem ki. Ó, bocs, ez félig öndicséretnek hangzott. – Nem annak vettem, de el tudom képzelni. – A szüleim lakásában a falon sok kép van kitéve rólam, azokon kiköpött így néztem ki. – Szép kislányból szép nagylány lett. – Ó! – kissé elpirul. – Köszönöm. – Mehetünk? Megmutatnám akkor a gyerek után a lakást is. – Persze. Visszasiet a pulthoz. A másik lány kihozza a válltáskáját a pult mögül, és megölelik egymást. Látszik, hogy nemcsak munkatársak, hanem egyben barátnők is. A másik lány folyamatosan figyelt minket, biztos tudja, hogy mi járatban vagyok. Gondolom, majd később véleményt cserélnek. Már kifele tartunk az épületből, közben Katie-t figyelem, aki kézen fogva megy előttem a lányommal. Ez a kis manó meg csak cseveg és cseveg, mintha már ezer éve ismernék egymást. Azonnal kölcsönös szimpátia volt köztük. Ez jó jel. Végigszalad a szemem a lányon. Ma farmer helyett egy bézs színű feszes nyári nadrágot visel elegáns, fehér pántos felsővel. Nekem a múltkori ruházata jobban tetszett, mert az sokkal jobban állt neki, de az alakja nem változott, most is olyan csinos és sportos, mint két napja. Sarah a kocsihoz vezeti. Mikor kifordulok a parkolóból, beszélgetésbe kezdünk. – Te úszol? – A széles vállaimra célzol? Nem, bár sokan megkérdezték már. Nem úszom, hanem mászok. – Mit? – Sziklafalat. Szabadidőmben hegyet mászok. – Nem egy tipikus női elfoglaltság. – De, hidd el, sok nő űzi ezt a sportot. Én véletlenül kerültem közéjük, a mostani barátom profi hegymászó. Te próbáltad már? – Nincs az az isten! Tériszonyom van. – Nekem is az volt, de leküzdhető. – Téged a szerelem segített ebben, de engem mi motiválna? Nem, ez nem az én világom. Ő is kérdezget, hogy mit dolgozunk, milyen munkabeosztásban, mit sportolunk, mi a hobbink. Közben hazaértünk. – Hú, ez ám a szép környék! Nem semmi a kilátás. – Az erkélyről jobb, onnan látni a fél várost. Ha nem zavar, előremegyek. Felveszem a karomba a lányom, aki puszit cuppant az arcomra. Belépünk a hűvös lakásba. Futunk egy kört, a lényeg a gyerekszoba, a konyha és a nappali. Nem dicsekedni akarok, de az erkélyre is kimegyünk. Itt leesik az álla, pedig hozzá lehet szokva a magassághoz. Kifejezi az elismerését. Én az órám nézem, Aprilnek már itt kellene lennie. Tudja nagyon jól, hogy jön ma a lány, kértem, hogy siessen. Itallal kínálom Katie-t, és biztatom, hogy foglaljon helyet. Megemlítem, hogy nálunk nem kell takarítani, sem főzni. Hálásan bólint. De Sarah is kis figyelmet követel magának, a kedvenc állatos könyvét mutatja neki. A lány lapozgatni kezdi. Sarah-nak minden oldalhoz, minden képhez van megjegyzése. Ekkor végre hallom a kulcs fordulását a zárban. April elnézést kér a késésért, és mosolyogva a kezét nyújtja Katie-nek, hogy bemutatkozzon. Most már hármasban beszélgetünk a lehetőségről, illetve arról, hogy valakire szükségünk van, aki besegít. Elmondjuk, hogy mikor szeretnénk rá számítani, és milyen gyakran. Bólogat. Mikor már nincs több kérdés, azzal búcsúzik el Apriltől, hogy pár nap múlva választ ad, mert más tevékenységekkel is össze

kell hangolnia mindezt. Megértjük, várjuk a jelentkezését. Hazaviszem, mert vendég jelentkezett be estére, méghozzá Joe, és April még le akar zuhanyozni addig. Sarah is itt marad, ezért csak ketten indulunk le a lépcsőn. A lány egy elegáns, de mégsem hivalkodó telitalpú magas sarkút visel, ezért óvatosan maga elé nézve lépeget mellettem. Kifordulunk a sarkon, és meglátom Evát, aki az ő garázsuk melletti lépcsőn jön fel éppen, két nagy bevásárlószatyrot tartva a kezében. Ő is észrevesz minket. De hogy néz?! Ajjaj! Szemében a meglepettség, harag, fájdalom, gyűlölet, kíváncsiság és a gyilkos szándék egyszerre van jelen. Ha lehetne a tekintettel ölni, már halottak lennénk. Odaköszönök neki, kelletlenül válaszol, szinte nem is hallom, csak a szája mozgásán látom. Felé indulnék, hogy pár szóban ecseteljem a dolgok állását, de villámló tekintettel elsiet, esélyt sem adva, hogy megnyugtassam. Hogy a lány mit vett ebből észre, azt nem tudom. Nem vagyok nőből, de szerintem egy másik nő ebből a tekintetből azonnal kiolvassa a rivalizálást, a féltékenységet. És mikor féltékeny egy nő a másikra egy férfi miatt? Ha annak a nőnek valami köze van ahhoz a férfihoz. Ennyi az egyenlet, nem nehéz felállítani. Még be sem indítom a motort, már jelez is a telefonom. KI EZ!!! Nagybetűvel, kérdőjel helyett három felkiáltójellel érkezik az üzenet. Ezek szerint baj van. Bocsánatot kérek a lánytól azzal, hogy ez most fontos, erre az üzenetre reagálnom kell. A leendő bébiszitter. Később tudunk beszélni? Csak annyit ír vissza, hogy SZIA!!! Kínomban felnevetnék a tipikus női reakción, de nem tehetem, mert itt ül mellettem a lány. Megint csupa nagybetű, de itt most helyénvaló a felkiáltójel, amivel nagyon nyomatékosítani akarja, hogy hagyjam békén. Jaj! Próbálok ettől elvonatkoztatni, és a visszaúton a lánnyal beszélgetni. Kattog az agyam, nem tudja elnyomni azt, ami bennem zakatol. Kikészít ez a csaj! Kikészít a szerelem! Mire visszaérek, már Joe is nálunk van. Erre akadt üzleti dolga, és bejelentkezett, hogy megnézné a lányokat. Sarah csillogó szemmel bontogatja az ajándékát. – Jó, hogy itt vagy, én még nem vagyok kész. Kell még egy kis idő – hagy magunkra April. Sarah tovább küzd a csomagolópapírral, ezen mosolygunk. Felajánlom, de nem kéri a segítségemet. Harcos kis amazon. Ellenben Joe elfogadja a felkínált italt. – Luke, te fogytál? – kérdezi, mikor már kényelembe helyeztük magunkat. – Kicsit. Télen fel, nyáron le, a természet örök körforgása. – Szerintem meg sokat. Olyan mélyen ülnek a szemeid, és az arcod is nagyon nyúzott. – Pedig csak a szokásos. Levetkőzzek, megnézed csupaszon a testem? – vigyorgok rá. – Majd máskor, talán kettesben egy lakatlan szigeten – veszi a poént. – A viccet félretéve, tényleg nagyon szarul nézel ki. – Komolyan mondod? – tapogatom meg az arcomat. – Való igaz, kissé fáradt vagyok. Sok minden szakad rám, ezért is keresünk bébiszittert. – Tudom, most mondta April, hogy azért nem vagy itthon, mert egy szép kis csajt furikázol. Kár, hogy elkerültük egymást és nem láttam. – Bizony – bólogatok elgondolkodva. Tényleg, milyen kár, hogy Eva helyett nem Joe-val futottam össze odalent… – Mikor kezd? – Még meggondolja, hogy összeegyeztethető-e a munkájával.

– April nem mondja, hogy külsőleg hogy megváltoztál? – Nem – jelentem ki csodálkozva, mert nem értem, mire céloz. Nyáron mindig fogyok, ez tény. – Lehet, mert ő mindennap lát, és neki nem olyan szembetűnő a változás. – Pontosan mire érted ezt? – Nem tudom megfogalmazni, de olyan más vagy, és bocsáss meg, de nem jó értelemben változtál. – Nem kell bocsánatot kérni, főleg az után, hogy azzal kezdtél, milyen szarul nézek ki. Akkor igyunk a szép emberekre – emelem nevetve koccintásra a poharam. Joe marad még egy órát, de aztán kocsiba ül, mert estére szeretne hazaérni. Javaslom, hogy lekísérem. Már ott állunk a kocsija mellett, még egyszer egymás tenyerébe csapunk. Kényelmesen elhelyezkedik az ülésben, de még valamit mondani akar. – Rájöttem, mitől olyan furák a szemeid. Talán belefáradtak, hogy annyit bámulod azt a lányt. – Meglehet. – Itt laknak még? – Igen, ma láttam, amikor hazajött a bevásárlásból. – Megyek, téged pedig jobb bőrben szeretnélek látni legközelebb. – Oké, nemsokára úgyis vedleni fogok, és kukába dobom ezt a régi, kopott bőrt – simogatom meg játékosan az arcomat. – Luke, a humor nem véd meg mindentől. Vigyázz magadra! – Jó utat! Lassan lépdelek a lépcsőkön, közben a fejemet vakarom. Első dolgom az lesz, hogy a tükörbe nézek, mi rosszat láthatnak a kinézetemben. Anyámék, a tesóm, most meg már Joe is. Több szem többet lát alapon el kellene fogadnom a kritikát, de előbb lássuk azt az önarcképet a tükörben. Az első utam a fürdőszobába vezet. Tényleg kissé nyúzott a fizimiskám, a szemeim is picit vörösek, de ezt az idegi fáradtság rovására írom, amit Eva mai jelenete okozott. Másnap reggel kis fejfájással ébredek, aminek tudom az okát. A telefonomért nyúlok, de meggondolom magam, elvileg Eva azt írta, hogy szia. Jobban lezárta ezzel a szóval a telefonomat, mintha én kapcsoltam volna be a billentyűzár funkciót. Nem pitizek. Fogadalmam nem tart ki a nap végéig. Mikor este se jön üzenet tőle, megengedek egy jelzésértékű szóváltást. Szia, meddig tart az a „SZIA!!!”? Várom a választ, de várhatom, mert hamarabb jött álom a szememre, mint az ő békülési ajánlata. Hm… Nekünk most tényleg ki kellene békülni? Miért? Valamelyikünk megsértette a másikat szóban vagy tettben? Én nem. Nem fogok csak azért bányarémekkel mutatkozni, hogy őt ne kapja el holmi féltékenységi roham. Részemről ennyi. Tehát Evának kell lépnie, mert tegnap este én már léptem. Neki csak reagálnia kellene, és annyit közölnie, hogy BOCS!!! De így is tökéletesen megfelelne: Bocs! Vagy egyszerűen: ne beszéljünk róla, és spongyát rá. Csak hívna már! Másnap felhívott, és megtörtént a békülős szex is. Elismerte, hogy teljesen begőzölt az agya a féltékenységtől. Azt is hozzátette, hogy ha még autóban ül akkor, amikor meglátott bennünket, tuti, hogy elgázol. Ezen nevettem egy jót, és kértem, hogy a jövőben se tegye, mert összetöri a kocsiját.

Ma nincs lehetőségünk szexre, Eva csak egy sétára invitál. A házak melletti játszóteret javasolja egy sürgős találkozásra. Sarah és én már a megbeszélt találka előtt ott vagyunk, lejöttünk levegőzni. Mikor Mike-kal megérkeznek, mosolyogva köszön. A gyerekek rögtön szaladgálni kezdenek, mi pedig tudunk beszélgetni. Pár átlagos mondat után komolyra vált az arckifejezése. – Luke, szeretnék valami fontosat mondani – kezdi, és feszült a hangja. – Tessék, hallgatlak. – El akarok válni! – ismétli meg, és a hatást várva fürkészi az arcomat. – Hoppá! – felelem, és lassan bólogatok a hír hallatán. – Miattam? – Nem! Magam miatt. – Aha… és hogy gondolod? – Mit? Sehogy… már voltam ügyvédnél. – Ezt most százszázalékosan eldöntötted? – Igen. – Be is adtad a papírokat? – Azt még nem. – Brian mit szólt? – Még nem tudja. – Aha… a családod? – Senki sem tud a szándékomról rajtad kívül. – Jó, de biztos, hogy tudod, mit csinálsz? – Igen. Nem akarok többé sivárságban élni. Sem lelkileg, sem testileg. – Hát igen, abban senki sem szeretne… – válaszolom, és csak nézek erre a gyönyörű lányra, de nem igazán tudom, mit mondhatnék még. A szívem alig ver, épp csak annyira dolgozik, hogy a testem még valahogy funkcionáljon. A fejemben viszont zakatolnak a gondolatok. Ajjaj! Ha meglépi ezt, akkor fenekestül felforgatja a mindennapjainkat. Teljesen átrendeződik az egész életünk. Gyökeresen más irányt fognak venni a dolgok, a nagy kérdés az, hogy ez jó vagy rossz irány lesz? – Csak akartam, hogy tudd. – Köszönöm a bizalmat. De hogyan tovább? – Felveszem az egyedülálló egygyerekes anyuka szerepét. – És én? – Ne félj, nem foglak a szavadon fogni, vagy arra emlékeztetni, mikor arról hadováltál, hogy legyen közös gyerekünk és éljünk együtt. – Az nem csak hadoválás volt! Nem erre értettem. El fogsz költözni? – Én? De hisz ez az apám lakása. – Tényleg, akkor Brian fogja a kofferját és ti maradtok. – Ez azért így nem biztos. – Melyik részére érted? – Brian tényleg elköltözik, de hogy mi itt maradunk-e… Ezt nem látom még tisztán. – Mennyire játszana ebben az szerepet, hogy te elválsz, én meg házas vagyok? – Luke, én sosem leszek a feleséged – mondja, s a válasza nemcsak rosszulesik, hanem fáj is. Miért mondja ezt? És miért ilyen kíméletlenül? Valóban nem akarná, hogy otthagyjam érte Aprilt? – Kár, boldogok lehetnénk – dacol bennem a sértett férfi. – Csak szeretők maradunk, mint most? – Ezt még nem tudom – feleli, és maga elé mered.

– Hát, most jól feladtad a leckét. – Neked? Dehogyis! Nem sokkal inkább magamnak? El tudod képzelni, hogy milyen nehezen hoztam meg ezt a döntést? – Nem hirtelen elhatározás volt? – Egyáltalán nem. Régóta rágódom már rajta. – Az arcom nézi, de én néma maradok. – Luke, most megyünk. – Szótlanul bólintok a fejemmel. Közben idegesen az alsó ajkam harapdálom. – Szia. – Szia – hagyja el lassan a számat a búcsúszó. Szomorúan nézem, amint kézen fogja fiacskáját, és bemennek a házba, én pedig itt maradok a gondolataimmal. Ébren vagyok, és nyitott szemmel bámulom a plafont. Vajon mi volt a célja Evának ezzel a bejelentésével? Ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból? Még mindig a féltékenység dolgozik benne? Megbeszéltük már a bébiszittert nem egyszer, nem kétszer. Úgy éreztem, megnyugodott, hogy nem kalandozok semerre. Ráadásul Katie végül nemet mondott nekünk. Pár nap után telefonon jelentkezett, és közölte, hogy nem egyeztethető össze az idejével a bébiszitterkedés. Totál meglepődtem. Mindenre számítottam, de erre nem. Nem értettem, vagy inkább nem tudtam elfogadni az indokát. Ő leginkább az esti órákban dolgozik, és főleg hétvégén, tehát a mi napközbeni felkéréseink nem gátolhatták semmiben. Oké, ez van. De most vissza Evához. Elege lett, kinyílt a szeme? Önérzetre ébredt? Csak ez az oka a döntésének, és nincs mögötte semmi más? Én vagyok esetleg az oka? Egyszer feltette nekem Johny azt a kérdést, hogy mi lesz ebből. Most én teszem fel saját magamnak. Most hogyan tovább? Rettenetesen szar állapotban vagyok. Társaságra van szükségem, ezért felhívom Tommyt, hogy jó szívvel venném, ha meglátogatna. Kérem, hogy jöjjön fel, mert beszélgetni szeretnék vele. Megígéri, hogy átjön, de később. Már nagyban Sarah édes kis combját puszilgatom, hogy ébredjen fel, mikor hangokat hallok. – Sarah, Luke, itthon vagytok? – töri meg a csendet April hangja. – Igen, a hálóban. – Remélem, nem alszotok még? – Akkor hogy tudnék válaszolni? – Ezt majd máskor fejtsd meg, most lassan indulnunk kell. – Hová? – Nehogy azt mondd, hogy elfelejtetted! – Mit is? Segítenél, kérlek? – Ezért jöttem ma hamarabb haza. Mondtam neked tegnap, hogy Anita tart egy kis baráti összejövetelt. – Nekünk is mennünk kell? – Igen. – Nekem is? – Mivel egy család vagyunk. – April, ezt totál elfelejtettem, és keresztbe szerveztem valamit. – Mit? – kérdezi mérgesen. – Tommy szeretne felugrani valamiért, annyit tudok, hogy baráti tanácsra van szüksége. Muszáj nekem is ott lennem? – Tehát te az iszogatást választod? – Itt nem az a lényeg, hogy megiszunk egy-két pohárral, hanem a haverság.

– És Anita nem haver? – De… viszont ti, nők jobban elvagytok egymással. Végül belátja April is, hogy kényelmetlen nekem a sok kisgyerekes nő közt üldögélni, mint ahogy ez már nemegyszer előfordult. Emlékszem arra az esetre, mikor besokalltam tőlük, és bementem inkább újságot olvasni Anita gardróbszobájába. Gondolom, ezt April sem felejtette el, ezért ilyen engedékeny most, és csak arra kér, hogy segítsek Sarah-t felöltöztetni. Miután készen vagyok vele, távoznak is, én pedig várhatom Tommyt. Hogy az idő jobban teljen, felhívom a nővéremet. Mint kiderül, rossz ötlet volt, mert megint megfogalmazza az aggodalmait, hogy orvoshoz kellene mennem. Védekezésemet azzal hárítja el, hogy nemcsak szerinte vagyok kedélybeteg, másnak is ez a véleménye. Mivel nem hagy békén, és mert nem tudom kimagyarázni magam, rövidesen bontom is a vonalat. Tommy végre megérkezik. Javasolja, hogy üljünk ki az erkélyre, de én óvatosságból a nappalit preferálom. Egyik ámulatból a másikba esik a sztori hallatán, természetesen véleménye van, de jó tanáccsal nem igazán tud szolgálni. Nem éppen bátorító az a megjegyzése, mikor felemlegeti Trója görög ostromát. Baljóslatúan hozzáteszi, hogy sok háború robbant már ki a nők miatt. Remek. Jó ezt tudnom. Érdemi segítséget nem kaptam, hacsak azt nem, hogy kibeszélhettem a problémáimat. Még feltesz egy komor kérdést, hogy otthagynám-e a családom Eváért, ha ott áll előttem elvált független nőként. Erre, ha akarnék és tudnék se válaszolhattam volna, mert Sarah vágtat be a lakásba, és veti magát boldogan a karomba. Megérkeztek Aprillel, bezárt a női bazár. Még egy darabig eludvariaskodunk négyesben, majd Tommy búcsúzik, hisz őt is várja a családja. Szokásos esti készülődés van soron, mindent vállalok, csak hogy lekössem a háborgó gondolataimat. Mire Sarah-t megint elaltatom, April már nagyban tévézik, és most hálás vagyok, hogy kihúzta magát a házassági kötelessége alól, mert nekem sincs kedvem hozzá. Ha már nekem nincs kedvem a szexhez, akkor tényleg baj van. Az esti álmosságnak semmi nyoma. Ébren forgolódok gyötrő gondolataimmal egyetemben. Ha Tommy nem tette volna fel azt a nyomasztó kérdést, akkor most feltettem volna én magamnak. Lelépnék a színről Eva miatt? Itthagynék csapot-papot? Csúnya szavak jutnak eszembe, amik eltántorítanak ettől a lépésemtől. Ezek közt szerepel a ribanc is. Használtam már Evával kapcsolatban nemegyszer. Legutóbb, mikor Aprillel telefonált, és közben hagyta, hogy betegyem neki a farkam. Ennek ellenére szeretem, de ez elég lenne a jövőre nézve? És az ő szerelme? Mennyire stabil? Mivel nem ismerjük annyira egymást, még a magam részéről sem vagyok biztos abban, hogy az érzéseim a végtelenségig kitartanának. Elég kemény fából faragtak, de Sarah miatt meginognék. Nem akarom a változást, mert félek az ismeretlentől. Mi a francnak kellett épp most bekattannia? Lehet, hogy nem szép tőlem, hogy az ő érzéseivel nem foglalkozom. Nem látok teljesen bele az életükbe, és ha az valóban olyan rossz, akkor viszont joga van így dönteni. Miért érzem azt, hogy nem én döntök majd a sorsom alakulásáról? Továbbra is találkozgatunk Evával, de ez messze nem olyan már, mint a bejelentése előtt. Azt vettem észre, hogy megint csak szeretők vagyunk. Óvatosabban állunk egymáshoz, a szerelem is itt lebeg, de sok minden más is. A forgatókönyv az, ha együtt vagyunk, elsőnek egy kis lelkizés következik, aztán a testi kielégülés. Mindig szóba jön, hol tart a válása, és ez eléggé rányomja a bélyegét az érzelmeinkre. Brian állítólag még mindig nem tudja, főleg azért sincs itt az ideje, mert megint sokat kérdezget rólam. Eva folyamatosan kérlel, hogy ne keressem a férje társaságát, mert semmi jó nem

sülhet ki belőle, ha kettesben maradnánk. Mit vehetett észre ismét Brian, ami kiváltotta a féltékenységet belőle? Eva hangulata változó, az enyém nemkülönben. De arra mindig vigyázok, hogy amikor vele vagyok, semmi esetre se mutassam magamat szomorúnak. A családomat se terhelem ilyesmikkel, magamban tartok mindent. Aztán, amikor egyedül vagyok, vagy a hosszú alvás nélküli órákon, mint valami fiókból, előveszem a gondjaimat. De nem tudok megbirkózni a feladattal. Úgy érzem magam, mint egy könyvelő, akinek az asztalán halomban állnak az akták, de bármennyit is dolgozik rajtuk, nemhogy kevesebb lenne a papírhalom, hanem egyre inkább a plafon felé tornyosul. Reménytelen küzdelem, amire végre megoldást kell találnom. A következő héten krisztusi korba léptem, betöltöttem a harminchármat, és a harmincnegyedik évemben járok. Élvezem az életet. Nem bujkálok senkitől csak azért, mert Eva arra kért, hogy kerüljem Briant. Épp a játszótéren vagyok a lányommal, amikor meglátom, hogy Eva, Mike és Brian tart felém. Brian széles vigyorral üdvözöl, és gratulál a szülinapomhoz. Megköszönöm. A helyzet az, hogy Brian megint nem volt otthon pár napig, és ez az időszak pont a születésnapomra, illetve az azt követő napra esett. – Ha kipihented a nagy bulizást, akkor szívesen vennénk, ha felugranál ma este egy italra – invitál Brian. Eva erre azonnal nemet int a fejével. Azt akarja sugallni, hogy mondjak nemet. Mintha riadalom lenne a szemében. Tiszteletben tartom a kérését, és szabadkozni kezdek. Próbálom kimenteni magunkat, de Brian nagyon akaratos. – Luke, mi más dolgod lehetne, hisz most mondtad, hogy pár napra egyedül hagyott benneteket April? Biztos, hogy ő is helyeselné, hogy velünk múlasd az időt. Sóhajtok, nincs mit tennem, igent mondok. Eva nem a legboldogabb a hír hallatán, látszik is az arcán, de amikor a férje felé fordul, a legszebb mosolyát erőlteti magára. Ennyiben maradtunk, hétre átmegyünk Sarah-val. Brian javasolta, hogy vacsorázzunk együtt, de azt már tényleg nem akarom, határozottan nemet mondok. Így is elég kellemetlenül éreztem most magam, nem akarok náluk túl sok időt tölteni. Miközben Sarah-t fürdetem a kádban, megint ezerrel jár az agyam. Válaszokat keresek, ezért hagyom a lányomat a habokban játszani. A hátára locsolom a vizet egy kis színes öntözőkannából, én pedig agyalok. Mi ez a mai meghívás? Merő véletlen, tényleg egy udvarias gesztus, vagy Brian tud már Eva válási szándékáról? Szembesíteni akar ezzel? Konkrétan rákérdez, esetleg meg is vádol? Hm… Nincsenek jó előérzeteim. Valami jelez a gyomromban, ezért a hűtőhöz megyek. Öntök magamnak egy italt. Ah! Ez jólesett. Ötletnek nem biztos, hogy a legjobb volt, mert amíg Sarah vacsorázott, én nem ettem semmit. Nemcsak a gyomromat járja át az erős alkohol, hanem rögtön érzem is a fejemben. Totál beütött, lehet, mert van rajtam egy nagy adag idegi fáradtság is. Ennek ellenére, mielőtt fogat mosnék, iszom még eggyel. A második már hülyeség volt. Nem illik spiccesen megjelenni a vendégségben, ráadásul egy hároméves kislánnyal. Annak ellenére, hogy ezt korrigálandó megittam fél liter vizet is, nem érzem, hogy segített volna rajtam. Mivel továbbra sincs étvágyam, hétkor elindulunk, hogy eleget tegyünk a meghívásnak. Eváéknál megint innom kell, hogy koccintsunk a születésnapomra. Szigorúan lehajtok minden pohár ital közt vagy egy kólát, vagy egy ásványvizet, de egyre jobban észreveszem magamon a részegség jeleit. Az a pár óra, amit ott töltünk, jól telt, ez annak is köszönhető, hogy nem jött be a sejtésem, és nem kellett semmiféle kompromittáló kérdésre válaszolnom. Ennek ellenére mégis nagyon mehetnékem van már. Hirtelen ötlettől vezérelve megkérem Briant, hogy álljon már be a kocsimmal a garázsba, mert én már nem vagyok abban az állapotban. Eva idegesen reagál a kérésemre. Tudják mindketten, hogy én már

otthon is poharazgattam, hisz erre hivatkozva kértem Briant, hogy ne töltsön sokat. A lényeg, Brian nem mutatta az italozás árulkodó jegyeit, de ebben nagy szerepe van annak is, hogy ő előtte jól bevacsorázott. Eva kérdezi, hogy miért fontos azzal a kocsival beállni, nem lesz semmi baja az este folyamán, főleg hogy a másik két kocsink is a szabad ég alatt éjszakázik. Tudom, hogy nem akarja, hogy nélküle legyek a férjével, de nekem más a tervem. Most én vagyok hajthatatlan, és Brian igent mond. Eva csak úgy engedi el, ha azonnal utána hazasiet. Ebben maradunk, és elbúcsúzunk. Brian beáll a kocsimmal, amit én is simán megtehettem volna, ha akarom, de nem akartam. Megemlítek neki egy jutalomitalt nálunk. – Nem, köszönöm, halottad, hogy Eva kitekeri a nyakamat. – Én azt nem hallottam, csak azt, hogy siess. – Az nála egy és ugyanaz. – Csak egy ital, maximum öt perc – kérlelem. – Oké, menjünk – adja be a derekát. Felbaktatunk a lépcsőn, majd kitöltök két italt. Koccintunk. A lányom nagyon kooperatív, mert fáradt. Álmosan, de segítőkészen veszi fel a pizsamáját, és nagy puszik után hagyja, hogy az ágyába fektessem. Brian ezt türelmesen szemléli, mindenféléről beszélgetünk közben. – Megittad? – kérdezem. – Meg, köszönöm. Én megyek is. – Ha ez a szándékod, nem marasztallak, mert nem szeretném, hogy családi erőszak áldozatává válj, csak öntök még egyet búcsúzóul. – Nem-nem, már így is kapok a fejemre. – Akkor meg éppen azért, úgy nem érzed annyira a fájdalmat – mondom, ezen már Brian is elvigyorodik. – Rendben, de addig kérdeznék valamit. Tegnapelőtt April lelépett, te mégis tegnap tartottál szülinapi bulit? Most erre mit mondjak? Mert az igazság az, hogy másnap, mikor April elutazott, a feleségével töltöttem pár órát, miközben Tommy barátnője vigyázott a lányomra. Nem létezik, hogy erről valamit is tudjon, ezért blöffölök, de beleszövök egy kis valóságtartalmat is. Azzal kezdem. – A helyzet az, hogy rövid időre lepasszoltam a lányomat, hogy jól érezhessem magam egy kicsit. – Bővebben? – faggat tovább a pohárral a kezében, ami még tele van. – A haverokkal csaptunk egy görbe estét. – Születésnapi ajándék gyanánt befizettek pár körre? – Italra érted? – kérdezem. – Mi másra, mire lehet még befizetni? – Nem válaszolok, ezért tovább kérdez. – Mi volt az ajándék… más…? – Egy szőke csaj – jelentem ki. Hazudok Briannek, hogy eltereljem Eváról a gyanút. – Na ne már! És? – Mit és? – Milyen volt? Én még sosem vettem igénybe fizetős szolgáltatást. – A lány nagyon vékony volt, de annyira, hogy át tudtam érni a derekát a két kezemmel – mutatom, hogyan értem –, na jó, majdnem. Hosszú szőke hajú, egyszóval finom falat volt. – Egy fizetett prostituált? – kérdezi elámulva. – Valami olyasféle. Escortlány, ha jól tudom. Szórakoztatás céljából van a férfitársasággal, de nem mindig szexszel végződik a szolgáltatás. Az külön megbeszélés tárgya, és extra tarifája van, de úgy hallottam, nemet is mondhat a felkérésre.

– De téged most szexre is befizettek? – Ha így nézzük, akkor igen, de nem én álltam a számlát – ezen vigyorog egy jót. – Máskor is csináltál már ilyet? – Még soha, de ha a cimborák nem dobják rá össze a pénzt, akkor soha nem lettem volna kuncsaft a magam jószántából. – Nagy melle volt? – kérdezi csillogó szemmel. – Igen, túlságosan is nagy, hogy igazi legyen – ezt hallva fülig ér a szája. – És milyen volt vele a szex? – faggat tovább teljesen felvillanyozva. – Sima átlagos. Ha nincs köztünk érzelem és szenvedély, akkor igazán jó nem lehet. – Tehát ez volt az első? – És egyben az utolsó. – Miért vagy ebben olyan biztos? – Brian, ha te is láttad volna azt a lányt, azonnal tudnád, hogy nem volt olcsó. Majdnem tízen dobták össze, de fél füllel hallottam, hogy meglehetősen sokallták. Úriemberként nem érdeklődtem az ajándékuk áráról, de másnap felhívtak, hogy rákérdezzenek, milyen volt. Gondolom, meg akarták magukat nyugtatni, hogy jó kezekbe kerültem, és hogy ár-érték arányos volt-e a szolgáltatás, de ezt nem ilyen konkrétan kérdezték. – Ezek szerint csak a pénz gátol meg ebben? – Nem. A család és a morál. – Engem Eva megölne, ha megtudná. – Engem is – felelem, de hogy ezt most Aprilre vagy Evára értem, azt ő nem tudja. – Ezért kell titokban tartani az ilyet, és akkor nincs balhé. Lakat a szádon! – teszem hozzá a hazugságsorozat végén. – Nem is kellett volna kérned. De most megyek, mert ez több volt már, mint egy egyszerű parkolás. Szia, Luke. – Szia, Brian. Ennyi hülyeséget összehordani, még a végén magam is elhiszem. Olyan jó sztorit találtam ki, de létezhet ez a valóságban is? Talán legénybúcsún megesik az ilyen. Fáradt vagyok, és az ital is megártott. Dinnyét eszem, hisz az csak folyadék. Kell valami, ami tovább hígítja bennem a sok alkoholt. Fogat mosok, és aludni térek. Mielőtt megtenném, az összes telefont kikapcsolom. Nem akarok egyedül maradni, ezért kiveszem Sarah-t az ágyából, és beviszem a hálóba magamhoz. Másnap sokáig alszom, megtehetem, mert nem dolgozom. Reggel nagyon szomjasan ébredek. Kábán a konyha felé veszem az irányt, és sokat iszom. A fürdőszobában megmosom az arcom, amit a tükörben eléggé elgyötörtnek látok. Nagyokat ásítva a nappaliba megyek, és eszembe jutnak a telefonok. Mindkét otthonit üzembe helyezem, majd a mobilommal bevágódom az ülőgarnitúrára. Kis idő múlva elég sok csipogás jelzi, hogy meglehetősen nagy üzenetforgalmam volt az elmúlt órákban. Nézzük, ki zaklat ilyen korán. Az első Eva, és még bőven tegnap éjfél előtt küldte. Luke, mit csináltál? Mióta Brian megérkezett, áll a bál! Jelentkezz! Bál? Mi a franc? Összevesztek? Rajtam? Itt a következő, ez már éjfél után jött. Brian teljesen magánkívül van! Széttépte az összes közös fényképet, amin te is szerepelsz! Most meg a számítógépéről törli a fotókat! Mi történt? Ha kérdezem tőle, csak annyit mond, hogy vége a barátságnak. Luke?

Brian rosszul hall? Azt mondtam neki, hogy egy szőke, extra nagy mellű escortcsajjal voltam, nem egy fekete hajú, csinos kis mellűvel, mint a felesége. Aki ráadásul ingyen és bérmentve van velem, esetleg a sok orgazmusért, de díjmentesen. Akkor meg mit balhézik? Mindjárt megtudom, mert fél kettőkor megint jött egy üzenet. Luke, arra kérlek, hogy kérj elnézést Briantől, mert különben nem találkozhatunk. Megtiltotta, és az egész családodra érti. Nem tudom, mit mondhattál neki, de reggel az legyen az első, hogy felhívod azzal, hogy csak az ital beszélt belőled. Kérlek!!! Tehát Brian botrányt csap, ami fényképtépkedéssel és fotóarchívum-törléssel folytatódik, majd tiltólistára tesz. Akkor erre válaszolok. Miért kérjek elnézést? A sas se kér a felhőtől, ha átrepül rajta! Ez elég érthető, remélem, de időm sincs rajta elgondolkodni, mert csöng a telefon. – Luke, te megőrültél? Mi az isten történt tegnap a lakásodban? Kértelek, hogy tartsd magad távol a férjemtől, de te nem hallgattál rám – szalad ki Evából egy szuszra. – Eva, miért ilyen zabos a jó urad? – Ne játszd itt meg nekem a lazát! Azt csak te tudhatod, hogy miért változott meg a hozzáállása. Egész este őrjöngött, hogy mennyire csalódott benned, és hogy sem ő, sem mi nem kérünk ilyen alak társaságából. De ezt már megírtam. Mi történt köztetek? – kérdezi, és nagyon ideges a hangja. – Elég álszent alak a férjed. – Ezt miért mondod? – Tegnap este még itt, nálam elég jól elvigyorgott a dumámon, mire hazaért meg már másképpen látta. Kétszínű alak. – Nem ő most a fontos, hanem te és mi! Belegondoltál, hogy mit tettél? – Igen, azt hiszem. – Luke, igazad van, sas vagy te, ezt én is tudom, de tedd félre a büszkeséget, és kérj elnézést! – Hol van most a férjed? – Elment a szüleihez, de mindjárt hazajön. – Alapos munkát akar végezni, hátha van ott is egy bekeretezett kép a falon? – Luke, ne légy cinikus! Döntsd el, mit akarsz! Ha engem, akkor bocsánatot kérsz, vagy játszod a nagyfiút, de annak a szerelmünk látja kárát. – Eva, azt te sem gondolod komolyan, hogy ha valaki széttépkedi a képeimet, akkor annál az embernél van még visszaút? Ahogy a széttépett képeimet sem lehet már összeragasztani, ezt az állítólagos barátságot sem lehet helyrehozni. Tehát nem kérek bocsánatot, és főleg azért nem, mert nincs miért. – Mit mondtál neki? Rólam vagy rólunk valamit? – Nem, éppen ellenkezőleg. Téged védtelek. – Miben? – Te mondtad, hogy gyanakszik. A szülinapomon és azt megelőzően is együtt voltunk, ezért felvázoltam neki egy alibit, hogy ne rád gyanakodjon. – Te megőrültél? Remélem, nem ment el annyira az eszed, hogy azt mondd neki, hogy más lánnyal voltál? – De. – Luke, kérve kérlek, mondd azt neki, hogy csak hencegni akartál, és csak az alkohol beszélt belőled! – Eva, arra jöttem rá, hogy a férjed nagyon jól tudta, hogy nem volt valóságtartalma annak, amit tegnap mondtam neki. Így kapott egy ürügyet, amit okosan felhasznál arra, hogy eltávolítson a közeledből. – Luke, szépen kérlek, gondold meg! Ne nehezítsd meg a találkozásainkat.

– Nem kérek bocsánatot, és kész. Azt hiszed, nekem könnyű? – Légy szíves, a kedvemért – most már könyörög. – Bocsáss meg, de nem tehetem. Hát ez van. Ezt akartam, tényleg? Megint jön az agyalás, pedig hogy unom már. Én a szerelemben a szépet kerestem, kaptam is, de most már egyre több stresszel jár. Totál hülye vagyok, ha mást vártam ebben a felállásban, hisz mindketten házasok vagyunk. Garantált volt a kudarc. És még csak le se buktunk! Brian csak a nagy számnak köszönheti, hogy sikerült útilaput kötnie a talpamra. Ezentúl szemlesütve fogunk egymás mellett elmenni? Mit fog ehhez szólni April, ha visszajön? Tényleg magamnak csináltam a galibát. De az idő begyógyít minden sebet, és ez se fog sokáig fájni. Kételyeim természetesen nekem is vannak, ezt meg is fogalmazom válaszként Evának. Egy alagút végén végre fények lennének, De mintha egyre halványabban derengenének. Talán hátrafelé megyek? Rettegek, hogy siváran élek le egy életet! Eva nem hagy békén. Minden alkalmat megragad arra, hogy felhívjon vagy üzenetet küldjön. Ezekben közli, hogy mennyire fáj és bántja, hogy egyoldalúan így döntöttem. A lényeg mindig ugyanaz, hogy kérjek bocsánatot Briantől. Nem fogok, és ezt véglegesen tudatosítani szeretném benne. Már amúgy is pakolok, lemegyünk a szüleimhez, és ott várjuk meg Aprilt. Most kimondottan jó lesz. El ebből az idegfeszültségből! Megígérem, többet nem bántalak. Elnézést a legutóbbiért, de így már minden hidat felégettem köztünk. Bocsánat, de ez így helyes. Kértem Istent, hogy bocsásson meg nekem azért, amit irántad érzek, mert én magamnak nem tudok. Ez után az üzenetem után azonnal felhív. – Luke, utoljára kérlek, hogy beszélj Briannel – mondja, és olyan a hangja, mint aki a sírással küszködik. – Most nincs itthon, de már kora délután hazajön az egyetemről. – Akkor ezt a sors is így akarta, mert én már nem leszek itthon. – Hogy érted ezt? – Mindjárt indulunk anyámékhoz. – Mikor? – Fél kettő felé. – Meddig maradtok? – Pár nap, maximum egy hét, aztán Aprillel együtt jövünk vissza. – Miért csinálod ezt? – kérdezi, és elgyötört a hangja. – Be volt tervezve. Lent vagyok a garázs előtt, tettem pár kört egyedül a cuccokkal, amíg Sarah mesét nézett. Azért választottam ezt az időpontot, mert abban bízom, hogy végigalussza az egész utat. Igaz, hogy később szokott délután sziesztázni, de nem akarok túl későn odaérni a szüleimhez. Fél kettő elmúlt már. A szüleim természetesen várnak, de tudják, hogy a forgalom néha bezavar. Utolsó forduló következik. Már csak a lányom van hátra és egy kistáska, amiben a személyes dolgaim vannak. Szétnézek a lakásban, és bezárom az ajtót. Sarah-t hagyom lépcsőzni, hogy fáradtabb legyen. Odaérek a telepakolt kocsihoz,

mikor látom, hogy Eva ruhákat tereget az erkélyükön. Odaintek, visszamosolyog. Olyan nyugodt és szelíd a mosolya. Nyoma sincs annak, hogy pár perce még sírás kínozta volna ezt a szép arcot. – Nekem is van egy hírem a számodra – szól hozzám odafentről. – Hallgatlak – válaszolok, miközben már becsatolva ülök a kocsiban és halkan jár a motor. – Elmondom Briannek, ha hazajön. – Mit mondasz el neki? – Mindent – vágja oda. – Mit jelent az a minden? – Mindent, kettőnkről. – Kérlek, ne tedd! – De megteszem, csak hogy tisztán lásson mindenki. Ne csak csepegtessük az információkat, hanem öntsünk teljesen tiszta vizet a pohárba. – Nem hiszem, hogy jó ötlet, főleg, hogy be akarod adni a válási papírokat. Így lépéselőnybe hozod – felelem. Olyan nyíltan diskurálunk erről, mintha nem hallhatná senki. Pedig ha valaki kint van az emeleti erkélyén, akkor tisztán hallja, amit beszélünk. De kit érdekel ez már. – Akkor meg úgyis mindegy. – Így is sérült már a férjed önérzete, nem kell, hogy további sérüléseket okozz neki – érvelek, és ezzel valóban Briant védem. – Eldöntöttem, ahogy te is! – mondja, szinte csattan a hangja. Milyen szép még ilyen konok arckifejezéssel is. – Gondold meg, jó? – kérlelem, de erre már nem is válaszol, összeszorított szájjal ingatja jobbra-balra a fejét. – Szia, Eva – köszönök el, és fáradtan hátramenetbe teszem a váltót. – Szia, Luke. Nagy levegőt veszek, de ennek ellenére légszomjam van. Bekapcsolom a klímát, le akarom hűteni magam. Szép lassan tolatok, de közben őt nézem. Gyönyörű látvány, ahogy ott áll a napsütésben. Tudom, hogy elvesztettem. Ennek ellenére ráírok egy üzenetet, miután kikanyarodtam. Megállok a kocsival, ahol már nem látjuk egymást, és gyorsan begépelem, mert nem akarok szembetalálkozni Briannel. Beszédtéma volt már nemegyszer köztünk, hogy Eva az igaz boldogságot szeretné megtalálni. Így akarja ezt elérni? Ha igen, ezzel csak magát csapja be. Sőt, hazudik a tükörképének és másnak is, de főleg saját magának. A valódi és igaz boldogságot magadban kell megkeresned, de ennek feltétele, hogy ne hazudj másnak, főleg ne magadnak. Őrült vagy, de szeretlek. A mellettem levő ülésre dobom a telefont, és szép lassan gurulni engedem a kocsit a lejtőn, miközben többször nagyot sóhajtok. De nagyon nehezemre esik most az utazás. Tudom, hogy itthagytam valamit. Végérvényesen. Miután elhagyom a várostáblát, kimondottan lassan vezetek. Sokszor a sajgó homlokom és a halántékom dörzsölöm, ami persze nem segít. Körülbelül félórája vagyok úton, mikor csörög a telefonom. Nem veszem fel, tudom, ki lehet az. – Apa, telefon – szólal meg édes kis hangján Sarah, aki még nem alszik. – Tudom, nem fontos. Tovább vezetek, de ismét csörög, Most sem reagálok. – Apa, telefon – csicsereg Sarah, mint egy kis fióka a fészkében. Belepillantok a középső visszapillantó tükörbe, amit direkt úgy állítottam be, hogy őt láthassam.

– Ilyenkor nem szabad beszélnem, kicsim. – De azért a kijelzőre nézek. Eva az, ahogy gondolom, az előbb is. Ha kétszer nem veszem fel, akkor biztosan abbahagyja. Folytatom az utat, szinte ötpercenkét csörög a telefonom. Most már felváltva hol Brian, hol Eva neve jelenik meg a kijelzőn. A francba, ezek szerint tényleg elmondta neki! Tuti, hogy Brian nem jó utat akar kívánni ilyen kitartóan. Némára állítom a készüléket, hogy Sarah-t ne zavarja az alvásban. Nagyon kitartóak a szomszédaim, mert szünet nélkül azon versengenek, hogy ki ér el előbb. De hogyan teszik ezt? Egymás mellett ülve, egymásnak megbocsátva könnyekkel a szemükben, vagy külön-külön más helyiségben? Brian szeme az indulattól vörös, Eva szeme alja pedig kék-zöld-lila, mert Brian megverte? Ha azért meggyepálta, mert egyszer dörömbölt a fürdőszobaajtón, akkor mit csinál, ha Eva a szemébe mondja, hogy megcsalta? Futnak a gondolatok a fejemben, aztán besokallok. Meglátok egy országúti éttermet, pár kamionnal és személyautóval a parkolóban. Nagyon megszomjaztam, gondolom, a stressztől. Kicsatolom az alvó lányomat, és a hordozható babaülést kiemelem a kocsiból. Csak pénzt és a telefont markolom fel, majd a gyerekkel belépek az étterembe. Nincsenek sokan. A pulthoz megyek, és mivel az előtte álló magas székeknek deréktámlájuk is van, ezért az egyikre ráteszem a babaülést. Mellettem egy bajuszos férfi szendvicset eszik. Tipikus országúti cowboy. Kérek egy kólát, miután megkérdezte tőlem a középkorú pultos nő, hogy mit szeretnék. Látja a lányom, de közömbösen nézi. Se egy mosoly, se egy arcrándulás. Elfelejtettem mondani, hogy nem kérek bele jeget, ezért nem bírom meginni egyszerre a kólát, annyira hideg. Várnom kell, hogy iható hőmérsékletűre melegedjen. Ezalatt többször hívást jelezve villog a telefon kijelzője. Ilyenkor mindig odanéz a mellettem falatozó férfi, majd aztán rám. Én nem reagálok, kortyolgatom az italomat. Mikor lenyeli az utolsó falatot, körültekintően megtörli a száját és a bajszát. – Ember, nem veszi észre, hogy többször is hívták? – Köszönöm, tudok róla. – És nem érdekli? – Nem. – Lehet, hogy fontos. – Nekem nem. Erre megint villog a hívásjelző. Hirtelen ötlettől vezérelve átveszem a kérdező szerepét. – Maga sofőr? – Aha – lepődik meg a jóember. – Akar egy százast keresni egy perc alatt? – Ki ne akarna? – szalad ki a száján, szinte felderül a pirospozsgás arca. – Kérdés az, hogy mit kell érte tenni. – Ha legközelebb megszólal a telefon, mondjon bele pár mondatot, és kész. – Ennyi az egész? – csodálkozik el a szavaimon. – Igen. – De mit mondjak? – Hogy hívják? – Engem? – Magát. – Jack Curtis.

– Tehát ez lenne a szöveg: Curtis kapitány vagyok a baleseti helyszínelőktől, és megkérem önöket, hogy ne hívják többet ezt a számot. – Látom, hogy egyre jobban nyúlik az arca. – És ha bármit is kérdeznek, maga vágja rá határozottan, hogy nem adhat felvilágosítást az áldozatokról. – Maga valami bűnöző? – kérdezi kis töprengés után. – Nem. – Magáé a gyerek? – Nem látszik? – kérdezek vissza. – Nem. – Tudtam, hogy megcsalt az asszony – jön vissza a humorom, és nagyon csalódott ábrázatot vágok. – A szentségit a kurvájának! – kissé durva szavakat használ, de legalább együttérez velem. – Ez van – csóválom a fejem –, ezért kérem a segítségét. – Oké, cimbora, de én már totál elfelejtettem a szöveget, csak a nevemre emlékszem belőle, meg hogy kapitány vagyok – húzza ki magát büszkén. – Semmi gond, leírom egy papírra. Kérek egy papírt a mosolytalan nőtől, aki kedvetlenül kitép egy zsírfoltosat a rendelésfelvevő noteszéből. Mikor folytatom, hogy egy tollat is kérnék, az addig rezzenéstelen arc kis rángásokat produkál. Felírom a két mondatot, az én kapitányom pedig kezdi bemagolni a szöveget, mint egy kisiskolás. Nem zavarom, mert nem egy észkombájn, azt látom. Ekkor érkezik megint egy hívás Briantől. A kapitány ijedten kapja fel a tekintetét a papírról, látom, hogy még nem áll készen a feladatra. – Majd legközelebb – nyugtatom meg. Nagy levegőt vesz, mint aki kapott még egy esélyt a sorstól, és folytatja a tanulást, én pedig mosolyogva figyelem a szorgalmát. Néha felnéz, és maga elé suttogva felmondja a szöveget. Milyen lelkiismeretes, dicséretes, hogy nem akar hibázni. Ha újra megfilmesítenék a Konvoj című amerikai filmet, tuti, hogy kapna benne egy szerepet. Esetleg ő lenne az új Kris Kristofferson. De nem jön több hívás, ezért átgondolom az egészet. Nem lövök ezzel túl a célon? Nagyon durva dolog ilyet hallania annak, aki állítólag szeret. És ha Eva odatelefonál anyámékhoz? Megteheti, hisz tudja az otthoni számukat, máskor is hívtak már azon. Ebben az esetben meg szegény anyám biztos kap egy szívinfarktust. Hm… hagyjuk a fenébe az egészet, inkább kikapcsolom a telefont. Ezt látva kérdőn rám néz a kapitány. – Mi van, cimbora? – Nem tudom, hogy jó ötlet-e eltűnni az asszony szeme elől. Szegény gyereknek azért csak szüksége van az anyjára. – Jól mondod. És a beígért százas? – Megkapja – és kiteszem elé a pénzt. – Azért köszönöm. Viszlát – búcsúzom, majd a babaülésért nyúlok. – Én köszönöm, cimbora – gyűri a zsebébe a százast. – Én azért lerúgnám a derekát – javasolja a legjobb megoldást családi viszály esetére. Az út további része sokkal kellemesebben telik, már csak azért is, mert az előbb megismert kamionsofőrön gondolkozom. Aztán befordulok végre az utcába, ahol felnőttem. Jó érzés hazajönni. Mikor észreveszik, hogy megérkeztem, széles mosollyal áll fel a fogadóbizottság. Sarah is megérzi, hogy megállt a kocsi, és laposakat pislog, mint egy kis béka. Álmosan törölgeti a szemét, de mikor átlát az álmosság ködén, rögtön felderül az arca. Már nyújtja is a kezét, hogy vegyék ki. Ilyenkor mindig megindul a verseny a nagyszülők részéről, hogy ki lesz a szerencsés, aki elsőként foghatja. Puszik

csattannak, nagy az öröm. Kiszállok én is, és kinyújtózkodom. Engem is üdvözölnek, megszoktam már, hogy utolsóként. – Szia, fiam, olyan elcsigázott az arcod. Rossz utatok volt? Nagy volt a forgalom? – kérdezi apám. – Meglehetősen. Nagyon fáradt vagyok. – Miért nem segítettél apának a vezetésben? – kérdezi anyám Sarah-tól. – Na, majd legközelebb – csiklandozza meg a hasát. – Éhesek vagytok? – Én igen – Sarah még mindig kacag, de ő is igenlőn bólogat. – Mit ennétek? Tudod, hogy anyád kora reggel óta főz. – Akkor kézmosás, és ehetünk. – Fiam, szerintem vigyük be először a csomagokat – javasolja apám. – Londiner nincs? – Ne komolytalankodj – feleli, én pedig szót fogadok, és beviszünk mindent az én régi szobámba. Most ez lesz pár napig a főhadiszállásunk. Mikor végeztünk ezzel és kezet mostunk, mert ez itt előírás, helyet foglalunk az étkezőben. Nagyon finom illatok terjengnek a levegőben, anyám megint kitett magáért. Éhes vagyok, de mikor ott van előttem az étel, már nincs étvágyam. Kalóriára viszont szükségem van. Kell ez energia, hogy megvívjam magamban az én harcomat. Arra a kérésre, hogy kérek-e kávét, nemmel felelek, mert alvással szeretnék kikapcsolódni, nem serkentőszerekkel. Majd utána elfogadom, teszem hozzá, és kijelentem, hogy ha nem ébrednék fel magamtól, akkor egy óra múlva ébresztést kérnék. Sarah kap egy puszit a fejére, én meg megkeresem az ágyamat. Addig hadd élvezzék ki a nagyszülőség minden örömét. Levetkőzöm, és a frissen vasalt ágyneműbe bújok. Még kettőt sem kattan az agyam, és mély, álom nélküli alvásba zuhanok. Arra ébredek, hogy apám csiklandozza a talpam, úgy, mint kiskoromban. – Fiam, kelj fel. Már több mint egy órája alszol. – Hú! – nyújtózkodom –, ez jólesett. – Hagytunk volna még aludni, de a szomszéd fiú keresett, nem sokkal azután, hogy pihenni mentél. Mondtuk, hogy egy óráig nem vagy elérhető, de szerintem mindjárt hívni fog. – Milyen szomszéd fiú? – kérdezem. – Brian. Ő annak a szép fekete lánynak a férje, ugye? – Igen, ő az. – Lehet, hogy nyitva hagytál egy ablakot, és ezért kereshet, mert tudja, hogy idejöttetek. – Azért nem hívna – ülök fel az ágy szélén –, kulcsuk van a lakáshoz, megoldanák anélkül, hogy felhívnának. – Megmasszírozom a tenyeremmel az arcom. A francba! – Kösz, apa, mindjárt jövök, csak előbb felkeresem a mosdót. – Rendben. Kint vagyunk a teraszon. Hideg vízzel próbálok magamhoz térni. Az alvással majdnem elértem ezt, de a hír, hogy Brian itt keres, rendesen letaglózott, és visszalökött egy zsibbadt állapotomba. Felveszem a ruháimat, és a konyhába megyek. Vizet öntök magamnak, amit egy hajtásra megiszom. Még egyszer teletöltöm a poharamat, és megkeresem az őseimet a teraszon. Mindketten dönthető támlás karosszékben ülnek, Sarah pedig anyám ölében. Látom az arcukon, hogy el vannak varázsolva az unokájuktól. Az arcuk teljesen elérzékenyült, jó ezt látni. Én is leülök, közben ezerrel kattognak a gondolataim. Kifejezetten ideges vagyok, és vadul ver a szívem. Semmi kedvem itt, a szüleim házában az Eva-Brian-üggyel foglalkozni. De már nem tehetek semmit. Az én hibám, miért kapcsoltam ki a telefonomat, és miért nem vettem fel, amíg a kocsiban

hívtak? Akkor most nem lennék ebben a slamasztikában, mert nagyon nem szeretném, ha a szüleim tudomást szereznének a viselt dolgaimról. Az otthoni telefon könyörtelenül csörög. A francba! Apám nehézkesen feláll, és kinyitja a szúnyoghálós ajtót. Ilyenkor nyáron mindig ezt szereli fel, hogy levegős legyen a ház. Ezen át viszont mindent hallani fognak, ugyanis a kábel nem engedi meg, hogy elvonuljak vele. Apám beleszól a telefonba, hallom, hogy azt mondja, igen, már elérhető, majd kiszól nekem. Izzad a tenyerem, a szívem a torkomban ver. Hú, essünk túl rajta! Átveszem a kagylót, apám magamra hagy. Anyámmal öt méterre ülnek tőlem a teraszon. – Igen – szólok bele a telefonba. – Luke, már többször hívtalak! – mondja Brian, és szigorú a hangja. – Mi ügyben kerestél? – Szerintem tudod nagyon jól. De nemcsak én próbáltalak elérni, hanem Eva is. Nem láttad? – De, láttam, de vezettem. – És utána miért nem hívtál vissza minket? Miért kapcsoltad ki a telefonodat? – Gondolom, lemerült az aksi. – Aha! Tehát nem a felelősség alól akarsz kibújni? – Mire gondolsz? – kérdezem. Az eddigi idegességem kezd elpárologni, szép lassan beszélek, és a lehető leghalkabban. – Ne játszd a hülyét! Eva mindent elmondott. – Igen? És mit? – Azt, amit te is nagyon jól tudsz. Csak nem felejtetted el, amit tettél? – Általában emlékezni szoktam rá – felelem, és próbálok úgy fogalmazni, hogy abból ne vegyenek ki semmi kompromittálót a szüleim, akik befejezték a hancúrozást a lányommal, és nagyon jól tudom, hogy figyelik a beszélgetésemet. – Ez esetben szeretném a te szádból is hallani. – Minek, ha már tudod? De apropó, mit is tudsz te egyáltalán? Ha mondanál pár szót, akkor képben lennék, mert lehet, hogy nem is ugyanarról beszélünk. – Luke, ez nem egy férfias magatartás! Igenis mondd ki, mit gondolsz a feleségemről! – Egy nagyon kedves nő. – Ez olyan banális, így nem jutunk semmire. – Szerintem nem kellene erőltetni, ha nem megy. – Most könnyen beszélsz, mert ott vagy a szüleidnél, jó messze tőlünk, távol a felelősségtől. – Én úgy érzem, hogy mi elbeszélünk egymás mellett. Ha megtennéd azt a szívességet, hogy nevén nevezed a problémádat, az jó lenne, mert nem igazán tudom, hogy mire akarsz kilyukadni. – Arra, hogy Eva mindent elmondott nekem. – Nekem is sok mindent elmond April. Ilyen a házasság, sok mindenről beszélnek a felek. – Miért beszélsz mellé, miért tereled a szót? Na jó, ha nem, hát nem. Akkor kimondom én. Nem szeretném, ha te és Eva még egyszer találkoznátok. Értve vagyok? – Mindenkinek vannak kívánságai. De nem értem az okot. Mire alapozod ezt a kérésedet? – Arra, hogy mindketten elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, a mi állítólagos barátságunknak vége. Nem szeretnélek sem téged, sem a családod többi tagját a feleségem és a gyerekem körül meglátni. Érthető? – Ez csak abban az esetben érthető, ha neked családi problémáid vannak.

– Igen, amiket te okoztál! – Figyelj csak, Brian, ehhez annyi hozzáfűznivalóm van, ha neked nem tökéletes a házasságod, akkor ne másban keresd a felelőst. Nézz a tükörbe, nézz magadba, és akkor megtalálod a választ. Akarsz még valamit? – Hogy ne találkozzunk többet. – Meglátom, mit tehetek. Szia. Ő nem köszön el, csak lecsapja a telefont. Én szépen visszaakasztom a helyére. Még mindig síri csend van a teraszon. Brian mondatait nem hallották a szüleim, de lehet, hogy így is elég nyilvánvaló következtetést vontak le belőle. Most nem szeretnék a szemük elé kerülni. Megint a konyha felé veszem az irányt. Kinyitom a hűtőt, kiveszek egy sört, majd kiöntöm egy pohárba. Nagy levegőt veszek, és hosszan beleiszom. Várok pár másodpercet, de nem bujkálhatok itt örökké. Kezemben a sörrel kimegyek a teraszra. Nem merek a szemükbe nézni, visszaülök a helyemre. Megint a sörbe kortyolok, ekkor látom meg anyám szemében a könnycseppeket. – Mi volt ez, fiam? – kérdezi elcsukló hangon. – Egy telefonhívást kaptam otthonról. – Erről tudunk, hisz hallottuk. De nagyon furcsállom a tartalmát. Miért hív itt az a Brian? – Nem tudom. – Akkor miért mondtad neki, hogy a családi vagy a házassági problémáit ne rajtad kérje számon? – Néha a postás sem jó helyre viszi ki a levelet. Nem én vagyok a címzett. – Hát ki? – Anya, honnan tudjam? Azt se tudom, hogy valójában mit akart tőlem. – Neki van az a nagyon szemrevaló felesége, az Eva. Nem emiatt keresett? – Erre nem tért ki. – Fiam… valami őrültséget csináltál? Tudod, hogy van egy gyereked? Ugye ezt nem felejtetted el? Ő nem akart megszületni, ti akartátok. Ő a te lányod, és mindig is az marad. Egy szülőnek kötelessége felnevelni a gyerekét. Remélem, ezt tudod? – Anya! Mire akarsz kilyukadni? Te most vádaskodsz? – Nem – szólal meg apám is –, de akkor rákérdezek én konkrétan. Van valami közöd ahhoz az Evához? – Apa, jól megnézted te azt a lányt? Olyan szép, hogy ha akarnék is valamit tőle, akkor is totál esélytelen lennék. – Te se vagy egy utolsó darab férfinak – dicsér anyám. – Ez a Brian pedig, bár nem hallottam a szavait, csak gondolom, arra kérdezett rá, hogy veszélyezteted-e a házasságát. – Hagyd ezt – szól anyámra az apám. – Luke azt mondta, hogy semmi köze ahhoz a lányhoz, és szerintem ezt el kell fogadnunk. Beszéljünk inkább kellemesebb dolgokról. Apám elmehetne diplomatának, olyan ügyesen kezeli a helyzetet. Látom anyámon a tétovázást, de nem folytatja. Hogy mik zajlanak most le bennük, azt nem tudhatom, de nekik sem lehet könnyű. Én a fiuk vagyok, Sarah pedig az unokájuk. Van már egy elvált gyerekük, a nővérem, és van már egy unokájuk, aki csonka családban nő fel. Megiszom a sörömet, de nem tudok most velük beszélgetni. Sarah egy tündér volt, eddig hallgatta a felnőttek beszélgetését, és nem értette, hogy komoly dolgokról volt szó, ami esetleg őt is érintheti. Most viszont, hogy mindenki a maga gondolatával van elfoglalva, megint csacsogni kezd. Igényeli a játékot és a figyelmet. Nagy nehezen elkezd anyám is oldódni, de a szemén azt látom, hogy még mindig zakatolnak benne az érzései. Apám tesz ismét egy lépést a békülés jegyében.

– Nem lenne kedvetek ma este nyílt tűzön sütögetni? Olyan nagy kedvem lenne hozzá – néz ránk. – Sarah-nak is tetszeni fog, ahogy pattognak a lángok. – Késő van már ahhoz, hogy nehezet együnk – mondja anyám. – És te, fiam, mit szólsz? – Mikor mondtam én nemet egy vastag szelet húsra? – Akkor segíts előkészülni, hogy mihamarabb lobogjon az a tűz – kéri. Azonnal tudom, miért csinálja. Ki akar szabadítani ebből a feszült közegből. De nem csak rajtam akar ezzel segíteni. Mindenkinek jobb, ha most nem maradunk együtt. Felállunk, ekkor hozzám lép, és a vállamra teszi a kezét. – Javaslom, hogy igyunk előtte valamit. – Az jó lesz, köszönöm. Ezzel otthagyjuk a hölgyeket a teraszon, míg a lányom nevetve integet, addig anyám szemrehányóan néz rám. Bemegyünk a nappaliba, a bárszekrényből kivesz apám két poharat meg egy üveget, és tölt az italból. Egymás szemébe nézünk, és koccintunk. Én egy hajtásra megiszom, apám inkább lassan élvezi az ital izét. Leteszem a poharamat, de nem engedem el. Apám észreveszi ezt, és ért a jelből. – Még egyet? – Az jólesne, köszönöm – felelem, és újra tölt. Most azonban nem emelem a számhoz, hanem apám kérdéseire válaszolok. A munkámról érdeklődik, semmi esetre sem a mai telefonbeszélgetésről. Ezután kimegyünk a kertbe, ahol egy terméskőből épített kör alakú sütögető van. Ez egy többfunkciós alkalmatosság, amit sokszor használtunk gyerekkoromban. Volt, hogy nem is sütöttünk semmit, csak jó nagy tüzet raktunk, és körbeültük. Most is nagyon jól sikerült a sütögetés, oldotta a korábbi feszültséget, és jegeltük a témát. Vacsora után segítek elpakolni, majd fürödni viszem a lányom, és én is gyorsan lemosom magamról az út porát. Fogmosás után csak egy búcsúpuszira engedem oda a szüleimhez, ezután elköszönünk. Mindketten ágyba bújunk, és egymást karolva alszunk el. Reggel Sarah simogatása ébreszt. Mellettem fekszik, és kis kezeivel az arcomon babrál. Mikor észreveszi, hogy kinyitottam a szemem, rám mosolyog. Megöleli a nyakamat, és hozzám bújik. Olyan erősen szorít, mint egy díjbirkózó. Az este zakatolt a fejem, és nagyon sok rossz kép suhant át az agyamon. Most viszont, hogy új nap köszöntött rám, kezdhetem megint a megoldáskeresést a problémáimra. Nem hiszem, hogy Brian ezek után akár személyesen, ha már megint otthon vagyunk, akár még egyszer telefonon felhozná ezt az ügyet. Nem tudom, mit mondott neki Eva, és miért tálalt ki. Családi adok-kapok talán? És a válás? Továbbmegy ezen az úton? Eddig nagyon el akart válni, de még mindig így gondolja? Nem csak játékszer vagyok ebben a szerelmi sokszögben? Sem okosabb nem vagyok, se a megoldást nem találom az általam feltett kérdésekre. Mindegy, előttem az egész nap. Már megjártuk a mosdót Sarah-val, frissen és jól fésülten jelenünk meg a szüleim előtt. Kíváncsian fürkészem a jeleket, amik támpontot adhatnak arról, hogy is állnak a tegnapi naphoz. Apám arcán nem látok semmit, de az anyámén igen. Ő eléggé kimért velem, de egeknek hála, hogy itt van az unokája is, így nem támad nekem. Megreggelizünk kettesben, mert ők már túl vannak rajta. Utána megkapják a lányom, és mint három gyerek, úgy élvezik egymás társaságát. Egyszer csak anyám véget vet a szórakozásnak, mint mondja, nem csak ebből áll az élet. Mivel a mára szánt húst tegnap este megsütöttük, ezért neki új menüt kell kreálnia ebédre. Megkérdezi Sarah-t, hogy van-e kedve segíteni, ő persze szívesen benne van. Lehet, hogy többet kellett volna reggeliznem, mert a mai ebéd ideje vészesen kezd kitolódni a vacsora irányába. Sarah

segítsége nem meggyorsítja, hanem ellenkezőleg, meglehetősen lelassítja a folyamatot. Anyám és a lányom a konyha felé veszik az irányt. Mi kettesben maradunk apámmal. – Gyere, fiam, kísérj el a műhelyemig, megmutatnám, hogy most mivel foglalatoskodom. Persze ha van kedved – udvariaskodik apám. – Hogyne lenne – és már emelkedem is fel a székből. Apám az én szememben olyan, mint Han Solo a Csillagok háborújából. A szerepet megformáló Harrison Ford is hobbiasztalos, aki két szerep közt állítólag szép famunkákat ad ki a kezei közül. Apámnak is van egy jól felszerelt műhelye, ahol sok időt tölt, nagyon szívesen fúr és farag. Apám nem egy világsztár, de hasznos elfoglaltságot talált magának a jó illatú deszkák között. De nemcsak deszkák vannak itt katonás rendben és mindenféle méretben, hanem lécek, faoszlopok és gerendák, egyszóval minden, ami fa. Én kifejezetten szeretem az illatukat, olyan finom és elegáns, még ha olykor gyantaszag is jár velük. Miután beléptünk az ő zárt világába, szeretettel megsimogatja, amin jelenleg dolgozik. Én is ugyanezt teszem, de nem azért, mert utánozom. Nem rituálé ez, hanem igazi tisztelet. Megérdemli ezt a fa, amely a halála után is minket szolgál. Gyerekként óriási élményként éltem meg, hogy egyre magasabbra kapaszkodtam az ágain, míg végül meg nem hódítottam a lombkoronája legtetejét. Forró nyári napokon olvasni is jólesett a levelei által biztosított árnyékban. Most pedig holtában is értünk van. Építő- és fűtőanyag, más esetben esztétikus bútor lesz belőle. Ebből itt egy kis fiókos komód készül. A keret már kész, a fiókok, szorítóvas alatt száradnak össze az enyvvel. Ezt mutatja most a mester. Figyelmesen hallgatom, pedig láttam már ilyet eleget. Ha megöregszem, és ha az időm vagy az egészségem megengedi, én is szeretnék majd fával foglalkozni. Ezért is figyelek oda apám minden szavára, és raktározom el az ismereteket a fejemben. – Fiam. Mondanék valamit, ha megengeded – dől neki apám az asztalosmunkapadnak. – Hogyne, hallgatlak. – Én egy karomat is odaadnám azért a lányért, mert valóban csodaszép kis nő ez az Eva, de legyen eszed, mert a gyereked még szebb. Hoppá! Jól bevezette apám a dolgot. Egy kis bútorbemutató, aztán durr, a közepébe! Persze, gondoltam, hogy kapok egy kis lelkifröccsöt, esetleg még egy fejmosást is, de ez így váratlanul ért. Ezek szerint a színészetben is hasonlít Harrison Fordhoz. Híresnek nem híres, de jó! Közben az arcomat figyeli, de erre nem igazán tudok mit mondani. – Annyiban helyesbítenék, hogy a fél karomat a házasságom előtt adtam volna oda érte, és természetesen azelőtt, hogy ti megszülettetek. Mert a család, az jelent valamit. Én nem szeretnék nagy szavakat mondani, mint anyád tegnap, de vigyázz, mit teszel. Biztos, hogy később megbánnád. Luke, én nem vagyok már fiatal, de amikor először megláttam azt a lányt, én is azt mondtam magamban, hogy húha! Te a tűz közelében vagy, ráadásul fiatal, ha kell, ha nem, összefuttok, ha máshol nem, az utcán. Megértem, hogy beindít valamit minden férfiban, mert valóban nagyon szép lány. Hogy is kezdtem a mondandómat…? Igen, hogy a karomat is odaadtam volna fiatalként. Ha ezt megtettem volna, és megszerzem, még együtt lennénk? Nem tudni, csak azt, hogy akkor nem lelhetném most örömömet az asztalosságban. Egy kézzel nehéz lenne. Nem tudom, hogy utólag megbántam volna-e – gondolkozik el. – Viszont nem okoznék fájdalmat a családomnak, mert ismétlem, ezt csak akkor tenném, ha még nőtlen lennék. De te, fiam, nős vagy, sőt már gyereketek is van. Bármilyen szép az a lány, hidd el, nem éri meg. Te nem adtad érte az egyik karod, mert látom, még megvan mindkettő, de mindennek megvan az ára. Előbb vagy utóbb mindenért benyújtja valaki vagy valami a számlát. Okosan, fiam – paskolja meg a felkaromat. – Gyere, mert lehet, hogy már ki is hűlt az ebéd.

– Ha Sarah segít, abból inkább vacsora lesz – felelem, ezen elmosolyodik. – Akkor segítünk mi is nekik – terel ki a műhelyéből. Az ebéd kis csúszással elkészült, de jó is volt így, mert a nővérem és a lánya később futottak be, mint ahogy ígérte. Sarah dédije is itt van már, és a nagyobb társaság megment anyám esetleges faggatózásától. Ha ezt a mai napot átvészelem, akkor már csak holnap délelőtt vagyok egyedül, mert ebéd után megyek fel a reptérre, hogy elhozzam Aprilt. És ha ő is itt van, akkor végérvényesen befellegzett a kényes kérdezősködésnek, mert anyám inkább leharapná a nyelvét, mint hogy viszályt szítson köztünk. Másnap ebéd után adok Sarah-nak egy puszit, és azzal búcsúzom tőle, hogy ha felébredt a délutáni alvásából, akkor már az anyja is itt lesz. Kocsiba ülök, ellenőrzöm, hogy minden nálam van-e, iratok, pénz, telefon. A telefonomat csak most kapcsolom be, ha esetleg April hívna. Hívni fog, ismerem. Nem fontoskodás ez a részéről, ő egyszerűen ilyen. Indítom a motort, és kitolatok az autóval. Ekkor hallom meg az üzenetjelző dallamot. Nem is dallam ez, hanem komplett szimfónia, mert annyi üzenet érkezett. Lehet benne egy-kettő a barátoktól, és persze a cégtől is, de tudom nagyon jól, hogy Eva és Brian hívásértesítéseivel lesz tele a hosszú lista. Meg se nézem, szerintem tegnapelőtt telefonban mindent megbeszéltünk. A reptérre érve még bőven van időm, ezért veszek egy újságot és olvasni kezdek, de hamar abba is hagyom. Nem tudok odafigyelni, az utóbbi pár nap eseményei forognak folyamatosan a fejemben. Ezzel eléggé kifárasztom magam, mikor megcsörren a telefonom. April az. Ezek szerint a szomszéd házaspár végre rájött, hogy nem vagyok csevegő kedvemben. Aprilt biztosítom arról, hogy már a reptéren vagyok, nyugodjon meg. Észreveszem őt, és intek neki, ekkor már nyugodtan kikapcsolhatom a telefonomat. Csókkal üdvözöljük egymást, de bennem eléggé megcsappant az érzelem. Szemét dolog, de vajmi kevés szeretetet érzek most iránta, pedig ez nem jó. Nagyon megváltoztatott az Evával való kapcsolatom. Tudom, hogy nem jól fogok kijönni belőle, és nem sok jóra számítok, ha esetleg April tudomására jut. Elhagy majd, és elveszi tőlem a gyereket is? Bosszút áll rajtam azzal, hogy nem láthatom Sarah-t? Anyáméktól tuti, hogy semmit nem tud meg, de hogy otthon mi fogad, az jó kérdés. Vajon Brian odaáll elé, és elmondja, hogy a férje dugja a feleségét? Nem hiszem, hol maradna akkor a férfibüszkeség? Viszont van egy mondás, miszerint ha megdöglött a tehenem, akkor dögöljön meg a szomszédé is. Ez is egy lehetőség a bosszúra, és talán igaza is lenne. Ha náluk áll a bál, akkor nálunk miért ne legyen cirkusz? Vagy Eva kavar majd be? Bekattant ez a kis nő? Elégé arra utalnak a jelek. Először válni akar, aztán Brian tombolása után elmondja az ügyünket. Tényleg, mit akarhat Eva? Lehet, hogy ő a veszélyesebb? Szinte elrepült az a pár nap, amit a szüleimnél töltöltöttünk, lassan indulunk haza. Most az egyszer nagyon nehezemre esik a pakolás, mert tudom, hogy valami negatív vár rám otthon. A legrosszabb az, hogy nem tudom, pontosan mi lesz az, ezért fel se tudok rá készülni. Óvatosnak lenni pedig már túl késő. Megebédeltünk, a csomagok a kocsiban vannak, csak mi hiányzunk. A rokonoknak nagyon nehezére esik a búcsú, már harmadik körben adogatják kézről kézre Sarah-t egy puszira. Ez így menne a végtelenségig, ezért beülök a kocsiba, és beindítom. Ezzel jelzem, hogy kérjük az ajtót becsukni, de előtte a legkisebb utast a gyerekülésbe becsatolni. Ebből értenek a szüleim, de még behajolnak egy utolsó búcsúpuszira. Anyám szeme tele van könnyel, átjön az én oldalamra, és arra kér, hogy nagyon vigyázzunk egymásra. Apám csak annyit mond: „fiam, tudod, ahogy megbeszéltük”. Mindenki integet, és végre elindulhatunk.

– Luke, nem azért, mert nem akartam a szüleid előtt mondani, de így kettesben meghittebb: sok boldog születésnapot kívánok! – köszönt fel utólag April. Vezetek, de azért rá tudok nézni. Mosolyogva vesz ki egy felsőkategóriás új telefont a táskájából. – Ez a szülinapi ajándékod. – Köszönöm – lepődöm meg –, nem kellett volna. – De, kellett. Tudtam, hogy ez lesz a válaszod, és kérlek, ne az árára gondolj! – Nem arra gondolok. Tényleg köszönöm, de a másiknak sincs semmi baja. – Tudom, de ezt már rég elterveztem, és sokkal jobban illik hozzád. Csak egy kicsit nézz ide, hogy lásd, milyen vagány a kijelzője, már be is kapcsoltam. – Elég lesz otthon is, majd átteszem a kártyát. – Már megtettem helyetted – feleli, erre majd lenyelem a nyelvemet. – Ugyanis amíg te pakoltál, addig én elcsentem a régi telefonodat, és már bele is tettem a kártyát. Tessék, ha valaki hív, akkor már az új fog csörögni. Frankó! Most totál szarban vagyok! Ott van a kezében a telefonom, és én barom, meg se néztem, hogy miket írogattak nekem a kedves szomszédaink. – Most nem tudok rá figyelni, tedd le, kérlek, és majd otthon megnézem. – Luke, már délben is ki volt kapcsolva, ezért nekem már nem kellett, hogy kivehessem a kártyát. De miért van kikapcsolva? Tele van nem fogadott hívásokkal és üzenetekkel. – Lemerült, aztán meg elfelejtettem újra bekapcsolni a feltöltés után. Egyáltalán nem hiányzott, élveztem a nyugalmat – füllentem. – Eddig rendben is volt, de mi van, ha fontos hívásod érkezik? Nézzük, mi történt, amíg nem voltam itthon. – Ezt nem hiszem el! Elkezdi böngészni a telefonom memóriáját, és végigszalad a híváslistán meg az üzeneteken. Észreveszi Eva és Brian nevét is, ami jó sokszor szerepel köztük. – Nini, ez nem azon a napon volt, amikor lejöttetek a szüleidhez? Mit akartak ezek, hogy ennyiszer hívtak? Miért nem nézted meg, te nagyokos, ezt a telefont? Valami fontos lehetett, mert egy, kettő… hét. Eva hétszer írt rád, Brian pedig egy, kettő, háromszor. Na lássuk, kezdjük az elején! Most mit csináljak? Kiáltsak rá, hogy hagyja békén? Azonnal gyanút fogna, és már csak azért sem adná vissza. Vagy egyszerűen kapjam ki a kezéből az új telefonomat a régi kártyámmal, ami most lebuktat? És azután? Megint csak tudná, hogy valamit el akarok titkolni, ezért mindent elkövetne, hogy visszaszerezze a telefont. Az pedig veszélyes, mikor két ember birkózik egy kocsiban, ahelyett, hogy az egyikük vezetne és a kormányt fogná. Esetleg egy laza mozdulattal dobjam ki az ablakon a készüléket? Görcsösen megfájdul a fejem. Lehet, hogy ezért nem tudok reagálni, de az is lehet, hogy tudat alatt túl akarok már lenni az egészen, és a sorsra bízom az ügyet. Már úgyis késő, mert belekezd az első üzenet felolvasásába. –  Ez Evától jött: Luke, miért nem veszed fel a telefont? – Mert vezettem – válaszolok megkésve. – Aztán ez: Luke, hívj fel, kérlek! Majd: Luke, nagyon fontos lenne!!! Csak hozzáteszem, három felkiáltójellel a végén. Ez a következő: Luke, most nekem van rád szükségem! Mikor én kérek segítséget, akkor te miért nem segítesz, hogy tisztán látva dönthessek? Ezt egy kérdőjellel zárta le. De most már én is megkérdezném, hogy mik ezek az üzenetek? – Nem tudom, olvasd tovább, esetleg kiderül. –  Nekem ez olyan gyanús. Folytassuk: Luke, annyira nem szép, és annyira nem hozzád illő, amit most teszel. Kérve kérlek! Csak ennyit ér minden, ami eddig kettőnk közt elhangzott? Mi hangzott el kettőtök közt? – kérdezi April, és maga elé meredve eltöpreng. – Nézzük, mi van még itt: Luke, ha nem segítesz, akkor nem biztos, hogy a legjobb döntést hozom. És itt az utolsó: Belefáradtam a könyörgésbe! Minek is

könyörgök egy kikapcsolt telefonnak? Hívj, ha megkaptad az üzeneteimet. Miért könyörög neked Eva? Mi vagy te? Lelki társ? Ide figyelj, te tudsz valamit, ebben biztos vagyok! Na, ki vele! Mi az, amit én nem tudok? – Csak annyit tudok, amit gyereksétáltatás közben elkotyogott. Nem jó a házassága, állandóan balhéznak. – Ezt én is tudom – mondja, s magamon érzem a tekintetét, miközben az utat figyelem. – Tovább! – Mielőtt eljöttem, kitört a balhé köztük, veszekedtek. – Ki veszekedett és kivel? – Eva és Brian. – Csak ők ketten? És te? – Én minek veszekedtem volna? Nem vagyok én adoptált családtag! – Hülye. Tudod, min veszekedtek? – Állítólag azon, hogy Brian totál idegbeteg lett attól, hogy Eva megkérdezte tőlem, hogy mi milyen sűrűn szeretkezünk, és ezzel szembesítette a férjét. – Minek kérdezi meg, mikor én már erre válaszoltam neki? Ezt nem értem. De azt meg végképp nem, hogy ezért miért vadult be Brian? Valamelyik férfi állandóan dugna, valamelyik meg kínos kötelezettségnek érzi. Nincs két egyforma szituáció ebben a mi világunkban. Mi ezzel a gond? – Állítólag az, hogy Brian most teljesen megszégyenítve érzi magát, és azon gondolkodik, hogy megszünteti a családunkkal a kapcsolatot – válaszolom. Milyen jól megy a hazudozás! Sajnos már mesteri szintre fejlesztettem. – Szegény Eva, biztosan megint jól elgyepálta – sajnálkozik April. – Pedig olyan szemét dolog egy nőt verni – teszem hozzá, és megint belém hasít a gondolat, hogy Eván lehet, hogy tényleg monoklik vannak miattunk. Remélem, hogy rosszabb nem történt. –  Lássuk a végkifejletet. Ezt írta Brian: Szia, kerestelek már itt és az otthonin is. Ebből nem derül ki semmi. Esetleg ebből: Luke, mindkettőnknek a hasznára válna, ha tudnánk beszélni. Jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba! Mivel nem adsz esélyt, hogy megbeszéljük ezt az ügyet, akkor így közlöm, hogy magam részéről nem erőltetném a továbbiakban a találkozást. Semmilyen formában sem, értem ezt mindenkire. – Tényleg beigazolódott, hogy kerülni fog bennünket. De miért? Tudom nagyon jól, hogy Eva arra gyanakszik, hogy Brian csalja őt valakivel, vagy meleg. Minden második családban félrekefél vagy a férj, vagy a feleség – jelenti ki April. – Te is megcsaltál az üzleti út alatt? – kérdem az utat figyelve. – Hülye! Nem inkább te? – Evával mindennap megcsalnálak – mondom ki végre az őszinte gondolatomat, s milyen furcsa, hogy pont így terelem el magamról a gyanút. – Luke, jó lenne, ha ezt abbahagynád, mert bele fogsz betegedni a vágyakozásba. Csak a te érdeked miatt javaslom, hogy nézz tükörbe. – Ha hazaérünk, ez lesz az első. – Helyes, én pedig megpróbálom Eva felé jelezni, hogy ha szüksége van valamire, akkor számíthat ránk. – Szerintem ne erőltesd, olvastad, hogy tiltólistán vagyunk. Úgyis látja majd a mozgást a lakásban, a fényt este, vagy reggel a nyitott ablakot. Hagyd, hogy ő jelentkezzen. Lehet, hogy nem segítesz azzal, ha Brian észreveszi, hogy nyomulsz. Mindenhez csak idő kell. – Ebben lehet valami – gondolkodik el. – Amúgy is csömöröm van a sok hülyeségtől, nem kell nekem most még a mások hülyesége is. Ez első, amit teszek, ha megérkeztünk, hogy veszek egy forró fürdőt és megnézek pár filmet. Rám fér a kikapcsolódás, eleget güriztem az elmúlt pár napban. Egy álló napig ki sem kelek az ágyból, és a pizsamámat se veszem le.

– Nana, az meggátolja a testiséget – vigyorodom el végre. – Oh, Luke, megvan a megoldás! Nekünk tényleg cserélni kellene Evával és Briannel. Én nem bírom már az állandó nyaggatásodat. Milyen jól ellenék én Briannel, csak feküdnénk egymás mellett az ágyban. Szerintem ez a vegytiszta szerelem. – Én meg hagynám, hogy Eva kifacsarjon, mint egy citromot. Szerintem ez maga lenne a mennyország. – Luke, ébresztő! Te vezetés közben alszol, és elérhetetlen dolgokról álmodozol? – gúnyolódik April. – Akkor ennyiben maradtunk – felelem, és nem bolygatom tovább az ügyet. April sem folytatja, hanem ezer más kérdéssel bombáz. Ezt el se hiszem! Ennyi volt az egész? Sehol egy kellemetlen kérdés, lebukásról meg szó sincs! Remek, ennél jobban nem is jöhettem volna ki ebből a slamasztikából. Ennek csak örülhetek, de hogy Eva és főleg Brian ugyanezt fogja-e mondani Aprilnek, abban korántsem vagyok biztos. Mindegy, ennek a részeredménynek is örülni kell. Majd egy nyugodtabb pillanatban én is átolvasom az üzeneteket. Mikor hazaérünk, a kocsival beállok a garázsba, az összes táskát felcipelem a nappaliba, már izzadok, mint egy ló. Nem volt sétagalopp felhordani a cuccainkat, ezek szerint öregszem. April telefonál, a szüleimet hívja, hogy épségben megérkeztünk. Sarah az ölében ül. Gyors zuhany után a hólászobába vonulok az új telefonommal. Átnézem az összes üzenetet, és a nem fogadott hívásokat. Felhívni nem merem Evát, és azt is nagyon átgondolom, hogy milyen üzenetet küldjek el neki. Szia, Eva! Látom, hogy kerestél, illetve kerestetek. Itthon vagyunk, tudunk most beszélni pár percet? Eltelik egy negyedóra mire válasz érkezik. Ha neked is jó most, akkor hívhatsz. Már hívom is. – Jó sokáig tartott, mire jelentkeztél – jegyzi meg sértődötten. – Nagyon sok problémám volt, ezért. – Semmi bocsánatkérés? – kérdezi fásultan. – Bocsánat. Minden rendben van nálatok? – Nem mondhatnám. Új szelek fújnak. – De nincs baj? – Már hogyne lenne! – Megvert? – kérdezem, és beleharapok a számba, mert előre félek attól, hogy igennel fog válaszolni. – Miért érdekel? – Mert érdekelsz. – Ezt az utóbbi pár napban nem igazán vettem észre! – Messze voltam tőled. Megvert? – Elcsattant pár pofon oda-vissza – feleli Eva. Szent egek! Ezek összeverték egymást? Elég, nem is akarom tudni a részleteket. – És hogyan tovább? – Nem tudom. – Akkor már ketten nem tudjuk ezt a fontos kérdést megválaszolni. Viszont jó, ha tudod, hogy April beleolvasott a telefonomba, és tud az üzenetekről, amit te és Brian írogattatok. Kicsit furcsállta, de azt mondtam, hogy balhé volt nálatok, mert kibeszélted nekem a nemi életetek hiányosságait, ezért Brian úgy érezte, hogy leégetted előttem. A szüleim nem mondták el Aprilnek, hogy Brian náluk keresett, ezért nem gyanakszik. Ezt azért mondom, hogy ha esetleg találkoztok vagy felhívna, akkor tudd.

– Értem, tehát amíg nálunk áll a bál, addig nálatok teljes a harmónia – jegyzi meg gúnyosan. – Ha nem mondod el Briannek, nálatok is nyugalom lenne. Pedig hogy kérleltelek rá. – Most már mindegy. Én úgyis válni akarok – feleli. Erre mit válaszoljak? Azt, hogy én pedig nem? – Felhasználhatja ellened. – Az még odébb van. Luke, most tényleg nem érek rá. Köszönöm, hogy jelezted, hogy reagáljak, ha April keresne. Most leteszem. Szia. Új fejezet kezdődik az életemben, ami az Evával és Briannel való kapcsolatomat illeti. Mióta itthon vagyunk, szerencsére nem futottam még össze velük. Az is felmerült bennem, hogy ha Brian Evával szemben tettlegességet alkalmaz, akkor nem akar-e rajtam is az öklével revansot venni. Bízom benne, hogy ennél intelligensebb módját választja a számonkérésnek. Másnap délután Johny rendelkezésére állok, mert a segítségemet kérte. Elgurulok a cégéhez, Johny még nagyban intézkedik. Állandóan csöng a telefonja, vagy ő hív valakit. Ez megy vagy fél órán keresztül, ennyi erővel otthon is pihenhettem volna még. Johny mindig azt mondja, hogy az idő pénz, de ezt csak magára érzi igaznak. Ő még egy királyt is megvárakoztatna. Amíg elintéz mindent, addig én egy forgószékben ülve nézelődöm. Valójában nem haragszom rá, mert addig legalább nem vagyok otthon, és esélyem sincs Briannel összefutni. Viszont ami késik, nem múlik. Miután elintéztünk mindent, hazavezetek. Aprillel abban egyeztünk meg, hogy ma ő készít vacsorát. Feltrappolok a lépcsőn, és belépek a lakásba. Hallom, hogy megy a tv, a nappaliba lépve látom, hogy a csajok filmet néznek pizsamában, és jóízűen szendvicset majszolnak. – Sziasztok, megjöttem. – Ne óbégass, nem értjük tőled a szöveget – fogad kedvesen April. – Miért esztek hideget? – kérdezem suttogva. – Mert éhesek vagyunk. – És a vacsi? – Ez nem az? – Nem arról volt szó, hogy meleget eszünk? – Az csak a te agyszüleményed volt, én nem mondtam rá semmit. És amúgy sem értem rá. – Aha, és megkérdezhetem, hogy mi gátolt meg abban, hogy meleg ételt prezentálj a családodnak? – Evával beszélgettem – feleli. Ha eddig volt is étvágyam, most már egy falatot sem tudnék lenyelni. – Miért? – Hogyhogy miért? Mert a barátnőm, és már nem láttam jó ideje. Elég ciki, hogy veled többet értekezik, mint velem. Hát ezért. Meg eléggé kíváncsivá tett az a sok üzengetés, és szerettem volna tudni, hogy mi is volt az a kalamajka, amíg én távol voltam. – És hol beszélgettetek? – Telefonon. – Nem úgy értettem. Te hívtad? – Igen. – És? – kérdezem zavartan. – Mit és? – Mit mondott a múltkori esetről? – kérdezem, alig kapok levegőt.

– Szokás szerint összebalhéztak a szexen, és felhozott minket példának Brian előtt, aki ezen besértődött. De szerintem nem olyan nagy a baj, és majd megnyugszik idővel. – Ezt ő mondta? – Nem, ezt csak én gondolom. – Mire alapozod? – Nem ez volt az első eset, és nem is ez lesz az utolsó nagy veszekedésük. Ők ilyenek. Ahogy én látom, igazi se veled, se nélküled kapcsolat az övék. – Azt én is tudom, hogy jó párszor összekaptak már, de még egyszer sem végződött a letiltásommal. – Lehet, de most a híres-neves férfiönérzetbe tapostál bele. – Én? – Te gyerekként szeretted azt hallani a szüleid szájából, hogy ez meg ez a kisfiú jobb jegyeket hoz haza az iskolából, mint te? – Persze hogy nem, de ez akkor is hülyeség. – Gondolod te, de Brian most azzal szembesült, hogy te egy szexőrült vagy hozzá képes, ő pedig egy cölibátusban élő pap. Ez verte ki a biztosítékot nála. És hidd el, szerintem megnyugszik nemsokára. – Nem hiszem. Eva veled nem közölte, hogy nem akarnak velünk kapcsolatot tartani? – Említette, de hozzátette, hogy ez csak Brian részéről van így. – Részemről meg az van, hogy aki széttépkedi és kitörli a fényképemet, mint egy hisztis picsa, azzal én nem tudok mit kezdeni. – Picsát mondtál Brianre? – Igen. – De hülye vagy! De most már hagyjál tévét nézni – s April ezzel le is zárta a kommunikációt. – És mi van a vacsorával? – Ott zúg az a helyes kis készülék a konyhában, amit úgy hívnak, hogy hűtő. Annak az ajtaját kinyitod, és találsz benne mindenféle finomságot. Jó étvágyat! Ezt nem hiszem el! Kiteszem a lábam, és már megy is a hátam mögött a kavarás! Vajon mi készteti Evát arra, hogy ennyire közreműködő legyen? Pont azt mondta Aprilnek, amit én adagoltam be neki. Talán ennyire jószívű, és nem akarja, hogy itt is családi veszekedés legyen? Miért is lenne, én nem álltam oda April elé, hogy viszonyom van Evával. Egy intelligens ember pedig nem kavar bele más életébe. Egyrészt lehet ez is a megoldás, másrészt neki is jobb, ha April nem gyanakszik, és így bármikor át tud ugrasztani egy kis szerelmi légyottra. De vajon lesz még ilyen? Jó lenne tudni, ehhez Evával kell beszélnem. Rá fogok kérdezni a szándékaira. Viszont a viharfelhő még mindig itt van a fejem felett, értem ezt Brian személyére. Meg akar büntetni, és revansot akar venni? Pokollá akarja tenni az életemet azzal, hogy elbeszélget Aprillel? Tudja nagyon jól, hogy az én fájó pontom a gyerek. Bevallom, félek attól, hogy ha Brian sűrűn lát, és miért ne látna, hisz csak harminc méterre lakunk egymástól, akkor az olaj lesz a benne égő tűzre, ami egyszer csak robbanni fog. Ha őt megsebeztem, nehezen fogja elviselni, hogy én gondtalanul éljem tovább az életemet. A munkából hazaérve üres lakás fogad. Ilyenkor még Sarah aludni szokott, vagy legalábbis ébredezni. Hol lehetnek? A konyhában egy papír vár, miszerint sétálni mentek. April és a séta! Furcsa, de nem morfondírozgatok rajta, mert most jólesik egyedül lennem. Leveszem az elegáns ruhám, és belebújok egy lazába. Teát főzök magamnak, és most én élvezem a házimozi előnyeit. Keresek egy

természetfilmes csatornát, és átadom magam a lustaságnak. Még egy óra sem telik el, és megérkezik a csavargó családom. – Ez igen! Micsoda keleti kényelem – szólal meg April. – Csak ellenőrzöm, hogy milyen lehet neked így terpeszkedni órákon át. – Meg is kérdezhettél volna róla. – A saját tapasztalat a legmeggyőzőbb. Hol voltatok? – Ezek szerint észrevetted, hogy nem vagyunk itthon – válaszol gúnyosan. – Nem volt nehéz, mert olvasni még tudok. Csak nem hittem a szememnek. – Miért nem? – Mert az írtad, hogy sétálni vagytok. – Néha én is szoktam. Főleg jeles napokon. – És ma különleges nap van? – Szerintem igen, mert mostanában ritkán fordult elő, hogy Eva sétálni hívjon. – De hát tegnap is beszéltetek! – emelkedem fel rögtön a kényelmes pozitúrámból. – De az olyan személytelen volt, hisz telefonon keresztül nem látod a másik arcát. – Jó, de ha tegnap kibeszélgettétek magatokat a-tól z-ig, akkor miről tudtatok még ma is társalogni? – Hidd el, sok mindenről. – A francba! Kezdem igen kellemetlenül érezni magam. – Például ott folytattuk, ahol tegnap abbahagytuk. És még rólad is kérdezett. – Mit? – teszem fel a kérdést. Vajon mit akart ezzel Eva elérni, hogy ma elhívta sétálni Aprilt? – Konkrétan azt, hogy nagyon a szívedre vetted-e Brian reakcióját, és van-e elképzelésed arról, hogy hogyan tovább. – Nem értelek benneteket. Szerintem nincs tovább, és nem is kell erőltetni azt, aminek már úgyis vége. Én úgy fogtam fel az egészet, mintha Brian lediplomázott volna, majd kapott volna egy jó álláslehetőséget valahol jó messze, ezért elköltözött. – Milyen érzéketlen vagy. – Csak realista. – Jó lenne, ha pár dolgot tisztáznál magadban. – Azon vagyok. Evával is kellene egyet s mást tisztáznom. Miért nem engem keres, ha kérdése van? Ma lazítani szeretnék, ezért nem töröm többet a fejem, de holnap reggel, még munka előtt ráírok egy üzenetet.

Reggel van, és a személyes találkozást javasló üzenetem is rég elküldtem Evának. Ma délelőtt két külsős megbeszélésem van, ezért némára állítom a telefonomat. Mikor az elsővel végeztem, megnézem, hogy ezen idő alatt ki keresett. Üzenet jött Evától. Izgatottan olvasom, az áll benne, hogy fél egykor a városban tudnánk találkozni. Megnevez egy utcát, amit nem ismerek. Azt írja, van ott egy nagy fizetős parkoló, ahol le szokta tenni a kocsiját. Visszaírom, hogy ott leszek. Szép lassan átautózom a második ügyfélhez, de korábban érkezem a megbeszéltnél. Még belekukkantok a papírokba, jó, ha felkészült az ember, és én kifejezetten szeretem nyeregben érezni magam. Nem fognak tudni olyat kérdezni tőlem, amire nem adok rögtön megnyugtató és korrekt választ. Határozottan kézben tartottam a megbeszélés menetét, és lazán készen lettünk már jóval déli tizenkettő előtt. Még egy pohár vizet is elfogadok, és felkeresem a mosdót. Kezdek ideges lenni, ezért egyszerre kínzó szomjúság és erőteljes vizelési inger gyötör. Elköszönök az ügyfelünktől, és mielőtt az Eva által megadott cím felé veszem az irányt, felhívom Aprilt, hogy kicsit késni fogok. Kezd izzadni a tenyerem, kellemetlen érzés, ahogy fogom a kormányt. Végre odaérek az utcába, és szép lassan hajtva keresem a parkolótáblát. Ideges vagyok, kapkodva forgatom a fejem mindkét irányba. Mi lesz ebből a mai találkozóból? Nincs időm lehetséges forgatókönyveket felvázolni, mert meglátom végre Evát, aki sietve érkezik, nagy egyetemistatáskáját plusz még egy szatyrot cipelve. Mosolyogva közelít felém, majd nevetve üdvözöl, mikor a közelembe ér. Mi ez a jókedv? Ezek szerint nincs nagy baj. Tanácstalan vagyok, hogy megpusziljam-e az arcát. Szájon csókolni két okból sem merem. Egyrészt, mert nyilvános helyen vagyunk, másrészt, és ez a döntő, mert nem tudom, hogyan állunk egymással. Tétován, de lehajolok, hogy egy puszit adhassak. Elfogadja, sőt ő is visszapuszil, közben csupa derű az arca. – Vizsgázni voltál? – Nem, gyakorlaton. – És ennek örülsz annyira? – Nem volt rossz, de inkább annak örülök, hogy láthatlak. – Annak én is örülök. Mi a helyzet otthon? – Mindjárt válaszolok, de nem ülnénk be a kocsiba, mert leszakad a kezem. – Ó, bocsánat. Add ide, kérlek! – Köszönöm, de elég, ha a hátsó ajtót kinyitod. – Így teszek, ő berakja a két táskát. – Beülünk? Jobb, ha nem lát meg senki. – Hogyne – és már nyitom is az első ajtót. Úriemberként megvárom, amíg kényelembe helyezi magát, majd becsukom. Gyorsan megkerülöm a kocsit, és beülök én is. – Van félnivalónk? – kérdezem, és mindkét napellenzőt lehajtva bebiztosítom az inkognitónkat. – Brian az egyetemen van ilyenkor, de amilyen az én szerencsém, megláthat itt valamelyik ismerősünk, és már amúgy sem kell sok ahhoz, hogy belobbanjon a szikra. – Annyira feszült otthon a helyzet? – Igen. – Kérlek, mondd meg az igazat, volt bajod belőle, hogy beszámolót tartottál Briannek? – Igen – válaszolja szemlesütve. – De mit mondtál neki velünk kapcsolatban? A teljes igazságot? – Csak részben – feleli, és még mindig nem néz rám.

– És a válási szándékodról már tud? – Igen. – Tőled, vagy levelet kapott az ügyvédedtől? – Ott még nem tart a dolog. Én említettem neki. – Hogy reagált? Már biztos megrendelte a bérgyilkosokat – vigyorgok. – Nem téged okol, hanem magát. Megértette, miután alaposan a fejébe vertem az okokat. – Ő meg, gondolom, téged vert alaposan fejbe. – Nem, itt már nem volt retorzió. – Remek. Mi mást mondhatnék erre? – Ennyit és semmi mást. Veled mi van? – Megvagyok, még élek. – Ne humorizálj. A lényeg az, hogy April nem sejt semmit, és legalább nálatok nyugalom van. – Amíg Briant nem kapja el az őszinteségi roham, és fuccs a családi békének. – Ezek szerint nem ismered eléggé, nála a szégyen mindent felülír. – Szégyellné magát? Nekem nem úgy tűnt, mikor a szüleimnél is képes volt keresni. – Aznap tiszta idegbeteg volt, ami talán érthető is. Most már más… – Hideg és számító a bosszú terén – vágok a szavába. – Nem hiszem. – Nem tudni, de azért nem fogom éjjel-nappal a körmöm rágni, hogy mikor avatja be Aprilt a titkunkba. Csak Sarah ne sérüljön. – Nem fog – mondja, és a tekintetem fürkészi. – Velünk mi lesz? – nézem én is a szemeit. – A közös sétákról már lemondhatunk – sóhajt nagyot. – Csak arról? – Most a szexre gondolsz? – Igen. – Erre nem akkor kellett volna gondolnod, amikor feleslegesen a szádat jártattad, pedig megkértelek az ellenkezőjére? – Az a vonat már elment, és nem bántam meg, hogy így tettem. Ne tudd meg, milyen őrjítő érzéseim vannak veled kapcsolatban. – És ez most megoldás? Megtaláltad a lelki békét? Egyáltalán ezt akartad, vagy valami egészen mást? – Nem tudom, csak azt, hogy nem sikerül kiszeretnem belőled, de nem is akarok. – Luke, rémisztő gondolataim vannak nekem is. Én sem bírok megbirkózni velük, sem az érzéseimmel. Nagyon haragszom rád azért, amit tettél. Csalódtam benned, és nem csak benned, a szavaidban, a veled eltöltött időben. Mindenre gondoltam, de arra nem, hogy tőled kapom majd életem legnagyobb pofonját. Mondtam neked, hogy csak szexkapcsolat lehet köztünk, erre te szerelmi szintre emelted a viszonyunkat. Utána meg eldobsz – jegyzi meg szomorúan. – Eldoblak? Én? – teljesen megütközöm ezen a kijelentésén. – Eva, ez most szíven ütött. Hogy mondhatsz ilyet? – Azzal, hogy Briant is belekeverted, olyan, mintha bejelentetted volna, hogy vége. – Itt valami nem stimmel. Te vallottál neki nyíltan színt, nem én! Pedig hogy kértelek, már szinte rimánkodtam, ne ronts tovább a helyzeten, mert én már megbántam, amit tettem.

Igen, megbántam dolgokat, de hogy pontosan mit, azon még mindig vívódom. Nem tudom eldönteni, hogy mi volt a legrosszabb mind közül. Elfogadni Eva közeledését? Belemenni a szexuális viszonyba? Szeretőkből szerelmesekké válni? Vagy hogy nem hallgattam Evára, és nem kerültem Brian társaságát? – Nem tudlak elengedni, és nem is akarlak. Nem vagyok jó játékos, mert nem tudok veszíteni – mér végig Eva szomorúan. – Luke, óriási bajba sodortál minket. – Mea culpa. – Minden vétkes megbűnhődik, mi is. – Evezzünk kellemesebb vizekre. A döntés a te kezedben van, ezért konkrétan rákérdezek, hogy innentől van-e még köztünk valami, vagy csak a múltból táplálkozhatom? – Luke… nem egyszerű az esetünk. Brian árgus szemekkel figyel mindenre, hova megyek, mikor jövök. Nagyon nehéz lesz egyeztetni bármit is. Hozzád már nem merek felmenni, te pedig hozzám nem jöhetsz. Majd kitalálok valamit. – Meddig akarsz így élni? – kérdezem. A hazugságokra, a bujkálásra és a válása alatti és utáni időre értem ezt. – Nem tudom. Most mennem kell. Majd kereslek – mosolyog, de erőltetettnek érzem. Megváltoztak az érzései irántam? Vagy a gondok nyomasztják? – Jó volt látni. Megcsókolhatlak? – kérdezem bátortalanul. – Ez olyan, mint a legelején, akkor is megkérdezted – feleli, és megint mosolyog, de ez nem az a mosoly, amibe beleszerettem. Mintha a fájdalmát leplezné vele. – Akkor igen vagy nem? – Lüke vagy – hajol oda hozzám, és hosszasan megcsókol. – Szia. El ne indulj, a hátsó ülésen van mindenem. – Tudom – de most nem szállok ki, és nem segítek neki kivenni a táskáit. Nem tudok megmozdulni. Csak ülök ott, mint egy rakás szerencsétlenség, és valóban annak érzem magam. – Rendben, mehetsz – és becsapja a hátsó ajtót. – Szia – köszönök el, de ezt már nem hallhatja, csak a szám mozgásáról olvashatja le. Teljesen kivagyok, nem gondoltam, hogy ennyire meg fog viselni a jelenléte. Jól fogalmazott az előbb. Olyan, mint a legelején. Képes vagyok újra és újra beleszeretni ebbe a lányba, de mostanra már megtapasztaltam, hogy milyen a mi helyzetünkben szeretni és szeretve lenni, ezért okoz kibírhatatlan szenvedést ez az egész. Másnap Eva újra keres, találkozni szeretne az áruház parkolójában. Gyorsan bevásárol, és mire végez, addigra én is odaérek. Mindketten kiszállunk a kocsiból, és puszival üdvözöljük egymást. Istenem, de jól néz ki! Fehér háromnegyedes vászonnadrágot visel, felül egy csinos felsőt. Olyan szép barna a bőre, ami még jobban kiemeli a mosolyát. – Már be is vásároltam. Gyors vagyok? – Komolyan? – hitetlenkedve bámulok be a kocsijába. Tényleg ott van a két nagy bevásárlószatyor. – Ügyes vagy. – Köszönöm, de ebben a nagy rohanásban kicsit elfáradtam – mondja, és leül a padkára. Folyamatosan figyeltem eddig is, minden porcikáját letapogattam a szememmel, mint egy szkenner, mintha nem ismerném a testét az utolsó négyzetcentiméterig. Ahogy ott ül velem szemben, lazán széttett lábakkal, a fehér nadrágja nekifeszül a puncijának. Nyelek egyet, lehet, hogy még a számat is megnyalom. Nem tudom levenni a szemem erről a helyről. A vékony anyag látni engedi, hogy a bugyi, amit visel, kék-fehér csíkos. Természetesen ő is látja, hogy hova mered a szemem. – Mit nézel, te őrült?

– Azt, hogy az utóbbi időben felcsaptál matróznak. – Milyen matróznak? – Kék-fehér csíkos bugyi van rajtad. – Lüke – mondja, és ő is odanéz. – Tényleg, nem ciki, hogy átlátszik? – Nekem az a ciki, hogy nem látszik át annyira, amennyire szeretném. – Őrült. Másra sem tudsz gondolni? – Belém vésődött örökre, mint a Szfinx arcmása a sziklába – jelentem ki merengve. – Mikor szeretkezünk újra? – Tessék? Ez most hogy jutott eszedbe? – Mindig ez van az eszemben, de most főleg, hogy itt ülsz előttem széttett lábakkal. – Te bolond vagy, azt hiszed, hogy direkt csináltam? – kérdezi mosolyogva. – Teljesen mindegy, nagyon kívánlak. – Luke, neked megint véresek a szemeid. Teljesen megőrültél? Hol akarsz szeretkezni, mikor mindkét lakás foglalt? – Itt, a parkolóban, mert valóban teljesen begőzölt az agyam a látványodtól. – Te nem vagy normális – közli velem nevetve, és lopva körbenéz. – A kocsiban? – csillan fel a szeme. – Az aszfalton nem javaslom, mert kemény, koszos és még meg is láthatnak – vigyorgok. – A kocsiban is megláthatnak – ellenkezik, de már engedékenyebb a hangja. – Az enyémben sötétített üvegek vannak hátul. – Akkor is belátni, ha mellénk áll valaki. – Most sincs itt senki, de állhatunk hátrébb is. Gyere – nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. – Te nem vagy magadnál – áll fel, és gyorsan körbenéz. – Akkor mondom a tervet. Oda fogok parkolni – mutatom a kezemmel a tervezett helyszínt –, te egyszerűen csak állj mellém a kocsiddal a jobb oldalamra. Ezzel befejeztem a diskurzust, és a kocsival a tetthely felé hajtok. Belenézek a visszapillantóba, és megnyugvással látom, hogy Eva lassan követ. Leállítom a motort, és mindkét napellenzőt függőleges síkba állítom. Eva is megérkezett. Vagány csaj, már be is ült a hátsó ülésre. – Légy szíves, nyomd előre az ülést – kérem, én pedig felhúzom az ülésállító kart. Ütközésig előretolja. Kiszállok, és az enyémmel is ezt teszem. – Belátni? – kérdezi, mikor már mellette vagyok. – Egy cseppet sem. – Nem lesz fura, hogy ennyire távol vagyunk a többi kocsitól? – Kinek? Az emberek lusták, örülnek, hogy kihagytuk nekik a helyet. – És ha erre jár egy rendőr? – Eva. Azt hiszem, már meséltem, hogy minden eddigi kocsiban való szeretkezésemnél nagyon barátságosak voltak a rendőrök. Apropó, tanuljunk a múlt hibáiból! Betöltötted már a tizennyolcat? – Mocsok alak – nevet fel, és erővel rám vág. Most kifejezetten jólesik, mint a régi szép időkben. – Mennyi időnk van? – Nem sok, sőt semennyi, már otthon kellene lennem – mondja, majd egy határozott mozdulattal leveszi a felsőjét. Megáll az eszem, melltartónak se híre, se hamva rajta. Nekem nem megy ilyen egyszerűen, mert a hosszú kezeim beleakadnak a tetőbe. Ő már emeli a csípőjét, és a nadrágját veszi le magáról. Már csak a helyes kis csíkos bugyi van rajta. Kis gondom támad, mert az én méretemhez viszonyítva elég kicsi itt a

hely a kocsiban. De van egy megoldás, az első ülés háttámláját is derékszögbe állítom. Ezt látva ő is ezt teszi, addig én kihámozom magam a nadrágomból, és nemes egyszerűséggel az alsót is letolom. – Így lesznek az elsőkből utolsók – vigyorgok. – Őrült bolond – mászik rám, és vadul megcsókol. Én is viszonozom. Közben a testét simogatom. Kezem lesiklik a derekára, majd a fenekére. Már a bugyiját tapogatom, itt felszisszen. Félrehúzom a vékony anyagot, és az ujjaim már a csiklójánál kutakodnak. Szorosan a nyakamba karol, és olyan erősen öleli, hogy az már kissé fáj. Mikor az ujjaim utat találtak a testébe, ami nem nehéz, hisz már nagyon nedves, elengedi a nyakam, és fátyolos szemmel megint csókolgatni kezd. Újra az enyém ez a csodás lány! El se mertem hinni, hogy leszünk még valaha együtt. Az agyam után a farkam is észlel, és keményen várja a bevetést. – Ülj bele – lihegem, mikor elengedi az ajka a számat. Oda se néz, csak odanyúl, hogy magába irányítson, én pedig félrehúzom a bugyiját, hogy mindez sikerüljön. Mindketten egyszerre nyögünk fel, mennyei érzés. Szép lassan elkezd rajtam mozogni. Neki a fejére kell vigyáznia a tető miatt, én pedig próbálnék helyezkedni, de a hosszú lábaimnak nincs hely. Az elején még elmegy, de aztán kezd zsibbadni a lábam ebben a pózban. Javaslom, hogy váltsunk testhelyzetet. Hanyatt fekszik az ülésen, és most kerül csak le róla a tengerész-egyenruha. De nem férek hozzá a számmal. A francba! Holnap az első dolgom lesz, hogy lecserélem a kocsit egy lakóbuszra. Kicsit szerencsétlenkedem, de nem megy. Nincs mit tenni, bedugom két, majd később három ujjamat a hüvelyébe, és a csúcsra juttatom úgy, hogy a másik kezemmel finoman a csiklóját masszírozom. Egyszer csak megfeszül a teste, megemeli a csípőjét, az arca elvörösödik, kinyögi azt a szót, mit úgy szeretek hallani, hogy jövök, és elélvez a kezem által. Gyönyörű az orgazmusa közben is. A fenekét visszaereszti az ülésre, és rám mosolyog. Én pedig szépen lassan kihúzom az ujjaimat belőle. – Köszönöm… ez nagyon jólesett. – Nincs mit. – És veled mi lesz? – kérdezi, miközben felemelkedik. Odahajol a farkamhoz, és ad rá egy puszit. Majd még egyet, közben simogat is, és a kezének, valamint az ajkának hála, megint merevedést produkálok. Nagyot sóhajtok, és átadom magam Evának. Most én következem. Mennyei érzés, ahogy a nyelvével is játszik velem. Hogy az agyi bizsergésemet még fokozzam, addig nyújtózkodok, amíg elérem a fenekét. Egy ideig csak markolászom, majd a mutatóujjam megnyálazom, és a fenekébe vezetem. Fejemet ide-oda kapkodva, hol az arcát figyelem a szabad kezemmel a haját félrehajtva, hol a fenekében el-eltűnő ujjamat bámulom. Micsoda összehangolt összmunka. Kár, hogy nem tart sokáig. Összeszorítom a szám, és a lehetőségekhez képest megfeszülök. Hang nélkül a szájába élvezek. – Ez nem semmi volt! Ezt most én köszönöm. – Nincs mit – ismétli a korábbi válaszomat. – Viszont már kivehetnéd az ujjad a fenekemből. – Ó, észre se vettem – játszom a hülyét. – Luke, te annyira lüke vagy – nevet rám. – Azt se tudom, hogy pár perce mit hova tettem. Ez a végső elbutulás jele – ejtem ki sajnálkozva. – Őrült pasim – nevet, és a spermás szájával vadul lesmárol. – Milyen volt? – faggatom pár perc után, mikor szétválnak az ajkaink. – Mint máskor. Sűrű és sok. – Nem ez… az, hogy a fenekedben voltam. – Ha még kitartasz pár percig, akkor tuti, hogy lett volna egy anális orgazmusom is – feleli, és a válaszára minden porcikámban remegni kezdek. – Most húzol? – kérdem kitágult szemmel.

– Egyáltalán nem, sőt. Lehet, hogy ez az autós szex miatt van, de kifejezetten élveztem. Még mindig bizsereg. – Térdelj fel, kérlek. – Mit akarsz, te bolond? – Azt, hogy térdelj fel. Megteszi. Nagy levegőt veszek, és bámulom a világmindenséget. Elégedetten simogatom, majd belepuszilok a fenekébe. – Már nem biztos, hogy el tudok menni – hárítaná a közeledésemet. Nagyon szép, étvágygerjesztő kis fenéklyuka van. Közben megint a punijában szorgoskodok. Nyögdécselni kezd. Kihúzom az ujjam a puncijából, és a nedvességét kihasználva most megint a fenekébe nyomom. Ekkor látom, hogy a combjai közt megjelenik az egyik keze, és az ujjaival magát izgatja. Ez a látvány tényleg a világmindenség. Az arcát nem látom, csak azt, hogy izzadt a háta, és a haja rátapad a bőrére. Amikor egyre jobban begyorsul és a nyögdécselései is szaporábbak lesznek, én is felveszem a ritmust, és egyre gyorsabban döfködöm az ujjammal. Szó szerint tövig nyomom belé. Most hangosan felnyög. Érzem, hogy a fenekét egyre feljebb tolja. Ellentartok neki, és ütközésig belenyomakodom. Pár másodpercig kitart, és elernyed a csinos kis teste. – Luke, tudod, mi történt? – kérdezi, de nem is vár választ, mert folytatja. – Egyszerre mentem el a csiklómon és a fenekemben is. Hú, nem semmi volt! Luke, mit teszel te velem? – kérdezi könnyes szemmel. – Amire írásos felhatalmazásom van – próbálok kedélyeskedni, de érzem, hogy valamiért most nincs itt a helye. – Ne hülyéskedj – szól rám erélyesen. – Hol a bugyim? – totál idegesen cseng a hangja. – Ne viccelődj! – Nem dugtam el – védekezem. – Itt kell lennie valahol. – Felemelkedem, forgolódva körbenézek, és meglátom. – Tessék. – Gyorsan magára kapja, mintha el akarná vele rejteni, hogy az előbb megint vétkeztünk a házassági hűség ellen. – Gyűlöllek – közli velem remegő hanggal. – Tessék? – kérdezem, és nem kapok levegőt. – Mit mondtál? – préselem ki a kérdést magamból. – Gyűlöllek! – feleli, én pedig teljesen megütközöm ezen. – Gyűlöllek azért, amit tettél – mondja, és most már sír. Magamhoz szeretném ölelni, de nem engedi. – Hagyjál! Mindent tönkretettél azzal, hogy akkor este áthívtad Briant. Ezt akartad? Ezt? Hogy egy kocsiban dugjunk? – Nem… Amúgy is, az ősz után megint jön a tél – folytatom merengve. – Akkor pedig befagyna a seggünk – nagyot sóhajtva fejezem be a mondatomat. A humor mindenre gyógyír. Még most is. – Olyan hülye vagy – mondja, nevet és szipog felváltva, a könnyeit és az orrát törölgetve. – Van egy papír zsebkendőd? – Van. – Csakhogy az első ajtó tárolójában, de ezt már nem teszem hozzá, hanem ruha nélkül gyorsan kiugrom a kocsiból, kinyitom az első ajtót, és kiveszem az egész csomagot. Aztán ugyanolyan gyorsan visszaugrok, ami pedig nem könnyű, mert eléggé elgémberedtek az izmaim. Az kéne még, hogy itt legyen egy kisgyerekes család. – Te olyan hülye vagy! – kapom meg a letolást, de közben teljes szívéből nevet. Kivesz egy zsebkendőt a tasakból, és megtörli az arcát. – És ha van itt egy biztonsági kamera? Lehet, hogy holnap benne leszel a tévében, te őrült ember – feleli, és a könnyeivel küzd, de mosolyog is egyszerre. – Eva, most megijesztesz. Tényleg gyűlölsz?

– Én is megijedek magamtól. Most volt két eget rengető orgazmusom, a rá következő másodpercben pedig legszívesebben holtan láttalak volna. – Ne mondj ilyet! Légy szíves, válaszolj. Te gyűlölsz engem? – Most már nem teljes szívemből, ebben a pillanatban csak félig. – Még az is sok – húzom össze a szemöldököm, még mindig nem értve ezt a hirtelen hangulatváltozást. – Öltözz már, nekem mennem kell – utasít, de nem mozdulok, mert még mindig a szavai hatása alatt vagyok. – Mivel úgyis két kocsival vagyunk, tőlem te üldögélhetsz itt csupaszon, amíg az első hó leesik – teszi hozzá a töprengésemet látva. – Várj… megyek én, hisz vásárolnom is kell. – De előtte ne felejts el felöltözni, mert szatírnak fognak nézni. Ördögi, hogy változik a hangulata. Megdörzsölöm a homlokom, és gépiesen magamra húzom a ruhám. Türelmetlenül megvárja, de aztán megy is. Kapok egy búcsúpuszit az arcomra, annak a helyét simogatom, miközben utánabámulok. Nekidőlök az autóm oldalának, és a sajgó halántékomat masszírozom. Hm… fejfájást okoz ez a nő! Gyűlöl, remek, ide is eljutottunk. Hallottam már, hogy a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól, de eddig azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben létezik. Itt tartanánk mi is? Ez az autós szex volt a búcsúszex részéről? – Luke, te hülye vagy? – Miért? – hüledezem April egyszerű kérdésén. – Miket vásároltál? – Ételeket a hétvégére – jelentem ki durcásan. – Ezt még el is hiszem, de aztán valakivel összekeverted a bevásárlókocsit? – Most mit akarsz? – Pulykamellet kértem, ehelyett van itt több kiló oldalas. Ezt ki eszi meg? Hol a bevásárlólista? – Már nincs meg. – És amíg megvolt, addig ezt olvastad ki abból, amit összeírtam neked? – Nem találtam meg, kieshetett a zsebemből, és spontán ezeket vettem, mert erre emlékeztem – jegyzem meg zúgó fejjel. – Te bolond vagy, ez kész tény. Luke, mi van veled mostanában? – Fáradt vagyok. – Fáradt? Most voltál egy hét szabin, amíg én dolgoztam, mert még mindig nem tudtál felhajtani egy épkézláb bébicsőszt. – Sarah-ra vigyázni, az nem felelősség? Az egész napos agytorna az szerinted felüdít? – De pár napot ebből a szüleid házában voltatok, ahol ők foglalkoztak Sarah-val. Szerintem te csak akkor láttad a gyereket, mikor bementél hozzá aludni. – Pontosabban bementem volna aludni, de nem tudtam, mert úgy horkolt, ezért vagyok kialvatlan és hullafáradt – vigyorgok Aprilre. Ő hitetlenkedve néz rám. – Ide figyelj, Luke, ha ezt most nem hagyod abba, én úgy fejbe váglak, hogy azonnal hulla leszel, de nem a fáradtságtól. Szerintem jó lesz, ha ma korán lefekszel és kipihened magad, mert egész hétvégén tied a konyha, ugyanis ezekkel én nem tudok mit kezdeni.

A kocsimban ülök, keddre beszéltünk meg találkozót Evával ugyanabban a parkolóban. Most is hatalmas bevásárlószatyrokkal sietve közelít felém. Mosolyog, mikor észrevesz. Kiszállnék a kocsiból, de rám szól, hogy üljek vissza, mert nem akarja, hogy együtt lássanak bennünket. Beül mellém, és felém fordulva várja a puszit. Csak azt kap, csókot nem, mert megint nem tudom, hogyan állunk egymással. Magam részéről egyszerű a képlet, én totál bizonytalan vagyok, hogy vajon ő mit akar. – Szia, Luke, kösz, hogy eljöttél! – Miattad még a Holdra is. – Helyes, ezt már szeretem – mondja, és megcsókol. – Még mindig gyűlölsz? – Már nem annyira, de az utóbbi pár napban eszembe jutott nemegyszer, hogy ha anno szétcsapod a fejed a kád sarkán, akkor szerelmes szívvel megsiratlak, és mint szexözvegyed csak a szépre emlékezhetnék, nem erre a szánalmas folytatásra. – Ö… most ezt komolyan mondod? – Igen – állítja határozottan. – Eva, az a helyzet, hogy nem tudom, mitévő legyek. Te tudod, mit csinálsz? – Nem mindig – válaszol mosolyogva. – Most mit szeretnél, miért vagyunk itt? – A folytatásról szeretnék veled megállapodni, mert azt igenis szeretném, de nem ilyen szánalmas formában. – Mi ebben a pillanatban a szánalmas? – Ez itt, minden. Az, hogy kocsiban ülünk most is, és attól félek, hogy megláthatnak. Az, hogy egy kocsiban szeretkeztünk legutóbb, ami marha izgalmas és szuper jó volt, ha csak kalandból tesszük, kipróbáljuk, és nem azért, mert nincs egy szoba, ahol lefeküdhetünk egymással. – Van itt egy csomó hotel, ki lehet venni valahol egy szobát. – Na, ez a szánalmas, pont erre értettem. Ott voltunk egymás szájában, éltük az életet, szabadon, ahogy a lehetőség engedte, de te ezt felrúgtad. Most meg azt várod el tőlem, hogy ha mindkettőnknek jó, akkor szaladgáljunk egy üres szoba után? És tudod, hogy miért nem teszem meg? Mert nem akarom, hogy belebámuljon minden hülye hotelportás az arcomba, tudva, hogy dugni megyünk oda. Ezért. – Annyi feltételt támasztva, így nem lesz egyszerű – vakargatom az állam. – Találtam egy megoldást, ha neked is jó. Nekem a csütörtökök szinte mindig szabadok, illetve csak a délelőttök. Te meg elég laza munkabeosztásban dolgozol. – De attól még dolgozom. – Igen, de nem úgy, hogy reggel lehúzod a kártyád a beléptetőn, a műszak után meg szintén. Ha meg tudnánk állapodni a csütörtök délelőttben, akkor mindig szeretkezhetnénk egy jót. Vagy többet – kacsint rám nevetve. – De ha a hotel nem jó, a kocsi pedig nem kényelmes, nálad és nálam tilos, akkor mi más lehetőségünk marad? – Ez – vesz ki egy papírt a zsebéből. – Ahol apám nyaralója van, ott van több tó is. – Igen, ezt tudom. De mi ez? – Ne siess! Van, amelyik üdülőházakkal van körbevéve, van, ami horgásztó, és van, ami természetvédelmi területen található. Ez itt – meglobogtatja a papírlapot – természetvédelmi terület, tehát nincsenek turisták, ellenben van ott egy nagyon jópofa faház. Apám már egyszer kibérelte egy

ismerősének, aki pihenni akart, mindentől távol. Azt hiszem, be akarta fejezni egy könyvét, és ehhez kellett a nyugalom neki. Azért ismerem, mert én is voltam egyszer ott vele. Hidd el, nagyon szép. – Elhiszem, de hogy lehet kibérelni, ha mint mondtad, nem a turistáknak van? – Rövidebb alkalmakra ki lehet bérelni. Itt a telefonszám, amit fel kell hívni, és a cím, ahonnan a kulcsot el lehet hozni, ha szabad még. – Ha jól értem, azt szeretnéd, hogy béreljem ki csütörtökre? – Nem. – Minden csütörtökre? – Egy hosszabb időre gondoltam, mondjuk három hónapra, és így miénk lenne az összes csütörtök, már ha nem jön közbe semmi. – Nem vagyok nagyon spórolós alkat, de mennyibe kerülhet ez? – Nem mondom, hogy jelképes összeg, de nem lehet annyi, mint egy lakás bérleti díja a városban. Apámnál nem akarok rákérdezni, hogy ő mennyit fizetett, csak azt tudom, hogy ez jó a természetvédelmi területnek is, mert sajnos párszor már betörtek oda. Ha meg ott van egy remete, mint apám ismerőse legutóbb, akkor bevétel is van, nem csak parlagon hever ott a ház, és ez el is ijeszti a rossz szándékú embereket. – Készpénzzel fizessek, ne hitelkártyával, hogy ne legyen nyoma a nevemnek? – Hé, ez nem krimi! – nevet rám. – Itt nem üldöz senki. Persze hogy kell a neved meg a felelősségbiztosítási számod is, mert ha kárt okozol, akkor ez védi őket. – Milyen kárt okoznék? – Például leégeted a házat. – Én, aki nem is dohányzom? – Van ott egy kandalló. Hogy is mondtad, ha jön a tél, akkor befagy a seggünk, és nemcsak a kocsiban, hanem egy fűtetlen faházban is – nevet. – Nem tudom, hogy ezt megengedhetem-e magamnak. – Ha három hónapra kiveszed, nem kerül többe, mintha csak csütörtökönként szobára járnánk egy hotelbe. Mondd azt, hogy festő vagy, neked kell a nyugalom, az érintetlen természet, és kapsz egy szép engedményt, mert mindenki jól jár. – Jó, rendben, de előtte akkor is rákérdezek az árra. – Tedd azt, aztán jelezz nekem is! Ha ügyes vagy, részemről már áll is a csütörtök. Most megyek, hajolj ide, kérlek, mert kapsz egy puszit, hogy motiváljalak. – Csak egy másodpercre még. Mi van a válással? – Halad. Látod, erre pont jó lesz ez a három hónap, hogy minden rendeződjön. Szia! Eva távozik, én ott maradok egyedül, és széthajtogatom a papírfecnit. Egy rönkházat ábrázol, meg a GPSkoordinátákat. Ezek szerint még utca sincs, ami odanavigáljon. Viszont egy telefonszám alatt ott van egy iroda címe, gondolom, azé, ahol a szerződést lehet intézni és a kulcsot elhozni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mibe kerülhet, ezért rögtön hívom is. Szerencsém van, mert felveszik. Elmondom, hogy hosszabb időre szeretném a házikót, de ez az ár függvénye. Egy nagyon kellemes ajánlatot kapok, ha aláírok három hónapot. Másnap tízre lebeszélünk egy időpontot. Gyorsan közlöm még a jó hírt Evával, majd hazasietek. Másnap bőven tíz előtt már ott is vagyok a megbeszélt helyszínen. Bekopogok, egy középkorú hölgy fogad. Nagyon udvariasan elbeszélgetünk, kérdezi, hogy honnan értesültem a

rönkházról. Kitérő választ adok, és azt domborítom ki inkább, hogy nyugalmat keresek, hogy alkotni tudjak, mert festő vagyok. Kiautózunk a házhoz, az én kocsimmal megyünk. Több mint húsz percig tart az odavezető út. A végén már fák közt kanyargunk egy hepehupás földúton. Már látom a tavat és a partján a rönkházat. Nagyon idilli helyen fekszik. Csend és béke honol a tájon. A ház maga nem nagy. Benyitunk az ajtón, és meglepően friss illat fogad. Olyan ötven négyzetméteresre saccolom, és egy térből áll az egész. Egy ajtót látok csak, biztosan az lehet a fürdőszoba. Szemben az ajtóval ékeskedik egy nagy kandalló, ami olyan terméskőből van kirakva, mint a kémény. Egy asztal van bent, hat székkel, egy kis konyhapult, egy dupla ágy, melyet egy nagy könyvespolc szeparál el diszkréten, mindkét oldalán két kis szekrényke. Az egyiken egy kislámpa, a másikon egy nagy kerek fekete kő. Úgy néz ki, mint egy nagy hamutál, de nem az. Mikor közelebb megyek hozzá, inkább egy vastag diszkoszkorongra hasonlít, aminek mélyedés van a közepébe csiszolva. Közelebbről is szemügyre véve látom, hogy ez egy szép fényes kőzet, amiben jól látszódnak az őskori csigák. Ez egy fosszília. Nagyon szép, kézbe fogom, meglepődöm, milyen nehéz. A hátulján ott egy felirat, hogy honnan származik: Marokkó, Atlasz hegység. Van még egy asztal szemben az egyik ablakkal, előtte egy kényelmesnek látszó irodai szék. Ennyi, puritán, de igényes berendezés. Még megnézem, mi van az ajtó mögött. Jól tippeltem, a fürdő és a vécé egyben. Minden nagyon tiszta. A hölgy megemlíti, hogy villany van a házban, az melegíti a vizet a konyhában és a fürdéshez is. Őszi hónapokban elég a házat is befűteni vele, de ha esetleg télre is bérelném, akkor elkel majd a kandalló melege is. Megkapom a kulcsot, és egy példányt a szerződésből. A hölgy még egyszer felhívja a figyelmemet arra, hogy ez egy természetvédelmi terület, és kerüljem az indokolatlan zavaró tényezőket. Rendben. A szerződés megköttetett. Mielőtt elindulnék, ráírok Evára, hogy a csütörtök részemről oké. Otthon azon töröm a fejem, amíg a lányom a szokásos délutáni alvásával van elfoglalva, hogy vennem kell pár dolgot a rönkházba. Törölköző és ágynemű, csakúgy, mint egy szállodában, benne foglaltatik az árban, de enni- és innivaló, tusfürdő, sampon sem árt, ha van. Hoppá! Mivel nagy valószínűséggel itt már nem szeretkezünk, ezért azt a műpéniszt, amit Evának vettem, szintén kiviszem. Egyre bővül a lista. Kéztörlőpapír, szemeteszsák, papír zsebkendő, minden, ami egy kiránduláshoz kell. Azért elemlámpát és zsebkést nem viszek, sem elsősegélydobozt. Pontosítom Evával a csütörtököt, amíg még Sarah alszik. Szia, Eva. Holnap mikor jó neked? Egy kocsival megyünk, vagy külön? Luke, a cserkésztábor parancsnoka Meglepő gyorsasággal kapok egy nagyon aranyos választ: Milyen parancsnok? Örülj, ha beveszlek tagnak! Létszámellenőrzés fél kilenckor, a várostábla előtti Shell kút parkolójában. A gyülekező után két kocsival megyünk, te mész elöl, mert nem biztos, hogy egyedül odatalálnék. Ha ott vagyunk, akkor körletellenőrzés, és kilenctől délig cserkészgyűlés. Eva, a frissen kinevezett új táborparancsnok Elolvasom még párszor az üzenetét, és mindvégig mosolygok. Ilyet nem írnak annak, akit gyűlölnek. Igaz, a gyűlölt személlyel nem is terveznek szexpartit. Másnap reggel a látszat végett öltönyben vagyok, és már a benzinkúton várakozok. Természetesen magammal hoztam az aktatáskámat is, ha már alibi kell, akkor az legyen tökéletes.

Többször megtapogatom a zakózsebemben lapuló kulcsot, nehogy pofára essek a végén. Nem hagy alább az izgatottságom. Szép ez a nap, de attól a legszebb, hogy beáll a mellettem lévő parkolóhelyre Eva, és rám mosolyog. Lehúzza az elektromos ablakot, én is azt teszem. Nem szállunk ki, csak egy gyors egyeztetés következik. – Jaj de szép vagy ilyen korán reggel – üdvözlöm sóhajtva. – Akkor gyorsan tisztázzunk valamit. A táborszabályzatban nem szerepel a tegeződés – közli nevetve. – És nem teszünk udvarlási szándékkal megjegyzéseket a táborparancsnok külsejére. – A francba, de ha nem bókolhatok, akkor hogyan varázsolhatom el a szívét és létesíthetek önnel szexuális kapcsolatot? – veszem a lapot. – Ön nagykorú? – Igen. – Ebben az esetben lehet róla szó – nevet rám. – Na, nyomd a gázt – vált ismét tegezésre. Ezt teszem, de csak módjával. Állandóan a tükröt figyelem, hogy itt van-e mögöttem. Felesleges aggodalmaskodnom, mert itt már nincsenek közlekedési lámpák, ahol leragadhat egy pirosnál. Izgatottan dobog a szívem, teljesen úgy, mint gyerekkoromban, amikor nem tudtam, hogy milyen lesz a táborélet. De most nem egy hétre megyek, csak egy fél napra, igaz, heti rendszerességgel. Megérkeztünk, miután kiszálltunk, megcsókoljuk egymást. Ezután kiveszem a kocsi hátuljából a nagy bevásárlószatyrot. Eva kérdőn néz rám, de nem szól. Kinyitom az ajtót, és belépünk. Eva gyerekes kíváncsisággal gyorsan felderíti a terepet, és mindent megvizsgál. Közben fura érzésem támad. Ott állok a nyitott ajtóban, az egyik kezemben a cuccokkal, a másikban a kulccsal, és olyan a szituáció, mintha egy fiatal pár lennénk, akik nyaralni mentek egy hétre. Sóhajtok, hisz több sebből vérzik a felvetésem. – Na milyen, mit szólsz hozzá? – kérdezi Eva ragyogó arccal. – Eldugott, csendes – de azt már nem teszem hozzá, hogy kissé nyomasztó. Mert annak érzem, de nem a hely, hanem a mód miatt, ahogy találkozunk. – Luke, de hát pont ilyennek kell lennie egy szerelmi fészeknek. Ágynemű van? – kérdezi, mert az ágy előtt áll már, és azt szemrevételezi éppen. – Állítólag abban a szekrényben – mutatok egy kétajtós darabra –, de bevallom, nem néztem meg kulcsátadáskor. Eva már ott is terem, és kivesz belőle egy garnitúrát, majd megszagolja. – Hé, ennek teljesen friss illata van – jelenti ki derűs arccal. – Segítesz? – és találomra kivesz egy párat, aztán az ágyra dobja. – Igen. – Odalépek a kétszemélyes franciaágyhoz, és szótlanul azt teszem, amire kért. Nem vagyok valami lelkes, ő annál inkább. Levesszük az ágytakarót, és a kifogástalanul tiszta matracra ráügyeskedünk egy nagy fehér lepedőt. Felhúzunk még két párnát és két vastag plédet. Kész is vagyunk, Eva izgatottan néz rám. Tudom, hogy már a folytatáson járnak a gondolatai. Meglepődve tapasztalom, hogy sem az előbbi lelkesedése, sem a mostani izgatottsága nem ragadt át rám. Annyira furcsa érzéseim vannak. Olyan abnormális a szememben az a kép, hogy két felnőtt ember közösen előkészíti az Eva által szerelmi fészeknek titulált ágyat, hogy abban szerelmeskedjenek. Igen, az, abnormális, mert lopva tesszük ezt, távol az otthonunktól. – Mit állsz ott, mint aki karót nyelt? Nem azért jöttünk, hogy kipróbáljuk az ágyat? – kérdezi, és széttárt karral hanyatt dől rajta. Várja a reakciómat, de nem mozdulok, őt nézem. – Jössz már? Ma nem vagy valami romantikus. – Feláll, pipiskedve megcsókol, és szorosan átölel. Így állunk pár percig,

természetesen és is átkarolom. Elkezd vetkőztetni, és az arcom vizsgálja. – Minden rendben van? – kérdezi kissé hátralépve, és csípőre tett kézzel várja a válaszomat. – Aha, de a helyzet az, hogy a nagy izgalom miatt késő este nagyon bezabáltam. Talán ezért, meg az említett izgalom miatt, de nem jól aludtam – ködösítek ezzel a hirtelen kitalált válasszal. – Ebben az esetben el kell égetni azokat a felesleges kalóriákat, mert lerakódik ide, meg ide – és játékosan elkezdi csipkedni a hasamat és a derekamat. – Luke, te mennyit fogytál mostanában? – kérdezi meg a szemmel látható tényt. – Hol van a mackópocak? – Tudod nagyon jól, hogy ősztől elkezdek hízni, és tavasztól kezdve pedig leadom. – Igen, de megbocsáss, szerintem tavaly nyáron nem voltál ilyen sovány. – Most sovány vagyok? – vigyorgok először azóta, hogy beléptünk a házba. – Csak csont és bőr? – simogatom játékosan a felsőtestem. – Az nem, de most már ne fogyj tovább. Nem egészséges, ahogy kinézel. – Nem is vagyok az. – Mi a baj? – kérdezi meglepődve. – Menthetetlenül beléd betegedtem. – Olyan lüke vagy, ne ijesztgess ilyenekkel. Viszont, ha a belém betegesedést a szerelemre érted, az a minimum elvárás – mosolyog rám. Kívánom Evát, hogyne kívánnám, de észreveszek magamban egy gátat, egy megfogalmazhatatlan erőt, ami mégis gondolatokat generál a fejemben. A szex jó volt, a kielégülés is, valamint az a tudat, hogy Eva is örömöt és gyönyört lelt az együttlét alatt, sőt többször is, de én mégis lehangolt vagyok. – Mi van veled, Luke? – bújik hozzám, és a hasamat simogatja. – Nem tudom… lehet, hogy túl korán van. – Korán? – felemelkedik, hogy láthassa az arcomat. – Korán? – kérdezi még egyszer. – Mikor volt neked a szex napszakra behatárolva? – Ha hiszed, ha nem, lehet, hogy a munka miatt, de a kora délutánokat jobban preferálom. Veled is szinte mindig olyankor voltunk együtt. – Ez igaz – mondja kissé elgondolkozva. – De voltunk párszor este is együtt. – Azok voltak a régi szép idők – sóhajtok egy nagyot. – A hajnali kakaskukorékolás utáni napszak nem a kedvencem. – Jobb lesz, ha megszokod, mert csak ilyenkor találkozhatunk már. Még egyet? – Mit még egyet? – Luke, most olyan vagy, mint egy szűz lány. A szexre értettem, mert még egy beleférne. Direkt kéreted magad? – Hát… nem hiszem, hogy nekem összejönne. – Te nemet mondasz nekem? Még ilyen se fordult elő – csóválja azt a szép fejét. – Együtt voltál tegnap este Aprillel? – Nem. – Mi van, Luke, olyan más vagy! Biztos, hogy nem akarod? – Akarni akarnám, de most tényleg nem megy. Majd legközelebb. Most inkább kipakolom, amiket vettem. Addig kezdhetnéd a zuhanyzást. Választ nem kapok, igaz, nem is vártam, csak értetlen arckifejezést. Ül az ágy közepén, és nézi, hogy mit csinálok. – Kérsz valamit inni, enni?

– Nem – válaszol durcásan, majd azzal a gyönyörű testével fürödni megy. Nemsokára én is követem, de már készen van. Kap egy puszit a vizes vállára, és gyorsan lezuhanyzom. Sietve megtörölközöm, és az órát nézem, épp ideje, hogy induljunk. Kell vagy félóra, hogy hazaérjek. – Te is hazajössz? – kérdezem. – Nem, még van más dolgom is. – Mindened megvan? Indulhatunk? – Aha – jelenti ki, miután körülnézett. – Eva… várj egy kicsit! Szeretnék valami komolyat kérdezni. – Ki vele! – Nem jöhetnénk legközelebb egy kocsival? – Ez volt az a komoly kérdés? Én valami nehezebbre számítottam. – Pedig ez véresen komoly. Fél óra ide, fél óra vissza, ez összesen egy óra, amit olyan feleslegesen elpazarolunk azzal, hogy egymás mögött autózunk. Nekem rettenetesen fontos lenne ezt az időt is veled tölteni. Beszélgetni, hallgatni téged, a combodat fogni, beszippantanám az illatod, párszor rád pillanthatnék, érezném a lélegzetvételedet. – Ez tényleg fontos és komoly mondat volt. Luke, olyan szépen fogalmazol, és nagyon szeretném én is ezt az egy órát a kocsiban veled tölteni. – Nekem ez a kilenctől tizenkettőig kevés. – Nekem is, hidd el. De most ez van. Bocs, viszont jobb, ha most megyünk, mert még dolgom van. Nem kapok egy búcsúpuszit? – kérdezi, látva a töprengésemet. – De – lehajolok, és megcsókolom. Elemi erővel magához szorít. Búcsúpuszi! Hogy fáj ez a szó. Miért kell nekünk búcsúzni? – Akkor egy hét múlva. Szia, Luke. – Szia, Eva. Nehéz szívvel bezárom magam mögött az ajtót, és szó nélkül beülünk a kocsijainkba. Még egyszer intünk egymásnak, Eva kipörgő kerekekkel elindul, én pedig követem. A visszaúton sem sikerül megnyugvást találnom. Lehet benne valami, hogy a környezetem azt mondja, vacakul nézek ki. Azt is tudom, hogy többet fogytam, mint szoktam, és a búskomor ábrázatommal együtt elég feltűnő. Volt olyan kedves kolléga, aki egyszerűen megkérdezte, hogy nincs-e valami súlyos betegségem. Töprengésem másik tárgya az együttlétünk Evával. Teljesen más volt most, mint eddig. Akarom én ezt így egyáltalán? Nagyon rosszkedvűen telnek a napjaim, nem érzem jól magam a bőrömben. Eléggé megvisel, hogy ha hazamegyek vagy eljövök otthonról, mint egy betörő, állandóan körbenézek. Brian miatt teszem, nagyon kellemetlen lenne vele találkoznom. De ami késik, nem múlik. Brian és Mike épp akkor lépnek ki a lépcsőházból, mikor én az autóhoz sietek Sarah-val. Brian rám köszön, mert a látszatot tartani kell, én pedig viszonzom, és elmegyünk egymás mellett. Mike, mikor meglát bennünket, oda akar szaladni Sarahhoz, de az apja megmarkolja a kis kezét, és nem engedi. Szegény gyerek nem érti, ki akar szabadulni a szorításából, ami nem megy, ezért elkezd hisztizni. Brian idegességében bevonszolja a síró gyereket a lépcsőházba. Sarah aranyos volt, szintén találkozni szeretett volna a kispajtásával, ezért ő is megindult Mike felé, de rászóltam, hogy sietni kell, mert megyünk bevásárolni. Klassz ez a kis csaj, mert megértette, megtorpant, odaintegetett, és a legőszintébb gyermeki ártatlansággal odakiabált a vergődő Mike-nak,

hogy később találkoznak. Csak én és Brian tudtuk, hogy ez már nem lehetséges. Mi már se gyerekek, se ártatlanok nem vagyunk. Azért különösen hálát adtam, hogy Eva nem volt velük. Nem tudom, hogy bírtam volna azt elviselni, hogy asszisztál ehhez a baromsághoz, és ő is elsomfordál a férje oldalán. De muszáj asszisztálnia még egy darabig, ha nem akarja a családi békét felborítani. Lehet még köztük ezek után családi béke? Szerintem nem, de ez lehet, hogy csak az én meglátásom. Inkább arra gondolok, hogy nem akar pofont kapni a zárt ajtó mögött. Én ebbe betegszem bele, ebbe a kétszínűségbe. Mi a francnak élnek így együtt? Nincs az ő házasságukban semmi élet már, csak képmutatás. Hétfőn kapok egy üzenetet Evától, talán, hogy emlékeztessen a csütörtökre, hogy ne tervezzek be addigra semmi melót. Szia, Luke. Hétvégén családi hármas séta volt az erdőben. Olyan szomorú vagyok, hogy te nem lehettél ott. Hullnak már a levelek. Nem jó érzésem van velünk kapcsolatban. Erre mit mondjak? Elvonulok a telefonommal, és kis gondolkodás után küldöm a bátorítónak szánt szöveget. Ősz van, barnán az összes falevél a földre hullva, Sok ember kedve a nyarat siratva hajlik szomorúba. Csak egy van, én, ki ezt az időt nagyon akarta, Hisz a Paradicsomban Eva testét már fügefalevél se takarja. Még el se teszem a telefont a zsebembe, de már itt is a válasz. Köszönöm, Luke, hogy a komor hangulatomon javítottál ezzel a szép verssel. Ez annyira te vagy! A végén kissé elpirultam. Ezek szerint csütörtökön semmi sem lehet rajtam? Ennek ellenére, vagy éppen ezért, már alig várom! Túl vagyunk Evával pár csütörtöki légyotton, de egyik sem az igazi, ez így kevés mindkettőnknek. Rá is kérdez az egyik szeretkezésünk után, mivel kedvetlenül fekszünk egymás mellett a plafont bámulva. – Mi a baj, Luke? Nem tetszik nekem, amerre haladunk. Észrevetted ezt te is? – Igen. – Szerinted mi a baj? Bennünk van a hiba? – Inkább a matematikai egyenlet végeredményében. – Hogy érted? – Százhatvannyolc mínusz három, az százhatvanöt. – Tessék? – Azt akartam kifejezni, hogy egy hét az százhatvannyolc órából áll, és mi ebből csak három órát találkozunk. Ez annyira aránytalan. – És embertelen. Én ezt nem bírom. – Hol tart a válás? – kérdezem, mert ezt látnám megoldásnak. – Nem olyan egyszerű, és ezért nem megy úgy, ahogy szeretném – feleli. Nem értem, de nem teszek fel több kérdést. Hogyhogy még mindig egy helyben topog? Lehet, hogy csak játszik Eva ezekkel a szavakkal? Vagy velem? Mi vagyok én, egy játékszer? Fájdalmas tépelődésekkel telik minden percem, amikor átlépjük október közepét. Tudom fejből Eva születésnapját, és éppen ezért figyelem a naptárt, hogy a jeles napon, amikor betölti a huszonnégyet,

legyen módom neki a jókívánságomat elküldeni. Mivel pont csütörtökre esik, attól félek, hogy lemondja a szokásos találkát, arra hivatkozva, hogy Briannel együtt ünneplik a napot. De Brian nem ilyen romantikus alkat, és Eva biztosít azzal kapcsolatban, hogy ott lesz, de külön kocsival menjünk. Reggel az első dolgom, hogy elküldöm neki azt a verset, amit már pár napja megírtam és lementettem a telefonomba. Néhány éve csillag hullt e Földre, Varázslatos fénye azóta két szemedben ragyog, Remélem, először én kívánok Neked, Egy megvalósult csodákkal teli Boldog Születésnapot! Bízom benne, hogy nem lesz feltűnő Briannek, ha meghallja a telefonja jelzését, mert logikus, hogy ezen a jeles napon Eva többször is kap jókívánságokat. Nem számítottam másra egy ilyen vers után, mint hogy rögtön válaszol. Luke, ez annyira, de annyira csodálatos! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám. Te vagy az első, aki felköszöntött. Te vagy az első mindenben! Már készülődöm, és nemsokára ünnepelhetünk. Sietek! Jó, hogy odaírta a sietek szót, mert nekem is kapkodnom kell, ha még virágot is akarok venni. Nem bíztam semmit a véletlenre, ezért már személyesen megrendeltem a virágüzletben. Mondtam, hogy előző nap is összeállíthatja a csokrot, csak nagyon exkluzív legyen, nyitásra ott vagyok érte. Szokás szerint öltönyben vagyok, mintha dolgozni mennék. Már a kezemben tartom a virágcsokrot, ami valóban meseszép. Beteszem a kocsi hátuljába, és indulok is. Ma úgy beszéltük meg, hogy csak ott találkozunk. Nyugtalanul kalapál a szívem, mert ilyet nem csináltunk még. Vagy egymás mögött vezettünk, vagy csak az én kocsimmal mentünk. Remélem, ő is ott lesz. Megérkezek, persze sehol senki, hisz bőven kilenc előtt már itt vagyok. Ezért maradt időm a csokrot bevinni, az ágyra fektettem. A táskámból kiveszem azt a nagy pralinésdobozt, amit már szintén napokkal ezelőtt beszereztem, ismerve Evát, hogy milyen édesszájú. Torta helyett tökéletes. De hogy mégis legyen egy kis születésnapi hangulat, a szépen becsomagolt dobozra ráhelyezek egy illatgyertyát, ami egy whiskyspohárra emlékeztető üvegben van. Kibontom, nagyon kellemes rózsaillata van. Meg is gyújtom, ha már illatos, akkor legyen elég idő, hogy belengje a teret. Nem kell sokáig várnom, hallom, hogy egy kocsi közelít. Természetesen Eva az. Hosszú percekig csókolózunk, mikor belép. – Ezt én kapom? – ragyog fel az arca. – Igen. – Elfújhatom a gyertyát? Olyan jó illata van. – Igen, de előtte kívánj valamit. Most úgy tesz mintha nagyon erősen gondolkodna, miközben a homlokát ráncolja és a plafont nézi. – Megvan – jelenti ki diadalittasan, és elfújja a gyertyalángot. Rám nevet, és a gyertya alatti csomagot méricskéli. – Csoki? – Nem tudom, itt találtam az ajtó előtt. – Olyan lüke vagy. Köszönöm szépen! – mondja, majd mosolyogva letépi a csomagolást, és csillogó szemmel nézi, hogy mit kapott. – Szereted? – Igen – és rám nevet. – Megkóstoljuk? – kérdezi szégyenlősen.

– Azért van. – Egyiket a másik után tünteti el a szájában. Csodálkozom, hogy tud ennyi édességet megenni. – Így nem is érzed az ízeket – mondom neki. – De, hidd el, profi kóstoló vagyok – nevet rám megint. Ezek szerint a csokoládéban tényleg boldogsághormonok találhatók. – Luke, felkészültél? Ez legalább ötezer kalória volt, amit most azonnal le kell mozogni. Benne vagy? – Nem hoztam sportfelszerelést, de megvárom, míg te futsz pár kört a ház körül. Na jó, de csak mert születésnapod van, ledolgozhatod rajtam is – jelentem ki pókerarccal. – Te egoista, te nagyképű, te… – de már nem tudja folytatni, mert megkerüli az asztalt, és a száját a számra tapasztja. – Gyerünk az ágyba! – utasít. Ekkor veszi csak észre a csokrot. – Ez is az enyém? Nem kellett volna… – öleli magához, és mélyen beszívja azt az illatfelhőt, amit a virágok kibocsátanak. – Mennyei! Nagyon szép, sőt gyönyörű! Még egyszer köszönöm. – Elém lép, és ad egy puszit. – Viszont a legszebb mind közül, amit a mai napon tőled kaptam, és aminek a legjobban örültem, az a versed volt, mert azt tudom, hogy te írtad és a szívedből jött. Bocsánat, de minden mást a pénztárcádnak köszönhetek, és az nem személyes. Nemcsak hogy te voltál az első, aki felköszöntött, de idáig te vagy az egyetlen – jegyzi meg szomorúan. – Nézd meg most a telefonod. Biztos érkeztek rá üzenetek, amíg vezettél. – Nem, ott volt elöl, azt hallottam volna – lábad könnybe a szeme. – Senki sem tisztelt meg vele, egyedül csak te. Itt áll előttem az egyetlen ember a földön, aki igazán gondol rám, s akinek nem szabadna itt lennie. Én ebbe beleőrülök, nem bírom már idegekkel, és félek, hogy olyat teszek, amit később megbánok. Nem akarlak elveszíteni! – kapaszkodik belém, és szegény csokor közénk préselődik. – Ne légy már ilyen pesszimista! Apukád biztos azért nem keres, mert tudja nagyon jól, hogy ilyenkor az egyetemen vagy. – Nem, nem – zokog a karomban. – Délután ott lesznek valami meglepetéssel – vigasztalom. – Ismerem őket. Te vagy az egyetlen, aki szeret. – Brian biztos szervez valamit a barátaitokkal – keresem a további mentőöveket. – Brian? Szerintem hagyd a felsorolást. – Megtörli a szemét, hirtelen témát vált. – Gyere, keféljünk egy jót! Ha nem sírt volna eddig, esküszöm, felnevetnék ezen a fordulaton, de nem merem megbántani. Ezért csak rákérdezek. – Azt hogy kell? Ha így kéred, nem is merek belevágni, nehogy csalódást okozzak. – Lüke, soha nem okoztál csalódást. Gyors kölcsönös vetkőztetés után már egymásé is vagyunk. Beleadok apait, anyait, de nem hiszem, hogy többet nyújtottam volna, mint bármikor máskor. Mindig figyelmes voltam, hogy a lehető legjobb legyen neki, és a lehető legtöbbször, ha bírtam szuflával. De nem bírok a végtelenségig erekciót produkálni, ezért szájjal, kézzel rásegítek, hogy emlékezetes legyen a napja. Egymáson pihegünk, szokás szerint én alul, ő rajtam. – Remélem, hazaviszed a csokrot meg a csokit, és nem hagyod itt. – Miért ne vinném? – Hogy nehogy kiakadjon Brian. – Á, bolondság. Nem érdekli őt az ilyen. Majd azt mondom, hogy a csoporttársaimtól kaptam, és kész. Még egyszer köszönöm! – mondja, és kapok egy puszit a mellkasomra. – Menjünk – javasolja szomorúan. Felöltözünk, és miután kissé összepakoltunk, elhagyjuk a szerelmi fészket. Udvariasan kinyitom neki a kocsija ajtaját, és becsukom. Én is beülök az enyémbe, várom, hogy elinduljon, ami még várat magára. A

telefonjával babrál, majd int, hogy induljak. Nem járok messze, mikor rám villog, dudálva mögém ér, majd megelőz. Nevetve hajt el mellettem. Játszik velem, mint macska az egérrel. Nem hagyom magam, és mivel elkap a versenyszellem, ezért nagy sebességgel vad rallyba kezdünk. Néhányszor oda-vissza megelőzzük egymást, de kezdenek veszélyessé válni ezek a manőverek. Még az hiányzik, hogy felcsavarodjunk egy fára. Leveszem a lábam a gázról, mert azt akarom, hogy észrevegye Eva, én befejezettnek tekintem az autós üldözést. De nem, csak vágtat, mint egy őrült. Teljesen kikészít ez a nő. Remélem nem ön- és közveszélyes? Mikor hazaérek, az a hír fogad, hogy ma April nem megy dolgozni, mert nem érzi jól magát. Már be is telefonált a céghez. Elvonul a vendégszobába, nehogy elkapjunk valamit az állítólagos betegségéből, Sarah pedig rám marad. Már délután négy óra is van, mire végre sikerül a kisasszonyt ágyba dugnom, ahol pár pillanat alatt elalszik. April megkér, hogy menjek el bevásárolni. Most, hogy beteg, semmi sem jó neki, ami a hűtőben van, valami egészen másra fáj a foga, ami természetesen nincs itthon. Nagylelkűen felajánlja, hogy addig odafigyel a gyerekre, csak ugorjak már el megvenni, amit összeírt. Minden bébiszitter álma, hogy csak akkor kelljen a rábízott gyerekre vigyáznia, amíg a gyerkőc horkol. Kocsiba ülök, és rutinosan gyorsan elintézem a bevásárlást. Mindent bepakolok a csomagtartóba, és már megyek is hazafelé. Az egész nem tartott tovább egy óránál. Körülbelül kétszáz méterre vagyok a háztól, amikor látom, hogy Eva jön velem szemben. Egymásra villantunk, és lefékezünk a kocsikkal. Leengedve az ablakot üdvözöljük egymást, ma már másodszorra. – Szia, hol voltál? – Bevásárolni. – Én is oda megyek. Kár, hogy nem ott találkoztunk, kicsit beszélhettünk volna – mosolyog rám, de ez most olyan keserűre sikeredett. – Erre nem is gondoltam, hisz a szülinapod van. Azt hittem, hogy már nagyban áll a buli. – Hol állna? – kérdezi, és a mosolynak már nyoma sincs, csak a keserűségnek. – Mit tudom én? Itt, nálatok, vagy apukád nagy házában, esetleg Brian gálánsan étterembe hívott a jeles napon. – Brian és a gáláns gondolatok… – sóhajt fel. – Tudod, mi történt, mikor hazaértem? Gratulált, és megkérdezte, hogy mi lesz az ünnepi menü, amit megfőzhetek. Most azért megyek bevásárolni, hogy a saját születésnapomon még főzőcskézzek is. – Felsóhajtok, mi mást mondhatnék. – És még valami. A barátaim már természetesen gratuláltak, de a családomból még senki – mondja, és látom a szemében a fájdalmat. – Sajnálom – kinyújtom felé a kezem. Kinyúl az ablakon, és megfogja. Úgy ülünk a kocsikban, hogy jár mindkét motor, és fogjuk egymás kezét. Pár percig nem is mondunk semmit, csak kéz a kézben egymást nézzük. Ha most Brian lejönne, hogy kidobja a szemetet, simán megláthatná, hogy semmibe vesszük a tiltását. De senki nem jár erre, sem gyalog, sem kocsival. Tényleg nagyon sajnálom ezt a lányt, de részben maga is tehet róla. A családját senki sem válogathatja meg, de a párját, azt igen. Miért nem hagyja már el ezt a barmot? Hol tart vajon a válás? – Ezért nem kellett volna annyira hazasietni – próbálom jókedvre deríteni. Erre elneveti magát, de úgy, hogy könny szökik a szemébe. A kezemet nem engedi el, hanem a másikkal törölgetni kezdi a szemét, miközben szipog. – Veszélyesen vezettél, azt ugye tudod? – Abban a pillanatban nem érdekelt senki és semmi. – Meg is sérülhettél volna. – És az kit érdekelt volna? – kérdez vissza válasz helyett.

– Engem például. – Ez csak egy ember, és az nekem kevés – feleli. Van ebben a helyzetben valami, ami nagyon nem tetszik nekem. Többször a tükörbe pillantok, nem lát-e bennünket valaki, de senki nem használja ma ezt az utat. Témát váltok. – Te most tényleg játszani akarod a konyhatündért? Ha Briannek nincs annyi esze, hogy étterembe vigyen, akkor te kerek perec jelentsd ki, hogy ez neked nem tetszik, és kész. – Én hívjam meg őt, csak hogy kikerüljem a mai vacsorafőzést? Az olyan megalázó és szánalmas lenne. – Valóban az. De tudod, mi a legszánalmasabb? Az, hogy egy ilyen emberhez mégy haza mindennap, aki így megaláz még a születésnapodon is – adom meg a választ a saját kérdésemre. – És egy ilyen ember miatt nem találkozhatunk többet négyesben a gyerekekkel, vagy a két család, ezért itt, a kocsiban fogjuk egymás kezét titokban. – Ne kínozz, Luke, főleg a mai nap ne, olyan szépen kezdődött – kéri, és megint teleszökik a szeme könnyel. Nem válaszolok, csak szorítom a kezét, ő nemkülönben. Ekkor a hátam mögött befékez egy autó, és ránk dudál. Megint a tükörbe nézek. Megismerem a kocsit. Egy bank vezetője a pasi, aki benne ül, és itt lakik a mellettünk lévő házban. Köszöntem neki párszor, de egyszer se fogadta a köszönésemet, biztos annyira fontos ember, én meg ezek után átnéztem rajta. Se Evának, se nekem nem sietős elengedni a másik kezét. Csodálkozom, hogy ez az egoista barom nem könyököl bele a dudába, de valamiért nem teszi. Mindegy, akkor is mennünk kell, senkinek nem jó ez a szituáció. Szavak nélkül búcsúzunk, és kicsúszik a kis keze az enyémből. Megyünk a dolgunkra. A következő hetekben többször is előfordult, hogy valamelyikünknek nem volt jó a csütörtök. Sorolhatnám az okokat, de mind érthető és elfogadható volt. Evának vizsgáznia kellett, ami történetesen szóbeli vizsga volt, arról pedig nem lehetett lógni. Aztán nekem volt egy kétnapos céges csapatépítő bulim. Majd jöttek a gyerekbetegségek, hol Mike-ot, hol Sarah-t kapta el valami nyavalya. Volt, hogy ők utaztak el pár napra, vagy mi vettünk ki szabit, és léptünk le egy időre Aprillel. Ez pedig kezdte felőrölni az idegeinket. Szomorúan tapasztaltam, hogy bár nem is találkoztunk, de a telefonban egyre ingerültebbek voltunk egymással. Hol ő volt csípős hangulatban, hol én. Én folyamatosan csak hitegetésnek vettem a válását, és tényleg nem értettem, ha valakinek ilyen gazdag a családja, akkor miért fél, hogy egyedül marad. Az anyagiak nyújtotta biztonság hiányától biztosan nem. Most is ezen vitatkozunk, ahelyett, hogy dolgoznék, pedig délelőtt van, és pénzt kellene keresnem. – Eva, ez nekem nagyon nem világos. És tudod, mi a véleményem erről meg az állítólagos válási ügyedről? Hogy szerintem kamu az egész! – Ekkor eltörik a mécses nála, és remegő hangon válaszol. – Mindenki azt hisz, amit akar. – Igen, lehet. De én annak hiszek, amit a két szememmel látok. Ami történetesen az, hogy még mindig Briannel élsz idillinek nem mondható házasságban. Ha valóban válni akarnál, és erről már Brian is tudna, akkor most a te fényképeidet tépkedné szét, aztán sértődötten hazacuccolna anyucihoz. Úgyis olyan csodásan beteg viszony van köztük. – Szerinted hazudok? – kérdezi, s van valami fenyegető a hangjában. – Én már nem tudok semmit. – Én azt tudom, hogy alig találkozunk már, mert rendre elmaradnak a csütörtöki alkalmaink, és ezt nem tudom elviselni – folytatja. – Nem tehetek róla, ahogy te sem.

– Találkozzunk akkor rögtön a hét elején. – Az nem jó, mert mindig értekezlettel kezdünk. Ha látjuk előre, hogy veszélyben van a csütörtök, próbáljunk spontán egy másik napon találkozni, csak ne hétfőn. Illetve egy délután, akkor tudnék rá alibit szerezni. – Én nem, Brian árgus szemekkel figyel. Értem, tehát kedd, szerda és a péntek délelőtt is jó – sorolja a napokat B terv gyanánt. – Igen, de csak ha jó előre tudok róla. Nekem tele van a naptáram fontos dátumokkal, amiket nem tologathatok ide-oda. – Nem akarásnak nyögés a vége! – keménykedik. – Eva – szólítom meg szelíden –, emlékszel, amikor a ház előtt az úton, az autóinkban ülve egy balesetet kockáztatva fogtuk egymás kezét? Én azóta is arra gondolok, hogy bárcsak ne kellett volna elengednem soha. – Milyen balesetet kockáztattál te ott? – Hogy valaki száguldozik éppen, és belénk rohan. – Bocsánat, hogy miattam veszélyben volt az életed – jelenti ki gúnyosan. – Én nem ezt mondtam, szomorú, hogy te ezt vetted ki belőle. Azt meg sem hallottad, hogy soha nem szeretnélek elengedni, még egy percre sem? – Luke, olyan más vagy velem, már nem szeretsz, tudom. – Így nem lyukadunk ki sehova. Mit szeretnél? Mondd ki, kérlek! – Hagyjál! – feleli, és bontja a vonalat. Akkorát sóhajtok, hogy egy hétárbócos vitorlást is könnyen mozgásba lendítenék. Belefájdul a fejem az efféle beszélgetésekbe. Ezek már messze nem azok, hanem viták. Én egy nővel nem vitatkozni szeretnék, hanem kölcsönösen szeretni egymást. A problémák, a műbalhék, a sok morgás és beszólás, meg az ezt követő agyzsibbadás nem a kedvenc hobbijaim közé tartozik. Persze azért sikerül egymásba szaladnunk párszor, de ilyenkor nemcsak a boldog beteljesülés van porondon, hanem előfordulnak kölcsönös vádaskodások is. Rendszerint elhangzik a sokat ismételt „ha” szócska. Ha én nem pofázok Briannek, ha ő nem tart beszámolót a férjének, mi lenne ha így, mi lenne ha úgy, és így tovább. Nem jó irányba haladunk. Ma kilenc órára beszéltünk meg találkozót a szerelmi fészkünknél. Már korábban kiértem, mert fel kellett kissé fűtenem a házikót. Bekapcsoltam az elektromos melegítőket, és begyújtottam a kandallóba. Bőven kilenc után rácsörögtem, érdeklődni akartam, hogy valami gond van-e, hogy még nem jött, de semmi válasz. Délig ülten a kandalló előtt, vártam, élvezve a jóleső meleget, és közben zakatolt az agyam. Kora délután csörrent csak meg a telefonom, akkor hívott vissza Eva. – Bocs, de nem jött ma össze. – Észrevettem. Mi volt az oka, ha nem vagyok indiszkrét? – Ezt hagyjuk, inkább arra koncentráljunk, hogy nem tudnánk-e jövő kedden találkozni? – Ezt a jövő heti csütörtök helyett érted? Már látod előre a zavaró tényezőt? – Nem. Ezt a csütörtököt gondoltam bepótolni. A következő csütörtökkel minden rendben van, eddig – teszi hozzá. – Te ma voltál kint? – Hogyne. Tüzet raktam, és vártalak. – És meddig maradtál? – Délig.

– Minek, ha nem voltam ott? – Mert jólesett hallgatni a szikrák pattogását, élveztem a tűz melegét, az erdő csendjét, a harmóniát. És minek is siettem volna haza? Elvileg délig dolgozom. Ha már ott voltam, kihasználtam az időt arra, hogy rendet rakjak a fejemben. Legalábbis megpróbáltam. Aztán szétkapartam a parazsat a piszkavassal, de biztos, ami biztos alapon, még vízzel is leöntöttem. Aztán eljöttem. – Ez a kandalló olyan veszélyes, akár le is éghet az a ház, főleg, hogy az egész fából van. Nem is értem, hogy ki engedélyezte ezt. – Miért? Régen nem fából építkeztek az emberek? Akkor sem volt gond. Baj csak akkor van, ha az ember óvatlan, vagy valaki rossz szándékkal direkt pusztítani akar. Az ókori Rómát is felgyújtotta egy őrült elme. – Néróra gondolsz? – Nemcsak festeni tudsz, hanem kész történelemprofesszor is vagy – dicsérem meg. – Köszönöm. Mi van a keddel? – Ezt most még nem tudom, megnézem, mit tehetek. Neked tuti, hogy jó? – Igen. – És a csütörtök is? – Igen. Sokallod? – Mire ez a maró gúny? – Mert nagyon féltékeny vagyok, és el se tudom képzelni, hogy mivel töltöd azt a sok időt, ami most felszabadult azzal, hogy nem találkozhatunk. – Remélem ez most nem komoly? – De, halálosan az. A sors kegyes volt hozzánk, mert mindkét napot megnyertük. De hogy kegy volt-e ez valójában, vagy valami felsőbb erő kaján örömmel figyelte a kapcsolatunk hanyatlását, azt nem tudom. Porban vergődő madárhoz hasonlított már a mi szerelmünk, és nem szárnyalt az égen, mint a boldog múltban. Majdnem mindig összekülönbözünk, amit ő kezdett, és nem értettem, hogy miért. Kértem, hogy hozzuk ki a legjobbat ebből a kis időből, de rendre veszekedéssel fejezzük be a találkozásokat. Ha meg telefonon egyeztettünk, akkor is garantált volt a nézeteltérés. Kezdtem nagyon kimerülni. Pár napja tüdőgyulladást állapított meg az orvos. Nem vagyok egy gyenge alkat, de most ahhoz sincs erőm, hogy felkeljek az ágyból. Szó szerint megerőltető, hogy kimenjek a konyhába és főzzek magamnak egy teát. Arra nincs erőm, hogy Sarah-t kivegyem a kádból, ezért most April intéz mindent. Csak fekszem, megyek pár kört a lakásban, és ilyenkor mindig kinézek a konyhaablakon, hogy megpillantom-e Evát. Kétszer-háromszor sikerült pont akkor ott lennem, amikor vagy jött vagy ment, de érdekes módon soha nem nézett fel, mindig csak a fejét lógatta. Pedig tudja, hogy itthon vagyok, mert azzal az indokkal mondtam le a csütörtöki találkozásunkat, hogy lebetegedtem és ágyban fekszem. Természetesen nem igazán fogadta ezt el, és megint féltékenységi jelenetet rendezett. Nem elég, hogy második hete nem csökken a lázam, még ez is. Pedig azt is tudja nagyon jól, hogy valami oknál fogva hajlamos vagyok könnyen tüdőgyulladást kapni. Ez szinte minden évben utol is ér, ami egyáltalán nem veszélytelen. De most nem akarja ezt elfogadni, nem képes tisztán látni a féltékenység ködétől. Mivel már a második csütörtököt is erre hivatkozva mondtam le, ír nekem egy üzenetet. Luke, ez a kapcsolat így olyan üres. Szinte már soha nem találkozunk, szinte mindig veszekszünk és bántjuk egymást. Miért? Miért lettél belül ilyen üres?

Erre mit reagálhatnék? Kicsit eltöprengek, és a gyötrő fejfájás ellenére meglepő gyorsasággal elkészülök a válasszal. Talán azért, mert régóta itt keringenek bennem ezek a gondolatok. Nem szó szerint vagyok belül üres, mert akkor nem kaphattam volna megint tüdőgyulladást. Ilyenkor melegre vágyom. Egy jól begőzölt fürdőszobában a kád szélén ülve, ezer kérdésem lenne, miközben mosnám szépséges hajad, s elöntene az a jóleső tudat, hogy konok kis fejedhez érhetek, Hozzád! Miért jársz lesütött szemmel? Még mindig szeretem Evát, szeretnék vele lenni, szeretnék a múltban élni, és nem a jelenben. Mert nem méltó egyikünkhöz sem, ami most velünk történik. Honnan veszed, hogy lesütött szemmel járok? Amúgy mi okom lehetne arra, hogy büszkén, felemelt fejjel járjak? Nem fejtem ki neki, hogy választhatna egy másik utat is, és mi a francnak ragaszkodik ehhez az állítólagos biztonsághoz, amit Brian nyújt neki. Milyen biztonság ez, hacsak az nem, hogy egy ilyen fatökű, antiszexbajnok biztosan nem csalja meg, mert alapból nem érdeklik a puncik. Gratulálok. Ennyi erővel nem kell férjhez menni sem, hiszen az a legbiztonságosabb állapot házassági hűtlenség ellen. Élhetné büszkén az életét még elvált nőként is, sőt. Nincs abban semmi rossz, ha valaki nem kér egy rossz kapcsolatból. Három hetembe telt, mire talpra álltam. Nem mondanám, hogy teljesen fitt vagyok, de már nagyon vágyom Eva testére. Rákérdezek egy üzenetben, hogy tudunk-e beszélni. Igennel válaszol, így felhívom. – Eva, kérdezném, hogy megfelelő-e neked ezen a héten a csütörtök. – Á, ezek szerint gondolsz még rám. – Eddig is gondoltam. Ha nem így lenne, akkor nem keresnélek. – És eddig kivel keféltél? – kérdezi, én pedig teljesen ledöbbenek ezen a minden finomkodást mellőző kérdésen. – Senkivel! Hogy kérdezhetsz ilyet? – Nem hiszek neked. – Te totál megkergültél? – Nem, de April ugyanaz nőben, mint Brian férfiban. Ha eddig nem álltak a helyzet magaslatán, értem ezt az ágybeli teljesítményükre, akkor ezután sem fognak. És te nem az a férfi vagy, aki megelégszik néhány szem morzsával. – Szép költői megfogalmazás, majdhogynem tudományos elemzés, de most nagyon mellélőttél. – Most csak azért csűröd-csavarod a szavakat, mert félsz bevallani, amit már régóta tudok. – Akkor légy szíves, oszd meg velem is, mert én is szeretném tudni. – Ne ironizálj! – emeli fel a hangját. – Ne vádaskodj, erre ez a válaszom. Én is mondanék neked valamit. Meg tudom fordítani a te agyszüleményedet. Azt hiszed, én nem tudnék azon elgondolkozni, hogy egy olyan forróvérű nő, mint te, most mivel tölti az idejét? Talán megint a nagy farkú koszos melóson jár az eszed, aki olyan büszkén

megmutatta, hogy mit rejt a nadrágja? Talán már nemcsak mutogatja, hanem már beléd is dugta. Én is tudnék féltékeny lenni, ugyanis megosztottunk egymással egy-két pikáns intim titkot a múltunkból. – Ezt most csak azért találtad ki, hogy leplezd vele azt, hogy már más után kajtatsz – sziszegi a telefonba. – Eva, ne légy nevetséges! Majd meghaltam, olyan beteg voltam. Kedvem sem volt hozzá, nemhogy erőm. – Ismerlek! – Akkor szomorú, hogy így félreismertél. Tudod mit, hagyjuk az egészet! Én azért kerestelek fel most, mert igenis találkozni szerettem volna veled. Nem azért hosszabbítottam meg még a tüdőgyulladásom előtt megint három hónappal a bérleti szerződést, mert a nyugalmat keresem ott. Nekem minden mást jelent ez már, csak nyugalmat nem. – Ha megcsalsz, nem is fogsz nyugalmat találni soha! Megmondtam, velem befejezed a csajozást! – Az isten szerelmére, ijesztő ahogy beszélsz. Hallod is, amit mondasz, vagy csak fújod magadból a hülyeséget? – Bocsánat, de teljesen bedilizek már az egésztől – vált hirtelen szerepet. – Nem kellene bocsánatot kérned, ha nem így viselkednél. – Nem tudok úrrá lenni a féltékenységen, és mindig azt látom magam előtt, hogy már valaki mással vagy. – Nem vagyok senkivel. – De Aprillel dugtok! – jelenti ki ingerülten. Micsoda pálfordulásai vannak. – Ez hogy jön már megint ide? Logikus, hogy néhanapján kettyintünk, mint minden más házasságban élő ember. Igaz, valaki többet, valaki kevesebbet – teszem hozzá teljesen ártatlanul, minden hátsó szándék nélkül, de már hallom is, hogy hiba volt. – Nagyon szemét húzás volt tőled, hogy így célozgatsz. – Eva, ezt nem rátok értettem, totál általánosságban mondtam. Bocsánatot kérek, de valóban nem akartalak megbántani vele. – Ne hívogass többet! – csattan fel a hangja. – Megmondom az igazat, ennél értelmesebb és intelligensebb végkifejletet is el tudtam volna képzelni. – Ezek szerint te már azon gondolkoztál, hogy vége? – kérdezi, és remeg a hangja. – Még így konkrétan nem, de van nekem egy olyan elvem, ha valami több fájdalmat okoz, mint szépet, akkor azt nem árt abbahagyni. – Dögölj meg! Szerintem eltört a telefonja, ahogy most lecsapta. Ennyire nem lehet dilis ez a nő. Mi a franc baja van? Mondta már elégszer, hogy nem tűri, hogy kicsapongó életet éljek mellette, amivel csak az a baj, hogy nem én vagyok a férje. Egy szeretőt nem lehet arra kényszeríteni, hogy ez legyen az utolsó szerelmi ütközet, azután vonuljon vissza. Ez nem egy vesztett csata, ami után be kell zárkóznom a vártoronyba. Egyáltalán, ki a fene akar itt háborúzni? Én biztos nem. Az utolsó szavait valahogy nem akarja befogadni a lelkem. „Dögölj meg!” Ilyet azért csak ne kívánjon senki, mert kezd kihunyni a szerelem parazsa. Nálunk ez lenne a helyzet? Már itt tartunk? Bolond lyukból bolond szél fúj. Ezek szerint bolond lenne Eva? Néha úgy viselkedik. Lehet, hogy Briant kéne sajnálnom? Együtt él egy ilyen nővel, akinek spontán dührohamai vannak. Lehet, hogy nem is tudja, hogy veszélyben van. De én akkor is sajnálom ezt a lányt. Nem tudom meg soha az igazságot, hogy ki is valójában az én Evám. Védőbeszédként azt is felhozom mindig, hogy ha valaki folyamatos stresszben él, attól ne várjon el az ember normális tetteket. Nagyon zúg a fejem, ezért a telefonommal babrálok. Elég jól le tud kötni, ha kitörlöm a régi üzeneteket.

Alapvetően nem lenne szükségem a stresszre, mert megrövidíti az életet. De most ez van. Hogy is gondolhattam, hogy a szeretői státusznak csak a napos oldala létezik, és csak egy könnyed sétagalopp lesz a hazugságok egész sorozata? Törlök minden üzenetet, ami nem fontos, és azt is, ami Evával kapcsolatban kompromittáló lehet. Egyre-kettőre annyira válaszolnék, amiben kifejteném a véleményemet és az érzéseimet, de nem lehet, és nem is akarom azok után, hogy a „dögölj meg!” volt az utolsó, ami a szájából elhangzott. Beírom ezeket a gondolataimat a telefonba, és csak úgy, név nélkül lementem. Magamnak teszem ezt, mert nem olyan a tartalmuk, amit meg szeretnék bárkivel is osztani. Nagyon zaklatott állapotban várom a hétvégét, lebeszélt programunk van a szüleimmel. Pénteken indulunk hozzájuk, amint April hazajön a munkájából. Jobb is lesz, ha elhúzunk pár napra. Nagy igazság, hogy ne keveredjen szerelmi kalandba soha senki a szomszédjával vagy a munkatársával, egyszóval olyannal, akit nem tud elkerülni az után, ha véget ér románcuk. Úgy néz ki, hogy én mégis ilyen szituációban vagyok. Pénteken elég későn érkezünk meg a szüleimhez. Kicsit beszélgetünk, de nem mi vagyunk a porondon, hanem Sarah, aki élvezettel használja ki a helyzetet, és ragyogó arccal produkálja magát. Közben magamon érzem a szüleim vizsgálgató tekintetét. Nem hiszem, hogy túl sokat meg tudnak ítélni abból, ami bennem zajlik. Maximum megint aggódó megjegyzéseket tesznek arra, hogy sokat fogytam. Én kifejezetten jobban és lazábbnak érzem így magam, hogy nincs meg a pocakom. April és Sarah fürdeni mennek. Mikor hármasban maradunk, anyám rögtön kihasználja az alkalmat, és felteszi a kérdést. – Luke! Hova tűnt a fény, a huncut csillogás a szemedből? Mi lett az én nyugodt fiammal? – Miről beszélsz? – kérdezek vissza. – Arról, hogy a szem a lélek tükre. És én most nem szép dolgokat olvasok ki belőle. Fiam, a te szemedben nincs élet. Volt, de már nem látom benne – folytatja anyám szomorúan. – Egyszerűen csak fáradt vagyok. – Luke, minket nem tudsz becsapni. Apádnak is ez a véleménye, nemcsak nekem – mondja, s erre apám helyeslőn bólogat. – Mi nyugtalanít? Megkérdezem még egyszer, te együtt vagy azzal a nővel? – Nem vagyok együtt – jelentem ki, mert valóban úgy érzem, hogy lecsengőben van ez az affér. – Akkor miért vagy nyugtalan? – Ezt megint nem értem, hogy mire alapozod. Teszek olyan meggondolatlan vagy hebehurgya dolgokat, amik ezt támasztják alá? – kérdezek vissza. – Ha azzal a lánnyal összeszűrted a levet, akkor igen. – Hagyd már ezt – szólal meg apám –, Luke azt válaszolta, hogy nincs köztük semmi – kel apám a védelmemre, vagy csak anyámat akarja óvni. – Jó, legyen így. Én lennék a legboldogabb, ha hitelt tudnék adni Luke szavainak. De igenis látom azt a háborgó nyugtalanságot, ami benned van. Nem a mozdulataid, nem a cselekedeteid és nem a megnyilvánulásaid árulnak el, hanem a szemed. És a szem, az nem hazudik. Mire véljük ezt a hirtelen fogyást? Olyan nyúzott az arcod. Valami itt nincs rendben – csóválja a fejét –, egy anya megérzi az ilyesmit. – Fogyni szerettem volna, mert egy szálkás férfitest esztétikusabb látvány, mint egy pocakos. – De ez már nem esztétikus, te túllépted azt a határt. Nehogy anorexiás legyél a végén.

– Anya, ne fesd már az ördögöt a falra! Eddig úgy szoktatok meg, most meg szokjatok meg így. Már engem is nyugtalanít, hogy belém akartok valamit beszélni, ami nincs. – Nem akarunk mi semmit beléd beszélni – veszi át a szót apám, mert anyám könnyes szemmel feladta a hipotézisei felsorolását. – Meg kell hogy értsd, a szüleid vagyunk, és aggódunk érted. És nemcsak érted, hanem értetek, a családodért. Folyamatosan csak arra kérünk, hogy gondolj Sarah-ra is. Rendben? – kérdezi, de nem is vár választ. – Szerintem akkor ezt itt be is fejezhetjük. Ki kér kávét? A hétvége többi része egy színdarabra hasonlított, majdnem mindenki szerepet játszott, kivéve Aprilt és Sarah-t, csak ők adták magukat leplezetlenül. Elmúlt a vasárnap is, és már hazafele készülődünk. A kocsi telepakolva, csak az utasok hiányoznak. Míg a csajok megérkeznek, addig anyám könnyes szemmel arra kér, hogy vigyázzak a családomra. Tudom, mit akar megint sugallni. Apám, mint aki karót nyelt, úgy karol belé. Elég kifejező mindkettejük tekintete. Úgy érzem magam, mintha a frontra mennék, és a szüleim attól félnének, hogy most látnak utoljára. Elindulunk. Még félúton sem járunk, amikor arra kérem Aprilt, hogy vezessen ő, mert nagyon megfájdult a fejem és nem tudok koncentrálni. Morogva, de mégiscsak átveszi a vezetést. Váltunk pár szót, de nem nagyon jutnak el a tudatomig. Bocsánatot kérek tőle, és követem Sarah példáját. Én is álomba zuhanok. Arra ébredek, hogy nagyon elzsibbadt a nyakam és kóvályog a fejem. Miután sikerült betájolnom magam, felmérem, hogy negyed óra lehet még hátra az útból. Nem vagyok beszédes kedvemben, de ez most nem is baj, mert dől a szó Aprilből, így hamar eltelik az idő. Este megnézünk egy mesefilmet, amin Sarah nagyokat vigyorog. Aztán a szokásos napzáró program, a fürdés következik, majd April fáradtságra hivatkozva korán aludni megy. Én pedig ott maradok egyedül a baljós gondolataimmal. Mivel úgyis egyedül vagyok, összerakok a fejemben egy üzenetet. Nagyon nehezen áll össze, mert már engem is nagyon húz az ágy, de igazán fontosnak érzem, hogy jelezzek Evának. Mivel a „dögölj meg” után másra nem igazán tudok gondolni, mint hogy részéről vége köztünk mindennek, úriember módjára én is szeretnék tőle elköszönni. Valahogy így. Szia, te Megfesthetetlen Álom! Anyám kérdezte tőlem, hogy „hova tűnt a fény, a huncut csillogás a szemedből, mi lett az én nyugodt fiammal?” Mindennek ára van, én megfizettem. Sajnálom, hogy így alakult. Elküldöm az üzenetet. Nem mondtam ki, hogy hagyjuk egymást, ahogy a dögölj meg kifejezésnek sem szinonimája az, hogy kész, vége. Ha Eva úgy értette, akkor legyen úgy, és akkor ezzel a szöveggel kifejezem az egyetértésemet. Ha meg nem így gondolta, akkor ezzel én sem zárom be végérvényesen a kaput. Két nap telt el azóta, hogy hazajöttünk a szüleimtől. Kora délután van, és épp a garázsban pakolok, amikor megszólítanak. – Szia, Luke, zavarhatlak? – Szia – lepődöm meg, mikor Evát látom a garázsajtóban. – Nem zavarsz, csak keresek valamit. Gyarló emberként hordom be ide a sok cuccot, és a végén már azt sem tudom, hogy mi hol van. Ilyenkor aztán mindig szépen kiszortírozok mindent, de pár hónap múlva kezdődik az egész elölről, mert nem tartom be a rend alapvető szabályait. – Szerintem sokan vannak így ezzel – mosolyog rám nyugodtan, a pár nappal ezelőtti idegrohamának semmi nyoma. – Luke, nincs sok időm, mert nem akarom, hogy Brian meglásson…

– Akkor lépj nyugodtan beljebb, kint amúgy is hideg van – vágok a szavába. – Ne félj, nem harapok. – Tudom – mosolyog rám szégyenlősen, és szót fogadva belép a fűtött garázsba. – Tehát, a bocsánatodat és a megértésedet szeretném kérni a múltkoriért – teszi hozzá szemlesütve. – Megbocsátani meg tudok, de hogy megértselek, azt ne kérd. – Mire gondolsz? – kapja fel a fejét. – Ha valaki szereti a másikat, annak meg tud bocsátani, de csak bizonyos kereteken belül működik, és mindenek van határa. Mit értsek meg a viselkedéseden? – Betegesen féltékeny vagyok, azt. Vagy legalább fogadd el! – Nem fogadom el. Miért vagy féltékeny? Adtam rá okot valaha is, akár csak egyetlenegyszer? – Nem – nézi megint a cipője orrát. – Lehet, hogy pszichiátriai eset vagyok és kezeltetnem kéne magam. – Bolond vagy? – szakad ki belőlem, de ezt nem az elmeállapotára értem, hanem a szavai lényegére. – Igen, az – jelenti ki szomorúan. – Nem úgy értettem! – De az vagyok – néz rám bánatosan. – Annak idején a szüleimnek is ez volt a véleménye. Nem véletlenül akart apám intézetbe záratni. – Egy bentlakásos iskola az nem egyenlő a gyogyósok gyülekezetével. A szüleid biztosan csak javító szándékkal tették volna. – De engem kifejezetten pszichiátriai intézetbe akartak küldeni. – Te nem vagy bolond, csak bolondságokat beszélsz. Légy szíves, tegyél már rendet a fejedben! – Hidd el, megpróbáltam, de az nem olyan egyszerű, mint neked itt, a garázsban. Nekem csak a káosz marad. – Az én életem is kaotikus. Ugyan már – legyintek mosolyogva. – Miattam? – kérdezi olyan arckifejezéssel, mint mikor egy gyerek megkérdezi az apukájától, hogy haragszik-e rá, mert eltört egy értékes kínai vázát. – Hát nem könnyíted meg, az biztos. – Bocsánat. Meg tudsz bocsátani? – Meg. – De ezt nem csak azért mondod, hogy a lelki állapotomon javíts? – Nem, tényleg nem. Így is érzem. – Szeretsz még? – Igen. – Kívánsz még? – Igen. – Akkor csókolj meg. – Kilépek, és körbenézek. Nincs itt senki, ezért behúzom mindkét ajtószárnyat, és megteszem, amit kér. Jólesik. Olyan szép ez a lány, ölelem és csókolom. – Áll még a csütörtök? – kérdezi, mikor elválnak az ajkaink egymástól. – Elvileg igen. – És gyakorlatilag? – kérdezi kacéran. Ezzel persze sugall valamit. – Úgy is. – Szeretnél még velem lenni úgy? – Igen, de csak akkor, ha ezek a csütörtökök nem minősülnek le békülősszex-összejövetelekké. Nem akarok többet agybénulást kapni olyanoktól, amiket legutóbb is a fejemhez vágtál. – Én csak nem akarlak elveszíteni.

– Jó, ezt már mondtad. – Még egy csókot, és már megyek is – húzódik közel hozzám. Megkapja, amit kért. – Viszlát csütörtök reggelig! – köszön el, és ki is surran a nyitva hagyott ajtón. Ez mi volt? Milyen változásokra és átalakulásokra képes ez a nő? Mint aki egyszer ezt a ruhát veszi fel, máskor meg azt. A kandalló előtt szorgoskodom, és a piszkavassal igyekszem elérni, hogy jobban belekapjon a tűz a fahasábokba. Hallom, hogy egy autó érkezik a rönkház elé. Kisvártatva kopogtatás nélkül benyit Eva, és rám köszön. – Szia, Luke. Nemrég jöttél? – Szia, miért kérded? – Mert még meglehetősen hideg van. – Több mint fél órája, de ez most valahogy így alakult. Magam sem értem, mert a fa száraz volt. – Tudom, te kis szorgos hangya – lép mögém, és ad egy puszit a fejem búbjára. – Nekem nem kell mentegetőznöd. – Nem is azért mondtam, de még eltart egy darabig, amíg meleg lesz. – Itt már az van. Szeretkezhetünk a kandalló előtt is ezen a vastag szőnyegen – mutat mögém, ahol egy világosszürke vastag subaszőnyeg terül el. A mérete olyan kétszer három méteres lehet, elvileg megfelel a célnak. – Lehet, hogy ez a fa tudott valamit, és ennek így kellett lennie. Olyan romantikus lenne, kérlek. Meg se csókolsz? – De – emelkedek fel térdelő testhelyzetemből. – Luke, én annyit szenvedek a dührohamaim miatt. Nem is értem, hogy vághattam neked azt, hogy dögölj meg. – Reméltem, hogy nem szó szerint értetted. – Persze hogy nem. Úgy szégyellem magam. – Ez már a múlté. Mi van azzal a puszival? – Megesküdtem, hogy nem foglak elveszíteni – jelenti ki, miután megcsókolt, és kibontakozunk egymás öleléséből. – Nem kellett volna. Senki sem kérne rajtad ilyet számon. – Tudom, és nem akarom újra a régi nótát fújni, de elhatároztam, hogy mindent elkövetek azért, hogy ez a szerelem legyen az utolsó és örökké tartó az életünkben. – Jó, ezt már mondtad. Mire érted ezt? – Nekem százszázalékosan éreznem és tudnom kell, hogy énutánam már senki nem következik. – Most kasztrálni akarsz? – vigyorgok rá. – Nem, csak bebiztosítani magam – jelenti ki komoran. – Most pedig szeretkezzünk! – vált hirtelen témát. Mosoly terül el az arcán. – Nincs ellenvetés? Marad a szőnyeg? – kérdezi nevetve. – Maradhat, csak terítsük le az ágyneművel, mert ki tudja, milyen cipővel tapostak rajta. – Jó ötlet, én sem szeretnék fertőzést kapni. Hozd a plédeket, én addig közelebb húzom a tűzhöz. Pár pillanat múlva már csak mi létezünk és semmi más. Miután mindketten kielégültünk, csak pihegünk egymáson, kifejezetten jólesik, hogy a táncoló lángok meleget sugároznak ránk. Élvezzük mindketten, és a tüzet nézzük szótlanul, egymást ölelve. Mit fejezhetne már ki jobban a szó, amit a két test eddig nem fejezett ki? Megtörtént a boldog beteljesülés. De

ez az igazi és valós boldogság? Ez az, amit Eva olyan sokszor megfogalmazott, amit keres? Nem tudom, ahogy a magam részéről sem merem határozottan kijelenteni, hogy ez az, amire szükségem van. Lassan mennünk kell. Nehezünkre esik, de meg kell mozdulni, hisz még el is kell pakolni, a szőnyeget megint tisztes távolságra helyezni a kandallótól, illetve a tüzet is el kell oltani. Ezek a legnehezebb percek. Ilyenkor némán tesszük a dolgunkat. Nem egy vigasztaló helyzet, az biztos. Eva arca ismét kifejezéstelen. Nem, ez így nem pontos. Sokkal inkább kifejező, de valami olyasmit fejez ki, ami nem jelent jót. Olyan fura ez a lány. Most is az, illetve a szex előtt is az volt. Mikor megérkezett, akkor is kezdte azt a rögeszmés mondandóját, most pedig újra folytatja. – Luke, ezt megbeszéltük már, de ígérd meg, hogy nem nézel rá más nőre! – Már megint? Miért kell ezt állandóan megígérnem? Olyan feleslegesnek érzem, és még ráadásul rám nézve is sértő. – Miért lenne az? – Mert úgy érzem, hogy nem bízol bennem, és nem adsz semmi hitelt a szavaimnak. – Lehet, hogy annak tűnik, de én nem úgy értem, és te se így fogd fel. Csak azt értsd meg, hogy én nem tűröm a második helyet… – Eva! – nem engedem végigmondani, amit akar, a mutatóujjamat a szájára nyomom. – Szépen kérlek, hogy verd már ki ezt a fejedből! Ne mérgezd vele a mindennapjaidat. Teljesen felesleges ezeken agyalnod, mert még végül te is elhiszed azt, ami nincs is. Elengedhetem azt a csókolni való szádat? Nem folytatod a buta agyszüleményeidet? – kérdezem, s ő nemet int a fejével. – Ne így váljunk már el. – Bocsánat, látod én teljesen hülye vagyok. Teljesen beteggé tesz a féltékenység. Azt már magam is tudtam, hogy kissé bolond vagyok, de egyre jobban érzem, hogy elhatalmasodik rajtam egy még rosszabb betegség, az őrület. – Eva! Én ezt már nem hallgatom! Kezd rémisztővé válni, ahogy beszélsz. Azt akarod, hogy lehúzzam a bugyidat és elfenekeljelek? Esküszöm, megteszem. Kiverem belőled az ilyen hülyeséget. – Nem a legjobb módszer az ördögűzésre – feleli, és hideg a mosolya. – Ebben nem vagyok szakember. De ha nem hagyod abba, tényleg elpicsázlak. – Nem beszélünk hölgyek előtt ilyen vulgárisan – mosolyog szelíden. – Ne marjuk egymást! – Én nem marlak. – Igaz, akkor ismét elnézést kérek. Csütörtökön találkozunk? – Találkozunk. Hétfőn ismét a munkahelyemen vagyok. Nagyon hideg van kint, és ilyenkor mindig farkaséhes vagyok, annak ellenére, hogy egy meleg irodában ülök. Nem reggeliztem, így egy kiadós, meleg ételre vágyom. Már bőven ebédidő előtt bejelentem, hogy ma én is a többiekhez csapódnék, mikor ebédelni mennek. Ennek Monique és John kifejezetten örül. Jó, ha havonta egyszer velük tartok, mert én szinte mindig otthon eszem, ha letudtam a fél napomat, viszont ők még a délutánt is itt töltik. Elindulunk ebédelni. Az étlapon kikeresem azt, ami nem diétás adag, hanem férfinak való mennyiség. Az étel nagyon jó, tele is pakolom a pocakom rendesen. Monique szinte alig eszik, és a tányérján lévő két szelet hús közül is megkapom az egyiket. Még ez is simán lecsúszik. John megint megjegyzi, hogy a fenébe fogyok, ha ennyit eszem. Jól elcseverészünk hármasban, majd visszaindulunk a céghez kávézni. Az utcán megint a csontjaimig hatol a hideg. A sálamat szorosan a nyakamba tekerem, de egy fejfedő most nagyon hiányzik a ruhatáramból. A vacogásom ellenére valami vicces dolgon derülünk

mindhárman, mikor meglátom Evát velünk szembejönni néhány fiatal társaságában. Vannak vagy hatan, gondolom, az évfolyamtársai. Ő is észrevett engem, látom rajta, hogy elkerekedett a szeme, és kiül az arcára a megdöbbenés. Valami miatt nagyon csúnyán néz rám. Ráköszönök, de nem állok le vele beszélgetni, hisz most találkoztam vele múlt csütörtökön, és mindjárt megint fogok. Lehet, hogy amúgy is dolguk van, esetleg vizsgára sietnek. Szinte szikrázik a szeme, de fogadja a köszönésemet, és név szerint üdvözöl. – Ismered ezt a lányt? – kérdezi John. – Melyiket? – Azt, akinek köszöntél, és aki a neveden szólítva visszaköszönt. – Igen. – És miért utál ennyire? – Ezt honnan veszed? – A nézéséből. Ez a lány ölni tudott volna a tekintetével. – Ilyenek ezek a nők, a feleségemre is igaz ez, még a saját barátnői is megjegyezték már. – És ez a lány ki, és konkrétan miért gyűlöl? – faggatózik tovább John. – Fogalmam sincs – válaszolom ezt a kérdése második felére. A megválaszolatlan első felét nem bolygatja, mert most Monique-ot kérdezi. – Láttad ezt a lányt, aki szembejött velünk? Főleg az érdekelne, hogy te mint nő, mit szólsz ahhoz a szemvillantáshoz? – Nem figyeltem, mert éppen Luke arcát néztem, csak hallottam, hogy valakinek köszön. – Mit figyelgeted te Luke arcát, mikor már nemegyszer kategorikusan megtiltottam? – viccelődik John, mikor csörög a telefonom. – Bocsánat – szólok nekik –, igen, tessék? – látom a kijelzőn a hívó személyét, ezért le is lassítok, hogy lemaradjak tőlük. – Mit képzelsz te magadról? Ki volt az a picsa ott melletted? – förmed rám Eva. – Szia, már nem a csoporttársaiddal vagy? – De, velük vagyok, csak beálltam egy kapualjba, hogy felhívjalak. És ne kérdezz vissza, arra válaszolj, amit kérdeztem! – A munkatársam volt mindkettő. – Engem csak az a nő érdekel, akivel a nyílt utcán enyelegtél – a hangja szinte sziszeg a haragtól. Gondolom, szúrta a szemét, hogy milyen csinos volt még nagykabátban is Monique. – Eva, mi a baj már megint? – kérdezem sóhajtva. – Az, amit csinálsz. – Én nem csinálok semmit, csak visszasétáltunk az ebédről a céghez. És amúgy is hárman voltunk, az az úr ott a főnököm volt, előtte meg főleg nem csinálnék semmit. – Én nem kérdeztem azt a bajusz Marcit! – Hidd el, csak munkakapcsolat. – Persze, azért lógott a nyakadban! – csattan a hangja. – Nem igaz, mert mellettem jött – most már én se hagyom magam, és ugyanabban a stílusban válaszolok. – Ezt csak jelképesen értem, de elég volt az, ahogy a szemeivel csüngött rajtad. Minden hülye láthatta, hogy van köztetek valami – folytatja a vádaskodását. – Hála az égnek, hogy te nem vagy hülye, hanem egy okos és intelligens nő – felelem, és pár másodpercig hallgatunk.

– Ígérd meg mindenre, ami szent – folytatja kis szünet után higgadtabban. – Mit ígérjek meg? – Hogy nem vágsz át, és nincs köztetek semmi – válaszolja, és szinte könyörög a hangja. – Ezt megígérhetem. Mérget is vehetsz rá. – Nem is tudom, hogy merjek-e hinni neked. – Erre lenne egy javaslatom. Ha el mered azt hinni, hogy csak te vagy nekem, akkor csütörtökön látogass meg a rönkházban, ha meg nem, ebben az esetben vond le a következtetést, és maradj otthon. Mindenesetre én ott leszek. De most megbocsáss, mert nekem mennem kell, ugyanis vár a munka. Szia, Eva. – Szia… – hallom még a meglepődött válaszát, és azonnal bontom a vonalat. Nincs nekem erre időm, és már amúgy is egyedül vagyok, mert láttam, hogy Monique és John be is mentek a cégépületbe. Egy ideig poroszkáltak előttem, de mivel érzékelték, hogy nem akarom őket beavatni a beszélgetés tartalmába, vették a lapot, és sietős léptekkel már a melegben vannak. Sarah lebetegedett, napról napra egyre rosszabbul lett. Közben én is egyre vacakabbul érzem magam, de ez nem számít, ha a gyerekem beteg. Ráadásul itt a csütörtök reggel, és alig tudok kimászni az ágyból. Szerintem nem aludtam három óránál többet, és azt is csak szakaszokban. Ma nagyon nincs erőm megmozdulni, ha dolgoznom kéne, be se mennék, egyszerűen csak betelefonálnék, hogy ma nem megyek, és kész. De ma van a találkozóm Evával, akit hétfő óta nem láttam, de még telefonon se beszéltünk. Érdekes, hogy üzenetet sem váltottunk. Ezért tele vagyok kérdőjelekkel, hogy ma mi vár rám. Egyáltalán, ott lesz? Kipihente már a legutóbbi agyszüleményét? Ha nem, és nem jön, akkor jól befűtök, és alszom délig. Rosszul tehát nem jöhetek ki a dologból, ezen kissé felvillanyozódva, pár csészényi koffeinnel próbálok magamhoz térni. Nem törődöm most az öltönnyel, hogy alibit igazoljon a látszata. A táskámat azért magamhoz veszem, és már indulok is, mert ebben a hidegben biztos sokára fog bemelegedni az áthűlt faház. Ahogy odaérek, első dolog, hogy megrakom a kandallót és tüzet gyújtok. Olyan szép, ahogy lobog a láng, jó érzés hallgatni is. – Szia, Luke. – Ó… – lepődöm meg –, szia. Nem is hallottalak. Sem az autódat, sem azt, hogy bejöttél az ajtón. – Pedig itt vagyok – válaszolja halkan Eva. – Mit támasztod az ajtót? Félsz, hogy valaki bejön? – Nem hiszem, hogy rajtunk kívül járna itt bárki is ebben az ítéletidőben. – Biztos, ami biztos, azért fordítsd rá a kulcsot, és akár beljebb is jöhetnél. Tényleg, olyan jó félóra múlva vártalak csak – nézem az órámat. – Hogyhogy ilyen korán? – Azt hitted, nem jövök? A múltkori miatt? – indul felém, de puszit nem kapok, csókot meg főleg nem. – Valóban kétesélyesnek éreztem a látogatásodat, de nem miattam, mert én tudom nagyon jól, hogy mit csináltam és mit nem. – Jó neked. Legalább valaki tisztán lát kettőnk közül. – Ez is valami. Viszont még nagyon hideg van, nem foghatunk hozzá azonnal a szeretkezéshez – vigyorgok rá. – Esetleg elüthetnénk addig az időt csókolózással, mert azt ruhában is lehet. – Jó ötlet – válaszolja komoran, és nem mosolyog. – Valami baj van?

– Nincs. Miért? – Olyan gondterheltnek látszol. – Inkább csak fáradt vagyok. De te se nézel ki valami frissnek – véleményezi a szemem alatti karikákat. – Én is fáradt vagyok. – És mi fáraszt ki? Az a pár óra, amit naponta dolgozol? – kérdezi kissé gúnyosan. – Történetesen az, hogy Sarah beteg, nagyon magas láza van napok óta. Én meg azzal harcolok, hogy ne aludjak el a vécén ülve, mert szinte semmit nem aludtam az előző három estén. – Bocsánat – néz le a padlóra. – Megint olyan hülye vagyok – emeli fel a tekintetét, és könnyes a szeme. – Semmi gond, emberek vagyunk. Nálatok mindenki egészséges? Értem ezt Mike-ra, mert csak téged látlak – Brian meg nem érdekel, de ezt nem teszem hozzá. – Aha. Szerintem már elég meleg van idebent – jegyzi meg váratlanul. De furán viselkedik. A legfurcsább az, hogy nem mondta azt az előbb, hogy jobbulást kívánok Sarah-nak, pedig tudom, hogy nagyon szereti. – Itt, a kandalló előtt már tényleg meleg van, de ott, az ágynál még biztos nem. Jobb lenne, ha megint ezt a szőnyeget húznánk közelebb. Mint legutóbb. Mi a véleményed? – Nem, most kifejezetten az ágyban szeretném. – Tehát a reggelit az ágyba kéri a hölgy? – kedélyeskedem. – Pontosan – mosolyodik el ma elsőször. – De szerintem ott még hideg minden. – Majd felmelegítjük egymást. Jól összebújunk a paplan alatt. Na gyere – és már el is indul az ágy felé. Oké, ha menni kell, akkor menjünk, de egy pillantást vetek még a tűzre. Gyorsan rádobok pár fahasábot, majd kezet mosok. Ezalatt Eva már ledobálta a ruháit, és a paplan alatt vár. Én is gyorsan levetkőzöm, és sietve menedéket keresek a teste mellett. – Hú, basszus, ez itt egy jégverem. Itt még egy jegesmedve is megfagyna. – Lüke vagy, mint mindig – mondja, és végre megcsókol. Viszonozom, és elvagyunk így egy darabig. Azon kívül, hogy egymást simogatjuk, egyikünk se teszi meg a kezdő lépést a szex felé. Esküszöm, hogy furcsább a szituáció, mint a legelső együttlétünk volt. Akkor az gátolt, hogy nem mertem meglépni, pedig teljes bizonysággal láttam a vételi szándékot. Most pedig a fura viselkedése miatt tele vagyok kétes gondolatokkal. Megérzések voltak ezek talán, lehet, de vártam a kezdeményezését. Ma reggel sem azzal a kirobbanó örömmel nyitott rám, inkább besurrant, mint egy tolvaj. – Meddig lapítunk itt a paplan alatt? Vagy ez most egy filmforgatás az előző században, és nyakig betakarva kell szeretkeznünk, mert különben cenzúrázzák a filmet? – Lüke – mosolyodik el, de ez is olyan fáradt mosolynak tűnik. Nem azt mondom, hogy ez volt az évszázad vicce, de máskor az ilyeneken jót nevetett. – Teszek még a tűzre, aztán kitakarózhatunk. – De ne sokat, csak két vagy három hasábbal – figyelmeztetem. Már ki is mászott az ágyból, én pedig ezt a csodás alakot szemlélem. Gyönyörködöm benne, ezért csak későn jut el a tudatomig, hogy már tíznél is több fahasáb került a kandallóba. Annyira elmerültem abban, hogy az ágyon könyökölve bámultam, de mentségemre szolgáljon, hogy olyan erotikus volt, ahogy meztelenül hajolgat. – Eva, még felgyújtod a házat – ülök fel hirtelen. – Direkt mondtam, hogy ne sokat! – Ne aggódj már – tart felém. De én most nem látom sem a mellét, sem a punciját, a tűzre figyelek, ami egyre vadabbul lobog. – A tűz veszélyes, hogy merjek így veled foglalkozni, ha közben akár le is éghet a ház?

– Nem fog, de ha meleget akarsz, ahhoz több fa kell – mondja, és megint mellettem van. – Majd lelocsoljuk a végén, mint minden alkalommal. – Nem akarom játszani a fizikust, de ha ennyi izzó parázsra ráöntök egy vödör vizet, akkor annyi gőz lesz, hogy felrobban a kémény, vagy rossz esetben elszáll a tető. – Ne morogj már, hanem csókolj – utasít arra, amiért jöttünk. Szót fogadok, és egymásnak esünk. Beteljesül az együttlétünk. Lehet, hogy mert nagyon fáradt vagyok, lehet, hogy mert annyi stresszt okozott mostanában, de most nem hagyott bennem annyira maradandó élményt ez a szex. Rajta sem láttam azt a nagy szenvedélyt, mintha csak hideg számítással arra koncentrált volna, hogy elérje az orgazmusait. Miután megkaptuk a másiktól a gyönyört, kifulladva egymás mellett fekszünk. Egymás mellett, és nem egymáson, mint régen. – Hú, ez most megerőltető volt – szólalok meg, mert valamivel meg kell törnöm a csöndet. – Biztos csak azért, mert fáradt vagy. – Ha nem lenne ciki, most ebben a pillanatban el tudnék aludni. – Nincs ebben semmi ciki, aludj egy félórát. Bőven belefér a délelőttbe, majd felébresztelek. – Tényleg nem baj? – fordulok az oldalamra. – Nem. Simogassalak, hogy gyorsabban elaludj? – Inkább azt szeretném, ha ráfeküdnél megint a hátamra. Azt szeretem a legjobban. Emlékszel arra a napra, mikor nálatok voltam? – Igen, de úgy nem tudsz aludni. – Honnan veszed? – Szerintem, ha nyom a súlyom, nem hiszem, hogy el tudsz aludni. – Ide figyelj, drága Eva. Ha most rám ülne egy kövér elefánt, azt se érzeném, mert annyira ki vagyok ütve. Emiatt ne aggódj. Már fordulok is a hasamra, és szétterpeszkedem. Érzem, ahogy rám hasal, érzem a finom bőrét, érzem a csókját a vállamon, majd a tarkómon. Ez annyira, de annyira jó! Olyan meghitt és bizalmas. Valóban nehezemre esik így levegőt venni, de úrrá lesz rajtam a fáradtság és az álmosság. Még érzem, hogy egyre rendezettebb a légzésem, a rám nehezedő testet már nem érzékelem, csak a teljes ellazulást és a megnyugvást, majd elalszom…

Két test fekszik egymáson az ágyban, alul egy férfi a hasára fordulva, a nő felül a férfi hátán. Mindketten meztelenek. Teljes csend honol, csak a férfi légzése hallatszik, kissé nehézkesen veszi a levegőt. Nem csoda, hisz minden lélegzetvételnél egy női testet kell megemelnie az izmainak. Néha hallani a szuszogás mellett az izzón égő fahasábok pattogását is. A férfi alszik, a nő ébren van. Óvatosan lecsúszik a férfi testéről, és feltérdel az ágyon, majd a férfi dereka felett finoman átteszi az egyik lábát. De nem ül rá. A férfi tovább alszik, csak a szuszogása vált szelídebbre, most kevésbé erőltetett. A nő lassú mozdulattal előrehajol, és a jobb kezével az ágy mellett lévő kis szekrényről elvesz egy nagy, fekete, fényes követ. Azt, ami a marokkói Atlasz hegységből származik, és tengeri lények megkövesedett fosszíliáit őrizte meg az utókornak. Mivel nehéz darab, nem is bírja egy kézzel megtartani, ezért két kezébe fogja. Mintha a súlyát méricskélné. Vagy valamire várna. De eldöntötte, mit akar, mert a két karja a kővel együtt a magasba emelkedik, majd hirtelen lesújt vele az alvó férfi koponyájára. Tompa reccsenés hallatszik az ütés végén. Az agyalap területére sújtott, amit azóta nem felejtett el, hogy a férfi a fürdőszoba vizes kövén elcsúszva majdnem szétcsapta a fejét. Akkor a szerencse megóvta a férfit, ám most a balszerencse a nő személyében utolérte. A nő pár pillanatot vár, majd ráül a férfi fenekére, aki nem mozdul, csak a feje bicsaklik kissé oldalra. A lehunyt szemei továbbra is csukva vannak. Rövid, sűrű barna haja alól szivárog a vére, ami hamarosan pirosra festi a lepedőt is, amin eddig feküdt. A nő továbbra is rajta ül, két kezét pedig a férfi hátán pihenteti, még mindig a nehéz követ szorítva. Ahogy a férfi fején a vér, most úgy folynak a könnycseppek a nő arcán végig. Hangtalanul sír, rázza a testét a néma zokogás. Beletelik pár percbe, mire megnyugszik. Hirtelen megtörli a könnyben úszó arcát, majd a fekete követ a férfi hátán hagyva megcsókolja a vállát. A nő ezzel a csókkal búcsúzik a férfitól, a számára tökéletestől. Ami nem lehet az övé, az másé se legyen, mert azt nem tudná elviselni. Utána nem következhet senki már. Ahogy egyre jobban fenyegetővé vált az a tudat, hogy megszakad az amúgy is haldokló kapcsolatuk, úgy vált a nőben egyre erősebbé az az eszelős gondolat, amit végül most megtett. Az örökkévalóságnak megőrzött több millió éves fekete fosszíliával beteljesítette és bebiztosította a szerelmüket, örökre. A nő hirtelen a férfi arcához közel hajolva vizsgálja annak légzését. Nincs erre utaló jel, így gyorsan kiszáll az ágyból. Magára kapkodja a ruháit. Mikor mindennel végzett, körbenéz. A kandalló felé tart, és a vastag szőnyeget, ami eddig tisztes távolságra volt, teljesen a tűztér elé húzza. A kandalló mellett lévő díszes kovácsoltvas tartóról leakaszt egy nyeles lapátot, amit kisalakozásra szoktak használni, ha már a tűz kialudt és a hamu lehűlt. A sok parázsló fahasáb vörösen izzik, a tűz néhol még lángol. Őt ez nem zavarja, csak a tűz melege, ami gondot okoz neki. Váltott kézzel lapátolja a szőnyegre az izzó fát, közben a piszkavassal is besegít, hogy minél hamarabb végezzen. A szőnyeg azonnal füstölni kezd. A nő ekkor a kandalló mellett felhalmozott összes fát a szőnyegen lévő parázsra dobja. Azt látva, hogy már belekapott a láng a száraz fába, és egyre nagyobb füst terjeng az egész házban, határozott léptekkel elindul az ajtó felé. A ház közepén álló asztal mellett elhaladva észreveszi a férfi telefonját. Megtorpan. Kézbe veszi, elgondolkozva megfogja. Visszamegy az egyre jobban lángoló farakáshoz, és a közepébe dobja a készüléket. Ezt követően gyorsan elhagyja a rönkházat, majd hátra sem nézve elhajt a kocsijával. A visszapillantó tükörben látja az egyre jobban növekvő füstfelhőt, ami a faház felett gomolyog. Szenvtelen arccal még nagyobb gázt ad.

Az égő fa közé dobott mobiltelefon burkolata megolvad, és a készülék zsugorodva lángra kap. Luke lementett versei és gondolatai az enyészeté válnak a tűzben: Érett vagyok, gondolom, ez csak jó lehet, De a kor elvakíthatja a korábban éles szemet. Cipő nélkül gyalogolva nem veszem észre a szeget, Belelépek, s bár nem akarok, véresen továbbmegyek, Ő ott marad, s rajtam csak egy jót nevet. Magasztalnom Téged már nem lehet, Hisz elképzelni sem Lehet, hogy összehordok Mert megismerni e rövid De talán jobb is És nem tudtam, hogy Téged egy démon vezet.

tudok rólad idő így

magasabb szépet, de alatt nem nekem, bizony

Halottak napja lévén talán érzed s tudod, Hogy lelkem élettelen Ha jelképes síromra kezedből Mint szikrától a szunnyadó tűz, lángra lobbanna.

füstként virág

hegyet. hamisat, tudtalak. lehet,

gomolyog. hullana,

Én azért születtem erre a világra, hogy valakit boldoggá tegyek, ha ő is akarja. Mindenkinek van küldetése, de sajnos csak keveseknek sikerül végrehajtania. Én mondtam, hogy nem félek a haláltól, mint Te. Én csak a kudarctól félek, hogy nem teljesítek ez idő alatt valamit. Drága

Eva! Ez Nem

nem is Jelentenek-e apró

vers, tudom, Inkább számodra Borzongás, izgalom dalolva lebegés, egy

csak miért

egy írom valamit minden

üzenet. Neked. kérdezek: ezek? sóhaj, percben, táncolni, szenvedély, boldogságra, lenni, szeret.

mámoros heves nyitottság eszelős fülig szerelmesnek olyat merni keresni, aki őrülten Nehéz rátalálni, de segít, ha a szívedre hallgatsz s nem az eszedre. Tudod-e, hogy a szerelem megszállottság, ami keveseknek sikerül, de ami nélkül nem lehet, illetve nincs értelme élni? Ha szerelem nélkül éltél, nem is éltél talán. De ha meg se próbáltad, akkor biztos.

Eva, azóta szeretlek, hogy megszülettél. De én nem mertelek keresni, mert nem hittem abban, hogy a sors a közeledbe sodor. Hibáztam. Köszönöm, hogy szerettél…

Ismét köszönettel tartozom az Álomgyárnak. És hogy miért? Mert az Álomgyár Kiadó valóban segít abban, hogy az álmok valóra váljanak. Ahogy az enyémek is. Köszönöm Szerkesztőmnek, aki már a második könyvemnél terelgetett abba az irányba, amit hőn óhajtott vágyam elérni. És nem utolsósorban nektek is köszönöm, kedves Olvasók, akiknek a megtisztelő érdeklődése miatt jelenhetett meg az első könyvem folytatása. Még egyszer köszönöm! Leslie Potter