364154947-benczur-m-ne-serulesspecifikus-mozgasneveles.pdf

BEVEZETÉS ELŐZMÉNYEK A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon és jogelődje (XIV. Mexikói út 60.) 1903 óta látja el a mozgáskorlátozott gyermekek gyógypedagógiai nevelését, oktatását, gyógyítását. Ennek az intézmények szervezési és tartalmi munkája számos szempontból járult hozzá a mozgáskorlátozott gyermekek, iskolai tanulók életkor- és sérülésspecifikus rehabilitációja elméletének és gyakorlatának hazai fejlődéséhez. Verédi Károly már 1904-ben megfogalmazta az otthon működéséhez kapcsolódó publikációjában, hogy ebben az otthonban az orvosi kezelés a speciális bajokat figyelembe fogja venni, és segítő eszközökkel helyettesíteni fogja a hiányzó testrészeket, megfelelő gimnasztikával pedig a pangó izmokat a kellő ellenállásra és tevékenységre fogja bírni (Verédi 1904). Dr. Horváth Mihály Gyógytorna és gyógypedagógia című cikkében 1926-ban felhívja a szakemberek figyelmét arra, hogy a fogyatékos gyermekek testnevelése nem azonos a normális testneveléssel, ebben a testnevelésben helyet kell kapnia a gyógytornának is {Horváth 1926). A régmúlt történetéhez tartozik az, hogy az intézménynek szerves része volt a második világháború előtt egy gyógyítást szolgáló ortopédiai osztály is (a Mexikói úton működő mai Weil Emil kórház helyén). Ennek az osztálynak a működése, valamint vezetője, dr. Zinner Nándor, aki az ortopédia egyik nagy művelője és professzora volt, és aki hozzájárult a hazai ortopédia fejlődéséhez is. Ebben az iskolában született meg annak a speciális mozgásfejlesztési rendszernek a gyakorlata, amit jelenleg mozgásnevelésnek hívunk. Ebben az iskolában a testnevelés helyett mozgásnevelés tantárgy volt. A mozgásnevelés tantárgy gyakorlata indította el az elmélet kidolgozását. Az iskolának gyógytornász-gyógypedagógus végzettségű mozgásnevelői fogalmazták meg először a mozgáskorlátozott tanulók sérülésspecifikus gyógytornájának ötvözését az életkornak és mozgásállapotnak megfelelően adaptált testneveléssel és funkcionális foglalkoztatással, a mindennapos tevékenységre neveléssel. Ennek az iskolának a tanterve dolgozta ki először a „testi és mozgásfogyatékos tanulók" részére a gyógytornát és a testnevelést összekapcsoló speciális tantárgyat, a mozgásnevelést. Ebben az iskolában sportoltak először rendszeresen a „mozgásfogyatékos" tanulók, és innen indult el a „mozgásfogyatékosok" hazai sportmozgalma is (Oktatási Minisztérium 1979, Benczúr 1982, Benczúr 1986).

5

A MOZGÁSNEVELÉS TANTÁRGY A SZOMATOPEDAGÓGIA SZAKOS GYÓGYPEDAGÓGUS-KÉPZÉSBEN A szomatopedagógia többtényezős fejlesztési, nevelési-oktatási rendszer, amelyben a mozgásnevelés - mint a fő fogyatékosság korrekciójára, kompenzációjára ható rehabilitációs tevékenység - van jelen. A szomatopedagógia-szakos gyógypedagógiai tanárképzésben a fő fogyatékosság korrekciójára, kompenzációjára ható rehabilitációs tevékenységre való felkészítés több elméleti és gyakorlati tantárgy oktatásán keresztül valósul meg. A Mozgásnevelés elmélete és alapozó gyakorlata című tanegységblokk több félév elméleti oktatását - saját élményü tornatermi gyakorlattal -jelenti. A tantárgy oktatását alapozó tárgyak, valamint kiegészítő tanegységek egészítik ki a szomatopedagógia szakos hallgatók mozgásnevelésre felkészítésében mind a tanár, mind a terapeuta szakági képzésben. Az olvasó ennek a tantárgynak újabb könyvét tartja a kezében. A hallgatók mozgásnevelésre való felkészítését tehát több tantárgy szolgálja, illetve több főiskolai jegyzet, kézikönyv tartalmazza az ismereteket. A tantárgy oktatását megalapozó tárgyak: -

Funkcionális anatómia Fejlődéstan Fejlődésneurológiai ismeretek Általános és szakkórtan Neurofiziológiai alapismeretek Gyógytorna-alapismeretek és gyógytorna-alapozó gyakorlat Funkcionális diagnosztika és dokumentáció Testnevelés-tanítás (alapozó gyakorlat)

A fenti tanegységek kiegészülnek a tanári szakágon a mozgáskorlátozottak adaptált testnevelése és sportja ismeretekkel, terapeuta szakágon pedig a korai ellátáshoz, valamint a halmozottan és súlyosan sérült mozgáskorlátozott gyermekek szomatopedagógiai rehabilitációjába integrált egyéb eljárások, technikák tanításával. A mozgásnevelés oktatását, mint említettük, több főiskolai jegyzet, kézikönyv segíti. Alapozó ismeretek gyűjteménye a Szemelvénygyűjtemény a mozgásnevelés alapismereteihez című főiskolai jegyzet (szerkesztette Benczúr Miklósné 1994), amely a mozgásnevelés speciális funkcionális anatómiai megalapozását szolgálja. A Mozgásnevelés címmel megjelent kétkötetes jegyzet (szerkesztette Benczúr Miklósné 1986) a. mozgásnevelés alapismereteinek a gyógytornához és az adaptált testnevelési tananyaghoz kapcsolódó ismereteit tartalmazza. Jelen tankönyvünk a sérülésspecifikus mozgásnevelést tárgyalja és öt részből áll. A mozgásnevelés gyakorlati tevékenység, ezért a könyv elméleti ismeretei is gyakorlatorientáltak és a szomatopedagógiai tevékenységet segítik. 6

A TANKÖNYV TARTALMA ÉS FELÉPÍTÉSE A könyv első része a mozgásnevelés tantárgy-pedagógiájához kapcsolódik. A mozgásnevelés általános ismeretei után a mozgásnevelés tantárgy oktatásához vázlatokat tartalmaz, valamint részleteket a kapcsolódó közoktatási törvényből, rendelkezésekből és más tanügyi dokumentumokból. A könyv további részei a mozgásfogyatékossági kategóriák szerint építik fel a mozgásnevelés sérülésspecifikus feladatait. Ezek a kategóriák és a kategóriáknak megfelelő fejezetrészek a következők: - Végtagredukciós fejlődési rendellenességek és szerzett végtaghiányok mozgásnevelése - Petyhüdt bénultak mozgásnevelése - Korai agykárosodás utáni mozgás-rendellenességek mozgásnevelése - Egyéb típusú mozgáskorlátozottságot okozó kórformák csoportja (ortopédiai betegségek, rendszerbetegségek stb.) A kategóriákon belül az egyes mozgásszervi megbetegedések, kórképek szerint részletezi a kategóriára jellemző mozgásnevelési célokat és a sérülésspecifikus tananyagot. A feldolgozás meglehetősen gyakorlatorientált megközelítésben tárgyalja - a gyógytorna - az adaptált testnevelés és sport, valamint - a mindennapi tevékenységre nevelés (ADL-funkciók) feladatait. Szükség szerint foglalkozik a kórformákhoz kapcsolódó fontosabb gondozási, egészségügyi problémákkal és az adott kórformánál jellemző gyógyászati és rehabilitációs eszközhasználattal is. Káros cím alatt az adott kórformára általánosan jellemző kontraindikációkat is összegzi, felsorolva a káros hatású mozgásokat, tevékenységeket, a nem javasolt testnevelési mozgásanyagot. A felsorolás - természetesen - nem lehet teljes, hiszen a teljesség mindig csak egyedi és személyre szóló kontraindikációk formájában lehetséges. Terjedelmi okok miatt az egyes részek - annak ellenére, hogy a feldolgozás struktúrája azonos - különbséget mutatnak mélység és részletezettség szempontjából. Egyes fejezetek részletes, más fejezetek vagy részek vázlatos feldolgozásban szerepelnek. Ezt az eltérő mélységű feldolgozást részben terjedelmi okok vagy már tanult ismeretek, esetenként a már máshol leírtak, az ismétlések elkerülése magyarázzák. Az egyes részeken belül feldolgozott ismeretek gyakran más kórformánál is alkalmazhatók. Célunk az volt, hogy az egyes ismeretanyagokat ott részletezzük, ahol a leggyakoribbak és a legjellemzőbbek. Az ismeretek, gyakorlati utalások többsíkú felhasználása egyedi adaptációval máshol is javasolható. Például a gyógyászati segédeszközök használatát a petyhüdt bénulások mozgásnevelésénél részletezzük annak ellenére, hogy más kórképek mozgásnevelésében is alkalmazhatók vagy adaptálhatók. Ez a magyarázata annak, hogy az ortézisek használata az alsó végtag ortopédiai elváltozásainál csak röviden szerepel.

7

A mozgásnevelés széles körű elméleti és gyakorlati ismereteket kíván. A mozgásnevelés elmélete és gyakorlata feltételezi a megfelelő kórtani háttérismereteket, a funkcionális anatómiai és gyógytorna-alapismereteket, valamint a testnevelés-tanítás módszertanát. A tankönyvben a kórforma leírásával, az adott mozgáskorlátozottság patológiai hátterével nem foglalkozunk, ugyanakkor kiemeljük azokat a fontosabb klinikai tüneteket, amelyek a mozgásnevelés részfeladatait alapvetően befolyásolhatják. Ezt röviden és vázlatosan tesszük: az ismétlést, a figyelemfelhívást szolgálja, segíti a terápia szempontjait megfogalmazni és rendszerezni. A tankönyv anyagának összeállításánál építettünk a megelőző tanulmányokra és főiskolai jegyzetekre. Külön is kiemeljük a Mozgásfogyatékosok neveléstana című jegyzet függelékében szereplő, az Ismeretek a mozgásfogyatékosok testi nevelésének sérülésspecifikus gyakorlatához című részt (Benczúr 1987b, 121-164. old.). Mivel a jegyzet megszűnik, és mert a megszűnő jegyzetnek ez a része fontos, az ismereteket a jegyzet anyagához csatlakoztatva beépítettük az új tankönyvbe. A Mozgásnevelés elmélete és gyakorlata című főiskolai tantárgy ismeretanyaga a tankönyv mellett kiegészül az előadások anyagával és nem utolsó sorban a gyakorlati képzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, valamint a Mozgásnevelés kézikönyv I. és II. kötetének anyagával. A mozgásnevelésnek ez a kötete a szomatopedagógia szakos gyógypedagógus-hallgatóknak készült, de jó szívvel ajánljuk mindazoknak a rehabilitációval foglalkozó szakembereknek, akik a maradandó mozgáskorlátozottságot okozó mozgásszervi betegek rehabilitációjával foglalkoznak. Reméljük, hogy a tankönyv hozzájárul a szomatopedagógia szakmai hitelességének terjesztéséhez, és megfelel mind a mozgásterápia, mind a gyógypedagógia korszerű ismereteinek. Szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik hozzásegítettek a tankönyv megírásához. Elsősorban azokra gondolok, akiknek munkáján, szakmai példamutatásán keresztül tanultam meg a gyógypedagógiának ezt a szakterületét: dr. Bíró Tibor ortopéd szakorvosnak és Zsótér Pál gyógypedagógusnak már csak utólag van módom köszönetet mondani. Mindketten hozzájárultak gyógytornászi és gyógypedagógusi nevelésemhez, irányították és megalapozták azt a szakmai szemléletet és tudást, amelynek művelését a tanszék jelenlegi munkatársai is megpróbálják folytatni. Köszönet illeti a tanszék jelenlegi munkatársait, különös tekintettel dr. Bernolák Béláné gyógytornász-gyógypedagógus kolleganőmre, valamint dr. Kullmann Lajos ortopéd szakorvosra, akiknek szakmai munkája, tanácsai és az évekig tartó együtt dolgozás tette lehetővé és segítette elő e könyv megírását. A könyv lektorainak hálával tartozom lelkiismeretes segítségükért és értékes megjegyzéseikért, amelyekkel a tankönyv szakmai színvonalát jelentősen emelték. Budapest, 2000. augusztus 24. Benczúr Miklósmé dr. Bartos Judit

8

ELSŐ RÉSZ. A MOZGÁSNEVELÉS ELMÉLETI ALAPJAI

I. A MOZGÁSNEVELÉS MINT EGÉSZSÉGI ÉS NEVELÉSI CÉLZATÚ REHABILITÁCIÓS TEVÉKENYSÉG

A) A MOZGÁSKORLÁTOZOTTSÁG ÉS AZ ORVOSI REHABILITÁCIÓ A tartási és mozgási funkciók primer vagy szekunder károsodása rendszeres mozgásszervi rehabilitációt kíván, természetesen kiegészítve azokkal az egyéb habilitációs-reha-bilitációs tevékenységekkel, amelyeket a megváltozott állapot vagy személyiségfejlődés befolyásolása megkíván. Katona szerint (1991) a rehabilitációs folyamat interdiszciplináris tevékenység, amely a sérült életkorától, sérülésétől, károsodásától és annak következményeitől függően módosul. Az orvosi rehabilitáció a pszichoszociális rehabilitáció különböző tevékenységeivel harmóniában, különböző formában és mértékben valósul meg. A tartási és mozgási funkciók maradandó sérülése, károsodása és az abból eredő fogyatékosságok, akadályozottságok miatt a rehabilitáció folyamatában lényeges szerepet kap az orvosi rehabilitáció. A mozgásszervi károsodás orvosi rehabilitációjának célja a mozgásszervrendszer optimális müködésképességének megtartása, kialakítása és helyreállítása, feladata a diagnózis felállítása és a szükséges terápiás tevékenység meghatározása, majd elvégzése, eszköze konzervatív ellátás: gyógyszeres kezelés, fizioterápia, foglalkoztató terápia, gyógyászati és rehabilitációs eszközös megsegítés, műtéti ellátás. A rehabilitációs folyamatban az orvosi rehabilitáció mellet, a mozgás- és egészségi állapottól, az életkortól, az akadályozottság mértékétől, a megváltozott személyi és társadalmi helyzettől függően egyéb rehabilitációs tevékenységek is szükségesek. Az orvosi rehabilitáció és a mozgásnevelés kapcsolata Egyed szerint (1983) a mozgásszervi károsodás orvosi rehabilitációja magában foglalja a gyógyítás primer feladatain kívül a biológiai felkészítést is. Biológiai felkészítésen az úgynevezett aktív funkcionális kezeléseket, a munkaterápiát és a sportterápiát érti, amelyeket együttesen kinezoterápiának - mozgással történő gyógyításnak - nevez. Véleménye szerint a mozgásfogyatékosok rehabilitációjában a fizioterápia - mint az

orvosi rehabilitáció egészéhez tartozó rehabilitációs módszerek és eszközök összessége

-szintén az orvosi rehabilitáció speciális tevékenységi területe. A mozgáskorlátozott személyek gyógypedagógiai rehabilitációja a mozgásszervi rehabilitációt a fejlesztés és a nevelés folyamatába integrálja. A mozgásnevelés a szomatopedagógiai folyamatban a mozgásszervi rehabilitáció speciális nevelési feladata, az óvodai-iskolái színtéren olyan tantárgy, amely a mozgáskorlátozottságból eredő mozgásos képességek befolyásolását, rehabilitációját jelenti. Ebben az orvosi tevékenység a következő főbb területeken jelenik meg: - a mozgásszervi (esetleg egyéb károsodások, betegségek) diagnózisának felállítása, belgyógyászati kritériumok megfogalmazása (pl. terhelés, kontraindikációk), - a megelőző és a gyógyító eljárások, kezelések elvégzése: a) Konzervatív (gyógyszeres, diétás, fizikoterápiás) kezelések elrendelése, gyógytornakezelések javallata, gyógyászati segédeszközök rendelése és ellenőrzése; az utógondozás egészségügyi feladatai; egészségügyi tanácsadás. b) Műtéti kezelések elvégzése és utókezelés. Az orvosi rehabilitációt az orvos vezeti, egyes részfeladatait (mint a fizikoterápiás kezeléseket vagy a gyógytorna egyéni kezelési eljárásait, pl. a PNF-technikát, manuális technikákat) speciálisan képzett szakemberek végzik. A mozgáskorlátozottak gyógypedagógiai nevelésében, oktatásában a szükséges orvosi tevékenységet, valamint a fizioterápia azon részeit, amelyre a szomatopedagógus nem jogosult, az általános egészségügyi ellátást nyújtó intézményrendszeren keresztül - a különböző egészségügyi szakterületekkel együttműködve - kell megvalósítani.

B) A MOZGÁSNEVELÉS KOMPLEXITÁSA A mozgásszervi károsodás legjellemzőbb motoros tünetei: - a mozgási és tartási funkciók módosulása, a fiziológiástól eltérő tartási és mozgási funkciók kialakulása, - a cselekvőképesség akadályozottsága: a környezethez való alkalmazkodás és ráhatás lehetőségének megváltozása, - a kommunikáció nehezített vagy sérült, valamint - a motoros képességek (mozgáskészség, erő, ügyesség, gyorsaság, edzettség) körének megváltozása, beszűkülése. Mindezek együttesen indokolják, hogy a mozgásszervrendszer funkcióképességének optimális szintre emelése érdekében a rehabilitációs tevékenységnek a fő ok rehabilitációjára kell irányulnia. A mozgásnevelés mint rehabilitációs tevékenység és mint nevelési feladat A mozgásnevelés - a szomatopedagógiai rehabilitáció folyamatában - a fő fogyatékosságra ható rehabilitációs tevékenység. 14

Célja: a mozgásszervrendszer működőképességének optimális szintre emelése, a változó környezeti adottságokhoz történő - az életkori sajátosságoknak megfelelő - legmagasabb szintű mozgásos alkalmazkodóképesség kialakítása. A mozgásnevelés komplexen ötvözi a sérült, károsodott tartási és mozgási funkció, akadályozott cselekvés helyreállítását célzó gyógyító és pedagógiai jellegű eljárásokat és tevékenységeket. Mivel a mozgáskorlátozottság befolyásolhatja a képességeket, a személyiségfejlődést, a tanulási folyamatot, a szocializációt, ezért a mozgásnevelés a fő fogyatékosság korrekcióján, kompenzációján keresztül áthatja a szomatopedagógiai nevelést és az egész személyiség befolyásolására törekszik (7. ábra).

MOZGÁS

A

s

HALLÁS

r

r

LATAS

r

KOMMUNIKÁCIÓ

TT

MEGISMERÉS

r

SZOCIABILITAS

1. ábra. A mozgáskorlátozottság hatása a személyiségfejlődésre és a szomatopedagógiai nevelés komplexitásának összefüggései

Tehát a mozgásnevelés a szomatopedagógiai nevelési folyamatban a mozgásrehabilitációt szolgálja. Ismert módszereit, eszközeit pedagógiai módszerekkel, eszközökkel kombinálja és a nevelési, oktatási feladatokkal összhangban valósítja meg.

C) A MOZGÁSNEVELÉS FELADATRENDSZERÉNEK SÉRÜLÉSSPECIFIKUS ÉS ÉLETKORNAK MEGFELELŐ MEGHATÁROZOTTSÁGA ÉS ESZKÖZRENDSZERE A mozgásnevelés a kialakult klinikai tünetek, az egyéni funkcionális képességek, a társuló részképességek, zavarok és betegségek függvényében valósul meg. Minden esetben tanulási folyamatot befolyásol, még akkor is, ha közvetlenül mozgásrehabilitációs eszközzel él, konkrét mozgásterápiái programot valósít meg, vagy azokat kiegészítő, egyéb fizioterápiás kezelést alkalmaz. Az életkortól és funkcionális állapottól függő rehabilitáció egyéni alkalmazásával motoros tapasztalatszerzést tesz lehetővé (ez egyben ismeretszerzés és ismeretnyújtás is), segíti és fejleszti a motoros alkalmazkodóképességet. Nevelési, iskolai színtéren végez mozgásnevelést (mozgáskorrekciót), nem pedig az egészségügyben. A mozgásszervi rehabilitációt a nevelési folyamatba integrálja. 1. A KÁROSODOTT TARTÁSI ÉS MOZGÁSI FUNKCIÓK HELYREÁLLÍTÁSA, KORREKCIÓJA, KOMPENZÁCIÓJA A károsodott tartási és mozgási funkciók helyreállítása, korrekciója, kompenzációja az ún. orvosi rehabilitáció feladata. Az orvos gyógyító-rehabilitáló tevékenységén kívül a fizioterápia eszközrendszere integrálódik a mozgásnevelésbe. Ez az iskolán belül vagy az egészségüggyel együttműködve valósítható meg. A mozgásnevelés a mozgásterápia eszközrendszerét integrálja a nevelés, oktatás folyamatába és teremt olyan feltételeket, amelyek a korszerű rehabilitációt szolgálják. Gardi szerint (1995) tágabb értelemben mozgásterápia minden olyan célzott, adagolható, a kórtörténésre pozitívan ható mozgásforma, amellyel egészségmegőrző, megelőző, gyógyító, helyreállító hatást lehet gyakorolni az egész szervezet és az egyes szervek működésére egyaránt. Szűkebb értelemben egyenlő a gyógytornával, amely pontos klinikai vizsgálat alapján meghatározott cél elérésére összeállított gyakorlatanyaggal, s adekvátan illeszkedő ingersorozattal hoz létre funkciójavulást. Ide tartozónak véljük: - a mozgásszervi betegségből és a megváltozott, tartási és mozgási funkciókból, azok lehetséges következményeiről való - az életkori sajátosságoknak megfelelő -egészségügyi ismeretek nyújtását, - a szakellátással kapcsolatos ismereteket,

- a felnőttlétre való felkészítést, - az önálló életmód előkészítését, - szükség szerint kiegészülhet a fizio- vagy fizikoterápia orvosilag indokolt eljárásaival, valamint a megfelelő gyógyászati és rehabilitációs segédeszköz-ellátással. Intézményi keretek között megfelelő szakorvosi ellátással, egészségügyi háttérrel és gyógytornásszal, szomatopedagógussal, valamint egyéb kiegészítő szakszemélyzettel oldható meg a komplex rehabilitációs tevékenység.

16

Megoldást jelenthet továbbá egészségügyi intézménnyel történő együttműködés, ha a nevelési, oktatási színtér adottságai nem teszik lehetővé a kezelések helybeli elvégzését vagy a mozgáskorlátozott egyéb szakszerű ellátását.

FIZIOTERAPIA

SERULESSPECIFIKUS TESTNEVELÉS ÉS SPORT

FUNKCIONÁLIS DIAGNOSZTIKA ÉS ORVOSI TERÁPIA

A KOMMUNIKÁCIÓ MOTOROS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA

MINDENNAPOS TEVÉKENYSÉGRE NEVELÉS

2. ábra. A mozgásnevelés komplexitása

2. AZ EGÉSZSÉGNEVELÉS, A MOTOROS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSE, AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS ÉS A MOZGÁSMŰVELTSÉG ALAKÍTÁSA A mozgásnevelés az egészséges életre nevelést, a motoros képességek fejlesztését az adaptált testnevelés és sport eszközrendszerével, valamint a megfelelő szokások kialakításával segíti elő. Az adaptált testnevelés és sport része a mozgásnevelésnek. A testnevelési mozgásanyag életkortól és mozgásállapottól függő. Az adaptációt befolyásolja: -

a mozgásszervi károsodás patológiai háttere, a klinikai tünetek, az egyéb károsodások, betegségek, fogyatékosságok, a megmaradt tartási és mozgási funkciók, azaz a felhasználható képességek, mozgáskészség, valamint - a mozgásos előképzettség és felkészültség.

17

Az egészség megőrzésére és megszilárdítására a szokások kialakításával, a rendszeres testedzésre neveléssel és az étkezési szokások alakításával lehet hatni. A mozgásigény kialakítása és rendszeres lehetőségének megteremtése alapvető feladata a különleges gondozásnak. Kisgyermekkortól kezdődően fokozatosan a játékra, a mozgásos játékokra való nevelés vezethet csak el a rendszeres mozgás, testedzés és sportolás iránti igény kialakulásához. A mozgásnevelésbe integrált testnevelés tanításához felhasználható tanügyi dokumentumok: - a Nemzeti Alaptanterv (NAT) testnevelés és sport műveltségterülete, - a Fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelvei című 23/1997 (VI. 4.) MKM rendelet 1. sz. Mellékletének a testi fogyatékosokra (mozgáskorlátozottakra) vonatkozó rendelkezései. A Nemzeti Alaptantervnek a testnevelés és sport műveltségterület 1.-6., illetve 7.-10. osztály részére megfogalmazott általános és részletes fejlesztési követelményei, valamint a megjelölt tananyag nyújthat támpontot az adaptációhoz, az egyénileg javasolt mozgásanyag kiválasztásához. 18

A NAT általános fejlesztési követelményei - az egészséges testi fejlődés biztosítása, - a mozgásműveltség fejlesztése, - a motorikus képességek fejlesztése mozgáskorlátozottság esetén is megvalósítandó az életkortól, a sérüléstől és az egészségi állapottól függően, - a NAT részletes követelményeiben megfogalmazott tananyagot, fejlesztési követelményeket és a minimális teljesítmény kritériumát a tanuló mozgásos és egészségi állapota szerint szükséges adaptálni, illetve kontraindikáció esetén a tananyag elhagyását vagy más mozgásanyaggal való pótlását kell megvalósítani. A NAT-ban megjelent könnyített és gyógytestnevelési részekből azokat a szempontokat emeljük ki, amelyek a mozgásnevelésben is támpontul szolgálhatnak (250. old.). A mozgáskorlátozott tanulók mozgásneveléséhez is - mint elvek - irányt mutathatnak a következők: -

a nem ellenjavallt testnevelési mozgásanyag alkalmazása, a károsodás kompenzálására úszásoktatás, a tanulók diagnózisának megfelelő korrigáló gyakorlatsor önálló végeztetése, az elemi funkcionális ismeretek oktatása, az elváltozások pszichés ellensúlyozása.

A mozgásnevelés során alkalmazható testnevelési mozgásanyag részletes feldolgozása a Mozgásnevelés című főiskola jegyzet II. kötetében található (Benczúr Miklósné 1986e). 3. A MINDENNAPOS TEVÉKENYSÉGRE NEVELÉS (ADL-FUNKCIÓK), GONDOZÁS Célja: az optimális személyi függetlenség elérése. A minden irányú mozgásos alkalmazkodóképesség fejlesztése, növelése érdekében minden olyan tevékenység megtanítása, amelyben a sérült személy akadályozott, és amely személyi függetlenségének elérését segíti. A változó környezeti adottságokhoz történő mozgásos alkalmazkodóképesség kialakítása számos feladatot, hosszadalmas gyakorlást és gyakori környezeti módosítást vagy olyan eszközök alkalmazását is megkívánhatja, amelyek ezt a célt elősegítik. a) A mozgásos alkalmazkodóképesség lehetőségének kialakítása A mindennapi tevékenységre nevelés (ADL, Activities of Daily Living) a praktikus mozgások, tevékenységek motoros feltételeinek kialakítását jelenti, és a tevékenységbe ágyazott mozgásfejlesztést végzi. Ennek részfeladatai: - a tevékenykedés motoros feltételeinek kialakítása, - a tevékenység adaptációja és gyakorlása, - eszközös megsegítés és - környezeti adaptáció.

19

3. ábra. A tevékenységbe ágyazott mozgásnevelés részfeladatai A mozgásnevelés a mozgásterápia egyes módszereivel alakítja ki azokat az alapvető tartási és mozgási feltételeket, amelyek az önkiszolgálás, a játék, a tanulás vagy a munkatevékenységek végzéséhez szükségesek. Speciális rehabilitációs eszközöket alkalmaz, illetve hozzásegíti a sérültet olyan eszközök használatához, amelyek személyi függetlenségét lehetővé teszik. Az alapvető tartási és mozgási funkció fejlesztése mellett a tevékenykedés érdekében fontos - a kézhasználat akadályozottságának a felszámolása, - a helyzet- és helyváltoztatás fejlesztése, - az önellátási feladatok gyakorlása, - az életkornak megfelelő praktikus mozgások, tevékenységek, munkamozgások (tanulás, kommunikáció, játék, szabadidő stb.) gyakoroltatása, - a közösségbe (család, óvoda, iskola stb.) beilleszkedés elősegítése. A személyi függetlenséget nemcsak a motorium oldaláról, hanem szükség szerint, az eszközös megsegítés oldaláról is vizsgálnunk kell. Ennek aranyszabálya, hogy csak annyi rehabilitációs eszközt alkalmazzunk a nevelés, oktatás, illetve a rehabilitáció folyamatában, amennyi az önállóság, a személyi függetlenség elérése érdekében feltétlenül indokolt. Ennek figyelembevétele különösen gyermekkorban fontos. Az eszközös megsegítés gátja lehet ugyanis egy-egy funkció megtanulásának, egy-egy tevékenység elsajátításának. Példaként említjük, hogy a túl hamar adott kerekesszék megnehezítheti a járás önálló megtanulását.

20

Az eszközös megsegítés felöleli - a megfelelő segédeszköz kiválasztását és - használatának megtanítását is. Funkcionális feltételeken az ízületi mobilitást, a szükséges izomerőt és koordinációs képességet értjük, amelynek kialakítása a mozgásterápia eszközrendszerével történik. A kialakított tartások, mozgások tevékenységbe építése, a motoros és szenzoros aktivitás növelése összetett mozgások gyakorlásával, feladatvégzéssel, eszközhasználattal párosítva valósul meg a mozgásnevelés folyamatában. Az optimalizált és egyénileg kialakított testhelyzetek a tevékenykedés alapjai, lehetővé teszik az ehhez szükséges dinamikus sztereotípiák kialakulását. A megváltozott mozgás- és teljesítőképesség miatt szükség lehet a tevékenység adaptációjára, a folyamat megváltoztatására vagy speciális eszközök alkalmazására. A tevékenységet segítő sajátos eszközök az ún. rehabilitációs eszközök. A rehabilitációs eszközök egyik lehetséges felosztása Kókai (1998) szerint (a mozgásnevelés szempontjából módosítva): 21

- gondozást segítő eszközök (pl. fektetők, ültetők, fürdetést, táplálkozást segítők), - önellátást (a személyi tisztálkodást, a WC-használatot, az öltözködést, az étkezést stb.) segítő eszközök, - a mindennapok tevékenységeinek (háztartás, takarítás, kézimunka, hobbitevékenységek) végzését segítő eszközök, - tanulást segítő eszközök (pl. megfelelő tanulóasztalok, székek, írást segítő eszközök, speciális rögzítők, füzetek, vonalzók), - a helyzet- és helyváltoztatás eszközei (kapaszkodók, járást segítő támbotok, járókák, kerekesszékek), - a mozgásterápiát segítő speciális eszközök (gyakorlólépcsők, gyakorlójátékok, helyes testhelyzetet elősegítő eszközök, speciális képességek fejlesztését támogató eszközök), - kommunikációt elősegítő technikai megoldások, - munkatevékenységet, munkát segítő megoldások, eszközök. Az egyéni munkafolyamat, az egyéni ritmus, az egyéni technológia és eszközök együttesen segíthetik elő a személyi függetlenséget és ezáltal az életminőségjavulását. b) A mindennapi tevékenységek megtanítása A megfelelő és stabil testhelyzet kiválasztása és megtanítása: statikus testhelyzetek felvétele, megtartása tevékenység közben is (tevékenységre adaptált egyéni optimális testhelyzet kialakítása), például törzs- és ülőegyensúly-gyakorlatok. A kézfunkció, a manipuláció fejlesztése: - a felső végtag analitikus és szintetikus mozgásai, alternáló mozgások begyakorlása megfelelő fejkontrollal és szem-kéz koordinációval. A felső végtag mozgásainak leválasztása a fej és törzs mozgásairól, - fogásgyakorlatok (nyúlás, fogás, megtartás, elengedés), a finommotorika fejlesztése, a szem-kéz koordinációját fejlesztő mozgásanyag az érzékelés fejlesztésével együttesen, - eszközhasználat különböző testhelyzetekben és szituációkban, - önellátás, praktikus és munkamozgások különböző testhelyzetekben és szituációkban. Dinamikus testhelyzetek, testhelyzet-változtatások: - adaptálva a fiziológiás fejlődéshez, tevékenység bekapcsolásával, - a várható helyzetváltoztató képesség interiorizálása élethelyzetekben. A helyváltoztatás kialakítása és fejlesztése: - az egyéni optimális helyváltoztatás módjainak kialakítása és interiorizálása, - a helyváltoztatás kapcsolása praktikus tevékenységgel különböző szituációkban. c) Gondozás, az egészségi állapot által meghatározott nevelési feladatok Ebbe a körbe az alábbiak tartoznak: - a mozgásszervi megbetegedésből és egészségi állapotból adódó egészségügyi,

ÖNÁLLÓSÁGOT SEGITO MAKRO- ÉS MIKROKÖRNYEZET

SZEMÉLYISÉGSPECIFIKUS TECHNIKAI ESZKÖZÖK

A/GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK - végtag-, törzsprotézisek - protézisek - spec, cipők, betétek stb.

Diagnózis és klinikai tünetek Súlyosság (végtagérintettség) Egyéb betegség, károsodás Életkor Motoros képességek Mozgási képzettség

A/MAKROKÖRNYEZETI ADAPTÁCIÓ Külső és belső beépített környezet - akadálymentesítés - hozzáférhetőség (megközelíthetőség, elérhetőség, kezelhetőség, biztonság)

B/REHABILITACIOS ESZKÖZÖK - testhelyzet (ültetés, elhelyezés) - helyzetvált. eszközei (közlekedés) - kommunikáció - mindennapi élet (evés, ivás, tisztálkodás, öltözködés) - a tanulás eszközei - praktikus és munkamozgások - sport, szórakozás - önvédelem

B/A MIKROKÖRNYEZET TÁRGYI FELTÉTELEI - belső berendezés és elrendezés (WC) - speciális taneszközök (tantárgyi és iskolai tevékenykedés) - a tanulás egyéni eszközei

4. ábra. A mozgáskorlátozottak személyi függetlenségét segítő technikai és környezeti feltételek valamint a szakellátással kapcsolatos ismeretek nyújtása az életkori sajátosságoknak megfelelően, a saját betegséggel kapcsolatos legfontosabb egészségügyi szabályok, azok alkalmazásának ismerete, képesség a saját állapotot befolyásoló korrekció megértésére és önálló alkalmazására, tájékozottság az egészségi és mozgásállapottal összefüggő életmód befolyásolására, 23

speciális ismeretnyújtás egészségügyi ismeretek szakellátás segédeszköz-ellátás káros mozgások, tevékenységek önkorrekció, önkontroll

képességfejlesztés motoros képességek mozgásos alkalmazkodó képesség a változó környezeti feltételekhez és tevékenységekhez napi tevékenységek végzése

speciális szokások kialakítása napirend étkezési szokások egészséggondozás segédeszközökhöz való adaptáció

személyiségformálás állapotelfogadás aktivitás igény az önállóságra

5. ábra. A mozgásnevelés nevelési feladatai

- tájékozottság az egészségügyi rehabilitáció adta lehetőségek között, a kórházi, szanatóriumi, rendelőintézeti ellátás hazai rendszerében, a segédeszköz-ellátásban, - a jogok és a jogi szabályozások, az érdekvédelem és parasport nyújtotta lehetőségek ismerete. d) Az ADL-funkciók felmérése és tanítása - A mozgásállapot felmérése (diagnózis, klinikai tünetek, fizikális és funkcionális vizsgálat, egyéb befolyásoló tényezők feltárása). - A funkcionális tesztek (életkori sajátosságoknak és mozgásállapotnak megfelelő tevékenységek, eszközhasználat, önkiszolgálás stb. felmérése). - Tervezés (hosszabb és rövidebb célkitűzések, az eszközös megsegítés és a környezeti adaptáció meghatározása). - Dokumentáció (a fejlődés-változás regisztrálása). Összegezve az ADL-funkciók kialakításához kapcsolódó feladatokat: - a funkcionális feltételek - alapvető tartási és mozgási funkciók - kialakítása és fejlesztése (ízületi mobilitás, izomerő, koordináció), - a kialakított mozgásminták tevékenységbe ágyazása, a motoros és szenzoros aktivitás fejlesztése,

24

- a tevékenységbe ágyazott tárgy- és eszközhasználat, - a testtudat növelése, a tevékenység interiorizálása, - a változó környezethez való mozgásos alkalmazkodóképesség kialakítása és fejlesztése az életkornak megfelelő szituációkban történő alkalmazással. 4. A MOZGÁSKÁROSODÁSSAL OKI ÖSSZEFÜGGÉSBEN ÁLLÓ KOMMUNIKÁCIÓS ZAVAROK MOTOROS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSA A kommunikáció akadályozottságának a felszámolásában a mozgásnevelés az egyik lehetséges eszköz. A mozgásnevelés segítségével a mozgáskárosodással oki összefüggésben álló beszédzavarok motoros feltételeinek tüneti kezelése is történik. A beszédképesség, illetve a kommunikáció megsegítésére közvetlenül vagy közvetve hathat: -

a megfelelő testhelyzet tanítása, a megfelelő testhelyzetben végzett célirányos mozgásgyakorlás, a légzőtorna, a beszédszervek kommunikációt fejlesztő mozgásgyakorlatai, továbbá a kommunikáció (pl. gesztus, mimika, eszközmüködtetés) motoros feltételeinek célirányos gyakorlása.

A kommunikációs csatorna megtalálása és a kommunikációt lehetővé tevő alternatív eszközök használatának kialakítása számos esetben kíván célirányos mozgásnevelést. Az augmentatív kommunikáció motoros előkészítése közvetlenül nem része a mozgásnevelési foglalkozásnak, de mozgásnevelési ismereteket is kíván, és alkalmanként vagy bizonyos élethelyzetekben a mozgásnevelés adott feladataként is megjelenhet. A kommunikációt segítő eszközhasználat begyakorlása a mozgásnevelési órán kívül jelenik meg, más tantárgy keretében oktatjuk. Ennek ismeretanyagát a főiskolai tanulmányok során más tanegység dolgozza fel.

D) A MOZGÁSNEVELÉS ÁLTALÁNOS ELVEI A SÉRÜLÉSSPECIFIKUS ÉS ÉLETKORNAK MEGFELELŐ FELADATOK TÜKRÉBEN Hogy a mozgásnevelésen belül milyen segítő eljárást, módszert, mozgásanyagot vagy technikai eszközt választunk ki, az mindig - az adott személy mozgásszervi károsodásától és mértékétől, az adott klinikai tünetektől (mozgásállapottól) és egyéb egészségi tényezőktől, - a céltól és a várt eredménytől, - a mozgásnevelő felkészültségétől, valamint - az adott tárgyi feltételektől függ. Alapvető szabály, hogy mindenkor a mozgáskorlátozott személy megismerésén keresztül, életkorának függvényében kell a mozgásnevelés hosszabb és rövidebb távú reális céljait megfogalmazni, amelyek meghatározzák a megvalósítandó feladatokat. A 25

célok kitűzésénél és a feladatok meghatározásánál tekintetbe kell venni az elvárásokat (pl. a szülőkét), az adottságokat, továbbá a gyermek jövőbeni kilátásait is (pl. hogyan érhető el leghamarabb az önállóság, ha ez a feltétele a gyermek óvodába, iskolába járásának; vagy mire van szüksége ahhoz, hogy megtanuljon járni). A mozgásnevelés általános elvei a feladatok és a hatékonyság tükrében a) Az egyedi és differenciált foglalkoztatás elve Az elv érvényesülését befolyásoló tényezők: -

az életkor, a diagnózis és a klinikai tünetek, a funkcionális képességek, az akadályozottság és az adott szükségletek.

b) A komplexitás elve A komplexitás elve - mint a feladatok összetett rendszerének és a feladatok egymásra hatásának az elve - a mozgásnevelésben a következőket jelenti: - az alapvető tartási és mozgási funkciók, funkcionális rendszerek kialakítása, fejlesztése, korrekciója, - a motoros képességek (erő, ügyesség, gyorsaság, edzettség, koordináció), a mozgásműveltség és az egészséges életmódra nevelés, - a mindennapos tevékenységre nevelés, az önállóság kialakítása, - a kommunikációs képességek motoros feltételeinek kialakítása, fejlesztése, korrekciója, a kompenzáló technikák motoros feltételinek kialakítása. c) A mozgásnevelési tevékenység összhatásának és a személyiség formálásának az elvei -

Az egész személyiség pozitív befolyásolásának elve A prevenció, a korrekció és a kompenzáció elve A mozgástanulás és a mozgás újratanulásának elve A mindenirányú fejlesztés elve A meglévő képességek kihasználásának elve A mindennapok praktikumának elve Az alkalmazott módszerek és eszközök integritásának elve A feladatok komplexitásának elve

d) A módszerek, eljárások összességének az elve - A nyitott tanítási, tanulási folyamat elve: az egyedi szükségletekhez adaptált módszerek, eljárások, eszközök alkalmazása, a terápia és a pedagógiai ötvözetében. - A változtatás lehetőségének elve: az egyéni, aktuális állapothoz igazodó, az eredményességtől függő technika kiválasztása. - Az orvosi rehabilitációhoz kapcsolódás elve: együttműködés az egészségügyi (orvosi) csoporttal. - A csapatmunka elve: együttműködés az egészségügyi kezeléseket, gondozást nyújtó szakemberekkel, családtagokkal, oktatókkal, nevelőkkel.

26

e) Az akarat és az önaktivitás fejlesztésének elve A mozgáskorlátozottal való együttműködés a következőkre terjed ki: - a mozgáskésztetés, a mozgás belső indítékának kialakítása, - a mozgáskorlátozott személy részvétele a mozgásnevelésben, - a mozgásra, tevékenységre, aktivitásra nevelés. f) A mozgásnevelésnek a mindennapi életbe integrálása - szokások kialakítása az önállóság elérése érdekében, - élethelyzetekben történő gyakorlás. g) A mozgásnevelés személyi feltételei és a szomatopedagógus szerepe a mozgásnevelésben A mozgásnevelés összetettsége és komplex feladatrendszere a sérült, károsodott, akadályozott személy sérülésspecifikus rehabilitációs igényét fogalmazza meg, amely többdimenziós és interdiszciplináris rehabilitációs tevékenységek összességében valósul meg a szomatopedagógiában. A mozgásnevelés összetettsége és széles körű feladatrendszere sajátos személyi feltételeket kíván, amelyben az orvos, a szomatopedagógus, a gyógytornász, illetve más, rehabilitációval foglalkozó segítő szakemberek tevékenysége együttesen jelenhet meg. A szomatopedagógus az orvosi diagnózisra és terápiás javaslatra építi tevékenységét. A mozgásszervi rehabilitáció keretében együttműködik az orvossal (szakorvosokkal), a szükség szerinti egészségügyi szakszemélyzettel, a technikai eszközök gyártóival és a rehabilitációs segítő társszakmák képviselőivel. A mozgáskorlátozottság tényéből eredően a gyógypedagógiai rehabilitáció a mozgásszervrendszer működésképességének optimális javítására terjed ki, így a szomatopedagógus illetékessége a mozgáskorlátozottság okozta megváltozott tartási és mozgási feltételek javítására, a motoros képességek fejlesztésére, az egészséges életre nevelésre és a személyi függetlenséget elősegítő funkcionális foglalkoztatásra vonatkozik. Tevékenységét - a pedagógiai és egészségügyi rehabilitáció keretében - főként a gyógypedagógia fejlesztési, nevelési, oktatási színterein fejti ki. A szomatopedagógus a mozgáskorlátozott személyek nevelésére, fejlesztésére, oktatására képesített gyógypedagógus tanár és/vagy terapeuta szakági végzettséggel rendelkezik. Tanári szakágon tevékenysége kiterjed minden évfolyamon a mozgás-testnevelés tantárgy oktatására, valamint a pedagógiai és egészségügyi célú rehabilitációra, terapeuta szakági végzettséggel a korai fejlesztés, az iskoláskor előtti életszakasz fejlesztési, terápiás szükségleteire, valamint a halmozottan sérült mozgáskorlátozott személyek szomato-pedagógiai ellátásán belül azok mozgásnevelésére is. Ha a sérült, károsodott személy mozgásszervi rehabilitációja a szomatopedagógus kompetenciakörén kívüli egészségügyi kezelést kíván, az egészségügyi gyógytornász az a szakember, aki ezeknek

a feladatoknak az ellátására felkészült. A gyakrabban előforduló ilyen kezelések: - posztoperatív gyógytorna, - elektroterápiás kezelések (fízioterápiás szakasszisztensi ellátást kíván), - speciális kezelési eljárások, például manuálterápia, PNF-technika, - belgyógyászati problémák gyógytornakezelése stb. A szomatopedagógus tevékenysége a mozgásszervi rehabilitációban A szakszerű felmérés, a rehabilitációs terv készítése, a foglalkoztatás, a helyes módszerek megválasztása, illetve azok szükség szerinti módosítása a tudatos szomatopedagógiai terápiás tevékenység alapja. A szomatopedagógiai diagnosztika tartalmazza a mozgásnevelés tervezéséhez, végzéséhez szükséges vizsgáló eljárásokat és értékelésüket. A szomatopedagógus a célirányos mozgásneveléshez megfelelő módszereket tanult, a módszerek megválasztására és szükség szerinti módosítására felkészült szakember. Összegezve A mozgásnevelés nem egyetlen módszer és nem egyetlen egységes eszközrendszer a szomatopedagógia nevelési folyamatában. Jellemzői: - nyitott: olyan eljárások, módszerek, eszközök összessége, amely választható, egyénileg adaptálható eljárásokból, módszerekből áll, - életkor-, sérülés- és állapotfüggő, - az elérendő rehabilitációs cél által meghatározott, - az egyes eljárások, eszközök, módszerek aktuális alkalmazása függ a személy, a célkitűzés és a nevelési-oktatási helyzetben elért eredményességtől. A mozgásnevelés eszközrendszere, módszeres eljárásai fejleszthetők, egyénileg adaptálhatók. Változása együtt halad a korszerű orvoslás, a rehabilitáció, valamint a gyógypedagógia fejlődésével, az oktatás-nevelés-fejlesztés rendszerében létrejött újabb eredményekkel. Művelőitől nagyfokú szakmai felkészültséget, permanens tanulást kíván, feltételezi a tapasztalatok ok és okozati viszonyainak tudományos igényű feltárását, megfogalmazását és továbbadását.

28

II. SZEMELVÉNYEK A MOZGÁSNEVELÉST MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOKBÓL

A) Az 1993. ÉVI LXXIX. KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY ÉRTELMEZÉSE AZ 1999. ÉVI MÓDOSÍTÁS SZERINT l A törvény egyes gondolatainak kiemelése A 8/B § 3. pontjában (15. old.) fogalmazottak szerint a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését biztosító óvoda, valamint nevelését és oktatását végző iskola az óvodákra és iskolákra vonatkozó törvényeken kívül, az óvodai nevelési program, illetve a helyi tanterv elkészítésénél figyelembe veszi a fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelvét, illetve a fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelveit is. 30. § (1) „ A testi, az érzékszervi, az értelmi, a beszéd- vagy más fogyatékos gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy fogyatékosságát megállapították. A különleges gondozást - a gyermek, tanuló életkorától és állapotától függően a 35. § 2. bekezdésében meghatározott szakértői és rehabilitációs bizottságok szakértői véleményében foglaltak szerint - a korai fejlesztés és gondozás, az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és oktatás, a fejlesztő felkészítés keretében kell biztosítani" (50. old.). (2) „...a gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben a gyermek, tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásban is részesül" (51. old.). A törvény értelmében (34. §) „A szülő és a pedagógus nevelő munkáját és a nevelésioktatási intézmény feladatainak ellátását pedagógiai szakszolgálat segíti." Pedagógiai szakszolgálat a) gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás, b) a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység, továbbá az országos szakértői és rehabilitációs tevékenység, c) a nevelési tanácsadás, d) a logopédiai ellátás, e) a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás,

1 Iskolaszolga, Közoktatási Szolgáltató, Budapest, 1999.

29

f) g)

a konduktív pedagógiai ellátás, a gyógytestnevelés. (60. old.)

(Megjegyzés: testi fogyatékosság (mozgáskorlátozottság) esetében a Mozgásvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, 1145 Budapest, Mexikói út 60. az illetékes) 35. § (6) „A konduktív pedagógiai szolgáltatás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása" (60. old.) (7) „ A gyógytestnevelés feladata a gyermek, a tanuló speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása, ha az iskolaorvosi vagy szakorvosi szűrővizsgálat gyógy- vagy könnyített testnevelésre utalja" (61. old.).

B) A MOZGÁSNEVELÉS SZERVEZÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ RENDELKEZÉSEK A következőkben azokból a rendelkezésekből adunk rövid összefoglalást, amelyek a sérült, károsodott, fogyatékos tanulók iskolai testnevelésének szervezését, tartalmi módosulását befolyásolják. Az összefogla ást a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet alapján végezzük. A rendelet 5. § (2) bekezdése szerint „A tanulót, ha egészségi állapota indokolja, az iskolaorvosi, szakorvosi szűrővizsgálat alapján könnyített vagy gyógytestnevelési órára kell beosztani. A gyógytestnevelési órákat az iskolában vagy a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátására kijelölt közoktatási intézményben kell megszervezni. "

j 1 I i 1 I 1 I I I

A (3) pontban ezt fogalmazza meg: „A testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és más fogya- I tékos tanuló a szakértői és rehabilitációs bizottság szakértői véleményében meghatáro- I zottak szerint vesz részt a testnevelési órákon vagy mozgásjavító foglalkozásokon". 1 Ugyanezen rendelet mellékletében (1. sz. melléklet) találjuk meg a könnyített és a gyógy- I testnevelés szervezésére vonatkozó részleteket, a tanulók könnyített vagy gyógytestneve- I lési órára történő beosztásának rendjét. I 1. A tanuló, ha egészségi állapota miatt a testnevelési órák gyakorlatait csak részben vagy egyáltalán nem tudja elvégezni - az orvosi szakvéleményben foglaltak szerint - a kötelező testnevelési óra keretében vagy helyett könnyített testnevelésre (a továbbiakban 1. kategória), vagy a kötelező testnevelési óra helyett gyógytestnevelésre (a továbbiakban: II. kategória) kell beosztani, illetve fel kell menteni (a továbbiakban: III. kategória) mindenféle testnevelési órán való részvétel alól.

1 1 j I I I

Könnyített testnevelési órán (I. kategória.) vesz részt a tanuló, ha hosszabb betegsége1 miatt fizikai állapota leromlott, kismértékű mozgásszervi, belgyógyászati stb. elváltozása i van, s e miatt a testnevelési órák egyes gyakorlatait nem végezheti. A könnyített testne- I velés a testnevelési órák keretében vagy azok helyett is megszervezhető. i 2.

30

3. Gyógytestnevelési órán (II. kategória.) vesz részt a tanuló, ha mozgásszervi, belgyó gyászati stb. elváltozása miatt sajátos, az állapotát figyelembe vevő foglalkozásokat kell részére szervezi. A tanuló orvosi javaslat alapján testnevelési órán is részt vehet. ILa kategória: a tanuló gyógytestnevelés mellett testnevelésen is részt vehet. Il.b kategória: a tanuló csak gyógytestnevelésre utalható. 4. Fel kell menteni a tanulót a testnevelési órán való részvétel alól (III. kategória), ha mozgásszervi, belgyógyászati stb. elváltozása nem teszi lehetővé a gyógytestnevelési órán való részvételt.

C) RÉSZLETEK A FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉNEK IRÁNYELVE ÉS A FOGYATÉKOS TANULÓK ISKOLAI OKTATÁSÁNAK TANTERVI IRÁNYELVE CÍMŰ DOKUMENTUMOKBÓL l

1. A FOGYATÉKOS GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉNEK IRÁNYELVE (RÉSZLETEK) /. Bevezető 1. Az óvodai nevelés országos alapprogramja a fogyatékos gyermekek óvodai nevelésében „A különleges gondozási igény a gyermek életkori sajátosságainak fogyatékosság által okozott részleges vagy teljes körű módosulása, ami sajátos fejlesztő, korrekciós, habilitációs, rehabilitációs és terápiás célú pedagógiai eljárások és szervezeti megoldások (szakszolgálati ellátás, integrált óvodai csoportok, külön óvodák) alkalmazását teszi szükségessé." (5. old.) 3. A különleges gondozási igényű gyermekeket nevelő óvodákat helyi nevelési programjuk elkészítésében a fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelve (a továbbiakban: Irányelv) segíti. Az Irányelvben foglaltak célja, hogy a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok a fogyatékos gyermekeknél ugyanúgy összhangba kerüljenek, mint más gyermekeknél, a fogyatékos gyermekeket a nevelés, a fejlesztés ne terhelje túl, fejlesztésük a számukra megfelelő területeken valósuljon meg, az elvárások igazodjanak fejlesztésük lehetséges üteméhez, és a habilitációs, rehabilitációs célú fejlesztő terápiák programjai az intézmények programjainak tartalmi elemeivé váljanak. Az irányelv egyaránt vonatkozik a fogyatékos gyermekek más, nem fogyatékos gyermekekkel együtt (integráltan) és tőlük elkülönítetten (szegregáltan) történő nevelésére. (6. old.)

1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Budapest, 1997. (1. számú melléklet a 23/1997. (VI. 4.) MKM rendelethez)

31

//. Altalános elvek (részletek) - „a fogyatékos gyermek óvodai nevelésének sajátossága, hogy az egész napos tevékenység a különleges gondozási igény kielégítését is szolgálja csoportos, kiscsoportos vagy egyéni formában; ennek érdekében sérülésspecifikus módszerek, terápiák, technikák szakszerű megválasztása és alkalmazása szükséges, és indokolt lehet speciális segédeszközök használata; a segédeszközök elfogadtatása, az azok következetes használatára és megőrzésére nevelés folyamatos feladat"; - „a fejlesztés rövid távú céljait minden esetben a fejleszthetőséget tükröző gyógype- \ dagógiai-orvosi-pszichológiai komplex vizsgálat diagnózisára, javaslataira kell építeni; a multiszenzoriális fejlesztés magába foglalja a vizuális, akusztikus, taktilis , j mozgásos észlelés folyamatait, a motoros képességek, a beszéd- és nyelvi készsé- j gek fejlesztését; az egyes fogyatékossági típusnak megfelelően más-más terület kap j nagyobb hangsúlyt". (7. old.) III A fogyatékos gyermekek sérülésspecifikus fejlesztésének elvei, feladatai az óvodai nevelés során III. 1. „A testi fogyatékos (mozgáskorlátozott és halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott) gyermek óvodai nevelése során kiemelt feladat a speciális, egyénre szabott eszközök használatának kipróbálása, megtanítása s ezek segítségével a tágabb és szűkebb környezet minél sokrétűbb megismertetése, és ily módon az életkornak megfelelő tapasztalatok megszereztetése, a megtanult mozgás alkalmazása. Az óvodában biztosítani kell - a gyermek állapotának megfelelően - az akadálymentes közlekedést, a megfelelő mozgás- és életteret (az ehhez szükséges eszközöket, például lejtő, kapaszkodó), mindig szem előtt tartva az önállóságra nevelés elvét". „A mozgásnevelést az óvodai foglalkozások körébe kell beépíteni. Az elsajátított mozgásminták rögzítése, a szükséges korrekciós helyzetek alkalmazása a napirend egészét átszövő feladat." (8. old.) 2. A FOGYATÉKOS TANULÓK ISKOLAI OKTATÁSÁNAK TANTERVI IRÁNYELVE1 I Bevezető (kiemelt részletek a 13-16. oldalakról.) 1. A Nemzeti Alaptanterv a fogyatékos tanulók iskolai oktatásának is alapdokumentuma. 2. Az iskolák pedagógiai programjuk és helyi tantervük elkészítésekor helyi sajátosságaiknak megfelelően alkalmazzák a Nemzeti Alaptantervet. 4. A Nemzeti Alaptanterv alkalmazását - a különleges gondozást igénylő tanulókat nevelő és oktató iskolák pedagógiai programjainak elkészítésekor - a Fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelve segíti. 1 Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Budapest, 1997. (2. számú melléklet a 23/2997. (VIA) MKM rendelethez)

32

7. Az Irányelv egyaránt vonatkozik a fogyatékos tanulók más, nem fogyatékos tanulókkal együtt (integráltan) és tőlük elkülönítetten (szegregáltan) történő nevelésére, oktatására (13-16. oldal) II. A testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanulók iskolai fejlesztésének elvei (részletek) /. A mozgáskorlátozott tanuló 1.1. Mozgáskorlátozott az a tanuló, akinél a mozgásszervrendszer veleszületett vagy szerzett károsodása és/vagy funkciózavara miatt jelentős és maradandó mozgásos akadá lyozottság áll fenn, melynek következtében megváltozik a mozgásos tapasztalatszerzés és a szocializáció. A tanuló speciális nevelési szükségletét meghatározza a károsodás keletkezésének ideje, annak formája, mértéke és területe. Ebből a szempontból a következő csoportosítás vehető figyelembe: -

végtagredukciós fejlődési rendellenességek és szerzett végtaghiányok, petyhüdt bénulást okozó kórformák, a korai agykárosodás utáni mozgás-rendellenességek, egyéb, maradandó mozgásállapot-változást, mozgáskorlátozottságot okozó kórformák, - halmozott sérüléssel járó különböző kórformák 1.2. „...A hely- és helyzetváltoztatás, az önkiszolgálás, a kézfunkció, manipuláció, a tárgy- és eszközhasználat, a grafomotoros teljesítmény és a verbális és nonverbális kommunikáció eltérő mértékű akadályozottsága az iskolai képzés egész időtartama alatt megkívánja az egyénre szabott módszerek, eljárások, technikák és eszközök, valamint pedagógiai és egészségügyi célú rehabilitáció és a fizikai korlátozottságot csökkentő, megszüntető környezeti adaptáció alkalmazását." (18. oldal.) 2.1.3. „...Az iskolai fejlesztés teljes időtartama alatt kiemelt feladat a mozgásnevelés, az a komplex rehabilitációs hatásrendszer, amely ötvözi a sérült tartási és mozgási funkció helyreállítását célzó gyógyító és a motoros képességek fejlesztését szolgáló pedagógiai eljárásokat, s e feladatokat integrálja a tanítás-tanulás folyamatába. Mivel a mozgáskorlátozott tanulóknál minden esetben a mozgató és tartó szervrendszer irreverzibilis károsodása áll fenn, a mozgásnevelés feladatait nem az életkor, hanem a betegség - annak végleges, javuló vagy romló tendenciája -, továbbá a mozgásállapot súlyossága határozza meg." (19. old.) 2.2. A NAT alkalmazása 2.2.1. Közös követelmények „...a közös követelményekben - a korszerű műveltség elemein túl - meg kell jelenniük a nevelési szükséglethez igazodó céloknak, feladatoknak, hangsúlyosan a testi és lelki egészség, a Tanulás és a Pályaorientáció területén."

33

2.2.3. Műveltségi területek és részletes követelmények Testnevelés és sport (21-22. old.) E műveltségi terület elemei és feladatai az alábbiak szerint módosulnak. Elemei: ~ a gyógytorna passzív és aktív eljárásai, - a fizikoterápia módszerei és eljárásai, - korrekciós és gyógyászati segédeszközök alkalmazása, - hidroterápia és egyéb terápiás eljárások, - a testnevelés mozgásanyagának (gimnasztika, torna, atlétika, testnevelési és sportjátékok) sérülésspecifikusan adaptált formái, - adaptált sportfoglalkozások, - a mindennapos tevékenységek végzésére történő mozgásos felkészítés és az adaptív eszközök használatának megtanítása. Feladatai: - a károsodott mozgási és tartási funkciók helyreállítása, korrekciója, kompenzációja, - a mozgásszervrendszer optimális működésképességének biztosítása, - az állapotromlás, a másodlagos károsodások megelőzése, - a motoros képességek fejlesztése, a fizikai kondíció növelése, az egészséges életre nevelés, a mozgásigény és mozgástudat kialakítása, - a reális mozgásos éntudat kialakítása, önálló életvitelre elő- és felkészítés, - tehetséggondozás különböző adaptált sportfoglalkozásokon keresztül. A fejlesztési követelmények jelentős eltérései miatt a helyi tantervekben a testnevelés tantárgyi elnevezés helyett a mozgásnevelés elnevezést javasolja. 2.3. Pedagógiai és egészségügyi célú rehabilitáció A mozgáskorlátozott tanulók rehabilitációs fejlesztésének sajátos célja, hogy a sérülés következtében hátránnyal tanulónak nagyobb esélyt teremtsen az eredményes tanulásra, fejlődésre, a sikeres társadalmi beilleszkedésre. Ennek érdekében szükséges: - a központi idegrendszer sérülése által előidézett funkciózavar (beszédzavar, beszédhiba, figyelemzavar, a szenzomotorium zavara, részképesség-kiesés, a pszichés vagy motoros tempó lassúsága stb.) megszüntetése vagy csökkentése, - a kórforma és a mozgásállapot fajtája és súlyossága függvényében kialakított és tanrendbe iktatott csoportos és egyéni mozgásnevelés, - mivel a szenzomotoros zavar diszlexiához, apraxiához vezethet, és ez tanulási problémákat idézhet elő, szükséges a pszichomotoros funkciók korrekciója, fejlesztése, - a tanulók logopédiai fejlesztése folyamatos feladat, különös tekintettel a központi idegrendszeri sérülés következtében dysarthriás gyermekek speciális szomatopedagógiai és logopédiai terápiájára; mindez szervesen illeszkedik a komplex rehabilitációs célú programba, - a diagnózis szerinti speciális gépírás (gépi írás) megtanítása akkor indokolt, ha a

-

kóreredet miatt a tanuló nem tudná iskolai munkáját kézírással végezni, speciális felkészítés az önkiszolgálásra, az önálló életvezetésre, az önkiszolgálást, az iskolai munkát segítő és fejlesztést szolgáló sérülésspecifikus eszközök rendelkezésre bocsátása, a nyelvoktatás megvalósítása úgy, hogy az segítse a gyermek más anyanyelvű emberekkel történő kommunikációját, és a médiák segítségével biztosítsa a számára elérhetetlen élményeket, a gyógyászati segédeszközök és az orvosi, egészségügyi háttér megteremtése, alapos szakmaismereten és önismereten alapuló pályaorientáció, a mozgáskorlátozottak jogi és érdekvédelmi ismereteinek (szövetség, egyesületek

36

III. VÁZLATOK A MOZGÁSNEVELÉS TANTÁRGY OKTATÁSÁHOZ

A) A MOZGÁSNEVELÉS MINT TANTÁRGY - tervszerű, rendszeres, - tanterv szerint és az óraterv részeként, - kötelező tantárgyként van jelen.

2. kép. Tornateremrészlet (P. M.)

1. A MOZGÁSNEVELÉS TANÓRAI ÉS TANÓRÁN KÍVÜLI FORMAI a) Csoportos mozgásnevelés-óra - tornateremben, - uszodában (szubakvális torna, úszásoktatás) és - szabadtéren lehetséges. b) Egyéni mozgásnevelés-óra - tornateremben, - uszodában (szubakvális torna, úszásoktatás) és - fizioterápiás kezelések formájában valósulhat meg. c) Speciális képességfejlesztő foglalkozások (egyéni, csoportos, szakköri) Példák a speciális képességfejlesztő foglalkozásokra: - a kézfunkció-manipuláció fejlesztése, finommotoros fejlesztő program, - helyzet- és helyváltoztatás, közlekedéstanítás, - funkcionális foglalkoztatás, ergoterápia (hobbi- vagy munkajellegü foglakoztatás, önkiszolgálás stb.). d) Sportfoglalkozások (tehetséggondozás) -

művészi torna úszás asztalitenisz ülőröplabda, egyéb labdajátékok atlétika stb.

e) Szabadidő-tevékenységek - játékos foglalkozások - szabadtéri testnevelési játékok - rekreáció f) Tantárgyi kapcsolatban - tantárgyi tevékenység - eszközhasználat - kommunikációs képesség fejlesztése g) Diákotthoni és otthoni tevékenységek, személyi függetlenség - önkiszolgálás, praktikus napi tevékenységek, életkornak megfelelő önállóság a napi tevékenységek során, ADL - önálló egészséggondozási tevékenységek

2. FELKÉSZÜLÉS A MOZGÁSNEVELÉSI FOGLALKOZÁSOKRA a) A tanuló ismerete - a mozgásszervi károsodás, a patológiai folyamat jellegének,

- a klinikai tünetek, funkcionális képességek (testtartás, kézfunkció és manipuláció, eszközhasználat, helyzet és helyváltoztatás stb.), - az önkiszolgálás, életkornak megfelelő tevékenységek, - egyéb, egészséget károsító tényezők, betegségek, fogyatékosságok (gyógyszerszedés) - életkori sajátosságok, - egyéni adottságok, felkészültség, mozgásnevelési előképzettség, motoros képességek, aktuális állapot, valamint - az indikációk és kontraindikációk ismerete. b) Az egészségügyi rehabilitáció távlati és közelebbi célkitűzése, a mozgásnevelés tervezése Követelményei: -

feleljen meg a tanuló mozgásállapotának, reális és elvárható legyen, fejlesztőleg hasson, segítse elő a tanuló és a szülők elvárásainak megvalósulását, neveljen egészséges életmódra és mozgáskultúrára, fejlessze a tanuló önállóság és személyi függetlenség iránti igényét.

c) A tervszerűséget és szakszerűséget segítő tanügyi dokumentumok - A mozgásszervi rehabilitáció, a mozgásterápia és az orvosi gondozás sérülésspecifikus elve. - A NAT testnevelés és sport műveltségterületének sérülésspecifikus adaptációja. - A fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelvei című tanügyi dokumentum. - A mozgásnevelés tantervi modulja: Speciális szükséglet (gyógytorna, fizikoterápia) Finommotoros fejlesztés Helyzet- és helyváltoztatás Kézfunkció és manipuláció Szubakvális torna Adaptált testnevelés és sport Úszás KÁROS (az adott kórformára általában jellemző kontraindikációk) 3. A SZAKORVOS SZEREPE A MOZGÁSNEVELÉSBEN a)A diagnózis felállítása, a szükséges vizsgálatok elvégzése b)Terápia, egészséggondozás - a konzervatív kezelések megállapítása, végrehajtása, ellenőrzése

38

gyógyszerelés, diéta, fizioterápia és fizikoterápia javallata gyógyászati segédeszközök felírása és ellenőrzése a műtéti indikációk megállapítása, elvégzése a mozgásneveléssel összefüggő terápiás javallatok és ellenjavallatok, az utógondozás feladatai - együttműködés a mozgásnevelővel -

c) Életmódjavaslat, tanácsadás, egészségügyi gondozás 4. A MOZGÁSNEVELÉSI ÓRÁVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK - Feleljen meg a tanuló mozgásszervi károsodásának, az egyéni klinikai tüneteknek -

-

és egészségi állapotnak, a terápia céljának. Feleljen meg a prevenció, korrekció és kompenzáció sérülésspecifikus elveinek. Vegye tekintetbe az életkori sajátosságokat. Fejlesztőleg hasson (az alapvető tartási és mozgási funkciókra, a motoros képességekre, a mozgásos alkalmazkodásra, a légzésre és keringésre). Differenciált legyen (csoporton belüli csapat- vágy egyéni foglalkozás, differenciált segítségadás és korrekció: azonos mozgásanyag eltérő megoldása; azonos cél, de eltérő mozgásanyag és technika; eltérő cél, eltérő mozgásanyag és technika; javítógyakorlat). Motiváló (változatos, mozgásra ösztönző, játékos stb.) legyen, mozgásra serkentsen. Adjon kellő időt a helyes végrehajtásra és korrekcióra. Neveljen önkontrollra és elfogadásra. Fejlessze az akaratot és az aktivitást.

5. MOZGÁSNEVELÉSI ÓRA VÁZLATÁNAK, TERVEZETÉNEK SÉMÁJA A tanítás helye (iskola, csoport): A tanítás ideje (dátum, időpont): Gyakorlatvezető tanár: Csoport vagy tanuló neve: diagnózis: név Az óra célja: Az óra mozgásanyaga: Taneszközök: Az óra típusa:

segédeszköz:

39

FELADAT

MOZGÁSANYAG

FELÉPÍTÉS

idő/módszer/korrekció BEVEZETŐ RÉSZ szervezés, a szervezet felkészítése, előkészítés, rávezetés a főrész mozgasanyagara

5-10 perc

sorakozás, jelentés, anyagközlés, gimnasztika, légzőgyakorlat, mobilizálás, játék

fokozatos, folyamatos, változatos, főrésztől függő, egyéni

FŐRÉSZ

30 perc

gyógytorna, fizikoterápia, egyéb kezelések

sérülésspecifikus, célirányos

motorosképesség-

testnevelési

adaptált, tervszerű

fejlesztés mozgásigény

mozgásanyag játék, sport

fokozatos, változatos

ADL

ergoterápia, tevékenységformák

célirányos, fokozatos

terápia (egészségmegőrzés, prevenció, korrekció, kompenzáció)

BEFEJEZŐ RÉSZ levezetés, ellenőrzés, értékelés

lazítógyakorlatok, gimnasztika, légzőgyakorlatok, relaxáció, játék

változatos, csökkenő terhelés

6. A MOZGÁSNEVELÉS OKTATÁSÁNAK MÓDSZEREIHEZ AZ ISMERETEK - MOZGÁSANYAG - SZÓBELI KÖZLESE

Mit? Miért? Hogyan? A helyes mozgás elemzése. Ok-okozati összefüggések megértetése. Egészségügyi ismeretek. A gyakorlatok kulcspontja (általános és egyéni korrekciós szempont).

Rövid, lényegre törő, érthető. Konkrét magyarázat. Gyakorlatvezetés: egyszerű, érthető, motiváló (szuggesztív), megfelelő hangerő, segítségadás (egyéni, természetes), - javítás

BESZÉLGETÉS (el- és megbeszélés)

Magyarázat, felvilágosítás: egészségügyi-rehabilitációs ismeretek, egyéni mozgásállapothoz kapcsolódó felvilágosítás, tudatosítás. Az önkontroll fejlesztése.

Életkornak megfelelő. Egyéni. Elfogadó és megértő.

SZEMLÉLTETÉS-BEMUTATÁS

A helyes mozgáskivitelezés mintája és az utánzás érdekében: - a helyes mozgások bemutatása (videó, dia, társ, tanár) - a helyes kivitelezés elemzése (lásd az előzőkben) - a mozgásos utánzás fejlesztése

Tükörkép. Videó, diafilm, társ, tanár magyarázatával összekapcsolt. Hibajavítás-korrekció megértetése.

GYAKORLÁS - GYAKOROLTATÁS - ISMÉTLÉS

Terápiás célkitűzések (izomerő, mobilitás, koordináció ). Az alapvető tartási és mozgási funkciók kialakítása, korrekciója, kompenzáci ója. Statikus és dinamikus testhelyzete k. Korrekciós, kompenzáci ós mozgásanya g. A motoros képesség fejlesztése. A mozgások tudatosítása és interiorizálá sa, dinamikus sztereotípiá k, a parakoordin áció fejlesztése. A mozgásos alkalmazko dóképesség fejlesztése,

a tanult mozgások beépítése tevékenys égbe, eszközhas ználatba.

Motiválás , az akaraterő növelése. Tudatossá g: elfogadás és megértés alapján a mozgások alkalmazá sa. Ellenőrzé s és értékelés. Az önállóság növelése.

A m o z g á s t e r v e z é s ,

a v é g r e h a j t á s é s a z ö n k o n t r o l l ö s s z h a n g j a

A TANULOK MUNKÁJÁNAK ELLENŐRZÉSE Helyes mozgás és korrekció, (hibajavítás). Az önellenőrzés fejlesztése. CSAK A PONTOSAN ÉS HELYESEN KIVITELEZETT MOZjGÁS, MOZDULAT TERÁPIÁS ÉRTÉKŰ. A szükséges segédeszközök viselése, azok állapota.

Folyamatos (mozgás közben is) és következetes. Utaljon a hibajavítás, a helyes kivitelezés módjára, és pozitív legyen. Lehet szóbeli, manuális és eszközös.

A TANULÓK MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE Mozgásos aktivitás, akaraterő, szorgalom. Közreműködés a foglalkozásokon. Alapvető magatartási szabályok elfogadása és annak megfelelés. Szükséges a korrekció elfogadásában való aktivitás. Önértékelés.

Folyamatos, következetes és segítő szándékú. Osztályozás nincs (a magatartás és szorgalom értékelésében megjelenő numerikus osztályzat). Dicsérő, aktivitásra ösztönző.

7. A FOGLALKOZÁSOK ÉS MOZGÁSGYAKORLATOK VEZETÉSÉNEK JELLEMZŐI A gyakorlatvezetést befolyásolja a gyermekek életkora, a foglalkozási forma, a célkitűzés, a tanítandó mozgásanyag, a sérültségi fok és a tanulók mozgásnevelési előképzettsége. Általános és speciális szempontok a mozgásgyakorlatok vezetéséhez. - Vezényszó: a szervezeti keretek és fegyelem, a figyelemfelhívás miatt vagy a mozgásos kivitelezés segítésére alkalmazható. Erősen életkor-, mozgásállapot- és testhelyzetfüggő. Figyelembe kell venni, hogy milyen életkorú és mozgásállapotú tanulókról van szó, és hogyan alkalmazzuk a vezénylést, amely szuggesztív, egyértelmű, de nem katonásan parancsoló. - Utasítás: pozitív irányultságú felszólítás, amely mindig a hogyanra vonatkozzon, és ne a negatívumot emelje ki. - Utánzás: a mozgásokat, mozgásgyakorlatokat a jó mozgásminta bemutatása érdekében csak az adott mozgásmintát hibátlanul bemutató tanuló vagy a tanár végezheti. - Játékosság (mint módszer): konkrét mozgásos feladat beépítése játékba, versengésbe. Különösen fontos alsó tagozaton a mozgásnevelési foglalkozások kezdetén a mozgás megszerettetése érdekében vagy a kifejező mozgások tanításához kapcsoltan alkalmazni. Jó megoldás a mozgástanulást, az eszközhasználat-tanítást mondó42

kával, verssel, énekléssel stb. összekapcsolni és a játékosságot, a játékos tevékenységet hangsúlyozni. A határozott gyakorlatvezetés: - szuggesztív (hangsúly, hangerő, ritmus és tempó), a mozgást egészében és részleteiben is közlő, egyéni hibajavítást is tartalmazó, a kivitelezés módjára utaló; - jellemzője a gyakorlat kiinduló helyzetének, a mozgás folyamatának, majd véghelyzetének pontos megfogalmazása és a végrehajtás pontos kivitelezésének segítése; csoportos foglalkozáson a saját tempó csak a légző és lazító gyakorlatoknál vagy az ún. javító gyakorlatoknál javasolható; - a gyakorlatvezetés ütemezését csak jól begyakorolt és helyesen kivitelezett, főként a testnevelés típusú előkészítő gyakorlatoknál használjuk; alsó tagozatban vagy kisebb gyermekeknél és a gyógytornagyakorlatoknál a gyakorlatvezetés szöveges formáját célszerű alkalmazni; a mozgásanyagot az ütemezés és hangulatkeltés miatt mondókával, énekkel célszerű összekapcsolni; - a tükörképes gyakorlatvezetés a jó mozgásminta, a lateralitás interiorizálása, a testséma fejlesztése érdekében javasolt gyakorlatvezetési technika. Gyakorlatvezetés és folyamatos hibajavítás: Összhang a tanári gyakorlatvezetéssel, bemutatással és hibajavítással. A hibajavítás szóban, manuálisan, eszközzel, közvetett segítséggel (jelzésekkel), bemutatással történhet.

B) ÁLTALÁNOS SZEMPONTOK A MOZGÁS VIZSGÁLATÁHOZ A VIZSGÁLAT CÉLJA: - a mozgáskorlátozottság kórelőzményének áttekintése, a korábbi mozgásszervi rehabilitáció és a mozgásterápia megismerése, - a mozgáskorlátozott személy jelenlegi mozgásszervi és motoros állapotának, funkcióinak feltérképezése és elemzése, - a mozgásnevelés távlati és aktuális feladatainak tervezése. KÓRELŐZMÉNY (ANAMNÉZIS) Családi anamnézis; születések, a sérült gyermek születése; a gyermek fejlődése (különös tekintettel a mozgásfejlődésre, manipulációra-játékra, a helyzet- és helyváltoztatásra, a beszédre, a magatartásra stb.); szociális körülmények; az eddigi terápia, gyógyszerek, műtétek, segédeszköz. JELEN ÁLLAPOT (STATUS PRAESENS) a) Fizikális vizsgálat Megtekintés: külső megjelenés, általános állapot, mozgásképesség, testtartás és helyváltoztatás, segédeszköz, alaki és formai eltérések, bőrfelszíni elváltozások, szín, heg,

43

szőrzet stb. Megfigyelési szempont: a mozgásminták jellemzői, kompenzációs tartások, mozgások, járulékos mozgások. Megtapintás: csontos képletek, ízületi mobilitás, nyirokcsomók, izomtónus, nyirkosság, hőmérséklet, duzzanat, behúzódások, ödéma, érzéseltérések. Mérések: súly, végtaghossz, körfogat, tengelyeltérések, légzés, pulzus, testmagasság. b) A mozgásszervek működésének vizsgálatai Í

ízületi mozgásterjedelem: - passzív: neutrális helyzettől való passzív mozgás fokban, kóros mozgathatóság (fájdalom?), véghelyzetérzet, kontraktúra - aktív: az ízületi elmozdulás terjedelme fokban Izomerő-vizsgálat (0-5-ös skála szerint): 0: mozgás, kontrakció nincs 1: mozgáseffektus nélküli kontrakciók 2: gravitáció kikapcsolásával teljes mozgásterjedelem 3: gravitációval szemben végzett teljes mozgásterjedelem 4: mérsékelt ellenállás ellen végzett mozgás 5: teljes értékű mozgás Egyéb vizsgálatok (szükség szerint, orvosi leletek felhasználásával): - izomtónus (atónia, hipotónia, hipertónia) - érzés- és reflexvizsgálatok (tapintás, hő, helyzetérzés, fájdalom), reflex neurológiai vizsgálat alapján, tapintás: összesodort vattával vagy ecsettel, mozgásérzés: az ujjpercek passzív mozgatása csukott szemmel, helyzetérzés: a passzívan beállított végtag helyzetének ismertetése vagy utánzása, mélynyomás-érzet: bőrre gyakorolt nyomás, fájdalomérzet: tűhegy érintés, hőérzet: különböző hőfokú tárgyak, - koordináció (célmozgások) vizsgálata: ujj- és orrhegypróba; járás, állás, testtartás, karok előrenyújtása csukott szemmel, - egyensúlyvizsgálat. c) A funkcionális képességek vizsgálata (életkor- és mozgás állapot-függő): - A mozgásteljesítmény szintje (a fiziológiás mozgásfejlődés statikus és dinamikus helyzetei). - Testtartás (testtartás-rendellenességek, gerinc- és törzsdeformitások). - Kézfunkció-manipuláció, eszközhasználat (nyúlás, megfogás, megtartás, elengedés, manipulálás, tárgy- és eszközhasználat). - Helyzet- és helyváltoztatások (dinamikus testhelyzetek, helyváltoztatási módok, járás vizsgálatok). - Gyógyászati és rehabilitációs eszközök és azok használata. - Önkiszolgálás-önellátás, életkornak megfelelő praktikus mozgások, tevékenységek.

44

d) A kiegészítő vizsgálatok eredményeinek ismerete, összefoglalása a tanuló dokumentációjában (szükség szerint): - Látás-, hallás-, beszédvizsgálatok, a kommunikációs csatorna motoros feltételeinek felmérése. - Egyéb egészségkárosodások, betegségek, gyógyszerszedés. - Orvosi vizsgálatok, eszközös és labor-, valamint röntgenleletek (másolatai). Módszertani javaslatok A mozgásnevelés tervezéséhez, a kezelés meghatározását megalapozó vizsgálatok végzéséhez: - A vizsgálat sorrendje: kikérdezés, aktív vizsgálat, passzív, majd újra aktív vizsgálati technikák alkalmazása az elemző értékelés segítésére. - Elemző értékelés: a klinikai tünetek és a mozgásminták, kompenzációs technikák összevetése, az ok-okozati összefüggések feltárása, a tünetből az okra való következtetés. - A vizsgálat realitása és értelmezhetősége: a vizsgálat reális értékeket tükrözzön, és dokumentációja legyen áttekinthető, logikus felépítésű, tegye lehetővé az ellenőrzést, a visszatekintést és a tervezést. A rehabilitációs terv készítése kétszintű legyen: - fogalmazódjon meg az aktuálisan megvalósítandó feladat és a közeli cél, - tükröződjön a távlati célkitűzés, az azt kiszolgáló mozgásnevelés, valamint a mozgásnevelés célkitűzését megvalósító egyéb feladatok is (pl. segédeszközellátás, környezeti adaptáció stb.) A mozgásnevelés dokumentációjának - Részei: a személyi adatok, az anamnézis és a jelen állapot: diagnózis, klinikai tünetek, orvosi leletek, zárójelentések, segédeszköz-ellátás nyilvántartása, rehabilitációs tervek. - Gyakorisága: a szisztematikus vizsgálatot minimálisan évi három alkalommal kell elvégezni és dokumentálni. Célszerű az eredményeket, változásokat, valamint a segédeszköz-ellátást folyamatosan nyilvántartani.

45

MÁSODIK RÉSZ VÉGTAGREDUKCIÓS FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGEK ÉS SZERZETT VÉGTAGHIÁNYOK MOZGÁSNEVELÉSE

Ebbe a csoportba tartoznak a felső és az alsó végtag veleszületett fejlődési rendellenességei, a különböző formájú és súlyosságú összenövések és hiányok (syndactylia, polydactilia, amelia, peromelia stb.), továbbá a felső és alsó végtag különböző mértékű szerzett (amputáció okozta) hiányai.

I. ÁLTALÁNOS ISMERETEK A VÉGTAGHIÁNY OKOZTA MOZGÁSKORLÁTOZOTTSÁGOK MOZGÁSNEVELÉSÉHEZ

A) KLINIKAI TÜNETEK A dysmelia összefoglaló elnevezés. Jelentése: teljes vagy részleges kongenitális végtaghiány, illetve többletrész, gyakran halmozott előfordulás, eltérő fejlődésü végtag. Társulhat egyéb fejlődési rendellenességhez, pl. szívhibához. Gyakoribb megjelenési formái (Kullmann 1990, 275. old.): -

amelia: a végtag teljes hiánya hemimelia: a végtag vagy részének fele hiányzik phocomelia: a végtag egy szegmentuma hiányzik, de pl. a kézfej megvan (6. ábra) adactylia, archeria: ujj hiány, kézhiány aphalangia, apódia: ujjperchiány, lábhiány brachidactylia: rövidebb ujjak syndactylia: ujj összenövések polydactylia: szám feletti ujj

6. ábra. Phokomelia 49

AMPUTÁCIÓ okozta - részleges vagy - teljes végtaghiány. Az amputációt kiváltó patológiai háttér döntő lehet a csonkolás helyére annak érdekében, hogy a protézis viselésére alkalmas csonkot lehessen kapni. Az amputáció magasságának megválasztásában a patológiai elváltozás mellett, biológiai és technikai szempontok játszanak szerepet a lehetőleg minél hosszabb csonk - alsó végtag esetében a térízület megtartása -, a jobb rehabilitációs prognózis érdekében. Optimális az a csonk, amely megfelelő hosszúságú, keringése jó, kúpos formájú, jó bőr- és bőr alatti kötőszövettel bír, jó izomzatú, és a meglévő ízületek mobilisak (Kullmann 1985). Ezek a szempontok egyben rámutatnak arra is, hogy a foglalkozásoknak a rehabilitáció érdekében - a műtéti megoldásokon kívül - milyen feladatai vannak. Szomatopedagógiai nevelésük A szomatopedagógiai nevelés szempontjából különbséget szükséges tenni a veleszületett és a szerzett végtaghiányok között. Kongenitális végtaghiánynál a gyermek fogyatékosságával együtt növekszik, cselekvési, tevékenységi formái mozgásfejlődésével párhuzamosan alakulnak ki a végtaghiány okozta funkcionális feltételek. Az így kialakult cselekvési módok számára természetesek. Például: a kétoldali alkarhiánnyal született kisgyermek - némi segítséggel - nagyon hamar megtanulja a kétkezes manipulációt, esetleg az alsó végtagjaival való manipulációt annak ellenére, hogy erre utánzásos mintája nincs. Akkor, ha teljes kétoldali felsővégtaghiány van, vagy nagyon rövidek a csonkok, a gyermek manipulációja spontán, utánzás alapján nagy valószínűséggel nem alakul ki, ehhez külső segítségre, rávezetésre, esetleg eszközös támogatásra van szüksége.

50

A kétoldali alkarhiánnyal született kisgyermek mozgásfejlődése, cselekvési formái - nagyon gyakran -nem térnek el lényegesen az általánostól. A kisgyermek, csonkjai segítségével, némi irányítással, esetenként megfelelő játékeszközzel, kiegészítő foglalkozással, megtanul manipulálni, játszani. Rövid, könyök feletti csonkoknál rendszeres felkészítéssel, megfelelő testhelyzettel és eszközös segítséggel képes csak manipulálni, gyakran pótló, kompenzáló mozgásokkal. Tevékenységi köre a csonkok rövidségével arányosan csökken. Ezért cselekvésformái és tevékenységei nagymértékben elmaradnak, módosulnak, bizonyos tevékenységek nem végezhetők el (Benczúr 1987c). A veleszületett elváltozások halmozódhatnak: nemcsak hiányok lehetnek a végtagoknál, hanem a meglévő végtagrészek egyéb fejlődési rendellenességei is társulhatnak megváltozott tengelyállásokkal, torzulásokkal. Mindezek a végtag funkcióit tovább befolyásolják, nehezítik a protetizálás lehetőségét, a személyi önállóság kialakíthatóságát.

5.kép. Három végtagra kiterjedő fejlődési rendellenesség (Archív)

Az úgynevezett szerzett (amputáció utáni) végtaghiányoknál az elvesztett végtag okozta funkció veszteség mellett fellépő fantomfájdalmak nehezítik a rehabilitációt. Fontos feladat az átélt traumán, a végleges végtagvesztés okozta lelki megrázkódtatáson történő átsegítés, a sérültnek önmaga elfogadása és új életvezetési forma megtanítása. Az elveszett funkciók helyébe új mozgásokat, cselekvési módokat kell felépíteni, mivel a végtag vagy végtagrész elvesztésével megbomlik a már kialakult és harmonikus mozgáskép, a testséma. Minél később következik be a csonkoltság, annál nehezebben alakulnak ki az új, tanult cselekvési formák, annál inkább akadályozóvá válik a régi beidegződés. Minél súlyosabb a hiány, minél rövidebbek a csonkok, annál nagyobb nehézségbe ütközik a tevékenység végrehajtása, vagy az csak kompenzáció útján válik lehetővé.

51

Amputáció után gyakran találkozunk ún. fantomjelenségekkel - a nem létező végtagban jelentkező érzetekkel: fájdalom-, tapintás-, hő-, zsibbadás-, mozgásérzés stb. -, amelyek szintén nehezítik a rehabilitációt. A szomatopedagógiai rehabilitáció komplex feladatait befolyásoló további tényezők: - az alsó vagy a felső végtagon van-e a hiány, - milyen mértékű a hiány, például: láb-, lábszár-, térdexartikulációs

vagy comb-, csípőexartikulációs hiány, - milyenek a csonk funkcionális lehetőségei (a csonk formája, végződése, a bőr állapota, a megmaradt ízületek mozgásai, az izomerő, a keringés), - protetizálható-e és hogyan a végtag, - milyen művégtaggal látható el, milyen a sérült viszonya a művégtag elfogadásához, a protézis okozta érzékelés-(tapintás-) vesztéshez?

B) A CSONKOLTAK VIZSGÁLATA A részleges vagy teljes végtaghiány eredete, behatárolása A mozgásnevelés kiinduló kérdése: felső- vagy alsó végtag-érintettség, longitudinális vagy transzverzális, veleszületett vagy szerzett hiány van-e. A hiányok és az elváltozások részletes leírását az alábbiakban mutatjuk be. A végtagcsonk paramétereinek leírása A csonk hossza, formája, felszíne, a bőr állapota. Funkcionális vizsgálat A következőkre terjed ki: - ízületi mozgásterjedelem, kontraktúra, egyéb deformitások elváltozások leírása, - aktív izomerő, - testtartás, - helyzet- és helyváltoztatás, - manipuláció, önkiszolgálás, ADL. Művégtagok, gyógyászati és rehabilitációs segédeszközök, használatuk A gyógyászati és rehabilitációs eszközök, segítő megoldások leírása, használatuk jellemzői. Személyi függetlenség és önállóság a napi életben.

C) A MOZGÁSNEVELÉS ÁLTALÁNOS FELADATAI 1. A CSONK KEZELÉSE, GONDOZÁSA, ALAPVETŐ HIGIÉNÉS TEENDŐK. CSONKTORNA A csonk kezelésén, gondozásán részben a csonk tornáját, részben a higiénés teendőket értjük.

A végtagcsonk kezelése, szakszerű ellátása nagy on fontos feladat, ame lyre a gyermekek nagy része életkoruk, illetve felsővégtag-csonkoltság esetében a kézfunkció akadályozottsága miatt segítségre szorul. A sza kértő segítségnek a személyi higiénés teen dők elvégzésében, vala mint az erre való szok tatásban van jelentősége. A felső végtag (felkar) kétoldali hiányánál ezek nek a teendőknek az 6 ké elvégzése megnehezül, - P' Phokomelia: az írás nehezítettsége (Archív) különösen, ha a csonkkal való manipuláció még nem alakult ki vagy a csonkok rövidsége miatt nem alakítható ki. A csonk sérülékenyebb, érzékenyebb, hiszen rendszerint olyan feladatokat végez vele a sérült, amely a csonk felületét sérti, terheli, pl.: felsővégtag-csonkkal végzett fizikai munka vagy alsó végtagnál a művégtag nyomása, tapadása. Éppen ezért a bőr ápolására, edzésére is gondot kell fordítani. a) A csonk tornája Mind az alsó, mind a felső végtag részleges hiányánál nagy gondot kell fordítani a csonk tornájára. Egyed szerint (1983) a lekerekített, izommal jól alápárnázott, szabadon elmozdítható bőrű, disztális irányban kúpos végű csonk alkalmas a művégtag viselésére. Ugyanezt elmondhatjuk a felsővégtag-hiányánál is: csak a jó izomzatú, mobilis csonkokkal lehet manipulálni és azt jól protetizálni. A megváltozott testméretek és testfelszín, a megváltozott funkció és erőegyensúly miatt a végtag megmaradt ízületében vagy ízületeiben gyakran alakulnak ki kontraktúrák, amelyek a csonk mobilitását, protetizálhatóságát negatív irányban befolyásolhatják. Éppen ezért a mozgásnevelésnél mindig hangsúlyt kap a csonk tornája. A csonktorna általános feladatai Az érintett végtag, illetve végtagok - ízületi mozgásainak megtartása, ~ a kontraktúrák kialakulásának, illetve a meglévő kontraktúrák passzív és aktív (az antagonista izmok ellenállásos) izomerővel való nyújtásával, helyes fektetéssel történő megelőzése; pl.: a felső végtag részleges hiányainál gyakori a m. pectoralis major et minor kontrakúrája, ezért hátrafelé irányuló karmozgáshoz kapcsolt aktív

53

torna javasolható, vagy combhiánynál a flexiós csípőkontraktúra megelőzése érdekében a comb extenziós irányú gyakorlatai mellett ajánlatos az éjszakai hason fekvésj az izomatrófia megelőzése es az izomerő növelése tengelyirányú aktív, ellenállásos^ valamint izometriás gyakorlatokkal. Felsővégtag-h iány A felsővégtag hiányánál a vállöv és a vállízület mozgásainak és izomzatának erősítése, a lapocka mozgásainak gyakorlása (m. serratus anterior, m. trapesius, m. rhomboideus major et minor), a csonkkal való manipuláció segítése, valamint a művégtag használatának az előkészítése érdekében (Feszthammerné 1991) kell az izomerősítést végezni. Külön feladat a szem-kéz koordináció, a tapintásos érzékelés fejlesztése, gyakorlása a csonkokkal. A különböző méretű, tapintatú anyagokkal, eszközökkel végzendő manipulációs gyakorlatok, fínommotoros fejlesztő programok és a csonkkal vagy a csonkokkal végrehajtandó ügyességi feladatok, praktikus mozgások köre tartozik ide.

A Isóvégtag-h iány Alsó végtag-hiány kor a járás előkészítése vagy a járás javítása áll a mozgásnevelés középpontjában. Ennek megoldása legtöbbször a művégtag viseléséhez kapcsolódik. A művégtag viselésére és a járás előkészítésére a hiánytól függően a térd- vagy a csípőízület izmainak erősítését kell hangsúlyoznunk a m. quadriceps femoris, a m. gluteus maximus és a m. gluteus medius, minimus célirányos foglalkoztatásával (lábszáramputáltaknál a csípő és térd gyakori flexiós, combhiánynál a csípő flexiós, abdukciós, kirotációs tartása, kontrakúrája miatt).

7.kép. Bal alsó végtag fejlődési rendellenessége: bal femur- és tibia-hipoplázia, fibulahiány, jobb alsó végtagon kompenzáló genu recurvatum (Archív)

-szerzett hiánynál külön is szükséges kiemelni a fantomfájdalom csökkentésére ajánlott ún. fantomtornát, amely egyben elősegíti a hiányzó végtag helyét képező művégtag viselését, annak testsémába épülését (Baloghné és mtsai 1992), -az egyensúly és a mozgáskoordinációjavítása, -az érintett végtag és testfél szi-

54

multán, valamint alternáló mozgásgyakorlatai az egyensúly és a koordináció javítására (felső és felső végtag; felső és alsó végtag; alsó és alsó végtag; végtagok és törzs összehangolt azonos és ellentétes oldalú, illetve ellentétes irányú mozgásgyakorlatai.) Kiemelendők a csonkkal vagy csonkokkal végzendő célzó gyakorlatok, finommotoros tevékenységek, támaszkodási gyakorlatok. Fontos eszköz a csonkkal való labdázás. Itt a labda méretével, súlyával, a feladatokkal, azok variálásával, nehezítésével adhatunk többirányú ingert, érhetünk el olyan hatásokat, amelyek nemcsak a csonk ügyességét növelik, javítják a keringést, hanem a tapintás, érzékelés folyamatát is fejlesztik. Gurítás, lökés, ütögetés, kombinált feladatok nagyobb és könnyebb labdával, a csonk hosszától függő labdaméretek változtatása, illetve a nehezebb labdával való gyakorlatok, játékok széles köre alkalmazható. Mindezek nemcsak a csonk ügyesedését segítik, hanem a csonk bőrfelületének edzését is, valamint olyan foglalkoztatást jelentek bármely életkorban, amely sikeres és gyors eredménnyel jár, feloldja a motoros gátlásokat és önbizalmat ad. A csonk edzése A csonk edzése, keringésének javítása érdekében a torna mellett alkalmazhatunk masszázst, a bőrfelület edzésére enyhe dörzsölést, különböző minőségű anyagokkal való manipulációt, hideg-meleg hatásokat, vízben végzett tornát. b) Higiénés feladatok A csonk bőrének tisztán tartása és a bőr állapotának ellenőrzése a napi feladatok közé tartozik, amelyekre a gyermekeket minél előbb meg kell tanítani. A kisgyermekek nagy része életkoruk és csökkent kézfunkciójuk miatt részben vagy teljesen alkalmatlan ezeknek a feladatoknak az elvégzésére. A szakértő segítésnek ezért nagy a jelentősége. A személyi higiénés teendők elvégzése - például kétoldali felkarhiánynál - erősen megnehezül vagy egyáltalán nem lehetséges a csonkok rövidsége miatt. Alsóvégtag-sérülésnél, főként a láb hiányosságainál (pl. Pirogov-csonk) a tisztán tartás különösen fontos. A lábcsonk, főleg lábkiegészítő művégtag viselésekor izzad, és a terhelés következtében nagyobb annak a veszélye, hogy a műtéti hegnél bőreróziók (hámhiányok) jöjjenek létre. A végtagcsonk kezelése azért is jelentős, mert a csonk felülete sérülékenyebb, érzékenyebb, hiszen olyan feladatok végzésére használják, amelyek a csonk és a bőrfelület számára nem fiziológiásak. Például: felsővégtag-csonknál a fizikai munka, alsóvégtag-csonkon a terhelés és a tokhoz való tapadás hatása miatt. Ezért a csonk állapotának felelős önellenőrzésére szoktatás fontos nevelési feladat (Benczúr 1987c). A bőr tisztítása este langyos vízzel, mosdószappannal történik (a reggeli tisztítás nem célszerű, mivel a nedves bőr a napközbeni terhelés hatására könnyebben sérül a protézisben). A csonkon lévő gennyes pattanások, fertőzések, szőrtüszőgyulladások ellátása orvosi feladat, különösen akkor, ha azok a művégtag alatt vannak. Gyakran előfordul, hogy a csont növekszik, a lágyrész viszont nem, ennek következtében lágyrész-hiányok és hámhiányok alakulhatnak ki, esetleg a csonk vége kisebesedik. Ezt véglegesen csak sebészetileg lehet megoldani. A művégtag és a csonkharisnya tisztán tartása szintén elengedhetetlen feladat. A művégtag műanyag tokját gyakran kell tisztítani langyos vízzel, mosdószappannal, de csak este, hogy kellően megszáradjon (a bőrtok mosását nem javasoljuk). A csonkharisnyát naponta kell váltani, mosás után fektetve szárítani. Műanyag toknál a bőr szellőzése jelenthet gondot, különösen meleg időben. A szellőzés elősegíthető a tokon nyílások fúrásával

(felső protézisnél). A csonk diszkomfortérzését javítja, a napi használatot segíti a csonk és művégtag tisztítása mellett a Betadin oldat használata a szövődmények megelőzésére, illetve kezelésére (Golenyák 1994). 2. MŰVÉGTAGGAL ELLÁTÁS a) A művégtagellátásról és -használatról általában Művégtagrendelésre szakorvos jogosult. Megkülönböztethető elsődleges és másodlagos művégtagellátás. Az elsődleges ellátás lehet korai, késői vagy halasztott, a másodlagos ellátás ismétlést vagy más típusra való áttérést jelent (Plesa 1983). László szerint (1997) a művégtagrendelésben legfontosabb annak eldöntése, hogy az adott személy számára a művégtag valóban az életminőség javulását jelenti-e, valóban szükséges-e, illetve milyen típusú művégtag javasolható. A művégtaghasználó képesség eldöntésére László a következő sémát javasolja (1997, 13. old):

Az amputáltság foka

Egy végtag hiánya

Két végtag hiánya

Háro m végtag hiánya

Négy végtag hiánya

Alapbetegség Érbetegség Egyéb

A rövidítések magyarázata: AV: alsó végtag, FV: felső végtag, MK: mindkét oldali, TA: térd alatti, TF: térd feletti

jelmagyarázat:

ajánlott

feltételesen

nem ajánlott

László különleges technikát javasol a következő esetekre (László 1997, 14. old.): -

gyermekkori csonkolások, myelodysplasiás csonkoltak, lágyrész-hiányos csonkok, transmetatarsalis csonkok, lábtőcsonk és igen rövid lábszárcsonkok, első végleges ellátás, két vagy többszörös csonkoltak és túlsúlyos csonkoltak,

-

igen idős csonkoltak, igen kiterjedt csonkoltság, hemiparetikus amputáltak, látásfogyatékosok, kézhiányos csonkoltak, csővázprotézist, habszivacs- és nejlonharisnya-borítást nem javasol nagy igénybevételnél.

A szomatopedagógia gyakorlatában feladat a művégtaghasználatára való felkészítés. Ez különösen akkor fontos, amikor első protézisről van szó a korai ellátás területén veleszületett hiányok, illetve amputáció után új típusú készülék eseteiben. Az elsődleges ellátás rendszerint az egészségügyi intézményben történik, az ideiglenes művégtag használatát - gyakorló művégtag - a primer ellátás keretében, kórházi osztályon, rehabilitációs központban alkalmazzák. Művégtaggal való ellátásnál szem előtt kell tartani a motoros és értelmi érettséget, a csonk állapotát, a protetizálásra leginkább alkalmas időpontot és az elérendő funkciót. Veleszületett alsó végtag-hiánynál a gyermek felállásakor, még a járástanulás előtti időszakban célszerű a művégtaggal ellátás. Kettős, teljes alsóvégtag-hiánynál az ülés megtanulása miatt a gyermeket korán szükséges ellátni medencerésszel. Csak akkor ajánlatos elindítani az állítást, ha már tud ülni a gyermek, és támasztóeszközzel a járástanítást csak akkor, ha felső végtagjai épek. Amennyiben súlyos alsó végtag-fejlődési rendellenesség van, az ellátás kombinált gyógyászati segédeszközökkel történik. Például: a protézis és ortézis kombinációja ortopéd cipővel. Felsővégtag-hiánynál meglehetősen egyéni szempontok érvényesülnek a protézis adásánál. Kisgyermekkorban rendszerint csak kozmetikai kezet adnak. A szoktatás, a manipuláció, az egyensúly és a helyes testtartás fejlődése érdekében csak később, az értelmi fejlődéssel párhuzamosan adható funkciót is végző műkéz. Kettős, teljes felsővégtaghiánynál (amelia) az ülésegyensúly kialakulása után indokolt az ellátás megkezdése: először vállsapkával (mivel ez segíti a vállizmok erősödését és az egyensúly helyzetet), majd egyik oldalon kell ellátni (a jobban funkcionáló kar szabadon hagyásával), és csak később lehet a kétoldali ellátásra rátérni (Kullmann és mtsai 1981). A művégtag használatának a megtanítása során annál több segítségadás szükséges, minél bonyolultabb technikailag a művégtag, minél több funkció végzésére képes. A szoktatást, a művégtaggal való ismerkedést, a segítségnyújtást befolyásolja továbbá a gyermek életkora, a hiány helye (alsó vagy felső végtag), a hiány súlyossága. Természetes, hogy kisgyermekeknél a művégtag kezelése (fel- és levétele, tisztán tartása) nem kívánható teljes önállósággal. A végezhető funkciók köre is igen csekély, főként a kisgyermekkorra jellemző egyszerű funkciójú művégtag, illetve az életkor miatt. A feladatok a művégtag viseléséhez szoktatást szolgálják, rendszerint játékos feladatok közé építve. A felsővégtag-hiány pótlása természetszerűleg több közvetlen, személyes segítést kíván, mint az alsó művégtagé. Az alsó művégtag viselésénél rendszerint a jó felső végtagok miatt a művégtag fel- és levétele nem jelent nehézséget. Kétoldali alsó művégtag esetében a művégtag viselése hosszabb előkészítést kíván, és az életkortól, a művégtagtól függő személyi segítség is szükséges lehet. A használat megtanításának menete, időtartama és sikeressége sok egyéni összetevőtől függ.

57

Az alsó művégtagoknál tehát a szoktatás és a használat egyszerűbb, különösen akkor, amikor a művégtag technikailag egyszerű, jól be van állítva és a felső végtagok épsége segíti az alsó végtag vagy végtagok kezelését, használatát. Még a gyermekek is könnyen és gyorsan megtanulják a szerkezetet kezelni, fel- és levenni. Az igazi nehézséget a felső művégtagok jelentik részben az akadályozott kézfunkció, részben a felső művégtagok bonyolultabb szerkezete miatt. Féloldali felső művégtagnál a protézis fel- és levétele, kezelése az ép oldal segítségével könnyebben megtanítható, mint a kétoldalinál. Kétoldali felső művégtagnál - különösen gyermekeknél - az első időben a felvétel és levétel is hosszadalmas gyakorlást igényel vagy csak segítséggel oldható meg. Például: - Az egyoldali, mechanikus alkarprotézis felvétele: a csonkharisnya felhúzása, belebújás a tokba, majd a csonkharisnya kihúzása a tokon alul lévő nyíláson keresztül (így a tok ráfeszül a csonkra), végül a felfüggesztő hónaljpánt feldobása a vállra és a karokkal való bebúj ás. - A felkarprotézis felvétele (kétoldali is): megfelelő magasságú asztalra kell helyezni a protézist felfüggesztő szalagjait úgy eligazítva, hogy abba segítség nélkül is be lehessen bújni. Kétoldali hiánynál segítség nélkül csonkharisnyát nem lehet kihúzni (Benczúr 1987c). - A felső művégtag tokjába a kéz helyére speciális eszközök helyezhetők, pl. éteszköz, íróeszköz, gépíró-kopogtató, munkaeszközök. Ezek behelyezése a csonkok méretétől függően kíván egyéni segítséget a művégtagok felvétele előtt. b) Felkészítés és felkészülés a művégtag viselésére A felkészítés-felkészülés folyamatába értelemszerűen beletartozik: - a csonk alkalmassá tétele a művégtag viselésére (lásd csonktorna), - pszichés felkészülés és a művégtag elfogadása, - szoktatás, gyakorlás, testsémába építés. Részletes (végtag- és művégtagfüggő) feladatok: - a művégtag technikai megismerése, a tisztán tartás szerepe és megtanulása, - a művégtag levétele, felvétele, - fokozatos szoktatás funkció nélkül (sétálás, játék közben viselés növekvő időtartammal), * a művégtag elfogadását, a megszokást segítő egyszerűbb mozgásos feladatok végzése a művégtag funkciója nélkül: gimnasztika, egyensúlygyakorlatok, játék; tantórákon, utcán, közlekedéskor viselés fokozatosan nehezedő helyzetekben, * művégtagban végzett gerinctorna, * a helyes statikai viszonyok kialakulását segítő, megéreztető egyensúlygyakorlatok és egyensúlyhelyzet-változtatások nehezített mozgásos feladatokkal (pl. tornapadon járás széles és keskeny oldalon, testfordulatokkal összekapcsolva, csukott szemmel is),

58

* a művégtag funkcióinak gyakorlása az egyszerűbbtől haladva a bonyolultabb feladatok felé, növekvő feladatsorral és időtartammal. Művégtagfuggő önellátási feladatok, praktikus tevékenységek gyakorlása, interiorizálása, testsémába építése. 3. AZ ÖNELLÁTÁS ÉS ÖNÁLLÓSÁG KIALAKÍTÁSA, A MINDENNAPOS TEVÉKENYSÉGEK GYAKOROLTATÁSA, TECHNIKAI ADAPTÁCIÓ A személyi függetlenség és a teljes önállóság alapvetően a csonkoltság helyétől és súlyosságától függ. Alsóvégtag-csonkoltaknál, a kétoldali teljes amelia és a kétoldali magas combamputáció jelenthet az önállósítás területén komoly akadályozottságot. Ilyenkor a művégtaggal való járás nehezen alakítható ki, a művégtagok medencerészesek, a stabilitás és a funkció megnehezül. A járás, jó felső végtagok mellett, segítő támasztóeszközökkel megtanítható, de a kerekesszék rendszeres használata - nagy valószínűséggel - nem nélkülözhető. Az önkiszolgálási feladatokban az önállóság akadályozottsága leginkább a felső végtag vagy végtagok részleges vagy teljes hiányainál, valamint a négy végtag sérüléseinél van jelen. Az önkiszolgálás tanításánál kétirányú tevékenységet szükséges folytatni: - a csonkkal végzendő manipuláció kialakítása és az önellátás megtanítása, - a lehetséges önállóság elérése a napi tevékenységekben a művégtaggal.

Felsővégtag-sérülés a) Csonkkal történő manipuláció A manipuláció meghatározó tényezője, hogy a felső végtag milyen mértékben sérült, maradék

funkciója, különösen a fogásképesség, mennyire vált akadályozottá. A kétoldali felső hiány eseteiben a manipuláció kritériuma, hogy a csonkok összeérnek-e, és ily módon alkalmasak-e fogásra. Ha igen, akkor az ún. kétkezes (két csonkkal végzendő) manipulációt lehet tanítani, amely olyan finom

8. kép. Kézimunkázás. Fejlődési rendellenesség: a jobb felkar 19 cm, bal felkar 17 cm hosszú (Archív)

59

funkcióra is képessé tehető, mint azj írás, a varrás (7. ábra. 8. kép). Ha a csonkok nem érnek össze és így fogásra alkalmatlanok, az ellenoldali váll, illetve a száj szolgálhat segítségként. Nagyon rövid csonkoknál (pl. a felkar felső harmada) vagy teljes hiánynál bizonyos funkciók lábbal végezve is megtaníthatok. A csonkok összeérése, a fogásképesség lehetősége nem jelenti egyben az önállósághoz szükséges minden tevékenységre való képességet. A csonkok rövidsége, illetve a „kétkezes" végrehajtás eleve gátja egyes tevékenységek elvégzésénekJ Kétoldali magas felkarhiánynál azok; rövidsége miatt egyes funkciók nehezen vagy egyáltalán nem végezhetők el még akkor sem, ha a csonkok összeérnek (pl.: mellkason, nyaknál gombolás, zipzárhúzás, cipőkötés, nadrág fel- és lehúzása, fésülködés, WC önálló használata). Az étkezés és írás is megnehezülhet. Eszközös támogatással, kompenzáló mozgásokkal segítve végezhetők csak egyes 9. kép. Kétkezes tevékenység: papírvágás tan- tevékenységek. ulása (Archív) , . , , ,, r ., Egyénileg kialakíthatok olyan testhelyzetek, amelyek elősegítik az egyén önállóságát, személyi függetlenségét (pl.: magasított, döntött lapú asztaloknál állásban végezhetők egyes tevékenységek, vagy speciális segédeszközök alkalmazhatók:

7. ábra. Kétoldali felkarhiányos „kétkezes" írás

8. ábra. írást segítő füzettartó

60

kampó segítségével zipzár húzása, gombolást segítő hurok használata, 8. ábra). A célszerű ruházkodás is segíti a függetlenséget: bebújós ing és cipő, derékban gumis pantalló stb. Öltözésnél a láb is közreműködhet. Például: az ülésben kifelé döntött térd segíti a pulóver kifektetését a térdekre, majd a törzzsel erősen előrehajolva a fej bebújtatása után a pulóver helyrerázása következik részben a vállöv és a csonkok mozgatásával, részben a derék körkörös mozgatásával (Benczúr 1987c). b) Manipuláció lábbal Kétoldali teljes felkarhiánynál számos, lábbal végezhető tevékenység tanítható meg. A lábbal történő manipuláció komoly fizikai megterhelést jelent, fokozatos és hosszadalmas előkészítést kíván. Alapvető, hogy megtaláljuk azt a helyes testtartást, amelyben az illető képes lábbal tevékenykedni. A jó pozíció feltétele a derék megtámasztása és a megfelelő magasságú ülő testhelyzet. A lábbal manipulálás előkészítése az alsó végtagok funkciójának ügyesítését, a csípőízület abdukciós irányú lazítását feltételezi az öregujj és a második ujj fogásképességének a kialakításával, pl.: a kettő közé fogott eszközzel végzett játékos feladatok, az íróeszköz használatának gyakorlása. A gyakorlást mindig mezítláb, játékos feladatokkal kezdjük. A szem-láb koordináció fejlesztése egyszerű te-kintési és mozgásos feladatok révén, eszközhasználattal összekapcsolva történik. Labdagurítások nagyobb és kisebb labdával, bot vagy rongy ide-oda helyezése, kockarakosgatás, majd egyszerűbb praktikus feladatok: cipő, zokni lehúzása, tárgyak megfogása és mozgatása. Csak ezek sikeres elvégzése után szabad a finomabb lábmunkára rátérni: füzet, könyv lapozása, vastag irónnal rajzolás, betűelem alakítása. A lábmunka segítő felhasználása nemcsak a teljes karhiányoknál szükséges. Féloldali magas felkarcsonkoltak is gyakran veszik igénybe a lábukat, például: játék közben a labdát lábbal pattintják fel a földről és úgy kapják el a jó kézzel, mivel egy kézzel nem vagy csak nagyon nehezen képesek ezt elvégezni. Négyvégtag-csonkoltságnál mérlegelni kell a meglévő funkciók optimális kihasználását, a nagyfokú testfelszíncsökkenés okozta alacsony terhelhetőséget. Jelentős csonkoltságnál rehabilitációs eszközök, pl. emelőszerkezet (túlsúlyos gyerekeknél) vagy kerekesszék használata elkerülhetetlen. Feltétlenül szükséges az alapszintű helyzet- és helyváltoztatás kialakítása: a gurulás, csúszás, felülés, mászás tanítása. Négyvégtag-csonkoltság esetében is az alsó végtagok hossza befolyásolja a protetizálást, az állást és járást, mivel ilyenkor a felső végtagok hiánya további problémákat is okoz: nehezíti az egyensúlyhelyzetet, nehezíti vagy lehetetlenné teszi a támaszkodást, a kapaszkodást. Hosszabb alsóvég-tag-csonkoknál jól illeszkedő és funkcionáló művégtagokkal a járás megtanítható. Súlyos, nagyfokú négyvégtag-csonkoltságnál az önálló helyzetváltoztatás, nagy valószínűséggel, csak elektromos kerekesszékkel oldható meg. c) A műkéz használatára nevelés Annak ellenére, hogy a műkéz csak bizonyos egyszerű feladatok végzésére alkalmas, használata javasolható. Alapvető szabály, hogy soha olyan feladatot ne kívánjunk a mű-kézzel elvégeztetni, amelyre technikailag nem alkalmas, vagy amelyre a gyermek még nem elég érett, ügyes. A műkéz nem érez, használata vizuális ellenőrzést kíván, s

ez nagymértékben gátolja elfogadását, használatának megszokását. A felső művégtagok testközeli kontakt része, a csonktok akadályozza az érzékelést. A tok anyaga nagy valószínűséggel műanyag. A művégtag lehet passzív protézis, ún. kozmetikai díszkéz, amely funkciót nem végez, csupán esztétikai szerepet tölt be. Az aktív felső végtagok működtetése saját izomerővel (pl. a csonk forgatásával, a vállöv mozgatásával stb.) vagy idegen energiával is történhet. Ilyenek az ún. bioelektromos műkezek, amelyeket az izomműködés akciós potenciálja működtet (Plesa 1983). a ra

° - Kétoldali felső művégtaghoz (műanyagtokba) kapcsolható evőeszközök és gépíró-kopogtató rajza

Fontosabb fajtái: - kozmetikai művégtagok - saját izomerővel működő művégtagok

- idegen energiával működtetett művégtagok telső művégtagkéz tokjába kiegészítő tartozékok, munkaszerszámok, szerszámbe°gok helyezhetők: mezőgazdasági nyélfogó, villás szerszámfogó, kettős kampó, gyűrűs nyeltogó, papírlenyomó, kalapács, fogó, gépíró-kopogtató, kézi satu, íróeszköz, gépkocsikormány-fogó, evőeszközkészlet (9. ábra). mukézzel végezhető funkciókat és a technikai összefüggéseket a következő táblázat mutatja be (Benczúr 1987c, 130. old.):

felkar

MUKEZ

FUNKCIÓ

kozmetikai mechanikus

nincs (rögzítés, leszorítás) fogás, tartás, rögzítés (a lapocka széthúzása = ujjak nyitása, rugó zárja az ujjakat) fogás, tartás, rögzítés (izominnervációra)

bioelektromos

kozmetikai mechanikus

bioelektromos

funkció nélkül (vállra) könyökhajlítás, fogás, tartás, rögzítés lapockamozgás = ujjak mozgatása karextenzió = könyökflexió felkarra vagy vállcsonkra, egyéni megoldásokkal és funkciókkal

A féloldali műkéz használata

70. ábra. A csonkharisnya használata, az alkarprotézis felvételi

11. ábra. A felkarprotézis felvétele, a hónaljhurok használ

ata

12. ábra. Füzetrögzítés baloldali alkarprotézissel

63

A kétoldali műkéz használata Lényegesen bonyolultabb feladat. Az érző és tapintó felület hiánya, valamint a tevékenységhez szükséges állandó optikai kontroll miatt - különösen akkor, ha a gyermek a csonkjaival jól manipulál - a felső művégtag használata nagyon lecsökken. A gyermekek nem szívesen viselik és csak bizonyos helyzetekben, egyszerűbb feladatok végzésére használják (13. ábra). A kétoldali könyök-, csukló- és kézfunkció pótlása bonyolult technika, a műkéz nehéz, és működtetése is differenciált figyelmet kíván. A szerkezet gyakran elromlik, s a gyakori javíttatás a folyamatos használatot, a megszokást akadályozza. 13. ábra. Kétoldali felső A műkézhasználatot éppen ezért számos egyéni tényező művégtag befolyásolja, és mindig az egyéni feltételek függvényében kell határozni annak szükségességéről, a szoktatás menetéről, a megkívánható funkciók végzésétől, egyszóval használatáról. A fokozatos hozzá-szoktatás alapvető kívánalom: az egyszerűbb feladatoktól haladva a bonyolultabb feladatvégzés felé a viselés időben is növekvő tényével. A művégtag elfogadása, használatának a testsémába építése a gyermek megfelelő hozzáállása nélkül nem lehet sikeres. A műkéz technikai adottságai beszűkítik a gyermek tevékenységeit, csak bizonyos funkciók végzésére alkalmas, ezért a viselést csak ezek köré építve szabad megkívánni az előzőekben már említett, egyéb szempontokat is figyelembe véve. A művégtaggal finommotoros tevékenységet csak akkor javasolunk végeztetni, ha a csonkok rövidsége miatt erre más módon nincs lehetőség. Bizonyos esetekben és bizonyos feladatok végzéséhez (például íráshoz) csak akkor javasolunk valamilyen konstrukciót alkalmazni, ha a tevékenység csonkkal csak nagyon rossz testhelyzetben végezhető. A testtartás, a szem, illetve a látás védelme érdekében (nagyon közeli nézésnél): - egyéb technikai eszközhöz kapcsolt íróeszközt, - döntött asztallapot is igénybe vehetünk a tevékenység sikeres elvégzéséhez; például: az egyik oldalra tokba szerelt mutató pálca, tokba szerelt íróeszköz vagy olyan munkaeszköz, amely egy-egy tevékenység elvégzését teszi lehetővé, - az asztallap megemelése vagy döntése a törzs előrehajlását pótolhatja. Kétoldali teljes felső végtag-hiánynál vagy nagyon rövid csonkoknál a lábbal manipulálás mellett egy-egy feladatot - szájjal is (írás, rajzolás), illetve - vállal és szájjal, - csonkkal és állal is megtaníthatunk. Ilyenkor a műkéz viselése sokszor csak kozmetikai szempontból vagy a felnőttkori munkavégzés előkészítése miatt jön számításba (bizonyos munkatevékenységeket lehetővé tevő munkaeszköz-használat, pl.: telefonkezelés, gépírás előkészítése érdekében).

64

4. HELYVÁLTOZTATÁS, JÁRÁS KÖZLEKEDÉS

a) A felső végtag károsodásával járó egyensúlyi és járásproblémák Egyensúly- és járásproblémák a felső végtagok hiányánál is felléphetnek, különösen felkar-, illetve teljes felsővégtaghiányoknál. A nagyfokú testhiány megváltoztatja a test statikai egyensúlyát, a dinamikai összhangot, megbontja a bilaterális szimmetriát. Megváltozik a testséma. A test és tér viszonyának zavara bizonytalanságot eredményez a térben való mozgásnál, a járásnál és a lépcsőn közlekedésnél. Ez főként szokatlan mozgásszituációkban, gyors helyzet-, illetve helyváltoztatáskor, tömegben, utcai közlekedésben jelentkezik. Hasonló nehézségek léphetnek fel a müvégtagviselés kezdetekor is. A térben történő mozgás, illetve az egyensúlyhelyzet javítása ezért alapvető feladat. Súlyosabb hiány fennállásakor - különösen gyermekkorban vagy ellátatlanoknál - visszahúzódóvá válik a gyermek: bizonytalansága miatt a fal mellett közlekedik, kimarad a közös játékokból, sétából, futkározásból. Ennek leküzdésére célirányos mozgásfeladatok végzésével, fokozatosan nehezedő egyensúlygyakorlatokkal segíthetünk, bevonva őket a közös játékokba. A mozgásos alkalmazkodás a

10. kép. Füzetlapozás gyakorlása kombinált - bioelektromos és mechanikus - felső művégtagokkal (Archív)

^••VWVM^A *£»££r

11. kép. Fejlődési rendellenesség: a jobb felső végtag teljes, a bal felső végtag részleges hiánya a csukló 90 fokos flexiójával, aszimmetrikus testtartás (Archív)

változó körülményekhez, a mozgó társak között végzett játékos, mozgásos feladatok, a I követelmények fokozatos növelésével, szoktatással fejlesztik az egyensúlyozó 1 képességet és a mozgásbiztonságot. I A következő példában udvaron labdáznak a gyerekek. Egy kétoldali phocomeliás kisfiú csak látszólag vesz részt a játékban, a pálya szélén oldalog, igyekszik elkerülni társait és a labdát. Félelme a mozgó tömegben bizonytalan egyensúlyhelyzetéből fakad: nem tud elég gyorsan kitérni mások elől, fél a labdától, mivel arcát nem tudja megvédeni az esetleges ütéstől. Hosszú gyakorlás, fokozatos felkészítés szükséges ahhoz, hogy félelmeit leküzdje, megtanuljon gyorsan és biztonságosan futni, fordulni, elhajolni, elesni, elesésbői önállóan felállni.

I J 1 1 I 1

1 i

Ezek a problémák kétoldali, könyök körüli hiányoknál már nem valószínű, hogy jelent- 1 1 kéznek, mivel az egyensúlyhelyzet jó vagy jobb, a csonkok elég hosszúak, hogy segítsék i a mozgást, a labda elütését, esetleg elkapását. | b) Az alsó végtag részleges vagy teljes hiányának hatása az egyensúlyozásra és a járásra művégtag viselése közben

1 f

Alsóvégtag-hiánynál az állás és járás alapvető feltétele a művégtag viselése. Az alsó j művégtagok támasztják alá a testet, viselik a test súlyát, pótolják a hiányzó végtagrésze- ! ket, ezért a helyváltoztatás lényeges feltételei. | Egyoldali teljes vagy részleges alsóvégtag-hiánynál hónalj mankóval vagy járókerettel i lehet járni, kétoldali hiánynál a járás művégtag nélkül nem lehetséges. A csonk, illetve a csonkok hosszától, formájától, a megmaradt funkcionális lehetőségektől függően alakul a művégtag felfüggesztése, a támaszkodási felszín és ezen keresztül a helyváltoztató képesség módja és minősége is. A féloldali műlábbal járást a boka és a térdízület kiképzése befolyásolja, de a felfüggesztés módja is közrejátszik a járás minőségében. Lábszárpótlásnál a művégtaggal járás i kisebb erőkifejtést kíván. A csonk jó támaszkodásával a művégtagban (a nyomásérzet megszokásával, a jó alátámasztással és a megfelelő magasság beállításával, valamint a megfelelő előkészítéssel) az önálló járás, lépcsőzés, futás stb. nem szokott különösebb i nehézséget jelenteni. Combhiány pótlásánál gyakran - különösen utcán, bizonytalan terepen - az önálló járás támbot használatával segítendő. Ha a járáshoz támbot szükséges, az mindig az ép oldalon legyen. A protézis felvétele egyoldali combpótlásnál lehetőleg álló testhelyzetben történjék. Az első feladatok a felállás, leülés tanulásához kapcsolódnak, majd állásban egyensúly gyakorlatok következnek (először korlát között, személyi segítséggel, esetleg járókerettel, hónaljmankóval, szükség esetén támbottal) lehetőleg tükör előtt végeztetve. A jó járástechnika kialakításának általános menete a következő: - a felállás-leülés és az állás gyakorlása (korlát között, bordásfalnál, járássegítő eszközzel, magasabb-alacsonyabb székről), - a helyes állás, az egyenletes terhelés, a csonk támaszkodási felületének edzése

(szoktatás, gyakorlás) kapaszkodással, támaszkodással, annak csökkentésével,

14. ábra. A művégtagban történő „trendelenburgos" járás magyarázata: a művégtagos oldalon álláskor a terhelés pillanatában az abduktorok működni kezdenek, összehúzódásuk miatt a combcsonk laterális irányba mozdul el és a lágyrészeket a tok falának préseli, az ellenkező oldalon a medence lebillen. (Gyógyászati Segédeszközök Atlasza. Végtagprotézisek. I. 1976, 30. old.) - egyensúlygyakorlatok állásban (a kapaszkodás, támaszkodás csökkentésével), - a súlyáthelyezés, az ellépés (lábemelés) gyakorlása stabil és bizonytalan támasszal, a törzs oldalhajlásának megakadályozása, a medencetartás kontrollja, - lépésgyakorlás: a járássegítő eszköz előrehelyezése; testsúlyátvitel a jó lábra; lépés a művégtaggal; testsúlyráhelyezés a művégtagra és a járást segítő eszközre; lépés az ép lábbal. A csípő exartikulációjánál a lépés mindig a meglévő lábról indul (Balogh Józsefné és mtsai 1992). Lépcsőjárásnál felfelé a jó láb lép először, lefelé a művégtag, ha van, a támasztóeszközzel együtt. A járástechnikát segíti a helyes medencetartás és a megfelelő testsúlyáthelyezés. A törzs dőlése az ép oldal felé jelzi, hogy a beteg bizonytalannak érzi magát a művégtagban Az egyensúly megtartását a törzs és a testsúly ép oldal felé tolásával kompenzálja vagy a törzset átdönti a művégtag oldalára, medencéjének az ép oldal felé tolásával. Ilyenkor az egyensúlygyakorlatokat és a medence helyes megtartásának gyakorlását lehetőleg tükörkontrollal végeztetjük járás közben. A széles nyomtávú járásnál, a circumdukálás felléptében.,vagy a félelem játszik szerepet, vagy hosszú a végtag, vagy rossz a járástechnika. Okozhatja a m. gluteus medius kontraktúrája is. Trendelenburgos járásnál a m. glu-teus medius gyengesége, rossz használata, illetve a csonk és a művégtag tokja közötti helytelen összeköttetés, máskor a művégtag rövidsége játszhat szerepet (14. ábra). A csípő flexiós tartását előrehajló törzzsel, esetleg fokozott ágyéki lordózissal kompenzálja a sérült. A járást egyaránt kísérheti görcsös testtartás, aszimmetrikus medence- és váll-

övtartás, de hiányozhat a megfelelő karmunka. A karok fokozott egyensúlyozó mozgása miatt járás közben erőltetett és görcsös a légzés (Barton 1995, Ulrich 1993). Indokolt a járás esztétikumának, technikájának a javítása is: -

a lépéshossz szabályozásával, az egyenletes lépésritmus fejlesztésével, a járássebesség alakításával, a járás közbeni iránytartás gyakorlásával (különböző típusú járásnál, lassú és gyors járásnál, lépcsőzésnél), - különböző élethelyzetekben, utcán, közlekedés közben. Mindezeket célirányos mozgásanyag gyakorlásával készítjük elő, majd egyre bővülő mozgásanyaggal nehezített terepen, különböző talajokon (csukott szemmel is), akadályok között, tevékenység végzéséhez kapcsoltan gyakoroltatjuk. A begyakorláshoz jól alkalmazhatók a gimnasztikai előkészítő gyakorlatok csoportos órák formájában, a zenés, jó hangulatú tornafoglalkozások, a mozgásos ügyességi és a testnevelési játékok. Művégtaggal járásnál a fokozott igénybevétel miatt fontos az ép oldal felerősítése, mivel gyakran alakul ki következményes genu varum, valgum, pes planovalgus, átmeneti vagy tartós izomfájdalom, később arthrosisos panaszok, derékfájdalom. A mozgásnevelésben ezek prevenciójára is gondolni kell. Járást segítő eszközhasználatnál a felső végtag izomerő-növelése is feladat. c) A műláb technikai adottságairól és a járás összefüggéseiről A jó művégtag technikai követelményei: -

a csonk és a művégtag biztos kapcsolódása, a művégtag könnyű felcsatolása, a művégtag tengelyének, ízületeinek megfelelő kiképzése, a csonk izomműködésének bekapcsolása a művégtag helyes használatába. (Gyógyászati Segédeszközök Gyára 1960)

Lábpótlás A lábon végzett amputációk - a Lisfranc-, illetve a Chopart-ízületben (gyakori a flexiós kontraktúra), valamint az ún. Pirogov-csonk - esetében a pótlás meglehetősen nehéz, i A lábszár hossza azonos az ép oldallal, ugyanakkor a vétagpótlás, a bokaízület kiképzése, a pótlás rögzítése bonyolult és funkcionálisan sok problémát okozó feladat (Kullmann i 1985). A merev bokaízület a talpon való gördítést nem tesz lehetővé. A mozgó bokaízület terhelésekor a bokatengelyben plantárflexiós helyzet van az alkalmazott bokagumi, gumibetét ;

75. ábra. Típusos amputációs magasságok alsóvégtag-protézisekhez: a) lábművégtag, b) lábszárművégtag, c) combművégtag, d) csípőizületi exartikulációs művégtag, e) művégtag fejlődési rendellenességre. (Gyógyászati Segédeszközök Atlasza 1976 nyomán) stb. rugalmassága miatt. így bizonyos fokú gördítés dorzálflexió irányában lehetséges. A gumitömbös kialakítás szabadabb bokamozgást tesz lehetővé. Lábszárpótlás A művégtagellátáshoz az optimális csonk hossza 14—16 cm, a térd exartikulációja hosszú erőkarral bíró csonkot eredményez, jól segíti a csonk megfelelő növekedését gyermekkorban (Kullmann 1985). Amennyiben a pótlásnál működőképes a térdízület, kevesebb energiával gördülő járás jöhet létre. A térdízület jelentősége különösen kétoldali lábszarpótlásnáljelentős, mivel így ritmusos, stabil és gyakran segédeszköz nélküli járás is megtanítható. Barton (1995) - hivatkozva Breakeyre (1976) - megállapítja, hogy a térd alatt ampullák tipikus mozgásmintája a következőkben foglalható össze: -

késik a teljes talp talaj érintése, támaszfázisban csökken a térd flexiója, korai a sarokemelés, korai a lábujj emelés, a támaszfázis időtartama csökken, a lengő fázisban a térd flexiója csökken.

Combpótlás A comb alsó és középső határán készített csonkokra lehet a legjobban protézist készíteni. Csípőexartikuláció után a protézisellátás nehéz feladat, és csak medencekosaras művégtaggal oldható meg. A művégtaggal ellátást a csonk hosszán kívül annak körfogata es a kettő aránya is befolyásolja (Kullmann 1985). Combpótláskor a járás a térdízület kiképzésétől, valamint a combcsonk hosszától, végződésétől és izomzatától függ. Az automa-

69

tikus térdbiztosítás lehet akaratlan (a tengelybeállítás és a térdszerkezet kiképzése segíti a térdízületi extenziót) és funkcionális térdstabilitás (a csonkextenzorok és -flexorok funkcióira építve jönnek létre a csonkflexióból, illetve -extenzióból a térd mozgásai), valamint a kettő kombinációja. Optimális a beállítás akkor, ha a bokatengely a térdtengely alá vagy mögé kerül, mivel ez a helyzet segíti leginkább az átgördülést terheléskor. A boka dorzálflexiós ütközése, valamint a boka equinus állása hozzájárul a térdextenzió megtartásához (Ulrich 1993.) Medencekosaras művégtagnál a csípőízület kiképzése is befolyásolja a járást. Elengedhetetlen a művégtag hosszának helyes beállítása. A cipősarok magasságát a művégtag típusa határozza meg. Új cipőnél új beállítás szükséges! Egyoldalinál a végtag hosszának teljes kiegyenlítésére van szükség, legfeljebb néhány mm-es különbséggel, kétoldali művégtagnál a járás könnyítésére maximálisan 10-12 mm hosszúságbeli különbség lehetséges. Nagyon rövid combcsonknál vagy csípőexartikulációnál vállhevederrel, medencerésszel vagy derékövvel lehetséges a művégtag felfüggesztése, illetve az ún. totálkontakt fuggesztés jöhet szóba (ez függesztés nélküli tapadó tok, amelyen az ülőgyűrű légmentesen lezárja a tokot, a levegő pedig terheléskor a szelepen keresztül távozik, és negatív nyomás keletkezik, amely megtartja a tokot a csonkon; ekkor is előfordul könnyű biztonsági bandázs használata). Kontakt csonkbeágyazáskor a csonk izomzata a lépés megfelelő fázisaiban aktívan képes működni és irányítani a művégtag mozgását. Jól illeszkedő medencekosárnál a csípőízület lehet mozgó, kb. 15 fokos mozgással (rugóval), amely a csípő megfelelő mértékű mozgását teszi lehetővé járásnál. A művégtag használatánál naponta ellenőrizni kell, hogy nem törte-e fel a bőrt, nincs-e leszorítási gyűrű, seb, pattanás (Levy és Barnes). Járás két alsó végtag hiányában Két alsó végtag hiányánál - az előzőekben említett és a két alsó művégtagra is érvényes szempontokon kívül - a következőket szükséges még tekintetbe venni. A kétoldali ellátásban döntő, hogy van-e térdízület legalább az egyik oldalon. Kétoldali combamputacio művégtaggal pótlása nagyfokú akadályozottságot jelent. A két művégtaggal járás komoly fizikai megterhelés. Az akadályozottság összefügg a pótlás technikai sajátosságaival, a megváltozott egyensúlyhelyzettel, a felfüggesztés, a térd- és bokaízület technikai kialakításával. Az előkészítés hangsúlyos feladatai: - a felső végtagok kapaszkodáshoz, támaszkodáshoz és segédeszköz-használathoz -

-

-

70

szükséges izomerejének növelése, a törzsizmok erősítése, az egyensúlyozó képesség fejlesztése: talajon végzett torna művégtag nélkül és művégtagban, testhelyzet-változtatások művégtagban talajon fekvésben, ülésben, a csonktól és a művégtag fajtájától függően a művégtagban történő álló helyzet megtartása, testsúlyáthelyezések (kapaszkodás csökkentése, támasztó eszköz használatának kialakítása, felállás-leülés, ellépés, lépésgyakorlás (lásd az előzőeket!), állásban testfordulatok (nehezítve is), fel- és lelépés, lépésgyakorlás, tárgyak felvétele, lehajlás, felegyenesedés, tevékenység gyakorlása művégtaggal, folyamatos lépések, lassúbb és gyorsabb ütemben, biztonságos, egyenletes ütemű és sebességű járás, valamint

- a szükséges járássegítő eszköz használatának kondicionálása. Az egy comb- és egy lábszármüvégtaggal járás nagy valószínűséggel csak támasztóeszközzel alakítható ki. Kétoldali lábszárpótlásnál, jó egyensúlyi helyzet mellett, támasztó eszköz nélkül is megtanítható a járás, különösen gyermek- és fiatal felnőttkorban. Nehezítheti a helyzetet, ha a felső végtag is károsodott, részben az egyensúlyi helyzet további megbomlása, részben a támasztóeszköz-használat akadályozottsága miatt. Kétoldali alsó művégtagnál fontos a biztonságérzet fokozása, a jó egyensúlyhelyzet, és a biztos esés megtanítása. Laczkó szerint (1986) az eséstanítás sikere a segédeszköz megfelelő pillanatban való eldobásától és a test súlypontjának megfelelő áthelyezésétől függ. Előre esésnél a támbot eldobása és a kéz előre kitámasztása a lényeges. Oldalra esésnél a talajhoz közeli kéz támaszt ki, a törzs pedig oldalra gördül. Hátra esésnél a támbot eldobása után a súlypontot úgy kell a talajhoz közelíteni, hogy a törzs előrehajlásával (fej előre) segítse a medence talajra érkezését.

5. TERHELHETŐSÉG, TERHELÉS Nagyobb fokú végtaghiánynál a testfelszín csökkenése kihat a vérkeringésre, a szervezet hőháztartására. A csonkoltak fokozottabban izzadnak, nagyobb erőkifejtésre van szükségük a járáshoz, a napi élet tevékenységeinek végzéséhez. A felsővégtag-csonkoltság nemcsak motorosán akadályozza, pl. az írást, hanem a gyermek írásos teljesítményét is csökkentheti fáradékonysága miatt. Mindezeket a feladatok kijelölésénél, a gyermek teljesítményének értékelésénél figyelembe kell venni. Négy végtag részleges vagy teljes hiánya - miként már az előzőekben említettük -a művégtagellátást nagyon egyénivé teszi. Súlyosabb formáiban a kerekesszék használata, elsősorban az elektromos kerekesszéké az, amely - az önállóság segítése mellett - az egyéni terhelés csökkentését is tekintetbe veszi. A testfelszín nagyfokú hiánya miatt a gyermekek terhelése egyénileg szabályozandó, hiszen kevés mozgásra is erősen izzadnak, hamar kifáradnak. 6. A MEGVÁLTOZOTT STATIKA ÉS DINAMIKA TESTTARTÁSI KÖVETKEZMÉNYEI A hiányzó végtagrész megbonthatja a test bilaterális szimmetriáját, a statikai és dinamikai egyensúlyt, és következményes tartási rendellenességeket, degeneratív elváltozásokat, izomfájdalmakat okozhat. Mozgásnevelésükben éppen ezért nagyon hangsúlyos szerep jut a preventív és korrekciós szemléletű gerinctornának, a légző-, egyensúly- és a test középérzetének kialakulását segítő gyakorlatoknak. a) Az amputáltak preventív és korrekciós gerinctornájának általános szempontjai A gerinctorna általános célja a kompenzált testtartás kialakítása és a helyes testtartás tudatosítása a degeneratív elváltozások prevenciója érdekében. Mivel az alapvető kiváltó okot nem lehet megszüntetni (pl.: egyoldali kézhiány, egyoldali mülábbal járás), a gyermeket meg kell tanítani az önkontrollra, az állandó korrekciós test-

tartásra, valamint rendszeres prevenciós gerinctornát kell végezni. Ennek részletei: - légzőgyakorlatok Alsóvégtag-hiánynál a hasi légzés tudatosítása javítása; felsővégtag-hiánynál a tartási rendellenességtől függő, irányított légzés, a vitális kapacitás fokozása, a helyes légzésritmus kialakítása a feladat. - gerincmobilizáció Alsóvégtag-hiánynál az ágyéki gerinc szakaszának a mobilitása és a medencetartás helyes beállítása; felső végtag-hiánynál a felső háti szakasz vállövi és vállmozgásainak, valamint a lapocka thoraxon mozgása a hangsúlyos feladat. - has- és hátizomgyakorlatok Kompenzáló tartáselváltozásnál korrekciós testhelyzetben végzendő szimmetrikus gyakorlatok: alsóvégtag-hiánynál a törzsizom erősítése - a gyakori, fokozott ágyéki lordózis kompenzálására - háton fekvésben történik, alulról indított hasizomgyakorlatokkal és függésben végzett törzsizom-erősítő gyakorlatokkal célszerű; felsővégtag-hiánynál a vállövet és a lapockát mozgató izmok (m. trapezius, m. rhomboideus major, minor) - kapcsolva a törzs gyakorlataihoz -, valamint a meglévő karizmok stb. erősítését végeztetjük. - egyensúly- és koordinációs gyakorlatok Szerepéről egyrészt már szóltunk, másrészt fontosságuk miatt itt is megemlítjük. A hiányzó végtag vagy végtagrészek nemcsak az egyensúlyhelyzetet borítják fel, hanem az azonos végtagon belüli és a test többi részév el kapcsolatos koordinációját is (16. ábra). Ezért a harmonikus, összetett mozgások gyakorlása feltétlenül kívánatos. Ennek le hetséges módjai a tartásjavító torna össze kapcsolása szimultán és alternáló végtag- és törzsrotációs gyakorlatokkal, testtartásjavító zenés gimnasztikával, lehetőségektől függő kéziszer-használattal. A koordinációs moz gásképességet javítja a testtartás-korrek cióhoz kapcsolt, testhelyzet-változtatásokkal egybekötött mozgásanyag is: a hiány 16. ábra. Végtagcsonkoltság helyétől és súlyosságától függő ügyességi okozta comb- és felkarhiány gyakorlatok, a sor- és váltóversenyek, a testmiatti kompenzáló scoliosis nevelési játékok.

72